Túrabeszámolók

Táncsics 15

GPS-el mért távolság: 14,7 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 215 m.

Hétvégére ezt a kupatúrát terveztem, hogy ne csak olyan éppen formán legyen meg a kupa. Elõször a 30-as távra gondoltam, viszont a hét második felében beindult a vezérhangya. Az MTSZ-es kerékpáros érdemes minõsítéshez, már nem tudok több gyalogtúrát elszámolni, az idõ viszont jó. Inkább biciklizni kéne egyet. Végül a 15-ös táv mellett döntöttem, ami után még normálisan el tudok menni montizni Kisgyónba, ami közel van, s még sok felfedezendõ út van.

A rajtnál elég sokan voltak, de gyorsan sikerült benevezni, mivel a sokadalom egy rajtfotót készítõ iskolai csoportnak bizonyult. Fürgén neki vágtam a távnak, már amennyiben az elõzõ napi 100 km-es tekerés és esti haveri bulit követõen fürge lehet az ember. Azért gyorsan bemelegedtem. A táj, dombvidékre jellemzõen hullámos, kellemes. Az iskolás csoportot gyorsan magam mögött hagytam. Csatkáig aszfalton ballagtam. Ácsteszér határában egy kutya csatlakozott hozzám egy rövid idõre, de inkább visszament az utánam következõ két hölgyig. A faluban le kellett térni egy kicsit az útvonalról, hogy megtaláljam az ellenõrzõ pontot. Erre lehetne valamilyen utalás az igazoló lapon. Megkaptam a pecsétet. A kocsmáros, a szervezõk információja alapján, legkorábban tizenegy óra körülre várta az elsõ túrázókat, ehelyett, már kilenckor ott voltam. A 30-asok valóban 11 körül érhettek oda, de a 15-ösökrõl ezek szerint elfeledkeztek.

Mentem tovább. A csatkai búcsújáró helyig tartott az aszfaltos út. Kicsit körbenéztem, majd mentem tovább. Jó kis földút következett Súrig, szép kilátással. Igazi dombvidéki táj. A kutya ismét hozzám csatlakozott, s velem tartott a következõ ellenõrzõ pontig. Némi kérdezõsködéssel megtaláltam a kisvendéglõt. A két ittasellátó helybõl, egyikre sem volt név kiírva. Úgy 10 perces keresgélést követõen meglett a bélyegzõ is. Ennek köszönhetõen utolért a két hölgy, s mondták, jó, hogy ott ült kint a kutya, így tudták hová kell jönni. A pont után a kutya elhúzott valamilyen kajaszag irányába, s egyedül tempóztam tovább.

A térképem szerint aszfalt következett a célig. Ehelyett a piros keresztjelzés jobbra levitt az útról, s attól 20-50 m-re vezetett egy darabig. Aznap senki sem járt rajta elõttem, pedig már találkoztam pár ötös távon indulóval. Nem volt egy nagy élmény. Aztán vége lett az erdõnek, jött egy dzsindzsás fiatalos, az utolsó jelzés nagyjából visszafelé irányított, majd eltûnt. Kész. Némi dzsungelharcot követõen visszajutottam az aszfaltútra, ahol hamarosan találtam is piros keresztjelzést, s azon értem be célba. Valahogy sohasem értettem ezeket a jelzéseket, amelyek látótávolságban vezetnek a jól járható utaktól, idõnként kifejezetten nehéz haladást jelentve. Itt sem értettem. Nem szeretek aszfalton gyalogolni, de itt értelmetlen volt a jelzés levitele egy silány, gazos útra.

Ezt leszámítva, kellemes laza séta. Száraz idõben fölösleges a bakancs. Egy túra-, vagy sportcipõ tökéletesen megfelel.

Az ellenõrzõ pontok adatai: Csatka Völgy bisztró: 4,5 km, 50 m szinttel; Súr Sógorka Miklós kisvendéglõje a Szivárvány óvoda elõtt: 9,4 km, 140 m szinttel. Nem ellenõrzõ pont, de érdekes lehet, a csatkai búcsújáró hely: 5,8 km, 105 m szinttel.

A célban megkaptam a kitûzõt és az emléklapot, pólót cseréltem, s elindultam Kisgyónba, ahol jót montiztam, bár este 6 óra körül, az utolsó lejtõn, majd lefagytam biciklirõl. Jártam néhány olyan úton, ahol, még nem, illetve jó régen jártam.

A túra ár/szolgáltatás aránya kifejezetten rossz. Az 500 Ft-os nevezési díjért emléklapot, kitûzõt, szürkeárnyalatos, valamilyen GPS-es térképprogramból kinyomtatott, fénymásolt térképlapot és igazoló lapot kaptunk. Igaz, hogy a Freytag & Berndt féle Bakony-Balatonfelvidék turistatérkép 1:80 000-es, és a Rédétõl északra lévõ rész azon sincs rajta, de ennél azért jobb minõségû. Nem kézzel kell rárajzolni a turistaútvonalakat. Célszerûbb lenne azt fénymásolni.

Táncsics 40

Minden szempontból az abszolút mélypont, annak ellenére, hogy ebben az évben sikerült megszerezni a Táncsics-kupát, mivel a legnagyobb létszámú csoportként érkeztünk a túrára. Igen régen volt, de ezen a túránkon ismét új tagokat köszönthettünk (Kata, Viktor és Vili), valamint visszatért a Budai 50 után Erika és Anna is.

A szervezés finoman szólva is hagyott kívánnivalót maga után - a túra vagy Súrról vagy Ácsteszérrõl indult, mindenesetre a rossz faluba érkeztünk meg; egy szervezõ azonban véletlenül arra járt, így megkezdhettük a túrát.

Az útvonal egyáltalán nem volt kijelölve, fõleg mûúton haladtunk. Bakonybánkon a polgármesteri hivatalban sikerült hagynom Botondot, a túrabotom, így kénytelen voltam visszarohanni a pusztáról. A bélyegzés rendszere egyszerû volt: keressünk egy vállalkozót, vagy községházát és nyomassunk egy pecsétet a lapra. Azóta se találkoztam ilyennel, de egyáltalán nem voltam elégedett vele...

Szombathely után kis nehézségekkel utolértem a gárdát (nem vártak meg, de olyan hangosan énekeltek, hogy nagyjából sejtette az ember, merre lehetnek), majd bemeneteltünk Rédére. Itt a falubeli kocsma elõtt üldögélõ hölgy arról érdeklõdött, mit iszunk. Nem volt teljesen józan, tegyük hozzá.

Majd a válaszra (vizet) kiköpött, és Lúf*szt felkiáltással visszamasírozott a kocsmába - ez a történet szintén a mai napig forog.

A célt többen már nagyon várták, különösen azok a lányok, akiknek valóban feltörte a lábát a tornacipõ. Végül azért sikerült valami jót is hoznia ennek a napnak: az oroszlányi József Attila Ált. Isk. gárdája (nem hivatalosan a Vackor Futókör) hazavihette a Táncsics-kupát.