Túrabeszámolók

Thury György Emléktúra 30

A nem is túl korai ébredés után szeretnék egy kicsit még szundítani utazás közben, de az út nem hagyja, minden kátyúnál és minden felfagyásnál nagyot koppan a fejem az autó C oszlopa mellett. Kerek repkény édesapja vezeti a teljes mértékben kihasznált jármûvet, és ha még akarná, sem tudná mindenütt kikerülni az aszfalt hiányosságait. Nem is nagyon próbálkozik vele. Az utasokat Kerek repkény, Dóri, Dani és én képviseljük, ez a létszám a Suzuki számára komoly terhelési kihívást jelent. Átgördülünk Nován, Zalatárnokon, Bakon, ahol az egyik kétszámjegyû fõutat a másikra cseréljük, és a 74-esen robogunk Zalaszentbalázs felé. A faluból csoffadt mellékúton vágunk át a völgyön Gelsére, meglepõen korán érkezünk a rajtba. Benevezünk, nagyon gyorsan, megkapjuk a szokásos, kétlapos itinert: egy lapon útleírás és helyek bélyegzéseknek, a másik lapon térkép és adatok távról, szintrõl, menetrendekrõl. Nem kell sokáig vizsgálni egyiket sem, s bár a változatosság gyönyörködtet, ezúttal éppen az állandóság az, ami miatt a Thury 30 egy tökéletesen kiszámítható túra lett számomra. Feltûnik a rajtszámokból, hogy a rajtidõ elsõ harmadának végén még négyõnkkel sem lépi meg a tízet az indulók száma ezen a távon.

Enyhén szitáló esõben sétálunk ki Gelsérõl, kíváncsi vagyok az út egyes szakaszainak az állapotára, mivel az ide rendszeresített bakancsom talpa félig már levált. Szerencsére sár elvétve és enyhén lesz csak egész nap, így a jól szellõzõ lábbeli sem jelent különösebb kényelmetlenséget. Még a falu szélén utolérjük és le is hagyjuk Repkényék apját, aki a 20-as távon indult el. Elhagyjuk a szõlõhegyi aszfaltutat, a jelzés sûrû, a ködtõl-párától sejtelmes erdõbe vezet. Gyorsan megállapítom, hogy most sokkal hangulatosabb, mint napsütötte idõben. Kisétálunk az erdõbõl, virágzó gyümölcsfánál térünk a dombtetõ felé vezetõ emelkedõre. Fent kilátás nincs sok, viszont kapunk csokitojást, fejenként egy szemet. Köszönöm ezúton is, jólesik. Mivel a panoráma helyett legfeljebb a völgyön ülõ szürkeségben lehet gyönyörködni, gyorsan továbbállunk. Meredek, a sártól kissé csúszós földúton döcögünk a következõ völgybe. Kerecseny széle most csendes, sehol egy lélek, mindenki bent kuksol a szobában. Bizonytalan, esõre álló idõ van, mitagadás – de legalább nincs hideg. Olyannyira, hogy amire felsétálunk a falu fõutcájára, már kigombolt kabátban sétálgatok, késõbb a kabát a mai nap célszerû, de fölösleges ruhadarabjává avanzsál. Danival elõrehúzunk, Repkény és Dóri nem sokkal mögöttünk igyekeznek tartani a sebességet. Kerecsenyt Orosztony követi, ellenõrzõponttal a kocsma elõtt. Nem térünk be egy körre sem, a megállást a Postás-kulcsosházra szeretnénk idõzíteni.

A dombtetõ óta követett piros sávot most zöldre váltjuk, dél felé sietünk, mellettünk a tavaly már leírt, tanösvénnyel ellátott udvar terül el. Valószínûleg használják is, nem csak egyszeri fellángolás volt. Odébb egy portánál szúrós szemû néni köszön vissza morcosan, majd, mivel nem tudja tûrtõztetni kíváncsiságát, még megkérdezi: „Aztán hová mennek maguk?” Gelse, mint úticél nem tûnik számára megnyugtatónak, de azért óvón hozzáteszi, hogy majd megnézhetjük magunkat, akkora sár van. Szerencsére nem lesz igaza. Elhagyjuk a települést, a szélsõ kertnél tábla figyelmeztet a „birtok” (sic!) bekamerázott voltára. Lesétálunk a dûlõúton a Harc-földi-vízfolyáshoz, a híd elõtt kopjafa és leromlott állapotú kõkereszt ácsorog a mezõn. A hídon két túratárs nézegeti a térképet, majd továbbmennek, mielõtt odaérnénk melléjük. Szerencsére a gépek által nyomvályúsra járt földutat nem kell sokáig követni, fehérre festett fatábla invitál az Öröm-hegy és így a Postás-kulcsosház felé. Felsétálunk, itt a jelzés színe piros, alakja háromszög. Mélyút vezet egy mély völgy mentén, vén fák szegélyezik. Nemsokára felérünk. Feltûnik, hogy meglepõen kevés túrázóval találkoztunk eddig, és valóban, a kulcsosháznál egyedüliként ülünk le. Amíg az adminisztrációt intézik nekünk, addig legurítok egy kávé+kóla kombinációt. A többiek nem kísérleteznek, vagy kávét, vagy üdítõt isznak. A hely árai láttán eszembe jut, hogy a pénztárcabarát szó itt egy enyhe kifejezés. Kíváncsi vagyok, meddig vállalják ezt az altruizmust, mint a régi turistavilág egyik mementóját. Elhessegetem a közgazdasági és társadalomtudományi gondolatcsírákat. Továbbmegyünk.

A Rockenbauer-kopjafánál érjük el a DDK útvonalát, amelyet a Gesztenyeházig követünk. Még mindig felhõs az ég, csak néha villan fel némi napsütés. Széles utunk egy helyen kettéágazik, elengedjük a kék sávot, mi Nagybakónak felé térünk el. Nyílt dombhátra érkezünk, a távolban távvezeték oszlopsora húzódik egy dombháton, ezektõl dél felé adótorony, vagy kilátó emelkedik, a párás idõben nem látszik tisztán, a térkép meg most nincs a közelemben. A szõlõhegy elérésekor visszanézek, és már majdnem megállapítom, hogy közel s távol nincs egy túrázó sem, amikor felbukkan elõször egy narancsszínû felsõs, majd egy feketébe öltözött alak. Besétálunk a haranglábhoz, itt almával kínálnak a pontõrök, megszemlélem a nordic walking-útvonal jelzõtábláját. Amíg a bélyegzés köti le a figyelmünket, megérkezik -Dilen- és Maci, az imént feketébe öltözött és narancsszínû felsõs személyekként írtam le õket. A következõ ellenõrzõpontig együtt haladunk, Macival beszélgetek. Átsétálunk Nagybakónakon, a haranglábnál látott nordic walkingos táblák fel-felbukkannak. Kényelmes emelkedõn hagyjuk el a falut, virágzó gyümölcsfák állnak mindenütt a szõlõsorok végén. A tetõn kõkereszt, a kõkereszttõl száz méterre északra ellenõrzõpont. A ponton szalámis szendvics és tea és lelkes pontõrök. -Dilen-ék ellépnek, amíg a pontõrökkel társalgok, addig majdnem a Repkény-testvériség is továbbáll, mondván, hogy majd utolérem õket – rosszfelé. Már épp indulnék, amikor jönnek vissza, nem is próbálom leplezni a kárörvendõ vigyort. :P

A helyes út persze nem az adótoronyhoz vezet, hanem a szántás szélén, majd az erdõben. Mély vízmosás mellett ereszkedünk le a Csibiti-tóhoz, az esõház csoffadt állapotban árválkodik a part felett. Odébb egy tarvágás utolsó, tereprendezõ munkáit végzik ketten, egyikük kezeli a rakodógépet, a másikuk szakszerûen nézi õt. Most éppen. Utolérünk egy családot, kisgyerek sírdogál a hátihordóban, pedig mindkét szülõ igyekszik, hogy változtasson ezen az állapoton. Meredek emelkedõ következik, gyümölcsösök, szõlõk közé érkezünk. Visszanézve úgy tûnik, mintha már órák óta jöttünk volna ez a TV-toronytól, alig látszik a párában. Elsétálunk a hétvégi házak, borospincék, apró telkek között, mindenütt virágok, zöldellõ természet. Még a Nap is kisüt pár tucat percig. Elkirándulgatunk, ezúttal Repkénnyel sétálok együtt, Dóri és Dani valahol mögöttünk baktatnak. Balra néhol ki lehet látni Gelsére és a völgyre, amelyben fekszik, és a dombokra is ki lehetne a völgy túlsó felén, de ott már láthatóan szakad az esõ. Tompa, távoli morgást hallok, ezért aztán jól kilépünk, ha eddig megúsztuk a vihart, ne az utolsó párszáz méteren érjen el. Lesietünk a falu szélére, elsétálunk a strand mellett. Az iskolában megkapjuk a díjazást, a harmadik színt választom, megint (tavaly ugyanilyet választottam, most a kitûzõkészlet így áll: egy régi stílusú elsõ teljesítõs, egy új stílusú második teljesítõs és kettõ új stílusú harmadik teljesítõs – így jár, aki nem tartja számon a saját dolgait :)). Legalább szinkronba kerülök Repkénnyel, aki nem tavaly, hanem idén volt itt tizedjére, és most õ is a harmadik teljesítésre járó kitûzõt választja. Köszönöm a túrát a rendezõknek, köszönöm a társaságot Kerek repkénynek, Dórinak, -Dilen-nek, Macinak és Daninak. Elbúcsúzunk a rendezõktõl, Repkény édesapja, mivel ránk várva elkortyolt pár sört a kocsmában, átadja a kormányt. Ugyanazon az úton, mint amerre jöttünk, visszaporoszkálunk Lentibe. Közhelyszerû, meg úgyis majdnem mindig ezt írom: szép túra volt, jó túra volt. Ide is szeretek visszajönni.

-Kékdroid-

-Képdroid-

 Thury György emléktúra 30

2012.04.07.

Thury túra – immár negyedik alkalommal Gelsérõl, a termálfürdõ elöl. A mai napon Ildikó és Attila voltak a társaim. Attila - mivel élete második teljesítménytúráján vett részt -, a 20 kilométeres távot választotta, Ildikóval a hosszabb távra neveztünk. Az idõ kegyes volt hozzánk, a rajtolás után elállt az addig szakadó esõ, majd a célba érés után, a kocsiba üléskor újra megeredt.  A nagyon szép dél-zalai táj testét idõnként tarra vágott erdõk csúfították el. Szomorúan tapasztaltuk, ahol tavaly még erdõben jártunk, az idén már csak a kivágott fákat hirdetõ törzs-csonkok hirdették az egykori szépséget. (Csak úgy mellékesen megjegyezve, hány és hány madár és erdei kis állat lakóhelyét teszik ilyenkor egyik pillanatról a másikra tönkre? A kislányom mikor fog ezeken a helyeken újra erdõt látni? Wass Albert után szabadon: Adjátok vissza az erdeinket!!!) Az újudvari adó környékén kivégzett fák százai hevertek rendezett gúlákban, számomra nagyon lehangoló volt a látvány. A túra szolgáltatása az árához képest nagyon kedvezõ, a pontõrök kedvessége sem változott. A célban a harmadik színû „Canisa” feliratú kitûzõt kaptam, az Emléklap ugyanolyan, mint tavaly. A szervezés nagyon jó, ennek ellenére az idén kevesebben voltak, mint a korábbi években, betudható ez a Nagyszombatnak és a reggeli rossz idõnek. Az idén is jól éreztük magunkat, köszönjük a szervezést! Attilának köszönjük, hogy a célban türelmesen várt ránk, de olyan jó idõ alatt teljesítette a húsz kilométert, hogy egy gyakorlott túrázónak is becsületére vált volna!

Beszámoló képekkel:

www.bakancsesfakanal.blogspot.com

Thury György emléktúra, 30-as táv.

GPS-el mért távolság: 28,7 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 625 m.

Több ismerõssel is összefutottam a rajtnál. Kényelmes készülõdést követõen nevezés. Mivel két hétvége is teljesítménytúra nélkül telt, így annyira mehetnékem volt, hogy nem gyõztem kivárni, amíg Vera is benevez. Szép napos idõben vágtam neki a távnak. A társaság a megszokottnál lassabban kezdett. A faluból kiérve Vera utolért bennünket. Egy kicsit gyorsítottunk, s lehagytuk a többieket. Végre letértünk az aszfaltról s kellemes erdõben mentünk. Hamarosan begyûjtöttük az elsõ igazoló pecsétet. Beszélgetés közben jól fogytak a kilométerek, s máris Orosztonyban találtuk magunkat. Begyûjtöttük az újabb pecsétet, s gyerünk ki a faluból. Jó minõségû murvás úton értük el a Thury kopjafát. A patak hídjánál zokni és bakancs igazítás. Tovább menve, jól összetúrt földúton talpaltunk, de csak egy rövid szakaszon. Jó kis kaptató következett az öröm-hegyi turistaházig, bár csak egy húzósabb rész van az elején, ahol 20 m szintet szedtünk össze, egy szerintem 30% körüli meredekségû úton. A szintemelkedés ezen a szakaszon olyan 50 m.

A turistaháznál újabb pecsét. Ittunk egy kis üdítõt, s mentünk tovább. A Rockenbauer-kopjafánál, ha egy csinos hölgy nem szól ránk, megszokásból elmentünk volna rossz irányba. Ettõl kezdve gyakrabban vettem elõ a térképet. Jobb-rosszabb utakon gyalogoltunk a szép idõben a Gesztenyeház felé, ahol jelzést váltva irányba vettük Nagybakónakot. Az ellenõrzõponton a pecséthez finom szalámis szendvics, hagyma és tea volt az ellátmány. Szóltak, nyugodtan vehetünk két szendvicset, mivel az elõttünk járók nem éltek vele. Ki is használtuk a lehetõséget. A ponton utolértek Pintér Józsiék. Beszélgettünk egy kicsit a Vértesben kijelölendõ montis útvonalakról. Az OKT-nak megfelelõ útvonal kb. tíz km kivételével megvan, a zöldbõl és a pirosból is elég jó szakaszokat jártam le. Most a Vértes Erdõ Zrt-vel történõ megegyezés következik.

Rátértünk a zöld jelzésre, s azon közelítettünk a TV-torony felé. Egy fotós megállónál utolértek bennünket a többiek, s a célig többé-kevésbé együtt mentünk. Úgy látszik, õk sem bírták a kezdeti lassú tempót. A Kerülõ-hegyen újabb EP, ami egyben frissítõ pont is. Megest volt szendvics és tea. Mivel nem voltunk éhesek, kihagytuk. Becsatlakozott a 20-as táv, így a továbbiakban gyakrabban kellett elõznünk. Mezei úton ballagtunk. Az erdõbe beváltva, gyönyörû vízmosás-völgy mellett mentünk. Meglepõen keskeny és meredek a mély völgy. A Bakonyban és a Vértesben nem ismerek hasonlót. Ott az ilyen meredek fal már zömmel csupasz szikla, aminek itt nyoma sincs. A völgy mellett ballagva, újabb olyan virágot fényképeztem le, amelynek nem tudom a nevét, hátha otthon meg tudom határozni. Szerencsém volt, mert mind a két túrán látott ismeretlen nevû virágot (tyúktaréj és tavaszi lednek) megtaláltam a könyveimben. Általában minden harmadiknál járok sikerrel.

A völgy aljában elértünk egy pici, meglehetõsen algás, hínaras víztározót. Én inkább csak záportározónak néztem. Rövidesen egy nagyon tönkretett útra jutottunk. Szerintem a favágók nyolckerekû, összkerékhajtású rakodó és szállító jármûve dolgozhatott erre. Elképesztõ, hol el tud menni. Olyan meredek helyen, ahol én már csak cipelni tudom fölfelé a montit, mert már a toláshoz is túl meredek, lazán, a lánctalpának a fölszerelése nélkül megy föl. Volt, ahol már ez a járgány is húzta a hasát a sárban. Néhol közel méter mély a nyom. Próbáltunk mi mindenhol menni: a keréknyomban, a nyomok között. Egyik se jó, de a nyomban menve, nem merültünk meg a sárban. Mit mondjak! Nem bántuk, hogy jön a kaptató, s elhagyhattuk.

Letudtuk az utolsó nagyobb emelkedõt, s már csak egy laza séta következett a célig. Társaim hiányolták, hogyan lehet az, hogy Bazsi még nem ért utol bennünket. Persze õ a 30-as elõtt lenyomott egy 20-ast. Amikor hazafelé készülõdtem, akkor láttam beérni.

A parkolóban beszélgettünk egy kicsit Kerek repkényékkel, majd hazafelé vettem az irányt.

Nagyon kellemes túra, gyakran szép kilátással, s végre szép tavaszi idõben teljesíthettük. A tavaszi zalai-dombsági túrák közül a kedvencem.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 600/500 Ft-ért szürke árnyalatos cartographiás térképes igazolólap (saját térkép nem is kellett), Nagybakónaknál, valamint a kerülõ-hegyi kõkeresztnél szalámis szendvics hagymával és teával a célban pedig oklevél, kitûzõ, és müzliszelet.

Thury György Emléktúra 30 km

Kényelmesen alacsony átlagsebességgel közelítjük meg a Repkény-családi mobillal Gelsét, felhasználva a 74-es fõút Palint elkerülõ, új szakaszát. Egyúttal rögtön megtekintve Bocskát és Zalaszentbalázst is, mert eltévesztjük a letérõt Újudvarnál, sebaj. A társaság a tavalyihoz képest redukálódott, Kerek repkény mellett csak a húga, Dóri képviseli a testvériséget, Daninak akut szakdolgozat-írhatnékja támadt. Majd elmúlik. Gelsén a termálfürdõ impozáns épületében találjuk a rajtot, épp nem áll senki a nem létezõ sorban, ezért gyorsan képzünk egyet, benevezünk. Két papírlapot kapunk, az egyiken útvonalleírás található és hét négyszög az igazolásoknak, a másikon térkép, távadatok és menetrendi kivonat. Utóbbi mindenképpen dicséretes. Besétálunk a faluba, el a tulisárga faluház mellett. Kikanyarodunk Gelsérõl, egy megállóban a busztársaság volánsárga alapon tarka díszítésû Ikarus 256-osa várja a következõ feladatát. Széles aszfaltúton ballagunk, visszanézve tiszta, pára- és felhõmentes panoráma nyílik a Principális-csatorna völgyére, azon túl pedig a Hahót feletti dombok hosszú (de milyen hosszú...) vonulatára. A jelenlévõ nagyszámú teljesítés elsõ lendületével rögtön rossz irányba próbál kanyarodni, de tíz méter után nyilvánvalóvá válik a tévedés. Virágszõnyegû erdõben bandukolunk, Repkény, mint két lábon járó növényhatározó sorolja a látott virágok nevét magyarul és latinul. A banálisan nagy számban elõforduló odvas keltike mellett a télizöld nevére kapom fel a fejemet, mert olyat még nem láttam. Völgy, tisztás, erdõ, rét, élõ földrajzórát lehetne itt tartani negyedik osztályosoknak. Éles jobbkanyarnál követünk útvonalat, felsétálunk a Szorosi-hegy (domb) széles hátára, itt fogad az elsõ ellenõrzõpont.

Kõkereszt felé térünk el, de mielõtt elérnénk, meredek lejtõ visz a völgybe, széles úton kanyarogva érjük el Kerecseny szélét. Roskatag házak húzódnak meg a szomszédos domboldalon, a vakolat ritka, a tányérantenna viszont gyakori. Pozitív, hogy sehol nem látszik szemét, összehordott limlom. Betérünk a falu fõutcájára, a piros sáv nemsokára élesen kanyarodva, két porta között vezet ki, az egyik háztól két kisgyerek köszön hangosan. Lehet, megszokták már, hogy évente egyszer, április elején mindenféle emberek trappolnak végig a házuk mellett. Végigballagunk a két szántó között, elérjük a Kerecseny és Orosztony között szinte pontosan félúton fekvõ temetõt. A távolban radar kupoláján csillog a fény, egyszer arrafelé is kellene kirándulni. Betérünk Orosztonyba, pihenõ, játszótér, templom, szépen festett szoborkompozícióval, széles út. Mókás motívum, hogy a jegyzõi hivatal ajtaján, egy vonalban az ügyfélfogadási idõt hirdetõ táblázattal, külön fontosnak tarották kiemelni egy A4-es lapon, hogy „Délután nincs ügyfélfogadás!”. Ha valaki nem értené. A kocsmánál – ellenõrzõpont – találkozunk azzal a sporttárssal, aki annak idején Repkényéket egy Írottkõ túra után Sárvárig fuvarozta. Találkozunk mással is, késõbb megtudom, hogy egy bekötött fejû helybéli a pontõrrel közös képért esedezik. Én is összefutok a leendõ médiasztárral, van némi lehellet az alkoholban, ami a száján át pára formájában kiárad. Orosztony tartogat nagyobb érdekességet: a faluból kifelé haladva az egyik porta helyén találjuk a kerítéssel erõsen körbevett „VidÉkességeink Tanösvény”-t. Odabent van valami terményszárító, meg almafás (ezért kellhet a kerítés?), meg kitáblázott bálványfa, ami aztán annyira különleges, hogy bármelyik lebontott bérház helyén is megjelenik bármelyik városban, merthogy invazív. A falu határától nyílt terepen ballagunk tovább, kiváló körkilátással a környezõ dombokra, köztük is az Öröm-hegyre. A Thury-kopjafánál megállunk egy fél pillanatra, jó látni, hogy már kisebb a dõlésszöge, mint volt tavalyelõtt. Átsétálunk egy hídon, be a lombtalan, valamennyire azért hûs erdõbe. A hûsséget aztán sokáig nem lehet élvezni, viszonylag rövid, de folyamatos emelkedõ visz innen az Öröm-hegy tetején álló kulcsosházig. Eleinte mélyúton kapaszkodunk, majd ez kényelmesebb szekérúttá szelídül, mellette végig óriási, göcsörtös ágú fa-matuzsálemek õrködnek a náluk jóval fiatalabb, nálam jóval öregebb erdõben.

A kulcsosháznál megkávézunk Repkénnyel, Dóri üdítõt választ, a végösszeg hallatán muszáj rákérdezni, hogy nem felejtettek-e ki valamit a számításból. Az itineren külön, nagyméretû négyszög várja a kulcsosház saját bélyegzõjének a lenyomatát, megkapjuk, elbúcsúzunk. Érintjük az Öröm-hegy csúcsát jelzõ magassági pontot, kegyhely és Rockenbauer-kopjafa mellett érjük el a Dél-Dunántúli Kéktúra ösvényét. Széles, gyakran árnyéktalan úton lépdelünk sokáig, néhol kerülgetni kell egy-egy nagyobb pocsolyát, erdõgazdálkodási tevékenység ittfelejtett nyomait. Jól jelzett elágazásnál hagyjuk el a kéket, egy darabig sûrûbb az erdõ, örülök a meglepetésként kapott gyér árnyéknak. Utána úgyis nyílt szakasz következik, szántóval jobbra és réttel balra, a dombhát tetején menetelünk sokáig. A szomszédos gerincen a TV-torony piros-fehér oszlopa néz le a tájra. Elérjük a soron következõ szõlõhegyet, virágzó fák, bokrok, friss tûlevelû fenyõk között sétálunk az ellenõrzõpontig. Ez frissítõpont is egyben, szendvicset kapunk és teát, korlátlanul. Mivel pont dél van, megtekinthetjük az autentikus szõlõhegyi haranglábbal történõ harangozást is, a harangozó hivatásának teljes komolyságával sütkérezik a hirtelen jött népszerûségben. Elbúcsúzunk a kedves pontõröktõl, lesétálunk Nagybakónakra, az eddigieknek megfelelõen most is a zöld sávot választva a rövidebb, kalandosabb Kõszikla-szurdok helyett. Azt ugyanis majd akkor szeretném megnézni, ha a DDK-n végre eljutunk idáig. A faluban alig látni valakit, mindenki vagy a szõlõben dolgozik, vagy odabent ebédel, csak két bringás srác hívná harmadik társukat focizni, láthatóan hiába. Az egyik háznál pár hónapos bárány béget unalmában, amikor meglátja a fényképezõgépet, elsomfordál, mielõtt a kerítés rácsain keresztül lefotózhatnám. Lámpalázas.

Az egyre nagyobb déli hõségben kikapaszkodunk a Nagybakónakot rejtõ völgybõl, az út menti karalábéföldet most úgy tûnik, ugaron hagyták. Az adótorony egyre közelebb kerül, majd a mûútra kitérve megérkezünk a Kõkereszt nevû ellenõrzõpontra, a mai utolsó ilyen helyre. Padler és efemm hûsölnek az árnyékban, elmondják a teendõket, hogy miként regisztrálhatjuk magunkat a „30 éves a teljesítménytúrázás – 20 éves a TTT” mozgalomhoz. Az ellátmány ismét tea és szendvics, ez az összes táv által érintett globális frissítõpont. Nagybakónakot szép, etetõpontos keretbe foglalja a túra. Rögtön rosszfelé indulnánk el, visszatérítésre kerülünk a helyes útvonalra. A túra díjnyertes szépségû párszáz méterén ereszkedünk le a Csibiti-tóhoz, mellettünk impozáns, középhegységbe illõ mély szurdok húzódik hosszan. Regényes. A víz kissé hínáros, kissé zöld, de a dombok között megbúvó tó nagyon hangulatos kis helyszín. Néhány kanyarral késõbb a kék kereszt jelzés irgalmat nem ismerõen egy, nyomonként fél méter mélyre kijárt gazdasági útra vezet rá, a keréknyom mélysége néhol az én térdem fölé ér, pedig sok rossz tulajdonságom egyike, hogy viszonylag magas vagyok. Kíváncsi lennék, miféle jármû túrhatta szét ennyire a talajt, továbbá arra is kíváncsi vagyok, hogy miután széttúrta, hogyan fog ide bármi más jármûvel behajtani az erdészet. Elbotorkálunk egy ideig a nyomvályúban, egy szerencse, hogy egészen jól járhatóra száradt, így is olyan puha rajta a lépés, mintha futószõnyegen járna az ember. Végül egy meredek kaptató menekít ki a mélyülõ útról, újabb szõlõhegyet mászatnak meg velünk, hirtelen jött masszív parton.

A tetõn észak felé térünk, romos ház mellett trappolunk el, fokozatosan elérve az egyre lakottabb, gondozottabb telkeket. Kõkeresztnél kanyarodunk aszfaltútra, majd újabb kõkereszt jelzi a letérõt Gelse felé. A reggelrõl ismerõs tájkép fogad, csak ezúttal a templom és az iskola-strand komplexum uralja feltûnõségével a tájat. Üres, platós Rába robog hegynek fel, alig gyõzünk félreugrálni elõle a mélyúton. Végül letrappolunk a strandra, átvesszük az új rendszer szerinti díjazást – mivel én csak a gelsei változatot ismerem, a harmadik teljesítõset kérem, csakúgy, mint Dóri. Repkény már annyira sokadjára jár itt, hogy ihaj, némi meggyõzésre kap sokadik teljesítõset. Kicuccolunk a kocsiba, ezzel lassú olvadásos halálra ítélve a nálunk lévõ csokimennyiséget, bemutatkozunk a parkolóban kávéfõzéssel foglalatoskodó nafe sporttársnak. Elbeszélgetünk kicsit, aztán jégkrémevés közben találkozunk az épp beérkezõ Szötskével, végül, galád módon megvárva a délután három órát, behuppanunk a strandra, ezer méterke úszással, meg az élményfürdõ tesztelésével levezetve a túrát. Köszönöm a vidám társaságot Repkénynek és Dórinak, és köszönöm a túrát a Kanizsásoknak, remélem, jöhetünk még annyiszor, hogy nekem is legyen szép, nagyonsokszoros teljesítõs díjazásom.

-Kékdroid-

Képek

THURY 30

Nem jártam még ezen a nagy múlttal rendelkezõ túrán, sõt, tulképp a környéken sem túl sokat, úgyhogy szombat reggel nyakamba vettem az M7-est és 8 óra elõtt egy picivel már sokadmagammal toporogtam a modern gelsei gyógyfürdõ elõtt. A nevezés nem ment teljesen flottul, de alapjában véve nem volt vele komoly baj, viszont -hogy egy kicsit elõreszaladjak- az érkeztetésrõl hasonló tapasztalataim voltak, mint stalker túratársnak. Bizony lassú volt egy picit és nehézkes és ez -akármilyen hosszú is egy túra- soha nem esik igazán jól az embernek... 

Maga a túra alapjában véve kellemes volt, szép idõvel, könnyed dombocskákkal, amolyan tipikus zalai vidéken, s bár egyes szakaszai már-már az alföldi túrák hangulatát idézték (gondolok itt például az Öröm-hegy felé vezetõ "rövidke" egyenesre) , azért szerencsére sokkal többet mentünk erdõn-mezõn, mint aszfalton és szántóföldek között. Azért ez utóbbi kettõbõl is bõven kijutott, s bár a szántóföldekkel alapjában véve semmi komoly bajom, az aszfalttal már bizonyos okok miatt nem vagyunk igazán jó cimborák... Pedig most is volt lehetõségünk bõven barátkozni, mert az elejére és a végére is jutott az aszfaltból pár kilométernyi, de valahogy csak megint nem sikerült összehaverkodnunk.:-)

A túra útvonala nem kifejezetten bõvelkedett látnivalókban, de azt sem mondanám, hogy eseménytelen vagy netalántán unalmas lett volna. Azt kifejezetten érdekesnek találtam, hogy egy helyütt két lehetséges útvonal közül lehetett választani (ilyet teljesítménytúrán elég ritkán látni) , én is a kevésbé frekventáltat, a K+ jelzést választottam, azon egyszerû oknál fogva, hogy az rajta volt a GPS térképen, a Z meg nem... :-) Szóval tulajdonképpen egyfajta "véletlennek" is betudható, hogy arra az útra kerültem, amelyiken a források is vannak, s bár nem tudom milyen volt a másik, a K+ nekem bejött, nem bántam meg, hogy arra mentem, mert a források környéke érdekes, az egyetlen baj vele, amiért pindurit kár is, az az, hogy az egész kicsit elhanyagolt...

Az aprócska Csibiti-tó kellemes kis üde színfolt volt a Gelse felé vezetõ erdei utakon, a probléma ezzel is ugyanaz, mint a forrásokkal: a tó partján épült esõbeállót már nagyon megkezdte az idõ vasfoga, elhanyagoltnak és rozogának tûnik, pedig ez a tó valóságos kis turistaparadicsom lehetne. Ámbár ki tudja, úgy láttam, a helyiek szinte mind ismerték, úgyhogy lehet, hogy még ilyen állapotában is az...

A szervezésrõl különösebben rosszat nem tudok mondani, ha nem számítjuk a célbaérkezést követõ kissé teszetosza díj- és oklevél kiosztást, akkor szerintem a rendezõket nem érheti különösebb kritika - de talán legközelebb majd az érkeztetés is gördülékenyebben megy majd! Ha szabad egy apró javaslattal élnem: nekem a 8:00 órás rajtidõ kicsit késõinek tûnik (8-9 között lehet csak indulni, korábban nem), de lehet, hogy csak én vagyok ilyen korán kelõ és a többieknek ezzel semmi bajuk, nem tudom...

Összességében egy kellemes, könnyed tavaszi túrát tudtunk le a Thury 30-on - köszönet a lehetõségért a szervezõknek, s egyúttal gratulálok ahhoz, hogy immár 21. alkalommal rendezték meg! További sok rendezést kívánok még!

Mivel a képek beszúrásával egyelõre itt ezen az új felületen nem boldogulok, aki a túrán készült képeket akar nézegetni, annak minden, amit a túráról tudni kell illetve további képek itt: www.plecs.hu

Thury György Emléktúra 30

Kerka, Lendva, Mura – így követik egymást a folyók, ahogy lassan elhagyjuk Lenti környékét, majd kiérünk a fõútra, itt már nem követünk vizeket, viszont tõlünk északra ismerõs dombhátak sorakoznak, a Zalai-dombság déli lankái. Nagykanizsa következik, északra fordulunk, párhuzamosan haladunk a vasútvonallal és egészen Gelséig elõzgetjük egymást a reggeli Pécs-Szombathely gyorsvonattal, végül a vonat nyer. Gelsén roppant igényes kis fürdõben van a rajt, gyorsan benevezünk, négyen: Kerek repkény, két testvére és egy droid, kék. Két papírt kapunk, egyet leírással és hellyel a pecséteknek, egyet térképpel és táv-szint adatokkal, menetrendi kivonattal. Gelsén még a gyorsvonat is megáll, állapítom meg, miközben elpakolom az irodát. Kifelé menet a pénztárnál kapunk rajtbélyegzõt, ugyanakkor a rajtidõ kérdését kissé rugalmasan kezelik, magunknak írjuk fel.

Kilépünk a fürdõbõl, irány Gelse, majd a falut elhagyjuk egy korrektül helyreállított (rekultivált) egykori szemétlerakó mellett – nem véletlen írom le, mert ez is hozzátartozik a tájhoz, az emberi tevékenységhez. Lassan emelkedõ úton intünk búcsút a Murát a Zalával összekötõ Principális-csatorna völgyének. Betérünk az erdõbe, mindenfelé kanyarog az ösvény elõttünk, de legalábbis van néhány trükkös, hirtelen kanyar. A jelzések azonban prímán tájékoztatnak, követjük is õket szorgalmasan. Kiérkezünk egy rétre, elõttünk néhány épület, kerítés mentén kell felbaktatnunk az elsõ ponthoz, a dombhátra. A pont neve, nem túl fantáziadúsan, viszont nem eltéveszthetõen: P P+ keresztezõdés. Megkapjuk az elsõ bélyegzést, körülnézünk, mert van merre. A tiszta idõben tökéletesen kivehetõ a csillagvizsgáló kupolája a Pogányváron, egyébként a piros sáv elvezetne odáig (és még messzebb is), ha arra támadna kedvünk menni. Tõlünk délkelet felé vízmosásokkal szabdalt, leirtott domboldalt látunk, odalent látjuk is a megfáradt fakitermelõket pihenõjük közben. A keresztnél lekanyarodunk a dombhátról, egy sporttársnak is szólunk, igen gyorsan halad, rövidesen már a hátát sem látjuk. Megérkezünk Kerecseny szélére, ritkás, összevissza házcsoport áll az úttól úgy száz méterre, némelyiknek alig áll a fala, vakolatot sem láthattak az elmúlt ötven év során, de a tányérantenna mindegyiken kötelezõ tartozék. Vállat vonok, megyünk tovább. Dani nemsokára megáll cipõt igazítani, mindkettõ lábbelijének a sarka beszakadt, úgy nem túl kellemes túrázgatni. Közben elhalad mellettünk egy platós kis traktor, a platón utazó odakiált, hogy nem megyünk-e velük az erdõre. Most kihagynánk... Besétálunk inkább a kis faluba, az egyik háznál brit rendszámú autóval áll odébb egy gentleman, valószínûleg tényleg külföldi, mert erõsen töri a „jó napot!”-ot. Kiballagunk egy kis emelkedõn, ennyi és egy nagyobb rét választja el egymástól ezt a falut a szomszédos Orosztonytól. Temetõt kerülünk meg, majd nyílegyenesen besétálunk a településre, ahol a villanyoszlopok érintése is halálos. Orosztonyban találjuk a következõ pontot, az italbolt elõtt, megszavazzuk, hogy inkább a turistaházban költünk pénzt, ha már mindenképpen kávéra áhítozunk Repkénnyel.

Zöld jelzésen sétálunk tovább, hirtelen jobb kanyarral a faluban, már hiába kiáltunk a rossz irányba távolodók után, csak a falubeliek néznek furcsán ránk. Kisétálunk Orosztonyról, árnyat adó fenyves kíséri utunkat, majd elérjük a túra névadója, Thury György, az egykori kanizsai várkapitány emlékére emelt kopjafát. A patak hídjánál Repkénnyel megállunk cipõt igazítani, bevárjuk Dórit és Danit, majd eleinte újra négyesben elindulunk a túra egyetlen igazán komoly emelkedõje, az Öröm-hegy felé. Jelzést váltunk, meredeken kapaszkodó mélyúton sétálunk fölfelé, Repkénnyel elszakadunk a többiektõl, lassan beelõzünk pár sporttársat, jó látni, hogy egész sokan jöttek el a túrára. Egy utolsó kaptató után hirtelen kibukkanunk a Postás kulcsosháznál, itt magunknak bélyegzünk, kint van a ház saját bélyegzõje és a DDK-bélyegzõ is, mindkettõvel bélyegzünk, ha egyszer van rá mód. Közben elkortyoljuk a kávét, jólesik. Sûrû erdõben haladunk ezután, egy-egy valamikori szõlõhegyi épület romja bukkan fel néhol, a természet már szinte teljesen visszafoglalta a valamikor mûvelt területet. Szélesebb útra térünk egy kegyhely mellett, kicsit arrébb Rockenbauer Pálra emlékezik egy kopjafa. Elértük a Kéktúra Dél-dunántúli kiadását, Szekszárd felé trappolunk néhány kilométert rajta.

Magas fák között vezet az út, süt a nap és alig jár valami kis szellõ, egészen tavaszias az idõ, a kabátom már Gelsén rákerült a hátizsákom fogantyújára egy erõsebb csomóval kötve. A Gesztenyeháznál elhagyjuk a Kéket, irány Nagybakónak, lassan elérjük az újabb ellenõrzõpontot. Addig azonban még átvágunk két szántóföld között, elsétálunk a szõlõhegy gerincén, már messzirõl látszik a bója és az ott pihenõ túrázók körvonalai. Megérkezünk, ismerõs pontõrök kínálnak zsömlével és teával, sõt, még pesza91-gyel is összefutunk, éppen indulóban van. A ponton kicsit megpihenünk, ám nagy sietségünkben (lol) a zsömle végét már menet közben faljuk fel. Látványos szakaszra térünk, választhatnánk a K+ jelzést is a szurdok felé, de úgy döntünk, azt majd inkább kéktúrázás közben vizsgáljuk meg, most maradjunk az eredeti kiírás vonalán. Így alattunk terül el Nagybakónak és az egész völgy, amelyben a falu fekszik, felette pedig õrzõen magasodik a TV-torony. Az egyik hétvégi háznál egy macska sétál ki elénk, kis kajáért kuncsorog, megszánjuk, kap egy darab fasírtot. Az állatsimogató után lesétálunk Nagybakónakra, sikerül nem benézni a jelzett letérõt a fõutcáról, majd kisétálunk, fölfelé. Ez az emelkedõ sem rossz, fõleg, ha néha visszanéz az ember – egész jól látszik az elõzõ pont. Karalábéföld mellett visz az út, nagyjából a falu szélétõl a pontig, az adótorony egyre hatalmasabbnak tûnik, ahogy közeledünk felé. A ponton bélyegzés, rövidke beszélgetés, a rendezõ úriember elmeséli, hogy annak ellenére, hogy húsvét van és nem jósoltak túl szép idõt, a tavalyinál is többen jöttek el a túrára. Dicséretes.

Továbbhaladunk a föld mentén, szerencsére alig néhány száz méterrel odébb jól jelzett betérõ hív az erdõ felé. Be is megyünk, meredek lejtõn suhanunk, mellettünk mély, vízmosta szakadék tátong. A völgy lábánál a Csibiti-tó kicsi, felduzzasztott vízfelülete terül el, a partján egész sok kiránduló pihenget, fõleg idõsebbek, hatalmas túrazsákokkal. Egy ideig szintben ballagunk tovább, egy pillanatra kizökkent a nyugalomból egy magányos piros + jelzés, nem tudom mire vélni, azért elõveszem a térképemet, amely szintén nem tudja mire vélni. Megyünk tovább, újra kék + jelek követik egymást, az Erõ egyensúlya helyreáll. A következõ dombra felfelé Danival ellépünk egy kicsit, majd felérve lassabb sebességre kapcsolunk, a lányok így nagyon hamar utol is érnek. Ezen a szakaszon már végig szõlõhegyen, kis telkek mentén halad a túra, hangulatos, rendezett környék, még a tájat sok helyütt elcsúfító rejtett, mégis fel-felbukkanó szeméthalmok sincsenek. Végül egy derékszögû kanyarral leereszkedünk Gelsére, éppen a termálfürdõ mellé, besétálunk a célba. Itt némi sorállás után megkapjuk a díjazást – új kitûzõsorozat készült, Repkény, háromezer-nyolcszázhuszonadik teljesítése alkalmával kér újra egy elsõ teljesítõst, én azonban nem hátrálok és másodikossal folytatom a tavaly kezdett szériát. Regisztrálunk tombolához, nyerek egy fa túrabotot, túrázni ugyan kicsit alacsony, de jó lesz a falra, otthonra. Még megiszom egy újabb kávét, pesza91-ék társaságában, aztán kanyargós, összevissza utakon visszatérünk Lentibe. Köszönöm a társaságot Kerek repkénynek és Dórinak és Daninak és természetesen a rendezõknek, hogy megrendezték ezt a kellemes, tavasz elejére kiváló túrát.

-Kékdroid-

Képek

Thury 30 (hivatalosan 28,8 km)

2010.04.03.

A tavalyihoz hasonlóan, az idén is szép, napfényes, madárdalos nap köszöntött ránk a túra napján. Bazsival 8 óra 20 perckor rajtoltunk a gelsei Termálfürdõtõl. A tavalyi útvonalon haladva, a megszokott helyeken voltak az ellenõrzõpontok. A pontõrõk mindenhol kedvesek voltak, a szolgáltatás nem vesztett a tavalyi színvonalához képest. A József-hegyi haranglábnál lévõ frissítõpont után, az itiner felkínálta lehetõséggel élve nem a Z jelzést választottuk, hanem a K keresztet, mivel Bazsi két geoládát szeretett volna megkeresni. Az egyik láda a forrásoknál volt, a másikért be kellett mennünk a Kõszikla-szurdokba, a K háromszöget követve. A szurdok eddig mindkettõnk életébõl kimaradt, a Thury és a Szent Orbán túra is lényegében mellette halad el, ezért kíváncsian vártuk, hogy mi fog ránk várni a szurdok mélyén. A szurdok maga nem hosszú, de nagyon vadregényes, esõs idõben kifejezetten balesetveszélyes lehet. A geoláda megtalálásának élményét még csak fokozta a szurdok végében lévõ függõleges vaslépcsõ, melynek utolsó fokai, már több mint 90 fokos szögben tornyosulnak a túrázó feje fölé. Aki nem járt még erre, mindenkinek csak ajánlani tudjuk Zala megye e rejtett gyöngyszemét. A K háromszög a szurdok után felér a Z jelzésre, innen már a kijelölt úton haladtunk tovább.  A célba 13 óra 45 perckor érkeztünk meg, azonban az igazolólapunkra csak 14 óra 4 perc került rögzítésre, mivel 20 percet álltunk sorban, több más beérkezõ túratárssal együtt, ráadásul az emléklapot sem ott kaptuk meg, ahol a kitûzõt és ez megint csak bonyolította a helyzetet. Ettõl a várakoztatástól egy kicsit rossz szájíze lett az embernek, ennek ellenére az idén is jól éreztük magunkat, köszönjük a szervezést.