Túrabeszámolók


túra éve: 2019
BakonybélTúra éve: 20192019.07.20 08:42:09
Bakonybél 25

GPS-el mért távolság: 26,7 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 840 m.

Ezen a napon egyesületi túrára készültem Bakonybélből. Mire megérkeztem és leparkoltam a Füstinél, addigra kiderült, az egyesületből nem jön senki. Volt akit puruttya betegség, volt akit a várható eső, és volt akiket az autóhiány tartott vissza. Gyorsan megnéztem, van-e nálam elég pénz a nevezési díjra, illetve beleférek-e a 25-ös táv rajtidejébe. Mindkettő OK, így irány nevezni. Ez gyorsan megtörtént, de a készülődés elhúzódott egy kicsit, mert elkezdett esni az eső. Megfelelő beöltözés és gyors térképnézés után, elindultam.

Nem kicsit esett az eső, így el is gondolkodtam, nem kellene-e esetleg a biciklis Rain-Legs helyett komplett esőnadrágot venni. Végül helyesnek bizonyult a döntésem, hogy nem változtattam. Viszont hibának bizonyult, hogy a lassúbb egyesületi túrára készülve, nem hoztam egy váltás aláöltözet, és egy hosszúujjú pólót a Kőris-hegyi kaptató utánra. Szerencsére az útvonal nem a K+-on, hanem a Z+-on vezet Gerencepusztára, így nem kellett eltérnem a kiírás szerintiről. Esőben pláne nem szeretem útvonal. Itt viszont a túra legmeredekebb emelkedőjével kezdhettünk. Mindezt esővel nehezítve. Szerencsére itt még nem csúszott. Fölérve viszont kényelmes séta következett, hellyel-közzel felhőben. A levezető rész sem gond. Gerencepusztára leérve, meglepetésemre ellenőrző pont bója fogadott, pedig az igazolólapon nem szerepelt. Mint kiderült, csak frissítő pont volt.

Az eső szűnőben. Jöhetett a következő kimelegedés. Irány a piroson a Kőris-hegy. Itt azért helyenként csúszott egy kicsit az út, de nem ragadt. Szép komótosan ballagtam fölfelé. A Réz-bükki-út derekáig teljesen megszűnt az eső, sőt néha a nap is kikandikált a felhők közül. A biciklis esődzsekim most is bizonyított. Ha nem emeltem föl a karomat, egész komfortosan éreztem magam benne. Akkor viszont folyt vissza egy kis víz a könyökömhöz. Persze olyan membránanyag nem nagyon van, ami annyi párát ki tudna engedni, mint ami egy ilyen kaptatón keletkezik. Pláne, ha még közben esik az eső is. Az aszfaltút elérésekor megnéztem a térképet. Végig a műúton kell menni. Elég hamar fölértem. Eddigre 670 m szintet szedtem össze. A ponton Enikő várta a túrázókat, és igazította őket útba. A kilátó lábánál lepecsételtem az igazoló lapot. Szinte már olvashatatlanná vált az OKT bélyegző. Mindegy. Gyerünk tovább. Mivel nem tudtam ruhát cserélni, így a következő két kilométeren fáztam egy kicsit. A lefelé elég eseménytelen. Az idő javulásának köszönhetően felgöngyölhettem a Rain-Legs-t. Sajnos a lombos időszakban a Noszlopy-kunyhó romja már nem látható, így gond, ha valaki az alapján szeretne tájékozódni.

Leérve végre jobb murvás úton mehettem, majd átváltottam a visszafelé vezető aszfaltra. Ez egy kicsit monoton. Most azonban az időjárás gondoskodott róla, hogy ne legyen annyira az. A vadászház előtt elkezdett szemerkélni az eső, majd hirtelen rázendített. Épp csak volt elég időm újra leengedni a Rain-Legs-t. Kisszépalmapusztánál megpróbáltam egy fa alá behúzódni az eső elől, megnézni, mi az ellenőrző kérdés, illetve merre tovább. Eléggé megázott az igazolólapom. Az általam nem annyira kedvelt Barátok útján kell visszamenni Bakonybélbe. Az esőbeállóban álldogált valaki. Lehet, újabb frissítő pont, de nem mentem oda, csak intettem. A Barátok útján gyakran lógtak be faágak, amik a nyakamba szórták a vizet. Sajnos így volt a meredek lefelén is. Ennek megfelelően a szokottnál is jobban örültem az aszfaltút elérésének. Hátra volt még egy kisebb emelkedő és a végén az utolsó lejtő a faluban, s már be is értem a célba. Átvettem a kitűzőt és az emléklapot, ittam egy kávét, és elindultam hazafelé. A levest kihagytam, mivel az autót a tervezett egyesületi túra miatt távolabb hagytam, s nem engedhettem meg magamnak, hogy rám hűljön a ruha, mert ilyen miatt már fáztam meg nagyon.

Az esős időjárás ellenére is jó kis túra volt.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1200 Ft-ért színes térképes itineres igazoló lapot, emléklapot és kitűzőt kaptunk. A rajtnál Sport szelet, Gerencepusztánál és a Kőris-hegyen és esetleg Kisszépalmapusztánál kétféle ásványvíz, a célban pedig leves volt az ellátmány.
 
 
Miről mesélnek a kövek? - geotúraTúra éve: 20192019.03.29 11:57:01

 


Miről mesélnek a kövek? Sukoró, 18-as táv


GPS-el mért távolság: 21,3 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 635 m. Ez szokásosan csak az általam megtett távot jelenti, mivel három helyen is eltértem a kiírástól, amiből az első ajánlott is volt.


Hosszabb kihagyás után, végre eljutottam egy teljesítménytúrára. Bőven időben érkeztem Sukoróra. Kitöltöttem a nevezési lapot, üdvözöltem az ismerősöket és vártam a rajtidő kezdetére. Mivel még nem voltak túl sokan, Rózsa kemény volt és nem engedett senkit 08.00 előtt nevezni. Így, hát a rajtidő kezdetén neveztem be. Egy kedden összeszedett vízhólyag miatt nem mertem a 30-as távra nevezni, bár eredetileg azt terveztem, de még reggel is éreztem, hogy nincs minden rendben. Később kiderült, nyugodtan mehettem volna a hosszabb távra. Még egy kis készülődés, s már neki is vágtam a rövidke távnak.


Szép, napfényes, de reggel még egy kicsit hűvös időben ballagtam ki a faluból. Hamar rájöttem, túlöltöztem, s a vastagabb széldzseki helyett bőven elég lett volna a legvékonyabb, sőt dél körültől, akár egy szélmellény is. Ezek azonban még „téli álmukat alusszák” otthon a szekrényben. A falu szélén rögvest megérkeztem az első ellenőrző pontra, a Gyapjaszsákhoz, ahol Pintér Józsinál igazolhattam le az igazolólapomat. Meghallgattunk egy rövid tájékoztatót, a Gyapjaszsák és a hozzá hasonló kövek létrejöttéről, majd megkezdtem az első kitérőt, az Olasz gránitfejtőhöz. Megnéztem a bányát, majd egy másik útvonal visszatértem a kiírás szerintire. Kivételesen jó minőségű bicikliúton értem el Nadap szélét, ahol egy jobbra fordulással irányba vettem a Bence-hegyet. Már ezen a szakaszon is elég sok tavaszi virágot láttam. Kényelmes sétával értem be Velencére. Itt egy elágazásban, egy előző teljesítménytúra kint felejtett szalagozásának köszönhetően tovább mentem a kelleténél. Másoknak is okozott ez gondot. Gyorsan helyesbítettem, és folytattam a Bence-hegyre vezető kaptatót. Az egykori andezit bánya fölött hamar meglett az ellenőrző pont. Igazolás után egy rövid tájékoztató, az andezit hűlt helyéről, majd irány vissza. Ekkor ért az első meglepetés. A tisztáson jó pár kinyílott fekete kökörcsint láttam. Az előadást tartó hölgy, körbe is kerítette táskákkal, nehogy letapossa valaki. A szokottnál kicsit korábban nyílnak.


Tettem egy fölösleges kitérőt a kilátóhoz. Az még hagyján, hogy fizetős lett, de még csak nyitva sem volt. Csak tízkor nyit, én pedig már fél tíz előtt ott voltam. A kilátáshoz nincs is túl nagy szükség rá. Irány vissza, s megkezdtem az ereszkedést Nadapra. Az idő egyre kellemesebb. Kényelmes sétával értem be a faluba, majd azzal a lendülettel mentem is tovább, immáron csak szalagozással jelölt útvonalon. A falu szélén, két jó ronda, teljesen tájidegen építmény készül. Hosszú, de nem túl meredek kaptatón fújtattunk. Az erdőbe visszaérve, rögvest zöld hunyort fotózhattam. Attól függetlenül, hogy ezt a növényt másképpen illatos hunyornak is nevezik, én semmi szagát sem éreztem. Egy méretes darázs viszont épp gyűjtögetett róla. (Kis kitérő: az egyesületi tavunkon, délutánonként már megjelentek a szúnyogok, és nem csak zümmögnek, hanem csípnek is!) A nyír hegyi ellenőrző ponton is megkaptuk a kiselőadást, a Magos-kő létrejöttéről. Kisgyerekes család is „pihent” a ponton, az-az a szülők pihentek, a gyerekek pedig a sziklán másztak. Gyerünk tovább, ami ez esetben, további kaptatót jelentett, majd egy jó kis lejtőt, a lovasberényi út keresztezéséig. Meglepetésemre ezen a szakaszon sok-sok kétlevelű csillagvirágot láttam. Pici, de nagyon szép virág. Ez nagyjából a megszokott idejében nyílik. Az útkeresztezéstől, újabb hosszú kaptató következett a Likas-kő felé. A 10 km-es táv becsatlakozásától kezdve hirtelen sokan lettünk, köztük rengeteg gyerek. Az ösvény itt közel visz a hegy pereméhez, ahol még láthatók a II. világháborús Margit-vonal egy valószínűleg tüzérségi-, vagy tüzérségi figyelőállásának maradványai. Az ellenőrző ponton újabb kiselőadás, illetve most az igazoláshoz müzliszelet is járt. Ez a pont is kitérővel járt, tehát vissza, majd végre hosszan lefelé. A következő ellenőrző ponthoz kivételesen nem kellett kitérőt tenni. Utolértem a Likas-kő előtt velem szembejövő nagy csoportot. Meghallgathattuk, miért ellenjavallt a Velencei-hegység forrásaiból inni. A gyerekek lelkesen segítettek a víz szűrésének bemutatásában.


Mivel semmi gond nem volt a sarkammal, ezért úgy döntöttem, ha már itt vagyok, akkor csak végig megyek az itteni kedvenc helyemen, a Bodza-, és a Hurka-völgyön, hiszen csodálatosak a vulkanikus szikláik. A szokásosnál is kellemesebb az ösvény. Szép a napfényben fürdő völgy. Már a Bodza-völgyben láttam egy-két bogláros szellőrózsát. A Barlang-kút közelében viszont tömegesen nyílott a szellőrózsa, sőt, még egy-két eltévedt hóvirág is nyílott. A P▲ jelzés Csúcsos-hegyén újabb fekete kökörcsinek. Most még a folyamatos le-föl is jólesett. Az viszont már kevésbé, hogy csak másfél liter vizet töltöttem otthon az ivózacskóba, s a P+ jelzés elérése előtt az utolsót hörögte. Ez évben eddig gyakran, még egy liter sem kellett. Ennyivel melegebb volt. P▲ jelzésen találkoztam pár montissal is. A P+ jelzésen visszatértem a kiírás szerinti útvonalra, s ettől kezdve ismét előttem és mögöttem is sok túrázó volt. Egy helyen két nagy sziklakupac határolja a völgyet. A 20 m körüli magasságú sziklarakások összes sziklacsúcsán volt egy-egy gyerek, fiúk, lányok vegyesen. A kísérők szerint, az eddigre már „nagyon fáradt” gyerekek föl-le mászkálnak a sziklákon, mint a zergék, s nem lesz egyszerű tovább indulásra bírni őket. Sukoró szélén, vidáman éneklő óvodásokat előztem meg. Ezután, már nem volt más hátra, mint besétálni a célba, ahol átvettem a kitűzőt, ettem egy szelet zsíros kenyeret, s hazafelé vettem az irányt.


Az időjárás a túrázókkal és a túra szervezőivel volt. Márciushoz képest ritka szép időben túrázhattunk. Mindenütt látszott a természet ébredése. Rengeteg, és sokféle virágot láthattunk (a teljesség igénye nélkül: tyúktaréj, odvas keltike, pimpó, kétlevelű csillagvirág, zöld hunyor, bogláros szellőrózsa, szellőrózsa, hóvirág, két kertben tulipánfa (magnólia), fekete kökörcsin, som, fővirágzásban az ibolya), s ami a leginkább a tavasz visszavonhatatlan érkezését jelzi a számomra, már a bükkfák is elkezdtek levelet hajtani.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1100 Ft-ért színes térképet, kitűzőt és minden ellenőrző ponton kiselőadást kaptunk. A túra szalagozása két pontot leszámítva (ahol egy előző túráról kint maradt szalagozás és táblázás volt félrevezető) kiváló. A parkolótól az útbaigazítás a rajthoz szintén kiváló. A Likas-kőnél müzliszelet, a célban pedig zsíros-, margarinos- és többféle lekváros kenyér, vöröshagyma, csípős paprika, fűszerpaprika, alma tea és kétféle fél literes ásványvíz volt az ellátmány. Lehetőség volt kávé vásárlásra is. Egyáltalán nem kizárt, hogy kifelejtettem ezt-azt.

 
 
túra éve: 2018
Civitas Fidelissima / Téli túra a Lánzséri-hegységbenTúra éve: 20182018.12.12 14:21:57

 


Civitas Fdelissima 20


GPS-el mért távolság: 22,75 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 665 m. Egy szándékos és két elcseszés típusú kitérőt tettem a túrán, így az adatok nem pontosak. Térképi mérés alapján, az összes hosszabbítás 1,47 km volt. Az általam összeszedett többletszintet pedig csak saccolni tudom, 80-90 m-re. Így a tényleges túratáv: 21,3 km, a szint pedig 575-585 m.


Megint csak abba a helyzetbe kerültem, hogy egy hétvégén két, engem érdeklő túra került megrendezésre. Ezúttal a Bakonyi Mikulás ütközött a Civitas Fidelissima túrával. Ez évben még nem jártam a Soproni-hegységben, illetve a várható esős időjárás is segítette a döntésemet. Az Észak-nyugat felől jövő esőnek, rendszerint hamarabb van vége Sopronban, mint a Bakonyban, és hát esőben nincs túl nagy kedvem bemenni az Ördög-árokba, lévén nem a legügyesebb túrázó. Ez alapján döntöttem az Imre túrája mellett. Odafelé menet, egészen Szanyig olyan esőben vezettem, hogy csak folyamatos üzemben győzte az ablaktörlő. Utána viszont vége lett, sőt Röjtökmuzsaj közelében, már a köd is megjelent, szerencsére csak egy-két kilométeren. A parkoló hamar meglett, s hely is bőven volt (a túra szervezője szempontjából sajnos a túra végén is). Gyors készülődés. Igaz, nem esik az eső, de azért fölcsatoltam a derekamra a rain legs-t (eső elleni biciklis combvédő), a hátizsákra a vízálló kamáslit, és az esővédő huzatot is ráhúztam a hátizsákomra. Irány nevezni. Beszélgetés miatt ez egy kicsit elhúzódott, így majd nyolc óra lett, mire elindultam.


Kényelmes tempóban kezdtem a túrát, ráadásul vízszintes, majd lejtős terepen, tehát könnyűre sikeredett a bemelegítés. Igen hamar elértem a katonai temetőt, ahol fölírtam az első jelszót az igazoló lapra. Még egy kis séta és már bent is voltam Sopronban. A Karmelita templomnál már éreztem, túlöltöztem. Vártam, legyen egy hely, ahol meg tudok szabadulni egy hosszú ujjú meztől. Egy buszmegállónál ez sikerült is. Tudtam, hogy innen a Hosszú-hegyre, stílszerűen hosszú kaptató fog fölvinni. A vékonyabb ruhában menten jobban éreztem magam. Ahogy ballagtam a kék jelzésen, egy szinte forgalommentes utcában, természetesen az úttesten, nem ám a járdán, gyanús lett, hogy elfogyott az addig igen korrekt jelzés. A GPS-re ránézve kiderült, valahol elhagytam egy mellékutcát, amibe lekanyarodott. Visszafelé menet is voltam tőle még akár öt méterre is, amikor észrevettem. Egy kettős villanykaró eltakarta az alig két méter széles utcácskát. Most már sínen vagyok! A bánfalvai elágazástól a megszokott útvonalon ballagtam ki a városból. Látszott, nagyon tiszta a levegő, érdemes lesz felmenni a kilátókba. Egyelőre azonban még csak a fák között kikandikálva lehetett ezt-azt látni. Az út jobb, mint vártam, igaz az Ágfalvára levezető lejtő nagyon csúszott. A faluban a térkép és a GPS alapján meglett a következő ellenőrző pont is. Fölírtam a jelszót, s irány a helyi ittasellátó. Rendszerint ott szoktam frissíteni a Cats-esek túráján. Most nem sikerült, mivel nem volt semmilyen cukormentes üdítőjük. Gyerünk tovább.


A kéknek ezen a szakaszán még nem jártam. A Ház-hegyen jött a szándékos eltérés az útvonaltól. Ilyen remek látástávolságnál, csak nem hagyom ki a kilátót! Nem is. Nem egy magas alkotmány, de a kilátás így is gyönyörű. A szél már kevésbé. Nagyon fújt. Fotózás után le is menekültem. Visszatértem a kiírás szerinti nyomvonalra, s kellemes, hangulatos erdőben közelítettem meg Görbehalmot. Nem sokkal előtte ért utol egy kutyás társulat. Először természetesen a kutyák, s csak jóval utánuk a gazdik. Kiderült, a háromból csak kettő az övéké, a harmadik, egy megtermett labrador Sopronbánfalván csapódott hozzájuk, s nem lehetett visszazavarni. A továbbiakban, egészen a Várhely-kilátóig együtt mentünk. Nem írok ballagást, mert ez nekem nem volt az. Messze nem sikerült még helyreállítanom az állóképességemet, úgy hogy a Muckig vezető, helyenként 10% fölötti meredekségű kaptatókon majd kiköptem a tüdőmet. Egy-egy szakaszon nagyon is közel lehettem az anaerob pulzustartományhoz a 186-os maximális pulzussal. Már nem ment folyamatosan a beszéd. Sajnos ezen a részen több erdőirtással is találkoztunk. A kutyákat nem túlzottan hatották meg az emelkedők, vidáman futkároztak. Ezt a 22 km-es túrát, úgy 25-30 km-ből teljesítették. Egymás között, azért játékos formában ugyan, de próbálták újratárgyalni a rangsor kérdését. Csak ritkán kellett ezért rájuk szólni. Mondjuk akkor, amikor a magyar vizsla egy váratlan oldaltámadással felborította a labradort, s az fölháborodott egy kicsit. De látszott, hogy nem akarnak sérülést okozni a másiknak, tehát az úgynevezett gátolt harapás nagyon is működik. Mi közben utóvédként jókat beszélgettünk, már amikor volt hozzá elég levegőm. Muck után, végre egy kicsit könnyebb szakasz jött.


Meglepően hamar leértünk a Bella-emlékhez. A két elől ballagó túrázó olyan határozottan ment, hogy csak ekkor lett gyanús, valami nem stimmel. A térképet megnézve, rögtön beugrott, nekünk föl kellett volna menni a Várhely-kilátóhoz. Irány vissza. A kilátó tövében, elköszöntem a többiektől, s irány föl a kilátóba. Lentről is látszott, borult ugyan az idő, de a levegő tiszta. Ezt a kilátót eddig még mindig kihagytam. Vagy azért mert lezárták, vagy azért mert az időjárás miatt lett volna értelmetlen. Most nagyon megérte! Gyönyörű a látvány! Soha ilyen tisztán nem láttam még a Schneeberget és a Rax-ot. A jeges szél ellenére csináltam jó pár fotót, mielőtt lemenekültem. Az ujjaim eléggé megdermedtek.


A Bella-emléknél épp indulófélben volt egy túrázó csoport, szintén kutyákkal. A labrador átcsatlakozott hozzájuk. Ismét igazolódott, minél kisebb egy kutya annál agresszívabb. Volt a társasággal egy 8-10 kilós kutya, amelyik elég harciasan támadta a labradort. Az egy fordulásnál rálépett a kicsire (nem volt szándékos), aki nyavíkolt egy kicsit, de menten újra támadott, s nem igazán játékosan. Közben a két másik közepes méretű kutya teljesen békésen elvolt. A kék jelzés következő szakasza a kedvencem a Soproni-hegységben. Egy valahai vasút nyomvonalán vezet a hegyoldalába vágva. Nagyon hangulatos. Mivel nagyon delet korgott a gyomrom, megnéztem az órámat. Fél tizenkettő. Hja kérem! Régen volt hajnali négy órás reggeli. Gondolkoztam egy kicsit, elővegyem-e a pogácsákat, vagy csak a célban egyek, hiszen már csak vagy 3-4 km van hátra. Egy farakásnál aztán megálltam, és előbányásztam az elemózsiát, s menet közben meg is ettem. A Hét-bükkfánál fölírtam az utolsó kódot, s a sárga jelzésen, kellemesen lejtő terepen besétáltam a célba. Átvettem az oklevelet és a jelvényt, beszélgettünk egy kicsit Imrével, majd hazafelé vettem az irányt.


Kellemes, hangulatos túra volt. A tájékozódás is egyszerű. Sopronig zöld jelzés, ott rá kell térni szalagozáson a kékre, egy a Várhely kilátóhoz teendő kitérővel a Hét-bükkfáig azon is kell maradni. Innen pedig a sárgán kell begyalogolni a célba. Az időjárás is jobb, mint amit a békák ígértek, s a látástávolság meg egyenesen fantasztikus.


A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelő. 1000 Ft-ért színes térképes igazoló lapot (saját térkép nem szükséges), jelvényt és oklevelet kaptunk. Az igazoló lap, ahogy azt már Imrétől megszokhattuk, történelmi esemény emlékére rendezett túráknál, tartalmazta az esemény, jelen esetben Sopron és a nyugat magyarországi települések Magyarországhoz, illetve Ausztriához kerülésének történetét.

 
 
Bodajk-Gaja-völgyi MikulásTúra éve: 20182018.12.04 20:44:39

 


Bodajk-Gaja-völgyi Mikulás 25


GPS-el mért távolság: 24,3 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 653 m. Ezúttal egy fotós kitérőt leszámítva, ami jelentett még akár 20 méteres többlet utat is, sehol sem tértem el a kiírás szerinti útvonaltól, mivel szerettem volna pontos mért adatokat kapni.


Reggel, fél nyolc körül értem Bodajkra. Még lehetett volna akár a rajt közvetlen közelében is parkolni, igaz, csak szűken. Ezért úgy döntöttem, inkább a strandon túl állok meg, ami azt jelenti, hogy a parkolási lehetőség bő 400 m-re van a mozitól. A nevezés várakozás nélkül megtörtént. A gyors készülődésből ezúttal semmi sem lett. Sőt!!! Pénteken, a bakonybéli túrámon, éreztem, hideg a túranadrágom, ezért kitaláltam, a rajtban veszek fel térdmelegítőt, mivel így is vacak a térdem, ne fázzon még meg ráadásul. Kipakoltam a fél hátizsákot, mire rájöttem, a térdmelegítőket bizony a kocsiban felejtettem. Irány az autó. Nagyon hideg szél fújt, ezért jobbnak láttam, ha a rajtban veszem föl. Irány vissza, és ezúttal tényleg átestem a készülődési procedúrámon.


Végre megkezdhettem a túrát. A már megszokott útvonalon irány a Kálvária. A kilátás nagyon gyér, minden szürke az alacsony felhőalapok miatt. A szél is cudar, ezért megállás nélkül menekültem le róla. A Szobor-parkhoz vezető utcán, jól megkiabáltak bennünket a kutyák. Bodajkról kiérve, végre erdőben mehettünk. Rögvest nem fáztam. Nagyon hangulatos fenyves, vegyes erdőben vitt az út. A Károlyi-kilátó közelében újra, és egyre jobban ért a szél, pedig már gondolkoztam rajta, hogy lecserélem a sapkámat egy kevésbé melegre. A kesztyűmet pedig már zsebre is tettem. Mire a kilátóhoz értem, a sapkát újra megkötöttem, és a kilátónál pedig visszakéretőzött rám a kesztyű is. Szépen zenélt a jeges szél a kilátó vasszerkezetén. A gyér kilátás ellenére is készítettem egy-két fotót, aztán menekülés. Itt futottam össze egy fiatal párossal, ahol a hölgy eléggé beburkolta az arcát a hideg ellen. Erről jutott eszembe, elő kéne kerítenem a decathlonos vadász balaklavámat (amin van nyílás a szájnak, tehát és talán, nem fog minden kilégzésnél bepárásodni a szemüvegem). Elvégre is három hónapig nem nagyon túrázhattam egy arcüreggyulladás miatt. Egy darabig visszamentem a K▲ jelzésen, majd a K+-on ereszkedtem az Alba Regia-forrás felé. A pontőrök az idén is leköltöztek a forráshoz, és most is sütögettek valamit. Gyors pecsételés, és már mentem is tovább.


Kellemes sétával értem el a víztározó környéki üdülőket, ahol épített környezetben ballaghattam. Ez azért nem olyan jó, mint az erdő. Csakhamar kiértem a Fehérvárcsurgói-víztározó partjára. Ha jól tudom, itt fogták meg az ország legnagyobb pontyát, aki azóta is itt úszkál. Szerencsére (bár sok húshorgász átkozza, egyre kevesebb vízről lehet elvinni a nagy (pontyok esetében általában 5 kg feletti) halakat. Ez viszont az jelenti, hogy a horgászvizeken évről-évre egyre szebb halakat lehet fogni. Most is láttam pár horgászt a lapos parti részen. Vissza a túrához. A víztározó gátján egyre jobban ért a dermesztően hideg szél, ahogyan ez általában lenni szokott. Bármily szép is a tározó és környéke, nem bántam, hogy elhagyhatom a partját. Begyalogoltunk Fehérvárcsurgóra. A sportpályánál többen is letértek jobbra, bár arra semmi jelzés sincs. Nézegetem a térképet, mi legyen. Szerencsére van egy nyíl ami azt mutatja, arra kellene visszajönni. Ennek megfelelően megyek egyenesen. Hamarosan lett is egy szalag. Egyébként ez a túra legrosszabbul jelzett szakasza. Az ellenőrző pontig bevitt a K■ jelzés. Az ellenőrző ponton gyors pecsételés, aztán a saját teámból ittam egy bögrével, mert abban nincs cukor, amitől eltiltott az orvos. Közben nézegettem, merre tovább.


Teázás után továbbindultam. Arra, amerről páran jöttek, tehát a kastély felé. Se szalag, se jelzés. Ez az első itteni túrámon is gondot okozott, s nem is arra mentem, amerre a szervezők szerették volna. A következő elágazásnál, két helyi versenyző elindult jobbra. Egy másik túrázó balra. Én is jobbra indultam, majd balra nézve, a kastélyon túl, egy fa törzsén, mintha valami gyanús fehér csíkot láttam volna. Megálltam és elkezdtem figyelni. Lehet, hogy szalag? Csak hát ebből a távolságból már elég rosszul látom. Egy fél perc múlva megvan: mozog, tehát nem festés, hanem szalag. Akkor gyerünk arra! Közelebb érve, kiderült tényleg a túra szalagozása, sőt már a következő szalag is látható. Itt kellett volna még három darab szalag. Egy az ellenőrző pont sarkánál, egy az elágazásban, és egy pedig az elágazás után 20 – 30 m-el. Kár, az egyébként jó szalagozást ilyen apró hibával elrontani. Ettől kezdve semmi gond a tájékozódással. Hamarosan visszatértünk az útvonalra, amin ezt a kitérőt tettük az ellenőrző pontra. Nem sok idő múlva ismét a víztározó partján gyalogoltunk. Mit mondjak, a part ezen része borzalmasan néz ki. A vízügyesek valamilyen „tereprendezésbe” kezdtek, és a tározó délnyugati oldalán az összes parti fát kivágták, tönkretéve ezt a hangulatos helyet. Azt megérteném, ha csak az elöregedett nyár, akác, és fűzfákat vágták volna ki, hiszen azok viharban már veszélyesek, és a bojlizás térnyerésével egyre több horgász táborozik vihar esetén is a parton, ami előtte nem volt szokásban. Az viszont már nem elfogadható, hogy a fiatal fákat is kiirtották. Nem is bántam, hogy az út elkanyarodott a vízparttól.


A következő, a vadasparkig vezető rész elég monoton. A bejárattól kezdődik viszont a túra legszebb szakasza. Hangulatos úton értem el a Pisztrángos-tavat, és ott az ellenőrző pontot. Pecsételést követően, mivel nagyon delet korgott a gyomrom, előkészítettem a pogácsákat és egy banánt, hogy a következő szakaszon majd megeszem, s már meg is kezdtem ezt a következő szakaszt, ami Zseri-szálláshoz vezet.


Az út végig emelkedik, viszont a meredekség nem gond. Olyan 5 % körül lehet, és 130 m szintet jelent, amivel ez a túra legnagyobb szintemelkedésű kaptatója. Jól kimelegedtem. A visszafelé jövő túrázók szóltak, ne keressek jelszámot, mert nincs. Azért szét néztem. Csak egy papír lapot találtam egy fa oldalán, a „Ne lopj el!!! Köszi” felirattal. Alighanem alatta lehetett a kód. Nos azt viszont ellopták. Alighanem viccesnek gondolták, pedig csak bunkóság. De hát mit várjon az ember egy vadászház közelében. Irány vissza. Lefelé egy kicsit könnyebb haladni. Én is szóltam a szembejövőknek, ne keressék a kódot. Hamar elértem a K▲ jelzés kezdetét, s újra kaptathattam, ezúttal egy kicsit meredekebb ösvényen. Hamar meg is álltam fotózni, amikor ibolyát láttam az ösvény mellett. December 2-án! Kiderült, ez csak az első. Ezen a szakaszon láttam még jó párat. Gyorsan fölértem a vaskereszthez. Változatlanul nem túl jók a látási viszonyok, a szél meg nagyon ért, ezért gyorsan tovább is mentem. A lefelé vivő ösvény jó meredek. Egy fekete jeges szakaszon sikerült egyet esnem is. A zsebemben lévő banánon tompítottam. Ezután már baj nélkül leértem. Az Ádám és Éva fa maradványainál megálltam fényképezni, olyan jól néztek ki a jeges fák és kövek a zúgónál. Átmentem a hídon, előbányásztam és menet közben megettem a „banánlekvárt”. Egy felirat ütötte meg a szememet, amely tartalmazta a pisztránghorgászat szabályait. Érdekes. Még soha semmilyen halat sem láttam a patakban. Ezek szerint, viszont kéne benne pisztrángnak lennie. Ettől kezdve egy túrázóval jót beszélgetve mentünk tovább.


Gyönyörű a szurdok. A víz elég mély, de letisztult. Túl hamar vége szakadt ennek a gyönyörű résznek, s megérkeztünk az utolsó ellenőrző pontra. Itt egy kicsit hosszabb időbe telt a pecsételés, mert egy nagy iskolai csoportba futottunk bele. Megkezdtük a túra utolsó és egyben legmeredekebb emelkedőjét. Jó köves, de a legnehezebb részt letudva szép a kilátás, ami kárpótol a meredekségért. Hóban sokkal nehezebb ez a rész, mint most, s volt már benne részem. A látási viszonyok viszont javultak. Egy pontról, olyan éppen hogy csak formán, de lehetett látni a víztározó csücskét is. Fönt a tetőn tettünk egy kitérőt a K▲ jelzésen. Balinka felől tisztult az ég, a falu már nagyon jól látszott, s kezdtek visszatérni a színek. Még egy kis kaptatás és elértük az elhagyott sípálya felső végét. Ma már a sípálya helyén, bozótosban vezető ösvényen ereszkedtünk lefelé. Valaha ez szép tiszta volt. A kilátás viszont nem rossz. Ettől kezdve nem maradt más hátra, mint besétálni a célba. Némi várakozást követően megkaptuk az emléklapot és a kitűzőt. Ettem egy szelet zsíros kenyeret, vettem egy kávét, ittam még egy kis teát, s hazafelé vettem az irányt.


Az időjárás nem igazán volt velünk A Gaja-szurdok és környéke most másként szép, mint napsütésben de így is gyönyörű.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1300 Ft-ért színes térképes igazoló lapot (saját térkép nem feltétlenül kell, bár Fehérvárcsurgónál nem szerepel a K■ jelzés, se kilométeres négyzethálót, sem pedig méretarány jelzést sem tartalmaz, illetve ez a kastély környéki rész lehetne „egy kissé” kinagyítva), kitűzőt és emléklapot kaptunk. Az első ellenőrző ponton szőlőcukor és sós keksz, a kastélyban forró tea és Sport szelet, a Pisztrángos-tónál kétféle alma, és müzliszelet, a Varjú-várnál müzliszelet, a célban pedig zsíros kenyér és tea volt az ellátmány. Ezen felül a célban lehetett jó erős és forró kávét venni, ahol gondoltak azokra is akik nem akarják cukorral inni. Lehetőség volt megunt játékok cseréjére is. Illetve különböző savanyúságot, illetve szörpöket lehetett vásárolni.

 
 
Vértes IVV túranapTúra éve: 20182018.08.21 21:42:51

 


Csákberény 20


GPS-el mért távolság: 26,6 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 640 m. Ez most is csak az általam megtett út adatait jelenti, egy jelentéktelen és egy nagy eltéréssel.


Meleg időben, szokásom szerint a rajtidő elején értem Csákberénybe. Gyors készülődés, és irány nevezni. Gyorsan ment a nevezés, mivel a pesti és a fehérvári busszal utazók csak utánam érkeztek. Megnéztem a térképet, egy eltérést láttam a 2015-öshöz képest. A várat nem a Csóka-hegy felől a kéken, hanem a Buhin-völgy felől közelítjük meg. Nem túlzottan örültem neki. Beszélgettünk egy kicsit az ismerősökkel, majd nekivágtam a nem túl combos távnak. Azt már előre eldöntöttem, hogy visszafelé vezető részen, megint el fogok térni az útvonaltól.


Kényelmesen, de jó tempóban ballagtam kifelé a faluból. A jó turistajelzés ellenére szalagozás és táblázás is könnyítette a tájékozódást. A faluból kiérve egy kis le- föl, majd megkezdődött a Géza-pihenőhöz vezető kaptató. Szerencsére eddigre már megvolt a bemelegítés. A Széna-hegyen elég hamar elhagytam az utat és kimentem a hegy peremére, a kilátás kedvéért. Mivel nincs ösvény, így egy kicsit lassúbb, de a kilátás megéri. Itt ballagva értem el Laciék ellenőrző pontját. Beszélgettünk egy kicsit, s amíg lehetett, a hegy peremén maradva mentem tovább, majd visszatértem a jelzésre. A zöld jelzésen értem el a Géza-pihenőt. Természetesen itt is megálltam egy kicsit nézelődni, majd kellemes erdőben mentem tovább. Itt egy kicsit hűvösebb volt, bár nem annyival, mint amit a Bakony bükköseiben megszoktam. Hamarosan elértem a kék jelzést, amin leereszkedtem az erdészeti aszfalt útra, s azon értem el a Pátrácosnál lévő ellenőrző pontot. Úgy véltem, itt az ideje, hogy bekenjem a nyakam naptejjel, mivel előző nap voltam fodrásznál, s ilyenkor könnyebben leég. Átpakoltam a tepertős pogácsákat is egy kis első rekeszbe, mivel kezdtem megéhezni. Ekkor bebizonyosodott, hogy a látás elvesztése esetén, a többi érzékszerv érzékenyebbé válik. A pontőrök vak kutyája, az út túloldaláról azonnal meghallotta, hogy elővettem egy nagyon vékony anyagú nylon tasakban. Mire kibontottam ott volt. Ő is kapott egyet, s mentem tovább.


Az aszfaltút minősége sokat romlott az utóbbi években, ami gyalog nem túl zavaró, de biciklivel már annál inkább. Az út mentén, már elég sok érett szedret találni, így többször is megálltam szedni egy keveset. Kb. egy kilométer után a jelzés letért az aszfaltról, s földúton vezetett tovább. Helyenként pocsolyákat kerülgetve, de végül is kellemes úton értük el a Vén csernél található automata pontot. Fölírtam a kódot, s mentem tovább. A következő szakaszon nagyon sáros volt az út, s hogy még rosszabb legyen, egy csomó apró légy is röpködött körülöttem. Szerencsére ez a szakasz nem tartott sokáig, s a Szenesi vágásnál jobb útra térhettem. Nemsokára elértem a kék háromszögjelzést. A „túljelzett fáig” ezen ballagtam. A régebbi változat jobban tetszett, mint ez. A jelzés elágazásig elég unalmas az út. Itt becsatlakozott a rövidtáv. Egy családot értem utol. A kislány eléggé belassult. Valószínűleg nem a fáradtságtól, mivel látszott, hogy a kora ellenére elég izmos, hanem a monotónia miatt, amit a gyerekek elég rosszul viselnek. Az észjárása viszont gyors. A „csak nem elfáradtál?” kérdésre azonnal kéredzkedett is az apja nyakába. Ez azért nem jött össze. Mondtam, hogy a völgy már szebb és érdekesebb lesz. Így is van. A pár évvel ezelőtt még olyan jó kis murvás utat viszont sajnos szétmosta az eső, s mostanra ösvénnyé degradálódott. Leértem a gyönyörű Vár-völgybe, s ereszkedtem tovább lefelé. Hamarosan elértem a várba vezető igen meredek emelkedőt. Alaposan leizzadtam mire fölértem. A pont a vár egyik termében található. Miután megkaptam az ellenőrző pecsétet, fölmentem a vár tornyába is. A toronyból, Csákberény felé gyanús felhőt láttam. Lehet, hogy arra van egy kis eső. Irány lefelé.


A vár kapujánál, jó hideg csapvízzel töltöttem fel az ivózacskómat. Nem sok maradt benne eddigre. A szalagozás mentén értem el a következő ellenőrző pontot, ahol a bélyegzés után ettem pár guszta szendvics falatkát, s mentem tovább. Ismerős túrázót és családját értem utol. A gyerekek nagyon vidáman voltak. A 13 km-es távon, legalább 15 - 16 km-t mentek. Szemmel láthatólag rövid már nekik ez a táv. Ahogy ballagtunk, az előttünk látható felhő egyre sötétebb lett, s egyértelműen látszott, nem kicsit esik belőle az eső. Ráadásul nincs is messze, és felénk tart. Az is látszik viszont, hogy nem túl széles a csapadéksáv. A kék háromszögjelzés közelében megjegyeztem, kb. háromszáz méter múlva el fogok tévedni, s megyek föl a hegység peremére. A kiírás szerinti útvonalat elég unalmasnak tartom. A kék háromszögjelzésen megkezdtem az emelkedőt. Az eleje nem túl meredek. Ezen a részen hallottam meg az első mennydörgést. Ennek ellenére is megálltam egy kicsit szedrezni. Fölkészültem az esőre, hátha sikerül elijeszteni. Sikerült. Megkezdtem a kaptató meredek részét. Jó 20 %-os emelkedőn szedtem össze, a térképen mérve 220 m szintet, amit egy kicsit lankásabb rész következett, mire fölértem. Sajnos nem mértem külön a szintet, de a Vértes három legnehezebbje közé tartozik. Szerintem a legkeményebb. Mire fölértem, csaknem annyi szintet szedtem össze, mint előtte az egész túrán. Néha azért meg-megálltam szedni egy kis somot. Már elég érett. Sok feketére érett, édes szemet találtam. A hegyen kellemes erdei úton fújhattam ki magam. Természetesen kimentem a hegy peremére a zöld háromszögjelzésen. A kilátás remek, ráadásul maga az ösvény is szép, bár nem a legkönnyebb. Ráadásul úgy nézett ki, a zivatar is elkanyarodott. Nézelődtem egy darabig, mielőtt visszatértem volna a Z+-ra. Ezúttal a következő zöld háromszögjelzésre is letértem. Ez is elég látványos útvonal. Végül a Z+ jelzésen értem be a célba.


Átvettem az emléklapot és a kitűzőt, egy jó darabig beszélgettünk a szervezőkkel és más túrázókkal, ettem egy kis zsíros kenyeret, s némi szemerkélő esőben elindultam hazafelé. Annak ellenére, hogy a meteorológusok szerint nem kellett esőre számítani, a Pápáig vezető út nagy részén látszott az aznapi eső nyoma, a túrán viszont megúsztuk.


Kellemes, a kiírás szerinti útvonalon könnyű túra. Régebben az volt az útvonal, amin most én is mentem, de ezt IVV túrának sokan nehezellték. Felvetettem, mi lenne, ha fordított irányon menne, arra a Z+ nem olyan meredek, ráadásul a túra elején, a sofőrök is megkóstolhatnának némi bort. Ezt már Tarnai Ferinek is felvetettem a Vincézés-pincézéssel kapcsolatban, de mindenütt azt a választ kaptam, hogy nem lenne szerencsés. Hogy a francba szednék össze, az erdőben eltévedt, finoman szólva is illuminált, a túrán indulók egy nagyon csekély hányadát kitevő „túrázókat”. El kell ismerjem, igazuk van.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló 1000 Ft-ért színes térképes igazolólapot (saját térkép szükségtelen), emléklapot és kitűzőt kaptunk. A Széna-hegyen szőlőcukor, a Pátrácosnál kétféle ásványvíz, a Csókakői-várban Balaton szelet, illetve müzliszelet, a pincéknél paprikás szalámis szendvicsfalatkák, és bor, a célban pedig zsíros-, margarinos- és lekváros kenyér, hagyma, házi készítésű csípős paprika krém, valamilyen más krém, illetve valamilyen üdítő volt az ellátmány.




 
 
Vinye (Hit Pajzsa)Túra éve: 20182018.07.31 21:16:47

 


Vinye 20


GPS-el mért távolság: 20,2 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 435 m. Ez most is csak az általam megtett út adatait jelenti. Ez esetben viszont azt hiszem, ezek az adatok érvényesek a 20-as távon indulók többségére.


Szolgálatból mentem túrázni, így a megszokottnál több információm volt az időjárásról. Nem sok jóval kecsegtetett. Kivételesen a rajtidő lehetővé tette, hogy hazamenjek átöltözni, ne a kocsiban aszalódjon a túracuccom az egész megelőző napon. Pápától végig esőben vezettem, Bakonyszentlászló közelében viszont már azt láttam, hogy vékonyodik a felhőzet. Volt viszont egy másik nagy zivatargóc a Velencei-tó fölött. Ha az is bekanyarodik erre, mint amiből éppen áztunk, az nagy szívás lesz. Végül is ez szerencsére nem következett be. Tíz után pár perccel értem Vinyére. Az esőnek köszönhetően bőven volt parkolóhely. Gyors készülődés és irány nevezni. Hamar megvolt. Már ekkor jeleztem Viktornak, ha esik az eső, nem fogok bemenni az Alsó-Cuha-szurdokba, mert az nekem túl veszélyes. Volt már benne részem. Jóváhagyta, sőt azt is mondta, nyugodtan lehet a síneken menni Porva-Csesznek felé, ha nagyoljuk a Cuha vízszintjét. A lényeg, érjek vissza este hat óra előtt.


Még egy kis szerelvény igazítás, illetve a saját térképemet elraktam a kocsiba, nehogy elázzon, mert a bugyijába az igazolólapot tettem, s irány a Cuha-szurdok. Félúton eszembe jutott, hogy hozhattam volna két nagy szemeteszsákot és akkor a kicsit nagyobb víz sem okozna problémát. Szerencsémre nem fordultam vissza. Az első gázló közelébe érve, nagyon hangosnak tűnt a patak. Nem ok nélkül. A második legmagasabb vízzel láttam eddig, szóval nem csak kicsit nagyobb pláne ahhoz képest, hogy szárazabb években ilyen tájt az alsó 4-5 gázlóban, még víz sincs. Most olyan Marcal szélességű, csak sokkal gyorsabb, és zajosabb, a mélysége viszont kisebb. Úgy becsültem, hogy a lassúbb részeken is bőven tízen kilométer/órás, míg a gyorsabb részeken húszon kilométer/órás sebességgel rohan. Ezzel el is dőlt, a síneken megyek. A kedvenc „nagy vízi” kerülőmet, a Kesellő-hegyen át nem használhattam, mert a viaduktnál ellenőrző pont volt, amit így kihagytam volna. Mivel elállt az eső, jött a harmadik váltás. Szélmellény – széldzseki – szélmellény. Jó meredek emelkedőn fölmásztam a sínekre, s már hallottam is, jön a vonat. Megvártuk, míg elmegy, azután megkezdtük a „vasutazást”. Az utolsó alagút végéig látványos az út, utána viszont a vasútállomásig elég monoton. Aki a viadukt utáni hídnál is a síneken maradt, velem egyetemben, az tett egy cirka kilométeres kerülőt, a kiíráshoz képest, mivel csak a vasútállomásnál lehetett újra hídon keresztezni a Cuhát. A viadukt lábánál fölírtam a hatjegyű IVV kódot. Előtte alaposan körbenéztem a táblákat, de nem láttam semmit, amit felírhatnék. Az itiner sem adott támpontot, mivel nem olvastam el a végét, ahol vastagon szedve szerepelt, hogy hogy IVV kódot kell keresni és az hogyan néz ki. Ennyit az én, és még többek figyelmetlenségéről, illetve arról a „jó” szokásomról, hogy csak a következő ellenőrző pontig terjedő szakaszt olvasom el, miután a rajtban megnézem a térképet. Így persze csak gyakran csak otthon olvasom el, hogy tilos letérni a kijelölt útvonalról, miután persze kiadósan eltértem az egy-két-három… megtervezett „eltévedéssel”. Visszamentem a sínekre, és ballagtam tovább. Szépek a vasúti alagutak és úgy egyáltalán a vasút ezen szakasza. Kezdtem érezni a térdemet, ami sajnos valószínűsítette, hogy másnap a badacsonyi túra helyett horgászni megyek (elég szépen fogtam).


Porva-Csesznektől végre utakon és ösvényeken mehettem, a sínek helyett. Ki is használtam, hogy még az emelkedő kezdete előtt egyek egy kicsit. Eléggé delet korgott a gyomrom. A jelzés elágazásnál fölírtam a kódot, s megkezdtem a túra legnagyobb kaptatóját. Meglepetésemre, alig volt sár, s ami volt az is inkább csúszott, mint ragadt. A levegő olyan párás, hogy percenként akár többször is bepárásodott pár másodpercre a szemüvegem. Eső nélkül is folyt rólam a víz. Az út szélén, a megszokottnál jóval nagyobb levelű madársóskát láttam. Lecsíptem pár levelet. Már nem az igazi. A vadászháznál fölírtam az IVV kódot, majd a hegytetőn beragasztottam az első ellenőrző bélyeget. A Zörög-tetőn lehetett kerülgetni a pocsolyákat. A lefelé viszont elég jó. Itt-ott szép a kilátás is. A lankásabb részen párszor megálltam szedrezni. Finom. Hamar elértem a Kőpince-forrást. Az előtte lévő jelzés elágazástól kezdve újra eltértem a kiírástól. A patak mellett, a magasabb vízállásokra kitaposott ösvényen értem el a gyaloghidat s mentem be Vinyére.


A P+ jelzésen, zömmel murvás úton tettem meg oda-vissza a távot. Kellemes útvonal, amin ráadásul haladni is jól lehet. Az utolsó ellenőrző pont kódját már odafelé fölírtam. Az Ördög-réten is hamar megtaláltam az ellenőrző bélyeget. Lementem a Cuhához is, megnézni milyen magas. Itt egy kicsit kiszélesedett, s mélyebb is lehetett, és ennek megfelelően lomhábban folyt. Visszafelé megálltam egy padnál, hogy bekenjem a nyakamat naptejjel. Ezt sem gondoltam volna induláskor!


Ennél az ellenőrző pontnál találkoztam egy fiatal párral, s egy darabig együtt mentünk. Elmondták, ők végig mentek a kiírás szerinti útvonalon. Nem volt egyszerű, és nem volt veszélytelen sem. Ha a páros férfi tagjának nem lettek volna bőséges Nagy Dunán szerzett tapasztalatai, nem vágnak neki. Helyenként derékon fölül ért a víz, s a hölgyet egy helyen el is viszi, ha nincs ott a párja. Egy másik ismerős túrázót le is verte a lábáról a víz. Ahogy ballagtunk, egyszer csak az a páros jött velem szemben, akik még a Zörög-tetőn előztek meg, s jókora előnyre tettek szert a Cuháig. Én arra számítottam, hogy még az Ördög-rét előtt fognak szembe jönni velem. Úgy gondolták, hogy a Cuha-szurdok után az Alsó-Cuha-szurdok is menni fog. Rájöttek, hogy mégsem. Persze a Cuha – Hódos-ér torkolat közelében sem volt egyszerű átveszkődni a bal partra. Nem ok nélkül van a Bakony turistatérképébe beírva, hogy az Alsó-Cuha-szurdok magas vízállás esetén veszélyes és nehezen járható. Tovább menve, egy helyen letértem az útról, mert mintha érett almát láttam volna egy fán. Levettem egyet. Ez a finomabbik fajta nyári alma. A cél felé menet megettem. Nagyon jólesett. Már csak egy kis séta volt hátra és be is értem. Átvettem az oklevelet és a jelvényt. Az oklevél bemutatása ellenében lehetett lángost kapni. Kivártam. Addig megittam egy cukormentes kólát. Ezt a lángost még én is megehetem, mivel ahogy elnéztem, részben, vagy egészében teljes kiőrlésű lisztből készült, így alacsonyabb a glikémiás indexe.


Jó kis túra, látványos szakaszokkal. Akik most végig mentek a szurdokokon, azoknak nehéz és veszélyes is volt, olyan igazi adrenalin fröccsös. Akik a síneket választották, azok pedig közelebbről is szemügyre vehették ezt az építészeti műemléket. Ha még nem jártak rajta gyalog, akkor ezért marad emlékezetes. Az időjárás a hosszú távon indulók számára volt az elején kellemetlen. A Cuha közelében annak harsogása miatt eléggé emelt hangerővel kellett társalogni.


A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelő1500 Ft-ért szürkeárnyalatos térképes itineres igazolólapot (saját térkép szükségtelen), oklevelet és jelvényt kaptunk. A célban tejfölös tönkölylángos volt az ellátmány.




 
 
BakonybélTúra éve: 20182018.07.16 20:24:43
Bakonybél 25 egy kis kalandozással

GPS-el mért távolság: 25,5 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 850 m. Ez ismét csak az általam megtett útvonal adatait jelenti, mivel Kisszépalmapusztától szinte végig más útvonalon mentem.

Mivel a 25-ös táv rajt ideje egy órával később kezdődött a 48-asnál, ezért meg sem próbáltam a rajt közelében parkolni. Megálltam a Bakonyerdő parkolójában, s bővében lévén az időnek, ittam egy kólát a Füstiben, majd kényelmesen fölsétáltam a Pikoló vendéglőhöz. Kiderült, bőven volt még parkolási lehetőség. Gyorsan beneveztem, s az igazán kellemes időben neki is vágtam a táv teljesítésének.

Végig talpaltam majdnem az egész falut, amíg a Kőris-hegyi út bejáratával szemben letérhettem a főutcáról, s átvághattam a Farkasgyepűre vezető útra. Ezzel vette kezdetét a túra első emelkedője. Az aszfaltos szakasz még elég lankás, viszont a letérés után, a Z+ jelzésen meredekké vált, amit jelez, hogy röviden kellett fognom a túrabotot. Az első nekirugaszkodással 150 m szintet szedtem össze. Az új murvás út elérésétől kellemes sétaterep következett. Hamar elértem a Z+ - P■ elágazását, az-az az első ellenőrző pontot. Valami kódot kellett fölírni, amit sehogy se találtam. Már épp elővettem az igazoló lapot, hogy megnézzem Viktor telefonszámát (nincs rajta), hogy rákérdezzek, miféle kódot is kell keresni, s azt hol találom, amikor utolért egy hölgy trió. Ők tudták miről van szó. A fán az IVV túrák hat számjegyű kódját kellett keresni. A számok magassága, talán eléri a másfél centit, és eléggé beleolvadnak a környezetbe, s ráadásul az IVV jelzés is hiányzik. Aki nem tudja mit és hol kell keresni, aligha találja meg. Mondtam is, hogy ezt szóvá fogom tenni Viktornak, de mire beértem a célba, már máson járt az eszem, s elmaradt.

Fölírtam a számokat, s kényelmesen mentem tovább. Mivel még nem döntöttem el, eltérek-e az útvonaltól a Kőris-hegy után, ezért ahol a jelzés kikerüli a régi murvás út lekerített részét, maradtam a jelzésen, pedig a bekerített részen vezető szakasz sokkal hangulatosabb. A murvás út végétől meredeken lejtő, időnként eléggé szétmosott földút vezet le Gerencepusztához. Itt az újabb ellenőrző pont. A kapott csokit, az anyuka tiltakozása ellenére, azonnal tovább passzoltam a kisfiának. A táskámból előbányásztam egy csősálból levágott homlokpántot, s felvettem a kalap alá. Így elkerülhettem, hogy gyakran kelljen törölgetnem a homlokomat, vagy a szemembe menjen az izzadtság. Az ellenőrző ponton áttértem a P jelzésre, s megkezdtem a Kőris-hegyre vezető hosszú, de nem túl meredek kaptatót. Becslésem szerint 10% körül lehet az átlagmeredekség (a Rézbükki-úté 6,8%, s ez levágja annak néhány kanyarját). Az eleje húzósabb, utána könnyebbé válik, de a Bakony legmagasabb pontjáig folyamatosan emelkedik. Kényelmes tempóban is jól haladtam, a kellemes bükkösökben. A P jelzésnek, csak az egyik aszfaltos kanyarját vágtam le az OKT-én, a következőt, a régi kéken már nem. Az ellenőrző ponton hátizsák le, bélyegző párna elő, s nyomtam egy OKT pecsétet az igazoló lapra. Ittam egy bögre ásványvizet, ha már levettem a hátizsákot, és megkezdtem a leereszkedést a hegyről.

Jó nagy kanyarral, hangulatos utakon értem vissza Kisszépalmapusztára. Azért a Noszlopy kunyhó környékére nem ártott volna egy ellenőrző pont. Kisszépalmapusztánál aláhúztam az igent, s megnéztem, hol lesz a következő ellenőrző pont, mert el akartam térni a kiírás szerinti úttól. Szerencsére a kitérőm végéhez adódott, így a Generál-erdőig maradtam az aszfalton, ahol áttértem a sárga, majd a P+ jelzésre, hogy átvágjak a Borzavári-útra. A P+ először elég pocsolyás, magas füves, de utána már csak kissé szétmosott. A P■ becsatlakozásától kifejezetten jó. Úgy háromszáz méter után, az út jobbra lekanyarodott a jelzésről, és ettől kezdve a térkép már nem sokat ér. Az azon szereplő utak többségét már visszafoglalta a természet. Helyette, itt-ott új utat törtek. A letérés után nem sokkal Y elágazás. A jobboldali ágat választottam, s addig mentem rajta, amíg egy sózónál vége nem lett. Itt a völgy aljában mentem tovább. Száraz időben könnyen járható, hangulatos út. Esőben arra kell vigyázni, hogy ahol kisebb faágak torlaszolják el a víz útját, a lerakott hordalék elég süppedős. A többi részen tisztára mosta a víz a falevelektől is és beton kemény. Az új dózerút előtt fölmentem az éppen csak látható régi út nyomvonalára, s azon értem el a dózer utat. Egy héttel korábban már végig jártam ezt az új, építés alatt lévő utat. Remélem lemurvázzák. Ha igen, akkor egy nagyon hangulatos a Nagy-Som-hegyet északról és keletről megkerülő montis és gyalogos útvonalat kapunk, ami közvetlenül a Kis-Som-hegy csúcsa mellett megy el, hogy végül a P+-tól nem messze érje el a Bakonybél – Pénzesgyőr országutat. Szerintem arra is jó lesz, hogy mintegy határolja a Nagy-Som-hegy fokozottan védett területét, ami jelenleg a turistatérképeken nincs feltüntetve. Amíg nincs kész a murvázás, addig eső után, nem könnyű rátérni a dózerútra, mert ahol könnyű átlépni az árkot (jó mély a sár benne), ott maga az út nagyon sáros. De azért leküzdhető. Kicsit mentem jobbra, s máris a Borzavári út nagy kanyarjánál voltam. Természetesen ez a Somhegypusztára vezető murvás út sem szerepel a Bakony turistatérképein. Addig mentem rajta, amíg el nem értem az ősi sáncot. Ha már itt jártam, egy ősrégi PL jelzésen mentem a sáncon, amíg el nem érte a Borzavári-út Meszes-kerti murvás kiágazását. Tovább nem mentem rajta, mert három méter körüli magasságú bükksurjákkal nagyon benőtt. Ezek után leballagtam a Meszes-kerti-árokba, majd a sárga forrásjelzésen értem el a Kőris-hegyi aszfaltutat, s tértem vissza a kiírás szerinti útvonalra. Közben eszembe jutott, lehet kár ezért a zömmel lassan járható kitérőért, mert olyan korán van, hogy a túra után elmehetnék horgászni is. A SKZ elágazásban elkezdtem keresni az ellenőrző kódot. Sehol semmi, egy QR kódot leszámítva, pedig alaposan megnéztem minden jelzést tartalmazó fát és oszlopot. A QR kódot meg semmi kedvem sem volt lerajzolni. Koptattam egy kicsit a bakancsom talpát az aszfalton, majd a Z jelzés letérésekor, az újabb SKZ elágazás oszlopán meglett az IVV kód is. Nem lett volna rossz, ha az ellenőrző lap tartalmazza, hogy a második SKZ elágazásban keressük, vagy ahol a Z leválik a SK-ról. Fölírtam a kódot, és a Z-n megkezdtem a túra utolsó emelkedőjét. A faluba beérve a Z■ jelzésen levágtam a főutca nagy kanyarját, majd arra visszatérve beballagtam a célba. A hölgy trió előttem nem sokkal érhetett be, mert épp akkor igazoltak le. Átvettem az oklevelet és a kitűzőt, s mivel el akartam menni horgászni, a levest kihagytam, csak egy kólát ittam, s hazafelé vettem az irányt. Így utólag jobban jártam volna a levessel, mert alig félóra horgászás után hazazavart egy kisebb zivatar (Utálom, amikor eláznak a horgász cuccaim, s utána napokig szét van pakolva minden a lakásban.). Ha nem csinálom a kiírás szerintinél jóval lassúbb kitérőt, akkor egy órával többet pecázhattam volna, ami nagyjából elég, s mérgelődök annyira. Persze a történelem nem ismeri, és nagyon nem szereti a „mi lett volna ha” felvetéseket.

Kellemes, nem kifejezetten nehéz túra, de azért nem is a kifejezetten sétálós változat. A Kőris-hegy tetejéig begyűjti az ember a szint nagy részét. Utána már csak Barátok útjának egy része (a sok-sok pocsolyás része) lehetett kellemetlen, mert amikor Kisszépalmapusztára értem, akkor jött ki róla egy traktor.

A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 1200 Ft-ért színes térképes itineres igazoló lapot, oklevelet és kitűzőt, kaptunk. Saját térkép nem igazán kell. Gerencepusztánál sportszelet és ásványvíz, a Kőris-hegyen kétféle ásványvíz, a célban leves, és 100 Ft-os italjegy volt az ellátmány.



 

 
 
Olajos Körút 40/30/20/10Túra éve: 20182018.06.25 21:48:36

 


Olajos körút 30


GPS-el mért távolság: 34,2 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 840 m. Utoljára 2015-ben jártam ezen a távon, akkor még Polar órával mértem az összesített szintemelkedést, ami 5 m-es lépésekben adja össze azt, és az el nem ért 5 métereket törli, viszont 2016 óta Sigma-val mérem, ami 1 méteres lépésekben összegez. Ilyen átszegdelt terepen, ahol sok emelkedőből tevődik össze a szint, simán jelenthet 100-150 m különbséget.


Mivel azon az egy-két hétvégén, amikor se szolgálatban nem voltam, sem pedig az Alföldre nem kellett lemennem, nem volt Pápától elérhető távolságra teljesítménytúra, így elég régen vettem részt ilyenen. Most kettő is akadt, s inkább ezt választottam a közelebbi helyett. Ide ritkábban jutok el.


Vasvártól már nagyon kényelmesen autóztam, de így is negyedórával a rajtidő előtt értem Bázakerettyére. Ennek megfelelően kényelmesen készülődtem, s indultam nevezni. Az előző évek tapasztalatai alapján, azért elraktam az eső elleni combvédőt is. A rendezők egymást közt nehezményezték, kellemetlen, hogy a ttt-s honlapon még most is 500 Ft szerepel 600 helyett, holott ők ezt adták le, a túrázók pedig a honlapon szereplő 500 Ft-ra készültek. Alig voltak néhányan, viszont ők is a 30-as távra neveztek, így 07.10 lett mire nekivághattam a távnak.


Ezúttal nem néztem be az első elágazást (ráadásul az elágazásba is került egy P+ jelzés, ami 2015-ben még nem volt ott), így szép kényelmesen ballagtam kifelé a Nagy-hegy gerincén. A panoráma igazán szép. Az aszfaltról letérés után, jó harmatos fűben ballagtam. A francba! Már megint nem impregnáltam le a bakancsomat. A kilátás továbbra is jó, a kicsit csípős, de szép napos időben. Csakhamar elérem az első ellenőrző pontot. Aláírás, egy kis beszélgetés, s már indulok is tovább. Eddigre az előttem nevezők is feltűnnek a mezőn. Ők még eltöltöttek egy kis időt a rajtnál a nevezés után, így később indultak, mint én. Kellemes mezei sétával a kistolmácsi vasút sínjei mentén értem vissza egy kis időre Kerettyére. Némi aszfalt, s nekivághattam egy rondább emelkedőnek. Meredeksége is van, de rondává az út gazzal benövöttsége teszi. Ráadásul, ahol utoljára villanypásztoron kellett átkelni, ott most vadvédelmi kerítéssel lezárták az utat, s a kerítés mellett mentünk, ahol még ösvény sincs. Ráadásul jó lucskos a gaz. Mire észbe kaptam, már elég vizes a nadrágom szára is. Ez még mind semmi! A K – P közös szakaszán derékig átázott a nadrágom. Tudtam, hogy ez a rész gazos lesz, de hogy ennyire! Hja kérem, aki ilyen harmatos időben elsőként vág neki a távnak, az meg is érdemli! Lehet, jobb lett volna, ha elengedem a hat fős előttem nevező csapatot. Aztán rájöttem, mégsem. Először két szarvas keresztezte az utamat, majd egy tisztásnál, őzsuta – őzgida páros. A gida még tétovázott is egy darabig, lemenjen-e az útról. Neki sem volt túl sok kedve a vizes gazhoz. Leballagott. Mikor elértem a tisztást, a suta még ott volt a szélén, s elfutva riasztani kezdett. Ebből tudtam, merre mennek. Nem sokkal később az úton, újabb suta – gida páros (egy kerítés miatt aligha lehetett az előző) ballagott komótosan az úton. Csak amikor ritkásabb lett a gaz, váltottak be az erdőbe. Ha a csapat után megyek, ez mind kimaradt volna. Ezután, már eseménytelen gyaloglással értem le az Olajos emlékműhöz. Berajzoltam a pontokat az igazoló lapra, s gyerünk tovább.


Nem rajongok az aszfaltos szakaszokért, de most a legkevésbé sem bántam, hogy Lispeszentadorján végéig aszfalton kellett menni. Legalább megszáradt a nadrágom. Lispe szélén megálltam, s a nyakamat bekentem naptejjel. Utána mentem tovább, itt-ott csippentve egy-két szem meggyet. Már nagyon érett, de még szinte sehol sem szedték le. Ezúttal a szentadorjáni templom sem tudott megtéveszteni. Később egy kaptatón volt egy pont, ahol a turistajelzés felfestése elbizonytalanított. A jelzés alapján akár az egyenes, akár a balra kanyarodó irány is jó lett volna. A GPS szerint egyenes. OK. Az első bokortól már láttam is a szalagot, meg persze a bokor után lévő turistajelzést is. Ha erre a bokorra teszik a szalagot, sokkal jobb lett volna. Az emelkedő után, Maróc kerülésekor nagyon hangulatos vegyes erdőkben ballaghattam. Időnként a kilátás is remek. A Maróci-hegyen, pár házikó közelében megállás. Alig húsz méterre tőlem, csíkos vadmalac sétálgat az úton. Megálltam és vártam. Észrevett, leballagott az útról, és békésen tovább turkált az erdőben. A legkevésbé sem zavartatta magát tőlem. Én, tőle annál inkább. Tuti, hogy a közelben van a mama, s a malacát féltő kocával találkozni nem jó ómen. Hátráltam egy kicsit, összeütögettem a túrabotokat, jelezve ember jár arra. A hat fős csapat ekkor ért utol, a mi van, elfogytak a jelzések? kérdéssel. Jelzés is van, no meg vaddisznó. Jól feltúrták az út környékét. Mentünk tovább. Később berajzoltuk a pöttyöket az igazoló lapra az ellenőrző pontnál, amit most papírlap is jelzett. Ahogy megálltunk, azonnal megleptek bennünket a szúnyogok. Ennek megfelelően rögvest tovább indultam. A többiek maradtak. Úgy látszik őket nem zavarták annyira.


Nem sokára elértem a frissítő pontot. Mivel nem túl meleg az idő, meg se néztem mennyi vizem van, hanem mentem tovább. Ráadásul az időjárás is hűvösebbre váltott. Csak elvétve sütött a nap, s néhány felhő elég sötét, még ha a felhőalap jó magasnak tűnik is. Lehet megint elázás lesz a vége, a meteorológusok minden ígérete ellenére? Az erdészeti aszfaltút nagyon kellemes. A letérés róla viszont nem annyira. Leérve viszont murvás úton talpalhattam. Igazán kellemes út. Hát még montival milyen jó lenne. A kiscsehi elágazás előtt becsatlakoztunk az erdészeti aszfaltútba, majd jött az országút. Párszáz méter után, a piros jelzés letért az aszfaltról. Az idén sajnos észrevettem. Amennyiben újra el tudok jönni erre a túrára és nem lesz ezen a letérő szakaszon EP, akkor ezután nem fogom látni ezt a jelzést. Az eleje megtévesztően jó és kellemes, még a mező mellett gyalogolva is jó. Itt volt egyébként a másik szalagozási- és turistajelzés probléma. Az elágazásból, a fák ágai miatt nem lehet látni a magasles lábán lévő piros jelzést, sem a tőle száz méterre lévő szalagot sem. Ötven métert elmenve egyenesen, a rossz irányon és visszanézve, rögtön megvan minden. A fa ágára kellett volna kötni azt a szalagot. Szerencsémre időben visszanéztem. Ez a visszanézés sokszor segít a tájékozódásban. Az emelkedő tetejéig még elég jó az út. Na de utána! Finoman fogalmazva is a borzadály kategória. Van, ahol nem az úton viszik a jelzést, hanem cserjésben, de még csak ösvény sincs. Jelzéstől jelzésig megy az ember, a jó meredek lejtőn lefelé. Utána olyan út jön, ahol a nyolckerekű szörnyeteg (timberjack) hasa is leért a sárban. Mivel régi a nyom, ezért már bedőltek a keréknyom oldalai. Az út és környezete tele faágakkal. Olyan lassú lett a haladás, hogy a szúnyogokat is csapkodni kellett, mert támadtak. Normál, 5-6 km/h-s sebességnél már általában békén hagyják az embert. Most közel sem tudtam ilyen „gyorsan” menni (az 5-6 km/h egyébként elég kényelmes gyaloglási tempó). Jó szétmosott, meredeken emelkedő és lejtő utak következtek egészen az arborétum kerítéséig. Közben kaptam pár csepp esőt is, hogy még rontsa egy kicsit a hangulatomat. Végül megúsztam elázás nélkül.


Mivel eléggé éreztem a térdem is (hezitáltam is a túra előtt, hogy 20-as, vagy 30-as, de ha már ilyen messzire eljöttem, s 30-as látványosabb is, hát legyen az) ezért az ellenőrző ponton csak addig álltam meg, amíg megkaptam a pecsétet és vettem egy hagymás zsíros kenyeret. Gyerünk tovább. Az arborétum kerítése mellett talpalva, a lejtőn ettem meg a zsíros kenyeret. Jó kis húzós emelkedőket kellett megmászni mire elértem Kistolmácsra. Vonatot sajnos megint nem láttam. A vasútállomáson megkaptam az utolsó ellenőrző pecsétet, s immár végig aszfalton, s csaknem végig emelkedő úton ballagtam be a célba. A vasút mellett, eszméletlen mennyiségű nyárfapehely szállt a levegőben. Hogy utáljuk ezt mi horgászok!!! A Budafai arborétum és a cél között bő kétszázötven méter szint van. A hat fős csapat már bent volt a célban. Később a parkolóban rákérdeztem, kihagyták-e a piros letérését. Hát igen. A nagy beszélgetésben nem vették észre, ami bárkivel megeshet. Amikor rájöttek, akkor meg már nem mentek vissza. Ők is meglepődtek, hogy utánuk értem célba. Megnyugtattam őket, jobban jártak, hogy benézték az elágazást. Mondtam, hogy szerintem utoljára én sem mentem le rá, mert az ilyen rossz útra emlékeznék. És ha nem lesz rajta ellenőrző pont, akkor többet le sem megyek. Az-az, ahogy humorosan mondani szoktuk, most háromszor jártam rajta: először, utoljára és soha többé. Megnéztem a 2015-ös beszámolómat és a GPS track-et, tényleg kihagytam. Mondjuk akkor már ronda zivatarfelhők tornyosultak mögöttem. Egyébként ez a szakasz 1,2 km-el hosszabb az aszfaltnál, s nélküle is megvan az igazoló lapon szereplő 32,8 km.


A célban megkaptam a tanúsítványt, a kitűzőt és az ajándékcsomagot, megnéztem nyitva van-e a strand büféje. Nyitva volt, de olyan lassúnak tűnt a kiszolgálás, hogy inkább kihagytam. Átöltöztem, megittam egy energiaitalt (Van benne taurin. A taurin nélkülit nem tartom energiaitalnak, csak koffeines löttynek.), s hazafelé vettem az irányt.


Szép, dombos tájon vezetett túra. Nagyon hangulatos. Ebben, a zalai teljesítménytúrák közül csak a Deák vetekedhet vele, de arra sokkal rosszabbak a turistajelzések. Söjtör környékét, csak a jól tájékozni tudó túrázóknak ajánlom, s leginkább GPS-el, amin rajta vannak a turistautak. Ott bizony előfordul, hogy 6-700 méterenként van egy-egy jel. Bázakerettyéről viszont teljesítménytúra nélkül is nyugodtan lehet túrázni, mert jók a jelzések. Az időjárással is szerencsénk volt, megúsztuk eső nélkül.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 600 Ft-ért szürke árnyalatos térképes itineres igazoló lapot, tanúsítványt és kitűzőt kaptunk. Saját térkép nem feltétlenül kell, mivel a túrán nagyrészt (két-három problémás pont volt összesen) kiváló szalagozás is segítette a tájékozódást. Az a két-három pont sem vészes, ha az ember betartja a turistajelek alapján (GPS nélkül) történő tájékozódás alapszabályait: az elágazásban, ha nem egyértelmű, menj tovább 100-150 m-t először egyenesen, közben többször is nézz vissza. Sokszor megtörténik, hogy a menetirányban nincs jelzés, de a fa másik oldalán igen, s azt visszanézve észre lehet venni. Ha sehogy sincs, menj vissza az elágazásig, illetve ahol utoljára volt jelzés, s ezt a 100-150m-t tedd meg a másik lehetséges irányba/irányokba is. Ha még így sincs meg, akkor növeld a távot irányonként 2-300 m-re. De először mindig az egyenes irányú utat, vagy ösvényt válaszd! És semmi megijedés! Jó jelzésű térségekben, általában már a 100-150 méteres változat is elég. A Meretai-erdőnél cukorka, a Maróc-hegyi kereszt után ásványvíz, a Budafai Arborétumnál a szokásos zsíros kenyér hagymával és ásványvízzel, a Kistolmácsi vasútállomásnál cukorka és keksz, volt az ellátmány. A célban a Freska kereskedő cég tényleg használható ajándékcsomagját kaptuk, benne egy 20% bónnal is, illetve aki nem sietett, az egy sorsoláson is részt vehetett. Én siettem, és nem is kérdeztem meg, mit lehetett nyerni. Ez alighanem egyszeri esemény, de e nélkül is bőven kiváló az ellátás. Például én is egy hasonló akció után lettem a Geotrek túrabolt vásárlója.


 

 
 
Kutyával a BakonybaTúra éve: 20182018.04.16 20:41:56

 


Kutyával a Bakonyban


GPS-el mért távolság: 19,4 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 400 m. Ez ismét csak az általam megtett utat jelenti. Úrkúton lementünk a mangánbányába, illetve körbe is jártuk. Ez a ponton való össze-vissza mászkálással együtt, kb. egy kilométert tett ki, úgy 30 m szinttel. Ezen felül lementünk a Kék túra sörözőbe, s ezt nem egy oda-visszával oldottuk meg, hanem egy másik úton tértünk vissza a jelzésre. Ez MapSource számítógépes térképen útvonal szerkesztéssel mérve 800 m hosszabbítást jelentett, 40 m szinttel. Ez azt jelenti, hogy a kiírás szerinti táv, nagyjából 17-18 km, bő 300 m szinttel.


Kilenc előtt pár perccel értem Kislődre. A falu szélén, már szembe jött velem az egyesületi csapat, illetve más túrázókat is láttam. Megnyugodtam. Nem lesz nagy sorban állás a rajtban, hiszen már a rajtidő kezdete előtt is engedték a nevezést és indulást. Leparkoltam, rövid készülődés, s irány nevezni. Gyorsan megvolt. Változtattam a ruházaton, mert itt már a vékony széldzsekit és a polár mellényt is sokalltam. A kettőt lecseréltem egy vékony szélmellényre, elraktam a kulcsaimat, ne húzzák a zsebem, s szép napos, kellemes hőmérsékletű időben nekivágtam a nem igazán combos távnak.


Szaporáztam is a lépteimet, a mielőbbi be- és főként kimelegedés érdekében. Mire vége lett az aszfaltnak, s a kalandpark bejáratánál elértem Mag Éváék ellenőrző pontját, ezt a célt el is értem. Gyors pecsételés, s gyerünk tovább. A murvás út eléggé lepukkant a télen, de azért jól járható. Elképesztő, pár nap alatt hogy kizöldült az erdő. Egy héttel korábban, még csak itt-ott volt egy két zsenge levél a fákon, a bükkösök teteje meg épp csak kivörösödött, szerdán már a bükkök alsó ágain is volt néhány levél, mostanra pedig zöldek a bükkösök. Rengeteg a virág. A márciusi és áprilisi virágok egyszerre nyílnak. Kis kitérő: Másnap elmentem Gántra, hátha sikerül elcsípnem az odvas keltike fővirágzását a Vértesben. Nem jött össze, már csak az utóvirágzást láthattam. Viszont sok éve nem láttam ilyen dúsan növő tavaszi héricseket, mint most, illetve a Redl emléknél a sziklagerinc, szinte szó szerint sárga volt a töméntelen sok pimpótól. Vissza a túrához: Jó tempóban haladtam a völgyben, megelőzve jó pár túrázót. A legapróbb kutyákat leszámítva, a többiek nem kerülgették a pocsolyákat, sőt inkább keresték. Jó nagy csoport ment előttem. Nem sikerült megelőznöm őket az ellenőrző pontig, pedig szerettem volna, mivel a következő rész elég keskeny. A ponton megkaptam a következő igazoló aláírást, a bal bakancsomat egy kicsit lazábbra kötöttem, s gyerünk tovább. Szerencsére valamelyest kezd visszatérni a formám, így szépen, ahogy az út járhatósága engedte, megelőztem az előttem lévő csoportot.


A kaptató tetején utolértem az egyesületi csapatot. Saccra fél órás lemaradást hoztam be. Nem én voltam ilyen gyors, hanem a Csollányos-völgyben megálltak medvehagymalevelet szedni, ami a csapatot ismerve azt jelenti, csak negyedórát kellett behoznom. Ettől kezdve rendesen lelassultam. Kényelmesen megkerültük a volt vadvédelmi kerítést, majd a következő erdősarkon át elértük Úrkútot. Szerencsére tudom, a parkoló kocsik mögött hol található a kék jelzés, így nem is tévesztettük el. Aki először jár erre, nehezen találja meg. Az egynyomsávos ösvényen elértük a volt mangánbányát. Itt kaptuk a következő aláírást, ami kissé vontatottan ment. Kiderült, a csapatból többen nem jártak még lent, így irány a bánya. Végig jártuk lent is, aztán fönt is körbejártuk a bányát, hiszen onnan is szép látvány. A csapat másik fele, csak fönt járta körbe, majd megegyeztünk, hogy lent a Kék túra sörözőnél találkozunk. Így is lett. 11 óra elmúlt, így itt tartottuk az ebédszünetet. Számomra nagy csalódás volt a söröző. Nem volt Litovel alkoholmentes sör, csak a soproni borzalmas, illetve nem volt semmilyen cukormentes üdítő sem. Hoppon maradtam. Nos ezzel a sörözőt töröltem a frissítő pontjaim közül.


Ebéd után megkezdtük a visszakaptatást a kiírás szerinti útvonalra. Az egyik háznál, aranyos kölyökkutya kíváncsiskodott oda a kerítéshez. Természetesen többen is azonnal odamentek barátkozni vele. Ez nem igazán tetszett a szomszéd kertben lévő törpe méretű kutyának, s hangos ugatással adott hangot ennek. Ahogy továbbmenve elértük a kert sarkát, hirtelen oldalra ugrott, neki egy fa törzsének. Méretéhez képest hatalmasat koppant rajta. Neki is állt nyavíkolni. Amikor harsányan kinevettük, akkor elrohant. Elege lett belőlünk. Szerintem, pontosan tudta, hogy kiröhögtük. Hamarosan elértük a tanösvényt és rátértünk a kiírás szerinti útvonalra. Ezen az úton jó gyakran kerülgethettük a pocsolyákat és nagyon sáros részeket, ahogy ezen az úton az már megszokott. Még aszályos időben is megmarad néhány nagy. Most meg szó sincs szárazságról. A nyomai alapján, csütörtökről péntekre virradóra jó nagy eső esett. Mivel délután programom volt, ezért elbúcsúztam a csapattól és felgyorsítottam. Ezután következett a túra egyetlen olyan szakasza, ahol nem volt senki belátható távolságon belül. Volt viszont bőven medvehagyma. A következő túrázókat közvetlenül a kalandpark előtt értem utol. Beszélgettünk egy kicsit, s gyerünk tovább. Mag Évától megkaptam az utolsó ellenőrző aláírást, s következett az a szakasz, amitől előre fáztam. Eddig sikerült megúsznom, nem igényelt mosást a bakancsom. Reggel úgy láttam, a visszavezető földút jó sáros. Szerencsére reggel óta sokat szikkadt, és a sáros részeket könnyedén ki lehetett kerülni. Eseménytelen út után beértem a célba. Megkaptam az emléklapot és a kitűzőt, s hazafelé vettem az irányt.


Amennyiben, valaki végig a kiírás szerinti útvonalon marad, akkor egyetlen húzós kaptató található az útvonalon, az OKT Csollányos-völgyből kivezető szakasza. A kalandpark és Kislőd közti, lankásabb és rövidebb is. Igazi szép túraidőnk volt. A túra nagy részén sütött a nap, 18-25 fok közti hőmérséklettel, és a szél pedig épp csak lengedezett. Csak otthon vettem észre, bizony az idén először leégett egy kicsit a nyakam, illetve a bal csuklóm az óraszíj fölött. Be is pakoltam a hátizsákomba a naptejet.


A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelő, a kutyával indulóknak kiváló. 900/800 Ft-ért szürkeárnyalatos térképes igazoló lapot (saját térkép nem árt, mivel a térképlap nem a legjobb, de az itiner jó, akár térkép nélkül is végig lehet menni a túrán), kitűzőt és emléklapot kaptunk. Az első ellenőrző ponton müzliszelet, a következőn és az úrkútin cukorka volt az ellátmány. A kutyáknak minden ellenőrzőponton volt víz, illetve jutalomfalat.

 
 
Mozdulj a síneken! / sínekért!Túra éve: 20182018.02.26 15:33:46

 


Mozdulj a síneken 25 teljesítmény- és egyben egyesületi túra


GPS-el mért távolság: 26,9 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 705 m.


 Hideg (-4 Cº), de napos időben értem Zircre. Csak a rend kedvéért néztem meg a vasútállomás parkolóját, de már nyolc órakor sem volt esély szabad helyet találni. Irány a TESCO parkoló. Bőven volt hely. Megálltam, előbányásztam a túrabotokat, felvettem a kamáslit és visszaültem a kocsi melegébe várni a többieket. Újra megnéztem, mennyi a nevezési díj, mivel Zsóka engem kért meg, fizessem az egészet, és a következő túrán elszámolunk a számlával. Épp csak befejeztem, amikor befutott Anna, s rögvest kiderült nem egészen így lesz, mivel a többiek már a rajtban vannak. Hibáztam! Nem írtam meg, hogy a TESCO parkolóban leszek, így nagy bánatunkra szokásos reggeli puncsozás is kihagyva, irány a rajt. Mire odaértem, Ági már be is nevezte az egész csapatot. Ennyit a főnöki tervekről.


 Egyébként a nevezés pikk-pakk ment. Akik utánunk érkeztek, ők is egy-két perc alatt tudtak nevezni, mindezt kellemes melegben. Előző évtől eltérően itt is lehetett nevezni, nem csak Eplényben. Nagy-nagy piros pont ezért a szervezőknek! Tavalyi beszámolómban majd egy oldalon keresztül morogtam ezért. Most úgy történt, ahogy akkor leírtam. Mindenkinek 09.05 került a nevezési lapjára indulási időnek, a vonat Eplénybe érkezésének megfelelően.


 Meglepő, de pontosan érkeztek a vonatok: először Veszprém felől, utána Győrből, amire mi is vártunk. Felszálltunk. Szerintem kevesebben voltunk a vonaton, mint tavaly. Hamar átértünk Eplénybe. Leszálltunk. Köszönhetően a zirci nevezési lehetőségnek, nem alakult ki hosszú sor az itteni nevezésnél sem. Gyors készülődés, s gyerünk. Olyan 30 centis hó fogadott bennünket. Az útvonalon végig 20 és 40 centi között volt a hóréteg vastagsága. Az első lejtő rögvest jó meredek és csúszós, de legalább rövid. Megállni nem igen volt hol, hogy fölvegyem a szöges gumikat. Túlzottan azért nem csúszott, mivel friss hóban mentünk és még nem volt esély jegesre taposni. Épp csak, hogy úgy mondjam a „gördülési ellenállás” bizonyult jócskán nagyobbnak egy száraz úthoz képest. Ahogy a túra nagy részén, itt is csak egy keskeny csapáson lehetett haladni, és az előzés is bajos, hiszen a szűz hóban sokkal nehezebb járni, mint a letaposotton. Sajnos épp emiatt nem nagyon lehetett megállni fotózni sem, pedig lett volna kedvem. Gyönyörű a havas táj. Még a fák ágain is ott a hó, amit aztán időnként a feltámadó szél a nyakunkba is rázott. Mégis előzni kényszerültünk két kisgyerek miatt. Később aztán mégis félre kellett állnom, hogy megszabaduljak a pulóveremtől. Ekkor jutott eszembe megnézni a GPS számlálóját. A francba! A vinyei túránk távját és a Vinye – Eplény távot is hozzáadta. Elfelejtettem a rajtban nullázni. Ezt most pótoltam, de így a túra folyamán nem volt pontos távadatom, csak azt tudtam, sacc/kb. 5-600 m-t kell a mért adathoz hozzáadnom. Nem is becsültem rosszul, mert 700 m lett a valós, a track-et visszanézve. Egy fotós megállómnál a négy éves forma kisfiú megelőzött bennünket, s egészen a falu széléig kocogott előttünk. Próbáltuk rábeszélni, vegyen vissza a tempóból, mert még sok van hátra, de hiába. Amikor ráfordultunk az Ámos-hegyre vezető kaptatóra, sikerült rábeszélnünk, várja meg a családját, akik jól lemaradtak. Szorgalmasan fújtattunk fölfelé, bár azért nem volt ez olyan nehéz, hiszen egy percre sem szűnt meg a beszélgetés. Egyesületi túrákon így „mérem” a meredekséget. Addig nem meredek, amíg van a társaságnak „kedve” beszélgetni. Ha csend van mögöttem, akkor meredek az emelkedő.


 Hamarosan elértük az ellenőrző pontot. Pecsételés után, irány a kilátó! Nem mentem föl. A tövéből is van kilátás, hideg szél fúj, és sajnos az is látszik, majdnem fekete a levegő. Így a kilátás nem igazán éri meg a fölmenetelt. Vissza a ponthoz. Amíg a többiek elmentek megnézni a síelőket, felvettem a szöges gumikat (centis karmai vannak). Ágiék egy aranyos kölyökkutyával barátkoztak. Lefotóztam a többieket a sípálya háttérrel, s gyerünk tovább. A távok szétválásának köszönhetően megritkultak a túrázók. Többször lehetett megállni fotózni. Az aszfaltos szakaszon Sanyinak eszébe jutott, a reggeli sietésben elfelejtkezett a folyékony kisüsti szőlőléről, úgyhogy megálltunk pótolni a mulasztást. Eközben csinos, fiatal hölgy ért utol bennünket két kutyával. Az egyik nagyon kíváncsi és barátkozó, így nem siethetett el mellettünk. Egy kis beszélgetés, amíg Timiék a kutyával foglalkoztak. A másik félősebb, így lemaradt a simogatásról. Mire beértünk a célba, az is rájött, nem minden idegentől kell félni, így már ő is jelentkezett egy „kis” simiért. A kutyázást követően folytattuk a túrát. Hamarosan letértünk az aszfaltútról, így megint mély hóban, illetve helyenként sárban talpalhattunk. Nem volt egyszerű szakasz. A keréknyom olyan keskeny, hogy nem fért el benne lépés közben az ember mindkét lába, és a hóperem függőleges. A másik lehetőség, a két nyom közti puhább hóban gyaloglás. Az meg elég nehéz. A rossz és a még rosszabb között lehetett választani. Ráadásul ez évben a Balatont sem lehetett látni. Nem akkora baj, hiszen egyébként sokkal szebb a táj mint hó nélkül. Az Alsóperére levezető szakaszon járt már a nyolckerekű szörnyeteg is (láttuk dolgozni a Timber Jack-et), ami jó széles nyomot hagy maga mögött. Sokkal könnyebb a járás. Beértünk az ellenőrző pontra. Nagyjából dél, tehát ebédszünet. A kellemetlenül tudatosult bennünk, hogy az itiner szerinti 26,2 km-ből még csak 10-et tudtunk le. Bizony ennyivel lassúbb a havas túra, pedig az egyesület „kemény magja” jött el.


 Ebéd után, hosszú aszfaltos szakasz, de ezúttal nem bántuk. Montival jó párszor jártam rajta, gyalog először. Dögunalom. Az alternatíva az „eltévedés” lenne, de szinte biztosan szűz hóban kellene több kilométeren át utat törni, ami nagyon nagy többlet energiafelhasználást jelentene, ezért egyhangúlag elvetettük. A célban Mag Éva elmondta, ez évben kaptak engedélyt a HM Vergától, hogy a hegy peremén vigyék a túrát (sokkal szebb, mint lent), de a hó miatt letettek róla. Igaz, ők egy nyiladékban szerették volna fölvinni az útvonalat, ami az általam, illetve az egyesület által használtnál jóval meredekebb. Helyenként az aszfaltról is jó a kilátás, de össze sem hasonlítható a föntivel. Elértük az elágazást, és megkezdtük a Csengő-hegyre vezető-oda-vissza szakaszt. Az első szembejövőnél libasor felvételére kértem a csapatot, s ez így maradt, egészen a visszaérésig. Elég barátságos az emelkedő, és ráadásként gyönyörűek az út menti fák. A fekete fenyők ágairól kis jégcsapok is lógtak. Az EP-n végre túl voltunk az út felén. Leültem fölvenni a szöges gumikat. A francba! Nem akarnak hajolni a térdeim, de csak fölvettem. Igaz nem pikk-pakkra, mint az Ámos-hegyen. A többiek addig fölmentek a kilátóba. Jót szórakoztunk, a kitaposott ösvényre rádöntött kis faág és a kitett tábla miatt: „Fa kidőlés”, emoji, haladási irány és nyíl (fotó a fürediturazok.lapunk.hu oldalon). Ehhez a pontőrök hozzátették, akkorát reccsent a „fa”, amikor kidőlt, hogy ijedtükben gyorsan megittak két pálinkát.


 Elindultunk lefelé. Az elágazáshoz hamar visszaértünk, s mentünk tovább az aszfalton (én a szöges gumi miatt a hómentes részeken mellette), amíg a szalagozás le nem vitt róla. A következő szakasz tavaly nagyon dagonyás volt. Ez az egyetlen rövid rész, ami most a hóban könnyebben járható. Elhagyva ezt a részt, hangulatos patakvölgyben ballagtunk, jót beszélgetve. Egy pontról szép kilátás nyílik a szápári szélkerekek irányába. Nagyon jól néz ki, ahol a patak elmosta az áteresz menti részt, bár most, kis víznél a csövön át folyik. Jó húsz centis a hó a fák vastag ágain, és a kidőlt fák törzsén. Az egyikkel meg is gyűlt a bajom. Kényelmesen se alatta, se fölötte nem lehet átjutni. A többiek szórakozására, hanyatt ráülős technikával nem is jutok át rajta. Nem tudom olyan magasra emelni a lábamat. Második kísérletre hasmánt technikával azért átjutok. A többiek simán átbújtak alatta. Annát egyre jobban zavarja a már túra előtt is rendetlenkedő bokája, ami egy kicsit visszavett az egyébként sem túl acélos, de ilyen útviszonyok között igen jó tempónkból. Természetesen beszélgettünk a téli olimpiáról is. Nem vagyok nagy rajongója a téli sportoknak, a túrázáson, a lékhorgászaton és a meleg szobában olvasáson kívül. Azért meg kellett állapítanunk, a rövid pályás gyors korcsolya váltó irgalmatlanul nehéz szám (fizikai és taktikai szempontból is). Abban is egyetértettünk, hogy Tóth Ivett mozgása fantasztikus harmóniában volt az AC/DC zenével. A hagyományosabb stílusú számok esetében is ritka az ilyen mértékű.


 Elértük az országos kék túra útvonalát. A többieknek feltűnt: Jé erre már jártunk! Kicsit szélesebb csapáson mehettünk tovább. Egy nyíltabb részről biztatom a többieket: az előttünk lévő erdő túlsó szélén lesz Nagyesztergár. Nem túlzottan esett jól az emelkedő, de végül csak elértük a falut. Az ellenőrző pont sehol. Tavaly itt volt. A tűzcsapnak támaszkodva levetettem a szöges gumikat, elvégre is a célig már végig aszfalt vezethet. Megkönnyebbültünk, hogy vége a nehéz járású résznek. Viszont kikerültünk a hegy szélárnyékából, s jó hideg szibériai szél csapott le ránk. A falu vége felé, igen jó helyen, a kocsmában megtaláltuk az ellenőrző pontot. A kinti napfény után, a fényre sötétedő lencsés bicikliszemüvegben nem láttam semmit. Hiába mondta merre, csak aztán találtam meg a pontőrt, miután levettem. Megkaptuk az utolsó ellenőrző pecsétet, s hozzá az italjegyet, amit gyorsan be is váltottunk. Hibáztam! Csak egy üdítőt vettem, mert eléggé kiszáradtam, kávét nem, pedig nagyon finom illata volt. Nem ez az első kis hely, ahol tényleg jó kávét mérnek. Arra számítottam, hogy a TESCO-ban majd tudok inni a túra végén. Hát nem. A zirci túl kicsi ehhez.


 Frissítést követően nagy nehezen fölálltunk, s irány a cél. Még pár méter emelkedő s utána végre végig lejtő! Egy másik túrázó csoporttal együtt eldöntöttük, nem a jelzésen megyünk, az úttal párhuzamosan, attól cirka 10 méterre, hanem a forgalom ellenére is az aszfalton. Amint azt, egy az aszfaltra vezető szélesen kitaposott ösvényből láttuk, a többi túrázó nagy része is az erdősáv első megszakadásakor kijött a műútra. A biztonságunk érdekében bevetettem a jól bevált túrabotos trükköt. Vízszintesen tartottam a botokat, s azok mellettem még 80 centire benyúltak az útra, lehetetlenné téve az autósoknak a centizést. A többség jól fogadta, de persze úgy minden tizedik mutogatott is. Valószínűleg azok, akik gondolkodás nélkül centizik meg a gyalogost és a biciklist, s ha nem jön össze, akkor meg csodálkoznak, ha a bíró azt mondja, akkor szabadul a börtönből, ha lerothad a műanyag lakat a zárkaajtóról. Buszsofőrök esetén 100% a mutogatók aránya kettőből kettő. Az egyik ráadásul ránk is húzta a buszt. Fölerősödött és dermesztően hideggé vált a szél. Az egész túrán bőven elég meleg futókesztyű most hidegnek bizonyult. Végre beértünk Zircre! Kis séta és bent vagyunk a célban.


 Átvettük az emléklapot és a kitűzőt, beszélgettünk, kutyáztunk egy kicsit. Mag Éva elmondta, bevált a változtatás. Eplényben sem volt akkora sor mint tavaly. A másik szervező elmondta mi volt a koncepciójuk tavaly: minél többet vonatozzunk. Vonattal menjenek a túrázók a rajtba is és utána haza is. Én meg elmondtam, hogy ez mind szép és jó. De a túrázók többsége inkább a célban szereti letenni az autót, illetve a vonattal való megközelítés körülményes, ha valaki nem a Győr – Veszprém 11-es vonal valamelyik állomásán lakik. Az esetemben autóval 50 km az út, vonattal 120 és 180 km közé esik, 1-3 átszállással, iránytól függően, s akkor egy esetleges megbetegedés elkerülésére komplett váltóruhát is cipelhetnék magammal az egész túrán, ami így a kocsiban vár. Azért szerintem nekik is jobb volt fáradt, de elégedett túrázókat látni a célban, nem pedig a rajt elhúzódása miatt morgolódókat.


 A parkolóban, a savanyú arcú sofőrök (Anna, Béla és én) kivételével pótoltuk a reggeli puncsozást is, majd ki-ki hazafelé vette az irányt.


 A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelő. 1200/1000 Ft-ért szürkeárnyalatos térképes igazoló lapot (saját térkép, a kiváló szalagozás miatt szükségtelen), kitűzőt és emléklapot kaptunk. Az Ámos-hegyen és a Csengő-hegyen cukorka, Alsóperén müzliszelet, Nagyesztergáron pedig italjegy volt az ellátmány. A szalagozás, akárcsak tavaly kiváló, és az idén a hó is nehezítette az eltévedés művészeinek dolgát.


Igazi gyönyörű, havas téli túra volt, ragyogó napsütéssel! A hónak köszönhetően, szerintem az energiafelhasználásunk a 26 km-en, inkább egy 35 – 40 km-es száraz talajú teljesítménytúrának felelt meg. A szokottnál legalább 20-al magasabb volt az átlagpulzusom.


 

 
 
túra éve: 2017
Bakonyi MikulásTúra éve: 20172017.12.06 21:45:44

 


Bakonyi Mikulás 18


Természetesen most is tettem egy jókora kitérőt, a kiíráshoz képest. Mivel a túrára elfelejtettem GPS-t vinni, így csak régebbi track-ekből tudtam a mostani útvonalváltozatom hosszát kiszámolni. Pár száz méter lehet az eltérés. A táv, így 29,1 km-re adódott. Magasságmérő óra viszont volt nálam, így a barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 955 m. Ehhez jött még a parkoló és a rajhely közti oda-vissza vezető 1,3 km táv és 55 m szint.


Reggel kicsit megcsúsztam az otthoni indulással, és az úton is csaknem végig ködben vezettem, így csak fél nyolckor értem Csesznekre. Már elég sok autó volt a parkolóban. Leparkoltam, gyors készülődés. Kapcsolnám be a GPS-t. Nincs sehol. Előző délután levettem a hátizsákról, mert teli volt a hócipőm az Osprey hátizsák bal kézzel kikapcsolható mellhevederével (Ezek a fordított kezes angol-szászok, hogy elfajzottak az „echte” germán szászoktól!). Az összes Vaude és Deuter zsákomon jobb kézzel kapcsolható ki, akárcsak a derékheveder. Fogtam, lebontottam, és átvarrtam a nekem kényelmesebb módra, a GPS-t meg elfelejtettem visszapakolni. Ezen a túrán semmi szükségem rá a tájékozódáshoz, de bosszantó, mert így nem tudom mérni a megtett távolságot. Így jártam. Irány nevezni. Két-három perc alatt megvolt. Beszélgettünk egy kicsit. Máté rákérdezett merre tervezek eltérni az útvonaltól, s már neki is vághattam a távnak.


Visszakaptattam a parkolóhoz, a pulóvert, mint szükségtelent beraktam a csomagtartóba, és folytattam az utat. Kicsit ködös, hideg, de csak gyenge szeles időben ballagtam a Töbör-hegy felé. Mivel egész novemberben képtelen voltam teljesítménytúrára eljutni, úgy döntöttem, idén kihagyom a Kő-árok – Gézaháza – Töbör-hegy szakaszt. Az útvonal kellemes, kisebb-nagyobb emelkedőkkel. A fagynak köszönhetően nyoma sincs a sárnak (úgyis eleget mostam a bakancsot novemberben az egyéb túráim után). Van viszont helyette egy kis hó, igazi télivé téve a túrát. A Töbör-hegyen, az igazoló lap kiszúrásával leigazoltam, s gyerünk tovább. Végre rendesen bemelegedtem. Valahogy nagyon rövidnek éreztem az Ördög-árok kezdetéig vezető szakaszt. Az Ördög-árki-patak sem tűnt túl mélynek, a vize pedig tiszta, lehetett látni, hová lehet lépni, mekkora a vízmélység. Ahhoz viszont bőven elég a vízmennyiség, hogy a megszokottnál sokkal nehezebben legyen járható a völgy. A vékony hónak és a nem túl sűrű ködnek köszönhetően a szokottnál is szebb a völgy. A patak csobogóinál, illetve a sziklaereszeken megjelentek a szezon első jégcsapjai. A köd vékonyodott, néhol átvilágított rajta a nap, ragyogóan megvilágítva a völgy tetejét és a zúzmarás fákat. A patakot minden alkalommal igen óvatosan kellett keresztezni a jeges kövek miatt. Megint kikényszerültem a mellékvölgy felé. Nagy sikernek értékeltem, hogy sikerült esés nélkül leérnem az aljába. Ráadásul nem is került több időmbe, mint a nálam ügyesebb fiataloknak a patak szélében megtenni a rövidebb távot. Az Ördög-gáthoz most is bementem nézelődni, utána pedig a lépcsőn kerültem meg.


Az ellenőrző pontnál meglepetésemre, Robitól és az ide „száműzött” Laci krampusztól kaptam az ellenőrző pecsétet. Beszélgettünk egy kicsit. Kiderült, Józsi Mikulást pedig krampusszá „fokozták le”. Nem tudtunk sokat beszélgetni, mert folyamatosan érkeztek a túrázók. Így én is mentem tovább. Ismerve a következő szakaszt, inkább visszakaptattam a völgy felső peremére, s ott kerültem ki a következő, kisebb, de nehezebben megmászható gátat. Ha véletlenül mászás közben megütném a térdemet, alighanem 1-2 hónapos túramegvonásra ítélném magamat. Nem szerettem volna így járni. Láttam, többen a túloldalon fölmászva kerülték ki ezt a gátat és az utána következő két három gázlót. Ha jócskán van víz a patakban, akkor a fagyok beálltától, a völgy, Ördög-gát fölötti része a nehezebben járható, fordítva, mint nyáron. Végre újra le tudtam ereszkedni a völgy aljába. Még egy-két patakátkelés és kiértem a völgyből. A továbbiakban, a bal kéz felé eső erdőt kiirtották. Nem éppen lélekemelő látvány. A szél jobban ért, ezért szaporáztam a lépteimet, minél hamarabb beérjek az erdőbe. Azért megálltam párszor fotózni. A napsütés és a köd keveréke mindig szép fénykép téma. Az erdőben a gyérítés maradványait kerülgethettem. A Gézaházához vezető lejtőn, az alacsonyra behajló ágak rázták a nyakamba a zúzmarát. Hamar elértem az ellenőrző pontot. A pecsétet Józsi krampusztól, az ellátmányt Károly Mikulástól kaptam. Ezt kihagytam, mivel az orvos alacsony glikémiás indexű diétára fogott, s abba a tejcsoki és a szaloncukor nem fért bele. Itt is beszélgettünk egy kicsit, többek közt arról is miért került sor a mikulás cserére.


Ballagtam tovább. A gesztenyés fasor nem hazudtolta meg magát. Itt volt a túrán a leghidegebb. A két gesztenyesor közti út ismét használhatatlanná bozótosodott, ezért szokásom szerint attól balra a füves úton mentem. A szalagozás is erre vezetett, nem pedig a P+ jelzésen. A következő ellenőrző pecsétet is hamar megszereztem. Irány Károlyháza. De jó hogy fagy van! Másként az út szokás szerint kegyetlenül sáros lenne. Most egész jól járható. Ettől kezdve a Zörög-tetőig nem találkoztam másik indulóval. Az 50+ éves bükkösök utáni másik kedvencem, a jó kis sötét fenyves most is csodálatos. A Károlyházára levezető szakasz most volt a legkönnyebben járható, pedig jártam már rajta párszor. Károlyháza után, a sárga és piros négyszögjelzés elágazásában, tervem szerint „eltévedtem”. A Cuha-szurdokba levezető út is sima ügy. Az első gázlónál kiderült jóval több víz van a patakban, mint reméltem. Már az első gátlón is csak nagyon óvatosan sikerült átkelnem. A másodiknak a kétharmadáig jutottam, ott beláttam, ez bakancsban, nekem, beázás nélkül nem menne. Visszafordultam, s a síneken és az első alagúton át kerültem ki. Nem sokkal előtte ment el a vonat Győr felé, az-az arra két órán belül nem megy újabb személyvonat, és amíg bakonyszentlászlói, vagy veszprémvarsányi kitérőből megjön Győr felől a vonat, az is jócskán időbe telik. Ha nem ez van, inkább átmászok fölötte. Figyelem! Legfőbbképpen nem kéne bemenni az alagutakba. De ha valakit mégis az alagutakban ér a vonat és nem tudja elérni sem a végét, sem azt az egy-két oldalfülkét, feküdjön hasra a fal tövében! A hátizsákot se hagyja a hátán. Ha állva marad, a fal és a vonat között nem fog elférni, s el fogja ütni a vonat! Az alagút után visszamentem a Cuha partjára. A következő gázlókat, ha nehezen is, időnként cikk-cakkban is, de sikerült leküzdeni. Csak az egyiknél csapott be egy kis víz a bakancsomba. Az utolsó előttinél viszont a másodikhoz hasonlóan megint csak nem volt esélyem. Bementem a közepéig, ahol látnom kellett, hogy 3 métert egy jeges fatörzsön kéne megtennem. Hát ezt nem az én egyensúlyérzékemhez találták ki. Visszafordultam, s a patak bal partján mentem tovább. Az utolsó gázló előtt mégis csak át kellett mennem a jobb partra. Sokkal könnyebben sikerült, mint a hivatalos gázlókon. Az utolsó gázlót aztán a hídon tudtam le.


Besétáltam a Vinye.hu büfébe, ahol Laci bácsitól kaptam az ellenőrző pecsétet. Vettem egy cukormentes kólát, s ballagtam tovább. A Kőpince-forrásig sima ügy. Utána megkezdődött a túra leghosszabb emelkedője. Újra kimelegedtem. A hóban látszott, csak egy ember ment eddig előttem. Fölérve hegytetőre, épp csak kifújtam magam, s már ott is voltam az ellenőrző pontnál, ahol idén is felvilágosíthattam a pontőrt, miszerint én csak egy „eltévedt” 18-as vagyok. A faggyal itt hegytetőn is szerencsénk volt. Megúsztuk sár nélkül. Ettől kezdve, egészen a célig, mindig volt a közelembe túrázó. Ezen a szakaszon előztek meg kékdroidék is. Beszélgettünk egy kicsit. Elmondtam, hogy szolgálat miatt nem tudtam elmenni a Régi templomok nyomában tt-r, pedig minden évben az-az egyik legjobban várt túra a számomra, hiszen minden évben más útvonalon vezet, s gyakran megy olyan helyen, ahol még nem jártam.


A továbbiakban kényelmes sétával értem be Csesznekre. A zúzmarás tájban ismét egy új arcát mutatta meg a vár. A Kőmosó-szurdok bejáratánál megvolt az utolsó automata EP. Még egy-két rövid kaptató a P+-on, majd a templomkerten át leereszkedtünk a söröző utcájába. Innen már csak egy ugrás a cél, ahol megkaptam az oklevelet és a kitűzőt, beszélgettünk egy kicsit, majd hazafelé vettem az irányt.


Jó kis kemény, de nagyon látványos túra volt. A fagy sokat segített nekünk, hiszen eltüntette a sarat. A felszakadozó köd, a napsütés (már ahol volt) és a zúzmarás fák, még csak szebbé tették.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1000/900 Ft-ért szürke árnyalatos térképes, itineres igazolólapot (saját térkép szükségtelen), emléklapot és kitűzőt kaptunk. Gézaházánál pici csoki mikulás és szaloncukor, a célban pedig a megszokott szendvics és tea volt az ellátmány. Szó, ami szó, a Zörög-tetőre és pláne az Ördög-gáthoz igen nehéz lenne több száz indulóra ellátmányt kivinni. A pontőrökön kívül kellene hozzá néhány sherpa is.

 
 
Tavaszi/Téli/Őszi Kab-hegyTúra éve: 20172017.10.25 22:13:47
Őszi Kab-hegy 25

GPS-el mért távolság: 23,3 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 570 m.

Sikerült a rajtidő elején Úrkútra érni, aminek köszönhetően ott tudtam parkolni, ahol terveztem. A délutánra ígért eső miatt is igyekeztem korán rajtolni. A nevezés hamar megvolt. Ittam egy alkoholmentes sört, és neki is vágtam a nem túl combos távnak. Első ránézésre nem voltam elragadtatva a túraútvonal egy részétől, ami végül nem bizonyult olyan borzasztónak.

Első megálló és egyben ellenőrző pont az Őskarszt. Természetesen lementem a valahai mangánbányába, pedig többedjére járok itt ez évben, de túl szép ahhoz, hogy kihagyjam. Irány vissza a falu főutcájáig, s azon balra fordulva ballagtam kifelé. A falu vége tábla után nem sokkal, szalagozás vitt balra a Tűzkő-hegyre. Én nem találtam tűzkövet, igaz nem is kerestem. Ekkor még az előző napihoz hasonlóan szép volt az idő, így ismét megszabadultam a polár mellénytől. Csakhamar visszatértem az aszfaltútra. Szerencsére csak pár száz métert kellett megtennem rajta. Nagyon hangulatos erdei úton, majd kerítés melletti ösvényen gyalogoltam. Ezt újra kellemes erdei út követte. Nagyon vidám csapatot előztem meg. Lehet hatott a nevezésnél kapott stampedli pálinka. Kisvártatva kereszteztem a Zsófiapuszta – Kab-hegy erdészeti aszfaltutat, de továbbra is földúton ballaghattam. Imréék ügyesen oldották meg az aszfaltos út egy részének kiváltását. Sajnos hamarosan rá kellett térni az aszfaltra, ami egészen a Lugos-tető előtt a Som-út kezdetéig tartott. Hideg északi szél támadt, valamint északnyugat felől ronda sötét felhők látszottak. Kezdtem sajnálni, hogy a kocsiban hagytam a polár pulóveremet. Később kiderült, tényleg hiba volt. A Kab-hegy derekát körbeölelő övút egy biciklis pihenőhelyén értem el a következő ellenőrző pontot.

Pecsételés után, visszavettem a polár mellényt, esőriasztásként ráhúztam az esővédőt a hátizsákomra és ballagtam tovább. Az aszfaltútnak ez a szakasza csaknem vízszintes és igen jó minőségű. Jó pár kerékpárossal találkoztam. Hol az egyik, hol a másik oldalt szép erdők övezik az utat. Kevésbé éreztem monotonnak, mint az előző napi tési kört. Igaz ez nem is volt majd húsz kilométer, nagyon keveset ment egyenesen, illetve régen jártam rajta. Gyorsan fogytak a kilométerek. Kellemes meglepetésként a térdem is rendben volt, pedig tartottam tőle, hogy nem tetszik neki a két egymás utáni napi túra. Ha ismerős terepen megyek, valamennyire fölépítem magamban, merre is megy, vagy szerintem merre is kellene mennie az útvonalnak. Ennek megfelelően nem is néztem meg alaposan a térképet. Ezért meglepetésként ért, amikor a szalagozás a Som-útra vezetett. Azt hittem, tovább megyünk még 100-200 m-t az aszfalton, és azon az úton megyünk föl, a kilátóhoz, amin a legtöbb „túrázó” is megy, motorkerékpárral, személygépkocsival, illetve montival, de a montisok nem idézőjelesek. Eggyel csökkent volna az oda-vissza szakaszok száma. Nem így történt. A Som-úton mentünk az E-nyiladékig, s azon mentünk oda-vissza a kilátóhoz. Egyre erősödött, és egyben hidegebbé is vált a szél, így a kilátót kihagytam. Tulajdonképpen a déli szektor az, amit nem lehet lentről látni, no meg a közelgő hidegfrontnak köszönhetően nagyon szmötyis a levegő. Gyorsan fölírtam Molnár Gábor születésének és halálának évét, s menekültem is lefelé.

A Som-utat ezúttal csak kereszteztem. Az E-nyiladékba egy kis lejtő jött, hogy minél lentebbről kezdhessük a Kab-hegyre vezető kaptatót. Egy igen meredek (30% körüli), de szerencsére rövid résszel hangolódtunk rá a több kilométeres fölfelé vezető részre. Reggel volt egy kis félreértés az Imrével. A térkép alapján rákérdeztem, hogy a HM Verga átengedi a túrát, az E-nyiladék lezárt részén? Azt a választ kaptam, hogy persze, szalag és létra is lesz. Nos, nem. Az majd az OKT Úrkút előtti szakaszán lesz. Ő arra gondolt. Elértem a vadvédelmi kerítést. A szalagozás balra vitt, amerre egyébként is szoktam járni, ha erre túrázok. Lassú, nagyon köves, nemszeretem útszakasz vezet a kerítés mellett. Az út kétharmada után, át is tértem egy másik kerítés menti ösvényre, mert az jobb. Végre visszaértem a nyiladékba. Erdő ide, vagy oda, egyre jobban ér a szél. Mit csodálkozom? A Kab-hegy az ország egyik legszelesebb pontja. Fölveszek plussz egy vékony sapkát, majd kisvártatva a biciklis szélállót is. Mi a franc lesz fönt a hegytetőn? Szuszogok keményen fölfelé menet. Végre fönt. Nagyon fúj a szél. Imre itt osztja az oklevelet és a kitűzőt is, mivel szombaton és vasárnap a Kék túra söröző déltől délután négyig zárva tart, ahogy ez faluhelyen lenni szokott. Különben is az általa tervezett visszavezető útvonalnál jelenleg nincs rövidebb, és valahogy úgyis vissza kell jutni a faluba.  A virslihez sikerült teljes kiőrlésű rozskenyeret kapnom, ami külön tetszett. Fölvettem, még egy gyapjú aláöltözet pólót, meg a szélmellényre még egy széldzsekit is, illetve még egy vékony sapkát, mert csak ilyeneket hoztam. Kezdtem elérni, a „magyar katona a téli Don-kanyarban” kinézetet. Beszélgettünk egy kicsit, s épp indultam volna lefelé, amikor az egyik pontőr egy tányér olajban sült, forró kenyérszeletet hozott, amivel meg is kínált. Lefelé menet ettem meg. Bizony isten, sokkal jobban esett, mint a virsli.

Irány lefelé. Az egyik engem megelőző túrázó előrelátóbbnak bizonyult nálam volt nála kesztyű, s azt föl is vette. Irigyeltem érte. Nekem is kellett volna, de ki gondolta volna az előző nap és a meteorológusok előrejelzése alapján. Ahogy számítottam rá, elég szépen zenélt a szél a rádió adótorony sodronykötelein. Lefelé menet, a kilátás viszont nagyon szép. Érdekes, még nem látszik az eső, annak ellenére, hogy simán lehet látni a Keszthelyi-hegységet, s mint egy negyedóra múlva a radarképből kiderült, már elérte a csapadékzóna. A 6. nyiladéknál, a vadászházteleptől délnyugatra friss dózerolás. Olybá tűnik, a HM Verga is szeretné használni a 6. nyiladékot, ezért készít magának egy kerülő utat. Remélem le is murvázzák, mert a montisoknak is hiányzik ez az út. Nem indultam el felderíteni. Amennyiben ez tényleg a 6. nyiladék folytatása, akkor ez lesz a legrövidebb Kab-hegy – Úrkút útvonal. A túrajelentésemre nyomtam egy OKT pecsétet, s gyerünk tovább. Eszembe jutott, meg kéne nézni, van-e mobil internet. Ha több nem is, de Edge igen, s elég jó térerővel. Nézzük csak a radar képet. Hoppá! Jön nyugatról az eső, még pedig elég intenzív gócokkal, és már betakarta a Keszthelyi-öblöt. Jó lesz sietni!

Nagyobb sebességre kapcsoltam. Szerencsére Imréék nem ragaszkodtak az OKT-hoz, hanem a 7. nyiladékon vitték lefelé a túrát. Rövidebb az útvonal, de főként a 7 nyiladék sokkal jobban járható, mint a 8. Az aszfalt előtt kisgyerekes család tűnik föl. Csak nagyon lassan közeledek hozzájuk. Jó tempót mennek a gyerekek. Az aszfalt elérésekor ők jobbra mennek a szalagozáson, én meg balra az OKT-n. Épp csak átmászok a kerítésen lévő létrán, amikor megérkeznek. A két lány, illetve apukájuk a legkisebb gyerkőccel természetesen ki nem hagyná a létrát. A kisfiú és anyukája kihasználta a lehetőséget, hogy a kapu nincs rajta az alsó sarokvason. Így föl tudtam billenteni vízszintesre, s könnyedén át tudtak bújni alatta. Újra megnéztem a radarképet, s szóltam, nagyon gyorsan jön az eső, már elhagyta a Badacsonyt. Gyerünk tovább. A következő létra nagyon rozoga, azért óvatosan mászok át rajta. Itt nincs „művészbejáró”. A továbbiakban jó úton értem be Úrkútra, s tempóztam vissza a kocsihoz. Eddig megúsztam az esőt. Megkönnyebbülésemben hibáztam. Először írtam be a telefonomba a túra adatait, hogy leállíthassam a GPS-t és az órámat, s csak utána öltöztem át. Immár esőben.

Kellemes, az E-nyiladékot leszámítva könnyű túra, jó néhány helyen remek kilátással, hangulatos erdei utakkal. Úgy vélem, egy kis hosszabbítással, ami sajnos csak szalagozással jelölhető (jóval többel, mint az aszfaltúton), lehetne csökkenteni az aszfaltos részt, de annak földerítése több napba telne.

A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1600/1400/1200 Ft-ért (függően attól, hogy előnevezett-e valaki, illetve van-e túrázó szervezeti tagsága), színes térkép (saját térkép nem árt), itineres igazoló lap, oklevél és kitűző járt. A rajtban pálinka, az övút pihenőhelyén ásványvíz, a Kab-hegyen virsli, ásványvíz és szörp volt az ellátmány.  

 
 
Bakony - Tés - Római fürdőTúra éve: 20172017.10.25 22:11:35

 Tés - Római-fürdő 30


GPS-el mért távolság: 33,2 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 760 m.

Reggel szolgálatból indultam túrázni, de háromnegyed kilenckor még elég könnyen találtam parkolóhelyet. Gyors készülődés és gyerünk nevezni. Jócskán túl voltunk már a rajtidő kezdetén, de még számosan szerettek volna nevezni. A nevezési procedúra nem sokat javult az első rendezés óta. Bő negyedórába telt, mire sikerült neveznem, köszönhetően annak, hogy semmiféle útmutatás (egy-két A4-es lap megtette volna) sem volt a három lépcsős nevezési rendszerhez, így elég morcosan vágtam neki a túrának.

Az időjárás hűvös, de napos, ami kellemes időt ígért. A pulóvert eleve a kocsiban hagytam. Enyhén emelkedő aszfaltos szakaszon melegíthettem be. Az OKT-ra rátérve, végre elhagyhattam az aszfaltot, és pár lépés után a falut is. Hosszú-hosszú lejtő következett, itt-ott egy nagyon rövid emelkedővel megtörve, egészen Jásdig. Az OKT és a kék háromszögjelzés elágazásánál egy 15-ös távon induló csoportot igazítottam útba, a kicsit elnagyolt térkép miatt. A rajtnál még úgy gondoltam, nem fogok fölmenni a kilátóba, mivel Téstől jobb a kilátás, azonban közeledve látom ám, hogy a Gaja-völgy még ködben van, és a szápári szélerőműveknek csak a teteje emelkedik ki belőle. Gyerünk, csak föl fotózni! Remek a látvány. Fényképezést követően irány lefelé, majd egy kis murvás út után, hosszú, helyenként elég meredek ösvény visz lefelé. Újabb erdőrészeket vágtak tarra. Egy szakaszon igen örültem, hogy elég későn indultam. Az újulat nekem fejmagasságban zárt össze az ösvény fölött. A korai indulók tetemes mennyiségű harmatot gyűjthettek be róluk. Végre erdőbe értünk. Kellemes szakasz. Jásdon átkeltünk a Gaja fölött. Elég jól van benne víz. A növények levelei egyre színesebbek. Nekem a legjobban a kecskerágó és a vadszőlő leveleinek pirosa tetszik, főként amikor ez utóbbi örökzöld növényre futott föl. Csodálatos a kontraszt. Meg is álltam pár fotót készíteni. A faluból hamar kiértem. Kényelmes séta és már igazolhatok is le a Szent-kútnál. Idén, egész jó a tea. Semmi zsíros, menza mellékíz!

Frissítés után, szép völgyben szaporáztam a lépteimet. Csakhamar kereszteztem a Gaját. A mederfenékre fektetett bürü segítette az átkelést. Változó meredekségű emelkedőn talpaltam a Római-fürdő felé. Az emelkedő tetejénél kellemetlen meglepetés, egy szerintem teljesen értelmetlenül alacsony kerítés miatt, nem tudok a rövidebb útvonalon lemenni a vízeséshez. Alacsony is, gyenge is. A vaddisznó simán fölszedi, az őz és a szarvas meg átlép fölötte. Láttam már olyat, amikor 5-6 megriadt őz, úgy ment át a villanypásztor 1,4 és 1,8 m-en lévő két vezetéke között teljes vágtában, hogy a madzagok meg sem rezdültek, szóval mit akarnak egy 70-80 centi magas kerítéssel.

Nem lévén más választásom, az OKT-n ereszkedtem le a völgybe. Idén itt nincs ellenőrző pont, pedig legalább egy automata pont elkelt volna. Látom, a szalagozás a völgy túloldalán vezet, kihagyva a vízesést, az-az a túra lehetséges leglátványosabb pontját. Eldöntöttem, lemegyek a szurdokhoz, s ott a jóval meredekebb ösvényen térek vissza a szalagozásra. Néhány ötvenes távon indulót is sikerült „rábeszélnem” erre a változatra (egyszer kellett csak mondanom). Sok levél úszik a vízen, ezzel egy másik arcát mutatja a szurdok. A víz nagyon átlátszó. Még a vízesés medencéjében is lehet látni a meder feneket. Csodálatos ez a hely. Készítettem pár fotót, és a meredek ösvényen megkezdtem a kikapaszkodást. Egy helyen ott is megálltam fotózni. Esős időben ez az ösvény életveszélyes. Van olyan szakasza, ahol tízen méteres függőleges sziklafal peremén vezet. Sáros, csúszós időben én is inkább visszamennék és a most kiszalagozott ösvényt használnám. Le föl hullámzó ösvényen értük el a Vadalmás-forrást, ami után megkezdtük a kikapaszkodást a völgyből. Fölérve kényelmes séta a murvás úton, a következő ellenőrző pontig, ahol a pecsét mellé Balaton szelet, vagy müzli szelet járt.

A következő emelkedőre tekintettel levetettem a polár mellényt, s gyerünk tovább. Így sem fogok fázni. Így gyalog nem is vészes a kaptató, alig 10% (meg amivel néhol több). Montival már nem tudom végig kitekerni. Az első meredek szakasz után, gyérítésbe futottunk bele. Nem egy nagy élmény. Egy-két helyről viszont jó a kilátás. Fölértem a „fennsíkra”, ahol szintén szép a táj. A szalagozás levezetett a jelzésről. És tett egy kitérőt a falu szélén. Nagyon megérte. Csodálatos a kilátás. Sokkal jobb, mint a kilátóból. Kis falusi szakasz, majd a piros négyszögjelzésen újra elhagytam a falut. Jött a Márkus-szekrényére vezető kaptató. Fordított irányon érdemesebb menni. Így csak akkor lehet részünk szép kilátásban, ha hátra fordulunk. Ebbe az irányba viszont elég monoton. És sajnos ez-az, ami az egész második kört jellemzi: monotónia. Montival nagyon jó kis kör, és éppen pont ebben az irányban. A Tési-Rakató és az aszfalt között van olyan szakasz, ahol legalább harminccal tekerve nagyon jó a kisebb puklik ritmusa. Én azonban most sajnos gyalog voltam. A Királyszállás felé vezető elágazásnál sok mindent kínáltak, a legszükségesebb, az-az a kávé kivételével. Azért így is sikerült elalvás nélkül letudni a hátralévő szakaszt és begyalogolni a célba.

Megkaptam az emléklapot és a kitűzőt. Ettem egy kis zsíros kenyeret, megnéztem, milyen erdei termékeket árusítanak, s hazafelé vettem az irányt. Érdekes, de hazafelé csaknem Pápáig esőben, vagy eső utáni vizes utakon vezettem. Nem ezt ígérték a meteorológusok.

Két egymástól eléggé eltérő körből állt a túra. Az első, északi kör változatos és látványos. A második, déli kör meglehetősen monoton, unalmas. Inkább csak egy szimpla menetgyakorlat, mint túra. A 2015-ös első rendezés útvonala sokkal érdekesebb volt, igaz ott többet kellett szalagozni. A térkép nem tartalmazta az ellenőrző pontok helyét, ezért volt, amelyiknél csak találgatni lehetett hol lesz.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1200/1100 Ft-ért színes térképes igazoló lap (Saját térkép nem árt, ugyanis komplett útvonalak és jelzések hiányoznak róla, viszont a tájékozódáshoz számunkra szükségtelen jelzések, pedig nagyon is hangsúlyosan jelennek meg, ami a terepet kevésbé ismerők számára megnehezíti a tájékozódást.), emléklap és kitűző járt. A rajtban tea, Jásdnál keksz és tea, a Csepegő-ároknál Balaton szelet, vagy müzli szelet, a piros négyszögjelzés és egy murvás út elágazásánál földimogyoró, ropi, nápolyi és cukorka, a Királyszállási elágazásnál kétféle édesség, alma és ásványvíz, a Hamuháznál müzli szelet és ásványvíz, a célban zsíros kenyér és tea volt az ellátmány. Ezen felül büfét is szerveztek a rajt helyére. Aki előnevezett, gulyást is kaphatott, de ehhez a nevezési díjat is előre át kellett utalni.
 
 
Ősz a CuhánTúra éve: 20172017.10.18 20:47:59
Ősz a Cuhán 35

GPS-el mért távolság: 34,2 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 700 m.

Az előző hétvégén, betegség miatt ki kellett hagynom a Bakonyi Barangolást, és most is csak péntek reggel dőlt el a részvétel. Szép idő ígérkezett, így pláne igyekeztem valamikor a rajtidő kezdetére Vinyére érni. Ez olyan jól sikerült, hogy még csak néhány autó parkolt a placcon. Bezzeg délután! Szokásos készülődés és irány nevezni. Ez is hamar ment. Imréék csodálkoztak is, hogy hét után pár perccel még csak kevesen neveztünk. Jeleztem, úgy vélem, a Tatabánya tt-k vitték el a jelentkezőket, főként a Pest felől érkezőket. Mire az első körről visszaértem kiderült, nem a kevés nevező miatt kellett aggódniuk, hanem amiatt, mert az előnevezetteknek a háromszorosa indult a túrán, s ilyen sokra nem számítottak. Szerintem a túránál 10 nappal korábbra megadott előnevezési határidő miatt történhetett így.

Kényelmesen nekivágtam a táv teljesítésének. Az üdülőkig aszfalton lehetett bemelegíteni. Ott rátértem a sárga jelzésre és a murvás úton ballagtam tovább. A P+ jelzés eléréséig alig érezhetően emelkedik. A Hódos-ér medrében, csak a nagyobb mélyedésekben van víz. Ezt kihasználva le-letértem az útról, közelebbről is megnézni néhány sziklát. Megérte a korai nevezés. A völgy tetején, lapos szögben, szépen megvilágította a fákat a nap. Gyönyörű volt, lentről az árnyékból nézni a már sárguló, de világító lombtakarót. A S – P+ elágazásban fölírtam a kódot, s gyerünk tovább. Ettől kezdve vált meredekebbé az emelkedő, ami azért így se nagyon haladt meg a 4-5%-ot. Biciklivel sem szoktam rajta nagyon szenvedni. Egy helyen őzek keresztezték az utat. Alaposan kimelegedtem a 180 m szintemelkedésű kaptatón. A végén kényelmes sétával értem el a Csárda-tetőt. Közeledve látom, két túrázó, nagyon keres valamit. Alighanem a kódot. Ebből rögvest gondoltam, „Orbán Imre módra” került elhelyezésre, az-az nem ott ahol általában lenni szokott az itteni pont, hanem a P – P+ elágazásban, ha már az itiner szerint, ott kell jelzést váltanunk. Alig 50 m múlva, már látszott is a lap. Megtévesztésként sajnos maradt kint néhány decathlonos szalag a Magas-Bakony tt-ről, amiről nem az Imre tehet.

Kis lazítás lefelé a piroson. Kezdtem megéhezni. Előbányásztam egy kis régen megbontott energia gumicukrot, s elkezdtem elszopogatni. Úgy kiszáradt, hogy kellett neki 5-10 perc, mire rághatóvá vált. Az időjárás egyre melegebb, a séta is könnyű, szóval jól éreztem magam. Ugyan a Pápalátó-kőre vezető kaptató előtt megszabadultam egy réteg ruhától, de így is megizzasztott. A levegő elég párás, de a kilátás jó. Egy-két percig nézelődtem, s gyerünk tovább. Kényelmes úton talpaltam a Likas-kő felé. Ahogy közeledtem, és öregebb bükkösbe értem, úgy lett egyre hangulatosabb az erdő. Hamar odaértem. Fölírtam a kódot, és már mentem is tovább. Az üdülőknél a Hódos-ér gyalogos hídja egyre rozogább. Néhány palló is hiányzik már, ami van azok közül is több meggyengült. Oda kell figyelni, hova lép az ember. Az utolsó aszfaltos szakasszal visszaértem a rajtba. A pulóveremet bedobtam a kocsiba, lebélyegeztettem az igazoló lapot, és megkezdtem a második kört. Murvás úton mentem az Ördög-rét felé. Volt benne egy kis emelkedő is, de meglehetősen kényelmes utat jelent. A P+ és a SL jelzések elágazásánál fölírtam a legalább kétszáz éves tölgyön található kódot. A következő elágazásnál a térkép és az itiner nem akart igazán passzolni. Maradtam az itinerben szereplő P+ jelzésen és leereszkedtem az Ördög-rétre. Ott is fölírtam a kódot. Következett a túra legnehezebben járható, de egyben leglátványosabb szakasza az Alsó-Cuha-szurdok.

Leereszkedtem a patakmederbe, s ahol csak lehetett ott mentem. Víz itt is csak a mélyedésekben volt. Ennek ellenére reménykedtem, hogy a fölső szakaszon, a gázlókon lesz azért víz. A hiánya itt most megkönnyítette a haladást. Nincs állandó nyomvonal. Az mindig az aktuális vízállástól függ. Gyönyörű a szurdok. Alaposan lelassultam a nézelődés közben. Sajnos túl hamar vége lett. Kényelmes sétával értem a Zsidó-rétre. Szép a környezete. Többen is pihengettek a fűben, a kellemes melegben. Hamarosan megkezdhettem a túra utolsó, de egyben legnagyobb szintemelkedésű kaptatóját. Újra alaposan leizzadtam. Egy kidőlt fán nem vettem észre a vékonyabb ágcsonkot, s az ki is szakította a hátizsákom hálós oldalzsebét. A reccsenést hallottam ugyan, de csak a célban láttam, mi történt. A Zörög-hegy északi oldalára inkább a tölgyesek jellemzők, amik közel sem olyan látványosak, mint az idősebb bükkösök. A hegytetőn felírtam a kódot, s megkezdtem a leereszkedést a hegyről. Vannak meredek szakaszok is, de az is könnyebb, mint a Csesznekre vezető lejtő. Elég hamar odaértem a vadászházhoz, ahol rátértem a 82-es út és a Cuha-szurdok közti murvás útra. Itt már több kisgyerekes családdal is találkoztam. A Károlyháza vadászház elágazása után, a rosszabb minőségű úton, délután kettőkor még az éjszakai harmattól lucskos a fű és gaz. Ez a szakasz is rövid, és a szurdokba leérve, már írhattam is föl az utolsó kódot.

Tempósan mentem a cél felé. A szurdokban rengeteg a kiránduló, és szerencsére több mint a felük gyerek. Szemmel láthatóan a többségük nagyon jól érezte magát. Az első gázlónál megnyugodtam: van víz a patakban. Ez szerencsére az összes gázlónál így volt. A gyerekeknek így az igazi. A szülők és nagyszülők jó része fölkészült a gázlókra, és hozott gumicsizmát a kicsiknek. A gyerekek egy része, ahol csak lehetett a hegyoldalba is fölmászott, ahol a gyökerek lehetővé tették. Egyiküknél megjegyeztem, hogy a Kőpince-forrásnál milyen remek gyökeres mászóka található. Rögvest kiderült, onnan jöttek. A nagyszülők nem először jártak erre. Végig mentem az összes gázlón, s ezzel be is értem a célba. Átvettem az oklevelet és a jelvényt. Beálltam a sorba a lángosért és a teáért. A teához megíttam egy kapucsínót is. A lángosra jócskán várni kellett, mivel rengetegen voltunk. Az egész rét tele autókkal. A parkoló autók sora, bő száz méterrel túlnyúlt a Bakonyszentlászlói elágazáson. Amíg a lángosra vártam, nézelődtem, az ismerősökkel beszélgettem, vettem egy kis somlekvárt. Mire megkaptam a lángost, beért Dnv Zoli is, aki most csak az egyik gyerkőccel jött túrázni.

Három óra után nem sokkal, végre megkaptam a teljes kiőrlésű lisztből készült, méretes, igen jó lángost. Jóízűen eltüntettem, de rögvest éreztem, ezután a vacsora már csak egy kis gyümölcs lesz. Így is történt. Még este fél hétkor sem bírtam volna többet enni egy almánál.

Az ajándék időjárásban, látványos, nem igazán nehéz túrán vehettem részt. Monotonnak csak a Vinyei üdülőkig vivő aszfaltutat lehet nevezni. Az Imre túráiban, azt kedvelem, hogy nem rág mindent az emberek szájába, rendszerint nagyon „Kispistázó” ellenesen helyezi ki a kódokat, s nem árt egy kis tájékozódni tudás, meg oda is kell figyelni egy kicsit. Az előbbiek okoztak némi problémát egy két túrázónál. Többen is kérdezték, hol volt ez vagy az a kód. Amikor megmondtam, csodálkoztak, hogy a francba tudtak mellette elmenni.

Ami még meglepő volt a túrán, hogy egyetlen kullancsléggyel sem találkoztam. Két héttel korábban, illetve a túra előtt csütörtökön is katasztrofális volt a helyzet a Magas-Bakonyban. Csütörtökön, a délutáni órákban, megállni sem mertem, mivel ilyenkor másodperceken belül leszállt rám pár tucat. Egy helyen szerettem volna a térképet előbányászni a hátizsákból, de inkább elmenekültem. Aki találkozott már velük, tudja, miről beszélek, s milyen istenátka egy rovarok. Amennyiben sikerül az ember hajába bejutniuk, már csak körömmel lehet őket kiszedni, s alapvetően oda igyekeznek.

A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1500 Ft-ért színes térképes, itineres igazolólapot, oklevelet és jelvényt kaptunk. A rajtban Sportszelet, a célban pedig tönköly lángos és tea volt az ellátmány.
 
 
Tátika-ReziTúra éve: 20172017.09.06 20:44:43

 


Tátika – Rezi két várút rövid (25)


GPS-el mért távolság: 33,1 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 875 m. Én ennyit mentem, de mivel itiner nem volt, ezért csak a térképre támaszkodhattam, mi tartozik bele a túrába és mi nem. A Sztúpa beletartozott annak ellenére, hogy a pontőrök a parkolóban voltak. A Tátika-várban nem egyértelmű, mi tartozik bele. Csak az ellenőrző pontig, a legmagasabb pont kihagyásával: 32, 8 km; A Rezi-vár egyértelműen nem tartozott bele a távba, így a Tátika-várnézés és Rezi-várnézés nélkül: 32,05 km. A rezi kocsmába betérés nélkül (most kint volt a pont): 31,95 km. A GPS track-ből, számítógépen le tudom vágni a szükségtelen részeket. A szintből nem tudom megtenni ugyanezt így csak saccolom, hogy 20 – 30 m jön le. Menet közben ugyanis nem jegyeztem föl, már csak azért sem, mert a Rezi vár közelében derült ki, hogy több lesz. Majd legközelebb.


A média ismét csak időjárási világvége hangulatot keltett. Ennek megfelelően meglepetés ért a rajt helyén. Fél hétkor, simán tovább gurultam, mert annyira nem látszott semmi élet az iskolánál. Visszafordultam és leparkoltam a templom előtti parkolóban. Nem volt ott semmiféle másik autó. Elővettem a telefont, internet rész bekapcsol, s már mentem is föl a TTT-s honlapra:




  • Eltévesztettem a dátumot? Nem.




  • Esetleg csak hétkor kezdődik a rajtidő? Ez sem.




Akkor más nem lehet, minthogy a média által keltett hisztérikus világvége időjárás előrejelzés tartotta távol a túrázókat. Ma alighanem csak a megrögzött teljesítménytúrázók jöttek el, a környékbeli alkalmi túrázók nem. Esetleg közülük azok, akik a helyén tudják kezelni a média hisztériát, és tudnak az internetről időjárás ügyben tájékozódni. Az OMSZ honlapján érdemes a Magyarországi települések pontot megnézni. Ez valószínűségszámítási alapon adja meg az adatokat. (Nem a meteorológusok, és hanem a számítógép számítja ki az adott koordinátára, és ráadásul a média sem tudja felturbózni.) 24 órára előre, 70 - 80 % a beválási érték. Több éves tapasztalatom, hogy amennyiben csak 1 – 2 mm, vagy az alatti csapadék mennyiséget jelez egy hatórás periódusra, az vagy lesz, vagy se, de gyakoribb a se. Ha többet jelez, akkor abból nagy valószínűséggel lesz valami. Erre a túranapra egész jól bejött. Reggel hat előtt volt csapadék, és a 14 órától jelzett pedig 14.30-kor érkezett meg. Közte semmi, ami nem igaz, csak a csapadékra: kiváló túrázó idő volt. A hosszútávosok viszont ázhattak rendesen, de arra alapvetően felkészült túrázók neveznek.


A nevezés hamar megvolt. Enikő elmondta, milyen változások voltak a jelzésekben, illetve lehet, nem a szokott helyen lesz a pont a Rezi-várnál. Attól függ, milyen az út, s fel tudnak-e menni autóval. Megnéztem a térképet. Hoppá! Tényleg volt néhány igen lényeges változás 2014. óta. Mindjárt az elején megváltozott a Sztúpára vivő jelzés egy szakasza. A legjobban azonban a Reziből visszavezető szakasz tér el a 2014-estől. Még egy kétbetűs kitérő, s gyerünk.


Jó kis könnyű bemelegítő szakasz, csaknem a falu északi végéig. Kicsit előtte kanyarodott le a K jelzés. A Szent Donát kápolna előtt tértünk rá a régi jól megszokott útvonalra. Persze eddigre már sikerült kimelegedni is, mert a falu fő utcájáról lekanyarodva elég jól emelkedett az út. Az is látszott, megint csak klassz lesz a kilátás, akárcsak a Padtól padig a Kab-hegyen túrán, köszönhetően a hidegfrontnak. Még egy kis kaptató a kápolnától, s már meg is érkeztem az első ellenőrző pontra. Egy Ladából kaptam a pecsétet, a Sztúpa parkolójában. Ha már itt vagyok irány a Sztúpa. Föl is mentem rá. Sajnos kilátás semmi. Irány vissza az ellenőrző pontig, majd az OKT-n megkezdtem a leereszkedést a hegyről. A kaptató után, nem esett jól a hideg szél. A lejtő elején fáztam egy kicsit. Az út jó, és ennek megfelelően a kényelmesre vett tempómban is jól haladtam. Szerencsére az aszfaltút elérése előtt a szalagozás nem az erdő széli fűben vitt, hanem maradt a földúton. Rövid aszfaltos szakasz, és már kezdhettem is a következő emelkedőt, ami egészen a Tátika-váráig tartott. Ezen a hangulatos úton értek utol az első túrázók, és sajnos a túra végéig nem is nagyon nőtt a számuk. A KL ösvény vége felé többször megálltam pár szem somot szedni. Még nem igazán érett, de így is szeretem. Rendesen megizzadtam mire a szép erdőben fölértem a várba. Gyors pecsételés, egy kis beszélgetés. Fölmentem a magassági ponthoz, s készítettem pár fényképet. A tiszta levegőben remek a kilátás. A fehér Sztúpa szinte világít a ragyogó napsütésben. Szépen melegedett az idő.


Fotózás közben megettem a kapott müzli szeletet és elindultam lefelé. Ekkor sem hagytam ki a somot. Nagyon szép az ösvény, a sok kidőlt fával. Ez így igazi erdő, nem pedig faültetvény. A murvás út elérésekor, jobbra rátértem. Nem kellett túl sokat menni rajta, s máris következett a szalagozott rész a Meleg-hegy lábáig. Zömmel mezőn vezet. A panoráma remek. A mező szintén nagyon tetszik. Már itt is megkezdődött az őszi kikerics fővirágzása. Rengeteg van belőle. Az időjárás nagyon kellemesre fordult. Az is látszott a homokban, hogy akár még két csepp eső is eshetett négyzetdeciméterenként. A Várvölgybe vezető aszfaltút keresztezése után, a szalagozáson kívül az emlékeim is segítettek a tájékozódásban. Ezt az aszfaltutat tekinthetjük egyébként a Bakony és a Keszthelyi-hegység közti választóvonalnak. Ismét csak gyönyörű, hangulatos erdőben kaptathattam, a jószerével csak a térképen, illetve a turistautak.hu-n szereplő KL jelzésen. Itt is jó szalagozás segítette a haladást. Mondjuk a várig összesen egy út keresztezte a jelzést, tehát nem túl bonyolult a tájékozódás. A szép időnek köszönhetően, a kaptató vége felé már törölgethettem az izzadtságot a homlokomról. Több, mint 200 m szintet gyűjtöttünk be 10% körüli meredekség mellett. Mire fölértem, az igazoló lapon szereplő, a teljes túrára vonatkozó 650 m szintből 672-t sikerült összeszednem. Az ellenőrző pont a megszokott helyén, és a megszokottan fő frissítőpontként is üzemelt. Épp ideje. Nagyon delet korgott a gyomrom, és az órám szerint is csak pár perc volt addig. Megkaptam az ellenőrző pecsétet, s elmentem megnézni a várat. A zsíros deszkázást a várnézés utánra hagytam. Innen, még a Tátika-várával összehasonlítva is remek a kilátás. A Tátika-vártól közvetlenül balra látható a Sümegi-vár. Szépek a tanúhegyek is, és helyenként Balaton víztükre is látható. Miközben ballagtam a várhoz, holló pár fejezte ki, az ottlétem miatti nemtetszését, s egy darabig nem túl magasan körözött is a vár fölött. Persze ez is 500 m körüli szintet jelent. Nem is szeretik őket a vadászok, hiszen messze hangzóan jelzik a többi vad számára az ember jelenlétét. Jóval fölöttük alighanem egerészölyvek - termikeltek. Jó pár fotót készítettem. Irány vissza az ellenőrző pontra. Ettem egy kis zsíros kenyeret, amit bodza szörppel öblítettem le. Ekkor jutott eszembe, a Magas-Bakony teljesítménytúra után elfelejtettem elmosni a bögrét, s a mai túrán ragadt bele ez-az. Nem baj legalább magasabb lesz az innivaló ásványi anyagtartalma.


Megkezdtem a hegyről levezető szakaszt. Hangulatos, de nem olyan látványos, mint a kaptató volt. Helyenként elég jól elmosta a víz a murvás utat. Az OKT elérésekor elő kellett vennem a térképet, merre tovább. Eddig jövök majd vissza is, csak más úton. A baloldali ágban volt egy szalag, illetve a GPS szerint is arra kell menni, így gyerünk azon. Hamarosan föl is ismertem a környezetet. Lefelé menet, két biciklis jött szembe egy eléggé szétmosott szakaszon. Elöl az ember E-bike-on (pedelec rendszerű) tekerve, utána pár száz méterrel az asszony, az elektromos motor nélküli biciklijét tolva. Rá is kérdeztem, miért nem vette el az E-bike-ot az embertől. Csak legyinteni volt ereje. Eseménytelen úton értem el a falu előtti elágazást, ahol csak vagy 50 m választja el egymástól az oda és a visszavezető jelzést. Balra fordulva hamarosan elértem a falu határába, és ott az OKT jelzésig vezető K+ jelzést. Ide nem ártana egy automata pont a „kispistázás” ellen. Újabb eseménytelen szakasz és el is értem az utolsó EP-t.


Pecsételés után a kocsmában ittam egy kólát, s megkezdtem a következő kaptatót, ami itt-ott egy rövid lejtővel megtörve, egészen a K - KL elágazásáig vitt, és már ez a szakasz is kevésbé monoton, mint a régi változat. Előtte nem sokkal, a túra igazolólapjával a kezükben jöttek szembe páran. Szóltam ez a visszavezető ág. Eredetileg ők is a helyes úton indultak el, de egy barátjuktól kapott GPS track megtévesztette őket. Visszafordultak, s immár a jó útvonalon indultak el lefelé. Az elágazástól, még emelkedett pár métert az út, majd kezdetét vette egy hosszú, néhol igen meredeken lejtő néhai murvás út, két nagyon rövid emelkedővel tarkítva. Valaha itt gyakorolhatták a Magyar Néphadsereg katonái a hegyi utakon történő gépjármű vezetést. Az út nagyon szép bükkösben vezet. Sajnáltam is, amikor egy aszfaltútnál vége lett. Gyakorlatilag csak keresztezte a jelzés, ami utána ösvényként folytatódott. Valahol itt sem ártana egy automata pont, ugyanis a régi OKT jelzés legalább egy kilométerrel rövidebb, és nincs benne az a 150 m körüli emelkedő sem, ami a mostaniban igen. Amíg erdőben kanyargott, ez is jó. Utána, sajnos szántóföld szélén visz. A kilátás jó, viszont, ha ezt a földet frissen fölszántják, ösvény hiányában igen rossz lesz itt gyalogolni. Most inkább az zavart, hogy gyomirtózott gazban kellett menni. Szerencsére nem kellett sokat talpalnom, hogy elérjem a várvölgyi aszfaltutat, amin besétáltam Zalaszántóra. A szántóföld szélében gyalogoltam, amikor elkezdett szemerkélni az eső. A faluban már egyre jobban rákezdett. Kicsit gyorsabban szedtem a lábaimat, így esőkabát fölvétel, illetve elázás nélkül értem be a célba.


Átvettem az emléklapot a kitűzőt, és hazafelé vettem az irányt. A túra kicsit Tanúhegyek jellegű. A hegyek húzós kaptatóit és lejtőit, hosszú lankás szakaszok kötik össze. Az OKT Rezi – Zalaszántó közti áthelyezésének köszönhetően nincs igazán monoton szakasza. Látványos és hangulatos túra.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 900 Ft-ért színes térképes igazolólapot (saját térkép szükségtelen), emléklapot és kitűzőt kaptunk. A Tátika-várban müzli szelet, A Rezi-vár pihenőhelyén zsíros- és lekváros kenyér, vöröshagyma, uborka és háromféle szörp volt az ellátmány.

 
 
Magas-Bakony (Bakonyi Kalandorok TE)Túra éve: 20172017.08.30 22:09:48

 


Magas-Bakony 30


GPS-el mért távolság: 31,1 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 685 m.


 Már az odaúton látszott, sokan leszünk. Bébtől kezdve kocsioszlopban haladtunk Bakonybél felé. Ennek ellenére a rajthoz meglepően közel sikerült leparkolnom (145 m). Gyors egymásutánban érkeztek az autók. Rövid készülődés, és irány nevezni. Ez egy kicsit nyögvenyelősre sikerült, de úgy 20 perc alatt túl voltam rajta, s megkezdhettem a táv teljesítését. Már fél nyolckor meleg volt és látszott, kutya meleg napnak nézünk elébe.


 Az előző napi összejövetelnek, az azzal járó főzésnek (marhapörkölt 12 kg húsból), a kiadós vacsorának, és a nagyobb mennyiségű szénsavas üdítőitalnak (vezettem, így alkohol szóba sem jöhetett) „köszönhetően” nem éreztem magam túl fittnek. Ennek „köszönhetően” maradtam kiírás szerinti útvonalon, az-az a nem szeretem K+ jelzésen. Azon talpaltam a Gerence-patak völgyében az első ellenőrző pontig. Nem volt kedvem az alternatív, részben jelöletlen útvonalam plussz 150 m szintjéhez, aminek nagy részét, alig valamivel több, mint egy kilométeren kell összeszedni. Elég jól haladtam, bár a fű és a csalán elég lucskos. Laciékat értem utol, s a szakasz legnehezebb részét velük együtt tettem meg. Szerencsére a legrosszabb szakaszt kifeszített kötéllel biztosították. Hamarosan Gerencepusztára értem, ahol megkaptam az első ellenőrző pecsétet. Ettem egy kis fürt borszőlőt, majd tovább indultam.


 Megnéztem a térképet, ezen a túrán, melyik útvonal változaton megyünk föl a Kőris-hegyre? A könnyebbiken, mivel kihagyjuk az Odvaskő-barlangot. Kicsit vissza, némi aszfalt, s már kezdhettem is a következő ellenőrző pontig tartó kaptatót. Alig pár száz méter, és már folyt is rólam az izzadtság. A piros jelzés jórészt szép bükkösökben vezet, helyenként némi kilátással. Egyre jobban bemelegedtem, s vált könnyebbé az emelkedő. Nem sokára elértem a Rézbükki-utat. Meglepően jó állapotban van. Másnap aztán kiderült, ez csak a felső szakaszra igaz. A P jelzés becsatlakozásáig tartó szakasz treking biciklivel nem igazán jó. Montival, három bárra felfújt két és egynegyed colos gumival nem lenne gond, de a bő öt bár kemény másfél col széles aszfaltgumikkal alaposan megkínlódtam. A lazább talajú, nagyobb darabos részeken pattogott, farolt, elkapart, szóval kutyául elfáradtam, mire elértem az Eleven-förtést. Visszatérve a túrára: azon elég jó tempóban haladtam. Hamarosan elértem az aszfaltot, és rátértem arra. A túra útvonala csakhamar becsatlakozott a kék jelzésbe. Most is voltak, akik benézték a K jelzés letérését az aszfaltról, ahol levágja az út egy nagy kanyarulatát, pedig jól volt jelölve (jó az OKT jelzés és plusszban még szalag is volt). Az engem korábban megelőzők meg is voltak lepődve, hogyan kerültem elébük. Még egy kis kaptató és fönt is voltam a kilátónál, ahol megkaptam a következő ellenőrző pecsétet. Megettem egy újabb fürt borszőlőt, előbányásztam egy csősálból levágott darabot, amit homlokpántként szoktam használni, jobb későn, mint soha alapon. Eddig elég gyakran törölgethettem az izzadtságot a homlokomról, nehogy a szemembe folyjék. Másnap, biciklizésnél, már kevésbé voltam lusta, és a Rézbükki-út kezdetén föltettem a homlokpántot, s nem is kellett törölgetnem az izzadtságot, pedig 25-30-al magasabb pulzussal tekertem fölfelé.


 Egy vizes papírzsepivel megtöröltem a homlokomat és a szememet, s irány lefelé. Eddig 489 m szintet szedtem össze, az-az a szint javát letudtam. A száraz időben nagyon csúszott a lejtő eleje, ezért inkább a régebbi, pár méterrel hosszabb ösvényen tudtam le a K jelzés legmeredekebb részét. A piros jelzésen jól haladtam, majd rátértem a Levél-kúti-árokban vezető Z+ jelzésre. Elég dzsindzsás, vízmosta, meredek lejtő. Ahogyan azt Viktor, már a rajtban elmondta, tavaly óta alaposan megváltozott a völgy. A porvai falunapi teljesítménytúrán használt új, akkor még csak nagyon köves alapozású dózerút, aminek akkor nem tudtam, hol van a vége az aszfalton, itt jön le. Valamelyest már murvázott, de a murvaréteg nincs tömörítve. Amikor rátértünk az aszfaltra, épp egy kamionrakomány murvát borítottak le. A műút elérésétől kényelmesebbé, de egyben monotonabbá is vált az út. A nyílt részeken jól jött a homlokpánt, annak ellenére is, hogy lejtett az út. Porván hamar megvan az ellenőrző pont, a szokásos helyén. A pecsételés után ettem egy kis sós sütit és szilvát, elrágcsáltam 3 db magnéziumos rágótablettát, illetve ittam két bögre ásványvizet. Közben a 20-as távon befutott Edina, hátán a pici lányával. A kicsi megpróbált szerezni egy szem szilvát, amikor az anyja egy fordulással, nem szándékosan meghiúsította a tervét. Adtam neki egy szemet. Igen csak határozottan vette el, s nem is adta ki a kezéből, még jégkrémért cserébe sem, bár az is kellett.


 Frissítés után folytattam az utat. Zömmel nyílt terepen ballagtam. Egy részen letértem a jelzésről és az erdősáv porvai oldalán mentem az aszfalt helyett. Már lemértem, 30 méterrel hosszabb, mint a kiírás szerinti. Azért nem sokára visszatértem az aszfaltra. A porvai túra tapasztalatai alapján nem is kísérleteztem az aszfalttal párhuzamosan, attól 10-20 méterre vezető ösvénnyel. Túl sok helyen mell magasságban zárnak össze a bokrok. Ha nem irtottak bozótot, akkor értelmetlen lenne rajta menni. Egy futó hölgy épp akkor fordult vissza róla. Neki is csak azt tudtam javasolni, maradjon az aszfalton. Eseménytelen úton értem el Szépalmapusztát. Az EP most nem a fa alatt volt, hanem a hotel melletti pihenő padoknál. Eddig, a PET palackos Aptonia izotóniás ital nem jött be. Most kipróbáltam a por alakút. Ez narancsos ízben egész jó. Itt is ettem egy kis szőlőt, de a legjobban a műanyag dézsába engedett hideg vízzel való arcmosás esett, és azt hiszem, nem csak nekem. Ezt indulás előtt megismételtem. A kalapomat is megnedvesítettem. Sokat tud segíteni a tűző napsütésben. Mire beértem az erdőbe, meg is száradt. Sokan, a jó szalagozás ellenére levágták a mezei út sarkát. Az aszfaltos szakaszon több kerékpáros előzött meg bennünket, többségükben montisok, akiket hamarabb meg lehet hallani, mivel a terep gumik elég hangosak. Jó pár helyen lehetett látni, mit rendezkedett az utolsó vihar. Kidőlt fákat és összegyűrt szalagkorlátokat hagyott maga mögött. Meglehetősen látványos részen visz ez az aszfaltút. Bakonybél előtt, a Z jelzésen rövidítettünk egy kis többlet szintért cserébe. Immár nem maradt más hátra, mint egy meredeken lejtő utcán lesétálni a célba. Folyamatosan érkeztek a túrázók, így beletelt vagy tíz percbe, mire átvehettem az oklevelet és a jelvényt. Nem kívántam több édes ételt, így a mákos tésztát kihagytam. Beszélgettem egy kicsit Viktorral, majd hazafelé vettem az irányt.


A Ménesjáráspuszta és Szépalmapuszta közti szakaszt leszámítva látványos (bár a kilátás itt sem rossz), a Kőris-hegyre vezető emelkedőt nem számolva könnyű, kellemes túra, nagyon sok indulóval, kiváló szalagozással, szuper ellátással. Akár milyen meleg is volt a túrán, azért a közelgő ősz előjelei közül megjelent a második is. Az első a gólyák elindulása Afrikába, már a túra előtt megtörtént. A második jellel vasárnap találkoztam. Biciklizés közben, Bakonykoppány határában két kinyílott őszi kikericset láttam. Ma pedig (szerdán), a Gerence-híd útszűkületénél, a Bakonykoppány felé található mezőn megkezdődőtt a fővirágzása.


  A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1500/1400/1200/1000 Ft-ért (az előnevezés időpontjától, illetve a meghatározott túrázó igazolványtól függően, színes térképes igazolólapot (saját térkép szükségtelen), oklevelet, jelvényt és 4 db különböző helyen használható 20%-os kupont kaptunk. Az ellátmányt biztos, hogy csak hiányosan tudom felsorolni, olyan sok minden volt, köszönhetően többek közt a Decathlon-nak is. A lényeg: minden ellenőrző ponton volt innivaló (víz, ásványvíz, izotóniás italpor), de nem mindenütt ugyanaz. Ugyancsak minden ellenőrző ponton kaptunk gyümölcsöt (változóan: szőlő, szilva, görögdinnye, banán). Ezeken felül volt csoki, müzli szelet, többféle sajtos süti, földimogyoró, energia zselé, magnéziumos rágótabletta, a célban mákos tészta…. és még amiket esetleg nem vettem észre, vagy elfelejtettem. Ahhoz, hogy mindent fel tudjak sorolni, „jegyzőkönyvet” kellett volna vezetnem az összes ellenőrző ponton.

 
 
Zöld Túra (Ajka) / Padtól padig a Kab-hegyenTúra éve: 20172017.08.16 22:07:35
Padtól-padig a Kab-hegyen 30

 GPS-el mért távolság: 25,8 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 590 m.

Eléggé gondban voltam, Ajkára, vagy Fenyőfőre menjek túrázni. Végül pénzfeldobással döntöttem Ajka mellett. Az éjszakai eső után elég csípős reggelre ébredtem. Általában túl szoktam öltözni, most viszont sikerült alul öltözni. Rossz aláöltözet pólót választottam, így a túra jó részén fáztam egy kicsit. Szokásom szerint, a rajtidő elején érkeztem a Csinger-völgybe. Gyors készülődés és irány nevezni. Hamar megvolt. Meg persze a meglepetés is: nem egészen az az útvonal, amire számítottam. Persze figyelmetlen voltam, mert nem néztem, meg a kiírásban található egyetlen táv térképén a távolságot, így azt hittem, az a 30-asé. Ha megnézem, kiderül, az csak a 20-asé, és lehet, csak azon indulok. 11 éjszakás (a bojlis horgászok általában éjszakákban számolnak, nem napokban) horgászatról értem haza pénteken, s cipeltem föl öt-hat fordulóban, a harmadikra vagy két mázsa cuccot. Az sem javította a fizikai állóképességet, hogy minden ebédnél „púpra” ettük magunkat, és a Minn Kota evezett helyettünk. A táv első párszáz métere után éreztem izomláz van a combjaimban a cipekedéstől. Lehet, elég lenne egy diétás húszas táv is. Késő bánat. A végére azért kiderült, hogy a kiírásnál jóval rövidebb az a táv, tehát semmi gond.

 Kényelmes tempóban kezdtem meg a K+-on a kikapaszkodást a völgyből. Jó sáros az elvileg murvás út. A környéken löszös-agyagos a talaj, ami igen hamar sárossá válik. Az első ellenőrző pont hamar megvolt. Utána viszont a K+ - S elágazást simán benéztem, pedig az utóbbi pár évben a Bakony ezen része is hazai tereppé vált. Későbbre vártam. Ezen a környéken zömmel fordított irányon szoktam túrázni. Egy idő után gyanús lett a dolog. Megnéztem a térképet, a GPS-t, majd anyáztam egyet, s irány vissza az elágazáshoz (a 25,8 km-es távolság adat nem tartalmazza ezt a kitérőt). Immár a helyes úton kaptattam ki a völgyből és értem el a második ellenőrző pontot. A forrás után kereszteztem a jó meredek falú völgyet és igen kellemes ösvényen értem a harmadik EP-re, ahol az aláíráshoz egy müzli szelet is járt. Egyre erősebb és hidegebb lett a szél, ahogyan az a hideg front csapadékzónájának átvonulása után dukál. Amíg csak lehetett, nem mentem be a kerítés mellé a K+-on, inkább vele párhuzamosan mentem egy régebbi úton. A kerítés hosszanti oldala mellett viszont egész jól lehetett haladni. A távvezeték elérésekor, a jelzés helyett, az azzal párhuzamos útra tértem rá. A K+ jó vizes, gazos, csalános ösvényét meghagytam a rövidnadrágosoknak. Csakhamar ott is voltam a Macskaliknál. Kedvelem ezt a víznyelőbarlangot. Sajnos az esti és éjszakai eső kevésnek bizonyult a szárazság után, így nem nyelte a vizet, pedig ha igen, akkor nagyon látványos. A K+ jelzés további részén sokkal jobb az út, mint szokott, így hamar el is értem a Kab-hegy derekán körbevezető erdészeti aszfaltutat. Itt volt a 4. EP, ahol Mag Évától kaptam az ellenőrző pecsétet. Beszélgettünk pár percet, majd rátértem az aszfaltra.

 Elég hosszan, tulajdonképpen egy rövid átkötő szakaszt leszámítva, egészen a Kab-hegy tetejéig ballagtam rajta. Kicsit monoton ez a szakasz, amit az elején enyhített a sok szeder. Gyakran megálltam csipegetni belőle. Rögtön eszembe jutott, el kéne mennem túrázni a Keleti-Bakonyba. Az Öreg Futóné és Alsópere közti murvás út mellett, Alsópere közelében nagyon sok, finom, nagy szemű szeder található. Egy-egy megállóhelyen akár fél kilót is könnyedén lehet szedni. Azért ez is finom. Az OKT, aszfalt úttal párhuzamos átkötő szakasza elég rossz. Nem is értem, miért erre vezették a 6. nyiladék lezárása után. A 7. nyiladékban van egy sokkal jobb földút, amivel majd 2 km-t lehetne megtakarítani, vagy plussz 100 m árán végig lehetne vinni az aszfalton. A vadászházakkal szemben nyomtam egy OKT pecsétet a lapomra és fölsétáltam a hegytetőre. Ezen a szakaszon elég jól enyhítette a monotonitást a gyönyörű kilátás. Érdemes volt egy kicsit hátra-hátra fordulni. A Kab-hegyen, a kilátónál volt a következő EP. Itt még a hideg szél ellenére is fölmentem a törpe kilátóba. A látvány nem rossz. Irány lefelé a hegyről. Alig vártam, hogy elérjem fák (most még inkább csak bozót) szélárnyékát. Az aszfaltról letérve lett igazán szép a kilátás. Jobb, mint a kilátóból! A hideg front utáni tiszta levegőnek köszönhetően ritka élesen látszottak a Balaton, a Balaton-felvidék hegyei, a Somló, és az Alpok, beleértve a Schneeberget is. Az E-nyiladékban lefelé menet megettem néhány pogácsát. A 4. nyiladék néhai murvás útján értem ki a Som-útra, ahol a következő EP található. Kaptam egy tejkaramellát, amit gyorsan megettem, ne kelljen „cipelni”.

 A Som-úton értem el újra az E-nyiladékot, s azon kaptattam föl a Lugos-tetőn található kilátóhoz. A jeges szél, és az alul öltözés miatt nem mentem föl, hanem inkább lemenekültem. Kényelmes le-föl vivő úton értem el a 2. nyiladékot, vele együtt a Bazaltkarszt-mezőt a Nyír-tóval, ami elég különleges és látványos, de erről már többször is írtam. A kerítés menti út nem igazán jó, de hamar magam mögött hagytam és értem a Sárcsi-kúthoz. Igazoló aláírás után kiürítettem az ivózacskót, és csurig töltöttem forrásvízzel. Ennek a forrásnak igen jóízű a vize. A következő ellenőrző pontig vezető szakasz kényelmes szintmenetet jelentett. Az EP előtti párszáz méter elég látványos is. A Pokol-lik pihenőhelyen is fölírtam a bója betűjelét, s megkezdtem a leereszkedést a Köles-Kepe-árokba. Ha jól emlékszem, a meredek része nagyjából 80 m szintet jelent. A barlangot kihagytam. Az azfalton ballagva jól szórakoztam a Köles-Kepe-sétaút feliraton. Ahol volt, ott épp egy 20-30 m szintemelkedésű, meredek lépcsősorra mutatott. Szép kis séta! Valamivel odébb, a László-forrásnál (száraz) fölírtam a következő betűt az igazoló lapra, majd jött az utolsó emelkedő. Régi murvás úton, elég kényelmesen emelkedik. Egy szép fenyves sarkánál fölírtam az utolsó betűt is. Eddigre lemerült a GPS akkumulátora. Ha már van pad, akkor csere. A francba, hogy nem bírta ki az utolsó párszáz métert! A fiatal fenyőültetvény sarkánál jobbra fordultam, leereszkedtem a lépcsőn (50 m szint lefelé) a Csinger-völgybe, és besétáltam a célba. Átvettem a kitűzőt és az emléklapot, s hazafelé vettem az irányt.

Kellemes, könnyű, jó pár szakaszon látványos túra. Én általában fordított irányon szoktam menni. Az-az irány nehezebb, mert bár a szint ugyanannyi, de azt sokkal meredekebb emelkedőkön szedem össze. Mondjuk, a két lépcsőn szívesebben megyek föl, mint le.

A túrával kapcsolatban egyedül a kiírás az, ami nem tetszik. Az útvonalként megadott 1. 2. 3. stb. pad nem ad semmi információt a túráról (szerintem távol is tart túrázókat), és térkép is csak a 20-as távról van fent. Ha nem is írják ki az összes EP helyét, azért az útvonalat meghatározókat ki kellene, akár a padszámok felsorolása után is. Akkor persze nem szükséges zárójelbe beírni a pad számát. Például: Park vendégő – Jó szerencsét-forrás (3. pad) – Macskalik (4. pad) – B-nyiladék – Kab-hegy – Som-út kerékpáros pihenő (5. pad) – Lugos-tető (Molnár kilátó, 6. pad) – Sárcsi-kút (7. pad) – Pokol-lik – László-forrás (9. pad) – Park-vendéglő.

A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelő. 1100/1000 Ft-ért színes térképet, itineres igazolólapot, emléklapot (vagy valamilyen lapot, mert se az nincs ráírva, hogy emléklap, se az, hogy oklevél) és kitűzőt kaptunk. A Jó Szerncsét-forrásnál müzli szelet, a Kab-hegyen fél literes szénsavas, vagy szénsavmentes ásványvíz, a Som-úti kerékpáros pihenőnél tejkaramella, Sárcsi-kútnál pedig alma volt az ellátmány.
 
 
PorvaTúra éve: 20172017.07.25 23:07:39
Porva 30
GPS-el mért távolság: 31,3 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 785 m. Ezek megint csak az általam megtett túra adatai, mivel a második ellenőrző ponttól tettem egy nagyobb kitérőt.

Pápáról elég rosszul közelíthető meg a rajt. A ~60 km-es út, bő másfél órába kerül, olyan kanyargós és rossz minőségű. Zirc után, tornyos gomolyokat láttam nyugati irányban, s ez menten eszembe juttatta, hogy nem hoztam eső kalapot. Ez van. A rajthely könnyen meglett. Leparkoltam, gyors készülődés, és irány nevezni. Ez pár perc alatt megtörtént. Viktor még nem indult el a pontjára őrködni, így beszélgettünk még vagy negyedórát, utána nekivágtam a távnak.
A faluból végig emelkedő úton jutottam ki. Az aszfaltról egy néhai murvás útra (isten nyugosztalja, meg azt is, aki nem tartja karban) vezetett a szalagozás. Ezen, a néhol már csak ösvény jellegű, a tetején elég jó úton értem el a Szépalmapusztára vivő aszfalt utat, és vele együtt az országos kék jelzést. Először az úttal párhuzamos OKT-n mentem, de csaknem használhatatlan, olyan mélyre hajolnak be a bokrok és fák ágai. A Bakonybél 38 tt-n látva, hogy elég bozótos, eleve nem tértem rá. Helyesen tettem. Most egyedül gyalogoltam, így megkíséreltem a használatát. Az első nagyon ágbelógós szakasz után reménykedtem, most már jobb lesz. Alig 100 m után jött azonban a következő. Mivel itt egy kicsit ritkásabb az erdő, inkább kimentem az aszfaltra. Eddigre egyre gyakrabban hallottam menydörgést. A francba! A rajtnál, a beszélgetés közben elfelejtettem eltenni az eső elleni biciklis combvédőt. Így jártam! Az aszfaltról úgy tűnt, nem vészes a dolog, ráadásul a túra útvonalától jócskán délre fog elvonulni. Ez végül nem jött be (Viktor több, mint egy órát ázott a pontján Szépalma és Ménesjárás között). Tempóztam tovább.

Az idő, a felhőknek köszönhetően kellemes. Kísérletképpen hűtött vizet töltöttem az ivózacskóba. Eredmény: a hűvöskés időnek köszönhetően, egészen a Keselő-hegyre vezető kaptatóig, legfeljebb két kortyot ihattam meg egyszerre, ha nem szerettem volna torokgyuszit összeszedni. Az OKT-n elballagtam Szépalmapuszta mellet, majd kellemes erdei úton értem el a Kőris-hegyre vezető aszfalt utat, s azon talpaltam a régi Kisszépalmapusztáig, ahol a kék jelzés letér róla. Eddigre 160 m szintet szedtem össze, amiből az OKT-ig vivő „bemelegítő” emelkedőre 77 m jutott. Következett a túra legkeményebb kaptatója. A Kőris-hegy tetejéig az összesített szintemelkedés 392 m-re nőtt. Izzadtam rendesen. Az elején, néha hátra-hátra fordultam, hiszen csodálatos a kilátás (meg különben is, addig se léptem rá a nyelvemre). Pár túrázót azért sikerült megelőznöm. A túra első ellenőrző pontja a Kőris-hegyen volt. Eddigre, 7,6 km-en, 392 m szintet sikerült összeszedni, tehát én a túra negyede alatt a szint felét, akik nem tértek el az útvonalról, ők majdnem a háromnegyedét gyűjtötték be, az-az túl voltak a nehezén. Megkaptam a pecsétet, ittam egy bögre vizet (a szervező, a kiírásban kérte, mindenki hozzon magának bögrét, vagy poharat). Tartalékolnom kellett a nálam lévőt, mivel a túra útvonala nem érint semmilyen forrást, vagy kutat.

Az OKT – P fonódó jelzésen visszamentem a jelzések elágazásáig, bár ez az elején inkább leóvakodást jelentett az első meredek szakaszon. Számomra rosszabb, mint fölfelé. Egy megcsúszással megúsztam. Egy túratárs, csak kézletétellel tudott abszolválni egy megcsúszást fölfelé menet. Még előtte jegyeztem meg, jobb lenne, ha esett volna egy nagyobbacska eső. A szembejövő szerint, akkor meg a sár miatt csúszna. Sok éves tapasztalatom alapján, az ilyen murvásodásra hajlamos ösvényeknek, nagyon nagy eső kell a sárhoz. Ha a föld vizes, sokkal jobban meg tud kapaszkodni rajta a bakancs talpa, mint szárazon, amikor nagyon könnyen gurulnak meg a murva szemcsék. Szárazon, legalább úgy csúszik, mint sárosan. Végre leértem, és ballaghattam Fenyőfő irányába a piros jelzésen. A Z+ jelzés Bécsi árok felé történő elágazása után, az addig jól járható földút, friss dózer úttá vált. Sok helyen emberfejnyi méretű kövekből állt. Kíváncsi lennék rá, a Köves-Tóth-árok mellett, merre vezet, illetve a másik vége hol érheti el az aszfaltot. Hamarosan kell erre egy felderítő túrát csinálnom. A túra főszervezője szerint le fogják murvázni. Végre olyan murvás utat épít a Bakonyerdő, aminek lesz alapja. Bakonybél környékén, mostanában csak olyat láttam tavaly építeni, aminek nincs. Ennek megfelelően, helyenként, pár hónap alatt borzalmasan tönkre is tették a 20+ tonnás teherautók.

Vissza a túrára, illetve a jó köves, egyelőre még csak dózer útra. Nem esik jól rajta a járás. Egyre gyakoribbak a menydörgések, és az eső is egyre jobban, és egyre nagyobb cseppekkel szemerkél, így a Kék-hegyen megálltam vízállósítani a hátizsákomat, illetve előkészíteni az esődzsekit. Zivatar esetén előfordul, hogy a szemerkélésből pár másodperc alatt válik zuhogássá az eső. Reméltem, a fák levelein kopogását időben meghallom. Biztos, ami biztos alapon, egy nagyon vékony széldzsekit azért fölvettem. Az EP-től idáig jó páran előztek meg. Ettől kezdve a Pápalátó-kőig senkivel sem találkoztam. Tovább menve, a dózer út, hirtelen elkanyarodott jobbra. Emlékeim szerint a piros jelzésen, ezen a részen, nincs ilyen kanyar. Jelzés, szalag sehol. Szerintem egyenesen kell menni, az-az le kell térni a széles dózer útról. A GPS szerint is. Úgy 100 – 150 m után meg lett a piros jelzés. Hangulatos utakon ballagtam. Nagyon szép a hatalmas fák alkotta sűrű erdőszegély. Néha ki is mentem az erdő szélére a kilátás kedvéért. Gyanús. Nem nagyon látok friss lábnyomokat a laza talajú részeken. Tartottam tőle, hogy jelzés, illetve szalag hiányában sokan maradtak a dózer úton. Később kiderült: így is volt. Ezen a kritikus ponton nagyon hiányzott a jelzés. Hiába volt előtte és utána kiváló a szalagozás, ha pont egy kritikus ponton hiányzik, az egészet lerontja. Őszintén megmondva, még engem is megzavart egy kicsit ez az új út, pedig az Északi-Bakony a számomra hazai terep. Az építése óta most jártam erre először, és eléggé megváltoztatja a táj képét.

Talpaltam tovább. Hol jobban, hol kevésbé szemerkélt az eső. Ahhoz elég, hogy a gazosabb részeken átáztassa a nadrágomat a combomon, illetve a Kakas-hegy környéki homok úton jól láthatóvá tegye, az eső után, csak egy ember ment előttem. A hegy mellett, egy csomó légy támadt rám, köztük szerintem kisebb bögölyfélék. Az tuti, hogy nem az errefelé bagócs néven rettegett fajta. Az három réteg biciklis ruhán simán keresztül csíp. Most örültem, hogy még rajtam a széldzseki. Igaz, hogy vékony, de nagyon sűrű szövésű, meg hát bő is. Kellemes sétával értem el a Pápalátó-kőre vezető meredek kaptatót. Az órám, időnként reklamált, túl alacsony a pulzusom. Nos. ezt most sikerült korrigálni. A kőről remek a kilátás. Igaz a pápai nagy templomot nem látom, de Pannonhalmát igen. Egyébként is szép a kilátás. Amíg nézelődtem, illetve előbányásztam az ennivalómat, többen is megérkeztek, a Kőris-hegy után engem megelőzők közül. Benézték a dózer út elágazását. Kényelmes sétával értem el az üdülőtelepnél a második, és egyben utolsó ellenőrző pontot. A pontőrök szerint én voltam az első, aki odaért, az-az előttem mindenki elkevert. Itt is ittam egy bögre vizet, ettem egy kis ropit és szilvát, majd irány tovább. Eddig, 20,3 km-t tettem meg, 543 m szinttel. A térdem és a talpam OK, hosszabbíthatok. Ennek megfelelően a Zabolai-út eléréskor, a kiírással ellentétben balra fordultam.

Talán ha 2-330 m-t mentem, s a Keselő-hegyre vezető murvás úton el is hagyhattam a jelenleg csontszáraz Hódos-ér völgyét. Utoljára 2003 és 2005 között láttam így. Máskor mindig volt benne egy kis víz. A kaptató eleje kicsit szívatósabb, ami a murván is látszik, de nem nagyon. Utána viszont meglehetősen kényelmesen visz egyre feljebb. Három helyről szép a kilátás a Kis-Alföld és benne Pannonhalma irányába. Egyébként pedig elég szép erdőben, árnyékban halad az út. A vadászház után nem sokkal, egy bal kanyarban, jobbra letértem a murváról (csak a térképen van itt vége a murvás útnak, a valóságban még van párszáz méter, de utána zsákutca lesz). Következett a szakasz legszebb része. Gyönyörű, 80 év körüli, csaknem aljnövényzet mentes bükkerdőben, meredek hegyoldalak között, illetve gerincen vezet az út. Nagyon hangulatos. Mostanában ez az egyik kedvenc útvonalszakaszom. Kiérve még egy kicsit az erdő mellett ballagtam, majd átvágtam egy réten. Remek a kilátás a Cuha-völgy, a Keselő-hegy, a Zörög-hegy, a másik oldalon pedig a Kőris-hegy tömbje, és a Som-hegy irányába. Mire idáig értem, kisütött nap, s rögtön nagyon meleg lett, bár a hegytetőn enyhítette azt egy kis szél. A Ferenc-háza vadászház után kezdődő következő facsoportnál látható, a porvaiak által, az idén felújított kőkereszt is, háttal a jelenlegi útnak. 2003-ban még a másik oldalán vezetett az út. Nem mentem túl sokat, amikor a mezőn átvágva rátérhettem a S+ jelzésre. Jó meredek úton ereszkedtem le a Hódos-ér völgyébe, és tértem vissza a kiírás szerinti útvonalra. Ez az út kiválóan szemlélteti, mennyire erős tud lenni az erózió. 2003-ban, még tőle délre, egy bő 3 m mély bevágásban vitt az út. Voltak benne fél méter széles, két - három méter mély szakadt vízmosások. Életveszélyes volt még gyalog is. A jelenlegi út még füves volt, s épp csak látszott rajta egy-két keréknyom. Az évben kezdték el használni. Most néhol már egy méterrel a környező talaj szintje alatt van. Leérve, a patak itt is kiszáradva. Néhol vizes a föld. Ezeken a helyeken, hűvösebb a levegő. Egyszer csak újra támadni kezdtek a legyek. Valamelyik meg is csípte a nyakam. Valószínűleg valamilyen bögöly, vagy szuronyos istálló légy lehetett. Biztos, hogy nem darázs, mert amikor lesöpörtem, nem csípte meg az ujjamat. Egy darázs tutira megtette volna.

Eseménytelen gyaloglással értem a falu határába, ahol a szalagozás levezetett a jelzésről, és a kertek alatt vitt a cél felé. A célban megkaptam az emléklapot, és a mini kitűzőt. Ettem egy kis zsíros kenyeret, beszélgettem a szervezőkkel, és hazafelé vettem az irányt. Megbeszéltük azt a szalagozási malőrt is. Első rendezés volt. A főszervező felesége elmondta, ő is szólt a férjének, hogy úgy szalagozzon, mintha sosem járt volna arra. Ne abból induljon, ki hogy a számára, aki kiválóan ismeri a terepet, evidens a letérés. Reméljük, jövőre nem lesz ilyen gond. Egyébként pedig az vesse rá az első követ, aki szalagozóként még nem követett el ilyen hibát. Én már követtem el. Másrészt pedig, volt olyan túrázó egy régi túrán, aki térkép, km adatokkal ellátott itiner (kerékpáros tt), és szalagozás, nyilazás és elő nyilazás ellenére is elkevert. Kellő oda nem figyeléssel, hazai terepen is el tudok keverni, de pont ezért vissza is tudok helyesbíteni. Nem lenne rossz, ha a Pápalátó-kőnél is lenne ellenőrző pont (simán át tudok menni a P-ról a Z jelzésre, jócskán rövidítve), ami lehetne az Öreg-Bakony Bakancsosa túramozgalom jelszáma is, csak írják ki így teljesen, hozzátéve zárójelben, hogy kék alapon sárga háromjegyű szám. Aki ritkán túrázik erre, annak az ÖBB nem mond semmit, vagy az osztrák vasutat jelenti, csak az mi a francot keresne a Bakony kellős közepén.

Az elején alaposan megszuszogtató, kellemes, gyakran szép kilátású túra.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1300 Ft-ért színes térképes, itineres igazolólapot, emléklapot és kitűzőt kaptunk. A rajtban PEZ cukorka, a Kőris-hegyen szilva és víz, a Vinyei üdülőtelepen ropi, nápolyi, szilva és víz, a célban müzliszelet, zsíros- és lekváros kenyér, hagyma, paprika, apró csoki tojás és víz volt az ellátmány (meg még ki mit vett a falunapon saját költségére).
 
 
BakonybélTúra éve: 20172017.07.13 23:40:43
Bakonybél 38
GPS-el mért távolság: 40,2 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 765 m.
Már a reggel hétórás Bakonybélbe érkezéskor is 21 fokot mutatott az autó hőmérője, és igen meleg nap ígérkezett. A rajthoz meglepően közel találtam parkolóhelyet. Gyors nevezés, egy kis szerelvényigazítás, és már neki is vágtam a táv teljesítésének. Úgy döntöttem, majd csak a túra második felére veszem föl a térdrögzítőt, ha szükség lesz rá. Úgy látszik javul a helyzet, mert nem került rá sor.

Jó kis bemelegítő kaptatóval kezdtem a Csúcs-hegyre. Közben, kellemetlen meglepetésként, sípolt egyet a GPS-em: lemerült az akkumulátor. Mivel előző nap töltöttem föl, kukázhatom. Kényelmesen ballagtam. A hegyről kanyargós ösvényen mentem le egy kis vízfolyás völgyébe, majd ugyanilyenen értem el a Barlang-kutat, utána pedig a Som-hegy lábát. Az aszfaltút keresztezése után, hangulatos út vezet a hegy oldalában, azonban a kilátás kedvéért az első adandó alkalommal kimentem az erdő szélén kívül vezető útra. Rengeteg szöcskeféle ugrott, és repült föl a lépteim nyomán. Volt, amelyik csaknem leverte a szemüvegem. A levegő egyre melegebb, így jólesett újra erdőben gyalogolni. Kellemes ösvényen értem el az első ellenőrző pontot, a Zoltay-forrásnál. Mivel nem volt nálam toll, lefényképeztem az Öreg-Bakony Bakancsosa jelszámot, s mentem is tovább. A következő szakasz kényelmes, de egy kicsit monoton. Természetesen nem hagytam ki, hogy az erdei út bejáratánál, az itteni kedvenc fámat megnézzem, és magától értetődően az idén is lefotózzam. Ez a fa egymagában jelképezi az élet törékenységét és szívósságát, de erről már tavaly is írtam. Jó pár percet eltöltöttem itt, majd az erdő szélén ballagtam tovább. Később, igen keskeny ösvényen kellett egy drótkerítés mellett mennem. Kellemetlen meglepetésként, a kerítés ki is kapta az ivózacskóm szelepét. Majd negyedórámba került, mire megtaláltam. Alaposan elbújt a magas gazban.

Rövid gyaloglás után megláttam Zircet is. Beballagtam a városba. Szokásom szerint a Németh pékségben vettem egy „kis” ennivalót. A városból kifelé ballagva megettem a pizzaszeletet, illetve egy túrós sütinek a felét. Többet nem bírtam, olyan kiadós volt a pizza. A Cuha-völgyében, épp egy olyan helyre értem, ahol közvetlenül a vasút mellett halad az ösvény, amikor vonat hangját hallottam meg. Eldöntöttem, bevárom. Gyanús a hangja. Nem lehet se Piroska, se M41. Tavaly ezen a túrán láttam, a Győrből Veszprémbe tartó Nohab vontatta nosztalgiavonatot. Lehet, most is az lesz? Ahogy hangosabb lett a mozdony hangja, egyre biztosabb voltam benne. Így is lett. Készíthettem pár fotót a mozdonyról, ami sokak kedvence. Szerintem még mindig ez a MÁV legszebb mozdonya. Itt ért utol egy győri túrázó. A hátralévő távot együtt tettük meg. Mivel rosszul emlékeztem, már itt fölmentünk a sínekre. Számításom szerint legalább 20 perc kell, amíg a Győrbe tartó vonat megérkezik. Ez bőven elég, hogy le tudjunk térni a sínekről. A tévedésem miatt plussz 300m-t mentünk a vasúti töltésen, de végre letérhettünk róla. Már közel jártunk Porva-Csesznekhez, amikor elment mellettünk a vonatpár másik szerelvénye.
Az ellenőrző ponton a jeges tea helyett a 100 Ft-os bónt választottam, s egy alkoholmentes sört ittam meg. Viktor, a nevezésnél fölhívta a figyelmet, hogy a zöld jelzés következő emelkedője csalános és bozótos. Már ekkor mondtam, hogy eleve nem is terveztem a használatát, mert eléggé utálom. Társamra is rákérdeztem, rövidnadrágban a csalános felé megy, vagy velem tart a bozót mentes, de hosszabb úton. Nem annyira volt kedve a csalánhoz, így a S+ jelzésen másztuk meg a hegyet, s az első alaposan kijárt úton tértünk vissza a Z jelzésre. Hamarosan átértünk a hegygerinc Porva felé eső oldalára, ahonnan szép a kilátás Porva és a Kőris-hegy irányába. Változó minőségű utakon ereszkedtünk le a faluba. A mélyút gépjárművel járhatatlanná vált. Két év alatt az esővíz, néhol 2 m-nél is mélyebb árkot mosott bele.

A falu szélén egy nyomós kútnál utántöltöttük a vizet. Az induláskori 2,5 liter vizemből maradt fél liternyi, pedig Zircen megittam fél liter üdítőt, Porva-Cseszneken pedig ugyanennyi alkoholmentes sört. Alig párszáz méter és elértük a kocsmát, ahol megkaptuk a következő pecsétet, s egy újabb alkoholmentes sört vettünk. Az enyémnek a fele meg is maradt, mivel a kapott sör nem volt igazán hideg, és akkor finoman fogalmaztam. Sajnos elég sok ittasellátó helyen, a hűtők magasabb hőmérsékletre állításával takarékoskodnak az energiával. Az ezeken a helyeken kapott „hűtött” innivalótól biztos nem kap torokgyulladást az ember. Ezért akkor nem is mertem kijelenteni, hogy az új összetételű, stevia-val cukortartalom csökkentett citromos alkoholmentes Gösserből, most háromszor ittam: először, utoljára és soha többet. Azóta rendesen lehűtve is megkóstoltam: borzalmas. A stevia teljesen elnyomja a minimális sör ízt is. Többet nem veszek. Mi a francért nem használnak eritritet, aminek nincs mellékíze (vagy legalább is én nem érzek), igaz fél literenként pár forinttal drágább lenne.

Vissza a fő sodorba. Mentünk tovább. Egy darabig a kiírás szerintin, majd csökkentendő az aszfaltot, megint letértünk róla egy kicsit. Hamarosan beértünk Szépalmára, s mentünk is tovább. Sok-sok más tulajdonossal szemben, a hotel és a terület svájci tulajdonosa átengedi a turistajelzést a magánterületén. Az útról gyorsan megszámoltam, hogy 3 pad található a fa körül, és ballagtunk tovább. Eseménytelen séta következett az aszfaltútig. Azon menve, jobboldalt vagy tönkrement a hangulatos fenyves, vagy kivágták a nagyrészét. az útról nem dönthető el, de rondán néz ki. Az út minősége sokat romlott tavaszi itt jártam óta. Ettől függetlenül szép útvonal. Elég sok biciklissel találkoztunk, és még talán azt is megkockáztatom, legalább annyi gyerekkel, mint felnőttel. Az aszfaltról letértünk a zöld jelzésen, és megmásztuk a túra utolsó kaptatóját, ami visszavitt bennünket a faluba. Már csak egy kis séta volt hátra egy lejtős utcán, és vissza is értünk a vendéglőbe.

Átvettük a kitűzőt és az emléklapot, uzsonnaként megettük a levest, illetve amit még rendeltünk, s ki-ki hazafelé vette az irányt. A rajtnál megrendelt ételt, tényleg perceken belül megkaptuk, ahogy ezt már a Viktor szervezte túrákon megszokhattuk, tehát nem fenyegetett az a veszély, hogy a várakozás közben leül az ember szervezete, és hazafelé túl álmos legyen.

Kellemes, a hosszához képest kevés szintet tartalmazó, könnyű túra. Több helyen szép a kilátás, bár tartalmaz egy-két monoton szakaszt is. Olyan túrán azonban még nem jártam, ahol ne lett volna egy-két monoton szakasz. A meleg miatt a szokottnál jobban oda kellett figyelni a folyadék utántöltésre.
A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 1200 Ft-ért színes térképes, itineres igazolólapot, emléklapot és kitűzőt kaptunk. A rajtban Sportszelet, Porva-Cseszneken tea, vagy 100 Ft-os italjegy, Porván 100 Ft-os italjegy, a célban pedig csontleves volt az ellátmány.
 
 
Kutyával a BakonybaTúra éve: 20172017.05.10 20:29:06
Kutyával a Bakonyban

 

GPS-el mért távolság: 23 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 455 m. Mivel az előzetesen meghirdetett táv csak 15 km, ezért két helyen eltértem a kiírás szerinti útvonaltól, ebből térképi mérés (számítógépen MapSource alapon a turistautak.hu térképén mérve) az egyik 4,2 km hosszabbítást jelentett, míg a másik attól függ lement-e valaki a Kéktúra vendéglőbe, illetve az őskarsztnál lement-e a bányába. Ha valaki oda-vissza lement a vendéglőbe, ahhoz képest 130 m rövidítést jelentett, ha nem, akkor 900 m hosszabbítást, valamint a bányába lemenet a lépcsőkön oda-vissza 210 m hosszabbítást jelentett.

 

Reggel, nem túlzottan siettem a szolgálatból túrázni indulni, mivel kilenc órakor kezdődött a rajtidő, s Veszprémből fél óra alatt kényelmesen át lehet érni, a munkaidőmnek pedig fél nyolckor volt vége. Bőven időben értem Kislődre. Szépen sütött a nap és épp csak lengedezett a szél. Ekkorra rájöttem, túlöltöztem egy kicsit. A széldzseki helyett elég lett volna a még vékonyabb anyagú szélmellény is. De hát ki gondolta volna ezt egy csütörtök délutáni meteorológusok által nem jelzett záporban elázás és a péntek reggeli időjárás után! A nevezés gyorsan megtörtént. Elég sok kutya várta meglehetősen türelmetlenül, néha vakkantva egyet-kettőt, gyakrabban pedig nyüszögve az indulást.

 

A nevezést követően még némi készülődés (kocsi kulcsot, saját térképet a hátizsákba, túrajelentést a zsebbe, bakancsokat szorosabbra kötni) és már neki is vágtam a távnak. Eleinte eléggé éreztem a térdem, ezért a második ellenőrző pontra halasztottam a döntést az „eltévedésről”. Elég hamar sikerült bemelegedni, és ennek megfelelően, még kényelmes tempóban is jól haladtam. Hamarosan elértem az első ellenőrző pontot, ahol Mag Évától kaptam az aláírást. Megörült, lesz pontos mért távolság és szintadatuk a túráról. Én viszont jeleztem, ha nem fáj nagyon a térdem, akkor el fogok térni az útvonaltól, tehát nem lesz pontos mérés. Gyorsan ballagtam is tovább. Kényelmesen emelkedik a murvás út a Csollányos-völgyben. Most még azért nem sokkal találkoztam a névadóból. Megelőztem egy-két csoportot. Igen hamar értem el a második EP-t, ahol az OKT letér a murváról. Újabb aláírás, s jeleztem a pontőrnek, hogy letérek az útvonalról, az-az maradok a murván. Kényelmes tempóban kaptattam. Ez az emelkedő, montival a számomra végig középső tányéros, tehát egyáltalán nem combos. Szép az erdő. A P+ második elágazása előtt fekete mókus futott át az úton, s tűnt el a bokrokban. Túl későn vettem észre, így fotózásról szó sem lehetett. Túrán nagyon nehéz őket lencsevégre kapni, még ha időben látja is meg őket az ember, és látja, melyik fára futnak föl. Előszeretettel bújócskáznak.

 

A murvás utak kereszteződésében, ahol a P+ balra tér le a Kis-Üsti-hegy felé, én jobbra fordultam, az Ihar-tő és a Somos-berek felé. Ennek a murvás útnak a minősége nem túl jó. Hiányzik a karbantartás. Már előre fáztam attól a ponttól, ahol két nagyfeszültségű távvezeték keresztezi az utat. Ott ugyanis, még aszályos időszakban is óriási pocsolya foglalja el az utat, ami még gyalog is csak nehezen kerülhető ki a kökénybozót mellett. Biciklivel nem úszható meg komolyabb karcolások nélkül. Meglepetés! Kitakarították a távvezetékek nyiladékát és sehol a pocsolya, pedig pénteken is esett az eső. Hurrá! Könnyebb lesz Városlődről montival megközelíteni a Kab-hegyet. Szép mezei úton ballagtam a P+ jelzésig, majd azon az OKT-ig, aminek elérésekor befejeztem az első „eltévedést”. Előttem is, mögöttem is túrázók. Néhány perc és elértem Úrkút szélét. Néhány előttem menőt megtévesztett (első alkalommal, amikor erre jártam, engem is) a kék jelzés itteni festése, és éppen a rossz irányból tértek vissza. Az őskarszthoz vezető ösvény alig vehető észre az ott parkoló pótkocsiktól. A keskeny ösvénynél egy kis várakozás a szembejövőkre, mivel itt oda-vissza visz a túra. Bent megkapom a következő aláírást az igazoló lapra. A szép időt kihasználva sokan pihengetnek a padokon és sziklákon. A falépcsőn leballagtam a bányába. Érdemes lemenni, megnézni a víz formálta alakzatokat. Visszamenet eldöntöttem, csapok egy kis magánfrissítést a Kéktúra vendéglőben. Kényelmesen lesétáltam. Az egyik udvaron füvet nyírt a házigazda, amit a német juhászkutya játéknak tartott, s el-el kapta a fűnyíró első kerekét. A vendéglőben ittam egy alkoholmentes sört, és egy jelzetlen útvonalon ballagtam vissza a kiírás szerinti útvonalra.

 

A tanösvényen nem lehetett figyelmen kívül hagyni az elmúlt napok esőit. Sok helyen sáros, és lehetett a pocsolyákat is kerülgetni. Az erdő Csollányos-völgy felé eső része szép. Megelőztem egy-két csoportot. A murvás út lejtős részén, a 9-es tábla után, meglepetésemre agár kosbort láttam. Gyorsan lefotóztam. A kalandpark melletti részen újabb csoportot értem utol, a kitérőimnek köszönhetően másodszor. Beszélgettünk egy kicsit. Az egyik kutya meglehetősen csatkos volt. Megjegyeztem, szerintem szívesen megfürdene a kalandpark tavában. A gazdája megkérdezte, szerintem hány pocsolyát hagyott ki az úton? Azt mondtam, ha nagyon figyelt, és időben, kellően határozottan rászólt, akkor egyet-kettőt. Stimmelt a dolog. Nincs kutyám, viszont a szüleim kutyáival én mentem sétálni az alföldön, s tudom, hogy a német juhász, meg a dalmata is előszeretettel gázolt át a pocsolyákon, a mudi meg kifejezetten szeret fürdeni. Nagyon résen kell lennem, ha nem akarom, hogy belemenjen a helyi bányatóba. Legtöbbször kilesi az alkalmas pillanatot és már csak a szuszogását hallom a nád takarásában, ahogy a vízben úszik. És ezt megteszi jégveszte után egy-két nappal is.

 

Mag Évától megkaptam a pecsétet az igazoló lapra, a figyelmeztetéssel, hogy a híd után balra le kell térni az aszfaltról. Jól is jött, mert úgy emlékszem, az első alkalommal ezen a túrán, a rajt és az első ellenőrző pont között még oda-vissza meg kellett tenni az aszfaltos szakaszt. Most letértem és a vasút, meg a patak között sétáltam. Nemsokára a K+ jelzés keresztezte a vasutat, és elértem az utolsó EP-t. Egy enyhén emelkedő nem túl jó minőségű földúton értem el Kislőd szélét. Rövid aszfalton gyaloglással beértem a célba. Átvettem a kitűzőt és az emléklapot, s hazafelé vettem az irányt.

 

Kellemes, könnyű túra. Sokan indultak kutyával. Még egy palotapincsit is láttam végig trappolni a távot (háromszor találkoztam velük, és mindig a saját lábain járt). Az időjárás is velünk volt. Két esős nap közt egy gyönyörű napsütéses. A levegő érezhetően párás, de a látástávolság jó.

 

A túra ár/szolgáltatás aránya kutya nélkül megfelelő, kutyával kiváló 800/900 Ft-ért szürkeárnyalatos térképet, jó minőségű itinert tartalmazó igazolólapot, emléklapot és kitűzőt kaptunk. A Csárda-hegyi őskarsztnál müzliszelet volt az ellátmány. Ezen felül, a kutyáknak mindenütt volt víz, illetve valamilyen kutyatáp, vagy jutalomfalat.

    

 
 
VérteskozmaTúra éve: 20172017.05.05 23:24:40
Vérteskozma 20

 

GPS-el mért távolság: 22,4 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 620 m. Kivételesen sehol sem tértem el a kiírás szerinti útvonaltól.

 

Mivel tudom, hogy a parkolás nem a legegyszerűbb Vérteskozmán, ezért úgy indultam, hogy bőven a rajtidő kezdete előtt odaérjek. Így is lett. A delta elágazásnál leparkoltam, és a kocsiból kiszállva kényelmesen készülődtem. A fű gyanúsan csillogott, ezért jobban megnéztem. Nem tévedtem. Tényleg olvadó félben lévő dér borította. Eddigre eldőlt, az eredeti szándékom ellenére, csak a 20-as távra nevezek, és csak a vége felé fogok tőle eltérni, ha minden jól megy. Vasárnap reggel ugyanis beütöttem a térdem és érintő képernyő módjára viselkedett. Nem kellett megnyomni, már érintésre is fájt, illetve a lejtők nagyon nem tetszettek neki. 07.25-kor beálltam a sorba nevezni. Volt időm megszámolni, hogy 11-en vannak előttem. 07.45-re sikerült átesnem a kétlépcsős nevezési procedúrán. Nagyon látszott, hogy a rajt idő elején vagyunk. Kétszer kellett sorba állni. Az első helyen befizettük a nevezési díjat, majd a másik sorban kaptuk meg az igazoló lapot. Itt volt egy kis keverés: a 20-asokat a 30-as helyen, a 30-asokat a 20-as feliratú helyen indították. Ezzel túl is voltam a túra nehezén.

 

Végre nekivághattam a távnak. Az időjárás napos és jónak is ígérkezett, ezért a kocsinál letettem a pulóverem, illetve a saját érképemet is. Megkezdtem a túra első kaptatóját. Még láthattam néhány zöld hunyort, ami nem virágzott el. Érdekes módon, elég sok olyan virágot láttam a túrán, amelyek eddigre már el szoktak nyílni. Például az említett zöld hunyor, a salátaboglárka, az odvas keltike és a tavaszi hérics. Az emelkedőn sikerült rendesen kimelegednem. Sajnos eléggé éreztem a térdemet, és ez így is maradt az egész túrán. A meredek emelkedőkön, és pláne a lejtőkön fájt. Mivel nem szerettem volna, ha tartóssá válik a baj ezért fájó szívvel, de lemondtam minden „eltévedésről”. A leginkább azt sajnálom, hogy a 30-as táv Nagy-Szállás-hegyről levezető lejtőjén (P▲), nem nézhettem meg a tarka kosborokat. Azért így is elég jól haladtam, s hamarosan elértem az első ellenőrző pontot.

 

Pecsételést követően, először kellemes lejtő, majd szalagozás vitt le a kényelmes útról egy ösvényre, hogy ne kelljen az aszfalton menni. Itt viszont a letört, illetve levágott faágak akadályozták a haladást, tehát lehet, hogy a kis kerülő időben rövidebb lett volna. Az aszfalt keresztezése után, pedig a pocsolyák lassítottak le. Egy nyílt részről szép kilátás nyílt Vérteskozma irányába. A túra nagyon kevés kilátópontjainak egyike. A lejtős részre érve a pocsolyák eltűntek. Néhol viszont kicsit csúszott az út, de azért jól járható. Igen rövid idő alatt értem el a rövid és a hosszabb távok szétválásánál lévő ellenőrző pontot, ahol a pecséthez Sport szeletet kaptunk. Tovább ballagva, a csokit gyorsan meg is ettem. Az OKT-n több helyen kellett kikerülni, az áprilisi hóesésben és viharos szélben kidőlt fát. Érdekes módon, akárcsak a Bakonyban a Száraz-Gerence-völgyében, itt is a meredekebb falú völgyben döntötte ki a fákat a szél. A kikerülésük nem volt vészes, bár nem is a legkellemesebb. Szinte mindig ki kellett mászni az út meredek oldalfalán. A térdem miatt, már előre sziszegtem nekik. Fölérve a hegyre, illetve arról lefelé jól lehetett haladni. Kisvártatva beértem Várgesztesre. Természetesen nem hagytam ki a korcsma hivatalt. Egy kólával emeltem a vércukorszintemet.

 

Gyerünk tovább. Az időjárás egyre kellemesebb. Jött a szokásos meredek kaptató a Zsigmond-kő felé. Magát a követ az idén, a térdem miatt hagytam ki, pedig a látási viszonyok igen jók. Inkább ballagtam tovább. Kis hullámvasutazás után, kissé meredekebb lejtőn ereszkedtem le a Mátyás-kúthoz. Az újabb ellenőrző pecséthez kapott ásványvizet elsüllyesztettem a hátizsákomba. Kényelmes sétával értem el a közel lévő következő pontot. Kicsit beszélgettem a pontőrökkel, s gyerünk tovább. A lejtő elején elő bányásztam az ebédemet, amit Sárkánylyuk-völgyig megettem. Ez évben a völgy nehezebben járható a szokottnál, ennek ellenére láttam benne eső utáni monti nyomokat. Nem bántam, amikor elértem a meredekebb lejtő végét, és kényelmessé vált az út. Mire elértem az aszfalt utat, az is eldőlt, itt sem fogok letérni a kiírás szerinti útvonalról. Szerencsére mára, az-az szerdára, már csak a nyomásérzékenység maradt meg a térdemnél. A Fáni-völgyben azért nagyon nézegettem, hogy több helyen is kopárnak tűnik a hegytető, ami a Vértesben általában jó, de sok helyen remek kilátást jelent. Nagyon föl kéne már mennem egyszer. Eddig még mindig megérte a fáradtságot. Messziről láttam, hogy egy meredek laza murvás emelkedő előtt egy biciklis álldogál. Közelebb érve megláttam az út szélén fekvő másik kerékpárt is. Amikor odaértem, épp akkor óvakodott le a lejtőn a duó hölgy tagja. Nem bírta ki, hogy ne másszon fel. Tényleg szép az a dolomit sziklafal. Már csak egy kis laza aszfaltos séta, majd egy rövid kaptató és be is értem a célba.

 

Folyamatosan érkeztek a túrázók, de gyakorlatilag várakozás nélkül megkaptam az emléklapot és a kitűzőt. Ettem egy kiszsíros kenyeret, és elindultam vissza a kocsihoz.

 

Szép idős, hangulatos igazi tavaszi túra. A 20-as táv útvonalán sajnos csak két kilátóhely található. Kitérőkkel még 4, ezeknél jobb kilátó pontot lehetne érinteni, amiből három oda-vissza utat jelent: az első ellenőrző pont után a Z jelzésen, majd arról is letérve lehet pár száz méteres kitérővel érinteni a Kotló-hegy oldalában egyet. A következő a Zsigmond-kő (K▲), a harmadik a Mátyás-kút előtt a Robinson kunyhó romja a nem túl jó K■ jelzésen, az utolsó pedig jelzetlen úton, Vérteskozma előtt. Földút, majd ösvény visz föl a falu fölé. Vezetett már erre teljesítménytúra útvonal.

 

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 700 Ft-ért színes térképes igazolólapot, (saját térkép nem szükséges), emléklapot és kitűzőt kaptunk. Ahol kellett, kiváló a szalagozás. A Német-völgyi elágazásnál Sport szelet, a Mátyás-kútnál félliteres (szénsavas, vagy szénsavmentes) ásványvíz, a célban pedig zsíros-, margarinos- és lekváros kenyér, vöröshagyma és tea volt az ellátmány.
 
 
Bakony 50/25/10Túra éve: 20172017.03.28 22:47:58
Bakony 25 plussz visszaút Herendre

GPS-el mért távolság: 37,5 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 885 m. Ebből a teljesítménytúra: 22,4 km 535 m szinttel, a Herendre visszavezető út: 15,1 km, 350 m szinttel.

 Végre összejött a tervem, hogy a rajthelyen teszem le a kocsit, megcsinálom a 25-ös távot, majd visszagyalogolok Herendre, körtúrává alakítva a teljesítménytúrát. A visszaút Szentgálig vezető részén már jó párszor jártam, tehát a legkevésbé sem ismeretlen.

Az előző napok enyhe időjárása után, csípős hidegben értem Herendre. Mivel élénk széllökéseket jósolt a meteorológia, ezért egy kicsit túlöltöztem. Összefutottam Ágival, s megegyeztünk, hogy a 25-ös és 35-ös távok szétválásáig együtt megyünk. Hét előtt pár perccel beneveztem. Két betűs kitérő s az elsők közt vágtunk neki a távnak. Jólesett a gyaloglás, sőt még az emelkedő is. Legalább sikerült bemelegedni. Párszáz méteres kaptatót követően, meg is szabadultam egy réteg ruhától. Ági ment tovább, mondván, úgyis utolérem, amilyen tempót diktáltam. Hűha! Én eddig úgy éreztem, Ági diktálja a tempót, én meg csak kapaszkodom, hogy tartsam vele a lépést. No, mindegy! Kapkodhattam a lábaimat. A végén egy enyhe lejtőn, kicsit belefutva, kb. 3 km alatt sikerült az egy-két perces megállót behoznom. Közben újra megelőztem azt a két csapatot, amelyek előttünk indultak.

 Hamarosan megkezdtük az aszfaltút kanyarjainak levágását a sárga jelzésen, s ezzel a kaptató meredekebb részét. Még az aszfaltút elején megjelent a medvehagyma. A Hajagok oldalában, s pláne a fennsíkon már igencsak dúsan nőtt. Meglepett, mennyi vadvirág jelent meg az elmúlt másfél hét alatt: pettyegetett, vagy orvosi tüdőfű, odvas keltike, salátaboglárka, szellőrózsa, bogláros szellőrózsa és tyúktaréj. Ez persze azt is jelenti, idén sem tudom elkapni az odvas keltike fő virágzását a Vértesben. A kaptatón fújtattunk rendesen, de haladtunk is. A virágokat, és egy-egy szép erdőrészletet leszámítva nincs túl sok látnivaló, így a fényképezőgépet sem kellett elővennem. Kisvártatva elértük az első ellenőrzőpontot. A pontőrök is meglepődtek egy kicsit, de már készen volt az első adag tea. Kiderült, mi voltunk az első érkezők. Teázás közben Ági szedett egy kis medvehagymalevelet, mivel emlékeink szerint a Hajagokról leérve már nem nagyon lesz (a 25-ös távon nincs is).

 Gyerünk tovább! Egy nyiladékon, szalagozás vágta le a S+ - P jelzés egy kanyarját. A szervezők a rajtnál mondták is, hogy itt szalagoztak, mert úgyis majd mindenki levágja ezt a kanyart, így inkább hivatalossá tették. Ezen a szakaszon, immár másodszor keresztezték őzek azútvonalunkat. Hja kérem! Teljesítménytúrákon vadat látni, a korán indulók kiváltsága. A piros jelzésen egy kis akadálygyaloglás következett, mivel a gyérítés során az útra is rádöntötték a fákat. Mutattam Áginak, ezzel a gyérítéssel milyen jót tettek télen a szarvasokkal (másutt is találkoztam már ezzel a jelenséggel). A kidöntött bükkfák ágairól a szarvasok csaknem teljesen lerágták a kérget. Hát ezért kell a friss ültetvényeket és a magról kelt fiatalosokat bekeríteni, amíg kellően meg nem erősödnek, illetve a kérgük meg nem keményedik annyira, hogy a szarvasok ne szeressék. Az első lejtőnél szerencsére vége az akadályoknak. Kiérve az erdőből elég jó a kilátás. Kellemetlen meglepetés: A mezőt bekerítették, még utat sem hagytak. Bokatörő bozótosban kell menni, ami alaposan lelassított bennünket. Decemberben még nem volt bekerítve. Mindig feldühít, amikor valaki ilyet csinál. Ha már lekeríti az utat, akkor arra is szánjon pénzt, hogy új utat is építsen a lezárt helyett. Azért csak leértünk a Gella-patak völgyébe. Újabb nyílt terep, ahol ért bennünket a szél. Egy futó, immár harmadszor előzött meg bennünket, de mi is hamar elértük a távok szétválásánál lévő ellenőrző pontot. Pecsételés után elköszöntünk egymástól, s ment ki-ki a választott távján.

 A P+ jelzés az elején kicsit szederindás, utána viszont egészen Csehbányáig kényelmes. Jól haladtam, s hamarosan be is értem a faluba. Beterveztem egy kis frissítést, a helyi presszóban. Sajnos csalódnom kellett: bezárt. Ez van. Ballagtam tovább. A K+ jelzés könnyebben járható a megszokottnál, így nagyon hamar elértem az utolsó EP-t. Pecsételés és gyerünk tovább. Sajnos az emelkedőn, idén sem láttam madársóskát, pedig jólesett volna csipegetni belőle. Az emelkedő végén kiértem az erdőből, és szép kilátás nyílt Városlőd felé. Mivel még 11 óra sem volt, ezen a szakaszon kezdtem el gondolkodni azon, vajon jól döntöttem-e azzal, hogy Herenden hagytam az autót. Ha Városlődön hagytam volna (ehhez egy órával korábban kellett volna elindulnom otthonról), akkor délután egy órára akár ki is érhettem volna a Maxira horgászni. Késő bánat! Ez a hajó már elment. Fél tizenkettő előtt pár perccel be is értem a célba. Megkaptam az emléklapot, a kitűzőt és a croissant, s elindultam vissza Herendre. A Kálváriától, az Üveg-hegy oldalában kaptattam, szembe a rövidtávosokkal. Ez egészen az Üveg-hegy és a Kopasz-hegy közti gerincig tartott. Jó sokan jöttek szembe. Ahol több gyerek túrázott együtt, nagyon vidáman voltak. Érdekes, most ez az út is jól járható, sehol sincs szétmosva. Elértem a jószerével csak térképen létező S+ jelzést, és azon ballagtam a Kakastaráig. Már a Kopasz-hegy oldalából is remek a kilátás, hát még a gerincéről.

Közvetlenül a Kakastara teteje előtt balra tértem egy régi murvás útra. Jó látási viszonyok között, az elágazásból látni lehet a Somlót. Most inkább csak sejtettem. Jártam már itt olyankor is, amikor a Schneeberget is látni lehetett, pedig az több, int 200 km-re van. Újabb rövid, de húzós emelkedő következett, majd egy kis nyiladékban jobbra letértem az útról, hogy elérjem a környék legjobb kilátópontját. Az elég meredek lejtővel határólt mellék pukliról, Magyarpolánytól Veszprémig terjedő szektorban van remek kilátás, már csak azért is, mert 500 m fölött voltam. Sajnos most kissé párás a levegő, így nem annyira jó a kilátás, mint lehetne. Leereszkedtem az útra, s gyerünk tovább. Amint beértem a bükkerdőbe, nagyon hangulatos az út. A jószerével szintén csak a térképen található P+ jelzést elérve, csak kereszteztem azt, és egy kis újabb emelkedővel a Belső-Üsti-hegy (azt hiszem, az Üsti-hegyek közül, sokaknak a Kis-Üsti-hegy hangzik a legszebben) oldalában végleg kiértem az erdőből. Erről a pontról is remek a kilátás és tulajdonképpen az egész túra végéig jó is maradt. Érdekes látószögből látható, a Mecsek-hegytől, a Miklós Pál-hegyen át a Csatár-hegyig tartó hegysor. Észak-keleten pedig akár Hárskút is látható. Ilyen száraz időben, kellemes, jól járható út vezet Szentgálra, mégpedig jórészt lefelé. Tartósan esős időben, illetve hóolvadás után, azért tud itt helyenként bokáig érő sár is lenni (saját tapasztalat).

 Szentgálon betértem a Bakony sörözőbe egy kávé-kóla kombóra. A frissítés után végig aszfalton gyalogoltam a Herendi vasútállomásig. Átöltöztem, s hazafelé vettem az irányt.

 A teljesítménytúra útvonala nem túl látványos, de igazán kellemes. A megjelent sok virág és a Hajagok óriási medvehagyma mezői, csak javították a hangulatot. A Városlődről Herendre vezető útvonal sokkal látványosabb, s itt is az útvonal elején van a szint nagyobbik része. Persze ezt az útvonalat csaknem végig szalagozni kellene, mivel a Kakastarától, még csak a térképen sincs jelzés (ettől függetlenül könnyen követhető). Szentgálig lehetne ugyan a piros jelzésen is menni Városlődről, de az a jelzés ellenére sem követhető könnyebben, hosszabb, több az aszfalt és sokkal kevésbé látványos.

 A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 700/600 Ft-ért színes térképet (saját térkép nem szükséges), a szokásos kurta itineres igazolólapot, emléklapot és kitűzőt kaptunk. A Nagy-Nyergesen forró tea, a célban pedig csokis croissant volt az ellátmány.
 
 
Mozdulj a síneken! / sínekért!Túra éve: 20172017.02.27 23:03:21
Mozdulj a síneken 25

GPS-el mért távolság: 25,6 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 715 m. Ez most is csak az általam megtett táv adatait jelenti, mert Alsópere és a Csengő-hegyi kilátó között eltértem az útvonaltól.

 

Már a túrára menet látszott, nagyon tiszta a levegő, remek kilátásban lehet részünk. Cserében viszont dermesztően hideg szél fújt. Tipikus hideg front utáni időjárási helyzet. Mivel csak 2-3 óránként van vonat Zircről Eplény felé, ezért nagyon bő rátartással indultam el otthonról. Mások is így lehettek ezzel, mivel a nyolc óra egy-két perces érkezésemkor, közvetlenül előttem is jött autó, s szinte rögtön utánam is állt be túrázó a TESCO parkolóba. A vonat, a menetrend szerint 08.49-kor indul. Folyamatosan érkeztek a túrázók. Fél kilencig kényelmesen elücsörögtem a kocsiban, majd irány az állomás. Jó sokan voltunk. Villámgyorsan megkaptam a vonatjegyet, amire a kiírás alapján nem itt számítottam. Beszélgettünk az ismerősökkel, majd kiballagtunk a peronra. Először Veszprém felől, négy kocsival jött meg a Piroska, majd végre megjött Győr felől is a vonat (M41). Gondolom a szervezők jelzése alapján, kettő helyett 4 normális vagonnal. Kellett is.

 

A fekete leves Eplényben jött. Baromira szerencsésen, pont úgy állt meg a vonat, hogy elsőként tudtam beállni a Veszprém felől érkezettekből álló sor végére. Olyan 30-an állhattak előttem. Robi pár perc alatt kiosztotta az igazoló lappal együtt lévő nevezési lapot. Kitöltöttem, megnéztem a térképet. Nagyjából arra ment az útvonal, amerre a kiírás szerint számítottam, azt leszámítva, hogy egy oda-visszával fölmegy a Csengő-hegyi kilátóhoz. Az első negyedórában, egy centit sem mozdult előre a sor. Utána a 8-10 m-ből, 5 perc alatt 2-3 m-t sikerült előre menni. Aztán megint semmi. Az első negyedóra után elkezdett fázni a lábam, hiszen túrára készültem, nem horgászni. Ott három-négyszer ilyen meleg csizmát és zoknit használok, de abban nem is ajánlott párszáz méternél többet gyalogolni. 25 perc után úgy becsültem, még legalább ugyanannyit kell sorban állnom. Mögöttem, még jóval több, mint százan várakoztak. Eldöntöttem, nem nevezek be. Az útvonalat most már ismerem. Megyek. Ha a célban lehet, akkor ott befizetem a nevezési díjat. Mint a végén hallottam, volt, aki több, mint másfél órát állt sorba, és csak fél tizenegy után tudott elindulni. Leginkább a gyerekeket sajnáltam. Ennyi idő alatt, az életüket is elunták. Nehéz lesz őket újra teljesítménytúrára rábeszélni. Szóval a nevezési rendszer katasztrofális volt. Amint beszámolóban olvastam, 8 szervező volt a rajtnál, de csak 3 intézte konkrétan a nevezéseket. Volt olyan túrázó is aki ésszel élt, és Veszprém felől jövet, megállt Eplényben és benevezett. Ő meg kicsit azon morgott, hiába mondta, hogy a vonattal visszajőve fog indulni, csak azért is a nevezés idejét írták rajtidőnek.

 

Mivel a túrázók nagy része, a nem körtúráknál, mint ez is, jobban szereti a célban letenni az autót, s úgy utazni a rajthelyre, mint fordítva, ezért ha javasolhatom, azt az öt főt át kellene csoportosítani Zircre, ahol több a hely és nem egyszerre érkeznek a túrázók. Három ember így is volt ott. Adni kellene nekik egy csomó nevezési lapot, elvégre a rajtszám gyárilag rá volt nyomtatva, tehát maximum csak egy hézag lenne a sorszámokban. Egy SMS az EP-kre Ettől-eddig, és ettől-eddig vannak a nevezési sorszámok. Ha már feltétlenül adni kell blokkot, akkor párszázat meg lehetne írni előre (négy-négy tömb kedvezmény nélkülit és négy-négy tömb kedvezményeset), hiszen nem névre szól, s csak annak kéne ott írni, aki számlát is kér. Ezek a blokkok úgyis a kukába kerülnek, a NAV felé meg csak a kitépettek tőszámláival kell elszámolni. Zircen, egyébként is fölírták a nevet, amikor kiadták a jegyet. Ennyi idő alatt az igazoló lapra is rá lehet írni, plussz egységesen a vonat menetrendszerinti Eplénybe érkezési idő plussz tíz perccel a rajtidőt, s így Eplényből azonnal, minden ceremónia nélkül neki lehetne vágni a túrának. A nyolc emberből, két asztalnál akár négy nevezési helyet is ki lehetne alakítani. A kiírásba be kellene írni, hogy Zircen is lehet nevezni, 05.45-től (valószínűnek tartom, hogy a fél hetes vonathoz, már érkezhettek háromnegyed hat körül túrázók), 08.45-ig. Mivel folyamatosan érkeztek a túrázók Zircre, a probléma egy jókora részét megoldaná. Az első ellenőrző pontra két bélyegzőt kellene kiadni, és ők ne tartsák nyilván ki ment el, csak pecsételjenek, mert rájuk elég lökés-szerűen zúdulna a tömeg. A második EP-ig már széthúzódna. A Gerecse tt-ken, még a célban sem tartják nyilván ki érkezett be és ki veszett el menet közben. Itt sem lenne probléma, ha az első ponton nem tartanák nyilván, ki haladt át. Ennyit a kellemetlen részéről.

 

Indulás után, az első letérést simán benéztem. A szalagozás két autó között volt. Pár métert vissza, s jött lefelé egy kis szederindás rész. Persze csak azért mentünk le, hogy minél alacsonyabbról kezdhessük, az Ámos-hegyre vezető változó meredekségű kaptatót. Már indulásnál levetettem a pulóvert, de az első kicsit lankásabb emelkedő rész után, a biciklis mez is lekívánkozott rólam, s a kesztyűt is vékonyabbra cseréltem. A késői indulásnak köszönhetően, kiengedett a föld fagya, s eléggé csúszott a sárossá vált út. Ez a Csengő-hegyre vezető külön utas kaptatómat leszámítva, szinte végig így is maradt. Az ellenőrző ponton ismerőstől kaptam a pecsétet. Utána irány a kilátó. Ahogy reméltem, kivételesen jók a látási viszonyok, nagyon éles kontúrokkal. Sokan síeltek az Eplényi pályán. Hó gyakorlatilag csak magukon a pályákon volt.

 

Gyerünk tovább. Jobb-rosszabb földúton vitt az út. Az éles napfény sokkal hangulatosabbá tette az erdőt, így igen kellemes. Következett egy kis aszfalt és murva, majd jó sáros földútra térve becsatlakoztunk a piros sáv jelzésbe, amit Alsóperéig követtünk. Itt egy szakaszon fantasztikus kilátás nyílt a Balaton keleti medencéjére. A sár ellenére is jól haladtam. Volt ahol annyi dombocska és kráter tarkította a terepet, mintha 250 kilós bombákkal szórták volna meg a múltban, bár létüket inkább karszt jelenségeknek, illetve halomsír építésnek köszönhették. A talaj jó köves, olyan karr mező jellegű. Egy lejtőn elértem Alsóperét. A pecsétet Zolitól, illetve a fiaitól kapták a túrázók. Mivel folyamatosan jöttek a túrázók, így csak üdvözöltük egymást, beszélgetésre nem volt idő. A Balaton szeletet, ahogy később Nagyesztergáron az italjegyet is kihagytam, az elmaradt nevezés miatt.

 

Folytattam a túrát, igaz nem a szalagozáson, hanem az Öreg-Futóné felé vivő murvás úton. Az aszfaltos rész elég monoton, nekem meg van egy már évek óta bejáratott útvonalam a Csengő-hegyre. A baloldali kerítés vége után, egy fasoron balra letértem a murváról, s jött egy jó kis kaptató, csaknem a Csengő-hegy tetejéig. Meglepő, de sehol semmi sár, pedig tud ez-az út nagyon dagonyás is lenni. A hegy teteje, gyakorlatilag a Tési-fennsík peremét is jelenti. Egy jó darabon, ezen a peremen visz az út. Gyakran lehetett látni lent az aszfaltot is, ahol a többi túrázó ballagott. Néhol kisebb, de szép sziklák szegélyezik az utat. Sokkal látványosabb, mint a kiírás szerinti. Következett a bónusz. egyszer csak megláttam két-három hóvirágot. (Az elsővel, egy héttel korábbi túrámon találkoztam, a Királykapu közelében.) Azután megláttam még néhányat, majd néhány százat. Ez még nem az igazi tömeges virágzás, de már a fő virágzás kezdete. Ettől kezdve, több helyen is láttam hóvirágot. Az ellenőrző ponthoz közeledve, először a füstszagot éreztem, meg, s csak utána láttam meg a kilátót. Folyamatosan érkeztek a túrázók. Itt futottam össze először Viktorral. Pecsételés után, most sem hagytam ki a kilátót, ami az alacsonysága és a fák növekedése miatt maximum négy-öt évig lesz még kilátó. Most a kilátás szuper, de Zirc nagyrészét, már eltakarták a fák. Télen, illetve ilyen kora tavasszal még nem jártam itt, így először láthattam innen havasan az Eplényi sípályákat. A jeges szél miatt rövidre fogtam a nézelődést.

 

Tovább menve egy kissé szétmosott murvás úton baktattam le az aszfaltig. Közvetlenül az aszfalt előtt találkoztam olyan túrázókkal, akik már a rajthely bejáratánál álltak, amikor én letettem a nevezésről. Egy kis aszfalt, majd szántóföld szélén nagy dagonya jött, egy kis szederindával, meg rózsabokrokkal tarkítva. Szerencsére erdőbe érve jobb lett az út. A Kis-Csiga-hegyen hangulatos az út. Egy jó kis kilátópontnál értem utol Viktorékat, amint épp egy kis folyékony kenyérrel frissítettek. Beszélgettünk egy kicsit, majd gyerünk tovább. Rátértem az OKT-ra. Az első völgyben, nagyon elmosta az utat a víz. Láttam egy több méter mély szakadást is, de nem mertem a szélére menni, megnézni, milyen mély. Egy méterre állva a szélétől még nem látszott az alja. Rövid séta a Gaja völgyében, s megkezdtük a Nagyesztergárra vivő kaptatót. Persze ha valaki szereti a patakvölgyeket (már pedig én szeretem, ami egy horgásznál aligha meglepő), akkor ez a szakasz, hangulatos, még ha nem is igazán látványos. A falu szélén megkaptam az utolsó ellenőrző pecsétet. Végig talpaltuk a falut, aminek a szélén szalagozás vitt le az OKT-ról, s vezetett azzal párhuzamosan, kis híján Zirc elejéig. Az aszfalt sem lett volna túl jó, mert elég nagy volt a forgalma, de a kiolvadt szántás sem egy leányálom, szóval „melyik ujjamat harapjam?” Zirc szélén egy néni a járdáról söpörte le a sarat. Szóltam neki, hogy inkább este, vagy csak holnap csinálja, mert még vagy százan fogják rá fölhordani a bakancsukon a sarat. Innen már csak be kellett gyalogolni a célba. A célban, leadtam a nevezési lapot, befizettem a nevezési díjat, megkaptam az oklevelet és a kitűzőt, beszélgettem egy kicsit, és irány haza. Az állomás előtt futottam össze Zolival, aki akkor ért be a gyerkőceivel Alsóperéről (most volt rá idő).

 

A nevezés katasztrofális, de maga a túraútvonal jó, helyenként látványos, hangulatos, és kevés teljesítménytúra jön erre. Az emelkedők nagyrészét letudtuk a Csengő-hegyi kilátóig. Eddig igazán látványos a túra. Onnan kezdve azért van egy két monoton szakasz is. Amennyiben az időm és amunkabeosztásom engedi, lehet jövőre is indulok, de ha a nevezés rendje nem változik, és ilyen sokan lesznek, akkor (térképem már van) meg sem kísérlem a nevezést, simán, mindenféle pecsételés nélkül végig megyek az útvonalon.

 

A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1200/1000 Ft-ért szürkeárnyalatos, térképes igazolólapot (saját térkép, vagy nagyító a kiváló szalagozás miatt nem szükséges), vonatjegyet (aki Zircről indult, az a Zirc – Eplény viszonylatra, mások a kiírásban szereplő egyéb viszonylatút), oklevelet és kitűzőt kaptunk. Az Ámos-hegyen szőlőcukor, Alsóperén Balatonszelet, Nagyesztergáron italjegy volt az ellátmány.
 
 
Fázós TOPorgósTúra éve: 20172017.01.29 23:11:53
Fázós TOPorgós
GPS-el mért távolság: 20,3 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 620 m. Nem volt kötött útvonal, ezért ez csak azt jelöli, mi mennyit mentünk.

Ez évre elég rosszul sikerült a teljesítménytúrák egyeztetése. Ezen a hétvégén az általam látogatott hegységekben, három túra is volt, kettő a Bakonyban, egy a Velencei-hegységben, míg előtte és utána hétvégén semmi. Ez megnehezítette a döntést. Egy előző egyesületi túrán beszéltük viszont, hogy a csapat már régen túrázott a Velencei-hegységben, s ez el is döntötte a kérdést.

Mivel egyesületi túra is volt egyben, ezért elég későn értem Nadapra, már csak a közút közelében tudtam parkolni. Vehovszky Áginak elmondtam, hol parkolok, hogyan jutnak oda. Anna más útvonalat választott és más parkolóhelyet, így sajnos, a szokásos túrakezdő puncsozás elmaradt. Micsoda méreg! Nekem kell az egészet meginnom, otthon, teához! Nem akartam a már így is kitömött hátizsákomban még ezt is cipelni. A nevezés kicsit lassúra sikeredet, de mi voltunk túl körülményesek. Néhány fotó, és bő negyed tízkor, már indultunk is.

Első célpont, a Bence-hegy. A Huszár tanyától, már tavaly kinéztem magamnak egy jó kis rövid utat fölfelé. Idén is azt használtuk. Mindenesetre a kaptató derekára megszűnt a zsinatolás. Hamar fölértünk a hegygerincre, és lankásabb terepen folytattuk. Már messziről láttuk, hogy új kilátó épül a csúcsra. Egy árnyalatnyival jobb lesz róla a kilátás, mint nélküle, de legalább sokba kerül. A panoráma útig vezető utolsó szakasz nagyon jeges, óvatosan kellett menni. Kereszteztem az utat, mikor jöttek visszafelé a ponttól, s szóltak, jobb lesz az aszfalton maradni, mert ők belefutottak az építési kerítésbe. Így hát kerültünk, a kényelmesebb úton. Fotózni nem volt érdemes. Nagyon párás a levegő, így a Velencei-tóról nem lehetne érdemleges képet készíteni. Pecsételés után, irány lefelé. Azt hittem, ügyes leszek, ha levágok egy nagy kanyart földúton. Nem nyert. 500 m után kiderült, zsákutca. Gyerünk vissza. Kényelmes aszfaltúton sétáltunk le Velence széléig. A sétálást, akár andalgásnak is írhatnám, olyan lassú volt. Próbáltam a többieket noszogatni, legalább, ezen a kényelmes, száraz, lejtős úton tempózzunk egy kicsit. Mintha a falnak beszéltem volna. Még a normál egyesületi túra tempónál is komótosabbra sikerült a szakasz.

Nem mindenki örült neki, amikor az igencsak forgalmas aszfaltról letértünk és irány újra a hegy. Az aszfalton rövidebb lett volna, kilátás nélkül, viszont sokkal balesetveszélyesebb. Az Olasz gránitbánya felé kerültünk. Magát a bányát, a jeges hóra tekintettel kihagytuk, főként, hogy ebből az irányból igencsak meredek ösvényen lehetett lejutni hozzá. Nem mintha a Sukoró – Nadap bicikliút kevésbé lett volna jeges. Erre a szakaszra, rá is húztam a szöges gumit a bakancsra. Az erdőből kiérve vehettem is le. Elkészültek a kötelező fotók a Gyapjaszsákról, illetve az ottani panorámáról. Kényelmes úton lesétáltunk a Zsuzsi presszóhoz, ahol megkaptuk a következő pecsétet, jó forró tea kíséretében. Még nekem, „szőrős torkúnak” is hosszú időbe telt elkortyolgatni.

Megkezdtük a faluból kivezető utat. Eleinte száraz, később, ahogy ráfordultunk az utolsó szakaszra, egyre jegesebb lett. A betonútról letérésnél, nagyon óvatosnak kellett lenni. A további szakasz érdekesen alakult. Szinte kizárólag csak az ösvényeken és az utakon volt hó, de az jó jeges. Mellette, viszont sokszor áthatolhatatlan bozót található. Így muszáj volt a jeges havon menni, különböző műkorcsolyázási elemeket bemutatva (eldobós libelle, tripla elszúrt ritbberger…). Elég sokan jöttek velünk szemben, akik fordított irányban teljesítették a túrát. A hónak köszönhetően, alighanem kevesebben tértek el a megszokott turistautaktól, mint rendesen. Máskor egészen érdekes helyeken és irányokban is találkoztam túrázókkal, akik velem együtt kihasználták a szabadon választható útvonal lehetőségét. Meglepően sok gyerek indult a túrán, illetve sokan vettek részt rajta kutyával. A P▲ jelzésen ért bennünket a dél, s mivel Kovacsics Sanyinak vércukorszintet kellett mérni (inkább csak volna, mert az eszköz nem óhajtott hidegben működni), így egy kellemes, napsütötte völgyben ebédeltünk. Elkészült a szokásos csoportkép is.

Ballagtunk és csúszkáltunk tovább. A Barlang-kúthoz vezető lejtőn, szerencsére lehetett az ösvény mellett is menni. Az ellenőrző ponton levetettem az ebédnél felvett pulóvert. Eddigre melegedett le rólam. A piros jelzésen, meg hát gyakran mellette mentünk tovább. A völgyet egy 20 – 30 fős őzcsapat keresztezte, sajnos túl messze ahhoz, hogy érdemi fotót készíthettem volna róla. A patak, egyébként mocsaras völgye keményre fagyott, így használhattuk a csúszós ösvény helyett. A Hurka- és a Bodza-völgy találkozásánál, érdekes narancssárga színű jégnél kereszteztük a vízfolyást. A szembejövő tinédzser csoport megörült a nagyobb jégfelületnek, s rohant csúszkálni. Lett is belőle jeget rengető esés. Mi szép óvatosan kaptattunk az Angelika forrás felé. Gyakran megálltunk fotózni, hiszen gyönyörűek a völgy sziklái. Ahogy egyre följebb értünk, lett egybefüggőbb a hótakaró. A forrásnál bevártuk a csapat végét, s gyerünk tovább, hisz ott magasodott előttünk, az utolsó ellenőrző pont, a Meleg-hegy. A hegyig nem is volt túl csúszós a hó. Néhol szép a kilátás is. Olyan helyre is akadtunk, ahol kiolvadt a föld. Persze most közel sem volt olyan hideg, mint a Becsület útján. Egész hamar sikerült fölérnünk. Megkaptuk az utolsó ellenőrző bélyeget. Mivel a túra eleje nagyon lassúra sikeredett, így a bónusz pontot kihagytuk. Kérdéses volt, menjünk vissza az úton, vagy a jóval meredekebb jelzetlen ösvényen óvakodjunk le. Az utóbbit választottuk. Egyáltalán nem volt vészes. Bezzeg utána az út. Egy darabig még csak istenes. A vízmű bejáratot követő jobbra át-tól következett a fekete leves. Hó helyett, szó szerint jégen kellett menni, s a legtöbb helyen, a kerítések és a bozót miatt még csak le sem lehetett térni róla. Alaposan szétszakadt a csapat. Végül, csak elértük a Sukoró – Nadap bicikli utat, ami szintén jeges, de méretes szakaszokon, a keréknyomokban már száraz. Komolyan megkönnyebbültem, amikor végre letérhettünk róla, s a mezőn keresztül a Magos-hegy felé vehettük az irányt.

Az emelkedőn kutya sétáltatók jöttek szembe, hol óvatosabb, hol nagyon is barátságos kutyusokkal. Egy szetter, például túrázó csoporttól - túrázó csoportig futott és szökdelt egy kis simogatásért (meg szerintem egy kis játékért). A hegyről levezető lejtő kezdeténél újra találkoztunk az ebédidőben látott kisgyerekes családokkal. Ismét beigazolódott, miszerint a meredekebb emelkedők könnyebben járhatók fölfelé, mint lefelé. Egyes szakaszain elég óvatosan araszoltunk lefelé, pláne az apuka, aki a hátán, a gyerekhordozóban vitte a fiát. Kiderült, a legény leginkább ott szeretett volna a saját lábán járni, ahol a legcsúszósabb volt az út. Egyébként remekül érezte magát, a túrát végig panamázva.

Beértünk a célba, ahol kisebb sorban állás után (több mint húszan estünk be egy-két perc alatt), megkaptuk a kitűzőt. A kisfiú, eleinte a cél asztal közelében toporgott, mire megjegyeztem, ő egy igazi Pázmándi TOPorgó, utána viszont megindult. A szülei felváltva is alig győztek utána futkosni, hogy szemmel tudják tartani.

Ízlésünknek megfelelően ettünk egy kis zsíros-, vagy lekváros kenyeret, körtés sütit, amit forralt borral, vagy teával öblíthettünk le, s ki-ki hazafelé vette az irányt. Ezúttal, mivel későn kezdtük a túrát, s későn is értünk vissza, a szalonnasütést fájó szívvel kihagytam.

Hideg, de napos, csaknem szélcsendes időben túrázhattunk. Szeretem ezt a túrát, illetve úgy egyébként is ezt a fajtát, amikor csak az ellenőrző pontok vannak megadva, s mindenki arra megy, amerre megtervezi magának. Eddig minden évben más volt az időjárás. Túráztam tavaszias időben, amikor már virágzott a zöld hunyor, hideg fagyott földön, illetve most havas jeges utakon.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló 1000 Ft-ért színes térképet, igazolólapot, és kitűzőt kaptunk. Sukorón forró tea, a Barlang-kútnál Sport szelet, a célban zsíros- és lekváros kenyér, hagyma, körtés sütemény, forró tea, forralt bor volt az ellátmány. Ezen felül szalonnasütési lehetőség, amihez nyársat, szalonnát és kenyeret is adtak.

 
 
Becsület útjaTúra éve: 20172017.01.09 21:31:57
Becsület Útja 25
GPS-el mért távolság: 28,4 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 1310 m. Négy helyen eltértem az útvonaltól, amiből kettő szándékos volt, kettő pedig figyelmetlenség. Ezektől megtisztítva a track-et, 27,3 km a táv, 1290 m szinttel. Az itinerben 26,5 km szerepel 1126 m szinttel, tehát szokás szerint korrektek az Imre által megadott paraméterek. Egyesületi túrák esetén, a tízegynéhány kilométeres előzetesen lejárt, lemért távhoz is hozzájön még minimum 1, de gyakran 2 km is.

Ez évben a 25-ös táv is körtúra lett, egyszerűsítve az utazást, pláne ha figyelembe vesszük, milyen ritkán jár a busz Pilisszentlélekre. Kapóra jött ez a változás, mivel az orvos, a térdem miatt eltanácsolt a hosszabb távú túráktól. Vonzott rendesen a dolog, de egészen a hét keddjéig úgy volt, nem tudok eljönni, mert pénteken szolgálatban leszek, s egy óra alatt nem lehet Veszprémből átérni. Szerencsére változott a vezénylés, s egy nappal korábban dolgoztam. Így, ígért nagy hideg ide, vagy oda, irány Esztergom. Egyébként a nagy hideg bejött. Az OMSZ, a települési automatikus előrejelzésében -17 Cº szerepelt minimum hőmérsékletként (általában napkeltekor van a leghidegebb), s az autó hőmérője is ennyit mutatott a vasútállomás parkolójában reggel hétkor. Maximumként pedig -10 Cº. Szerencsénkre viszont majdnem szélcsend volt, és a túra nagy részén is alig fújt. Mondjuk a Sas-hegyen és a Hideglelős keresztnél élénk volt. E tekintetben is korrekt volt az előrejelzés. A Gerecsétől nyugatra, egész úton oda- és hazafelé is rendesen taszigálta az autót az erős szél.

Esztergomhoz közeledve látszott, havas a Pilis, tehát kamásli sem fog ártani. Nem volt nehéz megtalálni a nevezés helyét, mivel sokan álltak sorban egy autónál. A hideg miatt igyekeztem rövidre venni a készülődést, s gyerünk nevezni. Imréék, jó szokásuk szerint nem foglalkoztak azzal, hogy hivatalosan megkezdődött-e már a rajtidő, hanem korábban is indították a túrázókat, ahogy érkeztek. Alig pár perc „fázós toporgás” után, Viktornál neveztem be, s tempósan nekivágtam a táv teljesítésének.

Első célpontom a TESCO volt, ami alig esik ki az útvonalból. Miután ott elintéztem a dolgom, gyerünk tovább. A nagy csoport, akikkel nagyjából egy időben indultam, természetesen eltűnt. Alig vártam, hogy a sárga jelzésen a megkezdhessem a bemelegítő kaptatót. Ilyet se gyakran írok! A Csurgó-kútnál megálltam, megszabadulni egy pulóvertől. Végre bemelegedtek az izmaim. Letaposott havon talpaltam tovább. A lakott területről kiérve gyönyörű a kilátás, azonban, érdekes módon, az előző napok hideg szele ellenére is elég párás a levegő. Nappal szemben nincs is értelme fotózni. Tudtam, nemsokára itt a S▲ leágazás. Ennek ellenére sikeresen elmentem mellette. Kb. 40 m után megnéztem a GPS-t, s gyerünk vissza. A piros jelzés elérése előtt, kíváncsi voltam, milyen lesz az a meredek rész fölfelé, ami két éve, lefelé nagyon nem tetszett. Fölfelé semmi gond. Tettem egy kísérletet a sapkám, kevésbé melegre cserélésére, de egy-két perc alatt beláttam, nem volt jó ötlet. Vissza az eredetit. Ezt a sapkát, eddig csak mínusz egy-két fokban élénk szeles szakaszokon használtam, máshol túl melegnek bizonyult. Most végig jó volt, és még csak bele sem izzadt a fejem. Rátértem a piros jelzésre. Eleinte itt is szép a kilátás, de már csak a fák résein keresztül. Utána viszont kellemes, változatos erdei út következett, egy kellemetlen meglepetéssel: befagyott az ivó zacskóm szelepe. Kézbe fogva nem is tudtam kiolvasztani. Megállás, hátizsák le. A csövet beraktam a zacskó hőszigetelője alá, s ittam egy kis forró teát. Ha már megálltam, újra kötöttem a bakancsomat. Általában az első, kicsit meredekebb emelkedő után, szorosabbra kell kötni. Újabb meglepetés. Ilyet se pipáltam még! A kamásli belülről volt deres. A túra végén, nem is volt vizes a nadrágom szára!

A Z+ jelzést elérve, ismerős szakasz következett. IVV túrán, már jártam erre, tehát tudtam, a hamarosan elérendő zöld jelzésen, kemény, hosszú emelkedő jön. A Csenke-patak előtt értem utol Tóni, a látássérült túrázó csoportját. Mit mondjak? Biztosabb lábbal keresztezte a patakot a billegő 30-40 centi átmérőjű rönkökön, mint én. Még átmásztunk egy létrán, s jött a Képes-fáig tartó kaptató. Fújtattam rendesen. Az elején, volt egy szakasz, ahol a keskeny ösvény jelentette a gondot, ami ráadásul még kifelé is lejtett. Tyúklépésben, sikeresen leküzdöttem. Az emelkedő vége felé szép kilátás nyílt a fák között. Végre fönt. Elég jó kis csoportosulás pihengette épp az emelkedőt. Ezekkel a csoportokkal kerülgettük aztán egymást a túra hátralévő részén. Az egyik fán megláttam az igazoló kódot. Gyorsan fölírtam. Imre módra volt elhelyezve. Ha valaki 2-3 m-el rövidítve, levágta ezt a sarkot, akkor nem vette észre, mivel a fa túloldalán volt. Az egyik csapatnak is csak az tűnt föl, hogy többen is nagyon írnak ott valamit, s rákérdeztek. Így derült ki nekik, hogy ott az ellenőrző pont kódja.

Leellenőriztem, kiolvadt-e az ivó zacskó szelepje. Igen. Ezután, úgy 10-15 percenként ittam 2-3 kortyot, nehogy újra befagyjon. Előbányásztam egy húsos párnát, amit menet közben ettem meg. Nem a frissességtől volt ropogós a széle. A következő szakaszon, úgy 15 centire nőtt a hóréteg vastagsága. Egészen a Hosszú-hegyig ballagtunk le-föl a P+ jelzésen. Az út hangulatát a tarra vágott erdők rontották. Azért így sem rossz. Több helyről is egész jó a kilátás. A P▲ jelzésre rátérve, friss, gyérítéses szakaszra értünk, ahol lánctalpas járgány taposta meg a havat. Figyelmesen kellett menni, ha nem akart az ember, az úton keresztbefekvő faágakban felbukni. Egyre közelebb kerültünk a Sas-hegy lejtőjéhez, amitől előre fáztam. Még csak egyszer jártam rajta, s akkor nem is úsztam meg esés nélkül. Végül csak elértük a Sas-hegy csúcsát. A kilátás pazar, viszont azon kevés hely közé tartozott, ahol élénk szél fújt. Készítettem néhány fotót, s lássuk a medvét, az-az a lejtőt. Jó meredek. A többiek megvigasztaltak, ez az eleje még csak istenes, de lesz ez még meredekebb is. Én is így emlékeztem, s menten elkezdtem alternatív nyomvonalat keresni. Nem is mentem túl sokat az ösvényen. Nagyon nem lehetett tőle eltávolodni, mert arra még meredekebbnek tűnt. Azért sikerült esés nélkül leóvakodnom, bár a sebességem lehetett még akár 1 km/h is, de inkább kevesebb. Nekem legalább is nagyon lassúnak tűnt. Otthoni térképi, illetve GPS track mérés: A lejtő hossza 430 m, 115 m szinttel, ami „csak” 27%-os átlagmeredekséget jelent. Van két szakasza, ahol viszont nagyjából 50% meredek. A 40 000-es térképen nagyítóval nézve, és mérve, 1 mm-re két szintvonalköz jut. Ezen a Cartographia térképen 10 m-enként vannak az alapszintvonalak, ez azt jelenti, hogy 40 m-es távra, 20 m szint esik. A GPS track is jól mutatja utólag, hogy tényleg ezek a legmeredekebb részek. 5 másodpercenkénti rögzítésre van állítva, s a track pontok sűrűsége mutatja a sebességet (ezen esetben a lassúságot). Itt segítséget jelent, hogy a csapadékszegény hegy miatt, elég csenevészek a fák, sokszor inkább bokorszerűek, és elég sűrűn is vannak, illetve lehet találni alternatív nyomvonalat, valamint lehet oldalazni is, kicsit cikk-cakkban menni. Jelen esetben, a hó nem jelentett többletnehézséget. Egy kis összehasonlítás: A Bakonyban a Kőris-hegyről levezető kék barlangi jelzés 24% átlag meredekségű, a talaj viszont simábbra taposott, s csak meredekebb alternatív nyomvonal van, ritkásan álló, évszázados bükkökkel, fű nélkül. Az se piskóta.

Végre lent! Azzal a lendülettel, irány a szemközti domb, s már el is értem a Hideglelős-keresztet. Magához a kereszthez nem mentem oda. Sokan voltunk, én pedig nem szerettem volna túl közel kerülni a Duna felé 40-50 méter magas, csaknem függőleges szikla pereméhez ilyen csúszós részen. Itt is fölírtam az igazoló számot. Készítettem pár fotót, s gyerünk lefelé. Érdekes, az ösvény mellett, egy-két vakondtúrás földje, a mínusz sok fok ellenére kiolvadt. Észrevehetően melegebb volt itt (szélárnyék, déli oldal és napsütés). Mire elindultam lefelé, megérkeztek Tóniék is. Ezek szerint, gyorsabbak voltak a lejtőn, mint én, bár én a meredek lejtőkön montival és gyalog is lényegesen lassúbb vagyok az átlagnál. A Hajagos-völgy eléggé köves, úgy-hogy ott sem lehetett sietni. Csak keveset kellett a 11-es úton menni, s következett a Búbánat-völgy üdülőterülete. Szalagozás vitt föl a Szamár-hegy felé, egy II. világháborús emlékhelyig, ami a következő ellenőrző pont volt. Az itteni emlékkereszt, ami a túra igazolólapján is látható, sajnos kidőlt, vagy inkább kidöntötték. Itt is fölírtam a kódot, előbányásztam egy újabb húsos párnát, hogy a lankásabb részen majd megeszem, s irány vissza a völgybe. Oda, csak azért mentünk, hogy megkezdhessük a túra utolsó hosszú emelkedőjét.

A P+-on, majd a P-n ballagtunk, csaknem a Fári-kútig. Az üdülőterületen, most is benéztem azt az elágazást, amit két éve, pedig tudtam, hogy jön. Oda-vissza 20 m-el megúszva. Egészen a Fári-kútig lankásan emelkedik az út. Utána viszont bedurvul. Mivel a telefonom, ahányszor bekapcsoltam a fényképezőgépet, mindig kiírta, hogy ebben a hidegben nem használhatom a vakut, ezért a forrás előtt megnéztem, hogy állnak a GPS-ben lévő akkumulátorok. Bizony piros volt a jelzés, tehát a forrásnál akku csere. A hideg csökkentette a feszültségüket. Otthon, lemerítéskor, még több mint egy órát világított velük a lámpa, tehát a kapacitásuk 1/5-e még megvolt. A meredek részen rendesen fújtattam megint, bár most nem tűnt olyan meredeknek, mint két éve, de akkor a hosszabb távon indultam. Fönt, rátértem a piros jelzésre, ahonnan ismét szép volt a kilátás. Gyorsan elértem a Vaskapunál az utolsó ellenőrző pontot. Imrééktől megkaptam a dicsérő lapot, a jelvényt és az italjegyet. Beszélgettünk egy kicsit. Nem irigyeltem őket a helyükért. Az étteremben gyorsan beváltottam az italjegyet egy kapucsínóra, s mentem tovább. Lehet, hogy csak a tél miatt, de nem is rosszak az áraik (400 Ft a kapucsínó és ráadásul jó is). Drágábbra számítottam.

A városba visszavezető szakaszon gondolkoztam először, hogy fel kéne tenni a szöges gumit a bakancsomra. Eddig inkább hátrányt jelentett volna, itt viszont találkoztam nagyon keményre taposott részekkel. Vegyem le a hátizsákot? Győzött a lustaság. Nem vettem elő. Végül is nem volt vészes ez a rész sem. A bal térdem viszont elkezdett jelezni. Fájt egy kicsit a lejtőn és nem nagyon akart a normál lépésekhez szükségesnél jobban behajolni. A hidegen kívül (biciklis térdmelegítőt kellett volna vennem a nadrág alá), alighanem a Sas-hegy lejtője tett be neki. De jó, hogy nem a hosszútávra neveztem! Beértem Esztergomba, s hamarosan újra a kocsinál voltam. Motor beindít, ülés- és kormányfűtés bekapcsol. A hőmérő -9 Cº-ot mutatott. Az átöltözést és pakolászást, csak ezután kezdtem meg, de igen gyorsan csináltam, s hazafelé vettem az irányt.

Nem könnyű, de nagyon látványos túra, sok kilátóponttal. Jól választotta meg Imre az útvonalat. Most a hó még szebbé tette, viszont alig nehezítette. Az emelkedők szívatósak, de nem túl meredekek. Sehol sem kellett rövidre fognom a túrabotot. Két-három lejtő volt, ami igazán nehéznek bizonyult.

A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelő 1000 Ft-ért szürkeárnyalatos térképet, a megszokott itineres igazolólapot, hátulján, a Budapest felmentésére indított hadművelet rövid leírásával, az eseményhez illő, szép dicsérő lapot és jelvényt kaptunk. A Vaskapunál 100 Ft-os italjegy volt az ellátmány. Az előnevezőknek Imre megküldte a távok térképét és GPS track-jét, ez utóbbit GPX formátumban.

 
 
Pilis Szent KeresztjeTúra éve: 20172017.01.04 21:09:14
Pilis Szent Keresztje

GPS-el mért távolság: 20,7 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés 825 m.

Kis híján lekéstem az este kilencórás rajtot. A békák, az észak-keleti országrészre ígértek ködöt, erre én Héregtől, Esztergom utánig ködben autóztam. Alaposan lelassított. Tatabányánál, még több mint félóra tartalékidőm volt, ami Pilisszentkeresztig teljesen elfogyott. Így csak Imre eligazítása és a tömegrajt után tudtam nevezni. Jó sokan voltunk (száznál biztosan, de lehet, hogy még kétszáznál is többen). Még ezzel a késői nevezéssel is simán be tudtam csatlakozni a tömegbe. Mínusz négy fokos hidegben kezdtük meg a túrát, ennek megfelelően jólesett a bemelegítő kaptató. Nem volt nagy a tempó, így épp csak kimelegedtem egy kicsit. A Magas-hegy teteje felé gondoltam rá, szokás szerint meg kéne szabadulnom egy réteg ruhától, azonban nem volt kedvem megállni és lemaradni. Meg különben is, volt egy kezdődő megfázásom, hátha ki tudom izzadni. Sikerült. Persze ehhez kellettek a hosszú kaptatók is. A Magas-hegy tetején látszott, milyen hosszan nyúlik el a túrázók sora, illetve a nyíltabb helyekről milyen jó lesz a kilátás. Az is volt. Minden településen villogtak és durrogtak a tűzijátékok, egyébként pedig szép csillagfényes ég ragyogott fölöttünk.

Leereszkedtünk Pilisszántó szélére, majd az aszfaltról jött egy kis kaptató a Boldogasszony kápolnához. Fölírtam a kódot, újrakötöttem a bakancsot, s mentem is tovább. A túrázókat jelző fényes fénypontok sorából látszik, mennyit fejlődött 10-12 év alatt a Led technika. Az első Tanúhegyek nyomában túrámon, még zömmel szentjánosbogár fényerejű lámpákat láthattam, és használtam, most viszont sok-sok nagy fényerejű fejlámpa volt a túrázóknál. Elég kellemes, csaknem szintút vezetett a következő ellenőrző pontig, az-az Klastrompusztáig. Jórészt széles murvás úton vitt, így fölgyorsulhattam egy kicsit, és megkezdhettem az előzéseket is. Ettől kezdve nagyrészt túrázó csoportok közti térben talpaltam. Elég hamar elértem az ellenőrző pontot. Lepecsételtem az igazolólapot, és folytattam utamat. Következett a túra legmeredekebb és legnagyobb szintemelkedésű emelkedője. Fújtattam rendesen. Kétszer is fontolgattam, hogy rövidebbre kéne fognom a túrabotokat, de végül is ezt megúsztam. Időnként, meredek falú völgyet világít meg mellettem a lámpa. Végre fölértem a Pilis-nyereghez. Újabb pecsét és már ereszkedtem is le Pilisszentlélek irányába. Lefelé is jó meredek az út. Szerencsére, most nem volt hó, mint két éve. Havas-jeges úton sokkal nehezebb lett volna a lefelé. A faluban deresek az aszfalt utak, nem sok jóval kecsegtetve hazafelére.

A falu közepén az előttem menő csoport bevárt, a merre tovább kérdéssel. Életemben egyszer, két éve jártam itt, de még halványan emlékeztem, merre kell menni. Persze a GPS segített igazán sokat. Ettől kezdve, már nem csak néha-néha kellett ellenőriznem, jó irányba megyek-e, hanem nekem kellett tájékozódnom. Hamar meglett a jelzés leágazás, s már kezdtük is a következő kaptatót, ami kisebb megszakításokkal a Két-bükkfa-nyeregig tartott. Csakhamar elértük a kolostorromot, ami teljesen megnyugtatott, jó felé jöttünk. Nem sokat mentünk, amikor a kacskaringós ösvényen rájöttem, tudom már, hol van az az Égett hárs (a túra elején nem tudtam hová tenni). A jelzés elágazásban fölírtam az újabb kódot, s gyerünk tovább. Ettől kezdve, a célig, a zöld jelzést kellett követni, aminek ezen a szakaszán még sosem jártam. Ez a jelzés nem olyan jó, mint az addigiak, de addigra már rég rájöttem, a kis fényvisszaverő négyszögek a mi segítségünkre kerültek a fákra, bár nem hallottam, hogy a rajtnál, az eligazításon elhangzott volna. A nevezéskor viszont hallottam, hogy a szervezők lejárták az útvonalat, s mivel a jelzés elágazásokban, más jelzések irányában nem láttam ilyet, biztos voltam benne, hogy a szervezők helyezték el őket.

Még félúton sem voltunk a következő EP felé, amikor el kezdett csöngeni a telefonom ébresztőórája: három perc múlva Újév. Megálltunk. Éjfélkor ittam egy kis alkoholmentes pezsgőt, s folytassuk tovább. A következő húzósabb emelkedőnél a többiek lemaradtak, s egyedül folytattam. Ahogy a közeledtem a Két-bükkfa-nyereghez, látszott, ott nagy élet van. Megkaptam az utolsó ellenőrző pecsétet, az újévi üdvözlő lapot és a kitűzőt. Az asztalokon nagy mennyiségű süti, sós mogyoró, és sokféle innivaló (főként bor és pezsgő). Ettem pár sütit, s mentem is tovább. Pilisszentkereszt közvetlen közelében, egy jelzés nélküli elágazásban, a térképet és a GPS-t követve, balra tértem a falu felé. A többiek egyenesen mentek tovább. Nekik volt igazuk. A térképen szereplő zöld jelzés lefestve. Nagy eltérés nem lehet, mert talán fél perccel utánuk, háromnegyed kettőkor beértem a célba.

Következett a túra legnehezebb része. Haza kellett vezetnem (~160 km, amiből 80 km dögunalom autópálya). Kezdetnek lenyeltem egy taurinos koffeintablettát (ugyanannyi koffein és taurin van benne, mint 2,5 dl energiaitalban, Magyarországon kívül), utána beindítottam az autót, átöltöztem és hazafelé vettem az irányt. Reggeli ötre sikerült hazaérnem, közben megittam egy liter erős teát. Most nem kellett megállnom aludni (cserében viszont otthon se igazán tudtam elaludni), bár egy meleg hálózsákot bekészítettem a csomagtartóba.

Jó kis túra volt, szuper ellátással. A hideget leszámítva, az időjárás is jó. Csillagfényes, szélcsendes éjszaka. A hideg is csak a megállásoknál zavaró, viszont ennek köszönhetően semmi sár. A túra kezdetekor mínusz négy, a végén mínusz nyolc fok volt. Átöltözés közben, a softshell kabátom két-három perc alatt keményre fagyott.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. Nevezési díj nem volt. Szürkeárnyalatos térképes igazoló lapot, az Imrénél megszokott, csak az egyes szakaszokra vonatkozó jelzéseket, a távolság és szintadatokat tartalmazó itinert, újévi üdvözlőlapot és kitűzőt kaptunk. Saját térkép nem árt, de nem is feltétlenül szükséges. Negyedik alkalommal túráztam a Pilisben, de nem kellett elővennem a saját térképemet. Mivel nem volt nevezési díj, a főszervező azt kérte, ki-ki természetben járuljon hozzá a frissítőpont ellátmányához. Eléggé a vége felé neveztem, így láttam, jókora kupac ellátmány jött össze. Szegény Suzuki! Mire ezt fölcipelte a Két-bükkfa-nyereghez!
 
 
túra éve: 2016
Bodajk-Gaja-völgyi MikulásTúra éve: 20162016.12.08 00:13:29

 Bodajk-Gaja-völgyi Mikulás 25


GPS-el mért, megtisztított távolság 24,6 km. Pontos, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintadat nincs, mert otthon felejtettem az órámat, de a GPS-em 638 m-t mért. Ennél biztosan több, mivel hegyes terepen, az útvonal átszegdeltségétől (az emelkedők számától) függően 10-30%-al kevesebbet számol (csal), mint a tényleges. Jelen esetben 20% fölé tippelem az eltérést. A távolság sem biztosan pontos, mivel a Károlyi kastély kertjében teendő körre, az útleírás nem tartalmazott semmit, azon kívül, hogy érdemes megnézni (tényleg érdemes), a kapott térképből is csak tippelni lehet, és szalagozás sem volt. Mindenki arra ment amerre akart, de így ennek megfelelő a táv is. Én a pontokon meg a rajtban való kódorgással, összesen 25,7 km-t mentem.

A Cuha-szurdok lezárása miatt nem volt lehetséges a Bakonyi Mikuláson, a saját speciális 18-as távom teljesítése, és egyébként is 9-én egyesületi túrát vezetek az Ördög-árokba (Bakonyi Mikulás 12-es táv plussz Kőmosó-völgy és vár), ezért a Gaja-völgyi Mikulást választottam. Abban is reménykedtem, hátha összefutok, a tavalyi Csákberény IVV-s kis túratárssal (Évi) és szüleivel, akik bodajkiak lévén szinte biztos, hogy részt vettek a túrán, de ez nem jött össze.

Reggel szolgálatból mentem túrázni, s az öltözésnél vettem észre, otthon hagytam a Sigma biciklis és túrázós órámat. Elég bosszantó. Háromnegyed kilenc körül értem Bodajkra. Nem kellett sokat keresgélnem a rajthelyet, a sok parkoló autó jelezte. Parkolási lehetőséget már jóval tovább tartott találni. Sokan voltak. Gyors készülődés, és irány nevezni. Az egyesületi csapatunk épp akkor nevezett, így én is csatlakoztam. A gyors két betűs kitérőhöz, erősen lejtős csempe küszöbön csusszantam be a Charlie Chaplin képével díszített ajtónál.

Ragyogó napsütésben, és ekkor még nem túl szeles időben vágtunk neki a távnak. A többieknek jeleztem, csak a bemelegítés idejére maradok velük, utána gyorsítok. A Kálvárián, már sokkal élénkebb, dermesztően hideg szél fogadott bennünket. A gyönyörű panoráma ellenére, amennyire lehetett, rövidre fogtuk a fotózást, s menekültünk lefelé. A piros sáv elérésekor egy kis bizonytalanság, merre térjünk rá, merthogy két irányba is lehet. Elindultunk jobbra, mivel a logika ezt diktálta, s rögvest meg is lett a szalag. Egy fenyőfa takarta. Átraktam a fenyőre, könnyebb legyen az utánunk jövőknek. Az Alba-Regia-forrás felé vivő, erdőszéli lejtő száraz! Eddig mindig úgy jött ki, hogy vagy havas-jeges, vagy sáros volt. Most igen jól haladtunk, de eddigre szét is szakadt a csapat. A kerítésbe vágott kapun átballagtunk, s kényelmes, hangulatos erdei úton, szalagozáson indultunk el a kilátó felé. Mikor megálltak a végét bevárni, elbúcsúztam, és tempóztam tovább. Hamarosan rátértem a K+, majd a friss K▲ jelzésre, s azon értem el a sziklaperemen lévő kilátót. Nem túl magas, de stabil és biztonságos. Fölmentem. A kilátás remek. Gyors fotózás után, irány vissza a K+ jelzésre. Nem egészen félúton összefutottam az egyesületi csapattal. Kényelmes úton értem el az Alba-Regia-forrásnál található ellenőrző pontot. A pontőrök a hideg elől lehúzódtak a forráshoz, de már messzebbről útbaigazított a sült szalonna és kolbász illata.

Pecsételést követően, a kapott töltött kekszet lepasszoltam egy utánam jövő gyereknek, s a kényelmes szintúton mentem tovább. A Fehérvárcsurgói-víztározónál, a tiszta levegőnek köszönhetően gyönyörű a panoráma. Amennyiben északias szél fúj, márpedig most igencsak élénk, ilyen irányú szél fújt, az dermesztően hideg szokott lenni. Most sem hazudtolta meg magát. Ez, és a tarajos hullámok ellenére két horgászcsónak is kint volt a vízen. A zsilipnél, most is lementem egy gyors fotózásra. Mire vissza fölértem, elgémberedtek az ujjaim. Az éles fények, szép képeket tettek lehetővé. Az ellenfényben ragyogó víz is jó téma. Kisvártatva elhagytam a tározó partját, és a falu belseje felé vettem az irányt. Az ellenőrző pont hamar meglett. Pecsételés után, ittam két bögre meleg teát, ami nagyon jólesett. Előbányásztam egy bajor perecet, és indultam tovább. Sehol semmi szalagozás, ezért a térkép alapján kisaccográfoltam, merre kéne azt a kört tenni a parkban. Érdemes volt megtenni. Érdekesek a fémből öntött oszlopfők, illetve a vasból készült díszítések. Lementem a tó közelébe. A gloriette-ig nem mentem el, bár kíváncsi lettem volna rá, nincs-e alatta hulla. Agatha Christie-nél tutira lenne.

Irány vissza a víztározóhoz. Ahogy közeledtünk, úgy erősödött a szél. A Becsali büfé nyitva. Kihagytam, hiszen nemrég teáztam. Siettem tovább. Néhányan lent a vízparton mentek, sőt az egyik hölgy, a völgyzáró gáton sem jött föl azonnal, hanem a víztől úgy két méterre sétált a völgyzáró gáton a lépcsőig. Jeleztem neki, hogy ez nagy vakmerőség volt. Ha ott belecsúszik a vízbe, a csúszós betonon nem tud kijönni, csak a lépcsőn, addig meg vagy sikerül elúszni kihűlés nélkül, vagy sem. Menteni, kötél nélkül nem lehet.

Szokásom szerint, az egyik horgászállásnál lementem fotózni. A felcsapó hullámoktól, közel méter szélesen volt jeges a part. Megnézhettem, hogyan jelölték ki a bojlis helyeket, amit a Magyar Horgászban és a Pontyvilágban is említettek. Ballagtam tovább. A pisztrángos tónál a Mikulástól kaptam a pecsétet, egy mandarin kíséretében, amit helyben megettem. Irány a vadászház. Hosszú, de jórészt lankás emelkedő következett. Szépek a völgy sziklái. Itt már előjött, hogy az alacsonyabban álló nap, csak a völgy fölső részét világítja meg. Szép a látvány. A vadászháznál fölírtam a kódot, és elindultam visszafelé. A K▲ jelzés újbóli elérésekor megkezdtem a Vaskereszthez vezető kapatatót. Nem vészes. Kilátás, csak egy szektorba van, de az jó. Itt a szél sem olyan vészes. Jó meredek ösvényen ereszkedtem le az Ádám-Éva fáig. Néhol az ösvényről már lehetett látni a Gaját. Jó kis hídon kelhettem át a patakon. Ügyesen csinálták meg. Az igen masszív vasszerkezet nem látható.

Következett a túra leglátványosabb része. A korábbi esőzésektől még jó sok víz van a patakban, és még mindig fátyolos egy picit. Nagyon szép a patak. Itt is csak a völgy fölső részét sütötte a nap. Fantasztikusak, ahogy a fehér dolomit sziklák világítottak a napfényben. Sajnos a fényképezőgép érzékelője nem tudta visszaadni a látványt. A világos részek beégtek, így hát csak az emlékeimben őrzöm a látványt. A Varjúvár előtt megkaptam az utolsó ellenőrző pecsétet, fölmásztam a kaptatón, ami így száraz úton, csak szimplán, jó meredek. Ahogy szoktam, most is több helyen megálltam fotózni, hiszen a látvány gyönyörű. Végül el kellett hagyni a hegy peremét, és már csak simán begyalogolni Bodajkra. Ez egyszerűen hangzik, de a valahai sípályán lejutni nem is volt olyan könnyű. A hegyek északi lejtőin, illetve az árnyékos völgyekben még mindig megmaradt a dér. Ezt a lejtőn, a sok láb már síkos jéggé taposta, ezért elég óvatosan kellett haladnom. A kilátás a Vértes irányába kárpótolt az óvatoskodásért. Leértem, és hamarosan beértem a célba. Leigazoltam, s amíg elkészült az oklevél, ettem egy kis zsíros kenyeret. Az oklevél átvétele után, hazafelé vettem az irányt.

A tiszta levegőnek és a nagyon éles fényeknek köszönhetően, a Gaja-szurdok és környéke, a szokottnál is látványosabb. A hidegnek köszönhetően, szinte végig száraz utakon gyalogolhattam. A Varjúvárat leszámítva, egyik ponton sem kínálták, vagy adták az ellátmányt. Mindenki csak úgy gondolomra vette el, mondván, biztos azért van ott. Azt, hogy a Pisztrángos tónál a mandarinon kívül más is van, csak beszámolóból tudtam meg. Ennek megfelelően, az ellátmánynál nem is soroltam föl. Erre egy kicsit több figyelmet kellene fordítani.

A túrán elég sok gyerek vett részt, elvégre is róluk kellene szólnia a Mikulás túrák rövid távjainak, és a 25-ös táv is éppen csak középtáv, bár elég szintes. Lehetne egy köztes távot is szervezni azoknak a gyerekeknek, akiknek a 10-es táv már kevés, a 25-ös pedig sok. Az oda-vissza szakaszok monotonak lehetnek a gyerekek számára. Ha a három ilyen szakaszt (Károlyi-kilátó, Károlyi kastély és a vadászház, amiből az első és az utolsó jócska szintmegtakarítást is jelentene) kihagynák, akkor 18-19 km-es táv jönne ki, ami jó lenne ilyen köztes távnak.

A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 1300/1100 Ft-ért színes térképes itiner, igazoló lap, oklevél és kitűző járt. Saját térkép nem feltétlenül kell, de azért nem árt ha van. Az Alba-Regia-forrásnál csokis töltött keksz, Fehérvárcsurgón tea és valamilyen apró süti, a Pisztrángos-tónál mandarin, a Varjúvárnál Balaton szelet, a célban pedig zsíros kenyér és tea volt az ellátmány.
 
 
Magas-Bakony Teljesítménytúrázója/Kőris-hegy/Kőről-kőre a Bakonyban/Szent GellértTúra éve: 20162016.11.23 19:28:03

Kőről kőre a Bakonyban, 20-as táv GPS-el mért távolság: 23,4 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 700 m. Azt hiszem, lassan már szokásszerűen írhatom le, ez az általam megtett táv és szint. Ez esetben csak párszáz méter távolsággal és 20-30 méter szinttel tértem el a kiírásban szereplő útvonaltól. Jobban járok, ha még egy helyen eltérek.


A 20-as táv rajtja, az 50-es után egy órával kezdődött, de hét órakor, még így is könnyen tudtam parkolni. Gyors készülődés és irány nevezni. Viktor harsányan üdvözölt. Gyorsan beneveztem, ittam egy kólát, s egy kis beszélgetés után megkezdtem a táv teljesítését.


A kék négyszögjelzés megszokott kaptatóján melegítettem be. Mivel előző nap is túráztam, és az egyesületi túrán, 17 km-en 700 m szintet (ebből az elején 250 m 15% körüli meredekségű, míg a Holes-árokból kifelé 120 m 30% körüli meredekségű volt) szedtem össze, ez most kevés. Nem akartak bemelegedni az izmaim. Mire elértem a sárga forrás jelzés leágazását a Kőris-hegyre vezető aszfalt útról, nagyjából meg is volt az a három páros, akikkel a túra nagy részén kerülgettük egymást. Előző éjjel esett az eső, ami nem túl jó előjel, az útvonal ismeretében. Nem egész két hete jártam erre, igaz akkor ellentétes irányban, így nem számítottam arra, hogy a favágók ennyire tönkreteszik az akkor még igen kellemes füves földutat. Most nagyon sáros. Próbáltam kikerülni a nagyon saras részeket, de nem mindig sikerült. Később, ahogy ez történni szokott, már csak a szemmel láthatóan nagyon mély saras részeket kerültem ki, a bakancsnak már úgyis mindegy. Szóval, nem egész két hete jártam erre, s most a szalagozás ellenére is benéztem egy elágazást. Kerültem is vagy 30 m-t. Mivel még mindig nagyon éreztem az előző napi túrát és az előző este megfeledkeztem a magnézium utánpótlásáról, ezért az Árpád-kútnál úgy döntöttem, kipróbálok egy nagy dózisú folyékony készítményt. Ha túl sok, legfeljebb nagyon megfürgülök. Nem következett be. A P+ jelzés elérésekor végre úgy éreztem, meg van a teljesítményem. Végig jól éreztem magam. A zöld háromszögjelzés elérésekor a látási viszonyok még nem a legjobbak, de azért nem panaszkodhattunk. A szél viszont jobban ért.


A völgy alja közelében, egy frissen javított útra értünk, ami később a hegy oldalába frissen bevágott murvás útba megy át. Később azt láttam, fölmegy az Oltár-kő fölötti hegytetőre. Az erdőirtás egy részén is túl vannak már. Csak tudnám, miért erre vitték, amikor a Gulya házhoz menő aszfaltról könnyebb lett volna a megközelítés. Minden esetre meg kell keresnem az út végét is. Most azonban a háromszögjelzésen először a Gerencét kellett keresztezni, amibe sokkal több a víz, a megszokottnál. A kaptatón hamar fölértem az Oltár-kőhöz. Fölírtam a jelszámot, s gyerünk tovább. Úgy döntöttem, nem megyek vissza a zöld háromszögjelzésen, hanem a Judit-forrástól levezető zöld forrásjelzésen ereszkedem le a szurdokba. Rövidebb, sokkal szebb, de jóval nehezebb is, mint a kiírás szerinti útvonal. Én viszont jobban szeretem. Aki a zöld jelzésen megy, nem tudja, hogy ez a szurdok messze leglátványosabb része. Egy kisebb eséssel sikerült abszolválnom a lejutást. Az a páros. aki velem egy időben indult el a kiírás szerinti útvonalon, ugyanakkorra ért le, mint én. Kikapaszkodtunk a völgyből. Irány a Csúcs-hegy. Volt egy két mocsaras rész. A zöld jelzés és a P+ jelzés is frissen újra murvázott utat keresztez. Ezeket az utakat is felvettem a sürgősen bejárandók közé. Sejtem, hogy hol a másik végük. A Csúcs-hegyről levezető P+ jelzés nem egy leányálom. Mintha áthelyezték volna a villanypásztort. A Szent-kút előtt, néhány nagyon csúszós szakaszt kellett leküzdeni. Utána viszont kényelmes murvás úton szaporáztam lépteimet a Hajagok irányába. Hm. Gyanús! A rövidítésem ellenére is nagyobb a résztáv, mint az itinerben szereplő. Van rá esély, hogy a végeredmény is több lesz. A Hegyes-kő előtt el kellett hagynom a kényelmes murvás utat.


A piros négyszögjelzés hosszú, de lankás kaptatójában ezúttal sem csalódtam. Sáros, mint aszályos időszakok kivételével mindig. Számomra a Hegyes-kő és a Fehér-kő is inkább négyszögletes bástyának tűnik, a hozzátartozó várfallal. Az utóbbitól nagyon köves az út. Jobb, ha a lába elé néz az ember. A Szekrényes-kőnél kisebb csalódás: az ösvényről simán el tudom olvasni a kódot. Úgy tippeltem, fönt lesz a hegyen. Az Imrétől szokatlan ez a lazaság. Itt követtem el azt a hibát, hogy maradtam a jelzésen és nem mentem föl a hegygerincre. Az ösvény sáros, köves, bedőlt fás. Mint azt egy pápai túratársnő megjegyezte, a Burok-völgyhöz hasonló a járhatóság, csak nem olyan szép. Azért van egy-két szép szikla. A hegyen vezető út látványosabb. Végre kikaptathattam a murvás útra. Az arról való letérést persze, a jó szalagozás ellenére benéztem. A GPS szerint itt kéne menni, de az új tulajdonos lezárta az utat. Nos, itt is „hosszabbítottam” úgy 50-60 m-t. Hamarosan elértem az Augusztin tanyát. Lepecsételtem az igazoló lapot, s gyerünk tovább. Ettől a szakasztól, majdnem a túra végéig egy pápai párossal mentem együtt. A Rák tanya is hamar meglett, s jött a meglepetés. A Hajagokra vezető útról, frissen murvázott út készült a tanyáig. Ezt emlegethették egy másik murvás út építői szeptemberben, mint ez évben épültet. (Remélem a Pénzesgyőr felé vezető szakasz is jobban járható lett.) Ezen ballagtunk lefelé a hegyről. Amikor a sárga jelzés letért róla, és az úttól úgy 20 m-re vezetett, maradtunk az úton. Később, immár szándékosan tértünk le a jelzésről, s inkább a hegy peremén mentünk, mivel a meredeken letörő hegyoldal és a kilátás is pazar. Az egyesületi túrákat is inkább itt viszem, mint a jelzésen. Kicsit elbambultam, s későn tértünk vissza a jelzésre. Újra kiértük a murvára. Azon úgy belendültünk, hogy simán elrongyoltunk a jelzés következő letérése mellett. Itt a jelzés levág egy méretes hurkot. Visszahelyesbítettünk. Az a páros, aki itt ért utol bennünket, legközelebb Bakonybélben került elébem, de addigra én már túl voltam egy kapucsínón a Füsti sörözőben. Ennyivel hosszabb a murvás út.


Csakhamar újra elértük a Hegyes-követ. Még ekkor is jöttek velünk szembe a későbben induló túrázók. Eddigre igazán kellemessé vált az időjárás. A faluban kifejezetten melegnek tűnt az idő. A célba érés már csak egy kis menetgyakorlatot jelentett. Beértem, átvettem az oklevelet és a jelvényt, vettem egy kólát, és hazafelé vettem az irányt.


Az éjszakai eső után, igazán kellemes időjárás kerekedett, hangulatosabbá téve a túrát. A sár nehezített rajta, de így sem nehéz, viszont jó pár helyen látványos.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1200 Ft-ért szürkeárnyalatos, cartographi-ás térképes igazoló lapot, oklevelet és jelvényt, kaptunk. Saját térkép nem feltétlenül szükséges. Ehhez azért hozzá tartozik, hogy hazai terepen túráztam. A rajtban Balaton szelet, a célban pedig 200 Ft-os italjegy volt az ellátmány. Ahol szükséges volt, ott korrekt szalagozás segítette a tájékozódást. Az Imre túráin számomra szokatlan, hogy egyáltalán van szalagozás.


Egy kis frissítés:


A beszámolóban említett friss murvás utakat bejártam. A P+-t a Csúcs-hegynél keresztező út, a Bakonybélből a Hajagokra vivő murvás utat köti össze a Csúcs-hegyen át a Bakonybél - Somhegypuszta közti aszfaltúttal. Van egy átkötése a Z jelzés által keresztezett útra is, illetve egy zsákutcája. Ez utóbbiból, alighanem földúton le lehet menni a Szömörke-völgybe.. A zöld jelzés által keresztezett murvás út (egy rövid szakaszon azon megy a Z), mint murvá út zsákutca. Földes, illetve füves útón, elég könnyen át lehet menni róla a  Kertes-kői-szurdokba vivő Z háromszög jelzésre, közel a Som-hegyhez. A közvetelenül az erdő széléről jobbra induló út rosszabb, mint a jelzett. A szurdok előtt lévő új út, ami fölvisz az Oltárkő flé, nem murvás, de most készült földút. Nagy darabos murvát, csak a Gerence keresztezésekor használtak. A fölső vége dagonyás. Fönt viszont csatlakozik egy murvás úthoz, ami a Szömörke-völgy irányába visz, majd úgy kanyarodik, hogy alig 2-300 m-re visz a völgytől. Ahhoz képest, hogy az idén készült, a minősége gyakran katasztrófális. Van egy zsákutca leágazása. Földút folytatása van ennek a résznek is, de a favágók szerint az is zsákutca. Később az Iharos-tetőn, illetve a Gulyaház közelében járva, ebben biztos vagyok. A murvás út fő ága, az Új-erdőnél éri el a Hajagokra vivő murvás utat. A szombat éjszakai eső óta már járt rajtuk egy montis.


Figyelem! A Ráktanya - Pénzesgyőr közti P+ jelzést úgy néztem, hogy az Iharos-tető előtt, az erdő szélén le fogják zárni kerítéssel. Az út közepén már ott az oszlop, illetve az út két oldalán a kerítés. Nem tudom, hogy a Pénzesgyőr felőli vége hogy áll. Aki erre jár, tervezzen tartalék időt, az esetleges visszafordulásra, illetve jelzetlen utakon történő kerülésre! Nekem, a Kertes-kői-szurdok felé, már úgy kellett átmásznom a kerítésen. Lehet, hogy ezzel Pénzesgyőr kiírja magát a Bakony túrázó állomásai közül. A zöldön a szurdok felé nem lehet normálisan elmenni, a Zoltay-forrás felé vezető ágán pedig bekerítetlen gazdasági épületek mellett kell elmenni, amit néhány nagy testű kutya őriz. A  faluból Zirc felé kimenve az országúton, térkép és GPS segítségével jelzetlen úton ki lehet kerülni a kutyás részt.

 
 
Bakonyi BarangolásTúra éve: 20162016.10.12 21:53:35
Bakonyi Barangolás 30
GPS-el mért távolság: 31,7 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 990 m. Ez ismét csak az általam megtett útvonal adatait jelenti, hiszen ötször is „eltévedtem”. Kettő már az indulásnál biztos volt, hármat pedig attól tettem függővé, milyen lesz az idő és hogyan viselkedik a térdem.

Túra előtt este, nehéz döntést kellett meghoznom. Ajkára, vagy Bakonybélbe menjek túrázni. A térképvázlat alapján, az ajkai is sokkal jobb, mint a zöld túra, eddig, általam is teljesített változata. Végül pénzfeldobással döntöttem.

Hét óra után pár perccel értem Bakonybélbe. Később, mint terveztem, de az idei őszi túraszezonban ez volt az első nap, amikor jeget kellett kapirgálni a szélvédőről, ráadásul két helyen is szarvasok keresztezték az utamat, óvatosságra és lassúbb haladásra intve. Még tavalyhoz képest is könnyebben, a rajttól alig 300 m-re találtam parkolóhelyet. Délutánra aztán már megtelt a falu autókkal. Gyors készülődés, és irány nevezni. Nem tolongtak a rajtban. Beszélgettünk Viktorral egy kicsit. Két új murvás útszakasz készült el a falu közelében az elmúlt két hétben, ami azt jelenti, azokon a részeken is erdőirtás várható, ami egy túrázó számára minden, csak nem öröm. A montisoknak viszont új útvonal lehetőséget jelent.
Beneveztem, megnéztem a térképet, s hajrá!
Kényelmesen ballagtam ki a faluból. Nem kellett sokat menni, hogy kezdetét vegye a bemelegítő kaptató. A Hajmás-sarokig folyamatosan emelkedik az út. Itt kezdődik az első frissen elkészült murvás út. Jobbra kell rátérni, s levisz a Suttonyhoz. A középső szakasza készült el most. A két vége már évek óta murvás. Ballagtam tovább. Egy kis szusszanásnyi lejtő, majd újabb rövid emelkedő, és elértem a Vörös-földet. Mivel az erős páraréteg fölemelkedett, ezért megkezdtem az első feltételes „eltévedést”. Irány jobbra. Maradtam a murván, majd fölmentem a meddőhányó tetejére. Eddig 276 m szintet szedtem össze. A montisok nagy része ismeri ezt a pontot, a gyalogosok közül viszont csak kevesen. Tavaly is leírtam, ez a Bakony egyik legjobb kilátópontja. Kedvező légköri viszonyok között, mint például a túra előtti hét péntekén, amikor montival jártam erre, a Csatár-hegytől – Pannonhalmáig (Csatár-hegy, Hajagok, Papod, Som-hegy, Kőris-hegy, Pannonhalma, a kisebb hegyeket nem említve) terjed. Most sokkal kevesebbet látni. A látvány mégis érdekes, mert a páraréteg alá besüt a nap, és egy szinte világító sávot képez a hegyek fölött.

Lementem a hegyről és ballagtam tovább. Kellemes séta következett a Király-kapuig, ahol Effemm-től kaptam a pecsétet. Frissítést követően folytattam a túrát. Amikor a piros jelzés elhagyja a volt vasút nyomvonalát, megkezdtem a következő „eltévedést”. Maradtam a vasút nyomvonalán. Már a túra előtt eldöntöttem, megnézem, milyen állapotban van ez-az út. Valamikor jártam rajta montival. Ha le van kaszálva a fű, most is jó és hangulatos, bár majd másfél kilométerrel hosszabb, mint a jelzésen vivő. Naná! Azon a 15 - 20% körüli lejtőn gőzmozdony se le, se föl nem tud menni. Két helyen láttam szarvast. Először két szarvastehén szedegette az úton a bükk makkot, később egy termetes, de fiatal szarvasbika sétált le az útról. Csakhamar becsatlakozott a piros jelzés is. A hídpillérekig mentem rajta, majd következett a kaptató a Witt-emlék felé. Újra kimelegedtem. Ahogy nőnek a fák, úgy lesz egyre kevésbé látványos ez a rész. A kilátóból sokkal gyengébb a panoráma, mint a Vörös-földről. Még a Kőris-hegy teteje sem látszik. Mentem tovább. Egy elég gazos ösvény vitt vissza a piros jelzésre, amit a Suttonynál elhagytam, s a murvás úton mentem Gerence-pusztáig (harmadik „eltévedés”). Egyszerűen nem szeretem a piros jelzés ezen szakaszát. Őszintén szólva, máshol sem értem, ha nincs semmi különleges látnivaló, miért kell egy murvás-, vagy földúttól 50-100 m-re, azzal párhuzamosan vinni jelzést. Lényeg, kényelmes gyaloglással értem el a következő ellenőrző pontot.
Pecsételés után, irány az Odvas-kő. Egy pár, akiket láttam is a murvás útról, amint lent a piroson baktattak, megkérdezték, jó felé mennek-e a 30-as távon, mivel abból, hogy én a murván mentem, az általuk se nagyon díjazott szakasz helyett, úgy gondolják, elég jól ismerem ezt a részt. A kaptató lábához érve fölírtam a megtett utat és a magasságot. Azután megtettem ugyanezt a barlangnál, s fönt a tetőre fölérve, a meredek rész végén. A barlangig 280 m alatt 81 m szintet szedtem össze, majd a tetőig 70 m-en újabb 21 m-t. Az első rész átlagmeredeksége 28,9%, a másodiké 30. Összesen pedig a 350 m-en 102 m, 29,1%-al. Persze ez, csak az átlag, szóval vannak 40% körüli részek is. Ha belegondolunk, hogy a 30%, nem egészen 15 fokos meredekséget jelent (szögmérőn elég jelentéktelennek tűnik), s mégis majd kiköpjük a tüdőnket, mire fölérünk! Kicsit előreszaladva, a kék barlangjelzés meredek része, „csak” 23,4%-os, mégis igen örülök, ha esés nélkül sikerül leérnem a Kőris-hegyről.

A Kőris-hegyre vezető kaptató többi része hangulatos, de erőt szívó, elvégre több mint 400 m szintet szedünk össze. Az aszfalt elérése után, amikor a kék jelzés levág egy kanyart, úgy döntöttem, nem megyek vissza az aszfaltra, hanem levágom a következő kanyart is (negyedik „eltévedés”). Itt a távolságot meredekségre váltottam. (Tervezem, hogy megnézem, mi a legrövidebb út, Bakonybélből a Kőris-hegyre. Eddigi túráim és a térkép szerint, valahol 6 km körül lehet. Ezzel az eltévedéssel, már minden szakaszán jártam, immár csak egyben kellene megtennem.) A radar előtti parkolóhoz lyukadtam ki.
A kilátónál újabb pecsét. Hosszabbra vettem a túrabotom, s irány lefelé. Mindig tartok ettől a lejtőtől. Kíváncsiságból, itt is fölírtam a meredek rész kezdetének és végének adatait: 350m-en 82 m-t ereszkedünk, ami átlagban 23,4%-ot jelent. Persze itt is van cirka 40% körüli rész. A legmeredekebb szakaszt megúsztam, viszont a könnyebb részén (benne van a 350 m-ben), megcsúsztam egy avar alatti hosszanti faágon és estem egyet. Végül csak leértem. Rövid aszfaltos szakasz, majd a szokásos igen rossz földút, ami frissen ásott méretes gödörben végződik. A Tekeres-kút-ároktól egy szakaszon rendbe tették a földutat, tehát itt is erdőirtás lesz. Javarészt bükkös területen vezet az út, akár csak a két új murvás útszakasznál. A bükkös erdők tarvágásánál szerintem csak erdőirtásról beszélhetünk, ugyanis a bükkösök önmagukban megújulni képes erdők, ezért ez a letermelési mód nem szükségszerű (ezzel erdőmérnökök is egyetértenek). Sokkal inkább nevezhető környezetvédelmi bűncselekménynek. A Nyugat-Magyarországi Egyetemen többféle tarvágás nélküli felújítási módot is kidolgoztak.

A kék és zöld jelzések találkozásánál megkaptam az utolsó ellenőrző pecsétet. Kisvártatva ismét letértem a jelzésről (ötödik „eltévedés”), és jelzetlen ösvényen elmentem a Pörgöl-barlanghoz. Ma már kissé nehezebben követhető az ösvény, mint pár éve. Nő az újulat. A favágók is trehányak. A kidőlt fák esetében csak a törzseket és a nagyon vastag ágakat vitték el, a többit otthagyták az ösvényen. Legközelebb metszőollót is kéne vinnem. A barlang és környezete szép. A denevérek lakta hátsó része le van zárva. Ismét csak jelöletlen, de a sárga ómega jelzésnél könnyebb ösvényen leereszkedtem az aszfaltútra és visszatértem a kiírás szerinti útvonalra, amelyen besétáltam a célba. Átvettem a kitűzőket és az emléklapot, ettem egy kis zsíros kenyeret, majd hazafelé vettem az irányt.

Nem a legkönnyebb túra, de elég látványos, legalább is szerintem látványosabb a 40-esnél. Az időjárás változó. Hol borult, hol napos, de a szél mindenütt csípős volt.

A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelő. 1600/1400 Ft-ért szürke árnyalatos térképes itineres igazoló lapot, emléklapot és 2 db kitűzőt, kaptunk. Saját térkép szükségtelen. A Király-kapunál kétféle nápolyi, víz és többféle szörp, a Kőris-hegyen víz, a célban zsíros-, margarinos- és lekváros kenyér, vegyes vágott savanyúság, lila hagyma, víz és többféle szörp volt az ellátmány. Változatlanul problémának látom, hogy a Királykapu és a cél között nincs semmi kalóriapótlás. Célszerűbbnek látnám a frissítőpont áthelyezését a Királykaputól (6,8 km), vagy a Witt-emléktáblához (11,6 km), vagy Gerence-pusztához (15,7 km).
 
 
EsztergomTúra éve: 20162016.09.17 20:39:21
Esztergom IVV 20

GPS-el mért távolság 18 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés 660 m.
Egy kisebb megfázás miatt választottam a gyalogtúrát erre a hétvégére. A tervezettnél egy kicsit később, de még így is a rajtidő elején értem Esztergomba. Hazafelé kipróbáltam a GPS navigáció által javasolt útvonalat. Pár km többlet árán lehet nyerni egy negyedórát, és sokkal nyugodtabb is az út Szlovákián keresztül, Esztergom és Komárom között, mint az 1-es és 10-es úton. A nevezés gyorsan megtörtént. Nevezési lapot nem kellett kitölteni és az igazoló lapara sem került név. Ez részben egyszerűsít, de egyben jelzi, a szervezők nem fognak keresni egyetlen hiányzót sem, hiszen nem rendelkeznek túra alatti elérhetőséggel. A nevezéskor elmondták, hol kell majd nagyon figyelni az útvonalon, az ösvény bozótossá válása miatt. A kék IVV jelzést kell követnem és kész.

Elindulva, hamar jött az első dilemma. A térkép szerint menjek, vagy a jelzés szerint. A kettő nem egyezik. Követtem a jelzést, ami hamarosan visszatért a térképi útvonalra. A TESCO magasságától, egy szűk, valahai pincesorból kialakított utcán, megkezdtem a bemelegítő kaptatót, ami egy kis megszakítással, egészen a Vaskapuig tartott. 4,6 km-en 270 m szintet sikerült begyűjteni, zömmel 10 % fölötti meredekségű emelkedőn. Ennek jó részét, már ismertem, a Becsület útja túráról, s tudtam, hogy szívatós lesz. Közben helyenként szép a kilátás, de ehhez gyakran le kell térni egy kicsit a jelzésről, de ezek a letérések alaposan kitaposottak. A levegő elég párás, de remek a kilátás. Próbáltam is beazonosítani a Bajnai és a Csolnoki teljesítménytúrák hegyeit (Gete, Epöli Kőszikla-hegy …), általában sikerrel. A Vaskapunál elértem az első ellenőrző pontot.

A pecsételés után, a kilátás kedvéért tettem visszafelé egy kis kitérőt, amit később levontam a távból. Folytattam az útvonalat. Lejtős, hangulatos szakasz következett a mély völgyben, ahol már kifejezetten jólesett az árnyék, mivel egyre melegedett az idő. A megfázás miatt, a hosszú ujjú mezt végig magamon hagytam, még amikor nagyon melegem volt, hátha, ahogyan már máskor is, sikerül kiizzadnom a kezdődő betegséget. Sikerült. A Fári-kút után jött az első kisé benőtt elágazás, amire fölhívták a figyelmet. Gond egy szál se. A dzsindzsás rész rövid, amit viszont egy hosszú, ismét 10% fölötti meredekségű kaptató követett a Maróti-hegyek gerincére. Fölérve, egy túratársnak megjegyeztem, a kiírás szerinti 500 m szintből, már 507-t sikerült begyűjteni. Elsőre nem kapcsolt. Utána ő is derült rajta egy jót. Egyértelmű lett a szint több lesz, mint a kiírásban. 7,8 km-en szedtük össze ezt az 507 m-t. A végére kiderült, nem 12, hanem csak 10 km volt hátra. Ez azért már könnyebb. A gerincúton kerülgethettük a pocsolyákat, egyébként kellemes út. Elkeverés nélkül megvan az Enyedi halála utáni letérés (erre is felhívták a figyelmet). Télen látványos lehet ez az út, mivel jobboldalt jó meredek, helyenként sziklás lejtő van, amit most zömmel takarnak a lombok. A gyaloglást, egy kis bozótharc színesítette. Túrabottal is nehéz áttörni a szederindákon. Össze is szedtünk pár karcolást és szúrást. Ezt is jelezték előre, azzal, hogy sajnos a kolléga, aki takarította volna, megsérült mielőtt ideért volna, s nem tudta megcsinálni. Hosszú lejtőn ballagtunk le a Barát-kúthoz, ahol megkaptuk a második ellenőrző pecsétet. Ismét egyedül folytattam. Az út könnyű és kellemes, bár a tűző napos részeken kissé meleg. Ami azt illeti, a Maróti-hegyek gerincére vezető kaptatón, árnyékban is melegebb volt, vagy legalább is úgy éreztem. A nyílt részeken, a meleget ellensúlyozta a remek kilátás.

Egy helyen megváltoztatták az útvonalat, mert a sárga jelzés nem igazán járható, mivel a tulajdonos lekerítette. Az új útvonalra is felfestették az IVV jelzést, tehát a tájékozódás nem nehéz. Ezen a szakaszon volt az utolsó emelkedőnk, s már csak a pincék között le kellett ereszkedni a városba, és besétálni a célba. A városi szakasz nem igazán izgalmas, de hát az szinte sosem az. A számítottnál korábban értem be. Átvettem a kitűzőt, s irány haza. Ha még egyszer eljutok erre a túrára, akkor kibővítem egy térképen, 10 km-es kitérővel, a Hideglelős-kereszthez, ahonnan remek a panoráma, de jó meredek ösvényen közelíthető meg. Szerintem, a rajtidő kezdetén indulva be is lehet érni a célzárás előtt.

Kellemes, gyakran látványos túra. Amint eltávolodtunk egy kicsit a várostól, hangulatossá válik az erdő.

A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 500/400 Ft-ért színes térképes igazoló lap és kitűző járt. Saját térkép nem árt, de lehet nélküle is boldogulni.
 
 
Alpannonia teljesítménytúraTúra éve: 20162016.09.05 21:56:30
Alpannonia 25
GPS-el mért távolság 34,5 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés 1110 m. Az adat, csak az általam megtett útvonalra vonatkozik. A Szent Vid kápolnától tettem egy kitérőt az Írott-kőre.

Ezen a hétvégén is komoly dilemmát jelentett, melyik túrát válasszam. Egy elmaradt, így 3, általam kedvelt túra közül kellett választanom: Velence kerékpáros túrák, Alpannónia és a Tátika-Rezi. Utoljára a Vértesi Barangoláson talpaltam, így inkább a gyalogos túrák vonzottak. Megnéztem, kell-e fizetni a 86-os út Szombathely-Vát közötti részéért. Nem, ráadásul másfél órával többet alhattam, ami el is döntötte a kérdést. A 2013-as beszámolómból tudtam, szombaton fizetni kellett a parkolásért Kőszegen, s ma Magyarországon alig elképzelhető, hogy ez pozitív irányba változzon, ezért a szokottnál korábban indultam. „Nem is csalódtam”. Alternatív terv megvan, a Jurisics gimnázium előtt tettem le a kocsit. Irány nevezni. A kiírás szerinti rajthelyen, csak egy papírlap fogadott: Rajthely a várban. Irány a vár. Szerencsére alaposan kitáblázták, ott hol található. A GPS szerint 980 m-tettem meg idáig. A valóságban csak kb. 4-500 m (a legközelebbi parkolóhely: 405 m) a távolság, ha a gimnáziumtól rögtön a várba megy az ember. Gyorsan beneveztem. A főszervezőnek elmondtam, valószínűleg el fogok térni az útvonaltól, mert fel akarok menni az Írott-kőre, ha már olyan közel (3-4 km). járok hozzá. Megnéztem a térképet és az itinert, s már indultam is.

Az útvonal a gimnázium mellett vezetett, ezért megálltam, s kiraktam a hátizsákból a Balaton-felvidék atlaszát és a két addigra lemerült GPS akkut. Ez utóbbi előrevetítette, gond lesz. Alighanem tönkre fognak menni. Az ezelőtti két garnitúránál is így történt. Feltöltés után egy hónappal, kicsit később, meg már egy-két nappal is alig maradt kapacitásuk. A parkolóban, éppen Zoli készülődött a rajt felé két gyerkőccel. Ők a rövidebb távra neveznek.

Ballagtam tovább. A Savanyú-víznél megálltam, s ittam egy bögrével. Érdekes, de kevésbé vasas, mint utoljára. Kellemes, nem túl meleg időben talpaltam tovább, kifelé a városból. Kiérve, szőlők mellett, majd kellemes erdőben mentem Cák-ig. A falu után, ismét szőlők. A füves út helyett, lementem, az attól kb. 10 m-re vezető a köves útra, mert nagyon lucskos a fű. Beértem Velembe. Szép a rálátás a Szent-Vid kápolnára. A falu is hangulatos, de az útvonal nem érint semmilyen „ittasellátó” helyet. Eddigre eldöntöttem, megnézem, hogy bírja a hónapok óta vacakoló térdem az emelkedőt, s csak akkor Megyek föl az Írott-kőre, ha a kápolnáig nem lesz semmi gond. Igaz, az eredetileg tervezett Hosszú-völgyön át rövidebb lenne, de inkább a biztonságra játszom. Szerencsére, egyáltalán nem jelzett a térdem, s ez így maradt az egész túrán is. A kápolnánál jelzett a GPS: lemerült a második akku szett is. Erre számítva, már vagy három éve van a hátizsákomban két használatlan ceruza elem, így azokat raktam be, s azok csont nélkül végig bírták a túrát. Arra számítván, hogy melegedni fog az idő, levettem a hosszú-ujjú mezt. Hiba volt, nem így történt. Inkább hűlt az idő, s ma (hétfőn reggel) már éreztem is, sikerült megfáznom.

Az aszfaltot elérve, a kiírástól eltérően balra rátértem az egyébként a Hörmann-forráshoz vezető aszfalt útra, s azon ballagtam egy hegyes szögű kanyarig. Ott rátértem a jobboldali, kiváló murvás útra, amelyen elértem a piros jelzést. Nagyon kellemes, és hangulatos ez a szakasz, amit egyébként a hegység nagy részéről el lehet mondani. A piros és később a kék jelzés mentén, sajnos nagyon sok a 80-100 éves kiszáradt fenyő. Az Írott-kőre vezető végső kaptatón, jobb az út, mint eddig bármelyik túrámon. A meredek rész elején, valakik kis tornyocskákat emeltek a kövekből. Egész hamar fölértem. Odafönt, apuka pihent három gyermekével, bár szemmel láthatóan, a gyerekek már regenerálódtak. Nyomtam egy pecsétet a túrajelentésre, majd megkérdeztem a figyelő gyerkőcöket, szeretnének-e ők is pecsételni. Naná! Így a túra igazoló lapjára került még néhány OKT pecsét, alaposan dokumentálva a kitérőt. Az idő jó, így irány a kilátó. A gyerekek észrevették, ott is van bélyegző. Sajnos ott már nem lehetett pecsételni, mert a gumi nyomólap már hiányzott belőle. A kilátás csak elfogadható, mert igen párás a levegő, de azért megérte felmenni. Elköszöntem a gyerekektől, fölvettem a hosszú-ujjú mezt, s irány a Hörmann-forrás. A határ menti jelzésen elég sokan jöttek szembe, köztük olyanok is, akiknek a kezében, a túra igazoló lapját láttam. A forrásnál sehol az ellenőrző pont. Szerencsémre a főszervező egy csoportot kísért a forráshoz, így kiderült, a parkolónál van a pont. Csak esős időben jönnek a forráshoz, mert ott van esőbeálló. Irány a parkoló.

Bélyegzés után, vissza a forráshoz. Vételeztem egy bögre vizet, amit lefelé menet ittam meg, néha a nyakamba is löttyintve egy kicsit. A vizet egyébként az ÁNTSZ nem javasolja ivásra, bakteriológiai okok miatt. Csakhamar elértem a Stájer-házakat. Jól néznek ki az őszi napsütésben. Az idő újra melegszik. Ballagok tovább. A Szikla-forrás szintén hamar megvan. Épp csak csöpög a víz, hát kihagytam. Jó kis kaptató következett a Zeiger-nyeregre, majd kényelmes séta jórészt lefelé, a Hét-vezér-forrás traverzéig, ahol rátértem a kék jelzésre, s azon fújtattam az Óház-tetőig, ahol megkaptam a következő pecsétet. Végre olyan az idő, hogy érdemes fölmennem a kilátóba! Tényleg szép a panoráma. Nézelődtem egy darabig, beszélgettem egy kicsit két montissal, akik kérdezték, merre lenne jobb menni az Írott-kőre. Nem akartak sokat aszfaltozni, ezért az OKT-t ajánlottam, azzal, hogy lesz néhány hely, ahol alighanem tolni kell. Kérdeztem, merről jöttek. A Hét-vezér-forrástól az OKT-n. Megjegyeztem, ez nagy szívás, még gyalog is. Az ilyen emelkedőn, amikor vinni kell a montit, szokta az ember azt mondani: be kéne vágni a biciklit a bokrokba, s otthagyni, mert sokkal könnyebb lenne nélküle. Egyikőjük megkérdezte, tán hallottam, mert a társa pont ezt mondta. Nem kellett ezt hallanom, gyakorló montisként én is (meg szerintem az összes montis) nem egyszer kívántam a pokolba a bringát az ilyen helyeken.

Lementem a kilátóból, s irányba vettem a várost. Ezen a zöld jelzésen inkább jövök fölfelé. Lefelé nem imádom. Végül csak lejutottam. A Savanyú-víznél megest megálltam. Magamba döntöttem két bögre vizet, s gyerünk tovább. Egy elágazást, megint benéztem a Szulejmán-kilátó felé, de csak odaértem. Itt is nézelődtem egy kicsit, Szép a város föntről. A lemenetel annál rosszabb. A 2013-ban még új korlát nagy része már kidőlt, s a fából készült lépcsőfokok jelentős hányada is elkorhadt. Eléggé balesetveszélyes. Leérve nem maradt más hátra, mint besétálni a célba. Leigazoltam, átvettem a kitűzőt, s hazafelé vettem az irányt.

Kellemes, látványos, bár nem a legkönnyebb túra, főként az Írott-kővel kiegészítve nem, ami viszont sokat emel a látványosságán. Az utak és az ösvények viszont zömmel igen jók, ami könnyebbséget jelent. A Kőszeg-Velem szakasz jobb, mint az Írottkő teljesítménytúráké.

A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 600/500 Ft-ért szürkeárnyalatos térkép, itiner, igazoló lap és kitűző járt. Saját térkép nem árt. Az itiner szépen leírja, hogy a sárga és a piros Alpannonia jelzés, hol melyik turistajelzéssel fonódik. Ez illetve a várból kivezető első szakasz szalagozása sokat segít a tájékozódásban. Meg kéne néznem, a legújabb cartographia-s térképen rajta vannak-e már az Alpannonia jelzések.
 
 
Vértesi barangolások / Vértesi kerekezésTúra éve: 20162016.08.22 21:34:03
Vértesi barangolás 25
GPS-el mért távolság 26,1 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés 560 m. Az adat pontatlan, mivel egy helyen eltértem az útvonaltól.
Megismétlődött a 2013-as helyzet. Megint, közvetlenül egy csapadékot hozó hidegfront betörés után voltunk. Még a túrára menet is szemerkélt néhol az eső, de a helyét már átvette az erős és hideg szél. Ismét nagyon sok túrázót távoltartott. Szolgálatból indultam a túrára, és én is gondolkoztam az induláson, mivel rendetlenkedik a térdem, aminek nem tenne jót egy esős túra. Azonban az útvonal ismeretében tudtam, nem lesznek jelentős sáros szakaszok, mivel a Vértes ezen részén, inkább a homokos utak a jellemzők. Nem meglepően, könnyen találtam parkolóhelyet. Gyors készülődés és irány nevezni. Ez is hamar megvolt.
Az OKT keleti ágán indultam el, kifelé a faluból. A kilátás szép. Kényelmesen ballagtam a sárga jelzésig, amelyre jobbra tértem rá. Ezután nem volt olyan kényelmes a haladás, hiszen rögvest előkerült a Vértes útjainak egyik jellemzője. A hegy-(domb-) vonulatoknál, merőlegesen megy neki a hegyoldalnak, s jó meredeken megy föl is, le is. A Disznó-sarok után következett a lankásabb rész, ami Kőhányás pusztáig tartott. Kellemes erdőben gyalogolhattunk, miközben kerülgethettük a pocsolyákat. Ezt leszámítva, ahogy gondoltam, szárazak az utak. Kőhányásnál nyomtam egy OKT bélyegzőt az igazoló lapra, s megkezdtem a Batonna-hegyre vezető hosszabb kaptatót. Néha megálltam egy kis somot szedni. Nincs olyan érett, mint előző héten a Tóti-hegyen volt. Néha szedtem pár szem szedret is. A várromhoz vezető lejtő helyenként csúszott egy kicsit, de ez volt az egyetlen ilyen szakasz az egész túrán. A várrom után megkaptam a pecsétet. A kapott müzli szeletet, „jó szokásom” szerint menet közben ettem meg. Az aszfalt utáni homokút résznek kifejezetten jót tett az eső, nem süllyedt annyira.
A Som-hegyi rész ösvénye egyre könnyebben járható, akár csak a Bakonyban a Barátok-útja. Megtettem a kitérőt Mindszentpusztára egy újabb OKT pecsétért. Ha rendben lenne a térdem, tennék egy alapos kitérőt és a Pap-völgy helyett a Kő-völgy, majd a Redl emlék sziklagerincén mennék az utolsó ellenőrző pont felé Sokkal látványosabb, mint a kiírás szerinti útvonal. Most azonban irány egy kicsit vissza, és egy kis kaptató a sámolyi-bükki elágazásig, majd hosszú lejtő a Pap-völgyben. A fölső szakasza elég látványos. Helyenként kidőlt fákat kellett kerülgetni, de többnyire kiválóan járható az út. A fák közt is egyre több a fenyő. Újra elértük a sárga jelzést, amire most is jobbra tértünk rá, csak ez most nyugati irányt jelentett. Mivel elég vacak az út, ezért sosem jártam rajta montival, s gyalog sem érdekelt. Egy helyről azért elég jó a kilátás Gánt irányába. Ballagtam rajta: le-, föl. Lehet a szolgálat okozta fáradtság miatt, de ismét elkövettem a hibát, hogy csak mentem az előttem haladó után, s nem foglalkoztam a tájékozódással. Most is elkavarás lett az eredménye. Még akkor sem fogtam gyanút, amikor lezárt kapu állta utunkat, és sehol egy sárga jelzés. Pedig tudom, hogy a gyöngyvirágosok, minden útvonal változtatásnál ellenőrzik, és ha kell, felújítják a jelzéseket. Ehelyett, szimplán, mentem a kerítés mentén, majd amikor az nehezen lett járható, akkor irány, az eléggé elhanyagolt, összedőlt erdő. Csak az utat elérve jutott eszembe a GPS-t megnézni. Hát ezt elcsesztem! Visszahelyesbítettem a sárga jelzésre, s minden elkeverés nélkül tudtam le a hátralévő távot. A kék jelzésen morgolódtam a murvás út gléderezése miatt. Jól fellazították az utat. Gyalog is rosszul járható, hát még montival. Pedig tavaly jól tekerhető volt. Az a gond a Vértes Erdő ilyen gléderezéseivel, hogy elegyengetik ugyan az utat, de föltépik a nagy méretű murvadarabokat is és nem tömörítik újra. Így az első nagyobb eső, nem csak az apró szemcséket, de a nagyobb murvadarabokat is el tudja vinni, méretes szakadásokat előidézve.
Végül beértem a célba, szerencsére úgy, hogy a térdem nem jelzett túl gyakran. Átvettem a kitűzőt és az emléklapot, ettem egy szelet zsíros kenyeret, beszélgettem egy kicsit, s hazafelé vettem az irányt.
Nem túl látványos, de kellemes, könnyű túra. Ha valaki fölmegy a várromhoz, utána pedig szemben az Oroszlánkői-barlanghoz és a fölé a sziklára (nem nehéz), akkor sokkal látványosabbá tehető.
A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 900/800 Ft-ért színes térképes igazoló, emléklap és kitűző járt. Saját térkép szükségtelen. A Csáki-várromnál müzliszelet és kétféle ásványvíz, a célban pedig zsíros-, margarinos- és lekváros kenyér, hagyma, fehér paprika, erős paprika krém és ásványvíz volt az ellátmány. A kutyákra is készültek itató tányérokkal.
 
 
Badacsonyi Barangolás / Ranolder János emléktúraTúra éve: 20162016.08.03 21:04:10
Badacsonyi Barangolás 30
GPS-el mért távolság: 30,2 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 1145 m. A valóságban 600 m-el és 16 m szinttel többet tettem meg.
A tavalyi évvel szemben, kánikulai melegre lehetett számítani a túrán, és ez be is jött. A rajtidő előtt sikerült Badacsonyba érnem. Készülődés közben láttam, Viktor tekintget ki a váróteremből. Adta magát, ott lesz a rajt. Gyors készülődés, amibe most bizony a naptej használata is beletartozott. A nevezésen hamar átestem. Megkaptam az igazoló lapot. Imre rögtön mondta, hogy a tavaly problémát okozó Köböl-kút ellenőrző pont kimaradt (Jó messze volt a kúttól!). Megnéztem az útvonal elején melyik jelzést kell követnem. Nagyjából emlékeztem a tavalyira, ami időnként segített. Láttam, hosszasan a kéken kell ballagni. Neki is indultam. Elég hamar elértem az első tanúhegyekre jellemző húzós emelkedőt. Rendesen folyt rólam a víz mire fölértem. Az ilyen emelkedőkön még mínusz tíz fokban is meleg van, hát még plussz 30-ban. Fölérve egy kis szintmenet, majd áttérés a piros jelzésre, s irány a kolostorrom. Rá kellett jöjjek, az erdőben nem célszerű „műszaki megállót” tartani, pláne nem emelkedőn, vagy közvetlenül utána, mert ahogy megálltam, azonnal rám támadtak az apró legyek, de főként a szúnyogok.
A kolostorromnál fölírtam a felújítás dátumát, s kényelmes terepen sétáltam tovább. A jelzésről letérésnél jól jött a tavalyi emlék. Az elején ugyan nem a dózerúton mentem, hanem egy gyep szélében, mivel innen szép a kilátás. Gyorsan beértem Salföldre. Az első nyomós kútnál csurig töltöttem az ivózacskómat (3 literes). Tanultam a tavalyiból. Tudtam, hogy a Klastrom-kútig nem számíthatok vízvételi lehetőségre, viszont közben lesz a három tanúhegy. Kényelmesen ballagtam át a falun. Az utolsó kutat leellenőriztem, nem ad vizet. Szép kilátás mellett gyalogoltam tovább. Az erdei rész eleinte jó, azonban a zöld, az erdőirtáson nehezen járható, s ott a követhetőség sem a legjobb. Végül elértem a Tóti-hegyet. Jó meredek a kaptatója (röviden kellett fognom a túrabotokat). Meglepetés! Érett somot láttam az ösvényen. Normál esetben augusztus végén, szeptember közepén érik. Megálltam, s az elérhetőket leszedtem, s megettem. A csúcsról remek a kilátás, mint mindig. Nézelődtem is egy darabig. Irány vissza. A lefelé rosszabbul esik, mint a fölfelé. A lankásabb szakaszon megettem egy bajor perecet. Az aszfaltút elérése után, irány a Gulács. Az aszfalttól, a csúcsig 219 m szintemelkedést kellett letudni, folyamatos emelkedőn. Viszont sehol sem kellett röviden fogni a túrabotot. Sokkal kevesebb a kilátás, mint a Tóti-hegyről. Mire fölértem, a túrabotok csuklópántja átázott. Közben bemutattam a figyelmetlenség magasiskoláját. A kék és zöld jelzések elágazásánál megnéztem a magasságot: 167 m. A csúcson is megnéztem. Ott is 167 m. Ez nem lehet. Ja! Egy sorral följebb néztem! Az nem a magasság, hanem a pulzus volt. Jót vigyorogtam a figyelmetlenségemen.
Tapolcai túratárs ért utol. A hegy derekától, a hátralévő távot jórészt együtt tettük meg. Hárman voltunk, akiknek elég hasonló volt a sebessége. A hegyek oda-visszáin, ez jól látszott. Jó darabon nyílt terepen gyalogolva értük el a Köböl-kutat. Jó kis kaptató vette kezdetét, de már szerencsére árnyékban, egészen a Kuruc-körútig. A körút nagyon kellemes, helyenként szép kilátással. Idén a felhagyott kőbányák megnézését kihagytam. Ahogy a Köböl-kútban, úgy a Dongó-kútban sincs víz, ráadásul le is van zárva. Ide tulajdonképpen csak azért jön le a túra útvonala, nehogy egyetlen lépcsőfokot is kihagyjunk a Bujdosók-lépcsőjéből. A forrás utáni első elágazástól a hegytetőig végig emelkedik az út. Az első lépcsőtől, a volt turistaházig 42 m szintet szedtünk össze, majd a további lépcsőkön még 93-at. Ráadásul a lépcsőfokok is elég magasak és egyenetlenek. Eléggé csípte a szememet a belefolyt izzadság, mire fölértem. A lépcsők után, megálltam megtörölni az arcomat. Hiba volt. Mire előbányásztam egy papír zsebit, megcsípte a karomat egy bögöly (abból is a Dunántúlon, bagócsnak nevezett fajta), s olyan nagy szúnyogok (igazi méretes gyötrő szúnyogok) zümmögtek körülöttem, amire tréfásan azt szoktuk mondani, ha egy ilyen megcsíp egy kisbabát, az belehal a vérveszteségbe. Ráadásul leszállás után, nem is tapogatóznak hosszasan a, hanem egy másodpercen belül csípnek. Elmenekültem. Némi hullámvasutazással értem el a következő ellenőrző pontot. Fölírtam az állítás évszámát, bár még vagy húsz évszám látható rajta, s mentem is tovább. Egyszer csak szembe jött velem, a tapolcai túratárs. a GPS-e alapján, más útvonalon jött mint én, s épp ellenkező irányba tartott, mint kellett volna. Megfordulás után, a ketyeró is rájött, hogy nem az volt a helyes irány. Leballagtunk a Kőkapuhoz, majd a sárga jelzésen a Klastrom-kúthoz. Eddigre, a harmadik túratárs is előkerült. Idén, ők voltak úgy, mint tavaly mi, amikor úgy vártuk ezt a forrást, és hogy legyen benne víz, mint zsidó a messiást. A vízzel takarékoskodva is kiszáradtak. Ez évben, minden takarékoskodás nélkül, bő fél liter vizem maradt. Frissítés, amibe egy kis mosakodás is belefért, felújítottam a karomon a naptejet, s gyerünk tovább. Rendszerint az EP-ken meg szoktam nézni, milyen jelzésen kell tovább menni. Ezt most kihagytam. Murphy törvénye szerint, rossz irányba is indultunk. Itt szedtük össze a plussz 16 m szintet.
A Rózsa-kőnél fölírtuk a készítő nevét, s immár eléggé eseménytelen úton értünk vissza a célba. Imre szundikálni próbált az autóban, Viktorra hagyva a „kisboltot”. Persze, mi nem hagytuk. A célban átvettem az oklevelet és a kitűzőt, s hazafelé vettem az irányt.
Nagyon látványos, nem könnyű tanúhegyes túra. Tavaly az eső, idén a hőség tartott távol sok túrázót az indulástól. Most légy okos túraszervezőként! A turistajelzések nagyrészt jók, tehát az itiner alapján meg lehet csinálni.
A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó 500 Ft-ért itineres igazolólapot (saját térkép elengedhetetlen), oklevelet és kitűzőt kaptunk.
Jövőre célszerű lenne beírni a túra kiírásába, hogy a 30-as távon, Salföld és a Klastrom-kút között nincs folyadékpótlási lehetőség, van viszont a 16km-en majd 900 m szintemelkedés. Az útvonal leírása alapján, a két túratárs, akivel beszéltem, számított a Köböl- és a Dongó-kútra, akár csak tavaly én.
 
 
BakonybélTúra éve: 20162016.07.15 07:44:14
Bakonybél 38

GPS-el mért távolság: 38,9 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 760 m. Ez az általam megtett távolság, ugyanis két helyen eltértem a kiírás szerinti útvonaltól. Régebbi GPS-es track-ek alapján, a Cuha keresztezésekor 140 m-t rövidítettem, Porva és Szépalmapuszta között pedig 30 m-t hosszabbítottam.

Reggeli hét óra pár perces Bakonybélbe érkezéskor is elég meleg volt már. Gyorsan beneveztem, s neki is vágtam a távnak. Rögvest a túra leghosszabb emelkedőjével kezdtem (1,8 km-en 88 m szint. Azt gondolom, ez eleve jelzi, hogy nem tartozik a legnehezebbek közé.). Egészen a Csúcs-hegyig kellett kaptatni, egy szusszanásnyi lejtő közbeiktatásával. A hideg front utáni tiszta időben szép a kilátás, élesek a kontúrok. Rátértem a P+ jelzésre, ahol rövid, de meredek lejtőkön és emelkedőkön értem el a közutat, és annak keresztezésével a Som-hegy alját. A hegy után, amint lehetett kimentem az erdő szélére, s ott folytattam. Ha csak nincs dög meleg, vagy nagy sár, inkább ott megyek a kilátás miatt, mint tőle 20-50 m-re az erdőben, a jelzésen. Jó magasra nőtt a fű. Egy helyen, szürke marhák legeltek, s csak a hátuk és a fejük volt kint a fűből. Érdekes látványt jelentett.

A Zoltay-forránál fölírtam a jelszámot, s mentem tovább. Áttértem a zöldre. A jelzés alig látható letérése a széles útról (még ösvénynek sem nevezném), a szalagozás ellenére, most is szedett áldozatot. A tovább ment túrázó szerencsére meghallotta a füttyentésemet, s visszafordult. Ballagtam tovább. Egy mező keresztezésekor, most is, mint mindig, ha erre járok, letértem egy kicsit, megnézni egy fantasztikus túlélő képességű ős-öreg bükkfát. A fa jócskán 200 év fölött lehetett, ami valamiért derékba törhetett, és a közepe kikorhadt. Bőven méter fölötti a törzsátmérő. Be lehet menni a közepébe. Túlélte ezt az eseményt, s újra növekedésnek indult. Amikor több mint 10 évvel ezelőtt először láttam, a törzsből egy kb. 25-30 cm vastagságú karéj maradt egy vastagabb (25-30 cm) vízszintes ággal, s néhány kisebb függőleges ágacskával. Mára ezek az ágacskák 30-40 cm átmérőjűek, s a fa magassága újra közel 20 m, akárcsak a többi fa a közelében. A törzs vastagsága is fél méter körüli, s a belső felén is szépen nő a kéreg. Ezek a különleges növésű fák jól jelzik az élet egyidejű törékenységét és szívósságát. Fényképezést követően mentem tovább, az erdő széli, jó magas füves úton. Érdekes módon, ahogy közeledtem Zirc felé, ahelyett, hogy melegedett volna az idő, inkább hűlt. A városba beérve, még az eső is elkezdett szemerkélni. A francba. Erről nem volt szó a met.hu előrejelzésében. Kezdtem éhes lenni, így alig vártam a megszokott pékség elérését. Vettem magamnak egy kis ennivalót, aminek nagy részét a városból kifelé menet el is tüntettem. A hűvösebbé vált időre tekintettel nem töltöttem újra az ivózacskómat, ahogy otthon terveztem. A jól ismert Cuha menti piros jelzésen folytattam. Sok helyen jó magas a fű. A patak első keresztezése előtt fölmentem a vasúti töltésre, ahogy ezt szoktam, és azon tettem meg kb. 200 m-t a vasúti hídig, hegyezve a fülemet, nem jön-e vonat, mivel csak rövid részt lehet belátni. Végre újra lent mehettem. Már Porva-Csesznek közelében jártam, amikor meghallottam a vonatot, de a hang se nem a Piroskáé, se nem az M41-esé, amik általában erre járnak. Végül egy M61 NOHAB-nak bizonyult, amit még nem láttam erre. Jó sok személykocsi volt utána kötve. Alighanem valamilyen nosztalgia szerelvény lehetett. Közvetlenül a vasútállomás előtt, rövid szirénahang ütötte meg a fülemet. Hát ez meg mi lehet erre? Igazolás után kiderült, mentőautó jött be egy sérült túrázóért. Végre tudják, merre lehet bejönni. Emlékszem rá, évekkel ezelőtt a katasztrófavédők, a Naplóban és a TV-ben, dicsekedtek vele, hogy egy sérült túrázót a tűzoltók gyalog vittek be a vasútállomásra, s onnan vonattal Veszprémbe. Én meg anyáztam, hiszen ez a személygépkocsival is járható murvás út, már akkor is létezett.

Szokásomtól eltérően, a zöld jelzésen mentem tovább, aminek ezt a szakaszát eléggé utálom, s ismerek helyette egy sokkal könnyebben járhatót, bár az egy-kétszáz méterrel hosszabb. A száraz idő miatt néztem meg újra. Egy jó darabig megint el fogom kerülni, olyan bozótos a meredek emelkedője. A felhők viszont eltűntek, és gyorsan melegedett az idő. Porvára beérve, az első utcai nyomóskútnál megálltam ellenőrzendő, mennyi vizem van még. Meglepődtem, milyen kevés maradt. Föl is töltöttem az ivózacskót „Kék kútival”, mivel ahogy általában, ez a nyomós kút is kék színű. A kocsmában leigazoltam, az italjegyet egy kis ráfizetéssel citromos alkoholmentes Gösserre váltottam. Jól esett.

Gyerünk tovább. Ahol esős időben, eddig a legnagyobb, néha tényleg csak üggyel-bajjal kikerülhető dagonya szokott lenni, most új utat törtek, ami remélhetőleg jobban járható lesz. Az élénk szél, néha elég messze vitte az általam felvert port. Az erdőnél, ahol a sárga jelzés balra kanyarodik, én mentem tovább egyenesen, csökkentendő az aszfaltos részt. Elég hamar elértem Szépalmapusztát, s gyorsan tovább is mentem. Felírtam a padok számát. A kilátás most is szép, mint rendszerint. Elértem az aszfaltot, s azon talpaltam Bakonybél felé. Szép ez-az út. Látszik, hol erősítették meg mostanában, s az is hol fogja legközelebb elvinni az utat egy nagy eső. Még egy utolsó kaptatóval beértem a faluba, s már csak le kellett ereszkedni a vendéglőig. Átvettem a kitűzőt és az oklevelet, ittam egy kávét, megettem a levest, s elindultam hazafelé.

Kellemes, a 38 km ellenére könnyű túra, sok szakaszán szép kilátással. Arra viszont föl kell készülni, hogy ilyenkor a leghosszabb a fű (és természetesen a csalán), és az ilyen szakaszból elég sok van.

A túra ár/szolgáltatás aránya jó 1200 Ft-ért színes, térképes igazolólapot (saját térkép nem feltétlenül kell), oklevelet és kitűzőt kaptunk Porva-Cseszneken tea, Porván italjegy, a célban pedig leves volt az ellátmány.
 
 
Olajos Körút 40/30/20/10Túra éve: 20162016.06.21 22:20:16
Olajos Körút 20
GPS-el mért távolság: 22,8 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 570 m. A szint jócskán több, mint a kiírásban (350 m), és több mint kétszerese az igazoló lapon szereplő 260 m-nek. Mivel tudtam erről az eltérésről, ezért az ellenőrző pontoknál felírtam az addigi összesített szintet. Az adatok 5 m-re kerekítve: Meretai-erdő: 180 m; Olajos emlékmű: 300 m; Budafai arborétum: 315 m; Kistolmács: 485 m; cél: 570 m. A 10-es táv az Olajos emlékműtől ugyanezen az útvonalon halad, s itt 270 m-t szed össze, a kiírás szerinti 220 m-ből.
Mivel baj van a térdemmel, nagyon gondolkozóban voltam, a 20-as, vagy a 30-as távot válasszam. Szívem szerint a 30-asra mentem volna, mert az jobban tetszik, de mégis hallgattam a józanészre, s csak a 20-ra neveztem. Hamar rájöttem, jól tettem. A térdem elég gyakran jelzett, a vádlim pedig szinte végig fájdogált, viszont nem lett következménye a túrának, s ez jó hír.
Báza előtt pár kilométerrel ugrott be, elfelejtettem térképet és túrajelentést hozni magammal. Végül nem is volt a térképre szükség. Szokásom szerint, elég korán a rajtban voltam. Egy nevező volt előttem csak, mivel azonban a nevezési procedúra a szokásos nagyon lassú, így bő tíz percbe telt, mire indulhattam.
Szép, tiszta, napsütéses időben kezdtem meg a táv teljesítését. A piros jelzésen leballagtam Bázára, bár néha nagy kedvem lett volna inkább a vele párhuzamos, s nagyon közeli aszfalton menni, de pontos szintadatokat szerettem volna, így végig maradtam a kiírás szerinti útvonalon. A faluból kifelé kezdődött az első húzósabb emelkedő, majd egy domb gerincén mentem, ahonnan időnként szép kilátás nyílt. Most nem hagytam ki a kilátót. Hátizsákkal elég nehéz fölmenni, a szűk nyílásokon. Annak örömére, hogy a felső szint csapóajtaján is sikerült átkígyóznom, menten megfejeltem a tetőt tartó keresztgerendát. A kilátás remek. Az Alpokalját is látni lehet.
Ballagtam tovább. Az utakon néha látszott a sok csapadék, de alapvetően szárazak. A vasút egy szárnyvonalának elérése előtt megváltozott a jelzés útvonala. Egy háromszög két befogóján mentünk, az egyébként is rövidebb átfogó helyett. Gyanús. Láttam az átjáró andráskeresztjét, de miért nem keresztezi a jelzés a síneket? Később egy elágazásban le is mentem megnézni. Kiderült, ez csak egy szárnyvonal vége. Később az is kiderült, a fővonal sínjei több mint kétszer olyan vastagok. Ezeket a kitérőket levágtam a távolságnál, az már tisztított adat. Nyílt terepen értem el a Meretai ellenőrző pontot. Gondolkoztam rajta, bekenjem-e a nyakam, naptejjel, de okulva az oroszlányi és csolnoki túrából, illetve abból, hogy az előző két itteni túrámon is eláztam, kihagytam. Hátha elijeszti az esőt. Bejött.
Egy dzsindzsás részt leszámítva, alapvetően kellemes gyaloglással értem el az Olajos emlékművet. Berajzoltam a három pontot, s aszfalton sétáltam a következő ellenőrző pontig. Sajnos az utat tarvágás utáni nagyon kopár földek szegélyezik. Budafánál leigazoltam, ettem egy szelet zsíros kenyeret, beszélgettem egy kicsit az ott lévőkkel, köztük rövidtávon, kis gyerekkel indult túrázókkal. Azt hittem, a háziak németjuhász kutyája fekszik ott olyan békésen, de kiderült, a rövid távosokkal jött el egy panziótól, hiába próbálták visszazavarni. 99,99%, hogy a kisgyerek miatt, ugyanis amikor az egy kicsit eltávolodott a háztól, máris fölkelt és csatlakozott hozzá. Remélem, rendben hazament a kutyus.
A Kistolmácsig tartó szakasz, jó darabon az elég meredek emelkedőkről szólt. Egyébként viszont kellemes. A vasútállomáson megkaptam az utolsó aláírást az igazoló lapra, s aszfalton talpaltam be a célba. Majdnem végig emelkedett az út. A célban megkaptam a kitűzőt. A közeli büfében ittam egy kávét, s egy Zalaszentmihály Öreg-tavi kitérővel hazafelé vettem az irányt.
Igazán kellemes túra, a dombgerincekről szép kilátással.
A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló 500 Ft-ért szürkeárnyalatos térképes nyúlfarknyi itineres igazolólapot (saját térkép nem feltétlenül kell) és kitűzőt kaptunk. A Meretai-erdőnél és a Kistolmácsi vasútállomásnál cukorka, a Budafai arborétumnál zsíros kenyér hagymával és savanyúsággal, valamint ásványvíz volt az ellátmány.
 
 
Oroszlány 40/30/10Túra éve: 20162016.06.08 11:11:30
Oroszlány 35

GPS-el mért távolság: 37,6 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 950 m.

Szokásom szerint a rajtidő kezdetére érkeztem Oroszlányba. Gyors készülődés, s irány nevezni. A 35-ös gyalogos távra neveztem, pedig a montis táv jobban érdekelt, de egy szerdai derékideg becsípődés miatt azt nem tartottam tanácsosnak. Korábban egy rövidebb gyalogtúra tette rendbe a derekamat, hátha most is így lesz. Valamennyit tényleg segített. A nevezés gyorsan megtörtént és kezdhettem is a víztoronyhoz vezető bemelegítő kaptatót. Megvan az első pecsét. Hamar kiértem a városból és kellemes utakon sétáltam Majk felé. Gyorsan odaértem. Pecsét és gyerünk tovább. Gyakran nyílt terepen vezetett az út, ezért Vértessomló előtt megálltam, a nyakamat bekenni naptejjel, nehogy baj legyen. Majdnem más irányú baj lett, de arról az időjárás felelős gondoskodott.

Vértessomlón megtettem a kitérőt az ellenőrző pontra, ahol vettem egy fél literes kólát, s kezdtem is a piros jelzésen vezető kaptatót. Az esős időjárás miatt sok-sok pocsolyát kerülgethettünk. A Vértesben minden fennsík jellegű területen ez a helyzet. Szarvas-kút felé, a kék jelzésen, szabályos erecske alakult ki az úton. Nagyon hamar elértem a forrást. Rövid aszfalt, utána hosszabb kaptató, amelyen két csinos, nagyon fiatal hölgy előzött meg, pedig addig én is 5 km/h feletti átlagot mentem, ők pedig valahol hatos körül, de inkább fölötte és közben folyamatosan beszélgettek, amihez azért jócskán kell levegő. Meg is jegyeztem, a fiúk fölköthetik a fehérneműjüket, ha utánuk futnak. Lehet, egy-két km után, az agyi oxigénhiánytól el is felejtik, hová az a nagy rohanás. A vár völgyébe levezető út, a szokottnál könnyebben járható. A várat kihagytam. A pontos távolság- és szintadat érdekében maradtam az OKT-n, pedig jobban szeretem a hegyre egyenesen fölvivő ösvényt, és az azt követő szintmenetet, illetve az utána következő lejtő remek kilátását, amiből a Vértesben sajnos elég kevés van a jelzett utakon és ösvényeken. Elérve az aszfalt utat, most is megcsodálom a távvezeték menti gyönyörű fenyőfasort. Kisvártatva rátértem Mária-szakadék felé vivő útra. Meglepetésemre, a K+ jelzés mellett megjelent egy kék háromszögjelzés is. A közelben kilátót létesítettek. Valamikor el kell arra mennem. Ez valószínűleg akkor lesz, amikor montival csinálok egy nagyobb bejárást Oroszlányból. Most maradtam a kiírás szerinti útvonalon.

Az ellenőrző pont szerencsére nem a turistaháznál található, hanem a jelzések elágazásánál. Pecsételést követően visszatértem az OKT-ra, s megkezdtem a szakadékban visszavezető kaptatót. A völgy kevésbé látványos, mint lombmentes időszakban, de így is szép, bár a felkapottsága ellenére, szerintem vannak sokkal szebb részei a Vértesnek (Kő-völgy, Kőkapu-völgy, Vár-völgy, Köves-völgy, Szappanos-völgy, Gémförtés-völgy, Fertés-völgy, hogy csak néhányat említsek). Csakhamar Körtvélyespuszta közelében kopogtak a túrabotjaim, amikor meghallottam az első menydörgést, pedig még dél sem volt. A második után megálltam, s felkészültem az esőre. Kicsit sietősebbre fogtam a lépteimet, hátha megúszom. Zivataroknál néha öt perces gyaloglási távolság is elég (4-500 m), hogy megússza az ember a bőrig ázást. A K+ is jobban járható a szokottnál. Azon igyekeztem, hogy legalább a Szép Ilonka-forrás felé levezető szakaszon megússzam az esőt. Fiatal hölgy társaságot értem utol, akik azzal akarták elijeszteni az esőt, hogy semmilyen esővédőt sem hoztak magukkal. A célban kiderült, bevált az elképzelésük, mert pár cseppel megúszták.

A zöld jelzésen kezdett el csöpögni az eső, de csak a Stájer-erdő kaptatóján vált kicsit intenzívebbé. Mielőtt kiértem a fák alól, fölvettem az esődzsekit. Erre elállt az eső. A K+ Új-Osztási kezdetéig azért magamon hagytam, majd újra a fák alatt ballagva elraktam. Túl meleg. A továbbiakban már nem merült fel a szükségessége. Némi emelkedőt követően megkezdtem a leereszkedést Várgesztesre. Ha lehet, kerülöm ezt a szakaszt, mert cefet rossz állapotban van. Irgalmatlanul szétmosta a víz a valahai jó kis murvás utat. Ismerős társaság előzött meg, minek örömére kétszer is megcsúsztam, a lábam alól kiguruló köveken, s éppen csak elkerültem az esést. Sajnos azonban az érzékenyebbik térdemmel kellett megfogni a csúszásokat, s ezt ma is érzem. Egy két-háromszáz méteres szakaszon a gyapjas pille hernyói, tarra rágták a fákat. Talán még most meg lehetne fogni permetezéssel a gradációjukat, mivel még nagyon elszigetelt (Tudom a kitinszintézis gátló szerek, amik csak a rovarokra nézve mérgezők, nagyon drágák, de mégis kellene.). Elértem Várgesztes szélét. Eredetileg úgy terveztem, a faluig tartson ki a vizem, ott majd feltöltöm az ivózacskómat. A lehűlő időjárásnak köszönhetően kevesebbet ittam, így nem tettem kitérőt a falu közepéig. Az ellenőrző pont a sárga négyszög, az OKT és a sárga jelzés, az-az a 60-as és 35-ös táv elágazásában volt. Megittam a maradék kólát, s a palackjába vételeztem pár deci vizet, tartaléknak. Épp csak hogy nem lett rá szükségem. A célba érésre nem egész egy deci víz maradt az ivózacskóban.

Ballagtam tovább. Nagyon megritkult a túrázók sora. A közelemben haladók, mind a 60-as távon indultak. A sárga jelzés hátralévő szakaszán még nem jártam, mivel a sok homok miatt montizásra nem túlzottan alkalmas a hegység észak-nyugati része. Gyalog kellemes, bár nem látványos az út, de van pár száz méter homokos rész, ami kerékpárral katasztrofális. Haladni viszont lehet rajta. Ennek megfelelően gyorsan elértem Majkot, utána pedig Oroszlányt. Kényelmesen begyalogoltam a célba. Átvettem az oklevelet és a kitűzőt, ettem egy kis virslit.

A rendezőktől kértem egy montis térképet, mivel remélem jövőre azon a távon tudok indulni. Szeretném előre megtervezni, merre „tévedjek el” az útvonalról. Egy biztos. Amennyiben szárazabb lesz az időjárás, mint idén, a piros jelzés Dobai-tó közeli szakaszát ki fogom kerülni, amire két lehetőséget is ismerek. Jó mély homokút. Nagyobb eső után két-három nappal, már járhatatlan.

Kellemes, jól szervezett, elég könnyű túra a 37 km ellenére is. Az út végig jól jelzett, annak ellenére is, hogy az első Majkra vezető szakaszt leszámítva végig jelzett utakon vezetett, és a Vértesben jó a jelzések felfestése. Neon rózsaszínű, földre fújt pöttyökkel és nyilakkal jelezték a haladási irányt. Az első szakaszon pedig még szalagozás is volt.

A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó 1700 Ft-ért színes térképes, igazolólapot, oklevelet és kitűzőt kaptunk. Minden ellenőrző ponton volt víz, illetve kétféle szörp. A rajtnál „start pálinka” Majki remeteségnél Sport szelet, Csákányospusztánál pogácsa, Várgesztesen Mars, Twix, vagy Snickers, a célban pedig virsli volt az ellátmány.

  

 
 
Csolnok RingTúra éve: 20162016.06.08 11:07:27
Csolnok Ring 30

GPS-el mért távolság: 30,3 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 980 m. Ez utóbbi több mint másfélszerese a kiírás szerintinek (630 m), ami alapján a túrázók dönteni tudnak. Az igazoló lapon szereplő szintadatokat összeadva, viszont 939 m jön ki, ami korrekt, bár a végére nem írták be az összesített adatot úgy, mint a távolság esetében. Az igazolólapon a 20-as távnál 708 m szerepel, amely szintén jelentősen eltér a kiírástól 470 m. A 10-es táv rendben, a 386 m-ével a 330 m helyett.

Reggel, nem tudtam eldönteni, túrázni menjek, vagy horgászni, lévén, hogy a halmozottan nem normális emberek kategóriájába tartozom, amennyiben az emberek többsége a horgászokat, a túrázókat és a montisokat is a nem normálisak közé sorolja. Kicsit éreztem a térdemet az előző napi oroszlányi túra után, viszont a túra nagyrészt jelzetlen utakon vezet, s a Sándor Móric túra Bajnáról igazán látványos volt, ezért a nagy távolság ellenére is vonzott. Végül pénzfeldobással döntöttem. A rajtidő kezdete után pár perccel Csolnokon voltam, de már így sem elég korán. A rajthely közelében parkoló nincs, csak a tömött sorokban szembejövő túrázók, illetve sok-sok ember a rajthelyen. Úgy döntöttem, irány a cél, s annak közelében parkolok. Így is lett. Ennek köszönhetően, a nevezésig megtettem 2,7 km-t, s megvolt a bemelegítés. Kilenc órakor már sorban állás nélkül estem túl a rajt procedúrán, s kezdhettem a túrát.

Tempósan haladtam ki a faluból. Alig vártam a letérést az aszfaltról, ami két régi bányabejárat után következett. Kényelmes murvás úton ballagtam, s a szép napsütésre tekintettel megálltam, bekenni a nyakam és az orrom, leégés elleni kegyszerrel. Kár volt. Tanulhattam volna az előző napból, hogy ez vonzza a zivatart. Ez alatt két ifjú hölgy előzött meg, akikkel nagyjából hasonló tempóban ballagtunk a Nagy-Gete aljáig. Ők egy kicsit később álltak meg ruhájukon könnyíteni. Gyorsan melegedett az idő. Elég sok fotós megállóm volt, mivel gyakran szép a panoráma. Hamar letértünk a murváról, s mezei ösvényen kaptattam, majd szántóföld széli gyaloglás jött. Szerencsére nem volt igazán hosszú ez a rész, s megint utakon mehettünk. Egy idő után rájöttem, minden valószínűség szerint a túrára kaszálták le a füvet az utak egy részén, és néhány ösvényen is. Nagy-nagy piros pont a szervezőknek. Igen gyorsan elértem a feledik ellenőrző pontot. Utána egy kis aszfalt, majd megkezdtem az első komolyabb kaptatót. Jó meleg volt. Izzadtam rendesen, bár eben szerepe volt az előző napi túrának is. A vízmű után, a Henrik-hegyen értem el az első ellenőrző pontot, egy sziklakiszögelésen, igazán remek panorámával. Ennek köszönhetően, azonban abban is gyönyörködhettem, hogy tőlünk északra hogy áll össze a pára leendő zivatargóccá. Nézelődés közben meglepetésként megzendült az ég. Szóval tőlünk délre már létrejött és aktívvá is vált egy zivatar. A francba! Még csak háromnegyed tizenegy, s máris? Gyorsan felkészültem az esőre. Már rutinból ment. Mire kész lettem, az északi góc is aktív zivatar lett. Szokatlanul gyorsan alakultak ki.

Gyerünk tovább. A szalagozásban itt volt az egyetlen hiány. Csak visszafelé vezetett szalag. A vízműnél biztos lett, az-az irány nem jó. Volt egy elágazás, amit szalaggal és faágakkal nagyon lezártak. Gyanús. A térkép szerint arra kéne menni. El is indultam. Harminc méterrel odébb, már meg is lett a szalagozás, ami egy nagyon meredek vízmosta ösvényre vitt. De jó, hogy még nem esik. Kiadós esőben itt csak lecsúszni lehetne. A tévedésemnek köszönhetően a két hölgy megelőzött, s csak a Gete-hegyi emelkedő kezdetén értem utol, miután rátértünk a kék jelzésre. Az út igazán kellemes. Sok a jól kerékpározható szakasz. Tulajdonképpen, akár a Nagy-Getére is föl lehet tekerni. Már a Getéről is szép a kilátás, és pontosan látni, merre jár a zivatar. Nincs messze, de talán elmegy mögöttünk. Szóval tempózzunk! A fotózás bonyolultabbá vált, mivel a telefont már bezacskóztam, s minden alkalommal ki kellett hámozni, többlet időt igényelve. A kilátás, több helyen is a fényképezőgép elővételére késztetett. A Nagy-Getén túrázó család ebédelt, békésen, fittyet hányva a zivatarnak. A fotós megállóimnak köszönhetően, a két hölgy is utolért.

Kezdődött a leereszkedés. Az eleje megtévesztően könnyű, ahhoz képest, hogy már otthon gyanúsnak találtam a nagyon sűrű szintvonalakat. Később a gyanúm beigazolódott. Úgy 150 m szint irgalmatlanul meredek, és sajnos nem mindenütt köves. De jó, hogy még nem esik az eső! Így is elég extrém. Esőben alighanem inkább a bozótoson verekszem át magam. Túrabottal és a fákba kapaszkodva esés nélkül lejutottam. A két hölgy közül az egyik sokkal ügyesebb és gyorsabb nálam. Az ellenőrző ponton a pecsételés után, a pontőrök azzal bocsátották útjára a 30-asokat, hogy a következő szakaszon vigyázzunk, mert a köves lejtőt nagyon szétmosta a víz, s eléggé nehéz. Nem bírtam ki, hogy ne kérdezzek vissza: Miért? Az eddigi lejtő nem volt az? Erre kitört a felszabadult nevetés. Ballagtunk tovább. Egy darabig igazán könnyű, majd jött egy tábla, hogy „fokozottan veszélyes útszakasz”, s elértük az a bizonyos szétmosott köves lejtőt, az Öreg-kövön. Tényleg az volt, csak a meredeksége töredéke a Nagy-Getéének. Sokkal könnyebben járható. Utána egy meredekebb rész jött, de ott meg remekül tapadt a bakancs talpa, szóval az sem gond. Kicsit előre szaladva, a Kőbányától levezető ösvény is sokkal nehezebb, mint ez-az annak jelzett szakasz. Hosszú lejtős út vitt be Tokod szélére. Gyorsan magunk mögött hagytuk a várost, immáron egy újabb húzós emelkedőn. Eddigre biztossá vált a számomra, hogy a szint több lesz a kiírásban szereplőnél. Szép kis hegy magasodott előttünk. Reméltem fölmegyünk rá. Nem így történt. Szerintem már csak vagy 50 m szint lehetett hátra, amikor balra kanyarodtunk egy kis szintmenetre. A kitérőt, a közelben lévő zivatar miatt kihagytam, pedig igencsak vonzott.

Elértem a következő EP-t. Eddigre letudtam a kiírás szerinti 630 m szintet. A többi már „bónusz”. Eddig megúsztuk az esőt, de most a zivatarok irányába fordultunk. A következő szakaszon már eshetett, s ennek következtében megjelent a sár. Nem örültem neki. A régi vasút mellett ballagva megjött a nem várt eső. Fölvettem az esődzsekit és az esőkalapot, s gyerünk tovább. Már ez a kis eső is korcsolyapályává változtatta az utakat, sok-sok méretes, nehezen kikerülhető pocsolyával. Csúszkáltam előre és néha hátra is. A túrabotoknak köszönhetően megúsztam esés nélkül, az egész túrát. Egy nagyon sáros lejtőn megelőztem két csoportot, akik nagyon megkínlódtak a sárral. Kellemes murvás úton csatlakoztam be a Csolnoki kálváriába, a VIII. stációjánál. Az eső következtében a fák ágai eléggé belógtak az útra, beterítve vízzel az óvatlanul beleütközőt. Egy kis kaptató, majd nagyjából szintmenet a hegy peremén, szép kilátással, a következő EP-ig. Az egyik kilátópontról látom ám, valamilyen túrázónak kinéző egyének ballagnak lent az aszfalton. A hegyoldal meredekségéből következik, ha tényleg le kell mennünk oda, akkor azt valószínűleg egy legősibb női foglalkozás meredekségű ösvényen tehetjük meg. Így is lett, csak előtte még leigazoltam a soros ellenőrző ponton. A kapott müzli szeletet, még a meredek rész előtt elpusztítottam. Jó csúszós az ösvény. Leérve, cseppet sem bántam az aszfaltot, hát még ha tudtam volna mi vár ránk a lovarda után. Pincesoron ballagtam be a faluba, majd egy jobbkanyarral irány a lovarda. Ifjú pontőröktől kaptam meg a következő stemplit, s mentem tovább. Majdnem benéztem a továbbvezető irányt. Jó húzós kaptató következett, amely eleinte karám mellett füves úton vitt. Ezt követte a fekete leves. Szántóföld szélén csúszkáltam a sárban. Igaz, választhattam, a csúszós híg sár és a vetés mély, ragadós sara között. Mindent kipróbáltam. Isten átka egy sár. Otthon alig tudtam lemosni a bakancsról, ami még most szerdára sem száradt meg. Végre murvás út és lejtő. A Kőbánya EP-nél azt hittem, végleg elvonultak a zivatarok, de itt megint sanszos lett, hogy kapunk. Lucernaföldön fölérve egy hegygerincre szép a kilátás, viszont nagyon hideg szél fújt. A falu szélén, egy újabb meredek, de legalább rövid ösvényen ereszkedtünk le az utolsó EP-hez. Nagyon kellemes ösvényen, aminek zöme egy régi vasút nyomvonalán vezet értem be a célba. Szuper, hogy nem az aszfalton vezetik a túrát. Átvettem az Emléklapot, ettem egy kis zsíros kenyeret, s hazafelé vettem az irányt.

A Bajnáról induló Sándor Móric emléktúrához hasonlóan, nagyon látványos túra, bár az azért egy picit látványosabb és könnyebb. Nem tartozik a túl könnyű túrák közé. Esős időben lehet, célszerű lenne a haladási irányt megfordítani. Az olyan meredek lejtőkön, mint a Nagy-Getéé, nagyon fárasztó ugyan fölmenni, de sokkal kevésbé veszélyes. Ilyen hosszú szakaszon nagyon drága lenne a túrára azt a kötélbiztosítást megcsinálni, amit a BTHE-sek valósítanak meg a Téli Tihanyon, pedig indokolt lenne.

Mindazonáltal, nagyon jó kis túra. Olybá tűnik, erre a budapestiek is rájöttek, amit a rajtidő elejei tömegnyomor is jelez.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló 1000/900 Ft-ért színes, térképes igazolólapot (saját térkép nem árt, bár a szalagozás, egy pontot leszámítva, az útvonal egészén kiváló, szükségtelenné téve a térképet, amin egyébként kissé elnagyoltan van az útvonal berajzolva), emléklapot és kitűzőt kaptunk (remélem, ahogy a többi vége felé érkezőnek, nekem is elküldik postán, mivel többen voltunk, mint amire számítottak). Minden ellenőrző ponton, a nehezen megközelíthetőeken is volt víz, sőt egy pontra EP nélkül is raktak ki vizet, a Gete aljában pogácsa, a Hegyes-kőnél és a lovardában alma, a Kőbányánál müzli szelet, a célban pedig zsíros kenyér, savanyúság és tea volt az ellátmány. A túra végére autóbuszt szerveztek a rajthelyre történő visszajutáshoz.
 
 
Gyepű (CATS)Túra éve: 20162016.06.02 22:59:10

Gyepű 25

GPS-el mért távolság: 26,1 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 585 m. Ehhez még 2 km és 15 m szint jött hozzá, a parkolótól és vissza, illetve az ellenőrző pontokon beszélgetés közben.

Reggel, huszonnégy órás szolgálatból indultam túrázni. Kivételesen, semmi többlet autózást sem jelentett a túra, mivel Pápáról, úgyis Farkasgyepűn át járok dolgozni. Mindjárt az első parkolási lehetőségnél megálltam és letetem a kocsit. 700 m gyaloglással értem a Nimródhoz. Ha a falu másik végén teszem le, az 6-800 m-t jelentett volna, tehát mindegy. Meglepetés, de fél kilenckor, másfél órával a rajtidő kezdete után, még a Nimródnál is volt egy üres hely. Gyorsan beneveztem, megnéztem a térképet, s a kellemes meleg időben nekivágtam a távnak. Mivel vasárnap is dolgozom, illetve éreztem a térdinakat egy kicsit, így nem kockáztattam meg a 35-ös távot.

Kényelmesen ballagtam kifelé a faluból. Jákó fölött, az erdőből kiérve szép a kilátás. A komondor, amelyik mellett el kellett mennünk, nem annyira. Elég elhanyagolt a bundája. Megugatott mindenkit, sőt egy kicsit utána is ment minden túrázónak. Viszont, tavaszi túráimról tudom, nem bánt, sőt ha barátságosan szólsz neki, hogy „Gyere ide!” akkor azonnal elhúz tőled és visszamegy a helyére. Az éberségéről annyit, volt amikor csak akkor ébredt föl, amikor már tíz méterrel el is hagytam. Ez a legveszélyesebb egy kutyánál, amikor nagyon későn vesz észre. Leballagtam a faluba, kereszteztem a 83-as utat, s a focipálya mellett jött a dzsindzsa menet. Helyenként van vagy másfél méter magas, az ösvény pedig keskeny. Előttem fiatal páros haladt. Rövidnadrágban és rövid ujjú pólóban ellenőrizték a csalán csípősségét. A gyakori kis sikkantásokból ítélve: kiváló. Mióta a Bitva-völgy nagy részét lekerítették, sokkal rosszabb lett a patak menti út.

Elég meredek, de a régi jelzéshez képest sokkal lankásabb, bozótos ösvényen tettem meg az oda-vissza utat a kilátó maradványához, ahol felírtam a kódot. Kár, hogy tönkre ment, hiszen körpanorámás lenne. Így is szép a kilátás a Mánc-hegyről. Ballagtam tovább. A patakon tönkre ment a bürü, most a traktorok által használt átjáróban volt a vízben. Az első nagyobb víz, vagy átmenő traktor össze fogja törni, s ugyancsak nehéz lesz az átkelés. Most semmi gond. Még egy kicsit mentem a völgyben, majd megkezdtem a kikapaszkodást. Ettől kezdve sokkal jobb utakon mentem a vár felé. Az erdőből kiérve itt is szép a kilátás. A várhoz vezető kaptató, így gyalog nem is olyan meredek. Montival annál inkább. 3-4 alkalomból, egyszer ha ki tudom tekerni. A várat ebből az irányból, nagyon későn lehet észrevenni. Az ellenőrző ponton leigazoltam, ettem egy szelet zsíros kenyeret, s megkezdtem a leereszkedést a faluba.

Újrakötöttem a bakancsomat, mert túl lazának éreztem. Most meg túl szoros lettem, ami újabb két megállást jelentett, mire végre úgy éreztem rendben. Átballagtam a Bitva hídján, s kezdődött a nem jelzett (csak szalagozás) utas szakasz. A patakok vize még opálos az utolsó esőtől. Az út pedig egy rövid szakaszt leszámítva, stabilan emelkedik. Szuszogok rendesen, mire fölérek. A volt katonai objektum mellett elhaladva megyek tovább. Nem túl látványos, viszont kellemes úton érem el az Ödön-forrást. Megtöltöm a bögrémet, s ballagok tovább, megint csak Döbrönte felé. Nem mentem túl sokat a jó kis murvás úton, amikor a sárga jelzésen átvágtam a Z+-ra. Kényelmes út visz föl a fennsíkra. Utána viszont már nem az. Régen jártam erre, akkor is montival, s nem lopta be magát a szívembe. Azóta kivágták az erdőt, és még rosszabb lett Nagy része dzsindzsa mentet jelent. Van friss erdőtelepítés is. Került csemete az út közepére is. Kíváncsi lennék rá, ezek közül mennyi élte túl a túrát. Egy erecske betorkolásánál, kishalak iramodtak el a megjelenésemre. Régen láttam már halat a Köves-patakban. Végre elértem a Bodas-patakot. Simán átgázoltam rajta. A három fatörzsből álló bürüt, csak az tudta használni, aki tudta, hogy ott van. Én tudtam, csak épp nem érdekelt. A gaztól csak a patak legszéléről lehet látni. Kis emelkedővel föl a vadászházhoz, ahol népes csapat pihent. A zöld jelzés jobb, mint kora tavasszal, illetve télen volt. Az utolsó előtti bürü veszélyessé vált, mivel az egyik gerendája, közép tájt eltört. A Csurgó-kútnál megkaptam az utolsó ellenőrző pecsétet. Beszélgettünk egy kicsit. Az egyik pontőr, függőágyban pihente ki a reggeli extra sürgős újra szalagozás fáradalmait. Elfelejtettem ellenőrizni, mennyi vizem van, pedig terveztem.

Ha már lejöttem a völgybe, akkor ki is kell belőle kapaszkodni. Gyorsan letudtam a meredek részt, s kényelmesen sétáltam tovább. A Farkasgyepűről indított és oda vissza is térő túrák kellemetlen tulajdonsága, hogy a végén bizony emelkedőn kell menni. Én is kaptattam szorgalmasan. Mivel szép napos meleg idő volt, nem bántam, hogy nem a zöld négyszögjelzésen megy vissza a túra a faluba, hanem a zöldön, bár annak ezt a szakaszát nem annyira imádom. Ide nem ártana még egy ellenőrző pont, mivel a zöld négyszögjelzés rövidebb és könnyebb. Épp csak letértem a murvás útról, amikor utolsót hörögte az ivózacskóm. A francba! Nem ártott volna még egy kis víz az utolsó kaptatóra. Így jártam. Kisvártatva beértem Farkasgyepűre, s már csak be kellett sétálni a célba.

A célban átvettem a kitűzőt, ittam egy kávét és hazafelé vettem az irányt.

Némely szakaszán látványos, a dzsindzsás szakaszokat leszámítva, könnyű, kellemes túra. A szalagozás jó, nem kell túl sokat törődni a tájékozódással. Persze, könnyű nekem, hiszen hazai terepen túráztam.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 700/600 Ft-ért színes térképes igazoló lapot, itinert, emléklapot és nagyméretű kitűzőt, kaptunk. Saját térkép szükségtelen. Döbröntén a várnál, a Cats-eseknél megszokott zsíros- lekváros- és mogyorókrémes kenyér, hagyma, savanyúság és kétféle szörp, a Csurgó-kútnál müzli szelet és kétféle szörp, a célban pedig alma volt az ellátmány.


Csak ma, június 2-én derült ki, miért nem tudtam 29-én belépni a honlapra. Azt hittem, elfelejtettem a jelszavamat, pedig nem.

 
 
Gróf Sándor Móric EmléktúraTúra éve: 20162016.05.17 21:31:21
Gróf Sándor Móric emléktúra XL
GPS-el mért távolság: 26,8 km; barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 755 m.
Szombatra két olyan túra szerepelt a naptárban, amelyek érdekeltek: ez és a Tanúhegyek. E mellett a túra mellett szólt, hogy erre még nem jártam. A Tanúhegyek mellett a viszonylagos közelsége. Végül pénzfeldobással döntöttem a bajnai túra mellett. A bő 120 km-es távolság miatt nagyon korán kellett kelnem, ahhoz, hogy szokásom szerint a rajtidő elejére Bajnára érjek. Ha nem a reggeli végi teázásnál nézem meg az OMSZ honlapján a radarképet, visszafeküdtem volna, amivel egy nagyon látványos túráról maradtam volna le. Ronda képet mutatott. Végig esett az eső. Nevezés előtt beöltözés: pulóvert le, esődzsekit, esőkalapot, vízálló kamáslit és rain-legs-et föl. Gyorsan beneveztem, s már indultam is.
A faluból gyorsan kiértem. Máriácskánál szorosabbra kötöttem a bakancsokat (a rajtban elfelejtettem), fölírtam a kódszámot, s gyerünk tovább. Az emelkedő tetején kiértem az erdőből, s rögtön szép kilátásban lehetett részem. Sajnos az eső miatt, csak ritkán kockáztattam meg a fotózást, pedig sokszor lett volna kedvem. Az Öreg-lyuknál kissé meg is hülyült a gépem érintőképernyője. Szerencsémre egy szárazra törölgetés elég volt. Le-föl csúszkáltam a fölázott földutakon. Keresgéltem a kevésbé süppedős részeket. Nem mindig jött össze. Az emelkedők elég jól csúsztak, nehezítve a haladást. Az idén gléderezett földutak bizonyultak a legrosszabbaknak. Szigorúan a keréknyomokban kellett maradni, különben akár bokáig is merülhetett az ember a sárba.
A következő pont is gyorsan megvolt. Az erdő után ismét nyílt terep, remek kilátással. Az eső hol esik, hol pedig csak szemerkél, de azt rendületlenül. A Csimai-dűlőben volt olyan, ahol csak a búzába begázolva lehetett megúszni, a hosszas bokáig érő sárban gyaloglást. Néhol az út érdekesen márgás, ott azon volt célszerű menni, mivel betonkemény. Elég sokszor mentem a túra folyamán az úton folydogáló vízben, mert ott nem volt sár. Jobb időben érdemes lenne közelebbről is megnézni a Csimai-kálváriát. De nem most! Végre aszfalton! Ilyet is ritkán írok. Gyorsan elértem az ellenőrző pontot. Leigazoltam, s irány vissza, miután nem látván továbbvezető szalagozást, rákérdeztem a pontőrökre, merre tovább. Ja! Az itiner is tartalmazta. Ez a kitérő többeket megzavart, ahogy engem is. Lényeg: megvan a helyes út.
A forgalom miatt alig vártam a letérést. Egy rövid szakaszon murva, majd a Szilva-kút felé nehéz fajsúlyú dagonya következett, természetesen fölfelé. Utána viszont egy darabon kényelmes murva, majd ismét sár, de itt nem vészes. Az EP előtt kicsit nagyobb a dagonya. Pecsételés. Gyerünk tovább! A kapott müzliszeletet meg is eszem. Régen volt reggeli négy óra. A kilátás, az eső ellenére változatlanul remek. Közben megnéztem az órámat és a GPS-t. Meglepődtem. Két óra alatt bő tíz km-t menetem a sár ellenére, pedig nem siettem. Ennek meg is lett a böjtje, mivel a következő egy és háromnegyed órában csak hat és felet sikerült. Ehhez hozzá tartozik, hogy a következő EP-ig, a túra bő feléig, összesen 195 m szint jött össze. Nem sok. Az Epöl – Máriahalom út elérése előtt nagyon nézegettem, milyen szép sziklás hegy van előttünk. Az állattartó telep után vettem föl útpontot: jobb időben csináljak arra egy kitérőt, ha nem arra megy a túra. Egy túratársnő ért utol, s megjegyezte, tart a következő emelkedőktől, mert nagyon meredek és csúszós az ösvény, ami az általam nézegetett hegyre visz föl. Szuper! Nem kell „eltévedésben” gondolkodnom. Kő-hídnál újabb pecsét, s irány a hegy.
Előbb a Sás-hegyet mássza meg a túra, egy elég meredek és csúszós ösvényen. Ahol lehet, inkább mellette, a füvön megyek. Végül is nem túl meredek. Az egész túrán, csak az Öreg-lyuk előtt gondolkoztam azon, hogy rövidebbre fogjam a túrabotot. Számomra a valóban meredek emelkedő ott kezdődik, ahol a túrabotomat rövidebben kell fogni. Fölértem. A kilátás gyönyörű. A lefelé nehezebb, mint a fölfelé, de megúsztam esés nélkül. Persze csak úgy, hogy az ösvény mellett a füvön mentem. Nem mentünk túl sokat, s jött a Nagy-Sziklára vezető kaptató. Fújtatok rendesen, mire fölérek. Eddigre, jobban rázendített az eső. A látástávolság eléggé korlátozott, de még így is remek. Az epöli túratársnő szerint, tiszta időben látszik az Esztergomi Bazilika is. Most nem. Eső ide, vagy oda, megkockáztattam pár fotót. Feltűnt, sokkal élénkebbek a virágok színei, mint általában. Sőt még egy tavaszi héricset is láttam! Egy kicsit mentünk a hegy gerincén, majd meredek ösvényen irány lefelé. Megmásztunk még egy dombot, majd jó csúszós úton leereszkedtünk az epöli országútra.
Végig gyalogoltuk a hosszú falut, s megkezdtük az Őr-hegy kaptatóját. Az emelkedőn Béli Laci bácsit értem utol. Beszélgettünk egy kicsit, s gyerünk tovább. Az Öreg-lyukhoz vezető kaptató végén arra gondoltam: 1. rövidebbre kéne vennem a botot, 2. hogy fogok én itt esés nélkül lejutni. Az eső miatt nem akaródzott elővennem a hátizsákból a fejlámpát, így kevesebbet láttam a barlangból. Azért persze bementem a végéig. Nekem, a Bakony köztúrázók által is elérhető barlangjaihoz szokottnak, feltűnően nagyméretű. Úgy 50 – 60 m-t lehet bemenni, s 10 – 30 m széles. Egy lapos, nagyméretű teremből áll. El is hiszem, hogy a török időkben egy-kétszáz ember is el tudott rejtőzni benne. A barlang mellett láttam egy ösvényt, s megpróbáltam azon visszamenni a jelzésre. Sikerült. Fújtathattam tovább az emelkedőn. Volt olyan szakasz, ahol a szabad stílusú sífutás mozgásformájával jutottam föl, léc nélkül, meg-megcsúszva, erősen kapaszkodva a túrabotjaimba. Némi lankásabb rész. Azon voltam, megnézem, mekkora szintet jöttem föl a falu szélétől, amikor megláttam a következő meredek szakaszt. Majd utána. A keresztnél fölírtam a kódot, s továbbmentem egy kicsit a kilátás kedvéért. Nem rossz, de többet reméltem a név alapján és a Csákberény fölötti Strázsa-hegy panorámája után.
Újabb meredek lefelé, majd zömmel kényelmes murvás utakon értem el az utolsó ellenőrző pontot. Pecsételés után, frissítés. Nagyon jól esett a fasírozott és a zsemle, mindez savanyú uborkával. Ennivaló dolgában elég finnyás vagyok, de ez a fasírozott tényleg finom. Frissítés után, nem maradt más hátra, mint begyalogolni a célba. Ehhez persze három-negyedrészt meg kellett kerülni a kastélykertet, végig emelkedőn. A célban megkaptam az oklevelet és a kitűzőt, átöltöztem, s hazafelé vettem az irányt.
Nagyon látványos, és nem a legkönnyebb túrán vehettem részt. A Gerecse és a Tata IVV túráknál sok klasszissal látványosabb. Nagyon szépek a Bajnát és Epölt övező dombok és hegyek. Persze ennek ára van. A túra kétharmada nyílt terepen vezet. Ez azt jelenti, ha véletlenül szép napsütés lesz a túrán, akkor valamilyen naptej elengedhetetlen, ha nem akar nagyon leégni az ember, illetve elegendő folyadékkal kell készülni. Minden emberes ellenőrző ponton volt víz, tehát nem gond a folyadék utánpótlás. Epölön boltban, illetve ittasellátó helyen is folyadékhoz lehet jutni. Most az eső és a sár nehezítette a dolgunkat.
A 26,8 km-re jutó 755 m szint is megtévesztő lehet. Nehezebb, mint az adatok alapján, első ránézésre gondolná az ember. Az első tizennégy és fél km-re ugyanis csak 200 m lankás szint jut. A következő bő 12-re esik 550 m, olyan „tanúhegyes” módra. Elég meredekek a fölfelék és a lefelék is, csak az összekötő szakaszok rövidebbek.
A túra szalagozása kiváló. Nem kellett a tájékozódással foglalkozni. A térségben, csak sok-sok látnivaló van, viszont az Őr-hegyre vezetőt leszámítva, nincs turistajelzés. Nagy kár. Jól kijárt ösvények viszont vannak, tehát „csak” jelzéseket kellene rájuk festeni.
Remélem, jövőre a szervezőkkel és a túrázókkal lesz az időjárás, hiszen ez egy tényleg remek túra, ahová máskor a jelzések hiányában nem nagyon jutnak el a túrázók.
A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1000/900 Ft-ért szürkeárnyalatos, itineres térképes igazolólapot (Saját térkép kell(ene), ha nem lenne ilyen jó a szalagozás. A kapott térkép kicsi, Google maps-ből nyomtatva.), oklevelet és kitűzőt kaptunk. Az Ugrató-hídnál kétféle cukorka, ropi és ásványvíz, esetleg sör; A Kő-keresztnél müzli szelet és ásványvíz; A Kő-hídnál ásványvíz; A Borbarát közösségi térnél remek fasírozott, zsemle, savanyú uborka, ásványvíz, és aki megengedhette magának (nem vezetett utána), bor és pálinka volt az ellátmány.
 
 
VérteskozmaTúra éve: 20162016.05.09 01:22:32

 Vérteskozma 30


GPS-el mért távolság: 35,2 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 940 m. A fenti távon felül, a parkolási lehetőségig (erdészeti aszfalt útelágazás) az oda-vissza út nekem 840 m volt 15 m szinttel. Ez évben sem tértem el a hagyományaimtól, az-az eltértem az útvonaltól, tehát az adatok megint csak az általam megtett távot jelentik. A két eltérés térképen mérve 2,1-2,2 km, szintben pedig nem több 50 m-nél.

Ahogy másokat is, engem is meglepett, hogy annak ellenére meghirdették a túrát, hogy tavaly, utolsó rendezésként szerepelt. Sikerült bőven a rajtidő előtt Vérteskozmára érnem, így komótos készülődést követően indultam nevezni. Mivel nagyon az elején voltunk, így elég nyögvenyelősre sikeredett. Hatan voltak előttem, s tíz percbe telt, úgy, hogy a többieknek azt mondták, majd az indításnál kell fizetni. Ezt elintéztem, miszerint én máris rajtolok. 

Alig 400 m lejtő után jött a szokásos vértesi bemelegítő emelkedő, ami ez esetben elég combos. Erre a túrára hagyományosan, vagy másik túra, vagy valamilyen buli (ez esetben ballagás) után jöttem. Ennek megfelelően, nehezen melegedtem be, ugyanakkor, hamar lemelegedett rólam a mellény. Az út elég kellemes, szép az erdő. Idén már elvirágzott a zöld hunyor, de azért elég sok a virág. Az időjárás viszont közel sem olyan szép, mint szombaton. Hamar elértem az első ellenőrző pontot. Pecsételést követően gyerünk tovább. Az aszfaltút keresztezése után egy szakaszon szép a kilátás Vérteskozma felé. Ismerősök érnek utol, s a következő pontig jót beszélgettünk. A Német-völgynél megkaptuk az újabb igazoló pecsétet, s mentünk tovább. Várgesztes előtt éreztem, valami nem stimmel az egyik bakancsommal. Franc essen a Salomon bakancsok puha talpbetétjébe! Sosem sikerül pontosan ugyanúgy visszatenni. Kettő miliméter pedig már elég ahhoz, hogy a lúdtalpbetét szétszedje a sarkam. Többé nem veszem ki szárításhoz. A faluban irány a kocsma. Ittam egy kólát, megigazítottam a talpbetétet, s mentem tovább. Betértem a boltba is, mivel elfelejtettem Balaton szeletet vinni, így vettem egy párat, legyen üzemanyag.

A párás levegőnek és a hideg szélnek köszönhetően kihagytam a Zsigmond-követ. Kényelmes tempóban értem el a Mátyás-kutat. Újabb pecsét, s gyerünk, ezúttal vissza egy kicsit, s megcsináltam a szokásos kitérőmet a Robinson-kunyhó romjához (a kék ezen szakaszát nem túlzottan szeretem). Jól sikerült megigazítanom a talpbetétet, aminek köszönhetően megengedhettem magamnak egy kis kitérőt. Voltak, akik csodálkoztak is, merre megyek.

A Szép Ilonka-forrás után eldöntöttem, teszek egy újabb kitérőt, a „Gráciák-bércei” felé, ahonnan szintén remek a kilátás. Érdekes, a Vértesben kevés kilátópontra vezet turistajelzés, pedig sok ilyen hely található. Bőven van még felderíteni valóm! Tulajdonképpen majd minden keskeny hegygerincre érdemes felmászni, mivel a tetejük gyakran kopár, kiváló kilátással. Itt ugyan nem kopár a hegytető, viszont csaknem függőlegesen szakad le a hegyoldal, remek kilátással. Többletként, az erdőben nagyméretű, sűrű, fővirágzásban lévő medvehagyma mezőbe botlottam, amikor átvágtam rajta egy út felé, ami visszavitt a P –K+ jelzésre. A továbbiakban már maradtam a kiírás szerinti útvonalon. A piros jelzésen az út jó, bár kissé monoton. Jól haladtam, s hamarosan elértem a következő ellenőrző pontot. Rájöttem, kesztyű nélkül nem igazán lenne jó felmászni a geodéziai toronyba, így kihagytam, s mentem tovább.

A piros háromszögjelzés meredeken lejtő szakaszán, valamilyen, kisméretű kosborfélébe, valószínűleg tarka kosborba botlottam. Menten megálltam fotózni. Gyönyörű virág. Sokat tett hozzá a túra látványosságához. Fotózás és nézelődés után, gyerünk tovább. Kényelmes gyaloglással értem el az utolsó ellenőrző pontot. Igazolás után, irány a Sárkánylyuk-völgy. Meglepően könnyen járható, akár montival is. Mivel becsatlakozott a 20-as táv, sokkal több lett a túrázó. Csakhamar rátértem az erdészeti aszfaltútra, amelyről egy rövid, de meredek kaptató vitt föl a célhoz, ahol átvettem az emléklapot és kitűzőt, ettem egy kis zsíros kenyeret, s hazafelé vettem az irányt.

Kellemes, helyenként látványos túra.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1000/900 Ft-ért színes térképes igazoló lapot, emléklapot és kitűzőt, kaptunk. Saját térkép szükségtelen. A Német-völgynél: Sport szelet; a Mátyás-kútnál: fél literes ásványvíz; az Új-osztásnál: Balaton Bumm; a célban pedig zsíros-, margarinos-, vagy lekváros kenyér, hagyma, erős fűszerpaprika, illetve meleg tea volt az ellátmány.
 
 
K2 – Kab-hegy kétszerTúra éve: 20162016.04.13 21:42:54

K2


GPS-el mért távolság: 32,1 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 755 m. Visszafelé a táv egy jó részén eltértem az útvonaltól, hogy ne kelljen ugyanazon mennem. Az eltérés nélkül a táv 30,9 km lenne.


Eredetileg szombatra terveztem a „Nagy Í-t”, azonban az OMSZ automatikus előrejelzése csaknem egész napos esőt jósolt a Kőszegi-hegységre (ez alkalommal nem jött be), ami betegen nem lett volna szerencsés. Így döntöttem a K2 túra mellett, ami azért „némileg” szelídebb, mint a Himalájában. Mivel csütörtökön gyönyörű időben túráztam a Vértesben, a kesztyű kikerült a hátizsákból. Rögvest a rajtnál rájöttem, ez bizony baj. Több szakaszon is elkelt volna a hideg szél miatt. A benevezés gyorsan ment. Megnéztem a kapott térképet. Ahogy számítottam is K+ és K, valamint egy rövid részen szalagozás, oda-vissza. Szívem szerint, máshol vezettem volna a szalagozott részt, mint a szervezők. A végén kiderült, nagyrészt ők is ott vitték, ahová én mondtam, de ezzel egy kicsit előreszaladtam.


Jeges hideg szélben és talán 6 fokban kezdtem meg a táv teljesítését. A falu után nem sokkal azért lekerült rólam a pulóver, viszont fölkéretőzött a szélálló sapi. A kilátás igencsak párás, és sehol a csütörtöki vértesi virágözön. Ráadásul jó párszor jártam már erre. Ennek megfelelően nem volt kedvem fotózni. Tempósan haladtam a Kab-hegy felé. El sem lehet téveszteni, hiszen végig ott van előttünk. A K+ egy szakaszán alaposan elmosta az utat a víz. Emlékszem rá, 2005-ben, az emelkedőt leszámítva még könnyen tekerhető út volt montival. A Kab-hegy derekán körbefutó aszfaltútig nem mondhatnám meredeknek az utat, bár végig emelkedik. Egy darabig még utána is jó, de a végére eléggé bedurvul. Mindez nem elég, még a szél is egyre rosszabb. A hegyen a kilátót, de még a zsíros kenyeret is kihagytam, s a pecsételést követően menekültem lefelé. Alulra fölvettem még egy gyapjú sapkát is, s ezzel ismét előállt a „Don-kanyar kinézet”. Aszfalton szaporáztam lefelé a lépteimet, hogy minél hamarabb szélárnyékos helyre érjek. A vadászház utáni első balos elágazásnál meglepetés. A térkép szerint itt kellene letérni az aszfaltról, de a szalagozás azon vitt tovább. Végül ott tért le, ahol én is vezettem volna az utat. Az út alsó részét tavaly óta cefetül összevágták, és bár frissen gléderezett, montival csak nehezen járható. A következő meglepi az aszfaltút elérésekor ért. Szerintem balra kellene fordulni, a szalagozás viszont jobbra vitt, majd balra letért egy elfogadható földútra. Végül ezen értem el újra az OKT-t. Ezt menten létramászással „ünnepelhettem”. Nemsokára egy újabb, libikóka jellegű létrán hagytam el a bekerített részt. Ettől kezdve kényelmes úton értem be Úrkútra. Ezen a szakaszon már több korábban induló túrázó jött szembe. A büfénél OKT pecséttel igazoltam le. Szokásom szerint egy kis kólával frissítettem, viszont a meleg szendvicset kihagytam. Gyorsan megtettem az Őskarszthoz vezető szakaszt. Beszereztem a következő ellenőrző pecsétet, ami csak a saját bélyegző párnámmal sikerült, mivel a szervezőké elég száraz (az OKT pecséthez is kell).


Irány vissza. Nekirugaszkodtam a Kab-hegy második „megmászásának”. Az első létra letudva. Ha még egy kicsit korhad, akkor mellette nyitok átjárót. A másodiknál, simán fölbillentettem a kaput, mivel nincs rajta a sarokvason, átbújtam, majd a helyére húztam. Letértem a szalagozásról, s inkább az OKT-n maradtam. Meg akartam nézni a Tönkölös-víznyelő-barlangot. Egész jól néz ki, bár itt is látszik a víz romboló munkája tavaly óta. Az aszfaltról a szalagozásnál tértem le, s kezdődött a kicsit meredekebb kaptató. Nem túlzottan ért a szél, így még a dzseki cipzárját is lehúzhattam. Nagyjából a vadászházig tartott ez a jó világ, utána újra felöltözés, begombolkozás. Nem irigyeltem a pontőrt. A Kab-hegyen megkaptam az oklevelet és a kitűzőt is, mivel a főszervező is feljött ide. Megettem a virslit, s folytattam az utamat, immáron lefelé.


Az aszfaltút után, balra letértem az OKT-ról, s jelzetlen, de nagyrészt elég jó úton mentem vissza Nagyvázsonyba. Ezt a letérést, a szervezők is javasolni szokták, mindegyik Kab-hegy túrájuknál. Az erdőből kiérve, kényelmes úton értem vissza a kocsihoz. Gyors átöltözést követően ittam egy kávét (bár gége- és légcsőgyulladás miatt ellenjavallt, de kell a koffein, s az energiaitalok meg szénsavasak, ami megest csak nem ajánlott), és hazafelé vettem az irányt.


Mivel a szint zömét két hosszú emelkedőn szedtük össze, az-az a szervezet rá tud állni a terhelésre, így 755 m ellenére könnyű túra. Amennyiben az időjárás túrázókkal van, akkor látványos is, mivel több helyről szép a kilátás. Az Úrkúti őskarszt nem kicsit látványos, s a Tönkölös-víznyelő-barlangot is érdemes megnézni, bár az inkább nagy esők után az igazi.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó 1600/1400 Ft-ért színes térképet, itineres igazolólapot és kitűzőt, vagy hűtőmágnest kaptunk. A célban egy kis házi pálinka, a Kab-hegyen odafelé zsíros kenyér, visszafelé virsli volt az ellátmány. Úrkúton kedvezményesen lehetett meleg szendvicset vásárolni a Kéktúra büfében.

 
 
Lepke (Vasas nagy 8-as)Túra éve: 20162016.03.22 21:18:31
Lepke 25
GPS-el mért távolság: 25,05 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 620 m. A valóságban 26,1 km-t mentem, a két kilátóval, illetve az ellenőrző pontokon megtett mászkálással együtt. A gomolyagokat számítógépen vagdostam le, s lett meg a valódi útvonalhossz. Egyesületi túrán, még nagyobb ez a különbség. A tőzike néző túránkon a 15,8 km-es távhoz, 2,4 km-t tettem hozzá.
Gondban voltam, melyik túrára menjek. Elég szerencsétlenül egybeesett a Bakony és a Lepke teljesítménytúra. Az idén még nem volt esélyem Észak-Dunántúl Kupa túrán részt venni. Mivel nincs sok esélyem a kupa teljesítésére, inkább a Lepkére jöttem, mivel ez körtúra.
A rajtidő előtt pár perccel értem Vonyarcvashegyre. Kényelmes készülődést követően gyorsan ment a nevezés. A pulóver már a rajtnál lekerült rólam, viszont kesztyűt kellett húznom a hideg szél miatt. Úgy 4 fok volt. Kényelmes tempóban kezdtem a távot, de a 71-es út elérésekor a hosszú ujjú biciklis mez is lekívánkozott rólam. Szépen sütött a nap, az út pedig emelkedett. Kiérve a faluból, elkeserítő látványt nyújtott az erdő. A fák jó részét kivágták egy aszályos nyár miatt. Néhol azért ez adott egy kis plussz kilátást. Szorgalmasan kaptattam a kilátó felé. Az utolsó szakasz egy kicsit meredekebb, de nem vészes. A hideg szél viszont végig ért. Az ellenőrző ponton természetesen fölmentem a kilátóba. Majd lefújt a szél. Olyan szinten lökdösött, hogy nem is kísérleteztem optikai zoommal, mert ezt a kézremegés kiküszöbölő sem tudná korrigálni. A panoráma szép, a látástávolság elfogadható. Rövidre fogtam a nézelődést, s menekültem lefelé.
A következő szakaszon itt-ott egy-két tavaszi hérics bimbót láttam. Ezen a szakaszon kellett rájöjjek, nem megfelelő zoknit húztam, egy ponton nyomja a bakancs a lábfejem, tehát helyesen tettem, hogy csak a 25 km-es távra neveztem. A fűző kismértékű meglazítása segített. Elég rövididő kellett a Büdös-kúti ellenőrző pont első eléréséig. Gyors pecsételés, s már mentem is tovább. Hamarosan medvehagymára bukkantam. Szedtem egy zsebre valót a szendvicshez. Megmaradt az egész. Az út mentén sok a tavaszi virág. Kellemes terepen ballagtam tovább, egészen a zöld jelzésig. Ettől kezdve, a Szent Miklós-forrásig rosszabb az út. Pecsételés után kereszteztem a patakot, s meredek emelkedőn kikapaszkodtam a völgyből. Ismét kényelmes úton ballaghattam. Tulajdonképpen kényelmes séta következett a Büdös-kútig.
Pecsételés után fogtam egy szelet zsíros kenyeret, félbehajtottam, s menet közben ettem meg. A Padkőhöz szép ciprusok mellett vitt az út. Itt is fölmentem a kilátóba. A látás nem javult, az időjárás viszont igen. Alig indultam tovább, szép tavaszi héricseket fotózhattam. Az utánam jövő is lefotózta. Később, több száz kinyílt héricset láttunk. A hegység déli oldalán sokkal jobb az idő, mivel a hegység árnyékolja a szelet. A virágok fényképezése kapcsán beszélgetni kezdtem azokkal a túrázókkal, akikkel tulajdonképpen a túra elejétől egy-kétszáz méteren belül mentünk. A túra hátralévő szakaszát végig beszélgettük, kissé kényelmesebbre véve a tempót. A következő ellenőrző ponton bort kínáltak a pontőrök. Mivel a túra vége felé jártunk, kihagytam. Leereszkedtünk a Balaton partra, majd sikeresen abszolváltuk az utolsó kaptatót, s a Szent Mihály dombon megkaptuk az utolsó ellenőrző pecsétet. A domboldalban sok odvas keltikét láttam. Lehet, a március vége már késő lesz, hogy elkapjam a tömeges virágzást a Vértesben, a Géza pihenő és Szentgyörgyvár között?
Nem maradt más hátra, mint besétálni a célba. Átvettem a kitűzőt és az oklevelet, majd hazafelé vettem az irányt.
A hideg szelet leszámítva, nagyon szép időben túrázhattam. Maga a túra helyenként látványos (a Bakony 25-nél végig szebb), viszont mindenhol könnyű, kellemes.
A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1000/900 Ft-ért színes térképet, igazoló lapot, emléklapot és kitűzőt, kaptunk. Saját térkép szükségtelen. A Büdös-kútnál zsíros kenyér, vöröshagyma, savanyúság, süti, szódavíz és kétféle szörp volt az ellátmány.
 
 
Téli TihanyTúra éve: 20162016.02.09 17:55:38

 Téli Tihany 20


GPS-el mért távolság 20,1 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés 845 m. Egy tévedésem miatt ez távolságban kb. 100-150 m-el, szintben 5-10 m-el kevesebb a valósnál.

Reggel, a rajtidő kezdetére sikerült Tihanyba érnem. Gyors készülődés, s irány nevezni. Ez elég keservesre sikeredett. Jócskán az udvaron volt a sor vége. 33 hosszú percbe került a nevezés. Az előnevezőknek ez ekkor 3-4 perc volt. Kissé át is fáztam, s csak remélhettem, hogy az épp csak kihevert megfázás nem újul ki. Háromnegyed kilenc előtt két perccel, végre úton. Ez évben megfordították az útvonalat, illetve még egy-két helyen változtattak rajta. Ennek megfelelően irány az Akasztó-domb. Alig valamivel a rajt után, már jött is a bemelegítő kaptató. Az ösvény egy nyomsávos, s vannak előttem vagy tízen, így inkább kényelmesen ballagok. Ezen felül sajnos már kell 15-20 perc bemelegedési idő is, viszont az első ellenőrző pontot az Akasztó-dombon, 7 perc alatt értem el. A vége felé szép a kilátás. Pecsételés után egy kis laza lejtő az aszfaltig. A tiszta időben és gyönyörű napsütésben fantasztikusan szép kék színű a Belső-tó vize. Akármennyire is elhatároztam, nem fogok fényképezni, nem tudtam megállni, ne készítsek egy-két fotót.

A buszmegállóban, fölkészülendő a következő kaptatóra, megszabadultam a pulóvertől. A kesztyű még maradt. Az Átjáró-barlangig hol gyorsabban, hol lassabban, de inkább lassabban haladtam. Az ellenőrző pont után, jött az első eltérés, mivel a Belső-tó helyett, a Club Tihanyhoz mentünk le. Jó meredek lépcsőn kellett leereszkedni, ami jókora torlódást okozott. Aztán viszont végre szélesebb az út, s az addig előttem menő cirka harminc túrázót megelőztem az ellenőrző pontig. Jól esett végre a saját tempómban haladni. A Horgásztanyánál megettem két apró pogácsát, ittam egy bögre teát, s gyerünk tovább, még a tömeg előtt. Ettől kezdve csaknem végig csodálatos a kilátás. Néhány rövid lejtővel megtörve, 123 m szintkülönbséget kellett leküzdeni. Nem mentem túl sokat, amikor Pintér Józsit értem utol, majd kisvártatva Robit, a Csúcs-hegy előtti utolsó kaptatón pedig Lacit. Beszélgettünk egy kicsit. Józsiék az emelkedőkön, én a meredek lejtőkön vagyok lassúbb, így nem tudtunk sokat együtt menni. Szép kilátás ide, vagy oda, egészen a Kis-erdő-tetőig nem álltam meg fotózni, pedig volt elég csábítás, sőt inkább csak csábítás volt. Az egy nyomsávos ösvényeken viszont nem szeretek megállni ilyen tömegben, ráadásul udvariatlannak is tartom. Megelőzök embereket, megállok fotózni, majd újra megelőzőm őket, s ezt eljátszom egy párszor, vagy ha utolérem őket, akkor lelassulok, majd a fotózás után újra utolérem őket, s megint belassulok. Brrr!

Közben a napsütötte helyeken kiolvadt a talaj fölső rétege. Itt még csak csúszott és tocsogott. Viszont mennyivel könnyebb volt fölmenni azon a lejtőn, ahol máskor kifeszített kötélbiztosítás mellett is csak üggyel-bajjal tudtunk lejönni. Végre elértem a félsziget legmagasabb pontját. Irány lefelé. A Nyereg-hegyről egy oda-vissza kitérő az Apáti hegyre. A kilátásért megérte. Pecsételést követően visszatocsogtam a Nyereg-hegyre, majd irány lefelé az Apáti-templomromhoz. Ott újabb ellenőrző pont várt egy kis almával. A legkevésbé sem éreztem magam éhesnek, így egy cikk alma elég is volt. (Előző este jókora adag marhapörköltet kebeleztem be kenyérrel és savanyúsággal, s az bizony még tartott a gyomromban. Reggel mindössze egy kis szelet mézes kenyeret és egy banánt ettem. Nem hiányzott több. Még a túra befejezésekor sem voltam igazán éhes, simán kihagyhattam volna az ebédet. Gyaloglás közben azért hátráltatott ez a bevacsorázás.)

A következő ellenőrző pontig, gyakran jó ragadós sár hátráltatott bennünket, bár nem volt igazán vészes, hiszen nem kellett utána bakancsot mosnom. Egy csomó föld viszont átkerült az útról, a szőlőkaró sorokat feszítő drótokra, mivel sokan így szerettek volna megszabadulni tőle, ami teljesen hiábavalónak bizonyult. A Külső-tónál a többség levágott egy nagy kanyart. A tó vize most is elöntötte az utat, így az erdőben mentünk, alaposan kitaposott ösvényen. Ezután vitt szőlők között az út. Nem bántam, hogy a Belső-tó partján aszfaltos útra tértünk. Az ellenőrző ponton ittam egy bögre teát, s gyerünk tovább. Természetesen ismét kaptatón. Párszáz méter után, a szalagozás lefelé indult. Nem követtem, hiszen a következő pont a hegytetőn lesz. Itt rövidítettem valamennyit. Az ösvényen újra meglett a szalagozás is. Pecsételés után megálltam fotózni, s gyerünk tovább. A lejtőn Vehovszky Ágival futottam össze az egyesületünkből. Az Óvár-hegyre vivő emelkedő már nem esett annyira jól. A levezető sáros, csúszós lejtő még kevésbé. Le is maradtam Ágitól, s a célig már nem is értem utol. A Barát-lakások felé menet a hegy árnyékába kerültünk. Érezhetően sokkal hidegebb lett a levegő. A talaj fagyott, ami megkönnyítette a haladást. Szerencsére nem kellett előzni, mert itt alig lehet. Gyorsan leértem a Hajóállomáshoz. Ettem két-három nápolyi kockát s már mentem is. Ronda, az órám szerint, 109 m-es szintemelkedésű egybe emelkedő következett a Kálváriáig (A turistautak.hu-ról letöltött térkép szintvonalai alapján is 100 és 110 m között van, tehát megbízható az óra). Szerencsére aszfalton. Szuszogtam rendesen. Végre fönt. Megvan az utolsó ellenőrző pecsét. A hangulatos utcákon már csak le kellett ballagni a célba.

Nagyon jó passzban érkeztem. Alig 3-4 perc alatt sikerült leigazolnom, s megkaptam az oklevelet és a hűtő mágnest. Megettem a virslit, s elindultam hazafelé. Mivel közben befutottak Pintér Józsiék elvittem őket Füredre, a vasútállomásra. Alig párszáz méteres kitérőt jelentett. Mire elindultunk, már az udvar közepéig ért a beérkezettek sora.

A gyönyörű kora tavaszias időben nagyon látványos túra. Ennek köszönhetően, több mint kétezren indultak. Húsz kilométeren ez már nagyon nehezen kezelhető tömeg. Itt a rendezők, az indulók telefonszámát is nyilvántartották, ami lehetővé teszi a be nem érkezők keresését, a Gerecse túráktól eltérően. Ez viszont lassította a procedúrát.

A látvány szempontjából jobb, mint az eredeti, a Csúcs-hegyről levezető veszélyes lejtő, emelkedőként nem gond. Cserébe viszont a Kis-erdő-tetőről levivő lejtő köves része, az Óvár-hegyről levezető lejtő, és a Club Tihanyhoz levivő lejtő lehet havas jeges időben veszélyes.

A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó/kiváló. 1600/1100 Ft-ért színes térképes igazoló lap, oklevél és kitűző, vagy hűtő mágnes, UFO és HTM magazin járt. Saját térkép szükségtelen. A rajtnál a megszokott, és egyben a túra egyik jelképének számító téli fagyi helyett Túró Rudi, az Átjáró-barlangnál PEZ cukorka, a Horgásztanyánál kétféle pogácsa, forralt bor és tea, az Apáti-templomromnál alma, a Nagy pincénél forralt bor és tea, a Hajóállomásnál nápolyi és sós ropi, a célban pedig virsli és tea volt az ellátmány.

 
 
 
Fázós TOPorgósTúra éve: 20162016.01.18 21:25:35

 Fázós TOPorgós


GPS-el mért távolság: 24,5 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 820 m. Mivel a túra útvonala szabadon választott, ezért ez csak az általam megtett útvonal adatait jelenti.

Munka miatti, bő másfél hónapos túraelvonás után (meg is jelentek a túraelvonási tünetek) indulhattam újra teljesítménytúrán. Előző évben, a Régi Templomok Nyomában volt az utolsó, idén pedig ez az évkezdő teljesítménytúrám. Közte egy túrám volt csak, az is január 13-án. Ennek megfelelően, az állóképességem a bányászbéka hátsó fele alatt leledzik.

A kiírásban, számomra félreérthető volt a rajthely megközelítésének leírása. Szerencsémre megnéztem a túra letölthető térképét, s menten egyértelmű lett. Pont a falu másik végén van, mint azt én következtettem a leírásból. Lovasberény felől jövet szépen kitáblázták az útvonalat, tehát semmi gond. A rajtidő kezdetére sikerült odaérnem. A hideg szélben igen gyorsan készülődtem, s irány nevezni. Hamar megvolt. Ez évre, csak kisebb eltéréseket terveztem, egy szerintem jó útvonaltól.

Elindultam Velence felé, mert a térkép jelzett egy keresztutat, amin föl lehet menni a sárga jelzésre. Ha nem létezne, akkor sincs gond, mert akkor az aszfalton gyalogolok be Velencére, kissé hosszabb útvonalon. Az út létezik, így alig 300 méternyi séta után jöhetett a jó húzós bemelegítő kaptató. Vissza is kellett vennem a tempóból. Fölértem a gerincre, s máris kereszteztem a Panoráma-utat. Néha alig látni az alacsonyan lévő, de annál fényesebben ragyogó nap miatt. A Bence-hegyen sehol a pontőr. Fölírtam a Gyapjaszsák éjszakai tt. kódját, s szétnéztem egy kicsit. Egy túratárs szólt, hogy egy másik túrázó lement a parkolóba ellenőrizni egy gyanús kocsit, hátha az a pontőré. Megvártuk. Annak bizonyult. Leballagtunk, s pecsételés után szóltam, kéne egy papírlapot kitenni fönt, hogy nem ott van a pont. Túl korán jöttünk, s még nem volt rá érkezése. Tény, a parkolóig is csak 1,4 km a táv, ami nagyjából negyedóra.

A továbbiakban Velencén belül tekeregve lementem a főútra, s azon talpaltam Sukoró irányába. Az utolsó utcán irány a hegy. Az eddigiektől eltérő irányon akartam elérni az Olasz gránitfejtőt. A bozót miatt kerülnöm kellett egy kicsit, de megvan. Néhány fát és bokrot kivágtak, hogy látványosabb legyen. A Gyapjaszsák érintésével, az új kerékpárúton értem be Sukoróra. Remélem, nem azon az emelkedőn vitték föl a kisebbik templomhoz, amit eddig még sohasem tudtam kitekerni a meredeksége miatt (meredekség tábla nincs ugyan, de átlagban 20% körül lehet, a fölső vége pedig szerintem eléri a 30%-ot is). Az ellenőrző ponton megkaptam a következő pecsétet, ittam egy bögre teát, beszélgettünk egy kicsit, s gyerünk tovább. A Barlang-kútig, a normál Z – P▲ jelzésen mentem. Az EP közelében láttam, a pontőr éppen fát gyűjt, ezért egy nagyobbacska ágat én is odahúztam a pontra, ha már épp az ösvény mellett volt, s csak le kellett hajolni érte. Pecsételés után, zsebre vágtam a csokit, s gyerünk tovább.

A Hurka-völgyön át terveztem a János-forráshoz menni, de a Velencei-hegység legszebb völgyét sem akartam kihagyni. Oda-visszát terveztem a Bodza-völgybe. Hamar módosítottam rajta. Odafelé a völgyben mentem, visszafelé pedig a völgy fölső peremén. Föntről néha szép a kilátás. A legszebb sziklás részeken pedig érdemes lejönni a derekukig. A végén leereszkedtem, s irány a Hurka-völgy. Kicsit nehezebben járható, mint utoljára, de most is ugyanolyan szép. Épp az első sziklákat fotóztam, amikor egy páros kezdte meg leereszkedését a völgybe. GPS alapján, toronyiránt igyekeztek a bónusz ponthoz. Az utolsó alkalommal utamat álló kerítést lebontották, így ballaghattam a völgyben is. Ennek köszönhetően, az idén is tudtam zöld hunyort fotózni. Most se a Barlang-kút, sem pedig a János-forrás közelében sem láttam. Azt viszont sajnálattal kellett észlelnem, bár nem váratlanul, hogy a völgy fölső vége elég bozótos és dagonyás, ezért kikapaszkodtunk belőle. A nálam egyébként is gyorsabb páros folytatta a toronyiránti haladást, én pedig egy szélesebb vadcsapáson kimentem az oktatási központhoz vezető murvás útra (murva alap, bazalt zúzalékkal), ahol igen jó tempóban tudtam haladni. A murváról letérve, hamarosan megláttam a bónusz pontot. Pecsételés, egy kis beszélgetés, s gyerünk tovább. Ekkor érkezett meg a páros. A bozótosabb részek alaposan lelassították őket.

Csak a második elágazásig mentünk együtt, mert ők közvetlenül mentek a Meleg-hegyre, míg én tettem egy kitérőt a Likas-kőhöz.

A nevével ellentétben cseppet sem meleg, Meleg-hegyi EP is hamar megvolt. A kissé átfázott pontőrök már alig várták a váltást, pedig szorgalmasan rakták a tüzet. Az egyenesen levivő jelzetlen ösvény könnyebben járható a számítottnál. A P – S jelzésen viszont néha meglehetősen csúszik a felolvadt út. Hál istennek ez csak egy csekély töredéke a túrának. Tettem egy kitérőt, megkeresni az Új-hegyen lévő ellenőrző számot. Ez úgy a fejemben volt, hogy meg kéne nézni, azt viszont elfelejtettem, hogy a Géczi-hegy is itt van a közelben, s ott sem ártana megkeresni. Így még mindig van két olyan pontja a Gyapjaszsák éjszakai tt-nek, ahol még nem jártam: Géczi-hegy és a Kanca-hegy. Ez legyen a legkisebb baj. Legalább okot szolgáltat egy újabb túrára. Leballagtam a bicikliútra, majd a sárga jelzésen irány a János-hegy, s azon keresztül a cél. A nyílt területen nagyon ért a szél. Úgy voltam vele, ha célban is így fúj, akkor lőttek a szalonnasütésnek. Nem így lett.

A célban megkaptam a kitűzőt, megettem a pitét, s kimentem a kocsihoz átöltözni. Magamhoz vettem a csomagtartóból a szalonnasütéshez szükséges dolgokat, köztük a két legfontosabbat: a nyársat és a szalonnát. Félreértés ne essék, a szervezők is kínálták a szalonnát, s mivel épp senki sem sütött, így nyárs is akadt volna. Azonban ma Magyarországon nem is olyan egyszerű megfelelő minőségű szalonnát kapni. Nekem sikerült. Úgy néz ki, hogy a vastag, úgynevezett füstölt csemege szalonnák alkalmasak rá. A gyorspácoltak nem igazán, mert a sülés előtt a benne lévő víznek kell elpárolognia, ráadásul gyakran sütve is rágós marad. Szépen sikerült megsütnöm, miközben jót beszélgettünk a szervezőkkel, akik javában főztek. Alaposan megnézték az 1982-ben vásárolt „Alföldi szalonnázó bicskámat”.

A sültszalonna bőrét, odaadtam a helyiek kutyájának, ami nagyon ízlett neki. Oda is ült a közelembe, hátha van még. Az egyik szervező kenyérrel próbálkozott nála. Nem nyert. Jót nevettünk rajta, milyen pofát vágott neki a kutya. Így aztán, bármilyen jó is lett a szalonnám, egy falatot félretettem a kutyának. Elpakoltam a cuccaimat, s kissé átfázva, hazafelé vettem az irányt.

Szeretem ezt a fajta túrát. Jó páran kihasználtuk a kötetlen útvonal adta lehetőséget egy kis kalandozásra. És ehhez, még csak „eltévedni” sem kellett. Az időjárás is velünk volt. Szép, nagyrészt napsütéses időben lehetett részünk. A hideg széltől azért eltekintettem volna. Az is igaz, hogy azok közé tartozom, akik nem bánnák, ha az érdeklődés hiányára való tekintettel a tél nevezetű évszak elmaradna. Az éjszakai fagynak köszönhetően az utak jobban járhatóak a számítottnál.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló 1000 Ft-ért színes térképes, igazolólapot és kitűzőt kaptunk. Sukorón meleg tea, a Barlang-kútnál Sport szelet (és Becherovka), a célban pedig forralt bor (esetlegesen fröccs), zsíros- és margarinos kenyér, szalonnasütési lehetőség, amihez a szalonnát, kenyeret és hagymát is adták, a János-forrást is érintő túrázók számára pedig plusszban meggyes pite volt az ellátmány.

 

 
 
 
túra éve: 2015
Tanuhegyek másnapi túra - UKK kisjubileumi/Haláp/Bauxit/Régi TemplomokTúra éve: 20152015.12.08 21:33:48
Régi templomok nyomában 20
GPS-el mért távolság: 21,7 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 580 m.
Az elõzõ napi Tanúhegyeket ki kellett hagynom, pedig most az idõjárás a túrázókkal volt, se hó, se jég, se nagy sár. Egyébként is jobban várom a másnapi túrát, mivel az minden évben más útvonalon megy. Másrészt pedig innen indulva alapvetõen a Bakonyt jártam, s már terveztem déli irányú túrát is, tehát kapóra jött. Ez évben három táv közül lehetett választani. Mivel másnapra is nagyon korai kelés, s egyben fárasztó nap volt betervezve, ezért csak a húszas távot vállaltam be. Reggel, nulla fokos hõmérsékletet mutatott az autó hõmérõje, amikor Monostorapátiba értem. Nem mentem el a rajthelyig, hanem a templom mellett, az ebbõl a faluból induló túráimnál szokásos helyen álltam meg. Irány a sörözõ. Gyors nevezés. Épp a térképet, illetve az itinert nézegettem, amikor egy mudi kölyökkel induló társaság érkezett. A kölyök, a fajtájának megfelelõen, elõször elég bizalmatlan volt, utána viszont akár egy kis játékba is belement. Kesztyût föl, s neki is vágtam a távnak.
A hídnál kaptam észbe, elfelejtettem bekapcsolni a GPS-t. Ácsoroghattam, amíg megtalálta a mûholdakat. Nesze neked pontos távolságadat. Ezután nekivágtam a bemelegítõ kaptatónak. Elég hosszúnak bizonyult. Ennek megfelelõen hamar lekerült rólam egy réteg ruha. Pénteken a vékonyabb széldzseki nem volt elég, fáztam egy kicsit, s éjszaka elég élénk szél fújt Pápán, így hülye fejjel, a vékony széldzsekimet kiraktam a hátizsákból, kénytelen-kelletlen elõvettem a softshell kabátot. Nos, eddigre kiderült, kár volt. Túlöltözötten tudtam le az egész túrát. Viszont az-az ötletem, hogy egy vékony polár mellény hátának egy részét pontyzsákból (ugyanabból az anyagból készül, mint a biciklis szélmellények háta, csak olyan anyagot, anyagként nem lehet kapni) vágott hálódarabbal helyettesítem, lévén hátizsákos túrázó, bejött. Egyre szebb lett az idõ. A Bakony ezen az oldalán, maximum szellõrõl beszélhettünk. Az út egyébként kellemes. Az elsõ két pontot gyorsan begyûjtöttem.
A következõ szakaszon volt egy pont a sárga háromszögre történõ rátérésnél, ahol az elõttem érkezett pár nagyon nézegette a térképet és az itinert. Sehol egy szalag, s a leírás sem egyértelmû. A GPS segített csak. Szépen jobbra kanyarodtunk. Jó fél km-t mentünk, mire meglett a jelzés is. Fiatal pár ért utol a következõ szakaszon. Igazából a Cserkás-tó táblája állította végleg helyre a tájékozódásunkat. Jót beszélgetve haladtunk egy darabon. Alig pár perccel azután, hogy arról beszéltünk, kellõ oda nem figyeléssel bárhol és bármikor el lehet tévedni, a páros férfi tagja simán benézett egy szalagot, pedig jól lehetett látni, s nem kanyarodott be jobbra. Úgy kellett utána szólni. Ezzel igazolta, milyen igazunk volt elõtte. Egy idõ után, inkább visszaálltam a saját tempómra (amikor már eléggé lógott a nyelvem), s ismét egyedül ballagtam. Mondjuk az is igaz, ez a tempó gyorsabb volt, mint a kezdeti. Jó meredek kaptató vitt föl a Keleményes-kõre. A pazar kilátás viszont kárpótolt a fáradtságért. Következett a túra leglátványosabb szakasza. Szerencsénkre a látási viszonyok is igen jók. Elég sok fényképet készítettem. Jó láthatóak a tapolcai Y házak, és néhány tanúhegy. Késõbb, a hegy peremérõl, amerre tettem egy kis kitérõt a jelzésrõl, valamint az Eötvös-kilátóból, már a Káli-medencére is rá lehetett látni, egy kicsit mindig más látószögbõl. Szuper! Tervezek is erre egy egyesületi túrát!
A kilátó után, jó meredek ösvényen ereszkedtem le a pincesorra. Kis szintmenettel értem el a Sásdikáli templomromot. Elõtte két szarvas keresztezte az utamat, csak sajnos túl távol ahhoz, hogy jó képeket tudtam volna készíteni. Ebbõl a szögbõl szenzációs a Tóti-hegy látványa a Gulács elõtt. Kellemes gyaloglással értem el a frissítõ pontot. Igazolás után ettem egy kis nápolyit, meg ittam egy kis Szõlõ Márkát. Szembõl befutott a mudis csapat. A kölyök, vagy tíz méterrõl csalhatatlanul kiszúrta, hol a kaja, s nyílegyenesen futott oda. Egy kis beszélgetés után, mentem tovább. A hátralévõ szakasz enyhe emelkedõvel tudta le a hátralévõ szintet, majd egy kis szintút, s meg is kezdtem a faluba vezetõ lejtõt. A Macska-dombon most én néztem be egy jelzést. Látható távon, csak a nekem rossz irányban volt egy szalag. Arra mentem. Némi fújtatás után rájöttem, valami nem stimmel. Semmi gond, rávisz a sárga romjelzésre. Legalább is én így gondoltam. Az út viszont nem. Szépen ráállt egy párhuzamos irányra, ezért egy vadcsapáson leereszkedtem rá, visszatérve a jelzésre, értem be a célba.
Jó kis kellemes túra. A Keleményes-kõtõl a Töttöskáli templomromig kifejezetten látványos.
A túra ár/szolgáltatás aránya jó 800/700 Ft-ért szürkeárnyalatos térképes, itineres igazolólapot, oklevelet és kitûzõt kaptunk. A Töttöskáli templomromnál kétféle nápolyi, sós mogyoró, többféle müzli szelet, és többféle üdítõital volt az ellátmány. Az útvonal megtervezésénél, illetve kijelölésénél problémát jelentett, hogy a túra elõtt egy két héttel át kellett tervezni az egészet, egy Agár-tetõ tömbjén zajló vadászat miatt. Reggel hallottam is egy két lövést abból az irányból.
Az egyetlen gondot a térképnél, a kilométerháló, vagy az északi irány feltüntetésének hiánya jelentette. A Balaton-felvidék turistatérképét leszámítva, minden térképnél fönt van az észak. Itt nem derül ki, merre van.
 
 
LővérekTúra éve: 20152015.11.21 23:07:40

Lõvérek 25


GPS-el mért távolság: 26,9 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 730 m. Ez alkalommal sehol sem tértem el az útvonaltól, hogy pontosan legyen meg, mennyivel hosszabb a kiírásban szereplõnél!


Kellemes idõben értem Sopronba. Gyorsan beneveztem. Veráék, a 40-es távra nevezve, további túratársakra vártak. Én a 25-ös távot választottam, az elõzõ napi Pontyshow, illetve a másnapi 400 km-es vezetés miatt. Csípõs, száraz idõben vágtam neki a távnak. A látástávolság kiváló. Kényelmes tempóban ballagtam kifelé a városból. A Hosszú-hegyre vezetõ bemelegítõ kaptatón értek utol Veráék. Elõre tudtam, hogy gyorsabbak nálam. Az Ágfalvi ellenõrzõ pontig, jót beszélgetve együtt haladtunk, ezzel kilendítettek az addigi kényelmes tempóból. Az EP-n hamarabb befejeztem a frissítést, s mivel elkezdtem fázni, tovább indultam, mondván úgy is utolérnek. Ez végül nem következett be. Az Alsó-Tödlnél sehol semmi sár. Ez így is maradt a túra végéig. A Fehér-úti-tó után, hiába figyeltem az út menti részeket, ez évben nem láttam cikláment. Számomra feltûnõen hamar elértem a második ellenõrzõ pontot. A teára várnom kellett egy kicsit, de megérte. Jól esett a zsíros kenyér után a meleg tea.


Mentem tovább. Megnéztem a GPS-t és az órámat. A táv és a szintemelkedés megegyezik a kiírással. Meglepetés! Tavaly óta, eltakarították a gyérítés maradékát az útról. A patakátkelés sima ügy. A Poloskás-bércre vezetõ emelkedõn újra kimelegedhettem. Nõ az erdõ, ezért egyre csökken a kilátás. Kis gerincen történõ menet, majd leereszkedtem a Köves-árokba, persze csak azért, hogy minél lentebbrõl kezdhessem az Ultrára vezetõ kaptatót. Ez a túra legnagyobb szintemelkedésû és legmeredekebb emelkedõje. Utána viszont kellemes séta következett a Tolvaj árok lejtõéig. Ez is könnyebben járható, mint az elõzõ években. Egy kis kaptató, s megérkeztem az utolsó ellenõrzõ ponthoz. Gyorsan leigazoltam, s mentem vissza. A csípõs szél miatt a kilátót kihagytam. Eddig stimmelt a táv és a szint. A plusz 2,8 km-t ezután szedtem össze. A Tacsi-árok fölött vezetõ szakaszt szeretem. Nagyon kellemes, igaz, melegebb széldzsekit kellett fölvennem, a folyamatos lejtõ miatt. Jól haladtam.


Hamarosan elértem a Károly-magaslatot, s megkezdtem a városba történõ leereszkedést, itt szedve össze a többlet táv második részét. Azért, a kék háromszögjelzés, sokkal jobb, mint az eredeti útvonal volt. A városi sétával beértem a célba. Megkaptam a kitûzõt és az emléklapot, megettem a kapott virslit, s hazafelé vettem az irányt.


Az eddigi legjobb idõjárású és talajviszonyú Lõvérek túrát teljesíthettem. Ez az elsõ, hogy a nadrágom nem sáros lett, hanem poros. A kilátás is remek volt. A Várhely-kilátó után, az eredeti útvonalhoz képest bekövetkezett változások következtében (a kék nem megy le a Tacsi-árokba, illetve a zöld háromszögjelzés megszûnt, helyette a kék háromszögön mentünk le), mind a három táv 2,8 km hosszabb, mint az a kiírásban, és a térképes igazolólapon szerepel.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1000/900 Ft-ért színes térképet, itinert, igazoló lapot, emléklapot és kitûzõt, kaptunk. Mivel a térkép még mindig a hibás szériából való, nem árt a saját térkép, de a szalagozásnak és az itinernek köszönhetõen, anélkül is simán lehetett boldogulni. A Fehér Dániel-forrásnál zsíros-, margarinos-, lekváros- és mogyorókrémes kenyér, vöröshagyma és tea, a Várhely-kilátónál müzli szelet, a célban virsli és tea volt az ellátmány.

 
 
Bakony - Tés - Római fürdőTúra éve: 20152015.10.26 21:42:25

 Tés – Római-fürdõ 25


GPS-el mért távolság: 26,9 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 555 m. Két kitérõt tettem, amikor ugyanoda mentem vissza. Azokkal együtt a távolság: 30,4 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 620 m

A tervezettnél késõbb értem Tésre, mivel elszámoltam az út idõszükségletét. A nevezés, egy kicsit nyögvenyelõsre sikeredet, de nyolc órakor, már így is útrakész voltam. Amikor megnéztem a térképet, úgy láttam, nem fogjuk érinteni a Csengõ-hegyi kilátót, pedig a kiírásban szerepelt. Az is föltûnt, hogy a Tési-kilátóig, az itiner, az OKT-t írja, pedig az út zömét, a kilátó elkészülte után létesített kék háromszögjelzésen tettük meg. Mivel jártam arra, nem zavart. Másokat viszont félrevezetett. Én is jártam már úgy, hogy más volt a térkép és az itiner. Megnéztem az itinert, s gyerünk. Ki nézte a térképet, meg a szalagozást, amikor tudom, hogy melyik utat írja az itiner! Késõbb kellett helyesbítenem, amikor rájöttem, baj van ám. Most ráadásul a térkép sem volt egyértelmû, csak a szalagozás segíthetett. A faluból kiérve egyértelmû lett, szép lesz a kilátás. A levegõ tiszta és gyönyörûen süt a nap. A fák kezdenek õszi színekbe öltözni. A kilátónál egy traktornál kaptuk az elsõ ellenõrzõ pecsétet. Irány a kilátó. Tényleg remek a kilátás! A fény-árnyék határok nagyon élesek. Még elég alacsonyan van a nap.

Leereszkedtem a kilátóból, s irány a murván az OKT-ig, azon pedig egészen Jásdig lefelé vezetett az út. Az OKT elérésekor jött lefelé a kéken egy futó, akinek feltûnõen teljesítménytúrázós papír volt a kezében, ezért rákérdeztem, ezen a túrán indult-e. Igen. Nos, akkor a murván vissza kell mennie a kilátóig. Nem idézem, mit mondott. Õt félrevezette az itiner. Többnyire hangulatos erdõben mehettem lefelé. A vártnál hamarabb értem a második EP-hez, illetve Jásdra is. A faluban tett egy kis kitérõt a szalagozás, majd a Gaja völgyében mentem tovább. A Szent-kútnál meleg teát kaptunk. Igazi, kissé zsíros ízû menza tea volt. (A tea nem tûri az idegen ízeket, s csak olyan edényben szabad fõzni és szállítani, még ha az rozsdamentes acél, vagy üveg is, amiben sohasem volt korábban zsíros étel. Egyszerûen lehetetlen megfelelõen kimosni.) Mindenesetre jól esett a meleg innivaló. Nem kicsit friss a levegõ. Jellemzõen, az egész Gaja-völgy ilyen hideg. Késõbb, egész nagy területen deres a fû. A gázlót kihagytam, sõt a szalagozás által jelölt fatörzset is. Kicsit följebb volt olyan hely, ahol kavicszátonyoknak köszönhetõen, simán át lehetett lépdelni a patakon, amiben elég sok a víz. Ballagtam tovább. A vízmûtõl, jó kis kimelegítõ kaptató következett. Gondoltam, hogy az ellenõrzõ pont maga, nem a vízesésnél, hanem a kiépített pihenõhelyen lesz, ezért a megszokott rövidítésen lementem a vízeséshez. Most is gyönyörû, mint mindig. A fényképezési feltételek pedig sokkal jobbak az általánosnál. Nézelõdés és fotózás után, irány az EP. Pecsételést követõen, az OKT-n gyerünk tovább. A következõ szakaszt, egészen a három, meredek partoldalból kiálló gyökerû bükkfával jelezhetõ kanyarig, nagyon nem szeretem, ha lehet el is kerülõm. Elõször montival jártam rajta, s az meghatározó. Néhol életveszélyes volt tolni, és vinni is a biciklit. Egyszer, lent a mederben kéne végigjárni ezt a szakaszt. Néhol látszik, hogy ott sokkal szebb, viszont nem ártana hozzá egy horgász/halász combcsizma.

Bakonynána szélén balra rátértem a Tésre vezetõ erdészeti aszfaltútra, s jó hosszan kaptattam rajta fölfelé. Többször is néztem, vajon, hol is lesz az a letérõ. Végre ott vagyok. Ettõl kezdve ugyan nem aszfalton mentem fölfelé, de még koránt sem volt vége az emelkedõnek. Néztem egy-két elágazást, érdemes lenne montival kipróbálni a keresztezõ utat. Utólag, térképen megnézve derült ki, hogy a másodikon kellett volna jobbra térni a kilátóhoz. Egy elágazásban balra is vitt a T jelzés, kis táblával, hogy 300 m-re található a Bongó-zsomboly. Tettem is egy kitérõt, ha már erre jártam. Egyszer elég megnézni, nem igazán látványos. Elõzõ nap a Kab-hegy tömbjén jártam, s mindegyik ottani víznyelõ barlang, illetve a hozzávezetõ árokrendszer sokkal látványosabb.

Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a kiírással ellentétben, nem fogjuk érinteni a Csengõ-hegyi kilátót. Mivel eddig igen jók voltak a látási viszonyok, az ellenõrzõ ponton úgy döntöttem, teszek egy kitérõt visszafelé. A tanösvény jelzésen érintettem a Csengõ-zsombolyt is. Végre, igazán jó látási viszonyok között mehettem föl a kilátóba. Megérte, bár tíz év múlva már nem sok kilátás lesz a felnövõ fák miatt. Egy másik útvonalon visszamentem az ellenõrzõ pontra, majd onnan a hivatalos útvonalon folytattam a túrát.

A következõ szakasz erdõ szélen vitt, de a kilátástól egy fasorral jórészt elzárva. Méretes pocsolyák következtek. Azokon túljutva gyanús lett, ez évben jártam már erre montival. Késõbb biztossá vált. A kellemes erdõt, megint csak erdõszéli rész váltotta fasorral, majd ismét erdõ, régi, elhanyagolt murvás úton. Megvan, hová vezet az egyik Szúnyogos-völgyi elágazás, amit nézegettem. 1 km-en, olyan 20% körüli emelkedõvel vezet föl erre az útra. A következõ erdõszélen az út végre kivitt a fák közül. Szép a kilátás. Megkezdõdött a pókok vándorlása. Elég sok ökörnyál úszik a levegõben. Egy erdõsáv mellõzése után, szarvasok keresztezték a mezõt. Sajnos elég távol voltam. Az elsõ csoport, megriadt az elõttem menõktõl. Megálltam, elõvettem a fényképezõgépet, s vártam, merre indulnak. Szerencsémre felém jöttek. Elõttem, úgy 60-70 m-el elkanyarodtak az erdõsáv felé, s elkocogtak. A következõ csoport is tanácstalanul álldogált egy darabig, amikor észrevett. Sajna õk nem felém indultak. Késõbb, aztán, mégis keresztezték az utamat, de nem volt idõm a gépet elõvenni, olyan gyorsan történt. Elõzõ nap, egy erdõsarkon befordulva, 20-30 m-re lévõ tíznél több muflonból álló csapatba „futottam” bele. Ott sem volt esélyem fotózni, pedig csak elkocogtak mellettem. Igaz, mozdulni sem mertem, nehogy megijesszem õket. Ilyen szempontból ez egy remek hétvége volt! Elég rossz „úton” (inkább csak két fûvel benõtt, szétmosott keréknyom, pedig a térkép murvás útként ábrázolja) ereszkedtem lefelé. Egy magaslesnél megvan az utolsó ellenõrzõpont. Ha egyszer leereszkedik az ember egy völgybe, akkor onnan ki is kell mászni. Viszont, ettõl kezdve, már közel a falu, ahol egy nagyobbacska kört tetettek meg velünk a szervezõk. Igazuk volt, tényleg látványos. Egy rövid szakaszáról, így, kilátó nélkül is majdnem körpanorámában lehetett részünk. Jobb lett volna a Széchenyi kilátót idetenni, nem pedig le a murvás út mellé. A kör elvitt bennünket a szélmalmok mellett, s végül beértem a célba. Eddigre a szemüvegem komolyabb tisztításra szorult, a rátapadt ökörnyál miatt.

Remek (legalább is ilyen jó látási viszonyok között), nem nehéz túra. A legnehezebb pont, a Gaja gázlója. Gyönyörû napsütéses, igazi ajándék idõben túrázhattunk. A túra jelentõs részén volt valamilyen irányba szép kilátás. Az erdõ is kezdett õszi színekbe öltözni.

A célban kicsit lassan, de megkaptam a kitûzõt és az oklevelet. Mivel rossz passzban értem ide, így zsíros kenyér nem jutott, tehát ittam egy teát, s elindultam hazafelé. (Elsõ szervezésû túra, sok résztvevõvel.)

A túra ár/szolgáltatás aránya most nem csak a nevezési díjtól, hanem a szerencsétõl is függött. 1200/800 Ft-ért szürkeárnyalatos térképes (GPS-es, Garmin, számítógépes térképbõl kinyomtatva, így eléggé részlet szegény, (másként nem fért volna rá az A4-es lapra)) igazolólapot, oklevelet és kitûzõt kaptunk. Saját térkép nem árt, de a jó szalagozásnak köszönhetõen anélkül is végig lehetett menni. A 15-ös távot nem ismerem, de a távok szétválásánál esetleg lehetett gond, mert többen is áttévedtek a 25-ös távra. Nem tudom ebbõl mennyi írható a túrázók figyelmetlenségének a számlájára. Nem elképzelhetetlen, hogy az egész. A Szent-kútnál tea, a Római-fürdõnél müzli szelet, a Csengõ-hegyen háztartási keksz és szõlõcukor, a célban pedig zsíros- és lekváros kenyér (Már akinek jutott. Itt jelenik meg a szerencse faktor.), hagyma és tea volt az ellátmány. Ennek megfelelõen az ár/szolgáltatás arány: amennyiben jutott zsíros kenyér, akkor 1200 Ft-ért megfelelõ; 800 Ft-ért igen jó; ha pechje volt az embernek, akkor 1200 Ft-ért drága, 800 Ft-ért megfelelõ.

 
 
 
Vándorbottal a VasparipáértTúra éve: 20152015.10.19 16:46:06

 Vándorbottal a Vasparipáért 32 õsz


GPS-el mért távolság: 36 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 695 m.

Az elõzõ napok idõjárásához képest, elfogadható idõt jósolt erre a részre az OMSZ, ha valaki a honlapjukon megnézte a települések valószínûségi elõrejelzését, illetve a MetNet honlapját. Reggeli indulásnál is jó az idõ. Hét után egy-két perccel értem Bakonyszentlászlóra. Gyanús volt, hogy összesen két autó parkolt az állomás elõtt. Máskor, már ilyenkor is keresgetni kellett a helyet. Robiéknál gyorsan beneveztem. Robi elmondta, hogy az esõk és a Hódos-ér bürüjének tönkremenetele miatt, nem vitték el az útvonalat a Pakucs-pihenõ és a Zsidó-rét felé, hanem végig a murván kell maradni. Arra is van szalagozva. Azt is megemlítette, hogy nem régen indult el Csuka Sanyi, lehet, hogy utolérem. Korábbi túrákból ítélve, nem nagyon bíztam benne, mivel tudom, hogy gyorsabb nálam. Még egy kis készülõdés, s már úton is voltam. A vasúti töltés mellett is fölpuhult egy kicsit a talaj. A vasút után, rögtön volt egy kis pocsolya, de ezzel a sarat le is tudtuk egészen Szépalmapusztáig. Inkább a fölpuhult talaj volt jellemzõ, s néhol csúszott egy kicsit. A Bakony ezen részére a homok- és lösztalaj a jellemzõ.

Kényelmes tempóban kezdtem. Az idõjárás erõsen párás, de nincs szél. Hamarosan beértem Vinyére. Megkaptam az ellenõrzõ pecsétet, amihez nekünk járt valamilyen erdélyi kézmûves édesség. Csokinak nevezték, de szerintem inkább valamilyen vajkaramellaszerûség. Nekem túl édes (a 60% alatti kakaótartalmú csokikkal nem szívesen állok szóba, kivéve, ha valami jó kis mogyorós nugátról van szó). Ez persze, csak Ménesjáráspusztánál derült ki, mert a Vinyén kapottat azonmód továbbadtam egy épp akkor nevezõ kislánynak. Irány a büfé. Befelé menet, két kisfiúba botlottam. Mintha már láttam volna õket valahol. A kapott italjegyet egy kis saját pénzzel megfejelve beváltottam egy félliteres kólára. Amint pakoltam el a hátizsákba, az ablakon kinézve láttam, a srácok éppen Zolinak (dnvzoli) a kocsijába szálltak be. Ezért voltak ismerõsek. Nem régen, a Badacsonyi barangolásnál találkoztunk. Most viszont, már indultak is. Szerintem valamelyik pontra mentek pontõrnek.

Én is ballagtam tovább. A „Panoráma-úton” alaposan kimelegedtem. Rám fért. Murvás úton vissza a Hódos-ér völgyébe. A párás idõ miatt panoráma alig. A Zabolai-útról szalagozás vitt át a zöldre. Az elején meredekebb, majd lankásabb emelkedõkön és lejtõkön mentem Pápalátó-kõ felé. Helyenként frissen murvázott az út. Eltüntették a sáros helyeket. Fönt a kövön, újabb ellenõrzõ pont. Pápát természetesen nem lehet látni. Abba az irányba még nagyon párás a levegõ. Pannonhalmát viszont igen, tehát javul a látás. Az apátság nagyon fehér, tehát ott már süt a nap. A szõlõcukrot kihagyom. Csak végszükség esetén élek vele, mert hirtelen, lökésszerûen ad energiát, de nagyon gyorsan kiég, s akkor meg jön a visszacsapása: a leesõ vércukorszint. Leóvakodom a meredek lejtõn, majd betalpalok Fenyõfõre. Évente legalább három-négy túrám kiindulópontja az itteni kocsma, tehát tudom, hol az EP. Mivel van bögrém, a pecsét mellé kapok jó forró teát is. Beszélgettünk egy kicsit, közben egy kis átöltözés. A kísérleti öltözködés nem jött be. Kipróbáltam a Decatlon biciklis téli aláöltözet pólóját. Nem rossz, de csak tényleg szélálló fölsõ alatt használható. Nem ez az elsõ ilyen befaragásom. A nyárival is így jártam. Lehet, hogy akár csak akkor a második beszerzésénél, két számmal nagyobbat kellett volna vennem a méretemnél. Túlzottan is gyorsan képes a fölvett víztõl megszabadulni, pláne ha szél éri, s ilyenkor irgalmatlanul hût. Felcseréltem az alsó rétegeket. A biciklis póló alá vettem a gyapjúpólót. Így már jónak bizonyult. Úgy néz ki, a gyapjúpólótól is nagyon hatékonyan képes az izzadságot átvenni. Ezért, illetve az esetleges vonatra várakozás miatt két tartalék gyapjúpólót is hoztam.

Szalagozást követve ballagtam a piros jelzésig, majd azt követve kaptattam föl a Csárda-tetõre. Nem sokkal az ellenõrzõ pont elõtt utolértem Csuka Sanyit. Úgy látszik, túl gyakran állt meg fotózni. Egészen Porváig együtt mentünk, jókat beszélgetve. Ahogy gondoltam, a Csárda-tetõn Schmeidl Zoli pontõrködött a srácaival. Nos, itt leragadtunk egy kicsit beszélgetni. Amikor tovább indultunk, éreztem: sikerült áthûlnöm egy kicsit. Mivel a következõ szelíd emelkedõ nem tudott kimelegíteni, ezért megálltam fölvenni egy vékony polármellényt. Így már jól éreztem magam. Murvás, aszfaltos és újabb murvás úton értük el Ménesjáráspusztát. Itt ismét csak beszélgettünk egy kicsit. Sanyi ivott egy kupica pálinkát, mondván, még soká lesz, mire kocsiba ül.

Közben a nap is kisütött. Nem is mentünk sokat, mire újra meg kellett állni, most éppen levetni a mellényt. Eseménytelenül fogytak a kilométerek. Ahogy közeledtünk Szépalmapusztához, az út mindkét oldalán megjelentek a legelõkön a magyar szürkemarhák, illetve gyönyörû szürke lovak. Mindegyiken látszik, hogy jól gondozzák õket. A hotelhoz az arborétumon keresztül mentünk. Egyrészt igen szép, másrészt csökkentettük az aszfalt mennyiségét. Egyébként nincs sok aszfaltos rész a túrán. A recepción megkaptuk a pecsétet, s folytattuk az utunkat. Amint lehetett, lementünk az aszfaltról. Amikor a jelzés visszakanyarodott volna rá, úgy döntöttünk, megnézzük azt a csábító murvás utat Porva felé. Az erdõcskét elhagyva látszott, egyenesen tart Porva délnyugati széle felé. Mi most inkább keletnek fordultunk a sárgajelzés irányába. Kerültünk egy picit. Elõre féltem a sárga jelzés lösztalajától, milyen sáros lesz. Kár volt. Szó sem volt sárról. Errõl egy régi Gázló túra jut az eszembe. A szervezõk azt írták a beszámolójukban, hogy pénteken a bejárásnál, az esõben, néhol vinniük kellett a montikat a Borzavárra vezetõ löszös szakaszon, annyira csúszott és ragadt. Másnap a túrán nem esett az esõ, s nyoma sem volt csúszósságnak, meg ragadósságnak. Simán tekerhetõ volt a szakasz. Esõben itt is nagy szívás lehetett volna. Csak a 32-es táv jött erre. A falu elõtti kanyarban egy ér keresztezésekor azért megvolt a nagy sár. Sehol sem volt ilyen mély. Ha óvatlan az ember, könnyen bokáig merülhet. Nem is szeretem ezt a sárga jelzést. A Kocsmában ismét egy kóla jött a pecsét mellé. Mivel sok idõnk volt a következõ vonatig, Sanyi leült frissíteni egy kicsit, én viszont mentem tovább, már csak azért is, mert el akartam térni egy kicsit a kiírástól. A zöld jelzés völgybe levezetõ szakaszát, illetve lent a murvával nagyjából párhuzamos részét nem szeretem. Ezért inkább a Hosszú-hegy gerincén kerülök egyet a S+ jelzés felé, vagy a völgybe leérve, a jó meredek emelkedõn kikapaszkodok a murvás útra. Az elsõ változat mellett döntöttem. A pontõrök jelezték, elég sáros szakasz következik. Helyenként tényleg sáros, de ott sem vészesen. A zöld jelzésen a vízmosás keresztezése elég jól sikeredett, majd mielõtt a jelzés elindult le a völgybe, én balra a gerincen folytattam. Ez is, és a S+ jelzés is egész hangulatos. Beértem a célba, megkaptam a kitûzõt és az emléklapot, ettem egy kis zsíros kenyeret, amit jó meleg teával öblíthettem le. Beszélgettem Anitával. Nem volt túl boldog, hiszen alig hatvan egynéhányan indultak az összes távon, köszönhetõen a rossz idõnek. A megszokott létszámnak alig az ötöde-hatoda. Gyakorlatilag másfél hete, mindennap esik az esõ. Még több mint két óra volt hátra a vonatig, ezért a vissza gyaloglás mellett döntöttem. Anita óva intett a Cuha-szurdoktól, mivel sok a víz a patakban. Ezért a legrövidebb táv útvonalát is inkább elvitték a Zörög-hegy felé. Meg is kaptam a rövidtáv igazoló lapját. Eddigre ért be Sanyi. Elmondta, hogy a szervezõk, az én második megoldásomat választották, s fölvitték az utolsó szakaszt a murvás útra.

Már ballagtam is tovább. A murvás út, Lovász-kúti-vadászház felé vivõ szakaszát már ismertem, de kíváncsi voltam a többi részére is. Jó kis húzós kaptatón (nem biztos, hogy végig ki tudnám tekerni montival) értem föl a Zörög-tetõre. Ott egy kicsit leromlott az út minõsége. Ezért nem figyeltem én föl erre az útra! Balra rátértem a zöld jelzésre, s azt követve értem be Vinyére. Közben, egy kisebb esõ is elkapott. Nem rossz ez az útvonal sem, de messze nincs olyan látványos, mint a szurdok. Az idõjárás viszont nagy úr. Ennek ellenére igazuk volt a szervezõknek. A legrövidebb távra menõknek nem mindig van vízálló bakancsuk, s tudásuk sincs meg a gázlókhoz. A térdig vizes nadrág és a vízzel teli cipõ nem igazán szeretteti meg a túrázást. Ekkora víznél már a tapasztalt úrázók is ugyancsak nézik, hol lehet keresztezni a patakot. A rövidtáv, 7,1 km hosszú, 180 m szinttel. Ebbõl a Zörög-tetõre vezetõ kaptató 150 m.

Vinyén elkövettem azt a hibát, hogy nem vártam meg a vonatot. Egy kávézással pont eltelt volna a félórányi várakozás. Nem a lábammal volt gond, hanem Bakonyszentlászló közelében, erõsen elkezdett alkonyodni, s a vadászok miatt ilyenkor már nem túl egészséges az erdõben mászkálni. Azért szerencsésen visszaértem. Büfé nincs. Ez nem esett jól. Energiaital sincs nálam. Ez meg pláne rossz. Átöltöztem, s elindultam hazafelé. A visszaúttal együtt, 48,6 km lett a túra távja, 930 m szinttel.

Jó kis túra. Helyenként elég látványos is. Az ellátása kiváló. Közel sem olyan sárosak az utak, mint amitõl tartottam.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1200/1100 Ft-ért térképvázlatos igazolólapot, emléklapot és kitûzõt kaptunk. Saját térkép nem árt, de a vázlat alapján, a kiváló szalagozásnak köszönhetõen anélkül is végig lehetett menni. Vinyén valamilyen erdélyi kézmûves édesség és 150 Ft-os italjegy, A Pápalátó-kövön szõlõcukor, Fenyõfõn forró tea, a Csárdatetõn alma és ásványvíz, Ménesjáráspusztánál szintén valamilyen erdélyi kézmûves édesség, és esetleg barackpálinka, Porván 150 Ft-os italjegy, a célban pedig zsíros kenyér, hagyma, valamilyen erdélyi kézmûves édesség, forró tea, és a hosszabb távosoknak Bakonyszentlászlóig szóló vonatjegy volt az ellátmány. Szépalmapuszta kivételével, minden ellenõrzõ ponton és a célban is kaptunk valamit.

 
 
 
Bakonyi BarangolásTúra éve: 20152015.10.15 23:35:16

 Bakonyi barangolás 30


GPS-el mért távolság: 30,1 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 905 m.

Az Ajkai lihegõ után, péntek volt az elsõ nap, amikor nem fájtak a vízhólyagok, ezért biztos, ami biztos alapon, csak a 30-as távot vállaltam be. Szerencsére megúsztam baj nélkül. A 30-as táv rajtideje eagy órával a 40-es és 70-es után kezdõdik, így nem is erõlködtem a rajt közelében parkolóhelyet találni, bár odaérkeztemkor meglepõen kevés autót láttam. Egy kisebb kör után, kényelmesen leparkoltam az iskolánál. Ha nagyon akartam volna, közelebb is sikerül. Ez oda-vissza valamivel több, mint 1400 m-t tett a túra távjához. Gyorsan beneveztem. Utána viszont, a két betûs kitérõ, több, mint negyedórát elvett a szintidõmbõl.

Végre úton! Ennek örömére, megszokásból, azonnal elindultam a negyvenes táv útvonalán. Elvégre, eddig, mindig arra mentem! A falu végén jöttem rá, ezt bizony el… Nem kicsit, nagyon. Fordulhattam meg. A keresztezõdésig azért nem mentem vissza. Elõtte átvágtam a sportpálya felé. Rátértem a helyes jelzésre, s ezzel együtt megkezdtem egy jócskán több, mint 200 m szintet tartalmazó emelkedõt. Legalább kimelegedtem. Jobban is, mint szerettem volna. Régen jártam erre, mivel az elsõ alkalommal, a Hideg-völgyi szakasz elég dzsindzsás volt. Úgy készültem, ha most is az lenne, ilyen nyirkos idõben, akkor inkább teszek egy kis kitérõt a Gyökér-kúti-árok felé, amerre montival szoktam menni. Nem volt rá szükség. Az emelkedõ vége felé egy családot értem utol. A Vörös-föld elérésekor próbáltam õket rábeszélni, térjenek le egy kicsit a P+ jelzésrõl, mivel a meddõhányóról, szép a kilátás. Maradtak inkább a jelzésen. Én viszont maradtam a murvás úton, majd egy alkalmas helyen, irány a meddõhányó, nem túl nagy, talán 5-6 m magas dombja. Lentrõl is van egy kis kilátás, de ég és föld különbségét jelenti ez az 5-6 m. Általában is jó a kilátás róla. Kb. háromnegyed körben lehet látni. Most viszont, az idõjárásnak köszönhetõen elképesztõen szép volt. Kisütött a nap. A völgyeket még megülte a felemelkedõ pára, ami néhol, már a hegyek elõtt úszott, s szabályszerûen ragyogott a napsütésben. A következõ csoportot, akik szintén a murván maradtak a P+ helyett, sikerült fölhívnom a kis dombtetõre. Szerintük is nagyon megérte a kitérõ. A Witt emléktábla közeléig, jót beszélgetve együtt mentünk.

A Királykapuig vezetõ szakasz, nagyrészt lejtett. Ott megkaptuk az elsõ ellenõrzõ pecsétet. Ettünk egy kicsit, majd gyerünk tovább. Eleinte a volt vasút nyomvonalán mentünk. Helyenként még látszanak a talpfák nyomai. Késõbb, számomra érthetetlen okból, a jelzés letér a vasúti nyomvonalról, s tesz egy kis kerülõt. Montival mentem már le is és fel is a vasút helyén, s elég jól járhatónak bizonyult. Végül csak visszatértünk rá. Jó darabon nagyon kellemes lejtõs úton ballagtunk, majd a vasúti hídpilléreknél rátértünk a piros háromszögjelzésre, s azon fújtattunk fölfelé, a murvás út eléréséig. Egy rövid sétával elértük a Witt-kilátóhelyet. Fölmentem, fölírtam a kódot, s gyerünk tovább. Itt, és most nem volt olyan jó a kilátás, mint szokott. Nem lehetett ellátni a Pannonhalmi apátságig. Egy kis murvás út után, szalagozást követve, eléggé dzsindzsás ösvényen leereszkedtünk a piros jelzésre, s azon mentünk Gerencepusztáig, beleértve az általam nagyon nem szeretett Suttony utáni szakaszt is. Miután, az orromat is megcsípte a csalán, megint csak nem lopta be magát a szívembe. Általában, inkább a murván megyek.

Gerencepusztánál újabb pecsét, majd megszokásból irány a piros jelzés. Szerencsére, alig 20-30 m után szóltak, hogy a harmincas táv nem arra megy, hanem elmegy az Odvaskõhöz. Akkor gyerünk arra. A Bakonybéli-Szarvad-árokból 75 m szintû, jó meredek kaptató visz föl a barlangig, majd újabb 20 m a barlang fölötti sziklák szintjéig. A barlang elõtt, kb. 30 m szinttel, fiatal pár jött szembe, majd újra velünk egy irányba. Õket senki sem fordította vissza a pirosról, viszont a helyesbítésnél, simán eljöttek a barlang mellett. Nem voltak túl boldogok, a tévedésük miatt. Ilyen meredek emelkedõnél, nem is csodálom! Mivel még nem voltak a barlangnál, rábeszéltem õket, ugyan nézzék már meg, ha már eddig eljöttek.

Ballagtam tovább. Az út ezen részén, elég sokszor jártam, Az Öreg-Szarvad-árok környékét leszámítva nem túl látványos. Az átlagos meredekség, valahol 8-10 % között lehet. A Rézbükki-úté 6,8%, s ez levágja annak néhány kanyarját. Alaposan megizzadva értem föl a Kõris-hegyre, ahol megkaptam a következõ ellenõrzõ pecsétet. Következett, a számomra eléggé rinyás kék ómega jelzés, lefelé. Szerencsére elég vizes a föld. Egy árnyalatnyival vizesebb, mint ami az optimális tapadáshoz kell. Több helyen is az eredetinél meredekebb nyomvonalra tereltek bennünket a kidõlt fák. Többekkel ellentétben, ezúttal is megúsztam esés nélkül. Azért föllélegeztem, amikor a lankásabb részére értem. Nem sokat mentem az aszfalton, a jobbra történõ letérésig. Eddig kiváló volt a szalagozás, itt viszont se turista jel, se szalag sem segítette a tájékozódást. Többen, nagyon nézegették a térképet. Elsõ alkalommal, amikor erre jártam, én is nézegettem, igen ebben a kanyarban kell letérni. A zöld jelzésre is úgy kellett rátérni, hogy semmi jelzés. Miután azon megtettünk vagy 200 m-t utána láttam az aszfalt óta az elsõ turistajelet. Ettõl kezdve, viszont a célig semmi gond a jelzésekkel. Mivel nagyon megéheztem, megettem egy energiaszeletet. Kényelmes tempóban értem el a K-Z elágazást, ahol megkaptam az utolsó ellenõrzõ pecsétet. Lementem a Barátok-útján, amiért szintén nem rajongok, de itt a fák növekedtével, egyre jobb a helyzet. Rövid idõre rátértem az aszfaltra, majd a zöld négyszögjelzésen értem el Bakonybélt. Immár csak egy kis séta volt hátra, s beértem a célba. Megkaptam a kitûzõt és az oklevelet, ettem egy kis zsíros kenyeret, bár eddigre már nem voltam igazán éhes, s hazafelé vettem az irányt.

Az idõjárás megkegyelmezett nekünk. Megúsztuk esõ, és nagy szél nélkül. Az útvonal egy része elég kellemes, több helyen látványos. Szerintem, látványosabb (persze ehhez kell a Vörös-földnél az a kis letérés) és egyben nehezebb is, mint a 40-es táv.

A túra ár/szolgáltatás aránya kissé drága. 1400/1300 Ft-ért szürkeárnyalatos térképes, itineres igazolólapot, oklevelet és kitûzõt kaptunk. Saját térkép nem árt. A Királykapunál nápolyi szelet, ropi, sós mogyoró, és kétféle szörp, Gerencepusztánál és a Kõris-hegyen víz, a célban pedig zsíros-, margarinos- és lekváros kenyér, hagyma, savanyúság és víz volt az ellátmány. A Királykapunál korai az energiapótlás, utána viszont 23 km-en semmi. A Királykapunál kapott energiapótlás, jobb lett volna Gerencepusztánál. Ez nem zsíros kenyér, ami gondot jelenthetne az odvaskõi emelkedõn, mint a 40-es távon Kisszépalmapusztánál.

 
 
 
Miről mesélnek a kövek? - geotúraTúra éve: 20152015.10.14 20:54:14

 Mirõl mesélnek a kövek 18


GPS-el mért távolság: 18,1 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 430 m.

Hajnalban, amikor megszólalt az ébresztõóra, az OMSZ honlapján megnéztem a radar és mûholdképet. Úgy láttam, késõbb lesz egy kicsit kevésbé csapadékos idõszak is, ezért úgy döntöttem, alszom még egy órát. Ráérek kilenc körülre Gántra érni. Így is lett. Üdvözöltem az ismerõsöket, gyorsan beneveztem. Szóltak, a kiírással eallentétes irányba kell teljesíteni a túrát, illetve az elsõ pontot áttették a célba, így az lesz az utolsó. Kicsit nehezen sikerült elindulnom, mivel éppen befutott nevezni, egy autóbusznyi gyerek, egy kis torlódást okozva.

Végre úton. Nem is esik annyira. Rosszabbra számítottam. Mire fölértem a Kitelepítési emlékmûhöz, sikerült egy kicsit kimelegednem. A látástávolság meglepõen nagy, így jó a kilátás is. Mentem tovább. Az Anger-réti volt bauxitbányák esetében, nem csak mi túrázok, hanem a krosszmotororsok is rájöttek, milyen jó kis motokrossz pályát jelent a bányagödör. Tovább menve, a bányamúzeummal szemben gyerekcsapat mászta meg a hegyoldalt. Volt, aki életveszélyes sebességgel jött lefelé, szerezve a kísérõ tanároknak néhány õsz hajszálat. A hátizsákot is elhagyta, amikor már kb. két méteres léptekkel száguldott lefelé, lassításra képtelenül. Késõbb a földtani tanösvényen láttam, megúszta.

A földtani tanösvény bejáratánál az elsõ ellenõrzõ ponton, a dolomit keletkezésérõl kaptunk ismertetõt, illetve az elsõ lyukasztást a térképre. Megkezdtem a tanösvény bejárását. A menetvonal elég alaposan ki volt szalagozva, ráadásul, amikor a második ellenõrzõ pontról megláttak, integettek is, jelezve, merre menjek. Itt a bauxit lencse keletkezésérõl kaptunk tájékoztatást, illetve az éghajlati változásokról, és a tektonikai mozgásokról. A vaskiválással borított fekübörcök meglehetõsen látványosak. Eddigre egy túratárs ért be, akivel együtt tettük meg a hátralévõ szakaszt.

Amint mentem a következõ állomásra, látszott, milyen rombolást végzett a tanösvényen az esõ. A fekübörcöket is kikezdte. El lehetne gondolkodni, hogyan lennénk képesek megóvni õket. Az utolsó itteni állomáshelyen, a térség valahai vízi élõvilágáról kaptunk információt. Mit õriztek meg a számunkra az üledékes kõzetek. Itt csak egész pici foraminiferák maradványait láthattuk, de beszéltünk róla, hogy a bakonyi

Ördög-árok alsó végénél, gyakran lehet ennek az óriási változatával (Szent László pénze, ami több centiméter átmérõjû) találkozni. Persze ahhoz képest, hogy egy sejtû, ez a 2-3 mm is nagy. Nem maradt más hátra, mint kikapaszkodni a bányagödörbõl, s irány a sárga jelzés. Ekkor már épp csak szemerkélt az esõ, ami hamarosan meg is szûnt. A zöld jelzés eléréséig, a néhai Vértesi kerekezés montis távjának nyomvonalát teljesítettük, fordított irányban. Meglepõen jól járható, akárcsak a zöld jelzés, a zöld barlangi jelzésig. A meredek lejárónál két szalag rossz helyen volt. Hibásan azt követtük, annak ellenére, hogy épp azt meséltem, mennyire nem volt egyszerû a Kozma montis teljesítménytúrán föladogatni itt a bicikliket. Hátha azóta megváltoztatták az ösvényt. Nem egész száz méter után, rájöttünk ez nem lesz jó. Visszafordulva, hamar meglett, a helyes útvonal s szépen lassan leértünk a Báracháza-barlanghoz. Itt a barlangban talált õsállatleletekrõl volt szó. Meglehetõsen sok mindent találtak itt.

Visszamásztunk a hegy peremére, s megkezdtük a Gántra vezetõ szakaszt. A jelzések jól követhetõk, bár itt is tetten érhetõ az a rossz szokás, ha távol van egymástól két jelzés, akkor a szalagot tutira a jelzéshez rakják, még csak véletlenül sem a köztes szakaszra. A Gém-hegyrõl szép a kilátás. Leereszkedés közben, újra elkezdett szemerkélni az esõ. Beértünk a célba, ahol az áthelyezett ellenõrzõ pont várt még ránk, ahol a Gánt környéki bauxitbányászat történetérõl kaptunk ismertetõt. A célban megkaptuk a kitûzõt, beszélgettünk egy kicsit, ettem egy kis zsíros kenyeret, amit jó meleg teával öblíthettem le. A meleg tea különösen jólesett az esõs, hûvös túra után.

A túra, ahogyan ettõl a csapattól már megszokhattuk, jól szervezett. Az útvonalról több helyen is szép a kilátás, az ellenõrzõ pontokon kapott tájékoztatás pedig érdekes.

A gyerekcsoportokat elnézve, azt kell mondjam, a gyerekeket a legkevésbé sem zavarta az esõ, nincsenek cukorból. Sõt, nagyon is vidáman voltak. A cudar idõ, nekik csak érdekesebbé teszi a túrát. Kedves szülõk és tanárok! Kár volt megijedni az esõtõl, és lemondani a túrát. Szerintem, sehol sem a gyerekeket ijesztette el. Egy-két ruhadarabbal többet kell kimosni, szárítani kell a hátizsákot? Nagy ügy! Viszont sikerült a kölyköket egy jó élménytõl megfosztani.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 800 Ft-ért színes térképet, itinert, az állomások rövid leírását és kitûzõt kaptunk. Saját térkép szükségtelen. Az elsõ ellenõrzõ ponton müzli szelet, a célban pedig zsíros-, margarinos- és lekváros kenyér, hagyma, savanyúság és meleg tea volt az ellátmány.

 
 
 
Ajkai LihegőTúra éve: 20152015.10.07 20:38:30

 Ajkai lihegõ 30


GPS-el mért távolság: 35,1 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 660 m. Megszokásból, illetve figyelmetlenségbõl két helyen eltértem az útvonaltól, ami párszáz méter különbséget és körülbelül 10 m többlet szintet jelentett volna, ha a kiírás szerinti útvonalon megyek.

A rajtidõ kezdete elõtt Ajkán voltam, s vártam a munkatársamat, mivel együtt terveztük a túrát. Némi telefonos segítséggel meg is találata a vasútállomást, ahol az állomásépület mérete vetekszik egy ezres lélekszámú faluéval, így elment mellette. Beneveztünk. Megkérdeztem a Sárcsi-kútig ugyanaz-e az útvonal, mint tavaly. Az igenlõ válaszra eltettem az itinert. Mint kiderült, egy kicsit azért eltért. A tavalyi túra keltette föl az érdeklõdésemet, miszerint a Déli-Bakony ezen része, talán nem is olyan unalmas, mint addig véltem. Geológiailag, meg kifejezetten érdekes. Ennek köszönhetõen, azóta elég sokszor túráztam ezen a részen.

Reggeli félhomályban, csípõs hideg szélben vágtunk neki a táv teljesítésének. Megegyeztünk, nem fogunk sietni, mivel csütörtökön egy új Haix bakancsot akartam betörni, de csak lábamat sikerült. Tíz kilométeren 3 db, egyenként húsz forintosnyi vízhólyagot tört a sarkaimra. Gondolkodtam is rajta, csak fél tízre jövök, az ötvenes távra benevezve, hogy legyen térképem, merre menne az 50-es táv, montizok egyet. Ettõl viszont egy megfázás és egy szájsebészeti mûtét, vártnál lassúbb gyógyulása térített el. Elég rondán néztem(ek) ki. Amikor a munkatársaim elõször megláttak, szörnyülködés után azt kérdezték, elestem biciklivel? Latyi aggódott, hogy sötétben kell majd menni. Megnyugtattam, mire a városból kivezetõ, bõ négy kilométeres szakaszt megtesszük, ki fog világosodni. Más munkatársakkal is találkoztam. Õk egy-két perccel korábban rajtoltak. Hamar utolértük õket, s a városból kifelé menet jót beszélgettünk. A Köztársaság utcába való letérést, megszokásból kihagytam. Annyi értelme van, hogy kisebb a forgalma. A vége felé alig vártam, a városból kiérést, mivel hívott a természet szava. Alig kiérve le is tértem egy mûszaki megállóra. Az épp csak emelkedõ úton ballagtunk tovább. A völgy egyre szebb. Ködpamacsokat sodort fölé a szél. Simán elfelejtettük fölírni, a távok elágazásánál lévõ ellenõrzõ kódot. Tavaly ez nekünk nem volt ellenõrzõ pont, ha jól emlékszem. A volt Jókai bánya után, frissen aszfaltozott úton ballagtunk, míg el nem értük a sárga jelzés letérését. Jött egy jó kis 90 méter körüli szintemelkedésû kaptató, ahol lehetett rendesen lihegni. Latyi bement a barlangba, amit én kihagytam, mivel lusta voltam elõvenni a fejlámpámat, meg különben is, az idén már vagy negyedjére járok itt.

Az emelkedõ, ez utáni része, már lazább. A fennsík erdei szakasza kellemes, az idén murvázott szakasz is jó. A Padragra levezetõ út, sokkal jobban járható, mint tavaly. Sehol semmi sár! A kilátás szép a nyílt területrõl. Padragon jött a kis eltérés tavalytól. Meglepetésemre, mûködik az Andi presszó. Tavaly sokkal jobban be kellett mennünk a településre, egy másik vendéglátóhelyre. A presszó, még a tavaly október-novemberi montizásaim idején is zárva volt. Ittam egy kólát, s mivel éreztem a sarkam, leragasztottam az egyik vízhólyagot. Gyerünk tovább. Kellemes út vezet a kilátóhoz, bár az utolsó emelkedõ szintén meglihegtet. Amíg Latyi fotózott, leragasztottam a többi vízhólyagot is, mert azokat is elkezdtem érezni. Sajnos vízhólyag tapaszt nem használhattam, mivel a nekem szükséges óriásit még sehol sem láttam. A kilátás szép, a kilátó viszont egyre romosabb, hovatovább életveszélyes.

A Padragi-szikláknál leóvakodtunk a meredek lejtõn. Az elmúlt heti esõ jót tett neki. Sokáig úgy mehettünk a Padragi-víz medrében, hogy sehol a névadó víz. Jócskán megkönnyítette a dolgunkat. A sárga jelzés kicsit trükkös letérésére már föl voltam készülve. Ezúttal nem vert át. Jobb-rosszabb, egyenes úton ballagtunk egészen az aszfaltig. Hoppá! Nem vettük észre a Bújó-lik felé vezetõ letérést. Így az aszfaltnál térkép nézegetési szünet. Utol is értük Ágiék csapatát. A Sárcsi-kútig ismét jót beszélgettünk. Pecsételés után, az üdítõt, illetve az ásványvizet kihagytam, s inkább egy bögre forrásvizet ittam. Szerintem, nagyon jóízû víz.

Megkezdtük a Lugos-tetõre vezetõ szakaszt. A Nyír-tó és láp most is jól néz ki, de tavasszal jobban megközelíthetõ. Elértük a térképen Bazaltkarszt-mezõként jelzett, geológiai szempontból nagyon érdekes részt. A felszín, kisebb-nagyobb bazaltdarabokkal fedett, de elég nagyméretû víznyelõk is találhatók rajta, amiknek elvileg semmi keresnivalójuk nincs a bazalton, mert az vízzáró. Szóval ez egy jó kis fából-vaskarika elnevezés, de itt mégis helytálló! Késõbb, az Öreg-köves-víznyelõ-barlangnál, az ismertetõ táblán meg is kapjuk a magyarázatot. Ezen a fennsíkon, csak vékony bazaltréteg borította be a mészkõhegyet, amibõl kisebb mészkõ dombok és sziklák álltak ki. A víz, csak a bazalt és a mészkõ találkozásánál tudott lejutni a hegy belsejébe, s az évmilliók során, a kiálló sziklákat és dombokat, víznyelõ gödrökké és barlangokká oldotta-koptatta el. Szerencsére az itt lévõ erdõk, csak kb. 50-60 évesek, sok a bükk (több száz méterre el lehet látni az erdõben), így még évtizedekig élvezhetjük a mohos köves, helyenként zsombékos fennsík látványát. Nagyon hangulatos. A Lugos-tetõn található Molnár Gábor kilátót, alig száz méterrõl lehet észrevenni. Természetesen fölmentünk. A kilátás pazar. Leereszkedtünk. Ágiék, és egy hölgy duó, már korábban tovább indult. Mi egy kicsit tovább nézelõdtünk. Fiatal pár jött fölfelé gyerkõcökkel. A Som-útnál parkoltak le. A kicsi talán két éves. Szívósan jött föl az emelkedõn, s a kilátó lépcsõin sem cipeltette magát. Ekkora apróságtól ez komoly teljesítmény.

Mi is mentünk tovább. A Som-úton jó meleggé vált az idõjárás. Hamarosan letértünk a 3. nyiladékba. Ez is sokkal könnyebben járható, mint tavaly. Akkor kb. a bazaltkarszt mezõ egyharmada tocsogókkal borított volt, többször kellett jókora letérõket tennem az útról, keresve a gázlókat. Most simán végig ballaghattunk az úton, élvezve a környezõ terület látványát. Így meglepõen gyorsan elértük az Öreg-köves- és az M1-es víznyelõ-barlangok árokrendszerét. Néhol, épp csak a fák csúcsa látszott ki belõle. A barlang elõtt ismét utolértük a két csapatot. Úgy kellett õket rábeszélni, hogy érdemes lejjebb menni a víznyelõnél, s megnézni a barlang bejáratát. A borostyánnal borított sziklafalával, ez a Déli-Bakony legszebb víznyelõje. Az csak természetes, hogy mi is lementünk. A barlang elõtt található rókacsontváz (tavasszal, egyesületi túránál még nem túl régi tetem volt, onnan tudom, hogy róka) a két hölgyet távol tartotta. Sajnos, az aszály miatt, most nem folyt víz a barlangba. Amikor nyeli a vizet, akkor az igazán látványos. Ismét alaposan lehagytak bennünket. Eddigre egyre rosszabb volt újra elindulni a vízhólyagok miatt. Lazább szakasz következett a K+ jelzés eléréséig. A kerítés mentén sincs nagy gond, viszont utána igen. A szalagozás hiányos egy kicsit. Ha tudja az ember, merre kell menni, akkor hamar észreveszi a távoli szalagot, másként nehezen. Fakitermelés miatt a K+ jelzés jókora szakaszon hiányzik, miközben elõször vissza, majd pedig balra kanyarodik. GPS-es segítség nélkül, könnyû rossz irányba menni. Itt egy rövid távos csapattal is találkoztunk. Leballagtunk a következõ ellenõrzõ ponthoz, ami jól volt kiszalagozva. Fölírtuk a kódot, mi Latyival az elsõ pontét is, amit az egyik rövidtávos hölgytõl kaptunk meg, s mentünk tovább. Az erdõirtásnál csak az segített, hogy többször is jártam erre, s tudtam, kb. merre kell menni. Az ösvény alig látszik a levágott-letört ágak között. Természetesen az összes jelzett fát kivágták. Itt egy kicsit megint hiányos a szalagozás. Végre lent vagyunk a völgyben. Az ellenõrzõ pontig semmi gond. Megkaptuk a pecsétet, ettünk egy kis zsíros kenyeret, s ezúttal mi indultunk el elsõként.

A Bánya múzeumnál, ahogyan azt már tavaly is terveztem, az aszfalt helyett, a fölötte vezetõ murvás útra tértünk, csökkentendõ az aszfaltos rész mennyiségét. Belefutottunk, egy terepíjász rendezvénybe. Megúsztuk. A murvás úttal együtt, mi is visszatértünk az aszfaltra. Csingerbe leérve, jobbra kanyarodtunk. Mentünk egy kicsit, majd balra letértünk, leereszkedtünk a patakhoz, kereszteztük azt, a vasúttal együtt, s megkezdtük az utolsó kaptatót. Fölérve, szép a kilátás Ajka és Magyarpolány felé. A vízmûnél fölírtuk az utolsó kódot, s elindultunk lefelé. Itt hiányzott a szalagozás, így a GPS-es turistautak.hu térkép alapján mentünk. Beérve a városba, már csak egy kis menetgyakorlat volt hátra a célig, ahol megkaptuk az emléklapot és a kitûzõt. Irány a Smaragd büfé, egy kapucsínó erejéig. Latyi hazafelé vette az irányt, én meg visszamentem a rendezõkhöz beszélgetni egy kicsit, mert valami feltûnt a térképen az 50-es távnál.

Mielõtt elmondhattam volna, hogy nem volt olyan jó a szalagozás, mint tavaly (akkor kiváló volt), már elõre mentegetõztek, hogy több helyen is leszedték valakik a szalagokat. Arra voltam kíváncsi, hogyan oldották meg a 6. nyiladék fölsõ kijáratát. Valaha többször jártam arra montival, s az idén meglepõdtem, amikor Úrkút felõl, az aszfalt utat követõen kb. 1900 m-el, a fölsõ kijárat elõtt maximum 100 m-el belépést és átjárást tiltó táblával találtam szembe magam. (Az alsó kijáratnál semmilyen figyelmeztetés sem volt.) A két kilométeren egyébként kb. 150 m-t emelkedik az út. Természetesen nem fordultam vissza (potyára menni bõ 4 km-t, 150 m szinttel, amikor már az idõnek is szûkében van az ember), hanem a kõ és fakerítés mentén jobbra fordultam s a drótkerítésnél hagytam el a területet. Elõttem, már más túrázók átjárhatóvá tették a drótkerítést. A rendezõ szerint sem volt problémamentes a dolog. Az erdészettõl valakivel megbeszélték, hogy arra szeretnék vinni a túrát, s az engedélyezte is az átjárást, viszont a szalagozásnál másvalaki, már anyázott velük a helyszínen, ugyanezért. Lehet, meg kellene nézni a 7. nyiladékot. Csak a fölsõ kijáratát láttam montiról, az pedig jó. A területre viszont jellemzõ, hogy a jó utak, sokszor, hirtelen, bozóttá válva érnek véget, például a C. nyiladék. Ha használható, akkor alig 300 méterrel hosszabb, mint a 6. nyiladék felé, és nem kell a … vadászokkal vitatkozni.

Jól szervezett, kellemes, a távhoz képest elég könnyû túra. Az ez évi útvonalon, a 30-as táv a Déli-Bakony messze leglátványosabb teljesítménytúrája. Olyan idõszakban, amikor sok a túra elõtt a csapadék, még látványosabb, de nehezebb is lenne. A túra már tavaly föliratkozott a kedvenceim közé, s az idén megerõsítette ezt a helyét.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1000/900 Ft-ért színes térképet, itinert, igazoló lapot, emléklapot és kitûzõt, kaptunk. Saját térkép szükségtelen. A rajtnál szõlõcukor és valamilyen cukorka, a Sárcsi-kútnál müzli szelet, piskóta szelet, ásványvíz és többféle üdítõital, a Parkerdei háznál zsíros-, margarinos- és lekváros kenyér, hagyma és hegyes erõs paprika (szerencsére, az én ízlésem szerint inkább csak csípõs), a célban pedig ugyanaz, mint a rajtnál volt az ellátmány.

 
 
 
Badacsonyi Barangolás / Ranolder János emléktúraTúra éve: 20152015.09.21 00:36:10

Badacsonyi barangolás 30


GPS-el mért távolság 31,5 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés 1145 m. A kiírás szerinti táv, párszáz méterrel rövidebb, mivel mi két helyen letértünk megnézni egy felhagyott kõbányát.


Záporesõben indultam el reggel Pápáról. Nem túl jó elõjel, de ennyi volt az összes rosszidõ. Csak a szél volt egy kicsit hûvös. Igen korán értem Badacsonytomajba, így bõven volt idõm készülõdni. Mielõtt elindultam nevezni, befutott Zoli is két gyerkõccel, amibõl egyértelmû volt, ma a rövidtávon indulnak. Beneveztem, s már indultam is.


Tomajból hamar kiértem, s kezdhettem az Csönge-hegyre vezetõ kaptatót, amivel ízelítõt kaphat az ember, milyenek a tanúhegyek emelkedõi. Sikerült kimelegednem. Mentem egy kicsit a hegytetõn, majd leereszkedtem a Salföldi kolostorromhoz. Felírtam az igazolólapra a gótikus ablakok számát, körbejártam a romot, fotóztam egy kicsit (régen jártam erre), majd továbbindultam. Az itiner tartalmazta, hogy le kell majd térni a piros jelzésrõl, mivel jelzésen haladva sokkal hosszabb lenne az út. A helyet, viszont pontatlanul írta le. Jóval korábban le kellett térni. A GPS segített, a turistautak.hu-ról letöltött térképpel. Hamarosan elértem Salföld elõtt a kõtengert. Elég látványos. Salföldön gondolkoztam, töltsek-e vizet az ivózacskóba. Mivel, azonban alig 1-2 dl vizet ittam eddig, s számítottam a Köböl-kútra, illetve a Dongó-kútra, ezért letettem róla. Hiba volt.


Eseménytelen úton értem el a Tóti-hegyet. Mennyivel könnyebb most fölmenni rá, mint november végén! Az izzasztó kaptatóért kárpótolt a Pazar kilátás. Azon kevés helyek közé tartozik, ahol teljes körben lehet látni. A levegõ is tiszta, a Somló is jól látható. Amíg nézelõdtem, illetve fotóztam, többen is fölértek. Kényelmesen ballagtam tovább. Az aszfalt elérése elõtt, utolért egy túratársnõ, akivel együtt tettük meg a túra hátralévõ részét. Az emelkedõkön én voltam a gyorsabb, a lejtõkön õ. Az emelkedõk anaerob szakaszait leszámítva végig beszélgettük a túrát, így gyorsabban telt az idõ. A Gulácsra menet láttam egy kevés somot, de a többsége elérhetetlen. Valamennyit sikerült szednem. Jobb ízû, mint a Csákberény IVV-n volt. Az emelkedõn éreztem, ennem kellene, mert eléhezés lesz a vége. Lefelé menet, a kék jelzésen elõ is bányásztam a hátizsákból egy szendvicset. Kereszteztük az aszfaltot. Sokan jöttek le a hétvégére szüretelni. Kényelmes úton értük el a Köböl-kutat. Víz nem hozzáférhetõ. Az ellenõrzõ pontként leírt emlékmû sehol. Kerestük egy darabig. A végelszámolásnál hiányzott ez-az idõ. Mentünk tovább. Egy kilométer emelkedõ után értük el végül is az emlékmûvet, a GPS térképe szerint, a Köbölkút-hegyen. Meg volt ez is. Még egy kis kaptató, s rátérhettünk a Kuruc-körútra. Kényelmes, gyakran jó kilátású út. Két helyen letértünk egy kicsit megnézni a volt kõbánya csaknem függõleges falait. Nagyon jól látszik a különbözõ kõzet és talajtípusok rétegzõdése. Meredek lejtõn leereszkedtünk a Dongó-kúthoz. Itt sem lehet vízhez jutni. Ez már baj. Elkezdtem takarékoskodni a vízzel. Nem tudom, mennyi lehet még.


Ettõl kezdve, egy jó darabon emelkedik az út. Eleinte nem túl meredek, majd következik a Rodostó turistaházhoz vezetõ lépcsõ, amit egy kis lankás rész után, a Bujdosók lépcsõje követ. Az elsõ lépcsõtõl a Bujdosók-lépcsõje tetejéig, kb. 400 m-en 239 m-t emelkedik az út. Elõször fordult elõ gyaloglás közben, hogy a homlokomról izzadság csöppent a szemüvegem lencséjére. Eddig ez csak montizás közben, a Rézbükki-úton, nyári kánikulában fordult elõ. Így, az emelkedõ tetején, szemüvegtörlési szünetet kellett beiktatni. Legalább szuszogtunk is egy kicsit. Közben kiderült, nem állunk túl jól az idõvel, mivel társam egy 4 óra elõtti vonatot szeretne elérni. Nincs túl sok esélyünk, hiszen a tanúhegyeken a lejtõk, majdnem olyan lassúak, mint az emelkedõk. Nem igazán lehet kilépni rajtuk. A Ranolder-kereszttõl és az Egry kilátótól is remek a panoráma. Elég sok turistával is találkoztunk. Itt a „fennsík” szakaszon elég jól haladtunk. A Kisfaludi-kilátót, az idõhiány miatt kihagytuk. Egyébként is sok helyrõl volt pazar kilátás. A Klastrom-kút felé, ismét lassúbb az ösvény. A forrásnál végre víz! Mint kiderült, összesen három korty vizem maradt eddigre. Vízvételezés, s mentünk tovább. A Rózsa-követ hamar elértük. Felírtuk a faragója nevét és a készítés évszámát, s mentünk tovább. Még egy lassú lejtõ, a Szegedi Róza-házig. Ettõl kezdve, alaposan ki tudtunk lépni, s hamar letudtuk a hátralévõ szakaszt. A vasútállomásnál még hallottuk társam vonatának indulását. Eddigre azért kiderült, nem akkora a gond, hiszen a csatlakozó vonata csak másfél óra múlva indul Tapolcáról, s nekem Tapolca útba esik.


Beértünk a célba. Átvettük a kitûzõt és az oklevelet, beszélgettünk egy kicsit a szervezõvel. Elmondtuk az itiner két hibáját, illetve beszéltünk a Magas-Bakonyi túrák elmaradásának okáról. Ez, a szarvasbõgés miatt életbe léptetett erdõlátogatottsági korlátozás, ami a Bakonyerdõ honlapjára késõn került ki. Tanulság, szeptember 01. és 30. között, a Bakonyerdõ, a HM Verga és a Vérteserdõ területére, a korlátozások figyelembevételével lehet túrát szervezni. A vadászat miatt, csak 09.00és 16.00 között ajánlott ezeken a területeken túrázni. Eltérõ idõpontokra nehéz engedélyt szerezni.


A túra útvonala jó. Maguk a hegyek szépek, ráadásul gyakran van remek kilátás. Majdnem végig érdekes a túra. Tudni kell térkép és a turistajelzések alapján tájékozódni. Nem könnyû túra, de a látvány kárpótol a fáradtságért. Az idõjárás is velünk volt. Végig napos idõben gyalogoltunk, s a látótávolság is kiváló.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 500 Ft-ért itiner, igazoló lap, oklevél és kitûzõ járt. Saját térkép elengedhetetlen!  

 
 
Vértes IVV túranapTúra éve: 20152015.08.25 20:31:07
Csákberény IVV 20, két kitérõvel, a kilátás kedvéért.

GPS-el mért távolság 27,8 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés 700 m. Ennyit mentünk, mivel volt két kitérõnk, amibõl az egyik jókora.

Rossz passzban értem Csákberénybe. Közvetlenül elõttem jött egy busz Fehérvár felõl, így a nevezésre ráment több mint 20 percem. Az idõ szép, napos, de elég csípõs szél fújt. Tipikusan ez is maradt az idõjárás végig. A szélcsendes, napos részeken kellemes meleg, ahol ért a szél, ott elég hûvös.

A megszokott tempómban vágtam neki a távnak. Megelõztem pár embert, amikor egy kislány, aki egyébként is jócskán a szülei elõtt haladt, elfutott mellettem, s csak vagy másfél kilométert követõen értem utol, amikor lelassult, két túrázóval beszélgetni. Mivel gyorsabb voltam náluk, ezért hozzám csatlakozott, s jót beszélgettünk. Megérkeztünk az elsõ ellenõrzõ pontra, ahol Pintér Józsi és Laci pontõrködött. Szép helyre telepítették a pontot. Mivel Évi szülei lemaradtak, kértünk egy bögre vizet. Mire elfogyott, megérkeztek a szülõk, s engedélyezték, hogy velem jöjjön. Ez egészen a frissítõ pontig így ment. Minden ponton bevártuk õket.

Alig mentünk tovább, meglepetésként érett somot láttam. Kissé korai még. Inkább szeptember elején érik. Megkóstoltuk. Érezhetõ rajta az elmúlt idõszak nagy melege és szárazsága. A savat kiégette belõle a nap. Alig fanyar, s leve sincs sok. Azért több helyen is csipegettünk belõle. Virág, viszont nagyon kevés volt. Beszélgetés közben, gyorsan telt az idõ. Egymás után tudtuk le az ellenõrzõ pontokat. A 9 éves Évi, nem kicsit nyitott a világra. Nagyon érdeklik az állatok és növények. Igaz, csak harmadikos, de többen is ötödikesnek nézték, s nem a magassága miatt. Nagyon értelmes és fegyelmezett kislány. A Vár-völgyben ismét bevártuk a szüleit, hogy megnézhessük a várat. Utolsó itt jártam óta felépült a kápolna, s végig elkészült a lépcsõ a toronyba. Sajnos most is téglát használtak az építkezéshez.

Nézelõdtünk egy darabig, majd mentünk tovább. A vár parkoló szélén már kéklett a kökény. Ez viszont kutya savanyú. A frissítõ pont elõtt, csipegettünk egy kis szilvát. Finom, bár nagyon kevés a leve. Az idén, alighanem vizet kell adni a szilvához lekvár fõzéskor, másként nem fõzhetõ meg. A frissítõ ponton ettem egy szelet zsíros kenyeret. Évin, nem látszott, hogy fáradna, s mikor hallotta, hogy én egy hosszabb, és nehezebb, de sokkal látványosabb úton megyek, mint a kiírás szerinti elég unalmasan, jelezte, hogy õ is jönne. Nagy nehezen megkapta az engedélyt. Eddig 335 m szintet szedtünk össze. A még hátralévõ szakaszon, ehhez jött még 365 m, nem akármilyen szint. Az elsõ kaptató derekától, viszont már szép a terep. Már a kék háromszögjelzés kilátópontjánál láttunk frissen elõbújt kövirózsákat. Sajnos még nem virágzik. Késõbb is csak egyetlen olyan példányt láttunk, amely már virágszárat növeszt. Kellemetlen meglepetésként, valamilyen rovarok megtámadták Évit, akit ez nagyon idegesített. Késõbb láttam, a madár kullancslegyek jelentek meg szokatlanul korán. Általában szeptember közepétõl lepik meg az embert. Ha sok van belõlük, én is sikítófrászt kapok tõlük. Tegnap (hétfõn) biciklizés közben akkor éreztem, hogy megcsípett, amikor lepöcköltem. Mára, sokkal nagyobbra dagadt, mint egy szúnyogcsípés. Inkább a bögölycsípésre hasonlít, de szerencsére nem fáj és viszket annyira. A Z+ jelzésrõl letérve, két nagyon szép kilátópontot kerestünk fel. A mozgás nem könnyû a sziklás terepen, a meredek hegyoldalakon le-föl. Még, ha tagadta is, azért látszott a kislányon a fáradtság. Ez a három meredek emelkedõ sokat kivett belõle. (A legtöbb felnõttnél ugyanez lenne a helyzet.) A kilátás és a meredek, sziklás hegyoldalak érdekessége viszont rengeteg új élményt jelentett a számára. Sok érdekes növényt és rovart láttunk.

Az utolsó lejtõn viszont jól haladtunk. Elértük a Piroska emléket. Nem láttuk, mit kellene fölírni. Mentünk tovább. Szembe jött egy túrázó pár. Meg is jegyeztem, ezek szerint nem mi leszünk az utolsó célba érõk. Az aszfaltra leérve utolértük Pintér Józsit, aki söprûként tevékenykedett. A célba már jót beszélgetve, vele együtt, utolsóként gyalogoltunk be a célba, amiért elnézést kérek. Rosszul számoltam ki az idõszükségletet. A kitérõnkben egy kicsit lelassultunk, a fáradtság és a sok látnivaló miatt.

Az eredeti útvonal, könnyû, kellemes túra, két kilátóponttal. Az általunk bejárt változat jócskán nehezebb, de sokkal látványosabb is egyben. Esõs, havas, jeges idõben nem csinálnám ezt a változatot. Persze, nyáron ebbõl csak az esõ fordulhat elõ.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 500 Ft-ért színes térképes igazoló lap, oklevél és kitûzõ járt. Saját térkép szükségtelen. Pintér Józsiék pontján és a Pátrácosnál ásványvíz, a Csókakõi vár parkolóban müzli szelet, Csókakõn az egyik pincében zsíros-, margarinos- és lekváros kenyér, csípõs paprika krém, vörös hagyma, szörp volt az ellátmány Ezen a ponton lehetett bort is kóstolni, illetve vásárolni.
 
 
GyapjaszsákTúra éve: 20152015.08.05 21:34:01
Gyapjaszsák éjszakai midi táv

GPS-el mért távolság 20,3 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés 535 m. Mivel nincs kötött útvonal ezért ez minden túrázónál más. Én ennyit mentem.

A Velence kerékpáros tt-rõl jövet, Sukoró elõtt, egy árnyékos földúton megálltam két órát szundítani. A rajthelyen leparkoltam, vacsoraként megettem egy túros buktát, s mentem benevezni. Elõzetes információm nem volt a túráról, nem tudtam turistajelzések mellett lesznek-e az ellenõrzõ pontok. Kiderült, a négy nehéz pont elég messze van tõlük, s út sem vezet hozzájuk. Mivel az Olajos körút óta nem gyalogtúráztam, ráadásul megest új talpbetét volt a bakancsomban, ezért csak a midi (20 km-es) távot választottam.

A pontok megkeresésének sorrendje szabadon választott. Nyugat felé indított kör mellett döntöttem. Második kísérletre, még világosban meg lett a Gádé-hegy. A Csúcsos-hegy könnyû pont, hiszen régebbi tt-ken gyakran volt ellenõrzõ pont, ezért tudtam, hogy jutok oda. Mondjuk, a jó meredek kaptatón, a vadrózsa- és szeder- bokrok megszabtak egy kissé. Úgy döntöttem, begyûjtöm a három, egymáshoz közeli pontot. Kicsit éreztem a talpamat, ráadásul olyan helyen, ahol nem szoktam. Végül nem lett semmi baj, így már jó lesz a bakancs. Kicsit hosszú az út a Pandúr-kõig, s csak egy csapattal találkoztam. A visszaút a Bodza-völgyig elég monoton így éjszaka. Ráadásul a völgy elõtt, 5 begyûjtött ponttal a hátam mögött, már 13 km-nél tartottam. Úgy véltem, lesz vagy 25 km a táv, mire begyûjtöm a 10 pontot. Ezen a részen, végre több túrázóval találkoztam. A völgybõl kikaptattam a Pákozdvár felé, s ha már ott voltam, jelzetlen úton mentem az Angelika-forrási elágazásig. Hopp, kellõ nagyítás mellett, megjelent a GPS-en a Sor-hegy. Újratervezés. Megkeresem a sor-hegyi pontot, s akkor nem kell lemennem Nadapra. A P+-ról közelítettem meg. Ahogy a Pákozdvárnál mondta egy másik csoport, a nyugati irányból elég nehéz a pont megközelítése. Tényleg. Még a vadcsapások is elkanyarodtak elõtte, s csak némi bozótharc után találtam meg.

A pirosra valamivel könnyebben jutottam ki. Fölzavartam két szarvast is. Csak a szempárokat láttam a lámpafényben, ahogy elrobogtak. A pirosról jelzetlen ösvényen kaptattam föl a Likas-kõhöz. Felírtam a jelszámot, s átballagtam a Meleg-hegyre. Ott is leigazoltam, s már mentem is tovább. Ismét csak jelzetlen ösvényen jutottam vissza piros és sárga jelzésre. Eddigre egyértelmû lett, nem hogy 25 km nem lesz a táv, de jó, ha meg lesz a 20. Már csak a Gyapjaszsákot kellett megkeresnem, ami könnyû feladat. Elég hamar odaértem. Ott is felírtam a jelszámot, s nem maradt más hátra, mint besétálni a célba. Átvettem a kitûzõt és az oklevelet, beszélgettem egy kicsit, s elindultam hazafelé. A zsíros kenyeret kihagytam, mert egy nehéz feladat még hátra volt: haza vezetni Pápára. Hajnali kettõkor veszélyes lett volna, vezetés elõtt be zsíros deszkázni. Persze készültem hálózsákkal is, ha nagyon elálmosodnék. Megúsztam a haza utat.

Érdekes, jó kis túra, de a hosszú távra nem árt felkészülni, mivel mind a 15 pontot be kell gyûjteni. Helyenként szép a kilátás. A rövid (10 km-es) távot egészen kicsi gyerek is teljesítette, s hajnali fél kettõkor, még elég elevennek tûnt.

A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 800/700 Ft-ért térképes igazoló lap, oklevél és kitûzõ járt. Saját térkép nem árt, de megoldható a kapott térképpel is! A Meleg-hegyen müzli szelet és ásványvíz, a célban pedig zsíros- és lekváros kenyér volt az ellátmány. 

 
 
Velence kerékpáros teljesítménytúrákTúra éve: 20152015.08.05 21:32:13

Velence kerékpáros túrák, 100-as táv


GPS-el mért távolság 92,7 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés 550 m.


Reggel, nem siettem túlzottan, mivel meg akartam csinálni, a Gyapjaszsák éjszakai túra valamelyik távját is. Fölösleges lett volna túl korán kelni. Az összes rendezõ ismerõs. A rajt, a Vadkacsa Kerékpáros Pihenõnél és a hozzátartozó büfénél volt gyorsan beneveztem, beszélgettünk egy kicsit, s nekivágtam a távnak. Eleinte a Velencei-tó partján kanyargott a bicikli út. Gárdony után, szó szerint életveszélyes. Kíváncsi lennék rá, ki volt a mûszaki ellenõr és az átvevõ. Azonnal el kellene tiltani a foglalkozás gyakorlásától. Egyik oldalon sincs útpadka, pedig az kötelezõ tartozéka bármilyen útnak. Elég hosszú szakaszon, a közút felõl, 8-10 cm-es függõleges falú beton perem szegélyezi az utat. Aki neki megy, biztos a súlyos bukás, ki az országút aszfaltjára, ami kb. 60-80 cm-re van. A tó felöli oldalon, az útpadka helyén, függõleges falú, beton szegélyû 30-60 cm mély árok határolja az utat. Az abba belehajtásnál is garantált a súlyos, akár halálos kimenetelû sérülés. Ennek megfelelõen igen örültem, amikor Pákozd felé letérhettem róla. Pákozdon, sem túl jó a bicikli út, 2-300 m-enként keresztezi az utat. Utána nincs különösebb gond, a silány építési minõséget és az útjelzõ táblák hiányát leszámítva. Jó kis kaptatón értem el az emlékparkot, ahol megkaptam az ellenõrzõ pecsétet.


Sukorót egy „kis” forgalmú úton kerültük ki, s közvetlenül Velence szélére értünk be. Mivel az út keskeny, volt életveszélyes jelenet is. A szembejövõ BMW-s egyszerûen nem volt hajlandó jobbra húzódni és fékezni. Nekünk bicikliseknek kellett satuzni miatta. Kár, hogy nem egy buldózer ment vele szemben, az egy, szûk sávos úton. Ha a régi 28-as aszfaltgumim van fönt, neki megyek az elõttem menõnek. Velencén, rögtön az elsõ bicikliútra lementem jobbra. Nem kellett volna. GPS alapján helyesbítettem. Végre magam mögött hagyhattam Velencét. Nadap után, egy jó darabig meredeken emelkedett az út. A minõsége nagyon rossz. Nagy szemcséjû bazaltból készült az aszfalt, s jó hosszan kiverõdött. Nem volt kifejezetten kátyús, de rázott cefetül. Most örültem csak igazán, hogy 28-asról 35-re cseréltem a gumikat. Igaz, hogy csak 7 mm-el szélesebb, viszont bõ 10 mm-el magasabb, és sokkal kényelmesebb. Ég és föld a különbség, pedig csak fél bar-al kisebb a guminyomás, valamint az úton felfekvõ felület is, talán csak 1-2 mm-el szélesebb. Az idõ egyre melegedett, pláne ezen a kaptatón. Szerencsére, ennek is vége lett, s nagy száguldás következett Lovasberényig. A Liget presszóban megkaptam a következõ ellenõrzõ aláírást, megettem egy energiaszeletet, ittam egy kis kólát, s mentem tovább.


Hullámvasutazás következett Vereben és Pázmándon át, majd egy mezõgazdasági úton át vissza Nadapra. Ettõl kezdve, egy „kicsit” laposabb lett az út. Visszatérve Velencére, hamar meglett az ellenõrzõ pont. Tovább menet, volt egy gond az itinerrel, illetve az úttal. Két körforgalmon keresztül értük volna el a pusztaszabolcsi utat, azonban a két körforgó közti útszakaszról, a kerékpárosok ki vannak tiltva. Ráadásul a tiltás, csak a körforgalom kijáratánál látható, mert utána van kb. 50 m-el. Nem mondom, hogy nem szidtam a közútkezelõ felmenõit. Más lehetõség nem lévén, az út melletti széles, akármilyen útra tértem, ami bevitt a vasútállomás alá. Gyalogos forgalom szinte nincs is, így simán végig tudtam menni, s kijutottam a második körforgalomhoz. Ettõl kezdve semmi gond.


Az út alattomosan emelkedett, amihez „természetesen” szembeszél társult, egészen Felsõcikoláig. Onnan kezdve viszont többnyire hátszélben tekerhettem. Pusztaszabolcson megkaptam az utolsó ellenõrzõ pecsétet. Mivel a vasúti sorompó pirosat jelzett, megnéztem a szemben lévõ 375-ös gõzmozdonyt, majd kivárva a második sorompó végét is, mentem tovább. Közvetlenül Gárdony elõtt utolért a csoport, akikkel Lovasberény óta elõzgettük egymást. A 70-es út elérésekor, õk jobbra kanyarodtak, míg én kissé balra menve azonnal kereszteztem a vasutat. Rátértem a Keszeg utcára, illetve annak a folytatására, s azon mentem a célig. Közvetlenül elõtte láttam, a többiek, a vasút túloldalánál várakoznak, hogy a vasúti sorompó fehérre váltson. A célban átvettem a kitûzõt és az oklevelet, s mivel tenger idõm volt, a Vadkacsa büfében megebédeltem, s elindultam Sukoróra. Volt bõ négy órám a rajtig. Itt a Vadkacsa Kerékpáros Pihenõben, meglepõen jó minõségû treking, tandem, illetve gyerek kerékpárokat lehet bérelni, kis gördülési ellenállású túragumikkal. Akikkel elõzgettük egymást, bérelt biciklivel teljesítették a távot, és meg voltak elégedve velük. Jó döntésnek minõsítették, hogy nem hozták le utánfutón a sajátjukat. Jó néhány tucat kerékpárt tudnak kiadni. Amennyire meg tudom ítélni, értenek is hozzá. tudnak segíteni a választásnál és a szakszerû beállításnál.


Kellemes kis túra. A Nadap utáni emelkedõt leszámítva, könnyû, azonban ez a szintesebb része a látványosabb is egyben.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1200/1100 Ft-ért térképes igazoló lap, itiner, oklevél és kitûzõ járt. Saját térkép szükségtelen! A rajtban müzli szelet, Velencén limonádé, és Pusztaszabolcson szénsavas, vagy szénsavmentes ásványvíz volt az ellátmány. Pákozdon, akinek szüksége volt rá, naptejet adtak a pontõrök.

 
 
Olajos Körút 40/30/20/10Túra éve: 20152015.06.21 21:14:29


Olajos körút 30


GPS-el mért távolság: 33,2 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 685 m. Lassan már megszokott, de megint csak eltértem a kiírásszerinti útvonaltól, bár ezúttal eléggé bosszantott a dolog, hiszen nem terveztem. A két elkeveréssel együtt, 39,3 km-t mentem, 775 m szinttel.


Reggel, már a rajtidõ kezdetére sikerült Kerettyére érni. Leparkoltam, s irány nevezni. Ez kissé hosszadalmas. Lehetne rövidebbé tenni, hiszen van sorszáma a nevezési lapnak, így szerintem ráérnének a másik lapra, a nevezési idõ után átírni az adatokat. Legszívesebben a negyvenes távra neveztem volna, azonban új a bakancsomban a talpbetét, s azt soknak találtam volna. A régi betét húsz km után kezdett gondot okozni, így a harmincas távot választottam. Itt minden kiderül alapon. Ki is derült. A gyári betéttel, a bal sarkammal volt gond, most a jobbal. Végre azonban rájöttem, mi a baj. Pár mm-el hátrébb volt a lúdtalpbetét a kelleténél, ami így egy éles peremet nyomott a talpbetét fölfelé ívelõ részébe, ami szétszedi a talpam. Szóval egyszeri használat után, dobhatom ki.


Nevezés után, gyors térképnézés, s már indultam is. Balra lesz, majd a P+ jelzés, arra kell letérni. Nos, nem volt ilyen jelzés. A piros, viszont jó. Elsõ alkalommal, amikor részt vettem ezen a túrán, a húszas távon, nem vettem észre, hol tért le a piros az aszfaltról, s ez járt most is az eszemben. Valószínûleg ezért is nem vettem észre, hogy ez a táv nem is megy arra. Erre, azonban már csak Bázán jöttem rá (de most legalább nem tévesztettem el a letérést). Az aszfalton irány vissza. Mit mondjak, anyáztam rendesen, a figyelmetlenségem, és a jelzés hiány miatt. Visszatérve, láttam, az aszfalton van kréta jelzés, melyik táv, merre megy. A húszas, az út jobb szélén, a harmincas a balon. Megyek a jó irányba. Letérek a mellékutcába jobbra (jelzés nincs), megyek, még száz m-t, s végre megvan a jelzés. Szaporázom is a lépteimet. Ez a jelzés, se a turista térképen, se a turistautak.hu térképén sem létezik. Az elsõ dombgerincre fölérve, a kilátás gyönyörû, tehát a teljesítménytúrán kívül is indokolt a jelzés létezése. Meredek lejtõn le, majd mezei úton elértem a Meretai-erdõ ellenõrzõ pontot, ahol megjegyezték, végre megjött egy újabb eltévedõ. Hármas sorszámmal indultam! Megkaptam az aláírást, az igazolólapra, illetve egy kis eligazítást a következõ szakaszra. Ballagtam tovább. A jelzett villanypásztoros résztõl, az olajos emlékmûig, sokat kellett derékig érõ, lucskos fûben, és gazban gyalogolni, ami eléggé lelassított, pedig hát sietnem kellett volna a szintidõ miatt. Az elkeverésem bõ öt km-t jelentett, tehát tempóznom kellett, hogy a majd 36 km-t sikerüljön nyolc óra alatt megtenni. Nem sikerült. Kb. tíz perccel kicsúsztam a szintidõbõl, igaz nem is majd 36 km, hanem bõ 39 km lett a táv, és azon az elsõ öt kilométeren elég kényelmesen ballagtam.


Az emlékmûnél, berajzoltam a pöttyöket az igazoló lapra, s mentem tovább. Hosszú aszfaltos szakasz jött, egészen Lispeszentadorján végéig. Nem bántam. A dzsindzsa menet után, jólesett. A falu végén, megest benéztem egy jelzést, illetve a térképet. Y elágazásban, a bal oldali utat választottam, mivel a bal ág elõtt, bal oldalt volt egy jelzés, illetve a térkép szerint, jobb kéz felõl kell lenni a templomnak. Az eddig tapasztaltak alapján, hamar gyanús lett, valami nem stimmel. Elõ a saját térképet, s menten kiderült, rossz helyre rajzolta a Cartographia a templomot. Az a valóságban, az Y két ága között található, így nekem balra kellett volna lennie. Most háromszáz méterrel megúsztam.


Tempóztam tovább. Maróc környékén, megint csak gyönyörû a panoráma. Érdekes kicsit visszanézni is, messzirõl is szép a Szentadorjáni templom. A térképen szereplõ harmadik pont gyorsan megvan. De csak frissítõ pontként. Egy bükkfa tövébe tettek le a szervezõk két karton ásványvizet. Ellenõrzõ pont viszont nincs. Ekkor nézem, az a Maróc-hegyen lett volna. El is mentem ott egy kereszt mellett, de nem vettem észre semmilyen papírlapot. Ez van. Ittam egy kis ásványvizet, ellenõriztem az ivózacskómat: van vizem bõven. Mentem tovább. Rövid, de szép erdõben vezetõ aszfaltúton talpaltam, amit egy ronda erdõirtásban levezetõ, rossz állapotú földút követett. Ez viszont murvás útba torkollott, ami egészen Kiscsehi közeléig vitt. Jó kis út, szép környezetben. Egy rövid szakaszon, kaptam pár csepp esõt is. Aszfalton, hasonlóan kellemes környezetben talpaltam a Budafai arborétumig (a térképen jelzett szalagozásnak, se híre, se hamva, de annyira nem is lényeges). Közben, mintha mennydörgést hallottam volna, de reméltem, hogy nem az. Az ellenõrzõ ponton, ettem egy kis zsíros kenyeret, és beszélgettünk egy kicsit. A kapacitálásra mondtam, hogy nagyobb emelkedõk elõtt, nem szeretek sokat enni, mire megjegyezték, hiszen csak ötven méter az egész. Három-négy részletben, bõ kétszáz méter lett az, s az utolsót leszámítva, mind 10 % fölötti.


Gyerünk tovább. A következõ emelkedõ derekára egyértelmû lett, jön a zivatar. Az elõrejelzésekben, szó sem volt ilyesmirõl! Szerencsére, azért maga a zivatar figyelmeztetett. Gyakran megteszi azt, hogy elõször el kezd szakadni az esõ, s csak utána zendül meg az ég. A K+ - P elágazás utáni emelkedõn, meg is álltam, fölkészülni az esõre. Az esõ elleni combvédõt összetekerve fölcsatoltam a derekamra, a telefonomat bezacskóztam, az esõdzsekit legfölülre tettem a hátizsákba, amire ráhúztam az esõvédõt. Nem sikerült elijeszteni az esõt. A tó utáni úton ereszkedtem lefelé, amikor elkezdte verni a fák leveleit. Mivel nem esett nagyon, csak a dzsekit vettem föl. Kistolmácson, a vasútállomáson, aztán teljessé kellett tennem a beöltözést. Megkaptam az utolsó ellenõrzõ pecsétet, s aszfalton begyalogoltam a célba, ahol megkaptam a kitûzõt, és a pecsétet az Észak-Dunántúl Kupa ellenõrzõ lapjára. Ezzel meg is van a 10. kupa. Nyolc túrám van, de megvan mind a hat megye. Ittam egy kávé – kóla koffein kombót, s elindultam hazafelé.


A fûvel és gazzal nagyon benõtt utakat leszámítva (végül is nem volt túl sok), kellemes látványos túrán vehettem részt. Dél-Zalában, ahogy a Cartograhia jelzi a nevét, messze itt a legjobbak a turista jelzések (majdnem olyan jók, mint az Északi-Bakonyban, a Vértesben, vagy a Kõszegi-hegységben), legalább is azokon a részeken, ahol eddig jártam. Ezt azonban eléggé lerontja, hogy hiányozni viszont általában, kritikus pontokon hiányoznak. Ezek a kritikus pontok, az elágazások (fõként az Y-ok, a többi helyen gyakran van használható nyíl). Sokszor, csak akkor látsz jelet, ha a helyes úton mész, 50-100 m-t.


Az idõjárás inkább áprilisi, mint nyári. Néhány helyen majd megsültem, másutt meg, ahol ért a szél és nem sütött a nap, majd megfagytam.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 500 Ft-ért szürkeárnyalatos térképes igazoló lapot és kitûzõt, kaptunk. Saját térkép elengedhetetlen. A Meretai-erdõnél, cukorka, a Góber-hegynél, szénsavas ásványvíz, a Budafai-arborétumnál pedig zsíros kenyér, vöröshagyma, és szénsavas ásványvíz volt az ellátmány.

 
 
Négyszögletes Kerekerdő 55/40/25Túra éve: 20152015.06.03 20:35:22


Négyszögletes Kerekerdõ 40


GPS-el mért távolság: 40,3 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 630 m. Ez persze most sem a túra pontos adata, mivel már eléggé az elején eltértem tõle egy kicsit, illetve Taliándörögd után, figyelmetlenségbõl a régi útvonalon mentem.


Reggel, már a rajtidõ elõtt a Padragon voltam, ahol nagy volt a nyüzsgés, de már indították a túrázókat is, illetve velük együtt a pontõröket. Nem is tudtam a rendezõkkel beszélgetni. Gyorsan beneveztem, s már úton is voltam, a kissé még hûvös idõben.


Elég gyorsan letérhettem az aszfaltról, s jó vizes fûben gyalogolhattam. Ez csak ebben a völgyben volt jellemzõ. Késõbb, már szárazak voltak a füves részek. Természetesen fölmentem a kilátóhoz, ami a szándékos eltérésemet jelentette az útvonaltól. A látási viszonyok jók, ezért fölmentem a kilátóba. A panoráma megérte, akármilyen rozoga is maga az építmény. Utána a leereszkedés a szikláknál nem túlzottan könnyû, de azért csak sikerült. A jól kitaposott ösvényt kihagytam, mert szerintem az a legnehezebb útvonal. A pontõrök meg is lepõdtek, hogy ellentétes irányból érkezem.


Tovább menve, jó darabig patakmederben, vagy mellette mentem. Nem túl könnyen járható, de legalább szép. A patakot elhagyva, kellemes erdei terep következett. A mezõre kiérve, rögtön megláttuk a Négyszögletes Kerekerdõt, de addig még jócskán menni kellett. Az út rekultivált bauxit bányán, majd tölgyfaültetvényen át vezetett. Kicsit jobb úton értem el az Atibor-hegyet. Szándékosan az északi oldalán (az EP-vel ellentétes oldalon) mentem föl, mert a tavalyi montis túráimból tudom, remek a kilátás Ajka, illetve a Somló felé. Amikor megláttam az erdõcskében a magassági pont betonját, átvágtam az erdõn, hiszen ott a pont. Megkaptam a pecsétet, majd beszélgettünk egy kicsit. Elmondtam, milyen jó a kilátás a túloldalról. Erre egy 55-ös távon induló át is ballagott. Amikor utolért, elmondta, tényleg megérte körbejárni az erdõcskét. Lehet, érdemes lenne szalagozással arra terelni az indulókat. A legrövidebb útvonalhoz képest, még akár 50 m hosszabbítást is jelent.


Murvás jellegû úton ballagtam Taliándörögdre. Közben végig szép a kilátás. Itt is látszott, hogy késésben van a természet. Még nem láttam azokat a kis kövi virágokat, amelyeket tavaly fotózhattam. A Klastrom kocsmában újabb pecsét, ami után ittam egy kólát, s gyerünk tovább. Mivel nem néztem meg az itinert, így nem is kerestem a sárga pötty jelzésrõl levezetõ szalagozást, s ennek megfelelõen nem is vettem észre. Amikor kiértem az erdõbõl, már tudtam rossz helyen vagyok, de azt is, hogy hol, s hogyan jutok vissza az útvonalra. Amennyire csak lehetett, nagy ívben elkerültem a méhkaptárakat. Nem mentünk sokat a murván, s már ott is volt a következõ pont. Pecsételés, széldzsekit és a kapott ásványvizet be a hátizsákba. Jó lesz az majd tartaléknak. Murván ballagtam tovább, egészen a Dabosi templomromig. Jobbról a vaddisznós kert kerítése kísért. A Pünkösd hétfõi vaddisznó kalandom pedig kísértett, ezért egyáltalán nem vágytam rá, hogy bemerészkedjek. Egy nyiladékban, jó meredek, de igen szép, bazalttal borított terepen kaptattam a Magház pihenõhely felé, ahol a következõ pontnak kellett volna lennie, de sehol semmi.


Semennyit sem idõztem, hanem szaporáztam a lépteimet tovább. Az Újdörögdi gyakorlótér széléig kellemes erdei utakon mentünk, utána viszont nyílt, árnyékmentes terep következett a Romvároson keresztül. A Romvárostól, majdnem Szõcig elég monoton az útvonal. Nyirádra hamar beértem, s leigazoltam az ellenõrzõ ponton. A faluból kiérve, kezdtem megéhezni. Megnéztem a GPS-t, s mivel már csak bõ 10 km volt hátra, letettem a szendvicsrõl. Beértem egy Balaton szelettel. Végre, újra erdõben mehettem 1-2 km-t. Kiérve, már látszott Szõc. Csendes kis település. Jó meredek kaptatón jutottam ki belõle. A murvás útról a jelzés letérését, csaknem benéztem, de az elágazásnál gyanús lett, hogy amikor erre jártam montival, a murván maradtam, s tisztességes kerülõvel értem Halimbára. A keresztezõdésbõl nem, csak utána vagy 50 m-el lehetett látni szalagot. Ha már jól választottál, melyik útra térsz, akkor megerõsíti a választásodat, de nem segíti.


Hosszú lejtõs úton értem be Halimbára, majd a sárga pöttyöket követve mentem át rajta. A falu szélén, volt aki benézte a jelzést, nem akarta elhinni, hogy arra az alig kitaposott ösvényre kell letérni. Szerencsére meghallották a jelzésemet, s visszafordultak. Ez a magas füves ösvény nem a kedvencem. Utána bõ kilométeres aszfalton gyaloglással elértem Padrag szélét. Tovább menve, a fõ utcát elérve, utolsót hörögte az ivó zacskó. Még hátra volt 700 m. A célban megkaptam a kitûzõt, az oklevelet és a pecsétet a kupa lapra. Gábor megállapította, nekem is ez a hetedik az idén, viszont a hatból, már öt megyében túráztam, tehát ha el tudok menni az Olajos körútra, akkor megvan a 10. kupám is. Ettem egy kis zsíros kenyeret, a presszóban ittam egy kávét, s Veszprém felé vettem az irányt egy csillag áztatóra.


A túra egészen a Romvárosig kellemes és látványos, utána viszont elég monoton, de valahogy vissza kell jutni Padragra. Könnyû túra. Az egyetlen meredek emelkedõt, a Magház pihenõ elõtti bazaltos jelentette. Itt 40 km-en volt 630 m szint, míg másnap, egyesületi túrán, 21-en volt 590 m, az Ördög-árokkal nehezítve.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 600/500 Ft-ért színes térképes igazoló lapot, itinert, oklevelet és kitûzõt, kaptunk. Saját térkép szükségtelen. A Padragi-szikláknál alma, a Négyszögletes Kerekerdõnél müzli szelet, a Csigói elágazásnál, és Nyirádon félliteres szénsavas, vagy szénsavmentes ásványvíz, a célban pedig zsíros- és margarinos kenyér, kétféle hagyma, és fûszerpaprika volt az ellátmány.

 
 
Szentkút IVV túraTúra éve: 20152015.06.03 20:26:26


Szent-kút 5


GPS-el mért távolság 7,8 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés 20 m.


Alaposan megfázva értem Szombathelyre. Emiatt, illetve az idõjárás miatt átalakítottam az eredeti tervemet: megcsinálom a legrövidebb távot az Észak-Dunántúl Kupáért, elmegyek a Kõszegi-hegységbe montizni. A biciklizésbõl gyalogtúra lett, Bozsokról, az Írott-kõre. Hátha sikerül elmulasztani a betegséget. A sík terep nem jó, mert nem izzad ki kellõen az ember. Sajnos, most nem jött be a számításom, mert nem egy kezdõdõ nyavalyáról volt szó, de maga a túra jól esett.


Gyorsan beneveztem, megnéztem a térképet, s a hosszabb távokkal ellentétes irányba indultam el. A körforgalom után, Gencsapáti fõ utcáján ballagtam. Befordultam balra, a Perintkert felé, a Gyöngyös utcába, s azon, illetve a faiskola területén addig mentem egyenesen, amíg lehetett. Ekkor az úttal együtt irány jobbra. Hamarosan látható lett a kápolna tornya, illetve az ahhoz vezetõ fasor. Csakhamar odaértem. Megkaptam az ellenõrzõ pecsétet, tettem egy két betûs kitérõt, s gyerünk vissza. Egészen a faluig a fasori sétaúton mentem, ahol jobbra rákanyarodtam a fõutcára, s visszaballagtam a célig. Kissé meglepetten néztem meg a GPS-t. 7,8 km-t mutatott. Otthon MapSource térképen lemérve is ennyi. Az itiner szerint, 6,5 km a táv. Ennél a 7,8 km-nél rövidebben, nem lehetne megtervezni. Átvettem a kitûzõt, ettem egy kis zsíros kenyeret, s irány Bozsok.


Mint rövidtávhoz illik is, könnyû kis séta. A gencsapáti rész rosszabb, a Perintkert ültetvényei közt vezetõ rész kellemesebb.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 400/300 Ft-ért szürkeárnyalatos fénymásolt térképlapot, itinert, igazoló lapot és kitûzõt kaptunk. A célban, zsíros kenyér, vöröshagyma és ásványvíz volt az ellátmány.

 
 
Komárom IVV TúranapTúra éve: 20152015.05.05 20:30:21


Komárom IVV 20


GPS-el mért távolság 19,8 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés 75 m. Én a Monostori erõdhöz tett kitérõvel 20,9 km-t mentem, 105 m szinttel.


Ez évben a talpam rendben volt, nem úgy, mint tavaly, ezért nem lehetett kétséges, a húszas távra nevezés. Az idõjárás viszont nem esõre hajló, hanem stabilan esett. Reggel indulás elõtt megnéztem a radar képet az OMSZ honlapján, s az, az egész országban esõt mutatott. Nem a legjobb elõjelek. A nevezésen most is gyorsan túl voltam, s irányba is vettem az Igmándi-erõdöt. Gyorsan odaértem, megkaptam az elsõ ellenõrzõ pecsétet, s gyerünk tovább. Eddigre látszott, idén is ki kell hagynom az erõdök alapos körbejárását. Közbeszólt az idõjárás. Azért az furcsa lett volna, hogy egy kifejezetten városi túrához vízálló kamáslit vegyek föl. Nem volt más hátra, mint ballagni tovább. Külvárosi, kertes házas részen talpaltam. Szépek, a virágzó gyümölcsfák. Elég hamar elértem a második ellenõrzõ pontot, az esõ viszont vigasztalanul esett. Ennek megfelelõen, a Csillag-erõdre is épp csak egy pillantást vetettem.


A Sport utcán kirakodó vásárra készülõdve lezárták az utat. Ez nekünk túrázóknak jól jött, mert nem kellett foglalkoznunk az autókkal. Csakhamar az Erzsébet-hídnál jártam. Kereszteztem a hídfõben, s irány a Duna-part. A kilátás egész jó. Rájöttem, valami tartalék ruhát nem ártott volna begyûrni a hátizsákba, mivel ezen a szakaszon, az esõhöz szembe szél is társult. Az élénkülõ szél, bizonyos szempontból jót is jelenthet. Jelezheti, hogy közel az esõ vége. Hidegfront esetén, általában egészen addig, amíg a csapadékzóna át nem megy, gyenge, vagy alig van szél, s csak utána erõsödik meg. Tehát reménykedhettem, nem sokáig ázok már. A jelzés, rövid szakaszon levitt az ártérre. Igazán érdekes kinézetû nyárfatörzseket láthattam. Sajnos hamar ki kellett kapaszkodni. Kellemes sétával értem el a Monostori-erõdöt. Megkaptam a következõ pecsétet, s mentem tovább. Egyáltalán nem voltam éhes, így a zsíros kenyeret kihagytam.


A vasútig nagyon kellemes ártéri erdei úton ballagtam. Utána sajnos el kellett hagyni az árteret, de nem túl nagy távolság után, levitt a jelzés a Hajóvontató part utcába. Ez a szakasz nagyon tetszett. Szépek a fák és a vízpart. Minden jónak vége szakad egyszer, így ennek is. Hogy jó is legyen a rosszban, elállt az esõ. Elértem a 4. ellenõrzõ pontot, ami után elhagytam a vízpartot. Egészen hosszú szakaszon, a Koppány vezér úton koptattam a bakancsom talpát. Az ipari park melletti szakasza elég monoton. Elmondhatom azonban, hogy számomra ez volt az egyetlen ilyen része a túrának. Máshol, mindig volt valami látnivaló. Itt is szemeztem a régi szovjet objektum egy elhagyott õrtornyával, ahonnan tuti jó lenne a kilátás, csak magas és vizes fûben lehet hozzá eljutni, így lemondtam róla. Tettem egy kitérõt az erõd felé, itt-ott föl is mentem a tetejére. Volna még mit csinálni, turisztikai szempontból is. Szerintem, a két erõdfal között körbejárhatónak kellene lennie az erdõdnek, ami most nem lehetséges.


Visszatértem a kijelölt útvonalra, s hamarosan beértem a belvárosba. A körforgalomig semmi gond, jól követhetõk a jelzések. Utána, bevisz egy óvodához, s ott eltûnt. Én legalább is hiába nézelõdtem, nem sikerült felfedezni. Gond azért egy szál se, simán visszataláltam a célba. Átvettem az emléklapot és a kitûzõt, ettem egy szelet zsíros kenyeret, a Tó csárdában ittam egy kapucsínót és egy kólát, s hazafelé vettem az irányt.


Annak ellenére, hogy városi túra, nagyon kellemes és látványos. Sok emlékmûvet érint az útvonal, az erõdökön felül. A Duna parton az ártéri erdõk gyönyörûek. Õszintén szólva, a számomra érdekesebb és látványosabb, mint a Nagy Gáspár emléktúra, vagy más dombvidéki túrák, kivéve a Deákot. Sajnálom a rendezõket, mivel az idõjárás felelõs immár második éve szúrt ki velük, legalább is amirõl én tudok. Ez egy nagyon kellemes családi túra lehetne, de épp a családokat tartja távol az esõ. A tízes táv érinti a három nagy erõdöt, ami a gyerekek számára mindig izgalmas, s itt föl lehet menni az erõdök tetejére. Az is igaz viszont, hogy becsapós is lehet számukra a Komáromi vár elnevezés. Ezek újkori erõdök, nem pedig a klasszikus középkori várak. Az újkori erõdök kifejezetten tüzérség, és puskával felfegyverzett gyalogság ellen épültek. 1848-49-ben még elöl töltõs puskák ellen, míg mire a mai formáját elérte, addigra hátul töltõs, gyorstüzelõ puskák ellen.


A Tó csárda is kellemes hely, nem vészesek az áraik, tehát akár egy ebéd is beleférhet.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 500/400 Ft-ért szürkeárnyalatos fénymásolt térképlapot, igazoló lapot, kitûzõt, emléklapot kaptunk. A jelzések, a végét leszámítva elég jók, ritkán kell a térképet nézni. A Monostori-erõdnél és a célban, zsíros kenyér, vöröshagyma, illetve az erõdben ehhez még ásványvíz és cukorka volt az ellátmány.

 
 
Nagy Gáspár emléktúraTúra éve: 20152015.05.05 20:28:45


Nagy Gáspár emléktúra 25


GPS-el mért távolság 23,7 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés 210 m. Én egy elkeveréssel 300 m-t és 5 m szintet tettem ehhez.


Délutáni program miatt igyekeznem kellett haza, ezért az 50-es távról lemondtam. A 25-össel is van egy kis gond, hogyan jutok vissza Vasvárra. A Nagytilaj és a járási székhely között egy busz van, ami a 20 km-t két óra alatt teszi meg egy átszállással, s már tavaly is hamarabb értem vissza gyalog Vasvárra, mint a busz indulása. A rendezõk ennek megfelelõen szerveztek mikrobuszt a visszaszállításra, de az idõpontokról semmi sem volt a kiírásban, ezért sportosabb, és egyben kockázatosabb közlekedés mellett döntöttem. Letettem a biciklimet Nagytilajon, majd továbbautóztam Vasvárra. Nem volt túl sok nevezõ a rajtnál, így gyorsan átestem a nevezési procedúrán, s nekivághattam a távnak ami, rögvest egy bemelegítõ emelkedõvel kezdõdött.


Aszfalton, szalagozást követve ballagtam ki a városból. Az idõjárás egy kicsit csípõs, de napos. Végre letérhettem az aszfaltról, fekete fenyveses vegyes erdõben mehettem. Csakhamar rátértem a Római katonák útjára. A tavalyról emlékezetes méretes pocsolyák, a szárazság ellenére is utamat állták. Látszik az úton, hogy alighanem a római katonák idejére datálható az utolsó karbantartása is. A pocsolyák után, füves szakasz következett. Ez az elsõ alkalom az idén, amikor örültem a természet késésének: fele akkora sem volt a fû, mint egy éve, bár ugyanolyan lucskos. Akkor a combomon is elázott a nadrág, amit most megúsztam. A vasút melletti szakasz kellemes. A nyílt terepen jó a kilátás. Az idõjárás melegedett. Oszkón megkaptam az elsõ ellenõrzõ pecsétet, s mentem tovább.


Kozmafa elõtt, egy szakaszon a tulajdonos beszántotta az utat. Utána, a fenyõültetvény mellett szerencsére levágták a füvet. Túl sok látnivaló nincs, ami nem is volt baj, mivel a szederindák lépten-nyomon el akartak gáncsolni, így inkább azt kellett néznem, hová lépek. A falucska szélén, újabb ellenõrzõ pecsét. A pontõr számára unokával nehezítve. A Sár-völgy kezdetéig, végre igazán jó utakon talpalhattam, utána viszont azt a füves-gazos részt aligha lehetne útnak nevezni. Alighanem, évek óta nem járt erre semmilyen jármû. Az öregebb fekete fenyvesben vezetõ rész, viszont nagyon hangulatos. Mikor újra nyílt terepre értem, gyanús lett, ellenõrzõ pontot kellett volna érintenem, de sehol sem láttam. Tavaly, itt a szõlõk között volt valahol, de nem emlékeztem rá pontosan, hol. Mindegy ballagtam tovább. Kezdett élénkülni a szél, jelezve, nem tévedtek a meteorológusok. Nem örültem neki, mivel Murphy törvényeinek megfelelõen, biciklin, csaknem mindig szembe fúj a szél.


Az út, miután keresztezett egy patakot, kivezetett a völgybõl. Ahogy ballagtam fölfelé, a domb pereme fölött elõbukkant Nagytilaj templomtornya. A dombtetõrõl, az egész falut beláttam. A homokos úton, leereszkedtem a falu széléig. Mivel elnéztem az itinert, ezért elõször a kultúrházba mentem, s csak utána a célba. Lehet, tudat alatt, már az munkált bennem, hogy nem árt egy kis idõ, a zsíros kenyér és a biciklizés között, illetve láthattam, nem kelt-e lába a kerékpáromnak. Ezzel, tulajdonképpen le is zárult a túra izgalmas része. Persze nem a látvány, hanem a bringa miatt. Ettem egy kis zsíros kenyeret, metélõhagymával, s immár a biciklimet tolva gyalogoltam be a célba. Közben a szél egyre erõsödött, beborult az ég, s ezzel kifejezetten barátságtalan lett az idõjárás.


A célban, az igazoló lapra megkaptam a harmadik és negyedik ellenõrzõ pecsétet, az emléklapot és a kitûzõt. Lecseréltem a nadrágomat, fölvettem a sisakot és a kesztyût, s elindultam vissza Vasvárra. Csehiig, fél hátszéllel jól haladtam, viszont Csehinél, amikor megláttam a 10%-os emelkedõt jelzõ táblát, az út balra kanyarodott, s szembefordultam a széllel. Ez egyébként egy elég szemétláda emelkedõ. Elõször összeszedtem 35 m szintet, jött egy kis lazítás, amikor 8-ról 16 km/h-ra tudtam fölgyorsulni, de nem tudtam magam kiszuszogni, mert máris újra meredekké vált az emelkedõ, s begyûjtöttem 20 m szintet. Újabb lankásabbá válás, majd megint meredek rész. A szél a továbbiakban jobbára szembõl fújt, s elég élénk volt. Jobban elfáradtam ezen a 20 km-es, 270 m szintet tartalmazó visszaúton, mint magán a teljesítménytúrán. Nehezítõ tényezõt jelentett, az SPD klipszes cipõ hiánya is, amit nem volt kedvem a gyalogtúrán végig cipelni.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 600/500 Ft-ért (a kiírásban még 100 Ft-al kevesebb szerepelt), színes térképes igazoló lapot (saját térkép szükségtelen), kitûzõt, emléklapot és egy Nagy Gáspárról szóló rövid ismertetõt kaptunk. Oszkón müzli szelet, Kozmafán alma, Nagytilajon pedig zsíros- (meg még valamilyen) kenyér, vöröshagyma, snidling, sárgarépa saláta, ásványvíz, szódavíz, vörösbor, fröccs és kávé volt az ellátmány. Ezen felül megszervezték a rajthelyre történõ visszaszállítást. Ez nem fix idõpontban történt, hanem, amikor összejött egy mikrobusznyi ember.

 
 
Pannonhalma teljesítménytúrákTúra éve: 20152015.04.28 20:33:40


Pannonhalma 40


GPS-el mért távolság 42,2 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés 730 m.


Már régen el szerettem volna jönni erre a túrára, különösen, mivel az Észak-Dunántúl Kupa része, de eddig mindig úgy jött ki a tavaszi permetezési ritmus, hogy ki kellett hagynom. Végre összejött az indulás. A nevezés gyorsan megtörtént, üdvözöltem az ismerõsöket, s hét után pár perccel nekivágtam a táv teljesítésének. Mivel erõs és hideg széllel fenyegettek a békák, ezért csak meleg sapikat vittem magammal. A vékonyabbat kitettem a kocsiba. Dél körülre kiderült, hibáztam. Szó sem volt erõs szélrõl, s Murphy törvénye szerint pont az kellett volna, amit a kocsiban hagytam. Rögvest egy jó kis emelkedõvel kezdtük. Még el sem hagytuk Ravazdot, máris levethettem a szokásos fölösleges réteg ruhát. Elég jól néz ki a löszfalba, évszázadok során, mélyen bevágódott út. A lakott részt, illetve az aszfaltot elhagyva, sok a virág. Itt még nyílik az ibolya és a gyakran, már a hóvirággal is együtt nyíló salátaboglárka is, ami az egyik kedvenc tavaszi virágom. Néhol a kilátás sem rossz. Az elsõ ellenõrzõ ponttól, tettünk egy rövid kiegészítõ kört az Erdész emlékmû felé, majd lejtõs úton irányba vettük a Vadalmást. Az út, nem túl látványos, de kellemes. Szépek a vegyes erdõk. A fák igyekeznek behozni, a természet jó kéthetes késését.


Az ellenõrzõ pont után, szalagozást követve tempóztam a Jánosházi-pihenõ felé. Levált a rövid táv. Ettõl kezdve, csak a túra elejétõl, nagyjából azonos sebességgel haladó pár ember volt a közelemben Néha egy-egy futó hagyott le bennünket. A következõ szakasz elég unalmas volt a számomra, ráadásul rá kellett jönnöm, lehet, elég lett volna a harmincas táv is. Az elõzõ napi biciklizés miatt eléggé tiltakoztak a combjaim a lejtõkön. Écs felé, szõlõk között vezetett az út, bár volt ahol beszántották a jelzésen. Ezen a szakaszon azt is éreztem, be kéne kenni a nyakam naptejjel. Tûvé is tettem érte a hátizsákot, de az természetesen a biciklis zsákban maradt. Jól leégtem a végére. Écsen, hamar megvan az EP. Ittam egy tonikot s mentem tovább. A pont elõtt, egy helyi érdeklõdött, merre megyünk. Miután megtudta, hogy Pannonhalmára, de Gyõrságon keresztül, nem-igen értette. Lényegtelen. Tovább menve, csaknem végig látható volt az apátság, tudatva, oda bizony föl kell kaptatni. Gyõrságig, végig nyílt terepen mentünk, szõlõk között. A kilátás szép. A faluban az ellenõrzõ ponton végre más alkoholmentes sör is van, nem csak a Stella Artois (csak tudnám, miért kedvelik ennyire ezt a Dunán-túli vendéglátóhelyek?), így egy Citromos Gösserrel frissítek. Levetettem a vékony széldzsekit is, amíg föl nem értünk a domb gerincre, mert ott visszakéretõzött. Épp csak kilábalóban vagyok egy homloküreg gyulladással kombinált megfázásból, ha egyáltalán kilábalóban vagyok. Elég hamar beértem Pannonhalmára. Az apátsághoz vezetõ kaptató elég lankás. Az ellenõrzõ ponton megkapom a soros pecsétet, beszélgetünk egy kicsit, s megyek tovább. A kilátót nem hagytam ki. Szép, csaknem körpanoráma van. Ez az egyetlen hely, ahol a fényképezõgépet is elõvettem. A dombról tényleg meredek ösvény vezet le. Utána, jórészt épített környezetben mentem. Elõnye, hogy végre találtam egy nyomós kutat. Ellenõriztem mennyi vizem van. Alig volt egy-két deci, így feltöltöttem. Az elsõ kortyoknál kiderült, itt már nem klórral fertõtlenítik az ivóvizet. Az ivózacskó nagyon ki tudja emelni a klór ízt.


Végre újra erdõben mehettem. Mennyivel jobb. Fölmentem az Imre herceg-hegyre, megkaptam az utolsó ellenõrzõ pecsétet, s ballagtam tovább. Megettem a kapott almát, ami igen jólesett. A S+ jelzésrõl, az EP-n említett levezetõ szalagozás megvan. A kerülõ út minõsége, minden, csak nem jó, de ennek is vége lett egyszer, s visszatértem a kiírás szerinti útvonalra. Kiértem az erdõbõl s ettõl kezdve, már látható volt Ravazd. Csakhamar kereszteztem a vasutat. A Béla-kútnál megálltam, fölírtam, mit ábrázol a festmény, s besétáltam a célba. Átvettem az oklevelet és a kitûzõt, ettem egy kis zsíros kenyeret, s hazafelé vettem az irányt.


A Sokoró ezen része eléggé szelíd. A nyílt részeken, amibõl elég sok volt, szép a kilátás. A vegyes erdõk is szépek, pláne így tavasszal. Kellemes, a távhoz képest könnyû túra.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1000/900 Ft-ért színes térképes igazoló lap (Saját térkép szükségtelen.), itiner, oklevél és kitûzõ járt. Minden pontõrökkel üzemeltetett ellenõrzõ ponton és a célban, volt ásványvíz. Ezen felül: a Rekettyés-tetõn, nápolyi szelet és pezsgõtabletta (magne B6…); az Erdész emlékmûnél, házi süti; a Vadalmásnál, nápolyi- és müzli szelet, pufi; Jánosháza pihenõhelynél, nápolyi- és müzli szelet; Pannonhalmán, nápolyi szelet, pufi, pezsgõtabletta; Imre herceg-hegyen, alma és pufi, a célban pedig, zsíros- és lekváros kenyér, vöröshagyma, illetve savanyúság volt az ellátmány. Ezen felül, már a rajtnál meg lehetett rendelni a meleg ételt az étteremben. A harmincas és rövidebb távok szakaszán kiváló, a hosszabbakon jó útvonal jelölés, elvégre a 40-es és hosszabb távokon indulóktól, már elvárható a tájékozódni tudás.

 
 
Bakony 50/25/10Túra éve: 20152015.03.30 21:06:01


Bakony 25 plussz egy városlõdi kör, részben a 10-es táv nyomvonalán


GPS-el mért távolság 36,8 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés 980 m. Ezen belül a 25-ös táv: 22,5 km, 620 m szinttel (A valóságban ez tényleg csak a kiírás szerinti 500 m körül van, de most ennyit mértem. Tapasztalataim szerint, a viharos szél befolyásolja a barometrikus mûszereket).


Eredeti tervem az volt a túrára, hogy elmegyek kocsival Herendre, megcsinálom a 25-ös távot, majd Szentgál felé visszagyalogolok Herendre. Mivel azonban viharos hideg szelet ígértek a békák, ráadásul egy megfázás is kezdett kijönni rajtam, egy kis hõemelkedéssel, ezért maradt a régi megoldás: Városlõdön tettem le a kocsit, s busszal mentem Herendre. Alapvetõen a hideg szél volt a döntés oka, mivel megfázást már sokszor sikerült gyalogtúrával elmulasztani.


Gyorsan sikerült benevezni, a vastag pulóvert vékonyabbra cseréltem, s nekivágtam a nem túl combos távnak. Jól jellemzi a szél, hûtõ hatását, ez évben még nem öltöztem ilyen vastagon túrára, mint most, még a szilveszter éjjeli Pilis szent keresztje teljesítménytúrára sem, pedig akkor -8 Cº volt, most pedig +6-10 Cº. Rendesen süvített a szél a fák ágai között. A szokásos aszfaltos kaptatóval értem el a Hajagokat. A természet késését jelzi, hogy nem különül el a virágok nyílása. Még van hóvirág, de virágzik az ibolya, az odvas keltike, a szellõrózsa, a bogláros szellõrózsa, a száratlan kankalin és a somfa is, viszont még nem láttam madársóskát. A térképvázlat, és a csak a jelzések felsorolását tartalmazó itiner, a valamikor kint felejtett szalagokkal együtt, okozott problémát néhány túrázónak. A túra ezen szakasza HM Verga területen vezetett. Azt tudom, hogy a Bakony Erdõ már nagyon harap a teljesítménytúrák után kint felejtett szalagokért. Jó lenne, ha a Verga is ezt tenné, hozzá téve, hogy mindkét cég meglehetõsen pozitívan áll a teljesítménytúrákhoz, illetve egyáltalán a túrázáshoz. Nehezítette a tájékozódást a kvázi itiner túlzott tömörsége is. Nem említi, hogy a sárga jelzésen akkor kell elhagyni az aszfaltot, amikor az már másodszor hagyja el azt. Az elsõre inkább azt mondanám, becsatlakozik. Csak térképrõl derül ki, mikor kell letérni. GPS nélkül, a távadatok nagyon csak tájékoztató jellegûek. Lehetnek pontosak, csak éppen GPS nélkül a gyalogosnak nincs mivel mérnie, a saccolás megy 4-5 km-es szakaszoknál enyhén szólva is csak saccolás. Az már a jelzés festés hibája, hogy Y elágazásban középen van, az-az bármelyik útra vonatkozhat, s nincs belátható távolságon belül újabb jelzés, ami segítene. Itt még tapasztalt túrázók is rossz irányba indultak. Végre letérhettem az aszfaltról. Reméltem, a következõ, meredekebb emelkedõn végre sikerül kimelegedni. Nem jött igazán össze. Szedtem egy-két marék medvehagyma levelet a szendvicshez.


Az ellenõrzõ ponton a pecséthez, jó forró teát kaptam, amit menet közben ittam meg. Valahogy nem volt kedvem ácsorogni. A Hajagokon és a levezetõ utakon a fakitermelõ gépek által összevágott utak lassították a haladást. A hegyrõl leérve nyílt terepen ballagtam Öreghálásig, ahol újabb pecsétet kaptam, s szóltak, hogy Csehbánya elõtt a P+ jelzésen kerítés van, s létrán lehet keresztezni, de akár ki is lehet kerülni. A létra új, jó minõségû, ezért nem kellett foglalkozni a kerülõ úttal, amit térképen is mutattak. Hamar beértem Csehbányára, s betértem a megszokott vendéglátóhelyre. Frissítés után, irány a Torna-patak völgye. Sajnos, csak rövid ideig mehettem ebben a kellemes völgyben, majd egy idõre ki kellett kapaszkodni belõle. Ismét egy tönkretett úton mentem. Ekkor értek utol az elsõ hosszú távos futók. Végre letérhettem errõl az útról, s visszatértem egy kis idõre a patakvölgybe. Megkaptam az utolsó ellenõrzõ pecsétet is. Mindkét patakon átvezetõ gyalogos híd ép, bár az egyiken már cserélni kellett a korlát egy részét, egy kidõlt cseresznyefa miatt. A völgybõl kivezetõ kaptatón figyeltem, van e madársóska. Sajnos nincs. A nyílt tereprõl egész jó a kilátás Városlõdre. A legelõ vége felé, a tulajdonos az úton eteti a szarvasmarháit, emiatt alig követhetõ a jelzés s el kell gondolkodni a nyomvonal megváltoztatásán, mert bokáig marhatrágyában nem lesz az a nagy élmény túrázni. Szokásom szerint, amíg csak lehetett, a mezõn mentem az aszfalt helyett. Még nem volt dél, amikor beértem a célba (csak 11.59).


Átvettem az oklevelet és a kitûzõt, s mivel jól éreztem magam, úgy döntöttem, megyek egy kört a Déli-Bakonyban is. A Kálvária felé mentem ki a faluból, hogy kevesebbet kelljen aszfalton talpalnom. Az Üveg-hegyre menet, és utána is a sárga jelzésen jöttek szembe rövid távos túrázók, akik nem igazán értették, mit keresek ott, a 10-es táv szembe irányán. Érdekes, de ezen a szakaszon, még én is csak a lefelé jöttem. Többen is panaszkodtak a rossz sárga jelzés miatt. Tény, a Déli-Bakonyban, az OKT kivételével a többi jelzés nagyon gyenge, néha csak a térképen létezik. Mivel a 10-es táv, alapvetõen a tapasztalatlan és alkalmi túrázóknak szól, nagyon kellene szalagozás. Miután fölér a jelzés a Fokhagyma-hegyre, jó darabon semmi sincs. Elsõ alkalommal, amikor erre jártam, én is GPS alapján mentem a következõ 2-3 elágazásban. Ne vegyük el a kedvüket a túrázástól. Áttértem a S+ jelzésre, s azon kaptattam a Kopasz-hegyre. Az Üveg-, és a Fokhagyma-hegyeket a Kopasz-heggyel összekötõ gerincrõl fantasztikus a kilátás az Északi-Bakony nagy részére (a Farkasgyapû fölötti hegy, a Pápavár, a Kõris-hegy, a Hajagok és talán még a Papod is látható). Jó látási viszonyok között el kell ide jönnöm, de tájolóval és távcsõvel együtt. Jelzetlen úton leballagtam a Csollányos-völgybe, az OKT-re, s elindultam vissza Városlõd felé. Egy frissen gléderezett és helyenként frissen murvázott úton visszakaptattam a Fokhagyma-hegyre, hogy jobban leizzadjak, illetve csökkentendõ az aszfaltos szakaszt, s a Kálvária felé tértem vissza a faluba. Bementem a megszokott vendéglátóhelyre egy kólára, s hazafelé vettem volna az irányt, de megérkezett az egyesületi csapat is, s megkaptam az ez évi MTSZ tagsági kártyát.


A szelet leszámítva, jó kis túra volt. A 25-ös táv könnyû, bár nem túl látványos. A 10-es táv, szerintem látványosabb, mint a hosszabb távok. Igaz, csak 150-200 m szint van benne, de abból 100 m igazán combos, nehezebb, mint a hosszabb távok bármelyik emelkedõje.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 600/500 Ft-ért térképvázlatos igazoló lap, oklevél és kitûzõ járt. Saját térkép elengedhetetlen! Akinek nem volt, s nem ismeri a környéket, eléggé bajban volt a tájékozódással. A Középsõ-Hajagon jó forró teát kaptunk. A 10-es távnak ehelyett, a Kálváriánál nyuszi tojás volt az ellátmány. A rajtnál és az ellenõrzõ pontokon kifüggesztették a túra térképét is, feltüntetve a Csehbánya elõtti kerítés kikerülési lehetõségét is, bár van létra is a kerítésnél.

 
 
Művészetek VölgyeTúra éve: 20152015.03.12 09:59:49
Mûvészetek Völgye Kis Kör
GPS-el mért távolság 36,2 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés 695 m. Ezek természetesen most is csak az általam megtett táv adatai, mivel most is tettem egy „kis” kitérõt.
Reggel, fél kilenc után nem sokkal értem Monostorapátiba. A nevezés gyorsan ment. Mivel fáj egy kicsit a vállam, s tartottam tõle, hogy a Tálodi kolostorrom utáni nagyon sáros rész nem tenne jót neki, ezért csak a kis körre neveztem.
Megnéztem a térképet. OK, nem változott az útvonal, az ellenõrzõ pontok is a megszokott helyen vannak. Ettõl kezdve a kapott térképet, csak az igazolásokhoz vettem elõ. Az útvonalhoz szükségtelen. Kicsit csípõs az idõ, de gyönyörûen süt a nap, szép idõt ígérve. Szerdán jártam erre, akkor egy kis diétás, murvás utas túrát csináltam Sáska felé. Ahhoz képest is hamarabb álltam be a gyapjú póló softshell kabát öltözetre. Az utak, meglepõen szárazok. Tempósan gyalogoltam. A Ráskó-patak völgyébe levezetõ lejtõn is csak egész kis sár volt, pedig ott tud bokáig érõ lenni. Taliándörögd elõtt két borjú meglógott a silány villanypásztorral elkerített területrõl, s vígan abrakolt a még mindig lábon álló kukoricásban. A Klastrom kocsmában megkaptam az elsõ ellenõrzõ pecsétet, ittam egy kólát, s mentem tovább.
A ragyogó kék ég háttérrel igen szép a templomrom. A mérete és az alaprajza jelzi, a középkorban Taliándörögd sokkal jelentõsebb település lehetett, mint manapság. Az út száraz. Fölértem a dombtetõre. Az idõjárás és az utak kiválóak egy kis „eltévedésre”. Már régebben is szemeztem, a balra vivõ úttal, hogy fölvisz-e a Négyszögletes Kerekerdõhöz. Rá kellett jöjjek, csak az eleje olyan jó, késõbb leromlik, de mindenütt van kerülõ nyom, ahol montival el lehetne menni, persze csak száraz idõben. Esõ után járhatatlan. Fölkaptattam a Négyszögletes Kerekerdõhöz. A kilátás remek. Átmentem az északi oldalra is, ahonnan szépen rá lehet látni Ajkára, a Magyarpolányi kálváriára és a Somlóra. Úgy döntöttem, másik úton megyek visszafelé. Nos, ezen a másik úton nem gyakran fogok montizni, mert vannak nagyon szétmosott, tolós részei, bár ezt leszámítva hangulatos. Ezen a szakaszon, 20-30 m-re sikerült megközelítenem egy legelészõ õzet, s jó fotót készíteni róla, amikor észrevett. Késõbb, egy az idén készített kerítés mellett szarvas rudlit fényképezhettem. Az Öcs – Ajkai út felõl jött a 30-40 fõs csapat, egyenesen felém. Úgy 100 m-rõl vettek észre. Persze a fotózáson kívül nem mozogtam, nehogy megijesszem õket. Tanácstalanul megálltak, majd elkanyarodtak balra, s tõlem kb. 100 m-re kísérelték meg keresztezni az utat. Újabb tanácstalanság a kerítés miatt, ami meglephette õket. Elõször felém indultak, majd megfordultak, s a kerítés mentén mentek tovább. Én is folytattam az utamat. Csakhamar visszaértem a kiírás szerinti útvonalra. Sehol egy túrázó a környéken. A Szputnyiknál kiderült nincs nagy gond, még a söprû elõtt járok. Azért szaporáztam tovább a lépteimet. A kitérõ miatt arra számítottam, lemondhatok a vigántpetendi langallózásról. Lemondhattam róla, de nem ezért. Zárva találtam. Kár lett volna lemondanom az „eltévedésrõl”. Gyorsan beértem az ellenõrzõ pontra. Megkaptam a pecsétet ettem egy kis zsíros kenyeret, ittam két bögre jó forró teát és indultam tovább.
Az erdõben vivõ útszakaszon csúszósabbá vált a talaj. Nem tudott úgy kiszáradni, mint a nyílt részeken. A Király-kõhöz vezetõ meredek kaptatón gyerekcsapat ment elõttem. Ennek megfelelõen elég sokat kellett várnom az ellenõrzõ pecsétre, mivel õk ott fejezték be a túrát, s meg kellett írni az emléklapjaikat is. Végre mehettem tovább. A leereszkedés, lassúbbnak bizonyult, mint feljutni a hegyre. Alaposan szétmosta az ösvényt a víz. Kapolcson betértem a helyi ittasellátóba, egy újabb kólára. Alig tértem vissza az utcára, ismerõs túrázót értem utol, aki a nagy kört teljesítette. A hátralévõ részt együtt tettük meg. A Bondorón is csúszott egy kicsit az út, de olyan épphogy csak formán. Az erdõbõl kiérve, gyönyörû a kilátás Hegyesd felé. Megállásra kényszerültem, mivel a GPS egy pittyenéssel hozta tudomásomra, lemerült az elem. Elszámoltam magam. A két és félórás „eltévedést”nem kalkuláltam be. Alapvetõen nem szeretek túra közben akkumulátort cserélni, mert elõfordult, nem hallottam meg a jelzést, s kikapcsolt a ketyeró, nekem pedig nem volt pontos távolságadatom. Hamarosan beértünk a faluba, s ott sem kellett sokat menni a célig.
Megkaptuk az emléklapot és a kitûzõt, beszélgettünk egy kicsit, s ki-ki hazafelé vette az irányt.
Szép, napsütéses idõben túrázhattam. A Négyszögletes Kerekerdõhöz tett tíz kilométeres kitérõm, sokat tett hozzá a túra látványosságához. Én ilyen száraz utakon még nem teljesítettem ezt a túrát, mint most.
A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1000/900 Ft-ért, színes térképes igazolólapot, itinert, jó szalagozást, kitûzõt és emléklapot (lehet, hogy oklevél volt, de nem emlékszem) kaptunk. Taliándörögdön és a Király-kövön müzli szelet, Vigántpetenden pedig a Cats-essektõl megszokott zsíros-, margarinos-, mogyorókrémes- és lekváros kenyér, hagyma, savanyúság és paprika krém volt az ellátmány, amit forró teával öblíthettünk le.
 
 
Téli TihanyTúra éve: 20152015.02.09 19:51:15


Téli Tihany 20


GPS-el mért távolság: kb. 22,2 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 775 m.


Reggel szolgálatból mentem túrázni, aminek következtében, a nyolc óra húszas érkezéssel, már csak a rajttól bõ háromszáz méterre tudtam leparkolni. Cserébe viszont, igen jó passzban voltam, mivel alig pár perc alatt tudtam nevezni. A szervezõk kemények voltak és még fél kilenckor sem engedték a 15-ösöket nevezni. Az idõ, elég hideg, de tiszta, s alig fújt a szél.


Kényelmes tempóban kezdtem. Kell a bemelegítés. Az elsõ gejzirit kúpra fölmentem fotózni. A tiszta, napos idõben, gyönyörû a kilátás. Fényképezés után, leóvakodtam a lejtõn. Szerintem, ezen a szakaszon igen rosszak a talajviszonyok. A föld fagyott, néhol némi hóréteggel, ami csúszóssá teszi, s igazából semmit sem tehet az ember a síkosság ellen. Ha végig keményre taposott havas lenne, akkor használhatnám a szöges gumit a bakancson, így viszont maradt az óvatosság, és a lassúság. Nagyon egyébként sem siethettem volna, hiszen elég bozótos részen vezet az egy nyomsávos ösvény, az Átjáró-barlang felé és bõven vannak elõttem túrázók. Hamarosan elértem az elsõ ellenõrzõ pontot. Pecsételés után, sikerült néhány embert megelõznöm. A Belsõ-tó partjára visszatérve, végre széles úton mehettem, a saját tempómban. A talajviszonyok is jobbak lettek. A Kiserdõ-tetõre vezetõ kaptatón alaposan kimelegedhettem, viszont a szél is jobban ért. Pecsételés elõtt egy kis fotózás. Látva, mennyire kint van a Külsõ-tó vize, azon kezdtem el gondolkodni, vajon merre visz az útvonal. A víz, sok helyen benyomult a szõlõsorok közé is. A kifeszített tartóhuzalok pedig pont keresztben vannak, ráadásul a jég sem elég vastag, tehát arra aligha mehetünk.


Pecsételés után leereszkedtem a meredek lejtõn. Aggodalmaimmal ellentétben, ez most volt a legkönnyebb, az összes eddigi Téli Tihany közül. Lent aztán kiderült, balra tett kerülõvel értük el az erdõ sarkát, a tó mellett, s tértünk vissza az eredeti útvonalra, ami bõ másfél kilométeres kerülõt és harminc méter többlet szintet jelentett. Gyanúsan elkezdett puhulni az út. Sajnos olvadt, nem sok jót ígérve a Csúcs-hegyi meredek lejtõkre. Elértem az Apáti templomromot. Megettem két-három pogácsát, megittam két bögre teát, beszélgettem egy kicsit (inkább egy kicsit sokat, mivel megérkeztek Annáék is a 15-ös távon), s nekivágtam a következõ emelkedõnek.


Szépen sorjáztak egymás után, az Apáti-, a Nyereg- és a Csúcs-hegy. Az ösvény nyálkássá vált, viszont nem ért a szél. A Nyereg-hegy tetejérõl gyönyörû a kilátás, így meg is álltam fotózni. A Csúcs-hegyen megkapom az igazoló pecsétet, s mivel ismerem a következõ lejtõt, illetve látom, milyen sokan állnak sorban lefelé araszolva, inkább visszamentem egy kicsit, s a barlanghoz vezetõ alsó ösvényen kikerültem ezt a legmeredekebb lejtõt. Itt is megálltam fotózni, de a sorban állók zömét, még így is megelõztem. A félsziget nyugati peremén vezetõ ösvényrõl szép a kilátás. Mivel egyre melegebb az idõ eldöntöttem, a következõ kaptató elõtt levetem a biciklis pólót. Így is lett, s a túra végéig maradt a gyapjú póló, softshell kabát összeállítás. Immáron jó taknyos, csúszós ösvényeken mentünk tovább. A Hálóeresztõnél újabb pecsét. Kisvártatva elértem az aszfalt utat, amin csak egész keveset mentem. A következõ aszfalt út keresztezésnél meglepetés! Logisztikai okból ide költöztették át az ellenõrzõ pontot az Akasztó-dombról. Látva a mázsányi almát, amit kézben kellett volna fölcipelni az ösvényen, nem is csodálom.


A kaptatón meg is ettem a pecséthez járó almát. Az EP helyén azért megálltam fotózni. Utána megkezdtem a hajókikötõ felé ereszkedést, az eléggé szeles szakaszon. Az aszfaltos szakaszon fölidéztük, milyen érdekes jeges képeket lehetett készíteni tavaly, a kikötõ után. Az ellenõrzõ ponton teázás közben, volt munkatársammal futottam össze. Egy órával utánam indult. A további szakaszra lelassult hozzám, s végig beszélgettük. Ettõl kezdve, az összes táv együtt megy, így az egy nyomsávos ösvények nagyon lassúak. Most jórészt megúsztuk a lelassulást. A Ciprián-forrásnál, a forrás felé kerülve, jókora torlódást sikerült mellõzni. A Barátlakásoknál épp csak pecsételni álltunk meg. A kálvária elõtt letudtuk az utolsó emelkedõt is, s nem volt más hátra, mint begyalogolni a célba. Gyorsan megkaptam a hûtõ mágnest, az oklevelet, megettem a szokásos jó kis mákos tésztát, és hazafelé vettem az irányt.


Rövid, nagyon látványos, kellemes túrán vehettem részt. Ide nem jutott az elõzõ napi zalai-somogyi havazásból, csak mutatóban volt itt-ott egy kis hólepel. Több ponton is gyerekektõl kaptuk a pecsétet, akik igen lelkesen teljesítették a feladatukat. Egyébként is elég sok gyerek vett részt a túrán. Volt, aki hat évesen teljesítette a tizenötös távot, a tízesen pedig egészen kicsik is indultak.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1400 Ft-ért itineres, színes térképes igazoló lapot, emléklapot és kitûzõt, kaptunk. Saját térkép szükségtelen. A rajtnál, téli fagyi, az Átjáró-barlangnál, Túró Rudi, a Kiserdõ tetõn, PEZ cukorka, az Apáti templomromnál, tea, forralt bor és kétféle pogácsa, az Akasztó-domb elõtt, alma, a hajóállomásnál, tea, forralt bor, kétféle nápolyi és ropi, a célban pedig mákos tészta és tea volt az ellátmány.


 
 
Bagolyvár Tél/NyárTúra éve: 20152015.02.02 19:29:58


Bagolyvár tél 30


GPS-el mért távolság: kb. 31,4 km. Én 31,9 km-t mentem, mivel Borzavárra végig a jól letisztított aszfalton gyalogoltam be, többekkel együtt. A környékrõl van jó néhány GPS nyomvonalam, így nem volt nehéz megnézni, mennyivel hosszabb a kerülõ út. Nekem, ez 533 m-re adódott, nagyjából 10-20 m-es pontossággal. Barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 455 m.


Eredetileg nem terveztem ezt a túrát, mivel az elõzõ évben úgy megszaporodtak a Zircrõl induló, ugyanazokat a jelzéseket variáló teljesítménytúrák, hogy azzal már Dunát lehetne rekeszteni, azonban a havazás miatt, ha nem muszáj, nem csinálok egyéni túrát. Zirci munkatársnõmtõl tudtam, hogy sok hó esett azon a környéken, mert panaszolta, mennyire tele volt a hócipõje (õ nem ezt a szót használta, de hát az egy nõnél nem lehet tele) a múlt hétvégi hólapátolással. Fél méteres havat emlegetett.


Bakonykoppánytól, végig havon vezettem. A Gerence völgyében egy hókotró lecsúszott az útról, tehát jobb volt óvatosan haladni. Egyébként sem siettem túlzottan, hadd menjen el elõttem pár ember nyomot taposni. Úgy fél nyolc körül érkeztem. A Bagolyvárnál már nem, de a közeli gyógyszertárnál sikerült leparkolni. Beneveztem, ittam egy tonikot, és nekivágtam a táv teljesítésének.


Még nem értem ki a városból, mire rájöttem, hibáztam: a biciklis szemüveget kellett volna feltennem, mivel ragyogóan sütött a nap. A város széléig könnyû séta, utána viszont jött a jó mély hó, alig kitaposott ösvénnyel. Itt inkább csak lábnyomok voltak, amikbe lépkedhetett az ember. Lejtõs terep ide, vagy oda, a híd elõtt levetettem a biciklis pólót, s maradt a gyapjú póló-softshell kabát kombó. Nagyrészt még ez is melegnek bizonyult. Gáborék értek utol, s együtt mentünk egy darabon. Elhúzott mellettünk a Gyõr-Veszprém vonat. Ez jó jel. Ha minden igaz, nem sokára jön Zirc felõl a Vezsprém-Gyõr járat is és utána több mint két órán át nincs személyvonat. Csak tehervonat jöhet, ami lassúbb, és a mozdonya is zajosabb, mint a Piroska. Ez azért fontos, mert valamennyit a síneken célszerû menni. Így is történt. Hol kisebb, hol mélyebb, de inkább mélyebb hóban gyalogoltunk. Rájöttem, nem megfelelõ kamáslit vettem fel, mert alulról be tud jutni a hó, s így belekerült a bakancsomba is. Egy idõ után, ahogy egyre kevésbé volt kitaposott az ösvény lent, úgy döntöttem, irány a sínekre. Ez sem volt gyorsabb, mivel a síneken nagyon könnyen meg lehetett csúszni, viszont mégis könnyebb a haladás. Szó szerint a sínen kellett menni, mert közte, tömörödött tetejû hó volt, ami nem tartotta meg az embert, s ez a lépésenkénti beszakadás nem egy nagy élmény. A sín és mellette öt-öt centi viszont használható, csak nagyon csúszik. Még bõven ezen a parton vezetett a piros jelzés, amikor lent az ösvényrõl eltûntek az utolsó lábnyomok is. Még a legkitartóbbak is följöttek a vasútra.


Végre egy itiner, ahol nem akarják, hogy a piros jelzésen keresztezzük a Cuhát, hanem azt tanácsolják, jöjjünk vissza a síneken egy kicsit, s a vasúti hídon tegyük meg ezt! Kb. 50 métert kell visszajönni. Tapasztalatom szerint, a jelzésen, az utóbbi két õsztõl, tavaszig tartó idõszakban, csaknem lehetetlen a bakancsmegmerülés nélküli átkelés a patakon. A túlnyomó többség maradt a síneken, én letértem jobbra az ösvényre. Eleinte úgy nézett ki, nekem van igazam, hiszen csak 20 centis hó volt, valamennyire letaposva, ahol gyorsabban lehetett haladni. Késõbb azonban visszatért a térdig érõ hó, s alaposan lelassított. A nadrágom szára is újra vizes lett a kamásli fölött. Az ellenõrzõ pont elõtt két túrázó ért utol.


A turistaházban ittam két bögre jó meleg teát. Amikor levettem a hátizsákomat, a bögrét leakasztandó, rá kellett jönnöm, lejtõs terep ide, vagy oda, rendesen leizzadtam. Anita elmondta, hogy meg kellett változtatni a S+ jelzés nyomvonalát, mert az ösvény kezdetét õrzõ kétszáz évnél öregebb bükk kidõlt, s lezárta azt. Szerencséjük volt, mert csak a turistaház sarkát kapta el. Néhány méter és az egész tetõt összetörte volna. A jobban kitaposott nyom a zöld jelzésen vitt. Sokakkal együtt maradtam a kiírás szerinti S+-on. A frissen kitaposott ösvény egyáltalán nem vészes. Hamarosan fölértünk a hegytetõre, s megkezdtük a leereszkedést a Hódos-ér felé. Még egy-két csapadékos év és meg kell változtatni a S+ jelzés nyomvonalát, s kivinni az erdõbõl, akkora szakadt vízmosás jött létre. Pár éve, még vagy 10-15 m-el lejjebb vezetett az ösvény, de már a jelenlegi helyén is csak nehezen léphetõ át a szakadás. A patak völgyében egy kicsit jobban haladtunk. Idõnként megálltam fotózni, hiszen olyan gyönyörû a napfényben fürdõ havas táj. Porván, várt a túra egyik legveszélyesebb része, a jó csúszós járda. A másik veszélyes rész ugyanezért, maga Zirc. A kocsmában megkaptam a következõ pecsétet, kólára váltottam az italjegyet, beszélgettünk egy kicsit, s mentem tovább.


Még nem értem ki a faluból, amikor megszólalt a déli harangszó. Már ennyi az idõ? Gyanúsan kevésnek tartom a haladásomat. Megnéztem a GPS-t. Alig 15 km-t tettem meg bõ 4 óra alatt. Még négyes átlagot sem mentem. Szerencsére a volt Kisszépalmapusztáig vezetõ szakasz, az emelkedõk ellenére is könnyebb. Nagyrészt keréknyomokban, majd az aszfalton, letolt havon mehettünk. Az ellenõrzõ pontig megettem egy szendvicset. Jól számoltam ki, pont a pont elõtt nyeltem le az utolsó falatot. A pecséthez egy Sport szelet is járt, az jól jött desszertnek. Még egy kicsit mehettünk az aszfalton, azután ismét térdig érõ hó. A letérésnél, mivel a hó elfedte, volt, aki jól derékon felül süppedt az árok havába. Nem lehetett látni, hogy hol az árok. Utána viszont egészen a murvás útig gázoltunk a térdig érõ hóban, s kerülgettük az alatta lévõ pocsolyákat. Azt, hogy az út murvás, onnan tudom, hogy montiztam már rajta. Most ez látszik a legkevésbé.


Elértük a Szépalmapusztára vezetõ aszfalt utat. Minõ luxus! Csaknem Borzavárig vizes aszfalton mehettünk! Egy helyen, kicsi, de igen kövér, erdei cickány (a hosszú hegyes orra és a fülek bundába simulása különbözteti meg leginkább az egértõl) téblábolt az út közepén. Lefényképeztem, fölkaptam, s leraktam az útról, nehogy eltapossa valaki. Ez nem annyira tetszett neki, s megpróbált megharapni, sikertelenül. Lehet, hogy a másik oldalra akart menni? Borzavárra, az aszfaltúton maradva értünk be. Nem volt kedvünk, a térdig érõ hóhoz. Inkább kerültünk. Én olyan km körülire saccoltam a kerülõt, mások kettõre. Egyik sem igaz. Mindössze bõ fél km a többlet.


Eddigre biztos lettem benne, hogy a kiírás szerinti szintemelkedés jóval kevesebb lesz, a kiírásban szereplõnél, hiszen a táv nagy részét letudva, még csak 295 m-nél tartottam. Simán keresztül gyalogoltunk a falun, azt leszámítva, hogy a mellettünk, lassítás nélkül elmenõ autók beterítettek bennünket latyakkal. Úgy látszik itt ez a közlekedési kultúra.


Kiérve, a nyomok, csak az elsõ kaptató elõtt tértek le az aszfaltról. Az elsõ emelkedõn 110 m, majd az utolsón újabb 50 m szintet szedtünk össze. Ekkor már szemmel láthatóan alacsonyabb szögben érték a nap sugarai a fákat. Végre bent voltam Zircen. Mivel útba esett, a kocsinál kicsit átöltöztem, s úgy ballagtam be a célba. Átvettem az oklevelet és a kitûzõt. Megettem a méretes adag jóízû levest, ittam egy bögre teát, s alaposan elfáradva hazafelé vettem az irányt.


Nehéz, de gyönyörû, igazi téli túra volt. Elõzõ hétvégén, Kincsesbányán vékonyabb hótakarójú, könnyebben járható utakon talpaltam. Akkor a folyamatos havazás adta meg a túra hangulatát, most pedig a ragyogó napsütéses havas táj. Körülbelül a túra fele vezetett térdig érõ hóban.


Úgy látszik kár volt dicsérnem a turistautak.hu útvonaltervezõjét, milyen pontosan adja meg az adatokat, most az összesített szintemelkedés alaposan eltért: 635 m helyett 455 m. Rögvest az elején volt egy szarvashiba. Porva-Csesznekig 111 m szintet jelzet, a valós 10-15 m helyett.


Legközelebb Kisszépalmapuszta ellenõrzõ pontnál oda kellene írni a „volt”, vagy „régi” jelzõt, pláne, ha az útvonal korábban érinti a mostani Kisszépalma vadászházat. Volt, akit most megtévesztett. Aki régóta túrázik erre, az ismeri ezt, de annak is egyértelmûnek kéne lenni, aki akkor jár itt elõször. Valamit ki kellene találni, a S – S+ elágazásra is, mivel a volt üveghutának, már réges-régen nyoma sincs, a kútgém is kidõlt, szóval nincs érdemleges tájékozódási pont, pedig ha ilyet emlegetünk, az ember automatikusan keres valamit, s ha nem lát, akkor megy tovább, az addigi úton.


A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 1400/1300 Ft-ért itineres, színes térképes igazoló lapot, oklevelet és kitûzõt, kaptunk. Saját térkép szükségtelen. Porva-Cseszneken tea, Porván 150 Ft-os italjegy, a volt Kisszépalmapusztánál Sportszelet, a célban pedig leves és forró gyümölcstea volt az ellátmány.


A Bagolyvár kellemes helynek tûnik.




 
 
KincsesbányaTúra éve: 20152015.01.27 19:20:07


Kincsesbánya 30


GPS-el mért távolság: kb. 26,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 560 m, én legalább is ennyit mentem, de most is volt egy figyelmetlenségbõl adódó apró eltérésem (elkeverés).


Mióta járok a Kincsesbánya teljesítménytúrákra, most tudtam a leglassabban eljutni rá, pedig kivételesen nem is keltett világvége hangulatot az OMSZ és a média. Amikor igen, akkor sokkal gyorsabban tudtam vezetni. A megszokottnál, bõ félórával hosszabbnak bizonyult a száz km-es út. Parkolni viszont, még háromnegyed nyolckor is könnyen tudtam. Látszott, hogy az idõjárás azért sokakat távol tartott. Bánhatják! Gyors készülõdés, s irány nevezni. Pár perc sorban állással sikerült is. A kupára még nem tudtam nevezni, megbeszéltük, majd a túra végén.


Szépen esett a hó, a szél viszont gyenge. Volt a túrának olyan szakasza is ahol nagyon fújt, de többnyire megúsztuk. Nem felejtettem el elhozni az esõkalapomat, így föltettem a sapkámra, hátha használható marad a szemüvegem. Elég hülyén nézhettem ki, de a funkcióját teljesítette: csak kevés vizet kapott a szemüvegem, nem ázott el a sapkám és nem potyogott a nyakamba a fákról a hó. Kb. 10 cm-es hóban vágtam neki a nem túl hosszú távnak. Elég könnyen lehetett haladni. A letaposott hó alatt sáros a talaj, de nem túl zavaró, s alig nehezítette a járást. A szokásos Szeg-hegyi emelkedõvel kezdtük, csak úgy mihez tartás végett. Igaz, hogy ez a túra csak a Bakony peremén halad, de azért az is a hegység része. Hamar rájöttem, túlöltöztem, de a hóesésben semmi kedvem vetkõzni, inkább a tempóból vettem vissza az emelkedõkön. Gyönyörû a téli erdõ. 3-4 cm-es hó volt a fák ágain.


Néhol méretes pocsolyákat kellett kerülgetni, de nem vészes. Hamarosan elértem az elsõ ellenõrzõ pontot, ahol banánt kaptunk a pecsét mellé. Kutyás túrázó érkezett egy megtermett magyar vizslával. Hiábavaló kísérletet tett rá, hogy kicsukja. Bejött, s meg sem állt a pontõrök asztaláig, amire föltámaszkodva üdvözölte a pontõröket. Túl gyors és határozott volt ahhoz, hogy bárki is megakadályozza. Megszabadultam egy réteg ruhától és mentem tovább.


Most igyekeztem egy kicsit tempósabban haladni, hogy újra kimelegedjek. Néhol rá lehetett látni a víztározóra, de a hóesés miatt nem mentem le a partra. Nem volt kedvem a telefonomat kockáztatni a fotózással. A Bakonyi Mikulás után, órákra meghülyült a kijelzõje. Ráadásul most a látás is elég korlátozott. Csakhamar elértem a Gaja-szurdok bejáratához. Itt szokás szerint fölerõsödött a szél. A második ellenõrzõ ponton, Gábortól kaptam a pecsétet, s mellé egy müzli szeletet. Megkérdeztem, készen van-e a híd az Ádám-Éva fánál. Az igenlõ válasz alapján eldöntöttem, csak ott váltok majd partot. Kipróbálom az új hidat. Így is tettem. Legalább közelebbrõl is megnézhettem a jobb parti sziklákat. Az elõzõ napi esõnek köszönhetõen, jócskán megemelkedett a patak vízszintje. Mederteltség mellett, zajosan rohant a sárgás zavaros víz. Kellemes meglepetés, a kerítéseken nem kell létrákon átmászni, mivel kapuk készültek rajtuk, végig, az egész útvonalon. Ezek szerint ez már nem része a vadasparknak. Következett a Varjúvári meredek kaptató. Elég jól csúszott. Fölérve remek a kilátás. Az ösvényen bujkálhattam a hó súlyától lehajló ágak alatt. A Bodajki sípályát lassan, de biztosan benövi a bozót. Bodajkon utolért két túrázó, akikkel megbeszéltük, jól jártunk a havazással. Az elõzõ napi esõ után kegyetlen sár lenne. Sokkal jobb és, szebb a havas túra. Kitárgyaltuk azt is, mennyire megfürgülnénk, ha a kerítések mögül acsargó kutyák kiszabadulnának.


Elértük a következõ pontot. Eleinte itt sem sokat láttam a szemüvegemen keresztül. A szintén szemüveges pontõr hölgy ezt meg is jegyezte. Õ is lépten-nyomon szembe kell nézzen ezzel a kellemetlenséggel. Pecsételés után, ittam egy kólát, bár ingadoztam egy kicsit, mivel a kínálatban meleg tea is szerepelt. A vendéglõ felkészült a túrára.


Továbbmenve, jött a következõ kaptató a kálváriára. A kilátás most nem a legjobb. A szoborparkot inkább kihagytam. Eleinte meredek, majd nagyon kellemes út vitt az Alba-Regia-forráshoz. Ez az elsõ, hogy itt automata pont található, pontõr helyett. Fölírtam a kódot, mentem tovább lefelé, csak azért, hogy közel a szurdok aljának szintjérõl kezdhessem a Vasutas-pihenõhöz vezetõ meredek emelkedõt. Nem láttam ajánlatosnak kimenni a szurdok fölötti sziklára, így kihagytam. Továbbmenve, hamarosan becsatlakozott a húszas táv. A következõ kaptató hosszabb lett, mint gondoltam. Arra számítottam, hogy itt is kapu lesz a kerítésen, a létra helyett. Ez így is lett, csak párszáz méteres kaptatót követõen értem el. Itt teljesen megváltoztatták az OKT nyomvonalát. Már tavaly sem lehetett az úton menni, mert a paraszt lezárta a közutat. Az erdõgazdaság rugalmasabb. Az új nyomvonal bõ 300 m-el hosszabb, a réginél. A kapun kilépve, menten be is néztem az irányt, s elmentem balra. Pár métert jobbra kellett volna menni, de hát figyelmetlen voltam. Amikor rájöttem mi van, úgy döntöttem, nem megyek vissza, hanem a párhuzamos utcán megyek, s majd egy keresztutcán térek vissza a kék jelzésre. Így is történt. A víztározó felé menet látszott, jobbra világosabbak a felhõk, viszont Kincsesbánya felé szinte feketék. A gáton szokás szerint élénk szél fújt. A túra legsárosabb szakaszának, a víztározó fölött, a hegyoldalban vezetõ ösvény bizonyult. Az igazi feketeleves, viszont az Õs-Gaja oldali gát. Viharos, jeges szél akarta földönteni a túrázókat. Északnyugati szél esetén, mindig ez a legrosszabb rész. Láttam, a többi túrázó is igencsak behúzta a nyakát. Végre szélárnyékban gyalogolhattam, s elértem az utolsó ellenõrzõ pontot, ami az elsõ is volt. A pecséthez újabb banánt kaptam (alighanem annak köszönhetõen, hogy az elõzõ napi rossz idõ miatt az alkalmi túrázók zöme távol maradt), amit gyorsan megettem, s mentem tovább. Mielõtt letérhettem volna az aszfaltról, lemerült az akkumulátor a GPS-emben, de erre a rövid távra, már nem volt kedvem kicserélni. Egy régebbi túrámból adtam hozzá ennek a szakasznak a hosszát. Mielõtt beértem a célba, a kocsinál átöltöztem, elraktam a túrabotokat. Az iskolában megkaptam a kitûzõt és emléklapot, átvehettem a 9. Észak-Dunántúl Kupámat, beneveztem a 10-re, beszélgettem egy kicsit, ettem egy-két szelet zsíros kenyeret, ittam két bögre jó forró (még nekem, „szõrös torkúnak” is idõbe tellett mire meg tudtam inni, de én így szeretem igazán), és szerencsére nem túlcukrozott teát, s hazafelé vettem az irányt.


Igazi, gyönyörû téli túra volt. Szinte végig esett a hó, ami még hangulatosabbá tette. Mivel eléggé tapadt a hó, ezért mindenütt havasak voltak a fák és bokrok ágai. A táj egyébként is szép, különösen a Gaja-szurdokban, de sokat tett hozzá a hó.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1000/900 Ft-ért itineres, színes térképes igazoló lapot, emléklapot és kitûzõt, kaptunk. A víztározónál mindkét pecsételésnél banán, a Pisztrángos tónál müzli szelet, Bodajkon szõlõcukor, a célban zsíros, margarinos és lekváros kenyér, bár ez utóbbi a végére elfogyott, az itt szokásos fûszerezett hagyma, erõs paprika krém és a legfontosabb: forró tea volt az ellátmány. Valamint már reggel is lehetséges volt kávét venni.

 
 
Becsület útjaTúra éve: 20152015.01.16 19:15:10


Becsület útja 45


GPS-el mért távolság: kb. 48,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1755 m, én legalább is ennyit mentem, de most is volt néhány apró eltérésem (elkeverés).


Szilveszter után, másodszor mentem a Pilisbe túrázni. Elõtte, 1996-ban jártam a hegységben, igaz akkor akadémistaként járõrbajnokságon. Mindössze a Kis- és Nagy-Szoplákra, s arra emlékszem, csapatunknak a Kis-Szoplák bizonyult a nagyobbik Szopláknak. Háromnegyed hétre értem Esztergomba, de örömmel láttam, hogy elég sokan már meg is kezdték a táv teljesítését, tehát Imre nem ragaszkodik a kiírás szerinti rajtidõhöz. Leparkoltam, gyorsan beneveztem, majd kényelmes készülõdés után, 07.06-kor én is nekivágtam a távnak. Ekkorra, jó hosszúra nõtt a nevezni vágyók sora.


Tempósan ballagtam kifelé a városból. Zsuzskáék értek utol, amikor az emelkedõ elején megálltam levetni egy pólót. Meg sem kíséreltem velük tartani a lépést, hiszen sokkal gyorsabbak nálam. A meredekség mellé, jó sáros is az elsõ kaptató. Tipikus, hóolvadás utáni mély talajon ballaghattunk. Ez a legnehezebb fajta. Ha belegondolok, hogy pénteken a Déli-Bakonyban még végig, 10 cm körüli vastagságú hóban túráztam, s vagy nyolc kilométerre még a szöges rátétet is föl kellett húznom a bakancsra, olyannyira csúszott a letaposott hó…!


A nehéz talajért kárpótolt viszont a hegyre fölérve, a szép kilátás. Az elsõ pont hamar meglett, s már mentem is tovább. A szintidõ miatt nem lehetett túl sokat nézelõdni. Ha nem megy elõttem egy csapat, tuti, hogy kihagyom a Barát-kutat. Észre sem vettem volna. Eddigre kialakult egy-két csoport, amelyekkel aztán a túra végéig elõzgettük egymást. A forrás jellegeként, fölírtam, hogy foglalt, medencés, kifolyós és nyomókutas. A franc se tudja mire kíváncsi a szervezõ.


Tovább menve, a GPS-nek köszönhetõen nem néztem be a S-S+ elágazást. Az elõttem menõk igen. Az avarral borított ösvény nem igazán feltûnõ. Patak átkelések következtek. Az olvadásnak „köszönhetõen” van bõven víz a patakban. Az elsõ három keresztezés OK, utána viszont biztos voltam benne, hogy nem úsznám meg a bakancsom megmerülése nélkül, így inkább kissé visszafelé haladva, fölkapaszkodtam a jó meredek emelkedõn, az aszfaltútra, amin mentem egy kicsit. Ekkor, Stirlitztõl eltérõen, még nem tudtam mi vár rám. Már az emelkedõ eleje sem túl laza, de utána alaposan bedurvult. A turistaházig, egy kb. száz méter hosszú lejtõt leszámítva, kevesebb, mint két kilométeren, bõ háromszáz métert emelkedett az ösvény. Átlagban is 15% fölötti az átlag meredekség, néhol viszont bõven 30% fölötti, ráadásul még csúszott is az általában oldalra meredeken lejtõ ösvény. Sikerült esnem egy nagyot, ráadásul a csípõmmel egy kõre, ezért inkább, többekhez hasonlóan az ösvény mellett kaptattam. (Föl is merült bennem, hogy elképzelhetõ a túra föladása Pilisszentléleken, ha megmarad a fájdalom. Pont a combcsont-medencecsont ízületet sikerült megütni. Szerencsére elmúlt.) Szépek a sziklák, csak éppen nem értem rá nézelõdni. Arra kellett figyelnem ugyanis, hogy rá ne lépjek a nyelvemre. Fölérve egy murvás útra, elõvettem az itinert és a térképet, megnézni, merre tovább. Elkövettem ugyanazt a hibát, mint szilveszter éjjelén. Mire elraktam a térképet, túl is mentem a nem túl feltûnõ elágazáson. Mivel elõször járok erre, ezért gyakrabban használtam a GPS-t, így 2-300 m után észrevettem a hibámat, s fordulhattam vissza. Ketten jöttek velem szembe. Õk is benézték. Megvan a jelzés, következett a maradék száz méter szint.


A turistaháznál pecsételés, s már mentem is tovább. Nagy darabos murvából készült úton ballagtam, amikor el kezdett esni a hó. Ezzel le is tudtuk, az aznapra ígért csapadékot. Hamarosan elértem a Pilis-nyerget, ahonnan a zöld háromszögjelzésen kaptattam a Fekete-kõig. Gyönyörû a kilátás, de a szél le akart fújni bennünket róla. Gyors fotózás, pecsételés és irány vissza az elágazásig. Ezen a részen alaposan elbánt az erdõvel az ónos esõ. Lehet, hogy csak nekem, aki nem szokott Budapest közelében túrázni, meglepõ, de nemcsak az utakról, hanem a jelzett turistaösvényrõl is eltakarította a kidõlt fákat és letört ágakat az erdészet. Ezt Zalában, vagy mondjuk a Bakonyban, elég valószínûtlennek tartom, pedig a Bakony Erdõ és a HM VERGA is elég jól karbantartja az utakat. Eddigre, szûk húsz kilométeren, bõ ezer méter szintet szedtem össze, szóval túl voltam a nehezén, legalábbis szinteket tekintve. Hosszú lejtõn értem be Pilisszentlélekre, ahol elõször a Klastrom kocsmába mentem be. Tömeg nincs, tehát kényelmesen rendbe tettem a ruhámat. Visszakéretõzött rám az elsõ emelkedõn levetett póló is. Ittam egy kólát, s mentem még vagy százötven métert a Svejk sörözõig, ahol megkaptam a következõ pecsétet. A kapott italjegyet kólára cseréltem. Ez is jólesett. A túra tizenegy és egynegyed órája alatt, valamivel több, mint három liter folyadékot ittam meg, de még így is csak keddre sikerült a folyadékhiányt pótolnom.


Jó kis kétszáz méter szintemelkedésû kaptató következett, amirõl szép a kilátás. Egy pontról láttam a Fekete-követ is, ahol korábban jártam. Viszonylag könnyû, de sáros, hullámos terepen értem el az Enyedi-halála ellenõrzõ pontot. Ha jól emlékszem, ezután láttam, három, az erdészet által kihelyezett laminált, A4-es feliratot: „A máglyára lépni tilos és életveszélyes!” Sehol, semmiféle farakást sem láttam, de el tudom képzelni, mit szólnának ehhez a felirathoz, a középkorban boszorkánynak minõsített hölgyek. Az életveszélyességgel tuti egyetértenének, csak számukra nem volt tiltott a rálépés, sõt! Másik fekete humorként pedig az jutott eszembe, jól esne egy tányér máglyarakás.


Folytatódott a hullámvasutazás, de azért sokkal többet mentem le, mint föl. Sok helyen vitt hegygerincen az út, így mindkét oldalra szép kilátást biztosítva. Kezdett alkonyodni, ezért kikapcsoltam a telefonom fényképezõgépét. Hamarosan rájöttem, túl korán. A Sas-hegy északnyugati peremérõl olyan szép a kilátás, hogy ismét elõvettem. Nem ácsorogtam sokáig, mert nagyon hideg szél fújt. Irgalmatlanul meredek lejtõ vitt lefelé. A szélnek kitettsége miatt, tulajdonképpen optimális járhatóságúra szikkadt a talaj, de még így is csúszott. Egy eséssel megúsztam az ereszkedést, csak sok idõmbe került. Fölmentem a Hideglelõs kereszthez. Többszörösen is az. Egyik oldalt meredek hegyoldal, a másikon csaknem függõleges sziklafal, ráadásul hideg szél fújt. Nem az olyan kissé tériszonyos embereknek találták ki, mint én. A kilátás viszont pazar. Fölírtam az évszámot, készítettem néhány fotót, s mentem tovább. Görgetegköves völgyön át értem el az aszfalt utat.


Balra lekanyarodtam róla a Kereki-tó felé. Az elsõ padnál megálltam, mivel utolsót hörögte az ivózacskóm. Elfogyott a reggel beletöltött két liter víz. A térképet megnézve reménykedtem, itt is lesz valamilyen ittasellátó hely, de csalódtam. Így hát a termoszból átöntöttem a teát, s mentem tovább. Egész lankásan emelkedett az út. Az órám szerint, viszont még majd háromszáz méter szint volt hátra. Tapasztalataim szerint az Imre túráin meglehetõsen pontosak az adatok (Köszönhetõen a turistautak.hu honlapon található térképnek és tervezõ programnak.). Erõsen sötétedett. A jelzések alig láthatók. Ballagtam az elõttem menõk után. Le is tértem a jelzésrõl. Gyanús volt a dolog, de szerencsémre utánam is szóltak, ezért talán még száz métert is hosszabbítottam. Elõbányásztam a nagy brutálnak becézett fejlámpámat, s mentem tovább. Többekkel együtt, rátértem a Mély-völgyben vezetõ Z+ jelzésre. Nos, ezen össze is szedtük a „hiányzó” kétszáz méter szintet, egy ugyancsak tíz plusszos kaptatón. Itt sok volt a Pilisszentléleken fölvett hosszú ujjú biciklis mez. Folyt a hátamon az izzadtság. Végre vége az emelkedõnek, s elértük, a sárga háromszögjelzést, amin reggel is mentünk.


Rátértünk, s hamarosan föl is ismertem, a meredek lejtõt, ami reggel sem lopta be a szívembe magát. Ismét megúsztam esés nélkül. A Vörös keresztnél végre rátérhettünk az utolsó szakaszra. Jó sáros lejtõn ereszkedtem le a Csurgó-kútig. Ettõl kezdve, gyakorlatilag lakott területen gyalogolva értem be a célba, ahol egy kis sorban állás után megkaptam a kitûzõt és az oklevelet. Átöltöztem. Ittam egy energiaitalt, s hazafelé vettem az irányt.


Igazán látványos, bár nehéz túra, pláne ilyen mély, sáros talajon. A nehézsége az õszi Tanúhegyek 40 teljesítménytúráéhoz hasonló, ott azonban 6 nagyobb emelkedõn szedjük össze a szint nagy részét, míg itt 4-en.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1000/900 Ft-ért itineres, szürkeárnyalatos térképes igazoló lapot, oklevelet és kitûzõt, kaptunk. Az itiner jó, de kell a saját térkép. A kapott térkép, csak színesben lenne használható. Nem tudom miért, de most nem volt letölthetõ a túrakiírásnál, mert akkor, aki tudja, kinyomtathatná színesben. Azt sem tudom, a Cartographia miért tért át arra, hogy betûk helyett kis téglalapokkal jelölje a jelzések színét. Szürkeárnyalatosban ez a megoldás teljesen használhatatlan. Az alkalmazott nyilazás sem volt túl jó, de azt is el kell mondani, hogy szilveszterkor, meg többen azt reklamálták, miért van vastag vonallal berajzolva az útvonal. (Amennyiben a Cartographia a túra térképet elektronikus formában adja oda a szervezõnek, én biztosan a GIMP-el (ingyenes képkezelõ szoftver Linuxra és Windowsra!) rajzolnám meg az útvonalat. Van ugyanis egy kifejezetten útvonal rajzoló eszköze, amivel sokkal könnyebben, szebben és gyorsabban lehet rajzolni, mint az általam eddig kipróbált többi képkezelõ programmal. Nem lenyomva tartott bal egér gombbal kell az egér mozgatásával rajzolni, hanem csak végig kell kattogtatni az útvonalat, s utána körberajzoltatni. Ha elrontottuk valahol, ctrl z-vel pontonként vissza lehet vonni.) Helyette én is a saját térképemet használtam. Pilisszentléleken méretes nápolyi szelet és 200 Ft-os italjegy volt az ellátmány.

 
 
Pilis Szent KeresztjeTúra éve: 20152015.01.05 16:47:55


Pilis Szent Keresztje


GPS-el mért távolság: 21,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 665 m.


Már egy évvel korábban is gondoltam, jó lenne ezen a teljesítménytúrán átgyalogolni az újévbe. A Pilis azonban túl távol van Pápától, illetve Veszprémtõl, és egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy be tudnék érni idõben szolgálatba (Az ez évi túra bizonyította, hogy nem.). Rosszul emlékeztem a rajtidõre, így túl korán érkeztem Pilisszántóra. Jó sokat kellett várnom. Egyre gyülekeztek a túra résztvevõi. Voltunk vagy ötvenen, mire megérkezett a túra szervezõje. Végre beneveztem, s nekivághattam a távnak. Jó hideg volt, a kocsi hõmérõje -8 Cº-ot mutatott nevezés elõtt, de legalább nem fújt a szél és a hold is világított.


Egy jó kis kaptatóval kezdtük, föl a Pilis keresztjéig és a hozzá tartozó kápolnához. Nem bántam. A hidegben kifejezetten jól esett. A keresztnél visszafordulás. Lefelé menet jobban láttuk a környékbeli tûzijátékokat. Hol itt, hol ott lõtték föl. A falu szélén északi irányba fordultunk, s megkezdtük a következõ emelkedõt. A hó nem túl mély, kissé összetaposott, de csak annyira, hogy szinte egyáltalán nem nehezítette a járást. Egész jól tapadt és ropogott a talpunk alatt. Az emelkedõ tetejérõl ráláttunk Pilisszentkeresztre, ahová a zöld jelzésen ereszkedtünk le. Közben látszott (bár közel sem volt olyan látványos, mint az õszi Tanúhegyeknél a Gulács), milyen sokan jönnek még mögöttünk.


Pilisszentkeresztrõl, a többieket követve értem el a szurdok bejáratát. Ez a szakasz kissé meglepett. Szerencsére még tapadt a hó. Jeges hóban bajban lettem volna. Hamar kiderült, az elsõ hidat ki kellett volna hagyni, s maradni a jobb parton. amikor elfogyott az ösvény, jégen kellett visszaveszkõdnünk a jobboldalra. Elég rinyás átkelés volt. Csúszott is, de a nagyobb gond a jég recsegése-ropogása volt. Szépen egyesével óvakodtunk át rajta. Két embert tuti nem bírt volna meg. Jó lassú volt ez az ösvény. Keskeny, kanyargós és helyenként elég meredeken lejtett. Az egyik híd után egy túratárs le is zúgott a patakig. Végre kiértünk. Viszonylag könnyû terepen talpaltunk Csobánka felé. A hónak és a holdvilágnak köszönhetõen, akár lámpa nélkül is lehetett menni, csak a jelzéseket nem lehet látni. Mielõtt letértünk volna a csobánkai irányról, megszólalt a telefonom ébresztõórája, két perc múlva éjfél. Nemsokára megálltunk, elõbányásztam a hátizsákból egy kis alkoholmentes pezsgõt, s azzal köszöntöttem az újévet, nézve a sok-sok csobánkai tûzijátékot.


A Szent-kútnál fölírtam, hány tábla látható a kápolna falán. Visszaraktam a hátizsákba a kiürült PET-palackot. Az egyik közelben tébláboló dán dog kb. fél másodperc alatt kibökte a szendvicset a hátizsákban. Megettem egy csokit, s gyerünk tovább. A túra legnagyobb, helyenként elég meredek kaptatója vette kezdetét, a Hosszú-hegy gerincére. Egy helyen, a nagy térképnézegetés közben túl is mentem egy elágazáson. Szerencsére rám szóltak, s visszafordultam. Akkor sem lett volna gond, ha a murvás úton maradok, mert még kétszer kereszteztük, s másodszor rá is tértünk arra. A Hosszú-hegyrõl szép volt a kilátás, s a lényeg, a kilátó pont után már nem igazán volt emelkedõ. Elég sok nyomát láttuk az ónos esõnek.


Hamarosan megérkeztük a Szántói-nyereghez, ahol a szervezõtõl átvehettük a kitûzõt és az oklevelet. A kapott tábla csokit zsebre vágtam, ittam egy kis teát, s az aszfalton, éjjeli két órakor begyalogoltam a célba. Átöltöztem, ittam egy erõs kávét, s hazafelé vettem az irányt. Jól számítottam, amikor betettem a kocsiba egy hálózsákot. Gyõr elõtt meg kellett állnom, aludni egy órát.


A hideg idõ ellenére is kellemes túra. Nem túl látványos, bár most a hó és a holdfény sokat javított ezen. Inkább az éjszakai túrák sajátos hangulata számít. Ezt pedig az óévbõl, az újévbe történõ át gyaloglás teszi különlegessé.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1000 Ft-ért szürkeárnyalatos, Cartographia-s térképet, vázlatos itinerrel, ami csak a követendõ jelzéseket, a távolság és szintadatokat tartalmazza (a turistautak.hu honlap beépített szoftvere pár kattintással el tudja készíteni), oklevelet és kitûzõt kaptunk. A Szántói nyeregben tea és csoki volt az ellátmány.

 
 
túra éve: 2014
Bakonyi MikulásTúra éve: 20142014.12.10 20:41:07


Bakonyi Mikulás 18


GPS-el mért távolság: kb. 34,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 970 m. Ez csak az általam megtett táv, mivel ez évben is a saját speciális 18-as távomat teljesítettem, s benne van a parkolóhoz vezetõ oda-vissza út is.


Reggel, idõnként szemerkélõ esõben autóztam Csesznekre. Hét után pár perccel leparkoltam, gyors készülõdés és már ballagtam is le a sörözõhöz. A várható rossz idõjárás, a néha rendetlenkedõ térdem, illetve a tavalyi tapasztalataim alapján idén is a 18-as táv mellett döntöttem. Bõ negyedórámba került a nevezés, de végre nekivághattam a távnak. Bemelegítésként a parkolóhoz vezetõ 50 m-es szintet kellett letudni. Tervemnek megfelelõen, a gyakorló fölsõt levetettem és beraktam a csomagtartóba, s mentem tovább. Természetesen nem a piros jelzésen, hanem a zöldön. A Kõ-árok meglepõen könnyen járható, amiben szerepet játszott, hogy kevesen jártak még rajta aznap. Úgy a harmada távnál megálltam és a biciklis fölsõt is levetettem, belegyûrtem a hátizsákba. Lemelegedett rólam, mivel a völgyben nem ért a szél. Szépek a völgy sziklái. Páran megelõztek. Elég hamar megérkeztem Gézaházához, ahol Józsi Mikulás és Laci krampusz adta a pecsétet, s osztotta hozzá a szaloncukrot és Csoki Mikulást.


Irány a Töbör-hegy. Jól haladtam, a kényelmes úton. Csakhamar elértem a piros jelzést, amin eredetileg mennem kellett volna. A piros jelzésen, valahogy könnyebben haladtam, mint szoktam. Egy túratárssal jót beszélgettünk, míg egy telefonhívás megállásra nem kényszerített. Barátaim kérdezték, mi lenne, ha az ajándékba kapott húst nem mindenki külön-külön készítené el, hanem én fõznék az egészbõl, vasárnap egy pörköltet. Megegyeztünk. Ugrott a vasárnapi pihenõ. Viszont ettünk egy jó pörköltet, és egy nyúl ragulevest. A telefonálás után, leereszkedtem az Ördög-árokba, s következett a túra legszebb, de egyben leglassúbb és legnehezebb szakasza. Bõven volt víz az idõleges vízfolyásnak számító Ördög-árki-patakban. Gyakran kellett keresztezni, és ez mindannyiszor elég nehézkesen ment. Ahol máskor a mederben szoktam kikerülni a meredekfalú mellékvölgyet, ott most kénytelen voltam az ösvényen menni. Nem ok nélkül anti kedvencem, most sem úsztam meg esés nélkül. Maga a völgy viszont csodálatos, fõként az Ördög-gát elõtti szakasz. Maga az átjáró, már valamennyire kiépített. Mindenki eldönthette, a sodronybiztosítást használva megmássza a sziklát, vagy lépcsõn kerüli meg. Mivel nem tartozom a jó mászók közé, ezért inkább megkerültem. Megkaptam az ellenõrzõ pecsétet, s visszamentem a hegyoldalba.


A következõ kisebb gát a számomra nehezebben megmászható, mint ez, még akkor is, ha nincs víz a patakban, ezért egyszerûen megkerültem fölülrõl, jócska plussz szintet hozzátéve. Késõbb leereszkedtem az ösvényre, s mentem tovább. A távvezeték alatti szakasz sokkal sárosabb, mint máskor, a Mikuláshoz levezetõ lejtõ viszont kevésbé csúszós, mint számítottam. A ponton újabb pecsét, s megyek is tovább. Sûrûbb szemekkel kezdett el szitálni az esõ, úgyhogy az erdõbõl kiérve megálltam, s fölhúztam a hátizsákra az esõhuzatot, viszont elfelejtettem elõbányászni a biciklis, esõ elleni combvédõt. Nem is úsztam meg. Mire elértem a Gesztenyés EP-t, alaposan átnyirkosodott a nadrágom. A jelzés helyett, most is a gesztenyés út baloldalán ballagtam, mivel sokkal jobban járható. Az EP elõtti szakaszon, a nagyon sáros útra kényszerült mindenki.


Az ellenõrzõ ponton megkapom a pecsétet. Tovább menve, az elsõ farakásnál megálltam, s tekintettel az erõsödõ esõre, fölvettem a Rainlegs-t, hogy védje a combomat. Kicsit megkéstem vele, de egy negyedóra múlva, jobb lett. Már a Vinye túrán is megállapítottam, hogy a Károlyházi-víznyelõig vezetõ szakasz nem egy leányálom. Keresgettem a járható nyomot, illetve gyakran az erdõbe kényszerültem. Végre elértem a murvás szakaszt. Rátértem a sárga jelzésre, s leereszkedtem a Cuha völgyébe. Mivel a rajtidõ elején indultam, még nem értek ide a 30-asok és negyvenesek, így nem kellett magyarázkodnom, az irányom miatt. A völgyben Vinye felé indultam. Hamarosan elértem az elsõ gázlót. A könnyû bakancs és vászon kamásli kombóban, csak üggyel-bajjal sikerült a keresztezése. A gázló szélén található billegõ köveken lehetett csak átkelni. Jó mély a víz, s rohant is rendesen. A következõ két gázlót is sikerült beázás nélkül megúszni. A negyediknél ez már esélytelen. Az elsõ kõig több mint egy méter a táv, a víz 10, vagy több centi mély, ráadásul, belelépve, még majd 10 centit föl is torlódik. Ezt a métert úgy kéne átugrani, hogy egy nagyjából négyzet deciméteres, csúszós kõre érkezzek. Szétnézve, rájöttem, ki lehet kerülni. Elõször csináltam ilyet, pedig sokszor jártam már a szurdokban. A következõ négy gázlót kikerültem, közben elértem a szurdok valóban szép részét. Persze ezen a szakaszon lassabban haladtam, mintha átmegyek a gázlókon. A vasúti mûtárgyak felújítása folytatódik, most éppen a viadukt van soron. Elkezdtem fázni, az intenzívebb esõben. Azon gondolkodtam, föl kéne vennem a biciklis mezt. Úgy döntöttem, inkább fázok egy kicsit, de csak a Zörög-tetõn veszem föl. A kaptatón úgyis meg fogok izzadni. Az utolsó elõtti gázlónál, úgy láttam, nem kerülhetõ ki, így át kellett gázolnom rajta, pedig itt sem könnyû elérni az elsõ követ. Nem is úsztam meg: befolyt a víz a bakancsomba. Az utolsó gázlón híd vezet át, így ott semmi gond. Megérkeztem a Vinye.hu büféhez. Pecsételés után irány a büfé. Vettem egy kólát. Beszélgettünk egy kicsit, amíg megittam. A büfé cirmos macskája jót szundikált a csempekályha elé rakott széken. Még a simogatás hatására sem volt hajlandó kinyitni a szemét, csak jelezte, semmi kifogása a simogatás ellen. Kicsit irigyeltem tõle a jó meleg helyet.


Miután elfogyott a kóla, tovább indultam, az-az vissza a Cuhához. Itt kicsit félrevezetõ egy tábla, mivel a barlang felé irányítja a túrázókat, a Kõpince-forrás felé. Szóltam is az engem megelõzõ futónak, nem kéne arra menni, mert csak jó mély vízben tudja majd a patakot keresztezni. Hallgatott rám és a GPS-be föltöltött trackre. A patak partján vivõ ösvény volt már sokkal nehezebben járható is. Azért nem bántam a kaptató kezdetét. Fölfelé menet belegyalogoltam a felhõbe. A látás minden, csak nem jó. Megvan az még akár 100-150 m is, viszont a turistajeleket, csak kb. 30-40 m-rõl lehet meglátni. Alaposan kimelegedtem, mire fölértem a fennsíkra. Az elmúlt idõszak idõjárása eléggé megviselte a fákat. Lépten-nyomon kerülgethettem a letört ágakat. A pontõr megjegyezte, én vagyok a 3. 50-es. Helyesbítettem: én csak egy „eltévedt” 18-as vagyok. Megkaptam az ellenõrzõ pecsétet, fölvettem a biciklis mezt, s mentem tovább. A délután 2 óra ellenére olyan sötét volt, akár a fejlámpa használata is indokolt lenne. Amíg el nem kezdett lejteni az út, kerülgethettem a méretes pocsolyákat. A legmeredekebb köves-gyökeres szakaszon, csak a túrabotoknak köszönhetõen úsztam meg egy nagy esést. Ez a lejtõ nem igazán tetszett a térdemnek, de csak leértem. A Kõmosó-szurdoknál, az elsõ sziklához tették az ellenõrzõ pontot. Kiszúrtam vele a lapomat, s balról megkerülve mentem tovább a P+ jelzést követve. A továbbiakban eseménytelen úton értem be a célba, ahol megkaptam az emléklapot és a kitûzõt, megittam a jó forró teát, és hazafelé vettem az irányt.


Nagyrészt látványos túrán vehettem részt. Jó része száraz idõben sem könnyû, de most az idõjárás még rátett egy lapáttal. Átvette a Régi templomok nyomában túrától, az idei õszi-téli szezon legrosszabb idõjárású túrája minõsítést. A Cuha gázlói, annak ellenére, hogy rendben vannak, nem vitte el a kövezést a víz, kifejezetten nehezen gázolhatók.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1000/900 Ft-ért szürkeárnyalatos cartographia-s térképes igazoló lapot, emléklapot és kitûzõt, kaptunk. Gézaházánál szaloncukor és mini csoki mikulás, a célban a szokásos szendvics és tea volt az ellátmány.

 
 
Tanuhegyek másnapi túra - UKK kisjubileumi/Haláp/Bauxit/Régi TemplomokTúra éve: 20142014.12.02 20:12:41


Régi templomok nyomában


GPS-el mért távolság: 30,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 535 m. Lassan megszokottá válik, miszerint azt írom, hogy ez csak az általam megtett táv. Ez úttal is ez a helyzet, mert két helyen elkevertem.


Az elõzõ hétvégén összeszedett térdfájásom csak nagyon lassan múlt el, így szabadság ide, vagy oda nem tudtam túrázni. Pénteken már rendben volt a térdem, de inkább nem kockáztattam. Szombaton disznóvágás volt a barátaimnál, aminek köszönhetõen egész nap talpon voltam. Estére sajnos kiújult a térdfájás is és egész éjjel fájt. Persze nem volt az-az éjjel olyan hosszú, hiszen hét óra körülre Nagyvázsonyban akartam lenni. Még reggel is gondolkodtam, meg merjem e kockáztatni a túrát. Mint kiderült, szerencsére a túra mellett döntöttem, ha már elõneveztem. Rossz, gyakran ködös idõben vezettem Nagyvázsony felé. A Kab-hegy mellett elhaladva, fehéres foltokat láttam. Ahol egy kicsit jobban lehetett látni, kiderült, vékony hófoltok azok.


Megérkeztem a rajthoz. Szitált az esõ, így a gyors készülõdésnél ezúttal kamáslit is vettem, s mentem nevezni. Ez egész hamar sikerült, pedig sokan voltak. A sörözõ berendezésébõl adódóan ez csak egyesével volt lehetséges. Egy réteg ruhát, már itt elpakoltam, mert nem akartam az esõben foglalkozni vele. Inkább fázok egy kicsit az elején. Az elsõ jobb emelkedõ majd bemelegít. Ez így is lett, csak erre az emelkedõre bõ 5 km-t kellett várnom.


Végre elindultam. Aszfalton ballagtam ki Vázsonyból, a piros jelzésen. Vigasztalanul szürke az idõ. Elõttem is, mögöttem is túrázók, de nem túl sûrûn. Komótosan ballagtam. Nem éreztem magam túl fittnek. Érdekes módon a térdemnek jobban tetszett az aszfalt, mint a mellette lévõ murvás útpadka, pedig az is jó minõségû. Rájöttem, kár volt föltenni a szemüvegemet, a szitáló esõ rárakódik, s elég rosszul látni. Vöröstón egy padnál el is raktam. Igaz, ezzel távolra nem láttam túl élesen, de hát hol voltak itt éles kontúrok?! A falu szélén irány a kálvária. Hideg szél támadt föl az esõhöz, ráadásul szembõl, de legalább nem túl erõs, csak éppen kellemetlen. Ezzel össze is jött a biciklizésnél általam leginkább utált trojka: esõben, szembe szélben, emelkedõnek fölfelé tekerni. A kápolna templomnál, bekukucskáltam a kis üvegen, s nézem a feliratot. Nem tudom elolvasni az utolsó szót, amit igazolásként föl kellett írni. Miért is raktam el a szemüveget 300 m-el korábban? Elõbányásztam. Azzal sem tudtam elolvasni a gót betûs szöveget. 3 betû, az utolsó s, elõtte vagy nn, vagy nu. Mákom van, amikor az utánam jövõ bekukucskált rögtön mondta, az bizony uns, mert németül van a felirat. Magamtól az életben nem jöttem volna rá.


Újra elraktam a szemüveget, s gyerünk tovább. Rövid szakaszon, füvön mehettünk, majd az erdõben jó sáros út következett. Nagyon csúszik, de legalább nem ragad. Megörültem a kék jelzés elérésének, mert az murvás úton vitt, illetve késõbb köves ösvényen, de azt legalább nem tudták a traktorok összevágni. A Zádorvár elõtt elõjött az elõzõ napi fáradtság, s nem olvasom el alaposan az itinert. Abból, hogy elõször jobbra, majd utána balra térünk rá a piros rom jelzésre, nekem csak a balra jött át. Erre csak a következõ elágazásban jöttem rá. Sebaj! Mentem jobbra lefelé a murván. Ahol már látszott a vár, ösvény és lépcsõ indult felé. Fölkaptattam a jó meredekeken. A kilátó lábánál megvan a pecsét. Nézem a kilátót, s nem igazán értem a lezárás okát. Ennél rozogább kilátókat sem zárnak le. Ráadásul, akárcsak a Vitányvárat mûanyag szalaggal zárták le. Mióta azt lezárták, kétszer jártam a vértesi várban. Most nem mentem föl a kilátóba. Minek? Akár háromszáz méterre is ellátni.


Leóvakodtam a lépcsõn, elballagtam a vízmû bejáratához, fölírtam a lakat típusnevét, s gyerünk tovább. A kék jelzés leválása után, egy futót hívtam vissza az útvonalra, mivel félrevezette az itiner, ami szerint keresztezni kellett volna a távvezetéket a piros romjelzésen. Egészen Barnagig elég jó minõségû murvás úton ballagtam. Úgy félúton, 4-5 éves forma kisfiú jött szembe. A várba tartottak az anyukájával. Nem rossz teljesítmény! A faluban lefényképeztem egy ekére kitett régi fatüzeléses disznó perzselõt, s mentem tovább. A kálváriánál ismét leigazoltam, s gyerünk tovább. Néha kerülgetni kell a pocsolyákat, de nem vészes. Eseménytelenül teltek a kilométerek, ha csak azt nem számítom, hogy páran megelõztek. Próbáltam kicsit gyorsabban menni, de azonnal jelzett a térdem. A tapolcai utat keresztezve változatosabb lett a táj, néhol egész látványos, de aztán ismét csak szántóföldek következtek. Egy elhagyott épületcsoport után kereszteztem Kab-hegy felé vivõ aszfalt utat, s már meg is érkeztem a frissítõ pontra. Ettem pár falat sajtot és egy müzli szeletet, s mentem tovább.


Egy kis dagonyás rész, majd megint jobb út, ami után szalagozás szántóföldre vezetett. A következõ kis erdõségben meg van a Csepelyi templomrom is. Lebélyegzem az igazoló lapot, s nézem merre tovább. A szalagozáson kimentem az erdõ szélére megyek jobbra, de sehol sem látom semmiféle útnak a nyomát sem. Jó iránymutató lehetne a Kab-hegy, ha látszana. Szalagozás a romnál csak visszafelé vezet, vagy mint késõbb kiderült a rövidtáv nyomvonalára. A kukoricaföld föl van tárcsázva. Kiválasztottam egy jobb nyomot, s azon mentem a fasor irányába. Úgy okoskodtam, ha kimegyek az útra, azon jobbra fordulok, akkor elérem a jobbról jövõ utat, amire eredetileg rá kellett volna térni a kukoricáson keresztül. Ballagok az úton, s egy idõ után, gyanússá válik, mintha valami piros romjelzés is lenne. Hoppá a rövidtáv idevezetõ szakaszára tévedtem. Ott az erdõ szélén nekem nem egyszer, hanem kétszer kellett volna jobbra fordulnom, magyarul csaknem visszafelé kellett volna menni egy darabon. Sebaj! Ez az út is bevisz Nagyvázsonyba. Így is lett. Közben, megelõzött néhány hosszútávos túrázó, illetve futó. A templomnál fölírtam a házszámot, s mentem tovább.


Hamar elértem a várhoz. Az újabb pecsét mellé gesztenyés búr kiflit választottam, s mentem tovább. Az egyik ház elõtt méretes liba sétálgatott. Szerintem a búrkiflimre vetett szemet. A temetõ sarkánál néhányan nagyon nézték az itinert. Szerencsére volt útbaigazító tábla, amelyre mindhárom következõ rom föl volt írva. Mivel jó ideje nem volt semmi esõ, ezért megkísértettem a sorsot föltettem a szemüvegemet. Talán, 200 m-t, mentem, mire újra, jó sûrû szemekkel kezdett el szitálni az esõ. Elraktam a szemüveget, s ballagtam tovább. A Szent Mihály kolostor hamar megvan. Pecsételés és fényképezés után folytatom utamat. Viszonylag jól járhatóak az utak, s a Vázsonyi-séd partja igen kellemes. Egy legelõ mellett érdekes göcsörtös, össze-vissza nõt törzsû fát fotózhattam. A Szent Ilona templomrom is hamar megvan. A Tálodi kolostorrom elõtti réten, megvan az útleírás szerinti mocsaras rét. Igazából csak egy rövid szakaszon tocsogós, mivel rossz az út vízáteresze, ezért a Kinizsi forrás vize kénytelen ilyen szélesen szétterülve folyni. Vízálló bakancsban simán át lehet rajta jutni. Ezután, már csak egy kis séta van a romig. A Kinizsi-forrás nagyon bõven adja a vizet. A romnál lepecsételtem az igazolólapot, s a szalagozást követve irány tovább. Igazából ez lenne a zöld jelzés, de én Nagyvázsonyig egyetlen egy jelzést sem láttam. A szalagozás viszont jó. Nemesleányfalu következett. Épp csak a szélét érintettük, s mentünk a régi temetõjébe, ahol a Szent Jakab templomrom található. A romot jórészt borostyán futotta be. Újabb pecsét került az igazolólapra. Az utat folytatva házakat értünk el, majd egy réten vágtunk át, ahol szarvasmarhákat terelt hazafelé egy gulyás és két kutya. Értették a dolgukat. Az egyik kutya akár azt is mondhatnám, idõnként mintegy szórakozásból is megrendszabályozta egy kicsit a teheneket. Az út elõtt, a gazdájuk egyetlen parancsára megállították a gulyát, pedig a teheneken látszott, nagyon mennének.


Ezzel vissza is értem Nagyvázsonyba, s már csak az maradt hátra, hogy az egyre intenzívebb esõben begyalogoljak a célba. Jó negyedórába került, mire sorra kerültem, s megkaptam az oklevelet és a kitûzõt. Ittam egy kapucsínót, s hazafelé vettem az utat. Számomra meglepetés, de teljesen elmúlt a térdfájásom, tehát akár azt is mondhatnám, gyógytúra volt.


Az õsz legrosszabb idõjárású túrája volt a számomra, de ennek ellenére is tetszett. Szeretem ezt a Tanúhegyek utáni túrát (Jobban, mint magát a Tanúhegyek tt-t. Arra csak akkor megyek el, ha száraz az idõ.), mivel mindig más, ráadásul általában elég látványos. Most is az lett volna, ha az idõjárás engedi. Mint máskor is, most is ügyesen oldották meg az ellenõrzõ pontokat. Volt bõven, de pontõr, csak a frissítõ ponton és a várnál tevékenykedett, a többi automata.


A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 800 Ft-ért itinert, szürkeárnyalatos térképes igazoló lapot (saját térkép nem kell), oklevelet és kitûzõt kaptunk. Az ajkai útnál többféle müzli szelet, keksz, sajt, földimogyoró ásványvíz és többféle üdítõ ital, Nagyvázsonyban a vár mellett többféle péksütemény volt az ellátmány. A túra napján fél áron lehetett megnézni a Kinizsi várat.

 
 
Vinye (Hit Pajzsa)Túra éve: 20142014.11.26 15:48:12


Vinye 35


GPS-el mért távolság: kb. 36,8 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 760 m.


Egészen szombat délutánig úgy voltam vele, nem indulok ezen a túrán, mivel igen sokat jártam már azon a környéken és tulajdonképpen csak a bakonyszentlászlói út és az Ördög-rét közti szakasz lenne új, ráadásul a fõszervezõ eddigi túráin megszokottnál jóval drágább is. A füredi túra igen jól ment, így elindult a vezérhangya, ki kéne próbálnom, hogy bírja a talpam és a bokám a sorozatterhelést. Kiderült, kiválóan bírták. A túrán, de még hazafelé sem éreztem, hogy a térdemnek viszont nem tetszett. Csak este kezdett el fájni, de akkor masszívan.


Reggel ugyanolyan szomorkás szürke idõben értem Vinyére, mint elõzõ nap Füredre, csak most sokkal kényelmesebben vezetve, pláne azután, amikor az útszéli magas partról egy õzbak nézett le rám. Meglepõen sok autó érkezett már elõttem is. Rövid készülõdés és mentem nevezni. Gyorsabban túlestem a procedúrán, mint szombaton. A fõszervezõ elmondta a túra végén, teával és lángossal várnak a büfében (ezzel magyarázatot is nyert a magasabb nevezési díj). Már otthon megnéztem a kiíráshoz föltett térképet, de a végén kiderült, nem elég alaposan, illetve a hely ismeretében föl sem merült bennem, hogy november második felében be kelljen menni az Alsó-Cuha-szurdokba.


Tempósan nekivágtam az útnak. Az üdülõtelkekig aszfalton mentem, majd tanulva az elõzõ napiból, már az elsõ emelkedõ kezdetekor megszabadultam egy réteg ruhától. Maradt a gyapjú póló és a soft shell kabát. Ezen a kaptatón, rögvest éreztem, nem vagyok túl fitt, pedig ez montival többnyire kitekerhetõ a számomra, tehát nem igazán húzós. Nem úgy megy az emelkedõ, ahogy azt megszoktam. Mivel már alig van levél a fákon, többször is lehetett látni alattunk a Zabolai-utat, amíg el nem kanyarodtam Fenyõfõ felé. A zöld háromszögjelzésen meglepetés: tavaszi (száratlan) kankalint fényképezhettem. A túra során, még hat helyen láttam. A Bakonyban általában ez az elsõ tél-végi virág. Nem bánnám, ha most is ezt jelezné már. Gyorsan elértem a Pápalátó-követ. Ahogy Pápát, úgy a kétjegyû igazolószámot sem látom. Ez utóbbi jobban zavar. Az elõttem menõk sem találták, így hát fölírtuk az Öreg-Bakony Bakancsosa túramozgalom háromjegyû igazolószámát. Lefelé menet, azért a szikla tövében, még félig körbementem, tartva a fõszervezõ furmányától. Néha elég trükkösen, kispistázó ellenesen teszi ki a kódot, amit jónak tartok. A szikla igen szép, de nyoma sincs számnak.


Leereszkedtem a szikláról, s jó tempóban haladtam tovább. A túrán, négy csoport haladt nem túl nagy sebességkülönbséggel, s elõzgettük egymást. A piros jelzésen hamar megvan a bejáró, a Bejáró-barlanghoz (Kakashegyi-barlang). A visszafelé jövõk jelezték, nem találtak kétjegyû számot, csak háromjegyût. Fölmentünk a barlang fölé és ott is kerestük. Sehol semmi. Maga a barlang sincs, mivel annak már régen beomlott a bejárata. Fölírtuk a talált számot, s megegyeztünk, megkérdezzük a fõszervezõt, hova dugta el. Leóvakodtam a köves lejtõn, s mentem tovább. Néha a helyismeretemnek köszönhetõen, nem a jelzésen mentem, hanem a mellette vezetõ úton. A Zabolai-útra azért csak a jelzésen mentem föl. Ez a murvás út biciklivel kellemesebb, mint így gyalog.


A sárga jelzés elejét, cefetül összevágták a munkagépek. Keresgetjük, melyik a legkevésbé sáros nyom. A patakon, két keskeny gerendán óvakodunk át. Van benne víz bõven. A S - S+ jelzés elágazásánál csak a helyismeretem segít. Se használható jelzés nincs, se az itiner nem írja le rendesen. Sokan mentek tovább Porva felé, így a gyorsabbak közül többen csak a vasútállomáson értek utol. Az internetrõl letöltött térkép sem segít, mivel az üveghuta helyett a Ferencházi vadászház felirat szerepel (nem mintha az üveghuta létezne). A valóságban az bõ 700 méterre van, kissé visszafelé, fönt a hegygerincen. Ez az emelkedõ, jól megszuszogtat, utána viszont kellemes séta következik Porva-Csesznek vasútállomásig, ahol Anita fiai adják az igazoló pecsétet. Vettem tartaléknak egy kólát, s mentem tovább. Gondolkoztam, a P+ jelzésen megyek föl a gesztenyés felé, de nem volt kedvem idõt veszíteni a nem igazán követhetõ jelzésen. Maradtam a kiírás szerintin. A Károlyházi-víznyelõnél ketten utolértek, s együtt mentünk Csesznekig. A fennsíkon, a fenyves mellett olyan sáros az út, hogy inkább az erdõben mentünk, bár ott meg a szederindák akartak bennünket lépten-nyomon elgáncsolni. A Gesztenyésnél is kerestük, merre tovább. Ahol régen a Bakonyi Mikulás vezetett, ott most fel volt szántva a föld, így maradtunk az úton és kerülgettük a sarat. Szerencsére nem túl hosszan. A 82-es útig, inkább az vadgesztenye fasorok között lévõ út, P+ jelzéssel ellentétes oldalán mentünk, mert az sokkal jobb. A következõ ellenõrzõ pontig eseménytelenül telik az idõ. Fölírtuk, mennyibe került az esõbeálló. Horror sokba. Régebbi építésû kisebb házat is lehet érte kapni falun. Ezután, igen szép rész következett, mivel a Kõ-árokban haladtunk. Ez évben elég sok helyen átrendezte az ösvényt a víz. Kiérve szép a vár látványa. Társaim bementek a büfébe kávézni, én meg mentem tovább. A várban fölírtam a kódot. Arra gondoltam, ha már a Hódos-érnél Castor volt, akkor itt Polluxnak kéne lenni. Hát nem. Itt a Sagittarius volt a kód.


Gyerünk tovább. Már elõre fáztam, a következõ, unalmas aszfaltos szakasztól. Szerencsére egy részét levágta a jelzés, de maradt így is bõven. Utolértünk egy túrázót, valamivel félúton túl, õ is azon morgott, mikor lesz már vége. A Cuhát keresztezve, végre letérhettünk róla. Eddigre már tudtuk, hogy a kód, nem fönt a barlangbejáratnál található, hanem lent a Cuha mellett. Így gyorsan meglett. Kicsit vissza, s már kaptattunk is ki a völgybõl. Fönt újra találkoztunk egy gyorsabb csoporttal, akik kérdezték, nekünk sincs kedvünk, a szurdokhoz? Nem volt. Egyébként erre a szakaszra meg se néztem az itinert. A kényelmes murvás úton sétáltunk be a célba. Igazolás után megkaptam a kitûzõt és az emléklapot. Ittam egy teát. A lángosra várni kellett. Addig beszélgettünk a fõszervezõvel és Viktorral. Legalább volt idõm megkérdezni, hova a hányásba dugta el a kétszámjegyû kódokat. Bevallotta, ezt elszúrta. Õ is az Öreg-Bakony Bakancsosa túramozgalom háromjegyû igazolószámára gondolt, amit egyébként föl is írtunk. Megemlítettem a S - S+ elágazást is. Elismerte a hibát. Itt jön ki az a probléma, hogy Viktor jelzések nélkül is kiválóan ismeri a Bakony ezen részét, s nem mindig sikerül az elõször erre járók fejével gondolkodni. Ilyen hibát, már én is követtem el itiner írásnál. Ekkor derült ki, az Alsó-Cuha-szurdokon át kellett volna menni, viszont esõs november lévén, az se baj, ha valaki kihagyta. Nagy víznél, esõs-sáros, illetve havas-jeges idõben az Alsó-Cuha-szurdok veszélyes, amit már a néhány éves cartographia-s térképek is tartalmaznak. Javasoltam, jövõre, föl a Zsivány-barlanghoz tegye az ellenõrzõ pontot. Remélem nem fogadja meg, mert akkor sokan fognak átkozni. Jó magasan van és kegyetlenül meredek hegyoldalon lehet följutni. Sáros idõben veszélyes és szinte reménytelen feladat.


Jó kis túra. Nagy része látványos is. Egy tanács: a fõszervezõ túráira nem érdemes saját térkép nélkül elindulni, és egy iránytû, vagy tájoló sem árt. Önmagában az itiner, de még lehet, hogy az egyébként letölthetõ GPS track is kevés.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1000/900 Ft-ért itineres igazoló lapot, emléklapot és kitûzõt, kaptunk. A célban medvehagymás tejfölös lángos és tea volt az ellátmány.

 
 
Füredi ŐszTúra éve: 20142014.11.26 15:45:23


Füredi õsz 30


GPS-el mért távolság: kb. 29 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 880 m. Most egy technikai hiba miatt nincs pontos távolságadatom, de csak egy-kétszáz méter lehet az eltérés. Kb. másfél kilométer után vettem észre, hogy lemerült az akkumulátor a GPS-ben.


Szolgálatból indultam túrázni, így igencsak siettem, hogy el tudjam csípni a 30-as táv nevezési idejének végét. Szerencsémre hamar találtam parkolóhelyet, fölkaptam a hátizsákot, s irány nevezni. A rajtban viszont nem voltam túl szerencsés. Negyedórát álltam sorban, mire még éppen sikerült beneveznem. Utánam viszont nem állt senki sorban, tehát kár volt annyira sietnem. Ez idõ alatt a kezemben melengettem, a GPS ceruza akkuit, hátha magukhoz térnek, mert nem sikerült bekapcsolnom a ketyerét. Két hete töltöttem föl õket, s bizony ez nem jó jel. Október elején, az elsõ hidegebb idõs túrákon, hirtelen lecsökkent a feszültségük, de még simán kibírtak 8-10 órát. Megkaptam a térképes igazolólapot. Visszamentem a kocsihoz, s megcsináltam, a máskor nevezés elõtti készülõdést. Szerencsére már el tudtam indítani a GPS-t, és én is nekivághattam a távnak. Az idõjárás majdnem olyan szomorú szürke, mint egy hete a Lõvéreken. A városból kifelé menve szerencsére találtam egy kis boltot, ahol vettem két elemet tartaléknak.


Ballagok kifelé kényelmesen. Elértem a Koloska-völgyi elágazást, ahol mindhárom jelzés irányába vitt szalagozás. A térkép alapján kiválasztottam a megfelelõt, s gyerünk. Végre vége az aszfaltnak, viszont kezdetét vette a túra legrondább emelkedõje, a Péter-hegyre. 100 méternél nagyobb szintet tudtam le úgy, hogy a markolat alatt kellett fognom a túrabotot. Alaposan kimelegedtem és le is izzadtam a végére. Az ellenõrzõ pontnál elõbányásztam a túrajelentést is. Közben megjelent két kutya, alaposan lehagyva a gazdikat. Pecsételés után, szalagozást követve leereszkedtem a hegyrõl. Lent ellenõriztem a GPS-t, mûködik-e még. Hát nem. Elemcsere. Az akkuknak annyi, selejtezhetõk. Kényelmes úton ballagtam tovább. Újra elértem a Koloska-völgyet, s ezzel a második ellenõrzõ pontot. A pecsét mellé tea, vagy forralt bor és pogácsa járt. Én a teát választottam. Jól esett a meleg innivaló. Remélve, hogy hamarosan jobb emelkedõ kezdõdik, levetettem a régi (zöld) gyakorló zubbonyt, s tempóztam tovább. Sajnos egészen a Recsek-hegyig kellett várnom erre az emelkedõre. Az enyhébben hiába tempóztam, nem tudtam rendesen kimelegedni. A rövidtáv leválásánál volt a 3. EP. Ismerõs családot értem utol. Tovább menve, érdekes fatuskóra lettem figyelmes. Oldalról olyan volt, mind egy ülõ ragadozó madár. Lefényképeztem és mentem tovább. Végre jött a Recsek-hegyi kaptató. Szuszogtam rendesen, mire fölértem, de legalább már nem fáztam. Fönt megkaptam a következõ pecsétet, s megkezdtem a leereszkedést a hegyrõl. Ezt a túrát végig az jellemezte, hogy a hegyekre, a meredekebb oldalukon mentünk föl, s a lankásabban ereszkedtünk le. Õszintén megmondva, én ezt a változatot kedvelem jobban.


Nem mentem túl sokat, mire elértem Hidegkút szélét. Épp csak érintettem a falu szélét, s mentem is föl a Zsellér hegyre. Néha egész jó lenne a kilátás, ha nem lenne minden szürke. A következõ jobb emelkedõt, a Kis- és a Nagy-Gella jelentette. Különösebb kilátás nincs róluk, viszont a Nagy-Gelláról lefelé menet igen. Az 5. ellenõrzõ pontról, nagyon szép a panoráma. Utána viszont a szõlõk és a házak között, a jórészt aszfaltos szakasz elég unalmas, fõként álmosan. Az Új-hegy után változatosabb terep következett. Leereszkedtem az Evetes-völgybe. Jobbról, szarvasmarhák legeltek, illetve inkább csak kísérleteztek a legeléssel, hiszen olyan rövid a fû, mintha birkák legelték volna le. A Hidegkúti-séd völgye viszont szép. Itt le is lassultam egy kicsit. A völgybõl kikapaszkodva, a ligetes fennsík is tetszik. A 6. ellenõrzõ ponton a pecsét mellé egy kis nápolyit és ropit kaptam. A sós rudacskák nagyon jólestek. A Nagy-mezõ is szép, de azt magunk mögött hagyva, ismét lakott területen vezetett az utunk. Néha szép a kilátás. A tájékozódással, még itt sem kellett túl sokat foglalkozni.


A Tamás-hegyre vezetõ emelkedõ elején újabb ellenõrzõ pont, ahol jonatán almát kaptam a pecsét mellé. Zsebre vágtam, s folytattam az emelkedõt. Utolsó emelkedõként, több mint 700 m szint után, már nem esett olyan jól, ráadásul, hogy keretbe foglalja az egészet, ez volt a második legmeredekebb. Végre fölértem. Az ellenõrzõ pont után megettem a hegy elején kapott almát. A jelzés egy régi kék jelzésen, kõmezõn vezetett. A hegyrõl leereszkedõben rájöttem, miért vitték új útvonalra a kék jelzést. Részben már beépítették a régit, s már csak egy foghíj telken át lehetett leereszkedni az aszfaltútra. Ezen a foghíj telken is kivágták már a fenyõket, tehát valószínûleg beépítik. Ettõl kezdve, viszont csak egy rövid séta volt hátra a célig. Megkaptam az emléklapot és a hûtõ mágnest, ettem egy kis mákos tésztát és hazafelé vettem az irányt.


Jól szervezett, szerencsésebb idõjárás esetén nagyrészt látványos túra. Egy-két helyet leszámítva, jó szalagozás és táblázás segítette a tájékozódást.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1400 Ft-ért színes térképes igazoló lapot (saját térkép nem szükséges), emléklapot és kitûzõt, vagy hûtõ mágnest kaptunk. A rajtnál tea, a 2. EP-n tea, forralt bor, kétféle mini pogácsa (de nyugodtan lehetett többet is venni), a 3. EP-n PEZ cukorka, a 6. EP-n nápolyi és ropi, a 7. EP-n alma, a célban mákos tészta, forralt bor és tea volt az ellátmány.

 
 
LővérekTúra éve: 20142014.11.19 18:58:47


Lõvérek 25


GPS-el mért távolság: 27,8 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 760m. Ez, ezen a túrán is csak az általam megtett távot jelenti, mivel három helyen letértem róla. Az eltérés ez esetben alig pár száz métert jelentett.


A hét közepén elkezdtem gondolkodni, mi legyen: 40-es táv a teljesítménytúrán, vagy pénteken egy vértesi túra, ahol a nehéz bakanccsal is kipróbálom az újfajta lúdtalpbetétet, és szombaton a 25-ös táv. A péntekre várható szép idõre tekintettel, illetve mivel mûködött bennem a kíváncsiság, hogy eddig be nem járt, de montizásra alkalmasnak tûnõ utakat nézzek meg, az utóbbi változat mellett döntöttem. Egy váratlan, de kellemes meglepetéssel is szolgált Vértessomló, a Krisztina cukrászdával. Normális árakon, 15-20 féle tortaszelet és süti közül lehet választani, viszont csak 10-kor, vagy 12-kor nyit ki. A bõ harminc kilométeres túra vége felé, eléggé éreztem a bokámat és a talpamat is a merevebb talpú bakancsban, ezért maradtam az eredeti döntésemnél, nem mertem bevállalni a hosszú távot. A Lõvérek tt. vége felére kiderült, mehetett volna.


A túra napján, kényelmesre számítottam ki a reggeli készülõdést és utazást. Így, Murphy törvényeinek megfelelõen túl korán értem Sopronba (ha hagysz bõven tartalék idõt, akkor a megszokottnál is rövidebb ideig tart az út, ha nem akkor tuti, hogy még a normálisnál is lassabban tudsz csak haladni, és vagy csak koppra érkezel, vagy elkésel). Érdekes a Soproni-hegység. Nem az elsõ alkalom, amikor a hegység és környezetének idõjárása nagyon eltér egymástól. Most is, ahogy közeledtem, látszott, hogy a hegység, nagyon sötét, majdnem fekete szmötyibe (pára, por és korom keveréke) burkolózik. Kényelmesen leparkoltam, játszottam egy kicsit a telefonomon, s negyed nyolckor beneveztem a 25-ös távra.


Végre elindulhattam. Az idõ borult és elég hideg, pláne péntekhez viszonyítva. Egész napra ez a jellemzõ. A szokottnál is sötétebb van. Ez alkalommal eldöntöttem, megnézem a Pálos-Karmelita kolostort. Ennek megfelelõen, tettem egy kitérõt a kék jelzésrõl. Nem is értem, miért nem arra vezetik. A kolostor temploma szép, bár eklektikus. Maga a templom román stílusú, míg a homlokzat és a torony barokk stílusban épült hozzá. Látszik a többszöri átépítés. Nézelõdés és fotózás után visszatértem az útvonalra, ahol hamarosan megkezdtem a Kutya-hegyre vezetõ több mint száz méteres szintkülönbségû kaptatót. Alapos bemelegítést jelentett. Fönt viszont kellemes az út. Az Ágfalvára vezetõ elég meredek és vízmosta lejtõ most is szép. A faluban megkaptam az elsõ ellenõrzõ pecsétet. Ittam egy üdítõt, s mentem tovább.


Ez alkalommal, kis kitérõvel körbejártam az ágfalvai evangélikus templomot. Ez is látványos. Ennek meg inkább a tornya tûnik eredetinek, amihez aztán hozzáépítették a hajót. Visszatértem az útvonalra. A kivezetõ szakasz nem rossz, viszont utána a patakhoz vezetõ rész nagyon sáros, a pocsolyák, csak üggyel-bajjal kerülhetõ ki. Az elsõ átkelés nem vészes. A második olyannyira nem tetszik, hogy inkább kerülök egyet. Tovább mentem egyenesen, s a következõ „T” elágazásban fordultam balra. Emlékszem rá, vitték már az útvonalat erre. Kipróbáltam. Nincs patakátkelés, viszont alighanem több a sár (elég jól kikerülhetõ) és nem olyan hangulatos, mint az eredeti. Legközelebb, ha ilyen csapadékos lesz az idõ, az erdõben fölülrõl fogom kikerülni, a bekerített részt. Jó kis emelkedõn értük el a Fehér-úti-tavat. Lefelé menet, az utat balról. igazi sötét fenyõerdõ szegélyezi. Meglepetés! A meredek partoldalban, két darab virágzó cikláment láttam, egymástól 5-6 m-re. November közepén! Természetesen lefotóztam, bár a szederindáktól és a meredekségtõl, nem tudtam elég közel menni. Ennek megfelelõen jól jött az optikai zoom. Olyan kevés a fény, hogy az egyébként jó kézremegés kiküszöbölõ ellenére, a 8x-és 10x-es zoommmal, 12 képbõl, csak 2 lett éles. Elértem a második ellenõrzõ pontot. Pecsételést követõen, ettem egy szelet zsíros kenyeret. Feltûnt, nem látom a megszokott szörpöket és vizet. A pergola mellett, tea készült. De régóta vártam már ezt, hogy a hideg szörp helyett meleg teát kapjunk! Alighanem mások is megörültek neki, mert a fõszervezõ alig gyõzte öntögetni. Hirtelen sokan vettük körbe a teáért.


Frissítést követõen, vidámabban indultam tovább. A Kovács-patakhoz vezetõ lejtõn, gyérítik az erdõt, és sajnos „jó” szokás szerint az úton hagyták a fákat. Alighanem ott is maradnak még vagy húsz évig, az-az, a következõ gyérítésig, mert még botfaként sem adhatók el. A patak átkelés nem gond. A túra bottal kiböködöm, hova lépjek a túlparton. Megvan. Elég szépen dolgozik a víz. Még néhány nagy esõ, s bizony részben el fogja vinni a patak a murvás út egy részét. Hamar letértünk errõl az útról és megkezdtük a következõ meredek emelkedõt. Szuszogtam rendesen. Csak keveset mentem a gerincen, s már jött is a meredek lefelé a Köves-árokba. A patakot itt jó kis hídon kereszteztem. Alig száz méter után kezdõdött a túra legkeményebb emelkedõje, az Ultrára, de legalább szép erdõben vezet a szalagozás. A Kis-Ultránál, épp csak kereszteztem a mûutat és már meg is kezdtem a nemszeretem leereszkedést a Tolvaj-árokba. Az ottani ösvény viszont szép, de most nagyon oda kellett figyelni, hová lép az ember, mert sok a sáros süppedõs rész. A K+ jelzés jó meredek úton vezet ki a völgybõl, utána viszont kényelmes utakon értem el a Várhely-kilátót. Az ellenõrzõ ponton kapott müzli szeletet azonmód meg is ettem. Beszélgettünk egy kicsit, s már mentem is tovább.


A Tacsi-árok fölött vezetõ szakasz az egyik kedvencem a hegységben. Valaha vasút lehetett. Elég hamar elértem az aszfalt utat és azon ballagtam a Károly-magaslatra. Megállás nélkül kezdtem meg a városba történõ leereszkedést a kék háromszögjelzésen. A városi szakasz is hamar lement. Ezen a szakaszon jó a kék jelzés, és az itiner is. Mivel bõven volt még a szintidõbõl, ezért elõször elmentem a kocsihoz, s átöltöztem. Mint rájöttem, ez most hiba volt, mert vagy tizenöten futottak be közvetlenül elõttem és elég sokáig kellett sorban állnom, mire megkaptam az emléklapot és a kitûzõt. Megettem a kapott virslit, s hazafelé vettem az irányt.


Ismét csak jól szervezett túrán vehettem részt, mint általában a CATS-esek túráin. Az idõjárás nem volt igazán kegyes hozzánk, de legalább megúsztuk köd és esõ nélkül. A szél sem igazán zavaró, mert felfogták a fák és a hegyek. Néha egész rendesen zúgott a fák ágai között, amibõl a felszínen alig éreztem valamit. A tájékozódással két okból sem kellett foglalkoznom: egyrészt többedszer vettem részt rajta, másrészt, az egészen jó turistajelzések ellenére, az egész útvonal végig volt szalagozva és táblázva. Õszintén szólva, az itinert, csak otthon vettem elõ, a térképet is csak azért, lássam meddig jutottam. A térkép még mindig pontatlan, s ez így is marad, amíg ez a rendelt adag el nem fogy. Mondjuk ilyen szalagozás mellett, ha nincs nagy köd, ez nem probléma.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1000/900 Ft-ért itinert, színes térképes igazoló lapot (saját térkép nem árt, de a szalagozás olyan, hogy feleslegessé teszi), emléklapot és kitûzõt kaptunk. A Fehér Dániel-forrásnál zsíros-, margarinos-, lekváros- és mogyorókrémes kenyér, vöröshagyma, savanyúság és végre meleg tea, a Várhely. kilátónál müzli szelet, a célban pedig jó minõségû virsli és tea volt az ellátmány.

 
 
Ajkai LihegőTúra éve: 20142014.10.28 20:38:24


Ajkai lihegõ 30


GPS-el mért távolság: 38,1 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 715 m. Ez megint csak nem a hivatalos túratáv, mivel elõre nem tervezetten, tettem egy 9,85 km-es kitérõt. Ezek alapján, a túra kiírás szerinti útvonalának távja 28,8 km és 29, 2 km között lehet. Sajnos, sem a kitérõ kezdetekor, sem a végén nem néztem az összesített szintet, de 550 és 600 m között lehet a túra összesített szintemelkedése.


Erre a napra, három túra közül is választhattam. Mivel elõzõ hétvégén elkezdett fájni egy kicsit a térdem, s ezzel kapcsolatban kellemetlen tapasztalatom volt a Deák teljesítménytúrával, ezért ilyen sáros idõben eleve kiesett. A 32 km-es távot, plussz 8-10 km visszautat Porva-Csesznekrõl Bakonyszentlászlóra is sokalltam (a vége mégis majdnem ennyi lett), illetve mivel a Déli-Bakony ezen részén keveset túráztam, ezért választottam ezt a túrát.


Az idõjárás elég szomorkás, de végre nem fenyegetnek esõvel a meteorológusok. Már a rajtidõ kezdetére Ajkán voltam, ahol még vártam egy kicsit, hogy rendesen kivilágosodjon (fölösleges volt). Gyorsan beneveztem, a Smaragd büfében ittam egy kólát és már indultam is. A nevezésnél elmondták, hogy a teljes táv végig van szalagozva, piros fehér szalaggal (bent a városban is!). Az útleírás kiválóan használható Ajkán, mivel pontos a leírás és tartalmazza az utcaneveket, amelyeken mennünk kell. Ennek megfelelõen könnyedén kitaláltam a városból. 4 km megtételével értem el a volt Jókai bánya völgyét, amivel megkezdõdött a túra látványos és kellemes része. Szép ez a völgy. Kicsit enyhült az idõ, meg már sikerült bemelegednem egy kicsit, az enyhe emelkedõn, ezért megszabadultam egy réteg ruhától. Elballagtam a befalazott bányabejárat mellett, s igazán szép erdõben talpaltam. Egy pihenõhelyen letértem az aszfaltról, s kezdõdött az elsõ „lihegõ”. Egy elég meredek, az Odvas-kõhöz vezetõ kaptatóval körülbelül azonos szintemelkedésû, de azért annál lankásabb lépcsõ vezetett ki a völgybõl, közben érintve a Pokol-likat (Savanyó Jóska-barlang). Az elejére bementem, de rájöttem, ezen a csúszós lejtõn, a vésztartalékként mindig nálam lévõ pici fejlámpával nem célszerû lemászni. Inkább folytattam a kaptatót. Kellemes szintúton, majd enyhe lejtõn folytattam, valahai murvás úton, Padragkút felé. Az erdõbõl kiérve, még ilyen trutyi idõben is szép a kilátás. A lejtõ meredekebbé vált, és sajnos sárosabbá is. Ahol lehetett, inkább az impregnálás gyilkos vizes fûben mentem, mint a ragadós sárban. Egy domb mögül hamarosan kikandikált egy templom tornya.


Kisvártatva beértem Padragra. Amikor a túra térképe készült, még létezett az Andi presszó, de szóltak, ez az ellenõrzõ pont, a presszóval együtt megszûnt. Így egyenesen a faluból kivezetõ irányra álltam rá. Gyorsan kiértem, és már a Padragi-víz völgyében kopogott a köveken a túrabotom hegye. A felújított sárga háromszögjelzés és a szalagozás is fölvitt a Padragi kilátóhoz. Sajnos a kilátót nem újították föl, ráadásul a látás sem olyan jó, így nem mentem föl. Fölírtam a kódot, s mentem tovább. A Padragi-szikláknál, ahogy számítottam is rá, elég nehézkes a leereszkedés. Jókora csúszásnyomok láthatók a szalagozásnál. Inkább egy kicsit távolabb mentem le. Egy kisebb eséssel megúsztam. Lent egy kilométeren keresztül, a patakmederben vezet a jelzés. Nincs túl sok víz, így nem olyan nehéz a haladás, viszont megköveteli az óvatosságot. Kikapaszkodva megcsináltam a Király-kúthoz vezetõ letérõt, fölírtam a kódot s gyerünk. Rögtön utána jelentõsége lett, milyen színû a szalag. Figyelmetlenségbõl rossz szalag vitt félre. Szerencsére 50-60 m után rájöttem, valami nem OK. Visszanéztem, s rögtön megvolt a helyes jelzés. Sajnos a megtévesztõ szalag számomra elérhetetlen magasságba volt kötve. Száz méter után, régi murvás utat értem el, de az hamarosan elment jobbra. Füves úton mentem a Bújó-lik víznyelõ barlangjáig. A sáros meredeken leóvakodtam a nyíláshoz. Egész jól néz ki. Aszfaltúton folytattam az utamat. A Sárcsi-kút elõtti kanyarban nagyon frissnek tûnõ sárga háromszögjelzést láttam meg. Persze azonnal beindult a vezérhangya. A szeptemberi-októberi Taliándörögd környéki montis túráimon feltûnt, hogy a Kab-hegy tömbjének délnyugati oldalán van valami kilátóféleség, ami tavaly még nem volt ott. Lehet, ez a jelzés odavezet? Az ellenõrzõ ponton ettem egy piskótaszeletet, ittam egy kis szörpöt. Rákérdeztem a pontõrökre, tudják-e hová visz a jelzés. Õk se tudták, de az új kilátóról hallottak. Eldöntöttem, egy kis kitérõ belefér, tehát utánajárok. A háromszögjelzések általában elég rövidek, ritkán hosszabbak 1-2 km-nél.


Elindultam vissza és rátértem az új jelzésre. Most elég vizes az út. A Nyír-tó és láp elég vadregényesen néz ki. többször is úgy látszott, mindjárt kiérek a nyílt terepre, s meglátom a kilátót. Ilyenkor, száz-kétszáz méterrel elõtte, mindig elkanyarodott a jelzés. Jó ideje mentem, s még mindig semmi. Nézem a GPS-t. Már több mint három km-t jöttem. Eldöntöttem, 5 km-nél visszafordulok. Szerencsére egy bal kanyar után, emberi hangokat hallottam a bozót felõl. No, akkor itt csak lesz valami. Végre meg van a kilátó. Térképeken még nem szerepel, hiszen idén augusztus végén adták át. A Lugos-tetõn található. 4,2 km-re van a Sárcsi-kúttól. Természetesen fölmentem. Körpanorámás kilátó. Igaz észak és északkelet felé nem lehet túl messzire ellátni, de a többi rész kilátása remek (lehet, ha nem olyan trutyi az idõ, mint akkor, de azért így is jó). Készítettem néhány fényképet, felvettem GPS pontnak, s indultam tovább. Nem akartam ugyanazon az úton visszamenni. Föntrõl jól látszott a Som út csíkja. Úgy véltem, arra jobb és rövidebb lesz. Elmentem a Baglyas-barlangig, s ott a 3. nyiladékon elindultam az aszfaltút felé. Érdekes és szép területen visz. Már a terület neve sem rossz: Bazaltkarszt. Geológiai ismereteim enyhén szólva is hiányosak, de nálam a bazalt és a karszt nem annyira összeillõ fogalmak. A terület nagy része kisebb-nagyobb mohával benõtt bazaltdarabokkal borított. Nyugaton 40-50 éves bükkös, ahol messze ellátni, keleten fenyves-nyíres-somos vegyes erdõ. Sok víznyelõ látható a területen. A terület nagy részét tocsogók borítják. Rengeteg a kisebb-nagyobb vízfolyás. Érdekes ez és az Agár-tetõ tömbje is. A felszínt nagyrészt bazalt borítja, alatta viszont már akár fél méteren is mészkõ található. Valószínûleg a nagy kiterjedésû fennsíkoknak köszönhetõ a Déli-Bakony sok forrása is. A tocsogókból látható, hogy a csapadékvíz nem tud gyorsan lefutni, hanem leszivárog, vagy a víznyelõbarlangokon keresztül jut a hegyek belsejébe. Természetesen az utakat is tocsogók és erecskék borítják. Az M-1-es és az Öreg-köves víznyelõ barlang között mentem el. Az Öreg-köveshez már nem tértem le. Viszont azon a területen olyan mély horhos van, hogy a benne növõ magas fenyõk csúcsa van velem egy szintben. Hallani, ahogy lent folyik a víz. Ez is a víznyelõ rendszerhez tartozik. Hamarosan kiértem az aszfaltra, s arra balra fordulva mentem a kiírás szerinti útvonalra. A Kis-rétnél jobbra rátértem a S+ jelzésre. A napsütésnek köszönhetõen igazán kellemes az idõ.


A két hajtûkanyaros szakasz igen szép. A kilátótól 5,57 km-t jöttem. A Hubertus lak elõtt jobbra leballagtam az aszfaltról. A Peres rétre kiérve, kicsit megint letértem a szalagozásról (megkerültem egy facsoportot), mert följebbrõl szép a kilátás. A Köves-árokban letértem a Szerencse fel-forráshoz, majd mentem tovább. Az alsó szakasz itt is szép. Elértem a faházakat. Az ellenõrzõ ponton megörültek nekem. Megvan az elveszett ember! Ettem egy szelet zsíros kenyeret, s mentem tovább. A Bánya-múzeumtól lehet, jobban járok, ha az aszfalt fölötti murván megyek. Majd legközelebb. Csinger után, még megmásztam a Pörös-tetõt. Szép a kilátás a Csinger-völgyre. A Vízmûtõl Ajkára, a Somlóra és Magyarpolányra remek a rálátás. Nem volt más hátra, mint a városban begyalogolni a célba.


A célban megkaptam az emléklapot és kitûzõt, beszélgettünk egy kicsit, a büfében ittam egy kávét, átöltöztem (a nadrágomra vastagon rászáradt a sár) és hazafelé vettem az irányt. Beszélgetés közben a fõszervezõ elmondta, már õk is gondoltak egy a kilátóhoz vezetõ hosszabb távra, csak tavasszal, amikor szervezni kezdték a túrát és a térkép is készült, még nem létezett a kilátó. Beszéltünk arról is, hogy össze kellene hangolni a túra idõpontját Horgony Anitával, ne legyen egy napon két bakonyi teljesítménytúra.


Elég könnyû és gyakran látványos, jól szervezett túra. A legkevésbé sem látszik rajta, hogy a szervezõknek ez az elsõ alkalom, amikor teljesítménytúrát szerveznek. Talán csak a Padragkútra, nyílt terepen vezetõ másfél-két kilométere nevezhetõ monotonnak, de azt is jócskán enyhíti a kilátás, ráadásul nem is elég hosszú ahhoz, hogy valóban egyhangú legyen. Az új Molnár kilátóból remek a panoráma, megéri felkeresni. A turistajelzésen kívül, a Kab-hegy körüli aszfaltos útról és a Som útról is nagyon könnyen megközelíthetõ. A szalagozás sokat segített, ugyanis a turistajelzések igen gyérek. Régen voltak felújítva. Kicsit sok az aszfalt, és a városi rész, de azt hiszem, ez õsszel, pláne ilyen esõs idõben nem is olyan nagy baj. A sarat, még az aszfaltnál is kevésbé szeretem. Az erdészeti aszfalt utak ráadásul szép részen vezetnek. Az elején úgy gondoltam, jobb lett volna a rajtot a Csinger-völgybe tenni. A végére átértékeltem. A vasútállomás elõnye, hogy könnyen megközelíthetõ vonattal és busszal, a Vízmû elõtt, és utána egy darabig remek a kilátás. A Csingeri rajtot csak autóval lehet könnyen megközelíteni. A kilátás egyértelmûen a vasútállomás mellett szól.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 800 Ft-ért színes térképet, igazolólapot, itinert, emléklapot és kitûzõt és kaptunk. Az útvonal szalagozása és az itiner kiváló (nem kellett sokat foglalkozni a tájékozódással). A Sárcsi-kútnál piskótaszelet, vagy müzli szelet és többféle szörp, a parkerdei ellenõrzõ pontnál zsíros, lekváros és dzsemes kenyér, a célban édesség volt az ellátmány.

 
 
TatabányaTúra éve: 20142014.10.22 19:25:57


Tatabánya 30


GPS-el mért távolság: 42,2 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1110m. Ez természetesen nem a hivatalos túratáv, hanem ennyit mentem, a lassan már hagyományosnak tekinthetõ „eltévedéseimmel” együtt.


A kõszegiek, ismét nehéz döntés elé állítottak, a túrájuk áthelyezésével, amire a munkanap áthelyezés kényszerítette õket. Az Írott-kõ túrát és ezt is kedvelem. A jövõ hónapban vezetek erre egyesületi túrát, amely felmenne a Gesztesvárhoz is, azonban felmenni, csak akkor érdemes, ha be is lehet menni a várba. Nyár elején a vár zárva volt ezért a túra elõtt célszerûnek láttam ellenõrizni, hogy nyitva van-e, ez segített dönteni.


Reggel, sajnos késõbb értem Felsõgallára, mint terveztem. Ennek eredményeként, sok idõm ment el parkolóhely kereséssel, így majdnem nyolc óra volt, mire nekivághattam a távnak. Elég hûvös a reggel, de a szokásos vértesi bemelegítõ kaptató után, alig vártam a Csákányospusztára érkezést. Mivel sok nálamnál lassúbb túrázó volt elõttem is és mögöttem is (nem szeretek senkit olyan helyzetbe hozni, hogy rövid idõn belül többször kelljen elengednie, mert utolérem fotózás miatt, én meg nem szeretek a sajátomnál lényegesen lassúbb tempóban gyalogolni), ritkán álltam meg fotózni, pedig fõként az elsõ szakaszon volt miért. Fantasztikusak voltak a kora reggeli fényben fürdõ, bõséges harmattal borított növények. Az ellenõrzõ ponton megszabadultam a pulóvertõl, s mentem tovább. A Mária-szakadék szép, mint mindig, bár igazán csak vértesi viszonylatban. A fölsõ kijáratnál kisgyerekes családot értem utol. A gyerek, szemmel láthatóan remekül érezte magát, a gyerekhordozóban, s mivel kellõen kíváncsi is volt, ezért kihajolt oldalra, hogy elõre is lásson, az apa mellett.


Körtvélyespuszta után, a fenyõerdõben még talán a megszokottnál is sötétebb volt. Az úton a leginkább feltûnõ az, hogy nagyon kevés a sár, így kiválóan lehetett haladni, pedig itt szokott lenni bõven. A K+ jelzés legszebb sziklás részén, nagyobbacska gyerekcsapat rongyolt el mellettem, szokásosan zajosan. A csoportba belekeveredett néhány montis is. Nem sokat mentem a zöldön, hanem gyorsan letértem a P+ jelzésre. Már régóta szerettem volna megnézni, mennyire járható montival. A murvás útnál lévõ másik vége igen csábítóan nézett ki az elmúlt években. Ha nem is túl jól, de járható. Az a csábítóan kinézõ rész teljesen tönkrement. Kivágták az erdõt, s így benõtte a fû. Ráadásul a murvás út is olyan rossz állapotban van, hogy alig ismertem rá, pedig ez volt a Vértes legjobb ilyen útja. El lehet képzelni, milyen lehet a többi. Ha a Bakonnyal hasonlítom össze, egyszerûen siralmas. Évrõl évre rosszabbak. Karbantartásnak nyoma sincs. A murvás úton, illetve a földalatti vezeték nyiladékán át visszatértem a zöld jelzésre, ahol Pintér Józsiékat értem utol. Várgesztesig együtt mentünk. Sajnos a Sárkánylyuk-völgyben is rosszabb lett az út. Montival, már csak elég sok leszállással járható. El kellene takarítani, a rengeteg fahulladékot, s akkor még mindig egész jó lehetne. Jelzetlen szakaszon értük el Vérteskozmát. Elõtte a fennsíkról remek a kilátás. Adott is néhány ötletet, merre kellene túrát terveznem. A faluban ronda építkezés látható, akinek sok pénze van, bármit megtehet alapon.


A murvás úton „ballagtunk” át Várgesztesre. A falu szélén, megkezdtem, a következõ kitérõt. Elmentem megnézni, még mindig zárva van-e a vár. Nem látszik, hogy valaha is elkészülnének. Újként, mindössze a vár két oldalán jelentek meg horganyzott esõcsatornák. Borzalmasan nem oda illõk. Át kell terveznem az egyesületi túrát.


Várgesztesen, az ellenõrzõ pontnál, betértem a kocsmába, inni valamit. Rossz passzban érkeztem, így elég sokáig kellett sorban állnom. Frissítés után, irány a Zsigmond-kõ. Most is kimentem a sziklára, hiszen remek a kilátás. Vissza az útra. Mivel a Mátyás-kútnál nincs ellenõrzõ pont, le sem mentem oda, hanem irány a Robinson kunyhó romja. Sajnos, ahogy nõ az erdõ, úgy lesz rosszabb a kilátás, de még mindig remek. Jelzetlen úton leballagtam az aszfalt úthoz, majd az egyenetlen földúton mentem a Szarvas-kútig, ahol megkaptam a következõ ellenõrzõ pecsétet. A kék jelzésen mentem tovább. Vitányvár elõtt, rátértem a zöld jelzésre, s elmentem megnézni, az a jó kis út, hol éri el az aszfaltot. Meglett, bár nem ott, ahol én a térkép alapján gondoltam. Lényeg az, hogy ezen, montival, ki lehet kerülni Vitányvár és a Körtvélyes felé, a nagyon meredek részeket. Az aszfalton egy fiatal pár jött szembe, s kérdezték, erre kell e menni a vár felé. Benézték a kék jelzés letértét a Szarvas-kútnál. Pedig szerintem ezen a túrán igazán nehéz eltévedni, mivel jók a turistajelzések, ráadásul a szervezõk végig kiválóan kitáblázták az útvonalat. Mondtam, arra is mehetnek, de jöhetnek velem is, mert egy kis eltéréssel, egy másik úton megyek vissza a murvára, s ez a rövidebb. Velem tartottak, a várhegyig. Én nekiindultam a hegyoldalnak, föl a várba, õk pedig a baloldali úton kerülték meg a várat. Elmondtam, még nem jártam azon az úton, de emlékezetem szerint, többször is láttam ezt az utat a várból, s utána a kék romjelzésrõl, s ez fog késõbb a kékbe becsatlakozni, de nem vagyok biztos benne. Õk elmentek arra, én pedig fölkaptattam a várhoz, egy omlásveszély lap mellett elmenve. Nagyon kellemes meglepetés ért a várnál. Valakik megkezdték a vár helyreállítását! Szuper! Ez a vár nagyon megérdemli ezt. A gyors nézelõdés során nem találtam semmilyen utalást, kik láttak neki a restaurálásnak.


Rövid nézelõdést követõen folytattam az utat. Az OKT-t elérve, tovább is mentem, egyenesen föl a Körtvélyesre. Jobban szeretem, mint a kék jelzést. Az elején letudtam az emelkedõt, igaz jóval meredekebben, mint a kéken, de utána kellemes szintút következett, egészen a kék újbóli eléréséig, ráadásul az ösvény is jobb. Az OKT elérésekor útba igazítottam pár embert, merre menjenek a várhoz, majd ismét letértem a kékrõl. Jó kis emelkedõ után, fölértem a hegyre, ahonnan remek a kilátás a Nagy-Csákány-hegyre, illetve a Zuppa-tetõre. Elég meredek, de jó minõségû, és karbantartott (kisebb csoda a Vértesben) úton értem el az aszfaltot, ahol az OKT is eléri azt. Ettõl kezdve már nem tértem le a kiírás szerinti útvonalról. Csákányos-pusztánál megkaptam az utolsó ellenõrzõ pecsétet, s begyalogoltam a célba.


Átvettem az emléklapot és a kitûzõt, ettem egy kis zsíros kenyeret, amit jó meleg teával öblíthettem le. Már beérkezett a célba a kisgyerekes család is. Haláli volt a kis srác. Apja törökülésbe ült a földön, õ pedig kezében egy zsíros kenyérrel, amit õ választott ki magának, az ölébe ült, s kényelmesen hátradõlt, mint felnõttek a fotelban. Látszott, milyen jól érzi magát. Mivel háromszor találkoztam velük, s mindannyiszor nagyon is ébren volt, megjegyeztem, estére aligha kell altatni. Mire válasz, ez inkább az apára igaz. Befutottak a Vitányvárat balról megkerülõk is. Naná, hogy megkérdeztem, hogy tényleg az volt-e az-az út, amire gondoltam. Jelezték, rendben volt az út. Kellemesen elfáradva, hazafelé vettem az irányt, már a másnapi montis túrát tervezve a Déli-Bakonyba. Ki kell használni, az alighanem utolsó valóban jó idõs napot.


Gyönyörû idõben, kellemes, helyenként látványos útvonalon túrázhattam.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 700 Ft-ért elég rossz minõségû szürkeárnyalatos térképes igazolólapot, amin viszont az útvonal nagyon egyértelmûen van berajzolva, illetve jelölve, mikor milyen jelzést kell követni (saját térkép nem árt, de nem is kell feltétlenül), emléklapot és kitûzõt kaptunk. Az útvonal jelölése végig kiváló! A célban zsíros kenyér, vöröshagyma, tea és egy Sport szelet volt az ellátmány. Valaha ezt a csokit a Szarvas-kútnál kaptuk. Nem tudom mi az oka, hogy ezen változtattak, de nem jó.

 
 
Bakonyi BarangolásTúra éve: 20142014.10.22 19:24:25


Bakonyi Barangolás 40


GPS-el mért távolság: 40,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1040 m.


Reggel, mivel munkatársammal megbeszéltük, hogy együtt indulunk a 40-es távon, már fél hét elõtt a rajtban voltam. Nem szeretem, ha rám kell várni. Befizettem a nevezési díjat, kitöltöttem a papírt és vártam. Nem túl türelmesen. Ilyenkor már nagyon mehetnékem van. Nem is bírtam hat-harminchétnél tovább, s rácsörögtem Latyira, merre jár. Amint meghallottam a hangját, rájöttem, én ébresztettem. Jelezte, ezt a túrát kihagyja. Gyorsan irány az indítás, s hat-negyvenháromkor gyerünk. Közben szépen kivilágosodott.


A várható meleg miatt, gyapjú póló helyett, egy biciklis aláöltözet pólót vettem föl. Pulóver a hátizsákban. Eléggé fáztam. Alig vártam a Szent-kút kápolnánál kezdõdõ húzós kaptatót, hogy kimelegedjek egy kicsit. Sajnos a Halomány-hegy elõtt úszó páragomolyokat már nem tudtam lefotózni, mert túlzottan is elvékonyodtak, mire megfelelõ helyzetbe kerültem. Sebaj. A Csúcs-hegyre vezetõ emelkedõben viszont nem csalatkoztam, tényleg sikerült jól kimelegednem. A túra további részén, már sehol sem fáztam. Az Öreg-Kerülõ-hegyen kerülgethettem a pocsolyákat. Valaha igen jó volt ez az út, de amit nem használnak, és nem tartanak karban, pár év alatt visszaveszi a természet. Több olyan „út” van cartographia-s Bakony térképen, amelyet személygépkocsival is járhatóként jelölt, de már út sincs, csak épp látható, merre ment valaha. Leereszkedtem a Szömörke-völgybe, majd rögvest irány a szurdok. Sokkal könnyebben járható, mint a szeptemberi egyesületi túrán. Kevesebb a víz a Gerencében. A csúszós kövek miatt így sem ártott az óvatosság. Ilyen helyen, ha nézelõdni akar az ember, akkor álljon meg. Menet közben egészségtelen. A szurdok, most is gyönyörû, csak még túl sok a levél a fákon. Egy kidõlt fát fölülrõl megkerülve, a jelzõ bóját alaposan meghimbálva a fával, amire kötözték, megérkeztem az elsõ ellenõrzõ pontra. A pecséthez egy Sport szeletet választottam, s mentem is tovább.


A zöld háromszögjelzés mellett alaposan kiritkították, illetve kiirtották az erdõt. Nem éppen szívmelengetõ látvány. A korai napfényben fürdõ Csúcs-hegy annál inkább. A Nagy-Som-hegy oldalában vezetõ ösvény egyre jobban járható. Szokásom szerint, most is, amint csak lehetett kimentem az erdõszéli útra, hiszen onnan sokkal szebb a kilátás. Hamar megérkeztem a Zoltay-forráshoz. Bõven adta a vizet. Jártam itt már úgy, hogy teljesen kiszáradt. Talpaltam tovább. Az idõjárás egyre kellemesebb. Most nem néztem be a zöld jelzés letértét a jó kis murvás útról. Nagyon messze elõttem, láttam, volt aki igen. A zöld jelzésen most is megcsodáltam és lefotóztam, a belül kikorhadt törzsû fát. Itt is sikerült a jelzésen maradni. A lucskos, magas fû nem annyira tetszett. Gondolkodtam is, nem kéne-e idén is eltévedni. Zirc közelében újabb szép kilátású szakasz következett. Beértem a városba. Kezdtem megéhezni. Ez alkalommal is betértem a Horváth pékségbe. Idén egy tarjás, tormás papucsot vettem, amit az ellenõrzõ pontig megettem. Finom. Máskorra is betervezem ezt a pékséget, ha erre járok. A Park-erdõnél megkaptam a következõ pecsétet, ittam egy kis szörpöt, s megkezdtem a Pintér-hegyi kaptatót.


Itt ért utol Zoltán, akivel együtt tettük meg a hátralévõ szakaszt. Jókat beszélgettünk. Megjegyezte, milyen jó a láthatósági mellénybõl készült négyszög a hátizsákomon. Megegyeztünk, az utóbbi pár évben sokat javult, mind a biciklisek nagy részének közlekedési morálja, mind pedig az autósok jelentõs hányadának biciklisekhez való hozzáállása. A bringások esetében nagyon nagy a területi szórás. Van ahol az egyik faluban, vagy városban a biciklisek túlnyomó részének van világítása, a szomszédos helységben meg pont fordítva. A Borzavártól Szépalmapusztáig vezetõ szakasz nem túl izgalmas, bár a kilátás szép. Az ellenõrzõ ponton a pecséthez alma járt, amit szokásom szerint menet közben ettem meg. Az EP-rõl a panoráma gyönyörû. Továbbmenve kiértünk az erdészeti aszfaltútra, amelyrõl a Tekeres-kút-ároknál tértünk le. A Százhalom-halomsírmezõbõl, most is csak az ismertetõ tábla látszik (az erdõirtás elõtt nagyon látványos volt ez a temetõ). Szerintem ez így is marad, még 20-30 évig. Meglepõ, de a zöld jelzésen semmivel sem kell több pocsolyát kerülgetni, mint sokkal szárazabb években. Egy helyen gyanús lesz, mintha elfelejtettünk volna letérni a zöld forrásjelzésre. A szalagozás szerint nem kell. No de akkor hol a pont? A pontot áttelepítették Kisszépalmapusztára. Kellemetlen meglepetés. Eddig volt párszáz méter a frissítés után, most viszont közvetlenül a Kõris-hegyre vezetõ emelkedõ kezdeténél van a pont. Ennek megfelelõen kihagytam a zsíros deszkát, csak egy kis bodzaszörpöt ittam. Ezt a pontot jobb lenne a hegy után érinteni.


A kaptató nem hazudtolta meg magát. Jó meredek. A Kõris-hegyen kisebb sokadalom a ponton. Megkaptuk a következõ pecsétet, s irány a kék barlangi jelzés. Szerencsénkre elég nedves a talaj, így „jól” járható. Tettünk egy kitérõt a Márvány-bányához, és megálltunk az Ördög-lik barlangnál is. Itt gyerekcsoport húzott el mellettünk. Sokkal ügyesebbek nálunk. A szüleik már nem annyira. Beszélgetés közben kiderült, nem a teljesítménytúrán vannak, csak Szépalmapusztáról tesznek egy kört. Ennél nehezebbet aligha választhattak volna. Próbáltuk õket a rendszeres túrázás felé terelni. Ha az elsõ izomláz után nem adja föl az ember, õk még abban a korban vannak, amikor villámgyorsan nõ a túrázási teljesítmény. Mivel teljesítménytúrán voltunk, elbúcsúztunk, s növeltük a tempót. Lehagyni persze csak a felnõtteket tudtuk, a 10-12 éves gyerekek teljesítménye rövidtávon jobb a mienknél. Újra elértük a zöld jelzést, s most a másik irányba tértünk rá.


Eseménytelen, de kellemes út vezetett a Barátok-útjáig. Annak elágazásánál újabb pecsét, s mentünk tovább. Utóbbi években sokat javult a nemszeretem Barátok-útja. Nõnek a fák. Végre lent vagyunk az aszfalton. Nem sokáig maradtunk rajta, hanem rátértünk a zöld négyszögjelzésre, ahol leküzdöttük a túra utolsó kaptatóját, s immár a faluban gyalogolva értünk be a célba. Zoltán másnapra újabb gyalogtúrát, míg én egy Déli-Bakonybeli montis túrát terveztem. Ezt meg is valósítottam. 73 km montizással dolgoztam rá a 40 km gyaloglásra. Jól esett, ráadásul elég látványosra is sikeredett az útvonal, nagyrészt murvás utakon haladva (Halimba-Szõc-Romváros-Sáska, vissza föl a Szõc-Hegyesdi murvás útra, Hegyesd-Taliándörögd-Négyszögletes-kerekerdõ-Halimba). Nem különben ez a teljesítménytúra is. Haladok a lúdtalpbetéttel is. A szûk 40 km alatt nem fájt a talpam. Jöhetne most már egy 50 km körüli túra.


A célban megkaptuk az oklevelet és a kitûzõt. Ettem egy kis zsíros kenyeret, s hazaindultam.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1300/1200 Ft-ért jó minõségû cartographia-s, szürkeárnyalatos, térképes, itineres igazolólapot (saját térkép szükségtelen), oklevelet és kitûzõt kaptunk. A Kertes-kõi-szurdokban Sport-, vagy kétféle Balaton szelet, Zircen kétféle szörp és ropi, Szépalmán alma és víz, Kisszépalmapusztán, zsíros-, margarinos- és lekváros kenyér, vöröshagyma, kétféle szörp, a Kõris-hegyen víz (de lehet, hogy szörp is, csak én nem figyeltem), a célban pedig ugyanaz volt az ellátmány, mint Kisszépalmapusztán.

 
 
Hatos-tölgyTúra éve: 20142014.10.22 19:22:51


Hatos tölgy 30


GPS-el mért távolság: 26,8 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 510 m.


Ez évben nem meglepõen, szomorkás idõben értem Kajárpécre, ahová Tényõrõl helyezték át a rajtot. A rövidtávnak egyértelmûen jobb ez a helyszín. Gyors nevezés, megnéztem a térképet, s már úton is voltam. Rögvest egy jó húzós emelkedõvel kezdtem. Nem volt nagy élmény bemelegítésnek. Fölérve, kicsit kiszuszogtam magam, s tempóztam tovább. Nem túl magas ugyan a domb, de mégis belegyalogoltam a felhõbe. Akár száz méterre is el lehetett látni, pedig ez lenne a túra leglátványosabb része. Ez most nem jött össze. Némi szintmenettel elértem a Hatos-tölgyhöz, ahol megkaptam az elsõ ellenõrzõ pecsétet.


Tényõig, hol jobb, hol rosszabb utakon ballagtam. Néha, fõként a Z+ jelzésre rátérve, méretes sárfoltokat kellett kerülgetnem. Beértem Tényõre. Térképet elõ. Most merre is kell menni? Balra rátértem zöld jelzésre, s azt követtem Gyõrszemere Szõlõhegyig. Az aszfaltút keresztezésekor, csak a térképrõl derült ki, merre tovább. Nem sokkal késõbb meg lett a jelzés is. Eddig, Tényõn, a Z+ - Z találkozást leszámítva, jó a szalagozás. A következõ szakasz, se turista térképen, se a turistautak.hu térképén sem szerepel, de ennek ellenére nem lehetett eltévedni. Az emlékeimbõl is beugrik ez a szakasz. Az aszfaltról, jól kiszalagozták a letérést, illetve az egész Sokorói-Bakony-ér menti szakaszt. Az út eleinte jó, aztán elszántott. Egy bozót melletti kukoricásban törünk utat magunknak az erdõszélig. Jólesik, a szántás helyett újra erdei úton menni. A bozótosnak volt némi elõnye is, az egész túrán itt találkoztam egyedül kökény bokrokkal. Ettem is pár marékkal a fanyar gyümölcsbõl.


Hamarosan elértem a második ellenõrzõ pontot, ahol Béli Laci bácsiék csoportja pihent. Megkaptam a pecsétet, s szó szerint tovább menekültem a szúnyogok elõl. Rengetegen támadták meg az embert, amint megállt, vagy csak andalgott. Nem irigyeltem a pontõröket. Még az a jó, hogy tempós gyaloglás, vagy normál sebességû biciklizés közben békén hagynak, nem úgy, mint a böglyök, de azokból szerencsére kevés volt az idén. Vagy két évben, miattuk kellett lemondanom a montizásról a Bakonyban. Laci bácsi csoportja utolért, s jót beszélgetve együtt ballagtunk egészen a Hatos-tölgyig. Elmondta, hogy a Sokoróban elég gyakran változtatnak a jelzéseken. Megjegyeztem, ez esetben nem lenne rossz a Sokorói-Bakony-ér menti szakaszt erdei szakasszal kiváltani. Az elsõ Hatos-tölgy túrán, még végig jó volt az ér menti út, mostanra viszont nagy részét elszántották. Közben elkezdett esni az esõ. Szerencsére, csak annyira, hogy a széldzseki is elég. Beértünk Felpécre, s menten be is tértünk az elsõ ittasellátó helyre. Reméltük, hogy amíg frissítünk, eláll az esõ. Bejött. Továbbmenve következett a túra legnagyobb szintemelkedésû és legmeredekebb emelkedõje. Tisztességesen lebetonozták, így könnyebb egy kicsit. Alaposan szétszakadt a csapat, illetve ismerõs túrázókat értünk utol. Minden emelkedõ véget ér egyszer, így ez is. Utána viszont jó darabon olyan sáros az út, hogy csaknem visszasírtuk a jó száraz kaptatót. Tulajdonképpen, egészen a Hatos-tölgyig kerülgethettük az istenverte pocsétákat. Közben arról is beszéltünk, hogy egy dombtetõ, hogyan kaphat olyan nevet, mint a Kutyor. Ez ugyanis szerintem, a gugyorral és a gurgyóval együtt folyóvízi alakzatot jelöl.


Végül csak elértük az ellenõrzõ pontot, s megkaptuk a második itteni pecsétet. Laci bácsiék csoportja pihenõt tartott, én pedig mentem tovább. Jött egy újabb jó kis emelkedõ, egy kis szintmenet, majd egy mélyúton értem vissza Kajárpécre, ahol már csak be kellett gyalogolni a célba. A célban megkaptam kitûzõt, s elindultam haza.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 300/200 Ft-ért elég rossz minõségû (a másolat másolatának másolata) szürkeárnyalatos térképes igazolólapot (saját térkép elengedhetetlen) és kitûzõt kaptunk.

 
 
Óbudavár éjszakaiTúra éve: 20142014.09.26 23:03:57

Óbudavár éjjel


GPS-el mért távolság: 21,3 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 370 m.


Egyesületi túráról érkeztem Óbudavárral valamivel öt óra után. Gyors készülõdés és nevezés, s már úton is voltam. A Szentantalfára vezetõ mezei úton, minõ meglepetés, belegyalogoltam egy-két tocsogóba. A gyönyörû, de egyre hûlõ idõben, hamar átértem. A faluban elõ az itinert, hol is van az ellenõrzõ pont. Tekézõt kellett keresnem. Nos ilyen néven nem találtam semmit, viszont feltûnt egy vendéglátóhelynél, nagyjából az utolsó helyen a teke is meg volt említve. Ide betértem. Helyesen. Pecsételés után, ittam egy üdítõt, s indultam vissza a focipálya felé. Ketten ekkor érkeztek, a mint késõbb kiderült néhai Fenyves sörözõ felõl. Szaporán lépdeltem tovább. A Tagyon-hegyrõl szép a kilátás. A Dörgicse fölötti hegynek, már csak a fölsõ harmadát világította meg a nap. Föltûnt a Hegyestû is. Szép a naplementében. Jó néhány képet készítettem, s mentem tovább. A Tagyon birtokon megkaptam a következõ pecsétet, s mivel számomra eléggé lehûlt a levegõ, fölvettem egy vékony széldzsekit, illetve föltettem a fejlámpát is, hogy ezért ne kelljen újra megállni. Ekkor jutott eszembe, kár volt a kocsiban hagyni a fényképezõgép állványt. Ez a 30 dkg nem jelentett volna nagy terhelést, hiszen anélkül is elég nehéz a zsákom, viszont lehetõvé tette volna az éjszakai fotók készítését. Késõ bánat. Mentem tovább. A hátralévõ részt ismerõs túrázókkal együtt tettük meg.


A tiszafás bozóton, még lámpa nélkül jutottunk át. Mivel nem volt igazán sötét, így a Hegyestûre nem mentem föl, nem lett volna különösebb értelme. Megkezdtük a Monoszlóra történõ ereszkedést. Gyorsan haladtunk, sõt a falut is gyorsan elhagytuk. A Balatonhenye elõtt utolsó földútszakaszon kerülgethettük a pocsolyákat, de addig igen jó az út. A kocsmában ittam egy alkoholmentes sört, a mákos bukta mellé, s már mentünk is tovább. Jött az utolsó jobb kaptató. Miután fölértünk, néhány pocsolyát leszámítva, jól járható az út. Néha, már csak akkor látható a szalagozás, amikor már anélkül is rátértünk a helyes irányra. Ettõl kezdve, már csak egy kényelmes menetgyakorlat a célba érés.


A kellemes idõben, rövid idõ alatt tudtuk teljesíteni a túrát, amin ezen az irányon, a tájékozódás is könnyebb. Idõnként azért visszasírja az ember a régi, novemberi cudaridõs komoly megpróbáltatást jelentõ túrákat, mondván az volt az igazi.


A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelõ. 1700/1500 Ft-ért színes térképes igazolólapot, itinert, oklevelet és kitûzõt kaptunk. A rajtnál zsíros kenyér, gyümölcs és pálinka, Szentantalfán kedvezményes italvásárlás, a Tagyon birtokon zsíros kenyér- és borvásárlási lehetõség, Balatonhenyén a szokásos, félárú italvásárlási lehetõség, a célban pedig babos káposzta és ásványvíz volt az ellátmány.


 

 
 
KisgyónTúra éve: 20142014.09.17 23:31:34

Dr. Hegyi Imre emléktúra 30


GPS-el mért távolság: 32,5 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 810 m.


Nem sokkal kilenc elõtt értem Kisgyónba. Veszprémbõl indulásnál még elég elfogadható volt az idõ, de a radarkép nem sok jót ígért. A Tési-fennsíkon, néhol csak 40-el tudtam menni, mivel igen rossznak bizonyultak a látási viszonyok. Bakonycsernye elõtt elkapott egy-két zápor is, és Kisgyónban is szemerkélt az esõ. Ennek megfelelõen biciklis esõdzsekit és esõkalapot vettem föl. A rajthelyen, csak ismerõsök voltak. Gyorsan beneveztem, s neki is vágtam a táv teljesítésének. Elõször irány a Barkócás a P+ jelzésen. A murvás útnak alaposan betett a gléderezés és a sok esõ. A kaptatón sikerült kimelegedni, illetve rájönni, hogy túlöltöztem. Hiba volt a biciklis póló alá hosszú ujjú gyapjúpólót venni. Le is vetettem a biciklis pólót, s cipelhettem a túrán végig. Az alumíniumosok volt üdülõje utáni emelkedõ eléggé benõtt. Fontolgattam, hogy esõnadrágot kéne vennem. Mire eldöntöttem, elég vizes lett nadrágom. Épp csak végeztem az öltözéssel, mire rendesen rázendített az esõ. Hamarosan árral szemben gyalogoltam, de itt még jól kikerülhetõk a pocsolyák. Az elsõ ellenõrzõ ponton Lacitól kaptam a pecsétet, ami azonmód el is mázolódott. Beszélgettünk egy kicsit, s mentem tovább.


A kék jelzésen leereszkedtem Kisgyónhoz, s befejeztem az elsõ kört. Újabb pecsét. Szerencsére megnéztem, merre tovább, másként emlékezetbõl az aszfalton megyek Bakonycsernyére. Így rájöttem, ezt a szakaszt a zöld jelzésen kell teljesíteni. A jelzés levágja az aszfaltút egy nagy kanyarját, viszont eléggé benõtt. Itt gondolkoztam, hogy az aszfalton kéne maradnom, kímélendõ a bakancsom impregnálását. Mivel szerettem volna pontos túratávot mérni, ezért lemondtam a hosszabbításról. Eddigre az esõ, szemerkéléssé szelídült, viszont távoli menydörgést hallottam, ami nem sok jót ígért. Ballagtam tovább. Néhol akkora pocsolya állta utunkat, hogy külön kerülõket szalagoztak ki hozzá. Kisvártatva beértem Bakonycsernyére, ahol megkaptam a harmadik pecsétet, s megkezdtem a térképre berajzolt kerülõt. Egy vadász önkényesen lezárta a Gaja mentén vezetõ közutat. Olyan igazi dombvidéki meredek kaptatók és lejtõk váltották egymást. Az emelkedõkrõl visszanézve, még ilyen idõben is remek a kilátás Csernyére és az attól északra lévõ szélerõmûre. Az utolsó lejtõn lecsúszkálva elértem a Szápári-ért. Keresztezése könnyebbnek bizonyult, mint ahogy kinézett. Egy mezõ szélén baktattam, majd jött az elsõ igazán sáros szakasz. Láttam, volt aki bokáig merült a sárba. Az aszfalton kereszteztem a Gaját. Jó hangosan zúgva ömlött át az út alatt. Elég szépen mossa el a partot. Még néhány kiadós áradás, és ha nem kövezik, vagy betonozzák le a töltésoldalt, viszi az utat is. Hol jobban, hol kevésbé esett az esõ. A kilátás szép. Impregnálás gyilkos füves úton haladtam, majd elég meredek erdei ösvényen kaptattam. Két évvel ezelõtthöz képest, a K+ jelzés ösvényen határozottan jól kitaposott, tömörödött, egészen az emlékparkig. A dr. Hegyi Imre emlékparknál újabb pecsét, egy Balaton szelettel, amit azonnal megettem. Beszélgettünk egy kicsit az emlékpark létesítõjével, s mentem tovább. Az OKT-ig nem olyan jó az ösvény, de már gond nélkül követhetõ. A Galamb-bereknél az eddig katasztrofálisan sáros utat, kiváló minõségben murvázta le a HM VERGA. Azt hiszem, nyugodtan mondhatom az erre biciklizõ montisok nevében, hogy köszönjük szépen. Ezzel, összehozható egy olyan montis kör Kisgyónból, amely esõs idõben is járható. Az Öreg Futónén van bõven pocsolya, de kemény az alja, illetve kikerülhetõ. Ettõl függetlenül sem könnyû, viszont egyes részein igen látványos.


Visszatérve a túrához: Kényelmes sétát követõen, a kék barlangi jelzésen mentem tovább. Jó sok pocsolya állta utamat a következõ ellenõrzõ pontig. Utána viszont olyan következett, amit nem lehetett kikerülni. Ennél is rosszabbak a belógó szederindák. Eléggé féltettem a dzsekimet, mivel eddigre kiderült, megérte az árát, viszont mint általában a biciklis ruhák, nem szereti a bozótharcot, különösen a tüskéket nem. Egy szakaszon, a piros jelzésen, az esõ miatt úgy összeborultak a növények, hogy eldöntöttem, márpedig én arra nem megyek. Kerülõ utat keresve, a régi pirosra tértem, s csak az erdei szakaszon mentem vissza az eredetire. Gyorsan elértem a Hamuházat. Már messzirõl láttam az EP jelzését. Az esõ miatt, teljesen logikusan ide költözött a pontõr. Pecsételés után, a távmérés kedvéért megtettem az oda-vissza utat a Csikling-várig. Ez alatt, a Hamuháznál utolért túrázók, jókora elõnyre tettek szert. A következõ szakaszon megvariálták az útvonalat, mint kiskutya a nemi életet. Az elsõ murvás és aszfaltos szakasz kellemes (jó idõben is az, hát még most). A kék jelzésen ereszkedtem le az Erdei szentélyhez. Pár éve még egész jó volt a kilátás. Mára a fiatalos megnõtt annyira, hogy szó sincs róla, viszont lehet bujkálni a víztõl behajló ágak alatt. Lent megkaptam a következõ pecsétet.


Következett a Hosszú-Kígyós kaptatója. A legmeredekebb részen, sokkal jobb az ösvény, mint vártam. A víz lesodorta róla a humuszt, s a tömör sárgaföldön (vagy löszön) jól kapaszkodott a bakancs talpa. A meredek falú völgy így esõben is szép. Újabb menydörgések, s ezeket már esõ is követi, alig értünk ki a völgybõl. A Hárs-hegyen megelõzök egy csoportot, s szaporázom tovább lépteimet. Egy helyen benéztem két pocsolya között vezetõ gerincet. Azt hittem, megtart. Hát nem. Itt már én is bokán fölül merültem a sárba. 3-4 gyors futólépéssel túl voltam rajta, s megúsztam, hogy a sár befollyon a bakancsomba. Az utolsó ellenõrzõ ponton Pintér Józsitól kaptam a pecsétet. Nem sok védelme volt az esõ ellen. Kérdezte, milyenek az utak. Csak azt tudtam mondani, szerintem már a vaddisznók is besokalltak ennyi dagonyától. Mondta, hogy nyugodtan menjek le végig az OKT-n. Maradt végig a kiírás szerinti útvonalon. Leballagtam a Tûzköves-árok mellett vezetõ ösvényen. A vége felé már meg sem kíséreltem kikerülni a vizet és sarat, hiszen az ösvény teljes szélességében ömlött lefelé. Az esõ zuhogott. Ezen a szakaszon az esõ miatt, s mivel lejtõn mentem, elkezdtem fázni egy kicsit. Eddig nagyon komfortosan éreztem magam az esõ dzsekiben. Az aszfaltnál rátértem a piros jelzésre, s azon mentem a célig. Volt jó is az esõben. Tisztára mosta az esõnadrágomat, ami már tö.., akarom mondani, törzskezdetig sárosnak bizonyult. Az aszfaltos szakaszon újabb csoportot értem utol, és megnyugtattam õket, jó felé mennek. Az aszfalton, sok helyen folyt át a víz. Az akácbokrok csaknem a földig hajoltak a víz súlya alatt. Egy helyen a jelzés levágta az aszfalt nagy hurkát, bár nem a legkellemesebb. Az aszfalton, már nem is kerestem a kerülõket, hanem átvágtam a pocsolyákon. Az egyikben újra bokáig sikerült merülnöm. Intenzív esõben értem be a célba. Megkaptam az emléklapot és a kitûzõt, átöltöztem, ettem egy kis zsíros kenyeret, majd hazafelé vettem az irányt. A kupalapot persze elfelejtettem lepecsételtetni, de ez már csak statisztikai hiba, mivel már rég teljesítettem a kiírás szerinti feltételeket.


A túra, még ilyen idõben is jó. Száraz idõben sokkal látványosabb. Ha a Pap-hegyi kitérõ benne marad, akkor célszerû lenne a túra irányát megfordítani, mert úgy látványosabb. Ez a kitérõ, csak 2,5 km-t tesz hozzá az eredeti útvonalhoz. Ilyen esõben, nem a legkönnyebb túra, de nem is vészesen nehéz, de ha jól akarja érezni magát az ember, akkor a tényleg vízálló bakancs elengedhetetlen. A biciklis esõdzsekim túlteljesítette az elvárásaimat. Végig komfortosan éreztem magam. Egyszer sem fülledtem bele. A végén egészen kicsit fáztam. Hét óra gyaloglás, és a végén két óra intenzív esõ után, a gyapjú póló, csak jó nyirkosnak bizonyult alatta.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 700/600 Ft-ért színes térképes igazolólapot, emléklapot és kitûzõt kaptunk. Az útvonal kijelölése kiváló. Az emlékparknál Balaton szelet, az Erdei szentélynél müzli szelet, a célban pedig zsíros-, margarinos- és lekváros kenyér, vöröshagyma, házi erõs paprika krém és kétféle ásványvíz volt az ellátmány.


 

 
 
Őszi 30-as tt. a Burok-völgyön keresztülTúra éve: 20142014.09.10 21:06:40



Õszi teljesítménytúra a Burokvölgyön át


GPS-el mért távolság: 30,8 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 570 m. Az adat két okból sem pontos. Egyrészt Várpalotán (kispistáztunk: 590 m), valamint a Burok-völgy elõtt (hosszabbítottunk: 610 m) úgy tértünk el az útvonaltól, hogy azt nem tudtam a GPS track-nél számítógépen helyesbíteni, illetve három helyen korrigálható módon tértünk le az útvonalról, kevésbé bozótos utat keresni, illetve a kilátás kedvéért. Másrészt most is megtréfálta a GPS-t a Burok-völgy. Ahol nyugat felé fordul a völgy, 1,3 km-t ugrott ki a völgybõl a track északra, és csak a völgy kijáratánál került vissza a valós helyére. Egy biztos, a táv, a helyesbítések után valamivel 30 kilométer fölöttinek adódik, a szint pedig 540 m.


Ismét szolgálatból indultam túrázni, s ezúttal egy munkatársam is velem tartott. A nevezésen gyorsan átestünk és fél kilenckor elindultunk. Alig 100 m után megállás, s vehettük fel az esõkabátot. Nem a legjobb elõjel. Piros jelzés sehol, ezért az elsõ utcán elindultunk jobbra, mert arra lesz. Elég hamar meglett. Szorgalmasan talpaltunk kifelé a városból. Végre kiértünk, viszont kezdõdött a csaknem az elsõ ellenõrzõ pontig tartó dzsindzsás ösvény. Egy helyen megpróbáltunk jobb utat találni. Nem jött össze. Jól átázott a nadrágunk is a vizes fûtõl, az esõ viszont elállt. Az ellenõrzõ ponton megkaptuk az elsõ ellenõrzõ bélyeget, s mentünk tovább.


Egy ideig szalagozást követtünk, majd visszatértünk a piros jelzésre, ami nem a megszokott helyen haladt, hanem a Hideg-völgyet nyugatról határoló hegyen. A régi ösvény járhatatlan a kõbánya miatt. Ez is igen látványos útvonal, hiszen fölülrõl láthattuk a völgy és a Baglyas szikláit. Természetesen letértünk a piros háromszögjelzésre. Megérte. Minden esetre a piros jelzés ezen szakasza sem a turistatérképpel, sem a turistautak.hu-ról letöltött térképpel sem egyezik meg. Végre leértünk a völgybe, ahol csak a sûrû pocsolyák gátolták a haladást. A völgy végén elértük a második EP-t. Utólag megnézve a térképet és a GPS track-et, nem ott volt, ahol a térkép szerint lennie kellett volna, hanem közelebb a völgyhöz. Mentünk tovább. Elértünk egy „T”-elágazáshoz, ahol semmi jelzés sem segített (a térkép szerint ez az EP helye). A K+ jelzés itt csak a térképen és a GPS-en létezik. A GPS alapján jobbra mentünk, holott egyenesen kellett volna, valami ösvényen, szalagozáson. Végül is az aszfalt elõtt meglett a K+ jelzés, azon balra kanyarodva értük el a Burok-völgy alsó végét. Ezen a szakaszon hosszabbítottunk a távon.


A Burok-völgy alig kikerülhetõ pocsolyákkal üdvözölt bennünket. Alaposan lelassultunk. A völgy így zölden is szép, bár a látnivalók 80%-át eltakarják a levelek. Szorgalmasan másztunk át a kidõlt fákon és alattuk, csúszkáltunk az ösvényen, ami sokszor a völgy egyik oldalától a másikig vezetett. Ez esetben a térképre rajzolt ösvény, csak irányadó jellegû. Szerintem a térképen mért 1 km, a valóságban legalább 100, de egyes szakaszokon akár 200 m is hosszabb lehet. A völgy nagy kanyarja után, tettünk egy kitérõt az Iker-barlangokhoz. Jó meredek a hegyoldal. szinte csak cikk-cakkban lehet följebb jutni. Feszültek az izmok rendesen. Megalapoztuk a másnapi izomlázat. Csak a barlangok bejáratáig jutottam el, mert a víztõl nagyon csúszósak a kövek, és nincs kapaszkodó sem. Száraz idõben újra próbálkozok majd. Óvatosan leereszkedtünk az ösvényre, s folytattuk az utat. Elértük a Bükkös-árki ellenõrzõ pontot. Latyit azzal bíztattam, hogy tapasztalataim szerint az árok utáni szakasz már könnyebb. Rég jártam erre, s ez már nem igaz. A következõ km még az eddiginél is nehezebb. Aztán tényleg könnyebb. Elértük az aszfaltot. Kezdtem eléhezni, de a völgyben nem lehetett menet közben enni. Az ellenõrzõ pontnál ittam egy kis ásványvizet, s elõbányásztam egy mákos buktát, amit a völgy elsõ szakaszán megettem. Ügyesen helyezték el az EP-t, alaposan megnehezítve, hogy valaki a Kopasz-Hallgató nyílt terepén menjen. A Csörget-völgy alsó szakasza látványos, viszont a Kopasz-Hallgatón vezetõ útról meg végig remek a kilátás (biciklivel jártam már rajta). Most nem is vágyódtam rá, mivel el kezdett esni az esõ, s jobb volt a fák alatt talpalni. A K+ jelzés megviccelt bennünket. Nem gondoltuk volna, hogy az az útról levezetõ, mély krossz motorok vágta nyom a jelzés. Kb. 100 m múlva helyesbítettünk vissza.


Legelõ birkanyájon keresztül értünk vissza a városba. Nagyon kevés idõnk maradt csak a szintidõbõl, így a Mátyás borozóba tervezett kapucsínózást kihagytuk. A városban megint szem elõl tévesztettük a jelzést, s mentünk a GPS illetve az orrunk után a cél felé, pláne hogy a GPS már 33 km távolságot mutatott a kiírás szerinti 26 helyett. A valóságban, a kitérõkkel együtt kb. 32,4 km-t mentünk. A szintidõ letelte elõtt pár perccel beértünk. Leigazoltunk, megkaptuk az emléklapot és a kitûzõt, ettünk egy kis zsíros kenyeret, beszélgettünk egy kicsit, s hazafelé vettük az irányt.


Csaknem végig látványos, a Burok-völgyben nehéz túrán vehettünk részt. Ott akár 3 km/órás átlagsebességgel is lehet haladni, többel nem-igen. Amikor nincs levél a fákon, akkor a látnivalók miatt még ennél is lassabban.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 600/500 Ft-ért színes térképes igazolólapot, emléklapot és jelvényt kaptunk. A Várbereknél kétféle ásványvíz, a célban pedig az itt megszokott látványos zsíros-, vajas- és lekváros kenyér, erõs paprika, Piros Arany, alma és ásványvíz volt az ellátmány


 
 
Magas-Bakony (Bakonyi Kalandorok TE)Túra éve: 20142014.09.02 00:02:23

Magas-Bakony 30


GPS-el mért távolság: 33,6 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 865 m. Ennyit mentem, de két helyen is letértem az útvonalról.


Elég késõn tudtam csak elindulni túrázni, ami az 50-es távot eleve kizárta, bár egyelõre nem is terveztem. Parkolóhelyet még viszonylag hamar találtam, de már vagy tíz percbe telt, mire beneveztem. Elég sokan mentek elõttem is, mögöttem is. Mivel nagyon nem szeretem a Gerence mentén vezetõ K+ jelzést, ezért az elsõ adandó alkalommal letértem róla, s egy völgyben vezetõ úton fölcikkcakkoltam a Z+ jelzésre, ami ugyancsak Gerencepusztára visz. Sokkal kellemesebb, mint a K+. Talán egy kilométerrel hosszabb, viszont 150 m-el több a szint (20 helyett 170 m). Hamarosan elértem az elsõ ellenõrzõpontot. Megszabadultam a hosszú ujjú pólótól, s megkezdtem a Kõris-hegyre vezetõ 460 m szintet tartalmazó emelkedõt. Az elsõ 120 m szint a legmeredekebb, utána tulajdonképpen kellemes. Még ezen a szakaszon is nagyon éreztem, hogy kicsit túl tartalmas volt a reggeli, illetve túl kevés volt az idõ közte és a start elõtt, viszont legalább az egész túra alatt sem éheztem meg. Elég sok túrázót elõztem meg. Meglepett, milyen sok gyerek vállalta be a 20-as távot, s vele a Kõris-hegyre vezetõ kaptatót. Idõnként volt kilátás a hegységbõl, illetve látványos sziklás völgy mellett baktathattunk. Az idõjárás kellemes. Egész hamar fölértem a kilátóhoz. Pecsételés után ettem egy kis narancsot, ittam egy bögre ásványvizet. Épp indultam volna tovább, amikor egy Gripen géppár repült át a hegy fölött.


Elindultam lefelé a csúcsról. Hamarosan rátértem a Z+ jelzésre. Még a völgyben is volt szalagozás, pedig igazán nehéz lenne eltévedni. Nagyon szépek a völgy sziklái, viszont nézelõdni csak megállva érdemes, mert nehezen járható az ösvény, illetve az annak helyét elfoglaló köves vízmosás. Leértem az aszfaltra. Elõttem menõket értem utol. Beszélgettünk egy kicsit. Emlékezve, utoljára milyen álmosító volt számomra a következõ szakasz, az aszfalt végére érve megjegyeztem, ide igazán tehettek volna egy kávé automatát. Most a beszélgetés, illetve az hogy mindig volt elõttem, vagy mögöttem valaki, sokat enyhített a Szépalmapusztáig vezetõ szakasz monotonitásán. Hamarosan beértem Porvára. Pecsételés után vettem egy alkoholmentes sört, amit gyaloglás közben kortyolgattam el. Idén azonban le kellett vennem a hátizsákot, hogy el tudjam tenni az üres dobozt. Hamarosan elértem Szépalmapusztát, ahol becsatlakozott a húszas táv. Pecsételés után, a kapott almát rágcsálva ballagtam tovább. Egy helyen, szabályosan új ösvényt tapostak a rét füvébe a kispistázók. Az erdõbe beérve gyorsan elértem az erdészeti aszfalt utat. Ez az aszfaltút a Bakony leglátványosabbja, ami sokat enyhít gyalogosan az aszfaltozottságán. Mivel régen jártam a Pörgöl-barlangnál, ezért beterveztem oda is egy kitérõt, ráadásul a Barátok-útja felõl terveztem. Ahol a két út legközelebb van egymáshoz, nekivágtam a hegyoldalnak. Alig mentem egy kicsit, amikor meglepett kérdés hallatszott, „arra kell menni?”. Szóltam, hogy nem, csak egy kis barlangnézõ kitérõt teszek. A zöld és kék jelzésrõl, szinte végig jól követhetõ, bár jelzetlen ösvény vezet a barlanghoz. Eltöltöttem egy kis idõt a nézelõdéssel és a fotózással, majd visszatértem az aszfaltútra. Nem maradt más hátra, mint begyalogolni a célba. Megkaptam az oklevelet és a kitûzõt, megettem az érdekes összetételû, de jóízû gulyáslevest, ittam egy kávét és hazafelé vettem az irányt.


Kellemes, jó részén látványos, jól szervezett túrán vehettem részt. A túra kiírás szerinti és korábbi mérésemhez képesti összesített szintemelkedéséhez bõ 200 m-t tettem hozzá.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1200 Ft-ért színes térképes igazolólapot, oklevelet, kitûzõt és két kupont kaptunk. Jók a turistajelzések, ennek ellenére végig ki is szalagozták és kitáblázták az útvonalat, tehát nem kellett a tájékozódással foglalkozni. Minden ellenõrzõ ponton kaptunk ásványvizet. Ehhez járult Gerencepusztánál és Porván száraz süti, a Kõris-hegyen narancs, illetve citrom a vízbe, Szépalmapusztánál alma, a célban pedig valamilyen gulyáslevesféle. Mivel minden ponton kaptunk valamit, s a tízes és húszas útvonal végig látványos, ezért remek lehetõséget nyújt gyerekek túrára szoktatására is.


 

 
 
Vértes IVV túranapTúra éve: 20142014.08.26 20:46:50


Csákberény IVV 20


GPS-el mért távolság: 25,1 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 535 m. Ennyit mentem, de két helyen is letértem az útvonalról, a kilátás kedvéért. Amikor Csókakõ után, a kék háromszögjelzésen elindultam fölfelé, 360 m szintnél tartottam, s mivel utána nincs már emelkedõ így ennyi lehetett a kiírás szerinti túra szintje.


Már a rajtidõ elõtt megérkeztem Csákberénybe. Üdvözöltem az ismerõsöket, beneveztem, jeleztem a szervezõknek, hogy Csókakõ után el fogok térni az útvonaltól, s már neki is vágtam a távnak. Azért változtatták meg a hosszú táv útvonalát, mert többen is reklamálták, hogy az elõzõ túl nehéz IVV túrának (25 km-en 730 m szint, ráadásul benne volt a piros romjelzés is, ami minden, csak nem könnyen járható. Utolsó alkalommal, amikor indultam, én is hallottam reklamációt azon a szakaszon.). A zöld jelzésen, megkezdtem a Vértesben szokásos bemelegítõ kaptatót. Szerencsére az eleje lazább. Az elsõ kilátó pont lehetõségnél letértem az útvonalról, s kimentem a Széna-hegy peremére. A kilátás szép, bár elég párás. Alig tértem vissza a jelzésre, amikor meglepetésemre, a szalagozás vezetett le róla a hegy peremére, ahol Pintér Józsi és Laci pontõrködött. A három kilátó pont közül a legjobbat választották ki ellenõrzõ pontnak. Beszélgettünk egy kicsit és mentem tovább. Végre kezdtem bemelegedni. Az elõzõ egyhetes bojlizás után, elég gyér az erõnlétem.


Egész hamar elértem a Géza-pihenõt. Egy kis szintút, majd a kéken ereszkedés az erdészeti aszfaltút felé. A Géza-pihenõnél egy elég hangos csapatot elõztem meg, ezért igyekeztem halló távolon kívülre kerülni. Idõnként azért megálltam virágokat fényképezni. A Pátrácosnál újabb pecsét. Az ásványvizet kihagytam, mert volt elég vizem, s az idõ is kellemesen hûvös. A továbbiakban, a kék jelzésen ballagtam a Vár-völgy felé. Ez a fennsíkon vezetõ út kellemes, bár nem túl látványos. A Vár-völgy viszont annál inkább. A várat kivételesen kihagytam. A parkolóban megkaptam a következõ ellenõrzõ pecsétet, s mentem tovább a szalagozáson. Hamarosan elértem a frissítõ pontot. Ettem egy szelet zsíros kenyeret, ittam kétszer egy korty bort, megkóstolandó, milyen, s mentem tovább. A fehérbor jó, a vörös nem igazán tetszett. A levegõ egyre párásabb, szinte sötét szürke. Jön a hidegfront, ezért az útvonalról letérés elõtt megnéztem a telefonomon a radar képet a meteorológus OMSZ honlapján, belefér-e. Látszott, hogy a Balaton-felvidéken és a Bakonyban már esik, de azért úgy néz ki, megúszhatom esõ nélkül.


A kék háromszögjelzésen meg is kezdtem az újabb kaptatót a Kató-hegy fennsíkjára. Szuszogtam rendesen. Mindezért viszont kárpótolt a hegység peremérõl a kilátás. Sajnos azt is jól láttam, hogy már a Keleti-Bakonyban is esik az esõ. Nézelõdés után gyerünk tovább. A Z+ jelzésen kinyílott õszi kikericset fotózhattam (a Széna-hegyen láttam az elsõ bimbókat), a közelgõ õsz második jeleként. Az elsõ jel, az inkább hiány, az-az a gólyák eltûnése, akik augusztus 20-án plussz/mínusz 2 nap, indulnak el Afrikába, a túra pedig 23-án volt. 20-án bojlizás közben a közelünkben szállt le egy, s olyan 8-10 m-re engedett közel bennünket. Készítettem is pár képet.


A Z+ jelzésen elkezdett szemerkélni az esõ. Újra megnéztem a radar képet. Meglepetés! Csákberényben és közelében 3G érhetõ el a T-Mobilnál, szemben Csókakõvel, ahol csak Edge van. Nagyon jön az esõ, így az újabb kitérõt a hegység peremére kihagytam, s szaporáztam a lépteimet lefelé. Sajnos az út mentén kivágták a fenyvest, így messze nem olyan szép az út, mint elõtte. A Piroska emléknél felírtam az igazolószámot, s begyalogoltam a célba. Sikerült megúszni elázás nélkül. Mire megittam egy kapucsínót, a célt is beköltöztették a teraszról, mert elkezdett szemerkélni. Gyors átöltözés és irány haza. Bodajk után, a Keleti-Bakonyban leszakadt az ég. Végig szakadt az esõ.


Kellemes, könnyû, helyenként látványos, jól szervezett túrán vehettem részt.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 500 Ft-ért színes térképes igazolólapot, emléklapot és kitûzõt kaptunk. Jók a turistajelzések, ennek ellenére végig ki is szalagozták az útvonalat, tehát nem kellett a tájékozódással foglalkozni. A Pátrácosnál szénsavas és szénsavmentes ásványvíz, Csókakõnél a Horváth pincében zsíros-, margarinos- és lekváros kenyér, ásványvíz és kétféle bor, vásárlási lehetõséggel volt az ellátmány.


 

 
 
Vértesi barangolások / Vértesi kerekezésTúra éve: 20142014.08.13 22:35:12

Vértesi Barangolás 25


GPS-el mért távolság: 26,3 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 560 m.


Reggel, elég késõn tudtam csak túrázni indulni. Ahogy közeledtem a Vérteshez, a reggeli köd, alacsony szintû felhõzetté összeállt pamacsai fogadtak. Reménykedtem, hogy ez is így marad, mert jó lett volna a fotózáshoz. Üdvözöltem az ismerõsöket, gyorsan beneveztem, s meg is kezdtem a táv teljesítését. Az útvonal ugyanaz, mint tavaly, meg elõtte, így a tájékozódás nem gond.


Mire fölértem a kitelepítettek emlékmûvéhez, teljesen fölszívódott a reggeli köd. A látási viszonyok jók. Készítettem néhány fotóst, majd „letértem” egy kicsit, a szomszédos uralgó magaslatra, panoráma képet készíteni. Tovább menet, követtem a kék háromszögjelzést, bár a másik irányba meg szalagozás volt. Biztos, ami biztos megnéztem a térképet. A szalag a rövid távok visszatérõ irányát jelezte. Ezen a szakaszon ért utol egy pesti túrázó, aki szintén a 25-ös távot teljesítette. A táv nagyobbik részét együtt tettük meg, jókat beszélgetve. Az Anger-rétig magunk mögött hagytuk a túra leglátványosabb részét. Érdekes, de a virágok zöme is ezen a szakaszon látható. A többi inkább kellemes, jól járható utakkal.


A Géza-pihenõhöz vezetõ kaptató eléggé megizzasztott, de közel sem annyira, mint egy héttel elõtte a Tátika-várhoz vezetõ, pedig akkor kényelmesebb tempóban mentem. Rövid fotós szusszanás után, irány a Pátrácos. A név jelentését, egy ez évi egyesületi túrán tudtam meg. A páfrány helyi, régies megnevezése. Az útelágazásnál ellenõrzõ és frissítõ pont. Ittam egy bögre szódavizet, s gyerünk tovább. A zöld jelzésen kényelmesen haladtunk Szentgyörgyvár felé. Ez a szakasz április elején, az odvas keltike fõvirágzásakor a legszebb. Szabályosan rózsaszínes-fehéres az egész fennsík, négyzetkilométeres nagyságrendben. Nem sokkal Szentgyörgyvár elõtt egy csoportot értünk utol, akik dohányoztak. Futólépésre váltottunk, a minél rövidebb idejû elõzés érdekében. A kék négyszögjelzésen nagyon megszaporodtak elõttünk a túrázók, így csaknem Mindszentpusztáig elõzgettük õket.


Mindszentpusztánál megkaptuk az utolsó ellenõrzõ pecsétet, ismét ittam egy bögre szódavizet, s tempóztunk tovább. A Pap-völgy is kellemes terepet jelent. Gánt elõtt kiérve az erdõbõl, a legelõn, montisok elõztek meg bennünket, a normálisabb fajtából, bár egyikük alig 30 cm oldaltávolsággal elõzött. Itt ismét látványossá válik a túra, de a végére is értünk vele.


A célban megkaptuk az emléklapot és a jelvényt. Ettem egy kis zsíros kenyeret, Méri néni vendéglõjében (volt Vértes vendéglõ) ittam egy kávét és hazafelé vettem az irányt.


Kellemes, könnyû, helyenként nagyon látványos, jól szervezett túrán vehettem részt.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1000/800 Ft-ért szép emléklapot és jelvényt kaptunk. Az Anger-rétnél szódavíz és müzli szelet, Pátrácosnál és Mindszentpusztánál szódavíz, a célban pedig zsíros-, margarinos- és lekváros kenyér, hagyma, savanyúság és paprika krém volt az ellátmány.


 

 
 
Balaton IVV / Veszprém-Balaton túranap (IVV)Túra éve: 20142014.08.06 21:51:30



Balaton IVV 20


GPS-el mért távolság: 21,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 360 m.


Reggel nagyon gondolkoztam, elinduljak-e túrázni, vagy aludjam ki magam, s biciklizzek egyet. Eléggé éreztem a talpam, de azért nem vészesen, s mivel már dél körülre is ígértek zivatarokat, így inkább a gyaloglást választottam. Az is motivált, hogy ahhoz képest, milyen rosszul álltam május elején az Észak-Dunántúl Kupával, most ezzel a túrával már teljesíthetem is. Végül a gyaloglás mellett döntöttem. Gyors készülõdés, és már úton is voltam. Elég hamar megérkeztem. Parkolóhelyet találni már tovább tartott. A rendezõk ott álltak a kiírás szerinti helyen, és útbaigazítottak mindenkit, hogy bezárt a kocsma, ezért a rajtot is áthelyezték az önkormányzathoz. Egyesületi csapatunk már úton volt. A nevezés kicsit tovább tartott a beszélgetés miatt, mint elõzõ nap. Végre úton. A kék jelzés leágazását simán benéztem, illetve a térképet se néztem meg rendesen, így csak két kilométer múlva jöttem rá, hogy ezt eltoltam. Nem örültem neki. Irány vissza. Még így is, GPS segítségével is nehézkesen található meg az ösvény. De végre rajta voltam. Elég jól fogytak a kilométerek. Ekkor eszembe jutott, hoppá, a szendvicseket a hûtõben feledtem, s már esélyem sincs valami kaját venni. Persze azonnal megéheztem. Csak megúszom valahogy eléhezés nélkül. Végül két energiaszelettel és egy Sportszelettel sikerült teljesítenem a távot. A Csákány-hegyre vezetõ kaptató rendesen megizzasztott, bár nem annyira, mint vártam. Az ellenõrzõ ponton megkaptam az elsõ pecsétet, s már mentem is tovább.


A kilátót inkább kihagytam. Eléggé éreztem a talpam, így az elsõ köves lejtõ nem is esett jól. Utána viszont egészen Veszprémfajszig semmi gond. A kellemes utakon jól fogytak a kilométerek. Megelõztem egy-két ismerõs csoportot. A fotózni való sokkal kevesebb, mint elõzõ nap. A P+ jelzés, a vége felé elég nehezen követhetõ. Eddigre kezdett a túra izgalmassá válni, ugyanis Füred felõl menydörgés hallatszott. A francba! Már délelõtt is zivatar van. Viszont ez jelezte, jól döntöttem, hogy a gyaloglást választottam. Az ellenõrzõ ponton megkaptam a pecsétet, s mentem tovább. Egy jó kis kaptatón értem el a kálváriát, ahonnan Pazar a kilátás. Kihasználtam, hogy a Samsung technológiája, utómunka nélkül teszi lehetõvé a panorámakép készítését, így készítettem is ilyet. A jó kilátás viszont azt is megmutatta, merre van a zivatar. Reménykedtem, hátha megúszom, mert érzésem szerint déli irányba mozdult el. Azért, ha megnéztem volna a telefonomon, az interneten a meteorológiai radar képet, valószínûleg nyugodtabban megyek tovább.


Mindössze annyi elõkészületet tettem, hogy a hátizsák alsó rekeszébõl fölülre pakoltam át az esõkabátot. A túra hátralévõ szakasza kellemes, de nem igazán látványos. Egy helyen, térképnézegetés közben rosszul léptem, s nagyon elkezdett fájni a sarkam, pedig már abban reménykedtem, megúszom talpbetét csere nélkül. Az utolsó ellenõrzõ ponton le is cseréltem. A forrásból feltöltöttem az ivózacskót vízzel, s mentem tovább. Kisvártatva elértem azt a szakaszt, ahol már reggel jártam. Ettõl kezdve gyorsan beértem a célba. Átvettem a kitûzõt, viszont az emléklap már elfogyott. Különösebben nem zavart. Gáborék nem akarták elhinni, hogy teljesítettem az idei ÉDK kiírást, úgyhogy õk is megszámolták az igazoló lapon a pecséteket.


Visszasántikáltam a kocsihoz, átöltöztem, a közeli büfében ittam egy kapucsínót, s hazafelé vettem az irányt.


Kellemes, könnyû, de nem túl látványos túra.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 500/400 Ft-ért itiner töredékes fekete-fehér, térképvázlatos igazolólapot (saját térkép elengedhetetlen), emléklapot és kitûzõt kaptunk. Veszprémfajszon és a célban hideg ásványvíz volt az ellátmány. A célban ezen felül, induláskori megrendeléssel, jutányos áron gulyást lehetett kapni.


 
 
Tátika-ReziTúra éve: 20142014.08.06 21:50:16



Tátika-Rezi hosszú két várút.


GPS-el mért távolság: 48,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1015 m.


Reggel, szokásomnak megfelelõen a rajtidõ elején érkeztem Zalaszántóra. Gyors készülõdés és nevezés. Mivel a lúdtalpbetéthez szoktatást félbeszakítottam egy hónapra, így hosszas latolgatás után döntöttem csak a hosszú táv mellett. Meglátom, hogy bírja a talpam. 06.20-kor, a ködöt leszámítva, még viszonylag kellemes idõben kezdhettem meg a táv teljesítését. Nem számoltam túl jó látási viszonyokkal. Ehhez képest, rögvest az elsõ kilátó ponton, a Szent Donát kápolnánál remek kilátás várt, ahogyan itt-ott kiemelkedtek hegyek és fák a ködbõl. Még a fotózás alatt elkezdett feloszlani a köd, s lehetett a mélyebben fekvõ területekbõl egyre többet látni. Számomra,alföldi származásúként, bár már 32 éve élek a Dunántúlon, fantasztikus ez a fajta látvány. Frissen talpaltam tovább, s a majd végig emelkedõ úton, csakhamar elértem a Sztupához, ahol megkaptam az elsõ ellenõrzõ pecsétet. Beszélgettünk egy kicsit. Néhány a közlekedésre, illetve a közlekedési rendõrökre vonatkozó kérdésben nem értettünk egyet. Megérkezett Gábor, majd Zoli, s gondolom felmentek a Sztupára is, amit én kihagytam. Mentem tovább. Amíg erdõben vezetett az út, addig igazán kellemes volt, azonban számomra érthetetlen módon, letért a szalagozás az OKT-ról, s egy jócskán lucskos, magas füves úton értük el az országutat. Igazán indulhattam volna késõbb, hogy kisebb legyen a lucsok. Késõ bánat.


Szerencsére hamar letérhettem az aszfaltról, s megkezdõdött a Tátika várához vezetõ tikkasztó kaptató. Eddigre elég meleg is lett, ráadásul a páratartalom 90 % körüli. Folyt a víz rólam rendesen, de végül csak letudtam a nagyjából 150 m szintet, s a várban megkaptam a következõ pecsétet. A hátizsákot letettem, s szétnéztem a várban, jó néhány fotót készítve, hiszen a kilátás remek. Kiválóan látszott a távolban a következõ pont, a Rezi vár. Zoliékkal együtt ereszkedtünk le a hegyrõl. Egy darabig együtt haladtunk, aztán a sok fotósmegállóm, és a rosszabb állóképességem miatt leszakadtam. Elõtte azonban egy vegyes, kecske- és birkanyájban, idei õzgida harapdálta a füvet, de nem akart fotómodellkedni. Valószínûsítettük, hogy a nyájban nevelkedett.


Nyílt terepen ballagtunk ugyan, de a szép kilátás miatt, egy csöppet sem volt unalmas. A Rezi várba vezetõ kaptató elején levetettem egy pólót, s egy keskenyre szabott csõsál darabot tettem föl, homlokpántként. Bejött. A bõ kétszáz méteres szintû kaptatón, nem kellett törölgetnem a homlokomról az izzadságot, pedig nagyon izzasztó volt. Fölérve, a vár elõtti pihenõhelyen megkaptam az újabb pecsétet, s mivel már egyébként is fontolgattam, hogy meg kéne ennem egy szendvicset, ettem egy szelet zsíros kenyeret, s ittam egy kis szörpöt. Eddigre elõkerültek a várnézésbõl Zoliék. Õk mentek tovább, én pedig irányba vettem a várat (ez a 380 m-es kitérõ nincs benne a 48,1 km-ben). A kilátás, a párásság ellenére is pazar. Mentem tovább. Az elsõ lejtõt leszámítva, a jó utakon gyorsan fogytak a kilométerek. A falu elõtt nem sokkal elfogyott a vizem. Reziben, a kocsmában feltöltöttem vízzel, ittam egy alkoholmentes sört és a pecsételés után mentem tovább.


A kék jelzésen közeledtem Zalaszántóhoz, de nem sokkal elõtte letértem a jelzésrõl és szalagozáson haladtam, egy kukoricaföld széli dzsindzsában, illetve a kukoricásban. Istenátka egy szakasz volt. Ha ez a túra, kukoricatörés közeli idõpontban lett volna, itt fel is adtam volna, mivel allergiás vagyok a kukorica porra. Almás melletti, kiváló murvás útra tértem rá, majd annak sarkánál egy elég rossz földútra, amin végül elértem Vindornyalakot. Nagyrészt aszfalton értem Vindornyaszõlõs közelébe, ahonnan elvileg turistajelzésnek kellett volna lennie. Sokáig nem láttam egyet sem. A kõbánya elõtti aszfaltúton jelent meg, s ettõl kezdve követhetõ is. Eddigre, három dolog lett egyértelmû a számomra. 1: a táv bõven több lesz, mint ami az itinerben szerepel (43,3 km), 2: A talpam nem fogja végig bírni az új lúdtalpbetéttel, 3: túl sok idõt töltöttem fotózással és a hosszabb táv miatt ki fogok csúszni a 11 órás szintidõbõl. A forrásnál kihasználtam a pad adta lehetõséget, és 39 km után lecseréltem a talpbetétet, az ivózacskómban kicseréltem a vizet. Jobb ízû, mint a Rezi klóros (az ivózacskó sajnos nagyon kiemeli a klór, meg minden egyéb idegen ízt). Rezitõl, egészen a bánya elõtti letérésig, nagyon monoton az út (nehéz rajta ébren maradni), attól kezdve viszont végig kellemes. A Vadlány-lik-barlanghoz vezetõ letérésnél, meglepetésemre Zoliék jöttek szembe. Azt hittem, sokkal elõrébb járnak. Megviselte õket a párás meleg. A barlangnál megint csak Enikõ adta az ellenõrzõ pecsétet, miközben egy szender a kézfejét használta pihenõhelyként (szendergett a szender). Mivel elõtte töltöttem föl forrásvízzel az ivózacskómat, így csak egy müzliszeletett ettem meg, ásványvizet nem kértem, pedig alaposan fölpakoltak belõle, s mondták, hogy a Bazaltutca végébe is raktak le egy kartonnal, az elõzõ évek kérése alapján. Szûk szintidõ ide, vagy oda, a Bazaltutcában gyakran megálltam fotózni. Nem lehet csak úgy rohanni. Ettõl kezdve jó minõségû utakon talpaltam a cél felé. Meglepõ volt, de murvás út moha borítása, az elõzõ napok esõi és a magas páratartalom miatt csúszott, mint a jég. Igen csak figyelni kellett. Végül, olyan tizenegy és fél óra alatt beértem a célba. Átvettem az emléklapot és a kitûzõt, s a sajgó talpaimon hazafelé vettem az irányt. A kocsihoz menet, két, szintén bicegõ túrázó tõlem kérdezte, mennyi volt a táv, mert az egyik rendezõ azt mondta nekik, hogy 48 km-t mértek a szalagozáskor. Megerõsítettem, hogy nekem is akörüli eredmény jött ki, s a szint is több, mint a kiírásban. Ezt nem lett volna rossz, még az indulás elõtt mondani.


Jórészt kellemes túra volt, szerencsére nem túl meleg idõben (bár az emelkedõk alaposan befûtöttek). A hosszú táv egy szakasza nagyon monoton, ráadásul a szervezõk, most is hadilábon álltak a térképpel. Ha ez nem lenne ilyen gyalázatos, akkor azt mondanám, hogy kiváló túrán vehettem részt.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1000/900 Ft-ért itineres, szürkeárnyalatosnak nevezett térképes (a valójában a sokszori rossz minõségû fénymásolástól fekete-fehér, használhatónak nehezen nevezhetõ) igazolólapot (saját térkép elengedhetetlen) jó szalagozást, emléklapot és kitûzõt kaptunk. Tátika várában és a Vadlány-lik-barlangnál müzli szelet, a Rezi várnál zsíros- és margarinos kenyér (lehet, hogy volt lekváros- és mogyorókrémes is, csak nem figyeltem igazán), hagyma, kétféle szörp, a Vadlány-lik-barlangnál kétféle ásványvíz, a Bazaltutca végén szénsavas ásványvíz, a célban pedig szörp volt az ellátmány.


 

 
 
Tátika-ReziTúra éve: 20142014.08.06 21:50:01



Tátika-Rezi hosszú két várút.


GPS-el mért távolság: 48,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1015 m.


Reggel, szokásomnak megfelelõen a rajtidõ elején érkeztem Zalaszántóra. Gyors készülõdés és nevezés. Mivel a lúdtalpbetéthez szoktatást félbeszakítottam egy hónapra, így hosszas latolgatás után döntöttem csak a hosszú táv mellett. Meglátom, hogy bírja a talpam. 06.20-kor, a ködöt leszámítva, még viszonylag kellemes idõben kezdhettem meg a táv teljesítését. Nem számoltam túl jó látási viszonyokkal. Ehhez képest, rögvest az elsõ kilátó ponton, a Szent Donát kápolnánál remek kilátás várt, ahogyan itt-ott kiemelkedtek hegyek és fák a ködbõl. Még a fotózás alatt elkezdett feloszlani a köd, s lehetett a mélyebben fekvõ területekbõl egyre többet látni. Számomra,alföldi származásúként, bár már 32 éve élek a Dunántúlon, fantasztikus ez a fajta látvány. Frissen talpaltam tovább, s a majd végig emelkedõ úton, csakhamar elértem a Sztupához, ahol megkaptam az elsõ ellenõrzõ pecsétet. Beszélgettünk egy kicsit. Néhány a közlekedésre, illetve a közlekedési rendõrökre vonatkozó kérdésben nem értettünk egyet. Megérkezett Gábor, majd Zoli, s gondolom felmentek a Sztupára is, amit én kihagytam. Mentem tovább. Amíg erdõben vezetett az út, addig igazán kellemes volt, azonban számomra érthetetlen módon, letért a szalagozás az OKT-ról, s egy jócskán lucskos, magas füves úton értük el az országutat. Igazán indulhattam volna késõbb, hogy kisebb legyen a lucsok. Késõ bánat.


Szerencsére hamar letérhettem az aszfaltról, s megkezdõdött a Tátika várához vezetõ tikkasztó kaptató. Eddigre elég meleg is lett, ráadásul a páratartalom 90 % körüli. Folyt a víz rólam rendesen, de végül csak letudtam a nagyjából 150 m szintet, s a várban megkaptam a következõ pecsétet. A hátizsákot letettem, s szétnéztem a várban, jó néhány fotót készítve, hiszen a kilátás remek. Kiválóan látszott a távolban a következõ pont, a Rezi vár. Zoliékkal együtt ereszkedtünk le a hegyrõl. Egy darabig együtt haladtunk, aztán a sok fotósmegállóm, és a rosszabb állóképességem miatt leszakadtam. Elõtte azonban egy vegyes, kecske- és birkanyájban, idei õzgida harapdálta a füvet, de nem akart fotómodellkedni. Valószínûsítettük, hogy a nyájban nevelkedett.


Nyílt terepen ballagtunk ugyan, de a szép kilátás miatt, egy csöppet sem volt unalmas. A Rezi várba vezetõ kaptató elején levetettem egy pólót, s egy keskenyre szabott csõsál darabot tettem föl, homlokpántként. Bejött. A bõ kétszáz méteres szintû kaptatón, nem kellett törölgetnem a homlokomról az izzadságot, pedig nagyon izzasztó volt. Fölérve, a vár elõtti pihenõhelyen megkaptam az újabb pecsétet, s mivel már egyébként is fontolgattam, hogy meg kéne ennem egy szendvicset, ettem egy szelet zsíros kenyeret, s ittam egy kis szörpöt. Eddigre elõkerültek a várnézésbõl Zoliék. Õk mentek tovább, én pedig irányba vettem a várat (ez a 380 m-es kitérõ nincs benne a 48,1 km-ben). A kilátás, a párásság ellenére is pazar. Mentem tovább. Az elsõ lejtõt leszámítva, a jó utakon gyorsan fogytak a kilométerek. A falu elõtt nem sokkal elfogyott a vizem. Reziben, a kocsmában feltöltöttem vízzel, ittam egy alkoholmentes sört és a pecsételés után mentem tovább.


A kék jelzésen közeledtem Zalaszántóhoz, de nem sokkal elõtte letértem a jelzésrõl és szalagozáson haladtam, egy kukoricaföld széli dzsindzsában, illetve a kukoricásban. Istenátka egy szakasz volt. Ha ez a túra, kukoricatörés közeli idõpontban lett volna, itt fel is adtam volna, mivel allergiás vagyok a kukorica porra. Almás melletti, kiváló murvás útra tértem rá, majd annak sarkánál egy elég rossz földútra, amin végül elértem Vindornyalakot. Nagyrészt aszfalton értem Vindornyaszõlõs közelébe, ahonnan elvileg turistajelzésnek kellett volna lennie. Sokáig nem láttam egyet sem. A kõbánya elõtti aszfaltúton jelent meg, s ettõl kezdve követhetõ is. Eddigre, három dolog lett egyértelmû a számomra. 1: a táv bõven több lesz, mint ami az itinerben szerepel (43,3 km), 2: A talpam nem fogja végig bírni az új lúdtalpbetéttel, 3: túl sok idõt töltöttem fotózással és a hosszabb táv miatt ki fogok csúszni a 11 órás szintidõbõl. A forrásnál kihasználtam a pad adta lehetõséget, és 39 km után lecseréltem a talpbetétet, az ivózacskómban kicseréltem a vizet. Jobb ízû, mint a Rezi klóros (az ivózacskó sajnos nagyon kiemeli a klór, meg minden egyéb idegen ízt). Rezitõl, egészen a bánya elõtti letérésig, nagyon monoton az út (nehéz rajta ébren maradni), attól kezdve viszont végig kellemes. A Vadlány-lik-barlanghoz vezetõ letérésnél, meglepetésemre Zoliék jöttek szembe. Azt hittem, sokkal elõrébb járnak. Megviselte õket a párás meleg. A barlangnál megint csak Enikõ adta az ellenõrzõ pecsétet, miközben egy szender a kézfejét használta pihenõhelyként (szendergett a szender). Mivel elõtte töltöttem föl forrásvízzel az ivózacskómat, így csak egy müzliszeletett ettem meg, ásványvizet nem kértem, pedig alaposan fölpakoltak belõle, s mondták, hogy a Bazaltutca végébe is raktak le egy kartonnal, az elõzõ évek kérése alapján. Szûk szintidõ ide, vagy oda, a Bazaltutcában gyakran megálltam fotózni. Nem lehet csak úgy rohanni. Ettõl kezdve jó minõségû utakon talpaltam a cél felé. Meglepõ volt, de murvás út moha borítása, az elõzõ napok esõi és a magas páratartalom miatt csúszott, mint a jég. Igen csak figyelni kellett. Végül, olyan tizenegy és fél óra alatt beértem a célba. Átvettem az emléklapot és a kitûzõt, s a sajgó talpaimon hazafelé vettem az irányt. A kocsihoz menet, két, szintén bicegõ túrázó tõlem kérdezte, mennyi volt a táv, mert az egyik rendezõ azt mondta nekik, hogy 48 km-t mértek a szalagozáskor. Megerõsítettem, hogy nekem is akörüli eredmény jött ki, s a szint is több, mint a kiírásban. Ezt nem lett volna rossz, még az indulás elõtt mondani.


Jórészt kellemes túra volt, szerencsére nem túl meleg idõben (bár az emelkedõk alaposan befûtöttek). A hosszú táv egy szakasza nagyon monoton, ráadásul a szervezõk, most is hadilábon álltak a térképpel. Ha ez nem lenne ilyen gyalázatos, akkor azt mondanám, hogy kiváló túrán vehettem részt.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1000/900 Ft-ért itineres, szürkeárnyalatosnak nevezett térképes (a valójában a sokszori rossz minõségû fénymásolástól fekete-fehér, használhatónak nehezen nevezhetõ) igazolólapot (saját térkép elengedhetetlen) jó szalagozást, emléklapot és kitûzõt kaptunk. Tátika várában és a Vadlány-lik-barlangnál müzli szelet, a Rezi várnál zsíros- és margarinos kenyér (lehet, hogy volt lekváros- és mogyorókrémes is, csak nem figyeltem igazán), hagyma, kétféle szörp, a Vadlány-lik-barlangnál kétféle ásványvíz, a Bazaltutca végén szénsavas ásványvíz, a célban pedig szörp volt az ellátmány.


 
 
Várak a VértesbenTúra éve: 20142014.07.02 21:51:40

Várak a Vértesben 44-es táv


GPS-el mért távolság: 46,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1020 m.


Töprengtem egy sort, mielõtt eldöntöttem, melyik túrát válasszam hétvégére. A Kõris körül extrém és a montis táv túl sok lett volna a nullára írt állóképességemnek, a normál távot rövidellettem (az Észak-Dunántúl Kupával is jól állok), így végül is a vértesi túrát választottam, mint középutat, bár itt meg a szintidõhöz szükséges 4,4 km/h-s átlagsebesség volt a riasztó, ami aztán ráadásul 4,66 km/h-nak bizonyult. A túrát azzal is bonyolítottam, hogy új típusú lúdtalpbetétet próbáltam ki, aminek 3-4 hét a megszokási ideje, én pedig két és fél napja kaptam meg.


A szûk indítási ablak miatt igyekeztem korán Oroszlányba érni, ami sikerült is. Negyed hét körülre beneveztem, s neki vágtam a távnak. A városból hamar kiértem, majd kisvártatva letérhettem az aszfaltútról is. Oroszlány környékén még nem gyalogtúráztam a Vértesben, csak montival jártam erre, és a sok homokút miatt nem szeretem. Gyalog azért nem olyan rossz. Az itiner szerint, Majk-nál át kellett térni a sárga jelzésrõl a pirosra. A gond csak az, hogy a két jelzés nem találkozik. Ahogy én is, úgy az elõttem indulók is benézték ezt, csak nekem szerencsém volt, mert alig 50 m után kiderült, a szembejövõ túrázóktól. Õk nagyobb kitérõt tettek. Amikor a piroson, az csákvári út után kiértünk az erdõbõl, szép volt a kilátás. Fotózás terén igyekeztem magam visszafogni, a szûk szintidõ miatt, de azért elég gyakran álltam meg. Vértessomlón jó páran levágták a piros jelzés eléggé fölösleges kanyarját. Mivel pontos távot szerettem volna kapni, ezért mentem a jelzésen. Sajnos a piros jelzés faluból kivezetõ szakasza biciklivel nehezen járható, hol a homok, hol a szétmosás miatt. A kék jelzésre történõ áttéréstõl kezdve, egészen Új-Mindszentig ismert terepen talpaltam. Vitányvár elõtt megnéztem a térképet, melyik úton visz föl a várhoz. Mivel nem volt kötelezõ haladási irány, ezért a zöld romjelzésen mentem föl, mert a meredeksége miatt fölfelé könnyebb. Lefelé már estem rajta. Jól választottam, mert bõven a vár elõtt meglett a felírandó jelszó. Trükkös elhelyezés. Akik a könnyebb úton akartak menni oda-vissza bukták a partit. Elég idegesítõ lehetett a várban keresgélni a jelzést.


Mentem tovább. A Gráciák-bérceinek kilátópontját, majd késõbb a Zsigmond-követ is kihagytam, a szûk szintidõ miatt. A Szép Ilonka-forrás hamar megvan, bár azt, hogy foglalt medencés jellegû forrás, azt már a túra elején beírhattam volna. Egy korábbi tarvágás és kerítés miatt a piros jelzésre visszajutni nem olyan egyszerû. Jelzés szinte sehol, ráadásként méhkaptárak közelében vezetett az út, amit éppen piszkált a méhész, alaposan beöltözve. Várgesztesen teletöltöttem az ivózacskómat, majd a kocsmában ittam egy kis tonikot és irány a vár. Eddigre elégelte meg a talpam az új lúdtalpbetétet, tehát lecseréltem a régire. Micsoda fapados érzés volt a régit használni! A vár elõtt ismét kispistázó ellenesen helyezte el a jelszámot a szervezõ. Aki levágta az aszfaltút kanyarját, az nem találta meg a jelzést. Fölmentem a várhoz is, bár fölösleges, mivel be van zárva.


Az OKT-n montisok jöttek szemben. Beszélgettünk egy-két percig, merre menjenek. A fennsíkról levezetõ szakaszig kellemes az út. Ezt a szakaszt viszont nagyon szétmosta a víz. Utoljára, a Vérteskozma MTB-n (két-három évvel ezelõtt), még simán tekerhetõ volt fölfelé, most ki van zárva, hogy fel tudjak tekerni rajta. Kõhányás elõtt voltak is biciklit toló túrázók. Kõhányáspusztán újabb pecsét. Bélyegzõ párna nincs, de azért csak sikeredett a pecsét. Ezt viszont csalódás követte. A kút használhatatlan. Szerintem szétszedték, mert a nem ivóvíz felirat senkit, köztük engem sem tartott vissza. Eddig semmi bajom sem lett attól a víztõl. Ha esetleg erre a kútra számítva kevesebb vizet töltök a zacskóba Várgesztesen, akkor a kiszáradás miatt lett volna bajom ebbõl a kútból. Az Oroszlánkõ váráig, Oroszlányi túrázóval mentem együtt. A jelzés, a vár legmagasabb pontján. Fölírtam, s mentem tovább. A Som-hegynél eléggé benõtt az út. Az egyetlen emberes ellenõrzõ pont nem Szentgyörgyvárnál volt, hanem már Mindszentpusztánál belebotlottunk. Sõt nem csak pecsétet, de az oklevelet és a kitûzõt is itt kaptuk meg. Ettõl kissé morcos lettem, hiszen így semmi értelme a szintidõnek. Nyugodtan tehettem volna kitérõket, a kilátópontokra. Ezután viszont már nincs ilyen lehetõség. Mindegy szaporán ballagtam tovább. Többször is leírtam már, hogy kellõ oda nem figyeléssel, bárhol el lehet keverni az útvonalról. Ez most nekem is sikerült. Mivel a következõ pontnak Szentgyörgyvár volt beírva és nem kevésszer jártam erre, be is mentem oda, s csak ott jöttem rá, a térképet megnézve, hogy a pont nem ott lett kijelölve, hanem a kék négyszögjelzés és a zöld elágazásánál Szentgyörgyvár elõtt. No mindegy. Jelzetlen úton átvágtam a tervútra (a többlet távot levontam), s rátértem a piros jelzésre. No ezt a piros jelzésen vezetõ szakaszt igazán rühellem biciklivel. „Jó” mély homokút. A Dobai bánya helyén lévõ tó a kifolyóig tele volt. Ilyennek még sohasem láttam. Kifejezetten szép. Kicsit késõbb, próbaképpen visszavettem az új lúdtalpbetétet, milyen lesz. Kb. két kilométerig jó, de nekem még öt volt hátra, így az utolsó három nem esett jól. Ráadásul ez a túra legkevésbé szép része. Végül visszaértem a vasútállomáshoz, az-az a célba. Sajnos az igazoló lapon nem szerepelt az indulási idõ, de sacc/kb tíz és félóra alatt teljesíthettem a távot. Az biztos, hogy nem voltam belül a szintidõn.


A túra, az elsõ 4 és az utolsó 5 km-t leszámítva igazán kellemes terepen vezet. A várakhoz vezetõ emelkedõk alaposan megszuszogtatják az embert. Az automata pontok jól kerültek elhelyezésre. Az itiner viszont lehetett volna pontosabb.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 500 Ft-ért szürkeárnyalatos cartographia-s térkép (saját térkép nem árt), várleírásokat tartalmazó igazolólapot, némi itinernek nevezett táblázattal, ami két helyen félrevezetõ, oklevelet, és kitûzõt kaptunk.


 

 
 
Soproni IVV túraTúra éve: 20142014.06.18 21:42:15

 


Sopron IVV túra 17-es táv


GPS-el mért távolság: 19,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 485 m.


Ismét elég korán értem a rajt helyére. A nevezés sem tartott sokáig, s már úton is lehettem. Még az elõzõ naphoz képest is csípõs a reggel. A rajt után rögvest átküld a fõút túloldalára az itiner, majd a következõ sarkon térhettünk vissza. Szokás szerint, a városban igen gyérek a jelzések. Az elsõ ellenõrzõ pont hamar meg lett, bár elég jól elbújtak, viszont szóltak, hogy õk az EP. Pecsételés után, ha nem szólnak, az itiner és a térkép szerint elmentem volna egyenesen. Így jobbra tértem egy jelzetlen útra, s azon szuszogtam ki magam a bemelegítõ emelkedõ után. Kb. 200 m-t követõen, a GPS mutatta, hogy jó irányba haladok, de az nem stimmel az itinerrel. Késõbb rájöttem, hogy nem azt a részét kellett volna használnom. Elég rosszul voltak a három táv elválasztva az itineren, s mindig keresni kellett, éppen melyik rész vonatkozik a 17-es távra. Ehelyett inkább csak a GPS track-et hasonlítottam össze a térképpel.


Végre kiértem a városból, azonban sajnos a turistajelzések ezután sem lettek sokkal jobbak. Például Y elágazás közepén van a jelzés, s további nem látható. Akármelyik irányt jelölheti. Elsõ alkalommal el is mentem a rossz ágon. Szerencsére ugyanoda vitt, mint a jelzés. Lehet, hogy 20 m-el kevesebbet mentem. Az emelkedõ ellenére is kellemes a terep. A Károly-magaslat parkolójában kapom a következõ pecsétet, s gyerünk tovább. A Bögre-forrásig semmi gond, azt leszámítva, hogy magát a forrást nehezen találtam meg. Eléggé eldugott helyen található. Utána megint nagyon kellett figyelni, merre tovább. Utolér egy túrázó, s menten a rossz irányba akar indulni. Mivel az itiner hozzávetõleges távolságokat sem tartalmazott, így nagyon észnél kellett lenni. A menj egyenesen az XY jelzésen, jelenthetett 50 m-t is és 3 km-t is. Itt éppen igen rövid szakaszokat jelentett. Az egykori mûszaki zár vonalán találtam néhány szem áfonyát. Alaposan belassultam. Három társaság el is ment mellettem. Sajnos ez már csak az utóérés. Normál esetben ilyenkor van a fõérés idõszaka. Nem is találtam sokat.


A 3. EP-n fölírom a számot, s már megyek is tovább. Eseménytelen, de kellemes úton értem vissza a 2. EP-hez. Újabb pecsételést követõen irányba vettem a Károly magaslatot, ahol a büfében vettem egy jégkrémet. Lefelé menet a sípályától szép a kilátás. Készítek is néhány fotót. Leérve az aljába kezdõdik a városi szakasz. A Sörház-dombi-kilátóba fölmentem a pecsételés után. Remek a kilátás. El is dõlt, a Taródi-várat meg kell néznem közelebbrõl. Továbbindultam, s egy fiatal túratárssal együtt tettük meg a hátralévõ szakaszt, kisegítve egymást, ha valamelyikünk rossz felé akart menni. Erre a szakaszra a 10-es és a 17-es távra tettem volna még egy EP-t, mivel ugyanarra a pontra érnek ki mint a 6-os táv, csak bõ háromszor akkora távon. Beértem a célba. Leigazoltam, megkaptam a pecsétet az Észak-Dunántúl Kupához is, és amilyen rosszul álltam másfél hónapja, most olyan jól állok. Ezzel 7 túrám van, s megvan mind az öt megye. Már csak egy túra hiányzik, és idén is megvan a teljesítés. Átvettem az emléklapot és a kitûzõt, s Pest felé vettem az irányt.


Az idõjárás kedvezett a túrának. Szép tiszta, bár kissé csípõs idõ volt végig. A túra elég látványos, és nem is nehéz. A tájékozódás viszont kissé nehézkes. Néhol kereszteztük a vasfüggöny sífutó útvonalat. Elég csalános.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 450 Ft-ért színes térképes igazoló lapot (saját térkép nem árt), itinert, kitûzõt és emléklapot kaptunk.

 
 
10 TemplomTúra éve: 20142014.06.18 21:37:27

 


6 templom


GPS-el mért távolság: 17,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 385 m. Az értékek nem mérvadók, mivel a túrán nem volt kötött útvonal. Mindössze azt jelöli, mennyit mentem.


Délutáni programom miatt csak a 6 templomot tudtam bevállalni, mivel délután két órára haza kellett érnem. Szokatlan módon, sehol egy parkoló autó Óbudaváron, bár az is igaz, másodikként neveztem be. Az útfelújítás miatt nem könnyû lemenni az útpadkára.. A leírt helységnevek alapján, már elõzõ nap kialakult bennem a körülbelüli útvonalterv. Megnézve a térképet, illetve a fõszervezõ által bekarikázott templomokat, készen is volt, merre megyek. Elõször Mencshelyen gyûjtöttem be a pecsétet, majd a piros jelzésen elindultam Dörgicsére. Csatlakozott hozzám egy pesti sporttárs, így a Herendi templomromig együtt talpaltunk. Egy pontról remek kilátásnyílt a Gulácsra, a Tóti-hegyre és a Hegyestûre. A túra során gyakran használtam GPS-es segítséget, mivel ezen a részen a turistajelzések igencsak hiányosak, így mindjárt a Halom-hegyen is. Jelzés hiányában egyenesen mentünk (ahogy ezt tanítják is a tájékozódásnál, ha nincs jellegzetes tájékozódási pont), mivel azonban gyanús volt a dolog így alig 100 m után megnéztem a GPS-t, s irány vissza.


Dörgicsén a templomrom tornya már messzirõl látszott, de ez nem sokat segített a megtalálásában, az viszont igen, hogy része volt a Régi templomok nyomában teljesítménytúrának. Mivel ketten voltunk, hamar meglett, a négy lámpa közül melyiknél van a pecsét (természetesen az utolsónál). A faluból kiérve jó kis kaptató következett, zömmel kellemes erdõben, a Balázs-tetõre. Egy helyen az úton, zöld színû kék fejû gyík sütkérezett a napon, s hajlandó volt hosszasan modellt állni. A fák közül kibukkanva gyorsan megleltük a romot. Újabb pecsét, fényképezés és irány a Herendi templomrom. Mivel sokadjára jártam erre, gyorsan meglett. Jelzés nélkül, könnyen elmegy mellette az ember, mivel a csekély falmaradvány megbújik egy kis facsoportban. Pecsételés után szétváltak útjaink, õ ment Szentantalfára, én pedig irányba vettem Szentjakabfát. Ezt az irányba vételt néha szó szerint értettem, s az erdõ sarkától átvágtam a legelõn az aszfaltútig, majd a következõ kanyarig, csökkentendõ az aszfaltos szakaszok mennyiségét. Mivel a telefonom új firmware-t töltött le kipróbáltam, vajon kijavították e a koreaiak a világos virágoknál, napsütésben, makrófotózásnál tapasztalható beégést. Hát nem. Semmi változás. Ez van.


Szentjakabfán hamar megleltem a pecsétet. A legrövidebb úton indultam Óbudavárra. A szõlõk mellett a térképek szerint elfogyott az út, bár a valóságban még vezetett tovább. Én inkább átvágtam az elhanyagolt legelõn. Késõbb rájöttem, ha tovább megyek, megúszhattam volna a helyenként mellig érõ füvet. Mindegy. Lényeg, hogy Óbudavár elõtt pár száz méterre kiértem az aszfaltra, bár még le-le tértem róla a fényképezés kedvéért. Óbudaváron egy kicsit lassabban lett meg a pecsét, de meglett. Nem maradt más hátra, mint besétálni a célba. Átvettem a kitûzõt, az emléklapot, megettem a virslit, s irány haza.


Pápán a barátomékkal irány megnézni a streetfighter motor show-t. Kipróbálhattam a „telefonom” videókészítési lehetõségeit is. Várakozáson felüli a képminõség. Az autófókusz videózásnál is meglepõen gyors. Zoomolás után is egy másodperc alatt újra éles a kép. A maximális optikai zoomnál (240 mm-es kisfilmes fókusztávolságnál) is bemozdulási életlenség nélküli videót lehet készíteni, kiváló képminõséggel. Mivel a fõ helyszíntõl elég távol voltunk, sokat használtam a maximális, vagy azt megközelítõ optikai zoomot. Voltak olyan momentumok, amit csak a videón láttunk, élõben a távolság miatt észre sem vettünk. Nekem viszont van még mit tanulnom a videózás területén.


Kellemes, a terepviszonyokat tekintve könnyû túra, amely a hûvöskés idõnek és a tiszta levegõnek köszönhetõen igencsak látványos volt. A kedvenceim közé tartoznak ezek a túrák, ahol én határozhatom meg az útvonalamat az ellenõrzõ pontok között. Sok ember számára viszont nehezítõ tényezõt jelentenek az erõsen felújításra szoruló turistajelzések. Nekem ezen sokat segített a GPS és az arra, a turistautak.hu-ról feltöltött térkép.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1000/900 Ft-ért színes térképes igazoló lapot (saját térkép nem árt), kitûzõt és emléklapot kaptunk. A rajtnál gyümölcs, és aki él vele, annak pálinka, a célban virsli és ásványvíz volt az ellátmány.


 

 
 
Négyszögletes Kerekerdő 55/40/25Túra éve: 20142014.06.03 19:59:51

 


Négyszögletes Kerekerdõ 40


GPS-el mért távolság: 40,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 660 m. A valóságban 44,1 km-t mentem, de a késõbb említett kitérõket levontam.


A szokásosnál kicsit késõbb értem Padragra, de még a rajt közelében le tudtam parkolni. A nevezés is gyorsan megtörtént. Jó sok ismerõssel találkoztam, a rendezõket is beleértve. Egész úton fontolgattam, a 25-ös, vagy a 40-es távra nevezzek, a Nagy Gáspár emléktúrán összeszedett vízhólyagok miatt. A bakancs megvásárlása óta elõször a bakancs eredeti talpbetétjét használtam, a lúdtalpbetét helyett. Leginkább ezért ingadoztam. Végül a 40-es távot választottam. Nem kellett volna. A 25 is untig elég lett volna a talpamnak. Szép, bár elég hûvös idõben kezdhettem meg a túrát. A hideg szél, változó erõsséggel, de egész nap kitartott, viszont a látástávolság remek. Ezen a túrán ez fontos, hiszen elég sokat megy nyílt terepen, ahol számít a látvány, márpedig a Balaton-felvidék, a Keszthelyi-hegység és a Bakony is csodálatos.


A lakott területrõl kivezetõ szakaszt gyorsan letudtam, s már közelítettem is a Padragi-sziklákat. Idén, pont a 40-es táv miatt, meg a gyenge állóképességem miatt kihagytam a kilátót, pedig most megérte volna. A sziklák szépek. A tövükben Gáborék pontõrködtek. Megkaptam a pecsétet, beszélgettünk egy kicsit. Valahogy a tarvágásokra terelõdött a szó, s az ott beszélgetõ túrázóról kiderült erdészmérnök végzettségû. Nemsokára utol is ért, egy fotós megállómnál, s a továbbiakban, csaknem a Négyszögletes Kerekerdõig együtt ballagtunk, és kaptam egy kis erdészeti képzést. Örülök az ilyen beszélgetéseknek. Szeretek új információkat szerezni, illetve megismerni mások álláspontját. A tarvágások kérdésében is szelídült a véleményem, még ha nem is jutottunk teljes konszenzusra.


A Pityer-dombtól kezdve remek a kilátás. Egy fotós megállóban Zoli ért utol. Mint kiderült, az erdészmérnökkel tervezték együtt megtenni az 55-ös távot. Régen túráztunk együtt, így gyorsan megbeszéltük, ki hogy van, mit tervez. Engem a Budapestre történt számûzetésem, õt egy derék probléma akadályozta idén a túrázásban.


Fotózásnál meglepõdtek, hogy amivel fényképezek, az nem fényképezõgép, hanem telefon, azon meg pláne, hogy ez gyári eszköz. Közben szépen közeledtünk a túra Atibor-hegyen található névadójához. Rengeteg a virág. Jó sok makró képet készítettem. Elõkerült a gép egy ezzel kapcsolatos szoftverhibája. Erõs napfényben, a nagyon világos (sárga és fehér) virágoknál beég a kép. Ezzel háromra nõtt a géptípus hibáinak száma. Lehet, ha belemásztam volna a menübe és nem hagyom automatán, a fehéregyensúlyt, akkor tudtam volna korrigálni. Ettõl függetlenül is csak azt tudom mondani, hogy ezt a telefont használva a 40-60 ezer Ft közti kompakt gépeket el lehet felejteni. A túra alatt 32%-t merült az akkumulátora, miközben 260 képet készítettem.


Az atibor-hegyi EP után egész jó képeket tudtam készíteni jó szúrós növények virágairól. Szép lila a hegyoldal. Az északi oldalon mohaféleség virágait, késõbb pedig valamilyen, apró sárga virágú kövirózsaféleséget fényképezhettem. Közben Zoliék eltûntek a horizonton, ami itt elég tág. A Vásáros-domb gerincén talpaltunk Taliándörögd felé. A kilátás végig csodálatos. Érdekes látványt nyújt a Szent András templomrom is ebbõl az irányból. A szél egyre hidegebb, így dzseki és sapkacsere mellett döntöttem. Valami a talpammal sincs rendben. Megálltam, s rendeztem a problémákat. Gondolva arra, hogy a kevésbé szeles területeken jobb lesz az idõ, a polár kalapomat csak zsebre tettem. Látótávolságra kerültem a következõ EP-tõl, amikor észrevettem, sehol a sapi. Irány vissza a templomromig. Sajnos csak a lelkiismeretem megnyugtatására szolgált, mert nem lett meg, pedig csak 700 m-t kellett megtennem. Valaki elvitte. Utánam ismerõs túrázó jött, de már ö sem látta. Elõtte két helybeli jött. Valószínûleg õk vették föl. Sajnálom ezt a sapkát, mert Magyarországon aligha pótolható, s már 12 éve használtam. A cég honlapján sem találkoztam vele. Egy kicsit kedvetlenül mentem tovább. Az ellenõrzõ ponton, a pecsételést követõen ittam egy alkoholmentes sört s ballagtam tovább.


A faluból kiérve már ismeretlen terepen haladtam. A Csigói-elágazáshoz hamar odaértem. Viszont egyre jobban éreztem a talpamat. Hiányzott neki a lúdtalpbetét. Pecsételést követõen eltettem a kapott ásványvizet, s gyerünk tovább. Jobbról villanypásztorral kombinált kerítés mellett vezetett az út, vaddisznós kert figyelmeztetéssel. Nem is volt kedvem bemenni. A Dabosi templomromhoz is és utána a Hertelendy-kastélyromhoz is letértem, de csak az elsõ helyen fotóztam. Az utóbbi teljesen érdektelen. A nyiladékban, kicsit eltértem balra, mivel arra szebb volt a kõmezõ. Tényleg érdekes, a sok egymásra hányt bazaltszikla, s hogy a legnagyobb kupac közepébõl képes évszázadosra nõni fa. Szem elõl veszítettem, a 25-ös távnál ritkább jelzéseket, így egyenesen kimentem a murvás útra, s azon a következõ EP-ig. Pecsételés után a murván folytattam, majd a piros jelzés levitt a Zsivány-völgybe. Egész hangulatos. Elmentem a Benárd-barlanghoz is. A következõ murvás szakaszon a piros jelzés letért az útról. A leírás és a térkép alapján a murván kellett maradni. Páran, jóval elõttem viszont lementek balra. A leírás szerint mentem tovább, ami azért a térképtõl is eltért. A Romvárosnál kibukkanva az erdõbõl, bazaltkúpot láttam kissé balra. Elõbb a Szent György-hegyre gondoltam, de késõbb a tágabb panoráma alapján rájöttem, a Somlót látom. Bizonyos irányból a Somló, a Szent György-hegy, a Badacsony és a Csobánc hasonlít egymásra. A mesterséges romok mellett elhaladva, az õrök kistestû „fajtiszta korcs” kutyája, csak azután kezdett ugatni, amikor már két túrázó csoport is elment elõtte. Nem túl éber.


A vadvédelmi kerítést elérve, az elõttem menõk és én is hibáztunk. Az itiner szerint balra fordultunk. A térkép szerint jobbra kellett volna menni. Úgy 3-400 m után kiderült a hiba, s irány vissza. Ez az egyetlen bosszantó hiba az itinerben. (Én is követtem már el ezt a hibát.) Legalább tudtam nagy ezerjófüvet fotózni. Mivel egyre jobban fájt a talpam, így nem esett jól a kitérõ. Be is lassultam. Nagy nehezen elértem Nyirádot. Itt már figyeltem, lesz-e valamilyen ittasellátó hely. Jól esett volna valamivel megemelni a vércukorszintemet. Alig értem ki a fõútra, máris letértem jobbra, s ott a soros EP. A pecsét mellé ettem pár szem cseresznyét, s mivel a gyomrom már régóta delet korgott elõbányásztam egy szendvicset, amit a következõ szakaszon megettem. A Síki-mezõ egy kicsit monoton, vagy legalábbis a talpfájás miatt én annak éreztem, viszont a Pörös-erdõben vezetõ szakasz kellemes. Ráadásul kezdtem gyanítani, mi lehetett a Nagy Gáspár túrán a vízhólyag oka. A mezõgazdasági út, ahol a keréknyom keskenyebb és egyenetlenebb, mint az erdészeti földutakon, s az egyik láb szinte folyamatosan oldalirányban ferde síkon mozog. Ott ez volt a túlnyomó többség. Végre feltûnt Szõc, ráadásul ismét szép kilátással. Itt sem érintett az út semmiféle kocsmát. A falu szélén barátságos, kíváncsi kutya csatlakozott hozzám, majd amikor hazaküldtem, a mögöttem jövõkhöz. Õk is próbálták hazaküldeni, de ez csak akkor sikerült, amikor a gazdája elõkerült, s eljött érte.


Becsatlakozott a 25-ös táv, aminek köszönhetõen megszaporodott a túrázók száma. A Halimbára vezetõ lejtõ nem esett jól a talpamnak, de letudtam. A templomot érintette az útvonal, de itt a magyar szokásoktól eltérõen, sehol egy kocsma a közelében. Itt is elmaradt a frissítés. Ettõl kezdve, megint ismerõs terepen mentem. A magas füves mezõn kerülgethettem a pocsolyákat, a vizem viszont elfogyott. Szerencsére, már csak egy bõ kilométer volt hátra, aminek nagy része eseménytelen aszfaltút. Olyan kilenc és háromnegyed óra alatt értem be a célba, ahol átvettem az emléklapot és a kitûzõt. Mivel elég késõn ettem meg a szendvicset, abszolút nem voltam éhes, így kihagytam a zsíros kenyeret. A presszóban ittam egy újabb alkoholmentes sört meg egy kávét, s elindultam hazafelé.


A túra útvonalvezetése jó. Sok a nyílt terep, de az remek panorámával társul, így nem válik unalmassá. A terep változatos. A szelíd lankás hegyoldalaktól, a sziklás részekig minden van benne. Rengeteg a virág. Az idõjárás kifejezetten kedvezett a túrának, ami így könnyû, az utak jól járhatók. Nem is tudom, miért hagytam ki eddig a Bakony ezen részét. El kell jönni erre montizni is, mert elég jónak tûnik az úthálózat.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 600/500 Ft-ért színes térképes igazoló lapot (saját térkép nem szükséges), itinert, kitûzõt és emléklapot kaptunk. A rajtban banán, a Négyszögletes kerekerdõnél nápolyi szelet, a Csigói elágazásban szénsavas, vagy szénsavmentes ásványvíz, Nyirádon cseresznye, a célban zsíros- és margarinos- kenyér, vöröshagyma, volt az ellátmány. Ahol a 25-ös távval együtt megy, az útvonaljelzés is jó, a 40-es távon kicsit gyengébb. Murphy törvénye szerint, ahol hibás volt az itiner, ott jelzés sem volt, hanem csak a Dörögdi-úton.

 
 
Komárom IVV TúranapTúra éve: 20142014.05.06 20:58:49

 


Komárom IVV 20


GPS-el mért távolság: 20,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 110 m. Ennyit mentem, de egy kicsit letértem az útvonalról.


Reggelre halasztottam a döntést, az idõjárás, és a járás képességem alapján hova menjek. Elég nagy esõ esett az éjjel, és a radarkép éppen akkorra is esõt mutatott a Vértes fölött, így a komáromi túra mellett döntöttem. Beletelt egy idõbe, mire kiválasztottam, melyik cipõ, melyik talpbetéttel lesz a legkevésbé fájdalmas, a Vasváron összeszedett vízhólyagnak köszönhetõen. Az odavezetõ úton kétszer is belefutottam záporesõbe, ami nem a legjobb elõjel. A rajthelyet könnyû megtalálni. Gyorsan beneveztem, de csak a 10-es távra. Úgy éreztem, a talpamnak annyi is elég.


Irány az Igmándi-erõd, mit elsõ pont. A jelzések eddig jók. A ponton, a pecsételésnél elmondták, merre menjek tovább. Ha nem teszik tuti, hogy az erõd mellett megyek, mert az jobban érdekelt. A pont közelében elkezd szemerkélni az esõ, majd 100 m múlva alaposan rákezdett. Fölvettem a komplett esõruhát és mentem tovább. „Végre” tesztelhettem a biciklis esõdzsekimet. Leginkább arra voltam kíváncsi, mennyi párát képes kivezetni. Sokkal jobb, mint az eddigiek, közel sem izzadtam bele úgy, mint szoktam, de azért gördült le a hátamon néhány izzadságcsepp. Az esõ nem tartott tovább egy negyedóránál. Esõnadrágot és kalapot elraktam és ballagtam tovább.


A második pont elõtt utolértem egy kisgyerekes csapatot. Nagyon vidáman voltak. Mondtam is, hogy szerintem a lányok több levegõt használnak el a beszélgetéshez, mint a gyalogláshoz. Már a rajtnál említették, hogy a Gerecse IVV túra 10-es távjáról elég rossz szájízzel jöttek el. Most pontosítottunk. Aki járt a Gerecse 50 és társai túrán, tudja mekkora a tömegnyomor, mennyit kell várni a rajtnál, az egyes ellenõrzõ pontokon és a célban. Õk elõneveztek, de meg kellett várniuk a velük együtt induló iskolai csoport többi tagját, így már a rajtnál elment 20 perc a szintidõbõl. Az elektronikus adatfeldolgozásra hivatkozva nem lehetett kérni, hogy a csoport indulási idejét írják az õ lapjukra is. A célnál is sokat kellett sorba állni, amivel kicsúsztak a szintidõbõl, így a gyerekek nem kapták meg a kitûzõt. Ezen, már máskor is berágtam, hiszen a leendõ felnõtt túrázók kedvét lehet örökre elvenni a teljesítménytúrázástól. IVV túrán szerintem egyébként sem célszerû a célzáráson kívül más szintidõt megszabni, hiszen többek közt éppen a kezdõk megnyerésérõl szól. Pláne ilyen szûket nem, mint itt. A 10-es távnál számítani kell akár 3-4 éves kisgyerekekre is. Elvileg az elvárt 3 km/h-s átlagsebesség számukra sem vészes, de ez csak elvileg ennyi. A valóságban inkább 4 km/h, az ellenõrzõ pontokon és a célban történõ várakozás miatt. Ez pedig bármilyen túra 10-es távján sok. Az pedig, hogy pár perces szintidõ túllépés miatt kisgyerekeknek ne adják oda a megérdemelt kitûzõt, elfogadhatatlan. Ha már ennyire számítógépes a nyilvántartás, akkor lévén ez egy szponzorált túra, illett volna a rajtlapra chipet ragasztani és elektronikus idõmérést végezni, így a sorban állások ideje nem számítana bele a szintidõbe. Az igazsághoz tartozik, hogy legalább utólag helyesbítettek, amikor levélben reklamált az egyik szülõ, és elküldték a kitûzõt.


Vissza a túrához. Kényelmesen mentem tovább. Valami kirakodóvásár helyszínét is érintettük, utána a hídnál leballagtunk a rakpartra. Most valahogy nem esett annyira jól a talpamnak a terep, sõt ha rossz, töredezett volt a járda, az sem. A Monostori-erõd elõtt rossz irányba mentem. Itt hiányos a jelzés. A térkép szerint egyenesen kell menni, a valóságban vagy jobbra, vagy balra lehet menni. Jelzés pedig csak balra volt jó messze. No meg arra volt az erõd fõbejárata is. Én ezt választottam. Kár volt, jöhettem vissza, s most már a helyes úton mentem az erõd egyik bejáratához. Készítettem néhány fotót, csináltam egy zsíros kenyér szendvicset, s mivel reggelhez képest nem fájt jobban a talpam, áttértem a 20-as távra. Az elsõ adandó alkalommal tettem egy kitérõt és fölmentem az erõd tetejére. Nem túl látványos. Remélem egyszer lesz idõm alaposan körbejárni, amikor a talpam is rendben lesz. A következõ ellenõrzõ pontig vezetõ szakasz jórészt a folyóparton vitt, helyenként nagyon kellemes terepen. Koppánymonostorban is megkaptam a pecsétemet, s a helység fõ utcáján ballagtam visszafelé. Ez a Monostori-erõd másik oldaláig vezetõ szakasz a túra leginkább monoton része. Az idõjárás azonban gondoskodott róla, hogy ne legyen olyan unalmas. A Duna irányából egyre gyakrabban hallatszott mennydörgés. Jó lett volna elkerülni a zivatart. Nagyon gyorsítani nem tudtam, de szedtem a lábam.


A körforgalom elõtt, újra elkezdett esni az esõ. Megálltam, és ismét esõdzsekire váltottam. A körforgalomtól ismét nehezebben lehetett követni a jelzést. Nem is sikerült Az esõ miatt nem akartam elõvenni a térképet. Mentem a GPS alapján, s egy párhuzamos utcán értem be a célba, ahol átvettem az emléklapot és a kitûzõt, s hazafelé vettem az irányt.


Könnyû, jól szervezett túra. A Koppány vezér utat leszámítva nem is monoton. Két erõdöt érint, a harmadiknak pedig a közelében megy el, és ezeken kívül is elég sok emlékmûvet érint az útvonal. Városi túrához képest meglepõen kellemes.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 500/400 Ft-ért térképvázlatos igazoló lapot (saját térkép nem szükséges), kitûzõt és emléklapot kaptunk. A második ellenõrzõ pontnál szõlõcukor, a Monostori-erõdnél pedig zsíros kenyér, lila hagyma ásványvíz volt az ellátmány.

 
 
Nagy Gáspár emléktúraTúra éve: 20142014.05.06 20:57:41

 


Nagy Gáspár emléktúra 50


GPS-el mért távolság: 49,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 460 m.


Elég hamar sikerült Vasvárra érnem és kényelmes készülõdést követõen is hat húszkor el tudtam indulni. Gondolkoztam, hogy csak a 25-ös távra nevezek, mivel nem rajongok az alföldi jellegû túrákért, de kellett az Észak-Dunántúl kupához. A buszmenetrendet megnézve kiderült, összesen egy átszállásos busz lehetõség van visszafelé, és az-az utazás is több, mint két órába telik, a 21 km-es távon. Ezzel eldõlt, bevállalom a hosszú távot. Idõ szempontjából helyesen számoltam. A busz indulása elõtt visszaértem Vasvárra. Elkövettem azt a hibát, hogy nem néztem meg a kiírást, amely szerint a cél nem ott van ahol a rajt. Ez, mind látni fogjuk, a végén kispistázáshoz vezetett, mivel addigra átalakultam egyszemélyes kripli kommandóvá. Elindulva a szalagozást követve ballagtam kifelé a városból. Ez kellett is, mivel a városban, csak az utolsó egy-két száz méteren láttam turistajelzést, pedig a GPS szerint, jórészt addig is azon mentem. A szalagozás viszont nem egyezett meg a térképpel, s levágott egy méretes kanyart. Az idõjárás napos, és a szél is gyenge. Végre, 3,4 km aszfalt után, lekanyarodhattam terepre. Mivel nem tetszett az aszfalt, ezért elkezdtem írni, mennyit megyünk rajta. Sokkal jobb lett az eredmény, mint vártam: tizennégy és fél kilométer volt csak az aszfalt, a többi terep.


Az aszfaltról letérve kerülgethettem a pocsolyákat. Volt bõven. Jobbra az erdõben õz riasztott, de nem sikerült meglátnom. A Római-katonák-útjáról letérve derékig érõ vizes fûben vezetett az út. Nem nagy élmény. Eléggé elázott a nadrágom. A vasút keresztezése után szerencsére szó sem volt ilyen magas fûrõl. Jól haladtam, a hullámos terepen. Reménykedtem, nem lesz zivatar, amikor ugyanitt visszafelé jövök, mert kegyetlen lenne ez a füves pocsolyás, helyenként löszös rész. Megúsztam. Oszkónál megkaptam az elsõ pecsétet, s ballagtam tovább. Kozmafánál begyûjtöttem a második pecsétet, majd hamarosan a harmadikat. Ettõl kezdve, a Sár-völgyben látványosabbá vált a táj. Néhányszor elõ is vettem a telefonomat fényképezni. Mivel nem számítottam látványos túrára, így a fényképezõgépet otthon hagytam. Könnyen tehettem, mivel a „telefonom” Samsung Galaxy S4 Zoom, inkább egy kompakt fényképezõgépbe épített telefon, mint fordítva. Ha valakinek nincs szüksége normál 24x36-os méretre számított 240 mm-nél nagyobb fókusztávolságra, akkor szerintem az ultrakompakt gépeket teljesen, a kompakt gépeket kb. hatvanezer forintos kategóriáig el lehet felejteni, elég ez a telefon.


Nagytilajra, egy Nagy Gáspár emlékmûnél értünk be, mivel eddigre utolértem két hölgyet, akik kutyával együtt vágtak neki a távnak. Próbáltuk kitalálni, merre lehet a temetõ. Szerencsére, ahol kellett volt tábla. Végre beértem a temetõbe, ahol megkaptam a következõ pecsétet. Megnéztem a GPS-t: távolság, 23,6 km, a kiírás szerinti 22,2 km helyett, s gyanús volt, hogy féltávon már 190 m szintet szedtem össze, pedig sehol sem tértem le az útvonalról. Gyerünk tovább. A kultúrházban frissítés. Nagyon jól esett, mert már alaposan megéheztem. Következett bõ 6 km ronda és unalmas aszfalt, Bérbaltavár végéig. A faluban, akárhogy néztem, sehol az ellenõrzõ pont. Gyerünk tovább, majd csak lesz valahol. Nem lett. A Bükk-oldalnál utolért az egyik kutyás hölgy és a továbbiakban együtt tettük meg a hátralévõ részt. Õ egy kicsit lassított, én pedig gyorsítottam egy kicsit. Társának nem bírta a bokája, így ott maradt Nagytilajon, az eléggé kitikkadt kutyával együtt. Eddigre éreztem, baj lesz. Tettem is vízhólyagtapaszt a sarkamra. Erre az elsõ talppárna kezdett el fájni. No, ezzel nem kezdtem semmit, pedig kellett volna, mivel nagyon rossz helyre szedtem össze egy méretes vízhólyagot. Ráadásul Bérbaltaváron elkövettem azt a hibát is, hogy nem ellenõriztem, mennyi ivóvíz van még nálam, s mint kiderült, ez volt az utolsó vízvételi lehetõség Vasvárig. Sajnos Kozmafától is eltûntek a pontõrök, pedig számítottam egy kis ásványvízre.


Ettõl kezdve, ugyanazon az úton mentünk vissza, amin reggel jöttünk. A vasút keresztezése elõtt elfogyott a vizem. Szerencsére volt nálam vésztartalékként fél liter izotóniás lötty, ami most nagyon jól jött. Takarékosan kitartott Vasváron az elsõ nyomós kútig. Sajnos mire elértük a várost, átalakultam az elején említett egyszemélyes kripli kommandóvá. A bal lábamra alig tudtam rálépni. El is döntöttem, ha nem ugyanott lesz a cél, ahol a rajt, akkor kocsival keresem meg, mivel csak sejtettem merre lehet. Idefelé jövet, mintha eljöttem volna valami fürdõ közelében. Kiderült, rosszul emlékszem, nem a jobb, hanem a bal oldalt volt. A kultúrközpont zárva. Így irány a kocsi. Második kísérletre a cél is meglett. A parkolótól, a célig hátralévõ 100 m-t sikerült kb. 5 perc alatt lebicegni. Átvettem a kitûzõt és az emléklapot, megettem a pincepörköltet, szép lassan kibicebócáztam a kocsihoz, s irány haza. Az is eldõlt, hogy a következõ napra tervezett Káli 30-ból nem lesz semmi. Esetleg az 50-es kerékpáros jöhet szóba, de ilyen rövid távért meg nem biztos, hogy érdemes 160 km-t autózni.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 500/400 Ft-ért színes térképes igazoló lapot (saját térkép nem szükséges), kitûzõt és emléklapot kaptunk. Az elsõ ellenõrzõ pontnál müzliszelet, a harmadiknál alma, a másodikon és a rövidtáv céljában ásványvíz, Nagytilajon a kultúrházban zsíros- és margarinos- kenyér, vörös-és metélõhagyma, Erõs Pista, Piros Arany, szódavíz, bor, és feketekávé, a célban pedig pincepörkölt volt az ellátmány. Negatívum viszont, hogy nem volt itiner, a Nagytilaji és a végén, a Vasvári, részeken a célba érkezésnél. Nagytilajon a temetõ már nincs rajta a Kemeneshát turistatérképén, bár ott a turistajelzés és a helyi útjelzõ tábla segít, viszont Vasváron semmi segítség nem volt a cél megtalálásában. Ezen felül, ha már nem is pontõrökkel, de legalább automata pontként illett volna valami jelszámot, vagy hasonlót hagyni az 50-es táv ellenõrzõ pontjain.


Mindezektõl függetlenül, jó kis túra.

 
 
Bakony 50/25/10Túra éve: 20142014.04.01 19:51:29



Bakony 25


GPS-el mért távolság: 22,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 480 m. Ehhez jött még Herenden a buszállomástól a rajtig 1,19 km 10 m szinttel.


Városlõdön letettem a kocsit, s vártam a buszt. Bajban voltam az öltözködéssel, mivel jó idõ ígérkezett, viszont a kocsi hõmérõje, csak 2 fokot mutatott. Úgy d3öntöttem, inkább cipekszem, mint megfázzak a buszra várva. Ennek megfelelõen a túrán, két pulóvert hurcoltam végig a hátizsákban, és rajta. Meglepõen korán sikerült Herendre érnem. Menetrend szerint a busz 06.56-kor ér be, viszont GPS bekapcsolást is beleszámítva, 07.00-kor, már a vasútállomáson voltam. Márpedig nem vagyok én olyan gyors, hogy nem egészen 4 perc alatt megtegyem az 1200 m-t. Talán biciklivel. A lényeg, 07.03-ra be is neveztem. 1 túrázó volt elõttem. Még sosem értem ide ilyen jó passzban. A vastagabb dzsekit (A vékonyabb, de szintén valóban szélálló dzsekim, sajnos Pesten maradt. Már elõzõ nap is átkozódtam miatta.) és egy pulóvert a hátizsákba, s gyerünk. Elég sokan jöttek szembe. Az idõ gyönyörû, gyorsan melegszik. Kicsit merevek az izmaim, az elõzõ napi túrától, ahol azért volt egy-két meredekebb szakasz is, de kifejezetten jól esik a gyaloglás. Alig értem ki Herendrõl, már le is kéretõzött rólam a másik pulóver is. Az elsõ szakasz, kissé monoton az aszfalton, de már itt is éreztem a medvehagyma szagot. Elég sok a virág az út mentén, köztük az idén elõször láttam száras (tavaszi) kankalint. Balról erdõirtás. Nem értem miért kell egy egészséges, szép egyenes törzsû 50-60 év körüli fenyvest tarra vágni, ahol még csak a gyérítés indokolt. Végre letérhettem az aszfaltról, amivel egy meredekebb kaptató vette kezdetét. A túra legnagyobbja. A Hajagon sok a virág, s a medvehagyma mezõ folyamatos. A korai tavasznak köszönhetõen, már keresni kell a zsengébb leveleket, s megjelentek az elsõ bimbók is.


A Hajagon áthelyezték az ellenõrzõ pontot, mivel a régi helyét kezdi benõni a bozót. Pecsételés. Ittam egy teát, s már mentem is tovább. Egy darabig nagyjából szintben haladtunk, majd hosszú lejtõ következett. Ha már egyszer följöttünk a Hajagra, le is kell róla ballagni. Közben jót beszélgettem túratársakkal, medvehagymáról és egyéb virágokról, közte a madársóskáról, ami szintén a tavaszi gasztronómiai kedvenceim közé tartozik. Ahol csak lehetett, csippentettem is le pár levelet. Nevéhez illõen, kellemes savanykás íze van. Túl sokat nem célszerû enni belõle, s ha lehet, a zsengébb leveleket kell választani, mert az öregebbek enyhén mérgezõk. A szép idõben, az Öreghálásig vezetõ nyílt szakasz is kellemes. A fejünk fölött elég alacsonyan repült el egy Pápán bejöveteleket gyakorló WizzAir gép. A Rendkõ hátárról láttam már úgy C17-t, hogy alacsonyabban volt, mint én. Ezek magyarázatot adhatnak, a Rendkõ-hátán, illetve a Hajagon, található két, egy magyar, és egy szovjet pilóta emlékmûre. A korabeli rosszabb mûszerezettséggel, felhõben repülve, nem kellett túl sokat tévedni, s vége a dalnak.


Az öreghálási emelkedõn, felemlegettük, micsoda dagonya szokott itt leni, s de jó, hogy ez most elmaradt. Még nem értem el az ellenõrzõ pontot, már hallottam Viktor hangját. Egy darabig vele, és társaival ballagtam. Jót beszélgettünk. Egy nyelvi viccet is elmesélt, amit nem írok le ide, mivel igaz csak négy szóból és a de kötõszóból áll, de ebbõl TV-ben és rádióban csak a de-t nem sípolnák ki, viszont nagyon jó példa a magyar nyelv kifejezõképességére. A P+ jelzésen felemlegetjük, milyen hó szokott erre lenni, de már be is értünk Csehbányára. A vendéglátóhelyet meglátogattuk. Kellemes, kulturált hely, a falu méretéhez képest meg pláne. Az egyetlen baj vele, amit szóvá is tettünk, hogy nincs megfelelõen kitáblázva, így a túrázók zöme elmegy mellette. A májusi egyesületi túránkra már ki is néztem, hogy a K+P+ jelzésrõl 100 m-es kitérõvel „útba fogjuk ejteni”. Ittam egy alkoholmentes sört, mivel még vezettem aznap, s ballagtam tovább. Újra megelõztem, a munkatársaim csoportját, akik szóvá is tették. Õk sem vették észre a vendéglõt. A Torma-patak völgyébõl egy hegyen átkeltem a Torma-patak völgyébe (maga a völgy ezen a szakaszon alig járható), s már ott is voltam az utolsó ellenõrzõ ponton. Újabb pecsét, s gyerünk. Kellemes meglepetés! Vadonatúj gyaloghidakon keresztezhettem a Vámos- és Torma-patakot. Ez eddig, meglehetõs üggyel-bajjal volt csak lehetséges. Az emelkedõ végén, kiértünk az erdõbõl, s azt látom, jövõre lehet, hogy baj lesz az OKT ezen szakaszával, mert már leásták a villanypásztor oszlopait, s az út az elkerítendõ részen vezet. Most még azért jól lehet haladni. Az aszfalt helyett, amíg csak lehet, mellette megyek a legelõn. Egész jó idõben sikerült beérni a célba. Átvettem az emléklapot és a kitûzõt, lepecsételtettem a kupa lapot, s irány a kocsi. Elõtte, a Fenyves nem is tudom, büfé, vagy kocsmánál Pintér Józsiékba botlottam. Beszélgettünk egy kicsit. Ekkor derült ki, hogy öt óra egy perc alatt tettem meg a távot, a herendi buszállomástól, mert ott indítottam el az órámat, tudjam mennyi a szint a rajtig. Tehát ebbe az idõbe belefért a benevezés és a végén a leigazolás is. Látszik, milyen sokat számított a szép idõjárás és a száraz talaj, valamint az is, hogy csak kétszer-háromszor vettem elõ a fényképezõgépet.


Könnyû, kellemes túra ilyen szép idõben. Egy párszor már teljesítettem, de csak egy alkalomra emlékszem, amikor hasonlóan jó idõben volt részem.


Átballagtam a másik vendéglátóhelyre, ittam egy kávét és egy kólát (a kávé a hely ajándéka volt az elsõ 50 beérkezõnek) s hazafelé vettem az irányt.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 500 Ft-ért térképvázlatos igazolólapot (saját térkép kell!) emléklapot és kitûzõt kaptunk. A Középsõ-Hajagon citromos tea volt az ellátmány.


 


 
 
Reguly Antal emléktúra (nyári és őszi)Túra éve: 20142014.03.13 19:27:13

 


Reguly Antal emléktúra 22


GPS-el mért távolság: 22,5 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 385 m. Ennyit mentem, de egy kicsit letértem az útvonalról.


Általában egy bõ órába telik mire Zircre érek. Most sikerült 45-50 perc alatt, így már a rajtidõ kezdete elõtt 20 perccel leparkoltam, s kezdtem el igen kényelmesen készülõdni. Szerencsére, már két perc múlva azt láttam, páran igazoló lappal a kezükben ballagnak kifelé az iskolából, s kezdik meg a táv teljesítését. Hurrá! Nem kell soká várni. A nevezés tényleg gyorsan, egy két perc alatt megvolt. Kiválóan szervezték meg ezt a részét is a túrának. Arra is fölkészültek, ha a gyorslábúak hamarabb érnének Porva-Csesznekre, mint Anita, aki vonattal ment pontõrködni. Ez esetben egy évszámot kellett felírni az igazoló lapra. Mire beneveztem, Ágiék már úton is voltak.


Kényelmes tempóban vágtam neki a távnak, hogy a végén ne kelljen túl sokat várnom a célban. Kisütött a nap, így szép idõben vághattam neki a távnak. Azért az elõjelek nem voltak egyértelmûen jók, mivel az úton látszott, egész jó kis esõ volt az éjjel, tehát lehetett sárra számítani. Viszont rengeteg medvehagymát és hóvirágot láttunk a Gerence-völgyben. Számítottam is rá, hogy tudok szedni a szendvicshez. Szerencsére nem volt komoly sár, viszont medvehagyma sem volt. Épp csak kiértem a városból, máris ott az elsõ ellenõrzõ pont. Ettõl kezdve hál istennek, már erdei, illetve mezei utakon ballaghattam. Szép a Cuha-völgy. Késõbb gyanús lett, hogy északabbra pára- és felhõfoszlányok látszanak a völgyben és fölötte. Reméltem, az ég kitisztulásának a jele. Csalódnom kellett, mivel a vasútállomás elõtt bõ kilométerrel eltûnt a nap és csak a Pintér-hegyen bukkant ki újra. Addig kellemetlen nyirkos idõjárásban lehetett részünk, hideg széllel megtetézve.


A Cuha-völgyben sok-sok virágot láthattunk. Fõvirágzásban volt a hóvirág, s az idén elõször láttam orvosi tüdõfüvet, száratlan kankalint és egy-egy, még csak bimbós szellõrózsát és annak bogláros változatát. Nem csúszott különösebben az út, így jól haladtam. Mindkét irányba elment mellettem egy-egy vonat, ennek köszönhetõen alig volt valószínû egy újabb érkezése, amikor a sínek között talpalok. Ezért aztán, a Csárda-völgy elérése elõtt, a patak keresztezése helyett, irány a vasúti töltés. Gyorsan letudtam ezt a kényszerû kétszáz métert, s letérhettem róla. A késõbbiekben sem láttam egyetlen alkalmas átkelõhelyet a Cuhán, tehát a pirosról, vagy visszajött valaki a hídra, vagy ki tudja hol tudta keresztezni a patakot, vagy gyalogolhatott a sínek között a vasútállomásig. A letéréstõl kezdve egész jó az út Porva-Csesznekig. Az állomáson hamar megtaláltam a pontot, s ha már ott voltam, vettem is egy kis üdítõt tartaléknak.


Pecsételést követõen mentem tovább. Rögvest elkezdtem nézegetni a hegyoldalt, hol tudnék fölmenni a gerincre. A völgyben vezetõ zöld jelzést, finoman szólva sem kedvelem. Az idõjárás alkalmasnak tûnt, s idõm is volt rá (Ágiékat már megelõztem), hogy keressek valami másik útvonalat. Rögtön a turistaház után nem akartam fölmenni, mert akkor mehetnék akár a S+-on is. Régebben is szemeztem már a zöld jelzésre lejövõ krosszmotoros ösvényekkel, s most úgy döntöttem, ki is próbálom az egyiket, ha addig nem látok jobbat. Nem láttam. Amikor nekivágtam a hegyoldalnak, a mögöttem jövõket meg kellett nyugtatnom, nem ez a hivatalos útvonal. Ezután már nem volt más hátra, mint menni fölfelé. Az esõ miatt kicsit csúszott a talaj. Jó meredek Túrabot nélkül, alighanem csak négykézláb lett volna járható. Párszor így is visszacsúsztam egy kicsit, mire fölértem. Még hosszú perceken át kapkodtam a levegõt. Végre megláttam a fönt vezetõ utat. A S+-ra értem ki. A következõ lehetõségnél balra letértem, s a hegy tetején talpaltam. Tehát, ha a zöld jelzés völgybeli szakaszát ki akarom hagyni, akkor célszerûbb a S+-on indulni a turistaháztól, s fönt a hegyen rátérni erre az útra. Volt fönt némi sár, de sokkal jobb, mint a lenti ösvény. Hosszabb, mint az eredeti, mert ugyanakkorra értem a zöld jelzés keresztezéséhez, mint a többiek, akiktõl lent elváltam. Ettõl kezdve maradtam a kiírás szerinti útvonalon.


Az ösvény mellett láttam néhány odvas keltikét, de még csak bimbós állapotban. A faluba levivõ földút jó állapotban van, mostanában gléderezhették. Néhol kicsit ragadt. Az ellenõrzõ ponton újabb pecsét. Ittam egy kólát, s ballagtam tovább. A falu után, a szokott helyen, most is jócskán nehezítette a haladást a vízátfolyás és a sár. Utána viszont semmi gond. Az erdõ sarkot sokan levágták a mezõn keresztül. Az aszfaltig kissé szétmosott, sáros az út, de kikerülhetõ. Ezen a részen jó szokott lenni a kilátás. Most nem az. A Kõris-hegy is inkább csak sejthetõ, mint látható. A templom felé a kék jelzés lekanyarodása az aszfaltról, bombabiztosan kiszalagozott, messzirõl látható. Úgy látszik templomrenoválási láz tört ki a környéken, Mert Porván is és Borzaváron is tatarozzák õket, Zircen pedig mostanában fejezték be. A faluban láttam néhány helyen kinyílt tõzikét, ami bíztató elõjel volt a másnapi egyesületi tõzike nézõ túrához. Másnap nem csak tõzikét, hanem májvirágot is láttunk tömegesen virágozni.


Most viszont ballagtam lefelé. A falu után jött egy jó kis kaptató a Pintér-hegyre. Persze az összesített szintemelkedésbõl kitûnik, hogy ez sem volt azért olyan nagy. Ahhoz elég, hogy egy kicsit megszuszogtassa az embert. A hegy egyre nagyobb területén vágják tarra az erdõt. Csúnyán néz ki. A Fiatalító-forrás felé a letérés megint csak bombabiztosan kiszalagozott. Lent megkaptam az utolsó pecsétet, s indultam tovább. Fölhívtam Ágit, hol járnak, van-e lehetõségem, egy kis letérésre. Éppen túl voltak a pintér-hegyi elsõ kaptatón. Úgy saccoltam, 10-15 perccel lehetnek mögöttem, így kihagytam az újabb „eltévedést”. A város elõtt gyerekekkel találkoztam. Betegség miatt csak a Fiatalító-forrásig mentek el. A betegséghez képest végig focizták az utat. A városban, már csak egy kis menetgyakorlat a célba érés. Elõtte megálltam a kocsinál és átöltöztem. Alaposan leizzadtam, mivel túlöltöztem egy kicsit. Beballagtam a célba, megkaptam a kitûzõt és az emléklapot. Ettem egy kis zsíros kenyeret. És vártam, és vártam, és csak vártam, és még mindig sehol az Ágiék. Kiballagtam a kocsihoz, egy kis kávét inni, amikor végre, utánam bõ 50 perccel, megérkeztek. Kiderült, némi boka és térdfájdalom lelassította õket a végén.


Alapvetõen könnyû, jól szervezett túra. A sok hóvirág látványosabbá tette.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1300/1200 Ft-ért térképvázlatos igazoló lapot (saját térkép nem árt), kitûzõt és emléklapot kaptunk. Az elsõ ellenõrzõ pontnál Balaton szelet, Porván 3 dl szénsavas üdítõre szóló italjegy, a célban pedig zsíros-, margarinos- és lekváros kenyér, savanyúság, lila hagyma és kétféle szörp volt az ellátmány. Külön jó pont, hogy a rajtidõ elõtt már engedték a korán érkezõket nevezni, s megszervezték, hogy az elsõ ponton korán kint legyenek a pontõrök, illetve a Porva-Csesznekit is megszervezték. (Volt olyan túra, ahol mereven betartották a rajtidõ kezdetét, s akkorra vagy 150-200 ember állt sorba, meg utána is még vagy félóráig, mire sorra került.)


 

 
 
Téli TihanyTúra éve: 20142014.02.02 15:38:29


Téli Tihany 20


GPS-el mért távolság: 20,7 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 740 m.


Túrára menet, a Nosztorin elkapott az ónos esõ. Nem a legjobb elõjel. Nyolc elõtt pár perccel értünk Tihanyba. Parkolni már csak jó messze tudtam. Olybá tûnik, az ónos esõtõl kevésbé tartanak a túratársak, mint a hófúvás ígéretétõl. A benevezés csaknem 20 perc, pedig informatikailag a legfölkészültebb túraszervezõ csapat. Nevezést követõen kétbetûs kitérõt követõen vissza a kocsihoz. Elraktam a pulóveremet, elõ a túrabotokat, a további ónos esõ elijesztésére ráhúztam az esõvédõ huzatot a hátizsákra, s gyerünk. Kellemes vastagságú hótakaró borította a félszigetet, igazi szép télivé téve a túrát, de nem túlzottan nehezítve a járást. Nekünk akik a rajtidõ elején indultunk, még optimálisan járható volt a hó, jól kapaszkodott bele a bakancs talpa.


Megyek a kijelölt útvonalon, viszont érthetetlen módon az elsõ sarkot menten levágta a többség. Mire jó egy ilyen eleve rövid távot még tovább kurtítani. Sokan ballagnak elõttem is, mögöttem is. Elég gyakran kényszerülök elõzésre. Ennek következményeként a fényképezõgép jó darabon csak ballaszt. Semmi kedvem sincs az egy-nyomsávos ösvényeken újra és újra megelõzni ugyanazokat a csoportokat. Hamarosan elértem az elsõ ellenõrzõpontot. Itt is és a többi ponton is csak több-kevesebb sorban állással lehetett pecséthez jutni. A Belsõ-tó körül szélesebbek az utak, megkönnyítve a haladást, viszont jobban ért a szél. A Kis-erdõ-tetõn, Verát, az egyesületi csapatunkat, illetve ismerõs székesfehérvári csoportot értem utol. A túra hátralévõ részét Verával együtt tettük meg, jót beszélgetve. A leereszkedés nem túl könnyû, bár könnyebb, mint tavaly a sárban. A többség ez évben is levágta a sarkot a szõlõn keresztül. Az Apáti-templomromnál jó forró teával öblítettük le a pogácsákat.


A Csúcs-hegyig semmi gond. Az ellenõrzõ pontnál az eddigi leghosszabb sorállás következett. No nem a pontõr lassúsága, hanem a következõ nagyon meredek lejtõ miatt, amitõl mindig tartok, bármilyen idõ van. (Én rosszul, Vera viszont jól emlékezett, tavaly helyezték át a pontot lentre, a barlanghoz.) Mindenki nagyon óvatosan ereszkedett le, a szervezõk által kifeszített kötél segítségével. Így is sokan estek el. Kihasználva a torlódást, elõbányásztam a hátizsák aljából a szöges bakancsrátétet, s nekiülve fölvettem. Állva kísérletezésnél, csaknem begörcsölt a vállamnál egy izom. Végre valóban hasznát vettem. „Viszonylag könnyen” sikerült abszolválnom a lejtõt. Fönt is hagytam, egészen a Hajóállomás elõtti aszfaltig. Érdekes volt a Bázsai-öböl látványa. A megszokottól eltérõen, magában az öbölben nem volt jég, viszont kint a nyílt vízen igen. Ettõl kezdve már fényképeztem is párszor. Kényelmes tempóban, nézelõdve értük el a következõ két ellenõrzõ pontot. Közben rövid idõre, a nap is átsütött a felhõkön. Az Akasztó-dombtól, ismét meredek lejtõ vitt le, igen szép kilátással. A Hajóállomásnál újabb pecsét és frissítés: tea és pogácsa. Az eddigi ellenõrzõ pontot szétbombázták, így máshová került. Itt már becsatlakoztak a 10-es távon indulók is. Jó sokan voltunk.


Frissítést követõen irány a Barát-lakások. A Ciprián-forrásnál csaknem beragadok egy lassúbb csoportba, de a forrás felé kerülve megúszom. Sokra nem mentem vele, mert Vera viszont beragadt. Az ellenõrzõpontot követõ visszafordító kanyar után, ismét megálltunk fotózni. Az Óvár-hegyen gyõri csoportot elõztünk meg. Végre elkészült a kálvária, s rendbe tették a lejtõt. Megkaptuk az utolsó pecsétet, s irány az Apátság. A sétányról ismét csak szép a kilátás. Azt viszont nem tudom, mit keres egy fából készült hajóágyú a sétányon. Az Apátságtól már csak egy kis séta volt hátra a célig. A viszonylag hosszú utolsó lejtõnek köszönhetõen, elég jól megszáradt rajtam a póló így nem kellett átöltöznöm, hanem irány a cél igazolni. Megkaptam a hûtõmágnest, és a következõ két évi Téli Tihany idõpontját tartalmazó nyakba akasztható kulcstartót, megettem a jó kis mákos tésztát. Ez évben kisebbek voltak az adagok. Két túratársat átvittem Füredre, hogy hamarabb hazaérjenek vonattal, majd irány vissza Ágiért és két ajkai túratársért a célba. Bosszantó, de az ajkaiak eltûntek. Végül hazafelé vettük az irányt.


Jó kis téli túra volt (az eddigi legszebb téli idõvel), rengeteg résztvevõvel. Sokkal kellemesebbnek és könnyebbnek bizonyult, mint tavaly.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1200 Ft-ért színes térképes igazolólapot (saját térkép nem kell), emléklapot, nagyméretû kitûzõt, vagy hûtõmágnest és nyakba akasztható kulcstartót kaptunk. A rajtban téli fagyi, az Apáti-templomromnál tea, forralt bor, pálinka és kétféle pogácsa, az Akasztó-dombon alma, a Hajóállomásnál forró tea, pogácsa és pálinka, a célban pedig mákos tészta volt az ellátmány.

 
 
KincsesbányaTúra éve: 20142014.01.28 18:59:58


Kincsesbánya 30


GPS-el mért távolság: 26,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 560 m.


Több okból (többek közt jégkapirgálás a szélvédõrõl), késve tudtam elindulni szolgálatból. A buszállomáson fölvettem Ágit, s alig 5 perces késéssel érkeztünk Kincsesbányára. Rózsa meg is jegyezte, megérkeztek a késõn jövõk is, de azért 09.07-kor még benevezhettünk a harmincas távra. A készülõdés, nevezés utánra maradt. Kupa nevezés elhalasztva délutánra. Az idõ napos, de nagyon hideg szél fújt. Ennek megfelelõen változtattam az öltözéken, s a pamut póló helyett, egy régi gyakorló fölsõt vettem föl, legyen ami fölveszi az izzadtságot, illetve egy meleg pulóvert is belegyûrtem a hátizsákba, biztos ami biztos alapon. Végül úgy alakult, hogy csak a derekamon kellett valamennyi izzadságot fölvennie, másutt száraz maradt, pedig pont a hideg miatt nagyobb tempót mentem, mint szoktam.


Hóból, csak egy nagyon vékony szakadozott lepel volt, pedig reméltem több lesz. Itt is és a Vértesben is találkoztam már olyan esettel, amikor a hegység szélén szinte semmi, bent pedig 20 – 30 centis hóban talpalhattam. Hiú ábránd. Épp csak annyi esett, hogy csúszóssá tudja tenni az utakat, de még azt se nagyon. A Szeg-hegyre vezetõ emelkedõ épp csak annyira tudott bemelegíteni, hogy ne fázzak. Utána némi hullámvasutazással leértem a Fehérvárcsurgói-víztározó partjára. Innentõl kezdõdik a túra szebbik része. Az üdülõben leigazoltam, s már folytattam is. A víztározó partján többször is megálltam fotózni. Rendesen hullámzott a víz. Ennek köszönhetõen nagyon szép jégcsapok alakultak ki a fák a tövén, és a bokrok ágain. Tegyük ehhez hozzá a ragyogó napsütést. Csodálatos látvány, viszont gyorsan kellett fotózni, mert nagyon hûtött a szél. A Gányásig nagyon összegányolták az utat a traktorok és teherautók, viszont a hidegnek köszönhetõen nincs sár, a jégre lépni azonban nem ajánlott, mert még vékony.


A tározó fölsõ végében, itt telelõ hattyúkat fényképezhettem. Az aszfaltos részt gyorsan letudtam. Alig értem el a Gaja-szurdok bejáratát, nagyon fölerõsödött és dermesztõvé vált a szél. Észak-nyugatról jött, s így a szurdokot végig fújta, az pedig fölgyorsította. Laciéknál újabb pecsét. Nem irigyeltem õket. Övék volt a leghidegebb ellenõrzõ pont. Próbáltak elbújni a szél elõl, de nem nagyon sikerült. Mentem tovább. Szél ide, vagy oda, elég gyakran álltam meg fényképezni. Az Ádám-Éva fánál, az Ádámot kifordították a mederbõl, s gyalogos hidat építenek helyette. A száraz sziklákon „könnyû” kikapaszkodni a völgybõl a Varjú-várnál. Vártam már ezt az emelkedõt, mert fáztam. Azért fönt is megálltam fotózni. Viszont a sípálya tetején kihagytam ezt, mondván, majd a Kálváriáról. Az ellenõrzõ pontig megelõztem 10-15 túrázót, s ezzel meg is nyugodtam, nem én leszek az utolsó harmincas a célban. A vendéglõben megettem egy szendvicset, illetve ittam egy kólát. A Kálváriáról remek a kilátás, viszont szokás szerint nagyon hideg szél fúj, így rövidre vettem a fotózást, s menekültem le a dombról. A következõ ponton Pintér Józsitól kaptam a pecsétet, leballagtam csaknem a Gajáig, majd jött a jó kis kaptató, a Vasutas-pihenõig. Most valahogy jobban örültem az emelkedõknek, mint más alkalmakkor. Egy vékony fölsõ még nem ártott volna (no ilyen nem volt nálam), a meleg pulóver viszont még a lejtõkön is megizzasztana.


Csurgón, az üdülõtelkek szélét elérve némi kerülõ, mivel az útra döntötték a fákat. Késõbb rá kellett jönnöm, a tulajdonos lezárta az utat, s vele a kék jelzést is. A fölsõ végén ugyanis volt egy papírlap, miszerint magánterület, és lebunkózta azt, aki szerinte jogszerûtlenül használta az utat, ehhez megrongálta a kerítését. Tudomásom szerint az ilyen részeken, a telekbe mindenütt beletartozik az út is, de attól függetlenül senki sem zárhatja le, mert akkor megközelíthetetlenek lennének. Ez van. Ez Magyarország, és ilyen sötétek az újgazdagjaink.


Leérve az aszfaltútra, most a kék jelzés helyett, a szalagozás arra terelte a túrázókat. Ez meg mi? Én azért mentem a jelzésen. Hamarosan kiderült, az út egy része leszakadt. Az aszályos év ellenére elvitte a víz, meg a túl meredekre alakított partoldal. Az aszfaltút Keresztezésekor le is buktam a söprûnél, hogy nem a kijelölt útvonalon mentem. A vadkerítéstõl eddig, nem ért a szél, így igencsak melegem lett. Levettem a szélálló sapkát, illetve lehúztam a cipzárt. Ballagtam tovább. Gyönyörû volt a víztározó, a napsütésben. Többször is megálltam fényképezni. Az egyik védett öbölben vadkacsák, a másikban hattyúk húzták meg magukat. A Becsali büfé most is zárva. Az Õs-Gaja gátnál kegyetlenül fújt a metszõen hideg szél. Taszigált rendesen. Majd lefagyott az arcom. A kezem is megdermedt a vékony kesztyûben. Kapkodtam is a lábaimat, mihamarabb elérjem az ellenõrzõ pontot. Az utolsó pecsét is megvolt. A ponton, harsány csatakiáltások közepette, kisgyerekek csocsóztak bõszen,, pedig épp csak hogy fölérték az asztalt. A célban egyébként utol is értek. Ettõl a ponttól kezdve, már csak egy kis menetgyakorlat a célba érkezés.


Átvettem az emléklapot és a kitûzõt, beneveztem az Észak-Dunántúl Kupára, elmentem a kocsihoz a váltó ruháért, átöltöztem, ettem egy kis zsíros kenyeret erõs paprikával, ittam egy kis teát, s mivel megérkezett Ági, hazafelé vettük az irányt.


A téli szezon elsõ igazi téli túrája. A hideg szél ellenére remek kis túra, egy része nagyon látványos. A napsütés különösen széppé tette. Olyan részleteket is meglát ilyenkor az ember, ami mellett borult idõben simán elmenne.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1000/900 Ft-ért színes térképes igazolólapot (saját térkép nem kell), emléklapot és nagyméretû kitûzõt kaptunk. A víztározónál alma, a Pisztrángos-tónál müzliszelet (már akinek jutott), Bodajkon müzliszelet, a célban pedig zsíros- és margarinos kenyér, vöröshagyma és forró tea volt az ellátmány.

 
 
Fázós TOPorgósTúra éve: 20142014.01.21 19:19:06


Egyáltalán nem-Fázós-TOPorgós


GPS-el mért távolság: 28,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 770 m. Ennyit mentem, de ez nem mérvadó, mivel az útvonal szabadon választott.


A tervezetthez képest alig félóra késéssel érkeztem Nadapra. A nevezés gyorsan megtörtént, s már el is indultam. Úgy döntöttem, a Bence-hegy – Sukoró – Barlang-kút – János-forrás – Meleg-hegy útvonalon megyek, s ha jól állok idõvel és a látási viszonyok is jók lesznek, akkor felmegyek a Csúcsos-hegyre. A kocsinál leraktam a nevezés idejére fölvett pulóvert, s irány a Bence-hegy. Még az emelkedõ derekáig sem értem, amikor még egy pólótól szabadultam meg. Rá kellett jöjjek, valami vékonyabb dzsekit kellett volna vennem a biciklis soft-shell-nél, de már késõ bánat. Az elsõ ellenõrzõ pontot hamar elértem. Pecsételés és fotózás (a látási viszonyok elfogadhatók) után ballagtam tovább.


Nem akartam ugyanazon az útvonalon visszamenni Nadapig, ezért inkább kerültem egy kicsit az õszi TOPorgás útvonalán. Nadap szélén, az egyik kertben, egy csomó téltemetõt láttam, bimbós állapotban. Lefényképeztem, s mentem tovább. A Gyapjaszsáktól tettem egy kitérõt az Olasz gránitfejtõhöz, majd folytattam utamat. Megérkeztem a Zsuzsi presszóhoz, ahol a pontõrökön kívül egy rottweiler fogadott. A kuvaszhoz hasonlóan, ettõl a fajtától is tartok egy kicsit, mert elég öntörvényû. Ezt sem tudták a pontõrök távolabb tessékelni. Ittam egy bögre teát, indultam volna, amikor kutyás csoport érkezett. Több sem kellett a rottinak, ment oda ismerkedni. Mondanom sem kell, hogy a neki alig harmada súlyú kutyának állt följebb, s viselkedett agresszíven. Bajban is volt a gazdája.


Elég gyakran találkoztam szembe jövõ túrázókkal, akik az ellentétes irányon teljesítették a túrát. Az idõ egyre melegebb. A Barlang-kút elõtt, mintha zöld hunyort láttam volna. Az ellenõrzõ pont után egyértelmû lett, nem tévedtem. Tényleg zöld hunyor virágzik, mégpedig szép számban! Januárban! A normális virágzási ideje, március – április. Hozzá tartozik, hogy a szárak és a levelek elég csenevészek, de sok van belõlük itt és a János-forrás völgyében is. A Hurka- és Bodza-völgyek találkozásánál, kicsit letértem jobbra, megnézni, milyen a hegytetõ, van-e róla kilátás. Nem különösebben érdekes. A hegytetõrõl is ereszkedtek le túrázók, aki hozzám, és alighanem sokakhoz hasonlóan kihasználták a túra kötetlenségét, egy kis letérésre a megszokott jelzett útvonalakról. Visszatérve a völgybe, úgy döntöttem, megnézem a Hurka-völgy folytatást is, hiszen olyan hangulatosnak tûnik. Tényleg az is. A szabadon járható rész vége felé érdekes sziklát láttam, amely kicsit a Húsvét-szigeteki szobrokra emlékeztet. Sajnos a völgy fölsõ része kerítéssel lezárt, így ki kellett kapaszkodnom a Tompos-hegyre, s a kerítés mellett talpalva értem el egy murvás, bazaltos utat. Késõbb, errõl visszamentem a Pákozdvárhoz. Sajnos az eredeti kék négyszögjelzés egy részét is lekerítették. A vártól, vadcsapásokon lementem a Hurka-völgybe, majd a Bodza-völgyön keresztül elindultam vissza a Kastély-nyiladék felé. Ismét engedtem a csábításnak, s egy úton, majd egy nyiladékon átvágtam az út egy kanyarjához. Ezen a szakaszon egy szem sárga tyúktaréjt fényképezhettem le, ami normálisan április – májusban virágzik. Mondjuk, 2012. október végén meg tavaszi hériccsel (április-május) találkoztam Várpalotától északra, illetve 2008 januárjában Bakonynána és a Római-fürdõ között száratlan kankalinnal, ami a hóvirággal együtt virágzik. Elõször az Antal-forráshoz mentem. A pontõrök gyermekei fagyûjtés közben szóltak is, hogy rossz felé megyek. Jó nagy távolságról vitték a fát, pedig volt a pont közelében is. Újabb pecsét, s irány a Meleg-hegy. Nem egy szimpatikus ellenõrzõ pont, mert igaz ugyan, hogy hegycsúcson található, de nincs semmi kilátás.


Pecsételést követõen megnéztem az órámat. Egy óra elmúlt, így letettem a Csúcsos-hegyre teendõ kitérõrõl. Helyette, a Z+-on tettem egy kitérõt Sukoró széléig, ahol a jelzéssel párhuzamos völgyi útra tértem. Hangulatos és látványos völgy. Egy helyen szarvas rudli keresztezte az utat. Sajnos nem volt esélyem a fotózásra. A völgy fele útján véget ért az út, én pedig vadcsapásokon folytattam a piros jelzésig, amin begyalogoltam Nadapra. A falu szélén újra megnéztem a téltemetõket. Már kinyíltak, így újra lefényképeztem õket. Ekkor vettem észre, hogy van a kertben egy kicsit odébb, hóvirág is. A kocsinál megálltam, átöltöztem, magamhoz vettem a szalonnát, a túrabotot lecseréltem nyársra, s irány a cél. Megkaptam a kitûzõt, megettem a jó kis almás lepényt (nem sajnálták belõle az almát), s nekiálltam szalonnát sütni.


Nagyon kellemes, látványos túra sikeredett. Az enyhe, napos idõjárásnak köszönhetõen elég sok gyerek is teljesítette a távot. Szeretem ezeket a túrákat, ahol én tervezhetem meg az útvonalat, csak az ellenõrzõ pontok vannak megadva. Nem mintha máskor nem térnék el a kiírt útvonaltól, ha ahhoz van kedvem, s belefér az idõbe. Ezzel a túrával, csak egy gondom van, ugyanazon a napon van, amikor a Vincézés-Pincézés, s azt is szeretem. Idén a nagyobb szabadságfok gyõzött.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 900 Ft-ért színes Cartographia-s térképes igazolólapot (saját térkép nem kell, hacsak valaki le nem ment a kapott szelvényrõl), és kitûzõt kaptunk. A rajtnál forralt bor, a Bence-hegyen csoki, Sukorón tea, célban pedig zsíros kenyér vöröshagymával, aki a János-forráshoz is elment almás lepény, szalonna sütési lehetõség (Tûz, nyárs, kenyér, hagyma. Szalonnát nem láttam, de nem is kerestem, mivel eleve vittem magammal, nyárssal együtt.), forralt bor, valamint tea volt az ellátmány. Ezen felül a szervezõk buszt is kerítettek a túrázók szállítására, bár nem kérdeztem meg mi az úti célja.


 

 
 
Kauker Márton emléktúraTúra éve: 20142014.01.15 19:04:14


Kauker Márton emléktúra


GPS-el mért távolság: 9,7 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 280 m.


Reggel csípõs, hideg szeles, de napos idõben értem Herendre. A nevezés gyorsan sikeredett, pedig egymás után érkeztek a túrázók, s fél kilenckor már neki is vághattam a kurta táv teljesítésének, amit a visszaúttal terveztem nekem jobban megfelelõ túrává bõvíteni. Ez olyan jól sikerült, hogy 32,4 km lett a vége. Megnéztem az itinert, illetve a szervezõk elmondták, hogy Hárskútig végig szalagozás lesz, elõ sem vettem a saját térképet. Az aszfaltút Y elágazásáig nem kell semmi, jó párszor jártam már rajta gyalog és kerékpárral. Egyébként végig szükségtelen volt a térkép. Idõnként megnéztem, hogy lássam hol tartok, de ez nem a tájékozódás miatt szükségeltetett. Alig értem ki Herendrõl, fel kellett tennem a szélálló sapkát is, viszont a dzseki alatt csak egy hosszú ujjú gyapjú póló és azon egy vékony pamut póló maradt. Ez simán elégnek bizonyult Hárskút széléig. A látási viszonyok kiválóak, csodálatosan süt a nap. Tipikus hideg front utáni helyzet (a szél is).


Az aszfalt után egy a karbantartást régóta nélkülözõ, többé-kevésbé murvás úton ballagtam, kerülgetve a pocsolyákat és saras részeket. Homodnál kiértünk az erdõbõl, s balra láthattuk a Középsõ-Hajagot, késõbb pedig egy emelkedõ teteje felé közeledve elõtûnt Hárskút fehér templomtornya. Szuglánál rátértünk a faluba vezetõ aszfaltútra. Elõtte azonban elemet kellett cserélni a fényképezõgépemben. A hátralévõ rész egyszerû menetgyakorlat. A falu szélén elkezdtem fázni. Nagyon ért a szél. A célban megkaptam a kitûzõt, emléklapot. A pecsétet a néhány éves Lucától kaptam, aki szorgalmasan pecsételte le a beérkezõk igazoló lapjait, ami sajnos a kabátjának az ujján is meglátszott, de hát ki ér rá ilyen apróságra figyelni a nagy munkában. Miközben a zsíros kenyeret eszegettem, megjött a veszprémi csapat is. Beszélgettünk egy kicsit, s elindultam visszafelé.


Elsõ célom, a Hajagon megkeresni a szovjet pilóta emlékmûvet, ami eddig valahogy elmaradt. Utána, mivel jól álltam idõvel, irány a volt szovjet bázis. A közelében szép sziklákat fotózhattam. Kellemetlen meglepetés! A tartalék elemek is megadták magukat. Most, amikor ilyen jók a fényképezés feltételei! Ennek megfelelõen, az objektum területére be sem mentem, pedig már nincs kerítés sem. Viszont lementem a Törkõhöz, reménykedve, hogy az elemek csak összeszedik magukat valamennyire. Lehet, hogy azért, mert nem vagyok geológus, számomra érdekesek ezek a sziklák. Gyakran egy méter rétegvastagságon belül is változik az összetétele. Hol gumós, hol normál mészkõ, hol pedig teljesen sima. A színe is gyakran változik. Sajnos a létra ugyanaz a rozoga maradt, mint 6-7 évvel ezelõtt, amikor elõször jártam itt. Most sem mertem fölmászni a barlanghoz.


Irány vissza a Rend-kõre, majd a Nagy-Nyergesre, ahol figyelmetlenségbõl letértem a S jelzésrõl. De ha már így alakult, megnéztem ezt az utat is, hiszen már régebben is birizgálta a fantáziámat. Jó döntésnek bizonyult. Szép útvonal, talán szebb is mint a sárga jelzés. Nem sokkal az aszfaltútra rátérés után, egy elágazásból nagyon jó kilátás nyílt Hárskút felé. Herend elõtt közvetlenül pedig Veszprémre lehetett rálátni. Visszaértem Herendre, próbáltam valami presszót találni, de a buszállomás közelében, csak eladásra kínált, bezárt ittasellátó helyeket találtam. Irány az autó. Kávé helyett energiaital, s gyerünk haza.


Maga az emléktúra kifejezetten könnyû kis túra, elég szép kilátással, már ha az idõ is olyan, mint most volt. Az útvonal jelzése és az itiner korrekt.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 500/400 Ft-ért színes Google Earth-bõl kinyomtatott itineres igazolólapot (saját térkép kell), kitûzõt és emléklapot kaptunk. A célban zsíros- és margarinos kenyér, vörös-, illetve lila hagymával, valamint jó forró tea volt az ellátmány. Ezen felül a szervezõk megszervezték, hogy a Balaton VOLÁN menetrenden kívül, délben is indítson egy buszt Hárskútról Veszprémbe.


 

 
 
túra éve: 2013
Fel a Szent György-hegyre!/Somlóra!/Csobáncra!/Badacsonyra!Túra éve: 20132014.01.02 17:27:04


Fel a Szent György-hegyre


GPS-el mért távolság: 17,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 925 m. Mivel szabadon választott az útvonal, ezért csak azt jelzi, mennyit mentem. Elég alaposan bejártam a hegy turistajelzéseit, itt-ott le is térve róluk egy kicsit.


Reggel kissé felhõs idõben, de jó látási viszonyok között autóztam Kisapáti felé. Pusztamiske és Nyirád között, a felhõknek köszönhetõen csodálatos napkeltében volt részem. A nap, égõ vörösre festette a felhõket. Két alkalommal meg is álltam fotózni. Jó kis képek jöttek össze, bár igyekezni kellett, mert az egész nem tartott tovább 5-10 percnél.


Kisapátiban próbáltam valami ittasellátó helyet találni, de nem sikerült, pedig kerültem egyet a templom felé is. Végül a temetõ közelében egy kis utcában leparkoltam, s irány a hegy. A levegõ párás egy kicsit, viszont szépen sütött a nap. Ellenfényben, érdekes képeket eredményezett. A látástávolság bõven 30 km fölötti.


A zöld jelzésen kényelmesen talpaltam fölfelé. A falutól nem messze mókus futott át az úton és föl a fára. Pár percig bújócskáztunk, hátha sikerül lefotóznom. Eltûnt anélkül, hogy esélyem lett volna akár egyetlen képre is. Természetesen letértem a Szentkereszt kápolnához. Kicsit késõbb egy réteg ruha kéretõzött le rólam, illetve zsebre vághattam a kesztyûmet is. Pár száz méter után ismerõs túrázókat értem utol. Együtt ballagtunk a kulcsosházig, ahol Káldi Géza csoportjával futottunk össze. Többé-kevésbé együtt értünk föl a hegyre, bár én indultam hamarabb, viszont jó sokat fényképeztem. Régen jártam erre és a fényviszonyok is jók. A Bazaltorgonáknál letértem egy kicsit a jelzésrõl, a fotózás kedvéért. Fölöttük, egy jelzetlen ösvényre tértünk balra. Nagyon megérte, mivel remek kilátópontra vezetett. A nap is kellemesen melengetett. Kicsit még tovább mentem az ösvényen, de túl bozótosnak találtam, s visszafordultam. Természetesen kimentünk a másik oldali bazaltorgonák fölé is, ahonnan szintén csodálatos a panoráma. Itt Gáborral futottunk össze. Nézelõdtem, fényképeztem, igyekeztem beazonosítani a látható hegyeket. Egész jól ment, kivéve, hogy elsõre, sõt másodikra is összekevertem a Sümegi-várhegyet, az Újdörögd mellettivel (Babuka-hegy?). Csak amikor harmadszor is odaértem (és kevésbé volt párás a levegõ abban az irányban), a fényképezõ digitális zoom-ját is kihasználva jöttem rá a tévedésemre. Azt hittem, innen is a Haláp és a Somló között láthatom a várat. Hát nem. Nem csak a Somlótól, de még Tapolcától is nyugatabbra van.


Ballagtam tovább a kéken, a többiek meg a piroson. Túl korán értem föl. Volt félórám a cél nyitásáig, így elindultam a piros jelzésen vissza, hogy tegyek egy kört. Közben összefutottam a rendezõkkel, akik éppen cipekedtek fölfelé. A meteorológusok ígéreteivel szemben, szép az idõ. Az oda-vissza részt befejezve is volt egy-két percem a hivatalos nyitásig. Kisebbfajta sokadalmat találtam a célban. Álltam is sorban vagy tíz percet, mire be tudtam nevezni, s átvenni a díjazást. Visszamentem a kékig, s azon le. A sárga jelzésen visszaballagtam a kulcsosházig, egy két fotós kitérõvel. Eddigre azért már felhõs lett az idõ, de sebaj. Úgy döntöttem, az alsó kört is bejárom, így a sárgán indultam tovább. Gyerekek jöttek velem szemben, szüleiket alaposan lehagyva.


Sajnos az Ify, vagy Emmaus kápolna gyalázatos állapotban leledzik, pedig a hegy legszebb temploma lehetne, ráadásul meg sem lehet közelíteni, mert valamilyen putri jellegû magánterületen található.


A Lengyel kápolna viszont jó helyen van, aminek megfelelõen körbejárhattam. A Tarányi-présház is gyönyörû, még a mostani romosodó állapotában is. Egy újabb elhanyagolt mûemlék. Ballagtam tovább. Ezúttal a piroson kaptattam föl újra a Bazaltorgonák fölé. Ezen az ösvényen is találkoztam a gyerekekkel. Úgy látszik õk is jobban bejárták a hegyet, ahogy másokkal is többször találkoztam. Kicsit kisütött a nap. Errõl a szirtrõl ekkor voltak a legjobbak a fényképezési lehetõségek. Eredetileg nem ezt terveztem, de a Bazaltorgonák felé mentem le. A sok túrázónak köszönhetõen jobban csúszott az ösvény, mint fölfelé jövet, de azért sikerült esés nélkül leóvakodnom rajta. Tovább tartott, mint reggel följönni. Utána hibásan döntöttem, s a KP-n mentem le, amivel bõ félórát veszítettem, pedig a Gulácsra is föl szerettem volna menni. Ráadásul a végére a térdemnek kezdtek rosszul esni az emelkedõk. Fél kettõre értem vissza a faluba. A Gulács oda-visszát 7-8 km-re becsültem, s mivel nem szerettem, volna, ha még a hegyen rám esteledik ezért lemondtam róla, s inkább megnéztem a temetõt, mivel érdekes síremlékeket láttam. Eddig nem találkoztam ezzel a régi típussal, ahol házastársak esetén két kis kereszt volt a tetején. Visszaballagtam a kocsihoz, átöltöztem, készítettem magamnak egy kávét, s hazafelé vettem az irányt.


Szerencsénk volt az idõjárással, így remek túra sikeredett, csodálatos kilátással. Szeretem ezeket a túrákat, ahol magam választhatom meg az útvonalat. Lehetõséget ad egy-egy hely alaposabb bejárására. A Szent György-hegy, pedig minden oldalról gyönyörû.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 800 Ft-ért emléklapot és kitûzõt kaptunk. Mandarin, túrós- és meggyes rétes, valamint forralt bor volt az ellátmány.

 
 
Vödörvölgyi MikulásTúra éve: 20132013.12.18 21:39:15


Vödörvölgyi Mikulás


GPS-el mért távolság: 14,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 305 m.


Lassan megszokottá válik, hogy 24 órás szolgálatból indulok teljesítménytúrára. Nem siettem túlzottan, hadd menjen le a kezdeti roham a nevezésnél. Nem jött össze. Bõ negyed órát állhattam sorba. Jó sokan jöttek el. Ismerõs is bõven van. Az elsõ meglepetés akkor ért, amikor be akartam kapcsolni a GPS-t. Nem sikerült. Ráadásul, valahogy könnyûnek is tûnt. Elemtartó fedél le. Hát igen. Elem nélkül nem is fog bekapcsolni. Mivel fényképezõgépet sem hoztam, így a tartalék akkuk sincsenek nálam. Már forgolódtam is merre találok boltot. A 71-es út túloldalán ott a Penny Market. Megmenekültem. Nevezést követõen irány a bolt. Nem jutottam el a Pennyig, mert közelebb megbújt egy Coop bolt, ahol biztos kevesebben vannak. Megvettem az elemet, s végre nekivághattam a rövidke távnak.


Az idõ ködös-párás, némi ködszitálással és nulla fokos hõmérséklettel. Nem a legkellemesebb idõjárás. Erre számítva nem hoztam fényképezõgépet. Jó tempóban haladtam kifelé a városból. Megelõztem egy iskolás csapatot, s végre kiértem. A bicikliút mellett ballagva értem el az elsõ ellenõrzõ pontot. Pecsételés után, kikapaszkodtam a völgybõl, s ismét építet környezetben ballagtam. Megelõztem egy ajkai csoportot, majd egy újabb EP után, megkezdtem a leereszkedést a Malom-völgybe. Irány Szentkirályszabadja. Az emelkedõn jött szembe az egyesületi csapat. Üdvözöltük egymást, s szuszogtam tovább fölfelé.


Az iskolában megkaptam a következõ pecsétet, ittam egy bögre teát, s gyerünk tovább. A falu szélén Bernadett jött szembe, a lányát cipelve, aki eléggé elfáradt már, ami ekkora törpillánál nem is csoda. Le a völgybe, föl az EP-hez. Közben egy-két perc beszélgetés Viktorral. Következett a túra legszebb része, a Malom-völgy elõtti sziklák. Mellõztem a fölmenetelt, ugyanis az idõjárás miatt nagyon gyér a kilátás. A szalagozott részen, utolértem a székesfehérvári csapatot, s csatlakoztam hozzájuk. Jót beszélgettünk a célig, Pintér Józsiékkal. Mindig tanulok tõle valami újat túraszervezéssel kapcsolatban. Sajnos hamar vége lett az erdei résznek, s ismét lakott területen koptattuk a bakancsok talpát. Igencsak hamar értünk be a célba.


Nem csak a nevezés tartott sokáig, hanem az utolsó igazolás is. Átvettem az emléklapot és a kitûzõt, majd beálltam a másik sorba, az Észak-Dunántúl Kupáért. Itt rövidebb volt a sor. Megkaptam a kupát, immár nyolcadik alkalommal, s hozzá a jövõ évi kiírást. Nem rossz! Zala-megyét hiába kerestem rajta, valamiért már nem lesz benne. Jövõre öt megyében rendeznek kupatúrákat. Szerintem ez az eddigi legkiegyensúlyozottabb kiírás. Igaz, a legtöbb túra, jövõre is Fejér és Veszprém-megyében lesz [az õ adottságaik a legjobbak (két megye, négy hegység)], de még Gyõr-Moson-Sopron-megyében is öt túra kerül megrendezésre, s ez a legkevesebb, ráadásul most is lesz Joker túra, s 40-42 túrából lehet választani! Az idõbeli eloszlás is igen jó, még a nyári három hónapban is 7 lehetõség lesz, ami eddig elég lyukas volt. Ebbõl kell 12/8-t teljesíteni.


Kellemes, könnyû, rövid kis túra volt.


Tudtam, hogy gond lesz, ha nem hozom a fényképezõgépet. A túrán nem hiányoltam, viszont hazafelé, a Szentgáli-tiszafás fantasztikusan nézett ki. Már messzirõl néztem, miért olyan fehér foltos a hegytetõ. Épp csak fölemelkedett a felhõ, a hegyoldalból, s ezen a részen, a fák legteteje zúzmarás volt! Fantasztikus, ritka látvány.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 300/200 Ft-ért, térképvázlatos igazolólap, emléklap és kitûzõ járt. A bicikliútnál szaloncukor és alma, Szentkirályszabadján pedig tea volt az ellátmány.

 
 
Bakonyi MikulásTúra éve: 20132013.12.09 21:40:50


Bakonyi Mikulás18/32


GPS-el mért távolság: 32,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 850 m. Természetesen ezek nem a 18-as táv adatai, bár hivatalosan azt teljesítettem.


Reggel megint csak 24 órás szolgálatból indultam túrázni, így az 50-es távon indulásra esélyem sem volt. Háromnegyed kilenc is elmúlt, mire beneveztem a 18-as távra. Már tavaly is néztem, hogy ez a táv lehetõséget ad arra, hogy az 50-es táv legszebb részeit bejárjam, a zirci monoton szakasz kihagyásával, úgy, hogy végig, a túra különbözõ távjainak hivatalos nyomvonalán megyek. Máténak jeleztem is, hogy a térdemtõl függõen el fogok térni. Õ pedig mondta, kíváncsi lesz, mit mondok a Cuha-szurdok után. Érdemes volt-e arra cserélni a zirci részt a pizzával. Utólag is csak azt tudom mondani: érdemes.


Mire neki tudtam vágni a távnak, elállt az addig szemerkélõ esõ. Egy cseppet sem bántam. A parkolónál megálltam, s egy pulóvert beraktam a kocsiba, kihasználva, hogy útba esik. Ezt otthon ki kellett vágnom a GPS track-bõl, hogy pontos eredményt adjon. Még ekkor sem volt tele a parkoló, pedig már csak a legrövidebb távra lehetett volna nevezni. Igaz, bõ 700 m-re van a rajttól és 45 m-el magasabban. A túra után, ez nem olyan kellemes.


Kényelmes tempóban ballagtam kifelé a faluból. A piros jelzésen „elfelejtettem” lekanyarodni, s mentem tovább a Kõ-árok felé. Elég sáros az ösvény, ami az egész túrára jellemzõ. Ráadásul, már jó sokan elmentek elõttem, így össze is vágták. Szerencsére nem a ragadós fajta. Mivel eltértem az útvonaltól, igyekeztem keveset fotózni, mert igencsak viszi az idõt. Azért nem bírtam ki, de itt még csak ritkán álltam meg. Egy pólótól is megszabadultam szokás szerint és már a kesztyû sem kellett. Sokadjára írom le, szépek a völgy sziklái. Idõnként csúszkálva elértem a Gézaházi ellenõrzõ pontot, ahol Józsi Mikulás és Laci Krampusz várta a túrázókat. Most csak az igazoló lapra kértem pecsétet, s mentem tovább.


A Töbör-hegyi kaptatón kisütött a nap, újabb fotós témát adva. A következõ pontnál leigazoltam, a tájfutó szúrókával, s indultam tovább. Meglepetésemre, azt látom, túrázó csoport jön a piros jelzésen. Jócskán a 18-as rajtidõ után indulhattak. Ballagtam tovább. Helyenként elég jól csúszott a sár, de messze nem vészes, mindössze lelassítja az embert egy kicsit. A jelzés elsõ nagy hajtûkanyarjában láttam, hogy az elõzõ csoport is erre jön. Elég hamar elértem az Ördög-árok alsó részét, s ettõl kezdve alaposan belassultam. A következõ két kilométer általában egy bõ órámba szokott kerülni. Nem mértem, de biztos, hogy most sem volt kevesebb. Akár mennyire vissza is akartam fogni magam, azért gyakran elõkerült a fényképezõgép. Túl szép a völgy ahhoz, hogy kibírjam fotózás nélkül. Most a befagyott, néhol havas pocsolyák, a jeges sziklák, a patak kis zúgói jelentették a témát. Mindig más arcát mutatja a szurdok. Végül, épp idõben értem el az Ördög-gátat, már éppen szedte be a pontõr a szalagokat, s készültek indulni. Szóval túl lassú voltam. Beszélgettünk, s mondtam, még egy csoport biztosan jön utánam. Mire elindultam föl a lépcsõn, meg is láttam õket néhány száz méterrel hátrébb. Fönt láttam, hogy nyár óta lezuhanhatott egy méretes szikladarab. Túl frissnek látszott a törés. Pecsételés és beszélgetés után, gyerünk tovább.


Ez rögtön az elején nem is olyan egyszerû jó meredek, sáros ösvényen kellett leveszkõdni a völgy aljára, ahol most nem lehetett elmenni, mert túl sok a víz a patakban. A következõ gáton nehezebb átkelni a szokásosnál, mivel csak egy igen csúszós, keskeny mászós útvonalat hagyott nyitva a víz. Még jó, hogy fölfelé kellett menni. Lefelé egyáltalán nem biztos, hogy le tudtam volna jönni. Alighanem kikerültem volna a hegyoldalban, ami szintén nem könnyû. A továbbiakban még párszor kereszteztem a patakot, s mindannyiszor keresnem kellett, hol lehetséges. Az Ördög-árok felsõ végénél, 6 fõs csoportot értem utol. (A kisfiúnak valamilyen csípõsérülés miatt nehezen ment a dolog. Javasoltam, hogy Gézaházától menjenek vissza Cseszneknek, nincs értelme erõltetni. Õk 82-es útban gondolkoztak, én a Töbör-hegyen átvezetõ P+-t javasoltam. Itt nincs autóforgalom, s az út is jó. Utólag belegondolva, a szint is és a táv is kevesebb.) A két kislány viszont nagyon vidáman volt.


Hamarosan visszaértem Gézaházára, ahol Józsiék is pakoltak. Mondtam, még két csoport jön utánam, s mindkettõben van gyerek, a közvetlen mögöttem jövõben három, a másiknál nem számoltam. Hûha! Gyorsan visszaöltöztek Mikulásnak és krampusznak. Épp idõben. Mire készen lettek, már lehetett is hallani a kislányok csivitelését a kanyaron túlról. Az eddigi 15 km három óra ötven percembe került. Bele kell húznom, hogy ne kelljen rám várni.


Gyerünk tovább. Szerencsére a meteorológusunk elõrejelzése bejött, hogy a lefûzõdõ ciklonnak köszönhetõen enyhe lesz a szél. Szokatlan módon alig volt a Gesztenyés EP-ig. Ilyen enyhe még nem volt az idõ ezen a szakaszon. A fasorok közti útról, a nyáron kitakarították a bozótot. Az itteni nagy dagonya is megúszva. Ettõl függetlenül tõle balra mentem a füves úton. Az most még jobb. Elég sok túrázót láttam elõttem. Az ellenõrzõ pontnál utol is értem õket. Mondtam a pontõrnek, hogy elvileg még két csoport jön mögöttem, bár Pintér Józsiék a Töbör-hegyen át való visszafordulást fogják nekik javasolni.


Szaporáztam tovább a lépteimet. Hamarosan magam mögött tudtam az utolért túrázókat. Hol havas-jeges az út, hol sáros-pocsolyás. Aki netalán tán hiányolná a 30-as és a hosszabb távok Harmadik-árokbeli félnehézsúlyú dagonyáját, megnyugtatom, a Károlyházi-víznyelõ utáni lejtõ egészen jól tudja pótolni. Csúszkáltam rendesen az összevágott sárban. Esés nélkül sikerült csúsznom egy eldobós libelle-t. (Ha a túrabot pántja nincs a csuklómon, tuti, hogy elhajítom.) A murvás szakaszon is óvatosan haladtam, mivel a hó és jég miatt csúszott. Mivel a térdem még nem jelezte, hogy elég, így a sárga jelzésen legyalogoltam a Cuha-szurdokba. Sokan jöttek velem szembe a 30-as és 40-es távon. Párszor el is kellett mondanom az ismerõsöknek, hogy „eltévedtem” a 18-as távról. A szurdokban viszont végig egyedül gyalogolhattam. Ezt a részt is nagyon szeretem. A vasút félalagútját felújítják. Az elsõ két gázlót, alaposan elrendezte a patak. A kövezés háromnegyedét elhordta, így elég mély a víz. Azért bakancsban simán átjutottam. A következõ gázló rendben van. Az újabb kettõ viszont megint nehezebb. Elég alattomosak. Nagyon csúsznak a kövek, s egy kettõ hiányzik is. Ha oda lép az ember, tuti befolyik a víz a bakancsba. Ráadásul a kövek közül a rögzítõ beton már hiányzik. A többi gázló már nem gond. Túracipõben az sem úszható meg beázás nélkül. mert sekély ugyan, de nagyon gyors a víz, s a cipõnek torlódáskor be tud folyni.


Sajnos nem néztem meg a honlapon a pontok nyitva tartását, így azt sem vettem észre, hogy a pont már nem a Kõpince-forrásnál (ahogyan én emlékszem az utolsó 50-es távos túrámról), hanem egy sokkal kellemesebb helyen, a Vinye.hu büfében található. Eredetileg terveztem a büfét, de a sietés miatt kihagytam. Öreg hiba. A távban ezt a távot, térképi mérésbõl adtam hozzá (turistautak.hu és 690 m-t jelent oda-vissza, a játszótéren keresztül). A forrásnál az igazolást fényképezéssel pótoltam, s megkezdtem a Zörög-tetõre vezetõ 245 m szintemelkedésû kaptatót. A Gézaházától a forrásig tartó 10 km-t két óra alatt tettem meg, tehát sikerült rendesen fölgyorsulni. Jól kimelegedtem. A Zörög-tetõn, folyamatosan érkeztek a túrázók a másik irányból. Örömömben, hogy még nyitva a pont ittam egy bögre teát, s gyerünk tovább. Már nem siettem annyira, hiszen nem én vagyok az utolsó. A lemenõ nap érdekes és szép fényviszonyokat teremtett. A faluban is megálltam néha fotózni. Végül beértem a célba. Átvettem a kitûzõt és az oklevelet, a szendvics-tea jegyet lepasszoltam egy ismerõsnek, beszélgettem egy kicsit, s elégedetten hazafelé vettem az irányt.


Az általam bejárt táv, nekem teszik. Ha nem tudok, vagy nem akarok az 50-es távon indulni, akkor máskor is ezt csinálom. A Csárda-völgy utolsó látványos szakaszát leszámítva, a túra összes szép része benne van, ennek megfelelõen nem is könnyû. A 30-as távnál jócskán nehezebb. Végsõ soron az ötvenes táv egy részét teljesítettem, egy átkötõ szakasszal. A Gesztenyésig az 50-es és 40-es táv útvonalán mentem, utána Károlyháza felé levágtam a zirci részt. Végül a Cuhaszurdok elérésétõl megint az ötvenes táv nyomvonalán talpaltam. Még éppen nem sötétedett rám a beéréskor. Ha ez hivatalos táv lenne, a rajtidõ végének nyolc óra lenne célszerû, késõbbi nem, és a terep nehézsége az ötvenes távéval egyezik meg. Úgy is mondhatnám, bár hülyén hangzik, hogy fajlagosan nehezebb annál.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 900/800 Ft-ért, szürkeárnyalatos Cartograpia-s térképes igazolólap (saját térkép nem kell), emléklap és kitûzõ járt. Gézaházánál szaloncukor és csoki Mikulás, a célban pedig a szokásos szendvics és tea volt az ellátmány.

 
 
Tanuhegyek másnapi túra - UKK kisjubileumi/Haláp/Bauxit/Régi TemplomokTúra éve: 20132013.12.04 21:06:14


Régi templomok nyomában


GPS-el mért távolság: 32,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 605 m. A Hegyes-tûre tett kitérõvel együtt 33,4 km 660 m szinttel.


Veszprémhez közel volt a cél, így a 24 órás szolgálat után, és a Nagyvázsony – Zánka közti teljes útszakaszon érvényben lévõ sebességkorlátozás ellenére is 9 órakor be tudtam nevezni, Kerek repkénynél és Kék droidnál. Veszprémben még azon aggódtam, elég melegen öltöztem-e, viszont alig 1-2 km után, két réteg ruhától kellett megszabadulnom. Gyorsan emelkedett a hõmérséklet. ennek megvolt az árnyoldala is, kiolvadt a fagyott föld, jó ragadós sarat hagyva maga után. Hideg front után lévén, a látási viszonyok kiválóak, kivéve a nap felé, mert arra elég párás.


Kényelmes tempóban közeledtem a Hegyes-tûhöz. A hivatalos útvonal nem megy föl rá. A jó látási viszonyok és a gyönyörû napsütés arra késztetett, hogy megtegyem, oda-vissza a kilométeres kitérõt. Fölmentem a tetejére. A kilátás csodálatos. Fotóztam, nézelõdtem egy kicsit, s irány Monoszló. Árnyékba érve fáztam a lejtõn, így egy kicsit jobban szaporáztam a lépteimet. Hamar beértem a faluba, s az ellenõrzõ pont is meglett. Fölírtam az évszámot, majd tovább indultam. Az Árokfõi templomrom felé menet olyan hideg szél fújt, hogy elõ kellett vennem a melegebb sapkát, s gondolkoztam a kesztyûn is. Ettõl kezdve, a széltõl függõen cserélgettem a sapkákat. Az út ezen szakaszán, már jártam montival, amikor Vigántpetendrõl jöttem át. Sajnos a Tói-hegyrõl lejövõ szakasz nagyon szétmosott. Elég gyorsan elértem a második ellenõrzõ pontot. Megettem a Dörmi szeletet, s irány a templomrom. Néhány fotó után vissza az aszfaltra. Elég jó út vezetett Szentantalfára, s a kilátás sem kutya. A falut elhagyva, szokatlan útvonalon közelítettük meg a Szent Balázs templomromot, gyakorlatilag egy jó nagy háromnegyed kört megtéve körülötte. A rom tornyát, már messzirõl láttam. Végre odaértünk. Ez évben már jártam itt. Lepecsételtem az igazoló lapot, fotóztam egy kicsit. A romtól, illetve közelébõl igen érdekes szögbõl látható a Hegyes-tû.


Ballagtam tovább. A napos helyeken csúszott az út, az árnyékban deres volt a fû. A következõ szakasz is kellemes sétát jelentett, megint csak ismerõs útvonalon, idõnként szép kilátással. A Halom-hegyre vezetõ kaptató jól megszuszogtat, de legalább kimelegedtem, a kilátó látogatáshoz. A kilátó tövében fölragasztottam az ellenõrzõ bélyeget, s a szûk lépcsõn, ami inkább létra fölmásztam a kilátóba. Hátizsákkal, csak elfordulva fértem el a búvónyílásokon. A kilátó már felújításra szorulna, de megérte följönni. A körpanoráma csodálatos. Fényképezés és nézelõdés után gyerünk tovább.


A Kisdörgicsére vezetõ szakasz is kellemes. Nagyjából a Herendi templomromtól összerázódott három-négy csoport, akik nagyon hasonló tempóban gyalogoltak, s attól függött ki megy elõl, hogy éppen ki fotózott többet. A templomromoknál meg együtt volt az összes. Az aszfaltútról letérve jött a túra legszebb része, a Kû-völgy. Gyönyörû, kisebb-nagyobb odúkkal, repedésekkel szabdalt sziklafal mellett vezet az ösvény. Gyakran megálltam fotózni. az egyik csoport tagjai, azt értékelték, mennyire alkalmas a fal sziklamászásra. Alighanem õk másztak föl a Hegyes-tû alsó sziklafalán is. Elég sok fát nõtt be viszont a borostyán, ami szép ugyan, de tönkreteszi a fát. Túl rövid ez a szakasz. Mivel itt elég sûrûn találhatók a romok, így gyorsan elértem a Felsõdörgicsei romot. Visszafelé, a mélyút oldalában ibolyát fényképezhettem. Decemberben! A következõ útelágazásban, tettem egy kis szándékolatlan kitérõt. Háromfelé vált a jelzés, amibõl kettõ úton, egy pedig elõször alig látható úton vitt. A szalag alapján sem lehetett eldönteni, hogy a két jobb út közül melyiket kell választani. Elindultam a P+-on. Nézzük, mit ír errõl az itiner, melyik turistajelzést kell követni. Azt írta, ha a P+-t választottam, akkor el… Ez alapján, jobbra fordultam a bokrok felé, s meg is van a következõ szalag. Naná, hogy az alig látható harmadik utat kellett volna választani. Én csak kb. 100 m-t kerültem. Ahogy elnéztem, volt, aki jócskán többet. Azért csak elértem a legjelentõsebb romot, az alsódörgicseit, ahol a pecséthez müzliszelet és jeges tea járt.


Tovább menet, kb. egy kilométert talpaltam aszfalton, majd kellemes mezei és erdei utakra térhettem le. Eddigre a nap olyan alacsonyan volt, ha szembe kellet vele mennünk, akkor közvetlenül a lábunk elé kellett nézni, mást úgy sem láttunk. Egyszer csak emeletes épületeket látok elõttem. Hoppá! Ez a Gyermeküdülõ. Akkor ennek a közelében van az utolsó ellenõrzõ pont. A politikus úton (bicikli út) fölírtam a kódot, majd átmentem a 71-es úton, fényképezni. A haditechnikai parknál, megnéztem, mijük van. Tüzérségi eszközök szempontjából a magyargencsi jobb, viszont nekik nincs helikopterük és légvédelmi rakétájuk. A buszmegállóban fölvettem egy pólót és a kesztyûmet is. Nagyon ideje volt már. Mire besötétedett, éppen beértem Zánkára, így nem kellett elõbányásznom a láthatósági mellényt, illetve a fejlámpát. Megvan az Ifjúság utca. Az elsõ utcának jobbra, a Naplemente utcának kéne lenni, de ott az Iskola utca volt. Szerencsére volt szalag is, így semmi gond. Kicsit késõbb meg lett a Naplemente utca is keresztutcaként, de ez már lényegtelen, mert itt is van szalag a helyes irányban. A cél elõtt, a kultúrháznál, valamilyen rendezvén volt. Beértem a célba. Átvettem az oklevelet és a kitûzõt, ettem két szelet pizzát (Ettem volna többet is, de tartottam tõle, hogy út közben túlzottan elálmosítana.), s hazafelé vettem az irányt.


Jól szervezett, kiváló útvonal vezetésû, viszonylag könnyû túra, amely az ajándék idõjárásban nagyon látványos volt.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 700/600 Ft-ért szürke árnyalatos, cartographia-s térképes igazolólapot (saját térkép nem árt), itinert, jó útvonaljelzést, oklevelet és kitûzõt kaptunk. Az Árokfõi templomromnál müzliszelet/Dörmi szelet és jeges tea, az Alsódörgicsei templomromnál müzliszelet és jeges tea, a célban pedig pizza és tea volt az ellátmány.

 
 
LővérekTúra éve: 20132013.11.19 19:47:13


Lõvérek 25


GPS-el mért távolság: 27,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 760 m.


24 órás szolgálat után elég kétséges volt, el tudom e csípni a 25-ös táv nevezési idejének végét, fõként hogy mindenféle köddel riogattak a meteorológusok. Végül nem is voltak olyan rosszak a látási viszonyok, végig lehetõvé tették a normális sebességû haladást, kivéve, ha IFA-t, vagy IFA lelkületû sofõrt (150-200 m-es látásnál már egy istennek sem megy 70 fölött) fogott ki maga elõtt az ember. Mindazonáltal fél nyolc után pár perccel indulva Veszprémbõl, két óra alatt megérkeztem Sopronba, s tíz elõtt pár perccel sikerült beneveznem. Gyors készülõdés, a GPS élesítése, amely elég nehezen találta meg a mûholdakat, s már úton is voltam.


A városból kivezetõ szakaszon kifejezetten jól esett a hideg levegõ, ennek megfelelõen jó tempóban haladtam. A szép bánfalvai templom, amit érthetetlen okból kikerül a kék jelzés (Ha csak ez lenne az egyetlen érthetetlen dolog a Soproni-hegység turistajelzéseivel kapcsolatban!!!), gyönyörû a párás levegõben, az alacsony nap fényében. Végre kiértem a lakott területrõl. Nagyon kellemes erdei terepen gyalogolhattam. Egy idõ után, a kék jelzés jobbra kanyarodott, egyvegyes, de inkább fenyves erdõbe. A meredek, helyenként vízmosta ösvény bevitt Ágfalvára. A presszóban megkaptam az elsõ ellenõrzõ pecsétet. Miközben egy alkoholmentes sört iszogattam, ismerõs túrázó ért a pontra. Utánam indult, de még elengedték a 40-es távra. Jócskán gyorsabb, mint én.


Frissítés után ballagtam kifelé Ágfalváról. Itt is, akárcsak Újkígyóson virágzott az aranyesõ és az ibolya. Az Alsó-Tödlnél volt egy kis sár, de nem vészes. Ahogy máskor, most is alaposan szemügyre vettem a kaptatón, az átvágott morénahalmot. Elértem a 40-es és 25-ös táv elágazását (ahol már messzirõl láttam az útbaigazító jelzéseket), s mentem egyenesen. A Fehér-úti-tónál új parkolókat alakítottak ki. A ködös levegõben fantasztikusan nézett ki a tó és környéke. Csináltam is jó néhány képet. Irány az aszfalton az ellenõrzõ pont. Újabb pecsét. ettem egy kis zsíros kenyeret. Egymás után érkeztek a korán induló gyors lábúak a 40-es távról. Ettõl kezdve, szinte végig volt elõttem is és mögöttem is néhány túrázó. Kis kaptató, majd egy fiatalosban vezetõ meredek ösvény lefelé, s leértem a Kovács-patakhoz. A híd gerendáiból, már csak kettõ van a helyén, de már évek óta nem használom. Most is mellette kereszteztem a patakot. Szerencsére köves az alja, így kis víznél semmi gond. A patak melletti murvás úton nem sokat mehettem, s következett a Poloskás-bérc felé vezetõ emelkedõ. Alaposan megszuszogtat. Sajnos a köd miatt nincs a tetejérõl kilátás. A következõ kissé lejtõs ösvény kellemes. Ezt egy meredek szalagozott szakasz követte, a Köves-árokig. Ebben az árokban egész kellemes út visz. Meg kellene néznem biciklivel is. Utána viszont következett a túra legnagyobb szintkülönbségû és jó meredek emelkedõje az Ultrára.


Némi lejtõ után irány a Tolvaj-árok. Könnyebben sikerült lejutni az aljára, mint tartottam tõle. Az alján a K+ is elég jól járható. Szép volt a látvány, a ködön átsütõ napfényben, amikor megkezdtük belõle a kikapaszkodást. Sajnos a jó kis hangulatos sötét fenyves elõtt, a szalagozás levezetett a K+-ról. Egy kis kaptató után elértem a Várhely-kilátót. Pecsételés után fölmentem a kilátóba. A csigalépcsõ, abba az irányba csavarodik, amerre a középkori várakban(jobbra). A védõk számára ez volt a kedvezõbb. Nekik föntrõl lefelé, a jobb karjuk volt a külsõ íven, míg az ostromlóknak a belsõ szûkebb íven, ahol nem tudnak olyan lendületet adni a kardnak.


A kilátás megérte. A köd és a napsütés most is különleges látványt hozott létre. A Bella-emlék felé menet megettem a kapott müzliszeletet. A Tacsi-árok mentén vezetõ kék jelzés, az egyik kedvenc szakaszom a túrán. Mivel teljesítménytúrán voltam, így a nézelõdés mellett, tempósan talpaltam. Kisvártatva áttértem a sárga jelzésre, majd aszfalton talpaltam a Károly magaslatra. A kilátóba nem mentem föl, viszont a büfébe betértem, hogy a hazavezetõ útra vegyek egy félliteres üdítõt. Úgy néztem, csökkentek az árak. Ennél olcsóbban benzinkúton sem kaptam volna meg.


Megkezdtem a leereszkedést a városba. Így a kék háromszögjelzésen viszonylag kényelmesen tehettem meg. Már csak a városi szakasz volt hátra, amin komoly segítség az utcaneveket tartalmazó itiner. Pár métert letértem az útvonalról lefényképezni a Nepomuki Szent János kápolnát, majd kényelmesen besétáltam a célba, átvettem az emléklapot és a kitûzõt. Megettem a virslit, s hazafelé vettem az irányt.


Kellemes, helyenként látványos túra. Jó szervezéssel és kiváló útvonal jelöléssel. A korrekt itiner jól helyesbíti a térkép hiányosságait, amit régebben már megmorogtam. Igazából nem is volt szükségem a térképre.


A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 1000/900 Ft-ért színes, térképes igazolólapot (saját térkép szükségtelen), itinert, kiváló útvonaljelzést, emléklapot és kitûzõt kaptunk. A Fehér Dániel forrásnál zsíros-, margarinos-, többféle lekváros-, és mogyorókrémes kenyér, csalamádé, vöröshagyma és szörp, a Várhely-kilátónál müzliszelet, a célban pedig kiváló minõségû virsli és tea volt az ellátmány.

 
 
Fehér-Vár-PalotaTúra éve: 20132013.11.19 19:44:04


Fehér-Vár-Palota 40


GPS-el mért távolság: 42,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 960 m.


Elszámoltam magam, s egy órával késõbb keltem, amibõl végül sikerült félórát lefaragnom. Esélyem se volt a rajtidõ elejére Fehérvárra érni. A radar és mûholdképet sem volt idõm megnézni, pedig terveztem. Tudni szerettem volna, hol tart az ígért hideg front. Elinduláskor kiderült, jön. Estéhez képest, a nap leghidegebb órájában, két fokkal melegebb volt, Farkasgyepûnél meg még eggyel. Igen jó passzban értem Várpalotára. Kikaptam a cuccaimat a kocsiból, irány a buszállomás. 3-4 perc múlva indult is a gyorsjárat. Elõzetes tervezgetéseimmel szemben, csak a klasszikus 40-es távon indultam. Valahogy nincs egészen rendben sem a térdem, sem a csuklóm. Ennek megfelelõen, amíg csak lehetett mellõztem a túrabot használatát. 07.20-kor sikerült nekivágnom a távnak. Azért nem tettem le a tervemrõl, hogy egy 25-öst csináljak Iszkaszentgyörgyrõl, Csóron megszakítva, s onnan egy 12-est, mivel ez utóbbi olyan részeket is érint, amik érdekelnek.


A szép idõben hamar letudtam a városból kivezetõ részt, miközben begyûjtöttem az elsõ pecsétet. A halastavak melletti ösvény nem a kedvencem. Most is jó vizes a fû. Végre elhagyhattam a csatornapartot. Ettõl kezdve, ha sík is a terep, de kellemesebb. Az idõ egyre melegebbé vált. Szidtam magam, amiért nem hoztam vékonyabb sapit, meg a kevésbé szélálló dzsekimet. Melegem volt. Moha elõtt, megélénkült egy kicsit a szél. Észak-nyugaton olyan elmosódott peremû, de mégis éles határvonalat jelentõ sötét felhõ uralta az eget, ami jelezte, itt a hidegfront. Nem bántam volna, ha az elõre jelzetthez képest késik, de hát inkább sietett. Mohán, a szokott helyen megkaptam a második ellenõrzõ pecsétet, hozzá egy kis Gyõri jó reggelt kekszet, amit zsebre vágtam, valamint meleg teát. Ez nagyon jólesett. Észre sem vettem, mikor szedtünk össze 130 m szintet.


Ballagtam tovább. Újabb eseménytelen, de kényelmes kilométerek után értem el a külön lapon említett változást. Egy-kétszáz méter után, izgalmassá vált a terep. Nem mintha sok lett volna a látnivaló, viszont annál több volt a néznivaló. Ilyen alaposan elaknásított mezõn és ösvényen még nem jártam. Nagyon figyelni kellett, nehogy gyalogsági taposóaknára, vagy inkább bele (friss tehénlepény) lépjen az ember. Kerülgettem szorgalmasan. Az aknamezõ túlsó szélén Laciéktól kaptam a következõ pecsétet.


A folytatásban kevesebb lett a tehénlepény, de azért nem lehetett lazítani. A kincsesi utat keresztezve megmásztuk a Kõ-hegyet, s beértünk Iszkaszentgyörgyre. A kastélyban újabb pecsét, s hozzá egy szelet csoki, amit azonmód továbbpasszoltam egy igen ifjú (2-3 év) indulónak.


Eddig tartott a lazaság. 17 km-en 190 m szint. Ettõl kezdve szintesebb a túra, viszont sokkal látványosabb is egyben. Elõször a kõasztalt érintettem, majd az általam ismert kilátók legfeleslegesebbje tövében visszakéretõzött rám, a Moha elõtt levetett póló. Egyre romlott az idõ. A szél kifejezetten hideg, ráadásul már éreztem az arcomon egy-két nagyon apró csepp esõt. A Szenes-horog elõtt, az esõkalap is lekerült a hátizsákról. A keskeny völgyben nem ért úgy a szél, de hamar kikapaszkodtam belõle. A látvány csodálatos. Amíg az esõ engedte gyakran használtam a fényképezõgépet. A következõ útvonalváltozásnál, az eddigi kispistázó útvonalra vezették a túrát. Kisvártatva beértem Csórra, s megvan az új helyen települt EP is. Az innen induló új résztáv szempontjából sokkal jobb az eddigieknél. A ponton, egy csomó ismerõs dolgozik. Beszélgetek egy kicsit, míg megeszem a zsíros kenyeret, jó adag teával öblítve le.


Visszaballagok a zöldig, s irány a Kilátó-hegy. Néha szétnézek, de mire elõvenném a gépet, már nincs miért. Újabb pecsétet követõen kereszteztem az elõzõ szakasz útvonalát. A Száraz-horog felé, illetve magában a völgyben ismét szép a látvány. Következett a Meredélyfõre vezetõ kaptató. A vége igen szép. Fönt gyakran megálltam fotózni. Kanyarogtunk még egy kicsit, majd irány le a völgybe, hogy a legkisebb magasságról kezdhessük a Baglyas megmászását. Eléggé rákezdett az esõ. Az erdõ szélén, biztos ami biztos alapon elemcsere a GPS-ben, ha már otthon elfelejtettem. A nyílt mezõn, kellemetlenül vágta az esõt a szél. Már többedszer gondolkoztam az esõkabát fölvételén, de most is megúsztam. Az EP-n, ismerõs pontõr poénkodik, milyen jól tudja, melyik névnap, mikorra esik. A Ferenc nem jött össze (mert hát nem nõi név), pláne amikor mondtam, hogy a december 3-on kívül, jöhet még a többi öt dátum is. Jót nevettünk, s folytattam a Baglyas meghódítását. Fönt egy-két fotó, s a hideg szél már el is ûzött. A piroson mentünk le, ami könnyebben járható zöldnél és látványosabb is. Az utána következõ Hideg-völgy meg pláne. El kezdett sötétedni. Még éppen elegendõ volt fény a fotózáshoz. Nagyon nem tetszik a Hideg-völgybeli murvabánya. Szerintem megengedhetetlen ilyen természeti értéket tönkretenni.


A következõ hegyen, már látszott, komolyabb esõ jön. Az utolsó pillanatban sikerült fölvennem az esõpelerint. Most vizsgázott. Jól. Az ilyen szeles idõre viszont ki kell találnom valami hasonló térd alatti rögzítési módot, mint a biciklis rain legs-nél, hogy a térdeimet meg tudjam védeni, esõnadrág nélkül is. Kis szélben nem lenne gond, de most nem az van mûsoron. Inotán nekem új útvonalra vitt a szalagozás, be helységbe. Elõ kéne venni a térképet és az itinert. Jó szokásom szerint, csak az elejét olvastam el az itinernek, így ez a rész nem is rémlik. Végül, csak a víztározónál bányásztam elõ, mert nem akartam pacallá áztatni. Ennek megfelelõen a Böllér vendéglõt kihagytam. (Ez azonban csak otthon derült ki.) Mentem el valami ittasellátó hely elõtt, de nem vettem észre bóját, így nem is törõdtem vele. A víztározónál újabb pecsét. A hozzákapott banánt helyben megettem, s kezdtem meg a templomhoz vezetõ kaptatót. A második hegyen, alig hiszek a szememnek: fehér szegfû virágzik novemberben! Egy jó darabig az orrom után megyek, mivel sehol egy turistajelzés, vagy szalag. Az-az, szalag volt, csak mindig a hegy túloldalán. Gyanítom, ezt a részt Várpalotáról indulva szalagozták. Azért csak beértem Várpalotára.


Ettõl kezdve már csak egy sima menetgyakorlat a célba érés. Megkaptam az emléklapot, a kitûzõt, ettem egy kis zsíros kenyeret, amit a hideg idõre tekintettel magammal hozott forró teával öblítettem le. Beszélgettem egy kicsit, s hazafelé vezettem az irányt. A 83-as út bakonyi szakaszán sokkal jobban esett az esõ, mint a túrán.


Az elsõ 15 km-en kissé monoton a túra, amit enyhített a kellemes idõjárás és a jó útviszonyok. Iszkaszentgyörgytõl kifejezetten látványos. A Keleti-Bakony legszebb részein vezet. A Szenes-horog, a Hideg-völgy és a Baglyas jelenti a leglátványosabb részt. Az idõjárás fokozatosan vált rosszabbá, de csak Inota után tette lehetetlenné a fotózást, amikor már egyébként sem volt elegendõ fény. A túra végig jól szervezett, kiváló ellátású.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1000/900 Ft-ért színes, térképes, itineres igazolólapot (saját térkép szükségtelen), emléklapot és kitûzõt kaptunk. Mohán, Gyõri jó reggelt?; Iszkaszentgyörgyön csoki; Csóron zsíros-, margarinos- és lekváros kenyér, hagyma és tea; a Baglyasnál csoki; az Inotai-víztározónál banán; a célban pedig, a Várpalotán megszokott látványos és finom zsíros kenyér, valamint szénsavas- és szénsavmentes ásványvíz volt az ellátmány.

 
 
Szarvas túrák - Döbröntei családi sétaTúra éve: 20132013.10.30 21:51:33


Szarvas 27


GPS-el mért távolság: 29,5 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 540 m.


Szokásom szerint a rajtidõ elején érkeztem és neveztem be. Szépen, lassanként szállingóztak az indulók. Néhány útvonal eltérésre hívták föl a figyelmet. Több helyen is lezárták a turistajelzéseket az új földtulajdonosok. Ebbõl és a délutáni Pénzesgyõr – Kerteskõi-szurdok útvonalkeresésbõl azt a tapasztalatot kellett leszûrnöm, hogy milyen okosak az angolok. A trianoni határok kijelölésére ugyanis Ázsia szakértõt küldtek Magyarországra. Tõlünk nyugatra nem elfogadott a turistautak lezárása. Úgy néz ki, hogy a tehetõs és gazdag „magyarok” inkább közép-ázsiaiak (Kirgizisztán, Üzbegisztán…), mint európaiak.


Rögvest jó meredek emelkedõvel kellett bemelegíteni. Csak az útvonalról letérés nélkül készítettem pár képet, a kora reggeli fényben a várról, mivel pápaiként jártam már ott „párszor”. Ennek megfelelõen, tájékozódás céljából, csak az új sárga sávjelzés, Magyarpolány elõtti elérésekor néztem meg az itinert. Gyönyörû az õszi erdõ. Egy hét alatt a levelek zöme lehullott a fákról, illetve helyenként most hullott intenzíven. Rövid újabb kaptató és egy kis szintmenet után erdei ösvényen ereszkedtem le a Bitva völgyébe. Észrevehetõen hidegebb volt, mint elõtte, pedig nem ért a szél sem. Ballagtam a vizes fûben. A jelzés elsõ eltérése a régitõl, az erdõszegélyen még elfogadható, bár rosszabb az út, mint az eredeti. Csak azt tudnám, a tulajdonos, ha már kerít, akkor miért nem tartja karban a villanypásztort. Pár helyen szakadt. A foci pálya elõtt viszont, nem csak rossz minõségû az ösvény, de várhatóan a tavaszi olvadás, illetve nagy esõk után lesznek tocsogós, de akár a víz miatt hosszan járhatatlan szakaszai is. Végre kereszteztem a 83-as utat. A faluban frissítést terveztem a Zöldfában, de a közelbe érve feltûnt a szemben álló autón egy papírlap. Hoppá! Ez a kocsma is bezárt tavaly óta.


Megkaptam a pecsétet, s ballagtam tovább. Megszabadultam a pulóvertõl, az emelkedõ elõtt. Bakonyjákó fölül szép kilátás nyílt a Somló felé, csak kissé párás a levegõ. Az erdei szakasz, megint kellemes. Elértem Farkasgyepû szélét, s be is tértem a Boróka Betérõbe, megemelni a vércukorszintemet. A zöld sáv kezdetét, ami tavaly nagyon szétmosott, sáros volt, lemurvázták, jó nagy darabos murvával, tömörítés nélkül. Inkább mellette mentem, a kerítésoszlopoknál. Az ösvény része most is kellemes, a vízmosás szélén vezetõ pedig látványos is (esõben pedig izgalmas is). Ismerõsök elõztek meg. Beszélgettünk 1-2 percig. Az idõ melegedett. A murvás út mellett érdekes, fülledt szaga volt a fûrõl felszálló párának. Gyorsan elértem a Csurgó-kutat. A pont elérése elõtt megálltam fotózni. A pecséthez három féle csokiból lehetett választani. Egy Snickers-t vittem magammal. A zöld jelzés, a Köves-patak völgyében kanyarog. Egy helyen kivezetett belõle, ugyanis az rendszeresen víz alatt áll. Csodálatos a rozsdabarna avarszõnyeg az õszi napfényben. A vadászháznál visszatértünk a murvás útra. Ez évben a túra szervezõi is jobbnak látták végig a murván vinni a túrát, a zöld jelzés bozótoson (tarvágás helyén) átvezetõ szakasza helyett. A térképen jól jelölt, viszont mint kiderült, az itiner rossz. A kanyarba érve látjuk, egy futó, aki korábban megelõzött bennünket, érkezik, jobbról, Döbrönte felõl a Z+ jelzésen. Az itiner szerint jobbra kellett rátérni a Z+-ra. A térképen és a valóságban balra. Elfutott egészen Döbrönte elõtti utolsó kaptatóig, mire rájött valami nem stimmel, s visszafordult. Bosszantó. Itiner írásnál én is követtem el már ilyen hibát, de nekem szerencsém volt, nem sikerült senkit félrevezetni, csak szóvá tették. Akkor volt szalagozás is. Itt csak a Z-rõl történõ letéréskor volt.


A továbbiakban jó darabon a Z+on gyalogoltam, jobb-rosszabb utakon. Mivel kezdtem igencsak éhes lenni, megettem egy szendvicset és a Csurgó-kútnál kapott csokit. Hamarosan rátértem az új sárga jelzésre. Kellemesebb, mint a régi volt. Elértem a falu szélét, s maradva a jelzésen értem el a templomot, nem úgy, mint tavaly. Lesétáltam az ellenõrzõ ponthoz. Ittam egy kis teát, beszélgettünk egy kicsit. Megemlítettem, mennyivel jobb most pontõrködni, mint a tavalyi cudar idõben. A pontõrnek is ez jutott eszébe. Irány vissza az úton. Jó kis kaptató következett a Polányi-hegy oldalában. Érdekes itt mintha melegebb lett volna. Végre vége az emelkedõnek, s lekanyarodhattam a Szent-kút felé, amit hamarosan elértem, s azzal a lendülettel mentem is tovább. A lehetõ legkevesebbet fotóztam, mert nem tudtam, meddig tartanak ki az elemek. A S+Z+ elágazásban három szarvas futott át az úton. Esélyem sem volt a fényképezõgép elõvételére. A Kerék-hegy és a Nyúl-hegy közti szakasz a kedvencem, az utat szegélyezõ csodálatos öreg fenyõknek köszönhetõen. A továbbiakban már nem volt más hátra, mint a gyönyörû idõben besétálni a célba.


Átvettem az emléklapot, a hûtõ mágnest és átballagtam a Szarvas csárdába zsíros kenyerezni, ahol a bõ egy éve nem látott Zsuzsáékkal futottam össze. Immár hárman jöttek túrázni, hiszen tíz hónapos a gyerekük. Jót beszélgettünk. Ettem egy szelet zsíros kenyeret, s mivel korán van még, elindultam Pénzesgyõrbe. A Kerteskõi-szurdokba szerettem volna valami rövidebb utat találni, a lezárt zöld jelzés helyett. Nem sikerült. A Bakonybél – Pénzesgyõr úttól a szurdok felé, egészen a zöld háromszögjelzésig minden föld le van kerítve. A szurdok, csak jó nagy kerülõvel, a Zoltay-forrás – Som-hegy - zöld háromszögjelzésen érhetõ el, vagy az elég veszélyes aszfalton kell gyalogolni a zöld háromszögjelzésig.


Gyönyörû idõben, kellemes, könnyû túra.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 700 Ft-ért, szürkeárnyalatos Cartograpia-s térképes itineres igazolólap, emléklap és kitûzõ/hûtõ mágnes járt. A Csurgó-kútnál csoki Magyarpolányban alma és tea, a célban pedig zsíros-, margarinos-, vagy lekváros kenyér, hagyma, savanyúság volt az ellátmány. ezen kívül a célban tombolát kellett húzni, ahol pápai, vagy gyõri sportbolt kuponját lehetett nyerni (nekem sajnos nem sikerült).

 
 
TatabányaTúra éve: 20132013.10.26 11:56:30


Tatabánya 35


Természetesen, idén sem létezett a 20-as és 30-as távtól eltérõ, de a betervezett „eltévedésekkel” együtt ennyire jött ki a 20-as távra nevezve. GPS-el mért távolság: 35,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1005 m.


Kicsit késve érkeztem Tatabányára, így nem volt könnyû parkolóhelyet találni, s benevezni is csak 07.20-kor sikerült. Ez évben is többen álltak sorba a 30-as távnál, mint a 20-asnál, olyannyira, hogy gyakorlatilag nem kellett várnom.


07.25-kor, csípõs hideg szélben kezdtem meg a táv teljesítését. A pulóver így is lemelegedett rólam Csákányospusztáig. Utóbb kiderült, maradhatott volna még. A Mária-szakadékbeli kaptató ellenére is fáztam, de bíztam az idõjárás melegedésében, meg különben is lusta voltam megállni. A kevés fény miatt fotózás kihagyva, majd visszafelé. Meglepetés! Körtvélyespuszta régi temetõjét május óta, szépen bekerítették. Magát a temetõt az elõzõ években tették rendbe. Ismerõsöket elõztem meg. Beszélgettünk egy kicsit. A K+ jelzésen, a fenyves mellett, gyerekeket értem utol, akik éppen légyölõ galócát fényképeztek. Érdekes, de aznap ez volt a leggyakoribb gombafaj. A zöld jelzés eléréséig többször is megelõzött a gyerekcsoport. A piros jelzés elérésekor kíváncsivá tett a jobbról futó út. Meg kéne nézni. A térkép szerint, levezet a zöldre. Most azonban még nem jött el az „eltévedés” ideje. Ballagtam tovább. A zöld jelzés mellett jó darab erdõt irtottak ki. A murvás út keresztezése után, végre kimelegedtem az emelkedõn. Elég hangos csoport elõzött meg. Nem is bántam. Legyenek tõlem, minél messzebb.


Az Új-osztásnál megkapom a második ellenõrzõ pecsétet. Irány jobbra. Az aszfalton csak mintegy 2-300 m-t mentem, s megkezdtem az elsõ „eltévedést”. Kellemes, eleinte jelzetlen úton kaptattam a Robinson-kunyhó romja felé. Hamarosan elértem a kék jelzést. Megelõzött egy 30-as távon indult futó. Kényelmesen baktattam fölfelé. Rátértem a kék négyszögjelzésre. Itt csak a fenyõket vágták ki az út mentén. Ahol a jelzés letér az útról a kunyhóhoz, az engem korábban megelõzõ futó mérgelõdött, hogy mi az, hogy megszûnt a jelzés, meg hát merre tovább. Mondtam neki, hogy letért a jelzésrõl, de ezért ne a rendezõket szidja, mert az OKT jelzés jó, és a jobbra kanyarodás is jól jelzett. Ha vár egy-két percet, akkor levezetem, merre kell menni, mert egy darabig nem lesz jelzés. Visszamenni már nem érdemes. Készítettem néhány fényképet, s mentünk tovább. A Vörös-lyuk völgy elején mondtam, hogy innen már nyugodtan futhat, mert az OKT-ig, ha mindig lefelé megy el sem tévedhet. Különben is, csak egy másik út vezet ki belõle, de az is visszafelé, s elég meredeken fölfelé. Én pedig a saját kényelmes tempómban mentem tovább. Az elágazást követõen, fölmásztam megnézni egy barlangot, amellyel többször is szemeztem már, de valahogy nem szántam rá magam, fõként az igen meredek emelkedõ miatt. Elég jelentéktelen kis odú. Aligha nézem meg még egyszer.


Kisvártatva igazoltam a Szarvas-kútnál. Végre újra csordogál némi víz a forrásból. Gyerünk tovább! A kék és zöld jelzések elágazásánál megkezdtem a következõ betervezett eltévedést. Nem jelzett, de viszonylag elfogadható meredekségû, nagy részén jó minõségû úton gyalogoltam a Macska-bükk felé. Megettem egy szendvicset. Az út fölsõ vége (50-100 m), montival nekem tolós. Viszont elértem újra a pirosat, s úgy döntöttem, megnézem azt a jó kis utat, amivel reggel is szemeztem. Elég jó, bár az alsó része (200-300 m) meredek (lehet, hogy ez is tolós). Egy helyen, ahol látszott, valami letörés van, kimentem a hegy peremére. Remek a kilátás. Korábban kellett volna, s akkor a Gráciák sziklánál érem el a fennsík peremét. Vissza az útra. Az OKT elérésekor újra rátértem a kiírás szerinti útvonalra. Megnéztem a Vitányvárat. Az elmúlt 2-3 évben sokat romlott az állapota. Érdemes lenne vele foglalkozni, mert szépen megvan a belsõ és a külsõ vár. Továbbmenve, ahogy elértem a hegytetõt, úgy döntöttem megnézem az egyenesen menõ utat, tehát újra „eltévedek”, bár ezt nem terveztem be eredetileg. Jártam már erre, csak akkor nem volt rá energiám. A következõ elágazásban jobbra mentem, a Macska-bükki elágazáshoz, immár harmadszor, a túra során. Az út jól járható montival. Az elágazásban tanácstalan túrázót láttam. Pedig nagyon ki volt táblázva ez a PK+ elágazás és kettõs kanyar. Mivel a túrán indult, útbaigazítottam. Visszaballagtam az úton, s rátértem a korábbira, amely elõször mezõn, majd pedig az erdõ szélén vezet. A Körtvélyesrõl, az erdõ szélérõl lefelé menet, sokáig pazar a kilátás a Zuppa-tetõ felé, illetve attól nyugatra.


A lejtõ aljában, az aszfaltútnál kereszteztem az OKT-t, és megkezdtem, a következõ tervezett „eltévedést”. A Budai-úton mentem le a Rugógyári országútra, majd megnéztem ennek a partizántelepi ágát is. Elég jó. Ráadásul a meredeksége is elfogadható (2-2,5 km-en kb 160-170 m). A partizán telepi aszfalt kicsit hosszabb és sokkal több benne a szint, a másik ág pedig elég sáros tud lenni. Persze azért visszafelé megszuszogtatott. A távvezetékek elérésekor irány balra, föl az átjátszó állomáshoz (Mészáros-hegy). Onnan nincs ugyan kilátás, viszont a közelébõl, a távvezeték nyiladékából igen. Jól látni Tatabányát és az egész Gerecsét. Ráadásul az idõ is jó a fotózáshoz, csak a madárkullancs legyek ne lepnének annyira. Itt volt a legtöbb belõlük, de már elõtte is idegesítettek. Néha úgy éreztem, menten megveszek tõle. Rögvest elkezdtem gondolkozni, ez esetben kiket kellene megharapnom. Úgy döntöttem, ha már itt vagyok, akkor jórészt jelzetlen úton megyek le Csákányospusztára. Így is lett, ami azt is jelentette, hogy a Mária-szakdékbeli fotózás ismét elmarad. Még egy párost igazítottam útba a K+ jelzésen. Elég rosszul jelzett az útról való letérése, a Mária-szakadék felé. A levezetõ út gyalog is elég meredek, viszont eddig még csak montival jártam rajta. Fölfelé tuti tolós rész. Leérve idén is megnyugodtam, jó sokan vannak még kint a távokon. Csákányospusztánál megvan az utolsó ellenõrzõ pecsét, már csak be kell gyalogolni. Ehelyett, valami romot és keresztet láttam, nem túl messze. Természetesen fölmentem megnézni. A silány felirat szerint, Csákányegyháza kápolnájának maradványai. Az itt lévõ léckeresztek is hasonlóan méltatlanok a helyhez. Most már tényleg nem maradt más hátra, mint begyalogolni a célba. Átvettem az emléklapot és a kitûzõt. Ettem egy kis zsíros kenyeret, ittam egy kis teát, s hazafelé vettem az irányt.


Kellemes, szép idõs túrán vehettem részt. Az eltévedéseimen négy remek kilátó pontot, illetve szakaszt érintettem. Ebbõl kettõt, esetleg hármat, kis kitérõvel részévé lehetne tenni a túrának. Igaz, szalagozni kellene, de olyan szervezõknek, akik ennyi tájékozódást segítõ táblát tesznek ki, aligha jelentene problémát.


A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelõ. 700 Ft-ért szürkeárnyalatos igazolólapot kaptunk (a térkép olyan gyenge, hogy kell a saját is). Ellátmány csak a célban volt: zsíros kenyér, hagyma, sportszelet, tea, illetve víz. Nem tudom miért, de az elõzõ évektõl eltérõen a csoki nem jutott el a Szarvas-kúthoz.

 
 
Bakonyi BarangolásTúra éve: 20132013.10.19 19:52:49



Bakonyi Barangolás 40

GPS-el mért távolság: 40,9 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1085 m.


Enyhe esõben értem Bakonybélbe. Üdvözöltem az ismerõsöket, morgolódtam az idõjáráson, szedelõzködtem, s irány nevezni. Hamar túlestem a procedúrán, s már úton is voltam a reggeli félhomályban. Mire elértem a Szent-kúthoz, szemerkéléssé szelídült az esõ. Lemelegedett rólam a pulóver, meg különben is jött a P+ jó kis kaptatója. Kiérve az erdõbõl gyönyörû volt a kilátás. A Kõris-hegy felé ritkaságszámba menõ kora reggeli szivárványt láttunk. Tempóztam tovább. Pápaiakat értem utol. Beszélgetve jobban telt az idõ. A Kerteskõi-szurdokban nagyon csúsztak a vizes kövek, így óvatosan kellett menni. Még nem az igazi a szurdok. Túl sok a levél a fákon.


A zöld háromszögjelzés kezdeténél megkaptuk az elsõ pecsétet. Utána mindjárt az elsõ elágazást elnéztem. Tettem 50 méternyi kitérõt. Az erdõbõl kiérve megint szép a kilátás az éles reggeli fényben.


Lecseréltem a széldzsekimet, s ez az öltözet maradt a túra végéig. Egy-egy szakaszon gondolkoztam a széldzseki levetésén, de utána mindig olyan hideg szelet kaptam, hogy inkább magamon hagytam. A Som-hegy keleti részén, a jelzés helyett inkább az úton mentem, kint az erdõ szélén, a csodálatos kilátásért. Egyre szebbek az õszi színek. Gyakran megálltam fotózni. A Zoltay-forrást követõen kényelmesen gyalogoltam a széles fõúton, amikor túrázók jöttek szembe. Kiderült megint elnéztem egy elágazást. De megint mákom volt, alig futottam túl a leágazáson. Jött egy kis bozótharc. Egy elágazást ismét benéztem többekkel együtt. Egy csodálatos, alighanem kétszáz évnél is öregebb fát jártam körbe alaposan. A törzs belseje teljesen kikorhadt, de körbe, még nagyon is él. Ritka életképesek lehetnek a gyökerei. Pár évvel ezelõtthöz képest sokat nõtt a fa koronája.


Rátértem az erdei útra. Kicsit késõbb, gyanús lett, sehol egy jelzés. GPS elõ. Letértünk a jelzésrõl, de az is látszott az út nagyjából párhuzamos a jelzéssel, így eldöntöttem, azon megyek, amíg nem fordul jobbra. A Zsellérek legelõjénél ment el jobbra az út. Mi pedig balra átvágtunk az erdõn, a jelzésig. Szerencsénkre kevés volt az aljnövényzet. Hamarosan feltûnt elõttünk Zirc. Kezdtem megéhezni. A városban beugrottam egy pékségbe tartalék innivalót venni, s ha már ott voltam vettem egy virslis papucsot, amit a város széléig meg is ettem. Ott megkaptam a következõ pecsétet. Ittam egy kis szörpöt. Irány a Pintér-hegy és Borzavár. Eseménytelen gyaloglással értem el Szépalmapusztánál az ellenõrzõ pontot. Finom, teljesen éretten leszedett almát kaptunk. Kiváló a kilátás a Kõris-hegy térségére. A hegy egyre közelebb került. Arra bizony még fel kell menni, ráadásul az OKT-n, aminél csak a kék barlangi jelzés meredekebb, de azon majd lefelé megyünk. Ballagtam tovább. Jött egy kis aszfalt, ahol Zoliék és Zsuzskáék csoportja jött szembe, majd rátértem a sárga forrásjelzésre. A Százhalom-sírmezõbõl, csak a tájékoztató táblát lehet látni. Az erdõirtásnak köszönhetõen benõtte a bozót. Következett a zöld jelzés, amit kissé vizenyõsnek írtak le. Én a kissét idézõjelbe tenném, mert nagyon is pocsolyás volt. Kisvártatva odaértem a Bödön-kúthoz. Pecsételés után ettem egy szelet zsíros kenyeret, ittam két bögre szörpöt, s indultam tovább. Igen óvatosan ettem, mivel túl közel volt a Kõris-hegy kaptatója, aminek nem ajánlott teli gyomorral nekivágni. Legalább is nekem.


Kíváncsiságból följegyeztem a Kisszépalmai magasságot, hogy majd ki tudjam számolni az átlagos meredekséget. Az aszfalttól, a Kõris-hegy tetejéig 14,5 %-ra adódott. Csalóka a dolog, mivel az elsõ 2-300 m-en alig emelkedik. Bezzeg utána! Egész jó tempóban tudtam fölmenni, egy fotós megállóval. Remek a kilátás Szépalmapuszta irányába. A hegyen ittam egy bögre vizet. Viktorék már ott söröztek. Évek óta újra összefutottam Lacival, aki a 30-as távon indult. Lefelé menet tettem egy kitérõt a Márvány-bányához, utána leóvakodtam a lejtõn. A hegytetõ kivételével alig látszott az éjszakai kiadós esõ nyoma. Csak annyira volt nedves a talaj, hogy optimális legyen a tapadása.


Leérve egy kis aszfalt után a zöld jelzésen talpaltam, (ami magába foglalja az általam nem túlzottan kedvelt „Barátok útját”) bevitt Bakonybélbe. Nem igazán rajongok ezért az útvonalért. A faluban a zöld négyszögjelzésen mentem a település központba. Betértem az egyik ittasellátó helyre, ittam egy kapucsínót, utána besétáltam a célba. Átvettem az oklevelet, az emléklapot, ittam egy kis szörpöt, s hazaindultam.


Ez a rajthely és útvonal is tetszik. Reggel az idõjárás ránk ijesztett, utána viszont csodálatos õszi idõben és kilátásban lehetett részünk.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1200 Ft-ért, szürkeárnyalatos Cartograpia-s térképes itineres igazolólap, emléklap és kitûzõ járt. A Kerteskõi-szurdokban Balatonszelet, Zircen szörp, és szõlõcukor, Szépalmapusztán alma, a Bödön-kútnál zsíros kenyér hagyma, és szörp, a Kõris-hegyen víz, a célban pedig zsíros kenyér, hagyma és szörp volt az ellátmány.


 
 
Pázmándi TOPorgóTúra éve: 20132013.10.09 21:11:31

Pázmándi Toporgó 35


GPS-el mért távolság: 38,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1125 m. Ennyit mentem, de ez párszáz méterrel több, mint a tényleges.


Reggel 24 órás szolgálat leadás után jégkapirgálással kezdhettem az indulást, így késve, negyed tíz körül értem Pázmándra. Szerencsére a szervezõk még megengedték, hogy félóra késéssel elinduljak a 35-ös távon. Ennek megfelelõen sokkal kevesebbet fotóztam, mint amire ingerem lett volna, ne kelljen rám sokat várni. Megnéztem a térképet és az itinert, s a csípõs hideg szélben neki vágtam a távnak. A Zsidó-hegy lábáig kényelmes terepen tudtam bemelegíteni. Az elsõ kaptatón végre kimelegedtem egy kicsit. Szépek a hegy sziklái. Egy kicsit körbe is jártam, majd felkaptattam a hegytetõre, ahol megkaptam a második ellenõrzõ pecsétet. A kilátás gyönyörû. Gyorsan készítettem néhány fotót, s tempóztam tovább.


A Cseplek-hegy lábáig megint kényelmes a haladás, aztán merõleges nekiindultunk a hegynek. A hegytetõn ismét gyönyörû körpanoráma fogadott. Pintér Józsitól kaptam az ellenõrzõ pecsétet. Beszélgettünk egy kicsit a Fehér-Vár-Palota túráról, s annak az új távok kínálta lehetõségeirõl. Ha el tudok menni, valószínûleg azt csinálom, hogy Iszkaszentyörgyön nevezek csak be, kihagyva a Fehérvártól addig tartó monoton részt, s menet közben Csórról megcsinálok egy 12-es távot, s megyek tovább Várpalotára. Szóba került, hogy megkezdték az egyeztetést a Vértes Erdõvel, a Vértesben kijelölendõ montis útvonalakról. Készítettem néhány képet, s mentem tovább. Most egy kicsit hosszabb összekötõ szakasz következett a Csúcsos-hegy lábáig. Jó meredek kaptató vezetett rá, de megérte. Innen is remek a kilátás. A pecsétet megint csak ismerõsöktõl, Laciéktól kaptam. Természetesen nem maradhatott el a fotózás. Gyerünk tovább. A felvezetõnél is meredekebb ösvényen ereszkedtünk le. Átvágtunk egy motokrossz pályán (sajnos az elején semmi iránymutató, merre is tartsunk, csak amikor már leértünk, s kiderült hosszabb útvonalon mentünk az optimálisnál), s irány Nadap. Egész keveset mentünk csak a faluban, s már is a következõ pontnál igazoltam, ahol három féle csokiból választhattunk. A pontõrök örömmel nyugtázták, megjött az utolsó hosszútávos is. Szaporán továbbindultam. Az erdõ sarkánál szétvált a 20-as ész a két hosszabb táv. Ettõl kezdve sehol senki a közelemben. A Bence-hegyrõl is szép a kilátás. Újabb pecsét. Mondom a pontõr hölgyeknek, hogy a nadapiak szerint én vagyok az utolsó. Szerintük viszont még négyen hiányoznak. Valószínûleg a nadapi pontnál kerültem el õket. Hurrá! Immár nem rám kell várni.


A Vörösmarty présháznál már pakolt a pontõr, mire odaértem. Beszélgettünk egy kicsit, ittam egy bögre teát, ami nagyon jól esett, s ballagtam tovább. Kellemes séta következett a Gyapjaszsákig. Közben megelõztem egy hölgyet (a Barlang-kútig még kétszer), mint kiderült az egyik pontõr indult el Velencérõl. A Gyapjaszsáknál újabb pecsét. Leballagtam Sukoróra. Irány a Zsuzsi presszó. Folyadékpótlás és egy kis tartalék beszerzése után mentem tovább. Újabb kaptató, majd hullámvasutazás a Barlang-kútig. Újra kellemes terepen mehettem. Szép ez a környék. A Barlang-kúthoz átért a velencei pontõr, s mondta, utánam még két 35-ös érkezett a pontra Kaptam még egy bögre teát, mivel a maradék egy részét áthozta.


Ballagtam tovább. A Hurka-völgy a kedvencem a Velencei-hegységben. Itt gyakrabban álltam meg fotózni. Az idõjárás végre melegebb lett. Az Angelika-forrásnál újabb pecsét. Kellemes, helyenként látványos útvonalon ballagtam le Sukoróra. A Néprajzi háznál kaptunk zsíros kenyeret. Épp ideje volt, mivel kezdtem éhes lenni. Összeborítottam két zsíros kenyeret, közte jó adag lilahagymával, s talpaltam tovább. Menet közben ettem meg. Jó kis kaptató következett a Meleg-hegyre. Hibát követtem el, mivel az elõttem menõ társaságot követtem. Így a hegyrõl lefelé hosszabbítottam egy kicsit. A Meleg-hegy valahogy nem illeszkedett a sorba. Eddig is tettünk oda-vissza kitérõket az ellenõrzõ pontokhoz, de ott mindenütt volt valami látványosság, vagy remek kilátás. Itt szó sem volt ilyenrõl. Némi zúgás, itt-ott egy kis lebontott torony, de semmi érdekes.


Gyalogoltam lefelé, a következõ pontra. Egy alighanem II. világháborús katonai állás mellett mentem el jövet-menet. A Likas-kõ látványos sziklaalakzat. Körbejártam, lefotóztam, s irány tovább. Ettõl kezdve az útvonal kevésbé látványos, viszont sokkal könnyebb. Kevesebb az emelkedõ. A Templom-hegy környéke gyanúsan ismerõs. Jártam már erre, amikor a Velence kerékpáros túrák montis táv útvonalát jártuk le, keresve valami átjárást Verebre, a vadaskert megkerülésével. Nem jött össze. Most kényelmesen ballagtam tovább. A Magos-követ hamar megtaláltam. A reggeli nadapi útvonal szakaszunkat eléggé megközelítettük. Gyakorlatilag egy kerítés választott el tõle, amin késõbb létrán másztunk át. A továbbiakban Pázmándig jórészt nyílt terepen talpaltam, szõlõtáblák között. Itt is volt ismerõs útvonalszakasz, a forrás közelében. Kegyetlenül tud ragadni, ha sáros. Volt, amikor a fölsõ másfél centit egy az egyben fölszedte a gumi, illetve a cipõ.


Pázmándon egy kisfiú szólított meg, milyen távon vagyok. A beszélgetés végére kiderült, 2011-ben vele, Patrikkal és Mercivel együtt csináltuk meg a tavaszi Mûvészetek Völgye teljesítménytúrát.


Már csak az volt hátra, hogy alaposan elfáradva begyalogoljak a célba. Átvettem a kitûzõt és az emléklapot. Megettem a kapott húsos bablevest (olyan sûrû volt, hogy megállt benne a kanál, s a mennyiség miatt alig bírtam megenni), ami nagyon jólesett. Vásároltam egy jeges teát, s hazafelé vettem az irányt.


Kellemes, jól szervezett, jól jelzett, kiváló ellátású, s az olyan jó látási viszonyok között, amilyen szombaton volt, nagyon látványos túra. Amennyire én ismerem a Velencei-hegységet, 45-ös táv az összes, a 35-ös táv a Pandúr-és Kocka-kõ környéke kivételével, a 20-as táv ezen felül a Hurka-völgy kivételével, a hegység összes látványos részét érinti. Gyakorlatilag a leglátványosabb velencei-hegységi teljesítménytúra. Az elsõ három hegynél, egy kicsit Tanúhegyek érzésem volt, de itt a hegyeket összekötõ szakaszok kevésbé monotonak. Az egyesület honlapja is kiváló. A túra térképei, itinerei és a GPS trackjai letölthetõk.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1200 Ft-ért, színes, nyomtatott cartographiás, itineres térképes igazolólap, emléklap, kitûzõ járt. Nadapon csoki és víz, a Vörösmarty présháznál tea, a Gyapjaszsáknál alma, a Barlangkútnál tea (csak késõn jövõknek), Sukorón a néprajzi háznál zsíros kenyér hagymával és víz, a célban pedig jó húsos bableves volt az ellátmány.


 

 
 
Alpannonia teljesítménytúraTúra éve: 20132013.10.09 21:09:08

Alpannonia 25


GPS-el mért távolság: 27,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 840 m. Ez egy kilométerrel több, mint a tényleges táv, mert Kõszegen elkevertem egy kicsit.


Az elõzõ nap szép idõjárása után, meg sem néztem az elõrejelzést, így meglepetésként ért az esõ Sárvártól kezdve. Csak Lukácsházánál szûnt meg a csapadék. Ez nem a legjobb elõjel. A rajthely hamar meglett (az IGo-nak köszönhetõen), s rájöttem, miért vasárnap rendezik a túrát. A rajt kb. 1 km-es körzetében, csak vasárnap lehet fizetés nélkül parkolni. Gyors nevezés. Átvettem, az itineres igazolólapot, s az egyik szervezõvel beszélgetés közben néztem csak bele, így rögtön „fölborzoltam a tollaimat” látván, hogy olyan jelzésen vezet, ami a Cartographia turistatérképén nem szerepel. A leírásból kiderült, majdnem végig van fonódó magyar jelzés is. A túra végén kapott reklámanyagból aztán kiderült pont errõl a jelzésrõl szólt a túra. Alighanem jobb lett volna, ha ez megjelenik a kiírásban, vagy azt a reklámanyagot a rajtnál kapom meg. Ha egy megadott útvonalon kell menni, nem szeretem, ha olyan jelzésen kell haladni, ami a térképen nem létezik. Ugyanakkor nagyon is szeretem az olyan tt-t, ahol megadják az EP-k helyét, s nekem kell megtervezni az útvonalat. Ilyenkor, illetve a magán túráimon az sem zavar, ha nincs jelzés. Montis túrákon pedig zömmel jelzetlen utakon megyek.


A 25-ös távról szinte semmi sem volt megtalálható a ttt-s, illetve a rendezõ egyesületi honlapon. Egészen másfelé kellett menni, mint amire a 15-ös táv útvonala alapján számítottam. A sárga alpannonia jelzésen (Z; S) ballagtam át Cákon keresztül Velembe. Elég unalmas útvonal. Nem is szeretem. Velem közelében elkezdett szemerkélni az esõ. A faluban megálltam esõállósítottam a felszerelésemet és megindultam a Szent Vid kápolna felé, föl a Hörmann-forráshoz, ahol az elsõ ellenõrzõ pont található. Eddig a könnyû terepen bemelegítettem, most jött a rendes kaptató. Szép az õszi erdõ, bár még alig kezdtek sárgulni a levelek. Alaposan kimelegedtem. Közben a GPS-en bejelöltem néhány keresztezõdést, hogy otthon majd nézzem meg térképen, illetve késõbbi túráim során le kénem járni õket. Elsõ ránézésre járhatók montival. Ahogy közeledtem a forráshoz, úgy esett egyre jobban az esõ, de még mindig nagyon apró cseppekkel. A forrás elõtti parkolóban megkaptam az elsõ ellenõrzõ pecsétet, beszélgettünk egy kicsit. Befutott egy DH-s. Szóltam neki, hogy a kék forrásjelzésen, amit elõszeretettel használnak, óvatosan döngessen lefelé, mert jöhetnek szembe gyalogosok. Vette.


Továbbindultam. A forrás után megálltam, s fölvettem egy széldzsekit, az alattomosan áztató esõ miatt. A Stájer házakig lefelé mentem, jobb-rosszabb utakon. Itt már áttértem a piros alpannonia jelzésre. Ez az Óház-tetõ elõttig egybeesett a zöld jelzéssel. Egy darabig aszfalton vitt a jelzés. Az esõ elállt. Velemtõl eddig az útvonal megegyezett az Írottkõ 50 tt-jével. A track-eket összehasonlítva, ha eljutok megint az Írottkõre, akkor valószínûleg a zöldön megyek a Zieger-nyeregig, s úgy fel a Tábor-hegyre. Kicsit hosszabb, de kellemesebb útvonal, bozótharc nélkül.


A nyeregtõl jó kis úton ballagtam tovább. Igaz egy darabig néztem az itinert, ami szerint keresztezni kell a kék jelzést. Hol itt a kék? A térképbõl kiderült, talpalni kell addig még vagy 2-3 km-t. Kellemes ez a szakasz. A vége felé már látszott lent az Hét-vezér-forráshoz menõ aszfaltút. A kéken fölkaptattam Óház-tetõre, ahol megkaptam a második ellenõrzõ pecsétet. Fotózás kihagyva. Valahogy nincs szerencsém ezzel a kilátóval. Most is felhõben volt a teteje. A zöld sávjelzésen ballagtam le a városba. Izomlázzal a lábaimban egyáltalán nem esett jól a meredek lefelé. A látogató központig minden rendben. Ott viszont elbizonytalanodtam. Jelzés sehol sem látható, illetve messze balra, a fakapun túl, egy táblán van valami jelzés. Utcanév sehol. Keringtem egy darabig, mire rájöttem merre tovább. Az útról nem látható módon van jelzés, késõbb az úton is, az viszont ettõl a jelzéstõl nem látható. A helyiek tudják, hogy az arborétum kapuja egy nadrágszíj telken van, bokroktól elég jól takartan. Én ezt nem tudtam s mivel a térképen nincs rajta a jelzés, az sem segített. Végül a GPS térképét tologatva meglett a kilátó, s azon már az is látszott, mi a célszerû útvonal. Az, ahová a jelzést is festették. A kilátó irányát addig is tudtam nagyjából, de hát ez nem terep, ahol elindulhatok mindenen keresztül. Nem voltam boldog. A kilátó végre rászolgált a nevére. Már csak egy kis eseménytelen gyaloglás volt hátra a célig.


Az útvonal nagy része kellemes. Szerintem kevés a két ellenõrzõ pont. Legközelebb kihasználom, s olyan útvonalon közelítem meg a pontokat ami nekem jobban tetszik, illetve amelyeken még nem jártam, mert a teljesítménytúrák elkerülik. Lesz lehetõségem elkalandozni, s olyan utakat megnézni, ami éppen megtetszik. Ez a 26 km-es táv, szerintem 17-19 km-bõl simán megoldható. Ahogy magam ismerem, a felderítõ elkalandozásaimmal több lesz 30-nál.


A túra ár/szolgáltatás aránya rossz. 600 Ft-ért, itineres igazolólap, kitûzõ és Alpannónia vándorlás reklámanyag járt.


 

 
 
Kanizsa 50/30/20/10Túra éve: 20132013.10.01 21:54:30

Kanizsa 30


GPS-el mért távolság: 30,7 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 355 m. Ebbõl 14 km ±200 m és 170 m ±30 m szintemelkedéssel vezetett aszfalton és betonon.


Terveimnek megfelelõen, nyolc elõtt pár perccel érkeztem Nagykanizsára. Kényelmes készülõdést követõen irány nevezni. Üdvözöltem Veráékat, akik már indulófélben voltak. Elég sokan álltak sorban a nevezésnél, így beletelt egy kis idõbe, mire 08.21-kor megkaptam, a 08.15-ös indulási idejû igazoló lapot. A pulóveremet bedobtam a csomagtartóba, s végre nekivágtam a távnak. Már a készülõdés során feltûnt, milyen sokan mennek el mellettem, a rajtból kilépve, balra. A nyilak viszont jobbra mutatnak. Követtem õket. Szépen kivezetnek a városból. Balra indulva, alighanem rövidítési lehetõség volt, mivel a politikus úton (kerékpározásra nem igazán alkalmas bicikliút) megelõztem néhány olyan csoportot, akik utánam neveztek.


A város belterületi részérõl kiérve elsõ ellenõrzõ pont. Gyerekcsapattal együtt érkeztem, de szerencsémre, nem az igazolással kezdték a pihenõt, így hamar megkaptam az aláírásomat, s mehettem tovább. Hamarosan végére értem az elsõ aszfaltos szakasznak. Mivel beszámolóban olvastam, hogy nagyon sok az aszfalt, ezért úgy döntöttem, mérni fogom. A rutin megvan hozzá a montizásból, ahol szintén mérni kell(ene), ugyanis az MTSZ minõsítési szabályzata szerint más a pontszám mûúton, és terepen. Telefon elõ, diktafon progi. bekapcsol, rádiktálom az adatokat, s ballagok tovább. Ez a szõlõskerti rész, már kellemesebb, néhol egész jó a kilátás.


Bagola után letértünk az aszfaltról, majd egy kis kaptatót követõen, a murváról is levezetett a jelzés. Eddigre a tömeg is elfogyott, így többnyire egyedül róhattam az utakat. Eleinte fiatalos mellett vezetett az út, majd végre öregebb erdõbe értem. Ez az erdei szakasz igen kellemes, csak rövid. Mezei út következett. Mivel facsoportok tördelték, s minden irányba erdõs dombok határolták, így számomra nem monoton. Rengeteg az õszi kikerics. Néhányszor meg is álltam fotózni. A P+ jelzés irányváltásánál újabb ellenõrzõ pecsét. Rozoga bürün kereszteztem egy ideiglenes vízfolyást, majd rövid ideig az addigi iránnyal szemben haladtam, Újabb kanyar, újabb rozoga fahíd, s erdõben folytattam a gyaloglást. Erdõirtáshoz érve, olajos pocsolyák és kiszáradt bokrok között vezetett az út, viszont Liszóig szép a kilátás. A falu meglehetõsen rendezett. Hamar átértem rajta, s elértem a következõ EP-t. A pecséthez némi édesség járt, meg egy 70-80 éves bácsitól, a „majd megtudod, ha te is ilyen öreg leszel” stílusú érdeklõdés, a túrázók életkoráról. Mivel itt sem volt komoly ellátmány, így elõbányásztam egy szendvicset, s gyaloglás közben megettem.


A Mórichelyi-hegyen érdekes, fából készült Szent Móric szobor látható. Középkorra jellemzõ zászlót tart, a római légiók sasa helyett. Egy két fotó, s ballagok tovább. A szõlõhegy, az elején csak a nevében az. Szõlõ alig, helyette fenyõ ültetvények. A faszobor után azért a szõlõkbõl van több. Rátértem piros sáv jelzésre, s azon is maradtam, a túra végi utolsó pár száz méterig. Nos ez a mezei út már nekem is monoton. Hosszan belátható egyenes szakasz, kilátás alig. Tipikusan az a terep, aminél katonáéknál azt vezényelték, hogy „Irány az ég alja, lépés indulj!” Az elején van egy ipszilon elágazás, ahol „GPS-es segítséget kellett kérnem”, melyik ágat válasszam. Sehol egy jelzés. A bal oldalit választom, s bõ száz méter után látok jelet egy bokros facsoportnál. Ezen a réten alig van kikerics, viszont láttam néhány mezei boglárkát. Végre egy kanyar, s változatosabb lett a terep. A kis víztározó elég jól néz ki. Mindössze egy pecás áztatta a zsinórt. A következõ erdei szakaszon rengeteg gombát láttam, köztük jó sok mérgezõt. A parkerdõben javában gyérítik a fenyvest, úgy hogy az most minden, csak nem szép.


Az ellenõrzõ ponton újabb pecsét. A kapott ásványvízbõl kevertem egy kis izotóniás löttyöt, ettem egy kis nápolyit, s gyerünk tovább. Miklósfán óriási, gyönyörû formájú ciprust fotózhattam. A falu után jött még egy kis földút, s hamarosan elértem az utolsó EP-t. Pecsételés után, menet közben ettem meg a kapott pogácsát. Sajnos már nem tartott sokáig a földút. A Nagykanizsára bevezetõ aszfaltos szakasz elég unalmas, mint általában a lakott területen szokott. A piros jelzés, a vasútig tartott ki, holott a térkép szerint utána is kellene lennie. Ettõl kezdve semmilyen jelzés sem segíti a tájékozódást, pedig nem ártana. Térkép alapján beértem a célba, átvettem a kitûzõt és az emléklapot. Tombolát húztam, átvettem a nyereményt, s hazafelé vettem az irányt.


Kellemes, könnyû, õszi túra. Gyakran vezet dombok gerincén az út így szép a kilátás. Igazán monotonnak csak a Mórichelyi-hegy utáni mezei utat és az utolsó aszfaltos szakaszt tartom. Külön jó, hogy a földutak zöme füves út, így nagy esõk alatt és után is kevés a dagonya (talán ha 1-2 km), ami egy szeptember végi zalai túránál nem utolsó szempont.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 800/600 Ft-ért szürkeárnyalatos, cartographia-s térképes igazolólapot, kitûzõt és laminált emléklapot kaptunk. Néhány helyen azért el kelt volna egy kis szalagozás. A rajtnál, illetve a célban alma, a Liszói-szõlõhegyen édesség, a Miklósfai-parkerdõben nápolyi, szénsavas, vagy szénsavmentes ásványvíz, illetve rostos gyümölcslé, Romlottvárnál pedig leveles tésztából készült sajtos pogácsa volt az ellátmány. A célban tombola. Ahogy elnéztem, mindenki kapott valamit.


 

 
 
Kisgyón Kupa tájékozódásiTúra éve: 20132013.09.14 20:53:24

Kisgyón kupa


GPS-el mért távolság: 16,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 390 m. Ennyit mentem, de ez nem mérvadó, mivel nincs kötött útvonal, mindenki magának tervezi.


Az esõs idõ miatt, „kissé” megkésve értem Kisgyónba, de szerencsére még lehetett nevezni. Még a készülõdés elõtt beneveztem, átvettem a tájfutó térképlapot és az igazolólapot. Az esõnek köszönhetõen 09.37-kor harmadiknak neveztem. Utánam egy ötfõs csikócsapat nevezett, s ennyi. Készülõdés közben, egy telefonbeszélgetésre ment el jócskán idõm, ott ahol elvileg nincs is térerõ. A francba! Ez már a többedik ilyen térerõ nélkülinek deklarált hely, ahol ez a telefon még használható. Ennek is köszönhetõen, már 10 perc eltelt az idõmbõl, mire végre úton lehettem.


A nyugati rész pontjainak begyûjtésével kezdtem, mert arra volt a 9 pontosok zöme. Az esõ vigasztalanul esik, ezért a saját térképemet elõ sem vettem. Végül nem is lett rá szükség. A P+ elágazását elsõre elnéztem. Úgy döntöttem, nem fordulok vissza, majd csak a következõ ponttól. No, itt meg korábban fordultam le az aszfaltról, viszont a P+ felé tartott vissza. OK, akkor begyûjtöm azt a pontot, s utána megyek a másikért, s arról majd késõbb visszatérek a P+-ra. Így is lett. A Tûzköves árokig pontok begyûjtve. Ott nem vettem észre egyet, de nem fordultam vissza. Közép tájt veszítettem 10 percet, arra várva, hogy a K jelzésen eszegetõ süldõk odébb álljanak. Tuti fix, hogy 8-10 vadmalac nem sétálgat csak úgy magában. Szerintem jobbra a sûrûben ott kellett lenni az egész kondának. Nem szerettem volna fölidegesíteni a mamákat, így maradt a várakozás. A süldõk észrevettek ugyan, de szerencsére nem ijedtek meg. Sehol egy olyan fa, amire föl tudnék mászni. Süldõk el. 2-3 perc múlva én is mentem tovább.


A térképen szereplõ 7-es útelágazásból, csak három maradt meg. Amerre menni kellett volna a következõ kilenceshez, óriási dzsumbuj van az utak helyett. A pirosról mentem vissza végül. Újabb két pont megvan, az út viszont alig fölismerhetõ. Utólag könnyû okosnak lenni, de én ott hülye ésszel, nem mentem vissza a P-ra. 15-20 percet veszítettem, a bozótban. Kétszer hagytam el az igazoló lapot (próbáltam a zseb helyett máshová tenni, mert ott nem éri ugyan az esõ, ami akkor épp nem is esett, viszont az izzadság sem tesz jót neki), s mentem vissza érte bõ 100 m-t. Végül csak kimentem a P-ra, majd letértem balra, begyûjteni egy 6 pontost. Eleinte a térképen szereplõ útnak nyoma sincs, de egy mellig érõ gazoson átvágva meglett. Megyek rajta. Balról, a bozótból megjelent a csikócsapat, õk is azt a pontot keresték. Megyek tovább a részben már benõtt úton, s végül meglett. A másik csapat továbbment.


A Hosszú-kígyós melletti ösvény kegyetlenül csúszott, ezért óvatosan haladtam. Csehül álltam az idõvel, ezért az Erdei-szentély felé menve (csúszkálva) irány a cél. Mivel maradt még 10 percem, ezért a cél közelében begyûjtöttem még két pontot, s a határidõ elõtt 2 perccel beértem a célba. A végelszámolásnál 91 pontot szereztem, a 200-ból. A csikócsapat is 2 perccel határidõ elõtt ért be. Õk 120, vagy 121 pontot szereztek, s ezzel megnyerték a versenyt. Gratulálok nekik.


Ilyen idõjárási viszonyok között is jó kis túra. Nem lenne rossz, ha több lenne belõle. Ez évben is különbözött az elõzõktõl. A totó-t nem két helyen, hanem 10 helyen kellett megválaszolni. Idén nem kaptuk meg azt a segítséget, hogy a pontra ki lett volna írva a pont száma. Ha valaki rosszul azonosított egy pontot, azzal el is veszítette, illetve a további tájékozódást is nehezítette. Ez évben ismét csak a gyors lábúak tudták a pontok többségét begyûjteni, a hosszabb idõ ellenére is. Úgy is lehet mondani, hogy a pontok zöme, a periférián volt, s a középsõ terület pedig üres. Jól mutatja ezt, hogy tavaly, a rövidebb idõ alatt, 12,9 km-bõl, 115 pontot tudtam begyûjteni a 180-ból, úgy, hogy az egyik totó eredményét nem ismertem, most pedig 16,1 km-t megtéve, 91 pontot (ráadásul ez most a teljes pontszám) tudtam begyûjteni a 200-ból. Persze, lehettem volna én is egy kicsit gyorsabb, de elõzõ nap, a Kõszegi-hegységben montiztam (ott is áztam, csak ott nagyobb sebesség miatt fáztam is, mivel nem vittem esõálló kesztyût, s csurom vizes kesztyûben 30 körül menni lefelé, elég hideg), illetve a szerdai tesi fölmérés izomláza is éreztette még a hatását.


A túra ár/szolgáltatás aránya korrekt. 300 Ft-ért színes „kissé” elavult tájfutó térképlap, amire fel is hívták a figyelmet, igazoló lap, aki ott maradt az eredményhirdetésre (most sem voltam ott, mert most meg épp akkor öltöztem át, ráadásul csak 45%-t teljesítettem), s legalább 60%-ot teljesített, oklevél járt.


Jövõre jobb lenne, egy idõintervallumot megadni a nevezésre, a 9 óra helyett. Mondjuk 09.00-tól 11.00-ig.


 

 
 
Magas-Bakony (Bakonyi Kalandorok TE)Túra éve: 20132013.09.03 16:41:05

Magas Bakony 30


GPS-el mért távolság: 31,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 650 m.


Új cipõt akartam kipróbálni, ezért a 30-as távot választottam, és mint kiderült jobb lett volna még ennél is rövidebbre nevezni. Ez a cipõ nem vált be. Gyors nevezés, és már úton is vagyok. Az útvonal, számomra ismert. A Bakonybélbõl kivezetõ szakaszon majdnem elalszok. Kiérve, következik a Gerence mentén vezetõ nemszeretem K+ jelzés, amit igyekszek gyorsan letudni, még mindig küzdve az álmossággal. Elérkezek az elsõ ellenõrzõ pontra.


Megkapom a pecsétet, s megyek is tovább. A piros jelzésen kaptatok a Kõris-hegy felé. Az eleje elég meredek, és az idõjárás is melegszik. Jókora alvásadóssággal nem esik túl jól, de legalább rendesen felébreszt. Egy póló csere erejéig megállok, utána kényelmesebben haladok, már csak azért is, mert lankásabbá válik az emelkedõ. Úgy néz ki, a Kõris-hegy tömbje került sorra az erdõirtásban. Ennek „köszönhetõen” van néhány kilátópont. A Rézbükki-út sokkal rosszabb állapotban van a szokottnál, s ami még ennél is elkeserítõbb, az idén még nem tekertem föl rajta a Kõris-hegyre. Elérem a kilátó tövében lévõ következõ ellenõrzõ pontot, majd megkezdem az ereszkedést. A Z+on kissé szétmosott az ösvény, viszont ez a túra leglátványosabb része. Gyönyörû sziklák szegélyezik a völgyet. Egy helyen letérek az útról, lefényképezendõ a szép sziklagerincet (a többlet távolságot és a szintet levontam a túra adataiból). Az erdõirtásnak köszönhetõen, az ösvényen jól összecsíp a csalán. A rajtban említett kerülõ a Z+-on egy páfrány foltot körül vezet. Lehet, a jelzéssel is célszerû lenne kikerülni.


Elérem az erdészeti aszfalt utat, s azon ballagok lefelé. Az elágazásnál jobbra térek a zöld jelzésen, s azon talpalok Porváig. Megint csak küzdök az elalvással. Az erdõ szélétõl, a Porván át Szépalmapusztáig vezetõ szakasz nagyon monoton. Végre elérem az ellenõrzõ pontot. Pecsételés után vettem egy alkoholmentes sört, s ballagok tovább, menet közben kortyolgatva azt. A sárga jelzés letérõjét kiegészítõ táblák is jelzik, mégis volt aki rossz irányba ment. A sör elfogyott, a dobozt összegyûröm, így bele tudom dugni a hátizsák zsebébe, annak levétele nélkül. Az aszfaltút kifejezetten unalmas, bár van kilátás. Ráadásul egyértelmû, hogy ez a cipõ, ebben a méretben nem alkalmas túrázni, pedig pehely könnyû, rövidtávon nagyon kényelmes, jó a sarok ütéselnyelõ képessége, s jól is kapaszkodik a talpa. Viszont túlzottan is pontos a mérete (szó szerint, „mintha a lábamra öntötték volna” méret) s így hosszabb távon, a lábam ujjai állandóan elérik a cipõ orrát. Ki kellene próbálnom egy, egy számmal nagyobbat.


A helyi erõk itt is ismerik a kispistázó útvonalakat. Ez esetben lehet, hogy nekik van igazuk, mert az legalább nem aszfalton vezet. Szépalmapusztán megkapom az utolsó ellenõrzõ pecsétet, iszok egy kis bubimentes ásványvizet, s tovább menet megeszem a kapott almát. Végre ismét erdõben mehetek. Kutyákat sétáltatók jönnek szembe. Már igen nagy távolságról megfogják a kutyákat, akik fegyelmezettek, de kíváncsiak. Szólok, hogy nyugodtan elereszthetik õket. Beszélgetünk egy kicsit, s megyek tovább. Kiérek a Bakonybél – Kõris-hegyi erdészeti aszfaltútra, s azon gyaloglok tovább. A talpamnak nem esik jól az aszfalt, de legalább a Pörgöl-hegyi-barlangig nagyon szép a táj. Most van lehetõségem nézelõdni, nem úgy, mint biciklivel, amikor fölfelé kiköpöm a pick up-öm, lefelé döngetés közben meg életveszélyes lenne bámészkodni.


Gyanúsan fáj a talpam. Alighanem vízhólyag. A barlang után nem igazán látványos az út, de legalább kellemes. Végre letérünk a zöld jelzés kaptatójára, s azon érünk be Bakonybélbe. A talpam egyre jobban fáj, így már inkább csak vánszorgok a célig, de végre ott vagyok. Leigazolok, megkapom az emléklapot, hûtõ mágnest és a kaja jegyet. Megeszem a paprikás krumplit és hazafelé veszem az irányt. Otthon kiderült, a vízhólyag kicsi, és nem is ott van, ahol fáj a talpam. Amit vízhólyagnak véltem, az mindössze a feltört talppárna megdagadása volt.


A túra jórészt kellemes, csak kicsit sok aszfalt, és valami más variáció kellene, a Porvai monoton rész helyett. Lehet jobb lett volna, ha lemegyünk az 50-esek útvonalán Fenyõfõ felé és a Likas-kõ felé érjük el a Zabolai-utat, amin visszajövünk a volt Kisszépalmapuszta felé, vagy a Bécsi-árok – Fenyõfõ – piros jelzésen jövünk a volt Kisszépalmapusztára.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 100/900 Ft-ért, színes, nyomtatott cartographia-s térképlap (mivel alaposan le van kicsinyítve a térkép, így rosszabb útvonaljelölés esetén kellene hozzá saját térkép is), emléklap, rétegelt lemezre készült, nagyon szép hûtõ mágnes, Pannon Csillagda- és Balaton-felvidéki Nemzeti Parki kupon járt. Az útvonal jelölése kiváló. Gerencepusztánál szénsavas és szénsavmentes ásványvíz, Porván tejkaramella, Szépalmapusztánál szénsavas és szénsavmentes ásványvíz plussz alma, a célban pedig egy kis paprikás krumpli volt az ellátmány.


 

 
 
Vértesi barangolások / Vértesi kerekezésTúra éve: 20132013.08.20 17:08:58

Vértesi Barangolás 25


GPS-el mért távolság: 26,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 570 m.


Hideg front utáni reggelen, számomra elég késõn, 8 óra körül, horgászatról érkeztem Gántra. Meglepõen könnyen találtam parkolóhelyet. Ez is jelezte, sok embert tartott távol az idõjárás. Csípõs hideg szél fújt, távolról mennydörgés hallatszott. Módosítottam az elképzelésemen, és mégis csak vízálló cipõt húztam, pedig szerettem volna kipróbálni a másikat, amire a 25-ös táv kiválóan alkalmas. Gyorsan beneveztem, s már indultam is. A bojlis túra miatt, csak a 25-ös távra neveztem, hogy az esti bedobásra és etetésre visszaérjek Kenesére, ahol addig képletesen szólva, az edzõ szerepét játszottam. Kitaláltam, hol, milyen bojlival, milyen szerelékkel horgásszunk, a barátom meg, mint csatár fogta a halakat. A Bányász- és Kitelepítési-emlékmûhöz vezetõ kaptatóval megvolt a bemelegítés. Néhány fotó a hegytetõrõl, s menekültem le a szél elõl. Kanyargós ösvényen értük el a felhagyott bauxitbányát, ahol annak ellenére, hogy évtizedekkel ezelõtt befejezték a bányászatot, nyoma sincs a rekultivációnak. A hepe-hupás terep, kis befektetéssel, mindenféle természetkárosítás nélkül, kiváló motokrossz, a kerékpárosoknál pedig dirt, illetve freeride pályává lenne alakítható. Komoly versenyeket lehetne itt rendezni. A nyomokból ítélve, a motokrosszosok már fölfedezték maguknak. A bányagödörbõl kiérve megkaptam az elsõ ellenõrzõ pecsétet. Meglepetés, hogy alig három kilométer után már van frissítési lehetõség. A szervezõk felkészültek az elõzõ napok hõségére.


Kellemes gyaloglás következett a Géza-pihenõig. Én azért tettem volna egy automata pontot a Szõlõ-hegyi elágazáshoz, mivel a terepet ismerõk bõ száz méter szintet és 1-2 kilométert tudtak volna megspórolni, a Bot-völggyel. A Juh-völgyben elkezdett szemerkélni az esõ. Ennyivel azonban meg is úsztam. A Géza-pihenõnél egy kis nézelõdés és irány a Pátrácos. A kék jelzésen találkoztam néhány 50-es távon indulóval. Újabb ellenõrzõ pecséttel gazdagabban ballagtam tovább. Néhány futó megelõz, de ez minden esemény a Mindszentpuszta elõtti rakodó közeléig, ahol hatalmas bükkfa dõlt keresztbe az úton. Mivel a levelei frissek, úgy véltem, az éjszakai vihar a tettes. Az ellenõrzõ ponton kiderült, nem az éjjel tört ketté, hanem reggel, pár másodperccel azelõtt, hogy a pontõrök kocsija odaért. Ünnepelhetnek egy második születésnapot.


Pecsételés után, még némi kaptató, s kezdõdik a Gántra vezetõ lejtõ. A Pap-völgy eleje sziklás, látványosabb, majd kényelmesebbre vált az út. Nem sokkal ez erdõ vége elõtt. Kis elkerített részre figyelek föl. Megnézem. Egy (földtanilag) nem túl régen beomlott, csaknem függõleges falú víznyelõ az. A mezõrõl jól látszik Gánt és környéke. Kényelmes sétával beértem a célba. Átvettem az emléklapot és a jelvényt, és ettem egy kis zsíros kenyeret. Rákérdeztem a szervezõkre, sok túrázót tartott-e távol az idõjárás. Sajnos sokat. Szinte csak a rendszeresen teljesítménytúrázók jöttek el. Az alkalmi túrázókat és a gyerekeket távol tartotta. Az elõzõ évi több mint 600 indulóval szemben, csak kettõszáz-nyolcvan egy-néhányan indultak. Idén ez már a többedik alkalom, amikor a veszélyfigyelmeztetés indokolatlanul távol tartja a túrázókat.


Kellemes, kényelmes túra, kiváló szervezéssel. A térképet szinte nem is kellett használnom (ismert terepen mentem, de mindenütt volt szalag és útbaigazító tábla, ahol kellett). Az idõjárás is jobb volt túrázásra, mint az elõzõ napoké. Két liter víz bõven elég volt.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 900/800 Ft-ért cartographia-s, színes térképes igazolólapot, jelvényt és emléklapot kaptunk. Az Anger-réten, a Pátrácosnál, Mindszentpusztánál és a célban szódavíz, a Pátrácosnál müzliszelet, a célban pedig zsíros kenyér, hagymával, paprikával, paradicsommal, erõs paprika krémmel, margarinos és kétféle lekváros kenyér volt az ellátmány.


 

 
 
Balatoni Kék teljesítménytúrák (VBTSE)Túra éve: 20132013.06.12 21:28:44

Balatoni kék nyár 35 nyár


GPS-el mért távolság: 36,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 680 m.


Reggel, a célban letettem a kocsit, és vonattal átmentem Füredre. Nem volt nagy tolongás a rajtnál, így gyorsan túlestem a nevezésen. Ittam egy kis kólát és nekivágtam a távnak. Ballagtam kifelé a kék-piros-sárga jelzésen. Elõször levált a sárga sávjelzés, majd váratlanul megszûnt a kék is, amit követni kellett volna. (Otthon megnézve számítógépen a térképet, kiderült azzal együtt vált le a kék is.) Megnéztem a térképet, s gyerünk tovább. A piros – P+ jelzés jó lesz, mert rávisz a Balatoni-kékre. A P+-on két elõttem nevezõ hölgy jön szembe. Gyanús. Nem találták a jelzést. Visszafordulást javaslok és a P+-t. Remélem megfogadták. Megyek tovább, s végre letérhetek az aszfaltról. Hamarosan meglett a Balatoni-kék is. Jó tempóban haladtam.


Egy réteg ruhától gyorsan megszabadultam. Szép az Evetes-völgyben vezetõ szakasz. A patakban tõkés réce pár úszkált, addig, amíg szembõl kutyát sétáltató nem jött. A kutya nem tetszett nekik, tehát elrepültek. Jobb-rosszabb ösvényeken ballagtam, majd rátértem a Balatonszõlõs Tótvázsony közti útra. Az erdõben, az elõzõ napok (szombat?) esõinek köszönhetõen nagyon párás a levegõ. Olyan másfél kilométer után a jelzés, szalagozással megerõsítve letért róla. Cserébe meredekebbé vált a kaptató. Egy távvezeték nyiladékában nem vettem észre, a szalagozást, mert befújta a bokor ágai közé a szél, illetve nem is kerestem, mivel a nyiladék széli jelzésen nem volt nyíl. Mentem tovább egyenesen. Kb. 100 m múlva szembe jöttek velem a korábban elõzõk. Sehol semmi jelzés. A GPS-bõl kiderült, letértünk a jelzésrõl. Irány vissza a nyiladékba. Meglett a szalag és a kék jelzés is. Szalagot jobban láthatóra átköt, s gyerünk tovább. A Nagy-Gellára menet alaposan leizzadtam, utána viszont könnyû szakasz következett a Cseri kastélyig, ahol az elsõ ellenõrzõ pont is található. Úgy gondoltam, bõven van vizem, nem ellenõriztem, pedig lehetett volna utántölteni. Egy kis ásványi-anyag tablettát viszont vettem be, mert az elõzõ napi túra miatt jobban izzadtam a kelleténél. Használt. Eddigre az órám szerint 340 m szintet szedtem össze. Gyanús. A kiírás szerint 380 m az összes. Én viszont emlékszem, a Tagyon-hegy környékén is van szint rendesen.


Talpaltam tovább. Jó kis hullámvasutazás következett. A lehetõ legrosszabb terep. 5 m föl, 10 m le 10 m föl, 15 m le, 20 m föl. Egyszerûen nincs ideje a szervezetnek ráállni a terhelésre. A következõ 340 m szintbõl így szedtünk össze 250-300 m-t. Cserébe viszont helyenként szép a kilátás. A Zádor-hegyen benézek egy letérést, pedig jól ki volt szalagozva, csak épp nem arra néztem. Szerencsére alig 50-60 m után rájöttem, valami nem stimmel, s a tájékozódási alapszabály szerint irány vissza. Hárman jönnek szembe. Kérdezik merre. mutatom az utat, s jelzem, én bizony benéztem az elõbb. Nemsokára õk néztek be egy nem szalagozott, alig jelzett letérést. A mencshelyi ellenõrzõ pontot jó pocsolyás úton értük el. Ismerõs pontõr fogadott. Eddigre elfogyott a vizem. Volt víz is a ponton, pedig a pontõr bringával jött. Nem kértem, mert épp addigra szopogattam el egy torokfertõtlenítõt és volt még egy fél liter izotóniás lötyim. Azzal simán kihúztam Szentantalfáig.


Ezen a szakaszon, egy nálam lassúbb, de a terepet kiválóan ismerõ és ennek megfelelõen kispistázó csapattal kerülgettük egymást. Szentantalfán elõször is vízutánpótlás, majd irány az ellenõrzõ pont, ahol a pecsét mellé zsíros deszka is járt. A boltban vettem egy kis üdítõt, s gyerünk tovább. Ballagok föl a Tagyon-hegyre, s nézelõdök. Egy fotós megállómnál megelõz egy fiatal pár. Egyre közelebbrõl látom a Hegyes-tût, viszont nem látok balra levezetõ szalagozást. A térképemen nem szerepel az itinerben említett régi zöld jelzés. Ballagok. Valami nem stimmel. Biztos túlmentem a jelzésen, hiszen a következõ kaptató, már nem tartozik a Tagyonhoz. Térképnézegetés. Eldöntöm, elmegyek a K-S elágazásig, és ha ott sincs szalagozás, akkor a sárgán megyek le a célig. A bozótosban szembejön velem a fiatal pár, hogy nem találnak szalagozást. Elmondtam, én sem láttam, s a tervemet is. Megmutattam a térképen is, el is magyaráztam, mert jó része aszfalton vezet, s reggel arra mentem autóval. Elfogadták a javaslatomat. Fölkaptattunk, a K-S elágazásig, s mivel szalag sehol, rátértünk arra. Ettõl kezdve azon talpaltunk a célig õk gyorsabban én egy kicsit komótosabban.


Az aszfaltot elérve látom ám, azon is jönnek balról. Zánkán újabb csapat érkezik balról. Végül beértem a célba, ahol átvehettem az emléklapot és a kitûzõt. Egy 120 fokos szektor minden lehetséges irányából érkeztek a túrázók. Visszamentem a kocsihoz. A vasútállomáson Rudolf Pistivel találkoztam. Nem számítottam rá, hiszen reggel 20 perccel korábban rajtolt, mint én, és ráadásul sokkal gyorsabb is nálam. Valóban sokkal korábban beért, csak a csomagjánál hamarabb érkezett a vonat, így kétórás várakozásra kényszerült. Beszélgettünk egy kicsit. Õ sem látott szalagozást és speciel a K+-on jött le. A rendezõ elmondta, a futóknál még rendben voltak a szalagok, viszont késõbb valaki eltüntette, hogy tört volna le a keze.


Kellemes, végre nyári túrán vehettem részt. A Tagyon-hegyi részrõl nem ártott volna egy vázlat.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1100/100 Ft-ért, itineres igazoló lap, emléklap, és kitûzõ járt. Az elsõ ellenõrzõ pontnál Sport szelet (esetleg ropi, banán, alma a futók ellátmányából), a másodikon Balaton szelet, a harmadikon zsíros kenyér és hagyma volt az ellátmány. A szalagozás három pontot leszámítva kiváló.


 

 
 
Négyszögletes Kerekerdő 55/40/25Túra éve: 20132013.06.02 20:27:48

Négyszögletes Kerekerdõ 15


GPS-el mért távolság: nincs, mivel a GPS-ben lemerült az elem, s csak kb. másfél km után vettem észre, de valahol 14,5 km és 15,2 km között lehet; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 250 m (A Padragi-kilátóval együtt. Anélkül 205 m).


Annak ellenére, hogy közel van Pápához még sosem jött össze az indulás. Most végre, ha korlátozással is de elindulhattam. Csak a 15-ös táv jöhetett szóba, ugyanis riasztás esetén 2 órán belül Veszprémben kell lennem. Kilenc óra után tudtam nevezni, igaz akkor gyorsan. Elég szép számú induló lehetett, mivel csak jó messze tudtam parkolni, és a 15-ös távon i 53-ikként rajtoltam. Megnéztem a térképet és az itinert, s már úton is voltam. Rövid gyaloglással kiértem Padragról, s letérhettem az aszfaltról is. A Padragi-víz völgyében eleinte egész jó az út. Persze van olyan szakasz, ahol az ideiglenes vízfolyás elvitte az utat, de gyalog ez nem gond. Ami inkább gond, hogy a sárga sáv jelzés már inkább csak a turista térképeken létezik, a terepen nem annyira. Néha egy-egy kifakult, kopott jelzés. Kisvártatva megjelentek a sziklák, így a nézelõdés közben lelassulok egy kicsit.


A Padragi-sziklák tövében értem el az elsõ ellenõrzõ pontot. Pecsételést követõen fölmentem a sziklákra, hogy közelebbrõl is megnézzem azokat, illetve fölmásszak a kilátóba. Kissé már rozoga. Már nem biztonságos, de még nem kifejezetten életveszélyes az állapota. Elég sok helyen korhadt a fa. A korlátok 50 – 60 %-át, a padlónak kb. 30 %-át, és néhány lépcsõfokot kellene kicserélni. A párás felhõs idõnek „köszönhetõen” kilátás alig. A fényképezõgépet elõ sem vettem. Visszafelé a szikláknál meg-megállok fotózni, és szépen leóvakodok a meredek ösvényen. Megúsztam esés nélkül. Elkezdett esni az esõ. Nem voltam túl boldog. Ballagok tovább. Pár száz méter után megálltam fölkészülni a tartósnak ígérkezõ esõre, s folytatom tovább. Van jó is a késõi indulásban. Az elõttem menõk összszedték a vizet a fûrõl és a bokrokról. Eddig. Az esõ gondoskodott friss vízrõl. A Király-kútig szép sziklák szegélyezik az ösvényt. A járást viszont nehezítik a kidõlt fák. Egy öreg bükk, csak pár napja dõlhetett keresztbe az úton, és tört ketté. Az erdei út kellemes. Utolérek két csoportot és le is hagyom õket. Egy csoportból ketten csatlakoznak hozzám, a 25-ös távon indulók közül. Együtt ballagunk a Négyszögletes-kerekerdõig.


Mezõre érve, egész jó a kilátás. Rögtön feltûnik a következõ pont, az-az a túra névadója, amit egy kis kerülõvel, helyenként sáros mezei utakon közelítünk meg. Persze volt ahol csak úgy átvágtunk egy valahai bányagödör füves horpadásán, a szalagozást követve. Rengeteg tavaszi virág nyílik. A Négyszögletes-kerekerdõnél megkaptam a második ellenõrzõ pecsétet, és a megjavult látási viszonyoknak köszönhetõen elõbányásztam a fényképezõgépet is. Kiváló kilátó pontot jelent az Atibor-hegy teteje. Az elsõ kép elkészítése után, nafta hiányra hivatkozva kikapcsolt a fotóapparát. Elemcsere. Lássuk a GPS-t. Az is kikapcsolt, csak nem hallottam meg a hangját. A francba. Pedig már megfogadtam, hogy nem indulok el lemerülõfélben lévõ akkumulátorokkal. Az Y elágazás elõtt két-háromszáz méterrel kapcsolhatott ki. Lõttek a pontos mérésnek. Elemcsere itt is. Fotózás után, elindultam visszafelé.


Halimbáig kellemes mezei utakon talpaltam. Egy idõ után a Somló is láthatóvá vált, illetve az Északi-Bakony nyugati vége is. Az idõjárás naposra váltott, aminek örültem. Én kis naiv azt terveztem, hogy a túra után otthonról még elmegyek biciklizni. Hát nem! Pápán délután fél ötig esett, illetve szemerkélt az esõ. Eseménytelen, nézelõdõs sétával értem be a faluba. Készítettem néhány képet a templomról, s ballagtam tovább. A falu végén, jobbra fordultam a szalagozáson, míg mások elmentek bent, a balra nyíló utcába. Végül is az is kivisz a nyirádi útra, amelyet a lekaszált mezõn átvágva, a szalagozást követve én is elértem. Innen már csak be kellett sétálni a célba. Átvettem az oklevelet és a kitûzõt, ettem egy kis cseresznyét és hazafelé vettem az irányt.


Jó kis túra. Van benne minden. Erdei út, sziklák, patak, nyílt mezei út, helyenként remek kilátással.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 500/400 Ft-ért színes, térképes igazolólapot (amint megnéztem, nyomban el is tettem a saját térképet, mint szükségtelent), itinert, kis méretõ, de igazán szép oklevelet és kitûzõt kaptunk. Az útvonal jelzése megfelelõ. A Padragi-szikláknál alma, a Négyszögletes-kerekerdõnél müzli szelet, a célban pedig zsíros kenyér, hagyma és alma, vagy cseresznye volt az ellátmány.


 

 
 
Nagy László Emléktúra a Somlón keresztülTúra éve: 20132013.05.28 20:42:04

Nagy László emléktúra


GPS-el mért távolság: 16,7 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 350 m. A visszaúttal együtt 32,8 km-t mentem 710 m szinttel.


Szokásomhoz híven, korán érkeztem Somlóvásárhelyre. Alig lézengett valaki a startnál, így gyorsan túlestem a nevezésen.  A nap sütött, viszont igen hideg szél fújt. A látási viszonyok elég rosszak, nagyon párás a levegõ. Ponttól-pontig vezetõ túraként került meghirdetésre. Elhatároztam, ha az idõ elfogadható marad, nem várok semmilyen szállításra, hanem visszagyalogolok a kocsihoz. Megnéztem a térképet és kényelmes tempóban megkezdtem a túrát. Volt egy bõ kilométerem bemelegedni, csak közvetlen a Taposó-kút elõtt vált meredekebbé az emelkedõ. Ahogy telt az idõ, illetve értem egyre magasabbra, lett egyre rosszabb a kilátás. Az elsõ meredek részt letudva, kellemes gyaloglással értem el, az 1. ellenõrzõ pontot, a Szent Margit kápolnánál. Ahogy a Nagy László emléktúrákon szokásos, nyitva volt a templom, így megnézhettem. Nagyra értékelem ezt a lehetõséget. Készítettem néhány fotót, s mentem tovább. Következett a Somló alsó, majd felsõ fennsíkjára vezetõ kaptató. Helyenként jó meredek. Gyakran megállok virágokat fényképezni. Érdekes, de az egy éve vásárolt Nikon bridge gépemnek sokkal gyengébb a makró módja, mint a 7 éves Olympus ultrakompaktomnak. Ettõl függetlenül elfogadható képek sikeredtek.


A kilátóhoz fölérve egyértelmûvé vált, ha nyitva lenne a kilátó, sem lenne értelme fölmenni, olyan párás, felhõs az idõ. Az automata Ellenõrzõ pontot jelentõ lapot már messzirõl láttam. Fölírtam a rajta látható szót, majd megkezdtem a vár felé ereszkedést. Meglepetésemre, medvehagyma szagot éreztem. Nem gondoltam, hogy itt is terem. Végül is a Somlón is található, az általa kedvelt bükkös. A vár ismertetõ tábláit sajnos megrongálták egy kicsit. Viszonylag rövid ideig nézelõdtem a várban, mivel a tavalyi szilveszteri túrán alaposan bejártam. A kémény tetején tartózkodó varjak nem vették jó néven a fotózást, amit hangos károgással és körözéssel adtak tudtomra. A kilátás innen sem jobb. Még a Ság-hegyet sem lehetett látni.


Visszafordultam, s irány a Szent Márton kápolna. Kellemes, a Kinizsi-szikla közelében látványos útvonalon értem el az ellenõrzõ pontot. Mivel érik a korai cseresznye, így az út menti fákról csippentettem egy-egy szemet. Végre friss gyümölcs! Kápolna és forrásház fotózás után ballagtam tovább lefelé. A Hegy-kútnál sajnos magam mögött hagytam a Somlót. Somlószõlõsön szó szerint a szépen felújított (restaurált) árpád kori templomban rendezték be az ellenõrzõ pontot. A sekrestyébe is bemehettem fényképezni, ahol a felújítás elõtti oltárképet helyezték el. A maga egyszerûségében is szép a templom. Gyönyörûek a helyreállított árpád kori freskó maradványok, fõként az oltár mögötti. Igazi ritkaságnak számítanak. Érdemes megnézni, ha már az ember elmegy a Somlóra. A müzli szelethez almát, és/vagy egy jó marék finom cseresznyét kaptunk. Ez utóbbit a polgármesterasszony jóvoltából.


Nézelõdést és fotózást követõen irány Iszkáz. Errõl a szakaszról nem kaptunk térképet, viszont volt, az Ajka környékén megszokott szigetelõszalagos jelölés. Tempósan gyalogoltam. Az úton a füvet elõtte hétén kaszálhatták le. Az idõjárás és a látótávolság javult. Az egyik mellékútról, kb. 50 m-re õzbak ballagott ki elém. Nagyon meglepõdött, amikor észrevett. Kicsit odébb szökdelt, majd megállt és nézet. Mire elõkaptam a fotóapparátot, elhúzta a csíkot. Eseménytelen gyaloglással értem be a célba. Leigazoltam, ettem egy kis zsíros kenyeret, megnéztem a kiállítást, s gyalog elindultam vissza a rajthelyre. Közben szervezték a visszaszállítást. Visszafelé, a Hegy-kútig vezetõ 7,8 km-es út, másodjára már igen monotonnak bizonyult. Talán 30-35 túrázó jött szembe velem. Ez jelzi, hogy bizony kevesen indultak a túrán (ketten értek be elõttem a célba). Mivel a látástávolság sokat javult, más útvonalon, de megint fölkaptattam a kilátóhoz. Mivel érdemesnek láttam, föl is mentem. Megérte.


Már csak az volt hátra, hogy visszaballagjak a kocsihoz. Mire megittam a kávémat, befutott az iszkázi falugondnok busza, a célba ért túrázók egy csoportjával.


Kellemes, helyenként látványos, jól szervezett túrán vettem részt. A Somlón vezetõ szakasz az igazán látványos. A Somlószõlõs - Iszkáz közötti szakasz kissé monoton, de hát Nagy László emléktúrát nem lehet Iszkáz nélkül szervezni, az pedig sík terepen található.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 500/400 Ft-ért színes térképet, itinert, oklevelet, meglepi Nagy László verset és kitûzõt kaptunk. Ahol kellett, az útvonal jelölés jó. A Szent Margit kápolnánál ásványvíz, Somlószõlõsön müzliszelet, alma/cseresznye, a célban zsíros kenyér, hagyma ásványvíz/szódavíz volt az ellátmány. A rajthelyre történõ visszaszállítást jól szervezték meg. Ingyenesen lehetett megnézni 1 templomot, 2 kápolnát (amelyek máskor általában nincsenek nyitva), valamint a Nagy László emlékházat. Részt lehetett venni egy kis rejtvényfejtésben is, amit én kihagytam.


 

 
 
GYOT IVV túra TataTúra éve: 20132013.05.18 20:52:47

GYOT tatai IVV túra 30.


GPS-el mért távolság: 32,9 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 460 m.


Elég korán érkeztem, így kényelmes készülõdés után neveztem be, s 7.00-ás rajtidõvel vágtam neki a távnak. Kényelmes tempóban ballagtam. Az Ülepítõ-tónál sokan horgásztak. Nekem ez a tó, a halgazdagsága ellenére is túl kiépített és zsúfolt. Rátértem az Által-ér mentén vezetõ útra. A szél, hideg front utáni helyzetnek megfelelõen csípõs. A szakasz egy kicsit monoton, amit azért jócskán enyhít a szép kilátás. Kiválóan beazonosítható, hogy a Csúcsos-egy és a Kovács-hegy közötti völgyben fogunk majd kaptatni.


A tatabányai városi rész is elfogadható hosszúságú, s rátértünk a Gerecse 50 teljesítménytúra útvonalára. Egészen a Pusztatemplomig azon mentünk. Most azonban hál istennek nincs tömegnyomor, amit a Gerecsén utálok. Ennek megfelelõen, nyugodtan meg-megállok fényképezni. A piros forrás és a P+ jelzés is szép útvonalon vezet. A vaskapui rész is szép. Az Arany-lyuk-barlang utáni ellenõrzõ ponttól egy darabon elég sáros, csúszós az út az esõtõl. Az Öreg-Kovácsnál eléggé szétmosott murvás útra tértem rá. Ezen vitt az út egészen a Pusztatemplomig. Helyenként szép kilátás nyílt a Kis-Alföldre és a Vértesre. A Pusztatemplomnál frissítõ pontot rendeztek be. Ennek köszönhetõen, az otthonról hozott két szendvics, pontosan kettõvel bizonyult többnek a szükségesnél. Megettem egy zsíros kenyér szendvicset (két szelet zsíros deszka között nagy adag vöröshagyma), s ballagtam tovább. A túra elsõ 10 km-én 20 m, a következõ 5 km-en bõ 400, míg a túra hátralévõ 18 km-én 30 m szintet szedtem össze. A sárga jelzésen vezetõ ösvény Kis-hegy elõtti része, lassan járható, viszont látványos szakadék mentén vezet.


A Bajra bevivõ szakasz egy kicsit megint csak monoton, viszont ismét pazar a kilátás. A következõ ellenõrzõ ponton megittam egy tonikot, s gyerünk tovább. Végre olyan helyen jártam, ahol a gyalogosokat eltanácsolják a bicikliút használatától. Nem mintha a gyalogosok nem tennének rá, viszont Hollandiában leüvöltenék a fejüket a biciklisek. A Cseke- és az Öreg-tó mellett látványos, bár érthetõen forgalmas az útvonal, sok látnivalóval. A tó mentén, az erdõs részeken nagyon aktívak a szúnyogok. Szerencsére hamar elhagytam ezt a részt, s beértem a célba. Igazolás, átvettem0 az oklevelet és a kitûzõt, majd hazafelé vettem az irányt.


Nagyon kellemes, a három kissé monoton szakasz ellenére is látványos a túra, kiváló szervezéssel.


A túra ár/szolgáltatás aránya elképesztõen jó! 200 Ft-ért színes térképes, itineres igazolólapot, oklevelet, kitûzõt, jó útvonaljelölést és szervezést kaptunk. A jó jelölés ellenére, minden kritikus ponton volt szervezõ, aki segítette a túrázókat. Itt csak az eltévedés mûvészei tudtak elkeverni. Ezen felül, a Pusztatemplomnál zsíros kenyér, hagyma és szódavíz volt az ellátmány. Ennyi szolgáltatást 5-600 Ft-os nevezési díjnál is kiválónak tartok.


 

 
 
Kutyával a BakonybaTúra éve: 20132013.04.29 21:45:31

Kutyával a Bakonyban


GPS-el mért távolság: 16,5 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 360 m.


A beígért hideg , erõs szélnek, és egy vasárnapra tervezett egyesületi túraútvonal bejárásnak köszönhetõen – meg persze a nagyon év eleji formámnak – kényelmesen, autóval érkeztem Kislõdre. Leparkoltam. Rövid készülõdés és irány nevezni. Még a rajtidõ kezdete elõtt voltam, de már így is jó néhányan beneveztek. Elég szép számmal jöttek kutyások, kihasználni ezt a legális alkalmat. Üdvözöltem az ismerõsöket, és nekivágtam a távnak. Aszfaltos részen értem el a kalandpark bejáratát, ahol az elsõ ellenõrzõ pecsétet kaptam. A Pajtli házaspár küzdött rendesen egy pavilon felállításával. Egy kényelmesen emelkedõ murvás úton mentem tovább. Eddig csak montival jártam erre, és azzal is igen jó ez a Csollányos-völgyi út. Sárvári túrázókat, apát és fiát értem utol. Beszélgetni kezdtünk. Én lassítottam egy kicsit, õk gyorsítottak, s a hátralévõ távot együtt tettük meg. Tulajdonképpen mindenki nyert, mert sokkal rövidebbnek éreztük az eltelt idõt.


Szép az erdõ. Hirtelen kizöldült. A virágok viszont sokkal rövidebb idõ alatt nyílnak el, de azért van bõven. Az odvas keltike például virágzása kb. 3 hétig tart, most egy hét alatt elvirágzott. A következõ EP, a murvás útról letérésnél található, nehogy valaki figyelmetlenségbõl továbbmenjen. Következik egy kis meredekebb kaptató. A régi mélyút mellett szép sziklák láthatók. A kerítésnél, figyelmetlenségbõl egy csoportot követtünk, a kerítésen át, miközben megjegyeztem, biciklivel jobbról szoktam megkerülni ezt a részt. Az elzárt rész közepén olvastam el az itinert, hogy most is arra kellett volna menni. Nem gond. Úrkút határában, elkövettem azt a hibát, hogy követtem a balra mutató jelzést, holott az ösvény tulajdonképpen egyenesen megy tovább. Hiába, no. eddig csak biciklivel jártam itt. Másokat is megtévesztett a jelzés. Az ellenõrzõ pontra minden irányból érkeztek a túrázók. Mi ennek következtében oldalról közelítettük meg az õskarsztot. Fölmásztunk a köveken és máris élvezhettük a látványt. Szépek a víz alakította sziklák. Lementünk a sráccal a sziklák közé szétnézni. A bánya végében van egy kis barlangjárat. Azt szerettem volna vakuval lefotózni, amikor a gépem bemondta az unalmast, az akkuk lemerülése miatt. Fönt egy kis tízórai, s mentünk tovább, az-az vissza, amerrõl jöttünk.


A tanösvényen sok virágzó cseresznye- és vadkörtefát láttunk. Érdekes volt, hogy fönt a hegygerincen fõvirágzásban voltak a fák, míg lent, már hullatták szirmaikat. Ennyit jelent az a 100 m szintenkénti 1,5 Cº-os hõmérséklet csökkenés. Az utak állapota rosszabb, mint az elsõ felén. Kényelmesen ballagtunk. Az idõ javult. Reggel elég csípõs volt a szél. Helyenként szép a kilátás északi irányba, de egy-egy pontról nyugatra is jó, Ajka felé. Megkaptuk a következõ ellenõrzõ pecséteket. A sárvári kisfiú, pillanatok alatt kiszúrta, milyen új elemekkel gazdagodott idén a kalandpark. Már csak az aszfaltos szakasz volt hátra a célig, ahol megkaptuk a kitûzõt. Az Észak-Dunántúl kupa igazoló lapját persze elfelejtettem lepecsételtetni. Elbúcsúztunk és ki-ki hazafelé vette az irányt.


Szép idõben, igazán kellemes, könnyû kis túra. Látszik, hogy kutyás túrának tervezték, mivel minden ellenõrzõ ponton volt víz kitéve a számukra. Általában éltek is a lehetõséggel. Meglepõen jól szocializált kutyusok indultak a túrán, bár némelyik elég kíváncsi, fõként a nagy testûek közül. Kevés sárral találkoztunk. Ennek ellenére láttam olyan kutyát is amelyik vaddisznómódra összesározta magát.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 400/300 Ft-ért színes, térképet, itineres igazolólapot, és kitûzõt, az 5. ellenõrzõ ponton csokit. A gyerekek ezen felül, a Csárda-hegyi õskarsztnál is kaptak cukorkát, amit nagyon jónak tartok az olyan túrákon, ahol sok gyerekre számítanak. Filléres apróság, de a gyerkõcöket nagyon feldobja. A kutyák számára pedig minden EP-n volt víz, és jutalomfalat.


 

 
 
Kubát Hugó emléktúraTúra éve: 20132013.04.09 20:37:18


Kubát Hugó emléktúra 20.


GPS-el mért távolság: 20,7 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 700 m.


A héten örömmel vettem észre, hogy a ttt-s honlapra, megadott túra útvonal helyett a 2011-es javaslatom került be. Nekem tetszik, hogy minden évben változtatnak egy kicsit (vagy nagyot), és ráadásul ezzel a kiírással nem vezetik félre a résztvevõket.


Reggel nyolc után nem sokkal értem Kõszegre. Gyors készülõdést követõen beneveztem, megnéztem a térképet, elolvastam az itiner elsõ részét, s gyerünk. Velemig az Írottkõ 35, onnan pedig a Hörmann-forrásig az Írottkõ 50 útvonalán mentünk. Velemig (alkotóház) 140 m szint jött össze a javarészt sunyi emelkedõkön. Az elõzõ napi Bakonybélbõl indított egyesületi túránkhoz képest meglepett, milyen sok a kankalin. Helyenként szabályosan sárgállott a gyep, illetve a bokrok alja. Velemig a virágokat, egy nehézkes patakátkelést és a csípõs szelet leszámítva eseménytelennek bizonyult az út. Nem is vártam mást.


A hegyoldalakat elnézve, kíváncsi voltam, milyen magasságon lesz a hóhatár. A Bakonyban kb. 450 m-en volt elõzõ nap. Attól kezdve teljesnek bizonyult a hóval fedettség. Itt látszott, hogy nincs egybefüggõ hótakaró. Alig értem ki Velembõl, 430 m-en megjelent a hó. „Jó” szokása szerint az úton koncentrálódott. A hó és a Szent Vid kápolnához vezetõ kaptató, nem a legkellemesebb párosítás. Alaposan leizzadtam, mire fölértem. Utána egy kis pihentetõ szakasz, majd jött a Hörmann-forráshoz vezetõ kék forrásjelzés. Itt a hó vastagsága miatt már nagyon kellett nézni, hová lép az ember. Szerencsére az elõttem menõk olyan lépéstávolsággal taposták ki a nyomokat, ami nekem is kényelmes. Alig néhányan jártak erre elõttem. A fölsõ, fenyõerdõben vezetõ szakasz nagyon szép. A Hörmann-forrás elõtt, a parkolóban megkaptam az ellenõrzõ pecsétet, megnéztem merre kell menni, és a kék háromszögjelzésen elindultam lefelé. Kicsit jobban kitaposott az ösvény. Meglepetéssel láttam, hogy valaki magas sarkú cipõben járt erre. Egészen a Vörös-keresztig megõrizte nyomait a hó, amelynek teteje kérgesre fagyott. Viszont lefelé kell menni! Kissé elegem volt az emelkedõbõl.


Nos, a lejtõ nem volt túl hosszú. Következett egy kis hullámvasutazás, amely egészen a Kopasz Kendigig tartott. Közben egy erdõirtásnál még akkor, az igen párás levegõben is szép volt a kilátás. Készítettem is néhány fotót. Megkaptuk a békák által ígért erõs szelet is, de olyan hideg változatban, hogy menten fölvettem a szélálló sapkát és kesztyût. Igyekeztem olyan gyorsan letudni ezt a részt, ahogy csak lehet. A Kopasz Kendigen lévõ adóház kerítése mentén visz az ösvény, már amikor lehet látni. Most elég jó kerülõt kellett tenni, a méteresnél magasabb hóbuckák miatt. A kerülõ során is szakadtam be derékig a hóba. Az adóház után egy darabon teljesen járhatatlan az ösvény, mivel a tarvágásnak köszönhetõen egy-két száz fát döntöttek ki a viharok, fenyõt és bükköt vegyesen. Gondolom az erdõgazdálkodó, aki a tarvágással megszüntette a természetes erdõszegélyt, ami védené a viharoktól, elég pofátlan lesz ahhoz, hogy kárenyhítést kérjen, holott inkább büntetést érdemelne.


Jócska kerülõvel visszatértem az ösvényre, s azon folytattam. Most, a máskor kényelmes aszfaltút, a hó miatt ugyanolyan nehezen járható, mint az egyéb utak. Kezdtem éhes lenni, de egyre halogattam, hátha lesz könnyebben járható szakasz. Végül a Vörös-keresztnél úgy döntöttem akár jobb lesz az út, akár nem eszek. Egy kissé jobb is lett, mivel az Óház-tetõhöz vezetõ ösvényen visz a rövidtáv útvonala is, s alaposan letaposták a havat. Viszont jobban csúszott. Most erre kellett vigyázni. Eszembe jutott, ebben a téli szezonban ez az elsõ alkalom, amikor elkelne a szöges rátét a bakancsra, de hát ki hord magával Magyarországon ilyet áprilisban? Én nem. Egész télen cipeltem a hátizsákban, de március elején kiraktam. Így hát estem is egyet. Fölkaptattam a kilátóhoz, ahol megkaptam a második ellenõrzõ pecsétet, újra megnéztem az itinert, s elindultam a kék háromszögjelzésen. A pontõrök mondták, hogy aki nem akarja megkockáztatni ezt az ösvényt, mehet a zöldön is, mert ez helyenként nagyon meredek. Maradtam az itineren megadott jelzésen, amin még nem jártam. Volt két 1-2 m-es meredek szakasz, de semmi gáz. A Szálasi-bunker elõtt is csúszott egy kissé az út, de az sem nehezebb, mint a zöldön lemenni. Egész jól haladtam.


Egy nyiladékban egész jó kilátás nyílott a városra. Utána pedig 430 m-en, a K+ jelzésen elfogyott a hó. El is fáradtam tõle. Bõ kilenc kilométert kellett havon megtenni, benne egy kivétellel az összes meredek szakaszt. Visszaértem Kõszegre. A túra fölvitt bennünket a Szulejmán-kilátóba. A kilátás csodálatos lenne, ha pár méterrel magasabb lenne a kilátó, vagy másfelé vitték volna a nagyfeszültségû vezetéket. Így a madzagok, az össze látványos épület elõtt ott vannak. Fényképezni értelmetlen dolog, vagy legalábbis nagyon sokat kell dolgozni a photoshoppal, kiretusálandó a vezetékeket. Szerencsére lefelé menet, a nagyfeszültségû vezeték alól, már jó képeket lehet készíteni. Leereszkedtem a lépcsõkön, majd egy kis sétával beértem a célba.


Kedvezõbb idõben igen kellemes túraútvonal, amely az erõs párásság ellenére is, jórészt látványos. Most a hó néhol igen nehézzé tette, amit a valamivel négyes alatti sebességátlagom is jelez. Eléggé elfáradtam. Ahogy az elején is írtam, nekem tetszik, az évente változó útvonal.


A túra ár/szolgáltatás aránya rossz. 600/500 Ft-ért szürkeárnyalatos fénymásolt térképlapot (saját térkép nélkül csaknem használhatatlan), jó itineres igazolólapot és kitûzõt kaptunk.

 
 
Óbudavár éjszakaiTúra éve: 20132013.03.24 20:44:19

Óbudavár éjjel


GPS-el mért távolság: 14,5 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 260 m.


Ahogy terveztem, a Bakony 25 után, aludtam otthon egy kicsit, csaptam egy korai vacsorát, s elmentem Óbudavárra. Mire odaértem, rájöttem, nem tett jót a gyomromnak a vacsi. Gyorsan sikerült leparkolni és benevezni, s 18.10-kor már neki is vágtam a távnak. Érdekesen nézett ki a túra útvonala. Elõször nagyrészt füves utakon átgyalogoltam Mencshelyre, majd ugyanott vissza Óbudavárra. A visszavezetõ szakaszon bekapcsoltam a fejlámpát. Még lehetett éppen látni, de a vadászok miatt jobb, ha világít az ember.


Ezután dél felé indultam el, a Szent Márton parkon keresztül, s a nyári túra 10-es távjának útvonalán értem el a Szent Balázs templomromot. A német katonasír utáni emelkedõ elég sáros, de ennyi is volt a dagonya. Az aszfaltútra fölérve, szép a kilátás a Balaton felé. A templomromhoz letérést mécses jelezte, de már elõtte látszottak vakuvillanások is. A templomromnál újabb pecsét s elindultam visszafelé. Egészen Szentantalfáig maradtam az új aszfaltúton, majd a jóval hupplisabbon ballagtam a falu túlsó vége felé. A Fenyves sörözõben megvan az újabb pecsét, s irány ismét csak visszafelé. A falu szélén letértem a mezõre, csökkentendõ az aszfaltos részt. A mûút keresztezése után (amelyen lejöttem a templomromtól) nem sokkal, viszont olyan tocsogós részre jutottam - s szétnézve is csak azt láttam elõttem - hogy inkább kimenekültem az aszfaltra (nem vagyok én gázlómadár), s azon értem be a célba.


Átvettem az oklevelet és a kitûzõt, s hazafelé vettem az irányt. A gulyást kihagytam, mivel nem jött rendbe a gyomrom. Hazafelé úton, kb. 70 km-en 4-5 alkalommal keresztezték az utat õzek és szarvasok.


Tulajdonképpen, egy rövid kis csillagtúra volt. Az idõ jó. Térképen megnézve, szerintem ebbõl a három ellenõrzõ pontból, többet is ki lehetett volna hozni, oda-vissza szakaszok nélkül, viszont sokkal több lett volna a dagonya is. A velem nagyjából egy idõben indulókkal többször is találkoztam.


A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 100/900 Ft-ért színes térképet, itinert, igazolólapot, kitûzõt és emléklapot kaptunk. Az útvonaljelzés jó. Indulás elõtt, szendvics, tea és forralt bor, a túra végén gulyás és tea volt az ellátmány.


 

 
 
Bakony 50/25/10Túra éve: 20132013.03.24 20:36:03

Bakony 25


GPS-el mért távolság: 22,2 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 505 m.


Reggel jó passzban érkeztem Városlõdre. Alig tettem le a kocsit, már jött is a busz, amivel eljutottam Herendre. Bõ kilométeres sétát követõen gyors nevezés. Alig voltak még, s hét után egy-két perccel újra úton voltam. A napsütés ellenére elég hideg az idõ. A szokásos egy réteg ruhát, csak vagy két kilométer és 50 m szint után vetettem le. Igyekeztem minél hosszabb távot megtenni az olvadás kezdetéig. A fölázott, megfagyott, majd fölolvadt talaj a legrosszabbak közé tartozik. Ragad és csúszik, mint a jég.


Elõször a szokásos nemszeretem, hosszú aszfaltos szakaszt kellett letudni. Szerencsére helyenként elég jó a kilátás. A Hajag derekán aztán letérhettünk róla. Cserében meredekebbé vált az emelkedõ. A medvehagyma alig bujkál, viszont a boroszlán már bimbós. Késésben van a természet, ráadásul a Húsvét miatt a túra is egy héttel korábbra került. Ennek megfelelõen sokáig nem is éreztem medvehagyma szagot. Késõbb találtam egy kissé jobb foltot, s azzal együtt a szag is megjelent.


Hamarosan elértem az ellenõrzõ pontot. Pecsételés után ittam két bögre teát, miközben gulyáságyút vontatva érkezett egy UAZ, szovjet egyenruhás személyzettel. Egyiküknek rögtön meg is szavaztam 3 hónap futkosót, az egyenruhához felvett edzõcipõért. Ballagtam tovább. A Rendkõ hátán még a hó az úr, de azért lehet haladni, csak óvatosan. Az elsõ, s egyben legmeredekebb lejtõt havon tudtam le, sokkal könnyebben, mint sárban. A tömörödött hó jól tartott, csak a jeges foltokra kellett vigyázni. Sajnos az õsbükk közelében megindult az olvadás. 2-300 m-el késõbb, fejfaszerû tábla hívja föl a figyelmet a Gida-kútra, ahová le is tértem. A foglalt forrás vízvételi lehetõséget jelent. A közelében néhány fagyott téltemetõt fotózhattam. Néhány hóvirágon, és a Csehbánya központjában ilyenkor szokásos tavaszi kankalinon kívül ez volt az egyedüli virág.


A Fodor-tanya közelében, némi dagonyázás után, kibukkantam az erdõbõl. A kilátás szép. A füves részen jól haladok, bár a talaj puha. A Gella-patak elõtt kisebb erecskéket kell keresztezni. A patak elég szépen megbontotta az átereszt. Öreghálásnál az ellenõrzõpontot jó csúszós emelkedõn értem el. Ez a csúszós sár jellemezte a következõ szakaszt is, egészen a murvás út eléréséig. A patak keresztezését átlépõ kövek segítették. Utána viszont a bevágásban haladó utat betemette a hó. Fölkapaszkodtam rá, s azon ballagtam Csehbánya széléig. Sokkal könnyebben jártam rajta, mint a kiolvadó földúton. A faluban betértem a presszóba, egy kis folyadékpótlásra, bár elõször gyanús volt, hogy nincs is presszó. Sehol egy cégér. Mint kiderült, tulajdonos és névváltás történt, az új tábla meg még nincs kitéve.


Továbbmenve, a faluban egy száguldozó quados elõl kellett többször is lemenni az útról. Az erdõ szélén, a tavalyi erdõbe történõ belépést tiltó tábla fogadott, pedig hol van már az a tavalyelõtti vihar, ami kidöntögette a fákat, s ami akkor indokolhatta is a tiltást. Néhol alig látható az út. Rövidesen visszatértem a Torna-patak völgyébe, s megkaptam az utolsó ellenõrzõ pecsétet. Az elsõ patak keresztezés sima ügy, a Torna-pataknál viszont az átkelést eddig segítõ fa kidõlt, a víz pedig jó mély. A hóolvadás miatt több a víz benne, mint rendesen. Az elõttem haladó csoportnak is meggyûlt a baja az átkeléssel. A kidõlt fatörzsrõl szétnézve láttam, kissé lejjebb ígéretes keskeny hely van, ahol könnyebb lehet az átkelés. Így is volt. Egy traktorgumi és jó néhány botfából készített valaki átjárót, így könnyedén jutottam át. Megmásztam a kaptatót. A rétre kiérve megnéztem az órámat, s rájöttem, akár még egy-két órát szundikálhatok is az Óbudavár éjjel elõtt. Ezzel el is dõlt az indulás kérdése. A vasúti hidat követõen, amíg csak lehetett, a mezõn ballagtam, s hamarosan beértem a célba.


Az idõjárás kellemesebbnek bizonyult az ígértnél. Szinte végig sütött a nap. Ennek köszönhetõen egész jó volt a túra.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 500/400 Ft-ért fekete-fehér térképvázlatos igazolólapot, kitûzõt és emléklapot, Balaton-felvidéki Nemzeti Parki kupont, a Hajagon kiváló citromos teát kaptunk.


 

 
 
Reguly Antal emléktúra (nyári és őszi)Túra éve: 20132013.03.10 20:10:39

Reguly Antal emléktúra 22


GPS-el mért távolság: 22,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 360 m.


Pápáról borult idõben indultam el a túrára. Béb elõtt belefutottam a ködbe, s ez a 100-150 m-es látástávolság maradt Zircig. Az elõzõ napok és a z elõrejelzések alapján nem erre készültem. Bajban is voltam az öltözködéssel.


Az egyesületi csapat, közvetlenül elõttem érkezett, s kezdte meg a benevezést. Elég nagynak nézett ki a tömeg, de rövid idõ alatt túlestem a procedúrán. Vissza a kocsihoz, plusz pulóverek le, túrabotok elõ, s nekivágtam a távnak. Egy ideig Zsuzskáékkal beszélgettünk, aki most nem kifejezetten teljesítménytúrázós csapattal volt, másként nem én hagytam volna le õket, hanem fordítva. A neki kényelmes tempónál, nekem már lóg a nyelvem. A városból kiérve, közel sem volt akkora sár, mint amire számítottam. Elég könnyen haladtam. A megmaradt hó és jégfoltok igényeltek nagyobb odafigyelést. Elhagytam egy-két csoportot, s ettõl kezdve jórészt úgy ballagtam, hogy nem láttam túrázót sem elõttem, sem mögöttem. Mire elértem a Cuha keresztezését, amit az idén is kihagytam, mindkét irányba elment egy-egy vonat, így nem kellett rá számítani a következõ 2-3 órában. Ennek megfelelõen nyugodtan tettem meg azt a kétszáz métert a síneken, amivel kiválthattam a Cuha kétszeri és a Csárda-völgy-patak keresztezését. Igazából nem is láttam olyan helyet, ahol ez könnyen megvalósítható lett volna.


Mire elértem a Cuhát, a polár dzsekimre vékony páraréteg rakódott le a ködszitálásból. Sajnos a köd végig megmaradt, így csak egy alkalommal vettem elõ a fényképezõgépet. Az útvonal mentén, néhol már elõ-elõ bújtak a hóvirágok, de még nem az igazi. Ez meg is lepett, hiszen Huszárokelõpuszta és Bakonybél között a Gerence-völgyben már tömegesen virágzik, pedig az biciklis tapasztalatom szerint 5-7 fokkal hidegebb, mint a környéke. Hamarosan elértem Porva-Cseszneket, ahol megkaptam az elsõ pecsétet, s megkezdet a szintgyûjtést is. Az eddigi 8 km-en 10 egész métert sikerült összegyûjtenem, a 360-ból.


A zöld jelzés, egészen a hegytetõig meglepõen könnyen járható, ott az erdõgazdasági gépek által összevágott szakasz elég sáros. A vízmosásról eltûnt a tavalyi jó kis átjáró, de azért nem vészes a keresztezés. Így kilátás nélkül Porváig elég monoton az út, de legalább nem is sáros. A faluban hamar megvan az ellenõrzõ pont, ahol Viktortól kapom a pecsétet, és az információt, hogy csak a hosszú távra több mint kétszázan neveztek. Míg megiszom a kólámat, jót beszélgetünk, elmondunk néhány viccet, s indulás tovább. A Szépalmára vezetõaszfaltút keresztezéséig változatosak az útviszonyok: mezei út, búzavetés széle, és földút. Az aszfaltút keresztezésekor, mivel még nincs levél a fákon látható a jelzés. Az aszfaltról történõ letérésnél, ahol tavaly csak az segített, ha valaki tudta hol van, most három friss kék jelzés is segíti a tájékozódást. A templomnál vettem elõ a fényképezõgépemet, hogy lefotózzam az idén elõször látott kankalint (márka sznobok számára primulát). Számomra meglepetésként, csütörtökön biciklizés közben salátaboglárkát láttam Nagyalásony és Noszlop között, ráadásul legalább egy kilométerre minden erdõtõl.


A falut elhagyva rátértem a Pintér-hegyre vezetõ kaptatóra, ami rendesen megszuszogtat. Ráadásul az útviszonyok is itt a legrosszabbak. Az erdõgazdaság letermeli a fákat, így alaposan összevágták az utakat, s van sár bõven. Ez után az „áldásos” tevékenység után, amikor a fák háromnegyedét kivágják, alighanem át kellene nevezni a parkerdõt parkbozóttá, mert 30-50 évig nem beszélhetünk erdõrõl. Néhány fõs csapat halad elõttem, elég lassan. Simán elmentek a Fiatalító-forráshoz vezetõ jelzés mellett, pedig nagyon ki van jelölve (két tábla az út két oldalán, s vagy 10-15 szalag). Utánuk kiabálok. Nagy nehezen visszafordultak. A forrásnál begyûjtöm az utolsó igazoló pecsétet, s megyek tovább. A város széléig megelõzök két rövid távos csoportot és eseménytelen városi szakaszt követõen beértem a célba. Ettem egy kis zsíros kenyeret, s hazafelé vettem az irányt.


Megközelítõleg sem voltak olyan nehezen járhatók az utak, mint amire számítottam. A ködöt leszámítva az idõ is jó. Végül is egész kellemes kis túrának bizonyult most is. Én azért a tavalyi nyári rendezésnek jobban örültem, mivel biciklivel jöhettem a túrára.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1100/1000 Ft-ért fekete-fehér térképvázlatos igazolólapot, kitûzõt és emléklapot kaptunk. Porván 150 forintos italjegy, a Fiatalító-forrásnál nápolyi és szõlõcukor, a célban pedig a megszokott zsíros-, margarinos-, kétféle lekváros kenyér, lila hagyma, vegyes savanyúság és kétféle szörp volt az ellátmány.


 

 
 
Téli TihanyTúra éve: 20132013.02.03 20:37:36

Téli Tihany 20


GPS-el mért távolság: 20,8 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 740 m.


Habár Pápáról még száraz idõben indultam, a békáknak nagyrészt bejött az elõrejelzésük. Tihanyban már elég jól esett az esõ, s ez egy félórás szünettel így is maradt a túra végéig. Viszont a szélerõ jelzés idén sem jött be (repülésmeteorológiában is ez a legkevésbé beváló tényezõ). 25-30 km/h-s alapszelet ígértek 40-50 km/h-s lökésekkel. Nem bántam, hogy ehelyett jórészt alig volt egy kis szellõ. Tihanyban gyors készülõdés, beöltözés, s gyerünk nevezni. Javában készülõdtem, amikor az egyesületi csapat elment mellettem. Sokkal több az induló, mint tavaly, mégis egész rövid idõ alatt túl estem a procedúrán. Olybá tûnik, az esõ kevesebb túrázót tart távol, mint a tavaly beígért hófúvás. Még némi készülõdés, s végre úton. Sapkának két biciklis sapit veszek föl: egy sildes gyapjút és egy szélállót.


Harmadik alkalommal indulok a túrán, s mind a három alkalommal nagyon más volt az idõjárás. 2011-ben tavaszias idõ, tavaly hó és kemény hideg fogadott, idén pedig a legrondább arcát mutatta a tél. Néhol még van egy kis eljegesedett hó, ami eléggé csúszik, néhol latyakká alakulva, 5-10 centi mély pocsolyákkal, másutt pedig a sár az úr. Az a szerencsénk, hogy ez nem zalai vendégmarasztaló. Alig ragad, csak cefetül csúszik. Persze, ha pénteken esett volna, a túra napján meg nem, akkor ragadt volna rendesen. A várható ronda idõre tekintettel, a nehéz bakancsot vettem föl. Most jól döntöttem. A túra végén is száraz volt a lábam, és még csak zoknit sem kellett cserélnem. A szokásos komótos bemelegítéssel kezdem (egy kis havon és pocsolyán), s már itt is az elsõ emelkedõ. A sapka túl melegnek tûnik, de vékonyabbat nem hoztam. Az emelkedõn gyakran elõzõk. Sokan letérnek nézelõdni a gejzirit kúpoknál. Én megyek tovább. Most a régi fényképezõgémet hoztam, mert az bírja az esõt. Végül is csak ballasztnak bizonyult, egyetlen képet sem készítettem. Vagy nem volt megfelelõ téma, vagy a kontrasztok voltak gyengék, vagy épp a téma felbukkanása elõtt elõztem meg egy csoportot. Az egynyomsávos részeken szinte lehetetlennek bizonyult az elõzés, és ilyen részbõl van bõven.


Elég gyorsan elértem az Átjáró-barlangot, ahol megkaptam az elsõ pecsétet. Ballagok tovább. Ez egyszerûen hangzik, de korántsem volt ez olyan ballagás. Elég sokat csúszkáltam, de megúsztam esés nélkül. Bízva a bakancsomban, nem kerülgettem a kisebb pocsolyákat és latyakos részeket, hanem átgázoltam rajtuk. Érdekes egyébként, hogy az ilyen híg (fos) sárban sokkal kevésbé csúszkáltam, mint mellette. A Kis-erdõ-tetõre vezetõ kaptatón nagyon jól jött a túrabot. Kevesebbszer csúsztam hátra, mint nélküle. Némelyik jó meredek emelkedõn, még a túrabotok segítségével is vissza-vissza csúsztam. Eddigre a gyapjú sapka sildje megtelt vízzel, s csöpögött róla. Az ellenõrzõ pontnál utolértem Pintér Józsi csapatát. Beszélgettünk egy kicsit, majd visszagyorsultam a saját tempómra. A Külsõ-tó elõtt, sokan nem vették a fáradtságot, hogy a kijelölt útvonalon menjenek, hanem átvágtak a szõlõkön. Most elfogadható, mivel az út eleje nagyon dagonyás. Az elsõ kanyartól kezdve viszont könnyen járható. Volt még egy kiadós dagonya a következõ ellenõrzõ pontig, ahol a pecsételést követõen megettem a két pogácsát, a teát viszont kihagytam, mert ahhoz le kellett volna vennem a hátizsákot. Ehhez nem voltam elég szomjas. A Nyereg-hegyre vezetõ kaptató is jó sáros. Szerencsére az ellenõrzõ pontot levitték a Csúcs-hegy tetejérõl a barlanghoz, így megúsztuk a túra legmeredekebb lejtõjét. Azon aligha kerültem volna el az esést. A természetvédelmi õrházig így is volt néhány igen nehéz lejtõ. Messzirõl lehetett hallani a különbözõ indulatszavakat, sikításokat. Az õrház után, az emelkedõ eleje havas, nagyon csúszós, utána kissé jobb.


A Hálóeresztõnél a pecsételést letudva, ittam egy kis teát és elõbányásztam egy szendvicset, mert már nagyon éhes voltam. A következõ szakasz egész jó, hiszen menet közben meg tudtam enni. Az Akasztó-dombig eseménytelen az út. Újabb csúszós lejtõkön beértünk Tihanyba, s aszfalton gyalogoltunk le a hajóállomáshoz. Rendszerint utálok aszfalton menni, de most jólesett! A következõ ellenõrzõ pontnál pecsételés, majd megettem újabb két mini pogácsát, ittam egy bögre teát, s folytattam az utat. Mivel itt már közös a húszas és a két rövid táv, az ösvény pedig keskeny, elõzésre alkalmatlan, így a Barátlakásokig kétszer is beragadok egy-egy lassú csoport mögé. Helyenként a híg, összevágott sár, már folyik le a hegyoldalban. Az ellenõrzõ ponton kicsit pofátlan vagyok, s a rövidtávos csoport elé tolakszom, de így utána már gyorsabban mehettem. A következõ emelkedõ sem semmi. Helyenként az ösvényen folyik lefelé a sárral kevert víz, tehát árral szembe kell gyalogolni. Az Óvár-hegyen is van nehézsúlyú dagonya, de végre elérem az utolsó EP-t. A kálvárián új szoborcsoportot helyeztek el, teljesen föltúrva a domboldalt. Néhol bokáig ér a sár. Végül leérek. Ettõl kezdve, aszfalton gyorsan beértem a célba. Megnéztem az órámat, s láttam, még csak 5 óránál tartok, így elõször a kocsihoz mentem átöltözni. A kabát, a gyakorló fölsõ és a nadrág is jó nehéz a víztõl. Immár száraz ruhában ballagtam be a célba.


8-10 perces sorállás, s már meg is kaptam az emléklapot és a hûtõmágnest. Ettem egy fél adag(nekem ennyi is elég volt), finom mákos tésztát, és hazafelé vettem az irányt. Szívesen elküldeném a honvédségi szakácsokat is ide, hogy megtanulják, milyen a jó mákos tészta.


Jól szervezett, a rossz idõ, és extrém útviszonyok ellenére is jó hangulatú túrán vehettem részt. A térképet és a GPS-t egyszer sem kellett elõvennem. A szalagozás és az útvonaljelzés kiváló, és különben is csak arra kellett menni, amerre a legjobban össze volt vágva a sár. Gratulálok minden teljesítõnek.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1000 Ft-ért színes térképes igazolólapot, kitûzõt/hûtõmágnest és emléklapot kaptunk. Az Átjáró-barlangnál szaloncukor, a rajtnál Téli fagyi, az Apáti-templomromnál tepertõs pogácsa, valamint tea és/vagy forralt bor, az Akasztó-dombon mandarin, A Hajóállomásnál tepertõs pogácsa, valamint tea és/vagy pálinka, a célban mákos-, vagy baracklekváros tészta és tea volt az ellátmány. Lehetõség nyílott a Tihanyi-apátság belépõ nélküli meglátogatására.


Az egyetlen negatívumként azt hozhatom föl, hogy az elõre beígért egész napos esõ ellenére, nem kaptunk bugyit (munkahelyemen a nõk nevezték el így a genothermet) az igazolólaphoz. Még jó, hogy vittem magammal. Igaz csak egyet, így a térképem a hátizsákban kissé beázott. Persze lehetett volna annyi eszem, hogy kiteszem a kocsiba, hiszen kiváló térképet kaptunk.


 

 
 
KincsesbányaTúra éve: 20132013.01.28 20:29:54

Kincsesbánya 30


GPS-el mért távolság: 25,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 535 m.


Reggel a rövidebb útvonalon közelítettem meg Kincsesbányát, igaz, az elõzõ napi hóátfúvások miatt, kissé lassabban haladtam, ugyanis alig értem ki Pápáról, az elsõ havas részen, 55-60-nál negyedikben kipörgött a kerék (második szezonját futó téli gumival), ami óvatosságra intett. Így csak negyed nyolc körül érkeztem. Bõven volt még parkolóhely. A nevezés gyorsan ment. Az Észak-Dunántúl Kupára viszont nem tudtam nevezni, mert a Pistiék megcsúsztak egy kicsit (szerencsére csak idõben). Majd ha beérek, nevezek. Gyors készülõdés, s neki is kezdek a táv teljesítésének. Az útvonal semmit sem változott az elõzõ évihez képest, így arról nem írok.


Az elmúlt hétvégéhez képest a hó olvadt, majd kemény kérgesre fagyott, s voltak olyan szakaszok is, ahol a keréknyomok feketék lettek. A járás nem könnyû. Én is, és látom, az elõttem járók is folyamatosan keresgélték, hol könnyebb menni. Az összetört kérgû részeken az egyenetlenségek és a tartás nélküli porhó nehezítette a járást, illetve vette igénybe az ízületeket. Ha a hókérgen próbáltam menni, akkor vagy megtartott a hó, vagy beszakadtam, teljesen kiszámíthatatlanul. A Vontató-hegyen olyan szakasszal is találkoztunk, ahol letolták a havat, és kiválóan járható sima felületen mehettünk. Ilyen egész jó úton ballagtunk le a víztározóhoz. Az útvonalról kicsit letérve értem el az elsõ pontot, ahol Helga és Eszter pecsételtek. A kapott almát elsüllyesztem a hátizsákba és mentem tovább.


A víztározó partján vettem elõ elõször a fényképezõ gépet, ami ezután gyakran elõkerült. A tározó menti út, egy kissé göröngyös, de jól járható. Az üdülõtelkek között elég síkos az út. Ezt már máskor is és máshol is megfigyeltem, hogy szinte mindig a lakott területeken csúszik a legjobban az út, pedig ott van kötelezettség a síkosságmentesítésre. Az aszfaltút viszont száraz. Ennek örömére, no meg azért, mert kezdek éhes lenni megettem egy Balaton-szeletet. Végre beértem a Gaja-szurdokba. A „Pisztrángos-tó” mellett Laciék pontõrködtek. Robi gázégõvel melengetett egy jeges fatörzset, hátha meg tudja gyújtani. Ez ez a helyzet, amikor az erdõbe fát kellene vinni otthonról a tûzrakáshoz. Pecsételés után beszélgettünk egy kicsit, elteszem a müzliszeletet, s kezdõdik a túra legszebb része. Csodálatos a havas szurdok. Ráadásul egészen könnyen járható. A patak még nem fagyott be, csak itt-ott, a lassú részeken bõrösödik a felülete. Az Ádám-Éva-fánál újjáépítették a gátat, így csaknem átbukik a fán a víz. Ballagok tovább. Hiányérzetem van. Eltûnt egy kerítés, ahol létrán kellett átmászni. A varjúvári viszont megmaradt. A létra ellenben jó, igaz a jég miatt óvatosabbnak kell lenni. A túra legmeredekebb kaptatója viszont kifejezetten könnyen járható, akár azt is írhatnám, hogy könnyebben, mint nyáron. Fönt, gyakran megállok fotózni és nézelõdni. A következõ kerítéseknél is könnyû az átjutás, jók a létrák. A másodiknál azért van egy laza fok, csak azért, hogy ráhozza az emberre a szívbajt, ha lefelé abba talál kapaszkodni. Hamarosan a sípályán ereszkedem lefelé, zömmel a kitaposott ösvény mellett. Ilyen lejtõn nem gond a beszakadozó hókéreg. A szél viszont újra ér. Érdekes, végig az egész szurdokban fújt, s csak a varjúvári kaptatón s fönt szûnt meg. A fordítottja a megszokott. A sípályáról leérve kezdem érezni, hideg a bakancs. A francba! Megint elfelejtettem impregnálni. Bezzeg a fõként munkába járásra használtat leimpregnáltam, pedig az csak egyszer ázott be eddig. Akkor, amikor a Bakonyi Mikulás túrán félcombig merültem az Ördögárki-pataba és belefojt a víz.


Alig vártam a városba érkezést, mert korgott a gyomrom. Amint száraz útra értem, elõbányásztam egy szendvicset, s megettem. Az ellenõrzõ pontig jórészt az úttesten gyalogoltam, mert az a járdákkal ellentétben hómentes. Megkaptam a pecsétet, beszélgettünk egy kicsit Gáborékkal. Megérkeztek az egyesületünkbõl Andrásék. Ittam egy kólát, s mentem tovább. A kálváriára vezetõ lépcsõn, méretes hóember állta utunkat. Föntrõl viszont a jeges szél ûzött le bennünket, lerövidítve a nézelõdésre szánt idõt. Hamarosan elértem az Alba Regia-forrást, ahol Pintér Józsitól kaptam meg az igazoló pecsétet. Jó sokan voltak a pontnál. Lefelé menet mellõztem a kitaposott ösvényt. Mellette biztonságosabb a járás. Újabb kaptató a Vasutas-pihenõig, ahol letértem fotózni. Jól nézett ki a Gaja sötét sávja, a hó háttéren. Fehérvárcsurgó széléig jót beszélgettünk néhány túrázóval. Az Aranyhegyi-dûlõben ismét óvatosan kellett menni. Az aszfalt elérésekor csaknem benéztem a kék jelzés fölsõ útra történõ kanyarodását. A többség maradt az aszfalton. A befagyott víztározó igen szép. A gáton a járás is könnyû. A zsilipnél leóvakodom fényképezni. Nagyon jól néz ki a hullámosra fagyott jég. A Becsali büféig egy kis sima menetgyakorlat. Sajnos a büfé zárva, pedig itt is szerettem volna meginni valamit. Ballagok hát tovább. A tározó szélén vezetõ ösvény is jól járható, így hamar elértem az utolsó ellenõrzõ pontot, ahol Helgától és Esztertõl megkapom az utolsó pecsétet. Ettõl kezdve a célba érés, már csak egy sima menetgyakorlat.


A célban megkapom az emléklapot és a kitûzõt. Mivel Ági még nem ért be, kimentem a kocsihoz, átöltöztem, s visszaballagtam. Beneveztem a kupára, ettem egy kicsit, beszélgettem az ismerõsökkel. Beértek Andrásék is, majd kisvártatva Imi is, aki utánam másfél órával indult. Ha nyitva a Becsali, lehet, még a túra közben utolér.


A túra hosszú távja jó pár helyen látványos. A szervezés jó, mint mindig. Igazi téli túra. Sok helyen rosszabb volt menni, mint a Vincézés-Pincézésen, viszont kevesebb energiát emésztett föl. Most nyoma sincs az izomláznak, pedig a táv ugyanolyan hosszú, a szint viszont 130 méterrel kevesebb.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 800/700 Ft-ért színes, térképes (ez jóval gyengébb színvonalú, mint tavaly), itineres igazolólapot, kitûzõt, emléklapot, és korrekt szalagozást kaptunk. Az elsõ ellenõrzõ ponton alma, a másodikon és a harmadikon nápolyi szelet, vagy müzliszelet, a célban pedig zsíros- és margarinos kenyér, és tea volt az ellátmány.


 

 
 
Pinceszer/Vincézés - PincézésTúra éve: 20132013.01.22 20:26:54

Vincézés-pincézés 25


GPS-el mért távolság: 25,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 660 m.


Kissé bizonytalan volt, nem teszi-e lehetetlenné az idõjárás, a túra rajthelyére történõ eljutást. Elõzõ nap este hat körülre ígértem Áginak a döntést. A 8-as és 83-as utakon utaztam aznap is, mint a héten minden nap, és egyáltalán nem voltak vészesek. Megnéztem a megszokott meteorológiai honlapokat, bennük fõként a mûhold- és radarképeket, s eldöntöttem megyek. Igaz a megközelítésre fõútvonalakat választottam, ami 30 km-el hosszabb, mint a mellékutakon eljutni Csókakõre. Egész könnyen sikerült leparkolni, s fél nyolc körül, huszonhetedikként benevezni. Sajnos a meteorológusok és a katasztrófavédõk, média által felturbózott veszélyfigyelmeztetései sokakat indokolatlanul távoltartottak a túrától. A magam részérõl a vörös riasztásnál kisebb két fokozattal nem is foglalkozom, ugyanis nem jelentenek reális veszélyt, legfeljebb nem hagyok nyitva ablakot.


Havas, de nem síkos úton kezdtem meg a várhoz vezetõ kaptatót. Közelebb érve nézem, valami furcsa van a váron. A kaputorony felsõ részét, illetve egy mellvéd részletet felépítettek, de túl simának és fehérnek látszik. Mire alaposan kimelegedve fölértem a várhoz rájöttem, miért tûnt számomra ez olyan furcsának. Egy kõvár esetében vakolt téglafallal végezték el a munkát. Egyik szemem sír, a másik nevet. Örömmel tölt el az újjáépítés ténye, hiszen ismét gyarapodott, szebb lett a vár. A kapu, a felvonóhíd, a rostély nagyon jó. A tégla viszont nagyon nem idevaló. Ha a Gyulai vár középvárának téglafalát építenék újjá így, annak nagyon örülnék, mert az eredetileg is téglavár. Itt viszont történelemhamisításnak gondolom az anyagválasztást. A kilátás elég korlátozott. Készítek néhány képet, s gyerünk tovább.


Úgy döntöttem, megnézem, milyen a kék romjelzés lefelé. Meglepõen jó. Három „kitaposott” ösvény visz le. Két nagyon meredek és a jelzett. Ez utóbbin alig 1-2 ember mehetett le. Ezt választom. Nincs más dolgom, csak az addigi lábnyomokba lépkedni, a térden fölül érõ, puha hóban. Csak lábnyomok vannak, azok nem egyesültek még ösvénnyé. Lefelé menet nézem, mint esik-kel a másik utat választók egy része.


Leérve megkezdem a vár-völgyi kaptatót, s közben gyakran megállok fotózni. Gyönyörû a behavazott táj, ráadásul a nyáron vásárolt masinámnál az optikai zoom is kiválóan használható, úgy 20-szoros értékig. A régi gépem másfélszeres érték fölött már nem biztosított megfelelõ képélességet. Élvezem is a kiváló képminõséget. Közben páran elmennek mellettem. A Buhin-völgyben csodálatosak a hóval megrakott, behajló faágak. Néhol, szinte szabályos boltíves alagutat képeznek az út fölött. A járás nem a legkönnyebb, ugyanis akik kitaposták elõttem az ösvényt, rövidebbeket léptek, mint én, így elõállt a vasúti talpfa effektus. Se így, se úgy nem jó. A nyomokba lépkedés azért egy árnyalatnyival könnyebb. Eddigre rá kellett jönnöm, a vászon kamásli nem éppen a nyerõ választás. Kezd átázni. Elérem az elsõ ellenõrzõ pontot, a „túljelzett fánál”, s ezzel a szint csaknem felét, 305 métert is letudtam, alig több mint 4 kilométeren (145 m a várudvarig, s 165 m az EP-ig, közben egy ronda lejtõ). Nem gyenge kezdés. Az ellenõrzõ ponton meglepve láttam, hogy a rövidtáv útvonala, amelyre elvileg még nevezni sem lehetett, sokkal jobban ki van taposva, mint a hosszúé. Késõbb kiderült, bõven voltak átnevezõk.


Pecsételést követõen ballagtam tovább. A kevésbé kijárt ösvénynek köszönhetõen nehezebbé vált a járás. Egy helyen, az ösvényt teljesen elzárták a behajló faágak (nyáron biciklivel is kényelmesen lehet itt közlekedni). Vigyázni kellett az ágak alatti bujkálással, ha nem akart az ember egy „kis” havat a nyakába. A hó vastagsága is nõtt. A Kató-hegyen elérte a fél métert is. Ahogy elõztem meg a túratársakat, úgy lett egyre nehezebb a járás. Vízszintes terep ide, vagy oda, néha folyt az izzadtság a hátamon, pedig nem is siettem. Ráadásul a mélyen belógó havas ágak miatt, még az egyenes szakaszokon is gyakran kanyargott az ösvény. A Kis-nyíres-völgy aljában utolértem Viktort Bakonybélbõl, s vele tartottam a Fertés-völgyig. Jót beszélgettünk. Felgyorsítottam a saját tempómra. Csákberény közelében a hó kisebb lett, viszont kérgesre fagyott. Rosszabb, mint a porhó. A Vértes Gyöngye vendéglõben újabb ellenõrzõ pont. Pecsételést követõen megettem egy szendvicset, ittam egy kis kólát, s egy kapucsínót is megittam, doppingként, a következõ kaptatóhoz. Ezen a túrán lemondtam róla, hogy gyaloglás közben egyem meg a szendvicset. Jól esett a kis pihenõ. Az elõttem érkezett csoportból Bernadett, egy kisebb hóember megépítéséhez elegendõ havat bányászott ki a kamáslijából. Le lehetett volna vele hûteni néhány tucat koktélt. Továbbindulás elõtt befutott Viktor is.


A falu szélén, a Csemetekertnél elsõként értem el az erdõ szélét, s meg kellett állapítsam, még senki sem járt arra a hóesés óta. Merre mehettek, az elõttem indulók? Az elsõ fotós megállónál megelõzött Bernadették csoportja, s a Gémförtés-völgyben két hölgy törte az utat az egyre mélyebb hóban. Szerencsémre hosszabb lépéstávolsággal, mint a Kató-hegyi részen, úgy, hogy egész kényelmesen mehettem. A völgyben álltam meg a legtöbbet fényképezni. Mire két túrázó, akiket elõtte elõztem meg, megjegyezte, milyen jó is a kaptatón a fotóapparát. Én is azt szoktam mondani, hogy a meredek emelkedõkön a túrázó legjobb segítõje nem a túrabot, hanem a fényképezõgép, mert nem kell bevallani, hogy azért áll meg az ember, mert másként már rálépne a nyelvére, hanem az a kõ, fa, virág, bármi olyan szép, hogy azt feltétlenül meg kell örökíteni. Elértem a Z+ elágazását, s rátértem a rövid távosok útvonalára, akik már szabályos „sztrádát” tapostak a hóba. Gondoltam is, a zöld háromszögjelzés „zerge-ösvény”-én aligha fogok lemenni, ha így letaposták. Kényelmesen ballagtam a zöld háromszögjelzésig, ahol rátértem arra. A kilátópontra is kevés nyom vezetett, hát még onnan tovább a „zerge-ösvény” felé! A kilátást sajnos eléggé korlátozta a levegõ párássága, s a nap sem sütött már, mint a Gémförtés-völgyben. Azért készítettem néhány képet, s irány az ösvény. Ahogy közeledtem a sziklák felé úgy vált a számomra egyre bizonyosabbá, hogy legfeljebb 10-20 ember járhatott elõttem. Ennek megfelelõen óvatosan, de könnyen, egyetlen megcsúszás nélkül sikerült a meredek, keskeny, sziklás ösvényen lejutnom.


A következõ zöld háromszögjelzésre való letérést, viszont nem vettem észre, így a Z+-on maradva kerültem egy kicsit. A visszatérése már megvolt. Ezen sem jártak sokan. Kicsit rákapcsoltam, mert régóta nem láttam és nem is hallottam senkit a közelben. Az aszfaltúton nagyon jól lehetett haladni. Ez a rész, inkább menetgyakorlat, mint túra. Föltûnt elõttem néhány túrázó, így megnyugodtam, nem én leszek az utolsó célba érkezõ. Az utolsó ellenõrzõ pont után megettem a kapott sütit, s ballagtam tovább. A K+ aszfaltról történõ letérése mellett, megint simán elmentem, s csak a kék háromszögjelzésnél vettem észre. Ezen a jelzésen korrigáltam a tévedésemet, s fölballagtam a K+-ra. A célba érkezés elõtt megálltam a kocsinál, letettem a hátizsákot, s magamhoz vettem két szatyor PET palackot, amelyekbõl borral akartam kiszorítani a levegõt. Ez adott is némi lehetõséget Bernadettnek egy kis tréfára. Beértem a célba, leigazoltam, megkaptam az emléklapot, bort vásároltam (sajnos a zweigelt még nincs kész), ettem egy kis zsíros kenyeret, s hazafelé vettem az irányt. Érdekes, beérkezéskor nem éreztem magam éhesnek, mégis nagyon kellett az ennivaló. Úgy látszik, a szervezetem tudta, hogy reggelire, és a túra alatt sokkal kevesebb kalóriát vittem be, mint amennyit elégettem.


Viktor elõttem ért célba. Még az Ugró-völgyben jelezte, többet vett ki belõle az addigi táv, és a Gémförtés-völgy kaptatója sok lenne, ezért közvetlenül az Ezerjó borúton megy vissza Csókakõre. Ezt a szervezõk felé is jelezte. Ez így korrekt. Ha valaki érzi, hogy nem megy, térjen át a rövidtávra. Jobb, mint ha végig kínlódja és esetleg hosszú idõre elmegy a kedve a túrázástól, vagy más probléma lesz. Az ilyen havas terep könnyen megtéveszti az embert.


Kellemes, gyakran látványos túra. A sok hó szebbé, de egyben nehezebbé is tette. Több mint 7 óra alatt teljesítettem a 25 km-t. Száraz útviszonyok között ennyi idõ alatt 30-35 km-t tudok megtenni, ráadásul a vádlijaimba méretes izomlázat szedtem össze. A Z – Z+ elágazáshoz minden esetre tennék egy automata pontot.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1200 Ft-ért, színes, nyomtatott cartographiás térképlap, itineres igazolólap, emléklap, mini köcsög járt (ehelyett szívesebben kapnék kitûzõt). A rajtnál stampedli pálinka, Csákberényben nápolyi szelet, a harmadik ellenõrzõ ponton tea, forralt bor és valamilyen piskóta jellegû süti, a célban zsíros-, vagy margarinos kenyér, hagyma és forralt bor volt az ellátmány. Ezen fölül borkóstoló jegyeket lehetett váltani a résztvevõ pincékhez.


 

 
 
Fel a Szent György-hegyre!/Somlóra!/Csobáncra!/Badacsonyra!Túra éve: 20132013.01.01 11:07:32

Fel a Somlóra!


GPS-el mért távolság: 18,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 725 m. Mivel a túra útvonala szabadon választott, így csak azt jelzi mekkora távot tettem meg.


Végre egy közeli túra, aminek köszönhetõen fél nyolcig alhattam. Somlószõlõst választottam kiinduló pontnak. A kocsit a Puttonyos kocsmánál tettem le, ittam egy kólát, s a hideg, szeles, de napos idõben célba vettem a Somlót.


A vár felõl terveztem fölmenni a kilátóhoz. Ennek megfelelõen a S+ és a S jelzésen kaptattam fölfelé. Egy részen szép sziklákat láttam (köszönhetõen a lombok hiányának), s azt is, hogy elfogadhatóan meredek terepen közelíthetõk meg, sõt mögöttük a vár sincs túl messze. Úgy döntöttem, fölmegyek a sziklákhoz fotózni. Az emelkedõ meredekebbnek bizonyult, mint vártam. Készítettem pár fotót, s eldöntöttem, nem megyek vissza a jelzésre, hanem vadcsapáson megyek tovább fölfelé. Elõször úgy gondoltam, fel tudok menni egyenesen is, de végül némi kerülõ mellett döntöttem, s a vadcsapáson mentem tovább. Ez se egy leányálom. Alaposan leizzadtam, mire elértem a várat, ahol éppen Cats-es ismerõsök fotóztak. Egyikük meg is jegyezte, érdekes irányból jövök.


Idõm bõven van, így alaposan körbejártam, és körbefényképeztem a várat. Utolsó itt jártam óta, rengeteget dolgoztak rajta. Újabb falakat ástak ki. Egyre jobban néz ki a vár. Nézelõdést követõen átkaptattam a kilátóhoz, ahol beneveztem. Rendes sokadalom volt a hegytetõn. Tízórás nyitással, 11.20-ra már csak hûtõmágnes maradt, annyian neveztek. A tea éppen elfogyott, a Somlói galuskáért meg nem rajongok, így hát ballagtam tovább. Különben is vittem magammal egy termosz teát, a rövid táv ellenére, tehát nem jelentett gondot a folyadékhiány.


A kilátót kihagytam, mivel nagyon párás a levegõ. Délre szinte semmi kilátás nincs, az északi irány látnivalóit pedig kényelmesen le tudtam fényképezni a várból. A Kitaibel-tanösvényen, illetve amennyire lehetett, a hegytetõ peremén, körbejártam a hegyetetõ rét jellegû részét, majd leereszkedtem a Szent Margit-kápolnához. A földutak már kezdtek fölengedni és ezzel együtt csúszóssá válni. Az út mentén, fõként a most erdõs, bozótos részeken sok beomlott régi pince maradvány látható, ami azt jelzi, valaha sokkal magasabban fekvõ területeket is mûveltek. Újonnan betonozott úton ballagtam, s azt lestem, hol tudnék fölmenni a bazaltsziklák tövéhez.


Nem kellett sokat mennem, s találtam is egy lépcsõt. Irány fölfelé. Ahogy egyre közelebb értem a sziklákhoz, a fák miatt úgy romlott a rálátás. Ha már ott voltam, megnéztem vezet-e valami ösvény a tövükben. Csak helyenként eléggé benõtt vadcsapást találtam, így azon folytattam. Egyébként majdnem a sziklák tövénél is látható néhány nagyon régi támfal maradványa. A következõ sziklák között kissé lankásabbnak bizonyult a hegyoldal, így föladtam a lenti túlzottan is veszõdséges haladást, s fölkapaszkodtam a fennsíkra. Más nem volt hátra, mint újra leereszkedni a Szent Margit-kápolnához, mivel körbe akartam járni a hegyet.


Újrakezdtem a betonutat. Nem kellett sokat mennem, s szép bazaltorgonákat láttam. Természetesen rögtön azt néztem, van-e valamilyen följutási lehetõség. Létezik egy végig kikövezett, a szükséges helyeken lépcsõs kaptató. Kiderült, két kanyarral szó szerint bevisz két bazaltoszlop közti terembe, ahonnan az üledéket már rég kimosta a víz. Az általános panorámafotózással ellentétben, a sziklák fényképezéséhez egyszerûen kiválóak a fényviszonyok. Ragyogó kék ég hátteret biztosított a természet. Fotózást követõen vissza a betonrútra. Ez a lépcsõ igazából vízelvezetésre készült (a talajerózió csökkentésére), viszont egyértelmûen látszik, hogy itt a túrázókra is gondoltak. A végén azt a két kanyart, szerintem a mi kedvünkért tették bele.


Továbbra is szép sziklákat lehetett látni, s még egy helyen letértem az útról fényképezni, de a legszebb részt már magam mögött hagytam. A S – S+ elágazást elérve, a hosszabb visszautat választottam, és a S+-on, fölkaptattam a vár elõtti elágazásig, majd a sárga háromszögjelzésen ereszkedtem le a Dobára vezetõ útig. Innentõl a sárga jelzésen értem el a Hegy-kutat. Némi levezetõ gyaloglás következett a kocsmáig. Átöltöztem, ittam egy kapucsínót és hazafelé vettem az irányt. Mivel a Vödörvölgyi Mikulás óta nem túráztam, így most fõként a jelzésekrõl történõ letéréseknek köszönhetõen (majdnem négy-kézlábas emelkedõk) összeszedtem egy kis izomlázat.


Ismét egy nagyon szép idõs, kellemes túrával zárhattam az évet. Köszönet a rendezésért. Mindenkinek boldog, túrákban gazdag újévet kívánok!


A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. A 800 Ft-os nevezési díjért emléklapot, kitûzõt/hûtõmágnest, Somlói galuskát, teát, vagy forralt bort kaptak a túrázók.


 

 
 
túra éve: 2012
Vödörvölgyi MikulásTúra éve: 20122012.12.12 21:03:54

Vödörvölgyi Mikulás


GPS-el mért távolság: 15 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 335 m.


Ragyogó napsütésben, de metszõen hideg szeles idõben mentem Almádiba. Farkasgyepûtõl 200 méternyire, fényes nappal, termetes vaddisznó kocogott át az úton. A rajthelyre belépve, a sor láttán azt hittem jó sok idõbe fog telni a benevezés. Ehhez képest 10 perc múlva indulhattam. Elõtte persze üdvözöltem az ismerõsöket.


Tempósan gyalogoltam kifelé a városból. A szokásosnál késõbb melegedett le rólam a szokásos réteg ruha. Az elsõ ellenõrzõ pontot gyorsan elértem. Pecsételés után, elraktam a hátizsákba a kapott almát és a fölöslegesnek vélt kesztyût és sapkát, s gyerünk tovább. A dombgerincre följutva elég jó a kilátás, s végre újra elhagyhatom a lakott területet. Kellemes erdei sétát követõen, a vártnál hamarabb értem el a következõ EP-t. Lefelé vettem az irányt, megtenni a kitérõt a következõ ellenõrzõ pontra. Elõször Viktor jött szembe, majd Zsuzskáék gyõri csapata. Kisvártatva beértem Szentkirályszabadjára. A jelzés az iskoláig vezetett.


Újabb pecsét. Összefutottam a népes egyesületi csapatunkkal. Ittam egy bögre teát, majd megkóstoltam az Izáék készítette puncsot. Finom. Beszélgettünk egy kicsit, s indultam tovább. Az ellenõrzõ pont melege, kilépve visszaütött. Még az ellenõrzõ pontra vezetõ kaptatón sem tudtam rendesen kimelegedni. Kis gyaloglás és jött a túra legszebb része, a Malom-völgybe vezetõ lejtõ, s annak gyönyörû sziklái. Készítettem is néhány képet. A völgybe leérve, rátértem a rajtban kapott lapon szereplõ, kerülõ útra, ami nem tartott sokáig. Miután visszatértem a zöld jelzésre, kisvártatva újra elértem Almádit. Igaz, Szentkirályszabadján szóltak, hogy a családsegítõnél nem lesz ellenõrzõ pont, azért a kiírás szerinti útvonalon, arra mentem. Egy 15 km-es túrát, minek rövidítenék? Már csak egy kiadós városi séta és be is értem a célhoz.


Elõször is gyorsan átöltöztem, s csak utána mentem be igazolni. Megkaptam az oklevelet és a kitûzõt, majd az Észak-Dunántúl kupát, amelyet a hét teljesítésbõl, végre elõször a záró túrán tudtam átvenni.


A túra kellemes, bár sok benne a lakóterületen vezetõ rész és egy kicsit rövid. Az is igaz, ilyen hideg szélben ennyi elég is volt.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 300/200 Ft-ért térképvázlatos igazolólap (ha valaki nem ismeri a terepet, akkor térkép ajánlott hozzá), a célban pedig oklevél és kitûzõ. A Mikulásnál szaloncukor és alma, Szentkirályszabadján citromos tea (valóban citrommal) volt az ellátmány.


 

 
 
Bakonyi MikulásTúra éve: 20122012.12.04 22:42:35

Bakonyi Mikulás 18


GPS-el mért távolság: 19,8 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 635 m. A valóságban, a parkoló oda-vissza útjával és a teázó megállásainknak köszönhetõen 23,2 km-t mentünk, 670 m szinttel.


Reggel fölvettem Patrikot Bakonycsernyén és átautóztunk Csesznekre. Nyolc óra körül érkeztünk, és simán találtunk parkoló helyet a temetõnél található nagy parkolóban, pedig tartottam egy kicsit tõle. Ilyen szempontból jól vizsgázott a hosszabb távokra is vonatkozó új rajt/cél hely. Viszont tömegközlekedéssel nehezebben közelíthetõ meg. Elég sokan voltak, de gördülékenynek bizonyult a nevezés. Jó sok ismerõssel találkoztunk. Megkaptuk az igazoló lapot, s már neki is vágtunk a távnak. Néhány dolgot csak otthon néztem meg. Az igazoló lap naprakész. Az Ördög-gáttal kapcsolatban már szerepel az idei évben létesített falépcsõ is.


Kényelmes tempóban kezdtük a túrát. Patrikot visszafogtam egy kicsit, ne kezdjen sietni, mert régen túrázott már. A változó halmazállapotú csapadéknak köszönhetõen a fotózás feltételei messze nem optimálisak, így az Ördög-árokig csak kétszer vettem elõ a gépet. Jót beszélgetve haladtunk. Az elsõ emelkedõ után látom, Patrik arcán legördült egy izzadságcsepp. Hoppá! Túl meleg a sapka, amit adtam neki. A mai gyerekek leginkább kapucnit szeretnek használni, de az túrán nem nyerõ. Erre készülve hoztam sapkákat is. Megnéztem, mi van még nálam. szerencsére eltettem egy vékonyabb biciklis sapit is, s az megfelelõen komfortosnak bizonyult. Az út kellemes, még sehol sem csúszott.


Amikor megálltunk teázni, Béli Laci bácsi csapata elhúzott tõlünk, csak a cél közelében találkoztunk velük újra, Robiék pedig, az Ördög-árok bejáratánál értek utol minket, s Géza-házánál húztak el. Következett a túra legszebb része. Gyakran megálltunk fotózni. Mutattam Patriknak, két évvel ezelõtt, amikor a nõvérével vettünk részt a túrán, hol merültem fél combig a patakba, ami most száraz. Érdekes, mennyire változatos a sziklákat alkotó mészkõ megjelenési formája. Néhol csaknem egynemû, máshol vékony rétegû, néhol meg gumós. Egyszerûen gyönyörûek. A járással viszont vigyázni kellett. A vizes, gyakran simára kopott mészkövek nagyon csúsztak. Hol az ösvényen mentünk, hol a száraz patakmederben. Olyan helyeken másztunk át a kõakadályokon, ahol máskor két méternél is mélyebb a víz. Nem volt rossz. Elértük az Ördög-gátat. Már messzirõl láttam, hogy fából készült lépcsõfokok is vezetnek föl a hegyoldalban. Rögvest megnyugodtam, nem lesz gond az átkeléssel. Azért természetesen bementünk egészen a gáthoz is, hiszen olyan szép, hogy vétek lenne kihagyni. Folyásirány szerinti jobboldalon új sodronykapaszkodó jelent meg a sziklamászó kedvûeknek. A baloldali régi (a létesítés után egy, vagy két évvel a víz összetörte a vízszintes vas, járó pallóját) megszûnt, bár ott is föl lehet mászni. Megpróbáltam, nekem nem sikerült. Patrik elég könnyen följutott az elsõ fokra, ami régen a trepnit tartotta. Ott viszont megállt a tudomány. Se le, se föl. Kicsit messze a következõ fok, s a kõ is csúszik. Miután kézzel megtalálta a régi sodronyrögzítõ szemet, egy kis segítséggel már sikerült följutnia, én pedig körbe mentem. Föntrõl láttam, a szurdok túloldalán is készítettek falépcsõt, ami alighanem az itteni Ördög-lik barlanghoz vezet.


Meglepetésemre kék droidtól kaptam az igazoló pecsétet, pedig õk általában a Kõpince-forrásnál szokták várni az 50-es távon indulókat. Kerek repkény most vizsgák miatt nem tudott jönni. Ballagtunk tovább. A következõ gáton, csak lassan jutottunk át, mivel utolértek a gyõriek, s lett egy jó kis forgalmi dugó. A következõ rész is szép, de már könnyebben járható. Sajnos hamarosan elértük a völgy fölsõ kijáratát. Patriknak ez volt a túra legjobb része. Kényelmes úton ballagtunk tovább. Néhol kellett egy-két pocsolyát kikerülni. Megérkeztünk Géza-házához. Szokás szerint nagy élet volt a ponton. Viszont idén mások a pontõrök. Gyanús nekem ez a Mikulás! Mintha ismerném. Nem ugrott be rögtön. A társát viszont azonnal megismertem (rajta nem volt állszakáll). Laci az. Akkor pedig a Mikulás nem lehet más, mint Pintér Józsi. Jobban megnézem, és így is van. Nagyon jól kezelték a tömeget, különösen pedig a gyerekeket, akiknek igen csak tetszett ez a találkozás.


Megkezdtük a kikapaszkodást a völgybõl, s ezzel menetrendszerûen megjött a hideg is. Az aszfaltot elérve megettem az egyik szendvicsemet. Kereszteztük a 82-es utat. Ezzel pedig a megszokott dagonya érkezett meg, sajnos szintén menetrendszerûen, viszont ha minden igaz, akkor a számomra utoljára. Csúszott is, ragadt is a sár. Nem gyõztük keresni a könnyebben járható részeket. Mellettünk a benõtt út, mintha nem lenne annyira bozótos, mint szokott. Próbáljuk ki. Tényleg jobb. A túloldalt pedig mintha gyep lenne. Azt is megnéztem. Valóban az. Út is vezet rajta, mégpedig sármentes! Áthívtam Patrikot. Addigra sajnos a sár elég szépen vett ki az erejébõl. Itt megint jól haladtunk. Úgy néz ki, jövõre járható lesz ez a gesztenyés út, mert a következõ szakaszán már kiirtották róla a bozótot. Láttunk, és fotóztam egy-két érdekes fatörzs torzót. Az egyik, amelyet csak kisebb bozótharc árán lehetett megközelíteni, egészen kivételes. A kérge alapján alighanem vadcseresznye. Jószerével csak egy néhány centis rész maradt meg körben. A belseje teljesen kikorhadt, s ráadásul az idén ki is égett. Patrik elsõ ötlete nem jött össze. Be akart mászni az odúba remetének. Lebeszéltem róla, másként az anyja agyon csapott volna bennünket, mert az elszenesedett részekhez való hozzáérés nélkül lehetetlen bemászni, az meg nyomot hagy a ruhán, nem is akármilyet.


Megkaptuk a következõ pecsétet, elvonultunk egy diófa alá, inni egy kis teát, s mentünk tovább. Ahogy nekem, úgy Patriknak is tetszett az út mentén húzódó sötét fenyves. Természetesen, biztonságos távolságból megnéztük a Károly-házi-víznyelõt. A sárga jelzés, és ezzel együtt a 30-as és 40-táv becsatlakozása elõtt találtunk egy asztalt és padot, így újabb teaszünet következett. Volt, aki a hosszabb távosok közül ellenõrzõ pontnak nézett bennünket, s nagyon csalódott volt a fölösleges kitérõ miatt. Ballagtunk tovább. A Zörög-tetõre vezetõ kaptató, szép, bár alaposan megszuszogtatja az embert. Patrik eddigre elfáradt, ráadásul az elõzõ heti boka sérülése is éreztette hatását. Ennek megfelelõen a hátralévõ teljes szakaszra belassult. A bokáját fõként a lejtõn érezte. A hegyen megkaptuk a következõ pecsétet. Kerítés mentén talpaltunk, aminek elmaradását követõen sokkal szebb lett a táj. A lejtõs rész elején pedig pláne. Kisvártatva elértük Cseszneket. Patrik megállapította, megkerültük a várat. Hát igen, bár meglehetõsen nagy körön. A Kõmosó-árok bejáratánál újabb ellenõrzõ pont, majd a P+-on fölkaptattunk a régi zsidó temetõhöz. Szerencsére, mind a fölvezetõ, mind pedig a levezetõ részen készült az idén falépcsõ. Mennyivel könnyebb így lejutni. Sokan estek itt az elõzõ években. Már csak egy rövid séta volt hátra a célig. A templom után, két ló próbált némi csemegét kérni tõlünk, de semmi egészséges nem volt nálunk. Beértünk a célba, átvettük az emléklapot, kitûzõt. Megkaptuk a teát és a szokásos szendvicset. Mivel sûrû, apró szemekkel elkezdett esni a havas esõ, csak a teát ittuk meg, s irány a kocsi. Majd annak a biztonságában eszi meg Patrik a szendvicset. Ráérõsen ballagtunk a kocsihoz, mivel majd két óránk volt Patrik buszának az indulásáig, s nagyon kényelmesen át lehet érni Bakonycsernyére egy fél óra alatt.


A túra kellemes, látványos. Az Ördög-árok, a fa lépcsõfokoknak köszönhetõen könnyebben járható, mint tavaly. Szerintem, a megfelelõ rajt/cél szervezésnek köszönhetõen az új hely is bevált. Egész normálisan lehetett parkolni is, igaz fõként 4-500 m-re a sörözõtõl, tehát az elõzetes aggodalmaim alaptalannak bizonyultak. Amennyiben jövõre is ez marad a rajthely, ha nem akarok valamiért az 50-es távra nevezni, akkor az megadja a lehetõséget, hogy a 18-as távot, számítógépes térképen mérve, ~26; ~31, vagy ~35 km-esre bõvítsem, a terepviszonyoknak és mondjuk éppen a térdemnek megfelelõen, úgy, hogy végig a túra hivatalos szakaszait használom föl, kihagyva a monoton zirci részt.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. A 900/800 Ft-os nevezési díjért emléklapot, kitûzõt, szürke árnyalatos térképes igazolólapot (amely egyben 20 %-os cartographia-s kupon) kaptunk. Géza-házán pici csoki Mikulás és szaloncukor, a célban pedig a szokásos, méretes, parizeres, savanyú káposztás szendvics volt az ellátmány.


 

 
 
Tanuhegyek másnapi túra - UKK kisjubileumi/Haláp/Bauxit/Régi TemplomokTúra éve: 20122012.11.29 20:56:23

Régi templomok nyomában 35


GPS-el mért távolság: 36 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 785 m. Ennél másfél kilométerrel többet mértem, köszönhetõen a jelenlegi GPS-em szoftverének, amely 5 másodpercenkénti rögzítésre állítva, a 3-10 m-es kitéréseket nem szûri ki, mint hibás elütést, hanem rögzíti, így az ellenõrzõ pontokon a fotózás, jobbra-balra pár métereket is. A telefonomé is 5 másodpercre van állítva, de az, az ilyeneket kiszûri. Az EP-k körüli nyomvonal néha úgy néz ki a számítógépen, mint egy macska által alaposan szétpofozott fonal gombolyag. Otthon, összeadva ezeket a kis kitérõket, magam is meglepõdtem a másfél kilométeres eredményen.


Reggel, a Káli-medencén keresztül, mentem Révfülöpre, szép tiszta idõben. Reménykedtem, jók lesznek a fotózás feltételei. Letettem a kocsit, s átvonatoztam Tomajba. Nem voltunk túl sokan. A rajt helyét nem volt nehéz megtalálni, csak a túra szalagozását kellett követni. Kerek repkénynél és kék droidnál beneveztem, megnéztem a térképet és az itinert, amiket egyébként már a szervezõk honlapján is tudtam tanulmányozni, elrendeztem a cuccaimat, kimentem az iskola elé és vártam, hogy a GPS összeszedje a mûholdakat. A vasútállomástól az iskoláig vezetõ szakasz nem bizonyult elégnek. Reggel, a telefonomé is elvesztette a mûholdakat Révfülöpön, tehát valami külsõ, vételi probléma lehetett. Amint megvolt a helymeghatározás, nekivágtam a távnak.


A „politikus úton” (bicikliút) kényelmes tempóban átsétáltam Badacsonyörsre. Mire átértem, már nem éreztem a gyapjú pólót sem (Elsõ felvételnél szúrt és viszketett tõle a bõröm. Érdekes, hogy ahogy megizzadtam, akkor szûnt meg a viszketés, pedig az izzadságtól, elvileg fokozódnia kellene.), viszont kezdtem kimelegedni. A Szent Antal kápolna hamar meglett, felírtam a miserendet, és mentem tovább. Mivel stabilan emelkedett az út, megszabadultam a pulóvertõl. Ismét olyan itiner volt a kezemben, amely tartalmazott utcaneveket, és ennek megfelelõen, lakott területen sokkal jobban használható. A kapott térképet kétszer kellett megnéznem, másutt a leírás és a szalagozás untig elégnek bizonyult. Ahogy mentem fölfelé, lett egyre meredekebb az emelkedõ. 2-300 m-en rövidebben kellett fogni a túrabotot is. Fölérve viszont kellemes erdei terep következett. Erdõirtáson keresztül értem el a Salföldi-kolostorromot. Fölírtam a nevet, bejártam a kolostort, fényképeztem. Az egyetlen épen maradt csúcsíves ablaknál meg is lepõdtem, mit keresett egy középkori, európai, katolikus templom ablakában a Yin és Yang szimbólum.


Kicsit újra visszakapaszkodtam a hegyre, hogy elérjem a kék jelzést, amelyet aztán jó darabon követtem. A Cseres-hegyrõl leereszkedõben, a Balaton-felvidéken elõször, légyölõ galócába botlottam. Kicsit késõbb végre kilátás nyílt a Csobánc felé. Sajnos sokkal rosszabb, mint reggel, de hát ez van. Az ellenõrzõ pontot hamar letudom, s megyek tovább. A Bács-hegyen, volt némi bozótharc a szalagozáson, mivel kissé benõtt az ösvény, viszont utána igen kellemes a Kopasz-hegyre vezetõ út. A hegyrõl kiváló lenne a kilátás, ha nem lenne ennyire felhõs, párás az idõ. Most inkább az adja a látvány szépségét, ahogyan a hegyek elõsejlenek a párából, vagy ahogyan felhõsipkát viselnek. Rövid nézelõdést követõen elindultam lefelé. Az itteni lépcsõsor nem olyan hosszú, mint a Bujdosók-lépcsõje (a turistautak.hu szerint 277 lépcsõfok), ráadásul a fokok is jobbak (szélesebbek, kevésbé csúszós anyagból készültek, és csak elvétve lejtenek kifelé). Lent a Kisfaludi templomromnál lebélyegeztem az igazoló lapot. Továbbindulva nézem, merre tovább. Amint rájöttem, hogy a tanösvényen az irányt fából készült kék rovarok jelzik (szerintem, s nem pedig gombakalapok), illetve az itiner a templom felé irányít, meg is van. Arra kell menni, amerre a rovar feje mutat. Ennek megfelelõen folytatom a túrát. A kocsmát kihagyom, s jó hosszan ballagok kifelé a faluból (itt jó lett volna az itinerben egy utcanév, mert túl hosszú a kivezetõ szakasz). A Kerekikáli templomromot hamar elérem, a vetésen át, ahol elég jól ragad a föld. Újabb pecsét, fotózás, s gyerünk.


Kezdek éhes lenni, így a füves részre érve megeszek egy szendvicset, illetve iszok egy kis teát. A füves úton ballagtam az aszfaltig, majd arra rátértem. Sajnos jobbra vezetett a túra, pedig balra a Szentbékállai-kõtenger felé sokkal látványosabb lett volna, de hát ez most a régi templomokról szólt. A kék jelzés elérésekor jött el az a pont, ahol a térképet is kellett nézni, mert a leírás nem tartalmazta merre térjek rá a jelzésre. Egyenesen és jobbra is kék jelzést láttam, és kivételesen szalag sem segített. A térkép alapján elindultam jobbra, s rövidesen, a buszmegállónál megláttam egy szalagot is. A keresztezõdésbõl láthatatlan. Leszedtem, s visszavittem a keresztezõdés utáni elsõ fa ágára kötöztem, segítendõ az utánam érkezõknek. A következõ ellenõrzõ pont hamar megvan, s ismét kimelegedhettem a Fekete-hegy tetejéig. Beragasztottam a bélyeget az igazoló lapra (természetesen nem oda ahová kellett volna), s fölmentem a kilátóba. A párás idõben gyengébb a kilátás, mint a Kopasz-hegyrõl volt és a fák is nagyobb szektort takarnak. Leereszkedtem a hegyrõl és hamarosan Köveskálra értem. A mosóházat megnéztem, lefényképeztem, s gyerünk tovább. Mivel nem álltam túl jól a vízzel, ezért néztem, van e letérés nélkül, valamilyen kocsma. Nem jött össze. Nem gond. Utolértem egy csapatot, akik hasonló tempóban gyalogoltak, mint én. A Sóstókáli templomromig hol én mentem elõl, hol õk. Aztán fotózás miatt inkább lemaradtam. Felírtam a tábla számát, s igyekeztem letudni a Kõvágóörsi-kõtengerig hátralévõ monoton szakaszt. Egy helyen letértem megnézni, vajon miért van bekerítve egy kiszáradt fatörzs, de nem tudtam rájönni. Sajnos elkezdett fájni a térdem külsõ része, így lassabban haladtam, fõként az emelkedõkön. A múlt héten tartottam tõle, akkor nem lett semmi gond, most viszont nem volt elõjele. Vissza az útvonalra. Elkerített részen szarvasmarhák legelésztek. Le akartam fényképezni egy igen jó kondiban lévõ, szép tiszta bundájú szürkemarha bikát, de nem igazán jött össze. Nem akart fotómodellkedni, hanem lehajolt inkább legelni, viszont a hangos szuszogásával adta jelét nemtetszésének így lévén csak egy villanypásztor köztünk, elhúztam a csíkot. Mondjuk ez három soros villanypásztor volt, én meg csak azt láttam eddig, hogy az egysoros mennyire nem zavarja õket a mozgásban, de nem volt kedvem a saját bõrömön kísérletezni. A kõtengernél letértem az útvonalról egy kicsit fotózni. Sajnos a falu szélén lévõ része elképesztõen szemetes (40-50 autógumi, kiselejtezett bútorromok, rõzse- és szõlõ venyigekupacok, stb.). Nem tudom, a falu hogyan engedheti meg magának, hogy a fõ turista látványossága ilyen legyen.


Kõvágóörsön az elsõ kocsmában ittam egy kólát, s jó hosszan talpaltam, mire a falu végére értem. A következõ pont hamar megvan, ahol a pecséthez péksütemény járt, amit gyorsan megettem. Visszamentem a falu széléig, majd hangulatos erdei úton ballagtam Révfülöp felé. Elkezdett sötétedni, s ezzel együtt rohamosan hûlt az idõ. Még volt annyi fény, hogy az Ecséri templomromnál normálisan tudjak fényképezni. Itt már nagyon megmutatkozott a régi ultrakompakt gépem, és a mostani bridge gép közti különbség. Azt már elõ sem vettem volna, ezzel pedig kiváló képek jöttek össze. Ezzel a géppel, nyáron, bükkerdõben is lehet állvány nélkül fotózni. Bélyegzést követõen begyalogoltam Révfülöpre. Ahogy jobban ért a szél, visszakéredzkedett rám a reggel levetett pulóver, ráadásul egy plussz sapi és a kesztyû is. Az utolsó ellenõrzõpontot hamar megleltem, s utána, immár sötétben, a kiírás szerinti útvonalon ballagtam be a célba. Átvettem az oklevelet és a kitûzõt, s hazafelé vettem az irányt.


A távon belül az útvonalválasztás jó, sok helyen látványos. Ezen a párás idõ elég sokat rontott. A túra kellemes. Folyadékpótlás nem volt, de nem is probléma, mivel az útba esõ falvakban volt nyomós kút is kocsma is, amelyek az útleírásban is szerepletek, és forrást is útba ejtett, s szerencsére enyhe az idõ így nem kellett nagyon, meleg innivaló. Nagyon jók az ellenõrzõ bélyegzõk. Ahol volt, mindegyik az adott templomromot ábrázolja.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 700/600 Ft-ért Cartographia-s szürkeárnyalatos térképet (saját térképre nem volt szükség, csak a zsebemet húzta), kiváló itinert és szalagozást, oklevelet és kitûzõt kaptunk. Látszik, hogy a terv szerinti egyszeri rendezés ellenére komoly munkát fektettek az útvonal kitûzésébe, és az útleírás elkészítésébe. Sabarnál és a célban müzli szelet, Kõvágóõrsön péksütemény (sajtos, virslis, pizzás) volt az ellátmány.


 

 
 
LővérekTúra éve: 20122012.11.20 20:51:33

Lõvérek 25


GPS-el mért távolság: 27,2 km (Nem elírás. A GPS-nek nem volt véletlen elütése, végig a kijelölt útvonalon mentünk.); barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 770 m.


Kivételesen, jó látási viszonyok között autózhattam a rajt helyére. A megszokottnál hosszabb készülõdés következett, mert valami gyanús a térdemnél. Lehet, hogy elõzõ héten a 4 fokos átlaghõmérsékletû idõben történõ montizásnál megfázott? Kicsit mintha be lenne dagadva. (A túra végére rájöttem, nem a hideg volt a fõ probléma, inkább egy félig-meddig esés jellegû leszállás a biciklirõl. Azért talpon maradtam, csak a bicikli feküdt el. Jobb lábbal sikerült elõször kilépnem a pedálból, viszont balra dõltem. Aki használ SPD pedált, tudja, ilyenkor könnyen sérülhet boka és térd, mire hirtelen sikerül kirántani a lábat a pedálból.) Bemelegítõ krémmel bekentem, s irány nevezni. A fentiek miatt, elõvigyázatosságból a 25-ös távot választottam, nehogy úgy járjak, mint 2009-ben (másfél hónap túraelvonás).


Épp indultam, amikor beértek Veráék. Kiderült ugyancsak a 25-ös távra neveznek, így megvártam õket, s együtt indultunk, nyolc elõtt pár perccel. Szép napsütéses, bár szeles idõben ballagtunk kifelé a városból. Végre megtört az átok! Jók a látási viszonyok. Ennek megfelelõen gyakrabban kerültek elõ a fényképezõgépek. Nem mentünk túl gyorsan, így elég sokan megelõztek. Végre kiértünk a városból. Az utolsó kivezetõ emelkedõn, tacskónyi méretû kutya csatlakozott hozzánk, s nem volt hajlandó visszafordulni. Sár nincs, ennek megfelelõen kellemes utakon és ösvényeken értünk Ágfalvára, amibõl kedvencem az utolsó, fenyvesben vezetõ szakasz. Vera elhatározta, a faluban megnézi a kutya nyakában látható bilétát, hátha talál rajta telefonszámot. Erre azonban nem került sor, mert alig értünk be Ágfalvára, lemaradt tõlünk, megugatni az összes falubeli kutyát. Mentünk tovább. Automatikusan az igazolólapon található kocsmához ballagtunk, amit zárva találtunk. Elõ az itinert. Megvan, tovább kell menni, mert ez a kocsma megszûnt. Megvan az ellenõrzõ pont. Pecsételés után frissítés. Egy kis kólával emeltük a vércukorszintünket. A negyvenes távon ezt Brennbergbányán szoktam megejteni, de most ez az egyetlen ittasellátó hely a Károly-kilátóig, amit viszont nem szeretek.


Megyünk tovább. Egy kis lépcsõzést követõen tízen méter magas májusfát láttunk, egy bábuval a teteje közelében. Amikor a faluból kivezetõ kis utcába fordultunk, néhány aranyesõ virágot fényképezhettünk. Késõbb volt egy kis sár is, de simán kikerülhetõ, kivéve a Fehér úti tó elõtt. Mi ott is ki tudtuk kerülni, Kristófnak azonban sikerült bokán fölül belelépnie. Azt gondolta, a nyolckerekû szörnyeteg által összegyúrt sár megtartja. Persze, hogy õ volt egyedül túracipõben, mi pedig bakancsban. A tó felé vezetõ szétmosott út egy moréna halom oldalába vágva vezet. Aszfalton érjük el az ellenõrzõ pontot. Pecsételést követõen frissítés, egy kis zsíros kenyérrel. Eddigre a GPS szerint letudtuk a túra felét, viszont a szintnek csak a harmadát. Ennek megfelelõen rögtön emelkedõvel kezdtünk, bár ez csak rövid volt. Ezt követõen leereszkedtünk a Kovács-patak völgyébe. Egy kis vízszintes, majd kezdtük a túra második legnagyobb emelkedõjét, a Poloskás-bérc felé. Elég puha az út az elmúlt esõktõl. A fölsõ harmadán, kárpótlásként szép a kilátás. Meredek ösvényen ereszkedtünk le a Köves-árokba, csak azért, hogy megkezdhessük a túra legnagyobb emelkedõjét az Ultrára. Itt hamarjában 140 méter szintet szedtünk össze (a két emelkedõ együtt a túra szintjének bõ egyharmadát jelentette). Egy kis szuszogás, s ereszkedünk le a Tolvaj-árokba. A letérést egyébként majdnem benéztem. Épp elõvettem a térképet, mert úgy emlékeztem itt lesz valami, s azzal a lendülettel el is mentem az ösvény mellett (pedig tényleg kiváló a szalagozás, viszont kellõ oda nem figyeléssel bárhol, bárki el tud tévedni). Szerencsére nem egyedül voltam. Az ösvény száraz, de így is óvatosan kell haladni. Lent az árokban friss K+ jelzésre bukkanunk, amely a 2011-es kiadású Cartographia-s turistatérképen sem szerepel. Újabb adalék a Soproni-hegység jelzéskatyvaszához. Nem baj, hogy itt van, mivel két bürüt is készítettek a patakra. Kíváncsi vagyok, mikorra viszi el a víz, elvégre is a Tolvaj-árokban van, mert folyamatosan átalakul a meder és vele együtt az ösvény. Azért így sem járható könnyen. A megszokottnál korábban, és meredekebb úton kaptattunk ki az árokból. Az emelkedõ után nagyon kellemes út vezet a Várhely-kilátó felé. A végén azért van egy kis kaptató.


Megkaptuk az utolsó ellenõrzõ pecsétet, s mivel végre szép az idõ, irány a kilátó. 3-4 éves forma apróság jön le éppen a kilátóból. A célban is találkoztam velük. Szerencsére rajtam a hátizsák, így fönt nem visz el a szél. Süvít rendesen, aminek megfelelõen rövidre vettem a nézelõdést és fotózást. Lent megettem a Sportszeletet, s gyerünk tovább. A Bella-emlék közelében megnéztük a vaskori halomsírt, s a volt vasút nyomvonalán vezetõ nagyon hangulatos úton gyalogoltunk. Egy fatönkön találtam egy fél pár jó minõségû, biking jelzésû gél párnás tenyerû õszi-tavaszi biciklis kesztyût, amit leadtam a célban. Az aszfaltos részen Kristóf fitymálta a Lõvér kalandpark akadályait. A Károly-kilátó elõtt érdekes, lant formán nõtt kettõs fát látunk. Kis frissítés, megkezdtük a leereszkedést a városba. A száraz ösvényen elég jól megy. Szerintünk. Egy másik csoport velünk egy idõben indult el a sárga háromszögjelzésen, s ugyancsak egy idõben érte el a Lõvér Hotelt is, pedig az õ útvonaluk, másfélszer olyan hosszú. Immár csak egy kis városi szakasz volt hátra, amit hamar letudtunk. A turistajelzés is elég jó, ráadásul az itiner is az, szépen utcanevekkel, és még szalag is van, ahol kell.


Beértünk a célba, átvettük a kitûzõt, emléklapot, megettük a virslit, s ki-ki hazafelé vette az irányt.


Ez évben igazán kellemes volt a túra, végre napsütéses idõben, jó talajviszonyokkal.


A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó, mondhatnám kiváló, ha a Dr. Fehér Dániel-forrásnál kaphatnánk egy kis meleg teát. A 900/850 Ft-os nevezési díjért emléklapot, kitûzõt, színes térképes igazolólapot, nagyon jó itinert, kiváló szalagozást kaptunk. A térkép ugyanaz, mint elõzõ évben, természetesen ugyanazokkal a hibákkal, amit tavaly megmorogtam a beszámolóban, viszont sokat segíthet az itiner, amit az idén ismét kaptunk. A Dr. Fehér Dániel-forrásnál zsíros-, lekváros- és mogyorókrémes kenyér, hagyma, csalamádé savanyúság édes változata, paprikakrém és kétféle szörp, a Várhely-kilátónál Sportszelet, a célban pedig jófajta virsli és forró tea volt az ellátmány.


 

 
 
Bakony szurdokvölgyei/Bakony FélmaratonTúra éve: 20122012.11.14 21:19:56

Bakony szurdokvölgyei 25


GPS-el mért távolság: 24,8 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 320 m.


Nem rajongok a nem körtúrákért, mert megközelítésük nehézkes, többletidõt igényel. Kivétel a Fehér-Vár-Palota, ahol a két város között negyedóránként van busz. Itt másfél-két óránként. Alapos rátartással kell tervezni az utazást. Azonban elõzõ nap átfáztam montizásnál, s éreztem valami nincs rendben ezért a túrán történõ indulás mellett döntöttem. Már többször sikerült a kezdõdõ betegséget gyalogtúrával elmulasztani. Nem voltunk túl sokan a nevezésnél, mégis lassan haladtunk, mert egy személy intézett mindent és elég szép számmal jelentek meg túrázni vágyók. Végre kezemben az igazoló lap. Gyorsan átfutom. OK. Arra megy a mit gondoltam, s már neki is vágtam a táv teljesítésének. Kényelmes tempóban gyalogoltam kifelé a városból. Ahhoz képest, hogy milyen barátságtalan idõben várakoztunk reggel a buszra, most igen kellemesre változott. Még a városon belül megszabadultam a második réteg fölösleges ruhától, nehezítve a hátizsákot. Még nem hagytam el Zircet, amikor a szélálló sapkát is lecseréltem. De jó lett volna elõzõ nap az ilyen idõjárás a néhol csak 50 m-es látást biztosító köddel, a 4 fokos átlaghõmérséklettel és a jeges széllel szemben.


Végre letérhettem az aszfaltról, s kellemes mezei és erdei úton ballaghattam. Gyönyörûek az õsz színei a Cuha-völgyében. Ismerõsök értek utol, s egy kis beszélgetés kedvéért fölgyorsítottam. Beszélgetés közben gyorsabban telik az idõ. Már a város határában is lestük, mennyi víz van a Cuhában, s latolgattuk, mennyire lesznek nehezek a gázlók. Ez a számukra okozott gondot, mivel futócipõben teljesítették a távot, az pedig csak a vízmentes (isten mentse a víztõl) kategóriába tartozik. Én inkább a Cuha-völgyi sártól tartottam az elmúlt esõzések következtében. Szerencsére errõl szó sem volt. A patakot természetesen most sem a piros jelzésen kereszteztem, hanem tettem egy kispistázó kitérõt a vasúti híd felé. Számomra érthetetlen, miért nem erre jön a jelzés, hiszen csak 50 m kitérõt jelent (déli irányból viszont kb. 200 m-t, amit a síneken kell megtenni, be nem látható kanyarban), viszont kicsit nagyobb víznél igencsak próbára teszi az ember ügyességét az átkelés. Ettõl kezdve a patak jobb partján vezetõ ösvényt viszont nagyon kedvelem. Hamarosan elértük Porva-Cseszneket, ahol Anita fogadta a túrázókat, egy kis mandarinnal és innivalóval. A kabátom is melegebb, mint kéne, és ennek megfelelõen ki is izzadtam, így gyorsan továbbindultam.


A murvás utat egy méteres sáv kivételével avar borítja. Meglepetésre nem sokkal gyalogol elõttem a Bödõ família. Valamivel elõttem rajtoltak. Normál esetben esélyem sincs tartani velük a lépést, s percek alatt eltûnnek a horizonton. Õk sem bakancsban jöttek, így eléggé óvatosan keresztezték a patakot, s a második gázlónál utolértem õket. Jót beszélgettünk Vinyéig. Tudom õk is szeretik a kerékpáros teljesítménytúrákat, elmondtam, hogy jövõre a Vértesi Kerekezésnél tervezek újra egy hosszú távot is, ami nem megy erdészeti aszfaltúton, hogy ne legyen gond az engedélyezéssel. Amikor kitaláltam, hogy jó lenne egy Vértest körbekerülõ táv, és elkezdtem tervezni, magam is meglepõdtem, hogy a számítógép szerint teljesen szabályosan (ehhez azért kell egy 100 m-es murvás szakasz Csákberény és Csókakõ között a borúton) 110 km körül van. Gyorsan le is tekertem a távot, viszont mivel semmiféle térképet nem vittem magammal (otthon felejtettem, illetve a GPS-emen sem volt semmi), egy elágazást benéztem Tatabánya elõtt, s kerültem egy kicsit, nincs pontos adatom, de az biztos, hogy kevesebb 120 km-nél, a szint pedig 1000 m-nél (nekem a 121,4 km-re kereken 900 m szint jutott, de az igazi út egy kicsit szintesebb). Az õszi kisgyóni túrára, ami az idén esõ miatt elmaradt, tervezek három aszfaltos távot, 50; 80 és 110-120 km, amibõl a leghosszabbat még csak számítógépes térképen mértem le, a másik kettõt végig tekertem már és az itiner is készen van. Ez utóbbi táv érdekli õket, s még tippet is adtak, hogy a Mór – Bakonycsernye szakaszon jó lenne beletenni, a Nagyvelegi kitérõt. A 60-as montis táv viszont hidegen hagyta õket. Elmondtam, én csak a távok kitalálását és a szükséges jelölést vállaltam, a többi szervezési feladatot nem.


Vissza a túrához. A gázlóknál nagyon kevés a víz, így gyorsan haladtunk. Ha nincs 20-25 centinél mélyebb víz, akkor engem bakancsban, kamáslival nem zavar, simán átgázolok rajta és kész. A szurdokrész gyönyörû. Kis idõ múlva megérkeztünk Vinyére. A Vinye.hu büfében volt az ellenõrzõ pont. Hibáztam, nem ettem zsíros kenyeret. Ekkor még nem éreztem magam éhesnek. Eddig a táv sem igazán megerõltetõ. Majd 14 km-re jut 40, az-az negyven méter szint. Bezzeg az Alsó-Cuha-szurdokból kikapaszkodásnál, úgy 200-250 m-en összeszedtünk 70 m-t. Ittam egy bögre jó forró teát, s továbbindultam. A Bödõ família gyorsabb volt, hamarabb indultak. A rövid távokon elég szép számmal indultak gyerekek is.


Vinye alatt, a Kõpince-forrásig, illetve a Hódos-érig száraz a Cuha medre, megkönnyítve a haladást. Szépek az erdõ színei a Zsidó-rétnél. Az erdõbe beérve, meglepetésszerûen ellenõrzõ pontba botlottam. A pontõr elmondta, egyszerûen túl hamar értek oda az elsõ túrázók és futók, így csomagokkal felpakolva nem tudta elérni a kiírás szerinti helyét. A futóknál ez jelentett is problémát. Aláírás után, ballagok tovább. Az Alsó-Cuha-szurdok alaposan lelassít. Gyakran állok meg fotózni. Gyönyörû a szurdok, õszi színekben meg pláne. Víz csak itt-ott a medencékben. Lassan elérem az Ördögrét szélét, s ott a szalagozás, azonnal, az elsõ völgyben nekiindul a hegynek. Nem a kiírás szerinti S+-on vezet, hanem eggyel délebbi völgyben. Itt jött a fentebb említett jó meredek kaptató. Mire a meredek rész végére értem éreztem éhes vagyok. Nem álltam meg enni, hanem ballagtam tovább, a kellemes erdei úton. A Kenyeri-hegy közelében magányos futó jön szemben. Szóltam neki, ha a maratonon indult, akkor rossz felé megy. Szerinte viszont jó, mert arra megy a szalagozás. Hiába mondtam, hogy az a gyalogosoké, s a Cuhához visz, nem hallgatott rám, ment tovább. Késõbb, alighanem Csesznek szélén ért utol, amikor a fölösleges cuccaimat pakoltam be a kocsiba, ne cipeljem az utolsó kilométeren. Nem sokkal késõbb két futó jött szembe, mögöttük pedig kissé lemaradva hárman. Õket sikerült visszafordítani. Morogtak is a rossz jelölésen. A két táv találkozásához közeledve figyeltem, vajon mi lehetett a probléma. Az elágazás elõtt 20 m-el már láttam valami fehér lapszerûséget a fûben. Odamentem, s a futók útbaigazító táblája feküdt ott jól láthatóan, a nyíl a helyes irányba mutat. Fölvettem, s a két rajzszöggel visszatûztem a fára. Sajnos a két rajzszög ekkora szélben, a puha akáckéregben nem sokáig képes tartani a laminált lapot. A másik probléma, hogy a futók útvonalán érkezve, a gyalogosok szalagjai hamarabb, könnyebben észrevehetõek, mint a futóké.


Nyílt, hideg szeles, de szép kilátású részen gyalogoltam, majd végre beválthattam a fák közé. Az idõ jobb lett, én pedig olyan szinten éheztem, meg, hogy a cél elõtt 4-5 km-el kénytelen voltam egy energiazselét megenni. A S+-ról már látszik a vár. Beértem a faluba, s irány a Kõmosó-völgy. Jó szokásom szerint, amint lehet, lementem a patakhoz, ahol szembe találtam magam a trehány favágók által otthagyott ágakkal. Leküzdöttem. Jöhetett az utolsó emelkedõ. Ez is jó meredek, de a végén kárpótol a vár látványa. A vártól már csak egy kis kényelmes séta, s bent vagyok a célban. átvettem a kitûzõt, emléklapot, ettem egy kis inkább sós, mint zsíros kenyeret (a hideg miatt a szírt csak vágni lehetett, kenni nem), ittam rá egy kis jó forró teát, s hazafelé indultam. A nagy megfázást megúsztam, az arcüreggyulladást nem.


A túra nagyon kellemes, látványos. A Cuha ilyen alacsony víz- (szárazság-)állásánál viszonylag könnyen járható.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1100/1000 Ft-ért térképvázlatos igazolólap itinerrel (ha valaki nem ismeri a terepet, akkor térkép kell hozzá), a célban pedig emléklap és kitûzõ, járt. Porva-Cseszneken mandarin, ásványvíz, vagy üdítõ, Vinyén zsíros kenyér és tea, a 3. EP-n szaloncukor, a célban pedig zsíros kenyér és tea volt az ellátmány.


  

 
 
Szarvas túrák - Döbröntei családi sétaTúra éve: 20122012.10.30 16:00:58

Szarvas 27


Két elõre betervezett és egy nem szándékos eltéréssel a GPS-el mért távolság: 31,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 630 m (otthon a MapSource számítógépes térképen történt mérések alapján, valamivel kevesebb mint 500 méter volt az összesített eltérés).


Reggel ébredésnél hallom, nagyon fúj a szél, s az ágy is húz vissza, a túra a szomszédban lesz, így aludtam még egy órát. Öltözésnél gondban voltam, mennyire öltözzem téliesen. Leballagtam a kocsihoz, s azzal a lendülettel visszamentem a télen használt túrakabátért, a biciklis windstopper dzseki helyett, ezzel teljessé vált a téli szerelés. Döbröntén szálingózott a hó. Öltözés, nevezés, s már úton is vagyok.


Elsõ feladat fölkaptatni a várhoz. Komótosan ballagok, legyen idõ bemelegedni. Néhány „gyors” (vízállókesztyûben nehezen megy a gép kihámozása a nylon tasakból, ugyanis ez a gépem nem idõjárás álló) fotó, és megyek tovább. A völgy keresztezését követõen van 2-300 m, ahol az emlékeim alapján megyek (túravezetõi tanfolyamon ezt tanítják kognitív térkép alapján történõ tájékozódásnak), mivel néhány jelzés nélküli elágazás következik. Hazai terepen vagyok, így semmi gond, még ha ennek ellenére régen is jártam erre.  Kellemes erdei út, majd ösvény visz le a Bitva-völgyébe. Ez egy kicsit sárosabb, mint a lefelé vezetõ rész. Némileg tartok az elsõ patakátkeléstõl, mivel kora tavasszal elég nehézkesre sikerült a föltorlódott fákon. Most semmi gond. Egyrészt, azóta készítetek bürüt a patakra, másrészt a patak kiszáradt. Utoljára 2003-ban volt száraz a meder. Elõreszaladva, a Bitvában viszont van víz, pedig 2003-ban az is kiszáradt. Most kényelmes sétát jelentett a következõ szakasz. Egy réteg ruha lemelegedett rólam, így bepakoltam a hátizsákba. Néhány szarvas keresztezi utamat, amint leereszkednek a Mánc-hegyrõl. Ez is jelzi, hogy nincs túl sok túrázó a 27-es távon. A Bitva keresztezése elõtt kis technikai probléma: a kamásli pántján jókora jéggolyó jött létre a hóból, enyhén szólva is kényelmetlenné téve a járást. Csak az aszfaltra kiérve tudtam megszabadulni tõle. Szorosabbra húztam a pántot, s mentem tovább. Bakonyjákón megkaptam az elsõ ellenõrzõ pecsétet.


A faluból egy mélyúton kaptatok kifelé, majd jó darabon villanypásztorok között gyalogoltam. Végre beértem az erdõbe. Sokkal kellemesebb a terep. Az idõ viszont hûlt. A leesett hófoltok kissé kérgesednek. Elérem Farkasgyepû szélét. Irány a Betérõ, egy kis maszek frissítésre. Bent beszélgetek egy kicsit, s megyek tovább. A zöld jelzés következõ kilométere eléggé nem szeretem szakasz a számomra. Útra döntött fák, és a sár nehezítik a haladást. Csúszkálok elég rendesen. Gondolkodtam is rajta, inkább kikerülöm a zöld négyszögjelzésen, de végül maradtam a kiírásban szereplõnél. Végre jobb szakaszra érek. A hó még mindig szállingózik. Sajnos a szél is fúj rendesen, de itt hátszelet jelent. Majd Polánytól lesz ez kellemetlenebb. Elértem a murvás utat, de hamarosan le is tértem róla. Szép az erdõ. A hirtelen jött hó, még érdekesebbé teszi a látványt. Az utolsó lejtõn csúszkálok egy kicsit s megérkezem a Csurgó-kúthoz. A füstszagot érzem meg elõször és csak utána látom meg a pontot. A pontõrök próbálnak mindent melegíteni, meg sütni. Van, aki nyársra tûzte a szendvicsét, s azt kísérelte meg meleg szendviccsé varázsolni. Megkapom a pecsétet, két méretes nápolyi szelet kíséretében (elvileg egy járt volna, de a vártnál jóval kevesebb az induló), csinálok néhány fényképet, s megyek tovább.


A zöld jelzés következõ kilométere meglehetõsen sáros, fõként a crossmotorosok áldatlan tevékenységének köszönhetõen. A patak, viszont szép a helyenkénti zúgóival. Miután elõször visz föl az ösvény a partoldalon, megszûnik a sár. Jóval kényelmesebb a gyaloglás. Elérem a vadászházat, s vele együtt a murvás utat. Ezzel vége a kényelmes völgyi sétának is, jön a kaptató. A zöldjelzés hamarosan letér a murváról, derékig érõ gazban és bozótban vezet. Máskor sem használom ezt a szakaszát, ilyen idõben meg pláne nem. Az a 2-300 m kerülõ a murván nem tesz semmit (otthoni számítógépes mérés szerint 150 m), így maradok azon. Rátérek a Z+ jelzésre és azon ballagok. Egy helyen, az erdõirtásnak köszönhetõen jó a kilátás, s megpillantom a távolban, a „Négyszögletes kerekerdõt”. Természetesen le is fényképeztem. Rátértem a sárga jelzésre, ami elõször kellemes erdei út és ösvény, majd szûk gazos ösvény egy villanypásztor mellett és végül újra kellemes utakon és ösvényeken halad. Így jutok el Magyarpolány szélére, ahol azzal a lendülettel, ahogy leértem egy lejtõ aljába, egyenesen meg is kezdem a kaptatót, mint ahogy biciklivel is szoktam. Ja, hogy közben a jelzés meg elment balra, azt bizony észre sem vettem. Föl sem vetõdött bennem, hogy másfelé is mehet a jelzés, mint egyenesen, ahol meg nincs mire festeni. Csak a faluban lett gyanús. Nem gond. Megyek tovább. A templom elõtt balra el, s megkezdem a kálvária megmászását. Szép a kilátás föntrõl. Vissza le, s immár a sárgajelzésen leballagok az ellenõrzõ pontra. Pecsételés után iszok egy bögre teát, és kezdem is a túra következõ szakaszát. Ez is emelkedõvel kezdõdik, ami ráadásul csúszik is egy kicsit. Végre letérhetek errõl az agyagos útról. Ettõl kezdve végig jó utakon és ösvényeken megyek a célig. A Szent-kútnál megállok fotózni. Késõbb egy túrázó párossal találkoztam, akik a teljesítménytúrázást összekötötték egy kis gombaszedéssel is. A Kerek-hegy mellett vezetõ részen, szép, évszázadnál öregebb fenyõfasor szegélyezi az utat. Még egy kis talpalás és a Bitvánál elérem Döbrönte szélét. Aszfalton begyalogoltam a célba. Átvettem a hûtõmágnest, oklevelet, kuponokat ettem egy szelet zsíros kenyeret, beszélgettem egy kicsit, s elindultam hazafelé. A célban nem volt a megszokott pezsgés és vidámság, hiszen csak nyolcvanegynéhányan indultak a három távon. Sajnos a hirtelen érkezett rossz idõ sokakat távol tartott, fõként az alkalmi túrázókat és a gyerekeket.


A túra útvonalválasztása jó, változatos terepen vezet. Sár volt, de sehol sem ragadt, csak csúszott, azt viszont néha elég alattomosan.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 600 Ft-ért szürkeárnyalatos térképes igazolólap itinerrel (ha valaki nem ismeri a terepet, akkor térkép ajánlott hozzá), a célban pedig oklevél és nagyméretû kitûzõ, vagy hûtõ mágnes, egy gyõri túrabolt és egy pápai sportbolt (mindkettõnek van webes boltja is) 10% kedvezményre jogosító kuponja járt. A Csurgó-kútnál méretes nápolyi szelet, Magyarpolányban tea (és alma?), a célban zsíros- margarinos- és lekváros kenyér, hagyma, vegyes savanyúság és tea volt az ellátmány. Negatívum viszont, hogy a tea mindkét helyen, csak langyos.


 

 
 
DeákTúra éve: 20122012.10.25 17:29:20

 


Deák 40


GPS-el mért távolság: 41,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 755 m.


Az Írottkõ túrán döntöttem a Deák mellett, a Tatabánya helyett. Mind a kettõ ÉDK túra. Mivel Zalában ritkábban túrázom, így ezt választottam. Nagyon korán visított az ébresztõóra. Nem esett jól a felkelés. Reggeli, pakolás, s gyerünk. Szendvicset nem kellett készítenem, mert mind a kettõ megmaradt elõzõ napról. Ismét fél hatos indulás. A látás rosszabb, mint szombaton. Türjéig alig egy-két kilométeren tudtam 60-nál gyorsabban menni. Söjtör közelében, már akár 80-al is „döngethettem”. A parkolás gyorsabban ment az elõzõ napinál. Beneveztem, üdvözöltem az ismerõsöket, s nekivágtam a távnak.


Az elsõ lejtõn kiderültek a korlátaim. Ezek, bizony lassúbbak lesznek, mint az emelkedõk! Hamar utolértem Veráékat, s Vas-völgyi-vadászházig együtt gyalogoltunk. Söjtörben már nincs köd. Rövidesen elérjük a Deák-kúti ellenõrzõ pontot. Nem kell lemenni a forráshoz. Az ifjú pontõrök viszont fáznak. Vera kisegíti õket gyufával és némi tanáccsal. Megyünk tovább. Az elsõ emelkedõrõl szép a kilátás. Elõkerülnek a fényképezõgépek. A keddi esõkhöz képest minimális dagonyával lejutunk a Vas-völgybe, ahol elég sok gombát látunk. A vadászháznál, ismét ismerõs adja a pecsétet és hozzá a teát. Elbúcsúzom Veráéktól, s megyek tovább. Kissé ki kell lépnem, hogy útitársamnak, aki a harmincas távon indult ne kelljen túl sokat várnia. Az elején szép a kilátás, majd beértünk a Börzöncei-hegyi pincesorhoz. Kisvártatva elérem az ellenõrzõpontot, ahol utolérek egy 70-es távon indult csapatot, aki az elsõ EP elõtt elõztek meg. Kíváncsi vagyok, ilyen tempó mellett sikerült-e teljesíteniük a távot.


Meredek aszfalt úton ballagok lefelé Börzönce felé. Már elõre örülök a várható kilátásnak. Mire odaérek, ahonnan lenne kilátás, megérkezik a köd. Hömpölyög elõre Börzönce felõl, s egy fél percen belül mindent beborít. Ahogy haladok lefelé, úgy lesz egyre hidegebb. A falu túlsó végén feltámad a szél. Felkéredzkedik rám az elõzõleg levetett pulóver. Eseménytelen aszfaltos gyaloglással érem el Zalaszentbalázst, ahol megkapom a következõ ellenõrzõ stemplit. A templom állapotában nincs szemmel látható változás tavalyhoz képest. Irány ki a faluból, a S+ jelzésen, ami csak a térképen létezik. Egy Y elágazásban meglepetés fogad, mindkét ág felé vezet szalagozás: jobbra mûanyag szalagok, balra krepp-papír. Azt hiszem, aki elõször jár erre, annak alaposan föladja a leckét. Eddig jobbra kellett menni, mivel a baloldali ág bozót miatt nehezen volt járható. A krepp papírszalagok, a fõszervezõ specialitását jelentik, s bár eddig mûanyag szalagok jelezték az utat, a kreppes baloldali ágat választom. A mûanyag szalagok alighanem nagyon helytelenül, tavalyról maradtak kint. Megyek a baloldali ágon, s hamarosan megérkezik a mûanyag szalagozás is jobbról, hogy egy darabig együtt haladjon. Fölérek a gerincre. Hiába vagyok az órám szerint majd 300 m magasságban, kilátás semmi, csak a köd. Igaz a látástávolság megvan 3-400 m. Így egy kicsit monoton a szakasz. A sárga elérése elõtt, ismerõs ér utol, így egy kicsit gyorsabban telik az idõ. Jót beszélgetünk. A forráshoz vezetõ utolsó szakasz, most kellemes. Az ellenõrzõ ponton a müzli szelet mellé teát is kapunk, ami igen jólesik. A ponton apuka pihen a két gyerekével. Szintén a 40-es távot teljesítik. Eddigre kisütött a nap, s tudom, hogy húzós emelkedõ jön, így levetem a pulóvert.


Továbbindulva alaposan kimelegedtem, ahogyan azt vártam is. Utolérnek a gyerekek. Egy vízhólyag miatt, az apa a leggyengébb láncszem. Szerencsére a gerincre fölérve szép a kilátás. Fotózok is gyakorta. A Mogyorósi-erdõnél még egy kis flik-flak, ami megtévesztheti az elõször erre járót, amikor a sárgáról áttérünk a zöldre, bár jól ki van szalagozva. Hamarosan széles útra tértünk, s azon értük el Pusztaszentlászló szélén, az utolsó ellenõrzõ pontot, ahol zsíros- és margarinos kenyérrel, paprikával, hagymával pótolhatjuk az elégett kalóriákat. Innivalónak választhatunk a tea és a forralt bor között. Mivel hamarosan beérek a célba, s „vezetõ pozícióban” vagyok így teával öblítem le a zsíros kenyeret.. Beszélgetek egy kicsit, s figyelem, a háziak hogyan próbálnak egy elkóborolt, kiéhezett kutyával barátkozni. Nem egyszerû a feladat, mert hiába éhes, nagyon félénk is.


Frissítést követõen megkezdem az utolsó szakaszt. Keresztezem a falut, a Válicka mentén érem el a víztározót, majd a fürdõt, hogy újra visszatérjek a patak partjára. A K+ jelzés elérésekor elhagytam a patakot, hogy egy erdõ szélén ballagva megpillantsam Söjtört. Végre. Még egy kis séta, s be is értem a célba. Átvettem az oklevelet és kitûzõt, ittam egy kis teát, s elindultam hazafelé. Enni nem ettem, mivel Pusztaszentlászló közel van a célhoz, s ott ettem pár zsíros kenyeret.


A túra a keddi nagy esõk után is jól járható. Itt-ott mutatkozott csak egy kis dagonya. A Mackó-forrást követõ emelkedõ azért jelezte, tud ez sáros is lenni. Ott elég nedves, néhol picit csúszós az út. Egyébiránt kellemes a túra. Sajnos a középsõ harmadán a köd miatt nem volt kilátás.


A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 800 Ft-ért szürkeárnyalatos térképes igazolólap (Ha valaki nem ismeri a terepet, akkor térkép kell hozzá, és térkép alapján történõ tájékozódási képesség. Az elsõ Deák túrámon kétszer sikerült eltévednem. Elõször figyelmetlenségbõl, másodszor az útvonal térképtõl való eltérése és a térkép hiányosságai miatt.), a célban pedig emléklap és kitûzõ járt. A Mackó-forrásnál müzli szelet és tea, Pusztaszentlászlón Zsíros- és margarinos kenyér, hagyma, paprika és tea, a célban ugyanez, kiegészítve, hogy valami helyi ételspecialitást lehetett venni.

 
 
ÍrottkőTúra éve: 20122012.10.25 17:27:20

Írottkõ 35


Két elõre betervezett „eltévedéssel” a GPS-el mért távolság: 45,5 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1510 m.


Reggel, a szokásomtól eltérõen egy órával késõbb indultam otthonról, a köd is hozzátett az utazási idõhöz, így csak valamikor háromnegyed nyolc után tudtam benevezni. Úgy döntöttem, elég lesz a 35-ös táv is, mivel már évek óta birizgálta a fantáziámat a Sötét-völgyben vezetõ út, illetve van-e jobban járható kijárat fölfelé a Hosszú-völgybõl, mint a piros jelzés. Eldöntöttem, ennek most utánajárok.


A megszokott zöld jelzésen ballagtam kifelé a városból. Hamar lemelegedett rólam egy réteg ruha. Az Óház-tetõ elõtt utolértem Veráékat, s velük mentem a kilátóig. Fölfelé kiértünk a ködbõl, de nem láttam értelmét a kilátóba fölmenni. Pecsételtem, s mentem tovább. Kellemes úton talpaltam a Vörös-kereszt felé, s ez utána sem változott. A P+ jelzés aszfaltos szakaszának egy részén, viszont nem volt tanácsos mély lélegzetet venni, olyan büdös volt valamilyen elhullott állat miatt. A Velembe vezetõ meredek lejtõ nagyon nem esett jól a combomnak. Be akart görcsölni. Megúsztam, csak másnap volt a szokásosnál sokkal nagyobb izomlázam. Velemben megkaptam a második igazoló pecsétet, ettem egy kis zsíros kenyeret, ittam két bögre jó forró teát, s irány Bozsok.


Az alkotóháztól nem messze, gyerekcsoportot értem utol. A legapróbb kislány (8–9 éves lehet?), majdnem akkora biciklis futártáskával ballagott, mint saját maga. Ezt meg is jegyeztem, s megkérdeztem, végig õ fogja cipelni. A tanító néni felelt rá: kénytelen lesz, ha már ezt választotta ki. Találkoztam még velük az Írott-kövön is és a célban is. Egyik helyen sem tûnt megviseltnek. Az Írott-kövön vidáman birkózott, a célban pedig a gerendán és a korláton tornázott (32 km táv és 1200 m szint után. Hmm.).


A K+ egészen a murvás útig kellemes, utána is jó az út, csak tavaly óta kiirtották jobboldalt az erdõt, s ez minden csak nem szép látvány. Egy jó van csak benne, a kék háromszögjelzés jobb úton vezet. Bozsoknál újabb pecsét. Megkezdtem a jó kis kaptatót. Egy idõ után érzem, túl laza a bakancsom, s mintha baj lenne a sarkammal. Megálltam, s a gyanús helyre, megelõzendõ a kidörzsölést, tettem egy vízhólyag tapaszt. Még háromszor álltam meg, mire sikerült a bakancsfûzõ feszességét eltalálni. Megtanultam már, inkább többször állítgassam, amíg jó nem lesz, mint túl szorosra kötve megnyomja a lábfejemet, mert az több napra nagy halál. Nagyon tud fájni. Ha túl laza, az meg vízhólyagot okozhat. A kék háromszögjelzésrõl egy picit rátérve a piros háromszögjelzésre, gyönyörû a köddel telt Sötét.völgy látványa. Fotózást követõen vissza a kék háromszögjelzésre, s kisvártatva elértem a Kalapos-kõ sziklacsoportját. Kis nézelõdés és fényképezés után talpalok tovább. Elértem a vasfüggöny zöldet és a Dél-Dunántúli kék jelzést, s arra jobbra ráfordultam. Ennek a murvás útnak a folytatása érdekel engem. Ballagok, s amikor az út keresztez egy patakot a Sötét-völgyben, jobbra fordulva maradok rajta, „eltévedve” a túra kijelölt útvonaláról, ami kissé balra megy tovább. Megyek lefelé. Bele a ködbe. Egyre hidegebb van. Az út jó, csak ritkán járnak rajta, ennek megfelelõen elég sok a letört faág. A térkép szerint levisz a Velem – Bozsok közti murvás útra. Így is van. Azon balra fordulok, majd a következõ murvás úton, a Bozsoki-patak völgyében, irány fölfelé. Alig vártam már ezt az emelkedõt. Kezdtem fázni. Most végre újra kimelegedhetek. A térkép szerint csak egy darabig murvás az út, amit egyébként lent magánút tábla zár le, s a végén valami egyéb földúton éri el a P+ jelzést. Az út kiváló minõségû, a táj kellemes. Szerencsére a térkép pontatlan, az út egy szûk bal kanyarral folytatódik, majd egy jobb kanyart követõen, a kék és piros jelzések találkozásánál éri el a túra útvonalát. Így én is befejeztem az elsõ „eltévedést”.


Innen, már „csak” egy kilométeres húzós kaptatót kellett leküzdeni az Írott-kõig. Fújtatok rendesen, mire fölérek. Ismét összefutottam Veráékkal. Pihentek egy kicsit. Pecsételés, pólócsere, s irány a kilátó. A látvány csodálatos. A ködtetõ alattunk lehet 2–300 m-el. Gyönyörû világító fehér a teteje. Csak a hegyek állnak ki belõle. A ködtetõ fölött viszont tiszta a levegõ, messzire ellátni. Jól látszik a Schneeberg, de az is, milyen kevés hó van rajta. Nézelõdés és fotózás után leballagtam, átadva a helyet az utánam jövõknek. Nagy a sokadalom a kilátónál. Pihennek, napoznak a túrázók. Rengeteg az általános iskoláskorú gyerek.


Elindultam lefelé. Lefényképeztem néhány „mese gombát” (légyölõ galóca, ami ugyanolyan halálos mérgû, mint a gyilkosnak nevezett fajtársa). „Érdekes” fölfelé észre sem vettem, pedig az úton nõttek. A piros jelzésen megkezdtem a leereszkedést a Hosszú-völgybe. A völgy, ösvény menti sziklafalai szépek, mint mindig. Leérek a Szerdahelyi-patakig, s a murvás útra balra kanyarodva, megkezdtem a második „eltévedést”. Kellemes meredekségû, jó minõségû murvás úton kaptattam. Egy darabig láttam, a völgyben túrázókat. Két újabb hajtûkanyart követõen elértem az erdészeti aszfalt utat, de arról azonnal le is tértem balra egy szintén kiváló murvás útra, megnézni, hová visz. Visszaértem rajta a piros jelzésig. Ez azt jelenti, Velembõl kiváló murvás úton lehet fölmenni az Írott-kõ alatt 1 km-re lévõ pontig, s onnan murván vissza Velembe. Kiváló minõségû montis kör. Ez kiegészíthetõ azzal, hogy elmegy az aszfalton az ember a Hörmann-forás felé, s a vasfüggöny zöldön föl az Írott kõhöz. Havas, vagy nagyon esõs, sáros túrán valószínûleg inkább ezen az úton mennék le gyalog is a Hosszú-völgybe, bár kb. háromszor olyan hosszú, mint a jelzésen.


Visszamentem az aszfaltútig, s azon leballagtam a Szent Vid-kápolnáig, majd onnan vissza Velembe, elégedetten befejezve az útvonaltól eltérést. Lefelé menet utolsót hörögte az ivózacskóm, így az ellenõrzõ ponton abba is töltöttem bõ fél liter teát. Most is ettem egy kis zsíros kenyeret, amit teával öblítettem le.


Megkezdtem a Kõszegre visszavezetõ, nem túl izgalmas utolsó szakaszt. A könnyû terepviszonyoknak köszönhetõen jól haladtam. Cák után, réti boglárkát fényképezhettem. Októberben!


Még ennél is meglepõbb, de 23-án montizás közben, Várpalota fölött, a fölsõ Kális-tóhoz menet, egy szál tavaszi héricset (virágzási idõ március vége, április eleje) láttam és fényképeztem le! Egy csalódás is fûzõdött ehhez a montizáshoz. Vittem magammal gépet, s az idõ is napos, végre lefotózhatom a hegyoldalban égõen vöröslõ cserszömörcét, az egyéb zöld bokrokkal és fákkal. A látvány most is csodálatos. Nekikezdek fényképezni, viszont a napsütésben nem látom túl jól a fényképezõgép kijelzõjét. Biciklis szemüveg le. Ebben a pillanatban ki is fakultak a színek. Az égõ vörösekbõl maradtak tompa rozsdavörösek és rozsdabarnák. De még a zöldek is kifakultak. Rá kellett jöjjek a Rudy Project fényre sötétedõ vörös lencséje tette olyan fantasztikusan széppé a látványt. A valóságban sokkal tompábbak a színek, bár közelebbrõl így sem csúnyák.


Kellemes sétát követõen beértem a célba. Átvettem az emléklapot, a kitûzõt, megettem a szendvicset (nem kicsit voltam éhes), s hazafelé vettem az irányt.


Nagyon kellemes, szép, s a számomra minden tekintetben eredményes túra volt, amelyen feltûnõen sok gyerek vett részt, annak ellenére, hogy a legrövidebb táv is bõ 32 km, 1200 m szinttel, tehát nem könnyû.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 600 Ft-ért fekete-fehér térképvázlatos igazolólap (ha valaki nem ismeri a terepet, akkor térkép kell hozzá), a célban pedig emléklap és kitûzõ járt. Velemben kétszer kaptunk zsíros- és margarinos kenyeret, hagymával, erõs paprikakrémmel és az itt megszokott gyógynövényekbõl készült teát, az Írott-kövön Dianás cukrot. A célban szalámis szendvics és kétféle szörp volt az ellátmány.


A térképvázlat egyébként nem rossz. Olyan utak is szerepelnek rajta, ami a Cartographia-s térképen nem. Ha fönt a piros jelzés, Hosszú-völgybe történõ letéréséhez is tennének egy útjelzõt, ami fölhívja rá a figyelmet (ezt nézik be a legtöbben), kiváló lenne a jelzése. A zöld kivezetõ szakaszán a turistajelzések elég hiányosak, oda nem ártana vagy szalagozás, vagy itiner. Így is nagyon jó. „Kicsit” mi túrázók is elkényelmesedtünk, ha nem kapunk színes térképet, már elégedetlenek vagyunk, pedig térképpel együtt ez a vázlat nagyon elég. Csak hát ahhoz kellene a saját térkép is, vagy a GPS és arra feltöltve a turistautak. Tapasztalatom egyébként, hogy a turistautak.hu-ról letöltött térképhez is elkél a turistatérkép. A magam részérõl, nem szívesen indulok olyan túrán, amelynek a területérõl nem rendelkezem térképpel.


 

 
 
Győr-Sopron megyei IVV túranap/Rákóczi emléktúra GyőrújbarátTúra éve: 20122012.10.18 21:22:41

Rákóczi Emléktúra 10-es táv


GPS-el mért távolság: 9.9 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 175 m.


A túra szervezõi javították a 20-as táv egy évvel korábbi kiíráásban szereplõ összesített szintemelkedést, aminek igen örültem. A rajtban az ismerõsök is elégedetten hívták fel rá a figyelmemet.


Már csak egy túra hiányzott az Észak-Dunántúl Kupa teljesítéséhez, viszont a hátralévõ három túrahétvége elég bizonytalan, így ezt a túrát néztem ki hétvégére. Egész napos túrának keveselltem és montizásra alkalmas, bár kissé bizonytalan idõjárás ígérkezett, talán utoljára ez évben. Ennek megfelelõen a tízes táv, utána pedig Bakonynánáról egy kis biciklizés mellett döntöttem. Mivel ÉDDTSZ találkozó is volt, így több idõbe telt a nevezés.


Friss, hideg szélben nekivágtam a távnak. Idén már nem tudott átverni az eldugott elágazás. Az emelkedõn lekéredzkedett rólam egy réteg ruha. A kilátás nem lenne rossz, de nagyon párás a levegõ. Fényképezõgépet ismételten nem hoztam. Biciklin nem akartam magammal vinni. Gyorsan elértem az elsõ ellenõrzõ pontot. Utána hosszasan lakott területen talpaltam, nem éppen szegény negyedben. Elértem a következõ ellenõrzõ pontot is. A pont után jól jelölten szétvált a két táv. Ismét egy kis emelkedõ következett. A P+ jelzés jó. Kisvártatva ismerõs részre értem, s a két táv, közös részén mentem a kilátó felé. Helyenként jó a kilátás, bár pár lépést le kell térni az útról. A kilátónál megkaptam az utolsó ellenõrzõ pecsétet. Következett a kellemetlen kövezett lejtõ, majd aszfalton beértem a célba.


Ettem egy kis zsíros kenyeret, s elindultam Bakonynánára, ahonnan indulva aztán igazán jót bicikliztem. Ez után a nap után, ha a Keleti-Bakonyba megyek montizni, viszek magammal fényképezõgépet. Ismét jó kis fotózási lehetõséget hagytam ki. Csodálatos volt a nagyon köves hegyoldal. Néhány zöld bokor, a talajt csaknem teljesen beborító vörös cserszömörce tengerében. A nap is sütött. Egyébként is sokat javultak a látási viszonyok, reggelhez viszonyítva


A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelõ. 500 Ft-ért térképvázlatos itineres igazoló lap, kitûzõ és emléklap járt. A célban zsíros kenyér, hagyma, metélõhagyma volt az ellátmány.


(Ugyanezért a díjért ugyanez járt a 20-as távon is.)


 

 
 
Óbudavár éjszakaiTúra éve: 20122012.10.03 21:24:58

Óbudavár éjjel


GPS-el mért távolság: 22,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 375 m.


A számítottnál késõbb értem a rajthelyre, mert elhúzódott egy kicsit az egyesületi túra, illetve messze van Várgesztes. Gyors készülõdés, benevezés, s 18.15-kor neki is vágtam a távnak. Idén nem felejtettem el letérni a Mosó-ház felé, s így megúsztam egy kis aszfaltot. Kellemes az erdei út. Kis aszfalt, majd a mezõn átvágva értem el Szentantalfát. Végig talpaltam a falut, hogy elérjem az elsõ ellenõrzõ pontot. Pecsételés, frissítés, majd elõ a fejlámpát, mert teljesen rám sötétedett. Tavaly egészen a Hegyes-tûig eljutottam világosban. Most késõbb is indultam, ráadásul borult idõben. Szaporáztam tovább a lépteimet. A Tagyon-hegy derekáról szép az éjszakai Balaton. A második EP mellett simán elmegyek, ha nem szólnak, hogy õk az ellenõrök. Megvan a második pecsét. Ekkor ugrik be, hogy nem emlékszem az igazoló lapon a Hegyes-tûre. Megnézem alaposabban: Tényleg nem megy föl a túra.


Ballagok tovább. A KS jelzés aszfaltról letérésekor, csaknem utolérek egy kisgyerekes csapatot. De csak majdnem, mert továbbmennek az aszfalton, hiába szólók, hogy nem arra kéne menni. Megyek tovább a jelzésen, amely eleinte ösvényen, majd kellemes erdei úton vezet. Monoszló elõtt utolérem az elõzõ kisgyerekes csapatot. Honnan a francból kerültek elébem? Az aszfalt sokkal hosszabb. Ezek szerint létezik egy rövidebb út is az erdõn át. Monoszlón gyorsan átérek. A Balatonhenyéig vezetõ szakasz egy kicsit monoton, de legalább jól járható. A kocsmában pecsételek, iszok egy alkoholmentes sört (sajnos citromos Gösser nincs), megeszem a déli maradék szendvicset, s megyek tovább.


A kaptatót letudva, hátra-hátra nézve, ismét szép a kilátás. Változó minõségû utakon haladok. Egy helyen, gyanús, hogy az elõttem haladó csoport tovább megy, pedig nekem úgy sejlik, ott be kell kanyarodni az erdõbe. Elõ a térképet és a GPS-t. Így van. Jól emlékeztem. 20-30 m-el beljebb megvan a jelzés is. A letérõ csoportnak is gyanús lehetett, mert rám kérdeztek, s vissza is fordultak. A villanyvezeték elérésekor elkezd szemerkélni az esõ, de semmi komoly. Óbudavárra visszaérve megálltam a kocsinál, kivettem egy pulóvert. Jó lesz az majd a célban, ahová kisvártatva meg is érkeztem.


Átvettük a kitûzõt és az emléklapot, a szabadban megettük a finom babos káposztát, s ki-ki hazafelé vette az irányt.


Kellemes, jó hangulatú, helyenként látványos a túra, kellemes idõjárással. Alig volt olyan szakasz, ahol ne láttam volna magam elõtt és mögöttem is túrázók lámpáinak fényét. A hosszabb nyílt szakaszokon, szépen sorba rendezõdtek. Kifejezetten jólesett üldögélni egy kicsit a szabadban a túra után.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. Az 1500/1300 Ft-os nevezési díjért emléklapot, kitûzõt, színes fénymásolt térképlapot, használható itinert, korrekt szalagozást, és igazoló lapot kaptunk. A rajtnál látványos zsíros kenyér, paprikával, uborkával és piros arannyal, pálinka,a célban pedig finom babos káposzta és ásványvíz volt az ellátmány. Szentantalfán 10% kedvezménnyel lehetett enni, vagy inni valamit a Fenyves sörözõben, míg Balatonhenyén fél áron vehettünk egy sört, vagy üdítõt a kocsmában. A Tagyon pincészetnél is volt vásárlási lehetõség, de nem emlékszem rá pontosan.  

 
 
Kilátóavató - CsákberényTúra éve: 20122012.09.23 21:13:39

Kilátóavató 13


GPS-el mért távolság: 13,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 295 m.


Csákberényben sokkal kellemesebb idõ fogadott, mint ami a Bakonyban volt. Csak némi szellõ lengedezett. Odafelé menet, gyanús lett a falu elõtt utolért fehér Suzuki. Leparkolásnál kiderült, nem alaptalanul, mivel Zsuzsáék szálltak ki belõle. Gyors készülõdést követõen beneveztünk. Egy kis beszélgetés után neki is eredtünk a túrának. Nem kifejezetten megerõltetõ távról van szó, hiszen csak 13 kilométer. Ennek, s a kedvezõ idõjárásnak megfelelõen, montizást terveztem utána. Mire átértünk az Ugró-völgybe sikerült kimelegedni egy kicsit. Ott viszont érezhetõen hidegebb volt mint a faluban. Ezt máskor is tapasztaltam már. Akár hetekkel késõbbig is megmaradhat a hó és jég. Jókedvûen sétáltunk, beszélgettünk, nézelõdtünk. A Szentegyházi-hegy sziklakiszögelésén lévõ kereszt nem látható. Remélem, csak a lomboktól. A Kis-nyíres-völgy elágazásnál megkaptuk az elsõ pecsétet. Én szívem szerint, fölraktam volna ezt a pontot a Kató-hegyre a sózóhoz.


Kikapaszkodtunk a völgybõl, s a fennsíkon ballagtunk tovább. A Gémförtés-völgy felsõ végétõl igencsak megszaporodott a túrázók száma, mivel becsatlakozott a rövid táv. A következõ pecsétet, a Z+ - Z3 elágazásnál kaptuk meg. Kisétáltunk a hegység peremére, nézelõdni egy kicsit. Érdekes, a rövid (inkább mini) távosok közül elég sokan kihagyták, pedig a jelzés arra vezetett. Lényegtelen. A kilátás viszont pazar, mint mindig. Az idõ száraz, így az Orondi-szõlõk fölötti szikláról történõ leereszkedés is egyszerû. A szalagozást követve megnéztük, hol van a régi kilátó romja, s hol lesz majd az amit most avattunk volna, ha a hatóságok ismerik az õ tevékenységüket meghatározó szabályzókat. Nem maradt más hátra, mint leereszkedni a Z+ jelzésû úton, s némi sétával beérni a célba.


Kellemes kis sétának bizonyult. Az idõ szép. Viszont mire megkezdtem a biciklizést, beborult, s olyan is maradt az idõ, egészen addig, míg visszafelé Gánt közelébe nem értem. Jövõ héten egyesületi túrát vezetek Várgesztesrõl, s a túra egy rövid szakaszán még nem jártam, így azt néztem meg. A borult idõ miatt, viszont rövidebbre vettem, nehogy rám sötétedjen az erdõben.


A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 700 Ft-ért szürkeárnyalatos térképes igazolólapot, a Pap-réten PEZ cukorkát, a célban pedig emléklapot, kerámiakitûzõt, vagy hûtõmágnest, XL-es Balaton-szeletet és ásványvizet kaptunk.


 

 
 
KisgyónTúra éve: 20122012.09.19 19:46:23

Dr. Hegyi Imre emléktúra 20-as táv


GPS-el mért távolság: 21,65 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 410 m.


Az elõzõ napi montizással begyûjtött izomláz és az álmosság miatt nem voltam egy fürge cselle. Eredetileg a Vértesbe akartam menni, egyesületi túra útvonalat bejárni, de este eldöntöttem, inkább ide jövök. Gyors nevezés, megnéztem a térképet, s neki is vágtam. Az útvonal minden szakaszán jártam már, még ha némelyiken csak fordított irányban is. Az elõzõ napinál hidegebb volt, persze most két órával korábban kezdtem a túrát. Megint szerettem volna a gyaloglást követõen montizni. (Rájöttem, ha a rajthely elég biztonságos, hogy lezárva ott merjem hagyni a kerót, ez jobb megoldás, mint hazarohanni, és otthonról menni egy megszokott kört. Így viszont több ruhát kell le-föl hurcolni a kocsihoz.)


A túra elsõ szakasza a zöldön nem látványos, viszont kellemes erdei sétát jelent. Bakonycsernyére érve, irány a sportpálya, ahol a bányászati emlékeknél megkaptam az elsõ pecsétet. Csináltam pár fotót. Sajnos elõzõ nap nem vittem magammal fényképezõgépet a montizáshoz. Nagy kár. Királyszállást elhagyva, a tési út keresztezése után, a Várpalotára vivõ murvás útra rátérve, csodálatos volt a kilátás, köszönhetõen a hidegfront utáni tiszta levegõnek és az éles fényeknek. Így föntrõl nézve nem semmi a Baglyas.


Mentem tovább. A K+ egy darabig jó, majd elég gazossá válik, amit a túrára lekaszáltak. Most csak lucskos. A Szápári-ér keresztezése nem a legkönnyebb. A bürü jócskán megdõlt, tehát egy tíz centis kerek fán kell átmenni. A korlát egy darabja is hiányzik. Bõ hónappal korábban, biciklit cipelve, mellig érõ csalánban még rosszabb volt. A pocsolyákat kerülgetve elérem a tési utat, utána pedig mezõn folytatom. Az elején elfogadható, késõbb romlik az út minõsége, s mikor beérünk az erdõbe, már nincs út sem, csak a helye és a jelzések. Pintér Józsi reggel mondta, hogy a montisok panaszkodtak, mennyit kellett a biciklit tolni ezen a szakaszon, s õ ezt nem igazán érti. Nem olyan meredek az, meg kemény is a talaj. Így hát jegyeztem az út adatait. Az elsõ 110–120 m a legmeredekebb, az 16–17%. Biciklis szempontból egy kicsit puha is és egyenetlen. A Dr. Hegyi Imre emlékparkig, egy kis lazítással együtt is 290 m 15%-os emelkedõ következik. Az emlékparktól a K – K+ találkozásig változó, de átlagban 8%-os 1,7 km emelkedõn kaptathatunk, ahol helyenként nyoma sincs az útnak, van viszont egy csomó bükk surja. Az egész 2,1 km hosszú emelkedõ átlagosan 9,2% meredekségû. Õszintén szólva, engem már aszfalton is rendesen megszuszogtatna az ilyen átlag meredekségû és hosszúságú egyenletes emelkedõ, s valószínûleg jó minõségû földúton sem gyõzném szuflával az elsõ 400 m-es 15,5%-os szakaszt. Az aszfaltos emelkedõ 3,6 km-en, átlagosan csak 6,5 %-os.


Az ellenõrzõ pontnál addig beszélgettem, hogy utolértek Zsuzsáék. A hátralévõ részt együtt tettük meg. Zsuzsa egy kicsit lelassult az emelkedõkön, mivel januárra babát várnak. A lejtõkön és a vízszintes szakaszokon ugyanolyan gyors, mint volt. Persze elsütöttünk egy-két viccet a rovására. A kék barlangi jelzés elég rossz, mivel gyérítésen visz keresztül. Az Alba-Regia-barlangtól gyorsan átértünk a Csikling-várhoz, ahol ismét pihentünk egy kicsit. A pontõr annyira el volt foglalva a Várnak a várak mozgalommal, meg a beszélgetéssel, hogy társaim igazolólapját elkérte, de elfelejtette lepecsételni. Ez azonban csak a következõ EP-nél derült ki. Következett a túra legszebb része, a Tûzköves-árok, illetve amikor kiértünk az erdõbõl, s ráláttunk a Vértesre valamint a Gerecsére. Ezt a szakaszt is gyorsan letudtuk. Az Erdei-szentélynél megkaptuk az utolsó igazoló pecsétet, s a kék jelzésen, kellemes sétával beértünk a célba. Átvettük az emléklapot és a kitûzõt, ettünk egy kis zsíros kenyeret, beszélgettünk. Zsuzsáék hazafelé vették az irányt, én pedig elmentem montizni. Végül is ezért neveztem csak a 20-as távra.


Mivel elég álmos voltam, így szokásaimtól eltérõen, megittam egy kis doboz, újfajta Red Bullt. Igaz, ez már nem is árt, de nem is használ többet, mint egy kávé, csak épp rosszabb az íze (ez meg ízlés kérdése). Ez alkalommal egy Alsóperéhez közeli murvás utat néztem meg. Sajnos zsákutcának bizonyult, viszont jót bicikliztem.


A túra nem túl látványos, de könnyû és kellemes. Az idõ hûvös, de napos. Igazi túrázó idõ.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 600/500 Ft-ért színes térképes igazoló lap, kitûzõ és emléklap járt. A Hegyi Imre emlékparkban sportszelet és ásványvíz, a következõ 4 ellenõrzõ ponton ásványvíz, a célban pedig zsíros kenyér, hagyma, paradicsom, erõs paprika, hagyma, cékla és szörp volt az ellátmány.


 


 

 
 
Kisgyón Kupa tájékozódásiTúra éve: 20122012.09.19 19:31:59

Kisgyón kupa


GPS-el mért távolság: 12,9 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 265 m. Ennyit mentem, de ez nem mérvadó, mivel nincs kötött útvonal, mindenki magának tervezi.


Tudva, hogy kilenc elõtt nem lehet nevezni, kényelmesen indultam otthonról. Szemerkélõ esõben érkeztem, de ennyi is volt a rossz idõbõl. Az idõ hûvös, de kellemes. Elég sokan jöttek el a montis túrára is, amit a fõszervezõ az esõs idõ miatt elõzõ este mondott le a TTT-s honlapon. Az ismerõsök üdvözlését követõen, fél tízre beneveztem, a megkapott térkép alapján megterveztem, merre menjek, s belevágtam. Úgy nyitottam, hogy a bányász emlékmûi pontot nem találtam meg, hiába jártam körül. A következõ pontnál jöttem rá, nagyon nézni kell, hol a nyíl hegye a térképen, mert a pont is ott található. Ezután egy darabig tervszerûen gyûjtöttem be a pontokat. Fõként a 10 pontosokra vadásztam. A védett geológiai feltárásnál kitöltöttem a tesztlapot.


Elõzetesen, a Tûzköves-árok déli oldalán lévõ pontokat akartam begyûjteni, de elcsábított egy pont, amit elég nagy bozóton keresztül közelítettünk meg. Legalább is azt hittem az a pont lesz. A bozót stimmelt, a fellelt pont nem. A száma és a hátralévõ idõ alapján újratervezés. A Hamuház környékiekre már nem elég az idõ, így irány az észak-nyugati fertály pontjainak begyûjtése. Hamar meglettek. Maradt idõm, a bányász emlék pontjának ismételt megkeresésére, s kényelmesen besétáltam a célba. A szintidõre komolyan oda kellett figyelni, mivel minden perc késést 5 pont levonással díjaztak. Hamar eltûnik így az a maximálisan elérhetõ 180 pont, amibõl 52-t két totó kitöltésével lehet megszerezni. Leadtam a lapot, megkaptam a pecsétet az ÉDK igazoló lapra, beszélgettem egy kicsit, vásároltam Keleti-Bakony térképet, mivel az addigit úgy elpakoltam, hogy azóta sem találom. Az eredményhirdetést idén sem vártam meg, hanem elmentem montizni egyet. Azt tudom, hogy az egyik totó 22 pontjával 115 pontot sikerült begyûjteni, s felhasználatlan maradt 25 percem.


Szeretem az ilyen típusú túrákat. Ez évben a pontok elhelyezése is jobb volt, mint utoljára. Normális gyaloglási tempóban (4-5 km/h-s átlag) be lehetett gyûjteni a pontok zömét. Ily módon, tavaly csak valamivel több, mint a fele volt lehetséges. Jobbak voltak maguk a pontok is. Idén szerencsére, már nem papírlap, hanem bója jelezte a pontokat. egy kicsit eldugva, hogy jobban oda kelljen figyelni.


A Királyszállás – Várpalota – Márkus-szekrénye útvonal érdekelt, van-e esõben is jól járható út. Van, de az turistajelzés nélküli úton vezet. A jelzettek közül, a K+ Csörget-völgyi szakasza nem jó. Keskeny az ösvény, s bõven van kidõlt fa is. A Vár-völgy száraz idõben kiválóan járható, szép útvonalat jelent. A vár utáni rész, viszont esõs idõben nagyon sáros, csúszós tud lenni.


A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelõ. 300 Ft-ért szürke árnyalatos térképlap, igazoló lap, és kitûzõ járt, illetve aki ott maradt az eredményhirdetésre, s legalább 60%-ot teljesített, oklevél.


 

 
 
Zöld Túra (Ajka) / Padtól padig a Kab-hegyenTúra éve: 20122012.09.04 22:29:20

Zöld túra 25


GPS-el mért távolság: 28,9 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 225 m. Ennél többet mentem, mivel már egészen az elején elkevertem, s a végén a bakonygyepesi útig vezetõ részt újra lejártam, kiderítendõ hol tévedtem el.


Jókora kihagyást követõen indultam gyalogtúrázni. Úgy véltem, a 25-ös táv pont megfelelõ lesz az új bakancs betörésére (az elõzõ bakancsom minden volt, csak vízálló nem, s ezt csereként kaptam). Szolgálat után, szemerkélõ esõben érkeztem Ajkára. Kilenc óra körül beneveztem, megnéztem a térképvázlatot, az itinert és nekivágtam a távnak. Alig 2-300 m megtételét követõen föl kellett vennem az esõdzsekit. Elértem a K+ jelzést, s arra a térképnek megfelelõen egyenest rátértem. Nos, ezt nem kellett volna tennem. Hibás a Cartographia-s térkép. A K+ nem arról jön, mint ahogy berajzolták. A valóságban, 90 fokban jobbra kellett volna fordulnom. A túra zöld-fehér szigetelõszalagos jelzését nem vettem észre. Érdekes, a közelebbi jelzést, a második kísérletnél is csak visszafelé jövet láttam meg. Valahogy azért visszataláltam a megfelelõ útra.


Hosszú, meglehetõsen unalmas városi szakasz következett, amit csak az enyhített, hogy moroghattam, mivel a bicikli utat alárendelték egy kapubejárónak (a padragi részen meg kocsmaparkoló bejáratának rendelték alá). Ajkán aztán igazi politikus utak a bicikli utak. Használatuk a kerékpárosoknak kifejezetten ellenjavallt. Végre magam mögött hagyhattam a várost. Murvás utakon értem el az elsõ ellenõrzõ pontot. Pecsételés után széldzsekire cseréltem az esõdzsekit, s szaporáztam tovább a lépteimet. Tósókberéndig kellemes erdei úton ballagtam. Újabb ellenõrzõ pecsét, s gyerünk tovább. Az Ajka – Kolontár összekötõ út, még szombaton is meglepõen forgalmas. Végre errõl is letérhettem. A Lõrintei nevelõ tónál kis bizonytalanság, merre is menjek. A jelzés szerint akár balra, akár egyenesen is mehettem. Maradtam a murvás úton (egyenesen). A víztározónál megint csak egy kis bizonytalanság. Sehol egy jelzés. Mivel azonban az itinerben az szerepelt, hogy el kell menni a két tó közötti gátig, így inkább a lent a tó partján mentem, azon biztos elérem a gátat. Mindegy hol megy az ember, mert a két út, a tó vége felé találkozik, csak a tóparton gyalogolni szebb. Ami azt illeti, én semmiféle temetõt sem láttam a harmadik ellenõrzõ pont elérése elõtt, ahol utolértem az egyesületi csapatot. A táv hátralévõ részét együtt tettük meg. Ettõl kezdve kicsit gyorsabban telt az idõ. Persze a terep is ezen a részen vált változatosabbá.


A továbbindulást követõen újra elkezdett esni az esõ. Megint csak addig, hogy rákényszerítsen bennünket az esõkabátok felvételére. Csékúton egy parkoló autó alól kis, nyári születésû tarka macskakölyök jött elénk kíváncsian. Amikor közénk ért, megjelent a mama is üvegmosó kefe módjára felborzolt szõrû farokkal. A nem kicsit szelíd kiscicát és mamáját letereltük az útról, s mentünk tovább. Egyre gyanúsabb lett a távolság. Szerintünk nem fér bele a 25 km-be. A GPS szerint is 21 km-nél jártunk, s még volt hátra egy jókora szakasz. Hamar elhagytuk a lakott területet. Következett a túra legnagyobb kaptatója. Össze is szedtünk, vagy 100 méter szintet. Nyomát sem láttuk a drótkötélpályának. A meddõhányó tetején láttunk valami épületet, azt hittük, az a drótkötélpálya vége. Messzirõl úgy tûnt, mintha valami nagy madár ülne a sarkán. Közel érve kiderült, csak egy fölhajlott bádogdarab az, s bizony ez már a meddõhányó. Föntrõl elég szép a kilátás. Ettõl kezdve végig aszfalton mentünk. A Jókai-elágazóig kellemes erdõben vezetett, utána lakott területen. Viktortelep szélén megkaptuk az utolsó ellenõrzõ pecsétet. Az esõ alaposan rázendített. Még jó, hogy buszmegállóban ért bennünket. Újra föl az esõkabátot. Megállapítottuk, ha egy prostituáltnak ennyiszer kell vetkõznie egy nap (8–10 alkalom), az igen jó üzletmenetet jelent.


A továbbiakban az egyetlen eseményt, a hangoskodó zalaegerszegi futballszurkolók jelentették az állomás közelében. Inkább kikerültük õket. Beértünk a célba. Megkaptuk az emléklapot, a kitûzõt és egy müzli szeletet. Beszélgettünk egy kicsit. Mag Éva elmondta, valóban hosszabb a táv, mert csökkenteni akarták a lakott területen vezetõ részt. A többiek elindultak haza, én pedig elmentem megnézni, hol kevertem el reggel, s mennyi a túra tényleges távja.


A túra könnyû, a Lõrintei tavak kezdetétõl vannak látványos részei, addig nagyon alföldi jellegû.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 600/500 Ft-ért szürkeárnyalatos térképes igazolólapot, itinert, kitûzõt, emléklapot, kaptunk. Az elsõ, és a negyedik ellenõrzõ ponton valamint a célban müzli szelet, a harmadik ellenõrzõ ponton pedig ásványvíz volt az ellátmány.


 

 
 
Velence kerékpáros teljesítménytúrákTúra éve: 20122012.07.15 11:45:33

Velence 100


Táv: 100,8 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 640 m. (A valóságban valamivel kevesebb, mivel Csákváron hozzátettem egy-két km-t, keresve az ellenõrzõ pontot.)


Eléggé hûvös idõben érkeztem Velencére, nem túl jó elõjelek között, mivel fájt egy kicsit a torkom. Ennek ellenére elég szép számmal gyülekeztek a biciklisek. Gyorsan beneveztem, megbeszéltük, hogyan jut le kedden Patrik Kenesére, mit hozzon magával, majd nekivágtam a távnak.


Hullámvasutazás jellemezte a túra nagy részét, ami rögtön a rajt után elkezdõdött. Összesen két nagyobb emelkedõje volt a túrának, Alcsútdobozt követõen, illetve Lovasberény és Vereb között. A kettõ együtt talán 200 m. Szerencsére a Velencei bicikli körút, még nincs kész, így egészen Kisfaludig elkerülhettem a használatát. Ez is olyan katasztrofálisnak ígérkezik, mint a balatoni. Mindenesetre, a pákozdi szakasz tervezõjének le kéne törni a kezét, hogy többet semmit se tervezhessen.


Az idõ elég hûvös, az órám 21 fokot mutat. Nem mondhatnám, hogy melegem van. Kisfaludon, megkapom az elsõ ellenõrzõ bélyeget, s megyek tovább. A bicikli út Fészkesfehérvárig vezetõ szakasza elég sok helyen levedlette már az aszfaltot. Látszik, hogy még akár 2 cm vastag is volt. A város szélén végre letérhettem róla. Eseménytelen, de jó tempójú tekerés következett Lovasberényig. Lovasberény és Csákvár között, szintén jól haladtam, de érdemes volt nézelõdni is, mivel szép a kilátás a Vértes felé. Jó volt látni, ahogy egyre közelebb kerültem a hegységhez. Csákváron némi malõr. Csak a térképet néztem meg, s az alapján kerestem az ellenõrzõ pontot. Jártam mind a két szélén a helységnek, s telefonos segítséget kértem. Kiderült az igazoló lapon, már jó hely volt írva. Vissza a Csákvár étteremhez, ahol önkiszolgáló módon megkapom a következõ igazoló bélyeget. Ajánlják a friss tepertõs pogácsát. Veszek egyet, s miután megettem, vettem még kettõt. Eddig ez a legfinomabb tepertõs pogácsa, amit vendéglátó helyen ettem!


Nem túl látványos a következõ szakasz, viszont annál forgalmasabb. Eltekerek az elsõ magyar óceánátrepülés emlékmûve mellett, s kisvártatva ráfordulok a 811-es útra, ami visszavisz Lovasberénybe. Ezzel együtt, a széllel is szembefordulok, ami nem egy nagy élmény. Szerencsére enyhe. Alcsútdoboz szélén, az arborétumnál megkapom a következõ ellenõrzõ bélyeget, s megkezdem a túra legnagyobb mászását. Elég kellemetlen emelkedõ. Mire ráállna az ember szervezete, megtöri egy kis lankás rész, s utána hosszasan bedurvul. Az út elég eseménytelen. Lovasberény egy kanyar után, elég hirtelen terem az ember elõtt. Irány az ellenõrzõ pont. Fékezésnél eléggé néznek a teraszon frissítõ bringások. Istentelenül visít a fékem. Úgy látszik ilyen szempontból, a fékpofáim nem szeretik az új felnit. Nem baj, mert fogni kiválóan fog. A múlt vasárnapig engem is zavart, viszont miután megmentett egy balesettõl, úgy döntöttem, marad. Pénzesgyõrön, amikor 40 km/h fölött mentem a lejtõn, egy autójából kiszálló autós, minden szétnézés nélkül, önfeledt molylepke módjára ment át az úton, s nekem, csak arra volt idõm, hogy fékezzek. (Megállni már így sem tudtam volna.) No ezt meghallotta, s visszalépett. Esélyem nem lett volna a csengõ használatára, s egyébként sem szokták meghallani.


Önkiszolgáló módon megkapom a következõ ellenõrzõ bélyeget, s már megyek is tovább. Jön a jó kis kaptató két részletben Vereb felé. Szerencsére már meleg is van. Letudom a mászást, s az újraaszfaltozás alatt álló úton begurulok Verebre. A polgármesteri hivatal udvarán megkapom az utolsó ellenõrzõ bélyeget, beszélgetek egy kicsit, s megkezdem az utolsó szakaszt. Ez már elég kellemes, bár hátszéllel még jobb lenne. Rövidesen beértem a célba. Átvettem az emléklapot, kitûzõt, beszélgettünk egy kicsit, s hazafelé vettem az irányt. Jó lett volna maradni az éjszakai túrára is, de az üdülõ turnusváltási idõpontjának változása lehetetlenné tette, akárcsak a július végi 11-es vasútvonalas túrát is.


Kellemes, helyenként látványos túra volt.


A túra ár/szolgáltatás arányát nem minõsítem, mivel valamikor a montis táv kijelölésében részt vettem, tehát valószínûleg részrehajló lennék.


Minden esetre, a 800/700 Ft-ér színes térképes igazoló lapot, emléklapot, kitûzõt, Vereben káposztás sütit és ásványvizet, a célban pedig müzliszeletet és szódavizet kaptunk.


 

 
 
Reguly Antal emléktúra (nyári és őszi)Túra éve: 20122012.07.11 19:39:20

Reguly Antal emléktúra


GPS-el mért távolság: 22,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 360 m.


Kihasználva a szép idõjárást, ismét kerékpárral mentem a rajt helyére. Jól esett a biciklizés, és hamarabb is értem Zircre, mint terveztem. Némi átöltözést követõen leadtam a biciklis táskámat, gyorsan beneveztem, s már neki is vágtam a távnak. A rajtidõ kezdete után egy órával nem tolongtak a rajtnál.


Gyorsan haladtam, bár kerülgetni kellett az elõzõ napi esõ után maradt pocsolyákat. A levegõ meglehetõsen párás. Menetközben megeszek egy szendvicset. Ismerve az útvonalat, a Csárda-völgyi-patak torkolata elõtt, nem mentem át a Cuha bal partjára, hanem 200 m erejéig irány a vasúti töltés. A hídnál le a töltésrõl, s kényelmesen folytatom az utamat. Porva-Cseszneken megkapom az elsõ pecsétet, megeszem a második szendvicsemet, iszok egy tonikot, és indulok tovább.


Némi bozótharc következik a zöld jelzésen, majd egy tisztességes kaptató. Jobbról, krosszmotorosok csapása látható. Pár másodpercig gondolkozom rajta, hogy azon másszam-e meg a hegyet. Tudom, hogy fönt a hegygerincen van hosszanti út, amelyen elérhetném a zöld jelzést. Végül a dzsindzsás eredeti ösvény mellett döntöttem. Az emelkedõ derekán két muflonnal találkoztam. Nagyon meglepõdtek, amikor tõlük 30 méterre megjelentem. Gyorsan elillantak. Az erdõ széli vízmosást sokkal könnyebben kereszteztem, mint elõtte bármikor. Szép kilátású nyílt terepen ballagtam be Porvára. Újabb pecsét. Pár perc beszélgetés a pontõrrel, az elszállt kerékpáralkatrész árakról és egyéb bringás témákról. A kapott italjegyet beváltottam kólára, megittam, s gyerünk tovább. Borzavárig ismét nyílt terepen vezet az út, egy szakaszon magas fûben, ami a rövidszárú biciklis nadrágban nem esik jól. El is gondolkodom, kéne varrni, valami jó sûrû anyagból, egy combközépig érõ kamáslit. Nadrágot ugyanis igen kényelmetlen a betétes biciklis gatya fölé venni. Ez az egyetlen szakasz, ahol használnom kell a térképvázlatot. Csak az alapján egyértelmû, merre kell menni, az aszfaltút elérésekor. Borzavár templomáig nincs turistajelzés. Aki nem ismeri, aligha tudja követni az országos kéket. Itt elkelt volna egy-egy szalag az aszfalt út elérésekor, illetve a falu felé történõ letérésnél.


Borzaváron feltöltöm az ivózacskómat. Kiérve a faluból újra erdõbe érek. Valamivel kellemesebb az idõ, mint a nyílt részeken. A Fiatalító-forrást gyorsan megtalálom. Megvan az utolsó ellenõrzõ pont, ahol kapok egy sportszeletet, s ballagok tovább. Kellemes sétával beérek a célba. Megkapom az emléklapot és kitûzõt, eszek néhány szelet zsíros kenyeret, s hazafelé veszem az irányt. Sajnos megélénkült a délnyugati szél, így a kevesebb, mint a fele szinttel, az ide úthoz képest is fárasztóbb a tekerés.


A túra könnyû, kellemes, de rövid nadrágban nem javaslom. Jó ötletnek tartom az idõpont változást. Lehet, hogy Ösvénytaposóék elgondolkodhatnának a Bakony túrázója mozgalom újraindításáról. Annak idején pont azért nem neveztem be rá, mivel a saját szervezésû 3 túrájukból kettõ kötelezõ volt, s kettõ egy hétvégére is esett. Ez azt jelentette, ha azon a hétvégén valamiért (betegség, munka, stb.) nem tud az ember túrázni, már bukta is az egészet, hiába tudja a többi feltételt teljesíteni.


A túra szervezését és a részvételre bíztatásban egyetértek Viktorral. Ez a túra gyerekek számára sem jelent problémát. Van szép kilátás, patak, vasút, ami õket érdekelheti.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. Az 1000 Ft-os nevezési díjért emléklapot, kitûzõt, térképvázlatot, használható itinert, ahol eredetileg nem volt jelzés, ott szalagozást, és igazoló lapot kaptunk. Porván 150 Ft-os italjegy, a Fiatalító-forrásnál csoki, a célban pedig zsíros-, margarinos és lekváros kenyér, hagyma, savanyúság és kétféle szörp volt az ellátmány.

 
 
Bakonyszentlászlói MikulásTúra éve: 20122012.06.12 22:18:30

Bakonyszentlászló 20


GPS-el mért távolság: 22,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 320 m.


A meteorológiai elõrejelzések elbizonytalanítottak kissé, viszont végül is túl csábító volt, hogy ismét biciklivel mehetek egy túra rajthelyére. Amúgy a 22 km-es gyalogos távot keveselltem. Ha éppen hogy csak formán is, de jól döntöttem. Fél órával az esõ elõtt értem haza. Nyolc után pár perccel érkeztem Bakonyszentlászlóra. Átöltözés, nevezés. Alig vannak. Mire beneveztem, megérkeztek Zsuzsáék is és el is dõlt együtt megyünk. Igazolólapot be a hátizsákba, nehogy most is a rajtban felejtsem, mint Bakonybélben. Gyorsan neki is vágtunk a távnak. Az elsõ kilométeren most sem esett jól a lábaimnak a tempós gyaloglás, utána viszont minden rendben. Érdekes, most valahogy könnyebben tartom a lépést a többiekkel, mint az Odvas-Kõ-ris túrán. Vagy õk mennek lassabban, vagy az én állóképességem jobb.


Az itiner, a távolságadatokon kívül utcaneveket is tartalmaz, amit tudok értékelni a lakott területi szakaszokon. Ezen kívül, az egész túrára jellemzõ kiváló szalagozás segítette a tájékozódást. A faluból kiérve, jó darabon a néhai bauxitbánya mellett gyalogoltunk. Kellemes, vegyes erdõ, alig van egy kis szint. Szép 100 évesnél öregebb fenyõk között ballagunk. Elérjük a fenyõfõi utat, egy kicsit megyünk rajta, majd letérünk jobbra, az üdülõk irányába. Itt egy hegyesszögû háromszög két befogóján megyünk, hogy megkaphassuk az elsõ ellenõrzõ pecsétet. Egy elágazásban, megszokásból irányba veszem a Zabolai-utat, de idõben rájövök, tovább kell menni az EP-re. Az ellenõrzõ ponton, már megkezdték a babgulyás fõzést, de mikorra lesz ebbõl valami! Talán a rajtidõ végén indulók érkeztéig elkészül. A fenyõfõi úttól Bakonyszentlászlóig meglehetõsen jól ismerem az utat, tehát a térkép és itiner békésen szundikál a GPS tokjában.


Békésen ballagunk. A Hódos-ér völgye szép, viszont elkezd szemerkélni az esõ. Nem örülünk neki. Ahogy közeledünk az Üveghuta helyéhez, úgy erõsödik az esõ. A túra legkeményebb, Kopasz-hegyre vezetõ kaptatóját igyekszünk a lehetõ leghamarabb letudni, hogy fák alá jussunk. Az emelkedõ tetején esõállósítom a hátizsákot, fölvesszük az esõkabátokat, s megyünk tovább. Jó kis erdei út következik Porva-Csesznekig. Az állomás büféjében megkapjuk a következõ pecsétet. Frissítünk, beszélgetünk Anitáékkal, majd megkezdjük a Cuha-völgyben vezetõ szakaszt. A Cuha-szurdokról többször is írtam már. Most is szép. A patakban kevés a víz, így a szakadt bakancsomban is száraz lábbal jutok át a gázlókon. Rengeteg hétvégi túrázóval találkoztunk. A gyerekek nem kicsit élvezték a gázlókon történõ átkeléseket. A vasúti híd alatt több kört is megtesznek.


A Vinye.hu büfében újabb pecsét és frissítés. Egy laza könnyû séta következett a célig. Ahol csak lehetett, földútra (szerintem lovas ösvényre) vitték a jelzést. A bauxitszállító úttól, ugyanazon az úton érjük el a célt, amin reggel rajtoltunk. A célban átvettük az emléklapot és kitûzõt, ettünk egy kis zsíros deszkát, átöltözés, s ki-ki hazafelé vette az irányt.


A Romándi elágazásig kínlódok a szembeszélben, utána viszont szerencsém volt. Az út délnyugatnak vezet, a szél viszont nem az ígért észak-nyugati, hanem észak-észak-nyugati. Ez pedig oldal, illetve inkább fél-hátszelet jelentett.


A túra, a Cuha alacsony vízállásánál könnyû, kellemes, igazából sehol sem unalmas. A Fenyõfõ-Vinye úttól északra kicsit monoton, viszont szépek az évszázados fenyõk.


A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 500 Ft-ért szürkeárnyalatos térképvázlatos igazolólap (saját térkép nélkül kevés), itiner, emléklap, kitûzõ, Vinyén szõlõcukor, a célban pedig zsíros kenyér (hagymával, vagy metélõhagymával) és ásványvíz járt. Az útvonal jelzése, a szalagozás kiváló, az itiner jól használható.


 

 
 
Velence 35/25/10Túra éve: 20122012.06.04 20:55:27


Velence 25


GPS-el mért távolság: 26,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 640 m.


Egy nátha és az idõjárás keresztül húzta a számításaimat. Rövid táv, plussz biciklizés. A gyalogtúrából is csak a 25-ös távot mertem bevállalni. A nevezés gyorsan megtörtént. Pintér Józsi, minden indulónak felhívta rá a figyelmét, hogy egy szakaszról olyan értesülésük van, miszerint leszedték a szalagok egy részét. Ez azon a szakaszon történt, ahol csak szalagozás van. Amikor kicsit csökkent az indulók száma, a szervezõk el is mentek a szalagokat pótolni.


Hûvös idõben vágtam neki a távnak. Kényelmesen ballagtam ki a Bella-tó felé. A tó elõtti mocsarat zömmel építési törmelékkel töltötték fel. Alig értem ki a faluból, elkezdett szemerkélni az esõ. Esõállósítottam a hátizsákomat, elijesztendõ az esõt (sikeresen), s mentem tovább. Egy birkanyáj kikerülése után megkezdtem a leereszkedést az Anikó-forráshoz, ahol megkaptam az elsõ ellenõrzõ pecsétet. Beszélgettem egy kicsit. Tovább menve, a Tompos-hegyig kiváló a szalagozás, ott viszont párszáz méteren keresztül semmi. Itt el is tértem a helyes iránytól, s csak a terepet jobban ismerõk térítettek vissza a helyes irányba. A Velencei-hegységrõl még nem készítettem kalibrált térképet a telefonom GPS-éhez, úgy-hogy nem volt GPS-es segítségem, bár az irány gyanúsnak tûnt. Kerültem egy-kétszáz métert. Újra meglett a szalagozás is, s ettõl kezdve végig kiváló, a távok szétválásának kitáblázásával együtt. Sokszor még olyan helyen is találkoztam szalagokkal, ahol jó a turista jelzés.


A magaslati pontokról szép a kilátás. Az út kellemes. Kényelmes tempóban talpalok, nem szeretném az emelkedõkön kapkodni a levegõt. Egy eseménytelen szakaszt követõen végre a gyönyörû Hurka-és Bodza-völgyekben mehetek. Sajnos túl hamar vége lett. Az Angelika-forrásnál megkapom a második pecsétet, egy csoki kíséretében, amit gyorsan megeszek. A Sukoróra levezetõ Z+ jelzés helyenként látványos, gyorsan haladok. A Néprajzi-ház elõtt elõveszem a térképet, mert egy kanyar gyanús, de semmi gond, a Z+-on kell tovább menni. Az ellenõrzõ ponton a pecsételés után veszek egy fagyit, ami nem egy nagy eresztés. Visszatérek a Z+-ra, majd áttérek a zöldre. Ez is kellemes. A piros háromszögjelzésen folytatom, ami helyenként igen látványos. Sajnos az illatos hunyor már nagyrészt elvirágzott.


A Barlang-kút után, nemsokára visszatértem a P+-ra és ezen a monoton szakaszon talpaltam visszafelé. Alig vártam a sárga jelzésre térést, az sokkal kellemesebb erdei terepet jelent.. Persze a Pandúr-kõ megmászása megszuszogtatja az embert, illetve a terep utána is emelkedik, egészen a Pogány-kõig, ahol megkapom a az utolsó ellenõrzõ pecsétet, egy csoki kíséretében. Megyek tovább a zöldön, amelyen reggel már jártam, de így sem monoton. Rátérek a túra utolsó szakaszára, a Z+-ra, ami egy kicsit unalmasabb, de már alig van hátra valami. Gyorsan be is érek a célba. Átveszem a kitûzõt és az emléklapot, beszélgetek egy kicsit, megeszem a virslit, s hazafelé veszem az irányt.


Jól szervezett, kellemes, helyenként látványos a túra. Az útvonal jelölése, azt a rövid szakaszt leszámítva, ahol valakik leszedték a szalagokat, kiváló. Úgy tûnik, a Velencei-hegységben is kedvelt szórakozása néhány alaknak a szalagok leszedése, illetve az átszalagozás. Ez legyen a legnagyobb örömük.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 800/750 Ft-ért színes térképvázlatos igazolólap (saját térkép nem kellett), emléklap, kitûzõ, az Anikó-forrásnál cukorka, Az Angelika-forrásnál (Americana Kid)és a Pogány-kõnél csoki (Sport-szelet), a Pogány-kõnél ásványvíz, a célban virsli és ásványvíz járt.

 
 
Háfiz teljesítménytúra (Balatonalmádi)Túra éve: 20122012.05.31 21:21:59

 


Háfiz 25


GPS-el mért távolság: 23,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 510 m.


Ismételten szolgálatból indultam túrázni. Éppen leparkoltam Almádiban, amikor Annáék elkezdték a táv teljesítését. Gyors köszönés, készülõdés és irány nevezni. Hamar megtörtént, s már indultam is. A szervezõtõl elfelejtettem megkérdezni mi ez a furcsa túranév. Mivel érdekelt, otthon rákerestem a neten. Másfél megoldást találtam: Vagy Hvádzsa Samsz ad-Dín Muhammad Háfiz-i Sírází, XIV. században élt perzsa költõrõl kaphatta a nevét, vagy általában azokról a muszlim hittudósokról, akik kívülrõl tudták a Koránt, bármikor, bármelyik részét tudták fejbõl idézni, s ezzel megszerezték a háfiz címet. A költõ nevében a Háfiz-i szó ezt jelenti.


Gyorsan nekivágtam a táv teljesítésének. Az itiner, szerencsére több helyen is tartalmaz utcanevet, ami nagy segítség. E nélkül biztos, hogy KZ jelzésen megyek lefelé, s keresgethettem volna a kikötõt. Gyorsan meglett. Az idõ és a kilátás szép. A pontõröket is gyorsan megtaláltam. Megvan az elsõ pecsét. A kapott Balaton-szeletet gyorsan zsebre vágtam, s a kék háromszögjelzésen folytatom, keresztezve a 71-es utat. Ettõl kezdve, a Csere-hegyi kilátóig egyesületi túráról már ismerem az utat. Tempósan haladok. A kilátónál gyorsan meglelem a pontõrt. Átvágok a mezõn, keresztezve az õrkutya területét. Nem foglalkozik velem, mivel egy túrázó éppen akkor vett elõ egy szendvicset. Ez sokkal jobban izgatta, mint holmi területsértés. Néhány vakkantással igyekezett is magára, valamint a korgó gyomrára (ezt nem hiszem, de jól hangzik) felhívni a figyelmet. Pecsételés után, megosztottam vele a Balaton-szeletet. Az ujjaimmal együtt kapta be. A kutyánál alacsonyabb kisgyerek csámborog oda a kutyához, bottal a kezében! Szülõk jó távol. Szerencsére barátságos a kutya, csak képen nyalta. De ha elkezd a kicsi hadonászni a bottal, lehet, hogy nem ússza meg épségben. A kutya 40-50 kilós.


Mentem tovább a sárga jelen, bár azt is írhatnám, hogy vissza, mert újra leballagtunk a partra. Egy helyen elnéztem egy elágazást, de 100-150 m után gyanús lett, s helyesbítettem. Ettõl kezdve jobban figyeltem. Kiértem egy keskeny aszfaltútra, némi küzdelem árán, ugyanis valami sötét bunkó a turista jelzés bejáratánál csinált magának illegális szemétlerakót. Kellemes ösvényen és úton, egy szép vörös sziklás kilátóponton keresztül folytattam. A tanösvény jelzés, már nem tudott csõbe húzni, pedig igen rosszul fölfestett az elágazás. Egy vas villanyoszlop túloldalára festették föl a jelet. A mi haladási irányunkból nem, csak visszanézve lehetett észrevenni. Lényeg, hogy meg van. Érdekes a kõzetrétegzõdést bemutató hely. Rátértem a S+ jelzésre. Egy keresztezõdésig rendben, ott viszont akárhogy keresem, nem látok egy fia szál jelzést sem, pedig gyanús, hogy ott kéne jobbra fordulni. Megyek inkább egyenesen, a tájékozódás alapszabályai szerint. T elágazás. Sehol egy jelzés, így jobbra fordulok, a Balaton felé. Még mindig nincs jel, tehát a következõ elágazásnál megint jobbra. A következõ elágazásnál meg van a jelzés, s jobbra benézve az utcába ott is van kettõ. Jól sejtettem, hogy ott kéne lejönnöm. Nem gond kerültem még akár 200 m-t is. Leérek a 71-es úthoz, amikor jobbról a S jelzésen megjelennek Annáék. Nem vették észre a tanösvény jelzését. Kereszteztük az utat, s megyünk a jelzésen. Egy vasúti átjárónál keressük merre tovább, de sehol egy jel. Morogva fölmászunk a 71-es útig, mivel másfelé nem mehet, de ott sincs. Elõ a térképet, s menten kiderült, hogy a jelzés a vasútállomásnál megszûnt. Vissza le a partra.


Következett a túra legrosszabb része. Egy darabig a bicikli úton kellett gyalogolni. Ez nagyon nem tetszett. A Balatoni „politikus” körút nem egészen 2 méter széles. Azért nevezem „politikus útnak”, mivel a politikusok, közpénzbõl, a saját népszerûségük, autósok elõtti növelése érdekében építtetik, a kerékpárosok számára kilencven-akárhány százalékban használhatatlan, balesetveszélyes formában. Bõven volt kerékpár forgalom. Ha két gyalogos egymás mellett megy, már nem lehet elmenni mellettük. A csengõt nem hallják, maximum amikor az ember két-három méterre van mögöttük, csaknem állóra fékezve. Nagyon nem jó 50-100 m-enként csaknem megállni, majd újra felgyorsítani. Profi kerékpárosoknak nem kell ennyit lószolni a Tour de France 200 km körüli hosszúsági szakaszain, mint itt 5 km-en. Mindenesetre rászántam pár percet, s kitöltöttem a bicikli úttal kapcsolatos kérdõívet.


Újra elértem a kék háromszögjelzést, s megkezdtem a második kört. Szaporáztam a lépteimet, mivel Anna és Erzsi jókora elõnyre tett szert. Csak az Óvári-messzelátónál értem be õket. Fölmentem a kilátóba egy kicsit. Északról némi morgolódás gyorsabb mozgásra késztetett bennünket. Csak nem zivatar jön? De bizony az! Én is morgok egy kicsit, hogy csak délutánra ígértek zivatart a békák, de mint kiderült, már nyolc perccel elmúlt dél. Szalagozás vezetett a zöld jelzésig, amely csaknem a célig vitt. Alig mentünk egy kicsit a volt vasút nyomvonalán, amikor a jelzés kanyarodott róla, s kilométereken keresztül mellette, vagy a közelében haladt. Csak a Mikulást hiányoltuk az egyik elágazásból, ahol a Vödör-völgyi Mikulás túrán várja az indulókat. Persze azt sem bántuk volna, ha a Téli Tihany túra analógiájára a téli fagyi helyett rendes fagyival vár bennünket.


A Kõ-hegyrõl kellemes ösvényen ereszkedhettünk le a Malom-völgybe, félbeszakítva egy, az utolsó ellenõrzõ pontra vezetõ meredek kaptatóval. Igen szép helyre sikerült elhelyezni a pontot. Aggódva figyeltük, elkap-e bennünket a zivatar, vagy megússzuk. Kezdtünk bizakodni, mivel tõlünk nyugatra volt a góc, s a szél sem felénk fújt. Ha nem fordul meg, akkor kikerül bennünket. Így is lett. A túrának ez a Remete-völgytõl a Malom-völgy lakott területig vezetõ része a legjobb.


Sajnos vége a terepi résznek, s újra lakott területen ballagunk. Gyorsan beértünk a célba. Itt egy kis meglepi, mivel nem lehetett csak úgy bemenni. Kettesével kellett, két deszkalapon bejutni. (No! Én ezt megúsztam, egyedül lévén.) Megkaptuk az emléklapot és a kitûzõt, ettünk egy kis zsíros kenyeret, ittunk egy kis bodza, illetve nagyon finom házi málnaszörpöt, s hazafelé vettük az irányt. Eltoltam, mivel elõször ittam málnaszörpöt, s utána a bodza eléggé íztelen. Volt bor- és szörp- kóstolási lehetõség. Az akácvirág szörp kis csalódást okozott (Akárcsak a méznél. Mióta megkóstoltam a selyemkóró-, a kanadai aranyvesszõ-, s pláne a gesztenye mézet, az akácméz kicsit jellegtelenné vált a számomra.), a levendula szörp viszont meglepõen finom.


Szép helyen volt a rajt. Klassz a Magtár pincéje. A túra kellemes, gyakran látványos, bár egy kicsit sok a lakott területi szakasz. Újbóli rendezésnél, azt a bicikli utas szakaszt, valahogy nagyon ki kellene kerülni.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1000 Ft-ért színes térképvázlatos igazolólap (saját térkép igen hasznos hozzá), emléklap, nagyméretû kitûzõ, a kikötõnél Balaton-szelet, az Óvári-messzelátónál ásványvíz, a Malom-völgy fölötti sziklán Pez cukorka, a célban pedig emléklap, kitûzõ, zsíros kenyér és többféle szörp, közte nagyon finom házi málnaszörp járt. A rövid távon a szalagozás jó.

 
 
ÓbudavárTúra éve: 20122012.05.15 22:46:26

Óbudavár 20


GPS-el mért távolság: 21,5 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 410 m.


Reggel, lassan már megszokottan 24 órás szolgálatból indultam, így csak kilenckor tudtam rajtolni, kezemben a térképlappal és az itineres igazolólappal. A térképre kézzel volt berajzolva az útvonal, ami nem gond. Úgy gondoltam, jól jön a térképlap, mivel a saját térképemet kivételesen otthon hagytam. Ennek eredményeként, könnyebb lett a hátizsákom. A túra szervezõinek javára szól, hogy nem is éreztem hiányát, sõt a térképlapot is csak az elején néztem meg, utána bõven elégnek bizonyult az itiner és a szalagozás. A 20-as táv, csaknem egészében megegyezett az éjszakai túráéval, így legalább nappal is láthattam már egyszer.


Az éjjeli esõk miatt vizes a fû, így gondolkodtam rajta, hogy a német katonasírnál kint maradok az aszfalton, mivel a bakancsom minden csak nem vízálló, s azt terveztem, ha minden jól megy, csinálok még egy tízes távot is. Átázott bakancsban pedig nem szeretek gyalogolni. A hideg szél azonban fölszárította a rövid füvet, ráadásul keréknyom is volt, így nem kellett aszfalton mennem. A kilátás szép, az idõjárás viszont hideg, szeles. A legrosszabb fajta. Ahol ér a szél nagyon hideg, ahol nem és még a nap is süt, ott nagyon meleg. Egyszerûen lehetetlen hozzáöltözni. Igen gyorsan elértem Szentantalfát, s azzal a lendülettel el is hagyom a focipálya felé. A forrásnál megkapom az elsõ pecsétet, s megkezdem az elsõ kaptatót az országos kéken. Szép a kilátás a Balaton felé. A Tagyon-hegy oldalán gyalogolva hamar meglátom a Hegyestût is, ahol a következõ ellenõrzõ pont lesz. Addig azért még menni kell egy kicsit. Az egyik kert szélén, már érik a májusi cseresznye, amibõl ettem is pár szemet. Finom. Végre idei, hazai gyümölcs! Bujkálok egy kicsit a borókásban, majd kellemes erdei úton ballagok fölfelé. Jobbra rátérek az aszfaltútra, s azon érem el a Hegyestût. Ismerõstõl kapom a pecsétet. Beszélgetünk egy kicsit, iszok egy üdítõt, s megyek tovább. Még nem vagyok éhes, így kihagyom a zsíros deszkát.


Kellemes gyaloglás következik Monoszlóig. A beígért kutyák csak akkor vesznek észre, amikor már bõven elhaladtam mellettük. A falun gyorsan átrongyolok, s a sárga jelzésen, szalagokkal segítve ballagok Balatonhenye felé. Nyílt mezõn vezet az út, ezért nagyon ér a szél, így kénytelen vagyok fölvenni egy széldzsekit. A kilátás egész jó. A henyei templom tornya messzirõl látszik. Hamarosan elérem a kocsmát, ahol a pecsét mellé megiszok egy kólát, s megyek tovább. Visszafelé alaposabban megnézem a templomot. Sajnos eléggé leharcolt állapotban van, pedig szép a két kereszthajójával, s a két kis fiatoronnyal. Felújítva a falu dísze lehetne. Következik a második kaptató. Legalább újra kimelegszem egy kicsit. Gyorsan fölérek. Hol kellemes erdõben, hol pedig nyílt mezõn megyek. Mivel egy kis fennsíkon vagyok, így szép a kilátás. Épp ideje volt már nappal is gyalogolnom erre. Gyorsan beérek a célba, s menten benevezek a tízes távra, mivel keveselltem a 20 km-t.


Könnyû, gyakran látványos túra.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 800/700 Ft-ért színes térképlap, itineres igazoló lap, a célban pedig emléklap és kitûzõ járt. Indulásnál egy stampedli pálinkát kaphatott, aki szereti. A Hegyestûnél zsíros kenyeret, ásványvizet, vagy üdítõt kaptunk, illetve a lehetõséget, hogy a bemutató helyet 600 Ft helyett 200-ért nézhetjük meg. A Balatonhenyei kocsmában féláron vásárolhattunk üdítõt, vagy sört.




 


Óbudavár 10


GPS-el mért távolság: 8,5 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 200 m.


Haladéktalanul megkezdtem a második távot. Körülbelül egy kilométer a közös szakasz a 20-assal. A német katonasírnál megkezdem balra a kaptatót, Egész jó. Fölérve, tartósan szép kilátásban volt részem. Jól haladtam. Hamarosan meg is érkeztem a Szent Balázs-templomromhoz, ahol a pecsét mellé zsíros kenyeret és ásványvizet kaptunk. Mivel kezdtem éhes lenni, ettem is egy kicsit, közben megnéztem a templomromot.


Elindultam visszafelé, majd egy keresztnél rátértem a Herendi-templomromhoz vezetõ szakaszra. Kellemes erdei úton gyorsan fogy a távolság. Úgy belendülök, hogy be is nézek egy elágazást. Szerencsémre alig 50 métert követõen újabb elágazás, s nem látok egy szalagot sem. Jön a klasszikus módszer, visszafordulok. Megyek az utolsó szalag felé, de még elõtte meglátom, hol vezet le az útról a szalagozás. Rátérek, s hamarosan ott vagyok a Herendi-templomromnál. Pecsételés, s megyek tovább. Kellemes utakon ballagok. Az Óbudavár elõtti emelkedõn holtpont. Fáradt és álmos vagyok. Majd elalszom menet közben. Azért csak beérek.


Eddigre fölébredtem, s eldöntöm, most már csak a buli kedvéért benevezek a maradék három távra. A célban Gáborékkal találkozom. A 20-as, az 1-es és a 0,1-es távot teljesítették.


Ez is könnyû kis túra, amely visszafelé a Herendi-templomromhoz történõ letérésig látványos is.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 700/600 Ft-ért színes térképlap, itineres igazoló lap, a célban pedig emléklap és kitûzõ járt. Indulásnál egy stampedli pálinkát kaphatott, aki szereti. A Szent-Balázs templomromnál zsíros kenyeret, ásványvizet kaptunk.




 


Óbudavár 5


GPS-el mért távolság: 5,2 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 150 m.


Megkapom az itinert, a térképlapot, s már megyek is. Egy rövid átkötõ szakaszt leszámítva a 10-es táv útvonalán halad. Két óra körül van ugyan, de az idõ inkább hûl. Hamar beszerzem a Herendi-templomrom pecsétjét, s megyek tovább. Immár nyoma sincs az álmosságnak. Gyorsan beérek a célba.


A túra ár/szolgáltatás aránya drága. 500/400 Ft-ért szürkeárnyalatos térképlap, itineres igazoló lap, a célban pedig emléklap és kitûzõ járt.




 


Óbudavár 1


GPS-el mért távolság: 1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 35 m.


Leigazolom az elõzõ távot, s a rendezõi szóbeli útbaigazítás alapján irány a mosókút. Ott rátérek a Kertalja táblával jelzett útra, s azon térek vissza a falu felsõ részére. A fõ utcát elérve, keveslem a távolságot, így elgyalogolok a falu vége tábláig, s onnan ballagok be a célba. Így pontosan megvan az 1 km.


A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelõ. 400/300 Ft-ért emléklap és kitûzõ járt.




 


Óbudavár 0,1


GPS-el mért távolság: 0,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 5 m.


Az elõzõ táv igazolását követõen elsétálok a templomig, meg vissza, s meg is van a túra. Ezt tényleg csak a buli kedvéért csinálja az ember.


A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelõ. 300/200 Ft-ért tanúsítvány, a világ legrövidebb teljesítménytúrájáról és kitûzõ járt.




 


Miután megvolt az összes táv, átvettem az emléklapokat, kitûzõket, megettem az egész jó babgulyást (aki az összes távot teljesítette, nem kellett fizetnie a babgulyásért), hazafelé vettem az irányt.


Ha valaki az összes távot teljesítette, akkor összegzetten az ár/szolgáltatás arány jó.


 

 
 
Tési-fennsík 50/25Túra éve: 20122012.05.07 19:59:01

Tési-Fennsík 25


GPS-el mért távolság: 23,2 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 520 m.


Reggel, 24 órás szolgálatból indultam, így csak fél kilenckor tudtam benevezni, ami gyorsan ment. Gondolkoztam a montis 50-es távon is, de szolgálat utánra sokallottam a szintet, illetve csütörtök este, amikor észrevettem, hogy defektet szedtem össze a Vértesben, már sem erõm, sem kedvem nem volt szerelni.


Megnéztem a térképet, s a napos idõben, a hûvös szélben nekivágtam a távnak. Kissé nehezen melegedtem be, de utána a Vár-völgyben már jól haladtam. Igazán szép és kellemes ez a völgy, bár sem ez, sem a Bükkfa-kút-árok nem olyan látványos, mint lombmentes évszakban. Sok helyen tényleg csak sejteni lehet, milyen szép sziklákat takarnak el a levelek. A Bükkfa-kút-árok második felében, egy bõ kilométeres, átlag 11% meredekségû szakaszon biztosan tolnom kellett volna a biciklit, de így gyalog elég kényelmesen haladtam. A Vár-bereknél megkaptam az elsõ ellenõrzõ bélyeget és az eligazítást, miszerint a térkép nem pontos, nem az azon szereplõ piros négyszögjelzésen fogom elérni a Kis-Futónét, hanem egy korábbi úton. Elsõre rosszul mutattam, pedig tudtam, hogy azon az úton kell menni, amit montival is szoktam használni Alsóperepusztára. Jó. Késõbb helyesbítettem is.


Sajnos a jó kis utat, szerintem szükségtelenül elgléderezték, s így mind gyalog, mind montival nehezebben járhatóvá vált. A szalagozás végig kifogástalan. Tempósan baktatok. Mivel késõn indultam, így nem túl sok montis ért utol oda-vissza, viszont mindössze egy ember jelezte szóban, hogy jön, s szeretne elmenni. Volt, akit csak akkor hallottam meg, amikor 5-10 m-re volt mögöttem. Elég egészségtelen szokás. Mi van, ha egy gödröt ki akarok kerülni, vagy csak a másik sáv szimpatikusabb, s elé lépek pár méteren belül. Eszükbe kellene jusson, amit egyébként autósokkal szemben nagyon tudnak (velem együtt), hogy a biztonságos oldaltávolság megteremtése az elõzést, illetve kikerülést végrehajtó jármû vezetõjének a felelõssége. Jelen esetben a montisoké. Legtöbbször nem volt több az oldaltávolság fél méternél. Ez egy lépés, s azért mert egyet jobbra, vagy balra lépek, még nem kell elõtte hátranéznem. Egy esetleges balesetnél õket meszeli el a rendõrség, s õket terheli a teljes anyagi felelõsség. Az pedig egész komoly összegre is rúghat. Mennyivel jobb lenne, ha fölfelé az elõzés elõtt 20-30 m-el, lefelé 50-70 m-el szólna, hogy valamelyik oldalon el szeretne menni. Könnyebb lenne kitérni és sokkal udvariasabb is.


Az erdõbõl kiérve szép a kilátás. Meglepetés, tavaly óta, valaki felfestett néhány hevenyészett piros négyszögjelzést az új útvonalra. A régi út egyrészt tönkrement, másrészt a bejáratánál van egy tábla, miszerint intenzíven vadászott terület, belépni tilos. Igen gyorsan elértem a következõ ellenõrzõ pontot, ahol a bélyeg mellé megkaptam a következõ szakaszra vonatkozó eligazítást, ahol elég udvariatlanul tettem megjegyzést az új piros jelzés eltérésére a térképtõl. Mint kiderült, a felfestõjének tettem. Az udvariatlanságért ezúttal is elnézést kérek, de az álláspontomat fenntartom. Abban igaza lehet, hogy aki nem tudja jól olvasni a térképet, illetve nem használ GPS-t, az észre sem veszi. Én, és azok viszont akik gyakorlottan olvasnak térképet, nagyon is észreveszik. Az elsõ arra jártamkor, rendesen morogtam is emiatt, s a plusz egy kilométerért a bokáig érõ latyakos hóban. Abban igaza van, hogy a régi piros nehezen követhetõ, de elsõ alkalommal is megtaláltam, s valóban eléggé dzsindzsássá vált, viszont célszerûbb lett volna a jelzéssel párhuzamosan futó murvás útra vezetni, amirõl helyenként szép a kilátás, s nem jelent többlet távot és szintet. Vagy három éve, egyesületi túrán, a többség a Kális-tótól a murván ment a Márkus-szekrénye felé, mi hárman jóval gyorsabb lábúak pedig a régi jelzésen, s a Márkus-szekrényénél lévõ elágazásnál sokat vártak ránk.


A vita után, gyorsan haladtam, s a Márkus-szekrényénél fehérvári ismerõsöket értem utol, akik gombát reméltek szedni, de annak híre-hamva sincs a szárazságban, így galagonya virággal kárpótolták magukat. Bátrokõ-váráig együtt mentünk. Õk megálltak ebédelni, én pedig szaporáztam tovább a lépteimet. Rövidesen visszaértem a Vár-völgy – Bükkfa-kút-árok elágazásig, s a már reggel is megjárt útvonalon mentem vissza a célba. Így másodjára, már kissé unalmas, küzdöttem is az álmossággal. Végül beértem a célba. Átvettem az emléklapot és a mini kitûzõt, ettem egy kis zsíros kenyeret, s hazafelé vettem az irányt.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 600 Ft-ért színes térképes igazolólap (saját térkép szükségtelen), a célban pedig emléklap, kitûzõ, az itt megszokott igen látványos és finom zsíros kenyér (paprikával, hagymával, savanyú uborkával, kukoricával és paprikakrémmel díszítve) és ásványvíz járt. A távon a szalagozás kiváló.


 

 
 
VérteskozmaTúra éve: 20122012.05.03 21:05:26

Vérteskozma 30 MTB


Megtett út: 50,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1230 m. Ez természetesen csak az általam megtett táv, mivel jó szokásom szerint megint „eltévedtem” egy kicsit.


Kényelmes készülõdést követõen, gyors nevezés. Megnézem a térképet, s kiderült, megváltozott a 30-as táv útvonala, s vele az egyik ellenõrzõpont helye is. Átkerült a Körtvélyesen található geodéziai toronyhoz. Nagyon nem illett bele az elõzetes eltévedési tervembe. Számomra is következett az újratervezés. Végre úton. A faluból kiérve, rögtön egy ronda emelkedõvel kezdek, ami a Vértesben természetes, viszont bemelegítés nélkül elcseszheti az egész túrát. Nem is kísérletezem a kitekerésével, inkább tolom a biciklit. A tegnapi teljesítménytúra duatlont is eléggé éreztem. Minden voltam, csak fitt nem. Az egynyomsávos ösvény után következõ Kotló-hegyi emelkedõt azért kitekerem. Kapkodom a levegõt rendesen, de a pulzusom nem száll el, tehát lehet menni. Kerülgetem a gyalogosokat. Még nincsenek hozzászokva, a montisokhoz. Amikor szólok, hogy valamelyik oldalon, vagy szélen szeretnék elmenni, tízbõl hat-hétszer éppen arra az oldalra állnak. A lényeg, hogy udvariasan elengednek, amit természetesen megköszönök. Engem még így neveltek otthon is, illetve azon a pár monti maratonon is, amin részt vettem.


A Mária-képnél megkapom az elsõ pecsétet, s jön az elsõ jutalom lefelé, ami az aszfaltig tart. Utána a volt sárga jelzésen hullámvasutazok egy kicsit, majd amikor stabil lejtõbe megy át a Német-völgy felé, Viktorékat érem utol biciklirõl szállás, s az ellenõrzõ pontig tolás, miközben jót beszélgetünk. A pontnál Zsuzsáékat érjük utol. Ezek szerint pacalt csak akkor esznek, ha étterembe mennek. Az Odvas-Kõ-risen emlegették, vagy harmincas táv lesz a Vérteskozmán, vagy pacalpörkölt fõzés.


Újabb pecsét, s visszaszállok a biciklire. Szólok Zsuzsának, így végre könnyedén tudom vele tartani a lépést a lejtõkön, mint Sándor György a Lyukasóra címû agylemezén: „Egyenlõ pályák, egyenlõ esélyek. Én kerékpárral megyek.” Persze ez csak lejtõn, vízszintes úton, vagy kisebb emelkedõn igaz. Az olyan meredek az emelkedõn, ami leszállásra kényszerít, a gyalogosok vannak elõnyben, s ilyenbõl volt bõven a túrán, bár jó része a nem hivatalos részre esett. A kék jelzésen kétszer kell leszállni kidõlt fa miatt, a többi tekerhetõ. A száraz útnak köszönhetõen, az utolsó lefelé is OK. Tavaly itt faltól-falig csúszkáltak a bringások. Várgesztesig gyõri és tatabányai ismerõsökkel futok össze, s természetesen gyalogolva érek be a faluba. Egy kis frissítés a kocsmában, s megkezdem az elsõ eltérést az útvonaltól. A kék jelzés helyett, a Vörös-lak és a Robinson-kunyhó romja felé kerülök. Ez a kékkel szemben, egy jó erõben lévõ kerékpáros számára végig tekerhetõ. Nos nem én vagyok az, így toltam egy kicsit. A Robinson-kunyhó romjához természetesen kimentem, hiszen szép a kilátás, majd tekertem le a Mátyás-kúthoz.


Pecsételés, frissítés. Megeszek egy zsíros kenyeret, készítek egy friss kulacs izotóniás löttyöt, a forrás vízével. Idekerült a frissítõ pont, mivel átépítés miatt a rajt/cél helyen, nem engedélyezték. Tavaly ugyanezzel a személyzettel mûködött a pont, csak a gyerekek nõttek meg alaposan, különösen a kicsi, aki az elõzõ évben az esõs idõben szorgalmasan füstölte ki szüleit az esõbeálló alól. Idén velünk volt az idõjárás.


Gyerünk tovább. Ettõl kezdve sokáig eltértem a kiírástól. A Nagy-Csákány és a Horvát-vasút körül akartam kicsit szétnézni. Tavaly, gyalog már „eltévedtem” erre a Tatabánya 20-ról, de most biciklivel is meg akartam nézni. Nem minden elképzelésem jött be. A fõ útvonal, amit kinéztem, az legalább járható, bár alig hiszem, hogy fölfelé sokan tudnák végig tekerni. Vagy 200 m-en van 20% fölötti meredekség. Eldõlt, valamikor egy egész napot kell montival rászánnom erre a részre, a Birka csárdától indulva. Eléggé elszaladt az idõ (meg hát eléggé el is fáradtam, hiszen ez még csak az év második montizása), így megkezdtem a visszatérést a kiírt útvonalra. Jött a piros jelzés kaptatója a Kis-Szállás-hegyre, majd a Körtvélyesre. Nos ezt szívesen kihagytam volna. 1200-1300 m-en 170 méter szintemelkedéssel, változó meredekséggel, de átlagosan 14 %. Nem sokat ültem a biciklin. Toltam, lihegtem, az arcomról folyt a víz. Sikerült még akár két és fél kilométer/órás átlagsebességet is elérni. Találkoztam olyan résszel, ahol kis szuszogási megállásnál, mind a két féket húznom kellett, mert egy fék nem tudta megtartani a bringa súlyát, s az csúszott vissza az emelkedõn. Végre elértem az ellenõrzõ pontot a Körtvélyesen. Legelõször a pontõrök német juhász kutyája igazoltatott, majd megkaptam a következõ pecsétet. Mivel korgott a gyomrom, megettem egy energiaszeletet. Immár a hivatalos útvonalon folytatom. A piros háromszögön való letekeréshez nem vagyok elég bátor, ráadásul ismerõst érek utol, s letolom a biciklit. Az új osztásig együtt megyünk. Õ kocog, én tekerek. A szalagozott részen már jártam. Biciklivel is jól járható. A pontõrök már messzirõl integetnek. Nagyon helyesen, áttelepültek az eredeti helyükrõl az árnyékba.


A kapott csokit gyorsan megeszem, s kicsit nagyobb tempóra kapcsolok. A Sárkánylyuk-völgybe vezetõ út, s maga a völgy nagy része is kiválóan biciklizhetõ lefelé. Nagyon szórakoztató. Egy rövid szakaszon, ahol idén irtották ki az erdõt, ott a favágók trehánysága miatt nagyon oda kell figyelni. Tele az út mindenféle fadarabbal. Kiérek az erdészeti aszfaltútra, s megkezdem a célig vezetõ emelkedõt. Eleinte alattomos, de nagyon szívja a nem létezõ energiámat, majd a faluban teljesen õszintén lesz meredek. Végre célban. Megkapom az emléklapot és a kitûzõt. Beszélgetek egy kicsit, s hazafelé veszem az irányt.


A kiírás szerinti útvonal száraz útviszonyok mellett montival is kellemes. Ismételten sikerült defektet összeszednem, valószínûleg szedertõl (voltak frissen gléderezett szakaszok ahol kerülgettem a szederindákat). Úgy tûnik ide fel kell tölteni a belsõgumikat valamilyen defekt elleni lötyivel.


A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelõ. 900/800 Ft-ért színes térképes igazolólapot, kitûzõt és emléklapot kaptunk. A Mátyás-kútnál zsíros- és lekváros kenyér, ásványvíz, az Új-osztásnál csoki, a célban víz volt az ellátmány.


 

 
 
Odvas-Kő-risTúra éve: 20122012.05.02 21:42:26

Odvas-Kõ-ris 30


GPS-el mért távolság: 31,8 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 780 m.


Végre egy Pápához közeli túra, s az idõjárás is jó. Ennek megfelelõen biciklivel mentem a rajthelyre. Bakonybél elõtt Pistivel találkoztam, aki már megkezdte a 20-as távot, s azt letudva, még egy 30-ast is betervezett. A rajtnál átöltözés, nevezés, biciklis táska leadása. Enikõ elmagyarázza a változást az útvonalon. Nem emlékszem rá, melyik az a Hosszúberki-út. Majd kiderül. Iszom egy meleg teát. A gerence-völgyi 10 fok után jól esik. Többszöri tapasztalatom, hogy a Gerence-völgyében, az úton 6-8 fokkal hidegebb van, mint Bakonykoppányban, vagy Bakonybélben. Most is Huszárokelõpusztánál kezdõdött a cidri. Még egy kis készülõdés. Hová tegyem az igazoló lapot? Egy fia szál zseb sincs a biciklis nadrágon. Mint néhány kilométerrel késõbb kiderült, egy huszárvágással megoldottam a kérdést: ott felejtettem a rajtban. Így legalább már nem veszíthettem el menet közben. Indulás. Lépek ki az ajtón, amikor befutottak Zsuzsáék.


Az elején elég merevek az izmaim a kerékpározást követõen, de azért haladok. Gerencepuszta elõtt érnek utol Zsuzsáék, s mondják, hogy a rajtban felejtettem az igazoló lapot. Fölajánlották a szervezõknek, hogy utánam hozzák, de õ inkább maga próbálta eljuttatni hozzám sikertelenül. Gond egy szál se ismerem a környéket. Zsuzsáéknak elmondtam, hol merre milyen jelzésen vezet a túra, õk pedig nyugtázták: stimmel. Ettõl kezdve igyekeztem felpörögni egy kicsit, hogy tudjam tartani velük a lépést. Idõnként elég nehezen ment. Végül is együtt tettük meg a túra további részét.


Kiértünk a nemszeretem Gerence-völgyi ösvényrõl, s megkezdtük az emelkedõt Hubertlak irányába. Kellemes bükkösben vezet az út. Bemegyünk a Bakonyi-Gyilkos-tónak becézett kis víztározóhoz, ahol megkapjuk az elsõ ellenõrzõ pecsétet, egy csoki kíséretében. Én a túrajelentésre kérem. Megyünk tovább. Hubertlakot elhagyva egy napsütötte meleg úton kaptatunk fölfelé. Szerencsére nincs sok belõle, s ismét erdõben járunk. Egy kis lejtõvel keresztezzük az ugodi murvás utat, s újabb kaptató vár ránk. Megérkeztünk a Hosszúberki-úthoz és azonnal fölismertem melyik az. Jártam már rajta montival, csak akkor az aszfaltot elérõ része nem volt ilyen jó. Fölírtuk a kódot (szerintem egy pápai telefonszám), s megyünk tovább. Sajnos itt is, ott is erdõirtásba botlunk. A Vörös János-séd elõtt szó szerint is, bár ott csak gyérítettek, viszont az összes fát otthagyták az úton. Általában ilyen trehányak a favágók. Ezt egyébként a szervezõk, már a rajtban jelezték.


Elértük a piros jelzést. Ballagunk lefelé, s én kis híján elalszom menet közben. Az Odvsakõhöz vezetõ durva emelkedõ alaposan fölébreszt. Megkapjuk a második pecsétet, s választhatunk a kókuszos csoki és a kókuszos csoki között. Természetesen a kókuszosat választjuk. Mivel csaknem dél van, ebédszünet. Elpusztítom az egyik szendvicset, s megyünk tovább. Egy érkezõ túrázó, éppen morgolódik, hogy mehet vissza a lépcsõn, mert kirántotta a zsebébõl az igazolólapot. Aki ismeri ezt a lépcsõt, meg tudja érteni a rosszkedvét (kb. 200 méteren 73 méter szintemelkedés). Meg is jegyeztem: Látod, ez velem nem fordulhat elõ. Én már a rajtban elhagytam. Jót derültünk. Következett a hosszú kaptató a Kõris-hegyig. Meleg volt. Ez jellemzi a legjobban, illetve a sok úgynevezett túrázó, akik még a köszönésünket sem nagyon fogadták. A vége felé már ért bennünket egy kis szellõ, ami nagyon jólesett.


A Kõris-hegyen megkaptuk a következõ pecsétet. Itt rendezték be a túra frissítõ pontját is, a CATS-esektõl megszokottan bõ választékkal. Enni nem ettem, de a szörp  jólesett. Nagyon jó volt, hogy itt vízhez tudtak jutni a túrázók (kb. 6 km alatt 450 m szint ilyen melegben). Frissítést követõen leóvakodtunk a kék barlangi jelzésen. Bármilyen idõjárási körülmények között örülök neki, ha esés nélkül leérek. Most is sikerült, bár az egyik fán történõ átmászás egy kicsit necces volt. Ahogy ráültem, máris elkezdtem lefelé csúszni, a völgy felé. Nem számítottam rá, hogy a biciklis nadrág ennyire csúszós. Gyorsan levetõdtem a túloldalt.


A zöld jelzés egy szakasza, nem tudom milyen apropóból az úttól 30-40 m-re vezet egy ronda ösvényen. Ezt ismerve, nem is tértem le rá. Zsuzsáék maradtak a jelzésen, de félúton megunták, s lejöttek inkább az útra. A Barátok-útja jobban járható, mint tavaly. Az erdészeti aszfaltút keresztezése után, még egy utolsó emelkedõ, amelyiket még sohasem sikerült kitekernem montival, s máris beértünk Bakonybélbe. A célban megkaptuk az emléklapot, a kitûzõt, s egy 200 Ft-os italjegyet. Mivel alkoholmentes sörbõl csak Stella Artois-t tartanak, így inkább kólát ittam. Beszélgettünk egy kicsit, miközben beért a célba Pisti is. Azt hittem, még valahol az úton fog hátba csapni bennünket. Újabb átöltözés, s hazafelé vettem az irányt. Tartottam tõle, de sokkal könnyebben tekertem haza, mint vártam.


Egész jó ez az új táv.


  A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 800/700 Ft-ért színes térképes igazolólap (saját térkép szükségtelen), a „Bakonyi-Gyilkos-tónál” és az Odvas-kõnél csoki, a Kõris-hegyen zsíros-, lekváros- és mogyorókrémes kenyér, vegyes vágott savanyúság, hagyma, paprikakrém, kétféle szörp, és víz, a célban pedig emléklap, kitûzõ és 200 Ft-os italjegy járt. A távon a szalagozás kiváló. Sajnos sok helyen letépték a szalagokat, néhol pedig egészen kis fecnikre tépkedték.


 


 

 
 
GerecseTúra éve: 20122012.05.02 21:34:41

Gerecse 20


GPS-el mért távolság: 20,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 515 m.


Mivel nem szeretem a tömegnyomor túrákat, így már tavaly eldöntöttem, ezentúl, csak a 20-as távon indulok, s ha olyan az idõ, akkor inkább elmegyek utána biciklizni egyet. Ehhez tartottam magam, s már hat óra egy-két perckor a rajtnál voltam. Sehol semmi kiírás, melyik távra hol lehet benevezni. Beállok az egyik sorba. Odaérek az asztalhoz, s menten elküldenek, menjek az asztal másik végébe. Kissé morcosan álltam be újra a sorba. Végre beneveztem, s megkezdhettem a túrát.


Eseménytelen 3 km-en hagytam el a várost. Itt még lehetett haladni. Balra szûk ösvényre kanyarodik a túra, s meg is van az elsõ dugó. Itt szerencsére még van surranó pálya a kerítés mellett. Nem úgy egy következõ kerítésnél, ahol szinte szó szerint csak tyúklépésben lehet menni. Az elsõ ellenõrzõ pontig nagyon lassú a haladás. Meg van a pecsét, s végre megint a saját tempómban talpalhatok. Az idõ kellemes. A terep is könnyû. Meglepetés! A következõ klasszikus kispistázó ponton, szinte mindenki a kijelölt útvonalon marad. Ennek megfelelõen, a Vaskapuhoz vezetõ völgyben újra belassulunk. Látom, elõttem 15-20 emberrel van két nagyon lassú túrázó, akik föltartják az egészet. Egy helyen, szerencsére van egy kis mellékösvény, amelyen fölfutva ki tudom kerülni õket, s végre ismét a saját sebességemmel mehetek. A Vaskapu után, végre szétválnak a távok. Nem kicsit vártam ezt a pillanatot. Ettõl kezdve tényleg kellemes a túra. Velem együtt válik le az 50-es távról János is, akivel beszélgetni kezdünk. Kiderül szintén szeret montizni, csak épp sokkal komolyabb formában ûzi mint én. A téma adott, amitõl azért jócskán elkalandozunk, s gyakorlatilag végig beszélgetjük a táv hátralévõ részét. Vértestolna és környéke igen szép. Az idõ egyre melegebb. Gyorsan haladtunk. Begyûjtöttük az utolsó pecsétet is, s már csak a nemszeretem városi terep maradt a célig. Átvettem a kitûzõt, s hazafelé vettem az irányt.


Az 50-essel közös szakaszt leszámítva kellemes, helyenként látványos a túra. Ha minden áron többet akartam volna menni, akkor újra benevezhettem volna a 20-as távra még egyszer, mivel negyed tizenegyre beértem, s tizenegyig lehet nevezni.


A túra ár/szolgáltatás aránya rossz. 500 Ft-ért mindössze színes térképes igazolólapot és kitûzõt, kaptunk.


 

 
 
Lepke (Vasas nagy 8-as)Túra éve: 20122012.03.28 21:46:50

Lepke 25-ös táv


GPS-el mért távolság 24,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 595 m.


Reggel szolgálatból mentem túrázni, így, illetve tekintettel a vasárnapra tervezett birkapörkölt fõzésre, csak a 25-ös távra neveztem. A nevezés nem kicsit lassú. 09.25-kor álltam be a sorba, amely csaknem a sínekig ért. Körülbelül 30–40-en lehettek elõttem. 09.55-re sikerült beneveznem. A túrában ez bizonyult az egyetlen kellemetlen dolognak. Még némi készülõdés, s végre úton.


Ahogy a Vértesben is, itt is bemelegítõ emelkedõvel kezd az ember. Ez esetben 4,5 km-en 265 m szintet szedtem össze, ebbõl 2,4 km-t tettem meg lakott területen belül. Ennek egy része éppen csak emelkedik, majd fokozatosan válik egyre meredekebbé, de sehol sem válik igazán azzá. Nem kellett túl sokat mennem a Hosszú-völgyben, s az idei elsõ tavaszi héricset fényképezhettem. Megelõztem egy zajos csoportot, s igyekeztem minél hamarabb halló távolon kívül tudni õket. Az elsõ ellenõrzõ pontnál természetesen fölmentem a kilátóba, majd fotózást követõen, szaporáztam tovább lépteimet.


A sárga jelzés mentén megálltam néhány tavaszi kankalint lefényképezni. A Büdöskút elõtt kellemes fenyvesben vezet az út egy rövid szakaszon. Büdöskútnál, érdekes az ellenõrzõ pont. Két helyen pecsételnek, de ez csak akkor derül ki, miután az elsõnek megpillantottól elküldtek, hogy ott majd akkor kapok pecsétet, ha másodszorra érek ide. Jó megvan a második igazolás is és egy rövid szakaszon aszfalton folytattam, majd újra földúton mentem. Jó sok medvehagymát láttam. Az út közelében favágók dolgoztam. Utolértem egy gyõri párost, s mivel hasonló a tempónk, a túra hátralévõ részét együtt tettük meg, természetesen végig beszélgetve azt. Így sokkal gyorsabban telt az idõ.


Nem kellett sokat mennünk, s egy ellenõrzõ pontot követõen visszaértünk a Büdöskúthoz, ahol meglehetõsen sok dologból válogathattunk, frissítésképpen. Míg társaim frissítettek, én a meglátott ismerõsökkel beszélgettem. Sem éhes, sem túl szomjas nem voltam, így kihagytam, ráadásul a kíváncsiság is arra sarkalt, hogy kipróbáljam, a gyenge reggeli után (1 db tepertõs pogácsa, 1 db fahéjas csiga és 1 db banán), a túra elején elfogyasztott energiaszelet mennyire tart ki. Még a túra végére sem éreztem különösebb éhséget.


A Padkõ elõtt nagyobb gyerekcsoportot elõztünk meg, majd az ellenõrzõ pontot követõen megint. A Z+ jelzésen egy munkatársamat és fiát hagytuk le. Hamarosan visszaértünk Vonyarcvashegyre, s ettõl kezdve lakott területen, aszfalton talpaltunk. A Szent-Mihály-dombról is szép a kilátás. Végül, a vártnál hamarabb értünk vissza a vasútállomásra, ahol átvehettük az emléklapot és kitûzõt. Készítettem magamnak egy kávét, s hazafelé vettem az irányt, kicsit irigyelve a gyõrieket, akik átmentek az „Óbudavár éjjel”-re.


Szép idõben gyalogolhattunk. A túra útvonala nem túl látványos, de a Keszthelyi-hegységre jellemzõen kellemes sétaterepet jelentett. Természetesen láttam néhány lepkét is.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 800 Ft-ért színes térképes igazoló lapot (a saját térképemet elõ sem vettem), emléklapot és kitûzõt kaptunk. A Büdöskútnál zsíros kenyér, tea és üdítõ volt az ellátmány, más egyéb inni- és ennivaló vásárlási lehetõségével.


 

 
 
KincsesbányaTúra éve: 20122012.02.15 16:20:38

Kincsesbánya 30


GPS-el mért távolság: 25,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 540 m.


A megszokottnál késõbb értem Kincsesbányára, mivel az a keskeny út, amin rövidíteni szoktam a 8-asról Iszkaszentgyörgyre, le volt zárva, fordulhattam vissza. Érdekes, a mostaninál nagyobb hóban is mentem már rajta. A rajtban, elõször is a fõrendezõt kellett megtalálnom. Jön e Patrik túrázni? Hát nem. Már elõzõ este „megszökött” a nagyihoz Fehérvárcsurgóra. Dominika esetében szóba sem jöhetett az indulás, mivel Folti kutya nélkül nem jön túrázni, s hogy nézett volna ki, hogy pont a fõszervezõ lánya indul kutyával, amikor az a kiírás szerint tilos. (Azért így is volt olyan aki a hosszútávon kutyákkal vett részt.) Ennek megfelelõen a hosszú távra nevezhettem. Meglehetõsen gyorsan sikeredett. Nyoma sincs a tavalyi zsúfoltságnak. Kb. fele annyian indultak, mint elõzõ évben (akárcsak a Téli Tihanyon), köszönhetõen a hidegnek, az újabb hóeséssel, hófúvással fenyegetõzésnek és a gazdasági válságnak. Nevezés után, irány a kocsi, meleg vizet töltöttem az ivózacskóba, kiraktam egy termosz teát, elõvettem a túrabotokat, s nekivágtam a távnak. Mivel azonban pár órás napsütést is ígértek a békák, biciklis szemüveget vettem. Nem kellett volna.


Úgy éreztem, hidegebb van, mint a Téli Tihanyon. Most egy másik térdmelegítõvel kísérleteztem. Ez pláne nem jött be. Úgy látszik elfelejthetem. Kicsit szorítja a térdemet, ami fáj miatta, ráadásul ez is lecsúszik. Hagyom a francba. Az elsõ emelkedõn bemelegítek. Alig csúszik a hó. Fagyott földre esett, és azóta sem volt semmi olvadás, így nem tudott jegesedni, még ott sem, ahol gépjármûvek taposták le. Sokkal könnyebb és biztonságosabb járni benne, mint gondolná az ember. A száraz útnál azért természetesen több energiát igényel. Majd ha egy kicsit megolvad, s úgy tapossák le, akkor lesznek bajok.


Hm... Az elhagyott bányát, hamarabb érjük el, mint emlékszem. Nem mentünk ki az erdõsarokra, ahonnan van egy kis kilátás. Ballagok tovább. Jó hideg van, de szerencsére az ígért erõs szél nem érkezett meg. Idõnként kipróbálom, használható-e a kis sapi, amit az ivózacskó szelepére varrtam. Elmegy. Megérkeztem az üdülõbe, ahol Gáborék pecsételnek. Kapunk egy almát is. Elsüllyesztem a hátizsákba. Beszélgetünk egy kicsit, s megyek tovább.


Természetesen lemegyek a víztároló partjára egy-két fotó erejéig. Elég sok fát vágtak ki az erdõben. Rátértem a víztároló partján vezetõ aszfaltútra. Itt szinte a teljes erdõt tarra vágták. Mikor jut el végre a magyar parlament oda, hogy a fejlett országokhoz hasonlóan kategorikusan megtiltsa a tarvágást? Bezzeg a HACCP-t, ami az EU-ban csak ajánlás, nálunk kötelezõ, tönkretéve a vendéglátást. Mészáros Andrásék érnek utol, s azon mód le is hagynak. Készítek néhány fényképet, s megyek tovább.


Végre letérhettem az aszfaltról. Utolérem Ágiékat, majd a fotós megállóknál lemaradok. Így megy ez az egész Gaja-szurdokban. Van mit fotózni. Újjáépítették a hidat, amit elvitt a víz. Látom, alapos partvédelmet is építettek neki. A patak befagyott, de följebb azért találtam olyan helyet, ahol 1-2 négyzetméteren beszakadt a jég, s nem tudott újra fagyni. Az Ádám-Éva-fánál hallani, ahogy a jég alatt zúg a víz. Szemmel láthatóan dolgozott a szél is, elhordva a havat a fák tövétõl, másutt összehordva azt. Meglepetés, az elsõ kapu nyitva, nem kell a létrán átmászni. Az útvonal összes létrája felújításra, illetve megjavításra került, elég könnyen járhatók. Az Öreg-hegyi az egyetlen, amely jegesen veszélyes, a kifelé dõlõ három fölsõ lépcsõfok miatt.


A Varjúvárnál megelõzõm Ágiékat, s megkezdtem a kikapaszkodást a völgybõl. A meredek emelkedõn, visszacsúsztam egy havas kövön, de semmi komoly. Újra nekiveselkedem, most már jobban megnézve, hova lépek. Fölérve fotós megállók következtek. Utolérnek Anették az egyesületünkbõl, s amikor a piros háromszögjelzésen kimegyek a peremre fotózni, el is hagynak. Csak a Gajavölgy vendéglõben érem õket utol. A sípályánál, ahogy ballagok lefelé egyre többen szánkóznak. Bodajkra beérve, elõbányászom a szendvicsemet, s az ellenõrzõ pontig megeszem. A vendéglõben pecsételés, folyadékpótlás, s már megyek is tovább. A Kálváriáról hamar elûz a hideg szél, még ha nem is erõs.


A következõ kerítésnél, a kapu dróthálóján, méretes lyuk. Létrázás helyett ezt választom. Leveszem a hátizsákot, s átlépek rajta. Az Alba Regia-forrásnál fölírom a kódot. Leballagok a völgybe, hogy minél alacsonyabbról kezdhessem a Vasutas-pihenõhõz vezetõ kaptatót. Egész könnyen följutok. Gyakorlatilag nem csúszik. A pihenõt, mint kilátó pontot sajnos egyre inkább elfelejthetjük ahogy nõnek a fák. Kellemes lejtõ következik, majd egy kis emelkedõ, ahol végre kisüt a nap. Ennek eredményeként, a létra után megállás, s levetek egy pulóvert, illetve lecserélem a kesztût. Ez is mutatja, mennyivel hidegebb az idõ, mint egy héttel korábban Tihanyban. Akkor még egy kilométert sem tettem meg a pulóver levételéig, most 17-t.


Kellemes sétával érem el újra a víztárolót. Van korcsolyázó bõven. A hangokból ítélve, jégkorong meccs is lehet. A gáton megint csak jó hideg van (mint mindig). Bár nem ellenõrzõ pont a Becsali-büfé, azért betérek egy kis folyadékpótlásra. A domboldalban vezetõ út is könnyen járható. Újra elérem az üdülõnél lévõ ellenõrzõ pontot, ahol most csokit kapok a pecsét mellé. Ezek után, már csak be kellett gyalogolni a célba, ahol megkaptam az emléklapot és kitûzõt, megvásároltam két kerékpárral is teljesíthetõ fejér megyei túramozgalom igazolófüzetét. Domiék, mint segéderõk csak ekkor érkeztek. Ettem egy kis zsíros kenyeret, s hazafelé vettem az irányt némi kitérõvel Csókakõre, vásárolni egy kis bort, a Vicézés Pincézésnél megismert Bogi pincében.


A túra ár/szolgáltatás aránya . 800/700 Ft-ért színes, térképes, itineres igazolólapot, kitûzõt és emléklapot, korrekt szalagozást kaptunk. Az elsõ ellenõrzõ ponton alma, az utolsón csoki, a célban pedig zsíros- és margarinos kenyér, hagyma, Piros arany, erõs paprika krém és tea volt az ellátmány.


Tettem föl néhány képet az egyesület honlapjára: http://furediturazok.lapunk.hu; a fotók közé, Kincsesbánya 30 tt. 2012. címen.




 


 

 
 
Téli TihanyTúra éve: 20122012.02.07 17:03:09

Téli Tihany 20


GPS-el mért távolság: 20,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 755 m. Akár másolhattam volna a 2011-es adatokat (kicsit olaszosan és tréfásan: Coppi – pasta), hiszen csak 100 m éter a különbség távolságban.”Pasta” azért volt a túra végén, mákos formában.


Reggel, igyekeztem szokásom szerint korán indulni, amit a várható havazás is indokolt. Ez csak félig sikerült, hiszen csak 7.36-kor állítottam le az autót Tihanyban. A félig azért van, mert rosszul emlékeztem a rajtidõre. Valamiért 7 óra volt bennem, nem pedig 8. Errõl ennyit. Kényelmesebben készülõdhettem volna, ha nincs hideg. Így azért csipkedtem magam, hogy minél elõbb tetõ alatt legyek. A nevezés egy kicsit döcögõsre sikeredett, mivel rossz sorba álltam, ahol a számítógép nem akarta tudni az igazat. Összefutottam az egyesületünk tagjaival is, illetve jó néhány ismerõssel. Végre 08.08-kor elrajtolhattam. Valahogy a túrák elején, ahogy kész vagyok az elõkészületekkel, igen türelmetlenül várom az indulást. Legszívesebben én is „kapálnám lábaimmal a földet”, mint ahogy a lovak teszik. Ahogy nekivágok a távnak megnyugszom, s minden rendben.


Hiába a hideg, már 2-300 m után ráébredek, kár volt hinnem a meteorológusoknak, túlöltöztem. Egy pulóver máris lekerült rólam. A porhó jólesõen nyiszorog a talpam alatt. Egyelõre nem csúszik. Az átjáró-barlangnál megkapom az elsõ pecsétet. Kisvártatva utolérem Viktort, s jókat beszélgetve megyünk a következõ pontig. Viktort (Viktor Bakonybélbõl), ha nem lenne, ki kellene találni. Még a Belsõ-tó elérése elõtt lecserélem a kesztyûmet is. Sajnos a biciklis térdmelegítõket nem tudom lerakni, pedig túl melegek. A tavon láttunk néhány korcsolyázót. Néha fotózunk is, bár a feltételek nem túl jók. A Kis-erdõ-tetõ kaptatója jólesõen megszuszogtat. Közben próbálom újólag kiolvasztani az ivózacskóm szelepét. Nem sikerült, majd csak a Külsõ-tó mellett. A pontnál utolértem Ágit, bennünket pedig Pintér Józsiék értek be. Pecsételést követõen megkaptam a nosztalgia téli fagyit, amit lefelé menet meg is ettem. Most is finom. A lejtõn, néhol óvatosan haladtam. Leérve csatlakoztam Józsihoz és Lacihoz, s mivel nem siettek, vagy én vagyok jobb formában, együtt tettük meg a hátralévõ részt. Gyakorlatilag végig beszélgettük az utat, a szükségesnél pár száz kilokalóriával többet égetve el, cserébe viszont, idõben sokkal rövidebbnek tûnt a túra.


Természetesen kitárgyaltuk az idõjárást is, aminek nem sok köze volt a meteorológusoknak, a TV-k, rádiók által közölt világvége hangulatú veszélyfigyelmeztetéseihez. A hó esik ugyan, a szél viszont épp csak lengedez. Az idõ összességében enyhébb, mint a megelõzõ napokban. Erre a térségre az OMSZ ismét csak „farkast kiáltott”, annak viszont esze ágában sem volt eljönni. Kitárgyaltuk, hogy ez bizony súlyos hiba. Jelen esetben sok embert távol tartott a túrától, utólag bosszúságot okozva, saját hitelét rontva. Sajnos a riasztási fokozatok kiadásának feltételei túl alacsonyak. Véleményem szerint ez csak arra jó, hogy az OMSZ egy idõjárás miatt bekövetkezõ baleset esetén jogilag lefedje magát, a tényleges riasztásra nem alkalmas. Ha túl gyakran ad ki veszélyfigyelmeztetést, s azt már 40-50 km/h-s szélre is megteszi, ami egyáltalán nem vészes, magyarul nem jön a „farkas”, az emberek egyszerûen nem veszik komolyan. A múltkor sem jött, mért pont most jönne be a békáknak. Véleményem szerint, a legenyhébb fokozatú riasztás, valahol a narancs és a vörös között lenne indokolt. Közben azért talpaltunk is.


Könnyû szakasz következett az Apáti-templomromig. Ez évben nem tereltek be bennünket az erdõbe, nincs annyi víz a tóban. Az ellenõrzõ ponton pogácsával, forralt borral és forró teával várták a túrázókat. Jól esett a forró tea, ami nem csak a nevében az. Idõbe telt meginni. Irány a Nyereg-hegy, majd a Csúcs-hegy. A hegyekrõl szép a kilátás a Balatonra. Érdekes, hullámos formákat rajzolt a tó jegére, az alig lengedezõ szél a hóból. Az ellenõrzõ pontot követõen, nem bizonyult egyszerûnek a lejutás a meredek lejtõn. Szerencsére, még nem taposták jegessé a havat. Sikerült esés nélkül leérni. A Természetvédelmi õrház elõtt két szarvas keresztezte utunkat. Meglepõ, hogy ennyi túrázó közé bejönnek a félszigetre, s hogy 40-50 m-re bevárják a beszélgetõ embereket. A Hálóeresztõig ismét mentünk a magas part peremén, ahonnan a korlátozott látástávolság ellenére is szép a kilátás. Az ellenõrzõ ponton, pecsételés után, ittunk egy kis teát, ezúttal termoszból, s mentünk tovább.


Egy helyen a zöld jelzés ficakját benéztük beszélgetés közben, pontosabban az történt, hogy a villanyvezeték nyiladékát kitisztították, s most ott ment a jelzés, nem pedig az erdõben. Mentünk, még akár 20 m-t is rossz irányba. Ballagtunk tovább. Észrevehetõen jobban le volt taposva a hó, a 15-ös táv becsatlakozásától, s ennek megfelelõen egy picit jobban is csúszott. Rövid talpalást követõen fölértünk az Akasztó-dombra. Az igazolás után, Laci fotómodelkedett, a bajszára ráfagyott párával. Megkezdtük az ereszkedést, a Hajóállomás felé. Egy pontról szép rálátás nyílt az apátságra, illetve a Tihanyi Limnológiai Intézetre. A hajóállomásnál újabb frissítés, s gyerünk tovább. A sétányhoz történõ lejutást akadálymentesítették, azaz megszüntették a lépcsõt, így jól hanyatt lehet esni a csúszós betonos lejtõn. Nagy ívben ki is kerültük. A Balatonon még látszott néhány sötét folt, ahol nem fagyott be a víz. Hamarosan elhagyhattuk a part menti utat, s megkezdtük a Barátlakásokhoz, majd az Óvár-hegyre vezetõ utolsó nagyobb emelkedõt. A meredek részeken csúszott rendesen. Az egyik Barátlakást ideiglenesen a pontõrök foglalták el. Továbbmenve nézelõdtünk, de jól haladtunk. A Kálváriánál megkaptuk az utolsó pecsétet, s az apátság mellett eltempózva begyalogoltunk a célba. Tavalyhoz képest itt szedtük össze a plusz 100 m-t, ugyanis nem a S+-on mentünk, hanem egy utcával késõbb, ahol kocsival is be lehet menni. Megkaptam az emléklapot, a hûtõmágnest, elmentem átöltözni, majd vissza az iskolába, megenni a mákos tésztát. Jól esett. Jó a minõség, s még a féladag is, amit kértem, bõven elég. Frissítést követõen elvittem Józsiékat Füredre, visszajöttem Ágiért, s hazafelé vettem az irányt.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1000 Ft-ért színes térképes igazolólapot, kitûzõt/hûtõmágnest és emléklapot kaptunk. Az Átjáró-barlangnál Dianás cukor, a Kis-erdõ-tetõn Téli fagyi, az Apáti-templomromnál tepertõs pogácsa, valamint tea és/vagy forralt bor, az Akasztó-dombon mandarin, A Hajóállomásnál tepertõs pogácsa és/vagy nápolyi szelet, valamint tea és/vagy forralt bor, a célban mákos tészta és tea volt az ellátmány. Lehetõség nyílott a Pedro kocsmájában kedvezményes fogyasztásra, illetve a Tihanyi-apátság belépõ nélküli meglátogatására.


 A túráról töltöttem föl néhány képet, az egyesületünk honlapjára: http://furediturazok.lapunk.hu; a Fotóink oldalra, Téli Tihany tt. 2012. címen. Egyesületünkbõl más is töltött föl képeket, van mit nézegetni.

 
 
HÓ-Fejérke / Piroska túraTúra éve: 20122012.01.30 20:55:37

Hó-Fejérke 35


GPS-el mért távolság: 40,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 975 m. Mivel egyszer eltértem az útvonaltól így csak azt jelzi mekkora távot tettem meg. Az utolsó ilyen túrán, amikor végig az útvonalon mardtam, 36,4 km volt a távolság és 845 m a összesített szintemelkedés.


Szokásom szerint már a rajtidõ kezdetén beneveztem, s vágtam neki a táv teljesítésének. Az idõ tiszta, de igen hideg. Készülõdés közben fáztam rendesen. Zoliék még csak Mór közelében jártak, így nem vártam rájuk. Ágiéktól gyorsan elhúztam. Kellett a tempó, hogy kevésbé fázzak. Elég lassan sikerült kimelegednem. Csak az elsõ ellenõrzõ ponton, a Gánti Szõlõ-hegynél, az-az bõ hét kilométert követõen éreztem úgy, levethetek egy réteg ruhát, illetve átválthattam a kedvenc õszi-tavaszi biciklis kesztyûmre. Ez az elsõ szakasz, illetve az egész túra, a Vár-völgyig nem igazán látványos, csak kellemes.


Az Antal-árok kaptatóján végre jól kimelegedtem. Ennek örömére, a vadászház utáni könnyû terepen megettem egy szendvicset, amit még az ellenõrzõ ponton elõbányásztam a hátizsákból. Desszertnek egy szelet csokit küldtem utána, s ezzel meg is érkeztem a pátrácosi ellenõrzõ ponthoz, ahol a pecséthez egy csoki is járt, amit szintén elpusztítottam. Mondták, nem régen puskalövést hallottak, a közelben. Továbbindulva úgy gondoltam inni is kellene. Eleinte úgy nézett ki, nem lesz egyszerû. Befagyott az ivózacskó szelepe. Mivel aszfalton ballagtam, így a tenyeremben melengethettem a szelepet, s az néhány perc alatt kiolvadt. Megúsztam, hogy le kelljen venni a hátizsákot. Az úton egy vadásszal találkoztam, aki elmondta, két szarvasborjút lõttek. Az egyiket láttam is az autójuk mögött. Ez volt hát a nem rég hallott lövés.


Kisvártatva elértem a Vár-völgyet, s megkezdtem az ereszkedést, legyen honnan fölmászni a várba. Az elején le kellett küzdeni egy jeges szakaszt is. Szerencsére nem bizonyult hosszúnak. A napsütéses idõben szépek a völgy sziklái. A várba vezetõ kaptató lépcsõi egyáltalán nem csúsztak, nem úgy, mint az utolsó Hó-Fejérke túrán, amikor csak négykézláb sikerült megmászni, száz kilométer per órás életveszéllyel. A várban, a Nyevrikel házaspár látta el a pontõri feladatokat, a saját, Várnak a várak mozgalmon kívül. Jelezték, a K+-on figyeljünk, mert lesz egy frissítõ pont, ami nem szerepel a térképen. Fotózni nem lett volna érdemes, mivel nagyon „szmötyis” a levegõ. Ez szakszerûbben, „szárazlégköri homálynak” felel meg. Lényeg, a korlátozott látás és az elmosódott horizont. Ennek megfelelõen, a továbbiakban is mellõztem a fényképezést. A hideg szél miatt úgy döntöttem fölveszem a levetett pulóvert. Valahogy nagyon hideg, huzatos szokott lenni a hegység ezen pereme. Hamar kiderült kár volt. Túl meleg.


A frissítõ pont hamar meg lett. Mivel a számításom szerint még legalább négy óra volt hátra a hazaindulásig (több mint öt lett belõle), így megittam egy decinyi bort. Beszélgettünk egy kicsit, s tempóztam tovább. A következõ monoton szakaszt igyekeztem gyorsan letudni. Csákberény közelében egyszerre csak trombitaszót hallottam. Valaki a takarodót fújja. Hoppá! Rögtön itt a Piroska emlék, s a takarodó, a megemlékezés része. Nem tudom, ki hogy van vele, de én bármennyire szép is a takarodó dallama, mégsem szeretem. Számomra ugyanis a katonai temetések talán legfájóbb mozzanata, amikor a katonatárs friss sírhalma fölött elfújják a halott számára az utolsó takarodót.


Csákberénybe beérve kellemetlen meglepetés ért. A vértes Gyöngyében várható tumultust elkerülendõ, a Lókötõben szerettem volna meginni egy kávét, az alkohol felszívódásának segítésére. A hely azonban sajnos megszûnt. Irány az ellenõrzõ pont. Elég sokan voltak, bár nem annyira, mint az utolsó alkalommal. Gyors pecsételtetés, majd sorban állás kávéért. Megittam, s már kezdtem is a második kört. A Z+-en leérve az Ugró-völgybe, megnéztem van e mobil térerõ. Volt. Tettem egy kísérletet Zoliékkal. Sikerült elérni. Még a pincesor mellett talpaltak, így javaslatot tettem egy találkozó pontra. A Fertés-völgy bejáratát javasoltam. Elég jellegzetes pont. Több tájékozódást segítõ dolog is van. Sajnos ebbõl az egyiket, a kõbõl épített iszapfogó gátat és medencét nem mondtam. Az idõ eltöltésére fölmásztam a Strázsa-hegyre, s a Fertés-völgyön keresztül ereszkedtem le, az Ugró-völgybe. Jött is néhány túrázó, de Zoliék sehol. 5-10 percet járkáltam le-föl, és kísérleteztem a telefonnal, de sikertelenül. A hideg tovább hajtott. 2-300 m-enként megnéztem van e térerõm, s ha volt kísérleteztem a hívással. Zoli nem elérhetõ. Hívom Ágit, hogy ne izguljon, én fogok késõbb beérni. Helyette, csak a hangpostafiók válaszol. Ezek szerint Zolinak tartózkodási helyén nincs térerõ.


Az idõt eltöltendõ, a Szarvas-Förtés-völgy elõtt fölkapaszkodtam egy barlangot megnézni. Elég kicsi. Vissza a völgybe, s növelem egy kicsit a tempót. Az egy héttel ezelõtti hónak és jégnek, már csak itt-ott van nyoma. Az egyik ilyen hely, a Kis-nyires-völgy, de ezzel vége is a kaptatónak. Hamar megvan az utolsó ellenõrzõ pecsét a Kató-hegyen. Kiváló az EP elhelyezése, az esetleges „Kispistázás” megakadályozására. Megyek még vagy száz métert, s a következõ telefonálási kísérletem végre sikeres. Kiderült, Zoliék, már az utolsó lejtõn vannak Csákberény elõtt. Ezen az utolsó szakaszon aztán én is jól rákapcsoltam, ha már hiába vesztegettem el vagy másfél órát. A simább részeken bele-bele kocogtam. Csak a felújított Piroska-emléknél álltam meg egy fotó erejéig. A hátra lévõ szakaszt gyorsan letudtam, s beértem a célba.


Megkaptam az oklevelet és a kitûzõt. Megettem a virslit, amit egy kis forró teával öblíthettem le. Evés közben, egy kisgyerekes apukával beszélgettem. A kis kört csinálták, egy várnézõ kitérõvel. Kis gyerekkel ez a legjobb verzió. Átvettem a tavalyi Észak-Dunántúl Kupát, beneveztem az ideire, beszélgettem egy kicsit, majd hazafelé vettem az irányt. Úgy látszik, már hagyomány, hogy sosem tudom a záró túrán átvenni a kupát. Elsõ rendezéskor lett volna esélyem rá, csak épp otthon felejtettem az igazoló lapot, a többi záró túrára nem tudtam, illetve a mezõföldire pedig nem akartam elmenni.


Kellemes, a Vár-völgytõl kezdve, pedig több helyen, látványos túrán vagyok túl. Az eddigiek közül most bizonyult a legkönnyebben járhatónak, de a megszokott hideg nem maradt el.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1000/900 Ft-ért, színes, nyomtatott cartographiás térképlap, oklevél, kitûzõ járt. A Pátrácosnál csoki, Csókakõn bor és alma, a célban pedig virsli és tea volt az ellátmány.


 

 
 
Pinceszer/Vincézés - PincézésTúra éve: 20122012.01.25 20:33:52

Vincézés-pincézés 25


GPS-el mért távolság: 30,8 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 825 m. Mivel két alkalommal is eltértem az útvonaltól így csak azt jelzi mekkora távot tettem meg. A tavalyi beszámolómban megvan a korrekt adat.


Szokásom szerint már a rajtidõ kezdetén beneveztem, s vágtam neki a táv teljesítésének. Az idõ kicsit szeles, de tiszta. A meteorológusok, csak déltõl fenyegetõztek esõvel, ami szerencsére nem jött be, csak jócskán késve. Mit mondjak? Nem bántam! Elég korán lekerült rólam a szokásos egy réteg ruha, hiszen rögtön emelkedõvel kezdtem. Hamar fölértem a várba. Szép volt, ahogy az alacsonyan álló nap megvilágította a házakat. Néhány fotó, s már indultam is tovább. Kérdéses volt, milyen lesz a lépcsõ lefelé? Ha nagyon csúszósnak néz ki, akkor visszafordulás. Szerencsére nem vészes, így leóvatoskodom. Két túrázót, akiket a vár elõtt értem utol, elõreengedem, ne tartsam fel õket, mivel a meredek lejtõkön igen lassú vagyok. Olyan elõnyre tettek szert a völgyig, hogy csak a „túljelzett fánál” érem õket utol. Addig azért még le tudtam egy jó kis kaptatót, hóval és jéggel. A hó teteje, azonban még kemény, jól tapad, lehet haladni, csak a jeges részeken kell vigyázni.


A „túljelzett fánál” megkaptam az elsõ ellenõrzõ pecsétet, s két fehérvári ismerõssel szaporáztuk tovább lépteinket. Tartottam a következõ szakasztól, mert tud nagyon sáros lenni, de ezt most megúsztuk, még nem olvadt ki. A Kis-nyíres-völgy bejáratánál elbúcsúztam az ismerõsöktõl, elmentem megkeresni, a Szappanos-völgy nagy kanyarja fölött látható fakeresztet. Több idõmbe került a megtalálása a számítottnál, mivel elfelejtettem feltölteni a GPS-be a völgyben felvett régi koordinátákat, s túlmentem rajta. Elég sokat kellett visszajönnöm, de végül meglett. Kellemes ösvény vezet hozzá, bár figyelni kell, mert elég sok kõ bújik meg a fûben. A kereszttõl készítettem néhány képet, láttam néhány túrázót lent a völgyben, s elindulta vissza az ösvényen, majd le a völgybe. Annyira sikerült a lábam elé nézni, elkerülendõ a köveken bukdácsolást, hogy sikeresen megfejeltem egy homlokmagasságban lévõ karvastagságú vízszintes ágat. Pedig nem is pincéztem! Nem egy nagy élmény.


Végre lent a völgyben. Az út sokkal csúszósabb, mint fönt a Szentegyházi-hegyen, de azért haladok. Elértem a Fertés-völgyet, s most szerét ejtettem a felderítésének. Gyönyörûek a sziklái. Szerintem szebb, mint az Ugró-, illetve a Szappanos-völgy. Az út gyalog jól járható, alig csúszik, mégsem haladok, mivel lépten-nyomon, megállok fényképezni. Megérte a Strázsa-hegyig tartó 3,9 km-es kitérõ! Visszafelé a völgy fölött, a peremhez közel vezet az út. Le-letérek róla fotózni. Egy idõ után, már kilátni a Vértesbõl is, a Strázsa-hegyrõl pedig Csákberényre is szép rálátás nyílik. A hegyrõl egy mellékvölgyben leereszkedve visszatértem a kiírás szerinti útvonalra, s azon értem be Csákberénybe. A Vértes Gyöngyében, a pontõrök megörültek nekem, végre elõkerült a hiányzó ember!


Pecsételést követõen megittam egy tonikot, s mentem tovább. Eddigre kiolvadtak a földutak, s a Gémförtés-völgybe vezetõ út jó sáros. El is döntöm, ha ilyen lesz a zöld háromszögjelzés is, akkor az alternatív Z+-on megyek le. Szerencsére, már a Gémförtés-völgyben sincs sár. Itt is gyakran állok meg fotózni, bár azért szedem a lábaimat, mivel túl sok idõ ment el a két, összesen majd 7 kilométeres kitérõvel, s Áginak sokáig kell várnia rám. A szél néha elég hangosan zúg a fák ágai között, azonban szerencsére nem tudja elnyomni a cinegék, szívet melengetõ „nyitni kék” énekét. A hegység peremén, a zöld háromszögjelzésen csodálatos a kilátás, de a goromba, hideg szél hamar elûz. Mivel az út száraz, így bevállaltam a zöld háromszögjelzésen történõ leereszkedést. Egy fél-, és egy másfél méteres jeges részt leszámítva könnyûnek bizonyult. A Piroska emlék után rátértem a K+ jelzésre, s azon mentem Csókakõig. A Sáfrán pincénél megkaptam az utolsó ellenõrzõ pecsétet. Megettem, a kapott piskótaszerû sütit, ittam egy teát, s ballagtam tovább. A tea jó forró, így menet közben ittam meg.


Szerencsére, ez évben, már a K+ jelzés nem csak a térképen létezik, hanem a terepen is, így könnyû követni. Az aszfaltról letérve, egy alaposan bepincézett túrázóval találkoztam, majd a célig, illetve ott, még jó néhánnyal. Ütõsek a csókakõi borok, fõként egy-két arcon látható sérülést elnézve. Néhány túrázóval szemben kiütéssel gyõzött a maligán. A faluban áttértem a kék négyzetre, majd a kék jelzésre, s azon értem be a célba. Megkaptam az emléklapot, a mini köcsögöt, ettem egy kis zsíros kenyeret, amit teával öblítettem le, vásároltam némi bort, s hazafelé vettem az irányt. Érdekes, de a félédes traminival szemben, ami elég nehéz testes bor, a száraz tramini szerintem kimondottan könnyû (ezt persze nem az alkoholtartalmára értem).


Kellemes, szép idõs teljesítménytúrán vagyok túl. Nem bánnám, ha az év többi teljesítménytúrája is ilyen lenne, mint ez az elsõ.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó, tavalyhoz képest javult. 1000 Ft-ért, színes, nyomtatott cartographiás térképlap, emléklap, mini köcsög járt (ehelyett szívesebben kapnék kitûzõt). A rajtnál stampedli pálinka, Csákberényben csoki, a harmadik ellenõrzõ ponton tea és valamilyen piskóta jellegû süti, a célban zsíros-, vagy margarinos kenyér, hagyma, forralt bor és tea volt az ellátmány.


Tettem föl néhány képet az egyesület honlapjára: http://furediturazok.lapunk.hu; a fotók közé, Vincézés-Pincézés 2012. néven


 

 
 
Vár a Hegyesdi-vár!Túra éve: 20122012.01.04 20:38:46

Csobánc-Hegyesd


GPS-el mért távolság: 14,5 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 450 m. Mivel a túrák útvonala szabadon választott, így csak azt jelzi mekkora távot tettem meg. Ennél valamivel rövidebb távolsággal is meg lehetett oldani a feladatot.


Évek óta szemezek egy jó kis Balaton-felvidéki szilveszteri túrával, s most végre összejött. Ráadásul, igen jó párosításban mindjárt kettõ is. 24 órás szolgálatot követõen, csípõs hidegben kapargattam a jeget reggel a szélvédõrõl, s indultam el túrázni. Diszelt választottam kiindulópontnak, ami cirka félúton található a két hegytõl. A Csobáncról, Diszelre visszaérve, megkezdtük a Hegyesdre vezetõ szakaszt.


A falut, a csak a térképen létezõ sárga jelzésen hagytuk el, majd a térkép alapján átvágtunk a mezõn, az erdõ szélén, kikerültünk egy telepet, s irányba vettük a hegyet. A patak felõl birkanyáj közeledett. A két pásztorkutya tetszését nem túlzottan nyertük meg, s rohantak is felénk nagy ugatva. A gazdájuk, meg kiabált utánuk, de csak nagy sokára voltak hajlandók engedelmeskedni a parancsnak. Tõlünk, úgy 30 méterre fordultak vissza. Ezt megúsztuk. Kellemes sétát követõen, miközben jólesõen melengette a hátunkat a nap, megérkeztünk a hegy lábához, s megkezdtük a kaptatót. A falépcsõk könnyebbé tették a fölfelé vezetõ utat. Így is rendesen szuszogtunk, mire fölértünk. A várismertetõ táblát lefényképeztem, bizonyítandó az ott jártunkat. Kicsit mentünk tovább, de nem találtunk normálisan járható ösvényt a hegycsúcsra, így lemondtunk a fölmászásról. Nem vagyok én már elég ügyes ehhez, ráadásul van némi tériszonyom is. Pont a szilveszteri buli elõtt törjem össze magam? 


A sárga romjelzés másik ágán elindultunk lefelé. Ez bizony, meredekebb, mint a déli. Napfény sem érte, így a dér is megmaradt. Leértünk, s az itt kivételesen nem csak a térképen fellelhetõ sárga jelzésen mentünk az esõbeállóig, ahol a szervezõk vártak ránk. A nevezési procedúrán itt is hamar túlestünk, s megkaptam az oklevelet, a várismertetõt, a kitûzõt és a csokit. Természetesen itt is átadtam egy kis üveg pezsgõt. Beszélgettünk pár percet, s elindultunk vissza Diszelre.


Most is a mezõn keresztül mentünk. Szerencsére a birkák, s a velük együtt járó kutyák jó messze voltak, nem zavartak bennünket. Errõl jut eszembe, 29-én volt egy kis dolgom birkával, mert a barátomnál egy egész birkából fõztem, bográcsban pörköltet. Tavaszias idõben sétáltunk vissza a kocsihoz, ahol gyorsan átöltöztem. Közben befutott Ágiék kis csoportja is. Õk Hegyesdrõl indulva teljesítették a két túrát. A beszélgetés és az Újévi jókívánságok természetesen nem maradhattak el. Õk folytatták a túrát, mi pedig betértünk a Bene kocsmába, egy kis kapucsínóra és üdítõre. Érdekes a kocsma berendezése, mivel az asztalok alapját, régi lábhajtásos varrógépek öntöttvas állványai alkotják. Frissítés után, hazafelé vettük az irányt. Azt nem mondom, hogy fáradtan, mivel ilyen körülmények között, a 14,5 km, még a jólesõ fáradtsághoz sem volt elég, viszont elég volt ahhoz, hogy megalapozzuk a szilveszteri bulit. Olyan igazi örömtúra volt.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. A 400/300 Ft-os nevezési díjért oklevelet, kitûzõt, várismertetõt és csokit kaptunk. Kitûzõt csak az elõnevezõk kaptak ott helyben, a többieknek késõbb küldik a szervezõk.


A túrákról tettem föl néhány képet az egyesületi honlapra: furediturazok.lapunk.hu. (Csobánc-Hegyesd 2011. szilveszter)

 
 
Fel a Szent György-hegyre!/Somlóra!/Csobáncra!/Badacsonyra!Túra éve: 20122012.01.04 20:36:01

Csobánc-(Hegyesd)


GPS-el mért távolság: 14,5 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 450 m. Mivel a túrák útvonala szabadon választott, így csak azt jelzi mekkora távot tettem meg. Ennél valamivel rövidebb távolsággal is meg lehetett oldani a feladatot.


Évek óta szemezek egy jó kis Balaton-felvidéki szilveszteri túrával, s most végre összejött. Ráadásul, igen jó párosításban mindjárt kettõ is. 24 órás szolgálatot követõen, csípõs hidegben kapargattam a jeget reggel a szélvédõrõl, s indultam el túrázni. Diszelt választottam kiindulópontnak, ami cirka félúton található a két hegytõl. A templom közelében leparkoltam, gyorsan összekészülõdtem, s végre gyalogolhattam. Irány a Csobánc!


Csobánc: A temetõ parkolójában láttam néhány szintén túrázó kinézetû egyént autóból kiszállni, s szedelõzködni. Köszöntem, s mentem tovább. Messze elõttem is láttam néhány túrázót. Az tehát már biztos, hogy nem én leszek az egyedüli induló. A térképpel ellentétben nem láttam zöld jelzést, egészen az aszfaltról történõ letérésig. Ott volt egy, majd még egy másik elágazásban is egy, s ennyi. Ennek ellenére sem könnyû eltévedni. Nem lehet eltéveszteni a hegyet, s ha az ember fölfelé vezetõ utakat és ösvényeket választ, akkor föl is ér. A fû deres, a levegõ keleten és délen párás. Kb. 50 és 200 m között van egy változó vastagságú páraréteg, fölötte szikrázó napsütés és éles kontúrok. Sok helyen be lehet látni a páraréteg alá is. A látvány csodálatos, így gyakran megálltam fotózni. Déli irányban, a páraréteg teteje ragyog a napfénytõl. Nem is látom a fényképezõgép kijelzõjét. Viszont jó képek jöttek össze.


A kaptatón találkoztam néhány túrázóval, no meg a szervezõk közül is párral, ahogy cuccoltak föl a várhoz. Komoly készülõdésnek nézett ki. Hamarosan a Tanúhegyekbõl ismert szakaszra értem, ami a legmeredekebb részt jelenti. Elég korán volt, így vettem vissza a tempóból. Ráértem nézelõdni. Így is háromnegyed tíz elõtt fölértem. Pont még nincs, hiszen csak tíztõl lehet nevezni. Nézelõdtem, körbejártam a várat, fényképeztem, fölvettem egy pulóvert. 10 után pár perccel visszaballagtam a ponthoz, ahol már vagy tízen álltak sorban elõttem. Volt néhány ismerõs is köztük. Beszélgettünk egy kicsit. Kiderült, az ajkaiak busszal jöttek, s nekik igen jól jön, hogy Devecseren keresztül megyek Pápára, így el tudom vinni õket. Ezzel az is eldõlt, együtt megyünk át a Hegyesdre.


Végre benevezhettem, megkaptam a díjazást, s átadhattam a saját meglepetésemet a szervezõknek, egy kis üveges pezsgõt. Elvégre szilveszter van.


Elpakoltam a cuccot, megnéztem a térképet, s a kék romjelzésen elindultunk lefelé. Legalább egy kis szakaszon térjünk el az idevezetõ útvonaltól. Közben csökkent a levegõ párássága, s a Schneeberget is lehetett látni. A reggeli fagy múltával, az ösvényen kiolvadt a talaj, s ezzel csúszóssá is vált, bár közel sem annyira, mint az õszi Tanúhegyeken szokott. Viszonylag kényelmesen lejutottunk. Az egyik szõlõnél méretes, barátságos kutya hevert a magas parton, s figyelt bennünket. A fényképezõgépet nem túlzottan szívlelheti, de azért sikerült jó képet készítenem róla. Leérve rátértünk az aszfaltútra, s azon mentünk vissza a faluba. A zöld jelzés elérésekor meglepi: A rövidebb, s könnyebb útvonalon indult csapat, késõbb ért oda, mint mi. A faluban be is tértek a kocsmába, egy kis itókára, mi viszont ballagtunk tovább.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. A 600 Ft-os nevezési díjért emléklapot, kitûzõt/hûtõmágnest, müzliszeletet, mandarint, teát, vagy forralt bort kaptunk (ez utóbbiakat, még csak hidegen, mert akkor készült).


A túrákról tettem föl néhány képet az egyesületi honlapra: furediturazok.lapunk.hu. (Csobánc-Hegyesd 2011. szilveszter)


 

 
 
túra éve: 2011
Bakonyi MikulásTúra éve: 20112011.12.08 20:45:06

Bakonyi Mikulás 50


GPS-el mért távolság: 46,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 1105 m.


Ahogy közeledtünk reggel Zirchez, úgy lettek egyre zúzmarásabbak a fák. Néhol a csaknem a földig hajoltak. A benevezés rendhagyóra sikeredett, ugyanis sürgõsen meg kellett látogatnom a kétbetûs helyiséget. Nevezésnél semmi sor. Ági, egy pesti túratárssal, már úton volt mire beneveztem. Sor sehol. A nevezés elõtti vészhelyzet miatt, csak utána kezdtem meg a készülõdést. Kamásli föl, kesztyûk föl, túrabot elõ. Hívom Zolit (dnvzoli). Úgy számolja, még jó 20 perc, mire indulni tudnak. Neki vágtam a távnak, mondván, úgyis utolérnek, pláne, hogy Zsuzskával jön. Borzavár elõtt ráébredek, nem megfelelõen öltöztem. A hátamat is szélálló anyaggal takaró biciklis dzsekire lenne szükségem. Jól haladok. Borzavár elõtt megelõzöm Ágiékat. Pecsételés, majd tempózás tovább. Ezen a szakaszon igyekszem jó tempót menni. Nem szeretném, ha Zoliék túl korán érnének utol. A Csárda-patak nagyon büdös, különösen, miután egy mellék vízfolyásból hígtrágyát vezetnek bele, ami a tudomásom szerint tilos. Idén, a Csárda-patak és a Cuha találkozásánál nincs ellenõrzõ pont. Gyorsan átmegyek a vasúti hídon. Már régen erre kellett volna hozni a piros jelzést, s nem 2-300 m-el lejjebb keresztezni a patakot. Mindig ez volt a túra legnehezebb átkelése. A jobb parton kiváló tempóban lehet gyalogolni.


Rövidesen megérkezem Porva-Csesznekre. Megkapom a pecsétet, beszélgetek egy kicsit, eszek egy péksüteményt, iszok egy bögre teát, s indulok is. A szépséges Cuha-szurdokot hamar magam mögött tudtam. A Kõpince-forrás elõtt elkezd szemerkélni az esõ. Nem repesek a boldogságtól. A ponton, szokás szerint a kékdroid - kerek repkény páros pecsétel. Beszélgetünk pár percet. Repkényék az 50-es táv teljesítését célozzák meg a pont zárását követõen. Esõállósítom a hátizsákom, felveszek egy igen vékony széldzsekit (Állítólag vízlepergetõ. Hamarabb szívja magába a vizet, mint egy pamut póló.)


Megkezdem a Zörög-tetõre vezetõ kaptatót, ami a túra legnagyobb emelkedõje. 270 m szintet szedek össze. A pontnál Zsuzsáékkal futok össze, s együtt megyünk Csesznekig. Õk csak a 30-as távot vállalták be, az idõjárásra tekintettel. A nekem kényelmesnél kicsit nagyobb tempóban szoktak menni, de legalább jót beszélgetünk. A Kõmosó-ároknál, mivel hiányzik a lánc, balról kerülöm meg a sziklát. A pontõr szerint leszedték, mert kidõlt az egyik fa, amihez rögzítették. Pecsételés és rövid gyaloglás után elérkeztem az itató ponthoz. Kicsit többet kellett sorba állni a pecsételéshez, mint az elõzõ pontokon. Csak egy bögre teát kértem, s kimentem az udvarra. Az itteni szendvics nem a kedvencem, így az otthonról hozottnak láttam neki. Nem kevés ismerõssel futottam össze. Beszélgettünk. Mire a második bögre teához láttam, befutottak Zoliék is. Mivel a frissítés végére értem, továbbindultam. Gézaházáig Bazsival mentünk együtt, aki csoporttal lévén, kénytelen volt, a megszokott tempójánál sokkal lassabban menni. A Kõ-árok elején újra rákezdett az esõ, így kénytelen voltam esõdzsekit fölvenni. Nem sok jóval bíztatott az Ördög-árok elõtt. Ettõl kezdve legalább nem fázott a hátam. Nem csak az esõ, a zúzmara is potyogott a nyakunkba a fákról. A csapadék nagyobb részét is ez alkotta. Kezdett csúszni az út. A Mikulás idén nem adta nóta nélkül a pecsétet. Nekem hirtelenjében csak a „Hull a pelyhes dinamit, felrobbantjuk a sulit…” jutott az eszembe. (Mostanában gyerekekkel túráztam.)


Megkezdtem a Töbör-hegyi kaptatót. Az út hamarosan murvássá vált. Az elmúlt két évben valamikor murvázhatták újra. Sajnos sok helyen csak ökölnyi, vagy nagyobb darabos anyagot használtak. Nem esett jó rajta a járás. Alig vártam, hogy rátérhessünk a piros sávjelzésre. Mészáros András ért utol, aki idén is sikeresen „tévedt el” a 30-as távról az 50-esre. Beszélgettünk egy kicsit, majd társai után eredt, akik jó 100 m-el elõttünk haladtak. A következõ pontnál szalagos lezárás jelent meg balról, egy felirattal, miszerint omlásveszély miatt tilos belépni. Semmi olyan geológiai dologról nem tudok, ami ezt indokolná, így amikor az Ördög-árok bejáratánál megközelítettem Andrásékat, megkérdeztem, tud e valamit errõl. Neki sincs információja. Lehet, hogy bauxit lencsét találtak? Mást nem-igen tudok elképzelni.


Az Ördög-árok most is csodálatos, mint mindig. Az Ördög-árki-patak medre száraz. Itt tavaly félcombig csúsztam a vízbe. Mivel az esõtõl kezd nyirkossá válni a combomon a nadrág, így nem merek sok idõt fordítani a nézelõdésre. Gyulladt már be a térdem, az átázott nadrágtól. Ráadásul a sapkám is átázó félben, s a csere sapit kiraktam otthon, mondván egy plussz egy nagyon meleg szélálló elég lesz. Nem lett elég. Ha nincs szél, akkor a szélálló túlságosan is meleg, így csak Gézaháza után akartam használni. Van olyan hely ahol az elõzõ évben, nyáron is két méternél mélyebb víz volt a katlanokban, most pedig semmi. Azért, az szebb volt, így viszont könnyebb a járás. Az Ördög-gátat elég könnyen sikerült leküzdeni. Megkapom a következõ pecsétet. A kisebbik gáton nehezebb fölmászni, de ez is letudva. Hamarosan kiértünk a völgybõl. András lemaradt picit, s a társai elindulta Dudar irányába. Visszahívtuk õket, s mondtuk neki, végül is arra is el lehet jutni Gézaházára, csak az a plussz 40000 km nem biztos, hogy belefér a szintidõbe. A völgybõl kiérve úgy döntöttem, máris elõ a szélálló sapkával, mert fázik, s kezd megfájdulni a fejem. Erre kiderült, megfeledkeztem a csõsálamról, ami használható sapkaként is, csak egy picit szoros. De jó esett a melege!


A Mikulásnál iszom egy kis teát, termoszból meleg vízzel töltöm fel a hátizsák ivózacskóját. Befutnak Zoliék, s mennek is tovább. Alig tudom utolérni õket. Természetesen Zsuzska megy elõl. Minden esetre van egy-két ötletem, hogyan lehetne elfogadható tempóra lelassítani. Három fejes ekét kellene utána akasztani, vagy mondjuk vihetné a csapat összes hátizsákját (6 db). Valahogy nem díjazza egyik ötletemet se. A Gesztenyésig nem örülök a sárnak, annak meg pláne nem, amit elõre vetít, a harmadik árokra, illetve a Cuha-völgyre. Végre kikecmergünk belõle. Az út, szépen, alattomosan emelkedik a Cuha-hegyre. A levezetõ Harmadik árok, a megszokottnál alig kevésbé sáros képet mutat. Zsuzskáék elõre mennek, s csak az ellenõrzõ pontnál érem utol õket, „jókat csúszkálva”. A ponton elõbányászom, az új, pecázáshoz vásárolt fejlámpát, amit még nem használtam. Kíváncsi voltam rá. mit tud. Mivel az elsõ megvásárolt példány elektronikája gyári hiba miatt kimúlt, nem mertem megbízni benne, így tartalékot is hoztam. Szerencsére a csere lámpa úgy mûködik, ahogy kell. A fényereje, a méretéhez illõen brutális. 15 %-os teljesítmény mellett is csak a legszélesebbre fókuszált fény-nyalábbal használható, hogy ne vakítson. Így a földutat teljes szélességben megvilágítja.


Utolértünk egy lámpa nélkül útnak indult családot. Kölcsönadtam a tartalék lámpát, majd le is lassítottam, s két gyereket magam mellé hívtam, hiszen 5 fõnek kevés egy kis teljesítményû lámpa. Így viszont 3-3 emberre jutott egy. A Cuha-völgy sokkal kevésbé sáros, mint gondoltam, így jól haladtunk, s kisvártatva beértünk a célba, bár a gyerekek alaposan elfáradtak.


Hiába reménykedtünk elõzetesen. Úgy látszik, nincs Bakonyi Mikulás sár, vagy hó nélkül (inkább a sár a jellemzõ). Ettõl függetlenül ez volt a legkönnyebben teljesíthetõ az eddigiek közül. A fényképezõ gépet, csak ballasztnak cipeltem, egyszer sem vettem elõ. Az ilyen ködös-párás túráknak sajátos hangulata van.


A túra ár/érték aránya . 1200/1000 Ft-ért szürkeárnyalatos térképes, igazolófüzet útvonaljelzés, emléklap, kitûzõ, a rajtban és a célban tea, Porva-Cseszneken sajtos péksütemény és tea, Cseszneken a szokásos savanyú káposztás parizeres szendvics és tea, Gézaházánál pedig szaloncukor és apró csoki mikulás járt.


 


 

 
 
LővérekTúra éve: 20112011.11.21 17:14:01

Lõvérek 40


GPS-el mért távolság: 39,7 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1200 m. Két GPS-bõl jött össze az adat, mivel aznap valamiért gond volt a GPS vétellel Sopronban, illetve a közvetlen közelében. Az egyik csak a rajt után 3 kilométerrel találta meg a mûholdakat, a másik meg a Károly-magaslat utáni lejtõn veszítette el. Érdekes viszont, hogy a köztes idõszakban egyiknek sem volt kihagyása, így nyugodtan írhatom le, hogy maximum 100 m lehet az eltérés a tényleges távtól.


Reggel a számítottnál késõbb értem Sopronba, mivel Pápától Csornáig ködben vezettem. Rossz elõjel volt, hogy Sopron elõtt, pár kilométeren keresztül az IGo letolta a nadrágját, mivel nem látta a mûholdakat. Úgy látszik, a 40-es távon indulók igyekeztek korán nevezni, mert 07.20-kor már a 43. voltam. Aztán megint csak késtem az indulással, mivel befutottak Veráék, akik csak a 25-ös távot vállalták be. Nagykanizsa nem a szomszédban található. Megegyeztünk, a távok szétválásáig együtt megyünk. Legalább volt idõm jobban megnézni az igazoló lap térképét, azt összehasonlítani, az idei kiadású turistatérképpel. Merültek föl bennem kételyek, amelyek a túra során sajnos beigazolódtak.


Jó hidegben vágtunk neki a távnak, a soproni partizán kék jelzésen. Kényelmesen melegíthettem be. Sajnos a jelzés kikerüli a Karmelita templomot, pedig mindig megcsodálom, ha erre járok. Eredetileg arra vitt a túra útvonala. A városból hosszú kaptatón (Hosszú-hegy) értünk ki. Ez alkalommal, az emelkedõ derekáig két réteg ruha melegedett le rólam. A Valéta kényelmesen sétaterep. Köd már nincs ugyan, de a levegõ elég párás ahhoz, hogy elvegye a kedvem a fotózástól. Fenyves erdõben vezetõ meredek lejtõn ereszkedtünk le Ágfalvára, ahol a kocsma elõtt megkaptuk az elsõ ellenõrzõ pecsétet, s már mentünk is tovább. Az Alsó Tödl felé kaptattunk ki a faluból. Beszélgetés közben jól fogyott a táv. A turistajelek enyhén szólva is hiányosak, a szalagozás viszont jó. Egy elágazásban, akárcsak tavaly, most is volt rossz irányba vivõ megtévesztõ jelzés. Néhány túrázót zavarba is hozott. Késõbb engem is zavarba hozott egy út, annyira megváltozott az elmúlt években. Széles gléderezett útból, ösvénnyé silányult.


A Fehér-tó elõtt elköszöntem Veráéktól, s irány a Felsõ Tödl emelkedõje. Jól megszuszogtatja az embert, viszont hangulatos. Baktatok, rugdalom az avart és nézelõdöm. Mivel korog a gyomrom, egy lankásabb részen megettem egy szendvicset. A murvás szakaszon már a fényképezõgépet is érdemesnek bizonyult elõvenni. Rátértem a határ menti zöldre. Utána meglepetés! A szalagozás levezetett a zöldrõl, bár a kapott térkép szerint azon kellett volna haladnunk. Kíváncsiságból követem a szalagozást. Érdekes. Lehet valami kispistázó útvonal mellett döntöttek a szervezõk? Kikerüljük az Urak-asztalát? Végül egy régi piros jelzésen 400 m kerülõvel eljutunk az Urak-asztalához. Ide nagyon kellene egy automata pont. Aki ismeri a terepet, Ágfalva és a Magas-bérc között 6-7 km-t rövidíthet.


Néhány fotó elkészítése után igyekeztem tovább. A következõ ellenõrzõ pontig alig néhány pocsolyát kellett kikerülnöm. Egyébként ez szokott a legsárosabb rész lenni. A Magas-bérci kilátó körül épp az erdõt irtják, bár még sok évtizedre van attól, hogy érdemes legyen, viszont már magasabb, mint a kilátó. Elég gyakran találkozom ezzel a problémával. Jó drágán építenek egy kilátót, ami alig magasabb, mint a körülötte lévõ 20-30 éves erdõ, s csodálkoznak, hogy 4-5 év elteltével megszûnik a kilátás. Az ilyen korú erdõben a fák magassága évente közel egy méterrel nõ. Számomra egy új, megfelelõ magasságú kilátó építése szimpatikusabb megoldás lenne, mint az erdõ kiirtása.


A ponton megkapom az újabb pecsétet, egy csoki kíséretében, amit egy magyar vizslával osztok meg. Túl párás a levegõ ahhoz, hogy megérné fölmászni a kilátóba, így kihagyom, s megyek tovább. Kellemes gyaloglást követõen beérek Brennbergbányára, s mivel jól állok idõvel, bemegyek egy kólára a Bányász kocsmába, ahol Robiékkal futottam össze. A faluból kiérve, a szalagozás nem arra vezet, amerre a kapott térkép szerint kellene menni. Követem a szalagozást, azonban a második szalag után, már sehol semmi, pedig három úton is mehetnék. Utolért egy csoport. Ketten úgy döntünk, jobbra fölmegyünk a térképen szereplõ P+ jelzésre. Még a jelzésen is megtettünk 2-300 m-t, mire szalaggal találkoztunk. Jól választottunk. Ettõl kezdve már sima ügy a következõ pontot elérni. A Fehér Dániel-forrásnál frissítés közben elmondtuk a pontõröknek, milyen gond van a szalagozással. Már tudtak róla, csak azt nem tudták, merre kellene a valóságban az útvonalnak mennie, így nem tettek semmit.


Folytattam az utat. Hamarosan letértünk a soproni partizán kék jelzésrõl, s egy ma már nem létezõ piros jelzésen mentünk. A Kovács-patakot idén is a híd romja mellett keresztezem, míg az utánam érkezõk átegyensúlyoznak azon. Hosszú emelkedõ következett a Poloskás-bérc irányába, ahol 2-300 m erejéig rátértünk a kék háromszögjelzésre, majd egy már nem létezõ P+-on leereszkedtünk a Köves-árokba. Nem tudom mi értelme volt az itteni jelzés megszüntetésének, hiszen az út jó, a völgy pedig szép. Kezdetét vette a túra legnagyobb (180-200 m, alig másfél kilométeren) szintemelkedésû kaptatója az Ultrára. Ezt követõen, az aszfaltról szalagozás vitt le a Tolvaj-árokba, ami még így száraz idõben is nehezen járható, mondhatni veszélyes. El is döntöttem, ha sáros, vagy havas idõben járok erre, akkor keresek valami más lehetõséget. Valószínûleg elindulok délre a sífutó útvonalon, s egy forrásnál, ahol most az útvonal egyébként is kikapaszkodott a völgybõl, fogom keresztezni az árkot, mert ott már eléggé ellaposodik. Nyár elején viszont biztosan felkeresem a Tolvaj-árkot, mivel nem kevés ciklámen tövet láttam. Az árok mellett vezetõ útvonal viszont kellemes. Ezen értem el az utolsó ellenõrzõ pontot. A kilátót itt is kihagyom.


Megyek tovább. A soproni partizán kék jelzés, s így a túra sem visz le a Tacsi-árokba. Az új nyomvonal egy kilométerrel hosszabb (1,47 km helyett 2,5 km. Az eltérések hosszának megállapításához a 2008-as túra GPS trackjét használtam föl.), viszont nagyon kellemes és sokkal könnyebben járható. Jól haladtam. Egy kis aszfalt a Károly-magaslatig, majd a zöld háromszögjelzésre vitt a szalagozás, amit nem kicsit utálok. Sárban, illetve hóban ezt a szakaszt is ki fogom kerülni. A város elõtt kicsivel, rátértem a kék háromszögjelzésre. Már csak egy kis aszfaltozás, s be is értem a célba, ahol megkaptam az oklevelet és a kitûzõt. A virslire és a kenyérre várni kellett. Már azon voltam, meg sem várom, amikor befutott az utánpótlás. Megettem, s hazafelé vettem az irányt.


Az eddigi legjobb útviszonyú Lõvérek túrán vagyok túl. A túra kellemes, a szalagozás alapvetõen jó. Három ponton volt vele probléma, ahogy fentebb írtam. Ebbõl kettõ nem a szervezõk hibája (az urak-asztalai igen), valószínûleg szórakozott valaki, s áthelyezte a szalagokat. Ez legyen élete legkellemesebb szórakozása. Mivel a brennbergbányairól hamar tudomást szereztek a szervezõk cselekedniük kellett volna.


Ami nem tetszett, az, az új térkép. Összehasonlítottam a tavalyival. Csak a jelzések nevét változtatták meg, magát az útvonalat nem. Viszont a jelzések nevével is gond van. Amelyik jelzés a friss turistatérképen nem szerepel, ott jelezni kellene, hogy az a volt piros, vagy akármilyen jelzés, vagy azt szalagozott szakaszként kellene jelezni. Nem jelzi, hogy egy rövid szakaszon a kék háromszögjelzésre tér, s arról a volt P+-on megy le a Köves árokba. A Várhely-kilátó után, a soproni partizán kék jelzés nem megy le a Tacsi-árokba, hanem kikerüli azt. Itt nem a jelzés színe nem stimmel, hanem a nyomvonala. Már tavaly is ezen az új, kerülõ nyomvonalon haladt a jelzés és a túra is, illetve a tavalyi kiadású turista térképen is az új nyomvonal szerepel (de elõtte is megvolt a turistatérképen, csak sárga és ciklámen jelzésként, nem pedig kék és ciklámen jelzésként). A Károly-magaslatról pedig nem a sárga háromszögjelzésen jöttünk le, hanem a már nem létezõ zöld háromszögön. A Hotel Lõvérnél pedig nem megy együtt a sárga háromszögjelzés és a kék háromszögjelzés. A fenti hibáktól eltekintve, az útvonal könnyen követhetõnek bizonyult.


Mindazon által a túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 900 Ft-ért színes térképes igazoló lapot, kitûzõt és oklevelet kaptunk. A Magas-bércen és a Várhely-kilátónál csoki, a Fehér Dániel-forrásnál zsíros- margarinos- lekváros-és mogyorókrémes kenyér, hagyma, Piros Arany és kétféle szörp; a célban pedig jó minõségû virsli és tea volt az ellátmány. Pozitívum, hogy a kutyákra is gondoltak, így a rajtban volt itató tál és víz a számukra.


 

 
 
Gerencsérvár - Szentgyörgyvár - Csókakői-várTúra éve: 20112011.11.17 21:26:47

Várnak a várak, Csókakõ


GPS-el mért távolság: 25,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 475 m. Mi ennyit mentünk. Mivel a túra útvonala kötetlen, így nagyon eltérõ értékek születhettek. Az adatok tartalmazzák a Csókakõi-vár – Sandokan étterem közti bõ 4 km-t is.


Reggel Fehérváron felvettem Dominikát, Patrikot és Folti kutyát, s irány a 81-es út Csókakõi elágazása. Úgy gondoltam, jobb reggel többet buszozni, mint a túrát követõen várni a buszra. Vac-vac idõben utaztunk át Pusztavámra egy móri átszállással. Elég sok ismerõssel találkoztunk a buszokon. A templomnál leszálltunk, s frissen nekivágtunk a távnak. Jó hosszú aszfaltos szakasszal kezdtünk. Több mint másfél kilométert tettünk meg Pusztavámon, majd még szûk két kilométert ballagtunk mûúton, mire végre letérhettünk róla.


A zöld jelzésen értük el a várat, ahol megálltunk egy kicsit pihenni, nézelõdni. Elõször természetesen megkerestem a facsoport maradványait, s megszámoltam, hány tagból áll. A várnál találkoztunk egy csoporttal, akik érdekesen értelmezték a túrát, ugyanis a vár elõtti földútig bejöttek autóval, s akár még 100 m-t is gyalogoltak. Készítettem néhány fotót, s indultunk tovább. Már a bükkösökben is lehet kompakt géppel állvány nélkül fotózni, mivel a levelek zöme lehullott, ráadásul szépen sütött a nap is.


A Gerencsér-vártól, mi a piros kereszt – piros – piros négyszögjelzésen értük el a Szentgyörgyvárat. A szervezõ által küldött információkon kívül, az elõttünk érkezõktõl is kaptunk segítséget, a tényleg csekély romok megtalálásához. Azért meglett. Újabb pihenõ és fotózás. Kicsit bejártam a dombtetõt, s eldöntöttem, nem megyünk vissza a piros négyszögjelzésre, hanem a meredek domboldalon leereszkedünk az aszfaltútra, s a kék négyszögjelzésen megyünk egy darabon. Ha már egyszer nincs kötött útvonal, úgy döntöttem, megnézek egy, a térkép alapján ígéretesnek tûnõ utat a Pátrácos felé. A távolság nagyjából akkora, mintha a zöldön mentünk volna. Nem jött össze. Egy rövid szakaszon montival jól járható az út, ráadásul hangulatos is, majd egyszerûen megszûnt. GPS alapján mentünk tovább fölfelé. Sajnos a régi utak már gyalog is nehezen járhatók, viszont szép sziklás völgyben vezetnek. Egy helyen szarvas rudli keresztezte az utunkat. Szerencsére Folti nem látta meg õket, bezzeg késõbb a szagukat nagyon is megérezte. Idõlegesen pórázra kellett venni.


Jó meredek kaptatón értünk föl Pátrácos fennsíkjára, s vált könnyebbé a gyaloglás. Az sem mellékes, hogy újra úton mentünk. Rövidesen elértük a Z+ jelzést, majd az aszfaltútnál rátérhettünk a kék jelzésre. Az elágazásban újabb pihenõ, s egy kis kalóriapótlás következett. Patrik kezdett nyûgös lenni. Elõ is vett egy kis pizzát. Ezt viszont Folti vette észre azonnal és már indult volna is kunyerálni. Elkaptam a hámját, s megemelve visszafordítottam. Ettõl teljesen elképedt. A pihenõ után folytattuk utunkat. Patrik egyre nyûgösebb lett. A héten volt egy gyomorrontása, ami miatt két napot feküdt, s nem volt nagy formában. Ráadásul a lábát is fájlalta. Így elég nehezen értük el a kék és zöld jelzések keresztezését, ahol újabb pihenõ következett. Épp amikor készülõdtünk továbbmenni, ért utol bennünket Rudolf Pisti csoportja. Gyorsan meg is elõztek minket, bár addig amíg Patrik nem állt meg, nem is hagytak le bennünket annyira, mint számítottam.


Szépek a Vár-völgy sziklái. Már csak a várba vezetõ jó meredek kaptatót kellett leküzdeni, s be is értünk a célba, a hol beneveztünk, s mindjárt meg is kaptuk a díjazást is. Beszélgettünk egy kicsit, megettük a kapott csokit, s elindultunk a Sandokan étteremhez, ahol a kocsit hagytuk. A vártól 4070 m a parkoló. Már csak ezt kellett leküzdeni. Kicsit zajosra sikeredett a dolog, mert az összes kutya megugatta Foltit, amit õ sem hagyott szó nélkül. Az emberekkel sokkal szelídebben viselkedik, mint a kutyákkal.


Szép idõben, kellemes könnyû túra volt.


A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 400/300 Ft-ért nagyméretû kitûzõt, vártörténeti leírásokat és oklevelet kaptunk, s többféle csoki közül választhattunk.


 

 
 
Vándorbottal a VasparipáértTúra éve: 20112011.10.27 21:12:36

Vándorbottal a vasparipáért 17-es táv.


GPS-el mért távolság: 17,5 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 465 m.


Az idei évben megjelent a választékban a 17-es táv, ami nekem most jól jött. Lehetõvé tette, egy 25 km-nél rövidebb túra keretében Patrikkal a Cuha-szurdok végigjárását is (ezzel együtt 22,5 km-t mentünk). Még nem túrázott benne. Tavaly a vonatból látták, a 24-es táv után.


Reggel elég vigasztalan idõben vettem föl Patrikot és autóztunk Vinyére. Nyolc órára a rajtnál voltunk, maradt idõnk bõven készülõdni. Ennek ellenére gyorsan beneveztünk Zolinál (dnvzoli) és Robinál. Nem akartuk megvárni egy vonat érkezését sem, a vele beesõ nagyszámú indulóval. Kényelmes készülõdést követõen, 08.42-kor Zoli figyelõ tekintete elõtt vágtunk neki a távnak. Rögtön kaptunk is egy megrovást, mivel egy csücsök levágásával, 2 méterrel lerövidítettük a távot. Sajnos az idõjárás nem fogadta kegyeibe sem a rendezõket, sem a túrázókat. Megállás nélkül szitált az esõ. Hol jobban, hol kevésbé. Ha nem az emelkedõkön fölfelé mentünk volna bele a trutyiba, azt is mondhatnánk a köd szitált. Az eredmény szempontjából mindegy. Szépen, alattomosan áztatta át a ruhánkat. Mivel a levegõ hõmérséklet elég kellemes, Patrik nem is volt hajlandó sapkát venni.


A Panoráma út kaptatóját hamar magunk mögött tudtuk. Meglepõ, de alig van izomlázam az elõzõ napi Deák 40 után. (Bezzeg a Bakonyi barangolás 45 után! Igaz akkor közel négy hónapos kihagyással alapoztam meg azt.) Patriknak tetszettek a felhõkbõl elõsejlõ hagyás fák. Más panoráma sajnos nincs ilyen idõben. Nyugodt tempóban ballagtunk lefelé a murvás úton, a Hódos-ér felé, ahol 100 méter erejéig rátértünk a Zabolai-útra. Egy keskeny ösvényen elértük a Hódos-éri üdülõházakat (nagyon kellemes környezetben találhatók). Gyorsan tovább is mentünk, s megkezdtük a Likas-kõhöz vezetõ kaptatót. Szép kis út. Néha, a fák között lekandikálva ellenõrizhettük, mennyivel vagyunk magasabban a völgy aljánál. Szerencsére az esõ nem tette még sárossá az utakat. Hamar elértük az elsõ ellenõrzõ pontot, ahol ellenõrzõ számként a Cuha-völgyi vasút életkorát kellett felírnunk.


Még egy kis kaptató, majd némi lazítás, szóval egy kis hullámvasutazás kezdõdött. Ezen a szakaszon végre sikerült Patrikot rábeszélni, vegyen föl sapkát. Kapucnit akart használni, de ráébredt, az jobban akadályozza a mozgásban is és a kilátásban is. A haja viszont már igen vizes lett eddigre. Hogy számolok el az anyjának vele, ha megfázik? Alig mentünk egy kicsit, s máris elértük a második ellenõrzõ pontot a Pápalátó-kövön, ahol a vasút megnyitásának évét kellett fölírnunk. Most nem hogy Pápát nem láttuk, de még a Bodzás-árok túloldalát is alig. Csak addig idõztünk, amíg Patrik biztonságba nem helyezett egy szelet pizzát. Lefelé is magam elé engedtem, csak arra kértem meg, a völgybe leérve várjon meg, mivel õ a lejtõkön sokkal gyorsabb és ügyesebb is nálam. Ezt õ magától értetõdõnek vette, mármint, hogy gyorsabb és ügyesebb. Szépen komótosan leballagtam utána. Jött egy unalmasabb szakasz, amíg jobbra egy ösvényre nem válthattunk.


Egy kis kanyargás, jórészt lejtõn, majd a falu elõtt kiértünk az aszfaltútra, s azon sétáltunk be a faluba. A kocsma elõtti háznál, egy liba töltötte be a házõrzõ szerepét. Ránk sziszegett, pedig nem is mentünk túl közel. A kocsmában megkaptuk az elsõ ellenõrzõ pecsétet, amihez csoki és forró tea is járt. A pontõr rögvest mondta is, hogy ugye nem baj, ha az apa csokiját is a kisfiú kapja. Persze, hogy nem, csak hát Patrik nem a fiam, hanem csak kölcsön kapom néha a túrákra, ahogy elõzõ években õt is, meg a tesóit is. Ebbõl, gyakran van ilyen kis félreértés. Már évekkel ezelõtt, miután elõször találkoztam velük egy túrán, s a túra utolsó kilométereit együtt tettük meg, a következõ túrán, rám kérdezett egy sporttárs, hol hagytam a gyerekeimet. De vissza a fõsodorba. Nagyon jólesett a forró tea. Teázás közben kiürítettem a bakancsomat (került bele egy kis kavics, meg fatörmelék), mivel a kamáslit inkább Patriknak adtam, hogy ne legyen nagyon sáros a nadrágja a hazafelé buszozásnál, mert a sofõrök nem veszik túl jónéven.


Elbúcsúztunk, s elindultunk a Csárda-tetõ felé. Gyakorlatilag ettõl kezdve, a következõ ellenõrzõ pontig, végig emelkedett az út. Néhol szuszogósan meredeknek bizonyult. Néhány hosszabb távon induló túrázó megelõzött bennünket. Ezen a szakaszon a táj kellemes, de nem túl látványos, kivéve a Dancs-árkot és környékét. Nézem, mi is lesz a következõ pont, a Csárda-tetõt követõen. De jó hogy megnéztem. Porvára számítottam, de kiderült, ez a táv nem érinti a falut, sõt éppen ellentétes irányba indulunk a ponttól, vissza Vinye felé. Megkaptuk az utolsó ellenõrzõ pecsétet, s ismét irány a Zabolai-út.


Elõbb egy kis emelkedõ, majd hosszú lejtõ következett az Öreg-déllõ irányába. Kezdtem megéhezni, így amikor Patrik teát kért, elõbányásztam a hátizsákból egy-egy szelet csokit, s megettük. Biciklivel igen szeretem ezt az utat. Ahogy néztem, ez évben épített be néhány vízkidobó favályút az útba az erdõgazdaság. Tetszik a Bakonyerdõnek és a HM Vergának ez a hozzáállása. Csakhamar elértük a sárga jelzést, s azon mentünk a Hódos-ér mentén. Úgy látszik, hozzá kell szoknunk a több vízhez az érben. Már nem lehet csak úgy könnyedén átlépni. Azért csak átkeltünk. Egy kicsit sárosabb az ösvény, ráadásul sok helyen a vaddisznók is föltúrták. Láttunk egy olyan kidõlt fát, az ér mentén, ahol a vízszintes fõ ágakból egy csomó friss gally tör az ég felé, bizonyságául a fa élni akarásának. A következõ kidõlt fánál, egy kis pihenõ, egy újabb pizza szelet biztonságba helyezésének idejére. Hiába mondtam, hogy a célig már csak vagy másfél kilométer van. Meg is lett az eredménye. A célban, már sem a zsíros kenyér nem esett jól, s a pizzát i csak a szeme kívánta, nem bírt megenni még egy fél szeletet sem.


Az Üveghutánál következett a túra utolsó nagyobb, s egyben legmeredekebb emelkedõje. Még bennem volt az elõzõ napi Deák túra tapasztalata, így ezt a kaptatót, úgy 30 %-osra saccoltam. Végre fölértünk, s egy szántóföld szélében újra bemehettünk az erdõbe. Van két vízmosás, amin át kellett kelnünk. Ha továbbra is ilyen mértékû lesz a két vízmosás eróziója, pár éven belül, új nyomvonalra kell terelni az ösvényt, vagy átjárókat kell építeni. A továbbiakban nagyon kellemes ösvény vezet le a Hosszú-Nagy-hegyrõl Porva-Csesznek vasúti megállóhoz, ahol megkaptuk a kitûzõt, emléklapot és egy 376-os gõzmozdonyt ábrázoló képeslapot. Ettem 2-3 szelet zsíros kenyeret hagymával (Patrik nem díjazza túlzottan), a kulcsos házban ittunk egy kis teát, s irány a Cuha-szurdok.


Ballagunk Patrikkal a szurdokban, amikor a volt kõbánya közelében, szól nekem, nézzem már azt a kecskét! Mivel elõtte már kétszer beugratott a túrán, s ráadásul nem is ugrott be, hogy miféle kecskérõl lehet szó, nehezen vettem észre. Persze a színe is szépen beleolvadt a környezetbe. 100 m-el elõttünk, egy muflon álldogált az úton. Amikor közelebb értünk, meglépett. Hittük mi! A fél-alagút bejárata elõtt én vettem észre, hogy lent van a patak medrében. Sajnos õ is meglátott bennünket, s gyorsan fölszökellt a vasúti pályára. Onnan figyelt. Nem mondhatnám, hogy megijedt volna tõlünk. Talán ha 20 méter választotta el tõlünk, meg persze a jó meredek patak meder. Amikor elunta a társaságunkat, kényelmesen elsétált. Az utunk további része, már eseménytelenül telt. Vinyén, elég sokan vártak a vonatra. Patrik egy forró csokit, én egy kávét ittam, megnéztem a busz menetrendeket, merre vegyem az irányt, hol tudom a fiút, kevesebb várakozással feltenni egy Fehérvárra menõ buszra. Veszprém tûnt a legjobbnak, így arra indultunk. Elindulásunkig nem érkezett meg a vonat Porva felõl, így helyesnek bizonyult a döntésem.


Ez a túra, még ebben a szitáló esõben is kellemes, kiváló szalagozással.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. A 800/700 Ft-os nevezési díjért emléklapot, kitûzõt, térképvázlatos igazoló lapot és kiváló útvonaljelölést kaptunk. Fenyõfõn csoki és tea, a Csárda-tetõn cukorka, a célban pedig sült húszsíros kenyér, hagyma és tea volt az ellátmány.


 

 
 
DeákTúra éve: 20112011.10.26 20:30:27

Deák 40


GPS-el mért távolság: 40,7 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 805 m.


Szokásomnak megfelelõen, a rajtidõ elejére idõzítettem az indulásomat. Nem voltunk túl sokan. Nevezés közben hallom, alaposan felidegesítik a fõszervezõt, mert a bolt nem akarja szállítani a megrendelt kenyeret. Késõbb kiderült, nem is jutott el az ígért idõre Pusztaszentlászlóra, de ez nem a szervezõ hibája. Megnéztem a kapott térképet. Ez évben itiner nincs. Megkérdeztem, milyen szalagokra számítsak.


Friss hideg idõben vágtam neki a távnak. Feltöltöttem a GPS-re a 2009-es túra útvonalát, csökkentendõ az elkeverés veszélyét, illetve kíváncsi voltam, hol tévedtem el az évben. Alig értünk ki Söjtörrõl egy Kecskemétrõl érkezezett túrázóval, gyönyörû látványt teremtettek a kora reggeli fények, a völgyet megülõ pára és a kémények füstje. A szokásos bemelegítõ kaptató alatt sikerült megfelelõen be, illetve kimelegedni, így a Deák-kútnál meg is szabadultam egy pulóvertõl. Lehet, jobban járok, ha a legelején fázok egy kicsit, s nem cipelem magammal a további 37 km-en. Ez van. Mentünk tovább. A piros-fehér mûanyag szalagok szépen tereltek bennünket az útvonalon. Haladni is jól haladtunk. Már az elején is elõfordult némi sár a hét közepén esett esõnek köszönhetõen, de alig volt ragadós rész. Ahol a murvás út felé, tavalyelõtt méteres csúszásokkal haladtam lefelé, a beázott, sárral vastagon megragadt bakanccsal, most simán lesétáltunk. Mennyivel jobb ez így!


Utunk következõ szakasza egy völgyben futó murvás úton vezetett. Nagyon szépek voltak az alacsonyan sütõ napfényben fürdõ, sárguló levelû bükkfák. Nem az egész völgyet érte még a napsütés, csak a domboldalban egy-két foltot. Ez az alacsony szögben beesõ fény elég különleges hangulatot ad a tájnak, amit szerintem, az utánunk egy órával érkezõk, már nem élvezhettek. Egy könnyû emelkedõn érjük el a következõ ellenõrzõ pontot, ahol meleg teával várja a túrázókat a pontõr. Megyünk tovább. Megszûnik a murva. A földút mellett sötét fenyves a kísérõnk, bár csak a jobb oldalon. A zöld jelzésre rátérve a domb gerincrõl szép kilátás fogad bennünket.


A zöld és sárga jelzések elágazásában elbúcsúzok a 30-as távra nevezõ túratárstól, s egyedül folytatom, s végül is fejezem be a túrát. Sehol egy túrázó látótávolságon belül. A sárga jelzés egész jó, könnyû követni. Gyakori fotós megállókkal megyek tovább. A Börzöncei-hegynél megkapom az újabb pecsétet, s kezdõdik a Zalaszentbalázs végéig tartó aszfaltos szakasz. Az eleje 10% körüli meredekségû lejtõ, több helyrõl csodálatos panorámával. Börzöncén gyorsan átérek. A térképen található feltételes ellenõrzõ pontot most sem láttam, csak most az elõzõ részvételemhez képest nem is izgattam magam miatta, inkább szaporázom a lépteimet. Az idõ egyre melegebb, viszont az árnyékos helyeken már láttam, néhány vékony jéggel borított pocsolyát. Az elsõket ebben a szezonban. A zalaszentbalázsi ellenõrzõ pont is hamar megvan.


Tovább menve a szalagozás nyomán fölkaptatok a lépcsõn a templomhoz. Most a renoválás miatt minden, csak nem szép. Az aszfaltos szakasz vége felé elõbányászok egy szendvicset a hátizsákból, s egy részét megeszem, menet közben. Szerencsére van szalagozás, mivel a Börzöncei-hegy óta a S+ jelzésen vagyok, mármint a térkép szerint, mivel jelzéssel nem nagyon találkozik az ember. Cirka kilométerenként van egy. Itt már jól jönnek az emlékek, és a GPS-es segítség. A kilátás egyébként erre is szép. Az út gondozott szõlõk közé ér. Elérem az elágazást, ahol 2009-ben a szalagozás leterelt a S+-ról, csak ezt nem tudtam. Kíváncsi voltam, hol tévedtem el annak idején. Kb. 250 m-t tehettem meg, amikor megláttam a balra terelõ szalagokat. Ettõl a ponttól látni lehetett az a keresztet is, ahol annak idején megálltam, tájékozódni próbálván. Sajnos sem ez a dülöngélõ, sem a polgárõr pihenõ közelében található felújított sem szerepel a térképen (Ejnye Cartographia!). Rendben megvan az eltévedés helye, gyerünk tovább, s a feltöltött GPS track alapján lássuk, mennyire tértem el az útvonaltól. Nem is olyan vészes. Oldaltávolságban mintegy egy kilométer a legnagyobb eltérés, míg a megtett távban mindössze 500 métert tettem hozzá a távhoz. Mit mondjak ez a kerülõ út sem valami jó, viszont ahogy láttam, jobb az eredeti S+ jelzésénél. Kevéssel a zöld és a sárga keresztjelzés találkozó elõtt vitt vissza a jelzés eredeti vonalára.


Ettõl kezdve egész jó bazalt zúzalékos úton mentem, gyakori fotós megállással, hiszen itt is dombgerincen vitt az út. Itt találkoztam növényi érdekességgel elõször. Búzavirágot láttam, ami tipikus nyárelejei virág, repcevirággal és valami margaréta félével együtt. Késõbb, a pusztaszentlászlói tó mellett, bogláros szellõrózsával találkoztam, ami elég korai tavaszi virág. Egy magaslesre is fölmásztam fotózni. Látni lehetett mind Pusztaszentlászló, mind pedig Hahót szõlõhegyének házait. A sárga jelzés elérésekor eldöntöttem, ezután, már csak a különösen szép helyeken állok meg fotózni, másként soha sem érek be a célba, annyira sok a szép lefényképezendõ látvány. Két évvel ezelõtt itt kezdõdött a horror. Most viszont egy-két nagyon rövid szakasz kivételével kiválóan járható az út. Nagyon szép fenyves, vegyes erdõben értem el az ellenõrzõpontot, ahol a pecsételés mellé megtudtam, egy 55-ös járt elõttem, a 40-esek közül meg senki. Nem jó jel, hiszen annyira nem vagyok gyors. Valakinek már meg kellett volna elõznie. Valószínûleg kevesen indultak a hosszabb távokon.


Mentem tovább. Jött a túra legrondább emelkedõje, a 2009-es igazi horror (A sártól, darabonként 3-4 kilós bakancsban, akár még a szédületes 2 km/h-s sebességet is elérhettem, s néha majd hanyatt rántott a sárba ragadt túrabot.). Most volt erõm megnézni, mekkora távot tettem meg rajta. A valóban meredek rész kb. 4-500 m hosszú és 95 m-t emelkedik. Ez bizony 20% körüli meredekséget jelent. Most sem volt száraz az út. Itt volt a leghosszabb ragadós szakasz a túrán (az egész emelkedõ az volt), de ez is nagyon messze volt a 2009-estõl. Jól megizzadtam, mire fölértem. A látvány viszont szép. Érdekes, az alacsonyabb fák és csemeték még zöldek, míg az évszázados bükk hagyás fák, már szép õszi rozsdavörös színbe öltöztek. Rátértem a zöld jelzésre, ami közel sem olyan jó, mint a sárga. Emiatt, ezt a rátérést, csak jó késõn ismertem föl. Talpaltam tovább. Pusztaszentlászló szélén elértem az aszfaltos utat. Elõtte is, itt is volt olyan autós, aki fölbosszantott. Olyan keskeny az út, hogy gépjármû csak úgy tud elmenni a gyalogos mellett, ha az letér az útról. Egyik sem köszönte meg. Berágtam, s eldöntöttem, a következõ autós jöhet mögöttem az én gyalogos tempómban. Szerencsére nem jött egy sem. Megérkeztem az utolsó ellenõrzõ pontra. Ettem egy kis zsíros kenyeret, Piros Arannyal és zöldpaprikával, amit finom forró teával öblítettem le. Közben jót beszélgettünk a pontõrökkel.


Kissé nehézkesen kezdtem meg a túra utolsó szakaszát. A Válicka-patak mentén hagytam el a falut, s értem el a víztározót. Gyönyörû. Szívesen látnám ezt Pápa közelében az egyesületünk tavaként. Most szemmel láthatóan fél méter víz hiányzik belõle. Nagyon le is tisztult a víz, s mivel most a part közelében sekély is, nagyon nehéz becsapni a halakat. A horgászok nem is számoltak be túl jó fogásról. Egy két csuka esett el aznap. A tó partján, több helyen is találkoztam bogláros szellõrózsával. Átmentem a kis hídon, majd a fürdõ- és a camping parkolóján átbaktatva rátértem a Z+ jelzésre. Jó tempóban haladva értem el a K+ jelzést, amelyen folytattam a túrát, s értem vissza Söjtörre. Kis lakóterületi talpalás, s már is beértem a célba, ahol átvettem az oklevelet és a kitûzõt. Beszélgettünk egy kicsit, ettem még egy kis zsíros kenyeret, ittam egy kis teát. Kimentem a kocsihoz, átöltöztem, ittam egy kávét, s hazafelé vettem az irányt.


Ebben az idõjárásban nagyon kellemes, nem túl fárasztó túra. Mivel sokat vezet dombvonulatok gerincén, így sok helyen gyönyörû a kilátás. Ez évben az útvonal jelzése is jó a 40-es távon. A négy teljesítménytúra közül, amelyen részt vettem a Zalai-dombságban (Olajos körút; Thury emléktúra; Szent Orbán; Deák), Messze a Deák a leglátványosabb, s az ellátása is jó. Idén már az útvonaljelölés is sokkal jobb, mint 2009-ben.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. A 800 Ft-os nevezési díjért emléklapot, oklevelet, kitûzõt, szürkeárnyalatos, fénymásolt térképlapos igazoló lapot kaptunk. A Vas-völgyi vadászháznál forró teát, a Mackó-forrásnál két müzli szeletet, Pusztaszentlászlón zsíros kenyeret, paprikával, hagymával, Piros Arannyal, teát, valamint forralt bort, a célban zsíros- margarinos- vagy mézes kenyeret, illetve teát kaptunk.


 

 
 
TatabányaTúra éve: 20112011.10.20 21:05:31

Tatabánya 40


Természetesen a kiírás szerint nem létezik ilyen, de a 20-as távon „3 kis eltévedéssel” ez jött össze.


GPS-el mért távolság: 39,7 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 1070 m.


Jó idõt ígértek a meteorológusok, így nagyon csábított a biciklizés, de az is, hogy szét kellene nézni Körtvélyespuszta közelében is montival járható útvonalak után, és ezt a teljesítménytúrát is kedvelem. Eredeti terv: viszem a montit, délig letudom a 20-as távot, utána tekerek egyet. Valóság: túl fáradt voltam szombaton az egyesületi túra után, s nem volt kedvem láncot és fogsort cserélni a biciklimen, valamint tartottam tõle, hogy Felsõgallán nem lenne túl biztonságos a biciklit a tartón hagyni, így a gyalogos felderítés mellett döntöttem. Reggel még azon is gondolkoztam, el sem indulok, mert nagyon álmosan ébredtem. Jól jelzi ezt, hogy a Tatabányára vezetõ bõ másfélórás út alatt, a tea és az erõs kávé ellenére háromszor kellett megállnom és kiszállni a kocsiból, az elalvás megelõzésére. Így csak 7.10-re tudtam leparkolni.


A nevezés meglepõen gyorsan ment. A 30-as távon is csak 5-6 sorban álló volt, a 20-ason meg egy. A rajtban jeleztem, el fogok térni az útvonaltól, ne lepõdjenek meg a pontõrök, ha késõn érek a második, és az az utáni pontokra. Túlzottan nem érdekelte a rajtoltatókat. Megkaptam a szürkeárnyalatos fénymásolt, kicsinyített térképes igazoló lapot, s az igen hideg idõben vágtunk neki a távnak Zsuzsáékkal. Õk a 30-asra neveztek. Jó tempóban kezdtük a bemelegítõ emelkedõt. Az útviszonyok kiválóak. Csákányospuszta elõtt, az erdõbõl kiérve, szép a kilátás, de a 20-as távon ez az egyetlen kilátópont. Megkaptuk az elsõ ellenõrzõ pecsétet, s irány a Mária-szakadék. Szépek a sziklák, kevesen voltak elõttünk, így ráadásul jól is haladtunk. Kisvártatva elértük Körtvélyespusztát, ahol elbúcsúztam Zsuzsáéktól, mondván, megkezdem az eltévedést.


A K+ jelzés jobbra kanyarodásakor mentem tovább egyenesen. A Körtvélyespusztáról, a Szárliget és Vérteskozma közötti erdészeti aszfaltútra, a Meszes-hegyen átvezetõ földutat akartam megnézni, mennyire járható montival. Ez elsõre nem jött össze. Elindultam egyenesen a Hideg-kútnál, de az elsõ 100 m-t követõen 3-4 olyan pocsolya hellyel találkoztam, ami esõ esetén leszállás nélkül nem kerülhetõ ki, s tudtam, van egy párhuzamos igen jó út is ezért a visszafordulás, s az arra történõ rátérés mellett döntöttem. Kicsit mentem rajta, s máris a Böske-rétre értem, ahol párhuzamosan mentem az eredeti útirányommal. A rétrõl gyönyörû a kilátás. Gond egy szál se, majd balra visszatérek az eredeti irányba. Igen ám! De erdõirtások és vadvédelmi kerítések állták utamat. Ahol ez nem volt, ott a Borz-árkok akadályozták meg a balra haladást. A vége az lett, hogy elértem a piros jelzést, a piros – piros háromszögjelzés elágazásánál. Sajnos az engem érdeklõ irányba a piros térden fölül érõ fûben vezet, amit montival nem szeretek, a piros háromszögjelzés meg jó meredeken megy le a P+-ra, a Nagy-Farkas-torokhoz. A Kozma 60 MTB-n annak idején itt lefelé is leszálltam, mert nekem túl meredek ahhoz, hogy biztonságosan leguruljak. A kilátás viszont csodálatos. A murvás utat keresztezve, a Nagy-Farkas-torokban lementem a Tamás-árokba. Tudtam, hogy a mûútig jó az út, de a másik irányba is kíváncsi voltam, s erre akartam visszatérni a túra útvonalára.


A Tamás-árokban igen szép sziklák sejlettek elõ a lombok közül. Úgy döntöttem, a jövõ évre tervezek is erre egyesületi túrát.


A Nádaskúti-völgyi elágazásig jó az út, onnan rohamosan romlik, és csak nehezen járható keróval. Ez az út is felderítésre vár. Most inkább mentem tovább az árokban. A Gesztesi-földekrõl ismét csak szép a kilátás. Egy balkanyarral vissza is jutottam a túra útvonalára, s hamarosan megkaptam a következõ pecsétet. Addig azonban néhány túrázónak válaszolnom kellett, miért is megyek szembe a 30-as táv irányával. Nézem az ellenõrzõ lapot. Hoppá! A Mátyás-kútnál nincs EP. Így az aszfaltútról 100 m után balra le, s az elején, jelzetlen úton irány a Robinson kunyhó romja, ahonnan szintén gyönyörû a kilátás, s az eredeti útvonalhoz képest csak 2-300 m-es kitérõt jelent, 40 m többlet szinttel. Az idõ jó, tehát megéri a kitérõ. A kunyhó romjánál, ami tulajdonképpen csak a sziklafalba mélyített gödör, ahol látszik a valahai falazás nyoma, egy fiatal párral találkoztam, akik szemétszedõ túrát tartottak. A Vörös-lyukon keresztül tértem vissza a kiírás szerinti útvonalra. Ez a völgy most sokkal jobban járható, mint augusztusban volt.


A Szarvas kútnál a pontõrök egy csomó illatmécsest gyújtottak meg. Megkaptam a következõ pecsétet egy Sportszelet kíséretében és már tempóztam is tovább. Jó sokan voltak ezen a szakaszon. A Vitányvár után, kidõlt fák akadályozták a haladást a kék jelzésen. Rövidesen visszaértem a Körtvélyespuszta elõtti elágazáshoz. Megnéztem az órámat. 12.31. Gyerek az idõ! Akkor most megint eltévedek, hátha sikerül megtalálnom a keresett utat. Természetesen, a reggel nem megfelelõnek ítélt úton indultam. Egy darabig minden rendben. A pocsolyás rész simán kikerülhetõ a reggel felderített szakaszon. Megyek tovább. Az irány jó, de egy kerítésnél, a jó út balra kanyarodik, míg van egy mostanában nem használt is (de azért még járható) egyenesen. Gyerünk a jobb úton, hátha megfelelõ irányba kanyarodik. Már másodszor nem jött be ez a számításom. Hamarosan rá kellett ébrednem, a Nagy-Csákányt megkerülõ úton vagyok. Eldöntöttem, ha az út északra kanyarodásakor nem lesz jobbra vivõ út, akkor visszafordulok. Van út! Nem is rossz, bár a térkép nem jelzi. A Hárságy-völgy mellett a keleti oldalon vezet. A völgybe rajzolt ösvény, viszont már nem létezik. Az egykori út nyomai azonban látszanak. Megyek tovább, a hol erre, hol arra kanyarodó úton. Egyszer csak keleti irányban biciklis szemmel nézve, húzós hosszú lejtõbe vált át. Ezen se jártak az idén, de azért nem túlzottan rossz. Betorkollott egy a térképen ösvényként jelzett kiváló minõségû földútba (a Horvát-vasúttól közvetlenül nyugatra lévõ út), amelyen jobbra fordultam. A lejtõrõl a fák között szép a rálátás egy hegyre. Sajnos nem mértem irányt, így nem tudom melyik az, de vagy az Ágacska, vagy a Zuppa (inkább az Ágacska). A másik ágat is föl kéne derítenem, meddig ilyen jó, illetve tényleg elvisz-e a Nagy-Csákány-barlanghoz. Az aszfalton elértem a Szár felõl érkezõ piros jelzést. Vele szemben indul a Meszes-hegyre vezetõ út. Akkor ezt most megpróbálom errõl. Egy darabig jó. Egy Y elágazásban a jobb minõségû, baloldali ágat választom. Újabb hibás döntés. Alig megyek párszáz métert egy gyérítésben, egy igen meredek falú völgyfõben vége az útnak. A térkép, jelez ott valami légypiszok méretû szakadást, de reméltem, lesz kivezetõ út. Nem volt. Az igen meredek emelkedõn fölmásztam, s visszatértem a keresett útra. Az aszfalt felé vezetõ rész, egy szakaszon, a favágás miatt járhatatlan. Sziklás, fél méter körüli terep lépcsõk is akadályozzák a haladást. Rövid talpalás, s máris a Nagy-Csákány kerülõ útját kopogtatom a túrabotokkal. Ez a Meszes-hegyen át vezetõ út, kb. 200 m-es tolós szakasztól eltekintve járható, de a Hárságy-völgy melletti jobb.


Szaporán kapkodtam a lábaimat, hogy beérjek végre a célba. A hivatalos nyomvonalra visszatérve, megnyugodtam: jó sokan voltak még kint az útvonalon. A Mária-szakadéknál megálltam fotózni. Szerencsére sikerült is néhány bemozdulás nélküli képet készítenem. Lefelé menet lassabban haladtam, mint reggel fölfelé. Csákányospuszta elõtt ismerõsök érnek utol. Beszélgetünk egy kicsit, már amennyire a szapora légzéstõl tudok. Jóval gyorsabbak nálam. A pecsételésnél le is maradok. A kék - kék négyszögjelzés elágazásánál, másokkal egyetemben tovább rongyolnak egyenesen. Itt sem turistajelzés, sem szervezõi tábla sem segíti a tájékozódást. Ez az egyetlen szervezõi jelzéshiba, amivel találkoztam. Megyek tovább. Eseménytelen, de kellemes gyaloglást követõen beértem a célba.


A 20-as táv a szép idõben nagyon kellemes, bár nem igazán látványos (én az eltévedésekkel látványossá tettem: öt - hat plussz kilátó pont). Mint már máskor is, most is nagyon sok gyerek vett részt a túrán. Ez igen örvendetes tény. A célba érkezéskori jó kedvüket látva, pláne az. Láttam olyat, akinek 20 km-t követõen, még futni, illetve táncolni is volt kedve és ereje. Több esetben pedig a szülõk bírták kevésbé a gyûrõdést.


A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelõ. 600 Ft-ért szürkeárnyalatos térképes, igazolólap útvonaljelzés, a Szarvas-kútnál Sportszelet, a célban emléklap, kitûzõ, valamint zsíros-, margarinos-, lekváros kenyér, illetve forró tea járt. Mivel sok a gyerek, az õ kedvükért jó lett volna, ha a 20-as táv minden EP-jén adnak egy-két szem csomagolt cukorkát, vagy szõlõcukrot. Ez földobta volna a gyerekek hangulatát, s nem jelentene eszeveszett költséget sem.


 

 
 
Győr-Sopron megyei IVV túranap/Rákóczi emléktúra GyőrújbarátTúra éve: 20112011.10.12 21:26:07

Rákóczi Ferenc emléktúra, 20-as táv.


GPS-el mért távolság: 21 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 430 m. Az elején egy elkeverés, és az utólagos pontosítás érdekében megtett úttal együtt: 25,6 km-t mentem 530 m szintemelkedéssel.


Miután szombaton hazaértem a Bakonyi barangolásról, megnéztem az OMSZ honlapján a szélelõrejelzést, eldöntendõ, mit csináljak vasárnap. Biciklizni szerettem volna. Mivel azonban stabil 15-20 m/s-os szelet jósoltak (ilyenkor ez nyílt terepen nekem már túl hideg) Pápa környékére, így a tartalék terv lépett életbe: elmegyek a Rákóczira, mivel az is az ÉDK része. Õszintén megmondva, nem hallottam róla igazán kedvezõ híreket, így tartottam is tõle, illetve a Sokorónak, a Zalai-dombsággal vetekedõen „jó” turistajelzéseitõl. Szokásomtól eltérõen késõi indulást terveztem, hogy egy kicsit többet alhassak. Ennek megfelelõen kilenc óra körül érkeztem Gyõrújbarátra. Az iskola körül semmi mozgás. Jön az utcán szembe három túrázó, s kérdezik sikerült-e neveznem, mert õk az iskola kapuján, csak egy lapot találtak, mely szerint onnan 100 m-re, a Csobolyó táncházban van a rajt és a cél. Az pedig nincs rajta, hogy melyik égtáj felé kell érteni azt a 100 m-t. Szerencsére jó irányba indultunk az Ifjúsági tábor irányába, s a Faluházzal szemben meglett a rajthely.


Gyors nevezés, egy kis meglepetéssel: a kiírásban szereplõ 600 helyett, csak 300 Ft a nevezési díj. Megnéztem az itinert, a kapott térképvázlatot összehasonlítottam a térképpel, s az elõzõ napi túrán szerzett nem kis izomláznak köszönhetõen, nem éppen fitten vágtam neki a távnak. Mint a túra után kiderült, alig 100-150 m megtétele után, tulajdonképpen az elsõ sarkon sikerült eltévednem. Az itiner szerint kissé jobbra kellett volna tartanom, a szalagozott helyen, viszont ahogy én láttam, mehettem volna nagyon jobbra egy zsákutcába, kissé jobbra egy kapubejáróba, vagy kissé balra az úton. A túra után, visszamentem megnézni mi volt a gond, mert sejtettem hol keverhettem el. Kiderült, hogy a zsákutca és a kapubejáró között van egy nagyon keskeny gondozatlan kis földút is, amit elsõre nem vettem észre, hiszen lévén a falu központban, az itiner alapján nem erre számítottam. Szalag is volt. Ezért már elsõre is nézegettem, merre tovább? Az egyik a keresztezõdés egyik oldalán, a másik keresztezõdésen már kicsit túl az orgonabokron, a számomra inkább azt jelentette, hogy tovább egyenesen. Mentem is tovább, s kerestem a jobbra vezetõ utat. Egyébként az aszfaltút is bevágásban vezetett. Volt még egy szalag az elágazásban, de azt csak az orgonabokortól visszanézve lehetett észrevenni, vagy ha bemegy az ember a földútra 5-10 m-t. Egyébként ez volt az itiner egyetlen hibája, a többi része korrekt.


Az emelkedõn fölérve, a temetõnél megláttam a piros jelzést. Elõ a térképet, s rögtön láttam, merre fogok eljutni az elsõ ellenõrzõ pontra, a többiekkel ellentétes irányból. A túra után lemértem, 950 m-el hosszabb úton és 30 m többlet szinttel meglett az EP. Pecsételést követõen, egészen az Ifjúsági táborig aszfalton koptattam a bakancs talpát. A távok szétválása elõtt megkaptam a második pecsétet is. Végre terepen következett egy jó kis kaptató. A talaj löszös-homokos, így az esõ jót tett neki. Az elsõ csoportot, aki az elkeverésem miatt elébem került itt egy mélyúton hagytam le. Kis lankás rész után, újabb kaptató, s máris teljesítettem a kiírás szerinti szintet. Ezen a 10% fölötti meredekségû emelkedõn elõztem meg a velem együtt nevezõ csoportot. Eddigre már bemelegedtem, s szerencsémre még meredekebb lejtõ sem lassított le, nem lévén ilyen. Méretes izomlázzal, valahogy nem esnek jól a meredekebb lejtõk. A dombvidékekre az ilyen 10%, vagy meredekebb lejtõk és emelkedõk a jellemzõk. 4 ilyenen szedtem össze a túra szintjének zömét.


Az emelkedõ tetején, egy erdõirtás biztosít egy kis kilátást, ami kellemes, csak hát elõzõ napon a Bakony nagyon elkényeztetett, a csodaszép látványával (völgyekben megülõ pára, hegyoldalak elõtt úszó felhõ pamacsok, éles kontúrok, a napfényben szinte világító fehér házfalak…). Egy jó kis lejtõn értem el Tényõ szélén a harmadik ellenõrzõ pontot. Újra aszfalton vezetett az utam, szerencsére nem túl sokáig. Azonban ez a szakasz vezetett a legszebb erdõben. A többi helyen zömmel akác található, valamint az utak szélén sok-sok diófa, az apró, de igen finom terméssel. Ennyi út menti diófával még nem találkoztam más dombvidéken, hegységrõl ne is beszéljünk. Már az aszfaltút is emelkedett, a letérés után viszont jött a szokásos 10+%-os kaptató. Fölérve újabb kilátási lehetõség. Kicsit romlik az út minõsége, mivel fennsíkon haladok. Könnyebben keletkezik pocsolya. Követem a zöld és piros jelzést, majd tisztán szalagozásra térek. Egy 20-30 m mély, meredek, néhol szakadásokkal tarkított falú völgy mentén vezet az út. Elõször enyhén emelkedve, majd ugyancsak enyhén lejtve. Lehet, hogy ez volt a kiírásban szereplõ Nyúli-szurdik? Újra elérem a piros jelzést, ami ennek örömére rögtön meredeken lejteni kezd. Ezen érem el Gyõrújbarát szélét, helyenként szép kilátással. A szalagozás elvezetett az utolsó ellenõrzõ pontig, ami egy új építésû kilátónál található. A 8 m magas kilátóról, kb. 180 fokban remek a kilátás. A másik felén, viszont az alig 20-30 éves akácok miatt semmi. A valóban szép panoráma, szerencsére ebbe a látható részbe esik, fõ helyen a Pannonhalmi-apátsággal.


Pecsételés és nézelõdést követõen jó meredek lejtõn ereszkedtem le a cél felé, ami a következõ mészkõbõl rakott útszakasszal együtt, már nagyon nem esett jól a combjaimnak. Alig értem simább és lankásabb útra, hopp, ismerõs részen vagyok! Szemben velem föltûnik az óvoda, ami után reggel elkevertem. Csak jobbra kellett fordulnom, s besétálni a célba.


Megkaptam a kitûzõt, ettem egy kis zsíros kenyeret, s mivel a megtett táv se sok, meg az idõ is gyerek még, elindultam megkeresni, hol tévedtem el reggel.


Az idõjárás, a nem túlzottan szélnek kitett részeken jó, a szél viszont csípõs. A túra kellemes, bár a kiírás alapján lazábbra számítottam (nehezebb, mint a Reguly emléktúra). Az útvonal jelölése jó. Ezt az elõzõ napi Bakonyi barangolás kontraszt hatása ellenére is állítom, pedig ott extra minõségû volt a szalagozás. Az elkeverésemet leszámítva, az itiner, a turistajelzések, amelyet szükség esetén szalagozással egészítettek ki, az útjelzõ táblák és ahol más nem volt a tisztán szalagozás bõven elég volt, nem kellett elõvennem a térképet, maximum kíváncsiságból. Két éve jártam a Hatos tölgy-ön, s ahhoz képest ennek a jelölése most jobb volt.


Nálam ezen túl ez a rekorder túra, a kiírás és a valós szintkülönbség arányában. Eddig az Olajos körút 20 és a Nagy László emléktúrák jelentették a csúcsot, ahol a tényleges szint a kiírás szerintinek a duplája volt, itt ez 2,866-szorosnak bizonyult (150 m helyett 430 m).


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 300 Ft-ért térképvázlat itinerrel, kitûzõ, két pontot leszámítva (az egyik csak egy kis bizonytalanságot jelentett) korrekt szalagozás, valamint a célban zsíros kenyér járt.


 

 
 
Bakonyi BarangolásTúra éve: 20112011.10.12 21:22:54

 



 



Bakonyi Barangolás 45-ös táv



GPS-el mért távolság: 44,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1145 m.


A 45-ös táv indítási ideje elõtt érkeztem Zircre. A 70-es táv sok lenne, az 55-ös táv plusz 10 km-e részben a nagyon nem szeretem Barátok útján visz, a 45-ös is fölmegy a Kõris-hegyre, így ezt választottam. Az sem mellékes, hogy tavasz óta nem gyalogoltam 25 km-nél többet, s azt is kevésszer (a nyár a biciklizésé), valamint a nehéz bakancsom javításon esett át, ami miatt tartottam is mindenféle kidörzsöléstõl, illetve vízhólyagtól (a kidörzsölés sajnos bejött). Gondolkoztam az Írottkõ 35-ben is, de ez közelebb, van, változatosabb, s Észak-Dunántúl Kupa túra, bár azzal koppra már megvagyok.


A megszokottnál kevesebben voltunk, hiszen a hosszabb távok rajtideje egy órával korábban kezdõdött. A rajtban ismerõsökkel futottam össze. Volt, aki hangosan méltatlankodott az Írottkõ túrák elõrehozása miatt. Maximálisan egyetértek vele. Ha már nem lehetett az eredeti idõpontban megtartani, miért nem tették 29-ére, amikor a térségben nincs jelentõs konkurense. Sokan jártunk úgy, hogy választani kellett a két színvonalas rendezésû, kiváló ár/szolgáltatású túra közül. Szerintem ez nagyon is barátságtalan lépés a Bakonyi barangolás szervezõivel szemben. Ha igaz az ok, miszerint a Velemen történõ áthaladáshoz minden túrázónak belépõjegyet kellett volna váltania a gesztenye ünnepre, mert a falu vezetõi nem hajlandók a túrázókat átengedni a falun, akkor Velemet törölni kellene az ország túrázó célpontjai közül, s a gyõr-moson-soproniak és a vasiak dolga, a turistajelzésekkel kikerültetni a falut.


Ennyi morgolódás után vissza a túrához. Gyors nevezés, megnézem a térképvázlatot. Nem nagy ügy. Harmadszor indulok, s mindig másik távon, de az útvonal nagy része egyébként is ismerõs. Ágiék csapata érkezik. A 40-es távra neveztek. Megvárom õket, s Bakonybélig együtt talpalunk. Meglehetõsen csípõs idõben indultunk. Szerencsére az érkezésemhez képest enyhült annyit az idõ, ne legyen szükségem kesztyûre, amit el sem hoztam. Szépen tempósan ballagtunk. A zöld letérése, a jelzésen kívül szalagokkal is megerõsített, nehéz lenne eltéveszteni. Ez jellemezte az egész túrát. Extra minõségû útvonal kijelölés. Ahol kellett tábla, ahol kellett szalag, azokon a részeken, ahová feltételezhetõen sötétben érnek a túrázók, méretes, láthatósági mellénybõl készült fényvisszaverõs szalagok vezették a túrázókat. Ezen kívül, ahol hiányos volt a P+ jelzés, azt is felújították. Ezért külön köszönet.


Végre erdõben gyalogolhattunk, kellemes ösvényen. Egy mezõ sarkán vettem elõ elõször a fényképezõgépet, mivel gyönyörû a kilátás. A hideg front utáni tiszta idõben élesek a fények. Megyünk tovább. Bakonybélig összeállt egy tízen fõs csoport, mivel Ágiék, Viktorék, s egy 70-es csoport is nagyon egyforma tempóban haladt. Az igazán csodálatos látvány a Zoltay-forrást követõen várta csoportunkat. Fantasztikus a kilátás Pénzesgyõr, a Hajagok és Bakonybél felé. A völgyekben párafoltok, a hegyek elõtt kis fehér felhõpamacsok úsznak, s mindezt tetézi a ragyogó napfény, a nagyon éles kontúrokkal. Nem túl gyakori az ilyen látvány. Fotóztunk is gyakorta. Ágiékkal a P+ jelzésen mentünk a Nagy-Som-hegy oldalában, a többiek az aszfalton. Kicsit ránk ijesztett az esõ is egy kis szemerkéléssel, de csak a fû vizessé tételére bizonyult elegendõnek. Kellemes a zöld háromszögjelzés, amin leereszkedtünk a Kerteskõi-szurdokba. Megkaptuk a második pecsétet, egy csoki kíséretében, amely alig élte túl a szurdokot.


Gyönyörûek a szikla alakzatok, a csobogó patakkal. Egyesületi túrákon jobban be szoktuk járni, mint most, de azért jócskán lelassultunk. Ilyen helyeken, teljesítménytúrán sem vagyok hajlandó sietni. A fotók sajnos nem sikerültek. A Szömörke-völgy további részén gyérítették a fákat, aminek zömmel fenyõk estek áldozatul. A völgybõl történõ kikapaszkodásnál is jól haladtunk. Csodálatos látványt jelentett Bakonybél a Csúcs-hegyrõl. Szinte világítottak a fehér házfalak a napsütésben. A faluban elõ kellett vennem az itinert, hol is lesz az ellenõrzõ pont. A vendéglõ számomra egy kis oda-vissza kitérõt jelentett. A kapott italjegyet egy kis tonikra váltottam, majd ittam még egy kis meleg teát.


Elbúcsúztam Ágiéktól, s irány a Gerence-pihenõ. Mivel úgy éreztem, igencsak dörzsöli a sarkam a bakancs, ezért egy buszmegállóban bakancs le, s tettem rá tapaszt. A továbbiakban semmi problémát nem volt, azt leszámítva, hogy egy istennek sem sikerült megfelelõ szorosságúra kötni az egyiket. Vagy hatszor álltam meg emiatt az Odvas-kõig, mire, úgy ahogy jó lett. Irány a kék keresztjelzésen a Gerence-pihenõ. A falu szélén, jól feltúrták az utat. Utána két nehezebben járható, mondhatni kissé veszélyes részt leszámítva kellemes az ösvény. A Hotel Odvaskõnél, kis híján kihagytam az ellenõrzõ pontot. Idõben megnéztem az itinert, s kiderült, a pihenõnél van az EP, nem az Odvas-kõnél. Az EP-n két 70-es távon induló túrázó érkezett meg a plusz 25 km-rõl. Nem semmi. Pecsételést követõen irány az Odvas-kõ. A barlang fölöttig, a kb. 90 m-es szint nem semmi. Szuszogtam rendesen mire fölértem. Ettõl kezdve is hol jobban, hol kevésbé, de egészen a Kõris-hegyig emelkedett az út. Ha a Rézbükki-úton megy az ember biciklivel, akkor egy kicsit több a szint, a táv viszont jócskán hosszabb. Ott 6,8% az átlag meredekség. Itt szerintem meghaladja a 8%-t. Egy kicsit lankásabb részen megettem az egyik szendvicset, a másik megmaradt a másnapi gyõrújbaráti túrára. Az út szép bükkerdõben vezet, amihez kõrisek is keverednek a csúcs közelében. A pont elõtt újabb 70-esek érnek utol. Most nincs kedvük futni, pedig inkább azt szoktak.


Végre fölértem. Pecsételés, s gyerünk tovább, lefelé a kéken. Jó meredek. Nem is esik jól a térdeimnek. Kisszépalmapuszta fölött az erdõirtásnak köszönhetõen remek a kilátás. Látható Porva is és a Hotel Szépalma is. Végre leérek az aszfaltúthoz, amirõl pár métert követõen le is térek. Nem kell sokat menni, s meglátom az ellenõrzõ pontot. Egy kivágott fa töve és a Bödön-kút mellett átvágva megérkezek. Pecsételés, kalóriapótlás beszélgetés. Kiderült, hogy az egyik ifjú és csinos pontõr hölgy a Nemzetvédelmi Egyetem egy teljesen piacképtelen civil szakát végezte el, most pedig a BME-n igyekszik, valami használható végzettséget szerezni. Volt tehát mirõl beszélni. Mire elindultam, megérkeztek Viktorék is. Közeledtét már messzirõl lehetett hallani.


Kellemes, de eseménytelen gyaloglás következett a Hotel Szépalmáig. Újabb pecsét, tovább indulás. Legutóbbi erre jártam óta megváltozott a sárga jelzés. Elõnyére. A jó kis erdei séta után elértem a murvás utat. Csodálatos három ciprus látható az elágazásban. Az aszfaltút mellett pedig a Bakonyban ritkán látható méretû fenyõk állnak õrt. Néhányszor megálltam fotózni. Ennek is, meg a sok kihagyásnak köszönhetõ belassulás eredményeként utolértek Viktorék. Jó darabig együtt mentünk. Mesélt egy két érdekes dolgot, például az egykori fiatal szépalmai gróf halála emlékére ültetett mamutfenyõket, illetve megmutatta a pálihálási vadászati térképet, amelyen évtizedekkel ezelõtt felszámolt vasútállomások és a hozzájuk tartozó vasút is szerepel.


Sajnos alig hagytuk el a helységet, elkezdett szemerkélni az esõ. A felhõk látványa sem biztatott sok jóval. Szaporáztuk hát lépteinket az aszfalton, az utolsó EP eléréséig. Itt fölvettem a szélmellényemet, ami elég jól állja az esõt is. Ha nagyobb az esõ, azért a hátán lévõ hálós részen befolyik a víz, de úgy véltem elég lesz. Tündérmajor után 2-300 m-ig elégnek is bizonyult. Ott azonban már elkezdett a mellényrõl, illetve a hátizsákról lefolyni a víz, ezért elõ kellett bányásznom az esõdzsekit. Mire fölértem, Viktorék behozhatatlan elõnyre tettek szert. Talpaltam tovább. Zirc szélén elõztek meg a 70-esek akikkel a Gerence-pihenõnél találkoztam. Ez idõ alatt plusz 10 km-t tettek meg. Rövidesen a házak között mentem. Az esõ is csendesedett. Tulajdonképpen csak arra várt, hogy fölvegyem az esõdzsekit. Mire beértem a célba, már épp csak szemerkélt, mire hazaindultam, meg el is állt. Mikor a kocsinál levetettem a bakancsom és a zoknit, kiderült, arról a sarkamról, ahol nem éreztem semmi problémát, ledörzsölte a felhámot, tehát a félelmeim sajnos nem bizonyultak alaptalanoknak.


A célban megkaptam a tényleg szép emléklapot és a kitûzõt. Szokásomtól eltérõen egy kis lekváros kenyeret ettem, beszélgettünk még egy kicsit, s hazafelé vettem az irányt.


A túra kellemes, ahol erdõben visz, ott szép erdõket láthatunk, s több helyrõl is gyönyörû a kilátás. Az ígértekkel, illetve az elõzõ nappal szemben, az idõjárás is elég jó volt.

 




 


A  túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1100/1000 Ft-ért  térképvázlat itinerrel (saját térkép most szükségtelen volt), szintmetszettel, emléklap, kitûzõ, extra minõségû útvonal jelölés járt. A Kerteskõi-szurdokban Sport szelet, Bakonybélben italjegy, A Kõris-hegyen víz, illetve kétféle szörp, A Bödön-kútnál zsíros-, margarinos-, vagy lekváros kenyér, hagymával, illetve savanyúsággal, tea, a célban pedig zsíros-, margarinos-, vagy lekváros kenyér, kétféle szörppel volt az ellátmány.  

 
 
TáncsicsTúra éve: 20112011.09.26 17:29:25

Táncsics 15


GPS-el mért távolság: 14,7 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 215 m.


Hétvégére ezt a kupatúrát terveztem, hogy ne csak olyan éppen formán legyen meg a kupa. Elõször a 30-as távra gondoltam, viszont a hét második felében beindult a vezérhangya. Az MTSZ-es kerékpáros érdemes minõsítéshez, már nem tudok több gyalogtúrát elszámolni, az idõ viszont jó. Inkább biciklizni kéne egyet. Végül a 15-ös táv mellett döntöttem, ami után még normálisan el tudok menni montizni Kisgyónba, ami közel van, s még sok felfedezendõ út van.


A rajtnál elég sokan voltak, de gyorsan sikerült benevezni, mivel a sokadalom egy rajtfotót készítõ iskolai csoportnak bizonyult. Fürgén neki vágtam a távnak, már amennyiben az elõzõ napi 100 km-es tekerés és esti haveri bulit követõen fürge lehet az ember. Azért gyorsan bemelegedtem. A táj, dombvidékre jellemzõen hullámos, kellemes. Az iskolás csoportot gyorsan magam mögött hagytam. Csatkáig aszfalton ballagtam. Ácsteszér határában egy kutya csatlakozott hozzám egy rövid idõre, de inkább visszament az utánam következõ két hölgyig. A faluban le kellett térni egy kicsit az útvonalról, hogy megtaláljam az ellenõrzõ pontot. Erre lehetne valamilyen utalás az igazoló lapon. Megkaptam a pecsétet. A kocsmáros, a szervezõk információja alapján, legkorábban tizenegy óra körülre várta az elsõ túrázókat, ehelyett, már kilenckor ott voltam. A 30-asok valóban 11 körül érhettek oda, de a 15-ösökrõl ezek szerint elfeledkeztek.


Mentem tovább. A csatkai búcsújáró helyig tartott az aszfaltos út. Kicsit körbenéztem, majd mentem tovább. Jó kis földút következett Súrig, szép kilátással. Igazi dombvidéki táj. A kutya ismét hozzám csatlakozott, s velem tartott a következõ ellenõrzõ pontig. Némi kérdezõsködéssel megtaláltam a kisvendéglõt. A két ittasellátó helybõl, egyikre sem volt név kiírva. Úgy 10 perces keresgélést követõen meglett a bélyegzõ is. Ennek köszönhetõen utolért a két hölgy, s mondták, jó, hogy ott ült kint a kutya, így tudták hová kell jönni. A pont után a kutya elhúzott valamilyen kajaszag irányába, s egyedül tempóztam tovább.


A térképem szerint aszfalt következett a célig. Ehelyett a piros keresztjelzés jobbra levitt az útról, s attól 20-50 m-re vezetett egy darabig. Aznap senki sem járt rajta elõttem, pedig már találkoztam pár ötös távon indulóval. Nem volt egy nagy élmény. Aztán vége lett az erdõnek, jött egy dzsindzsás fiatalos, az utolsó jelzés nagyjából visszafelé irányított, majd eltûnt. Kész. Némi dzsungelharcot követõen visszajutottam az aszfaltútra, ahol hamarosan találtam is piros keresztjelzést, s azon értem be célba. Valahogy sohasem értettem ezeket a jelzéseket, amelyek látótávolságban vezetnek a jól járható utaktól, idõnként kifejezetten nehéz haladást jelentve. Itt sem értettem. Nem szeretek aszfalton gyalogolni, de itt értelmetlen volt a jelzés levitele egy silány, gazos útra.


Ezt leszámítva, kellemes laza séta. Száraz idõben fölösleges a bakancs. Egy túra-, vagy sportcipõ tökéletesen megfelel.


Az ellenõrzõ pontok adatai: Csatka Völgy bisztró: 4,5 km, 50 m szinttel; Súr Sógorka Miklós kisvendéglõje a Szivárvány óvoda elõtt: 9,4 km, 140 m szinttel. Nem ellenõrzõ pont, de érdekes lehet, a csatkai búcsújáró hely: 5,8 km, 105 m szinttel.


A célban megkaptam a kitûzõt és az emléklapot, pólót cseréltem, s elindultam Kisgyónba, ahol jót montiztam, bár este 6 óra körül, az utolsó lejtõn, majd lefagytam biciklirõl. Jártam néhány olyan úton, ahol, még nem, illetve jó régen jártam.


A túra ár/szolgáltatás aránya kifejezetten rossz. Az 500 Ft-os nevezési díjért emléklapot, kitûzõt, szürkeárnyalatos, valamilyen GPS-es térképprogramból kinyomtatott, fénymásolt térképlapot és igazoló lapot kaptunk. Igaz, hogy a Freytag & Berndt féle Bakony-Balatonfelvidék turistatérkép 1:80 000-es, és a Rédétõl északra lévõ rész azon sincs rajta, de ennél azért jobb minõségû. Nem kézzel kell rárajzolni a turistaútvonalakat. Célszerûbb lenne azt fénymásolni.


 

 
 
Óbudavár éjszakaiTúra éve: 20112011.09.26 17:27:18

Óbudavár éjjel


GPS-el mért távolság: 22,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 375 m.


A számítottnál korábban értem Óbudavárra. Gyors készülõdés, aminél rögvest hibáztam is, de csak bõ két km-t követõen jöttem rá. Elfelejtettem szemüveget cserélni, s a biciklis szemcsi maradt rajtam. Nem túl nyerõ a dolog éjszakára. A racing red lencse fényre sötétedõ változata, kiváló autót vezetni, éjjel pláne, de gyaloglásnál sokkal kevesebb a fény. A biciklis szemüvegnél ugyanis csak elég szûk határok között változik a lencse sötétsége, mivel életveszélyes lenne, ha nagyon elsötétedne a tûzõ napsütésben, s utána pár méter alatt zárt bükkösbe ér az ember. Hosszú másodpercekig kénytelen lenne vakon menni, ami nem jó elõjel.


A Vilmos ház udvarán beneveztem, ettem egy szelet zsíros kenyeret és nekivágtam a távnak. Azonnal elkövettem a következõ hibát. Mondván, a tavalyinak a fordítottja az útvonal, meg sem néztem az elején az itinert, így késõn jöttem rá, le kellett volna menni a mosóház felé. Ez bizony kimaradt. Tempósan haladtam a szép napsütésben, s nézelõdtem. Hoppá! Jobbra fent az lesz az-az állattartó telep, amerre az elsõ Óbudavár éjjeli túrámon elkevertem, s amerre a legtöbben tévednek el. Megyek tovább. Most már gyakrabban nézem meg a leírást. A szentantalfai pont viszonylag könnyen meglett.


Pecsételés után, egy kólával emelem a vércukor szintem, majd ballagok tovább. A faluból kiérve, valami építményt látok az út közelében, amirõl nem tudom eldönteni, mi lehet. Forrásra tippelek. Elmentem megnézni. Tényleg az, bár a térképen nem szerepel. Itt ért utol Sándor, akit már egy ideje láttam magam mögött Az enyémmel igencsak hasonló tempóban gyalogolt. A túra további részét együtt tettük meg, aminek köszönhetõen sokkal gyorsabban telt az idõ. A Tagyon-hegy derekáról, csodálatos a kilátás a Balatonra. Látszik a Hegyestû is. Kezd alkonyodni, s ezzel együtt, gyorsan hûl a levegõ is. Már kevés a rövid ujjú póló. Azért a bozótos kezdetéig elhalasztom a hosszú ujjú felvételét. A jelzések jól követhetõk, bár a kék nem mindig egyértelmû, de ott segít a szalagozás. A borókás (szerintem inkább tiszafás) szélén, aztán öltözés. Nem csak a hideg miatt, hanem a szúrós levelek elleni védekezésképpen is. Csak itt, a bozótosban volt tényleg meredek az út. A további rész, viszonylag könnyû. Korai alkonyatban értük el a Hegyestûn található ellenõrzõ pontot. A kilátás gyönyörû, s még épp elegendõ a fény, értékelhetõ képek készítéséhez. Fotózást követõen megnéztem a sarkam, mert egy ideje vízhólyag gyanúsan fájt. Még nem láttam hólyagot, de tettem rá tapaszt, hátha megelõzhetem a kialakulását. Ez nem jött össze. Balatonhenyére kialakult egy valami vízhólyag és vérhólyag közti átmenet. Június közepét követõen ezen a napon voltam elõször gyalogos teljesítménytúrán, s úgy látszik elszokott tõle a sarkam.


Lefelé menet hirtelen leszállt az est. Elõ a lámpát. Jó tempóban értünk be Monoszlóra, amit a nem túl jó sárga jelzésen, ugyanolyan gyorsan el is hagytunk. Egy helyen, a szalagozás szentesítette a kispistázó lehetõséget, s levág egy csücsköt. Ez elõtt közvetlenül, egy velünk hasonló tempóban haladó, zajos társaság került elébünk, valahonnan jobbról érkezve. A térképet nézve, õk a terep ismeretében, Monoszlót is kihagyhatták. Gyorsan beértünk a Balatonhenyére. A kocsmában nyomtunk egy kéktúra bélyegzõt, majd ázsiai jellegû frissítést csaptunk: alkoholmentes sör, Balaton szelettel.


Az ellenõrzõ pontot elhagyva megkezdtük a túra legnagyobb szintemelkedésû emelkedõjét. Szerencsére a zajos társaság sincs már a közelünkben. Gyorsan fogytak a kilométerek. Ami az eddigi túrák kritikus tájékozódási pontja volt, most szalagokkal jól jelzett, s érzésem szerint, egyébként is könnyebb ebbõl az irányból. Kétgyerekes család került elénk, valahonnan jobbról. Tovább menve, mielõtt kiérnénk az aszfaltútra, kutyaugatásra lettünk figyelmesek. A gyerekek rögtön kiszúrták, hogy egy kutyakölyök ugat. Szegény elkóborolt. Alig értünk ki az aszfaltra jöttek szembe, s kérdezik, nem láttunk-e egy kiskutyát. Elmondtuk, hol láttuk, de addigra utol is érte a csoportot a kölyök. Happy end. A célban, kiderült, azért nem olyan happy a dolog, mivel két társával együtt rakta be valaki a Vilmos-ház udvarára, s hagyta ott a német juhász (vagy ha keverék, akkor jó sok van bennük a német juhászból) kölyköket. Az ilyen embert szívesen kitenném a Szahara közepére, közlekedési eszköz, víz és ennivaló nélkül.


Az aszfalton besétáltunk a célba. Átvettük a kitûzõt és az emléklapot, a szabadban megettük a finom babos káposztát, s ki-ki hazafelé vette az irányt.


Kellemes, helyenként látványos a túra, az ajándék idõjárásban. Kifejezetten jólesett üldögélni egy kicsit a szabadban a túra után. Az eddigi Óbudavár éjjel túrák közül, amelyeken részt vettem, most volt a legkönnyebb a tájékozódás. Mindenütt volt szalag, ahol szükség volt rá. Amikor ezt elmondtam a fõszervezõnek, az utánunk érkezõ két hölgy is egyetértett a megállapítással.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. Az 1200/1100 Ft-os nevezési díjért emléklapot, kitûzõt, szürkeárnyalatos fénymásolt térképlapot, használható itinert, az eddigi legjobb szalagozást, és igazoló lapot kaptunk. A rajtnál látványos zsíros kenyér, paprikával és pirosarannyal, pálinka, a Hegyestûnél ásványvíz, vagy szénsavas üdítõ, a célban finom babos káposzta, ásványvíz és forralt bor volt az ellátmány. Szentantalfán 10% kedvezménnyel lehetett enni, vagy inni valamit a Fenyves sörözõben, míg Balatonhenyén fél áron vehettünk egy sört, vagy üdítõt a kocsmában.


 

 
 
KisgyónTúra éve: 20112011.09.19 20:47:23

GPS-el mért távolság: 13,5 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 455 m. Ez az általam megtett távolság. Ezen a túrán, nincs kötött útvonal, mindenki magának tervezi.


Egy ideje elég gyakran foglaltak a hétvégéim, s ez hosszú idõre így is marad, ezért ki kell használnom minden túrát, hogy teljesítsem az Észak-Dunántúl Kupát. Ennek megfelelõen a montis túra helyett választottam a Kisgyón kupát. Gyorsan beneveztem, s vártuk, mikor indulhatunk, meddig tart a találkozó hivatalos része, illetve megtudjuk, mennyi idõ is áll rendelkezésünkre. Megérkezik a fõszervezõ, s közli, hogy a négy adat közül (200-tól 250 percig) a legkisebb, a 200 perc az igazi. Eddigre megterveztem az útvonalat, amit indulást követõen módosítanom kellett, mert feltétlenül útba kellett ejtenem az Erdei-szentélyt, hogy vizet vigyek az ott pontõrködõ Dominikának és Patriknak, no meg Folti kutyának. Tempósan nekivágtam a távnak. Az idõ remek. Már az indulásnál kipakoltam a hosszú ujjú pólót, mint szükségtelent.


Gyorsan begyûjtöttem a keleti rész pontjait, kitöltöttem a totót. A kõbánya után úgy döntöttem, nem megyek vissza az aszfalton, hanem a kapott tájfutó térképen található úton rövidítek. Többszörösen hibásnak bizonyult a döntésem. A térkép enyhén szólva is elavult. 300 méter után, megszûnt az út. Az erdõt közben kivágták, s embermagasságú dzsindzsában vitt egy keskeny ösvény. Végre átverekedtem magam az útig. Gyerünk. A következõ letérésnél meg akartam nézni, milyen pontértékûek a következõ számok. Kiderült elhagytam az igazoló lapot. Kész vége a dalnak. Valami gaz kiszedhette a zsebembõl. Nem mentem vissza érte, inkább folytattam az utat, az Erdei-szentélyhez. Gyorsan odaértem. Patrikék éppen befejezték a pontõrködést, mivel elment az utolsó induló is. Odaadtam a vizet, a pizzát és a kutyának az itató tálat, s beszélgettünk egy kicsit.


A Hosszú-kígyós felé elindultam egy másik útvonalon, hogy visszamenjek és megpróbáljam megtalálni az igazoló lapot. Egy nyiladékban szaporáztam a lépteimet, amikor az utat elfoglaló dagonyában néhány vaddisznó süldõt pillantottam meg. Megálltam, s figyeltem. Óvatosan közelebb mentem, s közben szétnéztem, van e a közelben alkalmas fa, amire föl tudok mászni, ha a mamák is megjelennének. Kicsit még közelebb óvakodtam, készítettem néhány fotót, mire a süldõk észrevettek, s egy nyikkanás nélkül, villámgyorsan eltûntek a sûrûben. Vártam pár percet, tovább mentem, a dagonyát kikerülõ úton, majd visszamentem a dagonyához, hogy érezem e disznók szagát. Hát nem. Sokkal gyengébb lehet, mint az õzeké, vagy szarvasoké, ami akár 100 m-rõl is megérezhetõ.


Szaporán mentem tovább, bár tudtam, sikeres teljesítésre esélyem sincs. Az aszfalt úttól kb. 50 méterre megtaláltam az igazoló lapot. Nem sokat kellett volna visszamennem, s egy csomó idõt takarítottam volna meg. Most már csak annyi idõm maradt, hogy a Bányász-emlékmûvet érintve visszamenjek a rajthoz. A késést ugyanis elég durva pontlevonással díjazzák. 5 percenként 20 pont levonás, amikor a legmagasabb értékû pontért, csak 10-t lehet kapni, az összes pontért pedig 130-at. 

Beértem a célba, leadtam a lapot, amit a többivel együtt folyamatosan értékeltek ki. Reklamáltak, miért saját tollal írtam be a kódokat, miért nem a pontokon található zsírkrétával. Megkaptam a pecsétet az ÉDK kupalapra, amivel erre az évre már teljesítettem is a kupát. Visszamentem a montis célba, ettem egy szelet zsíros kenyeret, segítettem elpakolni. Megkérdeztem a két gyereket, volna-e kedvük, egy Óbudavér éjjeli túrához. Lett volna, de hát vasárnapra is korai kelés volt beütemezve, ismét csak pontõrködéssel, valamint a házi feladatok sem készülnek el maguktól, így kérdéses volt. Õk elmentek ebédelni, én meg egy kicsit biciklizni. A montizásból visszatérve kiderült, nem jönnek túrázni, ami végül is érthetõ. Átöltöztem beszélgettünk egy kicsit a büfénél, s elindultam Óbudavárra, az éjjeli túrára. 



A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelõ. Csapatonként 300 Ft-ért tájfutó térképet, emléklapot és igazoló lapot kaptunk. Nekem kifejezetten jólesik az ilyen túra, ahol magamnak tervezhetem meg az útvonalat. Az egyetlen probléma, a négyféle szintidõ megadása. Nekem szimpatikusabb lett volna, ha a 250 perc áll a rendelkezésünkre. Valószínûleg többen tudnának kiváló szintet teljesíteni.  

 
 
Vértesi barangolások / Vértesi kerekezésTúra éve: 20112011.08.21 08:07:17

Vértesi kerekezés útvonal kijelölõi beszámoló


Tavaly fölmerült az igény egy rövid montis távra is. Elkezdtem földeríteni a lehetõségeket, s sikerült is jól járható utakat találnom a Sámolyi-bükkön. A rövid táv esetében ez nem is volt gond, hiszen évekkel ezelõtt már jártam erre, s tudtam, hogy van megfelelõ út. Úgy gondoltam, célszerûbb lenne a hosszútávot is lehozni a Kilencfa-homokról, mivel az nehezen járható, illetve a volt Dobai-bányát leszámítva egyhangú is. Persze a szalagozást is könnyítené. A gondok itt kezdõdtek. Hol tudom elvinni a hosszú távot a szétválástól Kõhányáspusztáig? A Kereszt-utat (homokkal kevert murva) sajnos csak az országos kék jelzésen lehetne kikerülni, viszont hosszabb távon ez kerülendõ. Ha a Vértes Erdõ engedélyezi, akkor ez lesz majd az OKT-nak megfelelõ montis jelzés. Hiába kerestem, csak rosszabb utak vannak. A Vértesben, a völgyekben vezetõ utak, a rendszerint laza talajszerkezet, a vízmosások, illetve a homokos hordalék miatt nem túl jók a biciklisek számára. Nekünk a gerincutak jók, mint például a Köves-út, vagy a Szentegyházi-hegyen vezetõ. Itt is kerestem ilyet, hogy azon jöjjünk le, de nincs. Van ahol a kiváló minõségû gerincútról látom mind a két völgyben vezetõ utat is de egyszerûen nincs normális levezetõ út.


A túra, a Vértesi barangolások utáni napra került, mivel annak szervezõi megváltoztatták az útvonalat, s a tavalyitól eltérõen sokkal hosszabb a közös szakasz. Ezek közül Géza-pihenõ – Csákberény közti gyors lejtõ kritikus. Kifejezetten balesetveszélyesnek tartom, hogy a montisokat a velük egy irányba haladó gyalogosok közé engedjük. Ezen a lejtõn én, aki kifejezetten gyenge, óvatos lejtõzõ vagyok, is 25-30-al megyek. A jobbak valószínûleg 40 fölött. A gyalogosok, ha már ketten vannak, akkor logikusan elfoglalják a teljes útszélességet.


Pénteken délben kezdtem el a szalagozást. Idén piros-fehér, és piros-fehér-fekete szalagokat kaptam, tehát sokkal jobban látható színût, mint tavaly, viszont, csak töredéke mennyiségben. Ennek megfelelõen takarékosan kellett vele bánnom. Az utak jók. A Vértesi barangolásokra a gyöngyvirágosok felújították az érintett turistajelzéseket. Ennek köszönhetõen a Géza-pihenõ – Csákberény szakaszon alig néhány szalagot kellett használnom. Ez volt jellemzõ a sárga jelzésre is Csákvár után. Nagy mennyiségû szalagot a turistajelzés nélküli részeken használtam. A Sámolyi-bükkön vezetõ szakaszt tartottam nehéznek tájékozódási szempontból, mivel sok az elágazás és a nyiladék. A kék jelzésrõl történõ letérést nyolc-tíz szalaggal jelöltem, s még ez is kevésnek bizonyult. Minden útkeresztezõdés és nyiladék után, legalább 2-3 szalagot raktam ki.


A tájékozódás nehézségét jelezheti, hogy a szalagozás mindkét napján benéztem egy-egy elágazást, s pár száz méteren szedhettem vissza az addig kirakott szalagokat, pedig már legalább 3-4 alkalommal mentem végig rajtuk, s én találtam ki. A Sámolyi-bükkön egyébként valami nagy vadászatra készülve a frissen gléderezték az utakat, ennek megfelelõen kiváló utak vártak bennünket. Ez alól kivétel a Kereszt-út. Itt a fölsõ szakaszon inkább ártott. Lassabban haladtam, mint gondoltam, így tényleg csak a rövid távot szalagoztam ki, pedig a hosszún is szerettem volna ezt a munkát elvégezni Kõhányáspusztáig.


Szombaton megkértem a Vértesi barangolás szervezõit, hívják föl a gyalogosok figyelmét, ne szedjék le illetve helyezzék át az útvonalon található szalagokat, mert az a bicikliseknek lett kitéve. Miután kijavítottam az elõzõ nap kapott defekteket (kökény tövis és szeder tüske), hárman folytattuk a távok jelölését, . Az 50-es aszfaltossal kezdtünk. Gabriella az Oroszlányba vezetõ elágazásban elvált tõlünk, s az aszfalton visszagurult Gántra. Mi visszamentünk Mindszentpuszta felé, s újra végig mentünk a montis rövid távon, az elágazásig. Mivel tudtam, elég lesz a szalag, ezért a rövid táv, ezen szakaszára is raktam ki néhány újabbat. A távok szétválásától folytattuk. A Hosszú-hegyi és a K+-on Vérteskozmára vezetõ emelkedõ sokkal jobb, mint korábban. A Tábor-hegyrõl, levezetõ lejtõ is sokkal könnyebb, mint eddig bármikor az elmúlt 8 évben. Ez évben még csak veszélyesnek sem lehet nevezni.


Az aszfaltos szakaszokon ez évben is az 5 cm széles fehér szigetelõszalag nyilakat alkalmaztam.


A túra napján a beérkezõktõl gyûjtöttem be a tapasztalatokat.


Pusztavámon eltûnt a kirakott bója. Azt hittük, ellopták. A végén kiderült, valaki azt hitte, ott felejtették, levette, s beadta a kocsmába. Itt nagyon megdolgoztak a pontõrök, mivel hullámokban érkeztek a túrázók. Egyszerre 10-20 ember, majd egy darabig senki. Nem akarták, hogy megszáradjon a zsíros kenyér, ezért csak néhány szelet volt elkészítve. Amikor egy nagyobb csoport esett be, volt hajtás rendesen.


Ez évben is volt aki elkevert, a térkép, a kilométerórával együtt használható itiner, a szalagozás és a szigetelõszalag nyilak ellenére. Ez évben a kékrõl való letérés jelentette a problémát. Oda nagy nyilakat is kellett volna tennem. Az aszfaltról letéréshez több szalag is kell, a nyilakon kívül. Az útvonalak tetszettek a túrázóknak.


Jövõre oda kell figyelni, hogy a kiírásba visszakerüljön a megjegyzés, hogy a 70-es aszfaltos távon van 7.5 km murvás út is, ezért a teljesítését országúti kerékpárral nem javasoljuk.


Patrik és Dominika keményen megdolgoztak. Domi Pusztavámon pontõrködött, Patrik pedig a célban fõzte és hordta ki a virslit.


Laptopot is vinnem kellett volna, mivel szombat este szerettem volna a TTT-sek honlapjára föltenni a beszámolók közé, miszerint a Vértesben nem volt esõ, s kiválóak az utak. A PDA telefonomról nem jött össze. A 320x240-es kijelzõn, nem engedett a beszámolók területére beírni, illetve a font készlet, meg a többi sem jelent meg rendesen. Minden más mûködött a honlapon a telefonomról, csak ez nem.


Indulásnál kis lapon, minden túrázónak tájékoztatást kell adni, milyen jelzések lesznek, s a térkép hátoldalára nyomtatott itinerre jobban fel kell hívni a figyelmet.


Az elkeverõk közül, volt olyan, akinek reklamálás után felhívták a figyelmét az itinerre, beleolvasott, s közölte: „ha ezt idõben elolvastam volna, akkor nem keverek el”.


Csütörtökön mentem szalagot szedni, mivel hétfõn és szerdán 24 órás szolgálatban voltam. A túrázók dicséretére el kell mondanom, a montis rövid távon, illetve a hosszú táv Kõhányáspusztáig vezetõ, összességében ötvenegynéhány kilométeres szakaszon, mindössze egy sportszeletes papírt (sajnos nem nyertes) a 1019-es rajtszámú montis igazolólapot és egy régi kiadású Vértes turistatérképet találtam. Más túrán elõfordult már, hogy a start idõ közepén indulva, ennek sokszorosával találkoztam 20-30 km-en is.


Ez évben az indulók Cartographia-s térképet, itinert, kitûzõt, emléklapot, Pusztavámon zsíros kenyeret hagymával, ásványvizet, Kõhányáspusztán ásványvizet, a célban pedig virslit kaptak.


Az indulók száma: MTB 75: 39 fõ; MTB 45: 21 fõ; K 70: 32 fõ; K 50: 21 fõ.


 

 
 
Bakony '93 KerékpárosTúra éve: 20112011.08.10 20:12:55

Bakony 93


Táv: 90 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 930 m.


Az elõzõ napi montizás után, méretes izomlázzal érkeztem Pétfürdõre. Alig lézengtek még a nevezõk, így válogathattam a rajtszámokból. Az 51-est választottam, a koromnak megfelelõen, s kényelmesen készülõdtem a rajtra. Már a kiírásból gyanítható volt: tömegrajt lesz, ami kicsit késett. Elfelejtettem megnézni az órámat, mikor indultunk, pedig a szintidõ miatt érdekes lett volna.


A szervezõk információja szerint, lassú felvezetéssel mentünk volna Várpalota túlsó végéig, hogy rövidebb ideig kelljen zárni a keresztezõdéseket, s fõként a 8-as útét. A felvezetés azonban olyan bõ 25-30 km/h-ra sikeredett, az enyhe emelkedõkön is. Lehet, hogy ez az echte országútisoknak lassú, a többieknek, köztük nekem gyors. Voltunk vagy tízen, akik leszakadtunk a felvezetésrõl. Elég hamar rájöttem, baj lesz. Nincs megfelelõ bemelegedési fázis. Várpalotán egyértelmûvé vált, elszállt a pulzusom. Ha legközelebb is összejön az indulás, akkor nem foglalkozom a felvezetéssel, hanem megyek a saját bemelegítõ tempómban. Legfeljebb Várpalotán, biciklirõl leszállva, a zebrán keresztezem a 8-as utat. Kevésbé veszélyes, mint a sólyi elágazó, ahol nem volt rendõri biztosítás.


A városon gyorsan átértünk, s következett a túra elsõ nagy emelkedõje, a Tési-fennsíkra. A nap süt, árnyék sehol, enyhe hátszél, hogy még csak az se hûtsön, és 27 fok meleg. Az emelkedõn többnek éreztem, bár nem volt olyan rossz, mint szombaton a Vértesben a 100 %-hoz közeli páratartalomban. Elég lassúra sikeredett az emelkedõ leküzdése. Nagyon figyelnem kellett az elszállt pulzusomra, meg hát az elõzõ nap is nagyon éreztette a hatását, a két biciklizés között elkövetett hibákkal: nem ettem eleget elõzõ este, pedig a Vértesben a végére nagyon megéheztem, illetve nem pótoltam a magnéziumot. Végül is a túra egyetlen emelkedõje sem kérdezte meg a maximális pulzusomat, a szombati naptól eltérõen. Végre elértem a Királyszállási elágazót, fölértem a fennsíkra, s könnyebbé vált a tekerés. Ekkor viszont valami furcsa zajt hallottam a lánc felõl. Mintha föl akarna futni a nagyobb lánckerékre, vagy akadna a láncvezetõ görgõbe. Még nem tapasztaltam ilyet. Próbáltam a váltón állítani, menet közben, de nem szûnt meg a zaj. Csak Cseszneken jöttem rá, már itt elkezdett szétnyílni egy láncszem. Nem akartam leszállni. Gyerünk csak tovább.


Csõszpuszta után remek lejtõ Szápár felé. Az elején az út is kiváló, de a középsõ szakaszon nem igazán jó, ráadásul murva is található rajta, amit az aszfaltgumi nem szeret túlzottan. Elég óvatosan mentem a kanyarokban, mivel évekkel korábban jártam csak erre. Ahogy kiértem az erdõbõl, az élénk szél is alaposan taszigálta a biciklit. A kilátás szép, de 50 km/h fölött nincs túl sok lehetõség nézelõdni. Elértem a szápári elágazást, s megkezdõdött a hullámvasutazás Bakonyszentkirályig, de azért a lejtõk voltak hosszabbak. Itt egy hölgy zárkózott föl mögém. Annyira eltérõ stílusban tekert, hogy nem lett volna értelme együtt menni. A lankásabb, emelkedõkön, és a lejtõkön eltávolodtam tõle, a meredekebb emelkedõkön fölzárkózott. Õ, lehet, hogy a kisebb áttételtartománya miatt erõbõl ment, én meg pörgetek. A meglepõ az volt a számomra, hogy a Tési fennsíkról levezetõ lejtõn nem ért utol, ugyanis a lejtõkön elég óvatos vagyok, s ott szoktak megelõzni.


A szápári elágazót követõen, megnyugodva láttam, végre helyreállt a pulzusom is. Ennek megfelelõen, egy kicsit bátrabban toltam neki az emelkedõkön. Dudar és Bakonyoszlop között utolértem egy montival induló sporttársat, beszélgettünk egy kicsit, s mentem tovább. Õ az elsõ váltójával küszködött a túrán. Nemsokára elértem Bakonyszentkirályt, s kezdetét vette a túra legrondább emelkedõje, a 82-es útig. Igaz, egy ellenõrzõ pont, és rövidke lejtõ megszakítja, viszont változó meredekségû, s jó hosszú. A faluban nem írtak ki meredekségi adatot, de bõven 10 % fölött van. A legmeredekebb szakasz elején megelõztem egy sporttársat, majd egy másik jött szembe, mert nem találta az ellenõrzõ pontot.


A legmeredekebb rész vége elõtt mintegy 50 m-el megtudtam, mi volt a lánckerregés oka: Láncszakadás! Szétnyílt egy láncszem, egy SRAM láncnál! Ilyennel még nem találkoztam. Nem örültem neki. Egy árnyékosabb részig eltoltam a bringát, elõ a szerszámokat, s a korábban megelõzött sporttárs segítségével nekiláttam a szerelésnek. Most jól jött, az idõnként megmosolygott 30 l-es hátizsákom (Elõzõ este nem volt erõm átpakolni belõle a kicsibe, s félig sem volt.), hiszen van benne pár tartalék láncszem is. 10-15 perc alatt kicseréltem a sérült láncrészt, s mehettem tovább. Az ellenõrzõ pontot nem ott találtuk, ahová tippeltem, hanem a falu széli parkolóban, ami nem rossz, hiszen van nyomós kút is. Megmostam az arcomat, lepecsételtettem az igazoló lapot, megmostam az arcomat és a kezemet, beszélgettünk egy kicsit, s mentem tovább.


Úgy látszik, túl sok volt a „pihenõ”. Nem esett jól az emelkedõ. Rövid idõ alatt 130 m szintet gyûjtöttem be. Végre fölértem a 82-es útra. Ezzel kezdetét vette a Gyulafirátótig tartó szembe szeles, horror forgalmas szakasz, teli centizõ autóssal, tisztelet a kivételnek. Ennél a 8-as úton is biztonságosabb tekerni, csak ott tilos. Hogy boldogabb legyek, a kulacsom (Camelback) is megviccelt. Jól szemközt spriccelt izotóniás löttyel, amikor inni akartam belõle, s kinyitottam a szelepét. Zirc elõtt éreztem, éhes vagyok. A városközpontban megálltam egy padnál s megettem egy szendvicset. Az órámra nézve kicsit kételkedtem, pontos e a túra szintadata, mivel az eddigi 50 km-en 800 m-t sikerült leküzdeni. Tudtam, hogy a további rész zömmel a lejtõkrõl fog szólni, de akkor is. A végére kiderült, pontos, mert a hátralévõ 40 kilométeren, már csak 130 m szintet gyûjtöttem be.


Gyulafirátóton végre letérhettem a 82-es útról, s a hajmáskéri kis forgalmú úton mehettem tovább, ráadásul hátszéllel. Tempóztam is rendesen. Kisvártatva beértem Hajmáskérre és el is hagytam azt. Következett egy rövid szembe szeles szakasz Sólyig, megszakítva egy ellenõrzõ ponttal, az AGIP kútnál. Pecsételés és beszélgetés után megkezdtem az utolsó szakaszt. A 8-as utat meglepõen gyorsan sikerült keresztezni. Berhidán megálltam, fölhívni az ott lakó munkatársamat, hogy meglátogatom, ha már arra járok, ráadásul a szintidõbõl még legalább egy órám van. Mivel szolgálatban volt, így nem jött össze.


Még egy kis tekerés, s elértem Pétfürdõt. Ilyen hosszú helységet! Alig vártam, hogy beérjek már a célba, de végül ez is megtörtént. Elsõ dolgom volt megnézni, mennyi kalóriát égettem el a túrán, s összehasonlítani az elõzõ napival. Jól gondoltam. A Vértesben 69 km-en 1100 m fölötti szinttel, 3500 kcal-t égettem el, itt 90 km-en 930 m szinttel 3000-t. Megkaptam az oklevelet és a pólót, ettem egy kis zsíros kenyeret, beszélgettem egy kicsit, s hazafelé vettem az irányt.


A túra a 82-es úton vezetõ szakasztól eltekintve kellemes, barátságos pontõrökkel.


A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelõ. 1700 Ft-ért, fekete-fehér inkább vázlatos, mint térképes igazoló lapot kaptunk. A célban oklevelet és az elsõ 80 beérkezõ a túra emblémás pólóját kapta. Várpalota túlsó végéig autós felvezetés volt, a városban rendõri és polgárõri útbiztosítással. Az ellátmány: Cseszneken szódavíz, szörp, és szõlõcukor; a sólyi elágazónál szódavíz; a célban pedig zsíros- és vajas kenyér, piros arannyal, vöröshagymával, valamint szódavíz. Ha 80-nál többen indultak volna, akkor a nyolcvanadik után érkezõknek már kifejezetten drága lett volna a túra. Most közel sem voltunk annyian. Szerintem a kiírás ezen tétele csökkenti az indulók számát. Másik gond, hogy a kiírásban 1000 Ft-os nevezési díj szerepel, s csak a helyszínen szembesül az ember, a majd dupla összeggel.


 

 
 
Kőris körülTúra éve: 20112011.06.22 21:46:21


Kõris körül teljesítménytúra.


GPS-el mért távolság: 19,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 750 m. Ezek az általam megtett útvonal adatai, mivel kétszer is letértem egy kis felderítésre a hivatalos útvonalról.


Az idõjárás keresztül húzta a számításaimat. Azt terveztem, biciklivel megyek Bakonybélbe. Reggel azonban esõben ébredtem, így bringázás törölve. Pápáról esõben indulok, ami Bakonykoppánynál megszûnt. Elõször a kamáslit veszem fel, s irány nevezni. Mire indulok, utolér az esõ. Lecserélem a kamáslit esõnadrágra, s nekivágok a távnak.


Tempósan haladok. A zöld jelzésen a lejtõ elég jól csúszik. A francba! Most sem fogok fölmenni a Pörgöl-hegyi-barlanghoz. A Barátok útját, mint nem szeretem utat kihagyom, még jó darabig aszfalton megyek inkább. Biciklizés közben láttam egy igen kellemesnek tûnõ murvás utat. Megnézem, merre visz, s meddig járható montival. Térkép alapján úgy tippeltem, a zöld jelzést keresztezve, a Lipka-út elõtt néhány száz méterrel fog megszûnni. A zöldig tényleg használható az út, utána viszont egy nagyon rossz résszel kezdõdik, s egy fél kilométert megtéve rajta, meg is szûnt. Nem fordultam vissza. Nem mentem sokat, s találtam régi keréknyomokat, kicsit késõbb utat, ami kivitt a murvás útra, az Eleven-förtési nagy kanyarnál. Kb. 100 métert követõen kereszteztem az aszfaltot. Elállt az esõ, viszont kezdtem belegyalogolni a felhõbe. Az ösvény kellemes. Túrázókat érek utol. Pár méter erejéig az aszfalton megyünk, majd letérve, róla nagyon meredek ösvényen kaptatunk. Mikor a többiek visszatérnek az aszfaltra, megyek tovább, a kiválóan látható és kitaposott ösvényen, ahol Ágit érem utol, s megyünk együtt az ellenõrzõ pontig. A régi kék jelzés, közvetlenül a radarnál éri el az aszfaltot. Egy nemrégen derékba tört fán is át kellett mászni. Ági szerint, az utolsó túráján még nem volt itt. Látszott, hogy friss a törés. Lehet, hogy elõtte való nap ezt hallottam szendvicsezés közben fönt a Kõris-hegyen? Jó nagy recsegéssel dõlt ki.


A ponton találkoztam Csuka Sanyival. Beszélgettünk egy kicsit. A kapott pogácsának, csak a felével tudtam megbirkózni. Inkább szomjas voltam, mint éhes. Frissítést követõen elindultam lefelé az aszfalton. A Rézbükki-út elágazásánál tovább mentem, mert egy a Porvai-nyiladéknál kezdõdõ murvás útról szerettem volna biciklivel is járható lejárót találni a Bakonybéli-szarvad-árokba. Utolsó montis próbálkozásom nem járt eredménnyel. De most gyalog, majd meglesz. Nem lett meg.


Jobbra láttam egy szép kis gerincet, mellette lefelé vezetõ, nem túl kijárt úttal. Kihagytam a megnézését, mert még korainak véltem a letérést. A murva végén, csak egyenesen lehetett tovább menni, egy jó minõségû földúton. Hurrá! Utoljára ez az út sokkal rosszabb volt. Elértem egy magasles elõtti elágazást. Maradtam a jobb úton, ami sajnos rövidesen megszûnt. Megnéztem a másikat is. Egész sokat mehettem rajta a Barbinkán, miközben látható elágazás nélkül, folyamatosan romlott az út minõsége, majd ez is megszûnt. A vége felé egy húsz fõbõl álló szarvas rudli keresztezte az utamat, úgy 60-70 méterre. Mindegyik megállt az úton, szemügyre venni, ki a franc jár erre? Olybá tûnik, a szarvastehenek „elkezdtek csintalankodni”, mivel a bikáknak már nõ a szarvuk.


Még a murva vége felé volt egy leágazás balra, lehet azt kellett volna megpróbálnom, s az talán levinne a szép Holes-árokba. Nem volt kedvem visszamenni, meg tartottam tõle, túl sok idõmbe kerülne, s nem érnék be célzárásig, így átvágtam a dzindzsán lefelé. Nem is tudom mi volt a rosszabb: az elején a mellig érõ nagyon sûrû bükk cserje, ahol nem láttam hová lépek, vagy a végén, a mellig érõ csalán. Most jól jött az esõnadrág. Csurom víz lett, mire leértem, a frissen murvázott Bakonybéli-szarvad-árokba. Otthon megnézve a térképet, fönt a murvás részen, valahol úgy kétszáz méterre mentem el a Holes-árokbeli út felsõ végétõl. Legközelebb megnézem ezt a lehetõséget, illetve a Medve-kõ-árkit is.


Ezzel vissza is tértem a túra kiírás szerinti útvonalára. Mindjárt kezdhettem is egy jó kis kaptatót, ami a Tönkölös-hegyen található ellenõrzõ pontig tartott. Újra szemerkélni kezdett az esõ, de már nem számított. Az ellenõrzõ ponton újabb pecsét, egy csoki, s máris mentem tovább. Többen rossz felé indultak a kék háromszögjelzésen. A pontõrrel együtt visszatereltük õket a helyes irányba. Az elsõ kicsit szélesebb részen meg elõztem õket, s rongyoltam lefelé a lejtõn. Nemsokára Laci bácsiékat elõztem meg Veszprémbõl, s már be is értem a faluba. Még egy kis aszfaltozás, s már be is értem a célba, ahol megkaptam az emléklapot, s a nagyméretû kitûzõt. Ittam egy kávét, a kocsinál átöltöztem, mert hát jó az esõ ruha, mert nem ázik el az ember, de így meg az izzadság áztatja el, nem az esõ, s hazafelé vettem az irányt.


Az esõ ellenére is kellemes, látványos túra.


A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelõ. 700/800 Ft-ért fekete-fehér térképvázlatos, itineres igazolólap, a Kõris-hegyen sajtos pogácsa és szörp, vagy ásványvíz, a Tönkölös-hegyen csoki, célban pedig oklevél, és nagyméretû kitûzõ járt. A távon a szalagozás kiváló, annak ellenére, hogy a Magas-Bakonyban jók a turistajelzések.


 
 
Ciklámen 40/20Túra éve: 20112011.06.11 22:16:39

 Ciklámen 35-ös táv


GPS-el mért távolság 38,3 km (a harkai elkeverésel együtt 38,6 km); barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés 900 m. A velem együtt túrázók kedvéért ezt gyorsan beírtam. Részletes beszámoló, majd a hét közepére lesz.


Az ígért beszámoló:



Azt hittem, reggel simán odaérek a rajt helyére a startidõ kezdete elõtt. Nem így történt. Az Erdei-malom elõtti elágazás elõtt 100 m-el a navigációs rendszer közölte, megérkeztem. Halvány emlékeim alapján és a koordináták alapján az Ózon Kempinget gondoltam a tábornak. Nem jött be. A kiírás szerint Sopronban kerestem a tábort. Nem ott van. Némi kevergéssel így is csak odaértem. Otthon megnéztem a koordinátákat, immár a helyesek ismeretében. Úgy 2 km a tévedés.


A kocsinál készülõdtem, amikor Béli Laci bácsi és Csuka Sanyi csapata épp indult. A rajtnál nem tolongtak a nevezõk, így gyorsan beneveztem, s nyugis tempóban neki is vágtam a távnak. A második kanyarnál összefutottam egy polgárõrrel, aki úgy állt, hogy közte és a kocsija közt nem lehetett kényelmesen elmenni, így az út közepe felé kerültem ki. Rögvest reklamált. Épp csak ez hiányzott! Ráadásul, mint kiderült, a mellette lévõ kaszárnya jellegû elhagyatott objektum a leírásban említett iskola. No nem gond. 100 m-el késõbb végre letérhettem az aszfaltról egy kezdetben nagyon dzsindzsás, alig járt ösvényre, ahol rögtön megkezdõdött a szintgyûjtés. A sárga és kék jelzés keresztezésétõl, megnézve az itinert, tudtam, egészen a Fehér-úti-tóig megegyezik a CATS-esek Lõvérek túrájával, így nem kellett tovább nézegetnem. Hamarosan leértem Ágfalvára, ahol megkaptam az elsõ ellenõrzõ pecsétet, s mentem tovább. A piros jelzés elég ritkás a faluban, de mivel jártam ,már erre, így nem gond. Akik nem túráztak még ezen a környéken, azoknak viszont meggyûlt vele a bajuk. A falu után sem túl jók a jelzések, de elmegy. A Fehér-úti-tó elõtti emelkedõn utolértem Laci bácsiék csoportját, s velük tartottam a célig. A Bartokos Alfréd szervezte teljesítménytúrákon már voltak kellemetlen tapasztalataim a szervezéssel és fõként az itinerrel kapcsolatban. Érdekes, az IVV túráiknál alig van gond. Általában egymást segítve csökkenthetõ az elkeverés veszélye. Ez most is többször jól jött. Ahol nincs turistajelzés, ott nincs semmi, s az itiner is gyenge szokott lenni. Azon kívül, beszélgetve az idõ is jobban telik. Az emelkedõt vadcseresznyefák szegélyezték, így a vitamin pótlás megoldódott. A megszokottnál húsosabb és édesebb a vadcseresznye az idén. Ahol csak lehetett eszegettünk belõle.


Az itiner, a térkép és GPS alapján elég könnyen eldöntöttük, melyik lehet a volt mûszaki határzár nyomvonala, s megindultunk rajta. Igen ám, de kisvártatva egy Y elágazáshoz értünk, ahol mindkét út azonos minõségû. Most merre? A GPS alapján a baloldali ágat választottuk, mint kiderült helyesen, bár az út minõsége hamarosan leromlott, az irány viszont jó. A nap is egyre jobban tûzött. Jó kis kaptatóval értük el Új-Hermest. Itt majdnem elkevertünk. Az elágazás jóval közelebb található, mint a leírásban. A köves út fogalma sem egyértelmû. Rájöttünk, a murvás utat értik alatta. Mi még maradtunk egy kicsit az aszfalton, majd rájõve, hogy gond van, egy meredek ösvényen helyesbítettünk. Az osztrák határnál a nagyon barátságos, lelkes pontõrtõl megkaptuk a következõ pecsétet, egy müzliszelet kíséretében, s egy kis idegenvezetésre is vállalkozott. Átkísért bennünket az osztrák oldalra, a bányász emlékmûhöz, illetve lehetõvé tette, hogy egy kicsit bepillanthassunk a volt akna épületébe is. Miután visszatértünk a magyar oldalra, részletesen elmagyarázta, merre menjünk, mire figyeljünk, sõt egy darab úton el is jött velünk.


Muckig, eseménytelen úton, jól haladtunk. Mi ott tovább is mentünk volna, ha a hölgyek nem szólnak utánunk. Itiner elõ. Itt bizony le kell térni egy kicsit a határ menti zöldrõl. Elértük a Moha Panziót. Kellemes hely. A pontõr üres kocsiját rögtön megleltük, benne a pecséttel. Nosza menjünk be a panzióba, hátha ott található. Rögvest meg is lett. Kiderült, a fõszervezõi utasítás alapján 12.20-kor kellett csak nyitnia a pontot, mi pedig már fél tizenkettõ körül megjelentünk. Alig mentünk pedig 4-es átlagot. A gyorslábúak tizenegy elõtt érkeztek volna. Szerencsére a pontõr is élt a gyanúperrel, hogy nem lesz ez így jól, s tíz körül érkezett a pontjára. Amíg õ ebédelt, mi is ettünk egy kis szendvicset, ittunk egy kis üdítõt, pihentünk. Barátkoztam egy kicsit, a panzió termetes cirmos macskájával. Nagyon hozzá lehet szokva a vendégekhez, mivel egy cseppet sem volt félõs, vagy tartózkodó. Lusta viszont annál inkább.


11.50-kor szedelõzködtünk, pecsételtünk, fölírták a rajtszámainkat, befutott Bubuék csoportja, s mentünk tovább. Csak a célban derült ki, hogy az én rajtszámom kimaradt. Ballagtunk tovább. Rövidesen megnyújtottam a teljesítési idõnket, mivel egy helyen nagy mennyiségû földiepret láttam meg. A csoport rávetette magát. Bubuék ismét utolértek bennünket. Már látótávolon kívül, hátrafordulás nélkül meg tudtam mondani, hogy õk közelednek. Amikor megelõztek bennünket, Laci bácsi csatlakozott hozzájuk egy kicsit beszélgetni, s így fölgyorsultunk „egy csöppet”. A Harkáig vezetõ szakasz dögunalom, amin csak az aszfaltút menti eper- (dunántúliak kedvéért: szeder-) és vadcseresznyefák enyhítettek. Szét is szakadt a csoport. Én is lemaradtam. Szerencsére, mivel Harkán a gyorsabbak tovább mentek egy keresztezõdésben. Az utca balra kanyarodott, de ezt semmi sem jelezte. Nekünk kevesebbet kellett visszamenni. Az utcanevek alapján próbáltunk tájékozódni, de a sarkokon ilyen nem létezik. A pontõr észrevett bennünket, s integetéssel jelezte, hol a pont. Pecsételés, egy kis pihenés, amíg az utolja is megérkezett. Jó hûvös ásványvizet kaptunk, illetve a következõ szakasz elejére egy kis útbaigazítást. A Gida patak partján egy darabig semmi gond, de jött egy újabb Y elágazás, amit nem említ az itiner. Merre tovább? Térkép elõ. Az, és a leírás alapján tovább a Gida-patak mentén a Brandmajorig, mert csak ott jelöl tavat. Laci bácsi megnézte a kapott fénymásolatot is. Aszerint balra kell menni, a Kecske-patak felé. Arra is mentünk, s ez volt a helyes. Igaz, a Gida-pataki-tó gátját nem láttuk, amin át kellett volna mennünk, de ez van. Most, ahogy a beszámolót írom, nézek egy régebbi térképet, s azon van úgy az út, mint a fénymásolaton. Azon a térképen még nem szerepel a Gida-patak mentén a Brandmajorig vezetõ út. S már az általam a túrán használt térkép sem a legfrissebb, mivel ez év elején jött ki a legújabb. Lényeg, hogy végül is jó felé mentünk.


A továbbiakban a Hét-bükkfáig semmi gond. Ott keresgéltük a KC jelzést, mivel csak néhány jelzés alapot láthattunk. Az elsõ régi KC jelzést 200 méterre láthattuk. Ez az új Tacsi-árok mellett vezetõ jelzés nagyon kellemes, és könnyû, de nem olyan vadregényes, mint a régi, lent az árokban. Egy szakaszon áfonyát láttam az út mentén, s figyeltem, van-e már érett. Egy foltban sikerült is találnom. Bele is keveredtünk, mint maci a málnásba. Még nem az igazi, de már finom. Sétáltunk tovább. A Bella-emléket követõen újabb tájékozódási probléma. Rá kéne térni, a zöld háromszögjelzésre, de csak egy, a Várhely-kilátóra vezetõt látunk egyenesen, balra semmi. Visszanézve aztán a fa másik oldalán meglett a jelzés. Követtük. Még egy utolsó meglepi. Egyszer csak, a jelzés fölfelé mutatott a hegyoldalba (a fa mindkét oldalán). Ösvény semmi, jelzés semmi, az irány rossz. Maradtunk inkább az ösvényen. Ezután, már sima ügy volt a célig. A végét egy kicsit gyorsabbra vettük, mert egy újabb csoport közeledett.


A célban megkaptuk az emléklapot és a kitûzõt. Kiderült engem már kerestek, mivel nem írták fel a számomat Mucknál, az EP-k többségén meg nem foglalkoztak ezzel. Az utánunk jövõ csoportról kiderült, az egyesületi csoportunk az a 20-as távról. Beszélgetés közben kiderült, többekhez hasonlóan õk is elkevertek Ágfalván.


Az eddigiektõl eltérõen, a mucki pontõr, amikor elmondtuk az itiner problémákat, megnézte a térképet, elismerte a hibákat (itiner, vázlat, jelzésfestés), s ha rajta múlik, valószínûleg változtatni is igyekszik majd.


A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelõ. 650 Ft-ért szürkeárnyalatos fénymásolt térképes igazolólapot (saját térkép nélkül alig használható), egy csak GPS-el együtt használható itinert (helyenként így is igencsak félrevezetõ hibákkal) kaptunk. Ilona-aknánál müzliszelet, Harkán szénsavas ásványvíz, a célban pedig oklevél, kitûzõ, zsíros kenyér, hagymával innivaló nélkül, volt az ellátmány. A kiírásban 4 helyen szerepelt csoki, vagy ital, kettõ lett belõle. Persze fogalmam sincs róla, honnan került elõ a 650 Ft, illetve egy teljesítménytúrán, miért kell külön kifizetni egy találkozó regisztrációs díját. A kiírásban 550 Ft nevezési díj plusz 200 Ft regisztrációs díj szerepelt. Még egy dolog a tábor elõtti parkoló helyes koordinátája: 47,67839N; 16,52306E.


 
 
Odvas-Kő-risTúra éve: 20112011.05.19 22:22:24

Odvas-Kõ-ris kis kör teljesítménytúra.


GPS-el mért távolság: 18,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 545 m.


A Szent-kút túra ellenére frissebben ébredtem, mint elõzõ nap. Az utak felszáradóban. Készülõdés, reggeli. Esik az esõ. A francba! Ha már egyszer nekikészültem, csak elindulok, viszont rögtön eldõlt, csak a kis kört vállalom be. Eszembe jut, hogy másfél éve egy ilyen esõs túrának köszönhetõen gyulladt be a térdem. Semmi kedvem nincs egy újabb két hónapos túraelvonáshoz, illetve esõnadrágban gyalogolni órákon át. Bakonybélbe menet nem valami jó ómen a felhõsipkába bújt Kõris-hegy látványa. Alig páran lézengenek a rajtban, így gyorsan benevezek, miközben hallom, a fõszervezõ a nagy kör megszüntetését fontolgatja.


Fél nyolc után pár perccel nekivágok a távnak. Jól jön, hogy ez alkalommal lejtõn lehet bemelegíteni. Odvaskõpusztáig, mindössze néhány kis huppli nehezíti a haladást. A Gerence melletti ösvény, helyenként csúszós az esõtõl. Nem irigylem a montisokat a következõ maraton ezen szakaszáért. A hotel után jön egy kis laza emelkedõ, bemelegítésként, a barlanghoz vezetõ igen meredek kaptatóhoz. Fújtatok rendesen, mire fölérek. Nagyon rövid távon kell begyûjteni 70 m szintet. Az eddigi szitálást követõen, egyre jobban esik az esõ. Pecsételés, egy kis beszélgetés. Ilyenkor itt a legjobb pontõrnek lenni. A barlang megvédi az esõtõl. Épp, mielõtt tovább mennék érkezik Pisti, Bernadett és Bazsi csapata. A tegnapi 100 km után, most csak egy nagy kört terveztek levezetésképpen. Azt hiszem, én föl se bírnék kelni.


Még egy kis meredek rész, s elérem a piros jelzést, amit aztán egészen a kõris-hegyi ellenõrzõ pontig követek. Rögvest lazábbá is válik az emelkedõ, viszont rázendít az esõ. A széldzseki-szélmellény kombót, esõdzsekire cserélem, s megyek tovább. Viszonylag kényelmes tempóban megyek, s kifejezetten jól esik az emelkedõ a szép bükkerdõben. Elérem a Rézbükki-utat. Nagyon jó állapotban van. Belegondolok, mennyivel könnyebb rajta gyalog menni fölfelé, mint biciklivel! Jóval alacsonyabb lehet a pulzusom is. Biciklivel kifejezetten oda kell rá figyelni, ha nem akarok elsavasodni. Igaz, akkor az átlagsebességem 7,5 és 9 km/h között van, a mostani 4,5-5-össel szemben.


Ahogy haladok fölfelé, fokozatosan megyek bele a felhõbe. Az esõ rendületlenül esik. Kiérek az aszfaltra, s maradok azon, bár a kiírás szerinti útvonal levágja egy kanyarját. Fölérek a hegytetõre. A radar dóm teteje csak sejthetõ a felhõben. Idõnként viszont csak a lábakat látni. Megkapom a következõ pecsétet és csokit, majd irány a kék barlangi jelzés meredek lejtõje. Ettõl a szakasztól már elõre fáztam az esõ miatt, hiszen száraz idõben is nehéz. Meglepõen könnyen sikerült leérnem (Szerintem, olyan típusú a lejtõ és a föld, hogy egy nem túl nagy esõt követõen jobban tapad a talaj, mint szárazon. A piros romjelzés ilyen, a vértesben Mór és Csókakõ között.). Az aszfalt utáni szakasza rosszabb, mivel a megázott sárgaföld igencsak csúszós.


A jelzések elágazásánál, gyõri ismerõs érkezik a zöld jelzésen. Gyorsan tisztázzuk, õ csak a vonatos éjszakai túrához csinál egy kis terepfelmérést. Egyeztetjük az útvonalunkat. Az aszfaltig megegyezik. Jót beszélgetünk. Elõzetesen azt terveztem, nem megyek a Barátok-útján, amit kifejezetten utálok, hanem kerülök a murván. Mivel van társaság én is azon megyek. Hát nem az a leányálom ez a szakasz, de csak a végére érünk. Itt elválik utunk. Megyek tovább a zöld jelzésen. Jön egy csúszós emelkedõ, majd a faluban vezetõ utolsó rövid aszfaltos szakasz, s máris beértem a célba. Esõ ide, vagy oda, sokkal jobban éreztem magam, mint elõzõ nap.


A célban megkaptam az emléklapot, a kitûzõt, s hazafelé vettem az irányt.


Kellemes, helyenként látványos túra, s ahhoz képest, hogy felmegy a Bakony legmagasabb hegyére, szerintem még könnyû is.


A túra ár/szolgáltatás aránya drága. 800 Ft-ért színes térképes igazolólap (Saját térkép szükségtelen.), az Odvas-kõnél és a Kõris-hegyen csoki, a célban pedig oklevél, és kitûzõ járt. A távon a szalagozás kiváló, annak ellenére, hogy a Magas-Bakonyban jók a turista jelzések, mindössze 2-3 olyan pont volt, ahol kell kiegészítõ jelzés, s ott volt is. A többi helyen inkább csak a figyelmetlenségbõl eredõ elkeverések nehezítésére lehetett indokolt.


 

 
 
Szentkút IVV túraTúra éve: 20112011.05.18 21:14:22

Szent-kút IVV túra 20-as táv.


GPS-el mért távolság: 27,8 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 220 m.


A rajt nyitása elõtt érkeztem Szombathelyre. Kényelmes készülõdést követõen neveztem be. Az idén nincs 40-es táv, annak ellenére, hogy a kiírásban szerepelt. Érdekes, de többedszer kapom azt a magyarázatot, hogy hiába küldenék el a TTT-seknek, nem jelenne meg. A rajtnál kaptam információt, hogy a nagyon sáros részek elkerülése érdekében változtattak az útvonalon. Kicsit rövidebb lett, legalábbis ez a szakasza, mivel a Csömötei-kilátóhoz vezetõ oda-visszával meg jócskán növelték, olyannyira, hogy ez a 20-as táv inkább 30-asnak lenne nevezendõ.


Meglehetõsen fáradtan, álmosan vágtam neki a távnak, a fárasztó hét, s fõként a kimerítõ péntek után. Az idõ szép, bár csalóka. Ahol nem ér a szél kellemesen meleg, viszont a szél csípõs. Jól haladtam. A 89-es út keresztezését követõen, vizes füves úton talpaltam. Elég sok az erdei virág. A kék jelzés ösvényre térését nem könnyû észrevenni. Tudtam, hogy ott kell lennie, s mivel már vagy 200 m-en nem láttam jelzést, nagyon kerestem. Végül eléggé elbújva meglett. Hiába van két jelzés is az ösvényen, ha egy behajló fa lombja eltakarja. Nem ártott volna valami szalag. A Gencsi-erdõben, a villanypásztornál, a tulajdonos tartotta a szavát, s leszedte a vezetéket a karókról, s egy-egy fával leszorította a földre.


A kék forrásjelzésnél letértem a kékrõl, s helyenként eléggé belógó faágak alatt mentem tovább. Itt tértünk el a régebbi útvonalról, akkor még egy kilométert maradtunk a kéken. Hamarosan elértem az elsõ ellenõrzõpontot, ahol a pecséthez egy csokit kaptam. Az IVV jelzésen folytattam, s jött egy 4,6 km-es egyenes, nagyon monoton szakasz. Biztosan közrejátszott a fáradtság is, de majdnem elaludtam gyaloglás közben. A végén a szabad-erdei és a szénégetõi rész a túra legkellemesebb szakasza. A Vizellõs-patak keresztezése után, a völgybõl történõ kikapaszkodásnál nehezen követhetõ a jelzés.


Idén is tudtam enni pár szem erdei földiepret. Sajnos csak az erdõszélen találtam, mivel az út déli oldalán valaha volt csemete ültetvény fölszántották, s búzával vetették be. Pedig régebben ott volt igazán sok.


A piros és sárga jelzést elérve következett egy szerintem teljesen fölösleges, oda-vissza négy és fél kilométeres kitérõ, a Csömötei-kilátóhoz, ahol az ellenõrzõ pontot helyezték el. Véleményem szerint, a kilátó megépítése kész pénzkidobás. Perenye elõtt, a vízmû közelében, az útról, minden kilátó nélkül is szebb a panoráma. Az EP-n a pecséthez zsíros kenyeret lehetett enni, s üdítõvel is kínáltak, meg persze egy kis borral is, amit most is ki kellett hagynom, mint a túrákon majdnem mindig. Visszafelé találkoztam Csuka Sanyival és csapatával. Csodálkoztam, miként lehetséges, hogy még nem ért utol, hiszen akkor nevezett be, amikor én indultam. Szerintem, már az elsõ EP elõtt meg kellett volna elõznie.


Mentem tovább. Perenyéig nyílt terepen vezet az út. A falu kellemes, de megint csak dél körül érkeztem, tehát a kocsma zárva. Késõbb a Szent-kútnál elmondták, másik irányból kellett volna menni, mert ott van egy bolt a kocsma épületében hátul, s az lehet, hogy nyitva volt. Így jártam. A falutól a Szent-kútig vezetõ út kellemes. Megkaptam az utolsó ellenõrzõ pecsétet, beszélgettünk egy kicsit s nekivágtam az utolsó szakasznak. Ezt kedvelem a legkevésbé. Unalmas lakott területen vezet, s hát Gencsapáti lakói sem lettek kulturáltabbak, az utolsó ittjártam óta. A fõ utcán, most is zömmel a járdát elállva parkoltak.


Végre beértem a célba, ahol megkaptam az emléklapot és kitûzõt, ettem egy kis zsíros kenyeret, s elindultam haza.


A túra könnyû, viszont túl sok a nyílt mezei-, vagy szántóföldi út, ami monoton. Aki tényleg csak 20 kilométerre van hitelesítve, azt meglepetésként érheti a majd másfélszeres tényleges táv.


A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 500 Ft-ért szürkeárnyalatos térképes igazolólap itinerrel, az 1. EP-n csoki, a Csömötei-kilátónál zsíros kenyér és üdítõ (nem meghatározott, önkéntes fizetés ellenében), a célban pedig oklevél, kitûzõ, zsíros kenyér és ásványvíz járt.


 

 
 
VérteskozmaTúra éve: 20112011.05.03 20:29:47

Vérteskozma 20


GPS-el mért távolság: 33,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 755 m. Ennyit mentem, de Várgesztesnél rendesen letértem a kiírás szerinti útvonalról, s nem véletlenül.


Ismét beterveztem a montis indulást, s megint nem lett belõle semmi. Közbejött egy köröm benövés, ami miatt a biciklis cipõben maximum két lépést tudtam megtenni. Sebaj, megyek túracipõben! Szombaton, ballagás, s utána „ballagási ebéd” baráti körben. Azt hiszem elég, ha csak annyit írok, hogy fél egytõl, negyed nyolcig tartott. A lúgosítás is jól sikerült. Hazamenve elõkészítettem a cuccaimat. Este tízre kiderült defektes az elsõ kerék. Valahogy nagyon nem akaródzott gumit javítani. Ráadásul a mûhold kép szerint, a felhõk is gyorsabban közeledtek, mint reméltem. Ezzel el is dõlt: gyalogos távon indulok, de csak a húszason, ne szúrjak ki a rendezõkkel, hogy engem kelljen keresniük, hol kések. Beterveztem ugyanis, egy kis útkeresést, az OKT kiváltására montival, Várgesztes és Kõhányáspuszta között.


Reggel borult idõben érkeztem a rajt helyére, gyorsan beneveztem, s már úton is voltam. Egy rövid aszfaltos lejtõn tudtam egy kicsit melegíteni, s máris jött a meszes-völgyi emelkedõ. No! Ezen sikerült rendesen fölébredni, s bemelegedni, de azért jól ment. A Mária-képnél megkaptam az elsõ pecsétet, s máris mentem tovább. Hangulatos erdei úton folytattam a túrát, egy darabon lefelé. Eddigre a montisok zöme megelõzött. Idén a sárga letérését az útról alaposan kiszalagozták, s már botladozhattunk, az ösvény nélküli jelzésen. Szerencsére gyorsan elértük a mûutat, s azt keresztezve elég jó úton folytathattuk. Nemsokára szép kilátás nyílt Vérteskozma irányába. Egy-két ház is látható. Egy magasles rádõlt az útra, leszállásra kényszerítve a montisokat. Hangulatos, gyalog kellemes út következett a Német-völgyig. A virágzás kezdeti szakaszában van a zöld hunyor és a jó csípõs csalán. Gyakran érezhetõ intenzív virágillat, hogy milyen virágé, nem tudtam rájönni. A lejtõn néhány futó robogott el mellettem, hogy aztán a következõ elágazásban elbizonytalanodva nézegesse a térképet. Hamarosan elértem Pintér Józsiék ellenõrzõ pontját. Beszélgetünk egy kicsit, zsebre teszem a kapott csokit, s megyek tovább.


Egy hegyes szögû elágazásban, jobbra rátértem az OKT-ra, s ezzel kezdetét vette egy újabb kaptató. Néhány keresztbedõlt fa akadályozott bennünket a haladásban. Szuszogtam rendesen. Elkezdett szemerkélni az esõ. Nem hiányzott. Fölérve, az út jó. Úgy tûnik, nem túl régen gléderezhették. Itt nem jelentett gondot, azonban meredek lejtõ követte, ahol viszont igen. Az elõzõ napi esõknek köszönhetõen, nagyon csúszott. Láttam, a biciklisek, faltól-falig csúszkáltak. Nekem is összejött egy méteres csúszás, 180 fokos elfordulással. Talpon maradtam, így megúsztam az eldobós libellét. A jelzés levezetett egy köves, bedõlt fás vízmosásba. Már utoljára is néztem, hogy az úton kikerülhetõ. Most inkább kerültem egy kicsit, s összeszedtem még egy kis szintet.


A vár parkolóban megkaptam a következõ pecsétet. A faluban mentem tovább. Szépek a virágoskertek. A falu szélén, a víztározónál, eltértem az útvonaltól, s megkezdtem a felderítést. A térképen kinézett utat azonnal megtaláltam, viszont horror minõségû. A traktorok, 40-50 centi mély nyomokkal szabdalták össze. Ballagok rajta, minden keresztezõdésbe benézek, hátha látok valami jobbat. Egy kilométert követõen balról, kiváló minõségû földút érkezik. Elindulok rajta balra, a falu felé, hol ér el mûutat. A várba vezetõ útról ágazik el, az utolsó ház mellett. Látok is egy-két túrázót jönni az ellenõrzõ pont felõl. Egy darabig murvás út is vezet az erdõ szélén, vele párhuzamosan, úgy 10 m-re. Visszamentem az elágazásig, s mentem tovább. Szerencsére, a továbbiakban, ez a jó út megegyezett az általam kinézettel. Ballagok rajta. Egész jó, a bevágásig. Ettõl kezdve is sima, de sajnos megjelenik a Vértes átka, a homok. Elõször csak laza foltok jelenthetnek gondot a bringásoknak, majd a sárga jelzés keresztezése elõtt, egy laposban van egy ~ 100 m-es echte homokút rész. Az Oroszlány-Csákkvár közti útig megint elfogadható, homokfoltokkal. Bringás szemmel nézve, a gléderezés nem tett jót neki, mivel sok helyen leszedte a tömörebb humusz réteget, a homokról. A szintemelkedés sokkal kisebb, min az OKT-n. A homok foltok ellenére is sokkal jobb, mint a Kilencfa-homok útjai, a Vértesi Kerekezés montis távján. Azokat pedig kivettem az ez évi útvonalból. Remélem, az idõ múlásával javulni fog az út. Visszafelé menet lekalandoztam az útról, hátha találok jobbat, de nem sikerült. Vagy visszavitt volna az OKT-ra, vagy homokúttá vált, vagy pedig egyszerûen megszûnt. Ezzel gyakorlatilag megvan az OKT-val együtt, vagy annak a közelében vezetõ montis nyomvonal, a teljes Vértesre.


Kezdtem aggódni az eltelt idõ miatt. Lehet, már én vagyok az utolsó túrázó? Szaporáztam a lépteimet. Várgesztesen, egy fa alatt megálltam, töltõre kapcsolni a telefonomat. Ekkor ért oda egy apuka a fiával és annak barátjával, a 30-as távon. Megnyugodtam, nem olyan vészes még az idõ. A Mátyás-kútig együtt mentünk. A Zsigmond-kõre vezetõ meredek kaptató, kezdett csúszóssá válni az esõtõl. Magát a követ kihagytam, ugyanis az esõ miatt a kilátás nem túl jó. Mentünk tovább. A csoportból az apa bizonyult a leggyengébb láncszemnek. Le-lemaradozott a kaptatókon. Jót beszélgettünk. Az emelkedõ leküzdését követõen, kényelmes, kellemes utakon ballagtunk.


Nem irigyeltem a montisokat ezért a kaptatóért, meg az épp csak embernyi széles ösvényért. Ez év elején, már kerestem, és találtam két alternatív útvonalat, ami végig tekerhetõ, fölfelé is, ha van az embernek megfelelõ állóképessége. A kapott térképen szerepel is az út egy része. A Várgesztes és Vértessomló közt ábrázolt „murvás” úton kell haladni, s a Robinson-kunyhó traverze után kell jobbra elmenni, s lehet visszajönni a kék négyzet felé. Végig emelkedik az út. A Robinson-kunyhóhoz érdemes letérni, mivel gyönyörû a kilátás. A Mátyás-kútnál újabb csoki és pecsét. A pontõrök kislánya az esõre fittyet hányva, ippeg megfüstölte a csapatot. Anyukája rászólt, ne fújja ránk a füstöt. Mondtam neki, hogy nem hülye az a gyerek. Esze ágában sincs saját magát kifüstölni.


Ettõl kezdve megint egyedül baktattam. Az esõ hol jobban, hol kevésbé esett. Töredezett aszfaltúton mentem a zöld keresztjelzésig. Az Új-osztásnál átcsúszkáltam a zöld sávig, s majdnem a célig azon maradtam. Jó vizes füves úton mentem egy darabig. A zöld jelzés is levág egy sarkot, s most maradtam is rajta. A Sárkánylyuk-völgyhöz vezetõ út igen jó. Megkezdtem az ereszkedést a völgyben. Montis szemszögbõl, most nem is olyan rossz az út. Volt már sokkal rosszabb is. A völgy szép. Ballagok, nézelõdök, fogynak a kilométerek. Elkezd fájni a jobb lábam. Mi lehet ez? Baj lesz. Lenyúlok, a kamásli fölsõ pereménél fáj. Hoppá! Meglazítom, s már nem is fáj. Mi lehetett a baj, nem tudom, hiszen már vagy tíz túrával ezelõtt állítottam be ilyen szorosra. Ez van. Mentem tovább. Térkép és GPS segítségével próbáltam rájönni, merre lehet a Sárkány-lyuk. Egy fiatalosban van, tehát nehéz lesz megtalálni. Most mentem tovább.


Rövidesen odaértem a Hirczy-emlékhez. Utolsó ellenõrzõ pecsét, kis beszélgetés, s irány az utolsó szakasz, ami csaknem végig undorító aszfalt, de legalább nem csúszott, meg nem ragadt. Szép sziklák szegélyezik az utat. Érdemes lenne, lombmentes idõben is eljönni erre, mert a látvány akkor lenne az igazi. Fõként balra figyelek, mert Vérteskozma közelében kellene lenni egy útnak a Tábor-hegy és a Nagy-Somló között. Láttam is, de ránézésre elhanyagolt, biciklivel nem járható. Nem is tértem le rá. Hamarosan a szalagozás és a zöld négyzetjelzés levezetett az aszfaltról, s rövid, de annál meredekebb ösvényen vitt be a faluba, ahol néhány méter után beértem a célba.


Átvettem az emléklapot és a kitûzõt, ettem egy kis zsíros kenyeret, beszélgettem egy kicsit, leballagtam a kocsihoz, átöltöztem, s hazafelé vettem az irányt.


Az idõjárást leszámítva nagyon kellemes, jól szervezett túrán vehettem részt, ráadásul a saját plussz tervemet is meg tudtam valósítani, s „csak” 50 perccel csúsztam ki a hat órás szintidõbõl úgy, hogy bõ 11 km-el többet mentem, a kiírásban szereplõnél.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 600/500 Ft-ért színes, nyomdában készült térképes igazoló lapot, itinert, emléklapot és kitûzõt kaptunk. A Német-völgynél csoki, Várgesztesen cukorka, illetve szõlõcukor, a Mátyás-kútnál csoki és ásványvíz, a Hirczy emléknél ásványvíz, a célban pedig zsíros- és lekváros kenyér, hagyma, erõs paprika krém, kétféle szörp és tea volt az ellátmány.


 

 
 
3x7/ 7+7/ 7 Mérföldes Tekergés - tavaszTúra éve: 20112011.04.28 22:09:30

3x7 mérföldes tavaszi tekergés


GPS-el mért távolság: 32,9 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 690 m. Ennyit mentünk, de nem mindig a kiírás szerinti útvonalon.


A túrára menet, Bakonycsernyén fölvettem Pintér Józsiékat, lehetõvé téve számukra egy kis csipkelõdést, mivel sikerült megelõzniük két kollégát, akik nem tértek be velük egy kis hidratálásra a sarki kocsmába. Eléggé korán megérkeztünk a rajt helyére, ahol jó néhány ismerõssel találkoztam. A fõszervezõ kõkeménynek bizonyult, s csak pontban 08.00-kor engedélyezte a nevezést. Így hát bõ negyedórát várhattunk, s méretes sor keletkezett. Elbeszélgettük az idõt. István, bemelegítésnek a 2x7-es távra nevezett, mondván, utána teljesít még egy 3x7-est is. Végre kezemben az igazoló lap és az itiner.


A piros jelzésen hamar letértem az aszfaltról, s kezdõdött a bemelegítõ kaptató. Eleinte jól járható az út, aztán gyérítés maradványaiba futunk bele. Keresztül-kasul fekszenek a kivágott, még tûzifának is alig alkalmas fácskák. A favágók számára ismeretlen fogalom a mûhelyrend. Széthagytak maguk után mindent, mind eb a kutyagumiját. Nálunk, Szegeden a Dériben simán megbuktak volna ezért. Leküzdöttem. Sok a tavaszi virág és a virágzó medvehagyma. Az elõzõ hétvégi Gerecséhez képest, már lombosak a bükkfák is így nem is kísérleteztem fényképezéssel, olyan sötét van az erdõben. Rövidesen rátérhettem az aszfaltra, ahol utolértem Zsuzsáékat, s a táv további részét együtt tettük meg. Némi lábfeltörés miatt lassúbbak a szokásosnál, másként nem tudnám velük tartani a lépést. Az idõjárás kellemes. Ballagunk lefelé, s az Erdei-szentélynél megkapjuk az elsõ igazoló pecsétet, egy félliteres ásványvíz kíséretében.


Irány a Hosszú-kígyós, ami a túra legnagyobb emelkedõjét jelenti. Az elsõ kis lejtõig 85 m szintet szedtünk össze, majd úgy 100 m lejtõt követõen folytattuk a kaptatást. Nem gondoltuk volna, hogy ezt az emelkedõt még egyszer meg fogjuk mászni. Károly-lak elõtt egy fa alatti átbújásnál lefejeltem egy ágat. Nem esett jól. A következõ ellenõrzõ pont közelében elkezdett szemerkélni az esõ. Szívesen eltekintettünk volna tõle. Szaporán mentünk tovább. Egyre jobban esett az esõ. A Hamuházig vezetõ útvonal hangulatos, csak néhány alattomos faág próbált meg bennünket elgáncsolni. Az ellenõrzõ pont kint volt a murvás úton, mivel a pontõröknek nem volt kedvük pacallá ázni. Mivel csúszóssá váltak az utak, nem mentünk le a Csikling-várhoz, hanem visszafordultunk. A Hamuháznál megálltunk, esõkabátot fölvenni, illetve esõállósítani a hátizsákokat. A murvás út kanyarját nem vágtuk le a kék jelzésen. Rövidesen elértük a kék jelzés újbóli letérését a murváról, s mivel alaposan ki volt szalagozva, gondolkodás nélkül követtük a jelzést. Ha csak egy kicsit is gondolkodunk, nem keverünk el. Így viszont sikerült. A Tûzköves árok mentén szép az ösvény. Az aszfaltút elõtt nem sokkal egy házaspár jött szembe, hogy gond van. Az erdei-szentélyi pontõrök visszafordították õket, mondván nem arra kell menni. Kis tanakodás után, úgy döntöttem, rövidebb lesz újra megmászni a Hosszú-kígyóst, mint visszamenni a murváig. A GPS adatai alapján 1,6 km-t tettünk hozzá a túra távjához, valamint 140 m plussz szintet. Az Erdei-szentélynél elslisszoltunk az ellenõrzõ pont mellett, s újra megkezdtük a Hosszú-kígyós kaptatóját. Most nehezebb volt kissé. Helyenként már csúszott a sártól.


A második EP-nél már lebuktunk. Mondtuk, nekünk annyira tetszett ez a kaptató, hogy megcsináltuk még egyszer. A kék háromszögjelzésen mentünk tovább, majd a murvás út keresztezésekor rátértünk a piros és kék háromszögjelzésre, ami a kék háromszögjelzés egyenes folytatása, s azon értük el a Bükkös-árkot. Tanácstalan csapattal találkoztunk az elágazásban. Jeleztük, merre kell menni, s mi is immár a kiírás szerinti útvonalon folytattuk.


Kíváncsi voltam, milyen állapotban van a Bükkös-árok. Évekkel ezelõtt jártam erre, pont azután, hogy kitakarították a kidõlt fákat. A természet gondoskodott, a még a takarítás elõttinél is nehezebb járhatóságról. Rengeteg kidõlt fa nehezítette a haladást. Kezdetét vették, a fatörzseken végzett szertorna gyakorlatok. Valószínûsítem, hogy Ónódi Henrietta kissé elegánsabban mutatta be a gerenda gyakorlatait, illetve Magyar Zoltán a magyar vándort, persze neki nem muraközi lóhát szélességû szeren kellett bemutatnia azokat. Alaposan belassultunk. A GPS track-et otthon megnézve, a megelõzõ szakaszokon elmentett 6-9 km/h-s sebességekhez képest, 2,5-3,7 km/h-s sebességet mutatott. Másztunk, bujkáltunk, méreteseket csúszkáltunk a sárban, de végül csak elértük a Burok-völgyet. Itt is volt kidõlt fa dögivel, s a völgyben történõ haladás sem egy leányálom, de jóval könnyebb, mint a Bükkös-árokban. Az útleírással ellentétben elmondható, miszerint inkább a Burok-völgy adna ízelítõt a Bükkös-árokban ránk váró nehézségekbõl. A házaspár, aki eddig velünk tartott elhúzott, mint a vadludak. A völgy egyébként csodálatos, bár most a lombok eltakarták a sziklák zömét. Egy héttel korábban szebb lehetett. A Magellan GPS-em nincs kibékülve ezzel a völggyel. Még soha sem volt képes végig mérni. Most is alig tettünk meg egy kilométert, máris letolta a nadrágot. Egy picit fölgyorsultunk. Ezen a szakaszon több csoportot is megelõztünk. A völgy utolsó harmadában, egy mellékvölgy torkolatában olybá tûnt, mintha murvás út csatlakozna be, de kiderült, csak a tavalyi nagy esõk hordtak le egy csomó murvát, s vagy 100 m-en beterítette az egész völgy alját. Egy kicsit legalább könnyebben lépkedtünk. Érdekes, de a völgyben végig éreztük a medvehagyma illatát, holott általában hamar telítõdik az ember orra és már nem érzi. Kezdtem érezni az éhséget, sõt az eléhezés elõjelét, így menet közben megettem a második ponton kapott nyuszi tojásokat. Kiérve a Burok-völgybõl, szép a kilátás. Némi erõltetett menettel elértük az ellenõrzõ pontot Bakonykútiban. Újra rázendített az esõ. Behúzódtunk a buszmegállóba, egy kis szerelvényigazításra, kalóriapótlásra, illetve töltõre kötöttem a telefonomat.


Tempóztunk tovább. Az út mellett, a fenyõk tövében Pintér Józsi társasága pihengetett némi sör mellett, de Józsi nélkül. A célban Józsi tõlünk kérdezte, hol hagytuk el õket, mert õ már rég beért. Ja és persze bennünket hol került el, hiszen késõbb indult! A Burok-parton megkaptuk az utolsó ellenõrzõ pecsétet, egy csoki kíséretében, míg Zsuzsa a locsoláson fölül kettõt kapott. Kellemes az erdei ösvény. Egyetlen fotós megállómat egy virág miatt tartottam. Vagy valamilyen kosborféle, vagy valamilyen bangóféle lehet. Egy a biztos: szép.


Zsuzsa alaposan begyorsult. Bosszantotta az elkeverésünk. Hiába mondtam, hogy ha nem volt kihagyása a telefonom GPS-ének, akkor 2 km-nél nem több a hosszabbításunk. Több, néha kevesebb sikerrel tartottuk vele a lépést. A Mellárt követõ erdõben megelõztünk egy hölgyet. Már majdnem sikerült Zsuzsát utolérni, amikor a jelzés jobbra kanyarodott, mi viszont mentünk Zsuzsa után egyenesen. Szerencsére 20 m-t követõen kiderült a hiba, s korrigáltunk. Zsuzsa természetesen szóvá tette miért nem szóltunk hamarabb. Megválaszoltam: Olyan tempót megy, hogy az agyi hipoxiától már nincs energiánk még tájékozódni is! Zsuzsa férje egyre inkább fájlalta a lábát. A vízhólyag miatti nem egészen természetes járástól hol itt, hol ott görcsöltek az izmai. Végül csak beértünk. Ettünk egy kis zsíros kenyeret medvehagyma levéllel, beszélgettünk egy kicsit, s ki-ki hazafelé vette az irányt. Az átlagsebességünket ötös fölöttire saccoltuk, végül azonban csak 4,8 lett, pedig majdnem végig lógott a nyelvünk. A GPS szerint azonban a Bükkös-árokban és a Burok-völgyben egy 8 km-es szakaszon, csak alig 3-as átlagot gyalogoltunk.


Az idõjárást leszámítva kellemes, hangulatos túrán vehettünk részt.


A fõszervezõ azzal fenyegetõzött, jövõre nem rendezik meg. Remélem nem igaz, mert hová a francba tudnék megszökni a locsolkodás elõl!


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 900 Ft-ért szürkeárnyalatos mini térképes igazolólapot, itinert, kitûzõt, emléklapot, kaptunk. Az Erdei-szentélynél ásványvíz, a második ellenõrzõ ponton nyuszitojás, a Burok-parton csoki, a célban pedig medvehagymás zsíros kenyér és szörp volt az ellátmány.


 

 
 
GerecseTúra éve: 20112011.04.17 11:47:22

Gerecse teljesítménytúra, 20-as táv.


GPS-el mért távolság: 20,7 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 540 m.


Kedvezõ meteorológiai elõrejelzés ide, vagy oda, szemerkélõ esõben indultam el Pápáról, ami elég sokáig el is kísért. Szerencsére Tatabányán már jobb idõ fogadott. Mivel a rajt nyitása után egy órával érkeztem, már csak jó messze tudtam megállni. Oda-vissza másfél kilométer sétát jelentett. A 20-as táv mellett döntöttem, mivel elég sok restanciám volt: még nem töltöttem föl a képeket az egyesületi honlapra az elõzõ szombati gánti túráról, valamint a barátomnak ígértem boilies elõkéket, s azzal sem álltam jól. Ezen felül este istentelenül bevágtam a könyökömet a becsukódó ajtó élébe, fájt rendesen.


A nevezésen gyorsan túlestem, s a tömegben megkezdtem a táv teljesítését. A tájékozódást az elején ennek megfelelõen el is felejthettem, meg a gyors haladást is. Az átlag sebesség, a kényelmes tempómhoz képest is lassú, ezért elõztem, ahol tudtam. Olybá tûnik, ezen a túrán népszokás a kispistázás. A vadvédelmi kerítés mellett hiába van jól kitaposva az ösvény, szinte mindenki átvág keresztbe. Sok erdei virágot láthattunk az ösvény mentén.


Az elsõ ellenõrzõ pontot követõen is elõzgetek, ahol az út szélessége lehetõvé teszi. A dolog sürgõs, mert olyan társulat van a közelemben, akiket szeretnék mihamarabb halló távolon kívül tudni. A sörözés mellett, szinte kiabálva társalognak. Jött egy elágazás, ahol a mezõny kilencvenakárhány százaléka elment egyenesen, pedig a jelzések elég jók. Nem baj. Végre kényelmesen mehetek. Szép szikla alakzatokat láthatott az a kisebbség, aki a kijelölt útvonalon jött. Egy-két alkalommal meg is álltam fotózni. A piros forrás, és a piros kereszt jelzés találkozását követõen, megint tömegnyomor következett, a 20-as táv legnagyobb kaptatójával együtt, amit már egy kicsit elõbb megkezdtünk. Szép a Vaskapu-völgye. Le kellene vetni egy réteg ruhát, de nincs kedvem megállni. Nagyjából az emelkedõ tetejére érve szétválik a három táv, s a rövid távosok számára megszûnik a tömegnyomor.


Ettõl kezdve élvezhetõ igazán a túra. A napsütésnek köszönhetõen hangulatos rét szélén szaporázom lépteimet. Kis gyerekes csoportokat érek utol. Elég rendesen szedik a lábaikat, nem is olyan könnyû lehagyni õket, pedig mint a végén kiderült, ötös átlagot mentem. Egy kislány idõnként futólépésben megelõzött a lejtõkön, s egészen Vértestolnáig mellém szegõdött, jócskán lehagyva a többieket. Az ellenõrzõ ponton megállt, s bevárta a többieket. Pecsételést követõen a falu szélén mentünk. Ritka szép környezetben helyezkedik el a falu. Nézelõdök, fényképezek. A faluból kiérve nyílt mezõn talpalunk vagy három kilométeren át, de ez sem unalmas, olyan szépek a környezõ hegyek. Utolértem két túrázót, Györgyöt és Beátát. Gyakorlatilag a távok szétválása óta látótávolságon belül voltak, ami nagyon hasonló tempót jelent, így a Bunchu-kúttól együtt folytattuk a túrát. A kút nevét három helyen láttam leírva, mindenütt másként: a kapott igazoló lapon Buncsu-kút, a Cartographia térképen Bunchu-kút, a forrás felirata szerint pedig Bundschu-kút. Az egyértelmû jelzés ellenére csaknem elkevertünk. Itt is igaz, hogy kellõ figyelmetlenséggel bárhol el lehet tévedni, amit az a fiatal pár is igazol, akiket késõbb hívtunk vissza a helyes útra. Nem vették észre, hogy a széles útról, a jelzés egy ösvényre tér.


Beszélgetés közben gyorsan fogytak a kilométerek, s kisvártatva elértük a harmadik ellenõrzõ pontot. Becsatlakozott a 10-es táv, így már többen róttuk az utat, de hol van ez a túra eleji tömegtõl. Kellemes utakon mentünk tovább, s értük el az utolsó pontot a Turul parkolójában. A Turultól nézelõdtünk egy kicsit. Az idõ jó, viszont a levegõ nagyon párás nincs határozott horizont. Elõ sem veszem a fényképezõgépet, úgysem lehetne jó képeket készíteni. Megkezdtük a lefelé vezetõ nemszeretem szakaszt. Most, hogy nem az 50-es távon voltam nem olyan vészes, de azért örülök a végének. A célban sorban állás nélkül megkapjuk a kitûzõt, elbúcsúzunk, s hazafelé vesszük az irányt.


Az idõjárás kellemesnek bizonyult. A 20-as táv szebb, mint az 50-es. Nincs benne monoton szakasz. A tömegnyomor hiánya is kellemesebbé teszi.


A túra ár/szolgáltatás aránya rossz. 500 Ft-ért színes térképes igazolólapot, kitûzõt, kaptunk. Másutt 500/400 Ft-os nevezési díjra azt írtam, hogy korrekt, de ott kaptunk itinert, és emléklapot is, nyilván tartották az indulókat, odafigyeltek rá, hogy mindenki áthaladt e az ellenõrzõ pontokon, s ha valaki elkevert, tudhattak róla. Errõl itt szó sem volt. Itt viszont volt támogató, akinek a molinója kint volt minden ellenõrzõ ponton.


 

 
 
Kubát Hugó emléktúraTúra éve: 20112011.04.06 21:21:53

Kubát Hugó emléktúra, 20-as táv.


GPS-el mért távolság: 23,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 860 m, ebbõl 30 m a két kilátó megmászása.


A rajtnál megint ismerõsökkel futottam össze. Gyors nevezés. Az útvonal megint eltért a ttt-s honlapon megadottól, amire föl is hívták a figyelmet. Késõbb javasoltam a szervezõknek, mivel minden évben változik az útvonal, ne adjanak le útvonalat a kiíráshoz, hanem azt írják le, hogy: A túra útvonala minden évben más, azt az indulók a nevezésnél kapják meg. Táv: 20-25 km; szint: 700-1000 m.


Ezen a napon is kellemes idõ fogadott. Neki vágtam a távnak. Szalagozást követve értem el SP jelzést. Pintér Józsiék elõttem indultak, de beszélgetés közben benézték a szalagozást, s kerültek egy kicsit. A piros jelzés mellett láttam idén elõször mocsári gólyahírt. A Pogány-völgy elõtt megálltam, s megszabadultam egy réteg ruhától. Józsiék ekkor elõztek meg. A Pogány-völgy fölfelé menet is gyönyörû, bár izzasztó. Az aszfaltutat elérve utol is értem Józsiékat, s egészen az Írott-kõig együtt mentünk. A Borha-forrás felé, kellemes az út. Egy rövid, meredek nem túl jó ösvény, majd kiváló földút, illetve aszfalt következett, a kék forrás jelzésig. Nagyon szépen felújították az aszfaltutat. Szép, nagyrészt fenyves erdõkben fújtattunk fölfelé menet. A Hörmann-forrás elõtti parkolóban megkaptuk az elsõ pecsétet, az OKT-n megkezdtük a kisebbik kört, ami az Írott-kõre vezetett. Ez a szakasz is gyönyörû. A kilátás viszont igen párás. Hamar letudtuk a fölfelé vezetõ szakaszt. Elég hideg szél fújt, ezért a kilátóba menet elõtt felvettem egy pulóvert. Eddig zömmel az emelkedõkrõl szólt a túra, 12,3 km-t tettünk meg 680 m szinttel. A kilátóból Ausztria felé elfogadható a kilátás, míg kelet felé gyenge.


Mire leértem, Józsiék már sehol. Siettek, mert egy óra elõtt akartak beérni. A DDK-n kezdtem meg az ereszkedést. Az út sokkal jobb állapotban van, mint tavaly az Írottkõ teljesítménytúrán. A K+ jelzésen egy kis hullámvasutazás következett vissza a Hörmann-forrásig, ahol újabb pecsét, majd a kék háromszögjelzésen mentem tovább. Lévén gerincút, gyakran szép a kilátás. A Kopasz-Kendig az út is jó, utána az aszfaltig csak ösvény. A Vörös-kereszttõl ismét az OKT-n mentünk, egészen az Óház-tetõig. Pecsételést követõen fölmentem a kilátóba. A kilátás jobb volt, mint az Írott-kõrõl. A már igen csak jól ismert Z jelzésen szaporáztam lépteimet a célig.

 


A túra szép helyeken vezet, ami a Kõszegi-hegységben nem csoda. A szervezõk rugalmasan álltak hozzá, bármely irányba lehetett teljesíteni.


A túra ár/szolgáltatás aránya korrekt. 500/400 Ft-ért szürke árnyalatos, fénymásolt térkép és itineres igazolólap, a célban oklevél és kitûzõ. Ellátás nem volt, nem is ígértek, s ennyiért nem is várok el semmilyen enni-, innivalót, viszont az igazolólap tartalmazta a vízhez jutási lehetõségeket.


 

 
 
Thury György emléktúraTúra éve: 20112011.04.06 21:18:16

Thury György emléktúra, 30-as táv.


GPS-el mért távolság: 28,7 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 625 m.


Több ismerõssel is összefutottam a rajtnál. Kényelmes készülõdést követõen nevezés. Mivel két hétvége is teljesítménytúra nélkül telt, így annyira mehetnékem volt, hogy nem gyõztem kivárni, amíg Vera is benevez. Szép napos idõben vágtam neki a távnak. A társaság a megszokottnál lassabban kezdett. A faluból kiérve Vera utolért bennünket. Egy kicsit gyorsítottunk, s lehagytuk a többieket. Végre letértünk az aszfaltról s kellemes erdõben mentünk. Hamarosan begyûjtöttük az elsõ igazoló pecsétet. Beszélgetés közben jól fogytak a kilométerek, s máris Orosztonyban találtuk magunkat. Begyûjtöttük az újabb pecsétet, s gyerünk ki a faluból. Jó minõségû murvás úton értük el a Thury kopjafát. A patak hídjánál zokni és bakancs igazítás. Tovább menve, jól összetúrt földúton talpaltunk, de csak egy rövid szakaszon. Jó kis kaptató következett az öröm-hegyi turistaházig, bár csak egy húzósabb rész van az elején, ahol 20 m szintet szedtünk össze, egy szerintem 30% körüli meredekségû úton. A szintemelkedés ezen a szakaszon olyan 50 m.


A turistaháznál újabb pecsét. Ittunk egy kis üdítõt, s mentünk tovább. A Rockenbauer-kopjafánál, ha egy csinos hölgy nem szól ránk, megszokásból elmentünk volna rossz irányba. Ettõl kezdve gyakrabban vettem elõ a térképet. Jobb-rosszabb utakon gyalogoltunk a szép idõben a Gesztenyeház felé, ahol jelzést váltva irányba vettük Nagybakónakot. Az ellenõrzõponton a pecséthez finom szalámis szendvics, hagyma és tea volt az ellátmány. Szóltak, nyugodtan vehetünk két szendvicset, mivel az elõttünk járók nem éltek vele. Ki is használtuk a lehetõséget. A ponton utolértek Pintér Józsiék. Beszélgettünk egy kicsit a Vértesben kijelölendõ montis útvonalakról. Az OKT-nak megfelelõ útvonal kb. tíz km kivételével megvan, a zöldbõl és a pirosból is elég jó szakaszokat jártam le. Most a Vértes Erdõ Zrt-vel történõ megegyezés következik.


Rátértünk a zöld jelzésre, s azon közelítettünk a TV-torony felé. Egy fotós megállónál utolértek bennünket a többiek, s a célig többé-kevésbé együtt mentünk. Úgy látszik, õk sem bírták a kezdeti lassú tempót. A Kerülõ-hegyen újabb EP, ami egyben frissítõ pont is. Megest volt szendvics és tea. Mivel nem voltunk éhesek, kihagytuk. Becsatlakozott a 20-as táv, így a továbbiakban gyakrabban kellett elõznünk. Mezei úton ballagtunk. Az erdõbe beváltva, gyönyörû vízmosás-völgy mellett mentünk. Meglepõen keskeny és meredek a mély völgy. A Bakonyban és a Vértesben nem ismerek hasonlót. Ott az ilyen meredek fal már zömmel csupasz szikla, aminek itt nyoma sincs. A völgy mellett ballagva, újabb olyan virágot fényképeztem le, amelynek nem tudom a nevét, hátha otthon meg tudom határozni. Szerencsém volt, mert mind a két túrán látott ismeretlen nevû virágot (tyúktaréj és tavaszi lednek) megtaláltam a könyveimben. Általában minden harmadiknál járok sikerrel.


A völgy aljában elértünk egy pici, meglehetõsen algás, hínaras víztározót. Én inkább csak záportározónak néztem. Rövidesen egy nagyon tönkretett útra jutottunk. Szerintem a favágók nyolckerekû, összkerékhajtású rakodó és szállító jármûve dolgozhatott erre. Elképesztõ, hol el tud menni. Olyan meredek helyen, ahol én már csak cipelni tudom fölfelé a montit, mert már a toláshoz is túl meredek, lazán, a lánctalpának a fölszerelése nélkül megy föl. Volt, ahol már ez a járgány is húzta a hasát a sárban. Néhol közel méter mély a nyom. Próbáltunk mi mindenhol menni: a keréknyomban, a nyomok között. Egyik se jó, de a nyomban menve, nem merültünk meg a sárban. Mit mondjak! Nem bántuk, hogy jön a kaptató, s elhagyhattuk.


Letudtuk az utolsó nagyobb emelkedõt, s már csak egy laza séta következett a célig. Társaim hiányolták, hogyan lehet az, hogy Bazsi még nem ért utol bennünket. Persze õ a 30-as elõtt lenyomott egy 20-ast. Amikor hazafelé készülõdtem, akkor láttam beérni.


A parkolóban beszélgettünk egy kicsit Kerek repkényékkel, majd hazafelé vettem az irányt.


Nagyon kellemes túra, gyakran szép kilátással, s végre szép tavaszi idõben teljesíthettük. A tavaszi zalai-dombsági túrák közül a kedvencem.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 600/500 Ft-ért szürke árnyalatos cartographiás térképes igazolólap (saját térkép nem is kellett), Nagybakónaknál, valamint a kerülõ-hegyi kõkeresztnél szalámis szendvics hagymával és teával a célban pedig oklevél, kitûzõ, és müzliszelet.


 

 
 
Művészetek VölgyeTúra éve: 20112011.03.09 21:06:50

Mûvészetek Völgye kis kör.


GPS-el mért távolság: 29,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 550 m. Most nem volt igazán pontos a mérés, mivel egy helyen majd egy kilométert kevertem el, illetve a Szent András templomromot körbejártuk néhányszor.


Péntek este megbeszéltük Brigivel, hogy a délutáni egyeztetéssel szemben, Patrik beteg, ezért csak Merci jön túrázni, illetve Brigi akkor, ha a Patrik betegsége nem túl súlyos. Ehhez képest, szombaton reggel, elsõnek Patrik szállt le a fehérvári buszról Veszprémben, aztán egy ismeretlen kisfiú, akit Brigi követett, s csak a legvégén Merci. Gyorsan bepakoltunk a kocsiba, s irány Monostorapáti. Mercivel megegyeztünk, ez neki is nekem is születésnapi túra, mert nekem szó szerint a szülinapomra esik, neki meg szerdán lesz. Alig hagytuk el a várost, Merci máris rákérdezett egy fontos dologra: hoztam-e pizzát? Megnyugtattam, hogy igen, s bár eredetileg kolbászos - pepperonis pizzát terveztem, a szülinapjára tekintettel mégis hawait sütöttem. Tanultam a Kincsesbányai túrából, s 4 helyett 6 szeletre vágtam. De jól jött ez most, hogy 3 gyerek jött!


Hamarosan leértünk Monostorapátiba. Készülõdésnél láttam, az egyesületi csapatunk épp indul. Köszönés, gyors készülõdés, nevezés. Mire beneveztünk, az elsõ szelet pizzát el is tüntették. Kilenckor nekivágunk a táv teljesítésének. Jól haladtunk, a hûvös, de napos idõben. Az utak már sajnos felolvadtak, így sárosak voltak, de nem túl mélyen. Inkább csak csúszott, mint ragadt. Az elsõ magaslesnél megállás. Merci és Peti fölmásztak szétnézni, én pedig megszabadultam egy réteg ruhától, s átnéztem a hátizsákot, milyen sapi félét adhatnék Mercinek az érzékeny fülére. Találtam egy csõsálat, ami inkább homlokpántként mûködik. Viszont nem számoltam vele, négy nap híján 12 éves korára, már mennyire nõbõl van. Szerinte hülyén néz ki a sálban, ezért gyorsan megszabadult tõle. Még a puszta kellõs közepén, túrán is a divat számít.


A Bondoró kulcsos ház elõtt láttam egyedül hóvirágot. Végre! Reményt ad, hogy szombaton az egyesületi túrán, már jócskán láthatunk tõzikét is a Bakonyban. A kulcsos háznál megvártuk az öltözés miatt lemaradt Petit és Brigit, elpusztítottunk egy kis csokit, s ballagtunk tovább. A patak elõtt, idén is nagyon sáros az út. Az ezt követõ murvás út sem a megszokott jó minõségû. A kilátás viszont szép. Taliándörögdön a Katica büfében megkaptuk az elsõ pecsétet, egy csokival egyetemben. Csaptunk egy kis frissítést. A gyerekek biztonságba helyezték a maradék pizzát, ittunk egy kis kólát, s mentünk tovább.


A Szent András templomromnál Brigi ládát keresgélt, addig a gyerekek bejárták, s ahol lehetett, megmászták a romot. Tetszett nekik. Körbe is futották párszor, játék közben. Nehezen akaródzott tovább menni. Szerencsére a látvány szép, mivel a következõ, Vigántpetendig tartó szakasz elég monoton. Csak egy kicsit enyhített rajta, hogy a mélyút falát meg kellett mászni, amikor a kivágott fák és bokrok végképp eltorlaszolták az utat. A Szputnyikot követõen, Brigi újabb ládát szeretett volna begyûjteni, de nem találta. Lassan, de biztosan elértük a falut. Irány langallózni. Jó passzban érkeztünk, mert csak hárman voltak elõttünk. Mire elkészült a langallónk, dugig telt a kis helyiség. Amíg vártunk, a gyerekek fölszaladtak a löszfal tetejére is, hogy teljen az idõ. A langalló nagyon jól esett, s az adag is méretes. Merci meg én gyorsan befaltuk az egészet, míg Patrik és Peti csak a felét ették meg, a többit, a kiürült pizzás tasakokba raktuk, s mentünk az ellenõrzõ pontra.


Nos ezt sikerült benéznem. Tudtam, hogy ott kell lennie, de egy autó eltakarta a molinót, én meg tovább mentem. Csak jóval odébb jöttem rá, biztos, hogy elhagytam a pontot. Irány vissza. A pont megvan. Pecsételés. Peti beszerzett két szelet mogyorókrémes kenyeret, én ittam egy kis teát, s mentünk is tovább, mert nagyon fogytán volt a szintidõ. A többiek se enni, se inni nem kértek. Megkezdtük a Király-kõre vezetõ kaptatót. Mire elértük az erdõszegélyt, kiderült baj van ám. Petinek sürgõsen el kéne hagynia a barna macit. Be is csörtetett menten a bozótba. Mi addig nézelõdtünk. Kissé párás a láthatár, de a látvány szép. Csúszkáltunk az erdõ szélén, majd egy igen síkos ösvényen beváltottunk az erdõbe. Nagyon szép a bazalt sziklafal és a szétszóródott, mohás szikladarabok. Egy helyen megálltunk egy csoportkép erejéig. Eddig Patrik szerint igen könnyû a túra. Figyelmeztettem, a két legkeményebb emelkedõ még hátra van. Nem zavartatta magát. Kisvártatva neki is ugrottunk a nagyon meredek emelkedõnek, amit néhol csak négykézláb tudtunk leküzdeni. Mint kiderült, a gyerekek számára, a Szent András templomrom mellett, ez bizonyult a legnagyobb élménynek. Azt se bánták volna, ha sokkal magasabb. Fönt megkaptuk a következõ pecsétet egy csokival egyetemben. Gyorsan tovább indultunk, mert szorított az idõ. A lefelé vezetõ ösvény soha sem volt túl kényelmesen járható, ám most még néhány kidõlt fa is nehezítette a haladást.


Mihelyst beértünk Kapolcsra, Merci kérdezte, érintünk-e valamilyen kocsmát, mert most meg neki gyûlt meg a baja a barna macival. Szerencsére érintettünk egyet. A kényszerpihenõ végén, Patriktól és Mercitõl kaptam egy-egy tábla csokit a születésnapomra. Szaporáztuk a lépteinket kifelé a faluból. Szerencsére tudtam, hol kell letérni az aszfaltról, mivel a jó messze elhelyezett szalagok csak így voltak észlelhetõk. A következõ rövid, de nagyon sáros szakaszon Peti esett egy nagyot. Gyorsan lecsutakoltuk, s gyerünk tovább. Nem nagyon viselte meg a vaddisznós kinézet.


Megkezdtük az utolsó kemény emelkedõt. Mercit cukkoltam egy kicsit, most mutassa meg az anyjának, milyen lekvár hozzá képest az emelkedõkön. Huszonnégy kilométerrel a lábában ez már nem ment olyan vidáman, de azért sikerült. Hosszú sáros emelkedõn értük el az utolsó pontot. Petinek fogytán volt az ereje, de nagyon meg akarta csinálni a túrát szintidõn belül ezért, ha lassabban is, a bokáját fájlalva is de jött keményen. Az erdõbõl kiérve Patrikkal és Brigivel lemaradtak egy kicsit, s végül 4 perccel utánunk értek célba, de még szintidõn belül. A szõlõk közt vezetõ útról általában gyönyörû a kilátás. Most a pára miatt nem annyira. Nem tudtam értékelhetõ fotót készíteni. A szõlõknek legalább a felét kiszántották. Merci panaszolta, hogy fáj egy kicsit a feje és a füle. Fölvetettem vele a kapucnit, s kicsit össze is különböztünk rajta. A hegy lábától a tavalyi útvonalon vezettek a szalagok, amelyek bevittek bennünket a faluba. Már csak egy kis aszfalt, s hét perccel a szintidõ letelte elõtt beértünk a célba. Átvettük az oklevelet, kitûzõt, ittunk egy kis teát a sajátunkból, s hazafelé vettük az irányt. 29 kilométer ennyi idõ alatt egy felnõttnek nem nagy teljesítmény, viszont 11-12 éves gyerekeknek nem rossz, fõként ha figyelembe veszem, hogy a 11 éves Petinek ez volt az elsõ teljesítménytúrája, míg Patrik és Merci maródi volt. Szerencsére nem lett belõle megbetegedés, illetve visszaesés. A gyerekek hamar elaludtak az autóban, de alig álltam meg Veszprémben, már is fölébredtek. Peti kicsit túlette magát a túrán, s lett is belõle egy kis gyomorrontás, de azt mondta, legközelebb is szeretne jönni. Egyébként látszott rajta, hogy az utolsó 3-4 kilométert leszámítva nagyon jól érezte magát.


Az idõjárás és a túra kellemes. Az útvonaljelzés, szalagozás, sokkal gyengébb, mint szokott. A kilátás gyakran szép, viszont elég sok a monoton útvonalszakasz.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 850 Ft-ért színes térképes igazolólap (Saját térkép szükségtelen.), minden „emberes” ponton volt valami, Taliándörögdön csoki; Vigántpetenden zsíros-, lekváros- és mogyorókrémes kenyér, hagyma, piros arany, valamint forró tea; a Király-kõnél csoki; a célban pedig oklevél, és kitûzõ. Az ez évi gyenge szalagozás rontja az ár szolgáltatás arányt.


 

 
 
Vándorbottal a VasparipáértTúra éve: 20112011.03.02 20:04:03

Ha-Vas-Paripa teljesítménytúra 23-as táv.


GPS-el mért távolság: 24,8 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 510 m.


Hét óra elõtt néhány perccel érkeztem a rajthelyre. A készülõdés kissé elhúzódott, mivel befutottak Zsuskáék és Csuka Sanyiék. Zsuska Piroskának álcázta magát, jó kis szíverõsítõvel a kosárkájában. Volt még néhány érdekes jelmez. Bõ félórába telt, mire elindulhattam. Végül pont ezzel a félórával késtem le a vonatot. Jó hideg szél fújt. Nem mondhattam még csak élénknek sem, viszont mire kiértem a városból, s végre beválthattam az erdõbe, tisztára megdermedt az arcom, az ivó zacskó szelepje pedig befagyott. Jól jelzi a hideget, hogy csak bõ három kilométert és 130 m szintet követõen melegedett le rólam egy réteg ruha.


Jó darabig a zöld jelzésen ballagtam, majd rátértem, a zöld négyszögre, amin még nem jártam. Kellemes, de nem túl látványos az Akliig vezetõ szakasz, leszámítva az erdõirtásos részt, ahol cefet rossz az út. Még egy ilyen vacak rész volt Pálihálást követõen. Itt jól jött a nehezebb, de a bokát jobban tartó bakancs. A hideg miatt hamar otthagytam Csuka Sanyiékat, viszont Zsuskáékat csak Akliban értem utol. Kicsit elhúzódott a frissítésük. Végül csak a célban értek utol.


Aklit kerékpáros jelzésen hagytam el. Az út kerékpáros szemmel nem túl rossz, bár nem egy sztráda. A falu fölött láttam néhány igen szép sziklát. Elég sok helyen volt részem szép kilátásban. Jól haladtam, s hamarosan elértem Pálihálást, ahol dnvzoli pontõrködött. Elmondta, Rudolf Pisti két kört akar menni. Pálinkaházat viszont nem láttam. Pecsételés után aszfalton folytattam az utat, amit egy rövid murvás rész követett. Megelõztem Béli Laci bácsiék csoportját. Ezért a bácsi megszólításért valószínûleg megint csak megmorog, pedig ezt ki kell érdemelni. Érdekes, eddig csak gyõri csapatokkal találkoztam. Elég elkeserítõ látványban volt részünk. Rendesen összedöntötték az erdõt a tavalyi viharok. Tisztán látszott, amit már a Rendkõnél és a Kab-hegyen is láttam: zömmel tarvágások mellett tudott igazán nagy kárt okozni a szél. Mikor tiltják már be végre a tarvágást!? Jött egy igen rossz, szétbarmolt út a piros keresztjelzésen. Nem elég, hogy huplis, de elkezdett olvadni is. Csúszott rendesen. Szerencsére a piros négyzeten hamar magam mögött tudhattam, s elértem Szépalmapusztát.


Az ellenõrzõ ponton, ahogy beléptem, egy ifjú pontõr azonnal a kezembe nyomott egy almát. Pecsételés után gyerünk tovább. Kis kanyargás az arborétumban, majd kimentem a kapun. Tõlünk jobbra egy szürkemarha éppen ráfaragott. Beszorult a feje a szénás ketrecbe. Nem tudta kihúzni a szarvaitól. A jelzés hamarosan levezetett az aszfaltról, s két-háromszáz méteren át, az úttal párhuzamosan, úgy húsz méterre vitt. A lovak alaposan összevágták az ösvényt, már ahol a szederindák engedték. A jelzéssel együtt visszatértem az aszfaltra, s azon mentem egészen Borzavár fölöttig. A kiváló szalagozásnak köszönhetõen most nem tévesztettem el, hol tér le a kék jelzés az aszfaltról. Õsszel, a Regulyn simán elmentünk mellette, de végül ugyanide találtunk vissza. Meredek, az olvadás miatt csúszós ösvényen értem be a faluba. Ezúttal, a templom után, balra letértünk az OKT-ról. Itt kezdtem gyanítani, merre is vezet majd a szalagozás. Ha jobbra indulunk az OKT-n, lehetett volna a Csárda-völgyön át is menni, de az már túl szokványos. Az ellenõrzõ ponton megnéztem a vázlatot, s szinte biztosra vettem, a falu szélétõl a Gázló MTB túra útvonalán megyünk a célig. Így is lett. A Vén Diófa kocsma udvarán újabb pecsét, csoki, a kocsmában tûzforró tea. Zsuskáék már egész közel voltak, de itt megint csak hosszú frissítést csaphattak.


Ezen a ponton csatlakozott be a rövid táv. Eddig nagyrészt egyedül ballagtam, ettõl kezdve viszont elõttem és mögöttem is sokan gyalogoltak. Mire a falu szélére értem, meghûlt a tea a bögrémben, s megihattam. Ezt nem volt türelmem a kocsma udvarán megvárni. Kényelmes, kellemes menet következett a célig, helyenként szép kilátással. A fák ágai már kezdenek vörösödni, tehát csak közeledik már az a fránya tavasz! Ami azt illeti, egy csöppet sem bánnám, ha a tél nevezetû évszak, az érdeklõdés hiánya miatt elmaradna. Eredetileg úgy terveztem, ha túl sokat kéne várnom a vonatra, akkor a Cuha jobb partján elindulok vissza Zircre. Itt viszont eszembe jutott, meg kellene nézni, van-e a murvás út Éles-hegyi végétõl, biciklivel járható út a Cuha völgyébe.


Fél egy elõtt pár perccel beértem a célba. Eddigre az idõ is kellemessé vált. Átvettem az oklevelet, kitûzõt, térképet és bögrét, beszélgettünk egy kicsit, Anita átírta a saját papírjára, milyen távolság és szintadatokat mértem, az EP-ken, mivel õk csak térképi adatokra támaszkodhattak. Mivel Akliig 55 méterrel több szintet mértem, így kezdtem el írni az adatokat, meg hát az elõzõ túrán is szívesen vették.


Ettem két szelet zsíros kenyeret, mivel nagyon delet korgott a gyomrom. A sült hús zsír nagyon finom volt.


Több mint két órát kellett volna várnom a vonatra, így elindultam gyalog. Kiderült, a térképnek megfelelõen nincs lejárat az Éles-hegyrõl, bár a Csárda-völgyi-patak torkolatához lehetne, mert létezik egy régi út, csak el kellene gléderezni. Jelen állapotában nem járható. Azért csak lejutottam a völgybe, ahol egy túrázóval találkoztam, aki szintén a gyaloglást választotta a vonatra várakozás helyett. A Cuha-völgyben, a szokásos dagonya fogadott. A vonat elõtt nem sokkal értünk be Zircre. Elindultam haza, illetve egy farsangi buliba. Ezzel az úttal, 10,8 km-t és 175 m szintet tettem hozzá a távhoz.


A nagyon feltúrt részeket leszámítva, kellemes, jól járható, könnyû a túra, több helyen is szép kilátással, kiváló útvonal jelöléssel.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 900/800 Ft-ért fekete-fehér térképvázlatos igazolólapot és kiváló útvonal jelölést kaptunk (Saját térképet csak egyszer vettem elõ. Akkor sem azért, mert nem volt egyértelmû merre kell menni, hanem mert kíváncsi voltam, merre visz az aszfalt út másik ága. Igaz, csak két szakasz volt, ahol még nem jártam.). Minden ponton volt valami, Akliban csoki és forró tea; Pálihálásnál cukorka; Szépalmánál alma és chips; Borzaváron csoki és forró tea; a célban pedig oklevél, kitûzõ, kétféle zsíros kenyér, hagymával és piros arannyal; Magyarország vasútbaráti térképe, és választhatóan bögre, vagy valami, de hogy mi, azt már egy bizonyos herr  Alzheimer elpakolta. Igaz, munkatársam azt mesélte, a 15.06-os vonat indulás elõtt vagy kétszázan estek be a célba nagyon rövid idõ alatt, s sokaknak nem jutott zsíros kenyér.


 

 
 
Téli TihanyTúra éve: 20112011.02.09 18:49:01

Téli Tihany teljesítménytúra, 20-as táv.


GPS-el mért távolság: 20,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 755 m.


A túrával kapcsolatban kérdéses volt számomra, hogyan öltözzek. Az ígért idõjárás, dagonyát ígért az enyhe idõben, ezért a nehezebb bakancsot választottam, mondván az úgysem túl tiszta. Igyekeztem korán indulni, minél hosszabb utat tudjak megtenni a talaj felolvadása elõtt. Azért így is kényelmesen érkeztem meg Tihanyba, bár nem a legjobb passzban. Az iskola ajtajában állt a nevezõk sora. 14 percbe telt a nevezés. Annyi könnyebbség mutatkozott Kincsesbányával szemben, hogy sokkal több a hely. Mire végeztem, az akkor érkezõk már 2-3 perccel megúszták a procedúrát. A két gyerek nem jött velem, s a táv is rövid, ezért kísérleti, illetve szoktató túrának szántam. Autót már vezettem az új biciklis szemüvegemben, s itt az ideje, hogy hosszabb ideig viseljem. Pozitívum, már szokja a szemem. Eddig nehézkesen ment vele az olvasás, most viszont a használatával már könnyebbnek bizonyult a nevezési lap kitöltése, mint nélküle. (Dioptriás betétes biciklis szemüvegrõl van szó, ahol a dioptriás lencse elõtt - ami az esetemben progresszív - még kissé ferde síkban található a színszûrõ lencse. Ezt a plusz fénytörést nehezen szokja meg az agy. Amikor csak sima egy fókuszú lencse volt a kerékpáros szemüvegben, akkor is külön szokni kellett, s gyalog kis híján estem is párat, mert a föld nem ott volt, ahol láttam, ha csak a szememet mozdítottam, s nem a fejemet hajtottam le.) Azt tapasztaltam, jobban le kell hajtani a fejem, ha a lábam elé akarok nézni, mint a normál szemüveggel; a fényképezõgép kijelzõjét nappal szemben nem látom, illetve nappal szemben nagyon kellene valami ellenzõ, a színszûrõ miatt.


Sok ismerõst láttam a rajtnál, s utána is találkoztam jó néhánnyal. Nyugodt tempójú bemelegítés következett az elsõ ellenõrzõ pontig, két fotós megállóval. Szép tiszta napsütéses idõben túrázhattunk. A kilátás pazar. A pont után, kicsit nagyobb tempóra váltottam, s jól fogyott a táv. Hamarosan visszaértem a Belsõ-tóhoz. Beszélgetés közben, mikor máskor, benéztem egy szalagozott leágazást, de gyorsan visszahívtak bennünket. Kellemes kaptató következett a Kis-erdõ-tetõig. Pecsételést követõen néhány fotó, majd leereszkedés, a jó meredek lejtõn. A Külsõ-tó, kissé kiöntött, a jég kezdett felolvadni a szélén, így jött egy kis akadály gyaloglás a szõlõ szélében. Mivel késõbb teljesen elöntötte a víz az utat, a szalagozás bevitt bennünket az erdõbe, amerre a birkák tapostak ösvényt. Az jó, hogy letaposták a földet, viszont bujkálhattunk az ágak alatt, ami viszont nem olyan kellemes. Kiérve a mezõre, szántáson kerülhettük el a jeget. Voltak aki bevállalták, s olyanok is, akik ismerve az útvonalat, az egészet levágták.


Hamarosan elértük az Apáti-templomromot. Bélyegzést követõen egy kis frissítés, a komoly választékból. Vezetõ állásban lévén, a teát választottam, a tepertõs pogácsához. Jó forró volt a tea. Az elsõ korttyal meg is égettem a nyelvem, de ezzel mások is így jártak. Jó tíz percbe telt mire ihatóvá hûlt, pedig szeretem a forró teát. A pontot elhagyva megkezdtük a túra legnagyobb szintemelkedésû kaptatóját. Irány a Csúcs-hegy! Néhányszor megálltam fotózni. Gyönyörû a befagyott Bázsai-öböl, meg úgy egyébként mindenütt a jég a part mentén. Érdekes mintákat hoztak létre a törésvonalak. A Csúcs-hegyen újabb pecsét, majd lassú, nehézkes leereszkedés a meredek hegyoldalon. A szántáson kívül itt jelentett elõnyt a nehezebb bakancs, a többi helyen inkább lassította a haladásomat.


A Hálóeresztõig gyakran szép a kilátás, hiszen a félsziget dél-nyugati peremén vezet a sárga jelzés. Jól haladtam, bár a pont közelében éreztem, mintha fogyna a kraft. Kezdek megéhezni. Végre elérem a pontot, s mivel itt nincs ellátmány, gyorsan elõbányászok egy Sportszeletet, s befalom. Indulás tovább. Viszont velem szembõl is érkeznek túrázók a 20-as távon. A pontõrök visszaterelik õket a helyes irányba. A Z – Z+ elágazóban újabb tanácstalan, mindamellett elég mérges 20-asok. Valamiért az elsõ pontot követõen elég sokan tévesztették el az utat. Lehet, a szinte mindenütt felfestett zöld T jelzés tévesztette meg, õket? A 2008-as kiadású térképeken még nem szerepel. Ez a kisebbik baj, viszont van ahol önmagát keresztezi, s ez már nagyobb gond (az MTSZ által kidolgozott jelzésrendszerben ilyen nem fordulhat elõ), ráadásul minden más jelzéssel is együtt szerepel. Nem értem, milyen elképzelés szerint festették fel, meg egyáltalán mi szükség van rá? A Kerek-hegy lejtõjén, újabb túrázókat igazítok el, hol is vagyunk éppen. Õk sem erre akartak jönni. Gyerünk tovább. Az aszfaltot keresztezve, egy kis kaptatóval értük el a következõ pontot, ahol almát kaptunk, a pecsét mellé.


Nézelõdés és fotózás után, irány a hajóállomás. Egy darabig ösvényen, majd aszfaltúton értük el a pontot, most már a 10-es távot teljesítõkkel együtt. A ponton csokit és teát, vagy forralt bort kaptunk. Maradtam a teánál, de csak keveset kértem, ne kelljen sokat várni, amíg meghûl. Nyugodtan kérhettem volna többet, ez nem volt forró. A sétány mellett érdekes látványt nyújtottak az összetorlódott jégtáblák, illetve a jéggel, jócskán a vízszint fölött is bevont növények. Az utat keresztezve megkezdtem a Barátlakásokhoz vezetõ kaptatót. Itt és általában a 10-es távval közös szakaszokon, az egynyomsávos ösvényeken komoly forgalom alakult ki. Alig lehetett megelõzni a lassabban haladókat. Az ellenõrzõ pont elõtt sikerült egy csoportot lehagynom, így alig egy-két képet készítettem, nehogy újra elém kerüljenek.


Az Óvár-hegy oldalában ismerõsökkel találkoztunk, akik pici gyereket hoztak magukkal túrázni. Jókedvûen nézegetett a baba hurcolászóból. Neki még könnyû. Nem õ, hanem a papa fárad. Innen már csak egy könnyû séta a kálváriáig, majd az apátságig. Kihasználva, hogy az igazolólappal látogatható az apátság, meg is néztem azt, majd kényelmesen besétáltam a célba. Átvettem az emléklapot és a kitûzõt, megettem a jó kis „fûrészporos kolbásszal” (aki nem volt katona ez a lecsókolbász) készült paprikás krumplit (majdnem annyi kolbász volt benne mint krumpli), beszélgettem egy kicsit az ismerõsökkel, s elindultam hazafelé.


A túra végig változatos terepen vezet, szerencsére kevés aszfalttal. Sok helyrõl van kilátás. A szervezés is jó, kedvesek a pontõrök. Klassz kis tavaszi túra. A 20-as távnál, a félsziget adta minden lehetõséget kihasználtak, úgy, hogy ne legyen a szakaszokon oda-vissza forgalom. Az idõjárás ezúttal a másik irányba viccelte meg a szervezõket: tavaly (nem tudtam részt venni) hófúvás, most tavasz.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 800 Ft-ért színes térképes igazolólapot, emléklapot, kitûzõt, vagy hûtõmágnest kaptunk. Az igazolólappal ingyenesen nézhettük meg a Tihanyi apátságot. Az Apáti -templomromnál sajtos-, tepertõs pogácsa, vagy kakaós csiga, illetve forralt bor, vagy tea, az Akasztó-dombon alma, a Hajóállomásnál csoki és forralt bor, vagy tea, a célban pedig paprikás krumpli volt az ellátmány.


 

 
 
KincsesbányaTúra éve: 20112011.02.01 19:11:46

Kincsesbánya teljesítménytúra, 20-as táv.


GPS-el mért távolság: 19,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 425 m.


Reggel felvettem a három gyereket Fészkesfehérváron és már húztunk is Kincsesbánya felé. Dominika nincs odáig a túrázásért, így marad segíteni a nevezésnél. A kocsiban rögtön megkezdõdött az alkudozás: melyik távra nevezzünk. Én a hosszút terveztem, a két kicsi a rövid távot részesítette elõnyben, végül kiegyeztünk a középtávban. Panaszkodtak a vírusos hasmenéses, hányásos betegségre, de azért az elsõ pizzaszeletet azonnalra kérték. Kiszállás után megkapták, s mire beálltam a sorba, már biztonságba is helyezték. A nevezés kicsit vontatottra sikerült (15-20 perc). Óriási a tömeg, s pici a hely. Üdvözöltem az ismerõsöket. Közben befutott az egyesületi csapatunk is. 23-an vettek részt a túrán. A két „kicsi” miatt külön indultunk, de még kisírtak egy villámlátogatást a nagyinál. 15 percben egyeztünk meg, 25 lett belõle. Persze, most sem hoztak sapkát és kesztyût, sõt még túrabotot sem. Számomra ez egy újabb túrabot nélküli túrát jelentett.


Végre elindulhattunk. A Szeg-hegy lejtõjén Patrikék úgy döntöttek, kihasználják a mûszaki megállómat, s alaposan elhúztak. Az idõ igen hideg, de szélcsendes, s süt a nap. Jólesik a gyaloglás. Végre kimelegedhettem egy kicsit. Igazán jól haladtunk. Az elsõ ellenõrzõ pontot áthelyezték a Kincsesbánya és Guttamási közti aszfaltút keresztezéséhez, ahol a bélyeghez mandarint kaptunk. Lévén ismerõsök a pontõrök, Patrikék megpróbáltak még egy adag mandarint szerezni, de lebuktak. Tartottunk egy kis teaszünetet, majd gyerünk tovább.


Miután levált a rövid táv útvonala, erdõirtásba futottunk bele. 2-300 méter hosszan feküdtek keresztbe a fák az úton, akadálypályává változtatva azt. Az elsõ tíz-húsz fa után, mivel fák koronáján kellett volna átvergõdnünk, inkább lementünk a kerítéshez, hogy könnyebben haladjunk. A lejtõn már könnyebben jutottunk elõre. Megbeszéltük, hogy a következõ teaszünetet a víztározónál tartjuk, amit hamar el is értünk. A két kölyök azonnal irány a jégre, csúszkálni. Patrik egy méretes eséssel kezdett. Kis csúszkálást és teázást követõen mentünk tovább. Patrik nyûgössé vált, minden baja volt. Úgy néz ki, sajnos egyetlen túrát sem úszunk meg nyûgösködés nélkül. A dolog megoldódott, elõrementek Mercivel. Ettõl kezdve semmi gond nem volt a sebességgel. Igen jó tempóban talpaltak. Az aszfalton, a kényelmesnél kicsit nagyobb tempót kellett mennem, hogy ne tûnjenek el szem elõl.


A Gaja-szurdok bejárati ellenõrzõ pontot is áthelyezték, mivel a víz elvitte a Gaja-hidat, s így megváltozott az útvonal. Zsoltiéktól kaptunk egy aláírást és egy csokit, amit helyben megettünk. Mentünk tovább a kék jelzésen, az aszfalton, majd a meredek és nagyon csúszós falú árkon átevickélve megkezdtük az Öreg-hegyre vezetõ kaptatót. A KP elágazásban sorban állás, mivel kegyetlenül csúszik a meredek lejtõ. Hát! Voltak perecek. Meglepõ módon én egy emelkedõ kezdetén estem. A kerítésig vezetõ teljes szakasz síkosnak bizonyult. Elõzni sem lehetett, ráadásul szembe forgalom is volt az egynyomsávos ösvényen. A kerítésnél újabb sorban állás, hogy átjussunk a jeges létrán.


Egy könnyebb szakasz jött (emelkedett, de nem csúszott) a Vasutas-pihenõig, amit ebéd megállónak szántam. Merci viszont mást gondolt, s míg én a kaptató kezdetén megszabadultam egy pulóvertõl, jól elhúzott. Nem állt meg, csak a következõ ellenõrzõ pontnál, s reklamált, hogy 20 percet kellett ránk várnia, ami azért túlzás. Nem lehetett az több 5-10 percnél. Így Patrik bánatára az ebéd is késett. Gyönyörû a kilátás a pihenõtõl. Lefelé indulás elõtt eszembe jutott, hiszen nekem van szöges rátét is a bakancsomra! Esõ után paraplé. Mielõtt estem, elõtte kellett volna eszembe jutnia. Fölvettem, s egész könnyen leértem a jeges lépcsõkön. A két gyereket elõzõleg megkíséreltem rávenni, menjünk el megnézni az Ádám-Éva fát. Meghagyta-e a víz? Kapásból leszavaztak.


Az Alba-Regia-forrásnál újabb bélyeg, s egy kidõlt vadcseresznyefa törzsén elhelyezkedve ebéd. Közben a veszprémi csapatból Ágiék érkeztek a 30-as távon. Beszélgettünk pár percet, s már mentek is tovább. Az ebéd vége felé megérkezett az egyesületi csoportunk is. Még egy kis beszélgetés, de ezt már a két gyerek nem nézhette, tovább. Nehogy már megelõzzenek bennünket! Gyerünk tovább. Megegyeztünk, a kerítésnél megvárnak. Rendesen otthagytak. Szaporáztam utánuk a lépteimet, de még itt-ott belefutva sem értem utol õket a létráig. (A tájékozódást nagyban segítették a szalagok, mert a piros jelzés eléggé hiányos.) Még át sem kecmeregtem a létrán, máris mondták, fönt az emelkedõ tetején megvárnak, s már el is tûntek. Most fölvettem a szöges rátéteket, s nem is volt gondom a jéggel. A murva elõtti utolsó meredeken lazán fölfutottam. A gyerekeket, csak jóval késõbb értem utol. Ballagtunk tovább, keresve, hol csúszik kevésbé az út. Mentünk egyik oldalról a másikra. Ezen a szakaszon Merci perecelt egy rendeset. Aggódott, nem lett e sáros a hátizsákja. Az elég jól megúszta, ami kicsi volt rajta azt egy papír zsepivel letöröltem. Hamarosan a tározó gátjához értünk. Idõtakarékosság céljából elkérték, a Becsali büféhez szánt csokit és a teát, hogy mire odaérek, igazolok, addigra õk túl lesznek a frissítésen. Az aszfaltút kezdeténél végül is megvártak, mivel a túrabotok tappancsai a zsebemben maradtak. Ekkor vettem észre, hogy a hátizsák nem, de Merci kabátjának az ujja annál sárosabb lett az esésnél. Majd lefagyott a kezem, mire hóval ledörzsöltem.


Az ellenõrzõ pontnál Attiláék ragasztották a bélyegeket. Beszélgetni nem igazán tudtunk, mert folyamatosan érkeztek a túrázók, de Attila szólt, lehet, hogy valószínûleg változni fog a Vértesi Kerekezés idõpontja. Frissítés közben a gyerekek alkudoztak, merre menjünk, mondván, ismernek egy rövidebb utat a célig. Rábeszéltem õket a kiírás szerinti útvonalra, s irány tovább.


A tározó oldalában vezetõ ösvény a vártnál könnyebben járható. A víztározó nagy része befagyott. Ugyanott volt szabad vízfelület, mint egy éve, tehát ez törvényszerû, hogy ott fagy be utoljára. Kiérve az aszfaltra, a két kölyök megint elhúzott, csak már fáradtak, s nem tettek szert túl nagy elõnyre. Meg is lepõdtek, amikor rájuk szóltam. Mit keresek én ilyen közel? Az utolsó földutas szakaszon aztán, a cél elõtt 300 m-el újabb pihenõt kellett tartanunk, mert Patrik besokallt. Amikor ráismertek, milyen közel vagyunk, gyorsan ott is hagytak, s a célban vártak meg. Merci kíváncsi volt a teljesítményünkre. 5 óra 18 percre adódott. Patrik hiszti lassításai nélkül, simán belül lettünk volna a szintidõn, hiszen ötös fölötti tempót gyalogoltak, s amikor normálisan mentek, szinte folyamatosan elõztünk. Mi lett volna, ha nincs a vírusos hasmenéses, hányásos betegség?


A célban fáradtság elfelejtve. Átvettük az emléklapot és a kitûzõt, s a két kölyök, már el is vágtatott a nagyihoz. Ettem egy kis margarinos kenyeret, amit finom, forró teával öblítettem le, megvettem a TTT-s túranaptárt, beszélgettünk egy kicsit Pintér Józsival, miszerint változást tervez a Fehér-Vár-Palota útvonalán. Befutott az egyesületi csapatunk is. A parkolóban beszélgettünk egy kicsit Bazsiékkal, s hazafelé vettem az irányt.


A túra útvonala kellemes, de nem túl látványos, bár szebb, mint az eredeti. A 30-as táv sokkal szebb. Szerintem az utak most voltak a legkönnyebben járhatók, az eddigi Kincsesbánya túrák közül.


A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 700/600 Ft-ért színes térképes igazolólapot, külön lapon az útvonalváltozást, emléklapot, kitûzõt kaptunk. Az elsõ ellenõrzõ ponton mandarin, a másodikon csoki, a célban pedig margarinos-, lekváros kenyér és tea volt az ellátmány. A margarinos kenyérhez hagymát, fûszerpaprikát és darált erõs paprikát kaptunk.


 

 
 
Pinceszer/Vincézés - PincézésTúra éve: 20112011.01.25 20:31:28

Vincézés-Pincézés 25


GPS-el mért távolság: 24,7 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 730 m.


Reggel, Székesfehérváron felvettem a két gyereket, s megcéloztuk Csókakõt. Elég hamar oda is értünk. Feltûnõen könnyen találtam parkolóhelyet. Gyors készülõdés, az ismerõsök üdvözlése, s már mentünk is nevezni. Azért ez nem volt olyan gyors. Kiderült, a gyerekek se sapkát, se kesztyût nem hoztak, mondván elég a dzseki kapucnija. Még jó, hogy ismerem a famíliát, így otthon bepakoltam a hátizsákba két pár tartalék kesztyût meg három tartalék sapit. Míg én sorban álltam a nevezésnél a két gyerek elkolbászolt egy kicsit. Megnéztem a kapott térképet, az útvonal megegyezik a tavalyival. Egy-két fotó, s Zolival kiegészülve már neki is vágtunk a távnak. Nem bírta tovább a várakozást, a jeges szélben. Kényelmes tempóban kezdtük, a túra három nagy kaptatójából az elsõt. Az idõ derült, a tavalyi évvel ellentétben hó sincs. Ez könnyebbé tette a túrát, de azért havasan szebb. Vidáman beszélgetve tesszük meg a várba vezetõ bemelegítõ emelkedõt. Jól kimelegedtünk. Míg én pecsétre vártam, Merciék elmentek földeríteni a várat. Pecsételést követõen csatlakoztam hozzájuk, s Csuka Sanyiékkal fölmentünk a vártoronyba. Tavaly óta, valami barbár állat teljesen összetörte a kút üveglapját. A vár legfelsõbb szintjén készült néhány fotó, s megkezdtük a leereszkedést.


A jó meredek lépcsõn lementünk a Vár-völgybe, csak azért, hogy megkezdhessük a Kató-hegyre vezetõ kaptatót. Merci és Patrik nagyon vidáman volt, s csak a befagyott pocsolyák lassították a haladásukat, hiszen mindegyiken be kellett törni a jeget, de nagyon alaposan. Így nem sok túrázót tudtunk megelõzni. Persze megkezdõdött a szokásos alkudozás is, hol iszunk teát, hol kapnak csokit. Gyorsan lezártam a vitát, hogy az ellenõrzõ pontnál. A zöld jelzés elérése elõtt átbújtunk két kidõlt fa alatt. Ettõl kezdve helyenként találkoztunk a tavalyi viharok nyomaival. Ezen a részen nem tettek annyi kárt, mint Csákvár környékén. Hamarosan megkaptuk a pecsétet az ellenõrzõ ponton. Rögvest kiderült az is, nem mindig kell komolyan venni, a gyerekek óhajait. Utolsó közös túránkon Patrik jelezte, szeretné, ha a Sport szelet helyett csoki bevonatos müzliszeletet hoznék, most viszont inkább az elõbbinek volt keletje.


Mentünk tovább. A Kató-hegyen vezetõ rész, egy kicsit monoton. Ajánlottam a gyerekeknek, hogy itt levágunk egy nagy kanyart, viszont cserébe az Ugró-völgybõl kimegyünk a Fertés-völgyön, s fönt a hegy peremén megyünk, ahonnan szép a kilátás. Végül is nem takarítottunk volna meg távolságot, viszont több lett volna a szint, meg szebb is lenne. Azonnal leszavaztak. Merci közölte, nem igazán érdeklik a sziklák. Patrik pedig azt jelezte, ha teljesen kezdõ túrázó lenne, belemenne, de nem az, s gyanítja mit jelentene ez a kitérõ. Ha a gyerekek nem jönnek, a következõ útvonalat terveztem, magamnak. Kató-hegy – Németegyházi-völgy - Kõkapu-völgy – Kaszás-völgy – kereszt a Szentegyházi-hegyen, a Szappanos-völgy fölött - leereszkedés a Szappanos-völgybe – Fertés-völgy – Széna-út eleje – Fertés- és Ugró-völgy fölsõ pereme – Strázsa-hegy – Ugró-völgy, s vissza a kiírás szerinti útvonalra. Ha valaki szereti a szép szikla alakzatokat, akkor sokkal szebb, mint a kiírás szerinti útvonal, viszont 4-5 km-el hosszabb, s több mint 200 m-el szintesebb, ráadásul sok a jelzetlen szakasz, ezért térképolvasási és tájékozódási tudást is igényel.


Merci egy kicsit elhúzott tõlünk, Patrik pedig alkudozott, hol kapják meg, a pizzaszeletet. Lent a Kis-nyíres-völgy és a Szappanos-völgy elágazásánál, föltéve, hogy Merci megáll ott. A Kis-nyíres-völgy kezdeténél ennek megfelelõen Patrik futásra váltott, nehogy késõbbre maradjon a pizzázás. Ennek megfelelõen, egy csomó túrázót megelõzve, bõven a völgy vége elõtt ledolgozta a durván 100 m-es hátrányát. Mire leértem, már el is helyezkedtek egy farakáson, s páholyból nézve a túrázókat falták be a pizzát. Elég sok túrázó volt bizonytalan, merre kell menni. Ha nem figyeltem oda, próbálták õket még jobban összezavarni. Nagy nehezen tovább indultunk. Egy sporttárs ért utol bennünket Lili nevû kutyájával, akivel a gyerekek jót játszottak. Rövidesen Csákberényben voltunk, s Patrik elkezdett egy kicsit nyûgösködni, mikor jön már az ellenõrzõpont. Az is elérkezett. Lyukasztás, magán frissítés egy kapucsínóval meg egy kis gyümölcslével, s máris ballagtunk a Gémförtés-völgy irányába.


A hideg szélben hamar felkéredzkedett ránk a kesztyû, amit csak az erdõbe érve vethettünk le. Most a változatosság kedvéért Patrik húzott el tõlünk, így kapaszkodhattunk utána. Így aztán a völgy legszebb részén nem is tudtam fotózni, pedig lett volna mit, s fény is volt elég. Szerintem érdemes lenne a völgy peremeén fönt is végig menni, az is igen szép lehet. Két puskalövést is hallottunk. Vagy az Öregsomos-völgybõl, vagy a Z+ jelzésrõl jöhetett. Ha ez utóbbiról, akkor az a vadász nagyfokú felelõtlenségérõl tanúskodik, hisz ez benne volt az útvonalban. A jelzések elágazásánál, újabb teázó pihenõ. Egy rakás, a rövid távosokkal érkezõ mackóformájú kutyakölyök rohanta le a két gyereket, amit õk egy cseppet sem bántak. Szerencsére, a kutyusok jó irányba rohantak el, amivel a gazdikat is megmentették egy elkeveréstõl, õk ugyanis tévesen egyenesen akartak Csákberénybe menni. Azért csak kiderült, hogy rövid távosok, s megnyugtattuk, jó felé indultak a kutyák. Amíg én elballagtam, a folyó ügyeket intézni, a két gyerek kiszolgálta magát még egy kis teával, meghosszabbítandó a pihenõt, de lebuktak. Elõre közöltem, következõ teázás az aszfaltút elérésekor lesz.


Következett a túra utolsó, igen látványos szakasza. Szalagozás vezetett le a Z+ jelzésrõl, s vitt ki a hegység peremére, egy jelenleg csak térképen létezõ jelzésen. A látási viszonyok sokkal jobbak, mint reggel. A kilátás pazar, ráadásul a szél sem ért bennünket nagyon. Irány a zerge ösvény. A gyerekek nagyon remélték, hogy jó nehéz lesz. Sokkal könnyebbnek bizonyult, mint remélték. Így hó és jég nélkül nem vészes. Azért a figyelmetlenségnek köszönhetõen Patrik esett is egy nagyot, de nem lett baja. Csak egy kis figyelmeztetés. Jól látszott, hogy sokan nézelõdnek a következõ ormon, ahová föl kellett kapaszkodnunk. Hamar odaértünk. Nézelõdtünk egy kicsit, majd az ösvényen leereszkedtünk a hegység lábához. Megittuk a maradék teát, s megkezdtük a túra utolsó, egyben legunalmasabb szakaszát. Az utolsó ellenõrzõ ponton kapott tea nem igazán ízlett a gyerekeknek, így nekem kellett meginni. Továbbra is aszfalton koptattuk a bakancsok talpát. Épp itt, a legunalmasabb szakaszon, Patriknak egy fogába került a túra. Ne gondoljunk semmi nagy esésre, és egyéb balesetre, csak éppen ezt a pillanatot választotta ki egy tejfoga a kiesésre.


A K+ jelzés, még mindig csak a térképen létezik, szalagozás sem volt, így a túrázók kilencvenakárhány százaléka végig az aszfalton ment vissza Csókakõre, míg mi rátértünk a térkép szerinti útra, bár csak azért, mert tudom, hogy ott kellene menni. Persze nem kizárt az útvonal változás sem, de az nem került rá a térképre és az útleírásra, s nem is szóltak róla. Az utolsó aszfaltos szakaszon Merci megjegyezte: Nem is volt ez olyan nehéz túra.


A végsõ két-három kilométeren Patrik elég nyûgös volt. Nagyon várta már a végét, ami végül is elkövetkezett. A túra legnagyobb dagonyáját, a Bogi pince megközelítésekor, a kertben küzdöttük le. Ragadt rendesen. Megkaptuk az emléklapot, emléktárgyat, pótoltuk az elégetett kalóriákat, beszélgettünk egy kicsit, s hazafelé vettük az irányt.


Jó hangulatú, nagy részén látványos túrán vehettünk részt. Velünk volt az idõjárás is, hiszen alig volt sár, a jeges szél is csak kevés helyen ért bennünket, s gyönyörûen sütött a nap.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó, de tavalyhoz képest romlott. 1000 Ft-ért, színes, nyomtatott cartographiás térképlap, emléklap, mini köcsög járt. A rajtnál stampedli pálinka, a várban 3 szem szõlõcukor, Csákberényben csoki, a harmadik ellenõrzõ ponton tea, a célban zsíros-, vagy margarinos kenyér, hagyma, forralt bor és talán tea volt az ellátmány, mindenesetre én nem láttam teát, kínálni is csak a forralt bort kínálták. Lehet, hogy csak a cél szervezése sikerült gyengébbre, mint tavaly. Javulás viszont, hogy nem csak száraz traminit lehetett vásárolni, mint tavaly, igaz, palackozott bor nem volt. Aki nem vezetett gépjármûvet, az a nevezési díjon fölül, külön vásárolhatott a különbözõ pincékben beváltható borkóstoló jegyet, ami egy-két emberen meg is látszott.


 

 
 
túra éve: 2010
Tavaszi/Téli/Őszi Kab-hegyTúra éve: 20102010.12.14 21:45:10

Téli Kabhegy


GPS-el mért távolság: 19,9 km (visszafelé tettünk egy bõ kilométeres kitérõt a kék jelzésen); barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 480 m.


Túra elõtt este kiderült, Merci nem tud jönni, pedig szeretne, de két héten belül másodszor szedett össze valami vírusos hasmenéses, fejfájásos nyavalyát. A 10 éves Patrikot pedig, az anyja még nem engedi egyedül buszozni Székesfehérvárról Veszprémbe. Így egyedül mentem. Nagyvázsonyban gyors készülõdés, nevezés. Nem tolonganak túlzottan az indulók. A fõszervezõ szól, az erdõ elõtt lesz egy méretes belvíz tó, amit jobbra a szántáson keresztül kerüljünk ki, mert a másik oldalt még patak is van a bozóton kívül. Igazolólapot és a túrajelentést zsebre vágom, hiszen csak a Kab-hegyen lesz rá szükségem. Nem egy bonyolult útvonal, az idõ tiszta, tehát látni a Kab-hegyet, ráadásul negyedszer teljesítem. Az idõ jobb, mint amire számítottam. Nincs túl hideg, nem fúj az ígért erõs szél és nincs dagonya, legalább is az elején.


Kényelmes tempóban kezdem a távot, már csak azért is, mert eléggé csúszik az út a lakott területen, amit hamar magam mögött tudtam. Kint a földet vékony hótakaró borítja, az út keményre fagyott. Jól látható a Kab-hegy, és sajnos már innen is nagyon foghíjasnak tûnik az erdõ. Ez évben még nem jártam erre, s kíváncsi voltam, mit rendezkedtek a viharok. Azt is jól láttam, hogy nyugatról valamilyen csapadéksáv közelít. Elõttem elég távol, néhány „kispistázó” vág le egy jó nagy sarkot. Nehezen értem a magatartásukat, hiszen a túra szabályos távja, csak nem egészen 19 km, ráadásul az idõ sem valami extrém. Mi értelme van még ezt is rövidíteni. No, mindegy. Ahogy az öreg székely mondaná: „Û dóguk.” Megyek tovább az útvonalon. Mögöttem, belátható távolságon belül senki. Kerülgetem a befagyott pocsolyákat. A jég túl vékony, biztosan beszakadna.


Elérem a beígért belvíztavat. Jobbra a kerülõ kiszalagozva. Itt kezdõdnek a járási nehézségek. Vigyázni kell, nehogy a barázdába lépjek, mert az alja nincs átfagyva, s rögtön merült az ember a sárba. Lassan kikecmeregtem a szántásról, s gyerünk tovább. Az erdõ szélén meghallom a patak csörgedezõ hangját. Kis kerülõ jobbra, mivel az eredeti utat, már évekkel ezelõtt elfoglalta a patak. Följebb, visszatérünk az úthoz, de egészen a hegyet körbefogó aszfaltútig patakmederként funkciónál a valahai murvás út. Öt-hat évvel ezelõtt, még kiválóan biciklizhetõ volt, azt leszámítva, hogy fölfelé majd kiköptem a tüdõmet. A patakmederben látszik, hogy a víz alatt kõ és murva van. Nem gyõz az ember átlépkedni egyik oldalról a másikra. Hol itt van járható nyom, hol ott. Van ahol meg zsombékról-zsombékra próbálunk szökdécselni. Nem mindig sikerül, de a bakancs állja a sarat, minden értelemben. Egy sporttársat elõzök meg ezen a szakaszon. Nekem a botokkal könnyebb artistáskodni. Ahol nincs víz és a vékony jégkéreg alatt sár, ott csúszik rendesen. Kezdem bánni, hogy nem vettem meg a Petzl szöges bakancsrátétet. Az öv út után pláne. Ott ugyanis megszûnik a víz. Van helyette jég.


Kezd durvulni az emelkedõ. Ahogy haladok följebb, látom, ebbõl az irányból, ha nem jön közbe semmi, jövõre már nem lehet montival megközelíteni a hegyet. A kerítés mellett gaz és szederindák lepik el az utat. A vaddisznók tevékenysége sem segíti a haladást. A kerítés mellett, a túra elõtti éjjel, néhol majd fél méter mély gödröt túrtak. Még egy kicsit dolgoznak, s kész az átjáró a vadvédelmi kerítések alatt. Visszatérve a kék jelzésre van egy kis lankásabb rész, majd jön a végsõ, s egyben legmeredekebb kaptató. Ezzel azonban elértem azt a részt is, ahol a májusi vihar letarolta az erdõt. Elkeserítõ látvány, fõként azért, mert nekem a bükkerdõ a szívem csücske. A tavaly még oly szép évszázados bükkösbõl alig egy-két fa maradt állva. A fákat már letermelték, csak a megdõlt, földbõl kifordult tuskók láthatók. A tavalyi klassz kis útnak is annyi. Kegyetlenül összevágták a munkagépek. Ahogy fújtatok tovább a kaptatón, az úttól jobbra, vagy kétszáz méter hosszan fektette el a szél (lehet a heti rekord sebességû szél) a fiatalabb 50-70 éves bükköst. Csúnya látvány a sok fekvõ fa. Még nem kezdtek hozzá a fák kitermeléséhez.


Fölérve az emelkedõ tetejére visszanéztem. Remek a kilátás a tanúhegyekre. Szerencsére készítettem róla néhány képet, mert mire visszaindultam a felhõk eltakarták az egészet. Itt már igen hideg szél fújt. A pontõrök nem gyõztek szélárnyékba húzódni. Pecsételés. Megettem a kapott virslit, ittam egy kis teát. Összetalálkoztam Veráékkal, akik már indultak lefelé. Egy-két perc beszélgetést követõen elmentem a kilátóhoz, amibõl csak a beton talapzat maradt. A kilátás nem túl jó. Nagyon párás, felhõs az idõ.


Elindulok lefelé. Ágiék akkor érkeznek. Még egy kis beszélgetés, de most már tényleg irány lefelé. Csúszkálok rendesen. A kerítés mentén megszaporodik a szembeforgalom. Úgy tûnik, a túrázók zöme, a rajtidõ második felében indult. Esés nélkül sikerül elérni az öv utat, bár egy eldobós libelle majdnem összejött. Utána már kicsit könnyebb a járás. Azt tervezem, elmegyek balra, s valami párhuzamos úton megyek le, hátha az jobb. Végül azonban utolértem Veráékat, s velük tartok jobbra a kéken. Ott is kerülgethettük a pocsolyákat, de nem csúszott annyira. Egy szántás szélén megindultunk vissza az eredeti útvonalra. Méretes pocsolya és sûrû kökény bozót állta utunkat, közepén patakkal. Mi, Verával rögtön a szántáson indultunk jobbra, míg József megpróbált átevickélni a pocsolyán. Sikerült is neki, épp csak egy helyen merült térdig a vízbe, amikor beszakadt alatta a jég. Mi közben néztük, hol közelíthetõ meg a bozót, illetve hol ritkul meg annyira, hogy át tudjunk jutni. Harmadik próbálkozásra sikerült is. Jutalmul, újra megkerülhettük a belvíz tavat is. Ettõl kezdve eseménytelen, de kellemes úton, jókat beszélgetve értünk vissza a célba. Ágiék igen csak meglepõdtek, hogy korábban értek be mint mi. Ennyit jelentett a kitérõnk.


Átvettük az emléklapot és a kitûzõt, ettünk egy kis szaloncukrot. Leültem Veráékhoz megenni a szendvicsemet, mert nagyon delet korgott a gyomrom. Ebéd közben kiderült, egy számomra érdekes túra motiváció is. József inzulinra szoruló cukorbeteg, viszont a túrázáson kívül szereti a csokit is. S az orvos engedélyezte a csoki fogyasztást a túrákon. Közösen kidolgozták a taktikát, mikor mennyi és milyen csokit ehet. Gyakorlatilag a normál napi inzulin és táplálék mellett, ilyenkor a terheléstõl (emelkedõ, szembeszél, táv hossza) függõen, szépen elosztva mehet, akár 10 dkg-t meghaladó csoki mennyiség is, de csak és szigorúan az orvossal egyeztetve a mennyiséget, és a fajtát.


Ebéd és kávézás után hazafelé vettem az irányt. Egész kellemes, jó hangulatú volt a túra. Valószínûleg ez volt az utolsó teljesítménytúrám az évben, ezért minden túrázónak Kellemes Ünnepeket és Boldog Újévet kívánok.


A túra ár/szolgáltatás aránya a drágábbak közé tartozik, de megint csak javult, az utolsó teljesítésem óta. 1000/900 Ft-ért, szürkeárnyalatos, fénymásolt térképes igazolólap, emléklap és kitûzõ. A rajtban és a Kab-hegyen stampedli pálinka, amihez a második helyen tényleg jó virsli (nem a két évvel ezelõtti húsallergiásoknak való „áruházi gazdaságos”) és tea, a célban pedig szaloncukor az ellátmány.


 

 
 
Bakonyi MikulásTúra éve: 20102010.12.07 20:33:50

Bakonyi Mikulás teljesítménytúra, 18-as táv.


GPS-el mért távolság: 18,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 735 m.


Leparkolást követõen, kissé elhúzódott a készülõdés, mivel az egyik kamásli zipzárja egy istennek sem akarta tudni az igazat. A nevezés elég hamar megtörtént, s a gyönyörû, hideg, havas téli idõben, frissen neki vágtunk a táv teljesítésének. A falu táblánál rögtön el is akadtunk, mert le kellett fotózni egy hóval fedett padot, valamint megszabadultam egy réteg ruhától.


A faluból kiérve nagyon jól haladtunk, a már kitaposott csapáson. Jókat derültünk a hóba karcolt üzeneteken. Rövidesen a Töbör-hegy oldalában kaptattunk, s sorra elõztük meg a nálunknál kényelmesebben haladókat. Merci, a tizenegy és félévének megfelelõen számon tartotta, hány embert elõztünk meg, s nagyon örült, hogy bennünket viszont csak egy hosszútávos került ki, ami nem számít. Gyorsan megérkeztünk az elsõ pontra.


Megegyeztünk, az Ördög-árok alsó végénél eszünk egy kicsit. A völgybe leereszkedésnél utolértük Dombi Janiék csoportját. Kellemetlen meglepetés, jócskán folyt a víz az Ördög-árki-patakban. Végül is számítottam rá, de hogy ennyi! Nem lehetett simán átgázolni rajta. Nekem nem is sikerült száraz lábbal megúsznom. Egy rossz lépésnek köszönhetõen, jobb lábbal fél combig merültem a vízbe. Partra vergõdés után zokni csere, illetve egy tavalyi térdgyulladásnak köszönhetõen nálam lévõ szélálló térdmelegítõ felvételét követõen ettünk egy kis szendvicset, teáztunk, s továbbindultunk. Az átázott nadrágszár pillanatok alatt megfagyott. A kívül-belül bõr bakancsot dicséri, hogy mire a Mikuláshoz értünk, már egész komfortos volt a lábamnak, a célban pedig nem kellett zoknit cserélni, olyan száraz volt, pedig elég sok vizet csavartam ki a levetett zokniból, amit persze ott is felejtettem a hóban.


Már elõre tartottam az Ördög-gát fölötti négy patakátkeléstõl, amibõl kettõ, jó idõben sem könnyû, mivel sziklamászással is jár. Végül is nem lett gond, hiszen egy újabb patakátkelést követõen a kitaposott ösvény fölvitt a hegy oldalába. Néha elég izgalmas volt. Mercike esett is kettõt. Miután én is elestem, megjegyezte, kettõ-kettõre állunk. Nemsokára újabb elõttünk menõ csoportot láttunk meg. A nagy hátizsák, meg a kötélcsomó láttán találgattam, csak nem sziklát akarnak mászni az Ördög-gátnál? Két-három kidõlt fánál értük õket utol, amin látszott igen nehéz lesz átvergõdni, a nagyon meredek hegyoldal miatt. Mikor úgy döntöttem, a tövük fölött kerüljük meg a fákat, szóltak, lepecsételnék az igazolólapokat, mert õk lennének az Ördög-gáti pontõrök, s most, mint mozgó pont üzemelnek.


Pecsételést követõen elég nehezen, fõként négykézláb följebb másztunk, s egy kicsit lankásabb részen gyalogoltunk tovább. Egy sziklakiszögelés után lenézve láttam, most hagytuk el Ördög-gátat. Szerencsére a frissen kitaposott ösvény nem ment le az árokba, így azon maradtunk.


Egy fiút és apukáját értük utol. Krisztián hozzánk szegõdött, lehagyva a térdproblémával küszködõ papát. Beszélgetés közben kiderült, õ is fehérvári, mint Merci, egyidõs is vele, s a sportban nagy rivális iskolába jár. Az árok fölsõ végénél újra utolértük Janiékat, s azzal a lendülettel le is hagytuk õket. Eddigre észrevettem, ha én mentem elöl, akkor Merci le-lemaradozott, míg ha elõre engedtem, akkor igen csak kapkodhattam a levegõt, hogy tudjam tartani vele a lépést. Ezt el is mondtam. A Zörög-hegyre vezetõ kaptatón szólt is, engedjem elõre, mert ilyen meredek emelkedõn jobban szeret elõl menni. A hegyrõl levezetõ lejtõn, meg beszólt, menjek gyorsabban, mert mindig rám kell várnia.


Vissza az idõrendhez. Krisztiánnal együtt hamarosan elértük a Mikulás pontot, ahol nagy élet volt. Percekbe telt, mire megkaptuk a pecsétet, a csoki mikulást és szaloncukrot. Szendvicseztünk egy kicsit, ittunk egy kis teát, s irány tovább. A Gesztenyéshez vezetõ szakaszon valahogy nagyon lassan járhatónak bizonyult az ösvény. A lábnyomok ritmusa is nagyon rossz volt. Ráadásul öltözni sem gyõztünk, mert cudar hideg észak-nyugati szél fújt, mint mindig. Majd lefagyott az arcunk. Mercinek volt is egy holtpontja. A kilátás viszont klassz. Néhol szinte világítottak a ligetek, az alacsonyan sütõ nap fényében. Nagy nehezen elértük végre az erdõt. De jó meleg volt ott! Mármint a fennsík hideg szeléhez képest.


A ponton Istvánék értek utol bennünket, valószínûsítem, az 50-es távot teljesítették. Egy újabb érkezõ éppen cikizte õket, mert hogy a fönti ösvényen mentek, s szerinte ez szabálytalan teljesítés, ezért dobják el az igazolólapjukat. Istvánék visszavágtak: miért õk lent mentek az árokban? Ha igen akkor õk dobhatják el az igazolólapjukat, mivel hiányzik róla az Ördög-gáti pecsét, mert a pontõrök fönt tanyáztak a hegyen. Ez is megvolt. Kis pihenõ, s gyerünk tovább.


Szerencsére a Károly-lak felé vezetõ részen jobban járhatónak bizonyult az ösvény, mint a Gesztnyésig, így igazán jól haladtunk, ráadásul gyönyörû volt a behavazott fenyves is. Megelõztünk egy 6-7 éves forma kisfiút, aki szintén a 18-as távot teljesítette. Igen csak jól ment, bár ez a kicsit monoton szakasz már nem esett jól neki.


A Zörög-tetõre vezetõ kaptató meredek része elõtt egy kis legális dopping: egy sport szelet. A kisfiúék majdnem beértek bennünket. Jókedvû énekléssel már jobban ment neki, tehát valószínûleg a monotonitás lehetett a gond. A kaptató teteje közelében megálltam, mivel a lenyugvó nap fénye szép rózsaszínesre festette a fák jeges ágait. Csodálatos látvány. A hegyen hamar elértük a következõ ellenõrzõ pontot, ahol Merci egy újabb sportszeletet helyezett biztonságba, megittuk a maradék teát, s már szaporáztuk is tovább a lépteinket. Merci alig várta, mikor érünk már az ígért meredek lejtõhöz, mert csúszkálni szeretne. Én nem vártam annyira, de csak elértük. Merci szerint sajnos nem volt elég jeges, így nem tudott úgy lecsúszni, mint várta. Számomra viszont nem volt olyan vészes a lejutás, mint amennyire féltem tõle. Itt páran megelõztek bennünket. A lankásabb részen Merci lefutott, nehezményezve a lassúságomat. A falu határáig párszor „aláírta” a hegyet a túrabottal, útbaigazító nyilakat rajzolt. Jól szórakozott. 


Az utolsó pontnál balról kerültük meg a sziklát. Megkaptuk az utolsó ellenõrzõ pecsétet. A P+ jelzésen utolértük Jakabék trióját (a túrabeszámolójából és a fotóiból derült ki, meg persze az is, hogy a túra elején az általuk készített feliratokon mosolyogtunk olyan jókat), majd a meredek lejtõnél el is húztunk tõlük.


A templom kert után egy utolsó aláírás a hóba (én is kedvet kaptam rá), s ráfordultunk a célegyenesre. A cél elõtt Merci megjegyezte: „Jó kis túra volt.”


A célban rövid sorban állást követõen megkaptuk az emléklapot és a kitûzõt, valamint amikor mondtam, hogy az elázott igazolólappal, valamelyik utolsó EP-n kiránthattam a zsebembõl az italjegyet, kaptunk helyette újat. Megittuk a teát, s hazafelé vettük az irányt.


Nekem nagyon tetszik ez az új 18-as táv. Aki egyszer is járt az Ördög-árokban az tudja, még nyáron sem túl könnyû, viszont a csodálatos látvány kárpótol a nehézségekért. A Bakony legszebb részei közül érint egy-kettõt (Ördög-árok, Kõ-árok, Kõmosó-völgy, a cseszneki rész, Cuha-szurdok és a Zörög-hegyrõl levezetõ rész. Persze távja válogatja.). Az Ördög-árok leküzdése fönt a hegyoldalban sokkal könnyebbnek bizonyult, mint amire számítottam. Könnyebb, mint nyáron lent a völgyben. A kiírástól való összesített szintbeli eltérés is ennek a hullámvasutazásnak köszönhetõ. Ráadásul körtúra, tehát nem kell tömegközlekedéshez igazodni. Szerintem már régen hiányoztak ezek rövid körtúra távok. Mielõtt a kiírást elolvastam volna, azon törtem a fejem, megkíséreljem-e a gyerekeket rábeszélni a 30-as távra, de azt azért még hosszúnak véltem 10-11 évesek számára. Elolvasva az új távok útvonalát, rögtön eldöntöttem, ez kell nekem! Mindkét új táv nyomvonalán, kicsi eltéréssel vezettem már egyesületi túrát. Ilyen szép téli idõben ritkán van lehetõsége túrázni az embernek Magyarországon! Vastag porhó, jégkéreggel bevont, hóval megrakott faágak, ragyogó napsütés, kék ég!


A túra ár/szolgáltatás arányát tekintve a drágák közé tartozik. 1000/900 Ft-ért szürkeárnyalatos térképes igazolólap (saját térkép nem feltétlenül kell). Ez évben sokkal jobb térképet kaptunk, mint az elõzõ években a térképvázlatok voltak. Ahogy az elõzõ években, úgy most is, minden, az Ördög-árkon keresztülmenõ táv igazolólapja tartalmazta a túra nehézségére és veszélyességére vonatkozó figyelmeztetést. A pontõrök minden ponton tudták, kinek merre kell menni. A gézaházi ponton pici csoki mikulást és szaloncukrot, a célban pedig emléklapot, kitûzõt, a szokásos felvágottas, savanyú káposztás szendvicset és teát kaptunk. 


 

 
 
LővérekTúra éve: 20102010.11.24 21:57:00

Lõvérek 40


GPS-el mért távolság: 40,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1160 m.


Mivel Zoli elég részletesen írt a túráról, inkább a hangulatáról, s a Soproni-hegységben tapasztalható jelzés problémáról írok.


Túrára menet Tamás bizonytalan volt, be merje-e vállalni a 40-es távot. Az Írottkõ 35 alapján (az csak 32 kilométer), a bevállalást javasoltam, s végül egész simán vette az akadályt. Gyaloglás közben jókat beszélgettünk.


Számomra ez évben ez bizonyult a legsárosabb túrának, de ennek ellenére hangulatos az útvonal. A legnehezebben kikerülhetõ dagonyák, a 40-es és 25-ös távok szétválását megelõzõ szakaszra estek. Ha kisütött a nap helyenként csodálatos volt az erdõk színe, egész éles kontúrokkal. A legszebbek a vegyes fenyõerdõk, a vörös fenyõk citromsárgája a többi fenyõ sötét zöldje között, fantasztikus. Persze megint csak a rajtban vettem észre, nincs nálam fényképezõgép.


Brennbergbányán automatikusan megindulta a Bányász pince felé, mire Zoli szólt, ott már nincs ellenõrzõ pont. Megbeszéltük, minden tisztességes faluban található kocsma a templom közelében, de ennél közelebb, még nem láttunk. Csak akkor lehetne közelebb, ha a templomból nyílna a bejárata. Tovább menve, a Havas-bércrõl szépen rá lehetett látni Sopron napsütötte nyugati részére. A Kovács-patakon érdekesre sikerült az átkelés. Zoliék a nem kicsit rozoga hidat választották, hajlottak is szépen alattuk a gerendák, míg én nem bízva a hídban, megnéztem, a patak közepén elég stabil e a kis zátony. Az volt, s így két lépéssel könnyedén, s náluknál sokkal rövidebb idõ alatt tudtam le az átkelést.


A Poloskás-bérc megszuszogtatott bennünket, viszont nagyon szép róla a kilátás. Az Ultrák kaptatója is meredek, viszont hangulatos. A Tolvaj-árokban a patak már minden átkelõt szétszedett, nagyon oda kellett figyelni, ha száraz lábbal akartuk letudni. A Tacsi-árok helyett, új nyomvonalon vezet a kék jelzés. Nagyon kellemes, gyors szakasz, lehet rajta átlagsebességet javítani. A paraméterei alapján, valószínûleg valami régi vasútvonal helyén vezet. Mi úgy is gondoltuk, hogy jócskán növeltük az átlagot, s hatos tempó fölött megyünk. Itthon viszont kiderült, mégsem volt az olyan gyors. A Várhely-kilátótól 15.23-kor indultunk tovább, s úgy beszéltük, ötre lazán beérünk. Majd egy óra negyven percünk van bõ hat kilométerre. Négyes átlag kell csak. Végül beértünk 16.57-kor, de egyáltalán nem lazán. Mentünk ami a csövön kifért. Érzésünk szerint kellett annak az utolsó szakasznak, vagy kilenc kilométernek lenni. A GPS szerint csak 7,8 km a táv, egy kilcsivel több, mint a kiírásban szereplõ, s mi csak szûk ötös átlagot gyalogoltunk. A jobb minõségû részeken biztos meg volt a hatos átlag is, de a Károly-kilátótól levezetõ meredek rész elég lassúra sikeredett. Végül egyébként egész jó hangulatban értünk be.


Ami nem tetszett, s ez csak kis részben a szervezõk felelõssége, jobbára a Soproni Természetbarát Szövetségé: az pedig az a jelzés katyvasz, ami a hegységben megtalálható. Szinte minden évben átfestenek valamilyen jelzést, más színûre, s gyakran nem is logikusan. Ilyen például a piros sáv és annak kapcsolódó részei a Poloskás-bérc környékén. Logikusabb lett volna, ha a zöld jelzéssel tízensok kilométeren együtt vezetõ részét szüntetik meg, nem pedig a Hal-hegy és a Hét-bükkfa közti részt. Azt meg különösen barátságtalan lépésnek tartom, miszerint a Köves-patakon egy-két éve elkészült csinos kis gyaloghídhoz vezetõ összes jelzést felszámolták (piros sáv, piros háromszög, sárga háromszög). Amennyiben nem õk építették a hidat, simán kifizettetném velük. Ha pedig az erdészet volt az építtetõ, aminek nagy a valószínûsége, többet semmilyen új jelzés létesítését, vagy a meglévõk átkeresztelését nem engedélyezném. A túra térképe, a Fehér Dániel-forrástól a célig (kb. 14 km), alig egy-két kilométeren egyezik meg a turista térképpel. A piros sáv megszûnt, a kék nem arra megy, a zöld háromszögjelzés megszûnt, a végén a kék megy arra, amerre a piros ment.


A szervezõket részben megértem. A nyomdák általában ezres tételekben szeretnek gondolkodni, tehát több évi adag készül. A szervezõknek viszont munkát kellett volna befektetni, s minden térképet kézzel kijavítani, még ha a 2-300-as tétel elég fárasztó és monoton is. A szalagozás viszont tényleg jó volt. Egyedül a soproni visszavezetõ szakaszra lett volna jó tenni a városban még néhány (tucat) szalagot, vagy a régi itiner idevágó részét odaadni a túrázóknak.


Azok közül, akiknek szükségük van turista térképre a Soproni-hegységben (mint például nekem), senkinek sem ajánlom, hogy a 2009-es és még egy régebbi, az elõzõ állapotot tükrözõ térkép nélkül vágjon neki a hegységnek. Legalább két térkép nélkül gondok lehetnek.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 900 Ft-ért, színes, de sajnos már részben elavult, nyomdában készült térképes igazolólapot, viszont kiváló útvonal jelölést, emléklapot és kitûzõt kaptunk. A Fehér Dániel-forrásnál zsíros/margarinos kenyér hagymával, Erõs Pistával, kétféle lekváros kenyér, valamint mogyorókrémes kenyér, üdítõvel, vagy jeges teával (évek óta szeretnénk elérni, hogy inkább meleg teát kapjunk az üdítõ, meg a jeges tea helyett). A Magas-bércen csoki (nekünk szaloncukor is), a Várhely-kilátónál Sportszelet, a célban pedig egész jó virsli és tea volt az ellátmány.


 

 
 
KisgyónTúra éve: 20102010.11.18 21:26:39

Kisgyón 30


GPS-el mért távolság: 30,8 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 710 m.


A reggeli kávé ellenére, meglehetõsen álmosan érkeztem a rajthelyre. Gyors készülõdés. Látom Istvánék csapata, már indulóban van. A benevezésen gyorsan túlestem. Tisztáztuk, ha csak elõzõ este tud dönteni az ember, elég nehéz elõnevezni. Beszélgettünk egy kicsit a Fehér-Vár-Palotáról is, hiszen nagyrészt ugyanaz a csapat szervezi a kettõt. Megemlítettem, nekem az istennek se akar kijönni az a névbeli 40 km, a kiírás szerinti 42, meg pláne nem. Józsi szerint van két völgy, ahol nincs GPS vétel. Itthon újra megnéztem a track-et, s nem láttam nyomát vétel kihagyásnak, pedig már a pár száz méteres kihagyások is nagyon egyértelmûen észrevehetõk lennének. A track alakja is szépen egyezik a térképpel. A kisgyóni túráról, ránézésre meg tudtam mondani, hol lassultam be emelkedõ, vagy meredekebb lejtõ miatt, mert 5 másodpercenkénti adatrögzítésre állítottam a telefonom GPS-ét. Errõl ennyit.


Neki vágtam a távnak, s igyekeztem az elõzõ napi Szent Márton túra után kimozgatni izmaimból a merevséget. Egész jól sikerült. A túra elsõ szakasza tipikusan dombvidéki, a horgász-tavakat követõen, szép kilátással. A faluba vezetõ szakaszon elég dzsindzsás az ösvény nagyon kell figyelni, s ha az ember megfogadja a rendezõk egyik idézetét, hogy a túra nem csak a lábról, hanem a szemrõl (nézelõdésrõl) is szól, komoly esélye van néhány esésre. A természetbarát telephez képest annyival melegebb az idõ, hogy rögtön két réteg ruhától szabadulok meg. A falubeli részt gyorsan letudtam, s máris a horgász tavakhoz vezetõ, murvás úton ballagtam. Láttam, Józsiék ugyanúgy jártak a szigetelõ szalagos jelöléssel, mint tavaly én a Vértesi Kerekezés montis távján. Ha nem fog teljesen körbe egy ágat, vagy a teljes villanyoszlopot, akkor a harmat hatására leválik. Visszaragasztok néhányat, hátha kibírja a következõ két órát. A két kis víztározó nagyon hangulatos. A fölsõ különösen tetszik, mivel a bent maradt fák izgalmassá teszik a halak fárasztását. Megkapom az elsõ pecsétet. Eddig sikerült 20 m szintet összeszedni. Ettõl kezdve, egy jó kis kaptatóval megkezdjük a dombvidéki hullámvasutazást, a dombtetõkrõl szép kilátással, és egy kis hûvös széllel. Ezen a túrán végig jellemzõ volt, hogy a kaptatókat szélárnyékban tettük meg, s jól kiizzadva értük el a szeles részeket, ahol vagy vízszintesen mentünk, vagy lejtõn. A 20 fok körüli idõben ez azért nem gond.


Kellemes sétát követõen visszaértünk a faluba. Eszembe jutott, nincs nálam tartalék innivaló, s a tegnapi túra után fokozottan izzadok, így az elsõ kocsmában vettem egy kis gyümölcslét. Telitalálat a következõ ellenõrzõ pont elhelyezése a sportpályánál, a bányászati emlékeknél. Szegény Gyõzõre ráférne egy kis újabb felújítás, de így is klassz, már annak, aki szereti a régi gõzmozdonyokat. Nézelõdés, csoki és ásványvíz után, a zöld jelzésen elhagytam a falut, s kezdetét vette a túra hegyi része. Jó sáros úttal kezdõdött. Pechemre pont szembejött egy terepjáró, s még nehezebben járhatóvá tette az utat. Szerencsére hamarosan megkezdhettem a kaptatót a völgybõl. Kellemes az út, bár a laposabb részei elég dagonyásak, de kikerülhetõk. A P+ jelzésig letudtuk a dagonya nagyobbik részét. Az automata pontnál felírtam a jelszámot, s gyerünk tovább. A mögöttem 50 m-el jövõknek sikerült elkerülniük a pontot, pedig nehéz volt nem meglátni a fa törzsén lévõ 3-4 darab A4-es lapot. Csaknem nekimegy az ember. A célban igazoltam is Janiék felé, hogy tényleg jártak a ponton, csak õk egy lengedezõ bóját kerestek, olyan meg nem volt. Az aszfaltút elõtt, alaposan megváltozott a táj. Tarvágásba futottunk bele. Nagyon nem szeretem, s ehhez semmi köze nem volt a viharnak. Késõbb az OKT-n láttunk olyan helyet, ahol a tavaszi viharok taroltak le egy erdõrészt. Az aszfalton megkezdtük az elsõt, a 30-as táv számára rendeltetett hurkokból. Az aszfalton, majd murván mentünk el a Csikling-várig. Mennyivel jobb volt ez a szakasz annak idején (Kisgyón hegyi kör) montival, fordított irányban! Akkor valahogy nem izzadtam ennyire. Most viszont több lehetõségem volt nézelõdni. A lombja vesztett erdõn keresztül szépen rá lehetett látni Bakonycsernyére és környékére. Egy nyiladékból aztán még szebb a kilátás.


Újabb pecsételést követõen, a Hamuháznál rátértünk az OKT-ra, s leereszkedtünk a Tûzköves-árok mentén, a védett geológiai feltáráshoz, ahol kaptunk egy újabb pecsétet. Ez a szakasz is kellemes. Most a változatosság kedvéért a Vértesre nyílt gyönyörû kilátás. Az Erdei-szentélytõl kezdõdött a felfelé csúszkálás a Hosszú-Kígyós meredek emelkedõjén. Villámgyorsan összeszedtem 150 m szintet. Most sajnáltam csak igazán, hogy otthon felejtettem a fényképezõgépet. Fotózás címén megállhattam volna egy kicsit kiszuszogni magam. Egyébként az egész túra miatt kár a feledékenységemért. Sok helyrõl volt gyönyörû kilátás, szép tiszta idõben, éles kontúrokkal. Remek fotók készítésére nyílt volna alkalom. Így jártam. Károly-lakot követõen elõbányásztam egy szendvicset, s a kék háromszögjelzés kicsit lankásabb emelkedõjén megettem, mert már nagyon korgott a gyomrom. Hamarosan elértem a Mellár felé vivõ murvás utat, s azon talpaltam a következõ pontig, ahol Horváth Józsiék fogadtak. Frissítés és egy-két perc beszélgetés után, irány lefelé az aszfaltúton. Hamarosan mûszaki megállóra kényszerültem, mert egy a bakancsomba került kavics elkezdte szétszedni a lábfejemet. Ez alatt az elõttem lévõk látó távolon kívülre kerültek. Az elmúlt három évben sokat romlott az út állapota, fõként az út teherbírásához képest túlsúlyos teherautók miatt. Remélem ezt is rendbe teszik. Biztató, hogy a Csikling-vár elõtti szakaszon, már újra aszfaltozták a nagyon rossz részeket. Nem túlzottan élveztem ezt az aszfaltos szakaszt, mivel megint elkezdett fájni a talpam. Meg az elõzõ napról bennem élõ emlékek sem tettek elnézõbbé az aszfalttal szemben. Maga az út egyébként kellemes. Késõbb, a bányatelep elõtt, szalagozáson levágtam az út egy nagy kunkorát, majd beballagtam a bányatelepre, ahol lebélyegeztem a lapomat, s máris szaporáztam tovább a lépteimet.


A cél elõtt száz méterrel jobbra fordulva megkezdtem a következõ hurkot. Hamarosan Csuka Sanyi jött szembe velem, akit reggel láttam a túrára jövet. Akkor már elérte Bakonycsernyét. Biztatott, már csak egy 4-5 km-es szakasz vár rám. Igen, mondtam, egy jobb kaptató és egy helyenként elég meredek lejtõ. Ennyiben maradtunk. Úgy másfél km-en összeszedtem 150-200 m szintet. A Barkócástól megint csak szép kilátásban volt részem. Az utolsó ellenõrzõ pontnál utolértem azt a csoportot, akik a bakancsigazításnál elhúztak tõlem. A túra beszámolója alapján valószínûsítem, hogy Kékdroidékkal találkoztam. A pont után rövidesen meg is elõztem õket. Megint volt egy két dagonyás folt, de nem vészes. Meglepõ viszont, mennyire jól bírták a térdeim, a lefelé kocogást a meredekebb lejtõkön. Hamarosan be is értem a célba. Megkaptam az emléklapot, kitûzõt, ettem egy kis zsíros deszkát, s hazafelé, Pápának vettem az irányt.


A jó idõjárásnak is köszönhetõen nagyon kellemesre sikeredett a túra. A vonalvezetés kiváló, jó pár kilátóhellyel. Megérte eljönni. Azért alkothattam némi fogalmat arról is, mi lehetett itt esõben, az eredeti idõpontban.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 400 Ft-ért, az elõnevezõknek színes, nyomdában készült térképes igazolólap (saját térkép nem is kellett), a késõn döntõknek szürkeárnyalatos, kissé nehezebben használható fénymásolt lap, pecséthelyek nélkül; kiváló útvonal jelölés. Bakonycsernyén Sportszelet és ásványvíz, a Német-földeknél nápolyi szelet és ásványvíz, a célban pedig zsíros kenyér savanyúsággal, Erõs Pistával és szörp az ellátmány.


 

 
 
Szent Márton IVV túranapTúra éve: 20102010.11.18 21:24:05


Szent Márton 30


GPS-el mért távolság: 32,9 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 235 m.


Nyolc elõtt pár perccel megérkeztem a rajt helyére. Gondolkoztam, vegyek e kamáslit, vagy nem lesz túl sáros a terep, ami a számomra ismeretlen, mivel Szombathelyrõl eddig csak a Szentkút túrát csináltam, ami azért elég dagonyás szokott lenni. Bent egy rábahídvégi sporttárs, akivel tavaly együtt teljesítettük az Írottkõ 50 nagy részét, azt mondta ez a rész nem olyan dagonyás, mint az oladi. Úgy döntöttem, mellõzöm. Eredmény: két nadrágot moshattam a hétvégi két túrát követõen. Befelé menet Bazsival futottam össze, aki már meg is kezdte a táv teljesítését. A rajtidõ kezdetén, nem tolongtak nagyon az indulók, így gyorsan beneveztem, s neki vágtam a táv teljesítésének.


Mivel a túra kiírásában semmiféle információ nem szerepelt a túra útvonalára, illetve térképigényére vonatkozóan, ezért a Kõszegi-hegységét hoztam, a valóságban szükséges Kemenes-hát térképe helyett. Ennek megfelelõen, teljesen az elfogadható minõségû (de azért nem igazán jó) szürkeárnyalatos, fénymásolt térképlapra, és az itinerre kellett hagyatkoznom. Végül is elegendõnek bizonyult, bár itt-ott okozott némi bizonytalanságot. Az elején nagyon korrekt a leírás, szépen utcanevekkel, így gyorsan kitaláltam a városból. Fényképezõgépet nem vittem magammal. Minek az egy alföldi jellegû túrára? Már a kilátó felé bántam a dolgot. Aztán kiderült nem is olyan nagy baj. A kilátó zárva, s egyébként is üvegezett a kilátó rész, azon keresztül meg nem lehet valóban jó képeket készíteni. Jó tempóban mentem tovább. A következõ pontig Süle Tóniékkal ballagtam együtt, utána õk az asszonyok kedvéért visszavettek egy kicsit a tempóból. Azért így sem mentek sokkal lassabban, mint én. A saccom szerint az én ötös átlagom helyett, bõ négy és felest mehettek. Az elsõ EP-ig 55 m szintet szedtünk össze. A következõ majd húszon pedig 40-et. A szeméttelepet elhagyva, kellemes, néhol azért elég sáros erdei úton szaporáztam lépteimet. Lehagytam három fiatalt, akikkel késõbb egy-két kilométert együtt ballagtunk. Néha hallottam egy-két puskadörrenést. Nem örültem neki, hát még akkor, amikor egyre hangosabbak lettek. A nárai út keresztezését követõen kiértem az erdõbõl, s elég sáros mezei út következett. Három szarvas keresztezte az utunkat. A következõ elágazásnál kicsit elbizonytalanodtam. Van egy bozótos árok, egyik oldalán vetés, ragadós sárral, a másik oldalon épp szántják a tarlót. Az utat már sikeresen elszántották, de a térképvázlat szerint egyenesen kéne menni. Itt a srácok utolértek. A tarlót választottam, s száz méterrel arrébb, az itiner szerinti sûrû jelzésen, láttam is egy sárga jelzést, tehát jó helyen vagyok. Mentünk a cirka tíz méter széles tarló csíkon, amit egy MTZ igyekezett eltüntetni. Szerintem a rajtidõ vége felé indulók, már csak a szántás és a sáros vetés között választhattak. Mi még jól haladtunk. Hamarosan rátérhettünk az itiner szerint vízmû, szerintünk szennyvíz telep felé vezetõ aszfaltútra. Az objektum megnevezése tekintetében gyorsan megegyeztünk a szennyvízmûben.


A puskalövések egyre közelebbrõl hallatszottak. A szennyvízmû mellett nagyobbacska õz csapat húzott el, mi pedig irányba vettük a Csuporvillát. Az egyik nyiladékban vagy száz méterre egy vadászt láttunk. Rövidesen elértük az aszfaltot. Eddigre kicsit elhúztam a fiataloktól. Az itiner, és a jól felfestett jelzés alapján letértem a mûútról, s jó kis erdei úton mentem tovább. Itt az itiner stílusa alapján, hamarosan el kellett volna érnem egy fahidat. Megyek, megyek, s sehol a híd, pedig a jelzés szerint jó helyen vagyok. Ráadásul a fiatalok élénk beszélgetése is megszûnt mögöttem. Hátranézek. Sehol senki. Jó helyen vagyok? A jelzés OK, GPS szerint is jó az irány, saját térkép nincs, követem a jelzést, az egyébként kellemes tölgyesben, s bõ 6 km után el is érem az itinerben jelzett fahidacskát. Átkelve rajta, kiértem az erdõbõl, s egyenes mezei úton közelítettem Ják felé. Tájékozódási pont a templom. Megint csak sajnálom, hogy nincs nálam fotóapparát. A következõ majd két kilométeren csak elvétve van jelzés.


Lakott területre érve látom jobbról túrázó csapat érkezik az aszfalton. Ahogy közelebb érek, látom Süle Tóni és csapata az. Már messzirõl kiabálnak, nem lõttek e le a vadászok? Panaszolták, õket a Csuporvilla elõtt üvöltözve fordították vissza, s zavarták az aszfaltútra, még azt is megtiltva, hogy a Püspöki-erdõn (ahol egyébként favágok is dolgoztak) keresztüljöjjenek. A vadászok esetében olybá tûnik, a fegyver agy IQ-ja is magasabb, mint az övéké. A vadászati törvény ugyanis semmilye korlátozásra sem jogosítja fel õket másokkal szemben, csak az orv vadászatot nem engedélyezi. Másrészt, a hajtó vadászataiknál minden alkalommal elkövetik a gondatlan veszélyeztetés (a vadászat vezetõje pedig alighanem a foglakozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés) bûncselekményét, ugyanis a figyelmeztetõ táblát, minden úthoz, ösvényhez és vadcsapáshoz ki kellene tenni, a vadászat után pedig beszedni. Állítólag itt is kitettek, a szennyvízmûhöz vezetõ aszfaltút bejáratához, viszont mi másik irányból érkeztünk. A gyalogos, ha a természetvédelmi hatóság, illetve az erdõgazdálkodó nem tiltja, bárhol mehet.


A faluban rátértem az aszfaltútra, s egészen Nárai túlsó végéig azon kellett talpalni. Ez egy ronda, dögunalmas 9 km. Jákon eleinte jók a jelzések, hamar megtalálom az ellenõrzõ pontot. Pecsételés, megiszom a kapott teát, s elindulok vissza a kék-sárga jelzésen. A térkép alapján rátérek a kékre, mivel az elágazásban nincs kék jelzés, majd csak bõ kétszáz méter után kerül elõ egy. Kiérek a faluból, s tipikus alföldi módra, már látom is jó messze a következõt. Igen csak figyelnem kell, el ne aludjak ezen a szakaszon. Nárai egy fokkal kevésbé unalmas. Végre letérhettem az aszfaltról, s kellemes erdei ösvények következtek. Egy kicsit visszatértünk a sárga sávra is, ahol már jártunk Ják felé menet. Kuküllõnél kicsit elnagyolt az itiner, s a vázlaton sem látszik, hol fonódik a kék és a zöld jelzés, Azért némi gondolkodást követõen, a szerintem logikus megoldást választom, s csak a fonódás végén választom a zöldet. Kicsit arrébb 20-asokkal találkozok, nekik sem egyértelmû az itiner alapján, merre, hány méter. Térképlapjukat megnézve, megállapodunk, nekik viszont a kéken kellett volna menni. Ballagok tovább, a kissé sáros úton, kertek végében, s végre elértem az utolsó EP-t, ahol rá kellett ébredjek, elhagytam az igazoló lapot. Gyerünk vissza. Tudtam, nem lehet messze, hiszen nemrég néztem meg. Így is lett csak vagy 150 m-t mentem vissza, s meg is van. Ezzel a kitérõvel, 33,2 km-t mentem 240 m szinttel. A pont után útbaigazítok egy újabb rövid távos csapatot, pedig én is elõször járok erre. Kellemes hullámos erdei ösvényeken érek vissza a városban. Egy helyen Down Hill-esek gyakorolgatnak. A nem túl nagy szint ellenére szerintem egész kellemes kis pályát alakítottak ki maguknak. A templomig nincs is gond a tájékozódással, jó az itiner. Azt viszont már nem árulja el, melyik oldali utat válasszuk a templom mellett. Én az egyenesen menõt választom, s jobb kéz felõl hagyom el a templomot. Alig 100 méterrel késõbb rájövök, a másikon kellett volna menni, de már mindegy. A park szélén jobbra helyesbítek, s visszatérek a kékre, amin besétálok a célba.


Átvettem a kitûzõt, emléklapot, megettem egy pár zsíros kenyeret, amit finom narancsos, fahéjas, édesgyökeres teával öblíthettem le.


Kellemes túra volt, amit nagyon szép idõben teljesíthettem. Az itiner lehetne két-három helyen egy kicsit pontosabb, egyébként OK. Ezen felül a TTT-s kiírást sem ártana pontosítani. 2007-ben módosították utoljára. A kiírásnál (400/200 Ft) magasabb az ár, de több mindent is kaptunk (csak ital szerepel). Be kellene írni, az útvonalakat, s milyen térképet kéne hozni.


A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 500/300 Ft-ért, szürkeárnyalatos, kissé nehezebben használható fénymásolt igazolólap, emléklap és kitûzõ, Jákon tea, a célban pedig zsíros kenyér és tea.

 
 
Óbudavár éjszakaiTúra éve: 20102010.11.10 21:34:01

Óbudavár éjjel


GPS-el mért távolság: 21,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 385 m.


Óbudaváron a tavalyinál sokkal könnyebben sikerült kiszállnom az autóból, dacára a Fehér-Vár-Palotán teljesített nagyobb tempónak. Ezzel el is dõlt: benevezek. Korán volt még, így komótosan készülõdtem. Mentem nevezni. Istvánék már átestek a procedúrán, s éppen teáztak. Mondtam menjenek nyugodtan, mert én annak is örülni fogok, ha 4-es átlagra leszek képes. Mire ittam egy kis teát el is tûntek.


A bakancsváltásnak köszönhetõen nem fájt annyira a talpam, ezért egész jól haladtam a túra elején. Végig nagy segítséget jelentett a GPS-re feltöltött tavalyi track. Ha szalagozás, vagy annak hiánya egy kicsit elbizonytalanított, csak megnéztem a GPS-t. Egy helyen még így is félrevitt, de gyorsan helyesbítettem. Csillagos ég alatt talpalhattam. Az idõjárás enyhébbnek bizonyult, mint tavaly. Érdekes volt viszont, hogy többször is párszáz méteren belül 4-5 fokot változott a hõmérséklet. Ha melegedett, akkor egy darabig braille-be mentem, úgy bepárásodott a szemüvegem. Balatonhenye közelében megelõzött pár csoport, s a Hegyestû elõtt találkoztam pár emberrel. Ezt leszámítva végig egyedül mentem. Nem találkoztam túl sok sárral, de nem is hiányoltam. Beérve Balatonhenyén a kocsmába, megettem egy szendvicset, ittam egy alkoholmentes sört, s gyerünk tovább. A Hegyestûre menet (lefelé még inkább) az aszfalt rendesen csúszott a páralecsapódástól. Mondjuk a szembejövõ két gyerek élvezte.


A tavalyiból tanulva vittem magammal bögrét, s azt is használtam, bár most volt pohár is. Ittam egy kis teát, s meg kezdtem a hegyrõl történõ leereszkedést. Ahogy az itiner írta, boróka bozót rendesen összeszurkált. A Tagyon-hegy derekáról szép látványt nyújtott az éjszakai Balaton.


A szõlõk között gyalogolva, egy háznál, jól megtermett német juhászkutya õrködött, meglehetõsen éberen. Kerítés persze ismeretlen fogalom. Szép nyugodtan mentem tovább, miközben a kutya követte a tekintetével a mozgásomat. Szentantalfánál szép a forrás. A faluban végül is rátértem az aszfaltra, s azon is maradtam a célig. A falu után, bár az idõjárás nem indokolta, felvettem a láthatósági színû szélmellényt. Többször is hasznát vettem ezen a szakaszon a biciklilámpámnak. Ha a fejlámpa nem bírta rá a szembejövõ autósokat, hogy ne vakítsanak el (általában nem bírta rá), csak bekapcsoltam a lámpát, a sofõrre irányítottam, s csodák-csodája, azonnal tompítottra kapcsoltak. Idén valahogy könnyebben vettem ezt az utolsó szakaszt, mint tavaly. Öt órás idõvel beértem a célba. Átvettem az emléklapot és kitûzõt, megettem a finom babos káposztát, a kocsiban megittam egy Red Bull-t, s elindultam haza. Most csak egyszer kellett a hazaúton megállnom, hogy el ne aludjak.


Az idõjárásnak, illetve a tapasztalatoknak köszönhetõen egész kellemesnek bizonyult a túra. Valószínûleg ennek a kellemes idõnek köszönhetõ a 200 fõ fölötti induló is.


A túra ár/szolgáltatás aránya nem a legjobb, de van nála sokkal rosszabb is. 1200/1100 Ft-ért. Szürkeárnyalatos nem túl jó fénymásolt térképlap (turista térkép nélkül nem sokat ér), viszont használható itiner jár hozzá. Elfogadható szalagozás, és útvonal kitáblázás. . A henyei kocsmában fél áron lehetett vagy egy üdítõt, vagy egy sört vásárolni, a Hegyestûn tea. A célban a babos káposzta és tea, vagy forralt bor. Ez utóbbiakat egyébként a túra elején is kínálták. Érdekes, de itt is megfigyelhetõ volt, az a gyakorlat, miszerint a gyengén jelzett útvonalon, ahol csak több száz méterenként van egy jelzés, ott a szalagot, csak elvétve helyezik el két jelzés között, hanem az egyébként is jól látható jelzéssel együtt szerepel. Mennyivel többet segítene, ha a két turistajelzés közt úgy félúton helyeznék el! Ez annál is feltûnõbb, hiszen egy hagyományosan, szinte hülye biztosan kiszalagozott túráról érkeztem. Azért lehetett követni a jelzéseket. Szerintem ez évben azoknak kedveztek, akiknek tavaly az volt a véleménye, hogy már túl is van szalagozva az útvonal. Még mindig megvan a túra elsõ szakaszán az-az egy kritikus pont, ahol a villanykaróknál kissé jobbra kell tartani. Mivel máshová nem lehet szalagot kötni, fûcsomókra, vagy gazszálakra kéne 2-3 db.


 

 
 
Fehér-Vár-PalotaTúra éve: 20102010.11.10 21:31:58

Fehér-Vár-Palota 40


GPS-el mért távolság: 38,9 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 830 m.


Reggel, kényelmes készülõdést követõen is elég hamar Várpalotára értem. A buszállomáson Istvánnal futottam össze, s mivel lazítós napot tartott, így együtt indultunk. A buszon, szinte kizárólag túrázók utaztak Fehérvárra. A nevezés gyorsan megtörtént. Beszélgettünk egy kicsit, amibõl kiderült, a Gyöngyvirágosok még nem mondták el, hogyan szeretnék jövõre megváltoztatni a Vértesi Barangolások útvonalát, így nem is tudjuk, mennyire érinti az a montis útvonalunkat.


Azért igyekezünk nekivágni az útvonalnak, mivel István betervezte az Óbudavár éjjelt is. Én is terveztem, de egy megfázás kétségessé tette. Majd meglátjuk, hogy érzem magam a végén.


A városból gyorsan kijutottunk. A horgász-tó szép volt a reggeli párában, s még a fényképezõgép is vissza tudta adni a hangulatot. Ahogy kiértünk, rögtön megszabadultam két réteg ruhától, olyan enyhe az idõ. A sík terepen gyorsan fogytak a kilométerek. Iszkaszentgyörgyig elég unalmas a terep, de legalább haladós, csak a vasút után volt egy kis tocsogós szakasz. Másként hogyan is ázhatnának be a vászon felsõrészû cipõk. Moha elõtt megettem egy szendvicset, mivel szokásomtól eltérõen, csak egy kis mogyorókrémes kenyeret ettem otthon, ami sok energiát ad ugyan, de én bizony hamar megéhezek tõle. Ezen a szakaszon elõzött meg bennünket Sokhegyi Zsolt és montis csapata. Ilyen szép idõben én is szívesen tekertem volna. Egészen a Hideg-völgyig elõzgettük egymást, minden találkozásnál beszélgetve, csipkelõdve egy kicsit. Legalább, a szép idõn kívül is vidám lett a túra. Közvetlenül Iszka után mondta egyikük, ha legközelebb is megelõznek bennünket, jön a szokásos harmadik találkozásnál történõ fizetés. Nem gondolták, hogy gyalogosan, már a Kõasztalnál újra megelõzzük õket. Pedig igen. Gyorsan megemlítettük, keressenek valamilyen kerülõ utat, vagy lehet fizetni. Egyik elõzésük után, hátul nézetbõl megállapítottuk, hogy a csoport hölgy tagjának, meg egyébként is egyes hölgyeknek igencsak jól áll a biciklis nadrág.


Végre a terep is változatosabb lett. Mindjárt az elsõ jobb emelkedõn éreztem a megfázás hatását. Kevés az oxigén! Ettõl még jól haladtam. A teljesen feleslegesen épített kijárót kihagytam. A kõbánya idén sem lett csendesebb és kevésbé poros. Örültem neki, hogy magam mögött hagyhattam. Alig vártam, hogy elérjük végre a Szenes-horgot. Mit ragozzam. Egyszerûen gyönyörû. Még sosem jártam erre ilyen szép napsütéses idõben. A fehér sziklák, szinte világítottak a napfényben. Ahol árnyékosabb helyrõl fényképeztem, ott szó szerint beégett a kép. Azért jó néhány fotó sikerült megfelelõen. Hamar kimásztunk a völgybõl. Föntrõl is csodálatos a látvány. Sokat fotóztunk. Az ominózus sarkot idén is sokan vágták le, lelkük rajta. Csóron egy kicsit tovább kellett menni aszfalton, mivel áthelyezték az ellenõrzõpontot. Nekem a régivel sem volt bajom, de az ízlések változók. A lovardai ponthoz hozzátartozik, régi horgász vagyok. Miért írom ezt le? Annak idején, amikor elkezdtem csontival csalizni, evés elõtt, szappannal, körömkefével mostam kezet. Ma? Jó esetben a tóba lelöbbölöm a kezem, de lehet, csak beletörlöm a nadrág szárába csalizást követõen, evés közben. A mostani pont annyiban valóban jobb, hogy a büfében tud az ember enni-innivalót vásárolni, ha akar. Kevéssel elõttünk értek be a montisok, akik kibökték az egyik helybéli versenyzõ rendszámokkal és fantasztikus, némely sportautót megszégyenítõ mûszerfallal fölszerelt „tanyabájkját”, amit kellõen megcsodáltak, s ki is próbáltak. Mi közben pecsételést követõen megettünk egy-két-három zsíros deszkát, megkérdeztem a montisokat, hogyan tervezik abszolválni a Száraz-horgot, illetve a Meredélyfõt, hátha valaha én is elkóborlok erre bringával, s megkezdtük a túra leghúzósabb emelkedõjét. Tettünk egy pici kitérõt egy pupra, ahonnan csaknem körpanorámában volt részünk. Pár fotót követõen szaporáztuk tovább lépteinket. A Száraz-horog elõtt közvetlenül értük utol Verát. Lefelé ereszkedve a völgybe, láttuk, egy hölgy megpróbált egy kiszáradt fán Tarzan módra lengeni, az azonban szép lassan kidõlt a súlya alatt, pedig nem látszott túlsúlyosnak. Egy kis eséssel megúszta. Kisvártatva elértük a Meredélyfõ meredek kaptatóját. Fölérve, pazar kilátás, s a következõ ellenõrzõ pont fogadta a túrázókat.


A völgy peremén ballagtunk tovább. Kis hullámvasutazás következett. A Baglyas elõtti utolsó völgybõl kikapaszkodás folyamán nagyobb gyerekcsoportot elõztünk meg. Miután, vagy 200 m-re nõtt köztünk a távolság, az egyik kislány húzott el mellettünk, utolérni a csoporttól elszakadtakat. Igencsak meglepõdtem. A Baglyas elõtti EP-nél találkoztunk össze megest a montisokkal. Fönt a hegyen megint csak utolértek bennünket. Köszönhetõen a szép idõnek, fõként pedig a gyenge szélnek, ami itt ritkaság, elég sokáig nézelõdtünk. Jól lehetett például látni Bakonykúti mellett, a Burok-völgy bejáratát is. Déli irányba viszont alig láttunk valamit, mert nagyon párásnak bizonyult a levegõ. Lefelé menet a szalagozás levezetett a régi útvonalról. Most a piros jelzésen közelítettünk Várpalota felé, ahol megelõztük Annáékat, akik a 25-ös távot teljesítették. Csodálatos ez a hegyrõl levezetõ ösvény. Sokkal látványosabb, s valamivel könnyebb, mint a régi útvonal. Kíváncsi voltam, vajon a montisok lejönnek-e ezen a meredek, köves ösvényen? Bevállalták. A Hideg-völgyben folytattuk tovább. Ez a völgy is nagyon látványos. Jobb kéz felõl helyenként csipkeszerû sziklák szegélyezik az utat. Meredek köves hullámvasút jellegû ösvényen értük el az utolsó ellenõrzõ pontot. Megettük a kapott banánt, s jó meredek ösvényen kikapaszkodtunk a völgybõl. Eddigre jócskán megfájdult a talpam. Kis, nem túl látványos hullámvasutazással beértünk a célba. Ezen az utolsó szakaszon igencsak kapaszkodnom kellett, hogy ne maradjak le nagyon.


Ettünk a nagyon gusztusos zsíros kenyerekbõl, ittunk egy kis ásványvizet. Mivel eddigre már nem éreztem a megfázást, viszont alaposan elfáradtam, azzal a felkiáltással indultam el Óbudavár irányába, hogy ha ott viszonylag könnyen ki bírok szállni a kocsiból, akkor benevezek a túrára, ha nem, akkor haza megyek.


Csodálatos idõben túráztunk. Iszkaszentgyörgytõl kezdve a túra látványos. A két útvonalváltozás elõnyérre vált, bár csak 500 m-el növelte a távot, s még így sem éri el a 40 km-t. Mind a ketten mértük a megtett utat, s a kettõnk GPS-e által mért értékek között, mindössze 100 m eltérés volt.


A túra ár/szolgáltatás aránya egyszerûen kiváló. 900/800 Ft-ért. Színes, nyomdában készült térképes igazolólap (saját térkép nem is kellett), itiner; kiváló útvonal jelölés. Mohán Gyõri jó reggelt, tea; Iszkaszentgyörgyön, nápolyi szelet; Csóron, zsíros kenyér, szörp; a Baglyasnál Sportszelet; Inotán banán, a célban pedig zsíros kenyér paprikával, uborkával, paradicsommal, hagymával, valamint ásványvíz.


 

 
 
Vándorbottal a VasparipáértTúra éve: 20102010.10.26 21:51:52

Vándorbottal a vasparipáért teljesítménytúra, 24.es táv.


GPS-el mért távolság: 25,5 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 600 m. Mi 25,8 km-t mentünk 615 m szinttel, mivel párszor körbejártam a Likas-követ, meg az elején is korábban kapcsoltam be a GPS-t.


Fölvettem Mercit és Patrikot Fehérvárcsurgón, s elautóztunk Bakonyszentlászlóra. Gyors készülõdés után benevezés, a magammal vitt fölösleges bögrék bepakolása a kocsiba, majd vissza a rajthoz, mert ottfelejtettem a túrabotokat. A túra feliratos bögréje gyerekek számára kiváló ötlet! Alig indultunk el, máris mondták, hogy hétfõn viszik be az iskolába, hagy sárguljanak az osztálytársak.


Végre azért csak elindultunk. Alig hagytuk el a vasutat, rövid megállás, a fölösleges ruhadarabok elrakása, illetve cseréje. Egy darabig meglepõen jól haladtunk, csak elkövettem egy hibát. Elmondtam a gyerekeknek, hogy két túrabottal sokkal jobb menni, mint eggyel, s hogy a nordic walkingosoknak igazuk van, miszerint nem maguk elé, vagy mellé bökik le a botot, hanem cirka 30 fokkal maguk mögé, s minden lépésnél továbbhúzzák a botot. Persze az se hülyeség, ha a csuklópánton keresztül fejti ki az ember az erõt, nem pedig a botot szorítva. Kipróbálták. No ezután, a két gyerek gyorsan össze is különbözött, kinél legyenek a botok. A vége a botjaim elkommunizálása lett. Hiába van két pár turista botom, mégis anélkül kellett mennem. Merci nagyon gyorsan elsajátította a technikát, s szinte végig alkalmazta is. Patrik mikor hogy. Nekem annak idején sokkal több idõ kellett a megszokáshoz. Sokat segít a nem túl meredek emelkedõkön, vízszintes szakaszokon és az enyhe lejtõkön. Ezzel a módszerrel, az Írottkõ 50-en, a karjaimba is sikerült izomlázat összeszedni, a másik módszerrel soha.


Az Ördög-réten újabb megálló, újabb réteg ruha le, csomagok átcsoportosítása, nekem egy kis fotózás, hiszen gyönyörû a szembelévõ hegyoldal, s a Vinyérõl felszálló füst az erdõ háttéren. Addig a gyerekek összeszedtek egy kis elõnyt. Kapkodhattam a lábaimat, mire utolértem õket. Szép a Cuha a Kõpince-forrásnál, ahol a gyerekek lecserélték a vizet a flaskáikban. Szerettek volna átmenni a barlanghoz is de a patak nem volt átgázolható. Megérkeztünk az ellenõrzõ pontra, pecsételés, s az elsõ csokik elfogyasztása pihenésképpen. Továbbmenet, kényszerû várakozás, mivel épp megérkezett a vonat, s elállta az utat. Ilyet még nem láttam ezen a vonalon! 5, azaz öt vagon volt a mozdony mögött (általában kettõ van)! Nagyon sokan szálltak le, benevezni a rövid távra. Az egyik ablakból Anita integetett. Patrikék kihasználták az idõt, egy kis macskaetetésre.


Hamarosan szalagozás vezetett le bennünket az aszfaltról, amibõl összesen egy kilométernyi volt az egész túrán, s kezdetét vette egy kis kaptató. Nem jártam még ezen az úton. Kíváncsi voltam, tényleg rászolgál-e a „Panoráma-út” névre, amit hiába is keresnénk a térképen. Rászolgált. Több helyrõl is gyönyörû a kilátás. Leereszkedtünk a Hódos-ér völgyébe, de csak azért, hogy megkezdhessük, a Likas-kõhöz vezetõ emelkedõt. A szép idõnek, meg a túl réteges öltözködésnek köszönhetõen, Patriknak túlzottan is melege lett, s nem ment a kaptató. Megállás, vetkõzés, ruhák elrakása. Még jó, hogy gyalogolni is biciklis hátiszákot használok, így a sisaktartó háló alá renget ruha befér. Úgy is néztem ki, mint egy málhás szamár. A gyerekeket az anyjuk valami szibériai téli túrára öltöztette. Vetkõzés után, már egész jól bírt jönni.


Megérkeztünk a Likas-kõhöz. Ez a kis barlang, igazi csemete csemege. A két gyerek roppantul élvezte. Ötször-hatszor átmentek rajta, fejlámpával, illetve anélkül, sziklahasadékot ugrottak át, másztak... Mercedesz egy szép pillangót hozott ki az ujjain a barlangból, majd a fotózást követõen vissza is vitte. Nagyon földobta õket. Ennek megfelelõen a következõ szakaszt gyorsan letudtuk. Egy kidõlt fa kínált kényelmes ülõkét a gyerekeknek bakancsfûzõ kötéséhez, amivel viszont az utánunk jövõ túrázókat kényszerítettük egy kis kerülõre. Szelíd emelkedõn odaértünk a Pápalátó-kõre. Én felírtam az Öreg-Bakony Bakancsosa jelszámot az igazoló lapra, a gyerekek megettek egy újabb csokit, majd ittunk egy kis teát. Rövid nézelõdést követõen elindultunk Fenyõfõre. Még fönt nézelõdés közben megmutattam a falu templom tornyát. Oda fogunk menni. A kõrõl leereszkedéshez elkértem Mercitõl a botjaimat, mivel õ legügyesebb, ha meredek terepen kell mozogni. Még így is jócskán megelõztek. Nem sokkal késõbb szerencsére tudtam magamnak törni egy botot, a sok kivágott bokorból, s így már egy kicsit könnyebben mentem.


Gyorsan elértük az ellenõrzõ pontot, ahol almát és teát kaptunk. A gyerekek megettek hozzá egy adag pizzát is, s továbbindultunk. Szalagozást követve hagytuk el a falut, egy biciklivel is járható úton, majd rátértünk a piros jelzésre. A piros persze nem járható végig bringával, mivel egy nem túl hosszú szakaszon nagyon szétmosta a víz. Egy darabig jól haladtunk, de a hosszú, igaz nem túl húzós emelkedõ emelkedõ megtette a magáét. Patriknak nem túl sok türelme volt kivárni a következõ ellenõrzõ pontot, hogy kapjon egy kis teát. Hiába mondtam, hogy hát most kapott Fenyõfõn. Némi duzzogást követõen, az egyébként szép úton csak fölértünk a Csárda-tetõre. Megalkudtunk, hogy 7 perc pihenõt kapnak. Én 5 percet javasoltam, õk 10-et szerettek volna. Mondtam nekik, hogy meglepõ, de Patrik többet beszél, mint Merci. Erre õk megjegyezték, hogy a legtöbbet viszont én szövegelek. Hát igen. A gyerekek igencsak jó megfigyelõk. Teázás, rágózás és 8 perc pihenés után, továbbmentünk. Csúnya beszédért rendre utasítottam õket, aminek az lett a következménye, hogy az elsõ lejtõs szakaszon nagyon elhúztak tõlem. Néhányszor megálltam fotózni is, hiszen az erdõbõl kiérve szélesen kitárult a panoráma, s mindenfelé gyönyörû õszi színek, a ragyogó napsütésben. A gyerekek falu szélén, a patak átereszénél megálltak, s vagy 3-4 percet vártak rám. Patrik kicsit nyûgös volt, hol van már az ellenõrzõ pont. Kezdett elfáradni. Az is igaz, már több mint 20 km volt a lábainkban, õk pedig mostanában nem sokat túráztak.


Megérkeztünk az utolsó ellenõrzõ pontra, ahol teát és müzliszeletet kaptunk. A gyerekek rögtön egy malamut, meg ki tudja milyen fajtájú keverék kutyával barátkoztak, aki valamelyik hosszútávon indulóval csatangolt el Borzavár felõl. Nem kicsit volt szelíd, viszont elég fegyelmezett is, mert amikor határozottan elküldtem a gyerekektõl, elment, s kicsit távolabb lefeküdt, s figyelt. Remélem visszakerült a gazdájához. Merciéket elküldtem kezet mosni, megették a müzlit, meg egy-egy szendvicset, én pedig megnéztem az igazolólapot, mikor indul vonat Bakonyszentlászlóra. Kiderült, ha 14.45-ig el tudunk indulni, s jól kilépünk akkor van esélyünk elérni a 15.46-os vonatot. Ha nem sikerül, akkor majd két órát kell várni a célban, ami nem esne túl jól. Beígértem egy kis meglepetést is, ha sikerül elérni a vonatot.


Háromnegyedkor nekieredtünk, s a gyerekek teljesítménye minden várakozásomat felülmúlta. Az erdõig, kapaszkodhattam, hogy tartani tudjam velük a lépést. Azért kicsit gonoszkodva megjegyezték, hogy persze akinek van túrabotja... Az utolsó emelkedõn Patrik kezdett elkészülni az erejével, de azért egy kis nógatásra konokul tartotta velünk a lépést. Merci pedig sarokfájásra panaszkodott. Ekkor már látszott, szinte biztos, hogy idõben érünk a célba. A lejtõ már jobban ment. Nekik! Egy meredek, csúszós részen, dobtam is egy hátast. Amikor a völgy alját elértük, megjegyeztem, már csak egy bõ kilométer van hátra, s még több mint fél óránk van. Nemsokára egy vonat hangját is meghallottuk. A menetrend alapján kiderült, a Zircre tartó vonat 12 perc késéssel indult. Kicsit megnyugodtam, mert ez elõrevetítette a mi vonatunk késését is. Újabb probléma merült föl. Patrik szólt, igencsak kéredzkedne kifelé a barna maci. Azért még sikerült elcipelnie a célig. Ott odaadtam Mercinek az igazolólapokat, hogy adja le, én pedig gyorsan, megmutattam Patriknak, hol a WC. Szerencsére egy percet kellett csak várni. Ezután átvettük az emléklapokat a kitûzõket, s odaadtam a meglepetés Sió go pack õszibarackléket.


Az utolsó szûk 4 kilométeres, 150 m szintet tartalmazó szakaszt harminc egynéhány perc alatt tettük meg. Derekas teljesítmény egy 10 és fél, és egy 11 és fél éves gyerektõl, húsz kilométer után. A félévet hozzá kell tenni, másként kikérnék maguknak. Bõven volt idõm megnézni, mi történt Mercinek a sarkával. Sehol, semmi vízhólyag, csak egy kis foltban vörös, nem kicsit érzékeny és fáj. Nézem, mi lehet a baj. Sérült lenne a talpbetét? Hát nem. Ami nincs az nem lehet sérült. A betét helyett, viszont van két éles szélû, kerek gyári bemélyedés a bakancs sarkában, s az gyötörte meg a lábát.


Hat perc késéssel, 3 vagonnal megérkezett a vonat, s még ülõhelyet is találtunk. Vonatból is szép a Cuha-szurdok. Bakonyszentlászlón átszálltunk az autóba, s elfuvaroztam õket a nagyijukhoz. Mire Cseténybe értünk mindkét gyerek elaludt, gyõzött a fáradtság. Patrik oldalra lebillent az ülésmagasítóról, s egy csomag kekszet használt párnának. Szerintem már a vonaton is a fáradtság miatt voltak túlzottan élénkek.


Nagyon jó, változatos az útvonal. Az útvonaljelölés szuper. Itt csak az eltévedés mûvészei téveszthettek utat. Ahol egy kicsit is hiányosak a turista jelzések, megjelentek a szalagok. Minden szükséges helyen volt útirányjelzõ tábla. A pontõrök ismerték a következõ szakaszt. Az igazolólapon található vázlat bõven elég ilyen szalagozás mellett. Ráadásul az idõjárás felelõs is velünk volt. Csodálatos napos idõben talpalhattunk. Helyenként kifejezetten meleg volt. Ahogy elõre sejtettem, ezen a hétvégén pompázott a Bakony a legszebb õszi színeiben. Egy szóval remek túrán vehettem részt.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. Az általam látogatottak közül a legjobbak közé tartozik. 800/700 Ft-ért a rajtban feliratos bögre; Fenyõfõn alma és tea; a Csárda-hegyen cukorka és rágógumi; Porván müzliszelet és tea; a célban zsíros kenyér és tea (sajnos a tea ellátás, mind Fenyõfõn, mind pedig a célban akadozott egy kicsit); emléklap és kitûzõ.


 

 
 
ÍrottkőTúra éve: 20102010.10.21 20:39:39

Írottkõ 50 teljesítménytúra.


GPS-el mért távolság: 48,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 2055 m.


Zolival (dnvzoli) elõzetesen egyeztettük, hogy Csuka Sanyival nem szándékoznak nagyobb tempót menni, mint tavaly, így megest csatlakoztam hozzájuk. Tamással indultam útnak Pápáról, úgy hajnali négykor, s meglepetésemre Zoliék még nem voltak ott egy félreértésnek köszönhetõen, viszont találkoztam Istvánnal, aki természetesen a 70-es távot vette célba. Beneveztünk. Én az 50-esre, Tamás a 35-ösre. Régi tapasztalataim alapján lebeszéltem a hosszabbik távról, bár tudom, ez illetlenség, de egy évekkel ezelõtti 35-ös túrán nagyon nehezen ment neki az Írott-kõre vezetõ emelkedõ. Ráadásul igaz, hogy a táv csak 16 km-el hosszabb, de milyen 16 km-el! Most nagyon jól vette az akadályokat. Alig tíz percet vertünk rá Velemtõl-Velemig, s mire bekebeleztük az újabb adag zsíros deszkát, már be is futott.


Megérkeztek Zoliék, beneveztek, s hat óra tíz perckor neki vágtunk a távnak. Most is tartottam tõle, mivel 30 kilométernél többet, csak tavasszal gyalogoltam, nyáron a biciklizés a fõ szakág számomra. Jól haladtunk. Az idõ klasszisokkal jobb mint tavaly. Az Óház-tetõre menet szép látványt nyújtott az éjszakai díszkivilágítású város. Igencsak hamar csekkoltunk az elsõ ellenõrzõ ponton. Gyerünk tovább. Végre lekapcsolhattuk, s eltehettük a fejlámpákat.


Jókat beszélgetve mentünk tovább, s most már élvezhettük az õszi erdõ színeit is. Szóba hoztam egy montis könyvet, amelyben Frischknecht, leír egy-két gyakorlatias apróságot, pl. honnan tudhatja az ember pulzusmérõ nélkül, hogy oxigénellátás szempontjából, milyen terhelési zónában van (aerob, ha nem túlzottan megemelkedett légzésszám mellett könnyedén tud beszélni; átmeneti, ha már rendesen szedi az ember a levegõt, de még nem esik túlzottan nehezére a beszéd; s anaerob, ha már néhány szót is csak alig tud mondani, mert a fülén is levegõt venne). No ez alapján Sanyi, az Óház-tetõ második megmászásakor meg is vizsgálta, milyen zónában vagyok: na most beszélj csak egy kicsit, had lássam melyik zónádban vagy! Sikerült az átmeneti zónában maradni, mivel a motor még bírt volna többet is de a lábizmaimnak már annyi volt.


Visszatérve a rendes kerékvágásba, Velemre is hamar beértünk. Itt azért két dolog miatt is ért bennünket egy kis csalódás. Még nem volt tea, pedig nagyon számítottunk rá. Másrészt pedig az ott lévõk szervezõk egyike azt találta mondani, hogy tavaly sem volt. Kár volt a túra szervezését ilyen füllentéssel lerontani. Egy szelet zsíros kenyér után mentünk is tovább. Gyönyörû az erdõ az Írott-kõre menet. A kaptató sem tûnt túl meredeknek, az elõzõ évvel összehasonlítva. Persze most nem voltam beteg. 10 órakor már fönt is voltunk a kilátónál. Társaim elõtt egy kicsivel elindultam lefelé, mert tudtam, a lejtõkön sokkal gyorsabbak nálam. Hamar utol is értek. Ballagtunk, s csodáltuk a tájat, a fák õszi színeit, bár szerintem a most következõ hétvége lesz az igazi. A piros jelzésen természetesen kint mentünk a szikla peremén. Megint csak hamar leértünk Velembe. Újabb zsíros kenyerek elfogyasztása után, feltöltöttem az ivózacskómat jó forró teával, mivel eddigre a két liter vízbõl, már csak egy fél maradt. Kiváló volt. Még a célba beérve is langyos volt a tea, ami a számomra nem hátrány.


Energiapótlás után, nekivágtunk a túra legrondább emelkedõjének. Bozsoktól az Írott-kõig 530 m az összes szint, viszont van benne egy másfél kilométeres pihentetõ kellemes lejtõ, 100 m szintvesztéssel, az összes táv bõ 7 km, itt viszont a Hörmann-forrásig 500 m szintet szedtünk össze, a Szent Vid-kápolnánál 100 m vízszintes szakasszal, alig 4 km alatt. Az átlagmeredekség is nagyobb, mint látszik, viszont szép fenyvesben is kaptattunk. A pihenõnél bringásokkal találkoztunk, akkor készülõdtek egy kis tekerésre. A forrástól lerongyoltunk a Stájer-házakig, bár itt a lejtõn, már lemaradtam egy picit.


A pecsételés után, gyaloglás közben megettük a kapott almát, miközben a zöld jelzésen szaporáztuk lépteinket. Letértünk a fehér pötty jelzésre, egy túrázót visszahívtunk a zöldrõl, õ benézte a jelzést, s ment volna tovább a zöldön. Utolért bennünket egy 70-es társaság is, s gyakorlatilag az Óház-tetõig elõzgettük egymást. Itt egy darabig elég rossz füves, szétmosott úton, mentünk, majd a jelzést követve csak úgy toronyiránt leereszkedtünk egy völgybe. Eddig tartott a lazítás, s máris kezdõdött a tízen százalékos 235 m összesített szintemelkedésû emelkedõ a Tábor-hegyre. Tavaly itt éreztem elõször, hogy baj lehet, s lett is két vízhólyagom. Most is volt egy kis fájdalom, de nem pont ott mint tavaly, így mentem tovább. Késõbb, a Paradicsomos elõtt, azért a biztonság kedvéért megnéztem, nehogy úgy járjak mint az elõzõ évben. Szerencsére ez most nem vízhólyagkezdemény volt, hanem valami kis gyûrõdés. Biztos ami biztos, tettem rá vízhólyag tapaszt, s pár percnyi gyaloglás után, meg is szûnt a fájdalom. Mivel nem esett az esõ, idén kissé könnyebb volt a leereszkedés az ellenõrzõ pontra.


Pecsételés, s máris mentünk tovább. Elõbb kellemes murvás úton, majd a nemszeretem aszfalton. Érdekes! Már bõven több mint 30 km-t hagytunk magunk mögött, s még alig érzem a lúdtalpaim, így ez a szakasz is kellemesen telt. Azt is megemlítettük, vajon István mennyit ver ránk a 70-es távon, mert abban biztosak voltunk, hogy gyorsabban teszi meg a 70 km-t, mint mi az 50-t. A Hétvezér-forrás elõtti lejtõ valahogy nagyon nem esett jól a jobb combomnak, így társaim eléggé elhúztak tõlem. Idén nem voltam olyan fáradt, hogy leüljek az ellenõrzõ ponton, viszont elég éhesnek éreztem magam. Az is igaz, hogy most a túra közben kevesebbet is ettem (talán a kétharmadát), mint az elõzõ évben. Tudtam, hogy egy Power Gel-en (vagy valamilyen más biciklis energia gélen) kívül más aligha adna ilyen rövid idõn belül energiát, így csak a Regulyn kapott szelet csokit ettem meg. Nem akartam ilyen rövid távért egy gélt elhasználni. Hátha megúszom eléhezés nélkül. Nem is ácsorogtam sokáig, hanem nekivágtam az utolsó, s egyben legmeredekebb emelkedõnek. Meglepõen jól ment, bár folyt rólam a víz, s mint korábban írtam, még egész normálisan tudtam beszélni.


Az Óház-tetõrõl pecsételés után azonnal, még jócskán világosban továbbindultunk. Tavaly, többek közt az esõnek köszönhetõen itt már elõ kellett venni a fejlámpákat. Megint csak mondtam a társaimnak, nyugodtan menjenek elõre, hiszen szinte végig lejt az út, s a meredekebb lejtõkön sokkal gyorsabbak nálam. S lõn. Ez évben csak 13 percet vertek rám, a tavalyi 20-al szemben. Most nem a térdem, vagy vízhólyag lassított, le, hanem valamiért a jobb combom akart begörcsölni a lejtõtõl. Épp csak mostanra múlt el a fájdalom, pedig már csütörtököt írunk, úgy hogy ez biztos nem izomláz. Viszont a talpam, csak az utolsó városi aszfalton kezdett egy kicsit jobban fájni. Végre beértem. Lényegesen kevesebbet vett ki belõlem a túra, mint tavaly. Megkaptam az emléklapot és a kitûzõt, szendvicset. Mondtam is, épp ideje, mert az éhhalál küszöbén vagyok, mire kedvesen további szendvicsekkel kínáltak. Gyorsan fölfaltam õket, elbúcsúztam a társaimtól, s elindultam haza. Meglepetés! A tornaterem ajtajában Istvánba futottam bele, aki akkor érkezett, tehát rosszul tippeltük, hogy hamarabb fog beérni, mint mi. 


Jól megválasztott, s ahol kell jól jelölt a túra útvonala A Paradicsomos és a Hét Vezér-forrás közötti aszfalt az egyetlen monoton szakasz, azt viszont enyhíti az idõnkénti szép kilátás, viszont nehezíti, hogy látni az Óház-tetõi  kilátót. Ezt leszámítva nagyon változatos és gyakran látványos az útvonal. Ez a túra is kedvenceim közé tartozik. Ez évben a fák színei is csodálatosak.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. Az általam látogatottak közül messze a legjobbak közé tartozik. 800 Ft-ért Velemben zsíros- és margarinos kenyér és tea (sajnos ez évben csak egyszer); az Írott-kõnél diannás cukor; a Stájer-házaknál alma, a célban szalámis-szendvics, alma, üdítõ, oklevél és kitûzõ.


 

 
 
Reguly Antal emléktúra (nyári és őszi)Túra éve: 20102010.10.12 21:32:55

Reguly Antal emléktúra


GPS-el mért távolság: 21,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 370 m.


Az elõzõ nap tapasztalata alapján, igyekeztem korán rajtolni, hátha el tudok menni a túra után, még egy kicsit biciklizni. Nem volt nagy tumultus az iskolában. Nyolc elõtt két perccel beneveztem, üdvözöltem az ismerõsöket, s gyerünk.


Hamar kiértem a városból, s látszott, hogy a Kardosrét felé vezetõ út semmivel sem jobb, mint tavaly a Bakonyi Mikuláson. Ha nem lesz valami jó kis fagy, akkor ez évben is dagonyázhatunk. Most azért, aránylag könnyen ki lehetett a pocsolyákat kerülni. Gyönyörû volt az erdõ a reggeli napsütésben. Elõször naivan azt gondoltam, tudom tartani Istvánék csoportjával a lépést, ami a városban sikerült is, viszont két fotós megálló után már csak a kondenzcsíkot láttam belõlük. Az vigasztal, hogy késõbb egész jó képeket sikerült készíteni egy vonatról, no meg dérrel lepett õszi kikericsekrõl. Jól haladtam, viszont hamar meg kellett állnom egy réteg ruhától megszabadulni. Láttam egy érdekes fát, amely keresztbe dõlt a patakon, viszont a gyökerei elég talajt fogtak így mostanra a törzsbõl merõlegesen 5-10 centi vastag 4-5 méteres „ágak” nyújtóznak az ég felé.


Egy helyen az ösvény ketté ágazott. A baloldali ág átvezetett a patakon, míg a másik maradt a patak jobb oldalán. Én ez utóbbit választottam, ami sajnos kicsit késõbb 2-300m erejéig, a vasúti töltésre kényszerített. Igen örültem neki, amikor a hídnál letérhettem róla. Ettõl kezdve az ösvény, majd út nagyon kellemes egészen a vasútállomásig. Néztem, milyen állapotban van a piros jelzés gázlója, illetve milyen átkelési lehetõség lesz majd a patakon télen.


A vasútállomásnál, Anita pontõrködött, s természetesen volt egy kis szóróanyaga az október 23-i túráról, melynek õ a fõszervezõje. Beszélgettünk egy kicsit, s mentem tovább. A következõ szakaszon még nem jártam, így kíváncsi voltam milyen. Az elején a víz munkájának köszönhetõen nem mindenütt látszott az ösvény, majd egy 100 m szintemelkedésû, változó meredekségû kaptató után kellemessé vált. Az ösvény elején utolért két túrázó, akik elõtte jó darabon látótávolságban jöttek mögöttem. Az erdõ szélén egy nem túl mély, de nagyon meredek falú kis vízmosáson keltünk át két fatörzsön. Kiérve a fák közül, jött a kérdés, most merre. A falu elõttünk van egy szántóföld túloldalán, ösvény nincs, jelzés meg sehol. A látvány, viszont remek, de most inkább a tovább merrét kellene eldönteni. Mire elõbányásztam az itinert, meg a térképet, társunk már mondta is a választ, mivel tavaly is teljesítette ezt a túrát: jobbra kell menni, mert tavaly is arra vitt az út. Otthon kiderült, nyugdíjaznom kell a régi Bakony atlaszomat, mert ez a jelzés is megváltozott. Késõbb találtunk is egy jelet, de aztán a falu közvetlen közeléig semmi. Persze nem is lett volna mire festeni. A látvány, viszont remek!


Porván hamar meglett az ellenõrzõpont. Pecsételés, frissítés, továbbindulás. A pontõr kérdezte milyenek az utak, van e sár, mert a faluból kiérve bizony lesz. És lõn. Nem annyira sár, mint tocsogós rét, majd vízátfolyásos út, az út szélén „kis” (jó méter) vízmosta szakadással, teli vízzel. Elég óvatosan kellett kikerülni. Én bakancsban átgázoltam a sekély részen, míg társaim a gyöngyvászon felsõrészû cipõk miatt inkább a sûrû bozótot választották. Vártam rájuk 1-2 percet mire átveszkõdtek rajta. Mentünk tovább. Jó darabon megint semmi jelzés, aztán egy sarkon amikor kellett meglett. Hamarosan rátértünk a kék jelzésre, s ballagtunk az aszfalton Borzavár felé. Már majdnem beértünk a faluba, amikor társunknak gyanús lett, tavaly nem ment így el az aszfalton a templom mellett. Elõ az itiner és a térkép. Bizony a nagy beszélgetésben simán elmentünk a jobbra letérõ ösvény mellett. Kicsit vissza, s az elsõ alkalmasnak látszó csapáson leereszkedtünk a faluba. Igen szép kis sziklás meredély volt mellettünk, amit a helyiek ahelyett, hogy kitakarítanának, s bozótirtással a falu egyik látványosságává tennének, inkább illegális szemétlerakónak használnak.


Gyorsan magunk mögött hagytuk a falut, s megkezdtük az utolsó „nagy” kaptatót. Az elején lévõ bozótot leszámítva, kellemes. A Pintér-árokba levezetõ út egy helyen szó szerint leszakadt. Egyszerûen elvitte tavaly óta a víz. Bõ két méter mély, függõleges falú szakadást mosott bele teljes szélességben. Kikerülésekor, egy szederinda „jóvoltából” akupunktúrás kezelést is kaptam. Nemsokára elértük az utolsó ellenõrzõ pontot, ahol nagyban folyt a piknikezés szalonnasütéssel. Andrástól megkaptuk az utolsó pecsétet, ittunk a forrásból, s kellemes, de eseménytelen talpalás után beértünk a célba. Megkaptuk az emléklapot és a kitûzõt. Megnéztem az órámat. Fél egy. Hurrá! akkor sietés, mert van esély egy kis tekerésre is.


Gyorsan ettem egy kicsit, s irány haza. Otthon még összejött egy 44 km-es biciklis kör is.


Végre, megint jó idõben gyalogtúrázhattam. Így nagyon kellemes, nem túl fárasztó túra. A Cuha-völgye is szép, fent Porva és Borzavár környékén pedig hosszabb szakaszon, kifejezetten szép a kilátás. Nincs benne túl sok szint így szerintem 6-7 éves gyerekek is lazán tudják teljesíteni, tehát családi kirándulásnak is megfelelõ.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 800/700/600 Ft-ért A rajtnál térképvázlatos, használható itineres igazoló lapot kaptunk (nincs feltétlenül szükség térképre), egy kivehetõ lappal amely Reguly Antal életét és tevékenységét ismerteti. Porva-Csesznek vasútállomáson chips; Porván 150 ft-os üdítõre(beleértve a sört és a fröccsöt is, ha valakinek az-az üdítõ, persze akkor egy kis ráfizetéssel) beváltható jegy és csoki; A Fiatalító-forrásnál chips; a célban pedig zsíros-, margarinos-, vagy lekváros kenyér, hagyma, savanyúság, illetve kétféle szörp volt az ellátmány.


 

 
 
Észak - Dunántúli Területi Természetbarát TalálkozóTúra éve: 20102010.10.12 21:29:06

ÉDTTSZ teljesítménytúra


GPS-el mért távolság: 9,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 235 m.


A túrát az Észak-Dunántúli Kupa miatt választottam. Gyakorlatilag az ajkaiak és egyesületünk tagjai bonyolították le, így nem csoda, hogy sok ismerõssel találkoztam a rajtban. Gyors nevezés, beszélgetés, indulás.


Már bent, a városi szakasz is szép. A Koloska-csárdáig vezetõ szakasz nagyon kellemes enyhén emelkedõ utat jelentett. Átvágtunk egy kis réten, ami nekem nem volt egy nagy élmény, mert attól tartottam, a vizes fûben, beázik a cipõm. Ilyen rövid, jó idõs túráért nem húztam bakancsot. Megúsztam. Jó kis ösvény következett. Utolértem az egyesületbõl Anitát, s együtt mentünk tovább. A kutyájának nagy kedve volt eldobott faág után futni. Egy darabig dobáltam is neki botot. A következõ ponton, a Koloska-sziklák után Pajtliéktól kaptuk a következõ igazolást, s megkezdtük a kikapaszkodást a völgybõl.


Jó kis kaptató, de nem hosszú. A tanösvényen újra elkezdtem botot dobálni a kutyának, amit egy rövidebb szünettel egészen Füred széléig csináltam, ezzel is nehezítve magamnak a túrát. Mit mondjak? Jó 3 km kellett a kutyának, hogy a fáradtság jelei mutatkozzanak rajta. Közvetlenül a Jókai-kilátó elõtt történt csak, hogy amikor odaért a bothoz akkor nem kapta föl, hanem lefeküdt mellé. Olyan, mint egy gyerek, a végkimerülésig játszik. Az út kellemes, bár nem látványos. Helyenként azért méretes pocsolyák tarkították.


A következõ ellenõrzõ ponttól viszont szép a kilátás. Kis emelkedõ következett a kilátóig, ahol Koszta Feri pontõrködött. András észrevett egy itiner hibát, amire aztán Feri föl is hívta a túrázók figyelmét. Második nekifutásra fölmásztam a kilátóba. Elsõ nekifutásnál elakadtam, mert a lépcsõ búvónyílásánál nem fértem át hátizsákkal. Letettem, s gyerünk. Szép körpanoráma van föntrõl. Csináltam néhány képet, s megkezdtük a hegyrõl levezetõ szakaszt. A kutya kipihente magát, így megint dobálhattam neki a botot. A kereszt után, jó meredek lépcsõn értük el a város szélét. Ahol le kellett térnünk a kék jelzésrõl, Sanyitól megkaptuk az utolsó igazolást, s aszfalton begyalogoltunk a célba. Nem túlzottan tetszett, hogy az autók többsége 20-30 centire megy el mellettünk. Meguntam. A túrabotokról levettem a tappancsokat, s keresztbe fogtam magam elõtt. Kicsit kényelmetlen, viszont a hegyét igen tisztelik az autósok. Maximum 50-60 centire lógott ki mellettem, de másfél méternél nem jött közelebb autós. Érdekes, hogy a gyalogos, vagy biciklis mellett simán elmennek akár 10 centire is, viszont a túrabot hegyétõl, bõ méteres oldaltávolságot tartanak. Nagyon gondolkodom, hogy a trekking biciklimre is rendszeresítek egy ilyen oldaltávolságtartót, persze úgy, hogy a KRESZ által megengedett szélességjelzõt turbózom föl vele.


A célban megkaptuk az emléklapot. A kitûzõt már indulásnál ideadták. Megettem a szendvicsemet, s elhúztam hazafelé. Korán volt még így otthonról elmentem egyet biciklizni, ha már ilyen szép az idõ, meg hogy el is fáradjak egy kicsit.


A túra vonalvezetése kellemes, csak túlontúl rövid, viszont végre az idõjárás is szép volt.


A túra ár/szolgáltatás aránya kissé rossz. 400/300 Ft-ért, szürke árnyalatos térképes itineres igazolólap (saját térkép nem is kellett), emléklap és kitûzõ.


 

 
 
Csík Ferenc EmléktúraTúra éve: 20102010.09.23 20:52:49

Csík Ferenc emléktúra, 20-as táv.


GPS-el mért távolság: 18,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 470 m.


Végig esõben vezetve jutottam el a rajthelyre, ahol negyed kilenckor alig néhány autó volt csak. Egész úton gondolkoztam, melyik távot válasszam. Végül az esõ és a másnapra tervezett vértesi útvonal felderítõ túra, no meg az arra ígért még cudarabb idõjárás miatt a 20-ast választottam. Hiba volt. A 30-asra kellett volna mennem. Készülõdés közben befutott a Csuka Sanyi vezette gyõri különítmény. õk természetesen 30 km-en indultak, így rövid készülõdés és nevezés után egyedül indultam.


Hol kevésbé, hol jobban esett az esõ, de inkább megszûnõben volt. Az elsõ emelkedõn jól haladtam. Nem valami combos, de bemelegítésnek éppen jó. A kék jelzésen alig találkoztam sárral, de az sem ragadt. Én eléggé az elején indultam, még szemerkélõ esõben. Lehet, késõbb nagyobb lett a sár. Az elsõ ellenõrzõ pont után egy kis aszfaltos szakasz következett, amit hamar letudtam. Kellemes, többnyire lejtõs út és ösvény következett. Vállus elõtt volt egy kis dzsindzsa, utána egy kukorica föld melletti lekaszált füves út következett. A faluba aszfalton ballagtam be. Az ellenõrzõ pontot hamar megtaláltam. Beszélgettünk egy kicsit. A faluból kijutva, a Z+ jelzés igazán kellemes, látványos. Az ezt követõ út is az. A zöld jelzésen végre tudtam szedni egy kis somot is. Addig csak a földre lehullva láttam, de a fán sehol sem volt elérhetõ magasságban. Egy helyen letértem balra, hogy megnézzem a Z+ jelzéssel párhuzamos út minõségét. Egészen jó murvás út. Érdemes lenne biciklivel is megnézni. Hiába, nem tudok kibújni a bõrömbõl. Bármerre járok gyalog, mindig nézem, mennyire járható az út montival.


Továbbmenve, megnéztem a kutyasírokat. Nagyon szépen rendbe tették utolsó erre jártam óta. Végre teljesen megszûnt az esõ. Elértem a Büdös-kúti ellenõrzõ pontot, ahol sok láda alma várta a túrázókat. Pecsételést követõen menet közben meg is ettem a kapott almát. Egy magaslesnél lecipzároztam a széldzseki ujjait. A sárga sáv jelzés hamarosan ösvényre váltott. Ezen volt egy-két meredekebb, de nem túl hosszú emelkedõ és lejtõ.


Kiérve a murvás útra, rövid séta és egy kis kaptató után megérkeztem a Berzsenyi-kilátóhoz. Szép a kilátás. Fényképezõgép otthon pihent az asztalon, csak a tokját vittem magammal, így csak a telefonommal fotózhattam. Megnéztem a térképet, alig volt hátra valamennyi kis séta. Lefelé menet két anyuka jött velem szembe, két kislánnyal, s megkérdezték jó felé mennek-e, mert a célba szerettek volna jutni. Visszafordítottam õket. Mint kiderült, tévedésbõl egy kis szervezõi segédlettel, fordított irányba kezdték a túrát, s már jártak a kilátónál, csak hát az egyik kislány rájött a sárga jelzésen, hogy ott másfelé kéne menni s visszafordította a csapatot. Mondjuk a tízes távon indulók csak fekete-fehér térképet kaptak. A hátralévõ távot együtt tettük meg.


Nagyon kellemes túra. Még így nagy esõk után, néha még szemerkélõ esõben sincs gond a járhatósággal. Sár alig, s az sem ragad. Kár, hogy az idõjárás sokakat eltántorított az indulástól. A 20-as táv szerintem kifejezetten könnyû, még ilyen idõben is. Még csak kellemes fáradtságot sem éreztem a végén. Az elõzõ heti 17 km-es vértesi egyesületi túránk sokkal nehezebb volt, jobban el is fáradtam. A 20-as távban szerencsére nagyon kevés az aszfaltos szakasz.


A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 500/400 Ft-ért. Színes térképes igazolólap (saját térképet nem kellett használnom), minden ponton cukorka, a Büdös-kútnál alma, a célban pedig oklevél, kitûzõ, csoki és szõlõcukor. Elõfordulhat, hogy sokan morogni fognak, de szerintem ha a rendezõ nem tud minden távra színes térképet adni, akkor inkább a rövid távosoknak kellene azt juttatni. Számukra jelent általában nagyobb problémát a tájékozódás. A hosszabb távokon indulók, ráadásul általában visznek magukkal térképet is. Én a magam részérõl nagyon nem szívesen indulok olyan túrán, amelyrõl nem rendelkezem térképpel.




 


 

 
 
Vértesi barangolások / Vértesi kerekezésTúra éve: 20102010.08.23 22:42:48

Vértesi Kerekezés 75 MTB útvonal kijelölõi beszámoló.


Táv: 79,3 km; szint:1090 m;


Pénteken, gyönyörû napsütéses, nagyon meleg idõben szalagoztunk. Reggel kilenckor indultunk, s este nyolcra értem be, úgy hogy 7 km terepet nem tudtam kiszalagozni, pedig tempóztunk keményen. Én úgy saccoltam, kb. 3-400 m szalagot használtunk el. Kondor Attila szerint, volt az 5-600 m-is. Józsi aligha fogja dicsérni ezt, amikor szedi le õket. Brigi trekking biciklivel jött, s a keskenyebb gumit és elsõ teló nélkül, jó keményre pumpált hátsó gumival. Az elsõ, Csákberénybe vezetõ helyenként pattogós lejtõ rendesen meg is viselte. Ha jó volt a turistajelzés, illetve a nagyon egyértelmû az út, akkor csak ritkábban szalagoztunk, viszont a jelzetlen helyeken, vagy a zöld sáv jelzésen, minden keresztezõdés, elágazás után, legalább két szalagot tettünk ki. Sajnos a szalagok színe, nem bizonyult a legszerencsésebbnek, de csak ilyen volt. Három kilátó pontot is kitábláztunk (ebbõl egynél szalagoztunk is), azoknak, akiket nem csak a teljesítmény érdekelt. Két helyen letértem az útvonalról, hogy az 50-es és 70-es távokon is tegyek ki jelzéseket. Egy helyre nem sikerült eljutni, s ott másnap volt is akinek gondot jelentett a tájékozódás.


Kõhányyáspusztától egyedül folytattam a munkát. Szerencsére az OK és a K+ kiválóan jelzett, így kevesebb szalagot kellett kitennem. Maga az út kegyetlen. Érdekes, itt is jártak montisok elõttem, az elõzõ heti esõ után. Azt azért jól tettem, hogy a K - K+ elágazásban 3 szalagot kötöttem, az elágazásból még látható távolságban, mivel tonnakilométer sporttárs beszámolójában leírta, hogy egy hölgy túrázó átrakott egy szerinte rossz helyen lévõt, a K-re. Nem kellett volna, hiszen itt többedjére válik szét a gyalogos és montis táv. A Köves-út kezdeténél, viszont a gyalogosok közül Lestat kolléga (s lehet még mások is) tért rá tévesen a szalagozáson a Köves-útra. Tudomásom szerint, a gyalogtúra szervezõi, nem szalagoztak, hanem a fontos helyekre tettek ki irányjelzõ táblákat, a montis táv viszont végig szalagozott volt. A K+-on egy helyen kidõlt fa kényszerített leszállásra, meg mindenféle tornamutatványra. Vérteskozmán gyorsan átdöngettem, s máris a zöld jelzés egynyomsávos ösvényén fújtattam. A zöld-sárga elágazásba öt szalagot kötöttem, hátha most nem téveszti el senki. A lejtõ eleje megtévesztõen jó, utána viszont van pár száz méter nagyon rossz vízmosta szakasz, amit jövõre kihagyni terveztem, ha találok reális alternatívát, viszont a visszajelzések alapján marad. A további murva sem egy leányálom, de szódával elmegy. Ha nagyon lazává (nehezen járhatóvá) válik, itt van alternatív útvonal, amerre tavaly vittem az útvonalat. A murva, s a füves rész után remek út következett Csákvárig. Mindössze 2-3 kisebb kidõlt fát kellett levonszolnom az útról. A városban megjelöltem az EP-re vezetõ irányt, majd a gántit, s mentem tovább. Rendesen sötétedett, s mivel nem szerettem volna Braille-ben montizni (az erdei szakaszok sokkal sötétebbek, bár volt nálam jó lámpa, de nem egészséges), így az utolsó 6-7 km-t másnap reggelre hagytam. Visszamentem a szállásra, ahová a pontokra biciklivel kimenõ pontõrök is befutottak eddigre. Vidáman megvacsoráztunk, beszélgettünk, s reménykedtünk, hogy a délnyugatról látható zivatar elkerül bennünket. Nem jött be. Mármint a reménykedésünk, mert a zivatar az megérkezett, de bõ egy óra alatt el is ment. Csöppet sem örültünk neki, mert a montisok, velem együtt nem túlzottan rajonganak a sárért. Tartottunk tõle, kevesen jönnek el.


A túra napjának reggelén, fél hétkor elindultam befejezni a szalagozást. Már a Csákvárra vezetõ aszfaltúton is látszott, mekkora esõ volt. Rengeteg hordalékot hagyott, az elõzõ nap még tiszta úton. Letértem a terepre, s hamarosan el is értem az elsõ pocsolyákat, amit nyeregben maradva nem lehetett kikerülni. Három szakaszon tíz-egynéhány ilyennel találkoztam. Helyenként csúszkáltam is rendesen.


Kilenc elõtt visszaértem a rajtba, a jó sáros biciklivel. Kondor Attila szólt, gyorsan álljak neki térképet javítani, mert szerencsére szép számmal indultak, s erõsen fogytán a készlet. Ez évben a Vértes cartographia-s térképének e túrának megfelelõ kivágatú 1:1 es színes másolatát kapták.


A túra tapasztalatai:


A 110-es aszfaltos táv nem került megrendezésre, mivel a Vértes Erdõ vezetõje kijelentette, semmilyen napnyugta utáni túrát sem engedélyez. Jövõre elképzelhetõ a megrendezése, de csak egy órás indítási idõablakkal (07.00-08.00), hogy a napnyugta elõtti visszaérkezés, elkeverés esetén is biztosított legyen. Mondjuk ez évben is Bödõ Balázs lazán, napnyugta elõtt teljesítette mind az 50-es, mind a 70-es távot. A másik feltétel, hogy kapjak a túra elõtt 3 nap szabit, hogy a tervezett 5 távot végig tudjam szalagozni, illetve jelölni.


Kevés az, ha a szervezõk közül csak egynek küldöm el az anyagokat.


Szükség lenne egy rövidebb montis távra is.


Egy-két túrázónak az 50-es távon gondot okozott az az egy nem jelölt elágazás. Volt aki bennünket okolt, volt aki azt mondta, ezt bizony benézte, mert a térkép alapján is egyértelmû volt, hol kell jobbra fordulni.


A 70-es távról nem jeleztek navigációs problémát.


Olybá tûnik, hogy a ragasztószalag csík használható jelölésre az aszfaltos távokon.


Fehérvár és a Vértes környékén jó értelemben véve elvetemült montisok laknak, akik hozzá vannak szokva a Vértes nehéz terepviszonyaihoz, s nem riadnak vissza egy „kis” esõtõl. Volt olyan Szingó-s csoport, amelyik 4 óra körüli idõvel teljesítette a távot (Ezen a terepen ez nem semmi!). A montisoknál volt néhány ember, aki a szalagozás ellenére az Antal-árkon keresztül ment föl a Hajdúvárhoz, néhányan pedig a Szentegyházi-hegyre vezetõ szalagozást nézték el, pedig ott, Csákberény szélén a Z háromszögrõl való letérést sok szalaggal jeleztük. Kaptunk visszajelzést vadászok által leszedett szalagozásról is.


Egy helyen pedig, bár ez a gyalogosok 10-es távján történt, valaki a K+-ra irányító táblát, a Köves-út felé fordította, amit a gyerekekkel visszaállítottunk a helyes irányba. Nagy gondot egyébként sem okozott, hiszen ez az út is visszavisz a K-re. Tegyük hozzá, a teljesítménytúrázók sem mindig angyalok. Egy régebbi Hamuházon találkoztam olyan, hogy az erdészeti aszfaltút közepén lévõ turistajelzést takarta be valaki egy csinos kis murvakupaccal, s az szinte biztosan teljesítménytúrázó volt.


Jövõre fel kell hívni a gyalogosok figyelmét, hogy ne kövessék a montis szalagozást, mert néhány rövid szakaszt leszámítva más útvonalon vezet, mint az övéké.


Ez évben sikerült elérni a 100-as induló számot, a három távon. A montis távon többen indultak, mint a két országútin.


Egy összehasonlító adat: A Gázló túra 107,3 km-én 2865 kcal energiát égettem el, míg a szalagozás elsõ napján, amikor arányában több volt az aszfaltos rész, kisebb az átlagsebesség, viszont sok az újraindulás, 85,5 km-en 3502,4 kcal-t. Még jobban látszik, mennyivel nehezebbek az útviszonyok, ha a kilométerenkénti fogyasztást nézem. A Gázlón 26,7 kcal/km, a Vértesi Kerekezés montis útvonalán 40,96 kcal/km (a Velence MTB táv itiner készítõ túráján pedig 36 kcal/km.). Csak ezekrõl a túrákról vannak adataim. A velenceit azért tettem zárójelbe, mivel akkor az állóképességem sokkal rosszabb volt, mint a másik kettõn, ahol egyformának nevezhetem. Márpedig az adott teljesítményhez tartozó pulzusszám, egy két-háromhetes kihagyás után, jóval magasabb, mintha edzésben lenne az ember, s az óra, többek közt a pulzusszám alapján számolja az energiafogyasztást.


Végül, a szervezõk gyerekeire számítva, legalább egy tízes csomag forró csoki port vigyek magammal.




 


Vértesi Barangolás 10-es táv.


Táv 12,7 km (a szervezõk által megadott, mert elfelejtettem bekapcsolni az elején a GPS-t), barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 230 m.


Brigi gyerekei közül a kicsiket (10 és 11 éves) sikerült rávennem egy kis túrázásra, bár nem ahhoz öltöztek. (Mondjuk én is biciklis cipõben mentem, mert nem vittem magammal gyalogos túracipõt.) Beneveztünk a rövid távra, s fél tizenegykor elindultunk.


Jó melegen sütött a nap. A falu vége felé megálltunk. Én levettem a térdmelegítõket (marha melegek voltak, de reggel biciklin még nem ártott), a gyerekek pedig megettek egy-egy sportszeletet. Tempósan mentünk. A Gánti-barlangra kíváncsiak lettek volna, de a tükör-radiál talpú cipõk nem annyira alkalmasak az igen meredek lejtõn történõ leereszkedésre. A gyerekek alig várták, hogy beérjünk az árnyékos erdõbe. A táj kellemes.


Elértük az Antal-árok bejáratát, majd kisvártatva elértük az erdõt is. Úgy látszik, nem sikerült még regenerálódnom az elõzõ napi biciklizés után, meg a gyerekek is sokat erõsödtek. Bizony, alig tudtam velük tartani a lépést. Rendesen kapkodtam a levegõt, amikor õk még teljesen lazán mentek. A mellékvölgyet elérve megkezdtük a kikapaszkodást az árokból, mondom a gyerekeknek, itt kezdõdik az igazán meredek része. Erre, a 10%-nál meredekebb kaptatón, Merci, hangosan dúdolva elkezdett fölfelé szökdécselni, s 100 m-en rám vert vagy 30-at. Nem semmi! Fölfelé egy-két helyen szedreztünk egy kicsit, bár már csak a maradékból eszegethettünk. Így jár, aki késõn startol. Végre fölértünk. Hamarosan elértük az ellenõrzõ pontot, ahol feltöltöttük Patrik vizespalackját, beszélgettünk egy kicsit, s uzsgyi tovább.


Elõzõ nap ezen az úton nyoma sem volt pocsolyának, most viszont utunkat állta pár biciklivel nem kikerülhetõ. Olyan is volt, amit a szélén óvatosan ki lehetett kerülni, de a nyomok arra vallottak, sokan átdöngettek rajta, nem szórakoztak holmi kikerüléssel. Elértük a Z – Köves-út elágazást, s rátértünk a Köves-útra. Mi a kéket azon is értük el mert ott tovább van árnyék, meg már az összes montis rég elhagyta. Két kilátópontra is kimentünk. Szép a panoráma. A másodiknál megettük a maradék sportszeleteket, kicsit pihentünk, s mentünk tovább. Eseménytelen gyaloglás után értük el az út meredek részét, ahol a gyerekek el is csodálkoztak, hogy ott föl lehet tekerni biciklivel? Hát föl!


A hátralévõ távot hamar letudtuk, s olyan 2 óra 50 perces idõvel célbaértünk (a gyerekek minden noszogatás nélkül mentek 4,5-ös átlagot), ahol megkaptuk az oklevelet, a kitûzõt, s jól bezsírosdeszkáztunk.


Kellemes kis rövid túra, változatos tájon. A két gyerek is jól érezte magát.


 

 
 
Vértesi barangolások / Vértesi kerekezésTúra éve: 20102010.08.09 22:02:21

Vértesi Kerekezés montis táv Csákberény és Kõhányáspuszta közti részének bejárása, új útvonal keresés.




 


Velencei tapasztalatok alapján, szükségesnek tartottam, hogy megnézzem a Pusztavám utáni szakaszt, mert arra még nem jártam az idén, s azon van a legtöbb sáros, illetve füves rész, ahol esetleg gondok lehetnek.


Elõször rögtön Csákberény után néztem meg egy utat, amit már régen szerettem volna. Többször is kereszteztem már gyalog a Z+-en, s jónak tûnt. A fönti végét majdnem biztosra tudtam hol van, viszont nem ismertem, lent hol a kijárata, s ebben a térkép sem segített. Most meglett. A fõszervezõ jelezte, hogy csak hétfõn adja le a térképet a nyomdába, így még beletehettem az új nyomvonalat. A Szentegyházi-hegyre vezetõ úton megyünk majd föl a Kató-hegyre. Az út sokkal jobban biciklizhetõ, mint az Ugró-völgy. Nincsenek olyan szikla-alakzatai, viszont van 3 kilátó pont, amihez 20-30 m-t kell jobbra letérni az útról, s fölülrõl lehet látni az Ugró-völgyet, valamint balra 200 m-t úton letérve a Keskeny-hegy gerincérõl van csodálatos kilátás a Kõkapu-völgyre, illetve délre ki a hegységbõl. Ezt a kitérõt ki is akarom szalagozni. Tavaly egyesületi túrát vezettem arra, s a Köves-völgyi kaptatás után (1,4 km; 11%; 20-30 cm-es friss hóban) többen mondták, hogy remélik megérte az emelkedõ. Ahogy odaértünk nem volt kérdéses. 20 perc után is alig tudtam õket rávenni a továbbindulásra, pedig se kaja, se innivaló nem került elõ. Akit nem csak a teljesítmény érdekel, ne hagyja ki! Ez az út pár száz méterrel rövidebb, mint az eredeti, de késõbb ez többszörösen visszajön.


A Z+ jelzésre rátérés elõtt és rögtön a jelzésen két keresztbe dõlt fa szállít le a biciklirõl. Az elsõ esetleg kikerülhetõ. A Kató-hegyi rész lábletétel nélkül járható. Én a 6-i nagy esõk után mentem, úgy, hogy még szombat reggel is volt kiadós csapadék! A murvás út rendben van. Egy veszélyes pontja van a Gyermek-tábor és a Mézeskalács házikó között, ott le kellett szállnom pár méter erejéig a hordalék miatt.


A Z jelzés Pusztavám utáni kezdeti szakasza rendben. A villanyvezeték keresztezésekor már eddig is izgatta a fantáziámat egy út, ami a térképen sem szerepel, de hangulatos, ezért most bejártam. Csak az erdészeti aszfaltútra találtam biciklivel járható kijáratot, s úgy tûnt nem tudom fölhasználni. Továbbmentem a zöldön. Jó néhány helyen leszállítottak a pocsolyák és a csúszós sár. A Gerencsér-vár utáni emelkedõn, egy helyen elmerült az iszapban az elsõ kerék. Homok borította a hordalékiszapot, s azt gondoltam, ott is járható mint másutt. Hát nem! Csaknem agyig merült az elsõ kerék. Szerencsére emelkedõn történt.


Leküzdve ezt a szakaszt, a régi vasútnál kezdõdött az újabb kalandozás. Az északi szakasz remek, s rávisz az eredeti útvonalra. Megnéztem a déli részt is van két kikerülendõ pocsolya, de utána jó. Füves ugyan egy része, de a keréknyomban nincs, csak a behajlók. Második alkalommal 20 fölött mentem rajta. Egy idõ után azonban a belátható szakaszon is két évszázados bükk fekszik keresztül az úton, de nem a törzs, hanem a korona. Visszafordulás, újabb utak kipróbálása. Ez alkalommal mindkét kerék elmerült az iszapban. Szerencsére nekem sikerült a szilárd talajra vetõdnöm. Rendesen bugyborgott a víz, ahogy a kirángatott bicikli helyére áramlott. Továbbmenve ismét elértem a piros jelzést, s azon az erdészeti aszfaltutat. Kerestem, hol lehet a vasút vége. Azt máig is csak sejtem, viszont egy másik úton, 200-300 m megtétele után elértem a vasutat. de már a használható részét. Így végül, az elsõ kalandozás sem veszett kárba. A tavalyi útvonalat a villanyvezeték elõtt elhagyjuk, s egy kis aszfaltot is közbeiktatva a régi vasút nyomvonalán megyünk vissza az eredetire. A teljes sáros, nehezen járható szakaszt ki tudjuk kerülni. Itt is van néhány pocsolya, de lábletétel nélkül kerülhetõk. Az útvonal hangulatosabb és gyorsabb, viszont 2 km helyett 5 km.


A Dobai-bánya mellett van 200-300 m gazosabb rész ami sajnos nem kerülhetõ ki. A Kilencfa-homoki rész az erdészházig rendben. Most a homok út jól járható volt, annyira tömörítette az esõ. Pár kilométer tekergés után, itt is sikerült jobb utat találnom, ami ezt a homokutat az erdészházat jobb kéz felõl magunk mögött tudva kikerüli. Igaz az elsõ 50 m-en van egy kis gaz, s két pocsolya, utána viszont lényegesen jobb, mint a tavalyi útvonal. A Gyertyánoson keresztül vezetõ út. olyan nem túl jó, mint tavaly. Az elsõ egy-kétszáz m után, már le van kaszálva a fû, tehát jobban láthatók a kikerülendõ pocsolyák.


A Mocsárbereki részen, a víztározóhoz vezetõ úton, 60-70 cm mélyen, egy kis peremet leszámítva, teljes szélességben leszakadt a homokút. Nehezen járható. Ez kb. száz méter. A Szilfavágásnál új utat kellett keresni, mert a régire rádöntötte a vihar a fenyõerdõt. Az új nyomvonal 30 m homokos emelkedõvel kezd, majd jobbra kanyarodásnál is van 50-60 m homokos rész, utána viszont egészen az aszfaltúig jobb, mint az eredeti.


A többi részét nem néztem az útvonalnak, mert az szinte biztos, hogy járható maradt, sõt lehet, hogy az esõknek köszönhetõen az Annafalvi õrháztól végig mehetünk a sárga jelzés murvás útján.


Még egy dolog, érik a som, bár még nem az igazi.


Tapasztalat. A Vértes még igen nagy esõk után is járható montival. Ragadós sárral nem találkoztam. Igazi terep túra. A Vértesben nincsenek olyan jó murvás utak, mint a Bakonyban. A Gázlón, 15.6 km/h-s biciklizett átlagsebességet mentem, itt most a felfedezõ úton 12.7-t értem el, magán a túrán, szerintem olyan 14 km/h a reális számomra. A mostani túrán, a tt. 4 fõ emelkedõjébõl csak eggyen jártam. A Vértes emelkedõi rövidebbek, de gyakran meredekebbek is, s a lefelék sem túl gyorsak, mármint számomra. A tavalyi túrán is voltak olyanok akik az Annafalvi-õrházhoz vezetõ lejtõt, amin én 20-al óvakodtam le, 40-60-al abszolválták merevfarú montival. Az a lejtõ, az idén durvább.


 

 
 
GázlóTúra éve: 20102010.08.09 21:56:04

Gázló teljesítménypróba a Kõris-hegyen keresztül


Távolság: 107,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1580 m.


Mivel elõzõ két napon is bicikli túráztam, így a combjaimban méretes izomlázzal neveztem be. A nevezés sokkal gyorsabban megtörtént, mint számítottam. Leginkább azok a túrázók lassították a nevezést, akik a kérés ellenére, hogy a másik asztalnál töltsék ki a regisztrácós lapot, mégis csak a nevezési asztalnál tették meg, annak ellenére, hogy öten-hatan álltak mögöttük sorban, kitöltött lappal.


Nevezés után gyors készülõdés (itiner térképvázlat elsüllyesztése a hátizsákban, nyolcadik teljesítés hazai terepen), majd az útvonaljelzésekre vonatkozó tájékoztatót követõen rajt. Komótos tempóban indultam, tanulva a tavalyi hibámból, amikor a bemelegítés hiánya miatt, már Herenden elszállt a pulzusom. Az utak jobbnak bizonyultak a vártnál. Gyakorlatilag a Rézbükki-útig szárazok. A Majolikagyár után dzsindzsás emelkedõ és néhol dzindzsás mezei szakaszok vártak ránk. A legmeredekebb emelkedõn meg sem kíséreltem föltekerni. Éreztem, hogy még nem melegedtem be megfelelõen. Az aszfaltút elérésétõl kezdve, majdnem végig jó utakon tekertem. Elég sokan elõztek meg. Az eligazító ponttól remek földúton, majd murván értem el a Csehbánya-Újtelepre vezetõ murvás utat, amit egyébként is kedvelek. A Szénapajtánál, gyerekek bevonásával megkaptuk az ellenõrzõ bélyeget. A bauxit szállító úton gyorsan elértem az aszfaltot, s ez évben rá is tértem, bármennyire jobban szeretem is a két murvás utat. Döngetés a Csollányos-völgy aljáig, majd szép nyugodtan föltekertem a Királykapui ellenõrzõ ponthoz. Ragasztás után, hullámvasutazás a Witt emléktábláig, ahol nézelõdés közben megettem egy csokit. Az Odvaskõpusztára vezetõ út sokkal jobb, mint tavaly. Újabb ellenõrzõ bélyeg. Megettem egy energiagélt. Gyerünk tovább. Az aszfalton furcsa lett, egy nyikorgó lánchang. Nézegetem, az én láncomtól nem jöhet, hiszen a túra kezdetén kapott olajat. Rájöttem, a mögöttem jövõ sporttárs lánca könyörög kenésért. Észre sem vettem, mikor ért utol. Ha valaki ilyen közel megy a másikhoz, célszerû lenne tudatni vele, ne csináljon váratlan fékezést, mert akkor bizony a hátsó könnyen elszállhat.


A Rézbükki-út kezdetén megszabadultam néhány ruhadarabtól, úgyis kimelegszem a 7,7 km-es átlagban 6,8%-os meredekségû emelkedõn. Egyébként nem volt meleg. Az órám 23 fokot mutatott. Ez évben is sikerült megállás nélkül teljesíteni az emelkedõt. Bõ három kilométer után, csatlakozott hozzám egy fele olyan idõs biciklis, mint én vagyok, s már több Gázlón is találkoztunk, s végig beszélgettük a hátralévõ részt (neki is legalább 20-al magasabb a maximális pulzusa, mint amit a saccográfos képlet megad). Õ sokkal erõsebb mint én, társai viszont gyengébbek az emelkedõkön, így visszavett a tempóból, hogy kevesebbet kelljen fönt várakoznia. Mindenesetre gyorsabban telt az idõ így. Persze akiket megelõztünk azok számára lehet, hogy egy kicsit idegesítõ volt, hogy nekünk még erre is van levegõnk. Engem nem szokott zavarni. Az emelkedõn meglátszott az elõzõ kétnapi bringázás, mert egy tízessel alacsonyabb pulzussal mentem föl a megszokottnál. Viszont az út, ahogy a szervezõ írta a bejárásról, gyakran felpuhult, így 1-2-vel alacsonyabb áttétellel tudtam fölmenni, mint ha száraz lenne.


Fönt, az újabb bélyeg után, megettem egy szendvicset, megkentem a láncot és feltöltöttem az ivózacskót. Mivel nem volt nagy kánikula, az aszfaltos lefelére felvettem egy széldzsekit, s ésszel megkezdtem a gurulást. Ha az aszfalt nem is lett felújítva, de tényleg tisztább mint szokott, így gyorsabban lehetett menni. Az utolsó aszfaltos emelkedõn, levetettem a széldzsekit.


A Zabolai út igen jó állapotban van. Ugyanazon a szakaszon, ahol tavaly most is le kellett menni a murváról, mert csak az egészen nagy köveket hagyta meg a víz, az apraját elvitte. A porvai murvás elágazónál, az engem korábban megelõzõ biciklis, meglátván az Andrásék által, az éjszakai túrára kirakott szalagozást, rögtön elindult rossz irányba. Utánaszóltam, s visszatereltem a helyes irányba. A nekünk szánt jelzéseket csak ezután látta meg. Érdekesek az egybeesések. Zsolték és Andrásék is narancsvörös szalagokat használtak, bár nekünk az indulásnál elmondták, csak az elsõ murvás útig van szalagozás, ez meg már a többedik volt.


Vinyén ittam egy kis tonicot, s irány a Cuha-szurdok. Elõzetesen elolvastam a rendezõi tájékoztatót a gázlók állapotáról. Korrektek. Eddig csak képeket láttam a patak rendezkedésérõl, így kíváncsi voltam mi vár ránk. Kegyetlenül tönkretette a tavaly rendbe hozott gázlókat a patak. Egyedül a legalsó és a legfelsõ maradt ép, a többit rendesen megbontotta. Szokásaimnak megfelelõen, az elsõ gázlót követõen terveztem a kamásli fölvételét, de ez már elkésettnek bizonyult. Az elsõ gázló általában sekély vizû, most viszont mindkét cipõm megmerült, így utána már mindegy volt. Ahol nem láttam, milyen a fenék ott inkább leszálltam és áttoltam a biciklit, s nem is kísérleteztem semmiféle köveken átegyensúlyozással sem. Már úgyis mindegy volt.


Porva-Cseszneken megálltam kicsit kicsavarni a zoknijaimat, cipõt vízteleníteni valamennyire, s mivel Anita nyitva tartotta a büfét, ittam egy kólát is. Ezzel eldõlt, hogy Bakonybélben nem tartok nagy pihenõt. A folytatásban a földút elég sárosnak bizonyult, ráadásul az az erdõszélénél olyan mértékû lett, ami a többséget velem együtt leszállította. Jó sáros lett a cipõm, pedig milyen szép tisztára mosta a Cuha! Eseménytelen tekerés következett Bakonybélig. Utolsó ellenõrzõ bélyeg. Kevertem egy izotóniás löttyöt, feltöltöttem az ivózacskót, lenyeltem egy energiagélt, s indultam is tovább. Az emelkedõ kezdetén a patakátkelésnél megint megteltek a cipõk, de ilyen kicsiség már nem zavart. Szép szélcsendes idõben, meglepõen jó állapotú úton haladtam, amit csak a mostani fakivágások helyén lazítottak fel a gépek. Vagy kétszer gondoltam rá, hogy le kéne szállni, de hát ez csak olyan kósza gondolat volt, mivel jobban ment,mint vártam. Érdekes, hogy a hatos útelágazásnál, a frissen kiirtott erdõrész után, a szél mennyire letarolta az évszázados bükköst. A lefelé vezetõ lejtõ meredek része igen jó állapotú, az utána következõ murvás út,meg mindig is jó volt. Kiértem a Herendre vezetõ aszfaltra. Kis le-föl, majd nagy száguldás a vasúti átjáróig. Még egy kis tekerés, s beértem a célba.


Fölírták az érkezési idõt, s kérték várjunk egy kicsit, mert lassú az adminisztráció és sokan estünk be majdnem egyszerre. Elgurultam. Próbáltam találni valami vízcsapot, de a 100-nál több autóra és buszra méretezett parkolóban és környékén, sehol semmi. Átöltöztem, s a nálam lévõ vízzel, egy kifúrt kupakú PET palackból lecsutakoltam kicsit a biciklit. Ezzel a módszerrel 2 liter víz elegendõnek bizonyult az elfogadható tisztasághoz. Velencén, a ragadós sár után kellett 5-6 liter. Visszaballagtam a célba, s átvettem az oklevelet és a kitûzõt, amit évszámmal különböztetnek meg. Csúnya szépséghiba, hogy ezt az évszámot filctollal utólag írják rá.


A túra ár/szolgáltatás aránya a rosszabbak közé tartozik, de tavalyhoz képest javult. 500 Ft-ért laminált rajtszámot, mint igazolólapot, itinert, szürkeárnyalatos térképvázlatot, emléklapot, kitûzõt, Odvaskõpusztánál és a Kõris-hegyen vizet, Odvaskõpusztánál szõlõcukrot kaptunk és kiváló útvonaljelölést. Immáron nyolcadik alkalommal teljesítettem a túrát, s az útvonaljelölés most volt messze a legjobb. Mindenféle itiner és térkép nélkül is teljesíthetõ.


Tulajdonképpen, most az itinernek csak annyit kellett volna tartalmaznia, hogy „kövesd a sárga köröket és pöttyöket”.




 


 

 
 
Velence kerékpáros teljesítménytúrákTúra éve: 20102010.08.06 21:39:28

Velence MTB szalagozás


Pénteken megcsináltuk a montis táv szalagozását. Sajnos az az ötletem, hogy az egyébként tiltott festés helyett a közutakon kréta, illetve zsírkréta jelzéseket használjak, nem vált be. Mire befejeztük a szalagozást, az esõ már le is mosta. Csak tudnám, hogy a gyerekek krétarajzai hogyan maradnak meg akár két hétig is! Az idõjárás nem alakult kedvezõen, így a szalagozás egy részét esõben csináltuk. Volt néhány emelkedõ, ahol a kedvenc vérfarkasok is elkapartak, de azért fel tudtam menni, társamat viszont a semi-slick gumijaival leszállította. A nagy pocsolyák többsége eltûnt, könnyítve a mi és a túrázók dolgát. Pátkánál nem történt meg az ígért kaszálás, viszont kb. 100 m kivételével a tarlón kikerülhetõnek bizonyult. Vereb-ig semmi gond. Ott lekaszálták a füvet is. Az utána következõ lejtõ is kellemes, sõt az egész út, a Pázmánd elõtti utolsó kilométerig. A gléderezett szakasz, ami száraz idõben gyors, most inkább horror volt. Csúszott és ragadt a sár. Mire beértünk a faluba, már ökölnyi sárklocniban futott a lánc, ami nem a legjobb kenõanyag, bár annak idején egy a cuccaival nem sokat törõdõ horgásztársunknak mondogattuk, hogy „ az orsó és a bot legjobb kenõanyaga a homok, mert egyenletesen és villámgyorsan kopik tõle minden alkatrész”. El is döntöttük, ha újabb esõ lesz, kivesszük ezt a szakaszt. Pázmánd után rögtön olyan ragadós agyagos talajra kerültünk, ahol úgy két centi vastag réteget szedett fel a gumi is és amikor leszálltam, a cipõm is minden lépésnél. Itt máris eldöntöttük, a földutas rész kihagyását, s a falun keresztül szalagoztuk az útvonalat, a mezõgazdasági aszfaltútra. Ettõl függetlenül, másnap voltak túrázók, akik bevállalták mindkét dagonyás szakaszt. Szerencsére volt bringamosási lehetõség. Nadapról aszfalton begurultunk a célba. Tanulság: a következõkben, ha dagonya miatt változtatunk az útvonalon, az eredetit is célszerû kiszalagozni.


Velence 100-as országúti


Távolság: 101,2 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 615 m. Mivel a szalagozással együtt háromszor teljesítettem a montis távot, így a 100 km-es aszfaltos túrát választottam. Kellemetlen, hideg szélben vágtam neki a távnak. Vittem magammal pár szalagot, hogy Pákozdon és Lovasberénynél kirakjam a kréta nyilak helyett. Ennek megfelelõen, Pákozdon le is tértem az útvonalról.


Fehérvár széléig gyorsan elértem, begyûjtve az elsõ igazolóbélyeget, s mivel ismerõsök voltak a pontõrök, beszélgettünk is egy keveset. A város szélén Lovasberény felé vettük az irányt, s kezdõdött a szembeszeles szakasz. Ketten rögtön megelõztek, majd a 811-es úton utolértem õket, s egy darabon váltott vezetéssel haladtunk. A másnapi Gázló túrára tekintettel megfogadtam, hogy mindenütt szigorúan a saját tempómban megyek, s nem próbálok a nálamnál gyorsabbakkal lépést tartani. Ezt már itt sem sikerült betartani, meg még további két alkalommal mentem bele ilyen dologba. Lovasberény elõtt és a városban is megálltam egy-két szalagot kitenni.


Az ellenõrzõ ponton újabb bélyeg, amihez kaptunk fél liter ásványvizet, s irány Csákvár. A ponton kiderült, hogy az 50 km-es táv itinerébe súlyos hiba csúszott (klasszikus jobb-bal tévesztés). Szóltam a pontõröknek, hívják föl erre a résztvevõk figyelmét.


A Csákvárra vezetõ szakasz nem volt nagy élmény. A pofaszél leküzdésérõl szólt az egész. A Felcsútra vezetõ úton már kevésbé gyûlt meg a bajom a széllel, bár ez sem volt túl kellemes. Ettõl kezdve viszont jórészt hátszélben, vagy félhátszélben mehettem. Csákváron és Alcsúton újabb bélyeget gyûjtöttem be. Alcsút után 10%-os emelkedõre figyelmeztetõ táblát láttam, s ez tényleg 10% körül van. Fújtattam rendesen. Ezt egy kis hullámvasutazás követte, majd pedig száguldás Vértesacsára. Ha nem elõször járok erre, a falu nagy részén is 50 fölött mehettem volna, csak hát nem ismertem a kanyarokat. Kellemes félhátszélen történõ tekerés jött Lovasberényig. A fagyizónál megálltam egy kis frissítésre, majd irány Vereb. Megest élénk pofaszélben tekerhettem föl az emelkedõn. Ledöngettem a faluba, s a polgármesteri hivatalban újabb bélyeg, s hozzá egy kis sonkás, kemencében sült süti. Finom volt. Közben viszont már ronda zivatarfelhõk tornyosultak délnyugaton, ezért fölhagytam az energiatakarékossággal, s mentem, ami a csövön kifért. Elég volt az ázásból elõzõ nap. Egy túrázó Vereben felejtette az igazoló lapját. Négy fiatal vállalta az eljuttatását a célba. Elõttem indultak, de még a faluban utolértem õket, s átpasszolták nekem, mondván, én hamarabb fogok beérni. Így is lett. Persze nem azért mert annyival gyorsabb vagyok, hanem mivel tettek néhány kitérõt. Az utolsó szakaszt gyorsan letudtam, s begurultam a célba.


Kellemes kis túra. Átvettem az emléklapot s a kitûzõt, beszélgettünk egy kicsit. Sajnos az esõs idõ megtette a magáét, így a montis távon (16 fõ), de szerintem az aszfaltos távokon is kevesebben indultak, mint stabil jó idõben. Átöltöztem, majd hazafelé vettem az irányt. Eddigre az esõ is el kezdett szemerkélni, ami nem túl jó ómen a másnapi Gázlóra.


A túra ár/szolgáltatás arányát nem minõsíthetem, hiszen az egyik táv kijelölésében és szalagozásában részt vettem. 700/600 Ft-ért színes, térképes itineres igazolólapot emléklapot, kitûzõt, Lovasberényben és Alcsútdobozon szénsavas, vagy szénsavmentes ásványvizet, Vereben kemencében sült sütit, amihez baráti áron lehetett üdítõt és kávét vásárolni, a célban pedig egy croissant kaptunk.


 

 
 
Velence kerékpáros teljesítménytúrákTúra éve: 20102010.06.29 20:40:06

Velence MTB


Kialakult a montis táv útvonala, s szombaton megcsináltuk az itiner készítõ túrát.


Táv: 58,1 km (aszfalt: 25 km; terep: 33,1 km); barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 650 m (aszfalt: 255m; terep: 395m).


Érdekes volt az idõjárás szombat reggel. Ilyet még nem láttam! A mûhold képen egy tömör felhõfal jött az Északi-Középhegység felõl. A elején ugyanez a radar kép is az OMSZ honlapján, viszont a Mátra után a tömör csapadékzóna elõször középen behorpadt, majd kétfelé válva megkerülte Budapestet, s a Velencei-hegységet. Tényleg megúsztuk egy-két kis szemerkéléssel, míg az odaút jó részét esõben tettem meg, a csapadékzóna déli részében.


Az itiner nullázó pontja azért az Entz kollégium kapuja, mert nem tudtunk bemenni, s onnan kezdeni a mérést. Most, csak mint segéderõ vettem részt, az útvonalat nem én találtam ki. Az elmúlt idõszak esõzései néhány helyen átírták az eredeti elképzeléseket, s terep helyett undorító aszfalton kellett kijelölni az útvonalat. Volt olyan hely, ahol a turistajelzés több száz méteren tocsogós réten vezet, szinte végig vízben. Ennyi dagonyától, még egy vaddisznó is besokallna.


A Velencei hegység talaja, nagyrészt esõben és közvetlenül utána is járható, a ragadós sár nem jellemzõ. Gyakoriak viszont a kisebb-nagyobb vízmosások, keresztbe és néhol hosszában is. Van olyan hely, ahol a legnagyobb szárazságban is vízfolyás keresztezi az utat, s keresni kell az átkelési lehetõséget, bár általában könnyû az átkelés. A ragadós sár nem, viszont a száraz idõben nagyon laza, apró szemû murvaszerû hordalék nagyon is jellemzi a terepet. Ezeknek az esõ tud tartást adni, másként mélyen süpped bele a kerék. Óvatlanul nagy sebességgel belehajtva, pláne lejtõn, eléggé valószínûvé teszi a kormány fölötti átrepülést. Mivel a hegység alapvetõen vízben szegény, ezért elég gyakran tárul ki elõttünk a táj.


Néhány dolog, magáról az útvonalról:


A panoráma útról szép a kilátás. Fölfelé, a 10% emelkedõ ellenére is élvezhetõ. Lefelé nincs idõ nézelõdni, mert van benne két húzós kanyar. A sárga jelzésen lekanyarodva, a házak után mehetünk egyenesen egy rosszabb és balra egy jobb úton, amirõl az elsõ adandó alkalommal jobbra fordulunk, késõbb a két út találkozik. A szovjet emlékmûtõl jó kis lejtõn mentünk, de csak ésszel. Leérve megcéloztuk egy új kõkerítés bal sarkát, mert ott lesz az ellenõrzõ pont. Balra mentünk tovább Sukoró felé, majd a házak után, a jelzésen jobbra kanyarodtunk, s jó kis mászás következett. Van két-három igen meredek, de rövid emelkedõ is, ahol nem mindegy milyen nyomvonalat választunk. Módosítási lehetõség nincs, s ha rosszul választottunk, jöhet a bringatolás. Az emelkedõn túljutva egy Y-ban balra megyünk a piroson és a biciklis jelzésen, bár ez a rosszabb út. (Mészeg-hegy; Pátka felé) Gyalog is benéztem már ezt, bár 50 m után lehat balra helyesbíteni. Gyors, de néha vízmosta úton értünk a zöld-piros elágazáshoz. Itt biciklirõl szállva leballaghatunk az Angelika forráshoz vízért. Mi balra mentünk tovább. Elsõ alkalommal Józsi megpróbált áttekerni a pocsolyán, de a közepén kénytelen volt a féllábszárig érõ vízben leszállni. Kemény az alja. Most is csak leszállva volt kikerülhetõ. A zöld és biciklis közös szakaszon óriási pocsolya állta utunkat. Szerencsére a gyalogosok és biciklisek már egész jó kerülõ ösvényt tapostak baloldalt az erdõben (június 6-án még mi voltunk az úttörõk). Tekerni azért nem ajánlott rajta. Ahol a zöld balra kanyarodik, mi rátértünk egy füves útra, ami végig tekerhetõ. A zöld is bevisz Sukoróra, de egy részén leszállít a bringáról, meg hát biciklisek és motorosok elleni árok is nehezítené a dolgunkat. Jó meredek lejtõn elértünk egy töredezett, nagyrészt murvával borított aszfaltutat, s arra balra kanyarodtunk. Minõsége miatt, az útstatisztikában terepnek számoltam.


A Sukoró és Pákozd közti országutat elérve jobbra kanyarodtunk, s döngetés Pákozd felé. (Itt kellett elõször módosítani az elképzeléseket. Az eredeti utat beborította a bokán fölül érõ iszap.) Pákozdon az elsõ utcán jobbra mentünk. A végén balra. Térkép (tavalyi kiadás) szerint jobbra is kéne lenni földútnak. Egy helyi bringás szerint legalább 30 éve nincs. Ennyit a Cartographia pontosságáról. Balra kanyarodtunk, a következõ sarkon pedig jobbra, s ezen az úton hagytuk el a falut. (Elsõ alkalommal itt is keresgettük, merre tovább, melyik a jobb? A jobbnak tûnõ jobbra vezetõ úton mentünk a második Y-ban, s az út egyszer csak úgy másfél kilométer után eltûnt a derékig érõ fûben. Most már tudtuk merre kell menni.) Az út az elágazás után hamarosan javul, viszont néhol van egy kis sár. Végre balról megjött a sárga és a biciklis jelzés, amire jobbra rátértünk. Az egyik nyomon víz folyt szembe, de itt kemény az alja. A sárga háromszögjelzés elérésekor derült ki, hogy a Pandúr-kõtõl jön a víz. Mi maradtunk az eredeti jelzésen. T elágazásban balra kanyarodtunk, s rögtön elmerültünk a laza talajban. Utána gond nélkül áttekertünk egy pocsolyán. (Jobbra megy egy jobb út, de nem vezet sehová.) Mi mentünk tovább egyenesen, a most nagyon vizes úton. Látványnak egyáltalán nem rossz! A fekete leves akkor jött, amikor ennek vége szakadt. Olyan 20%-os emelkedõ következik. Célszerû a jobb szélére húzódni, ott fel lehet tekerni. Jól kapaszkodik rajta a gumi. Fölérve hamar elértük a Pogány-kõhöz vezetõ elágazást. Logisztikai okból itt lesz az EP. A látvány és a kilátás miatt viszont érdemes kicsit lihegni, a Kocka-kõhöz, illetve a Pogány-kõhöz föltekerve. Csak vegyük le a kilométerórát a bringáról, mert másként ettõl kezdve az itiner adatai elfelejthetõk. Továbbmenve egy remek lejtõn a katonai gyakorlótér elemei tûntek föl jobbra, ennek betonhídján átmentünk, majd egy útirányjelzõ táblákat is tartalmazó keresztezõdében jobbra, Csákvár, Pátka felé kanyarodtunk.


Két háromszáz méter után akkora pocsolya állta utunkat, hogy jó 50 m-t kellett jobbra letérnünk az útról, hogy ki tudjuk kerülni. Ettõl kezdve egész kellemes tekerés jött a Pátkai-víztározóig. Föltoltuk a kerókat, s az elején rosszabb, majd igen jó úton tekertünk, egészen a falu széléig, ahol a gát és az aszfaltút találkozásánál lesz majd egy EP. Jobbra rátértünk a mûútra, egy-két kanyar a sárga és biciklis jelzést követve. A vasúti átjárónál, jobbra, egy alig látható füves útra visz a jelzés. A murvás úton ne menjünk tovább, mert egy pecás tóhoz visz s ott vége is. Most úgy döntöttem, nem megyek a néhol derékig érõ fûben, inkább a sínek közt. Jó rozsdásak a sínek. Évente néhány alkalommal, az erdészetnek szállítanak fát rajta, s már biztosító berendezés sincs. Nem is jött a vonat. Hamarosan Józsi is elunta a füvet, s csatlakozott hozzám. Itt sem túl könnyû a haladás, de nem áll fönn a váltó felcsavarás veszélye. A túrára ígéretet kaptunk a kaszálásra.


Elértük a 811-es utat. Balra rákanyarodtunk. Eredetileg elmentünk volna jobbra a jelzésen, de a horgásztó után amikor kiér az erdõbõl, van pár száz méter derékig érõ fû, amit le lehet kaszáltatni, utána viszont vizenyõs mezei út következett jó hosszan, tele tehénpata nyomokkal (Rovákja-patak mente). Itt már én is le kellett szálljak a biciklirõl egy féllábszárig érõ tócsában. Ha viszont kiszáradna véletlenül, akkor a betonkemény patanyomok ráznák ki a lelket az emberbõl. Ezt is töröltük, marad az aszfalt. Most viszont pár kilométer után, balra lekanyarodtunk, a sárga és biciklis jelzésre, s elfogadható földúton tekertünk be Lovasberénybe. A két kidõlt fát felaprították a viharok és a június 6-i felderítõ túránk óta, úgyhogy végig tekerhetõ, viszont mivel csaknem párhuzamosan megy a 811-es úttal ezért elõre meg nem adott helyen, automata pont lesz. Lovasberényben balra visszatértünk a 811-es útra, majd jobbra mentünk Velence felé. Jobb kéz felõl egész jó kis fagyizót láttam. Sajnos ettõl kezdve több az aszfalt. Az EP egy jobbra ívelõ kanyarban van, bal kéz felõl. (Elõzõ alkalommal, javaslatomra próbáltunk terepen vezetõ utat találni Verebre, de a Hársas-nyiladéki-úton nagyot szívtunk. A térkép szerint murvás, a valóságban bazaltzúzalékkal borított úton összeszedtünk 150 m szintet, mire egy baromi nagy zárt vaskapuba futottunk bele. Még két helyen kísérleteztünk, de kilométereken át kerítésbe futottunk. Volt ahol volt átvezetõ létra, de mellé kiírták öles betûkkel, hogy: Vigyázz! Vaddisznós kert. Nem is volt kedvünk átmászni, s a túrát sem visszük arra, így viszont maradt az aszfalt. Csaknem Nadapig lekalandoztunk így.)


Vereb felé van egy a közútkezelõ szerint 10%-os emelkedõ. Szerintem, csak olyan 6-7% lehet. Ugyanazzal az áttétellel föl tudtam tekerni rajta, mint a Farkasgyepüi emelkedõn a 83-as úton, amit már bemértem, s csak 5% az átlagmeredeksége. Az áttétel 22:23 volt. A gyepüi egy része megy 22:20-on is. A Bakonyban a Rézbükki-út átlagosan 6,8%-os emelkedõjén 22:30 és 22:20 közötti áttétellel szoktam föltekerni. Ezt követõen viszont döngetés jön Verebig, ahol vagy az iskolában, vagy a polgármesteri hivatalnál lesz az EP.


Változó minõségû földúton mentünk át Pázmándra. Itt is van nagyon füves szakasz. Ha nem sikerül lekaszáltatni, vagy nagy esõ lesz a túra reggelén, illetve elõtte nap, akkor aszfaltra tereljük a túrát.


Pázmándról vegyes aszfalt és murvás úton mentünk ki, egy kis pihenõhelyig a Téglaházi-forrásnál. Itt búcsút vettünk a P+ jelzéstõl, s egy 20% körüli rövid lejtõn másztunk föl, az aszfaltig. Jobbra fordulva hamar vége lett a mûútnak, s változó minõségû murván kerültünk meg egy szõlõterületet, s értük el a Pázmánd – Nadap mezõgazdasági utat. Itt is van egy rövid kaszáltatandó szakasz, illetve esõ esetén ugyanúgy aszfalttal váltjuk ki, mint a Vereb – Pázmánd szakaszt. Ezen a szakaszokon is lesz elõre meg nem adott helyû automata pont. Nagyon kellemes hullámvasutazás jött Nadapig. Az út jó minõségû, viszont csak egy nyomsáv széles, tehát ha pótkocsis traktor, vagy teherautó jön, le kell menni valakinek az útról. Nadap templomtornya messzirõl látszik. A faluban is annak irányába tartsunk, majd jobb kéz felõl mellõzzük. Nemsokára, jobbra lesz két sörözõ, az utolsó frissítési lehetõség a célig. A második után, kb. 100 m-el balra fordulunk. Az út hamarosan murvássá válik. Azon megyünk egészen az EP-ig, ami ugyanott lesz, mint az elsõ volt, csak mostanra automatára vált. Innen a reggel megismert útvonalon tekerünk vissza a célba.


Jó kis túra lesz. Változatos terepen vezet. Szerintem nem lesz unalmas, az aszfaltos szakaszokon sem, fõként, ha az idõjárás is úgy akarja. Nem lesznek túl hosszúak mûutas részek. A legrosszabb a Lovasberény elõtti 811-es úton vezetõ 3,5 km lesz az út forgalma miatt. Mi hat óra alatt tettük meg a távot, gyakori jegyzetelési megállókkal és egy ebédszünettel. Ebbõl 4 óra 10 perc volt a tiszta biciklizett idõ. Szerintem a gyakorlott montisoknak segít belõni az idõt a verebi emelkedõre leírt áttétel amivel mentem, mint összehasonlítási alap. Ráadásul a lejtõkön igen óvatos vagyok. Nagy esõ esetén, vagy ha nem sikerül a nagyon füves utakat lekaszáltatni, akkor sajnos Lovasberény és Nadap között végig aszfalton kell vezetnünk a túrát, de az sem lesz unalmas.


Józsi szerint jó minõségû térképet kapnak az indulók. Ahol nem lesz turistajelzés, ott szalagozás fogja segíteni a tájékozódást.


 

 
 
Szent Orbán (Zalai-dombság)Túra éve: 20102010.05.26 20:42:12


Szent Orbán 30


GPS-el mért távolság: 30,2 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 705 m.


Érdekesen alakult a túra idõjárása. Az elõzõ hetek csapadékát, egy éjszakai esõ fejelte meg, így friss, de nagyon párás idõben vágtam neki a távnak. A Gesztenyeház után kaptunk egy komolynak kinézõ, de szerencsére nem annak bizonyuló záport, majd az Eszperantó-forrástól remek napsütés. Le is égett a nyakam. Mindenre készültem, de ez utolsóra nem.


Alig néhányan lézengtek a rajt helyén, így gyorsan beneveztem, s már úton is voltam. Rövidesen letértem az aszfalttal párhuzamos kék jelzésre, ezzel megkezdve az egész túrát leginkább jellemzõ sárban csúszkálást. Utolértem egy túratársat, akivel az Eszperantó-forrásig többé-kevésbé együtt mentünk. Ahogy beértünk az erdõbe, rögtön ránk csaptak a nagyon agresszív gyötrõszúnyogok. Simán átcsíptek a biciklis termopólón, amikor levetettem széldzsekit. A túratárs még nálam is rosszabbul állt, mert vagy rövid ujjú póló, vagy vastag pulóver volt a választási lehetõsége (szúnyogcsípés, vagy hõguta). Szerencsénkre késõbb sokkal kevesebb volt belõlük.


Elfogadhatóan haladtunk, helyenként szép kilátással. A Gesztenyeház elõtti nagyon saras szakaszon utolértük Veráékat, s az ellenõrzõpontig együtt dagonyáztunk. Itt ért utol bennünket István és csapata. Panaszkodott, hogy a dagonya miatt nem lesz meg a hatos átlaga. Hm... Nekem sár nélkül sem lenne meg. Továbbindultam. Alig párszáz méter után, elkezdett esni az esõ. Ennek a fele sem tréfa. Egy fa alá húzódva esõkabát föl, hátizsákra esõvédõ föl, s gyerünk tovább. Két perccel késõbb elállt az esõ. Közben Istvánék elhúztak tõlem. Az erdõbõl kiérve, szélmellényre cseréltem az esõkabátot.


A Nagybakónaki haranglábnál utolértem Istvánékat, s együtt szaporáztuk tovább. A faluba lefelé menet, a mélyúton csúsztam egy métereset, s ököllel nekiestem az út oldalának. Letöröltem volna a földet róla, de nem volt mit, viszont pár perccel késõbb elkezdett csípni, estére pedig egész rendes kiütések lettek belõle. No mindegy, húztunk mint a vadlibák. Tanulva a tavalyi évbõl, amikor a Hervasz-kút elõtt elfogyott a vizem, a forrás pedig kiszáradt, most vettem vizet a forrásból. Egyedül maradtam. Beszélgettem egy kicsit a pontõrökkel, indultam tovább.


Hamarosan levettem a széldzsekit. Elértem Nagybakónak másik szélét. Itt találkoztam egy elképesztõen lusta kutyával. A német juhász alkatú, de annál nagyobb testû kutya, az oldalán feküdt kinyújtott lábakkal, s úgy ugatott, hogy még csak fel sem emelte a fejét. A faluban két, látásból ismert futó elõzött meg. Késõbb már senki. Gyönyörû virágos, de tocsogós réten ballagtam, majd egy meredek kaptatón irány a dombvonulat gerince (Cser-hát), ahol megest jó csúszós sár fogadott. A kilátás és az idõ szép.


Azért nem bántam, hogy újra bevehettem magam az erdõbe. Ez a túra legszebb szakasza. Lekorcsolyáztam a lejtõ aljáig, s már itt is Rockenbauer kopjafáig vezetõ kaptató. Mire fölértem, teljesítettem a kiírás szerinti szintet. A többi 255 m a bónusz. A Postás kulcsosházi ellenõrzõ ponton még egyszer utoljára, váratlanul utolértem Istvánékat. Kicsit hosszabb ebédszünetet tartottak. Egy kóla után irány a Hervasz-kút. Láttam néhány érdekes fát lefelé óvakodva a lejtõn. A zöld jelzést elérve, az erdõben rengeteg pocsolyát kerülgethettem. A Hervasz-kútnál újabb aláírást gyûjtöttem be, s köszönhetõen a csapadékos tavasznak, vételezhettem vizet a forrásból. A pontõrök tõlem kérdezték, hány induló van a túrán. Sajnos nem tudtam segíteni, hiszen eléggé a rajtidõ elején startoltam. Az értesítés szerintem a fõszervezõ elemi feladata.


Hamarosan kiértem az erdõbõl, s egy igazán szép mezei (sármentes!) úton mehettem egy kicsit. Nos ennek Zalamerenyéig meg is lett a böjtje. Igen sáros, pocsolyás út következett. Szinte megváltást jelentett a víztározó partján a frissen kaszált mezõ. A faluban megkaptam az utolsó ellenõrzõ aláírást, s az instrukciót, hogy a térképen nem szereplõ kilátó jelzést kövessem, ami jó darab úton megegyezik a zöld jelzéssel. Szerencsére megjelent a kritikus helyeken egy-két új jelzés, így nem volt gond. Két helyen persze azok a kidõlt fák is segítettek, amelyek szerencsésen lezárták a rossz irányokat.


A kilátóba természetesen fölmentem, bár a meglehetõsen párás levegõ nagyon lerontotta a látványt. A térkép, no meg egy piros krepp-papír szalag alapján leballagtam a kékig, s a reggel már megjárt szakaszon, délután három óra körül beértem a célba, ahol a rendezõk, már javában pakoltak.


A túra vonalvezetése  jó, az útvonal hangulatos, igazi dombvidéki táj. A pontõrök kedvesek, segítõkészek, tisztában voltak a következõ szakasszal!  A sár elég sokat kivett belõlem, s szerintem a többi résztvevõbõl is, bár ez a tavalyi Deákkal összevetve, "csak" egy középnehézsúlyú dagonya volt, hiszen szinte egyáltalán nem ragadt, csak kegyetlenül csúszott. Mindenütt láthatóak voltak az elmúlt viharos idõjárás nyomai.


A túra ár/szolgáltatás aránya a legrosszabb, amin eddig részt vettem. 800/600 Ft-ért. Elfogadható térképes igazolólap (Saját térkép nem is kellett. A tavalyinál sokkal jobb.); Zalamerenyén müzliszelet; a célban oklevél, kitûzõ és egy alma. Nem tudom kinek a felelõssége, de a téves kiírásban sem volt változás. Tavaly is gyümölcs volt, a kiírásban szereplõ szendvics, vagy zsíros kenyér helyett és most is, pedig a gyümölcsre és az édességre is van külön jelzés. Nem került törlésre a kiírásból az ital sem, pedig az idén mindenki úgy jutott folyadékhoz, ahogy tudott (Nagybakónakon nyomós kút, és bolt; Eszperantó-források; Hervasz-kút forrás; Postás kulcsosháznál igen jutányos áron történõ vásárlás; Zalamerenye kocsma.), a szervezõk ezt már mellõzték. Mondjuk legalább a nevezési díjat pontosították. Ráadásul, a németeknek az idén is félórával hosszabb szintidõ, mint a magyaroknak.


A szürkeárnyalatos térkép elfogadható, jól olvasható, hiszen Cartographia-s alapra épült, s az a rész, amit a cég csinált OK. Jóra nem étékelhettem, mivel nem került rá az a helyi érdekû, teljesen értelmetlen típusú kilátó jelzés, amit a turista térképek nem alkalmaznak. Nem az a gond, hogy jelzett ösvényt létesítettek a helyi erõk, hanem az, hogy az erre kitalált, s itt tökéletesen helyén való háromszögjelzés helyett más jelzést agyaltak ki, ami maximum valami helyiérdekû kiadványba kerülhet be, tehát a turista térképeket használók számára gyakorlatilag hasznavehetetlen. Ilyen helyi érdekû kiadványt pedig nem láttam eddig, pedig ezen kívül is vannak más jelzések is, viszont ez új. (Mondjuk ez nem a szervezõk hibája, hacsak nem õk követték el ezt a jelzést.) A kapott térkép alapján úgy néz ki, mintha a zöld jelzésen kellene elérnünk a kilátót, holott nem. Ha valaki jól megnézi, akkor látja, hogy a cartographia-s zöld másfelé megy, de vastagon szedve, jó nagy betûvel, az egész visszavezetõ szakaszra zöld jelzés látható.



 

 
 
Tihanyi Gejzírit 33/20Túra éve: 20102010.04.27 18:23:47

Tihanyi Gejzirit 33


GPS-el mért távolság: 32,56 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 795 m. Az Aszófõ – Örvényes távval és a Zádorvár körbejárásával, kilátóval: GPS-el mért távolság: 34,8 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 830 m.


A meglepõen gyér forgalomnak köszönhetõen hét óra után néhány perccel megérkeztem Aszófõre. Kocsi leparkol, hátizsák, túrabotok elõ, irány a vasút mentén Örvényes. Ahogy az elsõ kanyar eltakarja az állomást, máris kellemetlen tapasztalat, minden második betonaljzatból hiányzik a síneket rögzítõ csavarok fele. Hát igen, valakik rendesen elõkészítettek egy vasúti katasztrófát. A tolvajokon kívül a vasút is hibás, mivel úgy tûnik eszük ágában sincs pótolni. Ideje lenne megváltoztatni az ilyen lopások törvényi kezelését, s elõre megfontolt szándékkal, nyereségvágyból elkövetett emberölési kísérletnek minõsíteni, még ha nem következik be baleset akkor is, az orrgazdára történõ kiterjesztéssel, teljes vagyon elkobzással. De jobb lesz, ha inkább a túrával foglalkozom, még mielõtt magamra haragítanám az Amnesty International-eseket.


Hamar elkanyarodtam a sínektõl, s irány a „bicikli út”, ahol kényelmesen átsétáltam a rajtba, ahol meglepetésemre, már háromnegyed nyolc elõtt is lehetett nevezni, s indulni. Sehol semmi tumultus. Gyors nevezés után, 07.50-es idõvel elindultam. A falut hamar magam mögött hagytam, s jó kis úton, enyhe emelkedõn talpaltam. Az elsõ elõttem indult csoportokat gyorsan megelõztem. Mindjárt itt az elsõ ellenõrzõ pont. Nézzük csak az órát! Nem vagyok túl gyors? A pontot elérve kiderült többszörösen is felesleges volt aggódnom. Elõször is, csak a pont hivatalos nyitása után három perccel érkeztem, másrészt pedig automata pontot helyeztek ki, végül pedig nálam gyorsabb lábúakra számították ki a nyitási idõpontot.


Lyukasztást követõen ballagtam tovább. Itt-ott volt egy kis kilátás, de a Zádorvárat leszámítva, a Nyereg-hegyig a túra nem igazán látványos, viszont a szép idõben kellemes. Gyorsan fogytak a kilométerek, s már fújtathattam is a várhoz vezetõ utolsó, jó meredek kaptatón. Pecsételést követõen körbejártam a várromot. Nekem tetszik. Egy „kis” restaurálással igencsak látványos lehetne, hiszen jócskán van falmaradvány, nagyon jól kirajzolódik, mi hol lehetett. A kilátóból szép látványban lehet részünk.


Miután kinézelõdtem magam, tovább mentem. A meredek részen lefelé menet Margóék jöttek szembe. Kíváncsi voltam, mikor érnek utol, hiszen ilyen távon legalább félórát rám vernek. Pécsely után, a sárga jelzés nem igazán úgy megy, ahogy a térképen szerepel. A jobbra történõ elhajlás helyett, egy bal, majd jobbos derékszögû kanyart tesz, nem is kicsi távval. Nos azért, a kis aggodalom ellenére megvan a következõ automata pont. Lyukasztás, tovább menet. Ugyanígy az Öreg tölgyeknél is. Rövid idõt követõen elõbukkant a Balaton, és a Tihanyi-félsziget. Aszófõ elõtt megettem egy szendvicset. A faluban megnézem a GPS-t, már bõ 18 km van a lábaimban. Jól tippeltem, amikor elõzõ este azt írtam Andrásnak, miszerint nem 10, hanem 11 óra körül leszek Aszófõn. Negyed 12. Jó passzban érem el az Apáti „templomromot”. Épp csak letérek a „bicikli útról”, amikor egy általam száz fõnél jóval nagyobbra taksált bringás csoport (Mint azóta olvastam úgy 1200-an lehettek. Ennyit a becslésemrõl.) érkezett szembõl, a tókerülõ biciklis túra, valamilyen csoportja. Érdekes, de egyébként is több bringással találkoztam, mint máskor.


Kiss kaptató a nyereg-hegyi ellenõrzõ pontig, ahol figyelmetlenségbõl, csaknem rossz felé indultam tovább, de a pontõrök gyorsan a helyes irányba állítottak. Természetesen most is megtettem a kis kitérõt, a kilátás kedvéért, s rögtön bele botlottam az elsõ törpe nõszirom csoportba. Még 3-4 helyen találkoztam ilyen virággal a túrán, sok más virág közt. A kilátó ponton két bringással találkoztam. Alaposan megdolgoztak a látványért. Eseménytelen gyaloglást követõen mehettem pár métert a Belsõ-tó mellett, majd a jelzés átment egy bozót túloldalára. Az Arany-ház elõtt becsatlakozott a 20-as táv. Eddig kellemes, tömegmentes volt a túra. Ettõl kezdve már jócskán kellett kerülgetnem az embereket. Az átjáró-barlangi ellenõrzõ pontnál rögtön 5 percet kellett várni a sokadalom miatt. Ezután elkezdtem elõzgetni, így a továbbiakban a fényképezést hanyagoltam. Udvariatlan lett volna, ha az egynyomsávos ösvényeken megelõzök valakit, s utána megállok fotózni, majd megint megelõzöm..., meg megint. Mivel mindig volt elõttem utolérendõ, ezért nagyobb tempót is mentem, mint az Arany-házig. Most valahogy jól is esett ez a nagyobb gyorsaság, viszont az is igaz, hogy amikor meredekebb emelkedõkön elõztem, s egy kicsit jobban belehúztam, akkor bizony még a fülemen is megpróbáltam levegõt venni.


A Természetvédelmi Õrháznál, csak két bögre teát ittam, nem lévén éhes. Gyerünk tovább. A Csúcs-hegyre vezetõ ösvényrõl és a hegyrõl szép a kilátás, de a levegõ párás, így nem az igazi. Meglepõen hamar újra pecsételtetek a Nyereg-hegyen. Ettõl kezdve, mint kiderült, összesen 5 m szint van a hátralévõ szakaszon, ahogy vártam is, tehát szinte végig lejt. Nemsokára 33-asok jönnek szemben, s éppen a szintemelkedésrõl beszéltek, hogy jó sok van még hátra. Szóltam nekik, hogy a mérésem szerint, a kiírással szemben csak 825 m az összes szint (elfelejtettem levonni a zádorvári tekergésemet), tehát már több mint a fele megvan.


Az Apáti templomromnál visszatértem a bicikliútra. Alig tettem meg pár métert, amikor a telefonom jelezte, lemerülõben az akkumulátor. Nem volt kedvem cserélni, így az utolsó szakaszra jól belehúztam, hátha kibírja a célig. Kibírta.


Beértem a célba, ahol hamar megkaptam a kitûzõt, emléklapot, nápolyit. Beszélgettünk egy kicsit. A népes veszprémi katonacsapat, már ki is pihente eddigre a 20 as távú túrát.


Meglepetésemre Margóék, csak utánam érkeztek. Mint kiderült, ismerõsökkel voltak, akik kevésbé gyorsak, mint õk, de a végén már nem bírták a lassúságot, s csak otthagyták a társakat.


Kellemes, igazi tavaszi túra. A 20-as távon több a látványos rész, arányában jócskán több a szint is. A bõ 12 km plusz távra mindössze 100 m plusz szint jut.


A túra ár/érték aránya igen jó. 500/400 Ft-ért fekete – fehér nyomtatott térképvázlatos igazoló lapot (kellett hozzá a saját térkép is), emléklapot, kitûzõt, a természetvédelmi õrháznál zsíros kenyeret és teát, a Hálóeresztõnél szõlõcukrot, a célban pedig nápolyi szeletet kaptunk. A szervezõk mindkét ez évi túráján jobb volt az ellátás, mint a megelõzõ években (Bakony, Tihanyi Gejzirit).




 


 

 
 
Soproni IVV túraTúra éve: 20102010.04.13 19:25:10

Sopron IVV 18-as táv


GPS-el mért távolság: 17,3 km; a barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 530 m.


Az elõzõ napinál barátságtalanabb idõben értem Sopronba. Nem elég a hideg szél de még a nap sem sütött. A nevezés kicsit nehézkesen, de rövid idõ alatt megtörtént. A nevezési lapon, csak egyesület, vagy szervezet nevének volt hely, plusz aláírás. Mondjuk az enyémet nem is tudták elolvasni, bár az is igaz, hogy ez a személyigazolvány készíttetésnél az okmányirodásoknak sem sikerült, pedig ott nyomtatott betûkkel is be kellett írni a nevet. Az igazoló lapra sem került sorszám, ami az ellenõrzõ pontokon okozott egy kis problémát. A lényeg az, végre nekivághattam a távnak. Beleolvastam az itinerbe, ahol szépen feltüntették, melyik utcán kell menni, mikor melyiket kell keresztezni, hol merre forduljak. Ennek más túrán is örülnék. Nos ettõl kezdve csak néha, ellenõrzésképpen vettem elõ a leírást, mivel a kiváló útvonal jelölés miatt nem volt rá szükség. Egyébként ezen itiner alapján, turista térképpel, jelölés nélkül is végig lehetett volna menni az útvonalon.


Szaporáztam lépteimet kifelé a városból. Gyorsan begyûjtöttem az elsõ pecsétet, s végre magam mögött hagyhattam Sopront. Az útvonal kellemes. A második ellenõrzõ pont helyén tanácstalan páros. Itt kéne lennie a pontnak de sehol senki. Leírás, térkép elõ. Hát igen, valóban. Mire megegyeztünk megyünk tovább, s majd a második érintéskor kérünk pecsétet, megérkezett a két pontõr. Kiderült, fél tízre kellett érkezniük, s a kilenc óra tízes érkezéssel, mi voltunk túl gyorsak, csak hát sehol sem szerepelt a pontok nyitvatartási ideje.


Kis beszélgetést követõen gyerünk tovább. Szép völgyben kaptathattam. Rövid idõ múlva, a következõ ponton is meglepõdtek a korai megjelenésen. A zöld jelzés is szép, viszont a negyedik ellenõrzõ pont után jött a túra legszebb része, a most éppen kék jelzésen (nem rég még piros volt, de szerencsére a tavalyi kiadású térképen már átvezették a változást), az Iker-árok. Gyönyörû. Lefelé menet, jobb oldalon sûrû, sötét fenyõerdõ kapaszkodik fel a hegyoldalra, balra a 15-20 m mély vízmosás, sok-sok bedõlt fával, a túloldalt világos vegyes erdõ. Ha nem a természet hozta volna létre, azt mondanám rá, hogy giccses. A völgyben találkoztam elõször virágzó madársóskával. Itt-ott megálltam leszakítani néhány levelet. Finom. Elég hamar rájöttem, 2007-ben már jártam itt a Ciklámen 40 teljesítménytúrán, csak akkor a pontatlan itiner miatt történt elkeverés következményeként (nos ilyen elkeverés most nem fordulhatott elõ).


Sajnos hamar kiértem a völgybõl, s visszaértem a második ellenõrzõ ponthoz, ahol igencsak maszatos kezû pontõrök fogadtak. A gyerekcsapatoknál, nem csak az igazoló lapra, de a gyerekek kezére is kellett pecsételniük. Ezután egy másik útvonalon ismét felmentem a Károly-magaslati parkolóhoz, ahol meglepõdtek a gyors visszaérésen. (Pedig, mivel Ervin nem volt velem, így 5 helyett, csak 4,6 km/h-s átlagot mentem.) A pecsételés után vásároltam egy kis elemózsiát, s mentem tovább, föl a hegytetõre. A hideg szélben, a nem igazán jó látási viszonyok miatt mellõztem a kilátót, s elindultam lefelé.


Mennyivel kényelmesebb a kék háromszögjelzésen lemenni, mint a sárgán! Kellemes gyaloglás után visszaérkeztem a városba, megkaptam az utolsó ellenõrzõ pecsétet, s besétáltam a célba.


Átvettem az emléklapot, kitûzõt, megkaptam a pecsétet a kupalapra, s Pest felé vettem az irányt. Tulajdonképpen a kupa miatt vállaltam be ezt a rövid túrát a Soproni-hegységben, nem szeretnék úgy járni, mint tavaly, amikor alig jött össze a teljesítés. Nem szívesen utazom ilyen rövid túráért ilyen sokat.


A túra vonalvezetése, a Soproni-hegységhez képest nagyon látványos, kellemes. Ahol csak lehetett, még a városon belül is kerülték az aszfaltot.


A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelõ. 450/400 Ft-ért szürkeárnyalatos fénymásolt, elég gyenge minõségû, de használható térképes igazolólap, kiváló itiner, kitûzõ, emléklap, (saját térkép használatát mellõzhettem), szuper útvonal jelölés (aki itt el tudott tévedni, az valószínûleg a saját szobájában is megteszi ezt!). A Károly-magaslati parkolóban büfé, barátságos árakkal. Probléma viszont az Interneten megjelent kiírás hiányos információtartalma (a rajt helyen, a távokon és a szinteken kívül semmi).


 

 
 
Sukoró (Pákozd) IVV túraTúra éve: 20102010.04.12 20:12:40

Sukoró IVV 20-as táv


GPS-el mért távolság: 18,57 km; a kijelölt parkolóhelyig oda-vissza szakasszal együtt: 19,84 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 540 m.


Reggel, Sukoróra menet, Székesfehérváron felvettem Ervint. A rajthelynél polgárõrök irányítottak a kijelölt parkolóba. A csípõs hideg szélnek megfelelõen öltöztünk. Jó passzban érkeztünk a rajtba, így a nevezés 1-2 perc alatt megtörtént. Felhívták a figyelmet, hogy az igazolólap elkészülte után, egy területet lezártak Nadapnál, így ott változtatni kényszerültek az útvonalon, ezért új itinert kaptunk.


Tempósan nekivágtunk a táv teljesítésének. Most szerencsére nem kellett sietnünk, így végül is, lazán mentünk egy kicsit magasabb átlagsebességet, mint a Bakony 50-en. Még a faluban összefutottunk a katonatársi csoporttal. Õk még csak akkor készülõdtek nevezni menni. Beszélgettünk 1-2 percet, s mentünk tovább. Kellemes sétaúton (murva) értünk át Nadapra, amelyet gyorsan el is hagytunk. A Szintezési õsjegy elõtt megkaptuk az elsõ pecsétet, egy kis cukorka kíséretében.


A következõ szakaszon is gyorsan fogytak a kilométerek. A megváltoztatott szakaszon szembetalálkoztunk a katonacsapattal. Úgy látszik, õk is gyorsan tudtak nevezni. Ballagtunk tovább. Ahol nem ért bennünket a szél, igencsak melegünk volt, a szép napsütésben, viszont a szélnek kitett helyeken nem gyõztem felhúzni a széldzseki cipzárját. Itt értünk utol egy ifjú hölgyet, akivel a célig kerülgettük egymást.


Az Angelika-forrás elõtt megkaptuk a második pecsétet, s bevettük magunkat a csodálatos Bodza-völgybe, amely a túra egyik legszebb szakasza. Ráadásul, most a források is bõven adták a vizet. Sajnálatos viszont, hogy ebben a völgyben is találkoztunk quados és krosszmotoros barbárok nyomaival. A völgybõl kiérve, az elsõ nyílt szakaszon, rengeteg tavaszi héricset láttunk. Éreztem gond lesz. Kezdtem eléhezni, ezért gyorsan megettem a rajtban kapott csokit, majd egy negyed óra múlva egy szendvicset, ami ki is tartott a célig. Nem túl látványos, de igen kellemes utakon közelítettünk a Pogány-kõhöz. Ahogy a közelébe értünk, sziklássá vált a táj.


A Pogány-kövön megkaptuk a harmadik pecsétünket, felmásztunk egy kicsit a kõre, kigyönyörködtük magunkat, majd továbbindultunk. Következett a Pandúr-kõ, s a róla levezetõ igen meredek ösvény, amelyen igen óvatosan mentünk le. Számomra egyébként ez a túra második legszebb szakasza. Feltûnt, milyen sokan jönnek szembe, igazoló lappal a kezükben. Figyelmetlenségbõl jöttek erre, vagy szándékosan? Nem tudom. Hamarosan újra a piros keresztjelzésen mentünk, s megint találkoztunk a katonatársakkal. A jelzések elágazásánál népes csapat pihent.


Rátértünk a Barlang-kúthoz vezetõ ösvényre. Ez évben is rengeteg illatos hunyort láttam ezen a szakaszon. Az utolsó pecsét után megkezdtük a Csúcsos-hegyre vezetõ kaptatót. Egy tisztásra érve jó pár törpe nõszirmot láttam. A továbbiakban is figyeltem a virágokat, de idén sajnos nem találkoztam leánykökörcsinnel. A piros háromszögjelzésen jobban haladtunk mint vártam, mivel a keresztbe dõlt fákat szétfûrészelték. A hegyrõl a cél felé vezetõ út nem túl látványos, de kellemes.


Rövid séta után beértünk a célba, ahol gyorsan megkaptuk az emléklapot és a kitûzõt, amit kalóriapótlás követett. A túrákon nem szoktam lekváros kenyeret enni, de a megy-cseresznye vegyes lekvár felkeltette a figyelmemet, így megkóstoltam. Finom!


Nagyon kellemes, jól szervezett túra. Az útvonalon jó néhány kilátópont található, s a látvány csodálatos. Véleményem szerint, ezen a 18 km-en legalább annyi a látnivaló, mint a Gerecse 50-en majd háromszor ekkora távján.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 700/600 Ft-ért színes nyomdában készült térképes igazolólap; kitûzõ, emléklap, (saját térkép használatát mellõzhettem), jó útvonal jelölés (mivel egy darabig minden turistajelzés elágazásban volt tábla is, így késõbb a két helyen, ahol nem volt be is nézték páran a jelzést, mentek egyenesen az addigi úton). A rajtban csoki, Nadapon cukorkafélék, a célban kétféle lekváros-margarinos- , valamint zsíros kenyér. Ez utóbbi hagymával és csípõs paprikakrémmel. Mindezeket teával öblíthettük le. Ezen felül, a Zsuzsi sörözõben 10% kedvezmény.


 

 
 
Bakony 50/25/10Túra éve: 20102010.03.30 22:16:04

Bakony 50


GPS-el mért távolság:49,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1000 m


Az elõzõ napokban kapott idõjárás jelentés alapján, olyan csapadékos túrára készültem, mint amilyenre a tavalyi is sikerült. „Reggel” 3 órakor Pápán esett az esõ, ezért az elõzõ esti hezitálás után, a nehezebb felszerelés mellett döntöttem. Vesztemre, mivel késõbb egy csepp esõ sem esett, s túlnyomó részt ragyogó napsütésben gyalogolhattunk, részemrõl a nem ilyen idõjárásra készült bakancsban és a téli túrákon használt kabátban. Izzadtam is rendesen, ráadásul a hátizsákba gyömöszölt felesleges cuccok is csökkentették a sebességemet. Bizony, alaposan mellényúltak a meteorológusok, mind az OMSZ-nál, mind pedig a MetNet-nél. Viszont az átvonult gyenge hidegfrontnak köszönhetõen, ez évben nem elõször remek látási viszonyok fogadtak, amit jól jelez, hogy hazafelé vezetve, a 83-as út járiföldi emelkedõjének tetejérõl és a pápai elkerülõrõl is kiválóan lehetett látni, mind a Schneeberg, mind pedig a Raxalpe tömbjét.


Már háromnegyed hatkor Veszprémben voltam, s felkészültem a háromnegyed órás várakozásra, mivel a fehérvári vonat csak fél hét után érkezik. Addig is kényelmesen beneveztem, cuccaimat rendezgettem, nézegettem a váróterem falain látható jó kis vasutas témájú fotókat (érdemes megnézni õket), üldögéltem. Egy idõ után, gyanús lett a szervezõknek, hogyan lehetséges, hogy a 114-115-ös rajtszámú résztvevõk még nem indultak el. Rá is kérdeztek, nem nálam vannak-e ezek a lapok. Megbeszéltük, hogy igen, de Ervin a fehérvári vonattal jön, nekem meg nem volt kedvem a hirtelen beesõ sok túrázó között sorban állni, így korábban rendeztem a dolgokat. Amikor bemondták a vonat érkezését, ráírattam az indulási idõt a lapokra, s gyerünk a peronra.


Amint Ervin leszállt, egy utolsó szerelvényigazítás, GPS-ek bekapcsolása, óraindítás, megbeszéljük, hogy el kéne érni a 17.07-es vonatot, s 06.40-kor tempósan nekivágtunk a táv teljesítésének. A városban gyorsan haladtunk. Az elsõ ellenõrzõ pontnál értek utol Margóék, és a két András. Beszélgettünk egy kicsit, levettem egy réteg ruhát, s gyerünk tovább. Amint az állatkert kerítését mellõztük, András elmesélte, miszerint diákként részt vett az állatkert építésében. Csak a tevéket láthattuk egy kicsit. Szép volt a kilátás a Gulya-dombról. Hamarosan leereszkedtünk róla, miközben András nagyobb tempóra váltott, Margóék utolérése érdekében. Mi mentünk a saját ütemünkben. Megegyeztünk, egy kitérõt feltétlenül teszünk a Csatár-hegyi kilátóhoz. Nagyon megérte. Közben persze begyûjtöttük a következõ pecsétet is. A hegyrõl, GPS alapján csak úgy elindultunk a piros sáv felé, átvágva a bozóton, jó meredek lejtõn. Hamarosan visszatértünk a jelzésre, s azon szaporáztuk lépteinket.


Márkónál megkaptuk a következõ pecsétet, s máris újra úton voltunk. A piros jelzést követve átkecmeregtünk a Séden. Nagyobb esõ, vagy olvadás után aligha kockáztatnám meg, inkább a régi Gázló túra útvonalán mennék Bánd felé. A kerítés mellett haladva kellemetlen meglepetés: megszüntették a bejárati kaput a Szentgáli-tiszafáshoz, s helyette sincs semmilyen átjáró, tehát aki a piros háromszög jelzést szeretné használni, s a védett tiszafást megnézni, annak vagy kerítést kell mászni, vagy.... Néhány perc múlva rátértünk a Bándra vezetõ jelzésre. A következõ laza szakaszon megettem egy szendvicset, a túrán az egyetlent.


Nemszeretem aszfalton folytattuk, ami egészen a Hajag derekáig kitartott. Herenden újabb pecsét. Az utána következõ aszfaltos rész a legrosszabb, amit a sárga jelzés privatizáció következtében történt lezárása miatt jelöltek ki a rendezõk. Sokáig egyenes, elég jól emelkedik, s nem akar vége lenni. Végül azért csak letérhettünk róla. Meredekebbé vált az ösvény, de azért toltuk neki. Miután lankásabbá vált, egy helyen megálltunk medvehagymalevelet szedni, mivel Ervin másnapra medvehagymás pogácsát rendelt a nagymamájánál.


A hegytetõn várt az egyetlen frissítõ pont, ahol a pecsét mellé jó kis teát kaptunk, amivel a kulacsokat is feltöltöttük. Itt találkoztam Istvánnal, majd pedig Pintér Jóskáék értek utol bennünket, meg egy fiatal pár, akikkel majdnem a végéig kerülgettük egymást. A teázás közben beszélgettünk egy kicsit, s iparkodtunk tovább. Sajnos a Hajagra fölfelé vezetõ szakaszon eléggé belassultunk, így bele kellett húznunk a következõ szakaszon. Az út egy szakasza kegyetlen. Még puha állapotban végig ment rajta a szürke marha gulya, majd betonkeményre száradt, a mély patanyomokkal teli út. Fûre térve aztán a lejtõn szép lassan lekocogtam.


Öreghálásnál újabb pecsét, s a piroson mentünk tovább a Pápavár felé. Elõször egy nagyon kellemes ösvényen kavarogtunk, majd egy változó minõségû murvás úton talpaltunk. A Fekete-séd után kiderült, baj van Ervin talpával, kissé feltörte a cipõ. Képes volt vékony zokniban eljönni. Odaadtam volna a tartalékomat, csak hát az 42-es, õ meg 46-os topánkát visel. Szerencsére vízhólyag nem lett, de így sem kellemes. Rátettünk egy méretes vízhólyagtapaszt, ilyen helyzetben már nekem is segített. Kétségessé vált a kitûzött 10 órás teljesítési idõ. A Pápavár aljánál az Ellenõrzõ ponton megnéztem az idõt, ha 14 óra elõtt vagyunk, menni fog a hátralévõ papíron bõ 15 kilométer 3 órán belüli teljesítése. Sajnos 14.10 mutatott az óra. Határeset. Sok esély nincs, de azért húzzunk bele. Ha a 17.07-es vonatot nem is de a 17.34-es buszt esetleg elérhetjük. Otthon, a GPS track megnézésekor kiderült, nem egészen 13 kilométer az a bõ 15.


A bakancsomban elmozdulhatott a lúdtalp betét, s éreztem valami nem stimmel. Szorosabbra kötöttem, másra nem akartam idõt pazarolni. Következmény egy vízhólyag. Persze volt aki ennél sokkal rosszabbul járt mert eddigre már ki is szakadt a talpán a vízhólyag. A kék jelzés következõ szakasza a Jäger-rétig szép. Újabb pecsét. Pintér Józsival beszélgetve, megkértem, ha túlzottan szûk idõvel érünk a célba, s az igazolás helyett elõször Ervint teszem föl a vonatra, vagy buszra, hogy ne keljen csaknem 2 órát várnia, legyen a hamis tanúnk, hogy Ervin is végig csinálta a túrát. Bevállalta, de végül nem lett rá szükség. A következõ szakaszon viszont idõmegtakarítás miatt negatív „Kispistázást” követtünk el. A kék jelzés helyett maradtunk a térkép szerint valamivel hosszabb, de könnyebben járható murvás úton. A jelzést felújítóknak is megemlítettem, mi értelme volt a murva helyett, az attól végig látótávolságban lévõ (maximum 50 m), esõk után alig járható, de helyenként száraz idõben is mocsaras vízmosásban vinni a jelzést. Ez az útvonaltól való eltérés akkora idõelõnyt jelentett, hogy többet nem is láttuk azt a két csoportot, akikkel a Hajagtól végig látótávolságban jöttünk.


Ervin egyre jobban fáradt, s igen gyakran szeretett volna megállni, de hát nagyon szorított bennünket az idõ, így sajnos noszogatnom kellett, gyerünk-gyerünk. Valószínûleg meg is unta a végére. Ezt az utolsó 10 kilométert már tényleg csak akaraterõbõl teljesítette. A négyes elágazótól, szép a volt vasúti töltésen vezetett útvonal. Végre itt az utolsó ellenõrzõ pont. Pár méterrel utána leültem egy kidõlt fatörzsre, s újrakötöttem a bakancsot. A Torna-patakon feltûnõen könnyen átkeltünk. Szóltam Ervinnek, az emelkedõn menjen a saját tempójában, s fönt várjon meg. Rám vert vagy száz métert. Kiértünk az erdõbõl. Rögtön megláttuk Városlõdöt is, amitõl új erõre kaptunk egy kicsit, s szaporáztuk tovább a lépteinket. Az aszfaltra kiérve biztattam Ervint, mégy egy utolsó erõfeszítés s bent vagyunk, ráadásul még akár választhat is, vonattal, vagy busszal szeretne hazamenni. Kripli állapotunk ellenére is hamar letudtuk ezt az utolsó szakaszt, bár társam, még a sportpálya sarkánál, a céltól 50 méterre is szeretett volna megállni egy kicsit pihenni.


Végül 16.34-kor. 9 óra 54 perces idõvel beértünk a célba. Átvettük a teljesítésért járó emléklapot, kitûzõt és csokit, beszélgettünk a már célban lévõ ismerõsökkel, majd a vasútállomás felé vettük az irányt. Szerencsére elég sok idõ állt rendelkezésünkre, így Ervin elérte a vonatot, ugyanis az állomáshoz vezetõ talán 300 m-t sikerült bõ negyedóra alatt, szó szerint leküzdenünk. Rettenetesen nem esett jól a járás, ami inkább csak vánszorgásnak nevezhetõ.


Mindent egybevéve kellemes, jól szervezett túrán vehettünk részt. Nem mentünk valami nagy idõt, de a kitûzött célt teljesítettük. Amennyiben azt is figyelembe veszem, hogy Ervin még nincs egészen 14 éves, ráadásul iskolai rendezvények miatt, utoljára januárban tudott velem teljesítménytúrázni, nem is olyan rossz a teljesítmény.


A túra ár/szolgáltatás javult tavalyhoz képest 500/400 Ft-ért kitûzõ, emléklap, nyomdában készült térképvázlatos igazolólap (saját térkép használatát mellõzhettem, már csak azért is mert nagyon hazai terepen túráztam). A Rendkõ-hátán finom forró teát kaptunk, a kulacsokba is, ami az 50-es távon igen lényeges, mivel a következõ harminc-egynéhány kilométeren, csak oda-vissza több mint egy kilométeres kitérõvel lehetett volna folyadékhoz jutni, amibõl két lehetõség ráadásul nagyon közel található a Hajaghoz. Az egyik a Fodor-tanyánál lévõ forrás, a másik pedig a Tisztavíz-forrás, a Fekete-séd keresztezését követõen. Az utolsó ilyen lehetõség viszont jó helyen leledzik, Németbánya központjában, a Bittva-híd mellett, ha csak nem szerelték le a nyomós kutat tavaly nyárvége óta.


A célban méretes nápolyi szelettel pótolhattuk az elveszített energiát. Ebben az árkategóriában, már ennyi is átbillentheti a mérleg nyelét a kifejezetten rosszról, a megfelelõre (értékarányos), sõt ha a Szent-Orbán tt-vel hasonlítom össze, akkor jóra.


Ha lehet kérni valamit a szervezõktõl, akkor azt szeretnénk többen is, ha az itineren a távolságadatok egyértelmûen az ellenõrzõ pontokhoz kötõdnének, nem pedig más tájékozódási pontokhoz. Azt már csak én szeretném, ha a felsorolt folyadékhoz jutási lehetõségek, is bekerülnének egy kis útbaigazítással a leírásba, azok számára akik nem ismerik a Bakony ezen részét.


 

 
 
Művészetek VölgyeTúra éve: 20102010.03.29 19:39:20

Mûvészetek völgye nagy kör


GPS-el mért távolság:34,86 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 745 m.


Reggel, jó szokásomhoz híven, igyekeztem korán rajtolni. Ezt most azért tartottam fontosnak, hogy még a sár kiolvadása elõtt túl legyek a Ráskóc-patak elõtti, rendszerint nagyon dagonyás részen. Kicsit töprengtem, melyik távon induljak a térdem miatt, mert a héten megint rendetlenkedett egy picit, végül a korai érkezésem, valamint az a tudat, hogy két legmeredekebb emelkedõ a kis körben is benne van, eldöntötte a kérdést: nagy kör lesz. A rajtnál Istvánnal futottam össze, s mivel nem sietett (vasárnapra egy hosszabb túrát tervezett), együtt vágtunk neki a távnak. Ez a nem sietett 5,16-os átlagsebességet jelentett nekem. Istvánnak többet, mert vagy 3 km-t hozzátett geoládázással. Indulás elõtt még megpróbáltam felhívni Zolit hol tartanak, de nem jött össze a beszélgetés. A beszámolójából kiderült utánunk negyed órával indultak.


A lényeg? Kiváló látási és útviszonyok mellett, csípõs hidegben vágtunk neki a táv teljesítésének. A faluból kiérve láttuk a két elõttünk indult túrázót, egymástól pár száz méterre. A jó tempónk ellenére sem értük utol õket. Hamarosan lemelegedett rólam egy réteg ruha. A Bondoró kulcsosház irányába kanyarodva, jobbra jól látszott, hol fogunk majd leereszkedni a Bondoróról, a túra utolsó szakaszán. A Ráskóc-patak elõtt látszott, mekkora dagonyában lett volna részünk a fagy nélkül. Helyenként biztosan bokán felül ért volna. A patak után murvás úton folytattuk. Taliándörögd elõtt felérve az emelkedõre meg kellett állapítsam, ilyen tisztán még nem láttam sem a „Négyszögletes kerek erdõt”, sem a Kab-hegyet.


Taliándörögdön megkaptuk az elsõ pecsétet, egy csoki kíséretében. Tovább menve István megkeresett egy geoládát, majd szaporáztuk tovább lépteinket. A mélyutat az idén is hó töltötte ki, most azonban olyan tömörödött és fagyott volt, hogy alig észrevehetõen süppedt be lépteink alatt. Mindenesetre érdekes vibrációt keltett a talpamban a rajta történõ gyaloglás. Még a füvön is percekig éreztem utána. A „Szputnyiknál” felírtuk a jelszámot. István tett egy oda-vissza bõ 2 km-es kitérõt a 25-ösök távjára egy újabb geoláda megkeresésére, én pedig egy árnyalatnyit csökkentett tempóval mentem tovább.


Öcs elõtt két, korábban bennünket megelõzõ futó tartott visszafelé. Hm. Nem néztem eléggé a lábam elé, így egy a fûben megbúvó sodronydarab sikeresen gáncsolt el. Mondanom sem kell, természetesen a féltett bal térdemre estem. Sajgott is egy kicsit, de nem lett következménye. Öcsön gyorsan átértem. A kõbányánál jobbra letértem az aszfaltról, a túra régi útvonalára. Sokkal kellemesebb, mint az aszfalt, bár most az útpadka igen jól járható. Ezen a szakaszon a hõmérséklet emelkedésének köszönhetõen már voltak felolvadt sáros szakaszok. Keresztezve a mûutat rátértem a Pulára vezetõ murvás útra, ami nagyrészt párhuzamos az aszfalttal. Most is találtam olyan érdekes alakú tölgyet, amire eddig nem figyeltem föl.


Pulán, a Szent Bertalan kápolnánál bevártam Istvánt, mivel már csak vagy 100 m-re volt mögöttem. A buszmegállóban megkaptuk a következõ pecsétet, egy alma kíséretében, amit a mûúton gyalogolva gyorsan meg is ettünk. Eddig csak hébe-korba találkoztunk túrázókkal, most viszont a Puláról indulókkal alaposan megszaporodott a létszám. Jött az elsõ érdemlegesebb emelkedõ, amirõl letértünk a tavalyi útvonalon a Vázsonyi-séd völgyébe, s a túrán egyedül itt, a Kinizsi-forrásig vezetõ szakaszon ismét tömegesen láthattunk hóvirágokat. Egyébként is gyönyörû és hangulatos a völgy. Már tavaly is nagyon tetszett esõben is, hát még most napsütésben. A volt halastó gátjánál kikapaszkodtunk a völgybõl, s egy kellemes réten talpaltunk a forrás felé. Itt már figyelni kellett az olvadás miatt csúszóssá váló útra is.


A Kinizsi-forrásnál felírtam a jelszámot. István elment egy újabb geoládát megkeresni, én pedig nekiindultam a Som-hegy kaptatójának. Mire fölértem, társam is utolért. Érdekes, hogy fönt a hegyen nem volt úgy átfagyva a talaj, mint a túra többi részén. Különösebb gondot nem jelentett. Hamar magunk mögött tudtuk ezt a kicsit jellegtelen részt, s megkezdtük az ereszkedést Vigántpetend irányába. Az erdõbõl kiérve idén is megcsodálhattam a két hegy között kikandikáló Hegyesdet, csak most kiváló látási viszonyok között. Természetesen a kitáruló Mûvészetek völgye is remek látvány, a Déli-Bakonnyal együtt. Ezen a szakaszon már ragadt is egy kicsit a felolvadt föld, amit a füves részeken igyekeztünk letakarítani a bakancsokról. István csúszott is pár méreteset (néha métereset) a sárban.


Alig értünk be a faluba, amikor rendõrautó állított meg bennünket, nem láttunk e egy fehér Citroën Jumpert. Mondtuk, hogy nem, de hát még csak vagy kétszáz m-t jöttünk az aszfalton. Valamiért nagyon keresték. Rövidesen elértük az iskolát, ahol a frissítõ pont található. A pecsételést követõen ki-ki ízlésének megfelelõ kenyérféleséggel pótolhatta az elégetett kalóriákat. Jó forró teát kaptam hozzá, ami legalább olyan jól esett, mint a csípõs paprikakrémes zsíros kenyér. Mindenesetre nem vittem túlzásba az evést, mert tudtam milyen a Király-kõre vezetõ szakasz, s nem szerettem volna viszont látni a kaját a „kaptatón”. Elég szép számú ismerõssel találkoztunk, de azért hamarosan újra úton voltunk.


Alig vártam, hogy újra beváltsunk az erdõbe és a bazaltsziklák tövében haladhassunk. Nem csalódtam. Az éles napfény még szebbé tette az egyébként sem csúnya sziklákat. A hangulatos, kényelmes ösvényrõl egyszer csak (emiatt az emelkedõ miatt nem ettem sokat az EP-n) nekivágtunk a jó meredek (kb. 60-80%-os) emelkedõnek. Még a fülemen is megpróbáltam levegõt venni. Gyorsan fönt voltunk. Mire elértük az ellenõrzõ pontot, ahol a pecséthez csoki, vagy süti is járt, már ki is lihegtem magam. Amíg István egy újabb geoládát keresett meg én nézelõdtem, s fotóztam. Irány lefelé. Igen szép a lefelé vezetõ ösvény is.


Kapolcs keresztezése nem követelt túl sok idõt, leszámítva a telefonomban az akkumulátor cseréjét, és már meg is kezdtük az utolsó kemény emelkedõ leküzdését. Számomra érdekes volt, amikor észrevettem, milyen aszimmetrikusan gyalogolok fölfelé, az-az hogy akaratlanul is kisebbeket lépek a bal lábammal, kímélendõ a térdemet. Ettõl függetlenül egymás után elõztük meg az elõttünk haladókat. Fönt a Bondorón megkérdeztem az utolért ismerõs párost, hogy-hogy csak egy diétás távot (26 km) vállaltak be, amikor õk is a 30 km fölötti távokat kedvelik. Mire õk visszakérdeztek, mibõl gondolom, hogy a „kis körön” vannak. Gyorsan levezettem: a „nagy körön” elõttünk induló két emberrel találkoztunk a rajtban, s azok nem õk voltak; csak néhány futó elõzött meg bennünket, gyalogos nem; Vigántpetendre korábban értek mint mi, „kispistázni” pedig nem szoktak, így csak a rövid távon lehetnek. Az utolsó ellenõrzõ pontig együtt ballagtunk, ott felhívták figyelmünket a Lepke tt-re, amit 20-án az egyesületük rendez. Sajnos nem tudok rá elmenni, pedig igazán kellemes túra. Aznap egyesületi túrát vezetek. Érdekes, hogy az általam járt hegységekben (Bakony, Vértes, Kõszegi-hegység, Soproni-hegység, Gerecse, Velencei-hegység, Keszthelyi-hegység, „Sokoró” és Balaton-felvidék) március 20-án négy igen jó túra lesz, míg mondjuk a 15-i hosszú hétvégén egy maximum 10 km-es IVV túrát leszámítva semmi. Nem lehetne egy kicsit jobban összehangolni a túrákat?


Visszatérve a túrára. Fürgén szedtük lábainkat a következõ szakaszon is, bár ez bizonyult a legsárosabbnak, de inkább csak csúszott. Az erdõbõl kiérve ismét megálltunk nézelõdni. Csodálatos a panoráma. Gyönyörködés és fotózás után. Lekocogtunk a lejtõn. Megnéztem nem lehetne-e a régi útvonalon menni, kicsit csökkentve az aszfaltos szakasz hosszát, de a sár miatt nem lett volna értelme. Így a szervezõk által módosított útvonalon értünk be a célba. Átvettük az oklevelet és a kitûzõt, megköszöntük a szervezõknek a rendezést, majd hazafelé vettük az irányt.


Az eddigi legkellemesebb talaj- és idõjárási viszonyú tavaszi Mûvészetek völgye túrát tudhatom magam mögött.


A túra ár/szolgáltatás aránya nagyon jó. 850 Ft-ért (ha célban is kaphatnánk egy kis forró teát, amit az idõjárásnak köszönhetõen jólesne kiváló lenne, de így is a legjobbak közé tartozik). Kitûzõ, emléklap, színes, nyomdában készült térképes igazolólap (saját térkép használatát mellõzhettem), kiváló útvonal jelölés. Taliándörögdön és a Király-kövön csoki, Pulán alma, Vigántpetenden lekváros-, mogyorókrémes- és zsíros kenyér. Ez utóbbi hagymával, savanyúsággal és csípõs paprikakrémmel. Mindezeket, választhatóan szimplán kellemesen meleg, vagy jó forró teával öblíthettük le.




 


 

 
 
KincsesbányaTúra éve: 20102010.02.02 21:59:05
Kincsesbánya 30 teljesítménytúra.
GPS-el mért távolság: 24,65 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 500 m (két GPS-el mérve, két programmal megnézve a track hosszat, tehát 4 adat átlaga).

Ahhoz képest, milyen havazással riogattak a meteorológusok, a pápai indulásnál sehol semmi (még ma, vasárnap sincs semmi), viszont a harmadik emelet magasságában +2 fok, a múlt szombati -7-el szemben. Aztán persze Veszprémnél megjött a havazás is, s attól kezdve havas utakon vezetve értem el a rajt helyét. „Rövid” térdvédõ készülõdés, nevezés, az ismerõsök üdvözlése. A rendezõk között speciel csak ismerõsök voltak. Befutott a gyõri Integrál DAC-os népes csoport is, s az üdvözlés után, Zsuzsitól rögtön kaptam is egy szórólapot, egy új, Pannonhalma térségében március 20-ára, az egyesületük által szervezett teljesítménytúráról. A 30-as táv egész jónak tûnik. Kérdés, mennyire lesz nehéz a tájékozódás, mivel a Sokoró turistajelzései alig jobbak, mint a Zalai-dombságé.

Háromnegyed nyolckor azért végre csak elindultam. Mindjárt fújtathattam a bemelegítõ emelkedõn. Az elmúlt 5 hónap alaposan leamortizálta az állóképességemet és szerencsére még egy ilyen öt hónapos idõszak fog következni. Ekkorra még csak 5-6 cm friss hó volt. Ez az emelkedõn nehezítette egy kicsit a haladást, viszont a lejtõkön könnyebben haladtam, mint tavaly a jeges talajon. Ahol meredekebbnek láttam, ott irány a friss, le nem taposott hó, s jól kiléptem. A havazás közben hol erõsödött, hol csökkent, de alapvetõen sûrû, nagy pelyhekben hullott. Szerencsére a térdeim nem jeleztek. Egyedül voltam, így gyakrabban megálltam fényképezni, a fény- és kontrasztszegény viszonyok ellenére. Jókedvûen ballagtam. Jólesett a mozgás és a hóesés. Igazi, nagyon kellemes téli túra. Hóesés, nulla fok fölötti hõmérséklet és szinte szélcsend.

Hamar elértem az elsõ ellenõrzõ pontot, s utána a befagyott Fehérvárcsurgói-víztározót is. Hmm. A havas aszfaltút jobban csúszott, mint a földutak. A Gaja-szurdok bejáratánál müzliszeletet kaptam a bélyeg mellé, amit gyorsan megettem, egy Sport szelettel együtt. Nem csak a víztározó, hanem jórészt a Gaja is befagyott. Az Ádám-Éva fa is belefagyott a patakba. Szépek a szurdok havas sziklái. Érdekes volt hallgatni a hóesés zizegését, a tavalyról fákon maradt, elszáradt leveleken (szélcsend volt). Az elsõ kerítést gyorsan letudtam, s következett a túra legnehezebb emelkedõje. Kicsit nehezebben vettem az akadályt, mint tavaly, mivel itt kevesebb volt a hó, s ráadásul sokkal többen mentek el elõttem. Szép a völgy fölülrõl is.

Jött három újabb létra. Az elsõbõl, már annyi fok hiányzik, hogy csaknem hasznavehetetlen. A sípályán gyorsan ledöngettem, a puha hóban. Bodajkon sokszor inkább az úttesten mentem, nem pedig a járdán, mert ott könnyebbnek bizonyult a haladás. Ahol letakarították a járdáról a havat, ott bizony kegyetlenül csúszott a bakancs talpa. Lényeg, megérkeztem a Gajavölgy vendéglõbe, ahol Ervin fogadott, mint tapasztalt pontõr, egy nálánál jóval idõsebb segéderõvel. Már múlt hétvégén elmondta, hogy most nem a KP elágazásnál lesz, hanem Bodajkon, mivel új pontõrök is lesznek, s õt aki 13 életéve ellenére sokadjára pontõrködik, jelölték ki, az egyik új ember betanítására. Õ tervezte az igazoló bélyegeket is. Igencsak jól esett az itt kapott forró tea (szerintem ilyenkor többet ér mint a csoki). Sajnos egy kicsit akadozott az ellátás. Veráék, a beérkezésemkor indultak tovább, mondván, úgyis utolérem õket. Ez nem jött össze, ami szintén mutatja, mennyire legyengültem. Alig pár perc múlva befutott Zsuzsi is Csuka Sanyiékkal, annak ellenére, hogy reggel azt mondták, lassúak lesznek, mivel nagy a gyõri csoport. Azonban Sanyit ismerve gyanítottam, nem fogják sokáig bírni a gyök kettõvel való haladást, s ellépnek a csoporttól. És lõn! Hamarosan megérkezett István is, aki a túra addigi részét, három geoláda megkeresésével színesítette, s jó másfélszer akkora átlagsebességgel gyalogol, mint én (GPS szerint 4,45 km/h-s átlagot mentem, 40 körüli fotós megállással!). Igyekeztem is tovább, de már a kálváriánál utolért, viszont el is „ballagott” egy újabb geoládát megkeresni.

Szaporáztam lépteimet az Alba Regia forrás felé. A lépcsõn szépen leóvakodtam. Sajnos itt kissé már eláztak a pontõröknél lévõ igazoló bélyegek. Kimászás a vízmosásból, leereszkedés a völgybe, majd az Ádám-Éva fa elõtt vagy 100 m-el húzós kaptató következett a Vasutas-pihenõhöz. Fentrõl megint csak szép látványban volt részünk. A kilátást, mintegy keretbe foglalták a havas fenyõágak. Kellemes lejtõs úton mentem lefelé. Az útviszonyok hirtelen leromlottak, amikor a 20-as táv becsatlakozott. Nem kicsit vált csúszóssá. A következõ létrán való átmászás sem volt az a kifejezett leányálom, de ez már az utolsó volt. Az egynyomos ösvényen elég lassan tudtunk menni, de szerencsére elengedtek, s nagyobb sebességgel csúszkálhattam elõre.

Fehérvárcsurgó külterületén éreztem, mintha fázna a bal combom. Bizony kissé átnedvesedett a nadrágom szára, a szélálló térdmelegítõ, meg kissé lejjebb csúszott. Emiatt igyekeztem még egy kicsit növelni a tempót, hogy minél hamarabb megszabadulhassak tõle a célban. Szerencsére a térdem nem fázott, azt megvédte a szélálló térdmelegítõ, de azért féltem, nehogy újra begyulladjon, mint azt kétszer tette az elmúlt évben, akkor is a vizes borogatásként mûködõ nadrágtól (megúsztam). A víztározó gátján azért megpróbáltam fotózni, nem sok sikerrel. Érdekes módon, a Gaja medrére merõlegesen volt hosszú, keskeny, szabad vízfelület, amit madarak sokasága lepett meg. Gyorsan odaértem az utolsó ellenõrzõ pontra, ahol megkaptam, a következõ bélyeget, s nyomás tovább.

A víztározó oldalában vezetõ egynyomsávos ösvényén ért utol István, s rövidesen már csak a kondenzcsíkot láttam belõle. A gátról levezetõ szakaszon jókorát csúsztam, a hó alatt megbúvó jégen, de megúsztam esés nélkül. Mos a hónak köszönhetõen, ez a nemszeretem aszfaltos szakasz is hangulatosabbá vált. Rövidesen elértem a célt, s lévén még bõ egy és egynegyed órám a szintidõbõl, elõbb átöltöztem, s csak utána ballagtam be igazolni, átvenni az emléklapot, kitûzõt, valamint a Észak-Dunántúl kupát. Már most több mint valószínûnek tartom, hogy az ez évi kupát sem a kupaátadón fogom megkapni, hanem csak utólag, mivel idén is a Mezõföldi Mikuláson adják át, ami túl messze van, nem körtúra, nagyon sok idõbe telik a célból a rajtba utazni, vagy fordítva, s a hírek alapján a 30-as távot teljesítõknek tavaly sem szerveztek szállítást (talán a futók el tudták volna kapni az utolsó buszt).

Eddigre sajnos kiderült, nem számoltam megfelelõen a hó áztató hatásával. Reggel úgy voltam, nem használom a hátizsák esõvédõjét, a hótól úgy sem ázik be. Hát, igenis beázott! Az idei kupalap rögtön felvette a megfelelõ ázott kutya kinézetet. A zsebemben lévõtérképek és igazolólapok simán megúszták az elázást. Átsétáltam a másik helyre. Ettem egy kis zsíros kenyeret. Végszóra egy kis tea is érkezett. Megjött Zoli is, beszélgettünk egy kicsit, s hazafelé vettem az irányt. Nagyon kellemes, szép, igazi téli túra volt, köszönet a rendezésért.

A túra ár/érték aránya jó. 800/700 Ft-ért színes nyomtatott térképet, emléklapot, a teljesítés számától függõ kitûzõt, a Gaja-szurdok bejáratánál müzliszeletet, Bodajkon jó kis forró teát (nagy piros pont), a célban pedig pedig zsíros-, és lekváros kenyeret, valamint teát kaptunk. A szalagozás korrekt, akár csak tavaly. A rajt/cél helyszínén eszközölt változások sajnos felemásan sikerültek. Az idén két részre szétválasztott rajt/cél hely területe összesen annyi volt, mint tavaly az egy hely, tehát a tömegnyomor nem csökkent, viszont határozottan nehezebben lehetett a zsíros deszkákhoz hozzáférni, s a teaellátás is erõsen akadozott. A rajtoltatás és a célba érkezõk fogadása viszont kisebb tumultussal járt. Jó ötlet volt a pecsételés helyett a bélyeg, hiszen sokan, köztük én is reklamáltuk, a fényes papírra rászáradni nem akaró, elmázolódó pecséteket. Most viszont a havazás tett be az Alba-Regia-forrásnál, eláztatva a bélyegeket, bár õszintén megmondva, nekem úgy tûnt, a pontõrök sem tettek sokat, azért hogy megvédjék a bélyegeket. Hiába, nincs tökéletes megoldás.
Még egy kérés a szervezõkhöz: nem lehetne jövõre a túra adatait pontosítani a kiírásban? Három évi GPS-es mérés alapján nekem a táv bizony csak nem egész 25 km, a szint viszont bõ 100 m-el több, mint a kiírásban szereplõ. A hónak köszönhetõen, viszont többet vett ki belõlem, mint egy száraz utas 30-as.
A túráról képeket fogok föltenni az egyesületünk honlapjára, a www.furediturazok.lapunk.hu oldalra, a Fotóink menüpontba, de csak a hét második felében lesz rá lehetõségem, s az elkövetkezõ fél évre valószínûleg ez az elsõ és az utolsó.
 
 
Pinceszer/Vincézés - PincézésTúra éve: 20102010.01.27 18:50:40
Vincézés, Pincézés 25
GPS-el mért távolság: 25,2 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 715 m. Persze ebben volt egy-két flik-flak, mint késõbb kiderül.

Kicsit félve indultam el erre a túrára, az elõzõ év végi térdízületi gyulladás miatt. Mivel a reumatológussal rájöttünk, hogy az ízület megfázása okozta a bajt a Deákon és a Tanúhegyeken az esõtõl vizes nadrágban, így azért tudtam ,mire kell vigyázni, s hogyan kell felkészülni. Reggel elmentem Fehérvárcsurgóra felvenni Ervint, s amíg vártam rá, mert túl korán érkeztem, „felpaprikáztam” a térdeimet (kifejezetten hideg idõre való biciklis bemelegítõ krémet kentem rá, aminek az egyik hatóanyaga a kapszaicin, és meglehetõsen intenzíven melegít), felhúztam rá három biciklis térdmelegítõt, amibõl a legfelsõ szélálló anyagból készült, s irány a rajt, ahová 7 óra után pár perccel érkeztünk. Gyorsan beneveztünk, megnéztük az itinert, s már úton is voltunk.

Jó kis bemelegítõ kaptatóval indult a túra föl a várba (jó 140 m szint). Az idõ hideg, de mivel nincs szél, így kellemes. A vár tetejére már nem mentem föl, mivel többen is panaszolták a jeges lépcsõket. Lemaradtam egy müzliszeletrõl, amit Ervin megkapott, mivel benne több a vállalkozó szellem, meg hát ügyesebb is nálam. Emlékezve az utolsó Hófejérkés tapasztalatomra, amikor a jeges falépcsõkön négykézláb másztunk fel, a lépcsõfokokat tartó karókba kapaszkodva, mert másba nem lehetett, inkább a biztonságosabb úton visszamentünk a vár parkolóba, ahol találkoztunk azzal a fekete macskával, amelyikkel a téli tekergésen megosztottam a csokimat, csak most nem volt kéznél semmi ehetõ.

Szép és kellemes kaptatón fújtattam fölfelé. Nem tett nekem jót az elmúlt 5 hónap nagyon ülõ munkája. Kegyetlenül rossz az állóképességem. No mindegy. A szélcsendes idõnek köszönhetõen havas fák viszont csodálatosak, s valamelyest feledtették a csúszós utat is. Még a Vár-völgyben hallottunk egy puskalövést, késõbb aztán a Kató-hegyen vadászok jöttek szembe az úton, három nagyképû majom terepjáróval, akiknél elmaradt az elsõdleges szocializáció, miszerint az elõzékenységet, hogy lehúzódtunk az útról, illene megköszönni. Egy lelõtt vaddisznót szállítottak. Lehet, hogy a túrázók között használtak golyós puskát? „ kilométeren belül okozhat halálos sebet egy eltévedt golyó!

Hamarosan elértük az elsõ ellenõrzõ pontot, ahol megkaptuk a pecsétünket, s már szaporáztuk is tovább lépteinket a Z+-on, ami egészen a következõ ellenõrzõ pontig vezetett bennünket. Beszéltük Ervinnel, mennyivel könnyebb ebben az irányban teljesíteni az Ugró-völgyet, s pláne a Kis-nyíres-völgyet, mint ellenkezõ irányba, ráadásul biciklivel, ahogy azt mi tavaly augusztusban tettük. Persze arról is beszéltünk, jó lesz figyelni a Strázsa-hegynél, nehogy elmenjünk a völgybõl merõlegesen kikapaszkodó ösvény mellet. Biciklivel mindig csak azt tudtam, ott van valahol, de sosem vettem észre. Nos, gyalog is elmentünk mellette. Akkor kaptunk észbe, amikor újra elértük az erdõt, hogy oda már nem kéne bemennünk. Irány vissza, s immár a jó ösvényen kaptattunk.

A Vértes Gyöngye étteremben újabb pecsét, egy csoki, amit ott rögtön meg is ettünk, majd folytattuk utunkat a zöld jelzésen. A falun belül természeten megint elnéztük az elágazást, s hozzátettünk 2-300 m-t a távhoz, de végre jó nyomon voltunk. A környék egyetlen turistaösvényén kaptattam, ahol eddig még nem jártam. Gyönyörû sziklaalakzatokat láttunk. Elég gyakran vettem elõ a fényképezõgépet, a fényszegény viszonyok ellenére is. Ennek következtében Ervint csak a két táv találkozásánál értem utol.

Jó tempóban vágtunk át a Pap-irtáson, majd az állítólagos zöld háromszög jelzésen, itt inkább szalagozáson (turistajelzést egyet sem láttam) mentünk tovább. Kigyönyörködtük magunkat, s irány lefelé. Többen is jöttek velünk szembe. Mivel nem egy ismerõs túrázó mondta, hogy elég veszélyes a lefelé, ráadásul torlódnak is az emberek, ezért mi is visszafordultunk, s rátértünk a Z+ jelzésre. Itt megelõztünk egy felnõttekbõl és gyerekekbõl álló vegyes csapatot, amelybõl egy kilenc éves kislány és apukája váltott nagyobb tempóra, s a következõ szalagozáson utol is értek bennünket. Volt egy pár méteres szakasza, ahol egy meredek falú víznyelõ és a meredek hegyoldal közti nem egészen méter széles gerincen vezetett az ösvény pár méteren át. Ervin visszaszólt, hogy nagyon csúszik, s vagy két percbe telt, mire átóvakodott rajta. Én inkább megkerültem a víznyelõt. Itt ért utol minket a kislány, aki körülbelül másfél másodperc alatt átrongyolt ezen a szakaszon, majd vidáman visszaszólt az apukájának, hogy vigyázzon, mert csúszik. A továbbiakban a jeges havon, többször lazán, vidáman elfutott mellettünk lefelé. Szemmel láthatóan élvezte a téli útviszonyokat.

Az Ezerjó borúton aztán elmondta, hogy nagyon szeret csúszkálni, s az idén ez már nem is az elsõ túrája. Hét éves kora óta jár rendszeresen túrázni. Ennek megfelelõen az ellenõrzõ pontig, vidáman beszélgetve végig csúszkálta az utat, ahol csak lehetett. Ott lemaradtak tõlünk, mivel az apukájának volt borjegye is. Mi megkaptuk az utolsó ellenõrzõ pecsétet, hozzá egy kis teát, s gyerünk tovább.

Megyünk-megyünk-mendegélünk, de még sehol sem visz le jelzés a borútról, pedig kéne. Elérünk egy éles jobb kanyart. Hm. Eddig nem lett volna szabad eljönni az aszfalton. Végül is valamikor itt érte el az aszfaltot, az itt csak térképen létezõ kék háromszög jelzés, meg emlékszem rá, hogy egy messzirõl is jól látható modern épület mellett visz az út, így jobbra le, majd úgy 200 méterrel arrébb, visszakanyarodtunk a K+ jelzésre, amibõl egy darabon még egyet sem láttunk. Késõbb néhány jelzés alapra bukkantunk. Innen már tényleg csak egy laza séta volt a célig, ahol megkaptuk a díjazást, megettük a rég várt zsíros kenyeret, vettem két üveg traminit, ha már a „vezetõ beosztás” miatt a túrán nem ihattam, s elégedetten hazafelé vettük az irányt. Kár, hogy itt csak tramini volt, semmi más. Otthon barátoknál megkóstoltuk, finom. Sajnos a nap csak akkor sütött ki amikor már a célban voltunk, így igen keveset fotóztam. Szerencsére viszont semmi gond sem volt a térdemmel, tehát mehetek jövõ héten Kincsesbányára.

A túra útvonala remek. Végig a Vértes legszebb 16 négyzetkilométerén vezet. Az általam járt hegységek közül, sehol másutt nem összpontosul ennyi szép rész ilyen kis területen, mint itt. A nagyobb völgyek közül nem jártam még a Pénzverõ- és a Csatorna-völgyben. Ezt erre az évre tervezem. Eddig szerintem a legszebbek, a Kõkapu-völgy sziklaalakzatai. Érdemes lenne arra is vezetni teljesítménytúrát. Egyesületi túrát, már vezettem arra, s azt az idén is tervezzük. Érdekes egyébként, hogy összesen hat sziklajelzés van a térképen, holott vagy 100 körülinek kellene szerepelnie. Gyönyörû például a Gémförtés-völgy „kalapos” köve is, jóllehet nem akkora mint a Kõszegi-hegységbeli társa, de ez is szép, sõt a kalap még hangsúlyosabb. A Kõkaput alkotó sziklákat sem ártana ábrázolni, hiszen azok is szépek, s nem is kicsik.

Elõször én is csak néztem a kapott térképlapon, miféle K+ jelzés van a kék négyzet helyén (a valóságban még csak a térképen létezik így), meg milyen átkeresztelés történt, az Ugró- és Köves-völgyeknél, aminek következtében az Ugró-völgyi barlangféleségek mind a Köves-völgybe kerültek, meg milyen kacskaringók vannak a zöld háromszögnél, az Orondi-szõlõknél? Aztán elõvéve a Vértes térképeket, kiderült, hogy ez bizony a Vértes legújabb, 2009-es kiadású térképén már így van, tehát ez a legfrissebb helyzet (a turista kalauz egy évvel korábbi kiadásában még nem ez szerepel).

Ismét bebizonyosodott, hogy kellõ figyelmetlenséggel, bárhol el lehet tévedni, még jó jelzéseknél is. Ervinnek a Vértes hazai- nekem második hazai terep, s mégis két helyen elnéztük a jelzést.

A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1000 Ft-ért, színes, nyomtatott cartográfiás térképlap, emléklap, mini köcsög járt. A várban müzliszelet, Csákberényben csoki, a harmadik ellenõrzõ ponton tea, a célban zsíros kenyér, hagyma, alma, tea és kétféle forralt bor volt az ellátmány. A következõ rendezésnél célszerû lenne egy ellenõrzõ pont helyét megváltoztatni, valamint egy új pontot létesíteni, a tényleg nagy rövidítési lehetõségek megszüntetésére. A „túljelzett fától” kellene áthelyezni a pontot a Gémförtés-völgy felsõ végéhez a ZZ+ elágazásba (itt bõ 4 km-t lehet rövidíteni a Z-Z+ levágásával) ahol a két táv újra összezár, valamint egyet létesíteni a Kató-hegyen, a K+Z+ elágazás után (megszüntetni a Z+ nagy kanyarjának a levágási lehetõségét (1 km), vagy a teljes Z+ levágását a Kõkapu- és Meszes-völgyön át (2-3 km)). Persze lehetnének ezek automata pontok is. A túlnyomó többségnél indokolatlan ez az elõvigyázatosság, de mindig vannak akik a rövidítésekben lelik örömüket.
 
 
túra éve: 2009
7 Mérföldes Tekergés - télTúra éve: 20092009.12.09 19:02:02
2x7 mérföldes téli tekergés
GPS-el mért távolság: 23,2 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 675 m. (Az adatokban benne van a várnézés is. A vár 58 m szintet jelent)
Reggel, túrára menet kaptam az SMS-t, hogy fehérvári ismerõsömék elaludtak, így Ervin nem tudna a megbeszélt idõre Mórra érni. Telefonon végül is megegyeztünk, teszek egy Mór-Székesfehérvár oda-vissza utat, s felveszem. Ennek köszönhetõen egy órával a tervezett idõ után értünk Mórra.

Gyors nevezést követõen nekivágtunk a távnak. Elég óvatosan mentem, mivel féltettem a térdemet. Eléggé megviselte az elõzõ napi Bakonyi Mikulás. Ettõl függetlenül azért haladtunk. Következett a Vértes peremének szokásos megmászása, szerencsére sármentesen. Itt már jelentkezett a térdem. Az elsõ ellenõrzõ pontot hamar elértük. Ervin meg is jegyezte, nem gondolta volna, hogy már ekkora távot tettünk meg.

Mentünk tovább szaporán. Elmondta, jó hogy telefonáltam, mivel hiába állította be a telefonját ébresztõre, de az az aksi kimerülés miatt eldobta az ébresztési idõpontot, viszont már nagyon rákészült erre az egy hétvégén teljesítendõ két teljesítménytúrára. Kiderült, volt ennek egy kis hátsó szándék jellegû indítéka is. Egyik tornatanára, többször is megrótta, hogy szerinte keveset mozog. Igen csak jól jön, ha legközelebb megemlítheti neki, hogy egy hétvégén két nap alatt 70 km megtétele az azért nem olyan kevés mozgást jelent. Ráadásul ez a tanára is túrázik, de a térdei miatt maximum 25 km-es távot vállal be.

A Vár-völgy elérésekor biztos ami biztos, rákérdeztem, föl akar-e menni Csókakõ várába, ahol már sokszor járt, hiszen az újjáépítési munkákban is részt vett már. A válasz, természetesen igen volt. Megegyeztünk, ha a térdem engedi, fölmegyünk. Furcsa módon a térdfájás, csaknem elmúlt a vár-völgyi lejtõn, pedig a kopott ízületek pont ezt nem szeretik. Így hát megmásztuk a várba vezetõ meredek lépcsõket. Gyönyörû volt a kilátás. Érdekes volt, ahogy a köd hömpölygött a mélyebb helyeken, s ahogy átbukott a kisebb dombokon. Ezt csak azok láthatták, akik fölmásztak a várba. Várnézés után leballagtunk az ellenõrzõ pontra, ahol megettük a kapott csokit, amit én megosztottam egy termetes fekete macskával. Valószínûleg gyerek mellett nõhetett föl, mivel ízlett neki. Visszaindultunk a Vár-völgyben. Ezen a szakaszon, oda-vissza többekkel újra találkoztunk a tegnapi Bakonyi Mikulás túra után. Rátértünk a Buhin-völgyre, amit igen szeretek.

A „túljelzett fánál” rátértünk a Z+ jelzésre, amelyrõl a K+-ra váltottunk, s azon mentünk egészen a Gyermek-táborig. Meglepõ, de alig találkoztunk sárral. A Kató-hegyen egyébként tudnak sárosak lenni az utak. Teljesen egyértelmû lett, valamiért az emelkedõket nem szereti a térdem. Jó meredek úton ereszkedtünk le a murvára, amin hamar elértük az EP-t. Pecsételés után, alapos kalóriapótlást csaptunk a hagymás zsíros kenyérbõl, almából és finom teából. Épp ebédidõben érkeztünk. Közvetlenül indulásunk elõtt érkezett Rafter. Alig mentünk pár száz métert már meg is elõzött bennünket. Beszélgettünk egy-két percet, s már csak a kondenzcsíkot láttuk belõle. Sietett, mivel ebédre volt hivatalos. Mi is folytattuk tovább. A Rudolf-réten a mikulástól és az igen ifjú segítõjétõl méretes csoki mikulást kaptunk a pecsét mellé.

Tovább menve hamarosan megkezdtük leereszkedésünket a hegységbõl. A leereszkedésnél, Ervin derülésére, érdekes szökdécselõs technikát választottam a bal térd kímélésére. Szépen le „gyalog galoppoztam” a lejtõn. A túra második felében, Ervin többször is megkérdezte, megyünk-e még egy kört. A kis gonosz. Ez is mutatja, milyen gyorsan regenerálódnak az ilyen fiatalok. Elõzõ este még azt mondta, valószínûleg csak keresztbe beledõl az ágyba, még ahhoz sem lesz ereje, hogy az ágy hosszába forduljon, most meg már kevés a 23 km. A második körrel kapcsolatban azt beszéltük, ha reggel hétkor el lehetne indulni a 7 mérföldes távon, akkor 10 óráig simán visszaérnénk, s benevezhetnénk a 2x7 mérföldre is, s a 16 órás célzárásig kényelmesen meg tudnánk csinálni, hiszen most térdkímélõ üzemmódon, az EP-ken is több idõt töltve a megszokottnál, öt és fél óra alatt teljesítettük a túrát. Az egyetlen akadályt az jelenti, hogy csak 8-tól lehet nevezni. Errõl beszélve gyorsan be is értünk a célba, ahol átvehettük az igazán mikulás hangulatú klassz emléklapot (mikulás túrákról ez az eddigi legjobb) és a kitûzõt.

A túra során sárral alig találkoztunk, pedig a hegységbe föl- és onnan levezetõ lejtõkön, illetve az Z+-on és K+-on, szokott lenni jócskán. Szeretem a Vértest, ami ezen a túrán megmutatja a kellemes sétaterepét és a vadregényesebb sziklás részbõl is ad egy kis ízelítõt. A túra szervezése kiváló.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 700 Ft-ért. Használható szürke árnyalatos térképes itiner, kitûzõ, emléklap, az elsõ és utolsó EP-n szaloncukor, Csókakõn csoki, a Rudolf-réten méretes csoki mikulás, a Gyermek-táborban zsíros kenyér, hagyma, alma, tea és forralt bor. Hogy lekváros kenyér volt-e idén, nem tudom, de nem is kerestem.

Egyetlen kérés a tervezõkhöz. Nem lehetne úgy megnövelni az indítási idõablakokat, hogy egymás után teljesíteni lehessen a két távot, s akkor meglenne a 3x7 mérföld, amely táv nekem hiányzik.

Az idei évre befejeztem a túrázást, már csak azért is, mert ma a begyulladt térdem miatt, túraelvonásra ítélt az orvos.
Minden túrázónak és túraszervezõnek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Újévet kívánok!
 
 
Bakonyi MikulásTúra éve: 20092009.12.08 18:31:39
Bakonyi Mikulás 50
GPS-el mért távolság: 47,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1135 m. (Az adatokban benne van a Kõmosó-árokbeli kerülõ és a várnézés is.)

Reggel, Veszprémben, a buszállomáson felvettem Ervint, majd az AGIP kútnál Andrást, s együtt mentünk tovább Zircre. A rajtnál jó sokan álltak sorban. A nevezés procedúra, jó negyed órát igényelt. Több ismerõssel is találkoztunk. Zoli korábban érkezett, épp csak beálltunk a sorba, õk már indultak is Rafterrel.

Végre mi is úton voltunk, a friss reggeli idõben. Borzavár felé volt némi sár, de szerencsére elég vastag avar réteggel borítva, így nem csúszott nagyon. Ezen az elsõ emelkedõn utolértük Verát, majd az elsõ ellenõrzõ pontnál el is hagytuk, mivel számunkra Veszprémben, a 20.33-as vonat elérése volt a minimális cél, s ehhez egy órával korábban vissza kell érni a célba. Ennek megfelelõen szaporán szedtük a lábunkat.

A Csárda-völgyi-patak keresztezése könnyebb volt mint eddig bármikor. A Cuhán viszont nem volt átkelési lehetõség az ösvényen, hanem vissza kellett volna menni vagy kétszáz métert, s az is rizikósnak látszott túracipõben, márpedig Ervin azt viselt. Ennek megfelelõen, inkább a kényelmetlen vasúti töltésen, vagy ahol lehetett mellette történõ menetet választottuk Porva-Csesznekig, ahol visszatértünk az ösvényre. András, aki egyébként a Cuha-völgyi vasút megmaradásáért tartott túrák egyik szervezõje, s igencsak ismeri a környéket, hogy-hogy nem, eltévedt a 30-as távról, ahogy az 2007-ben is történt, s az 50-es távon folytatta, de elõtte még betért a turistaszállóba beszélgetni egy kicsit.

Ballagtunk tovább. Meglepetés? Szerintem nem az, hogy a Bakonyerdõ rendbe tette (A Gázló túra idõpontja után újra kövezte) a gázlókat. Ez csak egy jó folytatása annak a több éve elkezdett folyamatnak, ahogyan javítják az utakat. Komolyan, évrõl-évre, egyre jobban járhatók biciklivel a Bakony murvás útjai! Bárcsak a Vértesben is elkezdõdne ez a folyamat. Ervinnek is sikerült megúsznia a gázlókat száraz lábbal. Újabb pecsét, s máris fújtattunk a Zörög-hegy oldalában. Alaposan megizzadtunk, mire fölértünk. Itt újabb pecsét után irány lefelé.

Beértünk a faluba. Megkérdeztem Ervintõl, járt-e már a várban. Nem látta még. Megkérdeztem, érdekli-e. Mivel idõvel is jól álltunk és meg is szerette volna nézni, így a Kõmosó-árkon keresztül felmentünk a várba, útba ejtve a Kõmosó-árki-barlangot is ami igen érdekes a vasszulfát és gipsz kiválásokkal. A várban is láthattunk néhány újonnan épített falszakaszt. Sajnos az idõjárás nem túl jó, így a kilátás sem sem volt olyan szép, mint lehetne. Leballagtunk az EP-hez, ahol a pecséthez szendvics és tea járt. A várbeli kitérõ végül is annyi idõnkbe került, hogy mire az EP-re értünk, Vera már indulóban, András pedig már úton is volt. Az ezen a túrán hagyományos szendvics nem a kedvencem, így nem is kértem ki, hanem két bögre teát ittam helyette. Ettünk egy kicsit a saját ellátmányunkból, majd szaporáztuk is tovább lépteinket.

A szép Kõ-ároknak hamar a végére értünk. Az EP-n utol értük Andrást, aki szintén a vár túránknak köszönhetõen került el bennünket. Itt megint csak „eltévedt”. Ettõl kezdve többé-kevésbé együtt folytattuk. A P+-on talpalva füttyögésre figyeltünk föl. Meglépett gazdájától egy német juhász kutya, s mint kiderült visszament az EP-re. Lehet, szeretett volna még egy kis szaloncukrot.

Az Ördög-árokban alaposan lelassultunk. Itt nem vagyok hajlandó sietni! Ervin elõször járt erre, neki még minden látnivaló új. Nagyon tetszett neki. Rácsodálkozott az igen szép sziklaalakzatokra, majd a kis vízfolyásra, annak csobogóira. András szerint egy cseszneki csoport készítette az Ördög gát lépcsõit ami nekem nagyon tetszik. Csak közelrõl lehet észrevenni, tehát nem rombolja a látványt, viszont nagyon biztonságos. Annak már nem örülök annyira, hogy a kidõlt fákat is szétfûrészelték a völgyben, megkönnyítendõ a járást. Sajnos túl hamar kiértünk a völgybõl.

Utolértük Verát, s immár négyesben folytattuk. Jól álltunk idõvel. Kellemes séta következett vissza a gézaházi EP-re. Újabb kalóriapótlás után irány a Gesztenyés. Úgy véltem, ha tartani tudjuk az addigi, valamivel 4-es fölötti átlagsebességünket, hat órára beérünk. Ervin egyre gyakrabban kérdezi, mennyi van még hátra. Fájlalta a lábát. Másnapra kiderült, vékony zoknit húzott, aminek ráadásul a túra közben szétszakadt a talpa. Én meg a bal térdem fájlaltam egyre inkább, pedig az nem szokott fájni.

A gesztenyés EP elérésével, Ervin túllépte az eddig legyalogolt leghosszabb távját. A lehetõségeinkhez képest szaporán szedtük a lábainkat. A Harmadik-árok beli lejtõ elõtt felvettük a fejlámpákat, ittunk egy kis teát (A 2007-es tapasztalatom alapján cipeltem egy termosszal.), s nekivágtunk az eddig mindig nagyon sáros lejtõnek. Kellemes meglepetés. Sehol a sár! Hamar leértünk. Utolsó EP.

Kereszteztük a vasutat. Az út eleje OK, de aztán megjött a sár, amit a Harmadik-árokban egyáltalán nem hiányoltunk, mégpedig kamatostul, ráadásul sötétben. Egészen a vízmû utáni aszfaltig nem is szabadultunk meg tõle. Közben azért figyeltük, hogyan válik egyre erõsebbé elõttünk a horizonton a derengés, ahogy közeledtünk a városhoz. A városi aszfaltos szakaszt hamar letudtuk, s beestünk a célba, a számítottnál 5 perccel késõbben. Eléggé visszavetett bennünket a sár, s a mindenféle lábfájás. Ervin sikerrel teljesítette az elsõ 50-es kategóriájú túráját. Megkaptuk az emléklapot és kitûzõt, ittunk egy kis teát, s igyekeztünk, hogy még a 19.15-ös buszt sikerüljön elérni Veszprémben, s többet lehessen aludni, a következõ napi 2x7 mérföldes tekergés elõtt.

Jól szervezett, nagyon kellemes, jórészt látványos vonalvezetésû a túra, de ezt már nem elõször írom róla. Ez eddigi Bakonyi Mikulás túráim közül az utolsó szakaszt leszámítva, ez volt a legkevésbé dagonyás.

A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelõ. 900/800 Ft-ért. Használható térképvázlatos itiner (csak a pecsételtetésekhez vettem elõ, mivel ezen a túrán nincs rá szükségem), kitûzõ, emléklap, Cseszneken szendvics és tea, Gézaházánál szaloncukor kétszer és pici csoki mikulás, a célban tea. Változatlanul az a véleményem, hogy a Gesztenyés ellenõrzõ pontnál szükséges lenne valamilyen folyadékpótlásról gondoskodni.
 
 
Tanúhegyek nyomábanTúra éve: 20092009.12.01 19:02:28
Tanúhegyek nyomában 40
GPS-el mért távolság: 42,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1685 m. (Az adatokban benne van az a kis 2-300 m-es 20 m szintû elkeverés is.)
Reggel gondban voltam, hogy öltözzek. Érdekes ez a túra, hiszen a nehéz terepet jelentõ hegyeket, könnyen járható hosszú szakaszok kötik össze. Mivel járok jobban? Könnyû bakancsban, nagyobb sebesség az összekötõ szakaszokon, vagy biztonságosabb haladás a hegyeken a nehéz bakancsban? Kellemes volt az idõ, viszont a békák esõvel riogattak (sajnos? a franc se tudja, de nem alaptalanul). Végül is, a várható esõnek megfelelõ ruhát vettem föl, a nehéz, de valóban dagonyaálló bakanccsal. Nem bántam meg.

Jó hosszú sort kellett végigállni a nevezéshez, de azért elég jól haladt. Kézhez kaptam az igazolólapot, itinert, bögrét, s frissen nekivágtam a távnak. A Bazalt templom után megkezdtem a Kisfaludy-kilátóhoz vezetõ bemelegítõ emelkedõt. Minden esetre, nem aprózta el a bemelegítést, a bõ két kilométeren keresztüli, majd 15 %-os átlag meredekséggel! A kõkapu, és az azt követõ szakasz igen szép. Megvan az elsõ ellenõrzõ bélyeg. Megyek tovább. A Hertelendy-emléknél újabb bélyeg, s sajnos elkezd csöpögni az esõ. Alig mentem egy-kétszáz métert, mire rendesen rákezdett. Esõállósítás, majd továbbmenetel. Szerettem volna még a Bazalt-orgonákat is megúszni esõ nélkül, de már a Bujdosók-lépcsõjét sem sikerült. A kilátást teljesen agyonvágta az idõ. Minden szürke lett.

A Bujdosók-lépcsõjén sokkal könnyebben jutottam le, mint számítottam. Érdekes, de nem a lépcsõk, hanem az õket összekötõ kis alig lejtõ szakaszok csúsztak jobban. Egy ilyenen majdnem dobtam is egy hátast. A lépcsõ aljában megyek jobbra a többi túrázó után. Nem kellett volna. Vagy száz méter után utolértem a Bödõ família két ifjabbik tagját, s szöget ütött a fejemben, vajon a két kiváló túrázó miért nézi olyan bõszen az itinert. Mentem még egy kicsit s én is elõvettem, meg megnéztem a GPS-t is. Hoppá! Eltértem az útvonaltól. Nem az elsõ alkalom, hogy így faragjak rá a kényelmességre, vagy inkább lustaságra. Irány vissza. Immár a jó útvonalon szaporáztam tovább a lépteimet. Esõvel együtt kissé demoralizáló, így ettõl kezdve gyakrabban használtam az itinert.

Eseménytelen aszfaltos talpalást követõen, Szigligeten egy kis kitérõ az újabb bélyegért, majd megmásztam a várhegyet. Itt is igazoló bélyeg. Az esõ miatt semmi kedvem nézelõdni, pedig volna mit. Újabb monoton aszfaltos szakasz a Szent-György-hegy lábáig. Rövid letérõ a turista jelzésrõl, a következõ feltételes ellenõrzõ ponthoz, majd egy darabig megint aszfalt. A fölfelé vezetõ jó kis kaptatón, közvetlenül az újabb EP elõtt értem utol Verát, aki elõttem negyedórával indult. A túra hátralévõ nagyobbik felét együtt tettük meg. A hegytetõre felvivõ emelkedõ meglehetõsen csúszott. A Bazalt-orgonáknál lefelé vivõ szakasztól nem kicsit tartottam. Nem is volt könnyû. Itt vettem elõ a fényképezõgépet másodszor, nem tudva ellenállni a csábításnak, hogy lefényképezzem a bazaltoszlopok elõtt úszó pici felhõpamacsokat.

A kulcsosháznál rövid frissítés. Ettem egy kis margarinos kenyeret. Nagyon vártam a jó forró teát, ami ilyen idõben igencsak elkelne. Helyette, valami alig langyos íztelen akármit kaptunk. Sajnos ez a kulcsosház nem alkalmas ekkora tömeg kiszolgálására, ilyen idõben, illetve más szervezést igényelne, a kint felállított pavilon felhasználásával. Összefutottam az egyesületbõl Annával, aki itt fejezte be a 20-as távot. Beszélgettünk egy kicsit, majd gyerünk tovább. Itt István, akivel együtt csináltuk az Óbudavár éjjelt, s eddig kerülgettük egymást, mivel most rövid távos társakkal volt, végleg elhúzott. Beszéltünk egy kicsit a Lõvérek tt-rõl. Elmondta, hogy bizony még a turistautak.hu-ról letöltött térkép sem segített mindenütt, akkora a katyvasz arrafelé a jelzéseknél.

Jobb-rosszabb földutakon közelítettünk a Csobánc felé. Az egyetlen nehezítést az Eger-víz „gázlója” jelentette. Sajnos nem volt rajtam mellescsizma, így az igencsak ingatag bürüszerûségen keltem át. Az egyik deszka törött volt, de ezt csak akkor lehetett észrevenni, ha az ember súlya rákerült, így csaknem beleveszekedtem a vízbe. Még csak ez hiányzott volna, a csaknem öt órás esõ után! Hamarosan bent voltunk a faluban, amit ugyanolyan gyorsan el is hagytunk, s megkezdtük a Csobáncra vezetõ kaptatót. Nekem igencsak tetszik ez a kanyargós, az elsõ feltételes ponttól igen szép kilátású útvonal. A hegy derekára érve, megszûnt az esõ, s néhol a nap is kikandikált a felhõk résein. Egyszerre megjavultak a fotózási fényviszonyok. Sajna Vera gépe eddigre bemondta az unalmast. A vár elõtti utolsó kanyarból jó pár képet készítettem, hiszen az esõ minden koszt, párát kimosott a levegõbõl, aminek köszönhetõen nagyon élesek lettek a kontúrok, s a látástávolság is kiváló. Ilyen tisztán még nem láttam a Sümegi várat, illetve a Somlót. Csobánc várában újabb bélyeg, egy kis aszalt sárgabarack, s gyerünk tovább. Tavalyelõtt jártam erre utoljára, azóta sokat dolgoztak a várromon. Távolítják el a törmeléket, illetve gyûjtik össze a vár építõköveit. Már most is sokkal inkább vár formája van!

A leereszkedés elsõ szakasza itt sem egy leányálom, de nem is vészes, csak lassú. Káptalantótiig eseménytelen szakaszon talpaltunk, viszont szép a környezõ tanúhegyek látványa. Érdekes és szép, a különleges vízmosta „kavicsokkal” díszített virágágyás a falu központjában. Hosszú, sunyi emelkedõn kezdtük meg a kaptatást a Tóti-hegyre. Gyorsan ettünk is egy kis csokit, a kezdõdõ éhség miatt. Az alap saracska mellett volt egy szakasz, ahol már igazi ragadós sárral találkoztunk. Mondjuk, mi szívesen eltekintettünk volna ettõl a találkozótól. Persze a Deák tt-hez képest még ez is éppen csak kiérdemli a kis sár elnevezést, a többi maximum saracska néven illethetõ. Késõbb a cél elõtt két túrázó panaszkodott a sárra, mi pedig rögtön megjegyeztük, hogy ezek szerint nem jártak a Deák-on, mert az volt csak az igazi sár! Velük együtt jót nevettünk rajta. Sokáig fogjuk még emlegetni, s akik végigszenvedtük, nekünk az vált sár igazi etalonjává. Így válik valami nehézség az idõ nem is olyan nagy távlatában legendává.

Hamarosan a zöld háromszög jelzésen ráfordultunk a hegy csúcsára vezetõ egyenesnek, ami igen meredek, és jó csúszós. A legmeredekebb részen, az elõzetes tapasztalataim alapján nem is kísérleteztem az ösvénnyel, hanem minden tiltó tábla ellenére irány a bozót. Gyorsan fölértem. Újabb ellenõrzõ bélyeg beragasztása után nézelõdés és fotózás, amíg Verára vártam. Csodaszép kilátásban volt részünk. Bõ félórával voltunk naplemente elõtt, s szerintem mi, akik ebben a körülbelül háromnegyed-egy órás idõszakban értünk fel (természetesen a pontõrökön kívül), voltunk a legszerencsésebbek, a kilátás szempontjából. Általában zivatarok után, évente alig néhányszor van az embernek esélye ilyen éles súrlófényben élvezni a kilátást, s ráadásul mindezt ilyen remek kilátópontról! Ez bizony, még a rendszeresen túrázóknak is csak nagy ritkán adatik meg. A hegyek megnyúlt árnyékai, a kisebb felhõk éles árnyékfoltjai, nagyon éles kontúrok, a hegyoldalakban szinte világító fehér házfalak még nagy távolságban is, kék balatoni víztükör, gyönyörû narancsszínbe forduló égbolt szín nyugaton, és óriási látástávolság! Hab a tortán, hogy ezt még az ultrakompakt gépem egész jól vissza tudta adni. Már ezért a kilátásért megérte eljönni erre a túrára. Lehet, hogy nem is olyan nagy baj az a délelõtti esõ? Nélküle biztosan nem lett volna részünk ilyen kilátásban. Ennek az esõnek az hiszem az igazi vesztesei a korán induló futók és más nagyon gyors lábú túrázók, valamint a rövid távokon indulók voltak, akik a táv zömét, vagy egészét esõben teljesítették.

Megérkezett Vera is, igazolt, nézelõdött egy picit, s elindultunk lefelé. A zöld háromszög jelzésrõl lekanyarodva, a lankásabb lejtõn megettem egy szendvicset, mert igencsak megéheztem, s még elõttünk meredezett a Gulács. Biciklis tapasztalatok alapján, ez a szendvics igazából nem ad energiát másfél órán belül, sõt csökkenti az izmokba tüzelõanyagot és oxigént szállító vér mennyiségét, de mégis jobban éreztem magam, mintha egy akármilyen szuper energiagélt nyeltem volna le, s többlet energiával de korgó gyomorral kaptatok.

Rövid idõn belül már a Gulács oldalában veselkedtünk neki az utolsó emelkedõnek. A GPS-re feltöltött track-nek köszönhetõen meglehetõsen pontosan tudtam, mennyi van még hátra. Szerencsénkre, az egynyomsávos szakaszon nem túl sokan jönnek szemben sem fölfelé, sem lefelé. A fölfelé vezetõ ösvény végét, már majdhogynem úgy kellett kitapogatni a túrabotokkal a sötétben. Megvolt végre az utolsó EP-is.

Még egy feltételes pontot kell teljesíteni. Elõ a fejlámpákkal, s gyerünk lefelé. Az már látszott, nem fogunk 10 órán belül beérni, de ez nem is érdekelt bennünket különösebben. Lefelé az egyesületünkbõl Andrással futottunk össze. Rövid infócsere, megyek-e az Észak-Dunántúl Kupa díjkiosztó túrájára Nagykarácsonyba. Elmondtam, hogy nem, mivel messze van Pápától; a cél és a rajt között nincs megoldva a szállítás, s semmi kedvem a 16 km-es távot busszal 46 km-en megtenni majd két óra alatt. Majd egyszer megkapom a kupát. Ebben maradtunk, s ment mindenki a maga útján. Lefelé még átmászhattunk néhány fatörzsön, s az aszfaltutat fényvisszaverõ matricás iránymutató tábláknak köszönhetõen keresztezve, felragasztottuk az igazolólapra az utolsó bélyeget, s egy jó hosszú utcán beballagtunk a célra. Itt már nem voltam éhes, viszont nagyon szomjas igen, így gyorsan megittam két bögre jó forró teát, s hazafelé vettem az irányt.

Esõvel nehezített, de nagyon látványos, jól szervezett túrán vehettem részt. Kicsit túl sok benne a monoton aszfaltos rész, de ezt tudtam elõre, s itt nem is kerülhetõ el. Utoljára még a Nagy Lajos szervezte változaton vettem részt. Emlékezetem szerint két pici eltérés van az útvonalban, s az elõnyére szolgál a mostaninak. Persze lehet, hogy csal az emlékezetem. Az egyik az Avasi templomromi kitérõ, a másik pedig a Badacsonyba visszavezetõ szakasz. Ez utóbbival kiváltottak egy kis aszfaltot. Másrészt akkor a jegesre tiport hónak köszönhetõen tényleg voltak életveszélyes szakaszok (Bujdosók lépcsõje; Bazalt-orgonák; Csobánc lefelé; Gulács-hegy lefelé irányon).

A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1000/900 Ft-ért. Mûanyag bögre; jó minõségû szürkeárnyalatos, de csak itinerrel együtt alkalmazható térkép (nincsenek rajta a turistajelzések), kiváló itiner (utcanevek is vannak!); a Szent-György-hegyen és a célban, zsíros-, margarinos-, lekváros- és tepertõkrémes kenyér, hagyma, savanyúság. A Szent-György-hegyen forralt bor és teának nevezett alig langyos valami, a célban forró tea, a Csobáncon aszalt sárgabarack. A közeli pizzériában, 15 %-os kedvezményre jogosító bón. Kiváló útvonal jelölés. A távok GPS track-jei két formátumban is letölthetõk voltak a szervezõk honlapjáról, a térképekkel és az itinerrel együtt. Hatásos kispistázási lehetõség csökkentés a feltételes EP-kkel, bár tényleg lehetne õket automata, vagy önkiszolgáló pontnak nevezni.
 
 
Óbudavár éjszakaiTúra éve: 20092009.11.10 18:13:28
Óbudavár éjjel
GPS-el mért távolság: 21,2 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 380 m.
Várpalotáról érkezve, a falu elõtt megálltam egy kis talajerõ visszapótlást végezni. Kiszálltam a kocsiból, s mentem elkezdtem gondolkodni, hiányzik ez nekem? Alig bírtam menni. Ha már eddig eljöttem, csak megcsinálom. A faluban leparkoltam. Pakolászás közben rám köszön egy túratárs. Felnézek, hát egy pápai volt munkatársam az. Gyorsan megegyeztünk, együtt megyünk. A nevezés közben megérkezett István is, aki sokkal gyorsabb nálam. Még a Deákon beszéltünk, róla, hogy valószínûleg eljön. Õ egy mecseki teljesítménytúráról érkezett. Kacérkodott ugyan a Fehér-Vár-Palotával is, de nem szereti a nem körtúrákat, bár mondtam neki itt kivételesen ez nem túl nagy gond, mivel a két város között reggel nagyjából negyed óránként van busz. Megegyeztünk, nem akar sietni (egyébként ezen a távon egy jó órát verne rám), így végül hármasban vágtunk neki a távnak.

A 2007-es teljesítésem GPS nyomvonalát feltettem a GPS-emre, Istvánnak pedig a turistautak.hu-ról voltak feltöltve a Balaton-felvidék turistaútjai, így tudtuk, nem lehet különösebb elkeverés. A végére kiderült két éve négy helyen tértünk el többé kevésbé a turistaösvényektõl, bár ebbõl csak egy volt tényleg jelentõ. A falucskából hamar kint voltunk, s lekanyarodhattunk az aszfaltról. Nem mentünk sokáig, s már is elmondhattam: „Stirlitz akkor már tudta...” Hát...! Igen. A Fehér-Vár-Palota tapasztalata alapján nem vettem kamáslit, pedig itt igencsak elkelt volna. Sokkal sárosabb a terep. Persze, ha a Deákon megtapasztalt zalai vendégmarasztalót tekintjük etalonnak, akkor itt csak némi saracskáról beszélhetünk.

Ahol utoljára hárman nagyon elkevertünk, s csak telefonos segítséggel tudtunk továbbmenni, láttuk, páran most is rossz felé mentek. Utánuk kiabáltunk. Ketten visszafordultak s jöttek utánunk. A többiek, vagy nem hallották, vagy úgy gondolták az õ irányuk a jó, ami a szentjakabfai tehenészethez vezet. A Mohán vásárolt elemek viszont csak eddig bírták. Nem valami sok. Kénytelen voltam a keresõ fénynek tervezett bicikli lámpámból kivenni két elemet. Viszont most nem voltam lusta a lámpa saját nagy akkuját is cipelni, így nem volt gond. Másrészt a nálunk lévõ megfelelõ adatokkal feltöltött GPS-ek mellett igazából csak a biztonsági tartalék szerepét töltötte be.

Bizony ezen a túrán is kérnem kellett társaimat néha, lassítsunk egy kicsit. No egy ilyen után egy darabig én mentem elõl, ami alapján István meg is jegyezte, ahhoz képest, hogy „visszavettünk” a tempóból, az átlagsebességünk 4,7-rõl, 4,9 km/h-ra nõtt.

Jót beszélgetve értünk be Balatonhenyére, ahol a kocsmában megkaptuk a pecsétet, ettem egy szendvicset, mivel már kezdtem eléhezni. Megittam rá egy alkoholmentes sört, s így már rendben voltam, leszámítva, hogy szokásomtól eltérõen leültem. Elég nehéznek bizonyult az újra elindulás. Következett a túra legsárosabb része Monoszlóig. Innen igen jó tempóban mentünk föl a Hegyestûre, ahol kellemetlen meglepetés ért. Tea csak annak volt, akinek volt bögréje, vagy pohara. Nálunk nem lévén ilyen, hoppon maradtunk. Irány lefelé.

Átverekedtük magunkat a borókáson. Késõbb, a következõ hegy derekáról, a párás idõ ellenére is szép kilátás nyílt a Balatonra. Sõt ,a déli part fényei is látszottak. Eseménytelen út után beértünk Szentantalfára, amit gyorsan el is hagytuk. Ettõl kezdve végig aszfalton kutyagoltunk. Nem esett jól. Már csak loholtam társaim után. Igen csak demoralizált ez a szakasz. Eddig szinte végigbeszélgettük az utat, itt viszont nagyokat hallgattunk. Már messzirõl láttuk a templomtornyot, ami egy istennek sem akart közeledni. Valószínûleg jobb lett volna, ha nem látjuk. Azért végül csak beértünk. Megkaptuk az oklevelet, s a kitûzõt. Megettük a jó kis babos káposztát (kerestem is a Neten pár receptet, hogy baráti társaságban megfõzzem), amit forró teával öblítettünk le, s elindultunk hazafelé.

Így hármasban, a túra, a zömében jó szalagozásnak (volt benne néhány fényvisszaverõ anyagú is) és természetesen a GPS-es adatoknak köszönhetõen egész kellemes volt. Az idõjárás is barátságosabbá vált a napközbenihez képest. Úgy terveztem, valahogy szép lassan, komótosan majd csak végig poroszkálok az útvonalon. Ehelyett, az adataim szerint 4,8 km/h-s átlagot mentünk, szemben a Fehér-Vár-Palotán teljesített 4,6 km/h-val. Persze ott többször megálltunk nézelõdni.

A túra ár/szolgáltatás aránya elég rossz, de van nála sokkal rosszabb is. 1200/1100 Ft-ért. Szürkeárnyalatos nem túl jó fénymásolt térképlap (turista térkép nélkül nem sokat ér), viszont használható itiner (lényegesen jobb, mint két éve) jár hozzá. Jó szalagozás, és útvonal kitáblázás. Már tényleg csak egy-két pont van ahol kellene még javítani, bár hallottam olyan véleményt is, hogy már túl is van szalagozva az útvonal. Ez óriási fejlõdés egyébként a két évvel ezelõtti semmihez képest. Még a túra elsõ szakaszán van egy kritikus pont, ahol a villanykaróknál kissé jobbra kell tartani. Miután a GPS alapján mentünk kb. 30 m-t megláttuk az elsõ szalagot. (Itt keveregtünk többen két évvel ezelõtt is, és most is itt mentek néhányan rossz irányba (tehenészet)). Ha ez is fényvisszaverõ szalag lenne, akkor már tényleg nagyfokú figyelmetlenség kellene az eltévedéshez. A henyei kocsmában féláron lehetett vagy egy üdítõt, vagy egy sört vásárolni, a hegyestûn tea, már akinek volt mibõl meginnia. A pontõröket kiszállító autóban maradtak a poharak. A célban a babos káposzta és tea, vagy forralt bor. Ez utóbbit egyébként a túra elején is kínálták.
 
 
Fehér-Vár-PalotaTúra éve: 20092009.11.10 18:06:47
Fehér-Vár-Palota 40
GPS-el mért távolság: 38,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 805 m.

Hajnalban, akárcsak két hete a Deák teljesítménytúránál, esõre ébredtem. Nem mondhatnám, hogy repestem a boldogságtól, ráadásul, a Fehér-Vár-Palota utánra, nagy merészen még az Óbudavár éjjelt is beterveztem. Mivel jobbak voltak a látási viszonyok, mint számítottam, a tervezettnél hamarabb értem a rajthelyre, így majd egy órát várhattam Ervinre. Hét óra húszkor így is neki tudtunk vágni a távnak. Szerencsére a túrán már nem esett az esõ, s sárral is csak nyomokban találkoztunk.

A városi résszel semmi gond, bár Ervinnel megkerültünk egy terecskét, ugyanis megszokásból rossz irányba indult, mert arra vezet valamelyik útvonala. Az elsõ ellenõrzõ pontot hamar letudtuk. Jó tempóban haladtunk. Kellemes sétával értük el Mohán az EP-t, ahol jó forró teát ittunk. Közben rájöttem, otthon felejtettem a GPS tartalék akkuit. Reméltem, Mohán tudok elemet venni (sikerült), másként ki kell kapcsolnom, hogy az Óbudaváron legyen, ott ugyanis a 2007-es tapasztalatom szerint sokkal fontosabb. Újabb kellemes séta után értük el a Duzzogói fürdõromot, amit most meg is néztünk. Továbbmenve, kezdett picit szintesebb lenni a terep, de Iszkaszentgyörgyig így is csak 90 m-t szedtünk össze 16 km-en. A kastély szép lenne, ha egy kicsit rendbe tennék. Újabb pecsét, kis kalóriapótlás, s megkezdtük a túra szebbik részét.

Hullámos terepen ballagtunk. Többször kellett Ervint kérnem, vegyen vissza a tempóból, hiába, gyengülök, meg hát kell egy kis energiát tartalékolni éjszakára is. A kõbánya elõtt alul méretezett kilátóra bukkantunk. Csak a fák nyiladékain keresztül van kilátás. Nem tudom mi értelme az ilyen építményeknek. Egy emelettel magasabbra kellett volna építeni, s akkor körpanorámában gyönyörködhetnénk. Elballagtunk a kõbánya mellett, s közeledtünk a Szenes-horoghoz. Idõnként már egész jó kilátásban volt részünk.

Végre elértük a horgot! Kimentünk egy szikla peremére, s onnan nézelõdtünk egy darabig, majd a jó meredek ösvényen leereszkedtünk a völgybe. Sajnos igen hamar ki kellett kapaszkodnunk belõle. Déli irányba fordultunk, s egy darabig még a horog mellett mentünk. Gyönyörû ez a völgy, akár csak a Száraz-horog.

Csór felé, egy mezõt megkerül a jelzés, bár lehet tudni, hová lyukad ki. Ezt az utánunk jövõ csoportok ki is használták. Nagyon kellene oda a sarokba egy EP, ami lehetne automata pont is. Ervin szerint, nem kellene feltétlenül megtagadni a kitûzõt a rövidítõktõl, s ezzel az elõre be nem jelentett EP-t kihagyóktól, viszont speciális „Kispistázó” jelvényt kaphatnának, vagy valami hasonlót. A murvás úton, célegyenesbe kerültünk Csór felé. Az oda-vissza vezetõ szakaszon Vera jött szembe. A rajtnál meglévõ bõ félórás elõnyébõl, huszonegy-két percet behoztunk eddigre.

Gyorsan elértük az EP-t. Az utolsó szakaszon, az orrunk után mentünk, merre a legerõsebb a ló szag. Ellenõrzõ bélyeg, zsíros kenyér, szörp. A jobb lábamon, éreztem, jobban megviselte a talpamat a bakancs, mint szokta, ezért kísérletképpen ragasztottam rá egy vízhólyagtapaszt. Meglepett, milyen sokat segített. Indultunk tovább. Az oda-vissza vezetõ szakasz vége felé Zoliékkal találkoztunk. Zolinak nem volt kedve reggel túl korán kelni, így nem mentünk együtt. Nekem a korai indulás, az Óbudavár éjjel tt-re történõ biztos odaérés miatt volt fontos.

A Száraz-horogba nehezebb volt leereszkedni, mint a Szenesbe. A völgy alján kellemes ösvény vezet. Igen meredek, de szép kaptatón másztuk meg a Meredélyfõt. Megérte. A völgy is és a táj többi része felé is gyönyörû a kilátás. Végig kellene egyszer járnom ezt a részt a zöldön is, ami hosszabban megy a horgok mellett. (Esetleg a túrát lehetne elvinni hosszabban arra, de ezt csak akkor merném egyértelmûen ajánlani, ha már bejártam volna, s biztos lennék benne, hogy normálisan járható. A Szenes-horog keleti oldalán , jó kacskaringósan, a sziklafal pereme mentén, tuti gyönyörû lenne. Viszont a Szenes-horognál biztosan kellene ez esetben egy EP, de legalább meglenne a kiírás 42 kilométere is.) Szinte folyamatos emelkedõn, szalagozást követve közelítettünk a Baglyashoz, amit már Csórról is láttunk. Az utolsó emelkedõ elõtt a pontõröktõl, kaptunk még egy kis üzemanyagot a következõ mászáshoz. Már ezen a szakaszon is végig szép volt a kilátás, amit csak tetézett a Baglyas körpanorámája. A hideg szél ellenére is elég sokáig nézelõdtünk. Jól látszott, hogyan buknak át a felhõk a Magas-Bakonyon. A Papod felhõsapkát öltött. Közben, dél-délkeleten, már a nap is kisütött.

Nekiduráltuk magunkat a lefelé vezetõ szakasznak. Ez egy darabig elég meredek, majd nehezen járható vízmosta, nagyon meredekké válik. Még Ervin is igen óvatosan ereszkedik lefelé (az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a korához képest azért õ az óvatosabb duhajok közé tartozik), viszont úgy 50 m-el elõttünk megpillantottuk Verát. A következõ lankásabb szakaszon utol is értük, s együtt folytattuk a célig. Ahogy leértünk a mélyútba, õk azzal a lendülettel föl is másztak a túloldalon. Nem kellett volna, mert a szalagok, melyeket nem vettek észre, az úton vezettek. Kellemesen kisütött a nap. Késõbb, a nagy beszélgetés közepette én is elnéztem egy jelzést. Kicsit továbbmentünk egyenesen. Egy elágazásban kaptunk észbe, merre tovább? Hol a jelzés? „Vereckénél még megvolt.” Elindultunk lefelé egy úton, majd megláttuk a szalagokat is, hogy közelítenek felénk, s végül be is csatlakoztak. Kerültünk, még akár 30 m-t is.

Hullámvasutaztunk tovább, míg egy pici víztározónál elértük az utolsó EP-t, ahol megettük a kapott banánt. Jó meredek emelkedõn mentünk föl a templomhoz, de a kilátás pazar. Lehet látni Székesfehérvárt is. Én viszont azt is jól láttam, közelítenek Zoliék! Azt hittem eddigre utol is érnek bennünket. Olyan igazi dombvidéki hullámvasutazás jött Várpalota széléig. Rövid, de meredek emelkedõk és lejtõk váltakoztak. A városban már eseménytelen volt az utunk a célig. Utánunk 2-3 perccel Zoliék is beértek. Átvettük az emléklapot és kitûzõt. Vera megnézte a menetrendet, így õk Ervinnel, gyorsan fölkaptak egy-egy zsíros deszkát, s rohantak is a buszhoz. Én meg kényelmesen eszegettem, a jó, s ráadásul még látványos zsíros kenyerekbõl, majd elindultam Óbudavárra.

Remek, Iszkaszentgyörgy után, látványos terepen vezetõ túrán vehettem részt. Jól éreztem magam. A hozott szendvicsem a hátizsákban maradt.

A túra ár/szolgáltatás aránya egyszerûen kiváló. 900/800 Ft-ért. Színes, nyomdában készült térképes igazolólap (saját térkép nem is kellett), itiner; kiváló útvonal jelölés. Mohán Gyõri jó reggelt, tea; Iszkaszentgyörgyön, Americana szelet; Csóron, zsíros kenyér, szörp; a Baglyasnál Sportszelet; a célban zsíros kenyér paprikával, uborkával, paradicsommal, hagymával és petrezselyemzölddel díszítve, mellé Erõs Pista, hagyma és ásványvíz.
 
 
DeákTúra éve: 20092009.10.27 17:35:35
Deák 40 2. rész (Kénytelen voltam két részre bontva feltenni, mivel valamiért egyben nem engedi, semmilyen formátumban.)
Jó sokat jöttem az y óta, s egyenlõre a GPS is jó irányt mutat, így inkább mentem elõre. A dzsindzsa elõtt az út jobbra kanyarodik Hahót felé, így biztos lettem benne, az y másik ágát kellett volna választanom. Nem akartam km-eket visszamenni, így irány szerint gyerünk balra, le a völgybe. Ott is folyamatosan balra tartó utakat választok. Az egyiknek egy pincénél vége szakadt. Az ott dolgozó bácsi igencsak meglepõdött megjelenésemen, s szívélyesen útbaigazított a Mackó-forrás felé, köszönet érte. Egy kis borral is megkínált, amit sajnos nem fogadhattam el, mivel még vezettem aznap. A pontos iránymutatásnak köszönhetõen simán visszataláltam a S+ jelzésre. Az utolsó 3-400 méteren ízelítõt kaptam a késõbbi dagonyából. Mondjuk mentem a S+-on vagy 700-800 m-t, mire az elsõ jelzéssel találkoztam. Ennek örömére megettem egy szendvicset.

Hamarosan rátértem a S-ra, s kezdõdött az igazi dagonya. Párszáz m-en még el tudtam kerülni, de aztán...! A Mackó-forráshoz levezetõ szakasz is kegyetlen dagonyás volt, de legalább lejtett! Utána ezt még sikerült tetézni egy jó meredek kaptatóval is. Az EP-n beszélgettem egy kicsit. Mondom a pontõröknek, hogy szerintem jóval több a szint, mint ami a kiírásban szerepel. Otthon kiderült, én néztem el, s a megadott adat korrekt. Itt is kínáltak mindenféle itókával. A pontõr társaság már elég vidám volt, a cudar idõ ellenére is.

Lehet, most sokan felhördülnek, amikor azt írom, sajnos eddigre elállt az esõ. Tapasztalataim szerint azonban, ha továbbra is esik rendesen az esõ, nemcsak szemerkél, akkor a sár csak csúszik, de nem ragad. Továbbmenve jött a jó húzós emelkedõ. Csúszott is a sár, de sokkal inkább ragadt. A tipikus zalai vendégmarasztaló. Majd minden lépésnél le akarta a lábamról szedni a bakancsot, annyira beleragadt. Olyan izmaimban is van izomláz, amelyeknek a létezésérõl eddig nem is tudtam. Ezen az emelkedõn 125 m szintet szedtem össze. Szerintem annyit vett ki belõlem, mintha 4-5-ször tettem volna meg egybe a Hétvezér-forrástól az Óház-tetõig vezetõ szakaszt az Írottkõ 50-en. Jó pár kilométeren keresztül frissen gléderezett, dózerolt utakon mentünk, ami felázva rettenetes. Egyetlen turistajelzést sem látva, a szalagozás szépen átvezetett a zöld sávra. Bárcsak a S+-on is ilyen lett volna! Egyszer csak kiérve az erdõbõl, vége lett a sárnak. Betonút! Régen örültem már így a nemszeretem aszfaltnak mint itt. Nagyon sokat kivett belõlem a sár.

Egy szalagmaradványnál megálltam, hogy képet csináljak róla a telefonommal, mert a fényképezõgépet otthon felejtettem, amikor István ért utol, s egy darabig együtt mentünk. Lelassult hozzám. Õ a 70-es távot teljesítette. Az útjelzésekkel neki is meggyûlt a baja a S négyzet jelzésen, pedig letöltötte a tracket a turistautak.hu-ról. Gyorsan elértük a Pusztaszentlászlói EP-t, ahol zsíros- és vajas kenyérrel, hagymával, paprikával, teával és forralt borral vártak bennünket. Nagyon jólesett a zsíros kenyér és a tea. Közben befutottak Rafterék is. Beszélgettünk egy kicsit a pontõrökkel, akik elmondták, hogy arányában sokkal többen indultak a hosszabb távokon, mint a rövideken. Szóba került Deák Ferenc is mint „A haza bölcse”, amire megjegyeztem, hogy az itt lévõk közül alighanem senki sem tartozik a bölcsek közé. Tényleg csak az elvetemültebbek vágtak neki a túrának, a „bölcsek” otthon maradtak.

Következett az utolsó szakasz. Szinte végig füves utakon ballagtunk. István a víztározónál elment geoládát keresni, én pedig csatlakoztam Rafterékhoz. Rövidesen beértünk a célba, megkaptuk az oklevelet, kitûzõt. Beszélgettünk egy kicsit a fõszervezõvel, majd teljes átöltözés után hazafelé vettem az irányt.

Az egyébként tényleg kellemes vonalvezetésû túrát, nagyon nehézzé tette az idõjárás. Igazán nehéz a S+ - S jelzés keresztezõdésétõl a Z-ön Pusztaszentlászló elõtti betonútig volt. A többi szakasz inkább csak csúszott, de nem ragadt. Persze lehet, hogy a késõbb indulók számára már ez is ragadóssá vált, amikor elállt az esõ. Talán egyik zalai túrámon sem volt még ennyi szép kilátási lehetõség, amit persze most elrontott az idõjárás. A rossz idõ és a nagy dagonya ellenére is érdemes volt eljönni.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 700 Ft-ért a Vas-hegyi vadászházban, az Újhegyen, a célban tea (és forralt bor), az Újhegyen és a célban zsíros- és vajas kenyér, a Mackó-forrásnál müzliszelet, oklevél, kitûzõ. Az egyetlen problémát az itiner hiánya jelentette. A fénymásolt térkép OK, ott ahol van megfelelõ turistajelzés. Itt nagyon hiányzott, legalábbis nekem. A második elkeverésnél biztosan segített volna, ha leírják, hogy „ott most letérünk a S+ jelzésrõl, majd akárhány száz méter múlva egy pincénél balra fordulunk a szalagozáson vissza a S+ felé”. Lehet, hogy annak idején Noé is ezeken a jelzéseken indult el a bárkájával, csak ide a közelbe, s a végén egészen az Ararát hegyig tévedt el? A krepp-papír szalagozás elõnyös szép idõben, mert nem kell leszedni, hiszen az elsõ nagyobb esõ eltünteti. Most sajnos ez az elsõ esõ, a túra elõtt jött.

Amennyiben nem festik újra a jelzéseket, talán megoldás lehetne, az ajkaiak által használt szigetelõszalagos „szalagozás”, amit én is kipróbáltam több-kevesebb sikerrel a Vértesi kerekezés montis távjánál. Elõnyei: több évig fennmaradhat (a túra szervezõin és a túrázókon kívül más nem tudja mi az s ezért nem babrálják a tréfamesterek sem); a vadakat, s így a vadászokat sem zavarja; egyszer kell megcsinálni, s utána már csak pótolni, ahol eltûnik. Hátránya: elsõ elkészítésekor drága (csak akkor érdemes vele foglalkozni, ha több évre tervez az ember); vékonyabb fákat kell keresni, mert teljesen körbe kell tekerni, másként már a harmattól is leválhat (saját bõrömön tapasztaltam); a túrázók nagy része nem ismeri, így amíg a szemük meg nem szokja mit kell keresni, nehezen tudják követni; a színes szalagok néhány év alatt kifakulnak, ezért legjobb a fehér.
 
 
DeákTúra éve: 20092009.10.27 17:30:47
Deák 40 1. rész
GPS-el mért távolság: 42,2 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 925 m. (az elsõ elkeverés kb. másfél km-t, míg a második, pár száz métert tett hozzá a távhoz, illetve a második az úgy 50 m szintet is, ezért túrastatisztikához nem alkalmas)

Hajnalban esõre ébredtem. Igen rövid gondolkozás után készülõdni kezdtem. Ismerem magam. Tudom, ha nem megyek el a túrára, egész nap ideges leszek, miért nem mentem, pláne, ha rövid idõn belül elállna az esõ, amire azért nem sok esély mutatkozott. Ráadásul kíváncsi voltam, az új bakancsom, mennyire bírja majd a dagonyát a Granger's vax-al. Hát...! Lehet, hogy ez a vax környezetkímélõ, de a lábamat is megkímélte a szárazon maradástól.

A Söjtörre vezetõ úton, azért egy kicsit nyugodtabbá váltam, hiszen szinte egész végig elégnek bizonyult az ablaktörlõ szakaszos mûködése, tehát nem esik nagyon. Az Írottkõ óta fájt a sarkam egy méretes vízhólyag miatt (szerencsére egyáltalán nem fájt a túrán), így a korábban tervezett 55 helyett, a 40-es távra neveztem. Nem tolongtunk a rajtnál. Ennél jobban, csak a montis túrák szervezõivel tud jobban kiszúrni az esõ, mivel ott egy dagonya a biciklisnek nagyon sokba kerül. Gyorsan átestem a nevezésen, rákérdeztem, merre induljak, s gyerünk. Estére kemencében sütött pizzára voltam hivatalos, ezért igyekeztem tempót menni, ami helyenként nem nagyon ment.

Hamar kitaláltam a faluból. A korábbi túrabeszámolók igen rossz turista jelzésekrõl szóltak. Ennek ellenére jól indult. Hamar elértem a Deák-kutat. Pecsételés után lementem a forráshoz, s felvettem GPS pontnak. A K+ jelzést elérve Verával találkoztam. Megvártam, amíg igazol, s mentünk tovább. õ a térdei miatt, csak a 30-ast vállalta be. Együtt indultunk tovább. Hamarosan a jelzés fölfelé mutatott a dombtetõ felé, s arra mentünk. Az erdõben azonban semmi ösvény sem mutatkozott. Gyerünk vissza. Másik irányt vettünk. Az sem volt jó. Megint vissza. Harmadik irányban az elsõ kanyar után, bõséges szalagozás. Egy nem ártott volna belõle az elágazásba sem. Láttuk, más is keresgéli, merre kell menni.

A dombra fölfelé menet elég jól csúszott az út, de még nem ragadt. Nem sok jelzés volt. Úgy döntöttem, Csingacsguk módszerét alkalmazom, s lesem a sárban, merre visz a legtöbb nyom. Reméltem, a környéket, s a túrát ismerõk vannak elõttem. Hamarosan láttam, hogy nem látom a jelzéseket. Bizony a Zalai-dombság ezen részén a jelzések csak a turista térképeken léteznek. Az, hogy úgy 500-1000 méterenként van egy jel, nem nevezhetõ jelzett útnak. A kritikus helyeken pedig sehol semmi, csak krepp-papír szalagozás. Még jó, hogy legalább az volt. Így kissé izgalmasra sikeredett a túra. Az elsõ komoly lejtõn elbúcsúztam Verától, mivel sietnem kellett, az õ térdei pedig nem szeretik az ilyen meredek csúszós lefeléket. Mondjuk a következõ 3 km-en egy percet vertem csak rá, s a második ellenõrzõ pontnál utol is ért. Ide viszont gyönyörû fenyves mellet vezetett a murvás út. De elfogadtam volna ezt az utat késõbb a Mackó-forrás elõtt és után! Az EP-n a pecséthez finom teát kaptunk.

Következett egy húzósabb emelkedõ a zöldön, majd az eddigihez képest egészen jól jelzett sárgán. Az eddiginél jobban rázendített az esõ, így hosszú ideig kapucniban kellett mennem, ami rendesen akadályozott a látásban. Ráadásként eddigre beázott a bakancsom is. Rövidesen a Börzöncei hegyhez értem. Pecsételést követõen a nemszeretem aszfalton indultam tovább. Most valahogy nem zavart annyira. A faluból kiérve, sehol az ellenõrzõ hely. Idegesített. Én lennék ilyen figyelmetlen, vagy elkevertem. Jelzést a faluban láttam összesen kettõt, azok is alig felismerhetõek. Föltettem a GPS-re az országos közúti térképet. A szerint jó helyen vagyok. Beértem Zalaszentbalázsra. Kicsit megnyugodtam, amikor két oszlopon is felfedeztem a jelzést. Igaz csak egy-két m-rõl lehetett látni, hogy az S+. Végre egy buszmegállóban az elázás veszélye nélkül nézhettem meg a térképet.

A faluban újabb pecsét. Szerencsére nagyon keresem a jelet, hol kell lekanyarodni a 74-esrõl, így nem is tévesztem el. Egy darabig minden rendben, a gyér jelzés ellenére is. A polgárõrök pihenõje után azonban egy y-elágazásban két szalag is van a jobboldali ágban. Pechemre azt követtem. Gyerünk szépen egyenesen, hiszen a térkép szerint még jó darabon egyenesen kell menni. Ennek megfelelõen nem is kerestem jelzést, pedig a fõszervezõ szerint, hamarosan volt egy balra, ami visszavezetett a S+-re, ami az y másik ága. Emellett simán elmentem. Persze, ha az ember ráadásul nem is keresi kifejezetten - hiszen a térkép egyenes utat mutat - nem-igen veszi észre a szétázott krepp-papír foszlányokat. Találtam egy régi keresztet. Nosza, elõ a térképet, ellenõrzendõ a helyemet. Sajnos a térképen nincs rajta. Ballagok tovább. Egyszer csak egy túrázó jön velem szembe, majd még ketten, akiket látásból ismerek, azzal a hírrel, hogy egy dzsindzsásban vége az útnak. Mint késõbb kiderült, õk voltak Rafterék. Õk nem látták a "szalagokat" az y-ban. Visszaindultak.

 
 
ÍrottkőTúra éve: 20092009.10.18 20:45:47
Írottkõ 50 teljesítménytúra.
GPS-el mért távolság: 48,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 2065 m.

Zolival elõzetesen egyeztettük, hogy ha nem akarnak nagyon gyorsan menni, mehetünk együtt is. Nem a legjobb elõjelekkel vágtam neki a túrának. Szeptember elején a Zöld túra volt az utolsó teljesítménytúrám, ráadásul alaposan meg is fáztam, egy jó kis torokgyulladással fûszerezve. Ha nem egyeztetünk elõre, lehet, csak a 35-öst vállalom be, de lehet, azt is kihagytam volna.

Hat elõtt egy perccel vágtunk neki a távnak. Mindjárt az elsõ emelkedõn éreztem, nincs elég szuflám a megfázás miatt. Nem úgy megy az emelkedõ, mint máskor, de azért 50 perc alatt elértük az Óház-tetõt. Itt végre pirkadni kezdett. Nem sokkal a pont után, egy Rábahídvégi sporttárssal elegyedtünk szóba, mindenféle bakancsbetétekrõl, MBT cipõkrõl, stb. aki mivel hasonló tempót ment csatlakozott hozzánk, így a túra nagyobb részét hármasban teljesítettük.

Az idõjárás elég hideg, de legalább szélcsendes, ami komoly ajándék az elõzõ napokhoz képest. Érdekes, de a saccommal ellentétben, miszerint már igazi õszi színekbe öltözik az erdõ, még épphogy sárgul a levelek egy része. Jól haladtunk Velemig, ahol a pecsételés után egy kis zsíros kenyérrel, s az erre a túrára jellemzõ igen finom gyógynövényekbõl készült teával készültünk az Írott-kõig vezetõ emelkedõre. A Bozsokra vezetõ ösvény is igen kellemes, viszont tapasztalhattuk, milyen kellemetlen, s félrevezetõ a tapasztalatlan túrázók számára, a más túrán kint felejtett szalagozás. Páran azt követve a kastélyszálló parkját vették irányba. Visszatereltük õket a helyes ösvényre, majd újabb pecsételés után, még friss erõben kezdtük a túra legnagyobb szintkülönbségû emelkedõjét. Elég jól haladtunk. A vártnál kicsit jobban bírtam. Nem sûrûn elõztek meg bennünket fölfelé. Végig az volt a jellemzõ, hogy inkább a lejtõkön értek utol bennünket, de ott se sokan. Két három csoport volt, akikkel végig elõzgettük egymást néhány kilométerenként. Szép és változatos a felvezetõ út. Csatakosra izzadtunk, mire fölértünk. Volt némi szellõ is, s elkezdett potyogni egy kis hódara.

A kilátóba nem mentünk föl, hanem gyerünk lefelé. Ilyen leizzadtan, egy-két percnél többet nem tanácsos álldogálni. Lefelé is jól fogytak a kilométerek. A Hosszú-völgy lankásabb részén, háromgyerekes család húzott el mellettünk kocogva. A gyerekek még nagyon a tízes éveik elején lehetnek. Azt gondoltuk a 35-ös távot csinálják, így már könnyen futnak. Késõbb, igencsak meglepõdtem, amikor a Hét Vezér-forrásnál is találkoztunk velük! Õk is az 50-es távot teljesítették.

Velemben újabb zsíros kenyér adag teával. Az ivózacskómba is töltöttek egy bõ liter jó forró teát, így még a végén is langyos innivalóm volt, ami torokgyulladásnál nem hátrány. Megkezdtük a Szent Vid kápolnához vezetõ elég durva emelkedõt, ami aztán azzal a lendülettel folytatódott is a Hörmann-forrás elõtti aszfaltútig. Megint jól leizzadtunk. Következett egy, hellyel-közzel aszfaltos lejtõ a Stájerházakig.

Az újabb pecsételés után, menet közben megettük a kapott almát. Rátértünk a fehér pöttyekkel jelzett szakaszra, ahol egy ronda lejtõ, és egy patakátkelés után, megkezdtük a Tábor-hegyre vezetõ emelkedõt. Itt is jó kis szintet szedtünk össze. A meredeksége sem hagyott kívánnivalót maga után. Megint csak fújtathattunk. Helyenként viszont szép kilátás nyílt északra és délre. A déli nem sok jót ígért. Felhõben volt az Írott-kõ, ami esõt ígért. Amikor volt egy pici pihentetõ lejtõ, a hegytetõ elõtt, éreztem, kicsit fáj a sarkam. Azt hittem a zokni csúszhatott le, pedig nem szokása. Feljebb húztam, de nem lett jobb. Mire elértük az ellenõrzõ pontot, megérkezett, az egyáltalán nem várt esõ, ami aztán az túra hátralévõ részére mellénk szegõdött. Hegygerincen mentünk le-föl, majd immár esõkabátban, egy nagyon meredek (40-50%, vagy több?) lejtõn leóvatoskodtam a Paradicsomosnál található ellenõrzõ ponthoz.

Lankásabb, jó minõségû murvás úton folytattuk utunkat. Eddigre rájöttem, biztos, hogy a zokni a bûnös, de nem gyûrõdés gyötri sarkaimat, hanem vízhólyag. A hátralévõ idõvel is kezdtünk csehül állni, pedig sehol sem lazsáltunk, de igen nehezek voltak a terepviszonyok. Elkövettem a hibát, megnéztem a GPS-t. Sokkal kisebb megtett távolságot jelzett, az utóbbi bõ két órára, mint amire számítottam. Nem egészen 7 km (összesen is csak bõ 37 kilcsi), s már csak 4 óránk van a szintidõbõl. A nemszeretem aszfalton jól kiléptünk. Egyre kevésbé szerette a sarkam a lejtõket, de azért tempóztunk, ami a csövön kifért. Az aszfalt eleje elég sunyin de masszívan emelkedett. Néha ráláttunk az Óház-tetõre, ahová még fel kell menni. „Végre” lejtett az út, majd meredeken leereszkedett a Hét Vezér-forráshoz.

Pecsételés után, bármennyire nem szoktam, most leültem egy kicsit. Megettem egy utolsó Sportszeletet, s nekivágtunk az utolsó, kemény emelkedõnek (szerintem több mint 20% meredekségû). Az esõtõl már csúszott is, hogy nagyobb legyen az öröm. Sikerült megállás nélkül letudnom. Az Óház-tetõn megkaptuk az utolsó pecsétet.

Ekkor már tudtuk, belül leszünk a szintidõn. Biztattam társaimat, menjenek nyugodtan a saját tempójukban, mert én igen lassú leszek ezen a lefelén. Fájt a térdem is, de a talpam zavart a leginkább. A célig hátralévõ 3,7 km-en rám is vertek vagy egy negyedórát. A szakaszt, hosszabb idõ alatt tettem meg lefelé, mint reggel fölfelé. 11 óra 20 perces idõvel bevánszorogtam a célba, ahol megettem a kapott szendvicset, kicsit beszélgettem, majd nagy nehezen kiaraszoltam a kocsihoz, s hazafelé vettem az irányt. A fényképezõ gépet elõ sem vettem. Ha elkezdek fotózni, kicsúsztam volna szintidõbõl. Az év, számomra legnehezebb túráján vagyok túl.

Jól megválasztott, s ahol kell jól jelölt a túra útvonala A paradicsomos és a Hét Vezér-forrás közötti aszfalt az egyetlen monoton szakasz, azt viszont enyhíti az idõnkénti szép kilátás. Ezt leszámítva nagyon változatos és kemény az útvonal. Jól jelzi ezt, hogy ha úgy számolom, a túra fele ment föl is és le is, akkor 8,6% a túra átlagos meredeksége, ráadásul nagyon egyenetlen eloszlásban. Nem semmi!

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. Az általam látogatottak közül messze a legjobbak közé tartozik. 700 Ft-ért Velemben zsíros kenyér (úgy rémlik volt margarinos is, de nem figyeltem rá külön) és tea két alkalommal; az Írott-kõnél diannás cukor; a Stájerházaknál alma, a célban szalámis-szendvics, alma, üdítõ, oklevél és kitûzõ. Biztos ami biztos vittem magammal három szendvicset is de azok még a Tatabánya 20-as tt-t is túlélték.
 
 
TatabányaTúra éve: 20092009.10.18 20:35:43
Tatabánya 20 teljesítménytúra.
GPS-el mért távolság: 20 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 640 m.

Tervezés közben kacérkodtam a 30-as távval is, de a szombati Írottkõ túrán összeszedett vízhólyagok felülírták, s egyértelmû lett a rövidebbik táv. A vártnál hamarabb sikerült nevezni, mivel a sorban állók zöme a hosszabbik távot választotta. Ismét hideg, de szélcsendes idõben indultam el. Jól fogytak a kilométerek. Csákányospuszta elõtt látható volt, hogy a hegyek teteje felhõbe burkolózik, erre a napra is esõt ígérve. Pecsételést követõen irány a Mária-szakadék. Szép, de számomra a Vértesben is vannak szebb helyek.

Körtvélyespuszta elõtt belegyalogoltam a felhõbe, s hamarosan el is kezdett szemerkélni az esõ. Visszavettem a szélmellényt, s mentem tovább. A Macska-bükk közelében is elég látványos helyen ballagtam. Szerencsére, még nem zavart túlzottan a sarkam, így egész elfogadható volt a sebességem. Az Új-Osztás-nál lévõ EP után szétvált a két táv, s egy kissé sáros úton folytattam, de csak néhány percig, mivel elértem az aszfaltutat, s azon vitt tovább a jelzés.

A Mátyás-kútnál láttam, megint csak gondot okoz néhány embernek a kék jelzés követése, ahogy tavaly nekem is meggyûlt vele a bajom. Most viszont legálisan mentem az aszfalton, mert a húszas táv ott megy. A kék és piros jelzések elágazásától rátértem arra. Hamarosan ott voltam a Szarvaskúti Ep-n Szegény pontõröknek nem volt melegük. Következett az utolsó, egy rövid lejtõvel kombinált hosszú emelkedõ. De hol van ez a Kõszegi hegység emelkedõitõl! Nekem most határozottan jobban esett, mint a lejtõk. Elballagtam a Vitányvár mellett. Az aszfalt elérése elõtt erdõirtás, aminek áldozatul esett jó pár száz méteren keresztül a kék jelzés is. Hja! Ide még nem érkezett meg a kultúra a Soproni-hegységbõl. Ott ilyen esetekben a jelzést tartalmazó fák egy részét a jelzés fölött vágják le.

Rövid aszfaltozást követõen irány újra a Mária-szakadék. Itt valakinek reggeli ottjártam óta sikerült kidöntenie a korlát egy részét. Mentem tovább, bár egyre jobban éreztem a sarkamat. Egyértelmûen helyesen döntöttem a rövid táv mellett. Az újabb csákányospusztai pecsét után már csak egy kellemes séta maradt a célig. Négy óra 20 perc alatt bent is voltam a célban. Ebédnek beillõ frissítés után irány Pestre tanulni.

Már többször leírtam, a Vértes nagyon kellemes sétaterep, az most is így volt.
A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 600/550 Ft-ért kiváló útvonal jelzés, az Újosztásnál cukorka és víz, Csákányospusztán víz, a Szarvaskútnál Sportszelet; a célban zsíros- margarinos- és lekváros kenyér és tea; az. oklevél és kitûzõ, s a 10. rendezés tiszteletére egy csomag DVD lemez. Biztos ami biztos vittem magammal az Írottkõrõl megmaradt három szendvicset, de itt is megmaradtak.
 
 
Kisgyóni kétpróbaTúra éve: 20092009.09.27 21:50:18
Kisgyóni kétpróba
GPS-el mért távolság: 14,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 360 m. Egyik adat sem feltétlenül mérvadó, mivel érdekesen alakult a túra.
Az elsõ olyan túrám, ahol valamelyik részt föladtam, de menjünk sorjában.
Azért választottam ezt a túrát, mivel igencsak csehül állok az Észak-Dunántúl Kupával. Háromnegyed kilencre értem Kisgyónba. Tájékozódás, nézgelõdés, ismerõsök üdvözlése. A nevezést félbeszakította, a találkozó hivatalos megnyitója. Már a hét közepén kiderült, csak a második, tizenegy órás csoportba nevezhetek. Ervin sehol, így az elsõ csoport távozása után jelentkeztem. Nem sokkal késõbb Ervin is megérkezett. Kezdetét vette a csaknem kétórás várakozás, a rajtig. Nemszeretem dolog, de most azért elég hamar eltelt.
11 órakor nagyon-nagyon kényelmes tempóban elindultunk. Késõbb persze kiderült, még így is túl gyorsak voltunk. A bányánál, még az addiginál is keskenyebb aszfaltútra tértünk az országos kék jelzésen, ami csaknem az Erdei szentélyig vezetett bennünket. Sosem jöttem még ide ezen az úton! Kellemes kis út. Az Erdei szentélynél tartottunk egy kis pihenõt, bár maximum a lassúságunkba fáradhattunk bele. Irány a geológiai feltárás. Az élre álltunk, s hárman továbbmentünk megnézni a felhagyott kovakõ bányát. Sikerült lencsevégre kapni egy alvó denevért. Mire kikászálódtunk az üregbõl, a többiek odébbálltak. Sebaj, legalább normális tempóban eredhettünk utánuk. Jó húzós kis emelkedõ következett, elõször dzindzsában (egy része lekaszálva), majd kellemes erdõben. Az emelkedõ végén, megpillantottuk az utóvédet, akiket hamarosan el is hagytunk, s felzárkóztunk a zömhöz. A Tûzköves-árok mellett szép bükkösben kanyargott az ösvény. Rövidesen elértük a murvás utat, ahol a kiírástól eltérõen balra indult a túravezetõ. Kihagytuk a Hamuházat. Az erdõ sarkánál jobbra fordultunk. Egy újabb jobb kanyar után, vezetõnk telefonos segítséget kért, s rövid séta után megérkeztünk a barlang bejáratához. Ekkor derült ki, túl gyorsak voltunk (bár az elõzetes menetrend szerint pontosak). Az elõzõ csoport, még épp csak elindult lefelé, így várhatunk két órát. Ervinnel leballagtunk a Csikling-várhoz, útba ejtve az Úttörõ-forrást, hátha tudunk vizet venni. Teljesen száraz a forrás. Mivel eddig a teljesítménytúrákon csak kutyafuttában tudtam megnézni a várat, most alaposan körbejártam. Érdekes volt. A hosszabbik útvonalon, a murván indultunk vissza, majd az erdõsarkánál rátértünk a piros jelzésre, hogy kevesebbet kelljen a napon menni. Errõl a kék barlangi jelzésen értük el újra a többieket. Szerencsére, hamarosan elkezdett szállingózni fölfelé a barlangból az elõzõ csoport. Még egy háromnegyedóra, s végre elindulhattunk lefelé. Szerencsére én voltam az utolsó. Az elején tempósan haladtunk. Egy szûkületen, igencsak bajosan jutottam át, s ettõl kezdve nyomasztott is, hogy fogok én itt fölfelé átjutni. Itt-ott amikor megálltunk csináltam egy-egy képet. Sajnos hamarosan hosszabb idõre meg kellett állnunk, mivel torlódás volt elõttünk. Ekkor még pár perc után továbbindultunk, de néhány méter után újra stop. Ennek a várakozásnak nem akart vége lenni, én pedig kezdtem nehezebben kapni levegõt. A szemüvegem is elkezdett párásodni. Egyre jobban nyomasztott a bezártság, így a visszafordulás mellett döntöttem. Nem örültek neki, mivel a barlangi túravezetõnek is vissza kellett jönnie velem. Egyébként nem lehetett már túl sok hátra a nagy teremig. A visszaút gyorsan megvolt. A szûkületen sokkal könnyebben jutottam át fölfelé, mint lefelé. Végre fölértem. Megmostam a kezem, átöltöztem, megettem egy szendvicset, s nem egészen félórával utánam, fölért az elsõ ember. Ervin nem emlékezett rá,kitõl kapott kölcsön egy molinó fölsõt, így egy idõ után rákérdeztem, kié, s kiderült ezt sokkal hamarabb is megtehettem volna. A visszautat már nem kellett egy csoportban megtenni. Éltünk is a lehetõséggel. Elköszöntünk, s már szaporáztuk is lépteinket lefelé. Az elõttünk tíz perccel indulókat Károly-laknál értük utol, s a Hosszú-kígyós melletti ösvényen elõztük meg. Szeretem ezt a völgyet. Az Erdei szentélytõl, az aszfaltúton értünk vissza Kisgyónba.
Alapvetõen kellemes, bár kissé vontatott volt a túra, viszont az idõjárás-felelõs velünk volt.
A túra ár/szolgáltatás aránya rendben volt. 400 Ft-ért túravezetés, barlangi túravezetés, felszerelés kölcsönzés.
A leírt menetrend betartására kellene jobban odafigyelni, mivel többeknek okozott gondot a hazajutás. Volt olyan is aki a késés miatt lemondta a barlangnál a túrát. A többség azért jól érezte magát.
 
 
Zöld Túra (Ajka) / Padtól padig a Kab-hegyenTúra éve: 20092009.09.08 21:46:04
Zöld túra 30
GPS-el mért távolság: 28.1 km (a Somlóvásárhelyre vezetõ úttal és egy kis elkeveréssel együtt: 29,9 km.); barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 415 m, a kilátóval és egy kis elkeveréssel együtt: 455 m).

Kicsit kényszerhelyzetben voltam, mivel igencsak csehül állok az Észak-Dunántúli kupával, így választottam ezt a túrát. Reggel igyekeztem korán indulni. A kocsit letettem Somlóvásárhelyen, s átbuszoztam Magyarország „legvidámabb városába” Ajkára. A rajtban, minden várakozás nélkül beneveztem. Még csak azt sem lehetett mondani, hogy szállingóznak az indulók. Mondjuk ekkor még elég vigasztalanul szemerkélt az esõ. A nevezés után, beizzítottam a GPS-eket, beszélgettünk egy kicsit, s fél nyolc körül egy sümegi, és egy pápai túrázóval nekivágtunk a távnak 01 – 03-as rajtszámokkal. A városi nemszeretem szakaszt hamar letudtuk. A TESCO elõtt, könnyelmûen levetettük az esõkabátot, bízva a felhõk felszakadozásában, s a látott szivárványban. A bringaútról letérve, újra felvettük, mert egyre jobban esett. Elkeserítõ látvány volt hozzá, a jócskán besimult ég is ami tartós esõt ígért. Talpaltunk szorgalmasan. Száraz idõben kellemesnek bizonyulhatna ez a szakasz is, de most elég unalmasnak bizonyult. Hamar elértük az elsõ ellenõrzõ pontot. Kis kalóriapótlás és beszélgetés után gyerünk tovább. Következett egy kis dzsindzsa menet. Bármennyire is figyeltük a jelzéseket, egy dagonyázó helynél csak elnéztük. Szerencsére a sümegit túratárs már járt erre, így gyorsan helyesbítettünk, ami sem táv rövidítéssel, sem hosszabbítással sem járt. Teljesen mindegy, hogy egy téglalap átlójának túlsó pontjára, melyik oldalakat választjuk.

A víztározó elõtt, az erdõbõl kibukkanva kisütött a nap. Látszott, nagy valószínûséggel vége az esõnek. Tõlünk délre a hegyek teteje még felhõbe burkolózott, észak-nyugatra viszont ragyogó kék eget láthattunk. A tóparti EP-n vetkõzés. Hirtelen lemelegedett rólunk egy-két réteg ruha. Pecsételés és frissítés után a tó partján folytattuk, majd elhagyva azt, irányba vettük Oroszit. Egy elágazásban nem láttunk jelzést, így klasszikus módon szétváltunk, s elindultunk mind a két irányba, aki hamarabb látja meg az kiált s a többiek is arra indulnak. Hamar meglett a helyes irány. Az Orosziig vezetõ szakasz többi része felejthetõ. Itt-ott azért már volt részünk szép kilátásban. Reméltük, a Somlóról ez még jobb lesz. Így is történt. Még a Schneeberget is egész jól láttuk. Déli irányban persze feltûnt a tanúhegyek közt a Balaton víztükre is.

A falu után következett a túra érdekesebb, szebb, de nehezebb része, a Somló. A hegy lábáig vezetõ, közel 20 km-en össze-vissza 55 m szintet szedtünk össze. Megkezdtük a hegyre vezetõ kaptatót. A sárga jelzésen kívül alapos szalagozás is segítette haladásunkat a Szent Márton kápolnához. Felírtuk az igazoló lapra a választ. Még a tavalyi „bóját” is megtaláltuk, ahogy a többi EP-n is, bár kissé megviselt állapotban. Rövid gondolkodás, itiner olvasás után, tavalyi somlói emlékeim felhasználásával folytattuk a kaptatót a Margit kápolnához, közben gyönyörködtünk a kilátásban.

Elõször voltak olyanok a látási viszonyok, hogy jól láttam Pápa városát is a hegyrõl. Sajna a fényképezõgépem csekély optikai zoomja nem tette lehetõvé értékelhetõ képek készítését. A Margit kápolnánál is felírtuk a felírandót plusz a tavalyi bóján látható betût is, biztos ami biztos, majd irány a hegytetõ. Az elején, kellemes egynyomsávos sziklás ösvényen baktattunk, majd egy rét után, eléggé leamortizálódott fából készült lépcsõfokokon mentünk föl a kilátóhoz. Ott is felírtuk a felírandót, majd irány a kilátó. Nézelõdtünk, fényképeztem. Elképesztõen szép volt fentrõl a vár. Sosem láttam még ilyen éles körvonalakkal. Nagyon élesek voltak a fény-árnyék határok is. A hideg szél azonban hamar leûzött bennünket. A kilátó megmászása 15 m szintet jelentett.

Irányba vettük a várat. Hamar odaértünk. Nézelõdtünk egy kicsit ott is. Irány lefelé. Érdekes, mennyire más képet mutat a Ság-hegy a kilátóból, és lejjeb a hegy derekáról. Föntrõl, szinte jellegtelen, ahogy lenézünk rá. Kicsit felgyorsítottunk, mivel a sümegi túratárs terve a három órás busz elérése volt Devecserben. A következõ EP-ig minden rendben, utána azonban egy helyen elnéztük a jelzést. Mondjuk van is vagy 20 éves. Épp hogy csak sejthetõ, ráadásul a sarok belsõ ívében található, mi pedig kívül kerestük. Ezt az elágazást, már tavaly a Nagy László túrán is benéztem, csak akkor nem kellett elzarándokolni a Taposó kúthoz. Egyszer csak észbe kapunk, hogy a Taposó kút fölöttünk látható. Gyerünk vissza! Itt potyára összeszedtünk még 25 m szintet, ráadásul bõ 10 percet is veszítettünk, ami pláne nem jött jól. Reméljük jövõre, ha nem festik újra a jelzést, akkor itt is lesz „szalagozás”.

A túra utolsó szakaszán ezért a lejtõkön kicsit bele is kocogtunk.
Hamarosan beértünk a célba, ahol a kitûzõ és emléklap átvétele után beszélgettünk pár percet. Ezt követõen nekivágtunk a „túra” utolsó szakaszának Somlóvásárhelyre. Gyorsan teljesítettük a szakaszt, s fél három után nemsokkal már meg is érkeztünk Devecserbe.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 750/650 Ft-ért, emléklap, kitûzõ, az 1. a 4-5 EP-n csoki, a 2-on gyümölcslé, a harmadikon másfél literes ásványvíz. Az útvonal nagy része kellemes, bár az elején sok az aszfalt. Az elsõ 20 km-t le kell tudni, hogy végre a Somlóhoz érjünk. Ettõl kezdve remek a túra. Tulajdonképpen sorra veszi, a Somló legtöbb nevezetességét.
Két pontot leszámítva, a jelzések is jók (ezzel kísérleteztem én is a Vértesi Kerekezés montis távjánál). Az idõjárást leszámítva, jó kis túra. A kapott térképvázlat inkább csak jelzésértékû, viszont az itiner, a szalagozással együtt, bõven elégséges. A teljes túratávról nem sikerült friss térképet találnom. A Déli-Bakony térképen az ajkai rész rajta van, a Kemeneshát térképén, viszont semmi. Nekem szerencsére van egy 80-as évek legelején kiadott 1:60 000-es Bakony Nyugati rész turistatérképem, amin a teljes terület megtalálható, csak hát a jelzések már sok helyen másfelé vezetnek. A legkacskaringósabb részrõl viszont kiváló térkép van, a Bakony turista atlaszában.

Mostanában sajnos nem lesz lehetõségem képek feldolgozására, így várhatóan februárig, csak elvétve teszek föl képeket az egyesületi honlapra.
 
 
Vértesi barangolások / Vértesi kerekezésTúra éve: 20092009.08.22 22:38:26
Vértesi Kerekezés, szervezõi
Az elmúlt két évben, addig rágtam a fõszervezõ fülét, hogy kellene hosszabb táv is, mert az vonzhatná a tapasztaltabb teljesítménytúrázókat, míg azt nem mondta, tegyek le egy javaslatot. Kettõ lett belõle, mivel a véleményem szerint a Kozma 60 MTB óta, nagyon hiányzik egy montis táv is. Szeptember elején elküldtem a javaslataimat. Sokáig semmi, majd a 2x7 mérföldes tekergésen szólt Brigi, hogy ezzel a két távval együtt küldték el a kiírást, a TTT-seknek. Így csöppentem bele életemben elõször egy teljesítménytúra szervezésébe.

A két új táv kijelölésénél fontos szempont volt, hogy a lehetõ legkevesebb legyen a közös szakasz a gyalogosokkal, használja fel az 50-es és 70-es távok ellenõrzõpontjait, s azok közül mindenféleképpen menjen el Kõhányáspusztára.
Ez évben, mivel télen a Kató-hegyen a Z+ jelzésen nagyon tönkrement az út, új nyomvonalat kellett kijelölnöm. Vérteskozma felé pedig terepre vittem a távot, csökkentendõ az aszfaltos részek arányát. Ha montival megyek, nem szeretek betonon tekerni.

A gyalogos túra szervezõi elvállalták, hogy Kõhányáspusztán kívül, két pontjukon is pecsételnek nekünk, így a montis távon, 550 m-t vittem el az útvonalat a Géza-pihenõtõl, a K-ig, a 110-es távon pedig a Mátyás-kút felé a K+ keresztezésnél segítettek be nekünk. Köszönet érte.

Eredetileg az útvonalat Tatabányánál, az 1-es fõúton jelöltem ki, s a kiírásban is ez szerepelt. Az idén, a Lowe Alpin maratonra menet ért a nagyon kellemetlen meglepetés, miszerint kitiltották a bicikliseket az 1-es út ezen szakaszáról is. A Magyar Közút illetékese telefonon elmondta, miszerint ez év januárjában vették észre a hibát, hogy elfelejtették a kerékpárosokat kitiltani, s ezt rögvest pótolták is. Be kellett vetni az alternatív változatot, aminek egy másfél km-es szakasza kegyetlenül rossz minõségû.
A Magyar Közút egyébként engedélyezte az 1-es út használatát, de csak rendõri biztosítás megrendelése mellett. Ennek költségeit egy kerékpáros teljesítménytúra nem tudja kigazdálkodni, így nem tudtunk élni a lehetõséggel. Biztosítandó a tiltott rész elkerülését, Szárligetre is terveztem ellenõrzõ pontot.

Elkészítettem, a két új táv részletes, kilométerórával használható itinerét.
Sajnos a két régi távé, egyszerûen nem fért bele az idõmbe. Ennek megfelelõen itt volt a legtöbb navigációs probléma. Elnézést kérek azoktól akik emiatt, illetve a silány térkép miatt tévedtek el. Az itiner készítõ túrát ma sikerült végre megcsinálnom.
Az útra történõ felfestések, annak ellenére, hogy nagyon sok túrán alkalmazzák, a valóságban nem megengedettek, mint erre a Magyar Közút irata is felhívta a figyelmemet, az alkalmazásuk esetén, a mi költségünkre történõ tisztítást beígérve.

A montis távnál szokatlan, az ajkai Pajtli házaspár által használt szigetelõ szalagos jelzésekkel segítettem a résztvevõket, ahol szükségesnek láttam, bár a régi fõszervezõ ukáza úgy szólt, csak a leges- legszükségesebb helyen szalagozzak. Azért annál sokkal több helyen jelöltem meg az útvonalat, de a túrázók véleménye szerint, néhol még ez is kevésnek bizonyult, s a szigetelõ szalag sem nyerte el tetszésüket. Azt azért megjegyezték, hogy miután tudták mit kell keresni, már egészen jól követhetõ volt. A rajtban egyébként minden montisnak felhívtam a figyelmét, a szokatlan jelölésre, de ez kevésnek bizonyult. Volt egy érdekes, nem egyedi probléma: Vérteskozma után, a Z és S jelzések szétválásánál, többen is elmentek a Z jelzésen, az itiner, a jó, idén felújított jelzések, s annak ellenére, hogy plusz jeleket is raktam ki. Azért nem egyedi, mert a tavaszi Vérteskozma túrán is többen jelzést tévesztettek. Akkor a Z helyett, elindultak le Csákvárra a sárgán. Valamit itt ki kell találnom jövõre!

Az észrevételek alapján módosítom az itinereket, hogy kevesebbet kelljen olvasni, de azért a részletesség is megmaradjon, ha gond van.

A montis táv fogadtatása igen kedvezõ volt.

A 110 km-es aszfaltos távé, már sokkal vegyesebb, több volt a probléma. Volt aki az itinert minõsítette használhatatlannak, volt aki az útminõséget kifogásolta, vagy mindkettõt. Másoknak viszont tetszett, s az itinert is jónak minõsítették.
A tapasztalatok alapján, jövõre a 110-es aszfaltos táv teljesítését sem fogjuk ajánlani országúti kerékpárral, csak trekinggel, vagy montival.
A 110-es távon is volt egy érdekes probléma. Már beért 4 résztvevõ, amikor a szárligeti pontõr telefonált, hogy nála még senki sem járt. Délutánra kiderült, hogy Szárligeten, ami enyhén szólva sem világváros méretû, két Liget Sörözõ van, s a pontõrök és a túrázók nem ugyanabba mentek. Miután ez kiderült, a pontõrök átköltöztek, s az utolsó indulóknál rendbe lett a dolog. Elmondták, hogy a dolgozók is panaszolták, miszerint a szállítók is gyakran rossz helyre viszik a megrendelt árut. „Köszönet” ezért Szárliget polgármesterének, s a vállalkozói engedélyek kiadójának.

A montis távnál, igencsak izgultam, hogy a pénteki csendes esõ, mennyire veszi el a bringások kedvét az indulástól. Sokan nem tudják, miszerint a Vértes murvás és földútjainak zöme esõ után, ha az nem felhõszakadás (hordalékiszap csapdák), sokkal jobban járható, mint aszályos idõszakban. A hegységre jellemzõ ugyanis a sok helyütt laza, homokos talaj, aminek az esõ tartást ad, nem merül el benne a kerék. Voltak pocsolyák is, de a zömük lazán kikerülhetõ. Véleményem szerint, az utak járhatósága, nagyon közel volt az optimálishoz. Fönt a Dobai bánya utáni homokút, például csak 3-5 napig járható komolyabb esõk után. Azután már csak a biciklitolás marad a mély homokban.

Jövõ évre elvégzendõ feladatok: itinerek pontosítása, módosítása (megvan rá az elképzelésem); Használható térkép, vagy térképvázlat biztosítása (nehezen megoldható, vagy igen költséges, mivel a 110-es táv például csaknem a teljes hegységet bejárja); visszatérni a hagyományos szalagozásra.
Végül a túra számokban: 75 MTB: 45 induló; 50-es aszfaltos: 11 induló; 70-es aszfaltos: 19 induló; 110-es aszfaltos: 23 induló.
 
 
Vértes IVV túranapTúra éve: 20092009.07.16 09:27:17
Vértes IVV túra 20-as táv
GPS-el mért távolság: 24,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 710 m, ebbõl 30 m a Csókakõi-vár.

Az elõzõ napi Gázló túra után, úgy véltem, jó lesz egy kis rádolgozásnak az izomlázra, ez az IVV túra, mivel azok általában könnyebbek, mint a teljesítménytúrák. A 20 km is bõven sok. A kiírás alapján kevesebb szintre számítottam. Csak két nagyobb emelkedõvel kalkuláltam, három lett belõle. A nevezés gyorsan megtörtént, s meglepetésként, a kitûzõt is megkaptam. Andrásékkal futottam össze az indulásnál. Elmentek megnézni, honnan indult annak idején a Hófejérke. Van némi helyismeretem, így hamar meglett a Z+ jelzés. Egyébként is elmondták a rajtban, merre kell menni. Újra összefutottam Andrásékkal, s együtt „ballagtunk” kifelé a faluból. Jeleztem feléjük, ma nem vagyok valami fürge, tehát valószínûleg le fogok maradni.

Hamar kint voltunk Csákberénybõl, s kellemes ösvényen értük el az Ugró-völgyet. Gyorsan haladtunk. Csak akkor kaptam észbe, hogy már a Szappanos-völgy egyik sziklájánál járunk, amikor Andrásék letértek geoládázni. Én mentem tovább, úgyis hamarosan utolérnek. Kellemes a völgy, bár ilyenkor nem olyan látványos, mint télen. Egy helyen megálltam, s azonmód rájöttem, nem fogok sokat fotózni. Ahogy megálltam, azonnal megleptek a szúnyogok, én meg nem hoztam semmilyen kegyszert ellenük. Itt egy kicsit hiányos a jelzés, de hát a völgyben nehéz eltévedni. Jött a jó kis Kis-Nyíres-völgyi kaptató. Fújtattam rendesen. Felértem a Kató-hegyre, ahol hamar megláttam az EP-t. Messzirõl láttam, hogy a fénypászmákban nagyon rajzik valami a pontõrök meg hevesen „integetnek”. Mondom magamban, integetés nélkül is odatalálok. Odaérve kiderült, szúnyogok rajzanak, ráadásul csípnek is rendesen, tehát az „integetés” a szúnyogoknak szólt, nem a túrázóknak. Addig is mászkáltam, amíg megkaptam az igazolást. Meg agyoncsaptam néhány szúnyogot. Szerencsére hosszú ujjú pólót viseltem.

Rövid beszélgetés után pánikszerûen továbbmentem. Az elmúlt hetek esõinek köszönhetõen nagyon megnõtt a fû az úton. Az elsõ kanyar után, nem volt fû, viszont a vaddisznók alaposan, és jó hosszan feltúrták az utat. Ehhez járult még a sár is, amivel csak itt a Kató-hegy platóján találkoztam. Tempósan haladtam, majd az OKT-n egy nyíltabb szakaszon alaposan lelassultam, ugyanis málnára bukkantam. Kikeveredve belõle, az aszfaltút kanyarjában elértem a következõ EP-t, ahol az igazoláson kívül ásványvizet kaptam. Rövid aszfaltos gyaloglást követõen, a zöld jelzés lekanyarodott. Meglepetés! Újrafestették a nehezen követhetõ jelzést, és a nyomvonal is megváltozott tavaly december óta. A kanyargós erdei ösvény helyett, normál földúton vezet a Török-sáncig. Utána, fekszik néhány fa keresztben az úton, a mellette lévõ tarvágásnak köszönhetõen. A Török-sáncnál értek utol Andrásék s azonmód el is hagytak. Hamarabbra számítottam. Lejtõs úton mentem lefelé. A Z és PL elágazásban volt a következõ ellenõrzõ pont. Itt a csõsz felkészült a szúnyogok ellen.

Igazolást követõen, meredek lejtõn leereszkedtem a Lófar-völgybe, majd megkezdtem a Csóka-hegyre vezetõ kaptatót. A hegy tetején jött egy kis szintút, majd a keskeny, kanyargós, hullámvasutazós, helyenként nehezen járható ösvény következet, ami persze még mindig könnyebben járható, mint a Burok-völgy. Itt jól jött a pénteki esõ. Nem volt sáros, és nem is csúszott a portól. Hiába, itt a hegy peremén, nem vezet széles út. Az ösvény viszont elvezetett néhány szép kilátópontra. Szívesebben megyek egy ilyen kacskaringós, kilátópontokkal tarkított ösvényen, mint szélesebb, kényelmesebb úton, minden kilátás nélkül. Augusztus 8-án, egyesületi túrát is fogok vezetni rajta. A napos részeken már meg-megálltam fotózni. A napon nem támadtak a vérszívók. Az ösvény végül elkanyarodott a hegység peremétõl, s irány a Vár-völgy. A völgytõl nem messze négyen jöttek szembe. Megkérdezték, ez a jelzés visz-e a Csókakõi-várhoz. Hát nem. Visszairányítottam õket a helyes irányba. Az OKT-t járják. A vár alatti lépcsõig beszélgettünk. A lépcsõn fölkaptattam a várba, ha már egyszer erre járok. Mindössze 30 m (jó meredek) plusz szintet jelent. Nézelõdés után, tempósan leballagtam az EP-ig.

Igazolás, pogácsázás, beszélgetés. Kis hezitálás után rövid ujjúra cseréltem a pólót. Ittam egy kis ásványvizet, és a szalagozást követve mentem tovább. A szalagozást IVV feliratú táblák egészítették ki minden elágazásban. Egy út menti körtefáról szakítottam egy félérett körtét, amit megettem desszertnek. Egész jó már. A szalagozás az erdõ szélén, a kék háromszögjelzésig vezetett, mivel a szõlõk közt ez is és a kék négyszögjelzés is csak a térképeken létezik. No erre a kaptatóra nem számítottam eredetileg! Folyt rólam a víz rendesen. Hopp! Majdnem elnéztem. Egyszer csak lekanyarodott az útról a jelzés, s megint ösvényen mentem. Jó kis kilátópontra vezetett, ahonnan visszavitt arra az útra amelyen eredetileg kaptattam. A térképen is egyenesen megy, nincs rajta a kitérõ. A következõ elágazásban jobbra fordultam, s a 10-es 20-as táv közös szakaszán tempóztam tovább. A következõ EP-n megint csak majd megették a szúnyogok a pontõröket. Én is ugráltam, mászkáltam az igazolás alatt.

Szaporáztam a lépteimet lefelé a Z+-on. Eleinte kellemes volt a lejtés, majd egy nyílt rész után meredekebb lett, de kevésbé mosta szét a víz, mint a többi levezetõ utat. Gyorsan elértem az utolsó ellenõrzõpontot. Itt is támadtak a szúnyogok. Mondta is a pontõr, hogy veszélyességi pótlékot fog kérni.
Már csak egy rövid, eseménytelen gyaloglás következett a célig.
Ott is beszélgettünk egy kicsit, s hazafelé vettem az irányt.

A töméntelen mennyiségû szúnyogot leszámítva kellemes volt a túra. A jelzések jól követhetõk. Csákberényt leszámítva könnyû volt tájékozódni. A túrán bõven elég volt a kapott szürkeárnyalatos fénymásolt térképlap, azon korrektül szerepelt az útvonal, és minden környezõ turistajelzés is. A Vértes térképet elõ sem vettem. Persze, kellõ figyelmetlenséggel, bárhol el lehet tévedni, mint ahogy nekem is sikerült már néhány túrán. Lásd például a Hatos tölgyrõl írott beszámolómat, pedig ott mindhárman olyanok voltunk, akik tudunk térkép alapján tájékozódni!

A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelõ. 400 Ft-ért fénymásolt szürkeárnyalatos térképes igazolólap, itiner nélkül, kitûzõ, a második EP-n ásványvíz, Csókakõn pogácsa, ásványvíz, szörp, vagy bor, ahol kellett korrekt szalagozás.
Olyan kevés képet készítettem, hogy nem is teszek föl képeket az egyesületi honlapra.
 
 
GázlóTúra éve: 20092009.07.14 19:50:57
Gázló, a Kõris-hegyen keresztül
Távolság: 108,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1700 m.

Nem voltam elragadtatva a 30 km-es táv rövidüléstõl. Ennek megfelelõen, címként eredetileg azt akartam írni, hogy Gázló túra light, azonban az idõjárás törölte a light szócskát. Az elõzõ napi 8-10 órás esõ megtette a magáét. Csütörtökön még kisebb gördülési ellenállású 2,3”-os gumi felrakását terveztem, ami teljesen alkalmatlan sárban, viszont pénteken már a sárgumira is gondoltam. Végül a kedvenc 2,1”-os „vérfarkasokat” tettem föl, a WTB-tõl.

A hideg miatt, a rajtidõ vége felé terveztem az indulást, azonban eszembe jutott, hogy a szervezõknél szeretnék hagyni egy kis figyelem felhívó szóró anyagot a Vértesi Kerekezés két új távjáról, így már a rajtidõ elején ott voltam. Gyors nevezés után, 12 fokban, jó hideg szélben kezdtem meg a táv teljesítését. Kíváncsi voltam, milyen lesz a csehbányai murvás útig vezetõ szakasz, mivel annak jó részén még nem jártam.

Az elején figyelmetlen voltam, s rögtön egekbe szökött a pulzusom. Kimaradt a bemelegítés! Kellett egy óra, mire teljesen normális lett. A régi útvonalon erre nem kellett különösen figyelni, mert az elsõ kilométerek elég könnyûek voltak, itt viszont rögtön tartós emelkedõvel indult a túra. A jelzések rendben követhetõk. A Bányatelepig az utak is elfogadhatók, bár felpuhultak. Az eligazítóponton beszélgettem egy kicsit, elõbányásztam a hátizsákból a fényképezõ gépet.
Továbbindulva jött egy igen rossz szakasz. Keresgettem a megfelelõ nyomvonalat. Az Urbanics-tanya elõtt, szalagozáson rákanyarodtunk egy olyan füves útra, ami a térkép szerint személygépkocsival is járható. Én csak a térkép készítõjét küldeném rá személyautóval, másnak nem ajánlom. Következett egy jó meredek csúszós emelkedõ, ami le is szállított a biciklirõl. Valószínûleg száraz úton sem tudnék feltekerni rajta. A tetejérõl szép a kilátás. Beértem az erdõbe, s mint kiderült ezzel le is tudtam a legrosszabbul járható részt. A Parés-börcön rákanyarodtam a Molnár-tanyához vezetõ aszfaltútra, s folytatódott az emelkedõ. Letérés elõtt megálltam fényképezni. Szépen látszott a Kõris-hegy. A következõ eligazítóponton is fotóztam egy keveset. Szép a panoráma. Somló, Ajka, Keszthelyi-hegység... Látszottak az autók a 83-as út Szõlõ-hegyi részén is. Az útbaigazítás alapján tekertem tovább, immár ismerõs részen. Egy kerítéskapun áttekerve murvás útra (térképen nem létezik) értem, ami elvezetett a Csehbánya - Németbánya közti murvás útra. Szeretem ezt az utat. Tempósan tekerve értem el az elsõ ellenõrzõpontot, majd nemsokára rátértem a Bauxit szállítóútra.

Az aszfaltút elérésekor eltértem a kiadott útvonaltól. Mentem tovább egyenesen a Bauxit szállítóúton, csökkentendõ az aszfaltos részt (bõ 5 km-t jelent). Sikerült is 38 %-ra csökkenteni. E-mailben megkérdeztem a szervezõtõl, ha már Herendrõl indulunk, miért nem ezen az úton vezeti a túrát, miért az aszfalton, azt válaszolta, hogy ez plusz ellenõrzõpontot jelentene, s nincs igazán olyan embere, aki ismerné ezt a részt, s eligazodna az Iharkúti bánya fölötti murvás elágazó rendszerben. Egy elõzõ bejáráson a HappyBike-osokat sem tudta erre elcsalogatni. Tény a csollányos-völgyi aszfaltút sokkal gyorsabb. Ráadásul ahhoz képest összeszedtem 85 m szintet is. Az Iharkúti bányától levezetõ út remek, szép környezetben. Élmény volt lejönni rajta. A túra legjobb minõségû murvás szakaszának bizonyult.

A Csollányos-völgy alján csatlakoztam be újra a hivatalos nyomvonalra. Jött egy kis aszfaltos emelkedõ, s máris a Királykapuhoz értem. Megkaptam a második bélyeget. Következett a hullámvasutazás Odvaskõ-puszta felé. A Witt-emléktábláig az út egész jó, bár a vége felé volt némi gléderezési nyom. Néhol megálltam fényképezni. Az emléktáblánál megint fotózás. A túra egyik nagyon szép kilátópontja. Megettem egy müzliszeletet, megolajoztam a láncot, mivel a sár nem tett jót neki, s továbbindultam. Beérve az erdõbe hirtelen leromlott, s jó sáros lett az út. Dolgoztak rajta. Vízelvezetõ árkokat ástak. Ez a késõbbiekben, remélhetõleg kevesebb karbantartással is jobb utat eredményez, de éppen most nem annyira jött jól.

Az ellenõrzõponton újabb bélyeg. Irány a Rézbükki-út. Eldöntöttem, ha bírom szuflával, nem állok meg fotózni a Kõris-hegyig. Bírtam. (Most ezen az emelkedõn, (7,7 km hosszú, 460 m szinttel), másfélszer annyi szintet gyûjtöttem, mint elõtte egy hónap alatt 650 km-en. Egyik bringás barátom szerint, az Alföldön a fekvõ rendõr a legnagyobb emelkedõ.) Helyenként itt is útjavítási nyomok nehezítették a haladást, pedig anélkül is nehezebb volt pedálozni a felpuhult úton. Nagyrészt, eggyel kisebb áttétellel tudtam csak tekerni, mint tavaly. Egy sporttárssal elõzgettük egymást. Az utolsó aszfaltos részen elõzött meg Pogány Tamás, mintha álltam volna. Hja! Õ is azok közé tartozik, akik leggyorsabbak akarnak lenni. Végre fölértem.

Megettem egy fél szendvicset, pár szem szõlõcukrot, beszélgettem egy kicsit, visszavettem a széldzsekit. Nem ellenõriztem, mennyi vizem van még, úgy gondoltam elég lesz Vinyéig. Ehelyett, már Kisszépalma elõtt elhörögte az utolsót. No mindegy, van még fél liter izotóniás lötyim. Egy csoport igencsak tanácstalan lett a vadászház elágazásánál, mivel jobbra is ugyanolyan zöld nyilak vezettek, mint a Gázlóé, s nem volt G betû sem. Valami montimaratoné volt. A csoport nem azonos kondijú tagokból állt, így még háromszor találkoztam velük. Ketten nagyon elhúztak tõlem, aztán vártak jó néhány percig a társukra, akit viszont én elõztem meg.

A Zabolai-út nagyon kellemesnek bizonyult, mindaddig, míg le nem ért a Hódos-ér völgyébe. Itt ismét útjavításba, illetve a víz rombolásának nyomaiba futottam, helyenként jóval lassabban haladva, mint tavaly. Néhány helyen ki kell kövezni a meder oldalát, el ne mossa az utat. Volt egy kétszáz méter körüli szakasz, ahol csak az ökölnyi, vagy annál nagyobb murvaalap maradt meg, az apróbb szemcséjû részt egyszerûen elvitte a víz, de hogy mikor, nem tudom. Február elején még megvolt. Jó elõjelnek tekintettem viszont, hogy az ér vize csak opálos volt nem pedig zavaros. Tehát a tegnapi esõ még nem érte el a patakokat. Jó tempóban haladtam. A vinyei vasúti megállóban kerestem az ígért vízcsapot. Csak hûlt helyét találtam. A Pokol-csárda udvarán sem mûködött a vízcsap. Beballagtam a Vinye.hu büfébe, ittam egy kólát, ettem egy sportszeletet, s kértem vizet az ivózacskóba. A Pokol-csárdát is kedvelem, de ott nagyon sokan voltak. Újabb lánckenés a gázlók elõtt. Mostanában nem tudtam megfelelõ kenõanyagot venni, általában csak spray van, de hát ki szeret egy félliteres flakont hurcolni. A nedves lánckenõolajat meg nem tudom hová raktam el, így sima varrógépolajat voltam kénytelen használni, az meg nem sokáig bírja.


Irány a gázlók. Mindjárt az elsõn volt egy kis alsómosás. Elég sokan kirándultak a szurdokba. Jól megnézték az õrülteket, akik ezerrel döngetnek át a gázlókon. Persze kaptunk biztatást és köszöngetést is. Újabb gázlókat rongált meg a víz. Már egyetlen átlépõ betonhasábot sem láttam. Itt is látszik, hogy már az utat is kikezdte a víz. Még 1-2 ilyen év, és újra kell csinálni a gázlókat, sõt lehet sok helyen az utat is. Az elsõ mély gázló elõtt megálltam, felvettem az esõkamáslit, hátha megúszom cipõbeázás nélkül. 17 fokban nem igazán kellemes. A tavalyi 30 fokban kifejezetten jólesett. Ezen a gázlón, gyalogosan araszoltam át egy fatörzsön. Jött két fiatalabb induló akik elszámolták magukat, így kénytelenek voltak a közepén belelépni a bokán felül érõ vízbe. Egy grupetto-s csapattal fényképezgettünk a gázlóknál. A fényszegény viszonyok ellenére is sikerültek a képek. A legmélyebb gázlón gond nélkül áttekertem. Levettem a kamáslit. Nem ázott be a cipõm. Gyerünk tovább. Az út jól járható. Csak Borzavár elõtti utolsó lejtõ volt egy kicsit dzsuvás.

Porvára pofaszélben tekertem be. A következõ murvás szakaszt jobban járhatóvá tette az esõ. Kezdtem megéhezni, így menet közben megettem egy újabb sportszeletet. Hamarosan visszaértem az aszfaltra, ahol lefelé is jöttem. Most is jött szembe néhány induló. Kisszépalma-puszta után következett a döngetés Bakonybélig. Újabb igazoló bélyeg. Szokásaimnak megfelelõen, megettem a másik fél szendvicset, ittam egy alkoholmentes sört, s nekivágtam az utolsó nagy emelkedõnek.

Az elsõ emelkedõ szakaszt, a táborozó cserkészek rokonainak autói és a tulajdonosok nem egészen kultúr viselkedése tette akadályversennyé. Út közepén leparkol, s mellette mindkét oldalt elállja az utat. Levágja a balkanyart, s leszorít az útról, stb. Ilyenkor hol a rendõrség? Most kaszálhattak volna az utat jogtalanul használóktól 1-2 milliót. Ezen a szakaszon is találkoztam komoly útjavítás nyomaival. Végre igyekeznek, hogy ne maga a murvás út legyen a vízelvezetõ árok! Idén is egész elfogadható az út minõsége. Az emelkedõ derekán éreztem, fogy az erõ. Elfelejtettem lenyelni egy energia gélt. A hátralévõ rövid szakaszra már nem láttam értelmét a pótlásnak. Vagy 15-el alacsonyabb pulzussal mentem föl mint szoktam. Végre fölértem. A Rendkõ hátán volt sár rendesen, keresgettem, merre lehet a mély pocsolyákat kikerülni. A levezetõ elsõ murvás útszakasz nagyon sáros volt. Óvatosan eresztettem csak lefelé a biciklit. Leérve a T-elágazásba, az eddigi Gázlóktól eltérõen jobbra fordultam, s egy kellemes murvás úton tekertem Herend felé.

Rátértem az utolsó aszfaltos szakaszra. Az utolsó nagy lejtõn is óvatosan eresztettem, mivel tudtam, lesz egy sorompó, de nem emlékeztem rá, pontosan hol, s nem szerettem volna a zártsága esetén 50-60 km/h-s sebességgel beleszaladni. Kár volt óvatoskodni. Nyitva találtam, s messzirõl belátható helyen van. A vasúti átjáróban viszont sorompót kaptam. Egy nyugdíjas csiga tempójában vánszorgott el elõttem a tehervonat. Atyaisten mennyit kellett várni a szabad jelzésre. Nem maradt más hátra, mint begurulni a célba.

Idén is sikerült a teljesítés számának megfelelõ színû kitûzõt kapnom, plusz a tombolából egy bögrét. Már hét színt gyûjtöttem be.

Az idõjárást leszámítva kellemes volt a túra. A Rézbükki-úton 16 fok, a Cuha-szudokban 17 fok, a Hajagra vezetõ emelkedõn 21-25 fok között volt a hõmérséklet, ami a 12 fokkal alacsonyabb a megszokottnál. Ehhez járult még a hideg szél. Az új nyomvonal nem rossz. A dzsindzsát mindjárt az elején letudjuk. A normál és a könnyített táv szétválasztása nem igazán érdemi. Ez évben könnyített távon valószínûleg Bakonyszücs felé mentem volna Bakonybél helyett. Az érdemi könnyítést jelentett volna, fõként szintben. Tartós szárazságban nem, most viszont jól járható a Bakonyszücs és Fenyõfõ közti homokút. Nagyon hiányzik viszont a távból a 30 km. Lehet, el kellene vinni a Bauxit szállítóúton tovább Nagytevelre, aztán aszfalton Ugodra, s onnan murván vissza a Királykapuhoz. Az se baj, ha ez több mint 30 km. A Bauxit szállítóút vége után, az erdõbõl kiérve van pár száz méter ami rosszabbul járható, majd a volt szovjet objektum után egy kis homok, a többi esõben is jól tekerhetõ, viszont egy része nincs rajta turista térképen, így irányjelzõ táblákat és szalagozást is igényelne.

A túra ár/szolgáltatás aránya az elõzõ évhez képest sokat romlott, így a gyengék közé esett vissza. 500 Ft-ért laminált rajtszám, itiner, kitûzõ, Odvaskõnél és a Kõris-hegyen víz és szõlõcukor, tombola.
 
 
Hatos-tölgyTúra éve: 20092009.06.13 21:12:05
Hatos-tölgy 30
Barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 510 m. Távolságot nem tudtam mérni, mivel valamiért Tényõn és utána még 7-9 km-en (térképi mérés) csak 2 mûholdat látott a GPS, a telefonom akkumulátorát, pedig kímélés céljából nem töltöttem föl (még féltöltésem volt), így azt nem tudtam használni, pedig az tapasztalataim szerint tud két mûholdból is dolgozni. Ráadásul a távot 5,75 óra alatt tettük meg, tehát a 6-7 órás akku üzemidõ bõven elég lett volna. Ahogy visszaértünk tényõre, s térképet váltottam, megint csak két mûholdat látott, így valószínû, hogy a többit fizikailag nem láthatta megfelelõen. A Keleti-Bakonyban is találkoztam már ilyen területtel. Egy 21,15 km.es szakaszt tudtam mérni, így összességében a táv 28-30 km közé esik. Egyszer el kell oda menni, s csinálni egy pontos mérést errõl a szakaszról is.

Zolival egyeztettük a túrát, így korán akartunk indulni. Ez olyan jól sikerült (hamarabb sikerült összecihelõdnöm otthon), hogy fél órával a rajtidõ elõtt Tényõn voltam. Az Integrál DAC-os csoport ekkor indult. A rajtnál találkoztam néhány ismerõssel. Az egyik szervezõvel jó néhány alakalommal futottam már össze túrákon. Közvetlenül Zoli után befutottak Csuka Sanyiék is. A túra egy szakasza nem szerepel a Sokoró turistatérképén, így a szervezõk rajzolták rá a fénymásolt lapra, s láttak el bennünket információval, hol merre kell menni.

Frissen elindultunk. Egy jó darabig újonnan festett zöld jelzésen haladtunk. Egy elágazás után, viszont már csak elszórtan láttunk néhány régit. A Gesztesi dûlõben, illetve a Szõlõ-hegyben meg sehol semmi. Kicsit elbizonytalanodtunk, vajon jó helyen járunk-e, ráadásul a GPS sem segített egy darabig, ahogy a távnál írtam. Az útszakasz vonalvezetése és az irány alapján próbáltunk tájékozódni, majd közvetlenül a Szõlõ-hegy elõtt, bekapcsoltam az IGo-t, mutasson egy irányt Gyõrszemere Kossuth utcába, hiszen ilyen utca szinte minden magyarországi helységben van. Megtalálta, s jelezte, hogy a szõlõ-hegyi kanyar elõtt vagyunk közvetlenül. Végre valami támpont. Érdekes egyébként, hogy ezt a földutat, az IGo mûútnak látja (a földutakat, még a program eredeti beállításánál, letiltottam az útvonaltervezésnél, s most sem engedélyeztem). A szõlõtáblák között vezetõ úton mentünk még egy bõ kilométert, mire egy keresztezõdésben föltûnt egy frissen festett zöld jelzés, amelyet követtünk is, igaz nem voltunk biztosak benne, melyik szakaszán járunk. Amikor elértük a sárga sáv elágazását, megnyugodtunk, jó helyen vagyunk. Mindenesetre a turistatérképhez képest a Szõlõ-hegyen megváltozott a zöld jelzés nyomvonala.

Immár megkönnyebbülve tempóztunk tovább. A magasles elõtt, beigazolódott a szervezõk által elõrejelzett vizes magas fû. Valamennyire átnedvesedett a cipõm, de nem volt az-az igazi átázás. Nagy megkönnyebülésünkben rögvest el is néztük, hol tér le az útról a jelzés. Nehezen észrevehetõ. Szerencsénkre akkor érkezett a Laci bácsi vezette csoport egyik tagja, egy elkevert társukat kutatva, s a helyes irányba terelt bennünket. Az õsborókás ellenõrzõpontjánál utol is értük a csoportot. Ledolgoztuk a bõ félórás hátrányunkat. Zsuzsa rögtön fel is emlegetett Zolinak bizonyos Kincsesbánya túrán készült fotót. Szinte azonnal kiderült, rossz helyre címezte a reklamációt, mivel az ominózus képet én készítettem, s tettem föl az egyesületi honlapra. Jót beszélgetve mentünk tovább a gyõri csoporttal, Felpécig. Zoliék szereztek egy kis elõnyt, de a kocsmánál bevártak bennünket.

Frissítés után, immár hármasban szakadtunk el a csoporttól. Kiderült Zsuzsa, az idén teljesítette a Kinizsi 100-at, amirõl mesélt egy adagot. A falu után, meglepetésként jó kis húzós 130 méteres szintkülönbségû emelkedõ következett. Fújtattam rendesen. Igencsak jó tempóban haladva értük el a Hatos-tölgynél található ellenõrzõpontot, ahová a szervezõk áttelepültek a rajttól. Ezért volt a csak egyórás indítási ablak. Õk 4 kilcsit jöttek, mi 15-t. A túra szervezési érdekessége volt, hogy mindkét távon itt kellett befizetni a nevezési díjat, s a kitûzõt is itt kaptuk meg. Elvileg a másodszori érkezésnél adták a jelvényt, de mi mint ismerõsök, már ekkor megkaptuk, ne kelljen a következõ érintésnél is lepakolni a hátizsákot.

Bõ 10 perc beszélgetést követõen továbbindultunk, de még ekkor sem volt híre-hamva sem a többieknek. Kellemes erdei úton gyalogoltunk, beszélgettünk, s immár hármasban néztük el, hol kanyarodik le a jelzés, a jó kis útról. 150-200 méter után feltûnt, hová tûntek az eddig olyan jó jelzések. Némi iránykeresés, tanakodás közben utolért egy másik túrázó is bennünket, aki szintén a jelzést kereste. Szerencsére itt már volt megfelelõ GPS vétel, s a megtett út vonalvezetése, na meg a felkért közúti térkép alapján, a jó útról egy igencsak füves útra letérve, irányba vettük Kajárpécet. A bennünket utolérõ hölgy visszafordult, s többet nem láttuk. Az elkeverésünknek köszönhetõen, egy helyrõl ráláttunk a Somlóra, s ehettünk egy kis földiepret. Le is lassultunk. Mentünk nagyjából 200 métert, s egy T elágazásban újra becsatlakoztunk a sárga keresztjelzésbe. Megest megnyugodva talpaltunk tovább. Kis idõ múlva elértük a falut, ami igazán hangulatos.

Az ellenõrzõ pontnál, székesfehérvári ismerõsökkel találkoztam. Megkaptuk a pecsétet, s máris szaporáztuk lépteinket a faluból kifelé. Ismét jó kis kaptató következett, amelyen átléptük a 400 méteres szintemelkedést. Az emelkedõ tetején egy futó elõzött meg bennünket, aki a következõ elágazásnál, ahol tovább kellett menni 50 m-t ahhoz, hogy meglássuk a következõ jelzést, nagyon határozottan lekanyarodott jobbra a Hollómajor felé. Térkép elõ. Nézzük. Zsuzsi, aki ezen a környéken vizsgázott túravezetésbõl, s emlékezett erre a részre továbbment, s szólt amikor megtalálta a jelzést. A sporttárs már látó- és hallótávolságon kívül. Gyerünk tovább. Néhol szép kilátás nyílt a Bakony, s azon belül is a Kõris-hegy felé. A sárga jelzésen diófásban gyalogoltunk.

Rövidesen, újra megérkeztünk a Hatos-tölgyhöz. Ettünk pár falatot, beszélgettünk egy kicsit. Zsuzsa felhívta barátnõjét, merre járnak, illetve jelezte, nem fogja bevárni a célban. Bõ két kilométerrel maradtak le. Az egyik szervezõ hölgy csatlakozott hozzánk, s a hátralévõ távot az addiginál mérsékeltebb tempóban tettük meg. A zöld keresztjelzésen kicsit dzsindzsás utakon talpaltunk, viszont Tényõ közelében ribizlit találtunk az út szélén, amit természetesen letaroltunk. A faluban egy nénitõl kaptunk néhány marék jó érett cseresznyét. Egy gyalogló páros ért utol bennünket, akikkel a célig hátralévõ párszáz méteren beszélgettünk. Eddig csak néhány futó ért bennünket utol. Rövidesen beértünk a célba.

Kellemes, gyors túra volt. Meglepett, hogy a Sokoró nyugati peremén, milyen sok szintet szedtünk össze.

A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 200/100 Ft-ért jó minõségû, fénymásolt, szürkeárnyalatos térképes igazolólapot s kitûzõt kaptunk. A hiányzó részen a szervezõk rárajzolták a térképre az útvonalvázlatot. Mindenütt segítõkészen elmagyarázták merre kell továbbmenni. Látszik, hogy nem kifejezetten üzletnek tartják a teljesítménytúra rendezést. Becsülendõ, hogy Gyõr közelében, az alacsony részvételi díjjal próbálnak rávenni embereket a túrázásra.

Képeket majd csak július második felében lesz lehetõségem feldolgozni, s feltenni az egyesületünk honlapjára, a www.furediturazok.lapunk.hu oldalra.
 
 
Vértesi Maraton/Félmaraton/MinimaratonTúra éve: 20092009.06.04 17:09:46
Lowe Alpine Maraton teljesítménytúra
GPS-el mért távolság: 44,8 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1140 m.
Szárra menet kellemetlen meglepetés ért. Az 1-es úton megjelent két új kerékpárral behajtani tilos tábla. Teljesen érthetetlen a tiltás, hiszen pár száz méterrel arrébb párhuzamosan fut az autópálya, az úton pedig az út szélét jelzõ vonal mellett még van bõ félméter aszfaltos rész, ahol kényelmesen elférnénk. Normális kerülõút pedig nincs. Már a rajtidõ kezdete elõtt megérkeztem. A futók még nem indultak el. Beálltam a sorba, nevezni. Fél óra várakozás. Végre fél kilenckor a számomra is rajt. A megjelent szintidõ és távolság alapján, húzós túrára készültem, ezért keményen elhatároztam, csak keveset fotózok. A kiírás alapján, 4,45 km/h sebesség szükségeltetett a teljesítéshez. Nem túlzottan szeretem az ilyen sebességet követelõ szintidõket.

Tempósan nekivágtam az aszfaltnak, minél hamarabb elhagyhassam a falut. Az elsõ ellenõrzõ pontig szépen lassan emelkedett az út. A turista jelzések OK, s ezt még meg is fejelték saját felfestéssel. Nem is kellett foglalkozni a tájékozódással, meg hát voltak is elõttem jó páran. Az aszfalt utat keresztezve, a dzsindzsás rész elején megálltam fényképezni, mivel szép a Vinya-bükki-völgy. Ekkor rájöttem, sokkal könnyebb lesz betartani a kevés fotózásra vonatkozó fogadalmamat, mivel az akku szufla erõs fogytát jelezte a gép. Tartalék akku, természetesen otthon. Ez a rész visszafelé okozott némi problémát a számomra, mivel a jelzés nem ott megy, ahol a térképen jelölik (a PP+ elágazásig az aszfalton kéne mennie). Ekkor még nem foglalkoztam vele, mentem a jelzések nyomán, szaporán.

A körtvélyesi geodéziai torony lábánál megkaptam az elsõ pecsétet, ettem néhány nápolyi szeletet. Elsõ alkalommal a montis Kozmán jártam erre, mivel akkor elnéztem a jelzést. Akkor eggyel korábbi piros háromszögjelzésen fordultam le.

Sietve továbbindultam. A távok szétválásánál utolértem egy túratársat, akivel együtt folytattuk az utat. Közvetlenül Körtvélyespuszta elõtt futottunk bele a titkos ellenõrzõpontba. Rövidesen a Mária-szakadékba vezetõ úton talpaltunk. Északról megkerültük a szakadékot, s a völgybe leereszkedve elértük a következõ ellenõrzõpontot. Kis energiapótlás és beszélgetés után irány a szakadék. Szép, de most sem voltam tõle jobban elragadtatva, mint tavaly. Az erõltetett menet során nem volt túl sok idõ nézelõdni. Kísérleteztem egy kicsit a fényképezéssel, teljesen sikertelenül, olyan kevésnek bizonyult a fény. Az aszfaltot elérve jobbra rákanyarodtunk, majd hamarosan balra le is tértünk róla, s megkezdtük a hullámvasutazást a Vitányvárhoz. Elõttem indult túrázókat értem utol. Sokat gyorsultak tavaly óta. Korábbra számítottam az elõzést. A szervezõk most nem csinálták meg a szokásos trükköt, hogy levisznek bennünket a völgybe az OKT-n, majd a kék rom jelzésen újra fel. Megúsztunk vagy 30 méter szintû kaptatót.

A várban újabb pecsét után, a pontõr, a zöld rom jelzés felé terelt bennünket. Ezen még nem jártam. Jó kis laza murvás nagyon meredek lejtõ. Dobtam is rajta egy hátast. Akkor úgy éreztem minden rendben, viszont késõbb kiderült, a bal térdem megfeszülhetett egy kicsit. Ahol lehetett, ettõl kezdve inkább az ösvény mellett mentem le. Végre leértünk, s rögtön pótolhattuk is az elégetett kalóriákat. A következõ emelkedõn, két montis túrázóval találkoztunk. Jó tempóban értük el a Szarvas-kutat. Nem sokára újabb kaptató következett a Mátyás-kút felé. Ezen a szakaszon újabb titkos ellenõrzõ pontra számítottam, mivel itt ha távolságot nem is de jó kis szintet lehet megtakarítani. Nem volt. A forrás után szép bükkösben tempóztunk. Elkezdett szemerkélni az esõ. A meteorológiai elõrejelzés alapján nem számoltam tartós esõvel. A békák jóslata ellenére, egészen a célig áztam, szóval ez megint egy OMSZ-féle kisebb „átfutó zápor” volt (maratoni futó zápor, bár mi más illene egy maratonhoz). Sem az idõjárás, sem a szintidõ nem engedte meg, a Zsigmond-kõre való kitérõt. Várgesztesen, a horgásztó után egy kis szerelvényigazítás következett. A templom közelében találtunk rá a következõ ellenõrzõ pontra, ahol ebédszünetet tartottunk. Bõséges volt az ellátás: zsíros-, vajas- és lekváros kenyér, hagyma, kétféle savanyúság …

Továbbindulva a sárga jelzésen nem is esett jól a többször is változó meredekségû kaptató. Mentem már föl itt korábban biciklivel. Meg is kérdezte a maximális pulzusomat. Érdekesen felfestett jelzés. Kék kereszt és sárga sáv. Hol ezt, hol azt festették fel. Elvétve fordul ekõ mindkét jel ugyanazon a fán. Az emelkedõ után viszont hosszú lejtmenet következett a Hirczy-emléknél található ellenõrzõpontig, az egyre intenzívebb esõben. Az aszfaltos szakaszon szóltam társamnak, veszek vissza sebességembõl, mert nem igazán tetszik a térdemnek, s nem akarom az õ tempóját csökkenteni. Az ellenõrzõ pontnál még utolértem, de utána már csak a kondenzcsíkot láttam belõle. Ennek a pontnak az õrei voltak leginkább elõrelátók. Biciklivel jöttek, s hoztak magukkal takaróponyvát, amibõl a fák közt kifeszítve tetõt rögtönöztek. Annyira viszont nem voltak felkészültek, hogy sárvédõ is legyen a bringákon. Láttam õket begurulni a célba, gyönyörû sárcsíkkal a hátukon.

Az ellenõrzõpont után irány a Sárkánylyuk-völgy, amit eddig még mindig csak ellenkezõ irányba tettem meg. Következett egy, három kilométeres laza emelkedõ, 120 m szinttel, ami a völgybõl kiérve meredekebbé vált, s gyorsan összeszedtem újabb 40 m szintet 300 m-en. Ezután jött a túra számomra kellemetlenebb része. A zöld jelzés levágott egy erdõsarkot, s magas fûben vezetett. Ennek megfelelõen átázott a cipõm,amit eddig megúsztam.

A zöld és zöld keresztjelzés elágazásában volt egy kis tájékozódási gond. A zöld iránya megvolt, viszont 50 méterre hegyesszögben elágazott, ahol sehol semmi jelzés. A régebbi fordított irányú túrákra visszaemlékezve végül is a megfelelõ irányt választottam. Akkor lefelé jövet, itt volt EP, jobb kéz felõl az elágazóban. Kaptattam a fiatalosban vagy kétszáz métert, mire egy magaslesen feltûnt a megerõsítõ zöld jelzés. Itt nagyon kellett volna egy az elõzõkben, és a késõbbiekben olyan jól és gyakran alkalmazott narancsvörös jelzésekbõl. A kaptatót követõ lejtõn kezdett egyre komolyabban jelezni a bal térdem. Ez van gyerünk tovább. A Szép Ilonka-forrásnál elértem a következõ ellenõrzõpontot. Pecsételés után, a meglehetõsen rosszul jelzett piros keresztjelzésen tartottam az utolsó ellenõrzõ pont felé. Sok jelzés helyett csak a fehér alap volt meg, mintha félbemaradt volna a munka. A maradék szemmel láthatóan régi jelzés. Egyébiránt meglehetõsen jól járható az út nagy része, akár biciklivel is. Amikor rátértünk egy murvás útra, mesmeg jól jött egy narancsvörösre festett faág, nem kellett az esõben az igazolólap térképét elõvenni. Itt a meredek lejtõk, már nagyon nem estek jól a térdemnek. Egyszerûen nem akart hajolni. Valószínûsítem, az esés tett be neki, mivel rendszerint a jobb térdem szokott kicsit fájni, s nem a bal külsõ oldala. Rendesen lelassultam. Emelkedõn, vagy enyhe lejtõn szerencsére semmi gond.

A piros háromszög becsatlakozása után, kezdtem fázni, így a szélmellényt esõdzsekire cseréltem. Kicsit jobb lett, viszont Murphy törvényei szerint az esõ szemerkéléssé szelídült. Lehet, hogy már Várgesztesen meg kellett volna ejtenem ezt a cserét? Most valahogy jobbnak tûnt az utolsó meredekebb lejtõ minõsége, mint tavaly nyáron biciklivel. Lassacskán elértem az utolsó ellenõrzõpontot. Bélyegzés után, jó kis ropival pótoltam az elveszített sót, beszélgettünk egy kicsit, s nekirugaszkodtam az utolsó és egyben könnyû szakasznak.

Ezen a részen nézegettem a térképet, hogy jobban teljen az idõ. A piros jelzés elérése után, az a térkép szerint jobbra tér le az aszfaltól. Erre a letérés helyén, balra mutat mind a turistajel, mind a szervezõk által készített festés. Nézem a térképet vakarom a fejem, majd a GPS-t megnézve, az rávezet a megoldásra. Idefelé kétszer kereszteztük az utat. A térkép, és a jelzés nem egyezik meg. Az aszfalt helyett egy darabon a dzsindzsában visz a jelzés, nem túl messze az úttól, talán le is vág egy kis kanyart.

Eseménytelen gyaloglás után kilenc óra tizenöt perces idõvel beértem a célba. Mivel útközben a szintemelkedés végig pontosnak bizonyult, úgy véltem a távolság is az lesz. Igen elégedett voltam a sebességemmel. Úgy saccoltam 5 km/h fölötti átlagot mentem. Az igazolólapon szereplõ 47,85 km-hez ezzel az idõvel, 5,17 km/h tartozna. Otthon viszont a GPS track hossza a számítógép szerint „csak” 44,8 km-nek bizonyult. Ehhez a távhoz viszont 4,84 km/h-s átlagsebesség tartozik. Az idõjárást figyelembe véve, lehet jobb is, hogy a túra kiírásában hosszabb táv szerepelt. A valós táv ismeretében alighanem kényelmesebben gyaloglok, le-letérek az útvonalról, s így tovább áztam volna.

A túra vonalvezetése kellemes, nagyon hangulatos, de csak ritkán látványos. Olyan igazi vértesi terep. A táv túlnyomó része könnyen járható.
A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. A nevezési díj 1000 Ft, ami elég magas, viszont az ellátás is arányban állt vele. Persze az extra ellátásban közrejátszott a futóverseny is. Ilyennel még nem találkoztam. Színes térképes igazoló lapot kaptunk. Az ellenõrzõpontokon a menü: kétféle sós ropi; földimogyoró; napraforgómagbél; mazsola; aszalt szilva; datolya; nápolyi; alma; banán; víz; kétféle szörp; a pontok felén kóla; Várgesztesen, ezeken felül, zsíros-, vajas- és lekváros kenyér, hagyma, kétféle savanyúság, s természetesen ugyanez a célban. A zöld jelzés fentebb említett pontját leszámítva kiváló útvonaljelzés. Érdekes, mennyire eltér a menü, a montimaratonokétól. Persze ott a nevezési díj is jóval magasabb. Folyadékként rendszerint valamilyen izotóniás italt is adnak. Ennivalóként csoki, sajt, müzliszelet (energiaszelet), banán, s extra ellátás estén energiazselé szerepel a menüben, viszont csak 15-25 km-enként van frissítõpont, az itteni 5-6 km-el szemben.

Mindössze két-három dolog jelentett gondot, ami eltörpül a pozitívumok mellett. Nagyon sokat kellett várni a nevezésre. Csak futó maratonra beikszelt nevezési lap volt, s akadt olyan, aki nem megfelelõ távú igazolólapot kapott. Ezen felül az az egy útvonaljelzési hiány.
 
 
Tanúhegyek (BTHE)Túra éve: 20092009.05.29 21:04:51
Tanúhegyek kerékpáros 70
Távolság: 70,2 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 455 m. Nagyon kíváncsi voltam, mennyi szintet fogok összeszedni, mivel három helyen, három különbözõ szint szerepelt 420 m-tõl 1690 m-ig, bár ez utolsó szerintem egyszerû nyomdahiba.
Nyolc után nem sokkal értem a rajthelyre. Az utolsó kilométeren már elég jól esett az esõ, így még vagy tíz percet vártam a megszûntére, mire kikászálódtam a kocsiból, s kényelmesen készülõdtem. Nem tolongtak a rajtnál, ezért gyorsan túlestem a nevezésen. Biciklis túrákon ehhez eddig csak a Gázlón és a Kozmán kellett sokat sorba állni.
Meglepetésként, a kiírással ellentétes irány szerepelt az itinerben. Nem szeretem, csöpörgõs idõben vágtam neki a távnak. Elõször egy kis hullámvasutazással melegítettem be a Badacsony szoknyáján. Ezután viszont jött a feketeleves! Le kellett menni a Balatoni bicikli útnak nevezett szörnyedvényre. Roppantul utálom. Jelen formájában emberiség elleni bûncselekménnyel ér fel. Útminõség katasztrofális, néhány szakaszát 5-10 éven belül teljesen benövi a fû, feltörve a silány aszfaltot. Javaslom megfontolásra az MTSZ-nek, hogy a minõsítésnél a kerékpárutak terepnek számítsanak. Útbaigazító tábla elvétve. Szerencsésnek mondhatja magát az ember, ha rálát a 71-es útra, mert akkor látja annak útjelzõ tábláit. Enélkül és az itiner nélkül Ábrahámhegynél simán elmentem volna a salföldi elágazó mellett. A lényeg, hogy végre letérhettem róla.
Egészen elfogadható úton tekertem. Salföld elõtt figyelmetlen voltam, így késõn vettem észre egy az úttól kissé odébb lévõ cseresznyefát, aminek következtében elmaradt a maszek frissítés. Jó tempóban haladtam. Hamarosan kisütött a nap. Megállás, vetkõzés. Kékkúton a templomnál satufék. Egy mókus iramodott fel a fenyõre. A fa derekánál megállt. Fényképezõgép elõ, de minek. Már el is tûnt, pedig reménykedtem hátha hajlandó lesz modellt állni. Én pedig odébbálltam. Rövid tekerés után elértem a forrásnál lévõ ellenõrzõpontot, ahol zsíros kenyér és ásványvíz a menü. Kellemes meglepetés ért. Mióta utoljára erre jártam, a forrást jelképezõ kutat kihozták a kerítésen kívülre! Eddig csak rácson keresztül fotózhattam. Kicsit korai lett volna még enni, így a pecsételést követõen gyerünk tovább.
Csodálatos a hegyekkel övezett Káli-medence! Elég gyakran megálltam fényképezni, de azért haladtam is. Sajnos a túra nem ment be a Szentbékállai kõtengerhez. Kõvágóörs után utolértem egy párost. Azt hittem az lesz mint a gyalogos teljesítménytúráimon, hogy megelõzöm õket, majd egy-egy fotós megállónál õk kerülnek ki engem. Párszor így is történt a káptalantóti ellenõrzõpontig, onnan kezdve viszont nem láttam õket pedig a fotós megállóim száma nem ritkult meg nagyon.
Pecsételés és frissítés után következett a kiírásban beígért talajút, ami a valóságban egy murvával feljavított, töredezett aszfalt, csak egy egészen rövid szakasza bizonyult ténylegesen bazalt zúzalék útnak. Semmi gáz, trekingel, öt és fél atmoszférára felfújt aszfaltgumikkal is nyugodtan mehettem bõ húszas tempót. A Csobáncon most is láttam néhány siklóernyõst. A nyergen átbukva döngetés Díszel széléig, ahonnan a Veszprém – Tapolca fõút felé kanyarodtam. Ekkor már jól látszott a Hegyesd. Rátértem a fõútra, mentem rajta egy kicsit, majd balra le is tértem Hegyesd felé. A faluban a várhegyre vezetõ útelágazásnál találtam a pontõröket. Pecsételés és fotózás után, egy szintén gyengébb minõségû úton tekertem Zalahaláp irányába. Ezen az úton sem korlátozott különösebben az út állapota, nem úgy mint egy tavaszi Mûvészetek Völgye tt. megközelítésekor. Akkor megfogadtam, autóval nem megyek rajta, mert igen lassú.
Amint kiértem a faluból, fel is bukkant a Haláp csonka tömbje. Kellemes tekeréssel értem be Tapolcára. Egy kis idõmbe beletelt az ellenõrzõpont megtalálása. Bélyegzés után megettem a kapott Balatonszeletet és nézegettem az aranyhalakat meg a koi-kat a tiszta vizû tóban. Láttam néhány igazán szépet is. Továbbindulva kis termetû fekete kutya vett üldözõbe. Jó kis agresszív állat. Még az sem vette el a kedvét az üldözéstõl és ugatásból, hogy sikerült sarokkal kissé rendre utasítanom. Balra elõttem feltûnt a Szent György-hegy, jobbról pedig a Keszthelyi hegység tömbje kísért. Magasabbra érve, a távolban a Zalai-dombság is látszott egy kicsit. Hegymagason néhány útszéli meggyfa késztetett megállásra. Ettem néhány szem finom meteor meggyet, s gurultam tovább. Hamarosan kereszteztem a 71-es utat, s következett egy újabb, kivételesen használható kerékpárút szakasz. A szigligeti elágazástól kis mászóka következett, ahol a rendezõ egyesület pólóját viselõ túratárstól megkérdeztem, merre kell menni, ne kelljen elõvenni az útvonal leírást. Minden emelkedõnek vége szakad egyszer, s jöhet a döngetés. Az utolsó ellenõrzõ ponton is megkaptam a pecsétet, ettem egy kis chipset, s nekirugaszkodtam az utolsó szakasznak. Ezt már tényleg gyorsan sikerült letudni (csak kétszer álltam meg fényképezni).
A célban megkaptam az oklevelet, kitûzõt. Nagyon ebédidõt korgott a gyomrom, így vettem egy gulyást is. Míg hûlt, megnéztem a kiállított szõlõprésgyûjteményt. Igazán látványos. Egy alaptípus hiányzik a fából készültek közül, egy olyan, ahol beütött faékekkel dolgoztak a menetes szár helyett, csak hát ilyen 100 évesnél öregebb prést nehéz már találni.
Jó idõben ez egy igen kellemes, nem túl fárasztó (pedig alig bicikliztem még ez évben), viszont nagyon látványos túra, ha valaki szereti a Balaton-felvidék ezen részét. A tanúhegyeket mindenféle irányból láthattuk. Az utak forgalma nem bizonyult nagynak. Az öt óra szintidõbõl 19 percem maradt a célba éréskor. A tiszta biciklizett idõ alig három óra volt. Bõ másfél óra kellett a tájékozódásra, nézgelõdésre, fényképezésre, s az EP-ken történõ beszélgetésekre. A Gázló 130-on nyolc óra tiszta biciklizett idõ mellett használok fel másfél-két órát, pedig ott Bakonybélben hosszabb idõt töltök frissítéssel.
A túra elsõ rendezésnek, kevés kerékpáros túrarendezési tapasztalattal, kiváló. A 70-es körbõl, látvány szempontjából többet is ki lehetne hozni, minimális útvonal változtatással. 1: az EP-t Köveskálból át kellene telepíteni Szentbékállára, sõt én legszívesebben az Ingó-kõ tövébe tenném, a Kõtenger közepén. Tapasztalataim szerint, murvás úton és ösvényen, trekinggel simán megközelíthetõ. Persze a vége kistányéros mászás a számomra. Trekinggel nem kell visszamenni a faluba, hanem murván át lehet tekerni Mindszentkállára. 2: Föl kéne vinni a túrát a Szigligeti várba. Az is igaz, hogy erre a két látványosságra kellene még egy óra szintidõ azoknak akik nem csak kipipálandó dologként akarják letudni a túrát, hanem nézelõdni is szeretnének. Két helyen szükség lenne folyadékpótlási lehetõségre, mivel a biciklizés több folyadékot igényel mint a gyaloglás: Hegyesden, vagy Tapolcán, valamint Szigligeten. Nem kell nagy dologra gondolni. A sima ivóvíz nagyon is megfelel, sõt talán az a legjobb.
A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 600 Ft-ért térképvázlatos, színes, itineres igazolófüzet emléklap, kitûzõ, az 1. EP-n zsíros kenyér és natúr kékkúti ásványvíz, helyben csapolva (lehetõségként volt persze palackozott ásványvíz is), a 3. EP-n két csomag ropi és üdítõ, az 5. EP-n csoki, a 6. EP-n chips, vagy ropi várta a túrázókat. A célban pedig 200 Ft-ért lehetett egész jó és kiadós gulyást vásárolni. Ez akkor nagyon feltûnõ, ha összehasonlítom, mit adtak elõzõ nap a Szent Orbánon az ott már kedvezményes 600 Ft-ért.

A túráról, csak a jövõ héten tudok képeket feltölteni az egyesületünk honlapjára, a www.furediturazok.lapunk.hu oldalra.
 
 
Szent Orbán (Zalai-dombság)Túra éve: 20092009.05.27 22:02:55
Szent-Orbán 30
GPS-el mért távolság: 30,4 km (a Sport Hoteltõl a rajtig és vissza, valamint két kisebb elkeveréssel együtt: 33,2 km); barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 705 m (a Sport Hoteltõl a rajtig és vissza, valamint két kisebb elkeveréssel együtt: 740 m).

Szokásomtól eltérõen nem terveztem korai indulást, az elõzõ éjszakai zivatarok és az elõzõ hétvégi tapasztalataim alapján. Had száradjon a föld és a fû!

Nyolc elõtt néhány perccel megérkeztem a Sport Hotel parkolójába, de sehol semmi mozgást sem tapasztaltam. Nekikészülõdtem és elkezdtem keresni a rajtot. A hotel környékén semmi. Mások is érkeztek, akik ugyanolyan tanácstalanok voltak, mint én. Végül megkérdeztem a szálloda takarítónõjétõl, ugyan merre van a kertmozi, mert ahol a kiírás szerint lennie kellene, ott nincs. Elmagyarázta. A GPS szerint közel kilencszáz métert talpaltam a rajtig. Már is elkönyveltem magamban a szervezõknek egy fekete pontot. A nevezés elég hamar megtörtént. Nézem a térképet, merre jutok ki a kék jelzésre. Nem leszek okosabb. Látok valami szalagozást, jobb híján elindulok azon. A GPS szerint az irány jó. A település széle felé, már kezdtem betájolni magam. Ekkor valaki tõlem kérdezi, hol kell már letérni a kék jelzésre? Tehát nem csak én hiányoltam az itinert.

A kék jelzésen, miután tarra vágott erdõt hagytam el, végre erdõben mehettem. Egyébként itt is, és a merenyei erdõirtásnál is látszik, hogy erre barbárok tevékenykednek. A tényleg vágásra érett fákkal együtt, a még csak tûzifának alkalmas fele életkorú fákat is letarolták. Ez jól mutatja, hogy a Horthy idõben itt még szakember volt az erdész, aki nem vágatta tarra az erdõt, hanem fokozatosan, a növekedés arányában termelt ki egyes fákat. Elég jól csúszkáltam az éjszakai esõ következtében, viszont nem volt vizes fû, s nem ázott át a cipõm. Hullámvasutaztunk, ahogy az már dombvidéken szokásos. Néhol, nyílt terepen egész szép kilátásban lehetett részem. Nagyon hangulatosak a szelídgesztenyék közt megbúvó kis tanyaépületek. Gyerekcsoport ment közvetlenül elõttem, igen jó tempóban. A fotózás miatt nem is tudtam megelõzni õket. A második ellenõrzõponttól kicsit nyugisabb lett a túra, mivel szétvált a 20-as és 30-as táv. Nagybakónaknál gyönyörû a kilátás a falura és környékére a domb gerincérõl. A haranglábnál megvolt a harmadik aláírás is az igazolólapon. Itt egy kicsit figyelmetlen voltam, s a kék keresztjelzésen ereszkedtem le a faluba, ahol hamar gyanús lett a dolog, s immár a turista térképet elõvéve hamar helyesbítettem. Érdekes volt, most a másik dombgerincrõl látni a falut.

Hamarosan elértem az Eszperantó forrást, ami minden térképen Árpád-forrásként szerepel. Óvatosan ereszkedtem le a csúszós, meredek lejtõn. Hangulatos hely. Aláírás és fotózás után úgy döntöttem, korai még vizet pótolni, majd a Hervaszkútnál.

Nemsokára újra beértem Nagybakónakra, de csak a szélsõ házakat érintve. Irányba vettem a Postás kulcsosházat. Szép virágos mezei ösvényen ballagtam, majd következett egy jó meredek mászóka. Mivel már ismertem, így kíváncsiságból megjelöltem a tényleg meredek rész kezdetét és végét is, valamint a magasságot, mivel kíváncsi voltam a meredekségére. 147 m-en másztam 33 m-t. Ez 13 fokot, azaz kb. 26%-ot jelent. Már régebben elgondolkodtam , mennyire csalóka is a látszat. Ha magunk elé teszünk egy háromszög vonalzót, azt mondjuk, hogy a 30 fok az meredekségben lófütty. Ugyanakkor aki ismeri a 83-as út farkasgyepüi emelkedõjét, arra azt mondja hû milyen meredek. A megrakott kamionok és teherautók (az újak!) jó esetben tudnak 20-30 km/h-val fölmenni (IFA max. 10-el), holott a meredeksége, az bizony az elõzõ lekezelt 30 foknak csak nem egészen az egy tizede, 5% (2,87 fok). A 45 fokos emelkedõ jelenti a 100%-ot. Még két esetben mértem adatokat meredekség számításhoz. Az egyik, a Rockenbauer kopjafához vezetõ emelkedõ, amelynek a völgy aljából, az Örömhegyi-vadászházig tartó szakasza 8 fok (16,..%), Míg a kulcsosháztól levezetõ piros háromszögjelzés legmeredekebb szakasza, szerencsére csak egy 45 méteres szakaszon 18 fokra (37%) adódott. Késõbb is volt még néhány meredek kaptató, de szerettem volna egy zajos társaságtól elszakadni, így mellõztem a méréseket.

Visszatérve a túrára. Fölérve a domb gerincére, villanypásztorral elkerített rész mellett talpaltam a következõ erdõig, ahol lejtõs, szép ösvényen ereszkedtem le egy vízmosta völgybe, ahonnan természetesen eléggé izzasztó kaptató vezetett ki. Közben egyre agresszívebben támadtak a szúnyogok. Már nem csak akkor szálltak le ha álltam, hanem menetközben is. Ráadásul a zöme gyötrõ szúnyog volt, ami a többinél nagyobb, s leszállás után sem keresgeti félpercig a hajszáleret, hanem 1-2 másodpercen belül csíp. Az biztos, hogy amelyik engem megcsípett az nem tud petét rakni, mivel mindet lecsaptam. Azóta is vakargatom a csípéseket.

Az Öröm-hegyi vadászház és a Rockenbauer kopjafa között teljesítettem a kírásban szereplõ 450 m-es szintet. Az ivó zacskóm is utolsókat hörögte. A kulcsosháznál kivételesen pecsétet is kaptam, valamint eligazítást, hol tudok innivalót venni. Ehhez kaptam egy tanácsot is, miszerint itt töltsem fel a víztartalékomat, ne bízzak nagyon a forrásban, mert lehet, hogy abból nem jön víz. Pechemre nem fogadtam meg, így a fél lityi ásványvíznek kellett kitartania a célig, a forrás ugyanis tényleg kiszáradt. A kulcsosháznál azért 3 deci kólával emeltem a vércukorszintemet. Egy egész csoport ebédelt itt, s meglehetõst vidámak voltak.

A piros háromszögjelzésen ereszkedtem lefelé, helyenként jó meredek, még mindig csúszós lejtõn. A zöld jelzést elérve jobbra fordultam. A következõ elágazásnál, hiába vizslattam a fákat nem láttam jelzést, s rossz irányba mentem. Amikor észrevettem a hibát, nem volt kedvem visszamenni az elágazásig, hanem a GPS alapján iránymenetet csináltam a forráshoz. Sajnos nem jutottam vízhez, csak a szokásos aláíráshoz. Megérkezett a kulcsosháznál ebédelõ népes és nagyon zajos csapat is ezért jó darabon feladtam a fotózást, a tartósan hallótávolságon kívül kerülés érdekében. A kék forrás- és a zöld jelzés Bánya-heggyel vetekedõ kaptatóján sikerült jókora elõnyt szereznem. A Mata-völgy elõtti mezõn, már nem is láttam õket. Szép a mezõ szélén álló kis ház. Egy kis újabb dagonyás erdei út után elértem a merenyei horgásztavat. A falu túlsó szélén, jelzések elágazásánál települt az utolsó ellenõrzõpont, ahol csokit kaptunk, amit azonnal befaltam.

A Csikó-tilosban újabb tarvágás, jelzés csak elvétve. Néhol a következõ közeli jelzés nélkül a meglévõ kissé félrevezetõ. Ha a helyes irányba megy az ember még vagy 100 métert, már fel is tûnik a következõ jelzés. Ha arra megy az ember amerre a nyíl mutatja, sosem találja meg a következõt, mert merõlegesen leirányít a jelzésrõl. Azért csak elértem a kilátót. Elfogyott a maradék vizem is ezért vettem egy újabb kólát. Természetesen fölmentem a kilátóba. Szép a panoráma. Ha ködösen is de látszott néhány Balaton-felvidéki tanúhegy is. Innen már csak egy rövid aszfaltos séta vezetett a célig, ahol megkaptam az emléklapot és kitûzõt, egy alma lehetõségével.

A túra vonalvezetése kellemes, sokszor hangulatos, a pontõrök rendesek, segítõkészek.

A túra ár/szolgáltatás aránya a legrosszabbak közé tartozik. 800/600 Ft-ért elég silány fénymásolt szürkeárnyalatos térképes igazolólap, mindenféle itiner nélkül (pedig néhol nem ártott volna), emléklap, kitûzõ, a rajtban egy fél literes ásványvíz, a hetedik EP-n sportszelet, a célban egy darab alma várta a túrázókat. Ja és a magyaroknak 7,5 óra a szintidõ, a németeknek 8 óra! Mindezt tetézi, hogy a szervezõk nem vették a fáradtságot a ttt-sek értesítésére, miszerint megváltozott a részvételi díj: 700/500 Ft-ról (a honlapon még most is ez szerepel) 800/600 Ft-ra. A könyvben és a honlapon is szendvics (zsíros kenyér) szerepel gyümölcs helyett.

Képeket csak a hét második felében lesz lehetõségem feldolgozni, s feltenni az egyesületünk honlapjára, a www.furediturazok.lapunk.hu oldalra.
 
 
Szentkút IVV túraTúra éve: 20092009.05.17 20:38:48
Szentkút 40
GPS-el mért távolság: 35,43 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 395 m.

A hét eléggé „hûvös” reggelei után, kicsit késõbb indultam otthonról, had melegedjen az idõ, s kevesebb ruhát kelljen késõbb cipelni, amikor lemelegszik rólam. (Mindössze egy vékony biciklis széldzsekit kellett levetnem, 10 dkg súlyban.) Ennek megfelelõen 8 után pár perccel rajtoltam, egy szombathelyi túratárssal együtt. Összesen ketten indultak elõttünk a negyvenes távon. Megint jól jött össze az alkalmi csoport, még ha csak két fõs is, hiszen nagyon hasonló a tempónk. A rajtban figyelmeztettek, kerülgethetjük a pocsolyákat. Elõször nem vettem komolyan, aztán kiderült, egy kicsit végig csúszkáltunk a földutakon. Jó magasra nõtt a fû, s volt harmat is rendesen. A könnyû terepre tekintettel, nem vettem bakancsot. Ennek megfelelõen, alig tértünk le 10-15 perce az aszfaltról, már csicsogott is a víz a cipõmben. Szívesen lemondtam volna errõl a lábáztatásról. Ez van.

Tempósan haladtunk. A kék jelzésen néhol volt egy kis dzsindzsa is, de többnyire jó utakon talpalhattunk, a sarat leszámítva. Az elsõ szép erdei szakaszon süni keresztezte útvonalunkat. Egy istennek sem akart modellt állni. Beletelt párperc fák közötti futásomba, mire sikerült lencsevégre kapnom. Az elsõ ellenõrzõ pontig minden rendben, ott viszont nem találtunk semmiféle jelszámot, vagy bármit, ami az EP-re utalhatna. Az elõzõ évi tapasztalatokból tudtam ott kell lennie. Telefon a szervezõknek, hol van a jelszám? Megkaptuk, hogy a tízes szám mögötti fán lévõ számot írjuk fel. OK! Gyerünk tovább. A 20-as és 40-es távok szétválásánál, megest semmi. Készítettem egy képet, amin rajta volt mindkét táv jelzése, s már indultunk is tovább, persze miután vagy 5 percig „heun” kerestünk valami jelszámféleséget. A szervezõket már fel se hívtam. Minek?

Mentünk egy darabig, míg csak Bozsok elõtt ki nem értünk az erdõbõl. Már messzirõl láttam egy cseresznyefát, amin távolról nézve, már jócskán színesedett a termés. No, mondom én it magán frissítést fogok csapni. Megközelítve a fát kiderült, koránt sem olyan érett, mint gondoltam. Ennek megfelelõen, csak pár szemet ettem. A faluból, a kék keresztjelzésen mentünk ki. Amikor a híd közelébe értünk nem éppen csendes gyerekzsivaj ütötte meg a fülemet, a kastélyszálló parkja felõl. Szóltam a társamnak tempózzunk, mert ha elõttünk érnek az egynyomsávos részre, akkor nem lesz könnyû megelõzni õket. Szerencsénkre õk a murvás úton ballagtak Velem felé.

A falu elõtt most is találtam pár szem érett földiepret, amit gyorsan megettem. Velemben kicsit lelassultunk, a nézgelõdés miatt, de így is hamar elértük az ellenõrzõ pontot, ahol csokit és ásványvizet kaptunk. Ehhez vettünk egy-kis egyéb enni-innivalót, s csaptunk egy kis frissítést. A pontõr elmondta, összesen 5-en indultunk a hosszú távon. Az elsõ két ellenõrzõ pontra pedig azért nem került semmi jelszám, mivel akinek ki kellett volna vinni, esõben nem csinálta meg. Rákérdeztem, a következõ ponton lesz-e valami folyadék, mert azt nagyon hiányoltuk tavaly a 20-as távon. Elmondta, nem tudja lesz-e, mivel a pontõrök még azelõtt elindultak reggel, mielõtt megkapták volna az ásványvizet, tehát betervezve be volt.

A falut a sárga jelzésen hagytuk el. Jó kis kacskaringós ösvény, de tavalyelõtthöz képest több a jelzés, így könnyebben követhetõ. A Doroszlói-erdõben, a túra legnagyobb szintû emelkedõje várt ránk, amit viszont nagyon kellemes erdei út követett. Lukácsháza közelében vége szakadt a jónak, kiértünk az erdõbõl. A jó látási viszonyoknak köszönhetõen, ha elmosódottan is de láthattuk a Somlót és a Ság-hegyet. A 200-éves vackorfa alatti padon, Csuka Sanyiék ebédeltek. Éles elméjûen megállapítottuk, õk a két elõttünk indult túrázó a hosszú távon. Õk már azt is tudták, miszerint az ötödik induló, áttért a 20-as távra. Kicsit beszélgettünk, majd folytattuk az utat. A 20-as táv becsatlakozása után néztem, hol az EP. Ahol szokott lenni, ott semmi. Úgy 100 méterrel odébb találtuk meg. Ásványvíz nem volt ugyan náluk, de megoldották a folyadékpótlást, egy hétvégi háznál, s a hangokból ítélve nem csak vízzel, hanem a hegy levével is. Néhányan, már ugyancsak jól érezték magukat.

Eseménytelen gyaloglás következett a Szent-kútig. Közben azért nézegettünk hátra, vajon utolérnek-e bennünket az egyre sötétebben gyülekezõ felhõk. Megúsztuk. A ponton megkaptuk a következõ pecsétet. Gondoltam, megmosom az arcomat is. Kicsit figyelmetlennek bizonyultam. Amikor az elsõ adag vizet az arcomba zúdítottam, jöttem rá, hogy elfelejtettem letenni a szemüvegemet. Ez nem volt egy sikeres akció. No mindegy, a víz azért nagyon jólesett. Beszélgettünk egy-két percet, s nekirugaszkodtunk a túra utolsó szakaszának. Mivel a kerékpárút hídját lezárták, ezért a szervezõk, egy kicsit eltereltek bennünket. Jó tempóban haladtunk. Hamarosan Gencsapátiban találtuk magunkat, ahol sajnos semmivel sem lettek kulturáltabbak az emberek. Mos is zömmel a járdát elállva parkoltak, tisztelet a kevés kivételnek. Ez egyébként a túra legunalmasabb része, viszont már közel voltunk a célhoz.

Szaporáztuk lépteinket, s a nemsokára be is értünk. Perenyét és Gencsapátit leszámítva, sehol sem monoton a túra. Nem túl szintes, de igen kellemes terepen vezet, persze nem számítva a sarat. Jó csúszós, ragadós az itteni sár, ami lassan szárad. A szombathelyi túratárs is talált néhány szép szakaszt, ahol eddig nem járt, pedig gyakran járja a környéket.

A túra ár/szolgáltatás aránya sokat javult tavaly óta. 400/300 Ft-ért, emléklap, kitûzõ, a 3. EP-n csoki és egy fél literes ásványvíz. A 4. EP-n is megoldották a folyadékpótlást. A célban zsíros-és margarinos kenyér. Ha a horror minõségû térképes igazoló lapot olvashatóra cserélnék (nem kell feltétlenül színes), s az elsõ két EP-n is lenne jelszám a távok szétválásánál, akkor egyértelmûen kiváló lenne a túra ár/szolgáltatás aránya, de így is igen jó. Nem ártana megváltoztatni a távok megnevezését sem a tényleges adatoknak megfelelõen: a 20-ast 25-ösre; a 40-est 35-ösre. Lehet ez esetben többen vállalnák be a hosszú távot is. Bõ 10 kilcsi a különbség, de ez végig változatos, kellemes úton vezet. Két nagyobbacska emelkedõ van benne: egy lankásabb Bozsok és Velem között, egy húzósabb pedig a Doroszlói-erdõben. Az összes unalmasabb rész benne van a rövidebb távban is.

A túráról képeket töltöttem föl az egyesületünk honlapjára, a www.furediturazok.lapunk.hu oldalra.
 
 
Három város / Póstelek / Cimbora / Három város 80MTB/60MTBTúra éve: 20092009.05.12 21:39:01
Három város, Csabai kör 27 kerékpárral
Távolság: 26,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 20 m.
Akár csak tavaly, gyümölcsfa permetezés most is az Alföldre szólított, így megcéloztam a részvételt. Ez évben nem rendezték meg kerékpárosoknak a klasszikus 30 km-es távot (kár érte, hiszen nem jelent a szervezõk számára semmilyen logisztikai problémát, hiszen a gyalogosok miatt adottak az EP-k), hanem helyette két másik résztáv közül lehetett választani. Nem rajongok túlzottan azért, ha ugyanazon az úton kell oda-vissza menni a túrán, ezért inkább a rövidebb kört választottam, mivel az igazi körtúra. Természetesen most is biciklivel mentem a rajthelyre, ami oda-vissza 36 km-t tett hozzá a túra 26 km-éhez. Nyáriasan meleg napban volt részünk. Nyolc órakor éppen elég sokan indultak Csabáról, ezért a nevezés több idõt igényelt a szokásosnál. Jól használható, A/3-as fénymásolt, sok helyen magyarázó feliratokkal ellátott térképes igazolólapot kaptunk, s végre gurulhattam. Mivel aznap még Pápára is vissza kellett érnem, ezért idõtakarékosságból nem vittem magammal fotóapparátot.
Irány Békés, a frissen festett piros jelzésen. Rövid tekerés után letérhettem az aszfaltról. A földutak minõsége az egész jó szakaszoktól, a rettenetesig terjedt. Nagyon meglátszik az aszály. Már most olyan repedezett a föld, mint máskor augusztusban. 2-3 centi széles, közel félméter mély repedések hálózták be az utakat is. Az akácfák, viszont teljes virágpompában láthatók, intenzív illattal, de nagyon rövid virágzási idõvel. Jellemzõ az idei tavaszra, hogy minden növény virágzási ideje sokkal rövidebb, mint normál idõjárásban.
Az elsõ ellenõrzõpontig mentem az Élõvíz-csatorna gátján is és mellette is. A gáton jobb az út, de keskeny és magas a fû, jó csípõs a csalánnal fûszerezve.
A Bandika-fánál megkaptam az elsõ pecsétet, beszélgettünk egy kicsit, s gyerünk tovább. Hamarosan elértem az egynyomsávos ösvényt, amire két ág között, egy alig kormányszéles résen kellett bekanyarodni. Tavaly ez a rész egész kellemes volt, azóta viszont sokat romlott. Eléggé benõtték az ágak. Több olyan résszel is találkoztam, ahol a vadrózsa ágak, a bicikli kormányánál is alacsonyabbra lógtak be. Ezért egy szakaszon gyalog-galopp, ekkor viszont az ösvény szélessége nem elég a bicikli plusz biciklisre. Szóval dzsungelharc a javából. Szerencsére, csak pár száz méter az egész. Sikkonyig egész jó földúton tekertem. Az Élõvíz-csatorna hídjánál áttértem a sárga jelzésre. Jól jött a figyelmeztetés. Tényleg sehol egy jelzés. Az elágazás után jó száz méterrel láttam meg az elsõt. Ettõl kezdve viszont Gerláig rendben van.
Hamarosan kiértem az aszfaltútra, s azon gurultam. Nem irigylem a gyalogosokat ezért a részért. Gyorsan fogytak a kilométerek, s már Gerlán is találtam magam. Itt megest ritkák a jelzések, viszont ahol tényleg kell ott van, tehát könnyedén küzdöttem le a falut. Ekkor következett a túra legkellemesebb szakasza, Póstelekig. Eleinte széles földúton vezet a jelzés az erdõ szélén, majd egy elágazásban bevisz az erdõbe. Itt megint hiányos a jelzés, csak bent az ösvényen található, de az elágazásból láthatatlanul. Szerencsére egy régebbi eltévedésembõl eredõen, emlékeztem rá, merre kell menni, valamint a fénymásolt térkép is segít. Igazán remek ösvényen értem el az ellenõrzõpontot, ahol a pecséthez csoki is járt. A pontõr figyelmeztetett, ha a térképen nem vettem volna észre, akkor a Békéscsaba felé vezetõ zöld jelzést, tavaly óta frissen festett piros váltotta fel. Tényleg könnyebbnek bizonyult követni. Ez a rész is jó kis földutakat jelentett. Elég sok gyalogos jött velem szembe.
A Veszely csárdánál rátértem a csabai kerékpárútra, ami egész kellemes, bár keskeny, s elkezdett töredezni az aszfalt. Kilátás nincs róla. Ettõl kezdve végig aszfalton tekertem. Kellemes, gyors kis túra.
Nem ismerem eléggé a környéket, de nem lehetne esetleg ezt a kört Békéstõl a Kettõs-Körös gátján vinni a Dobozi-hídig (eddig biztos lehet), s onnan a Mályvádi-erdõn keresztül vezetni Gerlára? Jelenleg túl sok az aszfalt. Igaz két ember nélküli EP-t kellene létesíteni a rövidítések megelõzésére: egyet Békés és a híd között, egyet pedig a Mályvádi-erdõben.
A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 500 Ft-ért fénymásolt, térképes igazolólap, kitûzõ, a második EP-n csoki, mindkét EP-n ásványvíz, a célban zsíros kenyér, hagyma és ásványvíz.
 
 
VérteskozmaTúra éve: 20092009.05.06 22:13:15
Vérteskozma 30
GPS-el mért távolság: 31,3 km (Gesztesi-várral és a Zsigmond-kõvel együtt: 32,4 km); barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 930 m (Gesztesi-várral és a Zsigmond-kõvel együtt: 1020 m).
Szokásomtól eltérõen nem terveztem korai indulást, az elõzõ napi túra és egy esti baráti összejövetel miatt. Ezen baráti összejövetel következményeként felejtõsnek láttam a montis indulást is, mivel nem szerettem volna az elsõ emelkedõn viszontlátni a reggelimet. Szerencsére mindössze annyi következménye lett az elõzõ napnak, hogy fokozottan izzadtam az emelkedõkön, másként nagyon jólesett a túra.

A rendezõk kérésének megfelelõen, lent az erdészeti út elágazása elõtt leparkoltam, s irány a turistaház. Mire odaértem, legalább megvolt a bemelegítés. A nevezésen gyorsan átestem, megnéztem a térképet, nyugtáztam, hogy az eleje ismerõs, s nekivágtam a teljesítésnek. Alaposabb nézegetés után kiderült, csak a zöld-sárga elágazástól, a gesztesi-vári parkolóig terjedõ szakaszon nem jártam még, a többin már igen.

Meglepõ a számomra, de egy fiatal párt, és a pontõrök jó részét leszámítva, nem találkoztam ismerõssel.
A Meszes-völgyben vezetõ zöld sáv szakaszt most teljesítettem elõször gyalog. Eddig, csak montiztam rajta. Mennyivel könnyebb gyalog! A zöld-sárga elsõ elágazásánál az elõttem haladó páros, szépen irányba vette Csákvárt. Utánuk szóltam, visszafordultak. Nem tudom miért, de az a zöld-sárga elágazás, másokat is megtréfált, mert az utánam jövõ csoport is elnézte, pedig jók a jelzések és a térkép is OK. Folytattam a kaptatót.

Elkezdett fájni a lábam, úgy tûnt, gond van a zoknival. Alig vártam, hogy olyan helyre érjek, ahol le tudok ülni, megnézni. Ez az elsõ ellenõrzõ ponton érkezett el. Csak simán a zokni kezdte el ledörzsölni a bõrt. Ragtapasz természetesen a biciklis hátizsákban. Más nem lévén, tettem rá bõven curiosa gélt, hátha jó lesz. Kicsit lazábbra kötöttem a cipõfûzõt is. Mindössze a Vitányvár után, a fûzõ újrakötésekor éreztem egy kicsit a sarkam, mert túl szorosra kötöttem. Meglazítva, már semmi baj sem volt.

Pecsételés után továbbindultam. Kellemes lefelé vezetõ „séta” jött. A vérteskozmai aszfaltút keresztezése elõtt, látom ám, mindenki továbbmegy a jó kis széles úton, holott a jelzés balra fordult, egy régen járt útra. Irány a jelzésen. Az aszfalt után, kissé poros, késõbb füvessé váló széles úton ballagtam tovább. Egy rövid szakaszon szép kilátás nyílt Vérteskozma irányába. Igazán kellemes szép erdei úton értük el az országos kék jelzés keresztezésnél található ellenõrzõ pontot. Müzliszelet és pecsételés után, az OKT-n folytattam. Majdnem Várgesztesig széles jó minõségû földúton vezet a jelzés, de az utolsó néhány száz méteren bevitt egy vízmosta keskeny köves útra. Természetesen, hol másutt, ha nem itt értek utol biciklisek. Zajt hallok, hátranézek, látom dönget mögöttem ezerrel lefelé a single track-en. Gyorsan félreálltam. Ballagok tovább. Valami gyanús lett hátranézek, hát jön a következõ bringás, bár õ igen csak lassan, óvatosan ereszti lefelé. Alig ment el mellettem, a következõ kanyarban fel is dõlt, mint a bambis üveg. Mindketten megköszönték, hogy félreálltam. Én viszont kértem, õket, hogy a gyalogosok utolérésekor ugyanúgy szóljanak, mint montimaratonokon. Ott a gyorsabb kerékpáros, az elõzés elõtt hangosan szól, hogy a másikat melyik oldalon fogja kikerülni (Jobbról megyek!...). Jó lenne, ha itt is tartanák magukat ehhez a szokáshoz, mivel itt a megközelítési sebesség nagyobb, a gyalogos túrázók sem szokták meg igazán a montisokat, s sokszor igen rövid a kitérésre az idõ. Lefelé nyugodtan lehet legalább 4 m/s-os megközelítési sebességgel számolni, ami azt jelenti, ha csak 20 m-rõl veszem észre a biciklist, van 5 másodpercem a felismerésre, a döntésre, melyik oldalra térek ki, s magára a félreállásra. Ha még azt is figyelembe vesszük, hogy a gyalogtúrázó a kerékpár észleltekor megáll, akkor a megközelítési sebesség 6 m/s-re nõ, az idõ pedig 5 s-ról 3-ra csökken. Bizony ez elég kevés, az esetleges baleset megelõzésre. Fölfelé sokkal kisebb a megközelítési sebesség, ahol viszont a kerékpáros kényszerülhet leszállni, s tolni az emelkedõ tetejéig a kerót, ha le kell térnie az optimális nyomvonalról. Olyan meredek emelkedõn, amelyiken ki kell ülni a nyereg elejére, már nem igazán szokott sikerülni a felszállás. De ne ragozzuk tovább a dolgot.

Megérkeztem a vár alatti aszfaltút keresztezõdéshez, ahol megkaptam a következõ pecsétet. Az idõjárás szép tiszta, idõm van, tehát irány a vár. Eddig vagy köd volt amikor erre jártam, vagy a szûk szintidõ miatt nem mentem fel. Gyönyörû a panoráma a várfalról. Lefelé menet újra elhaladtam az ellenõrzõ pont mellett. A faluból kiérve, jó meredek emelkedõ várt ránk. Itt következett a második kitérõm. Ezúttal a Zsigmond-kõre mentem fel, ahonnan szintén pazar a kilátás. Gyerünk tovább, a jó meredek, keskeny ösvényen. Volt aki itt keskeny gumis, alaposan felmálházott túra kerékpárt tolt fel. Nem irigyeltem. Ezután, megint csak kényelmes utak következtek a Mátyás-kútig. Tanulva a tavalyi tatabányai túrából, most nagyon figyeltem, merre megy a kék jelzés. Meg is lett. Újabb pecsét, újabb kaptató. Miután fölértem az emelkedõn, újra kényelmes ösvény következett. Sajnos a Szarvas-kút környéke igen szemetes. Mivel könnyen megközelíthetõ ezért sok a „turista”. Kivételesen csordogált a víz a forrásból.

Az aszfaltút keresztezése után, is maradtam a kék jelzésen, amelyrõl csak a Vitányvár tövében tértem „le” az ellenõrzõ ponthoz. Fönt a várudvaron megkaptam a pecsétet egy csoki kíséretében. Meglepetésemre, a várudvaron biciklisek sütöttek szalonnát. Jókora „elvetemültség” kell a bringák fölkínlódásához.

Jó kis hullámvasutazást követõen begyûjtöttem a körtvélyespusztai pecsétet is. A pontõrök kisfia komolyan felfegyverkezve fogadta a túrázókat, s a tûzõ nap ellen is megfelelõen felkészült néhány lapulevéllel. A kék keresztjelzésen igen szép utak látszanak a fenyvesben. Egyszer biciklivel meg kéne néznem õket. Egy fiatalos szélén becsatlakoztunk a piros jelzésre. Elvileg itt a a két jelzés együtt megy, viszont a piros felújításakor a másiké elmaradt, sõt helyenként le is festették, gondolom lealapozták, de a jelzés felfestése valahogy elfelejtõdött. Amikor a Szép Ilonka-forrás elõtt elértük a zöld sávot, az elõttem haladóknak gondot jelentett a tájékozódás. Csak jobbra látszott egy zöld jelzés, balra csak piros. A turista térképet elõvéve egyértelmû volt, balra kell továbbmenni. Egészen a következõ jelzés elágazásig nem volt egyetlen zöld jelzés sem (100-200 m), ugyancsak a piros jelzés felújításának köszönhetõen. Ettõl kezdve csaknem végig a zöldön talpaltam. A Sárkánylyuk-völgy egész kellemes. Ennek vége felé egy, két 5-7 éves forma kis gyerekkel túrázó családot értem utol, bár nem túl könnyen. Az egyik kislány éppen az apuka nyakában ülve panamázott, a másik viszont még nagyon virgoncan futkározott a megtett bõ 15 km ellenére. Otthon a képek megnézésekor jöttem rá: amikor reggel a nevezés után elindultam, lent a parkoló autóknál jöttek szembe velem, tehát egy bõ félórával biztos késõbb kezdték a túrát mint én.

Hamarosan az utolsó ellenõrzõ ponton voltam. Megérkezett egy kutyás csoport is, ahol a kutya ki tudja miért, de olyan kíváncsi volt a Hirczy-emlékre, hogy a kislány és anyukája közé furakodott be nagy lendülettel, amivel a kislányt meg is ijesztette egy picit.

Kicsit figyelmetlenül néztem meg a nevezési lapot, s úgy gondoltam, most már végig aszfalt következik. Tévedtem. A falu traverzén kitett jelzések jobbra „leirányítottak” az útról. Rövid, de annál meredekebb kaptatóval be is értünk a falu fõutcájába, amin vagy 100 m megtételével megérkeztünk a turistaházhoz.

Igazolás, emléklap és kitûzõ megkapása után megettem néhány hagymás zsíros kenyeret, ittam egy kis szörpöt, s kellemesen elfáradva hazafelé vettem az irányt.

Szép idõben, nagyon kellemes, helyenként látványos túrán vettem részt. A túra útvonala, a Vérteskozma – Várgesztes szakaszt leszámítva megegyezett a Tatabánya 30 tt-vel. Egy pontot leszámítva, a tájékozódás sem jelentett gondot. Nagyon jónak tartom, hogy lehetett montival is indulni, hiszen a Kozma túrák óta nem volt ilyen lehetõség a Vértesben. 31 km-en bõ 900 m szint, nem is olyan könnyû kerékpárral. Ilyen átlagos meredekségû volt a Kõszeg montimaraton rövid távja, amelyet úgy hirdettek, hogy az Magyarország legtöbb szintet tartalmazó hobbi távja.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 800/700 Ft-ért színes, nyomdában készült térképes igazolólap, emléklap, kitûzõ, a második EP-n müzliszelet, a Vitányvárban Sport szelet, az elsõ és a mátyás-kúti EP kivételével ásványvíz, a célban zsíros-, margarinos- lekváros kenyér, hagyma, szörp és termoszban kávé várta a túrázókat.

A túráról képeket töltöttem föl az egyesületünk honlapjára, a www.furediturazok.lapunk.hu oldalra.
 
 
Bakony 50/25/10Túra éve: 20092009.04.01 21:18:25
Bakony 25
GPS-el mért távolság: 22,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 535 m. A távolságadathoz hozzátartozik, a mérés pontossága érdekében, sehol egyetlen métert sem rövidítettünk, s két GPS is volt nálam. A két track hossza között TrackMaker programot használva 81 m a különbség.

Idõjárási szempontból, számomra csaknem megismétlõdött egy két héttel ezelõtti hétvége. Szombaton szép napsütéses idõ, vasárnap esõ. Készültem a rossz idõre és a sárra. Szerencsére nem minden jött be.
A buszra várva, egy fiatal párral beszélgettünk, akik szintén a túrára igyekeztek. Tartottak a szintidõtõl, mivel még csak most kezdik a teljesítménytúrázást. A végén kiderült teljesen alaptalanul. 6 helyett, bõven 5 órán belül teljesítették. Viszont ez is megerõsíti a véleményemet, miszerint szükség van az olyan teljesítménytúrákra, ahol nincs szintidõ, s a tényleg kezdõk is látják, mire lesznek képesek, ha lesz teljesítménykényszer. A túrára utazás nem volt egészen sima. Városlõdön 11 percet késett a Bakony VOLÁN csotrogánya. Mindez nem elég, Herend elõtt a sofõr váratlanul, megállón kívül megállt. Úgy 3 perc múlva kiderült, egy elütött fácánt gyûjtött be. Nagy nehezen beértünk Herendre. Ervin sehol, pedig a busz késése miatt, az övének már ott kellett volna lennie. Mire elõbányásztam a telefonomat, õ is befutott. Bemelegítésként elgyalogoltunk a vasútállomásra a rajt helyére. A gyaloglás során szembetalálkoztunk az egyesületi csoporttal, majd kisvártatva a hajmáskéri különítménnyel.

A nevezés egész rövid idõ alatt sikerült, s gyors készülõdés után elindultunk. Csak a 25-ös távra nevetünk, mivel másnap iskola, pedig Ervin számár ez egy kiváló lehetõség lett volna az elsõ 50-es túrára, hiszen egyébként könnyû teljesíteni. A falun belüli szakaszt hamar letudtuk, s végre földúton talpaltunk. Igen jó tempót mentünk, egyre-másra elõztük meg az embereket. Idõnként persze vissza is elõztek bennünket, amikor levágtak a mezõn át egy-egy sarkot. Hamarosan elértük az elsõ ellenõrzõ pont hûlt helyét, legalábbis ahol elõzõ években ráleltünk. Gyerünk tovább, s találgattuk hol lehet. Egy patakkal késõbb találtuk meg. Itt értük utol a hajmáskéri csapatot, akikkel aztán az öreghálási pontig elõzgettük egymást. Kilyukasztottuk az igazolólapot, s szaporáztuk is lépteinket a hegynek fölfelé. Jó kis kaptató következett, ahol az idén elõször éreztem a medvehagyma illatát. Nem tudom megmagyarázni miért, de itt mindig erõsebb illata van, mint a Bakony más részein. Közeledtünk a második ellenõrzõ ponthoz, de még mindig nem értük utol az egyesületi brigádot, pedig úgy gondoltam hogy azt a húsz-harminc perc hátrányt eddigre ledolgozzuk. Ervin olyan tempót diktált, a maga tizenkét és fél évének megfelelõen, hogy többször kellett kérnem, ugyan vegyen már vissza a tempóból, mert nem tudom tartani a lépést. Elértük az ellenõrzõ pontot, s még mindig sehol a fürediek. Mi történt velük? Megtáltosodtak? No mindegy. Igazolás teaivás. Ervin elõkap egy-két szendvicset, mondván épp ideje reggeliznie. A második pohár teánál tartottunk, amikor megjelentek a fürediek. Mint kiderült, „kicsit” letértek az ösvényrõl medvehagymát gyûjteni, ahogy azt rajtuk kívül meglehetõsen sokan tették. Lehet, hogy a természetvédõk a pokolba kívánják ezt az invazív növényt, gasztronómiai szempontból viszont nagyon sokan, magasan díjazzák, köztük én is.

Továbbindultunk. Meglepetésemre csak a Törkõlik-barlanghoz vezetõ völgyben láttam havat, holott egy bõ hónapja, itt még 70-80 centis hóban törtünk utat magunknak. A Hajagról levezetõ út, a túra legszebb szakasza. Igazi jó kis, helyenként sziklás le-föl. A tavalyi évvel ellentétben, most nem volt komoly dagonya. Néhol volt ugyan egy kis sár, de rendszerint simán kikerülhetõ. Sajna itt már kaptunk egy kis ízelítõt, az országos békák ígérte esõbõl. Mire fölvettük az esõkabátot, már el is állt. Már nem vetettem le a hátralévõ szakaszra. Ennek megfelelõen csuromvizesre izzadtam alatta. Ervin viszont öltözött-vetkõzött. Valahonnan nekem is elõ kellene bányásznom a régi honvédségi malaclopót. Az Öreghálás felé vivõ úton is elég szép a kilátás.

A 25-ös és 50-es távok szétválásánál megkaptuk a következõ pecsétet, s gyerünk tovább. Friss fakitermelés mellet vezetett utunk. Egy nyílt szakaszon újra rákezdett az esõ, és már nem is hagyta abba. Egy kényelmesebben gyalogolható szakaszon ettünk egy kis csokit, mivel most már én is kezdtem megéhezni. Csehbánya elõtt kezdtem érezni, megint szorosabbra kötöttem a kelleténél a bakancsot. Elkezdett fájni a lábam, ami sajnos, ha kismértékben is, de kihatott a tempómra. A falut gyorsan elértük. Megnéztem, 12.18-kor húztunk el a kocsma elõtt. A hajmáskériek említették, szeretnék az egy óra akárhányas vonatot elérni. Nem tudtam a pontos idõt, így a hátralévõ 6 km alapján úgy gondoltam nem tudunk idõben beérni. A végén kiderült sikerülhetett volna. No azért tempóztunk tovább.

Nagyon kellemes a torna patak menti ösvény. Ezen a szakaszon ajkai csapatot elõztünk meg, pár perc beszélgetéssel. Visszatérve a patakhoz, megkaptuk az utolsó ellenõrzõ pecsétet. A két patakátkelés egész könnyûnek bizonyult. Az ezt követõ emelkedõn megest arra kellett kérnem Ervint, vegyen vissza a sebességbõl, mire jelezte, a normál tempójánál lassabban kaptatni fárasztóbb, ami így igaz. Ennek megfelelõen szabad kezet adtam neki. Még kétharmad rész volt hátra, amin legalább 50 – 60 m-t vert rám, pedig nem egy hosszú emelkedõ. Bizony már csak hosszú távon van rá esélyem, hogy megelõzzem.

Az erdõbõl kiérve már látszik Városlõd. A látvány kellemes. Ezt a kanyart sem vágtuk le. Igen jó sebességgel haladtunk. A nemszeretem aszfalton kicsit jobban rázendített az esõ, de már itt is a cél.

Egy-két perc várakozás után megkaptuk az emléklapot és a kitûzõt. 13.25 került érkezési idõként az igazolólapunkra.

Otthon csak a 15.21-es vonatot és a 16.04-es buszt írtam fel, így nem volt elõzetesen viszonyítási alap. Miután nem kellett a GPS, Interneten meg tudtam nézni, hogy bizony csak alig késte le Ervin a 13.21-es vonatot, illetve a 13.24-es buszt. Mire befejeztem a menetrend nézést is csak 13.33 volt. Sokakkal egyetemben, egy csaknem 2 órás várakozás következett. Ervin táborozós emlékei alapján elballagtunk megnézni a Cuki büfét, amelynek ajtaján öklömnyi lakat lógott. Vissza a központba. Kocsmába be, ittunk egy kis üdítõt. Beültünk a kocsiba, s vártunk a vonatindulás idejét, a többieknél kényelmesebben.
A túra vonalvezetése kellemes, de nem túl látványos. Fotózni alig fotóztam, így nem is teszek fel képeket az egyesületi honlapra.
A túra ár/szolgáltatás aránya változatlanul a rosszak közé tartozik.
 
 
Művészetek VölgyeTúra éve: 20092009.03.09 21:39:38
Mûmûvészetek Völgye nagy kör
GPS-el mért távolság: 34,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 905 m. (Ez utóbbi érték kissé rejtélyes a számomra, mivel tavaly nyáron, majdnem ugyanezen az útvonalon 645 m-t mértem, s még az elõzõ hétvégén egy ismerõs biciklis körön is stimmelt az érték. Nem igazán értem, mi okozta az eltérést.)
Nem túl jó idõjárási elõjelek közt (épp csak elolvadt hó, elég sok leesett esõ, viharos szél, s várható esõ) terveztük a túrát, emiatt megegyeztünk Zolival, hogy a nagyon a rajtidõ elején indulunk. Kiváló idõzítéssel értem Veszprémbe. Épp csak kiszálltam a kocsiból, fölvettem a kabátom, megnézendõ, hová érkezik a székesfehérvári busz, amikor épp befutott egy gyorsjárat. Az elsõ leszálló Ervin. Üdvözlés után, rövid kérdés bevállalja-e a nagy kört? Az igenlõ válasz után fölhívtam Zolit, hol tartanak,s megegyeztünk a rajtban találkozunk. Monostorapátiban, a kamásli felvétel közben befutottak Veráék is, s kialakult egy jó kis , vegyes csapat. Zoliék négyen Gyõrbõl, Veráék ketten Nagykanizsáról, Ervin Székesfehérvárról, én pedig Pápáról.

Gyors nevezés után, hét óra tízkor nekivágtunk a távnak. Nyolcfõs csaptunk elõtt összesen hárman indultak el. Ebbõl kettõt Pulánál megelõztünk. Amikor elindultunk, még „csak” erõs szél fújt. Alig értünk ki a faluból, rögvest ízelítõt kaptunk a ránk váró útviszonyokból. Kerülgethettük a pocsolyákat. A Bondoró Kulcsosházig elég elfogadhatónak bizonyult az út. Utána viszont... Kezdtük rögtön egy névtelen patak keresztezésével. Több ágra szakadtan rohant keresztül az úton. Kerestük hol tudunk a legkönnyebben átjutni rajta. A többség az úton ugrotta át, míg hárman az úttól keletre tették ugyanezt. Kaptattunk tovább. Következett egy kegyetlenül dagonyás szakasz a Ráskóc-patakig. Ez a lejtõ, s az utána következõ rész, aszály idején is sáros, tehát elgondolható milyen, amikor másutt is dagonya van! Mindjárt az elején kipróbáltunk egy párhuzamos útvonalat, amivel megúsztuk a sarat, majd rövid dagonyázás után, jobboldalt egy mezõre tértünk le. A legnagyobb sarat így sem úsztuk meg, de egész jó tempóban jutottunk túl rajta.

Újabb meglepetés következett, a Ráskóc-pataknál. A víz nagyrészt a hídon folyt keresztül. Más lehetõség nem lévén átgázoltunk az 5-10 centis rohanó vízen. Itt egy idõre vége szakadt a dagonyázásnak. Jól karbantartott murvás úton ballagtunk Taliándörögd felé. Nem mondhatnám, hogy repestünk az örömtõl amikor elkezdett szitálni az esõ. Azt is jól láttuk, hogy körben hol-merre esik. A Négyszögletes kerek erdõt és a Kab-hegyet például épp csak sejteni lehetett. Mire elértük az ellenõrzõ pontot, már alig láttam keresztül a szemüvegemen, a sok apró vízcsepptõl. A Katica büfében megkaptuk az elsõ pecsétet, egy nápolyi szelettel, amit gyorsan befaltunk, ittunk ezt-azt, s gyerünk tovább.

A Szent András-templomromnál gyorsan csináltunk azért néhány képet. Mire fölértünk a következõ emelkedõre, viharossá erõsödött az addig sem gyenge szél, s ez így is maradt a túrán végig. Szerencsére oldalszél volt, de gyakran bele kellett még így is dõlnünk. A Nyilasnál lefelé egy mélyúton haladtunk volna, ha azt nem tölti fel hóval az idei tél. Így a part tetején mentünk, az út és a szántó közti keskeny füves-bokros részen. Rövidesen befordultunk a „Szputnyik” felé, s hátszéllel mentünk. Kicsit az esõ is szünetelt. Az ellenõrzõ ponton felírtuk a számot. A szél majdnem földöntött, amikor egy elröpült baseball sapka után léptem az árokparton. Épp csak megúsztam esés nélkül. Némi aszfaltos menet után letértünk egy földútra, s azon értünk be Öcsre. Gyorsan át is mentünk a falun, ami után a szervezõk sajnos változtattak az útvonalon, s a gyertyános füves útja helyett, az aszfalton vezették a túrát, a Pulai-erdõig. Esõben, rossz látási viszonyok mellett nem túl egészséges. Persze a következõ murvás út sem volt éppen a megszokott állapotban, de sebaj. Ezen a szakaszon megint futhattam egy kicsit, hogy egy fotós megálló, s egy fánál tápanyag visszapótlás után beérjem a csapatot. Hamarosan elértük a pulai ellenõrzõ pontot, ahol a pecséthez almát kaptunk, amit helyben egy kis pihenõ keretében be is kebeleztünk. Megállapítást nyert, miszerint nagyon jól haladunk, mivel a táv felét, alig valamivel több, mint három óra teljesítettük. Tudtuk viszont, miszerint a szintemelkedés miatt, a második fele lesz a nehezebb. Ebben lesz a két legdurvább emelkedõ, amibõl újabb útvonal módosítással három lett.

Pula után végre újra erdõben talpalhattunk, ahol az elsõ emelkedõ után, megint változtattak az útvonalon a szervezõk, ezúttal szerencsére. Csaknem elmentem a szalagozás mellett, ami levitt bennünket a Vázsonyi-séd völgyébe. Gyönyörû patakparton talpaltunk, sok fotós megállóval, a volt halastó gátjáig. Idén elõször láttam a természetben hóvirágot, de most aztán tömegesen. Nagyon örültem a télvége eme újabb jelének. Az elsõ, az erdõk színének vörösebbre változása, ami a rügyek megduzzadását jelenti. Sajnos ez a gyönyörû szakasz nem volt túl hosszú. Kellemes mezei út következett, majd rövid erdei szakasz megtételével jutottunk a Tálodi-kolostorromhoz, ahol felírtuk a jelszámot, fotóztunk, ettünk egy kicsit, ki-ki utánatöltötte, vagy feltöltötte vízkészletét a forrásból, gyûjtöttük az erõt a következõ emelkedõre.

Kicsit visszamentünk az úton, majd nekivágtunk a tavaly nyárhoz képest módosult útvonalon annak a bizonyos korábban említett harmadik húzós emelkedõnek, a Som-hegyre. Ezzel a módosítással egy dzsindzsás részt terveztek kikerülni, ráadásul a tájékozódás is könnyebb rajta. Viszont az emelkedõ és az utána következõ szakasz, egészen a Vigántpetendre vezetõ utolsó lejtõig kegyetlenül dagonyás volt. Ráadásul itt már nem érvényesült teljesen a korai indulásunk elõnye sem, hiszen a két rövid táv túrázói is erre jöttek, tehát kissé már összegyúrták a sarat. No de sebaj. Én bízva a bakancsomban és a kamáslimban sokszor inkább átgázoltam a pocsolyákon, semmint kerülgessem õket. Társaim idõnként igen érdekes nyomvonalat hagytak maguk mögött. Persze azért volt olyan rész, ahol én is inkább kerültem, s a frissen letarolt erdõben kerülgettem az ágakat, s kisebb bokrokat.

Következett egy újabb útvonalváltozás, amiért elõször morogtam, mivel a régihez képest igencsak sárosnak bizonyult. Amikor kiértünk az erdõbõl, akkor viszont azt mondtam, megérte a plusz dagonyázás. Errõl a pontról a Bondoró és a Kapitány-tetõ között látni lehetett a Hegyesdet. Gyönyörû látvány, s ezt a másik útvonalról nem élvezhettük volna.

Lefelé ballagva, egy kicsit lemaradtam a többiektõl, s egy másik csoporttal beszélgettem. A faluban aztán kocogásra váltva beértem õket. Vigántpetenden az ellenõrzõpont egyben a túra fõ frissítõ pontja is volt, zsíros- lekváros- és mogyorókrémes kenyérrel, teával, szörppel. Az idõjárásnak köszönhetõen alighanem sokkal több fogyott a teából, mint a szörpbõl. A fényképezés nem ment igazán, mivel a gép lencséje is bepárásodott a melegben, akárcsak a szemüvegem. Kissé Braille-ben jutottam el a pecsételõhelyig.

Errõl az ellenõrzõ pontról, elég nehézkesen indult tovább a csapat. A templom után a jó „kis” hátszél szinte feltolt bennünket az emelkedõn. Még futni is volt kedvünk. A szél annyit segített, mintha vízszintes terepen kocognánk. Bezzeg amint az erdõ sarkánál majdnem szembefordultunk a széllel, rögtön megtudtuk, hol lakik a magyarok istene. Ervin azzal kísérletezett, hogy mekkora dõlésszögig tartja meg a súlyát a szél, ha széttárja a dzsekijét. Elég rendesen beledõlhetett.

Alig vártuk, hogy a vízmû után bemehessünk az erdõbe. A gyönyörû bazalt sziklaalakzatok gyakran késztettek a fényképezõgép elõvételére. Aztán két szikla közt egy vízmosásban nekivágtunk az Királykõre vezetõ emelkedõnek. Irgalmatlanul meredek. Egy helyen megcsúszott a lábam, s rögtön, bõ métert csúsztam vissza térden, mire meg tudtam állni. Lényeg az, hogy fölértünk. A hideg szél nem sokáig hagyott fényképezni, elûzött a hegytetõrõl. Az ellenõrzõ ponton megkaptuk az utolsó igazoló pecsétet egy kis süti kíséretében.

A lefelé vezetõ völgy ugyanolyan huzatosnak bizonyult, mint a hegytetõ. Kapolcsot, a szervezõk eredeti útvonalán hagytuk el, s kezdtük meg a Bondoró meghódítását. A csapat nagy részének már nem esett igazán jól, ez az utolsó kaptató. Az eleje füves, majd a legmeredekebb rész pedig jó csúszós sáros. Fújtattam rendesen mire fölértem. Újabb dagonyázás után felírtuk az utolsó ellenõrzõszámot is, majd két kisebb emelkedõ után vége szakadt a szintgyûjtögetésnek.

Az erdõbõl kiérve, a szokásos, gyönyörû panoráma fogadott bennünket. A szõlõsorok között leballagtunk, s rátértünk az utolsó módosított útszakaszra, amelyre ezúttal az a patak kényszerített bennünket, amelyet a kulcsosház után nem túl könnyen kereszteztünk. Inkább nem kísérleteztünk, s mentünk a szervezõk által kijelölt úton.

Egy kis aszfaltos gyaloglással beértünk a célba, ahol megkaptuk az emléklapot és a kitûzõt. A cudar idõjárás ellenére, végig igen vidáman voltunk. Nagyon jól jött össze ez a kis csapat. Nem maradt más hátra, mint búcsúzni mindenki hazafelé vette az irányt.

A túra ár/érték aránya kiváló. 850 Ft-ért színes nyomtatott térképet, az elsõ és az utolsó ellenõrzõ ponton édességet, a másodikon almát, a harmadik ponton pedig zsíros-, lekváros- és mogyorókrémes kenyeret, teát, valamint szörpöt kaptunk. A szalagozás végig kiváló. Az Öcs utánit leszámítva, az útvonal változtatások elõnyére váltak a túrának, szebbé tették azt. Pulától kifejezetten látványos. Egy dolgon lehetne még változtatni. Ilyen idõjárásban a célban jól esett volna egy kis forró tea.
A túráról képeket fogok föltenni az egyesületünk honlapjára, a www.furediturazok.lapunk.hu oldalra, a Fotóink menüpontba, de csak a hét második felében lesz rá lehetõségem.
 
 
Túrázz a vonatért!, Túrázz a Cuha-völgyi vasútért!Túra éve: 20092009.02.12 20:06:37
Túrázz a vonatért teljesítménytúra 20 km-es táv
GPS-el mért távolság: 21,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 670 m. (Mi a Bakonyszentlászló-Vinye oda-vissza úttal együtt 32,1 km-t mentünk, a teljes szintkülönbségünk 805m-nek adódott.)

Az elõzõ heti Kincsesbánya túrával ellentétben, itt valóra vált a dagonya minden mennyiségben. Az egyeztetésnek megfelelõen, Bakonyszentlászló vasútállomásán vártam Zolit. Népes gyõri csapattal együtt szálltak le. Gyors üdvözlés, és bemutatkozás után, Zolival és Tamással nekiveselkedtünk a Vinyére vezetõ piros-piros keresztjelzéseken vezetõ útnak, hogy a népes társaság elõtt érjünk a rajthoz. Már ezen a szakaszon ízelítõt kaptunk a ránk váró útviszonyokból. Vizes, latyakos, vagy tömörödött hó, jég, szárazabb homokos út, illetve sár. Alig tettünk meg pár száz métert, s máris kiderült, Tamással meglehetõsen közelrõl származtunk el az Alföldrõl. Õ Gyuláról, én pedig Újkígyósról. A gondoltnál hamarabb, nem egész egy óra alatt tettük meg az 5,4 km-es távot.

Gyorsan beneveztünk. Viktor már ekkor mondta, hogy az eredeti kiírással szemben, visszafelé az ajánlott útvonal, nem a Cuha-szurdok lesz a megáradt patak miatt, hanem a Hódos-ér völgye.

Frissen nekivágtunk a táv teljesítésének. Zoli elmondta, voltak lent a gyerekekkel múlt vasárnap, amikor is itt még bõ 30 centis hó borította a tájat. Ebbõl egy 5-10 centis szakadozott réteg maradt. Az elsõ gázlón, úgy 30 centi mély vízzel rohant a Cuha. Jó esetben itt a bakancs lábfejét sem lepi el a víz. Egyértelmû intést jelentett. Már ekkor eldöntöttük visszafelé, az ajánlott kerülõúton megyünk. Ha itt ilyen rohanó 30 centis szennyes ár van, s ez a legsekélyebb vizû gázló, milyenek lehetnek a mélyek? Az is jól látszott egyébként, miszerint már egy métert apadt a patak vize. Átballagtunk a gyaloghídon, s rögtön belefutottunk az elsõ terelésbe. András messzirõl integetett, ne menjünk a patak partján, mert nem mindenütt járható. Így felballagtunk a hegyoldalon, majd leereszkedtünk vissza a patakhoz. Itt a szervezõk által kifeszített kötél segítette a lejutást. A Kõpince-forrásnál Zoli lecserélte a gyõri klórost, friss forrásvízre s mentünk tovább. Az eredeti ösvény helyenként víz alatt, viszont mellette bozótirtás nyomai, s új ösvény. A sárga és zöld jelzés helyett egy darabon megint csak a szervezõk által frissen kijelölt nyomvonalon kaptattunk. Ahogy egyre följebb értünk a Zörög-hegy oldalában, a sarat leváltotta az összetömörödött hó, még nehezebbé téve a haladást. Minden lépésnél visszacsúsztunk 5-10 centit. Amint kiértünk az erdõbõl, szép kilátás nyílt észak-észak-kelet felé. A párásság ellenére a látótávolság meghaladta a 20 km-t, s már ekkor megpillantottuk a Pannonhalmi apátságot. Érdekesnek találtam, hogy nyílt terepen, ahol napsütés is érte a havat, éppen ott bizonyult jegesnek az út, tehát inkább mellette haladtunk. Újra beváltva az erdõbe, bujkálhattunk a lehajlott ágak alatt, már ahol nem hajlította földig a hó a bodzát, mert ott bizony kerülni kellett. A tavalyi évhez hasonlóan, Csesznek elõtt a szervezõk átvezették az útvonalat a zöld jelzésre, így nem kellett a forgalmas, s itt meglehetõsen kanyargós 82-es úton gyalogolni. Rövidesen beértünk a faluba.

Némi gondolkodás után bevállaltuk a Kõmosó-árkot. Elég veszélyes vállalkozásnak bizonyult, annak ellenére, hogy az elmúlt évben egy túrázó egyesület két helyen is sodrony, illetve láncbiztosítást készített. A jelzés nélküli ösvényen mentünk fel a várhoz, néhány fényképezési megállót beiktatva. A várnál megkaptuk a pecsétet és a nápolyi szeletet, gyönyörködtünk egy kicsit a kilátásban, majd továbbindultunk.

A zöld jelzés már lefelé sem volt egy nagy élmény, hát még fölfelé. Az utánunk érkezõk még jobban összegyúrták a sarat, így csúszott és ragadt rendesen. Emiatt néhol inkább cuplattunk fölfelé, mint caplattunk. Sok-sok szembejövõ túrázóval találkoztunk, köztük ajkaiakkal. A Kis-Zörög-oldal viszont igen jól járhatónak bizonyult, fõként a meredekebb részeken, így csak a szintemelkedéssel küzdöttünk, nem pedig a sárral. Amint fölértünk a hegytetõre, azonnal megjelent újra a hó, csakhogy el ne felejtsük a csúszkálást. Az ellenõrzõ ponton felírtuk a számot, s gyerünk tovább. A sár és a hó ellenére is kellemes lejtõ következett a vadászházig. Tovább ballagva, a mély úton láttuk, miként bánt el néhol a fenyõkkel a hó. Sok-sok letört kisebb ág, s egy két eset, ahol az egész fakoronát letörte, 8-10 méterrel a föld fölött.

Csakhamar leértünk a Cuha völgyébe. Itt még jobban látszott, mennyivel magasabb volt a víz néhány napja. Itt-ott a mostani vízszint fölött egy méterrel láthattunk fönnakadt jégtáblát. Néhány fotós megálló után elértük a következõ ellenõrzõ pontot, Porva-Csesznek vasútállomásán. A ponton Anitától kaptuk a pecsétet, s egy kis cukorkát, illetve az ajánlott kerülõ térkép- és szintvázlatát. Szegény Anita pechjére a szél pecsételés után, felkapta az asztalról a túrajelentésemet, s csont nélkül passzolta keresztül a csatorna rácsán, ahonnan reménytelenül próbálták meg kibányászni, pedig mondtam, hogy nem probléma, mert a nevezési lap fénymásolatát is elfogadják az MTSZ-nél. Kis kalóriapótlás, öltözködés után, frissen nekivágtunk a Hosszú-Nagy-hegy kaptatójának.

Kicsit sietõsebbre vettük lépteinket, negyed egy lévén, s négy óra elõtt Bakonyszentlászlóra kellett érni, ha társaim el szerették volna érni a vonatukat, márpedig igenis el akarták érni. Újfent kimelegedtünk az emelkedõn. Egy-két alkalommal megkíséreltem a letaposott hó helyett a „friss” hóban menni, de hamar letettem róla, mert az még jobban csúszott. Az erdõ szélén, a szervezõk kivitték az utat a mezõre, a meredek hullámvasutazó ösvény helyett. Itt viszont a mély nagyon latyakos hóval kellett megküzdenünk. Útviszonyok szempontjából azért még hátravolt a feketeleves. Meredek, havas, sáros ösvényen csúszkáltunk le a Kopasz-hegyrõl. A Hódos-ér völgyében sok helyen mentünk az ösvény mellett, ami megtelt olvadékvízzel. Gyakran keresztezték utunkat kisebb vízfolyások. Nem volt túl könnyû a haladás. Ahol a sárga jelzés eredetileg keresztezi, a nyáron simán átléphetõ „eret” most eltereltek bennünket a szervezõk. A patak egy jó, nagy „meander” kanyarja után, összetorlódott uszadékoknál létesítettek átkelõt, kifeszített kötéllel segítve az átjutást. Egy helyen az uszadék mellett lenyomtam a botomat a vízbe. Jól fölötte volt a mélység egy méternek. Nem lett volna szerencsés mellélépni a fatörzsnek. Sajnos az uszadék nem érte át a patakot. A hiányzó csaknem méteres részt bizony át kellett ugrani, ami egy fatörzsrõl elrugaszkodva nem is olyan könnyû. Itt értük utol a Laci bácsi vezette gyõri csapatot. Beálltunk a sorba, s a segítségükkel simán átjutottunk. Rövid séta után kiértünk a murvás útra. Ivózacskóm ekkor hörögte az utolsókat.

Gyorsítottunk a tempónkon, mivel azzal számoltunk, ez a kitérõ 3-4 km-el növeli meg a távot. Otthon kiderült, csak másfél kilométert jelentett. Ennek ellenére elég gyakran áltam meg fotózni, hiszen a Hódos-ér völgye is szép. Fantasztikus látványt jelentettek a fennakadt, vízbõl jól kinyúló, 15-20 cm vastag jégtáblák, fõként amikor a nap is megfelõ szögben világította meg õket. Szabályosan világítottak a zavaros-sárgás vízen. Jól jelzi az útviszonyok nehézségét, miszerint ez a valamivel kevesebb mint hét és fél kilométer majd két óránkba került, úgy, hogy volt benne három könnyû kilométer is. Néhányszor kocogásra váltottam, mivel másként nem értem volna be társaimat a fotós megállóim után. Az aszfalton is megelõztünk egy-két csoportot. A célban kiderült, jól tettük. Talán négyen-öten voltak elõttünk, viszont néhány perccel késõbb, jó húszméteresre duzzadt a sor, pedig a Viktorék igencsak igyekeztek.

Eddigre mi már javában pótoltuk az elégett kalóriákat. Szerncsére nem esett az esõ, s tanulva az elõzõ évbõl a szervezõk kivitték a büfébõl a frissítõ pontot. Könnyedén, sorbanállás nélkül jutottunk hozzá a zsíros kenyérhez és a teához, még akkor is, amikor az utánunk beérkezett nagyobb csoport is meglepte a frissítõ pontot. Ja, és az idén nem jegyre adták!

A kellõ mennyiségû zsíros deszka bekebelezése közben megvásároltam az ez évi teljesítménytúra „bibliát”. Gyors elköszönés után, a reggeli útvonalon irány Bakonyszentlászló. Ez idõ alatt is sok hó olvadt el. Csaknem félórával társaim vonatának érkezése elõtt értünk a vasútállomásra, ahol jegyváltás után beültünk a büfébe.

Az idõjárás most is szép tavaszias volt mint tavaly, az útviszonyok viszont igencsak téliesek. Egy száraz utas Bakony 50 sem vesz ki több energiát az emberbõl, mint ez a 32 kilométer.
A túra alaposan bevizsgálta a lábbelik impregnálását, vízállóságát. Amelyik beázás nélkül megúszta, az szinte mindent kibír.

A nehezen járható utak ellenére is közel 500-an vállalták valamelyik táv teljesítését. Az elõzõ évben ezen a túrán már tömegével fényképezhettem hóvirágot és tavaszi kankalint. Ez évben ennek még se híre, se hamva.
Számomra kísérleti túrát is jelentett, mivel elõször viseltem túrán multifokális lencséjû szemüveget. Elõzetesen tartottam tõle egy kicsit, mivel lépcsõn lefelé, a kényelmesnél jobban le kell hajtanom a fejemet az éleslátáshoz, de itt a gyaloglás közben semmiféle problémát, vagy kényelmetlenséget sem jelentett. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a legszélesebb csatornájú lencsék találhatók a szemüvegemben s bizony a megrendelésekor elgondolkoztam rajta, lehet ezt a szemüveget az ára miatt nem viselni kellene, hanem trezorban tartani.
A túra ár/érték aránya igen jó. 500/300 Ft-ért szürke árnyalatos, de jól használható térképet kaptunk, amely vasúti menetrendet, cseszneki-vári panoráma tájolását segítõ vázlatot is tartalmaz. A javasolt kerülõ útra is kaptunk külön térképvázlatot. Az útvonal olyan szinten került kijelölésre, ami mûvészetté tette az eltévedést. Az elsõ ponton nápolyi szeletet, a Porva-Cseszneken cukorkát és ásványvizet, a célban oklevelet, kitûzõt, zsíros- és mogyorókrémes kenyeret valamint teát kaptunk.
A túráról képek találhatók egyesületünk honlapján, a www.furediturazok.lapunk.hu oldalon, a Fotóink menüpontban.
 
 
KincsesbányaTúra éve: 20092009.02.04 20:33:18
Kincsesbánya 30
GPS-el mért távolság: 24,5 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 565 m.
A túra hetének idõjárása nem sok jóval kecsegtetett. Kétnapos esõ, dagonya minden mennyisségben. Telefonon egyeztettünk Zolival, korán indulunk, amikor még nem vágják össze elõttünk a sarat. Szerencsére ebbõl csak a korai indulás lett igaz, s valódi téli túrán vehettünk részt. Már odafelé autózva is hószállingózásban vezettem, így visszavettem a tempóból. Ennek ellenére háromnegyed hétkor már a rajt helyén voltunk. Gyors készülõdés. Irány nevezni. Zoliék eddigre megérkeztek Gyõrbõl, sõt be is neveztek. Hét óra elõtt néhány perccel, már sorba kellett állni a nevezéshez, pedig haladt gyorsan. Beneveztem az Észak-Dunántúli "Kupára" is, ahol sikerült elcsípnem a 001-es sorszámú igazolólapot. Az idei évben jóval kedvezõbbek a teljesítés feltételei, mint tavaly. Némi beszélgetés után, a Zoliból (dnvzoli), Anitából, Andrásból és jómagamból álló kis csapatunk nekivágott a táv teljesítésének. Kényelmes tempóban, kezdtünk, bemelegítésnek mindjárt egy kis emelkedõvel, aminek végén máris elértük az elsõ ellenõrzõpontot, ahol a pecséthez Sportszeletet kaptunk. Rátértünk a piros jelzésre, ahol egy idõ után, méretes befagyott pocsolyákat kerülgettünk. Túrabottal megkopogtatva õket, a többségüknél biztosak voltunk benne nem tartana meg, ha rálépnénk. A fagyott kéreg alatt itt még sáros volt a talaj. A Fehérvárcsurgói-víztározó felé ereszkedve igen csak keresni kellett, hol nem csúszik annyira az út. Gyakran inkább mellette mentünk. A tározó mellett a fagyott sár, hónak adta át a helyét, egyre sûrûbb, s nagyobb pelyhekben hullott a hó, mi pedig egyre jobban örültünk, milyen szép télire változott a túra. Rövid aszfaltos szakasz után, végre beértünk a Gaja-szurdokba, ahol rögtön ellenõrzõ ponttal kezdtünk. Az elõzõ sáros jeges szakaszokhoz képest, ez már nem rontott a haladási sebességünkön, viszont határozottan jobban éreztük magunkat. Eddigre utolért bennünket a Sanyi vezette gyõri csapat, akikkel hol elõzgettük egymást, hol pedig együtt mentünk, de inkább ez utóbbi történt majdnem a célig, ahogy ez már lenni szokott a csaknem egyforma tempóban talpalók között.
Hóba öltözötten még nem láttam a szurdokot. Gyönyörû. A borult, fény- és kontrasztszegény idõ miatt viszont igencsak hanyagoltam a fényképezést, mivel ultrakompakt géppel nem sok sikerrel kecsegtetett. A Gajában jócskán volt víz, de az is látszott, hogy a heti legmagasabb vízszinthez képest, már vagy húsz centit apadt. A híd után, az elsõ sziklánál örültünk, hogy az elején érkeztünk ide, mert még nem taposták össze a havat, s jól kapaszkodtak a bakancsok. Az Ádám-Éva fánál aztán nem bírtam tovább, elõvettem a fényképezõgépet. Továbbmenve következtek a kerítések, majd a Varjú-vártól a jó meredek sziklás emelkedõ, amitõl már elõre féltem, mennyire csúszós lesz. Lehet majd négykézláb mászni. Néhol a simára koptatott kövek, még szárazon is csúsznak, nemhogy hóban. A valóság alaposan rácáfolt erre. A friss mély hóban, könnyebben jutottunk föl, mint száraz talajon. Az utolsóként ide érkezõket viszont nem irigylem. Ha sokan indultak a 30-as távon, akkor ez a szakasz jegessé válhatott. Az antennánál megálltunk egy kicsit nézelõdni, fotózni, készült csoportkép is, ami egész jól sikerült. Ezen a szakaszon úgy 15-20 centi hó borította a földet. Ami jó volt az emelkedõn, miszerint nem taposták össze nagyon elõttünk a havat, itt már nehezítette a járást, de azért jólesett. A puha mély hóban, leszaladtunk a bodajki sípályán, mint a gyerekek, közben megemlítettük, vajon mit gondolnának a csemeték, ha látnák, hogy a "komoly" felnõttek mit mûvelnek. Következett egy aszfaltos szakasz a következõ ellenõrzõpontig. Érdekes volt, milyen gyorsan változott a hó vastagsága. A sípályán 15-20 centi, 200 méterrel arrább már csak 4-5 centi.
Az ellenõrzõponton megkaptuk a következõ pecsétet. Kis egészségügyi szünet, ami alatt az elõzõ pontokon kapott Sport- és Balatonszelettel, valamint egy kólával emeltem a vércukorszintemet. Továbbindulva megmásztuk a kálváriadombot. Itt derült ki, hogy Zoli, s a gyõri csapat egyik hölgytagja ugyanolyan bakancsot viselnek. Rögtön elkészültek a megfelelõ kompromittáló fotók is. Jelentem, sikerültek!
Leballagtunk a dombról, elmentünk a Szoborpark mellett, s mezei úton értük el újra a kerítést. Szokásos mini sorállás a létránál. Elértük a következõ pontot, ahol az õrök, jó kis tûznél melegedtek. Itt kellett elõször tájékozódás miatt elõvennem az igazolólapot, mivel Sanyiék a piros keresztjelzésen indultak tovább, én viszont az Ádám-Éva fához vezetõ jelzésre emlékeztem, mint kiderült helyesen. Némi kiabálás után õk is visszajöttek. A szokásos hiba. Beszélgetés közben elnézték a jelzést. Irány lefelé, majd a piros háromszög jó meredek emelkedõjén fölkaptattunk a Vasutas-pihenõhöz. A kilátás szép, s most fölhallatszott a patak morajlása is. Továbbmenve elértük az utolsó kerítést, becsatlakozott a 20-as táv, s egy darabig keskeny ösvényen kanyarogtunk. A házakhoz érve Andrásék beragadtak egy közel húszfõs csapatba. Elég nehezen tudták õket megelõzni. Amint leértünk az aszfaltúthoz eltûnt a hó. Néhányan lent maradtak a kék jelzéssel párhuzamos aszfalton. Megemlítettük nekik, hogy némi mogyorós csokiért nem áruljuk el a rendezõknek, hogy eltértek az útvonaltól. Az úton átvágva, a víztározó gátjáig következett a sár. Vége a szép tiszta bakancsoknak. Ezen a szakaszon a rövidebb távkorábbi becsatlakozása miatt már jó sokan voltak. A Becsali büfénél is sorba kellett állni az utolsó pecsétért, amelyet a második ponthoz hasonlóan Ervintõl kaptunk.
Rövid séta a víztározó partján vezetõ ösvényen, egy kis aszfalt, egy kis sár, s már meg is érkeztünk a célba. Szinte folyamatosan érkeztek a túrázók. Kalóriapótlás, beszélgetés és teázás után hazafelé vettük az irányt.
Szép, Magyarországon ritka, igazi téli túra volt, amit igen vidáman teljesítettünk.
A túra ár/érték aránya igen jó. 700/650 Ft-ért színes térkép, itiner és ahol kell jó szalagozás, az elsõ ponton Sportszelet, a szurdok bejáratánál Balatonszelet, a célban oklevél, kitûzõ, zsíros- margarinos- és lekváros kenyér valamint tea.
Egyesületünknél rendezõdtek a sorok honlap ügyben, így néhány kép megtalálható a www.furediturazok.lapunk.hu oldalon, a Fotóink menüpontban.
 
 
túra éve: 2008
Tavaszi/Téli/Őszi Kab-hegyTúra éve: 20082008.12.17 21:00:00
Téli Kabhegy
GPS-el mért távolság: 18,5 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 475 m.
A rajt nyitási idejére sikerült Nagyvázsonyba érnem, így még az elején tudtam rajtolni. Felkészültem a dagonyára, s nekivágtam a nem túl hosszú távnak. Rögtön a falu szélén kezdõdött az elsõ sáros útszakasz, ami szerencsére nem tartott sokáig. Az erdõ széléig jórészt füves utakon talpalhattam, s a látási viszonyoknak köszönhetõen, végig láttam is a fordító pontot. Az erdõbe beérve sárosabb lett az út, de nem volt vészes. Egy kiszáradt fa után, az emelkedõ elkezdett meredekebbé válni, majd az erdészeti aszfaltút keresztezése után kezdett rendesen bedurvulni. Jól haladtam. Ezen a szakaszon elõzött meg egy gyõri sporttárs. Ezt leszámítva, csak jó messze elõttem és mögöttem láttam egy-két túrázót. Ballaghattam a saját tempómban. Az utolsó emelkedõn, alaposan kimelegedtem. Fölérve a hegytetõre, megkaptam az igazoló pecsétet. Felvettem egy pulóvert, megettem a virslit, amelyre felhívnám az ÁNTSZ figyelmét, mivel a típusról, s nem csak errõl, hiányzik az allergiásoknak szóló kötelezõ figyelmeztetés, miszerint „nyomokban húst is tartalmazhat”. Viszont kiváló forró teával öblíthettem le. Természetesen felmentem a kilátóba is. A felhõs idõ ellenére szép volt a kilátás. Elkezdett szitálni az esõ. Nem semmi látványt jelentett, ahogy az adótorony fokozatosan eltûnt a felhõben. Pár perc beszélgetés után, a plusz pulóvert visszagyömöszöltem a hátizsákba, s éppen indulni akartam, amikor megérkeztek Andrásék és a hajmáskéri különítmény, ami újabb beszélgetést jelentett.
Végre nekivágtam a lefelé vezetõ útnak. Jó tempóban haladtam, bár az út sárosabb volt mint felfelé jövet. Az utánam jövõk összevágták egy kicsit, de ez természetes. Az övút elõtt közvetlenül utolértem két gyõri túrázót, akik épp a Kab-hegyet fényképezték, s lévén, hogy nagyon hasonló tempóban gyalogoltunk, együtt folytattuk az utat. Beszélgetve gyorsabban telt az idõ. Az esõ egyre inkább rákezdett, de még mindig nagyon apró szemekkel. A várnál megálltunk még fényképezni, ami elég sokáig tartott, így mind Andrásék, mind a hajmáskériek utolértek bennünket. A várba sajnos nem lehet bemenni, mivel az októberben bezárt. Még ezt lenne jó elintézni, hogy a túra napján nyitva legyen.
Pár perc múlva beértünk a célba, ahol átvehettük az emléklapot és a kitûzõt.
Nem túl hosszú túra, de számomra ez az év utolsó teljesítménytúrája. Jólesett. Harmadszor vettem részt a túrán és minden évben nagyon eltérõ volt az idõjárás, s annak megfelelõen az útviszonyok is.
A túra ár/szolgáltatás aránya a kifejezetten drágák közé tartozik, bár tavalyhoz képest javult. 800/700 forintért, virsli és tea a Kab-hegyen, valamint a rajtnál alma, a célban pedig szaloncukor.
 
 
7 Mérföldes Tekergés - télTúra éve: 20082008.12.14 11:53:22
2x7 mérföldes tekergés tél
GPS-el mért távolság: 22,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 620 m. A szintbõl 40 m-t tett ki a várba vezetõ kaptató.
„Reggel” kilencre beszéltem meg a találkozót Brigivel a rajtba, hogy a kicsik többet alhassanak, no meg hogy a 24 órás szolgálat után könnyebben odaérjek. Kicsit álmosan érkeztem, viszont gyönyörû éles napsütésben vezethettem. Elõre örültem, milyen jó kis képeket lehet majd készíteni. Mire Mórra értem vége lett a napsütésnek, s csak a Vár-völgyben volt részünk belõle pár percig. Sajnos a gyerekeknek nem volt kedvük jönni, így a nevezés után kipakoltam egy csomó enni és innivalót a hátizsákból.
Negyed tízkor végre elrajtoltunk. Kezdtük a szokásos emelkedõvel. Az idei évben, az elõzõ napi esõ ellenére sem volt olyan sáros az emelkedõ, mint tavaly. Tempósan haladtunk. Az emelkedõ derekán, a kisebb csoportok után, utolértünk egy nagyjából 30-40 fõs csoportot, akiket rövid hezitálás után egy kicsit jobban járható szakaszon megelõztünk. Alig vált lankásabbá az emelkedõ, máris elértük az elsõ ellenõrzõ pontot. A bélyegzés után, folytattuk az utunkat. Bizony a zöld jelzés nem túl jó. Elkelt a szalagozás is mellé. Végre megnéztem, merre kellett volna jönnünk az õszi tekergésen. Az se volt rossz útvonal.
Tempósan haladtunk tovább. Az aszfaltúton már ért bennünket a szél, így a túra elején levetett pulóvert fölvettem, mivel tudtam, hogy a vár-hegy lábáig lejtõn fogunk menni. Beszélgetve gyorsan telt az idõ. A Vár-völgyben kicsit világosabb lett. Elõvettem a fényképezõgépet. Néhány kép után kiderült, figyelmetlen voltam. Megtelt a memória kártya. Amíg kicseréltem, Brigiék tetemes elõnyre tettek szert, s el is tûntek a várban. Fotózás után megkezdtem én is a kaptatót, egy egész gyerekcsapattal. Nem volt könnyû megelõzni õket. A várból, kis nézelõdés és fényképezés után, visszaindultunk. Az ellenõrzõ ponton, újabb pecsét, müzliszelet.
Elindultunk a Vár-völgyben, a változatosság kedvéért fölfelé, majd rátértünk a Buhin-völgyre, ami szintén gyönyörû. Szaporán lépkedtünk. A „túljelzett fáig” semmi gond, jó az út. Egy rövid szakaszon, még utána is. Az aszfaltút keresztezéséig viszont végig dagonya következett. Nem volt a legkellemesebb, de ennél rosszabbra számítottam. A Gyermek-táborhoz vezetõ lejtõ sem csúszott nagyon. Eddigre rájöttem, beszélgetés közben, jó lesz,ha figyelem a jelzéseket is, mivel társaim nem foglalkoznak vele. Ha rájuk bízom a tájékozódást, hamar elkevertünk volna, pedig a jelzések többsége jó! A Gyermek-táborban jó kis frissítõ pont. Zsíros és lekváros kenyér, hagyma, alma, tea és forralt bor várt ránk. Igencsak jólesett.
A Rudolf-rétet, a szervezõk által, frissen festett piros keresztjelzésen értük el, ahol a Mikulástól csokimikulást, a krampusztól, a következõ pecsétet kaptuk meg igazoló lapjainkra. A Mikulás Brigitõl kapott egy mikuláscsomagot. Közben érkezett számukra egy kis elsõsegély is a szervezõktõl, forralt bor és tea formájában.
Ballagtunk tovább. Kis hullámvasutazás után, megkezdtük az utolsó lejtõt, a cél felé. Egy kis szaloncukor kíséretében Vajalnál megkaptuk az utolsó pecsétet. Nem maradt más hátra, mint begyalogolni a célba, ahol megkaptuk az oklevelet és kitûzõt. Egy kis beszélgetés után hazaindultunk.
A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 700 forintért, az elsõ és utolsó EP-n szaloncukor, a Vár-völgyben müzliszelet, a Gyermek-táborban a fent leírt kiváló ellátás, és csokimikulás a Rudolf-réten, tehát minden ellenõrzõ pontnál kaptunk valamilyen ellátmányt. Nekem viszont, változatlanul hiányzik a 3x7 mérföldes táv.
 
 
Tanuhegyek másnapi túra - UKK kisjubileumi/Haláp/Bauxit/Régi TemplomokTúra éve: 20082008.12.02 21:20:52
Ukk 25
GPS-el mért távolság: 26,9 km.
Régen voltam túrázni, ráadásul meg is fáztam, így nem mûködött a készülõdés rutinja. Elszámoltam az ébresztõ idejét, így majdnem csak fele idõm maradt a készülõdésre. Ennek ellenére a tervezett idõben elindultam, viszont otthon felejtettem a jó kis Polar órámat, aminek következményeként nem tudtam összesített szintemelkedést mérni.
Felvettem Tamást, s irány Ukk. Könnyen odataláltunk. Kényelmesen készülõdtem, hiszen még nem nyitott ki a rajt. Közben megérkezett László is, akivel már régen nem túráztunk együtt. Gyermeke születése óta nagyon visszafogta magát. Nem is volt kérdés, hogy együtt megyünk, ráadásul, hogy egyenlõk legyenek az esélyek, õ is meg volt fázva. Hamar elintéztük e nevezést. Indulás.
Az aszfaltos szakaszt hamar letudtuk. Hol füves, hol kissé sáros földutak következtek. Rövid gyaloglás után, Gógánfa határában ráragaszthattuk az igazoló lapra az elsõ matricát. Újabb aszfaltozás következett. Hamarosan a vasúti sínek közt ballagtunk Sümeg felé, gyakran hátratekingetve, nem jön-e a vonat. Egy kanyar miatt csak rövid szakaszt láthattunk be. Sümeg irányába viszont jó hosszú egyenes szakasz található. Egészen megnyugodtunk, amikor fénypont tûnt fel a messziségben. Egy-két perc múlva biztos lett vonat jön. Ettõl kezdve nem kellett a hátunk mögül kanyarból kibukkanó vonattól tartani. A Zalagyömrõi megállónál megkaptuk az elsõ pecsétet, egy kis nápolyival. A falut érintve rátértünk egy furcsa piros jelzésre. Késõbb a Csúcsos-hegy meredek kaptatóján felérve megállapítottuk, valószínûleg azt a tüdõt szimbolizálja, amit a túrázó kiköp a hegyre menet.
Meglepetésünkre víz csordogált a Meleg-víz-patakban. Elõször láttam benne vizet a bauxit bányászat befejezése óta. Hol van már az-az idõ, amikor télen vadvízi evezés folyt a patakon, s nagyobb volt a vízhozama, mint a Marcalnak? Újabb „vasutas” szakasz után, kellemes erdei szakasz következett a Sümegre vezetõ aszfaltútig. Ezen a nem szeretem aszfalton értünk be Sümegre. Hangulatunkat emelendõ apró szemekkel rákezdett az esõ is, ami hol megerõsödve, hol elállva kísérõnk maradt egészen Csabrendekig. Sümegen jó meredek ösvényen értük el a várba vezetõ utat. Jó dolog a kockakõ burkolat, ha száraz. Most esõben viszont kegyetlenül csúszott. Ahol lehetett mellette mentünk. A vár pénztárában megkaptuk a következõ matricát. Az idõjárás nem kedvezett, így a várlátogatás elmaradt. Óvatosan leballagtunk a várból, majd a 84-es út keresztezése után megkezdtük az emelkedõt a Csúcsos-hegyre. Jó kis ösvény. Haladásunkat nehezítette, hogy a közelmúltban valamilyen vezetéket fektettek le itt, puhává, esõben ragadóssá téve az ösvényt.
Végre felértünk. Következett a túra legjobb terepe Csabrendekig. Hegyi-erdei ösvény! A fehér köveknél kaptunk egy újabb bélyegzõt és egy kis kalóriapótlást. A kilátás remek! Szép kényelmesen begyalogoltunk Csabrendekre, ahol egy pizzériában találtuk a következõ pontot. Nem ok nélkül. Kemencében sütött pizzaszelet és tea járt az ellenõrzõ bélyegzõ mellé. Nagyon jóleset. Fel is vettem pontként a GPS-embe, mint biciklizésnél felkeresendõ kalóriapótló helyet.
Már csak két hosszú egyenes szakasz volt hátra, egy ellenõrzõ ponttal. Helyenként elég sárosnak bizonyult az út, fõként ahol frissen túrták fel. Volt viszont kellemes fenyves szakasz is. Ismerõsök értek utol, akikkel egy darabig együtt mentünk, s beszélgettünk (többek közt a „paraszt wokban” történõ hús és halsütés mikéntjérõl). Meg is lepett, hogy alig gyorsabbak nálam, hiszen rendszerint csak egy kondenzcsíkot látok belõlük, amikor lehagynak.
A végén két-három kilométer hosszan aszfaltúton gyalogolva értünk be a célba, ahol megkaptuk az oklevelet és a kitûzõt. Egy kis beszélgetés után hazafelé vettük az irányt.
Az idõjárást leszámítva jól szervezett, kellemes túra volt. A túra ár/érték aránya igen jó. 600/500 Ft-ért térkép, kiváló útvonalleírás és szalagozás, egy helyen nápolyi, egy helyen Sport-, vagy Balaton szelet, Csabrendeken pizza és tea, célban oklevél és kitûzõ. A kapott térképvázlat „csak” szürkeárnyalatos, de sok túrával ellentétben, teljes mértékben alkalmas a tájékozódásra. Saját térképemet nem kellett elõvennem. Az útvonalleírás valóban segítségünkre volt Sümegen és Csabrendeken (másutt nem volt, rá szükség). Egy túrán, általában ezek a tájékozódás szempontjából legnehezebb szakaszok. De itt ezek is könnyûnek bizonyultak! Külön jónak tartom, hogy a térkép és az itiner az egyesület honlapján is hozzáférhetõ, így fel lehetett készüli.
 
 
ÍrottkőTúra éve: 20082008.11.03 20:32:33
Írottkõ 35
GPS-el mért távolság: 32 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 1225 m.
A Tatabánya 30-on a kelleténél egy kicsit szorosabbra húztam az új bakancsom fûzõjét, így rendesen megnyomta a bokámat. Emiatt nehezen tudtam dönteni, bevállaljam-e az 50-est, vagy csak a 35-öst. Reggel a kocsihoz menet döntöttem a rövidebb táv mellett. Még sötétben neveztem be, s indultam neki a távnak. A rajt után nem sokkal, az internetes kiírás alapján félrevezettem egy 50-es távon induló túrázót. Két éve már indultam ezen a túrán, így az Internetes kiírás alapján tudtam, az 50-esek a 35-ösök Velembõl visszajövõ ágát teszik meg, fordított irányban. Fel sem merült bennem, hogy a kiírás és a tényleges útvonal ilyen mértékben eltérhet egymástól. Elnézést kérek tõle.
Természetesen az Óháztetõig vezetõ emelkedõn lekerült rólam egy réteg ruha, valamint a kesztyû is a zsebembe vándorolt. Az ellenõrzõ pontnál még nem volt túl világos, így kihagytam a kilátót. A Borha-forrás elõtt ismerõs ért utol, majd rövid idõ múlva el is hagyott. A forrásnál megálltam egy kicsit fényképezni. A Vörös-kereszt elõtt újabb ismerõsök értek utol. Õk az 50-es távon indultak. Ekkor lett gyanús, miszerint Kõszegen félrevezettem a túratársat. Szép õszi színekbe öltözött erdõben ballagtam Velem felé, ahol a pecsételés után kalóriapótlás következett. Induláskor futottak be Istvánék. Bozsok felé utol is értek egy fényképezési megállónál. Bozsok után azért az emelkedõ visszafogta õket, így volt idõm fényképezni. Az Írottkõig együtt haladtunk, ahol én felmentem a kilátóba, õk pedig továbbmentek, mivel hatórás teljesítési idõt tûztek ki maguk elé, ami nem enged meg túl sok nézelõdést.
Érdekes volt a számomra, hogy az elõzõ napi szeles idõ, és a hidegfront utáni helyzet ellenére nagyon párás a levegõ. Délkeleti irányban például egyáltalán nem volt horizont. A kilátóban összefutottam Zolival. Mivel az 50-es és 35-ös távok Velemig megegyeznek, így vele és gyõri alkalmi társaival tartottam, majdnem a faluig. A piros jelzés a Hosszú-völgynél igen érdekes, de sajnos alig mutatja meg a völgy szikláinak szépségét. Ahol mutatja, ott már csak a szelídebb része van. Elsõ alkalommal erre járva, valahogy gyanúsak lettek a fák. Miért látom én velem egy szintben a koronájukat, alig néhány tucat méterre az ösvénytõl? Utána jártam. Tulajdonképpen egy nagyon szép sziklafal tetején vezet a jelzés. Egy helyen le is tudtam menni, s onnan megcsodálni a sziklafalat. Erre most felhívtam társaim figyelmét is. Õket is meglepte. Le is lassultunk egy kicsit. Késõbb jó meredek ösvényen ereszkedtünk le a völgybe. Nem lenne rossz valahogy rögtön a Hosszú-völgy kezdetén levinni az útvonalat a völgybe, ha ez megoldható. A Péterics forrásnál megálltam fényképezni, s lemaradtam. Velemben az újabb zsíros deszkázásnál azért utolértem õket. Itt végleg elváltak útjaink. Kellemes, de nem túl látványos terepen gyalogoltam a célig.
Az egyik rendezõvel beszélgetve kiderült, egész évben sem nézték meg, mi került bele a honlapon és a könyvben található kiírásba. Szerinte tévesen a tavalyi évi kiírás jelent meg. Minden esetre kellemetlen, ha egy túra kiírása és a tényleges útvonala ennyire eltér egymástól.
A túra nagyon kellemes, jól szervezett volt. Külön pozitívum, milyen sok gyereket sikerült bevonni a rendezésbe. A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 600 Ft-ért Velemben kétszer zsíros kenyér és tea, az Írottkõn cukorka, a célban pedig téliszalámis szendvics és üdítõ. Az útvonal jelölése a 35-ös távon jó. Negatívum viszont a kiírás és a tényleges útvonal eltérése az 50-es távon, a gyenge minõségû szürke árnyalatos fénymásolt térkép, és az útvonalleírás hiánya. Erre fõként a lakott területeken vezetõ részeken lenne szükség. Emlékszem, az elsõ Írottkõ túrámon, nekem is gondot okozott a kitalálás Kõszegrõl. Gyakran kellett a turista térképet elõvenni. Most is voltak olyanok, akiknek ez gondot okozott, amit nem csodálok. Egy-két keresztezõdésben, még világosban sem látható, merre visz a jelzés, nem hogy sötétben.

 
 
TatabányaTúra éve: 20082008.10.23 15:48:03
Tatabánya 30
GPS-el mért távolság: 32,5 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 1015 m. (Statisztikához nem alkalmasak az adatok.)
Szokásom szerint korán indultam otthonról, hogy könnyebben találjak parkolóhelyet. Ennek megfelelõen, még kényelmes helyszíni készülõdéssel is 07.10-kor igen csípõs idõben vágtam neki a távnak.
A Vértesben szokásos bemelegítõ emelkedõvel kezdtünk, bár ez ezen az oldalon nem olyan meredek, mint a hegység déli és nyugati peremén. Jó utakon szaporáztam a lépteimet Csákányospuszta felé, ahol megkaptam az elsõ pecsétet. Mivel errefelé még nem túráztam, kíváncsian vártam a Mária-szakadékot. Hamarosan ott is voltam. Õszintén szólva, csalódást jelentett a számomra. Jó néhány olyan völgyet, árkot és horgot ismerek a Bakonyban, amelyek szebbek, mint ez a „szakadék”, hogy a szurdokvölgyekrõl ne is beszéljek, s a Vértesnek is vannak szebb részei. Nagyon kevés volt a fény, így fotózással nem is kísérleteztem, majd visszafelé. Rövidesen elértem Körtvélyespusztát, ahol letértem egy kicsit, lefényképezni a kápolnát. Valaki kiszedte a pici kereszt alakú üvegezést az ablakból, ami nekem, most jól jött, mivel így a kápolna belsejérõl is tudtam fotót készíteni. Egy darabig a kék keresztjelzésen mentünk, ami egybeesett a Kozma túrák montis útvonalával. A fenyvesben látszott három nagyon szép út befelé. Meg is kéne néznem ezeket biciklivel. Újabb kaptató következett, aminek végén nyílt napsütötte részre értünk. Kissé elhamarkodottan levetettem még egy réteg ruhát. Elértem a második ellenõrzõ pontot, ahol szétvált a 20-as és 30-as táv. A következõ szakaszon volt egy látványos sziklás rész is. Beértem a Sárkánylyuk-völgybe, ahol végig lejtõn értük el az erdészeti aszfalt utat a Hirczy emlékmûnél. Következett egy kis nem szeretem aszfalton történõ gyaloglás, majd szalagozáson gyalogoltunk be Vérteskozmára, ahol újabb ellenõrzõ pont várt bennünket egy kis cukorkával. Tettem egy kis kitérõt a templomhoz. A faluból kiérve egy útelágazásnál gyönyörû göcsörtös, ágas-bogas tövû fa késztetett a fényképezõgép elõvételére. Ez a különbség a gyalogos és montis túrák közt. Montival négyszer mentem el mellette a Kozma túrákon, anélkül, hogy észrevettem volna. A Várgesztesre vezetõ völgyben kellemetlen hideg szél fújt. Ennek hatására az ellenõrzõ ponton fel is vettem egy szélmellényt, ami esõ után paraplénak bizonyult. A szûk szintidõ miatt nem mentem fel a várba, pedig most elõször volt tiszta az idõ. Az elõzõ két ott jártamkor a 200 m-t sem érte el a látástávolság. A Lófõ-völgy két oldalán látványos sziklák között kaptathattunk. Nem hagytam ki a felmenetelt a Zsigmond-kõre. Megérte a kis kitérõt. Visszaereszkedtem az ösvényre, s ballagtam tovább. Jólesõ, kényelmes gyaloglás után megérkeztem a Mátyás-kúthoz. Folytatnám tovább az utat, de két jel után, se újabb jel, se ösvény. Még csak biciklivel jártam erre, akkor is az aszfalt úton. Mivel tudtam, hogy az is elvisz a Szarvas-kútig, így azon folytattam. A murvás út elágazásánál visszatértem a kék jelzésre, s azon értem el az ellenõrzõ pontot. A szarvas-kút sajnos száraz. Következett egy jó kis emelkedõ. Természetesen megint csak tettem egy kis kitérõt, felkapaszkodtam a Vitányvárhoz. Mind a vár felé menet, mind a várnál találkoztam fehérvári ismerõsökkel. Õk az idei évben, csak a Vár a Vitányvár túrát teljesítették. Az eddigi ilyen vár túrák közül, most láttam a legtöbb olyan túrázót, akik kimondottan erre jöttek. Fényképezés és beszélgetés után folytattam utamat. Érdekesek a kék jelzés mentén, a fákba vésett dombormûvek. Kíváncsiságból visszafelé kihagytam a Mária-szakadékot és a kék keresztjelzésen értem el az utolsó ellenõrzõ pontot. Kellemes zömmel lejtõs úton, bõ hétórás idõvel értem célba.
A Vértesnek ez a része is, mint ahogy az egész hegység, igen kellemes túraterep. Az útvonalválasztás kiváló, helyenként igen látványos. A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 500/450 Ft-ért kiváló útvonaljelölés, Vérteskozmán cukorka, a Szarvas-kútnál sportszelet, a célban pedig zsíros és lekváros kenyér, forró teával. A zsíros kenyérhez metélõhagyma is volt. A túra szintje, a kiírással ellentében bõ 900 m. Az egyetlen dolog ami nem tetszett, persze nem csak itt, az a 4 km/órás átlagsebességet követelõ szintidõ. 40 km alatt nem tartom elfogadhatónak, fõként 900 m szint mellett nem.
A Balatonfüredi TE honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2008-as événél megtalálhatók lesznek fényképek, amint webmesterünk befejezi a sztrájkot.
 
 
Túrázz a Vonatért! - ŐszTúra éve: 20082008.10.08 21:43:45
Túrázz a vonatért õsz, 30-as táv
GPS-el mért távolság: 32,5 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 815 m.
Nehezen tudtam eldönteni, hogy a két könnyen elérhetõ túra közül melyikre menjek. Végül az idõjárás segített. A bakonyi túrát térképhasználat nélkül is tudom teljesíteni, a Sokoróról viszont csak hajtogatós térképem van, amit esõben nem szívesen használtam volna. Így viszont csak a rajtidõ vége felé tudtam indulni. Sajnos elég kevesen voltak a rajt helyén. Gyorsan beneveztem, beöltöztem esõruhába. Közvetlenül elõttem nevezett be Zoli. Mivel szintén a 30-as távon indult, így megegyeztünk, egy darabig együtt megyünk. Ez a darab végül a túra végéig tartott. Rengeteget javult az állóképessége egy év alatt.
Szemerkélõ esõben vágtunk neki a távnak. Szerencsére a Zsidó réten nem volt nagy a bakancsimpregnálás gyilkos fû. Hamar elértük az Alsó-Cuha-szurdok bejáratát.
A sáros, csúszós talajon nem volt könnyû a járás, amit csak nehezített a Cuha magasabb vízállása. A szurdok természetesen most is gyönyörû, akár csak az Ördög-árok. Nagyon kellemetlen meglepetésként ért, hogy a zsivány-barlangi ellenõrzõ pontot nem ott találtuk, ahová a szervezõk mondták. A pontõr önállósította magát, s jó heccnek találta, ha szó szerint a Zsivány-barlanghoz teszi az ellenõrzõ pontot. Az oda történõ felmászást száraz idõben sem szeretem, most viszont kifejezetten veszélyes volt. Mivel megszûnt az esõ, úgy terveztük, az EP-n megszabadulunk az esõruhától, viszont az ilyeténképpen elhelyezése miatt, ezt a leereszkedés utánra halasztottuk. Ha esünk, akkor az esõruha legyen csak sáros. Megúsztuk esés nélkül a lejutást. Szokás szerint nehezebb volt, mint felmászni.
A nyári éjszakai túra során megismert ideiglenes sárga keresztjelzésen másztuk meg a Kenyeri-hegyet. Az erdõbõl kiérve szép látvány volt a felhõbe burkolózó tetejû Zörög-hegy, amit jó tempóban másztunk meg. Úgy a hegy derekától, már a felhõben gyalogoltunk. A zöld sáv és a sárga háromszögjelzések találkozásánál felírtuk az ellenõrzõ számot, s tempóztunk tovább. Eddigre már többedszer láttunk nagy õzláb gombákat, így felhívtam a barátomat, aki túrázni nem, gombát szedni viszont szeret.
Elég jó iramban értük el Cseszneket. A Kõmosó-árok bejáratánál, a keskeny sziklapárkány mellett lánc és sodrony tette biztonságosabbá a haladást. Fent a várban kiderült, ez nem az önkormányzatnak jutott eszébe, hanem egy turista egyesületnek. Köszönet érte. Lemásztunk a szurdokba, ahol egy nagyobb gyerekcsapat jött szembe, igen vidáman. A barlangnál felírtuk a következõ jelszámot. Egy sporttárs utolért bennünket, s rábeszélt, nézzük meg a barlangot. Nem sokat kérettük magunkat. Már többször is jártam itt. Tavaly egy geológus tanonc nem akarta elhinni, hogy ilyen barlang, ahol valamilyen vas-kén vegyület kiválás van, létezik a Bakonyban. Szép aranysárga bevonatot jelent a köveken.
A tovább vezetõ utat jelzõ nyíl azonban a várttal ellentétes irányba mutatott. A sporttárs szerint menjünk csak nyugodtan arra a várba, õ azt elõzõleg a szervezõkkel bejárta. Ehhez képest nem sokára már egyáltalán nem volt biztos az irányban. Azért mentünk felfelé a keskeny, meredek sziklagerincen, egy zergéknek való alig látható ösvényen, amin végül is a pénztár mögött értünk be a várba. Szépek voltak a még mindig felhõ sapkát viselõ hegyek, s a megjelenõ õszi színek. A várbejáró alatt megkaptuk a következõ pecsétet, s mint protekciósok egy kis forró teát is a nápolyin felül. Hírt kaptunk arról is, hogy a Zsivány-barlangi ellenõrzõ pontot áttelepítõ srác nagy letolást kapott a fõszervezõktõl.
Tempóztunk tovább. A Töbör.hegy környékén tájfutókkal találkoztunk. Jó tempóban gyalogoltunk és csúszkáltunk az Ürge-hegy felé. Az Ördögárokba, a szervezõk egy nagyon régi piros jelzésen, jó meredek ösvényen vezették le az útvonalat, némi dzsindzsát kikerülendõ. Lefelé Zoli esett egyet, de igen szerencsésen, mert még sáros is csak alig lett.
Zoli ezen a túrán használt elõször túra botot, s valahol itt adta fel egyébként annak számolgatását, hány esést úszott meg a botoknak köszönhetõen. Jó soknál járt.
Az Ördög-árokban elég lassan haladtunk, mivel rendesen csúsztak a kövek, s nézelõdni is meg kellett állni idõnként. Én, ahol csak lehetett a völgy aljában mentem, többek közt az új bakancsomat próbálgatandó, s betörendõ. Jól vizsgázott, végül is ilyen terepre találták ki.
Az Ördög-gátnál kötél segítette a feljutásunkat. Ez volt az egyetlen hely, ahol a túra botok útban voltak. Fent megkaptuk a pecsétet, beszélgettünk egy kicsit, majd továbbindultunk. A következõ kisebb gátnál egy idõsebb túrázó, inkább kerülõ utat választott. Mi viszonylag simán felmásztunk. Az árokból kiérve elõvettem egy szendvicset, s a következõ könnyebb terepen ballagva megebédeltem. A Kõ-hegy környékén megint csak találkoztunk tájfutókkal. A Zsellérek-földjénél, kellemetlen hideg szél fújt, ezért igyekeztünk is mihamarabb beérni az erdõbe. A piros keresztjelzést, a Vadas-árok felé bombabiztosan kijelölték a szervezõk, így nem is volt gondunk. Igyekeztünk lefelé. Ekkor már gyanítottuk, idõben jóval hosszabb lesz ez a túra, mint terveztük. Végre elértük, az utolsó ellenõrzõ pontot is Porva-Cseszneknél. A pontõrön kívül pihent ott pár sporttárs.
Az utolsó néhány kilométer következett a Cuha-szurdokban. A megszokottnál itt is több víz volt a patakban, megnehezítve az átjutást. Mire a harmadik gázlóhoz értünk, el is kezdett bezavarosodni a víz, az éjszakai esõtõl. Ettõl függetlenül jól haladtunk.
A célba beérve megkaptuk az oklevelet és a kitûzõt, csokival, zsíros kenyérrel, és teával kínáltak a szervezõk. Nyolc óra alatt sikerült teljesíteni a távot, ami ilyen sáros utakon nem is olyan rossz, pláne, ha a fényképezés idõszükségletét is figyelembe veszem.
Véleményem szerint, fõként ilyen idõben, ez a Bakony legnehezebb 30-as teljesítménytúrája.
A túra ár/érték aránya igen jó. 500/400 Ft-ért térkép, itiner és kiváló útvonaljelzés, egy helyen nápolyi, a többi EP-n szõlõcukor a célban oklevél, kitûzõ, csoki, zsíros kenyér és tea. A szervezõk által megadott összesített szintemelkedés pontos, viszont a táv eléggé alámért. Az egyetlen komoly negatívumot, a zsivány-barlangi EP balesetveszélyes elhelyezése jelentette. Az idõjárást leszámítva, amirõl a szervezõk nem tehetnek, kellemes túrának bizonyult.
A Balatonfüredi TE honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2008-as événél megtalálható lesz néhány a túrán készült fénykép, bár csak ma küldöm el õket.
 
 
HamuházTúra éve: 20082008.10.01 21:11:03
Hamuház 25
GPS-el mért távolság: 24,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 605 m.
Reggel kicsit elaludtam a sátorban, így csak negyedkilenckor tudtam elindulni, a szokásos kiváló minõségû színes térképpel és itinerrel. Végre az idõjárás is kezdett hasonlítani az országos békák által ígértre. A Barkócásig tartó emelkedõn alaposan kimelegedtem. Látszott, nem sokat használták ez évben az utat, mivel már Húsvétkor a Hétmérföldes tekergésekkor is ez a hosszanti bordás (kultivátor?) változaton csúszkáltunk a sárban, s nem láttam rajta keréknyomokat. Helyenként össze volt kupacolva a bükkmakk, de nem úgy nézett ki, mintha a víz mûve lenne. A Barkócásnál felírtuk a jelszámot, s gyerünk tovább. Igencsak kellemes séta következett. Az aszfaltos részen álltam meg elõször fényképezni. A szokottnál jóval kevesebb képet készítettem. Bent az erdõben, a gyenge fényviszonyok miatt teljesen reménytelen lett volna a kísérletezés, meg már igencsak többedjére jártam erre. Az aszfaltról történõ letérésnél utána szóltam három srácnak, rossz felé mennek. Kicsit figyelmetlenek voltak. Nem sokkal késõbb utolért egy pesti túratárs, aki már az elõzõ napi biciklis túrán is résztvett. A táv további részét együtt tettük meg. Megegyeztünk, hogy a tegnapi biciklizés után, az emelkedõk jobban esnek az izmainknak, mint a lejtõk, mert akkor nem érezzük az izomlázat. Az Erdei Szentélynél megkaptuk az elsõ bélyeget. A Tûzköves-árok mentén, igen kellemes ösvényen gyalogoltunk, a Hamuház felé, ahol felírtuk a következõ jelszámot. Leballagtunk a Csikling-várhoz, ahol találkoztunk egy sajnos eléggé jellemzõ magyar kiránduló stílussal. Apuka a lányával, autóval eljött a murvás úton, s csak az utolsó kétszáz métert tették meg a várig gyalog, hogy megkaphassák Fel a Csikling-várhoz kitûzõt.
A várnál utolértük Eszterkééket, akik a rövidtávot teljesítették. A Hárs-hegynél megkaptuk a következõ bélyeget, akinek szüksége volt rá kapott vizet. Jó tempóban haladtunk tovább, a Burok-völgy bejáratáig. Újabb bélyeg az igazoló lapra, egy kis beszélgetés, s bevettük magunkat a völgybe. Tavaly óta jó néhány fa dõlt ki, megnehezítve a járást. Csúszott is a talaj, így elég lassan haladtunk. Persze nézelõdtünk is hiszen gyönyörû a völgy.
Lassan elértük a Bükkös-árkot, ahol felírtuk a következõ jelszámot, s megkezdtük a kikapaszkodást a völgybõl. Ez az idén sokkal könnyebb volt, mint máskor, mivel csak vagy kétszáz méter volt az akadálypálya, utána az erdészet utat vágott a völgybe. Nem volt olyan hangulatos sem, hiszen a Bükkös-ároknak éppen a rengeteg kidõlt fa adta a szépségét. A murvás út kezdetéig jó kis kapaszkodó következett. Hamarosan becsatlakozott a rövidtáv. A Hosszú-kígyós-árok mellett gyalogolva értük el újra az Erdei Szentélyt, ahol megkaptuk az utolsó bélyegeket. A reggel már használt ösvényen kaptattunk az aszfaltút felé, de útba ejtettük a volt tûzkõbányát is. Most nem csak a geológiai feltárást néztem meg, hanem bemásztam a tárnába is.
Rövid aszfaltos szakasz után újra bevettük magunkat az erdõbe, amit egy egyébként igen dzsindzsás szakasz követett, ahol a túrára levágták a füvet és a gazt. Hamarosan elértük az utolsó ellenõrzõ pontot, ahol megint csak jelszámot kellett felírni. Ettõl kezdve, már tényleg nem sok volt hátra a célig. Ennek az útnak a jó részét viszont már aszfalton kellett megtenni.
A célban gyorsan megkaptam az oklevelet és a kitûzõt. Az egyik rendezõ által készített igen finom májkrémes kenyeret ettem, szintén házi csípõs paprika krémmel, valamint a szokásos zsíros kenyeret, hagymával és savanyúsággal. Kicsit érdekesen alakult a túra, hiszen erre az évre már nem tervezték a megrendezését, utána úgy gondolták, a természetbarát találkozó alkalmából vezetett túraként mégis lesz. A következõ lépés: egyénileg is lehet teljesíteni, de nem lesz jelölve az útvonal. A vége az lett, hogy ugyanúgy kijelölték az útvonalat, mint az elõzõ években, létesítettek ellenõrzõ pontokat is, de minden másodiknál jelszámot kellett felírni, s csak egy helyen kaptunk vizet, viszont nem határoztak meg szintidõt.
A túra ár/érték aránya kiváló. 300 Ft-ért színes térkép, itiner és kiváló útvonaljelzés, egy helyen víz, a célban oklevél, kitûzõ, s a fent leírt jó kis kaja.
A Balatonfüredi TE honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2008-as événél, a jövõ héten megtalálható lesz néhány (de tényleg csak néhány) a túrán készült fénykép.
 
 
Kisgyón körüli tekerés 60/35Túra éve: 20082008.10.01 21:05:59
Kisgyón Körüli Tekerés 60
Távolság: 56 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 715 m.
Nyolc óra körül érkeztem Kisgyónba, alaposan fölmálházva, mivel maradni terveztem a másnapi Hamuházra is. A rendezõknek köszönhetõen volt sátorhelyem, bár a hideg idõ miatt náluk én voltam az egyetlen sátorozó. Elõször is gyorsan felállítottam a sátrat, berendezkedtem, s csak utána neveztem be. A rövid napsütéses idõ, a szélcsenddel és az Országos Meteorológiai Intézettel együtt becsapott, így lecseréltem a hosszú szárú termonadrágot rövidszárú nyárira, plussz térdmelegítõre. Nem volt szerencsés választás. Míg én öltöztem, Merci és Patrik elorozták a katonai bakancsom, így elõbb azt kellett visszaszereznem. Mindenesetre Merci a maga 9 évével érdekesen nézett ki a síálarcnak is használható sapkában és 42-es bakancsban. Átmentem az Észak-Dunántúli régiós turista találkozó megnyitójára. Beszélgettem egy kicsit az ismerõsökkel, azután nekivágtam, a nem igazán hosszú távnak. Kicsit vacogósra sikeredett a kezdet, amin a Mellár felé történõ két részletben 180 m-es szintû emelkedõ sem segített túl sokat. El is döntöttem, ezen a túrán nem állok meg fényképezni. Az elsõ emelkedõn, utolértem Attila feleségét, beszélgettünk egy kicsit. A következõ emelkedõ kezdetén elléptem tõle. Az elsõ ellenõrzõ pontot hamar elértem. Következett egy kellemes murvás út Hétházpusztáig, ahol temetésre gyülekeztek a vadászok. Kis hullámvasutazás után elértem a Tésre vezetõ utat. Szerencsére gyenge volt az Észak-keleti szél, így jól haladtam Tésig. Az erdei büfében utolértem Janiékat, megkaptam a következõ pecsétet, ittam egy kólát, s megettem, a Mellárnál kapott müzliszeletet. A következõ lejtõre tekintettel fölvettem egy széldzsekit. Tempóztam tovább. Az emelkedõn elhagytam Janiékat, akik viszont a Szápárra vezetõ lejtõn elõztek meg engem. A lejtõ aljában egy kicsit együtt tekertünk, majd a következõ emelkedõn felgyorsítottam a saját tempómra. A szél megélénkült egy kicsit, s egészen Nagyveleg után, a móri elágazásig szembõl fújt. Bakonycsernyén megvolt a következõ bélyegzés. Mire elindultam, befutottak Janiék. Ez megismétlõdött Nagyvelegen is. Szápártól kezdve zömmel nyílt terepen vezetett a túra. Tipikus dombvidéki hullámvasutazás után értem Nagyvelegre, ahol a pecsételés után, újabb kólával és néhány szelet nápolyival emeltem meg a vércukorszintemet. Következett egy „10 %-os” emelkedõ, utána döngetés lefelé. Még egy kis le föl, s végre befordulhattam Bakonycsernye felé, ami hátszelet jelentett a teljes hátralévõ szakaszon. Az ellenõrzõ ponton megkaptam az utolsó pecsétet. Megérkezett egy társaság a 35-ös távról, akiket a Mellárnál elõztem meg, majd az indulás elõtti pillanatokban befutott a falu felõl Patrik és Mercédesz. A hátralévõ két és fél kilométert, már a gyerekekkel együtt tettem meg. Megbeszéltük, hogy eljönnek velem egy hegyi körre. A cél elõtt megláttunk egy lovas kocsit, ami felülírta a programot. A gyerekek inkább azt választották. A célba beérve megkaptam az oklevelet és a kitûzõt. Ettem egy jó adag zsíros kenyeret, amit jó meleg teával öblítethettem le.
Mire ezzel végeztem, visszaértek a gyerekek a sétakocsikázásból, így nekivághattunk a hegyi körnek. Mindjárt az elején találkoztunk egy az Alba Regia-barlangtól visszafelé tartó csoporttal. "Kissé" sárosak voltak. A Hárshegyig megegyezett az utunk a 35-ös és 60-as távval. Ezzel letudtuk szinte az összes emelkedõt. Patrik egy párszor tolta a biciklit. A 20-as canga 6-os váltóval nem kifejezetten hosszú emelkedõk leküzdésére készült. Nagyon igyekezett pedig. Amíg fenn tudott maradni a biciklin, 8 km/h-s tempót ment, ami igazán jó teljesítmény, s sokáig rá lehetett beszélni, hogy tekerjen még egy kicsit tovább, valamilyen célpontot kitûzve. Az utolsó, az addigiaknak csak töredéke meredekségû emelkedõre, teljesen elkészült az erejével.
Ezt letudva a célig tartó 4 km-es gurulás következett, egy Magyarországon ritkaságszámba menõen jó minõségû murvás úton. Ezt már sokkal jobban élvezték a gyerekek, mint az emelkedõket.
A túra ár/érték aránya igen jó. 700 Ft-ért korrekt színes térképes itinert kaptunk, amihez olyan kitáblázás tartozott, hogy mûvészet lett volna eltévedni. Ezen felül a Mellárnál, egy müzliszeletet, egy félliteres ásványvízzel, Nagyvelegen nápolyit, a célban oklevelet, kitûzõt, zsíros kenyeret, hagymával, zöldpaprikával és savanyúsággal, valamint teát kaptunk. Ráadásként pedig egy rossz hírt, miszerint jövõre már csak körözni lehet, amiért nem rajongok.
 
 
7 mérföldes tekergés - ősz / RejtekerdőTúra éve: 20082008.09.14 22:26:08
2x7 mérföldes tekergés õsz
GPS-el mért távolság: 25,46 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 800 m.
8 órára beszéltük meg Ervinnel a rajtban a találkozót, s mivel nem szeretek senkit megvárakoztatni így elég korán elindultam otthonról. A korai érkezésnek köszönhetõen, volt idõ beszélgetni leendõ vértesi montis túraútvonalak lehetõségérõl. Nem lesz egyszerû. A Vértes, mint montis terep nehezebb, mint a Bakony, tehát könnyû útvonalat nehéz lesz kijelölni. Megemlítettem még, miszerint elég szerencsétlenül alakult a túranaptár is. Ezen a napon három túra is szerepelt a naptárban, számomra elérhetõ távolságban (Bakony és Vértes), ugyanakkor sem a megelõzõ, sem az utána következõ hétvégén sincs túra. A rendezõ egymás elõl szervezik ki a résztvevõk egy részét, mi pedig nem tudjuk, melyik ujjunkat harapjuk.
Nyolc elõtt pár perccel megérkezett Ervin, beneveztünk, megkaptuk az ásványvízadagunkat, s nekivágtunk. Ahogy ez már lenni szokott a Vértesben, bemelegítésnek rögtön a hivatalos túra legnagyobb szintemelkedésû emelkedõjével (180 m) kezdtünk. Az idõjárás már ekkor is meleg volt. Túrabotjaim az Ervinnél, mivel a Vértesi Kerekezés elõtt bukott biciklivel, s egy kicsit fájlalta a térdét. Így viszont olyan tempót ment, hogy alig bírtam tartani vele a lépést. Végre keresztezve a murvás utat kellemes bükkerdõben mehettünk lefelé is egy kicsit. A gyereküdülõ után ezt egy újabb 160 m-es szintû emelkedõ követte, a murváról letérve. Szerencsére itt rögtön az elején letudtuk a legmeredekebb részt. Érdekes, hogy a Vértesben milyen sok kisebb hegycsúcsnak nincs neve, pedig elég markánsak. Elértük az aszfalt utat, amirõl úgy 100 m múlva le is tértünk. Itt találtuk az elsõ ellenõrzõ pontot. Bélyegeztünk, megkaptuk a csokinkat, s már indultunk is tovább. A terep még mindig igen kellemes erdei út. A kék háromszög elágazásától, viszont füves út következett a tûzõ napon, majd rátértünk a zöld jelzésre. Az aszfalton semmi gond. A letérést is simán megtaláltuk. Ettõl kezdve elég rossz úton mentünk. Jelzést is csak ritkán találtunk, ahogy az itiner tartalmazta is. Egy elágazásban, egy igencsak méretes bükkfánál, baloldalt találtunk jelzést, de a térkép szerint nem arra kellene menni a jelzésnek, hanem egyenesen. (A valóságban, mint Mórra visszafelé menet kiderült, itt jobbra tért le az útról.) Mentünk tovább egyenesen egy nyílt füves úton. Vagy 3-400 m-en nem láttam egyetlen jelzést sem, pedig árgus szemekkel néztem meg minden út menti fát. Ettõl kezdve a térképre és a GPS-re hagyatkoztam. A következõ nagyobb keresztezõdésnél távolságmérés következett a térképen és a GPS-el is, s megállapítottam, hogy a térkép szerint jó helyen vagyunk. Mentünk tovább. 100 m után találtunk egy õsi alig látható zöld jelzést. Megnyugodtunk. Ez volt az egyetlen jelzés, amit a piros L-ig láttunk. A következõ nagyobb keresztezõdésnél megnyugodtam, mivel arra már jártam. A térkép alapján lefordultunk balra, s irány a GPS-en lévõ zöld-piros L elágazás. Többen is jártak erre a lábnyomok alapján. Elértük a piros romjelzést, amelyen én még nem, Ervin viszont már járt. Ez volt a szerencsém, másként, a leírásra hagyatkozva simán kihagyom az ellenõrzõ pontot. Így odataláltunk. Szép a kilátás Mór felé. Pecsételés után visszatértünk a jelzésre. Elõször leereszkedtünk egy jó meredek ösvényen, majd megkezdtük a kaptatót a Csóka-hegyre. Mivel ez a szakasz egybeesik a rövidtávval, így elég sok túrázóval találkoztunk. Általában mi elõztük õket. Az ösvény legmagasabb pontja után nem sokkal kiértünk a hegység peremére, ahonnan igen szép a panoráma délre és nyugatra. Újabb ellenõrzõ pont következett, ahol nagyobb gyerekcsoportot tudtunk otthagyni. Egysávos, kanyargós, bokát nagyon igénybevevõ ösvényen mentünk le-föl. Végre találtam néhány érdemleges somfát is. Szedtem néhány marékkal, s azt eszegetve mentem tovább. A jó érett szemek igen finomak. Az idén jó két héttel elõrébb van az érése, mint tavaly. Persze került egy szem a térkép zsebbe, valamint a hátizsákom derékhevedere alá is, mint azt késõbb észrevettem. Ervin sportcipõje nem túlzottan tapadt. Kínlódott rendesen a meredek lejtõkön. Ekkor már körvonalazódott bennem, hogy visszafelé nem ezen az ösvényen jövünk. Túl lassú. Ezen a szakaszon találkoztunk egy csoporttal, akik babakocsival teljesítették a rövidtávot. Persze a kicsi ezen a szakaszon, az apuka hátán utazott, de így sem lehetett könnyû. Végre leértünk a Vár-völgybe, megkaptuk a következõ pecsétet és egy szelet müzlit. A zöld L-en megkezdtük a kikapaszkodást a völgybõl. Szép a Buhin-völgy. Hamarosan elértük a „túljelzett” fát. Ettõl kezdve a kék háromszögjelzést követtük, leginkább lefelé. Most a hegység déli peremére értünk ki, ahol újabb ellenõrzõ pontot találtunk. A hegyrõl leérve az Aranyhegyi-szõlõk között mehettünk. Van egy kegyetlenül parlagfüves szõlõtábla is. Ekkor már nagyon égetett a nap. Vizünk is fogytán. A kék négyszögjelzés is csak a térképen létezik, így az aszfalt helyett murvás úton indultunk a vár felé. Gyönyörûen elvitt bennünket az út a várparkolóba. Végre egy nyomós kút!!! Mosakodás, ivás, víz feltöltés. Irány a vár. Megkaptuk a következõ pecsétet. Felmásztunk a vár legfelsõ szintjére, nézelõdtünk, majd megkezdtük az ereszkedést a cél felé. Közben egyre jobban szerettem volna elérni a célt, hiszen tudtam, minden méter szintet, amit lefelé megtettünk, visszafelé is meg kell tenni.
Beértünk a célba, ahol megkaptuk az oklevelet és a kitûzõt. Elücsörögtünk egy kicsit a padokon, zsíros kenyeret ettünk jó adag hagymával, amit szörppel öblítettünk le.
A pihenõ után elindultunk vissza Mórra. A következõ busz, a 81-es úti elágazótól indult másfél óra múlva. Lehetett volna aszalódni a napon. Inkább a gyaloglást választottuk, bár Ervin elfáradt egy kicsit a végére. Szóba jöhetett még az Ezerjó-borút is, ami kevés szinttel ugyan, viszont végig nyílt terepen vezetett volna, ami nem hiányzott. Inkább kaptattunk.
Irány a Vár-völgy. A parkolóban újabb mosakodás a kútnál, vízpótlás. Eddigre összeszedtünk 90 m szintet. Ettõl kezdve, a viszonylag hûvös völgyben kaptattunk. Számunkra ez lett a túra legnagyobb szintemelkedésû emelkedõje, a maga 240 m-ével. Az aszfaltot elérve, nem követtük a jelzést, hanem egy elég rossz füves úton átvágtunk egyenesen a zöld jelzésre, amin korábban is mentünk. Ahogy mentünk rajta, egyszer csak jobbra nézve, vagy 30-40 m-re az úttól megláttam 2 zöld jelzést a fákon. Ezek szerint a túrán rossz felé mentünk, bár a térkép szerint stimmelt az útvonalunk. Most is a korábban járt úton mentünk a zöld és a piros L elágazásáig, ahol rátértünk a zöld jelzésre, s azon az igen rossz úton értünk be a városba. Eddigre Ervin igencsak elfáradt, s a cipõ is meggyötörte a lábát. Ezzel a 8,85 km-es visszaúttal együtt számunkra 34,31 km lett a túra hossza, 1055 m szinttel (meglett a 3x7 mérföld). Ennyi szint nem is rossz egy olyan hegységben, amelynek a legmagasabb pontja 483 m.
Az útvonal elsõ része kellemes, de nem túl látványos, míg a második fele nehezebb, de igen szép.
A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 700 forintért, a rajtnál ásványvíz, s választható szénsavmentes is, csoki az 1. EP-n, müzliszelet a 4. EP-n, valamint zsíros és vajas kenyér a célban hagymával, zöldpaprikával, illetve szörppel.
Negatívum viszont, az igazoló lap az útleírással. A 2x7 mérföldes távra is a rövidtáv térképvázlata került. A murvás utat mûútként említi, ami szintén megtévesztõ lehet, hiszen aszfaltozott, vagy betonutat vár az ember. A turista térképek jelmagyarázata szerint a murvás út „javított talajútként” szerepel. A második EP-t nem találtam volna meg a leírás alapján. Hiányolom a 3x7 mérföldes távot.
Néhány kép megtalálható lesz a balatonfürediek honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2008-as événél persze, ha a webmesterünk felteszi õket.
 
 
Vértesi barangolások / Vértesi kerekezésTúra éve: 20082008.08.21 20:54:48
Vértesi Kerekezés 70 és útvonal bejárás
Távolság: 68,4 (116) km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 670 (1390) m.
A reggeli érkezésnél, még nem tudtam, melyik távra nevezek, van e kedve Brigi gyerekeinek biciklitúrázni? Nem volt, így a 70-es távot választottam, de eleve eldöntöttem, kicsit kibõvítem a kört Vérteskozma irányába. A túra fõszervezõjével megbeszéltük merre megyek, illetve ha nem érek idõben a csákvári ellenõrzõ pontra, ne várjanak rám.
Kicsit csípõs levegõben, de napos idõben vágtam neki a távnak. Laza bemelegítõ tekerés után értem az elsõ ellenõrzõ pontra, Csákberénybe. Pecsételés után, végre bevehettem magam a Vértes erdeibe, egyúttal megkezdhettem, a túra legnagyobb szintkülönbségû, de nem túl húzós emelkedõjét a Horog-völgyben. Jól haladtam, így hamarosan elértem a Pusztavámra vezetõ murvás utat. Tavaly trekking biciklivel, ezen a 7,6 km-es 200 méteres lejtést jelentõ úton csökkent az addig elért átlagsebességem, most montival viszont nõtt. Jó volt ez a kis lejtõ! Pusztavámon megkaptam a második pecsétet. Gondoltam inni kellene valamit, viszont a kis boltban nagyon sokan voltak. Lemondtam a boltról. Nincs olyan messze Kõhányás-puszta. Ettõl kezdve kellemes erdei utakon hullámvasutaztam a harmadik EP felé. Az idõjárás is folyamatosan melegedett, egyre kellemesebbé vált. Egy-két helyrõl kilátás is volt a Gerecse irányába. A Csáki-vár közelében találkoztam pár gyalogos teljesítménytúrázóval. Itt egy egészen rövid szakaszon megegyezik a két túra útvonala. Amikor megpillantottam az Eperjás túloldalán lévõ hegyeket, tudtam, közel van az oroszlányi út, amelyre hamarosan rá is kanyarodtam. Kõhányás-pusztán megkaptam a következõ pecsétet, ettem egy kis zsíros kenyeret, újratöltöttem a kulacsomat, s gyerünk tovább. A vérteskozmai elágazásnál letértem a túra hivatalos útvonaláról. Egy kis mászóka következett Vérteskozma felé. A falu elõtt rátértem az erdészeti útra. Az Ördög-szószékéig kellemes lejtõn tekertem. Itt balra kanyarodtam a Mátyás-kút felé. Az eddigi leghúzósabb emelkedõ következett. A hivatalos útvonalon mindenütt simán felmentem középsõ tányéron, itt viszont szükségem volt a kistányérra is. Sajnos a mászóka után, a trehány „útkarbantartás” miatt a lejtõs részen igen rossz volt az út. Az útpadkát gyalulták lejtõsre, de sok helyen az utat is hozzágyalulták, az aszfaltot is felszaggatva. Nem takarították le a romokat az útról, emiatt csak igen óvatosan lehetett menni. Egyébként szép helyen vezet az út. Ahol a kék és a zöld keresztjelzések keresztezik az utat, a gyalogtúrázók egy ellenõrzõ pontját találtam. Vértsekozmától idáig találkoztam is jó néhány túrázóval. Mentem tovább. A Mátyás-kút után jobbra rákanyarodtam egy igen jó murvás útra, ahol emelkedõvel kezdtem. Nagyrészt jó is maradt az út. Az aszfalt elérése elõtti másfél kilométeren, viszont volt néhány, számomra montival is nehéz szakasz, szétmosott murvás lejtõ.
Az aszfalton elindultam Vérteskozma felé, majd az elsõ aszfaltos elágazásnál, egy visszafordítóval, Csákvár felé kanyarodtam. Az aszfaltos út kellemes volt. A murvás út elég ronda minõséggel kezdõdött, ami minden meredekebb részen megismétlõdött. A legrosszabb az aszfalt elõtti utolsó pár száz méter volt, ahol laza homokos volt a murvás út. Nehezen haladtam.
Itt visszatértem a hivatalos útvonalra. Még egy emelkedõ, majd 40 fölötti tempóban tekerés az ellenõrzõ pontra. Még ott találtam a pontõröket. Rajtam kívül, még 10 túrázóra vártak. Beszélgettünk egy kicsit, s nekivágtam az utolsó szakasznak. Egy jó 110 m szintkülönbségû emelkedõ után, alig kezdtem gyorsítani, máris fékezhettem, a gánti elágazás miatt. Egy újabb kis huppli után, már csak némi gurulás következett a célig. Nem sokkal elõtte, Mercédesszel találkoztam, aki a köszönés után, rögtön kísérletet tett, a müzliszelet megszerzésére, amit majd a célban fogok kapni. Mivel azt a választ kapta, hogy éhesebb vagyok egy egész farkasfalkánál, így taktikát váltott. A célban közölte az anyjával, miszerint nekem, mivel többet mentem a kiírtnál a túrán, két szelet müzli jár, amibõl az egyiket neki adom. Ügyes!
A célban megkaptam az oklevelet, a kitûzõt, a pecsétet a kupalapra (a tizennegyediket), ettem egy kis zsíros kenyeret, beszélgettünk egy kicsit, majd levezetésként elmentem megnézni egy útvonal szakaszt (ez lett a legkeményebb rész), amely szerintem része lehet egy reménybeli montis távnak, de egy szakaszán még nem jártam. Irány a Gánti-balang. A murvás út rosszabb, mint a Bakonybélbõl a Hajagra vezetõ út, ami a gázló legrosszabb murvás útja. Elgléderezték, de utána semmi tömörítés. Homokos, laza, nehezen tekerhetõ, de tekerhetõ. A Vörösmarty-forrás közelében megszûnt a gléderezés, valamivel jobb lett az út. Az újabb murvás szakasz kemény, de jó köves pattogtam rajta rendesen. Szóval választhattam: vagy sima, de nagyon laza, az út, vagy tömör, de köves. Az emelkedõ tetején jobbra rátértem egy karbantartás híján elfüvesedett, kanyargós murvás útra, Ezen haladtam, amíg vége nem lett. Itt következett az eddig általam nem járt rész. Visszajutni Gántra, úgy, hogy a legkevesebbet menjek az országos kéken. Egy elkeverést leszámítva sikerült is, bár nem egy leányálom az út, sõt… Ha ilyen marad a murvás út, és része lesz egy reménybeli montis távnak, elég kemény lesz.
A túra adatainál, azért szerepelnek zárójeles adatok, mivel, mint a beszámolóból is kiderül, el is tértem az útvonaltól, meg hozzá tettem még egy kis kört. Sajnos, amikor letértem Vérteskozma felé, elfelejtettem a kilométerórámat megnézni, így csak a GPS-re hagyatkozva tudom megosztani a megtett távot. A szintet szerencsére megnéztem, mivel arra jobban kíváncsi voltam. Az adatok: A hivatalos útvonalon megtett táv: 68,4 km; szint: 670 m; a vérteskozmai kerülõ: 30,5 km; szint: 455 m; a ráadás kör: 17,1 km; szint: 265 m. Látszik, hogy a vérteskozmai kerülõ átlagos meredeksége, másfélszerese, a jelenlegi hivatalos útvonalnak.
Lehetne egy tisztán aszfaltos 100 km fölötti távot is létrehozni, kérdés, van-e a szervezõknek elegendõ embere a plussz ellenõrzõ pontokhoz, illetve Vérteskozma felé lenne egy 5-6 kilométeres szakasz, amit oda-vissza meg kellene tenni. Augusztus 20-án be is jártam ezt a távot. A Mátyás-kút közelében már takarították a köveket az útról! Véleményem szerint ez a Vértes legszebb erdészeti aszfalt útja, bár egyben a legrosszabb állapotban lévõ is. A túra hossza: 110 km; szintemelkedése: 1155 m.
Nekem tetszett a túra. Ár/érték aránya jó. 550/500 Ft-ért, oklevél, a kiírásban nem szereplõ kitûzõ, Kõhányás-pusztán és a célban zsíros kenyér, plussz a célban müzliszelet. Nekünk bicikliseknek Kõhányás-puszta jó frissítõ pontnak, mivel mi Mindszentpusztát nem érintjük.
Az útvonal jelzései lényegesen jobbak lettek, mint tavaly. Egyedül Csákváron nem segítették felfestett jelzések a tájékozódást.
Képek lesznek a balatonfürediek honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a kerékpárosok oldalán, de csak a jövõ héten lesz idõm feldolgozni õket. Már fent vannak a Gázló, és a Mûvészetek Völgye túrák képei.
 
 
Túrázz a vonatért!, Túrázz a Cuha-völgyi vasútért!Túra éve: 20082008.08.21 20:32:13
Túrázz a Vonatért éjszakai, vzetett túra, hosszútáv
GPS-el mért távolság: 15.4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 370 m.
A meteorológusok mindenféle rondasággal fenyegettek délutánra és éjszakára, viszont a munkahelyemen, a mûholdképeken az is látszott, hogy van rá esély, hogy nyugaton elcsúszik mellettünk, így elindultam a rajthelyre. Beneveztem, beszélgettem a szervezõkkel, és az ismerõsökkel, vártuk hová alakul az idõjárás. A szervezõk elmondták a tudnivalókat, bemutatták a túravezetõket. 10 óra elõtt pár perccel elindultunk, a családi és a hosszútáv együtt. Igen csak kényelmes tempóban haladva is hamar a csoport elején találtam magam. Hamarosan, a sárga keresztjelzésen elértük a Cuha kis gyaloghídját, ahol elsõ alkalommal álltunk meg bevárni a hátul haladókat. Átkelés után, a patak mellett haladva, hamarosan beértünk az Alsó-Cuha-szurdokba. Éjjel ez a szakasz hangulatos, de nem igazán látványos, a haladásra pedig fokozottan oda kell figyelni. Az Ördög-rét elõtt közvetlenül szétvált a két táv. Ismét megálltunk bevárni a végét. Ezúttal ez bõ húsz percet jelentett, ami nem esett túl jól. Nagy nehezen továbbindultunk, s egy a térképeken nem létezõ sárga keresztjelzésen kikapaszkodtunk a szurdokból. Egy kis mezei séta után, egy újabb megállás után megkezdtük a Zörög-tetõre vezetõ kapaszkodót. Itt megint csak alaposan szétszakadt a mezõny, így ismét várakozás következett. Az idõjárás miatt, a gyakori vetkõzés és öltözés jellemezte. Ahol ért bennünket a szél, valamint a megállásoknál felvettem egy réteget, ahol nem voltunk kitéve a szélnek, ott levetettem. A vadászház felé ereszkedõben, szép látvány volt visszatekintve látni a fénypontok hosszú sorát. A Cuha-völgyét újra elérve, még egyszer utoljára bevártuk a végét, majd a túravezetõktõl, megkaptuk az engedélyt az egyéni tempóban történõ haladásra, ami lehetõvé tette, hogy ne mindenki egyszerre essen be a célba, s ne kelljen sokat várni az emléklapra, valamint a kitûzõre. Végre alaposan kiléphettem. 3-400 méteren, vagy 100 méter elõnyre tett szert az eleje. Amennyire a lámpám lehetõvé tette, igyekeztem nézelõdni is a szurdokban. Szép tiszta volt a víz a gázlóknál, így jól láttam, hová lépek, és azt a lyukat is, amelybe a Gázló túrán belehajtottam. Mivel bakancsban voltam, kettõ kivételével a gázlókon nem kerestem különösebben, merre menjek, hanem simán átgázoltam rajtuk.
Beérve a célba, megkaptam az oklevelet és kitûzõt, amihez ásványvíz és csoki is járt.
Sikerült esõ nélkül megúszni a túrát, viszont hazafelé Nagygyimótnál beleszaladtam egy zivatarba.
A túra igen kellemesnek bizonyult. A túra ár/érték aránya igen jó. 300/200 Ft-ért, a turistajelzéseken felül szalagozás, túravezetés, a célban pedig, oklevél, kitûzõ, ásványvíz és csoki.
Velem együtt sokak számára kellemetlen volt a sok ácsorgás, a többiekre várva. Nem volt szerencsés, hogy az idõjárás alakulására várva, együtt indult a rövid és a hosszútáv. Ráadásul, a hosszú távra 4 túravezetõ jutott, mégis együtt ment a 85 résztvevõ, holott fel lehetett volna bontani a második megállónál egy lassúbb és egy gyorsabb csoportra 2-2 túravezetõvel. Következõ alkalommal jó lenne úgy szervezni a túrát, hogy a csoportok létszáma ne haladja meg a 20 fõt, ha sikerül elegendõ túravezetõt találni.
A várható rossz idõ csökkentette a résztvevõk számát, de így is 38-an indultak a családi távon, míg 85-en a hosszún, ami egy éjszakai túrán igen szép létszám.
 
 
Művészetek VölgyeTúra éve: 20082008.08.06 21:44:57
Mûvészetek Völgye nyár Nagy kör
GPS-el mért távolság: 34,37 km (túra statisztikához: 33,91 km); barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség 645 m.
A rajt helyén Janiékkal találkoztam. Õk a 15-ös távra neveztek, ugyanis másnapra Jani a Bakony 93-on való indulást tervezte. Mivel a rövidtáv a köröknek tulajdonképpen a kezdõ résztávja így együtt vágtunk neki. Hamar kijutottunk a még csak éppen hogy ébredezõ faluból, s már is harmatos fûben gyalogolhattunk. Ennek eredményeként, mire felértünk a Bondoróra, az erdõbe, már csicsogott a víz a teljesen átázott cipõinkben. Nem esett túl jól. Gond egy szál se majd megszárad. Azoknak, akik nem követték a leírást és a szalagozást, pláne átázott a cipõjük, mivel többet kellett a magas fûben gyalogolniuk. Úgy 4 kilcsi után elértük az elsõ ellenõrzõ pontot, felírtuk a megoldást, készítettünk egy-két fotót, s továbbindultunk. Mivel nem elõször teszem meg a távot, és az idõjárás is hasonlóan tiszta, mint tavaly, így jóval kevesebbet fényképeztem, mint szoktam. Amikor kiértünk az erdõbõl, megálltunk nézelõdni egy kicsit. Gyönyörû látványban volt részünk. A szõlõk közt leereszkedtünk, s kellemes terepen besétáltunk Monostorapátiba, amely még szintén csak ébredezett. A templomnál jobbra fordulva, rögtön megláttam Pajtliékat. Az információs udvar zárva lévén, az utcán rendezték be az ellenõrzõ pontot. Janiék elmentek egy sörözõbe pecsétet szerezni valamilyen túramozgalom igazoló füzetébe, addig beszélgettünk, a túra általuk kitalált szalagozási módjáról, amit már tavaly is igen jónak tartottam, illetve a Kapolcs elõtt várható útvonalváltozásról. Megjöttek janiék, s folytattuk utunkat. Kiadós séta után elértük a Bondoró kulcsos házat, ahol felírtuk a következõ megfejtést. Kellemes erdei úton ballagtunk tovább, ami bõ egy kilométer után, igencsak sárossá változott. Idõnként keresni kellett, hol tudunk átkelni. Eddigre Zsolt cipõje megadta magát, ráadásul elkezdte a talpát szétszedni, ami jócskán lelassította. Az erdõbõl kiérve jutott eszembe, hogy nem kentem be magam naptejjel, s azt ráadásul a kocsiban felejtettem, pedig simán elfért volna a csaknem üres hátizsákomban. A tûzõ napon gyalogolva beértünk Talliándörögdre. Itt már meglátszott, ez bizony nem a megszokott mûvészetek völgye. Csak kevés turista lézengett az utcákon, a megszokott árusoknak pedig nyoma sem volt. A Katica büfében megkaptuk a pecsétünket, megettem két almás rétest. Janiék távja itt befejezõdött, így õk visszaindultak Kapolcsra. Ekkor érkeztek Istvánék, akik szintén a Nagy körre neveztek. Nem sikerült naptejet vennem, viszont szerencsére Istvánéknál volt, így megúsztam a leégést. Együtt indultunk tovább. A Szent András templomromnál ezúttal egyetlen vadkempingezõ sátor árválkodott, semmi színpad és egyebek. Legalább volt lehetõségem normális fotózásra. Szaporán tovább mentünk. Kiderült, hogy Istvánnak a nyáron, 12 évesen elege lett a rövid 20 km körüli túrákból, s már csak 40 körüliek, vagy hosszabbak érdeklik. A Kis és Nagy körök szétválásától aszfalton folytattuk utunkat Öcs felé. Az út elsõ bal kanyarjából egész jól be lehetett látni a túra következõ részét. Láttuk Öcsöt, Pulát és Vigándpetendet. A faluba beérve bélyegzés, frissítés, vízpótlás. A faluból kiérve az idén szerencsére nem kellett felmenni a „Nagy”-tóhoz, ahol eddig sem volt semmi érdemi látnivaló. Ez is pozitív változás tavalyhoz képest, s magyarázza a távolság rövidülését és a szintcsökkenést. Hamarosan letértünk az aszfaltról, s attól nem túl messze talpaltunk, elõször attól jobbra, majd balra, egy igen szép öreg tölgyekkel szegélyezett úton. Rövidesen beértünk Pulára, ahol megkaptuk a következõ aláírásunkat. Újra bevettük magunkat az erdõbe, ahol egy rövid szakaszon meredek kaptatón mentünk, ami szelíd emelkedõbe ment át. Bõ kilométer után balra fordulva leereszkedtünk a völgybe, kereszteztük egy középkori halastó gátját. Egy szép réten folytattuk utunkat, majd az erdõbe beérve egy-kétszáz méter után elértük a Kinizsi-forrást és a Tálodi kolostorromot. Felírtuk a következõ választ, fényképezés és vízpótlás után irány Vigándpetend. Eddigre már nagyon éreztem a combjaimban a szerdai csütörtöki biciklizések okozta izomlázat, s így nem estek jól a lejtõk. Emelkedõkön nem volt semmi gond. Eleinte jó kis erdei utakon ballagtunk, amit derékig érõ fûvel benõtt utak követtek, egészen addig, amíg Vigándpetend felett ki nem bukkantunk az erdõbõl. Eddigre az egész csapat alaposan megéhezett, így igazolás után megnéztük nincs e túl sok ember a langallósnál, mivel ebben a faluban az élet már jobban emlékeztetett az eddigi Mûvészetek Völgyére. Nem voltak, bár folyamatos volt a munka. Összefutottunk egyesületünk néhány tagjával is, akik a Kis kört teljesítették. Megrendeltük a langallónkat, s amikor megkaptuk éhes farkasokként vetettük rá magunkat. Ahhoz képest, hogy István, amikor elõször hallott a langallóról, még azt mondta nem igen kér belõle, amikor apja kávét vett, rendelt még egyet magának, ami szintén percek alatt elfogyott. Megkezdtük a kaptatót a Királykõ felé. Eleinte tûzõ napon mentünk, majd a tavalyi évtõl eltérõen, s egyben szerencsére, a jelzések bevezettek az erdõbe, egy jól kitaposott ösvényre, amely a sziklák tövében vezet. Egy helyen aztán két szikla közt egy vízmosásban nekiindult a hegynek. Jó meredek, nehezen járható kaptató következett a hegytetõre. Az itiner szerint, nem volt kötelezõ itt felmászni, lehetett a sárga háromszögjelzésen is menni. Az utolsó válasz felírása után kinézelõdtem magam a hegytetõrõl. Változatlanul csodálatos a kilátás. A változatosság kedvéért, s mivel nem volt kedvem nadrágféken lemenni, ezért a sárga háromszögjelzésen gyalogoltam le a faluba, ahol rövidesen beértem a célba. Igen kellemes túra, viszont a folyadékpótlásra, a meleg és a tûzõ napsütés miatt oda kellett figyelni.
A túra ár/szolgáltatás aránya ugyanolyan jó, mint tavaly. Az idei évben újra csinálták a szalagozást, elõnyére változtattak egy kicsit az útvonalon, ami az itinerrel együtt csillagos ötös. A térképet egyedül Talliándörögdön vettem elõ, akkor is azért, hogy megnézzem Janiéknak, mennyit kell talpalniuk Kapolcsig.
A balatonfürediek honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2008-as événél, lesznek képek, amikor a webmesterünk rá ér feltenni (még hétfõn elküldtem). Ezekkel a képekkel együtt küldöm el a Gázló túra képeit is, így azok is hamarosan megtalálhatók lesznek a Kerékpárosok oldalán, szintén a 2008-as évnél.
 
 
Vajta K100 / K50Túra éve: 20082008.07.30 20:55:17
Vajta 100 K
Távolság: 110 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 365 m. Egy kis elkeverés miatt statisztikához nem jó.
Reggel fél nyolc körül értem Vajtára. Siettem, mivel estére, egy kis grillezésre hívtak meg barátaim. Elõkészítettem a biciklit, üdvözöltem az ismerõsöket. Legalább látásból minden rendezõt ismertem. Megettem egy túrósbatyut, mint reggelit. Nem valami sok. Késõbb ez megbosszulta magát, de nem volt túl nagy kedvem az üdülõben hideg kajaként kapott kis páncéloshoz, vagy gyíkhúshoz. Nem katonaviselt egyének számára közérthetõen, a kis páncélos a 65 g-os májkrém konzervet, a gyíkhús, a mindenféle 130-150 g-os húskonzervet jelenti. Beneveztem, s nyolc után valamivel elindultam.
Enyhe szembeszélben viszonylag hamar letudtam a sáregresi elágazóig lévõ nemszeretem fõutas szakaszt. Lefordulva végre kisebb forgalmú utakon tekerhettem. Az útvonal kellemes, bár nem igazán látványos. Hamarosan elértem az elsõ ellenõrzõpontot, ahol Ervin(ke) fogadott, mint pontõr. Beszélgettünk vagy 10 percet, majd továbbindultam. Nagyhörcsök elõtt megelõzött egy országútis társaság. Viszont a jobb kanyar után, végre hátszeles szakasz következett. Lehetett haladni, egészen Kislók közeléig. Sárbogárd után megmásztunk egy dombhátat, amely a Sárvíz völgyét választja el, a Mezõföld többi részétõl. A falu után elnéztem a térképet, s nem fordultam be Erdõmajor felé, hanem a GPS térképét követtem, ami egy már nem létezõ úthoz vezetett, jó élénk szembeszélben. Úgy döntöttem, nem megyek vissza Kislókig, hanem a már szemmel is látható Seregélyes – Dunaföldvár úton megyek Hantosra. Megint csak jó élénk szembeszélben tekertem, miközben szembe találkoztam, az országútis társasággal, akik már letudták a hantosi EP-t. Végre csak elértem a pontot, ahol megint csak ismerõsök pontõrködtek. Bélyegzés után, ittam egy kis rostos gyümölcslét, s irány tovább. Mezõfalváig remek hátszéllel haladtam. Nagykarácsony felé haladva, a sárbogárdi úton megint csak szembeszél következett, mintegy ízelítõnek, mi lesz majd Elõszállás után. Ismét megmásztam a dombvonulatot, de most annak tetején, balra kanyarodtam, Nagykarácsony irányába. Ekkor éreztem, baj van. Kezdek nagyon éhes lenni, s az energia zselé sem segít rajta. Energiám van, de majd kilyukad a gyomrom, s a sok édes sem tetszik neki. Ezen a szakaszon, a faluig ideális biciklis körülmények fogadtak: élénk hátszél, enyhe lejtõvel. Remek kombináció egy kis száguldásra! Ráadásként még kivételesen a kilátás is szép a dombhátságról, Dunaújváros irányába. Nagykarácsony után, már néhány emelkedõ tarkítja a képet, de még mindig hátszél van. Bedöngetek Elõszállásra. Irány a Fenyõfa étterem. A szintidõ miatt normális ebédre nincs idõ, így más nem lévén, egy méretes hamburgerrel birkózom meg. Nem túlzottan kedvelem, de már nagyon kellett valamit ennem.
Immár tele pocakkal vághattam neki a következõ szakasznak, amitõl tartottam egy kicsit, ismerve a 61-es út forgalmát. Úgy 25 éven át, évente 10-20 alkalommal mentem erre. Érdekes, autóból, mennyire más. Észre sem vettem, hogy az út szélét jelzõ vonalon kívül, még van 70-80 centi széles sáv, ami most igen jól jött, tehát nem is volt olyan vészes. Az emelkedõk is enyhébbek, mint ahogy autóból tûntek. Középsõ tányéron simán kitekerhetõk. Keményen gyürkõztem a szembeszéllel. Egyre fogytak a kilométerek, s az alapi elágazónál, elértem az utolsó ellenõrzõ pontot, ahol minõ meglepetés, megint csak ismerõsök fogadtak.
Beszélgetés és bélyegzés után tekertem tovább. Beértem Cecére, jobbra befordultam a célegyenesbe. A 63-as út néhány kilométere lényegesen veszélyesebb a 61-esnél, mivel keskenyebb, nincs út szélét jelzõ vonal sem, s azon kívüli aszfalt csík. Ismét hátszéllel tekerhettem, viszont csaknem végig emelkedett az út. Hamarosan beértem a célba, ahol megkaptam az oklevelet és kitûzõt, egy sportszelet társaságában.
A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelõ. 500 Ft-ért jó itiner, bár a térkép lehetett volna kicsit jobb, de nem ezen múlt, hogy elkevertem, Hantoson 200 Ft-os ital jegy, a célban oklevél, kitûzõ, s egy sportszelet. Ilyen országúti túrán, ahol ennyi lakott helyet érint az útvonal, nem igazán kell több frissítõ pont, valamint a biciklisek jobban szeretik a saját maguk választotta frissítõt. A rajt/cél helyének megválasztása kiváló! A túra után, bele lehet csobbanni a termálfürdõbe, ahogy ezt jó néhányan meg is tették. Az útvonalválasztás is jó. A 61-es út közel sem olyan vészes, mint gondoltam.
Mivel csak jó néhány fénykép elkészítése után jöttem rá az üdülõben, hogy elfelejtettem törölni a régi képeket a fényképezõgép memóriájából, s alig egy-két tucat kép lehetõsége maradt meg, így nem fényképeztem a túrán.
 
 
GázlóTúra éve: 20082008.07.14 22:49:33
Gázló 130
Távolság: 136,7 km; A túrán egy figyelmetlenségem miatt 2-3 km-en nem ment a magasságmérõm, ezért a két nagy emelkedõ (Rézbükki-út, Bakonybél - Hajag) magasságmérésére figyeltem, azokról legyen magassági profil, amit a képek közé fogok betenni.
Hét órakor tervem szerint a rajt helyén voltam. Úgy 10 perc sorban állás árán beneveztem. Szerencsém volt. Az akkor érkezõk, már egy háromszor olyan hosszú sorba állhattak be, mint én. Felszereltem a rajtszámot, s gyerünk. Nem tûztem ki saját idõmnek a megjavítását, viszont fényképezést azt terveztem. Ennek ellenére a tiszta biciklizett idõm most lett a legjobb. A túra elõtt három héten keresztül nem tudtam hegyre menni (600 km-en 2-300 m szintet szedtem össze), ezért tartottam az emelkedõktõl, de csak bevállaltam a 130-as távot. A végére kiderült, semmi gond, jól mennek az emelkedõk!
Az elsõ két ellenõrzõ pontot hamar letudtam, s végre kiértem a városból. Biciklivel nem túlzottan kedvelem a dzsungelharcot így Márkóig a felsõ úton mentem, ami sajnos rosszabb állapotban van, mint tavaly. A fotós megállóknál elengedtem néhány csoportot, így nyugodtan saját tempómban hullámvasutazhattam Bánd felé. Hosszú aszfaltos szakasz következett Herenden keresztül a Hajag irányába. Ez évben késõbb kanyarodtunk le az aszfaltról, mint a megelõzõkben. Egész jó, de nem kicsit poros úton közelítettünk a Fodor-tanya felé. Két szénát szállító teherautóval találkoztunk, ami leszállásra kényszerített bennünket. Közben egy túrázónak segítettünk, aki eldefektelt, pumpa pedig a társánál volt, aki elõrébb tartott. Ideges volt, a feladást fontolgatta, mivel rövid idõn belül, már a második defektet kapta. Hamar rájöttünk, a felnivédõ szalag silány minõsége okozta a bajt. Régebben nekem is törtek borsot az orrom alá a kínai szalagok. A Fodor-tanyánál, csak egy kulacs izotóniás löttyöt kevertem magamnak, s mentem tovább. A fényképezési megállókat leszámítva eseménytelen volt az út a Pápavár aljáig. Az idén volt víz a Fekete-sédben. Az aszfalton utolértem egy csoportot, de úgy döntöttem, nem érdemes megelõzni õket. Annyival nem vagyok gyorsabb. Itt azért kiderült, hogy a 2,3 collos gumijaimnak kisebb a gördülési ellenállása, mint az elõttem haladók keskenyebb papucsainak.
A Király-kapunál újabb ellenõrzõ pont, majd hullámvasutazás Odvaskõ-puszta felé. Nagyon szép ez az út. Többször is megálltam fotózni. A Witt emléktáblánál, kicsit hosszabban idõztem. Jól látszott a Kõris-hegy tetején a radar dóm. Oda bizony még fel kell tekerni. Az ellenõrzõ pont elõtt valamivel utolsókat hörögte az ivó zacskóm. Ezt jól kicentiztem! Az ellenõrzõ ponton vizet vételeztem, pótoltam egy kis kalóriát, majd gyerünk tovább.
Következett a Rézbükki-út, a maga kistányéros emelkedõjével. Figyeltem rá, hogy el ne szálljon a pulzusom, mivel utoljára jól elsavasodtak az izmaim. A bükkfák árnyékában nem volt túl meleg (28 fok), s szerencsére az út csaknem végig az erdõben vezet. Párszor itt is megálltam fényképezni. Alaposan megizzadva értem föl a Kõris-hegyre, ahol pihentem pár percet, megolajoztam a láncot, ettem egy szendvicset, s következett egy jó kis aszfaltos lejtõ.
Kisszépalma-puszta után, sorompó kényszerített megállásra. A túloldalán, egy az utat illegálisan használó személygépkocsi próbált megfordulni. Tempósan tekertem tovább. A Hódos-ér völgyében megálltam fotózni. Már a fékezésnél ficergett egy kicsit az elsõ kerék. Biztos a laza murva. Fotózás után, gyerünk tovább! Hát nem mentem tovább, mert nem a murvával volt a gond, hanem defektet kaptam. Szerelhettem. Végre megint úton! Hamarosan újabb ellenõrzõ pont, majd jöttek a gázlók! A sáron kívül a vizes köveket sem szeretik a gumijaim, csúsztak rendesen. Lentrõl a negyedik gázló elég mély. Nem láttam az alját, s belementem egy lyukba. Rendes ütést kaptam a fenekemre. Ezen kívül persze alsó mosásban is részem volt. Az utolsó elõtti gázló a legmélyebb, ahol most is ment víz jócskán a cipõmbe. Nem gond. Pár kilométer alatt megszáradt. A láncom sírni kezdett egy kis olajért, így a Borzavárra vezetõ emelkedõ tetején, lánckenéssel kombinált fotózást csaptam. Döngetés Porva végéig aszfalton, majd murvás út Kisszépalma-puszta irányába. Újra aszfalton tekerve értem el a lezárt sorompót. Szerncsémre elõttem 1-2 perccel ért oda a túra fotósa motorral, így nem kellett átbújni a sorompó alatt. Tíz kilométeres döngetés következett Bakonybélig. Ezen a szakaszon általában 1 km/h-t szoktam javítani az elõzõ 90 kilcsi átlagsebességén.
Bakonybélben a közkúthoz helyezték át az ellenõrzõ pontot. Jó sokan pihengettek az árnyékban. Vízpótlás után megettem a második szendvicsemet is, s tovább indultam. Jött a nemszeretem szakasz a Hajagra. Az út horror, bár lényegesen jobb mint 2003. óta bármikor. Árnyék alig. Kicsit enyhébb az idõ, mint tavaly. Árnyékban 29-30 fok, napon 31-32 fok. Elõzõ évben ezek az értékek 33-34 és 37-38. Az emelkedõn 320 m szintet gyûjtöttem be.
A Hajagról levezetõ murvás út meglepõen jó állapotban volt! Az utána következõ földutak, viszont sokkal rosszabbak, mint eddig bármikor. Azért csak leértem Hárskútra. Megmásztam még egy emelkedõt, a szembeszélben, s a tavalyinál bõ 10 km/h-val alacsonyabb sebességgel begurultam Márkóra. Közben szép rálátás nyílt Veszprémre. Persze megint megálltam fotózni. A malomnál megkaptam az utolsó bélyeget, s a reggel használt úton gurultam Veszprém felé. A kijelölt kavicsos-murvás úton beértem a városba. Irány a viadukt. Megvolt az utolsó mászás a tûzoltóságig, s már csak egy kis gurulás a célig.
Igen jól éreztem magam, fõként akkor, amikor megnéztem a kilométerórámat. A teljes idõm, a második leghosszabb volt, viszont a tiszta biciklizett idõm, 4 perccel kevesebbnek bizonyult, mint az eddigi legrövidebb.
Otthon kiderült, jó sok képet készítettem, lesz mibõl válogatnom.
Meglepett, milyen sok fiatal vett részt a túrán. Láttam néhány gyereket, akik a tízes éveik nagyon elején vannak, s 24-es biciklivel teljesítették a 90-es távot. Csak gratulálni lehet a teljesítményükhöz.
A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 800 Ft-ért laminált rajtszám, jó itiner, amit mivel már hatodszor teljesítettem a távot, meg különben is hazai terepen tekerhettem, elõ sem vettem. Víz és izotóniás ital Odvaskõ-pusztánál, a Kõris-hegyen és a Hajagon; Müzli szelet Odvaskõ-pusztánál, és a Kõris-hegyen; Szõlõcukor a Fodor-tanyánál. Az egyetlen negatívum, hogy ez évtõl a kitûzõ színe nem függ a teljesítések számától. Nekem azért még sikerült megfelelõ színût kapnom, s remélem jövõre is marad még. Már nem tudtak új színt kitalálni a szervezõk, meg komoly többletmunkát jelent a nyilvántartás és ellenõrzés. Nagyon sajnálom, hiszen a gyalogos teljesítménytúrákkal szemben, montis berkekben elég komoly presztízsértéke van a Gázló minél többedszeri teljesítésnek.
Képek lesznek a balatonfürediek honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a kerékpárosok oldalán, a 2008-as évnél, de csak valamikor augusztusban, mivel újabb két hét számítógép megvonás következik a számomra.

 
 
Fürkész/Csillagváró/Éji vadász / 7 Mérföldes tekergésTúra éve: 20082008.06.22 22:14:54
7 mérföldes tekergés
GPS-el mért távolság: 12,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség 255 m.
Délelõtt egyesületi túrát vezettem az Ördög-árokba, no meg az elõzõ két nap biciklizései miatt csak a rövidtávra vállalkoztam. A nevezés után, a kérdéseket tanulmányozva láttam, hogy megérkezik János, a feleségével. Õk is a rövidtávra neveztek. Hamarosan úton voltunk. Mindjárt az elsõ információs táblánál le is maradtam, hogy megtaláljam a választ egy-két furmányos kérdésre (Jani úgy döntött nem foglalkoznak rejtvényfejtéssel). A túra legnagyobb meglepetése, a balinkai útról való lekanyarodáskor ért. Egy kertben, a hinta állványán, egy ragadozó madár ült. Elõször azt hittem kitömött madárról van szó, de egyszer csak elfordította a fejét. Nekem sem kellett több, irány a kerítés, néhány kép erejéig. Láthatóan, a madár is kíváncsi volt, miben ügyködök.
Rövid gyaloglás után, kiértem a faluból, s megkezdtem az emelkedõt. Elõttem ismerõs család ballagott. Az ajánlott útvonalat követtem. Szép volt a szurdok az alkonyati fényekben. Ez persze azonnal korlátozta is a fényképezési lehetõségeimet. Minden tájékoztató táblát áttanulmányoztam, hátha találok válaszokat. Közben újabb családokkal találkoztam. Feltûnõen sok kisgyerek vett részt a túrán. Szemmel láthatólag nagyon jól érezték magukat.
A második ellenõrzõ pont mellett csaknem elmentem, sõt, ha a négyéves forma Bernadett nem szól utánam, el is megyek. Minden esetre a Túró Rudit gyorsan bekebeleztem, s mentem tovább.
A kék jelzésrõl, egy helyen szép rálátás nyílt a Fehérvárcsurgói-víztározóra. A Halomsírok ismertetõ táblájánál adtam fel a válaszkeresést, mivel ahogy megálltam, azonnal több tucat szúnyog vetette rám magát. Hosszú ujjú póló a kocsiban, Szu-ku otthon a horgászládámban. Útálom az ilyen fajta „önkéntes” véradást. Így hát menni kellett.
A Vasutas-pihenõ után leérve a völgybe, értem utol Janiékat, és másokat is, aki kicsit elbizonytalanodtak, merre tovább? Itt találtunk egy pici hibát az útvonal leírásban, mivel a piros jelzés, amit követni kellett volna, visszavitt a szurdokba, a kék keresztjelzésrõl, ami jó irányba ment, meg szó sem volt. A célban többen is mondták, hogy itt bizony elkevertek. A Keleti-Bakony és a Kincsesbánya túrák tapasztalatai alapján tudtam, merre kell menni, s a többieket is arra irányítottam. Alig mentük 2-300 métert, s újra meglett a piros sáv, amit követhettünk a faluba. A szoborparkban, megtaláltam egy választ, viszont a kálváriára vonatkozó találós kérdéssel megfeküdtem.
Hamarosan beértem a célba. Megnéztem a megoldást. Némelyike miatt csaknem megborotválkoztam tíz körömmel.
A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 600 Ft-ért kaptunk egy szép kitûzõt, az elsõ ellenõrzõponton ásványvíz, a másodikon Túró Rudi, a célban zsíros kenyér, hagyma, savanyúság és szörp nagyon kellemes arányban hígítva. A szervezés és lebonyolítás, szokás szerint kiváló.
A képeket valószínûleg csak augusztusban fogom feldolgozni, így csak akkor kerülnek fel a balatonfürediek honlapjára (www.bfuredite.fw.hu), ahol a Fotógaléria 2008-as événél lesznek.
 
 
Olajos Körút 40/30/20/10Túra éve: 20082008.06.18 23:06:17
Olajos Körút 20
GPS-el mért távolság: 22,07 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség 500 m. Túra statisztika szempontjából táv nem jó, mert egy helyen elkevertem pár száz métert, a szint viszont OK.
Hajnalban elindultam barátaimmal Zalaszentmihályra, egy kis bojlizásra. Mivel Bázakerettye csak 40 km-re van, ezért adta magát, a túrán való indulás. Nem voltunk túl sokan a rajtnál, de így is bõ tíz percbe tellett a nevezés. Fél kilenckor indultam el, a 20-as távon 45-ikként. A pecázás miatt választottam a negyvenes helyett a húszast. 40 km után nehezen ment volna az éjszakai peca, meg különben is, nehogy már agyonra fogják magukat, amíg távol vagyok. A valóságban viszont szombat-vasárnap égtünk, mint a Reichstag.
Mivel a túrára menet, egy csomó túrázóval találkoztam a Báza és Kerettye közti úton, ezért nem néztem meg alaposan a térképet. Láttam, le kell menni a bázai templomig, így nem is kerestem, hol tér le az aszfaltról a piros jelzés. Itt hosszabbítottam egy kicsit. Végig lejtõn gyalogolva értem el a templomot, ahol a térképet nézve rájöttem, ezt bizony el…, nem kicsit, nagyon. Rátértem a helyes útra, ami rögtön egy jó kis húzós emelkedõvel indított. Egy darabon, szõlõk és fõként gerendákból készült présházak között haladtam. Itt egy helyen megtévesztõ, az egyébként jó, frissen festett piros jelzés. Több helyrõl is nagyon szép a kilátás. A Szél-kilátóba nem mentem fel, tekintettel a hideg északnyugati szélre.
A lejtõn, egy igen kellemes erdei útra értem. A földutak végig nedvesek voltak, de nem sárosak az elõzõ hetek esõzéseitõl. Egyszer csak váratlanul kereszteztem egy keskeny nyomtávú vasutat, ami nem szerepel a térképen, pedig láthatóan használatban van. Az erdészházi elágazónál, kimentem a vasúthoz fényképezni egy kicsit, majd pocsolyákat kerülgetve irány az elsõ EP.
Megkaptam az aláírásomat, az igazoló lapra, aztán ballagtam tovább. Ettõl kezdve ellenben a frissen festett piros sávjelzés eltér, a térképen szereplõtõl, ami elég idegesítõ: mit keresek a vasút mellett, s fõként attól balra, holott azt a térkép szerint csak kereszteznem kellene. Kerettye szélén, ennek megfelelõen, térképhelyesbítés következett. Kerettyérõl kimenet újabb meredek kaptató jött, amit hullámvasutazás, majd hosszabb lejtõ követett, a következõ ellenõrzõ pontig. Felrajzoltam a megfelelõ pontokat, az igazoló lapra, s aszfalton, elõbb emelkedõn, majd lejtõn, undorító aszfalton értem el a következõ EP-t, ahol Zsíros kenyérrel, és szörppel fogadtak, a háziak. Igen jól esett, már épp gondolkoztam, elõ kellene vennem egy szendvicset. Az elsõ zsíros deszka után ért a meglepetés, amikor észrevettem, hogy tõlem fél méterre, a bokor alján alszik a háziak kutyája. Szinte tudomást sem vett rólunk.
A Budafai-arborétum mellett lejtõn ballagtam lefelé, amit a túra legnagyobb szintkülönbségû emelkedõje követett. Fújtattam rendesen. Jellemzõen dombvidéki emelkedõ: nem elég hosszú ahhoz, hogy sok pénzt fektessenek be a kisebb meredekségû, de hosszabb út elkészítésébe, ezért merõlegesen nekiviszik a gyakran 20%-nál is meredekebb domboldalnak. Ezt némi hullámvasutazás követte. Többször is hallottam a távolból az erdei vasút hangját. Sajnos azonban lekéstem, így lefényképezni sem volt lehetõségem. Budafától Kistolmács vasútállomásig nagyon kellemes erdõben gyalogoltam. Amikor megkaptam az utolsó aláírást is az igazoló lapomra, jöttem rá, túl sok idõt töltöttem a budafai EP-n, valamint a túra folyamán fényképezéssel, illetve térkép alapján való tájékozódással, s már csak 30 percem van a szintidõbõl. Ettõl kezdve végig aszfalton, emelkedõn, alaposan kilépve, két perccel szintidõn belül estem be a célba.
Megkaptam a kitûzõmet, beszélgettem egy kicsit a szervezõkkel, ami vitát is jelentett, mivel egyikük sehogy se akarta elfogadni, hogy a kiírás szerinti 260 m helyett nekem 500 m-re jött ki a szint. Ezért a képek közé, be fogom tenni, a Polár órám adataiból készült magassági profilt, amelyen jól látszik, hogy 4 db 80m és afölötti, valamint egy 40 m-es emelkedõ van benne, a sok néhány m-esen kívül. Már ez az 5 emelkedõ is majd 400 m-t jelent.
Nagyon kellemes túrán vagyok túl. Az eddigi három Zalai-dombsági teljesítménytúrám közül (Thury; Szent Orbán; Olajos Körút) ez vezet a legszebb útvonalon. Nagyon kellemesek az erdei utak, változatos, szép számú kilátó ponttal.
A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 300 Ft-ért kaptunk egy szép kitûzõt, és volt egy jó kis zsíros kenyeres, hagymás, savanyúságos, üdítõs frissítõpont is.
A balatonfürediek honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2008-as événél, lesznek képek, amikor a webmesterünk rá ér feltenni. A túra végén ígértnél hamarabb, még a héten elküldöm a képeket a webmesterünknek, mivel csak a hétvégétõl leszek távol a számítógépemtõl.
 
 
Velence 35/25/10Túra éve: 20082008.06.11 21:53:42
Velence 35
GPS-el mért távolság: 34,7 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség815 m. Túra statisztika szempontjából táv:34,1 km, a szint pedig 805 m.
Terv: felveszem Fehérvárcsurgón Ervin(ké)t, gyorsan lenyomjuk a Velence 10-et, mint kupa túrát, majd átmegyünk Velencére, s megteszünk néhány kört a Velence 10-szer kerékpáros teljesítménytúrából. Az idõjárás közbeszólt, így Fehérvárcsurgón fájó szívvel változtattam a terven. A biciklist kihagyjuk, viszont a gyalogosból a 35-ös távot választjuk. A nap folyamán kiderült, jól döntöttem.
Fél nyolckor megkaptuk az igazoló lapot, majd némi beszélgetés, az ismerõsök üdvözlése után háromnegyedkor el is indultunk. A reggeli esõtõl vizes fûben gyalogoltunk, s ha a fák ágaihoz értünk, bizony vizet ráztak a nyakunkba. Szaporán szedtük a lábunkat, s csakhamar elértük az elsõ ellenõrzõ pontot, ahol elbeszélgettünk vagy 10-15 percet. Közben többen elmentek mellettünk.
Jó tempóban kezdtük az Angelika-forráshoz vezetõ következõ szakaszt. A Tompos hegyrõl érdekes látványt nyújtott a Velencei tó, a felszakadozó felhõzetben. Néhol szabályosan fénylett a víz. Nagy volt a kontraszt a felhõs és a napsütötte részek között. Valamennyire elkezdtek felszáradni az utak. Elég sokszor megálltam fényképezni. Felidéztük, miszerint ez a szakasz része volt a Pákozd túráknak is. Elértük a Hurka- majd Bodza-völgyet, amelyek a legszebb velencei völgyeket jelentik számomra. Tettem néhány kísérletet a fényképezésre is. Kb. 20 képbõl egy darab sikerült. A többi bemozdult. Állványt kellett volna használnom, de az nagyon lelassított volna bennünket. Csak akkor használok állványt, ha egyedül vagyok.
Csakhamar elértük az Angelika-forrást, ahol megkaptuk a pecsétet, elõbányásztam a hátizsákomból egy szendvicset, mivel nagyon megéheztem. Régen volt a fél négyes reggeli. Ekkor ért utol bennünket András, aztán gyorsan el is hagyott bennünket. A 25-ös távon indult, viszont a túratársai csak a 10-est választották, így sietett, mivel nem akarta, hogy a többiek túl sokat várjanak rá a célban.
Tovább indultunk és célba vettük a Meleg-hegyet. Nem túl meredek emelkedõn tempóztunk fölfelé. Ahogy lejtõssé vált az út, jelentõsen romlott a minõsége. Erre vezet a montis túraútvonal is. Nem túl könnyû lemennie rajta egy átlag montis túrázónak. Vajon mikor tanulunk meg olyan minõségû murvás utat készíteni, amit nem mos el a víz?
Nadapon megkaptuk a következõ pecsétet. Elballagtunk a Szintezési õsjegy mellet, ahol épp egy nagyobb kiránduló csoportot láthattunk. Egy jó kis kaptatón visszaértünk a falu szélére, a turista jelzések elágazásához. A sárga keresztjelzésen folytattuk. Az egy rövid idõre, jó dzsindzsás ösvényen visszavitt a fenyvesbe. Eme látogatásunk után, a fenyves kedvéért elhagyott földúton értük el Velencét. A Panoráma útról tényleg szép a kilátás, annyira, hogy figyelmetlenségbõl el is néztem a jelzést, így kétszáz métert rossz irányba mentünk. Gyorsan korrigáltuk a tévedést. Az idén is zárva tartó Bence sörözõnél (Van az egyáltalán nyitva?) megkaptuk az újabb pecsétet. Rövid ideig egybeesett utunk a biciklisekével. Itt úgy éreztem, kár volt lemondani a bringázásról, hiszen egyre melegebbé bált az idõ. Meg is szabadultam egy réteg ruhától. A sárga jelzésen visszamentünk egészen Nadapig, majd rátértünk a Sukoróra vezetõ útra, ami kellemes jól gyalogolható. Találtunk az út mellett egy eperfát, aminek a törzse belülrõl teljesen odvas, egészen le a gyökeréig. Természetesen lefényképeztem a Gyapjaszákot is (nem elõször). A faluban gond nélkül megtaláltuk az ellenõrzõ pontot. A kútnál feltöltöttük az ivó tasakokat. A templomot megkerülve, elindultunk, a Polák-hegy felé. Még a zöld jelzésen utolértünk egy nagyobb tizenéves csoportot. Szedtük a lábunkat, hogy a piros háromszög dzsindzsás egynyomsávos ösvénye elõtt megelõzzük õket, mivel ott már igen csak bajos. Sikerült. Megvívtuk dzsungelharcunkat az ösvénnyel, majd egy friss kerítésnél, a jobban kitaposott ösvényt választva, hozzátettünk a távhoz 100 m-t és 10 m szintet. Ebbõl, és a velenceibõl adódik az általunk megtett és a statisztikához megadott adatok közti különbség. Mindazon által megérte a kitérõ, mivel a Csucsos-hegyrõl igen szép a kilátás. Ezután kezdtünk el kicsit jobban tempózni, mivel egyértelmûen menydörgéseket hallottunk elõttünk. Azon voltunk, ha lehet, még az esõ elõtt érjük el a Pandúr-követ. Szárazon sem leányálom, esõben valószínûleg csak négykézláb lehetne rá feljutni. Sikerült. A Pogány-kõhöz is eljutottunk esõ nélkül, tehát a legnehezebb szakaszokon megúsztuk az esõt. Ekkor már nem voltak kétségeim: jól döntöttem a biciklizés mellõzésével. A Pogány-kõrõl, már látszott, a tó déli partja ázik. Gyerünk tovább, hátha megússzuk esõ nélkül. Szerencsére a hátralévõ szakasz könnyû, zömében lejtõs terepen vitt.
A Bella-tónál elkezdett szemerkélni az esõ. A cél elõtt úgy 100-150 m-el már nem csak szemerkélt, de kibírta a célba érésünkig. Akkor jól rákezdett. A célban némi sorban állás után, megkaptuk a oklevelünket és a kitûzõt. Beszélgettünk egy kicsit a fehérváriakkal, a kapott italjegyet Balaton szeletekre váltottuk be. Megettük, s elindultunk hazafelé. Eddigre épp szünetelt az esõ. Mire a kocsinál átvedlettem, újra rákezdett.
A kupalapokat árusító fehérváriakkal beszélgetve, kiderült, jó volt a megérzésem a Lovasberény-Pátka montis teljesítménytúrán, hogy néhány helyen, ahol a tavalyi beszámolómban hiányoltam biciklis jelzést, az idei évre felfestették, megkönnyítve a tájékozódást. Köszönet a munkáért, és a jó hozzáállásért.
A túra útvonal választása igen jó. Nekem sikerült megnehezítenem a túrát saját magam számára, mivel egyrészt betétes biciklis nadrág volt rajtam a nadrág alatt, ami így nem igazán kényelmes. Mivel fõként biciklizésre készültem, nem is volt nálam alsónadrág. A nagyobbik gondot, az új anyagú lúdtalpbetét jelentette. Sikerült egy fél centivel elõrébb raknom a bakancsba, így 10 km után, már vízhólyagot tört a sarkamra. Úgy meggyötörte a lábaimat, hogy még másnap is inkább lábujjhegyen jártam.
A túra ár/szolgáltatás aránya a rosszabbak közé tartozik. 500/450 Ft-ért egy mikro kitûzõ és egy 150 Ft-os italjegy a célban. Jobban szeretem az olyan túrákat, ahol van frissítõ pont. Az egy kicsit mindig okot ad beszélgetésekre. Úgy is mondhatnám, hogy társadalmi esemény. Érdekes módon, a tavaly nyári Mûvészetek völgye túrára azt mondom, hogy az ottani 300 Ft-os nevezési díj mellett, amikor csak oklevelet és kitûzõt kaptunk, hogy ott más nem is nagyon kell, tehát értékarányos az ár/szolgáltatás aránya. Ott több volt az ellenõrzõ pont. Sok helyen, igen változatos frissítési lehetõségek közül lehetett elfogadható áron választani, s maga az egész egy tömeges társadalmi esemény. Az italjegy helyett szívesebben veszem a zsíros kenyeret ásványvízzel, vagy teával, mivel az azért személyesebb, hangulatosabb.
A balatonfürediek honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2008-as événél, lesznek képek, amikor a webmesterünk rá ér feltenni. Bár nem merek várható idõpontot írni.
 
 
Kőris körülTúra éve: 20082008.06.06 21:46:44
Kõris körül
GPS-el mért távolság: 16,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség725 m.
Végre egy túra, amely számomra kerékpárral megközelíthetõ, s nem is voltam szolgálatban. Kellemes tekerés után értem a rajthoz. A rendezõk segítségével elhelyeztem a biciklit, beneveztem. Az igazoló lapomra 10.30 került indulási idõként, mivel a fehérvári túratársakra vártam, akik a tíz órás busszal ígérkeztek. Késett a busz, így rájuk telefonáltam, merre járnak. Ekkor derült ki, hogy el sem indultak, s küldtek SMS-t, amit a hazaérkezésem után kaptam meg. Sajna az átirányítás, csak a beszélgetésekre vonatkozik, az üzenetekre nem. Úgy 5 perccel az indulásom után érkezhetett, arra a telefonomra, amit nem viszek túrázni.
Ezek után 10.13-kor, bõ két kiló feleslegessé vált plussz súllyal a hátizsákomban nekivágtam a táv teljesítésének. A rajtnál sok ismerõssel találkoztam. Istvánék körülbelül 50 méterrel mentek elõttem. A zöld négyszög és a zöld jelzés elágazásánál, egyenesen mentek tovább. Arra is megy a zöld, csak éppen a Kerteskõi-szurdok felé. Nekünk a másik irányba kellett mennünk. Utánuk kiabáltam. Meghallották és visszafordultak. Mondták, elõttük sokan mentek egyenesen végül is a rossz irányba. Szaporán szedtük a lábunkat lefelé. Hamarosan kiértünk a mûútra, mentünk rajta egy kicsit, majd balra lekanyarodva, megkezdtük a kapaszkodást a Kõris-hegy felé. Rövidesen azon kaptam magam, hogy három fiatal csikóval szaporázzuk lépteinket felfelé. István 3 órán belül szerette volna teljesíteni a távot. Igen szép bükkösben folytattuk az utat, elõször a Barátok-, utána a Lipka-úton, ami többször is keresztez egy montival igen kellemes murvás utat, amelynek meredeksége csaknem egyenletes 5%. A végén, vagy kétszáz méter erejéig rá is tértünk. Az eleven-förtési nagy kanyar keresztezése után, volt egy kis lankásabb része az útnak, aminek meg is lett a böjtje. Egy fényképezési, cipõfûzõ kötési megállónál, a fiatalok elõre mentek. Az aszfaltig nem is értem utol õket. Nagyon rövid szakasz után, a szalagkorláton átlépve, ismét beváltottam az erdõbe. Itt következett a túra legmeredekebb emelkedõje, ami levág egy jó nagy aszfalt kunkort. Visszaérve a mûútra, egy újabb fényképezési megállónál, látom, Istvánék mögöttem vannak. Nem vették észre, az ösvényre vezetõ jelzést, pedig nem könnyû nem észrevenni. Nyíl a szalagkorláton, aztán két jelzés tíz méteren belül.
Aszfalton értük el a Bakony legmagasabb pontját, a túra névadóját. Megkaptuk a pecsétet, lehetett inni, s már indultunk is tovább. Aszfalton értük el a Rézbükki út bejáratát, s rá is tértünk. A Rézbükki út, a kõris hegyre vezetõ aszfaltos szakasszal együtt, a Bakony legnagyobb szintkülönbségû emelkedõjét jelenti. 7660 m-en 460 m szint. A Gázló túrán is meleg van, csak akkor ezen az úton, fölfelé kell jönni.
Rövidesen elértük a Boroszlán tanösvény kezdetét. El sem lehetett téveszteni, úgy kitáblázták a rendezõk. Jött egy jó hosszú, és irgalmatlanul meredek lejtõ, le az Öregszarvad-árokba, szép szikla alakzatokkal. Az árokban, már kellemes lejtõs úton „ballagtunk”. Rákanyarodtunk a Z+ jelzésre, a Bakonybéli-szarvad árok elértekor. Elõször jött egy kicsi hullámvasutazás, majd egy folyamatos emelkedõ következett. Az a nyílt szakasz nem esett jól, mivel egyébként is meleg volt, s az emelkedõ sem a hûtést szolgálja. A Z háromszögig, szerintem több mint 10% az út átlagos meredeksége, de a vége, biztosan több. Bakonybél felöl ugyanide egy 12,5%-os átlagos meredekségû emelkedõ vezet. A zöld háromszög, már egész laza volt. Hamarosan elértük a második ellenõrzõ pontot, ahol a pecséten kívül, csokit kaptunk. Háromszögjelzés ide, vagy oda, kilátás egy szál se. Megkezdtük az utolsó szakaszt. Elég meredek lejtõ vezet le a faluba. Jó részét, inkább lassan kocogtam, semmint gyalogoltam. Ez talán kevésbé vette igénybe a térdemet. Amikor elõbukkant a falu megálltam fotózni. A fiatalok elõre mentek. Csak a célban találkoztunk, bár végig láttam, mennyivel vannak elõttem, de nem tudtam behozni a lemaradást. Ahhoz a végére kellett volna egy hosszabb, jó húzós emelkedõ. A célban, úgy tíz perces sorban állás után megkaptam a pecséteket és a kitûzõt. Rövid, de húzós túra volt, amely ige kellemes környezetben vezet.
A túra ár/szolgáltatás aránya a rosszak közé tartozik (Ilyen szempontból, csalódás az Ösvénytaposóktól.). 700/650 Ft-ért innivaló a Kõris-hegyen, egy szelet csoki a Tönkölös-hegyen, szép kitûzõ és egy 100 Ft-os italjegy a célban. A meleg idõre tekintettel nem lett volna rossz egy itató pont a Bakonybéli Szarvad-árok elérésekor, illetve a Tönkölös-hegyi EP-t lehetett volna a Z+ és a Z háromszög keresztezõdéséhez tenni, mivel oda személygépkocsival is lehetne vizet juttatni, ha nem is könnyen.
Az útvonal jelölése, az erdei részen kiváló. Az itiner viszont egy picit megtévesztõ volt a zöld négyszög és a zöld sáv elágazásánál. Ott ugyanis a leírt egyenessel szemben elõször jobbra rá kellett kanyarodni az aszfalt útra, majd kb. 100 m után balra kellett fordulni a jelzések elágazásánál. Ez bizony megtévesztett pár túrázót. A térképvázlatból viszont kiderült merre kell menni.
A túra számomra „hazai” terepen zajlott, így emiatt és a számomra nagy tempó miatt (3 óra 25 perces teljesítési idõ) csak keveset fényképeztem. Ennek megfelelõen, a megszokottnál kevesebb kép lesz a balatonfürediek honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2008-as événél, amikor a webmesterünk rá ér feltenni. Bár nem merek várható idõpontot írni. Mondjuk most én is csak tegnap küldtem el, mivel a monitorom bemondta az unalmast.
 
 
Nagy László Emléktúra a Somlón keresztülTúra éve: 20082008.05.29 20:51:16
Nagy László 30
GPS-el mért távolság: 28,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 530 m.
Mivel szolgálatból mentem a túrára, így csak 9 órakor tudtam nekivágni a táv teljesítésének. Addigra már igencsak befûtöttek, s én bizony elfelejtettem naptejet vinni magammal, így a Somlóig magamon hagytam a hosszú ujjú pólót. Emlékeim alapján, megkérdeztem a szervezõket, milyen szalagozást keressek, hagyományos szalagokat, vagy fák ágaira, karókra ragasztott szigetelõ szalagot. Kiderült, ez utóbbit kell keresnem. Mivel egyedül voltam, így gyorsan haladtam, hamar elértem a hegy lábán keresztül az elsõ ellenõrzõ pontot. Ettõl kezdve hosszan elterülõ sík terep várt ránk Iszkázig. Eleinte földúton mehettem, majd balra rátértem egy kis forgalmú aszfaltútra, amin a Nagy László emlékházig vezetett. Akácerdõt láttam magam elõtt. Sajnos csalatkoznom kellett reményeimben, miszerint ott majd árnyékban talpalhatok. Pontosan hosszába sütötte az utat, tehát árnyékról szó sem volt. Közben egy csoport megelõzése után, a csoportból csatlakozott hozzám egy ember, mivel már nem bírta a többiek túl lassú tempóját. Beértünk Iszkázra, de még jó sokáig kellett mennünk az ellenõrzõ pontig, mivel az a falu túlsó végén található, s az bizony vagy 2 km hosszú, három templommal.
Kihasználtam a lehetõséget, megnéztem az emlékházat, ittam egy kis ásványvizet, megettem a kapott müzli szeletet. Két templomot kellett visszamenni aszfalton, mire végre letérhettem róla. Eleinte jó kis kavicsos úton mehettem, majd rátértem egy mindkét oldalon fákkal szegélyezett útra, ahol tucat számra kerülgethettem a pocsolyákat, a derékig érõ fûben. Késõbb az erdõben, csak a derékig érõ fû maradt. Néha egy-egy tisztásról megpillantottam a Somlót. Mindazon által, inkább ilyen úton gyaloglok, mint aszfalton. Az erdõbõl kiérve, már egész közel voltam a hegyhez, s kellemes sétával el is értem a lábát, ahol a következõ ellenõrzõ pontot, s egyben frissítõ pontot találtam. Kalóriapótlás és beszélgetés után, irány a hegy. Eleinte aszfaltozott mélyúton gyalogoltam. Tavalyelõtt óta kivágták az utat árnyékoló akácokat. Végre megint terep következett a Szent Márton kápolnáig. A szervezõknek és a helyieknek köszönhetõen, mindhárom somlói kápolna és az Iszkázi középsõ templom is nyitva volt.
Következett egy bõ negyed kör a Somló derekán, a Szent Margit kápolnáig, ahol megint csak kaptunk pecsétet és szódavizet. Végig gyönyörû kilátásban volt részem. Kiválóan látszott a Bakony, a Balaton-felvidéki tanúhegyek, a keszthelyi hegység és az elõzõ szakaszról a Ság-hegy. Ezt követõen elég jó kis mászás jött a hegy tetejéig, ahol sok-sok kirándulót láttam. Természetesen felmentem a kilátóba. A látási viszonyok már nem voltak olyan jók, mint a hegy derekán, mivel párásodott a levegõ, kezdtek tornyosodni a gomolyfelhõk, de még mindig átlag felettinek bizonyultak. A várra viszont nagyon jó rálátást kínált. Jó meredek ösvényen meg is kezdtem a lefelé utat. Hamarosan a várhoz értem, ahol megkaptam az újabb pecsétet, kicsit nézelõdtem a várban, majd folytattam a lefelé vezetõ utat. Szép sziklákat láttam az ösvény mentén. Kellemes gyaloglással értem el a Sédfõ-forrást. A forrás után, viszont figyelmetlen voltam, s maradtam két másik túrázóval együtt a sárga sávjelzésen. A hibára csak az aszfalt útnál jöttem rá. Egyszer sem néztem balra, másként észreveszem a kápolnát, s a hibát. Visszafordultunk, és egy másik ösvényen értük el a kápolnát. Otthon a GPS track-et megnézve, a kitérõ legfeljebb 2-300 m-t és 20 m szintet adott hozzá az eredeti távhoz.
A Szent Ilona kápolnánál megkaptuk az utolsó pecsétet. Ettõl kezdve újra a helyes útvonalon mentünk, és értünk be a célba.
Szerintem ez a 30-as táv, a legjobb útvonal a Nagy László túrák közül. Minden métert, amit hozzátettünk a 24-es távhoz, azt a Somló igen szép részein tettük meg. Ez a többi távokhoz képest, a szintben is meglátszik. Azt az Iszkázra vezetõ aszfaltos szakaszt kellene valahogy még kiváltani, az út menti erdõkben. A túra ár/szolgáltatás aránya az igazán jók közé tartozik. 600 Ft-ért müzli, ásványvíz és bor Iszkázon, ingyenes belépés a Nagy László emlékházba, zsíros kenyér és ásványvíz a Hegykútnál, szódavíz a Szent Margit kápolnánál, valamint egy kis üveg Noszlopi finomság a célban.
Képek lesznek a balatonfürediek honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2008-as événél, amikor a webmesterünk rá ér feltenni. Bár nem merek várható idõpontot írni.
 
 
Lovasberény - Pátka túranapTúra éve: 20082008.05.28 21:51:11
Lovasberény-Pátka 65 MTB
Távolság: 69 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 570 m. Ahogy tavaly is leírtam, azon nem túl sok túra közé tartozik, ahol pontosak a szervezõk által megadott adatok.
Érdekes, de a pénteki 24 órás szolgálat, és a szombati Nagy László túra után sem esett nehezemre a kora reggeli ébresztõ, igaz nem is akartam a rajt nyitásakor már Lovasberényben lenni.
Gyors nevezés, egy „kis” beszélgetés, majd nekivágtam a táv teljesítésének. A falu után, közvetlenül utolért Gyuri, akivel aztán végig együtt mentünk a túrán. Elõször aszfalton tekertünk csaknem a Geszner házig Csákváron. Segített a tájékozódásban, hogy már tavaly is részt vettem a túrán.
Igazolás után, végre letérhettünk az aszfaltról, s füves földúton tekerhettünk Pátka felé. Nagyon kellemes nyugodt útvonal, körülöttünk térden fölül érõ fûvel. Az idén valahogy könnyebben volt járható ez a rész, bár ez egyébként a túra többi terepi szakaszáról is elmondható. Murvás útra rátérve, jobbra, villanypásztorral elkerített legelõn, lovak, szürke marhák és néhány bivaly legelészett, dagonyázott. Készítettem róluk néhány képet. Aszfalton, emelkedõn tekerve értük el a következõ ellenõrzõ pontot, ahol felírtuk a számot, nézelõdtünk kicsit, s elindultunk, a frissen gléderezett homokos földúton. Kísérletképpen 2,3 collos gumik vannak a biciklimen, s egyenlõre úgy érzem, meg fognak felelni arra a célra (laza, illetve homokos utak), amire szántam õket.
A Zámolyi tározó mellett balra fordultunk. A tározóból semmit sem láttunk. Az úton viszont jó magas volt a fû. Pátkára beérve, gond nélkül megtaláltuk a töltésre vezetõ jelzést. Itt is, illetve a meleg hegyen is olyan érzésem volt, mintha tavaly még nem lett volna ott egy-egy jelzés, ami a lekanyarodást segítené. Ha tényleg így van, akkor köszönet a jelzések felfestõinek, a hiánypótlásért.
Hamar elértük a következõ pontot, ahol zsíros kenyérrel vertem el éhemet. Tovább indultunk a gáton, majd következett egy jó kis erdei szakasz. Kellemes tekerés után értük el az István-majort. Újabb pecsét, kis ásványvíz. Következett a túra egyik „nagy” szintemelkedésû emelkedõje, viszonylag laza murván. Az erdõbõl kibukkanva megpillantottuk a Velencei-tavat. Igazi dombvidéki hullámvasutazás után értük el a Kocka-követ, ami a következõ ellenõrzõ pontot jelentette. Innen hosszú, vízmosásos lejtõn értünk be Pákozdra, ahol sajnos aszfalt útra kellett rátérnünk. Gyorsan elértük a Mészeg hegyet, ahol felírtuk az igazoló lapra, mi van a 48-as honvéd emlékmû tó felõli címerében. Utólag bele gondolva ebben az a trükk, hogy az emlékmû négy oldalából három a tó felé néz.
Visszafelé az arborétumig az aszfalt helyett az ösvényt választottuk. A Sukoró felé vezetõ úton, nagy iskolai biciklis csoportot elõztünk meg. Bélyegzést követõen, a leghosszabb frissítési pihenõt tartottuk. Finom friss pogácsa volt a sörözõben.
Következett a legmeredekebb aszfaltos mászás. Az idén is kifogott rajtam, az utolsó néhány méter. Lankásabb mászás következett a Meleg-hegy oldalában, majd jó meredek vízmosta úton mentünk le Nadapra, ahol meglátogattuk a Szintezési õsjegyet, vagy 20 métert hozzátéve a szinthez. Ettõl kezdve sajnos már csak nagyon kevés terep volt hátra, s tulajdonképpen eseménytelen tekerés után beértünk a célba, ahol zsíros, meg lekváros, vagy mogyorókrémes kenyér és ásványvíz várt ránk.
Jól szervezett, kellemes, nem kifejezetten nehéz túrának bizonyult. Otthoni utólagos térképi mérésem szerint, sajnos csak 45%-ban vezetett terepen. Véleményem szerint, egy montis túránál, az aszfalt- és betonutak aránya, nem érhetné el a 40%-t, de hát a magánbirtokosok sok helyen nem engedik át a területükön a biciklis jelzést. A földúton vezetõ részek jórészt szépek is. Változatos. Csákvár után, kifejezett síkvidéki puszta jellegû tájon haladhattunk, míg a Velencei-hegység dombvidéki jellegû. Ez évben az idõjárás nem volt annyira meleg, mint tavaly. A megszokottnál, kicsit komótosabban tekertem, így a sok aszfaltos rész ellenére is csak 17 km/h-s átlag jött ki. A tiszta biciklizett idõ 4 óra 6 perc volt, míg a bruttó idõ 5 óra 35 percnek bizonyult.
A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 600/550 Ft-ért kiváló színes térképes igazoló lapot kaptunk. Látszik, hogy a tapasztalatlan biciklisekre is felkészültek, mivel a Zsuzsi sörözõit leszámítva, minden olyan ellenõrzõ ponton (5 db), ahol pecsétet kaptunk, volt ásványvíz. Pátkán és a célban, pedig, ezen felül zsíros kenyér is.
Képek lesznek a balatonfürediek honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a kerékpárosok oldalán, a 2008-as évnél, amikor a webmesterünk ráér feltenni.

 
 
Szentkút IVV túraTúra éve: 20082008.05.21 21:17:09
Szentkút 20
GPS-el mért távolság: 24,68 km. A magasságmérõt elfelejtettem a túra elején elindítani, így szintadat nincs. Valószínûleg valahol 100 és 200 m között lehet, mivel a Vizellõsi-patak után bekapcsolva is összejött 40 m.
Negyednyolckor megérkeztem Szombathelyre, így igen kényelmesen készülõdtem. A fehérvári csapat már a rajthelyen volt. Meglepetés! Dominika begipszelt lábbal fogadott, ezért sajnos nem tudott részt venni a túrán. A rendezõkkel és Mercédesszel gyakorolta a kosárra dobást az udvaron. Szerintem egy csöppet sem unatkozott, amíg mi gyalogoltunk.
Nyolc óra tájt elindultunk. Eleinte nagyon könnyû terepen gyalogolhattunk, hol mezõn, hol erdõn. Egy nyiladék után, ahonnan Bucsura lehetett rálátni, Patrik és Mercédesz megállt, egy kis ennivalót elõvenni, pedig még egy óra sem telt el a reggelitõl, és az indulástól. A többiek addig jó 200 m elõnyre tettek szert. Nekilátunk behozni. Egész jó tempóban haladtunk. Egyszer csak arra figyeltünk fel, hogy a hátrányunk csak vagy 50 méter, viszont az ösvény jobbra lekanyarodik az útról, õk pedig továbbmentek. Szerencséjükre meghallották a kiabálásomat, s visszafordultak. Így lettünk utolsókból, elsõk, ami a két gyereknek igen tetszett. Elõször hangulatos, egynyomsávos ösvényen ballagtunk, ami késõbb teljesen dzsindzsássá vált. Pont az ilyen meglepik miatt, nyáron is hosszú nadrágban túrázom, ezért nekem nem okozott gondot a kökény- és vadrózsabozót, valamint a csalán. A kicsiknek rövidnadrágban már annál inkább. Végül is csak ritkult a bozót, majd az erdõ szélén meg is szûnt. Már tavaly is nagyon tetszett a következõ erdei útszakasz. Igen hangulatos. Következett viszont az átkelés két villanypásztoron. A túrabot gumizott markolatával kicsit lenyomtam a fölsõ madzagot, s simán átléptem. A többiek a létrás átjárót használták, több-kevesebb nehézséggel. A következõ szakaszon, kicsit átvettem, a kicsik hátizsákját, ami Brigi rosszallását váltotta ki. Attila pedig kitalálta, hogy mindenki csak azt eheti, amit magával visz. Persze ezzel nem azt érte el, amit szeretett volna, hiszen erre a két kicsi azonnal elkérte a hátizsákomat, hiszen a benne lévõ müzli szeletekre és gyümölcslére pályáztak. Mindketten vitték is egy kicsit a hozzájuk képest túlméretes, nehéz zsákot.
Jött egy újabb kellemes erdei útszakasz, ahol végre elértük az elsõ ellenõrzõ pontot. Felírtuk a jelszámot, kiosztottam a gyerekeknek a müzli szeleteket, s ballagtunk tovább. Erdei és mezei ösvények után, hamarosan a második ellenõrzõ ponton találtuk magunkat. Itt is jelszám fogadott bennünket. Kisvártatva olyan útszakasz következett, ami nem volt túl nagy élmény. Teljesen benõtték a szederindák. Pár száz méter dzsungelharc után kiértünk belõle egy mezõre. Ezt az ösvényt a turistáknak még nem volt esélyük kitaposni, hiszen a jelzés egy részét, csak a túra elõtti napon festették föl, így az, semmilyen térképen sem szerepel, ezért a túrázók nem is használják. Kiérve belõle kicsit fellélegeztünk. Szépen lehetett látni, mennyit közeledtünk a Kõszegi-hegységhez. A Szent Vid kápolna szinte világított, a hegyek alkotta háttéren. Nemsokára újabb dzsungel ösvény következett, jó hosszan, de azért nem volt annyira durva, mint a szeder.
Rövid, tiszta útszakasz után, kacskaringós ösvény következett a Vizellõsi-patakon át illetve mellette. A kicsik, már nyûgösek voltak, mikor érjük már el a következõ EP-t. Ja! Fájt a foguk, a Sió go pack-okra, de már mióta? Az EP irányára fordulva viszont kellemes meglepetésként, egy csomó érett vad földiepret láttunk. Rávetettük magunkat, s bele is keveredtünk, mint maci a málnásba. Az úttól jobbra annyi volt, hogy bõven maradt még az utánunk jövõknek is. Nagyon finom volt. Érdekes tavaly Velemnél jártam ugyanígy. Másutt még épp csak virágzott a földieper, ott pedig már volt érett, de nem olyan tömegben, mint itt. Körülbelül negyedóra múlva indultunk csak tovább. Hamarosan megkaptuk a pecsétünket, s a biztatást, hogy Perenyén van kocsma, ahol tudunk frissíteni. Eseménytelen, nem túl látványos út után meg is érkeztünk a faluba. Csak az színesítette a szakaszt, hogy Mercédesz a sokadik kísérletet tette, a nyári túra kalapom végleges megszerzésére. Jó kis kalap. Majdnem sikerült is elvinnie Székesfehérvárra. Az indulásuk elõtt néhány másodperccel bukott le. Ekkor jöttem rá, miért is került a célban!
Eddigre a két kicsi eléggé elfáradt. Szokatlan volt a számukra, hogy 20 km-t pihenõ nélkül tegyenek meg. A kápolna utáni gyepes területen el is terültek. Pár perc pihenõ után sikerült rávenni õket a tovább indulásra, kecsegtetve a kocsmai frissítéssel. Patrikot vittem egy „kicsit” a hátamon. Otthoni térképes mérés szerint volt az vagy 900 m. Csalódás, a kocsma és a bolt is zárva. Érdekes, hogy a kocsma tulajdonosát hidegen hagyja 2-300 vendég lehetõsége. Frissítés ügyében, már csak a Szent-kút vizében bízhattunk. Kisvártatva fel is tûnt a kápolna. A többiek közül még az utolsók is, legalább 100 m-el elõttünk jártak, de valahogy rá kellett venni Mercédeszt és Patrikot a gyorsabb haladásra. A versenyszellem felkeltésével sikerült is. Biztattam õket, hogy egy másik úton, ami ugyanolyan hosszú, érjünk be hamarabb, mint anyáék. A 4-500 m-t végig futva (A két kicsi, biztos, hogy jóval több, mint egy km-t futott a túrán.), csak Ervinéknek sikerült 10 m-el megelõzni bennünket, pedig közel 200 m elõnyük volt, de még idõben észrevették, miben ügyködünk. A többiekre viszont rávertünk 5 percet. Már ki is pihentem magam mire odaértek. Végre sikerült vízhez jutni. Ettünk a magunkkal hozott szendvicsekbõl, nézelõdtünk, feltöltöttük, a palackokat, majd nekivágtunk az utolsó szakasznak. Most Mercédeszt vittem a hátamon. Szintén otthoni térképes sacc szerint úgy 500 m-t, tehát igaza volt a Mercinek, hogy kevesebbet vittem, mint a Patrikot. Legközelebb, az igazságosság kedvéért GPS-el fogom mérni a távolságot.
Miután beértünk Gencsapátiba, jött a túra legunalmasabb része, ahol változatosságot, csak a járdán szabálytalanul parkoló, azt elzáró autók jelentettek. Végül beértünk a célba, ahol megkaptuk a pecséteket, a kitûzõt, az emléklapot, egy szelet csokit, valamint lehetett ásványvizet inni.
Annak ellenére, hogy nem hegyi, vagy dombvidéki túra volt, egész kellemesnek bizonyult. Az ár/szolgáltatás aránya a rosszak közé tartozik. 400/300 Ft-ért emléklap, kitûzõ, egy szelet csoki és ásványvíz a célban, nem valami sok. Kellemetlen, hogy bõ 20 km-en keresztül nincs semmi frissítési lehetõség. A szervezõk megígérték, hogy jövõre a K+P találkozásához hoznak vizet. Úgy legyen!
Képekkel valószínûleg a hét végéig felkerülnek a balatonfürediek honlapjára (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2008-as évéhez.
 
 
Bakony 200 (kerékpáros) & résztávjaiTúra éve: 20082008.05.21 21:15:06
Bakony 100 + csúcs
Távolság: 107,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 1061 m.
A túra kezdetén, illetve közben is emlegettük a meteorológusok felmenõit, mivel a túra napjára vonatkozó jóslataik nem igazán váltak be, s természetesen rossz értelemben nem. Összecserélték a délelõttöt és a délutánt, aminek kapcsán Murphy felmenõit is emlegettem, de errõl késõbb.
Az elõzõ napi Szent Kút túra, s az idei kevés biciklizés miatt, csak a szintidõn belüli teljesítést tûztem ki célul. Beneveztem, beszélgettem egy kicsit Imivel, aki természetesen versenyezni jött, nyerési eséllyel. A rajt elõtt elkezdett nagy cseppekben esni az esõ, ezért kicsit késõbb indultam, várva, hova alakul az idõjárás. Amikor elállt az esõ, kényelmes tempóban vágtam neki a távnak. Ismerve az útvonalat, az elején igen óvatos voltam, mivel csaknem folyamatos emelkedõvel szedtünk össze 90 m szintet. Erõs kezdéssel nagyon el lehet rontani a bemelegítést, amit késõbb már nem igazán lehet helyrehozni. Jó élénk pofaszélben tekertem. Ebben az vigasztalt, hogy a visszafelé vezetõ úton, amikor már fáradt leszek akkor lesz jó kis hátszelem, amit jobban szeretek, mint a fordított felállást. Vasárnap ellenére nagy forgalom volt a tapolcai úton. Néhányszor megálltam fényképezni. Rövid kitérõ következett Tótvázsonyba, az elsõ ellenõrzõ ponthoz. Azután végre lekanyarodhattam, a Szentgál felé vezetõ útra. A Zsófia-puszta felé vezetõ szakaszon nagyrészt nedves úton mentem, immár félhátszéllel, jó hosszú, de nem túl meredek, egyenes emelkedõn, aminek a nehézségét nem a meredekség, hanem az egyenes volta jelentette. Közben jó sokan megelõztek, de ez a legkevésbé sem zavart (fõként a fotózási megállásaimnál, értek utol), mentem a magam ritmusában. Bal kéz felõl az út jó részérõl látni lehetett a Kab-hegyet, ami mindig arra emlékeztetett, azt bizony még meg kell mászni. Az idõ javult, ezért egy réteg ruhától megszabadultam. Rövidesen Szentgálon voltam, ahol a helyi söröldében önkiszolgáló módon lepecsételtem az igazoló lapot, ettem egy energia szeletet, ittam egy kólát, majd irány tovább. A túra nagy részén éhesnek éreztem magam, mivel reggel vettem észre, hogy elfelejtettem este a fagyóból kivenni a kenyeret, így egy 5 dkg-s szelettel kellett beérnem, ami elég gyenge alapozás.
Néhány kilométer hullámvasutazás után megérkeztem a kab-hegyi elágazáshoz, ahol újra indítottam az órámat, mivel szeretnék egy korrekt szintet a Kab-hegyig, illetve egy magassági profilt. A szint 209 méternek bizonyult. Megint csak hosszú egyenes emelkedõk következtek. Elõször csak alattomosan emelkedik, majd beerõsít. Éreztem, hogy nem vagyok formában, de azért toltam neki. A hegyre fölérve ettem pár falatot a szendvicsembõl, az önkiszolgáló pecsételés után. A kilátóba nem mentem föl, mivel elég hideg élénk szél fújt, s az esõ is elkezdett szemerkélni. Fölvettem, a Szentgálon levetett szélmellényt, s irány lefelé. Lejtõ, félhátszél, kell még több? Sajnos hamar a végére értem. Újabb mászás következett, immár jobbára pofaszélben, majd sajnos a tapolcai útig tartó hosszú lejtõn is ez volt. Pár évvel ezelõtt itt 35 és 55 között döngettem lefelé, most a meredek részeken is alig értem el a 40-et, másutt pedig a 25-30 km/h-ért is keményen tekerni kellett. A tapolcai úton, a hullámvasutazás közben is szembeszelem volt egészen az utolsó az utolsó EP-ig, ami mellett csaknem elmentem. Szerencsére észrevettem a nyilakat, s így betértem a kocsmába pecsételni. Rövid kis szakasz következett Vigándpetend széléig, ahol mivel még bõ két és negyed órám volt a szintidõbõl, az elõzetes terveimnek megfelelõen megálltam langallózni. Finom volt. Végre, az utolsó húsz egynéhány kilométeren nem éreztem éhesnek magamat.
Most pedig Murphy. Már elõre készültem, milyen jól fog ezen az utolsó szakszon segíteni a hátszél. Hát nem! Az addig élénk szél, szinte teljesen elállt, alig segített valamit. Ennek ellenére is gyorsan fogytak a kilométerek. Érdekes egyébként, hogy az autósok toleránsabbak voltak, mint szoktak. Úgy igazán egy sem centizett ki, s meglepõen sokan lassítottak le, ha szembejövõ autó volt (persze én sem mentem igazán szorosan az út szélén). Kivételt képezett ez alól a Zala VOLÁN egy autóbusza, amelynek vezetõje, a fék helyett a dudát nyomta, s inkább az út szélére szorította a szembejövõ autóst. Nem ártana neki egy PÁV vizsgálat, agresszív vezetés miatt.
Folyamatos hullámvasutazással, a 100 + csúcsosok közül utolsóként 6 óra 22 perces idõvel célba értem. Ebbõl 5 óra 6 perc a tiszta biciklizett idõ, ami 21,1 km/h-s átlagot jelentett. Nekem ez nem is olyan rossz, hiszen ezzel a túrával együtt is alig 600 km-t bringáztam az idén. A célban megkaptam az emléklapot, s igazán jó kis szendviccsel, valamint mindenféle üdítõvel és ásványvízzel kínáltak a szervezõk. A langalló jól tart a gyomorban, így csak keveset bírtam enni. Beszélgettünk egy kicsit, s elindultam hazafelé.
Jól szervezett, kellemes túrának bizonyult, az idõjárás ellenére is. A túra ár/érték aránya megfelelõ. Alapvetõen azért a hosszabb távok versenyek, nem pedig túrák. Ennek ellenére sem ártana egy kitûzõ. A rendezvény emblémája, téglalap alakú kitûzõn, vagy jelvényen igazán jól mutatna.
Képek lesznek a balatonfürediek honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a kerékpárosok oldalán, a 2008-as évnél, amikor a webmesterünk ráér feltenni.

 
 
Három város / Póstelek / Cimbora / Három város 80MTB/60MTBTúra éve: 20082008.05.13 23:05:12
Háromváros 30 kerékpárral
Távolság: 37,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 70 m.
A távolságadat statisztikának nem alkalmas, mivel több helyen is akarva-akaratlanul letértem az útvonalról.
Mivel gyümölcsfa permetezés, fûnyírás, stb. miatt Újkígyóson töltöttem a hétvégét, egyértelmû volt a részvétel a túrán. Se Békés, se Gyula nincs túl messze, ezért eleve biciklivel terveztem a rajthelyre menetemet is. Reggel igen csípõs volt az idõ, ezért lazsáltam egy kicsit, s a tervezettnél fél órával késõbb indultam otthonról. Békésen, simán eltekertem a rajt mellett, de úgy 500 m után gyanús lett, hogy már kifelé tartok a városból. Azért kilenc órakor csak beneveztem, s egy kis beszélgetés után nekivágtam a távnak. Persze elõször a békési „bicikli” utakat tárgyaltuk ki. Egyszerûen alkalmatlanok kerékpáros közlekedésre. Az aszfaltos útrészek minõsége, a legrosszabb földutakéval vetekszik. A térkõ burkolatú rész pedig simán balesetveszélyesre készült. A térkövek közti rész még a normál (2,1”) monti gumit is megvezeti, nemhogy a keskenyebbeket. Az út kiemelkedõ pereme, a keskeny úttal együtt bukásveszélyes. Az hogy még alacsonyabban is van, mint a járda, csak hab a tortán. Viszont meg van oldva a csatorna, hiszen azt a funkciót kiválóan betölti! De ha esõvíz elvezetõ csatornának készült, akkor miért tették ki rá a kerékpárút táblát?! A véleményem szerint az új KRESZ-ben rendszeresíteni kellene a „Politikus út” táblát, az olyan kerékpárutak jelzésére, amelyek kerékpáros közlekedésre erõsen korlátozottan, vagy egyáltalán nem alkalmasak, s csak arra jók, hogy a politikusok saját magukat népszerûsítsék, illetve a kerékpárosokat ki lehessen tiltani a közútról. Az összes kerékpárút ilyen volt, amin a túrán mentem. Nem egyedi eset, hogy a fõúttal párhuzamos kerékpárutat alárendelik egy parkoló bejáratának. Ennyit a „bicikliutakról”.
Ahogy lekanyarodtam az aszfaltról, jó rázós földút következett. Ahogy elhagytam Békést, jelentõsen javult a minõség. Sikkonyig megálltam pár helyen fényképezni. Nagyon hangulatos az Élõvíz-csatorna gátján vezetõ út. Sikkonynál figyelmetlen voltam, s mentem az elõttem haladó gyalogosok után, akik rossz irányba gyalogoltak, pedig emlékeztem az elsõ Háromváros montis túráról, hogy itt valami trükk van. Megtettem, vagy 2-3 km-t mire rájöttem, valami nem stimmel. Eddig igen jó volt a sárga és piros jelzés felfestése, most meg semmi. Elõ az itinert, s rögtön kiderült, hol rontottam el. Megfordultam, s irány ismét a híd. Egy gyalogos csoportot is visszafordítottam a helyes irányba.
A hídtól, immár a helyes irányon fûvel benõtt úton tekertem tovább. Egy tanyánál egynyomsávos ösvénnyé (single track) szûkült az út, az Élõvíz-csatorna gátja és egy kis vízzel teli árok közti kökénybozótban, ami egész jól járható bringával, bár féltem, hogy a kökénybokrok és akácfák miatt defektet kapok. Miután kikeveredtem a dzsungel ösvényrõl, hamarosan feltûnt a Cimbora-fa. Nem lehet nem észrevenni ezt a szép, hatalmas, kettõs törzsû fehérnyárfát, jóval túl a száz éven, s túl a méteres törzsátmérõn. Újabb rövid szakasz után elértem az elsõ ellenõrzõ pontot a Bandika-fánál. Pecsételés után, újabb réteg ruha kéredzkedett le rólam, majd bementem a Bandika-fához, illetve az ott található munkásmozgalmi emlékmû maradványához. Ez a fa is hasonlóan hatalmas és szép, mint a Cimbora-fa. Utoljára innen a gát tetején vezetõ ösvényen tekertem, ahol néhol csak 5-10 m-t lehetett elõre látni, s volt olyan, hogy csak az utolsó pillanatban tudtam megállni egy-egy keresztbe fektetett pecabot elõtt, így most inkább a gát mellett futó kocsiutat választottam. A minõsége rosszabb, mint az ösvényé. Vesekõ kirázatására kiváló!
Ezen az úton értem el Békéscsabát. Itt is megkaptam a pecsétet, müzli szeletet, majd továbbmentem. A gát koronán vezetõ „bicikliút” keskeny, de igen hangulatos. Ahol ment vele párhuzamosan járható földút, vagy ösvény, inkább azt használtam, elvégre montival voltam, ráadásul nem kellett gyalogtúrázókat sem kerülgetni. Nem voltak túl sokan, viszont szerencsére sok volt közülük a gyerek. A Veszely-csárdánál kereszteztük a 44-es utat egy aluljárón, majd a zöld jelzésen folytattam Póstelek irányába. Egy helyen elnéztem az egyébként is ritkás zöld jelzést, de csak vagy 300 m-t hosszabbítottam, amíg visszatértem rá. Pósteleknél újabb pecsét, fényképezés, beszélgetés. A pontõr fiai igen csak kíváncsiak. Leginkább persze a biciklicsengõ éles hangja érdekelte õket. Az apukájuknak mondtam, hogy van ennél hangosabb zajkeltõ eszköz is, a sûrített levegõ palackos duda, bár errõl õk, jobb ha nem tudnak. Persze, hogy meghallották! Rögtön jött is a kérdés, annak milyen hangja van? Lehet, hogy apukának felkerül a beszerzési listára? Az EP után, immár tervezetten eltértem az útvonaltól, s szétnéztem kicsit a rom kastélyban és környékén. Kellemes hangulatos kirándulóhely. Tavaly, vagy tavalyelõtt CrossCountry (XC) versenyt is rendeztek itt, ahol a pálya részeként használták a kastély pincéjét.
Az EP-hez visszatérve folytattam az utat. Rövid aszfaltos szakasz után, egy elfogadható földútra tértem, aminek egy tanyánál vége szakadt. Itt egy pár száz méteres legyomirtózott, feltárcsázott, beton keményre száradt agyagos útszakasz következett, amit nem lehetett kikerülni. Horror volt. Gyalog sem örültem volna neki. Pattogtam rajta rendesen. Ha a Csaba elõtti útra azt írtam, hogy kiváló vesekõ rázató, ez a szakasz, a vesekõvel együtt a vesét is kirázza az emberbõl.
Miután vége szakadt a borzalomnak, térden felülérõ füves ösvényen mehettem. Szerencsére a gyalogosok már egész jó kis ösvényt tapostak ki. Erdõk és hangulatos tisztások váltogatták egymást Gyula határáig. Az út minõség itt is elég rossz, de nem unatkoztam egy percig sem. Egy keresztezõdésben megint elnéztem a jelzést. Láttam, 50-60 m-re, a villanykarón mintha lenne valami, de továbbmentem. Egy tinédzser páros szólt rám, hogy nem arra kéne mennem. Igen! Biciklin kicsit nehezebb a jelzések követése, hamarabb elmegy mellettük az ember.
Már csak egy rövid gyulai aszfaltos szakasz következett a célig, ahol megkaptam a kitûzõt, és egy jó kis zsíros kenyérrel verhettem el az éhemet. Ezután, már csak 22 km aszfaltos tekerés következett hazáig. Gyönyörû az új gyulai belvárosi sétáló utca, ahogy azt Gyulától el is várja az ember. Igazi korzó.
Jól szervezett, nagyon kellemes túrának bizonyult. Annak ellenére, hogy alföldi túra volt, egyáltalán nem találtam unalmasnak. Szerintem gyalog sem unalmas. Szélesen kitáruló panoráma, erdõk, ligetek, ösvények váltogatták egymást. A túra ár/érték aránya kiváló. 500/400 Ft-ért minden ellenõrzõ ponton és a célban, ásványvíz, 1 ponton müzli szelet, 1 ponton müzli szelet, vagy kókuszcsemege, illetve a célban zsíros kenyér. A kerékpáros távon, nincs kötelezõen elõírt útvonal, csak az ellenõrzõ pontokat kell az adott sorrendben érinteni. Ez lehetõvé teszi a montival való teljesítést a gyalogos útvonalon, nagyrészt földúton, vagy ösvényen, ahogy én is tettem, illetve az aszfalton történõ teljesítést, amikor is a Bandika-fánál kell talán 100-200 m-t földúton menni. Azért az aszfaltra is inkább a trekkinget ajánlom, nem az országútit, mivel néhol igen rossz az út Pósteleknél. Biciklis szempontból ez kiváló választás, ami esõ és sár esetén, a montisoknak is menekülési útvonalat kínál. Hétvégén, a 470-es úton sincs túl nagy forgalom.
Képek lesznek a balatonfürediek honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a kerékpárosok oldalán, amikor a webmesterünk ráér feltenni. Nem merek várható idõpontot írni, mivel most éppen az õ gépe ment gallyra.

 
 
Tihanyi Gejzírit 33/20Túra éve: 20082008.04.29 21:51:43
Tihanyi Gejzirit 20
GPS-el mért távolság: 20,2 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 705 m. Statisztikához nem jó, mivel több helyen eltértünk az útvonaltól, a nézelõdés érdekében.
Hét óra elõtt pár perccel már Aszófõn voltam, mivel a fehérváriak is koránra ígérkeztek. Több mint egy óránk volt a rajtig. Nagy-nehezen csak eltelt. Háromnegyed nyolckor végre nevezhettünk, de eddigre már sorba kellett állni. Az indulási idõpontot, pedig, csak nyolc elõtt 5 perccel kezdték ráírni a lapokra, hogy legyen idejük a pontõröknek a helyükre érni. Elosztottuk, a túra botok használatát. Pontosan nyolckor nekivágtunk. Az apáti templomromig aszfalton talpaltunk, amit nem szeretek túlzottan. A templomromnál végre terepre érkeztünk. Egyúttal rá kellett ébrednem, rosszul döntöttem, amikor reggel bakancsot húztam. A pénteki veszprémi és pápai kiadós esõbõl, valamint a szombati pápai zivatarból indultam ki. A félszigeten viszont csontszáraznak bizonyultak az ösvények.
Sajnos ma a gyerekek jócskán nyafogósabbak voltak, mint szoktak, s a Természetvédelmi Õrházig lassúbbak is. A lassúsághoz persze hozzájárultam én is egy távcsõvel, illetve a sok kilátópont, és a tiszta levegõ is, amiben messzire lehetett ellátni. Megkezdtük az elsõ kaptatót, ami a Nyereg-hegyig tartott. Lefelé, eltértünk egy kicsit, felmentünk az Apáti-hegyi kilátó pontra. Gyönyörû, napsütéses tiszta idõt fogtunk ki, kiváló látási viszonyokkal. Nézelõdtünk egy kicsit, majd tovább indultunk. A Külsõ- és a Belsõ-tó között haladtunk tovább, megmásztuk a Szélmarta-sziklákat. Ezen a szakaszon ért utol bennünket a hajmáskéri különítmény. Kereszteztük az aszfalt utat, majd minõmeglepetés, újabb kaptató következett, az Óvár-hegyre. Persze csak azért mentünk fel, hogy jó meredek ösvényen ereszkedhessünk le a Barát-lakásokhoz, ahol a pecsételés után, tízóraizás következett. Itt veszprémi és fehérvári ismerõsök értek utol, és hagytak el bennünket. Nagy-nehezen tovább indultunk. Mercédesz és Patrik gyorsan elõrementek, s a Ciprián-forrásig utol sem értük õket. Itt a gyerekek feltöltötték flaskáikat, s irány a hajóállomás, ahonnan tûzõ napon, és az idei legmelegebb túranapomon kaptattunk aszfalton, az apátságig. Nekem sem esett túl jól, hát még a gyerekeknek. Fönt alig gyõztük várni, hogy kinézelõdjék magukat távcsõvel. Leereszkedtünk a Belsõ-tóhoz. Távolról megnéztük a szürkemarha gulyát. Mercédesz talált egy olyan pongyola pitypangot, ahol egy megvastagodott száron, 10-12 virág volt. Következett a túra leglátványosabb része, a Gejzirit-mezõ. Több gejzír kúpra is felmásztunk mûsoron kívül. Szépek. A kilátás róluk pazar. Megérték a kitérõket. Újabb mászás következett a Hálóeresztõig, majd hullámvasutazás a Természetvédelmi õrházig, ami a túra egyetlen frissítõ pontját jelentette. Eleinte olybá tûnt, bizony éhen maradunk, de egy negyedóra múlva megérkeztek, a nagyobb adag zsíros kenyerek. A tea ellátás folyamatosnak bizonyult. Ez a pihenõ is volt vagy egy félórás, de azért csak folytattuk. Úgy kétszáz méter múlva Mercédesz rájött, a ponton felejtette a hátizsákját. Uzsgyi vissza érte. A többiek tovább mentek, míg én visszafelé haladtam egy kicsit, Mercire várva. Hamarosan megjelent, a hátizsákkal a hátán és két szelet zsíros kenyérrel a kezében, amit a Gurbicsa-tetõig be is kebelezett. Végre a gyaloglásnál is formába lendült, s a meredek emelkedõn, felnõtt csoportot elõztünk meg a legmeredekebb részen. A Rátai-csávánál utolértük ma többieket, akik meg is lepõdtek a tempónkon. A Csúcs-hegyre vezetõ emelkedõn, a gyerekek olyan tempót diktáltak, amit az anyjuk sem tudott tartani. Azon, hogy Mercédesz és Patrik nagy tempót mennek, nem lepõdtem meg, azon azonban, hogy Dominika sem marad le, igen. Rövidesen megérkeztünk, a félsziget legmagasabb pontjára, a Csúcs-hegyre. Ez is pár méter kitérõt jelentett. Nézelõdés, kis szuszogás után, megkezdtük a lefelé vezetõ utat, amin rövidesen elértük az elsõ és egyben utolsó ellenõrzõ pontunkat, a Nyereg-hegyen. Ettõl kezdve, ugyanazon az úton mentünk vissza a célba, amin reggel jöttünk. A falu elõtt, Mercédesz bevetett még egy trükköt. Már Tihanyba, az apátságnál fagyit szeretett volna, most újra megpendítette a témát, azzal a felvezetéssel, hogy milyen jó tempót jöttek fölfelé a Csúcs-hegyre.
Végül megérkeztünk a célba, ahol mi még szerencsésnek mondhattuk magunkat, mert úgy húsz perc sorban állás után megkaptuk az emléklapot és a kitûzõt. A három hölgy elég tempósan dolgozott, de nem gyõzték, annyian voltunk. Mire mi végeztünk, háromszorosára nõtt a sor. Nem lett volna ártalmas, még két embert munkába állítani itt. Egy ember, maximum egy perc volt. Az emléklap beérkezéskor történõ megírása, jóval gyorsabb, mint az elõre megírtak keresgetése, ahol legalább 3 perc kell egy-egy oklevél megtalálására. Szerintem, a beérkezéskor való írás, ahogyan itt is történt, nagy résztvevõi létszám esetén jobb, mint az elõre megírt.
Igazán kellemes túrának bizonyult, sok résztvevõvel. Gondot jelentett a reggeli rajtoltatás. Nem értettem igazán, miért kellett megvárni a korán érkezõknek, hogy csak sorállással tudjanak nevezni. Az igazoló lapon rajta volt, melyik EP mikor nyit. Aki nagyon siet, túl korán érkezik az EP-re, az vár, vagy érvénytelen a teljesítése, ha a pontõrök, a kiírás szerinti idõben ott vannak a helyükön, õ meg nem igazoltat, mert nem óhajt várni. Az ár/szolgáltatás aránya a rosszak közé tartozik, bár jobb mint a Bakony túráké, illetve a Gerecséé volt. Egy frissítõ pont, de az legalább igazi: zsíros kenyér, citromos tea.
Képekkel csak a május elsejét követõ héten tudok foglalkozni, így kb. 2 hét múlva lesznek fent a balatonfürediek honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2008-as événél.
 
 
GerecseTúra éve: 20082008.04.24 17:43:57
Gerecse 50
GPS-el mért távolság: 37 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 1340 m, ebbõl 15 m szint, a Szelim-likhoz tett kitérõé. Statisztikához egyébként sem jó, mivel 3 helyen eltértem az útvonaltól.
Reggel hét órakor, szemerkélõ esõben rajtoltam. A rajtnál kellemetlen hírt mondtak a szervezõk, miszerint ebzárlat miatt nem lehet kutyával indulni. Engem személyesen nem érintett a dolog, de ezzel kapcsolatban semmi nem szerepelt a ttt-s honlapon, ami bizony elég nagy fekete pont a szervezõknek. Ettõl függetlenül, találkoztam kutyás túrázókkal, hiszen aki kutyával jött, annak így csak két lehetõsége volt, lemond a túráról, vagy megsérti az ebzárlatot.
Nem voltam, túl boldog az esõ miatt, mivel az 50-es távra neveztem, s féltettem a térdemet, a sár pedig plussz megterhelést jelent. Függetlenül ettõl, jó tempóban haladtam. Alig vártam, hogy végre kiérjek a városból. A túra folyamán, szerintem csak az elsõ indulóknak kellett foglalkozniuk a tájékozódással. Mindig volt elõttem is, mögöttem is jó néhány ember. Egyébként is, a panoráma út egy rövid szakaszát leszámítva, végig jelzett turistautakon vezetett az útvonal.
A János-forráshoz vezetõ úton az idén elmaradt a kerítés melletti dzsungelharc. Nem hiányoltam. Az ellenõrzõ pont után, mivel az elõttem menõket követtem, így elnéztem a jelzést, s hosszabbítottunk egy kicsit, s csak a Vaskapunál tértünk vissza a helyes útvonalra. Itt egy szép sziklás völgyben kaptathattunk, egy downhill pályán. Tavaly magyar kupa futamot rendeztek rajta.
Rövidesen szétvált a 20-as és az 50-es táv. Alig mentem párszáz métert, amikor az esõ jobban rákezdet, így felvettem az esõdzsekit. Ennél a megállónál csatlakozott hozzám István, akivel hasonló tempóban gyalogoltunk, s ettõl kezdve együtt tettük meg a távot. Beszélgetve jobban telik az idõ, s nem ér rá azzal foglalkozni az ember, mennyire fáj a talpa, vagy a térde, s mennyire fáradt, illetve a Vértestolna utáni monoton szakasz sem olyan unalmas.
Az út viszont sárossá vált, az esõtõl. Néhány helyen az emelkedõkön, inkább az út mellett mentünk, mert ott nem csúszott annyira, ott viszont a szederindák igyekeztek elgáncsolni bennünket. Azért egész jó tempóban haladtunk, bár lassabban, mint tavaly. Tardoson levetettem az esõdzsekit, s nekivágtunk a túra névadó hegyének, a Gerecsének. Sokféle virág nyílik együtt a hegységben, s medvehagyma már bimbós. Tavaly már javában virágzott. A legszebb sziklaalakzatokkal a Kis-Gerecse oldalában találkozhattunk. Számomra ez a túra legszebb része. A haladásnál viszont nagyon oda kellett figyelni, mivel a simára koptatott mészkövek vizesen-sárosan kegyetlenül csúsztak. Eszünkbe is jutott, mi lesz, ha a Bánya-hegy is sáros lesz? Jobb nem gondolni rá. Pusztamarótnál elértük a túra legészakibb pontját.
Rátértünk egy elég elhanyagolt murvás útra, s ezzel megszûnt a sár is. Nem hiányoltuk. Kellemes utakon, tempósan haladtunk Héreg felé. Az ellenõrzõ pontnál megtöltöttem, az ivózacskómat, s nekivágtunk a következõ szakasznak. Jött a Bánya-hegy! Jó meredek a kaptató. Bemelegítésként összeszedtünk 16 m szintet, majd jött egy kis 12 m-es lejtõ. Ezután viszont 222 m egybe szintemelkedés következett, amely a legmeredekebb részén 48 métert emelkedik talán 100 méteren. Itt jelentettek igazán nagy segítséget a túrabotok. Az ellaposodott szakaszon, szép kõmezõn ballagtam. Az ellenõrzõ pontig úgy tíz percet vertem rá Istvánra, amellet, hogy két-három alkalommal megálltam fényképezni. Néhány túrázónak mondtam is, hogy a fényképezõgép, kiváló alibi eszköz. Amikor az ember, már rálép a nyelvére az emelkedõn, nyugodtan megállhat fényképezni, ahelyett, hogy beismerné, a szufla elfogytát. Az egész túra alatt ez volt az egyetlen olyan szakasz, ahol jó melegen sütött a nap. Másutt jobban örültünk volna neki. Az ellenõrzõ pontot követõen kellemes utakon gyalogoltunk. A Fekete-hegy oldalában újabb szép szikla alakzatokat mellõztünk. Két kerítésmászás közt dzindzsás egynyomsávos ösvényen haladtunk, átvágtunk egy mezõn, s megpillantottuk a távolban az itató pontot. Ezen a ponton három részre váltak szét a túrázók: balra a kéken mentek tovább néhányan, jobbra, egy szekérútra is sokan rátértek, míg a zöm velünk együtt a legrövidebb útvonalon átvágott a rózsa- és kökénybokrok között. A nyílt mezõn elkapott bennünket egy kisebb jégesõ. Tényleg nem volt sok. Mire elõbányásztam az esõdzsekit, már el is állt, viszont van róla fénykép! A ponton, igen jólesett a zsíros kenyér. Végül is, volt már a lábunkban harmincegynéhány kilométer. Itt ért utol bennünket András, s kisvártatva meg is elõzött.
Az autópályáig tartó szakaszra nem érdemes különösebben szó vesztegetni. Számomra elég unalmas, bár így többedmagammal nem bizonyult olyan rossznak, mint tavaly. Izgalmassá tették a gyaloglást, a jobbról hallható menydörgések is. Ekkor még reménykedtünk, hogy megússzuk. Az idén, csak itt kezdett el fájni a talpam. Emiatt tartottam is az aszfaltos szakasztól.
Az ellenõrzõ pontról jól látszottak elõttünk a zivatar felhõk. Még ekkor is reménykedtem, hátha elhúzódik észak-nyugatra. Meglepetésemre, Turulhoz vezetõ kaptatón, jócskán csökkent a talpfájás. Társaim, akiknek az elõzõ emelkedõk gondot okoztak, szó szerint megtáltosodtak. Ennek ellenére, néhány 12-13 éves forma lány úgy húzott el mellettünk, mintha álltunk volna, pedig legalább 5-ös tempóban haladtunk.
A Turulnál fényképeztem egy kicsit, elbúcsúztam az alkalmi túratársaktól, s irány a Szelim-lik. Ekkor már jól láthatóan áztatta a város egyes részeit az esõ. Érdekes a barlang. Nézelõdés és fényképezés után, felvettem az esõdzsekit, mivel rákezdett az esõ, s nekivágtam az utolsó szakasznak. A lépcsõk rendesen megviselték a térdeimet, de végül 10 óra 31 perces idõvel célba értem, ahol megkaptam a teljesítésért járó jelvényemet és a pecsétet az Észak-Dunántúl Kupa igazoló lapjára.
Hazafelé autózva, Csót és Naggyimót között szép szivárványt láttam, a Bakony felett, a zivatar utáni éles alkonyati napfényben.
Az idõjárást leszámítva igen kellemes túra, néhány látványos szakasszal, ami megérne némi felderítést a részemrõl. Ez évben is igen sok fiatal teljesítette a túrát.
A rajtoltatás gyors volt, ennek viszont az volt az ára, hogy nem is tartották nyilván az indulókat, nem tudták hányan adták föl esetleg a túrát, vagy kit kell keresni egy valószínûtlen eltévedés esetén. A túra ár/szolgáltatás aránya a rosszak közé tartozik, viszont pozitívum, hogy Héregnél és utána is volt elsõsegély lehetõség, az EP-k egy részén.
Képek lesznek a balatonfürediek honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2008-as événél, amikor a webmesterünk rá ér feltenni. Bár erre nem merek várható idõpontot írni.
 
 
Sukoró (Pákozd) IVV túraTúra éve: 20082008.04.09 19:58:44
Pákozd 20
GPS-el mért távolság: 24,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 570 m. Sem a távolság, sem a szint nem mérvadó, mivel két helyen is „eltévedtünk”.
A megbeszélt idõ elõtt pár perccel felvettem Andrást Veszprémben, majd igyekeztünk tovább Sukoróra. A Székesfehérvár környéki köd kitartott a rajtig, jócskán lassítva az odaérést. Ahogy befordultunk a Zsuzsi presszónál, láttuk, hogy a „kicsik” Dominika, Mercédesz és Patrik, már a teraszon ülnek, s észre is vettek bennünket. Persze nem maradtak ülve. Mire 100 méterrel odébb leparkoltam, s kikászálódtunk a kocsiból, már meg is érkeztek. Természetesen azonnal megtörtént a túrabotjaim „lefoglalása”. Megbeszéltük a játékszabályokat a túrára.
Mire elindultunk volna nevezni, megérkezett az egyik szervezõ, s felszólított bennünket, menjünk máshová parkolni, mert a helyiek nem akarják, hogy ott parkoljunk, annak ellenére, hogy semmilyen tábla, vagy KRESZ szabály nem tiltotta. Átmentünk az ajánlott parkolóba, ahol lézengett 2-3 polgárõr, ahelyett, hogy a forgalmat irányították volna. Visszamentünk beneveztünk. Mi Andrással a húszasra, Brigitta a gyerekekkel a tízesre. Mivel a két táv, a 2. EP-ig együtt halad, így együtt vágtunk neki a táv teljesítésének.
Andrásnak elmondtam, mire számíthat, s hogy az egyik túrabotomat kissé megviselték, a gyerekek, a Bakony 25-ön, így határozottan ellenállt a megszerzésére irányuló törekvéseknek, pedig Mercédesz nem egy fondorlatos kísérletet tett rá.
A köd ellenére kellemes volt a hõmérséklet, így a Gyapjaszsáknál megszabadultam két réteg ruhától. Vidáman talpaltunk. Mercédesz és Patrik idõnként megkergették Andrást, tehát nem unatkoztunk. Közben kisütött a nap, aminek következtében, érdekes látványt nyújtottak, a párától csillogó pókhálók. Közben utolért bennünket Pintér József is, akivel aztán a második EP-ig együtt haladt kis csapatunk. András csakhamar szakmai (túraszervezõ) megbeszélésbe kezdett. Hamarosan megérkeztünk Nadapra, a Szintezési õsjegyhez, ahol megkaptuk az elsõ pecsétet, meg egy kis szõlõcukrot. Természetesen a két legkisebb azonnal kihasználta a lehetõséget, a szikla megmászására. Kis beszélgetés és fényképezés után folytattuk utunkat, a piros jelzésen, ahol a falu mellett kereszteztük, az elõzõ útvonalunkat. Egy meglehetõsen vízmosta, köves, kisebb letörésekkel tarkított meredek úton kapaszkodtunk felfelé, amit montis útvonalnak is kijelöltek. Az én kerékpáros tudásom és bátorságom kevés ahhoz, hogy lejöjjek rajta. Számomra igen rövidnek tûnõ idõ alatt megérkeztünk a 2. ellenõrzõ pontra, ahol megkaptuk a bélyegzõnket, a gyerekek pedig a nyuszitojást. Az igazoló lap térképét megnézve láttam, csak 2 km van Sukoró széléig, ezért úgy döntöttünk, „eltévedünk” egy kicsit, s lekísérjük Brigittáékat a faluig. Közben Ervin is döntött. A hosszabb biciklizés helyett, a 10-es távról, a 20-asra való „eltévedést” választotta. Elõtte tettünk egy kitérõt a Pákozdvárhoz, ahonnan visszatértünk az EP-hez, ahol némi játék következett, mivel a gyerekek újabb nyuszitojást szerettek volna találni.
Nekiindultunk a lejtõnek, s egy szép völgyben gyalogolva értük el elõször az Éva-forrást, majd a falut. Itt elbúcsúztunk a többiektõl, s három fõre fogyatkozott kis csapatunk, immár nagyobb tempóban vágott neki a kaptatónak, a 2. EP-ig, amit immár harmadszor érintettünk. Még 1-2 év, s nem fogom tudni tartani a lépést Ervinnel.
A Bodza- és a Hurka-völgy szép sziklaalakzatai természetesen alaposan lelassítottak. Fényképezés szempontjából, most sokkal jobbak a fényviszonyok, mint nyáron. A völgybõl kijutva, találkoztunk az elsõ tavaszi hérics mezõvel.
A Kulcsár-dûlõben, egy poros szakasz következett, majd megérkeztük a Pogány-kõnél lévõ EP-re, ahol komoly sokadalom fogadott. Legalább 50–60 gyerek volt a sziklák között. Pecsételés, fényképezés és némi hezitálás után elindultunk a Pandúr-kõ felé, ahol megint csak fotózás következett. A lejutás számomra nem a legkönnyebb. Az ilyen meredek helyeken jobb szeretek felfelé menni. Persze abban is volt még részünk a túra végéig.
Ismét a piros keresztjelzés poros útján talpalhattunk. A piros körjelzésnél meglepetésemre, egy munkatársammal találkoztunk. A jelzésen haladva, viszont négy, az idén még nem látott virágot fényképezhettem, köztük törpe nõszirmot és zöld hunyort. A Polák-hegyen megkaptuk az utolsó pecsétet is. A piros háromszögjelzés néhol akadálypályára hasonlított a kidõlt fenyõk miatt. Ennek ellenére jó haladtunk. Nemsokára elértük a már ismerõs zöld jelzést. Itt egy kicsit lemaradtunk k Andrástól, s kocogóra vettük a tempót, az utolérés érdekében, amibõl csaknem kilométeres futás lett, miközben vagy 50 túrázót elõztünk meg, ami igen jól jött a célban. Megtakarítottunk legalább félóra várakozást a célban.
Beértünk. 8–10-en lehettek elõttünk a sorban, de bõ huszonöt percbe telt, mire megkaptam az oklevelet. Kitûzõ helyett, egyelõre csak ígéretet kaptam, a postán történõ elküldésre, mivel sokkal többen jöttek a túrára, mint amire a szervezõk számítottak.
Igazolás után, zsíros kenyér és tea volt a menü, ami igen jól esett.
Gyönyörû idõjárásban nagyon kellemes túrán vehettem részt.
Pozitívumok: Szép táj, jó útvonalválasztás, jó ellátás (a nevezési díjhoz képest kiváló), gördülékeny pecsételés az ellenõrzõ pontokon. Kiváló minõségû térképes igazoló lap. Az útvonal szempontjából Sukoró jobb választás, mind Pákozd volt. Végig jelzett turistaúton gyalogolhattunk.
Negatívum: A parkolás reggel. Kérdés persze, hogy szabad-e olyan faluban/városban teljesítménytúra rajtot berendezni, ahol nem látják szívesen a túrázókat. Mire visszaértünk a célba, minden helyen parkoltak túrázók, ott is, ahonnan reggel bennünket elküldtek. Szükség lett volna forgalomirányításra. A rendezõk létszáma alapján nem okozott volna gondot a megvalósítás. A polgárõrök is besegíthettek volna a lébecolás helyett. Nagyon sokat kellett várni az oklevélre. 2-3 perc egy túrázó. Ez az elõre megírt oklevél, ezt máshol is tapasztaltam már, tiszta horror. Szerintem, ha akkor írják, amikor adom le az igazoló lapot, sokkal gyorsabb, hiszen 2-3 fõ dolgozott rajta távonként. Egy fõ pecsétel, iktat, egy pedig írja a nevet az oklevélre. Így fél perc bõven elég egy emberre. Az elõttem lévõ túrázóét nem találták, így jó 6-7 percig keresték, s így sem lett meg. A rendszer merev is volt, mivel Ervin, aki a 10-esrõl áttért a 20-as távra, kétszer kellett sorba álljon, az oklevélért. A számára ez azt jelentette, hogy az öt és fél órás teljesítés után, közel egy órát állhatott sorba, az oklevélért.
Azért a pozitívumokból volt több, a hibák pedig könnyen kijavíthatók.
Néhány kép megtalálható lesz a balatonfürediek honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2008-as événél persze, ha a webmesterünk felteszi õket. A ma elküldöttekkel együtt, már öt túra anyaga várakozik nála.
 
 
Thury György emléktúraTúra éve: 20082008.04.09 19:54:34
Thury 30
GPS-el mért távolság: 32,8 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 605 m.
Jó korán keltem reggel, a korai rajt érdekében. Este születésnapi bulira voltam hivatalos. A rajt helyén jó pár ismerõssel találkoztam, köztük Andrással, akivel egyeztettük, én a 30-as távot, õ pedig a 20-as távot választotta, mivel útitársai is a 20-asra neveztek. A két táv a Gesztenyeházig ugyanaz, így együtt vágtunk neki a túrának. A falu szélén rögtön, gyönyörû mocsári gólyahír mezõt láttunk, majd egy szép víztározó partján találtuk az elsõ ellenõrzõ pontot. Utána végre lekanyarodhattunk az aszfaltról, s megindultunk Zalaújlak irányába. Az idõjárás kellemes, bár az ízlésemhez képest kicsit hûvösebb szél fújt. Igazi dombvidéki tájon haladtunk. Rövid, idõnként meredek emelkedõk, s lejtõk váltakoztak. A vízszintes út, itt is csak matematika példákban létezõ fogalom, mint a kék szakállú Wágner úr számára a 100 angol font, Rejtõ Jenõ regényében. A második ellenõrzõ pont után, kezdett gyanús lenni a dolog, már jártam erre valamikor. Késõbb rájöttem, az útvonal jelentõs része megegyezik, a tavalyi Szent Orbán túráéval, de most fordított irányban teljesítettük. A Gesztenyeháznál, azzal búcsúztunk Andrástól, ha jön másnap Sukoróra, akkor este felhív. Úgy egy kilométert mehettem egyedül, míg egy fotós megálló után ismerõs alakot láttam közeledni. Vártam egy kicsit. Kiderült, jól gondoltam, Vera az. A túra többi részét, már együtt teljesítettük.
Ezen a túrán is, mint már hetek óta mindig, jó néhány új tavaszi virágot láttam. A Hervaszkút-forrásnál látható kis tavacskát, alaposan benõtték a fonalas moszatok és algák. Kezdtem megéhezni. Szerencsére a Thury kopjafánál, zsíros és margarinos kenyérrel, fánkkal és innivalóval vártak a rendezõk bennünket. Kalóriapótlás, beszélgetés és fényképezés után elindultunk visszafelé. A piros háromszögjelzés kaptatója alaposan megizzasztott, így a kulcsosháznál megittam egy kólát.
Egy jó kis lejtõ aljában madársóskát találtam, így volt saláta is a zsíros kenyér után. Ehhez az emelkedõn meg-megálltam, szedni pár szálat.
Kellemes gyaloglást követõen értünk Nagybakónakra, ahol ismét lehetett kalóriát pótolni. A következõkben kellemes, tájon haladtunk, mígnem a zöld jelzés ráfordult, a Csapiba vezetõ aszfaltútra. Igazán látványos kis útszakasz, a homokköves leomlott lejtõivel, erdõivel.
A faluban megkaptuk az utolsó igazoló pecsétet, majd immár végig aszfalton besétáltunk a célba, ahol megkaptuk az oklevelet és a kitûzõt. Aki éhes volt kaphatott még zsíros kenyeret, tehát igazán jó ellátású túra volt, fõként, ha a Bakony 25-el hasonlítom össze, mivel azonos volt a nevezési díj.
Néhány kép megtalálható a balatonfürediek honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2008-as événél, amikor a webmesterünk rá ér feltenni. Már nem merek várható idõpontot írni.
 
 
Bakony 50/25/10Túra éve: 20082008.04.01 21:39:46
Bakony 25
GPS-el mért távolság: 21,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 495 m.
Reggel a nevezés után, még vártam jó 40 percet a fehérvári túratársak érkezésére (magyar tömeges közlekedési menetrendek csodája). Patrik, Mercédesz és Dominika, az elsõ másodpercben bejelentette igényét a túrabotjaimra, valamint a GPS-re, ami késõbb folyamatos belvillongási témát jelentett számukra. 9 óra körül nekivágtunk a távnak. Az idõjárásban sajnos csalódnunk kellett, sehol az ígért szép tavaszi idõ. Szemerkélõ esõben kezdtük a túrát. Nem sokkal azután, hogy kiértünk Herendrõl, már el is kapott bennünket az elsõ esõ. Jól látszott a dombtetõrõl, hogy elõttünk is, és balra tõlünk is esik. Ettõl kezdve, csaknem Csehbányáig így váltakozott az idõjárás: Esik, eláll. Levetjük az esõkabátot, újra rákezd. Szerencsére nem volt azért túl nagy esõ. Ahhoz viszont elég, volt, hogy a még egyébként sem túl száraz utakat, csúszóssá, ragadós sárossá tegye. Csúszkáltunk rendesen. Az elsõ ellenõrzõ pontot hamar elértük. Lyukasztás, ruhaigazítás, a gyerekeknek egy kis kalóriapótlás, s máris mentünk tovább. A Lombos-tanyánál kiértünk az aszfaltra, majd tényleg rövidesen lekanyarodva arról, megkezdtük a túra legnagyobb emelkedõjét. Egész jó tempóban haladtunk. Meg is izzadtunk rendesen. Pár nap alatt sokat nõtt a medvehagyma, viszont nem volt olyan illata, mint hétfõn, a Burokvölgyben. A Középsõ-Hajagon odaértünk, a túra egyetlen frissítõ pontjához, ahol a gyerekek megebédeltek, a magukkal hozott elemózsiából, mivel a ponton, csak teát osztottak. Ettõl a ponttól kezdve, már inkább dagonyás volt a túra, mint nem. A sár miatt, egy nyiladékban, rövidítettünk pár száz métert, mivel az jól járható volt. Tõlünk jobbra, egy víznyelõ barlangot tártak fel.
A piros jelzésre érve kezdett igazán esni az esõ, s vált a lejtõ csúszóssá. Az Õsbükk közelében Patrik esett is egyet. A Kövecses-tanya közelében olyan mély sár volt, hogy a kisebb gyerekeket célszerû volt vinni, mivel teljesen elázott volna a cipõjük. Õk persze egy cseppet sem haragudtak ezért. A Fodor-tanyai elágazótól, az Öreghálásig egész tûrhetõ úton talpaltunk, ellenben az ellenõrzõ pontot nem volt könnyû elérni, a sáros meredek emelkedõn. Megkaptuk, az újabb pecsétet, s irány Csehbánya. Itt a 25-ös és az 50-es táv elágazójánál, megint többen elnézték a piros keresztjelzést. Nemsokára, végre murvás útra értünk, s vége is lett az igazi nagy dagonyának. Késõbb is adódtak sáros részek, de már nem voltak vészesek. A Hosszú-földeken keresztül beértünk a faluba, ahol csaptunk egy kis frissítést. Itt csatlakozott hozzánk két herendi diáklány, akik lemaradtak saját csoportjuktól, és nem voltak biztosak a tájékozódási képességükben. Gyakorlatiasan gondolkoztak.
Beértünk a Torna-patak völgyébe, ahol újabb tavaszi virággal találkoztam. Kis hullámvasutazás következett az utolsó ellenõrzõ pontig, gyermekvontatással. Két 8-9 éves gyerek, alaposan meg tudja vetni a lábát játékból, ha nem akar jönni. Fölértek egy 15%-os emelkedõvel. Vízszintes terepen is szakadt rólam a víz. A Vámos- és Torna-patakot sokkal könnyebben kereszteztük, mint tavaly. Következett az utolsó jobb kaptató. Az út mellett találtunk egy kevés madársóskát, amibõl csipegettünk is. Ettõl kezdve váltott az idõjárás kellemesre. A mezõre kiérve, egy csomó birkát láttunk, amit a gyerekek szerettek volna megsimogatni. A birkáknak nem volt kedvük hozzá, így leléptek elõlünk. A gyerekeknek, persze eszükbe jutott, hogy tavaly ezen a szakaszon vittem õket a hátamon, így erre most is sort kerítettünk. Ki nem hagyták volna. Rövid séta után elértük Városlõdöt, ahol csacsi etetés és simogatás következett, majd a befutó.
A célban megkaptuk az utolsó pecséteket, az oklevelet és a kitûzõt.
A túra, sár nélkül alapvetõen könnyû lenne, de ez megint nem jött össze. Ár/érték aránya, a rosszak közé tartozik. 500/400 Ft-ért oklevél, kitûzõ, s a Hajagon tea.
A kellemetlen idõjárást és a sarat leszámítva, jó hangulatú túrán vagyunk túl. Gyorsan eltelt az idõ. Alighanem én is és a két kisebb gyerek is kevésbé fáradt volna el, ha külön megyünk, de az idõ sem telt volna ilyen jól.
Néhány kép, a hétvége felé megtalálható lesz a balatonfürediek honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2008-as événél.
 
 
3x7/ 7+7/ 7 Mérföldes Tekergés - tavaszTúra éve: 20082008.04.01 21:36:55
3x7 mérföldes tavaszi tekergés
Errõl a túráról, sem mért távolságadatom, sem pedig szintemelkedésem nincs. Szégyen, de az órámat, csak az elsõ ellenõrzõ pont elõtt indítottam el, azonban így is 580 m szintet mutatott a végére. Térkép alapján, még vagy 120 m jön hozzá. A Rózsa Sándor-barlangtól, vagy 5-6 km-en át, a GPS-em nem találta a mûholdakat, így nincs pontos távolságom sem. Ezt a szakaszt egyenesnek vette, a számítógép, a track hosszának kiszámításakor, és a távolság így is 32 km-re adódott. Mivel azonban ez a völgy egy viszonylag egyenes szakaszán volt, így a tényleges érték, csak néhány száz méterrel lehet több.
A rossz idõjárás miatt, csak fél kilenc körül tudtam nekivágni a távnak. Jó 15 centis hóban indultunk. A cudar idõ, sajnos sokakat elriasztott a részvételtõl, fõként a kisgyerekes túrázókat. A 3x7-es távon csak 34-en indultunk. A székesfehérvári csapat is kénytelen volt lemondani az indulásról, váltó cipõ hiánya miatt.
Az elsõ emelkedõn, jól kimelegedtem. Sokat volt a fejemen a kabátom kapucnija is a hóesés, és fõként, a fákról ránk potyogó hó csomók miatt. Ettõl függetlenül, kellemes gyaloglás után érkeztem az elsõ ellenõrzõ ponthoz. Eddigre megszûnt a hóesés is. A nyílt részeken jól lehetett látni, ahogy észak-kelet felõl egyre világosodik a felhõk alatt.
Az erdei szentélytõl, jó kis 90 m-es emelkedõ következett a Hosszú-kígyós mellett. Nemsokára, már a második ellenõrzõ ponton voltam. Pecsételés és vízvétel után, továbbindultam a Csikling-vár felé. Néhol már kellett egy-egy pocsolyát kerülnünk. A murvás út keresztezése után, itt-ott már kikandikált a hó alól néhány medvehagyma levél. A szaga, már a tavaszt idézte. Hamarosan újabb ellenõrzõ pont következett, nyuszi tojással. A várat most nem néztem meg alaposabban, nem volt kedvem esni, a sáncárok meredek rézsûjén.
A kék háromszögjelzésig, murvás úton talpaltam, amit nem igazán lehetett észrevenni, a hó alatt. Lekanyarodtam a jelzésre. Alig mentem pár száz métert, amikor megint csak havat kezdett a nyakamba rázni a szél. Kapucni fel. Egy pillanat múlva egy faágról, az összes hó rám zúdult. Szabályszerûen hóembert csinált belõlem. A piros jelzés után, már kezdett latyakossá válni az út. A bükkös árok egy 530 m-es szakaszán 131 keresztbedõlt fát és faágat számoltam meg. Sebesség? Maximum 2 km/h. Ehhez képest a Burok-völgy már egészen könnyen járható.
Végre a völgyben voltam. Az eddigiektõl eltérõen, most olyan volt a szél iránya, hogy alig védett tõle a völgy. Egy házaspárral találkoztam, s egy darabig együtt mentünk. Õk is jó sokat fényképeztek. Ahogy haladtam, egyre kevesebb lett a hó, s több a latyak. Ezzel együtt viszont virágot is jóval többet láttam. A Lepke tt-hez képest megint csak volt 8-10 olyan virág, amivel elõször találkoztam az idén. Az Iker-barlangok után elbúcsúztam társaimtól, s nagyobb tempóra váltottam. Az eredeti tervemet, hogy barlangokat keresek meg, a hó és sár miatt feladtam. Késõbb kiderült, szerencsére.
A Kis-Burok-völgy bejáratáig egész jól haladtam, a fényképezési megállókat leszámítva. Azt hittem, én kis naiv, hogy ez az utolsó rész könnyû lesz, hiszen mindig ez volt a völgy legkönnyebben járható része. Most azonban a frissen gléderezett út ízelítõt adott, a késõbbi sárból. Remélem nem azért csinálta ezt az erdõgazdaság, mert le akarja tarolni, a völgy hozzáférhetõ erdejeit. Kiadós ragadós dagonya után elértem az aszfaltot. Gyorsan elõ a szendvicset és a völgyben szedett medvehagyma levelekkel bekebeleztem. Alaposan megéheztem eddigre, de a Burok-völgy nem volt alkalmas menet közbeni evésre.
Bakonykútiban megkaptam a következõ pecsétet. Órámra nézve rájöttem, jobb is, hogy nem kerestem barlangokat, mivel már csak 3 órám volt a célzárásig. Tavaly száraz idõben kettõ és fél, amibõl kettõ elég is volt a célbaéréshez. Biztos voltam, benne most még ez a három óra sem sok. A faszobrok fényképezését kihagytam. Van róluk képem bõven. Viszont egy a kerítés tetejének magasságából ugató kuvasz a gép elõvételére késztetett. Valószínûleg egy pince tetején lehetett. Mire az elsõ képet elkészítettem, még egy husky és egy másik kutya is csatlakozott hozzá. A burok partra vezetõ út is a dagonyáról szólt. Az erdei ösvény elõször dagonyás, majd „csak” latyakos volt. Ellenben találkoztam tavaszi hériccsel is jócskán.
A murvás út elhagyása után, olyan dagonya következett, ami vetekszik, a Bakonyi Mikulás Cuha-hegyrõl levezetõ szakaszával, s ilyen szakasz több is volt a célig. Amikor a sárban, a Mellár mellett észak-nyugatnak fordultunk, jó erõs pofaszelet kaptunk. Nem elég a sár, még a szélbe is szabályosan bele kellett dõlnünk, hogy haladni tudjunk. Ezen a szakaszon lehagytam néhány túratársat. Az Eszenyi-rét elõtt óriási pocsolyák próbálták utunkat állni. Alig lehetett õket kikerülni. A Köves-dombon, szabályszerûen örültem a hónak. Az csak csúszott, de nem ragadt. Ettõl kezdve havas és sáros szakaszok váltogatták egymást. Szerencsére a Dóra-hegyi szakaszon, a legmeredekebb lejtõkön, csak ragadt a sár, de nem csúszott!
Végül, esés nélkül sikerült célba érnem. A tavalyi két órával szemben, most majd két és háromnegyed óráig tartott ez a szakasz, s jó sokat kivett belõlem. A tavalyi Bakony 50 nem fárasztott így el, mint most a sár. A célban tavalyhoz hasonlóan, jó kis szendvics és forró tea várt.
A túra rendezése és ellátása ugyanolyan jó volt, mint tavaly, az idõjárásról viszont a szervezõk nem tehettek. A Burok-völgyben, az Iker-barlangokig tél volt, utána a Mellárig tavasz, majd a célig megint csak tél. Így is szép túrának bizonyult. A Burok-völgy sziklái, még a tavalyinál is jobban látszottak.
A túráról, a hét vége felé lehet képeket találni, a balatonfürediek honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2008-as événél.
 
 
Lepke (Vasas nagy 8-as)Túra éve: 20082008.03.18 20:30:49
Lepke 25
GPS-el mért távolság: 24,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönb-ség: 595 m.
Reggel nem siettem túlzottan az indulással, így csak fél nyolc után értem Vonyarcvashegyre. Egész tekintélyes sokadalom fogadott a rajthelyen. Jó negyedórás sorban állással sikerült nevezni. A nevezést intézõ két hölgy gyorsan dolgozott, de hát kevesen voltak ennyi indulóhoz. Mivel három hete kibillent a lábam alól egy stég deszka, s azóta kicsit fájt a térdem, ezért csak a 25-ös távra neveztem.
8 órakor tudtam nekivágni a távnak. A Berzsenyi kilátóig vezetõ valamivel több, mint öt ki-lométeren 260 m szintet szedtem össze, folyamatos emelkedõvel. Szép idõt fogtunk ki. Természetesen felmentem a kilátóba. Fent azért fújt egy kicsit a szél, de a kilátás kárpótolt érte.
Tempósan, de azért nem sietve tovább indultam. A sárga jelzésen, egy nyomsávos ösvényen mentem le, s föl egy darabig. Ez a rész montival nem túl jól járható. Rövidesen elértem a kö-vetkezõ ellenõrzõ pontot. Megkaptam a pecsétet, s immár ismerõsökkel folytattam a túrát. Hamarosan elvált a két táv egymástól. Az idei évben ez az a hét, amikor szinte robbanásszerûen kivirágoztak az erdei virágok. A tavaszi kankalinon és az ibolyán kívül, amelyek már hetek óta virágoznak, 7-8 erdei virággal elõször találkoztam az idén, beleértve a héricset, és az egyik kedvencemet, a salátaboglárkát. A medvehagyma viszont egy kicsit késében van. Kel-lemes erdei utakon értünk a Szent Miklós-forráshoz. A forrás alatti kis medencében, már volt néhány béka petecsomó. Végre visszavonhatatlanul itt a tavasz!
Újabb pecsételés után gyerünk tovább. Kellemes séta után elértük a túra egyetlen frissítõpont-ját, ahol zsíros- és vajas kenyér várt bennünket teával. Kalóriapótlás után irány a következõ kilátó. A kilátás nem annyira szép, mint a Berzsenyitõl, amelyet láttunk is fentrõl, de azért megérte ide is felmászni. Ettõl kezdve zömmel lefelé vezetett az utunk. Beszélgetéssel gyorsan telt az idõ. A felhagyott murvabányai EP után, kicsit megtréfált a zöld keresztjelzés, s mire észbe kaptam, már az ellenkezõ oldalán találtam magam, a következõ felhagyott bányának, mint amelyiken lennem kellett volna. Némi tanácstalanság után, egy keskeny dzsindzsás ösvényen, a bánya oldalában értem el a 71-es utat, de legalább kevesebbet kellett rajta gyalo-golni, mint ha nem keverek el egy kicsit. Itt mondjuk elég sokan jártak úgy, mint én. Ettõl kezdve viszont végig, undorító aszfalton gyalogoltunk. Gyorsan letudtuk az utolsó emelkedõt is, az ott található ellenõrzõ ponttal. Errõl a pontról is szép volt a kilátás. Remélem, a jövõ héten nem fognak elfagyni a gyönyörûen kivirágzott sárga barackfák. Már a kökény is fehér bimbós állapotban van.
Alig másfél kilométer múlva meg is érkeztünk a célba, ahol újabb negyedórás várakozás után, átvehettük az emléklapot és a kitûzõt.
Szép idõt fogtunk ki. Az útvonal kellemes, bár nem túl látványos, a kilátókat leszámítva. Az emelkedõk és lejtõk nem voltak túl meredekek, s sár egy szál se, pedig a tegnap délutáni-esti pápai esõ után reggel még azon gondolkoztam, vegyek-e kamásnit. Szerencsére nem vettem.
Az egy darab frissítõpontot keveslem, de ezt leszámítva, kellemes, jól szervezett túrán vehettem részt, amelyen sok gyerek is indult. Lehetne esetleg egy rövidebb távot is szervezni, olyan családoknak, akik csak egy-egy túrán indulnak. A Büdöskúti EP-tõl kezdõdõ kör, 8 km hosz-szú. Ennek elhagyásával a táv 16 és fél kilométerre csökkenne.
Az útvonal nagy része montival jól járható. A sárga sávon van egy szakasz, ahol óvatosan kell menni lefelé, mivel az single track rész elég meredek, s van benne egymásután 3-4 kis 20-30 cm-es letörés, nem sokkal utána pedig két keresztbe dõlt fa. A Szent Miklós-forrás közvetlen körzete is tolós, akár csak a Z+ a Csereze-hegynél. A Z+-on elõtte is gondot okozhat a frissen gléderezett murva.
Néhány kép megtalálható a balatonfürediek honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2008-as événél.
 
 
Túrázz a vonatért!, Túrázz a Cuha-völgyi vasútért!Túra éve: 20082008.02.14 21:54:40
Túrázz a Vonatért
Végre megint van számítógépem, így csaknem egy hetes késéssel meg tudom írni a beszámolót.
GPS-el mért távolság: 19,89; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 605 m.
A rajt nyitása elõtt negyed órával, már jó sokan voltunk Vinyén. Jó néhány ismerõssel találkoztam. Közvetlenül utánam érkezett a veszprémi katonakülönítmény. Üdvözlések után, néhány perces sorbaállás a nevezésnél, majd a friss hideg, de tiszta napsütéses idõben elindultam. A Zörög-hegy kaptatóján aztán kellemesen kimelegedtem. A turistajelzéseken kívül szalagozás is segítette a tájékozódást. Nem volt könnyû eltévedni, de azért kellõ figyelmetlenséggel sikerülhetett. Ezen a túrán is lehetett találkozni a két héttel ezelõtti vihar nyomaival.
Még a zöld és sárga jelzések közös szakaszán találkoztam kankalinnal. Néhány szirmon látszottak a fagy nyomai. Az erdõbõl kibukkanva nagyon kellemes volt a napsütötte hegyoldalak látványa. A tél vége felé, már nagyon hiányzik a napfény. Mielõtt a sárga jelzés elérné a 82-es utat, szalagozás vezetett át bennünket a zöld jelzésre, így nem kellett a fõúton gyalogolnunk. Ahogy letértünk a szalagozásra, egy ritkásabb részen, elõször pillanthattuk meg a várat. Úgy látszik túl sok volt a fényképezési megállóm, mivel az elõttem néhány perccel indult pannonhalmi sporttárs, már visszafelé jött a zöld jelzésen, amikor elértem azt. Kellemes séta után beértem Csesznekre.
Természetesen, a Kõmosó-árkon keresztül vezetõ ösvényt választottam. Szintidõ nincs, van idõm bõven fényképezni. Jó félórám ment rá a következõ 150-200 m megtételére. Gyönyörû a völgy, s most a patakmederben is kevesebb volt a szemét, mint máskor. Itt találkoztam az idén elõször hóvirággal. A régi sárga háromszögjelzésen mentem fel a várhoz. Ilyen kéknek még nem láttam az eget a várnál, mint most. A vár bejáratánál, egy Veszprémben szolgáló szerzõdéses katona volt a pontõr. A pecsételésnél szólt, hogy kedvezményesen lehet belépõt váltani a várba. Utolértem a többi kollégát, akik éppen pihenõt tartottak. A könnyebbik útvonalon jöttek föl. Rábeszéltem õket, ha már erre járnak, akkor visszafelé nézzék meg a Kõmosó-árkot. Ennek megfelelõen, együtt indultunk tovább, s másodszor is végigmentem az árkon. Ezúttal sem volt rövid, mivel a biciklilámpámat kölcsönadtam, a csapat barlangász tagjának barlangnézésre, s ez egy jó húszperces várakozást jelentett nekünk. Még a barlang elõtt, rengeteg hóvirágot láttunk egy helyen, amit fölfelé, a fényviszonyok miatt nem vettem észre. Persze a fotósokat, utána sem lehetett gyors haladásra bírni az ösvényen, amit meg is értek. Az árok bejáratánál szembe jött velünk, a balatonfüredi egyesület néhány tagja.
A faluból kiérve megkezdtük a túra legnagyobb mászását. Irány a Zörög-tetõ. Eddig mindig a Csesznek felé vezetõ irányon tettem meg ezt a szakaszt. Most kifejezetten jól esett a fordított irány. Persze akiknek nem tetszett a kemény kaptató, ezt olvasva, lehet, hogy kissé morcosak lesznek. Fölfelé nem kell annyira óvatosnak lenni, így több lehetõségem volt a nézelõdésre.
Az ellenõrzõponton felírtuk az ellenõrzõ számot, s továbbindultunk. A sárga háromszögjelzésen ballagtunk lefelé, a vadászházig, aminek ablakában találtunk egy söprût. Ez alkalmat teremtett némi vidámkodásra. Természetesen ekkor is készítettem néhány képet. Igen jól sikerültek!
Úgy döntöttem, hogy végre megnézem magamnak azt a murvás utat, ami a vadászháztól, a Cuha völgyébe visz le. A többiek jöttek velem, mivel azt mondtam, ezen az úton nem lesz sár. Az elsõ keresztezõdésnél, azért volt némi gondom, mivel az nem szerepelt a térképen, s a murvás út jobbra kanyarodott. A helyes irányba vivõ út viszont jó sáros volt. Meg is kaptam a magamét, hogy ez az a sármentes út? A murvás utat választottam, s az vagy 200 m után, visszafordult a helyes irányba. Nyoma sem volt rajta a sárnak, így megúsztam a további cikizést. Ez a térképen nem szereplõ útszakasz azt jelenti, hogy a Cuha völgyébõl, végig murvás úton lehet biciklivel átmenni Csesznekre. Az út a mostani állapotában, trekking biciklivel is járható.
Porva-Cseszneken megkaptuk az ellenõrzõ bélyeget és pecsétet. Tartottunk egy kis pihenõt, majd nekivágtunk a szurdoknak. A patakban kevesebb volt a víz, mint a Bakonyi Mikulásnál, ráadásul, ahol valóban kellett, ott a szervezõk, fával és kõvel javítottak az átkelõkön. Persze aki utcai félcipõben, vagy sima sportcipõben jött, annak így is okozott gondot a patak keresztezése. Ahol nagyobb csoport ért egyszerre a gázlóhoz, ott bizony komoly sorban állás alakult ki. Ahol lehetett, mi inkább átgázoltunk a sekély vízen. Az egész túrán, nagyon sok gyerekkel találkoztunk, de a legtöbbel itt a szurdokban. Korábban megcsodáltuk a kisebb foltokban látható kankalinokat és hóvirágokat. A Cuha völgyében, amíg nem vált szurdokká, viszont rengeteget láttunk. Terítve volt a hegyoldal mindkét oldalon, s ez még csak a virágzás eleje. Egy-két héten belül lesz igazán tömeges, de mi ennek a látványnak is nagyon örültünk.
Az utolsó gázlón gyalogos híd is visz keresztül, de itt is inkább átgázoltam. Rövid séta következett a célig, ahol pár perces sorban állást követõen, 14.30-kor megkaptuk az oklevelet, a kitûzõt, és a büfében teára és csokira jogosító jegyet. Itt viszont igen sokat kellett volna várni, így átadtam a társaimnak a jegyet, magam pedig a kocsinál átöltöztem, s készítettem egy forró csokit.
A túrára ahhoz képest, hogy elsõ rendezés, nagyon sokan jöttek el (több mint négyszázan), többen, mint amire a szervezõk számítottak. Arányában több volt a gyerek is, mint más teljesítménytúrákon. A rendezõknek szerencséjük volt az idõjárással. Gyönyörû napsütéses idõben túrázhattunk, sok hóvirágot, kankalint és barkás ágat láthattunk, persze azon felül, hogy a Cuha-szurdok és a Cseszneki-vár mindig szép. A sok indulóhoz persze kellett, hogy 6-tól 20 km-ig négy távot terveztek a szervezõk, alacsony volt a nevezési díj, s nem volt szintidõ. Igazi túrázásra (teljesítménytúrázásra) kedvet csináló esemény volt.
A rajtoltatás, az ellenõrzõ pontok, és a célban az igazolás, meglehetõsen gyorsan történt, a kis rendezõi létszám ellenére. A Zörög-tetõn bõven volt toll, amivel felírhattuk az ellenõrzõ számot. A túra ár/érték aránya jó (csoki Cseszneken, csoki és tea a célban, kedvezményes várbelépõ). Az útvonal jelzése kiváló. Ott is volt szalagozás, ahol a turistajelzés miatt nem lett volna feltétlenül szükséges, bár a kezdeti szakaszon a Kõpince-forrási elágazóig nem ártott volna néhány szalag, vagy az itinerbe részletes leírás, mert ez néhány túrázónak gondot okozott, bár a szervezõk minden segítségkérõnek elmagyarázták az utat.
Számomra a negatívumot a célban teára várakozás, valamint az egy poharas tea limit jelentette (sokan inkább le is mondtunk róla), illetve sokan vettük volna szívesebben itt a csoki helyett, a zsíros kenyeret, vöröshagymával. Ettõl függetlenül a célban kicsit olyan bulis hangulat alakult ki.
„Néhány” kép megtalálható lesz a balatonfürediek honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2008-as événél. Még csak ezután fogom elküldeni a webmesterünknek.
 
 
KincsesbányaTúra éve: 20082008.02.04 20:36:26
Kincsesbánya 30 teljesítménytúra
GPS-el mért távolság: 25,05 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 460 m.
Reggel igyekeztem, minél korábban indulni, mivel a meteorológusunk szerint 10 órától esõ várható, s elõtte szerettem volna minél hosszabb távot megtenni. A nevezés gördülékenyen történt. Nem is csoda, hiszen bár elsõ rendezésû túra, de azért a rendezõk közül többel is találkozhattunk már az elõzõ években szervezõként. Pintér József például nem kifejezetten elsõ bálozó túrarendezõként. Beneveztem még az Észak-Dunántúl Kupára is, majd pár perc beszélgetés után, neki vágtam. Ekkor jöttem rá, hogy a beszélgetés közben, már ketyegett a szintidõ, mert az indulási idõt, még a nevezésnél ráírták.
Végre számomra, is megkezdõdött az idei teljesítménytúra szezon!
A Szeg-hegyet, kellemes egynyomsávos ösvényen másztam meg. Ahogy értem egyre feljebb, úgy vált egyre hangosabbá a szél zúgása az ágak között. Az erdõbõl kiérve, a felhõkön átsütõ napot is megláttam. Most már turistajelzésen mehettem tovább. Nem sokára utolért egy pannonhalmi sporttárs, s együtt folytattuk. Nem is jött rosszul, mivel így egy kicsit nagyobb sebességre kapcsoltam, és kevesebbszer álltam meg fényképezni. Azért vagy 80-90 fényképezési megállóm így is volt. Az elsõ ellenõrzõ pontnál bélyegeztettünk, s már indultunk is tovább. Amikor elértük a víztározót, akkor jöttem rá, hogy az EP-tõl kezdve, a Keleti-Bakony teljesítménytúra útvonalán jöttünk. Már a kiírásból is gondoltam, hogy a túra egy része meg fog egyezni azzal. Otthoni utólagos térképi mérés alapján, valamivel több, mint a táv fele bizonyult azonosnak, bár nagy részén, fordított irányban haladtunk. Egészen más képet mutatott a Gaja-szurdok is így. A víztározó partján egy kis aszfaltos szakasz vezetett bennünket a szurdok bejáratához. Az ellenõrzõ pontnál megkaptuk a következõ pecsétet. Itt a kialakított pihenõhely tetejérõl levitte a szél a cserepek jó részét. Elég csúnya látvány. Egyébként gyakran találkozhattunk az elmúlt hétvégi vihar nyomaival az erdõkben. Gyönyörû a szurdok. Az Ádám-Éva fa után, hamarosan megkezdtük a kerítésmászásokat is. A Varjúvárnál jött a túra leghúzósabb emelkedõje. Fentrõl is készítettem néhány képet. Szerintem délelõtt kivételesen jók voltak a látási viszonyok. A szél alaposan kitakarított minden port-koszt a levegõbõl. A sípályáról, gyönyörûen látszott Mór is és a Csókakõi-vár is. Hamarosan Bodajk utcáit tapostuk. Sajnos volt néhány túrázó, aki majdnem az út közepén gyalogolt, így lehetõséget teremtett egy-két autósnak némi vészfékezésre. Nem kellene ezt tenni.
A faluban a leírás nem, de a térkép segített megtalálni az EP-t. Itt ismerõs túrázókkal futottam össze. Pecsételés után, irány a kálvária. A Keleti-Bakony túrán ide már sötétedéskor értem, így most kihasználtam a lehetõséget egy kis fényképezésre. Nem sokra, mivel csípõs hideg szél fújt. A Szopborparkban viszont jóval több idõt töltöttem el.
A következõ kerítésnél ért utol András. Mondta, hogy most siet, mivel ajkai csapattal jött, akik a 20-as távra neveztek, s nem szeretné, ha a célban sokat várnának rá. Valószínûsítettem, miszerint õ fog hamarabb célba érni. Ez a jóslatom olyan jól sikerült, hogy már a Becsali büfénél utolérte õket.
Az Alba Regia-forrásnál volt a következõ EP. Utána a piros háromszögjelzésen kikapaszkodtunk a szurdokból. Ahogy kiértünk egy sziklára, rögtön letértem egy kis fényképezésre. A pannonhalmi sporttárs itt elhúzott, s többet utol sem értem. Errõl a szikláról leláttam a szurdokba az Ádám-Éva fához, s jól látszott, milyen sok túrázó van még úton. Szemközt lehetett látni a Vaskeresztet is, bár háromszoros optikai zoommal nem lehetett róla igazán jó képet készíteni.
Az utolsó kerítésátkelés után, egy keskeny ösvényen értem el a kék jelzést, amin egészen az utolsó ellenõrzõ pontig haladtam. Ezen a szakaszon jó sok 20-as távon indulót elõztem meg. Az Õs-Gaja zsilipjénél egész szépen összetorlódott a jég. Másutt már kiolvadt a tározó. Ennek ellenére alig két-három horgász vallatta csak a vizet, õk is az Észak-keleti oldalon, a szélnek háttal. Az Õs-Gaja-zsiliptõl, egy darabig aszfalton mentem, s már le is töröltem a sarat a túrabotjaimról, amikor újra földútra vezetett a szalagozás, amin hamarosan beértem a célba.
Igazolás után, megkaptam az oklevelet és a kitûzõt, majd kimentem a kocsihoz, megszabadulni a vizes borogatásként mûködõ ruháimtól. Ekkor kezdett el esni az esõ, tehát jól kalkuláltam, hogy korán kell indulni, s tempósan kell menni. Szerencsém is volt, mivel az esõ két órát késett, az elõrejelzéshez képest.
Jól szervezett, kellemes túra volt, nem túl sok szinttel. Sár azért volt bõven, de hát ilyenkor vagy fagy és jég van, vagy sár. Az útvonalválasztás jó, sehol sem válik unalmassá. Tartottam a hideg széltõl (elvégre a Móri-árok elég huzatos hely), s ennek megfelelõen öltöztem, ami viszont felesleges óvatosságnak bizonyult. Csak a Fehérvárcsurgói-víztározónál volt hosszabb szélnek kitett szakasz, máshol az erdõk, hatékonyan fogták meg a szelet. Két szendvicset vittem magammal, s ez pontosan kettõvel bizonyult többnek a szükségesnél. Számomra pont jó helyen kaptuk a csokikat. Az elsõ és az utolsó elõtti EP-nél. A célban zsíros-, lekváros- és margarinos kenyér, valamint vöröshagyma hegyek vártak bennünket, finom teával. A túra közben három EP-n is lehetett enni-, innivalót vásárolni.
A túra ár-érték aránya a kiemelkedõen jó. A 600(550) forintos nevezési díjért kiváló, nyomdában készült, színes térképes igazolólapot, két csokit, s a célban a már említett enni és innivalót kaptuk. A keveset túrázók dolgát megkönnyítette, hogy minden távhoz külön térkép tartozott, így nem kellett keresgélni, most melyik vonalat is kell követni. Saját Bakony-túristatérképemet elõ sem kellett venni.
Néhány kép megtalálható a balatonfürediek honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2008-as événél.
 
 
túra éve: 2007
Tavaszi/Téli/Őszi Kab-hegyTúra éve: 20072007.12.15 19:25:09
Téli Kabhegy
GPS-el mért távolság: 19 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 470 m. (Szinte ugyanaz, mint tavaly, csak a magasság tér el jobban a szervezõk által megadottól)
Az elõzõ két nap havazásai miatt, s mivel alig lábaltam ki egy megfázásból, úgy indultam el, hogy lehetõleg világosban kelljen vezetni. A havazás megtette a magáét. A 83-as úton, a legveszélyesebb vadváltónál, már bõven világosban 2 õz futott át az úton, majd 50 méterrel arrébb, pár méterre az úttól, egy róka ült a hóban, s buzgón csócsált valamit. Hazafelé, Zsófiapuszta közelében két róka futott át az úton, majd arrébb egy kollégájuk vadászott egérre a nyílt mezõn, jó néhány egerészölyv társaságában.
Gyors nevezés, az ismerõsök üdvözlése, s nyolc után pár perccel nekivágtam a nem túl hosszú távnak. Megint bebizonyosodott, miszerint havazás után, a lakóterületi utak a legveszélyesebbek, legcsúszósabbak, ezért igen óvatosan ballagtam kifelé Nagyvázsonyból. Az elõzõ napoktól eltérõen, elég tiszta volt az idõ és a nap is sütött, szemben a tavalyi köddel. Alighogy kiértem a faluból, máris lehetett látni a Kab-hegyet. Meglehetõsen hideg idõ fogadott, szerencsére azonban még nem támadt fel a szél. Reménykedtem, benne, így is marad, ha nem is a Kab-hegyig, de legalábbis az erdõig. Csikorgott a hó a talpam alatt. Vagy két kilométer után, inni szerettem volna, de kellemetlen meglepetés ért, befagyott az ivótasakom szelepe. Ilyen még nem történt velem. Egy darabig kísérleteztem, a kiolvasztással, végül lemondtam róla. Maradt a vésztartalék izotóniás lötty. Amint láttam, néhány ember kipróbálta elég erõs e már a jég a pocsolyákon. Nem volt szerencséjük. Haladásunkat folyamatosan ellenõrizhettük a hegy közeledésén. A nyílt terepen jól látszott, elõttem is, mögöttem is sokan tapossák a havat. Megelõztem, az elõttem indult katona kollégákat.
Kisvártatva beértem az erdõbe, ahol enyhébbnek bizonyult az idõ, mint kint a mezõn. Volt sár rendesen a hó alatt. A havazás óta, jó néhány helyen alaposan feltúrták az utat és környékét a vaddisznók. Vajon miért szeretik ennyire feltúrni az utakat?
Egy kicsi kerülõ után, kilométereken át egyenesen vezetett az út a Kab-hegyre. Sokszor inkább az út mellett mentünk, mint azon, mivel az úton végig folyt lefelé a víz, majdnem teljes szélességben. Ez is mutatja milyen gazdag a Bakonyerdõ Zrt. Ahelyett, hogy vízelvezetõ árokkal alaposan megcsinálnák az utat (szerintem kb. 20 %-al drágábban), s utána a mostaninak töredéke költségen tartanák karban, mint ahogy a „szegény” Bajorországban láttam, megcsinálják az utat kicsit olcsóbban, s jó drágán tartják karban, vagy hagyják, hogy három-négy év alatt, az esõ felismerhetetlenségig elmosson egy murvás utat is, ha egy kicsit meredekebb.
Az út elõször kicsit alattomosan, de nagyobb tempónál erõt szívóan emelkedet, majd a Kab-hegyet körbefogó aszfaltos övút után jól beleerõsített, fokozatosan, egyre meredekebbé válva. Nemsokára, már egy kerítés mellett kaptattam fölfelé. A legmeredekebb rész elõtt, a kék jelzés balra fordult. Jó néhányan, viszont egyenesen, a legrövidebb úton menetek föl a hegyre. Mentem tovább, a leírás szerint balra. Minek kurtítottam volna meg, az egyébként is rövidtávú túrát! A legmeredekebb rész elõtt utolértem Andrást, majd a kaptatón meg is elõztem. Ezen a meredek részen jó párszor megálltunk beszélgetni, a szembejövõ ismerõsökkel. A feltámadó hideg szélben végül is csak felértünk, az egyetlen ellenõrzõ pontra, ahol virslivel és teával vártak az igencsak átfázott szervezõk.
A frissítés elsõ része után felmentem a kilátóba. Kicsit párás volt a levegõ, de így is gyönyörû panorámában volt részünk. Lehetett látni, ahogy hosszú vonalban jönnek a túrázók a hegy felé. Most hoztam magammal tájolót, s így bemérhettem, melyik hegy tetejét láttam tavaly kiállni a ködbõl. A tavalyi saccommal (Középsõ-Hajag) ellentétben, a Papodot lehetett látni. A Hajagot eltakarja az erdõ.
Miután lekászálódtam a kilátóból, Csilla finom mandulás sütivel kínált bennünket, így ez lett a frissítés második része.
A hideg szél hamar elûzött a hegytetõrõl, így frissen nekivágtam a lefelé útnak. Nem is csúszott olyan nagyon az út, mint amire számítottam! Eseménytelen út után kiértem az erdõbõl, s visszanézve azt tapasztaltam, kezd eltûnni a Kab-hegy a felhõben. Elõször csak az antennák, mire azonban a falu közelébe értem, addigra már az egész hegy eltûnt, s apró pelyhekben elkezdett szálingózni a hó. Mire beértem a célba, már alaposan rákezdett, s a hazafelé úton is ez volt egészen Herendig.
A célban hamar megkaptam az oklevelet és a kitûzõt, megittam egy kólát, s indulás haza. Ekkor érkeztek meg az átfagyott pontõrök, s a kollégák közül is ketten beértek a célba.
Kellemes évzáró túra volt. Az idõjárás gondoskodott róla, hogy igazi téli túra legyen. Az elõzõ évivel ellentétben, a leíráson és a turistajelzéseken kívül, szalagozás is segítette a tájékozódást, bár így köd nélkül nem volt rá szükség. Az egyetlen gond szerintem, hogy a szolgáltatásokhoz viszonyítva drága a túra.
Minden túrázónak Boldog, Túrákban Gazdag Újévet kívánok!
Néhány kép megtalálható lesz a balatonfürediek honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2007-es événél.
 
 
Bakonyi MikulásTúra éve: 20072007.12.12 21:27:51
Bakonyi Mikulás 50
GPS-el mért távolság: 46,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 1090 m. Ismét egy túra, ahol pontosak a szervezõk által megadott adatok!
Általában szeretek a túrákon, az elején indulni, amit most különösen indokolt egy esti születésnapi buli.
A nevezés hamar megvolt. A rajthelyen, mindjárt összefutottam Andrással és Margóékkal. András már túl volt a nevezésen, s kérdezte melyiket választottam, s megegyeztünk, hogy egyikünk sem akar túlzottan sietni, s így nyugodtan mehetünk együtt. A sáros terepen Margóék sem akartak rohanni, ennek megfelelõen formálódott is a kis csapatunk. András csak a 30-as távra nevezett be, de elképzelhetõnek tartott „némi” eltévedést, amivel késõbb okozott egy kis fejtörést a pontõröknek, hogyan lehetséges, hogy a távon elsõként indult ember, még nem igazolt a pontokon. Amíg a szemerkélõ esõ miatt ráhúztam az esõvédõt a hátizsákra, Margóék nekivágtak a távnak, s el is tûntek szem elõl. Andrással, nyugodt tempóban mi is elindultunk. Ahogy letértünk az aszfaltról, rögtön kaptunk egy kis ízelítõt a sárból, ami szerencsére nem ragadt túlzottan. Persze az elején még nincs is összevágva az út, s a leveleket sem tapossák még bele a sárba, s ennek megfelelõen nem is csúszik annyira. Az elsõ két bemelegítõ emelkedõt letudva, Borzavárnál elértük a Csárda-völgyet, s a patak mellett kacskaringózó kellemes ösvényen gyalogoltunk, néhány patakátkeléssel. Szerencsére az esõ eddigre elállt, s napközben sem kezdett el újra esni. A második ellenõrzõ pontnál meglepetés ért minket, ugyanis felbukkantak Margóék, akikrõl azt gondoltuk elõttünk járnak. Kiderült, a rajt után, még bent a városban, menten elkevertek egy kicsit. Itt ért utol bennünket Felicián, Nagyváradról, és csatlakozott hozzánk. Ezzel ötfõsre nõtt a csapat. Nem volt túl egyszerû, az elsõ átkelés a Cuhán, de sikerült száraz lábbal megúszni. Könnyû gyaloglással elértük az ötvenes és a többi táv szétválását, ahol András szólt, hogy õ ettõl kezdve eltévedt. Az elõzõ esõk miatt kicsit tartottam a gázlóktól, s valóban több víz volt bennük, mint rendesen, de bakancsban a számomra nem jelentettek gondot, a túracipõsöknek, s a futóknak annál inkább, mivel az erdõgazdaság által készített átlépõ betonhasábokat, egy gázló kivételével, már elsodorta a víz. Ahol szükséges volt, segítettünk az átkelésben. Az egyik gázlónál rosszul becsültem meg a vízmélységet, s kénytelen voltam a bokán felül érõ vízben, magas térdemeléssel átfutni. Ezt is megúsztam szárazon! A szurdok gyönyörû, s minden alkalommal találok valamilyen új részletet, amit addig nem vettem észre. Maga a vasút is szép, építészeti megoldásai jól illeszkednek a tájba.
Hamarosan megkaptuk a következõ pecsétet a Kõpince-forrásnál, és elhagytuk a Cuha-völgyét. A túra leghosszabb, és legnagyobb szintemelkedésû kaptatója következett a Zörög-hegyre. Szuszogtunk rendesen. Az ellenõrzõ ponttól, megint együtt haladt a három táv, így népesebb is lett. Cseszneken kellemes meglepetés fogadott bennünket. A nyár közepén már igen rozoga híd helyére újat építettek. Egy keskeny ösvényen a Kõmosó-árok bejáratához értünk, ahová most nem mentünk be, bár nem egy utolsó látvány. Pecsételés után irány a Várkert Sörözõ. Újabb pecsét, s egy hosszabb pihenõ, amíg megettünk egy szendvicset, ittunk egy kis teát. Itt újabb ismerõsökkel is találkoztunk. Összefutottam Tamással és Attilával, akikkel együtt kerestük az utat az Óbudavár éjszakai túrán. A sörözõ után, rögtön egy emelkedõvel kezdtünk, majd hamarosan letértünk az aszfaltról balra, a Kõ-árok felé. Gézaházáig jó sokan jöttek szembe velünk, a tizenhetes távon. Kicsit lassan haladtunk, mivel sok ismerõssel futottunk össze. Kezdetnek rögtön három túravezetõ tanfolyamtárssal, majd volt és jelenlegi munkatársakkal. Ennyi katonával még nem találkoztam teljesítménytúrán, mint ezen a rövid szakaszon. Érdekesek a völgy helyenként függõleges sziklafalai. Az ellenõrzõpontnál, a Mikulás és a krampuszok alig gyõzték a munkát, annyian voltunk, de így is jutott idejük, némi éneklésre rábírni bennünket. Itt futottunk össze a balatonfüredi egyesületünk csoportjával is, akik szintén 17 km-en indultak.
Pecsételés után, megkezdtük a tíz kilométeres körünket az Ördög-árok felé. András, ahogy már az elején elhatározta, másodszor is eltévedt a harmincas távról. Viszonylag enyhén emelkedõ, de elég sáros úton gyalogoltunk a Töbör-hegy felé. Végre lekanyarodhattunk a piros sávjelzésre, s az Ördög-árokig búcsút mondhattunk a sárnak. Nem hiányoltuk. A nagy feszültségû vezeték keresztezésekor, beszélgetés közben elnéztem a jelzést, pedig nem elõször jártam arra. Ahogy elhagytuk a dzindzsás részt, rögtön helyesbítettem is, s két kisebb vízmosás keresztezésével, visszatértünk az ösvényre. Nemsokára megérkeztünk az Ördög-árok bejáratához. A szokásosnál óvatosabban kellett járni a szurdokban, a sár és a csúszós kövek miatt. Láttam néhány fát, ami mostanában dõlt ki, vagy tört derékba. Egy meredek, csúszós lefelénél, Margóék elhúztak tõlünk, s többet nem is értük utol õket, így csapatunk három fõre fogyatkozott. Ugyanezen lejtõnél ért utol két ismerõs pápai fiatal, akiknek felajánlottam, ha megvárnak a célban, hazaviszem õket. Gyönyörû a szurdok. Új arcát mutatta meg most, mivel szépen csordogált benne a víz az elmúlt hetek esõinek köszönhetõen. Kisebb csurgókkal és 1-2 méteres vízeséssel több helyen találkoztunk. Az Ördög-gát (Gizella-átjáró) alatti medence tele vízzel. A jó félméteres víz nem könnyítette meg az átjutást, azért a csúszós fatörzseken, majd a még csúszósabb sziklán, kötél, és egymás segítésével elég hamar sikeredett. Amikor felértünk, úgy gondoltam, túl vagyunk a nehezén. Eddig így is volt, most azonban az idõszakos vízfolyás miatt, az addiginál is nehezebben haladtunk. A következõ kisebb gáton (Neve nincs a térképen, így én az Ördög-gát közelsége miatt, Kis Ördög-gátként vittem be a GPS-be. Azért ez is van 2-3 méter magas, s a szépsége miatt megérdemelné, hogy neve legyen.) sem jutottunk át egyszerûen. Ahol eddig mentünk, ott mos víz állt a medencében. Több alkalommal is, hol köveken, hol fákon kereszteztük a vízfolyást. Elég gyakran megálltam fényképezni.
Miután kiértünk a völgybõl, ismét a zöld jelzésre váltottunk, s irány Gézaháza, ahová rövidesen meg is érkeztünk. Miután a 17-es és a 30-as távon indulók árja már leapadt így a fáradt Mikulásnak és az igencsak csinos és vidám krampuszoknak volt idejük egy kicsit fellélegezni. Megkaptuk az itteni második pecsétünket is. Beszélgettünk egy jót, majd továbbindultunk. Ahogy kiértünk a völgybõl, kellemetlen hideg oldalszelet kaptunk, így szaporáztuk lépteinket, mivel minél elõbb szerettünk volna balra fordulni a Gesztenyésnél. A hátszél nem olyan zavaró. A 82-es út után megkezdõdött az igazi sáros rész. Az ellenõrzõ pont után, a murvás útig, a pontõrök tanácsára a dagonyás út helyett a legelõn vágtunk át a murvás út keresztezõdéséig. Ennél az EP-nél szörcsögte az utolsókat az ivótasakom, pedig eddig is takarékosabban kortyolgattam, így elõvettem a vésztartalék innivalómat. Mindhárman vége felé jártunk a víznek. Ha már úgyis levettem a hátizsákot, elõvettem a lámpákat is, mivel már alkonyodott egy kicsit.
Jólesett a sármentes murván való gyaloglás, majd amikor befordultunk a Cuha felé, gyönyörû naplementében lehetett részünk, viszont egy bal kanyarral következett a lemenetel (lecsúszkálás) a Harmadik-árokban a Cuha-hegyrõl. Már egész nap számoltunk vele, miszerint ez lesz a legdagonyásabb rész. Nem is hazudtolta meg a hírét. Egyedül az vigasztalt a csúszkálás közben, hogy ha esünk, akkor puhára esünk. Helyenként vagy 10 centi mélyen össze volt gyúrva. Itt kellett bekapcsolni a lámpákat is, mivel a szûk völgyben, hirtelen ránk sötétedett. Leérve, megkaptuk az utolsó ellenõrzõponti pecsétünket, s csaknem vízszintes úton gyalogoltunk a cél felé, a gyakori pocsolyákat kerülgetve. Végre kipróbálhattam, az új biciklilámpámat is. Nagyon jó a szórásképe is és a fényereje is. Gyalogtúrákon kiválóan használható fejlámpa kiegészítésére keresõlámpának. Teljes fényerõnél, az elõttünk haladó túrázókat jó száz méterrõl is remekül megvilágította, tehát jól alkalmazható turistajelzések, illetve szalagozás megtalálására. Azért csak keresésre, mivel a 4 db ceruza akku csak kétórányi üzemidõt biztosít, vagy vinni kell a 35 dkg-s akkumulátorát. Véleményem szerint a kisebb (30%) fényerõvel is alkalmas 20-25 km/h-s sebességgel történõ montizásra, ha az ösvény nem túl rossz és/vagy nem túl kanyargós, sõt elõször fordult elõ, hogy városban, a szembejövõ autós, vagy 50 m-rõl jelezte, hogy nem kellene elvakítanom vele (igaz ezt teljes fényerõvel csináltam). Hozzá kell tegyem, magyar fizetések mellett drága, bár a hasonló teljesítményû japán lámpának csak a felébe kerül.
Visszatérve a túrára, Kardosrét utáni 7-800 m igencsak sárosnak bizonyult. A szennyvíztisztító telepnél helyenként bokán felül érõ sárban tudtuk csak elérni a mûutat. Rövid aszfaltos séta után, 10 és félórás idõvel megérkeztünk a célba. Átvettük az okleveleket, és a kitûzõket, ittunk egy kis teát, E-mail címeket cseréltünk, s elindultunk haza.
Jól szervezett, jól jelzett útvonalú túrán vehettem részt, köszönet érte a rendezõknek. A túra sokkal kevésbé volt sáros, mint amire számítottam, a 2005-ös év alapján, (kivéve a Harmadik-árkot), a sok esõ után. Az 50-es táv vonalvezetése remek, hiszen a Bakony legszebb részei közül kettõt is érint, a Cuha-szurdokot és az Ördög-árkot. A 17-es és 30-as távon indulók sem panaszkodhatnak, hiszen a Kõ-árok és a Cseszneki-vár környéke sem semmi. Hirtelenjében 16 olyan hosszabb-rövidebb gyönyörû sziklás völgyet tudtam összeszámolni az Északi- és Keleti-Bakonyban, amit ismerek, egy továbbiról már hallottam, s van még két-három, amelyeknek a felkeresése nem feltétlenül biztonságos, mivel a Várpalotai és Hajmáskéri gyakorló- és lõtér területén találhatók, s csak térkép alapján sejtem, hogy érdemes lenne megkeresni õket. A túrán jó ritmusban váltják egymást, a mezei és erdei szakaszok, így sehol sem válik unalmassá. Ráadásul nagyon kevés az aszfaltos szakasz! Az egyetlen problémát, a Csesznek utáni vízvételi lehetõség hiánya jelenti. A két hosszabbik távnak még 24 km van ekkor hátra, ezért ajánlott a megszokottnál több folyadékkal nekivágni. Nem tudom, ezt hogyan lehetne megoldani, mivel a pontokat csak valamilyen terepjáró gépkocsival lehet megközelíteni, s a 17-es távon nem is biztos, hogy indokolt lenne még egy itató pont, a rajton és a célon kívül, bár a gyerekeket ismerve, biztosan örülnének neki.
Egy poén, a Word helyesírás ellenõrzõjétõl, a Csesznek helységnévre: „Ilyen szót nem illik papírra (képernyõre) vetni!” Mit szólhatnak ehhez, az ott lakók?!
Néhány kép megtalálható a balatonfürediek honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2007-es événél.
 
 
7 Mérföldes Tekergés - télTúra éve: 20072007.12.06 21:30:21
Háromszor hétmérföldes téli tekergés
GPS-el mért távolság: 34,7 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 755 m.
A meghirdetett létszámkorlátok miatt reggel igyekeztem tényleg korán indulni, így háromnegyed hétkor, már a rajt helyén voltam. Egész úton esett az esõ, s a megérkezéskor sem hagyta abba, ezért ennek megfelelõen pakoltam el a cuccaimat. Az elsõ pontõrségek kicsit megkésve indultak, így a rendezõk kérték, adjunk nekik 10 perc elõnyt, ennek megfelelõen kényelmesebbre vettem a készülõdést. Azért csak rábeszéltük a szervezõket, hogy ne csak 07.10-kor kezdhessük a nevezést, mert akkorra elég sokan összejövünk. 07.20-kor a szokottnál kicsit kényelmesebb tempóban vágtam neki a táv teljesítésének. Amint kiértem a városból, meg is kezdtem a túra legnagyobb szintemelkedésû kaptatóját, megmászni a Vértes peremét. Ha déli, vagy nyugati irányból közelíti meg a hegységet valaki, akkor a hegység peremének megmászásával kezdõdik a túra. Ezen az emelkedõn ízelítõt kaptunk, a ránk váró dagonyából. Mi, akik az elején indultunk, még könnyen voltunk, ezen az emelkedõn, mert volt avar a sáron, s még nem vágta össze senki se. A késõbb jövõknek, már nagyon csúszott. A hegység peremének megmászása, s az elsõ Ellenõrzõpont után, rövid szalagozott, jobbára lejtõs úton értük el a Gyermek-tábort, ahol a frissítõpontot rendezték be, remek ellátással. Zsíros és lekváros kenyér, hagyma, alma, tea és forralt bor! Tavaly még nem volt lekváros kenyér, de többen is jelezték, hogy jó lenne, s a szervezõk ezt az idén, már figyelembe is vették. Bár minden szervezõ így reagálna az anyagi lehetõségek határain belül az észrevételekre!
Még a túra elején találkoztam egy székesfehérvári csoporttal, s velük tettem meg a túra nagyobbik részét. Így a Gyermek-tábortól is együtt indultunk tovább. Mire a Rudolf-réthez értünk elállt az esõ. Szegény mikulás, még nem tudott beöltözni, mivel elég sûrûn jöttek a 3x7 mérföldes távon indulók. Pecsételés után, megkaptuk a csoki mikulást is, egy kicsit besegítve a kiosztásba, majd folytattuk utunkat. Igen kellemes ösvényen, majd utakon értük el a festékgyárat, majd a jelzés után a gyárkerítés mellett mentünk. Az elõttünk haladóknak, s nekünk is sikerült elvéteni, hol kell balra fordulni. Úgy döntöttem nem fordulok vissza, hanem bal kéz felöl kerülöm meg a tavat, mert így is ugyanoda jutok. A többiek jöttek velem. Itt volt a túra egyetlen igazi agyagos, ragadós dagonyája. Kellemes gyaloglás után értük el a piros négyzet jelzést, amelyrõl az szerepelt az itinerben, hogy alig jelzett, ami az idén is igaznak bizonyult. A kezdõ jelzés után, összesen két õsi jelzést találtunk. Szentgyörgyvárnál jobbra fordulva rátértünk a zöld sávjelzésre, amelyet a Géza-pihenõig követtünk. Eleinte egész jól emelkedett az út, s volt benne dagonyás rész is, majd murvás út lett belõle. Ahogy közeledtünk a Géza-pihenõhöz, úgy vált egyre párásabbá, majd ködössé a levegõ. Sajnos, ez évben sem volt szép kilátás, a pihenõtõl. Egy kis szerelvényigazítás, és fényképezés után, megcéloztuk a Pátrácost, ami a Hófejérkébõl ismerõs. Félórával a Géza-pihenõ elhagyása után kisütött a nap. Szép volt a napfényben fürdõ erdõ, ahol minden a reggeli esõtõl csillogott. Amikor a kék jelzés letért az aszfaltról, kicsit elgondolkodtam, lemenjek-e, mivel látszott, hogy az út igen rossz, sáros, s tudtam, hogy késõbb a kék kereszt úgyis keresztezi még az aszfaltot. Végül a dagonyázás mellett döntöttem. Mivel gyérítés volt, az út mellett is csak nehezen lehetett haladni. Egy keresztezõdében, azt hittem, megbír a földút, miközben átmegyek rajta. Nem jött be. Már az elsõ lépésnél bokán fölül merültem a sárba, de késõ lett volna visszafordulni. Szerencsére volt rajtam kamásli, másként befolyt volna a bakancsba is.
A meredek lefelé elõtt elvétettem a jelzést. Láttam ugyan bent, messze egy halvány jelzés alapot, de továbbmentem. 50 méter után gyanús lett. Visszafordulva, rögtön, vagy 6 szalagot láttam, amelyek a lekanyarodást jelezték. Nem tudom, hogy nem szúrták ki a szememet.
Talán azért nem, mert én normál magasságban és távol kerestem a jelzéseket, ezek pedig alacsonyan voltak? Hamarosan ismét a Gyermek-táborban voltunk. Eddigre alaposan megéheztem. Ismerõs családdal találkoztam össze, akik a 2x7 mérföldet járták. Kalóriapótlás után velük folytattam a túrát. Így másodszor is érintettem a Rudolf-rétet, egy kis kitérõt téve a 3x7 mérföldeseknek kijelölt útvonaltól. Ezért lett végül is több a táv és a szintemelkedés is, mint amit a szervezõk beírtak. Ez is azon ritka túrák közé tartozik egyébként, ahol a szint és a távolság is pontos! (Tavalyi mérés.)
A családból két fiú már a túra elején elõrement, el is tûntek, s volt valószínûsége, hogy elõttünk járnak. A Rudolf réten, kiderült, hogy ott még nem jártak. Tovább menve, Mercédesz kitalálta, hogy barkochbázzunk. Mit mondjak, a kaméleonnal megfeküdtem, s a gazellát is csak némi segítséggel tudtam kitalálni. Az idõ viszont gyorsan telt.
A piros jelzésen egy darabig óvatosan kellett menni, mert nagyon sárosnak bizonyult, s lejtett is. Szerencsére az utolsó ellenõrzõ pont elõtt, füvessé vált. Itt kiderült, megvan a két fiú, most vannak a Gyermek-táborban. Hamarosan, gyönyörû napsütéses idõben értünk be a célba.
Tavalytól eltérõen villámgyorsan megkaptuk a pecséteket, az oklevelet és a kitûzõt.
Az elején az esõt leszámítva kellemes idõben túrázhattunk. Sár volt, de nem olyan ragadós, mint a Bakonyban. A Vértes szép, s olyan igazán kellemes sétaterep. A túra ellátása az év egyik legjobbika, ár/érték arányát tekintve pedig a legjobb volt. Nem nevezik ugyan Mikulás túrának, de az általam elérhetõ távon lévõ Mikulás túrák közül szerintem ez a legjobb.
Kevesebbet fényképeztem, mint szoktam, de néhány kép megtalálható a balatonfürediek honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2007-es événél.
 
 
Keleti-BakonyTúra éve: 20072007.11.28 21:46:30
Keleti-Bakony 40
GPS-el mért távolság: 42,9 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 960 m.
Szokásomhoz híven, reggel igyekeztem korán indulni, ami nagyjából sikerült is. Gyors nevezés után 7.00-kor nekivágtam a távnak. Bemelegítésként felgyalogoltunk a sípályán. Itt találkoztam elõször a két biciklis indulóval. A nedves fû, tolásra kényszerítette õket. A Vaskeresztig nagyjából hasonló idõt mentünk, viszont késõbb már nem láttam õket. Ezen a szakaszon a kerítések és a Gaja-szurdok szépsége alaposan visszafogta a tempójukat. Az idei évben szerencsére semmiféle idõjárási anomália sem akadályozott bennünket, már az elsõ ellenõrzõpontról gyönyörû volt a kilátás a szurdokra. Újabb kerítés megmászása után, egy meredek lejtõn értünk le a patakhoz, ahol egy újabb kerítés várt ránk. Maga a szurdok gyönyörû, s az is látható, hogy a patak igen rosszul tûri az ember szabályzó tevékenységét, s megpróbálja visszaszerezni a tõle elvett területeket. A szurdok sziklaformációi szépek, bár az Alsó-Cuha-szurdok szerintem szebb, ez viszont sokkal könnyebben járható. Hamarosan elértem az Ádám-Éva fát, viszont miután a hátizsákom kishijján belelökött a vízbe, inkább a kerülõ mellett döntöttem. Rendes mászás következett a Vaskeresztig, amiért kárpótolt a kilátás. Az idén kiválóan lehetett látni a Fehérvárcsurgói víztározót. Pecsételés és fényképezés után leballagtunk a völgybe, majd kétharmad részben megkerültük a víztározót, mielõtt irányba vettük Bakonykútit. A horgászok legelvetemültebbjei közül, sokan vallatták pergetve a vizet, csónakból illetve a partról, bár én nem láttam, hogy valaki fogott volna valamit. Ezen a szakaszon tûnt fel elõször, milyen sok vadvirággal találkoztunk a késõ õszi idõpont ellenére. Nem számoltam, de bõven több volt tíz fajtánál, a zsályától, a lóherén és a cickafarkon át, a százszorszépig. A Bográcshegyre vezetõ ösvény volt a túra egyetlen hosszú dagonyás szakasza. Bakonykúti-pusztán, megint tettem egy kis kitérõt a szürkemarhák felé. Közben köztem és a többiek közt lévõ 100 méteres sávon, két õz vágott át, idõnként meg-megállva, hogy „legyen idõnk fotózni”. Bakonykútin találtuk a túra elsõ frissítõpontját, ahol válogathattunk zsíros-, vajas- és májkrémes kenyér közül. Evés után tettünk egy kitérõt a Remete-fához (érdemes megnézni), majd elindultunk a Burok-völgybe, amelynek csak a szelídebb részébõl kaptunk ízelítõt, s máris kimásztunk a Burok-partra.
Kellemes ösvényen mentünk, ahonnan az õsznek köszönhetõen elég sok helyen nyílt kilátás a völgyre. Sajnálatos módon, a krosszmotorosok is felfedezték maguknak az ösvényt, s megkezdték annak gyalogosok számára nehezen járhatóvá tételét.
A Mellárnál az országos kék nincs megfelelõen jelezve, de most a szalagozásnak köszönhetõen mûvészet lett volna eltévedni. Az elsõ párszáz méter elég dagonyás volt, s sajnos a Csernyei dûlõben a tavalyi lucernaföldet búzavetés váltotta fel. Az ellenõrzõ pontig alig gyõztük kerülgetni a pocsolyákat, utána viszont kellemes utakon értünk Isztimérre. A falu közeledtére, az út menti elhagyott, beomlott pincék figyelmeztettek. A következõ ellenõrzõ ponton forró teával várták a túrázókat.
A falu után némi dagonyázás, s egy újabb kerítés után következett egy igen érdekes szakasz, a vadasparkon keresztül. Több érdekes fát láttam itt, mint a túra nagyobbik részén. Találkoztam három olyan évszázados tölggyel, amelyek törzse a földnél elágazott, majd 2-3 méter magasan újra összenõtt. Az itató helynél 4 vaddisznót láttunk, akik nem túlzottan zavartatták magukat a túrázóktól, pedig nem voltunk túl csendesek. Látszik, hogy a vadasparkban, az erdõ eltartóképességénél több vad van, hiszen a tölgyesekben sem volt aljnövényzet, ugyanolyan jól lehetett bennük látni, mint a bükkösökben. A vadászház után szép úton ereszkedtünk le a Millenium büféhez, ami a túra utolsó frissítõpontját találtuk.
A virsli utána újra elsétáltunk az Ádám-Éva fához, ahol jobbra kanyarodva irányba vettük Bodajkot. A szoborpark után, rövid, meredek kaptatón máris az utolsó ellenõrzõ pont következett. Igen látványos a Kálvária. Alig értem le a dombról, amikor bekapcsolták a díszkivilágítását, de már nem volt kedvem visszamenni fényképezni.
Rövid gyaloglás után beértem a célba, ahol átvehettem az oklevelet, a kitûzõt, majd az Észak-Dunántúl kupát, az idei és a tavalyi oklevelével együtt. Néhány fénykép és egy kis beszélgetés után hazafelé vettem az irányt.
A túra vonalvezetése szép, változatos terepen visz, sehol sem unatkoztunk. Külön jó volt a vadasparki szakasz. A frissítõpontok elhelyezése, az ellátás jó. A kiírásban szereplõ adatok pontosak!!! Külön talán meg sem kellene említeni a kapott színes térképet, hiszen ezeken a túrákon ez a megszokott. Az útvonal jelzése szintén kiváló. Mûvészet lett volna eltévedni. Egyetlen negatívumként, csak azt tudom felhozni, hogy a szûk szintidõ nem is tette ajánlatossá az elkeverést, és kitérõkre sem adott lehetõséget. A nézelõdéshez és fotózáshoz nem ártott volna még egy óra a 25-ös és 40-es távon.
Nem örülök neki, hogy megszûnnek ezek a kiválóan szervezett és lebonyolított túrák. A montis Kozmát, meg különösen sajnálom, mivel így montis teljesítménytúra nélkül marad a Vértes. Mások valószínûleg, valamelyik másikat sajnálják jobban. Köszönet a szervezõknek az eddigi munkájukért.
Azért természetesen fényképeztem, így néhány kép megtalálható lesz a balatonfürediek honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2007-es événél.
 
 
LővérekTúra éve: 20072007.11.21 21:51:43
Lõvérek 40
GPS-el mért távolság: 39,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 1155 m.
Már bõven világosban értem a rajt helyére, amely ugyanabban az iskolában volt, mint az elõzõ években, de megint csak másként kellett megközelíteni. Feltûnõen gyorsan sikerült nevezni, Tamás a 25-re, én pedig a 40-re.
Az elõzõ két évtõl eltérõen az idõjárás kicsit kegyesebb volt a szervezõkhöz, havas táj és fagy fogadott bennünket, tiszta kék égbolttal. Tavalyelõtt hóesés, tavaly pedig köd volt.
Frissen nekivágtunk a távnak. A városból kivezetõ út csúszott rendesen. Végre azért csak kiértünk, s gyönyörû havas táj fogadott bennünket, az elsõ idei igazi téli hazai túrám. Tempósan talpaltunk az elsõ ellenõrzõ pont felé. Az Ágfalvára vezetõ utolsó lejtõs ösvény fantasztikusan nézett ki. Fõként erdei fenyõk között vezet, amelyeken volt hó rendesen. Még a gyaloglás is könnyebb volt, mint száraz út esetén.
Ágfalván a kocsma elõtt megkaptuk az elsõ aláírásunkat, majd folytattuk utunkat. Az egész túrára jellemzõ volt, hogy az utak a lakott területeken csúsztak a leginkább. Mi fél nyolckor indultunk, s elképzelhetõ, hogy a nevezési idõ vége felé indulóknak már jegesek lettek az erdei ösvények is, de nekünk még kiválónak bizonyultak. Egy rendes emelkedõ után, elértük a Valétát, s Tamás tovább ment egyenesen a Fehérúti-tó felé, én pedig jobbra fordulva megkezdtem a plussz 15 km-emet. Eddig csak a 25-ösön voltam, így ezt a szakaszt nem ismertem olyan jól. Utána eredtem hát egy „csikó csapatnak”, amely az emelkedõ elõtt elõzött meg, s kiderült, már másodszor csinálják a 40-es távot, vesztemre. Nem néztem meg az itinert s elkavartunk egy kicsit. Egy kilométer után értem utol õket, amikor gyanús lett a számukra is, hogy nem csak azért nincsenek nyomok a hóban, mert egy munkagép szépen keményre taposta, hanem mert elõttünk senki sem járt arra. A térkép és GPS alapján azt javasoltam, gyerünk tovább egy szerintem megfelelõ irányba vezetõ úton, s ha minden jól megy pár száz méter után, újra elérjük a piros sávot. Olyan 30 cm mély hóban törtünk magunknak utat, s körülbelül 300 m-el késõbb már láttuk is a helyes ösvényen haladókat, aki az elkeverés elõtt még mögöttünk voltak, szóval „elülsõ pár, hátulra fuss-t” játszottunk. A továbbiakban ettõl a csapattól sosem volt öt-tíz percnél nagyobb a távolságunk. A volt mûszaki zár vonalán kellemes hullámvasutazás után értük el a túra legnyugatibb pontját, az Urak-asztalát, ahol az osztrák határõrök, egy csöppet sem néztek ránk barátságosabban, mint szeptemberben. Remélem, az utolsó képeket készítettem itt róluk.
A Magasbércig rendesen kiléptünk. A feltámadó hideg szél is erre ösztönzött bennünket. Ez bizonyult a leghidegebb útszakasznak. A többi résszel szemben, itt a friss hó nyikorgott a bakancs talpa és a túrabot hótányérja alatt.
Az ellenõrzõ pontnál megkaptam a következõ pecsétet, s természetesen felmentem a kilátóba. Nyugat felé csodálatos volt a kilátás. Még azt is látni lehetett a felhõkbõl, hogy a Schneeberg csúcsa mögött „rotor” alakult ki. Északra nem volt olyan jó a kilátás, mint tavasszal, a Fertõ-tavat még csak sejteni sem lehetett. A fényképezés után irány Brennbergbánya, ahol a kocsmában komolyabb frissítést csaptunk, mi is, s az utánunk jövõk is, annak ellenére, hogy a hivatalos frissítõpont, csak 3 km-re volt. Ott a szendvicsre desszertként egy kis lekváros kenyeret ettem, s újra nekieredtem az ösvénynek. A továbbiakban, Tamással, a soproni egyetem erdõmérnök hallgatójával beszélgettem. Tanultam tõle néhány új dolgot. Egy dzsindzsás ösvényen leereszkedtünk a Kovács-patak völgyébe, majd megkezdtük a mászást a Poloskás-bércre. Itt a szombathelyi „csikó csapat” rossz irányba indult, mivel arra vezetett a több lábnyom. A négybõl kettõt sikerült visszahívni. A két tizenévest õk sem látták, így csak reménykedhettünk: helyes irányba mentek. Lementünk a Köves patak völgyébe, majd következett a túra legkeményebb emelkedõje, az Ultrára. Itt a csapat legfiatalabb tagjának (11 év), már nem volt túl nagy kedve futkározni. Ezután következett a Tolvaj-árok, ami elég dagonyás, de nagyon szép. Kikapaszkodva belõle értük el a Várhely-kilátót. Végre elõször érdemes lesz felmászni rá! Gondoltam én. Ugyanis a kilátót lezárták. Így hát pecsételés után megcéloztuk a Hét-bükkfát, amelyhez az ösvény a szintén dagonyás, de igen szép Tacsi-árkon keresztül vezetett. A Hét-bükkfa, jelenleg csak hat, s Tamás szerint egy igen vékony gyertyán, társul hozzájuk hetedik fának. A továbbiakban Tamás javaslatára, valamint azért, mert szombathelyi társunk aggódott a nagyobbik fiáért, s annak társáért, akik nem voltak még a Várhely-kilátónál, a Deákkúti-forrás felé vettük az irányt. Én meg a Károly magaslatról levezetõ meredek lejtõtõl tartottam, hiszen ott még száraz idõben sem könnyû lemenni, nem még ha jegesre is tapossák. Tamás gyakran használja ezt az útvonalat, mivel így tud a legkevesebb aszfaltos gyaloglással kijutni a városból.
Hamarosan, nyolc óra negyven perces idõvel beértünk a célba, ahol az oklevél és a kitûzõ átvétele után, virslivel és forró teával vártak a rendezõk, ami igen jólesett. Szerencsére a szervezõk, figyelembe vették, a tavalyi véleményeket, s zöldborsólevesrõl virslire váltottak. Jólesik, ha figyelnek a visszajelzésekre.
Egy igazán kellemes téli túrán vagyok túl. A lakott területeket leszámítva, sehol sem csúszott nagyon az út, de azért többlet energia befektetést igényelt. Az itiner jó volt. Ha idõben elõveszem, nem kevertünk volna el. Az elkészült képeket megnézve, tisztán kivehetõ az ösvény, amerre menni kellett volna.
Hazafelé menet, Kapuvárnál sajnos motoros baleset helyszíne kényszerített kerülõre, viszont már is tervbe vettem, hogy jövõ nyáron el kell Pápáról bicikliznem Babótra, alaposabban megnézni a templomát.
A Balatonfüredi TE honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2007-es événél megtalálható néhány, a túrán készült fénykép.
 
 
Óbudavár éjszakaiTúra éve: 20072007.11.12 21:44:34
Óbudavár éjjel.
GPS-el mért távolság: 23,2 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 490 m.
Délelõtt egyesületi túránk volt, s mivel én voltam a túravezetõ, így nem tudtam elmenni a Fehér-Vár-Palotára, ezért úgy döntöttem, lesz ami lesz, elmegyek az éjszakai túrára. Végig esõben és hóesésben érkeztem a rajt helyére, ami idõjárás szempontjából nem sok jót ígért, s ezt be is tartotta. Elég nehezen találtam parkolóhelyet. Készülõdés közben folyamatosan esett.
A nevezésen hamar túlestem, s hét óra után néhány perccel, nyolcvan valahanyadikként nekivágtam a távnak. Nem indult jól a túra, mivel vagy 200 m után vissza kellett mennem a rajthelyre, mert ott felejtettem a túrabotjaimat, végül azért mégis csak úton voltam. Figyelmetlenségbõl, mindjárt az elején tettem egy negyedórás kitérõt, majd amikor rájöttem, rossz felé megyek, visszafordulva hamar rátaláltam a helyes útra. Jó tempóban gyalogoltam, amíg egy villanykaró után bajba kerültem. A leírás szerint nyugat felé kellett volna haladni, de egy birkalegelõn egy T elágazásban csak 170 fokra, vagy 020 fokra vezetett út, s sehol egy jelzés. Két-három elindulok, valamelyik irányba, megyek 1-200 m-t, s mivel nincs jelzés, vissza a kályhához. A látási viszonyok elég rosszak. A lámpával maximum 50 m-re látok, ráadásul szemüveges lévén, a lencsére jutó esõcseppek, tovább rontottak a helyzeten. Itt találkoztam össze Tamással és Attilával, Szombathelyrõl és Sopronból, s együtt kísérleteztünk tovább. Egyikünk sem, járt még erre nappal sem, tehát semmiféle emlékekre sem hagyatkozhattunk. Itt az itiner sem nyújtott sok segítséget. Találtunk egy TSZ majort, ami sajnos nincs rajta a térképen, így ez sem jelentett könnyebbséget. Úgy félórabolyongás után, „telefonos segítség” igénybevételével valahogy csak irányba álltunk. Jó 300 m-el késõbb megtaláltuk az elsõ szalagot, s megnyugodtunk. Gyerünk tovább. Néhány alkalommal a továbbiak során azt az eljárást követtük, ha egy elágazásban nem volt jelzés, hogy szétváltunk, s aki megtalálta vagy a szalagot, vagy a turistajelet, az kiáltott a többieknek, s folytattuk tovább együtt. Ezt a módszert 5-6 alkalommal kellett használni, másutt egyértelmû volt az irány. Tempós gyaloglással megérkeztünk Balatonhenyére. A helyi kocsmahivatalban megkaptuk a bélyegzõnket, s fél áron ihattunk egy sört, vagy üdítõt. Ez a túra néhány helyi fiatalnak jött igazán jól, mivel a megszokottnál tovább biliárdozhattak. Továbbindultunk. Az aszfaltos rész után az itiner szerinti térdig érõ dagonya fogadott bennünket, pedig mi szívesen eltekintettünk volna tõle. Tamás a leginkább, mivel futócipõben jött, ami nem kifejezetten dagonyaálló. Egy rövid idõre elállt a havas esõ, s csillagos ég alatt gyalogolhattunk. Alig mondtuk ki azonban, hogy milyen szép csillagos az ég, s ilyet ma már városban nem igazán látni, újra szemerkélni, majd esni kezdett az esõ. Ettõl kezdve végig ez volt a felállás: hosszú esõ, rövid szünet csillagos éggel, majd elõröl. Amikor áppen nem esett, helyenként szép kilátás nyílt a Balatonra. Szerencsére a nagy dagonya nem tartott sokáig, kicsit könnyebb lett a terep. Rövidesen Monoszlóra értünk. A falu központjában kéretlenül is kaptunk útbaigazítást egy fiatal sráctól, ami pontosnak bizonyult annak ellenére, hogy már csak egészen kevés vér lehetett az alkoholjában. A faluból kiérve megkezdtük a kaptatót, a Hegyestû felé. Az egyre hidegebb idõben ez jó is esett, legalább kimelegedtünk egy kicsit.
A Hegyestûnél bélyegzésnél megtudtuk, hogy hiedelmünk ellenére, nem mi vagyunk az utolsók. Lefelé menet elmondtam, hogy tavasszal egyesületi túrán, itt nappal is sikerült eltéveszteni, hol fordul balra az út, tehát még az eddiginél is jobban kell figyelni, de akkor sincs baj, ha nem vesszük észre az elágazást, mert akkor egy nagyjából 500 m-es kerülõvel, végig „undorító” aszfalton jutunk el Szentantalfára. A többi elágazással szemben ez most bombabiztosan ki volt szalagozva, el sem lehetett téveszteni. Nem sokkal ezután erõs havazás kezdõdött, Ahogy Tagyonnál balra fordultunk, kiértünk a hegy szélárnyékából, s ráadásul szembe is fordultunk a széllel. Ennek eredményeként negyedóra múlva átázott a combomon a nadrág brrr… A szemüvegemen egyre kevésbé láttam keresztül a ráesõ hótól, s a párától, ezért egy idõ után, mivel a túrabotokat nem szerettem volna fehér botként kellett használni, inkább zsebre tettem. Nélküle jobban láttam. A hó és a szél miatt kezdett lefagyni az arcunk, s kezdett megdermedni a kezem. Egy helyen hamarabb kanyarodtunk jobbra, mint kellett volna, de úgy döntöttünk, megyünk egyenesen, mert ez az út is bevisz a faluba. Ettõl kezdve aszfalton gyalogoltunk tovább. Amikor kiértünk a lakott területrõl, végre feltûnt elõttünk Óbudavár templomtornya. Eleinte sehogy sem akart közeledni, majd egy kanyar után hirtelen lecsökkent a távolság. Végül fél kettõkor megérkeztünk a célba. Megkaptuk az oklevelet és a kitûzõt. Nagyon jólesett a finom, forró babos káposzta. Nem idõztem sokáig, mivel még várt rám egy másfélórás vezetés, s ilyenkor veszélyes, ha sokáig üldögél az ember. Az oklevelet természetesen a célban felejtettem, köszönet Attilának, hogy észrevette, és utánam hozta.
A cudar idõjárás ellenére, jó kis túra volt. A jelzések elfogadhatóak voltak, azt az egy helyet leszámítva, ahol egy félórát kerestük az utat. Ott nem lett volna rossz egy-két szalag, vagy egy nyíl, ami a helyes irányba mutat.
Számomra a túra tanulsága, hogy egyedül nem célszerû éjszakai túrának nekivágni, másrészt pedig nem ártott volna, a tíz wattos biciklilámpámat elvinni rá, az akkumulátor 35 dkg súlya ellenére sem.
Erre a túrára, kivételesen nem vittem magammal fényképezõgépet.
 
 
Bakonyi BarangolásTúra éve: 20072007.10.17 21:35:26
Bakonyi Barangolás 55
GPS-el mért távolság: 56,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 1335 m.
Reggel nem kapkodtam el a pápai indulást, így a gyors nevezés után is csak hét óra tízkor kezdhettem meg a táv teljesítését. A nap folyamán az idõjárás gyakran még az elõzõ heti Kozmán tapasztaltnál is rosszabbnak bizonyult, így a csípõs hideg szélben alaposan kiléptem az elején. Okulva a tavalyi tapasztalatomból, most nagyon figyeltem, hol tér le a murváról a zöld jelzés a falu határában, s nem is tévesztettem el. A Csengõ-hegy aljában, az útkeresztezõdésben, mielõtt jobbra átvágtunk volna a mezõn, egy hatalmas bükkfa korhadt törzsével találkoztam, ahol a jó két méter átmérõjû törzsbõl, a kerületének háromnegyed részén, olyan 30-40 centiméter vastagságú külsõ rész maradt meg, ami azonban képes volt új koronát nevelni. Szép bükkerdõben gyalogolva értem el a Zoltay-forráshoz, ahol András, a Cuha-völgyi vasútvonalért rendezett túrák egyik szervezõje pontõrködött. Amíg beszélgettünk, két csoport is elkerült, majd beértek Margóék Balatonfüredrõl, akikkel tavaly együtt tettük meg a 40-es távot, a Zöld jelzésrõl való kis elkeveréstõl kezdve. Õk most is ezt a távot célozták meg. Bakonybélig együtt talpaltunk.
A csodálatos Kerteskõi-szurdok után, egy elágazásban, Mariannt és Zoltánt értük utol, akik kissé tanácstalanok voltak, melyik utat válasszák. Térkép nélkül indultak el. Hiába jó az itiner és a térképvázlat, legtöbbször azért igencsak kell a térkép is. Bakonybélig még egy helyen akartak rossz irányba menni, majd a Hársfa bisztró után is ellenkezõ irányba indultak. A bisztróban, a pecsételés után komolyabb frissítést tartottam, megettem egy szendvicset, majd jól kilépve, kellemes, inkább lejtõs ösvényen, irány a Gerence pihenõ. Az ellenõrzõ pontnál itiner tanulmányozás, mivel az elején két útvonalat is választhat az ember. Az egyik „könnyebb”, mint a másik. A szervezõk, az Odvaskõi-barlang felé vezetõt választották. A leírás szerinti tájékozódást, a helyet nem ismerõk számára nehezítette, hogy tavasz óta eltûnt a buszmegálló tábla. Nekem viszont a Bakonynak ez a része „hazai pályának” számít. Itt megint csak utolértük Mariannt, aki szintén 55 km-re vállalkozott, s megint csak elbizonytalanodott a tájékozódásban. Úgy döntött a továbbiakban nem fut, hanem csatlakozik az addig kialakult csoporthoz. A táv hátralévõ részét együtt tettük meg. Gyakorlatilag végig beszélgettük az utat, ami így idõben sokkal rövidebbnek tûnt.
Hosszú, több mint 400 m szintet tartalmazó, mindazonáltal szép kaptató következett a Kõris-hegyig. Az emelkedõ harmada körül, a csoport nagy része lemaradt. A fentebbi részekrõl helyenként szép kilátás nyílt a Kis-Alföldre, néhol pedig a Bakonyra. A hideg szél miatt nem mentünk fel a kilátóba. Némi pihenés után, elindultunk lefelé a kék barlangi jelzésen. Megnéztük a márványbányát, majd az Ördög-lik víznyelõ barlangot. A meredek hegyoldalon igen óvatosan haladtunk. A tempónk néha még akár a 2 km/h-t is elérte. Itt 900 m-en majd 200 m szintet veszítettünk, aminek nagyobbik része egy kb. 400 m-es szakaszra esett. Utána viszont egy könnyû séta következett az Öreg-sédi EP-ig. Ettõl kezdve, az útvonalunk megegyezett a 40-esekével. A túra leghosszabb aszfaltos szakasza után, másodszor mentünk el a Százhalom halomsírmezõ mellett. Rátértünk a zöld jelzésre, ahol alig gyõztük kerülgetni a pocsolyákat.
Rövidesen elértük a Bödön-kutat, ahol számunkra az egyetlen igazi frissítõ pont volt. Sajnos az utolsó km-en elkezdett fájni a talpam. Sikerült rá két vízhólyagot összeszednem, így a pihenõ közben „generálozni” kellett azt. Az EP-n ugyanaz a fiatal (talán középiskolás) csapat volt, akik tavaly. Lekváros-, vajas- és zsíros kenyérrel pótolhattuk az elégett kalóriákat, amit jó forró teával öblítettünk le. A továbbiakban már csak alig néhány képet készítettem.
Továbbindultunk, s figyelmetlenségemnek köszönhetõen rögtön tettünk egy pár száz méteres kitérõt, amit gyorsan korrigáltam. A kék jelzés elsõ szakasza meglehetõsen rossz állapotban van, de szerencsére az utána hátralévõ kilométereket már egész jól járható utakon és ösvényeken tettük meg. Hamarosan Szépalmapusztára értünk, ahol a pecsét mellé egy-egy almát is kaptunk, ami igen jól esett. Szép látványt nyújtott a Kõris-hegy a késõ délutáni napfényben. Egy mezõn átvágva újra bevettük magunkat az erdõbe, majd néhány halomsírt magunk mögött hagyva rátértünk a piros keresztjelzésre, amely már egészen a célig vezetett, bennünket. Kisvártatva utolértünk egy pápai petõfis srácot, aki a Bödön-kútnál hagyott le bennünket, s megígértem neki, hogy hazaviszem Pápára. Ennek megfelelõen egy kicsit visszavettünk a sebességbõl, hogy ne maradjon le, mert akkor a célban sokkal több idõt veszítettünk volna, mint így a lassítással, hiszen azért az õ sebessége nõtt azzal összehasonlítva, mint ha egyedül teszi meg a hátralévõ tíz kilcsit. Rövidesen egy újabb sport társ ért be bennünket, s úgy döntött, inkább nem elõz, hanem jön velünk. Egyre jobban éreztem a talpam, s mivel az újra elindulások voltak a legrosszabbak, ezért inkább mellõztem a fotózást.
Mire elértük az utolsó EP-t már a sötétszürkület idõszakában jártunk. Az erdõben Mariann már elõvette a lámpáját, a Tündérmajornál pedig utolsó megállásként, mindenki a lámpahasználat mellett döntött. A Csengõi-tetõ után végre feltûnt elõttünk Zirc városa, s egy félórás gyaloglással immár négyfõs csapatunk beért a célba.
Megkaptuk az oklevelet és a kitûzõt, majd jó étvággyal nekiestünk a zsíros- és vajas kenyér hegynek. Mire elvertük az éhünket, kiderült, hogy Mariann társa, még éppen hogy csak elérte a Bödön-kutat, tehát valószínûleg megint csak sikerült elkevernie.
Jól szervezett, kellemes gyalogtúrán vehettem részt. Véleményem szerint az 55-ös távnak igen jól jött volna még egy etetõpont a Kõris-hegyen. Bakonybél és a Kõris-hegy között ugyan csak, 12 km a távolság, de nagyon energiaigényes. Az újabb 11 km-en a Bödönkútig, igencsak megéheztünk, sõt közel kerültünk az eléhezéshez.
Az indulásnál 11 órás teljesítési idõt céloztam meg, amibõl 12 óra tíz perc lett, pedig ahol lehetett igencsak tempóztunk, s a megszokotthoz képest, csak fele mennyiségû fényképet készítettem. Szóval a 14 órás szintidõ egy cseppet sem túlzott.
Most a saját káromon tapasztalhattam meg, hogy ilyen hosszú túrának csak bevált felszereléssel vágjunk neki. A bakancsban még nem mentem harmincegy-két kilométeresnél hosszabb távot, abból is csak kettõt, ráadásul még sohasem használtam benne sport lúdtalpbetétet, sõt ha már lúd(talp), legyen kövér, a zokni is vadonatúj típusú volt. Méretes vízhólyagokat tört a talpamra és a sarkamra.
A Balatonfüredi TE honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2007-es événél megtalálható lesz néhány, a túrán készült fénykép, amint palabe felteszi azokat.
 
 
KozmaTúra éve: 20072007.10.09 21:04:20
Kozma 60 MTB
Távolság: 66 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 1230 m.
Nem esett túl jól a hajnali 3 órás kelés, de hát idõben kellett Csákvárra érni, a korai rajtidõpont miatt. Az esti esõk nem sok jót jeleztek, viszont ismerve a Vértes talaját, nem számoltam ragadós sárral, így a kedvenc gumijaimat hagytam fenn (a Bakonyban sárgumit használtam volna). Negyed hét után pár perccel Csákváron voltam. Mivel a szembejövõ gyalogtúrázók, még fejlámpákkal jöttek, így nagyon kényelmesen készülõdtem, hadd világosodjon még, meg egy kicsit enyhülhetne is az idõ. A hideg és a szél miatt minden magammal hozott biciklis ruhát magamra vettem. A nevezés gyorsan megvolt, s hét elõtt pár perccel elindultam. A GPS-re feltöltöttem a 2004-es útvonalat, így csak követnem kellett, kivéve, ahol el akartam térni tõle.
A Báraczházi-barlang emelkedõjét hamar elértem. Felcipeltem a biciklit az EP-ig, ahol megkaptam az elsõ pecsétet. Most nem volt semmi torlódás a feljárón, aminek volt elõnye és hátránya is. Nem akadályoztam a gyalogosokat, viszont sokkal nehezebb volt a bicikli felcipelése, felrakása az emelkedõ tetejére. Utoljára itt egy tizenfõs csoportban láncba állva, töredék energia befektetéssel juttattuk föl a bringákat, viszont torlódást okoztunk.
A zöld jelzésen tovább haladva hamar rájöttem, bizony elég gyenge vagyok. Kellemes ösvényeken tekerve értem ki a Csákvárt, Gánttal összekötõ aszfalt útra, azon pedig gyorsan beértem Gántra. A következõ pecsét megkapása, és a finom fánk bekebelezése után továbbindultam. Az aszfaltról letérésnél jól jött az esti esõ, mert tömörítette, s így járhatóvá tette a következõ homokos útszakaszt. Kõhányáspusztai pecsételés és beszélgetés után újabb emelkedõ következett a kék keresztjelzésen, majd murvás lejtõn gyorsan megérkeztem Vérteskozmára, ahol zsíros kenyér és tea várta a túrázókat. Nagyon jól esett a meleg (szerencsére olyan meleg, hogy még én is csak kortyolgatni tudtam, pedig állítólag a „szõrös torkúak” közé tartozom) tea, mivel a lejtõn sikerült egy kicsit átfázni. Az elõrejelzések ellenére az idõ sem akart javulni, sõt kifejezetten felhõs és párás maradt, viszont az addigi hideg szél is csaknem elállt. A Várgesztesre vezetõ murvás utat eléggé tönkretették az esõk, így óvatosan haladtam. A várba vezetõ út utolsó makadámos részét most is csak biciklit tolva tudtam leküzdeni. Fentrõl sajnos semmi kilátás nem volt, köszönhetõen, a 200 m körüli látástávolságnak. A pontõrrel beszélgetve, szóltam, hogy a következõ szakaszon el fogok térni a kijelölt útvonaltól, mivel utoljára ott a meredek emelkedõ és a keskeny vízmosta út miatt elég hosszan kellett tolnom a kerékpáromat. Most kipróbálom a sárga jelzést, majd arról balra letérve szeretnék eljutni az újabb aszfaltos szakaszra. Bevált a számításom. Az elsõ emelkedõk meredekek voltak ugyan (ezen a szakaszon láttam egyébként az eddigi legmagasabb értéket biciklizés közben a pulzusmérõn), de csak vagy 50 m-t toltam a biciklit, azt is azért, mert féltem, hogy újra megütöm az 1-es csigolyámat, ami még mindig igen érzékeny. Olyan másfél-két kilométeres kerülõt tettem, de megérte, mert tolás nélkül is megúszható a szakasz. A keréknyomok alapján mások is választották ezt a változatot.
A Mátyás-kút után elindultam Vitányvár felé. Következett a túra legnehezebb része. Meredek mászások, némi ciklokrosszos beütéssel, a keresztbedõlt fák miatt, egy minden értelemben meredek lefelé következett, majd a biciklitolás és cipelés fel a várhoz. Népes gyerekcsapat foglalta el a várat elõttünk. Szerencsére sokat javult az idõ, így a kilátást is élvezhettem. Pecsételés, nézelõdés és fényképezés után továbbindultam, lelkiekben felkészülve a hosszú biciklitolásra. Szerencsére az elsõ 2-300 m-t leszámítva, 2004-el szemben már nem voltak keresztbedõlt fák az úton, így tekerhetõ volt a hosszú emelkedõ.
Rövidesen elértem Körtvélyespusztát, majd irány a Farkastorok. Hol füves, hol pedig elég jó földutakon értem el a Nagy-Szállás-hegyet, ahol megint csak gyönyörû volt a kilátás. A kellemes napsütésben megettem egy szelet müzlit és egy banánt, de már elkéstem vele egy kicsit. Utána szépen letoltam a biciklit az ellenõrzõ pontig, ugyanis ez a lejtõ meghaladta a tudásomat (csak szeretek montizni, de nem tudok). A pecsételés után rövidesen egy letörés következett, majd egy számomra is járható lejtõn gurultam az aszfaltig, amin Vérteskozmáig tekertem. Megint csak jólesett a forró tea a zsíros kenyérhez. Jó sokan összejöttünk. Már csak egy az elején néhány nem túl hosszú emelkedõvel tarkított kellemes gurulás következett a célig, ahol átvehettem az oklevelet és a kitûzõt.
A túra nevezési díja a magasak közé tartozik, viszont az ellátás is megfelelt ennek. Remek színes térkép, kiváló itiner, csoki a Báraczházi-barlangnál, fánk Gánton, zsíros kenyér és tea Vérteskozmán kétszer, Gesztesvár és Vitányvár kivételével pedig mindenütt volt ásványvíz.
A túra vonalvezetése szép. Változatos útviszonyok jellemzik, szinte minden van: aszfalt (kb. 23-24 km), jó minõségû és laza murva, kõ, homok, kemény földút, friss dózerolt földút, egynyomsávos gyökeres ösvény, füvel benõtt út, két-három, méteres letörés. Az elõzõ esti kiadós esõ, nyomán sok pocsolya tarkította az utat, azonban szerencsére nem az az igazi ragadós kerékpárgyilkos sár jellemzi a Vértest, inkább csak csúszik.
A túra hossza, szintemelkedése és nehézsége alapján a mountainbike maratonok középtávjának felel meg. Vettem részt ennél sokkal könnyebb monti maratonon is régebben, ami ráadásul az országos bajnokság volt. Kilométerenként körülbelül másfélszer annyi caloriát használtam fel, mint a Gázló túrán.
A túráról fényképek láthatók, a Balatonfüredi TE honlapján (www.bfuredite.fw.hu) a kerékpárosok oldalán.
 
 
Lővér IVVTúra éve: 20072007.09.25 21:13:03
Lõvér 30
GPS-el mért távolság: 33,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 785 m.
Kicsit álmosan és fáradtan indultam neki a túrának, a reggeli csípõs idõben. A rajt helyét gyorsan megtaláltam. Hamar beneveztem, megkaptam az igazoló lapot az „itinerrel”. Kaptam egy kis zöld cédulát, amit a szervezõk szerint, az elsõ EP-n lehetett csokira beváltani. Tempósan elindultam. Hamarosan megszabadultam egy réteg ruhától. Az elsõ ellenõrzõ pontig nem volt gond a tájékozódással, mert bár jórészt jelzetlen úton mentünk, vagy olyan zöld jelzésen, ami turista térképen nem szerepel, tehát inkább felejtendõ, viszont fehér mészpor nyilak irányítottak bennünket, szerintem korrektül. Ezen a szakaszon találkoztam soproni túráim során elõször ciklámennel (sajnos egyik makro kép sem lett jó). Közben fokozatosan megszûnt a köd, s szép napsütésben folytathattam a gyaloglást. A második EP-t gyorsan elértem. Ezen a szakaszon már találkoztam túrázókkal, igaz nem olyan számban, mint azt más túrákon megszoktam, bár a forgatókönyv maradt. Megálltam fényképezni. Megelõztek. Utolértem õket, majd a következõ fényképezésnél megint megelõztek és így tovább. Az „itiner” szerint nekünk csak eddig volt jelzés. Ettõl függetlenül a jelzés elvezetett bennünket az Urak asztaláig (Herrentisch), ahol nem túlzottan nyertük meg az osztrák határõrök tetszését, ami meg bennünket nem érdekelt túlzottan.
Ettõl kezdve, már semmi szervezõk által készített jelzés sem segítette tájékozódásunkat. Ott, ahol létezik térképen is megtalálható turistajelzés, ott OK. Ha már az útvonalunkba esett a Magasbérc, természetesen felmentem a kilátóba. Most közel sem láttam annyit, mint a Ciklámen 40 idején. Az Alpok vonulatiból, csak egy olyan halvány vonal látszott, ami digitális fényképezõgép CCD-je számára már nem igazán érzékelhetõ. A Fertõ-tó egyáltalán nem látszott. A környékre azért igen szépen ráláttam. Brennbergbányára simán betaláltam, viszont a leírással ellentétben a büfé elõtt vagy száz méterrel elkanyarodott a jelzés. Szerencsére résztvettem a Ciklámen 40-en is, így gyanítottam, hogy ugyanott találom a pontot, mint akkor. Így is volt. Itt annak a cédulának az ellenében, amire a csokit kaptam az 1. EP-n, kaphattunk üdítõt és csokit, feltéve, hogy nem váltottuk be már ott. Nem tudtam róla, hogy ilyen választásom van, így itt már nem kaptam semmit.
Ettõl kezdve nem ok nélkül szerepel idézõjelben az itiner, mivel enyhén szólva is elnagyolt és pontatlan, s aki nem volt a Ciklámenen, vagy nem ismeri jól a Soproni-hegységet az a turistajelzés nélküli szakaszokon igen csak nehezen boldogult. Brennbergbánya után közvetlenül, aki nem tudja, hogy az a sáros, keskeny, jellegtelen földút a mûszaki zár vonala, aligha ismeri meg. Ettõl kezdve, akikkel eddig kerülgettük egymást, együtt mentünk, segítve egymást a tájékozódásban. Hol én akartam rossz irányba menni, hol õk. Alig mentünk egy kicsit a mûszaki zár vonalán, kiderült, hogy már teljesítettük a kiírás szerinti szintet. A Récényi pihenõ megtalálását is erõsen nehezítette a leírás. Az elsõ elágazásban kellett volna lennie az aszfalton, mi azonban a másodiknál akadtunk rájuk. Aki komolyan veszi a leírást, kihagyja ezt a pontot. Sajnos a pontõrök nem álltak a helyzet magaslatán. Az elõttünk haladóktól már tudták, hogy rossz a leírás, de nem tettek semmit. Egy nyíl kellett volna, vagy egy papírlap az elõzõ keresztezõdésben, hogy tovább kell menni, esetleg átköltöztetni a pontot, de eszük ágában sem volt megtenni. Ezután Ágfalváig nem volt gond, mert jelzett turistaúton mentünk. A faluban, viszont találd ki, merre kell menni a végén. Aki komolyan vette a leírást, mely szerint jelzett úton megyünk a célig, az 400 m-nél nem kerül közelebb hozzá. Végül azonban szintidõ elõtt 17 perccel (4,4 km/h-s átlagsebességgel) sikerült beérni. A célban zsíros kenyér és ásványvíz, vagy sör várt bennünket, egy újabb cetli ellenében.
A táj szép, bár nem olyan változatos, mint a Bakony, vagy a Vértes, az idõjárás kellemes, tehát ezekre nem panaszkodhattunk.
Indulásnál, illetve a harmadik EP-ig azt hittem, hogy a szervezõk kijavították a Ciklámen túrákon itinerrel kapcsolatban felmerült hibákat, azonban nem ez történt. Ez az útvonal leírás, még annál is gyengébb volt, s amikor ezt többen panaszolták a szervezõknél, õk egyszerûen megsértõdtek. Azt, hogy a szint a kiírt 500 m-el szemben 785 m-nek bizonyult egyszerûen elengedték a fülük mellett. Az pedig csak otthon derült ki este, hogy a kiírt 27,5 km helyett a táv is 33,1 km lett, amibõl kb. 500 m a „mi hibánk”, mert kerestük, merre kell menni. Utólag, az útvonal ismeretében, otthon lemértem a távot görgõs térképmérõvel vagy háromszor, mivel elsõre nem hittem a szemenek, s egyszer sem adódott 30 km alatti távolság, szóval fogalmam sincs, honnan vették a beírt értéket. A szintidõ teljesítéséhez legalább 4,26 km/h-s átlag kellett, amit egy 30 km körüli túránál helytelennek tartok, mivel nem ad idõt a nézelõdésre, kisebb kitérõkre, valamint a néhány száz m-nél hosszabb elkeverésekre sem. Egyszerûen nincs benne biztonsági tartalék. Ezen a távon, a 4 km/h-s átlaggal számított idõ, plussz 1 óra lenne szerintem az optimális.
A túrán az ellátás nem volt arányban a nevezési díjjal. A 600 Ft-ért kaptam egy szelet csokit az 1. EP-n ásványvizet a 2. és 3. EP-n, valamint zsíros kenyeret és ásványvizet (sör) a célban. Nem lett volna rossz a tájékoztatás a rajtnál, hogy választani kell, hol váltom be a cetlimet. Díjazásként csak oklevelet kaptunk, kitûzõt nem (a Ciklámenen adták a Lõvérek kitûzõjét). Igaz, a TTT honlapján a szolgáltatások rovatban ennyi sem szerepelt (üresen hagyták), így nem is tudhattuk, mire számíthatunk.
Kár volt ezt az egyébként igen kellemes túrát ilyen könnyen kijavítható hibákkal tönkretenni, s a legnagyobb baj az, hogy nem látni a jobbítási szándékot szervezõkön. Higgyék el, a túrázók nem azért reklamálnak, mert bántani akarják a szervezõket, hanem mert szeretnék, ha legközelebb ezek a hibák kijavításra kerülnének. Had idézzem Pintér Józsefet, a Fejér megyeiek egyik szervezõjét: „Az útvonal leírásnak olyannak kell lennie, hogy az alapján az is könnyedén tudjon tájékozódni, aki még sohasem járt azon a környéken. Ne abból indulj ki, hogy te tudod, hogy hol van az a kocsma, vagy más tájékozódási pont.”
Véleményem szerint a szervezõk, vagy javítsák ki a túrázók által felvetett hibákat (nem olyan nehéz), vagy vegyék komolyan saját sértõdött fenyegetõzésüket, s ne rendezzenek több teljesítménytúrát.
Sebaj! Én már teljesítettem az Észak-Dunántúl Kupa feltételeit.
A Balatonfüredi TE honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2007-es événél megtalálható lesz néhány a túrán készült fénykép, amint palabe felteszi azokat.
 
 
HamuházTúra éve: 20072007.09.19 20:43:50
Hamuház 25
GPS-el mért távolság: 23,2 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 595 m.
Reggel elég korán sikerült beneveznem, s egy kiváló térképpel és itinerrel a kezemben el is indultam. A megszokottnál kicsit lassabban mentem, mivel a túra egyik célja egy pár új bakancs betörése is volt, s nem szerettem volna, ha feltöri a lábam. Kényelmesnek bizonyult így a vége felé, már nagyobb sebességre váltottam. A Barkócásig végig emelkedett az út, majd pedig lejtõk és emelkedõk váltogatták egymást. A táj szép. Elég gyakran késztetett a fényképezõgép elõvételére. A Burokvölgy gyönyörû. A múlt héten az Õszi 30-as tt-n jártam végig, de most is találtam újabb látnivalót. Például a héten egy újabb évszázados bükkfa dõlt ki, s tarolt le egy-két másikat, vagy az az eset, amikor egy kidõlt fa, a földig hajlított egy fiatal bükköt, s az így növekszik tovább. A Bükkös-árkot hamar elértük, s következett a túra legnehezebb szakasza. Sokkal sûrûbben vannak a kidõlt fák, mint a Burokvölgyben. Javasoltam túratársaknak, hogy az akadályfutás helyett a Bükkös-árok futást kellene olimpiai számmá tenni, vagy ha az nem is megy, de X-terra terepduatlon verseny futószámába bekerülhetne.
Nemsokára a Hosszú-kígyós-árok mellett gyalogolhattunk, majd megkaptuk a következõ ellenõrzõ bélyeget is az Erdei Szentélynél. A Tûzköves-árokból kifelé menet találkoztam a túra egyik legifjabb résztvevõjével, aki kíváncsian tekintgetett a kényelmes gyerekhordóból a nagyapja hátáról. Ezt az emelkedõt letudva, már inkább lejtett az út a célig. Természetesen ezen a szakaszon sokkal több túrázóval találkoztam, mint elõtte, mivel itt a két táv már együtt haladt.
A célban gyorsan megkaptam a kitûzõt, s megettem néhány zsíros és tepertõkrémes kenyeret. Õszintén szólva, én jobban szeretem a teljesítménytúrákon a zsíros kenyeret, mint a gulyást. A zsíros kenyérben még sohasem csalódtam, a gulyásban viszont igen, és nem is egyszer. A túra szervezése, a kapott térkép kiváló volt, akár csak tavaly. Tetszett a táj is bár szerintem a Bakonyalja 25 és az Õszi 30-as a Burokvölgyön át is szebb, de nem lehet minden túrát ugyanarra a szûk területre szervezni.
A Keleti-Bakony Túrázójára tavaly is ugyanilyen feltételekkel lehetett nevezni, csak akkor nem kaptunk külön igazoló lapot, hanem a Hamuház túráé volt az.
A Balatonfüredi TE honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2007-es événél megtalálható lesz néhány a túrán készült fénykép, amint palabe felteszi azokat.
 
 
Kisgyón körüli tekerés 60/35Túra éve: 20072007.09.19 20:37:54
Kisgyón Körüli Tekerés 60
Távolság: 57 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 705 m.
A rajtidõ elején érkeztem Kisgyónra, s csak kapkodtam a fejem, vajon a tájfutó bójákkal jelölt helyek közül melyik lesz a kerékpárosoké. Hamar kaptam tanácsot, menjek följebb parkolni. Gyorsan beneveztem. Találkoztam néhány ismerõssel, akik valamivel elõttem tudtak elindulni a távon.
Végre én is elindultam szerencsére, az augusztus 20-án megütött 1-es csigolya is alig fájt. Sikerült megfelelõ nyerget választanom. Bemelegítésnek rögtön egy jó kis mászással kezdtünk a Mellár felé. Az idõ szép, csak „kissé” szeles. Egy réteg ruha már az elsõ emelkedõn lekéredzkedett. Még a Murvás rész elõtt utolértem az ismerõsöket, akik tõlem kérdezték, nem láttam-e a család másik felét, akik egy-két perccel utánuk indultak. Sajnos nem találkoztam velük. Késõbb kiderült, nyári emlékek alapján már az elsõ keresztezõdésben elmentek a Hamuház felé.
A kiváló murvás úton gyorsan beértem Hétházpusztára, majd aszfalton Királyszállás megkerülésével kiértem a Várpalota-Tés közti útra. A meghirdetett murvás út és a viszonylag nagy szint miatt montit választottam erre az útra (a trekkingen hajtómûvet kéne cserélni, nem szereti a meredekebb emelkedõket.). Érdekes, hogy az országútinak hirdetett túrán az indulók zöme montival indult. Országúti kerékpárt egyet sem láttam, pedig azzal is járható volt, a murvás rész is. Tésig élénk pofaszélben tekertem, hol egyedül, hol más túrázókkal beszélgetve. Az út csaknem végig, alattomosan emelkedett. A faluban hamar megtaláltam az EP-t, hiszen jártam már ott. A kiakasztott bóját, csak otthon a fényképen vettem észre, a túrán nem pedig szem elõtt volt.
Az újabb ellenõrzõ bélyeg beragasztása után ittam egy kólát, majd nekiindultam a táv legkellemesebb lejtõjének. A szembeszél csökkentette egy kicsit a sebességet, de így is igen rövid idõ alatt Szápáron voltam, majd immár hátszéllel gyorsan elértem Bakonycsernyét is.
Ellenõrzés után irány Nagyveleg. A TSZ út elõször alattomosan emelkedett, majd egyre meredekebbé vált. Az elsõ emelkedõ után hullámvasutazás következett a következõ pontig.
Az EP-tõl gyorsan továbbindultam Mór felé. Rögtön egy „10?” %-os emelkedõvel kezdtem. Ilyen rövid távon még nem találkoztam ennyi 10%-os emelkedõre, vagy lejtõre figyelmeztetõ táblával! Szerencsére a megmászott emelkedõk közül egyik sem érte el a 10%-ot. Érzésem szerint olyan 5-7 %-osak lehettek. Ugyanazzal az áttétellel tudtam felmenni, mint a 83-as út farkasgyepüi emelkedõjén, aminek mérésem szerint 5% az átlag meredeksége. Megint csak hullámvasutazás volt egészen a balinkai elágazásig. Ettõl kezdve jóval laposabbá vált az út, viszont ismét élénk szembeszélben tekerhettem, az utolsó EP-ig. Ezután már csak hátszéllel be kellett gurulni a célba.
Kis beszélgetés, elégett kalóriák pótlása zsíros kenyérrel, majd pakolás és indulás haza.
A túra elsõ fele, amit a harmincötösök is teljesítettek, zömmel kellemes erdõkben történt, míg a nagyvelegi kör, meglehetõsen nyílt terepen haladt. Itt csaknem minden emelkedõ tetejérõl szép volt a kilátás, a dombvidékre és a Vértesre. Az út vonalvezetése, inkább dombvidékre, mint hegyekre jellemzõ. Viszonylag rövid és meredek emelkedõk és lejtõk váltották egymást, míg vízszintes szakasszal egyáltalán nem találkoztam. A rendezés és a jelzések kiválóak voltak. Remélem jövõre ismét lesz hosszabb táv is és esetleg egy 70-100 km közti hosszúságú montis táv is. Térkép lapján, az zömmel murvás utakon is összehozható, tehát nem túl nehéz.
A túráról fényképek lesznek láthatók, a Balatonfüredi TE honlapján (www.bfuredite.fw.hu) a kerékpárosok oldalán, amint palabe felteszi azokat.
 
 
Őszi 30-as tt. a Burok-völgyön keresztülTúra éve: 20072007.09.14 21:03:05
Õszi 30-as túra a Burokvölgyön át
GPS-el mért távolság: 34,2 km (vagy 3 km-el eltértünk az eredeti kiírástól); barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 545 m.
A hét második felének idõjárása nem sok jóval kecsegtetett. Kicsit el is gondolkodtam, hiányzik ez nekem? Valamennyire ismerve Várpalota környékét és a Burokvölgyet, úgy gondoltam nagyobb dagonyára csak a völgyben kell számítani, a többi rész igen száraz és köves, ezért az esõ ellenére is az indulás mellett döntöttem. Mire Várpalotára értünk elállt az esõ. Elsõ feladat a rajt helyének megtalálása. Megviccelt bennünket a város. A mûvelõdési ház egy téren van, amit utcának neveznek, házszám az épületen nincs és az utcanévtábla is csak jóval beljebb található. A mûvelõdési ház felirat sem egy egyszerû eset. Második kísérletre azért csak meg lett.
A rajtnál összetalálkoztunk Andrással, így a gyors nevezés után hármasban vágtunk neki a távnak. A városból hamar kiértünk, viszont utána a piros sáv követése érdekes volt. A térképtõl eltérõ vonalvezetés, nem túl kitaposott ösvény, enyhén szólva is ritka jelzések. Viszont a mandulás környékétõl kiváló szalagozás vezetett a víztározóhoz. Itt megkaptuk az igazoló bélyeget, s részletes eligazítást a következõ ellenõrzõ pontig. Ez minden EP-nél így történt!!! Ahol szalagozással találkoztunk az mindig korrekt volt. A Baglyas lábánál bevettük magunkat a Hideg-völgy gyönyörû sziklaalakzatai közé. Találtunk somot, amibõl egy jó marékkal szedtem magamnak. Finom volt, csak igen éhes lettem tõle. Jót beszélgetve értünk a második ellenõrzõ pontig, megkaptuk a soros igazoló bélyeget, s egy mezõn keresztül folytattuk utunkat. Egy betonútról balra letérve találkoztam néhány virágzó kökény bokorral, amelyeken jócskán volt érett termés is. Sikerült jó makró képet készíteni róla. Ezzel viszont csaknem észrevétlenül be is értünk a Burokvölgybe. Eddig csak néhol találkoztunk kisebb pocsolyákkal. Meglepetésemre a völgyben is csak három sáros szakasszal találkoztunk, ahol csúszkálhattunk „kedvünkre”, de szerintem ezek együttes hossza sem haladta meg az egy kilométert. Mindjárt a Burokvölgy elején lemaradtam társaimtól, mivel levetettem egy réteg ruhát. Itt már nem ért bennünket az élénk szél, csak a hangját hallottuk, ahogy a völgy pereme fölött a fák leveleit tépkedte. Megettem egy szendvicset is, mivel ezen a szakaszon még lehet enni gyaloglás közben. Itt-ott megálltam fényképezni, így társaimat csak a Bükkös-ároknál értem utol. Az ellenõrzõ pont közelségérõl, elõször az orrommal szereztem tudomást, füstszagot éreztem. Így zölden is szép a Burokvölgy, de igazán, olyankor mutatja meg magát, amikor nincs lomb a fákon. Ez egyébként igaz szinte minden sziklás völgyre. Fényképezni is könnyebb a bükkösökben télen. Akármilyen furcsán hangzik is télen több a fény ezekben az erdõkben.
Hamarosan kiértünk a völgybõl, s a tési út keresztezéséig aszfalton mentünk. Gyorsan elértük az utolsó ellenõrzõ pontot, ahol Andrással eldöntöttük, miszerint bõven van idõnk így eltérünk a kiírt útvonaltól, megnézzük a Pusztapalotát, s a Csörget-völgy helyett a Vár-völgyön keresztül ballagunk be Várpalotára. Szóltunk a pontõröknek is. Sajnos Ági már elõrement, így neki csak egy gyorsabb túrázóval tudtam üzenni. Körülbelül másfél kilométeren keresztül a piros keresztjelzés nagyon régi, s bújócskát játszott velünk, viszont András helyismerete, a térkép és a GPS kisegített bennünket. A Gazsi-lik felé ereszkedve, megint csúszott egy kicsit az út a sártól, de nem volt vészes. A Pusztapalota egy gyönyörû sziklás völgybõl kiemelkedõ szirt tetején található. Lentrõl a lombok miatt esélyem sem volt fényképezni. Természetesen felmásztam a várromhoz. Eldöntöttem, ide nekem a téli idõszakban is el kell jönnöm. Családi kirándulásnak sem rossz egy Várpalota – Csörgret-völgy – Pusztapalota - Vár-völgy – Várpalota kirándulás, ami nagyjából 15 km hosszú.
Fényképezés és nézelõdés után folytattuk utunkat, s kellemes séta után beértünk a célba, ahol megkaptuk az oklevelet, kitûzõt, és kalóriapótlást, beszélgettünk egy kicsit a szervezõkkel, majd hazaindultunk. Sajnos az elõzõ napi és az éjszakai esõ sokakat elriasztott, pedig meglepõen kevés volt a dagonya a túrán. Szerintem körülbelül 3-4 km, ami a táv hosszával összevetésben, jelentéktelen, ráadásul nem is volt igazán ragadós.
Kiválóan szervezett túrán vettem részt.
A Balatonfüredi TE honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2007-es événél megtalálható lesz „néhány” a túrán készült fénykép.
 
 
7 mérföldes tekergés - ősz / RejtekerdőTúra éve: 20072007.09.05 20:54:55
Rejtekerdõ 30
GPS-el mért távolság: 41,39 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 815 m.
Ez évben végre semmi sem jött közbe, s végre benevezhettem a túrára. Reggel igyekeztünk korán a rajthelyre érni, az indulók számának meghirdetett korlátozása miatt. Hét óra után néhány perccel át is estünk a nevezésen, megkaptuk az elemózsiás csomagot és a megtalálandó pontok listáját, a rejtvényekkel. Jó negyedórán át keresgettük a pontokat a térképen, mire egy kivételével megtaláltuk õket. Utána gyors útvonaltervezés. Hoppá! A Csáki-várral együtt már túl hosszú lenne. Keressünk rövidebbet. Végül a kiválasztott útvonal a térképmérõ hevenyészett végigtolása után, több mint 37 km-re sikeredett. Az ajánlott pontokat nem vettem igazán figyelembe, hanem mentem a saját fejem után. Az általam betervezett 4 ráadás pontból kettõnek a felkeresése igazán megérte a fáradtságot.
A Fogadót az Öreg Préshez hamar megleltük, de sehol semmiféle zöld ládikát nem találtunk, s az ott dolgozók sem tudtak segíteni. Lehet, hogy az volt a titka, hogy idõközben barnára festették?
Következõnek a Csuka-tó felkeresését terveztem. Alig 200 m-es kitérõt jelentett. Elõször a piros sávjelzésen megmásztuk a Vértes peremét, majd a kék keresztjelzésen (Figyelem! Az elsõ jelzéseket valaki lekaparta a fákról!) a Fazekas gödrök mellett elhaladva leereszkedtünk, a gyerektábor felé. Jelzetlen murvás úton mentünk tovább. A náddal és gyékénnyel teljesen benõtt tavat hamar megtaláltuk a két tûztoronynak nevezett kéménnyel. A megfejtést beírtuk, s szedtük a lábunkat. Pusztavám elõtt újra rátértünk a piros sávra. Az elsõ jel után jó másfél kilométeren át semmi, de újra meglett. A második mûút keresztezésénél balra rátértünk arra, s a ritkás jelzéseket követve értük el a Gerencsér-várat, ahol meglepetésként pontõrök fogadtak, középkori ruhában. Kis méretû, inkább õrtorony jellegû vár lehetett valaha, amelyet nem komoly ostromok kiállására terveztek. Mindazonáltal igen jó sáncárok veszi körül. A sáncárkon kívül hamar megleltük a Vár-forrást. A rejtvényt tévesen fejtettük meg. Igazi nõi logikával készülhetett a kérdés.
Ezután tettünk egy kitérõt, megkerestük a Vértesszentkereszti apátság romjait. A térkép szerint, zöld romjelzésen haladtunk, de a nagyjából két és fél km-es úton egyetlen jelet sem sikerült felfedeznünk. A túrának köszönhetõen bemehettünk az apátság területére, ami restaurálási munkák miatt le van zárva. Az apátsági templom romjai gyönyörûek. Amíg az ott dolgozó, és bennünket segítõ embertõl érdeklõdtünk, mi lehet a megfejtés, és fényképeztem, egyszer csak azt éreztem, hogy valami hátulról megböki a térdemet, majd lepillantva, az õrzõ kutya fejét látom, a szájában egy fadarabbal. Teljesen egyértelmû a felhívás játékra. A további néhány percben a beszélgetésre, csak fél füllel figyeltem a játék közben. Ha a többi csoportban is akadt olyan ember, aki hajlandó volt vele pár percet játszani, igen jó napja lehetett. Azért jó néhány képet is készítettem. Sajnos és egyben a szintidõ (célzárás) miatt szerencsére, kalauzunk elfoglaltsága, néhány percre korlátozta az ott tartózkodásunkat. Szívem szerint maradtam volna 1-2 órát.
Visszamentünk a zöld sávig, majd azon haladtunk, a kék négyzetjelzésig. Rátértünk egy nagyon kellemes murvás útra, amin remélem biciklizni is fogok valamikor. Néhány száz méter után a jelzés balra fordult, mi viszont mentünk tovább a számomra igen kedvezõ középsõ tányéros emelkedõn, a mi egy szép vízmosta völgy kezdete után nem sokkal lejteni kezdett Gánt felé, ugyanolyan szelíden, mint ahogy emelkedett. A völgy kiszélesedésekor már látható volt az az erdõ, ahol a Vörösmarty-forrás található. A völgyben több helyen is találkoztunk õszi kikericcsel, majd egy most virágzó fiatal akáccal, míg az Antal-árok bejáratánál, virágzó vadkörtefára akadtunk. Ez utóbbiakat megtréfálta a természet. A beszámoló írásakor (hétfõn), a busz ablakából, már tömegesen láttam virágozni az õszi kikericset, a Bakonyban. A forrást hamar megtaláltuk, annak ellenére, hogy jelzés megint csak a térképen létezett. Társam rögtön pótolta is folyadékkészletét, a kristálytiszta vízbõl. A forrás kövezett fedett medencéje mélyebb egy méternél, de kiválóan lehetett látni az alját. A rejtvény nem okozott gondot. Délután egy órára járt az idõ, ezért megettem egy szendvicset és mentünk tovább. A következõ bõ másfél km-en vagy 3-4 igen régi kék körjelzést láttam. Nem sokára szembejövõ túrázókkal találkoztunk, akik szerint a Gánti-barlangot nehéz megtalálni. Ezek után, a Burok-völgyi barlangokkal szerzett tapasztalataim alapján nem sok jóra számítottam. Azért olyan nehéz csak nem lehet, hiszen az elõttünk járók is megtalálták. A barlangot rejtõ sziklafal már messzirõl látszott, s alig néhány perc alatt a barlang is megvolt. Igazából nem is kellett keresni, mivel jól kitaposott ösvény vezetett hozzá. A rejtvény megfejtéséhez tényleg kellett a lámpa. Szép formákat oldott ki a víz a kövekbõl. Szép kis barlang.
Továbbindulva várt ránk az Antal-árok 150 m-es szintemelkedése. Eleinte alattomosan emelkedik a terep, majd az árok vége felé rendesen bedurvul. Jutalmul viszont az emelkedõ tetején ott a következõ pont és a hozzá kapcsolódó rejtvény, a Hajdúvári-vadászház. Két fiatalt találtunk ott, akik szintén a 30-as távon indultak. Együtt indultunk tovább a Széchenyi vadászház felé, amit õk mutattak meg a térképen. Elkezdett csöpögni az esõ, ami gyorsabb haladásra ösztökélt bennünket. Néhány perc múlva komolyabban kezdett el esni, s mi futásra váltottunk a bükkerdõ fedezékéig. Amikorra egy ritkás tölgyeshez értünk, ahol nem sok védelmet nyújtottak a fák, zuhogni kezdett. A többiek továbbmentek, én pedig beöltöztem esõruhába, majd utánuk eredtem. Úgy 20 percig esõben tempóztam. Ahogy elállt az esõ, melegen kisütött a nap, így gyorsan megszabadultam az esõruhától. Veszprémi ismerõsöket értünk utol, s beszélgettünk egy kicsit. A rejtvény szerintünk helyes megfejtése után, mi továbbindultunk a Széchenyi-vadászháztól, a Maurer-kunyhó felé. Gyönyörû volt az erdõ, az esõ után. A kék háromszögjelzésnek, csak a két vége volt normálisan jelezve. Az 1 km-es ösvényen, talán két õsi jelzést láttam. A Maurer-kunyhóra hamar ráakadtunk, s már csak a célba kellett beérni. Ekkor már biztosra vettem, hogy a névlegesnél jóval hosszabb útvonalon is a célzárás elõtt fogunk beérni. A zöld romjelzésen leereszkedtünk a Vár-völgybe, majd jött a túra legmeredekebb mászása, a kiírás szerinti célba, a Csókakõi-várba. Fent meglepetésként ért, hogy a cél sehol. Sebaj. A kilátás kiváló, nem jegesek a lépcsõk, mint Hófejérke idején, tehát irány a vár legmagasabb pontja. Nézelõdés és fényképezés után elindultam lefelé, megkeresni célt. Szerencsére ismerõs kis túrázóba botlottam, aki útbaigazított. A Vár-völgy végében végre megtaláltam a célt is, ahol közölték velem, és másokkal is, akik a várban keresték a célt, hogy nem a kiírás számít, hanem az itiner. Mindenesetre nem lett volna rossz, ha annak az érdemi részén helyezik el az információt, és nem az elsõ oldalon, vagy a rajtban felhívják rá a figyelmet. A hiba kijavítására, már nem lesz alkalom, mivel utoljára rendezték meg ezt a túrát.
Miután a térképen megtaláltam a pontokat, a terepen már könnyû volt rájuk bukkanni. A rejtvényekkel nem mindig boldogultunk. Az ellátás nem érte el a 7 mérföldes tekergéseknél megszokott színvonalat, mindazonáltal kellemes túrának találtam. A 12 pontból 10-et kerestünk meg.
A Balatonfüredi TE honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2007-es événél megtalálható lesz „néhány” a túrán készült fénykép.
 
 
Cuha 25/35/50/ Bakonyalja 25/45 / (Erdőalja 25) / BakonyerdőTúra éve: 20072007.08.28 20:41:30
Bakonyalja 25
GPS-el mért távolság: 27,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 435 m.
Kíváncsian vártam a túrát, vajon milyen változások lesznek a szervezésben, ugyanis tavaly nem kevés hiányosság volt. A szervezést az idei évben padler és efemm vette át. Ég és föld a különbség az elõzõ évvel összehasonlítva (lásd az elõzõ évi beszámolókat). Az idei túra lebonyolítását, az útvonal jelölését, és az ellátást tekintve, a Hétmérföldes tekergésekkel, a Szent László és a Gázló túrákkal volt azonos színvonalon, ami nálam csillagos ötöst jelent.
Reggel gyorsan átestem a formaságokon, s negyed kilenckor nekivágtam a táv teljesítésének. Bõ 3 kilométert gyalogoltam a faluban, mire végre kiértem. Kisebb-nagyobb csoportokkal találkoztam az elsõ ellenõrzõ pontig. Én általában gyorsabban gyalogoltam, õk viszont megelõztek, amikor megálltam fényképezni. Becslésem szerint bõ másfél órám ment rá a fotózásra. A jól kiszalagozott úton, gyorsan elértem az õsfenyvest, s annak a Fenyõfõ felõli szélén elértem az elsõ ellenõrzõ pontot, ahol pecsét helyett, az „Iszonyatos nagy fát” ábrázoló bélyeget ragasztotta a pontõr az igazoló lapomra. Szénsavas és szénsavmentes ásványvíz közül választhattam, ami nem túl gyakori. Rendszerint csak szénsavas van. Az ásványvízhez kaptunk egy kis reggeli pótlékot, „Gyõri” Jó reggelt formájában. Szaporán továbbindultam. A mûútról hamar letértünk a Pápalátó-kõ felé vezetõ jó kis egy nyomsávos ösvényre. Kellemes meglepetésként ért, hogy a Pápalátó-kõre, nem közvetlenül a zöldháromszög jelzésen vezették az útvonalat, hanem az igen szép Bodzás-árkon keresztül. Ez nagyjából 200 méterrel hosszabb, viszont sokkal szebb. Aki az elsõ zöldháromszögön felmegy, nem tudja mit hagy ki, mert semmit sem lát a völgybõl, pedig a völgy felsõ peremén halad. Többek közt ezért is szeretem a Bakonyt. Elsõ ránézésre egy lekopott öreg röghegység, viszonylag szelíden emelkedõ hegyoldalakkal, viszont az ott járó gyakran akadhat, akár a legeldugottabb helyeken is gyönyörû szikla alakzatokra, meredek falú vízmosta völgyekre, szurdokokra és kilátó pontokra. Például a legtöbb ember, aki a murvás úton megy fel Bakonybélbõl a Hajagra, nem is tudja milyen szép a Szekrényes kõ-árok, vagy a Fehérkõ árok alig 150-200 méterre az úttól, mivel onnan semmit sem lehet látni. S a Bakonyban még sok ilyen meglepetés van. A Pápalátó-kõ az idén sem felelt meg a nevének, mert most sem lehetett látni a várost, Pannonhalmát viszont távcsõ nélkül is igen, ami azért érdekes, mert mind a kettõ egyforma távol van.
A jelszám felírása után folytattam utamat Alízháza felé. Sajnos a vadászház nagyon tönkrement. A tavalyihoz képest a szervezõk itt egy nagyobb változtatást hajtottak végre az útvonalban, s a vadászház után rögtön balra kanyarodva, egy meredek, de igen szép vízmosta völgyön keresztül értünk le a Hódos-ér völgyébe. Javaslatomra, már tavaly is ezt az utat választotta a Pápalátó-kõnél összeverõdött társaság, mert az eredeti útvonal, a térkép alapján gyanús volt. Ez megint csak jó változásnak bizonyult.
Ahol a sárga jelzés lekanyarodik a Zabolai útról, találtuk a harmadik ellenõrzõpontot, ahol ásványvíz és sör volt a választék. Laza mezei séta után értük el a sárga és a sárga kereszt jelzések keresztezõdését, ahonnan felkaptattunk az emelkedõn, s újra bevehettük magunkat az erdõbe. Gyönyörû bükkösben baktattam. Baloldalt néhány halomsírt hagytam el, majd egy lejtõ végén felbukkant Porva-Csesznek vasútállomása. Nyitva találtam a büfét. Micsoda meglepetés. Az üzemeltetõ mondta, hogy ez sajnos nem sokáig lesz így, mivel a havi 80-90 000-es veszteséget nem engedheti meg magának. Jelenleg egy másik vállalkozása nyereségébõl tartja fenn. A választék pedig egész jónak bizonyult. Megettem egy szendvicset, pótoltam a folyadékhiányomat, s hajrá tovább. Azt írom, hajrá. Pedig a valóságban enyhén szólva is belassultam. A Cuha-szurdok, és pláne az Alsó-Cuha szurdok túl szép ahhoz, hogy csak úgy végig rohanjak rajta. A fényképek zömét is itt készítettem. Mivel ultrakompakt gépet használok, aminek kicsi a fényereje és a súlya, ezért nyáron bükkerdõkben szinte reménytelen az állvány nélküli fényképezés (tíz képbõl 7-8 bemozdul). Ez tovább lassította a haladásomat, ugyanis fényképezéshez állványt kellett használnom, mely célra a túrabotom szolgál, amelyre a csuklópántot befogató csavar helyére egy olcsó fényképezõ állványfejet szereltem (csak ultrakompakt és kompakt gépeket bír el, nehezebbeket nem).
A viadukt után értem el a következõ ellenõrzõpontot. A pontõrök kutyája barátságosan fogadott, sõt egyenesen nyalósónak nézte a karomat. A jó melegben, alaposan leizzadtam addigra. Az utánam érkezõket viszont megugatta.
A sekély víz megmutatta, hol kezdte ki a víz a gázlók kövezését. A Porva-Csesznekhez legközelebbi gázlóban, már a kövezés közel harmadát bontotta el, míg két másik átjárót, még épp csak kikezdett. Sajnos az átlépõ kövek zömét, már vagy 2 éve elmosta a víz, pedig nem is olyan régen készítették el az átjárókat. Egyik célom volt, ellenõrizni, vajon tényleg állja-e a vizet a honvédségi nyári bakancs. Ott egy érzéki csalódás miatt az volt a véleményem, hogy nem. Utólag azt kell mondjam, igen. Viszont három alkalomból, háromszor törte fel a lábam. Túrabakancs még soha. A Kõpince-forráshoz vezetõ leágazó elõtt közvetlenül ért utol a gyõri csapat leggyorsabbja, aki a Pokol Csárda meglátogatása mellett döntött. Ráéhezett egy kis gulyásra. Késõbb az Ördög-réten újra megelõzött. Egy kis darabon, még a Cuha mellett gyalogoltam, majd átvágtam a Zsidó-réten, s újra bevettem magam az erdõbe. Elértem az Alsó-Cuha szurdok bejáratát. Elõször csak összeszûkült a völgy, majd sziklássá is vált. Az idén szerencsésnek mondhattuk magunkat, mivel kis víznél mehettünk végig a szurdokban. A sziklás meder sokkal könnyebben és biztonságosabban járható, mint nagy víznél a felsõ ösvény. Csodálatos a szurdok. A patak medre elõször homokos, mélyen bevágódó, késõbb egyre sziklásabb, néhol még a sziklafalat is alámosta, majd a Remete barlang után hirtelen kiszélesedik a völgy, s a patakmeder egyik méterrõl a másikra ismét szelíd fövenyessé válik. Fenntartom a véleményemet, hogy ha a túra elõtti nap nagyobb esõ esik, vagy a túra idején esik az esõ, ráadásul nagy vízre lehet számítani, kerüljük ki a szurdokot a piros keresztjelzésen, mivel veszélyessé válik a járás.
Az Ördög-réten, az utolsó ellenõrzõ pontnál is megkaptam az igazoló lapra a bélyeget, ihattunk ásványvizet kis sós rágcsálnivalóval, majd könnyen járható ösvényen besétáltam a célba. Ott megkaptam a kitûzõt, az elégett kalóriákat zsíros-, margarinos- vagy mogyorókrémes kenyérrel, savanyúsággal, illetve vöröshagymával pótolhattam. A túrán, a célt nem számítva, három helyen kaptunk folyadékot, igen jó elosztásban. Két liter ásványvizet vittem magammal, mondván, majd a Kõpince-forrásnál pótlom, ha elfogy. Nem volt rá szükség. Bõ fél liter még meg is maradt. Valamilyen ennivalót is három helyen kaptunk, a célt nem számítva.
Fenntartom azt a véleményemet is, hogy ez a Bakony legszebb teljesítménytúra útvonala, ami ráadásul nem tartalmaz nagy szintemelkedéseket sem. Az útvonal változatos. Fenyves, vegyes és bükkerdõk váltogatják egymást rétekkel, vízmosta völgyekkel, kilátó pontokkal és természetesen ott a Cuha-szurdok. Kezdõ túrázók is nyugodtan nekivághatnak, akár gyerekkel is. A Cuha és az Alsó-Cuha szurdok, valamint a Kõpince-forrásnál található természetes mászóka biztosan nagyon tetszeni fog nekik, csak a szülõknek kell beletörõdni ezeken a szakaszokon a lassúbb haladásba, és a „kissé” piszkos nadrágba. Tapasztaltam már, hogy a Kõpince-forrás mászókájáról tizenegy éves gyerekeket is nehéz lecsalogatni.
Egy szép útvonalú, kiválóan szervezett túrán vagyok túl, amit másoknak is csak ajánlani tudok.
Ha palabe felteszi a képeket a Balatonfüredi TE honlapjára (www.bfuredite.fw.hu), akkor a Fotógaléria 2007-es événél megtalálható lesz néhány.
 
 
Vértesi barangolások / Vértesi kerekezésTúra éve: 20072007.08.21 20:19:05
Vértesi Kerekezés 70
Távolság: 74,8 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 655 m.
Mivel év elején a túranaptárban még nem szerepelt a túra, ezért nem tudtam, vajon elfogadják-e a Vértes Túrázója mozgalomban is a kerékpáros indulást. Néhány telefonhívás árán tisztázódott, hogy beletartozik, a Kozma 60 MTB-vel együtt. Az Észak-Dunántúl Kupában pedig már csak egy túra hiányzik a sikeres teljesítéshez, így nem volt kétséges a választásom. Egyébként ez tipikusan az az eset, amikor nem tudom, melyik ujjam harapjam, mivel a Vértesi Barangolások túrát is kedvelem.
Péntek este Pápán átfordult a szél Észak-nyugatira és hideggé is vált, így reggel nem kapkodtam az indulással, de így is 8 óra elõtt éretem Gántra. Meglepetésként ért, milyen könnyen találtam parkolóhelyet, holott a gyalogosoknál, már két órája megkezdõdtek a nevezések. Kényelmes készülõdés után, kicsit gyorsabbra vettem a tempót a rajt felé, amikor megláttam, hogy egy egész autóbusznyi ember közeledik. Fölösleges volt aggódni, mivel külön lehetett nevezni a gyalogos és kerékpáros távokra. A rajtnál csupa ismerõs fogadott. A nevezés villámgyors volt, viszont utána még beszélgettünk egy kicsit. Megkaptam a tájékoztatást, hogy a színes fénymásolt térképlapon kívül a keresztezõdésekben fehér felfestések fogják segíteni a tájékozódást. Ez két pont kivételével tökéletesen mûködött is. A legtöbb helyen, ahogyan azt biciklinél kell, már a keresztezõdés elõtt kb. 100 méterrel is volt jelzés.
Fél kilenc körül vágtam neki a távnak. A sõrédi elágazóig gyorsan haladtam, mivel a biciklivel legkellemesebb két hatás együtt érvényesült: enyhe lejtõ és élénk hátszél. 40-50 km/órával tekertem. Csákberény felé fordulva viszont jött a feketeleves: jó élénk pofaszél, nyílt terepen. Az egyik emelkedõ után aztán felbukkant a csákberényi templom tornya. Elhaladtam az erdészeti mûút kezdete elõtt, majd a faluban megkerestem, (a faluban nem volt jelzés) az ellenõrzõ pontot, ami megegyezett a Hófejérke rajtjával. Pecsételés után vissza az elágazásig, s végre erdõben tekerhettem. Egy kis hullámvasutazást követõen stabil több mint 200 méteres szintû nem túl húzós mászás következett. Nagy részét simán meg tudtam csinálni 32/18-21-es áttétellel. Összehasonlításként, a Bakonyban a Kõris-hegyre felvezetõ út Rézbükki-úti elágazás utáni utolsó 1660 méterén 22/21-28-as áttételeket használok. Az út egy-két kátyús szakasztól eltekintve egész jó. Mivel erdészeti út, ezért forgalom szinte nincs is. Kellemes vegyes, majd följebb bükkerdõben halad. Kilátópont viszont nincsen. A Pátrácosnál az 50-es táv leválik jobbra, én pedig mentem egyenesen. Megint egy kis hullámvasutazás, majd a nyíl jobbra leirányított az aszfaltról. (A Cartographia Kiadó legújabb kiadású térképén már a Pátrácostól kezdve murvás útként szerepel az aszfaltút, pedig már jó néhány évvel ezelõtt megtörténhetett a burkolása. Ennyit a turista térképek naprakészségérõl.) Egy nagyon szép vonalvezetésû murvás úton gurultam négy kilométert, miközben kétszáz méter szintet veszítettem. Trekking biciklivel vágtam neki a távnak, aszfaltgumival, így igen óvatosan kellett haladnom. Montihoz képest, a lejtõkön, körülbelül fele sebességgel merek menni. Egy montis társaság könnyedén húzott el mellettem. A szépsége miatt viszont vétek lett volna kihagyni ezt a részt. A szervezõk nem ajánlják az országúti kerékpárral történõ indulást, viszont a célban egy túrázó szerint nyugodtan teljesíthetõ azzal is. Nem tudom. Én nem szívesen használnék országútit. Újra aszfaltra érve, nemsokára megpillantottam a pusztavámi ellenõrzõ pontot.
Pecsételés és pár perc beszélgetés után, továbbindultam. Kellemes erdei utakon való tekeréssel gyorsan fogytak a kilométerek. Néha megálltam fényképezni, bár nem olyan gyakran, mint a gyalogos túrákon. Az Oroszlány-Csákvári úthoz közeledve egyszer csak balról kis idõre elfogyott az erdõ, s gyönyörû látvány késztetett satufékezésre. Északra rá lehetett látni Oroszlányra, Vértessomlóra és a háttérben ott magasodott a Gerecse-hegység is.
Rövid idõ múlva már is Kõhányáspusztán az ellenõrzõpontnál találtam magam. Bélyegzés, fényképezés és a klasszikus zsíros kenyér elfogyasztása után Csákvár felé vettem az irányt. Megint csak lejtõn és hátszélben lehetett repeszteni. Az út mentén, a gyalogosok ellenõrzõpontja késztetett lassításra, bár tudtam, a mienket Csákváron fogom találni, de ki tudja. Csákvárra beérve még mindig 50-nel elmentem két vendéglátóhely elõtt, de ki képes ilyen tempó mellett a nevüket elolvasni, bóját sem láttam. Hoppá itt a gánti elágazás, s nyíl, jelzés sehol. Ez volt a második hely, ahol nem volt jelzés. Megálltam, s egy helyitõl kérdeztem meg hol is találom a Rózsakert sörözõt. Tovább kellett menni még vagy kétszáz métert.
Az ellenõrzõponton megint csak ismerõs fogadott. Megkaptam a pecsétet, beszélgettünk egy kicsit, majd megkérdeztem, vissza kell-e menni az elágazóig. Ezt fölöslegesnek minõsítették. Menjek csak egyenesen, a keresztezõdésben jobbra, majd késõbb megint jobbra. Kiérve a Bicske-Sõrédi útra, megint csak nem láttam jelzést Csákváron belül, így bele kellett törõdnöm, hogy az út utolsó kilométereit emelkedõn és szembeszélben kell megtenni, az általam jobb választásnak gondolt Csákvár-Gánt úttal szemben. A sõrédi elágazásig oldalszélben, jó tempóban haladtam, majd befordultam Gánt felé, s bejött, amitõl tartottam. A reggeli 40-50 km/h helyett 16-21 km/h-val tekertem a célig. Szerencsére reggelhez képest kicsit csendesedett a szél. A célban megkaptam az oklevelet, kitûzõt, beszélgettünk egy kicsit, majd hazafelé vettem az irányt. Kondor Attila, a túra szervezõje szerint is a helyes útvonal a Csákvár-Gánt lett volna. Ez így kb. 10 km-t tett hozzá az eredeti távhoz. Számomra úgy tûnik hagyománnyá kezd válni, hogy Gánton elfelejtek pecsételtetni. Tavaly az Észak-Dunántúl Kupa, most pedig a Vértes Túrázója igazolólapot nem pecsételtettem le a célban, pedig nálam volt.
Kellemes gyors kis túra. A gyalogosokkal alig volt közös szakasz, így nem zavartuk egymást. Mivel az emelkedõk zöme nem hosszú és nem is túl meredek, ezért az 50-es távot, a nem túl jó állóképességû kezdõ túrázók is tudják teljesíteni. Szerintem, kiválóan megfelel elsõ kerékpáros teljesítménytúrának. Az egészen kicsit haladóbbak már nyugodtan bevállalhatják a 70-es távot. Amire oda kell figyelni, ne engedjen az ember a csábításnak, hogy a rövid, nem túl meredek emelkedõket visszakapcsolás nélkül küzdje le, mert az nagyon sokat vesz ki az emberbõl, s idejekorán elfogy az erõ.
A szervezés, egy-két apróságot leszámítva jó volt.
Jövõre kellene saját kitûzõt készíteni, mivel az idén a Vértesi Barangolásokét kaptuk, bár meghirdetve, csak az oklevél lett. Pótolni kellene azon a két helyen is a felfestéseket, ahol az idén hiányzott (Csákberény és Csákvár). Lehetne szervezni egy hosszabb 100-150 km közti távot. A kapott térképlap alapján, Pusztavámról fel lehetne vinni Oroszlány széléig, majd vissza a Csáki-vár felé, Kõhányáspuszta után pedig Vérteskozma, fel Vitányvár irányába, onnan Szák felé, s abból az irányból megközelíteni Csákvárt. Mindez, ha a térkép pontos, akkor aszfaltozott erdészeti utakon történhetne. A hosszabb táv, így nagyobb távolságból is Gántra csalogatná azokat a bringásokat, akik 70 kilométerért nem jönnek
 
 
Művészetek VölgyeTúra éve: 20072007.08.07 21:58:30
Mûvészetek Völgye Nagykör
GPS-el mért távolság: 35,7 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 770 m.
Reggel korán elindultam otthonról, mivel emlékeim szerint a Mûvészetek Völgye idején nehéz parkolóhelyet találni Kapolcson. Ennek megfelelõen, már 7 órakor ott voltam, s a rajt helyétõl, körülbelül kétszáz méterre ott is tudtam hagyni a kocsit.
A rajtnál a biciklis túravezetõi vizsgám vizsgáztatói fogadtak Ajkáról, s indítottak útnak, 13-as rajtszámmal. A túra szervezését a CATS-esektõl a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség vette át ebben az évben. Felhívták a figyelmet, hogy az esetek nagy részében ne a hagyományos szalagozásra számítsunk, hanem a fák törzse, vagy ágai köré tekert szigetelõ szalagokra. Ebben az esetben ez a szokatlan megoldás jobb is, mint a hagyományos szalagozás, mivel ez kevésbé tûnik fel a „mókamestereknek”, s strapásabb is az áthelyezésük. Tavaly is átszalagozták néhol az útvonalat. Egy-két helyen kissé módosult is a menetvonal (egyszerûbb lett). Rögtön a start után, a tavalyinál egyszerûbb útvonalon értük el a túra legkeményebb kaptatóját. Irány a Bondoró. Gyalog sokkal könnyebben ment, mint az elsõ Mûvészetek Völgye Monti Maratonon, ahol szintén fel kellett menni itt. Még tolni is gyötrelmes volt a biciklit. Az emelkedõ után egy mezõ keresztezése után, kellemes erdei úton értük el az elsõ EP-t, ahol egy ellenõrzõ számsort kellett felírni. A 12 EP-bõl 7 esetben kellett számkódot felírni. Továbbra is kellemes erdei úton mentünk tovább egy gyõri sporttárssal, mérsékelt tempóban. Korán indultunk, szintidõ nincs, hová rohanjunk. Aztán hirtelen kibukkantunk az erdõbõl, s gyönyörû látványban volt részünk. Elõttünk tanúhegyek, balra elõttünk valahol Monostorapáti, jobbra, a Déli-Bakony. A túra két hegység területén zajlott. A Veszprém-Tapolcai úttól délre a Balaton-felvidéken, északra a Déli-Bakonyban barangolhattunk.
Kellemes mezei utakon gyaloglás után, „hajnali” 8 órakor értünk be az alig ébredezõ Monostorapátiba. Az utcákon leginkább még az elõzõ esti buliról hazafelé tartó fiatalokkal találkoztunk. Az iskola udvarán megkaptuk az igazoló aláírásunkat az ajkaiaktól, s mentünk tovább a Bondoró kulcsosház felé. Kicsit élénkülõ szélben, de nagyon kellemes idõben, hangulatos utakon értük el az ellenõrzõ pontot. A hûvös szélen kívül semmi sem emlékeztetett az elõzõ napi hidegfrontra. Itt legföljebb néhány csepp esõ eshetett, még a port sem tudta elverni az úton. A kulcsosháztól lefelé vezetõ út eddig mindig sáros volt. Most talán két-három pocsolyával találkoztunk. Az erdõbõl kiérve, egy emelkedõ megmászása után Taliándörögd felé fordultunk. Jobbra a „Szputnyikot”, a Kab-hegyet, velünk szemben pedig a falut, s azon túl a „Négyszögletes kerekerdõt” láthattuk. Taliándörögdön, már nagyobb volt a mozgás. Itt társam szólt, hogy õ lassít egy kicsit, s lemaradt. A Katica Büfénél nem tudtam ellenállni a velõs pirítós csábításának, így hát megtízóraiztam. A gyõri sporttárs közben tovább ment, s csak Pulán értem utol.
Tele gyomorral picit nehezebben ment a gyaloglás. A Klastromnál megint csak ismerõsöktõl kaptam meg az igazoló aláírást. Együtt vettünk részt tavasszal Tihanyban egy Geocatching oktató túrán. Végig nyílt terepen talpalva értünk be Öcsre. Igazolás után a faluból kiérve felballagtunk a „Nagy-tó”-hoz, ami a valóságban egy elmocsarasodott zápor-tározó, alig néhány tucat négyzetméteres nyílt vízfelülettel. A jelszámok felírása után, ugyanott mentünk vissza a pulai útig. Nem igazán értem, a CATS-esek miért iktatták be ezt a kitérõt. Szerencsére hamarosan letérhettünk az aszfaltról, s Puláig mezei és erdei utakon haladtunk. Itt is megkaptuk az aláírásunkat, s rövid gyaloglás után rátértünk a Tálodi kolostor romjaihoz vezetõ útra. Jólesõ séta után értem el a romokat. Azért a megtalálásukhoz, elõ kellett venni a Bakony térképét is, mert a leírás és az országos kék túrajelzés sem volt egyértelmû. Rövid fényképezés és víz utánpótlás (mákomra, pont a forrásnál hörögte az utolsókat az ivózacskóm) után mentünk tovább. A térképvázlat alapján eggyel korábbi úton fordultam le jobbra a kék sávról. Alig néhány perc után vissza is vitt a helyes nyomvonalra. Egy lejtõn értem ki az erdõbõl, s megint csak kitárult elõttem a völgy látványa. Egy út menti almafáról szakítottam két almát. Elõször vadalmának néztem, de beleharapva rájöttem, nagyapáméknak is volt ilyen fájuk. Az almát majszolva értem be Vigándpetendre.
Itt már lehetetlen volt jó tempóban menni a sokaságtól. A Zöld udvarban megint csak ismerõstõl kaptam meg az igazoló aláírást (együtt vettünk részt a biciklis oktatói vizsgán). Megint csak vizet vettem föl. Némi gondolkodás után lemondtam a langallóról, s továbbindultam a Király-kõ felé. Nem voltam még túl éhes. Az eddigitõl kicsit eltérõ útvonalon vezetett a túra kijelölt útvonala. Úgy döntöttem, inkább a régi útvonalon megyek a sziklák lábánál, mint bemenjek a faluba. Néhány a túrán elõször résztvevõt is rábeszéltem erre az "elhajlásra". Ez az ösvény sokkal szebb, mint bemenni a faluba. Valaha ez jelzett turistaút lehetett, amit szépsége miatt érdemes lenne felújítani. Az ellenõrzõ pontot a hegy derekán helyezték el. Az igazolás után felmentünk a Király-kõre. Ha jók a látási viszonyok, vétek kihagyni. Nézelõdés és fényképezés után rövid gyaloglással beértünk a célba, ahol megkaptuk az oklevelet és a kitûzõt. Mivel ez a túra eltér a többitõl, nem indultam rögtön haza, hanem szétnéztem Kapolcson. Volt mit nézni. Taliándörögddel kezdõdõen, már minden faluban volt látnivaló bõven. Nem érdemes csak úgy elrohanni mellettük. Ráadásul rég elmúlt tíz óra (délután négy óra volt), így hát enni is kellett valamit. Ez olyan jól sikerült a korai idõpont ellenére, hogy utána már nem is bírtam enni aznap.
Igazán kellemes túrán vettem részt. Alkalmas arra, hogy eddig teljesítménytúrán nem indulókat is egy kis mozgásra csábítsa. A 300 forintban az oklevélen, a kitûzõn és az ellenõrzõpontokon kívül más nem volt benne, de nem is hirdettek mást, meg hát teljesen feleslegesebb lett volna több pénzt kérni, s frissítõpontot létesíteni, amikor minden faluban volt nyomós kút, s számtalan helyen lehetett enni-, és innivalót venni, mindenkinek ízlése szerint, s az árak sem szöktek az egekbe.
 
 
GázlóTúra éve: 20072007.07.16 22:28:32
Gázló-90
Távolság: 85,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 1040 m.
Elõször 2003-ban vettem részt a Gázlón. Azóta ez az év legjobban várt teljesítménytúrája a számomra. Az idei évben egy szövõdményes arcüreggyulladás kétségessé tette, hogy el tudok-e indulni. Szerencsére csütörtökön volt utoljára hõemelkedésem, s kánikulát jósoltak a meteorológusok, így végül is az indulás mellett döntöttem. Viszont négy 130-as után, most óvatosságból, csak a 90-est vállaltam be. Jogos volt az óvatosság, mivel fél km/h-val kisebb tiszta biciklizett átlagsebesség mellett 10%-al magasabb volt az átlagpulzusom, úgy hogy végig jobbak voltak az utak, mint tavaly.
A nevezés gyorsan megtörtént. Felraktam a biciklire a rajtszámot, a kiváló itinert a hátizsákba (legközelebb otthon vettem elõ), üdvözöltem az ismerõsöket, s kényelmes túrázós tempóban elindultam. A Laczkó-forrásnál kisebb sor alakult ki az ellenõrzõ bélyegért, pedig az ellenõrök tényleg gyorsan dolgoztak, de egy percen belül vagy húszan estünk be. Ezt a csoportot, a Bánd elõtti emelkedõk szakították szét, addig igen kényelmes tempóban együtt haladtunk a Csatár-hegy alatt. Dzsindzsa volt, sár szerencsére nem. A piros sáv nagyon kellemes úton halad ezen a szakaszon. Bándtól, Herend fölött, a Hajag lábáig aszfalton tekertünk, majd balra lekanyarodva rátértünk egy jó állapotú, de kissé poros földútra, amin hamar elértünk a Fodor-tanyai ellenõrzõ ponthoz. Aki akarta itt forrásvízzel tudta pótolni, az addig elfogyott folyadékot. Tovább indulva, egy fûvel benõtt úton ereszkedtünk le a völgybe. A lejtõ vége kicsit izgalmasra sikeredett. Szûk jobbos kanyar, elõtte pedig az útra merõleges keréknyomok. Könnyen megszerezhetõ a KTT (Kormányon Túliak Társasága) tagság. A patak keresztezése után, szintén füves úton nyomultunk az Öreghálás felé. Ez a szakasz megegyezik, a Bakony tt-k útvonalával. A piros sávjelzésnél jobbra lekanyarodtunk az útról, majd a következõ elágazásnál megint jobbra, a piros sávot is elhagytam. Az idei évben a krosszmotorosok is felfedezték az ösvényt, így nem az avarban kellett letolnom a bringát a patakvölgybe, hanem egy kijárt, két kisebb letöréssel nehezített nyomon. A jobbak itt simán lejönnek biciklivel. Rövidesen kereszteztem a Fekete-sédet. 2003. után, most elõször nem volt víz a mederben. A piroson mentünk fel a Pápavár aljáig. Tartottam ettõl a szakasztól, mivel tavasszal nagyon tönkretették az erdõgazdaság jármûvei a murvás utat. Szerencsére a félelmek alaptalannak bizonyultak, mivel a munkák után szépen rendbe hozták, így hamar elértük az aszfaltot. Itt néhány kilométeren javítottam az átlagsebességemen. Ezen a részen nem volt idõm nézelõdni, pedig nagyon kellemes bükkösben haladtam. A Királykapunál megkaptam az újabb ellenõrzõ bélyeget, s megkezdõdött a hullámvasutazás Odvaskõ-puszta felé. 30-40 méter szintet le-föl több alkalommal. (115 méter szintet szedtünk össze. Ellentétes irányba 270 méter a szintemelkedés.) A Witt emléktáblánál megálltam néhány percet nézelõdni. Gyönyörû a kilátás. Kifejezetten tisztán lehetett látni Pannonhalmát. Itt lett vége a hullámvasútnak, s gyakorlatilag Odvaskõ-pusztáig lejtett az út. A bükkerdõben, a tisztásoknál, annyira éles és nagy volt a fény-árnyék különbség, hogy az meghaladta az emberi szem teljesítõképességét is (a CCD-k rég beégtek volna). A napsütötte részeknél, az árnyékból csak egy fényfoltot láttam, de az út felületén semmilyen részletet nem tudtam megkülönböztetni, amíg ki nem értem az árnyékból. Az érdekes az volt, hogy árnyékos rész felé gurulva nem volt ilyen vészes a helyzet, pedig rendszerint fordítva szokott lenni. Odvaskõ-pusztánál vizet lehetett felvenni, s kaptunk egy szelet müzlit. Itt vált el a rövid és a hosszútáv. Mi jobbra az aszfalton gyorsan elértük Bakonybélt, míg a 130-asok tettek egy 50 kilométeres kört, a Bakony teteje és a Cuha-szurdok felé.
Bakonybélben újabb ellenõrzõ pont, ahol két vendéglátóhely is várta a megfáradt túrázókat. Dél elõtt nem sokkal értem ide, ezért ebédre megettem egy szendvicset (persze egy macskával megosztva), ami késõbb az emelkedõn hibának bizonyult. Elég lett volna egy negyed is. Itt ért utol Karcsi, akivel vagy két éve nem találkoztunk. Beszélgettünk egy kicsit, így jó fél óra múlva indultunk tovább. Szólt, hogy az emelkedõ elsõ napos részén valószínûleg le fog maradni, mert nagyon érzi a térde a héten megtett Balaton-kört. Így is történt. Elõtte viszont az árnyékos részen Imi hagyott állva bennünket, aki elõttem néhány perccel indult, de a 130-as távon. Szóval ránkvert 50 kilométert. A 90-eseknek ez a legkeményebb emelkedõ. 290 méterrõl 566 méterre, benne egy 20 méteres lejtõvel. A mászás még csak hagyján, de az út minõsége is elég rossz (de a tavalyinál azért jobb), ráadásul nagy részét tûzõ napsütésben kellett megtenni, úgy, hogy szellõ sem rezzent. A kevés árnyékos részen 33 fokot mutatott az órám, míg napon 37-38-at. A mászás fáradalmait enyhítette néhány pontról a gyönyörû kilátás. A legnagyobb köves szakaszról lehetett látni Bakonybélt, s mögötte ki lehetett látni a Kis-alföldre (470 méter magasan voltam). Erre a túrára nem vittem GPS-t így csak saccolni tudtam, mennyi lehet még hátra az emelkedõbõl. A számomra ismert tájékozódási pontokat figyeltem. Jobbról megjött a piros négyszög, a Fehérkõ-árokból, balra megvan az Augusztin-tanyai leágazó (valakik nagyon vidáman vannak bent az erdõben). Egy belógó szederindából összeszedtem egy tüskét a hüvelykujjam hegyébe. Már csak néhány száz méter van hátra. Végre egy kanyar után feltûnik a hatos elágazónál lévõ frissítõpont. Ettõl kezdve Hárskútig egy nagy lejtõ az egész út, így gyorsan beértem. A falu szélén fiatal harcosokat értem utol, akik megkérdezték, van e nálam láncbontó prés. Az igenlõ válasz után kérték, hogy jöhetnek e velem, mert már volt egy láncszakadásuk (hiába a kerékpározás, a túrázás szintjén is technikai sport). Ettõl kezdve együtt mentünk. Mindketten elõször indultak a túrán, s a fiatalabb, még csak 14 éves. Márkó felé a nagy lejtõn (bonus track) 61,9 km/h-ás maximális sebességet értem el. Remélem, rendõrök nem olvassák a beszámolót. Márkó elõtt bevártam társaimat, mert kicsit lemaradtak a lejtõn.
A malomnál megkaptuk az utolsó ellenõrzõ bélyeget, s most a Séd másik oldalán, igen jó sebességgel mentünk Veszprém felé. Karcsi ezen a szakaszon elõzött meg. Hiába mindig sokkal jobb volt nálam a lejtõkön.
Az utolsó EP-n mondták, hogy a murvás szakasz igen rossz lesz, ezért irányba vettem a hírhedt csatár-hegyi elágazót. Forgalom alig, így gyorsan, és biztonságosan kereszteztük a 8-as utat, s a régi 8-ason gurultunk a Viadukt felé. A Viadukt elején egyik társam bukott egyet, de szerencsére megúszta. A tûzoltóság után egy gyors lejtõzéssel beértünk a célba. Kellemesen elfáradtam a túrán, s remélhetõleg megúszom a betegség kiújulása nélkül.
A túra lebonyolítása egyre jobb. Nagyon jó a tavalyi újítás, a versenyekhez hasonló rajtszám használata. (Nem kell az EP-ken elõbányászni az igazoló lapot, ami nem is biztos, hogy kibírja a mez zsebében szétizzadás nélkül.) Az idei évben már lehetõség volt chip-es idõmérésre, valamint a Hajagon, a hatos útelágazásnál is létesítettek itató pontot, ami ilyen kánikulában a csak kulacsot használók számára létfontosságú.
Számomra az év legjobban szervezett és lebonyolított túrája volt. Remélem, jövõre nem jön közbe semmi, s megint a 130-ast csinálhatom, mert nekem mégis csak az az igazi Gázló.
 
 
Ciklámen 40/20Túra éve: 20072007.06.19 21:43:18
Ciklámen 40
GPS-el mért távolság 35,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 870 m.
Sopronba utazás közben láttam, hogy ha lesznek kilátópontok az útvonalon, akkor jól járunk, mert ismét (nem gyakran) hideg front utáni tiszta helyzetben vagyunk, kivételesen magas látástávolsággal. Szerencsésen érkeztünk a rajthelyre, így egy-két perc alatt megvolt a nevezés (néhány perccel késõbb beesett egy nagyobb csoport, így jócskán várhattunk volna). Üdvözöltük az ismerõsöket, s nekivágtunk a táv teljesítésének. A túra nagy része jelzetlen, vagy olyan jelzett útvonalon haladt, ami nem szerepel a Kartográfia térképén. Sehol egy szalag, vagy egy útbaigazító tábla. A városból kivezetõ szakaszon, még jól használható volt az itiner, legalább is a számunkra. Egy ismerõs csoport, már itt elkevert egy kicsit, így annak ellenére, hogy gyorsabbak voltak nálunk, késõbb értek a Sörházdombi kilátóhoz. Természetesen felmásztam a kilátóba, ami igazán megérte. Gyönyörû látvány fogadott bennünket. Észak-keleten beláttuk az egész Fertõ-tavat, Nyugaton pedig a Schneeberg és a Raxalpe havas, 2000 méternél magasabb tömbjének havas lejtõit csodálhattuk meg, ami ritka lehetõség. Alig néhány képet készítettem, amikor a fényképezõgépem akkumulátora, bejelentette, hogy nincs benne több szufla. Tartalék akku, természetesen, lent a kilátó tövében, a hátizsákban. Azért több részletben, mégis csak meg tudtam csinálni a képeket. Amikor leértem, sehol sem láttam a társaimat, mivel továbbindultak. Szaporán utánuk eredtem. „Szerencsére”, két-három helyen is elõ kellett vennem az itinert, a tájékozódáshoz, így az aszfaltút keresztezésekor, megláttam társaimat, amint szaporázzák lépteiket, miután kissé elkevertek a helyes útvonalról. Amennyiben egy perccel korábban érkezem, még a kanyar mögött lettek volna, s én abban a tudatban sietek tovább, hogy elõttem járnak. Valószínûleg egy órával elõttük értem volna a célban nem értve, hogy a francba lehetséges, hogy még nem értem utol õket, mikor egyébként egy 10 perces lemaradást bõ fél óra alatt behozok. Ettõl kezdve mindenféle jelzésen, elértük, a Károly-magaslatot, ahol fehérvárcsurgói ismerõsöket üdvözölhettem, akik a 20 kilométeres távot választották. Pecsételés után tovább indultunk. A Récényi pihenõig újabb kisgyerekes csoportot értünk utol, ahol a legifjabb túrázók öt évesnek bizonyultak. A távok szétválásáig terjedõ 8-9 kilométer szemmel láthatóan nem fárasztotta el õket. A volt mûszaki zár vonala nagyon emlékezetes volt a számomra. 1994-ben ezen az úton vezetett a Flash Accross monti maraton útvonala, csak a mostanival ellentétes irányban, így tudtam, hogy hol van az a bizonyos vizenyõs rész, ahol majd le kell kanyarodnunk az útról. Társaim, már az elsõ hosszú vízmosta lejtõnél reklamáltak, hogy le kellene fordulnunk a leírás szerint. Hát igen ettõl kezdve bizony meggyûlt a bajunk az itinerrel. Eddig helyenként túl részletes volt, ettõl kezdve pedig messze nem volt az. Végig gondot jelentett, a távolságok hiánya, az emelkedõk számának értelmezése. Azért csak elértük azt a borzalmasan vízmosta, hosszú lejtõt is, amire a szervezõk gondoltak. Annak idején az elsõ vízmosás keresztezéséig voltam képes feltekerni, biciklivel, onnan pedig hosszú bringatolás következett. Érdekes, ezt az emelkedõt, egyetlen soproni monti maratonnál (amin részt vettem) sem tudták kihagyni, pedig de szívesen lemondtam volna róla. A lejtõ aljában megvolt a vizenyõs rész és a Brennbergbánya felé vezetõ ösvény is. A haranglábnál, szerencsére ösztönösen a megfelelõ meredek ösvényre fordultunk. A leírás alapján, útra számítottam, de az ellenkezõ irányba kanyarodott. Az ellenõrzõ pontnál, az üdítõre és csokira szóló jegyet beváltottam egy alkoholmentes sörre, amit a szendvicsemhez ittam meg.
A volt vasút nyomvonalán indultunk tovább, s szerintem egy éles jobb kanyarban az út, s vele mi is letértünk róla. Voltak, akik inkább a dzsindzsás vasúti nyomvonalon maradtak, amivel nagyjából párhuzamosan haladt az út. Ezzel a csoporttal, többször is találkoztunk a túra folyamán. Amikor elértük a Fehér-úti tavat, még a murvás úton, megint csak kérdéses volt, jó oldalán vagyunk-e a tónak, vagy az utolsó keresztezõdésnél, balra kellett volna kanyarodni. Azért meg lett az aszfaltút is, és azon is bal kéz felõl terült el a tó. Jó hosszú aszfaltos szakasz következett, a csaknem 360 fokos jobb kanyarig (volt az vagy 160 fok), ahonnan Hermesig végre megint földúton mehettünk. Rátérve az aszfaltra, megint csak gondot jelentett az emelkedõk száma, de csak meg lett a tisztás, ahol balra kanyarodtunk. A Magasbércig kétszer álltunk meg málnázni. Természetesen, megint csak felmentem a kilátóba. Ha lehet mondani, még szebb volt a kilátás, mint a Sörházdombról. Nézelõdés és fényképezés után, a határ nyomvonalát követtük, csaknem a mucki ellenõrzõpontig. Egy helyen még rá lehetett látni a Schneebergre, de már nem olyan tisztán, mint addig. A pára már eltakarta, a hófoltokat.
Utunkat folytatva, jó sokáig mentünk, a mûszaki zár vonalán, majd mivel úgy gondoltuk, rég megvolt már a második emelkedõ, s utána a jó hosszú lejtõ, a következõ emelkedõ elõtt, némi kupaktanács után (három csoport is összejött eddigre) balra kanyarodtunk. Nem kellett volna, de nem jártunk rosszul. Egyrészt áfonyát találtunk, másrészt pedig, gyönyörû fenyves völgyben haladtunk lefelé egy montis ösvényen. Azért tiszteletem, annak a montisnak, aki itt fel bír tekerni, illetve sima XC bringával le mer menni (kb. 10% meredekség, kilométernél nagyobb hossz, szûk, vízmosta ösvény, tele fával, kõvel és avarral). Végre megtaláltuk az utolsó ellenõrzõ pontot. Egyébként elég sokan jöttek ezen a téves útvonalon. A Spartacus, majd az Ojtozi-emlékmû után, már eseménymentesen beértünk a célba, ahol megkaptuk az oklevelet, és a kitûzõt, bár ez utóbbit, csak külön kérésre, mint ahogy a Károly-magaslaton, a csokit. Az ellátás arányban volt a nevezési díjjal. Két helyen ásványvíz, egy helyen csoki és üdítõ, egy helyen csoki, a végén pedig zsíros kenyér és sör, vagy üdítõ.
Az útvonalválasztást jónak tartom, csak a mucki EP után, a mûszaki zár vonalán volt egyhangú. Szerencsénk volt az idõjárással is, ami nem volt túl meleg, a látótávolság, pedig szokatlanul nagynak bizonyult. Elég sok málnát, földiepret, áfonyát és vadcseresznyét találtunk.
Legközelebb nem ártana, egy pontosabb itiner és a túra megnevezésének megfelelõ kitûzõ.
 
 
Lovasberény - Pátka túranapTúra éve: 20072007.06.11 21:23:19
Lovasberény-Pátka 65 MTB
Távolság 69 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 555 m. Végre megint egy olyan túra, ahol pontosak a szervezõk által megadott értékek. Mondjuk kerékpárnál a távolság esetén érthetõ is.
Mivel a túra indítását fél tizenegyre hirdették meg a szervezõk, így ráértem 8 órakor elindulni otthonról. A nevezés gyorsan megtörtént. Tíz órakor rövid, a sablonostól jóval személyesebb hangú, kis ünnepség keretében átadták, a Velencei-hegységben, és környékén felfestett kerékpáros túra útvonalakat. Az ünnepség után még vártunk egy kicsit, majd fél tizenegy elõtt néhány perccel, végre nekivághattunk a táv teljesítésének.
A Csákvárig vezetõ aszfaltos szakaszt gyorsan magunk mögött tudhattuk. A Geszner-ház felé, csaknem túlmentem a keresztezõdésen. Mire el tudtam olvasni a tábla feliratát, már csak egy bal háromnegyed körrel tudtam befordulni. A szépen helyreállított malom épületnél megkaptuk az elsõ pecsétet, s finom bodza szörpöt hozzá. Pár fénykép elkészítése után továbbindultunk. Amikor végre földútra tértünk az elsõ ellenõrzõpontnál összejött ötfõs társaságból egyedül maradtam. Ketten erõsebbek lévén nálam, elhagytak, kettõt pedig én hagytam le. A túra folyamán azért még többször is találkoztunk. A füves út elég nagy gördülési ellenállást jelentett a kerekeknek, ezét jól esett rátérni az ezt követõ murvás útra. A füves úton megálltam fényképezni. Érdekes, hogy a déli irányból, mennyire átmenet nélkül kezdõdik a Vértes. Az elsõ meredek hegyvonulat lábáig alföldi jellegû táj, utána pedig hegység. A murva után ismét pár kilométer aszfalt következett, a második EP-ig. Nem irigyeltem a pontõröket. Sehol semmi árnyék. Számunkra viszont ismét jó kis földút kezdõdött, ami egészen Pátkáig kitartott. Szerencsére nem kaptam defektet, pedig a veszélye megvolt, mivel csaknem végig akácok mellett és között vezetett az út. Itt ismét késve láttam meg a jobbra mutató jelzést, s megint csak bal 270 fokos fordulóval tudtam rátérni a kijelölt útvonalra. Voltak, akik itt tovább is mentek. A Pátkai-víztározó töltésére csak a biciklit tolva tudtam feljutni, ahol találkoztam, a gyalogosok egyik pontõrségével. Rövidesen beszereztem a harmadik pecsétet, s irány tovább a töltésen. Hamarosan elértem a Nemzetõr Pihenõházat, ahol a szervezõk gulyásra invitáltak. Nem éreztem magam éhesnek, ezért pár perc beszélgetés után inkább tovább indultam. Késõbb rájöttem, tévesen döntöttem, mert Sukoró elõtt csaknem eléheztem. A pátkai ellenõrzõ pont után végre elértem a Velencei-hegységet, ami azért inkább dombvidék jellegû, mint sem hegység. Rövid meredek emelkedõk és lejtõk váltogatták egymást. Némelyik lejtõn, a laza, homokos-murvás talaj csaknem megviccelt. Gyõztem a biciklin maradni. Az István-major után jött egy emelkedõ, amit a laza, a kerekek alól kiforgó murva tett húzóssá. A rövid erdei szakasz után egyszerre ismerõs úton találtam magam. Az elõzõ héten, a Velence 35-ön erre gyalogoltunk. Itt egy jókora, 35 km-en induló csoportot elõztem meg. Ettõl kezdve ismerõs úton mehettem a Kocka-kõig (ahol újabb pecsétet kaptam), majd tovább egy jócskán vízmosta úton, Pákozdig. Nem mertem nagyon ereszteni a lejtõn, így ketten akiket defekt szerelés közben elhagytam, most visszaelõztek. Ismét aszfalton róhattuk a kilométereket. Amikor lefordultunk, az 1848-as emlékmûhöz vezetõ útra, egyértelmûvé, vált, hogy itt a nyár. Rendesen durrogtak a bicikli kerekei alatt a bitumen buborékok. Az ellenõrzõ pontnál letettem, a biciklit, s futólépésben, irány az emlékmû, és környéke, néhány fénykép elkészítésére. A lefelé úton, megálltam lefényképezni, a cserszömörce, rózsaszínû vattacukorra emlékeztetõ virágait. Továbbmenve éreztem, baj van. Kezdek kicsit gyenge lenni az éhségtõl. Szerencsére nem volt már messze a Zsuzsi sörözõ, így megúsztam, komoly eléhezés nélkül. Gyorsan megettem, egy energiaszeletet, egy fél szendvicset, amit jó hideg alkoholmentes sörrel öblítettem le (szükségem van a jogosítványomra). Amint továbbindultam, meg is lett a „dõzsölés” böjtje. Az a Sukorói aszfaltos emelkedõ nagyon nem esett jól. Az utolsó tíz métere kifogott rajtam. Csaknem hanyatt rántottam a biciklit, így leszállni kényszerültem. Egészen Nadapig terepen mehettem. Nem is akármilyenen. Nadaptól, csaknem végig aszfalton mentünk. Pázmánd elõtt volt még vagy két kilométer laza talajú földút, de ezzel vége is volt a terepnek. Vereb után, még a Pogánykõnél álltam meg, fényképezni, s hamarosan ismét Lovasberény házai között tekertem. Néhány képet készítettem, a kastélyról, majd hamarosan befutottam a célba, ahol átvehettem az oklevelet, a kitûzõt, s a térség kerékpáros jelzéseit tartalmazó tartalmazó térképet. Ezután, a szervezõk, gulyáságyúban fõzött jó sûrû, finom gulyással látták vendégül a túrázókat.
Nagyon kellemes kis túra volt. Megtapasztalhattam, hogy kerékpáros jelzéseket sokkal nehezebb megfelelõen felfesteni, mint gyalogost, ugyanis 30-40 km/h-s sebességnél is idõben észlehetõnek kell lenni, ha a jelzés kanyarodik. Célszerûnek tartanám, hogy útelágazások elõtt, ha a jelzés lekanyarodik az addigi útról, 10-20 méterrel korábban legyen egy elõjelzés is. A gyalogosoknál bevált módszer, miszerint minden útkeresztezõdésnél benézek a keresztezõ utakra is, hátha meglátom a jelzést, biciklinél nem mûködik. Azért lakott területen kívül egyszer sem tévedtem le, a jelzésrõl. Egyébként, a jelenlegi felfestés, még mindig jobban követhetõ, mint a gyalogos jelzések. Út statisztikát nem készítettem, de becslésem szerint a túra kétharmada-háromnegyede vezetett aszfalton, amit montis eseménynél egy kicsit sokallok.
Azért, ha minden jól megy akkor jövõre is eljövök.
 
 
Szentkút IVV túraTúra éve: 20072007.05.12 22:12:39
Szentkút 40.
Barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 450 m.
Reggel 6 órakor felvettem Tamást a pápai fõtér közelében, s elindultunk Szombathelyre. Az idõjárás nem túl sok jóval kecsegtetett, mivel eleve esõben indultunk, s az majdnem a rajt helyig kitartott.
A rossz idõ miatt nem voltak sokan a startnál, így nagyon gyorsan be tudtunk nevezni. A kiterített térképrõl gyorsan átmásoltam a 40-es táv útvonalát a sajátomra. Azt is mondhatom, térképet rajzoltam. 2003-as kiadású térképem van, körülbelül 4 kilométer kivételével jelzett turista úton vezetett a túra, de a távnak csak mintegy a fele volt meg a térképen. Ennél frisseb kiadású térképet nem tudok vásárolni, pedig már a tavalyi Írottkõ túra óta keresek, mivel ott is jó néhány olyan jelzett ösvénnyel találkoztam, ami nincs rajta a térképen. Jelen esetben hiányzott a kék kereszt a rajt helytõl a kék sávig. A piros háromszög Bozsok és Velem között, A piros sáv, a sárga sávtól Szombathely felé és a Szenkúthoz vezetõ kék kör.
Az útvonal lemásolása után nekivágtunk a távnak. Szerencsére nem esett az esõ. Jó tempóban haladtunk a kék kereszt jelzésen, bár a földút rendesen csúszott az esõ miatt, de legalább nem ragadt. Kellemes erdei és mezei utak váltakoztak, gyorsan fogytak a kilométerek. Néha esõt rázott a nyakunkba a fákról a szél. Egy tölgyesben gyanús lett, hogy túl monoton az esõcseppek zaja. Az elõ kisebb tisztásnál ráébredtünk, bizony ismét esik az esõ. Nem volt vészes. Egy kiszáradt patak meder mellett a kék jelzés dzsindzsás, szûk ösvénnyé vált. Itt tartottuk az elsõ kényszerpihenõt, amíg beöltöztünk esõruhába. Szerencsére nem tartott sokáig az esõ, s az elsõ és második EP között levetettem az esõnadrágot, majd amikorozsok elõtt 2-3 kilométerrel kiértünk az erdõbõl, az esõdzsekit is lecseréltem. ezen a szakaszon láttuk meg elõször a Kõszegi-hegység magasabb részeit. Az Írottkõ nagyrészt még felhõ sapkát viselt, s kisebb foszlányok idõnként beúsztak a Szent Vid kápolna elé is. Itt két kilométeren keresztül dagasztottuk a sarat Bozsokig. Csúszott és ragadt is. A végére kiderült, ez volt az egyetlen tényleg ragadósan sáros része a túrának. Sem Bozsokon, sem utána nem kényeztettek el bennünket az újabb kék kereszt jelzés felfestõ, de a térkép alapján könnyen megtaláltuk a helyes utat. Nehezen érthetõ számomra, miért csak német nyelven jelölik a montis utat a falu központjában, Velem felé. Magyarul, csak egészen a falu szélén található régiós kerékpáros út tábla, de montis ajánlás nélkül.Az út jó, de trekkinggel, vagy országútival nehezebben járható. Elindultunk rajta, s nem is vettük észre mikor tért le róla a jelzés. Amikor már vagy egy kilométeren keresztül nem találtunk jelzést, gyanús lett a dolog. A patak is jobbra csobogott tõlünk. Elõvettem a térképet, s láttam, bizony letértünk a helyes útról, de azt is, hogy végül is nagyjából egy kilométeres kerülõvel újra be fog csatlakozni a turista jelzés. Egyébbként nagyon szép erdõben vezet az út. Csakhamar meg is találtuk a kék keresztet. Alig pár száz méter megtétele után kellemes meglepetés ért. Az út oldalában már érett a földieper! Nem túl sok, de Velemig, vagy két marékkal tudtam szedni. Nagyon finom volt! Máshol még csak éppen hogy virágzik a földieper. A falu elõtt egy aszfaltos keresztezõdésben megint nem látunk jelet, s ismét rossz felé mentünk. A falu északi széle helyett a Hõsök kapujánál értün be. Rövid keresés után megtaláltuk az ellenõrzõ pontot. Megkaptuk a pecsétünket, s indultunk is tovább. Kicsit tartottunk a következõ szakasztól, mivel a rajtnál figyelmeztettek bennünket, hogy a sárga sáv jelzést nehéz követni. A kék keresztrõ semmit sem szólta, s már ott letévedtünk az ösvényrõl kétszer. Mi lesz akkor itt? Szerencsére egy T elágazás kivételével könnyen lehetett követni a jelzést, de ott is hamar megtaláltuk, az ilyenkor szokásos módszerrel. Elindultunk a valószínûbbnek tûnõ irányon, majd amikor jó száz méteren nem találzunk jelet, vissza a kiindulási ponthoz, s nézzük a másik lehetõséget. Itt az elsõ kanyar után meg lett a jelzés. Rövidesen magunk mögött hagytuk Kõszegszerdahelyet. Sajnos Tamás bokája el kezdett fájni. Valamiért a bakancs szára meggyötörte magát a bokacsontot. Kellemes séta (egy jó száz méter szintet tartalmazó emelkedõvel, amire nem számítottam) után elértük a piros és sárga sáv jelzések keresztezõdését. A vázlat szerint itt kellett volna találnunk a 4. EP-t, de sehol semmi. Túratársunk, akivel csaknem a rajttól idáig elõzgettük egymást, úgy döntött, a tavalyi emlékei alapján tovább megy sárgán, mi pedig a térkép szerinti piroson indultunk tovább. Neki volt igaza, tényleg tovább kellett volna menni a sárgán, még egy-készáz métert, maj ad az ellenõrzõ ponttól vissza. Mi maradtunk a piroson. Ez egy darabig kiválóan volt felfestve, majd egy hatalmas vadkörtefától kezdve, jó darabon semmi. Egy kerítésen tûnt fel újra, ahol jobbra kanyarodott, majd újabb pár száz méteren semmi. Azért megtaláltuk az 5. EP-t, ahol jeleztük, nem találtuk a 4. pontot. Itt megkaptuk a magyarázatot, merre kellett volna mennünk, s telefonált az ottani pontõröknek, hogy ne várjanak bennünket. Pecsételés után továbbindultunk. Ezen a szakaszon is ritkás volt a piros sáv jelzés, de azért gond nélkül követhetõ. Szép volt az elõttünk elterülõ alföldi jellegû rész. Mindazonáltal gyakran néztem hátraflé is, ugyanis a Kõszegi-hegység látványa mögöttünk egyenesen gyönyörû volt. Perenye elején utol értünk egy három fõs csoportot. Egyikük megkérdezte, nem találkoztunk-e a Túrázz a Cuha-völgyi vonatért mozgalomban januárban. Így derült ki õk is pápaiak. Megkérdeztem tõlük, mivel jöttek. A válasz vonattal volt, s mivel velük együtt öten voltunk, felajánlottam hazaviszem õket. A táv további részét együtt tettük meg, kicsit lassabban, mint ahogy addig haladtunk, de semmi gond, bõven belefért az idõmbe. A Szent-kutat a kék kör jelzésen hamar elértük, s itt tartottuk a leghosszab pihenõt. A kálvária stációi és a parányi kápolna a magya egyszerûségben, gyönyörûek.
Gencsapátiban a térkép alapján, az elsõ aszfaltos utat elérve, jobbra fordultunk, de az elsõ száz méter után gyanús lett, miszerint ilyen keskeny úton valószínûleg nem jár autóbusz, pláne, hogy kicsit távolabb, aszfaltosból murvás lesz, visszafordultunk. Egy helybéli útbigazítása után gyorsan megtaláltuk a Szombathelyre vezetõ utat. Jó ideje mentünk már a faluban a járdán, amikor megnéztem, mikor lesz már vége a lakott helynek. Úgy találtam, miszerint a falu széle és a város között nincs több 200 méternél. Alighogy ezt elmontam, fel is tûnt elõttünk a körforgalom, s pár perc múlva beértünk a célba. Pecsételés, az oklevél és a kitûzõ átvétele után zsíros kenyérrel pótoltuk az elégetett kalóriákat, s kisebb átöltözés után haza indultunk.
A térképet elõzetesen megnézve, kicsit tartottam tõle, hogy túl egyhangú lesz a túra, mivel nagyrésze „sík” terepen vezet. Szerencsére ez nem igazolódott be. Az erdõk és mezõk egész jó ritmusban váltogatták egymást. Maguk az erdõk is változatosnak bizonyultak. Szép tölygyesek, fenyvesek, akácosok követték egymást. A Szent-kút utáni rész volt csak monoton.
Az egyetlen problémát az jelentette, miszerint a kapott térképvázlaton a 4. EP helye pontatlanul került bejelölésre, ugyanakkor semmiféle leírást sem kaptunk. Legalább az ellenõrzõ pontoknál fel kellett volna tüntetni, pontosan hol találhatók. Ezt leszámítva nem bizonyult nehéznek a tájékozódás.
Összességében nagyon kellemes túrán vagyunk túl. Akiket elriasztott az esõ sajnálhatják, hogy lemaradtak róla. Sajnos a 40-es távot, mindössze kilencen vállaltuk.
 
 
KáliTúra éve: 20072007.05.02 21:34:31
Káli 30.
Barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 645 m.
Még az ébresztõóra megszólalásakor is azon hezitáltam, neki merjek e vágni fájó talpaimmal a túrának, vagy menjek el horgászni. Végül is nem éreztem olyan vészesnek a dolgot ezért a 30-as túra mellett döntöttem. (Másnap kiderült kiváló pontyfogási lehetõségrõl maradtam le. A túra utáni éjszaka betört hideg front viszont nagyon elvette a halak étvágyát, amint azt sajnos észre is vettem.)
Révfülöpön jó sokan vártuk a vonatot, hogy Ábrahámhegyre vigyen bennünket. Mivel egyszerre estünk be a rajthelyre, így jó tíz percbe telt, mire nekivághattam a távnak. Jó néhány ismerõssel találkoztam az indulásnál. A kapott igazoló füzetet átnéztem, összevetettem a térképpel, s irány a piros sávjelzés. Melegebb volt, mint elõzõ nap, így egy réteggel kevesebb ruhát vettem föl, de alig vártam az elsõ ellenõrzõ pontot, ahol megszabadultam a hosszú ujjú pólótól. A kolostorromot szokásom szerint alaposan körbejártam. Már az elsõ emelkedõn volt részünk jó kis süppedõs homokból. Az elsõ pontig, meg utána még egy kicsit erdõben vezetett az utunk. Ahogy elértük az erdõ szélét föltûnt a következõ ellenõrzõ pont a Tóti-hegy. Láttuk, vannak a tetején. Homok úton értük el az erdõ szélét, majd jó párszáz méteres dzsungelharc következett. Miután leküzdöttük elértük a hegy derekát, ahol kis ideig kellemes úton mehettünk, majd következett a túra legnehezebb emelkedõje. Ezen az emelkedõn megelõztem néhány embert. Könnyû nekem, lehet mondani, hiszen már emlékezetbõl mentem, mivel két héttel elõtte az egyesületünkkel is túráztunk erre. Ennek megfelelõen nem idõztem túl sokat fent, hanem tovább indultam. Ez a tovább indulás, persze azt jelentette, hogy lefelé ismét végig kellett menni a bozóton, ugyanazon az úton, amin feljöttünk. Ezen a szakaszon felötlött bennem, miszerint egész jól bírja a talpam, s lehet, hogy mégis csak bevállalhattam volna a 60-as távot? A túra utolsó 10 kilométerére azért kiderült, ennyi is éppen elég, sõt sok is. A kék jelzésen tovább mentünk Salföldre, ahol pogácsával, nápolyi szelettel pótolhattuk a hegynek felfelé elégetett kalóriákat
Ettõl kezdve tényleg bent voltunk a Káli-medencében, ami a terepre rányomta a bélyegét. Egészen a Fülöp-hegy lábáig csak, mint távoli tájképi elem jelent meg az erdõ. Többé-kevésbé hullámos murvás-, vagy aszfalt utakon, nyílt terepen értük el Kari bácsi kilátóját Kékkúton, ahol borral, és vöröshagymával alaposan megpúpozott, csípõs piros arany pöttyökkel díszített zsíros kenyérrel vártak a rendezõk. A kilátóból beláthattuk az egész Káli-medencét
A faluból kiérve, a Theodora-forrásnál feltöltöttem az ivótasakomat ásványvízzel, s irány a tanösvény. Az elején könnyû volt követni a szalagozást. A távok szétválása sem jelentett gondot. Ettõl kezdve megritkultak a túrázók, de sajnos a szalagok is. Azon a helyen, ahol el kellett hagynunk a patak partját, ezt csak egy az úttól négy-öt méterre lévõ szalag jelezte. Látótávolságon belül semmi jelzés. Két idõsebb túratárs, az igazoló füzetben lévõ térképvázlatra bízva magát tovább ment a patak mellett. Nekem ez gyanús volt. Megnéztem a térképet is, ami szerint a patak jócskán el fog kanyarodni a szükséges iránytól, elindultam jobbra, fel a dombra, hátha onnan többet látok. Fent egy itatótól és a helyes útvonaltól, vagy 30-40 méterre megláttam a következõ szalagot, de aztán a többi is feltûnt a jó irányban. Vissza a domb tetejére, integetni a két patak mentén egyenesen tovább menõ túrázónak. Hiábavalónak bizonyult, nem vették észre. A hallótávolságon jócskán túl voltak már.
Megnéztem a Sóstókáli-templomromot, pecsételtem, s gyerünk tovább. Minél hamarabb szerettem volna magam mögött tudni ezt a monoton szakaszt. Közben az aszfalton gyalogolva a talpam ismét egyre jobban fájt, alig vártam, hogy ismét erdei úton mehessek. Rövid, nem túl meredek kaptatón értem föl a Fülöp-hegyre. Miután letértünk a jelzett turistaútról, egy szakaszon nem lett volna rossz, ha kicsit több a szalag, és némelyike egyértelmûben van elhelyezve. A Milleniumi kilátónál, a kiírás szerint megint csak magunknak kellett volna pecsételni, de még mielõtt a pecsétet kezdtem volna keresni, szóltak a pontõrök, menjek hozzájuk pecsétért. Felmentem a kilátóba, nézelõdtem egy kicsit 150 forintért, majd elindultam lefelé. A kilátóból már lehetett látni a célt. Ahogy a lépcsõkön lefelé beértünk, kezdõdött a túra tájékozódás szempontjából legnehezebb szakasza, a lakott terület, ahol csak elvétve található jelzés. Végül azért csak beértem a célba.
A Káli-medence szép, de biciklivel jobb bejárni, mivel gyalogosan elég monoton. A frissítõ pontok jók voltak a túrán, s azon felül is több helyen lehetett vízhez jutni.
 
 
GerecseTúra éve: 20072007.05.02 21:31:51
Gerecse 50.
Barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 1315 m.
Mivel az idei évben már kétszer túráztam a Tihanyi-félszigeten, ezért erre a hétvégére a Gerecse 50-et választottam, mivel ez is része az Észak-Dunántúl kupának. Fél hétkor már csak jó távol találtam parkolóhelyet, viszont a nevezés nagyon gyorsan megtörtént. Pápai társammal együtt vágtunk neki a távnak, õ a 20 kilométernek, én az ötvennek. Miután kiértünk a városból, dzsungelharccal kezdtük a terepen történõ menetet. Eddigre a hajnali friss idõ is elmúlt, s lekívánkozott rólam a széldzseki. Az egynyomsávos ösvényen nem volt lehetõségem levetni, így az elsõ ellenõrzõpontnál ejtettem szerét. A vaskapui részen, a piros jelzéssel együtt, vagy közvetlenül mellette downhill pályát láthattunk, illetve haladhattunk rajta. Persze a DH-sok inkább lefelé szeretnek rajta döngetni, míg mi felfelé fújtattunk. Nem sokkal ezután szétvált az ötvenes és a húszas táv. Mondtam a társamnak, hogy körülbelül hat órát kell rám várni a célban. „Egyedül” folytattam tovább. Ahol egyidõben, beláttam kétszáz métert elõre és hátra, mindig legalább 20-30 túrázó volt elõttem és mögöttem is. Ez bizony nem egy magányos barangolás, viszont a tájékozódást el lehetett felejteni. Eddigi tapasztalataim alapján meglepett, milyen magas arányban képviselteti magát a 20 év alatti korosztály az 50-es távon (szerintem közel a felét tette ki a résztvevõknek). Közülük sokan bizony még csak a tízes éveik elején járnak. A sárga jelzés széles murvás útján a változatosságot az a néhány erdõ nyiladék jelentette, melyekbõl nyugatra kiláttunk a hegységet övezõ sík részekre, többek közt Tatára. A Baji-vadászház után, az Öreg-Kovács oldalában változatosabb volt a terep, amit sajnos aszfalton gyaloglás követett Tardosig. Ezen a szakaszon kellemetlen meglepetésként elkezdett fájni a talpam, pedig még 15 kilométert sem tudhattam magam mögött, s a combizmaim is elkezdtek húzódni. Lehet nem tett jót, hogy a két táv szétválásáig a saját tempómnál nagyobb sebességgel haladtam, társamnak köszönhetõen. Tardos után következett a túra legszebb része, az „öreg katonák” számára rosszemlékezetû Gerecse hegy körül. Sziklás egynyomsávos ösvényeken haladtunk, medvehagyma tengereket kereszteztünk, vadvédelmi kerítéseken másztunk át létrákon. Kezdtem megéhezni. Régen volt a 4 órás reggeli, ezért nagyon vártam a pusztamaróti frissítõpontot. Csalódás volt. A pecsét megkapása után, elõvettem egy szendvicset, s a következõ könnyû szakaszon menetközben megettem az elõzõekben szedett medvehagyma levelekkel fûszerezve. Finom volt. Héregnél feltöltöttem vízzel az ivótasakomat, zoknit váltottam, s gyerünk tovább. Következett a Bánya-hegy megmászása. A tényleg meredek részén 105 méter szintet szedtünk össze néhány perc alatt. Vértestolna közelében valahol a 35. kilométer környékén volt valódi frissítõpont, zsíros kenyérrel és szódavízzel. Sajnos a Bánya-hegytõl kezdve végig, meglehetõsen egyhangúnak bizonyult a túra, ezért erre a szakaszra nem is érdemes túl sok szót vesztegetni. Jó, a Turul-emlékmû azért feldobta egy kicsit, viszont ezzel együtt is, az utolsó bõ öt kilométeres aszfaltos szakasz nagyon nem esett jól a fájó talpaimnak, bár itt utolért egy fiatalember, s ezt az utolsó szakaszt beszélgetve együtt tettük meg. Kicsit megtévesztõ volt az autópályánál kitett 46 kilométeres lap. Most 43 (igazoló lap), vagy 46 kilométert tettünk meg addig?
Végre fél ötkor beértem a célba, s átvehettem a teljesítésért járó jelvényemet.
Tavaly ebben az idõszakban a sárra panaszkodtunk, most fõként ilyen tömegben, a felvert por nehezítette haladásunkat.
Tapasztalataim:
Jó: Az útvonal nagy része jól jelzett, gyakori vízvételi lehetõség (kutak, források, EP-ken vásárlási lehetõség), látványos sziklás részek, sok tizenéves résztvevõ.
Kellemetlen viszont a sok egyhangú szakasz, a rosszul elhelyezett egyetlen tényleges frissítõpont, ami a nevezési díjhoz képest kevés. A nevezési díj viszont több volt, mint ami a kiírásban szerepelt.
 
 
3x7/ 7+7/ 7 Mérföldes Tekergés - tavaszTúra éve: 20072007.04.11 21:22:36
3x7 mérföldes tekergés.
Barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 785 m.
A fenti adat jelentõsen eltér a szervezõk által megadott értéktõl, de ez abból adódott, hogy barlangokat kerestem a Burok-völgyben, több-kevesebb sikerrel, s sajnos a barlangok (kivéve a víznyelõket) a Bakonyban szinte mindig a völgyek aljától, jóval feljebb találhatók. Reggel fél nyolckor, kicsit csípõs hidegben neveztem be a 3x7 mérföldes távra. A téli tekergések után nagy várakozással néztem a túra elé, mert az nagyon tetszett. Ezúttal sem csalódtam. Igyekeztem, hamar elindulni, mivel a meghirdetett útvonaltól eltérést terveztem. Végig akartam járni az egész Burok-völgyet, s szerettem volna az ott lévõ barlangokat is megkeresni. Az indulás után, már az elsõ emelkedõ derekán lemelegedett rólam a széldzseki. Rövid, kényelmes gyaloglással, szép erdõben értük el az elsõ három ellenõrzõ pontot, bár az elsõt kicsit keresnünk kellett, mivel nem a kiírt helyén a Védett geológiai feltárásnál, hanem praktikus okokból, az Erdei Szentélynél telepedtek le. Érdekesnek találtam a Csikling-vár kiképzését is. Az ösvényen megközelítve egész kis területûnek tûnt, de az ellenõrzõ ponthoz felmászva rájöttem, jóval nagyobb. Amerre elhaladtunk, s késõbb a Burok-völgyben is összefüggõ tömör mezõt alkotott az illatos medvehagyma. Sok helyen, szinte csak az ösvény látszott ki. Nemsokára elértük társammal a kék háromszög jelzést, de eredeti tervem szerint tovább mentünk Hétházpuszta, majd Királyszállás irányába.
Alig tettünk meg 2-300 métert a völgyben, amikor elõször letértem barlangot keresni az ösvényrõl. Az elsõ hegyen nem találtam semmit, viszont a völgy másik oldalán nem nyertük meg egy õzbak tetszését, mivel riasztani kezdte a többieket. A hegy derekán találtam egy ösvényt, ami átvitt egy másik kiemelkedésre, s ott megleltem az elsõ barlangot is. Néhány kép elkészítése után leereszkedtem a völgybe, s társammal, aki lent várt, folytattuk az utat. Pár száz méter megtétele után, megkezdtem a következõ barlang keresését, míg társam folytatta az utat, mondván, majd úgyis utolérem. Sajnos a déli oldalon egymástól nem túl távol jelzett 4 barlangból, csak egyet találtam meg, s egynek a helyét gyanítom, de ahhoz olyan meredek ösvényen kellett volna felmászni, amit nem akartam bevállalni. Az északi oldalon, viszont a jelzett ötbõl kettõre sikerült rábukkannom, amibõl az egyik, valószínûleg a Savanyú Jóska barlang volt. A hegy derekán egy kõnél letettem a hátizsákot, mivel a barlangot, olyan kis sziklahasadékon át kellett megközelíteni, hogy az zsákkal csak lapos-kúszásban sikerülhetett volna. Bemásztam, készítettem néhány képet, s indultam volna lefelé. A barlang elõtti részen, már fel is csak nehezen jutottam a meredekség miatt, lefelé viszont csak nadrágfékkel sikerült lejönnöm az elsõ kõig, ami megfogott. Ettõl kezdve, mivel a térkép szerint csak körülbelül két és kilométer után számíthattam újabb barlangra, kicsit gyorsabban haladtam, a sok fényképezés ellenére is. Egész egyszerûen gyönyörû ez a völgy. Egy gyanús hegynek ismét nekivágtam felfelé, egy szerintem turisták által kijárt ösvényen. Eleinte volt néhány bakancsnyom, majd csak õzek és szarvasok patanyomaival találkoztam. Többször is keresnem kellett olyan helyet, ahol üggyel-bajjal, de feljebb tudok jutni. Semmilyen sziklaüreget nem találtam, pedig valahol ott kell lennie. 78 méter szintet szedtem össze a völgy aljától, a hegy tetejéig, s eldöntöttem, én ott, ahol feljöttem, nem kísérlem meg a lejutást. Végül is rövid keresés után, egy, két hegy közti vízmosáson jutottam le, a vártnál könnyebben. Alig száz méter után megláttam két barlangnyílást fent a hegyoldalban, ahová fel is másztam, bár a barlangokba nem mertem bemászni, mivel tartottam, tõle, hogy az utolsó másfél méter szintet, lefelé nem tudom majd megtenni, s a remete léthez, semmi kedvem. Egészen estig, abban a hiszemben voltam, hogy a Vörös-lyukat találtam meg, mivel a Bakony turistaatlaszában csak az szerepel. Mikor otthon megnéztem a Keleti-Bakony térképét is, rájöttem, hogy én az Iker-barlangokat találtam meg. Ezek is vörösek a bauxittól. Lent a völgyben ránézve az órámra, elszörnyedésemre azt mutatta, hogy már csak 3 óra 24 percem van a célzárásig. Ekkor megkezdtem versenyfutásomat az idõvel. Ötvenegy-két perc alatt bent voltam Bakonykútin, az ellenõrzõpontnál, s mivel még volt két és fél órám, a hátralévõ 12 kilométerre, kissé megnyugodtam. A Burok-partra vezetõ ösvényig mindenkit utolértem, akik elmentek mellettem, amíg a barlangokat kerestem. Otthon lemértem a térképen, a Vörös-lyuktól Bakonykútiig terjedõ távot, s az bõ nyolc kilométernek bizonyult. A faluban utolértem néhány túrázót, majd a Mellár végéig együtt mentünk. Ott õk bevárták társaikat, én pedig mentem tovább. A cél elõtt 2-3 kilométerrel, egy fényképezési megállómnál utolért egy csinos hölgy, akinek társaságát már kétszer megelõztem. Egyszer a völgyben, majd utána a Burok-parton. Elmondta, már képtelen volt olyan lassan menni, mint a többiek. Végül tempós, de kényelmes gyaloglással fél ötkor beértünk a célba, ahol szendviccsel és teával vártak a rendezõk. Nézelõdtem, kerestem a társamat, mert gondoltam, már rég a célban van, de sehol sem láttam. Háromnegyed ötkor aztán megérkezett, de rögtön ment is az igazoló lapját leadni, ami meglepett. Hazafelé úton elmesélte, hogy a Mellár elõtt szem elõl tévesztették a kék jelzést, és egyenesen mentek tovább. Az õ csoportjukat láttuk messzirõl, de mi inkább maradtunk a kiírás szerinti kéknél. Késõbb aztán a csoport vele tartani hajlandó részét sikeresen navigálta be a célba. Ezen a ponton könnyû eltévedni, mivel figyelni kell a térképet. Amikor a kék jelzés jobbra elfordul, csak az elágazástól vagy ötven méterre volt egy jelzés, de az is csak egy két-három centiméter vastag faágon, ami nehezen észlelhetõ.
Egy jól szervezett, nagyon kellemes túrán vehettem részt, köszönet érte a szervezõknek. Az idei évben, a Szent László túrával együtt ez volt a legjobb ellátású teljesítménytúrám (kétszer
 
 
Kubát Hugó emléktúraTúra éve: 20072007.04.03 21:54:44
Kivételesen a terveim szerint sikerült elindulnom, s 8 óra elõtt pár perccel már meg is érkeztem a rajt helyére. Gyorsan beneveztem és rövidesen neki is vágtam a távnak. Rögtön a túra elején kellemetlen meglepetés ért, mivel a Savanyú-víz kútnál szerettem volna a tartalék vizes palackomat feltölteni, de az éppen nem mûködött. A túra elsõ szakaszának útvonala megegyezett a tavalyi Íróttkõ 35-ével. Rögtön az elején sikerült alaposan kimelegedni, mivel az Óház-tetõig 330 m szintet tudtam le. Egy rövid szakaszt leszámítva végig emelkedett az út. Érdemes volt felmászni a kilátóba, ugyanis gyönyörû panorámában gyönyörködhettünk. Miután kinézelõdtem magam, továbbindultam a Vörös-kereszt felé. Váltakozva, hol fenyvesek, hol pedig vegyes lombhullató erdõk között vezetett az utunk. A Vörös-keresztnél továbbra is a kék sáv jelzésen maradtunk, így itt letértem a már ismert útvonalról. Az enyhén lejtõ erdészeti aszfaltúton tempósan haladtam a Stájerházak felé, bár a combizmaim minden lépésnél emlékeztettek az elõzõ napi Bakony 50-re. Az emelkedõkön csak kicsit jobban izzadtam, de legalább az izmaim nem fájtak. Egy helyen az árokban kisebb (két-három tenyérnyi) hófoltokra leltem, amiket gyorsan lefényképeztem, majd késõbb a Hörmann-forrásnál ki is töröltem. A Stájerházak szépen felújított épületek, de valahogy a név alapján nem erre a látványra számítottam. Itt megkaptuk az elsõ pecsétet az igazoló lapra, majd folytattam az utam, amely végig emelkedett a forrásig. Gyönyörû évszázados bükkök között talpalhattunk. A Hörmann-forrásnál, a fenyves részen komoly vastagságú hótakaró fogadta a túrázókat. Végre tankolhattam egy kis vizet. A kék kör jelzésen megkezdtem az ereszkedést a Szent Vid kápolna felé. Érdekesnek találtam, mennyi 5-10 centiméter törzsátmérõjû fenyõt törtek derékba az utóbbi viharok az út mentén. Rövid gyaloglás után megérkeztem a kápolnához, bár engem jobban érdekeltek a kereszténység elõtti idõbõl származó földvár maradványai. Alaposan körbejártam az egészet. Kemény munka lehetett a lakóteraszok kialakítása, de igen alapos munkát végeztek készítõik, mivel azok ma is vízszintesek. A vár igen meredek hegy tetején épült, amit támadni, csak nyugatról lehetett, amerrõl én is ide érkeztem. A kápolnánál találtuk a második ellenõrzõ pontot, ahol némi enni-innivalót is vásárolhattunk. Ez volt egyébként az egyetlen frissítési lehetõség, a forrásokat leszámítva. A kék rom jelzésen jó meredek úton ereszkedtünk le Velem széléig, ahol áttértünk a piros sávra. Jó kis izzasztó kaptató után, a Wisinger majornál megnéztem a védett Libanoni cédrust. Nem sokkal késõbb, a szervezõk szalagozással, a piros sávval majdnem párhuzamos erdészeti aszfaltútra terelték a túrázókat, favágás miatt. Az Enikõ-forrás közelében megkaptuk az utolsó pecsétet, s irány Kõszeg. A túra magasabban vezetõ részein, a Bakonnyal összehasonlítva alig volt virág, viszont itt lent a Pogányok nevû részen, majdnem olyan sokfajta vadvirággal találkoztam, mint ott. Végig valamivel hidegebbnek éreztem a levegõt, mint szombaton, de azért megint csak szép tavaszi idõben túrázhattam. Nem egészen hat óra alatt teljesítettem a távot, ami az elõzõ nap után nem is olyan rossz eredmény, fõként ha figyelembe vesszük, hogy a kiírással ellentétben térképen többször lemérve a távot, az a megadott 20 km helyett mindig valamivel többnek bizonyult 23 km-nél. A GPS-em viszont sajnos két hónapja javításon van, így a terepen nem tudtam mérni megtett utat.
 
 
Bakony 50/25/10Túra éve: 20072007.04.02 20:56:18
Bakony 50
Barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 985 m.
Jó szokásom szerint kissé ellazsáltam a reggeli készülõdést, így a végén nagy rohanás lett belõle. Szerencsére baj nélkül, idõben megérkeztem Városlõd vasúti megállójába (mindössze a túrabotokat felejtettem a csomagtartóban). Vonattal nem egészen fél óra alatt a rajthelyen voltam, ahol gyorsan túlestem a nevezésen. Találkoztam veszprémi munkatársammal, aki társaival mindenképpen 10 órán belül akarta teljesíteni a távot, hogy elérjék a négy órás vonatot visszafelé. Kérdezték, csatlakozom e hozzájuk, mivel tudtam, hogy gyorsabbak nálam, s én fényképezni is akartam, s célom csak a szintidõn belüli kényelmes teljesítés volt (másnapra a Kubát Hugó emléktúrát is beterveztem), ezért inkább egyedül indultam el. Ettõl függetlenül ritkán voltam egyedül. Más alkalmakhoz hasonlóan most is kialakult egy csoport, ahol egymást elõzgettük a túra során. A reggeli friss idõben, tempósan igyekeztem leküzdeni a városi szakaszt. Az elsõ ellenõrzõ pontnál megszabadultam egy réteg ruhától, s folytattam az utat, az állatkert mellett, ahol magyar szürke marhák és lámák figyelték kifutójukból a szokatlanul nagy mozgást a kerítés mellett. A nyolcas utat keresztezve, az Ördögrágta-kõ érintésével megcéloztam a Csatárhegyet. Az ellenõrzõ pont után tettem egy rövid kitérõt a kilátó felé. A párás levegõ eléggé korlátozta a kilátást, de így is megérte felmászni.
A Csatár-hegy aljában nagyon kellemesnek bizonyult a gyaloglás. Márkó után, a Gázló túra útvonalát követtem egészen Herend széléig. A vasútállomáson, a pecsételés után néztem meg elõször az órámat, s meglepett, milyen rövid idõ alatt értem el odáig. Gyorsan megszabadultam még egy réteg ruhától, s gyerünk tovább. A falu szélérõl már látni lehetett a túra legmagasabb pontját, a Középsõ-Hajagot. Az erdõbe beérve, noszlopi iskolás csoportot elõztem meg. A következõ ellenõrzõpontnál, ahol lyukasztani kellett az igazoló lapot, szerencsére senki sem tréfált meg bennünket, mint tavaly, amikor a bójához valaki kitett egy lapot, miszerint tájfutó verseny van, s hagyjuk békén a felszerelést.
Nemsokára megérkeztem a hegy lábához és megkezdtem a túra legnagyobb mászását. A hegy derekán újabb iskolás csoportot kerültem ki, akik rövid pihenõt tartottak. Egy veszprémi túratárssal folytattuk tovább az utat. Ismét éreztem a medvehagyma illatát. Az idei évben három héttel korábban éreztem elõször ezt az illatot, s érdekes módon akkor is a Hajagon, pedig más helyeken is jártam, ahol sok a medvehagyma. A volt szovjet objektumhoz vezetõ útnál volt a túra egyetlen frissítõ pontja, ahol finom teát kaptunk.
Jó tempóban folytattam utamat lefelé. Ismerõs csoporttal beszélgetve mentünk a következõ ellenõrzõ pontig, ahol különváltunk, mivel õk 25 km-en indultak. A pontot nagyon helyesen a piros sáv és piros kereszt jelzés elágazásához telepítették. Tavaly itt jó néhány 25-ös távon induló túrázó ment el rossz irányba. Én is csak azért vettem észre a piros kereszt jelzést, mert emlékeztem rá, hogy ott kell lennie. Itt újabb általános iskolás csoporttal találkoztam. A Fekete-séd keresztezéséig, megint csak a Gázló túra útvonalát követtem, az ajánlott helyett. A pataktól, a következõ ellenõrzõpontig a két túra útvonala ezen a szakaszon egybeesik. Ha a nyár elejéig nem teszik rendbe az erdészek az utat, nem lesz valami könnyû teljesíteni a Gázlón. Biciklis szemmel nézve, most borzalmas volt. A Pápavár-alján rátértünk az országos kék jelzésre, s azt követtük a célig. A Jáger réten láttam az idén elõször mocsári gólyahírt. Egy szakaszon a kék jelzés az erdészeti murvás úttal párhuzamosan halad, attól alig húsz-harminc méterre, egy patakot jó néhányszor keresztezve, majd egy négyes murvás útelágazó után, ahol tavaly építettek ki nagyon kellemes pihenõhelyet, a kék jelzés rátért a régi erdészeti vasút nyomvonalára. Ez volt a túra egyik legszebb szakasza. Az utolsó ellenõrzõ pont után az elsõ patak átkelésnél ismerõs csoportot értem utol. Fent a Hajagon találkoztunk elõször, ahol beszéltünk néhány mondatot. Most úgy alakult, hogy együtt folytattuk az utat a célig. Nem jelentett semmi gondot, mivel olyan tempót mentek, hogy alig kellett csökkentenem a sebességemet. A beszélgetésekbõl kiderült, miszerint számukra a Bakony 25 az eddigi leghosszabb túra, ami fõként a két legkisebbnek (nagycsoportos óvodás és elsõosztályos), igazán tiszteletreméltó teljesítmény.
Háromnegyed négy elõtt pár perccel beértünk a célba, így még kényelmesen el tudták érni a vonatot.
Hivatalosan 9 óra 32 perc alatt teljesítettem a távot.
A meteorológusok által ígértnél sokkal kellemesebb tavaszi idõben túrázhattunk, s a tavalyi dagonya sem nehezítette a haladást.
 
 
Zöld túrák (Budai-hg)Túra éve: 20072007.02.26 20:15:23
Zöld 30
Este figyelmetlenségbõl egy órával késõbbre állítottam az ébresztõórát, amire reggel egy telefonon feltett kérdés ébresztett rá, kényelmes készülõdés közben. Mégse jössz túrázni? Pánikszerû pakolás, öltözés vette kezdetét. A borotválkozás mellõzésével hat perc múlva lent voltam a kocsinál, ahol reggel negyedötkor, délutános mûszakként üdvözöltek. Eseménytelen út után megérkeztünk a rajthelyre. A nevezés gyorsan megtörtént, s már vághattunk is neki a távnak. Kisvártatva már az Ördögorom sziklaösvényén kaptattunk felfelé. Csípõs hideg szél fújt. A túra folyamán a kilátó pontokról, különbözõ irányokból láthattuk a várost. Láttuk melyik hegytetõrõl jöttünk, s melyikre fogunk felmenni. Az Ördögormot elhagyva, kereszteztük a Farkas-völgyet, nemsokára pedig már a Gyermekvasút mellett ballagtunk. Pecsételés után röviddel megcsodálhattuk a Tündér-szikla jellegzetes tömbjét. A Ferenc-halom kaptatója után hosszabb városi szakasz következett, amiért nem túlzottan lelkesedek. Az Apáthy-sziklánál megálltam néhány percre nézelõdni, majd a Kõkapu késztetett a fényképezõgép elõvételére. Érdekes volt, hogy kimosta a víz a bauxitot a mészkövek alól. Gyorsabb tempóra váltottam, hogy utolérjem társaimat. A következõ emelkedõn, meglepetésemre, Ágit értem utol egyesületünkbõl, aki farsangi buli helyett jött el a túrára. 20 perccel késõbb indult, mint mi de eddigre ledolgozta. Biztos valamelyik fényképezési megállómnál ment el mellettem, úgy, hogy észre sem vettem. Az Árpád-kilátóig együtt haladtunk, majd õ gyorsabb tempóra váltva továbbment. A Guckler-szikla mellett nagyon kellemes szintúton sétáltunk a Virágos-nyeregig. A Csúcs-hegyet elhagyva viszont egy hosszú igen meredek, sártól csúszós lejtõn mentünk le, ami nem igazán esett jól a térdeimnek. Nem sokkal késõbb megálltam lefényképezni egy tavaszi virágot, ami csak némi nehézség árán sikerült. Erre irányuló tevékenységem ugyanis felkeltette, az egyik túrázó malamutjának kíváncsiságát, így hát kis simogatás után egyik kezemmel a kutyát kellett távol tartanom, hogy fényképezni tudjak. Rövid mezei gyaloglás után, már Solymáron jártunk, ahol az utolsó emelkedõre készülve megettem a második szendvicsemet is. Jól tettem, ugyanis az ellenõrzõ ponton kifogytak a kenyérbõl, így ott nem tudtuk pótolni a felhasznált energiát. Mivel rossz idõpontban értük el az ellenõrzõ pontot, azt kell mondanom, hogy az ellátás a túrán gyakorlatilag a nullával volt egyenlõ. A Zsíros hegy kaptatója után, a másik oldalon már lakott területen mentünk le Nagykovácsiba. A templom elõtt kevésen múlott, hogy nem mentünk el a cél mellett. Egy hölgy integetésére lettünk figyelmesek, a túloldali parkolóból. Elkezdtünk, tanakodni, ki ismeri? Kinek köszönt vajon? Nagy nehezen leesett a tantusz, a kocsi ablakára ragasztott A4-es lap alapján (amit ilyen távolságból nem tudtunk elolvasni), hogy ez bizony a cél. Gyorsan megkaptuk a pecséteket, oklevelet, kitûzõt, majd elindultunk hazafelé. A túra szép tájon vezetett, azonban a fõváros miatt nagyon sokat mentünk lakott területen, s alig volt olyan rész, ahová ne hatolt volna be a közlekedés zaja, de ez nem a szervezõk hibája.
 
 
Szent LászlóTúra éve: 20072007.02.04 18:24:31
Szent László 33
Barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 1160 m.
Egy meghívásnak köszönhetõen, a megszokottnál jóval nagyobb távolságra kalandoztam el túrázni. Pápától, csaknem Pásztóig esett az esõ, ami idõjárás szempontjából semmi jóval nem kecsegtetett.
A nevezésen gyorsan túlestünk, s pontban hét órakor nekivágtunk a 33-as távnak. A Sztúpáig borult idõben haladtunk. Pecsételés után ízelítõt kaptunk a cserháti sár ragadósságából. Az elsõ fenyvest elérve ránk ijesztett az idõjárás, mivel egy szélroham nyakunkba rázta a vizet az ágakról, s azt hittük újra esni kezd. Ettõl kezdve azonban a felhõk fokozatosan elvonultak és kisütött a nap. A táv naprészét gyönyörû téli napsütésben, hideg front utáni tiszta helyzetben tehettük meg. Ennek köszönhetõen nagy távolságra lehetett ellátni, s még az olyan távoli hegyek is élesen rajzolódtak ki a horizonton, mint a Tátra, vagy a Visegrádi hegység. Kényelmes tempóban haladtunk a Szent Kútig, majd egy kaptatón értük el a Remete-barlangot. Ez a rövid emelkedõ ízelítõt adott a Cserhát változatos kõ és talajviszonyaiból. A vulkanikus kõzettõl a homokkõig, az agyagtól a homokig terjedt a skála. A második ellenõrzõ pontra hamarabb érkezett meg az igazoló lapom, mint én. Köszönet a megtalálónak. Ettõl kezdve szigorúan rágomboltam a zsebet.
Nézelõdés és fényképezés után túratársnõm után eredtem. A csúszós úton óvatosan kellett haladni lefelé, ha valaki nem szeretett volna úgy kinézni a túra végére, mint egy dagonyából kikelõ vaddisznó. Végig ballagtam a Szent László-hasadékon, majd az engem utolérõ túrázókkal, jóval könnyebb terepen értük el Sámsonházánál a következõ ellenõrzõ pontot. A falu elõtt pár száz méterrel szarvas rudli engedett bennünket közel magához. Miután észrevettek bennünket, még mindig engedélyezték a közeledést, majd minden ijedtség nélkül könnyed ügetésben távoztak. Gyönyörûek voltak. Több éves tapasztalatom, hogy az erdei vadak nem túlzottan zavartatják magukat sem a gyalogos, sem a kerékpáros túrázóktól (pedig a kerékpáros ruhákról mindent elmondhatunk, csak azt nem, hogy beleolvad az erdei környezetbe), ha azok nem okoznak ijesztõ zajt a számukra, mint például a markolatváltó fémes kattanása. Pecsételés és teázás után, a falu túlsó végén megnéztem a volt kõfejtõt, majd tovább haladva megállapítottam, hogy nyugodtan mehettem volna a vár felé is, mert járhatónak tûnik a hegyoldal.
A következõ emelkedõ tetejérõl elõtûnt Nagybárkány templomtornya, majd ahogy közeledtünk, fokozatosan az egész falu. A 15-ösök az iskolában befejezték a túrát, mi pedig bélyegzés után finom zsíros (vajas, lekváros, mézes) kenyérrel pótoltuk az elégetett kalóriákat, citromos teával oltottuk szomjunkat. Továbbindulva a templom melletti mezõt a vaddisznók olyan alaposan feltúrták, hogy az vetekedett a második világháborús amerikai szõnyegbombázásokkal. A domboldalról visszanézve csodálatos volt a látvány. A falutól jobbra a Mátra, míg balra a Karancs legmagasabb hegyei uralták a tájat. Következett a túra legnehezebb emelkedõje. A meredekséggel nem is lett volna gond, de a sár csúszott is, ragadt is. Ahogy mentünk feljebb, szerencsére kisebb lett a sár, viszont a hegyek gerincére felérve, kikerültünk a szélárnyékból. A Köves-bérctõl a Tepkéig hullámvasutaztunk. Nyeregbe le hegyre fel. A Garábi-nyereg nyiladékából ráláttunk Mátraszõlõsre. A Puigáról nyugatra nyílt gyönyörû kilátás, de a hideg szél hamar elûzött bennünket. A Tepkén megkaptuk a soros pecsétet, s egy szelet csokit, majd felmásztam a kilátóra. A szél miatt megálltam a második szinten, s nem mentem föl a tetejére. Így is dermesztõ hideg volt. Egy fiatal páros felment, de villámgyorsan le is menekültek. Mondták, hogy fent szó sem lehet fényképezésrõl, mivel ha nem kapaszkodik az ember, akkor ledöntheti a lábáról a szél. Ezen a szinten is jól meg kellett vetnünk a lábunkat, de a látvány kárpótolt a hidegért. Északon a Tátrát is élesen lehetett látni a tiszta levegõben.
Megkezdtük utunk utolsó szakaszát. Már elõre fáztunk tõle, milyen sár fog fogadni lejjebb. A hegy derekán, néhány száz méteren kaptunk is belõle. Alig 2-3 kilósak lettek a bakancsaink, természetesen egyenként. A mikor az erdõt elhagytuk, szerencsére a nagy sár is mögöttünk maradt, ugyanis az addig szidott szél meg tudta szikkasztani az agyagút tetejét, s így alig ragadt. Sokkal jobban tudtunk haladni, mint számítottuk. Sárban, már igazából csak Pásztó szélén volt részünk. Kisebb felhõszakadásra lesz szükség ahhoz, hogy a Zagyva hídjának korlátjairól lemossa a sarat, ami bakancstisztítás közben rákerült, már csak azért is mert kegyetlenül ragaszkodó típusú. Otthon sárkefe használatával is alig tudtam lemosni. A célban megkaptuk az utolsó pecsétet, átvehettük az oklevelet és a kitûzõt. A kollégium étkezdéjében tényleg kiváló paprikás krumplit kaptunk, finom kolbásszal. Nagyon jól éreztük magunkat a túrán. Megérte a korai kelést. A túra útvonalválasztása, szalagozása, ellátása egyaránt kiváló, köszönet érte a rendezõknek.
 
 
Túrázz a vonatért!, Túrázz a Cuha-völgyi vasútért!Túra éve: 20072007.01.30 21:00:51
GPS-el mért távolság: 8,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 110 m.
Szombat reggel vékony hólepel borította a várost, amikor vonattal nekivágtam az útnak. A harmadik alagútban csaknem bent ragadt a piroska. Kényelmesen is gyorsabban tudok haladni, mint amilyen szédületes tempót produkált. Azért csak megérkeztünk Porva-Csesznekre. A jelentkezés gyorsan megtörtént, bár a regisztrációs lap kitöltését, az egyre sûrûbb hóesés nehezítette. A másnapi Hó-Fejérkére készülve, rövid túrát terveztem. Szerettem volna elérni a déli vonatot. Bõ három órám volt 6 km-re így nagyon kényelmes tempóban indultam el Vinye felé a Cuha-szurdokban. A hó alatt megbúvó jégfoltok miatt óvatosan lépkedtem. Kíváncsi voltam, milyenek lesznek most a gázlók. Az elsõn könnyedén keresztül gyalogoltam. A másodikról tudtam, hogy a kiépített része is legalább 20-30 cm mély, s mellette lehet csak köveken átkelni. Amikor odaértem, többen találgatták, hol próbálják meg az átkelést. Mivel már jártam arra, s úgy véltem ismerem is a gázlót, ezért én indultam elõre. A túra bottal kopogtatva a jeget kerestem a helyeket, hol vannak a kövek a jég alatt. Ezen a gázlón mindenki sikeresen jutott túl. Sajnos az optimizmusom, hogy a többi jóval sekélyebb lesz, nem igazolódott be, nehezebb volt rajtuk átkelni. Volt olyan hely, ahol bokáig szakadtam be a jégbe, de a bakancs beázását elkerültem. Sajnos többen nem úszták meg jeges lábáztatás nélkül. A középsõ alagút elõtt felmentünk a vasúti töltésre, s ott gyalogoltunk a vasút megnyitásának emlékmûvéig. Fentrõl egészen másként nézett ki a szurdokban vezetõ út, mint amikor a murvás úton gyalogol, vagy biciklizik az ember. Az az alpesi jellegû boltíves nyílásokkal épített fél alagút egyszerûen gyönyörû, s szépen illeszkedik a tájba.
Vinye elõtt elbúcsúztam alkalmi túratársaimtól és elsétáltam a Kõpince forráshoz, majd kis kerülõvel átmentem a szemben található barlanghoz. Érdekes, mennyi jégcsap keletkezett az elõzõ napok esõzéseibõl. Készítettem jó egynéhány fényképet, majd a vonatindulásig hátralévõ idõre bevonultam a Pokol-csárdába inni valamit. Olyan jól sikerült kiszámítanom az indulást, hogy a megállótól vagy 100 m már hallottam a közeledõ vonat kürtjét.
Szerintem ideális téli túrázó idõt fogtunk ki. Elõször hóeséssel, majd a végére kisütött a nap.
 
 
HÓ-Fejérke / Piroska túraTúra éve: 20072007.01.29 20:19:02
Hó-Fejérke 35
GPS-el mért távolság: 36,42 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 845 m.
Végre megkezdõdött számomra is a 2007-i évi gyalogos teljesítménytúra szezon. A meteorológiai elõrejelzések, és az elõzõ este Pápán leesett 5 cm-es hóréteg nem túl sok jót jósolt. Majdnem végig gyengébb-erõsebb hóesésben vezettem Csákberényig. A nevezéseken (Hó-Fejérke; Észak-Dunántúl Kupa; Vértes Túrázója) társammal együtt gyorsan túlestünk. 07.10-kor már 343-as rajtszámot kaptam. Megérkeztek nagykanizsai túratársaim, s végül is 07.30-kor nekivágtunk a távnak. Az útvonalat már ismertük az elõzõ évekbõl, de anélkül sem kellett foglalkozni a tájékozódással, mivel a szalagozás és a feliratok szépen végig vezették az embert az útvonalon (no meg az elõttünk menõk talpnyomai, de az sok). Az útvonal nagy részén óvatosan kellett menni, mivel a friss hóréteg alatt jeges réteg volt. Ennek eredményeképpen, estére, meglepõ módon, hasizomlázat kaptam, pedig egyetlen felülést sem csináltam. A kezdetben meglévõ 1-2 cm hó csak arra elég, hogy csúszóssá tegye az utat, de arra nem, hogy tompítsa az eséseket. A Marburg-keresztig eseménytelen volt az út. Sajnos a kereszt a közelmúltban derékba tört. A meredekebb lejtõket leszámítva kellemes gyaloglás után értük el az elsõ ellenõrzõ pontot. Pecsételés és fényképezés után, a vízszintes szakaszt kihasználva megettem egy szendvicset. A Szõlõ-hegyet jobb kéz felõl mellõzve, az addiginál változatosabb tájra értünk, viszont az Antal-árokban megkezdtük a túra legnagyobb szintkülönbségû mászását. 170 m-t tudtunk le egyben. Következett egy kis lejtõzés, majd aszfalton megérkeztünk a második ellenõrzõ ponthoz, ahol a pontõrökön kívül, kellemetlenül hideg szél fogadott bennünket. A kapott nápolyi szeletet gyorsan biztonságba helyeztük, s folytattuk utunkat. A fák ágai között helyenként igen szép látvány tárult elénk, amit nyáron a lombok eltakarnak. Körülbelül 5 km megtétele után, megkezdõdött a 25-ös kör szerintem legszebb része a Vár-völgy. Egy az út közepén magányosan álló hatalmas kõtömböt megkerülve, megláttuk a Csókakõi-várhoz vezetõ lépcsõt. Emlékezetem szerint, az elõzõ két évben sem volt egy pepsi-érzés felmenni, de az idei túl tett rajtuk. Már lentrõl láttam, amint 40-50 ember szorongott (a szó mindkét értelmében) a lépcsõ felsõ szakaszán. Nem okultam belõle, s 100 km-es életveszéllyel nekivágtam a felfelé vezetõ útnak. A lépcsõ derekáig a túrabotok sokat segítettek, de az igazán veszélyes részen csak útban voltak. Ettõl kezdve a többiekkel együtt, a lépcsõfokokat tartó karókba, majd a lépcsõfokok peremébe kapaszkodva, meg-megcsúszva négykézlábaztam felfelé. Mit meg nem adtam volna egy biztosító kötélért! Egy örökkévalóságnak tûnõ idõ (negyedóránál biztos több volt) után, végre felértem. Ebben bizony benne volt egy tömegbaleset veszélye. Az is lehetséges persze, hogy valakinek éppen ez mászás adta a túra sava-borsát. A túloldalon történõ lemenetel sem volt éppen piskóta, de az inkább csak a ruhánk tisztaságára volt veszélyes. Becslésem szerint a résztvevõk negyede a hegy lábát megkerülve jött fel a várba. Nekik volt igazuk. Ha jövõre is ilyen síkosak lesznek a lépcsõk, akkor vagy biztosító köteleket kellene alkalmazni, vagy pedig le kellene zárni ezt a feljutási útvonalat, s mindenkit a kerülõútra irányítani. Az EP-nél megkaptuk a pecsétünket, készítettem néhány fényképet, s folytattuk utunkat Csákberény felé. A faluban Tamás úgy döntött év eleji formájában neki elég a 25 km, tehát befejezi a túrát, mi pedig Lászlóval és Verával pecsételés, némi teázás, ismerõsökkel való beszélgetés után megkezdtük a kis kört. Számomra több szépséget tartogatott ez a kör, mint a nagy. Az Ugró-völgy szikla alakzatai, barlangnyílásai nagyon tetszettek. Nyáron valószínûleg visszajövök, s közelebbrõl is megnézem õket. A kató-hegyi EP után menetrendszerûen megjött a szél is, s barátságtalanabbra fordult az idõjárás. Szerencsére a szél jobbára a fák felsõ ágait cibálta, s nem a mi ruhánkat. A „túljelzett” fát természetesen lefotóztuk. Ettõl kezdve utunk zömmel lefelé tartott. Nemsokára kiértünk a hegység Dél-Nyugati peremére, ahonnan szép látványban volt részünk. Rövid idõre megálltunk a Piroska-emléknél, majd végül 16.25-kör célba értünk. Megkaptuk az okleveleket, a kitûzõket, bekebeleztük a borsólevest és a gesztenyepürét, s kellemesen elfáradva hazafelé vettük az irányt.
 
 
túra éve: 2006
Tavaszi/Téli/Őszi Kab-hegyTúra éve: 20062006.12.18 21:03:20
Téli Kabhegy
GPS-el mért távolság: 18,66 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 455 m.
A túra elõtti reggelen szolgálatba menet, amikor a Városlõd feletti Szõlõ-hegyrõl gyönyörû tisztán látszottak a kab-hegyi adók akadályfényei, nem gondoltam, hogy másnap milyen zúzmarás ködben fogok túrázni.
A szolgálat miatt, szokásomtól eltérõen késõn vágtam neki a távnak. Jobban szeretek a korai indulók közt lenni. A jó leírásnak köszönhetõen könnyedén kitaláltam a faluból. A kék kereszt jelzésen szalagozás is segítette a haladást, ami nem is ártott, mivel a mezõn vezetõ szakaszon alig található jelzés, igaz fa se, amire festeni lehetne. Tempósan haladtam a kijelölt útvonalon. A ködben körülbelül 100 méterre lehetett ellátni. Ebben is volt valami jó. Igaz, nem láthattam az adó tornyokat, ahogyan közeledtem feléjük, viszont cserébe megtapasztalhattam azt a nagy-nagy csendet, amit erdõben csak ilyenkor élvezhet az ember. A pára kicsapódása olyan intenzívnek bizonyult, hogy nem csak a növényeken, de a hátizsákom pántjain és azoknak a haján, akik nem viseltek sapkát is zúzmara képzõdött. Nemsokára elértem a kék sáv jelzést, s azon haladtam tovább, a most már folyamatosan emelkedõ úton. A Kab-hegyet körül ölelõ aszfalt utat keresztezve új kerítés mellett frissen elegyengetett erdészeti út következett, amelyen óvatosan kellett haladni, mert síkos volt a lecsapódó párától. Mi lesz itt visszafelé? Ahogy haladtam fölfelé elkezdett ritkulni a köd, majd egyszerre kibukkantam a napfényre. Elképesztõ volt a kontraszt a köd szürkéje, a zúzmarával borított növények, az ég kékje és a ragyogó napsütés között, ilyen rövid, alig egy-kétszáz méteres távon belül. Folytatva utamat, nekivágtam az utolsó és egyben legmeredekebb kaptatónak. Eddig itt csak meg-megállva tudtam feltolni a montimat nyáron. Most azért bicikli nélkül is megizzasztott. Az emelkedõ tetejérõl volt munkatársam és felesége bíztatott gyorsabb haladásra. Fönt a hegy tetején virslivel és meleg teával vártak a pontõrök. Ez az egy pont volt csak, de nem is volt szükség többre, mivel a túra a legrövidebb normálisan járható úton vezetett föl a Kab-hegyre. Fölmásztam a kilátóra, és jó néhány fényképet készítettem, a ködös tájról. Fantasztikus látvány a ködtetõ és a felhõk találkozása a horizonton. Sajnos nem vittem tájolót magammal, így csak saccolni tudom, hogy az egyetlen északon látható hegytetõ, amely kiemelkedett a ködbõl, a Középsõ-Hajag. Nyári emlékeim szerint Veszprém és a Papod, körülbelül 40-50 fokkal keletebbre van. Órámra nézve rájöttem, jobb, ha alaposan kilépek visszafelé, mert már két és háromnegyed órája vagyok úton, s nem szeretnék kicsúszni a szintidõbõl. Lefelé fordítva történt minden. A napsütésbõl mentem bele a szürkeségbe. Az aszfaltos út keresztezéséig csúszós, ragadós sárrá vált a talaj felsõ egy-két centije, utána viszont nem volt semmi gond. Délen az erdõt elhagyva ritkult a köd és a látás fokozatosan elérte az egy kilométert. Szép lassan elõtûntek Nagyvázsony házai, majd a vár tornya. Nemsokára jobbról mellõztem a várat, s visszaértem a rajt és cél helyére, a Kinizsi Sörözõbe.
Kellemes évzáró teljesítménytúrát tudhattam magam mögött.
 
 
Bakonyi MikulásTúra éve: 20062006.12.12 21:30:59
Bakonyi Mikulás 40
GPS-el mért távolság: 41.7 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 1015 m.
Egész héten reménykedve figyeltem az idõjárás elõrejelzéseket, lesz-e esõ a túra elõtt, vagy alatt, mivel nagyon sárosak tudnak lenni az utak. Aggodalomra, csak magára a túra napjára volt ok, egy hidegfront csapadékzónája miatt. Reménykedtem, hátha lelassítják az Alpok.
Reggel kicsit megcsúsztunk az indulással, így a szervezõ tanár úgy döntött, én intézzem el egyben a 30 fõ nevezését, míg õ elindul a csoporttal, a már jól ismert útvonalon, s az elsõ ellenõrzõ pontnál találkozunk.
A rendezõk nagyfokú rugalmasságának köszönhetõen gyorsan megvolt a nevezés (névsor nélkül is, „kissé” szabálytalanul). Két igazoló lapot kértem csak, hogy szét tudjunk válni 30-as és 40-es távra, illetve lehetõséget adott Gézaházáig a 30-as távra való visszalépésre. Mindkettõre ráírták a kezdõ és záró sorszámot. Ez késõbb az ellenõrzõ pontokon jól jött, mivel nem okoztunk torlódást a 30 lap egyenkénti pecsételtetésével.
Bõ negyedóra hátránnyal vágtam neki a távnak ezért az elején minden bemelegítés nélkül alaposan kiléptem. A város utáni emelkedõ végén kocogásra váltottam, így a csoport lassúbb tagjait még az elsõ ellenõrzõ pont elõtt megelõztem, s alig valamivel az eleje után értem oda. Itt tíz, hetedikes és nyolcadikos diákkal, valamint Chrissel, Skóciából döntöttünk a 40-es táv mellett. Kényelmes tempóban folytattuk utunkat a Cuha völgyében. Az erõs napsütés gyönyörû, télen ritka éles megvilágítást adott, erõs kontrasztokkal.
A második ellenõrzõpontnál, a patak-átkelésnél, egy fejmagasságban belógó faág, a figyelmeztetés ellenére okozott egy-két púpot. A vasút és a Cuha újbóli keresztezése után kellemes enyhén emelkedõ úton bandukoltunk Porva-Csesznek vasútállomás felé. Haladási ritmusunkat csak az „erdei utászok” (vaddisznók) munkálkodásának nyomai törték meg. A völgybõl jobbra izzasztó kaptatón jutottunk ki és értük el a vadászházat, ahol az elõzõ években az ellenõrzõ pont volt. Tanulva a tavalyi esetbõl, amikor a résztvevõk zöme nem vette észre a murvás útról levezetõ szalagozást, s elég sokat gyalogolt a veszélyes 82-es úton, az idén megváltoztatták az útvonalat, s megmászatták velünk a Zörög-hegyet. Térképen lemérve ez körülbelül 200 m kerülõt jelentett, ami alig volt több, mint a plussz szintemelkedés (105 m). Így a zöld sávon mindenki a 82-es út alatti átjáróhoz lyukadt ki. Száraz idõben ez nagyon helyén való döntésnek bizonyult. A Zörög-tetõ közelében, a fák nyiladékain át több helyen gyönyörû kilátás nyílt Csesznekre és környékére. Meredeken lejtõ úton értük el a falut, majd megkaptuk pecsétünket a Kõmosó-völgynél. A várhegy oldalában hullámvasutaztunk egy kilométert a következõ ellenõrzõ pontig, ahol egy félórás pihenõt tartottunk, megettük a kapott szendvicset, meg még ezt-azt ízlés szerint. Itt ért utol bennünket László és Vera Nagykanizsáról, akik szintén a 40-es távot teljesítették. Indulásunk elõtt pár perccel befutott 30-as távon gyalogló csoportunk is.
A Kõ-árokban újabb néhány perces pihenõt tartottunk, amíg néhányan a sziklafal oldalában lévõ barlangnyíláshoz másztak fel. Utunkat folytatva odaértünk a gézaházi ellenõrzõ pontra, ahol a Mikulás és a Krampusz fogadott bennünket. Itt a harmincasok megint beértek bennünket, mivel kicsit gyorsabban tudtak haladni, miután a csoportból hatan feladták a túrát, s busszal visszautaztak Zircre. Tõlünk ketten átmentek a harmincas távra lábfeltörés, illetve fáradtság miatt. Köszönet a rendezõknek, hogy megvolt ez a választási lehetõség. Immár összesen tízen folytattuk utunkat fel a Töbör-hegynek. A hegy oldalából, megint csak szép kilátás nyílt a Cseszneki várra, amit nyáron a lombok eltakarnak.
Következõ öt perces pihenõnket az Ördög-árok bejáratánál tartottuk, majd megkezdtük utunkat a Bakony legszebb szurdokvölgyében, ami nevéhez méltóan nehezen járható. Itt bizony csak úgy szabad nézelõdni, ha az ember megáll közben. Haladás közben a lába elé kell néznie mindenkinek, ha nem szeretne pórul járni. Az Ördög-gátnál kötelek segítették haladásunkat, amit nem mindenki vett igénybe. Az egyik lány sikertelen kísérlete után úgy döntöttem, hogy aki nem akarja vállalni a köteles mutatványt, azokkal egy másik szintén nehéz, de nem olyan sérülés veszélyes útvonalon megkerüljük a sziklákat. Itt azért én is elhasaltam. Megkaptuk az újabb pecsétet, s mentünk tovább. A következõ kisebb gátat már könnyen vettük, majd nemsokára elértük az árok felsõ végét, ahol megint tartottunk öt perc pihenõt. Itt a nyolcadikos lányok elõvették legrosszabb stílusukat, s minden náluk idõsebb elhaladót lenéniztek és lebácsiztak. Ekkor ért bennünket utol a rendezõk közül Ibolya, akinek van humorérzéke, így elrendezte a lányokat. A továbbiakban együtt jött velünk. Gézaházánál bõségesen ellátott bennünket szaloncukorral a Mikulás. Fényképezés után továbbindultunk.
A mezõre kiérve az emelkedõ tetején a kerítés mellett nagy fekete foltot láttunk, ami közelebb érve két nagytestû kutyának bizonyult, nem kis aggodalomra adva okot. Szerencsére, ahogy közeledtünk, a berni pásztor visszavonult a kerítésen át, míg a másik heves farkcsóválás mellett megugatott bennünket, s odafutott hozzánk egy kis simogatásért. Szerencsére nemsokára újabb túrázó vonta magára a figyelmét, így már ahhoz futott az újabb simi adagért. Ezt szerencsésen megúsztuk. Nem sokkal a 82-es út keresztezése után elõ kellett venni a lámpákat. Szerencsére három darabot vittem magammal, így az Ibolyáéval együtt négy lámpánk volt tizenegyünkre. Szûken, de elég. A mezõ mellett haladva kiabálás és lámpavillogás vonta magára figyelmünket, így a szalagozásról letérve elértük a következõ ellenõrzõ pontot. A szalagozást tovább követve, egy-két lánytól elhangzó kisebb-nagyobb nyafizás után megérkeztünk az utolsó ellenõrzõ pontra.
Utunk utolsó, terep szempontjából legkönnyebb szakasza következett, amit csak a végül is megérkezõ hideg front szitáló esõje, s az nehezített, hogy a cél elõtt vagy 3 km-el a két legfegyelmezettebb lány közül az egyikük talpán kifakadt egy vízhólyag, így alig bírt rálépni. (Mint másnap az apjától megtudtam, új cipõben vágott neki a 42 km-nek. Öreg és sajnos gyakori hiba. Ezen a túrán a harminc fõbõl legalább négynek gyûlt meg a baja a cipõjével.) Végül szintidõ elõtt egy bõ órával megérkeztünk az iskolába, ahol átvehettük oklevelünket és kitûzõnket. Gyönyörû idõben, szép túrát tudhattunk magunk mögött. A célban, a fáradtság és annak ellenére, hogy már a 40-es távval is túl vállalták magukat néhányan, a többség már azt tervezte, miszerint jövõre az 50-es távon szeretne indulni. Még egyszer köszönet a rendezõknek a rugalmasságért és Ibolyának a segítségért.
 
 
Vödörvölgyi MikulásTúra éve: 20062006.12.04 21:09:15
Mivel a túra délutánjára még hosszútávú program várt rám, ezért igyekeztem minél korábban megérkezni a rajthelyre. Nyolc óra elõtt pár perccel megérkeztek egyesületünk tagjai, vala-mint László Nagykanizsáról. A nevezés elég sok idõbe telt, a jelentkezõk nagy száma, és a rövid indítási idõablak miatt. Jobb lett volna 2 órás indítási idõszak.
Végre negyed kilenc körül, Lászlóval az egyesületi tagok nyomába eredtünk. Szaporán szed-tük a lábunkat, mivel hamar szerettünk volna hazakerülni (Mindketten terveztük a 3x7 mér-földes tekergésen való részvételt.). A régi vasút nyomvonalán utolértük a többieket, s azzal a lendülettel meg is elõztük õket. Az egyesületi tagok közül túravezetõ társam csatlakozott hozzánk, minõ véletlen õt is Lászlónak keresztelték. Ettõl kezdve trojkában, nagy tempóban fogyasztottuk a kilométereket. A Remete-völgyben párhuzamosan haladtunk a Veszprém-Szentkirályszabadja-Balatonalmádi kerékpárúttal. Az elsõ ellenõrzõ pontnál egy jobbraáttal kikapaszkodtunk a völgybõl, s túra névadója a Vödör-völgy fölött haladtunk tovább. A zöld sávról a Kõ-hegyen átváltottunk a zöld négyzetre és leereszkedtünk a Malomvölgybe. Azzal a lendülettel ki is másztunk belõle a túloldalon, s a szántóföldek között megérkeztünk Szentkirályszabadjára. Az iskolában pecsételtettünk, készítettünk egy két képet, ittunk egy jó citromos teát, utána nekilódultunk a túra szebbik felének. Amelyik úton jöttünk, vissza is mentünk a Kõ-hegyre, és a zöld jelzést elérve azon balra kanyarodva megkezdtük újbóli ereszkedésünket a Malom-völgybe. Meredek ösvényen mentünk lefelé, amikor néhány szép szikla alakzat késztetett a fényképezõgép elõvételére. Készítettem néhány felvételt. Szívem szerint körbejártam volna a sziklákat, de a szûk szintidõ nem engedte meg. A völgyben mélyen bevágódva szép kis patak kanyarog, amit követtünk egy ideig. Nemsokára vége lett az erdõnek, s újra betonon koptattuk bakancsaink talpát. Újabb bélyegzés után, a Vörösberényi erõdtemplomnál rátértünk utunk utolsó szakaszára, amelyen kisvártatva beértünk a célba. Rövid várakozás után átvehettük a teljesítésért járó oklevelünket, s kitûzõnket. Ez volt az Észak-Dunántúl kupa záró túrája, így társaim azt is átvehették.
A Moha kerékpáros teljesítménytúrák kapcsán már leírtam, de úgy érzem, meg kell ismételnem, hogy nem tartom jónak a 40 km-es, vagy annál rövidebb túráknál a 4 km/h-s átlagsebes-ség követelményt. Ebben az esetben egy 15 km-es mikulás túrára, ahol valószínûsíthetõ sok kisgyerek indulása is, pláne kellemetlen a 4 órás szintidõ. Ez egy 6-7 éves gyermek számára, aki esetleg nem is túrázik rendszeresen, nehezen teljesíthetõ. Miért jó az, ha elvesszük a kedvét a túrázástól? A teljesítménytúrák egyik célja, az adott tájegység bemutatása. Ha valaki nagyobb távolságból érkezik, tehát ritkán jut el az adott területre, lehet, hogy egy-egy térképen megtalálható látnivalóért szeretne pár száz métert letérni is az útról. A fentiek pláne igazak egy több megyére kiterjedõ kupánál. A szûk szintidõk megkérdõjelezik eme cél teljesülését.
Ha szabad javasolni, célszerû lenne a szintidõket úgy megállapítani, hogy 50 és 30 km között 4 km/h-s átlaggal számolt idõ plussz legalább egy óra, 30 km és alatta 4 km/h-s átlaggal számolt idõ plussz legalább 2 óra legyen.

 
 
7 Mérföldes Tekergés - télTúra éve: 20062006.12.04 21:04:22
3x7 mérföldes tekergés (tél)(GPS-el mért távolság: 32,95 km; összesített szintemelkedés barometrikus magasságmérõvel: 720 m.)
Eddigi túráim során ez volt az, amikor a kiírásban megadott értékek (távolság: 33,3 km; összesített szintemelkedés: 709 m) a legjobban megegyeztek, az általam mértekkel. Csillagos ötös.
Mivel a túrára nem volt ugyan szintidõ megadva, de a cél 17 órakor zárt, ezért a kényelmesebb teljesítés érdekében igyekeztem minél korábban rajtolni. Ez olyan jól sikerült, hogy 7 órakor, elsõként vághattam neki a 21 mérföldnek. Az itineren minden utca neve szerepelt, így könnyedén kitaláltam Mórról, s a továbbiakban is nyugodtan támaszkodhattam rá Az útvonal leírása, valamint az ellátás is megérdemli a Csillagos ötöst. Ez évben 19 tt-n vettem részt Pápa 130 km-es körzetében, s ellátását tekintve szerintem benne van a legjobb 3-ban.
Rögtön az út leghosszabb és legnagyobb szintemelkedésû (208 m) emelkedõjével kezdtem. Ez majdnem az elsõ ellenõrzõ pontig tartott. Itt kezdõdött a szalagozott rész, amelyen kellemes lejtõn értem el a Gyermek-tábort, ahol az ellenõrzõ ponton zsíros kenyérrel, almával, teával, forralt borral és csoki mikulással várták a résztvevõket. Feltankolás után tovább indulva, még mindig szalagozáson értem el a Rudolf-rétet. A pontõr, egy kisebb eltévedés miatt nem ért ki idõben, így mozgó ellenõrzõ pontként mûködött, ahogy találkozott a szembejövõ túrázókkal. Ezt követõen, azt hittem a rozsdabarna színû hegyoldalról, hogy fenyõk törzsét látom, de közelebb érve a Bika-völgyhöz kiderült, a lehullott bükk leveleknek van ilyen szép színe. Érdekes kontrasztot mutatott a fák kékes szürke törzsével. A továbbiakban hosszú ideig a piros jelzést követtem. Ezen a szakaszon a fényképezésnek és GPS-es pontrögzítéseknek köszönhetõen többen utolértek. Egy-két km-en keresztül elõzgettük egymást, majd mivel ennek semmi értelme nem volt, együtt folytattuk tovább. Beszélgetés közben gyorsabban telt az idõ. A bányató elõtt egy rövid szakaszon a piros sáv újra festésekor, valaki úgy gondolta, ne a kerítés mellett, jól járható földúton menjen a jelzés, hanem teljesen értelmetlenül bevitte az erdõbe, egy nem létezõ ösvényre. Nemsokára rátértünk a piros négyzet jelzésre, amire ráférne a felújítás, mivel a leírással megegyezõen tényleg csak elvétve találkoztunk jelzéssel. Szerencsére hamar elértük a zöld sávot, ami könnyen követhetõ. Az úttól kb. 50 méterre láttam és le is fényképeztem, egy olyan tölgyfát, amely egy kõpadka tetején nõtt, s a gyökerei mindkét irányba, vagy két méteren át a padka szélén vízszintesen nõttek. A zöld jelzést követve érkeztünk a Géza-pihenõhöz. Sajnos itt erõsen párás, majdnem ködös volt a levegõ, így a kilátás nem volt olyan szép, amilyen lehetett volna. Az ellenõrzõ ponttól, a zöld jelzésen vissza kellett menni a kék jelzési, s rátérni arra. A Pátrácosnál vezetõ rész ismerõs volt a Hófejérkérõl. Ezen a szakaszon néhol 20-30 cm vastag avar rétegben is gázolhattunk. A továbbiakban már több volt a lejtõ, mint az emelkedõ. Kisvártatva elértük a kék kereszt jelzést, s most már azon folytattuk utunkat a Gyermek-táborig, ahol újra feltöltöttük energia raktárainkat. Újra elindulva, szétszakadt csapatunk, mivel mi rögtön, a már messzirõl jól látható kék kereszt jelzést követtük, míg a többiek, a leírás szerint elõbb kimentek a murvás útra és csak utána tértek rá a kék kereszt jelre. Ezt a lemaradást, már nem tudták behozni a hátralévõ néhány km-en. Készítettem néhány képet a Fazekas-gödrökrõl, majd kisvártatva elértük a piros jelzést, s azon tettük meg az utolsó km-eket. Mire beértünk Mórra, még a nap is kisütött.
A Vértes nem olyan változatos, mint a Bakony, a de többségében a turista jelzések jobban követhetõk., és kényelmesebben járható. Egy nagyon kellemes, jól szervezett túrán vettem részt, ajándék idõjárásban.
 
 
Keleti-BakonyTúra éve: 20062006.11.25 21:54:08
Keleti-Bakony 35 (GPS-el mért távolság: 36,23 km; összesített szintemelkedés barometrikus magasságmérõvel: 845 m.)
Reggeli indulás elõtt nem tudtam eldönteni, 35 km-re, vagy 50 km-re nevezzek be. Ahogy kiléptem a lépcsõházból, élénk hideg szél fogadott. Átérve a farkasgyepüi idõjárásválasztón, viszont ködben kellett vezetni Várpalotáig, szélcsendben, az otthoninál melegebb idõben. Bodajkon a kocsiból kiszállva, a Móri-árokban megszokott széllel találtam szembe magam. Ez el is döntötte, melyik távot válasszam. A hideg széltõl tartva a 35-ös mellett tettem le a voksot. Mindjárt a startnál összetalálkoztam Lászlóval, akivel utoljára a Fehé-Vár-Palota tt-n mentünk együtt, egyeztettük, hogy Verával, õk is 35 km-en mennek, s majd utolérem õket, mert már túl vannak a nevezésen.
Gyorsan túl estem a formaságokon, néhány szót váltottam az ismerõsökkel, és nekivágtam a távnak. A sípálya után valamivel utolértem Lászlót és Verát. Verának rendbe jött a lába a Fehé-Vár-Palota óta. Mint kiderült a bakancs gyártási hibája okozta gyötrelmeit. Szerencsére a boltban szó nélkül, azonnal kicserélték a selejtet. Egy varrat volt rosszul elkészítve, amit ránézésre nem lehetett észrevenni. Ahogy beértünk a hegyek közé, a szél alábbhagyott, viszont megjelent a köd. A Gaja-szurdok fölötti részen lehetetlenné is tette a fényképezést. A szurdokba leereszkedve, szép tájon mentünk tovább. A Gaját és néhány kerítést keresztezve, felmentünk a Vaskereszthez, pecsételtettünk az ellenõrzõ ponton, majd mivel itt már ért bennünket a szél, gyorsan folytattuk utunkat. Keletrõl megkerültük a Fehérvárcsurgói-víztározót, ahol jónéhány horgász áztatta a zsinórját a hideg szélben, elindultunk a Bogrács-hegy felé. Bent az erdõben, november végéhez képest kellemes idõben ballagtunk tovább. Eddigre, kialakult egy nagyobb, 20 fõ körüli csoport, ami egy-kétszáz méterre széthúzódva két- három- négy emberenként gyakorlatilag a célig együtt haladt. Az emelkedõkön több csoportot megelõztünk, majd a lejtõs részeken õk vették vissza a vezetést.
Bakonykúti-pusztánál kicsit eltértünk az útvonaltól s készítettünk pár fénylépet az ottani lovakról, a csacsi párról, és néhány szürkemarháról. Ez utóbbiakat mindig megcsodálom, ahányszor csak látom. Ha jó a helyük, egyszerûen gyönyörûek. Túlzottan azért nem mertem megközelíteni õket jobb a békesség alapon, mert csak egy villanypásztor választott el tõlük, és rá kellett ébredjek, rajtam piros szélmellény van. Bakonykútin az ellenõrzõ pontnál kalóriapótlás. Újabb ismerõsökkel találkoztam, Balatonfüredrõl és Veszprémbõl. A falut elhagyva következett a túra legszebb része, a Burok-völgy. Mivel már csak elvétve található levél a fákon, teljes szépségében nyilvánult meg a szurdokvölgy. A legszebb részét pedig nem is láttuk, mert az elsõ turistaösvényen kikapaszkodtunk belõle, s fent a peremén megindultunk a Mellár felé.
Ezzel csaknem együtt megkezdõdött a dagonyázás is. Azért nem volt túl vészes. Az eszenyi-réti ellenõrzõ pontnál mi 35-ösök jobbra fordultunk, míg az 50-esek balra tettek még egy 15 km-es kört. A pontõrök felhívták a figyelmünket a Balinka elõtt ránk váró ellenõrzõ jelcsoportra, nehogy elfelejtsük. A szalagozott részen minden közelünkben haladó alaposan megnézett minden útbaigazító lapot, nehogy elmenjünk a jelcsoport mellett. Végül csaknem a falu szélén találtuk meg. Balinkán már észrevehetõen megkezdõdött az alkonyodás, ami a kompakt gépeknél megnehezíti a jó képek készítését. Varjúvárnál szalagozáson, majd a piros sávon kikapaszkodtunk a Gaja-szurdokból. Ahogy kiértünk az erdõbõl feltûnt elõttünk Bodajk. Rövid tempós gyaloglással, néhány perccel a szintidõ letelte elõtt beértünk, ahol a rendezõk virslivel várták a célbaérõket. Megfigyelhetõ, hogy a Fejér-megyeiek által szervezett túrákon, még a közepes távokon is 4 km/óra feletti átlagot kell gyalogolni. Kaphatnánk egy kicsit több idõt is, nyugodtabban lehessen fényképzni, esetleg egy-egy látnivalóért kisebb kitérõttenni. Egy újabb jól megrendezett kellemes túrán vagyunk túl. Találkozunk jövõ szombaton, a Vödör-völgyben.

 
 
LővérekTúra éve: 20062006.11.18 21:33:01
A mai napon ködös idõben indultam el Tamással, Pápáról a túrára, s sajnos a köd a Lõvérekben a túra teljes ideje alatt megmaradt. A 25 km-es táv mellett döntöttünk, mivel Tamás bakancsot avatott a túrán. A nevezés gyorsan megtörtént, s elindulhattunk a táv teljesítésére. Sopronban a jelzések elég ritkák, és még az itiner segítségével sem volt könnyû követni. Szerncsére egy részére még emlékeztem tavalyról. A városból kiérve eddig nem tapasztalt, de nagyon jó példával találkoztam a favágók részérõl. Egy helyen a túrista jelzéses részt kivágták az elszállított rönkbõl, s azt felállították, egy másik részen pedig a jelzés fölött vágták ki (le) a fát. Igen jó lenne, ha ez a hozzáállás országosan elterjedene az erdészek és favágók között. A városból egy kellemesen emelkedõ úton indultunk el, ami a város szélén meredekebbé vált. Szép vegyes erdõben kaptattunk fölfelé a piros sávot követve, majd egy fenyves sarkánál jobbra áttal elindultunk lefelé Ágfalvára, ahol gyorsan túljutottunk az elsõ ellenõrzõ ponton. Az itiner alapján kiértünk a faluból, s ettõl kezdve korrekt szallagozás segítette a tájékozódást, végig az útvonalon. A Dr.Fehér Dániel-forrásnál, a második ellenõrzõ pontnál, lekváros, vagy vajas kenyérrel tankolhattunk fel, a hátralévõ féltávra. Keskeny ösvényen kapaszkodtunk fel Görbehalom fölé, majd egy szederindás gazos ösvényen ereszkedtünk le a Kovács-patak völgyébe. Mentünk vagy kétszáz métert, majd megkezdõdöt a túra két legkeményebb emelkedõje közül az elsõ, a Poloskás bérc felé. Szerncsére azért odáig nem kellett felmennünk. Részben a piros háromszög jelzésen leballagtunk a köves árokba. Alig 2-300 méteren át haladhattunk nagyjából vízszintes terepen, amikor is egy éles jobb kanyarral megkezdhettük a leghosszabb mászást fel az Ultrára, majd a Kis-Ultrára. Az aszfalt út keresztezõdése után viszonylag nehezen járható ösvényen mentünk le a Tolvaj-árokba, ahonnan nem túl meredek emelkedõn értük el a Várhely-kilátót. A makacs köd miatt semmi értelme sem lett volna felmászni a kilátóba. Pecsételés, egy szelet csoki, és pár perc beszélgetés után tovább indultunk. A Tacsi-árokban dagonyáztunk egy kicsit, majd a túra szerintem legszebb ösvényén mentünk felfelé a Hét-bükkfához. Lent a dagonyás részen utolértük a saját állítása szerint hat és negyedéves Ervint, aki nagyrészt felnõtteknek is becsületére váló tempóban haladt a nehéz terepen édesanyjával (a 15 km-es túrát nem egészen négy óra alatt teljesítette). A Károly-kilátót kellemes utakon értük el. Ettõl kezdve végig - néhol igen meredek - lejtõn haladtunk Sopron felé, amit a Lõvér Szállónál értünk el. A leírás (na meg a tavalyi tapasztalat) alapján könnyedén betaláltunk a célba, ahol zöldborsó levessel és forró teával várták a teljesítõket a szervezõk, bár szerintem a tavalyi paprikás krumpli jobb volt. Hazafelé a Kis-Alföldön már nem volt köd, de visszanézve látszott, hogy a Lõvéreket még mindig megüli.
Ismét egy jól szervezett és jó ellátású túrán vagyunk túl, a többi résztvevõvel egyetemben.
 
 
Fehér-Vár-PalotaTúra éve: 20062006.11.16 22:05:57
Fehér-Vár-Palota 40
A kissé késõi otthoni indulás után a gyér forgalomnak és a Várpalota és Székesfehérvár közti jó busz közlekedésnek köszönhetõen, csaknem az általam tervezett idõben, 07.10-kor tudtam nekirugaszkodni a távnak. A túrák számomra legtöbb eltévedési lehetõségét nyújtó városból kivezetõ szakaszon, helyi erõket követve sikeresen túljutottam. A további tájékozódás általában sem szokott gondot jelenteni, de ezen a túrán a tájékozódás szót akár el is felejthettem, mivel a táv olyan minõségben volt kiszalagozva, ami egyserûen szükségtelenné tette azt. A sík terepen jó tempóban haladtam, s nemsokára meg kellett szabadulnom egy pulóvertõl, a meleg napsütés hatására. A vasút keresztezése után nem sokkal utólértem Lászlót, akivel többedik alkalommal teljesítettük együtt egy-egy teljesítménytúrának a kisebb-nagyobb részét, a hasonló tempónknak köszönhetõen. Ez alkalommal Verával együtt vett részt a túrán. Csatlakoztam hozzájuk, s a táv többi részét együtt tettük meg. Mire Mohára érkeztünk, a másik pulóver is lekívánkozott rólam. Az ellenõrzõpontban (Ami a Moha kerékpáros tt-k rajtja és célja is.) jól esett a forró tea. Moha után a szervezõk eltereltek bennünket a Duzzogó fürdõromtól, s már kissé fátyolfelhõs idõben értük el Iszkaszentgyörgyöt. A továbbiakban végig kissé felhõs volt az idõ, tiszta levegõvel, kiváló látási viszonyokkal, amit az is bizonyít, hogy még Inotától is jól lehetett látni Székesfehérvárt, ami közel 20 km-es távolságot jelent. Iszkaszentgyörgyön, egy Magyarországon igen szokatlan dologgal találkoztunk a kastély elõtti sarkon. Az egyik ház elé, egy asztalra a gazda egy üveg pálinkát, s néhány kupicát tett ki a túrázók számára. Szívességét ezúton is köszönöm, bár nem éltem vele, mivel tízegynéhány éve nem iszok tömény szeszt, de azért maga a kínálás ténye igen jól esett. A kastély nagyon felemás képet mutatott. Egy része romos, más része szépen felújítva. Az itt található ellenõrzõ pontról tovább indulva kezdõdött a túra nehezebb, de szebb része. Az eddigi 16 km-es szakaszon 85 m szintet szedtünk össze. Erdõk és mezõk váltották egymást a továbbiakban, majd megérkeztünk a Szenes-horoghoz. Gyönyörü ez a völgy, a felgyûrõdött és erózió koptatta mészkõ szikláival. sajnos mire erre a szakaszra értünk Verának elkezdett fájni a lába, az új bakancsában, de így is végig csinálta az egész túrát. Nem kis teljesítmény egyre jobban fájó lábbal 25 km-t gyalogolni! Csóron a lovardában zsíros kenyérrel pótoltuk az elégetett kalóriákat, s elindultunk a túra rövidebbik felére. Rövid gyaloglás után leereszkedtünk a Száraz-horogba, majd igen meredek kaptatón felmásztunk Meredélyfõ gyönyörû sziklájára. Itt várt bennünket a 6. ellenõrzõ pont. Egy darabig a völgy fölött haladtunk, ami ugyanolyan szép, mint a Szenes-horog. Nemsokára nyugat felé fordultunk, s elindultunk a Baglyas felé. "Rövid" gyaloglás után az ellenõrzõ ponton történõ pecsételés után felétünk a Baglyasra, ahol dermesztõen hideg szél fújt. Gyorsan vissza is vettem magamra egy réteg ruhát. A gyönyörû kilátás ellenére sem volt túl sok kedvem maradni. Mire csináltam néhány fényképet, kezdtek elgémberedni az ujjaim. A hegyrõl, néhol igen meredek ösvényen (Hmm az ilyen meredek ösvényeken inkább fölfelé szeretek menni.) ereszkedtünk le a Hideg-völgybe. Egy két kissebb emelkedõ után megérkeztünk Inotára a víztárózónál lévõ utolsó EP-re, ahol energiánkat egy banánnal pótoltuk. Meredek emelkedõn felmásztunk a templomhoz, ahonnan szintén szép panoráma tárult elénk. Most már tényleg rövid, egy-két km után beértünk Várpalotára a célba. Tetszett a túra vonalvezetése. Szép a táj, s Fehérvárról kivezetõ, valamint a Várpalotára bevezetõ szakaszon kívül alig kellett aszfalton menni.
A túra távolsága nekem GPS-el mérve 37,3 km-nek, míg az összesített szintemelkedése barometrikus magasságmérõvel mérve 855 m-nek adódott.
 
 
HajagTúra éve: 20062006.10.31 16:04:55
Szombat reggel 7 óra elõtt pár perccel érkeztem a rajt helyére, ahol már tízegynéhány túrázó várt az iskola bezárt kapui elõtt. A túra kezdetére csak a szervezõk nem jelentek meg. A korábban érkezettek elmondása szerint tegnap este sem volt ott senki, így a Gyuláról érkezett túrázók kénytelen voltak panzióban megszállni. Az interneten nem jelent meg értesítés a túra elmaradásáról, ami a túraszervezõ hibája. Nekem minden esetre gyanakodnom kellett volna, mivel egyrészt Bíró Balázs elõzõ idei ttt-je is elmaradt, másrészt pedig két héttel korábban a Honvéd Ezüst Nyíl szakosztály vezetõi is tõlem tudták meg, miszerint a nevük alatt ttt. került meghirdetésre, Bíró Balázs fõszervezésével. Õk minden esetre erre a napra a Déli-Bakonyba hirdettek meg egyesületi túrát, s mondták, hogy ja a Hajag, az a Bíró Balázs féle ttt. Mivel a túra útvonal nagyobbik részén már jártam, néhány vállalkozó szellemû túrázónak térképen megmutattam, hogy a megjelent túrakiírás és szerintem milyen útvonalat (túrista jelzést) kellene követni. A megjelentek többsége valamely túratáv végigcsinálása mellett döntött, ha már egyszer erre szánta a napot, s már nem volt esélye más ttt-re átmenni. Negyed nyolcig vártunk a szervezõkre, aztán egyesével, vagy kisebb csoportokban neki vágtunk, ki-ki a választott távnak.
Én egy társammal a 35-ös táv mellett döntöttünk. A bakonybéli szentkút után merdek kaptatón jutottunk fel a Csúcs-hegyre, ahonnan gyönyörû kilátás tárult elénk. Az éjszakai esõ után a völgyeked köd ülte meg, amelybõl õszi színpompájukban emelkedtek ki a környezõ hegyek. Kellemes séta után jutottunk a Kerteskõi-szurdokba, ami most a zeptember klombhullás kezdete után sokkal szebb, mint a Bakonyi barangolás idején volt. Pénzesgyõr után jött a túra tájékozódás szempontjából legnehezebb része, mivel a piros keresztjelzés bújócskát játszott velünk, s többször is igen nehéz volt megtalálni. Akár km-es szakaszokon is hiányzott. A Rák-tanya elérése után úgy döntöttün, megkeressük a pilóta emlékmûvet, majd ha már a Hajagon járunk, akkor megnézzük a volt szovjet híradó bázist is. A hajagon elkapott bennünket az elsõ zápor is. A megélénkülõ szében szinte hó esés sûrûségével hullottak a bükkfa levelek. A piros jelzésen Észak-Nyugatról megkerültük a Hajagot, s leereszkedtünk a Fodor -tanya, majd az Öreghálás felé. Sikeresen megtaláltuk a Tisztavíz-forrást is. A pápavár alját elérve a Hajszabarnát Kelet felõl a Piros kereszt jelzésen támadjuk meg. Igen meredek kaptatón értük el a Pénzlik-barlangot. Ettõl kezdve kissé bizonytalan volt számomra milyen útvonalat tervezett a szervezõ, viszont, ha már nem ttt. akkor a társamnak szerettem volna megmutani két fa ritkaságot, amely az Iharkútról a 83-as útra vezetõ bauxit szállító út mellett található. Ritkasága abban van, hogy a bükkfa és a cserfa, olyan szorosan nõtt ki egymás mellett, ami gyakorlatilag az összenövésüket jelenti. A bükkfa törzse 2/3 részben körülöleli a másikat. Mind a két fa jóval öregebb száz évnél, míg a körülöttük lévö erdõ, olyan 50-70 éves lehet. A bauxitszállító út másik ágán, egy régi piros jelzésen lejutottunk a Csollányos-völgybe, majd aszfalton elértük a Király-kaput. A Piros kereszt jelzésen felmentünk a Vörösföldhöz, ahol a volt bauxitbánya meddõlye csaknem körpanorámájú kilátót jelent. A tájban kigyönyörködve tovább indultunk Bakonybél felé, s nem elõször ismét szem elõl tévesztettük a jelzést. Megtalálva meredek lejtõn leereszkedtünk a Bakonybél-Farkasgyepü erdészeti úthoz, ahol az újgazdagok önzésének újabb példájával találtuk szembe magunkat. A piros kereszt jezés megszünt, kapuval lezárva. Mikor érjük már el, hogy a túrista ösvények törvényi védettséget élvezzenek? A túrizmus támogatásának ez lenne a legolcsobb módja, ha kormányok 1996-óta komolyan gondolnák azt. Tehát kisebb nagyobb nehézségek után visszaértünk kiinduló pontunkra. A GPS 39,3 km-t mutatott. Jó lenne más szervezõt találni ennek a túrának mivel igen szép a vonalvezetése. A túra utóélete: másnap attól a helytõl 50 méterre, ahol észletem, miszerint elveszítettem az ÖBB igazoló füzetemet, elázva, de megtaláltam azt. Kiváló minõségû papírból készült, mivel gyakorlatlag a szárítás után egy kis hullámosodást leszámítva semmi baja sem lett.
Végül is egy gyönyörû túrán vagyunk túl. Szerintem ezen a napon mutatta legszebb õszi arcát a Bakony.

 
 
Moha kerékpáros ttúra - Bársony István emléktúraTúra éve: 20062006.09.16 21:05:16
A mai napon õsziesre fordult idõjárási viszonyok között kerültek lebonyolításra, a Moha kerékpáros teljesítménytúrák. A Moha-100-on indultam el, mivel a 150-es szintideje, túl szûkre szabott a teljesítményemhez viszonyítva. A túra egész ideje alatt délkeleti szél fújt, ami azt jelentette, hogy a visszafelé vezetõ úton kellett csaknem végig pofaszélben tekerni. Bakonycsernyéig egész kellemes idõben haladtam. Ott azonban elkezdett szemerkélni az esõ, ami egészen Táncsics Mihály szülõfalujáig, Ácsteszérig kísérõmül szegõdött. A túra útvonala, a Bakony Észak-Keleti peremén, kellemes, inkább dombvidék jellegû tájon (legnagyobb magasság 330m) vezetett. Bakonyszentkirály elõtt megálltam egy-két fényképet készíteni a Cseszneki várról, mert ebbõl az irányból még nem láttam. Dudarnál, figyelmetlenségbõl, csaknem elmentem az ellenõrzõ pont elõtt. Szerencsére, a pontõr integetett, s így megálltam. Rédén és Bakonyszombathelyen volt még ellenõrzõ pont, amikre már emlékeztem, hogy lesz, így nem is mentem el mellettük. Ácsteszértõl, már néhány kisebb emelkedõt leszámítva inkább lejtett az út a cél felé. Balinka után, ahogy haladtam befelé a Móri-árokba, egyre erõsebb lett a szembeszél, ami jócskán megnehezítette az utolsó kilómétereket. Más tekintetben, viszont jobb lett az idõjárás, mivel helyenként már a nap is átsütött a felhõkön, s a bakonyi 17 fokból, 25 lett. Végül az utolsó szembeszeles szakasztól fáradtan célba értem, ahol az oklevél és a kitûzõ átvétele után, a magyar teljesítménytúrákon megszokott zsíroskenyérrel pótoltam az elégetett kalóriákat. Az idõeredményem alapján, valószínûleg képes lettem volna teljesíteni a 150-es távot is, de csak akkor, ha nem jön közbe semmi. Sajnos egyre jobban megfigyelhetõ jelenség, a gyalogos túrákon is, miszerint már a középtávon is húzós szintidõket állapítanak meg (4 km/h feletti átlagsebesség). Ez inkább a túra sport jellegét erõsíti, mintsem az igazi túráét. Nézelõdésre, fényképezésre, az útvonalról történõ kisebb letérésekre a látnivalók kedvéért, és a pontõrökkel való beszélgetésre alig hagy idõt. Ezen túra esetében sem lenne rossz, ha a 150 km-es táv szintidejét 1 órával megtoldanák a szervezõk. Valószínûleg többen választanák, beleértve jómagamat is. A tájékozódással sehol sem volt gondom. Balinkától a Rédei elágazóig ismertem az utat, de a többi részen is kiválóan vezettek, az útra felfestett nyilak. A térképre nem is volt szükség. Egy jól szervezett, kellemes kerékpáros teljesítménytúrán vehettem részt, amiért köszönet a rendezõknek.
 
 
Cuha 25/35/50/ Bakonyalja 25/45 / (Erdőalja 25) / BakonyerdőTúra éve: 20062006.08.31 22:25:06
Bakonyalja 25, ami a valóságban 30.
A már elõttem leírt beszámolókban megjelent kissé nehézkesre sikeredett rajt után, jelzettlen úton kellemes idõben gyaloglva értem az elsõ ellenõrzõ pontra. Ettõl kezdve már korábbi kerékpáros túráimból ismerõs volt a terep. A zöld , majd a zöld háromszög jelzésen egy társammal együtt megérkeztünk a Pápalátó kõre, ahonnan gyönyörû kilátás nyílt Fenyõfõ és a Kisalföld felé. Meglepõ volt a számomra, hogy az elvileg hideg front utáni tiszta helyzet ellenére, meglehetõsen párás volt a levegõ. A ponton sajnos nem találtunk pontõrt, s a telefonos próbálkozás sem vezetett eredményre. Tízegynéhányan jöttünk össze, s vártuk a pontõrt, majd úgy döntöttünk, hogy felírjuk az Öreg-Bakony Bakancsosa túra ellenõrzõ számát, s együtt folytatjuk tovább. Sikeresen megtaláltuk a következõ jelzetlen szakaszt, s azon elértünk a nagyon rossz állapotban lévõ Alizházáig. Itt szembesültünk azzal, miszerint a térkép kissé pontatlan, de azért rátaláltunk a szerintünk követendõ útvonalra. A szervezõ által kitûzött út ugyanis a térkép szerint a Zabolai út elérése elõtt véget ér az erdõben, ezért inkább másikat választottunk. Számomra kellemes volt kicsit jobban szétnézni ezen az úton, mivel a Gázló túrán lefelé döngetve, szó sem lehet nézelõdésrõl. Meglepetésünkre a pontõr (a túra szervezõje) ott várta a túrázókat, ahol a sárga jelzés lekanyarodik a Zabolai útról. A sárga jelzést könnyû volt követni, majd a sárga kereszt jelzést is egy darabig. Egy merdek kaptató után ugyanis kissé jobbra fordulva el kellett hagyni a földutat egy ösvény kedvéért, amely mellett helyismeret hiányában könnyû elmenni. Az erdõben egy nagyon kellemes sétával elértük Porva-Csesznek vasútállomást, ahol a csoport egy része, vasúti menetrendhez jötve lévén, nagyobb tempóra váltott. Mi pihentünk egy keveset a padokon ülve, majd folytattuk utunkat a Cuha szurdokban. Kerékpárral ezt a szakaszt is megjártam már néháyszor. A Hódos-ér völgyéhez hasonlóan itt is jólesett gyalogosan egy kicsit nézelõdni. Ezen a szakaszon nyolcan maradtunk együtt, s kisebb tempóban haladtunk, mint teljesítménytúrán szoktam, de a jó társaságban gyorsan repült az idõ. Egyébként ennek ellenére is sikerült néhány perccel szintidõn belül teljesíteni a távot (no meg annak ellenére, hogy 5 km-el hosszabb, mint a kiírásban). Figyelmetlenségem miatt tettünk egy kétszáz méteres kerülõt a Pokol csárdához. A túra következõ szakaszán még nem jártam, s az szolgált kellemes és kevésbbé kellemes meglepetésekkel. A Kõpince forrás után nemsokkal átvágtunk egy réten, s rövid séta után beértünk az Alsó-Cuha szurdokba, ami a túra legszebb szakaszának bizonyult. Szépségében a Bakonyban az Ördög-árokhoz mérhetõ, s ez volt a kellemes meglepetés. A kellemetlen pedig az hogy a legszebb szakasza nehezebben járható, mint az Ördög-árok, vagy a Burok-völgy. Egyik társnõnk, aki sima edzõcipõben jött, itt egy-kétszáz métert zokniban tett meg, mert cipõben túl veszélyesnek látta. Esõben nem tartom tanácsosnak bemenni a szurdokba, mint ahogy egyedül sem, kivéve aszályos nyarakon. Ezen a szakaszon való járást egyedül Buksi kutya élvezte, aki jókat úszkált a patakon keletkezett medencékben. A Zsivány-baralng után megtaláltuk az utolsó ellenõrzõ pontot, ahonnan kellemes gyaloglással értünk be a célba. Otthon számítógépen a megnézve GPS adatait, a túra hossza 30,1 km-nek bizonyult.
Remélem jövõre is megrendezik, mivel az egyik legszebb bakonyi teljesítménytúra útvonal.
 
  vissza az túrákhoz
<<== túranaptár