"Az eseménydús júliusi túranaptár zárásaként egészen a Bakonyig csalogatott minket természetjáró szenvedélyünk, ahol a nyár legmelegebb hónapjától búcsúzva a "Cuha 50" teljesítménytúrán vettünk részt. A Bakonyszentlászlóról rajtoló túra kiindulópontját a település D-i részében megbújó Õsfenyves Turistaház látta vendégül, melynek tágas udvarában tanyát vert szervezõink nagy lelkesedéssel fogadták a nevezni vágyók népes hadát, ezen a kellemesnek ígérkezõ szombat reggelen..."
uborka és hôségszezont félretéve végül is elindultunk. picit féltem, h eme jól ismert bakonyi terepet unni fogom, de szerencsére épp nem. bár sok ismert helyen baktattam át mégis voltak érdekes és jó részek fôleg a szalagozott szakaszokon, de az alsó-Cuha szurdok is új volt nekem. szóval az útvonal príma. az idô keményen megizzasztott, de a lötyis háti és a cseszneki vizeskút megmentett. a szóda nekem nem, de helyenként mentes is. kellemes fenyves az eleje, ahol az iszonyút nem láttam. én bénaságom persze. a Bodzáson fel új arcát mutatta pápalátó. onnan el borzasztó kôvel felszórt tájidegen. szerencsére csak rövid szakasz. abszolváltam a kötelezô hódos éri-t, az állomásig és tovább Vinyére. a Zörögre is elfolyt belôlem némi léha lé, s gyûrtem a kapott mûzlit is befelé. a kômosónál röpke csevely blog ügyrôl s miegyébrôl. de az idô már nem lesz meg. szontyola-szendergô a kis-Zörög oldalában, ismeretlen dimbes-domboson. a kitett részen végleg kiszív a sárga korong. az alsó-Cuha viszont erôt ad, persze fiatalabb és erôsebb sem leszek már. Cica hívása még lelkesít, de a sok vízzel elfolyt erô pótolhatatlan, picit rosszul is vagyok. a célban Efemm kínál, persze hiába. azért még át bírok öltözni s hamarosan újra élni kezdek.
lelkes, korrekt szervezés, tetszetôs oklevél, kitûzô, kiváló útvonal. köszönet a lehetôségért
Köszönjük, hogy 2013-ban is eljöttetek a túránkra, a tavalyinál nagyobb létszámban, 209-en vágtatok neki a 8. alkalommal megrendezett CUHA 50-35-25km-es teljesítménytúra távoknak 2013. július 27-én!
Július végén, a túra hetében és a túra napján is hõségriadó volt érvényben, ez többeket elriaszthatott a gyaloglástól. A hõmérséklet árnyékban 30 fok felett volt, a fenyvesekben, és a nyílt szakaszokon ennél 5-10 fokkal is melegebb. Az idõjárás a Cuha túrákon megszokott (hõség) volt. A túra napjára esõt nem jósoltak a meteorológusok, ennek ellenére a túra útvonalán, délután a Felsõ-Cuha-völgyben mégis szakadt az esõ egy órán keresztül. Ugyanekkor sem Bakonyszentlászlón, sem Cseszneken, sem az Ördög-réten nem esett, csak Vinyétõl délre a völgyben, és Porva felé.
A várható melegre és a vízvételi helyekre már a kiírásban is felhívtuk a figyelmet. Volt aki 6 liter vízzel indult útnak, ami mégsem volt elég. Mások két fõre vittek 9 liter folyadékot. Az elõzõ napi délutáni szalagozáskor nekünk is melegünk volt.
A Hódos-ér teljesen ki volt száradva, a Cuha csak a Kõpince-forrás alatt csörgedezett, Vinyénél, a zöld gyaloghíd alatt most is ki volt száradva a patakmeder. Darazsakkal idén sem találkoztak a túrázók, a Hódos-érnél viszont bögölyökkel igen. Az aljnövényzet mindenhol elég magas volt, köszönhetõen a tavaszi esõknek.
A túra útvonalán 2013-ban a Bakonyszentlászló - Pápateszér szakaszon újítottuk fel a lekopott, vagy kivágott jelzéseket, és ugyanitt az Õsfenyves szakaszán teljesen újra is festettük a jelzéseket. Újra illetve felfestettük a piros négyzet jelzést Fenyõfõ - Cser-hegy - piros sáv (3 km-es) szakaszán, ezt azonban a túra nem érintette. Szalaggal kellett pár helyen megerõsíteni a Zörög-hegyre vezetõ zöld sávot. Pár helyen javítottuk a jelzések láthatóságát bozótirtással a Pápalátó-kõ felé vezetõ zöld sávon, és a Tilos-fenyõnél lévõ piros kereszt, sárga kereszt elágazásnál. A Pápateszér - Fenyõfõ közötti piros kereszt jelzésre többen panaszkodtak, ezt felvettük a felújítandó jelzések listájára. A piros kereszt jelzések útvonala Fenyõfõ elõtt a térképen jelzettõl is eltér, ezt majd korrigáljuk, jelezzük a térképkészítõk felé. A túrán hosszabb szalagozás idén is csak azokon a szakaszokon volt, amerre nem vezet jelzett turistaút.
A Cuha túrához rendelkeztünk a Bakonyerdõ Zrt. területhasználati és behajtási engedélyeivel, valamint az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelõség természetvédelmi engedélyével.
A túra távjai 2013-ban is változatlanok voltak az elõzõ évihez képest, megtartottuk az 50 és 35km-es hosszabb távokat is.
A klasszikus, 25km-es táv továbbra is a régi-fenyõfõi úton érte el az Õsfenyvest és a frissítõpontot Fenyõfõ-szélénél, ahol müzliszelet és szóda, valamint vásárolható sör várt mindenkit. A Pápalátó-kõi önkiszolgáló ellenõrzõpontot is megtalálta az összes túrázó, itt kódot kellett felírni vagy matricát ragasztani. Az Alízháza után völgyben idén elég magas volt az aljnövényzet, néhol a csalán. A kiszáradt Hódos-éren idén sem ütköztünk cserkésztáborba, és Porva-Csesznek vasútállomáson már megbízhatóan és folyamatosan üzemel a büfé (www.porvacsesznek.hu), valamint a turistaház is. A Viadukt után, az erdei iskola ellenõrzõpont a fedett esõbeálló elé költözött, ennek megfelelõen meg is ázott a esõben. A szolgáltatás itt idén müzliszelet volt. A Felsõ-Kõpince-forrás, mint egész évben, most is megbízhatóan üzemelt. Cseszneken, a Kõmosó-völgy bejáratánál szóda volt és sós keksz. Az Ördög-réten idén profi táborozókkal osztoztunk a területen, a szolgáltatás a megszokott szóda és sós mogyoró - sós perec volt.
Az Alsó-Cuha-völgynél csak pár túrázó vette igénybe a kerülõ útvonalat a Pakucs-pihenõ felé.
Az idei túrán kivételesen nem teljesített mindenki. A 25-ös távon 8 fõ eltévedt, Porván kötött ki. Mivel jól megáztak, így kiszálltak, és autóval jöttek be a célba. Az 50-es távról 4 fõ menet közben lenevezett, a Cseszneki kitérõt már kihagyták, nekik a 35-ös távnak megfelelõ díjazást tudtuk adni. 1 fõ az 50-es távon befejezte a túrát Cseszneken, neki is a 35-ös díjazás járt.
Mivel a rajt-célnak helyet adó turistaházat nem érintette az esõ, így az indítás és érkeztetés egész nap kint volt, két pavilon alatt. A 2013-as Cuha túra Cartographia Kupa túra is volt, így az itiner térképe a legfrissebb Cartographia térkép anyagából készült. A Tipográfia TE-nek köszönhetõen kedvezményes térkép vásárlási lehetõség volt a Cartographia teljes turistatérkép és atlasz kínálatából, illetve a Kornétás kiadó könyveibõl.
A célban a szolgáltatás a megszokott zsíroskenyér hagymával, vegyes savanyúsággal, vajas és lekváros kenyér házi szilva és házi barack lekvárokkal, szörp és szóda. Hideg sör önköltségi áron, valamint kávé is kapható volt.
A tavalyinál több résztvevõre számítottunk, így a rajt-célt négy fõ rendezõvel mûködtettük. A két évvel ezelõtti 300 fõhöz hasonló létszámra készültünk, viszont 210 fõ túrázott, amivel elégedettek vagyunk, így mindenkinek jutott bõven szolgáltatás és természetesen díjazás is. A 10 ballon szóda éppen, hogy csak elég volt.
Az idei évre is új kitûzõk és emléklapok készültek, a „viaduktos” kitûzõk népszerûbbek voltak, mint az elõzõ évi „forrásosak”. A kitûzõk a készlet erejéig választhatók voltak.
A leghosszabb megrendezett 50km-es táv túrázói idén is végigjárták Bakonyszentlászló szebb részeit, a Kerek-templomot és környékét, majd a piros sáv jelzésen gyalogoltak át Pápateszérre, a falu szélén található szõlõhegyre. Mivel az 50km-es táv elsõ 17km-én nincs vízvételi lehetõség, így az indulók egy-egy fél literes ásványvízzel indulhattak útjukra. A második ellenõrzõ ponton idén is volt szolgáltatás, müzliszelet illetve balatonszelet. Fenyõfõn igénybe lehetett venni a hosszútávnak útba esõ kocsmát frissítésre, valószínûleg többen éltek is ezzel a lehetõséggel. Innen Vinyéig a táv azonos volt a 25km-es távval. Azért, hogy az 50 és 35km-es távok kihívást is jelentsenek, a Kõpince-forrás után az útvonal a Zörög-tetõn (+240m szint) keresztül vezet Csesznekig, a Kõmosó-völgyig, majd vissza a Zörög-hegy oldalában. A Dóc-árok tetejétõl a Kenyeri-hegyen át szalagozás vezetett vissza a Zsidó-rét széléig, a klasszikus táv útvonalába.
A túra megközelítésére, majd hazautazásra idén a tömegközlekedési lehetõségek, menetrendek (vonat, busz) elég jók voltak Budapest, Gyõr és Veszprém felõl is. A menetrendeket a kiírásban és az itinerben is feltüntettük.
Köszönjük a bakonyszentlászlói turistaház üzemeltetõinek, a Gyõri Meteor Természetbarát Egyesületnek, hogy a rendezvénynek rajt-cél helyszínt, felszerelést és szállást biztosítottak. A Teljesítménytúrázók Társaságának a rendezési segítséget, bójákat. A Bakonyerdõ Zrt.-nek a túra engedélyét és a karbantartott sétautakat, pihenõhelyeket. A Porva-Csesznek Turistaháznak, hogy nyitva volt a büfé. A Cartographia Kft-nek a túratérkép támogatását.
Pontõreink: Fehérvári József, Mészner Viktor, Jakab Erzsébet és barátnõje.
Akik szokásosan seprûként és pontõrként is teljesítették a túra valamelyik távját: Ádám László, Csörgõ Róbert, Pinkert László, Pintér József, Szabó Zsuzsa.
Segítõink a rajt-célban: Kakas Zsuzsa, Maróti Boglárka, Szórád András.
Cuha Statisztika 2013
Résztvevõk száma: 209 fõ, továbbá 1 fõ rendezõi bejárás. Célba ért: 202 fõ.
Vonattal érkezett: 22 fõ - 10%. Számukra 33%-os (200 Ft) nevezési díj kedvezményt biztosítottunk, kárpótlásul, hogy 3km-re található Bakonyszentlászló és Vinye vasútállomása is.
A nevezési díj 2013-ban változatlanul 600 Ft/fõ volt.
A Cuha 25 - 8. rendezés, Cuha 35 - 4. rendezés, Cuha 50 - 4. rendezés volt.
A következõ egyesületektõl jöttek túrázók: Atomerõmû Sportegyesület Természetjáró Szakosztály, Auriga Sport-és Szabadidõs Klub, Bakony Természetjáró Egyesület, Bánki Donát Természetbarát Egyesület, Bihari Természetbarát Egyesület, Börzsöny Akciócsoport, BOS Bt. Egyesület, CATS Egyesület, Cserhát Baráti Társaság, Diósgyõri VTK, Ebesi Sportbarátok Egyesület, ELTE-BEAC, Eötvös Loránd Természetbarát Egyesület, Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület, Gyõri Vasutas Természetjáró Egyesület, Hegyek Vándorai Turista Egyesület, Honvéd Auróra Sportegyesület, JÁTSSZ Egyesület, Komárom, LSAHH, Margita 344,2 Turisztikai és Sport Egyesület, MSTSZ, Oroszlányi Természetbarát Egyesület, Petõfi DSK, PMTSZ, SZHSK, Szent Kristóf Természetjáró Egyesület, Tatabányai SC, Tatai Atlétikai Club, Tatabányai Volán SE, Teljesítménytúrázók Társasága, Vértes Meteor Természetbarát Sport Egyesület, Veszprémi Bridzs és Tájékozódási SE, Vízivárosi LSE, Zöld Bakancs Túraklub.
Egyesületet 78-an jelöltek meg, 132-en egyéni vagy családos túrázók. Az MTSZ, MSTSZ és TTT tagok számára 100 Ft kedvezményt adtunk a nevezési díjból.
Idén is a legtöbben Budapestrõl érkeztek (30 fõ), illetve Gyõrbõl (24 fõ). Túránk továbbra is inkább regionális jellegû teljesítménytúra, bár a Cartographia Kupa miatt távolabbról is jöttek túrázók.
Szintidõt felezett: 35km-en 1 fõ, a többi távon más nem.
A túrát feladta: 25km-en: 8 fõ.
Szintidõn kívül ért célba: 35km-en 3 fõ, 25km-en 13 fõ. A többi teljesítõ mind a távja szintidején belül ért célba.
Szolgáltatás (elfogyott): 200 liter szóda, 7 liter szörp, 40 db fél literes ásványvíz, 48 doboz sör, 410 db müzli/nápolyiszelet, 17db sós keksz, 8x200g sós mogyoró, 3x500g sósperec, 16 kg szeletelt kenyér, 1 üveg házi szilvalekvár, 1 nagy üveg házi baracklekvár, 4 doboz zsír, 2 doboz margarin, 2 doboz vegyes savanyú, 4 kg vöröshagyma.
Szeretettel várunk mindenkit jövõre, 2014 nyarán is, amikor -tervek szerint- az ideihez hasonlóan hosszú- és középtáv is teljesíthetõ lesz majd, a megszokott Cuha 25km-es táv mellett.
Két évvel korábban 2010-ben már kipróbáltam a hosszú 50-es Cuhát, tavaly pedig a 25-ös távon bandukoltam, így idén nem is lehetett kérdés, hogy a harmadik opciót is kipróbálom.
Tehát. Borús napra virradt, mikor hárman nekivágtunk a nagy feladatnak. A falu után a vizes homokon haladtunk a magasra nõtt fenyõfák között, míg el nem értük az Iszonyatos nagy fát, és a pontot, ahol már vártak minket. Kedvesen fogadtak, sert kínáltak megvételre, majd miután az üzlet megköttetett, útba is igazította kis csapatunkat az õr.
Rövid jó minõségû útszakasz után bekanyarodtunk az erdõbe. Csodálatos sziklákkal, és növényekkel szegélyezett gyalogutunkról kijutottunk a Pápalátó nevû helyre. Szó szerint a fellegekben éreztük magunkat. A hûvösebb, borús idõ miatt a pára olyan mértékû volt, hogy a környezõ dombtetõket ellepte. Nagyon jól nézett ki.
Ezt követõen folytattuk utunkat az Elhagyott vadászházig, majd onnan balra fordulva fákon átugrálva lementünk a Hódos-ér mellé. Ezután, ahol tavaly cserkészek fogadtak minket, elértük a "Hülyeség határát", ahogy Gábor barátom fogalmazott. Ugyanis Évivel úgy döntöttünk, hogy a "kis" kaptatótra felfutunk. Az ötlet merész volt a kivitelezés hamvába holt. Gábor szerint, ahol megálltunk az a hülyeség határa. Nem vitatkoztunk vele. Ezután kellemes, kanyargós út vezetett a Porva-Cseszneki megállóhoz. A büfé szerencsére nyitva volt, így ismét magunkhoz vettünk egy kis nedût.
A rövid pihenõ után nekivágtunk a Cuha völgyének, amiben a tavalyi évhez képest szerencsére több víz csordogált, habár a 2010-es szintet meg sem közelítette. A völgyben elmerültünk a táj szépségében, nyugalmában. Ismét ponthoz értünk, itt ropi volt a jussunk, ami kfejezetten jól esett. Kis pihenõ a Kõpince forrásnál, majd nekivágtunk a Zörög-hegynek. Egy kicsit fel akartam villanyozni a többieket, így azt mondtam nekik, hogy már csak 25 méter szint van hátra. Igazából 125 volt. Na mindegy azért felértünk valahogy. A lefelé út azonban bõven kárpótolt mindannyiunkat. A hegyrõl lefelé jövet a fák között elõbukkant a cseszneki vár. Igazán megkapó volt a látvány.
A vár elõtt a Kõmosó völgynél ismét pont, a pontõrök vdámak, a hely gyönyörû, egy kicsi nézelõdés, fotó, aztán irány vissza.
A Cuha-völgy második szakaszáig, mezõn, szántó mellett haladtunk, jó tempóban. Ahogy elértük a Cuha alsó szakaszát már láttam, ez bizony jó lesz. Az egész napos párás idõ, az idõnként szemerkélõ esõ, ugyanis szépen megnedvesítette a köveket a pataknál, így minden egyes kaptató egy külön élmény volt, ahogy átküzdöttük magunkat rajtuk. De végülis odaértünk az utolsó elõtti ponthoz, az Ördög-réther, ahol kedvespontõr fogadott minket, aki bíztatott minket már nincs sok hátra.
A befejezõ szakasz kellemes talajjal, és könnyû tereppel van ellátva, jobbat kívánni sem lehetne.
A célban mosolygó szervezõk, kitûzõ, oklevél, gratuláció fogad minket, majd nekilátunk a kirakott ételnek. Zsíros, lekváros kenyér, szörpök. Finomak voltak, így a túra végén különösen jól esett mindannyiunknak.
Összegzésül a szervezés, a lebonyolítás profi szintû, ellátás korrekt, a táj pedig gyönyörû.
Elõször indultam ezen a túrán, ami alapvetõen annak köszönhetõ, hogy kellemes, esõs idõ ígérkezett szombatra. Nem vagyok egy kifejezetten nyári túrázó, biztos nem indultam volna el +35 fokban...
A starthelyet könnyen megtaláltam, gyors nevezés után örömmel nyugtáztam, hogy nem hagytam otthon semmit, nulláztam a gps-t és indulás. A jelzések végig jól követhetõek kifelé Szentlászlóról, kissé unalmas elsõ néhány kilométer után szerencsére változatosabbá vált az útvonal. Pápalátó-kõ fantasztikus, Porva-Csesznek, Cuha-völgy. Aztán a cseszneki vár majd Ördög rét. Elötte a patakmederbem egy kis sziklamászás és izgalom :) Onnan már közel a cél, hála az esõs idõnek, sikerült a majdnem 6 km/órát mennem. (A túra tanulsága az volt, hogy az esõdzseki nem jó.... rettentõ macerás felvenni, mikor el kezd esni és ha eláll az esõ és nem veszem le azonnal, akkor bizony szauna. Be is szereztem egy korrekt esõkabátot azóta)
Az egész szervezés, a segítõk az ellenörzõ pontoknál és az ellátás is fantasztikus volt. (Szerintem, ha semmit nem vittem volna magammal, akkor is végig tudtam volna menni azzal a mennyiségû innivalóval, ropival, nápolyival, mûzliszelettel, sós mogyoróval, amit útközben kaptam!)
Nagyon szép kis túra, csillagos ötös szerzvezés! Ha jövõre is esik, ott leszek :)
Köszönjük, hogy 2012-ben is eljöttetek a túránkra, és az esõs nap miatt a tavalyinál kisebb létszámban,
de így is 177-en vágtatok neki a 7. alkalommal megrendezett CUHA 50-35-25km-es teljesítménytúra távoknak!
Az idei július kicsit szeszélyes volt, a túra hetében is többször esett, A túra napjára az idõjósok esõt jósoltak a térségre, ami be is jött. A hõmérséklet 30 fok körül volt, a nagyrészt borult idõ is ideális túraidõ, aki megúszta a reggeli csapadékot, annak délelõtt 9 óra és délután 4 között könnyebb túrája volt, mint a legtöbb Cuha túrán a 35+ fokos forróságban.
A túra elõtt három héttel bejártuk a klasszikus táv útvonalát, akkor is kevés víz volt a Cuhában, éppen csak csordogált, a Hódos-ér szintén ki volt száradva. Tavaly Vinyénél, a gyaloghídnál, teljesen száraz volt a Cuha medre, idén szerencsére egy kevés víz volt benne. A Cuha-patak nagyjából 30 cm-es volt, csak nem ilyen mély, hanem ilyen széles... (2010-ben, amikor a medret átrendezte a nyár eleji esõzés, a Cuha vízszintje 10 cm-re volt a gyaloghíd alatt, a mostani szinthez képest több, mint másfél méterrel magasabban.)
A túra elõtti napon szalagoztunk, ekkor még kifejezetten meleg volt. A mély homokos terep járhatóságának jót tett a hét közbeni kis esõ. Szerencsére a tavalyi darazsakkal idén nem találkozunk sehol sem a túra útvonalán.
A túra útvonalán a tavalyi túra óta a zöld sávot újítottuk fel Fenyõfõ - Pápalátó-kõ - Hódos-ér között tavaly õsszel, valamint idén, a március 15-i hosszú hétvégén a Vinye - Kõpince-forrás - gyaloghíd - Zsidó-rét közötti sokjelzéses szakaszt, és a túra hetében a Csesznek-Suttony - Fatelep között a sárga sávot, a zöld-sárga közös jelzést, és egy keveset a zöld sávból, a sárga kereszt elágazásig. A klasszikus táv teljes útvonalán, beleértve a Felsõ-Cuha-völgyet is, a bejáráskor összeszedtünk 3 kisebb szatyor szemetet, ami nem volt sok a tavalyi mennyiséghez képest, és az is pozitív, hogy a Felsõ-Cuha-völgyben a pihenõk rendezettek voltak, szeméttartó konténerekkel jól ellátva. A klasszikus útvonalon is irtottunk bozótot a jelzéseink elõl, és Pápateszérig szintén ki kellett pucolni pár bodzabokrot, hogy a jelzés követhetõ legyen. Ezen a szakaszon, bár 2010-ben erõsítettük meg a jelzéseket, azóta némelyiket reménytelenül benõtte a gaz, az elején az erdõ is eltûnt több száz méteres szakaszon, úgyhogy a jövõ évi jelzésfestési teendõk közé a Bakonyszentlászló - Pápateszér közötti piros sávot felvettük. A túra elõtti napokban felfestettük a piros sáv Bakonyszentlászlón belüli szakaszát, kapcsolódva mások idei festéséhez, akik a fõúton Bakonyszentlászló vasútállomásig a piros sáv helyett piros négyzetet tettek, az Ördög-rét felõl Bakonyszentlászló központjába így nem a fõúton érkezik az útvonal, hanem a vasútállomást kihagyva, a vasút keresztezése után egy erdei földúton, majd a bauxitszállító úton, kevésbé nyílt szakaszon.
A Pakucs-pihenõ, Alsó-Cuha-völgy környékén az erdészet szépen kitisztította az erdõt, kezd kirándulóerdõ formát ölteni.
A túra távjai 2012-ben változatlanok voltak az elõzõ évihez képest, megtartottuk az 50 és 35km-es hosszabb távokat is.
A klasszikus, 25km-es táv továbbra is a régi-fenyõfõi úton érte el az Õsfenyvest és a frissítõpontot Fenyõfõ-szélénél, ahol nápolyi és szóda, valamint vásárolható sör várt mindenkit. A Pápalátó-kõi önkiszolgáló ellenõrzõpontot is megtalálta mindenki, itt kódot kellett felírni vagy matricát ragasztani. Az Alízháza után völgy sem volt idén túlságosan kimosva, bár a túra napján, esõ után azért oda kellett figyelni a kisebb vízmosta lyukakra.
A Hódos-éren idén nem ütköztünk cserkésztáborba, és az Üveghuta elõtti szakaszon lecsúszott patakpartot is helyreállították korábban.
Porva-Csesznek vasútállomáson már megbízhatóan és folyamatosan üzemel a büfé (www.porvacsesznek.hu), valamint a turistaház is.
A Viadukt után, az erdei iskola ellenõrzõpont a fedett esõbeálló alá költözött, a szolgáltatás idén sós ropi volt.
A Felsõ-Kõpince-forrás, mint egész évben, most is megbízhatóan üzemelt.
Az Alsó-Cuha-völgy gázlói az esõ miatt csúszósak voltak, de csak pár túrázó vette igénybe a kerülõ útvonalat a Pakucs-pihenõ felé.
Az idei túránkon mindenki célba ért!
Az esõ miatt a rajt és a cél is az Õsfenyves Turistaház étkezõjében volt egész nap, délután ki tudtuk tenni a célba érkezõknek a padokat, asztalokat is.
A célban a szolgáltatás a megszokott zsíroskenyér hagymával, vegyes savanyúsággal és házi erõspistával, vajas és házi-lekváros kenyér volt, szörp és szóda. Hideg sör önköltségi áron, valamint kávé is kapható volt. A tavalyi lebonyolításból okulva, idén már több segítõvel dolgoztunk a célban.
A tavalyi 300 fõ után hasonló létszámra készültünk, viszont 177 fõ túrázott, így mindenkinek jutott bõven szolgáltatás és természetesen díjazás is.
Az idei évre is új kitûzõk és emléklapok készülnek.
A leghosszabb, 50km-es táv túrázói idén is végigjárták Bakonyszentlászló szebb részeit, a Kerek-templomot és környékét, majd a piros sáv jelzésen gyalogoltak át Pápateszérre, a falu szélén található szõlõhegyre. Mivel az 50km-es táv elsõ 17km-én nincs vízvételi lehetõség, így az indulók egy-egy fél literes ásványvízzel indulhattak útjukra. Az ellenõrzõ ponton idén szolgáltatás is volt, cerbona szelet.
Fenyõfõn igénybe lehetett venni a hosszútávnak útba esõ kocsmát frissítésre, bár mivel meleg nem volt, szerintem nem sokan éltek ezzel a lehetõséggel. Innen Vinyéig a táv azonos volt a 25km-es távval.
Azért, hogy az 50 és 35km-es távok kihívást is jelentsenek, a Kõpince-forrás után az útvonal a Zörög-tetõn (+240m szint) keresztül vezet Csesznekig, a Kõmosó-völgyig, majd vissza a Zörög-hegy oldalában. A Dóc-árok tetejétõl a Kenyeri-hegyen át szalagozás vezetett vissza a Zsidó-rét széléig, a klasszikus táv útvonalába.
Köszönjük a bakonyszentlászlói turistaház üzemeltetõinek, a Gyõri Meteor Természetbarát Egyesületnek, hogy a rendezvénynek rajt-cél helyszínt, felszerelést és szállást biztosítottak. A Teljesítménytúrázók Társaságának a rendezési segítséget. A Bakonyerdõ Zrt.-nek a túra engedélyét és a karbantartott sétautakat, pihenõhelyeket. A Porva-Csesznek Turistaháznak, hogy nyitva volt a büfé.
Pontõreink: Fehérvári József, Gethe László, Petróné Felleg Annamária, Petró Zoltán. Akik seprûként és pontõrként is teljesítették a túra valamelyik távját: Ádám László, Csörgõ Róbert, Pinkert László, Pintér József, Szabó Zsuzsa.
Segítõink a rajt-célban: Jakab Annamária, Szirtey Zsuzsa.
Statisztika:
Résztvevõk száma: 177 fõ, továbbá 2 fõ rendezõi bejárás. Célba ért: 177 fõ.
Vonattal érkezett: 23 fõ - 13%. Számukra 33%-os nevezési díj kedvezményt biztosítottunk, kárpótlásul, hogy 3km-re található Bakonyszentlászló és Vinye vasútállomása is.
A következõ egyesületektõl jöttek túrázók: Alföldi TE, Arany János DSE, Bakony TSE, Balatonfüredi Természetbarát Egyesület, Bánki Donát TE, Borostyánkõ TSE, BTHE, Diósgyõri VTK, Dorogi Gyógyszergyártók TE, Fate-Rock, Gyöngyvirág TE, Gyõri Vasutas TE, Komárom, Navigátor Túra Klub, Ösvénytaposó Baráti Társaság, Szentendrei Kinizsi Honvéd SE, SZHSK, Tatabányai SC, TTT, Vértes Meteor TSE, Vértesi Erõmû, Zöld Bakancs Túraklub.
Egyesületet 52-en jelöltek meg, 125-en egyéni vagy családos túrázók.
Idén is a legtöbben Budapestrõl érkeztek (25 fõ), valamint a környezõ megyékbõl (131 fõ), így túránk továbbra is inkább regionális jellegû teljesítménytúra.
Szintidõn kívül ért célba: 25km-en: 2 fõ. A többi teljesítõ mind a távja szintidején belül ért célba. Mindenki célba ért!
Szolgáltatás (elfogyott): 100 liter szóda, 3 liter szörp, 40 db fél literes ásványvíz, 36 doboz sör, 12 kg nápolyi, 160 db sós ropi, 40 db Cerbona-szelet, 18 kg kenyér, 1 üveg házi lekvár, 3 doboz zsír, 2 doboz margarin, 2 doboz vegyes savanyú, 2 kg vöröshagyma.
Szeretettel várunk mindenkit jövõre, 2013 nyarán is, amikor -tervek szerint- az ideihez hasonlóan hosszú- és középtáv is teljesíthetõ lesz majd, a megszokott Cuha 25km-es táv mellett.
Idén harmadszor álltam "rajthoz" az Õsfenyves turistaháznál, kb hétkor el is indultam. 39-es volt a számom, de látótávolságon belül mégsem ment elõttem senki. Mint az elsõ pontnál megtudtam, ennek az az oka, hogy nem is volt elõttem senki. A szervezõk külön kiemelték, hogy a túra közben meglehetõsen szerények a vízvételi lehetõségek, ezért érdemes sok folyadékkal elindulni. Idén azonban elég esõs és hûvös volt az idõ, ami alacsonyabb fogyasztást jelent, ezért kezdésnek 1 liter bõven elégnek tûnt.
Az elsõ, homokos szakasz sosem volt a kedvencem (a homok miatt), de most a kis esõ jót tett a talajnak, nem süppedt, nem porzott, de még nem is volt sáros. Kifejezettem kellemes volt rajta futni. Egészen addig, amíg egy kanyar után egy vaddisznó nem állta el az utat a kismalacai társaságában. A vaddisznóról annyit tudtam, hogy akkor igazán veszélyes, ha a kicsinyeivel van, és fenyegetést érez. Ezért inkább úgy gondoltam, nem az lenne a jó taktika, ha lendületbõl átugranám õket és mennék tovább a dolgomra, hanem inkább lassan, nyugodtan hátráltam kb 50 métert vissza a kanyarban, hogy kikerüljek a látószögükból. Kb 2 perc várakozás után hallottam és láttam is, ahogy elcsörtetnek az erdõben. Azért a következõ 100 méteren olyan lassan és halkan mentem, mintha hímes tojásokon lépkednék, nehogy felhívjam magamra a figyelmet. Egy szakértõ esetleg leírhaná, mi ilyenkor a helyes magatartás. 1 kicsit késõbb láttam még egy kis õzet, de más állattal nem találkoztam az út során. Amikor az elsõ pontot elértem, a pontõrök épp egy tetõt építettek maguknak az esõ ellen. Nem tudom, nekik szükségük volt-e még arra a tetõre, mindenesetre az út során azután már nem esett egy csepp sem.
Fenyõfõig ilyen idõjárás mellett bõven elég volt az 1 liter víz, innentõl meg már gyakrabban vannak vízvételi helyek, úgyhogy a templommal szemben levõ kútnál csak fél litert vettem magamhoz, minek cipeljem a felesleges súlyt.
Pápalátó-kõnél gyönyörû volt a panoráma, mint mindig.
Porva-Csesznek vasútállomáson mûködött a büfé, ismét csak fél litert tankoltam, a Kõpince forrásig bõven elég.
A Felsõ-Cuha-völgy is szép volt, mint mindig, és a gázlókat is könnyedén lehett száraz lábbal teljesíteni.
A Kõpince-forrásnál ismét tankoltam, és "megrohamoztam" a Zörög-hegyet. Meredek az emelkedõ, esõ után jó magas volt a páratartalom, rendesen kifárasztott. Aztán ellenõriztem, hogy megvan-e még e Cseszneki vár. Cseszneken egyébként szintén útbaesik egy közkút, ahol lehet friss vizet szerezni. Csesznek után nem sokkal elvesztettem valahol az esõtõl szétmállott itinerem felét, pont azt, amelyiken a matricák voltak. De így legalább az útvonalleírás vége megmaradt, hogy eltaláljak az Ördög-rétre és utána a túristaházhoz. Az Alsó-Cuha-völgy is jól járható volt, nem volt szükség Cliffhanger-szerû mutatványokra, mint 2 évvel ezelõtt.
Összességében nagyon jó túra volt, szép útvonallal, jó szervezéssel. Köszönöm, hogy itt lehettem.
Hirtelen jött kényelmes autós hömpölygés laci069 és Zsuzsa és Kerek repkény társaságában, nullás autópálya, egyes autópálya, tizenhármas út, satöbbi útvonalon. Kisbér környékén párszor keresztezzük az „ideiglenesen” megszûnt személyforgalmú Pápa-Tatabánya vasútvonalat, kitartóan villogó fénysorompók védik a közúti közlekedõket az évi néhány, sárga szerelvénytõl. Bakonyszentlászlón gyors sátorállítást követõen belevetjük magunkat a helyi éjszakai életbe, a pizzériában a traktoros ízesítésû (vajon igazi traktoros van benne?) étket tesztelem, finom. Aztán alvás, kellemesen hûs az éjszaka, rég volt ilyenben részem. A ház személyzete kitartóan veri a blattot, amikor éjjel felébredek, hogy lecsúsztam a matracról, még mindig a kártyázók beszélgetése szûrõdik ki az egyik épületbõl.
Pont ott
Amikor nagy óvatosan kidugom a fejem a sátorból, döbbenten tapasztalom, hogy rajtunk kívül a környéken már mindenki talpon van, sõt, sokan már a rajtot várják. No, akkor mondjuk pecsételjünk itinert, azt nehéz elrontani. Rengeteg ismerõs és ismeretlen bukkan fel, néhányukkal a múlt héten találkoztunk utoljára, néhányukkal már több hónapja. Negyed kilencig sertepertélünk a rajt környékén, akkor felkapjuk a hátizsákot és a csokis szatyrokat, toronyiránt lelaffogunk a „Viadukt pihenõhely (erdei iskola)” fedõnevû ellenõrzõpontra. Mára ugyanis a következõ tervet sikerült kiötölni: kisétálunk nulla pontért a helyünkre, onnan záráskor elrajtoltatjuk magunkat és megtesszük a 25-ös táv körét, majd végül Vinye felé visszasétálunk a célba, megint a nulla pontos megoldást részesítve elõnyben. Elhagyjuk Bakonyszentlászlót, mûúton kispistázunk – most szabad – a sárga romjelzésig, ahol betérünk megnézni a Kitaibel Pál emlékére állított kopjafát, eme mûvelet során felzavarunk pár tucat böglyöt békés reggeli pihenésükbõl. Gyorsan elhagyjuk a helyszínt, keresztezzük a jól kijelzett vasutat, széles földútra érkeztet ki immár a piros romjelzés, amelybõl körülbelül hatot számolok össze, mielõtt véget érne. Felsétálunk a vinyei megálló- és rakodóhelyhez, a menetrend szerint rövidesen vonat közlekedése várható, várunk, várunk, majd az a döntés születik, hogy majd a szurdokban lefotózzuk a késõ járatot. Átsétálunk a minitelepülésen, majd a Cuha medre mellett ér a mai elsõ meglepetés, miszerint a mai túrán fõleg csak az itineren lesz látható a névadó patak. Efemmék ugyan meséltek tegnap este a várható vízhiányról, de ennyire kevés vízre nem készültem. Enyhe mocsárszagban sétálunk át a Kõpince-forráshoz, erre a helyre lehet számítani, megtöltjük a két palackot hideg, tiszta vízzel. A háttérben elrobog a reggeli elsõ Veszprém-Gyõr személyvonat. Visszasétálunk a patak mentén, a gázlókon kényelmesen, száraz lábbal sétálunk keresztül, majd elérjük a pontõrködés Mészáros Andrástól megörökölt helyszínét. Megnyitjuk a pontot: bója, molinó, matricák, ikszelõs lap, túranaptár, vasúti menetrend, toll, papír szerepelnek a kikerülõ kellékek listáján. Továbbá kétszázhatvan szelet csoki, ha padler jól számolt, mert én bizony nem számoltam utána. Szétnézek a Vasútépítési Emlékmû környékén, megfelelõ fotóhely reményében, de a napközbenre szétzuhanó menetrend miatt ma egyetlen, pályaközeli vonatfotó sem készül. Röviddel a nem hivatalos nyitás után érkeznek az elsõ résztvevõk, valamint a rendezõi iránymutatás, miszerint pótcsoki felvétele lesz szükséges Vinyén. Kisétálok az elágazásig, az autóval már Fenyõfõ felõl érkezõ padler a kezembe nyom egy szatyor csokit, olybá tûnik, felvásárlásra került a környékrõl az összes Balaton szelet. Visszaballagok a pontra, Repkény közli, hogy lemaradtam néhány túrázóról, de akkora tolongás még nem volt. Lassan azért beindul a Cuha-völgy forgalma, úgy a teljesítménytúra, mint a hétvégi kirándulók szempontjából. A túra résztvevõi közül is sokan kihasználják a helyet pihenésre, köztük a -Dilen-família és Tinca (körülbelül nyolc másodpercre megállva), Szabó Zsuzsa, a biokeveréket kotyvasztó gjekler, gerardék (akiket elsõre nem sikerült felismerni, de majd mostantól), -rafter- és Vali, akiket sikeresen tartunk fel vagy fél órán keresztül. :)
Mintha túráznánk
Már csak a Pintér Józsi-féle seprûcsapatot és laci069-et várjuk, amikor efemm telefonál, hogy egy túrázót darázstámadás ért a Zörög-hegyre felmenet, és jó lenne odamenni segíteni, letámogatni Vinyére. Elsietek, Repkényre hagyva a pontzárást és annak adminisztrációját, és megcélzom a Zörög-tetõt. Eltrappolok a jelentõs forgalmat bonyolító Kõpince-forrás mellett (hohó, ezért nincs víz a patakban: a túrázók megisszák! ;)), felkanyarodok a meredek kaptató felé. Szalagozott kitérõnél érem utol -rafter-éket, így körülbelül együtt jutunk el a megtámadott sporttárshoz. Egy háromtagú család vigyáz rá, és szerencsére efemm éppen akkor fut be kocsival, Kovács Károllyal letámogatják a sérült kolleginát. Visszaballagok az útvonalon, a darázsveszélyes részen találkozok szembe Pintér Józsiékkal, a trióból Robit csípték meg a vadméhek, a többiek megúszták. Visszafelé lebontom a szalagokat, de kirakok két papírlapot, valamiféle „Vigyázat, méhek!” felirattal, és kirakom faágakkal a kerülõ ösvény két szélét. Lesietek, elkanyarodok az útvonalon, tágas rétre érkezem, a végében vár Repkény és laci069. No, eljött a stresszmentes kirándulás ideje, Repkény borral kínál, elsétálunk az Alsó-Cuha-szurdok felé. A hatalmas kõalakzatok, a víz által lassan görgetett kövek szûk völgye így sem csúnya, de érezhetõen hiányzik a patak sodrása, a sziklákon bukdácsoló víz zaja. Átlépkedünk párszor a medren, mégis száraz lábbal érkezünk meg az Ördög-rétre úgy, hogy ehhez most semmilyen akrobatikus mutatványt bemutatni. Zsuzsa itt csatlakozik hozzánk, efemm édesapja leigazolja ottjártunkat, fenyvesben sétálunk tovább. Kényelmes utakon, lassan emelkedve érjük el ismét a 11-es vasútvonalat, a menetrend tájékoztat, hogy újabb személyvonat várható, méghozzá Veszprém felõl. Nemsokára meghalljuk a dízelmotor jellegzetes robaját, majd áthalad a rövidke szerelvény, fényképezõgépek kereszttüzében. Innen már csak be kell sétálni Bakonyszentlászlóra.
Itt padler „elrajtoltat” kettõnket, negyed hétkor kilépünk a turistaház kapuján és megkezdjük a 25-ös táv szalagmentesítését. Efemm megkérdezi, hogy kijöjjön-e értünk majd Vinyére, köszönöm a figyelmességet, de valahogy majd besétálunk. Különösebb izgulnivalónk végül is nincs, a szintidõbõl még bõven van, a távra szabott nyolc órába szinte minden belefér. Elsétálunk Bakonyszentlászlón, idõs néni kérdezi, hogy mi is ezen a kiránduláson vagyunk-e, mert a többiek már rég elmentek. Megnyugtatjuk, hogy valahogy majd utolérjük õket. Elhagyjuk a falut, homokos, süppedõs utat taposunk a fenyvesen keresztül, tekintélyes szalagmennyiséget gyûjtünk össze közben. Próbálom megtippelni, melyik lehet az „Iszonyú nagy fa”, de nem sikerül, a félhomályban minden fa iszonyú nagynak tûnik. Felbattyogunk Fenyõfõ széléhez, elgondolkodom, hogy az a fenyõfõi kocsma voltaképpen nincs is olyan messzire innét, majd eszembe jut, hogy az eredeti terv szerint még világosban meg kell érkeznünk Porva és Csesznek közösített fõpályaudvarára. Kocsmaprogram törölve.
Inkább megnézzük a Pápalátó-követ, meredeken emelkedõ árkon trappolunk végig, nem törõdve a levágásra csábító, ám borzasztóan meredek, zöld háromszöggel jelzett úttal. A szürke kérgû fák közül kilépünk az aranysárga naplementére, csodaszép kilátás nyílik észak felé. Önigazolásképpen felírjuk az Öreg-Bakony Bakancsosa mozgalomhoz tartozó kódot, meg emlékezetbõl a túráét is. Visszaballagunk a zöld sávra, sietõsre vesszük lépteinket a homályborította erdõben. Letérünk Alízháza felé, a jelzetlen, immár ráadásul szalagozatlan út egyértelmûen követhetõ, a tavalyi emlékek közül villan fel egy-kettõ a fejemben. A világvégi házikónál letérünk a Hódos-ér völgye felé, Repkény egy pillanatra megállít, egyikõnk sem szól semmit, csak hallgatjuk a néptelen erdõ nyugodt, est közeli csendjét. Leporoszkálunk a völgybe, a Hódos-érben még annyi vizet sem látni, mint a Cuhában. Felkészülünk a többek által említett cserkésztáborra, amely gyakorlatilag rátelepült a sárga sávra. Igaz, elõször a „Kelet-Indiai Társaság” felirat fogad, ami legalábbis érdekes itt a Bakony közepén, sõt, még egymást hajszoló, különbözõ módon elátkozott kalózkapitányok sincsenek. Van viszont néhány autó, meg sátor, meg egy egész magas, zaklatott arcú úriember, aki jól elénk áll, sõt, az egyméteres zónánkon belülre lép, amelyet a részérõl öntudatlan aggressziónak könyvelek el. Ártatlan arccal kérdezem meg, hogy vajon erre el lehet-e jutni Porva-Csesznek vasútállomásra, Repkény pedig – mint egykori cserkész – beveti a cserkész-köszönést. Láss csodát, a módszer beválik, a figura valamennyire megenyhül. Elmondja, hogy a sárga sáv majd odavezet, bár szerintem nem, kitartó gyaloglással is legfeljebb a herendi vasútállomásra jutnánk el, de ezt nem dörgölöm az orra alá, végül is, nála nincs térkép. Átkelünk az erdõ felé meglepõen kiterjedt táboron, a cserkészek olyannyira nem vesznek tudomást rólunk, hogy a visszaköszönés mûveletét is többen elfelejtik.
Elhagyjuk a méretes tábort és tépázott idegzetû vezetõjét, hosszú susnyás kíséri utunkat, néha mentalevelet tépve próbálunk védekezni a néhány megjelenõ bögöly ellen. Tágas rétre érkezünk, elhagyjuk a Porva felé térõ sárga jelzést, meredek emelkedõ vezet fel egy nagyobb kaszálóhoz, innentõl végre újra erdõben mehetünk, némi plusz emelkedõt követõen lassan meredek lejtésre vált az út, a végén fény villódzik át a fák közül. Megérkezünk a turistaházhoz, fiatal társaság készül vacsorázni. Még világos van, irány a néptelen Cuha-völgy. A fák között ér a leszálló éjszaka, ennek ellenére nem kapcsolunk lámpát, amíg nagyon nem muszáj. Márpedig lassan egyre inkább muszáj, ha másért nem, azért, hogy a gázlóknál ne forduljon ki a bokánk egy rossz lépéstõl. Vadak neszeznek a hegyoldalban, ivóhelyet keresve galoppozna talán le egy õz vagy szarvas – csak a körvonalait sikerül kivenni a fák között. Átkelünk a vasúti felüljáró alatt, majd megérkezünk a Viadukthoz, a napközben oly nagy forgalmú hely most kihalt és néma. Körbeértünk. Felsétálunk Vinyére, a gyér forgalmú falucska megállóhelyén a peront most, a forgalommentes órákban is legalább hat kandeláber világítja meg. Legalább van, ami világítson. Kisétálunk a mûútra, közben felkel a Hold, hosszú árnyékunk sok méterrel elõz meg, egészen Bakonyszentlászlóig. A turistaházhoz szinte pontosan hét órával azután érkezünk meg, hogy efemm felhívott, hogy indulni kellene a Zörög-tetõre. Fürdés, gyors konzerv-vacsora, alvás, a turistaház kezelõi lelkesen belekártyáznak az éjszakába.
Utána
Reggel kényelmesen, viszonylag sokáig lehet aludni, összedobjuk a sátrat, és laci069 jóvoltából autós fuvarban részesülünk, Repkény a veszprémi vasútállomásig, én pedig egészen a Keleti pályaudvarig. Szép hétvége volt, köszönet minden közremûködõnek: a túrázóknak, hogy megtisztelték részvételükkel a rendezvényt és megálltak nálunk egy-egy szóra; mindenkinek a vidám társaságért, laci069-nek külön a fuvarért, efemméknek pedig a lehetõségért!
Köszönjük ezt az igazán kellemes napot és túrát a szervezõknek! Azt hiszem elég lesz, ha csak képekkel illusztrálom a szép tájakat és a jó hangulatot, ami az egész napot jellemezte. A képek között találhatóak 3Danaglif kiterjesztésûek is. Ezek térhatását csak a piros-kék szemüveggel lehet érzékelni. De sajnos nem mindenki látja egyformán az így képzõdõ "térélményt". :-))
Köszönjük, hogy 2011-ben is a várakozásainkat felülmúló létszámban, 301-en vágtatok neki a 6. alkalommal megrendezett CUHA 50-35-25km-es távoknak!
A megelõzõ hétvége hõségrekordokat megdöntõ hõmérsékletével szemben, a túra napján kellemes túraidõ volt, 30-35 fok. A csütörtök esti helyi vihar a mély, homokos szakaszokat is könnyebben járhatóvá tette. Szerencsére idén elmaradtak a tavalyi esõs idõszak utáni szúnyogok és bögölyök, illetve az aljnövényzet sem volt magas. Ez év száraz idõjárásának köszönhetõen, a Hódos-ér ki volt száradva, de még a Cuha-patak vinyei gázlóján is teljesen száraz lábbal lehetett átkelni. Az elmúlt 6 évben még nem láttuk így kiszáradva. Szerencsére a Felsõ-Cuha-völgy korábbi gázlóin csörgedezett valami a patakból, de azért a Cuha-völgy igazi arca nem ez. Az Alsó-Cuha-völgyben a tavalyi extrém körülmények helyett szintén száraz lábbal lehetett végigmenni a kiszáradt patakmeder kövein.
Gondot csak a darazsak okoztak a Kõpince-forrás utáni sárga-zöld-sáv szakaszon azoknak, akik nem követték a kidõlt fánál a körbeszalagozott kerülõ útvonalat, hanem keresztülvágtak a gallyakon. A túrát megelõzõ nap szalagoztuk ezt a kerülõ utat, bár elsõsorban a könnyebb járhatóság miatt, a darazsakkal mi még nem találkoztunk, ezért sem volt külön jelölve vagy elkerítve ez a rész. Az egyik túrázónkat autóval kellett lehoznunk a hegyrõl, mivel három darázscsípés után rosszul lett. Szerencsére autóval általunk is megközelíthetõ helyen volt, és víz, kalciumos ivóoldat és pezsgõtabletta elfogyasztása után már a saját lábán szállt be az autóba, a turistaházban kipihente magát és másnap reggelre semmi baja sem volt.
A túra távjai 2011-ben változatlanok voltak az elõzõ évihez képest, megtartottuk a tavaly bevezetett 50 és 35km-es hosszabb távokat is.
A klasszikus, 25km-es táv a most könnyen járható régi-fenyõfõi úton, az Õsfenyvesnél érte el a megszokott frissítõpontot Fenyõfõ szélénél, ahol szóda és cerbona-szelet, valamint vásárolható hideg sör várt mindenkit. Pápalátó-kõnél ismét önkiszolgáló igazolóponton kellett kódot felírni vagy matricát ragasztani. Alízháza vadászház után, a túrának turistaúttal nem jelzett, szalagozott, különösen érdekes szakaszán, viszonylag könnyen járható volt a völgy, az avar miatt kellett csak a vízmosta ösvényen figyelni. A kiszáradt Hódos-ér tisztásán, a sárga sáv turistaútra idén rátelepült egy komplett cserkésztábor, a táborparancsnok nem volt boldog elõzõ délután, amikor meghallotta, hogy másnap több száz túrázó halad majd át a sátraik között. A tábor és a túra is rendelkezett az erdészet hivatalos engedélyével, csak nem egyeztetett a helyi erdészet és az erdészeti központ errõl. Túra közben már nem volt probléma az áthaladással. A cserkésztábor sátrainak egy része a völgy legmélyebb pontján volt, ott, ahol két éve egy egész tájfutóversenyt mosott el a vihar, és évente párszor egyébként is víz és sár alá kerül a terület. Hiába, a táborépítés tudományát is tanulni kell...
A túrán nincs túl sok nyílt szakasz, de az Üveghuta utáni emelkedõ a sárga kereszt jelzésen ilyen, ez nem lesz a kedvenc szakasza a túrázóknak. A Hosszú-nagy-hegyrõl a Cuha-völgyig levezetõ szakasz egyre szebb lesz, ahogyan nõ az erdõ, szépen láthatók a közeli hatalmas bükkösök.
Porva-Csesznek vasúti megállóhelynél szerencsére folyamatosan mûködik a turistaház (www.porvacsesznek.hu), így a büfé is nyitva volt. A hideg egyéni frissítés után, vagy közben a vasúttörténeti kiállítást is meg lehetett tekinteni.
A Felsõ-Cuha-völgyet szépen rendbe tette az erdészet a tavalyi áradások után, most végig rendesen járható volt (kerékpárral, babakocsival, autóval is akár). Idén több útjelzõ táblát is kihelyeztek a környéken és a Cuha-völgyben amelyek szépek, fából készültek és segítséget jelentenek a kirándulóknak. A rájuk írt távolságadatok is kiránduló-barátak (szerintünk a valós táv több). A felsõ részén még folyt némi víz a patak medrében, az Erdei-iskolától (Viadukt-pihenõhelytõl) lefelé már nem. Vinyénél a zöld gyaloghídnál teljesen száraz volt a gázló. (A legnagyobb vízállásnál a híd alatt 10cm-rel szokott hömpölyögni a patak!)
A Felsõ-Kõpince-forrás azért mûködött, bõvizû és iható. Az Zsidó-rétet a túra idõpontjára mindig lekaszálják, így út nem nagyon látszik rajta, de az itinerben megadott irányt tartva, az erdõ szélét követve, mindenki megtalálta a turistautat az Alsó-Cuha-völgy felé. A Pakucs-pihenõnél engedéllyel lehetett rövidíteni a túrát, kihagyva a térd- és boka-próbáló, viszont gyönyörû Alsó-Cuha-szurdokot, többen éltek is e lehetõséggel.
Az Ördög-réten a megszokott frissítõpont várta a túrázókat, el is fogyott csak itt 66 liter szódavíz.
A túra végeztével, a cél a megszokott helyen, a Gyõri Meteor SE bakonyszentlászlói Õsfenyves Turistaházában volt. A szódavíz mellett, zsíros-, májas- és házi-lekváros kenyerek várták a túrázókat.
Mivel az elõzõ évi résztvevõi létszám másfélszerese túrázott az idei Cuha túrán, így a célban az általunk tervezettnél kicsit többet kellett várni a díjazásra és a kenyerekre is. Jövõre növelni fogjuk a célban a rendezõi, segítõi létszámot.
A tavalyi 201 fõs létszám után 250 fõre készültünk, viszont 301 fõ túrázott, így a késõbb rajtolóknak tavalyi itiner jutott, a késõbb célba érõknek tavalyi emléklap (amin legalább látható volt víz a Cuhában), 25 fõnek utólag postázzuk a kitûzõ díjazást.
A leghosszabb, 50km-es táv túrázói idén is végigjárták Bakonyszentlászló szebb részeit, a Kerek-templomot és környékét, majd a tavaly felújított piros sáv jelzésen gyalogoltak át Pápateszérre, a falu szélén található szõlõhegyre. Mivel az 50km-es táv elsõ 17km-én nincs vízvételi lehetõség, így az indulók egy-egy fél literes ásványvízzel indulhattak útjukra - pontosabban indulhattak volna, ha a rajtban nem felejtjük el az elsõ harminc indulónak ezeket a kezébe nyomni. Jövõre jobban figyelünk.
Fenyõfõn sokan igénybe vették a hosszútávnak útba esõ kocsmát, frissítésre. Innen Vinyéig a táv azonos volt a 25km-es távval.
Azért, hogy az 50 és 35km-es távok kihívást is jelentsenek, a Kõpince-forrás után az útvonal a Zörög-tetõn (+240m szint) keresztül vezet Csesznekig, a Kõmosó-völgyig. Kõmosónál volt friss fokhagymás kenyérlángos a túrázóknak, meg szóda (a Kõmosó patakban hûtött, hideg) és víz. Köszönjük a pontõrünknek és családjának! Visszafelé, a 82-es út elkerülésével, egy rövid átkötõ sárga kereszt szakasz után, a sárga sávon, a Zörög-hegy oldalában vitt az út. Itt idén végeztünk jelzésfelújítást a sárga-zöld sáv és a sárga sáv jelzéseken. A Dóc-árok tetejétõl a Kenyeri-hegyen át, szalagozás vezetett vissza a Zsidó-rét széléig, a klasszikus táv útvonalába.
A 35km-es középtáv idén nem volt nemzeti bajnokság futam, viszont így is a tavalyival azonos létszámú résztvevõ indult.
Köszönjük a bakonyszentlászlói turistaház üzemeltetõinek, a Gyõri Meteor Természetbarát Egyesületnek, hogy a rendezvénynek rajt-cél helyszínt, felszerelést és szállást biztosítottak. A Teljesítménytúrázók Társaságának a rendezési segítséget. A Bakonyerdõ Zrt.-nek a túra engedélyét és a karbantartott sétautakat, pihenõhelyeket. A Porva-Csesznek Turistaháznak, hogy nyitva volt a büfé.
Pontõreink: Fehérvári József, Jakab Erzsébet, Károlyi Csilla, Károlyi Tamás. Akik seprûként és pontõrként is teljesítették a túra valamelyik távját: Ádám László, Csörgõ Róbert, Maróti Boglárka, Pinkert László, Pintér József, Szabó Zsuzsa, Szórád András.
Külön szeretnénk megköszönni Kovács Károly és Baranyi Gabriella célban nyújtott segítségét!
Statisztika:
Résztvevõk száma: 301 fõ, továbbá 1 fõ rendezõi bejárás. Célba ért: 299 fõ. (Létszám növekedés az elõzõ évihez képest: +50%!)
A következõ egyesületektõl jöttek túrázók: Ajkai Kórház SE, Alföld TE - Mezõberény, Asbóth Sándor ISK., Bakony TE, Balatonfüredi TE
, Bánki Donát TE - Ajka, Borostyánkõ TSE, Börzsöny Akciócsoport, Börzsöny Barátai, Bronx Warriors, BRTSZ, Dorogi Gyógyszergyártók SE, ELTE SE, EON, FA-CO, Gombi Team, Göcsej SE, GyalogTrefort, Gyöngyvirág TE - Székesfehérvár, Gyõri Vasutas TE, Heves Megyei Természetbarát Szövetség, Hosszúlépés SE, Komáromi TE, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Sportegyesület, Krea-Túra HTE, LASSAH, Lokomotív SE, MCSE, Navigátor, Pénzintézetek Vértes Meteor SE, Pentele TE, Pucúttnyúl SE, Rákoskerti Lemaradás, Szegedi VM, SZITU, Tapolca VSE, Tatabányai SC, Tatabányai Volán SE, VASAS, Vértesi Erõmû SE, Veszprémi Bridzs és Tájékozódási SE, Viking SE, Zöld Bakancs Klub - Óbudavár, Teljesítménytúrázók Társasága.
Egyesületet 100-an jelöltek meg, 201-en egyéni vagy családos túrázók.
Idén a legtöbben Budapestrõl érkeztek (51 fõ), valamint a környezõ megyékbõl (190 fõ), így túránk még mindig inkább "regionális" jellegû teljesítménytúra.
Szintidõn kívül ért célba: 35km-en: 1 fõ, 25km-en: 3 fõ. A többi teljesítõ mind a távja szintidején belül ért célba.
Szolgáltatás (elfogyott): 220 liter szóda, 6 liter szörp, 40db fél literes ásványvíz, 48 doboz sör, 300 db Balaton-szelet, 300 db Cerbona-szelet, 25 kg kenyér, 3 üveg házi lekvár, 4 doboz zsír, 5 rúd májas, 1 doboz margarin, 2 doboz vegyes savanyú, 4 kg vöröshagyma.
Szeretettel várunk mindenkit jövõre, 2012-ben is, amikor -tervek szerint- az ideihez hasonlóan hosszú- és középtáv is teljesíthetõ lesz majd, a megszokott Cuha 25km-es táv mellett.
Ide jártunk Gyõrbõl az általános iskolával kirándulni, sokszor voltunk itt ügyességi versenyeken, családi kirándulások és nyaralások színhelye, valamint a tájfutás alapjaival is itt ismerkedtem meg. Aztán az óta távolabb sodort az élet és már „csak” visszajárok ide. Most feszültem neki második alkalommal a 25 km-es távnak.
Nagyon vártam a napot! Szerettem volna páromnak megmutatni, hogy mi volt az, ami miatt beleszerelmesedtem a természetbe; szerettem volna, hogy jó idõ legyen; szeretem volna, hogy a Cuha-patak és szurdok, igazi szépségében (tele vízzel) pompázna; szerettem volna egy igazán szép napot eltölteni természetet szeretõ emberek között. Nem mellékesen velünk tartott testvérem és sógorom (vagy mi velük), mert csoportban mindig könnyebb!
Nagyon vártam a napot! Reggel fél 5-kor keltünk, hogy 210 km-t autózva itt lehessünk és csodálkozzunk azon, hogy milyen sokan összejöttek a természetbarátok. Felszerelést összeszedtük, az „alapozást” letudtuk J, gyorsan regisztráltunk és 9:00-kor nekifeszültünk a távnak. Az elsõ ellenõrzõ pontig mintha repültünk volna, nagyon hamar oda értünk. Egy kicsi hiányérzetem volt: nem találtuk az „iszonyatosan nagy fát”, lehet, hogy ki kellene táblázni …. A Pápalátó-kõre vezetõ út még mindig csodálatos a maga természeti adottságaival, szikláival, és dús aljnövényzetével. És a Pápalátó-kõ az a hely, ahonnan nem lehet csak úgy tovább menni. Reggeli (tízórai), gyönyörködés a panorámában, majd csak aztán az indulás. Irány Alízháza! Olyan mintha a mesék világába csöppennénk … a hét törpe … meg a Hófehérke. Majd visszatérve a valóságba a lejtmenet nem egyszerû, de minden pillanata nagyon élvezhetõ. Az úton keresztbe dõlt fák, a mély vízmosások mind egy kis változatosságot hoznak a monoton gyaloglásba. Mikor leértünk a Hódos-érhez, már gyanítottam, hogy egyik vágyam nem teljesül. Sajnos nem lesz víz a Cuhában sem! L Hiányzott a patak csobogása, hogy teljes legyen az idill. Kéz a kézben sétáltunk a természet szépségeit csodálva. Az utunkba került táborozók már meg sem lepõdtek azon, hogy túrázók tömege vonul rajtuk keresztül. Aztán kiértünk arra a részre, ahol 2 m-es a gaz, és a déli nap igazán próbára teszi az embert, zárva az „üveghutai” emelkedõvel. Ezek után az ember már nagyon várja azt, hogy megmártsa lábát a Cuha-patak hûs vizébe. Kis fáradtság …, de a felén már túl vagyunk …, vissza nem fordulunk!!! A Cuha mentén megint csak a patak csobogása hiányzik. Kopnak a kilométerek, fáradnak a lábak. Az ellenõrzõ pontnál keresünk egy helyet, ahol kicsit lehet frissíteni a lábakat. Nagyon jól esik a hideg vízben járkálni. Felfrissülve megyünk tovább!
A Kõpince-forrás után megint csak napozunk egy kicsit, majd betérünk a Cuha-szurdokba. Víz sajnos sehol, így a mederben sétálva faljuk a métereket. Van idõnk mókázni és gyönyörködni. Ahányszor erre jár az ember, annyiszor ámul el a természet csodálatosságán és formáló erején. Hihetetlen dolgok tárulnak az ember szeme elé! Sziklából kinövõ fa, hatalmas természet alkotta torlaszok a mederben, meredek sziklafalak, levegõben lógó gyökerek és még sorolhatnám! Az Ördög-réttõl már csak a hegyi hajrá van hátra! Meredek kaptató, és egyre közelebbinek tûnõ hangok, amik viszik a lábakat elõre. Sajnos az emberi butaság itt is nyomon érhetõ, a cél elõtt nem sokkal az erdei úton szórta el valaki a háztartási hulladékát. Lehangoló a látvány! Annál üdítõbb, amikor már a cél tûnik fel elõttünk! Bízunk benne, hogy jut még zsíros kenyér, mert nagyon ki vagyunk rá hegyezve és megnyugvással vesszük tudomásul, hogy a szervezõk nagyon felkészültek. Jómagam nagyon megpakoltam a pocakom és nagyon jól esett minden falat. Jól esett végre levenni a cipõt is, és a mellettem lévõk sem jelezték, hogy ellenükre lenne. J
Összegzés: nagyon jól telt a nap! Amit szerettem volna az nagyrészt teljesült. Kedvesem is megbirkózott a távval, bizonyított magának is, bár voltak korábban kételyei. SZERETTEM, SZERETEM, SZERETJÜK A BAKONYT!!! Hallottunk az éjszakai túrázásról .... jövõre azt szeretnénk kipróbálni.
Idén 2. alkalommal indultunk a telejesítménytúrán. Korán érkeztünk, így az elsõk között kezdhettük meg a 7:00 órási rajtot. Ismét a 25-ös távot választottuk. A tavalyihoz képest jóval kevesebb csomaggal, és nagyobb lendülettel vágtunk neki az útnak.
Az elsõ szakasznak a Fenyõfõi mûúting ( amit nem szeretek) megint nem akart vége lenni, és hiába kerestük az Iszonyatos nagy fát, valahogy nem került elénk. ( Persze többet járt a szánk mint a szemünk. ) S míg ezen tanakodtunk a túratársammal, csak odaértünk a mi elsõ ellenõrzõ pontunkhoz. Bevágtuk a nasit, leöblítettük aztán mentünk tovább. Ahogy a mûutról bebaktattunk az erdõbe, végre egy kicsit izgalmasabb rész következett. Kis idõ múlva ismét mecsodáltuk a Bodzás árok szikláit, megnéztük Pápát jó messzirõl, Alízháza után meg jó sokat morogtunk a "gyenge szekérút" miatt, ami inkább egy vízmosásnak tûnt. Egyszer-egyszer fennakadtunk a kidölt fákon, és persze már emlegettük azt a hires kaptatót is, azt az Üveghuta nevezetût, hogy majd ott káromkodunk úgy is eleget. A Hódos ér mellett battyogva elfogyasztottuk a magunkal hozott táplálék egy részét, aztán bemasíroztunk az általam "dzsindzsának" nevezett területre, ahol az ott táborozók néhány lelkesítõ szava mellett folytattuk utunkat. Megláttuk az emlegetett kaptató. Még nem mentem egy lépést sem rajta, de a víz már levert. Társam futásban indult neki, én meg olyan öregasszonyosan. Mikor felértem a tetejére, néhányan akik közben megelõztek már ott pihegtek. Mi nem tartottunk hatásszünetet, folytattuk tovább. Átvágtunk a szántón, és végre beértünk a hûvös erdõbe. A lábam már kezdett fájni. Idén is rossz cipõt válaszottam. Ahogy ereszkedtünk Porva-Csesznek felé, a lábunk meg-meg lódult, és kedvet kaptunk a futáshoz. Nekilódultunk, és a Viaduktig, a 4-es ellenõrzõpontig meg sem álltunk. A lábunk felfrissült, az enyhe lejtõn meg vitt a lendület. Közben jött a telefon, hogy a délutáni program korábban kezdõdik, így el volt döntve, hogy a Pakuts-pihenõnél levágunk, és kihagyjuk az Alsó-Cuha völgyet. Most úgysem olyan izgalmas, mint tavaly, mert alacsony a vízállás. Esélyünk sincs arra, hogy beleessünk a vízbe, úgyhogy emiatt is kihagytuk.
Az utolsó szakszt is futottuk, de most már nem kedvtelésbõl, hanem mert szorított az idõ. 11:50 -kor beestünk a célba. A büfé akkor készülõdött a fáradt utazók fogadására, de mi majdhogy illetlenül neki rontottunk a zsírosdeszkának, meg a hagymának. Marha jól esett!
Közben magunkhoz vettük a kitûzõt, meg az emléklapot, aztán tele pocakkal haza indultunk. Persze a nagy lendületnek is meg lett a böjtje, legalább is számomra. Két napos izomláz! Hát kell ez nekem?
A 25ösön rajtoltunk. A múlt heti nagy meleg, most sem adta sokkal alább. El se indultunk de dõl a víz rólunk. Ketten, egy kolegámmal és jóbarátommal indultunk útnak a faluból a jól követhetõ szalagozáson.
Könnyû erdõmenet volt az elsõ részeken. Elsõ EP-n szóda, csoki minden, micsoda ellátás. Két kortynyi sört én is bevállaltam, messze még a cél. Innentõl egy fokkal izgalmasabb rész, emelkedõ egészen a Pápalátó kõig. Itt nem tudtuk hogy mitévõk legyünk az EP-vel így a számot is felírtuk meg ragasztottunk is, fõ a biztonság.
Tovább haladtunk a Hódos-ér völgyéig, ahol aztán átkapaszkodtunk a Porva-Csesznek vasútállomáshoz. Ott jéghideg sör, jéghideg ásványvíz volt a menü. A vonat is jár. A hídról már láttuk hogy az elmúlt hetek bizony nyomot hagytak a völgyön és a patakon, ami még valószínûleg nem állt vissza a standard állapotára, így izgalmasnak ígérkezett a következõ szakasz.
Nem is kellett csalódnunk. Kis murvamenet után, már jött is az elsõ átkelõ. Egyensúlyozás, fényképezés, másikon röhögés/röhögtetés. Ez ment kilométereken át. Nagyon nagyon élveztük. Eljött a varázslatos vasúti híd is, felmásztunk lenéztünk, mindenhol fényképeztünk. Gyönyörû ez a völgy. Továbbhaladtunk újabb átkelések, majd a vinyei hídhoz értünk. Még mindig nem vizes a zoknim. Egy kis forrás, készlettöltés, majd kiértünk egy mezõre. Meleg volt, nyomott a levegõ, így inkább siettünk hogy hamar visszaérjünk az erdõbe. Elvileg az Alsó-Cuha Szurdok bejárata felé kellene haladnunk, de a gps nem azt mutatja. Most akkor mi van? Kapaszkodunk, emelkedünk, valami nem jó. Mindeközben 3an minket követnek túratársak, szerintem bennünk bíznak. :) Soha ne bízz az elõtted haladóba. Naná hogy eltévedtünk. Jól lecsesztek bennünket, és ezzel a manõverrel össze is haverkodtunk velük. A túrát ezután már 5en csináljuk. Nemsokára megleljük a csalánost ahol be kellett volna kanyarodnunk, de nem tettük. Egy kis tábla is hirdette, azt se figyeltük. Sebaj.
Nagy nehezen tehát elérkeztünk az Alsó-Cuha Szurdokhoz, ahol egy csodálatos fél órát/órát tölthettünk el, csúszós sziklákon ugráltunk, kidõlt fatörzseken fényképezgettünk, néhol beszivárgott némi fény is. Tényleg gyönyörû ez a szakasz a barlanggal a sziklafalakkal a vízmosásokkal.
Mindez egy perc alatt tovaszállt, ugyanis eléggé hirtelen változik a kép, az Ördög-rétre érve.
Újabb szóda, perec mogyoró adag, az utolsó EP.
Nemsokára Szentlászlón voltunk a célban, ahol feküdtünk egyet az árnyékba, újdonsült túratársainkkal. Kaptunk egy szórólapot, hogy kb. ugyanez lesz 2 hét múlva, csak éjszaka. Már le is beszéltük hogy jövünk.
Az utazás ügyében megint szerencsém volt, krystáék ajánlottak fuvart Bakonyszentlászlóra, így négyen - tzh-val és Jámborral kiegészülve - vágtunk neki az 50-es távnak. Reggel némi közlekedési nehézségek miatt sajnos késtem egy negyed órát, ezért picit késõbb értünk a rajtba a tervezettnél. Még gyorsan megreggeliztünk, én , mivel reggel semmi mást nem találtam otthon, csak egy szál gyulai kolbászt meg kenyeret, abból ettem pár falatot, majd a rajthelyet biztosító idõs uraknál lehetett kapni nagyon jó házi pálinkát, azzal leöblítettem, s indultunk nevezni. Bubu rajtoltatott, aki mindenkinek odaírta a nickét is a neve mellé, indulási idõnek 7:20 került a papírjainkra Az itiner mindegyik távon ugyanaz volt, a leírásban külön jelezve volt melyik melyikre vonatkozik. Egész jó volt a leírás, kellõen részletes, valamint egy táblázat a szint- és távadatokkal, az ellenõrzõpontokkal és frissítési lehetõségekkel és még egy térképvázlatot is kaptunk, ami sok másikkal ellentétben, egész használható volt. Elsõ feladat volt Bakonyszentlászlóról kikavarogni, ami nem is volt annyira egyszerû. Rögtön pár méter után elindultunk az országúton a szalagozás mentén, ám gyorsan korrigáltunk, mivel arra a rövidtávosok mennek, mi jobbra tartottunk az Ady Endre utcán. A S+jelzés itt egy picit tréfásan halad, ugyanis lemegy az Esterházy-kastély kertjébe (valószínûleg az ottlévõ - sajnos kiszáradt - forrás miatt) és rögtön vissza is tér egy hirtelen bal kanyarral az utcába, nos ezt mi nem vettük észre, ráadásul egy nagyon segítõkész helybéli elküldött minket jobbra fel egy utcába, mondván, hogy mindenki arra ment. Néhány méter után kezdett gyanús lenni, hogy senki sem jön mögöttünk, ezért kérdezõsködtünk, kiderült, hogy az ellenkezõ irányba kell menni, úgyhogy hátra arc, visszafelé meg is találtuk a jelzést egy hidacskára felfestve. Innen már nem volt probléma a tájékozódással, könnyen kitaláltunk a faluból. Ezután célba vettük az elsõ ellenõrzõpontot, ami majd 9,5 km-nél volt csak. Széles szekérúton haladtunk, erdõkkel, szántóföldekkel tarkítva, kisebb enyhe emelkedõkkel, engem kicsit a Gödöllõi-dombságra emlékeztetett (azon belül is a Hévízgyörk 50 túrára) a túra ezen része. Elég gyorsan, kevesebb, mint 2 óra alatt elértük a pontot, ahol kaptunk az igazolófüzetbe egy szép matricát, ittunk egy keveset, s indultunk tovább. A túra elején szerettünk volna egy kicsit nagyobb tempóban haladni, mert a végén a fáradtság és a Cuha-völgy nehézségei belassíthatnak. A következõ hosszú egyenes szakaszon kicsit kezdtem kilenni, (amúgy is eléggé megviselnek a hosszú egyenes szakaszok), társaim egy picit nekem túl erõs tempót vettek fel, meg a meleg is kezdett kikészíteni (pedig még 10 óra se volt), de annyira nem maradtam le, s Fenyõfõn betértünk a helyi vendéglátóipari-egységbe, ahol ittam egy kólát, kicsit leültünk pihenni, összeszedtem magam. Innen csak pár lépésre volt a 2. ellenõrzõpont, ahol müzliszelettel, szódával és egy újabb matricával vártak minket. A rövid frissítés után nekivágtunk megmászni az elsõ komoly hegyet, a Pápalátó-követ. Itt önkiszolgáló pont volt, magunknak kellett matricát ragasztani, valamint nekem nemcsak matricát, hanem a lábamat is le kellett ragasztani, mert a jobb lábamon a nagylábujjamnál már egy ideje elkezdett kidörzsölõdni. A pár perces pihenõ után elindultunk lefelé. Egy újabb hosszú szakasznak néztünk elébe (10,75 km), de éltetett a tudat, hogy Porva-Cseszneken büfé vár minket, ami csak 6,5 km. Alízháza után egy eléggé nehezen járható szekérúton ereszkedtünk le, elég sok kidõlt fa akadályozta a haladásunkat, de azért a múlt heti Salabasina-árokhoz képest semmiség volt. Leértünk a Hódos-ér nevezetû patakocskához, ami mentén haladtunk egy jó kilométert, majd letértünk egy füves ösvényre, ahol elég nagy volt a gaz, ráadásul a levegõ is nagyon állott volt, alig vártuk, hogy valami erdõs részre érjünk. Azonban az erdõ egyenlõre váratott magára, ugyanis egy nyílt szekérúton kellett felkaptatnunk a tûzõ napon. Nagy nehezen felértünk, majd végre bemehettünk az erdõbe, egy jó hûs kis erdei ösvényre, ami a Porva-Cseszneki vasútállomáshoz vitt minket. A büfés fiú kissé ki volt fogyva a hûtött italokból, csak ice tea volt behûtve, így kénytelen voltam azt enni. Itt leültünk egy picit, megebédeltünk, közben néhány ismerõssel is találkoztunk. Megállapítottam, hogy milyen jó volt kolbászt hozni, mert így ebédre meleg ételt ehettem, ugyanis a 25 km alatt a táskámban sült kolbász lett a kolbászból a melegben. A frissítés után nekiindultunk a Felsõ-Cuha-völgynek, eleinte kényelmes sétaúton mentünk, majd jöttek a patakátkelések, amibõl az elsõ párat még sikerült száraz lábbal megúszni, az utolsókat már kevésbé. Így értük el 4. állomásunkat, a viadukti pihenõhelyet, ahol a pontõr mindenkinek egyenként gratulált, hogy eljutottunk idáig, s megkaptuk a matricát és mellé egy sport szeletet, ezt én elraktam késõbbre, a Kõpince-forráshoz, ott legalább inni is tudok rá. Hamar el is értük a forrást, ez többünknek életmentõ volt, friss, hideg víz volt, hatalmas mennyiséget ivott meg mindenki, útravalónak is raktunk el, valamint meg is mosakodtunk. Felfrissülve, lehûlve indultunk neki a második nagy emelkedõnknek a Zörög-hegynek, elég hosszan kellett emelkednünk, de csak felértünk, s párszáz méter után elértük az 5. (szintén önkiszolgáló) pontot. Itt azzal biztattuk egymást, hogy Cseszneken van kocsma, így mindenki nagyobb elszántsággal ereszkedett lefelé, s nemsokára a cseszneki vár tövében kapaszkodtunk fel a Kõmosó-völgyi ponthoz, ahol Gethe és Zsoli várt bennünket. Pár perc beszélgetés után visszaindultunk a faluba, ahol elértük a várva várt kocsmát, ahol mindenki vett egy nagyobb mennyiségû italt (én fél liter kólát), gyorsan benyakaltuk és folytattuk utunkat. A következõ kisebb emelkedõ alatt eléggé lötyögött a hasunk, de felértünk. Egy lankás erdei, majd erdõszéli út következett, nekem itt meg kellett állnom, mert a másik lábam is kidörzsölõdött, de nem sokat ért a ragasztásom, mert kb. 3 lépés után elcsúszott a ragasztó, valószínûleg a patakátkelés miatt vizes lábam okozta ezt, de már nem akartam még egyszer megállni, nem akartam még jobban lemaradni, végül még az Alsó-Cuha-völgy elõtt utolértem Krystaékat. A völgy szerintem nem volt annyira nehezen járható, mint amennyire riogattak vele, de lehet, hogy a múlt heti Szurdok miatt nem túl objektíven ítéltem meg a dolgokat, mindenesetre én elég hamar átmentem rajta, gondoltam a ponton majd megnézem a lábamat. A végén még megmosakodtam a patakban, mert egyik helyen kicsit megcsúsztam és sáros lettem, majd kimásztam a völgybõl az Ördög-rétre, az utolsó ellenõrzõponthoz. Egy idõs úr volt a pontõr, aki szódával és ropikkal kínált, én csak egy kis szódát ittam. Végül nem vitt rá a lélek, hogy a talpamat megnézzem, inkább csak üldögéltem, aztán megjöttek a többiek is, õk is pihentek kicsit, majd nekiindultunk az utolsó 3 km-nek. Itt volt még egy pici kapaszkodó, de utána már egyenes utunk volt a célig. 18:50-re értünk be, de, ha belevesszük, hogy egy csomót üldögéltünk, nem is mentünk olyan rosszul. Megkaptuk a kitûzõt és az emléklapot, majd fogyasztottunk a különbözõ kenyerek közül, pihentünk, aztán indulás haza.
Köszönet a szervezõknek, szép, változatos túra volt, annyira nem is haltam bele, külön tetszettek a matricák pecsét helyett, remélem jövõre is megrendezésre kerül!
Reggel. Hajnal. Meleg van, fölöslegesnek tûnik a kabát a táskában, de a meteorológia „Mi úgyis megmondtuk” jelleggel bõkezûen kiszórt riasztásai mellett mégsem tudok elmenni. Bubu megáll a mobillal a buszmegállóban, irány a transzvértesi mûút, majd a Bakony kanyargós, keskeny országútjai, közben a sofõr és Jávor Zoli eszmecseréje szórakoztat (szórakoztatásra kerülünk). Bakonyszentlászlón elõgyelgünk a rajtban, a hõség és a közlekedési nehézségek ellenére egész sokan jöttek el túrázni ma. Lassan letelik a rajtidõ, elindulnak a saját idõ terhére érkezõk, többségük a reggeli vonattal érkezik Gyõr felõl. A vonat továbbközlekedik Zircen át Veszprémbe, a 11-es vonalat pedig a mai nap során párszor még keresztezni fogjuk.
Fél kilenc környékén önrajtoltatást hajtunk végre, az akkurátus Bubu a polgári nevünk mellé felvési (felvésésre kerül) az itinerre a fórumos nevet is, majd, mivel már elég nagy a hõség ahhoz, hogy ne kelljen külön bemelegítõ gyakorlatokat végeznünk, elporoszkálunk a sárga kereszt jelzésen. A fehér jelzésalapon halványsárga festés telibe kapja a napsütést, amikor ránézek, csaknem kisül a szemem. Letérünk (letérésre kerülünk) a fõútról, parkban kanyargunk egyet, kiszáradt forrás és óriásira nõtt tölgy mellett, majd betérünk Bakonyszentlászló központjába. Kerek templom, iskola, hõsi emlékmû, községháza a sorrend, utána hamarosan véget ér (végetérésre kerül) a település, kilépünk a poros, homokos útra, amelyen vadonatúj festésû piros sáv jelek kalauzolnak Pápateszér felé. Hiába, hogy alig sétáltunk még pár kilométert, azt is fõleg síkon, szakad rólam a víz a hõségben, nem gyõzöm veregetni a saját vállamat, hogy elegendõ vizet töltöttünk még hajnalban, indulás elõtt. Homok váltja a port, módjával rugdosom, ne menjen sok a cipõbe. A térkép szerint errefelé ágazik ki utunkból a barátságos nevû „Szemkiverõ út”, kár, hogy ezt már csak a számítógép elõtt ülve, a térképre néha rásandítva veszem észre, különben jobban odafigyelek a terepen. Egyébként Repkény szerint az erre szálldosó böglyök verik ki az ember szemét. Egyébként, lassan lesétálunk a térképrõl, elvileg az atlaszon még szerepel ez a terület is, no meg a precízen összeállított itineren is megtalálunk mindent, ami az alapvetõ tájékozódáshoz szükséges. Tehát irány Pápateszér, kukoricáson vág át az útvonal, bár a jelzés elõrelátóan kerül egyet az erdõ felé, hátha egyszer ezt a csoffadt kis ösvényt is beszántják. (Beszántásra kerül.) Mi elõször bedõlünk a jártnak tûnõ útnak, de az itiner megfelelõ kezelése visszatérít a helyes irányra, a Kõris-hegy óriásinak tûnõ tömbje zárja a láthatárt. A párás levegõ miatt úgy tûnik, mintha több tíz kilométerre lenne a hegy, holott alig két-három óra gyalog. Fenyves váltja az akácost, Kerek repkény elhúz kissé, amikor már nem gyõzi strandpapucsával csapkodni a szüntelenül támadó böglyöket.
Rövidesen megérkezünk Pápateszér szélére, Pintér Józsiék pontját bezárni, innentõl egy ideig együtt kirándulgatunk, amíg a Hódos-ér völgyében kicsit nagyobb tempóra nem váltva el nem lépnek elõlünk. Ha idáig sokalltuk volna a kanyarok számát az útvonalban, most megnyugodhatnánk, mert Fenyõfõig talán összesen két derékszögû törés került az útvonalba. Viszont legalább fenyõfa van rengeteg, ez itt a híres-neves fenyõfõi õsfenyves, szépen trappolunk az árnyékban a falu eléréséig. Itt elsõként – jó túrázóként – a kocsmát keressük fel, igazi kultúrhelyiségbe csöppenünk, de a dohányzás legalábbis tilos odabent. Hõkomfort szempontjából érdekes megfigyelést teszünk, miszerint a kocsmában a hõmérõ szerint uralkodó 29°C is egészen hûvös lehet a kinti 36°C-val szemben, igaz, az érzékelõ direkt kapja (kapásra kerül a napsütés) a napsütést. Nem mintha nem lenne teljesen mindegy, hogy 34 vagy 36°C a hõmérséklet. Amikor már elég idõ eltelik ahhoz, hogy regenerálódjunk a nagy meleg után, újra kimegyünk, folytatjuk az utat, amelynek a következõ állomásán bezárjuk a következõ ellenõrzõpontot, ahol laci069 vár minket müzlivel és szódával, sõt, efemmel is összefutunk, aki elszállítja a maradék müzlit és szódát.
Innentõl a söpréshez csatlakozik laci069 is, így a túra elsõ igazi emelkedõjét már öten mászhatjuk meg. A Pápalátó-kõ megközelítése elõtt egy helyen még kelet felé is nyílik némi kilátás, talán a Vértes nyugati pereme bukkan fel a távolban, adótornyokkal, meredeken letörõ hegyekkel. A mi utunk meredeken fölfelé folytatódik, szép, bár vélhetõen ritkán járt mély völgyben kaptatunk fölfelé, a földbõl kibukkanó (kibukkanásra kerülõ) mészkõalakzatok között. Kerek repkénnyel érkezünk fel elsõként, ragasztunk magunknak matricát a kihelyezett készletbõl, a földön találok egy színeset is, amely ugyan már nem ragad, de ezen otthon még segíthetek, elteszem a fotógép tokjába. (Azóta is ott pislog.) Nézegetjük a kilátást, Pápa most speciel nem mutatkozik a távolban, ahhoz túl magas a páratartalom, viszont a pannonhalmi apátság – amelyet elõször eléggé bénán a Ság-hegynek vélek – körvonalai nagyjából kivehetõek. A pont hivatalos zárásakor elindulunk, szépen, kényelmesen.
Alig néhány kilométert teszünk meg a zöld jelzésen, amikor szalagokat követve (leszedve) letérünk Alízháza felé, egyre sûrûbb bükkösben, ahol egyre kellemesebb a klíma, mûködik a természetes légkondi. Maga Alízháza egy egészen kellemes környezetben lévõ házikó az erdõ közepén, olyan, mintha a világ végén járnánk, csak a térkép és az itiner tájékoztat arról, hogy a civilizáció igenis közel van. A Pápalátó-kõre felvezetõ árok inverzén sétálunk a lejtõn, keresztbedõlt fákon átmászva, vízmosást kerülgetve: ez az ösvény vezet a Hódos-ér völgyébe, már magasról látszik (látásra kerül) a megduzzadt patak kanyargó vonala. Laci069 a tavalyi söprés emlékeirõl beszél, lelkesedése õszinte, nem csak a szívünket fájdítja azzal, hogy mindenféle jeget és szakadó esõt juttat eszünkbe. Ismeretlen szalagok tûnnek fel az egyik fán, efemm határozott kérésére békén hagyjuk õket, tájfutók fognak ezek alapján valami olyat csinálni, amit a tájfutók általában szoktak.
A patak völgyében újra összefutunk egy kis családdal, akiket nagyjából a Pápalátó-kõ óta nem elõzünk meg, mert egy seprûnek ez a cselekedet meglehetõsen sportszerûtlen viselkedésre utalna. Nem mintha félteni kellene õket, meglehetõsen gyorsan haladnak. Pintér Józsiék valahol itt lépnek el, maradunk még négyen, nézelõdünk a patak állandóan alakuló völgyében, majd hirtelen jelzés kanyarodik balra, még egy tábla is megerõsíti: mûködik a büfé Porva-Csesznek vasútállomásán. Ez önmagában nagyon jó hír, egyetlen árnyoldala, hogy odáig egyrészt sok az emelkedõ, másrészt az is nyílt terepen vezet. Embermagas páfrányok szegélyezik az utat, majd széles rétre érkezünk, Bubu vaddisznós emlékeirõl mesél, laci069 pedig a tavalyi esõrõl. Vaddisznóval nem lenne jó találkozni (találkozásra kerülni), viszont egy futó zápornak még én is tudnék örülni, holott általában nem szeretek csapadékos idõben túrázni. Meredeken mászunk fel, majd még feljebb, erdõbe térünk be, ott újra emelkedõ fogad, de már csak egy kicsi, a klímaberendezést valaki visszakapcsolta.
Amikor épp kezdeném feszegetni annak a kérdését, hogy milyen messzire is kell még menni az ígért büféig, laci069 rámutat egy igen ígéretes sárga foltra az erdõben: a turistaház körvonalai látszódnak a lombokon túl. Nem délibáb, valóban ott az ország egyik legszebb környezetû vasútállomása, mûködik a turistaház is és a büfé is. Lesietünk, Bubuval zárjuk a sort, odalent pedig elfoglaljuk a kiállítóterem elõcsarnokát. Nem ámítás: valóban kiállítóterem, festett gõzössel és Bzmot motorvonattal, rengeteg újságcikkel, helyszínrajzzal és mindenféle kiállítanivalóval, amely felett az átlag vasútbarátok órákig képesek merengeni. Megnézzük a kis kiállítást, majd megcélozzuk a büfét, üdítõ, jégkrém a menü, ez kiegészül a hátizsákból elõkerülõ ellátmánnyal, laci069 még a rendezõségi májkrémes kenyerét is megosztja velünk. Elücsörgünk egy ideig, közben cserkészek érkeznek és más kirándulók is, néhányan – mivel a derék büfésnek pár pillanatra térerõt kellett keresnie – minket néznek büfésnek, ahogy a kövön ülve eszegetjük a kis ellátmányunkat, kortyolgatom a mûanyag pohárból a kávét, Repkény pedig közben a „Mentsük meg a vasutat” mozgalom keretében mûanyag strandpapuccsal próbálja szétverni a böglyöket az állomás falán.. Ezek fényében legalábbis érdekes dolog egyszerre négyõnket büfésnek nézni. Lassan elindulunk, Kerek repkény papucsra, Bubúr szandálra váltja a túracipõt és nekivágunk a sokgázlójú Cuha-völgynek. Eleinte próbálok száraz lábbal átkelni, arra gondolva, hogy késõbb a vizes zokni okozhat némi bonyodalmat, de a harmadik gázlón már egykedvûen áttrappolok, a fene fog köveken ugrálni. Menet közben – ám szerencsére még éppen fotózható helyszínen – elcsörög mellettünk az M41 2143 pályaszámú, hagyományos festésû dízelgép, némi késéssel cibálva vonatát, amelyre Porva-Csesznek állomáson már annyian vártak.
Az áradás alaposan átrendezte a szurdokot, néhány támfalat eltüntetett, néhol pedig egyszerûen összevissza kavicsos-sziklás medret hasított, öröm erre túrázni. Megérkezünk két perc késéssel Mészáros András ellenõrzõpontjára, amikor megtudtam, hogy lesz ep. a Cuha-völgyben, szinte sejtettem, hogy neki is lesz köze hozzá. Kapunk néhány szórólapot a július végi éjszakai túráról, továbbá megmérhetnénk a patak hõmérsékletét is, ha nem lenne friss mérési adat. Kellemes strandbéli hõmérsékletû a Cuha. Lassan elindulunk, a Kõpince-forrás elõtti hídnál találkozunk a jó rendezõként mindenütt elõforduló efemmel, majd a forrásnál újítjuk meg víztartalékainkat. Szükség van rá: a nálunk lévõ készlet már fürdõvíznek is elmenne, a forrás viszont jó hideg vizet ad. A Zörög-tetõre felmenni viszont több, mint kellemetlen: errefelé még csak télen jártunk, amikor még direkt kellemes is, most viszont egyáltalán nem az: Bubu elõremegy, Kerek repkénnyel követjük, majd valahol laci069 is jön mögöttünk. Odafent megállapítjuk, hogy bizony jó háromnegyed órás késésben vagyunk (sérelmünkre), megpróbálunk távbeszélõn keresztül kapcsolatba lépni a következõ ponton õrködõ Gethével. A tetõn lévõ embertelen – nem gonosz, hanem nincs ott pontõr – pont bezárása után megpróbálunk kissé kilépni, sikerül is behozni valamennyit a hátrányunkból. Addig viszont van kilátás Csesznek várára, köves-csúszós lejtõ, aluljáró a 82-es fõút alatt és néhány kissé fáradt túrázó, akiket végül nem söprünk be. Megérkezünk Csesznekre, meglátogatjuk Gethét és Zsolit a Kõmosó-szurdokban. Igen szép környezetben pontõrködhettek, kár, hogy rengeteg a hangya a környéken.
Csesznek vára felõl kürt és trombita hangja harsan, lovagi találkozót tartanak, mi viszont ahelyett, hogy valami ökörsütés vagy középkori lakoma felé indulnánk, újra az aluljárót és azon túl az erdõt célozzuk meg. Bubu betér bélyegezni egy kocsmába a nála lévõ kétszáznegyvenhét igazolófüzettel, mi valamivel odébb ülünk le, Gethe itt dönt úgy, hogy számára ennyi elég is lesz és autós mentést kér Mrs. Gethétõl. Bandukolunk tovább: széles, sötét mélyúton kapaszkodunk vissza a Bakony felé. Bükkösben sétálunk a kora esti fényekben, majd kiérünk az erdõbõl, szalagozást követünk és szedünk le a fákról, közben a kilátást bámuljuk észak felé, a lemenõfélben lévõ Nap narancsszínûre festi a távoli lankákat és a közeli erdõfoltokat.
Újra turistajelzésre érkezünk, ez itt a Pakuts-pihenõ, újra a túra névadója mellett sétálunk, még akkor is, ha a patak között és köztünk két méter magas csalános terül el. Tábla és jelzés együtt irányít a helyes út felé, megérkezünk a híres Alsó-Cuha-szurdokba. Vadregényesebb, trükkösebb és valóban nehezebben járható, mint a felsõ szurdok, viszont csodaszép. Néhány helyütt igencsak kapaszkodni kell, sziklába, földbe, ami éppen megtart. Néhol elbizonytalanodom, megpróbálom emlékeztetni magam arra, hogy épp ma reggel kaptam meg a múlt heti bejárásról az oklevelet, hogy mekkora tereprutinom van. Repkénynek persze nincsenek ilyen problémái, a táskájára visszatagozott strandpapuccsal is könnyebben közlekedik (kerül közlekedésre) a hasonló terepviszonyok között. Majd, amilyen hirtelen leereszkedtünk a szurdokba, olyan gyorsan véget is ér, a Cuha békésebb mederben folydogál tovább a Duna felé. Mi pedig az Ördög-rétre érkezünk, itt az utolsó ellenõrzõpont, kapunk némi apró sósperecet is a bélyegzés mellé.
Irány Bakonyszentlászló, az esti utolsó személyvonat mozdonyát halljuk, amint keresztüldübörög a Cuha völgyén és a mellettünk lévõ erdõn, majd elhal a hang, ahogy a vonat Gyõr felé elrobog. Széles utunkat kevésbé jártra cseréljük, újra fenyvesben sétálunk, újra érkeznek a böglyök. Keresztezzük a 11-es vasútvonalat, a mai nap már nem elõszörre, megjegyzem magamnak a helyet, jó lehet még ide visszajönni. Repkény elõresiet az ízeltlábúak egyre növekvõ koncentrációja miatt, annyira, hogy a sárga romjelzéstõl felhív, hogy merre is menjen tovább, holott kábé két perccel vagyunk mögötte. Széles, kiváló minõségû aszfaltutat keresztezünk, a falutól délre fekvõ bauxitbánya felé vezet, majd végül megérkezünk újra Bakonyszentlászlóra. A cél szerencsére már nagyon közel található, megvan az Õsfenyves turistaház, kereken szintidõ leteltére érünk be. Megkapjuk a díjazást, az utolsó kitûzõt Kerek repkény kapja, mint a seprûk egyetlen lánytagja. Eszegetünk, pihengetünk, végül újra beszállunk a Bubumobilba, ahol sikerül egészen Bakonycsernyéig ébren maradnom. Vidám kis túrán sikerült részt vennünk ebben a kellemes kis július közepi hõségben, köszönöm padlernek és efemmnek a rendezést, Bubúrnak a megmentõ fuvart, majd végül, de nem utolsósorban a társaságot Kerek repkénynek, Bubúrnak, Laci069-nek, Gethének és Pintér Józsiéknak!
Ágival ketten vágtunk neki a Cuha 50-es túrának. A túra elõtt elolvastuk a kiírást, láttuk, hogy az Alsó Cuha völgyben extrém körülményekre kell számítani. Nagy naivan azt gondoltuk, hogy ez annyit jelent, hogy a Cuha patakban kicsit több lesz a víz, emiatt majd nem mindenhol lehet száraz lábbal átkelni. Annyi baj legyen, viszünk hátizsákot és váltócipõt, így nem kell majd vizes-sáros cipõben kilométereken át cuppogni.
Kicsit még ásítozva érkeztünk meg Bakonyszentlászlóra, ahol egy öreg néni ácsorgott az út szélén. Ravaszul megvárta, amíg közelebb érünk, ekkor megkezdte idõigényes útját az út szemközti oldalára. Taktikáját nem igazán értettük, ugyanis se elõttünk, se mögöttünk nem volt más jármû látótávolságon belül. De úgy látszik, ez ilyen helyi szokás lehet, ugyanis egy barna kutya is hasonló idõzítéssel próbált átkelni elõttünk az úton. Végül barátságos helybeliek igazítottak útba minket, így könnyedén megtaláltuk a rajtot, 7:25-kor el is indultunk.
Az elsõ eltévedésre nem kellett sokat várnunk, kissé nehezen találtuk meg a faluból kivezetõ utat. Amint megérkeztünk az erdõbe, rögtön jobban éreztünk magunkat. Kellemes kis utazótempót vettünk fel. Bámészkodással múlattuk az idõt, és próbáltunk megfelelõ otthont találni Áginak és leendõ férjeurának. Ahogy telt múlt az idõ, a nap egyre magasabbra kúszott fel az égen, mi pedig egyszer csak egy szántóföld közepén találtuk magunkat 40 fokban tûzõ napon. Filozofikus kérdéseket tettünk fel magunknak:
- Mit keresek én itt?
- Hogy kerültem ide?
Közben barátainkra gondoltunk, akik a velencei tó partján múlatták az idõt.
Elmajszoltunk egy banánt, Ági pedig dekatlonban vásárolt gyümölcszseléket is tesztelt. Az elsõ két EP-ig eseménytelenül telt az út, jól haladtunk. A homokos szekérutakat nagyon nem szerettük, ahol lehetett az út közepén levõ füves részeken gyalogoltunk. Fenyõfõ után már nagyon melegünk volt, rólam folymatosan folyt a víz. Lementünk a Bodzás árokba, ahol kellemesen hûvöskés volt az idõ. Izgalommal vártuk a Felsõ Cuha völgyet, számunkra ez ismeretlen terep volt, nem tudtuk mire számítsunk. Ahogy elértük a patakpartot, kicsit megnyugodtunk, ennél rosszabra számítottunk. Én fel sem vettem a „patakonátgázolós” cipõmet, Ági viszont átöltözött. Hamar elértük a viaduktot és az újabb EP-t, ahol egy kedves pontõr vidított fel minket. A Kõpince forrást nagyon nehezen találtuk meg, a hideg forrásvíz annál jobban esett. A Zörög heggyel könnyedén megbirkóztunk, szinte már hiányzott egy jó kis emelkedõ a sok szántóföld után. A Kõmosó völgyet és az újabb EP-t könnyen megtaláltuk, innentõl kezdve viszont sokszor eltévedtünk, nem tudtuk merre menjünk. Ebben biztos szerepe volt annak is, hogy ekkor a hõség miatt már nagyon fáradtak voltunk, de a kritikus helyeken 1-2 szalag biztos sokat segített volna. Csodálkoztunk, hogy olyan szakaszokon, ahol rengeteget kellett menni egyenes úton kersztezõdés és elágazás nélkül, ott viszont szinte egymást érték a fölösleges szalagok... Na mindegy, néhány hosszabb-rövidebb kitérõ és fölösleges patakátkelés után megérkeztünk az Alsó Cuha völgybe. Itt tudatosult bennünk az, hogy mit jelentenek az extrém körülmények, erre nem számítottunk. Közel 45km-el a hátunk mögött már nem élveztük annyira a nyálkás sziklákon való egyensúlyozást. Gyakran megálltunk szusszanni egyet, erõt gyûjteni és koncentrálni, nehogy elvétsünk egy lépést és a patakba vagy a kövekre essünk. A meredek mászós részt mi is a Boszi72 által leírt módszerrel tudtuk csak teljesíteni, de így sem volt egyszerû, mert a sziklák már nagyon csúszósak voltak a rájuk felhordott sok sártól és víztõl. Emiatt nagyon örültünk neki, amikor végre elhagyhattuk a patakot, annak ellenére, hogy a táj gyönyörû volt. Ezután már nagyon fáradtak voltunk, szinte csak elvánszorogtunk a faluig. A faluban szerencsére nem futottunk össze egy rendõrrel sem, olyan sárosak voltunk, hogy azonnal letartóztatott volna minket! A célban átvettük az emléklapot és a kitûzõt, majd mohón befaltunk egy szelet lekváros kenyeret.
Köszönjük, hogy az 5., kisjubileumi rendezés alkalmából az eddigi legnagyobb létszámban, 200-an választottátok 2010-ben a Cuha 25-35-50 teljesítménytúrát!
Idén a nagy meleg, a hét második felében és a túra napján is érvényben lévõ hõségriadó nehezítette a túrát, valamint a júniusi esõzések és a megemelkedett nagyobb vízszint miatt az Alsó-Cuha-völgy sem volt száraz lábbal járható. A Felsõ-Cuha-völgy gázlóinál szintén a megszokottnál 10-15cm-rel nagyobb vízen kellett átkelni.
A 25km-es táv útvonala az eddigiekkel azonos volt, az 50km-es táv túrázói végignézhették Bakonyszentlászló nevezetességeit, majd Pápateszéren keresztül érték el Fenyõfõt és a Fenyõfõi-Õsfenyvesnél csatlakoztak vissza a klasszikus útvonalba. Az Alízháza utáni völgyben pár kidõlt fa nehezítette a haladást, viszont a Hódos-ér gázlója járható volt. Végre ismét megnyílt Porva-Csesznek vasútállomáson a turistaház és a büfé, így mindenki hideg üdítõhöz vagy hideg sörhöz juthatott igény szerint. A júniusi viharok és a víz pár helyen kissé átrendezte a Felsõ-Cuha-völgy kiépített dózerútját, de szerencsére a völgy gyalog járható maradt.
Az 50km-es és a 35km-es táv túrázóinak Vinye és a Kõpince-forrás után még meg kellett mászniuk a Zörög-hegyet, hogy egy cseszneki kitérõvel teljesítsék elõírt kilométereiket. A cseszneki-vár alatti Kõmosó-völgybe telepített ellenõrzõ pont miatt egy újabb szép szurdokot tekinthettek meg a közép- és hosszú távokon indulók.
Az Alsó-Cuha-völgy extrém vízállása miatti rövidítés lehetõségével csak kb. 10 fõ élt, a többiek most is végigjárták a túra talán legszebb, legkülönlegesebb szurdokját, majd a rendben karbantartott, népszerû pihenõhelyen, az Ördög-réten keresztül térhettek vissza a célba.
Köszönjük a bakonyszentlászlói turistaház üzemeltetõinek, a Gyõri Meteor Természetbarát Egyesületnek, hogy a rendezvénynek rajt-cél helyszínt, felszerelést és szállást biztosítottak. A Teljesítménytúrázók Társaságának a rajt-cél pavilonokat és a rendezési segítséget. A Bakonyerdõ Zrt.-nek a túra engedélyét és a karbantartott turistaútvonalakat, pihenõhelyeket. A bakonyszentlászlói Borbély-Szódának (Borbély Attilának), hogy túra közben is tudtunk frissítõ utánpótlást kapni, a tavalyi mennyiség több mint kétszerese, 240 liter szóda fogyott.
Pontõreink: Fehérvári József, Mészáros András. Akik seprûként illetve a rajt-cél személyzeteként is teljesítették a túrát: Jakab Annamária, Maróti Boglárka, Szórád András, Gethe László, Csörgõ Róbert, Pintér József, Pinkert László.
A következõ egyesületektõl jöttek túrázók: Alföld TE - Mezõberény, Asbóth Sándor ISK., Bajai Természetjárók Egyesülete, Bánki Donát TE - Ajka, Börzsöny Természetjáró és Hegymászó Egyesület, ELTE SE, ERBE SK, Galga TE, Göcsej SE, Gyöngyvirág TE - Székesfehérvár, Gyõri Vasutas TE, Hegyi Kalandorok SE, Hosszúlépés SE, Hegyek Vándorai Turista Egyesület, Komarnicki Gyula THSE, Lokomotív SE, Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete, Ösvénytaposó Baráti Társaság, PITE, Szent Jakab Zarándok Egyesület, Tatabányai SC, Tatabányai Volán SE, VASAS, Viking SE, VBTK Bánréve, Zöld Bakancs Klub - Óbudavár, Teljesítménytúrázók Társasága - Budapest.
Egyesületet 76-en jelöltek meg, 124-an egyéni vagy családos túrázók.
Indulás száma szerint: 5x: 2 fõ - 1% (Csuka Sándor és Pinkert László), 4x: 3 fõ - 1,5% (Unzeitig László, Németh Edit, Németh Zoltán István), 3x: 10 fõ - 5%, 2x: 20 fõ - 10%, 1x: 165 fõ - 82%.
Szeretettel várunk mindenkit jövõre, 2011-ben is, amikor -tervek szerint- az ideihez hasonlóan hosszú- és középtáv is teljesíthetõ lesz majd, a megszokott Cuha 25km-es táv mellett.
Messze van az a Bakony, a ½ 4-es kelés meg igen nagy kihívás. Az elsõ metrót várva még akkor battyogtak haza az illuminált állapotú fiatalok az éjszakázásból, tele volt a peron a sörösüveget szorongató ifjakkal, kevés tiszta tekintettel találkozik ilyenkor az ember. De 5-re már Jucinál voltam, most csak ketten mentünk futkosni. Mint ahogy ilyenkor lenni szokott, most is az út elején elvétettük az autópályáról a lehajtót, némi idegeskedés, hosszas korrigálás, aztán iszonyatos nevetésbe csapott át a hangulatunk, mire Bakonyszentlászlóra értünk, már csak a szépre emlékeztünk és fülig ért a szánk. Végül is jól akartuk érezni magunkat, és ezt sikerült is kivitelezni.
Bubuéknál gyorsan neveztünk, majd meglepetésként a rajtban ásványvizet is kaptunk, én gyorsan lecsaptam az utolsó szénsavmentes palackra, amit alig tudtam a zsákomba tuszkolni. De akkora kincs volt a várható hõségben, botorság lett volna elutasítani, így viszont kényelmetlenül domborodott a hátizsákom minden irányban. Kényelmes tempóban nekivágtunk az 50 km-nek, lassú kocogást terveztünk csak, tekintve, hogy a kondim mostanság hagy némi kívánnivalót maga után és a kánikula sem sarkallt nagyobb erõfeszítésre minket.
Kifelé haladva a faluból az elsõ érdekesség a helyi turi-butik, ahol egy üres, foghíj-telken a földre lerakott ruhanemûk között keresgélték a nõk az alkalmi vételt. Elhagyva a falut homokos talajon haladtunk, de ami nagyobb gondot okozott, az a legyek bosszantó zaklatása volt. Ott dongtak tömegesen a fejem körül, pimaszul nekirepültek az arcomnak, fõleg a fákkal fedett területeken gyûlt meg velük a bajunk. A piros jelzés a kerítés mellett vitt, egyszer csak nem láttuk a jelet, hátrafordulva szembesültünk vele, hogy a szántón átvágtak az emberek. Kerülgetve a kukorica szárakat igyekeztünk visszatérni a kijárt útra, Juci kicsit mérges volt, amiért a közvetlen mögöttünk jövõ srác nem szólt utánunk. Mentünk tovább, kezdett kissé erdõs hangulatot venni a táj végre. Gyorsan elértünk az elsõ EP-ig, Pápateszérre, ahol egy helyi biciklis bácsi érdeklõdött a pontõröknél, mi ez a felhajtás. Továbbra is dominált a homokos talaj – nem szeretem – Jucival beszélgetve haladtunk Fenyõfõ irányába. Beérve a faluba rendezettség látványa fogadott minket, velünk szemben a gyönyörûen karban tartott templom, ám elõtte nem hagytuk ki a kék kutat, ahol felfrissítettük magunkat. A falut követõen elértünk a 2. EP-re, a Fenyõfõi mûúthoz, ahonnan Moiwáék már épp indultak tovább. Itt vizet és müzlit is kaptunk, ráadásul befutott kedves ismerõsünk, Don, örültünk a viszontlátásnak. Jucival mi kicsit elidõztünk itt, az árnyas fák között, majd megköszönve az ellátást célba vettük a zöld jelzést. Megint lassan erdõs részen haladtunk, örültem a szép fenyveseknek és az isteni fenyõillatnak. Viszont már csorgott rólunk a víz a hõségtõl. A Bodzás-árok elõtt elbizonytalanodtunk, az itiner szerint inkább egyenesen kellett volna menni az árokban, viszont mindenki a háromszöget választotta balra fel, majd megmondták az érvet is: erre rövidebb az út. Na jó, mentünk a többséggel, fent szép kilátás, önellátó matricázás a Pápalátó-kõnél, fénykép készítés, haladás tovább Alízháza irányába. Szerencsére erdõben vitt az utunk, a fák árnyéka életmentõ volt. Lecsorogtunk a Hódos-érhez, ahol nem láttuk a jelzést, bár az itiner alapján egyértelmû, merre tovább. Elõre szaladtam, majd megláttam egy szinte kivehetetlen jelzést egy fán, így aztán megnyugodva zötyögtünk a dózerúton. Átkeltünk egy gázlón, majd egy jelzetlen szakasz következett, bár az elõttünk haladók jól kitaposták az ösvényt az embermagasságú dzsindzsásban. Ekkora már tele volt a lábam megdagadt karcolásokkal, csípésekkel, a reumatikus fájdalmak a csalánokkal való akaratlan barátkozás miatt minden bizonnyal elkerülnek az idén is. Ez a rövid nadrág átka. A dombot megmászva már a vasútállomásnál feltételezhetõen fellelhetõ ivási lehetõség hajtott minket tovább, de a srác eléggé kifogyott a hideg italokból, mégis lecsaptunk 1-1 palackra, jól esett a hûvös kóla, életmentõ. Kellemes, fákkal övezett szakaszon kocogtunk, már vártuk a Felsõ-Cuha-völgyet számítva némi izgalmas patakátkelésre, kalandozásra. Hirtelen Juci egyik földijébe, Icuba botlottunk, nagy volt a viszontlátás öröme, így egy ideig vele gyalogoltunk. A patakátkelések nem várattak magukra, az elsõ kettõt szárazon abszolváltam, aztán alternatíva híján nemes egyszerûséggel átgázoltam a vízben – Juci már korábban megmerítette a cipõjét. Ismerõs szakasz volt a Bakonyi Mikulásról, akkortájt is tetszett ez a rész. A Viaduktnál fotózás, majd az erdei iskolánál újabb EP várt ránk, ahol nagyon kedves és humoros pontõr fogadott minket, mindenkivel kezet fogott, elismerve az eddigi teljesítést, ami kivétel nélkül mindannyiunkat meglepett, csokit nyomott a kezünkbe, és elindulva tovább is velünk tartott kicsit és felkészített, mire számíthatunk a továbbiakban. Köszönjük a kedvességét, üdítõ szintfolt volt a túrán. A pirost követve már többnyire kocogva értük el a Kõpince-forrást, ahol rávetettük magunkat a hideg forrásvízre. Milyen egyszerû és természetes dolog a víz, ilyen hõségben mégis rettenetesen megnõ a jelentõsége az ember szemében. Fényképezés újból, egy elegáns kinézetû, cincérszerû, díszes rovart is lekaptam, majd nekikezdtünk Zörög-hegy meghódításának. Itt Icus lemaradt tõlünk, finom kis emelkedõ volt. Itt-ott kerülgettük a kidõlt fákat, felérve újból saját kezûleg matricáztunk. A zöld jelzésen ereszkedtünk Csesznek irányába, szintén bevillantak a Mikulás túra emlékképei, ismerõsek az ösvények, kanyarok, a vár nagyon szépen mutatott a zöld körítésben, zeneszó szállt az irányából.Kõmósó-völgynél most nem kellett használnunk a láncot, Gethe adta a pecsétet és az útbaigazítást, majd mentünk a zsidó temetõ irányába. Ömlött rólunk a víz, a komfort érzetünk nem volt az igazi, még jó, hogy a vár szép látványt nyújtott minden irányból. Kis keringés Cseszneken, majd kiérve szalagokat követtünk, itt-ott felakasztottuk a földön talált darabokat. Átvágtunk egy kis susnyáson, ahol volt csalán, ott biztos megcsiklandozott engem egy-két szál, én biztos megtaláltam, hol a bokám, hol a könyököm sajgott egy darabig.
De jött a szépséges Alsó-Cuha-völgy kielégítve minden kalandvágyunk. Az utat elmosta a víz, rémisztõ volt nézni, korábban milyen magasságokban hömpölygött az áradat. Másztunk, kerülgettünk kidõlt fákat egyfolytában, út hiányában friss csapásokat követtünk a meder meredek partján. Gázoltunk a vízben megint, hûû, de jól esett a lábamnak a hûs víz, majd elértünk egy mászós részhez, ahol a perem nekem is jó derékig ér, Juci nem tudott kis ember lévén egyedül felkeveredni. Más nincs, bakot tartottam Jucinak, kipróbáltuk, elbírtam, így sikerült felmásznia, már csak nekem kellett felvakarnom magam valahogy. Nem bántuk, hogy kicsit lassabban haladtunk, érdekesebbé tette az útvonalat, hogy alternatív megoldásokat kellett kieszelnünk, mászni, hajolni, egyensúlyozni kényszerültünk. Jucinak már elfogyott a vize, az én tartályom nagyobb volt, egy ideje már én itattam, továbbra is jókedvûen haladtunk az orrunk után, visszaszámolva a métereket az EP-ig, ahol víz is volt. Kedves idõs úr igazolta az ottlétünket, mi meg rávetettük magunkat a vízre, sõt, meglepetésként mogyoró és perec is csillapította az éhségünket. Nagyon nyugalmas, kellemes hely volt az Ördög-rét, aztán csak sikerült indulásra ösztökélnünk magunkat. Kiderült, egy kilivel több van hátra a számítottnál, mindegy. Kocogva szép lassan gond nélkül, fenyõkkel övezett úton leértünk Szentlászlóra, ahol szép emlék-fénykép és kitûzõ volt a jutalmunk, valamint mindenféle feltéttel ellátott puha kenyér és persze szörpök. Kis beszélgetés a gyorsabb ismerõsökkel, fürdés – mennyei érzés volt újra tisztának érezni magunkat – majd lassan haza indultunk.
Köszönet a szervezõknek, szép útvonalú, kellemes túra volt, az itinert követve nem nagyon lehetett eltévedni sem és szépen bemutatta a Bakony szépségeit.
Sziasztok!
Én a Cuha 25 elnevezésû túráról szeretnék beszámolni ami közben ért minket meleg és hideg is! Szikrázó napsütésben idultunk utnak Komáromból.Bár már reggel utánnanéztünk az idõnek és délutánra borzasztó vihart mondtak.Úgy gondoltuk,hogy gyorsan lezavarjuk és a vihart már nem kapjuk meg.De milyen óriásit tévedtünk :D Na de kezdem az elején :D 4-en indultunk útnak a papírok felvétele után. A Fenyõfõi ellenõrzõpontig minden gond nélkül eljutottunk. A Bodzás árokban gyönyörû sziklákat láttunk amit meg is örökítettünk. A Pápalátó-kõ felé vezetõ úton eléggé gazzal banõtt hegyoldal volt ahol a szúnyogok vártak minket ezerszámmal,úgyhogy spuriztunk felfelé :D Ott is készült pár fotó és elhangzott a vihar miatti mondat " Na húzzunk bele" és megindultunk.A Hódos ér elõtt találkoztunk egy nagyobb csoporttal akik valami céges bulit szerveztek vagy mit.De mivel sietnünk kellett mentünk tovább.Én személy szerint kicsit féltem az átkelésektõl ugyanis az éjszakai túrán kissé megmártóztam a Cuhában :D De a várakozással ellentétben nem volt vészes :D Ez után jött egy nagy emelkedõ utánna ismerõssé vált a táj :D itt már jártunk februárban is .Innen fellelkesülve mentünk tovább a Cseszneki vasutállomásig.Itt is készült pár fotó,és indulás tovább.Végig ballagtunk a Felsõ Cuha völgyben, míg elértük a kis vasuti hídat,bár a viadukot vártuk de azért a mellettünk elhaladó kisvonatból egy morcos nénit sikerült felvidítanunk :D Mi is jókedvûen mentünk tovább az erdei iskoláig :D Gondoltuk kicsit megpihenünk de sajnos felhangzott a sorsunkat eldöntõ dörgés és láttuk már a sötét felhõket :( Vinyét kihagytuk, és elértük a Kõpince forrást,vettünk magunkhoz egy kis vizet,gondolva az otthoniakra is és itt már tényleg sietõsre fogtuk a dolot.Átvágtunk a kaszálón de ott már vészesen közeledett a fekete felhõ.Hiába húztunk bele,mikor beértünk az erdõbe a nagy csendbe végigsöpört a szél és elkezdett dörögni,villámlani így immár esõkabátban rohantunk tovább.Persze a nagy sietségbe eltévedtünk :D Ahol kettévállt a S+ és a P+ a P+ kellett volna követnünk mi pedig tovább rohantunk a S+-on.De más is így járt szerencsénkre mert már a jég is elkezdett kopogni a tarkónkon találtunk egy kis menedékházat.6-an bezsúfolódtunk késõbb csatlakozott hozzánk még 2 átázott túratársunk.Mondták,hogy nem valószínû,hogy ebben az idõben a Cuha átkelhetõ lesz így menjünk tovább a S+ jelzésen így másfél km ér beérünk Bakonyszentlászlóra.Aztán már csillapodott az esõ így már kicsit könnyebben mentünk,mikor beértünk a célba jó kis zsíros kenyérrel vártak minket :D Átázottan, fázósan de nagyon jókedvûen falatozunk ittunk egy kis bodzaszörpöt és elindultunk hazafelé.A Túra összességét tekintve nagyon jó volt, jók voltak az útvonalak, jó volt a szallagozás és szörnyen szép helyeken jártunk.Ezúton külön köszönetet szeretnék mondani Mészáros Gabriellának aki utánunk küldte az elvesztett papírunkat.Nagyon hálásak vagyunk érte! További kellemes szervezést kívánunk a szervezõknek,és sok sikert nekik,hogy ilyen jó túrákat szervezzenek!
Az élmény megfizethetetlen...
avagy Cuha 25 teljesítménytúra
Túra elõtti nap írtam a barátnõmnek, hogy a hátam közepére sem kívánom most ezt a túrát, rosszúl bírom a nagy meleget és félek a Cuha-patakon való átkelésektõl.
A túra napján reggel is húztam az idõt, de végül csak elindultunk. Késve érkeztünk a rajtba, már elmúlt 10 óra, de még elindulhattunk a túrán, cserébe leszedtük az elsõ pontig a szalagokat. Útközben folyott rólunk a víz, nem gyõztük törölgetni és idõnként szúnyogokkal is találkoztunk, ezért be is fújtuk magunkat offal.
Az elsõ ponton Pinkert Laci és efemm várt minket, mi voltunk az utolsók, már pakoltak is össze és plusz kekszet is kaptunk. A Pápalátó-kõig eseménytelenül telt az út, csupán azt állapítottuk meg, hogy még mindig nagyon szép a Bodzás-árok, biztosan ezért nem direktben a zöld háromszög jelzésen vezetett az útvonal a Pápalátó-kõre. Felérve páran összeverõdtünk és megállapítottuk, hogy a Kisalföldön már esik. Utolért minket a söprû, Pinkert Laci. Ragasztottunk igazoló matricát, ellenõriztük az Öreg-Bakony Bakancsosa igazolószámot és gyors léptekkel útnak indultunk, hogy ne a söprûvel menjünk, illetve hogy minél késõbb érjen el minket az esõ. Sikerült úgy ellépni a csapattól, hogy az Alizházához már kettesben érkeztünk. Egy gyönyörû völgyben ereszkedtünk, miközben egyre közelebbrõl hallottuk a dörgést és egyre sötétebb lett. Mire leértünk a Hódos-ér-völgyébe már esti sötétség és rengeteg autó fogadott minket, utóbbi azért volt furcsa, mert efemmék nem kaptak behajtási engedélyt erre az útra! A mellettünk elhaladó emberek öltözetébõl rájöttünk, hogy tájfutók. Elhaladtunk a rendezõi sátor mellett és már esett is az esõ, pár percen belül pedig elõször cseresznye, majd dió nagyságú jégdarabok potyogtak ránk. Miután egy kézen, majd egy fejen talált, nem sokat gondolkoztunk, fejünkre tettük a hátizsákot, azzal védtük, majd egy közelben parkoló autóba kéredzkedtünk be a jég elõl. Szerencsére a második kocsiban egyedül ült egy középkorú úr és beengedett minket a kocsiba, ahová hamarosan megérkezett a társa is, aki nem sokat gondolkozott és alsó nadrágra vetközõtt. :) Várakoztunk, próbáltunk társalogni, de nem voltak rá igazán vevõk, aztán mikor megláttuk a hátrahagyott túratársakat, elköszöntünk megmentõinktõl és a csapat után eredtünk, ekkor már "csak" az esõ esett. Pechünkre egy esõkabátot hoztunk, amit végül én vettem fel, Zolinak pedig egy szemeteszsák jutott, amit igyekezett a fején tartani. Fentrõl és lentrõl is áztunk, ennek ellenére futásnak eredtünk, hogy utolérjük a többieket, majd az Üveghutánál másik ösvényen igyekeztünk a többiek elé vágni. Nem volt jó ötlet, mert majdnem végig bokáig érõ vízben gázoltunk, de legalább beértük a csapatot és innen Porva-Csesznek vá.-ig együtt mentünk. Minden dörgésnél összerezzentem, és még sokáig nem tudtam elfelejteni a jégesõ okozta traumát. Az állomáson egy nagyobb csapat várakozott a vonatra, ahogy láttam õk még szárazon megúszták a vihart. Kis tanakodás után végül úgy döntöttünk, hogy tovább megyünk, nem várjuk meg az 1 óra múlva érkezõ vonatot. Végtére is már teljesen elázott a ruhánk, cipõnk, nem lesz gond a patakátkelés és egy kicsit alább hagyott az esõ is, reménykedtünk is, hogy ennyi volt. Az elsõ átkelésnél még részben megvoltak a cölöpök, de pont a középsõ hiányzott, ezért már itt sem cécóztunk, átgázoltunk a vizen, a következõ patakátkelésnél térdig ért nekem a víz, ami nagy élmény volt, fõleg mivel elég hideg volt. A további átkeléseknél mindig nevettünk, mikor átértünk, tényleg nagy élmény volt. :)) Megint eleredt az esõ, pisilnem kellett, hát félre vonultam, s közben megcsúsztam de sáros kézzel megúsztam az esést. Megvártak Zoliék, közben beért minket két lány is. Helyenként az út is patakká változott, néhol erõs sodrással, veszélyes volt a rajtuk való átkelés. Végre elértük az ellenõrzõpontot, ahol újabb csapat várakozott (bár itt nem jár a vonat :)). Kaptunk csokit kétszer is, matricát és egy esõkabátot, így Zoli végre megvállhatott a kukás zsáktól. Pintér Józsi javaslatára páran úgy döntöttünk, hogy nem megyünk le az Alsó-Cuha-szurdokba. Felcsaptunk önkéntes túravezetõnek, egy idõsebb és egy középkorú házaspárt vezettünk a célig. A söprû és két lány lementek az Alsó-Cuha-szurdokba, mi inkább a mûúton gyalogoltunk be a célba, de elõtte még párszor átkeltünk a patakon. Helyenként olyan erõs sodrása volt, hogy vitte a lábunkat lépésnél. A mûúton jött szembe két tûzoltóautó, gondolom a Hódos-éri úthoz mentek, ahol a sok tájfutó kocsija állt, biztosan elakadtak a nagy esõzés miatt. Utitársaink többször is rákérdeztek, hogy messze vagyunk-e még, az utolsó kérdésnél megnyugodtak, már csak 700 m volt a célig és már láttuk is a falut és az autónkat. A célban megkaptuk a díjazást, átöltöztünk, frissitettünk és közben azon mérgelõdtünk, hogy egy képet sem készítettünk a Cuha-patakban. :((
Ilyen élményben még sosem volt részünk, de igazából nem is vágyok mégegy ilyen túrára.
Gratulálok mindenkinek, aki a természeti elemekkel megkûzdve teljesítette ezt a túrát!
Már nagyon vártuk a Cuha 25-öt, mert rég mozdultunk ki otthonról. A barátnõmet kicsit, anyámat nagyon aggasztotta a médiák által mesterségesen fokozott pánik az évszázad viharáról. Barátnõm megnyugtatása végett kértem egy ,,hivatalos” szervezõi állásfoglalást efemmtõl. Õ nagyjából azt válaszolta, hogy: Vihar? Bakfitty!
Szóval elindultunk.
7.50-kor sikerült elrajtolni, amikor még nagyon kevesen regisztráltak. Arra gondoltunk, hogy biztos a várható idõjárás riasztotta el a résztvevõket. Számunkra volt egy elõnye a dolognak. Nem kellett olyan messze parkolni, mint tavaly. Az elsõ ellenõrzõig eseménytelen utunk volt. A pontot követõen – a mûút után az erdõbe érve - sajnos elbizonytalanodtunk. Annyira jól elbeszélgettünk, hogy senki nem figyelte a jelzéseket. Kellett egy másik csapat segítsége, hogy újra felvegyük a ,,ritmust”. A 2. ponthoz közeledve már kezdett a piros sávba érni a képzeletbeli - párás levegõ és szúnyog támadás kombó - életérzés mutatónk.
A 3. pont felé közeledve már biztos voltam benne, hogy meteo(u)rológusok megint – szokás szerint - mellényúltak. A 3-as pontnál ismét némi zavar keletkezett nálunk, mert a katonák jelzõbójájánál is lelkesen lyukasztottunk. Végül sikerült a jó pontot is megtalálni. Eközben át kellett vágni magunkat egy komplett forgalmi dugón, ami a párhuzamos rendezvények szervezõi miatt keletkezett. Különféle civil és katonai jármûvek ide-oda tolatgattak az úton és a mezõn, minden látható szervezettséget nélkülözve. Mindeközben az ideiglenesen felállított hangszórókból disszonáns ,,zene” üldözött tovább minket, és minden élõ identitást az erdõbõl. Még át kellett rágni magunkat néhány magas, karcsú és vaksüketnéma fiatalemberen, akik múlt századi mackókban végeztek nyújtó gyakorlatokat az egyszemélyes híd közepén, aztán megmenekültünk Az egész rendkívül szürreális volt, mint egy David Lynch film álom jelenete. A négyes pontot még mindig kedélyes vasárnapi séta hangulatban értük el. Persze ehhez az is kellett, hogy ennek a túrának a szintkülönbsége jelképes.
A 4. pont után, a forrásnál volt egy ablak az égre. Akkor vettük észre, hogy csúnya, setét fellegek nyomulnak fölénk. Látszott, hogy ennek fele sem tréfa. Különösen, hogy még elõttünk volt egy kritikus szakasz, az Alsó-Cuha. Hát elcsendesedtünk és a beszéd elmaradásából megspórolt energiát a lábaink felé továbbítottuk. Rekord sebességgel daráltuk le az általunk esõben veszélyesnek tartott szurdokot. Amikor átvettük a matricákat az ötösön, akkor koppant az elsõ csepp a pontõr bácsi Skodájának tetején. A többi már történelem. Vagyis mindenki átéli, elszenvedi, csak késõbb másként emlékszik rá. :)
A jég által történõ fejbe verés, esõköpeny ellenére bõrig ázás megvolt nálunk is. Ezt mi még színeztük egy utolsó vaskos eltévedéssel, de végül ráleltünk a sárga ösvényre, és izgatottan vártuk, hogy rendezõk még a célban lesznek-e. :)
Ott voltak, és ott volt a jelvény, meg az emléklap is! Persze ne feledkezzünk meg a zsíros, hagymás kenyérrõl sem. Akarom mondani margarinosról, mert a zsír elfogyott, mire odaértünk. Persze lehet, hogy lett volna még, ha szólunk efemmnek, de látszott, hogy ideges, mert még nagyon sokan voltak kint. Kissé fura lett volna, ha elkezdünk reklamálni a menü miatt, miközben esetleg mások az életükért küzdenek a szurdokban a megáradt Cuha miatt.
Azóta már tudjuk, hogy senki nem sérült meg, és mindenki célba ért. Efemmnek igaza lett: bakfitty!
"Ember tervez,Isten végez,avagy még Aigner Szilárdéknak is bejöhet néha a jóslás"
Túra elõtti este bõszen nézegetem a radar-ill.mûholdképeket a met.hu-n,mert annyira mondták mindenfelé a másnapi viharokat,hogy szerettem volna minél tisztábban látni.Több verzióm volt ugyanis a szombatra.Képben volt egy Cuha 25-Pázmándi toporgók duó,valamint az említett bakonyi túra kétszeri teljesítése is.Végül különbözõ okokból az utóbbi mellett döntöttem.Mostanság a leghosszabb túrám is csak 35 km volt,és õszre merészebb terveim vannak,gondoltam nem kellene hozzászoktatnom a szervezetemet túlságosan a rövidebb távokhoz.
Az utolsó pillanatig nem dõlt el az sem,hogy vonattal vagy autóval megyek,így nem is egyeztettem senkivel az utazásról.A Bakonyba vonatozásnak azonban van egy hangulata,így azt választottam.Autóval nyilván az indítás elejére ott lettem volna,és mivel 50 volt a cél,mentem volna mint gép,elszigetelve magam mindentõl,és mindenkitõl.A vonat ezzel szemben más,ott mindíg van kivel beszélgetni.Most is így volt,egy kis gyõri társasággal telt el az út.A csapatnak volt egy rutinosabb tagja is,így az Õsfenyves túristaházat a lehetõ legrövidebb úton értük el,spóroltunk így legalább másfél km.-t ahhoz képest,mintha a falu fõutcáját használtuk volna.
A rajtban üdvözöltük egymást az ismerõsökkel,és 08:30-as indulási idõvel nekivágtunk a távnak Janival és egy gyõri sporttárssal a Régi fenyõfõi úton.Mondtam nekik hogy mi a tervem mára,és hogy ezért én a lehetõ legnagyobb tempómban fogok haladni,ugyanis a második körre szeretnék minél több idõt összespórolni magamnak.Az elsõ ep.-ig így is együtt haladtunk.Itt jóféle "gyõri"Jó reggelt keksszel és szódával vártak bennünket,amit köszöntünk és el is fogyasztottunk.Ep. után rátértünk a Fenyõfõ-Vinye aszfaltútra,majd pár méter után újra bevetettük magunkat az erdõbe.A letérést szalag segítette,az itiner szerint egy keskeny kanyargós ösvényen kell haladnunk.Az egynyomos ösvényen elég nehézkes volt a haladás,a szépszámú "teljesítménytúrán résztvevõ kiránduló"miatt,akik valahogy nem akarták észrevenni a náluknál gyorsabban haladót.Nem bántani akarom ezzel õket,valahol mindenkinek el kell kezdeni,majd belejönnek.
Ösvény után bal kanyar a PZ jelzésre,majd hamarosan ráfordultunk a Pápalátó-kõhöz vezetõ Z-re.Az útvonalat az itiner csak ajánlotta,én mégis a Bodzás-árkon át közelítettem meg a csúcsot,nem akartam ugyanis meredeken felkapaszkodni a Z3szögön.Tavasszal szebb volt az árok,amikor épp csak zöldült a természet.Most embermagasságú csalánoson át kellett felfelé araszolni millió szúnyog kellemes társaságában,döglesztõ melegben.Mit mondjak,nem tudtam élvezni a sziklaalakzatok látványát,az foglalkoztatott egyedül,hogy minél elõbb kiérjek innen:-)
Pápalátó-kõnél matrica ragasztás,szerelvényigazítás.Voltam már itt párszor,így nem nézelõdtem különösebben.
Ezután egy ideig a Z jelzésen haladtunk Vinye irányába,majd szalagok mentén letértünk Alizháza felé.Erre még nem jártam,de eltévedni lehetetlen volt a korrekt szalagozás mellett.Egy erdei ház után balra fordultunk és elkezdtünk ereszkedni a Hódos-ér völgyébe egy vízmosásban.Most száraz volt a talaj,de így is jól meg kellett nézni hova lép az ember,a botok megint sokat segítettek,néhány lábkifordulást,esést megúsztam velük.
A Hódos-ér völgyébe épp egy hídnál értünk le,amin látszottak a friss felújítás nyomai.Micsoda erõk hathatnak akkor,mikor egy ilyen kõhíd "elmosódik"....
Tovább haladva a friss murván,látszott,hogy sok helyen a út is a híd sorsára juthatott valamikor....
Murváról letérve matrica ragasztás,és irány Porva-Csesznek vasútállomás a S,majd a S+jelzésen,elhaladva egy Honvéd kupa nevû rendezvény tábora mellett.Egész kis sátortábort építettek ki a mezõn,tele minden autókkal(!),a hangfalakból üvölt valami zene...minél elõbb el innen!(miért nem tud mindenki csendben lenni az erdõben?....Üveghuta elõtt megint embermagasságú susnya.Legutóbb itt bokáig érõ latyakos hóban küzdöttünk az ellenkezõ irányba Ferivel és Tiborral.Kanyar balra a vadles után,erõs kaptató a nagy melegben.Lehûlés,felhõk sehol.Az idõjósokra gondolok,el lehet képzelni milyen elõjellel.Aztán felérve a szántó után újra erdõ.Ereszkedés a vasúthoz.Pillanatok alatt ott voltam,meg is lepõdtem.Aztán leesett:összekevertem fejben ezt az utat a Porváról induló Z-vel.Ott többet halad az ember az erdõben mielõtt leér a Cuhához.
Kulcsosház után balra,irány a piros a gázlókkal.A vízállás nagyon alacsony így semmi gondot nem jelentettek a patakátkelések,még a várva várt mosakodáshoz is meg kellett találni a megfelelõ gázlót ahol volt ehhez elegendõ víz.Épp azon voltam,enni kellene valamit amikor elértem a viadukt ep.-hez ahol Sport szelettel kínáltak.Tökéletes idõzítés:-)
Kõpince-forrásnál tankolás és irány a Zsidó-rét,majd az Alsó-Cuha-szurdok.Végre körülnézhettem!Régen sokat jártunk erre,amióta teljesítménytúrázom,azóta 3szor.Kétszer éjszaka,egyszer szakadó esõben.Egyik sem alkalmas túlzott bámészkodásra.Most ezt bepótoltam.Az ördög-rét is hamarabb jött mint gondoltam.Most láttam,hol válik ketté az éjszakai Túrázz a vonatért két távja,de mivel ott lenn a patakmederben haladtunk,valahogy úgy gondoltam,hogy a rövid távosoknak többet kell felfelé mászniuk hogy felérjenek a rétre.Az zavarhatott be,hogy mi annak idején a Remete-barlangon keresztül másztunk fel általában,ami azért egy rendes kapaszkodás.A jelzésen meg szinte csak be kell gyalogolni.
Ördög-réten ep. mogyoróval szódával.Beszélgetünk.Mondom,én szeretném még ma újra lejárni a kört.És a vihar?-kérdezik.Remélem nem lesz abból semmi-felelem én naívan.Így indultunk neki az utolsó pár kilóméternek a P+,majd a S+ jelzésen.Aztán a Vinyére vezetõ murván kiérve az erdõ takarásából kilátás nyílott nyugati irányba.Semmi megnyugtató nem látszott.Az ég sötétkék,majdhogynem fekete színben pompázott....Meg valamiféle morajlás is hallatszott....
Szedtük a lábunkat két sráccal,akik végig azon imádkoztak,hogy beérjünk szárazon.Rajtam még ekkor is haláli nyugalom uralkodott,gondoltam max. egy futó zápor ahogy lenni szokott,na és akkor mi van?Megvárom míg eláll aztán megyek utamra.
Beértünk.Szárazon.Ennek még akkor sem tulajdonítottam különösebb jelentõséget.Átvettem a díjazást.Az "oklevél"nagyon ötletes,egy fénykép ha nem tévedek az Alsó-Cuhából,rajta a névvel,szöveggel.A kitûzõ is szép a cuha-völgyi viadukttal.Gondoltam falatozom egyet aztán megvárom mi alakul az idõjárással,és indulok a második körre.
Aztán leszakadt az ég.
Irgalmatlan vihar kerekedett,én még ilyet nem láttam.Éjszakai sötétség borult Szentlászlóra,mintha dézsából öntötték volna úgy esett az esõ.Majd elkezdett kopogni a tetõ,megjött a jég.Az egyes becsapódások hangjai szinte egy összefüggõ egyenletes ijesztõ hanggá értek össze,azt vártam mikor szakítja át elõször a jég a mûanyag hullámlemezt ami alatt álltunk rémülten.Félelmetes volt.Ha ez a jég szárazon jön irgalmatlan pusztítást vitt volna végbe,mivel az elõször borsó nagyságúakat szép lassan felváltotta a cseresznye méret.
-Kérdezem efemm-et hányan indultunk?
-170-en,válaszolt.
-És hányan lehetünk már bent a célban?
-Talán harmincan...láttam hogy eléggé nyugtalanítja ez a helyzet,akármit is írunk alá a nevezésnél a felelõsségrõl,mégis csak az õ "nyája"van ott kint valahol ebben az ítéletidõben...."csak beállnak valami fa alá"-teszi hozzá izgatottan.
Aztán sorra jöttek a bõrig ázott emberkék....
Már nem mosolyogtam annyira a gyõri túratárson,aki bicajos fejvédõt is hozott magával.Tudta mire használni.Akik átélték a jégverést,gondolva nem állnak meg úgy elõbb szabadulnak,elmesélték hogy nem volt túl kellemes érzés ahogy az említett méretû jéggolyók landoltak a koponyájukon....
Többen említették,hogy a sûrû jégesõ és a beállt sötétség miatt a jelzéseket sem lehetett látni,egyesek szerint a múltkori éjszakai túrán világosabb volt mint ebben a pár percben itt...
Sokaktól hallottam,hogy Vinyén kiszálltak,az Alsó-Cuha-szurdok ilyenkor kicsit életveszélyes lehet,nem csodálkoztam cseppet sem a döntésükön.
Belegondolva,milyen útviszonyokat teremthetett ez a zivatar végleg befejezettnek nyilvánítottam a mai túranapot,és megpróbáltam fuvart szerezni legalább az állomásra,ugyanis az esõ csak nem akart csillapodni.Ez olyan jól sikerült,hogy a bejárati ajtónk elõtt szállhattam ki egy autóból.Hálás köszönet ezért Tündének és barátjának akik hallva hogy Gyõrbe igyekezem felajánlottak egy helyet a megmentésükre érkezõ nagypapa autójában.A házig való fuvarért mégegyszer ezer köszönet a kedves idõs házaspárnak!(sajnos pontos neveket nem tudok,az e-mail címem nyilvános,azúton fel tudjuk venni a kapcsolatot)Remélem lesz alkalmam viszonozni az értem tetteket.
Köszönet még Andrásnak,aki ezalatt szerzett egy autós helyet a vasútállomásig,amit átadtam másnak,így hogy lett fuvar Gyõrig.
Ha tudom mi lesz a vége nem sietek annyira,így a 25 km-t 4óra 25perc alatt letudtam,ami nem rossz idõ:-)(Viszont,ha nem sietek,én is sz@rrá ázok,mivel csak egy széldzseki volt nálam ami kb.1.2másodpercig állta volna az elemek tombolását:)Jó kis túra volt,számomra 90%-ban már bejárt terepen,a beszámoló talán azért nem tér ki a tájra annyira részletesen.Aki elõször jár a Pápalátó-kõnél,a Cuha -völgyben annak valószínû érdekesebb a történet.Nekem ma a teljesítésrõl szólt-volna:-))
A vonatos érkezésért 400ft volt a nevezés,ezért több lapos itiner szöveges leírással,térképkivonattal,elsõ ep.-n keksz,viaduktnál csoki,Ördög-réten mogyoró,rajtban és még két helyen szóda,a célban korlátlan étel-ital fogyasztás,fénykép-oklevél,kitûzõ jár.25 kilométeren ez kánaán.Külön köszönet a házi szilvalekvárért!
Ahogy hallom,jövõre az 5. alkalmat megünnepelve lesz "hivatalosan"is 50-es táv.
Ha "odafent"is úgy gondolják akkor megpróbáljuk.
Közben találtam érdekes fotókat a Hódos-ér völgyébõl amiket út+keresõ túratárs hozzászólásánál lehet elérni az Index fórumon.Index-Fórum-Természetjáró klub-Teléjesítménytúra-102792-es hozzászólás.Hihetetlen,hogy a vihar elõtt ott csont száraz volt minden,a patakban épp hogy csak csörgedezett valami víz...most meg a tûzoltó derékig áll a vízben a mezõn!
A korábbi években megszokott 5.20-as ébresztõre mászom ki a sátorból Bakonyszentlászlón, van még idõm bõven. Meglepetésemre a sátor kívül is száraz, tehát most kell összecsukni: így már szorosabb a készülõdés. Borotválkozás, sátorbontás, 6-kor indulás autóval az 1-es ellenõrzõpontra. Kirakodás – 60 liter szóda, 200 „Jó reggelt”,asztal, szék és visszaautózás a rajtba. Már várnak a pontõrtársak, együtt indulunk gyalog a kiszalagozott úton. A levegõ már most nagyon meleg, az erdõkben is. Az 1- es pontnál elválunk, Józsiék továbbsietnek, én felállítom a z ellenõrzõpontot. Táblák, szemetesek, matricák a helyükre, kész vagyok 7.45-re. Pontosan nyitásra érkezik az elsõ résztvevõ, és utána szinte szünet nélkül még százhetvenen. Mindenki jókedvû, örülnek a reggeli frissítésnek „az egyharmada megvan” mondja valaki (valójában egyötöd, de legyünk pozitívak), „déli egyre jön a zivatar” – mondja másvalaki (hol van az még; tévedett Lucia már nagyobbat is). „A mûúton balra” - mondom sokadszorra, ezért egyesek határozottan jobbra indulnak; szóval minden a megszokott rendben. Pontzárásra érkeznek Ösvénytaposóék egy kosár leszedett szalaggal, a fõrendezõ autóval a maradék felszerelésért, én meg elindulok a mezõny nyomában. Szedem a szalagokat, a „Jó reggelt” keksz zacskóit, meg néhány sörösdobozt (utóbbiakat állapotuk alapján biztosan nem a túrázók felejtették az erdõben).
A Pápalátó-kõre kapaszkodva a levegõ már szinte fojtogató, és elkezd dörögni az ég a távolban. „Jó lenne látni leszállni a C17-est” gondolom, de ez a dörgés nem gépzaj. Az ellenõrzõponton pihenõket figyelmeztetem az idõ múlására, és hogy esetleg elázunk. Elmesélik, hogy eddig háromszor tévedtek el, megnyugtatom õket, hogy így velem együtt ez már nem fordulhat elõ. Mire leszedem a bóját, már el is indultak – a rossz irányba. Utánuk szólok, visszajönnek, együtt szaporázzuk a lépteinket erõsödõ dörgés és csökkenõ világosság mellett. Alizházáig még egy társaságot érünk utol ,együtt haladunk az esti hangulatú erdõben; útitársaim egymással versengve szedik a piros-fehér szalagokat. Egyiküket telefonon értesítik, hogy „Ajkán jégesõ van és fákat csavar ki a szél, meneküljünk!” Itt, hová? Alizházán beállhatnák az eresz alá, de az szél ellen nem érne semmit, és az esõ még nem esik. Szinte sötétben érjük el a Hódos ér völgyét. Itt már olyan sötét van –12.50, délben -, hogy az úton egy távoli autólámpa fénye mutatja az irányt.
Ezután érdekes 30 másodperc következik: 1. elered az esõ, 2. megállok, két mozdulttal ráhúzom a hátizsákra a huzatját, 3. elõveszem az esõkabátot (eddigre már bõrig áztam), 4.az esõ „féldiónyi” jégdarabokra vált, 5. felveszem az esõkabátot, és a kezemben lévõ törülközõt a fejemre hajtogatom, mechanikai védelemként. A következõ 5 percben a sûrû fák alá húzódva védjük magunkat a jégtõl, és gondolkodunk azon, hogy hogyan lehetne mindent lefényképezni? Sehogy, az eszközök a zsák mélyén, a világítás szinte nulla, amúgy meg mintha egy tóban állnánk. A jég megszûnik, már csak esik, „mehetünk?” - kérdezem, „természetesen” – mondják, és elindulunk. Elhaladunk a tájfutó „Hondvéd kupa” visszaszállingózó mezõnye mellett, „mint a megvert hadsereg” poénkodnék, ha lehetne szóban kommunikálni. Leszedjük a 3. ellenõrzõpont használhatatlanná vált kellékeit, megtekintjük a „hogyan fér 3 tájfutó egy mobilvécébe?” feladat néhány lehetséges megoldását, és az idõszakos tóvá alakult völgyben elplaccsogunk Üveghuta irányába.
Az ösvény jól járható, csak bokáig ér a víz és kétfelõl bedõl a méteres csalán. Üveghutánál némi világosodás és az esõ csendesedése tesz bizakodóvá, felkapaszkodunk a síkossá vált anyagos emelkedõn. A következõ völgyben már megcsodálhatjuk a hirtelen esõ hatására átalakuló tájat: erek, patakok, vízesések mindenfelé. Sajnos az esõnek második hulláma is van, újra besötétedik, ázunk.
Porva-Csesznek vasútállomáson a fedél alatt didergõ túrázók mennyisége éppen kitölti a rendelkezésre álló helyet. Ketten még szárazon értek oda, a többiek már sorstársak. „Várni vagy nem várni?”, mármint egy órát vonatra. „Teljesíteni akarjuk a túrát” hangzik néhány határozott hang, velük indulok tovább. A Cuha hídján bokáig ér a víz, ilyet még nem láttam, minek a híd, ha azon is áll a víz? A széles murvás út helyenként maga is patakká változik, máshol keresztbe folyik le a hegyoldalról érkezõ víz, látványos zuhogókkal. Az elsõ gázlónál Ösvénytaposó példáját követve, óvatoskodva haladunk a képzeletbeli autónyomon a bokáig érõ langyos, tejeskávé színû patakban. Kissé már fázom, amikor elérjük a 4. ellenõrzõpontot, az erdei iskola esõbeállóját. Már korábban irigykedtem, hogy Józsiéknak fedett ellenõrzõpont jutott, de most kiderült, hogy az még semmi. A fedélen mindenhol folyik be a víz, és alul is megjelenik a patak, idõnként. Az itt összegyûltek körében a hangulat már kissé kókadtabb, nem feltétlen akarja mindenki megtapasztalni az alsó Cuha-völgy vadregényes szépségét. A fõrendezõtõl jött üzenet szerint ez a szakasz kihagyható, így a csapat kétfelé válik.
Két akadályt nem ismerõ hölgy sporttárssal indulok tovább. A következõ gázlónál már combig ér a víz (késõbb megtudjuk, hogy egy fél óra múlva már olyan volt a vízállás, hogy nem lehetett átgázolni.) A vinyei gyaloghídnál útba igazítok néhány túrázót a közeli civilizáció irányába, és hárman folytatjuk az utat a Kõpince-források felé.
Viszonylag könnyû a helyzetünk, hiszen a korábbi 8-10 gázlón megedzõdve a csúszós parti útról szinte gondolkodás nélkül lépünk a patakba, ha az egyszerûbbnek látszik. A P+ jelzésû út is patakká alakult, sebes vízben érjük el a Zsidó-rét szélét. A rét éppen olyan szép, mint szárazon, napsütésben, csak sokkal zöldebb. (Ha nem említettem volna, itt és a továbbiakban is: esõ közben esik.)
Az alsó Cuha-szurdok számomra csalódás, semmi újat nem nyújt: a víz még nem emelkedett meg jelentõsen, az utak és a gázló kövei „száraz” idõben sem csúszósak kevésbé. Az egyetlen jelentõs különbség, hogy a völgy végén gond nélkül gázolunk még egyszer a szürkésbarna vízbe, a sáros végtagok és kabátok lemosása céljából. Az Ördög-réten megkapjuk a száraz (!), matricákat (efemm édesapja autóból osztja õket), és némi sós rágcsálnivalót. Vizet nem kérünk.
Az utolsó három kilométeren az esõ szinte eláll, de csak szinte, mert idõnként azért fáradtan belehúz. A falu közelében Józsiék jönnek szembe a rövidített útvonalról, megvitatjuk az idõjárás és a túrarendezés idõszerû kérdéseit, és beérünk a célba. A fõrendezõ örül, mindenki bejött, senkit nem kell keresni. Didergés, átöltözés, száraz ruha, zsíros kenyér. Az esõ esik.
Gratulálok a résztvevõknek.
25 km-es túra, 450 méter szinttel egy könnyû séta. Tegnap nem az volt.
P.L.
Nagyon jól éreztük magunkat. Végig kiváló volt a jelzés és az útvonalleirás. Minden elismerésünk a szervezõké, akik igazán kitettek magukért:) Köszönjük Nekik. Utólag még a jégesõ is "jó buli" volt. A 600 Ft-os nevezési dijért pedig igazán sok mindent kaptunk:) A pontõrökkel is váltottunk néhány kedves szót mindenhol. A túra útvonala nagyon változatos tájakon vezetett, különösen élveztük az utolsó szakasz "mászós" részeit. Reméljük jövõre is jöhetünk:)
Tündi és Csabi
Köszönjük, hogy ilyen szép számban, 170-en választottátok 2009-ben a Cuha 25 teljesítménytúrát!
Örülünk, hogy a délutáni félórás jégesõ, és másfél órás felhõszakadás ellenére is mindenki célbaért. Az elsõ 30 szerencsés (és gyors) túrázó még csak meg sem ázott. Akiket a vihar a Felsõ- vagy az Alsó-Cuha-völgyben ért, azok nem úszták meg száraz lábbal a patakátkeléseket. A Viadukt után már nem voltak járhatók a gázlók.
Köszönjük a bakonyszentlászlói turistaház üzemeltetõinek, a Gyõri Meteor Természetbarát Egyesületnek, hogy az esõ elõtt be tudtunk vonulni a cél felszerelésével a turistaház társalgójába. Így a túra végén fedett és meleg helyet tudtunk biztosítani a megázott résztvevõinknek.
Pontõrünk: Fehérvári József, és akik seprûként teljesítették a túrát: Ádám László, Pintér József, Pinkert László.
Szeretettel várunk mindenkit jövöre, 2010-ben is, amikor -az 5. kisjubileumi rendezés alkalmából-, tervek szerint 50km-es és 35km-es táv is teljesíthetõ lesz majd, a megszokott Cuha 25km-es táv mellett.
Köszönettel: Fehérvári Máté és Mészáros Gabriella rendezõk.
Eljött a szombat, Cuha 25. Gondoltam a kellemest összekötöm a hasznossal, így meglátogatom a cseszneki rokonaimat is.
Szombaton reggel átkerekeztem Bakonyszentlászlóra az Õsfenyves turistaházhoz. Fél nyolc elõtt rajtam kívül még néhány lézengõ volt csak akik indulásra adták a fejüket. A rendezõk nem voltak valami vidámak e kis csapat láttán. Az idõ jónak ígérkezett, ezért gyors regisztráció, aztán hajrá a Bakonyba. Egy gyõri sráccal mentünk együtt. Futni nem futottunk, de így is holtversenyben másodikként értünk be fél egykor a célba. Végig szép idõnk volt, a jelzetlen szakaszokon a szalagozás is jó volt, így szinte térképet sem kellett használnunk. Ötletes, hogy az ellenõrzõpontok fényképével ellátott matricát ragasztottak az igazolólapra. Meglepõdtünk, hogy a Hódos-ér vízállása magasabb volt, mint a Cuhának. Azért mindegyiken sikerült száraz lábbal átkelnünk.
Összességében nem volt egy nehéz túra, s mint kiderült azért tíz óráig összesen 140-en indultak el.
A célba érve elfogyasztottam a zsíroskenyeret hagymával, aztán bicóval vissza Cseszenekre. Az unokahúgomék a vár alatt laknak, a Tarac-hegy tövében, így a nap hátralévõ részében a fenséges látványban gyönyörködhettem, illetve jó kis babgulyást kanalaztam és tócsit ettem hozzá. Este pedig csak ki kellett ülnünk a teraszra jóféle alkoholnemûekkel megerõsítve, aztán hallgattuk a 15. jubileumi Edda koncertet, ami akkor este volt a Tarac-hegy túloldalán.
Egy-két hónapja jártam már a Cuha-völgyben és kedvesemmel már akkor megállapítottuk: ide vissza kell jönni. A Cuha25 jó apropó volt erre, és néhány variáció után kikristályosodott a megoldás: 5 fõvel megyünk. Kedvesem és barátnõje kirándulnak, DieM barátnõje túrázva teszi meg, mi meg DieM-mel futunk. Sikerült is péntek éjszakára egy hegytetõn fekvõ parasztházat organizálnom, hogy másnap ne kelljen utazni és nagyon korán kelni. Ennek ellenére - mint már megszokott :-) - addig szöszmötöltem, amíg efemm toleranciájára volt szükség, hogy a 10:10-es rajtidõt írja be az ellenõrzõlapra. Csuda klassz idõ volt, kis napos ablak nyílott az esõs évszakba. Az Õsfenyves tömör fenyõillata felvillanyozott, kicsit talán túl hamar is értünk az mûútnál lévõ ellenõrzõponthoz (kex rulez !). A 140 métert nem mértük ki, így egy néhányszázméteres "túllövéssel" be a kanyart a Zöld-re. A Bodzás árkon való felfelé haladás megfogta a lendületünket, de legalább volt módunk gyönyörködni. Pápalátó-kõn begyûjtöttük az újabb matricát (szuper ötlet) és a kilátás adta gyönyörûséget. Az elágazás után meglepve tapasztaltuk, hogy egy egyszer már magunk mögött hagyott túrista csapatot elõzünk ?!? A megoldás valszeg az lehetett, hogy csak egy képviselõjüket küldték el a Kõhöz, a többiek nem piszmogtak ilyen fölös kanyarokkal ... (No comment.) Rövid erdei kanyargás után elértük Alizházát, ahol gyorsan készítettem DieM-rõl egy igazoló fotót. A lejtõn haladva a vízmosásokon érzõdött az elõzõ napok esõs idõjárása, de gond nélkül értünk a Hódos-ér völgyébe. A megduzzadt patak barnás vize finoman jelezte a korábban lezúdult csapadékmennyiséget, a mellette futó dózerút azonban nagyon jó minõségû volt. A 3. ep.-n elfogyasztott Piroska szörp után vígan vágtattunk az Üveghuta nevû hely felé. Itt egy hatalmas tölgyfa, majd a domboldalban egy fenyõ és egy másik fa, közrefogva az átmenetileg szétágazó úttal nyújtott impozáns látványt. A dombra caplatás után még kanyarogtunk egy kicsit az erdõben, majd elértünk Porva-Csesznek vasútállomáshoz. Az elõtte kukoricát majszoló kirándulók csalóka látványa azt az illúziót keltette bennünk, hogy a büfé nyitva van. De sajna nem: hozott anyagból dolgoztak. A maradék két kukoricájukat visszautasítván suhantunk tovább, a betervezett jégkrémevés tovatûnõ talmi képével. Daninak idõközben elfogyott az itókája, így kissé felfokozott tempóban vágtázott az erdei iskola pihenõhelyén lévõ 4. ep-hez. A kiírás azonban pontos volt: csoki, de víz az nem. Így némi csevely után lükepékkel és gethe-vel új célt kellett keresnünk: a Kõpince forrást. Idõközben feltöltekeztem a Cuha patakvölgyének múlkor kihagyott részeinek lenyûgözõ látványával.
A patakátkelések a jól elhelyezett köveken száraz lábbal sikerültek. A Kõpince-forrásnál aztán ittunk, mosdottunk, DieM feltöltött. Elõtte kis kerülõvel megmuttam neki a "világítóablakos" Savanyú Jóska barlangot. A Cuha völgyet átmenetileg elhagyva némi bizonytalankodás után túltettük magunkat a kettõs-kaszáló által okozott gondunkon, majd az erdõbe érve hamarosan az Alsó-Cuha-völgyben találtuk magunkat. Itt már nehezebb átkelések és több sziklamászás várt bennünket, de nagy szerencsénkre az elõzõ napok - helyiek által emlegetett - árhulláma már tovatûnt. Az Ödögréti e.p.-t elérve elbíztuk magunkat, mert - itinert nem nézve - hosszan elkavartunk a Piroson, 25 perc extra idõt felhalmozván. Némi erdei csámborgás után feltûntek Bakonyszentlászló házai, majd a láthatatlan focipályát magunk mögött hagyva hamarosan visszajutottunk az Õsfenyves túristaházig. A vége 29.1km 450 m szintemelkedéssel 03:51:47 lett. Nem szuper idõ, de ez amúgy is élvezeti túrafutásnak volt tervezve és annak tökéletes volt. A célban elfogyasztott Piroska szörp és a csalamádés/lilahagymás zsíroskenyér a fürdési lehetõséggel már csak hab volt a tortán :-)
Ez a ttt minden tekintetben az elsõ volt. Most vettem részt elõször ttt-n és a Cuha 25-ön.
A túra távja nem volt hosszú számomra, hiszen kék túrázóként és egyéb alkalmakkor átlagban ennyit szoktunk menni, de nem olyan tempóban, amilyet magamnak diktáltam a túra során. Ugyanis szerettem volna elérni a 15:55-ös vonatomat....
Vonattal érkeztem Bakonyszentlászlóra sok túratársammal együtt, majd 3 km gyaloglás után elértem a falu végén álló Õsfenyves Kulcsosházat. Zárás elõtt nem sokkal tudtam elrajtolni. Az adminisztráció gyors volt és zökkenõ mentes. Az elsõ ep-ig elég nagy tempót diktáltam magamnak, sokakat elõztem meg. Egy kicsit féltem, hogy ez az erõs tempó meg fogja bosszulni önmagát a túra második felében. Az õsfenyves illatán és a madarak csicsergésétõl eltekintve(amit elnyomott a motorfûrészek hangja) nem volt különösebb dolog. Talán ezért is tempóztam annyira. Az 1. ep-n matrica, Jó reggelt keksz, buborékos víz és már mentem is tovább. Sajnos az idõmet nem írták fel a lapomra én meg nem figyeltem, ezért nem tudom mikor értem el a pontot.
Az ep után Pápalátó-kõ következett, melyett majdnem végig jelzett túrista úton értem el. Útközben felfaltam a kekszet...
A szervezõket csak dicsérni tudom, amiért úgy döntöttek, hogy a Bodzás-árokban vezetik az utat, nagyon szép sziklaalakzatokat lehetett látni. 11:07-kor már fennt voltam Pápalátó-kövön. Matrica ragasztás(a kódot is felírtam, biztos ami biztos), kiélveztem a látványt és már mentem is tovább. Itt megint sokakat elõztem le, mivel megálltak pihenni, enni, stb. Éreztem, hogy ha sokáig ezt a tempót tartom(5,45 km/h-ás átlag), akkor az könnyen a vesztemet okozhatja.
Így hát vissza vettem a tempóból... az út az erdõ sûrûjében vezetett jelzett úton, majd elértem Alízházát a már szalagozott úton. Alízházán újabb pihegõ emberekkel találkoztam, majd egy éles kanyart követõen egy vízmosásos völgyben vezetett az út. Nagyon oda kellett figyelni hova lépek, mert egy rossz lépés és idõ elõtt befejezhetem a túrát.
A völgyet követõen egy jó minõségû dózerútra értem, ami a Hódos-ér mellett futott. Mivel esõ után voltunk, így a Hódos-érben sok víz volt. Nagyon szép volt ez az útszakasz a néha elõforduló tisztásokkal. Hamar elértem(11:53) a 3. ep-t, ahol matrica, bodza szörp, kis pihegés. Ezen a szakaszon a visszafogott tempómnak köszönhetõen 4.9 km/h-ás átlagot mentem. A bal lábamon egyre erõsebben éreztem a vízhólyag jelenlétét, melyhez elkezdtem imádkozni, hogy bírja ki a túra végéig.
A 3. ep után a patakon átkelve egy tisztáson haladtam a patak mellett, majd egy derékszögû kanyar után a túra talán legdurvább emelkedõjén küzdöttem fel magam. Ezután egy kellemes szakasz következett a sûrû erdõben Porva-Csesznek vasútállomásig. Itt az egyik árnyékban levõ padra leültem és magamba nyomtam annyi szénhidrátot, ill. folyadékot amennyi jól esett. Közben levettem a bakancsomat, megszárítottam a lábam, megnéztem a hólyagomat és zoknit cseréltem a túra második felére(kb. fél távnál tartottam). Az elsõ hosszú pihenõm volt a táv során... a pihenõ után vissza a bakancsot és mentem tovább. Az út a Felsõ-Cuha-völgyben folytatódott, ahol már jártam régebben, így ismerõs volt a terep. A gázlók nem okoztak különösebb problémát... de a hólyagom eldurrant, szerencsére gyorsan normalizálódott a helyzet és tartani tudtam a tempót. A völgy most is szép volt, mint mindig. Egyenletes tempóval elértem a 4. ep-t, ahol a matrica mellé kaptam egy Sport szeletet. Itt már nagyon éreztem a lábaimat, így pihenés képpen leültem az erdei iskola egyik padján és elmajszoltam a csokit. Az átlag tempóm 4,73 km/h óra volt.
A 4. ep után kicsit fáradtabban tovább haladtam Vinye felé. Hamar elértem a Vinyére vezetõ hidat, melyet elhagyva egy technikásabb terep következett. A Kõpince-forrásnál felfrissítettem magam, a víz finom és hideg volt. Itt kaptam egy kis útbaigazítást a túra társaktól, majd haladtam tovább. Számomra a túra legkritikusabb része eltévedés szempontjából a mezõn való átkelés volt. Egy pillanatra torpantam csak meg, de miután elõvillant az egyik mezõ széli fán a jelzés, már nem volt bennem kérdõjel a helyest irányt illetõen. A mezõn nagyon melegem volt és kellemetlen volt a haladás is. Gyorsan bevetettem magam az erdõbe, ahol az aljnövényzet akart megkostólni, de nem volt vészes. Sokkal inkább az Alsó-Cuha-völgye volt a kihívás. A lábaim már nem mozogtak olyan könnyen, mint a túra elején. Egyik szikláról a másikra egyensúlyozva kellett haladjak, mely a tempómból is visszavett. Bár azért valjuk be, a látvány is visszatartó erõ volt. Mikor megláttam a Zsivány-barlangot, akkor már tudtam, hogy mindjárt itt van Ördög-rét és tényleg.
Az 5. ep-n matrica, keksz, sós mogyoró, buborékos víz és pihegés. A pontellenõr elmagyarázta merre menjek, nehogy eltévesszem az utat, amit el lehetett volna, ezért utólag is köszönet érte. Az átlag tempóm 4,05 km/h volt ezen a szakaszon.
Elhagyva az utolsó ep-t, már éreztem, hogy beérhetek 15:00 körül, és akkor elérem a korábbi vonatot. Ezért összeszedtem magam és próbáltam egy egyenletes tempót diktálni a célig. Nagyon nem volt kellemes a dózerút abban a melegben, mert alig volt árnyék, de valahogy túl éltem. A lábam fájt, a derekam fájt és már szerettem volna odaérni. A célba vezetõ út nem volt olyan szép, hogy elvonja figyelmemet az idõközben jelentkezõ problémáimról, de amikor elértem Bakonyszentlászló határát, minden bajom elmúlt és könnyedén tettem meg a hátralevõ métereket. 15:02-kor értem be a célba. Megkaptam az emléklapot és a kitûzõt, mellé a gratulációt. Ezen a szakaszon 4,68 km/h-ás tempót mentem.
Ettem zsíros kenyeret, ittam buborékos vizet és kis pihenõ után irány a vasútállomás, mely 3 km-re volt. El kellett érni a 15:55-ös vonatot. Elértem, így emberi idõben sikerült hazajutnom.
A lépésszámlálóm alapján, hozzávetõlegesen 26900 lépést tettem meg a túra alatt, mely átlagosan 95 cm-es lépéshosszal számolva 25,5 km-nek felel meg.
A szervezés 5*, az ár/érték arány 5*, jövõre is résztveszek ezen a ttt-n, az már biztos!
Az égiek kedveztek a résztvevõknek. Napos, de az elõzõ idõszak esõzései miatt nem túl meleg idõben lehetett nekivágni a túrának. A szervezés aprólékosan kidolgozott, minden igényt kielégítõ volt. Az ellátásra sem lehetett panasz. Szóda, szörp, keksz, csokoládé, mogyoró, zsíros és lekváros kenyér. Az emléklap megoldás ötletes, (Egy fotó a túra legmagasabb pontjáról, és abban integrálva a szöveg.) bár a kép kissé pixelesre sikerült. Ami szintén kellemes ötlet volt, az ellenõrzõ pontok bejegyzése. Ezt egy-egy matricával oldották meg, ami színes fotón ábrázolta az adott pont természeti környezetét, jellegzetes arculatát. Így nagyon vidám lett az ellenõrzõ füzetecske, és üdítõen más, mint a szokásos mókusos pecsétek. Azt azért nem mondanám, hogy az útvonal mindig egyértelmûen tárult elénk, de azért el lehetett igazodni, csak néhol nagyon kellett figyelni. Alapvetõen az okozta a gondot, hogy a sárga szalagok a napsütéses, zöld erdõben gyakran nem érvényesültek. Fehér szalag szerencsésebb lett volna, bár a napsugárzás okozta színvakságot nem igazán lehet elõre bekalkulálni. Köztudott, hogy a sárga szín az egyik legfeltûnõbb, most mégsem vált be a fény és színviszonyok miatt. A túra azon szakasza, mely az alsó Cuha-szurdokban vezetett, nem volt biztonságos. Ez engem nem zavart, de mint láttam voltak idõs emberek, és kisgyerekek is, akik – noha tudtommal nem történt baleset – nem voltak biztonságban. A problémát a szûk partfalon való közlekedés, mászás okozta. Ezek a helyek (agyagos talaj, nedves szikla) rendkívül csúszósak voltak az elõzõ napok esõzései, illetve néhol a patak jellege miatt.
A szintkülönbség nem jelentõs, ám két rövid szakaszon összpontosul, így viszonylag kemény kihívásnak mondható. A táj különösen változatos, ami tovább fokozza az élményt. Ami engem illet, ez volt a legszebb túra, amihez szerencsém volt. Leszámítva persze azt a 11 nagyon fájdalmas csípést, amit valami méh-raj, vagy valami ilyesmi rovar féleség okozott, amikor egy emlékmûvet szerettem volna megközelíteni.
Összességében mindenképpen ajánlom ezt a túrát!
Mivel a túra végén megfogadtam, hogy leírom tapasztalataimat a Cuha 25 ttúráról, ezért ennek most eleget teszek, már csak azért is, mert utólagos megdöbbenésemre az elõzményeknél meglehetõsen vegyes kép fogadott a szervezés tekintetében.
Hozzá kell tennem, hogy nem vagyok egy vérbeli ttúrázó, évente egy-két útvonallal próbálkozom. Most mégis billentyûzetet ragadtam a túra kifejezetten magas szervezettsége miatt.
Bár késve érkeztünk, a 10 utáni nevezésünket mégis örömmel fogadták. Az itiner kitûnõen használható volt (térkép volt nálunk, de végül egyszer sem használtuk), az ellenõrzõ pontok jól megközelíthetõek és jól felszereltek voltak (csoki, keksz, szóda!, sör!! célban zsíros deszka) a nem jelzett szakaszok egyértelmûen végig ki voltak szalagozva. Koca túrázó révén a tájékozódással szoktak problémáim lenni, de itt gyakorlatilag végig csak a Bakony csodálatos és változatos környezetére kellett figyelnem. Az Alsó-Cuha völgy elképesztõen gyönyörû és (most hogy elõzõ napokon esett az esõ) kellemesen kalandos!
Lehet, hogy az elõzmények korábbi ismerete esetén nem vágtam volna bele, de hál’ Istennek ez nem történt meg, és ha továbbra is hasonlóan jól szervezett marad a túra, akkor mindenkit bátorítanék egy kellemes nyári sétára, ami nem túl megerõltetõ, de felejthetetlen élményt nyújt!
Rendezõi értékelés az Elsõ Bakonyerdõ Tájékozódási Futam teljesítménytúráról.
Elöljáróban csak ennyit: ez Magyarország egyetlen „hosszú távú tájékozódási versenye”. A próbatétel tehát nagy volt! De semmiképpen nem teljesíthetetlen... És ezt igazolják az elsõ túra teljesítési statisztikái is. 26 indulóból 19 célbaérkezõnek sikerült végig csinálni a túrát, és teljesíteni valamelyik fokozatot. Bár sajnos legnagyobb részük csak a legkisebb – azaz a bronz – fokozatot tudta elérni. De ez is szép teljesítmény! Gratulálok mindannyiuknak – s üzenem: Ne adjátok föl, jövõre próbáljátok meg az ezüst- vagy akár arany- fokozatot is elérni!!!
Most röviden a bóják elhelyezkedésérõl ejtsünk szót: a 27 bója nagy többsége könnyedén megtalálható helyen, valamilyen forrásnál, hegytetõn, vagy árokban volt elhelyezve. Csaknem mindegyik bója közvetlen ezen „objektumok” közelébe, vagyis jól látható helyre lett kirakva. Néhány kivétel volt – amelyekre igyekeztem fölhívni mindenki figyelmét – mint például: Az 5-ös pont (Szilas-árok) ahol az árok „fölött” picivel volt kirakva 8-10 méterrel magasabban a bója (a leírás alapján „egy É-i irányú mellékvölgynek a torkolatánál...”). Vagy még ugyanígy keresgélni kellett talán a 6. pont bójáját (Halomány-tetõn) ami ennek a „fennsíkszerû” hegytetõ csúcsának a közelében, egy erdõ közepén álló „hatalmas, derékba tört fa” mellé volt téve. Vagy a 12. bója, ami egy szép nyiladékban volt a Kék-hegytõl északra. A 13. ponthoz, vagyis a Kecske-árokba már nem tudom, hogy eljutott-e valamelyik csapat...? Itt 60-80 méterrel az árok fölött, egy jellegzetes és nagyon érdekes „megkapó szépségû, vadregényes sziklagerinc magaslik...” s ide volt elhelyezve a megkeresendõ bója! – Mint azt láthatjátok, volt tehát bõven mit fölfedezni a Bakonyba látogató kalandoroknak...
Szót kell ejteni a túra néhány hiányosságáról, amelyek sajnos a fõrendezõ „idõ szûke” miatt becsúsztak – de jövõre természetesen megpróbáljuk kijavítani: (1.) Egyik ilyen volt a késõi indítás, jövõre (9 óránál) hamarabb kell indítani a versenyt, hogy több esélye legyen az indulóknak idõben célba érni – na és persze több bóját begyûjteni. (2.) Pár bója nem volt (még) kint a terepen, ezért ezeket néhányan lehet hogy feleslegesen keresgélték. :( Jövõre oda figyelek, hogy legyen idõ kirakni minden pontot! (3.) A célba nem sikerült idõben bejutnom a köztes pontról (Kék-hegyrõl) mert késõbb értek oda az emberek, de így is volt aki kitûzõvel fogadta Õket. Köszönet Fehérvári Mátééknak! (4.) Az utolsó hiba az volt, hogy a tervezettnél kevesebb pontra tudtam kitenni ún. útközbeni szolgáltatást (keksz, alma, italnak pezsgõtabletta..) de azért találhattak a túrázok 1-2 helyen ilyesmit. Összességében is a túrát pozitívnak, tehát sikeresnek értékelem – és jövõre is várunk majd minden Bakony-szerelmest!...
Bakonyalja 25 - Bejárás, pontõrködés, szép hétvége
Gondoltuk, itt az ideje újra a Bakonyba menni. Egy füst alatt akár segíthetünk is Máténak és Gabinak a túraszervezésben.
Így szombaton 5 fõs csapatunk (Gethe Laci, Pinkert Laci, Gabi, Máté, én és Zsolikutya) nekiindult az útnak, és elõre-hátra jól láthatóan (elnézést: "idióta-biztosan" :D ) kiszalagoztunk. Szuper meleg volt, szuper dunszttal, és lassan is haladtunk. Porva-Csesznekre kiszáradva érkeztünk, feltöltõdtünk, szóltunk a büfésnek, h lesznek másnap túrázók, töltsön fel tartalékokat. :) Megfogadta.
Mindannyian egyetértettünk abban, hogy nagyon szuper kis útvonal volt, ritkán járt szakaszokkal, csak sajnos a túranévre rányomta bélyegét az elõzõ szervezés. Szerettünk volna pozitív csalódást okozni a résztvevõknek.
Vasárnap hadrendbe álltunk Gethe kartáccsal, külön köszönet a komáromi sporttársnak, aki társainak depózott, és kivitt minket Vinyére reggel.
Gyorsan felállítottuk a pontot, 20-30 percen belül már el is kezdtek szállingózni a népek. A csokinak mindenki örült, összesen 2 pár fõs csoport volt, aki korábban kereste a pontot, de szerintem a leírásban egyértelmû volt, hol várunk.
A kutya, Zsoli, néha lelkiismeretesen ellátta õrzõ-védõ feladatát, és ugatott boldog-boldogtalanra, néha meg halál lelkesen fogadta a túrázókat. Még meg kell neki tanítani, hogy a ttúrázók családtagok. :) Galadh meg B_feri meg Zsu meg botot is dobott neki, szóval volt nagy boldogság.
Remélem, hogy azok is olvassák ezeket a beszámolókat, akik rossz szájízzel távoztak a túráról. A rendezés elválasztása nem lehet olyan éles sajnos, hogy egyértelmûen kiderüljön, ki melyik részéért felelõs, de remélem, hogy elõbb-utóbb megközelíti egymást a 2 rendezvény színvonala (és a változás összességében pozitív lesz!)
Pár mondatot hozzáfûznék a 2007. évi Bakonyerdõ Tájékozódási Futamhoz és az elõzõ hozzászóláshoz (msp_sd). Megértem msp_sd felháborodását, amit leírt, így történt, magam sem vagyok jobb véleménnyel. A Tájékozódási Futam (nem a Bakonyalja 25!!) szervezése bizonyos fokú bizonytalanságot ébresztett bennem: Látott a szervezõ már valaha igazi túrát? Végülis nincs semmi gond, meg lett tartva, elindultunk nagy nehezen, és a csapatunk közte volt azon keveseknek, akik be is értek. Este fél nyolcra ez még csak három csapat volt! És a többiek? Nem lett ez a túra egy kicsit nehéz? Nem lehet, hogy az átgondolatlan szervezés, alig látható, hibás szalagozás és az érintési pontok esetenkénti hiánya túl nagy feladatot adott a kirándulni vágyóknak? A pontok jelentõs részét megtalálni sem könnyen sikerült. A szervezõ késett és nem volt felkészülve... Az alapötlet jó lett volna, mi kifejezetten a rendezvény stílusa miatt vágtunk neki, hiszen egy térképismereti, tájékozódási túra mindenképp nagyobb kihívást jelent. Tehát ezzel nem volt gond. Lényegében az indulással sem... késett vagy nem, teljesen lényegtelen, ha utána egy színvonalas, érdekes napot tölthetünk el. De ez nem igazán így lett. Az ellenõrzõ pontok halványkék szalvéta-darabkái (esõ utáni napon volt) gyakorlatilag észrevehetetlenek voltak, ha egyáltalán voltak. Az egyik pontnál valaki leszakította, így egy alig-fogó ceruza-csonk himbálózott csupán egy fenyõfa törzsén. Szívesebben vettem volna, ha legalább tájfutóbójákat, vagy egyéb idõjárásállóbb, feltûnõbb jelzéseket használnak. A távot így is, úgy is meg kell tenni, de ilyen alapon akár GPS koordinátákat is megadhattak volna, néha olyan közel kellett menni a ponthoz, hogy feltûnjön.
Néhány megtalálandó pontra rejtvényszerû utalásokkal, nehezen értelmezhetõ mondatokkal hivatkoztak. Ezzel sem lenne olyan nagy baj. Egy kicsit megmozgatta az ember agyát, térképolvasási és elvont gondolkodási képességet egyaránt megkívánva.
Csak az az idõtényezõ ne lett volna. Ennyi pontot ennyi idõ alatt egy átlag túrázó képtelen végigjárni. Mi alig a felét tudtuk csak megtalálni úgy, hogy a végét már félig-meddig futva tettük meg, hogy elérjük az utolsó vonatot. És itt szeretném mégegyszer megköszönni Fehérvári Máté és Kedvese segítségét, akik autóval elvittek minket a legközelebbi vasútállomásra, Vinyére.
És új sorba kezdve végül, hogy jól látható legyen:
FEHÉRVÁRI MÁTÉ és MÉSZÁROS GABRIELLA a BAKONYALJA 25 túrát szervezte, és semmi szervezési hiányosság nem róható fel nekik az ANDRÁSI GÁBOR által rendezett Tájékozódási Futammal kapcsolatban!
Remélem jövõre újra találkozunk ezen a túrán minden mostani résztvevõvel!
Úgy döntöttem én is írok egy túrabeszámolót. Ami tulajdonképpen nem is a túráról, mint inkább annak szervezésérõl és szervezõirõl szól. Remélve, hogy akik elolvassák, levonják belõle a tanulságokat.
A Bakonyalja 45 túrát megváltoztatva, kitaláltak a szervezõk egy un. „pontkeresõ” túrát. Ez jó ötlet, csak egy normál túrához viszonyítva sokkal több odafigyelést, elõkészületet igényelne. Sajnos a szervezõk már másik elõzõ túrákon is bizonyították alkalmatlanságukat. Ha tudom, hogy Õk szervezik (névrõl sajnos eddig nem ismertem Õket) el sem megyek. A mostaninál is csak az volt a probléma, hogy semmi sem ment rendesen. A szervezõ késett, nem volt nála egy A4 papír sem, a térképek a másik szervezõnél voltak, aki még többet késett. A térképeken csak a fele útvonal volt rajta, a pontok hiányoztak, vagy - mint késõbb kiderült – több száz méterrel máshol voltak, mint azt az alig olvasható térkép szerint kerestük. Nem beszélek a nevezési díj beszedésérõl. A kitalálhatatlan rejtvényekrõl.
Többekkel találkoztam Porva-Csesznek vasútállomáson, akik „üdvözletüket” küldték a rendezõknek, Õk hazamentek vonattal, (én még végigmentem gyalog) de nem mentek be a célba. Ami külön óriási baklövés, hogy a cél a vasútállomástól 3 km-re volt.
Tisztelettel megkérem a túra szervezõit, többszörösen bizonyítván alkamatlanságukat, NE RENDEZZENEK TÖBB TÚRÁT ! Ne vegyék el a túrázók kedvét a túrázástól!
Személy szerint Õk : Andrási Gábor, Fehérvári Máté, Mészáros Gabriella.
A Bakony viszont csodálatos volt, megérte végigmenni ezen a részén.
Bakonyalja 25
GPS-el mért távolság: 27,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 435 m.
Kíváncsian vártam a túrát, vajon milyen változások lesznek a szervezésben, ugyanis tavaly nem kevés hiányosság volt. A szervezést az idei évben padler és efemm vette át. Ég és föld a különbség az elõzõ évvel összehasonlítva (lásd az elõzõ évi beszámolókat). Az idei túra lebonyolítását, az útvonal jelölését, és az ellátást tekintve, a Hétmérföldes tekergésekkel, a Szent László és a Gázló túrákkal volt azonos színvonalon, ami nálam csillagos ötöst jelent.
Reggel gyorsan átestem a formaságokon, s negyed kilenckor nekivágtam a táv teljesítésének. Bõ 3 kilométert gyalogoltam a faluban, mire végre kiértem. Kisebb-nagyobb csoportokkal találkoztam az elsõ ellenõrzõ pontig. Én általában gyorsabban gyalogoltam, õk viszont megelõztek, amikor megálltam fényképezni. Becslésem szerint bõ másfél órám ment rá a fotózásra. A jól kiszalagozott úton, gyorsan elértem az õsfenyvest, s annak a Fenyõfõ felõli szélén elértem az elsõ ellenõrzõ pontot, ahol pecsét helyett, az „Iszonyatos nagy fát” ábrázoló bélyeget ragasztotta a pontõr az igazoló lapomra. Szénsavas és szénsavmentes ásványvíz közül választhattam, ami nem túl gyakori. Rendszerint csak szénsavas van. Az ásványvízhez kaptunk egy kis reggeli pótlékot, „Gyõri” Jó reggelt formájában. Szaporán továbbindultam. A mûútról hamar letértünk a Pápalátó-kõ felé vezetõ jó kis egy nyomsávos ösvényre. Kellemes meglepetésként ért, hogy a Pápalátó-kõre, nem közvetlenül a zöldháromszög jelzésen vezették az útvonalat, hanem az igen szép Bodzás-árkon keresztül. Ez nagyjából 200 méterrel hosszabb, viszont sokkal szebb. Aki az elsõ zöldháromszögön felmegy, nem tudja mit hagy ki, mert semmit sem lát a völgybõl, pedig a völgy felsõ peremén halad. Többek közt ezért is szeretem a Bakonyt. Elsõ ránézésre egy lekopott öreg röghegység, viszonylag szelíden emelkedõ hegyoldalakkal, viszont az ott járó gyakran akadhat, akár a legeldugottabb helyeken is gyönyörû szikla alakzatokra, meredek falú vízmosta völgyekre, szurdokokra és kilátó pontokra. Például a legtöbb ember, aki a murvás úton megy fel Bakonybélbõl a Hajagra, nem is tudja milyen szép a Szekrényes kõ-árok, vagy a Fehérkõ árok alig 150-200 méterre az úttól, mivel onnan semmit sem lehet látni. S a Bakonyban még sok ilyen meglepetés van. A Pápalátó-kõ az idén sem felelt meg a nevének, mert most sem lehetett látni a várost, Pannonhalmát viszont távcsõ nélkül is igen, ami azért érdekes, mert mind a kettõ egyforma távol van.
A jelszám felírása után folytattam utamat Alízháza felé. Sajnos a vadászház nagyon tönkrement. A tavalyihoz képest a szervezõk itt egy nagyobb változtatást hajtottak végre az útvonalban, s a vadászház után rögtön balra kanyarodva, egy meredek, de igen szép vízmosta völgyön keresztül értünk le a Hódos-ér völgyébe. Javaslatomra, már tavaly is ezt az utat választotta a Pápalátó-kõnél összeverõdött társaság, mert az eredeti útvonal, a térkép alapján gyanús volt. Ez megint csak jó változásnak bizonyult.
Ahol a sárga jelzés lekanyarodik a Zabolai útról, találtuk a harmadik ellenõrzõpontot, ahol ásványvíz és sör volt a választék. Laza mezei séta után értük el a sárga és a sárga kereszt jelzések keresztezõdését, ahonnan felkaptattunk az emelkedõn, s újra bevehettük magunkat az erdõbe. Gyönyörû bükkösben baktattam. Baloldalt néhány halomsírt hagytam el, majd egy lejtõ végén felbukkant Porva-Csesznek vasútállomása. Nyitva találtam a büfét. Micsoda meglepetés. Az üzemeltetõ mondta, hogy ez sajnos nem sokáig lesz így, mivel a havi 80-90 000-es veszteséget nem engedheti meg magának. Jelenleg egy másik vállalkozása nyereségébõl tartja fenn. A választék pedig egész jónak bizonyult. Megettem egy szendvicset, pótoltam a folyadékhiányomat, s hajrá tovább. Azt írom, hajrá. Pedig a valóságban enyhén szólva is belassultam. A Cuha-szurdok, és pláne az Alsó-Cuha szurdok túl szép ahhoz, hogy csak úgy végig rohanjak rajta. A fényképek zömét is itt készítettem. Mivel ultrakompakt gépet használok, aminek kicsi a fényereje és a súlya, ezért nyáron bükkerdõkben szinte reménytelen az állvány nélküli fényképezés (tíz képbõl 7-8 bemozdul). Ez tovább lassította a haladásomat, ugyanis fényképezéshez állványt kellett használnom, mely célra a túrabotom szolgál, amelyre a csuklópántot befogató csavar helyére egy olcsó fényképezõ állványfejet szereltem (csak ultrakompakt és kompakt gépeket bír el, nehezebbeket nem).
A viadukt után értem el a következõ ellenõrzõpontot. A pontõrök kutyája barátságosan fogadott, sõt egyenesen nyalósónak nézte a karomat. A jó melegben, alaposan leizzadtam addigra. Az utánam érkezõket viszont megugatta.
A sekély víz megmutatta, hol kezdte ki a víz a gázlók kövezését. A Porva-Csesznekhez legközelebbi gázlóban, már a kövezés közel harmadát bontotta el, míg két másik átjárót, még épp csak kikezdett. Sajnos az átlépõ kövek zömét, már vagy 2 éve elmosta a víz, pedig nem is olyan régen készítették el az átjárókat. Egyik célom volt, ellenõrizni, vajon tényleg állja-e a vizet a honvédségi nyári bakancs. Ott egy érzéki csalódás miatt az volt a véleményem, hogy nem. Utólag azt kell mondjam, igen. Viszont három alkalomból, háromszor törte fel a lábam. Túrabakancs még soha. A Kõpince-forráshoz vezetõ leágazó elõtt közvetlenül ért utol a gyõri csapat leggyorsabbja, aki a Pokol Csárda meglátogatása mellett döntött. Ráéhezett egy kis gulyásra. Késõbb az Ördög-réten újra megelõzött. Egy kis darabon, még a Cuha mellett gyalogoltam, majd átvágtam a Zsidó-réten, s újra bevettem magam az erdõbe. Elértem az Alsó-Cuha szurdok bejáratát. Elõször csak összeszûkült a völgy, majd sziklássá is vált. Az idén szerencsésnek mondhattuk magunkat, mivel kis víznél mehettünk végig a szurdokban. A sziklás meder sokkal könnyebben és biztonságosabban járható, mint nagy víznél a felsõ ösvény. Csodálatos a szurdok. A patak medre elõször homokos, mélyen bevágódó, késõbb egyre sziklásabb, néhol még a sziklafalat is alámosta, majd a Remete barlang után hirtelen kiszélesedik a völgy, s a patakmeder egyik méterrõl a másikra ismét szelíd fövenyessé válik. Fenntartom a véleményemet, hogy ha a túra elõtti nap nagyobb esõ esik, vagy a túra idején esik az esõ, ráadásul nagy vízre lehet számítani, kerüljük ki a szurdokot a piros keresztjelzésen, mivel veszélyessé válik a járás.
Az Ördög-réten, az utolsó ellenõrzõ pontnál is megkaptam az igazoló lapra a bélyeget, ihattunk ásványvizet kis sós rágcsálnivalóval, majd könnyen járható ösvényen besétáltam a célba. Ott megkaptam a kitûzõt, az elégett kalóriákat zsíros-, margarinos- vagy mogyorókrémes kenyérrel, savanyúsággal, illetve vöröshagymával pótolhattam. A túrán, a célt nem számítva, három helyen kaptunk folyadékot, igen jó elosztásban. Két liter ásványvizet vittem magammal, mondván, majd a Kõpince-forrásnál pótlom, ha elfogy. Nem volt rá szükség. Bõ fél liter még meg is maradt. Valamilyen ennivalót is három helyen kaptunk, a célt nem számítva.
Fenntartom azt a véleményemet is, hogy ez a Bakony legszebb teljesítménytúra útvonala, ami ráadásul nem tartalmaz nagy szintemelkedéseket sem. Az útvonal változatos. Fenyves, vegyes és bükkerdõk váltogatják egymást rétekkel, vízmosta völgyekkel, kilátó pontokkal és természetesen ott a Cuha-szurdok. Kezdõ túrázók is nyugodtan nekivághatnak, akár gyerekkel is. A Cuha és az Alsó-Cuha szurdok, valamint a Kõpince-forrásnál található természetes mászóka biztosan nagyon tetszeni fog nekik, csak a szülõknek kell beletörõdni ezeken a szakaszokon a lassúbb haladásba, és a „kissé” piszkos nadrágba. Tapasztaltam már, hogy a Kõpince-forrás mászókájáról tizenegy éves gyerekeket is nehéz lecsalogatni.
Egy szép útvonalú, kiválóan szervezett túrán vagyok túl, amit másoknak is csak ajánlani tudok.
Ha palabe felteszi a képeket a Balatonfüredi TE honlapjára (www.bfuredite.fw.hu), akkor a Fotógaléria 2007-es événél megtalálható lesz néhány.
Efemmel két ponton is vállaltunk pontõrködést, az Õsfenyvesnél (elsõ ep.) és a Zsivány-barlangnál (utolsó ep.), ami technikai okok miatt ténylegesen a közeli Ördög-réten valósult meg.
Kis keverés után találtuk meg Bakonyszentlászló központját, ahol már több túrázó várakozott. A rajtoltatás a meghirdetett kezdéshez képest mintegy fél órával késõbb kezdõdött, a túrázók lényegében két hullámban, 9 és 10 óra környékén indultak mindkét távon, a hosszún 10+1, a röviden 38 fõ (két rajtszám véletlenül nem kiadva, ezért lett a legmagasabb sorszám 51).
Az elsõ pont helyét, a Bakonyszentlászlóról jövõ jelzetlen út és a Z+ keresztezõdését a gyér jelzések ellenére hamar sikerült megtalálnunk, és mire felállítottuk a pontot, meg is jelentek az elsõ túrázók. A rajttól mintegy 4 km-re lévõ pontot mindenki elérte kb. egy óra alatt, így 11 után a tervezett idõben bonthattuk a pontot.
Ezután átmentünk a másik pont helyére, ahol megállapítottuk, hogy a Zsivány-barlangnál a közelben lévõ Ördög-rét kedvezõbb a pont mûködtetésére, ezért a barlangnál tájékoztató táblát tettünk ki. A réten viszonylag kényelmesen sikerült berendezkedni, erre szükség is volt, mert hét órát töltöttünk itt. Közben efemm segített a fõrendezõ és leamortizálódott biciklijének a célba történõ visszajuttatásában is.
A résztvevõk nem voltak túl gyorsak, a rövidtáv elsõ túrázói a rajttól számítva 5:40-re értek oda, alig tartva a négyes átlagot. Ebbe biztos a többek által említett S+-on történõ eltévedés valamint az Alsó-Cuha völgy nehezebben járhatósága is szerepet játszott (ezért a ponttól visszafelé a P+ másik ágán történõ haladást javasoltuk).
Meglepetésünkre jelentõs számú résztvevõvel nem találkoztunk a ponton, a 25-ös távon 9-en, a 45-ösön 5-en nem igazolták az áthaladásukat a nyitvatartás alatt, ugyanakkor többségük beérkezett a célba. Pontbontás után még mi is bementünk a célba leadni a felszerelést, így Bakonyszentlászlót már sötétedéskor, a falunap egyik zenés rendezvénye alatt hagytuk el.
Bakonyalja 25, ami a valóságban 30.
A már elõttem leírt beszámolókban megjelent kissé nehézkesre sikeredett rajt után, jelzettlen úton kellemes idõben gyaloglva értem az elsõ ellenõrzõ pontra. Ettõl kezdve már korábbi kerékpáros túráimból ismerõs volt a terep. A zöld , majd a zöld háromszög jelzésen egy társammal együtt megérkeztünk a Pápalátó kõre, ahonnan gyönyörû kilátás nyílt Fenyõfõ és a Kisalföld felé. Meglepõ volt a számomra, hogy az elvileg hideg front utáni tiszta helyzet ellenére, meglehetõsen párás volt a levegõ. A ponton sajnos nem találtunk pontõrt, s a telefonos próbálkozás sem vezetett eredményre. Tízegynéhányan jöttünk össze, s vártuk a pontõrt, majd úgy döntöttünk, hogy felírjuk az Öreg-Bakony Bakancsosa túra ellenõrzõ számát, s együtt folytatjuk tovább. Sikeresen megtaláltuk a következõ jelzetlen szakaszt, s azon elértünk a nagyon rossz állapotban lévõ Alizházáig. Itt szembesültünk azzal, miszerint a térkép kissé pontatlan, de azért rátaláltunk a szerintünk követendõ útvonalra. A szervezõ által kitûzött út ugyanis a térkép szerint a Zabolai út elérése elõtt véget ér az erdõben, ezért inkább másikat választottunk. Számomra kellemes volt kicsit jobban szétnézni ezen az úton, mivel a Gázló túrán lefelé döngetve, szó sem lehet nézelõdésrõl. Meglepetésünkre a pontõr (a túra szervezõje) ott várta a túrázókat, ahol a sárga jelzés lekanyarodik a Zabolai útról. A sárga jelzést könnyû volt követni, majd a sárga kereszt jelzést is egy darabig. Egy merdek kaptató után ugyanis kissé jobbra fordulva el kellett hagyni a földutat egy ösvény kedvéért, amely mellett helyismeret hiányában könnyû elmenni. Az erdõben egy nagyon kellemes sétával elértük Porva-Csesznek vasútállomást, ahol a csoport egy része, vasúti menetrendhez jötve lévén, nagyobb tempóra váltott. Mi pihentünk egy keveset a padokon ülve, majd folytattuk utunkat a Cuha szurdokban. Kerékpárral ezt a szakaszt is megjártam már néháyszor. A Hódos-ér völgyéhez hasonlóan itt is jólesett gyalogosan egy kicsit nézelõdni. Ezen a szakaszon nyolcan maradtunk együtt, s kisebb tempóban haladtunk, mint teljesítménytúrán szoktam, de a jó társaságban gyorsan repült az idõ. Egyébként ennek ellenére is sikerült néhány perccel szintidõn belül teljesíteni a távot (no meg annak ellenére, hogy 5 km-el hosszabb, mint a kiírásban). Figyelmetlenségem miatt tettünk egy kétszáz méteres kerülõt a Pokol csárdához. A túra következõ szakaszán még nem jártam, s az szolgált kellemes és kevésbbé kellemes meglepetésekkel. A Kõpince forrás után nemsokkal átvágtunk egy réten, s rövid séta után beértünk az Alsó-Cuha szurdokba, ami a túra legszebb szakaszának bizonyult. Szépségében a Bakonyban az Ördög-árokhoz mérhetõ, s ez volt a kellemes meglepetés. A kellemetlen pedig az hogy a legszebb szakasza nehezebben járható, mint az Ördög-árok, vagy a Burok-völgy. Egyik társnõnk, aki sima edzõcipõben jött, itt egy-kétszáz métert zokniban tett meg, mert cipõben túl veszélyesnek látta. Esõben nem tartom tanácsosnak bemenni a szurdokba, mint ahogy egyedül sem, kivéve aszályos nyarakon. Ezen a szakaszon való járást egyedül Buksi kutya élvezte, aki jókat úszkált a patakon keletkezett medencékben. A Zsivány-baralng után megtaláltuk az utolsó ellenõrzõ pontot, ahonnan kellemes gyaloglással értünk be a célba. Otthon számítógépen a megnézve GPS adatait, a túra hossza 30,1 km-nek bizonyult.
Remélem jövõre is megrendezik, mivel az egyik legszebb bakonyi teljesítménytúra útvonal.
A hétvégi Bakonyalja és Erdõalja teljesítménytúra rendezõi beszámolója. Csütörtök este kezemben a díjazást jelentõ kitûzõkkel valamint az igazolólapokkal, kezdhettem el felkészülni a másnapi túrabejárásra. A péntek délelõtt elment a pakolással és indulással, így a tervezett délelõtti utazás helyett délutáni utazással (fél nap késéssel) péntek délután értem le Bakonyszentlászlóra. A sok cuccot ott is kellett hagyni, de végül is a kerékpáros bejárás az elsõ 150 m földút (helyesebben „sárút”) után igen gyorsan meghiúsult. A maradék idõ már csak arra volt elég, hogy kerékpárral elvigyem a bélyegzõt Bakonytamásiba és Gicre. (45-ös táv két pontja) Késõ este, sötétben értem vissza, Bakonyszentlászlón a felsõ kocsmában pedig aznap bált tartottak, ahol fiatalok buliztak éjfélig (sõt talán hajnalig)... Én viszont a falu parkjában aludtam sátorban. Reggel korán kellett kelnem és sátort bontanom, mert még egy bolya pontot ki kellett vinnem vagy 10 kilométerre Bakonyszentlászlótól, a Rédei Lesalja-majorhoz... pechemre viszont a majornál ezen a hétvégén senki nem volt, csak vendégek (és se büfé, se étterem nincsen), így a kitérõ felesleges volt, a rajtidõig tartó idõ pedig vészesen fogyott. Azon a szakaszon ahol a túra megy kiraktam egy zsírkrétás pontot, és tekertem vissza. Bakonyszentlászlóra a kiírt 8.30-as rajtnyitás után sajnos 15 perccel értem, így addigra a mezõny több mint fele (kb. 30-an) már ott vártak. Egy gyorsított indítás után 9 óra tájékán indulhattak el a túrázók! (az elsõ 30 ember nem a rajtban nevezett és regisztrált, hanem célba érkezéskor) Mindeközben már javában tartottak a falunap elõkészületei és az árusok is kint voltak már a parkban az ezen a napon tartott Bakonyszentlászlói Falunapra.. Én nem maradhattam, mert a rajt bezárása után (úgy kb. negyed 11-körül) biciklivel kellett nekiindulnom gyorsan a 25-ös táv egyik pontjára, ahol szintén nekem kellett pontõrködnöm. A Pápalátó kõre kellett volna felmennem.. de sajnos ismét nem sikerült úgy, ahogy elterveztem ezért a következõ érintési ponthoz mentem, a Hódos-éri völgybe. (hiába nem vagyok egy tapasztalt biciklis még, úgy tûnik ezt be kell látnom) A Hódos-ér völgybe viszont sikerült fölérnem, és itt már mindenki megkaphatta a hiányzó ellenõrzési pont bélyegzõjét. (igaz 3-4 túrázó elõttem érhetett oda, tehát sajnos õk nem találkoztak velem) És még az is igaz, hogy sajnos félúton a völgyben leesett a bal pedálja a biciklimnek... szerszámaim és hozzáértésem nem lévén pedig így efemm autós segítségét kellett kérnem. Õ és padler egyébként két ellenõrzési pontot is elvállaltak, az elsõt és a legutolsót, ami amúgy mind a két túrának ellenõrzési pontja volt! Nagyon köszönöm nekik ezt a komoly segítséget, amelyet a túra rendezésébe nyújtottak. Át kellett menni a 45-ösök pontjára Bakonygyirótra, majd visszamenni Bakonyszentlászlóra a célba. Ezután efemm visszament a Zsivány-barlanghoz, azaz az ellenõrzési pontjukra. A falunap rendezvényei érdekes hangulatúvá varázsolták a Vak Bottyán parkot, ahol az elsõ célba érkezõket vártam... A 25-ös távon érkeztek sorra a túrázók, akik még nem neveztek, azok pedig ezt megtehették ott a célban. A 45-ön egy kerékpáros is volt, így tõle megtudtam, hogy majdnem mindenki (vele egyetemben) eltévedt már a túra elején Fenyõfõ és Bakonytamási között, és így Pápateszérre keveredtek. (azaz még a térképrõl is letévedtek, nem mondom.. de hát végtére is ez tájékozódási túra is egyben! :) (bocsánat a kárörvendésért) Aztán azért beértek a 45-ösök is majdnem mind. (45-ön 1, 25-ön 3 fõ nem tudta teljesíteni a túrát, vagyis nem ért be a célba) 41-en indultak az Erdõalja 25, és 10-en a Bakonyalja 45 teljesítménytúrán. Az indulók nagy része sajnos magával hozta autóját, így nekik nem jelenthetett olyan nagy gondot a késõbbi rajtoltatás - ellenben azokkal akik vonattal jöttek. Sajnos 45-ösök közül ketten a végén nem érték el az utolsó Gyõri vonatukat. Megemlítésre érdemes még az a három túrázó aki az elején ért be a 45km-en, akiknek hiányzott az utolsó két pecsétjük, de a díjazást megkapták, vagyis elfogadtam nekik a teljesítést. Hogy aztán elkavartak-e azon a részen, vagy „elbliccelték” a túra végét, azt nem tudhatjuk.. Az egy hiányzó 45-ös már az elõzõ ponthoz sem ért oda, és besötétedett így (amikor már mindenki megkapta megérdemelt díjazását) ekkor összepakoltam és elmehettem megnézni az esti Falunapi mûsorokat! Remélem jövõre többen jönnek el erre a remek túrára...
Utózönge. Vasárnap a túrák másnapján egy rövid 20 kilométeres gyalogos bejárást tettem. Fölmentem Pápalátó-kõre, és a 45 km-es táv tájékozódás szempontjából legizgalmasabbnak tûnõ szakaszát: Fenyõfõ és Bakonytamási között is bejártam. Elárulhatom, hogy sikerült megtalálnom a Sima malom felé vezetõ utat. Fenyõfõt elhagyva a falu határában bebizonyosodott számomra, hogy hol tévedhettek el a ’Bakonyalja 45’ résztvevõi. Nos, a dolog igazi pikantériája, hogy a túrázók a jelzett (Z+) útszakaszon tévedtek el ...
