Túrabeszámolók

Tátika – Rezi két várút rövid (25)

GPS-el mért távolság: 33,1 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 875 m. Én ennyit mentem, de mivel itiner nem volt, ezért csak a térképre támaszkodhattam, mi tartozik bele a túrába és mi nem. A Sztúpa beletartozott annak ellenére, hogy a pontőrök a parkolóban voltak. A Tátika-várban nem egyértelmű, mi tartozik bele. Csak az ellenőrző pontig, a legmagasabb pont kihagyásával: 32, 8 km; A Rezi-vár egyértelműen nem tartozott bele a távba, így a Tátika-várnézés és Rezi-várnézés nélkül: 32,05 km. A rezi kocsmába betérés nélkül (most kint volt a pont): 31,95 km. A GPS track-ből, számítógépen le tudom vágni a szükségtelen részeket. A szintből nem tudom megtenni ugyanezt így csak saccolom, hogy 20 – 30 m jön le. Menet közben ugyanis nem jegyeztem föl, már csak azért sem, mert a Rezi vár közelében derült ki, hogy több lesz. Majd legközelebb.

A média ismét csak időjárási világvége hangulatot keltett. Ennek megfelelően meglepetés ért a rajt helyén. Fél hétkor, simán tovább gurultam, mert annyira nem látszott semmi élet az iskolánál. Visszafordultam és leparkoltam a templom előtti parkolóban. Nem volt ott semmiféle másik autó. Elővettem a telefont, internet rész bekapcsol, s már mentem is föl a TTT-s honlapra:

• 
  

  Eltévesztettem a dátumot? Nem.

  
  


• 
  

  Esetleg csak hétkor kezdődik a rajtidő? Ez sem.

  
  

Akkor más nem lehet, minthogy a média által keltett hisztérikus világvége időjárás előrejelzés tartotta távol a túrázókat. Ma alighanem csak a megrögzött teljesítménytúrázók jöttek el, a környékbeli alkalmi túrázók nem. Esetleg közülük azok, akik a helyén tudják kezelni a média hisztériát, és tudnak az internetről időjárás ügyben tájékozódni. Az OMSZ honlapján érdemes a Magyarországi települések pontot megnézni. Ez valószínűségszámítási alapon adja meg az adatokat. (Nem a meteorológusok, és hanem a számítógép számítja ki az adott koordinátára, és ráadásul a média sem tudja felturbózni.) 24 órára előre, 70 - 80 % a beválási érték. Több éves tapasztalatom, hogy amennyiben csak 1 – 2 mm, vagy az alatti csapadék mennyiséget jelez egy hatórás periódusra, az vagy lesz, vagy se, de gyakoribb a se. Ha többet jelez, akkor abból nagy valószínűséggel lesz valami. Erre a túranapra egész jól bejött. Reggel hat előtt volt csapadék, és a 14 órától jelzett pedig 14.30-kor érkezett meg. Közte semmi, ami nem igaz, csak a csapadékra: kiváló túrázó idő volt. A hosszútávosok viszont ázhattak rendesen, de arra alapvetően felkészült túrázók neveznek.

A nevezés hamar megvolt. Enikő elmondta, milyen változások voltak a jelzésekben, illetve lehet, nem a szokott helyen lesz a pont a Rezi-várnál. Attól függ, milyen az út, s fel tudnak-e menni autóval. Megnéztem a térképet. Hoppá! Tényleg volt néhány igen lényeges változás 2014. óta. Mindjárt az elején megváltozott a Sztúpára vivő jelzés egy szakasza. A legjobban azonban a Reziből visszavezető szakasz tér el a 2014-estől. Még egy kétbetűs kitérő, s gyerünk.

Jó kis könnyű bemelegítő szakasz, csaknem a falu északi végéig. Kicsit előtte kanyarodott le a K jelzés. A Szent Donát kápolna előtt tértünk rá a régi jól megszokott útvonalra. Persze eddigre már sikerült kimelegedni is, mert a falu fő utcájáról lekanyarodva elég jól emelkedett az út. Az is látszott, megint csak klassz lesz a kilátás, akárcsak a Padtól padig a Kab-hegyen túrán, köszönhetően a hidegfrontnak. Még egy kis kaptató a kápolnától, s már meg is érkeztem az első ellenőrző pontra. Egy Ladából kaptam a pecsétet, a Sztúpa parkolójában. Ha már itt vagyok irány a Sztúpa. Föl is mentem rá. Sajnos kilátás semmi. Irány vissza az ellenőrző pontig, majd az OKT-n megkezdtem a leereszkedést a hegyről. A kaptató után, nem esett jól a hideg szél. A lejtő elején fáztam egy kicsit. Az út jó, és ennek megfelelően a kényelmesre vett tempómban is jól haladtam. Szerencsére az aszfaltút elérése előtt a szalagozás nem az erdő széli fűben vitt, hanem maradt a földúton. Rövid aszfaltos szakasz, és már kezdhettem is a következő emelkedőt, ami egészen a Tátika-váráig tartott. Ezen a hangulatos úton értek utol az első túrázók, és sajnos a túra végéig nem is nagyon nőtt a számuk. A KL ösvény vége felé többször megálltam pár szem somot szedni. Még nem igazán érett, de így is szeretem. Rendesen megizzadtam mire a szép erdőben fölértem a várba. Gyors pecsételés, egy kis beszélgetés. Fölmentem a magassági ponthoz, s készítettem pár fényképet. A tiszta levegőben remek a kilátás. A fehér Sztúpa szinte világít a ragyogó napsütésben. Szépen melegedett az idő.

Fotózás közben megettem a kapott müzli szeletet és elindultam lefelé. Ekkor sem hagytam ki a somot. Nagyon szép az ösvény, a sok kidőlt fával. Ez így igazi erdő, nem pedig faültetvény. A murvás út elérésekor, jobbra rátértem. Nem kellett túl sokat menni rajta, s máris következett a szalagozott rész a Meleg-hegy lábáig. Zömmel mezőn vezet. A panoráma remek. A mező szintén nagyon tetszik. Már itt is megkezdődött az őszi kikerics fővirágzása. Rengeteg van belőle. Az időjárás nagyon kellemesre fordult. Az is látszott a homokban, hogy akár még két csepp eső is eshetett négyzetdeciméterenként. A Várvölgybe vezető aszfaltút keresztezése után, a szalagozáson kívül az emlékeim is segítettek a tájékozódásban. Ezt az aszfaltutat tekinthetjük egyébként a Bakony és a Keszthelyi-hegység közti választóvonalnak. Ismét csak gyönyörű, hangulatos erdőben kaptathattam, a jószerével csak a térképen, illetve a turistautak.hu-n szereplő KL jelzésen. Itt is jó szalagozás segítette a haladást. Mondjuk a várig összesen egy út keresztezte a jelzést, tehát nem túl bonyolult a tájékozódás. A szép időnek köszönhetően, a kaptató vége felé már törölgethettem az izzadtságot a homlokomról. Több, mint 200 m szintet gyűjtöttünk be 10% körüli meredekség mellett. Mire fölértem, az igazoló lapon szereplő, a teljes túrára vonatkozó 650 m szintből 672-t sikerült összeszednem. Az ellenőrző pont a megszokott helyén, és a megszokottan fő frissítőpontként is üzemelt. Épp ideje. Nagyon delet korgott a gyomrom, és az órám szerint is csak pár perc volt addig. Megkaptam az ellenőrző pecsétet, s elmentem megnézni a várat. A zsíros deszkázást a várnézés utánra hagytam. Innen, még a Tátika-várával összehasonlítva is remek a kilátás. A Tátika-vártól közvetlenül balra látható a Sümegi-vár. Szépek a tanúhegyek is, és helyenként Balaton víztükre is látható. Miközben ballagtam a várhoz, holló pár fejezte ki, az ottlétem miatti nemtetszését, s egy darabig nem túl magasan körözött is a vár fölött. Persze ez is 500 m körüli szintet jelent. Nem is szeretik őket a vadászok, hiszen messze hangzóan jelzik a többi vad számára az ember jelenlétét. Jóval fölöttük alighanem egerészölyvek - termikeltek. Jó pár fotót készítettem. Irány vissza az ellenőrző pontra. Ettem egy kis zsíros kenyeret, amit bodza szörppel öblítettem le. Ekkor jutott eszembe, a Magas-Bakony teljesítménytúra után elfelejtettem elmosni a bögrét, s a mai túrán ragadt bele ez-az. Nem baj legalább magasabb lesz az innivaló ásványi anyagtartalma.

Megkezdtem a hegyről levezető szakaszt. Hangulatos, de nem olyan látványos, mint a kaptató volt. Helyenként elég jól elmosta a víz a murvás utat. Az OKT elérésekor elő kellett vennem a térképet, merre tovább. Eddig jövök majd vissza is, csak más úton. A baloldali ágban volt egy szalag, illetve a GPS szerint is arra kell menni, így gyerünk azon. Hamarosan föl is ismertem a környezetet. Lefelé menet, két biciklis jött szembe egy eléggé szétmosott szakaszon. Elöl az ember E-bike-on (pedelec rendszerű) tekerve, utána pár száz méterrel az asszony, az elektromos motor nélküli biciklijét tolva. Rá is kérdeztem, miért nem vette el az E-bike-ot az embertől. Csak legyinteni volt ereje. Eseménytelen úton értem el a falu előtti elágazást, ahol csak vagy 50 m választja el egymástól az oda és a visszavezető jelzést. Balra fordulva hamarosan elértem a falu határába, és ott az OKT jelzésig vezető K+ jelzést. Ide nem ártana egy automata pont a „kispistázás” ellen. Újabb eseménytelen szakasz és el is értem az utolsó EP-t.

Pecsételés után a kocsmában ittam egy kólát, s megkezdtem a következő kaptatót, ami itt-ott egy rövid lejtővel megtörve, egészen a K - KL elágazásáig vitt, és már ez a szakasz is kevésbé monoton, mint a régi változat. Előtte nem sokkal, a túra igazolólapjával a kezükben jöttek szembe páran. Szóltam ez a visszavezető ág. Eredetileg ők is a helyes úton indultak el, de egy barátjuktól kapott GPS track megtévesztette őket. Visszafordultak, s immár a jó útvonalon indultak el lefelé. Az elágazástól, még emelkedett pár métert az út, majd kezdetét vette egy hosszú, néhol igen meredeken lejtő néhai murvás út, két nagyon rövid emelkedővel tarkítva. Valaha itt gyakorolhatták a Magyar Néphadsereg katonái a hegyi utakon történő gépjármű vezetést. Az út nagyon szép bükkösben vezet. Sajnáltam is, amikor egy aszfaltútnál vége lett. Gyakorlatilag csak keresztezte a jelzés, ami utána ösvényként folytatódott. Valahol itt sem ártana egy automata pont, ugyanis a régi OKT jelzés legalább egy kilométerrel rövidebb, és nincs benne az a 150 m körüli emelkedő sem, ami a mostaniban igen. Amíg erdőben kanyargott, ez is jó. Utána, sajnos szántóföld szélén visz. A kilátás jó, viszont, ha ezt a földet frissen fölszántják, ösvény hiányában igen rossz lesz itt gyalogolni. Most inkább az zavart, hogy gyomirtózott gazban kellett menni. Szerencsére nem kellett sokat talpalnom, hogy elérjem a várvölgyi aszfaltutat, amin besétáltam Zalaszántóra. A szántóföld szélében gyalogoltam, amikor elkezdett szemerkélni az eső. A faluban már egyre jobban rákezdett. Kicsit gyorsabban szedtem a lábaimat, így esőkabát fölvétel, illetve elázás nélkül értem be a célba.

Átvettem az emléklapot a kitűzőt, és hazafelé vettem az irányt. A túra kicsit Tanúhegyek jellegű. A hegyek húzós kaptatóit és lejtőit, hosszú lankás szakaszok kötik össze. Az OKT Rezi – Zalaszántó közti áthelyezésének köszönhetően nincs igazán monoton szakasza. Látványos és hangulatos túra.

A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 900 Ft-ért színes térképes igazolólapot (saját térkép szükségtelen), emléklapot és kitűzőt kaptunk. A Tátika-várban müzli szelet, A Rezi-vár pihenőhelyén zsíros- és lekváros kenyér, vöröshagyma, uborka és háromféle szörp volt az ellátmány.

Tátika-Rezi 50 TT - ahogy én láttam... (fényképes beszámoló a blogomon ill. cikk a Turista Magazinban).

Tátika-Rezi Egy várút

Gyors nevezés után elindultunk. Itinert és térképet kaptunk. A térképről első ránézésre le is mondtunk, mivel teljesen használhatatlan, pedig volt olyan hely, ahol jól jött volna. Szerencsére majdnem végig  volt szalagozva az út és mivel már semmiben nem  bízok, nálam van a telefononom OsmAnd térképprogram.

Az első EP gyorsan jött. Gyors pecsételés. Ellátás nem volt. Igaz írták, hogy vízvételi lehetőségek korlátozottak, de ide símán fel lehetett volna hozni autóval egy két kannyányi ívóvizet. Szerencsére felkészültünk.

A második EP Tátika várában volt, amihez elég sokat kellett menni. Egy müzliszelet  volt az ellátmány. A kilátást megnéztük és indultunk tovább immár a célba. Azért belegondoltunk, hogy mivel a várból leérve rátértünk egy egész jó murvás útra, akár ide is lehetett volna behozni ívóvízet.

A murvás útról letérés nem ment símán, mert több oda-vissza mászkáló ember is bekavart a képbe. Én nem a későbbi beágazon tértem rá a kék keresztre, hanem a maradék jelzéseket  követve az első lehetőségnél, bár a leírás egy későbbit javasolt. Viszont a hosszabb távokra mutató táblák nem voltak összhangban az itinerrel.

A célig elég nagy susnyáson kellett átverekedni magunkat. Csak annyi segítség volt, hogy valószínűeg túra előtt autóval végigmentek kitenni a szalagozást.

Végül visszaértünk Zalaszántóra, aminek már nagyon örültem, mert már nagyon éhes voltam, mert túra előtt nem szoktam reggelizni, mert általában mindig van valami ennivaló a túrákon és amúgy sem szeretek teli hassal neki indulni. Sajnos másokkal együtt jöttünk rá, amit elsőre el se hittünk, hogy nincs semmi ellátás a célban. Pedig azért egy pár zsíroskenyér nem vágna földhöz senkit. 

Nem baj úgyse voltam ilyen túrán, ahol nem kaptunk a célban semmit. Ennek is el kellett jönnie egyszer.

Tátika-Rezi hosszú két várút.

GPS-el mért távolság: 48,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1015 m.

Reggel, szokásomnak megfelelõen a rajtidõ elején érkeztem Zalaszántóra. Gyors készülõdés és nevezés. Mivel a lúdtalpbetéthez szoktatást félbeszakítottam egy hónapra, így hosszas latolgatás után döntöttem csak a hosszú táv mellett. Meglátom, hogy bírja a talpam. 06.20-kor, a ködöt leszámítva, még viszonylag kellemes idõben kezdhettem meg a táv teljesítését. Nem számoltam túl jó látási viszonyokkal. Ehhez képest, rögvest az elsõ kilátó ponton, a Szent Donát kápolnánál remek kilátás várt, ahogyan itt-ott kiemelkedtek hegyek és fák a ködbõl. Még a fotózás alatt elkezdett feloszlani a köd, s lehetett a mélyebben fekvõ területekbõl egyre többet látni. Számomra,alföldi származásúként, bár már 32 éve élek a Dunántúlon, fantasztikus ez a fajta látvány. Frissen talpaltam tovább, s a majd végig emelkedõ úton, csakhamar elértem a Sztupához, ahol megkaptam az elsõ ellenõrzõ pecsétet. Beszélgettünk egy kicsit. Néhány a közlekedésre, illetve a közlekedési rendõrökre vonatkozó kérdésben nem értettünk egyet. Megérkezett Gábor, majd Zoli, s gondolom felmentek a Sztupára is, amit én kihagytam. Mentem tovább. Amíg erdõben vezetett az út, addig igazán kellemes volt, azonban számomra érthetetlen módon, letért a szalagozás az OKT-ról, s egy jócskán lucskos, magas füves úton értük el az országutat. Igazán indulhattam volna késõbb, hogy kisebb legyen a lucsok. Késõ bánat.

Szerencsére hamar letérhettem az aszfaltról, s megkezdõdött a Tátika várához vezetõ tikkasztó kaptató. Eddigre elég meleg is lett, ráadásul a páratartalom 90 % körüli. Folyt a víz rólam rendesen, de végül csak letudtam a nagyjából 150 m szintet, s a várban megkaptam a következõ pecsétet. A hátizsákot letettem, s szétnéztem a várban, jó néhány fotót készítve, hiszen a kilátás remek. Kiválóan látszott a távolban a következõ pont, a Rezi vár. Zoliékkal együtt ereszkedtünk le a hegyrõl. Egy darabig együtt haladtunk, aztán a sok fotósmegállóm, és a rosszabb állóképességem miatt leszakadtam. Elõtte azonban egy vegyes, kecske- és birkanyájban, idei õzgida harapdálta a füvet, de nem akart fotómodellkedni. Valószínûsítettük, hogy a nyájban nevelkedett.

Nyílt terepen ballagtunk ugyan, de a szép kilátás miatt, egy csöppet sem volt unalmas. A Rezi várba vezetõ kaptató elején levetettem egy pólót, s egy keskenyre szabott csõsál darabot tettem föl, homlokpántként. Bejött. A bõ kétszáz méteres szintû kaptatón, nem kellett törölgetnem a homlokomról az izzadságot, pedig nagyon izzasztó volt. Fölérve, a vár elõtti pihenõhelyen megkaptam az újabb pecsétet, s mivel már egyébként is fontolgattam, hogy meg kéne ennem egy szendvicset, ettem egy szelet zsíros kenyeret, s ittam egy kis szörpöt. Eddigre elõkerültek a várnézésbõl Zoliék. Õk mentek tovább, én pedig irányba vettem a várat (ez a 380 m-es kitérõ nincs benne a 48,1 km-ben). A kilátás, a párásság ellenére is pazar. Mentem tovább. Az elsõ lejtõt leszámítva, a jó utakon gyorsan fogytak a kilométerek. A falu elõtt nem sokkal elfogyott a vizem. Reziben, a kocsmában feltöltöttem vízzel, ittam egy alkoholmentes sört és a pecsételés után mentem tovább.

A kék jelzésen közeledtem Zalaszántóhoz, de nem sokkal elõtte letértem a jelzésrõl és szalagozáson haladtam, egy kukoricaföld széli dzsindzsában, illetve a kukoricásban. Istenátka egy szakasz volt. Ha ez a túra, kukoricatörés közeli idõpontban lett volna, itt fel is adtam volna, mivel allergiás vagyok a kukorica porra. Almás melletti, kiváló murvás útra tértem rá, majd annak sarkánál egy elég rossz földútra, amin végül elértem Vindornyalakot. Nagyrészt aszfalton értem Vindornyaszõlõs közelébe, ahonnan elvileg turistajelzésnek kellett volna lennie. Sokáig nem láttam egyet sem. A kõbánya elõtti aszfaltúton jelent meg, s ettõl kezdve követhetõ is. Eddigre, három dolog lett egyértelmû a számomra. 1: a táv bõven több lesz, mint ami az itinerben szerepel (43,3 km), 2: A talpam nem fogja végig bírni az új lúdtalpbetéttel, 3: túl sok idõt töltöttem fotózással és a hosszabb táv miatt ki fogok csúszni a 11 órás szintidõbõl. A forrásnál kihasználtam a pad adta lehetõséget, és 39 km után lecseréltem a talpbetétet, az ivózacskómban kicseréltem a vizet. Jobb ízû, mint a Rezi klóros (az ivózacskó sajnos nagyon kiemeli a klór, meg minden egyéb idegen ízt). Rezitõl, egészen a bánya elõtti letérésig, nagyon monoton az út (nehéz rajta ébren maradni), attól kezdve viszont végig kellemes. A Vadlány-lik-barlanghoz vezetõ letérésnél, meglepetésemre Zoliék jöttek szembe. Azt hittem, sokkal elõrébb járnak. Megviselte õket a párás meleg. A barlangnál megint csak Enikõ adta az ellenõrzõ pecsétet, miközben egy szender a kézfejét használta pihenõhelyként (szendergett a szender). Mivel elõtte töltöttem föl forrásvízzel az ivózacskómat, így csak egy müzliszeletett ettem meg, ásványvizet nem kértem, pedig alaposan fölpakoltak belõle, s mondták, hogy a Bazaltutca végébe is raktak le egy kartonnal, az elõzõ évek kérése alapján. Szûk szintidõ ide, vagy oda, a Bazaltutcában gyakran megálltam fotózni. Nem lehet csak úgy rohanni. Ettõl kezdve jó minõségû utakon talpaltam a cél felé. Meglepõ volt, de murvás út moha borítása, az elõzõ napok esõi és a magas páratartalom miatt csúszott, mint a jég. Igen csak figyelni kellett. Végül, olyan tizenegy és fél óra alatt beértem a célba. Átvettem az emléklapot és a kitûzõt, s a sajgó talpaimon hazafelé vettem az irányt. A kocsihoz menet, két, szintén bicegõ túrázó tõlem kérdezte, mennyi volt a táv, mert az egyik rendezõ azt mondta nekik, hogy 48 km-t mértek a szalagozáskor. Megerõsítettem, hogy nekem is akörüli eredmény jött ki, s a szint is több, mint a kiírásban. Ezt nem lett volna rossz, még az indulás elõtt mondani.

Jórészt kellemes túra volt, szerencsére nem túl meleg idõben (bár az emelkedõk alaposan befûtöttek). A hosszú táv egy szakasza nagyon monoton, ráadásul a szervezõk, most is hadilábon álltak a térképpel. Ha ez nem lenne ilyen gyalázatos, akkor azt mondanám, hogy kiváló túrán vehettem részt.

A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1000/900 Ft-ért itineres, szürkeárnyalatosnak nevezett térképes (a valójában a sokszori rossz minõségû fénymásolástól fekete-fehér, használhatónak nehezen nevezhetõ) igazolólapot (saját térkép elengedhetetlen) jó szalagozást, emléklapot és kitûzõt kaptunk. Tátika várában és a Vadlány-lik-barlangnál müzli szelet, a Rezi várnál zsíros- és margarinos kenyér (lehet, hogy volt lekváros- és mogyorókrémes is, csak nem figyeltem igazán), hagyma, kétféle szörp, a Vadlány-lik-barlangnál kétféle ásványvíz, a Bazaltutca végén szénsavas ásványvíz, a célban pedig szörp volt az ellátmány.

Tátika-Rezi hosszú két várút.

GPS-el mért távolság: 48,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1015 m.

Reggel, szokásomnak megfelelõen a rajtidõ elején érkeztem Zalaszántóra. Gyors készülõdés és nevezés. Mivel a lúdtalpbetéthez szoktatást félbeszakítottam egy hónapra, így hosszas latolgatás után döntöttem csak a hosszú táv mellett. Meglátom, hogy bírja a talpam. 06.20-kor, a ködöt leszámítva, még viszonylag kellemes idõben kezdhettem meg a táv teljesítését. Nem számoltam túl jó látási viszonyokkal. Ehhez képest, rögvest az elsõ kilátó ponton, a Szent Donát kápolnánál remek kilátás várt, ahogyan itt-ott kiemelkedtek hegyek és fák a ködbõl. Még a fotózás alatt elkezdett feloszlani a köd, s lehetett a mélyebben fekvõ területekbõl egyre többet látni. Számomra,alföldi származásúként, bár már 32 éve élek a Dunántúlon, fantasztikus ez a fajta látvány. Frissen talpaltam tovább, s a majd végig emelkedõ úton, csakhamar elértem a Sztupához, ahol megkaptam az elsõ ellenõrzõ pecsétet. Beszélgettünk egy kicsit. Néhány a közlekedésre, illetve a közlekedési rendõrökre vonatkozó kérdésben nem értettünk egyet. Megérkezett Gábor, majd Zoli, s gondolom felmentek a Sztupára is, amit én kihagytam. Mentem tovább. Amíg erdõben vezetett az út, addig igazán kellemes volt, azonban számomra érthetetlen módon, letért a szalagozás az OKT-ról, s egy jócskán lucskos, magas füves úton értük el az országutat. Igazán indulhattam volna késõbb, hogy kisebb legyen a lucsok. Késõ bánat.

Szerencsére hamar letérhettem az aszfaltról, s megkezdõdött a Tátika várához vezetõ tikkasztó kaptató. Eddigre elég meleg is lett, ráadásul a páratartalom 90 % körüli. Folyt a víz rólam rendesen, de végül csak letudtam a nagyjából 150 m szintet, s a várban megkaptam a következõ pecsétet. A hátizsákot letettem, s szétnéztem a várban, jó néhány fotót készítve, hiszen a kilátás remek. Kiválóan látszott a távolban a következõ pont, a Rezi vár. Zoliékkal együtt ereszkedtünk le a hegyrõl. Egy darabig együtt haladtunk, aztán a sok fotósmegállóm, és a rosszabb állóképességem miatt leszakadtam. Elõtte azonban egy vegyes, kecske- és birkanyájban, idei õzgida harapdálta a füvet, de nem akart fotómodellkedni. Valószínûsítettük, hogy a nyájban nevelkedett.

Nyílt terepen ballagtunk ugyan, de a szép kilátás miatt, egy csöppet sem volt unalmas. A Rezi várba vezetõ kaptató elején levetettem egy pólót, s egy keskenyre szabott csõsál darabot tettem föl, homlokpántként. Bejött. A bõ kétszáz méteres szintû kaptatón, nem kellett törölgetnem a homlokomról az izzadságot, pedig nagyon izzasztó volt. Fölérve, a vár elõtti pihenõhelyen megkaptam az újabb pecsétet, s mivel már egyébként is fontolgattam, hogy meg kéne ennem egy szendvicset, ettem egy szelet zsíros kenyeret, s ittam egy kis szörpöt. Eddigre elõkerültek a várnézésbõl Zoliék. Õk mentek tovább, én pedig irányba vettem a várat (ez a 380 m-es kitérõ nincs benne a 48,1 km-ben). A kilátás, a párásság ellenére is pazar. Mentem tovább. Az elsõ lejtõt leszámítva, a jó utakon gyorsan fogytak a kilométerek. A falu elõtt nem sokkal elfogyott a vizem. Reziben, a kocsmában feltöltöttem vízzel, ittam egy alkoholmentes sört és a pecsételés után mentem tovább.

A kék jelzésen közeledtem Zalaszántóhoz, de nem sokkal elõtte letértem a jelzésrõl és szalagozáson haladtam, egy kukoricaföld széli dzsindzsában, illetve a kukoricásban. Istenátka egy szakasz volt. Ha ez a túra, kukoricatörés közeli idõpontban lett volna, itt fel is adtam volna, mivel allergiás vagyok a kukorica porra. Almás melletti, kiváló murvás útra tértem rá, majd annak sarkánál egy elég rossz földútra, amin végül elértem Vindornyalakot. Nagyrészt aszfalton értem Vindornyaszõlõs közelébe, ahonnan elvileg turistajelzésnek kellett volna lennie. Sokáig nem láttam egyet sem. A kõbánya elõtti aszfaltúton jelent meg, s ettõl kezdve követhetõ is. Eddigre, három dolog lett egyértelmû a számomra. 1: a táv bõven több lesz, mint ami az itinerben szerepel (43,3 km), 2: A talpam nem fogja végig bírni az új lúdtalpbetéttel, 3: túl sok idõt töltöttem fotózással és a hosszabb táv miatt ki fogok csúszni a 11 órás szintidõbõl. A forrásnál kihasználtam a pad adta lehetõséget, és 39 km után lecseréltem a talpbetétet, az ivózacskómban kicseréltem a vizet. Jobb ízû, mint a Rezi klóros (az ivózacskó sajnos nagyon kiemeli a klór, meg minden egyéb idegen ízt). Rezitõl, egészen a bánya elõtti letérésig, nagyon monoton az út (nehéz rajta ébren maradni), attól kezdve viszont végig kellemes. A Vadlány-lik-barlanghoz vezetõ letérésnél, meglepetésemre Zoliék jöttek szembe. Azt hittem, sokkal elõrébb járnak. Megviselte õket a párás meleg. A barlangnál megint csak Enikõ adta az ellenõrzõ pecsétet, miközben egy szender a kézfejét használta pihenõhelyként (szendergett a szender). Mivel elõtte töltöttem föl forrásvízzel az ivózacskómat, így csak egy müzliszeletett ettem meg, ásványvizet nem kértem, pedig alaposan fölpakoltak belõle, s mondták, hogy a Bazaltutca végébe is raktak le egy kartonnal, az elõzõ évek kérése alapján. Szûk szintidõ ide, vagy oda, a Bazaltutcában gyakran megálltam fotózni. Nem lehet csak úgy rohanni. Ettõl kezdve jó minõségû utakon talpaltam a cél felé. Meglepõ volt, de murvás út moha borítása, az elõzõ napok esõi és a magas páratartalom miatt csúszott, mint a jég. Igen csak figyelni kellett. Végül, olyan tizenegy és fél óra alatt beértem a célba. Átvettem az emléklapot és a kitûzõt, s a sajgó talpaimon hazafelé vettem az irányt. A kocsihoz menet, két, szintén bicegõ túrázó tõlem kérdezte, mennyi volt a táv, mert az egyik rendezõ azt mondta nekik, hogy 48 km-t mértek a szalagozáskor. Megerõsítettem, hogy nekem is akörüli eredmény jött ki, s a szint is több, mint a kiírásban. Ezt nem lett volna rossz, még az indulás elõtt mondani.

Jórészt kellemes túra volt, szerencsére nem túl meleg idõben (bár az emelkedõk alaposan befûtöttek). A hosszú táv egy szakasza nagyon monoton, ráadásul a szervezõk, most is hadilábon álltak a térképpel. Ha ez nem lenne ilyen gyalázatos, akkor azt mondanám, hogy kiváló túrán vehettem részt.

A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1000/900 Ft-ért itineres, szürkeárnyalatosnak nevezett térképes (a valójában a sokszori rossz minõségû fénymásolástól fekete-fehér, használhatónak nehezen nevezhetõ) igazolólapot (saját térkép elengedhetetlen) jó szalagozást, emléklapot és kitûzõt kaptunk. Tátika várában és a Vadlány-lik-barlangnál müzli szelet, a Rezi várnál zsíros- és margarinos kenyér (lehet, hogy volt lekváros- és mogyorókrémes is, csak nem figyeltem igazán), hagyma, kétféle szörp, a Vadlány-lik-barlangnál kétféle ásványvíz, a Bazaltutca végén szénsavas ásványvíz, a célban pedig szörp volt az ellátmány.

 Tátika – Rezi hosszú két várút 45

A nagy meleg miatt már reggel hat órakor a Zalaszántói templom elõtti parkolóban készülõdtünk, miközben pár korábban induló túrázó elhaladt elõttünk. Gyorsan felhúztuk a bakancsot, vállunkra vettük a hátizsákot és bementünk a közelben lévõ Általános Iskolába regisztrálni, ahol a RAJT/CÉL volt. Negyed hétkor, még kissé hûvös, ködös idõben keltünk útra. Elsõ ránézésre a térkép használhatatlan volt (nem is vettem elõ többet), gondolom ezzel a szervezõk is tisztában voltak, ezért adtak mellé nagyon részletes útleírást és egy táblázatban is összefoglalták a résztávok közötti távolságot, a szintkülönbséget és azt is, milyen jelölt vagy szalagozott útvonalakon kell végighaladni.

Az elsõ ellenõrzõpont a Béke Sztúpa volt. Odáig egy darabon rendezett pincék sokasága között, igazán hangulatos, két oldalról fölöttünk alagútszerûen összezáródó fák lombjai alatt haladtunk. Hosszan betonúton, majd késõbb földúton koptattuk bakancsainkat. Egy fölfelé vezetõ úton, mielõtt végleg elnyelt volna bennünket az erdõ, megpillantottuk a távolban alattunk elterülõ település háztetõit belepõ vastag párafelhõt. Rövid ideig elméláztunk a látottakon, aztán indultunk tovább. Széles léniát követõen, a keresztezõdésben, ahol többen sátraztak, egy kis erdei ösvényt követtünk, ami a buddhista meditációs központ elõtt vezetett el, majd kiértünk a tisztásra, ahol a sztúpa állt. Csendes és békés volt minden. Különleges látvány volt, ahogy az épület fehér ékkõként ragyogott a korareggeli napsütésben. Hétóra elõtt megkaptuk az elsõ pecsétet a kissé álmos pontõrtõl.

A Tátika-várhoz, következõ célunkig lefelé tartottunk a széles murvás erdei úton, majd erdõsávokkal szegélyzett learatott szántóföldek mellett, harmatos réteken keresztül értük el az itinerben feltüntetett betonutat. Az úton átkelve beértünk az erdõbe és folyamatosan egyre meredekebben emelkedve értük el a várromot. Megkaptuk a pecsétet, egy-egy müzli szeletet, pár percig gyönyörködtünk a kilátásban és indultunk tovább.

A harmadik állomás a Rezi vár volt. Az ide vezetõ utat követtük visszafelé pár száz méterig, majd balra fordulva sûrû növényzetû, kidõlt fákkal keresztezett erdei ösvényen haladtunk. Ezután egy széles, erdõvel szegélyezett réten vágtunk át, melyet zöld és nedves fûtenger borított. Majd egy hatalmas legelõn sétáltunk keresztül. Zöldellõ fû, kisebb fák, bokrok, cserjék mindenhol, birkák és kecskék legelésztek békésen. Itt történt, hogy miközben utolértünk és útba igazítottunk egy bizonytalankodó sporttársat, nem vettük észre az egyik önellenõrzõ pontot („Rémisztõ” fa). Egy újabb aszfalt utat keresztezve, máris szinte a vár alatt voltunk. Kisebb fákkal szegélyezett, kanyargós úton értünk be ismét az erdõbe, ahol egy kis erdei ösvényen kellett meredeken felfelé törni. Szép, de annál nehezebb szakasz volt. Felérve egy kis kevergés után rátaláltunk a helyes útra és percek alatt ott álltunk a következõ e.p-ban. Kicsit megpihentünk, közben finom nutellás kenyeret majszoltunk és ásványvizet ittunk.

A következõ, negyedik e.p a Rezi kocsma volt. A közel 5 km-es szakasz egy darabig meredeken, majd lassabb ütemben haladt, most éppen lefelé az erdõben. Több helyen az út mellett igazán ízléses, új pihenõhelyek voltak kialakítva. Kukoricatáblák mellett, majd végül aszfalton haladtunk célunk felé. A kocsmában megkaptuk az újabb pecsétet, ittunk 1-1 üdítõt és ettünk is keveset.

A cél elõtti utolsó e.p a bõ tíz kilométerre lévõ Vadlány-lik barlang volt. A települést elhagyva a kéktúra útvonalán mentünk tovább. Zalaszántó határától nem messze az aszfaltúton átkelve, kukoricásban, széles földúton, gyümölcsösök mellett haladva elértük Vidornyalak községet. Itt nem felejtettük el leírni az önellenõrzõ pont számait! A hõség (33,5 C árnyékban) és ami rosszabb, a páratartalom is nagyon magas volt. Megmosakodtunk kicsit az itinerben jelzett temetõi csapnál és indultunk tovább. Lebetonozott, néhol murvás útón, rendezett pincesorok között haladtunk Vidornyaszõlõs határáig. A település felett elhaladva, kerülgetve a tócsákat, rövid szakaszon ismét betonozott útra értünk. Majd a sárga jelzésen betértünk az erdõbe és közepesen, de folyamatosan emelkedõ erdei úton elértük el a barlanghoz felvezetõ sziklaösvényt. Fellépdeltünk az összevissza álló és néhol billegõ természetes kõlépcsõkön az e.p-ig. A pontõrök nagyon kedvesek voltak. Ásványvízzel kínáltak, ismét kaptunk 1-1 müzli szeletet, közben pecsételtek és kicsit elbeszélgettünk. Elmondták, hogy mi vagyunk az elsõk. Kicsit megpihentünk a hûs lombok alatt, megittuk az ásványvizünket és indultunk tovább. Valamivel több, mint 7 km várt még ránk.

Az érdekes Szikla folyosót elhagyva ismét széles erdei léniákon közlekedtünk, amit úgy felnõtt a moha, hogy csúszkáltunk rajta. Az egyik keresztezõdésben újabb ásványvizes palackokra akadtunk, amit a pontõrök jeleztek is az utolsó e.p-ban. Vételeztünk is újabb két palackot. Több kilométert megtéve értünk ki a már ismerõs keresztezõdésbe, ahol a sztúpához lehetne felmenni. Még végigjártuk a Kovács-hegyi tanösvény egy részét, és a falu járdáján besétáltunk a célba. Megkaptuk az emléklapot, kitûzõt, gratulációt, majd frissítõvel kínáltak bennünket. Pihenés után még megnéztük a falu templomát.

A túra összességében sok szép látnivalót tartogatott, igazán változatos, szemet gyönyörködtetõ tájakon vezetett keresztül. Az útvonal végig - szerintem eddig a legjobban -, volt jelölve. A pontõrök kedvesek, közvetlenek voltak. A legtöbb e.p-ben frissítõ is volt, vagy biztosították a vásárlást, ebben a nagy melegben ez volt a legfontosabb. Mindenképp érdemes volt végigjárni!

Tátika-Rezi egy várút képes beszámoló:

www.bakancsesfakanal.blogspot.hu