ÉDTTSZ
teljesítménytúra
GPS-el
mért távolság: 9,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért
összesített szintemelkedés: 235 m.
A
túrát az Észak-Dunántúli Kupa miatt választottam. Gyakorlatilag
az ajkaiak és egyesületünk tagjai bonyolították le, így nem
csoda, hogy sok ismerõssel találkoztam a rajtban. Gyors nevezés,
beszélgetés, indulás.
Már
bent, a városi szakasz is szép. A Koloska-csárdáig vezetõ
szakasz nagyon kellemes enyhén emelkedõ utat jelentett. Átvágtunk
egy kis réten, ami nekem nem volt egy nagy élmény, mert attól
tartottam, a vizes fûben, beázik a cipõm. Ilyen rövid, jó idõs
túráért nem húztam bakancsot. Megúsztam. Jó kis ösvény
következett. Utolértem az egyesületbõl Anitát, s együtt mentünk
tovább. A kutyájának nagy kedve volt eldobott faág után futni.
Egy darabig dobáltam is neki botot. A következõ ponton, a
Koloska-sziklák után Pajtliéktól kaptuk a következõ igazolást,
s megkezdtük a kikapaszkodást a völgybõl.
Jó
kis kaptató, de nem hosszú. A tanösvényen újra elkezdtem botot
dobálni a kutyának, amit egy rövidebb szünettel egészen Füred
széléig csináltam, ezzel is nehezítve magamnak a túrát. Mit
mondjak? Jó 3 km kellett a kutyának, hogy a fáradtság jelei
mutatkozzanak rajta. Közvetlenül a Jókai-kilátó elõtt történt
csak, hogy amikor odaért a bothoz akkor nem kapta föl, hanem
lefeküdt mellé. Olyan, mint egy gyerek, a végkimerülésig
játszik. Az út kellemes, bár nem látványos. Helyenként azért
méretes pocsolyák tarkították.
A
következõ ellenõrzõ ponttól viszont szép a kilátás. Kis
emelkedõ következett a kilátóig, ahol Koszta Feri pontõrködött.
András észrevett egy itiner hibát, amire aztán Feri föl is hívta
a túrázók figyelmét. Második nekifutásra fölmásztam a
kilátóba. Elsõ nekifutásnál elakadtam, mert a lépcsõ
búvónyílásánál nem fértem át hátizsákkal. Letettem, s
gyerünk. Szép körpanoráma van föntrõl. Csináltam néhány
képet, s megkezdtük a hegyrõl levezetõ szakaszt. A kutya
kipihente magát, így megint dobálhattam neki a botot. A kereszt
után, jó meredek lépcsõn értük el a város szélét. Ahol le
kellett térnünk a kék jelzésrõl, Sanyitól megkaptuk az utolsó
igazolást, s aszfalton begyalogoltunk a célba. Nem túlzottan
tetszett, hogy az autók többsége 20-30 centire megy el mellettünk.
Meguntam. A túrabotokról levettem a tappancsokat, s keresztbe
fogtam magam elõtt. Kicsit kényelmetlen, viszont a hegyét igen
tisztelik az autósok. Maximum 50-60 centire lógott ki mellettem, de
másfél méternél nem jött közelebb autós. Érdekes, hogy a
gyalogos, vagy biciklis mellett simán elmennek akár 10 centire is,
viszont a túrabot hegyétõl, bõ méteres oldaltávolságot
tartanak. Nagyon gondolkodom, hogy a trekking biciklimre is
rendszeresítek egy ilyen oldaltávolságtartót, persze úgy, hogy a
KRESZ által megengedett szélességjelzõt turbózom föl vele.
A
célban megkaptuk az emléklapot. A kitûzõt már indulásnál
ideadták. Megettem a szendvicsemet, s elhúztam hazafelé. Korán
volt még így otthonról elmentem egyet biciklizni, ha már ilyen
szép az idõ, meg hogy el is fáradjak egy kicsit.
A
túra vonalvezetése kellemes, csak túlontúl rövid, viszont végre
az idõjárás is szép volt.
A
túra ár/szolgáltatás aránya kissé rossz. 400/300 Ft-ért,
szürke árnyalatos
térképes itineres igazolólap (saját térkép nem is kellett),
emléklap és kitûzõ.
|
