Tanúhegyek 100 (105 km - 3200 m szinttel) sikeresen teljesítve 19 óra 55 perc alatt.
Borzasztó korán csörög az óra, 2:15-öt írunk. Álmoskásan pakolászom, az éjszakai busz kivisz valameddig, majd egy jó fél órás gyaloglással érek a Sasadi úthoz ahol Botos István vár, és együtt utazunk vele és Ács Gáborral Badacsonytördemicre a rajtba.
Jó időben megérkezünk, nincs sorban állás sem még. Kicsit elbeszélgetem az időt, így végül 6:10-kor indulok el. Hűen él emlékeimben a tavalyi teljesítés, még aznap 23:58-ra sikerült beérni, de most a várható nagy meleg, és a jövő heti Kazinczy 200 miatt nincsenek ilyen ambícióim. Komótosan, megfontoltan mászom a Bujdosók lépcsőjét, igen meredek, hamar megtörtént a bemelegítés. A Ranolder-keresztnél, illetve utána egy kilátópontnál megállok, és gyönyörködök a csodás Balatonba. Túra közben jó párszor előjött az érzés, hogy de jó lenne inkább a hűs habok között megmártózni. De most nem azért jöttem, inkább iparkodok fölfele a Badacsony csúcsára a Kisfaludy kilátóhoz. Utolérem Vincze Zolit, majd minket pedig Kovács András, és máris kocogunk lefele a S-n Klastrom-kút fele. A pontnál csokit kapunk, amit útközben el is majszolok. Badacsonytomajon a frissítőpont most nem a Sörpatikában volt (bezárt?), hanem nem sokkal mellette egy másik intézményben. Bónt kapunk, amit beválthatunk. Így is történik, jól esően isszuk meg az üdítőt, kicsit le is ültem a székre pihenés gyanánt. Kerékpárúton haladunk tovább, a következő pont nincs is messze, a Varga Pincészetben várnak minket pontőreink. András tovahalad, én leülök mert a cipőt megint nem sikerült rendesen meghúzni a rajtban, így egész idáig zavart menet közben. Közben jókat nassolunk a rágcsákból Zolival. Ketten haladunk tovább, a szalagozás szépen vezet tovább egészen a P- jelzésig, amin elérkezünk a salföldi pálos kolostorromhoz, ahol nagy örömünkre dinnyét is majszolhatunk. Jó pár percig meg sem moccanunk, csak gyűrjük magunkba a megváltó energiát. Egy meredekebb emelkedő után immár a K- jelzésen haladunk, ismerős részek a Kék Balaton túráról. Utcákon keresztül-kasba csavargunk, amíg el nem érünk a Tomaji műútig. Itt most nem balra fordulunk a K-en, hanem jobbra szalagozás visz következő frissítőpontunkhoz ami a Borbély Családi Pincészet kertjében volt. Igen megörülök a kedves pontőröknek, Éva, Egon, és még pár kedves úr/hölgy szolgál ki minket. Tepertőkrémes kenyeret ehetünk, nyámm de finom. Ezen kívül pedig igen finom a szőlőlé, amire nem vagyok rest többször rájárni. Kezdenek igen befűteni fentről, így tovább állunk. A szalagozás precízen vezet utunkon, rengeteg takaros pincészet mellett megyünk el, ahol akár kóstolóra is be lehetne térni, de ezt kihagyjuk. A következő állomás a rövid ámde igen meredek Tóti-hegy tetején várt. Felérvén igen megizzadtam, kifújom magam, közben panorámát csodálok. Zoli mondja hogy menjek nyugodtan tovább, így egyedül folytatom utamat. A K3-szög kocogásra csábít, és meg sem állok egészen Káptalantóti széléig. Innen K-rom jelzés a követendő, itt már megfontoltabban gyaloglok. Utolérem Cziczer István ismerősömet, akivel gyakorlatilag egészen a Csobáncig kerülgettük egymást. A Sabar-hegyi templomromnál kódot jegyzetelek, majd hosszú kitett szalagozott rész jött egészen a Kopasz-hegy csúcsáig. A kód itt is megvan, majd óvatosan haladok lefele az igen meredek lépcsősoron Mindszentkállára, ahol a söröző kerthelyiségében vár minket a következő frissítő. A sok finomság mellett még egy bónt is kapunk, amit beváltok üdítőre, majd megtöltöm flakonjaimat.
A következő résznél igen észnél kell lenni. 6 km, végig kitett részen, nem túl izgalmas szakaszon egy tanösvényen. Mögöttem jön Bévárdi Gábor, Őrsi Anna, Kotlár Laci, és Cziczer István. Kb 3 km után Annáék megelőznek, de előtte azért dumcsizunk egy jót, addig is gyorsabban túl leszünk ezen a részen. A mosóház után Kővágóőrsre érkezünk, ahol Gábor talál egy közkutat, és rendesen megmosdunk a kút alatt. Én még élvezem a hűsítő vizet, a többiek tovahaladnak.
Érzésre rémesen hosszasan haladunk a P-on a Fülöp-hegyi kilátóhoz, ahol a pont szigorúan a kilátó tetején volt. Eszembe is jutottak hamar a cseh Olaf túrák ahol ez mindig alap. Vágytam egy kis folyadékra, de ez itt nem volt, szerencsére még volt nálam érzésre elegendő mennyiség. Viszont kaptam mazsolát, és egy fél almát. Hogy miért csak felet, na ez jó kérdés.. Lent Gábor megpihen a kilátó tövében, én tovahaladok, jön a másik igen hosszú etap, majd 8 km végig szalagozás. Gőzöm sincs hol vagyok, csak vakon követem a szalagokat. A vicces nevű Nyálas-tó tábláját nézegetem, majd lefele picit belekocogva utolérem Annáékat, akik hamarosan közlik hogy túlmentünk egy elágazáson. Vissza kb 500 m.. Közben jön István is, ő is benézte, de aztán a tökön-babon módszert választja, mi visszamegyünk az elágazásig, ahol a szalagok szépen mutattak balra, de egy gyakorlatilag nem járt útra, így tényleg be lehetett nézni. A K- jelzésre érkezünk, és ezen mászunk fel a Hegyestű parkolójáig, ahol fiatal srácok szolgálják fel a frissítőt. Szódavíz van, nasik, és gumicukor. Feltöltöm megcsupaszított készleteimet, közben lelép mindenki, de én nem versenyzek senkivel. A Hegyestű aljánál egy balkanyarnál egy kiülős kerthelyiség/borozó volt. Három Kinizsi Százas pólós srác akik kéktúráztak közlik hogy ingyen fröccsöt adnak itt. Nem akarom elhinni, megkérdezem a személyzetet is, és tényleg! Húú, gyorsan le is ülök, ez most nagyon jól esik, és jó 10 percig meg sem moccanok, egyben gyönyörködök a szép panorámában is. Megköszönöm a nemes gesztust, majd tovább állok. Ez után mint később kiderült a track a leszürkített K- jelzésen haladt tovább, de hogy ezt nekem honnan kellett volna tudnom az megint örök talány.. Így szépen lementem a francba a K-en, majd mászhattam vissza jó 500 m-t. Közben végig azt hittem jó úton vagyok.. A Tagyoni birtokokon keresztül halad hosszasan az út egészen Szentantalfáig, ahol a falu széli forrásnál igen jól esik a töltekezés + mosdás. Már nagyon várom hogy a Halom-hegyi kilátóhoz érjek, de addig még van vagy 5 km. Megbontom egyetlen szendvicsemet, jó ízűen elmajszolom, majd kb 1 óra múlva a kilátónál vagyok, ahol szigorúan két dinnyét, és két kenyeret vehetek. A májkrémes csuda jó volt, le is huppanok a padra picit megpihenni. Az üdítőt hiányoltam jó pár helyről, a szódavíztől kezdett herótom lenni. A K-tanösvény jelzésen érkezek bele a P-ba, amin hamarosan Mencshelyre érkezek. Előtte hív Zoli merre járok, Botos Istvánnal haladt itt még, nem is olyan sokkal mögöttem. Mencshely után hűen él a memóriámban a tavalyi év, ugyanis itt kapott el az oltári nagy zuhé sokáig. Most hétágra süt a nap. Igen hosszan, hatalmas réteken, birkanyájak között visz a jelzés egészen Balatonhenyéig. Közben utolér egy rózsaszín felsős hölgy, majd Pető Sanyi és Hirth Helga, akik kicsit kizökkentenek a monotóniámból, és jókat dumcsizunk kis darabon át, majd elengedem őket hadd fussanak. Henyére érve meglepetésre Annáékat és Cziczer Istvánt is még épphogy utolérem, de ők hamarosan mennek is tovább.
Megint nincs szörp csak szóda, így bemegyek a sörözőbe, és veszek egy kólát meg egy sprite-ot folytatás gyanánt. A kaja kínálat viszont jó, megint dinnyézhetek, és nassolhatok. Továbbra is egyedül folytatom utamat, a rózsaszín ruhás hölgy nem sokkal előttem halad. Tavaly irgalmatlan sártengeren kellett menni a falu után, most ilyenről szó sincs. Az Eötvös Károly kilátó következik ahol hamar meglelem a kódot, és igen meredek fakidőléses úton óvatoskodom lefele. Megelőzöm a csajszit is közben. Megy még a kocogás is hébe-hóba azért. A Szentbékkálai-kőtenger gyönyörű rész, a túra sem hagyja ki. Ez után ismét visszaérkezek Mindszentkállára, ahol most már 74 km-nél járok. Gombalevest szolgálnak fel, nagyon jól esik. Ráadásul István nem kéri az adagját, így nyomban lecsapok a lehetőségre a repetázáshoz :)
Jól esik ejtőzni, de a Csobáncra már nem fogok feljutni lámpa nélkül. Azért megkocogom a hosszú szántóföldes részt, de meglepetésre hamar mögöttem terem a rózsaszín ruhás lány. Igen durva tempóban tolhatta ha még én is futottam és így is utolért. Előre is engedem, azt hittem már nem látom többet de nem így lett. Igen komoly emelkedők következnek a K- jelzésen. Viszont ez még messze nem a Csobánc, csak a beetetés. Előveszem a lámpát, de még nem kapcsolom be, pont letudtam ezt a részt e nélkül szerencsére. Végül a Csobánc legaljánál élesítem az eszközt, amikor már elég veszélyesen emelkedik az út sziklákon át. Végre felérvén látok egy sátrat, messziről szólok, ők még nem a pontőrök. Szegényeknek valószínűleg elég álmatlan éjszakájuk lesz, mert szerintem nem csak én hittem őket annak.
A pont közvetlen a várnál tanyázik, le is ülök kicsit relaxálni. Az időközben utolért Istvánnal indulunk tovább, de lefele még óvatosan tudok kocogni, így itt végleg lemaradt már. Utolérem a csajszit is meglepetésre, de a futókája rendben van, és csakhamar tovaszáll a Gyulakeszi utáni igen hosszú és unalmas szalagozáson. Az Eger-víznél a szervezők ácsoltak egy hidat, hatalmas köszönet érte, e nélkül lehetetlen lett volna átkelni száraz lábbal. Alig várom végre a Szent György-hegyi kulcsosháznál legyek, de előtte még van egy mászás. Odaérvén kánaán, de a kenyerekre már nem bírok ránézni sem sajnos, helyette ismét dinnyével csillapítom éhségemet. A bazaltorgonákhoz fölfele szerencse hogy van korlát, élek is a lehetőséggel. Megelőzök egy futó srácot, majd újra elkapom a csajszit is az igen meredek lefelén. Magamat is meglepve végig kocogok Hegymagas településig, majd a hosszú kerékpárúton már gyaloglásra váltok. A leányzó nem szívbajos, ezt is futja, és utolér. Innen viszont vége a macska-egér harcnak, együtt haladunk tovább. Bemutatkozunk, Szücs Helgát tisztelhetem benne. Ismerős név, és összerakjuk a mozaikot. Az egyik Vadrózsán éjszaka mentünk együtt egy darabig, akkor is már ledöbbentem milyen jól tud menni. Szigligeten a vár alatt van a frissítőpont, végre van szörp!! Hivatalosan viszont fel kell menni a tetejére, így mondom a pontőröknek hogy irányítsanak majd fel szépen mindenkit. Mivel tavaly is már lent volt a pont, szerintem felesleges innentől felvinni a várhoz az útvonalat. Helgát felkészítem az utolsó mászásra a Kamon-kőhöz. Tényleg igen durva emelkedő ez, de ügyesen haladunk megállás nélkül. A kódot meg is leljük, majd még mászunk egy picit, utána viszont örömmel konstatáljuk hogy vége a szinteknek.
Visszaérünk Szigliget szélére, majd a maradék 3 km már végig aszfalton visz a célba. Hébe-hóba belekocogunk és így érkezünk meg végül vasárnap hajnal 2:05-kor a célba. Igen jól esik megpihenni, ráadásul bolognai spagettit is ehetünk a célban, illetve italválaszték is van bőven. A már bent ülő Harrer Tamással meséljük élményeinket közben. Botos István is beérkezik jó idővel, és hamarosan indulhattunk is haza. István Székesfehérvárnál lerak, innen vonatozok, de annyira elfáradtam hogy bealudtam, és a kelleténél tovább mentem, szerencsére nem sokkal. Otthon K.O-val győzött a kispárna pillanatok alatt.
Tanúhegyek 100 (105 km - 3200 m szinttel) sikeresen teljesítve 17 óra 43 perc alatt.
Kalandban nem volt hiány.. Újra megrendezésre került a 100 km-es táv sok év után. Mint régebben, most is tiszteletemet tettem ezen a rendezvényen.
Andrásnak és Nórának hála már kora reggel 5:40-kor Badacsonytördemicen voltunk a rajtban, így kapkodás nélkül nyugodtan be tudtunk nevezni. Végül 6:15-kor indultunk Orsival. Kapásból megtörtént a bemelegítés, a Bujdosók lépcsője felmenetelen már erősen szakadt rólunk a víz. A pontőröknek sem sikerült még a Ranolder-kereszthez felérni, így futtában kaptunk igazolást. András és Nóra is köreinkben mozgott, hol előreszaladtak, hol mi értük őket utol. Badacsonytomajon egy pohár sör benne volt a nevezési díjban, köszönjük utólag is. Vicces volt a szitu, mert kifele véletlenül rossz ajtón mentem majdnem ki, így az 5.-ös számú lakosztály ajtaját próbáltam kinyitni, szerencsére sikertelenül, de megnéztem volna ha épp kinyitom és egy pár meredt volna rám árgus szemekkel :)) A jókedv megvolt, irány a Varga Pincészet a következő pont. Itt Tamás pontőrködött, de lendületbe voltunk, és a rágcsákon kívül most mást nem is fogyasztottunk. Ez után ért utol minket Toperczer András, aki sokáig társunk is maradt. A Káli túrákról ismerős Salföldi kolostorrom következett, ahol dinnye is volt az ellátás, ez most nagyon jól esett. 15 km-nél várt minket a Borbély családi pincészet, ahol Éva és Egon pontőrködött. Ha ők itt vannak akkor garantált a jókedv, és a sok finomság. Tepertőkrémes kenyeret majszoltunk uborkával, és jókat beszélgettünk. A pont után egy fiatal futósrác előz meg minket erős tempóval, azt gondoltuk többet nem látjuk, nem így lett. A következő etapon egy téves szalagozás vezet meg majdnem minket a Tóti-hegy előtt, szerencsére sikerül korrigálni erdőn-mezőn át. A Tóti-hegyre erős kaptató visz fel, szépen óvatosan abszolváljuk, nem keménykedünk. A kilátás pazar mint mindig, egyik kedvenc hegyem ez! A pontőröktől még szódát is kaptunk a csúcson. Egy picit jellegtelenebb része jön a túrának, a Sabari templomromnál kódot jegyzetelünk, majd intenzív mászás veszi kezdetét ötösfogatunknak. A Kopasz-hegyen szépen jobbra fordulunk a szalagozáson, de nekem gyanús lesz, hogy toronyirántos lefele következik, a kódnak meg a csúcson kellene lenni. Visszafordulunk, és végül a másik irányba menve megleljük feljebb a kódot. A szalagozás most sem volt barátunk. Amúgy pár bakitól eltekintve le a kalappal, sok szalagozott rész volt, ügyesen megoldották a szervezők, de a legnagyobb "hiba" még hátra volt. Lefutunk Mindszentkállára, ami még 26 km-nél van, de 50 km múlva majd újból ide érkezünk meg. Az ellátás elsőosztályú, le is ragadunk picit itt enni-inni. Ez után egy hosszú réten haladunk síkban sokáig, az Idő ösvénye (?) tanösvényen. Szinte végig kocogjuk, de csak úgy óvatosan. Közben kezdenek összeállni a felhők, félő hogy zuhé következhet. A hosszú rét után Kővágóőrs következik, 32 km-nél. Látunk egy közkutat, rendesen lecsapatjuk magunkat. E közben utolér minket Rebeka és párja, aztán Jucus is. A Fülöp-hegyi kilátóhoz érkezünk meg, de előtte egy nagyon rövid eső lemossa rólunk az út porát. Orsival eszünkbe jut a tavaly decemberi Balatoni Kilátók 100, amikor éjjel akkora köd volt, hogy majdnem szó szerint nekimentünk a kilátónak. Itt is frissítőpont van, jól esik kicsit megpihenni. Ez után jó hosszú 10 km-es szakasz következik szalagozáson. Rebekáék elfutnak, Kovács Andris is velük tart. Mi Orsival, Toperczer Andrással és Jucussal sztorizgatunk kocogás közben, Nóra pedig mögöttünk jön, bár hiába mondja hogy erős a tempó, egyáltalán nem látszik rajta bármiféle probléma :) A K- jelzést elérve Jucust tovaengedjük, mi maradunk a tempósabb gyaloglásnál és a hébe-hóba belekocogásnál. Végre elérjük a Hegyestűt, már nagyon vártam. Jucus már sehol, Rebekáék és András még itt majszolják a sok finomságot ami az ellenőrzőponton járt. Ismét tepertőkrémes kenyeret majszolok, és van sajt is. Na ebből nem szégyellek venni. Indulás előtt kapok egy dobozos sört is, amit már útközben fogyasztok el. Rebekáék ismét elfutnak, A két András, Orsi, és Nóra megyünk most együtt ismét. Megint egy 10-es a következő pont. Szentantalfa előtt utolér minket futva Kreiter Balázs, majd a faluban egy közkutat letartóztatunk, és Balázs tova is fut. Pillanatok alatt jókora eső keletkezik, és rendesen szétázunk, de ami még rosszabb hogy az út minősége is egyre jobban adja meg magát. Szentantalfáról kifele hatalmas dagonya, majd a kerítés mellett a balkanyarnál a hely ismerettségem ami kihúz minket a nagyobb eltévedéstől. Embermagasságú fűben küzdünk, a cipő totál beázott mindenkinek. Az eső közben eláll, de így is széjjel ázva érkezünk meg a Halom-hegyi kilátóhoz, ami már 54 km-nél volt. Itt is volt dinnye, sajt, alma, banán, és kóla! Végre kóla, le is cseréltem a vizet hamar.. Az időjárás bolondját járatja velünk. Mencshely felé közeledve Toperczer Andrissal latolgatjuk hogy a ronda fekete felhő vajon újra elkap-e minket. A túra légvonalban legtávolabbi pontjára érkezünk, de a faluban eljön a balkanyar, hamar konstatáljuk hogy innen már csak közelebb leszünk a célunkhoz. Egy aszfaltos részen kocogunk, de ahogy a P- jelzés jobbra megy egy sorompónál, kezdődik a túra nemulass' része. Az eddigi eső kutyafüle volt ahhoz képest amit most kaptunk. Pillanatok alatt szakadni kezd, én meg elfelejtettem genothermet hozni amibe el tudnám pakolni a dolgokat a hátizsákban, így minden széjjel ázott, közte az itiner is. A változatosság kedvéért Balatonhenyéig ami még vagy jó 5 km, végig nyílt részen haladunk. Ez már nagyon nem tréfa, szedjük a lábunkat ahogy tudjuk. K.Andris elrohan, mi Orsival, Nórával, és T.Andrissal szintén futunk, minél hamarabb jussunk Henyére. Rommá ázva érkezünk be a faluba. Az itiner kocsmát ír, a valóságban semmi ilyen sincs, kicsit morci is lettem. Egy buszmegálló viszont volt, meglepetésre itt ültek Rebekáék, és Kreiter Balázs. A gyors futósrác aki még az eleje fele lehagyott, pedig a telefonfülkében állt. Tamás és Annamari voltak a pontőrök, az itinerrel annyit sikerült elérnem hogy legalább a pecséteket még tudtam gyűjteni. Társasági élet következik a buszmegállóban, közben az itt lévő sós krékert pusztítjuk ezerrel. Balázs nézi hogy még fél óra és elvonul az eső elvileg. K.András és Nóra brutálisak, egyből mennek is tovább az esőben, elkönyveltük hogy velük már csak a célban fogunk találkozni. Nekünk nagyon jól esik most ez a jó 20 perc amit itt töltünk, közben ömlik az eső, a falu lassan teljesen elúszik. Aztán egyszer csak elállt. Mindenki tovaindult. Az igazán futó szekciónak a kedve kicsit alább hagyott, mi megyünk most elől Orsival és T. Andrással. Az emelkedőt is megtempózzuk, de a változatosság kedvéért egy jó negyed óráig ismét kapunk egy égi áldást. Végül ez is eláll, és az Eötvös-Károly kilátó után az erdőből kiérve egy csodaszép szivárvány tárulkozik ki. Innen már szuper túraidő keletkezett, persze ezt még nem tudhattuk, mert ma nagyon szeszélyes volt őkelme. Szentbékkálla előtt utolérnek Balázsék futva, és a túra úgy gondolom legnagyobb bakija következett. Egy szalagozás mutatott egyértelműen jobbra a P-rom jelzésen. Mi el is indulunk rajta egy darabig, de valamiért rossz megérzésem támadt, mert a falu a másik irányba van. Balázsnak van trackje, így megkérdezem hogy biztos jófele megyünk-e? Határozott nem a válasz, így futás vissza. Közben egy szalag csonkot is felfedezek a fán, és visszaérve az elágazásba még egyszer megnézem azt a jobbra mutató szalagot. Nem értem... Valaki átköthette? Most Balázs a navigátor, közben balról bejön a K- jelzés, arra is egy szalag, de nekünk mégsem arra, hanem jobbra a másik ágán.. Most már tényleg nem értem mi volt ez.. Elérjük a szentbékkállai kőtengert, itt meg kódnak kellene lennie, de nincsen, hiába keressük. No ez a bermuda háromszög rész nem volt a kedvencem.. Végül futva megérkezünk Mindszentkállára 76 km-hez, ahol már ma egyszer jártunk. Most viszont zöldséglevest kapunk. K.Andrisék is itt vannak Nórával, ők sem leltek kódot a kőtengernél. Ők hamar tova is indulnak, mi leülünk, és jóízűen elmajszoljuk a levest. Most nagyon jól esik pihenni, elképzelem de jó lenne ha itt lenne a cél. Aztán nem képzelődök tovább, kiadom Orsinak az ukázt hogy gyerünk. Toperczer Andrist kérdezzük hogy jön-e, azt mondja mindjárt. Innen nem láttuk többet a túrán, de végül Annáékkal ért be a célba. Balázs és Rebekáék még a ponton maradtak, mi Orsival most kettesfogatban haladunk tovább. A Csobánc következik, de előtte még meglepően erős emelkedők következnek amikre nem számítottam, csak akkor rémlik be hogy erre én már jártam anno. A Csobánc aljánál Rebekáék utolérnek, Balázzsal már csak a célban találkoztunk, jó 40 perccel utánunk ért be. Bejön a K-, rutinosan megálljt parancsolok Orsinak, inni kell, most jön a durvulás fölfele. Majdnem a tetején meglepetésre Kovács Andrist és Nórát érjük utol, akik épp gyönyörködnek a pazar panorámában. Nekem sajnos most ehhez nincs elég ingerenciám, marad a küzdés fölfele. Végül elérjük a Csobánc csúcsát, ahol a szokásos pontőrök vannak, Andi és Tomi. Folyadék híján vagyunk, nagyon köszönjük az ide felhozott ásványvizeket, és a rágcsákat. 20:20 perc van, ha ügyesek vagyunk, még a Szent-György-hegyre felérhetünk lámpa nélkül. A köves meredeken óvatosan kocogunk lefele, majd meg sem állunk Gyulakesziig. Ismét Orsival ketten vagyunk, a többiek kicsit mögöttünk, illetve Kovács Ádám gyalogol utánunk, aki amúgy megelőzött már minket 75-nél, aztán később jól ott is hagyott ismét minket. A Szent-György hegyre iszonyú hosszú a fölfele, alig vártam a turistaházhoz érjünk. Végül épphogy lámpa nélkül odaérünk, hurrá. Lerogyok, hú, ez a fölfele kicsit megviselt. Az EP az egészséges étrend mintájára van berendezve, saláta, kis paradicsom, és uborka az ellátás. Jó negyed órát ücsörgünk, addig előveszem a fejlámpát, majd tényleg gyök kettővel mászunk fel a bazaltorgonák mellett a lépcsősoron. A csúcsot elérve a P- jelzés bokaszaggató lefeléjén óvatoskodunk Orsival és Nórával, András már megint valahol elől, nagyon jól nyomja. Végre kiérünk egy műútra, csodálkozok hogy az útvonal nem az mint régen, de közben kiépült egy vadi új kerékpárút ami jóval biztonságosabb. Csipi ér minket utol. Kicsit együtt haladunk, gratulálok neki a rettenet lengyel 240 km-es második helyezéséhez, majd hallgatjuk a sztorikat róla. A kerékpárúton tovafut, nekem nincs kedvem, marad a gyaloglás, de picit abból is vissza veszek, mert most nem esik jól az erősebb menet már. Végre elérjük a Szigligeti várat, megörülök hogy nem kell fölmenni. Bevetem magam az itt levő nyugágyba, de hamarosan fölpattanok, mert a kényelem túl nagy luxus lenne itt a cél előtt nem sokkal. Egy feladat van még, megmászni a Kamon-követ. Kiadom Orsinak az ukázt. Come on! Meglepően jó tempóban hasítunk fölfele, és megleljük a szúróbélyegzőt. Ez után lekocogunk a műútra. Innen a célig nincs kedvünk futni, erős gyaloglótempót veszünk föl. A vége fele Rebeka fut el a párjával, nagyon ügyesek voltak! Már Szigligettől elengedtem az aznapi beérkezést, de a cél előtt egy km-el megkérdezem Nórát mennyi az idő. Hoppáá. Na akkor toljuk csak meg, még van esély. Rebekáék után lódulunk, és végül 23:58-kor beérkezünk a célba. Na ezt nem gondoltam volna, bár olyan mint a halott matektanár, nem oszt, nem szoroz. Huhh, ez erős menet volt. A célban hatalmas adag bolognait kapok Évától, és van csapolt kofola is. Minden jó ha a vége jó. Sok-sok szép emlékkel köszönök el a szervezőktől. Andráséknak nagy köszönet a hazaútért is!
Idén kicsit motiválatlanul és szomorúan konstatálom, hogy egyedül indulok, de mivel tavaly már volt szerencsém próbára tenni magamat az 50-es távon, e táj örökre rabul ejtett, tudtam idén is ott lesz a helyem. Pedig nagyon szeretek Ákossal és Marcival menni, húznak előre, nincs lazsálás, a sok beszélgetéssel pedig csak úgy röpül az idő.
Választásom így a rövidke 30-asra esik, már régóta terveim között szerepelt a Gulács közelebbi szemrevételezése, szegény kimaradt az 50-es távból, továbbá mélyebb kapcsolatot sem ártana kialakítanom újdonsült lábbelimmel, hogy hosszabb távokon is garantáltan jól érezzük magunkat egymás társaságában.
Zökkenőmentes parkolást követően előnevezés nélkül 07:25-kor beesek a badacsonytördemici Faluház udvarára. Nulla sor, kedves szervezők, gyors regisztráció, felszerelés igazítás, tracker indít és 07:29-es rajtidővel kilépve a kapun már kocogok is az ismerős, nyaralók és takaros szőlősorok mellett kanyargó Újhegyi úton az országos kéken. Előttem tornyosul méltóságteljesen mind közül 437,4 méterével, legnagyobbként a Badacsony-hegy. Gyönyörű és megunhatatlan látvány, bár ezt az út során még számtalanszor nyugtázom magamban.
Ha a lankás utcácskák nem lenne valakinek elegendő, a volt Rodostó turistaháznál induló 1936-ban kiépített bazaltkockák alkotta 464 természetes lépcsőfok garantáltan gondoskodik róla, hogy egy kis vertikális „bujdosás” közepett megjöjjön a bugi a lábunkba. Kiépített pihenőhelyek csábítanak szusszanásra, de gyorsan el is engedem, fő az egyenletes tempó, na meg az időközben hűtlen pulzusom megzabolázása.
Felérve indul a várva-várt hullámvasút, megfűszerezve szebbnél szebb kilátópontokkal és a magyar tenger lenyűgöző látképével. Az elmúlt napok esőzései miatt kellemesen puha a talaj, sár szerencsére nincs, nem csúszik a cipő. Első EP, gyors pecsét, robogás tovább. Az erdő meseszép, mélyet szippantok a sűrű és páradús tölgyes levegőjébe, kiürítem a fejem, gondolataimat eleresztve, élvezem a pillanatot és érzem, hogy „otthon” vagyok. A Kisfaludy kilátó panorámája most kimarad, mellette visz el a jelzett út, máris döngetek lefelé elhaladva az egykori bazaltbánya mellett a Kőkapu völgyében. A Klastrom-kúti 2. EP-nél kedves, idős hölgy pecsétel és kínál stílszerűen Balaton szelettel. Boldogan elfogadom, az egyik kedvencem. Továbbgördülök, lassan a hegy bazalttakaróját felváltó pannon-homokos talajon találom magamat és már itt is van a 3. EP a badacsonytomaji Sörpatika személyében. Nagy bent a nyüzsgés, pecsét, irány tovább. Nemszeretem, aszfaltos rész következik, a nap is kezdi megmutatni magát a felhők takarásából, közben ha arcmemóriám nem csal, Paján Csabával kerülgetjük egymást. Badacsonyörs 4. EP Varga Pincészet, persze, aki nem olyan béna mint én és nem kocsival érkezik, annak itt is fenséges fröccs a jutalma. Lassan beérem a hosszútávos mezőny egy részét, fel-felvillan egy-két M115 póló, ismeretlenül ismerős arcokat vélek felfedezni, Őrsi Annáék zúznak éppen előttem, sok van még nekik hátra.
A túra résztvevői számára mai napon nyitva álló Folly arborétum és borászat különleges fenyői, cédrusai és ciprusai között kanyarogva, majd az Örsi-hegy keleti oldalának piros jelzésén beállok egy fiatal srác mögé, jó a tempója ő is egyedül teker, így érkezünk együtt a Salföldi Pálos kolostorromhoz. (5. EP) Pecsét, finom, gerezd alma, és szódavételezési lehetőség, de tartalékaim még bőven kitartanak, csak az Istvándy pincészetnél tervezek újratölteni. Innen megint kiválóan futható az út egészen a mesébe illő házak övezte Salföldi Majorig, ahol ismét ellenőrzőpont fogad. A Majort hátam mögött hagyva, gondolataim elkalandoznak, érzem közeledek hozzá, a látszólag legszerényebb, mégis legkacérabb, szívemnek oly kedves Tótihoz. Ha valaki járt már a tetején megérti elfogult szavaimat, mit is kínál csúcsán ez a kis szeretnivaló bazaltkúp.
Amint levergődik az ember a zöld háromszöggel jelzett kis meredélyén, szárnyalva lehet robogni egészen a szürke marhák által övezett Istvándy birtokig, ahol persze most is tejben-vajban fürösztenek minket. Na itt már én sem bírom tovább, a megcélzott 5 órás szintidő ide, vagy oda, muszáj egy jófajta mangalicazsíros kenyeret bepuszilnom. Ráadásként egy kedves idős hölgy hegedűjátékával és népdalokkal lelkesít minket és teszi feledhetetlenné a szánkban érzett ízeket. Jöhet a számomra eddig ismeretlen és titokzatos Gulács felfedezése. A borászat birtokáról kiérve az aszfaltra, egy kósza pillantással még elbúcsúzom gyorsan a Csobánctól és balra fordulva tovább kocogok egészen a jobbos bevágásig az erdőbe. Kék-zöld jelzésen kanyargok lombos, árnyas hegymenetben, döbbenten kikerülve egy szintén felfelé tartó hölgyet, aki közben dohányzik (???) Kereszteződéshez érek, ahol jobbra fordulva beindul az igazi szintemelkedés, bazalttörmelékes, itt-ott némi sárral vegyített „féloldalazás” veszi kezdetét szép nagy ívet leírva egészen a csúcsig. A csúcson egy kedves, 8 év forma kisfiútól kapom a pecsétet, no meg kérésemre egy fél literes ásványvizet. Lefelé egy ponton pazar panorámakép fogad a Badacsonyról, muszáj megállni egy fénykép erejéig. Felfelé tartó előzékeny túratársak adnak helyet a szűk ösvényen, majd a bazalttörmelékes részen kiválóan kivitelezett, akrobatikus piruett mozdulatokkal sikerül egy nagyobbfajta esést térdemmel minimalizálni. A zöld kék háromszög jelzés találkozásánál bizonytalan túratársakat igazítok útba, majd ismét kellemes, igazán vadregényes lejtésű ösvényen ereszkedem Köbölkút irányába. Kiérve a szőlődűlőkhöz elmerengve benézem a ballos utcácskát, irány vissza eggyel arrébb, nincs kispistázás. Át a széles aszfaltúton, jobbra fel a kis lépcsőn balról kerülve a Ludámi-dűlőt és Köbölkút pihenőhelyet. Végül irányba állva ráfordulok a Kisfaludy utcára, telefonomra pillantok és bár jól állok az időmmel azért becsületből csak megnyomom az utolsó métereket is. A Faluház udvarán már(még) nagy a csönd, aki hosszútávon nyomja még csak most jön a java, a rövidebb távokat választó sporttársak is már rég útra keltek. Tracker megállít, gratuláció, kitűző, oklevél átvétele, gyors fotózás az utókornak.
Végül a tervezett 5 órás teljesítés helyett sikerül 4:41 alatt összehoznia az egészen pontosan 28,26 km-es távot 1275 m szinttel. Igazán boldog vagyok! A „pillecukor” lábbeli terepen és aszfalton is kiválóan vizsgázott, öröm volt minden egyes lépés a bal térdemnek.
Kis családnak telefon, minden rendben, egyben vagyok, sikerült a kitűzött cél. Élve a túra sikeres teljesítőinek dukáló ellátással, gigászi adag mákos tésztát fogyasztok el, amit az asztalokra kihelyezett szódával öblítek le, majd irány az autó, vár a család, bizony délutánra már homokvárépítést ígértem a kisfiamnak a Balaton partján.
Ahogy visszagondolok, mintha csak egy ékszerdobozban lettem volna egész délelőtt. A tanúhegyek, a panoráma, az arborétum, a kolostorrom, Salföld meseszép házikói, takaros utcái, a majorok állatai a sok egyedi természeti adottság, kivétel nélkül igazi gyöngyszeme e vidéknek. Mint oly sokszor most is Radnóti Nem tudhatom című versének sorai jutnak eszembe.
Összességében egy csodálatos élménnyel gazdagodhattam ismét, köszönhetően a kiváló útvonalvezetésért és példaértékű szervezésért. A túra fakultatív bónuszaként pedig már csak hab volt a tortán megmártózni a 21 fokos Balatonban. Jövőre veletek ugyanitt!
Pro:
- Kiváló szervezés, folyamatos szallagozás segíti a tájékozódást, eltévedés kizárt,
- Bőséges és változatos ellátás,
- Meseszép táj, panorámahegyek,
Kontra:
- Szuper lenne, ha az 50-es hosszú távba valahogy bele lehetne szuszakolni a Gulácsot is.
Vannak túrák, amiket azért csinálunk, mert bizonyítani akarunk önmagunknak, másoknak, feszegetve határainkat és vannak, ahol a táj szépsége, az útvonal vezetése mozgatja meg igazán fantáziánkat. Bevallom e túra kapcsán én sem tudtam elfogulatlanul összegezni gondolataim, mivel ha az ember egyszer felfedezi magának ezt a tájat, garantáltan rabul ejti. Annak ellenére, hogy Badacsonytördemictől nem messze található családunk nyaralója, még soha nem állt módomban próbára tenni magamat a BTHE szervezte TT túrán. Idén minden összejött, Marci és Ákos is ráértek és mivel adott volt a szállás, hogy ne kelljen Győrből hajnali indulással tervezni, már péntek este a Balaton partján találtuk magunkat kedvenc révfülöpi büfésemnél a móló mellett, ahol gondoskodva a túra előtti kellő kalóriabevitelről, rendesen „behurkáztunk”, lefolytva némi kolbásszal, és az elmaradhatatlan kovászos uborkával, mustárral friss kenyérrel. A teraszon még egy kicsit elmélkedtünk némi sör magunkhoz vétele mellett az élet nagy rejtelmeiről, de a másnap korai indulásra tekintettel időben eltettük magunkat.
Szokásomhoz hűen a reggeli készülődést elszüttyögve 06:00-ás start helyett végül 06:22-kor indultunk útnak a badacsonytördemicei faluház kapujából és máris azon kaptuk magunkat, hogy meredeken emelkedik a kertek, szőlősök között kanyargó aszfaltút, megcélozva első célpontunkat a Badacsony -hegyet. Ha az aszfalt nem lett volna elegendő, a Bujdosók lépcsője garantáltan gondoskodott a láb és farizmok kellő bemelegedéséről. Az idő gyönyörű volt, a nap hét ágra sütött és érintve a bazaltorgonák felett elhaladó kilátópontokat (Tördemici kilátóhely, Egry József kilátóhely) a fiúk kezdték kapizsgálni, miért is akartam ezt a tájat annyira megmutatni nekik. A 180 fokos panoráma leírhatatlan, a látvány szinte beleég az emberbe és egyszer csak azon kapja magát, hogy bizony nehezére esik tovább menni és elengedni a látványt, dehát mégiscsak egy teljesítménytúrán veszünk részt, vagy mi a szösz.
A Ranolder keresztnél első pecsétünk gyors begyűjtését követően hamar elérkezünk a Badacsony csúcsán található Kisfaludy kilátóhoz, amely bár nem része a hivatalos útvonalnak, azért csak javaslom a fiúknak, hogy megéri az a kis kitérő, ha már itt vagyunk. Nem bánják meg és már robogunk is tovább. Átbukva a hegy másik oldalán bazaltomladékok övezte szűk kis ösvényeken érkezik el a Klastrom Kút, ahol két kedves idős hölgytől második pecsétünk kíséretében a fiúk pálinkát kapnak bónuszként búcsúzóul.
A badacsonytomaji sarki kocsmában (EP) sörrel, kávéval kínálják a lelkes túrázót. Bár most rajtam volt a sor vezetésben, itt már én sem tudok ellenállni és elfogadom a hideg sört, lesz még a nap folyamán alkalmam kiizzadni bőven.
Rövid balatoni bringautat követően Varga Pincészetnél pecsét és (nem hiszem el) jéghideg fröccsel kínálnak. A srácok most is élnek a lehetőséggel, én annál szomorúbban, de ezt mér kihagyom. Máris emelkedünk a Folly arborétum bejárata felé, ami az északi oldal egyik rejtett kis gyöngyszeme. Különleges fa és gombafajok, pihe-puha mulccsal felszórt tanösvények, finom bor és persze az arborétum tetején mi más, mint egy kilátó várt minket. Bár ez a kilátó sem esett bele az útvonalvezetésbe, az a kis kitérő itt is minden pénzt megért.
Lombos, árnyas ösvények övezte úton érkezünk a salföldi kolostorromhoz, gyors pecsét, majd a kőtengert hátrahagyva mesebeli kis faluba toppanunk Salföld személyében. Álomszépen felújított 150 éves parsztházak dobogtatják meg városi nyüzsgéshez szokott szívünket, miközben a salföldi major szélét érintve békésen legelésző és meglepően barátságos ménes mellett vezet utunk. Még alig indultunk el, de lépten-nyomon valami csodába botlunk. Irány a Tóti-hegy, itt sem lehet panasz az árnyékra, a rövid kaptatót követően egy „zsebkendőnyi” csúcson toporgunk, ahol az ember megérti, miért is nevezik e tájat a magyar Toszkánának. 360 fokos panoráma mellett legeltetjük szemünket, nehéz betelni a látvánnyal.
Persze nem kell sokat várni a következő „élményre” mivel hamarosan egy békésen legelésző szürkemarha csorda mellett elhaladva, bekanyarodunk az Istvándy pincészet birtokára, ahol a változatosság kedvéért hideg frösscs, ásványvíz, mangalicazsíros és még ki tudja milyen kenyér a jutalma minden résztvevőnek. Szerintem ez az a pont, ahol, ha véget is érne a túra mindenki elégedetten menne haza, függetlenül a megtet kilométerek számától, annyi élményben volt már része. No de azért csak körbe nézünk a Csobáncról is nem igaz? Elköszönünk a kedves pontellenőröktől és irányba állva megcélozzuk Káptalantótit. Bár most nincs vasárnap, és a szintidő se engedné, azért vázolom a srácoknak milyen finomságokat is lehet a Liliomkert piacon beszerezni, ha az ember időben érkezik.
A meleg ellenére, komoly szél gondoskodik testünk kellő hűtéséről, amit nem is bánunk. A Csobáncra vezető emelkedő kifejezetten szelíd, kényelmes tempóban érünk fel a várromhoz. Na ott már a pontellenőrők is behúzódtak a szél elől egy védett fal mellé. Vízzel, aszalt gyümölccsel kínálnak, amit hálásan meg is köszönünk, majd irány a Szent György hegy. A két hegyet összekötő szakasz kissé jellegtelen, de inspirál a hegy tetejéről elénk táruló panoráma, amely megint más perspektívából enged betekintést a környező tájba.
A bazaltorgonáknál kis házikóban tovább fokozódik az egyébként is pazar ellátás. Friss zöldségek, gyümölcsök közül válogathatunk kedvünkre, kólával kínálnak a kedves pontellenőrők.
Miután a csúcson kigyönyörködtük magunkat a kilátásban, átbukunk a hegyen és érintve a Lengyel kápolnát és Hegymagast, hosszan ereszkedünk aszfaltúton Szigligetig. Sajnos a terep mindenhol lápos, nádas, a magas talajvíz miatt, így feltételezem megoldhatatlan a szervezés részéről a túrát valami földutas, „surranósávon” tartani, nincs mese ki kell menni az aszfaltra. Mivel a hétvégén ultrabalaton zajlik, ráadásul nagyon nagy a forgalom, óvatosnak kell lenni az út szélén is. Végre Szigliget, keretek alatti ösvényekkel, vadul benőtt szakaszokkal, majd elérkezik a Kámon Kőhöz vezető ösvény bejárata, ahol ismét pazar erdei környezetben falhatjuk a kilométereket, bár abból már nem sok maradt a túrából. Lerobogunk az erdei ösvényen, még egy kis aszfalt a végére, ízelítőt kapva a Badacsonytördemicei váltópontnál teljes gőzerővel zajló UltraBalaton életérzésből, majd érkezés a célba 16:20-kor.
Hát igen...09:58, nem túl fényes idő, ugyanakkor megállapítjuk, hogy erről valójában nem is mi, hanem a táj szépsége, a vidék hangulata és a profi, átlagon felüli ellátás és szervezés tehet. Ahogy már az elején is írtam, ha egyszer valaki belekóstol a magyar toszkánába, örökre rabul ejti.
Egyszer volt Budán kutyavásár. És – bár itt is ez volt az ígéret – őszintén remélem, hogy azóta feladták ezt az elhatározásukat a rendező BTHE egyesület vezetői. Nagyon bízom benne, hogy lesz még T100 – mert egy fantasztikus és felejthetetlen esemény volt. Csodálatos és változatos tájakon, sok-sok kihívással, rengeteg élménnyel gazdagodva… Jövőre is kérek ilyent!
Egy túra, amit félig már ismertünk – de félig nem. Ahol tudtuk, mire vállalkozunk, de kiderült, hogy mégsem. Ahol sok változatosságot vártam – de még többet kaptam. És egy túra, amit kicsit magaménak is éreztem… Mert jó pár hónapja már hallottam róla, és az egyik rendezővel, Tónival elég sokat beszélgettünk róla. Aztán újabb és újabb alkalmak jöttek… éjszakába nyúló esték, amikor együtt böngésztük a térképet, gondolkodtunk, beszélgettünk. Utak és jelzések, látnivalók és EP-k… ezt még jó lenne, azt hagyjuk ki… Bele láttam kicsit; nagyon tetszett. És hát bíztam-bízom benne, hogy én is hozzá tudtam valamit tenni az egészhez, és már ez az időszak is igen érdekes, izgalmas volt.
Aztán újabb (nem várt, nem kívánt) izgalmak is jöttek: komoly térdfájás, ortopédia, gyógyszerek és kenőcsök. Ráadásul a terepfutó cipőm is megadta magát az előző túrán, így egy vadonatúj, ismeretlen, null-kilométeres modellel kellett nekivágnom a száznégyes távnak. Ez mindenféle álmoskönyv szerint legalábbis aggasztó… Az idő fogyott, eljött a túra napja, és tudtam, hogy ott leszek. Tíz-tizenöt százalék esélyt adtam magamnak a célba érkezésre. De ott kellett lennem. Ott kellett lennem. Felkészültem, ahogy lehetett, de tudtam, hogy ez bőven kevésnek bizonyulhat. Így hát felkészültem az első feladott túrámra is, amennyire ez lehetséges.
Ezzel a nyugalommal szálltam ki a kocsiból Badacsonytördemicen, a fél nyolcas tömegrajt előtt. Zoli öcsém ballag mellettem: ő is százon indul. Megnyugtató a jelenléte; ezúttal különösen. Laci most még csak kísérő, vele majd Mindszentkállán találkozunk újra – ha minden jól megy. A nevezés fél percen belül megvan, itiner és Túró Rudi a kézbe, ez is megvan. Rengeteg ismerős, remek hangulat, találkozások és üdvözlések. Fantasztikus társaság! De tudom, hogy ma nem velük, nem közöttük megyek; ők elhúznak majd, mi meg nyugdíjas tempóban követjük őket. Megfogadtuk, szentül, be fogjuk tartani: 23 órán belüli teljesítés tilos, mindennemű futás tilos. A terv 24 óra – de az se vészes, ha szintidőn túl… csak érkezzünk be.
Tóni lép a nagyérdemű elé, szól néhány szót, praktikus és hasznos dolgokat mond. Majd a község polgármestere is köszönt bennünket – és indulás! Előre, fel – itt a Badacsony, nagyon nem is kell keresni az első kihívást. Felettünk tornyosul, oda tart a tömeg, hagynak el az előző társak, tartjuk a saját tempónkat. OKT, némi aszfalt után balra fel, kék kör, Dongó-kút, majd a Rodostó turistaháznál újra vissza a kékre. Jöhet a Bujdosók lépcsője! Komoly bazalt-kockák, és… sok, sok. Egészen konkrétan 464 fokból áll, néhol pihenőkkel, és mint mindig, most is nagy megnyugvás felérkezni. Hamar itt az első EP, a Ranolder-keresztnél: bélyegzés és fotó – mehetünk.
Hullámzó terep, bazalt, panoráma: Egry-kilátó, Hertelendy-emlék (újabb EP), Kisfaludy és Gulácsi-kilátó… Aztán Kőkapu, lefelé – nehéz, de meg kell tűrni, hogy ezúttal nincs futás. A sárgán pedig hú, de jó lenne… akár a Sörpatikáig. Itt is EP, de fröccsöt most nem választhatunk, mint előző években: hát akkor egy bambi, és tovább.
Ildikó és jókedélyű csapata ér utol, remekül elbeszélgetünk Badacsonyörsig. Együtt örülünk a Varga pincészet kellemes frissítésének, de itt sem húzzuk az időt: kiürítem poharam, felkapok még egy-két sajtos tallért, és nyomás a Folly Arborétumig. Tavaly már megcsodálhattuk: most is keresztülvezet a túra a gyönyörű növények, fák és virágok között.
Aztán piros sáv, Örsi-hegy, pálos kolostorrom. Közeledés Salföldhöz, a végén már az ismerős szalagozott szakasz – ez visz be a kőtenger mellett a faluba. Kis aszfalt, csodaszép házikók között, és a templomnál, szemben a Major. Megint EP, ellátással; csipegetünk, iszunk, megyünk. Valahol időt kell spórolni, vagy legalább megtakarítani. Aztán zöld, Aligvármajor, három hete barangoltunk erre, de a Tóti most is vonz, naná! Hegymögi szőlők, váltunk zöld háromszögre, jöhet az emelkedő. Fönt meg a jutalom, a panoráma. Pár kattintás, forduló, óvatosan lefelé, nem futva, az tilos. Veszítjük az időt, érezzük, persze, de most ez van. Istennek hála, nem fáj a térdem, még mindig nem.
Pedig mindjárt húsz kilométernél járunk, itt az Istvándy-pincészet! Egyötöd táv, frissítés – a megszokott magas színvonalon. Talpas üvegpohár dukál idén is, igen finom nedűvel, hozzá pedig a remek mangalica-zsíros kenyér. Kis nyújtás, és jöhet az aszfalt, jobbra: a szembeni Csobáncban gyönyörködünk, ahogy süti a nap. Oda majd csak 85 km környékén (azaz éjszakai sötétben) megyünk fel. Persze ha eljutunk addig... Túratársat érünk utol, jól esik elbeszélgetni vele Káptalantótiig: ő ötvenes távon van, ott majd elválunk. Addig azonban megtudom tőle, hogy 72 éves, sokadszorra teljesíti ezt a túrát – és makkegészséges.
A faluban jobbra kanyarodunk, és őszinte tisztelettel búcsúzunk tőle. Meg a Kéktől és az eddig ismert Tanúhegyek 50 teljesítménytúra vonalától is. Keletnek fordulunk, kék rom-jelzés, nem véletlenül: az egykori Sabari templom falmaradványaira bukkanunk. Felírjuk a kódot, és tovább: füves szakaszok, békés szőlők jönnek, gyönyörködünk.
Káli-medence! Ez már bizony az, érezhetően. Magával ragad a hangulata, illata, színei. Minden más, úgy érzem. Imádom, csodálom, újra meg újra. A Kopasz-hegy jön, ezúttal nyugat felől, könnyű menet – hipp-hopp, a tetején találjuk magunkat. Panoráma, kereszt, zajos fiatalok csoportja örül a helynek.
Gyors fotók, indulás le – de nem az eddig megszokott úton: szűk, meredek falú ösvényen óvatoskodunk. Aztán a lépcső, ami valahogy egész más lefelé… Odalent pedig Mindszentkálla, templom – meg a Káli Kapocs: a „Káli kicsapongás 50 TT” rajt-cél pontja. És lám, itt jön szembe Laci öcsénk, az időzítés mestere: rajtra, csatlakozásra készen. A bélyegzést hátul kapjuk, elég nomád körülmények között, és egy tányér zöldségleves is dukál. Finom, jól esik, de ne húzzuk az időt! Itt a kocsi, ami jelen pillanatban egy depó-pont, a vak is látja. Zokni- és pólócsere, de a fejlámpát is elteszem, meg az OKT-füzetemet is: hátha szükség lenne rá… Ha még odáig is eljutnék…
Ki a faluból, déli irányba; kipihent, friss öcsénk szinte húz bennünket. Jobbra Kékkút és a szőlős dombok-hegyek, balra pedig a Hegyestű bujkál a fák mögött. Mögöttünk a Fekete-hegy… nagyon szép, nézzétek! A tetején ennek is sötétben leszünk majd. Hamarosan a Kornyi-tó közelében járunk, óriási füves területen vágunk át.
Az eddig is érezhető szél itt komoly erőt képvisel, és később kiderül, hogy már nem is fog csitulni. Mosóház, harmad-táv, felírjuk a kódot. Előttünk Kővágóőrs bukkan fel, mögötte pedig egy hegyvonulat gerince: ott megyünk mindjárt! Előbb azonban a falun vágunk át, óriási kövek mellett, ahol kis gyerekcsapat szólít meg bennünket az út szélén. Friss limonádét tessék! Ügyes és szorgos kezek szolgálnak ki, büszkén és elégedetten köszönik a kapott pénzt. Mi meg a remek frissítőt: igazán jól esett.
Az ismerős piros sáv visz le a Balaton irányába, majdnem Révfülöpig. De csak majdnem: éles balos kanyarodik fel, lépcsők visznek a Fülöpi-kilátóhoz. Itt is EP – sajnos víz nélkül. Pedig számítottam rá, és elég vékonyka a vizes zsákom: hajjaj! De a kulacsban is van még: talán kitartok Hegyestűig. Azt vesszük most ugyanis irányba, de előbb az említett gerinc jön; több, mint kilenc kilométeren át.
Még azelőtt pedig a „vörös torony”, mert (bár fogadkoztunk, hogy „kilátókra ma nem!”), ide mégis csak muszáj… Üdvözöljük a roppant víztükröt, fotók és tovább! Vég-máli-hegy, Szűcs-hegy, Bálint-hegy és Pál-hegy: ismeretlen szakasz. Igazából sok látnivalót nem hoz, leszámítva az apró (és a zsombékból alig kilátszó) Hegy-tót. Az árnyas erdők persze szépek – és kellemesen megfogják a komoly szelet.
Ez leginkább persze akkor derül ki, amikor végül kiérkezünk sík rétekre, nyílt szakaszokra. Szalagozás vége: ez már a Balatoni Kék.
Itt magasodik felettünk a Hegyestű: hívogat, vonz, és nem is késlekedünk. Igaz, Ildikóék előznek, de hát nem vagyunk egy tempón. Aszfalt jön, de nem vészes, kanyargás: megjön a sárga sáv is. És a parkolónál nem fordulunk be, szemben ugyanis látjuk már az ellenőrző pontot.
Itt is eszünk-iszunk, nyújtunk és hajrá! Hat napja jártunk itt Lacival, az eltévedés kizárt, jön is a Tagyoni-hegy. Pompás panoráma, szép szőlősorok, és még pár szem korai cseresznye is kínálja magát…
Erdős, majd füves szakasz jelzi, hogy vége a szőlőknek, ereszkedünk Szentantalfa felé. Falu alatt el, a nyomós kútnál tankolunk, és gyorsan ki is érkezünk. A Nivegy-völgy festői lankáit csodáljuk meg, de a szél sajnos erős. Folytatjuk utunk a Balatoni Kéken, elmegyünk a valamikori Herend mellett, átvágunk a dörgicsei műúton. Szőlők között járunk megint, erdő szélén, rét mentén. Csodaszép! És a horizonton már látjuk a következő úticélt: Halom-hegy, Kossuth-kilátó.
Megint feladjuk elvünket: ide is muszáj felmenni. Fantasztikus a kör-panoráma, nagyon megéri. Igaz, lejönni is: egyrészt igen komoly fent a „cúg”, másrészt odalent pompás házi sütikkel kínál Edina; nagyon köszönjük! És ereszkedés, ami egyúttal forduló is: az eddigi keleti irányt nyugatira változtatjuk. Túl vagyunk féltávon, lázas számolás jön – ami aggasztó eredményt mutat. Fél táv – fél idő! Elhasználtuk a szintidő felét. Na jó, majdnem felét. De a túra nehezebb szakasza vár ránk: lesznek további komoly emelkedők, hegyek, hűl az idő, jön a sötét – és nyilván fáradunk is. Baljós jelek. Fájdalom azonban egyikünknél sincs, a hangulat jó, tehát összekapjuk magunkat, és nyomjuk tovább.
Szalagozott szakaszon előbb Óbudavárt érintjük a Mosóháznál (hat nappal ezelőtti túránk rajt-cél pontja volt), majd Szentjakabfa és Balatoncsicsó következnek. Előbbiben megint kódot fotózunk (így gyorsabb), utóbbi végén meg a zöldre térünk rá, észak felé. Ismerős, bejárt szakasz, akárcsak utána a piros, majd hamarosan a Kék. Egyre sötétedik, de még megy lámpa nélkül. Balatonhenyén (kétharmad távnál) terveztük a felkapcsolását, és csakugyan kihúzzuk addig, bár a vége már tényleg „kihúzás”. A kocsma már bezárt, de az OKT-bélyegző rendben a helyén van. Használjuk is: előttünk eddig még lejáratlan szakasz vár, élünk tehát az alkalommal. Ekkor már az itteni EP-t is letudtuk, ahol különlegességgel fogadtak: némi rágcsa mellé Kofola is járt! Ez (ahogy megtudtam) afféle szlovák „nemzeti ital”, engem ízesített kólára emlékeztetett. Pompás meggy íze volt; örülök és köszönöm, hogy megkóstolhattam!
Fejlámáink fényénél hagyjuk el a községet, szőlők és présházak maradnak el, hegyoldalban megyünk. Távol kis falvak fényei látszanak, az egész táj csendes és békés. Érzem a lábam, megállok, nyújtok; ez mindig sokat segít. Aztán hamar a Vaskapuhoz érkezünk. Erős emelkedőnek tűnt korábban, de ahhoz képest egészen hamar letudjuk: szép szakasz. Felérkezünk a Fekete-hegy tetejére, a már jól ismert füves-bokros réteket pásztázzuk a lámpák fényében. És itt az Eötvös-kilátó, de a kódot nem találjuk. Túratárs is azt keresi, majd telefon egy rendezőnek, és kiderül, hogy ne keressük, nincs! A következővel is ez lesz a helyzet: jó tudni. Kicsit együtt megyünk tovább, majd szétválunk – hogy aztán megint összeverődjünk. Komisz lejtőn ereszkedünk, nagyon vigyázok a térdemre, szó se lehet gyors tempóról vagy- ne adj’ Isten – futásról. Kék, továbbra is, ami bevisz Szentbékkállára (ahol OKT-pecsét is akad), majd ki is, a Kőtenger felé. Átvágunk rajta, nem vesztegetjük az időt (kód ugye nincs), és hamar fel is bukkan Mindszentkálla.
Pecsét, és leves, megint. Ez most nem annyira jó: a maradék, ami sűrű és hideg, és a kenyér is elfogyott. Kárpótol egy kis izó-ital, de a „depó-kocsiban” szendvicsem is akad. Ahol megszabadulunk pár felesleges cucctól, viszont magamhoz veszem a dzsekim, mert az esőt határozottan beígérték az időjósok. És hát búcsút veszünk Lacitól, akinek itt gratulálunk: sikeresen teljesítette élete második ötvenesét! Mindezt már vasárnap tesszük, hiszen közben átléptük éjfélt. Elhagyjuk a falut északnak, és a komoly, viharos szélben azzal vigasztalom öcsémet, hogy ez az utolsó északi szakaszunk. Hamarosan tényleg nyugatnak fordulunk, a Köves-hegy jön, ahol kavarunk kicsit, de aztán megtaláljuk az utat. Az eső meg minket: a diszeli úthoz leérkezve rákezd, egyre erősebben. Hú, tesó, ez ezzel a széllel komisz lesz!
Megint beérjük a Fekete-hegyen megismert túratársat, Zolit – akivel innen egészen a célig együtt folytatjuk. A kék kereszt rövid szakasza után újra OKT: itt magasodik a Csobánc! Ezt, a keleti oldalát tartottam mindig is a nehezebb feljutásnak. Na, ezentúl pláne. Nagyon komisz ebben az időben, nagyon meredek, és többször csak próbáljuk megtalálni az ösvényt. A tetején már alig látok, szemembe csap a vihar, többször megingok. A tetőn – végre! – feltűnik a rom, udvarán tábortűz, egy kis zugban pedig a két pontőr. Huh, szegények. Találtak egy pici fedett részt, de cudar így is. Pár szem aszalt gyümölcs, és fordulunk is ki. Északnak. Mégiscsak… És bár rövid szakasz, de sokáig emlékezetes marad. Életemben először döntött fel a szél. Így, szó szerint. Pedig nem negyven kiló vagyok, és hát… próbáltam talpon maradni. A vizes fű persze itt már sok kárt nem tudott tenni bennem, meg a nadrágomban sem. Tovább, tovább!
Éjjel kettő van, megyünk a szerpentinen lefelé, a beton talpfákon, de most egyikünk sem élcelődik ezen. Fák védenek az északi szélvihartól, a Rossztemplomnál forduló, és ereszkedünk lefelé, tovább. Mélyút, de vége van – és innentől a faluig semmi nem véd észak felől. Pár száz méter talán ez a szakasz, de sokkal többnek tűnik. Az eső gyakorlatilag vízszintesen esik, egymás szavát sem halljuk. Sokáig emlékezni fogok erre az útra.
Gyulakeszi, át a műúton, bokáig érő pocsolyák, persze ez is teljesen mindegy már. A focipályánál hagyjuk el a falut, és nem találom az utat, a jelzést, a szalagot. A két Zoli sem. Kóválygunk az ömlő esőben, miközben a magas nyárfák talán már a kidőlést fontolgatják a fejünk felett. A hangjuk alapján legalábbis úgy tűnik... Aztán – végre! – magához tér a készülékem, megvan az út is, vakon követem a fiúkat. Eger-víz, patakátkelés, a szűk és csúszós hídon egyesével át. Később a vasúton is át… és egyszer csak itt az Ürgelyuk, a tapolcai műút. Szalagozás vége, OKT megint; nekivágunk a Szt. György-hegynek. Délnek fordulunk, néha már lehet beszélgetni is. A Bazaltorgonák felé haladunk, vajon milyen lesz a lépcső? Hát elég komisz. Saras-csúszós, technikás. Megoldjuk, és előttük a turistaház! Péter és társa fogad, mindenféle ellátással. Zoli kávét iszik, mi öcsémmel csak kólázunk egy kicsit. És folytatjuk, további lépcsőkön és sziklákon felfelé. Közben folyik a fákról a nyakunkba a víz. De… mintha csak onnan folyna, fiúk! És valóban: megállt az eső! Szél van még, de az is csökkent, mérséklődött.
A tető újabb kellemes változást hoz: pirkad! Vagy talán már korábban is… de az Északi Oldal – az annyira nem engedte ezt. Kellemes ereszkedés a piroson, majd – fonódva – a kéken. És ez a Kék már egészen a célig, a befutóig elkísér, elvezet! Odaérkezünk? Időben? Úgy látjuk, hogy igen, az esély jó. Déli irányban ott látszanak, ott várnak a szigligeti hegyek, ez nem is lehet vitás.
Ereszkedés, folyamatosan, aztán egyszer csak megjön az aszfalt, majd újabb aszfalt. Ez már a műút! A kanyar után hosszú egyenes. Sohasem volt még ilyen hosszú, pedig hatodszor járom végig gyalogosan. De aztán csak megérkezünk a 71-es úthoz, és a kerékpárúton megyünk tovább. Szigliget, szerény, majd erősebb emelkedővel. Nyugi, majd a sok lépcső, fel a várba: na, az lesz az utolsó kényeztetés! De erre nem kerül sor: a zárt várkapu előtt sátor, amiből mindössze egy kéz nyúlik ki. Megkapom tőle a pecsétet, és fordulhatunk is vissza. Irányba. Badacsony felé. A cél felé.
A felhős égen bújócskázik a nap, de azért teljesen világos van már. Szárad fel az aszfalt, és trappolunk a cél felé. A Tanúhegyek 100 teljesítménytúrán. És összegzünk. Végigjárjuk gondolatban ez elmúlt órákat és kilométereket. Mosolygunk: mindezt egy pici jelvény miatt! Mert jól tudjuk, hogy nem amiatt. Sokkal többről van itt szó.
…Azért a jelvény igen szép. Míves darab. Jóleső a tapintása. Meg egy kis zsák, logóval – és benne egy üveg borral. Meleg ételek közül válogathatok, és Kata jóvoltából alaposan és szakszerűen nyújtok le (nagyon köszönöm!). No és egy oklevél, a nevemmel. Azt írja, hogy „szintidőn belül”. És igen: így van! Pontosan hétkor érkeztünk be Badacsonytördemicre, azaz 23:26 alatt teljesítettük a túrát. De a hangsúly a „teljesítettük” szón van. Szép, ízes szó, igen jó volt kimondani. Amikor öcsémmel egymásra néztünk, kezet fogtunk, és kimondtuk. Lassan, mosolyogva.
Nagyon szép a Balaton-felvidék, és örültem neki, hogy lesz itt is egy kihívást jelentő százas túra, így eljöttem. Reggel a rajtnál viszonylag gyorsan végzek az adminisztrációval. Ismerősökkel való pacsizás után rövid beszéddel megnyitják a túrát és mi (nem)százasok elindulunk. Rövid aszfalos szakasz után következik a Bujdosók lépcsője, elég nagy dózist kapunk szintemelkedésből rögtön az elején. A kilátás a Badacsonyról viszont kárpótól mindezért. Egy kis föl-le mászkálás után érkezünk a Klastrom-kúthoz, ahol rögtön pálinkával (is) kínálnak. El is fogadom. Innentől intenzív lejtmenet jön Badacsonytomajig, ahol először a Sörpatikában kapunk orvosságot, majd pár kilóméterrel odébb egy pincészet borait kóstolhatjuk. Hát, így meglett a sör-bor-pálinka mesterhármas rögtön az első 10 km-en. :) Innen a Foli-arborétumon keresztül vezetett az út, mely számomra egy mesevilág volt. Ezután erdei szakasz következett egy templomrom érintésével, majd beérünk Salföldre, itt egy pár percre megálltam frissíteni, aztán elindulok a Tóti-hegy felé. Szép legelők, domboldalak közt visz az út. A zöld háromszög jelzés elég meredek felfelé (sőt, meglepő módon lefelé is), viszont a körpanoráma itt is kárpótól. Lefelé eléggé ügyelni kell, hogy el ne csússzak. A zöld jelzsre való visszacsatlakozásnál pacsizok egy sporttárssal, aki még elég vidám, nem tudta még mi vár rá felfelé. Ezután pár kilóméterrel odébb ismét egy borozós ep. volt, bőséges ellátással (mondjuk kicsit nehéz volt megtalálni). Innen műúton visz az út Káptalantótiig, aho egy templomromnál kódot kell felírni. Egy kis síkvidék, egy kis dombmászás, és már Mindszentkállán vagyok, ahol istenien finom zöldségleves fogad ebéd gyanánt. Innen hosszú sík szakasz következik szép kilátással. Majd a Balaton partja felé visz az út, föl a Fülöp-hegyi kilátóhoz. Itt jól esik a banán, a kilátóból jó álátás nyílik a Balatonra. Hosszú, kacskaringós erdei szakasz következik a Hegyestű lábáig. Itt is frissítek pár percet, majd irány Szentantalfa. Itt a balatoni kék útvonala bortermelő vidéken visz át szép kilátással, egy helyütt egy esküvői csapat ebédel. Szentantalfán sörrel frissítek, és megyek tovább a Halom-hegy felé. Beszélgetek pár 50 km-es túrázóval, akiket utolérek. Amúgy szép a kilátás ezen a szakaszon is. Először megkerülöm a Halom-hegyet, majd felmászok rá. Fent Edina sporttársnő (is) fogad, baromi jó ez a pont: szép a kilátás, van játszótér, kilátó, minden ami kell. Készültek a pontőrök sokféle házisütivel, eszek is pár sajtos stanglit meg muffint. Eddig ez a kedvenc pontom. :) Innen a cél minél tovább eljutni fejlámpa nélkül, de szerencsére még este 6 óra sincs. Rétek mentén, majd erdőben visz tovább az út Balatoncsicsóig. Itt viszont nem találom meg az ellenőrző kódot, ezért lefotózom a templomot igazolásnak, ha kérik. Viszont hoppá, a településről kifelé nem vezetnek szalagok. Így a GPS segítségével követem az utat. Műúton, majd földúton megyek mezők mellett. Itt a zöld jelzés mellett kezd szalagozás is lenni, de nincs benne köszönet: egy elhagyatott roncstepelen kötök ki, majd megyünk vissza a zöld jelzésre. Ennek mi értelme volt? Az erdős részt elérve viszont jól követhető út vitt Balatonhenyéig, még mindig világosban. Érzem, hogy kezdek kicsit kimerülni, közeleg a 70 km környékén lévő holtpontom, ezért hosszúnak tűnik az út a faluig. Balatonhenyén tartok egy viszonylag hosszabb pihenőt, sörrel (még pont nyitva volt a kocsma!), kólával (ellenőrzőpont) és szendviccsel hangolok az éjjeli szakaszra. Még mindig világosban érek fel a Vaskapu-völgy felső részéhez. Itt a kis fennsík igazán gyönyörű így az alkonyatban. A kilátónál se találunk felírható kódot a túratársakkal. A hegyről lefelé előveszem a fejlámpát (kb. 74 km-nél lehetek). Ereszkedés következik egy akadályokkal teli völgyben (köves talaj, belógó fatörzsek). Ezután egy műutas szakasz jön Szentbékálláig, majd földút a kőtengerig. Itt se találunk kódot, úgyhogy igyekszünk a széles földúton mielőbb Mindszentkállára érni. Itt megint fullos ellátás fogad minket. Van valami raguleves szerű izé (pontosan nem emlékszem mi volt, de jól esett :) ), izó és kóla. Itt kérdezgettek minket, hogy mi vesz rá minket a százasra. Válasz asszem nem érkezett. :) A pontőr érzi rajtam, hogy nyűgös vagyok, és mondta hogy szedjem össze magam: "Most lesz szükség minden erődre! Jön a Csobánc, majd a Szent-györgy-hegy. Itt most nem jó helyen vagy!" Indulok tehát tovább, kissé nyomasztó egyedül a sötét erdőben, de ez van. A Csobánc előtt volt egy iszonyatosan bokrokkal benőtt szakasz az OKT-n, örültem mikor kijöttem belőle. Ezután látok pár túratársat egy lejtőn szembe felfele jönni. Mondják, hogy a párhuzamosan menő út a jó, ez másfele vezet. Ránézek a GPS-re, és szerinte jó úton jövök. De kb. mindenki átmegy a másik útra, én is. Kiderül pár perccel később, hogy a másik út vége le van zárva (magánút), úgyhogy vissza az egész. Iszonyat ideges lettem ettől, gyorsan elérem lefelé a műutat. Ami ezután jön, az a pokol egyik bugyra: Csobánc felfelé a kéken. Kikészített a felfelé menetel, ráadásul fent fújt a szél, és az utat se volt könnyű meglelni. De legalább az ep. szélvédett helyen volt a várrom belsejében. Lefelé már könnyebb volt a menet, gyorsan Gyulakeszire érek. Innentől valamiféle suggallatra versenyszellem lesz rajtam úrrá, szeretnék minél hamarabb a célban lenni. A sík terep adja is magát ehhez. Egyszer egy nagy pocsalyába lépek bele, ami a GPS szerint az Eger-patak. :) A gázlón szárazon át lehet jutni. Keresztezek egy műuat, egy vasútvonalat, majd balra át, és irány a Szent-György hegy. Nehéz a felfelé mentel a lépcsőkön, de ez most nem készít ki annyira. A turistaháznál van az ep., jó az ellátás itt is, elcsigázott túrázók (köztük én is) szedik össze magukat. Innen még egy kis emelkedő van a hegy csúcsáig. A lefelémentel elég meredek, figyelni kell hogy el ne csússzak. Ezután el kezd csepegni az eső, a szél továbbra is fúj kitartóan. Elérek a Lengyel-kápolnához, elkezd még intenzívebben esni. Nem lesz ez így jó. Kezdek átázni. Viszont a java még hátrava: a 71-es utat elérve brutál intenzitásra kapcsol az eső, úgy érzem kiszívja belőlem az erőt a műúton Szigliget felé. Csak arra gondolok, hogy egyre közelebb az egésznek a vége. Szigligeten a vár bejáratánál van az ep. , a pontőrök sátorba költöztek. Még 4 km van hátra. Visszafelé a nedves lejtőn elcsúszok. Szitkozódok egyet jó hangosan, majd megyek tovább. Kezd alább hagyni az eső intenzitása, de Tördemic előtt ismét brutál fokozatba kapcsol. Az utolsó pár kilóméter pokoli volt. A célbaérés felért egy megváltással. Végre száraz, meleg helyen vagyok. Nemsokára átveszem az oklevelet, valamint a jelvényt.
Szép tájakon vitt az útvonal, és a szervezők is kitettek magukért. Kb. minden ellenőrzőponton bőséges volt a választék. Összességében egy baromi jó élménynek maradt meg számomra a túra. Köszönet mindezért a szervezőknek.
Ezt a túrát a Kinizsi 100-ra való felkészülés jegyében választottam ki, de ha már úgyis mentem, hát toboroztam egy kisebb csapatot is. Így összesenhatan indultunk neki a 30-as távnak kellemes nyárias idõben.
A rajtnál gyors regisztráció, és indulás a hegynek. Szó szerint a hegynek, mert már az elején a Badacsony megmászása volt a cél. A bujdosók lépcsõjére a feljutás elég kemény volt, többször is megálltunk, hogy a tüdõnk utolérjen minket. Lefelé pedig sikerült egy elég méreteset zakóznom, így a továbbiakban fájós, és enyhén bedagadt hátsóval haladtam.
A kilátás a Badacsonyról nagyon szép, csak ezért is megérte felmenni.
A Klastrom-kútnál kis pihenõ, majd a következõ ellenõrzõpont a tomaji Sörpatika volt, ahol választhattunk, hogy egy pohár sört, üdítõt, vagy fröccsöt szeretnénk fogyasztani. A hûsítõ sör után a következõ pont a Varga-pincészet, itt kóstolhattunk 2 féle bort is. Félédes, és száraz bor volt ha jól emlékszem, bár mind a kettõ finom, zamatos volt.
Ezután jött egy kis laza menet Salföldig, majd utána amúgy zárásként 2 tanúhegy. A Tóti, és a Gulács.
A Tóti-hegyet megmászva most igazán lehetett gyönyörködni a kilátásban, az õszi túrával ellentétben.
A Tóti-hegyrõl athaladva a Gulácsra, még egy ellenõrzõpontot beiktattak a rendezõk, méghozzá az Istvándy-pincét, ahol ismét bort, és minden földi jóval ellátott zsíros dezskát kínáltak fogyasztásra a megfáradt túrázóknak. Igazán szívélyes vendéglátásban volt részünk, köszönet érte.
A pince után még várt ránk egy kaptat a Gulács személyében, ami már tavaly õsszel is megizzasztott. Idén is sikerült neki :)
A hegyen felfelé csapatunk kettévált, mivel én kíváncsi voltam tudok-e ritmust váltani, ha szüksg lenne rá a Kinizsin. Az utolsó pár kilométert így többségében laza kocogással fejeztük be.
A célban oklevél, hûtõmágnes, és finom mákostészta várt minket
Összeségében a szervezés kitûnõ, az ellátás pazar (alma, csoki, meleg étel a célban, sör, bor, zsíros kenyér, szaloncukor). Nem kérdés jövõre is itt a helyünk. Meg persze õsszel is :)
Már a rajtnál sikerült kellemes érzésekkel feltölteni akkumulátoraimat, a rendezõ Csiba Tonin kívül, két régi, kedves ismerõssel is találkoztam, Hevér Gáborral és Szalai Zsolttal. Gyors nevezés után, elindultam egy újabb ismerõs, a Badacsony felé, és hamarosan a Bujdosók lépcsõjén találtam magam. A sok lépcsõ és a légcsõ szoros kapcsolatba került egymással,ahogy az elõbbiek száma növekedett, úgy szaporodott a levegõvétel gyakorisága is. A Ranolder-keresztnél volt elõször lehetõségem a kilátásban gyönyörködni, itt tavaly a helyi polgármester pecsételte le a füzetünket, lehet, hogy idén is, de ennek megállapítására az én arcmemóriám tökéletesen alkalmatlan.
A Klastrom-kútnál feltöltöttem a palackomat vízzel, gondolva a távoli jövõre, mert a közeli jövõ ennél kellemesebb nedût ígért. A következõ e.p. a badacsonytomaji Sörpatika volt, ahol a rendezõség egy pohár sörrel gyógyította a túra résztvevõit. Természetesen, mást is lehetett választani, de én maradtam ennél a jól bevált energiaitalnál. Sörre bor-- mindenkor, tartja a mondás, és a rendezõk is ehhez tartották magukat, következett a Varga-pincészet, itt a száraz bor mellé megkaptam útitársnak a száraznak véletlenül se nevezhetõ, pécsi Szabó Lacit, aki humorával ezúttal is felvidított.
Sajnos, egy idõ után el kellett tõle búcsúznom, mert el akartam érni a 18.11-s tapolcai vonatot.Még futás közben hallottam figyelmeztetését, hogy jobbra figyeljem a szalagozást. Bizony, figyeltem erõsen, tavaly itt sikerült úgy elmennem, hogy át kellett nyergelnem a 30-as távra. Csiba Toni már a rajtnál szólt, hogy megerõsítették a szalagozást, és valóban, valóságos szalagerdõ vezetett rá arra a bizonyos útra. Jó érzés, hogy van, ahol nem hülyének nézik a tévesztõ túrázót, hanem igyekeznek segíteni neki. A Klastrom-kertnél aztán, nagy örömömre, újabb útitársaim lettek, Hámori Pista és a "közeli" Hódmezõvásárhelyrõl érkezett Jancsi személyében.( Pistának üzenem, ha olvassa a beszámolót, hogy neki volt igaza, nem az Andeziten, hanem a Corvin 40-en találkoztunk 2004-ben.)Régi túra-és fociemlékek felidézése után, tõlük is elbúcsúztam, és egyedül mentem.a Tóti-hegy felé, ami a zöld sáv és zöld háromszög találkozása elõtt nem sokkal fel is bukkant. Igen távolinak tûnõ tetején bogárméretû turistákat láttam, szerencsére a látvány megtévesztõ, 8 perc elteltével már a csúcsról élvezhettem a salföldi tavak, a Hegyestû, a Csobánc és a Gulácsi-hegy látványát.
Egyszer elvetõdtem egy agárversenyre, ahol egy nyúlnak nevezett rongydarabot húztak a kutyák elõtt, ezzel ösztökélve õket a gyorsabb mozgásra. Az itteni rendezõk nyula a következõ e.p., az Istvándy-pince, ahova igen gyorsan lefutottam. Meg is kaptam a jutalomfalatot, a finom , pecsenyezsíros kenyeret, és hozzá a kitûnõ fehérbort, amibõl repetáztam is. Természetesen, csak egyszer, mert aki sokat iszik, az képtelen Káptalantótiba menni, ahonnan némi kanyargás, majd fanyalgás után, megmászhatja a Csobáncot. Ez azért több idõt vett igénybe, mint a Tóti- hegyre történõ feljutás, és innen átmenni a Szent György-hegyre elég nagy odafigyelést igényelt, mert sok volt a jelzetlen, de kitûnõen szalagozott út. 30 méterre lehettem a Tapolcára vezetõ mûúttól, amikor egy busz kiindult a megállóból, és amikor ahhoz a földúthoz ért, amelyiken mentem, megállt. Rögtön kapcsoltam, azt hitte a sofõr, hogy a buszhoz igyekszem, ezért gyorsan integetni kezdtem, hogy nem ez a szándékom, ekkor elhajtott. Igen jól esett ez a figyelmesség.
Aki nem túrázik, talán nem is tudja, hogy a virágon és a hangszerern kívül, létezik egy harmadik féle orgona is. A Szent György-hegyen található bazaltorgonákról van szó, ezek látványa elfeledteti a felfelé kapaszkodóval az út nehézségeit. Innen lejutva, már csak egyetlen magaslat várt, a Kamon-kõ, hát akkor come on! Sajnos, a szúnyogok meg azt mondták: Let's go! Az egész úton nem támadt rám annyi vérszomjas lény, mint ezen az árnyas emelkedõn.
Szigligetrõl a cél felé futva, még egy igen jószándékú emberrel találkoztam, a már említett buszsofõrön kívül. Õ megállt mellettem a kocsijával, és felajánlotta, hogy elvisz oda, ahová úgy sietek, biztos késésben vagyok. Miután mondtam, hogy mi a helyzet, mosolyogva elbúcsúztunk.
A célban egy gulyásleves koronázta meg a kitûnõ ellátást. A már említetteken kívül, szaloncukor, szõlõcukor, nápolyi, ropi, alma, vizes uborka volt út közben, de elsõ helyen kellett volna említenem, hogy minden nehezen megmászható csúcsra felcipeltek a pontõrök ásványvizet, ami igencsak jól esett a felérkezések után. A célban még bõven volt idõm beszélgetni Gász Katával is, õ a gyalogtúra után, a másnapi kerékpáros kiruccanásra is benevezett.Bizonyára, az is ilyen kitûnõen fog sikerülni a rendezõknek, mint a gyalogos válzozat.
Legutóbbi túrabeszámolóm utójátékának folyományaként úgy döntöttem, hogy egy jó darabig nem írok újabbat. Soha nem volt célom megbántani senkit,ám a véleményemet szeretem elmondani, legyen az akár pozitív, akát negatív töltetû. Utóbbi esetben azért tartom fontosnak egy általam észlelt hiba megemlítését, hogy az legközelebb ne fordulhasson elõ. Eddig nem is volt gond, de legutóbb sértõdöttség lett a bírálatból, ezért ment el a kedvem az egésztõl.
Most mégis kénytelen vagyok írni, mert egy csodálatos teljesítménytúra után történt valami, ami visszaadta hitemet, hogy a jobbítás szándéka nem hiábavaló.
Elõször a túráról írok, amire minden évben el akartam jönni, de hol egy már befizetett , szakosztályi háromnapos, buszos túra, hol a Kinizsi Százas ideje esett egybe a Tanúhegyek túrával, hol pedig sérülés akadályozott meg az indulásban. Idén se volt egyszerû dolgom, mert családi okokból nem tudtam lent aludni, ezért vállalnom kellett az éjszakai 1/4 3-as kelést, hogy saját idõ terhére elindulhassak az 50-es távon. A 27 km.-re lévõ Csobáncig kellett behozni a 24 perces hátrányt, ami nem tûnt nehéz feladatnak.
Példásan gyors adminisztráció után elindultam a Badacsony tömbje felé, és kisvártatva már a Bujdosók lépcsõjén igyekeztem felfelé. Több, ismert történelmi személyiségrõl elnevezett pihenõ volt közben, ám pihenésrõl szó sem lehetett, meg se álltam az egykori veszprémi püspökrõl elnevezett, szépen felújított Ranolder-keresztig. Itt azért egy percet rászántam a csodálatos kilátásra, majd a pecsételés után folytattam utamat. (Késõbb tudtam meg, hogy az egyik pontõr B.tördemic polgármestere volt, ebbõl is látszik, hogy szívén viseli a túra sorsát.) A 2. e.p-nál egy Dianás cukorka késztetett emlékezésre, a Dél-Börzsönyi Kilátások túrán a Kittenberger-kunyhónál szoktuk ezt kapni .Becsületesen megtettem a kitérõt a Kisfaludy-kilátóhoz, de a méreteit megpillantva, lemondtam a meghódításáról, túl sok idõt vett volna el.
Lesiettem B.tomaj vasútállomásáig, és az itiner utasítását követve, lábpárral mentem a kerékpárúton B.õrs megállóig, onnan pedig a hatalmas Varga-pincészet udvaráig, ahol a harmadik pecséten kívül--talán gyöngyözõ homlokomra való tekintettel--Csabagyöngyébõl készült bort is kaptam. Az udvarról kijõve, némi bizonytalankodás után mentem tovább, miután az út elején lévõ szalagot volt szíves valaki leszaggatni. A Klastrom-kutat elhagyva a badacsonytomaji Sörpatikához értem, ahol recept nélkül kaptam egy pohár sört a rendezõk vendégeként.( Természetesen nem csak én, mindenki választhatott egy kedvére való italt.)
Igen jól álltam idõvel, aztán nem várt dolog következett. Mentem a piroson, az itiner leírása szerint ezt addig kellett tennem, amíg becsatlakozik a kék jelzés, ott aztán élesen jobbra kell fordulnom. Sajnos, ezt úgy értelmeztem, hogy a kéken kell majd mennem, és mivel valóban éles jobb kanyarral csatlakozott be, elindultam rajta. Zavart viszont, hogy a leírás szerinti lejtõ nem akart megjelenni, ezért egy idõ után, azt gondolva, hogy a kék másik ágán kellett volna mennem, átlósan rámentem, és az ott már valóban lejtett. Leérve, egy kertben ácsorgó embertõl megkérdeztem, merre van a salföldi kolostorrom. Sajnos, téves információt adott, így aztán visszatérve a gerincre, ismét elindultam a kék azon ágán, amelyiken elõször, és igaz elég soká, de ez is kezdett lejteni. Az alján egy szõlõjét kapáló ember , végre, jó irányba küldött, de mondta, hogy igen messze van még. Salföldre értem, itt elõbb érintettem a 6. e.p.-ot, majd mentem az 5.-et jelentõ kolostorromhoz. Igen furcsa volt szembe menni a rám csodálkozó mezõnnyel. A pontõrök javasolták, hogy ne menjek vissza Salföldre, menjek ismét a gerincre, és úgy a kéken, majd a zöldön a Tóti-hegyre. Így aztán megláthattam, hol kellett volna a szépen kiszalagozott útra rátérnem, néhány méterre volt csak attól a kéktõl, amire rákanyarodtam.
A Tóti-hegyen hamar rájöttem, hogy képtelenség lenne idõben a Csobáncra érnem, ezért szóltam a pontõröknek, hogy átnyergelek a 30-asra. Otthon lemértem, kb. 10 km-t tettem rá az eredeti távra, nem beszélve a szintekrõl. Eszembe jutott egy barátom, akinek a fia csak ötösöket hozott az iskolából, és egyszer sírva ment haza, mert kapott egy egyest. Legnagyobb megrökönyödésére az apja fülig érõ szájjal fogadta a hírt, mondta, hogy jaj, de jó, végre egy egyes! Majd elmondta a gyereknek, hogy kell néha a kudarc is, azt is fel kell tudni dolgozni. Nos, én hamar feldolgoztam, megettem a szendvicsemet, közben gyönyörködtem a Balaton és a salföldi tavak látványában, majd lesétáltam a nem kimondottan térdbarát, meredek lejtõn, és rövidesen az Istvándy-pincészetben találtam magam. Itt--szokásomhoz híven--kiválasztottam a legkisebb zsíros kenyeret, és púpozva megraktam lila hagymával és csalamádéval. A kudarc feldolgozását megkönnyítendõ, olaszrizlinggel kínált az egyik szimpatikus rendezõ, akivel jól el is beszélgettünk, ez némi repetázást is vont maga után. Végül ajánlotta, ha legközelebb erre járok, feltétlenül kóstoljam meg a száraz borok közül a "Laza" névre hallgatót, a desszertborokból meg a "Golgotát".Így lesz!
Már csak a Gulácsi-hegy volt hátra, majd a szõlõk között kanyarogva besétáltam a célba, ahol újabb meglepetés fogadott, a lekváros, mákos tészta. Utána még örülhettem az adott távon nevezõ legidõsebb résztvevõnek járó bornak is, de a legnagyobb öröm az volt számomra, amikor a fõrendezõnek, Csiba Toninak elmeséltem, hogy jártam .Meghallgatott, megnézte az itinert, és nem azt mondta, hogy miért nem vettem elõ a térképet, vagy látnom kellett volna a szalagozást, hiszen õk rendesen kitették (valóban így volt), hanem szólt a többieknek, hogy jövõre ezen a ponton ki kell javítani a leírást, mert valóban félreérthetõ. Ez a tökéletességre való törekvés ragadott meg a legjobban, és késztetett ennek a káprázatosan megrendezett túrának a leírására. Köszönet érte, és jövõre feltétlenül meg akarom csinálni az 50-es távot!
Avagy egy csodás családi csellengés a Tanúhegyeken...
Már nagyon vártuk ezt a szombati napot, hetekkel elõtte lefoglaltuk a szállásunkat Badacsonytördemicen a nemrégen megnyílt Gitta Vendégházban, amely nagyszerû választásnak bizonyult, amellett hogy szép szálláshely még a rajthoz, a badacsonytördemici faluházhoz is igen közel volt, nagyjából 100 méterre, így egy gyors reggeli után hamar a rajtban találtuk magunkat.Azon tanakodtunk hogy a 10-es vagy a 20-as távot válasszuk, de mivel két éve már a 10-es megvolt az egész családnak így ezúttal a 20 km-t választottuk...amit egyáltalán nem is bántunk meg!
A túra sajátossága hogy az ember egybõl az elején az arcába kapja a feketelevest, azaz a Bujdosók Lépcsõje elnevezésû gyilokjárót, amely egy amúgy is húzós bevezetõ szakaszt követõen direktben, meredeken felfelé mássza meg a legnagyobb tanúhegyet, a Badacsonyt.Ezen felfelé elgondolkozhatunk sok mindenen,az élet értelmén, a túrázás nagyszerûségén, de fõleg azon hogy minek is kellett ennek az egésznek nekivágnunk?
Felérve a hegy tetejére a természet megkegyelmez nekünk, szintben, majd késõbb picit ereszkedve érjük el az elsõ ellenõrzõ pontot, a Ranolder-keresztet.Itt szusszanunk egyet, fotózgatunk, és váltok pár mondatot Pataporccal, akivel már a Bujdosók Lépcsõje aljában is összefutottunk, nagyon aranyos, mosolygós lány, és megy mint a szélvész! Ezután a rövid pihenõ után beszélgetõs erdei séta következik, nincs messze a következõ pont, a Hertelendy-emlékhely, majd utána némi kapaszkodást követõen jön a várva várt Kisfaludy-kilátó, amely tavaly lett kész, de még pár héttel ezelõtt sem volt megnyitva a nagyközönség elõtt. Amiben csak reménykedtünk az valóra vált, ugyanis ezúttal gond nélkül fel lehetett kapaszkodni a kilátóba és megcsodálni a nagyszerû körpanorámát a Balatonnal, a tanúhegyekkel a Somlótól a Szent-György hegyig, sõt még a Kab-hegy is felsejlett a távolban!
Innen ereszkedés a "felújítással" kissé elrondított Kõkapun keresztül a harmadik ellenõrzõ pontig, a Klastrom-kútig, ahol kaptunk nápolyit, bélyegzõt, meg valami finom sütit is, bár már mindenki azon tanakodott hogy mikor és hol is lesz majd a lilahagymás zsíros kenyér és társai...ez emlékezetes momentum volt a két évvel ezelõtti 10-es túránkról, na!
Badacsonytomaj felé és hosszan utána is szalagozás mutatta az utat, egy-két kivétellel nagyszerûen követhetõ volt a túra nyomvonala, szép helyeken, szõlõk, üdülõk közt haladtunk a következõ pont felé, az Istvándy Pincészetig, ahol jött is menetrendszerûen a remélt ellátmány, sõt olyan dolgokkal is meglepték a szervezõk a túrázókat amire nem is nagyon lehetett számítani: ingyen pálesz, borkóstolás, lekváros kenyér, és természetesen az elmaradhatatlan zsíros kenyér. Fiammal repetáztunk a pályinkából, egy lelkes úriember jóvoltából aki szemlátomást nem sajnálta tõlünk sem és magától sem a nedût, így "ide nekem a Gulácsot" hangulatban vágtunk neki a túra maradék távjának.
Lelkesedésünk némileg alábbhagyott a Gulács oldalában, ha lehet ez a "púpocska" még egy fokkal izgalmasabb is mint a Badacsony, mikor azt hiszed hogy már felértél akkor jön még egy kanyar a felfelé vezetõ ösvényen, és még egy, és még egy... bár mentségére legyen mondva hogy nagyszerû fotókat lehet készíteni innen a Badacsonyról, és úgy általában a környékrõl.
A Gulácsról az ereszkedés lényegesen gyorsabban ment nekünk mint a felfelé kapaszkodás, így rövidesen ismét kiskertek és üdülõházak közt találtuk magunkat, majd átkelve a fõúton szintben haladtunk a Badacsony felé, egészen a Köbölkútig. És itt elkövettem egy hibát, amit csak este a szálláson a térképet nézegetve vettem észre és az itt már kissé fáradó családtagjaim is szerencsére csak este tudtak meg: emlékezetbõl mentem, ami azt jelentette hogy nagyképûen az itinert figyelmen kívül hagyva vezettem õket tovább a kéken, félig ismét megmászva a Badacsonyt, majd a piroson, a Kuruc körúton a bazaltbányák elõtt elhaladva fogtunk ismét ereszkedésbe hogy elérjük a kék jelzést Badacsonytördemic felett a Dongó-kútnál, ahol már a túra kezdetén jártunk egyszer, így zártuk be a kört, pedig sokkal könnyebb dolgunk lett volna a szervezõk által kijelölt útvonalon, végig szintben haladva, az amúgy is rövidebb szalagozott úton....lehet hogy most adtam egy ötletet a jövõ évi 20-as túra útvonalához? Szépek ám azok a bazaltbányák!
Még ezzel a "nagypistázással" is bõven a szintidõn belül értünk célba, ahol megkaptuk az emléklapokat és a kitûzõket is,majd kényelmesen elfogyasztottuk a kínálatból az általunk kiválasztott lekváros-mákos tésztát.Kellemesen elfáradva nagyszerû élményekkel gazdagodva sétáltunk vissza az utca túloldalán található szállásunkra, a Gitta Vendégházba, ahol este megbeszéltük: ha tudunk jövõre is itt leszünk! Hogy melyik túrán indulunk majd akkor, a 20-ason vagy újabb kihívást keresve a 30-ason azt addig még van idõnk eldönteni...
Idealis korulmenyek es elojelek biztositottak a kellemes turafelteteleket melyek kellettek is a varhato szintemelkedest kiegyensulyozando. Kicsit megcsuszva a rajttal de udito cicapuszival a tevepofan kezdtem az emelkedest. Lelegzetelallito a lepcsosor, de a kilatas is. Igaz mas ertelemben. A sorpatika ajtajaban 1 hadonaszo turatars igazitja fogsoromat s serkent gyors tovabbhaladasra. A pinceszet teraszarol nyilo kilatas azonban feledtet mindent. Elporoszkalok az arboretum mellett fogadkozva, hogy egyszer bentrol is megnezem majd. Meglep a kolostor, mely pusztulofelben is igez. Milyen elet lehetett itt egykor!? Salfold is szep portakkal es mukodo kutakkal fogad. De nem igen van ra szukseg mert jon a pont is. Elvezem a felfelet a kanyargos osvenyen a Toti hegyre. No meg a kilatas sem rossz felerve. Epp jokor jon a zsiroskenyer a hegy aljaban. No meg feldob Szilviaek latvanya is. Kar, hogy marodi s lemarad a Csobanc elott. A hegyen szolocuki es viz. Kivalo energiapotlas, mely atlendit Szentgyorgyhegyig. Bar szeretem a ket hegy kozotti retes- ligetest. Felnyomok a bazi bazaltorgonak mellett s megvan a jutalom is. Sos uborka. Nagyon finom. Lefele a piroson rovidebb az ut, ami kisse megteveszt. Igy a betonon erek az orszagutig, picit radobva a tavra. Szigliget fele a hosszu egyenes elcsoffaszt, de a piroson tovabb meg nem jartam. Most nem a var a cel, hanem a Kamon ko. A fuvek osszevereznek, de jon a hegy es az emelkedo. Kicsit csavargok a szalagosban, hiaba itt mar csak vizes szivacs a fejben. A ponton lelkes orok vizzel kinalnak. A csokit visszautasitom. A szalagok szepen levezetnek vissza a faluba. Ujabb orszaguti resz, de ez mar a vege. Nemi emelkedo es megvan a cel cicaval ki husegesen var ram. Macival is szot valtunk, de a gulyast es a debutalo tura-futo kollegat nem varjuk mar meg.
Kivalo rendezes, prima ido, gyonyoru videk es utvonal. Minden a legjobb volt, amit innen is csak koszonni tudok. Egy kulaccsal vegignyomhato a tura es eleg szintes is egy kellemes elfaradashoz. Akar hosszabb is lehetne, hiszen van meg a kornyeken par kupocska. De ne legyunk telhetetlenek. Igazan szep volt igy is a nap.
Piszokul korán,3 óra 15-kor(így írva durvább,mint negyed 4-ként:)) ébreszt a mobil,máskor,ha korán kelek már elõtte fél óránként nézem az idõt,most a csengés kelt,nem tudom melyik a jobb,de ez ütõsebb,az tuti.Eltelik az ilyenkor szokásos egy óra,átautózom Csuka Sanyihoz,majd átülök hozzá.Négyen indulunk a Balaton partjára Tamással és Józsival.Az út szinte eseménytelenül telik,a „szinte” annak szól,hogy Zalahalápon(egész faluban 40 a max.megengedett seb.) egy kanyar után fél 6(!)tájékán szembe vigyorog velünk a 2+3 lábú rendõr.Õt sem szeretik otthon,a fene essen bele,hogy hajnalok hajnalán nincs más dolga….
Tördemicre 6 után pár perccel érkezünk,a nevezés nagyon gördülékeny és profi,az itinerre vonalkódos matrica kerül a nevemmel és az indulási idõmmel,a legközelebbi BHTE-rendezvényen pedig már nevlapot sem kell tölteni,ha megjön a regisztrációs kártyám.
Elindulunk Sanyival a mai ötvenünkre,Józsiék még pihiznek egy gyenge órácskát,a 30 csak 7-kor rajtol.Kigyalogolunk a faluból,szõlõsbirtokok között emelkedik az út,hamar meg kell állni szerelvényt könnyíteni,bõven elég lesz mára a rövidnadrág-póló kombináció.A Bujdosók lépcsõjéig is összejön gyorsan 185 méter szint,erre a lépcsõsor gyorsan rádob még egy bõ százast.Több megállóval,nézelõdve,okosan gyûjtjük a szinteket,elég mellbevágó azért így mindjárt az elején ez a meredekség.Szerencsére szúnyog még csak elvétve akad.
Elsõ pecsét a Ranolder-keresztnél kerül az itinerre,sõt mindjárt a második is,igaz az akkora(a kereszt saját pecsétje),hogy csak az igazolófüzet elején találunk neki helyet.Viszonylag jó a kilátás,elég tisztán látszanak a túloldal vonulatai is,bár azért a kontúrok kissé elmosódnak.
Átballagunk a Hertelendy-emlék nevû kilátópontra,ifjú emberkétõl kapjuk a pecsétet és mellé egy diannás cukorkát,a kisfiú nagyon szorgos,látszik,hogy nagyon élvezi a munkáját anyuval és apuval,mellettük nagyobbacska lány bóbiskol az árnyékban.Továbbállunk,megállapítom,hogy a Badacsony mindig átver,mikor ebbõl az irányból szelem át,a kilátópontokon általában olyan érzésem támad,hogy már nincs több emelkedõ,aztán de.Felérünk a csúcsra,az itiner megtekintésre ajánlja a Kisfaludy-kilátót,de most nem élünk a lehetõséggel,két éve megnéztem már.Lecsorgunk a Kõkapuhoz,eddig nem is tudtam,-Sanyi világosít fel-hogy két hatalmas bazaltoszlop a hely névadója,egyiküket meg is vizslatom,a lejjebb levõt-ha még áll egyáltalán-takarják a fák.
Klastrom-kútnál újabb ell.pont és az elsõ komolyabb vizes frissítés,jól esik nagyon,már most elég meleg van.Gyõri vizet forrásvízre cserélem,majd megesszük a téli fagyinkat.Gyerekkorunkban sokat ettünk ilyet,de a nevére már nem emlékeztem,vissza is kérdeztem,hogy „micsodát?”mikor a pontõr megkérdezte,hogy kérünk-e.Evés-ivás után irány Tomaj.Sörpatikát majdnem elkerüljük,de aztán betérünk egy jó italra,nálam ez egy 60%-os narancslé jelen esetben.Az ital a túra szolgáltatása egyébként.Sanyi is bedobja a kávéját,haladunk tovább.Lesétálunk a falu vasútállomásáig majd a kerékpárúton folytatjuk keleti irányba.Átérünk Badacsonyörsre,egy utcával feljebb,párhuzamosan eddigi utunkkal folytatjuk az aszfaltkoptatást egészen a Varga pincészet kóracél tartályrengetegéig.Betérünk a birtokra egy pecsét erejéig,aki szereti kisebb borkóstolón is részt vehet a szervezõk kontójára.
Elhagyva a borkészítõ nagyüzemet újabb magasságokba törünk kellemetlen aszfalton.Mielõtt bevetjük magunkat az erdõbe hátrafordulunk egy körbenézés erejéig.Szép.Fák árnyékában haladunk a néha elõbukkanó piros sáv mentén,majd leszalagozva róla.Bár a szervezõk több helyen plakát formájában kéréssel fordultak az erdõt járókhoz,hogy az ideiglenesen kihelyezett jelzõtáblákat,szalagokat ne bántsák,bõven van szalag a földön-ami még használható azt visszakötjük.A Salföldi kolostorromot aztán kalandos úton érjük el,nem éppen abból az irányból ahogy az ki van jelölve,vagy rossz volt a szalagozás,vagy valami jó arc átrakta nejloncsíkokat egy keresztezõdésben,az a lényeg,hogy a túrázók zöme csinált itt egy oda-vissza szakaszt.Itt jelentkezik egyébként elõször a kapott térkép szerintem nagy hibája:a zöld vonal,amivel az utat rárajzolták nagyon vastag, takarja az alatta található információkat,az amúgy is csak éppen hogy olvasható apróbetûs feliratokat.Fõleg az zavaró,hogy nem látom a követendõ út milyenségét,hogy az most egy szekérút,vagy épp aszfalt.
Kolostorrom elõtt találkozunk Rékával és Nikivel valamint az õket kísérõ fiatalemberrel,örvendezünk egymásnak,hangot adunk abbéli szándékunknak,hogy ma még összefutunk.Aztán csak elõbújik az erdõ sûrûjébõl a rom.A ponton a pecsét mellé már szódavíz is jár az épp kislányukkal perlekedõ pontõröktõl-rejtélyes módon az asztalon minden csupa víz,gyanítom ez lehet a fenyítés oka:))Körülnézést itt is hanyagoljuk,jártunk már itt mindketten,irány a lányok után!:)
Mély homokban gyalogolunk,majd mezõre érünk,átvágva rajta elérjül Salföld határát.A szalagok vinnének a falu hátulja irányába,egy túratárs határozottan állítja,hogy a leírás szerint ki kell ballagni az országútig,ott legalább látjuk az itteni kõtengert.Általában nem szoktam hallgatni az útvonalat módosítókra,de most vele tartunk.A kõtenger itt csak jó néhány magányos szikladarab,jó nagy területen szétszóródva,de legalább ezt is láttuk.Begyalogolunk a faluba,valóban az itinerben említett jobbról érkezõ zöld sávot is látni néha.Aztán eltûnik,mi megyünk tovább a fõutcán,egy balról érkezõ jól kiszalagozott mellékutcából aztán becsatlakozik a túra kijelölt útvonala is.Kicsit morgok magamban.Megérkezünk a következõ pontra a természetvédelmi major bejáratához.Itt két szem kisméretû pogácsa plusz víz az ellátmány.
Az összefonódott kék sáv-zöld sáv jelzéspáron indulunk tovább,majd nemsokára marad csak a zöld,azon csalinkázunk az erdõben,szûk kis ösvényeken.Már –már kezd hosszúra nyúlni ez a szakasz,kicsit aggódok,nehogy elmenjek a Tóti-hegy mellett,de aztán ismerõs helyre érkezem,itt a letérõ,megjön a zöld 3szög.
A tóti-hegy meghódítása a szokásos módon történik:A „nagy lendület-kifulladás-pihenés” hármasának többszöri megismétlésével érem el a csúcsot.A lányokat itt érem utol,begyûjtöm a pecsétet majd leheveredem melléjük,közben nem mulasztom el a gratulációm átadását,amit a tavalyi Balaton-kör gyalogos teljesítésével érdemeltek ki nálam.A tûzõ napsütés aztán bezavar az árnyékba,most még van itt ilyen,bebújok egy kis cserje takarásába energiát pótolni,nézelõdni.Közben felér az idõközben lehagyott Sanyi is,kicsit szusszan és már ott is hagy minket.Mi meg utána!
Most nincs sár,de a meredek kaptató porosan is rendesen csúszik,óvatosan ereszkedek vissza a hegy lábához,majd jobbra fordulok.Kerülöm kicsit a Tótit,közben beérem Sanyit.Felhagyott kõbányát mellõzünk,majd benézünk az Istvándy pincészetbe egyet enni és inni,na meg a soron következõ pecsétünket begyûjteni.Zsíros és lekváros kenyér a kínálat mindenféle feltétekkel,korlátlan szódafogyasztással.Legyûrök egy lekvárosat,iszom rá két jó pohár szódát,a csapnál meg megmosakszom kicsit.Nagyon meleg van.A lányok is ideérnek közben,pár perc múlva azonban mi továbbállunk,nem is látjuk ma egymást többet.Leereszkedünk a Badacsonytomaj-Káptalantóti mûútig ahol megindulunk K.Tóti irányába.ameddig csak lehet inkább az árokparton gyalogolunk a pincészet fáinak árnyékában,de ez a lehetõség hamar megszûnik,marad az aszfalt a tûzõ napon.Átballagunk a falun,majd el is hagyjuk azt,gyanúsan sehol egy kék sáv,elbizonytalanodunk.A térkép sajnos itt is cserbenhagy,az a fránya zöld vonal olyan vastag,hogy nem látni,milyen minõségû az út,amin haladnunk kellene.Az irány jó,az rendben van,a Tanúhegyek Nyomában túra is erre jön,igaz az ellenkezõ irányban,ami jelen esetben lényegtelen,kék sáv viszont nincs.Sebaj,a tapolcai országút ebbe az irányba van,haladunk tovább.Aztán persze megjön a keresett jelzés,jó az út amin vagyunk.
Jön a Csobánc.Szõlõsök között visz utunk,egyre csak emelkedünk,majd rátérünk a kék rom jelzésre.Itt jön a java,még jó,hogy van néha egy-egy vízszintes pár méter ahol lehet kicsit szusszanni.A fák takarásában még elviselhetõ a meleg,amint ez a jótékony ernyõ elmarad a fejünk fölül azonnal érezhetõen nehezebben megy a kapaszkodás.Aztán végleg magunk mögött hagyjuk a fákat,botladozunk még a köves ösvényen,majd felérünk a hegy platójára.Toronyiránt irány a vár,bár még nem látni,a kiválasztott ösvény arra visz.Aztán elõbújik,hátulról támadjuk le,ezen a felén még úgy sem jártam.Pecsételés,vízvételezés,egyebek,nem idõzünk sokat,egyre csúnyább az ég kelet felõl,néha mintha morajlást is lehetne hallani már…
A Csobánc északi lejtõjérõl megint csak csodás a kilátás,az alattunk elterülõ medencében a látási viszonyok is kiválóak,a látóhatár persze itt is párába veszõ.A felhõk egyre sötétebbek,a morajlások is egyre gyakoribbak,Sanyi mondja is,hogy nem ússzuk meg.Bejött,amit a met.hu jósolt,beúszó zivatargócok dél és 14 óra között.Hát itt vannak.
Leérünk a hegyrõl,visszanézve megdöbbentõen magas,azon kesergünk milyen gyorsan elveszítjük ma már nem elõször a nehezen összekapargatott szintjeinket:))A jó poros úton lassítás nélkül húz el mellettünk egy kormányból vizet facsaró nõszemély Suzuki Ignisével,bosszankodunk egy sort miközben nyeljük a port.Suzukis,no comment.:)Szinte látom a kalaptartón a kalapot,amit meg a papa visel,mikor õ vezet:)
Gyulakeszi is eljõ,a helyi tûzoltószertár elõtt csak nem egy csap az?Hát de!Lerohanjuk Sanyival,irgalmatlan mosakodás veszi kezdetét,csak egy bánt,hogy a víz túl nagy nyomással hagyja el a vezetéket,és mivel nyomógombra mûködik nem tudjuk szabályozni a kifolyt mennyiséget.Így is megpróbáljuk a lehetõ legnagyobb hányadát hasznosan felhasználni.A kis falun hamar átrobogunk,azért én még a focipályánál is felfrissítem magamat,épp hogy csak le nem fürdök:)
A következõ szakasz õsszel általában elég nehezen járható,most ilyen probléma nincs,tempósan haladunk.Az Eger-víz gázlóján az õsz óta kicsit elfordult fahídon kelünk át,majd keresztezzük a vasútvonalat is.Épp,hogy átérünk,nagyokat dudálva robog el Tapolca irányába az M41-es két személyvagonnal a háta mögött.Átkelünk a mûúton,újra csak a szokásos hegyoldali szõlõsök között visz az út.Ami aztán egyre jobban elkezd emelkedni persze,de hát itt az orrunk elõtt a Szent-György-hegy,és ha már itt van elõttünk mi aztán ki nem kerüljük.Felkaptatunk a kulcsosházig,lélekben eddig készítettem fel magam ezen a szakaszon,mondom is Sanyinak,hogy setovább,nekem ennem kell.Idõs kéktúrázó házaspár mellé telepszünk a padon,õk továbbállnak,mi még eszegetünk,pihengetünk kicsit.Aztán nekiveselkedünk.Lépcsõzés jön,mi más.Én aki annyira utálom a lépcsõzést ma már annyit lépcsõztem,hogy az már szinte sok.De legalább szépek a bazaltorgonák,nézelõdésnek álcázva pihengetünk is rendesen.Nem kis hátsó szándékkal újabb és újabb fotótémákat és képkivágásokat javasolok Sanyinak,de valószínû már agyonfényképezte régebben ezt a témát,mert nem sok sikerrel:)Visszaköszönnek az õszi túra életveszélyes szakaszai,amik most nem azok CSAK szimplán összeesni készülök éppen,annyira meredek az ösvény:)Aztán normalizálódik a helyzet,megszûnnek a kaptatók,szépen haladunk a hegy platója felé.Közben látjuk,hogy Gyulakeszi már ázik....
Meg is érkezünk,kiérve a fák közül szabályosan arcon vág a meleg,egy méteren belül becslésem szerint úgy 15 fokot emelkedett a hõmérséklet.Ennek ellenére viszonylag hideg ásványvizet kapunk,ügyesek voltak a pontõrök,bent hagyták a készletüket a zsákban,és azt betették a hûsre,így a palackok egymást tartották hidegen.A téli fagyi viszont majdnem megégeti a nyelvemet(enyhe költõi túlzás:),kicsit más állagú,mint a reggel kapott.Sebaj,azért persze elfogy:)A vihargóc közben irányt vált,fordul egyet és dörögve,villámokat szórva elvonul Tapolca felé.Talán megúsztuk....
Nézelõdés után elhagyjuk a hegyet,egy részen általunk még nem járt piros sávos szakaszon gyorsan veszítve a szintet.Aztán újra ismerõs szakasz jön,hamarosan már az Oroszlánfejes-kútnál töltjük a palackjainkat az utolsó etapra.(Közben találtam egy cikket 2010 végérõl,miszerint a kút vize coli baktériummal szennyezett,semmiképp nem alkalmas ivásra,amire állítólag tábla is felhívja a figyelmet,én nem láttam,ez marha jó....Cikk: http://www.esemenyter.hu/?q=node/732)A Lengyel-kápolna utáni kanyarban bizonytalankodunk kicsit,de aztán rátalálunk a jelzett útra.A zavart az okozta,hogy itt eltér az útvonal kicsit az õszitõl,ez a jelen megy,az meg itt letér róla.Itt érünk utol egy már eléggé kimerült szári sporttársat,akinek,mint kiderül ez élete elsõ ötvenese.Hát beleválasztott,a túra amúgy is az egyik legnehezebb,ma meg még itt ez a böszme meleg is.
Közeledünk a 71-es úthoz,a Badacsony mögül erõs villámlás látszik néha,na meg a Keszthelyi-hegység felõl is egyre sötétebb fellegek érkeznek,haladunk a két gócpont között,közben méregetjük Szigliget magasságát.Így a vége felé már ezt is soknak véljük.Meg vagyunk róla gyõzõdve,hogy ma még oda is felmegyünk.Én el is tervezem,hogy összekapom magam,és ma felmegyek a várba is,ami általában elmarad.Ebben a hitben caplatunk az aszfalton.Elérjük a kerékpárutat,kolléga szól,hogy akkor a piros sáv jön,meg valami Kamon-kõ.Elõvesszük az itinert és mi a fene,tényleg a Kamon-kõ jön.Aha,akkor megvan valamennyi szint abból a közel 500-ból amit már a túra elején kerestünk,mármint,hogy itt egy heggyel kevesebb van az õszihez képest,szint viszont vagy félezerrel több.
A kerékpárutat tehát csak keresztezzük,piros sáv jelzés mellett haladva kerüljük Szigligetet.Beérünk a faluba,a Kossuth utcán emelkedünk,majd a körforgalomnál szalagozást követve a házak között elhagyjuk azt.Átvágunk egy jó gazos mezõn,majd beérünk az erdõbe.Innentõl már a Kamon-kõ tanösvény kék T jelzése a követendõ.Elkezdünk meredeken emelkedni,a frissen megismert kolléga halad elöl,de nagyon nehezen,így beelõzök.Innentõl egyedül folytatom.Csípnek a szúnyogok,látnivaló sincs,csak felfelé kell menni,ez a szakasz nem nagyon tetszik.A jelek viszont követhetõek,ez legalább pozitívum.Követem is õket,ahogy kell,itinert nem olvasok,így magát a Kamon-követ nem is látom,megtekintése csak ajánlott,ezt az infót csak a célban tudom meg:)
Pecsételõhelyet azért meglátogatom,iszom a felkínált vízbõl és elviharzok.Visszatérek a faluba,felkészülök a várhegyre.Aztán nem kell oda menni:)Most már aztán végig olvasom a szöveges leírást,innentõl kék sáv,el az Avasi templomrom mellett,ki a faluból,át a 71-esen,át a vasúton aztán már vége is.
Így is lett,nagyjából 10 óra 20 percig tartott a mai menet.Átveszem az Emléklapomat egy nagy méretû kitûzõ társaságában,betermelem a gulyáslevesem(50-eseknek szolgáltatás),közben befutnak Sanyiék is,szári kolléga elég ramatyul néz ki.Megnyugtat,úgy is érzi magát.Eszmét cserélünk Bazsival(bbeledi),közben mindenki jóllalik,elbúcsúzunk,irány haza.Nehéz,de szép túra volt.Külön köszönet a sok vízvételi lehetõségért,köszönet a vizet a hegytetõkre felcipelõknek!
Túrapontszám szerint az eddigi legnehezebb túrám következett, hát lássuk. Visszaolvastam az elõzõ éveket, és meglepõdve láttam hogy mindenki írja hogy milyen profi volt az ellátás, a szervezés, és hát év végén ha jól tudom dobogós volt a rendezvény. Kiváncsiam vártam.
Nevezés, és indulás, már most meleg van. 8ig lehetett indulni, én 7:35kor vígan nekiláttam. A terep nagy része adott és ismerõs, GPS-be, mp3-ba újak az akksik, simán bírni fogják, ruházat tiszta megfelelõ, felszerelés minimális, bár még mindig sok kacatot cipelek magammal szerintem. Természetesen egyedül megyek, mint már annyiszor, ilyenkor el is vagyok magammal egész nap, nem veszünk össze....
Az elsõ szakaszon az utcák közt a gyönyörû itinert bújtam, táblázat, metszetek, térképek, leírás. Ennél több/jobb nem is lehet. Ráadásul szériatartozék volt a "bugyi" is, tehát esõbe se lett volna ázott a színes elõlap.
Az elsõ EP máris a bujdosók lépcsõje után. Legalább bemelegettünk, pulzus is kezdett beállni üzemire. :) Átkeltünk a Badacsonyon, a kõtengernél mentünk lefele, majd a fára kiírva látom ám hogy innivaló lesz. (miközben majszolom a EP-n kapott csokit) Szóval ez az az ellátás amirõl olvastam. Tomajon kocsmaüdítõ, pihi, majd tovább az ismert bicikliúton Örsre. Ott a Varga Pincészetet végre belülrõl is láthattuk, kis borkóstoló, pogácsa, pecsét, majd fel a hegynek. Aki nem nézett vissza innen a Badacsonyra az bánhatja. Itt egy erdõs szakasz következett, majd a Salföldi Kolostorrom. Itt pecsét, majd murvás szakasz Salföldig. Magamhoz képest eléggé nyomom a tempót, nem tudom mi van velem, de nem fáradok élvezem a menetet. Mindeközben Salföld belterületén haladunk, egy két ház gyönyörû, Magyarpolányt idézõ rendberakott tornácos házak. Szép.
Salföld végén újra EP, finom szörp, majd tovább. Még bele se kezdtem a saját kajába/piába. Még egy kis murvás szakasz, majd beértünk az erdõbe, ahol kanyarogtunk jobbra balra egy szûk ösvényen, mígnem kiértünk a Tóti hegy alá. Innentõl ismerõs a történet. Egy jobbos és már egyenesen kaptatás az égbe. A tetõn friss víz, szép kilátás, pecsét, fénykép. Lefele elõreengedjük a felfelé tartókat, nekünk mégiscsak könnyebb az elindulás. :)
A Tóti hegy alján kissé értetlenül álltam mint a hülyegyerek, hirtelen nem tudtam merre kell menni, pedig a szalagozás bámulatos volt, gps a nyakba, itiner a kézbe, és már jártam is itt, erre meg ott kavargok. Sebaj bevártam néhány kolégát és rájuk bíztam magam, hát persze hogy arra kell menni, hülye.
Lekanyarogtunk a hegyrõl be a Gulács és a Tóti által körbezárt völgybe. Itt megint EP, de még milyen. Az Istvándy Pincészet látta vendégül a túrázókat, zene, borkostolás, panoráma, székek, zsírosdeszka. Mi kell még!? Igazából el se akartam hagyni az objektumot, csak egy hálózsák kellett volna ott szép zöld fûre.
Természetesen siettünk tovább, a mûton jobbra fordulba már csak az 50esek mezõnye haladt. (igencsak kevesen). A már ismert úton (kéken) mentünk a Csobáncig, majd a keleti (nehezebb) oldalon fel. (ez nem amerika hogy az északi "arc" mindig a legnehezebb). A várban forgatag, mindenhol kirándulók, meg persze pecsét és friss víz. Felfelé mintha nehezebben jöttem volna, mint kellett volna, remélem nem lesz gond. A könnyebbik északi oldalon le a templomromig, majd Gyulakeszi felé vettük az irányt. A murváson végig a faluig, majd ott nem egyenesen, hanem jobbra Tapolca fele. (útvonalváltozás....viszont nagyon egyértelmû volt) A jóöreg Nádas büfé után, a falut elhagyva fordultunk a mezõre a belvíztõl tisztes távolságban. Elõttem 3-an látótávolságban, mögöttem senki. Mindenki nagyjából egy tempót megy. Mezõmenet, fák és jelzés nélkül valahogy mégis egyértelmû volt, még ha nem is lett volna letaposva a fû akkor is.
A belvíz a vasúti átjárónál megérkezett, pont vettem fel a telefont, amikor érzem hogy elmerül a lábam. Gyors lépdesés át a vasúton, és már el is hárult a veszély. Azért nem volt semmi az a pocsolya ott, szerencse hogy a Gore-tex nem csak marketing. Következett hát a Szt. György hegy. Nah itt lehetett valami holtpont szerûség felfele. Mire a tetõre értem már 3 szor megálltam néhány percre pihenni, leültem, fényképeztem a bazaltot, stb. Egyszerûen azt éreztem hogy elfogytam. Természetesen ez teljesítménytúra és "az embernek mindig van ereje egy következõ lépésre". Így hát én is így tettem. A tetõn a pontõrök mellé leültem kicsit pihenni a padra, ettem csokit, ittam is, és egybõl jól lettem. Lehet hogy az volt a baj hogy nem ittam/ettem annyit amennyit kellett volna. Hát ebbe még bele kell tanulni.
Szt. György hegyrõl hosszú úton jöttünk lefelé, az oroszlánfejes forrásnál feltöltöttem a megüresedett palackokat, majd tovább Szigliget felé. Bennt Szigligeten, a lehetõ legmélyebb pontra mentünk le a kertek alatt, majd onnan még az utolsó döfés. Reméltem hogy nem kell már ide felmenni, mert bár jól éreztem magamat, az erõm fogytán volt kicsit. Természetesen fel kellett menni a legtetejére, ahol az utolsó pecsét után el se tudtam képzelni hogy valóban már csak ilyen közel van tördemic. Kicsit bekrepált a beépített iránytûm. És tényleg csak néhány kilométer volt hátra a célig, ahol egy gyönyörû kitûzõt és oklevelet vehettem át.
Nem nagy idõ a 11óra 2 perc, fõleg hogy 11 órán belül szerettem volna érni :D:D, de jól haladok a fejlõdésben.
Túra után kis pihenõ a csomagtartóban, kis öltözés, mosakodás, félig bealvás, majd jó elõre bementem az elõadóterembe, hogy Erõss Zsolt beszélgetõs filmvetítõs estjét jó helyrõl nézhessem. A terem zsúfolásig megtelt, mi pedig szó szerint késõ estig ültünk, hallgattunk, kérdeztünk, ámultunk-bámultunk a kivetítõre. Nagyon jó volt, természetesen egy fotó is készült. :)
Fél 11 magasságában robotpilóta üzemmódban hazakocsiztam......
Gratula a szervezõknek a szalagozásért, az itinerért, és persze az ellátásért (külön a sherpa (=magashegyi szakmunkás) pontõröknek akik a leglehetetlenebb csúcsokon kínáltak bennünket hektoliter mennyiségû friss vízzel.
Az útvonal tökéletes, az idõ is jó volt, és persze Erõss Zsolt is remek ember.
Elõzõ nap, a Szent Orbán túrán még azt beszéltük meg Istvánnal, hogy ma az 50-es távra nevezünk, de Bazsi náthája egy kicsit felborította a terveinket, így a 30-as távot választottuk. 7 óra 52 perckor rajtoltunk a badacsonytördemici faluház udvaráról, jó nagy nyüzsgés közepette. Nagyon sok túratárs készülõdött a rajthoz és sokan már Badacsony felé vették az irányt.
(Badacsonytördemic: Elsõ okleveles említése 1219-bõl való, Turdemiz néven. A középkorban egytelkes nemesek lakták, erre utalt korábbi neve, a Nemestördemic is. Nemesi falu jellege 1848-ban szûnt meg. A 20. század elején a Badacsonyban nyitott bazaltbánya hatására a településen megindult a fejlõdés, de máig megõrizte falusias jellegét. Mai nevét 1950 óta viseli. Lakosság: 850 fõ.)
Hamarosan a Bujdosók-lépcsõjén kapkodtunk levegõ után és OKT-s emlékek villantak be két légvétel között. A Ranolder-keresztnél megkaptuk a túra legnagyobb bélyegzõlenyomatát is, majd továbbra is a hegyen maradva, begyûjtöttünk még két pecsétet. A Klastrom kút után fákra helyezett papírlapok tudatták velünk, hogy Badacsonytomaj egyik vendéglátóhelyén bor, sör, kávé és üdítõ közül lehet majd választani. A bazalttemplom átellenes oldalán, a sarkon valóban ott várt ránk az említett vendéglátó egység, benne már több túratárssal. Mi is csatlakoztunk a bentiek társaságához és két jéghideg Pepsivel frissítettünk.
(Badacsonytomaj: Névadója állítólag egy besenyõ vitéz, Urkund fia Tomaj volt, aki Szent István korában birtokolta a területet. Elsõ okleveles említése 1313-ból származik, Thomay formában. 1263-ban már pálos rendház állt itt. A török hódoltság idején lakossága megfogyatkozott, 1550-ben plébániája elhagyatva állt, de a források szerint a település folyamatosan lakott volt. A 18. század során kedvelt pihenõhellyé vált, bora kedvelt lett és sorra épültek a pincék és a borházak. Fejlõdése a bazaltbánya 1903-as megnyitásával új irányt vett, a lakosság száma megkétszerezõdött. A bazalttermelés 1965-ben befejezõdött, de a hegy látványa és élõvilága nagyon megsínylette a félévszázados bányászatot. A település 2004. július 1-jén kapott városi rangot. Lakosság: 2220 fõ).
Frissítés után a 71-es fõúttal párhuzamos kerékpárúton talpaltunk Badacsonyörs széléig, majd innen szalaggal jelzett utcákon keresztül jutottunk be a Varga pincészet udvarára, ahol a pincészet borából kaptunk kóstolót a pogácsa és a bélyegzõ mellé.
A Varga pincészettõl egy hosszú emelkedõvel búcsúztunk, majd hamarosan erdõbe értünk. Az erdõ közepén megcsodáltuk az út mellett álló, elhagyatottnak tûnõ házat, mely lakatlannak tûnt az õt körbenövõ fák és bokrokból ítélve. Az erdõben a P hirtelen egy erõteljes jobb kanyarral fordult, a helyes utat korrekt szalagozás jelölte, ennek ellenére többen benézték az irányt, mert a K jelzésrõl jöttek velünk szembe. Hamarosan, a zöld fátyol mögött, felsejlettek a salföldi kolostorrom évszázados falai. A kolostor ódon építménye elõtt pontõrök tanyáztak, gyors pecsételés után egy darabig követtük még a P jelzést, majd hamarosan szalagozott útra váltottunk, mely Salföldre vezetett be minket. Salföldön a Természetvédelmi major elõtt volt a telepített pont, egy kis zacskó chipset és szörpöt kaptunk erõnk pótlásához.
(Salföld: lsd. általam írt Káli 60).
Közeledtünk a túra második és harmadik legmagasabb pontja felé.Eleinte a KZ jelzésen, majd a magára maradt Z jelzésen baktattunk tovább és hirtelen, az erdõbõl kilépve szembe találtuk magunkat a Tóti-heggyel. Elhaladtunk két pince elõtt, melyek közül az egyiken már messzirõl olvasható volt az „Eladó” felírat, és a második pince kerítése után hirtelen jobbra váltottunk a hegy csúcsa felé. A meredek szakaszon egy kicsit besûrûsödtünk, ennek egyik oka az oxigén erõteljes keresése közben az volt, hogy a lefelé tartók békésen bevárták a felfelé kapaszkodókat, így idõnként szinte talpalatnyi helyekért küzdöttünk a szûk ösvényen. Végül is felértünk a csúcsra, bélyegeztettünk és csodálkoztunk, hogy fél literes, palackos ásványvizet kaptunk. Gondolom szegény pontõröknek a hátukon kellett felhordaniuk, minden elismerésem az övüké és szolidaritásból ittunk is egy-egy palackkal, hogy lefelé minél kevesebbet kelljen vinniük. A panoráma most is csodálatos volt, bár a pára miatt nem volt teljesen éles a kép. Többen megegyeztünk a túratársak közül, hogy az innét látható panoráma az egyik legszebb a Balaton-felvidéken. Nézelõdés után, az itiner utasításait pontosan betartva, vigyáztunk a felfelé tartókra és rájöttünk, hogy valószínûleg ezért vigyáztak ránk is az elõbb a lefelé jövõk. A Tóti-hegy lábánál meglátogattuk az Istvándy pincészetet és itt bántam igazán, hogy hamarosan vezetnem kell, mert a pincészet borából adtak kóstolót a szendvicsek mellé. Energiapótlás után megtámadtuk a Gulácsot és számomra meglepõ módón, aránylag gyorsan és különösebb fáradtság nélkül hamarosan be is vettük. A hegy teteje szó szerint meg volt telve túrázóval, ezért gyors pecsételtetés után szinte menekülésszerûen hagytuk el a hegy ormát. Csendesebb vidék következett és lépésrõl-lépésre közelebb került hozzánk a Badacsony északi oldala. A jó öreg K jelzést elhagyva, pincék és szõlõk között, nagyon jól szalagozott úton értünk be Badacsonytördemicre. Elhaladtunk a helyi bányászok emlékmûve mellett, majd hamarosan a reggel már megjárt Rodostó utcára értünk, ahol jobbra fordultunk és egy-két másodperc múlva, 14 óra 15 perckor értünk be a célba.
Összegzésül: Nagyon jól szervezett túra, jól festett túrajelzésekkel és pontos, jól látható szalagozással. Az igazolófüzet minden igényt kielégít, benne rengeteg információval, keresztmetszeti térképpel, útvonal adatokkal, résztávokkal, rész szintmagasságokkal, útvonalleírással. Ez mellett minden ep.-n színes papírokon jelölték a már megtett és a még hátralévõ kilométert és a szintemelkedést. A kitûzõ és az emléklap egyaránt tetszik. A pontõrök mindenhol nagyon kedvesek és segítõkészek voltak, köszönet nekik. Az ellátás extra volt, szinte minden ep.-n kaptunk valamit, ráadásul Badacsonytomajon ráadásként kaptuk a presszóban az ellátást, így az általunk hozott készletek érintetlenül maradtak. A Varga pincészet bora ízlett, Bazsi megkóstolta az Istvándy pincészet borát is, melyet szintén nagyra értékelt, sajnos én errõl lemaradtam, köszönet a pincészetek tulajdonosainak. A szervezõknek szeretnénk megköszönni, hogy ennyi mindennel kedveskedtek nekünk, érezhetõ volt, hogy nagyon sok munka volt a szervezésben. Köszönjük, nagyon jól éreztük magunkat!
Tanúhegyek kerékpáros 70
Távolság: 70,2 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 455 m. Nagyon kíváncsi voltam, mennyi szintet fogok összeszedni, mivel három helyen, három különbözõ szint szerepelt 420 m-tõl 1690 m-ig, bár ez utolsó szerintem egyszerû nyomdahiba.
Nyolc után nem sokkal értem a rajthelyre. Az utolsó kilométeren már elég jól esett az esõ, így még vagy tíz percet vártam a megszûntére, mire kikászálódtam a kocsiból, s kényelmesen készülõdtem. Nem tolongtak a rajtnál, ezért gyorsan túlestem a nevezésen. Biciklis túrákon ehhez eddig csak a Gázlón és a Kozmán kellett sokat sorba állni.
Meglepetésként, a kiírással ellentétes irány szerepelt az itinerben. Nem szeretem, csöpörgõs idõben vágtam neki a távnak. Elõször egy kis hullámvasutazással melegítettem be a Badacsony szoknyáján. Ezután viszont jött a feketeleves! Le kellett menni a Balatoni bicikli útnak nevezett szörnyedvényre. Roppantul utálom. Jelen formájában emberiség elleni bûncselekménnyel ér fel. Útminõség katasztrofális, néhány szakaszát 5-10 éven belül teljesen benövi a fû, feltörve a silány aszfaltot. Javaslom megfontolásra az MTSZ-nek, hogy a minõsítésnél a kerékpárutak terepnek számítsanak. Útbaigazító tábla elvétve. Szerencsésnek mondhatja magát az ember, ha rálát a 71-es útra, mert akkor látja annak útjelzõ tábláit. Enélkül és az itiner nélkül Ábrahámhegynél simán elmentem volna a salföldi elágazó mellett. A lényeg, hogy végre letérhettem róla.
Egészen elfogadható úton tekertem. Salföld elõtt figyelmetlen voltam, így késõn vettem észre egy az úttól kissé odébb lévõ cseresznyefát, aminek következtében elmaradt a maszek frissítés. Jó tempóban haladtam. Hamarosan kisütött a nap. Megállás, vetkõzés. Kékkúton a templomnál satufék. Egy mókus iramodott fel a fenyõre. A fa derekánál megállt. Fényképezõgép elõ, de minek. Már el is tûnt, pedig reménykedtem hátha hajlandó lesz modellt állni. Én pedig odébbálltam. Rövid tekerés után elértem a forrásnál lévõ ellenõrzõpontot, ahol zsíros kenyér és ásványvíz a menü. Kellemes meglepetés ért. Mióta utoljára erre jártam, a forrást jelképezõ kutat kihozták a kerítésen kívülre! Eddig csak rácson keresztül fotózhattam. Kicsit korai lett volna még enni, így a pecsételést követõen gyerünk tovább.
Csodálatos a hegyekkel övezett Káli-medence! Elég gyakran megálltam fényképezni, de azért haladtam is. Sajnos a túra nem ment be a Szentbékállai kõtengerhez. Kõvágóörs után utolértem egy párost. Azt hittem az lesz mint a gyalogos teljesítménytúráimon, hogy megelõzöm õket, majd egy-egy fotós megállónál õk kerülnek ki engem. Párszor így is történt a káptalantóti ellenõrzõpontig, onnan kezdve viszont nem láttam õket pedig a fotós megállóim száma nem ritkult meg nagyon.
Pecsételés és frissítés után következett a kiírásban beígért talajút, ami a valóságban egy murvával feljavított, töredezett aszfalt, csak egy egészen rövid szakasza bizonyult ténylegesen bazalt zúzalék útnak. Semmi gáz, trekingel, öt és fél atmoszférára felfújt aszfaltgumikkal is nyugodtan mehettem bõ húszas tempót. A Csobáncon most is láttam néhány siklóernyõst. A nyergen átbukva döngetés Díszel széléig, ahonnan a Veszprém – Tapolca fõút felé kanyarodtam. Ekkor már jól látszott a Hegyesd. Rátértem a fõútra, mentem rajta egy kicsit, majd balra le is tértem Hegyesd felé. A faluban a várhegyre vezetõ útelágazásnál találtam a pontõröket. Pecsételés és fotózás után, egy szintén gyengébb minõségû úton tekertem Zalahaláp irányába. Ezen az úton sem korlátozott különösebben az út állapota, nem úgy mint egy tavaszi Mûvészetek Völgye tt. megközelítésekor. Akkor megfogadtam, autóval nem megyek rajta, mert igen lassú.
Amint kiértem a faluból, fel is bukkant a Haláp csonka tömbje. Kellemes tekeréssel értem be Tapolcára. Egy kis idõmbe beletelt az ellenõrzõpont megtalálása. Bélyegzés után megettem a kapott Balatonszeletet és nézegettem az aranyhalakat meg a koi-kat a tiszta vizû tóban. Láttam néhány igazán szépet is. Továbbindulva kis termetû fekete kutya vett üldözõbe. Jó kis agresszív állat. Még az sem vette el a kedvét az üldözéstõl és ugatásból, hogy sikerült sarokkal kissé rendre utasítanom. Balra elõttem feltûnt a Szent György-hegy, jobbról pedig a Keszthelyi hegység tömbje kísért. Magasabbra érve, a távolban a Zalai-dombság is látszott egy kicsit. Hegymagason néhány útszéli meggyfa késztetett megállásra. Ettem néhány szem finom meteor meggyet, s gurultam tovább. Hamarosan kereszteztem a 71-es utat, s következett egy újabb, kivételesen használható kerékpárút szakasz. A szigligeti elágazástól kis mászóka következett, ahol a rendezõ egyesület pólóját viselõ túratárstól megkérdeztem, merre kell menni, ne kelljen elõvenni az útvonal leírást. Minden emelkedõnek vége szakad egyszer, s jöhet a döngetés. Az utolsó ellenõrzõ ponton is megkaptam a pecsétet, ettem egy kis chipset, s nekirugaszkodtam az utolsó szakasznak. Ezt már tényleg gyorsan sikerült letudni (csak kétszer álltam meg fényképezni).
A célban megkaptam az oklevelet, kitûzõt. Nagyon ebédidõt korgott a gyomrom, így vettem egy gulyást is. Míg hûlt, megnéztem a kiállított szõlõprésgyûjteményt. Igazán látványos. Egy alaptípus hiányzik a fából készültek közül, egy olyan, ahol beütött faékekkel dolgoztak a menetes szár helyett, csak hát ilyen 100 évesnél öregebb prést nehéz már találni.
Jó idõben ez egy igen kellemes, nem túl fárasztó (pedig alig bicikliztem még ez évben), viszont nagyon látványos túra, ha valaki szereti a Balaton-felvidék ezen részét. A tanúhegyeket mindenféle irányból láthattuk. Az utak forgalma nem bizonyult nagynak. Az öt óra szintidõbõl 19 percem maradt a célba éréskor. A tiszta biciklizett idõ alig három óra volt. Bõ másfél óra kellett a tájékozódásra, nézgelõdésre, fényképezésre, s az EP-ken történõ beszélgetésekre. A Gázló 130-on nyolc óra tiszta biciklizett idõ mellett használok fel másfél-két órát, pedig ott Bakonybélben hosszabb idõt töltök frissítéssel.
A túra elsõ rendezésnek, kevés kerékpáros túrarendezési tapasztalattal, kiváló. A 70-es körbõl, látvány szempontjából többet is ki lehetne hozni, minimális útvonal változtatással. 1: az EP-t Köveskálból át kellene telepíteni Szentbékállára, sõt én legszívesebben az Ingó-kõ tövébe tenném, a Kõtenger közepén. Tapasztalataim szerint, murvás úton és ösvényen, trekinggel simán megközelíthetõ. Persze a vége kistányéros mászás a számomra. Trekinggel nem kell visszamenni a faluba, hanem murván át lehet tekerni Mindszentkállára. 2: Föl kéne vinni a túrát a Szigligeti várba. Az is igaz, hogy erre a két látványosságra kellene még egy óra szintidõ azoknak akik nem csak kipipálandó dologként akarják letudni a túrát, hanem nézelõdni is szeretnének. Két helyen szükség lenne folyadékpótlási lehetõségre, mivel a biciklizés több folyadékot igényel mint a gyaloglás: Hegyesden, vagy Tapolcán, valamint Szigligeten. Nem kell nagy dologra gondolni. A sima ivóvíz nagyon is megfelel, sõt talán az a legjobb.
A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 600 Ft-ért térképvázlatos, színes, itineres igazolófüzet emléklap, kitûzõ, az 1. EP-n zsíros kenyér és natúr kékkúti ásványvíz, helyben csapolva (lehetõségként volt persze palackozott ásványvíz is), a 3. EP-n két csomag ropi és üdítõ, az 5. EP-n csoki, a 6. EP-n chips, vagy ropi várta a túrázókat. A célban pedig 200 Ft-ért lehetett egész jó és kiadós gulyást vásárolni. Ez akkor nagyon feltûnõ, ha összehasonlítom, mit adtak elõzõ nap a Szent Orbánon az ott már kedvezményes 600 Ft-ért.
A túráról, csak a jövõ héten tudok képeket feltölteni az egyesületünk honlapjára, a www.furediturazok.lapunk.hu oldalra.
Mivel ezen a héten csütörtöktõl Balatonszepezden tartózkodtunk a szokásos szezon elõtti baráti hosszú7végénken adta magát a lehetõség egy kis túrázásra.A családi békesség megõrzése érdekében a 20-as távot választottam,nem akartam még a "nyaralás" alatt is egész napra magára hagyni az ikreket az anyukájukkal,pedig az idõjárás és a "mehetnék" is csábított akár az 50-es táv felé is.Emellett jó választás lett a Gulács 20,az elõzõ napok pörgése után pont jól esett,lehet hogy a hosszabb távokon szenvedtem volna,aminek meg semmi értelme.
Tehát fél 6 körül beindítottam a Mondeót,és a még az igazak álmát alvó Szepezdrõl átgurultam Badacsonytördemicre,ahol az elsõ embert megszólítottam,keresvén a Faluházat.Mindez a keresett objektumtól 30 méterre történt,így a bácsika magyarázata közben már meg is láttam a-ha jól rémlik,Faluház-feliratot egy táblán.
A rajtban mindjárt ismerõsökbe botlottam,nagy örömömre.Petami több távot kívánt teljesíteni,ha jól értettem;Levi(még a szép emlékû gyõri Edda-klubos idõkbõl.....hajj,azok voltak a szép idõk..:)az 50-esre ment,valamint a Lepke40-en megismert túratárs,akivel be is mutatkoztunk,de szégyellem,nem emlékszem a nevére.Õ szintén az 50-est választotta ma.Utóbbi kettõvel indultunk neki a túrának,a Bujdosók lépcsõjénél aztán elveszítettem õket,ezután egyedül mentem egészen a célig.
Akkor a túra:Faluházból elindulva szõlõskertek között haladva éri el az emberfia a Bujdosók lépcsõjét,amin rövid,de annál fárasztóbb módját próbálhatja ki a Badacsonyra való feljutásnak.Lihegtem rendesen,de megállni nem volt tanácsos,ugyanis millió szúnyog csapott le a prédára amint pár másodpercre meg akart pihenni a vándor.A lépcsõrengeteget letudva aztán jobbra fordulunk,és hamarosan a Ranolder-keresztnél találjuk magunkat,ami az elsõ ep. is egyben.Sokat elárul az a tény,hogy a túra 810 méter szintjébõl már itt le is tudtunk 295-öt,miközben 2,59 km-t tettünk csak meg!A kilátás azonban mindenért kárpótol,végre látom hol jártam a Tanúhegyek nyomában túrán:-))Akkor ugyanis innen a Balatonig sem lehetett lelátni.Az igazolófüzetbe itt egy giga-pecsét kerül,nagyon látványos,tetszik.
300 méter után újabb szép kilátást biztosító pontra éünk,az Egry-kilátóhelyre,majd durván 500 méterrel arrébb befut a 2. ellenõrzõ pont a Hertelendy-emlék.Ezt elhagyva némi ereszkedés után emelkedni kezdünk a Kisfaludy-kilátó irányába.Végig az úton láthatóak a tegnap esti vihar következményei,rendesen lecsaphatott a hegyre,kisebb ágak,levelek tömege az ösvényen mindenfelé.A túra szempontjából a legjobbkor érkezett az égi áldás,friss levegõt biztosítva számunkra a hét közbeni kánikula után.
Ahogy az itiner is írja,a Kisfaludy-kilátót bizony eléggé körbenõtte már az erdõ,de azért megérte felmenni rá,jó messze el lehetett látni most ebben a tiszta idõben.Szép tud lenni az is ahogy a "fák felett" állva körbenéz az ember.Nyugalom volt ott fent.
Innem aztán ereszkedés következik a Kõkapu irányába,áthaladva a kõtengeren érjük el a Klastrom-kutat,ami egyben a 3. ep. is.Itt mindenféle csoki a jutalom a jobb fajtákból(Balaton,Sport).Vízkészletemet szokás szerint forrásvízre cserélem,majd folytatom a túrát.Hamarosan szalagozás térít le a túristaútról egy szûk "alagútba"ahol elõször tapasztalom meg a vízhûtés áldásos hatását:-)).Elhaladunk egy Vízmû telep mellett(víztározó,ha jól sejtem),majd beérünk Badacsonytomaj szélére amit némi aszfaltozás után magunk mögött is hagyunk.A kõbõl emelt buszmegálló után az újabb Vízmû telep elõtt(szennyvízátemelõ jelen esetben)aztán kiérünk a faluból és kellemesen puha talajon szõlõdombok között haladunk a Gulács irányába,jól kiszalagozott úton.A túrának ezen a részén gyakori az irányváltás,de a szalagozás-útvonalleírás-útvonalvázlat trió tökéletes.Eltévedni lehetetlen.
Szalagozott rész után kiérünk egy mûútra,itt már jelzés is van.Hamarosan az gyönyörû környezetben található Istvándy-pincészet parkjában találjuk magunkat.Itt helyezték el a szervezõk az eteteõpontot,korlátlan vajas-lekváros kenyér és ital(nem gagyi,minõségi üdítõk!)fogyasztással.Meg is jegyeztem a nagyon kedves(és nagyon csinos)hölgynek,hogy biztos nem fognak hülyének nézni a haverok,ha elmondom nekik,milyen jól esett a kóla az Istvándy-pincészetben:-))Hiába,hülye ízlésem van,nem szeretem sem a bort,sem a sört.(valamint kávét sem fogyasztok,ilyenkor szokták megkérdezni,minek él az ilyen,remélik azért a nõket szeretem;szeretném én,válaszolok általában,csak hát asszony,gyerekek....:-))
Tízórai letudva,irány a Gulács!Etetõpontról visszaereszkedünk az aszfaltra,majd pár méter után bevetjük magunkat az erdõbe.Egyre keskenyedõ utakon haladunk a csúcs irányába,itt is élvezve a vízhûtést.Néhol olyan érzésem volt,hogy itt még ember nem járt elõttem,annyira elhagyatottnak tûnt az ösvény.Egy szakaszon szabályos bazalt(remélem nem írok nagy butaságot)szõnyegen halad a túra,a túrabot itt-ott mélyre szalad,vigyázni kell nehogy elakadjon,ha egyszer meghajlik,annak lõttek.
Felfelé haladva már attól tartottam,hogy túlmentem a ponton,itt a szalagok is ritkábban voltak,de aztán egyszer csak emberi hang csapta meg a fülemet,meg is találtam hamarosan a hangok forrását két pontõr személyében.Beszélgettünk pár percet,elemeztük a panorámát.Látni lehetett Tapolcát, a Szent-György-hegyet,Szigligetet,a Badacsonyt.Egyikük próbálta javítani a kilátást a sziklaperemen egyensúlyozva,remélem még az élõk sorában van:-))
Innen aztán már csak lefelé haladunk,elenyészõ 20 méter szint van még hátra a túrából.Kevés aszfalt,jobbára kellemes homoktalaj van a lábunk alatt a hátralevõ pár kilométeren.Az út itt is tökéletesen szalagozott,szõlõültetvények között haladunk.Igazgatom a feltekeredett szalagokat,örülök hogy puha a talaj,gyönyörködöm a tájban,megpróbálok minél többet elraktározni belõle.
06:04-kor indultam 10:12 kor érkeztem be.Nem rossz idõ,pedig most nem is ez volt a legfontosabb,kevesebb mint 20 km-en minek rohanni?Fõleg ilyen tájon vétek átszáguldani,ahol érdemes volt én is álltam percekig,a tízórait sem siettem el.
Összefoglalnám.Tökéletesen szervezett túra.Tökéletes idõjárás.Gyönyörû táj.Több oldalas színes igazolófüzet polgármesteri köszöntõvel,ismeretanyaggal a tanúhegyekrõl,útvonalleírással,útvonalvázlattal,szint-és távadatokkal.Szép színes oklevél,szép kitûzõ.
20 km-en a rajtban ásványvíz-ropi.A ropit ajánlanám a nyári túrák szervezõinek,nagyon jól esik,és a sópótlás is némileg megoldott vele.Badacsony meghódítása után csokik.Gulács elõtt etetõ-itató pont minõségi eledellel.Célban aki igényli minimális pénzért gulyásleves.Mindez 600 forintért.Néhány szponzor beiktatásával ezt lehet elérni.Tudom,nem az ellátás egy túra legnagyobb értéke,de azért mindenkinek jól esik gondolom,ha ennyi pénzért nem csak egy pohár teát kap...
Külön köszönet a kevés aszfaltért,a túra elõtt nézegettem,merre mehetünk majd a két hegy között.Sehogy sem jött össze a 20 km.Igy a szalagozott részek beiktatásával szerencsére a hegyek közti szakaszok is kimondottan élvezetesek voltak.
Szóval nagyon jól esett ez a gyenge 20-as,asszem jövõre megpróbálom az 50-est.Ha minden és mindenki úgy akarja.
50-es táv
Olvasgatva a beszámolókat tavalyról, úgy döntöttem, hogy ez lesz az elsõ 50-es túrám, aminek neki merek vágni hátizsák nélkül, egyedül a biztonság kedvéért egy kulacsot csempésztem túratársam zsákjába, de ez is érintetlen maradt a túra végsõ szakaszáig. És persze nem azért, mert én olyan tyû, de nagyon kemény harcos vagyok, hanem mert tényleg minden igényt kielégített az ellátás, de még csak nem is ez volt a legnagyobb erénye a túrának.
A megelõzõ estén fogyasztott egészségvédõ italok következtében kicsit késve, de fél 8-kor így is készen álltunk az indulásra, ahol is nagy örömünkre, két további ismerõssel futottunk össze, aminek köszönhetõen nem hárman, hanem öten vágtunk neki a nagy útnak.
Az elsõ frissítés után! neki is vágtunk a túrának, ahol az elsõ, és egyben legkeményebb emelkedõ után -mely a Badacsony tetejére repített-, több egymáshoz közeli ellenõrzõ pont, és még több szép kilátási lehetõség után érkeztünk a tomaji Sörpatikába, ahol itókával kedveskedtek a szervezõk, csakúgy, mint a nemsokára kövekezõ borüzemben.
Az elkövetkezõkben elkezdtük gyûjtögetni a hegyeket, menetközben meglátogatva az Istvándy pincészetet, ahol a túra talán egyik legszebb kilátásával találkoztunk.
A túra tökéletesen szerkesztett útvonala során teljesen körbejárhattuk az érintett hegyeket, és megismerhettük ezt a nagyon szép tájat, a hegyekkel, a csodálatos salföldi házakkal, és nem mellesleg találtunk egy nagyon finom fagyit Káptalantótiban. A szervezésrõl csak a teljes gondosság jut eszembe, a tökéletesen összerakott útvonal mellett a szuper szalagozás, igényes itiner (ötletes pecsétek), na és az ellátás (pl. minden csúcson! ásványvíz) mind-mind azt segítették elõ, hogy a résztvevõk jól érezzék magukat a túrán, ami a mi esetünkben maradéktalanul megvalósult.
Soha ilyen lassan nem teljesítettem még 50 km-es túrát (11 óra), de talán azért, mert ez volt az elsõ, ahol maga túra fontosabb volt, mint, hogy csak simán letudjam. Ja, és el ne feledjem végre egy túra, ahol szebbnél-szebb hölgyekkel hozott össze a jósorsunk! :) A célba érkezés után átrohantunk Badacsonytomajra, és a számunkra mindenképpen díjnyertes marhagulyással ünnepeltük a várossá avatás 5. évfordulóját. Hosszú is volt, kemény is volt, de hihetelen élmény volt a túra. Soha rosszabb napot!
Szülinapi túraként gondoltam ki a Tanúhegyek 50-et. Kedvenc helyeim, és az idõ is remek volt.
A rajtnál már elláttak minket ásványvízzel, ropival, jó elõjel volt a túrára. Elsõ megpróbáltatásként felbaktattunk a Bujdosók lépcsõjén, ami a Badacsony tetejére vezet, és máris élvezhettük a csodálatos panorámát. Két ellenõrzõpont a hegytetõn, aztán egy a hegy hátsó lábánál.
Begyaloglás Badacsonytomajba, és a Sörpatikában azt ittunk amit akartunk. Mi Macival kóla mellett döntöttünk. (Köszönet a polgármesternek!)
Következett egy kis aszfaltos gyaloglás, fel a dombra a Badacsonyörsi Folly arborétumhoz. Itt csokit kaptunk, és kezdtem úgy érezni, igazán szülinapot ünneplek, olyan jó volt az ellátás. A nap kezdett egyre jobban sütni, és hegynek felfele már melegünk volt.
Az erdõben valami olyan virágzott, amitõl kijött az allergiám, és égett a szemem. Féltem, hogy fel kell adnom a túrát.
Elértünk a Salföldi kolostor romjaihoz, ahol egy-két fotó elkészítése és a pecsételés után máris továbbmentünk a Majorhoz, ahol frissítõpontot ígért az itiner.
No, itt aztán igazán meglepõdtünk. Pedig Macinak a több mint száz túrája után nem sok minden okoz már meglepetést.
Volt itt minden, mi szem-szájnak ingere. Zsíros kenyér, isteni uborkával, hagyma, almapaprika, többféle lekváros kenyér, ásványvíz, jéghideg traubi-soda, és szíveslátás amolyan igazi magyaros vendégszeretettel.
Ezt a Gönc-rõl ideérkezett pontõr-társaságot külön kiemelném, annyira kedvesek, barátságosak voltak. Kedves leendõ pontõrök! Róluk vegyétek le a mintát! (Eddigi túráimon az a tapasztalat, a pontõrök sokszor nem biztatnak, nem kínálnak, és unják az egészet. Pedig erre vágyik a megfáradt túrázó. Nyilván kivételek mindig vannak, nekik persze köszönet!)
Nos, még kalcium-injekciót is kerítettek, amitõl a szemem pár perc múlva rendbe is jött! Ezért külön nagyon nagy köszönet!
Salföld után következett a Tóti-hegy, jó kis megizzasztó emelkedõvel, és persze a csodás panorámával a hegy tetejérõl.
Innen aszfalton mentünk a Csobánc irányáb. Nagyon messzinek tûnt a hegy.
Mire odaértünk, már két óra is elmúlt, de a hegy tetején váró kedves pontõrök ismét megleptek bennünket csokikkal és hûs ásványvízzel. El is felejtettük a felfele vezetõ meredek ösvény nehézségeit.
Néhány kattintás a fotomasinával, aztán lezúztunk a hegyrõl, és egy hosszú földúton át értük el a Szent-György hegy lábát. Felkaptattunk a lécsõkön, és ismét teríts-meríts várt minket. Frissítõpont volt, hideg traubival, ásványvízzel, finom zsíros és lekváros kenyerekkel, sokféle savanyúsággal. Mennyei volt, de már alig bírtunk enni. Azt kihagytam a beszámolóból, hogy a Tóti hegy után még egy borozóba is beinvitálták a túrázókat, ahol hideg szódavizet, és zsíros kenyeret lehetett fogyasztani. Mi már nem bírtunk. :-)
Szóval a Szent-György hegy. Ettünk, ittunk, aztán felmentük a csúcsra, élveztük a panorámát. Itt már kezdtek kitikkadni a pontõrök, állig begombolt csuklyában sálban ültek szegények a tûzõ napon.
A nagy lelkesedésben elkövettünk egy hibát, nem olvastuk el pontosan az egyébként klassz itinert, és itt kivételesen nem találtunk megfelelõ helyen szalagot sem. Így aztán meggondolatlanul nekivágtunk a Szent-György hegyrõl lefele egy kalandtúrának.
Meredek csúszóson lefele, tökig érõ gazban, csalánban, és tüskés-ágas-bogasban.
Egy lelkes csapat csatlakozott hozzánk, Maci pedig mint aféle kemény fickó, törte az utat. Mondjuk rövid nadrágban, csalánban nem volt kellemes. De állta a sarat, és hihetetlen körülmények között, de mégis kivezette a kis társaságot az útra.
Itt már majdnem megtaláltuk a helyes irányt, amikor megint elvétettük. Köszönhetõ ez annak, hogy a rossz gyerekek, és amatõr túristák letépkedték a szalagozást.
Azért valahogy rákeveredtünk a Tapolcai mûútra, és felbaktattunk a Szigligeti várba.
Megint csokit kaptunk a pecsét mellé. :-) Már csak az Óvárhoz kellett felmászni, aztán jöhetett a végsõ visszaszámlálás.
Az utolsó aszfaltos kilométerek már nem voltak annyira vidámak, utunk már több mint 10 órája tartott. Meg is jegyeztük, több lehetett ez, mint 50 km.
Aztán beértünk a célba, ahol az oklevél és kitûzõ mellé még ajándékokat, csipszet és ásványvizet is kaptunk, valamint gulyás levest ehettünk.
Rendkívül jó ellátás, jó rendezés és remek pontõrök jellemezték a túrát.
Köszönjük a szervezõknek!
Visszajövünk.
Elõször is szeretném megdicsérni a rendezést .
Még nem indultam soha ilyen túrán ahol ilyen jó ellátást kaptam volna.
2 ásványvíz zsíroskenyér csoki és a végén finom gulyásleves.
Mégegyszer dícséret érte.
Továbbá dícséret a szép itinerért.
Jó volt benne a leírás és a szalagozás is jó volt , amikor kicsit gondolkozni kellet mindig segített a jó helyen elhelyezett szalag.
Igaz találkoztam egy társasággal akik eltévedtek , de közbe közbe azért nem árt néha rápillantani a leírásra és nemcsak menni a többiek után hiszen itt több 30-as táv is volt.
A túra vonalvezetése szép volt , sok helyütt lehetett gyönyörködni a szép panorámában hála a szép idõnek is.
Voltak vadregényes szakaszok is , gondolok itt a Gulács hegyre és a Szent györgy hegy egyes részeire de errõl nem a szervezõk tehetnek hogy nagyra nõ a gaz .
Különösen kiváncsi lettem volna mi a neve annak a sárga virágnak amibõl olyan sok volt a Gulács hegyen de sajnos senki nem tudta.
Ha estleg valaki tudja megmondhatná.
Szóval összességében meg voltam elégedve a túrával és ajánlom másoknak is azokat a túrákot amelyeket ez a társaság szervez.
Már ha a többit is ilyen jól szervezik:)