Túrabeszámolók


Vérteskozma

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2017
nafeTúra éve: 20172017.05.05 23:24:40
megnéz nafe összes beszámolója
Vérteskozma 20

 

GPS-el mért távolság: 22,4 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 620 m. Kivételesen sehol sem tértem el a kiírás szerinti útvonaltól.

 

Mivel tudom, hogy a parkolás nem a legegyszerűbb Vérteskozmán, ezért úgy indultam, hogy bőven a rajtidő kezdete előtt odaérjek. Így is lett. A delta elágazásnál leparkoltam, és a kocsiból kiszállva kényelmesen készülődtem. A fű gyanúsan csillogott, ezért jobban megnéztem. Nem tévedtem. Tényleg olvadó félben lévő dér borította. Eddigre eldőlt, az eredeti szándékom ellenére, csak a 20-as távra nevezek, és csak a vége felé fogok tőle eltérni, ha minden jól megy. Vasárnap reggel ugyanis beütöttem a térdem és érintő képernyő módjára viselkedett. Nem kellett megnyomni, már érintésre is fájt, illetve a lejtők nagyon nem tetszettek neki. 07.25-kor beálltam a sorba nevezni. Volt időm megszámolni, hogy 11-en vannak előttem. 07.45-re sikerült átesnem a kétlépcsős nevezési procedúrán. Nagyon látszott, hogy a rajt idő elején vagyunk. Kétszer kellett sorba állni. Az első helyen befizettük a nevezési díjat, majd a másik sorban kaptuk meg az igazoló lapot. Itt volt egy kis keverés: a 20-asokat a 30-as helyen, a 30-asokat a 20-as feliratú helyen indították. Ezzel túl is voltam a túra nehezén.

 

Végre nekivághattam a távnak. Az időjárás napos és jónak is ígérkezett, ezért a kocsinál letettem a pulóverem, illetve a saját érképemet is. Megkezdtem a túra első kaptatóját. Még láthattam néhány zöld hunyort, ami nem virágzott el. Érdekes módon, elég sok olyan virágot láttam a túrán, amelyek eddigre már el szoktak nyílni. Például az említett zöld hunyor, a salátaboglárka, az odvas keltike és a tavaszi hérics. Az emelkedőn sikerült rendesen kimelegednem. Sajnos eléggé éreztem a térdemet, és ez így is maradt az egész túrán. A meredek emelkedőkön, és pláne a lejtőkön fájt. Mivel nem szerettem volna, ha tartóssá válik a baj ezért fájó szívvel, de lemondtam minden „eltévedésről”. A leginkább azt sajnálom, hogy a 30-as táv Nagy-Szállás-hegyről levezető lejtőjén (P▲), nem nézhettem meg a tarka kosborokat. Azért így is elég jól haladtam, s hamarosan elértem az első ellenőrző pontot.

 

Pecsételést követően, először kellemes lejtő, majd szalagozás vitt le a kényelmes útról egy ösvényre, hogy ne kelljen az aszfalton menni. Itt viszont a letört, illetve levágott faágak akadályozták a haladást, tehát lehet, hogy a kis kerülő időben rövidebb lett volna. Az aszfalt keresztezése után, pedig a pocsolyák lassítottak le. Egy nyílt részről szép kilátás nyílt Vérteskozma irányába. A túra nagyon kevés kilátópontjainak egyike. A lejtős részre érve a pocsolyák eltűntek. Néhol viszont kicsit csúszott az út, de azért jól járható. Igen rövid idő alatt értem el a rövid és a hosszabb távok szétválásánál lévő ellenőrző pontot, ahol a pecséthez Sport szeletet kaptunk. Tovább ballagva, a csokit gyorsan meg is ettem. Az OKT-n több helyen kellett kikerülni, az áprilisi hóesésben és viharos szélben kidőlt fát. Érdekes módon, akárcsak a Bakonyban a Száraz-Gerence-völgyében, itt is a meredekebb falú völgyben döntötte ki a fákat a szél. A kikerülésük nem volt vészes, bár nem is a legkellemesebb. Szinte mindig ki kellett mászni az út meredek oldalfalán. A térdem miatt, már előre sziszegtem nekik. Fölérve a hegyre, illetve arról lefelé jól lehetett haladni. Kisvártatva beértem Várgesztesre. Természetesen nem hagytam ki a korcsma hivatalt. Egy kólával emeltem a vércukorszintemet.

 

Gyerünk tovább. Az időjárás egyre kellemesebb. Jött a szokásos meredek kaptató a Zsigmond-kő felé. Magát a követ az idén, a térdem miatt hagytam ki, pedig a látási viszonyok igen jók. Inkább ballagtam tovább. Kis hullámvasutazás után, kissé meredekebb lejtőn ereszkedtem le a Mátyás-kúthoz. Az újabb ellenőrző pecséthez kapott ásványvizet elsüllyesztettem a hátizsákomba. Kényelmes sétával értem el a közel lévő következő pontot. Kicsit beszélgettem a pontőrökkel, s gyerünk tovább. A lejtő elején elő bányásztam az ebédemet, amit Sárkánylyuk-völgyig megettem. Ez évben a völgy nehezebben járható a szokottnál, ennek ellenére láttam benne eső utáni monti nyomokat. Nem bántam, amikor elértem a meredekebb lejtő végét, és kényelmessé vált az út. Mire elértem az aszfalt utat, az is eldőlt, itt sem fogok letérni a kiírás szerinti útvonalról. Szerencsére mára, az-az szerdára, már csak a nyomásérzékenység maradt meg a térdemnél. A Fáni-völgyben azért nagyon nézegettem, hogy több helyen is kopárnak tűnik a hegytető, ami a Vértesben általában jó, de sok helyen remek kilátást jelent. Nagyon föl kéne már mennem egyszer. Eddig még mindig megérte a fáradtságot. Messziről láttam, hogy egy meredek laza murvás emelkedő előtt egy biciklis álldogál. Közelebb érve megláttam az út szélén fekvő másik kerékpárt is. Amikor odaértem, épp akkor óvakodott le a lejtőn a duó hölgy tagja. Nem bírta ki, hogy ne másszon fel. Tényleg szép az a dolomit sziklafal. Már csak egy kis laza aszfaltos séta, majd egy rövid kaptató és be is értem a célba.

 

Folyamatosan érkeztek a túrázók, de gyakorlatilag várakozás nélkül megkaptam az emléklapot és a kitűzőt. Ettem egy kiszsíros kenyeret, és elindultam vissza a kocsihoz.

 

Szép idős, hangulatos igazi tavaszi túra. A 20-as táv útvonalán sajnos csak két kilátóhely található. Kitérőkkel még 4, ezeknél jobb kilátó pontot lehetne érinteni, amiből három oda-vissza utat jelent: az első ellenőrző pont után a Z jelzésen, majd arról is letérve lehet pár száz méteres kitérővel érinteni a Kotló-hegy oldalában egyet. A következő a Zsigmond-kő (K▲), a harmadik a Mátyás-kút előtt a Robinson kunyhó romja a nem túl jó K■ jelzésen, az utolsó pedig jelzetlen úton, Vérteskozma előtt. Földút, majd ösvény visz föl a falu fölé. Vezetett már erre teljesítménytúra útvonal.

 

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 700 Ft-ért színes térképes igazolólapot, (saját térkép nem szükséges), emléklapot és kitűzőt kaptunk. Ahol kellett, kiváló a szalagozás. A Német-völgyi elágazásnál Sport szelet, a Mátyás-kútnál félliteres (szénsavas, vagy szénsavmentes) ásványvíz, a célban pedig zsíros-, margarinos- és lekváros kenyér, vöröshagyma és tea volt az ellátmány.
 
 
agillaTúra éve: 20172017.05.01 14:40:25
megnéz agilla összes beszámolója

 Vèrteskozma 10


Kèt gyerekkel vágtunk neki a túrának (5,5 ill.8 èvesek)


 A regizès kicsit hosszúra nyúlt ès a szervezők közül senki nem irányította a tömeget, így kicsiny kaotikus volt a pénztárnál is sorbanállás, meg a túraindításnál is, de kb 0,5 óra után el tudtunk indulni. A túra gyönyörű útvonalon megy,pont jó elosztásúak a pecsètelők. Jó volt a szalagozas , a térkép is. A gyerekek is bírták, a színtidőbe itt belefér a fotózás, játék, több pihenő is. A végén vajas, zsíros, lekváros kenyér,emléklap, kitűző várt. Összessègèben szuper gyerekes túra, köszönet a szervezőknek. A meggylekvár egy gasztronómiai csoda.


ui: egy ismerősöm a 30 km-es túrán vett részt, mire beértek már alig volt étel és ami fő nem volt jelvény :-(

 
 
 Túra éve: 2016
nafeTúra éve: 20162016.05.09 01:22:32
megnéz nafe összes beszámolója

 Vérteskozma 30


GPS-el mért távolság: 35,2 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 940 m. A fenti távon felül, a parkolási lehetőségig (erdészeti aszfalt útelágazás) az oda-vissza út nekem 840 m volt 15 m szinttel. Ez évben sem tértem el a hagyományaimtól, az-az eltértem az útvonaltól, tehát az adatok megint csak az általam megtett távot jelentik. A két eltérés térképen mérve 2,1-2,2 km, szintben pedig nem több 50 m-nél.

Ahogy másokat is, engem is meglepett, hogy annak ellenére meghirdették a túrát, hogy tavaly, utolsó rendezésként szerepelt. Sikerült bőven a rajtidő előtt Vérteskozmára érnem, így komótos készülődést követően indultam nevezni. Mivel nagyon az elején voltunk, így elég nyögvenyelősre sikeredett. Hatan voltak előttem, s tíz percbe telt, úgy, hogy a többieknek azt mondták, majd az indításnál kell fizetni. Ezt elintéztem, miszerint én máris rajtolok. 

Alig 400 m lejtő után jött a szokásos vértesi bemelegítő emelkedő, ami ez esetben elég combos. Erre a túrára hagyományosan, vagy másik túra, vagy valamilyen buli (ez esetben ballagás) után jöttem. Ennek megfelelően, nehezen melegedtem be, ugyanakkor, hamar lemelegedett rólam a mellény. Az út elég kellemes, szép az erdő. Idén már elvirágzott a zöld hunyor, de azért elég sok a virág. Az időjárás viszont közel sem olyan szép, mint szombaton. Hamar elértem az első ellenőrző pontot. Pecsételést követően gyerünk tovább. Az aszfaltút keresztezése után egy szakaszon szép a kilátás Vérteskozma felé. Ismerősök érnek utol, s a következő pontig jót beszélgettünk. A Német-völgynél megkaptuk az újabb igazoló pecsétet, s mentünk tovább. Várgesztes előtt éreztem, valami nem stimmel az egyik bakancsommal. Franc essen a Salomon bakancsok puha talpbetétjébe! Sosem sikerül pontosan ugyanúgy visszatenni. Kettő miliméter pedig már elég ahhoz, hogy a lúdtalpbetét szétszedje a sarkam. Többé nem veszem ki szárításhoz. A faluban irány a kocsma. Ittam egy kólát, megigazítottam a talpbetétet, s mentem tovább. Betértem a boltba is, mivel elfelejtettem Balaton szeletet vinni, így vettem egy párat, legyen üzemanyag.

A párás levegőnek és a hideg szélnek köszönhetően kihagytam a Zsigmond-követ. Kényelmes tempóban értem el a Mátyás-kutat. Újabb pecsét, s gyerünk, ezúttal vissza egy kicsit, s megcsináltam a szokásos kitérőmet a Robinson-kunyhó romjához (a kék ezen szakaszát nem túlzottan szeretem). Jól sikerült megigazítanom a talpbetétet, aminek köszönhetően megengedhettem magamnak egy kis kitérőt. Voltak, akik csodálkoztak is, merre megyek.

A Szép Ilonka-forrás után eldöntöttem, teszek egy újabb kitérőt, a „Gráciák-bércei” felé, ahonnan szintén remek a kilátás. Érdekes, a Vértesben kevés kilátópontra vezet turistajelzés, pedig sok ilyen hely található. Bőven van még felderíteni valóm! Tulajdonképpen majd minden keskeny hegygerincre érdemes felmászni, mivel a tetejük gyakran kopár, kiváló kilátással. Itt ugyan nem kopár a hegytető, viszont csaknem függőlegesen szakad le a hegyoldal, remek kilátással. Többletként, az erdőben nagyméretű, sűrű, fővirágzásban lévő medvehagyma mezőbe botlottam, amikor átvágtam rajta egy út felé, ami visszavitt a P –K+ jelzésre. A továbbiakban már maradtam a kiírás szerinti útvonalon. A piros jelzésen az út jó, bár kissé monoton. Jól haladtam, s hamarosan elértem a következő ellenőrző pontot. Rájöttem, kesztyű nélkül nem igazán lenne jó felmászni a geodéziai toronyba, így kihagytam, s mentem tovább.

A piros háromszögjelzés meredeken lejtő szakaszán, valamilyen, kisméretű kosborfélébe, valószínűleg tarka kosborba botlottam. Menten megálltam fotózni. Gyönyörű virág. Sokat tett hozzá a túra látványosságához. Fotózás és nézelődés után, gyerünk tovább. Kényelmes gyaloglással értem el az utolsó ellenőrző pontot. Igazolás után, irány a Sárkánylyuk-völgy. Meglepően könnyen járható, akár montival is. Mivel becsatlakozott a 20-as táv, sokkal több lett a túrázó. Csakhamar rátértem az erdészeti aszfaltútra, amelyről egy rövid, de meredek kaptató vitt föl a célhoz, ahol átvettem az emléklapot és kitűzőt, ettem egy kis zsíros kenyeret, s hazafelé vettem az irányt.

Kellemes, helyenként látványos túra.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1000/900 Ft-ért színes térképes igazoló lapot, emléklapot és kitűzőt, kaptunk. Saját térkép szükségtelen. A Német-völgynél: Sport szelet; a Mátyás-kútnál: fél literes ásványvíz; az Új-osztásnál: Balaton Bumm; a célban pedig zsíros-, margarinos-, vagy lekváros kenyér, hagyma, erős fűszerpaprika, illetve meleg tea volt az ellátmány.
 
 
 Túra éve: 2013
okt50tomiTúra éve: 20132013.05.20 11:06:21
megnéz okt50tomi összes beszámolója

Vérteskozma 30


Ezúttal busszal indultam Petõfi hídtól, ami a Kosztolányin bemondta az unalmast.. jobb hátsó légrugó kiment... Félóra várakozás után jött a cserebusz... A sofõrje még életében nem járt erre, így az utasoknak kellett navigálnia :D  Párszor mellément... Nagy nehezen megérkeztünk Csákvárra 3/4 óra késéssel... Itt már várt autóval Jani, és együtt robogtunk be a rajtba, mert csak kocsival volt megközelíthetõ... A legközelebbi buszmegálló 4 km... Gyors nevezés, sorbaállás nélkül (annak ellenére, hogy 2X annyian voltak, mint várták) és már mentünk is. Kellemes útvonalon haladtunk végig :) Minden ellenõrzõponton lehetett vizet kapni :) A célba nem kaptunk kitûzõt, mert már elfogyott, de majd postázzák. :) Viszont szörp, víz, zsíros -, vajas - és lekváros kenyér volt bõven. :) Részletes értékelés:


Pozitívumok:



  • Kedves, lelkes szervezõ csapat

  • Profi szervezés (Rajtban, célban nem volt sor, annak ellenére, hogy legalább dupla annyian voltak, mint várták)

  • Végig jól jelzett és szalagozott út

  • Remek itiner színes térképpel

  • Pontos km és szintadatok


Negatívumok:



  • A vizet és a szörpöt a célban eldobható  mûanyag poharat adtak, nem eléggé figyelve a környezetvédelemre

  • Alultervezték a résztvevõk számát. Így a Németvölgyi elágazásnál az édesség elfogyott... (Gumicukorral próbálták pótolni :)), a célban meg nem volt elég kitûzõ...

  • A rajt, cél csak autóval lehetett megközelíteni


Javaslatok:



  • Környezetvédelmi okokból kötelezni kéne, hogy mindenki hozzon magával poharat vagy a rajtban/célban vásárolható legyen tartós mûanyag pohár. Ahogy a BTHE és az MVTE túrán szokott lenni.

  • Jó lenne a nevezetesebb helyekrõl pár mondatos ismertetõ is bele kerülne az itinerbe.

  • Szerintem a rajt/célt jobb lenne áthelyezni valahova, ahol közösségi közlekedéssel is meg lehet közelíteni. Pl.: Várgesztes

 
 
JakabTúra éve: 20132013.05.06 19:53:57
megnéz Jakab összes beszámolója

Túrabeszámoló a Vérteskozma 10-rõl itt:


www.bakancsesfakanal.blogspot.hu


 

 
 
 Túra éve: 2012
nafeTúra éve: 20122012.05.03 21:05:26
megnéz nafe összes beszámolója

Vérteskozma 30 MTB


Megtett út: 50,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1230 m. Ez természetesen csak az általam megtett táv, mivel jó szokásom szerint megint „eltévedtem” egy kicsit.


Kényelmes készülõdést követõen, gyors nevezés. Megnézem a térképet, s kiderült, megváltozott a 30-as táv útvonala, s vele az egyik ellenõrzõpont helye is. Átkerült a Körtvélyesen található geodéziai toronyhoz. Nagyon nem illett bele az elõzetes eltévedési tervembe. Számomra is következett az újratervezés. Végre úton. A faluból kiérve, rögtön egy ronda emelkedõvel kezdek, ami a Vértesben természetes, viszont bemelegítés nélkül elcseszheti az egész túrát. Nem is kísérletezem a kitekerésével, inkább tolom a biciklit. A tegnapi teljesítménytúra duatlont is eléggé éreztem. Minden voltam, csak fitt nem. Az egynyomsávos ösvény után következõ Kotló-hegyi emelkedõt azért kitekerem. Kapkodom a levegõt rendesen, de a pulzusom nem száll el, tehát lehet menni. Kerülgetem a gyalogosokat. Még nincsenek hozzászokva, a montisokhoz. Amikor szólok, hogy valamelyik oldalon, vagy szélen szeretnék elmenni, tízbõl hat-hétszer éppen arra az oldalra állnak. A lényeg, hogy udvariasan elengednek, amit természetesen megköszönök. Engem még így neveltek otthon is, illetve azon a pár monti maratonon is, amin részt vettem.


A Mária-képnél megkapom az elsõ pecsétet, s jön az elsõ jutalom lefelé, ami az aszfaltig tart. Utána a volt sárga jelzésen hullámvasutazok egy kicsit, majd amikor stabil lejtõbe megy át a Német-völgy felé, Viktorékat érem utol biciklirõl szállás, s az ellenõrzõ pontig tolás, miközben jót beszélgetünk. A pontnál Zsuzsáékat érjük utol. Ezek szerint pacalt csak akkor esznek, ha étterembe mennek. Az Odvas-Kõ-risen emlegették, vagy harmincas táv lesz a Vérteskozmán, vagy pacalpörkölt fõzés.


Újabb pecsét, s visszaszállok a biciklire. Szólok Zsuzsának, így végre könnyedén tudom vele tartani a lépést a lejtõkön, mint Sándor György a Lyukasóra címû agylemezén: „Egyenlõ pályák, egyenlõ esélyek. Én kerékpárral megyek.” Persze ez csak lejtõn, vízszintes úton, vagy kisebb emelkedõn igaz. Az olyan meredek az emelkedõn, ami leszállásra kényszerít, a gyalogosok vannak elõnyben, s ilyenbõl volt bõven a túrán, bár jó része a nem hivatalos részre esett. A kék jelzésen kétszer kell leszállni kidõlt fa miatt, a többi tekerhetõ. A száraz útnak köszönhetõen, az utolsó lefelé is OK. Tavaly itt faltól-falig csúszkáltak a bringások. Várgesztesig gyõri és tatabányai ismerõsökkel futok össze, s természetesen gyalogolva érek be a faluba. Egy kis frissítés a kocsmában, s megkezdem az elsõ eltérést az útvonaltól. A kék jelzés helyett, a Vörös-lak és a Robinson-kunyhó romja felé kerülök. Ez a kékkel szemben, egy jó erõben lévõ kerékpáros számára végig tekerhetõ. Nos nem én vagyok az, így toltam egy kicsit. A Robinson-kunyhó romjához természetesen kimentem, hiszen szép a kilátás, majd tekertem le a Mátyás-kúthoz.


Pecsételés, frissítés. Megeszek egy zsíros kenyeret, készítek egy friss kulacs izotóniás löttyöt, a forrás vízével. Idekerült a frissítõ pont, mivel átépítés miatt a rajt/cél helyen, nem engedélyezték. Tavaly ugyanezzel a személyzettel mûködött a pont, csak a gyerekek nõttek meg alaposan, különösen a kicsi, aki az elõzõ évben az esõs idõben szorgalmasan füstölte ki szüleit az esõbeálló alól. Idén velünk volt az idõjárás.


Gyerünk tovább. Ettõl kezdve sokáig eltértem a kiírástól. A Nagy-Csákány és a Horvát-vasút körül akartam kicsit szétnézni. Tavaly, gyalog már „eltévedtem” erre a Tatabánya 20-ról, de most biciklivel is meg akartam nézni. Nem minden elképzelésem jött be. A fõ útvonal, amit kinéztem, az legalább járható, bár alig hiszem, hogy fölfelé sokan tudnák végig tekerni. Vagy 200 m-en van 20% fölötti meredekség. Eldõlt, valamikor egy egész napot kell montival rászánnom erre a részre, a Birka csárdától indulva. Eléggé elszaladt az idõ (meg hát eléggé el is fáradtam, hiszen ez még csak az év második montizása), így megkezdtem a visszatérést a kiírt útvonalra. Jött a piros jelzés kaptatója a Kis-Szállás-hegyre, majd a Körtvélyesre. Nos ezt szívesen kihagytam volna. 1200-1300 m-en 170 méter szintemelkedéssel, változó meredekséggel, de átlagosan 14 %. Nem sokat ültem a biciklin. Toltam, lihegtem, az arcomról folyt a víz. Sikerült még akár két és fél kilométer/órás átlagsebességet is elérni. Találkoztam olyan résszel, ahol kis szuszogási megállásnál, mind a két féket húznom kellett, mert egy fék nem tudta megtartani a bringa súlyát, s az csúszott vissza az emelkedõn. Végre elértem az ellenõrzõ pontot a Körtvélyesen. Legelõször a pontõrök német juhász kutyája igazoltatott, majd megkaptam a következõ pecsétet. Mivel korgott a gyomrom, megettem egy energiaszeletet. Immár a hivatalos útvonalon folytatom. A piros háromszögön való letekeréshez nem vagyok elég bátor, ráadásul ismerõst érek utol, s letolom a biciklit. Az új osztásig együtt megyünk. Õ kocog, én tekerek. A szalagozott részen már jártam. Biciklivel is jól járható. A pontõrök már messzirõl integetnek. Nagyon helyesen, áttelepültek az eredeti helyükrõl az árnyékba.


A kapott csokit gyorsan megeszem, s kicsit nagyobb tempóra kapcsolok. A Sárkánylyuk-völgybe vezetõ út, s maga a völgy nagy része is kiválóan biciklizhetõ lefelé. Nagyon szórakoztató. Egy rövid szakaszon, ahol idén irtották ki az erdõt, ott a favágók trehánysága miatt nagyon oda kell figyelni. Tele az út mindenféle fadarabbal. Kiérek az erdészeti aszfaltútra, s megkezdem a célig vezetõ emelkedõt. Eleinte alattomos, de nagyon szívja a nem létezõ energiámat, majd a faluban teljesen õszintén lesz meredek. Végre célban. Megkapom az emléklapot és a kitûzõt. Beszélgetek egy kicsit, s hazafelé veszem az irányt.


A kiírás szerinti útvonal száraz útviszonyok mellett montival is kellemes. Ismételten sikerült defektet összeszednem, valószínûleg szedertõl (voltak frissen gléderezett szakaszok ahol kerülgettem a szederindákat). Úgy tûnik ide fel kell tölteni a belsõgumikat valamilyen defekt elleni lötyivel.


A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelõ. 900/800 Ft-ért színes térképes igazolólapot, kitûzõt és emléklapot kaptunk. A Mátyás-kútnál zsíros- és lekváros kenyér, ásványvíz, az Új-osztásnál csoki, a célban víz volt az ellátmány.


 

 
 
 Túra éve: 2011
huszia64Túra éve: 20112011.05.17 16:53:59
megnéz huszia64 összes beszámolója


Vérteskozma 30.


 


   Egy nappal a mezõföldi Sárpentele 15. - Széchenyi Zsigmond emléktúra után a reggel újra úton ért minket. Ez esetben a Vértes, pontosabban Vérteskozma volt a cél. Itt rendezték meg immáron harmadik alkalommal a Vérteskozma 10-20-30 teljesítménytúrát, melynek mi a harmincas távját választottuk.  Kicsit tartottam a túrától, egyrészt, hogy elõzõ nap a gyerekekkel már mentünk tizenöt kilométert, másrészt pedig, mert Zsófi kivételével még soha nem tettek meg ekkora távot, és az idõ sem volt éppen ideálisnak mondható. Aztán eszembe jutott, hogy valamikor, 2006 táján én is így kezdtem, de valahogy még sem tudtam igazán megnyugodni.


Az indulás


   Csepergõs, szomorkás és kimondottan hideg idõben szálltunk ki a kocsiból a falu határában kijelölt parkolóban. Korán értünk, talán a negyedikek lehettünk. Felszedelõzködtünk és elindultunk a négyszáz méterre lévõ kulcsosházhoz, a rajt-cél állomáshoz. Vérteskozma kimondottan kicsi település, tipikus egy utcás falu. A legtöbb ház üdülõ, és fõként a negyvenes években a környékrõl kitelepített svábok leszármazottjai a jelenlegi tulajdonosok. Mint azt késõbb megtudtuk, állandó lakosainak a száma, kereken három fõ. Tehát nem egy bonyolult falu, de nekünk már az elsõ öt percben sikerült benézni az útkeresztezõdést, aminek következtében a túlvégen lyukadtunk ki. Vissza séta és laza egy kilométer után végre nevezhettünk. Itt megtörtént a mostanság „divat” elszólás. Egy idõsebb hölgy Kirát meglátva azonnal sajnálkozásba kezdett, hogy a kislány nem fogja bírni a távot. Ez kísért minket a Gerecse 20 óta, s Kira erre a „beszólásra” igazán pöccenik. Persze nap végére újra bebizonyította, hogy nem kell õt félteni. De akkor már mindegy volt, a hangulat meg volt alapozva. A szemerkélõ esõben bemelegítésként rögtön nekivágtunk a Nagy-bükk emelkedõjének és az elsõ kilométereknek.


Pintér Józsin innen és túl


   Még jó formán ki sem melegedtünk az emelkedõn, amikor megjelentek mögöttünk az elsõ montisok. Számíthattunk volna rájuk, hiszen a kiírásban szerepelt, hogy a táv kerékpárral is teljesíthetõ. Nem zavartuk egymást túl sokáig, nagyjából tíz perc alatt elhaladt a kerékpáros mezõny nagy része. Három kilométeres, szinte folyamatos emelkedés után elértük az elsõ ellenõrzõ pontot, a Mária képet. A pontõrök vigasztalólag megemlítették, hogy ezután végig lejtõ következik a második pontig. A gyerekek ennek annyira megörültek, hogy vágtába kezdtek lefelé a hegyoldalon, s mi Ritával jószerint csak egy kilométer után értük utol õket, egy mûút keresztezõdésében. De legalább ez egy igen gyors kilométer volt. Szalagozáson folytattuk utunkat, egy vadász területen át. Egy, az útra kidõlt magasles romjainál beértünk egy nagyobb csapatot, akiket késõbb a srácok „nyugdíjas klubnak” neveztek el tempójuk miatt. A nyugdíjassághoz egyébként messze nem volt közük, csupán érdeklõdve, szemlélõdve járták a természetet, és jó japán turista módjára, mindent részletesen lefényképeztek. De hát ilyen a gyerek száj. Észre sem vettük szinte és már a második pecsételésre vártunk a Német-völgy elágazásánál. Itt az egyik pontõr Pintér Józsi volt, aki miután meghallatta, hogy elõzõ nap a mezõföldi túrán voltunk, rögtön agitálni kezdett, nevezzünk be a Fejér Megye Teljesítménytúrázója mozgalomba. Úgy voltunk vele, hogy ha hagyjuk magunkat, elõbb szabadulunk, és beneveztünk. Rögtön ki is állította az ellenõrzõ füzeteket, és bepecsételte készségesen az elõzõ nap igazoló pecsétjét. Kaptunk csokit is, majd induláshoz egy útbaigazítást, miszerint: „nyolcszáz méter egyenesen, aztán élesen fel balra.” Köszöntük a tanácsot és indultunk tovább. Néhány perc után, a kék kereszt elérte az országos kéket. Rita és Kira jóval ellõttünk járt, rájuk kiáltottam, álljunk meg és nézzük meg az itinert. Õk határozottan kijelentették, nem kell,mert a többiek is arra mentek, és Pintér Józsi is azt mondta, hogy … . Jó, hát mi is mentünk. A két fiú, Lacika és Gergõ mögöttem morogtak, de jöttek. Bõven túl voltunk az említett nyolcszáz méteren és egy tisztásra értünk. Elõttünk volt egy villamos távvezeték, és a Vértesi Barangolásokból már tudtam, nem jó helyen vagyunk. Illetve pontosan tudtam már, hogy hol voltunk. Megállítottam a fiúkat és az idõközben a cserjésben eltûnt lányok után indultam. Mire utol értem õket, éppen köszöntötték a Kõhányás táblát. Visszaindultam velük. Ekkorra már Józsi többi „útbaigazítottja” is visszafordult. Haladtunk mi is vissza az országos kéken, aztán elértük a kék jelzés Várgesztes felé kanyarodását. Igaza volt Józsinak, valóban éles volt a kanyar felfelé, csak nem balra, hanem jobbra, és nem nyolcszáz méter után, hanem kb. háromszáz méterre. A többi stimmelt, meg az a majdnem négy kilométeres kitérõ, de végre emelkedtünk Gesztes felé a Cseresznyefa-hajtás horhosában.


A büfé


   Még mi a plusz utat róttuk, mögöttünk a fontolva haladó ”nyugdíjasok” megtalálták a helyes kanyart és elénk kerültek. Ezzel a ténnyel jó egy órányi menetelés után szembesültünk, mikor újra utolértük õket. Egy irtásnál ácsingóztak, és a kidöntött fatörzsek között próbálták megtalálni a nem létezõ jelzéseket. Õk is jártak már ezen a tájon, de a favágók úgy átrendezték a terepet, hogy tényleg nem tudtuk merre tovább. Aztán valaki, messzebb talált egy kopott sárga jelet. Ekkor már tudtuk, hogy letértünk a kékrõl, de legalább a jel levitt a vár parkolójába. Ahogy megérkeztünk az ellenõrzõ ponthoz, a pontõrök csodálkozva kérdezték, hogy miért jön mindenki abból az irányból. Hát elmeséltük a miértet. A szervezõknek fogalmuk sem volt a fakitermelésrõl, és a jelek eltûntetésérõl. Persze ha elõtte bejárták volna az útvonalat … De nem gondolták, hogy az országos kékkel valami „baj” lehet. Kaptunk pecsétet, csokit, energia italt pezsgõtablettából, és aki akarta kidíszíthette magát lufival. Feloldódott a hangulat, viszont rájött az esõ. Elindultunk a párszáz méterre fekvõ Várgesztes felé, hátha találunk egy kocsmát, büfét, ahová behúzódhatunk. Talpaltak a „nyugdíjasok” is, meg mi is. A Trófeával nem volt szerencsénk, zárva volt, mást pedig Gesztesen nem ismertem. Már majdnem kiértünk a faluból, mikor feltûnt a távolban egy sörözõ cégére. Mire elértük, persze az esõ szinte teljesen elállt. Viszont ha már a gyerekeknek megígértük, nem volt mit tenni. Még õk jégkrémeztek és üdítõztek, mi elfoglaltuk magunkat egy sörrel. Negyed óra elteltével Rita indulást parancsolt. Szedtük a sátorfánkat és elköszöntünk a „nyugdíjasoktól”, akik láthatólag még folytatták a pihenést. A falu határában, egy kis horgásztó mellett haladtunk el, ahol valamiféle horgász összejövetel volt, talán verseny is, de nem volt idõnk bámészkodni, Rita diktálta az ütemet. Ekkor kezdték a gyerekek egyszerûen, csak spártainak hívni. Ez aztán rá is ragadt.


Vitányvár felé


   Erõs, keskeny kaptató következett. Pár száz méter múlva kicsit szelídült a terep, de Zsigmond-kõig folyamatosan emelkedett. Kisebb lanka, majd újra felfelé Mátyás-kútig, ahol a negyedik ellenõrzõ pont volt. Szép kis kiépített erdei pihenõ hintákkal, szabadtéri és fedett tûzrakó hellyel, forrással és nem mellesleg kulcsosházzal. Kár, hogy az idõ szomorkás volt, de így is varázzsal bírt a hely. A kicsik maradtak volna hintázni, de a „spártai” indulást vezényelt, így búcsút vettünk a pontõrködést vállaló családtól és haladtunk utunkon és az országos kéken tovább. Sûrû erdõ, kanyargós út, és véget nem érõ emelkedõ követezett. Az esõ továbbra sem tudta eldönteni, mit akar, így aztán a legváltozatosabb formában szórakoztatott minket. Egy meredek, de rövid lejtõn elértünk egy völgybe, ahol a lábak kicsit megpihenhettek. De nem tartott sokáig a jólét, újra keményen emelkedni kezdett az ösvény, most már véglegesen Vitányvár hoz. Rita és a fiúk elöl loholtak, mi a lányokkal szépen ,mögöttük. Egyszer csak feltûnt a fejünk felett közvetlenül a vár romja. Megállapodtunk, hogy a már kijárt meredek ösvényt fogjuk megmászni, így ügyesen, mint a gekkók, néha négykézláb, gyökértõl gyökérig haladva küzdöttük le a meredek emelkedõt. A vár alatt Rita állt, és egy petákot nem adott volna, hogy felérünk, de természetesen nem lett igaza. Vitányvár 380 méter magasan fekvõ gótikus várrom, a környéket uraló Csák nemzetség építette a XIII. század második felében. Mára 6-19 méter magas falmaradványok állnak csupán, de így is impozáns látványt, és pazar kilátást nyújt az egész régióra. Begyûjtöttük az igazolásokat, és a jutalom Sport szeleteket. A fiúk rögtön eltûntek, és a falak tetején bukkantak fel újra. Közben mi frissítettünk, és a mászást pihentük ki. Nem sokkal késõbb befutottak a „nyugdíjasok” és ez mindenkit indulásra sarkallt. Keskeny gerincen haladtunk tovább a kék jelzésen, Körtvélyes-puszta felé.


Kápolna és emlékmû


   Ismét hullámvasutazás következett. Az idõ, mint eddig most sem tudta eldönteni mit akar, de ekkorra már megszoktuk. Egy földút keresztezõdésében tétova családra akadtunk, a jelek megint nem sokat segítettek. Szerencsére a mi felderítõink, a bokrok mélyén találtak egy bizonytalan , halvány jelzést, természetesen az ellenkezõ irányba, mint amerre a többség menni akart. Fenyves szélén folytattuk az ereszkedést. Körtvélyesre beérve, mit ad Isten, újabb jelöletlen keresztezõdésbe értünk.  Jobbra, balra osztódtunk, de nem lettünk okosabbak. Szerencsénkre a távolban feltûnt két turista. Õk nem a mi túránkon voltak, viszont ismerték a helyet. A köszöntés után csak annyit kérdeztek, hogy a Kozma 30-on vagyunk –e, és már adták is az útbaigazítást. Valószínûleg nem az elsõk voltunk a nap folyamán. Útmutatásuk alapján haladtunk, s néhány száz méter múlva felbukkant újra a kék kereszt, majd nemsokára egy kis völgyben a Körtvélyespusztai kápolna. Döntött az esõ is, nekieredt. Megszaporáztuk lépteinket a fedett ellenõrzõ pont felé. Itt a pontõrt, az elõzõ napi túráról már ismertük. Nem idõztünk sokat, elõvettük az esõköpenyeket és indultunk tovább. Be értünk egy apukát és fiát és megjelentek a „nyugdíjasok” is. Újra hullámvasutazás következett. Szép Ilonka forrásnál a „nyugdíjasok” letértek fotózni, mi folytattuk utunkat Új-osztás felé. Itt egy éles balkanyar következett és nemsokára a Sárkánylyuk-völgy végtelen patakmedrében ereszkedtünk folyamatosan. Tartottam ettõl a tereptõl, mert tavaly tele volt kõvel, de a nyári esõzések simára takarították a medret. Monoton lejtõ volt, és a gyerekek az állandó „Ott vagyunk már?” kérdéssel szórakoztatták magukat. De mint mindennek, a völgynek is egyszer vége volt, és elértük az utolsó, hetedik ellenõrzõ pontot a Hirczy-emléket. Az obeliszk eredetijét 1929-ben állították a magyar turisták Hirczy Károly emlékére.


A cél    


   Rövid pihenõ után belekezdtünk az utolsó két és fél kilométerbe. Ez viszont aszfaltozott út volt, ami vegyes érzelmeket keltett. A fiúk száguldottak, a lányok morogtak. Nem volt mit tenni menni kellett. Egyesek látványosan „meghaltak”, mások szolidabbak voltak. Hogy tökéletes legyen a befejezés, Vérteskozma elõtt le kellett térni az útról, egy mellékjelzésre. Átgázoltunk a gazon, és egy száraz idõben is lábat próbáló, csúszós, agyagos földlépcsõsor alján álltunk. Fokról, fokra haladtunk, és a már feljebb jutották húzták fel a lentieket. Végtére elértük a falu határát és az aszfaltos utat, s a távolban feltûnt a kulcsosház.  Ekkor az összes gyerek feléledt, és az utolsó száz métereket sprintelve tették meg. A szokásos kis turista büfé várta beérkezõket. A szörp és ásványvíz mellett, a hidegre és esõre való tekintettel volt forró tea és kávé is, no meg a szokásos zsíros, margarinos kenyerek és egyéb variációik. Átvettük a megérdemelt kitûzõket és emléklapokat, és átengedtük a padokat az újonnan érkezõknek. Pintér Józsi legnagyobb szerencséjére szokásával ellentétben, nem volt a célban, így megmenekült Rita szemrehányásaitól. Viszont a következõ hétvégén összefutottunk a Tési-fennsík 50-en, s hosszú órákon és kilométereken „szórakoztattuk” egymást. Jócskán délután volt már, amikor visszaindultunk. A kisebb malõrök ellenére Rita, Kira,Zsófi,Lacika és Gergõ is jól érezte magát, élvezték az esõt, a szabadságot, s a végére nekem is sikerült teljesen lenyugodnom.  


 


 

 
 
nafeTúra éve: 20112011.05.03 20:29:47
megnéz nafe összes beszámolója

Vérteskozma 20


GPS-el mért távolság: 33,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 755 m. Ennyit mentem, de Várgesztesnél rendesen letértem a kiírás szerinti útvonalról, s nem véletlenül.


Ismét beterveztem a montis indulást, s megint nem lett belõle semmi. Közbejött egy köröm benövés, ami miatt a biciklis cipõben maximum két lépést tudtam megtenni. Sebaj, megyek túracipõben! Szombaton, ballagás, s utána „ballagási ebéd” baráti körben. Azt hiszem elég, ha csak annyit írok, hogy fél egytõl, negyed nyolcig tartott. A lúgosítás is jól sikerült. Hazamenve elõkészítettem a cuccaimat. Este tízre kiderült defektes az elsõ kerék. Valahogy nagyon nem akaródzott gumit javítani. Ráadásul a mûhold kép szerint, a felhõk is gyorsabban közeledtek, mint reméltem. Ezzel el is dõlt: gyalogos távon indulok, de csak a húszason, ne szúrjak ki a rendezõkkel, hogy engem kelljen keresniük, hol kések. Beterveztem ugyanis, egy kis útkeresést, az OKT kiváltására montival, Várgesztes és Kõhányáspuszta között.


Reggel borult idõben érkeztem a rajt helyére, gyorsan beneveztem, s már úton is voltam. Egy rövid aszfaltos lejtõn tudtam egy kicsit melegíteni, s máris jött a meszes-völgyi emelkedõ. No! Ezen sikerült rendesen fölébredni, s bemelegedni, de azért jól ment. A Mária-képnél megkaptam az elsõ pecsétet, s máris mentem tovább. Hangulatos erdei úton folytattam a túrát, egy darabon lefelé. Eddigre a montisok zöme megelõzött. Idén a sárga letérését az útról alaposan kiszalagozták, s már botladozhattunk, az ösvény nélküli jelzésen. Szerencsére gyorsan elértük a mûutat, s azt keresztezve elég jó úton folytathattuk. Nemsokára szép kilátás nyílt Vérteskozma irányába. Egy-két ház is látható. Egy magasles rádõlt az útra, leszállásra kényszerítve a montisokat. Hangulatos, gyalog kellemes út következett a Német-völgyig. A virágzás kezdeti szakaszában van a zöld hunyor és a jó csípõs csalán. Gyakran érezhetõ intenzív virágillat, hogy milyen virágé, nem tudtam rájönni. A lejtõn néhány futó robogott el mellettem, hogy aztán a következõ elágazásban elbizonytalanodva nézegesse a térképet. Hamarosan elértem Pintér Józsiék ellenõrzõ pontját. Beszélgetünk egy kicsit, zsebre teszem a kapott csokit, s megyek tovább.


Egy hegyes szögû elágazásban, jobbra rátértem az OKT-ra, s ezzel kezdetét vette egy újabb kaptató. Néhány keresztbedõlt fa akadályozott bennünket a haladásban. Szuszogtam rendesen. Elkezdett szemerkélni az esõ. Nem hiányzott. Fölérve, az út jó. Úgy tûnik, nem túl régen gléderezhették. Itt nem jelentett gondot, azonban meredek lejtõ követte, ahol viszont igen. Az elõzõ napi esõknek köszönhetõen, nagyon csúszott. Láttam, a biciklisek, faltól-falig csúszkáltak. Nekem is összejött egy méteres csúszás, 180 fokos elfordulással. Talpon maradtam, így megúsztam az eldobós libellét. A jelzés levezetett egy köves, bedõlt fás vízmosásba. Már utoljára is néztem, hogy az úton kikerülhetõ. Most inkább kerültem egy kicsit, s összeszedtem még egy kis szintet.


A vár parkolóban megkaptam a következõ pecsétet. A faluban mentem tovább. Szépek a virágoskertek. A falu szélén, a víztározónál, eltértem az útvonaltól, s megkezdtem a felderítést. A térképen kinézett utat azonnal megtaláltam, viszont horror minõségû. A traktorok, 40-50 centi mély nyomokkal szabdalták össze. Ballagok rajta, minden keresztezõdésbe benézek, hátha látok valami jobbat. Egy kilométert követõen balról, kiváló minõségû földút érkezik. Elindulok rajta balra, a falu felé, hol ér el mûutat. A várba vezetõ útról ágazik el, az utolsó ház mellett. Látok is egy-két túrázót jönni az ellenõrzõ pont felõl. Egy darabig murvás út is vezet az erdõ szélén, vele párhuzamosan, úgy 10 m-re. Visszamentem az elágazásig, s mentem tovább. Szerencsére, a továbbiakban, ez a jó út megegyezett az általam kinézettel. Ballagok rajta. Egész jó, a bevágásig. Ettõl kezdve is sima, de sajnos megjelenik a Vértes átka, a homok. Elõször csak laza foltok jelenthetnek gondot a bringásoknak, majd a sárga jelzés keresztezése elõtt, egy laposban van egy ~ 100 m-es echte homokút rész. Az Oroszlány-Csákkvár közti útig megint elfogadható, homokfoltokkal. Bringás szemmel nézve, a gléderezés nem tett jót neki, mivel sok helyen leszedte a tömörebb humusz réteget, a homokról. A szintemelkedés sokkal kisebb, min az OKT-n. A homok foltok ellenére is sokkal jobb, mint a Kilencfa-homok útjai, a Vértesi Kerekezés montis távján. Azokat pedig kivettem az ez évi útvonalból. Remélem, az idõ múlásával javulni fog az út. Visszafelé menet lekalandoztam az útról, hátha találok jobbat, de nem sikerült. Vagy visszavitt volna az OKT-ra, vagy homokúttá vált, vagy pedig egyszerûen megszûnt. Ezzel gyakorlatilag megvan az OKT-val együtt, vagy annak a közelében vezetõ montis nyomvonal, a teljes Vértesre.


Kezdtem aggódni az eltelt idõ miatt. Lehet, már én vagyok az utolsó túrázó? Szaporáztam a lépteimet. Várgesztesen, egy fa alatt megálltam, töltõre kapcsolni a telefonomat. Ekkor ért oda egy apuka a fiával és annak barátjával, a 30-as távon. Megnyugodtam, nem olyan vészes még az idõ. A Mátyás-kútig együtt mentünk. A Zsigmond-kõre vezetõ meredek kaptató, kezdett csúszóssá válni az esõtõl. Magát a követ kihagytam, ugyanis az esõ miatt a kilátás nem túl jó. Mentünk tovább. A csoportból az apa bizonyult a leggyengébb láncszemnek. Le-lemaradozott a kaptatókon. Jót beszélgettünk. Az emelkedõ leküzdését követõen, kényelmes, kellemes utakon ballagtunk.


Nem irigyeltem a montisokat ezért a kaptatóért, meg az épp csak embernyi széles ösvényért. Ez év elején, már kerestem, és találtam két alternatív útvonalat, ami végig tekerhetõ, fölfelé is, ha van az embernek megfelelõ állóképessége. A kapott térképen szerepel is az út egy része. A Várgesztes és Vértessomló közt ábrázolt „murvás” úton kell haladni, s a Robinson-kunyhó traverze után kell jobbra elmenni, s lehet visszajönni a kék négyzet felé. Végig emelkedik az út. A Robinson-kunyhóhoz érdemes letérni, mivel gyönyörû a kilátás. A Mátyás-kútnál újabb csoki és pecsét. A pontõrök kislánya az esõre fittyet hányva, ippeg megfüstölte a csapatot. Anyukája rászólt, ne fújja ránk a füstöt. Mondtam neki, hogy nem hülye az a gyerek. Esze ágában sincs saját magát kifüstölni.


Ettõl kezdve megint egyedül baktattam. Az esõ hol jobban, hol kevésbé esett. Töredezett aszfaltúton mentem a zöld keresztjelzésig. Az Új-osztásnál átcsúszkáltam a zöld sávig, s majdnem a célig azon maradtam. Jó vizes füves úton mentem egy darabig. A zöld jelzés is levág egy sarkot, s most maradtam is rajta. A Sárkánylyuk-völgyhöz vezetõ út igen jó. Megkezdtem az ereszkedést a völgyben. Montis szemszögbõl, most nem is olyan rossz az út. Volt már sokkal rosszabb is. A völgy szép. Ballagok, nézelõdök, fogynak a kilométerek. Elkezd fájni a jobb lábam. Mi lehet ez? Baj lesz. Lenyúlok, a kamásli fölsõ pereménél fáj. Hoppá! Meglazítom, s már nem is fáj. Mi lehetett a baj, nem tudom, hiszen már vagy tíz túrával ezelõtt állítottam be ilyen szorosra. Ez van. Mentem tovább. Térkép és GPS segítségével próbáltam rájönni, merre lehet a Sárkány-lyuk. Egy fiatalosban van, tehát nehéz lesz megtalálni. Most mentem tovább.


Rövidesen odaértem a Hirczy-emlékhez. Utolsó ellenõrzõ pecsét, kis beszélgetés, s irány az utolsó szakasz, ami csaknem végig undorító aszfalt, de legalább nem csúszott, meg nem ragadt. Szép sziklák szegélyezik az utat. Érdemes lenne, lombmentes idõben is eljönni erre, mert a látvány akkor lenne az igazi. Fõként balra figyelek, mert Vérteskozma közelében kellene lenni egy útnak a Tábor-hegy és a Nagy-Somló között. Láttam is, de ránézésre elhanyagolt, biciklivel nem járható. Nem is tértem le rá. Hamarosan a szalagozás és a zöld négyzetjelzés levezetett az aszfaltról, s rövid, de annál meredekebb ösvényen vitt be a faluba, ahol néhány méter után beértem a célba.


Átvettem az emléklapot és a kitûzõt, ettem egy kis zsíros kenyeret, beszélgettem egy kicsit, leballagtam a kocsihoz, átöltöztem, s hazafelé vettem az irányt.


Az idõjárást leszámítva nagyon kellemes, jól szervezett túrán vehettem részt, ráadásul a saját plussz tervemet is meg tudtam valósítani, s „csak” 50 perccel csúsztam ki a hat órás szintidõbõl úgy, hogy bõ 11 km-el többet mentem, a kiírásban szereplõnél.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 600/500 Ft-ért színes, nyomdában készült térképes igazoló lapot, itinert, emléklapot és kitûzõt kaptunk. A Német-völgynél csoki, Várgesztesen cukorka, illetve szõlõcukor, a Mátyás-kútnál csoki és ásványvíz, a Hirczy emléknél ásványvíz, a célban pedig zsíros- és lekváros kenyér, hagyma, erõs paprika krém, kétféle szörp és tea volt az ellátmány.


 

 
 
 Túra éve: 2009
nafeTúra éve: 20092009.05.06 22:13:15
megnéz nafe összes beszámolója
Vérteskozma 30
GPS-el mért távolság: 31,3 km (Gesztesi-várral és a Zsigmond-kõvel együtt: 32,4 km); barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 930 m (Gesztesi-várral és a Zsigmond-kõvel együtt: 1020 m).
Szokásomtól eltérõen nem terveztem korai indulást, az elõzõ napi túra és egy esti baráti összejövetel miatt. Ezen baráti összejövetel következményeként felejtõsnek láttam a montis indulást is, mivel nem szerettem volna az elsõ emelkedõn viszontlátni a reggelimet. Szerencsére mindössze annyi következménye lett az elõzõ napnak, hogy fokozottan izzadtam az emelkedõkön, másként nagyon jólesett a túra.

A rendezõk kérésének megfelelõen, lent az erdészeti út elágazása elõtt leparkoltam, s irány a turistaház. Mire odaértem, legalább megvolt a bemelegítés. A nevezésen gyorsan átestem, megnéztem a térképet, nyugtáztam, hogy az eleje ismerõs, s nekivágtam a teljesítésnek. Alaposabb nézegetés után kiderült, csak a zöld-sárga elágazástól, a gesztesi-vári parkolóig terjedõ szakaszon nem jártam még, a többin már igen.

Meglepõ a számomra, de egy fiatal párt, és a pontõrök jó részét leszámítva, nem találkoztam ismerõssel.
A Meszes-völgyben vezetõ zöld sáv szakaszt most teljesítettem elõször gyalog. Eddig, csak montiztam rajta. Mennyivel könnyebb gyalog! A zöld-sárga elsõ elágazásánál az elõttem haladó páros, szépen irányba vette Csákvárt. Utánuk szóltam, visszafordultak. Nem tudom miért, de az a zöld-sárga elágazás, másokat is megtréfált, mert az utánam jövõ csoport is elnézte, pedig jók a jelzések és a térkép is OK. Folytattam a kaptatót.

Elkezdett fájni a lábam, úgy tûnt, gond van a zoknival. Alig vártam, hogy olyan helyre érjek, ahol le tudok ülni, megnézni. Ez az elsõ ellenõrzõ ponton érkezett el. Csak simán a zokni kezdte el ledörzsölni a bõrt. Ragtapasz természetesen a biciklis hátizsákban. Más nem lévén, tettem rá bõven curiosa gélt, hátha jó lesz. Kicsit lazábbra kötöttem a cipõfûzõt is. Mindössze a Vitányvár után, a fûzõ újrakötésekor éreztem egy kicsit a sarkam, mert túl szorosra kötöttem. Meglazítva, már semmi baj sem volt.

Pecsételés után továbbindultam. Kellemes lefelé vezetõ „séta” jött. A vérteskozmai aszfaltút keresztezése elõtt, látom ám, mindenki továbbmegy a jó kis széles úton, holott a jelzés balra fordult, egy régen járt útra. Irány a jelzésen. Az aszfalt után, kissé poros, késõbb füvessé váló széles úton ballagtam tovább. Egy rövid szakaszon szép kilátás nyílt Vérteskozma irányába. Igazán kellemes szép erdei úton értük el az országos kék jelzés keresztezésnél található ellenõrzõ pontot. Müzliszelet és pecsételés után, az OKT-n folytattam. Majdnem Várgesztesig széles jó minõségû földúton vezet a jelzés, de az utolsó néhány száz méteren bevitt egy vízmosta keskeny köves útra. Természetesen, hol másutt, ha nem itt értek utol biciklisek. Zajt hallok, hátranézek, látom dönget mögöttem ezerrel lefelé a single track-en. Gyorsan félreálltam. Ballagok tovább. Valami gyanús lett hátranézek, hát jön a következõ bringás, bár õ igen csak lassan, óvatosan ereszti lefelé. Alig ment el mellettem, a következõ kanyarban fel is dõlt, mint a bambis üveg. Mindketten megköszönték, hogy félreálltam. Én viszont kértem, õket, hogy a gyalogosok utolérésekor ugyanúgy szóljanak, mint montimaratonokon. Ott a gyorsabb kerékpáros, az elõzés elõtt hangosan szól, hogy a másikat melyik oldalon fogja kikerülni (Jobbról megyek!...). Jó lenne, ha itt is tartanák magukat ehhez a szokáshoz, mivel itt a megközelítési sebesség nagyobb, a gyalogos túrázók sem szokták meg igazán a montisokat, s sokszor igen rövid a kitérésre az idõ. Lefelé nyugodtan lehet legalább 4 m/s-os megközelítési sebességgel számolni, ami azt jelenti, ha csak 20 m-rõl veszem észre a biciklist, van 5 másodpercem a felismerésre, a döntésre, melyik oldalra térek ki, s magára a félreállásra. Ha még azt is figyelembe vesszük, hogy a gyalogtúrázó a kerékpár észleltekor megáll, akkor a megközelítési sebesség 6 m/s-re nõ, az idõ pedig 5 s-ról 3-ra csökken. Bizony ez elég kevés, az esetleges baleset megelõzésre. Fölfelé sokkal kisebb a megközelítési sebesség, ahol viszont a kerékpáros kényszerülhet leszállni, s tolni az emelkedõ tetejéig a kerót, ha le kell térnie az optimális nyomvonalról. Olyan meredek emelkedõn, amelyiken ki kell ülni a nyereg elejére, már nem igazán szokott sikerülni a felszállás. De ne ragozzuk tovább a dolgot.

Megérkeztem a vár alatti aszfaltút keresztezõdéshez, ahol megkaptam a következõ pecsétet. Az idõjárás szép tiszta, idõm van, tehát irány a vár. Eddig vagy köd volt amikor erre jártam, vagy a szûk szintidõ miatt nem mentem fel. Gyönyörû a panoráma a várfalról. Lefelé menet újra elhaladtam az ellenõrzõ pont mellett. A faluból kiérve, jó meredek emelkedõ várt ránk. Itt következett a második kitérõm. Ezúttal a Zsigmond-kõre mentem fel, ahonnan szintén pazar a kilátás. Gyerünk tovább, a jó meredek, keskeny ösvényen. Volt aki itt keskeny gumis, alaposan felmálházott túra kerékpárt tolt fel. Nem irigyeltem. Ezután, megint csak kényelmes utak következtek a Mátyás-kútig. Tanulva a tavalyi tatabányai túrából, most nagyon figyeltem, merre megy a kék jelzés. Meg is lett. Újabb pecsét, újabb kaptató. Miután fölértem az emelkedõn, újra kényelmes ösvény következett. Sajnos a Szarvas-kút környéke igen szemetes. Mivel könnyen megközelíthetõ ezért sok a „turista”. Kivételesen csordogált a víz a forrásból.

Az aszfaltút keresztezése után, is maradtam a kék jelzésen, amelyrõl csak a Vitányvár tövében tértem „le” az ellenõrzõ ponthoz. Fönt a várudvaron megkaptam a pecsétet egy csoki kíséretében. Meglepetésemre, a várudvaron biciklisek sütöttek szalonnát. Jókora „elvetemültség” kell a bringák fölkínlódásához.

Jó kis hullámvasutazást követõen begyûjtöttem a körtvélyespusztai pecsétet is. A pontõrök kisfia komolyan felfegyverkezve fogadta a túrázókat, s a tûzõ nap ellen is megfelelõen felkészült néhány lapulevéllel. A kék keresztjelzésen igen szép utak látszanak a fenyvesben. Egyszer biciklivel meg kéne néznem õket. Egy fiatalos szélén becsatlakoztunk a piros jelzésre. Elvileg itt a a két jelzés együtt megy, viszont a piros felújításakor a másiké elmaradt, sõt helyenként le is festették, gondolom lealapozták, de a jelzés felfestése valahogy elfelejtõdött. Amikor a Szép Ilonka-forrás elõtt elértük a zöld sávot, az elõttem haladóknak gondot jelentett a tájékozódás. Csak jobbra látszott egy zöld jelzés, balra csak piros. A turista térképet elõvéve egyértelmû volt, balra kell továbbmenni. Egészen a következõ jelzés elágazásig nem volt egyetlen zöld jelzés sem (100-200 m), ugyancsak a piros jelzés felújításának köszönhetõen. Ettõl kezdve csaknem végig a zöldön talpaltam. A Sárkánylyuk-völgy egész kellemes. Ennek vége felé egy, két 5-7 éves forma kis gyerekkel túrázó családot értem utol, bár nem túl könnyen. Az egyik kislány éppen az apuka nyakában ülve panamázott, a másik viszont még nagyon virgoncan futkározott a megtett bõ 15 km ellenére. Otthon a képek megnézésekor jöttem rá: amikor reggel a nevezés után elindultam, lent a parkoló autóknál jöttek szembe velem, tehát egy bõ félórával biztos késõbb kezdték a túrát mint én.

Hamarosan az utolsó ellenõrzõ ponton voltam. Megérkezett egy kutyás csoport is, ahol a kutya ki tudja miért, de olyan kíváncsi volt a Hirczy-emlékre, hogy a kislány és anyukája közé furakodott be nagy lendülettel, amivel a kislányt meg is ijesztette egy picit.

Kicsit figyelmetlenül néztem meg a nevezési lapot, s úgy gondoltam, most már végig aszfalt következik. Tévedtem. A falu traverzén kitett jelzések jobbra „leirányítottak” az útról. Rövid, de annál meredekebb kaptatóval be is értünk a falu fõutcájába, amin vagy 100 m megtételével megérkeztünk a turistaházhoz.

Igazolás, emléklap és kitûzõ megkapása után megettem néhány hagymás zsíros kenyeret, ittam egy kis szörpöt, s kellemesen elfáradva hazafelé vettem az irányt.

Szép idõben, nagyon kellemes, helyenként látványos túrán vettem részt. A túra útvonala, a Vérteskozma – Várgesztes szakaszt leszámítva megegyezett a Tatabánya 30 tt-vel. Egy pontot leszámítva, a tájékozódás sem jelentett gondot. Nagyon jónak tartom, hogy lehetett montival is indulni, hiszen a Kozma túrák óta nem volt ilyen lehetõség a Vértesben. 31 km-en bõ 900 m szint, nem is olyan könnyû kerékpárral. Ilyen átlagos meredekségû volt a Kõszeg montimaraton rövid távja, amelyet úgy hirdettek, hogy az Magyarország legtöbb szintet tartalmazó hobbi távja.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 800/700 Ft-ért színes, nyomdában készült térképes igazolólap, emléklap, kitûzõ, a második EP-n müzliszelet, a Vitányvárban Sport szelet, az elsõ és a mátyás-kúti EP kivételével ásványvíz, a célban zsíros-, margarinos- lekváros kenyér, hagyma, szörp és termoszban kávé várta a túrázókat.

A túráról képeket töltöttem föl az egyesületünk honlapjára, a www.furediturazok.lapunk.hu oldalra.