Túrabeszámolók

LAZÍTOTTUNK A TÉL SZORÍTÁSÁN

a Fázós TOPorgós túra alkalmával 2019.01.19-én, szombaton a Velencei-hegységben.

Egy semmi perc alatt, spontán alakult, régebben fiatal rókákból álló akciócsoporttal indulunk nyolc óra tájban a sukorói kultúrból egy 16+4 km-es túrára. (Nem kell mindig a csúcsokat ostromolni.) Azon kevés túrák közé tartozik ez, amelyeken lehetetlen kispistázni. Csupán egy színes térképen feltüntetett 4+1 ponton áll pontőr, de ezen pontokat tetszőleges sorrendben és útvonalon lehet felkeresni és begyűjteni a bélyegzéseket. Túl nagy variációs lehetőség nincs; vagy órajárással megegyezően, vagy pedig ellenkezőleg kell elindulni. Gyakran kitérőket kell tenni az egyes pontokhoz, és akinek helyismerete van, az hatékonyabb lehet a vadcsapások, surranó pályák ismeretének birtokában.

Mi órajárással ellenkezőleg indulunk a [S+] jelezte első osztályú minőségű bicikliúton Nadap irányába. Hamarosan a Gyapjaszsák sziklái közé vezet a jel, majd vissza a bicikliútra. Annak idején a Pázmándi Toporgók egyik túráján jót röhögtünk az elnevezésen, egyeseknek elindult a fantáziája. Hófoltot szinte csak keresve lehet találni, ami érdekes a múltszombati 15-20 cm-es hótakaró után.

Nemsokára megint le kell térni az útról, de nem a jelzés miatt, hanem mert egy autó jön szembe. (Rohadjon meg!) Így nem sokáig marad ép ez a nyugat európai színvonalú kerékpárút. Ha nálunk csinálnak valami szépet, azt úgyis pillanatokon belül szétbarmolják a tahók. Oldja a bosszúságomat, hogy jóval előttünk állatok rohannak át az úton. – Jé, kecske! – kiáltok fel, a többiek nagy derültségére, mert egy hét-nyolctagú szarvas csapatot látunk. Elöl a kisebb testű lányok futnak, hátul pedig az agancsos góré tereli őket. Esély sincs fotózásra, mert pillanatok alatt játszódik le a jelenet.

Később egy jobbos sikátorba térünk, ami kivisz egy rétre, ahol választhatunk, hogy a [P-] jelzésen tovább megyünk Nadapra, vagy a Bence-hegy felé kanyarodunk a [S-] jel mentén. A Bence-hegy kézenfekvőbb, így arra indulunk. A fürgébbek már szembejönnek. A hegy tetején álló, nyuszi fülre emlékeztető kilátó már messziről látszik. Jobb a békesség: nem a cserjék közötti csapáson mászunk fel a kilátó aljához, hanem a műút ívén, majd lépcsősoron. Nem fázunk, de a pontőr ruházatából következtetni lehet, hogy nincs meleg. A kilátó csak 10-kor nyit, de úgyse akarunk felmenni, mert innen is elég jó a kilátás. A Velencei-tó most egy zsombékos pocsolyának tűnik.

Miután mindenki eleget bámészkodott vissza indulunk a rét felé, ahol rá lehet térni a Nadap felé vezető [P-] jelzésre. A rétről keskeny ösvény vezet be egy erdőrészletbe. Érdekes módon jéggé tömörített hó van az ösvényen, a cserjék miatt igen nehezen lehet elkerülni a jégen járást. Nehezíti a haladást, hogy már sokan jönnek szembe olyanok, akik Nadapon már végeztek. Persze ez egy igen rövid szakasz, úgyhogy pillanatokon belül meglátjuk a sziklafalat, ami előtt ott van a nadapi Szintezési Ősjegy és az emlékműve. A sziklafal előtt van még a pecsételés és a teaosztás is. Teázás után visszaindulunk a [P-] jelzésen, és célba vesszük a Meleg-hegyet.

Egy rövid szakaszon házak mellett megyünk el, és itt is csak óvatosan tipegve lehet haladni a csúszósra tömörített jeges hó miatt. Ezen túljutva már akadálytalanul folytatjuk utunkat a Meleg-hegy adótornya irányába. A hegy lábánál, mielőtt egy ösvényen a többiek után mennék, egy kabátot súlyba teszek, mert melegem van, és a hegy is meleg, és még fel is kell menni rá. Persze a hegy elnevezés még magyar viszonylatban is enyhe túlzás, bőven elég lenne neki a domb, de az meg hülyén venné ki magát, hogy Meleg-domb. Odafönt gyerekek pecsételnek és ikszelnek, a felnőttek pedig táplálják a nem kicsit füstölő tüzet, elmondásuk szerint a szúnyogok ellen.

Most következik a fakultatívan felkereshető ellenőrzőpont, a „plusz 1”. Természetesen mindannyian bevállaljuk, mert majd kifúrja az oldalunkat a kíváncsiság, hogy mi lesz a meglepetés, amiben azokat részesítik, akik jelzetlen utakon, a térkép segítségével elmennek a János-forrásnál levő pontra. Egy turistajelzés nélküli úton lemegyünk a [S-] jelzésig, amin kb. 40 m-t megyünk, majd balra kanyarodunk egy jelzetlen útra. Most könnyű megtalálni ezt a letérést, mert folyamatosan jönnek szembe rajta azok, akik már végrehajtották a szorgalmi feladatot. Két, egymást X-ben keresztező nyiladéknál kell jobbra fordulni egy (pillanatnyilag) avarral borított útra, ami lassan balra hajlik a keresett objektum felé. A János-forrásnál pár szál ropi elfogyasztása közben egy Szörényi-Bródy (János) művet élvezhetünk. A szám végén elmondom a gitárosnak, hogy tavaly az mentett meg az eltévedéstől, hogy a muzsika forrása irányát kutatva jöttünk le a tévútról. Köszönve a testi-lelki táplálékot megindulunk túránk utolsó ellenőrzőpontja felé.

Magam visszamentem volna a [P-] jelzésre, mert csak azt az útvonalat ismerem, de a többiek egy jelzetlen, kevésbé frekventált utat javasolnak, ezért rájuk bízom magam. Fejlámpám van, vizem van, olyan nagy baj nem lehet. Két túravezető is van a csapatban, úgyhogy most Tóni kezébe kerül a kormánybot. Egy valóban kevéssé ismert külső körön közelítünk hosszasan a pont felé. Hirtelen egy háromszor akkora szarvas csoport rohan át az úton, mint amekkorát a túra kezdetén láttunk; emberrel viszont egy szállal sem találkozunk, míg erről a zúzalékköves útról bele nem futunk a [P+], majd a [Po] jelzésbe, ami hamar elvezet a Barlang-kúti ellenőrzőpontra. Itt klasszikus Sportszeletet kapunk. Mi a fene ez az Internacional felirat rajta?

(Később kiderítettem, hogy a Mondelez International tulajdonába került, már ez se magyar. Sikerült megszabadulnunk egy ilyen echte hungarikumtól.)

A viccesen hullámvasutas [P3] jelzésen folytatjuk utunkat. Ezt már ismerem többek között a Kőről-kőre a Velencei-hegységben című túráról, és valóban nincs hiány az útmentén a különféle kőalakzatokból; lehet fotózni. A keresztező [Z-] jelzésen jobbra fordulunk, és „lecsurgunk” Sukoróra, hogy a városban még felmásszunk a kiindulási pontunkra, a kultúrbeli célba. Mi lehet a meglepi? Tavaly voltam már ezen a túrán, de nem emlékszem, hogy akkor mivel leptek meg. A díjazásnál, a kitűző átadása után az érkeztető hölgy megnézi, hogy szerepel-e az itinerben a János-forrás rubrikájában pecsét, és akinek igen, az vehet az asztalról egy papírtálcát, rajta egy kocka almás pitével. Forralt boros teával zseniális. Egy kis kultúrbeli társadalmi élet után búcsút intünk Sukorónak; kellemes jó hangulatú séta volt.

Ottorino

A túra képes beszámolója:

https://picasaweb.google.com/100193275750053515638/FAZOSTOPORGOS20?authkey=Gv1sRgCPTP9qfTtO6iIQ

 Fázós TOPorgós

Nagyon klassz túra volt!



Ott kezdeném, hogy elõször vettem részt ilyen típusú túrán, amin nincs kötelezõ útvonal, sem betartandó szintidõ. Mivel nem jártam még korábban a Velencei-hegységben sem, ez nagyon jó lehetõséget biztosított számomra, hogy rendesen körbenézzek és felkeressem például a Nadapi szintezési õsjegyet is. Az extra ellenõrzõ pont, a János-forrás is minden gond nélkül belefért mindenkinek, aki fel akarta keresni.

A rendezõk nagyon barátságosak voltak, mindent megtettek, hogy a résztvevõk kellemes emlékekkel gondoljanak vissza erre a napra. 900Ft-os nevezési díjért Sport szelet járt a Bence-hegyen, igazán finom citromos tea Sukorón, a célban pedig zsíros- vajas- lekváros kenyér, almás pite, forró tea, forralt bor, szalonnasütéshez pedig szalonna és kenyér. :-) A János-forrásnál is megkínáltak zsíros kenyérrel (szalonnát sütöttek a pontõrök), de ezt udvariasan visszautasítottam és folytattam az utam. Természetesen nem maradt el a kitûzõ sem. Az itiner színes, jó minõségû térkép volt. A fázás a tavaszias idõ miatt elmaradt, de szerintem ezt senki sem (fõleg a rengeteg családdal érkezõ) nem bánta.

Szívesen vennék még részt hasonló beállítottságú kirándulásokon. Nekem bekerült a kedvenc túráim közé.

Egyáltalán nem-Fázós-TOPorgós

GPS-el mért távolság: 28,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 770 m. Ennyit mentem, de ez nem mérvadó, mivel az útvonal szabadon választott.

A tervezetthez képest alig félóra késéssel érkeztem Nadapra. A nevezés gyorsan megtörtént, s már el is indultam. Úgy döntöttem, a Bence-hegy – Sukoró – Barlang-kút – János-forrás – Meleg-hegy útvonalon megyek, s ha jól állok idõvel és a látási viszonyok is jók lesznek, akkor felmegyek a Csúcsos-hegyre. A kocsinál leraktam a nevezés idejére fölvett pulóvert, s irány a Bence-hegy. Még az emelkedõ derekáig sem értem, amikor még egy pólótól szabadultam meg. Rá kellett jöjjek, valami vékonyabb dzsekit kellett volna vennem a biciklis soft-shell-nél, de már késõ bánat. Az elsõ ellenõrzõ pontot hamar elértem. Pecsételés és fotózás (a látási viszonyok elfogadhatók) után ballagtam tovább.

Nem akartam ugyanazon az útvonalon visszamenni Nadapig, ezért inkább kerültem egy kicsit az õszi TOPorgás útvonalán. Nadap szélén, az egyik kertben, egy csomó téltemetõt láttam, bimbós állapotban. Lefényképeztem, s mentem tovább. A Gyapjaszsáktól tettem egy kitérõt az Olasz gránitfejtõhöz, majd folytattam utamat. Megérkeztem a Zsuzsi presszóhoz, ahol a pontõrökön kívül egy rottweiler fogadott. A kuvaszhoz hasonlóan, ettõl a fajtától is tartok egy kicsit, mert elég öntörvényû. Ezt sem tudták a pontõrök távolabb tessékelni. Ittam egy bögre teát, indultam volna, amikor kutyás csoport érkezett. Több sem kellett a rottinak, ment oda ismerkedni. Mondanom sem kell, hogy a neki alig harmada súlyú kutyának állt följebb, s viselkedett agresszíven. Bajban is volt a gazdája.

Elég gyakran találkoztam szembe jövõ túrázókkal, akik az ellentétes irányon teljesítették a túrát. Az idõ egyre melegebb. A Barlang-kút elõtt, mintha zöld hunyort láttam volna. Az ellenõrzõ pont után egyértelmû lett, nem tévedtem. Tényleg zöld hunyor virágzik, mégpedig szép számban! Januárban! A normális virágzási ideje, március – április. Hozzá tartozik, hogy a szárak és a levelek elég csenevészek, de sok van belõlük itt és a János-forrás völgyében is. A Hurka- és Bodza-völgyek találkozásánál, kicsit letértem jobbra, megnézni, milyen a hegytetõ, van-e róla kilátás. Nem különösebben érdekes. A hegytetõrõl is ereszkedtek le túrázók, aki hozzám, és alighanem sokakhoz hasonlóan kihasználták a túra kötetlenségét, egy kis letérésre a megszokott jelzett útvonalakról. Visszatérve a völgybe, úgy döntöttem, megnézem a Hurka-völgy folytatást is, hiszen olyan hangulatosnak tûnik. Tényleg az is. A szabadon járható rész vége felé érdekes sziklát láttam, amely kicsit a Húsvét-szigeteki szobrokra emlékeztet. Sajnos a völgy fölsõ része kerítéssel lezárt, így ki kellett kapaszkodnom a Tompos-hegyre, s a kerítés mellett talpalva értem el egy murvás, bazaltos utat. Késõbb, errõl visszamentem a Pákozdvárhoz. Sajnos az eredeti kék négyszögjelzés egy részét is lekerítették. A vártól, vadcsapásokon lementem a Hurka-völgybe, majd a Bodza-völgyön keresztül elindultam vissza a Kastély-nyiladék felé. Ismét engedtem a csábításnak, s egy úton, majd egy nyiladékon átvágtam az út egy kanyarjához. Ezen a szakaszon egy szem sárga tyúktaréjt fényképezhettem le, ami normálisan április – májusban virágzik. Mondjuk, 2012. október végén meg tavaszi hériccsel (április-május) találkoztam Várpalotától északra, illetve 2008 januárjában Bakonynána és a Római-fürdõ között száratlan kankalinnal, ami a hóvirággal együtt virágzik. Elõször az Antal-forráshoz mentem. A pontõrök gyermekei fagyûjtés közben szóltak is, hogy rossz felé megyek. Jó nagy távolságról vitték a fát, pedig volt a pont közelében is. Újabb pecsét, s irány a Meleg-hegy. Nem egy szimpatikus ellenõrzõ pont, mert igaz ugyan, hogy hegycsúcson található, de nincs semmi kilátás.

Pecsételést követõen megnéztem az órámat. Egy óra elmúlt, így letettem a Csúcsos-hegyre teendõ kitérõrõl. Helyette, a Z+-on tettem egy kitérõt Sukoró széléig, ahol a jelzéssel párhuzamos völgyi útra tértem. Hangulatos és látványos völgy. Egy helyen szarvas rudli keresztezte az utat. Sajnos nem volt esélyem a fotózásra. A völgy fele útján véget ért az út, én pedig vadcsapásokon folytattam a piros jelzésig, amin begyalogoltam Nadapra. A falu szélén újra megnéztem a téltemetõket. Már kinyíltak, így újra lefényképeztem õket. Ekkor vettem észre, hogy van a kertben egy kicsit odébb, hóvirág is. A kocsinál megálltam, átöltöztem, magamhoz vettem a szalonnát, a túrabotot lecseréltem nyársra, s irány a cél. Megkaptam a kitûzõt, megettem a jó kis almás lepényt (nem sajnálták belõle az almát), s nekiálltam szalonnát sütni.

Nagyon kellemes, látványos túra sikeredett. Az enyhe, napos idõjárásnak köszönhetõen elég sok gyerek is teljesítette a távot. Szeretem ezeket a túrákat, ahol én tervezhetem meg az útvonalat, csak az ellenõrzõ pontok vannak megadva. Nem mintha máskor nem térnék el a kiírt útvonaltól, ha ahhoz van kedvem, s belefér az idõbe. Ezzel a túrával, csak egy gondom van, ugyanazon a napon van, amikor a Vincézés-Pincézés, s azt is szeretem. Idén a nagyobb szabadságfok gyõzött.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 900 Ft-ért színes Cartographia-s térképes igazolólapot (saját térkép nem kell, hacsak valaki le nem ment a kapott szelvényrõl), és kitûzõt kaptunk. A rajtnál forralt bor, a Bence-hegyen csoki, Sukorón tea, célban pedig zsíros kenyér vöröshagymával, aki a János-forráshoz is elment almás lepény, szalonna sütési lehetõség (Tûz, nyárs, kenyér, hagyma. Szalonnát nem láttam, de nem is kerestem, mivel eleve vittem magammal, nyárssal együtt.), forralt bor, valamint tea volt az ellátmány. Ezen felül a szervezõk buszt is kerítettek a túrázók szállítására, bár nem kérdeztem meg mi az úti célja.

Fázós TOPorgás 2013.

avagy a Velencei-hegység elsõ téli teljesítmény túrája

     Minden kezdet nehéz, mondja a veretes magyar közmondás. De ezen felül az elsõ alkalmaknak különös, máshoz nem igen hasonlítható érzés világa van.  Még múlt évben történt, hogy tavasz folyamán felvetõdött bennünk az ötlet, kellene rendezni szûkebb pátriánkban egy téli teljesítmény túrát is.  A tervvel mindenki egyetértett, de még elõttünk állt a szokásos nyár eleji éjszaki, és az októberi nappali túra is.  A jól sikerült õszi után aztán hírtelen szorossá vált a határidõ. Sebaj – gondoltuk – rutinos rendezõkként ezt is megoldjuk. Biztosak voltunk benne, hogy hiánypótló vállalkozásba kezdtünk, mivel az év eleji túrakínálat nem túl széles, és itt a Velencei-hegységben pedig még nem volt ilyen jellegû téli teljesítmény túra.

A gyanú

     Az idõjárás a szabadtéri programok esetében mindig is sötét ló, így aztán csak bizakodhattunk egy „optimális” téli napban.  A hét közepén elkezdett havazni, a levegõ is lehûlt, s legalább már annyit láttunk, hogy sármentes, sõt igazi téli idõre számíthatunk. Az elõzetes érdeklõdés jóval nagyobb volt, mint amire számoltunk. Kezdett minden a helyére kerülni. Péntekig. Gyönyörû havazásra ébredtünk, mindent friss hó lepett. Csak volt valami furcsa a havazásban. Mégpedig, hogy a pelyhek leginkább vízszintesen szálltak, s hozzá elképesztõ sebességgel, de akár a fizika törvényeit is meghazudtolva, keringtek fölfelé.  Igazolódni látszott a meteorológia elõrejelzése – hófúvások várhatók. Aztán a nettrõl, rádióból, tévébõl nem is lehetett más hallani, mint hogy milyen szinten kezd a hóba belefulladni az ország és mekkora a káosz. Ekkor már az sem vigasztalt minket, hogy szombatra, a túra napjára csendes, napos, hideg, igazi téli idõt jeleztek.  A kérdés mindenkiben ott motoszkált, a pénteki „rémálom” után hányan mernek és egyáltalán hányan tudnak elindulni  a Velencei-hegységhez?

Nem volt más választás

     Péntek este még volt egy utolsó megbeszélés, s aztán nem maradt más, mint reménykedni a másnap reggelben.  Még sötét volt, mikor elindultunk Nadapra a túra rajt és cél helyére. A csoda megtörtént, szellõ sem rebbent és a havazás is elállt. Kezdett minden ideális lenni, de a kérdés a fejekben még mindig ott motoszkált: - Jönnek-e túrázók egyáltalán?  A régi mûvelõdési ház lassan átalakult túra központtá és a pontõröknek más választás nem lévén, a kelõ nappal el kellett indulni, hogy elfoglalják kijelölt helyüket. Nagyjából ezzel egy idõben néhány autó tûnt fel a parkolóban, s elkezdtünk bizakodni, mégis csak lesznek túrázók. Néhány perc gyaloglás, az utoljára elõzõ nap délután takarított úton a faluban, aztán elértük a fenyves szélét.  A fák valamennyire megvédték a szekérutat, „csak” 30 centis friss hóban kellett nekivágni a Meleg-hegy emelkedõjének. A kaptató, száraz idõben is megdolgoztatja a tüdõt, de most komplett kardió edzésre kezdett hasonlítani a helyzet. Kiérve az erdõbõl nyílt terep következett, azonban szerencsénkre hajnalban valaki feljött terepjáróval, így a keskeny keréknyomban kicsit könnyebb volt a séta. A nap közben egyre feljebb kúszott, és próbálta áttörni a fátyolfelhõket. Misztikus színekbe öltöztette a tájat.  Aztán a kocsi nyoma elfordult Sukoró felé, s újra az erdõ szélén álltunk, elõttünk a végtelen szûz hó. Úttörõ munka következett, csak immáron térdig gázoltunk a mindent hang és mozdulatlanságba burkolt fehérségben. Néha egy-egy friss vadnyom keresztezte az ösvényt, a szarvasok és õzek szabályos nyomai jól megkülönböztethetõk voltak, de néhol látszott, hogy valamely állatnak hasáig ért a hó és széles nyomot gyalult a lábnyomai között. Viszont abban biztosak lehettünk, hogy túratársak nem jártak elõttünk, így stressz mentesen araszolhattunk leendõ pontunk felé.  6 kilométer megtétele után aztán feltûnt Barlang-kút pihenõje. 1 óra és 40 perc alatt sikerült kiérni. Már csak a magunkkal cipelt autómosó kefével és kis baltával kellett a rönk asztalt és padokat megtisztítani az öles hótól és jégtõl.

Megindult az „áradat”

     Éppen befejeztük a pont komfortossá tételét, már a tûz is ropogott, mikor negyven perccel utánunk megérkezett a két elsõ fecske, szinte már természetesen terepfutók. Két ellenõrzõ pontot már maguk mögött tudtak.  Vékony futónadrágban és félcipõben keltek át a hó tengeren. Voltak helyek, ahol a pontõrök nyomaiban tudtak haladni, de jócskán akadt olyan is, hogy maguknak törték az utat. Megvigasztaltuk õket, hogy a következõ 5 kilométer is szûz havas lesz, s hozzá végtelennek tûnõ hullámvasutazás a fenyvesben. Nem tudtuk lelombozni a kis csapatot és lassan eltûntek az elsõ emelkedõ kanyarjában. Nemsokára újabb terepfutó érkezett. Õ kihagyta a hegy-völgy járást és a patak medret követve inkább került plusz 4 kilométert a következõ, sukorói ellenõrzõ pontig. Tizenegy óra után aztán beindult a nagyüzem. Általában kisebb csoportokban érkeztek a bátor túrázók, akiket az elõzõ napi hófúvásos idõ nem ijesztett el. Neki volt igazuk, a nap szépen sütött, kicsit fagyott, minden szikrázott, képzelni sem lehetett volna jobb téli túra idõt. Voltak idõszakok, amikor kimondott tömeg volt a ponton. Barlang-kút volt a legtávolabbi ellenõrzõ pont, a rajt-célhoz viszonyítva.

     A túra különlegessége volt, hogy viszonylagos szabadságot biztosítottunk a résztvevõknek. Volt négy kötelezõ pont. Ezek a Bence-hegy, a Meleg-hegy, Sukoró és a Barlang-kút. A pontokat tetszõleges sorrendben lehetett felkeresni. Volt egy ötödik, úgynevezett bónusz pont is, János-forrás. Aki ezt is érintette, a célban jutalom pudingot  kapott.  János-forráshoz nem vezet jelzett út, oda csak navigálni lehetett volna. Azonban a térdig érõ hóba taposott csapás, mint autópálya vezetett mindenkit. Eredetileg azt gondoltuk, talán a résztvevõk harmada fogja bevállalni, ezzel szemben több mint 90 %-uk felkereste – de puding mindenkinek jutott! -  Ha valaki a 4 kötelezõ pontot érintette, akkor 16 kilométert tett meg, ha a bónuszpontra is elment, így a táv 20 kilométerre növekedett. A szabad útvonalválasztásban azért volt némi csalafintaság.  A fõ pontok turista utakon voltak és János-forráshoz is jelzett útról kellett letérni. Így aztán mégis csak leginkább egy kör volt a túra, viszont két irányból lehetett megtenni, Nadap - Bence-hegy vagy Nadap – Meleg-hegy / János-forrás felé. Szintidõ nem volt megadva, egy kötöttség volt, hogy az ellenõrzõ pontok egységesen délután négykor zártak.  Rajtolni fél nyolctól lehetett és a cél szinte a végtelenségig nyitva volt.

     Bence-hegyen csokival, Sukorón forró teával vártuk a megfáradtakat. Nálunk Barlang-kútnál kis édesség és lélekmelegítõ oldotta az amúgy sem feszült hangulatot. A célban a túrákon szokásos zsíros és lekváros kenyér ellátmányon kívül, forró tea, forralt bor biztosította az energia utánpótlást, és a már említett bónusz vaniliás-csokis-tejszínhabos puding. Lehetõség volt becsület kasszás kávégép használatára és szalonnasütésre is.  Természetesen az emléklap és az egyedi emlékkitûzõ sem maradhatott el.

     Jöttek túrázók a környékbõl, a fõvárosból, a Pilisbõl, Veszprémbõl, Tatabányáról, Gyõrbõl és még számos helyrõl. Végtére 115 vállalkozó kedvû ember járta be a Velencei-hegység egy részét ezen az elsõ alkalommal rendezett téli túrán. János-forrást, több mint százan keresték fel, így minden félelmükkel ellentétben Imiék sem unatkoztak. A szabad útvonalválasztás ellenére senki sem veszett el. Igaz, ez a kitaposott ösvények miatt szinte lehetetlen is lett volna. A célban egész este égett a tábortûz, sült a szalonna, folyt az anekdotázás, valamint Zoli és gitárja révén az éneklés. Emiatt külön köszönet Nadap „mûértõ” és türelmes lakóinak. 

      Aki részt vett ezen a túrán, azt hiszem kivétel nélkül jó emlékkel tért haza és eljön a Pázmándi TOPorgók által július 6-7-én megrendezésre kerülõ immár hagyományos Éjszakai TOPorgóra is.  Végezetül, de nem utolsó sorban szeretnének a rendezõk köszönetet mondani mindenkinek, aki jelenlétével megtisztelt bennünket ezen a kivételes napon. Marika és Zoli a Bence-hegyrõl a csokik urai. Bözse és Bandi Sukoróról a tea májszterek. Enikõ és Attila Barlang-kút hangulat felelõsei. Judit, Csabi és Attila, akik kitartottak a nem éppen meleg Meleg-hegyen.  Vencus, Imi és Csabi, akik illegalitásba vonultak János-forrásnál. Valamint Heni, Judit, Marika és Csabi, akik a rajt-célban igyekeztek úrrá lenni önmagukon.

A túrán készült fotók megtekinthetõk a Pázmándi TOPorgó hivatalos honlapján, a következõ címen :  http://pazmanditoporgo.hu

 A Fázós TOPorgósról írott túrabeszámolóm, az alábbi linken olvasható:



http://bullw.blogspot.hu/2013/01/fazos-toporgos.html