Túrabeszámolók
| ||||||
| ||||||
| |||
Iszinik 100 (101,2 km - 3025 m szinttel) sikeresen teljesítve 18 óra 20 perc alatt. | |||
| |
| |||
Stovka Povazím 132 km - 7000 m szintkülönbséggel sikeresen teljesítve 27 óra 22 perc alatt. | |||
| |||
Hétvégi teljesítések: | |||
| |||
Hétvégi teljesítések: | |||
| |||
Less Nándor Emléktúra 125 km - 5825 m szinttel, sikeresen teljesítve 29 óra 12 perc alatt. | |||
| |||
Pálos 70 (76 km - 1940 m szinttel) sikeresen teljesítve 11 óra 37 perc alatt. | |||
| |||
Őrvidék 100 km - 3152 m szinttel, sikeresen teljesítve 18 óra 52 perc alatt. | |||
| |||
Teslácka Stovka 100 km - 3356 m szintkülönbséggel, sikeresen teljesítve 19 óra 06 perc alatt. | |||
| |||
Turista Kékszalag Maxi (BEAC Maxi) 110 km - 3850 m szinttel, sikeresen teljesítve 21 óra 37 perc alatt. | |||
| |||
Vadrózsa 160 (158,4 km - 7200 m szinttel) sikeresen teljesítve 33 óra 40 perc alatt. Sajnos 1 órát ráadásul kényszerből meg kellett állnom az Ágasvári turistaháznál, az óriási vihar miatt. | |||
| |||
Bazalt 100 (102,3 km - 3511 m szinttel) sikeresen teljesítve 19 óra 29 perc alatt. | |||
| |||
Rockenbauer Pál emlékúton 130 km, sikeresen teljesítve 20 óra 43 perc alatt. Egy rövid mondatban belevésve: BRUTÁL VOLT! Immár tizenötszörös teljesítője lettem a 130-as távnak. Az az érdekes hogy egyetlen (!) perccel mentem "gyengébb" időt mint amikor anno Sára Petivel futottunk, de én valamiért azt hittem útközben, hogy az akkori 12 perccel jobb lett, és így nem erőltettem meg magamat a végén most. Az az eddigi legjobb időm a Rokin. Persze az időjárás viszonyok akkor teljesen másak voltak mint most, és ha akartam volna gond nélkül behúzom -2 perccel. De ez lényegtelen :) A szokásos péntek délutáni indulás volt Budáról, meg is érkeztünk a vártnál hamarabb, már 20:15-re Nagykanizsára. Ez után a kedvenc helyre betérve kicsit Zolival, és Erikával lazultunk, ez sokadik éve hozzá tartozik a túrához. Közben hatalmas vihar csap le, óriási eső zúdul a városra, és a környező dombokra pillanatokon belül, éktelen villámlásokkal kísérve. Tudni kell hogy ha Zalában egy kicsit esik, már borzasztó nehéz a terepviszony. Ha nagyon esik, akkor az egész egy végtelen küzdés. Szép lesz a holnapi nap.. 30 mm eső lett ígérve, azt hiszem ez szépen be is lett tartva végül. Reggel 6-kor tömegrajt volt. Nem voltunk sokan, de meglepően nem is oly kevesen. Kereken 6-kor szó szerint nem esett, hanem ömlött az eső. Tétován álltunk az iskola bejáratánál, majd egy pillanat alatt döntöttem, gyerünk. A másodperc töredéke alatt teljesen szétáztunk, én pedig futva indultam neki a távnak, hogy minél több hőt termeljek. Hamar elkapott az az igazi befordulós érzés, ami messze nem ilyenkor szokott még keletkezni. Utolér egy fiatal srác, egyikünk sem kommunikatív, de azért megtudom, hogy ő is Dani, és nem rég kezdte, ráadásul idén egy 13:50-es Kinizsi 100-at futott. Jó kis kezdet. Ez után némán futunk Zsigárdon át egészen Homokkomáromig. Jön az igazi terep része a túrának. Nekem az új Hoka Speedgoat 5-öm gyönyörűen tapad, Dani láthatóan jobban csúszkál. Utolér minket Bötkös Tamás. Erősebb a tempója, a csúszós borzasztó agyagos lefelén nem merek gyorsan futni, így a másik Danival ellépnek. Szerencséjük van, mert a K-S- elágazásos bólya előtt még pont szem előtt voltak az aszfalton, és visszakiabáltam őket a helyes útra. Ez volt 17,5 km-nél. Innen Dani drusza lemarad, és a túrán nem is látom már többet. Tamással kerülgetjük egymást, vagy ha épp nem ment mellé, együtt futunk rövid ideig :) Az oltárci vadászházhoz (23,8 km - 2:53) egyszerre érkezünk, és kifejezetten jól esik az itt felkínált finom barack. Rövid ideig bögölyinvázió fogad minket, a réten nem szabad megállni! A S- jelzés össze-vissza, úttalan utakon kanyarog, nagyon fontosnak éreztem az eddigi tizennégy teljesítésemet. A börzöncei szőlőhegynél utolér Süvöltős Lajos, aki kifejezetten jó tempóban tolja. E közben már Tamás is elhúzott, szóval felkészítettem magam hogy őket már nem látom, de végül nem így lett. Hahót település előtt jött 9 km borzalmas, iszonyú sáros rész. Minden lépésért meg kellett küzdeni, és az eső rendületlenül esett (de legalább nem szakadt). Eléggé le is merült az akku mire Hahótra értem (40,3 km - 5:14). A tempó elég erős. Utol is értem Lajost és Tamást. Kellett a kaja, a gyomrom már jelzett, így kőkeményen megsózom az itt felkínált zsíros kenyeret, és a finom paradicsomot. Venni most nem vettem semmit, hanem csak a mosdóban megtöltöm flakonjaimat, majd irány a többiek után akik közben leléptek. A falut elhagyva hamarosan ismét orbitális dagonyában szenvedek, majd a K+ hosszú emelkedőjét megmászva, nem létező utakon lecsorgok Söjtörre (49,3 km - 6:39). A pontőrök szerint második vagyok. Nem lehet.. De lehet, mert utánam nem sokkal jön Tamás, elkavart. Jó, elsőre tényleg nagyon odafigyelős ez a túra, ennyi előnyöm van vele szemben. Én már pár kilométerrel Söjtör előtt eldöntöttem hogy két nagyon fontos feladat van. Az egyik, hogy a totális szétázott zoknit cserélni kell, a másik, hogy be kell kennem magamat, mert nagyon kidörzsölődtem, és minden lépésnél már fájt. A pontőrök nagyon örülnek, jóval későbbre vártak a terepviszony miatt. Ez nekem is jól esik, és erőt ad. Tamás ismét angolosan távozik, majd ismét mint eddig, egyedül folytatom utamat. Söjtör és Pusztaederics között a dagonya és a víz ipari méretet ölt, ez türelemjáték. Kocogok, ahogy még pont szenvedés nélkül jól esik. Meg-megállok, az üdítőmbe belehúzok, alibi indok a pihenésre. Viszont Pusztaederics előtt jött egy nem alibi indok a lassabb váltásra. A bal vádlim szarakodik. Gyorsan bevágok egy sótablettát, de mint kiderült nem ezt kellett volna, semmivel sem lett jobb a helyzet. A faluba a gyaloglás-kocogást imitálom, majd a bólyát meglelve felérek a K- jelzésbe, ahol 3 km oda, majd 3 km vissza fog rám várni. Tudtam hogy a visszán senkivel nem találkozok, nem sokkal van előttem a két srác. Én viszont küzdök ezzel a rohadt görccsel. El is döntöttem hogy Rádiházán feladom. Hehe, na nem a túrát, hanem az intenzívebb tempót. Pont mire leérek a pontra jön Lajos, és hamarosan Tamás. Mondom nekik hogy jó utat, többet nem látjuk egymást, én lazábbra váltok. Végre leértem Rádiházára (60,9 km - 8:31). 3 dl kólát, és egy zacskó chipset rendelek a büféből. Leülök, közben az itt felkínált zsíros kenyeret és paradicsomot habzsolom ipari mennyiségű sóval meghintve, a szervezetnek most nagy szüksége van rá. Jó negyed órával a többiek után indulok. A pihenés kicsit jót tett, a görcs múlóban, de még azért óvatoskodom. A 3 km visszaúton jön szembe Szűcs Lajos, egy srác, Örsi Anna, és Kotlár Laci. Elpanaszolom Annáéknak hogy úgyis utolérnek, mert vissza kell vennem a görcs miatt. Laci felkínál egy magnézium shotot. Na ez egy pillanat alatt elmulasztotta a görcs érzést. Hiába, 17 év pályafutás után is tanul az ember, a sótablettát NEM ilyenkor kell bevenni. Anna meglátta hogy van nálam egy csomag chips, mondta cserébe fél csomag nekik :) Sajnos még nem volt felbontva, mondtam hogy majd később bontom meg, csak nincs hely a zsákomban. Utána elváltunk, ők még Rádiháza irányába tartottak. Engem viszont mintha kicseréltek volna, ismét tudtam kocogni, és jó tempóban haladtam. Viszont frusztrált voltam, mert nem tudtam honorálni Annáéknak a gesztust. El is döntöttem hogy a 10 km-rel későbbi bólyás pontnál a chipsnek egy részét lerakom nekik a bólya alá. Szentpéterfölde településre érve, kötelező feladat a temető közkútjánál egy kis közjátékot tartani, arcmosás gyanánt. Hú, na ettől is jobban lettem, és megcsodálva a még mindig gyönyörű vadászházat rombolok felfele egy 70 km-en induló sporit is megelőzve, és pár szót váltva vele. Elérek az ominózus bólyához, és egy nagyobb követ találva leszórom a chipsnek egy részét közvetlen az igazoló filc alá. Két dolgot remélek, hogy a mögöttem jövő 3 spori nem kajálta meg mind, és hogy Annáék rájöttek hogy én voltam az aki ezt "elrejtette" nekik :) Hosszú kegyelmet nem ismerő sáros úton közeledek Lasztonyához, a böglyök itt minden évben hozzátartoznak a túrához. A szellemfaluba beérve kicsit leülök a buszmegállóba, és eltávolítom a rettenet sarat ami zoknin belül már kezdte szétszedni a talpamat. Viszont jó döntés volt, mert ez után gond nélkül értem a nem létező filcekhez. Valaki meglovasította az igazoló filceket, így jártunk.. Viszont a másfél kilométerrel levő Torhai-forrásnál már ott lógtak. Érthetetlen. Az eső egy pillanat alatt ismét ádáz küzdelem elé állított, mert nagyon rákezdett. Dzsungel és pocsolyaharcot vívva csak hogy még rosszabb legyen, a hátizsákom cipzárja is végleg megadta magát, de szerencsére nem esett ki belőle semmi, viszont még innentől erre is külön oda kellett figyelni állandóan. Lispaszentadorjánt elérve az aszfalton mindig sírhatnékom támad amikor meglátom hogy csak 4 km Bázakerettye kellemes úton, nekem meg még meg kell mászni egy rusnya nagy dombot különböző méretű pocsolyák, agyagos út, és belógó ágak kíséretében. A falu előtt ismét rambónak érzem magam a dzsungelharc miatt, de a semmiből meglepetésre Tamás bukkan elő, elvétette az utat. Na itt aztán tényleg nem volt nehéz. Így végül egyszerre érkezünk meg Bázakerettyére (85,3 km - 12:35). Szerencsére mindig előre gondolkoztam, és mire odaértem az ilyen büfé jellegű helyekre, már vágtam is rá hogy 3 dl kóla + fél liter + 3 csoki + egy Hell ha gebasz van éjjel. Jó negyed órát időzünk Tamással, majd még nagyban világosban haladunk tovább immár a K+-en Budafa felé. Tamás kocogja a felfeléket is, én maradok a tempósabb gyaloglásnál. Szép lassan el is távolodik az időközben engem megelőző 70 km-en induló Gáborral. Azért van még bennem kraft, ahogy síkká válik az út tolom neki én is. Azon mosolygok magamban, hogy ha aszfaltot ér a lábam, szó szerint felüdülés az iszonyú terephez képest. Bezzeg máskor meg mennyire utáljuk az aszfaltot.. Aztán persze 3 km után jön ismét a keménykedés, ráadásul szintekkel megspékelve. Átbukva a hegyen, a túloldalán hatalmas köd fogad, alig látok valamit. Na nehogy már lámpát kelljen kapcsolni este fél 8 körül, annál hiúbb vagyok én.. Valahogy kievickélek végül a kistolmácsi műútra. Hatalmas megkönnyebbülés. Látom Tamást messzebb futni. Hamarosan elérek a kistolmácsi Tó büféhez (94,3 km - 14:07). Meglepetésre Vizer Danival és családjával futok össze, akik épp itt nyaralnak. Tökéletes időzítés, a legjobb helyen :) Az itteni tea ami egyben frissítőpont is, elsőosztályú minden évben, így nem vagyok rest a flakonomat is feltölteni vele. Dani meghív egy pohár sörre, és jót elbeszélgetünk közben. Viszont egyre nehezebb a tovább indulás, a combjaim már rendesen le vannak merevedve. Ha elkezdek kocogni, akkor viszont szép lassan megszokják szegények, így akkor nincs más választásuk :) Felérek a Borsfai szőlőhegyre egy emelkedő után, és rájövök hogy ha nagyon ügyes vagyok, akkor a faluig kihúzhatom lámpa nélkül. Tolom neki rendesen, még ha a Zalai óriáspókok is itt lesznek kifeszített hálóval mint anno, az sem érdekel, azért sem kapcsolom fel a lámpát. Magamon is meglepődök micsoda impulzus ért el hirtelen. Igen, sikerült! Megvan a falu lámpa nélkül, ráadásul utána a szántóföldön felfele kapcsolom csak be, ami már szinte kereken 100 km-nél volt. Izgultam nehogy baj legyen a lámpával mint a 2 héttel ezelőtti cseh 120-ason, de most az új elemekkel semmi gond, nyugi van. Megelőzök egy éjszakai 40-esen induló párt, majd lekocogok Valkonyára (103,4 km - 15:37). A turistaháznál ismét zsíroskenyeret, paradicsomot, és paprikát szolgálnak fel a pontőrök. Meglepődtem magamon, mert a gyomrom még nem volt összeszűkülve a meleg kaja hiány miatt, így kellemesen elfalatoztam az itt felkínáltakat, bár a hét domb egyikén majdnem zsíroskenyeres lett a hegytető, de bent maradt :) Ismét zoknicsere, nagyon fontos volt, jó döntés! Krémezés, nagyon csúnyán kimart már a dörzsölés. Na, jöhet a 7 domb. Nem lesz könnyű.. Van ahol többet megyek néha hátra mint előre, mert persze mint már oly sokszor megírtam, irgalmatlan sáros, és agyagos az út.. Az egyik dombról lekocogva kiérek egy rétre, kerítéshez. Na ez az a hely, ahol egy borzasztóan rosszul kihelyezett jelzés van a kerítésen. Kétszer bedőltem neki most már nem fogok. A farakás mögött visz a csapás. Ha először lennék itt, 100% hogy benéztem volna. Megmásztam még pár dombocskát, majd az eszteregnyei szőlőhegyen utolértem ismét meglepetésre Tamást (110 km - 17:16). Persze ott tévedt el.. Megnyugtattam hogy ha először lennék itt, én is ugyanott mentem volna el mint ő. Ismét hamarabb tovaindult, én viszont nagyon megörültem az itt levő dinnyének, és őszibaracklének. Jót diskuráltam közben a pontőrrel, de a lábaim már eléggé elnehezedtek közben és jól esett leülni, bár nem szerettem volna. Még nincs éjfél sem, nyomás tovább. Egy jobb kanyar után nagyon meredek lefele vitt le, de tudtam hogy már csak egy dombot kell megmászni ez után, és bezárul a kör, az utolsó 18 km ugyanaz lesz mint az első, csak most visszafele. Ennek örültem is nagyon, meg nem is. Ugyanis a mezőny még idefele szanaszét járta a dagonyás utakat, és így sokkal nehezebb volt azokon haladni mint eddig. Így a Homokkomáromig tartó emelkedők-lejtők kifejezetten szenvedősen mentek, és óriási kő esett le a szívemről mikor a faluba értem. Innen tudtam hogy a célig már nem lesz dagonya, és még erőm is volt. A faluban frissítőpont üzemelt, ahol üdvözöltek hogy második vagyok. Az első, Lajos csak 18 perce ment el, na de hol van Tamás? Mint kiderült Eszteregnye után nem vette észre a jobb kanyart a meredek lefeléhez, és itt előztem meg. Én pedig végig azt hittem előttem van. Ezt csak a célban mondta, itt azt hittem csak nem vette észre a bal kanyart a turistaházhoz, és tovafutott. A zsíros kenyérre már rá sem bírtam nézni, de amikor az egyik néni mondta hogy van eperlekváros, felcsillant a már piros szemem, és kértem egy fél szelettel, amit kocogás közben nyamnyogtam el menet közben. Tudtam hogy az utolsó 13 km idegőrlő a monotonitás miatt. Én viszont nem éreztem magam nagyon fáradtnak, csak a talpam tiltakozott már eléggé. A végtelen hosszú egyenesek után ismét Zsigárdon igazolok a filccel, majd megbontom energiaitalomat. Bár most fura módon nem érzem hogy szükség lenne rá, de kárt már nem teszek magamban úgy sem. Menet közben iszogatom, vicces látvány lehet így futni :) Kiérek az aszfaltra, elrakom lámpámat, és jön a végestelen hosszú út vissza a célba. Mindig kitűzök valami támpontot meddig fussak. Utána kicsit gyalog, majd megint futás. Ezt játszom el végig a célig. Vasárnap hajnal 02:43-kor pedig megérkezek a nagyon várva-várt Mező Ferenc iskolába, ami egyben a cél volt! Nagyon-nagyon örülök hogy így sikerült, nem gondoltam volna hogy ilyen terepviszony és időjárás mellett így fog menni. Annak meg főleg hogy mondhatni a tizenötödik Rokimon fogok rekordidőt menni egy perc ide-oda. Mivel tudom ez mennyi mindennel együtt jár, nem biztos hogy akarok én már ezen az időn változtatni :) | |||
| |||
Týniské lápoty 120 km - 4500 m szinttel, sikeresen teljesítve 20 óra 53 perc alatt. Ismét egy nagy "utazásra" vállalkoztam. A menetrend mostanában a szokásos. Tatabányára levonatozás, ott Feri és Mariann vár, majd kocsival irány neki a messzeségnek. Nagy Jani tart még velünk, így négyesben indulunk neki a hosszú útnak. Péntek 20 órától lehet elfoglalni a szállást, mi 19 órakor már ott voltunk, így időnk van bőven. Janival lesétálunk egy általam kinézett helyre, olyan nincs hogy a helyi söröket ne kóstoljuk meg. Kedves cseh ismerőseim is itt leledzettek már, örömmel köszöntjük egymást. 20 óra után nem sokkal visszasétálunk, és a terem már nyitva. Egyre többen érkeznek, köztük rengeteg ismerősöm. Idő van még bőven, a különbusz csak 23:15-kor indul el arra a településre, ahol majd a tényleges rajt lesz. Addig viszont a szervezők sorban hoznak finomságokat. Szőlő, chipsek, kóla, mentes sörök, ingyen sörcsap. Ezt most kihagytuk, pihenni kell egy kicsit a hosszú út után. Közben pedig Olaf a főszervező átadja a tavalyi CSUT eredményekért járó kupákat az érintett sporiknak. Ez olyan mint nálunk egy bajnoki díjátadó. Jól esett látni a boldog arcokat. Végül elérkezett az idő, 23:15-kor buszra szálltunk, és háromnegyed óra buszozás után kereken éjfélkor megérkeztünk a rajt helyszínére, ami egy kis településen volt. Olaf elmondja a szokásos köszöntőjét, majd szombat 00:15-kor elrajtolunk. Az első kilométer aszfalton telik, a lámpát nem is kapcsolom még be. Felérvén a Feistuv kopec kilátójához, máris ellenőrzés következik. Egyszer csak egy nagy villámlás keletkezett, és elkezdett szakadni az eső. Na ez jól kezdődik.. Végül kb egy órán át áztatott minket a manna, aztán szerencsére tovább állt. A lámpát bekapcsolom, de hirtelen az ereimben meghűlt a vér. Pirosan világít, de miért? Vadi új elemek vannak benne. Nagy Janival haladok, megállunk, próbálom cserélgetni az esőben az elemeket, de ugyanúgy piros marad. WTF? A probléma az, hogy a pótelemeim is emlékeim szerint az utolsókat húzzák, és ezeket berakva igazam lett, ugyanúgy alig láttam.. Valószínű az új elemek közül az egyik hibás lehetett, és ez hazavágta a maradék kettő jót is. Nagyon pipa voltam, és csak reménykedtem hogy valahogy 4 órát húzzak ki amíg elkezd világosodni. Közben Janira rájön a hasmenés, megvárom, közben szinte mindenki megelőz minket. Kicsit próbálunk utána kocogni több-kevesebb sikerrel. Jani a lefeléket nagyon nehezen abszolválta a fájós lábujja miatt. Elérjük a lengyel határt, innentől 65 km-en át Lengyelországban fogunk mozogni. A fekete sáv a követendő jelzés (lengyeleknél van ilyen). Pár embert visszaelőzünk azért. Duszniki-Zdrój településre érkezve egy csodaszép parkon haladunk keresztül, ahol a Frédéric Chopin kastély is megtalálható volt. Jani fel is írta ezt magának, ha egyszer esetleg erre jönne kirándulni. Egy combosabb emelkedő után elérjük a Muflon turistaházat, ahol tényleg egy hatalmas fából készült muflon állt a ház előtt. Janira ismét rájön a rájöhetnék hamarosan. Nem lesz ez így jó, ismét sokat várok, a lámpám meg már szinte alig világít. A P- jelzésen egy Tolvaj-hegy meredekségű emelkedővel mászunk egyre följebb és följebb, egészen a Wolarz 852 m-es csúcsáig. Mire Jani megérkezik lassan megfagyok. Ez után egy kisebb, ámde nagyon köves lefele jön. Hamar leérek, szegény Jani nagyon óvatoskodik. Itt döntöm el hogy egyedül fogom folytatni a túrát, mert a második éjszaka már nem fogja bírni a lámpám. Apropó, második éjszaka? Nem szoktam már semmilyen időtervet készíteni régóta, de most megpróbálok egy merészet, beérni még világosban. Kb 17 km-t mentünk Janival, valamivel 4-es átlag felett, osztok-szorzok, kemény menet lesz innentől. Szerencsére hamarosan világosodik, a lámpával már tényleg alig látok, de mégis tudok lefele kocogni. Eljön a megkönnyebbülés első fázisa, eltehetem a lámpát. Erősebb tempóra váltok, és jó pár km után érem utol a gyalogos mezőny viszonylag végét. 23 km-nél jön az első frissítőpont. Olaf vár, na meg pár utolért spori. Már igazán éhes voltam, így a vajkrémes kenyerekre erősen rájárok, de van itt kóla, kofola, édességek is még bőven. Jóllakva, és a legfontosabb hogy jó erőben mászom meg a Piekielna Góra 537 m-es csúcsát. Rengeteg szép sziklaképződmény mellett haladok a K- jelzésen, majd egy kis oda-visszával az Orlik kilátópont után érem utol a szép szőkeséget. Erős tempóban előzök, hiába kocognak páran még előttem, hamarosan a ködbe vésznek mögöttem. Ismét egy kis oda-vissza a Borowa B@szta :) kilátóponthoz. Megkezdődik a mesevilág, gyönyörű homokkővidéken haladok. Egyből a Jarním túra jut eszembe, hasonló szép helyeken jártunk, csak ott sokkal több ideig. A Skalne Grzyby sziklaalakzatánál megállok picit gyönyörködni, majd olyan történik ami erősen veszélybe sodorta a semmiből a teljesítésemet. Egy sziklába picit megbotolva egyszerre mindkettő cipőm teljesen felhasadt, és szinte szandálként funkcionált tovább. A szerencse az volt hogy még valami tartotta, így nem esett ki belőle elől a lábam csak hébe-hóba. Ilyenkor meg kellett állni, és visszatenni. Na ez nagyon nem jó, mindössze még csak 37 km-nél járok, és hátra van még 83 km... Nem fogok idegeskedni ez miatt, lesz ami lesz. A tempóm nem csökken továbbra sem, érem utol sorba cseh ismerőseimet, akik már azért jó tempóban haladtak. Utolérem jó ismerősömet Milant, akivel egy kis darabon át dumcsizunk egyet. 42 km-nél van a következő frissítőpont, Jana és Martin a személyzet. Hú, itt aztán van minden. Dinnye, banán, sütemények, felvágott, sajt, és még ki tudja mennyi finomság. Jól esik megpihenni, közben ledermedtek a többiek amikor meglátták a cipőmet :) Jó negyed óra pihenő után a P- jelzésen haladok. Végig futok a síkon is 5 km-en át, ahol egy vízesésnél kellett az iderakott filccel igazolni. Innen a S- jelzésen egy húzósabb emelkedő várt rám. Hamarosan a Z-tanösvény jelzésen pedig megérkezek a túra legnépszerűbb pontjára, a Schronisko Na Szczelincu turistaházhoz, ahonnan talán az egész túrán a legszebb kilátás mutatkozott. Bent ellenőrzőpont üzemelt, Milan Hota és ismerőse pecsételt, csodálkoztam is hogy most Hota Úr nem a túrán volt. Titkon levesben reménykedtem, de mintha megérezték volna, mondták hogy 4 km-re frissítőpont lesz, minden finomsággal. Üsse kavics, az nincs messze. Elhagyva a csodás panorámát, és a szép igényes turistaházat, végtelen lépcsőzés veszi kezdetét lefele. Még korán van, de rengeteg kiránduló jön fölfele, nagyon népszerű ez a hely úgy látszik. Leérvén végre a lépcsősor aljára Karlów településre érve rengeteg bazár, lángosos, söröző volt teli turistával. Még korán volt, mi lehet itt később? Megértem őket, tényleg csodás környék ez. Közben utolérnek páran, erős tempóval futnak. Érdekes hogy ugyanarra mennek mint én, megkérdem egyikőjüket hogy milyen verseny van? Kiderült hogy ők is ezen a túrán vannak, csak a 77 km-es résztávon, ami most indult, és kb 6 km-nél járnak. Ok, így érthető a sietség még persze. Én is azért szaporázom lépteimet a kitűzött cél érdekében. 54 km-nél várt a beígért frissítőpont. Hú, itt aztán tényleg volt minden. A legfinomabbak a házi sütemények voltak, természetesen le is kellett ülnöm egy jó 10 percre. Innen 8 km-en át a K- jelzés volt a követendő. Csodás gerincen haladok, a terep technikás, a cipő még bírja valahogy. Picit játszadozok, rátapadok az engem megelőző 77 km-es futókra, kicsit huzatom magam velük. Ezt eljátszom a 69 km-nél levő frissítőpontig, ahol immár végleg visszaérünk Csehországba. A frissítőponton 120 km-es futók pihennek, én pattanok föl leghamarabb és menetelek tovább közvetlenül a határon. Szerencsére ez nem volt olyan durva mint a Jarnímon. Egész sokat belefutok amíg meg nem érkezek a Vrchmezí 1084 m-en álló kilátópontjához. A filces igazolást a kilátó tetejére tették, nem lepődök ezen meg Olaf túrákon már. 8 km múlva ismét egy kilátó következik, ami túránk egyben legmagasabb pontja. Velká Destná 1115 m. Az igazolás ismét a kilátó tetején. 4 km-es lejtmenet után Destné v Orlickyh horách településen a Hotal Alba éttermében vár Petr Maly, és Petr Rehánek, akik egy bónt nyomnak a kezembe, amit finom gulyásra válthatok be. Már nagyon vágytam a meleg kajára. Jól belakva haladok tovább, de nem várt emelkedő következik fényvisszaverő nyilakon. Konkrétan a sípályán kellett toronyiránt felmenni a tűző napon. Minden lépésemet megfontolom, a levegővételre is figyelek, mert egy nem várt pillanat, és volt gulyás nincs gulyás :) Szerencsére felérvén a gyomromban maradt a finomság. Pár száz méterrel odébb négyen futnak előttem, a tempó úgy látom hasonló, nem veszem feljebb a sebességet, felesleges. Gyakorlatilag a 4500 m szintkülönbség meg is volt 88 km-en. Már negyedjére csinálom ezt a túrát, bár az útvonal mindig más, viszont az utolsó 30 km általában ugyanaz. Most kell nagyon erősen ott lenni fejben. Nyílt részek, tűző nap, és érzésre nem halad az ember. Végül elérek a legutolsó frissítőponthoz, ami pont 100 km-nél volt. Itt is meleg leves várt, mindenféle földi jóval, sőt Feriéknek később még palacsinta is volt. Feltöltöm kirürült flakonjaimat. Egyikbe kofola, másikba víz + Plussz tabletta mg-al. Itt utolértem az előttem futó négyest, meg még pár embert. Én pattantam fel elsőnek ismét. 19 km van hátra, neccesen, de meg lehet a lámpa nélküli beérkezés. Hamarosan utolértem egy 3 fős hölgycsoportot, akik a 42 km-es távon indultak. Kicsit beszélgetek velük, majd azt veszem észre, hogy az egyik csaj jön velem. Mondtam hogy én picit belekocogok. Bár ő nem szokott futni, de tartja velem az iramot. Közben jókat beszélgetünk angolul. Jól esik a társaság, elveszi a figyelmemet picit a monotonitástól. Jó 10 km-t megyünk együtt, majd az utolsó 9 km erdőben visz. A kidőlt fás részeken előnyben vagyok, itt a lány lemarad, de becsülettel kocog utánam. A végén még egy dombot azért meg kellett hágni a kötelező igazolásért. Innen a maradék 6 km, bár erdőben vitt, de össze-vissza ment az út. A saját jelzések tökéletesek voltak, eltévedésről szó sem lehetett. Itt jegyezném meg hogy az egész túrán szuper jók voltak a megerősítő jelzések, látszik hogy rengeteg munkaórát beleöltek a szervezők, maximális köszönet érte! A telefonomban levő offline térképre egyszer sem kellett ránéznem. Ilyen még nem is volt talán. Végig sík az út, én csak futok és futok. Szegény lányt egy darabig még látom mögöttem, aztán eltűnt. A cél, amiért most küzdök elérhető közelségbe került. Végül 21:08-kor befutok a célba. Sikerült! Még pont lámpa nélkül végeztem, de akkor is belül idegesített ez az elemes mizéria, remélem nem a lámpa ment tönkre. Bent a gyorsabbak megtapsolnak, majd én is így teszek minden egyes beérkezőnél. Társasági élet veszi kezdetét, itt nincs olyan hogy valami elfogyjon. Alvás után is reggel felkelve még terülj-terülj asztalka várt, mintha egy svédasztalos étteremben lettem volna. Reggel 9-kor beérkezik Jani, majd egy órával később Feriék is. Mindenki teljesítő lett, szuper! Ismét egy élménydús hétvégét tölthettem el, szuper emberekkel, szuper helyeken! | |||
| |||
Kék Balaton 110 (113 km - 3140 m szinttel) sikeresen teljesítve 24 óra 05 perc alatt. Mit csinál az átlagos ember, amikor 35 fok van egy szép nyári napon? A: Tengerparton pihenget, koktélokat szürcsölve B. A Balatonnál strandol egy hatalmasat, lehetőleg megkeresve a legárnyasabb területet amikor nem éppen a tóban van. C: 113 km-t menetel egyhuzamban. Nem sok ember jelölte be a "C" választ a szombat reggeli napon, de végül én is ezt jelöltem meg. Szuper logisztikával érkeztünk le Krisztával, és barátaival Badacsonylábdihegyre. Ismerősöket köszöngetve indulunk neki 8:05-kor ennek a kemény túrának. Igazából nem lenne abszolút nehéz a paraméterei alapján, de az időjárás sokszor komoly befolyásoló tényező (lásd Kazinczy 200). Szóval nekiduráltuk magunkat Krisztával az eleinte kicsit foghíjas szalagozáson. Badacsony előtt szerencsére észrevettem az itinerben hogy a szokásos pecsételős pontok mellett igazolni kell a Balatoni Kéktúra pecsétjeivel is. Elég nehezen lehetett elsőre látni ezt, így sokan ki is hagytak jópárat. Szerencsére nekem végig kezemben volt az itiner, és figyelmem egy pillanatig sem lankadhatott. A badacsonyi igazolás után komoly emelkedő vitt fel a Kisfaludy-kilátóhoz, ahol Andráséktól kaptunk pecsétet. Lefele belekocogunk óvatosan, de mivel hőségriadó van, ezért kötelező pihenőt írunk elő a túra 8.km-énél a Sörpatika nevű egységbe. Betolok egy jó korsóval, majd előzzük vissza az előtte megelőzött túratársakat. Magyarázkodok, nem eltévedtünk, csak frissítettünk. Az Örsi-hegy emelkedője könnyen megy, megváltás az erdei etap. Innen megint kis óvatos kocogás lefele, Pamela és barátnője társaságának örülünk meg rövid ideig. A Cseri-kastélynál nem hagyjuk ki a kék pecsétet, de onnan 300 m-re írja az itiner a Nagy-Gellát, amit előre tudtam hogy több lesz, de legalább a parkolónál volt lent a pont. Vikinek és Balázsnak örülök meg, ők szolgáltatják itt a finomságokat. A házi sütemény ismét hatalmas sikert arat nálam. Elfelezünk egy gyümölcsös sört Krisztával, majd a Gella csúcsot megmászva hosszabb aszfaltos lefele következik. Végigkocogjuk, sokkal jobb ebből az irányból menni mint visszafele. Az Evetes-völgybe Verával kiegészülve kerülgetjük a kidőlt fákat, és örömködök hogy még ezt a részt lámpa nélkül abszolváljuk éppen. Krisztának már délelőtt felhívtam a figyelmét a Balatoni Óriás Fekete Pókokra :) A Balaton-felvidéken, illetve a Zalai-dombságban ha éjszaka jó az idő, óriási rettenet pókok szoktak megjelenni már késő délután, riogatni az arra alkalmas túrázó prédákat. Sajnos megint igazam lett, és gigantikus egyedeket vélek felfedezni hatalmas pókhálóval. Szerencsére nem kapunk egyet sem telibe, máskülönben zengene az erdő tőlem :) Kiérünk az Evetes-völgyből, és megörülök, mert tudom hogy Balatonfüredig végig nyílt rész lesz, ezáltal titkon bízom benne hogy lámpa nélkül elérünk a 66 km-es frissítőponthoz. Kriszta is kifejezetten élénk lesz, és kocogunk még a síkon is. "Nyugtával dicsérd a napot". Sikerült, elértünk Füredre, kb 10 percen múlt, de nem kellett lámpa. Megleljük a kéktúra pecsétet, és utána 400 m-re a Léna Borozót. Hideg gyümölcsleves vár ránk, és rizseshús, illetve egy ezer forintos bónt is beváltok kólára és egy üveg vízre. Ez az ellenőrzőpont nagyon megnyugtatott. Egyáltalán nem izgultam, csak kanalaztam, és fejben felkészültem az éjszakai etapra. Sajnos a vízhólyag már nagyon zavaró a kis lábujjamon, így már csak úgy tudok menni hogy kiiktatom a kis lábujjat a további csatából, ez által a bal lábammal kifejezetten befele terhelek minden lépésnél. Persze elfelejtettem elhozni a kisollót meg a leukoplastot.. Feltápászkodunk, Krisztát felkészítem hogy most jön két combosabb emelkedő. A Tamás-hegy igazából nem olyan vészes, csak a kereszthez kell felóvatoskodni. Felérvén kicsit megállunk és gyönyörködünk Füred csodás látképében, az időközben minket utolért Attila és Laci társaságában, és még a túloldalon a siófoki óriáskereket is kiszúrtam. Lefele Erzsit és Imit érjük utol, jól esik velük kicsit dumcsizni. Innentől viszont minden idegszállal koncentrálni kell, mert jön a túra legkeményebb emelkedője a Péter-hegyre. Az eleje nagyon meredek, majd picit meredek, és a végén megforgatja benned a kést még a brutál meredekkel. Tényleg nagyon óvatosan haladok fölfele, Krisztát amúgy is meg kell várnom odafent, fölösleges keménykedni. Ettől függetlenül úgy értem fel a hegy tetőre mintha éppen magából a Balatonból jöttem volna ki, úgy szétizzadtam. Huhh, ez is meg volt. Lefele azért könnyebb, de óvatoskodunk, nehéz úgy menni hogy a kis lábujjam ne érintkezzen a talajjal. Végre síkot érünk, irány Csopak! A beépült villák lassan ipari méreteket öltenek, csak nehogy a turistaút bánja egyszer, mert a panoráma pazar. A két ugyanazon nevű Attilát, Lacit, és Gábort előzzük meg sokadjára kocogva, pedig ők csak gyalogolnak, de azt kifejezetten jó tempóban. Csopakon ismét közkutazás. Nagyon oda kell figyelni éjjel is a frissítésre, mert egyáltalán nincs hideg, és a szervezet kőkeményen elveszti a folyadékot ez által. A Csákány-hegy tetején Orsi és kislánya pontőrködnek. Nyámi, a házi süti ismét pazar! Kávét nem kérek, nem élek vele, de viszont magába tejet elfogadok. Három pohárral iszok, bár bevallom félek az utóhatástól, de nagyon jól esik per pillanat. Szerencsére elmaradt az utóhatás. Lovas településre érkezünk. Leérünk a főútra, egyből balra fordulunk a K-en. A falu végén jövök rá hogy valami nem kóser. A Savanyúvíz forrásnál kellene lennie a pontnak, mi meg már kint vagyunk a faluból. Az időközben minket utolért Gábor néz rá a GPS-re, és bizony nem jó helyen vagyunk. Hátra arc. A főúton jobbra kellett volna menni a szalagozáson. Többen benézték ezt, van akik ki is hagyták a pontot. Hibánk sikerrel zárul, ugyanis a forrásnál frissítőpont üzemel. Ismét a nagyon finom kenyerek vannak terítéken, mellette pedig feltöltöm flakonomat levendulateával. Alsóörs következik, a kocsmánál kéktúrapecsét, le is ülünk kicsit pihenni, a hólyag már tényleg fájdogál. Krisztának is van, szintén a kislábujjánál, de becsülettel küzdünk tovább. A Csere-hegy kilátójához valahogy sosem akar eljönni az emelkedő vége, megváltás ide felérni. Itt is kéktúra pecsét, megint van indok leülni. Indulásunkkor megjön Laci és Orsi, de mi pont megyünk tovább. Lebotorkálunk a köves lefelén, majd jön a borzasztó hosszú aszfaltos rész, Balatonalmádin keresztül. Fejben nagyon próbálok most ott lenni, ez is olyan túlélő etap. A központban pihennek Gáborék, Attiláékkal és Lacival, mi is így teszünk, és kell most egy jó 10 perc ücsörgés a padon. Megérkezik Laci, Orsi, egy ismeretlen srác, egy másik hölgy, és András, meg Nóra is. Jó sokan haladunk most együtt, kicsit kizökkent a beszélgetés. A Malom-völgyhöz egyszerre érkezünk vagy 8-an. Ismét Ildi és Csaba a pontőrök. A frissítőpontjuk elsőosztályú, és végre van kóla is. Utolsónak hagyjuk el a pontot, de a többiek a réten benéznek egy szalagot, így ismét visszaelőzzük őket. Közben hajnal lett, a fejlámpákat el lehetett tenni. Borzasztó hosszú gazos részen törünk utat, ez is idegőrlő rész. Végre kiérünk egy aszfaltos kerékpárútra. Hatalmas mezőség, nagy szerencsénkre lent van a köd, így a klíma még tökéletes. Kriszta egyszer csak gondol egyet és elkezd futni. Értem a célzást, próbáljunk meg minél többet menni amíg feljön a nap. Versenyfutás a nap elől :) Én is osztom ezen törekvést, így egészen Litérig 5 km-en át toljuk neki úgy elég emberesen. A közparknál ismét Viki és Balázs frissítőpontja állít meg minket. Olyan gyorsan frissítünk hogy még a gyümölcsös sör egy része is a pólómon landol :) Futás tovább. Varjas vendéglő, gyors kéktúra pecsét, majd jön a Mogyorós-hegy végig nyílt emelkedője. Ez is megvan napfelkelte előtt, szuper. Kriszta egyre őrültebb gondolatokat sző, 24 óra alatt érjünk be. Matekozok, nem lehet, ahhoz majdnem 7-es átlagot kellene menni. Esélytelen, én "kirándulni" jöttem, amit már egy ideje nem így érzek :) Komotósan gyaloglunk a lábnak már egyáltalán nem jól eső huplikon Királyszentistvánig. pecsét megvan, Kriszta fut tovább. Én nem akarok, a célban tali. Aztán gyaloglásra vált, az meg nekem megy jól, így ismét utolérem. A falu után jön a hosszú szántóföld. Még épphogy lent van a köd, szuper, azt hittem ide már kánikulában érünk. Megmászunk egy dombocskát, utána kis ösvényen haladunk egy elfeledett tanösvényen szerencsére erdőben. Végül kiérünk a szántóföld szélére, na eddig bírtuk meleg nélkül, itt már bekeményített újra a nap. A "távvezeték" nevű ellenőrzőpont sosem akar eljönni.. Türelem sikeres teljesítést terem, ezt mantrázom magamnak. Persze eljön az utolsó pont is, ahonnan már csak (vagy még) 5,6 km a cél. Egyszer csak a semmiből elrohan mellettünk Kovács András. Van ott energy kérem. Gondoltuk a célban látjuk legközelebb, de aztán messzebb gyaloglásra vált. Kriszta folyamatosan az óráját nézi, és futunk. Ha picit emelkedik már akkor is. Leérünk Pétfürdő szélére, toljuk neki keményen. Végül meglelve a célt, vasárnap reggel 8:10-re érünk be, 24:05 alatt. Belegondolván tényleg meg lett volna simán 24 óra alatt ha picit komolyabban veszem a dolgot, ami azt jelenti hogy durva tempót jöttünk az utolsó 20 km-en. Persze egyáltalán nem izgat az idő, örülök hogy ebben a brutál melegben sikerül teljesítők lehettünk, és immár 8x-os Kék Balaton teljesítő lehettem. Köszönöm Krisztának a társaságot, egyedül nagyon kemény lett volna, mondom úgy, hogy rengeteget szoktam így menni. A szervezés pedig szuper volt, Edináék nagyon összerakták a frissítéseket!! | |||
| |||
Pochod Krajem Severočeských Jednotek 100 km - 3178 m szinttel sikeresen teljesítve 23 óra 00 perc alatt.
Nyakamon a Kazinczy 200, és elég erős volt mostanában a sorozatterhelés. Úgy voltam vele ezt a túrát most nyugodtan szeretném megcsinálni, nézelődni, megpihenni. Amúgy is ez a tájegység, Ústi nad Labem környéke igen közel áll a szívemhez látnivalók terén.
Péntek reggel 10 órakor Tatabányára levonatoztam, majd ott Tóth Feri és Mariann várt, hogy megkezdjük jó 7 órás kocsikázásunkat Terezínbe. Közben Szél Laci is megérkezett, így teljes volt a csapatunk. Szerencsére gond nélkül odaértünk már 17:15-re. 17 órától lehetett lefoglalni a szállást, de még senki sem volt ott. Kb negyed óra várakozás után megjelent a főszervező, és gyakorlatilag egy kaszárnya belsejében volt a szállásunk, igen érdekes volt. Maga a város is egy nagy erődítmény kellős közepén van, fura is volt ezt megszemlélni. Körbenéztünk a városban és egy pizzériánál lyukadtunk ki, ahol letartóztattunk egy 40 cm-es pizzát, majd kellően jóllakottan indultunk vissza rápihenni a másnapra.
Reggel 4-kor már felvérteztük magunkat, és végül 5:05-kor nekiindultunk a hosszú túrának. Előző este még futólag találkoztunk Márkkal és Tamással. Végül velük indulok én is neki a menetnek. Az első 11 km teljesen szint nélküli volt, így erősebb gyaloglással tudtunk haladni. Filóztam rajta hogy egyedül menjek és akkor lámpa nélkül egy 6-os átlaggal beérhetek, de nem láttam értelmét a sietségnek, Feriéket így is-úgy is meg kell várni. Közben felsejlenek a megmászandó nagy hegyeink, a Lovos, illetve a Milesovka. Lovosice település előtt Tamás elkocog, én maradok Márkkal. 8 km-nél még Szél Laci utolér minket, így hármasban érkezünk meg az első frissítőponthoz, ami Lovosice vasútállomása előtt található. Olaf, és egy fiatal srác a pontőr. Még szinte semmi sincs felbontva, mi teszünk róla hogy ne így legyen. Meglepetésre egy hatalmas csabai kolbász is leledzik itt, magyar felirattal, gyorsan rá is rabolunk :) A csehek híres százas ölőjét Blankát kerülgetjük egy darabig. Laci kicsit lemarad, én meg előre húzok a Lovos hegyre fölfele. Mondtam Márknak majd a tetején megvárom. Szerencsére végig szerpentinben kellett fölmenni, így nem volt annyira megerőltető a fölfele az 570 m-es hegyre. A panoráma mesebeli, nem győzök gyönyörködni. Márk is megérkezik, majd végigpásztázva a kilátást kis oda-vissza jön. Picit kocogunk a völgyig, csak szolidan. Malé Zernosekybe érkezvén ismét filctollas EP, amiből a túrán összesen 36 (!) volt. Pár volt csak közöttük emberes, így nagyon figyelni kellett. A Z- jelzésen haladunk fölfele a Porta Bohemica kilátópontja felé. Hamarosan megpillantjuk az Elba folyót, és megleljük a kitérőt is a csodás kilátóponthoz, ahol ismét tátott szájjal gyönyörködünk. Márk mutatja hogy majd a folyó túloldalán is fogunk járni. Szépen lecsorgunk Litochovicébe ahol a saját jelzést nem találva kis kerülővel érkezünk meg a frissítőponthoz, ahol Egon szolgál fel mindenféle finomságot. 23 km-nél járunk, és már a második szuper frissítőpont. Jól esik leülni. Közben megérkezik Michaela aki egy órával később indult mint mi. A ponttól elindulva felfele az aszfalton utolérem, és kicsit beszélgetünk, jól esik a társasága, rég találkoztunk. Ahogy sík terepre érünk elkocog, mi Márkkal maradunk a gyaloglásnál. Egyre jobban közeledik a Milesovka tekintélyt parancsoló hegye, tetején a kilátótoronnyal. Előtte viszont rákészülünk, és Velemínbe érve beülünk az itinerben is jelzett motorestbe, és elfogyasztunk egy jó korsó sört. A K- jelzésen érünk fel a hegy aljához, majd egy kis erdei pihenőnél megleljük filctollas pontunkat. Utolér egy cseh futócsaj. Jön a túra legmagasabb hegye. Eldöntöttem hogy a csaj nem fog engem megelőzni fölfele, így Márknak mondtam hogy majd fent megvárom, és tempósan meggyalogoltam végig a fölfelét, ami szintén szerpentinesen vitt végig, szintúgy mint a Lovosra. Jó 5 perccel mögöttem is ért fel mindenki, így addig volt időm gyönyörködni a kilátóteraszon a panorámában. A csaj felért, ikszelt egyet a filctollal, és már ott sem volt. Végül 2. helyezett lett. Nekünk nem volt ilyen tervünk Márkkal, így beültünk a 837 m magas hegy turistaházába, és Márk meghívott egy sörre, amit utólag is köszönök. Mondtam hogy bent üljünk le, mert a házból varázslatos a panoráma. Ilyenkor jön az elő, hogy de jó lenne csak úgy kirándulni, időtől, mindentől függetlenül. De ezt most nem engedhettük meg magunknak. Feltöltekezvén a házból kijövet megdörren az ég, nem jó előjel, de végül ez csak olyan ijesztgetés volt, semmi nem történt. Kellemes úton haladunk a S- jelzésen a Paska pole elágazásig. Már előtte jót nevetünk hogy az itinerben le van írva hogy CODE 151. Minek írják le? Na de amikor odaértünk leesett az állunk. Egy összeeszkábált hűtőszekrény volt csak úgy odahelyezve, ami számzáras lakattal volt lezárva. Nekünk kellett 151-re állítani, majd nyílt is a lakat. Hihetetlen! Kinyitva szörpök, víz, és nápolyiszeletek voltak benne. Fel is töltekeztünk, mert már kezdett eléggé forróság lenni. Ez után bezártuk a szekrényt, egyet állítottunk a számzáron, majd örömködve haladtunk tovább. Én főleg, mert hamarosan egy valakitől kiesett nápolyit is leltem a földön, amit persze egyből meg is ettem. Kletecnára érkezve hosszabb aszfaltosabb rész következett. Itt elmentek mellettünk a gyors futók, közte Hanka is, aki végül a teljes mezőnyt lealázta. Hivatalosan 8-ig volt rajt, így sejtettük hogy akkor indultak, de végül megnézve 8:30-kor. Az eddig 40 km-ig majdnem 9-es átlag. Kemény, de aztán a végén végül nem születtek annyira űridők. 43 km-nél érkezünk meg a Radejcín kilátóhoz, aminek természetesen a legtetején volt a filces pont. Nyilván Olaf tette föl :) Körbenézünk, és lefele Blankát vesszük észre előttünk. Érdekes hogy nem előzött meg minket, és 15 km-nél a Lovos hegycsúcsán még pont mögöttünk volt. Nem izgat, mi becsületesen mentünk ez a lényeg. 3 km után ismét egy mesebeli kilátáshoz térünk ki, a Mlynáruv kríz csúcsán gyönyörködünk az Elba völgyébe. Következik a túra első olyan pontja ahol meleg étel vár ránk, az itiner jelzi is ezt, így hamarabb tudtuk már ezt. Palacinkárna Bohemikus a hely neve, ez által palacsintára gyanakodtunk. Olaf volt a pontőr, és mondta nekünk hogy 100 koronáig ingyenes a fogyasztás. Márkkal kinéztünk egy palacsintát, 105 korona volt, így pici rásegítéssel ugyan, de lett kaja. Magamban kicsit drágálltam ezt az árat egy palacsintáért, de amikor kész lett, csak lestünk, szó szerint majdnem egy gyros méretű palacsinta fogadott minket, mindenféle sajttal, sonkával töltve. Na ez már döfi! Tömtük is rendesen magunkat. Feri pont indulásunk előtt telefonált, hogy sajnos kiszállt a gyomra miatt, de így Olafnak egyből át is tudtam adni az infót. Tovább indulván 15 óra körül lehetett, de most lett a legmelegebb a nap folyamán. Blanka is mögöttünk halad, és jó darabig így is megyünk. Márknak sajnos itt kijött egy nagyobb holtpont, ami majdnem sötétedésig kísérte, így a tempó is eléggé visszaesett, de a lényeg az volt hogy haladunk, a szintidővel biztos hogy nem lesz gondunk. 52 km-nél jött a túra legtechnikásabb kimászása, illetve utána lemászása. A Josefínka kilátóponthoz tértünk ki a K-háromszögön. Nem gondoltuk volna hogy ilyen kemény lesz, de szó szerint sziklákon mászva tudtuk csak megközelíteni a filces pontot. Ez után visszaóvatoskodva saját jelzésen kellett lemenni Vanov településre. Na ez tényleg nem viccelt. Szó szerint toronyiránt, csalánok és sziklák között (vagy át rajtuk) kellett a távvezeték mentén leereszkedni. Nagyon óvatosan mentünk, nehogy probléma legyen, de végül baleset nélkül leértünk. 3 km alatt vagy 300 m szintet dobtunk el pikk-pakk, és leérünk közvetlen az Elba folyóhoz. A kellemes sík aszfalt nem tartott sokáig, ugyanis hamarosan vissza kellett mászni a Vrkoc kilátópontjához. Nekem is már nagyon melegem volt, így megfontolt tempóval értem fel a pontra. Leülvén egy kőből épült padra ismét égdörgés nem túl messze. Ránézek a telefonon, egy erősebb vihar kerül el minket szerencsére. Kicsit kezdek ijedezni jó 10 perc múlva hogy Márk észre vette-e a Z3-ög leágazást, de végül igen, csak rossz helyre tette le a hátizsákját az oda-vissza előtt, így vissza kellett mennie érte hogy immár jó helyen hagyja a Z3-Z- elágazásba. Ez után tényleg nagyon kényelmes tempóval haladunk a K19-es pontig, ahol sajnos a filc le volt tépve, így fotóval igazoljuk ottjártunkat. Innentől jó sokáig a tavaly novemberi Loucení 113 km-es túrával szemben haladunk, nekem ismerős részeken. Leóvatoskodunk Ústi nad Labem leges-legszéléhez, majd a víztározó hídján kelünk át a S- jelzésen az Elba túloldalára. Felküzdjük magunkat a már messziről is látható gyönyörű Strekov várához, ahol kereken 60 km-nél járunk, és frissítőpont következik ismét. Petr Maly, és társa a pontőr. Minden van itt, ami egy ponton csak lehet. Kenyerek, sós-édes, sütemények, kóla, stb stb.. Egy jó darabig meg is pihenünk itt, most kell az energia nagyon, főleg Márknak. Közben megérkezik Blanka is, aki pár perccel hamarabb tovább indul mint mi, de hadd menjen. Rendesen bekajálunk, majd jó 20 perc után a P- jelzésen indulunk tovább, ismét számomra ismerős úton. Igen ám, de alig hogy elindultunk, máris elkezdett esni az eső. Na ez nagyon hiányzik a múlt heti Tanúhegyekről.. Szerencsénk volt, mert sűrű erdőben haladtunk, így minimálisat éreztünk az esőből. Mire nyílt részre értünk pont elállt, ezt kívánni sem lehetett volna másként. Egy saját jelzéses erős emelkedő következett fel az Ostry vrch 587 m-es csúcsára. Tempósan megtoltam, és a végén Blankát is utolértem, aki aztán hamarabb elindult, mert én fent megvártam Márkot, közben pedig a csodás kilátásban gyönyörködtem. Ez után hosszasan haladunk lefele a Z-tanösvényen Brná település széléhez, ahol ismét egy összetákolt hűtőszekrényt leltünk amiben szintén szörpök és nápolyik akadtak. Az itiner szépen jelezte ezt ábrával, így nem lepődtünk meg rajta. Blankát itt elhagyjuk, és sokáig nem is látjuk már. Márkkal filózunk hátha kihúzhatjuk lámpa nélkül a 75 km-es nagy frissítőpontig. A Rytina völgyben a K- jelzésen kicsit megtempózom fölfele, és végül sikeresen elérem lámpa nélkül a pontot. Márk is hamarosan érkezik ő neki is sikerült. Itt két nagyon kedves pontőr volt, és angolul is beszéltek. Szó szerint lesték a kívánságainkat. Gulyáslevest kaptam, és az asztalon roskadoztak a finomabbnál-finomabb dolgok. Zöldségmix kukoricával-répával, sós-édes dolgok, banán, kóla, meggyes süti, kenyerek, cukrok, és még ki tudja mit felejtettem ki. Márk kap kávét is, és mintha innentől újjászületett volna, egész éjjel sikerült egy haladósabb tempóra ráállnunk. Jó ideig itt is ragadunk, ez volt a kedvenc pontom, és a kedves pontőrök is hozzátettek sokat ehhez. Blanka megérkezik, mi pedig indulunk tovább, bele az éjszakába. Kimenvén hamar megcsap a hideg, és felveszem pulóveremet. Innentől sokáig saját jelölésen haladunk. Eddig tökéletesek voltak a jelzések, viszont innentől pont az éjszakai etapon sok elágazásba nem voltak, és ha voltak is, fordítva, menetiránnyal szemben lettek felhelyezve, amit hatalmas bakinak könyvelek el. A Lysá horára is Márk GPS-ével haladtunk, mert egyszerűen se itt, se utána nem voltak jelek kihelyezve. Érthetetlen.. Alig vártam végre rendes turistajelzésen haladjunk. A K- jelzést elérve a Plesivec átlagos emelkedőjén volt egy filces pont, na de innen lefele brutális sziklagörgetegeken kellett lemenni, nem akartuk elhinni.. Nagyon óvatosan haladtunk, mert egy pillanat alatt lezuhanhattunk volna. A következő pont Kamyk vára volt. Jelzés egy darab se, ráadásul a filces pont nem oda volt elhelyezve ahova a térkép mutatta, így körbe kellett kerülni a várat.. Kicsit dühös voltam hogy pont az éjszakai etap lett így elrontva. Ez után rémesen hosszan haladunk a Z- jelzésen a Kalvárie Tri kríze (kálvária három keresztel) pontunkig. Szerencsére megleljük a Z3-ög kiágazását, és a csúcson gyönyörű kilátás fogad a kivilágított Lovosice városra. Engem elkapott egy holtpont, így leültünk a padra, és megbontottam energiaitalomat. Ez után el is múlt szerencsére a holtpont. Egy meredek szerpentinúton ereszkedünk le az Elba folyó mellé közvetlenül, és egy jó 3 km-t haladunk a kerékpárúton. Pontunkat megtalálva, 2 km múlva megérkezünk túránk utolsó frissítőpontjához, Malíc településre, ami 90 km-nél volt. Egy katona úr volt a pontőr, legmélyebb álmából vertük fel, ezáltal rájöttünk hogy jó ideje elmentek már előttünk. Különféle snackekkel tömtük magunkat, és 10 perc után indultunk is tovább túránk utolsó hegyét megmászni, ami a Radobyl nevet viselte. Nem volt meredek, végig szerpentinben értünk fel a csúcskereszthez, ahonnan meseszép éjszakai panoráma tárulkozott ki Lovosicére. Azt viszont láttuk hogy a köd elég gyorsan jön fel, így hamar leléptünk, és pár km gyaloglás után Litomerice városába érkeztünk. Az itinerben volt egy térképféleség, de ez alapján nem nagyon boldogultunk, így ismét Márk eszközére hagyatkoztunk. Jobban örültem volna ha saját jelzések lettek volna feltéve.. A városon belül ráadásul három Mini kontrollát kellett felkeresni, amiknek a pontos helyeit színes ábra jelezte az itinerben. Az elsőt kapásból rossz helyre mutatta, de megleltük. Mini szúróbélyegzők lettek kihelyezve. A második egy szobor mellett kellett volna lennie a kerítésen, de nem leltük, így lőttünk egy szelfit amit a célban meg is mutattunk. Kiderült hogy a kerítés túloldalán volt, ez is rosszul volt jelölve.. A harmadikat a főtéren a szökőkútnál hamar megleltük. Megmondom őszintén erre az össze-vissza mászkálásra a városon belül már egyáltalán nem voltam kíváncsi. Nagyon szép volt, de nem 96 km-nél.. Végül elérjük a Z- jelzést, és az Elba fölött megyünk át hosszan egy hídon, majd egy kurflival a híd alatt haladunk már az Ohre folyó mellett. A köd miatt alig láttunk valamit, és fáztam is eléggé. Már nagyon a célban akartam lenni. A cél előtt 1 km-el megleljük utolsó filces pontunkat, majd az utolsó 600 m-en saját jelzést kellett volna követni, ami megint nem volt. Én simán mentem volna tovább a Z-ön, ami elvitt volna a francba. 600 m-el a cél előtt, nem lettem volna ideges kicsit sem.. Szerencsére Márk GPS-e jó irányba terelt, így hamar meg is leltük a célt. Az a baj, hogy egyre kevésbé merek innentől egyedül elindulni, mert ha előjönnek ilyen bakik akkor meg vagyok lőve, bár térkép alapján lehet valahogy elnavigálnék.. Sajnos a GPS-es túrázás itt is már nagy divat lett, és félő hogy ezért a jelölések is hanyagabbak lettek. Na sebaj, Hajnal 4 órakor pont pirkadatkor megérkezünk a célba, és a főszervezőt felébresztve átvesszük csodás díjazásainkat, és egy meseszép pólót is. Megérte eljönni, gyönyörű helyeken vitt a túra, sok szép emlék kavarog továbbra is a fejemben! Márknak köszönöm a társaságot! | |||
| |||
Tanúhegyek 100 (105 km - 3200 m szinttel) sikeresen teljesítve 17 óra 43 perc alatt.
Kalandban nem volt hiány.. Újra megrendezésre került a 100 km-es táv sok év után. Mint régebben, most is tiszteletemet tettem ezen a rendezvényen. Andrásnak és Nórának hála már kora reggel 5:40-kor Badacsonytördemicen voltunk a rajtban, így kapkodás nélkül nyugodtan be tudtunk nevezni. Végül 6:15-kor indultunk Orsival. Kapásból megtörtént a bemelegítés, a Bujdosók lépcsője felmenetelen már erősen szakadt rólunk a víz. A pontőröknek sem sikerült még a Ranolder-kereszthez felérni, így futtában kaptunk igazolást. András és Nóra is köreinkben mozgott, hol előreszaladtak, hol mi értük őket utol. Badacsonytomajon egy pohár sör benne volt a nevezési díjban, köszönjük utólag is. Vicces volt a szitu, mert kifele véletlenül rossz ajtón mentem majdnem ki, így az 5.-ös számú lakosztály ajtaját próbáltam kinyitni, szerencsére sikertelenül, de megnéztem volna ha épp kinyitom és egy pár meredt volna rám árgus szemekkel :)) A jókedv megvolt, irány a Varga Pincészet a következő pont. Itt Tamás pontőrködött, de lendületbe voltunk, és a rágcsákon kívül most mást nem is fogyasztottunk. Ez után ért utol minket Toperczer András, aki sokáig társunk is maradt. A Káli túrákról ismerős Salföldi kolostorrom következett, ahol dinnye is volt az ellátás, ez most nagyon jól esett. 15 km-nél várt minket a Borbély családi pincészet, ahol Éva és Egon pontőrködött. Ha ők itt vannak akkor garantált a jókedv, és a sok finomság. Tepertőkrémes kenyeret majszoltunk uborkával, és jókat beszélgettünk. A pont után egy fiatal futósrác előz meg minket erős tempóval, azt gondoltuk többet nem látjuk, nem így lett. A következő etapon egy téves szalagozás vezet meg majdnem minket a Tóti-hegy előtt, szerencsére sikerül korrigálni erdőn-mezőn át. A Tóti-hegyre erős kaptató visz fel, szépen óvatosan abszolváljuk, nem keménykedünk. A kilátás pazar mint mindig, egyik kedvenc hegyem ez! A pontőröktől még szódát is kaptunk a csúcson. Egy picit jellegtelenebb része jön a túrának, a Sabari templomromnál kódot jegyzetelünk, majd intenzív mászás veszi kezdetét ötösfogatunknak. A Kopasz-hegyen szépen jobbra fordulunk a szalagozáson, de nekem gyanús lesz, hogy toronyirántos lefele következik, a kódnak meg a csúcson kellene lenni. Visszafordulunk, és végül a másik irányba menve megleljük feljebb a kódot. A szalagozás most sem volt barátunk. Amúgy pár bakitól eltekintve le a kalappal, sok szalagozott rész volt, ügyesen megoldották a szervezők, de a legnagyobb "hiba" még hátra volt. Lefutunk Mindszentkállára, ami még 26 km-nél van, de 50 km múlva majd újból ide érkezünk meg. Az ellátás elsőosztályú, le is ragadunk picit itt enni-inni. Ez után egy hosszú réten haladunk síkban sokáig, az Idő ösvénye (?) tanösvényen. Szinte végig kocogjuk, de csak úgy óvatosan. Közben kezdenek összeállni a felhők, félő hogy zuhé következhet. A hosszú rét után Kővágóőrs következik, 32 km-nél. Látunk egy közkutat, rendesen lecsapatjuk magunkat. E közben utolér minket Rebeka és párja, aztán Jucus is. A Fülöp-hegyi kilátóhoz érkezünk meg, de előtte egy nagyon rövid eső lemossa rólunk az út porát. Orsival eszünkbe jut a tavaly decemberi Balatoni Kilátók 100, amikor éjjel akkora köd volt, hogy majdnem szó szerint nekimentünk a kilátónak. Itt is frissítőpont van, jól esik kicsit megpihenni. Ez után jó hosszú 10 km-es szakasz következik szalagozáson. Rebekáék elfutnak, Kovács Andris is velük tart. Mi Orsival, Toperczer Andrással és Jucussal sztorizgatunk kocogás közben, Nóra pedig mögöttünk jön, bár hiába mondja hogy erős a tempó, egyáltalán nem látszik rajta bármiféle probléma :) A K- jelzést elérve Jucust tovaengedjük, mi maradunk a tempósabb gyaloglásnál és a hébe-hóba belekocogásnál. Végre elérjük a Hegyestűt, már nagyon vártam. Jucus már sehol, Rebekáék és András még itt majszolják a sok finomságot ami az ellenőrzőponton járt. Ismét tepertőkrémes kenyeret majszolok, és van sajt is. Na ebből nem szégyellek venni. Indulás előtt kapok egy dobozos sört is, amit már útközben fogyasztok el. Rebekáék ismét elfutnak, A két András, Orsi, és Nóra megyünk most együtt ismét. Megint egy 10-es a következő pont. Szentantalfa előtt utolér minket futva Kreiter Balázs, majd a faluban egy közkutat letartóztatunk, és Balázs tova is fut. Pillanatok alatt jókora eső keletkezik, és rendesen szétázunk, de ami még rosszabb hogy az út minősége is egyre jobban adja meg magát. Szentantalfáról kifele hatalmas dagonya, majd a kerítés mellett a balkanyarnál a hely ismerettségem ami kihúz minket a nagyobb eltévedéstől. Embermagasságú fűben küzdünk, a cipő totál beázott mindenkinek. Az eső közben eláll, de így is széjjel ázva érkezünk meg a Halom-hegyi kilátóhoz, ami már 54 km-nél volt. Itt is volt dinnye, sajt, alma, banán, és kóla! Végre kóla, le is cseréltem a vizet hamar.. Az időjárás bolondját járatja velünk. Mencshely felé közeledve Toperczer Andrissal latolgatjuk hogy a ronda fekete felhő vajon újra elkap-e minket. A túra légvonalban legtávolabbi pontjára érkezünk, de a faluban eljön a balkanyar, hamar konstatáljuk hogy innen már csak közelebb leszünk a célunkhoz. Egy aszfaltos részen kocogunk, de ahogy a P- jelzés jobbra megy egy sorompónál, kezdődik a túra nemulass' része. Az eddigi eső kutyafüle volt ahhoz képest amit most kaptunk. Pillanatok alatt szakadni kezd, én meg elfelejtettem genothermet hozni amibe el tudnám pakolni a dolgokat a hátizsákban, így minden széjjel ázott, közte az itiner is. A változatosság kedvéért Balatonhenyéig ami még vagy jó 5 km, végig nyílt részen haladunk. Ez már nagyon nem tréfa, szedjük a lábunkat ahogy tudjuk. K.Andris elrohan, mi Orsival, Nórával, és T.Andrissal szintén futunk, minél hamarabb jussunk Henyére. Rommá ázva érkezünk be a faluba. Az itiner kocsmát ír, a valóságban semmi ilyen sincs, kicsit morci is lettem. Egy buszmegálló viszont volt, meglepetésre itt ültek Rebekáék, és Kreiter Balázs. A gyors futósrác aki még az eleje fele lehagyott, pedig a telefonfülkében állt. Tamás és Annamari voltak a pontőrök, az itinerrel annyit sikerült elérnem hogy legalább a pecséteket még tudtam gyűjteni. Társasági élet következik a buszmegállóban, közben az itt lévő sós krékert pusztítjuk ezerrel. Balázs nézi hogy még fél óra és elvonul az eső elvileg. K.András és Nóra brutálisak, egyből mennek is tovább az esőben, elkönyveltük hogy velük már csak a célban fogunk találkozni. Nekünk nagyon jól esik most ez a jó 20 perc amit itt töltünk, közben ömlik az eső, a falu lassan teljesen elúszik. Aztán egyszer csak elállt. Mindenki tovaindult. Az igazán futó szekciónak a kedve kicsit alább hagyott, mi megyünk most elől Orsival és T. Andrással. Az emelkedőt is megtempózzuk, de a változatosság kedvéért egy jó negyed óráig ismét kapunk egy égi áldást. Végül ez is eláll, és az Eötvös-Károly kilátó után az erdőből kiérve egy csodaszép szivárvány tárulkozik ki. Innen már szuper túraidő keletkezett, persze ezt még nem tudhattuk, mert ma nagyon szeszélyes volt őkelme. Szentbékkálla előtt utolérnek Balázsék futva, és a túra úgy gondolom legnagyobb bakija következett. Egy szalagozás mutatott egyértelműen jobbra a P-rom jelzésen. Mi el is indulunk rajta egy darabig, de valamiért rossz megérzésem támadt, mert a falu a másik irányba van. Balázsnak van trackje, így megkérdezem hogy biztos jófele megyünk-e? Határozott nem a válasz, így futás vissza. Közben egy szalag csonkot is felfedezek a fán, és visszaérve az elágazásba még egyszer megnézem azt a jobbra mutató szalagot. Nem értem... Valaki átköthette? Most Balázs a navigátor, közben balról bejön a K- jelzés, arra is egy szalag, de nekünk mégsem arra, hanem jobbra a másik ágán.. Most már tényleg nem értem mi volt ez.. Elérjük a szentbékkállai kőtengert, itt meg kódnak kellene lennie, de nincsen, hiába keressük. No ez a bermuda háromszög rész nem volt a kedvencem.. Végül futva megérkezünk Mindszentkállára 76 km-hez, ahol már ma egyszer jártunk. Most viszont zöldséglevest kapunk. K.Andrisék is itt vannak Nórával, ők sem leltek kódot a kőtengernél. Ők hamar tova is indulnak, mi leülünk, és jóízűen elmajszoljuk a levest. Most nagyon jól esik pihenni, elképzelem de jó lenne ha itt lenne a cél. Aztán nem képzelődök tovább, kiadom Orsinak az ukázt hogy gyerünk. Toperczer Andrist kérdezzük hogy jön-e, azt mondja mindjárt. Innen nem láttuk többet a túrán, de végül Annáékkal ért be a célba. Balázs és Rebekáék még a ponton maradtak, mi Orsival most kettesfogatban haladunk tovább. A Csobánc következik, de előtte még meglepően erős emelkedők következnek amikre nem számítottam, csak akkor rémlik be hogy erre én már jártam anno. A Csobánc aljánál Rebekáék utolérnek, Balázzsal már csak a célban találkoztunk, jó 40 perccel utánunk ért be. Bejön a K-, rutinosan megálljt parancsolok Orsinak, inni kell, most jön a durvulás fölfele. Majdnem a tetején meglepetésre Kovács Andrist és Nórát érjük utol, akik épp gyönyörködnek a pazar panorámában. Nekem sajnos most ehhez nincs elég ingerenciám, marad a küzdés fölfele. Végül elérjük a Csobánc csúcsát, ahol a szokásos pontőrök vannak, Andi és Tomi. Folyadék híján vagyunk, nagyon köszönjük az ide felhozott ásványvizeket, és a rágcsákat. 20:20 perc van, ha ügyesek vagyunk, még a Szent-György-hegyre felérhetünk lámpa nélkül. A köves meredeken óvatosan kocogunk lefele, majd meg sem állunk Gyulakesziig. Ismét Orsival ketten vagyunk, a többiek kicsit mögöttünk, illetve Kovács Ádám gyalogol utánunk, aki amúgy megelőzött már minket 75-nél, aztán később jól ott is hagyott ismét minket. A Szent-György hegyre iszonyú hosszú a fölfele, alig vártam a turistaházhoz érjünk. Végül épphogy lámpa nélkül odaérünk, hurrá. Lerogyok, hú, ez a fölfele kicsit megviselt. Az EP az egészséges étrend mintájára van berendezve, saláta, kis paradicsom, és uborka az ellátás. Jó negyed órát ücsörgünk, addig előveszem a fejlámpát, majd tényleg gyök kettővel mászunk fel a bazaltorgonák mellett a lépcsősoron. A csúcsot elérve a P- jelzés bokaszaggató lefeléjén óvatoskodunk Orsival és Nórával, András már megint valahol elől, nagyon jól nyomja. Végre kiérünk egy műútra, csodálkozok hogy az útvonal nem az mint régen, de közben kiépült egy vadi új kerékpárút ami jóval biztonságosabb. Csipi ér minket utol. Kicsit együtt haladunk, gratulálok neki a rettenet lengyel 240 km-es második helyezéséhez, majd hallgatjuk a sztorikat róla. A kerékpárúton tovafut, nekem nincs kedvem, marad a gyaloglás, de picit abból is vissza veszek, mert most nem esik jól az erősebb menet már. Végre elérjük a Szigligeti várat, megörülök hogy nem kell fölmenni. Bevetem magam az itt levő nyugágyba, de hamarosan fölpattanok, mert a kényelem túl nagy luxus lenne itt a cél előtt nem sokkal. Egy feladat van még, megmászni a Kamon-követ. Kiadom Orsinak az ukázt. Come on! Meglepően jó tempóban hasítunk fölfele, és megleljük a szúróbélyegzőt. Ez után lekocogunk a műútra. Innen a célig nincs kedvünk futni, erős gyaloglótempót veszünk föl. A vége fele Rebeka fut el a párjával, nagyon ügyesek voltak! Már Szigligettől elengedtem az aznapi beérkezést, de a cél előtt egy km-el megkérdezem Nórát mennyi az idő. Hoppáá. Na akkor toljuk csak meg, még van esély. Rebekáék után lódulunk, és végül 23:58-kor beérkezünk a célba. Na ezt nem gondoltam volna, bár olyan mint a halott matektanár, nem oszt, nem szoroz. Huhh, ez erős menet volt. A célban hatalmas adag bolognait kapok Évától, és van csapolt kofola is. Minden jó ha a vége jó. Sok-sok szép emlékkel köszönök el a szervezőktől. Andráséknak nagy köszönet a hazaútért is! | |||
| |||
Trnavska Stovka 169 km - 5695 m szinttel, sikeresen teljesítve 28 óra 40 perc alatt.
Ez tényleg jól ment, de lássuk a lényeget! 2014-ben már egyszer megcsináltuk ezt Őrsi Annával. A túrának az a nehézsége, hogy az első 100 km mindössze 5 euróba került , de ellátás is szinte semmi nem volt. A maradék majd 70 km-en pedig egyetlen egy emberes pont sem volt, csak fotókat készítettünk, és büszkén pózoltunk a Trencsény táblánál. Idén 50 éves lett a túra, és most először történt meg az, hogy a jubileum miatt a maradék 70 km-en 3 emberes frissítőpont lesz. Az első 100-ról azt hittem továbbra is puritán szervezés lesz, de szerencsére hatalmasat tévedtem.
Szombat kora reggel vesz föl a Sasadinál Attila, Máté és Vári Gabi társaságában. Gond nélkül Pozsonyba vagyunk. A kocsit itt hagyjuk, de a parkolásra nagyon figyelni kell, mert szinte mindenhol fizetős. Tanácsomra átmentünk a vasút túloldalára, és ott találtunk egy szuper jó helyet. Attila odaadta a kulcsot nekem, és bíztunk benne ha visszaérek, nem fog büntetőcédula lobogni a szélvédőn. Hamar neki is indultunk túránknak. Az még az érdekes, hogy az első 3 km-t fel a Kamzík tetejéig itiner nélkül tesszük meg, és a nevezés csak ott történik. A táv viszont benne van rendesen a vasútállomástól. Gáborral ütjük el az időt felfele, majd felérve a nagy TV-toronyhoz, Jaro, Stanko, és a főszervező Jozef az akivel kölcsönösen megörülünk egymásnak. Pár látásból ismerős túratárssal biccentünk egymásnak, aztán regisztráció. Jé, itt van Szél Laci, és Tamás is. A többiek nekiiramodnak, én még pár szót váltok velük. Hamar üzemi hőfokra kapcsolom magam, és kocogással indítok, azzal az óvatosabb fajtával. A többieket utolérve mindenkinek jó utat kívánok, bízzunk a 100%-os magyar teljesítésben. Az itinert böngészve 100 km-ig jó kis informatív, 90%-ban a P- jelzést kell követni. Nagyon jól ismerem az utat, sok 100-ason megfordultam erre. A Kis-Kárpátokban azt szeretem hogy jól futható utak vannak, és az emelkedők is viszonylag szolidabbak (tisztelet a jó néhány kivételnek ami eszembe van éppen). Hepe-hupás úton érem utol Gábort és Dávidot 10 km-nél akik a 100-as távon vannak. Dumcsizunk egy jót, majd majdnem elvitt a tömeg az aszfalton. Szerencsére figyeltem hogy a P- jelzés a Biely Krízig az erdőbe megy, nem is sok spori ment erre :( Amit fontos tudni, hogy rengetegen voltak, nekik ez olyan mint nekünk a Kinizsi Százas. Nagyon sok embernek a hátizsákján ott ficegett a túra kitűzője. Én akkor azt hittem ők már mind ezt megcsinálták, de később kiderült hogy csak a rajtban kapták, én pedig ebből kimaradtam. Pedig vissza-vissza nézegettem a vélt teljesítőkre :) A sok "dobrí" köszönéstől már kiszáradt a szám, de úgy voltam vele hogy a tisztelet mindenkinek jár, főleg hogy most nem is itthon vagyok. Ferit és Mariannt is utolértem, velük is dumcsizok kicsit. Folyamatosan előzöm az embertömeget, majd a 26 km-es EP-hez a Pezinská Babához érek. A büfénél tömegnyomor, mindenki fogyasztja a megérdemelt sörét, üdítőjét. Ellátás itt nincs, hamar tovarobogok. Furcsaság következett, épp a főút kereszteződésénél aszfaltozta az úthenger az utat, így jó 500 m-t kellett kerülni, hogy az út túloldalára visszajussunk :) Innen már a tempósabb gyalogosokat, és az óvatosan belekocogókat előzöm, kicsit szellősebb is lett a mezőny. Jön pár erősebb mászás, majd 37 km-nél érem utol a nagyobb magyar delegációt, Bálint, Anna, Dóri, Laci mennek most együtt. A Cermáková lukánál kis kitérővel szuper jó forrás található. Van valami szirup féle a ponton, Bálinttal megörülünk, még hogy nincs ellátás :) Nyomjuk bele a flakonba, majd rá a forrásvíz. Hm, így finomabb, tény és való. Tovább haladok, a Hubálová nyeregig végig kocogok, közben jönnek föl az emlékképek a sok MKMK-ról (szlovák 200 km-es). Itt már tényleg csak a kocogókat előzgetem. Nagyon jól érzem magam, valamiért a Kis-Kárpátokat én nagyon szeretem! 45 km-nél a Solosnicka Dolinához érek. Kerek 7-es átlaggal toltam idáig, ez elég erős, főleg hogy még hátravan 124 km. Itt viszont várt Slavo a pontőr, és ismerőse, akik nagyon megörültek nekem, részemről szintén. Nagyon meglepődtem, mert elképesztően finom ellátás volt itt, pedig nem volt beharangozva semmi az első 100-on. Sütemények, sós, édes, virsli, kóla, izó. Jó negyed óráig frissítek, tudom hogy a következő hegy az egész 169 km legkeményebbje lesz. Magamhoz veszek még egy jó adag kekszet, majd megkezdem hosszú mászásomat a 747 m-es Vápenná csúcsára. Eléggé áll a levegő, szakad rólam a víz. A lassan járj, tovább élsz elvet vallom és megállás nélkül felérek a csúcsra. Ez egy jó 3 km-es mászás volt, vagy 500 szinttel. Felérvén kicsit megmacskásodik a vádlim, az izmok önálló életre keltek. Húha, erre oda kell figyelni, a folyadékbevitelt magasabb szintre kell helyezni. Gyönyörködök a csúcsról, mesevilág. Petrklín, Vysoká, Velká Homolá, stb. Lefele nagyon sziklás az út, itt óvatoskodom, meg kicsit visszább kell venni a tempót amúgyis, úgy érzem. Az emelkedők mászása sem ért még véget, mert még a Klokoc 661 m-es csúcsa előtt is elhaladtunk. Itt is sokszor jártam már, az érdekes szegecselt kereszthez most nem térek ki. Innen sokáig kellemes kocogásra csábít az út, kisebb emelkedőkkel mindössze. 53 km-nél az Amonova lúkánál egy pici oda-vissza volt az EP-hez. Az ásványvíz mellett zsíroskenyerek sorakoztak, amiket a gyomrom most nem kívánt. Viszont ezek mellett sonkás, kukoricás hatalmas tekercsek sorakoztak, amit persze nyomban megkívántam. Repetázni nem mertem, mert a mezőny nagy része még mögöttem van, nyilván nem 2000 adaggal sütöttek :) Lefele kocogva nyammogom el a finomságot. Közben két futót érek utol, hm, őket már megelőztem. Gyanúsan megkérdezem hogy jártak-e az EP-nél, szomorúan közlik hogy nem találták. Én meg szomorúan közlöm hogy lemaradtak a sonkás-kukoricás tekercsről. Az információért cserébe sós-mogyorót kapok tőlük, de már nem mennek vissza a pontig, én meg megköszönöm a "jótett helyébe jót várj kaját". A Mon Repos jellegzetes épülete mellett elhaladva érek később a Brezinky elágazásba. Jujj mennyi emlék az MKMK-ról. A tó, a büfé, a szélkerekek. Itt figyelni kellett, mert a P- jelzésről át kellett térni a Z-re, ami egy hosszú aszfalton bevitt Buková településre. Itt végig gyalogoltam, rendesen befűtöttek, ráadásul árnyék sem volt. Végre a 65 km-es ponton. Itt még 2014-ből tudtam hogy van meleg kaja, de pénzért. Nem érdekelt, most már vágytam a meleg ételre. Van gulyás, illetve cigánypecsenye. Az utóbbit választottam, ami végül úgy lett hogy egy jókora hamburger zsemlébe raktak bele egy még nagyobb húst. Igazán emberes adag lett, le is öblítettem egy jó csapolt Gambrinussal. Közben egy helyi házaspár érdeklődik merre kirándulok, mikor elmondom majd hanyatt estek :) Jól esik a pihi, eddig 10 óra alatt tettem meg 65 km-t, most fél óra evés-ivás. Közben Katkát a pontőrt kérdezem meg merre tovább. P-kerékpárút a követendő, nekem is ez rémlett még itthonról megnézve, de jobb a megerősítés. Már csak azért is, mert később utolérek egy sporit a Z- P-kerékpár elágazásnál aki épp tanakodik hogy merre. Nagy magabiztossággal erősítem meg merre az arra. Meredeken mászunk fölfele, a spori hozzám szegődik, angolul kommunikálgatunk. Jó erőben tűnik, és az a durva hogy az első 100-asa volt ez, gőze nem volt az egészről, a cseh túranaptárat, és pl az őszi Teslácka Stovkát is nekem kellett mondanom, pedig ő pozsonyi. (Magamban jókat kuncogtam, és belegondoltam milyen lenne ha nálunk egy külföldi mondaná épp nekem mi az a ttt, meg mondjuk a Kinizsi Százas). Én kicsit csöndesebb voltam, inkább ő kérdezgetett, meséltem neki sok szlovák-cseh 100-asról. Visszatérünk a P-jelzésre, és ismét azon tovább sokáig. 70 km-nél ismét büfénél van az EP. Ő sörözik, én most csak egy kis csapolt kofolát veszek, és haladunk is tovább. Alig megyünk ismét 5 km-t, a Raková dolina (Raková völgy) következik. Fiatal diákok a pontőrök, de nagyon szívélyesek. Kérünk-e levest? Naná! Ráadásul egy hatalmas bögre Kofola is odakerült elém. Később Mátéék mondták hogy nekik ez mind fizetős lett volna, nekem egy vasamba nem került :) Így lehet időt rombolni. Amúgy sem érdekel mennyi az idő és hogy állok, a fontos az hogy beérjek szintidőn belül a célba. Hosszú aszfalt jön a völgybe, megint nosztalgiázok, eszembe jut tavaly amikor Olgával mentünk az MKMK-n és mellettünk csapkodtak a villámok. Akkor a pillanat töredéke alatt szétáztunk. 85 km-hez érünk, legalább 5 km-t futottunk előtte, jól megy továbbra is. Dobrá Vodá település, a pont a büfénél. Társam bemegy ismét sörözni (náluk ez olyan mint a víz), én most nem kívánok semmit, megbeszéltük hogy majd utolér ha tud. Innentől jött Brezováig a rövidítők "mekkája". A következő 8 km-en egyetlen emberrel sem találkoztam. Én végig a P- jelzésen mentem, amiben azért szint is akadt. Mindenki más akarattal-akaratlanul (mint kiderült a futótársam is) a P-kerékpárutat részesítette előnyben, ami itthon lemérve csak 6,5 km. Annyira nem izgat, 100 km-nél úgyis mindenki abbahagyja. Kicsit erősebben meghúzom a tempót, és végül csak 97 km-nél kellett lámpát kapcsolni. Innen 3 km jelzetlen úton a Matejková Dolinán át a 100 km-es ponthoz. 22:15 van, az időm eddig 15 óra 15 perc. A táv nincs meg teljes 100 km, de ezzel én nem akarok foglalkozni most. Azzal viszont annál inkább hogy Jozef a főszervező egyből borovicskával és sörrel kínálna, neee, most kihagyom :) Vizet kérek, és van magnéziumos plussz tabletta. Ráadásul volt pörkölt is, annak sem lehet nemet mondani. Kicsit nehezen csúszik, de leerőszakolom. Közben már itt volt futótársam, ő is a rövidítésen jött, bár mondta hogy tudta nélkül, mert mindenki arra ment :) Nem orrolok meg rá, sőt gratulálok hogy első százasán milyen jól ment, ő pedig nagyon izgult értem a folytatásban. Jó fél óra után gondolkozás nélkül tovahaladok, immár egyedül. A hideg csontig mar, egy póló, és egy rövidgatya volt rajtam egész végig. Brezová pod Bradlomon áthaladva még fázom, de aztán a Bradlo combos emelkedője tesz róla hogy visszaszerezzem az üzemi hőfokot. Erre a maradék 70 km-re mindössze egy sajtcédulás papírt kaptam, amin az igazolásokat kellett gyűjteni. Hogy hány kilométernél járok, gőzöm sincs, majd talán a pontőröktől informálódok. Elkönyveltem hogy innentől egy teremtett lélekkel nem fogok találkozni, de Poliankára bekocogva két fejlámpás alakot érek utol. Lydia az, és a túratársa. Kicsit megállok, épp pihennek, pár szót váltunk. Jól esett végre találkozni valakivel. Azon kacagok magamban hogy a túra első 40 km-ében emberiszonyunk lehet, majd 100 után meg már görcsösen örül az ember ha egyáltalán valakivel találkozik :) Egyedül folytatom továbbra is, és jó tempóban lekocogok végig Myjavába. Itt megint borzasztó hideg van. Az útvonal még így sötétben is a "zsebemben"van, ismerem jól az utat. A Billa mellett elhaladva a Spacincei Százas rémlik fel amikor dögmelegben bementünk venni kész hamburgereket, és vagy 2 liter üdítőt amit a bolt előtt ülve a cigánysorral szemben fogyasztottunk el :) Tudom hogy most piszok hosszú aszfaltos rész jön, de legalább tudok szépen haladni rajta. Meglátom a turistatáblát, Velká Javoriná 5:10. Tudtam hogy a hegytető az óriási toronnyal nincs nagyon közel, de hogy ilyen messze? Na itt volt egy olyan pillanat hogy kicsit kiment az erő belőlem, de igyekeztem pozitívra átformálni mindent magamban, és hamarosan megint jó tempóban haladtam. Erről tett egy hatalmas kutya is ami majd kiugrott a kerítésen úgy csaholt. Rémesen hosszú 16 km következett a 970 m-es Velká Javorina csúcsáig. Az út fokozatosan emelkedett. Szerencsére nem durván, csak hosszan. Volt nálam egy energiaital, de még nem éreztem azt a totális zombulást, pedig hajnal 2 körül járt az idő immár vasárnap. Nem taglalom, megváltás volt felérni a toronyhoz, és onnan lekocogni az alatta levő Holubyho chatához, ahol már 132 km-nél jártam, és frissítőpontként funkcionált. Azon viszont meglepődtem hogy utolértem Majka Balsinkovát, és Branislav Zigót, meg még egy srácot. Na ők már az elit futó kategóriába vannak. Ez most nagyon jó érzéssel töltött el. Ők is meglepődnek rajtam, főleg hogy egy rövid gatya és póló van csak rajtam, ők meg már széldzsekiben majd megfagytak. Itt is volt meleg leves, azóta is érzem a nyelvem olyan éhes voltam :) Üdítővel is feltöltekeztem. Szóval 132 km-nél járok, kerek 21 órás menettel. Itt megint elvagyok egy fél órát, meglepő de nem fázom annyira mint vártam előre. A többiek elindulnak, én pedig utánuk. Lefele tempósabb futást vesznek föl. Le tudnám követni, de nem biztos hogy jól esne. Elkönyveltem hogy őket sem látom többet, de nem így lett. Egy pihenőnél leültek, én pedig kocogtam tovább immár sík terepen. Hamarosan utolérnek, váltunk pár szót, szurkolunk egymásnak. A végtelen hosszú síkba belegyaloglok, ők futnak. De a messziségből látom hogy ők is gyalogolnak egy idő után. Na én ilyenkor kezdtem el kocogni :) Ezt játszottam, és igazából folyamatosan ott voltam mögöttük picit lemaradva. Közben figyelni kellett mert a matricás kódok is megjelentek, a figyelem nem lankadhatott. Egy hatalmas rétre felérve gyönyörű panoráma fogadott, nem győztem betelni a hegyek látványától. Közben egy ideje már kivilágosodott. Szerencsére még nem tűző napon értem ide, korán volt. A Mikulcín vrch előtt felfele egy tempósabb gyaloglással utolértem a többieket, majd kicsit el is léptem tőlük. A Penzion Patrik soha nem akart eljönni, már eléggé kezdtem morci lenni.. Végül csodák-csodájára ideérek. A pontőr megismer valami másik stovkáról, mondtam neki, elég sok van már :) Kijelenthetem hogy a túrán itt volt a legjobb ellátás! Leves, banán, sütik, kolbász, sajtok, sós-édes, energiaital, kofola, minden (is)! A többiekkel leülünk a padra, nagyon jól esik mindenkinek a leves. Legszívesebben leheverednék a fűben, de helyette inkább megkérdezem hány km van még. Kb 22-23. Elsőként én "pattanok" fel, és megköszönöm a szuper ellátást. A többiek még maradnak, most már én megyek végig elől, és nem is látom őket a célig. A hosszú lejtős aszfaltot megkocogom, majd a Kykula elágazásba érek, ami egyben a szlovák-cseh határ. Hosszasan haladok rajta, közben egy kódot is lefotózok a legszebb kilátóponton. Megtalálom a Z- jelzést, ezen kellett balra menni Brúsne fele, a smerovnik jól tájékoztat. Az út minősége viszont a vállalhatatlan kategória. Bele se merek gondolni mi lenne ha itt sár volna. Göröngyös, fakidőléses, de legalább lejt jó meredeken, ami a térdemnek egyre kevésbé tesz jót érzésre. Elérek egy tanyához, tehenek legelnek, az elektromos kis drót alig észrevehető, ezen kellett átlépni, a jelzett úton... Bele sem merek gondolni itt sötétben mi lenne, erről tartott felvilágosítást telefonon Szél Laci nem rég, a hideg is átment rajtam... Brúsne településre beérve felrémlett hogy ugyanott volt valamelyik szlovák túrán az önfrissítő pont, ahol most lesz a rendes. Hamar meglelem, benyitok, a fiatal pontőr névről ismer, kedves. Levessel kínál, én most kofolát iszom csak, és finom mandarint eszek ami szintén az ellátás része volt. Lenne a leveshez is kedvem, de picit elkap a versenyszellem. 11 km van csak, a többiek nem értek utol. Hamar tova is állok, és végig kocogom az aszfaltot az egész falun át, hogy utána felemelkedjek a nem könnyen járható Z-ön. Kiérek egy rétre, jelzés sehol, nehogy itt rontsam már el a végén. A mapy sem jelzi jól az utat, méteres fűben megyek a vélt úton a szemben levő erdőig. Szerencsére ott már láttam jelet. Itt már biztos voltam benne hogy nem érnek utol, de azért még rátettem egy lapáttal, és Zlatovce-ig végig futottam 3 km-t. Innen megint jött a kánikula, iszonyú melegem lett, és a célig még várt 5 km aszfalt Trencsény belvárosában. Itt már örültem hogy gyalogolni tudtam. Ez az utolsó 5-ös fájt, nem kicsit. Azért a vár előtt még egy kódot megleltem, és végül egy kis parkon keresztül értem be a célba a vasútállomáshoz. Mit írtam, célba?? Kívül-belül bejártam az állomást, a sörözőket, sehol senki.. Basszus, eddig olyan jó volt minden, pont itt rontják el a szervezők? Lövök egy szelfit Trencsény felirattal. Beletörődök hogy 2014 után megint nem vár itt senki, de most pedig számítottam rá :( Állítólag 14 óra körül értek ide csak, én pedig már 11:40-re itt voltam. Mátééknak már voltak itt. Persze a vonat is most megy el, 1 óra múlva jön a következő vissza Pozsonyba. Így viszont látom 45 perccel később beérkezni a többieket, kölcsönösen gratulálunk egymásnak cél hiányában. Szerencsés voltam, mert 100 km-nél elvettem egy kitűzőt és egy hűtőmágnest, akkor nem gondoltam volna hogy magamat díjaztam meg :) Az 50. szervezésen igazán kitettek magukért a szervezők. Az útvonalat továbbra is szeretem, az ellátás pedig szuper volt, de úgy tényleg, hatalmas respekt érte! Majd még lehet hogy jövök ;) | |||
| |||
Communitas Fidelissima 103,6 km - 2649 m szinttel sikeresen teljesítve 19 óra 26 perc alatt.
Erre az első, és egyben egyszeri szervezésű túrára tudtam hogy mindenképpen menni kell, mert nagyrészt ismeretlen útvonalakat fedezhetek fel, és az egyik számomra legszebb hegységben, a Kőszegiben is fogok túrázni.
Hajnal 2-kor csörög az óra. Fájdalmasan korán érkezek ki Kelenföldre, ahonnan a 3:17-es vonattal mentem Herceghalomra, ahol egy kis gyaloglás után Andrással és Nórával találkoztam. Zolit is fölvesszük Budaörsön. A menetrend szerencsére nem bomlik meg Szombathelyig végül, van fél óránk, így a piacon egy szuper lángost fogyaszthatunk el. Legyaloglunk a buszhoz, és már ismerősökkel futhattunk össze. Szentpéterfára érkezvén, közvetlenül a megállóba vártak minket a szervezők. Nagyon igényes itinert kapunk, csak az első feladat hogy precízen össze kell állítani, ami elsőre nem is olyan egyszerű. 33 ellenőrzőpont lesz. Ez rengetegnek tűnik, de menet közben aztán rájöttünk hogy miért. A beszámolómból ki is fog derülni.
Végül saját idő terhére 8:04-kor vágtunk neki a túrának. Alig 100 m után az első pont. Matricás pontok is voltak, ahol a települések címerét kellett felragasztani. Nagyon jó ötlet volt ez! Összeáll a csapatunk. Andrással, Nórival, és Zolival gyalogolunk tempósan a sokáig sík szakaszon. Kiérünk az osztrák-magyar határsávba, ahol intenzíven figyelünk maradt-e valami a régmúltból, és bizony veszünk észre tárgyakat, táblákat. 16 km-nél érjük el azt a települést ahol még sosem jártam, de már jópárszor hallottam róla. Most ez is orvoslásra kerül, és büszkén pózolok Pornóapáti táblájánál :) Bent a faluban van egy élő EP, itt vizet, illetve ropit lehet vételezni. A faluról eszembe jut egy vicc közben a többiek nagy megelégedettségére. "Mi a takarítónő kedvenc mondata?" - Por-no! :) Alig 100 m múlva ismét pont, elérjük a Hűség-emlékművet, ahol szintén a falu címerét kell felragasztani. Kezdem érteni miért lesz ennyi ellenőrzőpont. A matricás pontokon kívül még szúróbélyegzősek is voltak, amik szintén nagyon szuperül voltak elhelyezve. Erős tempóban haladunk, de igazából szinte végig sík a terep. Az érdekes nevű Bárnevolna-majornál van a következő "szúrás". Én is kaptam egyet az éppen már bennem megbújó kullancstól, még szerencse hogy pont észrevettem és kivettem. Elbúcsúzunk az eddig is nagyon foghíjas Z- jelzéstől , majd szalagozáson érünk le Horvátlövőre ahol a frissítőpontnál utolérjük a 100-asok végét. Jó sokan vagyunk, teli ismerőssel. Megörülünk egymásnak, a ponton pedig finom vajas-lilahagymás kenyereket majszolhatok a szervezők jóvoltából. Tovább indulván 100 m múlva a visszacsatolási emlékműnél volt a következő matrica. Tök jó ötlet volt hogy a falvakon belül egy frissítőpont, majd egyből utána az emlékműveknél, amit el is olvastam mindig, egy matrica a falucímerrel. Tovább indulván alig megyünk 3 km-t és elérkezünk az Alpesi Fogadóhoz, ahol a rajtban kapott 700 Ft-os bónt lehetett beváltani. Leülünk, megpihenünk, eddig mindenkinek nagyon tetszik a túra. Megjönnek a megelőzött ismerősök is, megint örülünk egymásnak, a kedvem töretlen. 24 km-nél járunk. Alig 500 m után Vaskeresztes településre érkezünk, ahol szintén a visszacsatolási emlékműnél ragasztjuk be a címert, majd 1 km múlva már megint frissítőpont. Itt a 400 Ft-os bónt lehetett beváltani a Judit borozónál. Egy jó hideg kisfröccs ebben a melegben kiülve a teraszra szuperül esett. Mintha nem is egy 100-ason lennék.. Ilyen rövid időn belül ennyi élményt szinte egy túránál sem láttam. András és Nóra tovább haladnak, mi Zolival pár percre utánuk megyünk, de sokáig nem találkozunk velük. Túránk első komolyabb emelkedője ez után következett, a már Pornóapátiból is észrevehető Vas-hegyet másztuk meg. A hegy tetején egy kápolna áll, illetve a Vasfüggöny Múzeumhoz érkezünk. Itt szó szerint csak ámultam-bámultam. Elképesztő milyen informatív volt ez a múzeum. Nem sűrűn fotózok, de itt bizony nem bírtam megállni. A galériámban is nagyrészt ezek a képek szerepelnek. Fel is mászunk az egykori őrtoronyba és az odakészített távcsővel révedünk mindenfele. Jól megnézem a pontőröket is a távcsővel :) Meg is kapjuk a pecsétünket ez után, egy sport szelettel együtt, amit a melegre való tekintettel egyből meg is dézsmálok. A Z3-ög jelzés emelkedik tovább egészen fel a Nagyvilágos geodéziai mérőtornyához. Ez is meglepetés, nem gondoltam hogy ilyen is lesz, ráadásul a lépcsői is megvoltak, így semmi nem akadályozott meg benne hogy felmásszunk, és ismét lőjek pár fotót innen. Ez után lekocogunk a gyönyörű Pinka-szurdokba, ami szintén egy csodavilág, balról mellettünk a patakkal. Elképesztően tetszik eddig a túra! Teljesen lényegtelen mennyi idő alatt fog sikerülni, csak attól félek hogy a fejlámpa elemei megadják majd egyszer magukat éjjel, mert már eléggé elhasználódtak. A szurdokból kiérvén Felsőcsatár településre érkezünk, ahol a feladat a "szokásos" matrica + élő EP. Almát kapunk, illetve vizet töltünk, mert kezdenek rendesen befűteni odafentről. Alig megyünk 4 km-t, és 40,5 km-nél megérkezünk Narda településre. Kis aszfaltkoptatás után megint élő pont van. Az előző pontőrök valahogy átteleportálódtak ide, de ez nagyon jó, mert megint megörülhetünk egymásnak :) Ráadásul gulyásleves vár itt minket kenyérrel, és hideg citromlével. Ez a gulyás olyan szinten el lett találva hogy elképesztő! Két pofára esszük Zolival, minden második szavunk dícséret a séfek felé. Egy ici-pici Haragos Pistával meg még finomabb lett. (még jó hogy csak egy nagyon picit tettem bele, mert utólag az ábra alapján háromszor olyan erős mint az Erős Pista, így is megéreztem). A pontőrök is igen kedvesek, én már most érzem hogy nagyon kösse fel a gatyát aki ennél a túránál jobbat akar szervezni idén. (úgysem lesz olyan). A Béke-tó szúróbélyegzője után gyérülnek az ellenőrzőpontok. Persze ez csak azt jelenti hogy kettő között már több km-t kell megtenni. Eddig 41,5 km-re volt kerek 20 db ellenőrzés :) Zoli kicsit lemarad, a következő 15 km-t Bozsokig egyedül teszem meg. Ez a 15 km volt talán az, ami elég unalmas volt, már tűkön ülve vártam mikor jön el végre a falu. Közvetlen előtte értem utol Évit, Julit, Feriéket, és Istvánt. Célzott támadást hajtunk végre a boltban, én egy jó lime-meggy sörrel távozok. Odakint leülvén megvárom Zolit, nem jó hírekkel szolgál, a combja nagyon megfájdult. Gondolom a rengeteg síktól :( Ő is vesz egy sört, leülünk, megpihenünk. Közben a cukrászdából jött ki András és Nóra. Azt hittem már hetedhét országon túl vannak, de most tökre örülök hogy mégsem :) Pár száz méterre meg is leljük az élő EP-t, ahol Kálmán az egyik főszervező tüsténkedik. Finomságból itt sem volt hiány. Házi pogácsa, cukrok, plussz tabletta. A pogácsa is olyan volt mint a gulyás, hogy ilyen finomat nem sűrűn ettem eddig. Bozsokba mindennel együtt szerintem túl sok időt töltöttünk, de annyira nem izgat. Tovább indulván Zoli nagyon sántikál, amúgy is úgy beszéltük meg ameddig tud jön velem. Ez most 56 km-ig tartott. Andrással és Nórival haladunk, és csodáljuk meg a Sibrik-kastélyon át vezető mesés ösvényt. Következik az igazi Kőszegi-hegység, amire már nagyon vártam, mert egyik kedvenc részem az országban. A már jó sokszor járt K+-en érünk le Velem település széléhez, majd kezdődik a túra legnagyobb kihívása, a P- jelzésen föl a 884 m-es Írott-kőhöz. A Péterics-forrásig még nyugi van, de onnan 4,5 km-re 468 m intenzív emelkedő következik. Nem tudom mi történt Andrásékkal de valami piszkosul erős gyaloglótempót vettek föl, sorban érjük utol a még Bozsokon utolért ismerősöket. Nóra is elképesztő erővel tud gyalogolni. Nem is tudom mikor láttam utoljára ilyen erős túrázó lányt. A K- becsatlakozása előtt megmutatom a világ legértelmetlenebb P+ jelzését, ahol út sincs. Ahogy bejött a K-, még erősebbre vált az emelkedő, na most én tempózok elől fölfele, érzem is hogy feszül mindenem, de nincs gond. Csodálkozok hogy senkit sem értünk utol még magán a csúcson sem. Felérvén nagy levegő, a bélyegző kiszáradt, de irány föl a toronyba. Elsőre máris a Schneeberg 2000 feletti csúcsát csodálom meg, majd minden más egyebet. Innen a K- jelzés a követendő a Hörmann-forrás parkolójáig. Eléggé elkezdtem fázni, a depós hosszú cuccot meg Kőszegre, 77 km-hez depóztattam. Az még 13 km. Erősebb futótempót vettem fel, és Andrásék is elmaradtak ez által. Hamar a forráshoz érkezek, ahol most nem sok minden kell, pedig a frissítés itt is első osztályú volt. Következik a mindig nagyon szeles Kendig csúcs a K3-ön. A rövid ruhámban már rémeket látok előre hogy szét fogok fagyni, de szerencsére nem volt olyan vészes a szél, meg a tempó is adott okot a nem fázásra. Utolérem Áront, végre ismerős. Nincs túl jó bőrben, így pár szó után tovasietek. Mondta hogy kb negyed órával van előtte Átol Csabi. A Kendig csúcson a toronynál viszont megállok, mert a naplementét a lehető legszebb helyen értem el. A Schneeberg mögött nyugszik le végleg. A kedvem remek, a tempót is majdnem 8 km/h-ra fölemelem, és zúgok le a Vörös-kereszten át fel az Óház-tetőre. Csabi sehol, meglepődök. Normál esetben már egy ideje lámpát kellene kapcsolni, de az ember szeme olyan szinten tud alkalmazkodni a sötéthez, hogy egy darabig a K3-ön még mindig lámpa nélkül futok. A durva az, hogy csak a Pintér-tető tetején kapcsoltam be. Direkt megnéztem az időt, 21:30 volt. Ezt sem gondoltam volna. Innen is gyönyörű panoráma volt, megálltam egy pillanatra. Rombolás tovább a Kálvária-hegyre. A Trianoni keresztnél érem utol Orsit, Dórit, Gábort, és még egy túrázót. Innen pikk-pakk egy emelkedőt megtempózva megérkezek 77 km-hez a Királyvölgyi büféhez. Előtte még a Szulejmán-kilátót is érintette utunk, ahol kitérve egész Kőszeg pompázott éjszakai arcában. Érdekes módon most nagyon melegem van, de ahogy az itt kapott finom virslit eszegetem a kenyérrel, jó negyed óra múlva már ismét fázom. Át is öltözöm hosszúba, a depós cuccomat könnyen megleltem. Csabit is végül itt érem utol, amit Áron mondott negyed órát a Kendigen, az volt több mint egy óra is :) Veszek egy citromos sört is, rákészülök a 26 km-es betétkörre. Azt mondják nem lesz túl izgalmas (nem tévedtek). Én még ezt nem tudom akkor. Mikor pont elindulnék megjön András és Nóra is. Áhh, most nincs kedvem egyedül menni, főleg hogy beharangozták uncsi lesz, így megvárom őket amíg jóízűen megeszik ők is a virslit és összekészülnek. Kőszeg belvárosában csavargunk, a Jurisics-várnál a Hősök-kapuján visz tovább utunk. Kőszeg meseszép város, mindig örömmel tölt el ha itt lehetek, csak ne lenne ilyen messze.. A 28-as szúróbélyegző után kezdődik az unalom. Ami feltűnt hogy a szalagok szuper jó fényvisszaverősök, illetve volt olyan is köztük ami teljes fényvisszaverős, így akár 2 km messzire is látszódott. Hatalmas elismerés a profi jelölésért. A K- jelzésre rátérve jó 3 km-en át nyílegyenesen visz az út. Andrásék bontanak egy energia italt, én nekem most amúgy sincs, de nincs is jelenleg rá szükség. Nagyon uncsi ez a rész, ráadásul utána balra a P- is iszonyú hosszú. Ettől függetlenül nagyon erős tempóban gyalogolunk. Soha véget nem érő úton érjük el a Peruska Mária-kápolnát, ahol a szervezők elrejtettek nekünk egy egész láda banánt, illetve vizet. Mekkora királyság, önfrissítés :) Itt érjük utol Petit, és Ritát. A tempónk hasonló, így 7 km-en át közösen haladunk tovább. Ólmod-emlékműnél ellopták a címeres matricát, amin meglepődök, mert ez itt nyugaton nem divat, gondolnám én :( Szerencsére már előre beharangozták, így nem ért minket meglepetésül. Alig 100 m múlva a tóparton fagyoskodnak pontőreink. Az ellátás vagy 8 (!) féle süti ipari mennyiségben, és kóla. Hihetetlen mennyire profi szervezés! Nekem szerencsére semmi baj a gyomrommal, így sorra kóstolom a pogácsától kezdve a meggyes pitéig. Nehezen esik tovább indulni. A vádlijaim a sok síktól elkezdtek nagyon fájni, de tudtam hogy ez a jobbik eset, mert be fognak hamar járatódni. Ha már beállnának, onnan már nehezebben jönnék ki jól. Egy meglepően meredek emelkedő alján könnyítek magamon. András és Nóra ennyi idő alatt úgy elléptek fölfele, hogy igen nagy erőfeszítésembe telt mire később utolértem őket. Végül egy kicsit nehezen járt úton megleljük az utolsó egyben 33. ellenőrzőpontunkat az Őz-kutat, ahol lyukasztunk. Innen még 5,2 km a cél. Nem túl ingergazdag az út, már mindenki álmos, de András és Nóra úgy tolják mint akik most indultak el éppen a 100-ason, nem hogy épp befejezték :) Beérünk végül Kőszegre. Az aszfalton lévő nyilak, a motivációs üzenetek rajta, és a szalagok tökéletesen mutatják az utat a célig. Én ettől függetlenül egész éjjel olvastam az itinert, mert azzal mentem, na meg térképpel. Végül vasárnap reggel 3:30-kor célba érkezünk. Szerencsére a büfé zárt helyen van, így nem kell kint fagyoskodni. A slussz poén hogy a célban egy hatalmas adag bolognai spagettit is kaptunk :) Azt hiszem nekem meg van az év túrája, ezt most fixre ki tudom jelenteni!! Egy jó darabig még itt voltam, mert végül Feri vitt el Tatabányáig minket Zolival, amiért hatalmas köszönet neki! A célban szuperül éreztem magamat, bár néha bebóbiskoltam, de azt hiszem ez nem meglepő ennyi km után :)
Köszönet illeti meg Andrást és Nórát a fuvarért, és a jó társaságért! Zolit, aki hősiesen jött velünk egészen Bozsokig. Ferit, hogy elvitt minket Tatabányára a célból. Illetve a Vasi Vándorok egyesületet, akik egy olyan túrát állítottak össze ami számomra 10/10 volt. A miértet nem írom le még egyszer, aki elolvasta a beszámolómat annak könnyen feltűnik. | |||
| |||
Kazinczy 200 (203,3 km - 7400 m szinttel) sikeresen teljesítve 48 óra 54 perc alatt, + másnap még 35 km leszalagozás is megtörtént.
Immár tizenkétszeres teljesítője lettem a 200-asnak, és negyedik éve zsinórba, hogy tudtam segíteni a leszalagozásban is, bár sok reményt nem fűztem hozzá a túra utolsó 50 km-én még. Nagyon megszedálta a mezőnyt a kánikula, és a vihar, a résztvevők mindössze 40 %-a ért célba, így kiemelten fontosnak éreztem ezt a teljesítést (is). | |||
| |||
Vasárnap: Buda Bércein 38 km - 1207 m szinttel - 5 óra 38 perc alatt Buda Bércein 38
Ez komoly volt :) Tudtam hogy nagy eső várható vasárnap, de inkább délután fele. 8:30-kor indultam a túrán, előttem mindössze egyetlen résztvevő indult el ezen a távon. A bemelegítés markáns, a Tábor-hegyi barlang után egyből a Hármashatár-hegy volt az első EP. Itt két idős hölgy didereg, és ossza a pecsétet. Nem irigylem őket, kitartást kívánok nekik. A Határ-nyereg meredek S- jelzésén érem utol az előttem fél órával induló kis fiatal hölgyet. Egyedül nyomja, nagy bíztatást adok neki, sajnos aztán a célban megtudakoltam, Fekete-fejről lefele kiment a bokája így hamar véget ért neki a túra. Hűvösvölgyre lekocogva a S-n érem utol a Budai-hegységben elmaradhatatlan Ottót, aki az időjárás viszontagsága miatt most a 25-ösre nevezett. Abszolút megértem. A Nagy-rét után a P+-en lassítom le egy picit az éppen kb 15 km/h-val edző Józsa Gabit, akivel pár percet eldumcsizunk. A Fekete-fej mászása könnyen megy, 10 km pipa, az eső még csak szemerkél, kibírható. Egy futó akivel a rajttól kerülgettük egymást (sőt még a rajtba is együtt mentünk) lefordul a 25-ös táv irányába, én tovább a P-on. Meglepő, de számomra új rész következik egész hosszan. A P- lemegy ugye a kerékpárútra a lovaspark után, majd jobbra vissza is kanyarodik. Én viszont a K-kerékpárúton haladtam tovább egészen a Cserkésztábor bejáratáig, ahol mint első résztvevőt üdvözölnek a pontőrök. Innen hosszasan K-kerékpárút tovább. Erre még nem jártam, tök fura.. Jó helyeken visz a jel, tetszik az útvonal. Végül belecsatlakozok a Z+ K+ kombóba, na innen ismét ismerős az út. Tarnai-pihenő következik, tejkaramell-t választhatok, markolok is bele jócskán. Innen a Z3-ön föl a Csergezán-kilátóhoz, ahova a pontőrök 5 perccel érkezésem előtt jöttek. Ez is pipa. Na de innen nagyon begorombult az időjárás, mocskosul elkezdett esni, hamar ronggyá áztam, a tempót viszont ezáltal tekertem fölfele. Olyannyira, hogy a következő EP még nyitva sem volt. Természetesen lőttem egy fotót, amivel a célban igazolom itt jártamat. Elkönyveltem hogy innen valószínű végig semmi sem lesz nyitva de nem így lett. A P+-en lefele Remeteszőlős irányába látom hogy hamarosan a jelzés P-négyzetre változik, szépen tájékoztatták a turistákat, és a fehér jelzésalap is már fent van. Lehet majd átírni millió egy túra itinerjét ami erre kering :) Remetekertvároson a K-négyzeten már ronggyá áztam, gyalogolnék, de hőt kell termelni, így inkább kocogok. A Polgármesteri Hivatalnál volt a kövi EP. Szerencsémre a rövid táv is itt már becsatlakozott (bár egy léleket nem láttam ebben az időben), így a pontok már nyitva lesznek, lehet hasítani. Megtöltöm flakonjaimat, kapok még tejkaramellát, majd a Remete-szurdokon átsietve érek fel a Kegytemplomhoz. Km jelzés végig az Alsó-Jegenye-völgyig. Nosztalgia Sárga 70, a lábfejem itt kezdett el nagyon fájni, szerencsére most nem érzem végre.. Itt is pecsétet kapok, majd hosszan S- a Kötők-padjára felemelkedve egészen a Csúcs-hegyi nyeregig, ahol jobbra K-Z-. Egy bácsi áll az erdő közepén, ő a pontőr szakadó esőbe. Szegény, őt sem irigylem. Z-ön le Virágos-nyeregbe, ahol már rendesen lejött a köd is. Innen K+ majd S-kerékpárút visz le az immár szakadó esőbe. Megnézem térképemet, mert nem tudom hogy kell a célba menni, de végül a S-kerékpár jelen. A legvégén még ismét utolérem Ottót a röviden, aki nem túl boldog mert egy kis ideje már kevergett. Erős tempóval érek be a célba, 14:08 perckor, ahol nagyon megörülnek hogy csak lett hosszú távos teljesítő is ma :) Szuper jó kenyerek, uborkával, hagymával, és mennyei meleg tea fogad, ami minden porcikámat átjárja. Közben beér Ottó is, mindketten elismerésünket fejezzük ki a kint ácsorgó idős pontőröknek, remélem átadták nekik üzenetünket. Jól belakva elköszönünk, Ottó megvárja a buszt, én lesprintelek a Bécsi úthoz a villamoshoz. Széjjel ázva érek haza, de egy mennyi jó fürdő visszahozta a pozitívumokat a mai napba is :)
| |||
| |||
Szombat: Horthy Miklós Emléktúra 33 km - 954 m szinttel - 5 óra 22 perc alatt Horthy Miklós Emléktúra
Többen, sőt még én magam is meglepődtem hogy csak először járok ezen a túrán. Valószínű mindig egybeesett valamivel, de most elhárult minden akadály. Sokan mondták hogy a szervezés, illetve a szolgáltatás szuper, no lássuk..
Szombat reggel Timivel, Krisztával, Dáviddal, és Lacival autókázunk Drégelypalánk fele. Az időjárás morcos, az eső intenzíven esik.. Egészen Nagyorosziig így is marad, majd szó szerint varázsütés szerűen elállt a manna, és mire leparkoltunk már nyoma sem volt a zuhénak nagy szerencsénkre. 8:07-es indulást kapunk a rajtoltató személyzettől Balázstól és Vikitől.
Felveszem a saját erősebb gyaloglótempómat, és egyedül indulok neki az ismeretlennek. A szalagozás jól irányít, hamarosan elérek Ipolyhídvég széléhez ahol egy kis hídon átkelve a későbbi cél mellett gyalogolok el. A falun keresztül érek egy hosszú szántóföldhöz, ami csodák-csodájára szinte egyáltalán nem sáros, amin meglepődök. Jó darabon át gyaloglok ezen át, visszapillantva a Börzsöny csúcsaira ahol még ránézésre rendesen esik. A Berincek patak kis szurdokába vezet le a szalagozás, kifejezetten tetszik ez a rész. Kikapaszkodva innen erős mászás következik fel a szőlőhegyre egy házikóhoz, ahol pár résztvevő pihen. Először azt hiszem ők a pont, de nem, a mászásnak még messze nincs vége. Jó erős szuszogtató emelkedőn érek fel egy csodás kilátópontra, ahol éppen Attila és Edit réved a messzeségbe. Én is így teszek, és az ellenőrzőpontig együtt gyaloglunk, jókat trécselve. 10,6 km-nél megvan az első pont, a pecsét után pálinkával kínálnak, élek is vele most. Ez után kényelmesen lekocogok Kelenye szélére, ahol egy élelmiszerboltban van a következő pecsét. Andi párja Tomi is itt pihen, egy üveges sörike társaságában, nosza rendeljünk egyet, ráérünk. Kérdeztem a nénit lehet-e forinttal fizetni, mondta lehet. Lóbálom az 500-ast, kb ennyi lehet, gondoltam. Számológépbe átváltotta a hölgy az eurót, és kérem szépen 228 Ft-ot mondott. Elsőre nem akartam elhinni. Ez a nem semmi. Tomiék továbbmennek, de hamarosan utolérem őket, és egy kicsit beszélgetünk a Kazinczy túráról, meg egyéb rettenet hosszúakról :) Ebből az állapotból a hamarosan minket utolérő Csipi, és futótársa zökkent ki. Legyen egy kis futás nekem is? Nosza.. Utánuk eredek. Mint kiderült Csipi futótársa Erős Tibor, aki a tavalyi Ultrabalatonon második lett 16:50-nel Bódis Tamás mögött (210 km). Ezen kívül tavaly negyedik lett a Spartathlonon, és 7:13-as 100 km-e van... Első teljesítménytúrája, Csipi elcibálta, azon röhögünk ennyi terepet talán még sosem látott :) Teljesen elcsodálkozok, bár ismertem az eredményeit, de hogy most itt személyesen vele és Csipivel együtt futhatok.. Közben Csipi is mesél kicsit rólam Tibinek, ő is hüledezik, de én azért jobban :) Jól megy a futás, hamar emelkedik az eddigi km/h átlagom elég rendesen fölfele :) A következő EP-n frissítőpont. Töltök egy kis vizet, borral kínálgatnak, majd néhány pogácsát elmajszolva futunk is tovább. Faljuk a kilométereket, és én is sokat kíváncsiskodom, hiszen nem akár mikor mehet együtt az ember ilyen elittel. A Kopasz-hegyre erős emelkedő visz föl út nélkül, de a szalagok nagyon jól vannak kihelyezve, ez az egész túráról elmondható volt. Elérünk egy kis házikóhoz, frissítőpont, de még milyen!! Gulyásleves, medvehagymás pogácsa, túrós rétes, kenyerek, sör, pálinka, üdítők. Na ez az a pont ahonnan én elengedem a fiúkat, na nem azért mert nem bírnám még a tempót, de én ezért jöttem most, nézelődni és zabálni :) Hamar belevetem magamat a jóba, és úgy vagyok vele hadd menjen az idő, szuper jó pont ez. Főleg hogy sok ismerős is leledzik itt, így jókat beszélgetünk közben. Majdnem egy órát elücsörögtem itt, aztán megjelent Sulyok Andi. Jujj, de megörültem. Akkor innen együtt tovább, nincs mese! Ő nem sokat frissít, én már lassan fáztam is. Kicsit gyaloglunk, mesés kilátásokban gyönyörködünk, majd kocogásba váltunk, a cél még kb 6 km. Ugyanazon a szántóföldön kellett visszamenni mint amin reggel indultunk. Meglepetésre most sem volt sáros. Reggel nem gondoltam volna hogy ezt visszafele végig futva teszem meg, de azt sem hogy Andi itt lesz :) Így végül együtt kocogunk be a célba, ahol pörkölt, sütemények, korlátlan csapolt sör, és a hangulat, zenével fűszerezve várt minket. Nagyon jól érzem magam, a többiek gyalogolnak, így tudom hogy rengeteg időm lesz még. Ez így is volt, végül ők is persze beértek, és visszagyalogolva a kocsihoz, elkönyveltem hogy tényleg egy nagyon szupi túrán vehettem részt, remélem lesz még rá alkalmam máskor is.
| |||
| |||
Jarním luknovskem 105 km - 4900 m szinttel, sikeresen teljesítve 28 óra 37 perc alatt.
Alig vártam már végre ezt a túrát! Valamiért ezt szeretem a legjobban, lenyűgözhetetlen ez a környék! Tavaly sajnos nem ment át Németországba még a Covid miatt, így az útvonal sem volt annyira izgi, de idén viszont újra a Szász-Svájc mesevilágát élvezhetem! Mivel pont a szülinapomon indult reggel a túra, így ennél szebb ajándékkal nem is lephettem volna meg magam. Persze ehhez teljesíteni is kellett, ami már Kelenföldön a vasútállomáson veszélybe került, mert 5 perccel a vonat indulása előtt hasított belém az éles felismerés hogy a futócipőmet otthon hagytam... Ami rajtam volt az egy átlag, jó nehéz sportcipő, amiben a munkán kívül sehova sem mentem még. Nagyon elkeseredtem, idő már nincs visszamenni, Ferivel 10 órát beszéltünk meg Tatabányán, akkor vesz föl majd kocsival. Zolival együtt vonatozunk Tatabányára, kicsit visszatér a kedvem, valahogy meg kell csinálni a túrát, de így borzasztó nehéz lesz..
10 órakor útnak is indulunk, Feri, Mariann, Zoli, és én. Hosszú autózás következik, de végül 19:30-ra sikeresen odaérünk Mikulásovicébe, ami a cél, és a ma esti tornatermi szállás helyszíne lesz, kora reggel majd innen vonatozunk el a tényleges rajtba. Hamar lepakolunk, és Zolival irányba vesszük az U Vladaru éttermet, ahol szerencsénkre még pont volt két hely. Vannak már cseh túraismerőseim is itt, köszöntöm őket, majd egy jó adag nagy rántott húst némi sörrel pusztítunk el. Közben megjön Áron és Márk, akkor még maradunk egy kicsit, jókat dumcsizva. Végül este 22 óra körül térünk nyugovóra.
Este már nem volt kedvem semmit összepakolni, így hajnal 4-kor kelek, és mindent háromszor átnézek biztos benne van-e a hátizsákban, nehogy ismét pórul járjak. Reggel 5-kor Feriékkel kiegészülve megkezdjük 3,5 km-es gyaloglásunkat a vasúthoz. A vonat elvisz minket Decín hl.-n-ba, ahol a parkolóban már sok ismerős köszön nekem, örömmel üdvözlöm rég nem látott cseh-szlovák ismerőseimet. Végül 7:55-kor indulunk el. Ebben a cipőben ha én ezt megcsinálom... De meg kell, erős vagyok! Egyből szerpentines emelkedővel indulunk fel a csodás Pastyrská stena kilátóhoz, ahol egész Decín a szemünk elé tárul. Zolival megyünk ketten, a többiek lemaradva mögöttünk. Leereszkedünk a város széléhez, de csak azért hogy ismét felmászhassunk a Z-tanösvényen egy csodás kilátóponthoz, ahol az első filces EP fogad. Az oda-visszán futókkal találkozunk, na őket sem látjuk már többet, mivel nekem ez most nem erről szól. Szar cipő, nagykabát, két pulóver, melegítő naci :) Hosszasan haladunk a S- jelzésen, a völgyben csodás sziklaalakzatok bontakoznak ki, közben meg a patak csobogása teszi élménydússá az etapot. Óvatosan lekocogunk a Z- jelzésen Decín-Certova voda széléhez, ahol 11,4 km-nél vár minket az első frissítőpont. Nem akarok hinni a szememnek annyi minden van itt. Virsli mustárral, leves, banán, háromfajta sütemény, kenyerek, mentás víz és tea. Ez csodás, le is ülünk és tömjük rendesen magunkat. Jó 20 perc után haladunk tovább, és egy bakit vélek felfedezni az itinerben, Z- jelzés van írva, és S-n kell haladni. Kicsit stresszelek hol a Z-, aztán Zolival nehezen, de rájövünk hogy sehol.. Hamarosan balra mutatnak a saját jelzések, és elkezdődik a combos emelkedő, szerencsére szerpentinezik végig. Utolérem a 40-es távon induló Nagy Lajost. Amíg Zoli megjön, addig jókat beszélgetek Lajossal. Köszönöm utólag is a meglepi gyönyörű cseh naptárat! A Jeptiska sziklához felérve gyönyörű panoráma fogad. A csodás Elba völgye, és a szemben lévő gyönyörű homokkő sziklák látványa csábít fotózásra. Egy útnak nem nevezhető bokatörős valamin ereszkedünk lefele Dolní Zleb településre, de előtte meg kell mászni még egy homokkő sziklát, ami a Skalní masiv Bleí trh nevet viseli. Innen még szebb volt a kilátás mint az előzőről, meseviláááág! Pici oda-vissza, majd ténylegesen leérünk Dolní Zleb-re. Rájöttem hogy a cipőt nem szabad erősen meghúzni, mert akkor elkezdi őrült módjára nyomni a csontjaimat. Így marad laza, cserébe szinte minden lépésnél majdnem leesik a lábamról, de legalább nem fáj így sehol. Egy szupi forrásból oltjuk szomjunkat, még bögre is volt ide készítve. 23 km-nél megérkezünk a cseh-német határhoz, előtte egy gyönyörű vízesés, és egy kis tavacska. Zolival mondjuk hogy nyáron 40 fokban itt milyen jó lenne strandolni az erdő közepén. Bekészíteném a német térképet, mert tapasztalatból tudom hogy itt a jelzések hagynak kívánnivalót maguk után, és sokszor több irányban is elágaznak. Jön a második pofára esés.. Nincs letöltve a német térkép.. Hogy a viharban fogunk így főleg éjjel menni? Az itiner valamennyi támpontot ad, de hogy jobbra vagy balra az nem derül ki. Megpróbálom letölteni, nem érdekel az adatforgalom, de hibába ütközöm. Nagyon bízom benne hogy csak azért mert nincs térerő.. Közben utolér minket Patrik Mikus ismerősöm, elmondom neki milyen "okos" voltam.. Közben haladunk tovább a Z- jelzésen, az itiner szerint ez után a Forsteig Elbsandstein-t kell követni. Gőzöm sincs mi ez, közben mint később kiderült már rég el kellett volna jobbra fordulni. Zirkelstein volt a következő pontunk neve, amit a táblák szépen jeleztek is, csak mi közben tettünk egy legalább 2 km-es kerülőt. Közben Milán Mikulásek ismerősöm is befut, ő még jobban eltévedt. Közben megindul a letöltésem, tényleg a térerőn múlt csak. Visszaérünk a helyes útra, az átlagunk rendesen leredukálódott, de idő az van bőven. A Zirkelstein egy mindössze 384 m-es hegy, de egy rét kellős közepén türemkedik ki, így a látványa is csodás, felmenvén meg csak tátott szájjal gyönyörködik az ember. Ez után lemegyünk Schöna településre. Nyugodtabb vagyok már így térképpel, mert persze itt megint lehetne tévelyegni a rossz jelölések miatt. A Kaiserkrone 350 m-es csúcsa jön, amiről szuperül lehet látni az előzőt ahol jártunk, közel vannak egymáshoz. A Roter Punkt piros pontján érünk végül vissza az Elba folyóhoz, ahol át kell kompozni a túloldalra. Szerencsére 10 percenként jár a komp, a jegy 1 euró 80 cent volt. Jól esik egy kicsit ücsörögni rajta, de sajnos hamar átér, és irány a frissítőpont, ami itt üzemel. Schmilka településen vagyunk. Ez az egyik kedvenc túra településem a világon. Még a régi Jarním 100-asokon is voltam itt, már akkor lenyűgözött, most sincs másképp. A frissítőponton ismét van kolbász, sajt, sütemények, édes-sós, sör, kofola, vagyis minden!! 31 km-nél járunk ekkor. Tovább haladunk a településen át, teli vagyok energiával, hálát adok hogy újra itt lehetek, remélem még sokszor adatik meg. Ez után a jókora emelkedő sem veszi el a kedvem, bár a nagykabátban szakad rólam a víz. Közben meg is előzök sok cseh ismerőst, akikkel már egy ideje kerülgettük egymást. Végre felérek a Großer Winterberg 556 m-es csúcsára, ahol a büfénél gyorsan le is huppanok a padra. Megjönnek a csehek is, ők is megpihennek, és rendelnek a büféből minden finomságot, én most ezt kihagyom, és várom Zolit. Közben megkérdezem a büfést hogy fel lehet-e menni a kilátóba, sajnos zárva :( Zoli nem kapkodja el a dolgokat, de végül felér. Kicsit kifújja magát, majd még a csehek előtt indulunk tovább lefele a K-en, majd trükkös jobbra a Z- tanösvényen. Ekkor betérünk a Sächsische Schweiz gyönyörű sziklái közé, amik rabul ejtenek minket, és sokáig nem is engednek ki. Ennek én nagyon örülök, nem is akarok innen kijutni! Elképesztő nagy kiterjedésű tűzvész pusztításait fedezzük fel, teljesen leégett az erdő, szó szerint katasztrófa történt itt tavaly nyáron. https://www.youtube.com/watch?v=4eTbQOkOQMw Szomorú ez, de azért kezd sok helyen ismét kizöldellni a természet, talán pár év és nem lesz már nagyon nyoma. Végül elérünk a Goldsteig útra, ahol a túra leges-legszebb 5 km-e következett. Sziklák között lavírozunk végig kis ösvényen, közben panoráma jobbra-balra, ezt nem lehet leírni, át kell élni.. A legvégén egy kis oda-vissza a Goldsteinaussicht kilátópontjára, ami annyira gyönyörű, hogy csinálunk is fotót Zolival egymásról. Ez után leérünk a Zeughaus kis erdei étteremhez, ahol most nincs élet, majd egy patak keresztezése után ismét mászunk meredeken föl a Großes Pohlshorn 379 m-es csúcsára, ahol szintén filces EP van. Érdekes hogy a Kleines (kisebb) Pohlshorn magasabb mint a nagytestvére. Az itiner informatív most, helyesen két felkiáltójellel figyelmeztet hogy háromfele megy a jelzés, de a fényvisszaverő nyilak miatt esélyünk nincs tévedni. A fő út előtti táblát viszont nem értjük, a táblán jobbra mutatja a Z-et, de a fényvisszaverők meg balra invitálnak. A fényvisszaverőknek hiszünk, és jól tesszük, mert hamarosan frissítőpont 45 km-nél. Itt is van minden jó, a pontőr lesi a kívánságainkat, igazán rendes. Fel is hívja a figyelmünket, hogy 50 km előtt a Z- jelzésen maradjunk a fényvisszaverő nyilak helyett, mert az utolsó 3 km teljesen megsemmisült. Zolit előre küldöm, neki az emelkedők küzdősebbek, cserébe én még rájárok a sajtkrémes-kolbászos kenyerekre, meg a sós dolgokra. Saupsdorf előtt utolérem, és innen ismét együtt mászunk fel a Wachberg 496 m-es csúcsára. Itt már látszik ami tavaly is volt, hogy teljesen tönkrement ezen a környéken az erdő, a szú megette a fenyveseket teljesen. Lajos mondta még hogy ezáltal lett a szú, nagy**szú :D Végül az országhatárt elérve 25 km német menet után ismét a cseheknél vagyunk. Még 3 km és Mikulásovicén vagyunk, 50 km-nél. Szerencsére épphogy lámpa nélkül leérünk a faluba, és könnyen megtaláljuk a művelődési házat, ahol lehet rákészülni az éjszakára. A csehek akik 33 km-től mögöttünk voltak, már itt eszik a levest. Nincs harag, a fényvisszaverős út megsemmisülése után ők találtak egy rövidebb utat mint mi a Z-ön, igazából egyik sem volt hivatalos, így elnézem :) Kapunk mi is finom levest, és kényelmesen rákészülünk a túra második felére. Nem mondom hogy nem jut eszembe hogy csak pár száz métert kellene gyalogolni a hálózsákomig, és egy hatalmasat aludni reggelig, de ezt gyorsan el kell hessegetni! Indulás előtt még megkérdezem Olafot merre tovább, és jól tettem, mert ez után egy deka fényvisszaverő sem volt, magamtól simán a főúton haladtam volna tovább, de így sikerült megtalálni a helyes utat. A K- jelzésen indulunk vissza a cseh-német határhoz koromsötétben, ahol a Nadlerstein sziklánál volt egy filc, igazoláshoz. Innen jó 3 km szívás következett. Közvetlen a határkövek mentén kellett haladni. Út az nem volt, de a patak folyt ezerrel, és a sziklákon kellett jobbra-balra ugrálni. Tipikus Olaf szivatás volt ez, mert a K- jelzés, vagy az aszfalt szépen le vitt volna minket Vilémov településig. Szegény Zoli pont a végén be is áztatta az amúgy is totál szakadt cipőjét, amit nem volt rest a külvilág felé "kommunikálni". Szerencsére rajtam kívül ezt már senki sem hallotta :) A falu szélén egy padnál meg is állunk, ahogy látom tényleg elég ramaty állapotban volt a cipellő. Az enyém viszont nem, és örülök mert csak kicsit fájnak benne a csontjaim, más gond nincs az utcai alig viselt cipőben a talpamnak :) Amíg Zoli ezzel küzd, egy iszonyú régi gyárépületen akad meg a szemem, vajon mi lehetett régebben..? Fényvisszaverőkkel kihelyezett úton másszuk meg a Spáleny vrch csúcsát, majd innen sajnos pillanatok alatt elromlik az idő egész éjszakára.. 61 km-nél járunk, mire felérünk a Jecny vrch adótoronnyal megspékelt csúcsára. Óriási köd keletkezik, és az eső is folyamatosan szemerkél. Mindkettőnknek a tavalyi túra jut eszünkbe, teljesen ugyanez volt, csak az eső intenzívebb volt kicsivel. Hosszasan haladunk az esőben, alig vártuk hogy végre elérjünk a Restaurace U Pytláka nevű étterembe ahol káposztaleves várt minket, és Egon a főszervező. Utolérjük a cseh négyest, akik 20 perccel hamarabb értek ide mint mi, de hamarabb el is indultak végül. 00:06 perc van, a szülinapi utazásnak vége, ez már egy másik nap. Természetesen folytatjuk a túrát, és hamarosan egy stációkkal körbevett kápolnához érünk, de az óriási köd miatt semmit sem látunk belőle, de legalább a filces pont meg van. Ez után eltűnnek a fényvisszaverők, na meg a K- jelzésen is csak a szerencsénknek köszönhető hogy megleltük a balkanyart. Innen ismét jó darabon Németország következik. Nem akaroooom! Rosszak a jelek, többfele mennek, esik az eső, köd van, minden rossz.. A határban haladunk a S- jelzésen szó szerint a patakmederben ismét. Zolinak látom most már nagyon elege van, nem csodálom. 75 km-nél odaérünk egy fából készült zárt kis erdei pihenőhöz, aminek a belsejében virágok, és tájékoztatók vannak. Csodaszép, na nálunk ezek nem sokáig lennének így.. Hajnal 4 óra van, úgy döntök hogy itt lepihenünk fél órára, úgy látom Zolinak ez nagyon kell most, de én sem vagyok teljesen ok. A lámpát égve hagyom, és pillanatok alatt elalszunk a kényelmes pihenőben. Fél óra múlva kelés, jobb is lett mindkettőnknek. Alig hogy indulnánk, három fejlámpa érkezik. Nocsak.. Feri, Mariann, és Márk. Teljesen meglepődnek mit keresünk még itt. Engem nem izgat, ráérünk, a szintidő jó tág. Ők nem akarnak pihenni, így gyorsan összekészülődünk, és immár együtt haladunk tovább. Most jól esik hogy többen vagyunk, a fél óra pihenő is jót tett. Az időjárás semmit sem változott.. Egy piszok meredek emelkedőn mászunk fel a sípályán a Valtenberg 586 m-es csúcsára. Szerencsére kicsit pihenten most nem volt gond. Fent elvileg van valami kilátó, de a köd miatt semmit sem láttunk, a folytatást is nehezen találtuk. Leérünk egy elágazásba, Feri mutatja hogy balra. Na de ott semmi nincs. Ne foglalkozzak vele, arra megy a track. Kíváncsi lettem volna hogy ezt valahogy megtaláltuk-e volna Zolival, de mérges voltam hogy egy rohadt fényvisszaverő nincs kihelyezve a legkritikusabb helyeken. Ez az út végül elvitt a 81 km-es legutolsó frissítőponthoz, ami egy főút előtt volt. A pontőr türelmes volt, pedig már több mint 1 órája elmentek előttünk. De mi sem vagyunk utolsók, mert Blanka a barátnőjével még mögöttünk van valahol. Látom hogy van még egy kis leves. Azonnal rávetem magamat, még van hátra 25 km, és nem lesz élő pont. Szerencsére az eddigi jó ellátás miatt a saját dolgaimból bőven lesz mit csemegéznem. Feltöltöm üdítős készleteimet is a pontnál, majd irány tovább, immár együtt mindnyájan. Lelkiekben felkészítek mindenkit hogy az itiner szerint 13 km következik, amit végig közvetlen a határ mentén kell megtenni. Ha ez olyan lesz mint 50 km után az a rettenet patakmedres, akkor eret vágok... Szerencsénkre már a fejlámpát el lehetett épphogy tenni. Az eleje bizony még nem sok jóval kecsegtet, beletörődünk sanyarú sorsunkba, de ez után végül szerencsére egész végig viszonylag járható volt. Persze ez enyhe túlzás. 3 filces pont van ezen a részen, mindegyiknek szinte gyermeki örömmel örülök. Csendesen haladunk, mindenki láthatóan küzd, főleg szegény Márk, aki aztán le is marad tőlünk kicsit. Végre megérkezünk Sebnitzbe, (97 km-nél járunk), ami egy meseszép város, a régebbi Jarnímokon is lenyűgözött, most sincs ez másképpen. Átmegyünk a központon, örömködök hogy ismét itt, majd egy nagy feladat van még hátra, felmászni a Tanecnice kilátóig. Ebben a sárga pötty jelzés a partnerünk, majd az utolsó filces pontot is megtalálva, visszatérünk a határhoz, és immár a cseh S- jelzésen érünk fel a csodaszép kilátóhoz. Kicsit gyorsabb voltam mint a többiek, így volt időm gyönyörködni. Sajnos belépődíjas, és nem lehetett fölmenni :( Kis idő után megérkeznek a többiek, és a túra utolsó 3 km-e vár ránk. A saját jelzés ugye megsemmisült, így a Tomásovi elágazásba leérve balra megyünk végig az aszfalton a felélénkülő szélben egészen Mikulásovicébe, ahol az iskolában várnak minket a szervezők. 28 óra 37 percen keresztül nyomattuk. Kemény volt, főleg Mariannak és Ferinek hatalmas elismerés!!! Zolinak pedig örülök hogy ismét eljött, és végig együtt mehettünk sok idő után. Negyed óra után megjön Márk is, ő is teljesítő, szuper! Megeszek vagy 4 tányér levest, fogadom a szervezők gratulációját, majd hamar eldőlök a teremben. Pár óra alvás után indulunk haza. Kicsit féltem Ferit, de nagyon ügyesen, mindössze egy megállással elhozott minket Tatabányára, ahol várakozás nélkül elértük az első vonatot Pest fele, Zolival. Nagyon örültem hogy ismét a kedvenc részeimen lehettem, legszívesebben ide születnék, ez egy csodavilág! Annak meg főleg hogy ebben a cipőben is sikerült végig menni, máskor ilyet nem szabad! | |||
túra éve: 2022 |
| |||
Kiss Péter Emléktúra 57 + 1 Extra kör = 64 km - 3480 m szinttel, sikeresen teljesítve 10 óra 45 perc alatt.
Reggel Tamásnak hála már 6:40 körül lent voltunk az Adrenalin Parkba, így könnyen sikerült parkolóhelyet is találnunk. Valamiért nem volt kedvünk reggel 7-kor elindulni, így kicsit elszöszmötöltünk a kocsiba még. Végül beálltunk a hatalmas sor végére, de szerencsére kifejezetten gyorsan zajlott a procedúra, így 7:14-es rajt került a papíromra. Tüstént bele is vetettem magam a kihívásba. Óvatos kocogással melegítem be izmaimat, majd a K3 következik fel a Kékesre ahol 6 km-re 662 m szint várt rám. Néhol belekocogok, de inkább a tempósabb gyaloglást választom. Rengeteg ismerősöm választotta a mai napon ezt a túrát, odafent Kiss Peti biztos büszkén figyelt minket. A sok rég nem látott ismerőst üdvözölve a kedvem is remek, és gond nélkül érek fel Kékesre. 3 perccel 6-os átlag felett vagyok, amit a sok finomság ami a frissítőponton fogadott hamar le is redukálta. Méteres hó van fent a Kékesen, ezen kicsit csodálkozok amikor kocogok lefele a K- jelzésen a Markazi-kapu irányába. Ahogy lejjebb érek bejegesedik a terep, szükség van a figyelemre kőkeményen! A Markazi-kapu után a Z- jelzésen inkább a sár az úr, de annyira nem izgat, a cipő már úgyis beázott, meg lesz még ennél sokkal rosszabb is.. A vízesés az enyhébb időjárásnak köszönhetően csodásan folyik, többen megállnak fotózni, én egy lopott pillantást vetek csak rá, mert inkább a patakátkelésekre koncentrálok. Elérvén a műutat a túra legkönnyebb 500 m-re következik, kicsit meg is tempózom. Odaérvén (16,5 km - 2:26) Csontos Sanyi felesége örül meg nekem, ő most pontőrködik. A sós dolgokat, illetve az aszalt barackot pusztítom rendesen, és megtömöm zsebeimet is, hogy ha beüt a kraft esetleg akkor legyen mivel pótolni az energiát. A patak megáradása miatt többen nem mennek vissza az aszfaltra (pontőri tanácsra), hanem az erdőben törnek utat maguknak. Én visszamegyek, az út arra visz papíron. Kreatívan kicsit odébb találok is egy lehetőséget, és gond nélkül megúszom a beharangozott megáradt patakot. A következő 8 km-re 512 m szint következik. Eleinte természetesen gyaloglok, majd a Rózsaszállási műúton utolérem Frisch Lacit, és együtt kocogunk az emelkedő műúton, egészen Sombokorig, közben megtárgyalva ki milyen brutalitásokat tervez idén. (azaz inkább ő ) :) Már nagyon vártam az EP-t, végre van izó, hamar meg is töltöm vele flakonomat. Pár dolgot elnyamnyogok, majd ismét telítődik a zsebem, jól jöhet még az energia. (pedig még az előzőből sem ettem semmit amit beraktam a zsebembe) :) Itt válik el a 37-es táv, gondolkozás nélkül az 57-en haladok tovább. A Vörösmarty th. után jön az igazi keménykedés a Z+-en. Mivel már ötödjére vagyok itt, lelki szemeimmel láttam sanyarú sorsom. Maga a terep tökéletesen futható lenne, ámde a totál tükörjég, és a gigantikus sár, ezt csak mérsékelten tette lehetővé. Megelőz Gáspár Peti, büszkén mondhatom hogy negyedóráig ott voltam mögötte, de ez csak a borzasztó terepviszonynak volt köszönhető. Azért meglepően erős tempóban toltam én is. Aztán persze le is maradtam, mert jöttek a patak (folyó) átkelések. Valahogy mindig sikerült átevickélni, de tény és való hogy rendesen meg volt áradva köszönhetően az olvadásnak. Egy pillanat alatt lehagy Marcell, aki fiatal kora ellenére iszonyú erős, az 57-es távon (extra kör nélkül) is sikerült még Petit is 4 perccel megelőznie. Lajosházára érve (30 km - 4:24) mennyei kánaán, sütemény hegyek, és van kóla is. Ha túrázósra venném, itt legalább negyed óra elment volna, de most magamhoz veszek pár finomságot, gondoltam majd útközben megeszem. Ez elég nehezen sikerült, ugyanis a S4 kemény emelkedője ezt nem nagyon tette lehetővé, örültem hogy levegőt kaptam kb. A végefele megelőzöm Gézát aki még a Sombokor előtt lehagyott, de jó tempóban halad ő is. Mátraháza előtt Kiss István érkezik, és irigyelve nézem ahogy az emelkedőkön szó szerint elsuhan. Jó azért engem sem kell félteni, a tempó még így is túl jó. Mátraházára érve viszont egy picit megállok, mert mindjárt itt a következő frissítő, az én kezemben meg még az előzőn felvett dolgok ugyanúgy vannak :) Ezen a túrán éhen nem halunk! Mátraháza után szépen a műút mellett haladok a S-n ahogy azt kell! Hamarosan bezárul a kis kör, ismét Sombokor EP-n vagyok. Sokan most indulnak neki a betétkörnek, szólok nekik hogy kössék fel a gatyájukat a Z+-en. Viszont nekem is föl kell, mert most jön a brutális meredekségű felfele a S-n, Kékestetőre. Nem is kapkodom el, leszegett fejjel teszem egyik lábamat a másik után, egyszer úgyis felérek. Felérve a gerincre a hó megint ipari méretet ölt, de az előttem levő pár 57-es, meg a 37-es távosok már szépen letaposták szerencsére. A végefele még egy kis kocogásra is van erő a rövidebb távosok megdöbbenésére. Végre ismét Kékes! (37,5 km - 2044 m szint - 5:51). A parizeres kenyér a kedvencem, kétszer is rájárok, majd a sajtkockákat elvéve tömöm a majmot immár lefele kocogva a P- jelzésen. A kemény terep ellenére erőnlétileg nincs baj, kifejezetten jól megy a futás, ráadásul tudom hogy a Kis-kőig szépen lehet haladni a sártól függetlenül. A Z3 visz a Kis-kő EP-ig, ahol a szokásos pontőrök fogadnak, Bálint és Takács Attila. Nagy köszönet érte hogy volt víz meg tea, mert Kékesen túl forró volt, nem töltöttem után. Na és most jön a túra legextrémebb része. 7,6 km-re 589 m szint. A meredek lefele kifejezetten jól megy, majd a lenti patakátkelésnél is találok egy biztos átkelési pontot, amit visszanézve meg is jegyzek, mert párszor szükségem lesz még rá ;) A Markazi-várhoz fölfele jönnek ismerősök többen is, ki a 37-esen, ki az 57-esen. Az 57-es táv alapból megteszi egyszer ezt a betétkört, a 37-esek meg kemények, mert nekik nem lenne ez benne amúgy a távba, csak önszorgalomból. Fellihegve a várba, Zsuzska és Dávid a pontőrök, jól megörülök nekik. Itt mindig gumicukor van, imádom, viszek is magammal hármat, majd jól elnyamnyogom a visszaúton. Még találkozunk egyszer biztos, közlöm velük. Hamar visszaérek a Kis-kő aljába, majd nagy levegővétel, és indul a brutál mászás vissza Bálintékhoz a pontra. Ami energiát ad, a sok ismerős aki még lefele tart. Ne lássanak már zombinak na... :) Végül 15:08-ra érek vissza ismét Kis-kőre. 5 percnél tovább nem is maradok, azonnal kocogok vissza, jöhet az extra kör még egyszer :) Lefele megint tök jól megy, de a Markazi-várhoz fölfele el kell rejteni az arcba egy magnéziumot, mert a lábak kicsit makacsak már. Ismét Zsuzskáék, ismét gumicukor, ismét útközben majszolom el. A patakátkelés már rutin, a Kis-kő mászása kevésbé. Már nem esik túl jól az emelkedő (eddig sem nagyon) :) A feléhez érve különböző kifogásokat gyártok magamban, hogy ne kezdjem el még egyszer, mert időm az lenne rá bőven. Utólag belegondolva úgy érzem jól tettem, mert tudtam hogy a P- jelzésen a túra vége fele orbitális méretű sár, és technikás sziklás út lesz. Ha ügyesen haladok akkor ezt még akár lámpa nélkül abszolválhatom. Ezekkel a gondolatokkal érek vissza az extra körön ismét Bálintékhoz. Megkapom a Chocapic szeletemet, majd irány a P-on hosszan le Mátrafüred felé. A futás is jól megy, egy pillanatra sem váltok át gyalogba. Rendesen szürkül, a tempót felpörgetem, és még pont sikerül a dágványos retteneteken leérni lámpa nélkül Mátrafüredre. Nagy megkönnyebbülés. Innen még 2 km - 207 m szinttel föl a So jelzésen. Előkapom a pilácsot, és egy darabig még megy a fölfele kocogás, majd jön a "sárfolyó" ahol még gyalog is borzasztó nehéz haladni. Erre számoltam, sejtettem hogy ez lesz, de 2 km már nem izgat sötétben, akármilyen is a terep.. A legvégén még föl a lépcsőkön, még jó hogy van korlát amibe lehet kapaszkodni :) Végül 17:59-re beérek. Jól sikerült, örülök, nincs bennem hiány az esetleges plusz körök miatt még. Aki meg megcsinálta még 1-nél többször is, na annak aztán tényleg nagy respekt! (amúgy meg mindenkinek nagy respekt!). Átveszem díjazásom, majd kellemesen elfáradva megyek át a kajás szekcióba, ahol sokáig társasági életet élünk a többi sporttárssal. Az 5. teljesítésem után is az a véleményem hogy ez egy szuper szervezésű túra combos útvonallal, méltó ahhoz a sportemberhez aki miatt lett ez az egész megszervezve! | |||
| |||
Loučení 2022 (113 km - 4400 m szinttel) sikeresen teljesítve 22 óra 48 perc alatt.
Csak ketten mentünk idén Magyarországról, Vári Gábor, és én. Az odaúton kapásból 2 óra késéssel érkeztünk, az útépítéseknek, és a szlovák-cseh kifejezetten szigorú határátlépésnek köszönhetően. Szerencsére volt ráhagyásunk bőven, így mindössze az általam kinézett jó kis étteremben vacsorázásból nem lett semmi. Mire odaértünk a célba (itt lehetett szerencsére hagyni minden cuccot, itt történt a prezentáció, és itt ettem egy pár virslit, egy jó Breznakkal leöblítve) még volt 1 óránk a vonat indulásáig, ami Ústi nad Labem főpályaudvarról indult a rajtba.
Idén most Beneov nad Ploučnicí vasútállomásról indult a túra. Egy jó negyed óra didergés után, este 22:15-kor elindulhattunk. Gábornak jó utat kívántam, és sikeres viszontlátást akár útközben ha utolér, akár a célban. Nem sokáig tartott a kocogás, mert máris elkezdődött az emelkedő először ki a faluból, majd a Havraní kameny szikla alakzatához föl (mapy.cz-n meg tudjátok nézni mindenről amit itt leírok a kilátást, vagy az adott nevezetességet). Itt volt egy kisebb oda-vissza, még mindenki fürgének tűnt és lelkesnek. Lekoccanok Malá Veleň településre, ahol 7 km-nél meglepetésre van egy csippantós pont, Olaf szervezőúrral. Legalább látom hogy eddig 6,5 km/h-val jövök. Na aztán most jött a térképen sem létező út, piszok meredek emelkedővel, és óriási sárral. A k-val kezdődő nem túl szép szavunk náluk is ugyanazt jelenti, mármint ha valami éppen nem úgy sikerül.. :) Ezt párszor itt meg is tapasztalhattam néhány sporitól azon a retteneten fölfele. Meg sem álltunk egészen a Jedlová hegy 530 m-es csúcsáig, ahol filces kontrollpont volt. Jól esett kicsit megállni, mert 9 km alatt egy kortyot sem ittam még. Éjszaka is feltűnő volt hogy a völgyekben megül a felhő, viszont fentebb meg varázslatosan jó idő volt. Ekkor még nem tudtam hogy ez a a jelenség túrám végéig kísérni fog. Elérve egy P- jelzést egy szántóföld szekérútján kellett haladni, valami orbitális nagy sárban. Ezen csak egy minimálisat enyhített hogy egyedül csak én találkoztam az épp engem autójával keresztező főszervező kocsijával, és üdvözlésével. Érdekes nevű hegy volt a következő, olyan németes, de mégsem. Netterskoppe a neve. Az itiner szerint egykor ez egy étterem lehetett, manapság már csak pár szikladarab utal erre. 400 m oda-vissza volt itt is, a végén jött szembe Gábor, ügyesen halad. Továbbra is P- jelzés, és mivel már felhőhatár alatt vagyunk, páran el is vétjük a P- jelzést, szerencsére hamar korrigálunk. Vrabinec várromja következik az alig észrevehető P-rom jelzésen. Sajnos nem látok belőle kb semmit, így az élvezeti faktora is a nullához konvergált. Az első frissítőpont 17 km-nél, Těchlovice településen volt, ahova pont 6-os átlaggal érkeztem eddig. Minden finomság volt ami szem-szájnak ingere. Vajkrémes kenyerek, sajtok, sós-édes sütik, kofola, sör, nápolyik, és így tovább. Erőt merítvén hamar tovább is haladtam, nem tudva mi vár rám (azaz még itthon az útvonalat nézve tudtam hogy lesz egy-két szívás..). A Poklona nevű hegy magyar jelentése: íj. Én sokkal könnyebben tudnám azonosítani: Pokol. Csak azért nem írom nagy betűvel az összes karaktert, mert az már kiabálásnak minősülne. Hiába volt még a túra eleje, ez a hegy számomra a legnagyobb szívás volt az összes közül. Egy kisebb patakmederben kellett emelkedni toronyiránt óriási sárban, csúszós sziklákon át, út az ég világon semmi. A saját fényvisszaverőket kellett követni. Előttem hárman mentek, és fura volt nekik hogy balra mutatnak a nyilak amikor jobbról a hegytetőről láttuk a fejlámpákat. Én azt hittem azok csillagok, olyan magasan voltak, de sajnos nem :) Elindultam balra, de megállítottak, hogy az valószínű a hegy utáni út folytatása azért vannak itt a nyilak. Én is elgondolkoztam ezen, és tanakodtunk. Végül jó 5 perc után tovább mentünk a nyilakon szerencsére, csak egy jókora nagy ívben vitt végül föl a Pokol kapujához, a tüdőnket is kiköpve. Megvan a kontroll, a "kapu" kinyílt, és mehetünk tovább. Itt kánaánról szó sem lehet, a szívás folytatódott. 2,2 km-t kellett menni az itiner szerint a félig lerombolt kerítés mentén. Útról szó sem lehetett, jelzések sem voltak, csak mentünk néhány sporival amerre vitt a kerítés.. Az meg össze-vissza tüskés bokrokon és sziklákon át vitt. Nem hogy 2,2-nek, de én vagy 10 km-nek éreztem ezt a részt. Mindenki örült amikor megleltük végre a K8-at. 900 m-re máris ott volt a következő, jól esett picit átmozgatni kocogással a lábunkat. Ismét emelkedő, nem meredek, de egyenletes, és hosszú. Ki-ki beáll a saját tempójába, előttem is mennek, mögöttem is. Egy hatalmas (képeim között) piros torony bukik ki, akkor még azt hittem ezt csak egyszer látom, de kiderült, az éjszaka ezen torony kóválygása köré készült. Most még egyelőre csak 800 m-re haladtam el a csúcs alatt.. Viszont meg kellett állnom, mert utamat vaddisznócsorda keresztezte, és legalább 10-en voltak, jókat röfögve (lehet inkább röhögve?) rajtam. Z- jelzésen haladok tovább, egészen Zubrnice településig, ami egyben a 30 km-es frissítőpont. Na itt aztán volt minden! Sült kolbászt eszek, majd utána egy nagy adag vega zöldséges rizzsel tuszkolom le azt. A másik szobában teli van snackkel, süteményekkel, és mindenféle kenyerekkel. Oda is átnézek :) Jól esik itt végre megpihenni és leülni a túra során először. Tovább indulván alig 200 m után kék nyilazás lenne ha lenne, de nincs. Gyanús a balkanyar, de nem merek elindulni, szerencsére hamar jönnek is a sporik, és közösen megfejtjük hogy tényleg ez a helyes út. Később lesz is kék nyíl már. 4 km-es etap jön, szinte végigkocogjuk. Ami ebben egyedül néha visszatart, az az irgalmatlan nagy sártömeg. Kontroll pont ismét a helyén, majd Z- jelzés a követendő. Szépen nekiiramodnak előttem, de egy kis idő után gyanús lesz nekem hogy nincs jel. Előre jelzek, és igazam lett. Irány vissza, meg is köszönték. Jókora emelkedő következik, de a legnagyobb gond nem is ez, hanem hogy tarvágás van, és a jelzések teljesen eltűntek. Mindenki próbál saját maga boldogulni valamerre. Ismét picit fényezem magamat, mert nekem sikerült megtalálni később a helyes utat kidőlt fák tömkelegén át, de a többieknek már nem tudtam szólni, így egyedül maradtam. Most már nem kerülgetem ezt a nagy piros tornyot hanem megmászom, és úgy érzem a legjobbkor érkeztem ide, mert a lámpát eltehettem, és csodás napfelkeltét élhettem át. Még gyorsan kinézek a torony mögötti kilátóponthoz a kontrollhoz a P3-ön, majd visszatérek. Állok és bámulok, mesevilág! Kivilágosodott, és a gyönyörű kilátás jókedvre derített, bár eddig sem volt nagyon panaszom. Egy hosszú rét következik, szép óvatosan kocogok rajta. Jó 4 km-re egy kilátónál van a következő pont, ezt egész végig lehetett is ezen a 4 km-en át látni. Két spori kocog mögöttem kissé lemaradva, a tempó hasonló, nem közelednek. Elérek a kilátóhoz, az alján van a pont, sajnos zárva a tetőtér. A két spori hamar tovakocog. Láthatólag nagyon jó erőben vannak, nem gondoltam volna hogy látom még a túra során őket. 5 km-en át S- jelzés, én is kocogok, a terep most végre igazán kényelmes. Meg is előzöm Jirka Linhartot és egy másik srácot. Ott loholok a két futóspori nyomában folyamatosan. 51,5 km-nél Horní Vysokéba érek, itt ismét emberes frissítőpont. Nagy ölelés Ivanának, és pacsi Egonnak. Rotyog a virsli, és iszonyú mennyiféle finomság van itt is. Egon sörrel kínál, most túl hideg van hozzá, de Ivana mondja hogy van forralt bor, arra rárepülök, és szuperül esik a kifejezetten hidegben ezt kortyolgatni egy nagy bögréből. "Könnyes" búcsú. Már a Buková horáról lehetett látni a következő hegyet ami most következett. Egész végig Z- jelzés most a követendő. Érintek egy mauzóleumot, ahol magamban gyakorlom a nyelvviccet hogy "Lenin mauzóleumának a lelinóleumozása" :) Elhagyok egy háromfős futócsapatot, jó erőben hasítok fölfele, a két ismerős futósporit is látom előttem távolabb. Végül a legvégén egy irgalmatlan meredek emelkedőn érek föl a Sedlo 726 m-es csúcsára. A kilátópontnál van a kód. Ilyen kilátást nem sűrűn él át az ember az élete során. Teljesen felhők fölött vagyok napsütésben, a kisebb-nagyobb hegyek teteje kikandikál a sűrű felhők felett. Kérek egy fotót az itt pihenő sporttársaktól, ha nem lennék rajta ilyen sötét, akár profilkép gyanús is lehetne.. Extra jó kedvvel haladok tovább, pedig már 56 km, 8 órás ideutazás, és majd 11 óra menet után már lehet nem sokan mosolyognának. Nagyon meredek lefele jön, örülök hogy nem innen támadtam. A Malé sedlo kilátópont a tesójától 2,5 km-re van, de a terep azért igen technikás. A kilátás innen is fenomenális, mintha egy repülőn bámulnék kifele a felhők felett. Lefele megelőzöm a két ismerős futót (még hogy nem találkozok velük..) ,és jó tempóban kocogok bele a köd és a felhő kellős közepébe. A jó meleg után ismét hideg lesz, de nem tart sokáig, mert a Kalich várához felemelkedvén ismét a megszokott kilátás fogad, csak talán még látványosabban. Kicsit le is ülök, meg amúgy is zoknicsere, mert már orbitális lyuk tátong egy ideje a sarkán, és irritál. További futókat érek utol és hagyok le itt. Lefele kocogván egyszer csak szembe jön két ismerősöm akik most nem a 100-ason vannak, hanem csak kirándulnak fel a várba. Petra, Martin de örültem Nektek! Ismét egy réten kocogok, megelőz a két futóspori, továbbra is jókedvűek, viccelődünk hébe-hóba, de mindenki marad a saját tempójánál. Velük van Milan is aki még az éjszakai fakitermeléses Z- jelzésnél veszett el, de most már jó úton van. Mindketten múlt héten a Povazím 130-at nyomtuk! A következő pont után 4 km-en át egy régen megszűnt vasút nyomvonalán kellett mennünk. Persze sehogy se volt jó a talpfákon keresztül, ráadásul az út egy egynyomtávos kis hídon vitt át, alatta meg a szakadék. Ennek túloldalán volt a pont. A szívem eléggé lüktetett mire átértem valljuk meg.. Ismét hidegben és felhőben vagyok, de a picit idegőrlő rész után végre megérkezek Zubrnicébe. Ha a kedves olvasó emlékszik, ugyanitt volt a 30 km-es frissítőpont is. Most már 76 km-nél járok. A felhozatal ugyanaz, és én ugyanúgy cselekszem. Sült kolbász, zöldséges rizs, és nasi hegyek. Vizemet undorral kiöntöm, és helyette meleg teát, illetve a másikba kofolát öntök. Erőt merítek, most már azért fáradok szépen, de jó 20 perc után nyomás tovább. Majdnem 4 km-en át P-. Gonoszul, sunyin emelkedik az út. Ki jön mögöttem? A két futóspori :) Úgy látszik együtt megyünk, de mégsem :) Terepet ér lábam, undorító hatalmas sárban visz az emelkedő, egy hosszabb egyenesben még Milant is látom. Itt nem lehet haladni, pedig szeretnék. Beletörődök sorsomba, de mire felérnék a Plán nevű elágazásba, egyszer csak elkap egy gyengeség és le kell ülni teázni. Utolér a két spori, ők is mutatják hogy már nagyon lihegnek. Pár perc és megyek tovább, a tea nagyon jól esett. Utolérem őket, és a túra során itt először beszélgetünk egy kicsit hosszabbat, kérdezték hogy hívnak, hogy-hogy erre jöttem. Elmeséltem hogy elég sok százason túl vagyok, a múlt heti Povazímon meg teljesen ledöbbentek. Másnap mindketten bejelöltek facebookon :) Én is szurkoltam nekik, majd Velké Brezno település előtt ismét bele a hatalmas ködbe. Utolérünk egy sántikáló futót, én nem ismerem, de a "komák" megállnak vele kicsit beszélgetni. Nem gondoltam volna hogy többet nem találkozok a túra során velük, azt meg főleg nem, hogy utólag nézve a listát fel is adták valahol 76 és 91 km között :( Lehet hogy hülyeség, de így valahogy még büszkébb vagyok a teljesítményemre :) Jó tempóban zúzok most lefele, adja magát a széles dagonya nélküli út a településre. Gondoltam majd utolérnek, de nem. Késő délutánra jár, a táj nagyon morcos és hideg. Nem is bánom hogy a S- jelzésen egy hosszabb emelkedőn kimenekülök innen, és tádámm, máris süt a nap 350 m felett :) 2 km múlva balra saját nyilak, bíztam benne tényleg ott lesznek és igen. Hatalmas réten haladok, messzi már látom a következő EP-t a Lucemburkuv kopec 564 m-en álló kilátóját. Persze emelkedő visz fel ide.. Odaérvén látom hogy egy kis erdei étteremből jönnek ki a futók, benézek én is. Először fel a kilátóba majd utána ide, hallatszik a parancs! Semmi gond, oda-vissza 400 m. A kilátó alatti kis büfé 92 km-nél volt, és frissítőpontként funkcionált. Kaptam hagymalevest, és ehettem korlátlan mennyiségben több fajta palacsintát. Ráadásul amikor megtudta a tulaj hogy magyar vagyok, elkezdett magyar szavakat mondani, és tök boldog volt :) Kaptam egy korsó sört is, pedig nem is kértem :) Ez ám a kedvesség. Na ezért (is) szeretek egyre jobban kint túrázni. 16 óra van, a biztonság kedvéért előveszem a lámpát, és hálásan megköszönöm a sok finomságot. Szerencsére még itthon megjegyeztem ezt a Kukla nevű következő hegyet (talán csak azért mert az MKMK-n is van egy ilyen). Tudtam hogy toronyiránt felfele. Út sehol, csak nyíltól-nyílig, fától-fáig. Megfontoltan mászok fölfele nehogy kijöjjön a kaja :) A tetőn utolérem a ponton előttem induló hölgyet akit többször láttam a túra során az oda-visszáknál meg a frissítőknél mindig előttem, meg egy srácot akivel éppen most ment. A tetőn nagy levegő, majd hamar kocogásra váltunk. Ők láthatólag gyorsabbak hagyom is hadd menjenek. Már Ústi nad Labem szélét "kóstolgatjuk", de sajnos nem sikerült leérnem Brná városrészbe még lámpa nélkül. Jutalmam hatalmas köd már sötétben, csúszós avar, sziklák, és leredukálódott sebesség. Nem baj, volt már ennél sokkal nehezebb is. Végül lecsoszogok a városrészbe, és az aszfalton utolérek 3 futóhölgyet meglepetésre. Az 50-es távon voltak. Leérvén a főúthoz egy filces pont, majd sokáig alig 100 m-re a másik úttól ahol lejöttünk, emelkedünk vissza immár a Z-tanösvény jelzésen. Nem esik valami jól ez már, de nem állok meg, már csak azért sem, mert mögöttem jönnek :) Egy éles balkanyar után két hölgy megáll egy padnál. Én is iszok egy kortyot, majd a harmadik nyomába eredek, aki jó tempóban halad. Most kicsit jól esik nem elől menni. A Vysoky Ostry nyereghez kanyargunk fel, majd a P3-ön másszuk meg a kilátópontot. A végén már szinte csak vánszorogtam fölfele, így a tetőn megbontottam az energiaitalomat, közben elrévedve az éjszakai panorámában. A másik két hölgy mire felér, indulunk lefele, és nem is látjuk őket többet. Meglepetésre a cseh lány és társa akikkel a Kuklán találkoztam most jönnek csak fölfele. Valahol elkavarhattak. Nem kell sokat várni hamar utol is érnek, de nem előznek meg. Innen az utolsó 13 km-en már végig nagy köd volt, mivel nem mentünk már fel magasra. S- jelzésen érünk az Elba partjára, ahol szerencsére át lehetett menni a zsilipen, pedig volt valami pozor az itinerben 19 és reggel 6 között. Kicsit fostam is, mert már 19:20 volt mire ideértünk de nem volt semmi. A folyó túloldalán még az utolsó emelkedő belénk rúg egyet, a Nad Vanovem elágazásba kell még meredeken felmászni az utolsó filces pontért. Komótosan megyek fölfele, én vagyok leghátul, hova siessek. Végül az utolsó 5 km-t a nagy ködben ismét együtt tesszük meg az 50-esen induló hölggyel, a cseh lány és társa is csak két perccel ért be előttünk a célba. Nagyon jól esett beérni, mert már kifejezetten fáztam. Átveszem a díjazást, gratulálnak. Gratulálok én is mindenkinek, szuper túra volt, és mindenki nagyon erős aki itt most helyt állt. Megérkezik Gábor is pár óra múlva, és egy pici alvás után még egy nehezítés jön, a hazaút. Felváltva vezetünk, 7 órán át a nagy ködben, de ez is mission complete lett! :) | |||
| |||
Stovka Povaím 131,2 km - 6300 m szintkülönbséggel sikeresen teljesítve 28 óra 48 perc alatt.
266 db száz kilométer vagy a feletti teljesítménytúrám (trailem) van. Voltak itt nagy durvulások (UTMB, Transylvania, és még ki tudja mennyi minden), de nem emlékszem arra hogy összességében a terepviszonyok lettek volna-e keményebbek valaha pályafutásom során. Szerintem ez volt az eddigi legkeményebb százasom!! Előre dolgozván már nézegettem sokat a térképet, sejtettem hogy igazán kemény lesz a túra, de azért na... :)
Péntek kora délután már úton voltunk. Dóra, Attila, Máté, és én voltunk az egyik kocsival utazó különítmény. Kellemesen telt az utazás, és jókedvűen, ami egy ilyen nehéz túra előtt fontos dolog. Hamar besötétedett, és az eső is elkezdett rendesen esni, de szerencsére nem este indult a túra. Reménykedtünk hogy reggelre eláll, mert így is brutál túra állt előttünk. Tornaterem elfoglalva, kedves ismerőseim köszöntése, a főszervező instrukciói (amiből semmit se értettünk kb), és alváás!! Nem lett belőle túl sok idő, mert Máté órája 3:30-kor már csörgött is. Kómásan pakolászunk, de szerencsére előző este már én ezt nagyrészt megtettem. Kényelmes készülődés után 4:45-kor elindult velünk a különbusz majd egy órán át a rajt helyszínére, Hlboké nad Váhom-ba. Na akkor csapjunk bele a legkeményebbe!
3 km kapásból 400 m szinttel. Az első pár száz méter aszfalt, el is rohan szinte mindenki. Utána egy patakmedret párszor keresztezve emelkedünk, egészen fel a Pod Rohácom elágazásba, ahonnan a P- jelzésen haladunk a gerincen. Szép kilátások miatt vannak P3-es kitérők, de majd a legutolsónál kimegyek, úgyis közel vannak egymáshoz. Nagyon jól tettem, mert csodás panoráma mutatkozott. A tegnapi eső miatt a felhők még nem jutottak magasra, így tiszta olyan érzés volt mintha repülőn ülnénk és úgy lesnénk ki az ablakon. Bálint és Dóri is kiment persze. A többi spori is jött utánunk, de miután mondtuk hogy nem ellenőrzőpont, sarkon is fordultak. Jókat nevettünk rajtuk, ilyet kihagyni, kényszerből meg semmi értelme... Innentől egy röpke ideig lehetett volna kocogni, de a sok csúszós falevél, és az alattuk levő kövek miatt ez szinte alig sikerült. A következő pont a Szulyói vár volt (hrad Súlov) (6,1 km). Ez nagyon komoly volt! Szó szerint be kellett mászni egy kis lyukon, majd felmászni a vár legtetejére, mint egy igazi győztes kapitánynak, bár ettől még nagyon messze voltam. Még a hátizsákom se fért be, úgy vittem a kezemben :) A kilátás, mondanom sem kell fenomenális volt. Fájós szívvel továbbállva brutál meredek lefele következett a Z-tanösvény jelzésen. Alig 800 m-re volt a következő pont a Gotická brána, de addig csak ámultam-bámultam milyen csodavilág ez. A lábaim sem nagyon akadtak működni, inkább meg-megálltam gyönyörködni. (a kontroll pontoknál különböző színű filcekkel kellett felírni egy számot ami rajtuk szerepelt, és ezt keményen ellenőrizték is aztán). Innen bokatörős lefelén érek le a hegy lábánál lévő parkolóhoz. Innen jött kb. 500 m aszfalt :) Azonnal kocogásba váltottam, milyen szuper érzés ez most. Viszont alig 200 m után egy be nem jelentett frissítőpont következett. Már korgott a pocika, jól esett megreggelizni. Kenyerek, sütemények, szörpök, kóla, banán, édes, sós. Magamhoz képest még meglepően keveset fogyasztottam, mert inkább haladni szerettem volna, minél többet próbáljak világosban majd menni. Pár száz méter után saját jelölés volt nagyon sokáig. Egy patakon kellett átmenni, szerencsére én átügyeskedtem magamat, de mögöttem többeknek nem sikerült úgy hallottam. Aztán fölfele szépen el is léptem a sporiktól, és úttalan-utakon hódítottam meg a következő filctollas pontot, a Jablonové sziklát, ahol sajnos a köd miatt nem nagyon volt kilátás. Innen jött egy piszok hosszú rész, végig gerincen le-föl, út az alig, szikla annál több. Szerencsére a jelzések jó helyen voltak, így szépen haladtam (ha tudtam volna..). 6 km-es etap volt ez, de én vagy 20-nak éreztem. Közben volt egy cseles jelzés, ahol lefele mutattak a nyilak, de csak a sziklát kellett megkerülni. Én is elindultam lefele a mélybe, mert már ki volt taposva, de végül időben kapcsoltam és visszajöttem a helyes útra, nem úgy mint Attila, akinek sajnos ez is közrejátszott a feladásba :( A 15 km-es kontroll pont után volt egy opcionális lehetőség kimászni egy sziklát, ahol egy jégcsákányon körbetekert sárga szalagokat lehetett begyűjteni a gyorsabbaknak. Én éltem a lehetőséggel, de a mai napig nem jöttem rá mi volt ennek végül az értelme. Lefele indulván jött szembe Dóri és Bálint, mondtam nekik igyekezzenek mert már csak egy van. Végül megfelezték, így mindkettőjüknek lett ilyen. Meredek lefele után kiérek egy aszfaltra. Fellélegzek hátha kicsit nyugi lesz, de ugyan már.. Csak keresztezzük az utat, mert máris mászok fel az Ostrenec 724 m-es csúcsára. Felküzdve magamat Bálinték itt is vannak a nyomomban. Biztos hogy megelőznek, de nem izgat, én örülök ha megcsinálom ezt szintidő alatt.. (36 óra) Lefele egy hangyaf@sznyit lehetett kocogni (kb 200 m), majd a Bosmany kilátóponthoz ismét ki kellett menni. Ezen a rövid oda-vissza szakaszon elég sok spori igyekezett visszafele. Jó hír, azért haladok én is. A tetején a túra fotósa csinál rólam tűrhető képeket, élvezem nagyon, de nem könnyű. Jöttem 18 km-t, és most következett az első olyan rész, ahol 2 km-t egybefüggően tudtam kocogni, de csak azért mert aszfalt jött Záskalie nevű faluig, ahol az első emberes ellenőrzőpont volt. Itt volt Olaf, és a főszervező Patrik, aki kérdezte hogy tetszik eddig. Mondtam hogy nagyon brutál, ámde csodaszép! Az első 20 km-re kb 2000 m szint volt, és ez nem változott meg nagyon a folytatásban sem.. Kicsit kóvályogtam, vagy eléhezés, vagy elszomjazás, gyorsan toltam mindent-mindennel időt nem sajnálván. Elindulván pont jött még velem szembe a pont irányába Dóra és Bálint. Végül ekkor találkoztunk a túra során utoljára. Négy spori tempózik előttem, közte Martin Hlavác a cseh túraikon, meg egy látásból ismerős futó. Még le sem ért a kaja szinte, de máris vagy 400 m-t emelkedünk fölfele egyből a Partizán barlangig. Elég markáns lyuk volt ez, így a kedves szervező urat nem gátolta meg abban, hogy jó mélyre betegye a kontroll pontot :) A telefonom fényére is bizony itt nagy szükség volt az igazoláshoz. Ez után továbbra is emelkedő a túra legmagasabb pontjáig, a Velky Manín 891 m-es csúcsáig. Mivel a nagy részét letudtam a barlangig, ez már nem volt vészes. A lefelétől viszont nagyon féltem már előre, mert a térkép kb. Tolvaj-hegyes lefelét jelzett, még itthon megnézvén, csak kétszer olyan hosszan, ráadásul latyakos, sáros volt az út is. Tény és való hogy brutál meredek volt, de a terep jellege miatt végül nem volt sáros az út, és a lefele sem viselt meg annyira mint vártam. Lent az alján egy pont, nagyot fújok, ez is pipa. Jön az első szakasz a túrán, ahol végre lehet haladni különösebb megerőltetés nélkül. Ez kb. 6 km-t jelentett. Egy jelentéktelenebb emelkedőn felmászom a Povazská Bystrica feletti kálváriára, ahol gyönyörű kilátás van a városra, kicsit szemlélődök is. Remélem nem csak én mentem körbe a stációk közötti girbe-gurbás szerpentint lefele.. Leérek a városba a S- jelzésen, majd a külváros paneltömbjei mellett haladok. Sík aszfalt ez, de én kocogok, haladni kell! Egy főúton átkelek a Vág folyó felett a hídon, majd a túloldalán jelzetlen részen kocogok az úton ahol amúgy inkább gyalogolnék, de én sáfárkodok az időmmel, úgy osztom be ahogy tudom azt a 36 órát. Egy buszmegálló után szépen mutat a saját jelölés fölfele, vége a jó létnek. Az emelkedőn mászva elő is veszek egy csokit, érzem hogy szükség van rá. Hamarosan egy csodát fogok látni! A Povázsai vár (Povazsky hrad) következik. Legálisan lehet kispistázni a K-ről, a jelölés arra visz. Szembe jön velem nagy csinadrattával Milan Mikulásek nevű cseh ismerősöm, hogy rossz fele megyünk a várhoz. Én váltig meg vagyok győződve hogy az irány jó, és mutatom neki de nem érti, és megy visszafele. Értetlenkedek, de hagyom.. Pár száz méter után utolér, és mosolyog hogy bezony igazam volt :) A S-ra érve 600 m-es oda-vissza következik. Meglepően sok futó jön szembe, nem is sokkal vannak előttem, pedig egy ideje senkivel sem találkoztam. Felérvén a várhoz ámulok és bámulok. Nem elég az hogy milyen szuper állapotban van, a kilátás is pazar!! Áhh, 5 perc kötelező pihenőidő! Milan nyomja tovább, én még elmélázok, és gyönyörködök kicsit. 35 km-nél járok. Visszafele megelőzök egy párt, ők bizony ezen vannak, és szépen haladnak, de én még szebben :) A Klapy nyeregnél ismét fotóznak, és szurkolnak. Ismét egy kemény emelkedő jön, a S- jelzésen föl a Klapy 654 m-es csúcsára. Szép nyugodtan felérek, kontroll rendben, és tovább mutatja a tábla hogy S-. Tök nyugodtan nekiindulok, de ami ez után fogad arra a térkép alapján sem számítottam volna. Mindössze 2 km-ről volt szó, de ez olyan 2 km amit nem nagyon fogok elfelejteni. Gyakorlatilag egy hegygerincen mész. Mindenhol melletted 600 m-es mélység. Balról mesés a kilátás a Vág völgyére, de esélyed nincs azt nézni, ugyanis előtted toronyirántos lefele van, csúszós sziklákkal, és vizes falevelekkel. A lépés sosem jön ki, mert nem úgy van kialakítva az út, így seggen csúszva is lehet próbálkozni. Az meg csak hab a tortán, hogy egy Z-tanösvény is halad itt a S-val! A tanösvény nem családoknak (is) van kitalálva? Vagy lehet itt másképp működik? Na mindegy, ezen a 2 km-en mire leértem, leimádkoztam az összes csillagot az égről, de megúsztam. Udica faluba érkeztem, 41 km-hez, a következő frissítő itt vár engem a helyi iskolában. Első dolog hogy zoknit cserélek, mert hatalmas lyuk tátongott már a sarkán. A frissítőpont szuper, sorra kenik a lekváros-kakaós palacsintákat, nutellás kenyerek, sütemények, kofola, sörök, stb.. Jól esik a Klapy lefeléje után itt kicsit megnyugodni. Kb. 20 perc után tovább állok. 14:45 van, még van idő világosban menni szerencsére. Egy spori jön utánam, de nem akar megelőzni még cipőürítésnél sem. Nem gondoltam volna hogy a maradék 91 km-t innentől együtt tesszük meg. Martin svájci állampolgár, de Csehország északi részén él. Ismét gyakorolhatom a kis angoltudásomat sok időn keresztül. Felmászunk a K-jelzéshez, majd azon balra érünk el a Holís nevű 533 m-es hegy csúcsára, ahol a kód felírása után szuper a kilátás a Vág völgyi részre, meg a messzi hegyekre. Meredek lefele után lekoccanunk Nimnica településre, közvetlen a Vág partjára. Kisebb sík gyaloglás után a Biela Skala-hoz mászik fel kegyelmet nem ismerően az út. Még szürkületben megcsípjük, majd gyorsan továbbállunk a Púchov feletti sziklákig, hogy elmondhassuk azt, hogy kereken 50 km után kell csak elővenni a lámpát. Púchov városnak csak a szélét érintjük, de a csodás kivilágított mindenség később sokáig szemezőpartnerem lesz a hegycsúcsokról. Strezenicére érkezünk, ez a település igazából Púchov külső része még. Frissítőpont következik, 55,4 km-nél járunk borzasztó sok szinttel. Jaro barátom a pontőr, nagyon megörül nekem, főleg hogy kérdezte megvolt-e a sárga szalag az opcionális kitérőn? Ez után extázisba tör ki, nem tudom miért olyan fontos volt ez, lehet ő tette ki :) Na de vár engem finom leves mindenféle extrákkal, illetve egy babos-uborkás-gombás-répás-sajtos saláta, amiből akármennyit ehetek. Élek is vele, meg sem állok a leves mellett még két nagy adagnál. Jaro és Julia sürög-forog, nekem mindössze annyi a dolgom hogy élvezzem amit rendeltem tőlük. Jaro most meglepődik, nincs sörözés, nincs borovicka, kemény túra ez, nem merek :) Jó fél óra töltekezés után tovább indulunk kicsit már vacogva Martinnal. Meglátunk egy hegycsúcson egy pirosan világító tornyot. Sejtettük hogy az a következő :) Stepnická skala. A kilátás gyönyörű egész Púchovra és környékére. Hamarosan egy Z-kerékpárúton haladunk tovább, de a terep valami irtó durván sáros és latyakos. Néha angolul felcsattanunk, hogy ez kerékpárút?? A Keblie nyeregbe érve már pattanásig feszült vagyok, a cipőm egy komplett sármassza kívülről-belülről. Elérünk a Lednica feletti sziklákig, ahol nem akartam hinni a szememnek merre vitt a saját jelzésű út.. Még a jóval korábban engem megelőző Milan is itt küzdött. Teljesen hasonló érzésem volt mint a Klapyról lefele, csak most tetézte ezt a sötétség is. Életveszélyes szikláról sziklára ugrálás volt a szakadék mentén. Az itt elvileg elhelyezett kódot sem leltük meg, pedig tudtam hogy lesz, de egyszerűen nem lehetett másfele figyelni csak az orrunk elé. Hihetetlen, de ezt is túléltem. Jutalmam egy nagy mászás föl a Lednicai várhoz. Kár hogy nem láttam világosban, mert gyönyörűnek tűnik, na de a képek közé majd felrakom. Meghódítva a vár közepét, szuper frissítőpont lakozik benne. Le is ülök, van itt ismét leves, proteines csokik, és minden finomság ismét. A pontőr Olaf, és Patrik. Patrik ismét megkérdezi hogy tetszik. Próbálok jó pofát vágni.. :) De itt mindig van meglepetés. Ahogy mennénk tovább közlik hogy ácsi.. Olaf mutat fölfele. Egy függőlegesen meredek létrán kell hosszan felmászni, majd a tetején még a sziklákba vájt egyensúlyozós lépcsőkön kell a vár legmagasabb szegletébe eljutni, hogy a K17-es pont száma is a helyére kerüljön az itinerben. Ez már tényleg nem semmi :) Visszafele ugyanez. Egy spori épp létrázik fölfele, lekiabálok hogy a többiek várjanak hogy le tudjak menni :) Leérvén megköszönöm a lehetőséget Olaféknak, majd csak azért is eszek még egy levest :) Itt egy kicsit elszöszöltünk, de nem baj, ilyen helyeken nem sűrűn jár az ember (vagy soha). Na csapassuk tovább. Következő pont az 5 km-re levő Cervenokamenské bradlo. Szlovákiában a tanösvények követhetetlenek.. Itt sem lehetett követni, kicsit túl is mentünk, valamiért én éreztem meg ezt, és tényleg igaz, hátra arc. A hatalmas sziklától már előre féltem, és sejtettem hogy valahogy fel kell mászni a tetejére. Ahogy odaértem, kicsit kitértem hozzá, és láttam hogy nem, ezt nem lehet, lehetetlenség megmászni.. Tuti hogy most nincs a tetején a pont. Közlöm ezt Martinnal is, felvetem hogy kocogjunk el a másik oldalára, hátha van másik út valahogy ide. És láss csodát ott van a kontroll, a szikla alján egy kis kegyhely lett kialakítva. Remélem nem a lezuhantak emlékére. Leérünk Cerveny Kamen faluba, és innentől 4 km sík aszfalt, és szekérút következik. Ezt is megéltük.. 4 km sík.. :) Nincs nagy kedvem kocogni, de menni kell, szinte végig így megyünk Martinnal a 77 km-nél levő Mikusovcei kis kialakított kocsmáig, ahol kedves ismerőseim, Slavo, és Peter a pontőrök. Itt is van minden jó, kolbászt eszek, és most éppen a süteményekre járok rá. Azért jönnek a többiek is, nem sokkal utánunk jópáran beesnek, de mi indulunk tovább elsőnek. Húha, a combjaim beálltak nem is kicsit. Na igen, itthon messze nincs ilyen technikás túra.. Ez már jobb nem lesz innentől, de haladok, messze még a vége.. Egy jókora rétre érünk, a saját jelzések eltűntek, pedig eddig végig perfektek voltak. Térkép alapján nagy nehezen kiokoskodjuk az utat, és megvan a kontroll pont is. Ez után megelőzünk egy lányt és egy srácot, akikkel mindig csak a pontokon találkoztunk, de ők előbb indultak tovább. Nagyon jól nyomják, és kocognak ők is éjszaka. De a harci helyzet az, hogy most mi vagyunk elől, és nem is látjuk többet őket a túrán. El sem hiszem hogy a Vrsáteci várba nem kell felmászni, na meg a Chmelová 925 m-es csúcsára, ahova jelzett út vinne és tök közel lenne, egyben a túra legmagasabb pontja lehetett volna. Na, kezdenek elkényelmesedni a szervezők? :) Azért persze ez nem igaz, mert az ok hogy a Z- jelzésen szépen lehet kocogni, de utána megint jöttek az úttalan-utak. Egy idő után megint nem leltünk egy darabig jelzést, és térképészkedünk. A semmiből elmegy mellettünk Brano a szlovák futó, és mondja hogy jó helyen vagyunk. (Jó helyen? Az erdő közepén ahol nincs út, jelzés se, és hajnal 2 van). No mindegy próbálunk kocogni utána, ahogy egy beállt combbal lehet. Siker, megvannak később a jelek is, és később a kontrollpont is. Brano lelép, pedig azért mi is kocogunk, és a következő 3 km alatt két férfit, és egy hölgyet hagyunk magunk mögött. Megy ez.. Horné Srnie-be érkezünk, siralmasan pöfög a gyárkémény. Az élő pont a vasútállomáson van, szellemfalu elsőre. Bent most ismeretlen idősebb pontőrök, Martin fordít, van káposztaleves. Még szép, jöhet! Nagyon kafa, persze ez mellett vannak kenyerek, üdítők, sütik, már nem is sorolom, first class! Mielőtt indulnánk beesik Brano, elfutott az állomás mellett.. Gondoltuk simán utolér, de ez úgy látszik mély nyomot hagyhatott benne, mert innentől végig mögöttünk maradt, és nem is láttuk a célig. Tovább állunk, grr, de hideg van. Persze itt a patak, főleg azért. Hű de szarul mozgok.. Bízom benne hogy bejáratódok, mert fura dolog így menni :) Nem kellett sokat várni, az emelkedő rendbe is rakott ideiglenesen, a Maly Javorník (érdekes, térképen Jelenec) kilátójához kellett felkapaszkodni. Igazából az első rendes kilátó a túra során, érdekes. Mondanom sem kell hogy a legtetején volt a kontrollpont, de így legalább meg lehetett csodálni az éjszakai panorámát. Ez után ismét nagy rét, ismét nincs jelzés.. Martin GPS-e, és az én mapym valahogy közös erővel elnavigál a helyes úton, de ezek nélkül igen izgalmas lett volna a folytatás.. Végre aszfalt, és lejtő. Meg se állunk a kocogással Dolná Sucáig. Már előre félek a Z-tanösvénytől.. Természetesen ez is szarul van jelezve, de itt vannak kiegészítő saját jelek így végül feltalálunk a már igen nem jól eső masszív emelkedőn a Krasín 516 m-es csúcsára. A tetején elrakjuk a lámpát, végre ismét kivilágosodott, és ezáltal megcsodálhatom a csodás kilátást innen. Már 109 km-nél járunk. Innen nagyon hosszan egy réten haladunk, na ez a másik félő dolog, de most jók a jelek, és nincs gondunk. Kimásszuk a végre nem túl meredek Mestsky vrch-et. Innen tök jó kocogásra csábító az út, és igen, próbáljuk, csináljuk. Martin is iszonyú erős, de látszik hogy fáradunk. Vadászokat vélünk felfedezni. Nekünk még nem volt gond velük, nem úgy mint a később érkező Máténak. Egy piciny faluba érkezünk, a neve Brúsne. Ennek a túl oldalában egy kis házikó teraszán be lett rendezve nekünk egy személyzet nélküli frissítőpont. Jaj de jól esett megpihenni, csak a felállás ne lenne.. Banán, kóla, sütik, kekszek, és folytatás! Következik az utolsó igazán meredekebb rész, föl a Sokolí kamen 696 m-es csúcsára. Martin mondja hogy soha nem akar eljönni a vége, bőszen helyeselek. Viszont egyszer akkor is vége, és ez így is lett. Beírjuk kódunkat, és toronyiránt meredeken, nem létező úton rambózunk lefele, lehetetlen részen. Pedig arra kell menni, a saját nyíl ott van.. Egy aszfaltos út keresztezésénél meglepetés frissítő pont a cél előtt 8 km-rel. Káposztalevest is lehet ismét venni, nyámm! Itt van Patrik is. Most már örömködve beszélgetek a főszervezővel, rendesen megerősítette a combjainkat-vádlijainkat ezzel a túrával. Persze azért még egy 100 m szintet le kell gyűrni az utolsó 7-esen is, de ez már nyugisabb. Az utolsó pontot is megleljük a bokorban, és 3 km kocogással a célba is érkezünk. A nap is kisüt, az egész túrán nem volt ilyen idő :) Gratulálok Martinnak, ő is nekem, nagyon jól összedolgoztunk!! Azt hiszem ez a túra megérdemelte ezt a hosszabb beszámolót. Egy olyan kihívást sikerült most teljesítenem, amire sokáig büszke leszek. És ha ezt a beszámolót pár év múlva előveszem, mindig tudjam hogy életem talán legnehezebb 100-asáról is sikerrel hazaértem! | |||
| |||
Teslácka Stovka 100 km - 3356 m szintkülönbséggel sikeresen teljesítve 21 óra 03 perc alatt.
Péntek délután már úton voltunk Zolival, és a Kamzík melletti zárt büfé teraszán éjszakáztunk végül. Nem volt olyan nagy hideg, de azért melegünk sem volt. Hajnal háromkor felriadtunk, mert 2 hatalmas szarvas ólálkodott a környékünkön, de megcsodálva őket, ismét próbáltunk az alvásra fókuszálni. Szombat 5:30-kor "keltünk", és hamar megérkeztek a szervezők is. Kicsit szöszöltünk, megvártuk hogy ne kelljen már lámpázni, és végül 6:15-kor elindultunk. Hamarosan a S- jelzésen haladunk, fejemben van ez a rész, mert anno a Barbora 35 km-es túrán itt jöttünk szemben nagyon sokáig. Jön egy nagyobb emelkedő, pár futó elrohan, majd figyelünk a jelzetlen letérőre, és így érkezünk meg az első pontra a Kacín büféjéhez, ami még nincs nyitva. Elfut Patrik ismerősöm, a Stovka Povazym-ra invitál, valószínű megyek is rá. Innen jó sokáig a P- jelzésen haladunk. Marianka településre érünk, ahol a helyi presszó még nincs nyitva, de az itiner alternatívként a turistatáblát ajánlotta lefotózásra, amit egy minket utolért spori fordított nekünk. Ez is pipa, irány Borinka. Zolinak nosztalgiázok a Barbora túráról, jó is volt az, egy hideg téli napon. Borinkánál ellenőrzőpont van, ellátás nincs. Mindössze 5 euró volt a nevezési díj, így sokat nem is vártunk. Viszont a helyi boltot betámadtuk, és leülve a teraszra kényelmesen megreggelizünk. Nem sietünk, hiszen a Zápádnuty kút barlangász kocsma elvileg csak 11-kor nyit majd Kosariskón, és nagyon vagány hely, szintén az említett túrán jártam itt. Borinka után jön a túra talán legmeredekebb emelkedője, föl a Pajstún várához. Zoli küzd az elemekkel, de felérünk. Egy vadi új turistatábla mutatja hogy jobbra. A régi P- P-rom lett, az új pedig kihagyja a várat. Persze mi felmegyünk a várhoz, és kívülről-belülről körbejárjuk, csodáljuk a mesés kilátásokat. Utolér pár spori, csiszolom az angol tudásomat, és jól elbeszélgetek velük. Végül Kosariskóra kereken 11-re érünk, szép kényelmesen. Bemegyek a Zápádnuty kút-ra hitt helyre, közlik hogy zártkörű rendezvény van, és a pont tovább. Ó basszus... Kicsit dühösen haladunk, de csakhamar elillan a düh, amikor rájövök hogy az egy magánház volt, és a kecó pár méterre odébb van, és természetesen már nyitva :) Megörülünk, elintézzük a pecsételést, és egy finom kolbászos-babos levest rendelünk egy pofa sörrel. A helyi ikon Jirka is itt pihen éppen. Nyugodtan megkajálunk, majd a Z- jelzésen emelkedünk bele a híres P-ba, amin balra fordulunk. Ez a rész Pezinska Babáig oda-vissza lesz majd. A Somár hegy 649 m-es csúcsát megmászva kicsit kitérünk szép kilátást csodálva. Ezután a Konské hlavy csúcsa jön, ahol érdekes szamár és lófejek lettek kitéve, persze nem élőben :) A Somár hegyen jobban el tudtam volna képzelni a szamarakat :) Hosszasan haladva érünk el a Pezinská Babához. Erre a részre 10 km-t írt az itiner, egyértelmű hogy kb 3 km-rel több volt ez. Utána viszont mutattam Zolinak hogy a következő 10-re írt szakasz viszont biztos nem lesz annyi, igazam is lett. Pezinská Babánál ismét beülünk az étterembe, és sajtos-fokhagymás-ketchupos lángost rendelünk. Jirka is itt van, ő az ebédjét fogyasztja el, finom sült hússal és hasábbal. Készül egy közös szelfi, majd mi hamarabb indulunk tovább. Slavot kikérdezem hogy kell a következő pontnál igazolni. K- majd Zilovától S- jelzés a követendő. Kellemesen kocogható a rész, szépen haladunk. Végül Zumberg-re leérve egy túrázó keresi a pontot, mi egyből tudjuk mi a teendő, kisegítjük. A feladat a helyi pszichiátriai osztály információjánál kellett pecsétet kérnünk. Úgy tűnt mint ha neveket is írnának föl, így mondtam a nevemet, de az őr nem értette mit akarok, és mutatott befele hogy ott regisztrálhatok a pszichiátrián :) Végül jókat röhögünk, mert tök más volt azon a papíron :) Igazam volt, tényleg jól el volt mérve a táv, 1 óra 10 perc alatt tettük meg a papíron írt 10 km-t, így kompenzálva lett az előzőleg meg hosszabb etap. Jön a mászás, a Velká Homola 709 m-es csúcsa következik. Lent még úgy voltam vele hogy biztos felmegyek a kilátóba, de minél följebb mentünk annál rosszabb lett az idő, így erről le is tettem végül. Hosszú etap volt ez, olyan véget nem érős.. 5 km-t írt az itiner, szerintem ez is több volt.. Fent volt egy hőmérő, mindössze 8 fokot mutatott. Szegény pontőr hölgyet nem irigyeltük. Zoli is elég hamar felért utánam, így gyorsan mentünk is tovább. Kis MKMK nosztalgia, de egy sárga kerékpárúton kellett végül balra fordulni a Chata pod Lesom nevű következő pontig. Kellemes aszfaltút vitt ide. Pecsételünk, majd be is támadjuk a helyet. Én sült kolbászt rendelek helyi "pivo"-val. Kicsi várni kell a kajára, de a néni beszél magyarul. 53 km-nél járunk, itt jó fél órát elvagyunk legalább, de nem rohanunk sehova. Mire elindulunk megérkezik Jirka, Jaro, és Stanko. Megörülünk egymásnak, de mi haladunk is tovább. A K- jelzés a követendő Hubalováig, végig aszfalton. 3 km-t ír az itiner a pontig, de miután vagy 1,5-öt mentünk meglátom a táblán hogy akkor is 3 km. Kicsit mérges leszek, mennyi lesz ez az annyi... Sebaj, csak a 24 órás szintidő legyen meg. Elérünk Hubalováig, és bizony van frissítő. Kóla, sütemények, banán, és slivovica :) A pontőr azt mondja angolul miután kérte a nevem igazolásként, hogy áá te vagy az a híres magyar srác :) Jókedvre derít, bár nem tudom hogy kicsoda, de örülök hogy van nevem odakint úgy látszik. Elővesszük a lámpákat, mert közben besötétedik. Innentől gyakorlatilag vissza a Kamzíkig végig P- jelzés a követendő. A Cermákig nem kapcsolom föl, nagyon ismerős ez a rész, sokat jártam erre már, főleg a 200-as MKMK-n. Utána viszont sötét erdő jön, így innen már én is pilácsolok. Megmásszuk a jó meredek Skalnatá 704 m-es csúcsát. Jókora szél keletkezik, mondjuk napközben sem volt ez másképpen.. Viszont egy pillanat alatt felhőbe kerülünk, és az eső is elkezd esni a hatalmas szél mellett. Nem örülök ennek, megállunk pakolászni. Még jó messze van a Pezinská Baba, ami elvileg 65 km-nél található papír szerint, de mi biztos többet jöttünk már.. Kicsit tempósabbra váltok, és örömmel látom hogy Zoli is jól bírja, így éjszaka jó tempóban tudtunk haladni. Hosszas hullámvasút után végre újra Pezinská Babánál vagyunk, ahol az MKMK-ról megismert síházban vár minket Slavo a pontőr. Jól megürülünk egymásnak. Annak pedig főleg, hogy szuper frissítőpont vár minket. Mindenféle sütemény, csoki, és a fénypont pedig a sajtos tészta. Sok túrázót utolérünk itt, de aztán jól otthagyjuk őket, pedig nagyon csábító lett volna még a hely.. Irány sokáig vissza azon az úton amit már egyszer megtettünk a Z- jelzésig, majd utána tovább a P-on a Biely Krízig. Nagyon szép volt ez a rész, de olyan tényleg soha véget nem érős.. Szerencsére az eső elállt, a felhőzet felszakadozott, és mire odaértünk már csillagfényes égbolt fogadott minket. Mindössze a hőmérséklet hűlt le rendesen.. A feladat szintén az volt mint Mariankán, az itteni turistatáblán kellett lefotózni a tengerszint feletti magasságot. Ez után leültünk kicsit, elfogyasztom az energiaitalomat, ami aztán végig ébren is tartott. Egy darabig aszfaltozunk, a P- jelzés elég gyenge, térképészkedni kell. Közben a semmiből utolér minket Jaro erős gyalogtempóban. Nem nagyon látok P- jelzéseket, Jaro mondja hogy fent megy az erdőben. Hoppá. Mi persze szépen felmegyünk útvonalat követni, Jaro nyomatja tovább az aszfalton :) Bele-belekocogunk, a hideg miatt is, meg az út is szépen adja magát. Keresztezzük később a Jaro féle aszfaltot. Fejlámpa mögöttünk, utolér, és Jaro :) Ha tudna magyarul vagy angolul biztos mondanám neki hogy a rövidebb néha hosszabb :) Végül kellemes, jól haladható úton érünk vissza a Kamzík csúcsára, ahol az utolsó feladat az volt hogy a két büféből legalább az egyik nevét kellett felírni az itinerre. Innen végig K- jelzés a célig. Kicsit csalafinta volt az út, nem volt könnyű megtalálni az utat néhol. Nagy öröm volt amikor aszfaltot ért a lábunk. Jaro piszok erős tempóval gyalogol lefele, mi pedig kocogásra váltunk jó sokáig, mert az út tökéletesen adta magát. Jaro nem hagyja annyiba, jön utánunk :) A Kamzíktól örömmel látom hogy ez az etap biztos nem lesz 7 km, így valószínű a 100 km tényleg meg lesz. Végül megérkezünk a célt adó Szlovák turistaklub székházába vasárnap reggel 03:19-kor. Nagyon jó érzés volt teljesítőnek lenni, annak pedig még jobb hogy meg lett az 50-edik CSUT-os túrám, és egy gyönyörű érmet vehettem át Olaftól, vastaps kíséretében, akik már bent voltak. Végül szép lassan jöttek a többiek, Stanko, Jirka, és szuper jó társasági élet keletkezett. Büszkeséggel töltött el ennyi ikon között ülni. Egy jó kis beszélgetés, és pár slivovica után búcsút vettünk, a főszervező Jozef nagyon örült nekünk, és megkezdődött a hosszú hazaút rengeteg kedves emlékkel. | |||
| |||
Turista Kékszalag Szuper Maxi 150
16-szoros 110-es teljesítőként ez a túra az egyik legfontosabb a számomra. Örömmel tölt el, hogy ennyiszer teljesíthettem, és három tájegységen keresztül túrázhatok egy kompozással karöltve. Sajnos egyáltalán nem voltam 100%-os, "köszönhetően" egy pénteki balesetnek, ami után gyakorlatilag a jobb lábammal szinte menni sem bírtam még este sem. Azért beállítom az ébresztőt.. Szombat reggel picivel jobb lett a helyzet, de nem könnyű a járás.. Összepakolok, és elindulok, innen már nincs visszaút. Jubileumi túra ez a mai, 150 éves a magyar turistaság, és ennek emlékéből született meg ez a hosszú táv. Múlt héten még a Vadrózsa 160-on vitézkedtem, de most egyáltalán nem voltam biztos magamban, viszont ott kell lennem, aztán majd kiderül, lehet 5 km elég is lesz ezzel a lábbal..
Ismerősökkel ütöm el az időt a vonaton, majd átszállunk a kis pirosra, és 7:55-re vagyunk Magyarkúton. Gördülékenyen megy a nevezés, de mindjárt 8:15, sietnem kell.. Dobogókőre volt depózási lehetőség, de mint ott megtudtam 1 perccel a rajt előtt, csak 150 km-nél látom ott a cuccomat, 80-nál még nem. Kapkodás, nincs idő gondolkozni, menjen oda, max vissza tömegközlekedek ha bármi történik..
Végül 8:15-kor elrajtolok, bőszen majszolva a rajtban kapott szendvicset. Orsi, és Jani társaságában haladok, Zoli is velünk indult, de sajnos hamar le is maradt. Tesztelgetem a lábamat, sántikálva, de haladok. A lefelék fognak fájni nagyon, amiket normál esetben szeretek. Alig hogy egy kicsit üzemi hőfokra kapcsolunk, máris gebasz van, Julianna súg hátra hogy darázsveszély, még a Nagy-Kő-hegy előtt. Balról kerülünk egy nagyobbat, és amikor visszaérünk az útba hátranézek, és látom hogy rengeteg lódarázs van egy fában, sajnos pont az út ellentétes oldalán mint amerről mi jöttünk. A mögöttem jövő srác telibe kapja, elkezd rohanni, mi is futunk, mert a darazsak jönnek utána, és szegényt megcsipkedik rendesen. Még gyorsan kiabálok vissza egy nagyot Zolinak hogy balról kerüljön, szerencsére meghallotta. No szépen kezdődik ez a túra, lehet nem is a lábammal lesz itt a legnagyobb probléma? Nagy-Kő-hegyről óvatosan kocogunk lefele, szinte egészen Nógrád széléig. Örömmel látom hogy haladgatok, bár a mozdulatsor elég suta.. Mivel totálisan belőttem a 40 óra szintidőt így, ezért nyugodtan megengedtem magamnak hogy Istvánnal beugorjunk Nógrádra a közértbe egy sörikéért. A Csurgó-forrás EP-ig kitart, ott viszont azonnal váltok, mert helyi népviseletben kínálnak palacsintákat, és szörpöt. 2 fahéjas-szilvásat eszek, nagyon jól esik, köszönet érte! Egyszer már volt erre példa a régi BEAC-on, de máskor nem. Pecsételés után szépen halad tovább hármasfogatunk, Orsi, Jani és én. A Béla-réti Z- jelzés elágazása után három kerékpáros halad el mellettünk. Csak van bringás azért a túrán, már hiányoltam őket. Szép tempóban haladunk, utolér közben Perényi Andi, aki velünk marad, mert nagyon fél a darazsaktól. Alig telt el pár perc, a Cseresnyés-völgy kanyarjánál látok egy elhajított bringát, és Óvári Gyurit is felfedezni vélem, aki egy helyben áll. Nagyon gyanús a helyzet, messziről kiabálok, és bizony megint darázsfészek, ismét az úton.. Balról kerülünk, lemegyünk az árokba, és a veszélyes fa után megyünk csak vissza nagy ívben. A nemrég minket megelőző kerékpáros hölgy, és úr ülnek a földön, és nagyon gázul néznek ki, a hölgynek dagad az arca, szerencsére Orsinál volt valami e célra javallt szer. Gyurit is megcsípték. Mi megint megúsztuk. Akiket ez után utolértünk, kivétel nélkül megcsípték szinte a darazsak, vagy az egyik, vagy mindkettő helyszínen, és bizony nagyon sokat kaptak.. Nagyon para a helyzet, ráadásul az országos kéktúrán, ahol megannyi kiránduló is előfordul. Senki nem mer előremenni, végül én vállalom ezt a feladatot, de árgus szemekkel figyelek mindenhova a Saj-kút bérci sötét erdőben. Sajnálkozva előzöm meg ismerőseimet, és hálát adok hogy nem csípett meg egy sem eddig, ráadásul még soha, ezáltal mondjuk azt sem tudom allergiás vagyok-e rá.. A Saj-kút bérc meredek emelkedőjén erős tempóval tolom fölfele, ez szerencsére kifejezetten jól megy. Orsi csapatja mögöttem rendesen, Jani ideiglenesen lemarad, de jön azért. A Foltán-keresztnél sem pihenünk, Csóványosig meg sem állunk. Mindössze 6 perccel vagyunk 6-os átlag alatt. Nem gondoltam volna, főleg pénteken :) A lefele viszont elég keservesen megy. Sebaj, lassan járj, tovább (f)élsz :) A gerincen találkozok még Bell Sanyival, aki persze videóz, és mosolyogva kívánunk egymásnak jó utat. Sosem hittem volna hogy utoljára :( A Nagy-Hideg-hegyen pontőrök vannak, nagyon helyes, bár sok más helyre is kellettek volna a túra folyamán.. Hosszú lefele következik az Inóci-vágáson. Ahol máskor rengeteg időt lehet nyerni, most óvatoskodva kocogok lefele. Félek, mert ha megbicsaklik a lábam akkor annyi.. Nagyon összeszedett vagyok fejben viszont, és a koncentrációnak hála épp bőrrel érkezek meg a Kisinóci turistaházhoz, ahol maga a főszervező úr kínál minket hideg gyümölcslevessel, és egy sört is a kezünkbe nyom. Szuper fogadtatás :) Szörp is akad, így a flakonba is tudok folyadékot pótolni. Kicsit elücsörgünk, jól esik a túra folyamán először kényelmesebben megpihenni. Szigorúan a K-jelzésen haladunk tovább a Kálvária fele. Pár éve helyezték át az utat, addig a régi K- végig az aszfalton ment, ami ezáltal rövidebb volt. A tetőn nincs pontőr (pedig elkélt volna) Hármasfogatunk szépen halad, nem vagyunk rest belekocogni egészen Kóspallagig. Itt utolér minket még a Saj-kúti meredeken lemaradó Perényi Andi. Nem mer egyedül tovább menni, mert Kóspallag és Törökmező között a kéktúra fórumon lódarázsfészek lett beharangozva, ráadásul a hölgy nagyon rossz állapotba is lett utána. Nincs mese, alternatív útvonal után kell nézni.. Kóspallag után a nagy elágazásba, balra haladunk tovább az aszfalton, a K- igazából szinte teljesen párhuzamos velünk fent az erdőben. A csajok és én kicsit kocogósra fogjuk. Jani lemarad, és jó darabig nem is találkozunk vele a túrán. Közben folyamatosan bújom a térképet hogyan is tudnánk a legegyszerűbben visszajutni Törökmezőre. Végül a Toronyalja-horgásztavi buszmegállónál a P- jelzésre fordulunk jobbra. Simán visszamehetnénk a K-re a Békás rét szélére, de nem tudni hol vannak a darazsak, így maradunk tovább a P-on. Végül a Nahát 100 túra ahol szalagozva szokott lenni ott megyünk le jobbra egy nem létező jelzetlen úton a patakmederhez. Többször keresztezzük a viszonylag kiszáradt patakot, majd meglátjuk a horgásztavat. Már csak fel kell menni egy sziklára, és a tó oldalában visz egy pici út.. Na de nem olyan egyszerű ez, mert megállván ismét egy fában (persze a túloldalán) lódarazsakat vélünk felfedezni. Na bakker, mi legyen? Mindenhol toronyirántos felfele a sziklára, csak ott lenne jó. 10 perc tanakodás, és végül balról megkerülve nagy ívben megmásszuk a sziklákat, és a hegy tetején esve-kelve visszaérünk a tó mellé. Para volt, mert bárhol lehettek volna még a dögök.. Szerencsésen ezt is megúsztuk, és a Z-jelzést elérve jutunk el az ellenőrzőpontra. Pont ekkor érkeztek Hegedűs Csabiék is, akik viszont a K-en jöttek, és azt mondták nem voltak lódarazsak sehol.. Na basszus, ahol lehet rá számítani ott meg nincs.. Most hirtelen egyáltalán nem érdekel melyik komppal jutunk át. A csajok technikai szüneteznek, aztán kicsit kocogásra váltunk. A Köves mező meredek emelkedője után a Hegyes-tető aljában szokott megindulni az igazi matek, most is így van. 6-os átlaggal még épphogy elcsíphetjük a 17 órás kompot. Nosza nyomjuk is keményen fölfele Orsival, Andi lemarad, és csak a kompnál ér utol minket. Hegyes-tetőn sebtibe esszük meg a dinnyét, és erős tempóval toljuk végig a kompig, ez nekem sem esett már túl jól. Végül 16:47-re leérünk, ami egy 8:32-es első 50-es. Ha valaki ezt mondja nekem pénteken, de még szombat reggel is tuti kiröhögöm.. :) Jól esik leülni a kompon, ismerősök is vannak itt, akikkel csak a rajtban találkoztunk mindössze. És itt van Jani. Ő jobb kerülőutat talált mint mi, és nem voltak "darazsai", ezáltal idővesztesége sem. A túloldalt a többiek tovaszállnak, Andi is velük tart, mi pedig hárman beülünk egy jó kori sörre, és lélekben rákészülünk a következő hosszú etapra. Kb 20 percet itt vagyunk, de ez most kell úgy érzem. Megfontoltan mászunk fel a Fellegvár köves emelkedőjén. A Nagy-Villám parkolójában pecsétet kapunk a pontőröktől, és szép tempóban haladunk tovább. Sorra érjük utol a még Visegrádon tovahaladó sporikat. A Moli-pihenőnél panorámát csodálunk, itt mindig megállok egy percecskét. Az Urak-asztala résznél még több ismerőst utolérünk, és kenjük is neki rendesen a tempót. Pap-rét után még akár megcsíphetjük lámpa nélkül Pilisszentlászlót is. A faluba hosszú köves meredek út visz. Már lámpázni kéne, de dacból nem veszem elő. Utolérjük Andit, aki csodálkozik hogy tudok így haladni lámpa nélkül :) Végül sikeresen leérünk a faluba, és jópár év után ismét a Kis Rigó étteremben van az EP. Abban biztos voltam hogy lesz leves, de elámultam amikor hatalmas adag vadragulevest kaptunk. Az íze egyszerűen fenomenális volt. Ilyen finomat becsszó nem sűrűn ettem eddig. Szupi volt, nyámm! Egy citromos sörrel leöblítve főleg. Andi tovább indul, gondolja majd utolérjük. Sajnos ez nem történt meg, és Dobogókőre fölfele mint utólag kiderült, megint jött neki pár darázs, így elege lett és ott abbahagyta :( Jani is hamarabb elindult, én még picit élveztem a kánaánt, és Orsi is maradt velem. Kicsit esetlen mozgással indulok neki a folytatásnak, de hamarosan bemelegedtem, így szépen haladtunk tovább a K-en (nem az aszfalton, mint a nagybetűs CSALÓK..). A Sikárosi rétnél utolérjük Janit, és Zoltánt, aki idős korára szuper tempóval tud haladni, de ismertem őt régebbről, már akkor is csak ámultam.. Dobogókő következik, tudtam hogy erős meredek rész lesz, és akár még darazsak is lehetnek, mert máskor volt már rá példa.. Orsival csapatjuk ismét fölfele, lemarad mindenki, még a darazsak is, mert velük se találkoztunk végül :) Felérvén jól esik kicsit leülni, na meg zoknit cserélni, mert éktelen lyuk tátong sok ideje a bal oldali alján.. 78 km-nél járunk. Nem akarok belegondolni.. Nem sok időt töltünk a ponton, mert félek hogy átmelegedek. Így is vacogva indulunk tovább. Jani még velünk indul el, de kicsit belekocogunk Orsival hogy hőt termeljünk, és a túra során többet nem láttuk már Janit. Meglepő, de szinte végig kocogunk Pilisszentkeresztig, persze este szar lábbal ez kb 5,5-ös átlagnak felel meg :) Szerencsére rutinomból adódóan könnyen megleljük a pontot (a régi K-en kellett haladni hivatalosan is. Aki ezt nem tudja, az pont kihagyja..). A szokásos sátras ellenőrzőpont van, a szokásos pontőrrel :) Üröm az örömben (most fordítva;) hogy sajnos sütemények nincsenek, mindössze egy kóstoló van csak :( Máskor azért több finomság szokott itt lenni. Viszont a levesnek köszönhetően jó a gyomrom, és a zsíroskenyér is jól esik még ennyi km után is, ami nem megszokott. Orsi még maradna, én kiadom az ukázt, és irány a Szurdok. Természetesen végig a K- jelzésen haladunk, ez nem kérdés! Lódarázsnak nyoma sincs, és a terep sem egyszerű, nagyon oda kellett figyelni a sziklás-nehéz úton. Ez után tudtam hogy kicsit unalmas rész következik. Néhol próbálunk belekocogni, de ez sem esik most jól, inkább már csak gyalogolunk. A Szentkút előtti éles jobbkanyart jól ismerem. Pár éve éjjel itt is lódarázs para volt, így kiemelten figyeltem, de szerencsére nem volt most gond. A csobánkai műútnál mindig elkap egy álmos fázis, most is. Mindig itt, és mindig ekkor.. A Kevély-nyeregbe a lassan már szokásos kómás fejjel érek, bár kaja nincs, de vizet lehet tölteni, ki is használjuk. A köves meredek lefelén nagyon óvatosan haladunk. Nekem már fáj a talppárnám, mert időközben a cipő talpbetétjében keletkezett egy kráter pont ott a legpuhább résznél. Minden lépést érzek már. Pilisborosjenő szélét érintve a Köves-bércet ostromoljuk hamarosan. Nocsak egy darázs. Lámpa gyorsan le, kicsit várunk, és utána nem is volt gond. Izgultunk mi lesz éjjel ez ügyben, de szerencsére ezen a jószágon kívül nem emlékszem hogy máshol lett volna gondunk. Borzasztó kellemetlen a lefele, ezt még egészségesen is megszenvedi az ember.. A 10-es utat, és a vasutat keresztezve egy kényszerpihenő kell most nekem. Leülünk a lépcsőre, és energiaitalt majszolunk. Ez most kell nincs mese.. Utána pillanatok alatt el is múlik a komolyabb holtpontom, és a téglagyár után igen jó tempóban kanyargunk a Virágos-nyereg felé. (természetesen nem lecsalva a szerpentint...). Felérvén a szél eléggé rákezdett, és a pontőr Renit sem akarjuk nagyon föltartani. Persze azért egy kis rágcsa van itt ami mellett nem lehet csak úgy elmenni.. A szalagozás perfekt, bár már 17.-ére járok itt, csak ezen a túrán :) Határ-nyeregtől változás, most a K-en haladunk, mert a 110-es célja felköltözött a Gyermekvasút állomásához. Még egy kis kocogásra is van energiánk. Végül 04:39-kor érkezünk meg a 110 km-hez. Éhes vagyok eléggé, így rájárok igen rendesen a finom vajkrémes kenyérre, nem meg a mackósajtra. Minden falat újabb energiával tölti el testem. Orsi a 110-re nevezett, itt elválnak útjaink. Bár nem kicsit csábító a villamos, de erős vagyok, és mindössze 21 perc pihenés után kereken reggel 5 órakor nekivágok a folytatásnak. Bár még sötét van, de a lámpát elrakom, tudom hogy hamarosan hosszú aszfaltos rész következik úgy is. A Zsíroshegyi út monoton egyenesén sem álmosodok el szerencsére, és a kegytemplom után a cserkészháznál vár az ellenőrzőpont, ahol kapok egy Balaton szeletet, és egy pohár fincsi szörpöt. Nem időzök semmit, haladok tovább. A Remete-hegyet extra óvatosan mászom ki, tudom hogy nem viccel, főleg ennyi km után. Ez után sokszor járt út, sok egyéb túrán. Végig K- a Muflon Itatóig. Ide jelezte az itiner a kövi pontot, de nincs nyitva, így kéktúra pecséttel igazolok. Felérvén a tetőre, ott egy sátor, csak van pontőr is. Szőts Mikit tisztelhetem. Sörrel kínál, de most nem kívánom, viszont ad a sajátjából egy finom kekszet, köszönet érte. A Nagy-Szénást meglepően könnyen kimászom, a tetején még gyönyörködök is egy picit a panorámában. Ez után tudtam hogy rémesen hosszú út következik Piliscsabáig. Szerencsére lefele kell menni. Meglepve magamat sokat bele tudtam kocogni, de még így is elég nehezen mentek a kilométerek.. Végre beérek, és hosszú aszfaltozás veszi kezdetét. A vasútállomásnál egy picit leülök, mert már nagyon sajog a talpam, masszírozom, és vakarászom felváltva. Micsoda érzés!! :) Még egy jó adag aszfalt a Kiskopár bisztróig, ahol mindig szoktunk bónt kapni a Téry 50-en. Jókedvvel érek oda, de legörbül mosolyom mikor a pontőr közli hogy csak két óra múlva nyit a hely.. Kaja sincsen, akkor mi van itt? Látom van egy rekesz sör, bár annyira nem kívánom, de nem kérdezek, fogok és elveszek egyet belőle.. Nem is maradok, menet közben iszom meg. Mondjuk az idős pontőr úr nagyon kedves volt, nem győzött gratulálni, rá abszolút de nem tudtam haragudni. Figyelek, mert P+ innentől a követendő jel. Kimászok egy emelkedőt, aztán legurulok bele a P-ba, majd ezen balra gyakorlatilag a célig. Utolérem rövidebb távon induló ismerőseimet, jól esik pár szót váltani velük. Még mászok egy erősebb felfelét, azt hittem sosem érek fel a Magas-hegyi nyeregbe.. Ez is megvan, irány ismét Pilisszentkereszt. A Felső kocsmánál pontőr pecsétel, de nicsak, utolérem Beát. Nem gondoltam volna hogy előttem van, szuperül haladt idáig. Itt már nem pihenek meg, együtt másszuk meg végül Dobogókőt, és 13:16-kor célba érkezek, 28 óra 01 perces menetidővel. Jól esik a gratuláció, és nagyon boldog vagyok hogy sikerült ez a megmérettetés, főleg az előzmények kíséretében. Megeszünk egy hatalmas hamburgert a kinti büfében, majd hamarosan már a buszon szundítok, de ez már a jóleső, kellemes fáradtság érzése. | |||
| |||
Kazinczy 200 sikeresen teljesítve 43 óra 32 perc alatt + másnap még leseperve a Tolvaj-hegy aljától Kékedig a túra legnehezebb része az Északi Zöld, még 20 km - 1500 m szinttel.
Tamásnak hála, már csütörtök késő délután a Kovács-villába érkeztünk, ahol kellemes társaság, kenyérlángos, és söröcske várta az idelátogatókat. Persze itt még mindenki happy, meséljük a régi élményeket, mintha egy osztálykiránduláson lennénk. Persze a nagy mosolygás közben azért belül lüktet a szívem, de próbálom elhessegetni a másnapi kihívást.
Persze jön aminek jönnie kell. Péntek reggel már korán serte-pertélek, mit-hova-hogyan-miként.. Legyaloglunk a központba, és várjuk a kisvonatot, ami Széphalomra, a rajt helyszínére repít minket. Szokásosan betámadjuk a vendéglátó helyiséget, és ismét jó hangulatban várjuk a rajtot. 9 óra előtt negyed órával megjelenünk Zolival a rajt helyszínén, majd pillanatok alatt el is rajtolunk. Sokan kezdenek futva, én kellemesen gyalogolva vágok neki Zolival a megmérettetésnek. Rudabányácska után az emelkedőn egyedül maradok, és így is hódítom meg a Magas-hegy kilátóját. Gyors pecsét, és óvatos kocogással érem el a Zsólyomka-völgyi pontot. Szerettem volna végig pecsételni, de mivel itt nem volt, ezért innentől hagytam, és csak a rajszámomat diktálgattam mindig. Megmászva a Magyar-kálváriát, hamarosan a Kovács-villában eszegetem a finomságokat. Negyed órán át frissítgetek, a Mackó sajtra kifejezetten rájárok :) Kimászva a Nagy-nyugodó nyerget, belegondolok hogy milyen jó lesz itt visszafele jönni már a célba.. Kellemes kocogás következik, utolér Orsi, aki kicsit még a villa előtt elkavart. Innen igazából a célig végig együtt mentünk, de ezt akkor nem gondoltam volna. Venczel Krisztián is a környékünkön van, de sajnos neki most ez nem sikerült :( Orsinak megmutatom a mindig rengeteg hangyás részt a Cserép-tói nyereg előtt. A Fekete-hegyi kilátó emelkedőjét szerencsére könnyen vesszük, és kerek 4 óra alatt teszünk meg 25 km-t jó adag szinttel. Lefele óvatos kocogás, szeretem ezt az utat Mikóházáig. Itt frissítőpont üzemel, májkrémes kenyereket tüntetek el paradicsommal, és persze az elmaradhatatlan kólával. Eztán kitérünk a nyomóskúthoz, és felfrissülünk, mert bár nincs nagy forróság, de azért elég meleg van. Végig gyalogolunk Alsóregmecig, majd Éva és Egon frissítőpontja következik. Ahol ők ott vannak garantált a jókedv, és a bőséges ellátás. Itt például a barack befőttre raboltam rá rendesen. Tehénlepények között lavírozva haladunk tovább, ki a felsőregmeci műútra, ahol hosszantasan gyaloglunk a falu felé. A távoli hegyeket nézve viharfelhő közeledik, és a meredélyek csak hamar el is vesznek az esőfelhőbe. Bízom benne hogy nem felénk jön a vihar, de a szélirány nem győz meg.. A vihar erős szele megérkezik, megállok és elpakolom a létfontosságú cuccokat biztonságba. Egy valamit felejtettem el, a váltózoknikat. Erre akkor még nem jöttem rá.. Ahogy közvetlenül a Felsőregmec tábla elé érkezünk egy kb hatfős csapattal, abban a minutumban hatalmas eső zúdul ránk. Szanaszét ázunk a pillanat töredéke alatt. A faluból a "tesók" is bemenekülnek a házukba, és egy emberrel sem találkozunk most. Ez után jön a falu fölötti dzsungel, ami még jobban szétáztatja amúgyis nedves talpunkat. Az agyagos úton nem esik jól a felfele, alig várom végre erdőbe érjünk. Ahogy végre ez megtörténik, Orsinak, és Hegedűs Csabinak megmutatom az Ősrög (inkább Ősrég) tanösvény békebeli jelzéseit. Ezt az utat meg merem kockáztatni a túrán kívül soha egy ember nem járta végig. 1: Követhetetlen, 2: Nulla információ. Hogy ezt miért festették fel anno az örök rejtély, ezen minden évben elfilózok. Eláll az eső, a ruha ami rámfagyott szépen elenged, és a nap is kikukucskál. A terepviszony nem olyan gázos, szerencsére rövid ámde intenzív zápor volt ez. Az Északi Zöldet elérve megismerjük egyelőre a szolidabb oldalát, de hamarosan a kék kerékpárúton lefordulunk Zsírosbányára, ahol Kriszta és Karcsi vár minket. Itt is májkrémes kenyerezek, na meg az elmaradhatatlan Mackó sajtok :) Orsival, és Ádámmal indulunk tovább, de Ádám hamarosan elkocog, de be-beérjük, aztán megint lelép. Füzérkajata után a rétre kiérve megpillantjuk a csodás füzéri várat, és 8 óra 52 perc alatt abszolváljuk is az első 55 km-t. Itt egy jó 45 perces pihenés veszi kezdetét. Babgulyást majszolunk, én talpmosást iktatok be, és felkészülünk az estére, bár az még odább van. Zoknit cserélek, de a hátizsákból kivéve veszem észre hogy elfelejtettem az eső elől elrejteni, így még csupa víz. Na szép.. Bízom benne hogy nem lesz ezzel probléma, de aztán később lett. Hogy ettől-e vagy nem, ez már sosem derül ki. Különösebb fáradtság nélkül vetjük bele magunk Orsival a második etapba. Felérünk a Senyánszki-réthez, Orsi jókat kacag az érdekes nevű helyen :) Kellemesen lekocogunk Pusztafaluba, majd a Tilalmas-határhoz érkezünk. 19:30 van. Szusszanunk egyet, majd belevetjük magunkat a túra legnehezebb emelkedőjébe a Tolvaj-hegyre föl. Orsi örömmel mondja hogy világosban még sosem volt itt, tavaly már koromsötétben meneteltek itt Gáborral. Érdekes módon talán a legjobb passzban értem föl eddigi teljesítéseim során a csúcsra, még két 100-as futót is lehagytunk, ami így is maradt végig. Előttem Ádám szaporázza, ő is szuper tempóval érkezett fel, de ment is tovább, én pedig leültem egy határkőre és megvártam Orsit. Örömmel konstatáljuk hogy letudtuk a borzalmat, és még van idő sötétedésig, így ahol lehet belekocogunk, persze szolidan a megbújó kövek miatt. A Kis-Milic kilátóig még akadnak bőven combos szintek, de ahogy a nagytesóját elértük, tudom hogy nyugisabbra vált a terep kicsit. Innentől még kb 2 km-t megyünk lámpa nélkül, majd a zárt erdő miatt fényt gyújtunk. Már nagyon várom az Eszkárosi frissítőpontot, de előtte a Nagy-Hrabó brutál meredek lefeléjét le kell küzdeni. Ez is megtörténik, és felfrissülünk a ponton. Az utolsó nagyobb kihívás jön a második etapban, a Szurok-hegy megmászása. Szerencsére gond nélkül felérünk, a tetőn az elmaradhatatlan Thold Tibi vár minket. Azért persze leülünk megpihenni, és egy gránátalmás sört gurítok le ami kifejezetten jól esik. Tibi karalábéval is megkínál, nem utasítom el ezt sem. Ádámmal ismét kiegészülve hárman gurulunk tovább lefele. A kékedi műútra érve végigkocogjuk egészen a faluig az utat, majd innen csak gyalog tovább. A kutyusok teszik a dolgukat, mi szintén, és a Z+ jelzést megtalálva haladunk tovább kissé monoton úton Pányok felé. 00:24-kor érkezünk ide, Parai Pista a pontőr, és persze hogy májkrémes kenyeret eszek itt paradicsommal meg macisajttal :) Innen Telkibányáig nem nagyon szeretem ezt a Z+-et, hosszú, bozótos, és soha véget nem érős. Ez most sincs másképp, és már rég máshol vagyok fejben amikor megérkezünk a faluba. A Palipista házat vezetésemmel könnyen megleljük, és Kovács Gyuriéknak örömködök, régi ismerős pontőr. Itt már kicsit fáztam, mert végig rövidben voltam, és bekéredzkedtem a házba, ott ettem meg a frissítőt, elnyúlva a kanapén. Ismertem a Hollóházáig tartó lélekölő utat, így egy kicsit tovább töltekeztem itt Telkibányán, energiát gyűjtve. Hármasban haladunk tovább, jön a P- jelzés soha véget nem érő sunyi emelkedője. Ádám itt végleg lemaradt tőlünk, nem csodálom hogy bekómázott, én nekem is nagyon koncentrálnom kellett fejben. Hollóházára érve még sötétség honol, de ahogy a kerékpárút után ismét megpillantjuk a füzéri várat, már világosodik. 04 óra 10-re érkezünk Füzérre, 103 km-hez. Ez egy 19:10-es idő eddig. Teljesen jó. Elmegyek zuhanyozni, a meleg víz üdítően járja át testemet a kinti hideg után. Most finom tésztaételt kapunk, ez nagyon jól esik. Az álommanók kicsit gyülekeztek a fejem felett, de igyekeztem mindig elfoglalni magamat valamivel, és elhessegetni őket. Itt is megpihenünk majdnem egy órát, de még kellemes időben kezdjük meg a K+-en a Bodó-rét meredek emelkedőjét. 110 km-nél Tomi a pontőr lecsesz hogy minek ébresztgetem (persze poénból), én meg mondom hogy csekkolj hamar-hamar, nem érünk rá!!! :) Innen már a szlovák Z-jelzésen visz utunk. Kiérvén egy nagy rétre csakhamar a Velká Marovká elágazásában vagyunk, ahonnan jó hosszú kerékpárút visz tovább Szaláncra. Unalmamat elűzve kocogásra váltanék, de Orsi nem szeretne már. Hébe-hóba azért ráveszem, és azért több volt a kocogás mint a gyaloglás ;) Még ezt is megúsztuk a nagy meleg előtt, Szaláncra érve viszont már nem ússzuk meg, felkúszik a nap a horizontra rendesen.. Felmegyünk a Szalánci várba, majd csekkolás után már nekem sem esik jól a kocogás lefele, de valami suta mozdulatsorral ledöcögünk a szalánci pontra, ahol Béla és Gabi mindig nagy örömmel vár. Külön Toperczer Andrisnak vettek Kofolát, de Béla mondta mivel már legalább 10 éve ismerjük egymást, így én is kaphatok. Nagyon megörülök, és a fél literes flakont nyomban fel is töltöm. Már le sem írom mivel frissítek, a szokásos kombó :) Fél óra nagyon jól eső ücsörgés után nehezünkre esik tovább indulni. Kilépvén éppen érkezik Hegedűs Csabi, így a pontőröknek ismét elfoglaltsága akadt. Jön a nem szeretem rész, a nagyon nem szeretem rész. Kalsa fele éget a nap, végig a napraforgómezőn óvatosan gyaloglunk. A faluba érve nem pihenünk, toljuk tovább a S-n az Izra-tó fele. Borzasztó hosszúnak tűnő emelkedő aszfalton haladunk, alig várom balra térjünk már az erdőbe. Itt sincs viszont kegyelem, kidőlt fák között próbálunk lavírozni, a menettempó minimálisra redukálódik, és soha az életbe nem akar eljönni az Izra-tó tizenegyedjére sem.. Megint tök máshol járok fejben, próbálom terelni gondolataimat. Csodák-csodájára kiérünk az aszfaltra, és a tónál ismét Kriszta és Karcsi pontőrködik. Kriszta csinált finom házisütit, nagyon jól esik, plusz a többi finomság is. Jönnek az 50-esen indult futók, fitten-fiatalosan. Irigylem őket, én már kezdek elég leharcolt lenni. Orsi nagyon jól tartja magát még. Mikor indulunk ismét akkor jön Hegedűs Csabi, megint szinte váltjuk egymást. Próbálok kicsit belekocogni, Orsi megint leállít, neki ehhez már abszolút nincs kedve. Igazából nekem sem túl sok, így akkor marad a gyaloglás. Elérjük ismét a határvonalat, ismét az Északi Zöld a követendő. Jön a hírhedt hét árok, amit meglepően könnyen abszolválunk csapadék és sár híján, nem úgy mint két éve.. A Hársas-hegyre (Lipovec) óvatoskodom felfele, Orsi végig a nyomomban. Azt hittem várni kell majd rá, de pöccre együtt értük el a pontot, ahol Tibi pontőrködik aki a lenti forrásnál szokott máskor. Jön az a lefele amit az egész túrán a legjobban utálok. A Köves-hegyi rettenet. Találó a név, a növények alatt megbúvó sziklák és kövek nyirbálják a bokát rendesen. Nagyon lassan ereszkedek, egyszerűen itt én nem tudok soha haladni. Egy megváltás mindig a kerékpárút ami a forráshoz visz már. A forrásnál ismét felfrissülünk, a menetrend a szokásos. Csabi jön, mi megyünk. A Bába-hegy aljában tavaly óta titkos ellenőrzőpont van. Természetesen érintjük, majd hamarosan a Bába-hegyről csodáljuk meg ismét az impozáns füzéri várat. Bokatörő meredeken érünk le Pusztafaluba, ahol Laci frissítőpontja csábít fel minket a kis kilátóba. Kicsit elidőzünk, Csabi hamarosan megelőz minket, és innen már végig előttünk is marad. A harmadik etap utolsó keményebb emelkedőjén küzdjük fel magunkat a Vaskapu-hegyre. A tetején ismét Északi Zöldezünk picit, immár utoljára a túra során. Lefele ismét kocognék, de marad a gyaloglás ;) A vár előtt még begyűjtünk egy 100-on induló sporit, majd nem is tökölünk sokat, pikk-pakk leérünk ismét Füzérre, immár 155 km-hez. Nagyon fáj a talpam, ráadásul az oldalán úgy érzem van egy hólyag is. Na de amikor leveszem a zoknit, majd elájulok akkora vérhólyagom van (képek között feltöltve). Nagyon küzdős lesz az utolsó 48 km... Majdnem 1 órát frissítünk, de egy percet sem alszunk, ismét alvás nélkül toltam végig a 200-at. Tűző napsütésben indulunk tovább 17 óra körül, nagyon nem esik jól, kell 1-2 km mire újra ráállnak a lábak a menésre. Én lekocognék Füzérkomlósig, de Orsi már nem bír futni, így ismét gyaloglunk. Jön a hírhedt Füzérkomlós - Bózsva etap. Lajos kocog el mellettünk, csodálkozok hogy mi van vele, de aludt egy nagyot, így érthető. Aztán hamarosan Frisch Laci megy el kocogás-gyaloglás kombóval, jó erőben van ő is. Végeláthatatlan szakasz ez, de szerencsére a gaz nem öltött nagy méretet, így könnyedén lehetett abszolválni most az utat. Bózsvára érve nyomban leborulok a nyugágyra, Kovács Gyuriék kínálnak minden jóval, nekem meg sem kell moccannom. Megérkezik Toperczer Andris is, de mi picit hamarabb tovább indulunk. A rémesen hosszú Kishuta-Nagyhuta aszfaltúton el is hagy végül minket, de Nagyhután Éva és Egon szuper frissítőjénél nincs az az ember aki ne pihenne meg legalább negyed órára. (aki meg kevesebb mint negyed órát pihen az UFÓÓÓ :) Sötétedik, de még mindig lámpa nélkül megyünk tovább. András hozzánk csapódik, és hármasban toljuk innen gyakorlatilag a célig. Nem sokat beszélünk, de valahogy örülök hogy hárman lettünk. A körülményekhez képest kifejezetten jó tempóban haladunk fölfele. Először én megyek elől, majd a Pap-hegy után Orsi várt irgalmatlan tempóra, alig lehetett követni. Ő már lámpázik, de mi Andrással kihúzzuk az Eszkála-vadászházig, ahova 21:46-ra érkeztünk. Leülvén érzem igazán hogy több helyen már a csontok is fájnak, így Tibi és Bagira szuper frissítőpontjánál közben masszírozom ezerrel a lábamat. Felkapcsoljuk a lámpát mi is Andrással, és jön a negyedik etap legmonotonabb része, 10 km Makkoshotykáig. Normál esetben tök jól haladható út, de ordítani tudnék a fájdalomtól, egyszer meg is kell állni, Orsi talpmasszázst ad. Iszonyúan befordulunk mindhárman, de kívülre nem kommunikáljuk, síri csendben lépkedünk kemény 4-es átlaggal kb. Pattanásig feszülök mire Makkoshotykára érünk. Megiszok egy energiaitalt ha már elhoztam, de fura módon nincs akkora nagy holtpontom. Kiérvén a pontról mulatós zene mellett hagyjuk el a falut. Hejj de jó kedvük van a Hotykaiaknak. Belül irigylem őket nem kicsit.. A PT emelkedője minden évben hosszabb lesz, soha az életben nem akart eljönni a tetőn a balkanyar. Utána még maga a Tengerszem pont is borzasztó messze volt, de agyban átkonvertáltam magamat már teljesen máshova. Én már nem is a Kazinczyn vagyok. Akkor hol? Próbálom keresni a választ a fejemben de csak annyi jut eszembe hogy "kifutok a világból lefutok a földről engem semmi nem érdekel". Ezekkel a gondolatokkal, és sajogó lábfájdalommal érkezünk meg a Tengerszem kilátóhoz, ahol Kovács Ádám pontőrködik. Örülök neki, nem is láttam még pontőrként. Rárabolok a barackbefőttre, majd kis pihi után jön a meredek lefele a hegyről. Minden lépés egy kín, szó szerint. Felfele még egész jól megyek, de a lefelék borzasztóak. Egyszer úgyis vége lesz.. Így is történik, majd Károlyfalva széle után a P- jelzés hosszú monoton kövesúton emelkedik a Rákóczi-fa elágazásig. Szerintem jó tempóban haladunk úgy-ahogy, de ez a rész is eszméletlen fárasztó és hosszú. Mikor már az összes csillagot megszámoltam az égen, eljön az elágazás, és a Rákóczi-fa is. Leülök, és megiszom a másik energiaitalt. Igazából erre sincs szükségem, de ha már nálam van akkor ne csak teher legyen. Tudom hogy az utolsó 7 km is olyan soha véget nem érős. Föl-le-le-föl, ez ismétlődik végtelen plusz egyszer. De akkor is elértünk a Nagy-nyugodó aljába, ahol én kifejezetten jó tempóban értem fel a tetőre. Mondom a felfelékkel nincs gond. De utána a célig a meredek lefele K+-en viszont a csiga kapkodó idegbeteg volt hozzánk (hozzám) képest. Megváltás volt a Májuskút-völgy aszfaltjára térni. Itt már újra beindítjuk a beszélőkét, és gratulálok Orsinak és Andrásnak. Végül hajnal 04:32-kor, 43 óra 32 perc menetidő után beérkezünk a célba. Egy hatalmas kő esik le a szívemről. Sikerült! 11x-eres teljesítő lettem! Tyűha! Irány a kajálda, egy tál meleg étel után hamar elvonulok aludni, majd persze a díjátadón már ott tobzódunk. Gratulálok minden kedves túratársnak, és üdvözöljük az éppen beérkezőket is. Egy kis traccsparti után a többiek megindulnak haza, én a vasárnap estét még a Kovács-villában töltöm. A miértjére még nem tudom a választ, de a kisördög ott motoszkál bennem, adok neki haladékot másnap reggelig hogy eldöntse mitévő legyek. Közben még Nagy Jani segítségével a rettenet hólyagot kiszúrjuk, és fertőtlenítjük.
Hétfő reggel 7 óra van, a csontok már annyira nem fájnak, de persze érzem őket. Elvonulok bő szappanos vízzel átmosni a lábamat, közben folyamatosan masszírozom. Végül döntök, immár harmadik éve zsinórban, ismét segítek szalagot szedni. Ráadásul a legkeményebb 20 km-t a Tolvaj-hegy aljától egészen Kékedig. Elkap egy boldogság érzés hirtelen. Egész kipihent lettem szellemileg, és tudom hogy képes vagyok erre a feladatra is. Már semmi sem állíthat meg. Ráadásul Vincze Zoli is társam lesz, ő is már zsinórban harmadik éve, a különbség annyi hogy most ő is megcsinálta a 200-at! Mennyei reggelit csinál nekünk Géza felesége, majd 9 óra körül a ház körüli munkások (akik szintén szalagoznak máshol) elvisznek minket kocsival a Tolvaj-hegy aljára, ahol elindul a küldetés ismét. Természetesen bontunk egy Borsodit, elkészül a szokásos selfie, majd legörbül a mosolyunk, és megkezdjük menetünket. Amilyen könnyen ment a túrán, most annál nehezebben érek fel a csúcsra. Zoli még keservesebben küzdi fel magát, de felér. Végül több száz szalagot szedünk le, két hatalmas szatyorba, és elmondhattuk hogy ismét belefektettünk egy kicsit az önzetlen szervezésbe, egy kicsit vissza tudtunk adni abból a szeretetből a szervezők részéről ami a 4 nap alatt körbevett minket. A viszonthallásra! | |||
| |||
Mátra 115 (120 km - 6330 m szinttel)
Tizenharmadjára is sikeres teljesítő lettem, és ami meglepett, hogy az eddigi legjobb időmet mentem, 19 óra 07 percet. Bár voltak azért pörgősebb ideim máskor is, 2015 - 127 km - 20:48, 2016 - 127 km - 19:52, 2017 - 132 km - 21:43, 2021 - 120 km - 21:06, de most az időjárás + terepviszony + nulla tapadású lyukas cipőben nem gondoltam volna hogy így fog menni. Eredmények: https://www.traxpace.net/m115y2022#trackId=m115y2022_120 Részadataim: https://www.traxpace.net/m115y2022#trackId=m115y2022_120&traceId=687 Szombaton Gász Katának hála sikerült korán leérni a rajtba, így nyugodtan készülődhettem, gondolkozhattam, és üdvözölhettem kedves ismerőseimet. Az eső éppen nem esett, de mint ha a startvonalon állt volna, alig hogy 7 órakor elindultunk, ő is intenzív tempóban megindult. Sajnos esélyünk sem volt ellene, hiába volt itt rengeteg jól felkészült sportoló, az eső szakadatlanul csak esett és esett.. Óvatosan kocogom az első kilométereket, majd a S+-hez érve tempósabb gyaloglást veszek fel. Oroszlánvár alján várnak Lajosék, már itt sok finomság volt. (7,5 km - 0:55) Ez után próbáltam belőni a tempót, hogy még pont komfortzónán belül maradjak, de azért ne is lustuljak el nagyon. Ahogy közeledik a Kékes belemegyek a felhőkbe, és a szitáló esőben szinte már semmit sem látok. Felérek, és rávetem magam a frissítőkre. Barta Lacit érem utol aki csodálkozik milyen gyors vagyok. (16,3 km - 2:19) Hamar tovaszáll, én még eszem-iszom, majd jön a S- a Sombokorról lefele. Félek tőle, ebben a cipőben csoda lesz ha esés nélkül leérek. Viszont szerencsére nem csúszós sár van, hanem a tapadós, így egész jól sikerült leérni, esés nélkül. Innen lehet rongyolni Parádsasvárra, a túrának ez az egyik legjobb futható része (persze ha nem lenne nyakig érő sár útközben). Lacit a vége fele megelőzöm, nagy szó ez :) Parádsasvárra 2 másodperccel (!) "később" érek oda mint tavaly :) Ügyesen frissítek, hamar tovaszállok, de alig hogy elindultam egy jókora felhőszakadás kap el kb. fél órán át. Hú ez most nagyon nem esik jól. A lyukas cipőben pillanatok alatt tocsogok, folyamatosan figyelem, nehogy kettészakadjon. Iszonyúan csúszik a terep, de szépen haladok. Azzal vigasztalom magam hogy talán inkább ez, mint a tűző napsütés felfele a P+-en. Felfele Galyára elkapok jópár ismerőst, akikkel általában csak a célban szoktam találkozni. Felérvén Galyára (30 km - 4:13) most nem levesezek, hanem pár apróbb finomság után hamar robogok tovább. Takács Zsolti beáll mellém, ő most csak edz, pár Galyavár kört fut az éppen aktuális ismerőssel akit lát :) A nyulazás sikeres volt, Mátraalmásig a nem kicsit csúszós terepen majdnem 9-es átlagot toltunk Galyától (33 km - 4:30). Kicsit megpihenek, majd jön az embert próbáló Galyavár mászása. Zsoltit elengedem, Kurucz Tomit utolérem, de nem megyünk együtt, mindenkinek a saját tempója a jó most. Letudva a hegymászást, ismét Galyatetőn vagyok (37 km - 5:10). Megeszek egy levest, jól esik bizony. Innen megint lehet egy kicsit rombolni, feltéve ha elég energiával rendelkezik még az ember fia/lánya. A Z4-en azért vannak sunyibb emelkedők a Hatökör-uráig, de onnan meg jó kis kaptatóval visz föl az út egészen Mátraházáig. (45 km - 6:15) Ismerősökkel örömködök, majd bekenem a farpofámat, mert kezdek kidörzsölődni. Hamar van ez még, az eső megtette a hatását. Általában elég egyszer alaposabban bekenni magamat, de ez még további háromszor meg kellett most hogy ismétlődjön később. Uhh mennyi finomság van itt.. Nagyon okosan kell frissítenem,az édest a sóssal nem összekeverni! Az eső már nem esik, de a terepviszony marad továbbra is abszurd. Lajosházára is le lehet rongyolni, de a S4 sok helyen technikás. Frissítéssel együtt egy 8-as átlagot kipréseltem azért ezen a szakaszon (49 km - 6:45). Jön Mátraszentimréig a hosszú Z4. Nekem ez sokkal jobban tetszik mint a régebbi P+, csak ez is olyan soha véget nem érős.. Mikor már az összes csillagot leimádkoztam az égről nagy kegyesen beérek a faluba (57,3 km - 8:01). Tapssal üdvözölnek, jól esik. Lőw Andris lesi minden kívánságomat, és kapok nagyon fincsi levest is. Kicsit le is ültem, úgy érzem most erre szükség volt, még ha fájni is fog a felállás. Megeszem a finomságot, elmajszolok két banánt, kis sós, + magnézium, és menni kell nincs mese.. Szorospatak szélére érve ismerős pontőrök, tavaly is ők voltak. Itt is van minden finomság. Hosszabb kerékpárúton visz tavaly óta a túra, kocogást imitálok, de egy kis forrás megállít. Ez után a P- égbe kiáltó emelkedője visz fel az Ágasvár tövébe. Nem emlékeztem pontosan hogy először a csúcs, vagy a ház, a házba megyek. Mondják először a csúcs. De ha már itt voltam, legalább a hátizsáktól megszabadultam, és így azért valamivel könnyebb volt meghódítani Ágasvár meredélyét. A végén jön lefele Pató Balázs, akivel már sok ideje kerülgetjük egymást. Durván nyomja, szinte semmit nem áll a pontokon. Koppány üdvözöl a csúcson. Felérvén szuper idő kerekedik, a felhők is megadják magukat, és szuper panoráma fogad. A nap viszont intenzívbe kezdi nyomni így délután 5 körül, a páratartalom van vagy 200%. Visszaóvatoskodom a házba, a lejtő alján szembe jön Sára Peti, Szimandl Anita, és Barta Laci. Elkönyvelem hogy hamarosan megvan a vacsorájuk, bár velem nem laknak túl jól :) Végül a célig nem sikerült felfalniuk. Iszom a házban két pohár fincsi mentateát, majd Fallóskútra emelkedik sunyin az út. Persze itt tűz a nyílt részen az arcomba a nap.. Megint ismerős pontőrök, elkönyvelik hogy nagyon jól haladok. Ezzel most kivételesen én is egyetértek. Balázst utolérem, de persze egyből megy is tovább az új, szalagozott útvonalon. Tetszik ez az út, sokkal jobban mint a széttrancsírozott régi S+. Mátrakeresztes szélén egy izmosabb lefele, nem esek el a nem létező cipőben :) Elérem a S- jelzést, és undorító agyagos retteneten haladok fölfele. Ez nagyon nem begyere... Többet ésszel mint erővel, nem is küzdök, megy ahogy megy.. Balázs megjelenik mögöttem, azt hittem elkavart, de csak technikai szüneten volt. Végre elérem ezt a Hidegkúti turistaház nevű izét, ahol le is rongyolok gyorsan a padra (77 km - 11:09). El sem hiszem, de Balázs is picit megpihen, persze picit hamarabb el is indult. Én ide depóztattam a fejlámpát, meg egy energiaitalt (a pulóvert nem vettem fel, végül jól tettem). Meglepi, de pont ilyen energiaital volt az EP-n is. Bár nincs rá szükség, de elfogyasztok egyet, mellé finom meleg levessel öblítem le az érdekes kombinációt. Az én energymet elpakolom, de végül arra volt jó, hogy nyomja a hátam végig a futóhátizsákban. Kicsit esetlenül haladok tovább, de szerencsére viszonylag hamar bemelegszem, a Nagyparlagig nyugis az útvonal. Innen lecsapatok a pokol mély bugyrába, vagyis a Zám-patak völgyébe. Könnyű patakátkelések várnak rám, de az egyik kőre olyan szerencsétlenül lépek hogy a bal cipő totál beázott. Szentségelek, kb olyan az érzés mint még a Parádsasvári szakadó eső közben.. Jön a hírhedt Muzsla... Egyik lábamat teszem a másik után, szépen megfontoltan. A terv az volt hogy ne kelljen egyszer sem megállni. Ezt szerencsére sikerült is kivitelezni, mindössze a Muzsla-nyeregben fújtattam egy bitang nagyot. Innen még egy pici mászás a csúcs, és olléé, ott vagyok. Az esti kivilágított csodás banánfát nem sikerült megcsodálnom, mert még 19:40-re értem ide (85 km - 12:38). Azért lőnek rólam egy fotót a fánál, természetesen akkor már autentikus leszek, és egy banánnal a kézben pózolok. Innen már nem nagyon szokott jól esni a hosszú lefele, mert mindig be van állva a combom, de most csodák-csodájára csak közepesen érzem. Majdnem 7-es átlaggal le is takarodok a Diós-patakhoz, ahol imádatos kedvenc pontőreim vannak, mint mindig :) (90,3 km - 13:24). Talán a túra során itt ültem a legtöbbet, de ez egy negyed óránál nem volt több, bár lehet, nem néztem.. Bíztatnak hogy még elkaphatom Balázst, erről hamar lemondok. Én már csak azt a követ akarom, de azt sem "el", hanem "meg"kaparintani. Tukmálnának belém minden finomságot, 5 csillag all inclusive. Sajnos viszont a gyomrom egyre kevésbé engedelmeskedett, így pár dolgot fogyasztottam, azt is üggyel-bajjal. Azt mondták még lámpa nélkül elcsíphetem a János-várát. Lehetetlen feladatnak hittem. Tovább indulván iszappakolás a Z-n, és azt hittem már a mennyekbe visz (én a pokolba kívántam) olyan hosszan emelkedett. Viszont belül boldog voltam, mert egészen a János-vára aljáig toltam lámpa nélkül, ott is csak a "pokol mély bugyra" miatt kellett elővennem a pilácsot. Felszenvedem magam az életveszélyes emelkedőn, majd a tetején még jó 10 percig tudok lámpa nélkül menni a jó fényviszonyok miatt. A Kénes-kút előtt persze tiszta víz a fű, és egy pillanat alatt ismét beáznak a cipők. Ez már több mint kellemetlen. Negatív gondolataimból Eszti és Hajni húz ki, akik itt pontőrködnek. Nem pepecselek sokat, túl akarok lenni a Havason, ami számomra a túra legnehezebbje. Megadom a tisztességet, nem szemtelenkedek, okosan gyaloglok fölfele. A S+ jelzésre ráférne már egy nagyobb felújítás, mert ritka ramaty.. Néha be is nézek egy-két kanyart. Szerencsére különösebb holtpont nélkül jutok fel a tetőre, ahol vidám pontőrök fogadnak. Megfenyegetnek hogy zabáljak rendesen, mert ami marad a mezőny után megy a tűzre, le nem viszik már. Normál esetben itt elfeküdnék, és tömném a pofám ezerrel, de most két kis paradicsomon és pár sós dolgon kívül semmi nem megy le :( (99 km - 15:15). Fajzatpusztára sok helyen belekocogok, sőt, tök jól megy, nem is értem hogy utólag hogy jött ki a két pont között mindössze 5,09 km/h-s sebesség.. Vagy a részadat nem stimm, vagy már nem érzem a tempót. De 5-ösnél jobb volt ez, tényleg nem értem.. Fajzatnál a mátraalmási kedves ismerősök pontőrködnek. Nézek visszafele a hegyre nem látok utánam jövőket. Valamiért mégis megkérdezem járt-e valaki már a Havason amíg én ide értem (elvileg 2,5 km van a két pont közt). Kurucz Tomi 12 perce van mögöttem, tyűha. Utána senki. Nem versenyzek, ha utolér utolér, paff.. A Kávára felérő emelkedőt sosem szerettem, most sincs ez másképp. A komfort zóna hangulat már a múlté, az erdőben megjelenő három vaddisznó viszont a jelen. Tapsikolok, ők le, én föl. Ez a Káva sosem akar eljönni.. Végül 23 óra 20 perckor megjelenik egy kába a Káván. No nem a pontőrt minősítem, magamra céloztam. Valamiért ugyanazt érzem innen mint tavaly, hogy szó szerint kilyukad a gyomrom, de nem tudok kajára gondolni. Ritka szar érzés. A Tót-hegyesen levő palacsintát viszont akkor is megenném ha egy 4 fős tálat ettem volna meg egyedül előtte 5 perccel. Vannak amikor nem tudsz nemet mondani. Hát ez ilyen.. Mocskosul jól esik, de nem bírok egynél többet enni, a gyomrom összeszűkült. Köszönöm a finomságot! Végül az utolsó hegyünk, a Világos-hegy következik az elmaradhatatlan Lőw András pontőrrel. Ez 2,2 km oda, és ugyanennyi ugyanott vissza. Kíváncsi vagyok az oda-visszán talizok-e ismerősökkel. András teája mennyei, úgy szívom magamba, mint más a night clubba a kokót. Visszaindulván csak hamar egy lámpa jelenik meg, Kurucz Tomi itt van a közelemben. 12 percet saccoltam, annyi is volt a realitás. Most már nem adom könnyen magam, nem jól eső tempóba gyaloglok fölfele. Senki mással nem találkoztam már az oda-visszán. Bagolyirtásra is erőltetett menetbe haladok, ez már nem esik jól. Végül felérvén egy kisebb kocogás a célig, és bent vagyok! 19 óra 07 perc alatt, ebben a szar cipőben, LOL :) Szeretném megköszönni ezt a szuper szervezést. Itt már egy nagy család van. Az indulók, és a pontőrök együtt, mind! Amíg mozogni bírok addig próbálok mindig eljutni ide, mert ez egy pirosbetűs ünnepnap! | |||
| |||
Jarním Sluknovskem 112 km - 4155 m szinttel
Nagyon vártam már ezt a megmérettetést! Nekem ez volt a kedvenc túrám, mesés erdőkben, csodás kilátásokban gyönyörködhet az ide ellátogató (gondoltam én, mivel már jó párszor voltam ezen a csodás vidéken).
Előszó: Borzasztóan sajnálom.. Nagyon rossz volt látni hogy az egykor mesés fenyveseiről híres régiónak egyszerűen nyoma veszett. Vagy viharkár, vagy fakitermelés, nem tudom, de a túrának nem volt olyan pillanata hogy ne lássam a teljesen tönkrement erdőket. Szívszorító látvány volt, az egykori kedvenc túrámnak, a mesés erdeiről híres vidéknek a totális pusztulását látni. Ráadásul rengeteg jelzett turistaúton is ott hevernek a teljesen kidőlt fák, és a hatalmas gépjárművek örök életre ott maradó nyomai. Egyszerűen fájt.. Nagyon..
Na de induljunk neki.. Csütörtök reggel vonatoztunk Zolival a rajtba. Kolínban 2 óra várakozás várt ránk, majd autóbuszos pótlással megspékelt vonatozás következett. Jó 10 óra utazás után megfáradva érkezünk Novy Bor-ba, ahol a rajtnak nyoma sincs, ugyanis még jó 3 óránk volt a kezdésig. A vasútállomáson található kis vendéglátó egységbe helyezzük magunkat, ahol szerencsénk volt, mert az utolsó 2 helyre pont lecsaptunk. Sokan vannak, ugyanis hamarosan egy reggae buli készülődik fellépőkkel. Megvacsorázok, majd kezdetét veszi a buli. Kifejezetten jó együttest hívtak, élvezzük mi is a zenét. 23:15-kor van tömegrajt, 22 órakor mi is kikászálódunk, de még élveztem volna a muzsikát. 1 óránk van még, kényelmesen összepakolunk, depós cuccot célba küldetjük, és bízunk benne hogy sikeres teljesítőként viszont is láthatjuk. Jönnek sorban az ismerőseim, Jaro megölel minket, és az elmaradhatatlan pálinkájával kínál :) Beszélgetek kicsit Milan Mikulásek-kel, egész jól megy az angol. Az eső sajnos elég markánsan esik, de szerencsére mire eldördül a rajt, már abbahagyja. Nincs hideg, de az ég végig felhős marad.
23:15-kor Olaf beszéde után megindulunk. Szép óvatosan kocogunk, majd a település végén gyaloglásra váltunk, ugyanis az első megmászandó hegy a Klíc 759 m-es magaslata következik. Szerencsére kellemes szerpentinben visz föl az út. Az oda-visszán találkozunk a már lefele futókkal is. Fent csodás panoráma fogad, kicsit kifújom magam amíg Zolira várok. Lefele jól lehetne haladni, de Zoli óvatoskodik, végülis még a túra elején vagyunk. A Havraní Skaly sziklája következik. A sziklába vájt lépcsősoron jutunk fel utunk következő ellenőrző és kilátópontjára. Különböző színű filcekkel X-elgetünk a papírra, amit a főszervező kőkeményen át is néz a célban. Az Ortel 554 m-es csúcsa jön, itt is van egy kis oda-vissza, köszöntöm a már visszafele jövőket. A kilátás innen is csodás, bízom benne hogy nem csak éjszaka lesznek ilyen szép pontok. Lefele indulva meglepetésemre szinte a mezőnyzárók jönnek. Tény és való hogy elég lassan haladunk, Zolinak az első éjszaka szinte végig holtpontja volt, nagyon nehezen jött ki belőle. 20 km-nél Svojkov település szélén volt az első frissítőpont, ahol a 4-es átlagot épphogy súroltuk, de sebaj, idő van bőven. Itt finom meleg leves várt minket, amiből még repetáztam is, illetve banán, cola, sajt, sütemények is áldozatul estek. Egon a főszervező sörrel kínál. Mivel nekem nincsen holtpontom nyugodtan megiszom, és szerencsére nem is lett ez után sem gond. Itt egy hosszabb oda-visszán kellett megmásznunk azt, ahol már egyszer lejöttünk. Szép kis kivilágított erdei kápolna mellett haladunk, majd a sziklába vájt lépcsőkön mászunk vissza. Ez szép rész volt. Felérek a Slavícek kilátó és egyben X-elős kontrollpontjára, ahol csodálom a panorámát amíg Zolit várom. Lefele menet lassan kivilágosodik, de még sötétben csodáljuk meg a Na Strázi gyönyörűen kivilágított kilátóját, amibe sajnos nem tudtunk fölmenni, de azért körbejárjuk, mert így is akad panoráma. Elhaladunk egy erdei színház mellett is, ahol látszik hogy szoktak fellépni előadók. A Sloup-i kastélyt elhagyva megszabadulunk fejlámpáinktól, és komótosan haladunk tovább. Utolér Jan Seda, akivel kicsit beszélgetünk, majd Ivana Cahojova is, akivel tök jót dumálgatunk amíg szegény Zoli hátul kómázik. Saját jelzésű úton, immár világosban másszuk meg a Chotovicky vrch 498 m-es csúcsát. Eléggé nem szeretem hegy volt, sziklás kőgörgetegen kellett egyensúlyozni jó darabon át. Zolinak kifejezetten nem tetszett ez a hegy, amit nyomatékosított is :) A Skalicky vrch mászása jött a S- jelzésen. Nem volt túl vészes, szerpentines emelkedő volt, csak elég hosszúnak tűnt. Kilátás sajnos nem nagyon akadt róla. Zolival megeszünk egy banánt, majd a felfrissülés után visszafele Ivanaék csapata jön szembe. Megkérdezem tőle hogy a "vpravo" jobbra vagy balra, mert ezt a kettőt (vlevo, vpravo) mindig keverem. Egy hosszú aszfalton haladunk, Jaro cimborám halad előttem, majd megáll folyadékot vételezni, és én megyek elől. Végre vége az aszfaltnak és a K- jelzésen mászunk egyre jobban fölfelé. Az erdő itt is romokban, nem győzzük átlépkedni a kidőlt fákat. Megérkezett a köd is, ami sajnos sokáig nem is tágít. A K3szög jelzésen térünk ki a Ceská skála kilátópontjára ahol Olaf megviccel bennünket és jó magasra rakja a filctollas kontrollát :) Az oda-vissza részen még pont a végén találkozunk Ivanaékkal a túra során utoljára. A Panská skála gyönyörű andezittufái mellett haladunk el, majd hamarosan ismét frissítőpont következik kb 45 km-nél. Ez mennyei volt, tojásos sajtos szendvicseket pusztítok el ipari mennyiségbe, majd mindenféle egyéb dologra is rávetem magamat nem sajnálva az időt. Zoli is kellemesen megreggelizett és szerencsére úgy látszik ez életet is lehelt bele, mert viszonylag jól haladtunk innentől. Meglátogatjuk a Senovsky vrch csúcsát, majd a rózsaszín filctoll után már Kamenicky Senov településen haladunk keresztül. A következő megmászandó csúcs a Zámecky vrch volt, aminek egy mesés vár állt a tetején. Érdekesség hogy a váron belül építettek egy kilátót, amit megmászva a tetején volt a következő filctollas pont. A kilátás csodás minden irányban, és informatív tábla jelzi hogy merre és mit is látunk éppen. Óvatos kocogással érünk le Ceská Kamenice szélére ahol egy darabig a helyi kis patak mellett visz P- jelzésünk. Egy kis dombon van a kövi pont, meglepetésre ez nem is volt meredek. Megelőzzük a többször kerülgetett házaspárt, akik ügyesen haladtak. Sajnos végül az eredménylistán láttam hogy nem fejezték be. A Pisková vyhlidka kilátópontjáról látszott egy érdekes sziklás hegy. Sejtettük Zolival hogy meg fogjuk mászni, csak a mikor volt a kérdéses. 54 km-nél Horní Prysk településre érve egy szép halastó mellett volt az élő pont egy kis erdei büfében. Egon a főszervező várt minket egy hölgy társaságában. Itt is nagyon finom levest kaptunk, és mivel kint elég hűvös volt, minden korty vérré vált bennünk. Megérkezik a házaspár is, akiket végül itt látunk utoljára a túra során. A vendéglátós látja hogy jókedélyű magyarok vagyunk, és távozáskor ingyen ad nekünk egy nagy big corny müzliszeletet, amit nem vagyunk restek megköszönni. Tovább indulva fázunk rendesen, de még a faluban egy érdekes kis helyre, a Samo-bouda bódéjára leszünk figyelmesek. Bemenvén látjuk hogy ez egy becsületkasszás kis büfé. Lehet itt kávét-teát főzni, mindenféle kis csece-becsét venni/cserélni. Tök jó hogy van ilyen még, de nekünk van most mindenünk. A S- jelzésen kaptatunk fölfele, ahol a Tetreví vrch a következő csúcs. Meglepetésre nem kellett rá felmenni, közvetlen az út szélén volt a kontroll. Na de Olaf, nem ezt szoktuk meg tőled :) A K- jelzésen továbbhaladva a Strední vrch mászása következett, aminek a vége kifejezetten mászós volt. Ez volt az a hegy amit még hamarabb sejtettünk hogy meg fogunk mászni. Hát persze! Egy jelzetlen úton megyünk le a mélybe, ahol messziről hallani a patak erős zubogását. Félünk.. Ugyanis Olaf kitett egy képet hogy a híd leomlott, a P- jelzés járhatatlan lett, és még a térképeken is lezárt út szerepel itt, ugyanis a széles patakon lehetetlen átkelni száraz lábbal. Gyanúnk beigazolódott, megérkeztünk.. Viszont hatalmas szerencsére a vasúti hídon teljesen jól át lehetett menni a túlpartra. Tudta ezt Olaf is, csak beparáztatott minket :) Megkönnyebbülve másszuk meg a Pusty zámek kilátópontját. Zoknit cserélek, mert valamiért a jobb lábam egyik lábujja kifejezetten fáj. Így felemás zoknival haladok tovább, fehér-fekete :) Végül egy szép vízhólyag keletezett rajta, de szerencsére nem nagyon zavart még menet közben. Egy Z-tanösvény jelzésen kellett hamarosan haladni, de nekem valamiért nincsenek jó emlékeim ezekkel a tanösvényekkel errefele, így megnézem a térképen hol is kell letérni a P-ról. Pont jókor lestem meg, ugyanis pár méterrel tovább is haladtunk. Na de ott semmi sem volt.. Azaz ebből a visszairányból egy 1 millió évvel ezelőtti jelzésnek alig kivehető valami volt az. Köszi.. Szegény Milan Mikulásek jön szembe, ő benézte, és elég hosszan tovább ment. Kíváncsi vagyok hányan nézték ezt be.. Amúgy az egész túrán gyönyörűen voltak fényvisszaverők és saját nyilak még a jelzett utakon is sokszor, de hogy pont itt nem.. Érthetetlen. Kiérvén egy kifejezetten forgalmas széles útra az út mellett kell haladnunk jó 500 m-t. Jelzés sehol, de a térkép itt jelzi. Hát ezen a tanösvényen sok mindent nem lehet tanulni, max átértelmezni az élet fontos dolgait amíg nem csap el egy kocsi. Nem csapott el, és leérvén a műútról megint egy elágazás ahol semmi jelzés. Végül jófele megyünk, és jutalmunk a Zlaty vrch gyönyörű andezittufás hegye, ami mellett kivételesen elmegyünk csak. A P- jelzésen utolérjük Milant, és meglepetésünkre a Krizovy buk nevű kis pihenőnél Tajna kontrollába bukkanunk, ami a titkos ellenőrzőpont magyar megfelelője. Ez egyben frissítőpontként is funkcionál, és degeszre eszem magam pl a kolbászból, de mindenféle finomság is található itt. Megtöltöm kulacsom kofolával, majd jókedvűen haladunk tovább. A viharkár/erdőirtás miatt egy elágazásban tanakodunk, de végül a térkép kisegít. A Chribsky vrch 621 m-es csúcsa után már Chribská településen haladunk keresztül, és nem sokkal ezután a Chribské vodopady (vízesés)-nál kell filccel igazolnunk. Szép kis rész ez, nem egy nagy vízesés, de tetszetős. A Plesivec hegy aljára érve Zoli örömködik hogy nem tűnik magasnak, könnyű lesz ez. De amikor az aljáról nézve meglátjuk az Olaf nyilakat egyből visszatérünk a valóságba. Szó szerint toronyiránt kell megmászni a hegyet, út egy szál sem. A tetején megvárom Zolit, és mondom neki hogy máskor ne tegyen ilyen felelőtlen kijelentéseket :) Innentől elkezdett esni az eső, és gyakorlatilag a túra leges-legvégéig ez így is maradt, hol erősebb hol gyengébb kivitelben. Lekoccanunk Rybniste faluba ahol egy kisboltban van a pont. Két kínai figura kérdezi hogy mi legyen a menü. Kolbászt kérünk, és csalamádét kenyérrel. Elsőre nem tűnik tartalmasnak, de egész tűrhetően lehetett a végén vele lakni. Ez egyben élő EP is volt. Kiérvén megint nagyon fázunk, ráadásul az eső is elég intenzíven esik. A köd is ráül a tájra, csak hogy még jobban fázzunk. Itt még a köd nem volt vészes. A Karlová vysina kilátópontjától sajnos már nem nagyon volt kilátás :( Megint tanösvény jelzés következik, már idő előtt térképészkedek. Megint jól döntök, mert a leírás szerint nem egyértelmű melyik ága a helyes, de végül sikeresen döntünk. Ezekkel a tanösvényekkel csak a baj van.. Kezd besötétedni, a második éjszaka elé nézünk lassan. Zolit kicsit meghajtom, mert a Kinského vyhlidka kilátópontját még lámpa nélkül szeretném elérni. Ez sikerül is, sőt a meredek ámde mesés létrán is még lebukdácsolunk a völgybe. Párszáz méter aszfalt, majd jó 2,5 km-en át S- jelzés. Ez volt a cél hogy idáig érjünk el lámpa nélkül, sikerült. Az eső nem kímél minket továbbra sem :( A S- jelzésen elég hosszan haladunk, majd egy meredek kimászást követően a Marie Snezné egykori templománál X-elgetünk. Hamarosan két fejlámpás alak érkezik rossz irányból, de végül meglelték az utat. Ez nekünk pont jól jött. Az egyik Milan volt, a másik pedig Josef Smola aki 1951 (!!)-es születésű és elképesztő teljesítményekre képes a mai napig. Úgy távolodtak tőlünk hogy rossz volt nézni. A Vlcí Hora volt a következő hegyünk, aminek tudtam hogy egy szép kilátó is áll a tetején. Talán már jártam is itt más 100-ason. Kellemetlen emelkedőn érünk föl a hegy tetejére. Na innentől lett igazán hard a túra. Hogy miért? A hegyen átbukva óriási köd keletkezett egy másodperc alatt, gyakorlatilag szó szerint semmit sem lehetett látni. Ezt tetézte az eső és a metsző szél. Most kell nagyon fejben ott lenni, szerencsére fizikailag jól vagyunk. Kiérvén egy rét szélére cseles jobbkanyar a P-on, majd egy stációsor érintése után gyorsan lerongyolunk Brtníky-be, ahol az itiner alapján tudtuk hogy élő pont lesz, bíztunk benne hogy zárt helyen. Szerencsére így is lett, és a sajtkrémes kenyereket gyorsan magamévá tettem. A pontőr nem győzte kenni az újakat. Mindenféle sós és édes dolgokat is magamhoz veszek. Nehezen megy a továbbindulás. Kimenvén csontig hatol a hideg és az eső. A P-jelzést kell követni. Elhagyva a falut nagyon hosszan szántóföldön kell haladni. Jópár elágazás van, a ködtől semmit sem látni, és ha nem lenne a térképes alkalmazásom, akkor soha nem találtunk volna innen ki. Végestelen hosszan haladunk a Hrazeny kilátópontja felé. Aminek örülök hogy Zoli sem kómázik most, tartja az iramot. A kilátópontot végre elérve meredek bokatörős részen óvatoskodunk lefele. Elérjük a S- jelzést, ami végig szintben halad, bele is kocogunk hogy haladjunk. A monotónia miatt rendesen be lehetne fordulni, de szerencsére szépen haladunk. A Z- jelzésen Staré Hrabecí szélét érintve küzdünk tovább. És következik a K30-as pont. A híres K30-as pont... Méteres traktornyomban haladunk fölfele, a sár iszonyat mértékű. Az erdő totálisan megsemmisült, jelzéstől jelzésig megyünk. Itt saját nyilak vannak, de szerencsére nem tévedünk el. Esküszöm teljesen úgy éreztem magam mint ha most Ukrajnában lennék egy totál lebombázott faluban. A katasztrófa szó talán kevés is ide, a többi meg már nem papírra vethető.. Végestelen folyamatos út, a haladási sebesség a minimálisra redukálódott. Nagyon nehezen jön el ez a pont, pedig a cél már csak kb 10 km. A lefelében sincs túl sok kegyelem, alig várom hogy elhagyjuk ezt a borzalmat. Végül a célfaluba érkezünk, Mikulásovice alsó végébe, de a helyett hogy csak besétálnánk aszfalton a célba, még vár ránk a Tanecnice 598 m-es csúcsa. Itt már sokszor jártam más 100-ason, de ez most totál más volt. A K- jelzést megint csak térképpel lehetett megtalálni, majd a lámpám jelzett hogy szinte teljesen lemerült. Zolié is már szar állapotban volt. Megpróbáltam még kihúzni a kilátóig, sikerült. De ez a K- jelzés felfele szintén katasztrófa volt. Emlékszem milyen csodás rész volt ez anno. Most a totális erdőpusztulás lett itt úrrá. Teljesen megsemmisült minden, az utat alig lehetett követni, és egy megváltás volt végre felérni az utolsó pontra ahol a filc teljesen elázott, így fotóval igazoltam, amit Olaf el is kért a célban. Muszáj volt elemet cserélnem, de az eső-szél-köd kombóban nem esett jól, viszont valahogy le kell innen jutni a célba. A K-jelzés másik ága is katasztrófa volt, majd végül saját jelzésen értünk le a megváltó aszfaltra. Hatalmas megkönnyebbülés, innen még egy 1,5 km-t kellett sétálni a célba, ahol 27 óra 36 perc egyhuzamban való menet után átvettük a tényleg megérdemelt oklevelet, és egy csodás érmet. Kb 3 óra alvás után hazafele vettük az utat, egy jó 3 km-t kellett lesétálni a vasúthoz, majd indult a vonatozás. Mikulásovice - Decín. Átszállás. Decín - Prága. Átszállás. Prága - Budapest. Minden várakozással együtt 8:00-tól 20:20-ig tartott az út. Otthon már nem kellett altatni.
Vegyes érzelmekkel értem haza. A szervezés elsőosztályú volt, egy pár helyen hiányzott azért a fényvisszaverő, vagy jelzés, de kompenzálta a mennyei ellátás. Viszont a tájkép sajnos ezekkel a teljesen megsemmisült erdővel eléggé rontott az összképen. Javított viszont hogy szuper kilátópontokat érintett a túra, gyakorlatilag ami hegy volt mindet megmásztuk :) Függetlenül a kinyírt erdőtől lehetett gyönyörködni, rengeteg pazar kilátással ajándékozott meg a természet, és örömmel vennék részt ismét a rendezvényen. Csak most már nem tudok annyit elvárni a tájtól mint anno :( | |||
| |||
Vasárnap: Budaörsi Kopárok 20 + 10 km - 1128 m szinttel - 5 óra 15 perc alatt Vasárnap hajnalra beharangozták a havat, kíváncsian kászálódtam ki az ágyamból. A Belvárosban még nem derül ki hogy a természet mit szánt ma nekünk. A 240-es busszal közvetlenül a rajtba jutottunk, a Sasadin időközben felszállt Orsival. Budaörsön már látszik hogy alakul a molekula.. Benevezünk mindössze 1200 Ft-ért. A rajtban már kapásból lehetett süteményt venni, akár többet is. 08:55-kor már kisebb hóesésben elindulunk, tanulmányozva az itinert. Egy majdnem eltévedés után meredek lépcsősor visz fel az Odvas-hegy aljához, ahol egyből finomságot is kapunk a kitartó pontőröktől. Hideg van, a kesztyű a kezünkön is marad. A Kő-hegy mászása előtt jönnek szembe az ezt már megjárt spori ismerősök, lesz egy kis oda-vissza. Felérvén jókora cidri van, de a pontőr lányok is szintén kitartóak. Ráadásul mászásunkat Sport szelettel honorálják. Megállunk, nézelődünk, de párás az idő a hóesés miatt. Pedig milyen csodás rész ez... Meredek lépcsősoron haladunk lefele, közben hógolyókkal dobálózunk, mint az előttünk is haladók :) Hosszú emelkedő következik a P- jelzésen a piktortégla üregekig. Ahogy terepet ér lábunk, egy nyomtávossá válik az ösvény, és nem könnyű kerülgetni a többieket. Viszont egy pillanat alatt mesevilágba érkezünk. Minél följebb megyünk annál havasabb lesz a táj. Nagyon tetszik, mindössze az út borzasztó csúszóssá válása hagy kivetnivalót. Fellihegve pecsétet kapunk az üregeknél, majd irány Csillebérc. Itt alma az ellátás, útközben meg is kajálom egyből. Sokáig a S- jelzés az útitárs. Kellemesen kocogható rész jön rövid ideig, de utána a Sorrento előtt nagyon kell figyelni, mert hatalmas esések lehetségesek a dagonyában. Ennek nyomát a célban láttam is pár emberen. Felküzdjük magunkat a Sorrento tetejére, ahol pecsételés után még legalább jó fél óra kutyagolás következik a Huszonnégyökrös-hegyre. Az itiner opcionálisan ajánlotta fel, de mi persze kimentünk rá. Az EP kicsit lejjebb volt, ahol fincsi müzliszelet várt. Végül hamarosan aszfalt jön, amit most nem bánok a nagy dagonya után. Lekoccanunk a Csíki-csárdához, majd a S3-ög jelzésen a Törökugrató csúcsát is bevesszük. Minden meseszép környéki hegyet megmászunk, szeretem ezt a részt nagyon. Végül a főúttal párhuzamosan érünk be a gimihez ismét. Orsinak elég volt, nem volt kedve a 10-esen újra dagonyázni az üregekhez, amit megértek. Őszintén mondva, nekem se sok, jó 20 percet pihenek, és közben jó reggelt szeleteket nyammogok, és ásványvizet iszok, amiket a személyzet folyamatosan tukmál rám. Nagyon helyes, nem kell mondani :) Én biztos voltam a folytatásomban, el is indultam jó 20 perc után. Ugyanaz volt az út sokáig mint a 20-ason. A pontőröknek respekt, nagyon kitartóak, főleg hogy nem is tudom hogy a 20+10-et egyáltalán csinálta-e még valaki, vagy csak én bohóckodok még :) A piktortéglához felvezető rész immár a katasztrofális szót érdemli. Fura, az első körben még totál tél volt, most pedig tiszta tavasz, 2 óra alatt teljesen elolvadt minden. Ez azt eredményezte hogy a szűk ösvényen alig bírtam feljutni, akkora adag sááááááár volt. De eddig sem estem, továbbra sem.. Fent most zöld béka gumicukorral kínálnak a pontőrök. Nyámm. Tovább menvén veszem észre hogy rossz helyre pecsételtek, így jó 100 m után visszafutok, és alkut ajánlok. Nulla pontért vissza, cserébe újabb 3 gumibéka :) Innen a dzsuvás P-on vissza a P+ elágazásig, majd megcsodálva a repülős emlékművet még egy pecsételés hátra van, és végül a kör bezárul, a reggeli indulási úton érek be a gimibe. Nagyon tetszett az útvonal, na meg hogy 1200 Ft-ért még van ilyen szuper rendezés. Azért megküzdöttem a dagonyával, el is fáradtam szépen.
| |||
| |||
Szombat: Teleki 50 km - 1706 m szinttel - 8 óra 32 perc alatt Teleki 50
A hajnal 3 órás kelés nem esett jól egyáltalán, de aztán valahogy erőt vettem magamon, és a 04:53-kor induló vonaton már ott csücsültem. Hamar megjelent Orsi is, akivel együtt mentünk végül az 50-esen. Vácon tumultus az egy kocsis BZ-n, majd Drégelynél leszállás, és kis sorban állás után 07:05-kor elindulunk. Őrsi Bálint tart velünk. Hamar bemelegedtünk a Drégely vár mászásakor. Ez után Orsival kis kocogásba váltunk, Bálint le is marad, és sokáig nem is találkozunk. Királyházára érve a tea nagyon forró, vagy 10 percig tart mire megisszuk, de kell az energia, mert jön a P- jelzés a Nagy-Mána gerincen át végig a Csóványosra. A Királyháza utáni patakátkelést Orsi rendesen megszenvedte, de végül sikeres lett a feladat. Nagyon szépen feljutunk a Csóvira, a tempóra nem lehetett panasz, a gond csak az volt, hogy hatalmas köd keletkezett, és az orrunkig is alig láttunk. Öröm az ürömben, hogy szél viszont egyáltalán nem volt még magasan sem. Csóványosnál egy nagy levegővétel, majd a Nagy-hideg-hegyi turistaháznál pecsételnek újra. Itt is van finom meleg tea, és kétfajta nápolyi, amit nem vagyunk restek rendesen pusztítani. Kicsit eltollászkodjuk az időt, hamarosan megérkezik Bálint is. Innen a célig együtt haladunk hárman, jókat sztorizgatva. Bálinttal már elég veteránok vagyunk túraügyileg, van miről beszélni bőven. A kisinóci turistaháznál eszméletlen szuper frissítőpont volt, ami sokáig nem engedett el minket. (vajas-parizeres kenyerek, lekvárok, medvehagymalevél, kolbász, pálinka, stb..) Csak tömtük magunkba a finomságokat az idővel abszolút nem foglalkozva. Szuper pont volt ez, utólag is nagy köszönet érte. Megmásszuk a kóspallagi kálváriát, majd a főúton végighaladva a P- jelzésen haladunk tovább a Kis-Hanta patak völgyében. Orsinak a patakátkelések továbbra sem a barátai. Felhágunk Pusztavárba, majd önpecsételés. Az oldalazós lefele katasztrófa volt a sártól.. Még egy combosabb patakon való átkelés után Törökmezőre érkezünk, ahol Oszi a főszervező elárulja mi vár minket a célban. Hamar tova is szálltunk :) Még egy nagyobb feladat volt, a Hegyes-tető megmászása. Itt már kicsit jobban rákezdett az eső - ködszitálás kombója, de a célig még pont elfogadható volt. Végül 15:37-kor a célba érünk, ahol egy pár virsli, kenyér, és mustár várt minket a gratuláció kíséretében. Pár perccel ezután rázendít az eső, és abba sem hagyja sokáig. Pont jókor értünk be! Köszönöm túratársaimnak az utat, és a szervezőknek hogy egy ilyen pazar túrát állítottak össze szuper frissítőkkel. 2007-2013-2022. Remélem jövök még sokszor!
| |||
| |||
Prágai Százas (Prazska Stovka) 135 km - 4600 m szinttel, sikeresen teljesítve 24 óra 42 perc alatt.
Mivel utoljára októberben jártam százason, ezért kicsit bennem volt a félsz, ráadásul hiába 7-szeres Prágai Százas teljesítő vagyok, az útvonalat mindig jól megvariálták. Idén sem volt ez másképpen.
Végül az utolsó pillanatban Szendrődi Andris hívott hogy mégse vonatozzunk, kocsival megyünk. Újratervezés, majd péntek reggel 10 órakor már útnak is keltünk, mivel a rajt aznap este 23:15-kor volt. A vírushelyzet miatt hogy ne legyen tömörülés, idén 4 csoportra osztotta be a főszervező az indulókat. 1-es a leglassabb, 4-es a profi futók. Én a 3-as mezőnybe kerültem, amit teljesen reálisnak éreztem (sok embert ismertem a 4-esből :) A célba érkezvén (sajnos még csak autóval) itt is hagytuk a járművet, majd vonatozás következett. Először a prágai főpályaudvarig (hűű, meg haa, ez már repülőtér), majd innen még egy átszállással Milín településig vonatoztunk, ahol a rajt volt. Leszállván a vonatról borzasztó hideg volt. Fújt a szél, és szakadt a hó. Mindenki vacogott, de szerencsére ebben az 1 órában vonult csak át a tényleges hidegfront. Ezzel a vonattal csak a 2-es csoport tagjai jöttek, nekünk bőven volt még idő az indulásig. Én addig elmentem éttermet keresni, de sajnos amit a térkép jelzett mindkettő már megszűnt :( Egy távolabbit szemeltem ki, szerencsére nyitva volt, de a konyha már 19 órakor bezárt :( Pedig az 1-es csoport tagjai még milyen jót vacsiztak itt. Cserébe egy jó korsó Gambrinussal vigasztalódtam, de rengeteg idő volt még, így ráérősen megültem a sarokban. Egy tagbaszakadt fazon volt itt csak, meg a pultoshölgy. Jó fél óra múlva szóltak nekem hogy menjek oda. Legyen.. Peter a kamionsofőr meghívott snapszozni, mert jó fiú benyomását keltettem :) Ő nem beszélt angolul, a hölgyön keresztül kommunikáltunk, aki szintén kedves volt. Végül tök jót beszélgettünk, Peter még csengetett nekem egy kanyart, bár nem kértem :) Szerencsére az idő is szépen repült, így este 10 óra előtt nem sokkal elsétáltam az iskolába ahol benevezhettem már. Hamarosan megjött vonattal Bálint, akivel jót beszélgetve szintén repült az idő. Végül a 3-as csoport tagjai a főszervező vezényletével kisétáltak a rajtba, ahol visszaszámlálás után megindultunk. Mivel ez a második leggyorsabb csoport, mindenki futva indult el. Otthagytam Andrásékat, és megkezdtem hosszú menetemet. Nálam persze nem volt GPS, csak az itiner, és a térképes alkalmazás a mobilomon. Az első 17 km könnyű terep volt, mezőkön-szántóföldeken haladtunk, végig fényvisszaverős nyilakon, amik szuperül követhetőek voltak. Majdnem 8-as átlaggal érkeztem az ellenőrzőpontra, ahol meglepetésemre máris levessel kínáltak. Nem hagytam ki, az energiabevitel mindig fontos, időtől függetlenül. Ez után jött egy combosabb szint, majd továbbra is fényvisszaverős nyilakon haladtam (hozzá kell tenni hogy iszonyú sok munkaóra benne lehetett ebben a szervezésben. A túra nagyobb része mind fényvisszaverős, jelzetlen utakon haladt. Ahol voltak turistajelzések, ott is ki voltak téve. Sajnos elkerülhetetlen volt néhol a baki, de erről majd később). Kemény emelkedővel jutottam az ellenőrzőpontra, ahol egy spori görcsbelábadt jajveszékelése térített vissza a való világba. Egy szuper kilátópontnál (vyhlídká Solenická) kellett filctollal igazolnom. A kilátás pazar lett volna ha nem hajnal 2 körül érek ide. Egy cseh futóhölggyel kerülgetjük egymást jó ideig. 30 km-nél volt a következő frissítés Obory település előtt egy völgyben. Minden frissítőponton szuper volt a kínálat. Tényleg, ilyen kiszolgálásban max csak a Mátra 115-ön volt eddig részem. Kis idő múlva viszont borzasztóan fáztam már, így irány tovább. Emelkedők jöttek-mentek, már azt sem tudom hol jártam, de élveztem, azért jöttem. A következő nagy frissítőpont 46 km-nél Cholín település szélén volt egy házikóban. Itt sokan megpihentek. Már mind a 4 csoportból voltak itt, ismerősök, ismeretlenek. Az előnye ennek a 4 fázisú rajtoltatásnak, hogy szinte sosem voltam egyedül, mindig valaki ment a közelemben. Meleg levest majszolok helyi Kofolával. Utána még a szokásos kisebb frissítőre is rájárok, hadd gyűljön az enerdzsi :) Kiérvén a meleg házikóból a fejlámpát elraktam, és következett a Dubovy vrch toronyiránt megmászása (persze nem turistajelzésen, hanem Olaf nyilakon). Ez után hosszabb, jól kocogható rész következett, éltem is a lehetőséggel, de csak persze szolidan. Hamarosan elérkezett a túra legszebb, ámde legkevésbé haladható része a Z-tanösvény. Végig egy hatalmas folyó felett haladtunk a sziklák között, bokatörős úton, szintekkel megspékelve. A kilátás viszont meseszép volt, nem győztem megállni, és gyönyörködni. Ezt a jó 4 km-t elég lassan tettem meg, és már aggódtam hogy nem találtam meg a filces ellenőrzőpontot, de egyszer csak előttem termett. Egy jobbkanyarral még följebb haladtunk, szinte párhuzamosan azzal ahol jöttünk. Az Albertova vyhlídka filces pontnál lélegzetelállító volt a kilátás szintén. Láttam ahogy jönnek alattam a többiek ahol jó fél órája én is jártam. Egy aszfaltos úthoz érve ismét hatalmas sátorban várt a frissítőpont, ahol például még virslit is majszolhattam. Ha leírnám mik voltak itt, elkopna a billentyűzetem :) Krecovice település már 70 kilométernél volt. Előtte volt egy jó 3 km-es oda-vissza, ahol sok visszafelé futóval találkoztam, és felmértem ki és mennyivel jár kb. előttem. Beérvén a faluba innen indult a 65 km-es résztáv is, amin meglepetésre nagyon sokan indultak (inkább futottak). Meleg levest nyammogok, áfonyás pizzaszeleteket, meg ameddig a szem ellát minden is volt itt. Repül is az idő rendesen. 20 percig meg sem moccantam. Védekezek a kidörzsölődés ellen, majd irány vissza. Sokan jönnek még velem szemben, majd a végefele örömmel nyugtázom a találkát Bálinttal. Szépen halad, ő meg kifejezetten örül hogy végre egy olyan embert lát akinek itiner van a kezében, és nem GPS-ezik. Hát igen... Elég unalmas szántóföldeken haladok, vagy lehet inkább már én fáradok. Elkapok egy cseh srácot, angolul dumcsizunk, ez az első százasa. Dícsérem hogy nagyon szépen halad. Egy darabig együtt kocogunk, majd lépéselőnybe helyezem magam egy emelkedőn. Utolér Ricardo a brazil, aki itt él Prágában. Csehül karattyol valamit, de mivel angolul válaszolok megörül, és sokáig együtt haladunk kifaggatva egymást Brazília, illetve Magyarország rejtelmeiből. Ő már személyesen is találkozott nálunk Hosszú Katinkával, és biztonsági őrként is dolgozott a RIO-ban :) Látszik hogy gyorsabban futna, engedem is neki, de egy elágazásnál elbizonytalanodik, így együtt érkezünk a 88 km-es ellenőrzőpontra. A kocsmában van a pont, ahol nem akármik vannak. Kétfajta virsli, lekváros-csokis palacsinta hegyek, sajtkrémes kenyerek, és minden is! Hát ki az a hülye aki innen tovább akar menni? Például én. Ricardo még elidőzik, és mivel a kocogás még egész jól megy, nem is találkozok vele jó sokáig. A 100 km-es pont Hosteradice település központjában volt, ahol utolérek jópár életunt futót. Ivana a pontőr név szerint ismer régebbről. Hideg zöldéges tésztát eszek, majd húzok is tovább, mert már délután 16:11-van, és közel a második éjszaka. Ide 100 km-hez szinte kerek 17 óra menetidő alatt érkezek, és szint volt már bőven, na meg egy fél éjszaka is. Na de vajon mit hoz a második éjszaka? Hosteradicéből tovább menve a falu szélén épp rendőrségi traffipax van. Köszönök a yardnak, majd figyelek a sebesség betartására :) Húzós emelkedőt követően filccel igazolok, majd kocogok le a meredek lejtőn, ahol pár futónak már kevésbé nevezhető sporit begyűjtök. Leérvén a prérire, hosszabb sík rész után a Sázava folyó hídján kelek át, majd egy kisebb pihenőt rendelek el magamnak, de ez csak annyiból áll hogy ismét előveszem a fejlámpám, és egy Sport szeletet rejtek el magamban. Közben megelőz egy fiatal srác, és megjön Ricardo is. Tisztes távolságból követem őket most, majd Petrov településen áthaladva fejlámpát gyújtunk. Utolérem őket, pár szót váltunk, de felfele most én vagyok a gyorsabb, és ott is hagyom őket. Végestelen kanyargás jön egy sáros patakmederben, ahol labirintusszerűen visz az út, de én már útvesztőnek éreztem. Elérkezek Brezová településre, ahol mindenféle negatív gondolatok vannak a fejemben. Az egyik ami miatt biztos nem laknék itt 1: egy pillanat alatt lehűlt az idő. 2: szántóföld szélén van, és a szél is megerősödött. Bár az egybenőtt Nová Brezovában jelzi a pontot az itiner, de azért bekukucskálok a kocsma ablakán, megvakítva ezzel a pultosnőt :) Sehol sámli, irány tovább. A nyilazások tökéletesen jelzik hol van a pont, így megérkezek túrám utolsó emberes pontjához 115 km-hez a "fakultatív klubba". Kapok egy jegyet amit levesre, és bármilyen innivalóra is beválthatom. (nem csak az egyikre, mindkettőre!). A Kofolát választom. Itt is sok futó pihen, de ismét én vagyok a legaktívabb, pedig a morálom kezd negatívba fordulni. Még rátesz egy lapáttal, hogy ahogy kiérek, a nyíl szépen mutatja hogy jobbra, majd egy fán egy A4-es papírlapra rajzolt nyíl (olyan gyerekrajz féle) mutat balra. Élek a lehetőséggel, de gyanús lesz hogy elmaradnak a fényvisszaverők. Le is kocogok egy elágazásba, és a túra során először itt kell a térképet megnéznem hogy akkor most mi van. 5 perc múlva értelmezek mindent, és végre a jó úton haladok. Mögöttem fejlámpák, de nem kocognak a gazdáik, én pedig igen, így el is maradnak. Zvole települést elmellőzve elérek a P- jelzés leágazásához. A smerovnik (helyi turistatábla) informatív, de az itineremen egyik adat sem szerepel ami a táblán. Sajnos itt nem volt fényvisszaverő sem. Na most melyik ága a jó? Tanácstalan vagyok és kicsit dühös. A mögöttem levő lámpák közelednek, nem akarom hogy utolérjenek, így lemegyek jobbra a meredek szerpentinen. Ha vissza kell mászni, nagyon morcos leszek.. Huhh, szerencsére az Ohrobeci kilátópont erre van, így megúsztam a visszamászást. Cserébe mehetek föl ide, de ez legalább a jó út. Felérvén meglelem a filces kontroll pontot, de már megint cserben hagy az itiner. Ok, 50 m vissza, majd K- jelzés. Semmilyen kék jelzés nincs. Közben megjönnek a többiek, én magyarul mérgeskedek. Persze náluk van GPS, és kiderült hogy vagy jó 300 m-t kell menni amíg bele nem érünk a K-be. Na kösz.. Tyűha, ezek kocognak. Az egyik srác hátizsákján piros világítós I love P100 felirat kapcsol ki-be. Tetszik, de most nem így érzem éppen. A Jarovi vasútállomáshoz igazán térdgyilkos lejtő visz le. Az I love-os srác fut tovább, én megfontoltan gyalogolok. Bár tudtom nélkül, de nekem volt igazam, ugyanis túránk talán legdurvább emelkedője jött, a Hradiste kilátóhoz, ami mindössze amúgy csak 389 m magas. Először le kellett menni a mélybe, majd érzésre kb tengerszint alatt -200 m-ről :) elindult a toronyirántos saját nyilas valami fölfele. Utat nem írhatok, mert az egyáltalán nem volt. Fától-fáig jó sokáig. Ott is hagyom I love-os cimbit, majd előveszem a légzéskontrollált taktikámat, amit már tényleg csak akkor szoktam használni, ha valami brutál durvulás van hosszú ideig. Megállás nélkül feljutok, de hogy Olaf (a főszervező) fokozza az indulatokat a kontroll pontot a kilátó tetejébe rakta fel. Olyan hosszú csigalépcső vitt fel, mire felértem konkrétan teljesen megszédültem. Na de az a panoráma! Ohh, talán a mai legszebb. Csak sötét van, a szél is fúj, meg kissé nyűgös is vagyok már. Hatalmasat kortyolok, mert bizony kiszáradtam, majd irány tovább! Egy vánszorgó futólány mellett haladok el lejjebb, szegény már teljesen kivan. Pedig ha tudná mi az a Sance... Én sajnos (szerencsére) tudom, mert ez már benne volt sok Prágai százasba, és "felejthetetlen" élményt hagyott bennem. Ismét toronyiránt föl a saját jeleken. Itt már kétszer megálltam, de mindig tudtam hogy hol vagyok pontosan és hogy mikor lesz vége. Felérvén valami csoda folytán nem éreztem magam annyira fáradtnak. Az utolsó előtti kontroll pontot a Branikovská utca fölötti szikláknál írta az itiner. Fényvisszaverő sehol, de ismertem az utat, és meg is találtam a sziklát ahol semmit sem leltem. Bolyongtam le-föl oda-vissza, sehol-semmi. Később kiderült nem lett kihelyezve a pont. Ráadásul semmi jelzés nem volt hogy hogyan tovább.. Nagy szerencsém volt hogy tiszta volt az ítélőképességem, mert berémlett a régi útvonal, és jó irányban haladtam tovább. Jóval később jelentek csak meg a fényvisszaverők. Itt a cél előtt nem sokkal ez egy nagy hiba volt szervezés ügyileg. Utolsó pontomra is megérkezek, Praha-Modrany előtti sziklák. Ez után már végig a külvárosban futottam be a célba, ahol végre jól esett megmelegedni, és a megérdemelt jutalmat átvenni. | |||
túra éve: 2021 |
| |||
Vasárnap: Viharbükk 24,5 km kényelmes 5-ös átlaggal. Viszonylag hamar ágyba kerültem, de így sem sikerült ma pihenten ébrednem, tetézte a csúnya, esős, hideg idő. Úgy döntöttem akkor is Budaizok ma egyet, a Viharbükk leghosszabb, 24,5 km-es távján. Zolival találkozunk a Déliben, majd Normafánál a Csúcs Büfénél van a rajt. Már 8:30-kor ott vagyunk, de húzzuk az időt egy sörrel, hátha jobb lesz odakint. Végül 9:00-kor elindulunk. Szokásos budai-hegységi útvonal, egy frissítőponttal, ahol viszont van sok finomság. A célba érve, végül kiderül hogy a mi távunkra, mindössze 7 ember nevezett, abból kettő lenevezett a rövidebb távra, egynek meg erősen megkérdőjelezhető az útvonalkövetése sajnos, így valószínű mindössze 4-en csináltuk meg a túrát :) | |||
| |||
Szombat: Pálos 70 (74 km) 12 óra 07 perc alatt, na de a beszámolóba minden kiderül ;) Pálos 70: Orsival beszéltük meg hogy együtt megyünk ma, mivel Viktor később érkezik. Végül időben megérkezett, és így mire 5:00-kor a rajt helyszínére jutottam, addig meg is dumáltuk hogy elindulnak, majd egyszer jövök.. Jó kis sor volt így reggel korán, de flottul haladt minden, és 5:10-kor végre én is elindulhattam. Kaptam egy nyomkövetőt, így lehetett akár otthonról a fotelből is figyelni hogy mit küzd ez a jó ember :) https://www.traxpace.net/palos21#trackId=palos21_70&traceId=76
7 km-nél kapom meg első pecsétem, majd továbbra is aszfaltgyilkolás, és csak a Normafa szép nagy rétje után ér terepet a lábam ismét huzamosabb ideig. Szépjuhásznéra kellemesen lekocogok, az idővel is perfekten állok, és utol is érem Orsiékat. Ki is adom az ukázt hogy nyomás immár együtt tovább. Máriaremete szinte pöccre 20 km-nél van. Nagyon finom zsíros-hagymás kenyerek várnak minket meleg teával, ami tényleg meleg, de egy kis hideg vízzel fogyaszthatóvá varázsolom. Érzésre kicsit sok időt töltünk itt, a többieket kicsit marasztalja egy aranyos kutyuska, amíg én a Stabilos túra kódját vélem éppen felfedezni a fán :) Tovább indulván a hosszú K+ aszfaltját még tempósan gyalogoljuk, de aztán beindulunk, és gyakorlatilag a solymári várig futunk, de úgy elég szép tempóval. Az átlag így is "csak" 6,24 km/h-ra jött ki a két pont között az állásidővel. A várnál fél literes vizet kapunk, és több fajta csokiból lehetett választani. Innen a csobánkai szentkútig majdnem 7-es átlaggal érkezünk. Tényleg voltak olyan részek ahol csak gyalogoltam volna, de Orsi nagyon jó erőben volt, így nem akartam én sem lelassítani :) Már fél órával 6-os átlag fölött vagyok (a többiek ugye sajnos kicsit korábban indultak). A Szentkút előtt nem sokkal utolérjük az első három srácot, akik már várták hogy valakik befogják őket :) Utánunk kocognak, de mi érünk le elsőnek a Szentkúthoz. Persze ez nem verseny tudom én ezt nagyon jól, inkább lelki feltöltődés. Azért a vastaps jól esett amit kaptunk a pontőröktől. A mennyei különböző ízvilágokkal telt kenyerek, és a finom tea egy ideig viszont megállásra kényszerített minket. Én sem nagyon forszíroztam az indulást, csak tömtem befele a kaját. A muszáj sajnos nagy úr.. Irány tovább. Nagyon jól jövünk, meg vagyok lepve hogy a többiek is milyen ügyesen bírják. A Magashegyi-nyereg előtt éppen persze egy egy nyomtávos úton érjük utol a zarándokokat, ahol több ismerősömet is örömmel üdvözlök. Jól esik a szurkolás ismét. Hamarosan utolér Noémi akivel pár percet futunk együtt kicsit beszélgetve, de Ő más világ, végig is futotta, és elsőnek is finiselt. Klastrompuszta előtt még a síkon is belekocogunk, lehet tán' megbolondultunk? Viktor marad a gyaloglásnál, mi Orsival Klastromig meg sem állunk. Pont a kéktúra napja van ma, találkozunk is egy nagy csapattal, a vezetőjük pedig nem más mint az ország legjobb terepfutója, Németh Csaba. Jól esik váltani pár szót a legendával. Klastrompusztánál, Kreiter Balázs ér utol minket. Érzésre kicsit itt is sokat vagyunk, de nem baj, rengeteg idő van. A meredek S-n Viktor lemarad kicsit, Orsi viszont bírja a tempómat felfele. A Pilis-nyeregből végig kocogunk Pilisszentlélekig, ahol csak a mennyei gulyás állít meg minket. Itt nem számít az idő, akár mennyi elmehet, nem érdekel :) Viktor itt még utolér minket, de innen már végig kettesben haladunk tovább Orsival. Ahogy láttam végül Viktor is nagyon szép időt ment. Alig hogy teli hassal elindulok (Orsinak meg sem kottyant), máris újabb frissítőpont a kolostorromnál, ahol a mákos pogácsa volt a befutó, na meg Orsinak a zserbó. Itt is elfalatozgatunk, a Klastrom - Psztlélek szakasz ezért is jött ki 3,83 km/h-s átlaggal :) Még egy meredekebb emelkedő van a túrából, és az egyből itt is van. Kényelmesen felgyaloglunk, majd elérjük a tetőn a P- Z- jelzések elágazását. Ha jól tudom harmadjára vagyok a 70-esen, és ez az a pont, ahonnan hajlandó vagyok elkezdeni számolgatni a kompig. Előtte egy percet sem gondolkoztam ezen. Na de most megindul a matek. Közlöm Orsival, hogy vagy kicsit haladósra kell venni a figurát, vagy szép kényelmesre. Szegény mire eldöntötte, eldöntöttem én :) Azt nem mertem elárulni, hogy a tempós haladás azt jelentette, hogy 7,2 km/h-t kellene menni hogy pöccre elérjük a kompot :) Mivel láttam rajta hogy van ott még kraft 52 km után is, ezért kicsit erősebb tempóra váltottam, amit sokáig szépen le is követett Orsi. Még mielőtt a maradék pár kisebb dombon is meghülyültem volna, még időben megálljt parancsolt. Tudtam hogy lesznek fatáblák, ahol lesznek km adatok hogy mennyi a komp. Így azzal könnyítettem, hogy tempósabban elmegyünk a legelsőig, majd osztunk-szorzunk, és ha nagyon gáz a helyzet, tényleg gyaloglásra váltunk a következő kompot belőve. Elérve egy meglepetés ellenőrzőpontot, nem tudják sajnos mennyi a komp, így szegény Orsival rohanunk tovább, de egyszer csak utánunk kiabálnak hogy 4,8 km. Húha, az nem olyan kevés.. Viszont Orsival közlöm a jó hírt, hogy már "csak" 6-os átlagot kell menni a 15:50-es kompig. Innen viszont olyan jól lejt az út, hogy csak azért is futunk :) Ez olyan jól sikerült, hogy már 15:38-kor a kompnál voltunk. 13 km-t végül 1 óra 34 perc alatt tettük meg. Ráadásul a komp csak 15:58-kor indult el. 20 percet itt dekkoltunk, én meg azt hittem hogy lélekszakadva fogunk levegőért könyörögve épphogy felugrani a kompra. Viszont itt volt forralt bor, és csoki. Ebben a sorrendben! Ezzel a komppal mindössze két 40 km-es futólány, és Kreiter Balázs ment át rajtunk kívül. A túloldalon hamar tovakocog mindenki, mi meg nem ám hogy lemerevedtünk volna, érzésre is 6-os átlag fölött gyaloglunk. Nem semmi erő van ebben a lányban. Innen már elég unalmas a maradék 8 km, de a Sukola-kereszttől a célig még egy 6,5-ös átlaggal finiselünk :) 17:16-kor már célban voltunk, ahol sajnos kicsit legörbült a szám, amikor mondták hogy még nincs kész a leves :( Pedig már mióta vártam.. Na de akkor nincs mese, rohanás a buszig, ami nem is volt tervbe. Rajta vagyunk a 17:30-as buszon, és egy kellemes utazás után boldogan érek haza. Belegondolok abba, hogy amennyit megálltunk, ettünk, kompra várakoztunk, a tiszta menetátlagunk 7 km/h körül volt!!
| |||
| |||
Ezt is sikerült végre megélni. 15 év alatt még sosem jártam a Zselicben. Szombaton viszont végre orvosoltam ezt, és részt vettem a Zselic IVV Túranap 50 km-es távján. Nagyon vártam már a szombat reggelt! Zolival találkozunk Kelenföldön, neki is újdonság ez a rész. Az IC-n Annát vesszük észre, így hármasban vonatozunk le Kaposvárra. Szerencsére a személy bevárta az IC-t, mert a 7 perc átszállást lekéstük volna Dombóváron.. Kaposvárra érve kis gyaloglással megtaláljuk a rajtot, és kereken 9 órakor elindulunk Zolival. Anna hamarosan utolér, és elfut. Kigyalogolva a városból, az első EP a Töröcskei parkerdőben volt, a Vackor-tanya. Szépen útvonalat követve bevesszük a kis kanyart, majd hamarosan a Töröcskei tóhoz érünk, ahol sok horgász próbál épp szerencsét. Utána is útvonalkövetés, nem a szántóföld szélén kummantunk, hanem a gazos P- jelzésen haladunk szépen tovább. Töröcske falu után a S-, K+, majd a K- visz minket Ropolypusztára, ami egy csodás kis pihenőhely hatalmas réttel. Egy titkos ellenőrzőponttal találkozunk, ami említve is van az itinerben. Nagyon helyes. 15 km-nél járunk. Megpihenünk a nem létező tó büféjénél. A 6-os átlagot ma láttuk utoljára, de én amúgy is nézelődősre akartam ma venni a figurát, mivel sosem jártam még erre. Felfrissülve haladunk tovább. A Csillagpark kis kitérő, meg szerettem volna nézni, de sajnos az időbe nem fért bele, az utolsó vonatot mindenképp el kell érni. Kardosfapusztára érve egy 3 csillagos hotel mellett haladunk el, majd az IVV fára festett zöld kódját jegyezzük fel, ami több helyen is feladat volt nekünk. Jó hosszan haladunk a Z- jelzésen öreg gesztenyefák között. Vitorág-puszta előtt a szántóföld szélén csak a térképem ment meg minket egy eltévedéstől, mert a jelzést egyáltalán nem lehetett látni. Ismét kódot fotózok, majd továbbra is a Z- jelzésen érünk Visnyeszéplak településre. Átrobogunk a falun, majd a Hindai-bérc geodéziai tornyához érkezünk, ami a térkép szerint kilátóként funkcionál, de sajnos a létra már a múlté, így nem jutunk fel :( A Z3szög jelzésen megyünk hosszan a szántóföldön Zselickisfalud felé. Ma csodás idő van, de ha egy kiadósabb esőben/eső után lennénk itt, nagy küzdés lenne ahogy a terepviszonyokat látjuk. Beérvén a faluba 34 km-hez érve frissítőpont fogad minket. Két fajta parizeres kenyérből lehet választani, ráadásul korlátlan mennyiségben, ami mellé pogácsák is jártak. Amúgy is már rendesen kajásak voltunk. Nagyon jól estek az itt kapott finomságok, és újult erővel haladunk Szilvásszentmárton település felé. A falu szélét érintve a K-négyzet jelzésen megyünk tovább a teljesen frissen aszfaltozott úton. Elnézünk egy kanyart, és ritka pillanat, de sokkal jobban jártunk hogy kicsit mellémentünk, mert így leérünk a Katica-tanya bejáratához. Ámulunk és bámulunk hogy micsoda szabadidőpark alakult itt! Tök jó dolgok voltak, ha nem túrán vagyok, tuti hogy bementem volna a térítésdíj ellenében is. Patca település szélén visszaérünk az eredeti útra, és a K-Z- jelzéseken szeljük át a falut. A két jelzés közösen érkezik meg Szenna településre, ahol be is támadjuk a Vadász presszót, és élvezzük a frissítő nedűt. Azért az órára is kell figyelni, mert a vonat nem vár, a sorompó pedig nem áll, de ha beindulunk, akkor bizony nincs megállás :) Így is teszünk, de előtte még lefotózzuk a Skanzennél a kódot. Még mindig a Z- jelzésen haladunk jó darabon át, amíg vissza nem érünk a reggeli útvonalunkba. Ismét a Töröcskei tavat csodáljuk meg immár félhomályban, és a naplemente csodássá színezi a horizontot. Megint érintjük a Vackor-tanyát, és pecsétet is kapunk, majd a reggel megismert úton érünk vissza a célba. Még pont lámpa nélkül 18:58-kor érkezünk a célba. Az utolsó 19:30-as vonatot is szépen elérjük, bár azért kicsit izgulok hogy a 7 perces átszállási idő elég lesz-e Dombóváron, mert az IC csatlakozásra nem vár. Szerencsére 10 percet késik, így gond nélkül hazajutunk. Nagyon örülök hogy eljuthattam ebbe a tájegységbe. Nem egy Mátra, nem egy Börzsöny, az 53,4 km-be 800 m szint volt mindössze, de szívembe zártam! Vasárnap még a Csillebérci Tekergés 21 km-esére is elnéztünk. Ezt már tényleg lazán, nézelődősen. Útközben Makkosmárián kétszer volt frissítőpont, a célban pedig májkrémes-hagymás kenyerek várták a megfáradtakat. | |||
| |||
Őrvidék 100 sikeresen teljesítve immár ötödjére, idén 16 óra 23 perc alatt, amivel teljesen elégedett vagyok.
Péntek este már útnak indulunk Janival, mert elég messze van Lukácsháza az otthontól. Bük településen foglaltam szállást a Zita Vendégházban, amit csak ajánlani tudok mindenkinek. Kedves vendéglátó, tiszta szobák, olcsó szállás. Reggel korán már csodás időnek néztünk elébe. Fél óra kocsikázás után a rajtba érkezünk ami Lukácsházán a Csömöte-hegyi kilátónál volt. 7:10-kor el is indulunk, de Jani hamar visszafordul, mert nem volt biztos hogy a kocsit rendben hagyta-e. Végül legközelebb már csak a célban találkoztunk. Én menet közben tanulmányozgatom az itinert, és bizony így is sok jelzés váltás lesz hogy nem megy át a túra Ausztriába. Nagyon figyelni kell. Dny meg Ény helyett örömmel olvastam volna jobbra vagy balra irányokat mondjuk.. Kőszegdoroszlóra érve nincs szalagozás, de a leírás rendben van. Azért a következő kanyarnál picit bizonytalankodok, de a mögöttem érkező Bálint jó fele irányít. Ez után már rendben vannak a szalagok is. Cák településre érek, ahol a pincesornál kell felírni az első kódot. Utána irány Velem település, amit a (remélhetőleg) mai nap során még egyszer érintek. Ismerős út ez most, sokadszorra járok a K+-en, ahol a korábban induló sporttársakat érem utol. A P3szög meredek emelkedőjét is jól ismerem, majd a Kalapos-kői barlangnál írom fel a következő kódot. Utána maga a Kalapos-kő sziluettje állít meg egy pillanatra, majd a határsávban utolérem kedves ismerőseimet, akikkel pár jó szót váltok, majd kihasználom a kocogásra csábító lejtőt. A túra legkeményebb emelkedője következik a Z-jelzésen fel az Írott-kő 884 m-es csúcsára. Szépen felérek, az átlagom 6-os átlag fölött van. Ha ez nem így lenne akkor sem hagytam volna ki a csodás kilátást a kilátóból. Jó 7 percet nézelődök, majd a határsávban nyomulok tovább a K- jelzésen. Utolér a gyorslábú különítmény, Anna, Dóra, és Balázs. A Hörmann-pihenőig kb 2 km-t megyek velük, majd frissítőpont következik, ahol kicsit elidőzök. Nápolyi, és üdítő a jutalmam. A K3szög jelzésen haladok tovább a Kendig csúcson át. Szuper idő van, az ország legszelesebb pontján most béke és nyugalom honol. Leérek a Vörös-kereszthez, ahol Ildibe botlok bele aki éppen kéktúrázik. Kellemes kocogható út következik az Óház-tetőig, ahol a kilátóba helyezték a következő pecsétet, na nem mint ha nem mentem fel volna magamtól is. Kőszeg városára, és az osztrák Schneeberg csúcsra varázslatos panoráma nyílik. K3szög, Ko, K+ a követendő jelzések. Nocsak, a Kincs-pihenőnél még nem is jártam. Szemem a pályán, mert jelzetlen szakasz jön immár Kőszeg szélén, de az Őrvidék 100-as táblák jó helyen vannak, és a leírás is korrekt. Meg is érkezek hamar az arborétumhoz, ahol finom levessel várnak a szervezők. Bár az itinerben az volt hogy az Óház-tetőnél küldjek egy sms-t egy számra hogy kérek levest, így bíztam benne mire odaérek fogyasztható állapotban lesz, de mint kiderült a telefonszám a főszervezőé volt aki nem volt itt. Így jó meleg levest kaptam, de nem morciztam csak egy kicsit, mert elment 20 percem. Sebaj, nem verseny ez csak magammal szemben, így kicsit lemerevedve, de haladok tovább. Kőszeg belvárosába érkezek ahol a várnál nagy kiárusítás és tömegnyomor fogad. Nem is olyan egyszerűen találom meg a követendő utat, de végül meglett, és innen nagyon sokáig számomra ismeretlen utakon haladok tovább. Innentől kezdődik egy nagyon hosszú monoton rész, de mivel szép erdőbe haladok, ezért talán mégsem annyira viselt meg ez a szakasz. A K- jelzést elérve balra fordulok, és nyíl egyenes az út, ameddig a szem ellát. Tempósabban gyaloglok, de néhol bele-belekocogok, hogy kicsit úgy érezzem tényleg előre haladok és nem hátra. Elérek egy kódot, majd bal kanyar a P-jelzésen. Minden kanyarnak örülök :) Hosszan, nagyon hosszan, de egyszer csak elérek Tömörd településre, ahol bizony szerencsém van, mert a frissítő pont személyzete alig 10 perce ért csak ide. Az előttem haladóknak itt még semmi sem volt, engem viszont mennyei sonkás-tojásos, illetve szalámis-uborkás zsemlék fogadtak ásványvízzel. Jó 10 percre meg is pihentem, és mivel az előttem levőknek nem volt itt semmi, ezért nem voltam rest a harmadik zsemlét is felmarkolni amit szépen eleszegettem már útközben. Ismét végestelen hosszú egyenesek következnek, még jó hogy Jani keres hogy merre járok, így kicsit elveszi a monotonitástól a hangulatomat. Kőszegfalvára beérve már tényleg azt hiszem hogy az Alföldön túrázok, mert hosszú szántóföldön bukdácsolok Lukácsháza irányába, a nap pedig teljes erejéből persze pont engem süt. Kezdtem elunni magam, gondoltam kicsit Spartathlon híreket olvasok hogy mi újság a mieinkkel, de végül meggyőztem magam hogy ez most nem idevaló, legalább a célban lesz mivel elütnöm az időt. Megérkezek a rajt-célba, 62 km letudva. Finom lekváros kenyeret majszolgatok, és eltüntetek vagy 5 pohár málnaszörpöt is magamban. 20 perc lett itt is a pihenő, de nem baj, ez a hosszú szakasz után nagyon kellett. Na irány a második köröcske. A Holdfény Ligetet mellőzve kicsit szomorkásan nézem a kiránduló családokat, akiket a Ligeten belül sok szépség fogad. Engem viszont a K+ után a szalagozáson egy vadász.. Tisztelettudóan köszönök, majd húzom a csíkot tovább, a választ nem vártam meg ha volt egyáltalán. A szalagok szépen elirányítanak a K-jelzésig, ahol meseszép erdőben haladok tovább Bozsok irányába. Lassan besötétedik, de a falu előtt a szántóföldön csodás naplemente fogad. 11 kondenzcsíkos repcsit számolok meg, felhő egy darab sincs. Valamiért tök jó érzés kerít hatalmába, szeretek itt lenni, élvezem a túrát a monoton részek után is. Bozsoknál zöldségleves a menü, de megint szerencsém volt. Ismét csak én ehetek ebből először, mert a többiek még túl korán voltak itt. A nagy adag gombát a pontőr hölgy éppen most szórja bele a fazékba. Ha várok 5 percet kész is lesz, ennek elég ennyi. És bizony, hamarosan mennyei illat csapja meg az orrom. A krumpli még nincs benne, de a többi kész, így teszt alanynak tökéletes voltam. Elégedettségemet örömmel nyugtázzák, és én is hálát adok hogy ismét szerencsém volt. Lámpa elő, depós cuccot amit ide küldtem megkaptam, és még nehezebbé vált ez után hátizsákom. A változatosság kedvéért 20 percet töltöttem itt is :) Innen gyakorlatilag a célig megint ismerős az útvonal, na de este azért kell ám figyelni. A K+-en Velem felé tartok ismét. Magányomat egy röfögő vaddisznócsalád zavarja meg, de nincs para végül. Emelkedő következik a Szent Vid kápolnáig. Emelkedő? Vagy 20 km-en át nem volt ilyenben részem ez előtt :) A 6-os átlag itt van a közelben, ő nem frissít, csak megy és megy. De még mindig magam mögött tartom ennyi pihenő után is. Kicsit nehézkésen érek föl a templomhoz, de a K+ emelkedik tovább, és a lábaim is átveszik a ritmust újra. Ismét a Kendig csúcsára tartok a reggeli útvonalon. Szél ismét nincs, meg-megállok csodálni a kilátást, ez mesebeli! A Vörös-kereszthez érve most egy fényvisszaverő szalagokkal jól jelzett kerékpárúton haladok tovább. Szuperül lehet kocogni, és így is teszek. Nincs gond, kedvem remek. A Zeiger-nyereg után is a Z- jelzés haladós, és bizony jó tempóban érek le a Hétforráshoz, ahol csokit és vizet kapok a pontőröktől. Pár percet rápihenek az Óház-tető mászásához, mert most rövid, ámde meredek út visz fel a K- jelzésen. Közben kicsit előre gondolkodok, és nézem a térképemen hogy vajon melyik irányban kell haladni a Z-jelzésen ez után? Szerencsémre volt fényvisszaverő a helyes úton, mert én biza a másikon mentem volna ami nem lenne nagy baj, csak kicsit kerültem volna. A Z+ jelzést meglepően nem jelzi a térkép, pedig nem is friss. Kellemes lejtős úton kocogok óvatosan. Egy jól szalagozott átkötés után immár a S- jelzés visz utam céljáig. Kiérvén a szántóföldre egy pillanat alatt nagyon hideg lett, de mivel szépen haladtam ezért nem nagyon fáztam a rövidgatya-póló kombinációban. A túl oldalt lövéseket hallok ami igen közel van. Biztonságom meginog, a lámpa fényével próbálok jelezni hogy ne lőjjenek már le itt a vége fele.. Nyíl egyenes sík úton érek be a reggel már megismert Kőszegdoroszlóra. Abban a pillanatban fel sem tűnt hogy én itt már jártam, sőt a visszafele út a S- jelzésen is teljesen újnak hatott, csak most a beszámoló írás közben néztem hogy ezt a részt is duplán érintettük :) Kisebb emelkedő van még, de pár km után beérkezek a Csömöte-hegyi kilátóhoz 23 óra 33 perckor, ami most már a tényleges célt szolgálja. Fincsi gulyással várnak a szervezők, majd a sok szép élményre gondolva elfekszek a padon, és Jani érkezése után pár óra pihenéssel hazaindulunk. | |||
| |||
Rockenbauer Pál Emlékúton Zalában 130
Ismét eljött ez a nap. Ha sikeres teljesítést tudhatok magam mögött akkor tizennégyszeres (azaz 14x-es :) teljesítővé avanzsálódok. Péntek délután már az összeszokott autós csapattal utazok le Nagykanizsára. Elfoglalva a szállást, társasági életbe vetem magam a bevált helyen, és még talán éjfél előtt visszasomfordálok a szállásra. Kellenek ezek az esték, túra közben nem ugyanaz a feeling mint előtte vagy utána.
Kemény 5 óra alvás után kegyelmet nem ismerően szól az óra. Megreggelizek, és összepakolom a depós csomagjaimat. 6 órakor teljes harci díszben felvértezve mindenkit útjára engednek. Kocogásba kezdünk Zolival. Mindössze Hegedüs Csabi és Anna fut el mellettünk, pedig máskor jóval többen szoktak futni, főleg a rövidebb távon. A lelkesedés az első önfrissítőpontig tart :) Itt Álmos társaságában megejtjük a mennyei manna lélekre pozitív energiabevitelét. Úgy elbeszéljük az időt hogy egyből utolsók is lettünk :) No sebaj, legalább van motiváció, meg találkozok sok ismerőssel. Tempós gyaloglással haladunk. Álmos elmarad mi meg Zolival sorban érjük utol a sporikat. Homkokkomáromnál a bolt zárva, de ez már így van pár éve, számomra nincs meglepődés. Az emelkedőn tempóm nem lankad de Zolié igen, így egyedül folytatom az utam. Alig 1 km múlva viszont utolérem Takács Attilát, aki csapódik hozzám. Elvagyunk, sok kalandról, érdekességről mesél, legalább elveszi a figyelmemet a hőségtől, ami már kezdett tetőzni. A szerencse az volt hogy légmozgás azért akadt, így az átlag Rokihoz képest egész tűrhető volt a klíma. Hahótra 6 óra 32 perc alatt érünk le. Vannak olyan túrák ahol nem engedek a tradícióból. Korsó limonádét kérek jégkockával a hölgy meglepetésére. Nagyon ízlik mint mindig, és meglátva lelkesedésem Nagy Jani is így dönt. Attila kicsit hamarabb elindul, én 23 percet töltöttem is, és kisimultan indulok tovább. Amúgy a kedvencem itt a lekváros kenyér + sós paradicsom volt, ugyanis frissítőállomás is volt ez egyben. Irány a söjtöri szőlőhegy. A Z-K+ elágazásnál már rutinból fordulok jó irányba. Megmászom a dombot, majd lecsorgok Söjtörre. A pecsételés után a vendéglátó egységbe vetem be magam egy jó hideg üdítőre. A Cappyből az almást szeretem a legjobban. Itt pihen éppen a kaposvári Bizderi Robi is. Meghív egy fagyira, jól esik. Innen együtt haladunk tovább a híres Roki katlanban. Hamarosan elcsípjük Attilát aki valahol eltévedt, de már jó úton van. Hármasban nyomulunk tovább. Pusztaedericsen nyitva a krimó, én ismét Cappyzek. Robi még kicsit marad, Attilával útnak indulunk. Megmutatom neki a világ legértelmetlenebb Z-jelzés kerülőjét. Ő sem hiszi el, de becsülettel körbejárjuk a semmit :) Rádiházára (60 km) érve, előveszem a sokszor bevált konzervet a depóból. Megkérdezem van-e mikró, illetve tányér. Igenleges válasz után pár perc után jóízűen majszolom a Bakonyi sertésragut tésztával. Majd' fél óra után továbbállunk, ismét hármasban haladunk. A jó 3,5 km-es oda-visszán sok ismerőssel találkozunk, akik még mennek Rádiháza felé. Itt még egész szépen halad a mezőny. Szentpéterföldén a jól ismert temetőben töltjük meg palackjainkat vízzel. Ez után Attila végleg lemarad, azt mondta hogy kinyírtam a tempóval :) Pedig nem akartam. Robi a következő pontig jön velem, majd megkocogok egy lejtőt óvatosan, de ő már gyalogol. Így végleg egyedül maradok. Monoton egyenes út visz be Lasztonyára, ahol szó szerint egy lélekkel sem találkoztam. Szellemfalu.. Kimászom a sosem jól eső horhosban az emelkedőt, majd hamarosan a Torhay-forráshoz érkezek. Kötelező vízvételi lehetőség! Egész jól haladok, bár tavaly lámpa nélkül épphogy lejutottam Bázakerettyére. Most jó 3 km-el előbb, Lispeszentadorján végén veszem elő. Össze-vissza tekergés után egy vaddisznócsalád ösztönöz tempósabb gyaloglásra. 85 km-nél megérkezek Bázakerettyére. Ismét konzervet depóztam, és jóízűen el is fogyasztom. Örülök hogy a gyomrom nem rakoncátlankodik, mert sok Rokin problémám volt már ezzel. Ismét kb. fél óra pihi után egy sráccal haladok tovább, akivel többször kerülgettük egymást a nap folyamán. A monoton aszfalton sztorizgatunk, aztán Budafa után egy lejtőt megkocogok, így Kistolmácsig ismét magam maradok. Kiérve a műútra elkapok egy 70-es távon induló sporit aki szintén egész jó tempóban gyalogol, na de ő még jóval frissebb. A kistolmácsi ellenőrzőponton mindig életem legfinomabb teájával vár a pultoshölgy. Nem győzöm számolni mennyi pohárral betoltam, de a hölgy csak ösztönöz hogy még akár a flakonomba is tölthetek. Nem voltam rest, éltem is vele. Kicsit még leülök kint a teraszon, valamiféle belső energiát gyűjteni a folytatáshoz. Érdekes módon egyáltalán nincs hideg. Máskor itt már vacogtam, most semmi. Tovább indulunk a Kerettyén utolért sráccal, illetve a 70-es spori is velünk tart. Én diktálom elől az iramot egészen Borsfáig. Bár nagyon fáradt nem vagyok, de mint feljebb írtam: "vannak olyan túrák ahol nem engedek a tradícióból". A borsfai buszmegálló megint ilyen. Nekem itt kell 5-6 perc. Hogy miért? Csak úgy :) A többiek továbbhaladnak, de még Valkonya előtt elcsípem őket, mert néha belekocogok éjjel is a lejtőkbe. Valkonyára érve itt pihennek Edináék akik 70-esen vannak. Lemegy a zsíroskenyér meg a paradicsom is. (a paprika már nem). Örülök hogy a gyomrom egész jól van. Sokszor már rá sem bírtam anno itt nézni a kenyérre. Jön a mumus hét-domb. A talpam ösztönösen elkezd fájni. A talpbetétben egy kisebb kráter tátong, minden lépéskor az elülső talppárnáim bánják. A többiek elmaradnak, és egyedül küzdök tovább. A harmadik domb a legrosszabb.. Aki mást mond az hazudik :) Tudom hogy Eszteregnye sosem akar eljönni, így is állok hozzá. Egy kisebb oda-visszán találkozok a 4 fős 130-as bollyal. Nincsenek sokkal előttem, max 20 perc. Én nem versenyzek senkivel, amihez van kedvem azt csinálom. Fent a ponton dinnyét majszolok, és magnéziumos pezsgőtabival kínálnak. Hú de jól esett ez már! Nehezen megy a továbbindulás. Lecsoszogok egy jó meredek lejtőn, majd az utolsó dombot kimászva visszajutok a reggel már járt helyre. Innen 15 km ugyanaz mint a túra első része, csak visszafele. Fejlámpákat látok, nosza. Két 70-es sporit hagyok ott az agyagos emelkedőn fölfele. Homokkomáromnál ellenőrzőpont van a turistaházban. Ásványvíz + lekváros kenyér. Jól esik, de megyek is tovább, mert nem szeretném hogy a nap a horizontra emelkedjen túlságosan.. Zsigárdig őzikék zökkentenek ki a monotóniából. Most már pirkad, de felhő nincs az égen, így a napnak is hamarabb ereje támadhat. Zsigárd után egy buszmegállóban leülök, és megiszom az energiaitalomat. Most szerencsére nem volt égető szükség rá, de ha már elhoztam akkor ne feleslegesen. Rosszabbul már csak nem lehetek tőle.. Kiérvén az aszfaltra, majd 7 km végig a célig.. Sosem esik jól, most sem.. Viszont egész sokat belekocogtam. Olyannyira, hogy a cél előtt 3 km-el utolértem az Eszteregnyén még előttem levő 4-es csoportot, akikből Csabát és Lacit ismertem. Gratuláltam mindenkinek, és futottam tovább. Itt már meg sem álltam a célig. Komolyan, szerintem amikor Petivel mentük anno a 20 óra 42-t akkor sem mentünk így a végén. Magamat is megleptem milyen gyorsan eltelt ez a 7 km a végén. Végül 24 óra 55 perc alatt tettem meg a 130 km-t, és büszkén mondhatom hogy sikerült tizennegyedjére is ez a nagyon nem könnyű megmérettetés. Előttem talán csak Csabi, és Anna ért be. | |||
| |||
Kazinczy 200 sikeresen teljesítve 46 óra 23 perc alatt. Utána másnap még Zolival lesepertük a túra legnehezebb részét, 20 km - 1200 m szinttel. Tolvaj-hegy - Nagy-Milic - Szurok-hegy - Hollóháza.
Nem kertelek, immár tízszeres teljesítője lettem a 200-as távnak! Pedig nem sokon múlott hogy ne...
Csütörtökön már betegnek éreztem magam, torokfájás, nátha. A lázmérő nem hazudott, 38,5 fok.. Szerencsére a közérzetem azért nem volt rossz, de haza is kellett mennem melóból :( Otthon gyorsan bevettem egy algopyrint, és némán feküdtem egy órát, közben járt az agyam hogy mennyire vártam ezt a napot, nem akarom elengedni.. Szerencsére az utazás jól telt, és gond nélkül. Közeledtek a Zemplén vonulatai, én meg szokás szerint elkezdtem izgulni.. Pedig már sokszoros vagyok, de ezt nem lehet megszokni..
A Kovács-villához érve már összegyűlt a csapat apraja-nagyja, és a szokásos ki-hol-merre járt mostanság kérdésekkel bombáztuk egymást. 23 óra körül nyugovóra térve szerencsére hamar elalszom, és a következő pillanatkép már az, hogy reggel lett, és irány kisvonattal Széphalom!
Széphalom 50: Pénteken 9 óra 10 perckor útnak indulunk. Nem tervezek senkivel se menni jelenleg. Már most borzasztó forróság uralkodik, hamar el is döntöm hogy szigorúan saját tempó, és csak óvatosan tényleg nagyon minimális kocogással haladok. Mikóházáig jól ment viszonylag minden, viszont utána jött a hírhedt hosszú aszfalt Alsóregmec, és Felsőregmec érintésével. Nagyon figyeltem, a sapka is a fejemen volt, ha kellett megálltam sokszor frissíteni a sajátból, és a közkutakat is magamévá tettem. Felsőregmec fölött a réten olyan szinten megállt a levegő, hogy utólag hallottam többen el is feküdtek feljebb a bokorba 10 percekre. Minden igyekezetem ellenére szar állapotba értem be újra az erdőbe, és Zsíros-bányánál 44 km-nél már a frissítőnek sem tudtam örülni. Csak arra gondoltam hogy még 11 km Füzér, valahogy bírjam ki addig. Dóra ért utol, de el is engedtem, mert gyengének éreztem magamat. Megváltás volt Füzérre érni. A körülöttem kocogó sporik szinte mind kiszálltak, egyedül Évi ment tovább, de ő is 100-ig. Kerek 5,5 km/h-s átlaggal érkeztem Füzérre. Valószínű napszúrást kaphattam minden igyekezetem ellenére. Igyekeztem elhessegetni a kisördögöt a fülemből, és arra koncentrálni hogy mitől lehet jobb? Szerencsére étvágyam volt, és a meleg gulyást krumplival és házikolbásszal nem győztem bekanalazni. Sok kólát és Powerade-t ittam hogy az ásványi anyagokat próbáljam pótolni. Végül kereken 1 órát töltöttem a ponton, és ahogy láttam hogy a nap már bújik el, kiadtam magamnak az indulás jelszót, bár sok kedvem nem volt hozzá bevallom.
Tilalmas 50: A nap lebukott a horizont alá, és kezdődött a hírhedt Északi Zöld mászása. A Tolvaj-hegy a legnagyobb mumus a legelején. Húzza az izmaimat a görcs, leülök egy határkaróra, és egy sótablettával frissítek. Kicsit jobb lett és ahogy felérek kifejezetten jól jön az északi szél. A fejlámpát is előveszem, és szerencsére a közérzetem is javult, így megnyugodva haladok tovább utamon a teljes sötétben. Többeket előzök is, rövid és hosszútávos ismerősöket, ismeretleneket. A tempóm nem valami acélos, de haladok, és ez a lényeg. Az utolsó mumus Szurok-hegyet is legyűröm, és Tibinél pirítóst ropogtatva érzem azt hogy egész jó erőben vagyok. Telkibányán világosodik ki újra, de a szervezetem annyit ír ki: "Akku lemerült". Gyorsan fel is töltöm minden finomsággal, és kb 50%-ra fel is csúszik a pozitív mutató. Innen kicsit Őrsi Bálinttal haladok tovább néhány kilométert, de a P- jelzésen felfele üzemi hőfokra kapcsol, én pedig elengedem, messze még a vége. Hosszú rész ez Hollóházáig, de most egész jól bírom különösebb kómázások nélkül. Végül még mielőtt pont beüt a meleg, beérkezek újra Füzérre. 103 km-t eddig 21 óra 22 perc alatt tettem meg. Jókora kánikula ígérkezik a következő etapon is, így első dolgom egy jó hideg tusolás, ami kicsit lelket önt belém. Megint elmegy kb 1 óra, nem bánom, eszek-iszok készülődök.
Szalánc 50: A K+ jelzésen indulok ki Füzérből. Ez egy hosszú emelkedős nyílt rész, így a sapka ismét kell a nap folyamán már. Szépen felslattyogok a Bodó-réthez, majd újból érintem Zolit, aki most nem indult hanem pontőrködésre adta fejét. Jól esik a biztatása. Bevetem magam a Szlovák részbe, és sokáig ki sem jövök onnan. A Szaláncig tartó hosszú aszfaltúton egész sokat belekocogtam meglepetésemre. Mindössze a két alakuló vérhólyag zökkentett vissza a valóságba de azok nem voltak nagyon zavaró helyen. A rosszabb része viszont az volt hogy a talpcsontom is elkezdett fájni mint tavaly, csak akkor jókora zuhé volt. Ezzel sajnos nem tudtam mit csinálni már.. Kényelmesen gyalogolok le Szaláncra, ahol Gabi mennyei kofolával vár. Hú de nagyon jól esett itt megpihenni, szerintem 20 percet biztos itt voltam. Tudtam hogy most jön a túlélő üzemmód az Izra-tóig. Hosszú nyílt szakasz vár rám a dögmelegben, utána soha véget nem érő emelkedős nehezen járható út a S-n. Úgy éreztem ha ez a szakasz meg van 70%-ig meg van a túra. És meglett. Fent Gyuriék sült banánnal, mindenféle finom grillezett hússal, és hagymával (is) vártak. Szerencsére kifejezetten jó étvágyam volt, és pusztítottam mindent amit lehet. Két nehéz feladat következett, a hét árok mászása, illetve a Hársas-hegy hosszú sunyi emelkedője. Nagyon óvatosan haladtam, de még így is piszkosul leizzadva értem fel a csúcsra. Innen jön a számomra leges-legrosszabb lefele a túrán. Nagyon nem szeretem a Köves-hegy ténylegesen köves szakaszát, és a talpam is vonyítani tudna minden egyes lépés után. Pattanásig feszült voltam mire a Mester-András forráshoz értem. A Bába-hegy alatt egy záporeső hűt le, de ez most kifejezetten jól esett, mert a Vaskapu-hegyre egész konszolidált klímában lépdelhettem előre. Utána még meglátogatom a füzéri várat, és elérek 150 km-hez. Juhúú. Különösebb holtpontom nem volt, mentem is ismét gyorsan tusolni egy jót. Direkt húztam az időt, a következő hosszú nyílt szakaszt Bózsváig nem akartam már napsütésben megtenni.
Nyugodó 50: Amikor a nap lebukott a hegy mögé, magamra parancsoltam, és elindultam. Itt érezhettem volna hogy már meg kell lennie a túrának. Csak ne fájt volna olyan borzasztóan a talpam.. Ezáltal a pozitív gondolatok helyett teli voltam negatívakkal :( Szerencsére Bózsváig még pont eljutottam lámpa nélkül, csak a pont előtt nem sokkal kellett elővennem. Tavaly bitang nagy holtpontokat éltem meg itt, most egész tűrhetően vagyok közérzetileg. Vajon mit tartogat a második éjszaka? Ja, és alvás nélkül mentem ismét. Egy percet nem hunytam utam során. Bózsván Zoli pontőrködik, jól esik a biztatása. Utolérem az 50-esen induló Megyeri Lacit. Pont jókor, mert azt a rémesen hosszú Kishuta - Nagyhuta közötti aszfaltutat legalább beszélgetéssel ütjük el. Jókor voltam jó helyen. Nagyhuta végén Éva és Egon a frissítőpont. Májkrémes kenyeret majszolok, és kockasajtot amiből sokat ettem a túrán több ponton is. Laci itt marad még kicsit traccsolni, én megyek (vonszolom magam) tovább. A K-négyzet meredek emelkedőjénél elkap egy olyan holtpont viszont, amiből tudom nagyon jól hogy csak egy dologgal tudok kijönni, ha leülök és megiszok egy energiaitalt szép nyugodtan. Ez megtörténik, és ismerve testem jelzéseit ismét komolyabb holtpont nélkül tudok tovább haladni. Az Eszkála erdészháznál van a következő pont. Ismét Tibi, na meg Bagira pontőrködik. Ennyi finomságot ami itt volt, áhh... Jött egy 50 km-es távon induló spori, kérdezte mit lehet itt kapni. Bagira elkezdte sorolni, én meg jót mosolyogtam, mert fél percig abba se hagyta :) Na ilyen egy igazi frissítőpont kérem. Vétek innen felállni, de a cél érdekében kénytelen vagyok. A következő szakasztól féltem, mert Makkoshotykáig a K-en 10 km-t kell menni borzasztó monotonan egyenesen/lefele. Tavaly már kínomban gombákat tanulmányoztam mint ha értenék is hozzá. Idén azok nem voltak, de a kilométerek keservesen lassan peregtek ismét. A Zsidó-rétnél megláttam hogy még 5 km. Azt hoooogy? Legalább 10-et jöttem már érzésre.. A Cifra-kútnál engem is elkap a cifra..... és sokáig nem is enged magával tovább a természet. Egyáltalán nem versenyzek senkivel, de most valahogy olyan baljós gondolatom van hogy itt van közel mögöttem valaki. Az itt elvesztegetett időt szó szerint dühből futom meg a falu széléig, de Makkoshotyka az a település amit mindig csak tolnak előtted és SOHA nem akarsz megérkezni. Meglepően hamar frissítek és az oda-visszán látom hogy senki nem jön, így kissé nyugodtabban haladok tovább. A P-tanösvény jelzésen a tavalyi iszappakolás jut eszembe, most jókora szárazság van. Eltelt a második éjszaka, lámpa el. A napocska nagyon hamar felkéredzkedik az égboltra hiába mondom neki hogy kicsit még várjon. A Tengerszem emelkedője is jó hosszú, és alig várom végre fent a bal kanyart ami már nyugisabban de annál hosszabban visz a csúcsra. Megállok, frissítek. Szúnyogok hada veti rám magát. Innentől sokáig nem szabad megállni mert élve felfalnak. Egyetlen előnye, hogy legalább így biztos hogy haladok. Fent a Tengerszem nem rég épített kilátójánál Ferinek diktálom be a rajtszámomat, majd irány tovább a P- jelzésen. A hegyről levezető meredek lefelén már sziszegve, fogcsikorgatóan haladtam lefele, nagyon fájt a talpcsontom.. A P- jelzésen végeláthatatlan pocsolyákat kerülgetve érkezek bele a K-be, ami odaröpít az utolsó pontomhoz, a Rákóczi-fához. 6,5 km... Ennyi hiányzik a tízszeres teljesítésemhez. Nevetségesen kevés, de most végeláthatatlanul sok. A Bányi-nyereghez tényleg soha nem akar levinni ez a jelzés.. Csak kanyarog jobbra-balra, össze-vissza, föl-le. Játszik az idegeimmel.. A 4-es átlagot súrolhatom alulról, pedig normál esetben ez egy tök jól haladható rész. Csodák vannak, odaérek. Na még egy Nagy-Nyugodó mászás. Siker! Én is nagyon nyugodt lettem hirtelen. A tetején megálltam, és átment rajtam egy csontig ható érzés. Egy pozitív érzés, boldogság. Egyedül vittem végig, magamban osztoztam a sikerrel. Viccesen pacsit adtam a bal kezemmel a jobbnak. Legurulok még a K+-en, és 46 óra 23 perces menet után megérkezek. Gratulálok mindenkinek, aki itt elindult de nem sikerült neki az már bátor ember, aki meg meg is csinálta, annak full respekt. Csodás szervezés volt, szuper frissítőemberekkel, és elsőosztályú szolgáltatással (és végre minőségi Colával ;)
Nekem itt még nem ért véget a sztorim, mert másnap még leszalagoztam a túra legnehezebb 20 km-ét végig az Északi Zöldön, de ez már egy másik beszámolócska lesz hamarosan :) | |||
túra éve: 2020 |
| |||
Soproni Kilátók 50
Egy szuper jól hangzó teljesítménytúrát fedeztem fel a túranaptárban. Sajnos szombat reggel nem értem volna időben Sopronba, így péntek délután levonatoztam, és az egy szem hálózsákomat bevetettem az erdő közepébe, és megpróbáltam egyet aludni. Szerencsére egész jól sikerült, mindössze hajnal 2 körül egy nagy állat ugrására riadtam fel. Utána már kissé félve aludtam vissza, de végül hajnal 5-kor gond nélkül keltem. Összepakoltam, megreggeliztem, majd a közeli Erzsébet-kerthez gyalogoltam, ahonnan a rajt indult. Lázasan pakolásztak a szervezők, 6 óra helyett végül 6:10-kor indultam, de lényegtelen.
Aszfalton baktatok ki a városból, de alig 1 km után már terepet ér a lábam, és a Z-jelzés kacskaringós emelkedőjén haladok. Hamarosan már a Z3-ön vagyok, és a rajttól kezdve 1,8 km után az első ellenőrzőpontra érkezek. 3 emberes pont volt összesen, a többi 13 ponton fehér kis négyzetben piros számokat kellett feljegyezni az itinerbe. A Cserkészkápolna volt az első pontom, ahonnan az ébredező, ámde kissé párás Sopront figyelhettem meg egy irányból. 1 km-en belül két "páholy" is következett, az Alom-hegyi páholy, és a Vas-hegyi páholy, ahol szintén kódok szerepeltek. Az első igazi kilátó, a rajttól mindössze 3 km-re levő Gloriette kilátó volt. https://www.termeszetjaro.hu/mobile/hu/point/kilato/gloriette-kilato-sopron-/43536032/ Az apró kilátóból a fák alig engedik útjára tekintetünket, de a Rozália-hegységet, és a Burgenlandi szélkerekeket azért szemügyre lehet venni. Érdemes lenne még pár szinttel megtoldani a kilátót hogy teljeskörű panoráma lehessen. Lefele kocogás közben észrevettem hogy fehér lebomló nyilak vannak fújva az útvonalon. Nem tudtam hogy ez a mi túránké-e, avagy egyéb verseny is lesz itt, így az itinerre hagyatkoztam, de a jelzésváltások után rájöttem hogy ezek a nyilacskák végigkísérik a mai napomat. Leérek a Természetbarát-forráshoz, de még van bőven üdítőm. Mivel én is imádom a természetet ezért persze iszom a bővízű forrásból, na meg csodálom a szép tavacskát. Jelzetlen (fehér nyilazott) átkötés következik a S-ból a S3-be. Rátérve a háromszögre, egyből egy kisebb lódarázsfészek mellett haladok el nagyon figyelve, majd megkezdem emelkedésemet a következő kilátóhoz. 7,5 km-nél járok, a Várhely-kilátó a következő kódos pont. http://www.sopronikirandulas.hu/sopron/varhely-kilato.html Ez egy jó magas kilátó, de természetesen ezt sem hagyom ki. A kilátás mesebeli. Sopron városa fénylik előttem nem sokkal, majd messzebb vezetem a tekintetemet, és feltűnik a Schneeberg 2076 m magas vonulata. Örömmel nyugtázom, és pár percig le sem veszem a szememet róla. További útvonalamra is vetek egy pillantást, majd a sárga "B" jelzésen haladok. Ez pontosan milyen mozgalom jelzése? Jelzések helyett ismét fehér nyilakon haladok, amik szuper jól vezetnek utamon a következő ponthoz ami az Ultra nevet viseli. Innen kilátás sajnos nem nagyon volt, így haladok is tovább Ágfalva felé. A Panoráma út egyik kanyarjában van az első emberes pont, ahol izotóniás itallal szolgálnak. Több pohárral vételezek, majd kellemes úton kocogok le a Brennbergi főútra. Nem sokat haladok rajta, egy jó kis sütögetős helynél balra fordulva nyilazott úton emelkedek bele a Soproni kék sáv jelzésbe, ami kellemes lejtő után visz bele a K3-be. Ezen haladva pikk-pakk már a következő kilátónál vagyok a rajttól kezdve 14,6 km-en belül. A Ház-hegyi kilátó közvetlenül Ágfalva település felett található. https://www.ikvahir.eu/megujult-az-agfalvi-haz-hegyi-kilato/3689 Az aprócska érdekes kialakítású kilátóból szép kilátás nyílik a közvetlen alattunk elterülő Ágfalvára, a szomszédos osztrák falvakra (dombokra), és hátranézve a Soproni-hegységre. Pikk-pakk lekoccanok a faluba, majd pici kitérővel az ágfalvi sörözőben vételezek folyadék utánpótlást. Még mielőtt a helyi bácsi nagyon belemerülne a vírushelyzetbe gyorsan kereket is oldok. Az itiner alapján próbálok tájékozódni, azt írja a Patak utcán a lovasklubig kell menni, ami viszont helytelen, mert a Magyar utca visz ki a lovasklubig. Végül a helyiek segítségével lyukadok ki a jó helyen, ahol éppen egy futóverseny zajlik, zenebonával fűszerezve. A szalagok nem nekünk szólnak, nem dőlök be. A végén mondták hogy itt is szépen ki volt nyilazva, csak nyilván a futóverseny szervezői letaposták hogy ne zavarja őket. Elhagyva a sokadalmat jobbra megyek a Fürtös bodza tanösvényen. A mapy térképemen ez P- vonalként van jelölve, de gyakorlatilag jelzetlen. Három tanösvény táblát látok, szívom magamba a tudást. Fehér nyilakon haladok tovább bele a Z- jelzésbe, ami erősen emelkedik a Borsó-hegyi Magasfigyelő toronyig, ahol a következő kódot is levadászom. http://vasfuggony.blogspot.com/2010/11/borso-hegy-arbes.html A torony megmászása nem ajánlott tériszonyosoknak, szűk létrákon másztam fel a tetejére, ahonnan kilátás mindössze Ágfalvára, és a kicsit távolabbi osztrák síkra volt. A fák már túlnőtték a tornyot, de ezt igazából nem is kilátónak szánták gondolom. Én azért kiláttam innen is :) Hamarosan hosszú fehér nyilas rész következik turistajelzés nélkül, majd 8 km-en át. Reméltem mindenhol figyelnek a szervezők, de csodásan megoldották ezekkel a pikk-pakk letörölhető fehér nyilakkal az útvonal követését. A végefele a Vadkan-árokból kiemelkedve vadkan helyett szarvasbőgést hallok nagyon közelről, és pont arra kell mennem nekem is. Nem ijedtem meg, inkább előkaptam a telefonom, és videó módot állítottam, hátha belefutok őnagyságába. Sajnos végül kb 100 m-rel odébb lehetett a sűrű erdőben, így hiába bőgött intenzíven, nem tudtam levideózni. Felemelkedek egészen az osztrák-magyar közvetlen határvonalig, ami ismerős nekem már a Lővérek túrákról. Meseszép úton haladok az alig pár száz méterrel levő Magas-bérci kilátóig, ahol ismét emberes frissítőpont található, és egyben ez a Soproni-hegység legmagasabb pontja a maga 557 méterével. https://www.alon.hu/sopron-kirandulotipp-termeszet/soproni-hegyseg-legmagasabb-pontja-magas-berci-kilato Itt egy pogácsát kapok, amit felmászván a kilátóba el is fogyasztok. A Schneebergre innen is csodás panoráma van, és feltűnik előttem Brennbergbánya, ami a következő célpont lesz majd. Hátrafele innen sem lehet látni semmit, de előre annál inkább. Ez a szakasz kifejezetten tetszik, 100 m-enként vannak a Vadászati tanösvénynek táblái, amik igen informatívak, és belemerülve olvasgatom az érdekes infókat. 100 m kocogás, újra táblaolvasás. Így megy ez 4 állomáson keresztül :) A Helenenschacht-i határátlépőponton betontömbökkel le van zárva a határ, és a gyalogosoknak is kordon van kihúzva a jelenlegi vírushelyzet miatt. Ezt pár osztrák autó bánhatta, mert ők még a magyar oldalon rekedtek. A P+ jelzés pikk-pakk levinne Brennbergbányára, de nekünk egy elég értelmetlen kerülőt kell tenni még vagy jó 3 km-en át. Mikor már végleg elkezdek stresszelni hogy nem maradok-e a határban, a fehér nyíl leparancsol onnan, és kellemes lejtmenetben visz le a bányászfaluba. A legfőbb nevezetesség a templomkocsma ami az országban egyedülálló. A Lővéreken sem hagytam ki, természetesen most sem. https://www.blikk.hu/aktualis/templom-es-kocsma-ketto-az-egyben/he86y82 Azért a pultoshölgyet megkérdeztem hányan jártak itt, és érdekes módon 3 emberrel több mint amennyi eddig volt. Vagy csaltak, vagy csak rutinból mentek a P+-en.. Remélem az utóbbi. Azért valami titkos pont elfért volna ott fent a kanyarban. Elfogyasztva frissítőmet most egy darabig a Lővérek 40 útvonalát követem. Akkor is nagyon tetszett ez a rész, most is mesés. A P+-ről kicsit levisznek a nyilak, és a Havas-bérc kilátás nélküli csúcsán keresztül érek bele újból a jelzésbe. Nagyon régi P- jelzéseken haladok, a fák még picik lehettek amikor felfestették őket, mert már óriásira nyúltak a megszűnt jelzések. Egy meredekebb emelkedő után a K3-be érek, ahol jobbra fordulva a Béke-kilátóba érkezek. https://www.sopronitema.hu/hirek/zold-sopron/sopron-ahogy-a-magasbol-latszik-3 Messze alattunk Brennbergbánya, távolabb a Burgenlandi szélkerekek, és láttam még a közelben egy falvat, amit nem voltam rest megkérdezni a mellettem álló rövidebb távosoktól, mert itt már visszajött a 25-ös is. Görbehalom a neve a kis falunak, most már ezt is tudom ha máskor erre visz utam. 37 km-nél jártam, még 13 várt rám, de minden percét élveztem a túrának. A K3 folytatásán koccanok lefele, és üdvözlöm a rövidebb távos sporikat. A következő pont ami frissítő is egyben, a Muck nevet viseli. Muck Endre 1886-ban készítette el a soproni erdők első üzemtervét, ami a rendszeres erdőgazdálkodás alapjává vált. Neki köszönhetjük hogy ennyi csodás fenyves van itt a Lővérekben. Itt a pontőrök egy csomag ropit, és egy fél literes ásványvizet szolgáltak fel. A Z- jelzésen továbbhaladva alig 1 km múlva a Szarvas-hegyi Magasfigyelő következett. Ez teljesen hasonló volt mint előtte még a Borsó-hegyi. A rövid távon utolért két hölgy figyelmeztetett hogy veszélyes a fölmenetel, de én akkor is felmentem, és bár szintén nagyon szűk kis létrákon kellett felmászni, de a kilátás kárpótolt, bár csak az egyik irányba. Óvatosan visszamerészkedek, majd egy jó 5 km-es fehér nyilas jelzetlen rész következik. A fújások továbbra is perfektek, eltévedni lehetetlen szerencsére. Beleérek később a Soproni Z- jelzésbe, ami egyben a Lővér Mountainbike Tanösvény is. Különböző nehézségű feladatok várják a bringásokat. Nekem gyalogosként nem különösebben megterhelő az út a következő pontig ami már 46 km-nél volt, ez pedig a Dalos-hegyi páholy nevet viseli. Elolvasom az emléktáblát, majd gyönyörködnék, de a kilátás a fák miatt korlátozott, így haladok is tovább. Egy kis jelzetlen átkötés fel a sípályán, majd a tetejéről pazar panoráma nyílik Sopron városára. Máris a Károly-kilátónál vagyok, ami a soproniaknak a Hűvösvölgy, vagy a Normafa pesti viszonylatban. http://www.sopronikirandulas.hu/sopron/karoly-kilato.html Előtte volt egy jó kis kajálda, és amikor már láttam hogy a kiszemelt vonat nem lesz meg, akkor fogtam magam, rendeltem egy jókora melegszendvicset, és lakmározásba kezdtem, közben csodálva az építményt. Kellemesen megkajálva felírtam a kódot, majd lecsorogtam a város szélére, de még itt is akadt egy kilátó amit a túra érintett, ez pedig a cél előtt 1,3 km-re levő Sörházdombi-kilátó nevet viseli. http://www.sopronikirandulas.hu/sopron/sorhazdombi_kilato.html Itt már tényleg testközelből élvezhetjük a soproni látképet, ki is szúrom a tűztornyot, meg a Szent Mihály főangyal templomot. Végül beérkezek a célba, 15 óra 38 perckor, 9 óra 28 perc menet után. Jókat beszélgetek a szervezőkkel, dícsérem őket hogy szuper túrát raktak össze, és a fehér nyilazások is tökéletesek voltak. Összességében egy csodás túrán vehettem részt, jól döntöttem amikor ilyen messzire vettem az utat. Bár a pénztárcám bánta főleg a vonatutat, de ilyen szép túráért nem bántam meg az elköltött összeget. Hazafele azon elmélkedem, hogy milyen jó lenne a Budaiban is egy ilyen túrát felfűzni, ahol ennyi jelzetlen részen mehetne az ember. Na meg hogy miért is nem vagyok soproni lakos ;)
Vasárnap még egy HASE 21-et kocogtam a Budaiban. Vadaskerti-hegy - Újlaki-hegy - Gercse templomrom - Virágos-nyereg - Csúcs-hegyi nyereg - Vihar-hegy - Hármashatár-hegy - Árpád-kilátó - Hűvösvölgy. Sokszor járt útvonal, de itt is felnéztem minden kilátóba, és kilátópontra, mert a hétvége a kilátók habzsolásával telt. És ez jó! | |||
| |||
100 Míl Krajom Malych Karpát 210 km - 7800 m szintkülönbséggel sikeresen teljesítve 52 óra 14 perc alatt.
Ekkorát már régen küzdöttem.. Még 1 hét sem telt el a tátrai kaland, és sok-sok megtett kilométer után, már itt volt a nyakamon ez a megmérettetés. Zolival utaztunk ki péntek reggel vonattal Pozsonyba, majd két átszállással Chtelnicába, ahol a rajt volt. Időben odaértünk, így nem kellett kapkodni a depók összerakásával, és az itiner tanulmányozásával. Péntek délután 14 órakor elindult a menet. Az első 7 km lágyabb aszfaltos emelkedővel indult, itt mindenki futott, én is így tettem, így Zolit nem is láttam többet a túra során. Innentől végig egyedül mentem.. Azért egy 5 km-en át mellém csatlakozott Sona Kopcokova akivel jól elbeszélgettünk, és az angolt is legalább kicsit gyakoroltam. 22 km-hez még kissé 7-es átlag fölött érkeztem. Itt nem tudtam engedni a csábításnak, és csak úgy habzsoltam a finomságokat a szuper frissítőasztalról. Sona el is ment, így egyedül mentem tovább. 25 km körül elkezdett feszülni a vádlim, gondoltam nem lesz ez így jó, és a kellemes belekocogós-gyaloglásos menetet választottam. A nagy melegben az 1 liter üdítőm hamar kifogyott volna ha megiszom mind, de tartalékoltam, és kezdtem rosszul érezni magam már, pedig sapka is volt rajtam. Nem értettem a miértjét, és titokban egy forráshoz rimánkodtam. Imáim meghallgatásra kerültek, és egy szuper jó forrást találtam az út mellett, amiből feltöltekeztem és arcot mostam. Pár sporit is beinvitáltam, nekik is nagyon jól jött, meg is köszönték. Életmentő volt, és klasszisokkal jobb hangulatban haladtam tovább. 30 körül valahol jobbra kellett volna térni saját jelölésen, de én egy dekát nem láttam, így a régi útvonalon mentem, beletéve jó 2 km-t. Erre akkor jöttem rá, amikor a rég megelőzött sporik újra előttem kocogtak, így ismét magasabbra emeltem a tempót kicsit. 41 km-hez is pont 7-es átlaggal érkeztem volna ha nincs a + 2 km, így egy + 20 perccel később csekkoltam, de ez legyen a legkevesebb, idő van bőven. Itt viszont végleg rendbe akartam tenni a dolgaimat sötétedés előtt, kutattam-matattam-pakoltam-ettem-ittam.. Persze az idő repült de nem érdekelt az sem hogy mennek el az emberek. Besötétedett, és úgy éreztem hogy most meg van az energia éppen, jó kedvvel kocogtam tovább a sötétben. Kedvemet csak az szegte hogy messze villámlásokat véltem felfedezni, de szerencsére később nem felénk jött a zuhé. A szélkerekek sok szép emléket hagynak bennem régi túrákról. 48 km-nél nyitva volt egy tóparti büfé, egyből csapoltattam is egy jéghideg kofolát magamnak. Kedves ismerőseim köszöntöttek, ők éppen söröztek. A Záruby megmászására lehetőség volt egy alternatív rövidebb úton is ami szabályos, de 1: Az útvonal a P-on lett mérve, 2: Gyönyörű útvonala van a P- jelzésnek az Ostry Kamen sziklákon át fel a Záruby 768 m-es csúcsára. Néha meg-megálltam, és csak gyönyörködtem a csillagokban, meg a csodás kilátásban. Viszont nagyon hosszú, és technikás volt ez a P- jelzés. Soha, de soha nem akart vége lenni, mindig jött egy emelkedő. Mikor már azt hittem örökre itt ragadok megleltem a csúcsjelző táblát, de ellenőrző matricát nem véltem felfedezni sehol, pedig többször körbenéztem. Kicsit fejben kinyírt ez a véget nem érő szakasz, de tudtam hogy most hosszú lejtő, aztán frissítő lesz az 57 km-es Jahodník nevű pontig. Kocogva fura hangokat hallottam, volt itt róka, őz, medvének hallatszó valami, és lódarázs :) A pontra beérve finom virslit kaptam, majd a depós cuccból pakolásztam a szükséges dolgokat a táskámba. 5,5-ös átlagom még meg volt, de nem érdekelt már csak az hogy sikeres teljesítő legyek 56 órán belül (ennyi volt a szintidő). A S- jelzésen meglepően könnyen felértem az egyik legnehezebb csúcsra, a Cierna Skalara. Itt még ment a kocogás, de éreztem hogy ez a Hoka cipő nekem tényleg nem válik be, mert vízhólyagot kezdtem érezni amit nem szoktam, és a talpam oldalcsontjai is elkezdtek fájni. 70 km-től álmosító emelkedő aszfalt jött sokáig, de a felvidéki túra emlékei élénken éltek bennem itt, és azzal szórakoztattam magamat. 80 km-nél Plavecké Podhradie-nél kedves ismerősök, Katka, és Jaro Kováč voltak a pontőrök. Megörültem, mert Jarot még nem is láttam pontőrködni. A viszont öröm szintén kölcsönös volt, és már tették is elém a finom tésztát. Igyekeztem a 2 x fél liter flakonjaimat mindig úgy összeállítani, hogy az egyik fele kóla (vagy kofola) legyen, a másik pedig vagy izó, vagy magnéziumos víz. Ez jó ötlet volt, mert ha végig kólázok, szétmarta volna a gyomromat előbb-utóbb. Na de amikor felálltam, borzasztóan elkezdtem érezni a talpamat, és az oldalcsontokat. Nagyon megijedtem hogy mi lesz, hiszen még 130 km hátra van. Mindössze az enyhítette a keservemet, hogy a körülöttem levő sporik sem voltak már a toppon. Megelőzöm a 68 éves Lubomír Okruhlicát, aki a 145-öst tolja. Régi kedves ismerősöm, bíztat hogy nagyon ügyes vagyok. Én meg mondtam hogy elképesztő hogy ennyi idősen a mai napig milyen teljesítmények vannak mögötte, és biztos hogy most is célba fog érni. Így is lett. A Vápennára kétszer meg kellett állni felfele, de szerencsére csak a levegő fogyott el, hamar továbblendültem mindig. Eljött a második nappal, a csúcson csodás képeket készítettem 752 m magasan, amik az idővonalamon is vannak. Innen még hébe-hóba belekocogtam a kellemesen lejtő P-on, de jött a legnehezebb hegy, a Velky Petrklín, amire szó szerint toronyiránt hosszan fel, és le kellett menni. A fel még rendbe volt, utol is értem Frisch Lacit, de lefele teljesen szétnyirbált a meredek. Hosszú aszfaltos rész jött, a gyaloglás azért még ment egész jól. A Vyvrat nevű pontnál 94 km-nél eddig mindig önkiszolgáló pont volt, most viszont pontőrök voltak, virsli, és rengeteg finomság aminek nagyon örültem. A Vysoká hegy szintén az egyik legnehezebb volt, majdnem 500 m szintet kellett egyben leküzdeni 100 km-nél. Az aljában rám jött a kábelfektetés, és utána még kapcsoltam hogy a sapkámat is az EP-n hagytam, így jó fél órám el is ment hamar potyára. Laci addig tovább suhant. Nagyon megfontoltam másztam a hegyet, gyök kettővel, de türelmesen, magabiztosan! Utána lefele sem lehetett rombolni, mert sziklás, füvek alatt megbújó kövek lassították amúgy sem egetverő haladásomat. Kerek 100-nál, a Hubalova elágazás után egy jó 4 km-en át, hivatalos kerékpárverseny zajlott a túra útvonalán, ami ráadásul jó szűk is volt. Na ez nagyon hiányzott. Többet néztem hátra mint előre, rengeteg kerékpáros volt. Utolérem Lacit, és együtt vetjük be magunkat a Cermák elágazás hűsítő forrásához. Ő még kicsit marad, én tovább szenvedek az egyre rosszabb talpammal. Úrrá lesz rajtam a tétlenség, és a félelem, vagy inkább izgalom, nem tudom melyik a jobb szó rá.. A Velká Homolá kilátóhoz hivatalosan kimegy a túra, és én föl is megyek, már csak azért is mert jókora dörgéseket hallottam ismét. Közel van a vihar, titokban reménykedek hogy ezt is megúszom, és szerencsére igen!! Sokáig kísért a dörgés hangja, de vigyáztak ránk, és ismét másfele ment el a zuhé. Lefele ismét utolérem Lacit. Egyikünknek sem karcos a mozgása, de megyünk, haladunk, ez a lényeg.. Engem viszont hamarosan elkapott egy óriási nagy álmosság, és bár nem szoktam aludni túrákon, de most eldöntöttem hogy a következő ponton 115 km-nél engedélyezek 1 órát magamnak. Így is lett, de előtte azért persze a frissítőasztalt vettem igénybe :) Laci tovább ment, kemény legény.. Én kb. 10 másodperc alatt elaludtam egy pókhálós esőházban, és a pontőrök hangoskodása sem érdekelt. Kerek 1 óra múlva csörög az óra, kelés, ismét kaja, aztán indulás. Szerencsére fejben jót tett ez a pihi, fizikailag viszont úgy látszik javulás itt már nem lesz, csak romlás.. Castá faluban kitértem kicsit az útról, mert a felvidéki túra kapcsán tudtam hogy van egy jó kis söröző. Le is gurítottam egy korsóval. Ez volt az első a túrán, pedig a pontőrök is invitáltak többször is. Dol'any nevű kis falu már 127 km-nél volt. Előtte sokat szedreztem, és az eső is elkezdett csepegni, de csak ijesztgetett, komolyabb zuhé nem kerekedett. Itt a kedves pontőrök lesték a kívánságaimat, és amíg én a talpamat masszíroztam, ők hozták a finom sajtkrémes kenyereket, és a jól ízesített meleg teát. Ismét felálltam, és tovább mentem. Közeledett a második éjszaka, ki tudja mi lesz. Erősnek kell maradnom legalább fejben.. Hosszú unalmas szakasz jött egy K- jelzésen. Jó másfél órát gyalogoltam a semmiben, ráadásul végig lehetett volna kocogni mert kellemesen lejtett, de én már csak gyalogoltam, azt is egyre lassabban. Végül 128 km-nél ismét lámpát kapcsoltam, és jó fél óra múlva megelőztem egy sporit, akinek még nálam is szarabb volt a talpa. Nem beszélgettünk semmit, szimplán csak egy köszönéssel elmentem mellette, és nem is láttam többet. Nagyon vártam már a 146 km-nél levő Smolenice-t, mert depóztattam oda minden finomságot. 23:51-kor megérkeztem, végre! És ott volt Jarooo de örültem neki. Természetesen egyből sörrel meg pálinkával kínált, de elutasítottam, és legnagyobb meglepetésére egy idedepózott babkonzervet pusztítottam el úgy ahogy van. Hú de jó volt! Voltak jó páran itt részt vevők is 3 férfi, és egy hölgy, Olga Dastychová Jó hangulat kerekedett, bár én egy kukkot sem értettem :) Arra viszont figyeltem hogy nagyon fontos most jól összeállítani a depós cuccomat, mert lassú vagyok, és csak 20 km-enként vannak kb emberes pontok, ami 5 óra menet legalább. Nem volt nagyon kedvem tovább indulni, de elsőként én "pattantam" föl a székből, és indultam is. A többiek tisztes távolságból jöttek utánam, majd a következő faluban kicsit bizonytalankodtam, és utolértek, így együtt haladtunk az aszfalton. Ez viszont nem tartott sokáig, mert én balra mentem a hivatalos útvonalon, ők viszont maradtak az aszfalton, és engem is csábítottak, hiába mondtam hogy nem az a jó :( Persze jó 3 km-rel rövidebb :( Na de ebben is megtaláltam az örömöt, mert legalább egyedül haladhatok. A következő 10 km nekem mindig rém unalmas, még jó hogy a saját jelzések jól követhetőek. Egyszer le is kellett ülnöm beverni egy energiaitalt, és elgondolkodni az élet értelméről.. Utána viszont rengeteg őz szemezett velem, nem is volt ez olyan rossz rész na... Csak össze-vissza kanyargott Nahác-ig.. Viszont volt egy matricás EP, amit az aszfaltozók kihagytak. A következő pontőr persze le se tojta. Nahác végül eljött, és már 156 km-nél jártam. Itt teljesen ráfanyalodtam a sós mogyoróra, és a kekszre, le sem bírtam tenni. Itt is kértem meleg teát, nagyon fincsi volt. Dobrá Voda 164 km-nél volt, itt újra kivilágosodott már. Szerencsére a nap még a hegyek túl oldalán volt, mert innen jó 5 km-en át végig nyílt rész van. Tudom milyen ez forróságban, régen 22:00-kor volt rajt, és tűző napsütésben mentem itt. Elérem Vytokot (169 km), és vele együtt Peter Cisár barátomat aki Chtelnicai lakosként itt van a közelben és mindig itt pontőrködik. A meleg leves kifejezetten jól esik, meg a sok egyéb is. Bizonytalan pihenőidőt engedélyezek magamnak. Itt el lehet dönteni, hogy bemegy-e az ember közvetlenül a célba, ami csak 8 km, és megkapja a 172 km-es táv díjazását, vagy küzd tovább a 210 km-esért. Akik az aszfalton megelőztek még Smolenice után végül leneveznek a rövidebb távra, szegény Olga már alig tud járni. Én sem vagyok ezzel másképp, de hajthatatlan vagyok, és megyek tovább a hosszún. A Malá Klenova hegy megint egy végtelen emelkedő, én már úgy érzem mintha az Everestet másznám komolyan.. Lefele már lassabb vagyok mint felfele, de meglepődök szedrezés közben amikor két bringás teker fel a meredek emelkedőn. Mondtam nekik hogy nagyon kemények. Kérdezték mit csinálok, elmeséltem, közölték én vagyok a kemény, nem ők :) Ez jól esett, és ilyenkor már egy mondat is minimális plusz energiával el tud látni, ami akár jópár km-t is jelenthet. Brezová Pod Bradlom-ban már sokszor jártam, szinte otthon érzem magam itt, annyira ismerem a járást. Le is ülök egy fagyizóba, rendelek két gombócot, és egy adag kofolát, mert a nap a tetőfokára hágott, ami lassan 44 óra menet után nem nagyon esik jól. A Bradlo mászását viszont meglepően könnyen veszem. Monumentális emlékmű ez, de most nincs kedvem jobban megcsodálni mint máskor, és unottan haladok tovább. Innen jön egy végtelenül hosszú, és nekem nagyon unalmas rész. Ez lelkiekben teljesen felőrölt már.. Leérvén Horné Kosariskába 187 km-hez bementem abba a házba ahol volt mindig a frissítőpont, de rányitottam egy bácsira, aki meztelenül nézte a tv-t (még jó hogy nem mást csinált..) :) Szó szerint kizavart, én magyarosan káromkodtam egyet, de nem is miatta, hanem azért mert akkor nem tudom hol lesz a pont?? Készleteim szinte teljesen kifogytak, tudtam hogy egy rohadt hosszú aszfalton kell haladni dög melegben, utána meg egy réten, és a pontot a faluba írta aminek vége. Most mi a francot tegyek? Fotóztam egyet, és mentem tovább. A következő pont 16 km, egy valag szinttel.. Na mindegy, majd maximum becsöngetek valahol egy helyi Mariska nénihez vízért, és pislogok pár szépet.. :) Mikor már elengedtem az egészet, egyszer csak a réten ott volt egy csomó szatyor, és szék. Nem hittem el, de egy kitelepült frissítőpont volt ember nélkül :) Húú, volt ott csoki, kofola, üdítők, sör, sütik, kenyerek. Hejj de megörültem. Az útvonal viszont továbbra sem tetszett ezen a részen, ez nem a Kis-Kárpátokba való ez a sok aszfalt, meg semmi látnivaló. Na de habzsi-dőzsi lett, Mariska nénit nem kell felkeresnem :) Az sem érdekelt hogy tűzött a nap a fejemre, csak frissítőőő legyen. Megyek-mendegélek, jó 5 perc után valami bitang nagy fájdalmat éreztem a jobb lábujjaimnál. Leveszem a zoknit (amúgy is útközben sokszor meg kellett állnom masszírozni a talpamat), és meglepően vettem észre, hogy az egyik hólyag kidurrant, és borzasztóan csíp. Volt már erre példa, 10 percnél nem tartott tovább az éles fájdalom. Kár volt levenni a zoknit, mert felfedeztem még jó párat ami még szintén a határon volt... Most már tényleg sántikáltam. Rém hosszú aszfalt utakon haladtam kis pihenőövezetben. Útközben azon szórakoztam magamat, hogy ha nincs frissítő melyik Mariska nénihez, vagy Pista bácsihoz mentem volna be? Végül abba mentem volna ahol volt úszómedence, és az adott víz után pofátlanul megkérdeztem volna hogy belemehetek-e a medencébe kicsit :) Max elzavarnak, de lett vizem, ha meg még meg is engedték volna, dupla öröm :) Egy hiba viszont volt a szervezésben, a következő pár km lemaradt a térképről, így nem tudtam mi következik. Szerencsére végig saját jelzésen kellett menni amik jók voltak, de cserébe olyan emelkedők jöttek, hogy én már a mennyekben éreztem magamat, a fizikai erőmet meg a pokolban.. A Velky Pec nevű hegytetőn titkos EP volt, de kilátás az semmi. Kicsit morcosan haladok tovább, Bradlotól ez a 15 km nem tetszett. Zoli később azt mondta hogy neki igen. Nem vagyunk egyformák.. Végre visszaérek Vytokba, 203 km-nél járok, befejeztem a kört. 33 km-t kemény 9 és fél óra alatt. Itt már elég zombi állapotba voltam, de Peter Cisár levese megint életet mentett. Itt már tudtam hogy meg lesz a túra ráadásul simán időn belül. Azért gyorsan tovább álltam, nehogy itt lemerevedjek a legvégén, addig is haladok még ha lassan is. Az utolsó 8 km nem volt túl izgis, arról szólt, hogy visszaérjek Chtelnicába. A cél előtt kicsit elérzékenyültem, ami nem szokásom, de magamban ezt lerendeztem, a célba már próbáltam mosolygósan érkezni. Nagy örömmel fogadott Slavo a főszervező, én meg még boldogabban nyújtottam a kezemet a gratulációhoz. Kérem szépen így telt nekem ez a kihívás, fölösleges tovább ragozni, a szívem vitt be a célba ez nem kérdés. Köszönöm hogy elolvastátok :) | |||
| |||
Kazinczy 200 + másnapi 20 km-es seprés beszámolója
Izgultam, nem kicsit, nagyon... A karantén időszakban bizony nem voltak teljesítménytúrák, és én is minimálisra redukáltam csak a kirándulásaimat, így különösen nagy kihívás volt az idei 200-asra benevezni szinte teljesen edzetlenül.
Csütörtök délután egy jó társaságban értem le este 7 körül a szállás helyszínére, a Kovács-villába, ahol sok kedves ismerős fogadott, akiket már tényleg nagyon rég láttam. Kifejezetten jól éreztem végre magam, és sok-sok sztorizgatással telt az este. Éjfél körül végül nyugovóra tértem, és bár nem túl hosszú, de nyugodt alvást követően péntek reggel már a menetfelszerelést, és a depóimat állítottam össze.
Kisvonattal vittek le minket a rajtba, ami mint máskor, most is már egy külön feelinget adott a túrának. Széphalomban feltankoltunk, majd 9 órakor belevetettük magunkat a kalandba. Őze Erzsi írt rám még túra előtt hogy szeretne velem jönni, így aztán ez így is történt, együtt indultunk neki sok-sok kilométeren keresztül. Az edzetlenség már az első meredeken a Magas-hegyen kijött. Izzadtam rendesen, de bíztam benne hogy előbb-utóbb belelendülök. Óvatos kocogással haladunk a Zsólyomka-völgyben, majd olvassuk a Magyar Kálvária vármegyéinek a nevét. A meredek lejtőt követően kicsivel több mint két óra múlva már a Kovács-villába vagyunk, ahol finom kenyérlángos, paradicsom, és üdítő vár ránk. Pakolom is rendesen befele az energiát, az sem zavar hogy sokan elmennek mellettem. A Nagy-nyugodó kimászása most még nem esik nehezünkre, de óvatosan, megfontoltan haladunk. A tetején mindig előjön a "de jó lesz már itt visszafele járni, ha sikerül persze". Kellemes szakasz következik, bele is kocogunk sokat, hogy időt nyerjünk valamennyire. Dávid és Tomi frissítőpontja után hosszan haladunk fölfele a K-en. Elhagyjuk a mindig hangyás részt, majd dörgésekre leszünk figyelmesek. Nem jó jel, reméljük nem erre jön. Aztán ahogy elérjük a K-P- elágazást, rendesen rákezd a zuhé. Pedig még alig mentünk 23 km-t. Erzsinek volt két kis esőkabátja, ebből megkaptam az egyiket, és szerencsére nem áztam széjjel a túra legelején, csak a talpam és a cipőm kapott belőle. Ráadásul fűvel borított rész jött, így a cipő pikk-pakk átázott, vele együtt a zoknim is, aminek nem nagyon örültem. A Fekete-hegyi kilátóhoz valahogy nagyon nehezen akaródzott felérnem, a lefele jövők bátorítottak. Elkezdtem aggódni hogy fogok menni én még 180 km-t ha ilyen nehezen mennek az emelkedők? Fent a kilátóban pecsételünk, kilátás sajnos semmi. Lefele továbbra is esik rendesen az eső, és ahol a legjobban lehetne haladni Mikóháza fele, ott megy a leglassabban a csúszós sár miatt, na meg a cipőm talpa is jó állapotban van ismét ;) Szerencsére mi megússzuk esés nélkül, de többeknek sikerült itt jókorákat zakózni. Mikóházánál frissítőpont. Rendbe rakom magam fejben, és sok energiát adok a szervezetemnek a hátralévő útra. Lent a faluban szerencsére eláll már az eső, 1 órás volt de elég intenzív. Viszont Alsóregmec felé gyalogolva sem nyugszunk meg teljesen, mert nem látszik hogy a vészjósló fellegek nagyon elvonulnának. Végül addig szugeráltuk a csúnyaságokat hogy mire Felsőregmecre értünk már elillantak. Fullmann Jani is csatlakozik hozzánk, akivel már egy ideje kerülgetjük egymást. A faluban egy kisfiú fut felénk. Nincs pénzem, meg úgy semmim, ezt kellene mondani, de meglepődtem mert csak aláírást szeretett volna a kis füzetébe, és már boldogan szaladt is haza. Felsőregmecen mindig kicsit félve halad át az ember, mert 100% cigány itt, de mint ahogy az eddigi 8 teljesítésemen, úgy most sem ér atrocitás szerencsére, csak a szokásos "hova mész, honnan jöttél" kérdésekkel bombáztak. A falu szélén emelkedünk immár nagy melegben az Ősrög (inkább Ősrég..) tanösvényen. Erzsinek mutatok 10 évvel ezelőtti jelzésnek tűnő valamiket, le is fotózza. Ha ezeket valaki rajtam kívül észrevette, respekt neki :) Belekóstolunk az Északi Zöldbe, de még a barátságosabb arcát mutatja. 44 km-nél frissítő, Laci és István kínál finomságokkal, amiből nekem főleg a kockasajt jött be, na meg a paradicsom. A K+-en haladunk kőgörgetegek között, de egy emelkedő után megszelídül az út, és kocogásra csábító rész következik. Jani nem kocog, de a gyalogtempója erősebb, így együtt is megyünk, meg nem is :) Bedőlt fák között csalingázunk, majd egy kellemes dózerúton érünk le Füzérkajatához, ahol Szendrődi András, És Kuris Oszi osztogatja a finomságokat. A banán kifejezetten jól esik, fontos is egy ilyen hosszú rendezvényen. A cola ízű üdítőitalt (nem Coca meg Pepsi) is iszom rendesen, de (valószínűleg) ez hibának bizonyul. Majd a miértjére később visszatérek, itt még elvoltam. 7 km-en még 200 m szint befigyel, de ahogy meglátjuk kibukkanni a füzéri várat, már a 300 m szint sem izgatna minket, csak legyünk ott. 20:08-kor érkezünk végül Füzérre, 55 km-hez. Itt finom gulyást majszolok, majd összepakolok éjszakára. 21:00 körül elindulunk, Erzsi, Jani, az időközben hozzánk csatlakozó Vincze Zoli, és én. Már az aszfaltúton kérek Jani kidörzsölődés elleni krémjéből, mert éreztem hogy kicsit dörzsölődök minden fele, és jobb még ilyenkor megelőzni a bajt. Utánuk kocogok, és a Vár-forrásból merítünk energiát. Nincs mese, végleg besötétedett, elő a lámpákkal! Pusztafaluba érve látjuk hogy egy kultúráltabb sörözőt csináltak a régi köpködő helyett, de csak kívülről figyeljük meg. Elérjük a Tilalmas-határt, és nagy levegőt veszünk. Innen kezdődik a túra talán egyik legnehezebb része. 700 m-re 250 m szintkülönbség. A híres (hírhedt) Tolvaj-hegy. Zolival sajnos nem találkozunk többet. Én a többieknek mondtam hogy majd fent megvárom őket, itt az a legjobb, ha mindenki a saját tempójával mászik fel.. Elhagyok pár sporit, de mire felérek patakokban folyik rólam a víz. Szerencsére senki sem ül a határkövön, így azonnal levetem magam, és a felélt kalóriát pótolom. Szerencsére Erzsi és Jani nem kapkodták el felfele, így nyugodtan pihengethettem még a kövön :) Végül felért mindenki, és nyomattuk is tovább az Északi Zöldön. Sajnos azt vettem észre, hogy villog a lámpám, pedig vadiúj elemek vannak benne, és még alig telt el másfél óra a sötétben.. Felérvén a Nagy-Milicre elemet cserélek, de bosszúmra a vadiúj csere elemek is szarakodnak benne, így kezdek aggódni meddig fogja bírni a fény.. Szokol Dávid, és Pólya Sanyi garantált a jó hangulathoz, most sincs ez másképp, még ilyen ronda szintek után is mosolygok odafent. Dávid ráadásul ad egy garnitúra csere elemet, hátha jó lehet. Nagy segítség, ha teljesen lemerülök remélhetőleg ezek működni fognak. Továbbra is hárman haladunk tovább, néhol csodás panoráma nyílik a gerincről. A Milic után később jön két óriási árok, ami nagyon küzdős volt mert már sokan kicsúszkálták előttünk, és bizony csoda hogy egybe le, és kiértünk belőle. Utána sem lett sokkal jobb a terep, óriási dagonya, és fűben megbújó pocsolyák nehezítették az amúgy sem könnyű terepet. Megváltás volt az Eszkárosi út frissítőpontja, pár spori is éppen itt készült fel a Szurok-hegyi soha véget nem érő emelkedőre. Nem számít az idő, csak az, hogy együnk-igyunk, és próbáljunk meg egyben maradni, és felérni erre a hegyre. Jó 20 perc pihi után nekiindulunk. Itt is az az elv, hogy mindenki a saját tempójába, aztán fönt tali. Engem már nem csap be ez a hegy kilencedjére. Sosem hiszem el hogy felérek, csak akkor amikor már belebotlok a Thold Tibi, Bagdi István pontőr párosba. Nem volt könnyű szülés ez a felfele sem, gyorsan le is ülök egy kőre. Kávézni nem kávézok, pedig lenne náluk, viszont pirítós kenyeret tudnak csinálni, és van víz is amit amúgy nem szeretek magában, de most ez az ellátás felért egy 5 csillag all inclusive-val :) Amíg a többiek megjönnek eszem-iszom, és jókat beszélgetek a pontőr párossal. Időjárást kérdezek, háát... Nem túl optimista választ kapok, és ha valakik, akkor ők nem beszélnek mellé.. Felérvén a többiek kávéznak, de minimális pihenőjük után már úton is vagyunk immár a leszürkített S3-ön. A fényvisszaverő szalagok viszont szuperek, eltévedni lehetetlen, rengeteg szalag van olyan helyen is ahova nem is kellene. De nem véletlenül volt ez a túra a TOP3-ban minden évben. Egy kis frissítőpont után beleérünk a S-ba, és rutinosan fordulok jobbra. Csúszik, tiszta sár minden, de nem esünk el. Mire kiérünk az aszfaltra világosodott, pedig még csak 04:15 van. Ennek én nagyon örültem, mert végre eltehettem a lámpát, ami már egy ideje pirosan villogott, és alig láttam valamit. Azt hogy mi lesz a következő éjszakán igyekeztem gyorsan elterelni, és inkább a szépet észrevenni a túrában mint mindig. Kékedre érve Erzsi pihenőt kér, lefekszünk egy buszmegállóba, ahol már egy spori pihen. Jani tovább megy, és Füzéren találkozunk vele legközelebb. Sajnos látunk az aszfaltról jönni két sporit balról, ők szépen kihagyták a S- saras csúszós lefeléjét, inkább így rövidítettek. A véleményünk megvolt, de egy úriember, és egy úrinő megtartja magának... A Z+ jól járható Pányok fele, viszont elkezdett görcsölni a hasam nagyon, ami nem jó jel, és ez sokáig el is kísér nehezítésként. Pányok előtt könnyítek magamon, közben elhalad Cser M. Zoli, és Balázs, akikkel az ellenőrzőponton újra összefutunk, és Telkibányáig együtt haladunk. Innen ők aztán hamarabb továbbindultak. Senki nem beszél senkivel, mindenki be van fordulva, bár Balázs amúgy sem a szavak embere :) Telkibányára érve első dolgom betámadni a budit, és tűnődök hogy mitől van hasmenésem, és görcsöm. A megoldást vagy a sok paradicsom evésben láttam, vagy a gyenge minőségű cola üdítőitalban. Sajnos ez volt a túra talán egyetlen negatívuma. Megint elkezdtem gondolni arra hogyan lesz ebből 200-as ha ez végig kísér.. A telkibányai frissítőponton már gyér volt a kínálat, de a kanapé nagyon jól jött, és Erzsi keltett hogy indulni kellene. Sok kedvem nem volt de menni kellett tovább. Jött a hosszú monoton emelkedős szakasz Hollóháza fele a P-n. A befordulás most azt jelentette hogy az erdőbe kellett befordulnom néha könnyíteni magamon. Szar dolog hátulról pisilni :) Lefele sem tudtunk kocogni, mert nagyon sáros volt a terep, örültünk hogy egyáltalán talpon maradtunk, és alig vártuk a hollóházai aszfaltot. Itt volt egy EP. Pár sporinak itt véget ért a túra, de mi kitartóan mentünk tovább célunk felé. Zoliékat ismét előzgetjük. Az egyik kedvenc amikor kiérünk a falu utáni emelkedő után a rétre, és megpillantjuk a csodás füzéri várat. Sajnos most nem zártam a szívembe, mert elkezdett esegetni az eső. Ahogy megnéztük időképen, na meg a felhőket látszott hogy ez nem lesz rövid. Megint úgy járunk mint 2017-ben? Akkor 12 órás egybefüggő esőt kapott a mezőny. Nagy szerencsénkre még a nagyobb égi áldás előtt értünk vissza Füzérre, ahol már 102 km-nél jártunk, 24 óra 20 perces idővel. Szerencsére volt itt már finom diós tészta, amit Nyakas Gabi szolgált fel. Nem fukarkodtam, persze tele kértem. Alig hogy beérkeztünk rá 5 percre szakadó eső keletkezett. Szerencsére fedett sátorban ültünk, így minket nem ért. Akik utánunk jöttek be, szinte mind kiszálltak. Sajnos Erzsit sem tudtam rábírni a tovább indulásra, de valamilyen szinten megértettem, már tényleg szakadt az eső. Én ettem, pakolásztam, zoknit cseréltem, trécseltem a többiekkel, depóscuccot rendezgettem, és közben Fullmann Janival folyamatosan az időképet pásztáztuk. Nem sok jót ígért.. Közben észrevettem Sperot, aki a Kazinczy Vertikál futáson indult ami innen megy, de nem néztem meg pontosan az útvonalát. Próba alapon kértem széntablettát, hátha van nála, és csodák-csodájára volt! Ráadásul az egész dobozt odaadta, óriási köszönet érte!! Bevettem kapásból 4-et, nem érdekelt ha 1 hétig nem fosok, csak most jöjjek rendbe :) Viszont szerettem volna tovább menni, és több mint másfél óra pihenés után 11:00-kor kiadtam a parancsot, hogy irány tovább. Fullmann Jani is meglepően lelkes volt. Örültem, mert bár elvagyok egyedül, de most jól esne a társaság úgy érzem. Így megbeszéltük hogy együtt haladunk tovább. Mindenki hülyének nézett amikor a szakadó esőben a fedett sátorból kiléptünk, de belül azért jól esett az egómnak ;) Akkor irány a következő 100 km! Az első km még aszfalt, itt még annyira nem zavart az eső, de ahogy a K+-en indultunk kifele, giganagy pocsolyák, és nem létező patakok alakultak, nem beszélve a füves talajról, ami egy pillanat alatt átáztatta a talpamat. Hosszan emelkedünk, útvonalkövetőként természetesen a K+-en! A Bodó-rétre felérve már mindenünk szétázott, és ráadásul egy felhőben gyalogolunk. A büfé után Z+, ez kb olyan volt mintha a Balatont akarnám éppen átgyalogolni cipőben és zokniban. Az Eszkárosi-határ EP-nél meg voltam győződve hogy nem lesz már ott senki, de csodák-csodájára a fiatal srácok ott voltak. Respekt nekik! Bár QR kódos leolvasás volt, de én folyamatosan pecsételtettem az itinerbe mint régen, hogy maradjon meg a feeling. Na ez a hely volt csak, ahol nem volt kedvem levenni a hátizsákot, így egyedül csak innen nem lett pecsétem, de a leolvasás megtörtént ettől függetlenül. Innen figyelünk, a szlovák Z-n haladunk tovább, és sokáig Szlovákiában túrázunk tovább. (tudjuk, Felvidék, köszi nem kérek ilyen kommentet, én is tudom...) Egy már-már nevetségesen csúszó emelkedő után elérünk egy nagy rétet, ahol varázsütés szerűen megszűnik az eső, és pillanatok alatt elmennek a felhők. Végre szép kilátást csodálhatok sok óra után. Mesebeli, hogy pont egy réten :) Nem is érdekelt hogy cuppogok a vizes fűben, legalább az eső elállt, csak maradjon is így... De csak hogy ne legyen minden happy, megint rám jött a hasmars.. 4 széntabi után, azt hogy?? Jani addig telefonált amíg én küzdöttem az út mellett. Az sem érdekelt volna már ha jön valaki. Mérgemben bevettem még 4 széntablettát utána. Szerencsére ezek után végleg elmúlt a hasmars, de egy ideig óvatosan kellett bánni a fingásokkal :) Jelentem nem okozott maradandó "károsodást" :) A hosszú unalmas aszfaltúton lefele Szaláncig egész jól elvoltunk Janival, voltam itt már anno többször is jókora holtpontban.. Az aszfaltút végén meglepő helyről mellénk került Salap Julianna. Rendesen eltévedt, de végülis most már a jó úton van. Én tudom fejből az utat, így remélhetőleg az eltévedés veszélyétől nem kell tartanunk. Hozzánk csapódik, így hárman nyomulunk tovább. Kis lépéseivel, és alacsony termetével férfiakat megszégyenítő elszántsággal halad, magamban csodálkozok is hogy milyen kitartás van benne. Toperczer Andris lánya, és barátja a pontőr, de nem mentek fel a várhoz kígyóveszély miatt, hanem lent maradtak a pihenőnél. Mi persze becsülettel kimásszuk az oda-visszát, mert benne van az útvonalban. Kalsa faluban a szigethalmiak, Nád Béla, és Kontha Gabi a pontőr. A jó szó mellé kapunk némi finomságot is, de csak a sósra tudok ránézni, a paradicsomot most akkor sem enném ha nem lenne más, örülök hogy elmúlt a hasmenés.. Kalsa fele jön a hosszú nyílt rész. A meleg a tetőfokára hágott, hol van már a szakadó eső.. A terep viszont hasonló mint 2017-ben. Kukoricás között haladunk vagy 2 km-en át, és éktelen nagy pocsolyák vannak az úton, amit nem is nagyon tudunk kikerülni, így caplatunk az óriási sárban a faluig. Fejben kezdem felmondani a szolgálatot, Jani is lemarad, de Julianna jön utánam mint a gép. A falu szélére érve kötelező pihenőt rendelek el. Muszáj meginnom a Hell italomat amit jóval későbbre szántam, de ez a rész felőrölt teljesen.. Megjön Jani is, leülünk, elfogyasztom a mennyeit, és tényleg jobban lettem tőle mint máskor is, bár ritkán fogyasztok ilyeneket túra közben csak ha már tényleg baj van. Az Izra-tóhoz vezető S- egyike a legkevésbé szeretett részének az útvonalnak. Ez most hatványozottan igaz lett, mert erre a 6 km-es szakaszra egy szó volt csak: Borzalom.... Sár, sár, víz, pocsolya... Egész végig. Egy méter száraz rész nem volt benne, csak a küzdés.. A többiek hamar lemaradnak, egyedül küzdöm le ezt a szakaszt, de szerencsére a Hell után még egy csepp mosolyt is eleresztettem ahogy az ellenőrzőpontra értem, immár 130 km-hez. Itt aztán lerogytam, és éktelen nagy zabálásba (nincs más szó rá) kezdtem. Cser M. Zoli és Balázs indulásra kész volt, de még azért pár szót váltottunk. Megjön az én csapatom is, addig már gigantikus mennyiségű kolbászt meg sajtot pusztítok el májkrémes kenyerekkel együtt. Mindenki beleveti magát a kajálásba, és csak jó fél óra után indulunk tovább, amit amúgy egyáltalán nem bánok. Egyikünk mozgása sem túl acélos már, rendesen kinyírt minket az eső meg a sár. Magamban a túra során harmadjára fölteszem a kérdést. Hogy lesz ebből 200 km? Ismét visszaérünk Magyarhonba, és ahelyett hogy Pusztafalu felé vennénk az irányt és pikk-pakk Füzéren lennénk, mi balra fordulunk, és ismét az Északi Zöldön küzdünk tovább, immár másik irányba. Már előre félek a 7 ároktól (van az több is..). Elég csak visszaidéznem a Nagy-Milic utáni kettőt.. Hamar megjön az első, aztán a második, és így tovább.. Na itt ha 2-es átlagunk volt lehet még sokat mondok. Éktelen sár, kicsúszkált út lefele-fölfele, és virtuális pezsgőbontás mindegyik átmenetel után. Szegény Julikának azért kellett Jani túrabotja főleg a kimászásokhoz, de segítettünk ahogy csak tudtunk neki. Szorított minket az idő, próbáltuk minél tovább húzni lámpa nélkül, mert bizony nyakunkon a második éjszaka.. A Hársas-hegy rettenetére megfontolt óvatos tempóval mentem föl, de 1-2 határkőre muszáj volt leülni így is. Felérvén ismét csatakokban izzadok, de ez is meg van. Kirázom a zoknimból a betelepülteket, és csak hamar megjönnek a többiek. Szerencsénkre még a Köves-hegy sziklás borzadályos lefeléjén is sikerül végül lámpa nélkül lejutnunk, és egészen a Mester-András forrásig kihúzzuk. Nem teszem be a Dávidtól kapott elemeket, annyira nincs már messze Füzér, bízom benne hogy a lámpám talán bírja addig. Feltöltjük flakonjainkat az EP-n, majd a meredek K3-ön Julika lemarad, innen Janival haladunk tovább már. Bába-hegyről csodás a kivilágított füzéri vár, csak ne lenne olyan messze ránézésre.. Meredek szerpentin lefele, a talpam sajog már a fájdalomtól és az átázástól, de Jani sincs már csúcsformában. Pusztafalura érve ismét Laci és István a frissítőpont, a Sport szeletet egyből betolom, és kicsit lustálkodunk még a padon a Vaskapu-hegy megmászás előtt. Julika nem jön, így megyünk tovább. A P3-ön talán a sport szelet megevése miatt jó kis tempóban érek fel a tetőre. Ha ezt tudom veszek még vagy 5-öt a további szakaszra :) Jani kicsit lemarad, addig rengeteg gombára csodálkozok rá, amik a nagy eső miatt ellepték a Zemplént. Rengeteg fajta gombát véltem amúgy a túrán felfedezni. (csak egyiknek sem tudom a nevét kb..:) 5 km a füzéri vár innen, de simán felért vagy 10-nek. A K-n vízszintesen haladva Jani már nagyon bosszús hogy soha nem akar eljönni a vár. Én inkább a lámpám miatt vagyok az mert már kb. tényleg semmit sem látok, még jó hogy most már tényleg közel van a bázis. Csodák-csodájára felérünk a vár aljához, de most egyikünk sem gyönyörködik benne, hanem azt várnánk hogy végre ismét Füzéren legyünk.. Innen már csak 1,1 km.. Visszafele a hivatalos immár leszürkített K-rom jelzésen érünk vissza a bázisra (kíváncsi vagyok hányan jöttek itt, és hányan az aszfalton ami jóval rövidebb). 150 km-nél járunk. Tudtuk hogy menni fogunk tovább, meg kell hogy legyen a túra. De nekem mindig az utolsó 50 a legküzdősebb. Most sem volt másként. Most bent pihenünk a pajtában, itt van Zoli, és Balázs is. Zoli talpa talán még az enyémnél is szarabb állapotban van. Jani kicsit lefekszik a padra, kérte keltsem fel indulás előtt. Még nagyba sötét volt. 00:44-re értünk ide, és 2:00-kor indultunk tovább. Zoliék hamarabb elindultak, de előtte még fültanúja volt ahogy káromkodva veszem ki a Dávidtól kapott elemeket a lámpámból. Itt akkor sajnos az elektronikával van baj.. Nem lesz két forint a javítás.. Bár fejből tudom az útvonalat remélhetőleg sötétben is, de Zoli adott nekem egy kis elemlámpát, aminek egész jó fénye van, így ezzel kibekkeltem az éjszakát (örök hálám bro' itt maradt nálam, ha legközelebb talizunk valahol hozom vissza). Janit felkeltem, és kereken 2 órakor belevetjük magunkat az utolsó 50-be, ami igazából már "csak" 47. Egyikünk sincs szellemileg top formában, én megint alvás nélkül nyomom mint általában. Hosszú-hosszú aszfalt visz Füzérkomlósra. Janit kénytelen vagyok ott hagyni, mert én is már nagyon ramaty állapotban vagyok fejben, de muszáj egy picit erősebb fokozatra kapcsolnom, hogy hátha attól jobb lesz. Van egy Hell-em mostanra is, de nem merem betolni mert nagyon az elején vagyok, pedig borzasztóan kellene.. Az egész túra legkeményebb holtpontja a Füzérkomlós - Bózsva közti szakaszon kapott el hajnal 4 körül immár a második éjszaka után. Képek estek ki. Alapból rém unalmas hosszú monoton szakasz volt ez.. Legszívesebben azonnal elfeküdtem volna bárhol, de mennem kellett, mert a szintidő is kicsit szorított. Bózsvára érve a szikláknál volt az EP, a padon Tamási Géza szundított. Örömmel lefeküdtem volna én is, de nem szabad, mert onnan már nem biztos hogy időben felkelek újra.. Azt hittem innen egyedül megyek már tovább, de 10 perc múlva megjött Jani, és kis pihi után ismét együtt haladtunk. Kishuta=Nagyhuta, Nagyhuta=Kishuta. Ezt jobb ha mindenki megjegyzi aki még nem tévedt erre! :) Nagyhuta végében végre frissítőpont, Éva és Egon. Hú de jól esnek most a kedves, bátorító szavak. Eszünk-iszunk rezzenéstelen arccal. Indulás után nagyon lement az átlagunk, mondtam Janinak hogy én most tényleg mennék tovább, nem mintha sokkal gyorsabb lennék, de már nem tudok senki tempójába haladni úgy érzem csak a sajátoméba, ami kb egy csigáéval egyezett meg. A K4 emelkedőit most egész jól bírtam. Eszkála-háznál 170 km-nél Dávid és Zsuzska fogadott. Kicsit elbeszélgettem az időt, de jó volt végre társalogni. Az oda-visszán Jani nem jött, így tudtam hogy magányos vándorlás fog rám várni. A következő 9 km hosszú, unalmas (amúgy szép, csak ennyi után unalmas) vizes füves, mocsok nagy sáros útvonal volt Makkoshotykáig. Unalmamat a sok különféle gombák tanulmányozásával töltöttem, bár nem értek sokat hozzá. A Cifra-kútnál állandóan bokáig érő sár van, most sem volt másképp. Én is mondtam jópár cifrát... A faluba leforduló hosszú K-jelzés előtt úgy döntöttem megiszom az energiaitalt mert megint kezdett egyben ideges, beletörődő, leszarom az egészet feelingem lenni. Valamit segített, mert utána csak a beletörődő állapot maradt meg. Ilyenkor egy jó 5 percet mindig elücsörgök, nem kapkodva iszom meg, hanem minden kortyát ízlelve, hogy tényleg adjon energiát :) Szerencsére tudom hogy Makkoshotyka az a falu ami tényleg soha nem akar eljönni. Így én is így álltam hozzá, ezáltal rohadtul nem vártam még fél óra múlva sem. Egyszer csak kibukkant, de már nem volt erőm egy apró mosolyhoz sem. Inkább vártam már az ellenőrzőpontot. Jópáran tanyáztak itt, 50-esek, 200-asok. Széll Laci egyből hűtött sört hozott nekem. Megittam, szarabb már úgy sem lehet az állapotom.. A külvilág felé azért egész látványosan kommunikáltam meg nevetgéltem. Na akkor olyan orbitális baj nem lehet.. Még 25 km lehetett hátra kb. Egy fél óra pihi után nagy nehezen tovább álltam. A nehezen (ámde szalagokkal jól) követhető PT jelzésen indultunk ki a faluból. A következő szakaszon sírni lett volna kedvem, de inkább kínomban röhögtem. Egy szántóföldön kellett haladni jó darabon át, amin szinte totálisan lehetetlen volt menni akkora sár meg víz volt. Most már nem idegeskedem akkor sem ha nyakig elsüllyednék benne annyira nem érdekel... Tettem egyik lábamat a másik után, néha az sem érdekelt ha már a sáros víz közepébe haladtam. Végre beértem az erdőbe ahol soha véget nem érő emelkedő következett a Tengerszem felé. Nagyon fájt már a talpam, ráadásul mindkét combomban is a hajlító izom meghúzódott, így be sem tudtam hajlítani már. A Tengerszem után a lefele már borzasztóan rossz volt a meredeken, de lent meglepetésre Vincze Zoli volt a frissítő pontőr. Elmajszoltam egy Balaton szeletet,, inni nem is kértem, és mentem is egyből tovább, már nem mertem megállni. Alig hogy elindultam rá 5 percre egy nagy felhőszakadás kapott el. 190 km után még pont ez hiányzott. Rommá ázott ismét a talpam, nyílt rész volt, és a P-n most jött egy hosszú rész, ami fűvel benőtt. A fejemet csősállal védtem, de egy dörgés elég közel csapott be, így intenzíven figyelve haladtam tovább. Az egész eső nem volt több 20 percnél, de arra elég volt hogy a maradék lelkesedésem is elmenjen. Éppen próbáltam pozitív gondolatokat kreálni, amikor a P-K- elágazásnál egy srác ült, és kérte hogy segítsem már be az utolsó 7 km-en, mert már teljesen kivan. Bevallom nem sok kedvem volt hozzá, de aztán kötélnek álltam, tök mindegy úgyis hogy sikerül, csak időben érjek be. Közben kiderült ő az a srác aki a Kinizsit mezítláb csinálta meg, és most is szandálban nyomta :) (persze nem az egész 200-at, szép lett volna.) Sajnos a menettempó már nagyon lassú volt, de nem hagytam ott, mert már ilyenekkel riogatott hogy ha nem lettem volna ott tuti feladja meg el fog tévedni, stb. Próbáltunk beszélgetni kisebb-nagyobb sikerrel. A lefeléken már ordítani lett volna kedvem, ott már azt sem tudom éppen miről beszélt a kolléga :) A Nagy-nyugodó nyeregben hatalmas levegővétel, itt már tudom hogy kész, megcsináltam!! Óvatosan lebattyogunk a célba, és 53 óra 33 perc után célba érkeztem. Immár kilencszeres teljesítő lettem!!! Köszönöm ismét Gézáéknak ezt a csodás túrát, az előestét, a szállást, a túra utáni napot meg úgy mindent!!!
Beérve a célba, hatalmas adag tésztaételt pusztítok el, majd várjuk a többi beérkezőt akik még utánam voltak nagy tapssal. Jani is beért, nagy gratula neki, és a sok együtt ment kilométerért is! Még jópár órát fent voltam, majd kb 60 óra nem alvással a hálózsákom felé vettem az irányt, de előtte kicsit rendberaktam a talpamat, elég neki a szappan meg a víz, reggelre hátha jobb lesz. Pár óra alvás után már ébren is voltam. Szerencsére jobb is lett kicsit a talpam, és amíg Géza felesége csinálta a még ottmaradtaknak a finom reggelit, addig Géza írta össze ki, és hova megy szalagokat leszedni a szervezők közül. Én bár nem szervező voltam, de úgy döntöttem belefektetek abba az önzetlenségbe egy kis kompenzálást amit ők adtak nekem már 9 éven át. Így szóltam Gézának hogy én is beállnék segíteni. Kicsit kikerekedett a szeme hogy 200 után még erre lenne energiám :) Ráadásul a legnehezebb részt vállaltam be. Tolvaj-hegy - Nagy-Milic - Szurok-hegy - Kéked. Ez 20 km volt 1100 m szinttel, de a túra leges-legnehezebb része :) Vincze Zolival szalagoztuk le, több száz szalagot leszedtünk az Északi Zöldről. Most legalább láttam nappal is mindent amit a túrán nem, és még a Kis-Milic kilátóba is életemben először fölmentem. (azért fénykoromban volt olyan hogy majdnem a teljes ÉZ-et lámpa nélkül toltam, így tudom milyen világosban ;). A rengeteg szalag, és a későn indulás miatt ez majdnem eltartott sötétedésig, de Gézáék kijöttek kisbusszal értünk a végén, és megmutattuk mennyi rengeteg szalagot szedtünk. Utána ismét megvendégeltek hétfőn este is finom vacsorával, majd mivel kedden már nem volt más túra, ezért kénytelen voltam hazajönni :) | |||
| |||
Palóc LeFaGySz 2020, 61 km
Izgatottan vártam már ezt a hétvégét, mert a repertoárból bizony nincs meg még nekem a Palóc Lefagysz (meg a mecseki sem, de arra még várhatok eleget). Tetézte izgalmamat, hogy életemben mindössze egyszer, 2007-ben voltam a Karancs-Medves 50 túrán mindössze, de abból már semmire sem emlékszem. Ezáltal teljesen ismeretlen terep fogadott engem, de a Lefagysz túrák mitológiái hűen élnek bennem, mert bizony az ellátást is magamnak kell megszervezni, és az útvonal is elég kacifántos szokott lenni. Minden ami szivató a környéken az tuti benne van :) Ezzel a gondolattal vágtam neki kereken 7 órakor a "bulinak". Tanulmányozgatom közben az itinert, és sok-sok kedves régi és új táratársat köszöntök. Ez a Karancs nevű valami ismerős nekem, azaz a nevét már hallottam. Máris felmegyünk meglátogatni, de bizony lift nincs, csak saját két lábamra számíthatok mindössze. Máris majd 450 m szintkülönbség van a túra legelején. Egész pofásan megy felfele az emelkedő, majd csakhamar toronyirántossá válik. Utolérem a legelöl haladókat, és ideiglenes állapot ez, de én hódítom meg a mai napon legelőször a Karancsot. Gyorsan kifújom magamat, iszok pár kortyot a sajátból, és kimérten kocogok tovább. Nagyjából körvonalazódott is a társaság a következő órákra, de csak a saját tempómba szerettem volna haladni, ami még így is gyors volt. Előttem közvetlen Dolgos Vera, és Lévai Viktor, majd Molnár Peti, és a két mátrai betyár, Adrián, és Nándi, illetve Úri Máté. Na meg egy fekete ruhás futó, akinek sajnos nem tudom a nevét. Kellemesen kocognánk lefele a Z+-en, ha a kövek nem bújnának meg az avar alatt, így csak balettozunk. Nicsak, máris egy forrás. Meg kell becsülni, mert minimális vízvételi lehetőség lesz csak.. A folytatása már egész kellemesen futható a Z+-nek. Szó szerint elviharzik mellettem Fridrich Laci, és legközelebb már csak a célból visszafele sétálva látom csak.. Lehet ment még egy kört? :) Leérve egy tisztásra szalagozáson folytatom utamat. Azért jöttünk egy csomót lefele, hogy megint toronyiránt mászhassunk vissza a Karancs-nyeregbe. Szép, mondhatom.. Már a fülemen veszem a levegőt, amikor felérek a Kápolna-hegyre, ahol csodás kolostor fogad, és még harang is van. Gyorsan meg is kongatom, de ez még nem a K.O.-t jelenti.. Pecsétet is kapunk az itinerre a túra egyetlen-egy emberes ellenőrzőpontján. A többi helyen csak egy bólya lesz, és szúróbélyegző, önigazolás. Fridi kivételével a fent felsorolt összes "arc" itt tanyázik, én viszont fogom a sátorfámat és tovább koccanok. A S- jelzés elágazásánál tanakodás vajon merre? A mátraiak megmásszák kis kitérővel újra a Karancsot, mi az nekik.. Viktor órája viszont más irányt mutat, így mi a S-n haladunk tovább, amerre kell. Hamarosan jobbra P3, és egy széttrancsírozott aszfaltúton kocogunk tovább. Az Elemér-forrásnál vízvételezés, addig megérkeznek a Karancs mászók is, majd erősebb tempóval tovább is haladnak. Leérve a 21-es főútra, a többiek rossz felől kerülik meg a tavat, de én figyelek, és a hivatalos úton érek bele a Z-be. Viktor kólás gumicukival kínál, örömmel habzsolom. Rövid szakaszon szalagozás, na meg egy bólya, majd jön a számomra legszebb rész utólag visszagondolva. A P-rom jelzés kegyelmet nem ismerően visz fel a Boszorkány-kőhöz, ahol pár lépés kitéréssel csodás panorámában volt részem. Ez volt a legszebb pont nekem! Néhány száz méter, és a Salgóvár is meghódításra kerül, ahonnan ismét pazar panorámában gyönyörködhettem. A Dornyai th. mellett a Bodzás-kútból merítem újra az életmentő vizet. Bár az itiner ír egy boltot a falu szélén ami mindjárt itt van, de biztos ami biztos feltankolok az éltető nedűből. Egyedül haladok, a többiek előttem, illetve mögöttem nem sokkal. A falu szélén Molnár Peti megy be a temető széléhez "kutazni". Beérvén újra Somoskőre, a bolt bezony nyitva. Szuper. Be is térek. Ha ezt elszalasztom, súlyos árat fizethetek akár később.. Meglepetésemre a többiek tovább mennek, ők tudják.. Én egy colával, és egy banánnal lepem meg magamat. A forrásvíz mehet is a kukába így már. Na meg egy zsemlét kértem, és mondtam a néninek, hogy vágjon hozzá egy jókora parizert. Ezt útközben szépen meg is emésztettem jólesően. Most egy szolidabb úton haladok tovább a S+-en kifele Somoskőről. Könnyebb emelkedők következnek, a baj az csak, hogy jókora sár van, és rengeteg kidőlt fa ahol szlalomozni kell, és a haladást is leredukálja. Úri Mátét megelőzöm, és többet nem is látom a mai napon. Kihúzom magamat, nem sűrűn van ilyen, általában mindig előttem ér be. Egy nagy fakidőléses résznél utolérem Verát, és Viktort is. A Ceberna-tisztásnál kis tanakodás, hol a kód? Ja, a völgybe írja, az még feljebb van. Mai túránk egyik legkeményebb emelkedőjéhez érkezünk. Hosszan, nagyon hosszan fel a S-n. Na és persze hova? Hát persze hogy megint a Karancs-nyeregbe. A komoly emelkedők mind erre tanyáznak.. A semmiből elkap minket Molnár Peti, valahol elkavart. Munkahelyi dolgokról beszélgetünk fölfele a toronyirántos emelkedőn, ahol más alig kapna levegőt. Mi sem vagyunk normálisak.. Viktor lemarad, és csak a célban találkozunk újra, ott már persze mindenki mosolyog :) Vera nagyon ügyesen jön, és felérvén a nyeregbe amíg mi meghúzzuk folyadékjainkat, ő tovább is robog. Ismét a reggeli Z+, és ismét ugyanaz a forrás. Természetesen kihasználjuk. Innen most jó sokáig a P- jelzésen haladunk, nem kell forgatni az itinert egy darabig. Vera kocog még látótávolságban előttem sokáig, a mátrai betyárok már valahol elől vannak Petivel. Kezdek álmoskás lenni, de a távok elágazásánál egy balost veszek a 61-es fele természetesen. Az átlagom is még szinte pöccre 6-os. Teljesen jó, túl jó.. Hosszabb aszfaltos sík rész következik, Vera kocog a messzeségbe, én csak valamit imitálok, na de egy pillanat alatt villámléptekkel megy el mellettem Cili. Na, ő fut.. Végre egy falu. Karancsberénybe életemben először érkeztem. Meglepetésemre a faluban utolérem a reggeli futócsapatot, Petistől, Nándistól, Adriánostól, és fekete ruhás futóstul, mert épp depóztatják őket. Engem is kínálgatnak, hát hülye leszek nemet mondani. Cola, ropi, gumicuki, luxus kényelem egy Lefagyszon. Kell is az energia, mert fogyogat az erő. Átsétálunk a falun, majd rátérünk a híres (hírhedt) Északi Zöldre. Szerencsére itt még jó ideig a szolidabb arcát mutatja, és kocogni is lehet amíg erőm engedi. A semmiből egy sárga ruhás futó ér utol 8 órás indulással. Tyűha, ő már tényleg tud valamit. Ha már itt van, letarhálom egy magnéziumra, mert kezd szétrobbanni a vádlim ami nem jó előjel. Az nem volt nála, de valami pirula igen, amit szét kellett rágni. Nem volt vészes, csak majd megpusztultam olyan szomjas lettem utána. Aztán jött az igazi arca az Északi Zöldnek, toronyiránt föl, és le. Folyamatosan.. Utolérem a srácokat, Adrián ad magnéziumot, de meglepetésemre teljesen ellentétes hatást vált ki a pirula.. Borzasztóan húzza a görcs a vádlimat, és már a lejtőkön is csak gyalogolok. Na ennyit erről, de talán még lámpa nélkül meg lehet így is gyalog. A srácok is lassabban haladnak már úgy látom. Visszaérek a 48-as táv becsatlakozásához, majd a szúróbélyegzés után egy undormány sáros meredek emelkedő jön. Folyamatosan húzza a görcs a vádlimat, talán sosem mentem még ilyen lassan fölfele. Minden lépést meg kell fontolni, ha nem akarom hogy totál begörcsöljek. Pedig már nincs sok hátra. Kegyelemdöfésnek a legutolsó emelkedő tesz oda. A legmeredekebb, a legzordabb az összes közül. Fejben rendben vagyok szerencsére legalább. A Karancs kilátónál (mert persze mint írtam az összes galád emelkedő itt végződik) meglepetésre utolérem a srácokat, de el is engedem lefele őket, hadd futkossannak. Szerencsére visszább vett közben a görcsölgetés, így óvatos kocogással tudok én is lefele haladni. Leérvén újra Somoskő szélére, látom a fiúkat előttem az aszfalton kocogni, szóval nem léptek meg a végére. Én is vérszemet kapok, mert még ha egy picit rákapcsolok akár 17 óra előtt is beérhetek, pedig ezt a terv már egy ideje a kukában landolt. Megküldöm a végét, és 16:58-kor, 9 óra 58 perces menet után megérkezek a várva-várt célba közvetlen a srácok után. Nem gondoltam volna hogy így sikerül, mostanában nem volt tempósabb menetem már egy jó ideje. De úgy látszik még a parázs néha fel-fellobban. Ezzel az érzéssel vetem bele magam a mennyei gulyáslevesbe.. Köszönöm szépen a szervezést, és hogy megismerhettem ezt a csodás tájegységet. | |||
túra éve: 2019 |
| |||
Spacincei Százas
Pedig jól kezdődött minden.. Tarnai Mátéval utaztam ki RegioJet busszal péntek éjszaka Pozsonyba. Ott bizony várt ránk 4 óra "csövezés", hogy a reggeli vonattal a rajthelyszínre, Vágújhelyre érjünk. A buszállomáson töltöttük ezt az időt beszélgetések közepette, semmi alvással. Már világosban felszállunk a vonatra ami a rajtba repít minket. Ott találkoztunk Lipniczky Attilával, így immár triumvirátusként közelítjük meg a pár lépésnyire levő rajthelyet. A kötelezően elfogyasztott rum után (másképp megvető pillantásokat kaptunk volna a szervezőktől) átvesszük itinerünket, és irány a 100 km. S- jelzésen, egy jó ki mászás érjük el a Csejtei várat, ahonnan csodás kilátás nyílik a közelebbi, és távolabbi hegyekre. Máté már sorolja is hogy mi micsoda. Egy sziklás meredek lemenetel után Visnove faluba érkezünk. Kicsit megszomjaztunk mert a nap már kezdett a tetőfokára hágni, de az egység zárva volt, így tartalékolni kellett. A Lazova Stovka túrával szemben haladunk felfele a Z-n. Lubina településen találunk nyitva tartó boltot szerencsénkre. Bevásárolunk, leülünk a lépcsőre, és 5 perc múlva be is zárt a bolt, szerencsénk volt. A két helyi lakosnak már kevésbé.. Cetuna nevű településre érve erőt kellett vennünk, mert 230 m-ről alig 7 km alatt fel kellett másznunk 970 m magasra, a Velká Javorina csúcsára. Máté loholt elől, én mögötte, Attila lemaradt, és a csúcs előtt a turistaháznál ért csak minket utol. Bizony nem volt kellemes ez a soha véget nem érő mászás, alig vártam hogy felérjünk a csúcs előtt a turistaházba. Sajnos kilométeres sorok voltak a pultnál, így maradt a hazai frissítés. Alig hogy menetkész állapotba raktuk magunkat megjelenik a szlovák túraikon Jaro, akivel nagy örömködések közepette azonnal csinálni kellett egy szelfit az utókornak :) Mi indulunk, de hamarosan megelőz minket Jaro. Angol nyelvtudása híján csak foghíjasan beszélgetünk, aztán el is lépett. Mátéval haladunk, kicsit ellépve Attilától. Csodás kilátás nyílik a csúcsról, esőnek nyoma sincs. A P- jelzésen ebből az irányból haladósan lehet menni. Maradunk a gyalogtempónál, de így is 6-os átlag környékével érünk Myjavába, ahol már tényleg nagyon meleg van. 16:00 körül érünk le, be is térünk az elmaradhatatlan Billába, és mivel a túrán semmi ellátás sincs, ezért bevásárolunk rendesen. Kint a lépcsőn már Attilával kiegészülve fogyasszuk el az elemózsiát. Én két húspogácsás hamburgerrel, és 0,5 L szedres Kofolával serkentem fáradt testemet újult erőre. Tovább ismét a P-on, még jó sokáig. A háttérben dörgésekre leszünk figyelmesek. Szerencsére itt még az eső elkerült minket, és a pár órával ezelőtt érintett Velká Javorina csúcsa környékén éli ki magát. A következő 11 km-t mindenki a maga tempójában abszolválja. Máté hasít elől, én valahol mögötte, Attila pedig utánam. Bár már délután 6 óra körül van, a hőség még mindig kellemetlen, és nem esik jól a nem túl meredek, de még pont kellemetlen emelkedő. Bradlo csúcsára érve Máté talán csak 2 perccel előttem ért fel. Meleg kaja hiánya miatt a gyomrom kezdi nem túl jól érezni magát, és az itt megevett saját Sport szeletem is nagyon nehezen ért le. Nem voltam túl jól, de még csak 58 km-nél jártunk. Mátéval ketten indulunk tovább Brezova pod Bradlom irányába. Oly sokszor megtettem már ezt az utat korábban, szinte otthon éreztem magamat. Leérve a kisvárosba, rám jött a "szükségállapot", így elköszöntem Mátétól, aki azt mondta úgyis utolérem. Akkor már tudtam hogy nem látom többet a túrán. Beérvén a sörözőbe, csak egy szénsavas üdítőt fogyasztottam, és a "két kellemes" érzéstől a gyomrom is szerencsére jobban lett. Tovább indulván pont Attila érkezett meg, aki meghívott még egy szénsavas löttyre. Kicsit ódzkodott tőle a gyomrom, de aztán szépen letukmáltam, és utána percről-percre kerültem jobb állapotba szerencsére. Mivel alig fél órán belül sötét lett, úgy döntöttem együtt haladunk tovább. Az emelkedőkön megfontolt tempóban haladunk, kell még az erő éjjelre is. Dobra Vodá a következő falucska. Jártam már erre párszor, de a két település közötti út ami 12 km, egyszerűen valahogy soha nem akar eljönni. Idén sem volt ez másképp. Átrongyolunk a temetőn, majd utána leülünk az aszfaltra, és frissítünk a sajátból kissé elgyötörten. Kiérvén a faluból, a messzi távolból valaki állat módra üvölteti a motorját vagy fél órán át. Szántóföldes emelkedőn haladunk egyre felfele, és bizony meglátok apró villámlásokat. Attila mondta hogy ne törődjek vele, miért nem inkább az orrom elé nézek, vagy a jelzéseket? :) Dörgés még nem volt, de azért reménykedtünk hogy nem mi leszünk az áldozatok. 78 km-hez érkezve, nagyon figyelek, jelzésváltás, innentől S- jelzés egy darabig. Sok fényvisszaverő nyíl mutat tovább a P-on, de nem dőlünk be, az más trehány szervező sara volt. Egy hosszú aszfalton kómázgatok, aztán egyszer csak meghallottam az első dörgést, pár perc múlva a következőt. Egyre hangosabb. A végén már kezdett eléggé para lenni, így tempósabban érkezünk meg a 85 km-es Prekazka nevű ellenőrzőponthoz. A térképen jelzett "bus" szlogen megállója sehol sem volt, még szerencse hogy a pontőrök sátorban voltak. Innentől az utolsó 15 km amúgy is végig nyílt rész lett volna, de a pontról már "szép" kilátás nyílt a percekkel később megérkező viharra. Na innentől kezdődött nekem a kálváriám.. Két idősebb mogorva pontőr volt, nulla nyelvtudással. Kis ideig a sátorba maradtunk, majd valahogy üggyel bajjal a tudtukra adtam, hogy mivel a villámok már eszméletlen közel csapkodtak, kicsit beülnék pihenni a kocsijukba. Nagy nehezen megértetve magamat beültem, de ekkor már három villám is szó szerint pár méterre csapott le a sátortól, gigantikus dörgéssel. Még a kocsiból is borzasztó volt nézni. Az eső elkezdett szakadni közben. Később picit elbóbiskolok, majd azon kapom magam hogy eltelt 1 óra egy pillanat alatt. Hiába, ez már a második alvás nélküli éjszaka volt.. Egyszer csak benyit a két pontőr, és angolosan kizavarnak. A miértjét nem tudom akkor, de hamarosan rájöttem hogy már fázhattak, mert az oldalról nyitott kis sátorban bizony már nagyon hideg volt. "Fázzak inkább én" jelszóval leültem a kis székbe, ekkor már hajnal 2 lehetett. Attila már rég továbbindulhatott amíg én aludtam. A vihar tombolt.. Alig hogy elment az egyik fázisa, hullámszerűen jött a következő vihar esélyt nem hagyva tovább indulásomra. Persze a célig mint írtam végig nyílt rész vitt, a villámok pedig másodpercenként cikáztak körülöttem is, meg úgy mindenhol messze is. Max 3-kor el kellene indulnom akkor is, hogy szintidőben beérjek. De így nem merek. Basszus, közeleg a 3 óra... 2:30 van, érkezik 4 túrázó. Három szlovák + 1 cseh. Mindenkin esőkabát, de nagyon fáztak a fiúk. Jah, én még nem is írtam, rajtam egy szál póló, és rövidgatya volt, ennyi.. 3:04, és a fiúk tovább indultak a viharban. Most kellett gyorsan döntést hozzak mi legyen. Ha maradok akkor végleg ott maradok, ha elindulok, akkor legalább már velem együtt öten félnénk. Tovább indultam, bízva a túlélés reményében. Ezen a ponton 3 órát töltöttem.. De felálltam.. Szerencsére aszfalton haladtunk sokáig, nem szántóföldön, így a villámcsapás esélye egy "kissé" kevesebb lett. 3 km múlva Horná Krupá nevű faluba érkeztünk, a lehető legjobbkor. Egy pillanat alatt óriási szélvihar kerekedett, intenzív esővel. Nagy szerencsénkre pont találunk egy fedett buszmegállót, oda telepszünk le. Eszméletlen mi van odakint, a villámok a templom tetejébe csapnak, illetve a nem sokkal mellettünk levő vezetékbe. Érezzük is a füstnek az égető szagát, és bele se merünk gondolni mi lenne ha pont úton lennénk. Jó 20 percet várunk, ami nekem azért is rossz, mert a 6:10-es Spacincei buszt el kellene csípni, ugyanis Máténál van a hazafele jegyem. Ráadásul ha esetleg lekésem, euróm sincs már szinte semmi.. Az idő nem nekem dolgozott, elállt viszont a szélvihar, de a szakadó esőbe alig hogy tovább indultunk, olyat láttunk, hogy a sporik azonnal intenzív videózásba kezdtek. Nekem sajnos lemerült az eszköz, de ezt én sem hagytam volna ki. A falu gyakorlatilag el lett zárva a külvilágtól... Az árokból óriási sodrással ömlött a fő útra a sáros víz. A helyiek hajnal 4-kor próbáltak valamit tenni, de nem lehetett. Térdig érve próbáltunk haladni a főúton a sártengerben, ami volt vagy legalább 200 m-en keresztül. Minden átázva, én a pólóban már nem tudtam kiegyenesedni úgy rám fagyott. A falu végén a szomszédos tó is kiöntött, így még vagy 1 km-en át hatalmas vízben úsztunk szinte. Mindez a fő úton.. Túlélvén 5 km volt a következő falu, Dolná Krupá. Az aszfaltúton a srácok mondták hogy most vagyunk a tetőn, így még parásabb a villám.. Nah, nagyon megnyugtattak.. Bele sem mertünk gondolni mi fogad majd itt minket ebben a faluban.. Amúgy a 3 srác Spacincei volt, szóval ők igazából hazagyalogoltak, feltéve ha.... Irigyeltem őket nem kicsit. Amúgy az utolsó 6 km-t leszámítva egész jó tempóban mentek a fiúk, de sejtettem hogy a rémálom beigazolódik, hogy nem érem el a 6:10-est. Útközben faggattam őket hogy tudnék Pozsonyba eljutni, és ott van-e valahol pénzváltó, mert csak pár euróm volt, és a Pozsony-Budapest vonatozás pedig nem olcsó. Persze nyilván azt is ki kellett volna fizetnem amit még Máté megvett nekem otthon oda-vissza buszt. Nem lesz olcsó ez a túra gondoltam.. Dolná Krupában nem volt villámárvíz, csak az árvíz nélküli verziója, de az folyamatosan óriási dörgésekkel. 6:00 körül már világosodott, de már alig 3 km-re voltunk a céltól. A végén a 3 srác megvárta a cseh túratársat, aki amúgy egész végig lemaradozott. Én már borzasztóan fáztam, de nem léptem el tőlük, ha már eddig eljöttünk beérünk együtt. Soha nem akart eljönni a vége, epekedtem, hogy csak valahogy éljem túl.. 6:45-kor végre hihetetlen de célba érkeztünk. 23 óra 20 perc alatt sikerült ez a 100-as, ami nem is inkább paramétereiben, hanem az időjárás viszontagsága miatt lett életem egyik legküzdősebbje. De valami csoda vagy inkább jófejség folytán ott volt a célban Attila és Máté. Attila már 4-kor indult volna haza kocsival, ezt útközben is mondta, de végül megvártak. Na ez volt a két nap legjobb híre. Nem kell pénzváltót keresgélnem két éjszaka nem alvást követően egyedül Pozsonyban. A célból így kocsival jutottam haza, ez ám a szerencse :) Igazából fizikailag csak a talpam ázott fel, de az úgy rendesen. Más gond szerencsére nem volt, hacsaknem annyi hogy mindenemből csavarni lehetett a vizet. Szellemileg voltam nagyon fáradt, de az hamar kezelhető volt egy kiadó alvással. Így lett egy viszonylag könnyű túrából az egyik legnehezebb... | |||
| |||
Rockenbauer Pál emlékúton Zalában 130 km tizenkettedjére is sikeresen teljesítve 29 óra 35 perc alatt. Ez bizony akármilyen hihetetlen teljesen más volt mint az összes többi tizenegy. Hogy miért? Tarts velem Kedves Olvasó!
Pénteken Venczel Gyurinak köszönhetően este 9-re már a szálláson voltam Nagykanizsán. Gyors lepakolás után kicsit társasági életet éltem a "hivatalban" néhány kedves ismerőssel, kibeszélve sok-sok túrán ki merre járt mostanság.
Reggel 5-kor csipogott az óra, majd a szokásos 6 órakor rajtpecséttel a zsebünkben útnak indultunk. Gertner Andrea-val mentem, ő az első sikeres teljesítését próbálta abszolválni. Az elején persze hamar eltelt a 6 km-es aszfaltos szakasz Palin városrészben majd a K- jelzésen elértük az első filctollas pontot Zsigárdot. Én csak ikszelgetek, Andi időt ír mindenhol. Homokkomáromba vártam már a kis boltot hogy reggelizzek egy jót, de sajnos úgy néz ki sok év távlatából, hogy az egység, és a bolt is véglegesen bemondta az unalmast :( Pénteken jó nagy eső volt, sok helyen látszódott a terepen. Áldottam is az égieket hogy nem akkor volt a túra, de nem tudtam hogy az égiek bizony a mai napon is megtréfálnak majd. Kicsit ellépek, Andi, Átol Csabiékkal marad. Az obornaki műút után egy rövid de velős emelkedőn elérem a K- S- elágazást, ahol ismét bója van. Búsan nézek a K- irányába, de jó lenne visszafele jönni. Na de a S- most a helyén való jelenleg. Egy jobbkanyar után társamat bevárom, addig meg lelegelek egy fél bokor szedret :) Oltárci vadászház következik. Itt élő pont üzemel, az almát most kihagyom, de a víz itt bizony szükségállapot, na meg az egész túrán is. Nincs hőség, kellemesen fújdogál a szél, bízom benne hogy ez rendhagyó Roki lesz, és egyik sarokból sem kell felállnom, hanem K.O-val nyerek :) Hahótig (40 km) egy a tempó a többiekkel, jókat diskurálunk, mindössze egy érdekes S- jelzés ami érthetetlenségre ad okot. Szerencsére tudom melyik út a helyes, hiába megy 2 irányba a jel :) Hahótra picit 6-os átlag alatt érünk, pedig egyáltalán nem siettünk. Iszok egy söröcskét, feltöltekezek kólával, és rávetem magam a finom paradicsom-paprika-zsíroskenyér kombóra ami a túra ellátás része. Pihenés után immár Z-jelzésen indulunk tovább, de észreveszem a vészjósló fellegeket az égen. A morajlás is egyre közelebb, és percek alatt elkezd eleinte csak szemerkélni az eső. A mélyúton megállunk, és biztonságba helyezzük értékeinket. Nálam semmi sincs, csak póló és rövidnadrág.. Nem kell sokat várni, az eső rázendít. Bár erdőben megyünk a K+-en a söjtöri szőlődombok fele, de én tudom ha egy kis eső is esik Zalában, annak beláthatatlan következményei lehetnek terepügyileg. Bizony ez így is lett.. A söjtöri dombokra felérvén Tóth Feriék jönnek jobbról, eltévedtek, Feri szerint a track nem arra megy. Én sem látok egy deka jelzést sem a hármas elágazásnál, így legurulunk egyenesen a lejtőn. Elágazás, na merre? Feri mutatja merre megy a track, követjük, és látunk is régi K+-eket. Szerintem biztos nem vagyunk jó helyen, mert tavalyról emlékezvén friss K+-ek voltak, és egy év alatt nem amortizálódhatott így le. Már majdnem 9-en vagyunk, keressük az utat, Feri mutat lefele egy dzsindzsásba, itt le. Tény és való hogy itt megy a régi K+, de eléggé lejt az út, és félek hogy ki fogjuk hagyni a következő bójás pontot. Aztán egyszer csak megszólalt egy srác, hogy ahonnan ők visszajöttek, láttak új K+-eket, de Feri közölte hogy nem arra visz a track, és visszafordultak. Ó hogy... Ha a srác ezt még fent mondja biztos az újon mentem volna.. Így most reménykedhetünk hogy nem hagyjuk ki a kódot. Piszok nagy szerencsénkre a kód előtt 50 m-re csatlakozunk vissza az új jelzésbe. Huhh... Megnyugodva haladunk az immár továbbhaladó vihar után. Söjtörön Andival beülünk a sörözőbe, és frissítünk egy jó 20 percet. A többiek továbbmentek, de nem zavar, hadd menjenek csak. A vihar arra legalább jó volt hogy az amúgy talán a túra legnehezebb részét felfrissítse, és megússzuk az eddig mindig dögmeleget. Kellemes klímában haladunk ki a faluból, de a Pusztaederics előtti dombon horror sár fogad minket, alig bírunk felkecmeregni. Lefele szintén ugyanaz. A falu előtt utolérjük Kotlár Lacit, aki egy darabig társunkká válik. Ritka pillanat, de nem megyünk ki az általam ismert kék kúthoz, ugyanis a klíma egész kellemes most. Még a Z- jelzésen a bója után megtesszük a világ legértelmetlenebb kitérőjét :) Hamarosan bejön a K-, irány Rádiháza fele. Útközben jönnek szembe az ismerősök, buzdítjuk egymást. Leérünk a faluba (58 km). Jól esik a pihenés kicsit. A depóscuccomat megkeresem, és két powerade, és egy jó kis konzerv lapul benne amit együltő helyben le is tartóztatok, nehogy gond legyen a gyomrommal mint már párszor a Rokin. Közben megjön Inci, Viki, és Rajmund, majd hamarosan Átol Csabi. Mindenki rávetemedik a frissítőjére, mi egy jó fél óra után búcsúzunk. Továbbra is hárman haladunk. Bizony visszafele nem esik olyan jól a K- mint még lefele. Letudva az oda-visszát, jó sokáig K-. Óriási dagonya fogad minket, a cipő pillanatok alatt lánctalppá válik. Végre ismét bója. Szentpéterfölde előtt vészjósló fellegeket vélek ismét felfedezni. Na ez nem lesz jó, így is borzasztó saras a terep. Már morajlik, Andit megkérem nézzük meg az időképen mi várható. Úgy néz ki 20 perc múlva telibe kap minket egy erős vihar, de a sebességét megítélvén hamar fog távozni. Kiérünk az aszfaltra, nyíltabb a rész, nagyon csúnya felhők jönnek utánunk. Átmegyünk a falun, és berongyolunk a temetőbe, ahol a ravatalozó előtt megtelepszünk. Szerencsére van teteje, szuper jól funkcionál, és még viszonylag kényelmes is. Ahogy beléptünk, szinte percre pontosan elkezdett fújni a szél, szakadni az eső, hatalmas villámlások, és dörgések kíséretében. Hú, nagy szerencsénk van. Ideiglenes pihenőidőt rendelünk el, közben szórakoztatjuk egymást a hely viszontagsága miatt :) Jó 10 perc múlva befut Nagy Imre Rambó :), különböző szavak kíséretében. Hát.. Kazinczy forogna a sírjában.. :) Közben befújja magát valami kullancsirtóval, ami leginkább egy parfümre emlékeztet. Megy az mindenhova, arc, fej, láb. Szegény majd megfullad, mi meg jókat röhögünk :) Eközben akik mögöttünk voltak, szépen haladnak tovább a szakadó esőben az úton. Mindenkin esővédő cucc, csak a nagy Átolon nem :) Mi egyáltalán nem bánjuk hogy még maradunk, legalább megússzuk a zuhét. Egy jó fél óra pihi után körvonalazódik a jó idő, a fellegek szépen tovább haladnak. Rambó elindul, mi szépen összekészülődünk. Mire teljesen eláll, ismét úton van hármasunk. Lelki szemeimmel vizionáltam a következő etapot.. Nem nagy, hanem óriási dagonya keletkezett, Balaton méretű pocsolyákkal. Keservesen próbáljuk kerülgetni, több-kevesebb sikerrel. A fejlámpát is elő kell venni most már. Hosszú-hosszú egyenes, elhagyjuk Csabiékat, ImiRambó, és Laci is csatlakozik hozzájuk. Mi Andival tovább megyünk, és innentől kettesben haladunk. Kedves zalai ismerősömet, Tibit is megelőzzük, de egy darabig jön mögöttünk, bírja ő a tempót. Lasztonyát elneveztük szellemfalunak, totál kihaltság, még a kutyáknak sincs kedve ugatni minket. A falu után egy meredek mélyedésben emelkedünk a kilátóig, ahol Rajmundék csapatát is megelőzzük amíg ők kifújják magukat. Fent köd fogad. Szerencsére az útvonal a fejemben, így már rutinból megismerem a cseles balkanyart a Torhai-forrás fele. A forrásnál a többiek megpihennek, mi Lispeszentadorján (nyelvtörőnek jó) felé menetelünk. A falu felett a bójánál egy csoki van a földön. Nem is én lennék ha nem falnám fel, de a felénél észreveszem lámpám fényében rajta a hangyákat. Viccesen mondom magamban hogy "hangyasav". Leérvén Lispére az időjárás is eléggé lehűlt, fázunk mindketten. Mindig elmélázok hogy milyen közel lenne innen Bázakerettye aszfalton, de nekünk még fel kell mennünk egy jókora kitérőt tenni a dombtetőre. Ráadásul itt minden évben tanyáznak óriáspókok, amit kifejezetten utálunk mindketten Andival. Természetesen idén sem volt másképp, gigantikus dögöket véltünk felfedezni, így többet néztem a pókhálókat mint az utat magát :) Persze pocsolyahegyek voltak, és beletrappoltam jópárba. Végre leérünk Bázakerettyére, ahol hatalmas üvöltözés szakítja meg a csendet. Egy autó áll lentebb, és valaki teli torokból káromkodik. Először azt hittem a kocsiból kiabálnak befele a kocsmába, de közelebb menvén kiderült, hogy az egy rendőrkocsi, és a szomszéd házból üvöltözik valami vadállat, kellően ittas állapotban. Beérünk a kocsmába (84 km), állítólag itt is inzultálta a vendégeket, túrázókat, és az itt tartózkodó pontőr hívta ki a rendőrséget. Még jó hogy nem hamarabb értünk ide. Itt pihen éppen Szászfai Gábor, és Fullmann Jani, akik még Rádiháza után előztek meg minket a ravatalozónál. Ők lassan indulnak is tovább Letartóztatok egy csomag chipset, majd feltöltekezek folyadékból. Itt is elég sokat elvagyunk. Közben megérkeznek a többiek, jó sokan lettünk. Nincs kedvem kimenni az immár borzasztó hidegbe, de erőt veszünk Andival, és folytatjuk tovább a metsző hidegbe, immár K+-en. Budafánál egy házat pont a jelzés kellős közepébe építenek, így kicsit félrevezető a balkanyar, de kis tanakodás után a helyes úton vagyunk. Pókok, és már megint pókok.. Vártam a meredek emelkedőt, aminek a tetején lesz a bója (ha le nem lopták mint egyik évben). Emelkedő megvan, jelzés nem nagyon akad. A tetejénél elágazás, sehol semmi. Valahol túlmehettünk. Vagy balra, vagy jobbra visszamehetnénk az útba, de mivel nem tudjuk melyik irányba ment a jel, így vissza a legutolsóhoz, természetesen az emelkedő aljába. Egy nehezen észrevehető balkanyart lestünk be, ráadásul a jelzés is takarásban volt a bozótba. Na mindegy, meg van az út. Megvan az emelkedő is, látszik nagyon kevés a nyom, sokan benézhették, a tetőn meg GPS-el nyilván korrigáltak. Hosszasan hullámozunk a K+-en, mire kiérünk a kistolmácsi műútra. Az éjszakai horgászat továbbra is divat erre. Tó Büfé, már alig vártam, mert bizony nagyon megéheztem. Bent nagyon finom teát ihatunk, ami az ellátmány része. Azonnal rendelünk is két hot-dogot, amire Andi meghívott. Különösen jól esik. Minden falat vérré válik a gyomrunkban. Lassan szedelőzködünk, közben ismét beér Csabáék nagy csapattal. A két hölgynek Incinek és Vikinek kutya baja, látszólag nagyon ügyesen haladnak a cél irányába. A túra során most látjuk őket végül utoljára. Kimegyünk a dermesztő hidegben, itt fáztam a legjobban, alig vártam az emelkedőt a borsfai szőlőhegyre. A faluból kiérve, rutinom nem hagy cserben, egy bal kanyarnál úgy rémlik ott kell fölmenni, egy darab jelzés nem volt sehol. Mire kételkednék magamban, 100 m után ott a K-. Különösen pókveszélyes rész jön, szemem a pályán kell hogy legyen. Megúsztuk ismét. Borsfára leérvén, a szokásos törzshelyemen a buszmegállóban megpihenünk kicsit. Valkonyára már lámpa nélkül érkezünk, éjszaka túlélve. Itt pihen Gábor, és János ismét. Andinak már nagyon fáj a bokája, innentől sajnos kínkeservesen tudtunk tovább menni, de a lényeg hogy a finom frissítés után valahogy ismét sikerült útnak indulni. Gáborék még pihentek. Bár azt hittem simán utolérnek minket, végül nem így lett. Következett a hét domb. Sosem volt hét, de a túraberkekben így él. Tudtam hogy az első kettő a legnehezebb, így megfontolt tempóval araszolunk. A második tetején egyszer csak Imre ül egy kövön. Mit keres itt? Tettem föl a költőit. Kiderült hogy Báza után nem volt kedve menni a K+-en, inkább a P-on haladt. Állítása szerint 500 m-rel rövidebb. Van az sok km is, de meghagytam a hitében :) Mi továbbhaladunk, és figyelve az eszteregnyei kitérőre, hamarosan dinnyét majszolhattam az EP-n. Innen egy nagyon meredek lefele jött, Andinak ez már nagyon nem esett jól. Még egy dombocska, és visszatértünk a K-S- elágazásba, bezárult a kör. Innen vissza a célig a reggeli úton, csak szembemenve. Az obornaki műútig valami borzalmas sáros lejtő vitt, szinte lehetetlen volt itt a haladás, de valahogy túléltük. Kezdett a nap is erősödni, de Homokkomáromig még kulturált klímában haladtunk. Itt egy eddig még soha nem létesült ellenőrzőpont üzemelt a turistaházban, ami a következő unalmas etapra belegondolva tökéletes helyen volt. Bár az ellátás nagyon minimális volt, de az egyik néni miközben rákérdeztem van-e valami kaja, szívélyesen nyújtotta a saját (!) Győri Édes kekszét, hogy markoljak amennyit szeretnék, sőt el is vihetem. Ennek a gesztusnak nem tudtam ellenállni, és egy jókora adagot kiveszek. Nem győzöm meghálálni. Kereken 9:00-kor jártam itt, de ezt csak onnan tudom, hogy a nap innentől ereje teljében vigéckedett, és megmaradt ez az időpont. Jön a túlélőszakasz a célig. Ez már soha nem esik jól. Végtelen hosszú egyenesek veszik kezdetét. Valamikor elérjük Zsigárdot, a filctoll színe más mint reggel volt. Nagyon helyes. Azonnali kényszerpihenő, egy energiaital veszik el bennem jó mélyre. Megnézzük a talpunkat, mert az enyém is már fájdogál, de Andié elég horribilis volt. Na de még egy 7-es a célig! Hogy újult erővel az túlzás, de elindulunk, és innen már a célig nem állunk meg. Elérjük a rém hosszú aszfaltot. A nap tűz, fejem lógatom, álmosság kísért, de a lényeg hogy minden lépéssel előrébb vagyunk, még ha ezt abszolút nem is érezzük. Egyszer minden "jónak" vége szakad, és 11 óra 35 perckor belépünk a suliba, mission complete! Ez most nem az a megszokott 40 fokos Roki volt, hanem egy teljesen más világát mutatta idén a terep, de csúszva, mászva, fázva is sikeresen célba értem tizenkettedjére is :) | |||
túra éve: 2018 |
| |||
Kék Balaton 160 Péntek este 18:00. Hazaérek az 5 napos tátrai teljesítménytúrákról, 136 km-t, és 7672 m szintet leküzdve. Teli vagyok élményekkel, de nagyon álmos is vagyok egyben. Az 5 napból négyszer teljes elázás, főleg az utolsó napon. Így péntek este hazaérvén tiszta víz minden cuccom, ami másnapra kellene az is. Este 10-ig küzdök az elemekkel, majd hulla fáradtan lefekvés. Reggel 5-kor kelés. Persze nem voltam olyan fitt mint vártam, és ez nem jó ómen egy ilyen hosszú táv előtt. Azért persze megpróbálom.. Vonattal érkezek Pétfürdőre. Pakolászás, majd 7:45-kor indultam el Zolival. Megfontolt tempót terveztem, de azért haladni kell, mert a szintidő nem viccelt. Nekem ez a túra mindig a lazulásról, kikapcsolódásról szólt, most ezen az egyszeri rendezésen menni kell nincs mese. Így nincsen sörözés se Királyszentistvánnál, sem Litérnél. Timivel a szokásos fotó nem maradhat el persze. Rendesen befűtöttek, és még csak délelőtt van. A Malom-völgyi pihenő csodás helyen van, kapunk vizet, meg nápolyit is. Jó a kedvem, mert innen már csak legurulunk Balatonalmádiba, ahol lehet nézelődni jobbra-balra, na meg persze előre a csodás "tengerünkre". Szerencsére nem vagyok fáradt, jó hangulatban haladunk. A központban megtörténik a bélyegzés, majd irány fel a kedvenc kilátóm fele, a Csere-hegy irányába. Útközben üdvözöljük Gézát, és Ágit, majd egy ismert közkútnál vágjuk be a fejünket alá. Elkövettem egy hibát, mert nem vettem föl a sapkát, pedig végig itt volt nálam.. Az oka az volt hogy a felvidéki túra után szétázva másnap valami borzalmas szaga volt (a cipőnek szintúgy, de azt nagy undorral felvettem), és nem akartam szegény fejemen látni ezt a "valamit" :D Ezért a hülye gondolatért bűnhődtem is.. Na de felérvén a Csere-hegyre még minden okay volt, bár a kilátó megnézése most kimaradt. Alsóörsre halál pontosan 6-os átlaggal érkeztünk, de én sejtettem hogy ezt a számot ezen túrán most láttam utoljára. Zoli siet, mert bajnoki futama van, én pedig belevetem magam a kajálásba, és egy sört engedélyezek magamnak. Jó 20 perc után én is folytatom utamat Lovas felé. A laminált K- érdekes módon bemegy a falu előtt balra, még jó hogy észrevettem. Ez után jönnek a nagyon meleg részek, ahol már tényleg tűz a nap. Még a Csákány-hegyre jó tempóval érek fel. Nem rég végigjártam az összes kilátót, így most nem megyek föl egyikbe se. Inkább sietek le Csopakra, ahol a malomnál vár a szuper gyümölcsleves, és sok túratársat is sikerül utolérni. A levesből lehet repetázni, azonnal kihasználom. Utolérem Zolit is, együtt indulunk tovább, de eléggé lassan jön, és panaszkodik hogy lehet van egy kisebb napszúrása. Nekem sem kellett sok, a Péter-hegyre felfele rendesen megzuhantam, és éreztem hogy csak fel kellett volna vennem ezt a sapkát, akármilyen büdös is.. Ha túlélem az éjszakát, akkor vasárnap fel kell venni. Na de hol van az még.. A Péter-hegy aljába meglepi frissítő pont volt, ami most nagyon jól jött.. Elgyengült emberek vannak a ponton, közte velem is, még ha nem is látszott. Egyedül Kovács Zsoltinak van jókedve, mint ha most indulna el a rajtból. Irigyeltem. Erőt veszünk magunkon, és Füredtől már csak a Jókai-kilátó megmászása választ el. Komótos lépésekkel haladok. Felérvén csodás panoráma fogad a kereszttől, egész Füredre, meg a Tihanyi-félszigetre. Éreztem hogy sürgősen venni kell valahol üdítőt, mert elszomjaztam rendesen. A városba találok egy pékséget, jéghideg üdítőkkel tankolok fel. Alig várom már az ellenőrzőpontot. Eljön végre a Papsoka templomrom. Alig 50 km-nél vagyok, de voltam már sokkal jobban, ráadásul a talpam is elkezdett fájni, ami bőven elég volt a Kazinczyn, de a sok aszfalt, és a meleg megint előhozta. Zoli vödörből locsolja a hideg vizet a talpamra, ami nagyon jól esik, csak vicces látvány gondolom a többieknek. Nem foglalkozok semmivel, csak azzal ami tovább visz. Például a finom dinnyeszeletekkel. Majd' fél órát pihenünk itt, de persze tovább kell menni nincs mese. Az átlag lényegtelen, csak meg legyen szintidő alatt. 18:00 körül jár, alig várom az estét, ráadásul a fülem is folyamatosan zúg, amit a Roki óta tudom hogy baj, és napszúrás. A tempót is visszavettem, csak óvatosan, ha teljesíteni szeretnék. Semmi futás a lejtőkön is, csak gyaloglás. A Nagy-Gella tetején utolérjük Magasházi Ildiéket, és egy kis darabon át beszélgetünk, ami legalább kizökkent a küzdős menetből. Kálmánék elmennek vizet vételezni, az emelkedő tetején Ildiék megvárják őket, így Zolival ketten maradunk ismét. Fel sem fogom hogy lesz ebből 160 km, de csakis előre, ez a jelszó. A Zádorvár alatt, a kútnál van az EP. Van pogácsa, meg sütemény. Nagyon jól esik! Aztán a Zádorvár tetején eszembe jutott hogy a flakonomat meg nem töltöttem fel. Brávó! Vissza már nem megyek, még jó hogy nincs már olyan borzasztó meleg. Utolérjük Kovács Zsoltit, hasonló tempóval haladunk egy darabig. A távolban apró villámokat látunk, sebaj, ez még nem gond. Besötétedett. Végre! Pedig nem szeretek nagyon sötétbe menni, de ritka pillanat, most kifejezetten vártam. Azt hittem ezzel minden rendbe lesz. Elmúlik a talpfájás, a napszúrás, és mosolyogva haladok a célig. A napszúrás egy idő után elmúlt, a talpfájás csak erősödött, a mosoly viszont abszolút nem volt őszinte, főleg amikor a Halom-hegy előtti jelzéskeresés után felérvén a kilátóba megláttam hogy hatalmas villámok közelednek/távolodnak.. (nekem mindegy, elég látni csak, hogy parázzak már). A Halom-hegy után otthagytam Zolit, és kicsit gyorsabban kilépve indultam meg Szentantalfa irányába, mert láttam hogy a villámok közelítenek, és már mordul az ég is. Egész jól haladok, majd egy templom romnál balra fölmegyek a K- jelzésen, hogy megkerülvén a szántóföldet, úgy érkezzek le a faluba. Idegesítő volt tökön-babon át menni.. Aztán két lámpát látok akik másfelől jönnek. Gondoltam eltévedtek, de aztán egybement a két út, és láttam hogy Zoli, és Zsolt az. Hogyhogy? Kiderült hogy valami laminált jelzés egyenesen tovább vitt ahol én balra felmentem a K- (!) jelzésen. Akkor most végülis a Kék Balatonon vagyunk, vagy mindenféle egyéb jeleket kell követni? Kicsit morcos voltam, de mindegy, közel a falu, ráadásul a vihar a sarkunkban. Még pont beértünk a kulcsosházba, rá 10 percre elkezdett esni az eső, és hatalmasakat dörgött. Nagy szerencsénk volt. 74 km-nél járunk. Jó sok ismerős itt pihen, jól esik látni őket, de borzasztó meleg van a helyiségben, én meg féltem hogy pikk-pakk bekómázok, így inkább egyedül ültem kint az előtérben. Definiálhatatlan időt engedélyeztem magamnak. Majd tovább megyek ha jól esik. Na de nem az eső! Addig is paprikás krumplit majszoltam, zoknicsere, elemcsere, kaptam egy sört is, meg rá egy energiaitalt is bevertem. Rosszabbul csak nem leszek tőle mint nappal voltam.. Tóth Feri, Őze Erzsi, Lévai Éva, és Venczl Feri indul tovább. Sok ideje itt voltak, de úgy voltam vele hogy még egy picit pihennék. Kerek éjfélre tettem az indulást. Majdnem másfél órás pihenés után újra úton. Zoli elindul velem, de nagyon lassan jön. Még mindig villámlik a Hegyestű túloldalán, pont arra amerre majd menni kell. Viszont az időből meg nem szerettem volna kicsúszni, így azért van még tartalék bőven ha bármi lenne. Zoli végleg lemarad, én kicsit elindulok tempósabban fölfele, egy srác jön velem, nem ismerem, de a Kazinczy 200-at ő is megcsinálta idén. Hm. Akkor bizony nem kezdő. Pár szót váltunk, de egyikünk sincs nagyon beszédes kedvében. A Hegyestű után meg van a kód is, majd nagyon figyelek, mert az eddig követett K- helyett K+ kell. Megvan, szuper. A baj csak annyi, hogy ez végig egy réten át visz Köveskálra. Folyamatosan villámlik a közelben, talán itt paráztam a legjobban. Fények előttem, jaj de jó! Először utolérem Venczl Ferit, akinek a talpa szintén nincs túl jó bőrben. Welcome! Nekem se! Aztán a 20 perccel előttem induló négyest, mert még Zsolti is itt volt velük. Végre Köveskál! Nem volt könnyű ez a pár km. Ráadásul totál beázva a cipő, meg a zokni. Itt még nem cserélek. Kapunk egy bónt, fröccs, és zsíroskenyér menüt választok. Kovács Zsoltinak eszébe jutott hogy névnapom volt, és másfél órája múlt el :) Odaadta az ő nagyfröccsét is, én meg nem győztem hálálkodni, mert azért ez eddig nem egy gasztrotúra ellátás ügyileg. Itt is egy nagyobb pihi, majd Zsolti el a 110-esek irányába, én pedig Tóth Ferivel, Erzsivel, és Évával haladok tovább. Nincs kedvem egyedül menni most, máskor el vagyok, de most valahogy jobban esik a társaság. A Fekete-hegyi kilátó borzasztó meredek, nem is tudom hogy jártam-e itt már valaha, de soha nem akart eljönni. Szerencsére a vihar vonulóban, és a villámlás is már messzebb jár. Szentbékkállán beülünk egy buszmegállóba, Ferinek is már borzasztóan fáj a talpa, és még alig járunk féltáv fölött. Na ez kemény lesz! Megtaláljuk a pecsétet. Mindszentkállára egy totál értelmetlen, idióta, hadd ne soroljam még milyen kerülőút visz be. Minek festették át ebbe a dzsungelbe a kéket, miért nem volt jó a régi, ami pikk-pakk bent volt a faluba?? Ráadásul A K4 által van egy jó ,kis oda-visszánk is. Csodás... Legalább találkozunk Csabival, és Palival is. Bíztam benne hogy valami finomság fog itt minket várni, mivel autóval is könnyen megközelíthető, de kicsit lelombozott mindenkit a sós perec, meg a kis rágcsa kaják. A bodzaszörp azért jól esett na.. Nekem sürgősen zoknit kellett cserélnem, mert már ebben rémes volt menni. Erzsi megvár, a többiek elindulnak hogy majd utolérjük őket. Egy darabig nem sikerült.. Közben kivilágosodott, vasárnap hajnal van. Szerencsére szellemi holtpont nem nagyon volt az este, inkább csak fizikai, abból is csak talpi, de az durván. Elindulván, jön szembe Tóth Rajmund, Hegedűs Csaba, és egy túratársuk, akik szintén a 160-ason nyomulnak, még a pont irányába. Erzsire rájön a fényképezhetnék, de tényleg szuper helyeken járunk, a felhők a hegyek alatt, igazi panorámaképeket lehet most lőni. A Csobánc fele még nem jártam ezen a K-en, így amikor jön egy jó hosszú emelkedő, és Erzsi megkérdezi hogy ez már a Csobánc-e, mindössze a térkép léptékadataira hagyatkozva mondom hogy még biztos hogy nem, de tény hogy elég meredek erre fele a környék. Vicces volt az autós tábla a szűk ösvényen, jót mosolyogtunk rajta, és közben szedert, illetve szőlőt majszolunk. Kibukik Csobánc vára, hú de magasan van.. Felfele utolérjük Ferit, aki épp a talpát krémezi, és Évát, aki várja. Felérvén gyönyörű panoráma mutatkozik a tanúhegyről! Lefele nem leljük a K-t (mint kiderült mások is voltak így ezzel), így megkerülve a várat, érzésre lyukadunk bele újra. Leérünk Káptalantóti műútjára. Nem esik jól már a megváltó műút se.. A ponton Pávó Balázs teljesít szolgálatot, és végre sok idő után minőségi frissítőpont! Szalámis-uborkás kenyér, és kóla. 4 kenyeret be is vágtam, eszméletlen jól esett. Nehezünkre esett tovább menni. Most már csapatként funkcionálunk, ezt ki lehet jelenteni. Jön a Tóti-hegy. Megint dörög az ég.. Csodás.. Meredeken megyünk fölfele először a K3-ön, majd Z-, végül Z3. A háromszög nem volt könnyű, mert azért saras volt, de még viszonylag pont tűrhető. Felérvén pecsét semmi, felírtam a csúcskőn a kódot. Látszott egy sávban hogy a déli parton esik az eső, és onnan jön a dörgés, de nem tűnt vészesnek. A kilátás amúgy 180 fok panorámás! Alighogy indulunk tovább a Z-n, máris elered az eső, de olyan áztatóan. Ez nem is látszott a hegytetőről! Következik a Gulács! Tudtam hogy ez egy türelmet igénylő hegy. Először a K-n emelkedünk, majd jobbra K3 sokáig, szinte csigavonulatban. Feri meg Éva elhúzott, őket csak később látjuk viszont. Erzsi megjegyzi milyen alattomos ez a hegy. Amikor én jártam itt először, ugyanezt gondoltam, de szerencsére azóta már megfordultam itt párszor. Felérvén a kilátás sem akkora "vászisztdász". Így sarkon fordulunk, és irány lefele, vissza a K-ig. Útközben többen jönnek velünk szemben, a lejtő alján pedig megjelenik Venczl Feri is, akinek szurkolunk, mert idővel nem túl fényesen áll, de még nincs veszve semmi. Zoli viszont sehol. Már temettem, de a végén mint kiderült főnixmadár módra feléledt. Haladunk Erzsivel, már ott lennénk Tomaj szélén, de még a Badacsonyt meg kell mászni, és jóval később érünk csak ide. Megint kezd már meleg lenni. Már éjszaka is rajtam volt a sapka, ha épp szakadt az eső, de most habozás nélkül felveszem, nehogy baj legyen megint. Gyötrelmesen meredek ez a K- jelzés, alig vártam felérjek a kilátóhoz. Önpecsételés. Még szerencse hogy észrevettem három lódarazsat a pecsét melletti fánál, így sokkal óvatosabban közelítettük meg a pecsétesdobozt, és végül sikerrel jártunk. Csoszogunk le a K3 meredek kőlépcsőin, majd az alig észrevehető térképvázlaton jobbra megyünk a P-n, ami még szintén jó. Utána viszont a túra legnagyobb bakija következett.. Elértünk egy sárga jelzést, ami teljesen friss volt, de már le volt ikszelve. Az itiner szerint a S-n le balra. Az elágazásban utolértük Ferit és Évát, akik szintén tanakodtak. Én balra mentem volna, és Feri trackje is arra mutatott, így megindultunk mind a négyen. Bejött közben egy K3. Hitemben megerősített, hogy jópár barna tábla is mutatta a S-t, ami akkor mégsem szűnt meg? Ekkor még nem tudtuk.. Haladunk a dögmelegben, és egyszer csak leérünk, én gyanút fogok. Badacsony vasútállomás. Hogy a pics-be kerültünk ide, amikor Lábdihegyen kéne először lennünk? Éva felhívja Edinát, aztán átadja nekem. Mint kiderült ezt a jelzést 1 hete festették át máshova, amit persze honnan a francból tudhattam volna. Feri trackje régebbi volt, azóta mint kiderült módosították a tracket. Na de akinek nincs GPS-e? Dühítő volt a szitu, végül abban állapodtunk meg, hogy nem kell a Lábdihegyi kaja, inkább beültünk dupla hambit enni a strandra, hogy kicsit levezessük a feszültséget. Badacsonynál volt önpecsételés, innen folytattuk tovább a végtelen aszfaltgyilkolást 30 fokban, és 130 km után. Szegény 110-esek rossz fele jöttek, még szerencse hogy jókor voltunk jó helyen, és visszavittük őket a jó útra, de szegények ők is koptathatták egy darabig az aszfaltot. Végre Badacsonytomaj. Irdatlan hosszú aszfalt jön. Erzsi meg Éva elől, Ferivel kicsit lemaradunk. Szentségel ezerrel, hogy mikor esik végre le az első hó :D A szembejövő 110 km-es Gál Viktorral diskurálok pár szót, persze már mindenki árkon-bokron túl, és csak az Örsi-hegy tetején érem utol a csapatot. Nyögvenyelősen megy ez már, de alig 4 km Salföld, frissítés. Kákonyi Lajosék a pontőrök. Kókuszgolyó, és meleg tea a kedvenc itt! Na meg a cica aki mindig be akart szökni a kolbászhoz :) Jó fél órát itt ragadunk, de már annyira nincs messze a cél. Nagyon hosszú nyílt rész jön sokáig. Először Kékkút, majd egy rémhosszú tanösvény, aminek sosem akart vége lenni. Kővágóörsön azonnal bevetjük magunkat a csehóba. Én most "fantasztikus" akarok lenni, így "fantát" iszok :) Kiérünk, és megint mit látunk ? Naná hogy megint jön a vihar. Már nagyon hiányzott... Becsülettel kimásszuk a kővágóörsi kőtengert, majd jön a sóstókáli templomrom, ahol ismét önpecsételés. Köveskál irányába feltámad a szél is, a felhők lassan fölöttünk. Na ezt már nem ússzuk meg.. Visszaérünk Köveskálra, ahol a várt bónnak meg a pontőrnek ezer éve nyoma veszett, de a pincérhölgy ad pecsétet, és vannak sós rágcsák, meg szörp. Wow.. Amíg nem esik, gyorsan tovább kéne menni! És igen, jönnek a többiek is. Nini, kiegészültünk egy kutyával.. Vissza akarjuk zavarni, de hajthatatlan. 150 km-nél járunk, még egy tízes van. Indulunk tovább a "villámlós" K+-en. Bízom benne hogy most a szebbik arcát mutatja, és nem ázunk szét, bár lóg az eső lába. Megcsodálom a "RushBoy" kódot még egyszer ;) Megyünk a hosszú réten, és nem esik az eső, hurrá! Elérjük a K-t, ugyanaz a célig az út, mint idefele, csak azóta eltelt jó 90 km.. Mindenki boldog, mindenki örül, és kutyuskánkkal együtt 20:35-kor átlépjük a célt. Edina szigorú volt, és a kutyus nem kapott résztávos kitűzőt, de a gazdit sikerült meglelnie végül :) Mi viszont büszkén elmondhatjuk hogy ismét egy hosszú túrán vagyunk túl. Köszönöm társaimnak a túrát, Edinának a szervezést, és minden teljesítőnek, akármilyen távot is tett meg :) 160 km - 36 óra 50 perc. | |||
túra éve: 2017 |
| |||
Seprés, (laikusoknak mezőnyzárás, szalagleszedés) az Attila Király Emléktúra 115 (120) km - 3600 m szinttel távján Az év egyik legjobb túrája volt, telis-teli meglepetésekkel. Már tavaly is kaptam egy kedves felkérést ennek a túrának a seprésére, melyet szívesen vállaltam, idén ez megismétlődött és örömmel vettem a megkeresést.... Fogadjátok szeretettel a kis rövid beszámolómat: Rajt: 08:26. Szalagszedés, Anitával, Viktor lebetegedett :( Emberes pontok: Klastrompuszta (narancs, mandarin), Pilisszentlélek (vajas-zsíros kenyér, finom meleg tea bón), Vaskapu menedékház (rántott húsos zsemle, meleg tea). Mi azért egy-egy Bográcsgulyást bevertünk a házba önköltségi áron. Pilismarót, plébánia (zellerkrémleves, székelykáposzta, izóital, extra cappucino fahéjjal és mézzel, rágcsálnivalók, rántott húsos zsemle). Dobogókő, Walden Hotel (zellerkrémleves, rágcsálnivalók, meg még biztos voltak dolgok amik már nekünk nem jutottak a végén). Pilisszántó, Székely Vendéglő (gulyásleves). Sajnos mire mi odaértünk már bezárt, pedig a szervezők ki is fizették nekik a mi adagjainkat is. :( Pilisborosjenő, iskola (na ez eddig kettőből kétszer nem volt nyitva. Nem a szervezőkön múlott persze, csak a szalagszedés nem könnyű meló, így mi is későn értünk oda). Solymár, Menedékház (finom sütemények, rágcsálnivalók, kenyerek, tikkadt szöcske cola :) Szóval az ellátás eszméletlen szuper volt. Még egy pár plusz: Jópár helyen késésben voltunk (bár mondták a szervezők, hogy a seprűknek nincs szintidő, így is beértünk) mégis megvártak minket. Mindenki kedves volt, jókedvű, és tényleg látszott hogy értünk az indulókért vannak!! A célban a főszervező, Tamás meghívott minket egy-egy süteményre ahol a rajt volt, és a tesója Gábor egyenesen hazavitt Pilisvörösvárról a XI. kerületbe, úgy hogy ő a XVII-ben lakik. Gondolom ő is már nagyon fáradt volt, mert ez a túra bizony nagy logisztikát, és szervezést igényelt, de mégis hazavitt engem. Amit nem felejtünk el, az a Hirsch-oromra felvezető P-. Tavaly sem volt a kedvencünk, de most ez a fakidőlés, óriási sár, és a lánctalpas feltúrta hosszú út, leredukálta az átlagunkat itt szó szerint kb. gyök kettőre. Megváltás volt felérni! Ja, és közben tájékozódni, szalagokat szedni. Kb. 400 szalagot szedhettünk le összesen. Hatalmas sár volt az egész túrán, sajnos a cipőm tovább szakadt :( Köszönöm az egyesületnek a túrát, és a sok-sok kedvességet amit elhoztak erre a túrára. Én örömmel segítek amiben tudok a jövőben is! | |||
| |||
Bodajk-Gaja-völgyi Mikulás 25 Ritka pillanat amikor nem vonattal utazok, de Bodajkra nagyon ritkán akaródzik menni a vasút. Így a Népligeten autóbuszra pattantunk egy kedves túratárssal, és várt minket Bodajk. Csípős, metsző hidegben szálltunk le, -4 fokot mutatott a telefon. Egy moziban volt a rajt, ami inkább művelődési házra hajazott. 9 órakor indulás. A Bodajk feletti kálváriát másszuk meg egyből, ahonnan szuper kilátás van a falura. Mindössze a metsző hideg szél rondít kicsit bele az összképbe. A következő állomásunk a Károlyi-kilátó, ahonnan sajnos kilátásunk nem nagyon van, de a téli természet, a deres faágak, mindig adnak okot a gyönyörködésre. Kis oda-vissza, köszönés a túratársaknak, majd csakhamar az első EP-n vagyunk, az Alba Regia forrásnál, ahol müzliszeletet adnak a pontőrök. P- jelzésen haladunk, elolvassuk az itteni Halomsírok történetét, majd a K- jelzés visz le minket egészen a Fehérvárcsurgói víztározóhoz. Kis HTMV 90 nosztalgia, egy rövid szakaszon gáton gyaloglunk. A falu szélén kicsit elbúcsúzunk a K- jelzéstől, és a K4-en bemegyünk egészen a Csurgói Kastélyba, ahol megleljük a második ellenőrzőpontunkat. Kis történelem olvasás, közben isszuk a finom meleg teát, és egy kis rágcsálnivaló is akadt a ponton. Az időjárás már a szebbik arcát mutatja, körvonalazódik a kilátás is. Előtte viszont körbejárjuk a kastélykertet, ami egyben botanikai tudásunkat is fejleszti. Lefotózzuk a kastélyt több irányból, majd élményekkel feltöltődve megyünk vissza a K- jelzéshez. Alig 1 km múlva a tó partján megleljük a Becsali Büfét, ami bizony minket is becsalt, és egy darabig ki sem engedett. A vendéglátóval sok témáról beszélgettünk, közben fogyott a házi pálinka, és a ser. Kellemesen vigyorogva haladtunk tovább a tó partján. Egy darabig műúton kellett haladni, ahol kicsit elbizonytalanodtam az eddigi tökéletes szalagok hiánya miatt, de a térképre nézve érzésre jó helyen jártunk. Hitünkben megerősítést nyert, mikor megpillantottuk a harmadik pontot, ahol maga a Mikulás várt minket, az ő róla mintázott csokival :) Innen a K4 jelzésen emelkedünk fel egészen a Bársony István emlékházhoz, ahol a vadászháznál pecsételtünk egyet, majd ugyanúgy a K4-en vissza egy darabig, a K3-höz. A vaskereszthez felemelkedvén kilátásunk pazar lett, de Székesfehérvárig azért nem sikerült ellesni. Óvatos ereszkedés, majd a csodás Gaja-szurdokban haladunk, mellettünk a csordogáló patakkal. 5. EP a Varjúvár, ahol lehet csak én voltam figyelmetlen, de még vársáncot sem véltem felfedezni. Kimászunk a völgyből, az itiner szerint csodás a kilátás. Nem tévedett, de a Kőris-hegy "focilabdáját" nem láttuk a kissé párás idő miatt. Viszont a reggeli Károlyi-kilátónkat felfedezni véltük. Innen a K- jelzésen haladunk vissza, egészen Bodajkra, ahol élményekkel gazdagon nyitunk be a célba.
| |||
| |||
VérKör+ VérCse = 179 km - 4191 m szint (beszámoló bővebben)
Már régebben kacérkodtam a gondolattal, hogy teljesítsem a VérKört, de mivel engem nem vonzanak ezek az elektronikus kütyüs dolgok, így egészen addig amíg Herbély Szabina rám nem írt, nem foglalkoztam vele. Szabina megcsinálta idén a Mátra 115-öt, van már két VérKöre, és egy VérCséje. A Vadrózsa 160-ra szeretett volna felkészülni, és rám gondolt, hogy esetleg tudnék-e segíteni ebben a nagy menetben. Örömmel mondtam igent, mert tudom hogy ő technikailag jóval felkészültebb, és a QR-kódos rendszert keni vágja. Egy Könyves Kálmán 75 km-est már söpörtünk idén együtt, de most erősebb tempóval kell haladni.
Reggel levonatozunk Tatabányára, majd busszal tovább Oroszlányba, ahol hamar megtaláljuk az indulási helyünket.
07:45-kor elkezdődik ez a hatalmas kaland. Én már elég rég jártam a Vértesbe, így persze hoztam a jó kis térképemet.
Nálam 1 liter üdítő volt, jópár zsemle, kifli, meg néhány csoki. A P- pötty, majd a P- jelzésen haladunk ki a városból. Hamar rájöttem, hogy a Forrástúrák a Vértesben túrán nem rég jártam erre, és örömmel nyugtáztam hogy ismerős az útvonal egy darabig. Vértessomlón szépen megtesszük a kis kunkort, a hivatalos P-n. A Szarvas-kút előtt balra a K-n kell menni, még a műút elérése előtt. Kicsit cseles, de megtaláltuk. Emelkedik utunk, ráadásul odafentről is rendesen befűtöttek. A Vitányvár mellett megyünk el, poénkodok hogy menjünk fel, de nulla pontért sehova most :) A Körtvélyes csúcsától leereszkedünk a K+-ig, amin balra megyünk a Mária-szakadék tetején. Hamarosan megjön az első pont, fára festett nagy piros VK felirat jelzi, és mögötte a QR-kódot kell leolvasni a mobillal. Szerencsére Szabina gondolt rám, és a fia telefonját elhozta nekem, így azzal tudtam én is szépen beolvasni a dolgokat. 16 km-nél járunk, az átlagunk eddig 6,4. Szuper. Visszafele a K- jelzésen kellett a vadregényes Mária-szakadékban, párhuzamosan a K+-el, amin lejöttünk. Kidőlt fák nehezítik utunkat, de megküzdünk velük. Az Iszkiri 100 túrával szemben haladunk nagyon rövid ideig. Körtvélyespuszta után megállunk kétszer is, megcsodálva a kedvenc részemet, a fenyvessort. Gyönyörű! A Szép-Ilonka forráshoz sem teszünk kitérőt, hanem szépen haladunk tovább immár a Z- jelzésen, ami egy emelkedő után már a következő pontunkon van, ami az Új-osztás nevet viseli. Itt eleinte a rendszer térerőhiány miatt nem olvasta be a kódot, de kis téblábolás után már elküldte az adatokat. Na egyedül itt tuti bénáztam volna... Jön a másik kedvenckém a Sárkánylyuk-völgy. Gyönyörű szép hosszú, hűs völgyecske, rengeteg lepkével, és láttam itt anno jópárszor már vadakat is. Leérünk egy műútra, amin jó darabig haladunk. Úgy döntünk eszünk-iszunk egyet hogy elfelejthessük a műút hosszát. Vérteskozmát éppen csak nem érintjük, előtte balra visz fel a Z- jelecske. Hipp-hopp, és máris a S- jelzésen haladunk tovább irányba Csákvár felé. Egy elég hosszú zúzalékos köves út visz lefele, ráadásul árnyék is minimális. A jelzések is egészen Csákvárig nagyon gyengékre sikeredtek, jópár helyen el lehet tévedni ha nem figyel az ember! Szabinának töri a zokni a lábát, gyorsan lecseréli. Korán van még a küzdéshez. Megtaláljuk a 3. pontunkat, Csákvár, Vadászkápolna. 35 km-nél vagyunk, 6,2 km/h-s átlaggal. Nagyon jól haladunk. Csákvár szélén egy biciklis illető jön velünk szembe. Kiderült hogy ő Bokor Csaba, aki gyakorlatilag figyelt minket a neten, és csak miattunk kijött. Hozott nekünk jeges vizet, és egy kis colát. Nem győztük megköszönni. Én nem is gondoltam volna, de Csaba innentől segítőnké avanzsálódott, és nagyon örültünk mindig, ahányszor csak láttuk, mert kedvességével, segítőkészségével, humorával mindig újabb, és újabb erőt adott nekünk. Egy kútnál újratöltjük a flaskáinkat, és jó nagy fürdést rendezünk az immár dögmelegben. Csaba elválik tőlünk, és immár a Z- jelzésen emelkedünk fölfele a Gém-hegy tetejére. Még a Vértesi Barangolás 50-en jártam itt 8 éve, de emlékemben hűen él a szép kilátás is. Újabb kód letudva, a csákvári kis pihi után is 6,1-es az átlag. Z3 jelzésen érünk le Gánt szélére, ahol szerintem elkövettünk egy kis hibát, és kihagytuk a száz méterre levő fagyizót ;) Helyette a közkútra mozdultunk rá ismét.
A K- jelzésen már borzasztó meleg van kifele. Szépen körbemegyünk a szántóföldön ahogy kell. Jönnek szembe kirándulók, örülök hogy nem csak mi bolondultunk meg ebben a melegben :) A Juh-völgynél végre erdőbe érünk, és emelkedő völgyben haladunk egészen a Géza-pihenőig. Találkozunk egy kéktúrás sráccal, egy kis darabig eldumcsizunk vele, majd mi a Z-n megyünk tovább a következő pontig. Itt kellett már kajálni, mert a következő pont 15 km múlva van. K4-en haladunk, köves, rossz minőségű úton, ráadásul két crossmotoros is odaporol az orrunk alá. Szegény Szabinának látom most van egy holtpont, főleg a meleg miatt. Ez a jelzés nem lesz az én kedvencem se, de csakhamar visszaérünk az erdőbe a K-n. Emelkedő jön a Csáki-várrom irányába, de legalább nem tűz a nap. Kőhányáspuszta előtt Szabinának sajnos vízhólyagja lett, nagyon nem jó előjel. Megállunk, leragasztja, és irány tovább. A K-S- elágazásban van az utolsó kódunk, innen még 8 km Oroszlány az egyik célunk. Hosszú monoton út ez lefele. Közben eldöntjük hogy fájós talppal, és vízhólyaggal éjszaka nagyon nehezen menne még a + 102 km, ráadásul a szintidő is húzós ott. Nekem meg nincs most kedvem egyedül flangálni az erdőben, ráadásul ha valami történik a telefonnal, vagy a QR kódokkal azt sem tudnám mit csináljak.. Nem volt szomorú egyikőnk sem, elkönyveltük hogy a VérKör azért meg van. A cél előtt kb 3 km-el ismerős meglepetés. Csaba kocog ki elénk, de most hozta a fiát, Benedeket is. Elmondjuk a tényállást mi lesz, hogy lesz, de hallani sem akar róla hogy megálljunk :) A célig próbál puhítani minket, de elég reménytelennek tűnik. Végül kitalált egy olyat, hogy az utolsó 50 km-re kijön elém Benedek Szárligetre, és társaságával remélhetőleg segítene nekem. Szabina is picit fellelkesült, és mondta ha ez így van, akkor ő meg az éjszakai 50-esre legalább elkísérne, aztán Szárligeten kiszállna. (dehogy szállna). Miközben a célban a pizzát majszolgattam, amit természetesen ismét Csabának köszönhettünk, kicsit belelkesültem újra, amire még az egyik főszervező, aki szintén kijött tett egy lapáttal :) Kis vacillálás után úgy döntöttünk hogy igen, folytatjuk!!! Szabinát kicsit féltettem mi lesz a lábával, de bíztam a sikerében. Csaba kocsival átvitt minket először egy benzinkúthoz, ahol kőkemény pénzösszegért vásároltam be a 100-asra, de nem érdekelt mennyit hagyok ott, biztonság mindenek felett, legyen kaja, és ital bőven. Utána elindultunk a VérCse rajthelyszínére, ami elég érdekes helyen volt. A Ranzinger Vince kilátótól indult, ami még a Turul madártól is jó 2 km. Csaba megint rengeteget segített, ugyanis a Turultól mentünk még tovább kocsival, alig járható erdészeti utakon, ahova lehet be sem lehetett volna hajtani, korom sötétben. Ezt is csak miattunk tette! Hogy ennyivel is könnyebb legyen!
VérCse 102
Nem túl nagy elánnal szálltunk ki a kocsiból, de végül 22:34-kor indulásra adtuk a fejünket, és a lábunkat. Egyből egy nagyon meredek lejtővel indultunk a P3-ön. Én lekocogok, és lent amíg jön Szabina próbálom megtalálni a helyes utat a gyakorlatilag miniatürizált térképen. Meglelem a helyes utat, és a P-on haladunk tovább felfele, a Gerecse 50 útvonalán. Hosszú emelkedő jön, de Szabina nagyon nyomja neki a tempót. Felérünk, és bizony néhol rendesen mozog az avar. A vadak éledeznek mellettünk. Lefele óvatos kocogás jó hosszan, a Lábatlan túrák útvonalával szemben, egészen Vértestolna határáig, ahol megint kapunk egy kis szintet. Egy hosszú rétre érünk, várjuk végre az első kódot, ami végül 7,7 km-nél került elénk. Sajnos az én kapott telefonom nem tudja éjjel leolvasni a QR-kódokat, így Szabina a technika ördöge, pikk-pakk elintézi hogy az övén lehessen mindkettőnkét éjjel. (Egyedül azt hiszem csak bámultam volna itt a kódra mint borjú az újkapura :) Hosszú aszfalt jön a P+-en lefele Tardosra. Szabinának elkezd a gyomra rendetlenkedni, és innentől már szinte egy métert nem tudunk kocogni sajnos. Beérünk a faluba, ahol egy hatalmas fekete kutya ugrik majdnem ránk egy fal tetejéről. Rögtön emelkedik pulzusunk. A közkutat most csak Szabina használja, bízik benne hogy a víz helyrehozza. (lehet hogy a sok gél, meg ezek a mittommicsoda hypercuccok szétszedték nappal a gyomrát :( Nekem még volt két zsemlém, meg pár csokim :) Erőt gyűjtünk, mert most bizony fel kell mászni egészen a Gerecse TV toronyig a K3-ön. Szabina mögött haladok, de szépen, ügyesen felért megállás nélkül. Megcsodálom ezt a hatalmas csodás tornyot, amit szinte az egész Gerecséből látni. Sötétben még sosem voltam itt. Leolvassuk a kódot, majd innentől nekem kezdődik meg a kálváriám. Teljesen az ellentéte annak ami Szabina gyomrával van. Nekem folyamatosan korog. Nagyon éhes, és szomjas vagyok folyamatosan. Egy fél zsemlét megeszek, de tudtam hogy ez jelen pillanatban csak pár km-re elég. Azt is tudtam hogy valószínűleg az az oka, mert nem ettem meleg ételt a nap folyamán, és a szervezetem borzasztóan kívánja. Nem tudtam mit tenni ellene. Nagyon óvatosan eszegettem, tartalékoltam, és bíztam benne hogy egy mennydörgésnél hatalmasabbat talán nem fog szólni a gyomrom :) A nem létező P+-en (dee, láttam 2, ezer éves jelet) haladunk lefele egy köves nagyon rossz minőségű úton. Szabinának nagyon fáj a talpa, és álmosság is gyötri. Bíztam benne előbb-utóbb csak elmúlik, mert a szintidőnk mindössze 21 óra 09 perc volt, és nagyon határon mozogtunk. A P- jelzésen leóvatoskodunk Héreg szélére, ahol a temetőben van egy vízcsap. Áldás, békesség! Hamar tovább álltunk, mert valószínűleg egy vaddisznó is közel lehetett a szag alapján. Az igen meredek Z- jelzésen megyünk Bányahegy fele. Szabinának meséltem hogy a Gerecse 50-en micsoda kínokat éltek itt át az emberek amikor itt voltam. Jókat mosolyogtunk, de azért az emelkedő nem lett kisebb az évek alatt... Na, fent vagyunk a K-n, nyomás tovább a Kinizsi útvonalán jó sokáig a K-n. Olyan kocoghatnékom van, de nem tudunk, és én is nagyon álmos lettem hirtelen. Mondjuk már vagy hajnal 2 volt. Bevágok egy sport szeletet, valamennyit használ. A műútig szépen hivatalosan a K-n megyünk. Megcsodáljuk Vértestolnát a másik oldalról is. Koldusszállásra érve végre kivilágosodik újra, és kapunk is egy kis hideg áramlatot ami kifejezetten jól jött. Az össztempónk 4,9 km/h volt, amit nem gondoltam volna. Én jóval lassabbnak hittem valamiért. Akkor nincs itt még semmi gond. De hamarosan az én talpamnak is annyi lett, ugyanis Koldusszállás után jött egy nagy rét, ahol élesen balra kellett menni Tornyópuszta fele. Teljesen felázott fű, és göröngyös út (ami nem volt) fogadott. Egy pillanat alatt átázott a talpam, és már nekem sem volt kedvem kocogni egy métert sem. Felérve a tornyópusztai műútra, hotdogért, és egy Éva - Egon pontra vizionáltam (by Iszkiri 100). Hú, mit nem adtam volna csak az egyikért legalább. Sok-sok műút jön, unalmas perceinkben Szabina megnézi facen mi újság, és látja hogy rengetegen buzdítanak minket. Ez újabb erőt önt belénk. A Somlyó hegy tetején van a következő kód, aminek most kifejezetten örülök, ugyanis még sosem voltam itt kint. Előresietek kicsit, mert zoknicserét terveztem a csúcson. Kód beolvasva, gyönyörködés megtörtént, zoknicsere úgyszintén. A kulcsosháztól valamiért nem szeretem a K-jelzést egészen Szárligetig. Hosszú, monoton, megint voltak benne vizes füves részek, ugatós kutyák, Nagyegyházán rengeteg aszfalt 40 fokban.. Kicsit el is lépek Szabinától, mert nagyobb bevásárlást terveztem Szárligeten. Na de a falu előtt megjöttek az őreink. Csaba, és fia Benedek jött ki ismét elénk, hogy segítsenek, és buzdítsanak minket. Én egyből bevágódtam a boltba, és felszerelkeztem az utolsó 50 km-re. Na, és a legfontosabb, kiötlöttem hogy veszek egy 500 grammos bográcsgulyás konzervet, kiskanállal :) Ez utólag nagyon jó ötlet volt, mert úgy ahogy van betoltam hidegen egy fenyőfa alatt még itt a faluban, és teljesen megszűnt az éhségérzetem, ami sok órán át kísért már. Viszont meg kellett hozni a döntést, és Szabinát ott kellett hagynom, ugyanis ha én beérek 21 óra 09 perc alatt, akkor az ő szintideje már 22 óra lesz újra (honlap, tudnivalók menüpont), és csak nyugodtabban tudna úgy haladni. Viszont a baj az volt hogy az én átlagom is már csak 5 km/h körül volt, akármit is csináltam. Ráadásul fél órát pihentünk itt Szárligeten, ránézésre pedig már én is szintidőn kívül lettem hirtelen. Na akkor hajrá! A jó hír az, hogy Benedek viszont hozzám csatlakozott, hogy kiránduljon egy laza 50 km-t 14 évesen :) Jófej srác, szerencsére nincs holtpontom, így eldumálgatunk. Sok-sok ismerős rész jön, ugyanaz mint a VérKörön, csak szembe. Erőltetem lejtőkön a belekocogást, valamit azért ér. 67 km-nél járunk, Várgesztes fölött a Zsigmond-kőnél van a kód. Szerencsére Benedek ért ezekhez a kütyükhöz, így nem kell egy pillanatig sem izgulnom a beolvasás miatt. Leérünk Várgesztesre, ahol a boltban, kövezzetek meg, de egy jéghideg meggyes mentes sört ittam. Minden egyes kortynál éreztem ahogy leér, és újraéledek. A falu után hosszú meredek K- fölfele, fejben kicsit meg is rogyok, de tartom azért magam. Ismét Kőhányáspuszta mint 1 nappal ezelőtt, na de most itt vár minket ki más mint CSABAAA! Jéghideg kólával kedveskedik ismét, és a palackomat is után tudom tölteni. Nem győzöm mindig meghálálni neki. Mondja hogy indult ma egy VérKörös hölgy, természetesen figyeli őt is, és valószínű hamarosan szembejön velünk, ami így is lett. Mindszentpusztára borzasztó hosszú a K- jelzés, és sok helyen kitett emelkedős is. A nap ismét maximálisan tűz. A ponthoz érve leülök, és leveszem a zoknim, mert már szó szerint majdnem ég a talpam. Masszírozom, ütögetem, jó 10 percen át, hátha jobb lesz. Benedek közben tölti a telefonomat, nehogy lemerüljön :) Kicsit jobban vagyok, és a Pap völgyet sikerül is majdnem végigkocogni meglepetésemre. Persze ez már az a nagyon erőltetett kocogás volt.. Szemben jön egy kocogó spori. Citromsárga hatalmas Szuperkatlanos felirattal messziről kiszűrjük hogy CSABAAA! :) Csak úgy kikocogott elénk, hogy utána visszakocogjon a kocsihoz, ahol ismét hideg kólát, csokit, és vizet is kapok. Respekt! Ez már 84 km-nél volt, összesen 160 km volt már a lábamban. Érdeklődtem hogy áll Szabina, 1 órával van mögöttünk. Gyors matekozás, még meglehet. Nagyon bízok benne! Jön egy S- jelzés Gánt felett, ami majd megbolondít. Még jó hogy fejben egyben vagyok legalább most, mert végig nyílt részen vitt, ráadásul benőtt gazos, nem létező utakon. Nagyon próbáltam haladni, mert féltem hogy küzdeni kell a szintidőért, de egyszerűen nem ment. Az utolsó 20-on, csak fejben voltam a pályán, a lábaim valahogy mentek maguk után. Na meg azért Benedek is néha bedobott egy-két jó poént :) Az utolsó pont 96 (172) km-nél volt, de előtte az erdészeti úton még Csaba kijött elénk szurkolni, és egy utolsó nagy hajrát adni! A Dobay-kútnál még leolvassuk az utolsó kódot, majd megkezdjük az utolsó 7 km-t. Borzasztó unalmas volt.. Hosszú, végeláthatatlan aszfalt, és tényleg, soha nem akart eljönni a cél. Viszont nagyon boldog voltam, mert a szintidő már tudtam hogy meg lesz, ráadásul hamarabb is beérek mint gondoltam picivel. Benedek is húzza már magát, cserébe minden ökörségről beszélgetünk, csak teljen az idő. A cél előtt még persze ismét Csaba fotóz minket, és mint büszke apuka, kíséri be a fiát, na meg engem a célba. Sikerült!! 20 óra 34 perc alatt, összesen 33 óra 29 perc alatt a két túra. Boldogan átvettem az érmet a szervezőktől, akik vártak a célban, majd megkezdődött a hajrá Szabinára fókuszálva. 10 km-re a cél előtt még ki volt csúszva a szintidőből. Kimentek érte a szervezők az aszfalt végére, és barátnője Mariann, hogy szurkoljanak, és segítsenek neki a végére. Végül olyan hajrát levágott az aszfalton, hogy 13 perccel a szintidő előtt megérkezett. Hú, nagyon boldogok voltunk. Sikerült! Csapatmunka volt keményen :)
Szeretném megköszönni a szervezőknek hogy vigyáztak ránk, és kijöttek elénk a célban.
Szabinának a szuper társaságot, na meg hatalmas gratuláció!
Bokor Csabának aki idejét nem kímélve többször kijött elénk, és segített minket szavakkal, tettekkel, mindennel. Ilyen kedves emberrel már nagyon rég találkoztam!
Bokor Benedeknek, aki végig jött velem az utolsó 50-en, azt mondja példaképe vagyok :) Apukája mesélt sokat, és ő talán még jobban örül nekem mint én neki :) Ezek olyan jól tudnak esni ennyi km után is hogy nagyon!
Szóval küzdős volt, de meglett a duplázás, ámen!
| |||
| |||
Szuperkatlan 30 Ha már az idei Kinizsi kimaradt, akkor legalább egy kicsit elmentem nosztalgiázni, és erre ez a túra tökéletesen megfelelt. Bár csak ma reggel döntöttem el végül hogy megyek. Szerencsére a rajtidő késő délelőtt van, így egy kellemes alvás után tökéletes programnak bizonyult. 11:10-kor indultam, és bizony érezhető volt, hogy itt ma tényleg befűtöttek. A Nagy-Getét kifejezetten szeretem ebből az irányból mászni, mert nem túl meredek, és annyira nem fárasztó mint visszafele. Kerek 50 perc alatt felértem, üdvözöltem Juhász Gabit, mint pontőrt, majd kis kocogás a nyakatekert meredek lejtőn. A nem létező K+-en felérvén a napraforgómezőre duplán megcsap a forróság, nem is erőltetem meg magam, de nem is azért jöttem. A Hegyeskő aljába újabb pontőr, gyors pecsét, majd a tetőről látván hogy nincs már messze a Tokodi-pince, jóleső kocogásban haladok a műútig. A pincéknél számomra meglepetés pont, a BATIK csapat varázsolt össze mennyei frissítőpontot. Dinnye, nápolyi, kenyerek, banán, alma, kóla, izó. Nem győztem megköszönni a kedvességüket. Jól beáll a levegő a kősziklához felfele, lassan nem látok semmit, úgy izzadok. Felérvén nagy levegő, innen csak lefele Mogyorósbányáig. Szép lassú kocogás, közben a gyorslábú 30-asok már jönnek szembe. Filózok hogy a Kakukk Sörözőben igyak-e egy jó citromos sört, de végül pecsételtetek, és azon kapom magam hogy elindultam visszafele. Hát jó, a célban úgyis van bón, majd azt lefogyasztom. Jönnek még az első körösök sorba, mindenkinek köszönök egy nagy hajrát. Visszaérvén a Kősziklához, lefele látom hogy Esztergom irányába seper egy záporeső. Irányát tekintve akár még bele is csusszanhat a mezőny. Viszont így hogy felhős az ég, jóval kellemesebb a visszaút, főleg a Hegyeskő környékén. Ismét frissítek a pincéknél, majd Hegyeskő, nem létező K+, végül jön a Gete mászása újra, a nem szeretem irányból. A mezőny vége még lefele gyalogol. Az emelkedő felénél elkezd csöpögni az eső, majd mire a csúcsra érek erősebbre is vált a csapadék. Nagy levegő, ez is meg volt. Szemán Zoli pecsétel, majd váltunk néhány szót, és immár szakadó esőben kocogok tovább lefele. Begyűjtök jónéhány sporit, az eső viszont egyre intenzívebb lesz. Hát legyen úgy.. Az én tempómat is magasabb hőfokra helyezem, ki tudja meddig tart ez a zuhé. Sorban érem utol a kocogó sporikat, végül első beérkezőként finiselek. 4:09 alatt lett meg a túra. Pár perc múlva az eső is elvonult, a nap is ismét csodásan sütött, és még Pestig el is vitt egy futó. A végletek túrája volt ez. Odafele dögmeleg, visszafele szétázás :) | |||
| |||
Kazinczy 200 (206,5 km - 7340 m szint) immár hetedjére is sikeresen teljesítve, 40 óra 41 perc alatt. Talán ez volt most a legnehezebb az összes közül úgy érzem. Az első 57 km-en nagyon odafigyeltem, ne siessem el, nehogy gond legyen. Körülbelül ez olyan érzés lehet mintha egy futó pulzuskontrollal futna. Kicsivel 18 óra előtt Füzéren is voltam. Szerencsére nem volt semmi gond, jó 20 perc pihenés után haladtam tovább, továbbra is megfontoltan, mert most jön az egyik legnehezebb rész, az Északi Zöld. Szerencsére a Tolvaj-hegy után sem volt különösebb gondom, így meg-megállva, gyönyörködve a naplementében folytattam utam. A Nagy-Milic után kicsit sietősre vettem, minél tovább bírjam lámpa nélkül. Végül Józsi sátras pontja után vettem csak elő a rengetegben a lámpát, de már egész hamar lent voltam a Szurok-hegy aljában, ahol utolértem Papp Tündét, és egy pécsi futó srácot, akinek első 200-asa volt, Bálintot. Ők egyből indultak neki a Szurok-hegynek, én egy jó 15 percet pihentem. Nehéz volt nekiindulni újra, főleg hogy a hegy első felénél semmi levegő nem volt, és úgy éreztem hogy megfulladok, szakadt rólam a víz. Utána kicsit már jobb lett, és mire felértem, már érdekes módon elkezdett szemerkélni az eső. Lefele kicsit tempósabb kocogást vettem fel, és utol is értem Tündééket, akikkel egy darabon át haladtam tovább. Az eső még nem volt vészes, talán még zavaró sem. Kéked-Pányok között kifejezetten jó volt haladni, szerencsére most nem volt az az óriási kukoricamező. Telkibányán figyelünk, új helyen volt a pont. Sajnos innentől (szombat hajnal 1 körül lehetett) elkezdett brutális módon esni az eső, és ez bizony 12 és fél órán keresztül nem változott, így egyre küzdősebb lett a terep, és bizony nagyon fáztam. Hollóházára elég unalmas szokott lenni a P-, de most a szakadó eső elvonja a figyelmemet, és tempósabban gyalogolok, elhagyom Tündééket is. Végre felérve a tetőre, lejön a hatalmas köd is, én meg most már nagyon Füzéren akarok lenni újra! A lejtmenetet durván meghúzom, jól be is állt a combom utána, de nem érdekelt mert nagyon fáztam. Hollóháza előtt utolértem Kovács Ádámot is, akivel együtt érünk a pontra. Gyorsan nyomás tovább, mert ömlik az eső. Füzér előtt Ádámot is elhagyom, és minél hamarabb fedett helyen akarok lenni! Megtettem 105 km-t eddig 17 óra 20 perc alatt. Egyből irány a depócucchoz. Sajnos hosszú nadrágot nem hoztam, de a lábam annyira nem fázós. A felső réteget átveszem, klasszisokkal jobb. Jó 20 percre rá érkeznek Tündéék, odaadja nekem a Lavaredos széldzsekijét, nem győzöm megköszönni! Szakad az eső, nem merek nekiindulni, jó fél órával később látom hogy valaki nyomogatja a telefonját, mondtam neki nézzük meg az időképet hogy lesz az eső a továbbiakban. Sajnos nem volt abszolút pozitív a látvány, folyamatos esőzést jelez a radar még nagyon sokáig. Úgy éreztem tök fölösleges várni tovább, mentem tovább az esőben, mindegy-mindegy alapon. Jó 1 órát töltöttem Füzéren. A többiek hamarabb elindultak, de Bodó-rétnél elkaptam őket ;) Szaláncra meglepetésemre jó hamar lekocogtunk, ki is használtuk a presszó adta lehetőségeket. Csúnyán kezdett felázni a talpam, és kezdtem szenvedősre venni a figurát innentől. Kalsa előtt a kukoricaföldön "szájtátva" nézzük hogy ebben a sártengerben hogy fogunk mi eljutni a faluig? Minden lépés egy kínzás volt, és mire a faluba értünk, rendesen felőrölte mindenki idegrendszerét ez a rész. Tündét, és Ádámot itt láttam utoljára. Elblinger Bálint viszont velem tartott, és bírta a "tempót" (csúfoljuk így). Nagyon nehezen akart eljönni az Izra-tó. Ez a S- jelzés minden évben hosszabb, és egyre jobban fel van túrva.. Bálinttal sokáig együtt megyünk innentől. A hét árokban szerencsére nem volt hatalmas víz, de a sár meg-megtréfált néha minket. A Hársas-hegyre felkészítettem Bálintot, de még engem is meglepett hogy ahova vártam a csúcsot, ott bizony csak egy határkő volt, és tovább meredeken felfele kellett haladni... Mire felértünk, kellemesen kimerültünk. A talpam eleje felázott, és elkezdett nagyon fájni, aminek nem örültem, mert még borzasztó sok volt hátra a távból. A Köves-hegynél rosszabb lefele nem létezik a túrában szerintem. Minden évben sikerül talán 3 km/h-val itt lejönni jó hosszan. A Bába-hegy környékén ismét elkezdett szakadni az eső, megint a fejjáték került előtérbe. 130 km, Pusztafalu után még a réten kaptunk egy pofaszéllel egybekapott zuhét, de csodák csodájára, mire felértünk az ÉZ-be a Vaskapuhoz kitisztult az égbolt. Nagyon reménykedtünk benne hogy így is marad, hátha megszáradunk még valaha. 159 km-nél járunk, újra Füzéren. Jópár feladóval találkozunk. Süt a nap, és végre nem esik! Le is vedlek, és élvezem a napsütést, bár egy pillanat alatt el tudnék aludni. Fél óra habzsi-dőzsi, majd bevetjük magunkat az utolsó 47 km-be. Hiába tűnik rövidnek, és alig van benne szint, nekem ez borzasztó küzdős volt már. Az aszfalton még lekocogunk Füzérkomlósra, bár már szinte úgy érzem hogy tűvel szurkálják a lábamat. Bálint előre áll, és jó tempóban indulunk neki a Bózsva fele tartó dzsungelnek. Szenvedősen haladok mögötte, ráadásul most meg a forróság az ami rendesen el is álmosít. Bózsvára érve tovább engedem Bálintot, ő még szuper jó erőbe van. Én leragasztom a lábujjaimat, és a közte levő borzalmas dolgokat, és innentől a célig egyedül küzdök. Nem sokkal jobb ez így leragasztva, de haladgatok szép lassan. Kishuta-Nagyhuta aszfalt ismét borzalmasan hosszú. Próbálgatok gyönyörködni házakban, kertekben, teraszokban, de az álmosság, és a fájdalom felülír mindent. Minden lépésnél már a kezemet is használom hogy egy kis lendületet adjon. Hülyén is nézhettem ki ezzel a mozgáskultúrával.. Nagyon nincs mit írni az utolsó etapról, csak annyit hogy nagybetűs küzdés volt, és bizony fejben nagyon össze kellett rakjam magam a végére. Érdekes, de így is egész elfogadható időt mentem magamhoz képest. Most már nagyon boldog vagyok hogy ismét itt lehettem a csodás Zemplénben, és nagyon köszönöm a szervezőknek hogy egy csodás túrát raktak össze idénre is!! | |||
| |||
Rudohorská Stovka (Érchegységi 100-as) Egy olyan százason vehettem részt, ahol még sosem voltam. Nem csak a túrán, még a környéken sem. Nagyon kíváncsian vártam, mivel fog lenyűgözni ez a vidék. Péntek délután találkozás a többiekkel a Hősök Terén, majd Wehner Géza kisbuszával utaztunk ki Rozsnyóba a rajtba, ahol az esti tornatermi szállásunk is volt. Előtte egy kis társasági élet a sörözőben, majd igyekeztünk minél hamarabb lefeküdni, ugyanis szombat hajnal 2:30-kor már a főszervező hölgy ébresztett minket. Nem sokat aludtam, így nem is voltam túl fitt. Menetrendszerű pakolás, majd finom meleg teával kínálnak minket a rajtban. Hajnal 3:20-kor indulás! Esőt mondtak a mai napra, aminek nem igazán örülnék, ugyanis még az este nagy villámok kíséretében elhaladt egy zivatar. Dóri, Anna, Nyakas Gábor, Kovács Robi és én mentünk együtt az elején. Az itiner minimális volt, semmi részadat rajta. Viszont szerencsére össz-vissz két jelzést kellett követnünk. Az elején a Z-t, majd a gerincre felérve a szlovák SNP P- jelzését, egészen a célig. Az első 5 km végig aszfalt volt. Áthaladtunk Csucsma nevű településen, hangoskodó kutyák között. Majd ezután jött a kemény feladat máris, 391 m-ről, egészen 1293 m-re kellett felmászni viszonylag rövid idő alatt. A mi tempónk sem volt gyenge, Robi viszont még ennél is erősebb sebességet vett fel, és elkönyveltük hogy nem látjuk többet, viszont végül nem így lett. Anna viszont lemaradt már az elején, vele legközelebb már csak a célban találkoztunk. Elhagyjuk a másik magyar csapatot, akik 10 perccel előbb indultak mint mi, majd felkapaszkodunk a Volovec turistaházhoz, ahol pecséttel igazoltuk ottjártunkat. Csodás kilátásunk van, nem győzünk gyönyörködni, ahogy a felhők lent vannak a völgyben. Robi megvárt minket, majd jön még egy rövid de erős mászás, föl a gerincre. Közbe elkattint pár fotót rólunk ahogy küzdünk fölfele. Neki ez a mászás meg sem kottyant. Végre felértünk a Skalisko 1293 m-es csúcsára. Meglelve a P- jelzést, egészen a célig követjük. Jókora köd lett, és erős metsző szél. Igyekeztünk is le az erdőbe gyorsan. Sajnos a viharkár borzasztó nyomot hagyott (melyik évben lehetett, valaki tud cikket küldeni róla?) , és a jelzett fák is elvesztek, így néha bizony keresgélni kellett az utat. Robi szép lassan elfutott végleg, így Dórival, és Gáborral haladtam tovább. Szerencsére az idő kitisztult, és mesés panorámával ajándékozott meg minket a természet. Azért a szél fújt rendesen, és jókora felhők jöttek-mentek, de szerencsére nem lett eső az út folyamán. Az Úhornai-nyeregben ugrottam egy jókorát, hogy mégse 999 m-en legyek hanem 1000-en :) Ez után pedig találtam egy szuper jó működő bicskát az úton, amit végül Dórinak adtam. Nem sokkal később már egy fésűt is találtam az úton, de ez már viseltesebb állapotban volt, így otthagytuk. A következő hegyünk a Pipitka (1225 m) névre hallgatott. Felérvén itt is nagyon sok kidőlt fa volt. Még láttuk messziről Robit, és a szegedi Tamást előttünk, aztán végleg elhúztak. 40 km-nél, a Stószi-nyeregnél értük el az első emberes pontunkat, és egyben frissítőpontot :) Mivel már elég rendesen kiéheztünk a finomságokra, rávetettük magunkat a kínálatra, ami szuper volt. Kis falat "katonás" kenyerek voltak, amit persze egy harapásra befaltunk. Ezt vagy 10-20-szor megismételtük, viszont rengeteg ízvilág ötvöződött. Voltak édességek, nassolnivalók, chipsek, és mi bizony csak tömtük és tömtük magunkba a jót. Közben megérkezett Fejes Gábor is, aki végül velünk maradt, így négyen folytattuk a túrát tovább. Idővel jól álltunk, még a jó 20 perc pihenő után is picit 6-os átlag fölött voltunk. Kicsit sok étel-ital került a hátizsákomba, és bizony, jó nehéz lett. A derekam elég rendesen fájt is útközben, de igyekeztem nem foglalkozni vele. Visszakapaszkodunk a gerincre, és folytatjuk utunkat az 1000 m-es hegyek között. A Kloptán (1153 m) csúcsra jó meredek emelkedő vitt, viszont cserébe talán a legszebb kilátást innen kaptuk. Nyakas Gabi meg is örökített minket. Láttuk jó messze a célt, Kassát, és Gábor a Zemplén vonulataira is felhívta a figyelmemet, ahol majd jó két hét múlva megyek 207 km-t. A következő említésre való pont a chata Erika (Erika turistaház) volt 60 km-nél. Itt is frissítőpont üzemelt, és a szalonna is népszerű lett köreinkben. A szél viszont kevésbé, mert itt bizony nagyon fújt, és a kapott meleg tea minden kortya vérré vált bennem. Jó 20 perc pihi után átfázva, átfagyva indulunk tovább. Meglepődtem, mert a pont a hivatalos háznál előrébb volt picivel, és ha lejöttek volna ide a szélmentes részre, biztos ők is jobban élvezték volna a feladatukat. A ház évek óta üzemképtelen. Megmásztuk a "Golgotát" is, (ez a neve :) , majd jó 8 km után jött a másik ház, chata Lajoska, ahol önpecsételő pont volt. Megittam a fél literes energiaitalomat, mert már dög nehéznek éreztem a zsákomat, és a cél sem volt már, csak 14 km-re. Innen véget ért a gerincvándorlásunk, és folyamatosan lefele haladva érjük el a Jahodná síházat, de itt nem volt feladatunk. Még egy-két pici dombocska, és Horny Bankov-ban vagyunk a célban. Semmi tábla, vagy valami hogy hol lehet a cél, de szerencsére Fejes Gabi felhívta a szervezőket, akik tudtak is magyarul, így pár perc tanakodás után végül sikeresen célba értünk 16 óra 51 perckor, 13 óra 31 perces menetidővel. Viszont kicsit szomorú voltam, mert a táv nem lett 100 km, hanem csak 86, és a szint is kicsit kevesebb volt a megadottnál :( Így a fejlámpát tök felesleges volt végig cipelni. Az átlagunk viszont így is jó lett úgy gondolom. A célban (egy turistaházban) végül jó társasági élet kerekedett, Robiék 40 perccel értek be végül előttünk. Fél órát pihiztem, majd megkóstoltam újra meg újra a "pivo" kínálatot, és bizony nem csalódtam :) Köszönöm a társaságot a többieknek, na meg végül Pólya Sanyinak a hazautat, aki egyből házig hozott! Ezt a túrát csak ajánlani tudom mindenkinek, nincs túl messze, és cserébe (persze ha az időjárás is jó oldalát mutatja) élményekkel gazdagon érhet haza az ember. Rudival még voltunk 2012-ben egy Spacír 100 nevű cseh túrán, ami szintén végig gerinctúra volt (és ott sem bővelkedtünk ellenőrzőpontokban). Ahhoz hasonlítottam ezt a túrát is, és nem bántam meg hogy eljöttem :) | |||
| |||
KeSaPiZ 100 (102) 3565 m szinttel, sikeresen teljesítve 15 óra 23 perc alatt. Szinte végig egyedül mentem, az utolsó 6 km-en ért utol Papp Bálint. Reggel még elég hideg volt, de aztán szép lassan bemelegedtem, és 26 km-ig semmi gond nem is volt. Innen már nagyon befűtöttek odafentről, de még ezt is tudtam kontrollálni. A derékfájásomat, ami viszont előjön mostanság azt már nem. Sokáig nagyon szenvedős volt így menni, ráadásul a kis oda-visszán jöttek szépen a gyorslábúak, akik pár perccel később indultak csak mint én. 53 km-nél Csillebérchez még mindig elsőnek érek, de teljesen üres gyomorral, és kevésbé derűs hangulatban. Itt még kicsit 7-es átlag felett voltam. Jó negyed óra múlva indulok tovább, pont akkor fut be Sára Peti, akivel már találkoztam még 26-nál a kis oda-visszán. A meleg a pillanat töredéke alatt odavág, és bizony a János-hegyre felfele már csak cammogok. Szépjuhászné után Peti utolér, majd el is megy, de egy picikét felszívom magam, és Nagykovácsinál (73 km) még pont beérem indulása előtt. Ide még pont nyitásra érek 7-es átlaggal. Nagyon vártam már a gulyást, de komolyan, ilyen forró ételt még életemben nem ettem. Próbáltam vele kicsit küzdeni, majd ott hagytam a francba kicsit bosszúsan. Felcammogok a Nagy-szénásra, majd egy jó 5 km-en már a vádlim is kezd görcsölgetni, a gyomrom pedig ripityára ment, nem hogy gulyást, még egy csokit is alig bírok megenni. 84 km-nél egy titkos pont, innen már erősen sötétedik, és talán a kicsit hűvösebb idő miatt is valamennyivel jobban érzem magam. Jó fél órát megyek később már koromsötétben, de ismerem jól az utat, vagy mégse? A Virágos-nyereg előtt telibe fejelek egy fát, hamar észbe kaptam, azon pillanatban elővettem a lámpát így 90 km-nél. Az utolsó 10-es ugyanaz. Árpád-kilátónál még az utolsó csokimmal próbálok szenvedni, majd lefele egy éles fejlámpa érkezik mögém. Papp Bálintot, majd az utolsó 6 km-en még betettek a szervezők egy titkos pontot Rakk Gyulával. Innen az utolsó 6-ot Bálinttal teszem meg, jól is esik egy kis társaság, addig sem a gyomrommal vagyok elfoglalva. Végül 22:23-kor másodikként finiselünk, és tömegközlekedve végül 23:45-re már itthon voltam. Immár harmadjára is meg volt ez a 100-as, jó kis útvonal, végig a Budaiban. A frissítésre viszont jobban oda kell figyelni máskor, mert csak 3 pont van útközben, 27-nél, 53-nál, 73-nál, és a cél, 102. | |||
| |||
Magyarországi Forrástúrák a Vértesben 52 km Míg tavaly csak kétszer voltam a Vértesben, idén már kapásból a második túrám itt, mindössze két héten belül. A két börzsönyivel kacérkodtam még, de mindkettőn voltam anno. Ráadásul voltam már jópár Forrástúrán, és mindig teli élménnyel tértem haza. Bíztam benne most is így lesz. Reggel 8:02-re gördül be a vonatunk a Szárligeti vasútállomásra. Anitával megyek ismét, és könnyen megtaláljuk a rajt cukrászdáját. Elbeszélgetjük kicsit az időt, de 8:40-kor indulásra készen vagyunk. Most már süt a napocska, és úgy látszik hogy ma szuper kirándulóidőnk lesz! Megmásszuk az új K-n a Halyagos csúcsát, majd egy nyiladékon balra lefele meredeken ereszkedve, szalagozott úton jutunk bele a régi K-be, ahol már jó két éve nem jártam. A műút mellett meg is leljük első forrásunkat, a Kőrösi-Csoma Sándor forrást, ami most sajnos nem folyik, de szépen ki van építve. Szalagozott úton emelkedünk tovább, majd belecsatlakozunk a K3-be, amely végül felvitt a második ponthoz, a Zuppa-tetőre. Nekem ezzel egy nagy vágyam teljesült, mert az Iszkiri túra mindig csak az oldalában halad el (nem is értem miért nem a csúcson van az EP), és annyira vágytam már arra hogy egyszer felmehessek. Végre most sikerült. Jó negyed órát gyönyörködünk a panorámában, és a csúcskeresztet is megszemléljük immár nem csak a vonat ablakából. Teli energiával haladunk tovább Szár irányába az ismerős P- jelzésen. Nekem annyira adja magát ez az út egy kellemes kis kocogáshoz, hogy egészen az 1-es útig meg sem álltam. Onnan már közel a falu, és betérünk az Aréna Sörözőbe, ami egyben ellenőrzőpontként is funkcionál (na meg persze megkóstolni az újfajta Arany Ászokat). Kellemesen elpihengetünk itt, ráérünk, a vonat minden órában jár. A nap vicce ide kötődik: Kint ülünk, egy idős bácsi elkezd velünk beszélgetni mindenféléről. Először azt hittem vagy bolond, vagy piás. Aztán a túrára terelődött a téma, és az öreg egyszer csak előkapta a futóversenynaptárt amit a netről töltött le, a tavalyi Less Nándor 38, az Egri Bükk 50, és megannyi futóverseny oklevelét :) A mai napig becsben őrzi a kis bőröndjében. Én azt hittem dobok egy hátast a meglepődéstől :) Nagy forma volt a fater! Kellemes hangulatban és időben továbbindulva A P- jelzésen haladunk, és egyből feltűnik a másnapi Vértesi Terep Ultra futóversenyének a szalagozása, és hogy most nem ezt kell követni. Persze ezt szerintem kevesen tudhattuk, és sajnos jópáran be is nézték a P- P+ elágazást, ahol csak a futóknak volt kitéve jobbra szalag, de a mi túránk meg egyenesen vitt a P+-en tovább. Szerencsére mi figyeltünk. Következő pontunk a P+-ről balra egy tanyánál letérve a Szállás-kút volt, ami már egy ideje használhatatlan kútnak bizonyul ránézésre, de még nem adta át magát végleg a természetnek. Kis gyaloglás után kiérünk egy pazar rétre, nem győzünk gyönyörködni. Szuper jó a szalagozás, így hamar megtaláljuk a Csorda-kutakat, ahol ismét kódot jegyzünk, és Anita egy kis kaviccsal teszteli a mélységét. Szerencsére fákkal körül volt kerítve, máskülönben már lehet jópár állat teteme is benne feküdne mélységéből ítélve. Pici oda-vissza, majd filózunk hogy a szemben levő hegyet megmásszuk-e. Végül csak az oldalában mentünk el. Gázvezeték táblák mellett gyalogolunk, de még itt is csodás a környezet. Hamar megérkezünk a Tamás-kúthoz, de ez már régóta kiszáradt, és le is van fedve sajnos. Innen mindössze alig 300 m volt a következő EP egy pici emelkedőn. A Holdvilágvölgyi-forrásnál már pontőr is várt minket, és mi meglepődtünk milyen szépen ki van építve itt a jelzetlen úton ez a forrás. (na meg a pontőr melletti serpenyőt is megcsodáltuk). Visszamegyünk a már egy ideje elhagyott P+ jelzésbe, és hosszan egyenesen haladunk tovább, egészen addig, amíg balra egy szalagozott kis rész le nem visz a kövi ponthoz, a Nádas-kúthoz. (bár mintha Elizabet kutat olvastam volna magán a kúton?). Vissza a P+-re, itt már 20 km-nél járunk. Ismét jó hosszan haladunk. A másnapi VTM szalagjai keverednek a miénkkel. Nekünk vicces, másoknak már nem biztos hogy az. A következő pont a Szép Ilonka-forrás, ahol már párszor megfordultam túrán, de nem rémlett most be. Győri Péter, és Bori a pontőr. Mellettük sokan nyársalnak, kihasználják a kirándulók ezt a szép tavaszi napot. Következő pont a Szép Ilonka-kút volt, ami előtt meglepődtünk, mert egy négyes csoport velünk szembe jött, de kiderült hogy bizony eltévedtek, és ha nem szólunk nekik ismét az előző pontra mentek volna vissza. Megválaszoltuk a kútnál a kérdést, majd figyeltünk, nehogy mi is elkavarjunk a K+-en, de kiérvén a műútra hamar rájöttem hogy a rossz ágán indultak el előbb. Tény és való hogy nem túl jó a tábla elhelyezése, de rajtunk nem fogott ki ;) Kis műutazás, és a K+-en 1 km múlva már a Mátyás-kútnál vagyunk. Kis pihenőplacc van itt, mi is gyorsan ráhuppanunk a hintákra, és jó 5 percig le sem szállunk róluk :) Már korog a gyomrunk, de tudjuk hogy egy jó 2,5 km és jön a várva-várt Forrástúrás frissítőpont. Végig a K- jelzésen megyünk, ez a rész nekem ismerős. A fafaragások, a K3 letérő, és a Várgesztesi horgásztó is ismerősként köszön vissza, ami a következő pont és frissítő is egyben. Előtte találkozunk Csipivel és egy másik szalagozó sráccal, akik a VTM szalagozásával végeztek éppen. Nem irigylem tényleg azt aki nem tudta hogy ez a szalag egy másik rendezvényé.. Na de térjünk vissza a frissítésre. Maga a Kánaán! Én egyből rákattantam a kolbászkrémes kenyérre, és csak ettem, ettem és ettem ameddig csak volt bennem szusz :) Mellé egy rakás fokhagymát is bepusztítottam uborkával együtt. A málnaszörp is fogyott szépen. Egon és Éva pedig fáradhatatlanul kente nekünk (meg az időközben utolért Bubu, Gethe Laci, Szalay Zsolti csapatnak is egyben) a kenyereket. Anita is csak a kolbászkrémest tolta ezerrel, a vajasra meg a zsírosra már rá se bagóztunk :) Nagyon nem volt könnyű innen továbbállni. A fokhagyma már a fülemen jött ki lassan :) (27,6 km-nél jártunk). Várgesztest pont elkerüljük, és a másik irányba, szalagozáson bukunk át egy kis dombon. A túloldalán jobbra fordulva viszont gyönyörűen kivehetőek a közeli Oroszlány épületei, és jellegzetes víztornya. Hangulatos kis erdőcskébe érünk ismét, és egy árok aljába leljük meg a következő kódot, ami a Pénzes-forrásnál található. Kicsit kiömlött ez a forrás, de végül megoldottuk a túlpartra az átkelést, és az emelkedő után elhagyjuk Bubuékat is, meg utánuk egyben az összes embert aki még a frissítőpont környékén ott volt. Majkpusztán vagyunk, ahol egy nagyon régi remeteség mellett haladunk el. Csodásan van körülötte a tó kiépítve meg maga a kis kiránduló sétány. Talán csak egyszer voltam itt, majd' 10 éve egy Oroszlány 40 túrán. Gyönyörű szép ez a hely! Megválaszoljuk hogy a Tó-büfének van-e terasza, majd a P- jelzésen megyünk tovább jobbra, ahol én még nem is jártam, és teljesen új volt minden. Beérünk Vértessomlóra, ahol egy magasabb domb tetején meglátunk egy kilátót messzebb. Én még tuti nem voltam ott soha, de Anita váltig állítja hogy már járt ott, csak nem tudja melyik túrán. Kíváncsi vagyok mi vihetett ide? Talán Orbán Imrés túra? Egy kis templomocska mellett az erdőben lelünk rá a következő pontra, a Máriácska melletti csurgóra, ahol Egon testvérétől kapjuk meg a pecsétet. A lila "m" jelzésen érünk vissza Vértessomlóra. Mire megcsodálnám ezt a falut még jobban ismét a P- jelzésen haladunk immár újra erdőben. Jó 1 km után fehér pötty jelzésen, (ami nem a túráé) érünk el az Orosz-kútig, ami egy kicsit beljebb volt, de itt már átmentem lusta üzemmódba, és csak a kódot írtam fel. Szalagozás vitt tovább egy kis emelkedőn, majd megint egy csodás részre értünk, ami után pikk-pakk már a Szarvas-kútnál voltunk, ami viszont szuperül ki volt építve. Itt hirtelen megint beugrott hogy már jártam erre, ugyanis innen a K- jelzést kellett követni a Vitányvár fele, de előtte viszont jobbra a Z- jelzésre tértünk, amin egy jó km-t menve szalagozáson és jól jelzett fehér pöttyökön haladunk tovább, meredeken felfele. Közben azon gondolkozok, hogy mi lehet az a "Gráciák Bérce", ahol a következő kód lesz. Sziklák voltak felettünk, és a bérc szó miatt elég valószínű hogy innen szép kilátásunk lesz. Ilyen csodásra viszont nem is gondoltunk. Gyakorlatilag a lemenő nap legutolsó fázisát csíptük el, még épphogy beragyogva a horizontot, és a csodás Vértest. Ezért érdemes túrázni! Már kezd sötét lenni az erdőben, így kicsit szaporázzuk a lépteinket a K+-en. Mire pont leérünk az utolsó ponthoz a I. Béla forráshoz, már teljesen sötét lett az erdőben. Anita ráadásul nem is hozott lámpát :) Én pedig már csak azért sem veszem elő, mert olvasva az itinert, a Mária-szakadék K-jelzése helyett engedélyezve van a párhuzamos aszfalt is, így azt választjuk. Két hete úgyis voltunk a K-n az Iszkiri 100-on. Na meg az a kutyaveszélyes tanya sem hiányzott a végén, áldom is az itinerkészítőt hogy felajánlotta az aszfaltot :) (máskülönben természetesen a K- megyünk ha van kutya ha nincs, mert természetesen mi útvonalkövetők vagyunk). Keresztezve egy forgalmas utat a szántóföldön még picit botorkálunk lámpa nélkül, majd végül 19:10-re beérünk a célba, a Mezei Cukrászdába, ahol a szokásos szuper jelvény mellé még bevágunk egy jó kis sütit. Minden jó ha a vége jó! A szervezéshez csak gratulálni tudok maximálisan! Látszik hogy nagyon sok munkaóra lett belefektetve. Megtalálni egyáltalán ezeket a kutakat, forrásokat ezeken a jelzetlen utakon... Kiszalagozni, itinert írni, térképészkedni.. Ezt hívják kérem szervezésnek!! | |||
| |||
Könyves Kálmán emléktúra 75 Már korábban kinéztem magamnak ezt a túrát, mivel tavaly a Gödöllői-dombságban egyáltalán nem voltam. Úgy gondoltam nem csak mindig a szinteket kell falni, néha a síkot is el kell viselni. Ráadásul a táv sem rövid. | |||
túra éve: 2016 |
| |||
Az előző heti Turul 130 után most az Őrvidék 100 túra következett a hétvégén. A tavalyi volt az első szervezés. Akkor nagyon amatőrre sikeredett, de erre a vidékre örömmel gondoltam vissza már másnap is. Idén fogadkozás volt, hogy sokkal jobb lesz. Hát lássuk. | |||
| |||
Ilyen még nem fordult elő a 10 éves pályafutásom alatt. Malofatranska Stovka megszakítva az óriási vihar miatt. Nem én szakítottam meg! Sőt, én tovább akartam indulni 74 km után, de a szervezők nem engedtek, mert elképesztő nagy vihar tombolt a gerincen éjszaka. Na de hogy mi is volt pontosan? | |||
| |||
Herman Ottó 110 Hajnali kelés (2:40). Kákonyi Lajosnak köszönöm a fuvart! Lajos Dórival 6:25-kor bevetjük magunkat a csodás Bükk-be. A Szeleta barlanghoz most nem kell lemenni mint tavaly, cserébe csodás kilátás a Palotaszállóra. Szintén újdonság volt a Magos-kő. Tavaly csak alternatívaként volt meghirdetve, most viszont zsírkréta volt. Ilyen gyönyörű kilátást nem sűrűn láttam. Gyönyörködünk a többi túrázóval egyetemben. Örvény-kő következik. Virág illat borítja be az erdőt, nem győzzük magunkba szívni az energiát. A Látó-kövekhez sajnos idén nem lehetett kimenni, viszont bevésődött a fejembe azért a tavalyi panoráma Dédestapolcsány, és Mályinka irányába. Szentléleken kapunk kis chipset, és finom szörpöt. Az átlagunk kerek 7-es. Dóri elképesztően erős, főleg felfele. Bánkúton egy szuper jó frissítőpont, pusztítjuk is a kenyereket ezerrel. Utolérjük Zolit, aki le-lemarad sokszor, de próbálja tartani az iramot :) És jön a Tar-kő. Már sok km óta vártam. A legszebb! A kedvenc! Mostanában sosem jött össze a kilátás, pedig voltam Tortúrán, Bükki Kihíváson, Bükki Kilátásokon. Akkor nem engedte kibontakozni magát a természet. Most viszont felengedtek a fellegek, és ámulatba ejtő panoráma fogadta azt a túrázót, aki ezen a napon itt járt. Istállós-kő fele Dóri már túllépte a megengedett sebességhatárt :) Ezzel a tempóval már én sem tudtam mit kezdeni, és maradtam a saját határaimon belül. Az Istállós-kői pecsét nagyon cseles volt, még jó hogy én már ismertem ezt a rafinált bélyegzőt. Dóri viszont elsietett mellette, és kicsit lejjebbről kellett visszamásznia. Legalább kaptam egy kis előnyt. Az Istállós-kőről szerencsére lefele kellett menni. Milyen meglepő, nem volt szembeforgalom.. Bezzeg az Ősember barlangnál, meg a Szalajka-völgyben... Az sosem baj ha valaki a természetben van. De ha ordibál, toronyiránt megy neki mindennek, bömbölteti a zenét, az már rohadtul tud idegesíteni, így alig vártam hogy a pontra érjek. Zoli is pár perc után megérkezik, és Dóri is perceken belül itt. Ennek örömére Zolival be is vágunk két Borsodit, meg két lekváros kenyeret. Kicsit meg is éreztem a nagy melegben, így az indulás sem ment túl egyszerűen, de Dóri tett róla hogy egyből felvegyem az iramot. Zolit Szarvaskőig nem nagyon látjuk, én meg kapkodom a levegőt fölfele. A Bél-kőnél észreveszem a Tátrát. Dóri azt mondja hogy csak felhők. Egy biciklis megerősít a hitemben :) Szarvaskőre szuper átlaggal érünk le. 44 perccel 6-os átlag fölött vagyunk. Nagyon megy ez! Itt viszont elkövettem egy jó nagy hibát. 6 virsliig meg sem álltam.. Aki ismer tudja hogy imádok enni, de most egy kicsit megálljt kellett volna parancsolni. Ráadásul nem is az a minőségi fajta volt.. Abban a pillanatban szuper jól esett, de később jó sokáig fájt a gyomrom. Felsőtárkányba érve kísérletezgettem. Vettem egy üveg colát, ettem a sajátból, kicsit jobb lett.. Cseles bal kanyar a Z-n át a létrán, kiszúrom! Meredek emelkedő fölfele a Török út gerincére. Borzasztó nagy fülledtség van, többször megállunk az emelkedőn. A tempó kicsit mérséklődik, de azért a Török úton belendülünk újra. Vizem alig van, és szomjas vagyok. A térképemnek köszönhetően egy forráshoz jutunk a Völgyfő-háznál, és feltankolunk. Az Ódor-várnál nosztalgiázom, a Bükki Kilátások 65-ön jártam itt ellenkező irányból. Itt is jobban esik sokkal a lefele mint a fölfele. A Hór-völgy után A K+ reméltem hogy ki lesz szalagozva, mert tavaly pocsék volt, de meglepettem láttam hogy csodásan felújították! A másik félsz' is pozitív kisugárzású lett. A S-n tavaly nagyon megszenvedtük a fölfelét a sok kidőlt fa miatt, idén viszont szuper jól kitisztították az utat, és vadiúj S- jelzések mosolyogtak ránk. A lámpát is itt vettük elő, a K+ S- elágazásban. Répáshután most is buli volt szintúgy mint tavaly, és legalább annyira fáztam is, bár most korábban voltam itt, de hiába. A pogácsa nagyon fincsi volt! Ez után egy hosszú völgyben haladtunk. Tavaly a kihűlés határán jártam, de most sem volt melegem. Már nem kocogtunk, csak gyaloglás. Jött a P- hosszú monoton emelkedője. Ne m tudom Dóri honnan kapott ekkora erőre, de olyan tempóval tolta fölfele, hogy nekem ez már nem ment, és jól le is maradtam. Kicsit bizonytalanok voltak Messner Zlot úrral hogy merre kell menni a P-kerékpárúton. Legalább utolértem, de sokáig nem tartott a lendületem, mert megint kulloghattam hátul, és Bükkszentkeresztig jól el is álmosodtam a hosszú aszfalton, ráadásul a talpam, és a sarkam is fájt már. Bükkszentkereszten nagyon kedves pontőrrel találkoztunk, de én már küzdöttem ezzel a hülye talp dilemmával inkább. Kimenve borzasztóan fáztunk, bár nekem ott semmi sem volt már ok. Azért próbáltam Dóri után tempózni, és legalább most nem maradtam le. A végén még egy kis kocogás imitálás, és 01:14 perckor, 18 óra 49-es menetidővel érünk a célba. Ez nem volt gyenge, és milliószor köszönöm a társaságot! | |||
| |||
Mecseki Mátrix 135 km, sikeresen teljesítve 20 óra 40 perc alatt.
| |||
| |||
Együtt a Magyar Családokért 20 + 15 + 4 Bár mér elég fáradt voltam, de átkukkantottam Hűvösvölgybe, mert azt csiripelte a ttt oldal, hogy itt lesz ma valami :) Halál pontosan 8 órakor megnéztem mi folyik itt, és máris 20 km várt rám. Majdnem 7-es átlaggal kellett haladnom, hogy be tudjak egy 15-ösre is nevezni. Így a hátizsákomat a rajtban hagytam, és egy üdítővel, és egy müzlivel vágtam neki az útnak. Egy darabig minden jól ment, de a kábelfektetés érzése elhatalmasodott rajtam, eszköz viszont nem volt... Így folyamatosan lestem az avart, de nem volt ok semmi.. Másodjára a Virágos-nyeregben már görcsölt a hasam, így elsétáltam a szemeteshez, amit még a Kitörés túra pontőrei hagytak ott, és próbáltam keresni egy megfelelő eszközt :) Sikerrel jártam, kreatívságból ma nem volt hiány. Jó 10 perc mínusz viszont az időből. Szerencsére a Z- Z+-en jól lehetett haladni, ráadásul a K- Fenyőgyöngyéig is adta magát. Árpád-kilátó következett, majd lefele az Apáthy-szikla után összefutottam Annával, és Lajossal, akik szintén a Kitörés után jöttek. A Széher úton még "felemelkedek" a S- jelzésig. 2000 ember nyomában haladhatok a végén a S-n Hűvösvölgyig. 2:53 alatt lett meg, így van 7 percem a 15-ös rajtzárásáig. Tökéletes. Indulás újra. Érdekes módon ezen több szint van mint a 20-ason :) Kicsit kamu az a 20-as szintadat úgy érzem.. Határ-nyeregig ugyanaz az út, majd azon a rövid, meredek, és nagyon saras S-n föl a K-körsétáig. Kétszer megálltam, és úgy éreztem magam mint aki épp az Everest legtetejét mássza. Minden jó ha a vége jó, irány a Hármashatár-hegy. De rég jártam már itt. OKT pecsét az igazolás. Tinta nincs nálam, kb egy nagy semmi látszik az itineren, de még kivehető a körvonal. Utána ugyanaz az út a célig. Végig sétálva, kényelmesen, mert ez jó. Vészjósló felhők érkeznek, de azért én még egy 4 km-est megyek, a rajtzárásba beleférek. Dóri jön velem kicsit, viszi haza a kutyát, és pont útbaesik az útvonal., A vadaskerti emlékműnél még harmadjára is ugyanaz a kód (milyen meglepő :) Viszont egyből mögöttem jött a szervező srác, akiről azt hittem hogy egy túrázó. Egyből szedte le a kódos papírt. Hú baze, még jó hogy nem söpörtek be engem is ;) Megdícsértem, így kell ezt túra után, nem ott hagyni kallódni a papírokat. Végül ismét 2000 emberrel szemben (Kitörés) a S-n vissza a Vadaskerti-hegyen át Hűvösvölgybe. | |||
| |||
Kitörés 60 Kb. fél óra maradt a pihenésre a Kiss Péter Emléktúra 57 km után, ami bizony édes kevés, de várt a Kitörés! | |||
| |||
Kiss Péter Emléktúra 57 Csernus Brigivel csináltuk végig ezt a nagyon nem könnyű túrát. Már a kocsiban azt pedzegettük hogy a természet ezen a napon a morcosabb oldalát fogja mutatni, és bizony nem is tévedtünk sokat. Reggel 7:10-kor útnak indultunk, és már Mátrafüredig csatakos volt az út lefele. Briginek már itt átázott a cipője. Én áldom az eszem hogy csütörtökön vettem egy új Speedcrosst, mert a régiben lehetetlen küldetésnek bizonyult volna ez a kihívás. Mátrafüredtől Kékestetőig csatlakozott hozzánk Oszaczki Géza, így megbeszéltük a szokásos túraszakmai dolgokat. Még fölfele a K3-ön volt az első patakátkelés. Köszönhetően Géza botjainak, ezt az akadályt még sikeresen abszolváltam. Brigi már itt a toronyiránt módszer híve volt :) Kékestetőn habzsi-dőzsi jó 5 percen át, nyámm. Géza lelépett, mi kellemesen kocogtunk tovább, mert még azért nincs vége a napnak túraszakmailag. Terveztem a Kitörést is ám, meg vasárnap egy kicsit megmenteni a családokat. Ilona vízesésnél Nyakas Gabi pontőrködött. Meglepődtem, mert a kocsiban nem beszélt a pontőrködésről, azt hittem induló lesz. Hiába, egy titkos ponton volt, amiről még beszélni is tilos ;) Ez után jött egy olyan patakátkelés, ahol már tényleg lehetetlen volt átjutni, így már én is a toronyiránt módszert alkalmaztam. Szt. István csevicénél vinattiék pontőrködnek. Van finom meleg tea, csoki, keksz. Ebben a sorrendben kérném.. Indulás után megint egy mély patak. Kijutván belőle szó szerint fájnak az izomzataink. Ez jéghideg volt, de egyelőre még csak boka fölöttig ért kicsivel. Mászunk a Sombokor fele, ismét beköszönt a tél. Nagyon érdekes időjárási jelenségek voltak itt. 0-300 m-ig eső esett, majd 300-700 m-ig havas eső, és 700 m felett, csodás téli tájba csöppentünk, és hóesésbe. Ez így volt egész végig a túrán. Fura volt, ámde csodás! Sombokor ellenőrzőpontnál szuper ellátás ismét. Sajt, oliva, tea, süti, minden ami tovább löki az embert a folytatáshoz :) Természetesen az 57 km-es táv fele folytattuk utunkat nem sejtve mi vár ránk.. Sombokor lefele egész nyugis volt, majd jött a Z+ Lajosháza fele. Na ez volt a legbrutálabb rész, de nem a szintek miatt. Legalább 6 patakátkelés volt, de én ezt már folyóhoz hasonlítanám. Toronyiránt át mindenhol, szétfagyva a végtagok, ez már fájt! Tocsog a cipő, a zokni ráfagy a lábamra. Ráadásul a sodrás is bitang erős volt, így még erre is figyelni kellett. Szegény Brigi egyiknél elesik, és teljesen átázik, ráadásul még a térdét is beverte. Egyszer én is elmerülök térdig.. Hát így érkezünk meg Lajosházára. Ez viszont nekem a túra legjobb pontja volt. Annyi finomság volt hogy ha elkezdeném felsorolni, akár egy túra beszámoló is lehetne csak ebből. Nagy levegőt vettünk a kajálás után, majd egyből át az ominózus Téli Mátrás hídon, természetesen a patak elöntötte. Érdekes hogy amíg ott mindenki szenvedett tavaly hogy hogyan menjen át, most ez volt a legkönnyebb vizes átkelés. Mosolyogva abszolváltuk. Csak bokáig merültünk. Ohh, ez semmiség :) Felmászunk Mátraházára, epekedek egy jó kis forralt borért a parkolóban, de mégsem adok a csábítás adta lehetőségnek. Újra Sombokor jön a S+ másik ágán, és ismét tömjük magunkba a finomságokat. Jó pár 37 km-en induló sporit is megelőzünk, pedig azt hittem ők már tovább haladtak. A menetsebességgel nincs baj, Brigi nagyon ügyesen jön ezen a nehéz terepen. Ismét felmászunk Kékestetőre, faljuk a szinteket. Kékesen a megszokott hóesés fogad, ráadásul annyira nincs is hideg. Boldog vagyok hogy ezen a túrán lehetek, bár jobb lett volna ha Kiss Petivel nem történik meg ez a tragédia, és akkor mondjuk Meseszép Mátra 57-nek is keresztelhetnénk el ezt a túrát. No, Kékesről lefele a P- jól járható, Kis-kőig jó tempóban haladunk. Itt Bálinték pontőrködnek. Tavalyi bevált recept, hogy a hátizsákomat itt hagyom, és csak egy fél literes üdítőt, és egy müzliszeletet rakok be a visszaútig. Nagyon meredek lefele, de tavalyról bevéstem az emlékezetembe. Utólérjük lefele Kertész Dórit, aki egy kis ideig velünk marad. Jönnek szembe a futók, ők már jártak a markazi várnál. Senki sem mosolyog, miért van ez?? Talán azért mert a visszafele szakaszon 2 km-re 444 m szint van? Szerintem igen :) A markazi várnál Nagyváthy úrék fészkelnek a sátorban. Neki is megörülök, de a zserbónak, a Horalkynak, meg a kókuszgolyónak főleg. Az ellátás ezen a túrán elsőosztályú. Az útvonal szintén!! Visszamenvén alig találkozunk szembejövőkkel. Jajj, újra a Kis-kő fölfele. Dóri az elején lemarad, Brigi viszont rendületlenül jön utánam, és mire felérünk, nincs velünk az a holtpont amit elképzeltem fölfele. Innen még egy 8 km-es kirándulás. Gondolná az ember. Ámde a P- jelzés hiába adja magát lefele, akkora, de akkora gané van hogy ilyet nem sűrűn láttam még. Egyszerűen kikerülni nem lehet, és a haladási sebesség is leredukálódik. Engem ez jobban megvisel mint a Kis-kőre fölfele.. Mire leérünk Mátrafüredre, már nagyon a fejlámpa bekapcsolás határán járunk, de semmi kedvünk kihalászni a vizes táska mélyéről a lámpát. Így megpróbáljuk még az utolsó 2 km-t lámpa nélkül. Tavaly is dagonya volt fölfele a So-n, nem is kicsi, de ez a mostani már tényleg idegtépő volt. Kötélen táncoltak az idegeim, ez a szakasz még rémálmomban se kerüljön elő! Inkább 2 x fölmegyek a Kékesre.. Nagy nehezen, de szerencsére még épphogy lámpa nélkül beértünk, 10 óra 24 perces menetidővel. Ha még 5 percig az erdőbe vagyunk már kellett volna a lámpa :) Ez bizony egy nehéz túra volt, méltó megemlékezés Kiss Péterre. De ez még mindig semmi ahhoz képest amit Ő átélhetett az ominózus hegyen! Isten Veled! | |||
túra éve: 2015 |
| |||
Téli Zemplén 50 4 nap 12 órázás után, szombat hajnalban 1:30-kor csörög az óra. Keltem már ilyen korán valaha? 3 órára kellett kijutnom Zuglóba, ahonnan kocsival mentünk Sátoraljaújhelyre. A pályán hatalmas ködben haladtunk, szó szerint egy percig sem hunytam le a szemem, de Rita halált megvetõ bátorsággal repített le minket a rajtba. | |||
| |||
NaHáT 95 Megpróbálkoztam a futással, mert már eléggé hanyagoltam az utóbbi idõben ezt a mozgásformát. Úgy terveztem megyek, ameddig kedvem van. Ennek megfelelõen 9:00-kor indultam el egy rövid gatyában, 3 müzliszelettel, és egy 0,7-es Vitalade-el. Merész.. A K+-en még a ráhangolódás stádiumában voltam. Nehezen kaptam a levegõt, de pár km-el késõbb már egyenletesebbé vált a légzésem. Törökmezõ (7,1 km - 0:42) után jókora dagonya nehezítette a dolgomat. Az új K-n becsületesen végig jutottam le Kóspallag útelágazáshoz (12,2 km- 1:13). Jött egy kis jelzetlen, majd balra ismét végig útvonalkövetõként a P-n. A patak után fölfele végig emelkedett a szalagozás, szépen óvatosan kikocogtam. A Só-hegy elõtt már sorban értem utól a 95-ös mezõny végét. A csúcson (18,0 km - 1:55) most nincs forralt bor mint régen.. Leérve Nagyirtáspusztára egy rossz szalagozást nézek be, és a S+ rossz ágán haladtam. Pár perc kiesés, de aztán megvan a jó ága is, és irány Kisirtáspuszta. Utána türelmesen kikocogom a S+-et, és a S4-et is. Kemény dió volt.. A Vasedény kulcsosháznál hatalmas köd, de a János-forrás vize megunhatatlan. Kis vacillálás merre, majd belõve a helyes irányt most már Bányapuszta következik (27.4 km - 1095 m szint - 3:03). Virsliparti! Nyomban el is tüntetek egy párat, majd látom hogy már a gyalogos mezõny eleje fele vagyok. Kiérvén az Aklok-rétjére új útvonalon a P+-en föl a Nagy-Hideg-Hegyre. Hú, ezt a P+ gyalogolni alig bírtam, nagyon meredek volt. Itt már 32 km-nél, és 1500 m szintnél jártam 3:42 alatt. NHH és Csóványos között értem utól Õze Erzsit, és Vincze Zolit. Csóványoson csodás meglepetés, hogy gyakorlatilag kisüt a nap, és mesés idõnk kerekedik. Pont ott, ahol mindig cudar az idõjárás.. Erzsi mondja hogy nagyon aggódtak értem merre járhatok, és nem véletlen jött meg a napsütés, mert megérkeztem :) Végre ismét tudtam mosolyogni hosszú idõ után, miközben a napsugarak cirógatták az arcomat. Kellemes beszélgetéssel telik az idõ, a futókám nem is akar újra beindulni, szép lassan lekönyveltem a mai napi futópenzumot. Nem lett rossz azért.. Lefele a K4-en megmutatom a többieknek hol ijesztett meg a hatalmas ködben, a börzsönyi KÖR-ön a vaddisznó hajnal 2-kor. Szépen telnek a km-ek Királyházára, majd meglepetésre nincs ott a pontõr, de a cuccok ott vannak a sátorban. Innivalóval már nagyon csehül állok, és az itiner írt ide utánpótlást. Remélhetõleg a pontõr is oda ment, így megittuk valószínûleg a saját vizét. Upsz... Sorry.. :) Erzsi veszi át az önkéntes pontõrséget, és bélyegez, ikszel, idõt ír. Kemény meredek kaptató a Z+-en fölfele, lassan de biztosan. Szívfájó-bérc, majd Vilati-üdülõ, ahol már alig vártam a gulyást, amibõl Zolival szinte 3 adagot is letartóztatunk. Depóm megjött, ismét van Vitalade-em, na meg fejlámpám. Kicsit elszöszöljük az idõt, de a szolgáltatás, az szolgáltatás.. Irány a hosszú Salgóvár gerinc a P-n. Sejtelmes ködben haladunk, érzésre nagyon hosszan, és elnyújtva. A vár után végleg elõkapjuka lámpákat, és innen már sötétben haladunk a hatalmas ködben. Aklok rétje újra, megvan a szalagozás is. Inóci-nyereg után teljesen kitisztult az ég, és teljesen csillagos égben haladtunk tovább. Na ez arra volt jó,hogy borzasztó hideg lett, és nagyon elkezdtem fázni a rövid cuccban. Viszont Kóspallag kálváriánál a forralt bor ismét életet lehelt kezeimbe, és ereimbe. Nagyon szépen köszönjük, az ott életmentõ volt. Lent a faluban bánatunkra bezárt már a sörözõ.. A Hanta-patak völgyében már borzasztó hideg van. Erzsi folyamatosan odaadná a másik széldzsekijét, de én makacsul elutasítom. Pár jó, és szép szó sokkal többet jelentett egy kabátnál. Na, de a patakátkelések nem vicceltek. Most jött a neheze a túrának! Gyakorlatilag Törökmezõ-halastóig jó sok átkelés volt, én csak egyszer cuppantam a jobb lábammal, de akkorát, hogy totál átázott a talpam. A patakátkelés felállás úgy nézett ki, hogy Erzsi átment bottal, majd átdobta mindig nekem, én is általában sikerrel abszolváltam, majd jött Zoli, aki különbözõ érdekes vicces pózban bot nélkül (!) jött át újra és újra, az esetek nagy többségében sikerrel. Törökmezõ elõtt óriási köd van a réten, el is veszítjük a P- jelzést, de érzésre irányba viszem a többieket, és kis stressz után már végre megvan a P, és késõbb a szalagozás is. Törökmezõnél a finom tea aranyat ért! Utána Z- Zebegénybe. Egy uszadék elõtt Erzsi profi módon észrevesz egy balra ágazó Z- jelet. Hú, ezt szerintem én belestem volna.. Ismét patakátkelések, köszönet ezerszer a botért! Utána Zebegényig Erzsi úgy megindul, hogy tényleg alig bírjuk Zolival követni. Most már meg kell lenniük a bajnoksági 5-ös átlagnak, és határesetben állnak az idõvel. Aha, így már minden világos. A kocsmánál megbámulnak a kb 3 fokban ki ez a beteg ember rövidgatyában.. A kálváriánál viszont mi bámulunk birka módon hogy a pontõri tábla ott van, na de hol az ember?? A nõi logika gyõz, elõ az itinert, és bizony tényleg ott egy kérdés. Irány föl a Hegyes-tetõre. Megállás nélkül abszolválva, majd a jól ismert K-n le a faluba, a borzasztó hidegbe. Grr... Végül halál pontosan 02:00-kor érkezünk a célba. Mindenkinek meg lett az 5-ös átlagja is, Zolinak 6 percen belül, Erzsinek 15. Mindenki boldog, végre én is. Köszönöm Nektek ezt a csodás szombatot! Folytatás az Isziniken. | |||
| |||
Rockenbauer Pál Emléktúra 130 Világoszöld, sötétzöld, sárga, kékeszöld, piros, narancssárga, bordó. Péntek délután van. Kelenföldön állok 8 óra munkával a hátam mögött. 4 és fél óra vonatozás vár rám. Hamarosan szembe nézek a valósággal. Csalódás.. Akkor vonatozok egyedül. Zamárdiig akkora tömeg volt hogy kint ültem az elõtérbe a hálózsákomon a sok infantilis ember mellett. Lassan az egész mindenségtõl elmegy a kedvem. Zamárdi után helyet foglalok, és végre tudok a természetre is figyelni egy kicsit, és elmerengeni. Az órám kegyelmet nem ismerõ módon 5 órakor felébreszt. Fáradt vagyok, aludnék még. Újabb nap, újabb kihívás.. Összeszedem magam, és nem sokkal indulás elõtt kinézek. Sok ismeretlen, kevés ismerõs. Örömmel konstatáljuk hogy újra a K-S- elágazásban csodálhatjuk meg a reggeli bólyát. "Már csak egy magyar családos", mondja Anita. Irigylem a felfogást. Nekem sosem akar véget érni ez a túra. Zsigárdon még betolok egy energiaitalt, hogy az utolsó 7 km-en egy kicsit legalább fejben tisztább legyek. Odaérünk. A nyílegyenes aszfalt látványa sokkol. Anita fut, én robot módjára imitálva próbálok tempósabban gyalogolni. Fejben már az ágyikómban járok, de a valóság megmásíthatatlan. Végül 24 óra 12 perces menet után beérkezünk a célba. Gratulálok! Ügyes voltál, büszke vagyok Rád! Én átveszem az újabb jelvényt. Hófehérke, érted nagyon meg kellett harcolni, tudod-e? Hogy jövõre jövök-e? Kizárt dolog, mert nem tudom. Lehetséges. Köszönöm hogy elolvastátok! | |||
| |||
Leskowszky Albert Emléktúra 2 x 50 "Lenn az alföld tengersík vidékin 28. szervezés... Mint kiderült, az utolsó.. Szomorúan látom hogy a ttt oldalon 0 db. élménybeszámoló szerepel. Évrõl évre kevesebb volt a résztvevõ, így egy gyönyörû túrával, és egy fantasztikus rendezõgárdával lettünk szegényebbek :( Szombat, 06:30 perc. Autóbuszjárat indul Ladánybenére. 100 km-el már a lábamban kicsit meggyötörten szállok fel. De nicsak! Õrsi Anna is a buszon. Megörülünk egymásnak. Õ is "Sárgult" 90 km-en át az elõzõ nap. Innentõl máris tudtuk hogy két napon át együtt fogunk menetelni. Kinézek az ablakon.. Esik.. Nem kicsit.. A kedves buszsofõr megáll miattunk az iskolánál. 08:15 perc. Megérkezünk, utolsóként. Ránézek a rajtlistára, kik indultak. Nagyon kevés.. De vannak ismerõsök! Tünde, Álmos, Kocsis Jani. A rajtban már látom hogy bizony az idõsebb korosztályú szervezõség igazi vidéki kedvességgel invitál be minket Annával, egy pohár meleg teára. 08:25 perc. Indulunk! Én már 2008 után másodjára vagyok itt, de szinte semmire sem emlékszem, csak a meseszép fémjelvényre, mertakkor egy Sárga 70 + Lemaradás 100 + Leskowszky 2 x 50 volt a terítéken, és bizony, túlélõ üzemmód volt. Elindulunk Annával. Ránk köszön egy túrázó, aki szintén az utolsó pillanatban indult el. Velünk tart.. Dömötör Zsolt meghatározó üde színfoltja lesz ennek a két napunknak. A P+ jelzésen haladunk ki a nyílegyenes hosszú aszfaltúton Kunbaracs irányába. Még esik az esõ, de már nem túl intenzíven. 6:00-tól lehetett indulni, nem irigylem azokat akik órákon keresztül áztak még az elején. Egy árpád kori templom felé vezetõ jelzés.. Egy keresztezõ P-.. Egy helytörténeti múzeum.. Zsolt már mesélt is nekünk mi, merre, hogyan. Hamarosan rájöttünk hogy a Kiskunság egyik legjobb ismerõjével hozott össze a sorsunk. Egy 15-szörös 2 x 50-es. Tudtuk hogy "jó kezekbe" leszünk. A térképvázlat borzalmas volt, de gyakorlatilag csak két jelzésünk volt két napon át. A P+ meg a P-. Kunbaracsra érkezünk, az elsõ 6 km után az esõ már el is áll, és jókedvûen trappolunk tovább. Sok a homokos rész, de ugye hogy az esõnek is lehet haszna? Hamarosan a P- jelzésbe torkollunk, a turistatáblák csodásan karban vannak tartva. Mesés vidéken járunk, sokszor úgy éreztem, mintha felérnék mondjuk 2000 m-re, és egy alpesi legelõ fogadna fenyvesekkel. Pedig csak az Alföldön vagyok. Ez az elsõ napi 50 km ki merem jelenteni életem legszebb alföldi túrája volt, (pedig van már elég sok) és szerintem Anna is hasonlóan gondolkozott :) Nem volt sok ellenõrzõpont, de az idõs szervezõk mindig óriási szeretettel, és kedvességel vártak minket. Féltávnál frissítõpont következett. Nem túlzok, legalább 25 percet itt voltunk. Ilyen finom szilvalekváros kenyeret soha de soha nem ettünk. Mikor már félig tele voltam, akkor rácuppantam a kolbászkrémes kenyérre. Olyan puha volt a krém, mint a vaj. Mélyen hálálkodva indultunk tovább nagy nehezen. Egy gyönyörû tanösvényen haladunk már egy ideje, minden táblánál megállunk, elolvassuk. Zsolt már mondja is hogy mi volt itt "tizeniksz" évvel ezelõtt, meg hogy melyik kis tanya hogy nézett ki anno. Élmény vele menni, egyben idegenvezetõnk is, hogy megismerhessük az ország ezen régióját is még jobban. Ágasegyházán már majd meg sülünk, olyan meleg lett idõközben, de szerencsére egy szuperül odateleportált vendéglátó egységet meg is látogatunk. Feltöltõdve energiával haladunk tovább, és pár óra múlva már Jakabszálláson az elsõ napi célban vagyunk. Taps jár nekünk, köszönjük :) Várt minket egy hatalmas kondérban készített gulyáságyú. A szervezõk nem spóroltak, szó szerint teli kaptuk a tányért, és volt bizony sûreje is, nem csak leve. Annával ketten maradtunk, Zsolt hazament, de ígéretet kaptunk hogy reggel 6:00-ra itt lesz újra. Repetáztunk is. Ezt is megengedték. Végül teli élményekkel (és gulyással) feltöltõdve tértünk nyugovóra. Vasárnap, 05:15 perc. Ébresztõ, tárt karokkal vár minket ma is a csodás Kiskunság! Kellemes meglepetés. Álmos köszön rám, aki tegnap tényleg nagyon álmos volt, mert mire mi beértünk, már nagyban átaludta az egész délutánt, és estét is. Így kommunikáció híján maradtunk aznap. 06:00 perc. Megjön Zsolt is. Hurrá! Ráadásul meglepetést is hozott nekünk, amit nem gyõztünk megköszönni. Úgy látszik mi is jó társaság voltunk neki :) Álmossal kiegészülve indulunk neki az újabb 50-esnek. Viszont kb. 200 m múlva már az egyik vendéglátó egységbe tett kitérõt, így ismét hárman maradtunk egy darabig :) Kb. 10 km után volt egy nagyon trükkös bal kanyar, itt bizony Zsolt rutinjára szükség volt. Amúgy a jelzések az elsõ nap szerintem Alföldhöz képest tökéletesek voltak. Mégis jópár ember, sokszoros teljesítõk másik faluban lyukadtak ki, és feladták. A második nap azért már kicsit lankadt a jelzésfestõk figyelme, volt néhány trükkös kanyar, de nagy panasz itt sem lehetett. Max respekt a szervezõknek (jelzésfestõknek). Az elõzõ balos trükkös kanyar után viszont megérkeztünk, a méltán híres, és pazar Bugacpusztára. Hatalmas szürkemarhák, és elbúvó kis tanyák jelezték hogy itt bizony még mindig lakik civilizáció. Közben megelõzött minket Álmos, akivel azt hittük már nem találkozunk, de másképp lett. Beléptünk a Pásztormúzeum bejáratán, és egy jó nagy kört teszünk a P+ P-kör jelzéseken hogy ismét a P-ba érjünk. De elõtte csak gyönyörködünk. Minden tanösvény, és ismertetõ táblát elolvasunk, ráérünk, szívjuk magunkba a tudást :) Számomra az tetszett nagyon hogy rengeteg madárnak, emlõsnek, és bogárnak építettek különbözõ lakóhelyet, ahol meg tudnak bújni, és mindegyik másképp nézett ki. A régi Kecskemét-Kiskõrös kisvasút vonalához érkezünk. De szép lehetett ez a vonal, de sajnos elpusztult :( Baktatunk jó darabig, egyszer csak egy masszív dombot veszünk észre, a tetején csúcskõvel. Zsolt már vágja is rá, hogy ez a "Nyakvágó" :) Na de kérem.. Rólam még a 2008-as túrán csinált egy fotót itt Õrsi Bálint ,ahogy épp bámulon a szembõl jövõ vihart, de a kézfejem érdekes módon hátracsuklik. Elõttem volt a kép, sok éven át beszéd téma volt, így megkértem Annát, hogy 7 év után ismét egy hasonló kép készülhessen rólam. Szerintem jó lett, ha átküldi,akkor felrakom. Cserébe róla is készítettem egy képet, a bugaci-hegység csúcsán :) Hamarosan 25 km-hez érkezünk. És ugyanúgy mint tegnap ismét a mennyei szilvalekvár, és barátai voltak terítéken. Megint húztuk az idõt, mert megérdemeljük :) Álmost is itt értük, innen nem lehet csak úgy tovább indulni. Mondjuk az õ frissítése azért másból is állt :) Viszont rutinos róka lévén nem ment tovább egyedül, mert unalmasnak ítélte innen a terepet tovább. Unalmas?? Nem tudtam elképzelni. Pedig igaza volt. Az utolsó 25 km viszonylag felejthetõ volt, sok-sok monoton hosszú egyenes, kevesebb látnivalóval. Na de valahogy be kell jutnunk Petõfiszállásra, a célba. Immár négyesfogatban haladtunk egészen a célig, néhol kissé már befordulva, néhol viszont ontottuk a humorokat, és a jó kedvünk töretlen volt. A cél elõtt 7 km-re, az utolsó ponton hideg barackbefõttet is kaptunk. Köszönjük a kedvességet! Innen végül letértünk a sok-sok ideig követett P- jelzésrõl, és végül a P+-en gyalogoltunk be végeláthatatlan aszfaltcsíkon át a célba, Petõfiszállásra. Kézfogás, gratuláció, szilvalekvár, kolbászkrém, csalamádé, sör, oklevél, hatalmas kitûzõ, és a kedves szervezõk. 8-an teljesítettük csak a 2 x 50-et. Két napra össz-vissz szállással együtt 1200 ft volt a nevezési díj, + 700 a gulyás. Lehet ezt szívbõl is csinálni, nem csak lehúzni a túrázókat. Másfél óra van a vonatig. Eszünk, pihenünk a fûben. Szép hétvége volt, sok-sok kilométerrel (200 km, 3 nap alatt). Megérkezik a vonat. BZmot, a kis piros. Elindulunk. Egy megható pillanat, az összes szervezõ integet nekünk, mosollyal az arcukon. 28 év.. Egy túra vége.. Ha ezek a hölgyek-urak mesélni tudnának.. Köszönöm ezt a csodás két napot Nektek! A társaságot pedig Annának, aki megint megmutatta mennyi erõ van benne. Zsoltnak, aki feltárta elõttünk a Kiskunságot, és gyakorlatilag idegenvezetõnk volt. Álmosnak pedig az utolsó 25 km-en folytatott jókedvû társalgást. És a végére egy vicc: - Melyik a legnagyobb selejt?? - Az Alföld. - Miért?? - Mert jobbra se lejt, meg balra se lejt :)) | |||
| |||
Burgenland Extrem 120 + Téli Mátra XL sikeresen teljesítve. Szeretnék egy kis beszámolót írni errõl a nem mindennapi hétvégérõl. 120 km-t síkon, aszfalton alapból nehéz teljesíteni. Ha hozzá jön még egy adag szakadó esõ, hó, havasesõ, jég, és hatalmas széllökések, akkor már lassan túlélõtúrára avanzsálódik. Ezen a pénteki napon 1200 mindenre elszánt ember várta hogy megküzdhessen a 120 km-el, és körbegyalogolhassa a Fertõ-tavat. Reggel hûvös idõ fogadott minket, de az idõjárásra még nem lehetett panasz. Anitámmal, és Péterrel nekiindultunk hajnal 04:30-kor ennek a kihívásnak, egy Oggau nevû kis osztrák falucskából. Az itiner egész részletes volt, mindig figyelemmel kísértem hogy merre járunk. Fertõrákosnál léptünk át újra Magyarországra. Ráadásul még Z- jelzést is láttunk nagy örömömre :) Balfnál (27 km) már eltettem a fejlámpámat. Kivilágosodott, de sajnos a szél is eléggé megerõsödött, és bizony az egész túrán érzékeltette magát. Közben böngészem az itinert, és ledöbbenten vettem észre hogy az elsõ ellenõrzõpont gyakorlatilag 59 km-re van a rajttól.. Kicsit borús kedvvel bandukoltam tovább, de Anita mindig számolgatta hogy már csak ennyi, meg annyi km van hátra a ponttól, és így nekem is könnyebb volt azért :) Nicsak.. A semmibõl egy frissítõpont kerül az orrunk elé.. Mintha kitalálták volna a gondolatomat. Van itt banán, finom meleg tea, müzliszeletek, nameg fél literes Powerade izoital. Mindez 0 ft-ért, ugyanis itt nincs nevezési díj. Hatalmas respekt! Anita és Péter tovább ment hamarosan, de én még kényeztettem magamat egy kicsit. Hamar utánuk futottam, és ismét hármasban faltuk tovább a kilométereket. Hamarosan jött "Hidegség" nevû település, ami valójában is borzasztó hideg volt. Jókedvünk volt, én löktem sorban a falvak irányítószámát, Anita meg mondta hogy de jó lenne ha most "Melegség" jönne, megpihennénk egy jó darabig ott :) Helyette viszont "Hegykõ"(39 km) következett, ahol egy szervezõi nyíl kicsit félrevezetett bennünket, és benyitottam két éppen szövõ-fonó öreg nénihez hogy õk-e az ellenõrzõpont. Persze totál hülyének néztek, és a polgármesterhez irányítottak.. Na jó, kézcsók, ne is lássanak tovább :D Végül a kis kitérõm után sikeresen megleltük az újabb váratlan frissítõpontot. Itt viszont már elég rendesen elkezdett esni az esõ, és a kaland elkezdõdött...
Ismét kalács + Powerade-el tömöm magamba az energiát. A saját cuccból még semmi sem fogyott, csak a derekamat fájdítja, de azt egyre jobban. Viszont végre kicsit kitörünk az aszfaltutak világából és terepen haladunk tovább bõ 4 km-t. Az eleje még kellemes volt, de amikor a lovaskamrák között gigantikus pocsolyákat kerülgettünk, akkor már ez is elég demoralizáló volt. Végül milyen meglepõ ismét aszfaltot ér a lábunk, és innentõl kezdõdött a túra talán legnagyobb "horrorisztikus" szakasza. Fertõújlak felé vesszük az irányt, de hatalmas szembe szél fúj, és egyik pillanatban szakad az esõ, rá 2 percre már havas esõ tombol, végül akkora pelyhekben esik a hó, mintha jégkocka lenne. Ilyen intenzív hóesést nem sûrûn láttam. Egy pillanat alatt rám fagy a ruha, a cipõm teljesen átázott, a szél elképesztõ erõvel süvít. De megyünk... Apránként, de haladunk... Küzdünk... Elérünk Fertõújlakra, ahonnan hamarosan immár végleg Ausztriába folytatjuk a túrát. Teljesen szét vagyok fagyva, az idõjárás továbbra sem kegyelmez. 20 km-t ilyen terepen tettünk meg. Csodák csodájára beérünk Apetlon nevû faluba (59 km). Péter itt abba hagyja a túrát. De nem õ az egyedüli. Mire beértünk annyian ültek ott, mintha épp most kezdõdne a legújabb mozifilm premierje. Mindenki kiszállt, köztük rengeteg ismerõs, akiknek bizony rengeteg ultra van már a lábukban. Elveszek egy adag virslit, próbálom lehámozni magamról a 3 réteg ruhát. A cipõmból konkrétan a Kis-Fertõ-tó folyik ki, annyi víz van benne. Remegek mint a kocsonya, ez nem játék. Kérünk két feles jégert. Nem azért mert kell, hanem mert muszáj! Kicsit átmelegedek, de a kedvem eléggé a béka segge alatt van. Viszont vicces volt, hogy ahogy beérkeztem, egybõl odamentem egy sorszámot adó úriemberhez, aki már vágott is hozzám egy zöld sorszámot. Ismerõsök "örömmel" nyugtázták hogy én is emberbõl vagyok, és kiszálltam. Mi bajotok van?? Dehogy szálltam. Jaaa, hogy ez a kiszállók buszjegye, és nem a virslijegy? :)) Visszaadtam a cetlit az úrnak, és valamit makogtam neki, csak húzza ki onnan a nevemet... 1 óra, és 20 perc kellett ahhoz, hogy Anitámmal újból erõt vagyünk a folytatáshoz. Nagyon erõs, jön velem, büszke is vagyok rá nagyon!!
Illmitz faluban meglepetésre egy helybeli osztogat nekünk borzasztó finom meleg teát. Köszönjük szépen! Ahogy elhagyjuk a falut, egy nyílt terepre érünk ki, ahol olyan hideg szél volt, hogy majd levitte a fejünket. Na és honnan jött? Persze szembõl.. Akármerre fordultunk mindig szembeszél volt.. Ez hogy? Még jó hogy volt sapkánk, és csõsálunk, másképpen már a kórházban lennénk. Podersdorf elõtt egy jó 6 km-el muszáj volt lelépnem kicsit Anitától, mert a "kényelmi szervem" olyan szinten lefagyott már teljesen hogy azt hittem végem. Így futásra váltottam, és meglepõdtem hogy milyen jól megy. Végül persze Podersdorfban (74 km) újra egyesültünk. Innen már fejlámpával haladtunk tovább. Agárdi Petivel elõzgettük egymást egy kis darabig. Anitám úgy éreztem hogy a göröngyös úton kicsit belassult. Megbeszéltük hogy a következõ ponton ott leszek, és várok rá. Ezt a 12 km-t 1 óra 40 perc alatt tettem meg, majd beérve Neusiedl am See-be (86 km) olyan ellátás fogadott hogy még a szám is tátva maradt. Vagy 5 fajta leves volt, meleg tea, Powerade hegyek, kalács, banán, és még ki tudja mi. Elképesztõ kedvesség a szervezõktõl! 3 tányér leves leli halálát a gyomromban. Közben megjön Anita, nem is kellett várni, csak minimálisat. Amúgy is ettem, szóval szépen összehangoltunk ismét mindent. Õ amúgy is kevesebbet frissít, én pedig imádom húzni az idõt a frissítõpontokon :) Nem volt kellemes innen kimenni. De nagyon nem.. Reszketõen hideg van. Csapadék már 60 km óta nincsen, de a szél kegyelmet nem ismerõen fúj folyamatosan, ráadásul a - fokok miatt tiszta tükörjég lett az aszfalt is. Újabb kihívás, megküzdünk ezzel is! Több falun átérve érkezünk végül az utolsó ellenõrzõpontra Purbachra (101 km), amit közhiedelemmel ellentétben nekünk GPS nélkül is sikerült megtalálni... Jutalmunk káposztaleves volt, amibõl én kapásból két tányérral is ettem. És bizony engedték! Ingyenes nevezési díjjal. Lehet hármat is ehettem volna. Ugyanezért a 0 ft-ért. Ismét respekt a szervezõknek! Egy kedves magyarul beszélõ szervezõhölgy is buzdított minket, és erõt adott. Anita nagyon boldog volt, hogy az utolsó 16 km-es szakasz következett. Én valahogy nem éreztem magam annak, mert nekem még borzasztó messzinek tûnt. De fontosabb látnom hogy Õ boldog, mert én meg majd úgyis végigmegyek valahogy. A végén persze nem aszfalton értünk be a célba, hanem ilyen elcseszett szántásokon keringtünk jobbra-balra a tükörjégen. Anitának már nagyon fájt a lába, de borzasztóan küzdött, innen már nincs messze a cél! Végül beérünk a faluba, és 20 óra 20 perc küzdelem után átvesszük a megérdemelt díjazást. A célfotón minden átjön :) (idõvonalam) Köszönjük ezt a nem mindennapi kalandot. 1200-ból 102 teljesítõ? Kemény!
Péter már itt vár minket, pihenésre minimális idõnk van, ugyanis indulnunk kell. Oda kell érni a Téli Mátra hosszútávjának maximum a rajtzárására, nehogy lekéssük! Péter szépen elvisz minket Angyalföldre, ahol abban a hiszemben vagyunk, hogy egy nagyon kis idõnk lesz pihenni, de ahogy leparkolja a kocsit, máris megjelenik egy másik, ugyanis Kákonyi Lajossal, és Fekete Zolival lett megbeszélve, hogy 5:45-kor találkozunk. És pontosak voltak. Egy negyed órát kérünk, sietünk ahogy tudunk. Ismét kocsiban.. Irány Mátrafüred. Találunk helyet? Találunk. Tömegnyomor, borzalom.. De immár kilencedjére vagyok itt a hosszútávon. Nem is borzalom, meg kell szokni, és ennyi. 8:07-kor belevetjük magunkat a 120 km laposból a 40 km hegyesbe. Lajos és Zoli becsületükre legyen mondva hogy végig maradtak velünk, pedig jóval gyorsabban mehettek volna. Köszönjük szépen mégegyszer! Lajosházáig az elsõ 6 km olyan mintha itt http://brutalfutas.hu/ lettünk volna. Nagy naivan azt hittem hogy már itt térdig érõ hóban fogunk menni, e helyett térdig érõ sár fogad. A patakátkelések szenvedõsek voltak, de a Lajosházai... Csak lessétek meg az idõvonalamat. Kínomban már röhögve mentem át mezitláb :) Nem csoda hogy még a 4-es átlagunk sem volt meg az elsõ pontig :) Aztán jött a jó hosszú emelkedõ föl Mátraszentimrére. Itt már azért látszott hogy hóban nincs hiány a Mátrában. Nehezen haladtunk, Anitámnak nagyon fájt a lába. Épphogy benne voltunk a szintidõben. De a lényeg az, hogy benne voltunk. A ponton betermelek két nagyon finom kenyeret, majd megmásszuk Galya-tetõt. Zoli sörözik, én kábelt fektetek, Anita meg megy tovább, nehogy elússzunk az idõvel. Csór-hegynél kint vannak a pontõrök, szuper. Nem lehet nagy probléma! Ámde a Vörösmarty th-nál elõjön a rémálom. Lajos mondja hogy gáz van. De olyan meggyõzõen, hogy elõször azt hittem valakit újra kell éleszteni :) Mint kiderült a pontõrök már nem akartak pecsétet adni, mert gondolták hogy már nem érhetjük el idõben a következõ pontot, meg a Kékes is zárva lesz. Sajnos, Anita itt kiszállt. Nagyon sajnáltam, de ekkor ez volt a legjobb döntés, mert ilyen lábbal nem lehetett volna tovább menni :( Így is hõsnõm vagy ? Na de mennem kell tovább nincs mese. Én is vérszemet kaptam mint a többiek, és otthagytam mindenkit (sorry boys). A Kékesre felértem a Pisztrángos-tótól 5,5-ös átlaggal. (itt már reális volt a jósolt 60 cm-es hó) Onnan meg 8-as átlaggal behúztam a célig. Az utolsó 5 km-en egy patakban folyt a sár, és nem tudtál sehol menni, csak a dzsuva kellõs közepében. Elõzni alig lehetett, mert elsüllyedsz. Voltam olyan fáradt, hogy már semmi nem érdekelt, csak a célba lehessek végre. Végül 9:09-el értem be a célba, az utolsó 13 km-en legalább 300 hosszútávost, és sok L-es távost hagytam le az eredménylistából nézve :) Tény és való, hogy ebbõl állt az egész, hogy "bocsi, bocsi, bocsi, jövök, balról, jobbról" :)
Nehéz hétvége volt, de szerencsére sikeresen meglett mindkét túra! Bár a Mátraburger Big Mac-je helyett egy sajtburger lett most az enyém (összidõ: 29:29), de a sajtburgert amúgy is jobban szeretem :) | |||
túra éve: 2014 |
| |||
NaHáT 95, sikeresen teljesítve 15 óra 17 perc alatt. A hosszútávot már 6-szor teljesítettem, de most idén viszont fordítva szervezték meg az útvonalat. Bizony sokszor el kellett filóznom hogy most akkor merre is van az arra? Teljesen más visszafele csinálni ugyanazon túrát. | |||
| |||
Hétvégén Csehországban, a Pradedova Stovka 112 km - 4200 m szintkülönbségû túrán jártam, amit sikeresen teljesítettem végül 17 óra 44 perc alatt. Már visszatérõ vendégnek számítok itt, ugyanis most volt harmadjára megszervezve a túra, és eddig mindegyiken részt vehettem. Az útvonal viszont mindegyik évben más volt, bár a tavalyiból most volt sok ismerõs rész. Végig egyedül mentem, bár bennem volt a félsz hogy mi lesz ha elkavarok, de az itiner tökéletes volt, így szerencsére nem mentem mellé. Ellátás ügyileg sem lehetett panasz. 17, 28, 45, 89, és 103 (nem az e heti lottószámok km-nél frissítõpont üzemelt, ahol minden édes-sós, és egyéb finomság megtalálható volt. 58 km-nél ráadásul még meleg levest is kaptunk. A túra a Praded hegységben ment nagyrészt, a legmagasabb pont is a Praded volt, a maga 1491 méterével. Igazából 32 km-tõl 68 km-ig folyamatosan 1100 m felett haladhattam, és meseszép panorámában gyönyörködhettem. Néha a felhõk csúnyán összegyûltek, kicsit paráztam is párszor, de szerencsére nem lett belõle csapadék. Az elsõ 58 km-re majd 3000 m szint volt. A túra második fele viszont kevésbé volt izgalmas. Réteken, szántóföldeken haladt éjjel, kis dombocskákkal tarkítva. A célba érve még ismét (minimális térítés ellenében) meleg étel fogadott. Ki hallott már olyan hogy korlátlan rántott hús, uborka, kenyér és tea? Itt ez is megtörtént!! Persze ésszel kajáltam hogy azért a késõbb érkezõknek is biztos jusson. Így kb. csak 6 rántott húst ettem meg Kellemes túra volt ismét, köszönöm Rudinak a kiutazást! | |||
| |||
Hétvégi programok: BEAC/Turista Maxi 110 - 3850 m szinttel sikeresen teljesítve 16 óra 44 perc alatt, majd utána még az Együtt a Magyar Családokért 20 km-es távjára is elmentünk Vincze Zolival.
| |||
| |||
Palóc Expedíció 125 A csõvári ellenõrzõpontra Rudiékkal érkezek, de pár nagyon de nagyon finom sütemény után egyedül haladok tovább a Po jelzésen. Kiérvén a faluból látom hogy a csõvári várhoz mentõhelikopter ereszkedik le. Tényleg nagyon stresszes állapotba kerültem, sejtettem hogy Zoliért jönnek, de mint kiderült rajta kívül még 3 másik ismerõsöm is kórházban jutott ki :( Éberen haladok tovább, mindenhova lódarazsat vizionálok. A lepkék is azok, meg a szúnyogok is, meg minden. Szerencsére kis idõ múlva elhessegetem ezen gondolatokat a fejemben, és kicsit nyugodtabban haladok tovább. Nógrádsápon finom kenyerek, és palócos mintázatú pontõrlányok terelik gondolatomat. Galgagután megelõzöm Tündét, és társát, akik eddig (még) szépen haladtak. Vanyarc elõtt a réten kocogva utólérem Bálintot is, és Verát. Nincs kedvem belemenni egyedül az éjszakába, ráadásul körvonalazódik az éjjeli vihar látképe, meg amúgy is, rég túráztunk már együtt! Így velük maradok jó darabon át. Az ellenõrzõponton borzasztó finomak a lekváros kenyerek, de valamiért a gyomrom azt mondja egy után hogy elég, már össze vagy szûkülve. A miértre nem tudom az okot, mert 40-nél ettem meleg kaját is. Tovább indulva Tünde jön szembe, aki kihagyta véletlen a pontot, de még nincs veszve semmi, nem ment túl sokat tovább. A hármas fogatunk bõszen halad elõre a Km úton egy szántóföldön emelkedve. Nagyon sötét fellegek gyûlnek, és tudjuk hogy ezt nem fogjuk megúszni. Alig hogy beérünk az erdõbe, rázendít az esõ. Szerencsére villámok nincsenek. Bálinték átveszik az esõkabátot, én bambán állok a futófelsõmbe és a rövidgatyámba :) Innen már nincs kegyelem, az esõ hol esik, hol szakad, változó periódussal. Hamarosan elválik a 100, és a 125 útvonala. Itt még lehet dönteni.. Szó nélkül mindhárman jobbra fordulunk a 125 irányába. A Z- jelzés fog minket kísérni sok-sok km-en át. A Berceli-völgyben akkora sár, és pocsolyamezõk vannak, hogy szinte lehetetlenség megkerülni õket. Szerencsére a nehéz átmeneteken túl vagyunk, amikor végül eljött az idõ, és lámpát kapcsolunk. Vera is szó nélkül jön, biztos voltam benne hogy sikerülni fog neki is ez az extrém túra. Az esõ erõsebbre, a tempó viszont kicsit lassabbá válik úgy érzem. Így úgy döntöttem hogy angolosan távozok, max jól eltévedek. Egy hippitanya mellett haladok el, amirõl a fõszervezõ úr már beszélt nekünk a túra elõtt. Ledöbbenek, mekkora területen élnek, az erdõ mélyén (több km hosszúságban, és szélességben is). Különbözõ nemzetségek, ugyanazon életvitel. Egy Z- jelzés mutat balra, de egy idõ után az út megszûnik. Visszafutok az elágazásba, újra értelmezem a jelet, újra elindulok abba az irányba, megint nem jó. Akkor hol a 'csába?? Visszafutok ismét immár a korom sötétben, jönnek Bálinték. Õk is úgy értelmezik a jelet mint én. Tanakodunk egy kicsit, majd tovább megyünk a réten egyenesen, és a rét közepén egy elágazásban úgy döntünk hogy hátha ott balra. Meglépjük, és hamarosan az erdõszélén ott egy Z- jel. Grr... Megorrolunk a Z- jelzésre, és hamarosan jobbra már a Z4 jelzésen haladunk le immár Szanda nevû faluba. Olyan saras és csúszós a lefele, hogy minden lépés egy örökkévalóság mire leérünk a faluba. Szerencsére van közkút a temetõnél, így tudok vizet vételezni. A buszmegállónál kicsit leülünk enni-inni. Egyszer csak megjelenik Õrsi Anna, és Fejes Gábor. Hmm.. Nekik jóval elõttünk kéne hogy legyenek. Kiderül hogy a GPS trackre a régi Z- jelzés volt feltöltve, és beletettek jó 3-4 km-t.. Ezért (is) nincs nekem GPS-em, és nem is hiányzik. Most már 4-en haladunk tovább. Annáéknak láthatóan gyorsabb a tempója, így a Szanda, és Szandaváralja közötti aszfalton ellépnek. Én maradok még Bálintékkal. A faluban finom pogácsával kínálnak a pontõrök, élek is vele, nem érdekel hogy már nagyon szûk a gyomrom. Annáék tovább indulnak, majd hamarosan mi is, és meglepetésre a rövid oda-visszán Tünde is megjelent a túratársával. Õk is jól haladnak. Szanda vára elõtt utólérjük Annáékat egy forrásnál. Innen egy jókora szint fel a várhoz. Köd van, sötét, esik az esõ, de a lámpám nem hagy cserben. Erõsebben indulok meg felfele, csak Fejes Gabi bírja velem a tempót. A várból szinte semmi sem látszik, lefele pedig nagyon óvatosan megyek, a szinte sík talpú cipõm miatt. Anna is utólér minket, így most épp Anna és Gábor társaságát élvezem. Sokat nem beszélünk, mindenki küzd az óriási sárral, és a belsõ harmóniával. Bálinttal és Verával nem találkozok többet már a túrán. A szandai betétkörnél ugyan oda érkezünk mint jó 10 km-el elõtte. Bízunk benne hátha szembejön valaki, és bizony. Egy fejlámpa világít a szakadó esõben. Megvárjuk kicsoda.. Riedlinger Csabi az. Nagyon kivan, õ is eltévedt a Z-n mint Annáék, és nincs kedve a 10 km-es szandai kis körhöz, hiába noszogatjuk. Velünk folytatja a túrát, immár a Z+-en. Annáék nagyon erõs tempóra váltanak, és ez pont elég arra hogy egy jókorát essek. Pár szép mondat, és haladok tovább, de a saját tempómban. Csabi próbál velem jönni, de neki meg az én tempóm is sok. Annáékat látom folyamatosan távolodni, és Csabi fénye is egyre jobban halványul mögöttem. Na, egyedül maradtam itt az éjszaka közepén. Sebaj, nem vagyok betojva. Egy idõ után visszaérek a 100-asok útvonalába. Óriási dzsuvát hagytak maguk mögött a résztvevõk. Szerencsére ez nem szemét, hanem sár formátumban mutatkozik. El nem tudom képzelni hogy a következõ szakaszt hogy fogom abszolválni. Többet megyek hátra mint elõre. Ez már itt fej játék a javából. Bercel elõtt felérek egy rétre. Innen kezdõdik egy újabb túlélõ játszma. Dupla erõvel rákezd az esõ, ráadásul a szél is erõsen fújni kezd. A ruha pillanatok alatt rámfagy, és nem tudok kiegyenesedni. Komolyan mondom, a terep, és az esõ miatt nehezebbnek érzem jelenleg ezen túra teljesítését mint a börzsönyi Körét: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=127482917&t=9091575 . Kiérek egy hosszú erdészeti aszfaltútra, ahol szó szerint patakok folynak szélsebesen. Ez nem játék már. Szlalomozok jobbra-balra, persze tök feleslegesen. Ahogy beérek Bercel faluba eláll az esõ, de ez a bõ 1 órás tökéletesen elég volt arra hogy rommá ázzak. Persze az idõ ezáltal elég rendesen le is hûlt, és borzasztóan fáztam is. A faluszélén nem túl bizalom gerjesztõ házak, szerencsére ilyenkor talán a lakosság is már alszik. A berceli kálváriánál tovább haladok a Sm jelzésen egy kicsit. Még jó hogy beleolvasok épp az itinerbe, mert rossz helyen járok. A S-kápolna (mert ilyen is van már) jelzésen kell haladnom egészen a következõ pontig, a berceli kálváriáig. A faluban még Bárdos Miki kocsiján lepõdök meg, aki 40 km-ig ment, majd elvileg Tündének hozott a pontra éjjelre "száraz ruhákat". A kálváriához érve Õrsi Annáék is ott tanyáznak még. Annán még mindig nem látszik a fáradtság, egy kocsmát keres a faluban, mert láthatóan szegény Fejes Gabi nincs túl jó passzban. Remeg mint a kocsonya, a kihûlés határán vagyunk mindnyájan. Én elveszek egy jókora kenyeret, leöblítem paradicsommal, majd muszáj meginni egy felest. Ilyen jól még sosem esett a pálinka :) Viszont én is elkezdek remegni, de a hidegrázáson kívül különösebb problémám nincsen, így Annáékat a ponton hagyva egyedül folytatom tovább az utam. Szántóföldön át érkezek a következõ faluba, Nógrádkövesdre. A falu fõútján haladok, egy ideje már hallom hogy a helyi Bódi Guszti szórakoztatja a pórnépet. Úgy látszik van az az italmennyiség hogy a szakadó esõ, és a hideg idõ mellett még ilyen izgalmas programra elmenjen a nagyérdemû helybeli. Probléma nélkül jutok át a falun, majd kifele menet egyszer csak megelõzök két embert. Hosszútávosok lennének, vagy 100-asok? Nagyobb gyalogtempóra váltok, és meglepõdve veszem észre hogy Tünde az, és a túratársa.. Akiknek kb. másfél órával mögöttem kéne hogy legyenek.. Mindenki vonja le a konzekvenciát, én is így tettem. Lényeg az, hogy egy óriási szarvasmarha telep mellett haladok el, csak úgy bõgnek a jószágok. De legszívesebben nekem is kedvem lenne hozzá, amikor meglátom hogy milyen terepviszonyok közt kell folytatnom az utamat Legénd fele. Gigantikus sármezõk, és piruettezések sora veszi kezdetét. (vagy inkább folytatódik). Egy "majdnem hatalmas esésnél" kiesik a lámpa a kezembõl, és hirtelen az addigi jó fénybõl minimális lesz.. Na ez nagyon hiányzott. Valahogy le kéne érni Legéndre, van pótelemem. Rémesen hosszú ez a szakasz, az utolsó lejtõ a faluba már az ingerküszöbömön kívül van. Szó szerint lecsúszok a lejtõn. Végre bent vagyok a faluba. Innen már csak jó 10 km.. Mezei Klárit és túratársát elõzõm még meg a pont elõtt, akik a 100-as távon küzdenek. Leülvén a pontra, finom tea, és káposztás rétes fogad. Meg tudnám enni az egész tálcát!! De nem szabad, ki tudja még hányan küzdenek mögöttem. Pont nekiveselkednék az elemcserének, amikor a pontõr közli hogy a Kõ-hegyre (ahol már voltunk napközben kb. 33 km-nél) tilos fölmenni, mert életveszélyes állapotok alakultak ki. Belegondoltam hogy már napközben is orbitális méretû pocsolyák közt kellett flangálni, az éjszakai óriási esõ után szerintem a Kis Balaton megfelelõje lenne a helyes szó az adott terepre. Pedig én akkor is föl akarok menni! Éreztem magamban annyi erõt hogy nem állít meg az atyaúristen sem :) De ha nem, hát nem.. Végül 5,5 km-en át kellett az aszfaltot koptatni Legéndtõl a célig, Nézsáig, amit bõ 50 perc alatt le is daráltam. A cél elõtt Anita vár, és Vincze Zoli. Mindkettõjüket átölelem, örültem hogy Zoli is jobban lett a kórház után. Így minden jó ha a vége jó. Becsattogok a célba, és örömmel veszem át a plakettet, az érmet, a kitûzõt, és az oklevelet. Tudom hogy ezért most tényleg megszenvedtem. Nagyon örülök ennek a teljesítésnek, és hogy eddig 100 %-os vagyok a Palóc Expedíción hosszú táv ügyileg. Mind a háromszor sikeresen értem célba, de ez a mostani kiemelkedett mint Szegedrõl a Kékes. Végül 20 óra 50 perc alatt teljesítettem a távot, ami végül nem volt 125 km, hanem egy kicsivel rövidebb a Kõ-hegy kimaradása miatt. Köszönöm a túrát a szervezõknek, és azt a sok szalagot, és megannyi finomságot amivel elleptek ezen a borús, ámde a végén mosolygós napon át! | |||
| |||
Elõzõ hétvégén Szlovákiába tettem át immár sokadjára a székhelyem. A Javorník 102 km - 3800 m szintkülönbségû túrát sikerült teljesítenem 15 óra 22 perc alatt. Tavaly már részt vettem a megmérettetésen, akkor Rudival mentünk egy szuper idõt. De ha valaki azt hiszi hogy kocogás/futás közben nem lehet nézelõdni az nagyot téved. Nyakas Gabi beszámolója is ezt támasztja alá, pedig õ aztán tényleg jó tempóban ment. Lényeg az, hogy tavalyról sok minden a fejemben maradt a túráról. Tudtam hogy varázslatos helyeken fogok járni, és alig vártam hogy idén is újra láthassam ezeket. | |||
| |||
Rockenbauer Pál Emléktúra 130 km, sikeresen teljesítve 20 óra 42 perc alatt. Ez már a 7. teljesítésem volt, és most sikerült a legjobbat menni. | |||
| |||
Kék Balaton 100 sikeresen teljesítve 22 óra 20 perc alatt. Ez a hétvége abszolút nem a sietésrõl szólt. Imádom az északi régiót, ki akartam élvezni a látványosságokat. Minden kilátóra felmentem, és csodáltam a magyar tenger nyújtotta élvezetet. Borzasztó meleg volt egész nappal, azért sikerült némi csendes szenvedést is belevinni a túrába :) Éjszaka viszont Kékkút környékén olyan hideg volt, hogy tényleg szó szerint remegett minden porcikám. Ilyen jó csapatban is rég túráztam, a hangulatra aztán tényleg nem lehetett panasz. Pólya Sanyi, Sára Peti, Vincze Zoli, Borosnyay Pali, és féltávig Õze Erzsi volt a csapat tagja. Az ellátás szupi volt, ezzel nem volt gond. Az útvonalkijelöléssel viszont annál inkább. Be kell vallanom ez a Balatoni Kék mint túramozgalom, nagyon gyatra, és abszolút követhetetlen sok helyen. A szervezõk próbálták kompenzálni szalagozással, több-kevesebb sikerrel. Ha volt is szalag néha olyan érthetetlen helyen volt, hogy bizony néha a dühroham kerülgette az embert. Persze sikerült jópárszor mellé menni, de olyan óriási bakit azért nem követtünk el. Tényleg sajnálom hogy ennyire gyenge ez a kék jelzés, mert olyan szuper helyekre is elvitt, hogy tényleg szinte csak tátottam a számat. Lényeg a lényeg, hogy sikeres volt a hétvége, és még mindig imádom az északi partvonalat! | |||
| |||
Malofatranska Stovka 2014 A hétvégén Szlovákiába helyeztem át a székhelyemet, és az év egyik legkeményebb teljesítménytúrája várt rám. Tavaly szerencsésen teljesítettem a megmérettetést, most ismét ezen volt a hangsúly. Ja, hogy a paraméterek? Pontos mérés szerint 114 km, és 7200 m szintkülönbséget kellett leküzdeni. Ezt még hallani is sok.. Na de most ez a küldetés. Pénteken este már a kedves cseh, és szlovák ismerõseimmel társalogtam a szálláson, egy "Velká Kofola" társaságában. Aztán hamar pihenõtt fújtam, mert szombat reggel korán szólt az a fránya óra. Reggel 6:00-kor útnak eresztettek! Mindenki bekezd mint a barom, Nyakas Gabival kellemes tempóban kocogunk az aszfalton, elõttünk vagy 60 ember próbálja egyszuszra megváltani a világot. Stefánováig kellemesen futható aszfaltút van, majd elkezdõdik a meredek emelkedõ fel a Rozsutec hegy nyergébe. Pár sporit pikk-pakk begyûjtünk, majd hamar fent is vagyunk a nyeregbe, ahol mesés kilátás mutatkozik a Velky Rozsutec nevû 1600 m-es hegyre. Õ ma az enyém lesz, megmászom! Kis frissítés a nyeregben, majd azon kapok magam hogy lassan már négykézláb mászok fel a Rozsutec tetejére. Felfele erõsek vagyunk Gabival, folyamatosan elõzzük ki a jónépet. A csúcson nagy levegõ, majd indul a lejtõ Zázrivá nevû településre. Na de a lejtõ sem olyan ám mint a kedves magyar turista megszokta. Olyan meredeken kell lemenni, hogy áldom az eget hogy erre a túrára biztosítást kötöttem. Ne nevessetek! Ez kötelezõ kritérium volt! Bármikor ellenõrizhették a túra folyamán a kötelezõ felszereléseket, ami végül nem történt meg, de a lelkiismeretem (nagyjából) tiszta volt :) Végre Zázrivá! Frissítõpont! Egybõl rákattanok a "nemzeti kólára" alias kofola. Pár finom falat, majd Gabival hasítunk tovább. Ismét kocogható aszfalt, de itt el volt mérve a táv, mert 6-os átlaggal gyalogolni szoktam, nem futni. Csakhamar ismét emelkedõ veszi kezdetét vissza a Rozsutec nyeregbe, de egy teljesen más útvonalon. Az emelkedõ nem volt meredek, csak folytonos. Jó tempóban haladunk, hozzánk csapódik Tomas Zaplatílek, akivel a Mátra 115-ön jöttem végig. Erõs srác, és nagyon jófej is! Felérünk a nyeregbe. Nicsak. Utólértük Barta Lacit is! Na ezt elsiettük, ritka ez a pillanat. Cserébe egy nagy frissítést megejtünk, nálam a banán volt a befutó! Itt 24 km-nél, és 2000 m szintkülönbségnél jártunk. Kerek 4 órája vagyunk úton, de a magashegyi terep 100 % nehezebb mint az itthoni. Megindulunk az 1600 m-es Stoh nevû hegy irányába. Na annyira azért gyorsan nem megyünk mint a "Stohl", de azért igyekszünk a magunk tudásához mérõen. Jön a meredek, nicsak, egy kedves ismerõs, Peter Cisár csinál pár kompromitáló fotót a szenvedõ alanyokról. Pár perc, és titkos ellenõrzõpont jön. A többiek mennek tovább, én megállok és fotózok, sosem lehet tudni ezen múlik-e a teljesítés. Tomas velem tart, és innentõl Laci és Gabi hátát látjuk, de azt egyre messzebb. Jönnek-mennek a meredek emelkedõk, lejtõk. Laci zöld pólója mérvadó, mindig látom merre járnak elõttem a kitett gerincen. Chata pod Chlebom. Egy turistaház teraszán utólérjük a magyar kettõst, õk lassan végeznek azzal a finom levessel amit itt most ingyen, és bérmentve kapunk. Meleg van, izzadunk mint a ló. Laciék már mennek is hamarosan, én akarok kofolát venni, de hatalmas sor áll, így az utálatos vízzel kell beérnem. Tomas elindul amíg én sorbaállok, elkönyvelem hogy majd egyszer, valahol újra... Magányos utamat rovom, ámde a kilátással nem gyõzök betelni. Imádom ezt a túrát! Képekkel fogom illusztrálni miért is. Mellettem a Velky Kriván 1730 m-es csúcsa.Tavaly föl kellett menni, most nem. A túra 70%-a a P- jelzésen megy, na de most nagy figyelem, hamarosan balra S-. A szlovák "smerovnikok" (útjelzõk) tökéletesek, és örömmel nyugtázom a napot, hogy jó úton vagyok. Nah, Tomast utólérem, de nem megyünk együtt, most én loholok elõl, és utólérem egy másik ismerõsömet Peter Valo-t is. Ismét egy "chata". (turistaház). Chata pod Suchym. Bitang meredek emelkedõ után egy kellemes lejtõn érek le a házhoz. 44 km-nél, és 3600 m szintkülönbségnél jártam. Itt még utólérem Lacit és Gabit, de õk épp indulnak tovább. Nekem viszont muszáj itt megpihenni, kicsit rendezni kell soraimat. Kõkemény pénzösszegeket hagyok ott hogy utántöltsem kiürült flakonjaimat, ráadásul technikai szünet is beficcen, így jó 20 percet itt töltök. Tomas is elment, ismét egyedül vagyok. A terep ismerõs, a P- jelzés haladós. Lekoccanok Strecnoba, itt 50 km-nél járok. Jó negyed óra pihi ismét. Zoknicsere, mert a másik már nagyon szétszedte a sarkam. Nagy levegõ, jön az egyik legnehezebb rész. 12 km-en 1300 m szintkülönbség vár rám. Tavaly is erre kellett menni, tudtam mi jön, a memóriám nem hagy cserben. Néha meg-megállok, éhes vagyok, szomjas vagyok, fáradt vagyok, tovább nem is sorolom.. X idõ után végre felérek a Krizava nevû 1462 m-es toronyhoz, aminek a belsejében frissítõasztal várt (63 km - 4917 m szint). Lacit és Gabit még láttam elõtte elindulni. Ha 2 perccel elõbb érek oda még pár bíztató szót is válthattunk volna. Pár túrázó (futó) bent ül, én érdekes módon alig 10 percet töltök bent, majd indulok is, ezzel magamat is meglepve. Sikeremet koronázta, hogy még Tomas-t is utólértem, és innentõl jó darabon át együtt megyünk. Hegyek-völgyek váltják egymást, majd sajnos benézünk egy kanyart, és lemegyünk a mélybe, a P- jelzés most cserbenhagyott :( Szerencsére Tomasnál volt térkép, így nagy nehezen kiokoskodva vissza másztunk 300 m szintet, ami nagyon nem esett jól. De legalább jó úton járunk végre. Egy Tolvaj-hegyes lejtõ után a 75 km-es pont jött. Tomas kicsit késõbb érkezett mint én, így hamarabb elindultam abban a hiszemben hogy majd utólér, de innentõl végig magányosan tengettem utamat a túra során. Nem kellett sok idõ, hamarosan besötétedett. Még erõltettem a lámpa nélküli menetet, és vagy 80 km-ig kihúztam. Innen jött egy borzasztó nehéz emelkedõ, tavaly is küzdöttem, idén is, bát fittebbnek éreztem magam. A "Klak" nevû hegy mászása következett, de vagy másfél órán át. Ez egy szemtelen, kegyelmet nem ismerõ emelkedõ. Ámde ha felérsz akkor mesebeli panorámában lehet részed. Persze csak ha nincs sötét.. Nekem az volt.. De legalább nem láttam az emelkedõt, csak leszegett fejjel bandukoltam. A csúcs elõtt megelõzök egy sporit, kivolt mint a kutya, de nekem ez csak erõt adott. Fent vagyok! (85 km - 6000 m szint) Innen S- jelzés a Fackovské Sedlo nevû célig(?). Kellemes lejtõn kocognék, ha nem lenne olyan köves és sziklás, hogy kb. a gyalogtempóm gyorsabb mint a jelenlegi. Utána sárlavina, totyogás, türelemjáték. Velem nem szúrtok ki! Micsoda idõzítés. 00:00 perckor beérkezek a 91 km-es ponthoz. Érdekes egybeesés, hogy halál pontosan együtt érkezek be az elsõ két helyezett sráccal. Hohóó! Na de õk már megtettek + 14 km-t, ugyanis ez a pont a 91 km-es pont is, meg a 105 km-es cél is. (az itiner alapján írtam adatokat, a valóságban már többnél jártunk). Vastaps fogad minket, én hamar odébbállok, nehogy félreértelmezzék a helyzetet :) Viszont én is a mezõny eleje fele vagyok, ezt viszont jó érezni. Amíg Patrik (õ volt az elsõ) megbontja a jól megérdemelt sörét, addig én ugyanezt teszem egy Hell Energy Drinkkel (ez itt a reklám helye). Õ már pihenhet, nekem most jön még a bónusz 14 km. Eszegetek-iszogatok, az esõ is elkezd komolyabb fázisokat ölteni.. Nincs kedvem tovább indulni jelenleg, borzasztó demoralizáló érzés a következõ etap. 7 km-t kimész egy jókora hegyre, majd tök ugyanazon az úton vissza a célba.. Grrr... Rossz belegondolni. Sokat adták föl emiatt a túrát itt 91-nél. Én viszont tudtam hogy tovább fogok menni, csak kivártam, hogy mikor áll el az esõ. Na végre, jó 20 perc pihi, és eljött az én idõm. Nekiindulok a hegynek, majd alig telik el 5 perc és ismét esik.. Pff.. Ráadásul csomó ideig fûben kell menni. Egy pillanat alatt átázik a zoknim-cipõm. Nem érdekes, innen már kötelezõ beérni ha már tovább indultam. Jönnek szembe a gyorslábúak, õk már mindjárt célban vannak. Lacival, és Gabival is találkozok, nagyon szépet mentek végül! Aztán elérem a Javorina hegyet, majd ugyanazon az úton vissza ismét 7 km-t.. Én is találkozok többekkel, Tomast bíztatom, jó 40 perccel van mögöttem kb. Végül vasárnap hajnal 3:11 perckor, 21 óra 11 perces menetidõvel, a 11. helyen beérkezek a célba. A nehéz teher leesik a vállamról, és örömmel nyitok be a célba. Boldog vagyok, mert teljesítettem ezt a borzasztó nehéz, ámde az egyik legcsodásabb teljesítménytúrát amin eddig részt vehettem sok-sok év alatt. Mesés hétvége! http://mf100.weblahko.sk/2014.html | |||
| |||
Kedves Canis_laureus! Ne haragudj, de úgy érzem hozzá kell szóljak a beszámolódhoz: -Bárcsak minden teljesítménytúrán ennyi lenne a beton aránya.. Jesszusom, a vasúttól 600 m. volt?? Szégyelljék el magukat a szervezõk hogy nem a vasútállomásról indítottak 7000 embert, hanem a Jubileumi Parkból... És hogy ez a fránya esõ is esett.. Áhh, felháborító... Biztos a szervezõk kérték hogy minél kevesebb teljesítõ legyen... -A Turulhoz vezetõ "forgalmas" útról ne is beszéljünk. Egyértelmû hogy zavartuk az autósokat, máskor inkább a bozótban megyek. Az egy dolog hogy a Panoráma útnak hivatalos turistajelzése van (S+)... De az autós mindenek felett!!!... -Javaslom a szervezõknek, hogy a levezetõ lépcsõt szórják le homokkal, így legalább megnyugodhatok hogy Tatabánya belterületén is terepen haladhatok... -Nem írtak rajtidõt... Micsoda dolog ez.. Az egy dolog hogy az elektronikus rendszer automatikusan regisztrálta hogy mikor indultál, de hatalmas dolog lett volna egy tollat a kezedbe venni, és ráírni akkor magadnak.. Ja, és egy teljesítménytúrán nem kötelezõ az ellenõrzõpontokon részidõt írni, csak ha kéred.... -Hogy "gagyi" kaját kapsz? Meséld már el nekem hol kaptál gagyi kaját?? Ne haragudj, de nem a Hiltonba mész egy kellemes vacsorára... -Végezetül, gyere el velem néha egy-két cseh aszfaltos 100 km-es teljesítmény(!)túrára, majd megtudod akkor mi az a "gagyi" szervezés. Köszönöm a szervezõknek a túrát, én jól éreztem magam.
Márton Dániel | |||
| |||
Iszkiri 100-as sikeresen teljesítve 13 óra 07 perc alatt. Szerencsére én pont jó rajtintervallumban voltam, és minimális sorbaállás után 7:20-kor már indultam is. A Zuppa-tetõ környékén még nem is jártam, szupi hely. Utána egy kis TB 30 + Lowe Alpine Maraton, és 2 óra 10 perc után már újra Szárligeten toltam a vajaskenyérre ipari mennyiségben a sót. Jött az Iszinik része a túrának. A meleg most már nem viccel, ráadásul sok a nyílt rész, sapka nuku.. Jött egy kis Somlyóvár mászás, majd a rajttól kezdve 3 óra 50 perc alatt, kb. 10 km/h-val érkezek meg Tornyópusztára, ahol borzasztó jól esett a hot-dog. Utántöltöm a flakonomat vízzel, de tovább haladva hiába iszok belõle, csak szomjasabb, és szomjasabb leszek.. Alapból utálom a sima vizet, csak akkor iszom ha muszáj. De hogy még szomjasabb is leszek tõle.. Ezáltal azt értem el, hogy Koldusszállásnál már alig volt valami a flakonomban, és a sebességem is leredukálódott. Utólérem Mátét és Andrást, de felfele a S-n még a gyaloglás is nehezemre esik. Kínosan ügyelek hogy ne fogyjon el a vizem, de közben már érzem hogy dehidratálva vagyok, és a "technikai szünet" is csak nagy nehezen megy. A Pusztatemplomig csak sétálgatok, majd ott sikerül feltankolni (sajnos még mindig) vízzel, de legalább kicsit visszajövök az életbe. Tatán a mozi egy nagyon fullos pont volt!! 14:10-re érkezek, az átlagom még így is 8,5-ös. Totesszel találkozok itt, aki már végzett a 45-ön, és megkínál egy citromos sörrel, ami maga a kánaán volt. Nekilátok a tókörnek. Érdekes módon még sosem voltam itt, de nagyon szimpatikus környék, örömmel jártam végig ezt a kört! | |||
| |||
Pilis Barlangjai 70 A tavalyi sikeres 95 km-es táv után, idén is úgy döntöttem hogy itt a helyem. Megnézzük újra a barlangokat kívülrõl-belülrõl, bár most a leghosszabb táv 70 km-esre változott. Nem tudom olvasták-e a szervezõk a tavalyi beszámolómat a ttt oldalon (de szerintem nem) mert ugyanabba a hibába idén is beleestek. Összegzés majd a végén. Reggel 6:05-kor még mindössze csak 1 fokban indultam neki a túrának. Rendesen vacogtam. A hosszú távot kevesen választották, mivel ezen a napon volt a Kiss Péter Emléktúra is a Mátrában. Lelkiekben ott is voltam, de sokszor megesik hogy két (vagy akár több) szuper túra közül kell választani.. Elsõ ellenõrzõpont máris a Nagy Hárs-hegy utáni Bátori-barlang volt. Sajnos itt még a barlang kinyitásával szenvedtek a szervezõk, így tovább is indultam. Ismerõs Budai-hegységi rész jön P-n fel a Fekete-fejre, majd Adyligeten megelõztem a két elsõ srácot, akik egész tempót mentek. Kis utcácskákon át érkezek a Remete-szurdokba, majd a rövid, de annál meredekebb K- jelzésen kapaszkodok fel a Remete-hegy tetejére, ahol egy pillanatra megállok, és csodás panorámában gyönyörködök.Még hûvös van, de látszik hogy ma szuper kirándulóidõ lesz! Így is történt. A Hétlyuk-zsomboly lenne a következõ állomás, de sajnos nem kaptak engedélyt a szervezõk a látogatására, így a K- jelzésen egy önellenõrzõ pecsét volt most. A két srác itt még utolért, de innen újra egyedül róttam a km-eket. Nem rég jártam a BHMTCS-n, most újra a K- jelzést követem, de most klasszisokkal jobb a terep mint akkor. Szerencsére még le van fagyva a talaj, máskülönben óriási sár lenne itt. Jó 5 km után a Zsíros-hegyen találom magam, és Z- illetve Z-barlang jelzésen érek oda a 3. pontra, ami a Solymári-ördöglyuk nevet viseli. Tavaly ötletesek voltak a szervezõk, lent volt a pecsét a barlang aljában, most viszont a felszínen adják. Persze ez engem nem tántorít el attól hogy felkapjam a barlangász sisakot, és leereszkedjek a mélybe. Szuper volt, köszönöm! Tavaly még egy kép is készült: http://kepfeltoltes.hu/view/140217/Solym_ri__rd_glyuk_www.kepfeltoltes.hu_.jpg Idén remélhetõleg nem vágtam ilyen megilletõdött fejet.. Közben utólér egy srác akit még a reggeli buszon láttam, õ is 70-es. Visszamegyek a barlang jelzésen, majd a Z-n kocogok tovább Solymár központjába. A srác hirtelen elõttem termett... Hmm.. Véletlen rövidített a kerítés mellett. Együtt kocogunk tovább. Messzirõl rápillantunk a Szarkavárra, még egyben van. Innen viszont a Pilis vendégszeretetét élvezhetjük immár a Km jelzésen. Nem túl izgalmas szakasz jön a Házi-réti víztározóig ami a következõ, és egyben frissítõpontunk. Kb. 20 km-nél járunk, az átlagunk 7-es körül mozog. Nagyon jól esik a zsíros-hagymás kenyér, be is vágok kapásból hármat, vízzel leöblítve. A pontõrök is kedvesek. Közben beér egy rövid távos spori is, aki itt be is fejezi, viszont már várja egy kocsi, és megy is át a Budai Trappra. Biztos nem Budapest Kupa függõ :) Indulásra készen állunk, mikor befut Barta Laci is, aki jó 40 perccel késõbb indult. Úgyis utólér Laci, így a sráccal tovább is indultunk. A Z- ezen szakasza nekem nagyon tetszik. Jó kis dimbes-dombos, fenyvesek, és a Jenõi-torony is impozáns látvány. Egy meredekebb emelkedõnél a srác végleg leszakad, és egyedül folytatom az utamat, de hamarosan megérkezik Laci, és immár együtt rongyolunk föl a Kevély-nyeregbe, és az utána következõ Kevély-nyergi zsombolyhoz. A következõ állomásunk a nem kicsit oldalazó S-n a Mackó-barlang. Laci egy geoládát próbál megkeresni, de az eléggé a barlang belsejében van, így ez most kimarad. Még egy darabig együtt kocogunk, majd a Csobánkai mûút után elengedem õt, nekem most nem sürgõs. Innen jó 45 km-en már senkivel sem találkozok. Viszont szomorúan veszem észre, hogy a Macska-barlangi letérésnél aki a pontõröket kihozta, teljesen be volt verve a kocsijának az ablaka, pedig kb. bõ fél órát hagyta csak szabadon a verdát, amíg lekísérte a pontõröket. Vajon kik lehettek. Vajon.... Nem nehéz megtippelni.. Lacival még az oda-visszán találkozunk, majd leérek a Macska-barlanghoz. Szemügyre veszem ezt a barlangot is mint az eddigi összeset, majd irány tovább. Aggasztó jel, hogy a derekam borzalmasan elkezdett ismét fájni, ahogy oly sokszor mostanában. Kicsit megálltam, törzskörzés, de csak jó fél óra múlva "durrant be" úgy, hogy utána csak kicsit éreztem már. Na, irány a Hosszú-hegyre fölfele a sokszor járt Z-n. Útközben azon filóztam hogy hátha összefutok a kocsit feltörõ bandával ha erre indultak tovább, de persze nem így lett :) Szép ez a hegy, csak ne jártam volna itt ennyiszer :) Viszont felérvén a tetõre, a Hosszú-hegyi zsombolynál pazar panoráma fogad, kedves pontõrrel fûszerezve. A Házi-réti tó is jól látszik például, ahol jártam 20 km-el ezelõtt. Kicsit ásítozva haladok tovább, megállok, kicsit elszomjaztam. Rájöttem hogy egy fél literest simán elpusztíthatok, hamarosan a Trézsi-kútnál csillapíthatom a szomjamat. Így is lett! A Szántói-kõfülke következett szalagozáson. Viszont bevillant, ahol tavaly élesen jobbra mutatott a szalag a meredek emelkedõnek, most nem ott van, hanem lefele mutat tovább, ami nekem nem tetszik, ugyanis az levisz Pilisszántó fele. Így a biztosra hagyatkoztam, a tavalyi tökön-babon át módszert alkalmaztam, remélve hogy meg lesz a kõfülke, és így is lett. A pontõr srác épp akkor kapaszkodott fel a pontjára, szóval pont idõben jöttem. Idõben?? 10:00-tól nyitva kellett volna lennie a pontnak, a srác csak kb 2 óra késésben volt :) A pecsét meg sem lett, de aláírással igazolt. A lefele út megint kalandos volt, de valahogy belementem a P-ba. Még jó hogy tavaly már jártam erre.. S+, majd S- következett. A napsütés és a sár a tetõfokára hágott. A folyadékkal csínján kellett bánni, na meg a kajával is, ugyanis ellátás itt tényleg minimális volt, bár írva is volt. A Legény-barlang-nál tavaly emberes pont volt, most önigazolás. Utána a P-n eléggé szenvedõs volt a kikapaszkodás. Ez aztán egy igazi sunyi emelkedõ. Viszont legalább most volt kód a Pilis-nyergi víznyelõnél. Tavaly letépték. Felérvén a Pilis-nyeregbe, elég rendesen elálmosodok, és kicsit zombi üzzemódba haladok a Fekete-hegyi kulcsosház irányába. Odaérvén egybõl egy padot kiszemelek, és jó 5 percet adok magamnak az újraélesztésre. Miután talán sikeres volt a hadmûvelet, így ismét folytatom expedíciómat. Meredek S4 le, majd S+ balra, és végül jön a végeláthatatlan szalagozás, ami most narancssárga fényvisszaverõk formájában testesül meg. Nekem még bõven világos van, bár biztos sötétben is jó szolgálatot tettek ezen tárgyak. Kellemesen kocogok, adja magát az út egy darabig. Kiérek egy nagy rétre, az esztergomi bazilikával szemezek jó darabon át, nincs messze tõlem. Egy oda-vissza résznél, Lacit látom, de már a másik irányban halad. Egy kiáltás, egy "hajrá", és minden megy tovább. Kb. fél órára van elõttem. 57 km-nél járok. Én nekem most a Sátorkõpusztai-barlang következik. Ami tavaly a best of volt. Rendesen jó mélyre levittek minket. Akkor hárman voltunk itt, most egyedül vagyok. Sajnos egy nagyobb csoport pont indulásra készen állt a barlang mélyébe, de azért egy kicsit én is lementem addig a tecnikás részig, ahol tavaly is nehezen ment a lejutás. Sebaj. hamar fel is jöttem, és most már a frissítésre koncentráltam, ugyanis az itiner szerint frissítõ van itt. A pontõrök errõl semmit nem tudtak, ugyanis állításuk szerint csak aznap lett szólva nekik hogy túra lesz itt :)Viszont nagyon kedvesek voltak, mert a saját hûtõjükbõl adtak nekem kenyeret, zsírt, és limonádét is. Mivel már eléggé éhes voltam, ezért vagy 5 kenyeret is megettem, és egyet azért beraktam vésztartaléknak a táskámba. Felüdülve haladtam tovább. Ismét jelzetlen részen haladok, egy nagy réten át, ami késõbb egy mocsáron át lyukadt ki az esztergomi fõútra. Ezt keresztezvén a fényvisszaverõkön át emelkedik utam a Látó-hegyen át a Loggia-barlanghoz. Osztok-szorzok mikor érhetek célba, vajon kelleni fog a lámpa? De eléggé mérges lettem amikor megláttam hogy bizony nem kicsit el lett számolva ez a szakasz.. Ugyanis a két pont közti távolság 2,3 km a papír szerint, amit 45 perc alatt tettem meg. Aha, persze... Ráadásul jól is haladtam. Kapásból egy 3 km-rel itt el lett szúrva a táv adat. Aztán hamar beletörõdök hogy ugyanazért a pénzért többet túrázhatok. Hát nem megéri?! :) A Sárga 70 sárgáján haladok tovább a Barát-kúti erdészházhoz. Innen ismét emelkedõ a fényvisszaverõ jeleken. Még mindig tiszta az idõ, unalom ellen nézegetem a felettem sorra elszálló kondenzcsíkos repülõket. Kis idõ múlva már a Z- jelzésen fordulok jobbra, és megkezdem az utolsó (talán a túrán a legnagyobb) sáros szakasz ostromlását. Friss traktornyomok a nyakig érõ sárban, nem túlságosan haladok benne. Ez egy hosszú és elég monoton rész, a legelsõ Turul 192-n itt rendesen küzdés volt az elemekkel. De sikerrel vettem az akadályt, és az utolsó önellenõrzés az Ecset-hegy tetején volt. Tavaly, már itt koromsötét volt a 95-ön, de akkor, meg idén is elgondolkoztam, hogy a jobbra lent levõ falu miért Pilisszentlélek, miért is nem Pilisszentkereszt? Ugyanis innen nézvén teljesen egy fordított kereszt alakú az egész falu :) Innen még 6 km papír szerint. A végén valószínû majd kell lámpáznom. Lejt az út, óvatosan kocogok, mert azért most már érzem a lábikómat, de azért persze még tudnék menni. Nézem a térképet, de nekem ez valahogy nem tûnik 6 km-nek... Inkább rövidebbnek, de nem élem bele magam. Pedig jól éreztem.. Kerek fél óra múlva már a célban vagyok. Ez azt jelenti hogy a papír szerint 12 km/h-val jöttem az utolsó ponttól :) Jót mosolygok ezen, de legalább így kompenzálta a Loggia-barlangos elírást, és így reális a táv is. 17 óra 20 perckor érkezek be a célba, 11 óra 15 perces menetidõvel. Ja, és lámpázás nélkül :) Még épphogy megúsztam. Bográcsgulyás vár a célban, bár titokban a tavalyi finom tésztát vártam :( :( Viszont ez is nagyon jól esett. No meg a meleg tea! A célban kicsit fejetlenség volt, de én már a vacsorámmal foglalkoztam :) Sorban jöttek be az 50-es táv teljesítõi, így Szõts Mikivel is összefutottam a célban, akivel végül együtt mentünk haza, 1 buszmegálló választott el minket :) Ismét jól éreztem magam, egy jól kialakított útvonala van ennek a túrának, de remélem azért a szervezõk elolvassák már végre a beszámolókat. -megint nem voltak rész, és szintadatok. -meleg kaja lehet útközben sokkal jobban esne mindenkinek, mint a szabadtéri célban, ahol elég hûs is volt. -kicsit nagyobb térképvázlat, de legalább színes! Minden más pozitívum, respekt fiúk-lányok!! :) | |||
túra éve: 2013 |
| |||
| |||
Turista Kékszalag Maxi 110 Immár a nyolcadik Maximon indultam el ezen a szombat reggelen. Az útvonal mindössze annyiban változott hogy Dobogókõtõl a Kevély-nyeregig is a K-n kellett haladni. Nekem ez egy nosztalgikus túra, ez volt az elsõ 100-asom még 2006-ban. Bár persze az ellenõrzõpontok elhelyezése hagy némi kívánnivalót maga után, de a kijelölt útvonal csodás, és három tájegységben is túrázhatunk. Reggel a sorállásnál elég kaotikus állapotok uralkodtak, de nagy nehezen sikerült kiharcolni az itinert, és 8:15-kor nyakamba vettem a Börzsönyt. Nógrádig a "sok km-esekkel" haladok. Ha összeadjuk a csapat össz km-eit, lehet már a földet is megkerültük volna. Gondolom sokan rájöttek hogy kiket takarhatott az illusztris társaság :) (velem együtt 7-en voltunk) Nógrád elõtt pont az orrunk elõtt ment át a BZ vonat. A legjobbkor érkeztünk. Cselesen bemegy a K- a bokrok közé, majd hamarosan már Nógrádon voltunk. Kovács Danival haladok, meséljük egymásnak az élményeket, és egyszer azon kapjuk magunkat, hogy a többiek lemaradtak. Ketten folytatjuk tovább a túrát. Megelõzzük Tarnai Mátét, aki így is jó tempóban halad. Majd imádkozunk szépen magunkban, ugyanis a Béla-rét, és a Saj-kút bérc kifejezetten lódarázs veszélyes volt az eddigi BEAC-okon mostanság. Imáink meghallgatásra találnak, és nem találkozunk a dögökkel szerencsére. Kis szuszogás, és a Csóványosra érkezünk. (20,5 km, 3 óra 10 perc) Innen az elõzõ három hét alatt harmadszorra teszem meg a Csóvi - Nagy-hideg-hegy szakaszt. Ez után jön a jó hosszú gurulás le Kisinócra. Kb. az út felénél Dani lemarad, és egyedül érkezek a Kisinóci turistaházhoz, ahol meglepetésemre még a rajt után elfutó Papp Bálinttal találkozok. Az volt a célja hogy utóléri Barta Lacit. Merész vállalkozás volt, de a terv kudarcba fulladt. Megkérdezte tarthat-e velem, én meg örömmel igent feleltem, így kettesben kocogtunk tovább a hivatalos aszfaltúton be Kóspallagra. Itt betámadunk egy közkutat. Megváltás.. A 16:00-s kompot szemeltük ki magunknak, ehhez egy 6 km/h-s átlagot kell tartani, ami nem lehetetlen. Csodás idõ van, a Békás-rétrõl gyönyörû a panoráma a Magas-Börzsönyre. Nem gyõztem visszanézni. Törökmezõ th.-hoz érkezünk. Egy darabig eszünk-iszunk, és beletörõdünk hogy meg kell lenni annak a 16:00-s kompnak, nagyon jól állunk idõvel. A turistaház után, de még a Köves-mezõ elõtt nem sokkal el lett terelve a kék. Kihagyja a Köves-mezõ elõtti meredek dzsindzsás felfelét, és elõtte elmegy jobbra. Én nem tudtam hova lyukad ki az új K-, így maradtam a régin, be a bokrok között. Örömmel konstatáltam hogy még az aszfaltos betérõ elõtt visszajött a réten az új K-, így természetesen ezentúl ezen az úton fogok haladni. Az aszfaltról balra fordul a K-, és azzal párhuzamosan éri el a Köves-mezõt. Itt egy gyors ivászat, majd megnézem a táblát, és elkezdek osztani-szorozni. Kereken 14:00 volt, és a tábla azt mutatta hogy Nagymaros vá. 6 km.. (utólag rájöttem hogy le volt kaparva a második szám, ugyanis 6, valamennyi volt, így jól átvert a tábla..). Mindenesetre elkapott a hév, és ezen adatok láttán õrült módon felrongyoltunk a Hegyes-tetõre. A dinnyét is sebtiben ettük meg, és 14:24-kor õrült tempóval elindulunk (természetesen a hivatalos K-en) le Nagymaros fele. Kb. 9 km/h-val haladunk lefele. Nagymarosra beérve a bal vádlimba kicsit belenyillal a görcs. Visszább vesszük a tempót, és már elõre rettegek hogy fog menni a Pilisi rész, mert eléggé bedurrant a bal lábam. Viszont 14:48-kor már a kompnál vagyunk :) A Hegyes-tetõrõl 24 perc alatt értünk le. Huhh, ez kemény végjáték volt.. Szóval az elsõ 50 km-t 6 óra 33 perc alatt tudtuk le. Ráadásul még egy kis pihenésre is van idõ, mert a komp végül csak 15:10-kor indult.. Szórom be kétpofára a sós paradicsomokat, majd Bálint jóvoltából még egy colát is bepusztítottam a túlpartig. Örömmel lépünk ki a túlparton, nem gondoltuk volna hogy ezzel a komppal át tudunk jönni. Viszont itt piszok meleg volt.. A stációk mentén megkezdjük az emelkedõnket, ami most nagyon nem esik jól. A lábam vacakol, úgy érzem sokáig mintha ólomból lennének. A nap is éget, így megváltás volt fejutni a Fellegvárhoz. Gyorsan be is támadunk egy mûködõ kutat, és vagy 7 percen keresztül kisajátítjuk. A Nagy-villámi pecsétet még Nagymaroson megkaptuk, ugyanis a pontõr is azzal a komppal jött át, így itt nem várt minket senki. Hamarosan, még a K+ balra fordulása elõtt kisebb lódarázsfészket veszek észre, Bálint nagy örömére. Egyikünk sem szívleli ezeket a jószágokat, Bálint elmesélte néhány lódarazsas kalandját.. Szerencsére balról meg tudjuk kerülni a fészket, és kiemelt figyelemmel haladunk tovább, gyors szívdobogások közepette :) A Moli-pihenõnél sajnos megint nincs becsületpont :( Eszek-iszok jól elfáradok. Azért még szépen haladunk tovább, és 17 óra 38 perckor már a Pilisszentlászlói Kis Rigó étteremben járunk (67,5 km). A leves mennyei, a BEAC-nak ez a legjobb pontja szerintem. Egy jó 25 perc, és egy technikai szünet után kereken 18:00-kor már haladunk is tovább Dobogókõ irányába. Jó a tempónk, Bálint az elsõ BEAC-án nagyon szuperül halad. Én is felfrissültem a levestõl. Bár a lábaim még nem túl acélosak, de igyekszem ezt kizárni magamban. Sikárostól a terelést még mindig nem oldották fel, pedig már mióta ott virít az a szerencsétlen tábla.. Így továbbra is a terelõúton toljuk fel magunkat egyre meredekebb emelkedõn Dobogókõre. 19:35-kor még pont lámpa nélkül érünk fel, (79,5 km) de az ellenõrzõpont még nincs ott, így kéktúra bélyegzõvel igazoljuk ottjártunkat. Jópár biciklist is utólértünk itt. Nekünk most zoknicsere, és evés-ivás következik. Feltankoljuk magunkat, és immár a sötétben haladunk tovább az új úton, Pilisszentkeresztre. Bálint bekapcsolja a fejlámpáját, brutális fényerõsségû lámpája van!! Lekocogunk a faluba, és a másik imádott ellenõrzõpont következik, ahol házisütik, kenyerek, és finom meleg tea van. Végigkóstoltam az összes sütit, de a kenyeret már nem kívánta a gyomrom. Így is szuper volt ez a pont! Az egy héttel ezelõtti Pilisi Trapp útvonala következik jó 7 km-en át, csak visszafele. A Szurdok elején lódarazsak hangjára leszünk figyelmesek, Bálintnak repültek, de szerencsére nem szúrták meg. Máskor ezek a dögök már rég alszanak éjszaka, de most még így 21:00 fele még pont aktívak. Éjszaka még sosem jártam a Szurdokban, de ezt is ki kellett próbálni. Gyönyörködni nem volt idõ, ugyanis fõleg a lábunk elé kellett nézni a sziklás terepen. Kiérve, hosszabb monotonabb rész következik a csobánkai Szentkútig. Ám nekünk egyáltalán nem lett monoton, ugyanis sorra jöttek a lódarazsak. Hol a fáról estek le, hol mellettünk zümmögtek. Elég tempósan, és nem kicsit félve haladunk, fülünkben vagy 1 órán keresztül halljuk a jellegzetes mély hangot. Szerencsére nem megyünk be Csobánkára, észrevesszük az éles jobb kanyart. A Szentkút után még kétszer keveredünk darazsak közé. Már nagyon elegünk lett belõlük, de nem tudunk mit tenni, fõleg éjszaka :( A K-Z- elágazásnál a Hosszú-hegyi sorompónál egy érdekes fényre leszek figyelmes az út mellett. Megállunk, és egy idõsebb hölgy áll fel a semmibõl. Megijedni nem volt idõnk, sõt, még inkább õ ijedt meg tõlünk, azért bújt el :) Mondjuk Bálint batár fényerejû lámpájától nem csodálom :) Kiderült hogy Solymárra indult, lámpa nélkül, csak eltévedt. Jó utat kívántunk neki, és elõre sejtettük hogy nem lesz könnyû dolga a vad éjszakában.. Szerencsére nekünk végleg megszüntek a darazsak, talán a közben jól lehûlt idõnek is köszönhetõen. A Kevély-nyeregbe is jó tempóval toljuk fel magunkat, még két biciklist is megelõzünk. 22 óra 14 perckor érkezünk meg a nyeregbe. (95,5 km) Megjöttek a bringások is, bár lefele hamar elhagytak minket. Kis pihenés, most jól is esik. Gonosz lefele következik, sziklákkal tarkítva. Bálint bele is rúg egybe, a kiáltást talán még az idõs néni is hallotta akit még jóval elõbb hagytunk el :) Egy-két trükkös kanyar akad, de szerencsére ismerem jól az utat Bálint nagy örömére. A téglagyár elõtt a réten már tényleg hideg van! Még egy Csúcs-hegyi emelkedõ hátra van a buliból. Természetesen szigorúan a K- jelzésen megyünk végig szerpentinezve. A kerékpárosokat megint megelõzzük, majd a Virágos-nyeregtõl ismét õk indulnak hamarabb tovább. A nyeregnél végre ismerõs pontõrök Toplak Józsi, és Széchenyi Geri társaságában. Gerit mindig a célban szoktam látni, és jókat beszélgetünk, most kicsit csalódott is vagyok hogy nem ott van. Na de mi nyomulunk tovább. S-, majd van szalagozás is. Nem felejtem el mikor kb 3 éve semmi szalag nem volt, és rengetegen eltévedtek a cél elõtt nem sokkal. Szerencsére én már akkor tapasztalt BEAC-os voltam, és tudtam az utat. Erõs tempóban tesszük meg a célig a legyûrt km-eket, és végül szegény bringások elõtt érünk be a célba, akik fölmentek az Újlaki-hegyre :( Na de mi nem kesergünk ezen, ugyanis 0 óra 48 perckor már a célban voltunk. 16 óra 33 perc alatt tettük meg a túrát, ami nekem magasan a legjobb idõm eddig az immár 8 BEAC-omon. Nem gondoltam volna hogy így sikerül. A rajtban még semmilyen ambícióim nem voltak, csak hogy szépen érjek be aztán kész. A célban vagy jó 6 órát dekkoltam, mert nem volt nyitva az óvoda belsõ része, így az alvás ki volt zárva :( Még szerencse hogy Bálintnak voltak hosszúujjú váltócuccai, így megmenekültem a fagyhaláltól. Thanks!! A leves ismét nagyon jó volt viszont a célban, és a tábortûz is meleget varázsolt a hideg éjszakába. Érkeztek a többiek, körülültük a tüzet, és társasági élet kezdõdött. Bár persze a mosolya senkinek sem volt már õszinte, de jó volt így is a banda. Még aznap vasárnap átmentem, és megcsináltam a Tündér 28 túrát is, csak hogy teljes legyen a hétvége :) De az már nem ide tartozik. Köszönöm a társaságot Kovács Daninak az elején, és Papp Bálintnak, aki méltán büszke lehet az elsõ BEAC-os teljesítményére. | |||
| |||
Bieg 7 Szczytów 223 km - 7650 m szintkülönbség Megérkezvén beneveztünk, rajszám, és angolul a fontos információkat közölték, majd elvonultunk készülõdni. Három depópont volt, 60 km-nél, 120-nál, és 188-nál. 60-hoz nem küldtem még semmit, a többihez igyekeztem nagyon megválogatni a fontos ételt-italt. Óriási taps várt, a szpíker hangosan mondta rólam az adatokat, a kamerások futottak mellettem, és ahogy átléptem a célkaput, a helyiek hatalmas üdvrivalgással fogadtak, és kattogtak a fényképezõk. Nagyon meghatódtam, borzasztóan jól esett ezeknek az ismeretlen embereknek a sport iránti szeretete. http://bgtimesport.pl/online/dfbg/bieg/B7S | |||
| |||
Kakukkhegyi Hullámvasút éjszakai Tarnai Mátéval már 3 órával a rajt elõtt itt voltunk, ugyanis a Pilisi Trappról egybõl a rajthelyre trappoltunk. Ez idõ alatt jó kis rendezvénysorozat vette kezdetét. A ballagó gyermekvasutasok ceremóniáját, illetve egy nosztalgiavonatos esküvõbe is belepillantást nyertünk. Végül eljött a rajt, ahol én az utolsó pillanatban végülis a 2 x 21 km-re neveztem be :) Ehhez adott volt hogy 3 óra alatt kell letudnom az elsõ 21-et. A szervezõk nagyon rugalmasak voltak, ugyanis a pontõröket picit hamarabb ki is küldték a helyükre, így nem volt akadálya a teljesítésnek remélhetõleg. Végül Máté-val, és Varjas András? -sal tudtuk le az elsõ 10,5 km-t még világosban. Felderítettük a pályát, így a második kört kicsit gyorsabban meghúztuk Andrással. Máté itt lemaradt. Persze én nem tudtam ellenállni a szolgáltatásnak, így hamar rácsavarodtam a finomságokra, így András ellépett, a maradék távot pedig egyedül tettem meg. Az elsõ 21 km 2 óra 40 perc lett, a második pedig 3 óra 10 perc. Érdekes módon nagyon kevesen voltak a túrán, így meglepõdtem mikor a végén mondták hogy elfogyott a kitûzõ. Viszont ettõl eltekintve egy szuper jó szervezésû túrán vettem részt. Minden megtett 10,5 km-en (vagyis nekem 4 x is) korlátlan mennyiségû üdítõ, illetve vajas-zsíros-lekváros (na és a kedvenc, nutellás) kenyér állt rendelkezésre, csalamádéval, hagymával, és uborkával. A szervezõk is kedvesek voltak, szerintem 100 x jobb ez a túra mint az Éjszakai Gyermekvasút. Persze annak is megvan a varázsa azért. Lazább hétvége volt ez, de azért csak sikerült szombat estére megint "megbolondulni" :) | |||
| |||
Kazinczy 200 Sajnos már bevált szokás hogy a jó kis futócipõim fél évet ha kibírnak, utána máris le kell selejtezni õket. Na most a Kazinczy túra is júniusban van, ami pont a fél évet takarja, és természetesen a cipõm elõzõ héten ment úgy végleg tönkre. Úgyhogy a túra elõtti délután egy vadiúj cipõt vettem, és kissé félve indultam Sátoraljaújhelyre. Csütörtök este már a szálláson volt a csapat apraja-nagyja, és kellemes beszélgetéssel, és kajálgatással ütöttük el az idõt. Este 10 körül ágyba is kerültem. Másnap reggel az ébresztõ után kint újabb ismerõsöket fedeztem fel. Még mindenki vidám, teli vannak reményekkel, optimisták. Na de addig jó, ezért vagyunk itt! Az elsõ kanyarban ki is vittek Gézáék Széphalomra kocsival, így bõven maradt idõ megcsodálni ismét ezt a csodás emlékparkot. Aztán teltek-múltak a percek, elhangzottak a köszöntõk, és kereken reggel 9:00-kor nekilódult a mezõny a túrának. Az eleje szó szerint nekilódult, ugyanis máris futásra váltottak. Én fejben elbúcsúztam tõlük, ugyanis sejtettem hogy már nem találkozunk :) Megfontoltan, kényelmesen haladok a már tûzõ napon. Klárival, és Lacival vitatjuk meg az aktuális helyzetet közben, majd Rudabányácska után kicsit tempót váltok felfele, de még mindig bõven határon belül mozgok. A Magas-hegy továbbra is piszok magas, és dõl belõlem az izzadság, mire fölérek a kilátó tetejére, ahol Toplak úr pecsételt. Frissítek is, majd kellemes kocogással folytatom utamat. Megelõzöm a Bálint vezette csapatot, majd gyönyörködök a csodás Magyar-kálváriában. Hamarosan visszaérkezek a Kovács-villához, az esti szállásunkhoz. Frissítõpont üzemel. Örömmel látom hogy végre nem csak víz van mint sok túrán, hanem bodzaszörp, és málnaszörp is akad, ráadásul hideg formátumban! Wow! Elõttem indul tovább Boros Gabi, és Fejes Laci, az Alföld TE képviselõi. Beérnek Bálinték is, de én már megyek is tovább. Molnár Gábor ül a következõ frissítõnél, és közli hogy már elég rég voltak elõttem. Hmm.. Az Alföldiek valahol akkor elkavartak.. Nyílt részen küzdök fölfele a K- jelzésen, a nap már perzsel. Jó hosszan haladok rajta, szinte végig emelkedve. Utána P-, majd utólérem Wágner Andrást, aki nagyon jó tempóban halad, és együtt hódítjuk meg a Fekete-hegy csúcsát. Felmegyünk a kilátó tetejére, megcsodáljuk az elõttünk álló utat, majd közösen haladunk tovább. Lekocogunk Mikóházára, ahol Nád Béla vár minket finomságokkal, és üdítõvel! Jó negyed órát el is töltünk itt, kell az energia, a következõ etap gyilkos lesz a nagy melegben. (nyílt terep) Hosszan aszfaltozunk Alsóregmecen át Felsõregmecre. Kicsit bekómázok a melegben, de az elsõ közkútra rávetjük magunkat, és hatalmas locs-pocs után felfrissülve haladunk tovább. A nem létezõ Õsrög tanösvény után bemelegítést kapunk az Északi Zöldbõl. Még csak ijesztget, ezek még nem a nagyobb emelkedõk. Zsírosbányához érve András kicsit lepihen a ponton, egyedül haladok tovább. Füzérkajata szélén pygmea, és egy ismeretlen hölgy frissít, telis teli finomságokkal. Nagyon szuper ellátású túra lett ebbõl a Kazinczyból!! Innen irány Füzér, az elsõ 57 km-t 2120 m szinttel letudom 9 óra 23 perc alatt.
Fél óra pihenõt engedek magamnak. Ebbe belefér egy tusolás a hideg vízben, egy jó adag gulyásleves, majd bepakolás az éjszakai szakaszra. 19 óra után néhány perccel indulok is tovább a következõ, talán a legnehezebb 50-esre. Pusztafalu kellemes kis falu, a Zemplén hegyei ölelésében. Annyira csodás a panoráma, lassan naplemente, én pedig meg is állok néha körbenézni. A Z+ jelzésen elérem a Tilalmast, majd jön a túra legmeredekebb emelkedõje, fel a híres Tolvaj-hegyre. Jól ismertem ezt a szakaszt, lassan, megfontolva haladok fölfele. Mindig megváltás ide felérni, le is ülök egy pillanatra, mert kicsit görcsöl a lábam, de hamarosan tovább állok, és eleinte szépen lassan, majd kissé haladósabban haladok tovább a Nagy-Milic felé. Felérvén a tetõre Molnár Gábor pecsétel, én pedig felkészülök az éjszakára. Ugyanis idáig elértem lámpa nélkül, na de most már jön az éjszakai etap! 50 perccel ment el elõttem Álmos, én meg belegondoltam hogy azt hiszem jó darabig magányosan fogom járni az utamat. Jó tempóval haladok éjszaka, nem vagyok még annyira fáradt sem. Mégis meglepõdve látom hogy a Szurok-hegy alatti frissítõponton egyszer csak Álmost, és Pap Gabit vélem felfedezni. Egyikõjük jobban kókadozik mint a másik :( Álmos sajnos nem jön tovább, pedig noszogatom, Gabi pedig indul tovább, hogy majd úgyis utólérem. Elkönyveltem hogy ez a majd olyan 150 km-el késõbb lesz, így én inkább maradok a ponton, és frissítgetek. Na de indulni kell tovább hamarosan, érzékeny búcsú, majd jön egy másik szivatós hegy, méghozzá a Szurok-hegy. Ez is bitang meredek, út szinte nincs, de csalán az dögivel. Néhol meg-meglátom Gabi lámpáját följebb, de az majdnem olyan messzinek tûnt mintha az égen figyelném a csillagokat :) Amikor már végleg elhordtam a hegyet magamban, akkor megjelenik az ellenõrzõ pont Zsolt személyében, és még egy pohár colát is adott, ami nagyon jól esett. A hegytetõn nagy levegõ, majd nyomás tovább a S3 S- kombón. Aszfaltos rész jön hamarosan, meglepetésemre végigkocogom, de Gabi sehol. Kékedre érek, felverem az összes létezõ kutyát, majd nagyon figyelek, mert néhol bizony nyitva vannak a kapuk, és nem akarok kutyaharapást.. Szerencsére élve megúszom, így a Z+ jelzést megtalálva jön egy horrorisztikus rész, Kékedrõl Pányokra. Óriási fûben kell caplatni, ami ráadásul csupa víz is. Hiába funkcionál jól az új cipõm, hamar beázik, és ez kezdõlöket lehet a vízhólyagoknak is.. Ráadásul nagy horkanásokat is hallok közvetlen elõttem a fûbõl. Nem is merek hirtelen továbbindulni, félõ hogy egybõl az út mellett vannak a vaddisznók, csak a nagy gaztengerben nem látszanak. Tapsolok, kiáltok, nem sok sikerrel, végül tovább indulok, hiszen nem maradhatok itt reggelig. Lesz ami lesz alapon, szerencsére nem történt probléma, így megkönnyebbülve folytatom utamat az éjszakában. Pányokra megváltás beérni, kicsit le is ülök, fáradok bizony. Innentõl Telkibányára továbbra is Z+, és továbbra is nagyon nehezen lehet haladni, a méteres vizes füvekben. Ráadásul itt már "rejtett" pocsolyák is akadnak, és bizony néha kitapostam egy-kettõnek a szemét.. Végre elértem a Telkibányai aszfaltot... Mire megnyugodnék, egy érdekes fazon megszólal az éjszaka közepén, hogy "kis pihenééés? noooo?" Na még az hiányzik hogy valami félresikerült ember felkaroljon :D Így gyorsabb gyaloglásra váltottam, és szerencsére nem kellett megharcolnom az illetõvel. Nocsak! Viszont elõttem túrabotkopogást hallok, és felnézvén meglátom messzebb hogy bizony Pap Gabi halad elõttem. Nem erõltetem a futást már, Telkibánya végén lesz EP, majd ott úgyis találkozunk. Így is lett, bevágok két lekváros kenyeret, majd megállapodunk hogy együtt folytatjuk az utunkat, ugyanis Gabi talpa nem túl jó állapotban van. Nekem is jól jön a társasága. Túráztunk már párszor együtt, de az utólag felidézve még kb 2 éve volt Szerbiában egy 110 km-esen :) Az én talpam is kezd ramaty lenni, de még annyira nem vészes a helyzet. Együtt haladunk tovább a P- jelzésen Hollóháza fele. Talán ez a világ leghosszabb P- jelzése, mert ahányszor erre jártam soha nem akart vége lenni. A ma estére ez hatványozottan igaz volt. Mintha a világûrbe tartottam volna gyalog kb.. Hollóházára érve épp kivilágosodott. Ez a hosszú monoton fölfele mindkettõnket eléggé megviselte, azz ellenõrzõponton kókadozunk rendesen, de azért persze a finomságokat is igyekezzük tömni magunkba. Nem esik túl jól a folytatás. Az én talpamon is megjelentek a vízhólyagok, és innentõl tudtam hogy kemény küzdelem vár rám. Az aszfalton nem futottunk, de a gyalogtempónk is kb 4 km/h volt. Gabi nagyon befalsult, én kicsit elõrementem, tudtam hogy még így is ismeri a terepet, Füzér pedig már csak 4,5 km. Én is nagyon fáradtnak éreztem magam, de gondoltam talán ez csak egy átmeneti probléma. Ismét Füzérre érkezek, hamarosan Gabi is megjön. 105 km, és 4060 m szintkülönbség után vagyunk. Itt úgy döntünk hogy 1 órát pihenünk. Ettünk-ittunk, zoknicsere, pakolás. Alvás meg nem volt egy perc sem. Kicsit éberebbek lettünk azért induláskor már.
Annak örültem hogy a következõ szakasz (K+) nyílt részét még kellemes idõben tesszük meg így kora reggel. A Bodó-rétnél akartam venni egy energia italt, de az nem volt, így maradt a saját, amit viszont még késõbbre tartalékoltam. Hamarosan már Szlovákiában caplatunk a szlovák Z- jelzésen. Gabi egyik kedvenc rétjén haladunk át, majd a Nagy Marovka után jön a lélekölõ 6 km hosszú aszfaltút, de legalább végig lefele megy. Erõt veszünk, és majdnem végigfutunk rajta. Azért néha kértem hogy pár perc gyaloglás legyen. Gabinak rutinmunka lett volna a végigfutása :) Beérünk Szaláncra, a kocsmában van az ellenõrzõpont. A nap ismét a tetõfokra hágott, így itt is egy jó 20 percet meg kellett pihenni. Én fél liter Kofolát pusztítottam el pikk-pakk, majd egy vaniliás süteményt is behelyeztem a gyomorba. Kértem egy ollót a Szigethalmi pontõröktõl, majd kezdõdött a Leukoplast party. Kezdtek elviselhetetlenek lenni a hólyagok, így muszáj volt leragasztani õket. Gabi addig tudományos megbeszélést tartott Nád Bélával (a pontõrrel) a nem is tudom már mirõl :) Kiadom az ukázt, indulás! Felkúszunk Szalánc várába, majd jön megint egy hosszú monoton rész, ráadásul dögmelegben. Egybõl ki is ülünk egy helyre, ahol Gabi jóvoltából egy Hell Energy Drinket sikerül elpusztítanom hátha életre kelt.. 0,80 koronával jövök még, ez így beszámolóírás közben jutott eszembe :) Hosszú dögmeleg rész következik Kalsáig. Tompul az agy rendesen. Megváltás volt a faluba beérni. Itt is leülünk egy bolt mellé, Gabi vesz egy másfél literes ásványvizet, és egy jó darabig nem is akarunk továbbindulni tudván hogy kemény rész következik. Egyszer viszont minden véget ér, és fel kell tápászkodnunk. Egy 200 km-es túrázó sincs a környéken sem, olyan mintha úgy privátban túrázgatnánk már vagy 100 km óta :) A S- soha véget nem érõ emelkedõje jön az Izra-tó fele. Ez szinte felért a Hollóházai P-al, csak itt még a terep is förtelmes volt, és sáros. A monotonitásból Kulcsár Attila zökkentett ki minket, kár hogy már csak a végefele érkezett. Az 50-esen nyomulnak páran, jól esett egy kis beszélgetés, bár Gabival tökéletesen megvoltunk. Hallaluja, el sem hiszem, elértünk az Izra-tóhoz. Kohán Balázs a pontõr, és kínál minden földi jóval. Majdnem fél órát töltünk itt is. Nem számít az idõ, csak sikerüljön a túra! Pedig a tempónk nem rossz, csak ezzel a sok frissítéssel elmegy az idõ. Nem számít. Csakhamar újra az Északi Zöldön folytatjuk. A hét ároktól már elõre be voltam tojva, de meglepõen könnyen abszolváltam. A Hársas-hegy nem viccelt viszont.. A Tolvaj-Szurok-Hársas triója viszi a primet a legkeményebb emelkedõk között! Tökig leizzadva a csúcson álltunk kis idõ múlva.. Szerintem nagyjából mindenki egyetért abban hogy ez után a Köves-hegy volt a túra egyik legmocsokabb lejtõje. Tényleg alig bírtunk haladni, mindenhol kõ, és sziklarengeteg, ráadásul ha rosszul léptem, a vízhólyagok bánták.. Leóvatoskodtunk a következõ pontra, ami a Mester-András forrás nevet takarta. Meglepõdésünkre az 50-esek akik megelõztek még csak most indulnak tovább. Mi is hamarosan utánuk eredünk, de történt egy esemény, amire pár perccel elõtte még nem nagyon számoltunk.. Elkezdett esni az esõ. Na bumm, volt már ilyen a történelemben, haladtunk tovább. Utána viszont dió nagyságú jégesõ zendített rá. Na ennek viszont a fele sem tréfa. Hátizsákot a fejünk fölé tartottuk, és úgy próbáltunk tovább haladni. Piszkosul nagy mázlink volt, mert szembõl érkezett egy kocsi, amiben egy másik pontõr érkezett épp az elõzõhöz. Gyorsan lestoppoltuk, és kis pihenést kértünk a kocsiban, amíg tart a jégesõ. Az úr beleegyezett, de vissza kellett mennie az elõzõ pontra a kollégáért, hogy õt is biztonságban tudja a kocsiban :) Mi ez idõ alatt legalább másfél km-t jöttönk már. Szerencsére megígérte az illetõ, hogy visszavisz minket ugyanoda ahol beszálltunk. Kopogott a kocsin a jégesõ, közben a szél is megélénkült. Senki nem érkezett meg a pontra utánunk sem, mi pedig addig a kocsiból figyelhettük a szakadó esõt szerencsére. Mikor úgy döntöttünk hogy nekiveselkedünk a folytatásnak, a kolléga visszavitt minket oda ahol felvett, mi pedig szárazon "fitten fiatalosan" (na ez nem igaz) indultunk tovább a Bába-hegy mászásának :) Jó negyed órával a vihar után is találtam jégdarabokat a földön. Persze jött egy füves rész, ahol csurom víz lett a cipõnktõl kezdve a combunkig minden, de lényegtelen ez már. A Bába-hegyre felérve már ismét jó idõ volt, és megcsodáltuk a gyönyörû panorámát Füzér fele. Jó meredeken kellett a K3-ön lemenni. A fölfele könnyebb volt már mint a lefele, de tényleg! Egy nagy rétre értünk ki csakhamar, ahol olyan szinten állt a levegõ, hogyha valaki azt mondja fél órával ezelõtt hogy itt szakadt az esõ, tuti kiröhögtem volna. Következõ emlékkép az, hogy már a Vaskapu-hegyet másszuk a P3-ön, majd végül megint egy kis Északi Zöld, nehogy elfeledjük!! De bizony az ellenõrzõ pont után végleg búcsút intettünk "kedvenc" Z- jelzésünknek. Hosszan lefele haladunk Füzér vára fele. Nem esik már jól, de még itt kicsit imitáljuk a kocogást, és egész jól haladunk. Füzér várába "felszaladtunk" pecsétért, majd utána végre 150 km után ismét a bázison vagyunk, és már "csak" 50 km választ el minket végsõ célunktól. Ismét egy óra pihenést tartunk itt, kell az energia nagyon.
Szenvedve indulunk neki este 7 órakor az utolsó 46,8 km-nek amiben csak 1010 m szint van, de ez már ilyenkor bõven elég. Megbeszéltük hogy most már semmit sem kocogunk, nem is nagyon tudnánk amúgy sem, meg a lényeg a biztos teljesítés. Pedig ha jó erõben vagyunk, ezt az etapot hamar be lehetett volna húzni. Na de irány Füzérkomlós. Jön a hírhedt bozótharcos, szederindás rész. De mit látunk?! Le van aszfaltozva teljesen az út, egy vadiúj kerékpárút került kialakításra. Húú, ennek nagyon megörölünk, és bízunk benne hogy ez a híresen rossz K- jelzést is felölelte. Egy darabig minden happy volt, de egyszer csak a kerékpárút elhúzott jobbra, a jelek viszont tovább mutattak egyenesen. A jó kedv hamar elszállt, és bosszúsan haladunk tovább a monoton és unalmas terepen. Szerencsére a szederindásnál kivezettek a szalagok a szántóföld szélére, de a kedvünk nem lett sokkal jobb. Bózsvára nagy nehezen elérünk. A frissítõponton egybõl leülünk a pontõrszékekbe, és ismét nagy kajálásba kezdünk, köszönhetõen a jó ellátásnak! Negyed óra után valahogy próbálunk továbbindulni. Elérünk a hírhedten becsoffadós Kishuta-Nagyhuta mûútra. Kishuta simán lehetne Budapest valamelyik kerülete, mert valami réééééémesen hosszú falu ez! Már a gumicukrok is elõkerültek Gabi jóvoltából. Soha véget nem érõ szakasz ez. Valami csoda folytán mégis csak Nagyhutára érünk, ahol a pontõrt Siményi Mikit, és társát épp a legszebb álmukból verjük föl. Megeszek vagy 3 májkrémes kenyeret, mert igen, az is van ezen a túrán! Megkapjuk az infót, hogy órákkal mögöttünk sincsen senki, mindenkit kikezdett ez a nagy meleg, meg hát a táv. Amúgy sejtettem hogy azért a többiek haladósabban fognak jönni az utolsó 50-esen mint mi, és késõbb igaz is lett, bár beérni már nem tudott minket senki ;) A K4 jelzés emelkedõje következett, de legalább végre nem az aszfalt égette a talpaimat. Óriási nagy pókok állják utunkat, gyorsan elõre is küldöm Gabit, aztán késõbb amikor már elmúlt a veszély visszaálltam elõre :) Már vastagon a második éjszaka gyalogolunk, szinte egyhuzamban alvás nélkül. A Pap-hegy tetején viszont muszáj volt megállnom, mert másodpercenként különbözõ dolgokat vizionáltam, és ez már nem volt túl ok. Most jött el az idõ az energia ital elfogyasztására. Gabi is fáradt volt, de kérem szépen, õ legalább a saját hegye legtetején állt! :) Kicsit rendbejöttem, és az Eszkálai pont is elég hamar eljött. Kis frissítõ majd irány tovább, az utolsó szakasz talán legmonotonabb részével, a K-en le Makkoshotykára. Ez kb 9 km volt végig lefele. Egy jó erõben levõ futónak ez max 1 óra. Na, mi még bele sem tudtunk kocogni, pedig teljesen ideális lett volna a terep. Majdnem 2 óra alatt abszolváltuk ezt az etapot, bár ebben volt egy kábelfektetés is :)Az utolsó 2 km a K-n a falu elõtt egyszerûen borzalmas. A dzsungelharc semmi ehhez képest. Erre a szakaszra ráférne nagyon egy felújítás, mert förtelem rossz volt lejönni a faluba. Aki itt volt tudja mirõl beszélek. A pontõr közli hogy mi vagyunk az elsõk. Meglepõdve visszakérdezünk, de közli hogy csak amióta õ itt van, mert nem rég volt váltás. Na így már minden tiszta, mert a többiek kb 6 órára vannak elõttünk :) Tovább is megyünk a PT jelzésen, becélozzuk a Tengerszemet. A Zemplénben szó szerint szúnyoginvázió van. Ezt megtapasztaltuk már hamarabb is, de most éjszaka ezen a részen elképesztõen sok szunyi volt, és már-már az életünket éreztük veszélybe. Ha egy pillanatra megálltunk máris több 100 szúnyog jött ránk. Iszonyú érzés volt. Nekem ráadásul az is iszonyú volt, hogy valahogy sokkal, de sokkal közelebb vártam a Tengerszemet. Tényleg SOHA nem akart eljönni. Azt hittem hogy már megbolondulok mire végül odaértem.. Álmos volt a pontõr, (mármint a Vass-Eysen) :) és a Hollóházi pontõr hölgyike. Kaptunk egy kis szúnyogriasztót, de bõ negyed óra múlva már megint elleptek minket a dögök. A Tengerszemrõl a lefele méltán híresen meredek volt, majd a frissítõpont után bevesszük a semmi értelme kanyart a bozótosba, és végül hosszan, haladunk a borzalmasan rossz utakon a P- jelzésen. Rákóczi fa is eljön, innen már csak 7 km a cél. De ez a K- jelzés össze vissza megy, olyan kacifántos, hogy már azt sem tudom néha merre járok. Az agyam totál kikapcsolt, csak megyek elõre, pár perc után visszatérek a való világba és nézem hogy basszus, volt jelzés? És volt.. Utána ismét ez a folyamat veszi kezdetét jó darabig. A Bányi-nyeregtõl a Nagy-Nyugodóhoz még visz egy nagyobb szintkülönbség, de én már annyira kómás vagyok, hogy ha azt mondanák hogy a Tolvaj-hegyet kell újra megmászni, akkor is csak vállat vontam volna :) Felérvén a Nyugodóra, mi is megnyugodtunk hogy innen már mindjárt célba is vagyunk. Nem szoktam az idõvel versenyezni mostanság már, de ránéztem az órára, és bár szûkösen, de elégnek láttam az idõt a reggel 7 óra elõtti beérkezésre. Innen a célig nagy futást rendezünk (kemény 1,3 km), a talp fáj, a fogak szisszennek, a láb kényszerbõl pörög, az agy felenged, de még mindig káosz van belül. Végül pedig célba érünk. A célba most csak Tinca van, õ tapsol minket, nekem ez is nagyon jól esik, és szép lassan rájövök hogy témnyleg beértem a célba. 45 óra 54 perc után célba érkeztem!! Köszönöm Gabinak a társaságot, segítettünk egymásnak amiben tudtunk, hogy mind a ketten immár harmadjára is sikeresen teljesítsük a Kazinczy 200-at! És meg is lett! | |||
| |||
Pilis Barlangjai 95 Ezen a távon ez volt az elsõ szervezés, és bizony az útvonal is nagyon izgalmas volt, ráadásul nem is gondoltam volna, de a Pilisben sok ismeretlen rész volt, ahol én még nem is jártam. Reggel 4 órási kelés után végülis pontban 6:00-kor sikerült is elrajtolni. Nem terveztem senkivel menni, de Rudi és Tinca is pont indulásra kész állapotban volt, így együtt kezdtük meg a Tábor-hegy meghódítását, majd koccanás tovább Fenyõgyöngyére. Az Árpád-kilátó elõtt igen érdekes útvonalvezetése van a K-nek, de természetesen kimentünk a kilátóhoz, és a jutalmunk a gyönyörû napfelkelte, és a mesés panoráma lett. Kellemesen lehetett ez után kocogni, moiwát, illetve Sz.Istvánt is megelõzzük. Barta Laci van már csak elõttünk, de õ ki tudja hol jár már.. Végre nem a S-n kell menni Hûvösvölgybe, hanem a K-n. Nincs nekem semmi bajom a másik jelzéssel, mindössze az, hogy az utóbbi idõben már jópárszor voltam arra. Utólér minket Õrsi Anna, szép tempóval halad, de marad is persze velünk. Megkezdjük a Nagy Hárs-hegy meghódítását. A Bátori-barlanghoz érkezünk. Itt kapunk egy sisakot, és bebújunk a barlangba. Jól kifaggatom az idegenvezetõnket a látottakról. Nem nagy barlang, de olyan sokszor jártam erre, és most végre be is lehet menni. Feltöltõdve indulunk tovább. Jé, egy vaddino. Õ a rövidebb távon volt. Tova is szalad pár mondat után, de a Hárs-hegyi körúton utólérem, és kettesben haladunk tovább, kissé ellépve a többiektõl. Adyligeten átrongyolunk, majd a Remete-szurdokba érkezünk. Innen a "sosem jól esõ" K-n kapaszkodunk ki a szurdokból. Kicsit megállunk a tetõn, jutalmunk a csodás kilátás. Pár perc, és ellenõrzõ pont következik. Hosszan megyünk tovább a K-n, jó tempóval haladunk. Felérünk a Zsíros-hegyre, kis nosztalgia a pár héttel ezelõtti Kitörés túráról, majd immár a Z- jobb oldali ágán haladunk tovább, és néhány perc után már a Solymári-ördöglyuk bejáratánál állunk. Ismét be lehetett, sõt be is kellett menni a barlangba, mivel a cseles szervezõk a barlang mélyére tették a pecsétet is. Persze gondolom ezen senki sem sértõdött meg :) Mi is jó kedvvel vettük fel a sisakot, és a fejlámpánkat, és egyre mélyebbre másztunk a lépcsõkön. Kellemes meleg volt a barlangban, meg persze odakint is, ha errõl még nem emlékeztem volna meg. Egy pecsét az itinerre, egy fotó a barlangban: http://www.imagebam.com/image/91df53240975347 Tovább kocogunk lefele Solymárra. Rövid távos ismerõsöket érünk utól. Kis beszélgetés, majd Solymár vasútállomástól már a kék máriautat követjük. Korog már a gyomrunk, és szomjasak is vagyunk, így a lehetõ legjobbkor érkezik a frissítõpont. A Házi-réti víztározónál vagyunk. Jutalmunk zsíros kenyér, és víz. Én már nagyon éhes voltam, így jó 20 percet biztos itt töltöttem. Vaddino tovább is indul, hamarosan befutnak Rudiék. Na akkor még egy kenyeret letolok :) Anna itt marad, így ismét triumvirátus leszünk mint az induláskor. A Kevély-nyeregbe felfele a Z- nem viccel, jó kis emelkedõ visz fel a tetõre. A Kevély-nyergi zsombolynál vagyunk hamarosan. A pontõr meglepõdik hogy a 90-esen vagyunk, és milyen jól haladunk. Kérdezte hogy biztos hogy menni fog a 90-es? Bízzunk benne... Innen közel van a következõ pont a S-n, ami a Mackó-barlang nevet viseli. Sajnos mackót nem láttunk, pont ahogy a következõ pontnál a Macska-barlangnál sem láttunk egy szem cicust sem :) Kinizsi feeling következik. A különbség az, hogy egy lélek sincs a közelünkben sem. A Z-n hódítjuk meg a Hosszú-hegyet, majd a tetõre érve ismét pazar panoráma fogad minket. Alattunk terebélyesedik Pilisszántó falu. A Hosszú-hegyi zsomboly ismét ellenõrzõ pontot takar. Nagyon szomjas vagyok, de mivel ellátás ügyileg ez egy spártai túra, ezért óvatosan kell bánni a folyadékkal. Itt még találkozunk a szemben érkezõ vaddinoval, de aztán többet nem. Még mindig Rudival, és Tincával haladok, jó csapat vagyunk, a tempónk megegyezõ. A Szántói-nyeregnél reggel elrejtettek a srácok (kocsival a rajt fele) egy-egy üveg kólát, most meg is lelik, és hûsítõ üdítõ a jutalmuk/jutalmunk. (Köszi a kólát!!) Hamarosan a Trézsi-forrás következik. Nem habozunk, én személy szerint két fél literes üveget is teljesen megtöltök vízzel. Tyû, egybõl nehezebb lett a hátizsák.. Kocogás tovább immár szalagozáson lefele. Egy cseles jobb kanyart majdnem benézünk, de szerencsére észrevettem a szalagokat. A Szántói-kõfülke jön, egy toronyirántos felfele után. Ugyanazon az úton vissza. Szemben érkeznek Bell Sanyiék a rövid távról, de hisz nem is elõztük meg õket.. Kiderült, hogy eltévedtek, és most mászhattak vissza a ponthoz :( Mi hamarosan már a P-S+ jelzésen haladunk tovább. Pár perc után leesik hogy Pilisszántó szélénél vagyunk, a Sziklaszínháznál. Ciki, de hirtelen alig jöttem rá hol vagyunk, pedig sokszor voltam már erre. Jókora sárban taposunk tovább, egy pár a Vaskapu-sziklák felõl érdeklõdik. "Kicsit" rossz helyen vannak.. Momentán a Pilis-hegy túloldalán.. A Legény-barlanghoz érkezünk egy jó óra után. Ahogy olvastam utólag itthon a kis könyvecskét, ami a barlangok leírását tartalmazza, felfigyeltem arra, hogy a túra fõszervezõi fedezték fel ezt a barlangot, és bizony hazánk 3. legmélyebb, és leghosszabb barlangjáról van szó. Ez akkor nem is látszott, mivel sajnos nem lehetett bemenni :( A számomra ismeretlen P-n (szó szerint) kapaszkodunk ki a völgybõl, majd fényvisszaverõk, és végül a S-n érkezünk meg a Pilis-nyergi víznyelõhöz. Nincsen ellenõrzõ pont, mivel valami idióta letépte a pecsétet, és a papírt is. Jókora sárban érkezünk meg ez után a Sasfészek-kulcsosházhoz, ahol leülünk a padra kicsit. Muszáj ennem egy zsemlét, mert nem érzem magam éppen a legjobb passzban. Számomra teljesen ismeretlen rész következik. S4 majd S+, és végül hosszan haladunk a "szalagozáson", ami végül fényvisszaverõ volt. (a végén leírom hogy ez pozitív, vagy negatív volt-e). Még mindig világosban érkezünk meg a Sátorkõpusztai-barlanghoz. Ez volt a nap csúcspontja úgy gondolom. Itt ismét be lehetett menni a barlangba, sõõt, a bátrabbak a legmélyére is lemehettek. Kaptunk sisakot, és elõvettük a fejlámpáinkat is. Kedves hölgy volt az idegenvezetõnk, sokat mesélt a barlangrendszerrõl, és segített is nekünk a lemenetelben. Egy lefele részen eléggé betojtam, de bizony rajtam nem fog ez ki, így pár perc után sikerült a lépéseket korrigálnom, és még mélyebbre mehettem. Gõzöm sincs hogy jön le ilyen mélyre az oxigén, bár rendesen izzadtam. A barlang legmélyén vizet ihattunk(!) amit karsztvíz táplált (?). Megcsodáljuk a cseppköveket, illetve mutatja a hölgy hogy merre lehetne még tovább mászni. Rengeteg ága van a barlangnak, tök jó lehet ezt a munkát végezni. Persze megfelelõ szaktudással. A felfele mászás már jobban ment mint lefele, bár egyszer-kétszer úgy benyomtam a fejem hogy csak úgy nyekkent. Szerencsére volt sisak rajtam, így nem éreztem semmit. Rudi mászott elõl, de egy ágon majdnem rossz fele fordult, a hölgy szólt utána :) Poén lett volna felfedezni a barlang többi részét is :) Hamarosan lõn világosság. Mert hogy még mindig az van. Ránézünk az órára, kb. fél órát töltöttünk itt, de ilyen élmények után mit számít az idõ. Megköszöntük az idegenvezetést, majd élményekkel gazdagodva iramodunk tovább. Az esztergomi mûút elõtt toronyiránt egy dzsindzsáson,majd egy mocsaras részen kellett átkelni, még jó hogy világosban abszolváltuk ezt a részt. Fekapaszkodunk a Látó-hegyre, majd továbbra is fényvisszaverõkön érjük el a Loggia-barlangot. Ez is egy kis barlangnak tûnt, de legalább felfedezték. Hamarosan a S-n vagyunk. Tincának hamar leesik hogy a Sárga 70 elején járunk. Visszapörgetem az idõt, és bizony máris képbe lettem én is. A folytatásban az itiner azt írta hogy "lehet menni az elméletben létezõ Z-kör jelzésen is, ha valaki megtalálja". Mondjuk valamivel rövidebb mint az eredeti útvonal. Közös megegyezéssel Rudi elõvette a GPS-t, és szerencsére rajta volt neki ez a jelzés a tracken. Mondjuk elég érdekes, mert egy darab jelzés nem volt, sõt, még jelzés alap sem. Késõbb valami ezer évvel ezelõtti P- jelzést véltünk a fákon felfedezni. Szóval aki ezt "elméletben" megtalálta, annak max respekt :) Végül pont a Z-be futottunk bele. Jobbra fordulunk rajta, a sár gigantikus méreteket öltött. És bizony itt már elõ kellett vennünk a lámpát. Az enyém volt a legjobb, így én mentem elõl. Nem nagyon tudtunk haladni, mert mindig keresni kellett a tisztább felületet, ráadásul ez a rész hosszú, és monoton volt. Késõbb azért próbáltam erõt meríteni a panorámából. Alattunk Pilisszentlélek lámpái világítottak. Így fentrõl nézve egy keresztet formáltak a lámpatestek fényei, így poénból eszembe jutott hogy ez akár Pilisszentkereszt is lehetne :) Az Ecset-hegyen egy gyors önpecsételés, majd végre megérkezünk a Shaolin falu panzióba. Utána fogok olvasni, nem tudom mitõl Shaolin.. Bár úgy hallottam sajnos jópár órával késõbb problémák adódtak, ugyanis bezárt a ház, az egyeztetés ellenére. Nekünk viszont úgy gondolom egy rossz szavunk sem lehet, ugyanis mennyei finom teát kaptunk, és még le is ülhettünk koszosan a fotelokba. Tinca azért megkérdezte, hátha lehet repetázni a teából, de sejtettük a nemleges választ :) Viszont akkor kajáljunk, mert megint borzasztó éhes vagyok. Az utolsó zsemlémet is elpusztítom. Nem túl jól esik kimenni, most már így sötétben azért lehûlt az idõ rendesen. A fényvisszaverõket kellett követni. Gõzöm nem volt hol vagyunk, annyit tudtam hogy Dobogókõ fele indulunk. Keresztezünk egy erdészeti utat, majd felnézek egyenesen tovább. Nee, ez komoly? Toronyiránt mutatnak kíméletlenül fölfele a fényvisszaverõk. Itt már azért van hó is. Jókora emelkedõ után, végül egy vízszintes úton haladunk tovább. Szerencsére a hó tetején is lehetett haladni az én testsúlyommal is :) A Disznós-árki barlang következett. Sajnos ebbõl már nem láttunk semmit, de legalább a pecsétet megtaláltuk. Ez után ismét egy bitang meredek felfele, és már a Z+-en is vagyunk. Hoppá, mindjárt Dobogókõ jön. Mikor már tudtam hol vagyok, örömmel töltött el a szitu, mert valahogy azt gondoltam hogy jóval lejjebb lyukadunk még ki, és még mászni kell. Alig negyed óra múlva már Dobogókõn is vagyunk. Pár elmeháborodott itt éli ki a gyerekkorát, bömböltetik a kocsiból a zenét, és a padon táncolnak. Sebaj, mi koncentráljunk a K- jelzésre. Jeges útviszonyok fogadnak, de még így is jól haladunk tovább. A Hideg-lyukak ellenõrzõ pont elõtt, kis tanácskozás. Jobbra egy viszonylag jó állapotú K- jelzés van, lábnyomok is vannak. Viszont gyanús, hogy nagyon elmegy a S+-tõl amit majd követni kéne. Elõveszem a térképemet, és bizony egyenesen, a patakkal párhuzamosan kell tovább haladni, de a K- nincs felfestve csak késõbb. Az a jobbos K- meg egy régi jelzés lehetett. Szerencsésen megúsztuk a mizériát, így jutalmunk hamarosan egy pecsét. Innen S+ jelzésen kocogunk tovább, majd a Z- jelzés visz le minket az utolsó ellenõrzõponthoz, a Szoplaki-ördöglyukhoz. Innen jó fél óra, és Pilisszentkeresztre is érkezünk. A cél elõtt kb. 300 m-el Tincának totál kifüstölt a lámpája.. Öröm az ürömben hogy szerencsére csak közvetlen a cél elõtt. Végül este 21 óra 17 perckor, 15 óra 17 perces menetidõvel érkezünk be. A célban tátott szájjal figyeltük az ellátást, de ezt majd mindjárt lejjebb leírom.Köszönöm szépen a szervezõknek hogy ilyen szuper útvonalat kreáltak, és hogy lehetõségünk nyílt egyes barlangokba lemenni. Én nagyon jól éreztem magam! Pozitívum: - izgalmas útvonal - kedves szervezõk - a fényvisszaverõt nagyon jó ötletnek találtam, sokkal jobb volt mint a szalagozás éjjelre. Ezt más túrán is be kéne vezetni, persze hogy ha van aki utána le is szedi. - Célkaja. Eszméletlen mi finomságok voltak a célban. (Sajtos-tejfölös tészta, majd mikor az elfogyott makaróni, pirítós kenyér, több üveg uborka, finom meleg tea). és bizony ha valaki repetázni akart akár többször is, a szervezõk szó nélkül kiszolgálták!! - Pihenési lehetõség Negatívum: - A rész és szintadatok nagyon kellettek volna, ez egy hosszabb túránál létfontosságú. - Amennyi finomság volt a célban, annak egy részét szerintem simán ki lehetne rakni ellenõrzõpontokra, akár a meleg kajából is, mert én útközben piszok éhes voltam, de ennyi kilométer után a célban sok embernek (tapasztalat) összeszûkül a gyomra ha nincs kaja útközben. Én is alig bírtam a célban kajálni, pedig piszok éhes voltam.. Ezek építõ jellegû javaslatok, nem muszáj megfogadni õket, de úgy gondolom hogy elég sok túrán jártam már, és van viszonyítási alapom :) A lényeg az, hogy szupi volt! | |||
| |||
A kalandos Wass Albert Emléktúra 44 Sok-sok teljesítménytúrán megfordultam már, jópár beszámolót is írtam, úgy gondolom ez a tegnapi túra is megér egy "misét". Reggel az elsõ vonattal érkeztem. A célom a tempósabb gyaloglás, belekocogás módszer volt most, mint már oly sokszor. A rajtban Tinca mondta hogy jönne velem. Örültem neki, mert legalább nem megyek egyedül, és a tempónk is hasonló. Õ viszont mondta hogy sietnie kéne, mert délután még van dolga. Mondjuk én nem futásra voltam berendezkedve, a gyalogos hátizsákom is volt rajtam, de nosza, máris megkezdõdött a futás... Mire izmaink lassan elérték volna az üzemi hõfokot, máris egy ellenõrzõpont. Utána futás tovább. Egybõl sejtettem hogy itt ma nem sok gyaloglás lesz :) Sorban értük utól a korábban indulókat, majd mire Szokolyára érkeztünk az új útvonalon, Nagy Attilát és társát a mezõny elejét is beértük. Szokolyán pazar kilátás a Magas-Börzsönyre. A napfelkelte ahogy megvilágította a deres fákat... Az ellenõrzõpont után Tincával ketten maradunk, Attiláék még ott maradnak kicsit a ponton. Kifutunk a faluból, szabályosan körbemegyünk a K+ jelzésen (nem úgy mint a mögöttünk jövõk), majd immár teljesen szûz hóban indulunk neki a hegynek. Nem könnyû kaptató, ráadásul jó hosszan elnyúlik a hegy. Felérünk a tetõre, majd újra futás lefele. Egyszer csak fura hangokat hallunk, vadászok lövöldöznek. Mondjuk jópár túrán hallottam már ugyanezt a hangot, annyira nem ijedtem meg. De hiszen ez a K+ arra visz... Egyre közelebbrõl, egyre erõteljesebb puskaropogások. Na ennek a fele sem tréfa. Nem telik el néhány perc, és jobbról pár méterrõl egy vadász kiált utánunk hatalmas puskával a kezében, hogy azonnal forduljunk vissza. Próbáljuk jobb belátásra bírni az úriembert, de azt mondta hogy 500 m-en belül még további vadászok vannak, és bármikor lelõhetnek, magyarul életveszélyben vagyunk. Hát bizony itt egy darabig véget is ért a túránk. Esélyünk sincs tovább indulni, Tinca próbálja hívni a szervezõket, de persze nincs térerõ az erdõben. Pedig mindössze alig 500(!) m-re vagyunk már csak Kóspallagtól.. Balra van egy kerülõút, de eleinte nem merjük megkockáztatni, ki tudja hány vadász áll még arra. Próbálunk óvatosan tovább tipegni, de alig megyünk pár métert, jobbról a hegyoldalból egy másik vadász int le minket, így ez az opció is kudarcba fullad.. Közben hatalmas robajjal lövöldöznek alig pár méterre tõlünk. Hát nem érezzük magunkat biztonságban egyáltalán.. Egyszer csak balról a hegyrõl szembefut velünk egy vaddisznó totál kamikaze módon. Az utolsó pillanatban föleszmél, és végül elfut egy másik irányban, egy öleb méretû kutya pedig a nyomában. Vicces látvány amikor egy méretes vadkant (mondjuk ez nem volt túl nagy) egy ilyen öleb kerget. És tényleg, ezek bizony a hajtókutyák. Még jópár vaddisznó elszalad a közelünkben secc perc alatt. Közben megérkeznek Attiláék is, lestoppoljuk õket. Próbálnak õk is hatni a vadászra, de ugyanaz a reakció. Legalább még 1-1,5 órán át vadászat folyik.. Grrr... Én már fázok is rendesen a sok állástól, ráadásul az izmaim is kezdenek lemerevedni. Hamarosan érkezik kocogva Börcsök Andris, és Oszaczki Géza, de õk nem sokat várnak már, ugyanis utánuk pár perccel Erdei Andris jön futva, és nála van GPS. Bepróbáljuk azt a balos kerülõutat végül lesz ami lesz alapon, úgyis többen futunk, hátha nem engem lõnek le :) Végül megússzuk a mizériát, és kis kerülõvel, de Kóspallagon is vagyunk. Bizony, Tincával nekünk ez kb 20-25 perc ácsorgás volt a hidegben. De végülis nincs idõcél, csak úgy futogatunk. A Börzsöny Szíve sörözõben volt a pont, közöltük is a pontõrrel a szitut, de persze õ nem tud mit tenni. Innen ismét kilépünk Tincával, és immár újra a mezõny elején futunk. A S- jelzésen haladunk Érsek-tisztás fele. Még egyikünk sem járt ezen az úton, fura módon. A falu végén egy érdekes jelzés, majd jó kis kaptatón tapossuk le a többieknek a havat. Érdekes piros szalagok voltak kint a fákon keresztben. Na mondom az hiányzik megint belefussunk egy vadászatba. Neszezve haladunk, meg is van az eredménye. Jobbra hatalmas szarvasokat fedezünk fel, ahogy kecsesen sétálgatnak. Ezzel az élménnyel gazdagodva érünk ki az Érsek-tisztásra, ahol Kenyeres Oszi teljesít szolgálatot. Pár perce érkezett csak, elvileg van tea meg csoki, de még a kocsiban. Hogy ne csak a lábunkat erõsítsük ma, ki kellett vennünk a jókora termoszt a kocsiból :) A jutalom viszont nem maradt el, jól esett kortyolgatni a meleg teát. Pár percet ejtõztünk itt, de senki nem ért utól minket. Ez után következett a túra leges-legszebb része. Fel a Z- jelzésen a Só-hegyre. Szerencsére nem voltak felhõk az égen, így alig vártuk hogy felérjünk a Börzsöny egyik legszebb kilátást nyújtó hegyére. Útközben a fákról csüngött le a dér, közben rásütött a nap, gyönyörû látvány volt már ez is. Sokszor keresgélni kellett kicsit az utat, mert ma még mi vagyunk a hegy elsõ meghódítói. Felérvén a csúcsra, nem csalódtunk. Mesés panoráma volt elõttünk, meg is álltunk, és próbáltuk azonosítani a látnivalókat. Távolabb még Dobogókõ adótornyát is sikerült megcsípni. Élményekkel gazdagodva kocogunk tovább, majd nem sokkal késõbb Tinca túramozgalmazik. A Kopasz-hegyen kellett válaszolni a kérdésre. Meggyõzött, én is vállalom a kitérõt, biztos hogy szép panoráma lesz onnan is. A csúcson egy kereszt áll, én úgy éreztem magam, mintha valahol az Alpokban másztunk volna meg egy több ezer méteres hegyet, és most jutnánk fel a csúcskereszthez. Hagytam hogy átjárjon ez az érzés, és tovább gyönyörködjek a panorámában. Közben visszanéztünk a Só-hegyre, és látszódott ahogy a többi spori épp lefele fut a hegyrõl. Visszafutunk az elágazáshoz, + 100 m szint, kerek 15 perc volt a kitérõ. Semmi gond, megérte!! Lefele kicsit megtempózzuk a Z-et, utól is érjük az idõközben minket megelõzõ Nagy Attiléákat, majd majdnem egyszerre érkezünk meg a Márianosztai ellenõrzõponthoz, ahol Toplak úr pecsétel a túravezetõi bélyegzõjével!! :) Attiláékat ismét elhagyjuk, majd a P- jelzésen kapaszkodunk ki a faluból. Nem futunk most, kis pihenés felfele. Talán ezen a P- jelzésen csak a Julianus 50 túrán jártam, akkor is még visszafele, és még 2007-ben borzasztóan rossz jelzések voltak erre. Most már szép P- jelzések üdvözölnek. Egy futót vélünk felfedezni mögöttünk, hamarosan utól is ér minket. Látásból ismerjük egymást. Nem akar kavarni, így velünk marad. Kóspallagig kicsit eléhezek, kezd belõlem elszállni az erõ, ráadásul a bal térdem fáj is. Lehet a hideg miatt.. De lehet hogy nem. Minden esetre elkezdtem azóta egy porcerõ kúrát, mert még most is érzem :( Ismét Kóspallagon vagyunk. Én beugrok a boltba venni két csokit, hátha észhez térít. A futó srác elmegy, Tinca gyalogol addig amíg utól nem érem. A falu végén ez meg is történt, a csokitól kicsit jobban vagyok, de azért érzem még az eléhezést. A P-S- jelzésen haladunk. Hamarosan egy szalag invitál minket balra be az erdõbe. Hmm.. Nem állunk meg, kocogunk tovább a völgyben, mert a jelzések tudom hogy erre mennek, mégha nincsenek is felfestve épp. Szemben egy kirándulócsoport fogad, hogy pár perc, és ismét vadászokba botlunk bele.. Lépjünk fel erélyesen, ha kell vitázzunk velük, mert õket is alig akarták átengedni. Na megint kezdõdik minden elölrõl.. Ráadásul még senki sem ment el elõttünk (mert a futó srác felment a szalagon balra), így megint mi "ébresztettük" a vadászokat. A két jelzés elválásánál rengeteg vadászkocsi áll. Szerencsére az már a P-n volt, mi meg balra a S-n megyünk tovább. Szerencsére megúsztuk a szitut, de ahogy balra sandítottunk többször is, bizony észrevettünk legalább 6-7 vadászt, akik minket figyelnek az erdõbõl méretes puskával a kezükben. Itt sem lettünk a vadászok martaléka szerencsére. Utólér a futó srác minket. Kiderült hogy az a szalag balra nem is a vadászat miatt volt kerülõút, hanem valami dzsindzsásba vitt.. 10-bõl 7 ember tuti arra indult el szerintem.. Végül hármasban érkezünk a Száraz-fák nevû ellenõrzõponthoz, ahol már a rövid távosok is megérkeznek. Brigi, és Peti a pontõr, van csoki, és pálinka. A víznek, vagy valami másnak itt jobban örültem volna, ugyanis Oszi pontja óta nem volt üdítõ.. Persze kocsma volt, de én nem akarok költekezni.. Na mindegy, a jégkásás teámat próbáltam iszogatni. A futó srác el is ment, de a célig nem sokat távolodott 500 m-nél tovább. Tincával elõzgetjük a rövid távosokat. Sikerül elesés nélkül abszolválni a meredek lefelét Kismarosra. Ezt pár sporttárs szemmel láthatólag nem mondhatta el magáról. Aszfaltot ér a lábunk, és befutunk Kismarosra. Én megint elkezdtem érezni a térdemet, és energetikailag is kicsit elfáradtam a sok szûz hó taposástól. Ráadásul valószínû ismét az eléhezés-elszomjazás stádiumába érkeztem így a végefele, ugyanis valljuk meg azért elég kevés szolgáltatás volt a túrán. A régi királyréti Fatornyos ellátását azért visszasírom. Tincát elõreküldöm, én kicsit gyaloglok. Elrejtek magamban egy csokit, és hogy ne érjen csúfos véget a túra, azért becsületbõl még bekocogok a célba, Tinca után pár perccel. 5 óra 55 perc alatt abszolváltam a túrát. Ha levonjuk a 25 perc kényszerácsorgást a vadászok miatt, és a 15 perc oda-visszát a Kopasz-hegyre, akkor ez egy 5:15-ös idõ, ami azért már szépen hangzik. Volt mitõl elfáradni. A célban végre volt ellátás, virsli (?) személyében. Én akkor is azt mondom érdemes volt eljönni, mert gyönyörû panoráma volt végig a túrán, nekem ez az útvonal sokkal jobban tetszett mint a régebbi volt. Nem kicsit kalandosra sikeredett a vadászat miatt, de szerencsére túléltük.. ;) | |||
túra éve: 2012 |
| |||
Tortúra 65 Csak a reggeli gyorsvonattal tudtam lejönni, így 9 óra 05-kor indultam el, lámpa nélkül :) Az itinerre kerek 9 óra került, azt mondták hogy ez után saját idõ terhére lehet indulni. Igazuk volt persze, de én végig a 05-ös hivatalos rajtommal számoltam. Bükkszentkereszt: 1 óra 10 perc, majd jött a S+, ahol igyekeztem kikocogni az emelkedõket. Egyre nagyobb lett a hó, és nagyon fázott a kezem is, de próbáltam közben a természetben gyönyörködni, a zúzmarás fákat látva igazi téli hangulat fogadott. 25 km, Bánkút, 2 óra 30 alatt érkeztem. Itt jó 5 perc sorbaállás a pecsétért. Nem tolakodtam, ez hivatalosan gyalogos rendezvény. Sajnos a frissítés kimaradt, mert rengetegen voltak bent, így haladtam is tovább. A hóhelyzet csak tovább fokozódott. Szépen lementem a K- jelzésen a kitérõket, nem maradtam a dózerúton. Nem sok lábnyom volt elõttem.. Tar-kõ elõtt a réten eléggé kezdtem megborulni, így megettem az elsõ müzliszeletemet a túrán. Nehezen jött el a Tar-kõ, de természetesen kimentem a csúcsra, és a szokásos tejfölköd fogadott, de persze megérte! Gyalogos ismerõseim is látták hogy ránézésre sem vagyok toppon, igazuk volt. Tamás-kútra 4 óra 17 perc alatt érkeztem. Ennek az idõnek nagyon örültem. Itt viszont muszáj volt frissítgetnem, el is ment 8 perc, de ez patthelyzet volt. Szépen le is merevedtek a lábaim, ráadásul tetéztem azzal hogy még le is ültem a padra. Utána az emelkedõn nagyon lassan gyalogoltam fel, elkönyveltem hogy volt egy jó futásom, innen nagyon tovább. Felérve a gerincre, viszont valószínû a zsíroskenyér élettani hatásától kicsit jobban lettem, és meglepetésre egész jól ment a folytatás, viszont az emelkedõk nehezebbikén már gyalogoltam azért. A Török-úton totális befordulás. Szerencsére nem az árokba, hanem csak úgy fejben :) A tükörjeges szakaszok nem kicsit izgalmasak voltak, ráadásul Várkút elõtt akkorát estem a térdemre hogy csak úgy sajgott. Sebaj, még egy 10-es. Nagy-Eged sosem akart eljönni, nagyon lassan telt az idõ. Utána azért rágyorsítottam, és bizony lámpa nélkül leértem az aszfaltra. 7 óra 11 perc alatt tettem meg a távot, aminek nagyon örülök. | |||
| |||
2012, eredmények: http://www.dalkovepochody.cz/ps2012.vysledky.122.htm | |||
| |||
A Prague Ultra Trail-en voltam hétvégén. 122 km volt a kiírásban, de érezhetõ volt hogy el van mérve több helyen is, a célban a többiek mondták hogy kb 126 km volt a vége végül 4200 m szinttel. 600 elõnevezõ volt, de persze azért nem jöttek el ennyien, és a nagy része gyalogolt, bár az Ultra Trail szóra, és az UTMB kvalifikáció 3 pontjára sokat felkapták a fejüket a futók is. Jó sokan voltak, Salomon, TERC, Czech Adidas Terrexesek csak hogy a jobbakat mondjam. Péntek este 22:00-kor indult a verseny. Írok egy hosszabb beszámolót is majd, így csak részletek: 62 km-nél 7:13-mal csekkoltam, a Lysá Hora 24 h http://www.youtube.com/watch?v=s2dnOqiRELg&feature=player_embedded és egyben a Beskydsá Sedmická (és ennek a Utra Trailnek a tavalyi gyõztesével) Zbynek Cyprával, aki a célban külön gratulált, nagyon jól esett. Nagyrészt együtt mentünk az elsõ részén, begyûjtöttünk pár talpig Salomonban öltözött eltévedt futót. (Igen, ott ez olyan mint nálunk a Nike) 5.-nek értünk be 62 km-hez, majd egy gyors leves, ami ingyen járt, és mire feleszméltem pár elment szinte mindenki akikkel együtt érkeztünk. Egy litván sráccal indultunk neki a második részében, a farkasordító éjszakába. -10 fok alatt járhatott a hõmérõ. GPS nélkül voltunk, így a teljesítménytúrázó rutinom úgy érzem sokat jelentett. 100 km-hez 4.-nek érkeztünk, kerek 13 órás idõvel. Elõttünk 3 profi. Itt is járt leves, ketten beértek, mentek is tovább, mi együtt róttuk továbbra is a km-eket. 110 km-nél egy óriási hiba az itinerben. A "red bike" jelzést kellett volna követni, de nem találtuk, mint kiderült átfestették "blue bike"-ra. Ez sikeresen fél óra idõveszteséget eredményezett, közben utólért minket egy futó, akin energetikailag látszott hogy jobban megy neki mint nekem. Az izmok már totál merevek voltak, kezdtem elálmosodni nagyon, illetve egy hosszabb aszfaltos rész következett, a litván srácot is elengedtem a másik futóval. Innen az utolsó "tizensok" kilométeren vívtam a saját harcomat. Jött pár toronyirántos felfele, a síkon meg a lejtõn sem ment már szinte a futás, vártam hogy mikor jön a többi futó, de a célig senki nem ért utól. Végül 17 óra 21 perc alatt értem célba a 126 km-en, ami a 9. helyre volt elegendõ. Ha az utolsó 15 km is rendben ment volna, plusz nincs a félórás eltévedés, meg a 2 x 25 perc levesezés, akkor még szebben mutatott volna, de így is maximálisan elégedett voltam. A 3. Zbynek volt, 1 óra 15-öt kaptam, ez még tartható lett volna, de az elsõ kettõ 15:06-os idõje még ufóidõ :) | |||
| |||
Piros 85T Az utolsó pillanatban, vagyis a túra reggelén döntöttem el, hogy én ma terepfutni szeretnék. Nem biztos hogy túl bölcs döntésnek tûnt, ugyanis két nappal a verseny elõtt toltam egy 80 km - 3800 m szintes Monoton Ultramaratont. Lesz ami lesz alapon indultam neki, de egy percig sem kételkedtem a sikeres teljesítésben. Reggel szuper hangulat, és megannyi ismerõs fogadott, máris jól indult a nap. Aztán kiötlöttem hogy a fejlámpát hova depózzam, végülis a biztonsági alapokra helyeztem a hangsúlyt, így Kopár-csárda gyõzött. Rövid gatyában indultam neki a megmérettetésnek, legalább nem fogok túl sokat állni gondoltam. 8:30-kor tömegrajt, kilõ a tömeg, Rómaifürdõ után máris Csillaghegy, és az ezerszer rótt P- ösvénye a Róka-hegyre fel. Az Ürömi út elõtt már jó nagy köd van, és ez a Nagy-Kevélyig nem is változik. A mûút után kifutom az emelkedõt, aztán amikor már tényleg meredekre vált késõbb akkor tempósan gyaloglok. A Kevélyrõl mesés panoráma tárulkozik, kikacsintgatok balra, a felhõk fölött vagyunk! Nagy-Kevély (8,1 km - 480 m szint - 0:49:10). Egy nagy levegõ, és rombolás tovább a P-n Csobánka fele. A combomban eléggé éreztem a két nappal ezelõtti hosszú futást, nem tudtam annyira kifutni a lejtõket mint vártam. Allaga Tamás ér mellém, mondtam neki ha lassú a tempó kerüljön csak, de jött velem, és pár szót váltottunk amikor épp kaptam levegõt. Egy jól idõzített frissítõpont következik, nem sokat szöszölök, igyekezek minimalizálni a frissítéseket most, ez a végére jónéhány perc +t jelenthet. Emelkedik utunk folyamatosan a Tölgyikrekhez, gyalogos ismerõseimet nem gyõzöm köszönteni, szurkolnak, jól esik. Eljön a Tõgyikrek :) (18,3 km - 815 m szint - 1:45:35) Ajjaj, ez kicsit erõs, hol van még a vége?! Ésszel fiam... Viszont Dömösre nehéz ésszel menni, annyira adja magát a terep, én meg bedõlök a csábításnak, és szépen balettozok a Szõke-forrás sziklái között tovább. Olipapa ér mögém, kicsit követ, persze õ ma edz, én meg versenyzek. Feltételes pontnál csippantok, majd egybõl tovább, mindjárt itt is van Dömös. (29,1 km - 980 m szint - 2:41:17) Mind hülye aki nem normális... A lakomának nehéz most ellenállni, eszembe jut, amikor a régebbi Piros túrákon kétpofára toltam a parízeres kenyereket, most kólát kérek Egontól a pontõrtõl, és pár édes-sós cuccot tüntetek el. Na de azért meglépek pár natúr párizsi szelettel, nem tudok neki nemet mondani... Még mindig Tamással haladok, átmegyünk a temetõn, majd kezdõdik az emelkedõ fel Dobogókõre. Nem akarok semmi pluszt felvinni, így már az aljában technikai szünetet végzek :) Lúdtalp érkezik mögöttem, én bele-belekocogok az emelkedõbe, de a tempós gyaloglást forszírozom, sikeresen. Megelõzök pár futót akik a gyalogosban indultak, de a semmibõl egy szasza ér mellém. A legnehezebb részt a két kerítés között gyalogoljuk, hátrafele csodás kilátás nyílik a Duna vonulatára. Szakó-nyeregnél megint gyors csippantás, majd hamarosan végre futható rész jön. Hiába futok én is, szasza csakhamar eltûnik az éterben elõttem. Viszont feltûnik Balazito háta. Nem futok fel rá, a saját tempómban kell menni tudom. Megteszem a P- kanyarját a kilátó fele, majd néhány perc, és Dobogókõn vagyunk, A "Föld szívcsakrájában". (37,3 km - 1600 m szint - 3:44:58) Megannyi finomság van itt, én a banánra fanyalodok rá, és az izóra. Végre egy jól kevert izotóniás ital, sok versenyen borzasztó az arány. Addig-addig zabálok amíg fel sem tûnt hogy Tamás, és Lúdtalp is elment mellettem. Szasza fut elõttem, de hamar tovarepül, mert a combom egyre jobban be van állva a lefeléken, és elég lassan haladok az amúgyis technikás úton. Átrongyolok Pilisszentkereszten, az aszfalt most nem esik jól, nem úgy mint nem rég egy cseh teljesítménytúrán, ahol 100-ból 100 km aszfalt volt :) Persze a kiírásból ez nem derült ki. A Magas-hegyi nyeregnél senki nem volt, kissé egykedvûen haladok tovább, de csakhamar megjön a pont, Pilisszántó határában. Kólát iszogatok, nagyon jól esik most. A frissítõasztal bõséges, nagy zavaromban mindenbõl egy kicsit eszek. Egyedül rovom az utakat, utólérem Rudit és Õrsi Annát , ránézek az órámra, jó átlaggal gyalogolnak. Õk a tényleges gyalogló mezõny eleje, nem meglepõ persze. Pont Csévi-nyereg elõtt utólérem még "vaddino" Kovács Danit, mondom neki hogy kicsit fusson velem, de a pont után a "nézni is rossz" hosszú egyenesben lemarad. Már eléggé befordultam, figyelem a testem jelzéseit, néha picit görcsölgetek, de próbálok magamhoz mérten jó tempóban haladni. Egész jól kikocogom a köves úton az emelkedõt, minimálisan gyaloglok csak bele. A Vörös-hegy elõtt Barta Laci szaporázza legalább 7 km/h-s tempóban gyalog. Pár jó szó, és irány tovább. A Vörös-hegyre felfele kicsit érzem hogy eléheztem, elõ is rántok egy mûzliszeletet, de csak nehezen megy le. Várom már a Kopár-csárdát! Gyönyörû fent ez a fenyveses rész, mindig olyan jól esik itt futni/gyalogolni (persze ha épp jól érzem magam :) Sok-sok szerpentines rész után végre érkezik a Kopár-csárda (54,8 km - 2063 m szint - 5:33:28) Itt pihen épp a mostani Dupla Élmény terepfutás duója, Tamás és Karesz. Dolgos Gyuri a pontõr, minden földi jóval kínál. A gulyást sajnos most kihagyom, pedig étvágyam az lenne hozzá, de "the time is money". Érkezik egy futó mögöttem, na gyorsan tovább is indulok, viszont gyorsan eszembe jut hogy a fejlámpát ide depóztam. Osztottam-szoroztam, nagyon korán van még, nem veszem fel, nincs hátizsákom, majd valakihez hozzácsapódok ha besötétedik. Merész döntés... A duó már továbbhaladt, én továbbra is egyedül szelem a Pilist. Kakukk-hegyre egy rövid de annál meredekebb kapaszkodás. Geri a pontõr, egy nagy pacsi, majd irány Pilisszentiván. Az aszfaltos út elején még föl sem eszméltem, elfut mellettem a Kopárnál utólért futó, utólag látva Rudolf Tamás volt. A Villa Negrához érve jön a sunyi homokos talaj, eszembe jutnak a régi évek, ez a rész sosem volt a kedvencem. Elõ is veszek egy Sport szeletet. Kicsit gyalogolok, majd újra nekiveselkedek a futásnak. Fizikailag egyre nehezebb, de fejben próbálok ott lenni kisebb-nagyobb sikerrel. Nocsak, megelõzöm Kareszt, bár õ a gyalogosban fut, de szép tempóban halad. Egon és Éva pontja jön, most nincs itinerem, kimarad a P-mosolygós pecsét :) Fejben rákészülök a túra talán (számomra) legnehezebb részére, indul a Nagy-szénási menet. Nincs gond, szépen futom felfele az utat ameddig egy épeszû ember futja :) Utána tempós gyaloglás, egy yoyoka szurkol a szokásos bábu barátaival :) Illetve három utólért spori, Tamás, Balazito, És a gyalogosban szintén futó Tóth Gyuri. Nem is ment ez most olyan rosszul, bár az ellenõrzõponton Gyõri Petiéknél egy sanda mosoly nincs az arcomon. Na hurrá, ez is meg van, mégsincs este. Beérek Nagykovácsira, hosszú aszfaltozás, majd a Plébániára érve lerogyok a székre. Persze, lenne mit meggyónnom, de most nem gyónni jöttem, hanem egy kiadósat zabálni, és kólázni. Jól esik a pihenõ, nehezen akarok tovább indulni, végül belevetem magam immár a Budai-hegyekbe. (66,1 km - 2475 m szint - 6:55:40) Jó meredeken kapaszkodok ki Nagykovácsiból. Hosszabb, monoton ámde jól ismert rész következik, majd valamikor elérek a Juliannamajori mûúthoz, ahol R.Gellért és társa pontõrködik. Jobbnál-jobb az ellátás, tényleg 5* volt minden! A Fekete-fejre botladozok fel, de még nincs sötét. Pokolian esik a lefele, fintorgok már rendesen. A Hárs-hegyi körúthoz nem szeretem valamiért azt az emelkedõt. Nem olyan meredek, de valahogy ez mindig negatív kisugárzást hoz. Itt már annyira nem erõltetem a futást a Szépjuhásznéhoz, kell még egy kis tartalék felfele. János-hegyre felfele természetesen körbemegyek a szerpentineken, elképzelem hogy milyen jó lenne itt futni, de most csak tempós gyaloglásra tellik. Mire pont besötétedik úgy teljesen, felérek a csúcsra. (78,1 km - 2982 m szint - 8:29:04) Jó lenne ha valakit látnék, ugyanis nincs fejlámpám, bár valószínû Makkosmáriáig így is eltalálnék, na de ott még nincs vége a versenynek. A ponton viszont utólérem az elsõ gyalogos-futót Bódi Istvánt, ráadásul kapok a segítõktõl egy lámpát is, nagyon szépen köszönöm, azt hiszem Kertész Dóri szülei voltak!! Na, öröm az élet! Meg is iramodunk Istvánnal lefele, de lemarad csakhamar. Viszont van lámpám, mehetek saját tempót. Az élet apró örömei, bár fáradt vagyok, mégis erõsnek érzem magam. Makkosmária (82,4 km - 8:57:25). Nem olyan nagy tempó János-hegytõl, de én mégis erõsnek éreztem. Innen már csak bõ 6 km. Na ja, de van még azért itt emelkedõ. Ezek a Végvári-sziklák nem adják könnyen magukat. Bitang módon gyaloglok fölfele, most már érzem a cél illatát. Budaörs elõtt a köves lefelével még megküzdök, a lábam már szinte nem hajlik, így nehéz.. Viszont az aszfaltot érve megszûnik a fájdalom, feljebb váltok x fokozattal, és berongyolok a várva-várt célba. Az idõm 9 óra 41 perc lett, ami a 16. helyre lett elég. Meg vagyok vele teljesen elégedve, immár 6 Piros 85 van a hátam mögött. Köszönöm a szervezést, az ellátás abszolút elsõosztályú volt! | |||
| |||
Mai napi túratermés az egész nap esõs, totál felázott terepen: Monoton Maraton + Monoton Félmaraton + Monoton Minimaraton + Monoton Minimaraton + Monoton Minimaraton = 80 km - 3720 m szinttel. 24-szer kerültük körbe illetve másztuk meg (!) a Nagy-Hárs-hegyet Rudolf István -nal. A legutolsó körbe ráadásul még le is szedtük az eligazító táblákat, így egy rendezõi kitûzõvel is gyarapodtunk :) 16:40-kor már kopogtattunk a célban. Két nap múlva pedig Piros 85 jön a szokásoktól eltérõen most nagyrészt gyalog. | |||
| |||
Za Malynskym Krenem 100 Egy szóval: aszfaltgyilkolás!!! Ha hiszitek, ha nem, ez a túra egyszerûen 100 km aszfaltból állt! Végig autóutakon, mellékutakon, zúzott köves úton gyalogoltunk Rudi Istvánnal. Ilyen túrán még nem voltam, totál nem értem, hogy lehet ebbõl 31. szervezés, meg úgy egyáltalán?? Kb. 5-en indultak, abból 4-en magyarok voltunk :) Kettõ (azaz 2) emberes pont volt, 67 km-nél, ahol visszaértél oda ahonnan a rajt volt, majd a cél :)) Szóval nem kicsit kemény volt!! :) A fõszervezõ ígérte hogy jövõre lesz magyarra fordított itiner a rajtban, és mindenképpen számít ránk. Szerintetek? :) 18 óra 20 perc alatt végeztünk az aszfalttal. | |||
| |||
Mecsek 110 2009 után ismét egy nagy kihívás a Mecsekben. Akkor a Mecsek 100-at teljesítettem a PI-TE egyesület szervezésében. Õk a Nyugati-Mecsekben kalauzoltak minket végig. S' lám, milyen nagy ez a hegységlánc, most a Keleti régió került elõtérbe, teljesen minimális átfedéssel a korábbitól. Két tapasztalt teljesítménytúrázó, Csabi és Vera szervezték ezt a túrát. Reméltem hogy minden a helyén lesz, mert õk már jó pár éve benne vannak az "elitben". 114 km, és 4850 m szintkülönbség várt minket. Péntek este Mezei Klárival, Lacival, és Moiwával utaztunk le Zobákpusztára, ahol a szállásunk volt aznap estére. Ember legyen a talpán aki ezt a Vargánya Tanyát megtalálta úgy hogy elsõként jár arra. Jó pár kört leírtunk mire megleltük... 5:30-kor Dienes Áron "demokraták ébresztõ" csengõhangjára kelünk :)) Elég hideg van, kidugom az orromat, és üdvözlöm a kedves ismerõsöket. 6:30-kor rajt!! Na de elõtte még egy olimpiai kvízt kitöltünk.. Bennem van már az indulhatnék, találomra karikázgatok. A végén kiderült hogy 15-bõl 9 jó lett. Hiába, a sport akkor is bennem van :)) Rudi Istvánnal indulunk el elsõként, a többiek még szöszölnek kicsit. Hamar rátévedünk a K4 jelzésre, amin kellemesen lehet bemelegítésként óvatosan kocogni. Persze még a hûs idõ is hajt minket. Egy kápolnánál kapjuk az elsõ pecsétet, máris finom sütemények kíséretében. A sasos pulóverem itt fel is adta a túrát, ez nem az õ napja volt. Hamar visszadepóztattam a célba, és irány tovább. Megelõz minket két futó, egyik UTMB-s volt idén. Futnak felfele is, kiderült hogy 110-et mennek. Hamar elkönyveltük hogy õket már nem fogjuk látni a túrán. Vagy mégis?! Kemény meredek ágas-bogas-szúrós út visz fel szalagozáson a Zengõre, ami a Mecsek legmagasabb csúcsa. Lefele már együtt kocogunk Rudival, és a két futóval. Kellemesen halad a K3 jelzés. Hosszúheténybe érünk pár perc erejéig, majd jobbra parancsol a szalagozás, és nyaktekerõ emelkedõvel mászunk egyre feljebb, egyre nehezebb terepen a Hármas-hegy irányába. Néhol meg-megállunk, hol lehet a következõ szalag, mert út az nincs. Rudival jó tempóban érünk fel még így is a tetõre, ahol viszont nincsenek még itt a pontõrök.. Hmm. 08:10-tõl nyit a pont, most 08:15 van. Kicsit tanácskozunk, majd csinálok Rudiról egy képet a toronynál, és indulunk tovább. Még mielõtt jobbra vitt volna az aszfaltútról a szalagozás, még pont idõben megjelentek a pontõrök a kocsival. Két sütit elmajszolunk gyorsan, majd uzsgyi tovább. 2008-ban voltam a Hegymenet 55-ön, így nem ért meglepetésként a következõ beígért meredek lejtõ. Nyakas Gabi viszont váratlanul szembejött velünk, egy balos szalagozást leshetett be, de itt van a nyomunkban. Átballagunk Püspökszentlászlón. Meghitt kis turista falu. A pontõrök kocsival megelõznek, de pár perc múlva már terülj-terülj asztalkám vár a Hettyey-forrásnál. Sütemények, és finom szörp kerül a gyomromba pillanatok alatt. Innen S- jelzésen emelkedünk felfele a Cigány-hegy irányába. Itt is már jártam anno. A pont elõtt még a réten utólérjük a személyzetet, és kénytelenek pecsétet adni. Lelkiismeretes útvonalkövetõk révén persze kimegyünk a kilátóhoz, sõt meg is csodáljuk a Zengõ - Hármas-hegy - Misina sziluettjét. Lefele szembe jön Gabi, szépen halad õ is. Átrongyolunk Kisújbányán, majd a K-en elindulunk balra. De nincs K4.. Vissza.. Az itiner írja hogy a falu végénél tovább egyenesen. De még nincs teljesen a falu vége. Jó 5 percet bizonytalankodunk, ide azért egy szalag kellett volna.. Jóval késõbb meg is leljük egy réten a régi kopott K4-et. Örömmel nyugtázzuk hogy jó helyen járunk. Lezúgunk a Réka-kunyhóhoz, ahol önpecsételõ lap van, és egy tubus multivitaminos plusz tabletta. Respekt érte! Nem írtam még hogy a pecsétek valójában most matricák voltak. A magyar olimpiai bajnokaink ábrázata került fel rovatlapunkba. Nagyon találó ötlet, örömmel látom õket így virtuálisan is. A P+ jelzésen haladunk egy kies völgyben, majd hamarosan Z+ jelzés visz minket tovább egészen Óbányáig. Útközben pár méterre tõlünk egy hatalmas szarvas ugrik át elõttünk. Csodás látvány! Lekoccanunk a faluba. OKT bélyegzõt pecsételünk, majd gyors feltankolás után indulunk. A két futó még a közkútnál mosdik. Na, csak lepipáljuk õket? :) A következõ pont egy erdészháznál volt, ahol vizet és almát vételeztünk. Egy ember állítólag már járt elõttünk. Érdekes, eddig még senki nem volt. A Farkas-árok egyik legszebb része volt a túrának. Források jobbról-balról, gyönyörû, izgalmas rész. Hosszan haladunk rajta, de a végefele valahol jobbra a susnyásba letért a K+, hogy hol, azt még jópár ember nem tudta rajtunk kívül. A tetõre kiérve, pont Átol Csabiba botlunk, aki megy szalagozni. Meg is kaptuk a magunkét hogy nem a helyes úton jöttünk, mi pedig kontráztunk hogy semmi szalag nem volt a kétes helyen, pedig figyeltünk végig. Becsatlakoznak a rövid távosok. A Pásztor-forráshoz lekocogunk, itt pedig Vera apukája, és anyukája lát el pontõri szolgálatot. 5*-os pont, nutellás kenyér is van!! A Kofolát nem szeretem, de most valahogy olyan jól esett hogy folyamatosan ezt ittam a pontokon. Hiába, túrán nem öltönyös urak vannak, akik kedvükre válogathatnak :) De jól esett ez a Kofola na... Kiderült hogy az egy ember aki elõttünk van Nyakas Gabi. Hogy hol elõzött meg minket az egy örök talány marad. Talán még Kisújbánya után mikor kicsit mellémentünk.. Persze nem verseny, így szépen a saját tempónkba haladunk tovább még mindig Rudival. A P- jelzés kellemesen futható az aszfalton. Utólérjük a rövidebb távon induló Egres Bélát, akivel jól esik néhány szót váltani. Jó rég láttam, és személyesen sokkal kedvesebb mint anno a topikon ;) Lelkileg feltankolva haladok, majd egy éles bal kanyart veszünk, és egy rozzant hídon átkelve haladunk tovább a Máré-vár felé. Itt egy paralimpiai bajnokunk, Sors Tamás úszó teljesített pontõri feladatot. Óriási megtiszteltetés kezet fogni egy bajnokkal. Nem ismertem õt, de gratulációval nyugtáztam a beszélgetésünket. Köszönöm Nektek szervezõk hogy ilyen meglepetést varázsoltatok ide! Még fel sem ocsúdtunk, máris egy eltévedés következett.. Az itiner itt elég pontatlanul fogalmazott. "Máré-vártól jelzetlen aszfalt következik, majd a sárga +-en becsatlakozik a mûútba". A jelzetlen aszfalt stimmelt, meg is leltük balra a S+-et, gondoltuk ha megmásszuk ezt a hegyet, majd szépen kilyukadunk a mûútra. Hát a nagy fenét. Felérünk a tetõre, majd a Z- jelzés elágazásánál konstatálom hogy nem kicsit elkúrtuk.. Na futás vissza az aszfaltig. Kiderült hogy tovább kellett volna menni az aszfalton, csak jelzés nem volt egy darab sem lefele. No mindegy, negyed óra idõvesztés. Toljuk is utána keményen az emelkedõt. Közben feltûnik a két futó elõttünk. Kocognak fölfele, de mi gyalog is 6 km/h fölött vagyunk, így még a Dobogó ellenõrzõpont elõtt utólérjük õket. A következõ betétkör ismét a Hegymenet 55 mintájára van építve, így tudom hogy mi vár rám nagyjából. Rudival tempózunk, elhagyjuk immár véglegesen a két futót, akik mint kiderült 63 km-nél ki is szálltak. A betétkör végén a Szamár-hegyre kell felmászni. Na ez a Hármas-hegy kis testvére. Toronyiránt fölfele szalagozáson. Feszülnek az izmok, izzadok mint a ló, de hurrá ez is meg van! Piszok jó tempóval haladunk, újra Dobogó, itt érjük utól a még elsõ körös Bálintot, és Mátét, de még az õ átlaguk is nagyon jó. Az itiner megint pontatlan kissé. "Szalagozáson kiérve ismét megyünk a S+ Z3 jelzésen". Még jó hogy nem visszafele indultunk el.. Ugyanis a S+ jelzés csak jóval lejjebb jön be, és nem is ebbe az irányba megy tovább, hanem arra amerre majd nekünk kell hamarosan. De még most a S- SÁVON érünk bele a S+-ba, majd azon jobbra fordulunk és megnyugodnak a kedélyek. Kellemes erdei szakaszon, balról a Somos hegyet mellõzve érjük el a már ismerõs P- jelzést, ami a Máré-várhoz vitt. Ismerõsöket érünk utól, õk még az elsõ kört nyomják, remélem ügyesen beértek õk is! Ismét Sors Tamás olimpikonunk ad pecsétet, majd egy finom kókuszrudat elmajszolok, ami már az elsõ körben is járt persze. Innen a már megismert :) S+ jelzésen mászunk föl oda, ahova most már tényleg kell. Valahogy most már nehezebben ment mint elsõre. Még egy matricás pont befigyel, majd csakhamar beérünk ismét Zobákpusztára, ahol 63 km-t, és 2950 m szintkülönbséget leküzdve rákészülhetünk a második körre. 16:15-kor értünk vissza, ami 9 óra 45-ös teljesítés eddig. Nyakas Gabi is itt van, jó negyed órával volt elõttünk, és ennyivel is indul a második körre elõttünk. Mi még falatozunk egy kicsit a finom sajtos tésztából ami itt járt nekünk. Csabiék nem számítottak ilyen hamar ránk, gyorsan kocsiba is pattannak a következõ etap pontõrjei :)
Izgalomból eddig sem volt hiány, de most jön csak a java. A finom sajtos tésztát belakmározva Gabi után negyed órával útnak indulunk még mindig persze Rudival. Megbeszéltük hogy kicsit már visszaveszünk a tempóból, kell még bõven a tartalék. A következõ 6 km-en S+ jelzést követünk. A "Gesztenyés" szélén tovább megyünk kissé a K+-en, a S+ itt hibásan volt jelölve, nem volt élesen jobbra nyilazva a bozótba. Itt nem olyan prímák a jelzések, és ritkásabbak mint eddig. Végülis szépen letalálunk Jánosipusztára. 50 perc alatt tettük meg az utat, nesze lassú tempó.. A pontõr még alig 1 órája Zobákpusztán volt, kénytelen volt miattunk kijönni pontõrködni. Szerintem jobban járt volna ha vissza is viszik még jó 2 órára, mert valószínûleg senki nincs mögöttünk jó darabig :) A távolban panelrengetegek sejlenek fel. Az már biza Komló. A Z+-en egy mesés horgásztó mellett haladunk el, majd egy erdõs területen átvágva érkezünk meg a nagy bányászvárosba, Komlóra. Az itiner felhívja a figyelmünket a fokozott figyelemre, a szalagozás szuperül vezet minket a kritikus részeken át. Nézem a térképemet, hamarosan a vasútállomás után P+ jelzésre váltunk jó sokáig. Na, legalább csak egy jelzést kell követni. Elég silánynak tûnt ez a jel, reméltem csak a városban ilyen rossz a felfestés. Térképemet böngészve azért kitaláltunk a városból, majd a focipálya után a nap már lemenõben volt. Olvasva az itinert a Gyöngy-kút (nem tyúk)-hoz kitérõt írtak, ez pedig elég valószínû hogy egy feltételes pontot eredményezhet. Nem akart eljönni a PO elágazása, kissé izgultunk is Rudival, reméljük nem hagytuk ki. Egy papírlap megerõsít minket végül a jobbosról, és ott is vagyunk. Vera pontõrködik itt, az ellátás szuper! Finom csoki van, és kalciumos, illetve energiabogyós plussz tabletta, amit a forrásvízzel lehet higítani. Meg is kóstoltam amit lehet, vállalva a nem várt "kellemetlenségeket" út közben. Szerencsére erre nem került sor :) Mire jól laktunk, lassan besötétedett, de még úgy gondoltuk leérünk lámpa nélkül a Mánfai ellenõrzõpontra. Rosszul gondoltuk... Láttam a térképen hogy pusztasági rész következik, így figyeltem folyamatosan az itinert is. "Kikötjük, majd visszakötjük a villanypásztort". Okés, eddig rendben. "Szalagozás segíti a tájékozódást". "Hamarosan házak közé érünk". Ennyivel letudva a talán leggázosabb szakasz. De legalább lett volna szalag. Elvileg egy balos kanyart nem vettünk észre a szántóföldön Rudival. Jelzés nem volt, szalag nem volt. Láttuk a térképen hogy lesz egy balos hurok, találtunk is hamarosan egy utat, de meggyõztük magunkat hogy ez még nem az, és haladtunk tovább egyenesen. A szántóföld végetért, kukoricás következett, jobbra meg a villanypásztor, így nem is tudtunk kimenni a földesútra. Rudi bekapcsolta a GPS-t (egész túrán nem használtuk, sosem szoktuk belföldön, de sajnos ilyen kalandokra jól jöhet), de nem volt még vétel, így visszagyalogoltunk ahhoz az ominózus balos elágazáshoz. A lámpát elõvettük, bár annyit ért hogy az orrunk elé lássunk, mert jelzés nem volt persze. Elindultunk a jónak vélt úton. Megint áthaladunk egy villanypásztoron, egyszer csak fura röfögés jobb oldalt. Jesszus, vagy 20 vaddisznó, mi meg itt vagyunk a senki földjén, még mi magunk sem tudjuk hol.. Még jó hogy volt kerítés köztünk, de sok helyen szakadt volt, így nem éppen éreztem magam biztonságban. Ráadásul mérges is voltam hogy hogyan lehetett így elcseszni ezt a szakaszt szalag nélkül.. Valami Z+-re rákeveredtünk, szerencsére a GPS már jól ment, és végül tökön-babon át levágtáztunk a Mánfai aszfaltútra a falu határába. Elindultunk az aszfalton balra. A falu közepénél kapcsolunk hogy mégis a másik irányba kellett volna menni. Visszasietünk, és kis idõ múlva csodák-csodájára elérjük a Mánfai templomot, + 3 km és legalább 45 perc kevergés után. Gabi már egy órája elment. Nekem kellett egy zoknicsere, mert már totálisan lyukas volt a másik. Kicsit felváltotta a bánatot az öröm, mert volt itt csokoládé, és szintén Kofola. Rudi bekapcsolva hagyta a GPS-t, mert nem szerettünk volna még egyszer ilyen "kalandba" részesek lenni. Viszont innen teljesen más volt a P+ jelzés. Szuperül követhetõvé vált, így a kütyü hamar a zsebben landolt. Rengeteg forrás mellettünk, most köszönjük nem vagyunk szomjasak. A Kereszthunyhó pont következik, egy méretes kutya áll a pontõr mellett. Itt is van minden finomság. A következõ pontok elég gyakran jönnek, nem is baj. A Tripammer fa után megint elkélt volna egy szalag jobbra befele a kis ösvényre, mert azzal a lendülettel tovább haladtunk a S-kerékpárúton egy darabig... Árpád-tetõn egy ma már nagyon ismerõs pontõr úr, és egy szuper parfümmel befújt szép hölgyemény tanyázott. Máris visszajött az életkedvem ;) Csak úgy toltam kétpofára a paradicsomokat, ami itt várt minket. Kis oda-vissza szakasz után már térnénk le a folytatáshoz, egyszer csak egy hang kiabál utánam, "Te vagy az, Dani?" Én lennék, te ki vagy? Barta Laci jelent meg, sejtettük hogy hamarosan utól fog érni minket. Jó darabig nem volt K- jelzés, de az út egyértelmû volt, majd élesen jobbra be a Z-n. A Sugói-rét elõtt ért minket be Laci, innen már triumvirátus lettünk :) A ponton ismét 3 féle plussz tabletta, és két fajta házisütemény. Ilyen ellátás mellett nagyon nehéz volt továbbindulni, de muszáj volt a padról feltápászkodni. Jutalmunk jó meredek emelkedõ lett, majd a Koszonya-tetõ elõtt ismét borzalmas rész következett... A trafóállomás után még szépen megleltük jobbra a Z-t, utána egy mély árokban kellett haladni, még csoda hogy meglett az út.. Aztán elvileg valahol letért a Z-, de ebbõl az ég világon semmit sem láttunk, maradtunk a köves úton. Mire feleszméltünk, már rég lent kóválygott a jelzés valahol jobbra. Térkép alapján egy kisebb körforgalomnál jobbra haladva becsatlakoztunk újra immár ismét a K- jelzésbe. A Hotel Kövestetõ fele vettük az irányt. Itt már tûrhetõek végre a jelzések. Vera apukája pontõrködött itt. A csomagtartóban megannyi finomság ismét. Az ellátás perfekt!! Mondta hogy volt valahol útközben valami piros villogó, elvileg feltételes pont volt. Sajnos nem leltük meg, lehet a Z-K- elágazásnál lehetett? Persze ha már van valahol feltételes pont, akkor oda is kéne találni, és ahhoz jópár szalag tökéletes segítséget nyújthatott volna. Sebaj, nincs lelkiismeretfurdalásunk, mindegyikünk útvonalkövetõ hírében áll remélhetõleg. Inkább tovább haladunk, a következõ állomásunk, újra a Hármas-hegy. Ezt a hegyet akár honnan másszuk meg, tömény szenvedés a vége. Most sincs másként, a szalagokat keresni kell, de végülis a gerincen kell haladni, és persze természetesen toronyiránt fölfele. Mily meglepõ, újra a csúcson vagyunk, és a pontõr saját süteményével kínál. Még szép hogy elfogadom. Hirtelen azt sem tudom merre kell menni tovább, meg hogy honnan jöttünk reggel. Rövidzárlat. Pedig ugyanarra kell most is menni mint amerre napközben folytattuk :) A brutál meredek lefele most valahogy legalább háromszor olyan hosszúnak tûnt mint reggel. Itthon elolvasva az itinert, most a fehér háromszög jelzésen kellett volna lemenni. Kettõs hibának könyvelem el, mi nem olvastuk az itinert, azaz az elsõ sorát igen, amiben az állt, hogy "A Hármas-hegyrõl leereszkedünk azon az úton ahol reggel is leereszkedtünk". Éjszaka nem nagyon szeretek regényt olvasni, rápillantok a térképre, és ugyanazt a bejelölést látom mint az elsõ körön, hogy a sárga háromszögön kellett menni. De itthon derült csak fény a turpisságra, még jó hogy elolvastam :) Lényeg a lényeg, hogy a talpamnak nagyon nem tett jót ez a lefele, most már nem olyan elegáns a mozgásom mint volt valamikor. Ugyanazon az úton kell még egyszer felmenni a Zengõre, mint amin reggel jöttünk. A végére csak kijut a szivatásból még egy adag :) Hosszan emelkedünk, eleinte lazábban, majd a végén egyre keményebben, végül ismét meghódítjuk a Mecsek csúcsát. Szegény Emil pontõrt felébresztjük, bátor vállalkozás hogy itt éjszakázik, ráadásul jól lehûlt az idõ is. A S- jelzésen haladunk lefele borzasztó meredeken. A Dombay-Tó túráról ismerõs ez a rész, persze ott nappal jártam. Éles balkanyar, majd a K-négyzeten lejutunk ismét Püspükszentlászlóba, ahol még kb. 15 km-nél jártunk. Itt a Bazsarózsa kulcsosháznál van a pont. A forrásnál jobbra egy háznál tárva-nyitva a kapu, a villanyórában lesz a matrica. Van is villanyóra, körbaszimatoljuk négy felõl, de biz' itt semmi sincs.. Felmegyünk az erkélyre, egy gazdátlan fejlámpa árválkodik. Vajon ez az a ház? Pontõrt nem írtak ide, becsöngetni meg nem akarunk, mert a végén ránk rántják a szamurájkardot :) No mindegy, elkönyveljük magunkban hogy itt nincs semmi, és haladunk tovább. Mint kiderült, az úttól jobbra állt egy ház, két gerendával lezárva. Bent állt egy kocsi, a koromsötétben, persze semmi felirat nem volt. Egy szimpla nyaralónak tûnt. Na ez volt a Bazsarózsa Kulcsosház. Ennyi erõvel a falu közepén lakó Józsi bácsihoz is becsöngethettem volna hogy nem az ön háza a kulcsosház? Sebaj, innen már közel a cél nagyon! Nem szoktam versenyezni az idõvel, de most láttam hogy beérhetünk még egy kerek szám elõtt talán. Erõs tempóra kapcsoltam, néhol bele is kocogtam, de persze Rudi és Laci jött utánam, nekik ez természetes átlag :) Ugyanaz az út vitt be Zobákpusztára mint amin még szombat reggel elindultunk. Végül siker koronázta meg a törekvést, 19 óra 57 perc után abszolváltuk a távot, és örömmel nyitjuk ki az ajtót! Ha nincs a legalább 1 órás kavarás, ez még jobb lehetett volna, de nem vagyok telhetetlen, így is nagyon jól sikerült. Gabi háromnegyed órával elõbb ért be mint mi. Egyedül végigmenni ezen a távon hatalmas teljesítmény. Szép volt! Megkönnyebbülvén, meleg ételre fáj a fogam, mivel most nincs kész a gyomrom, az ellátás útközben pazar volt. Kb. 4 tányér meleg ételt falok fel, persze bõven van idõ rá. Csabinak elmondom az építõ jellegû kritikákat, majd jókedélyû beszélgetés veszi kezdetét órák hosszán keresztül. Nagyon széthúzódott a mezõny, utánunk Bálint, és Máté érkezik 2 és fél órával, majd utána megint nagyon hosszú átmenetek jönnek. Sokan feladták, vagy átneveztek rövidebbre. Ez tényleg egy igazi kihívás volt minden szempontból. A végén még Vera apukája adott vagy 4 kókuszrudat, és tényleg a célban annyit lehetett enni hogy ihaj. Köszönöm szépen a túrát, én személy szerint nagyon jól éreztem magamat! Voltak apróbb hibák, de egy ilyen hosszú távnál sok minden elõfordulhat. Útvonalválasztás: 5* Útvonalkijelölés: 3* És a végére: Ellátás: 5* (Nagyon szuper ellátás volt végig a túrán. Nagyon sok túrán voltam idén, de ez a túra a szolgáltatásokat ítélve a 2. helyen van jelenleg a Mátra 115 után. És ez nagyon nagy szó!!) | |||
| |||
Szondi György Emléktúra 100 Eltellt 5 év, és újra Szondi 100. 2007-ben teljesítettem ezt a megmérettetést. Most újra itt volt az idõ hogy nekivágjak. Sajnos nem tudtam sem új cipõt, sem új hátizsákot venni, így ismét aggodalom töltött el kissé, de persze hogy elindultam! Moiwa instrukciójának hála szépen megtaláltam a Rákosrendezõi pályaudvart, majd fél óra döcögés, és Alsógödnél már a lepeshiba mobil várt. Idõben odaértünk, majd kereken 6:00-kor sikerült is elindulnom. Barta Lacival és Rudival (aki a Balaton Félkört már lenyomta elõtte) taposom az aszfalton az elsõ kilométereket. Jókat beszélgetünk az elõzõ hétvégékrõl. Kis idõ után terepre érünk, és jön az emelkedõ fel a Nagy Hideg-hegyre. Szépen le is maradok, lényeg hogy saját tempó! Kláriék mellett haladok el, nem is láttam többet õket a túrán, pedig azt hittem majd utólérnek ;) Felérek a hegyre, jó nagy korty az italból, majd kicsit ki lehet engedni, irány lefele a Kisinóci-rét. A békéscsabai Tóth Gyurival teszem meg ezt a 6 km-t jókat beszélgetve. Leérvén a seprû brigád fogad, Kohán Balázs, és Jaat. Igyekezésre buzdítanak, de nem kell izgulnunk, majdnem legelõl vagyunk. (13,3 km - 668 m szint - 1:51) Nosztalgikus rész következik, a Nahát 95 túra útvonalára értünk, irány felfele a S+-en. Jól ismerem ezt az emelkedõt, Gyuri lemarad fölfele, elõttem meg Nagy Attila és társa halad jó tempóban. Én maradok a megszokottnál, nem verseny ez.. Rendesen meleg van már, kiver a víz mire fölérek a következõ ellenõrzõponthoz az Inóci-nyereghez, ahol szúróbélyegzõ van. Gondoltam hogy nem ez lesz az elsõ meg az utolsó önellenõrzõpont, a gyanúm be is igazolódott késõbb. Kellemes kocogás lefele, memorizálom hol ment el a szalagozás a Naháton, de mi most tovább haladunk a S+-en. Kisirtáspusztára érve utólérem Barta Lacit, Rudit, és Attiláékat. Nocsak, ilyen jól haladnék? Ránézek az órámra, és igen. (21 km - 1055 m szint - 2:55) Frissítõpont üzemel, éhes vagyok, ma még szinte nem is ettem semmit. Tolom be a finomságokat, majd elindulunk. Rudiék elérték hamar az üzemi hõfokot, én viszont megelõzöm Attiláékat. Meredek K3 majd több jelzésváltással érkezünk a Vasedény-kulcsosházhoz. Innen a Naháton is trükkös az útvonal, most is figyelmesen olvasom az itinert, nehogy eltévedjek. Kényelmes dózerúton kocogok jó darabon át, nem kell lemenni szerencsére a patakmederbe. Mire kezdtem volna unatkozni, itt a következõ frissítõpont a Magyar-völgy aljában. (28 km - 1361 m szint - 3:57) Hát, panaszra nincs okom :) A mezõny legelején vagyok, ugyanis itt van a pontnál a két futó is, Angyal Gabi, és Mózsik Józsi, akik eltévedtek, és belepakoltak pár kilcsit a távba. Kérdezik a pontõrök hogy ki a leggyorsabb, Salgóvárra fel kéne vinni a pecsétet. Rudival poénkodunk, hogy ha lehet ne Mózsik Józsinak adják :) Na nem azért mert nem piszok gyors, hanem háát.. A tájékozódás.. ;) Elmennek a futók, elindulnak Rudiék, én pedig nehezen tudok megválni a nagyon szuper szendvicsektõl amik itt tanyáztak. Nagy levegõ, és huss. Sok szint jön, de most erõsnek érzem magam, és jó tempóban hasítok fölfele. A Salgóvár elõtt érem utól még a pontõrt, megkapom a pecsétet, majd megyek is egybõl tovább. A Holló-kõi gerinc most is pazar, meg-megállok gyönyörködni a kilátásban, és a Csóványos tekintélyt parancsoló csúcsában. Hosszan haladok a gerincen, végül a P4-en jobbra fordulok a Vilati üdülõ felé. Rudiékat látom magam elõtt, Mózsik Józsi leszakadt Angyal Gabitól, így hármasra egészült ki a társaságuk. Vilati talán a best of pont! Házisütemények tömkelege, cola, és szörp. Amúgy is lassan ebédidõ van, ráadásul a következõ rész a túra egyik legnehezebb etapja lesz. Elmennek a többiek, és még feltankolok, és pár perc után folytatom utamat. (39,6 km - 2040 m szint - 5:46) Jön a Magosfa mászása. A Börzsöny egyik legmeredekebb, és leghosszabb emelkedõje. A Z4 adja meg az "elõjátékot", majd az igazi "nyögések" a Z-n kezdõdnek fölfele :) Megelõzöm a rövidtávosokat, szurkolnak, jól esik, és még több erõt ad néhány szó is. Egy éles jobb kanyarnál vakarom a fejem, úgy emlékeztem hogy egyenesen megy tovább a jel, de a nem szabványos Z- jelek jobbra irányítanak. Hát jó.. Lehet csak tévedtem. Elvileg valahol volt felfele egy éles balkanyar, de én kicsit továbbszaladtam, még jó hogy egy eltévedt csapat jött visszafele, hogy õk nem láttak jelet. Hátra arc, pár méter után meg van a jel. De fura.. Az új Z- fönt ment a gerincen úgy tudom, én meg itt vagyok jóval lejjebb. Egyre jobban gyanús a dolog, sok lefestett jelet találok, de vannak amik nincsenek lemázolva. Rájöttem hogy a régi Z- vonalán vagyok. Mint kiderült megint átfestették ezt az utat, elég szánalmas már ez a sok próbálkozás.. Titokban azon rimánkodtam nehogy feltételes pont legyen fent, mert azt gondoltam hogy csak én néztem be az utat, de mint kiderült ismét ezen az útvonalon ment a Z- amin én jöttem, így nem volt ok aggodalomra. Hosszú-hosszú emelkedõk után végül felérek a Magosfa tetejére. Huhh.. Ez nem volt könnyû. Még mindig jól állok, Rudiék kb. 5 perce mentek el. (45 km - 2772 m szint - 7:08) Végre kicsit ki lehet engedni a futómûveket, de csak óvatosan! A Nagy-Mána gerinc következik a P-n lefele. Nem gyõzök oldalra fordulni, pazar a kilátás. Ó de jó lenne már a túlparton haladni, Pogányvár felé. Na, elég a hamis illúziókból, irány Királyháza! Elég merev lábakkal érek le a pontra, pedig nem szedtem szét magam tempóügyileg lefele. (51,3 km - 2814 m szint - 7:54) Dinnyét majszolok, majd a reggeli elolvadt banánt próbálom magamba tuszkolni. Rudiékat utólérem, de egybõl indulnak is tovább. Én pár percig még majszolok a finom dinnyébõl, majd következik egy számomra hosszabb ismeretlen rész. Kíváncsian vetem bele magam ismét a rengetegbe. Az emelkedõ aljában be kell dobni egy magnéziumot, mert kicsit görcsölök. Ezáltal megfontoltan haladok föl a Lopona-fõ tetejére a P-n. Hamarosan egy térd, és lábgyilkoló meredek lefele jön, itt érzem igazán hogy rendesen le vannak a combjaim merevedve. Immár a Z- jelzésen elérek a következõ frissítõpontra, ahol a szigethalmi Szabó Józsi tanyázik, finomságokkal körülvéve. Rudi, Laci és Józsi sem bírt ezeknek a falatoknak ellenállni, így ismét utólértem õket. Az innivaló nagyon jól esik, viszont a gyomrom össze van szûkülve, az ételt nem kívánom, de muszáj egyet leerõszakolni, mert különben következményekkel járhat az étvágytalanság. Jó negyed órát pihenek, a többiek pár perccel ismét elõttem. (56,8 km - 3020 m szint - 8:48) Kb. délután 3-kor nekiindulok a Z- kaptatójának. Az itiner felkészített a hosszú meredekre, így nem ért váratlanul a szint. Kiérek egy rétre, óvatos kocogás, és nicsak, nemsokára utólérem Rudiékat. Viszont lefele gyorsabban haladnak mint én, így nem sokáig tartott az öröm. Szúróbélyegzõ jön, majd egy hosszabb kitett szakaszon vezet immár a K- jelzés Drégelyvár fele. A P-rom jelzés nem esett jól fölfele, de felküzdöttem magam a várba, ahol RitaB és Jaat várt, finom "Jó reggelt" szeletekkel, és vízzel. A többiek is itt pihennek, nem lehet ez a pont mellett csak úgy elmenni.. (66 km - 3446 m szint - 10:22) Laci mégis elment valahova geoládázni, Rudi megvárja, én pedig tovább indulok. Nohát 2. helyen haladok. Angyal Gabi vagy 1 órával elõttem, viszont csatlakozik hozzám Mózsik Józsi. Erõs gyaloglással abszolváljuk a következõ szakaszt. Kicsit keresgélem a K4 jelzést a Csánki-kertnél, de végül beugrik a Teleki útvonal, és az aszfalt fölfele. Elhagyunk két rövidtávost, majd a S- jelzésen a Kámorra mászunk fel, hogy onnan lekoccanhassunk Diósjenõre. Frissítõpont! (79,3 km - 3921 m szint - 12:21) Na ez az a hely, ahol minden csepp erõt magadba kell szívni, ugyanis az ez után következõ rész kegyelmet nem ismerõ szakasz. Van magnéziumos plusz tabletta, gyümölcsök, kenyerek, finomságok. Jajj, csak ne szarakodna a gyomrom... Alig bírok enni valamit, pedig tudom hogy kéne. Hamarosan megjönnek Rudiék is, de mi Józsival indulunk tovább a Z- jelzésen föl-föl, és mindig föl! Pár helyen meg kell állnom kis colát magamba vinni, aztán irány tovább. A gyomrom egyre rosszabb, liftezik le-föl, de nem állunk már meg, csak a következõ szúróbélyegzõnél, ami szinte sose akart eljönni.. A Pogányvári-kaszáló. A pont elég érdekes helyen volt, alaposan benézhetõ, ha valaki egy picit is nem figyel balra. Józsival leheveredünk a fûbe, próbálok egy kis "Jó reggelt" szeletet magamba préselni, de nem javul a gyomrom. Jönnek Rudiék, Józsi kitalálja kicsit vicceljük meg õket. Lefeküdtünk a fûbe, és titokba lestük megtalálják-e a pontot. Kiszúrták hamar :) Persze szóltunk volna ha véletlen tovább mennek. Nem tököltek sokat, bélyegeztek, és nyomták tovább felfele immár a P3-en. Józsinak mondtam hogy menjen velük, mert én még itt heverészek a fûben, nincs kedvem még tovább indulni. Jó 5 perc döglés után erõt vettem, és gyök kettõvel feltoltam magam a Pogányvárba. Utána sem tudtam haladni, kicsit görcsöltem, és már le is voltam merevedve, de azért kitartóan megérkeztem a Börzsöny legmagasabb csúcsára, a Csóványosra. Már csak tíz perccel volt mögöttem a hatos átlag, de persze õ nem áll meg. Eléggé fáradtan indultam tovább a pontról, A K3 következett az Oltár-patak völgyében lefele. Belekocogtam minimálisan, így az elõnyöm kicsit még nõtt is. Normál esetben már elõ kellett volna venni a lámpát, de én dacolva az elemekkel elténferegtem még valahogy a következõ pontra ami egyben az utolsó. Fekete-rét. -"Szia Dani" köszönt rám a pontõr. -Szia, az vagyok, és te ki vagy? Czunyi Karcsit tisztelhettem a pontõrben. Volt itt ilyen kotyvasztott tea, de még ez is jól esett jelen állapotban. Nem tagadom, nem voltam épp a toppon, és még hátra van egy jó meredek emelkedõ. Elõveszem a lámpát, majd búcsúzkodás, és irány felfele a K+-en a Rakodóhoz. Kicsit örültem a sötétnek, legalább nem láttam felfele az emelkedõt. Komótosan haladok fölfele, vagy 2-szer megállok kotyvasztott teát inni :) Mit ad Isten, felérek a Rakodóhoz. Jéé. Na akkor itiner tanulmányozás hogy most mivan. Olvasok, nézem a térképet, nem találom a jelet, bosszúskodok. Zaj csapja meg a fülemet. Kb. 10 méterrel mellettem sátraztak :) "- Bocsi srácok, nem vagyok bolond hogy magamban beszélek, csak próbálok tájékozódni. Merre is van ez a PX nem tudjátok?" Kapom a választ, és megbizonyosodok a helyes irányról. A Po jelzést már látom a térképemen. Elképesztõ ez a rész. Totál sötétség, jobbról-balról õzek ugrálnak, vaddisznók röfögnek, rókák szaladnak át az úton. Ez olyan forgalmas mint az M7-es. Lassan itt is dugódíjat kell bevezetni :) Éber vagyok, figyelek, nehogy épp egy alvó oroszlánra rálépjek :) A Ko jelzésen a meredek lefelék már nagyon nem esnek jól. Nem kicsit esetlen a mozgásom, de próbálok tempósan haladni, ami úgy ahogy sikerül. A kocogást már csak imitálom. Megelõzük még egy rövidtávost lefele, majd a végefele kicsit rákapcsolok, mert ránéztem az órára. De hiába. Ez a legkevesebb.. Beérek a célba, Rudiék fél órája értek be. Hiába, ez a Pogányvári felfele lelassított nem kicsit. Végül 17 óra 02 perces menetidõvel abszolváltam a 102,6 km-t. Örülök hogy sikerült visszatérni :) Köszönöm a remek szervezést, nagyon jól éreztem ezen a napon magam a Börzsönyben, és mindig visszavágyom ide. Remélem minél hamarabb "Szondizhatok" újra. | |||
| |||
Mátra 115 Megint egy Mátra 115, immár negyedjére veszek részt ezen megmérettetésen, három sikeres teljesítéssel a hátam mögött. Elindulunk a Téli Mátra útvonalán hosszan, monotonan Mátraszentimre fele. Az esõ szakad, még jó hogy erdõben vagyunk. Most tényleg jól érzem magam, és tempósan haladunk fölfele. Új helyen van a pont, szerencsére tudtam ezt. (60,5 km - 3407 m szint - 10:23) Megtudjuk hogy Barboráék fél órával vannak elõttünk. Durván nyomják.. Erõlevest kanalazok, cipõt ragasztok. Közben megérkezik Anna és Csaba, akik már Mátraháza óta a nyomunkban vannak. Annával ugyanarra a helyiségre pályáztunk, de õ ment elõbb. Kicsit sokat idõzünk a ponton, köszönhetõ nekem, majd a szakadó esõben tovább indulunk még mindig Jaroslavval. Szorospatakra talán a legjobb lejtõ visz le, végigkocogjuk szó szerint jól esõen, mivel még mindig szakad. A faluban eláll, majd a ponton ismét dínom-dánom. Csõre Ernõ kínál minden finomsággal, majd a pontõrhölgy megmaszírozza(!) a combomat. Nagyon fááj, be vannak állva rendesen már, és az ülés is kezd egyre nehezebben menni. De köszönöm a masszázst, hatalmas segítség volt! Irány tovább az Ágasvár. A turistaházban omlett (!!) nyámm. Találkozunk Barboráékkal, õk már megmászták a várat, és itt pihennek. Mielõtt mindent megennénk, mondtam Jaro-nak hogy a cuccot hagyjuk itt, felkúszunk a várba. Fent csanya pecsétel, majd fotózás a mesés kilátást. Leérvén nagy falatozásba kezdünk, de finom ez az omlett! Megjönnek Annáék, nincs több omlett éppen, a felét nekiadom, nem szabad elhíznom ezen a túrán :) Kicsit izgultam milyen lesz a Csörgõ-patak átkelés, de szerencsére gond nélkül abszolváltuk. Fallóskúton a Maki család teljesít szolgálatot. Gumicukor, paradicsom, feta-sajt, banán. Ha ebbõl turmixot csinálnánk tuti hogy a hányás-hasmenés garantált lenne. De így külön-külön nincs is jobb recept :) Kiss István (tzatzaka) csapódik hozzánk, nem jó dolog egyedül menni éjjel. Még van valamennyi erõnk lefele kocogni az aszfalton. Éles balkanyar, majd felkészültem a köves lefelére, de idén most más fele ment a túra, talán még annál is rosszabb volt a terep. Szalagozáson botorkálunk a mélybe, még pont nem kell lámpa. Kis koccanás az aszfalton, majd be Mátrakeresztesre. Bent a faluban épp frissítik az elõttünk haladókat. Mi is megállunk, elõvesszük a lámpát, kortyolunk egyet az italunkból, majd megindulunk a Hidegkúti-th. irányába. Fent ismét erõleves. Kell is, mert még messze a vég. Az asztaltól alig bírok felállni a combomnak köszönhetõen, de szépen bemelegedik utána. Átkelés a kerítésen, majd a túra utolsó kocogását imitáljuk. Megelõzzük Papp Bálintot és ebolát, akik szintén nagyon jól haladnak. Leérünk a Zám-patakhoz, majd nagy levegõ. Jaroslavot felkészítem a Muzslára, hogy hosszú lesz, és fájdalmas. Nem nagy tempóval, de megállás nélkül tesszük meg ezt a szakaszt. A csúcsnál remegek mint a kocsonya, hideg van, pedig már a sasos pulóver is akcióba lendült jó ideje. Ennek ellenére leülök, és bambán meredek magam elé, közben banánt majszolok. Megjönnek a többiek, nincs mese, irány tovább. A kocogás ennyi volt, innen örülök hogy gyalog tudok menni, pedig a terep adja magát egy kis éjszakai koccanásra. Hiába.. Megint itt álmosodok el, mint mindig. A Koncsúrokról a kilátás kicsit visszahoz az életbe, de utána megint fapofa.. Végre valamikor leérünk a Diós-patakhoz, na itt gyorsan elõ az energiaitalt, és be a gyomorba. Jó döntés volt, innentõl nincs holtpont, csak a mozgásom csúnyább. Egy eltévedt spori jön szembe, a Z- jobbosát leste be. Jön velünk egy darabig. Jan Suchomel kastélya következik, a Jan's castle másik nevén János vára. Innen sok-sok ideig a S+ lesz a társunk. Jó a jelzés, szépen haladunk, eltévedés nélkül. A Kénes-kútnál két továbbhaladó lámpára leszek figyelmes, a pontõr mondja hogy most mentek el az angolok. Nagy zavaromban még kijavítani sem volt idõm, egybõl parancsot adtam, irány tovább, be kell fogni õket, hiszen tudtam hogy Jan és Barbora megy elõttünk. Pedig azt hittem csak a célban látom legközelebb õket. Még a Havas mászás elején utólértem õket, kölcsönös öröm, de jóó, hiányoztatok :) Ennek örömére számomra irtózatos tempóval felrongyoltunk a Havasra. Fent nagy pihenõ, megvárjuk a többieket, majd ismét örülünk hogy együtt a csapat immár végig. Lefele hozom a szokásos formám, a totyogás és a tipegés a legjobb szó rá. Fajzatpusztán Barborával csak úgy faljuk a füstölt sajtot. Szuper volt! Na még egy komolyabb szint! A Kávára Istvánnal ellépünk kicsit felfele, de utána lefele büntetnek Jan-ék, és szépen elkocognak. Hajj, ha még én is tudnék.. Viszont nincs ember akit ne állítana meg a Tót-Hegyes palacsintája. Elnyúlunk a fûben, és majszoljuk ezt a nem mindennapi finomságot :) Nincs kedvem tovább menni, ilyen finomság után, de már közel a cél, egy tízes!! A Világos-hegyet még abszolváljuk, de félek a lefelétõl, mert tavaly a gyök kettõ tempóval haladtam lefele. Természetesen idén sincs ez másképp, de azért valamivel jobb a helyzet, pedig tavaly vadiúj cipõ volt rajtam, most meg ez a... Megkönnyebbülök mikor vége a meredek lefelének, és dózerútra érünk. Közlöm a többiekkel is hogy ennyi volt, nincs több szint. Mindenki boldog, a csehek úgy beszélgetnek egymással mint ha most indulnánk el :) Én azért befele fordulok, és magamhoz képest tempósan haladok elöl. Majd a célba ráérek kiengedni. A hosszú egyenesben nem gyõztem visszafordulni, nehogy jöjjön valaki, mert most már nem engedünk senkit el! Végül 24 óra 40 perc menetelés után boldogan és vidáman célba érünk. Én különösen örülök hogy ilyen elõjelek után sikerült teljesíteni ezt a feladatot! Annak meg talán még jobban hogy a többiek is rákaptak a magyar túrák ízére, és sikeresen teljesítették! Jan Suchomel ki is jelentette hogy "next year, I run with László Barta." Szóval készülj Laci! :) Köszönöm az odautat Révész Ádámnak, és visszafele pedig Rudinak! Jövõre jöhet az ötödik! | |||
| |||
Brtnické Ledopady 2012 Hazafele a cseh vasút kényelmeit vesszük igénybe. Bõ másfél óra után ismét Valdekben vagyunk, ahol igyekszünk minél többet pihenni/aludni az éjszaka elõtt. Hogy miért is? Mert pár óra múlva kezdõdik a fõfogás. És hogy mi a neve? Korom sötét van.. Csendesen készülõdünk. Hamarosan a vasútállomáson találjuk megint magunkat, a rajt ismét nem Valdekbõl lesz. Hideg van... Nagyon hideg... Az Annától vett arcmaszk már napközben is jól funkcionált, most pedig különösen szükségem van rá. Bár úgy nézek ki benne mint valami bankrabló, még a vonaton sem vettem le a sok túrázó között. Szerencsére a karácsonyra kapott kesztyû is nagyon jó volt, így még az általában már -1 fokban fázó kezemnek sem volt különösebb baja. A függöny ismét felgördül, jöhet a második felvonás. Papírnyilakon haladunk ki a táborból, egy idõ után kényelmetlen porhó váltja föl a terepet. Nem nagyon bejövõs.. Az elsõ pont ismét egy kilátó volt, ahova sajnos nem lehetett bemenni :( Utólértünk egy 55 km-en induló cseh sporit. Rudiék kicsit lemaradtak, de kis kocogással már újra itt vannak velünk a cseh sporival együtt. S- jelzésre érünk a kilátó után. Elképesztõen jeges volt az út jó darabig. Sajnos itt sikerült egy nagyon csúnyát esni. A jobb lábam teljesen a bal alá fordult, hirtelen azt hittem hogy reccs, de szerencsére nem. Jó 2 percig mozdulni sem bírtam, majd nagy nehezen elkezdtem sántikálni. Utána úgy ahogy belerázódtam, de a fájást a mai napig érzem a jobb térdemnél a külsõ porcnál :( Egy impozáns kilátó jött már megint. Nekem a Felsõörsi túra jutott az eszembe ott volt ennyi kilátó, és még az alakzatuk is nagyon egyforma volt azokéval! Hivatalosan ez még nem volt nyitva, de Lacinak sikerült bejutni és fotózni. Én inkább csendben szenvedtem odakint, és kihasználtam az alkalmat egy kis kajálásra. Kocogunk lefele. Azaz a többiek igen. Az én mozgásom inkább csak imitáció, ez még a kocogástól is igen messze van. Elhiszem hogy fáradt vagy, és a szemeid csukódnak lefele, ráadásul eközben hatalmasakat ásítasz, de még kicsit tarts ki, már nem lesz hosszú a beszámoló, viszont még nincs vége! A szombat esti alvás kifejezetten jól esett, egyikünket sem kellett altatni. Reggel viszont Bubu hangjára ébredünk, aki az aznapi logisztikát magyarázza el nekünk. Félkómásak vagyunk, lehet a felét fel sem fogtuk :) De milyen logisztikát is? Ja, még vasárnap elindultunk a Z hor Luzickych do Chribské 15 km - 700 m-es túrán. Szemben egy felhõbe burkolózott hegy figyel, jéé, de sokan síelnek. Nem gondoltam hogy ennek a tetejére máris fel kell mászni. Pedig igen. A P- jelzés a sípályán keresztül vág többször is, igen csak figyelnünk kell nehogy egy sílift, vagy egy síelõ taszajtson minket a halálba.. A hó hatalmassá válik, a kilátás gyönyörû, én egy komplett síparadicsomban érzem magam, pedig még síléc sem volt rajtam eddig :) Elsõ pontunk 800 m magasan található a Jedlová turistaház. Tök érdekes, mert sem a 21 km-es, sem a 100 km-es nem jött fel ilyen magasra. Nekem borzasztóan tetszett ennek a 15 km-esnek az útvonala. Kigyönyörködve magunkat alig eszmélünk föl, már a Tolstejni várromoknál vagyunk. Kicsit lusta voltam, mert inkább a jó meleg turistaházban idõztem, amíg a többiek megnézték a romot. A helyi specialitást a Kofolát fogyasztottam el ezidáig. A többiek is kicsit feltöltõdtek, én már olyan éhes voltam hogy 3 koronáért kértem egy szelet kenyeret :) A következõ pont a Maly stozec vrchol nevet viselte. Azt hittem egy kis kapaszkodó és már fent is vagyunk, de akkora hó lett hirtelen felfele, és ráadásul egynyomtávos is lett az út, hogy idõvel azt hittem hogy már a Himalájában mászok. Nagy nehezen felérvén pazar kilátás volt a jutalom. Zsírkréta nem volt, így a csúcskönyv tollával ikszeltem. Természetesen a könyvbe is bevéstük magunkat hogy mi már itt is jártunk. Egy jól sikerült csoportkép, majd irány lefele. Ugyanott ahol fel.. Nem gondoltam hogy 15 km is tartogathat izgalmakat, de hajjaj... Szerencsésen túlélvén már csak néhány km választott el minket a céltól, ahol emléklap és kitûzõ volt a jutalmunk. Érdekes, a 21 km-esen csak emléklap volt, kitûzõ nem, de a 15 km-en kaptunk egy nagy kitûzõt is meglepetésre. Köszönöm ezt a hétvégét a társaimnak, és remélem sokat megyünk majd még! | |||
túra éve: 2011 |
| |||
Felsõörs 50 Errõl a nagyon kellemes túráról úgy gondolom érdemes jópár gondolatot írnom. Ahhoz képest hogy elsõ szervezés volt, én nagyon jól éreztem magam rajta. Reggel atrosnak hála már a rajtidõ elõtt fél órával a Civilház elõtt voltunk, és vártuk a 7:00-t hogy végre indulhassunk. Megkapva a térképet, kicsit elbizonytalanodtunk, ugyanis elsõ meg második ránézésre is bonyolultnak tûnt a térképvázlat. Szerencsére még volt vagy negyed óra rajtig, így kisilabizáltuk az útvonalat. 7:00-kor rajt. Rudival és Verával haladok. Még rendesen hideg van, a menettempónk is tükrözi. Õk tripláznak, ezért sietnek rendesen. Én már öreg vagyok, nekem elég az 50 is :-) Elsõ kilátónk máris a Somlyó-hegy (2,8 km). http://balatonikorut.hu/irany-a-termeszet/kilatok/eszaki-part/somlyo-hegyi-kilato-alsoors Pont EP nyitásra érünk föl, de a személyzetnek hûlt helye. Természetesen a kilátást megcsodáljuk. Még felmenõben van a nap, talán ez a legszebb panoráma. Kigyönyörködjük magunkat, majd irány tovább. Egy fotót azért kellene csinálni, nehogy rosszat higyjenek a szervezõk.. Fotó megvan, csalfa K3 jelzést is megleljük, majd jólesõen kocogunk a lejtõn. Becélozzuk a következõ pontunkat immár végig a K- jelzésen. Nem kell sokat várni, alig fél óra és megleljük a következõ pontot. Szabadság-kilátó (5,1 km). (Azért írok km adatokat hogy érzékeltessem hogy mennyi pompás kilátó rejlik potom kilométeren belül az északi parton, és még rengeteget fel sem kerestünk..) Ez a kilátó volt a legszebb úgy gondolom: http://programtippek.hu/reszletes.php?id=1010 A régi kilátót felelevenítõ tárlat megtekinthetõ volt becsületkassza alapon. Ha nem teljesítménytúrán vagyok biztos megnéztem volna. Innen is szétnézünk, majd a nem létezõ S3 jelzésen koccanunk le Balatonalmádi szélére. Térkép alapján kb 50 m után balra kell fordulni. Én mondom hogy szerintem itt, Rudi azt mondja hogy tovább. Kis egyeztetés, de én balra mentem volna. No mindegy, maradunk az aszfalton. Hamarosan kiderül hogy túljöttünk. Grr.. Visszafele már hosszú lenne, próbálunk korrigálni. Megjegyzem az elágazásban egy darab szalag sem volt.. Hétvégi házikók között küzdjük föl magunkat vissza a helyes útra. Nicsak, szalagozás.. Innen viszont semmi gond nem volt a szalagokkal, bár a fekete-sárga szalagok helyett a jövõben fehéret javaslok!! Találó nevû kilátóhoz érünk, a neve pedig Óvári-messzelátó (9,8 km). http://www.geocaching.hu/caches.geo?id=1092 Ez is egy tetszetõs stílusú kis épület. A többiek alig hogy pecsételtek már repültek is tovább, hosszú nap vár még rájuk. Én kortyolok egyet az italomból, majd pihenésképpen "messzelátok" :) Innen már egyedül haladok. Nincs kedvem a rohanáshoz, bár a lábaim még mindig erõs tempót mennek. Már kellemesen meleg van. Továbbra is szalagozáson haladok. Az elágazásokban jó helyen vannak a szalagok, de a színük miatt alig láthatóak. Még jó hogy van egy kis légmozgás ami lobogtatja õket. Erdõs részhez érek, ezt szeretem igazán. Azt viszont nem, hogy felkeltek a lódarazsak, és egyre többet vélek felfedezni. Na ez nem jó móka. A következõ ponthoz érek, Felsõ-hegy (13,2 km). Itt egy hagyományos geodéziai torony állt. Ide most nem mentem föl. Susnyásban haladok tovább, lódarazsakkal körbevéve. Nem kicsit be vagyok tojva, de ismét megúszom a támadásuk nélkül. Szántóföld mellé érek, sokáig nincs szalag, kissé elbizonytalanodom, de egy jobb kanyarba már lengedezik, és bevisz egészen Felsõörsre. A nyolcas egyik része lezárult, jön a következõ. A boltban feltankolok, már lehet azt mondani hogy túl meleg van. Z- jelzésen haladok tovább. Csalafinta jelzés ez. A falu fölött a 180 fokban visszaforduló jelet még észreveszem, de pár száz méterrel odébb egy balos elágazásnál szalagok lengenek.Bár nem fekete-sárga színben pompáznak, de nem gyanakszom. Út nincs tovább, szó nélkül balra megyek. Olvasgatom a tanösvényt, mászom a lépcsõt, majd kb. 500 m után tök ugyanoda lyukadok ki ahol nem rég jártam :) Ez hogy? Vissza kocogok a balos elágazáshoz, majd megindulok egyenesen. Ott a bozótban a zöld jel. Ejj... Jóízût röhögök magamban (magamon). Tempósan haladok, majd jobbra a P-ra térek. Valahonnan ismerõs.. Áá, nem rég jártam erre a Lovas IVV 20 túrán. Innen szinte végig ismerõs úton jutok el a következõ pontra: Veszprémfajszi kálvária (22,3 km). http://indafoto.hu/adripeti/image/7787587-93b8c5c9/user Szalagozáson koccanok la a falu szélére, majd itiner tanulmányozása közben kiabálnak nekem a rétnél hogy frissítõpont. Kellemes meglepetés, a leírásban nincs is róla szó. Kedves pontõrök szolgálnak ki. A jutalmam mézes kenyér, vajas kenyér, paprika, paradicsom. Jó negyed óra jólesõ ebéd után továbbállok. Innen az eddigiektõl kicsit unalmas rész jön. Hosszú szántóföldes szakasz jön, az itineren a jelzés Z+, a valóságban szalagozás. Jópár km után PZ jelzés az irányadó, majd egy meredek kaptató után utunk következõ állomásához érek: Noszlopy Gáspár-kilátó (29 km) http://www.panoramio.com/photo/45352717 . Pihenésképpen almát rágcsálok, és belövöm a tetõrõl a következõ célpontot. Irány tovább. Szalag, majd jobbra P-. A festõi szépségû Koloska-völgyben haladok. Tanösvények, és érdekes sportgyakorlatos táblák lassítják haladásomat, de egyik mellett sem tudok csak úgy elillanni. Gyönyörû ez a völgy. Egy réthez érve rengeteg fiatal piknikezik, sütnek-fõznek. Egyik, ha nem a legszebb része volt ez a túrának. Kiérvén ebbõl a gyönyörbõl emelkedõ zökkent vissza a valóságba. Kis idõ múlva már a Jókai-kilátó (35,6 km) következik. http://www.balatonfured.me/jokai-kilato . Alattunk pazar kilátás nyílik egész Balatonfüredre. Kicsit szomorúan látom hogy rengetegen strandolnak. Ennyi km után én is elgondolkozom egyen-máson :) No de kesergés helyett meglódulok, és visszagyalogolok a K- elágazásig. Útközben mint kiderült esszté topiktárs jött velem szemben, szépen halad õ is. Kõrengetegen halad a K-, majd meredek lejtõ az ára a kapaszkodásnak. Balatonarács szélére érve a K- jelzés gyönyörûen mutat jobbra. El is indulok, de egy idõ után gyanús lesz. A térkép szerint a templomig nem kell elmenni. Az itiner azt mutatja hogy az elágazásnál balra kellett volna menni. Na de heló, itt van a K-. Osztok-szorzok, visszamegyek és elindulok a másik úton. Utólér esszté, és megleljük a jó utat. Na de könyörgöm, ki volt az a marha, aki Arács fele is festett K- jeleket egy darabig?? Lapozás.. Péter-hegy.. Látszólag semmit sem mond egy laikusnak. Én is így voltam vele. Na de akkora kaptató lett belõle, hogy hirtelen elgondolkoztam hogy most a Börzsönyben lennék már? Essztét itt látom utoljára, õt is megviseli a hegy. Felérek, majd a csúcskõnél azon nyomban lehúzok fél liter vizet. Egy a baj, elfogytam. Én is, meg az üdítõ is. (Vizet több helyen kellett volna osztani szerintem). Kis kocogás, majd Csopak szélén belógok egy Vízimalomba, ahol van konyha, és kihasználva hogy a tulaj épp bemutatót tart, megtöltöm a flaskáimat :-) Még egy kilátós pontunk van, de persze oda se lefele kell ám menni :) Endrõdi Sándor-kilátó (42 km). Sajnos lódarázsveszély miatt nem lehetett fölmenni, de azért ezzel a kilátással rajtatok kívül most magamat is megajándékozom: http://balatonudules.blogspot.com/2010/05/endrodi-sandor-kilato.html Még egy pont van, a Király-kút, ahol frissítõpont üzemelt italügyileg. Ez a cél elõtt 3 km-re volt :) Na de kérem.. Végül egy futó mögött másodiknak érkezek be 8:40-es menetidõvel. Persze ez ilyenkor jelentéktelen. A célban korlátlan(!) paprikás krumpli a jussom. Mira beértek a többiek, bennem már 4 tányér lapult. Egyik legszebb túrám volt ez az évben, és máskor is szeretnék részt venni rajta. Annak kifejezetten örülnék ha jövõre más kilátók lennének benne, hiszen még annyi rejtett kincs van az északi oldalon. Sikerült jópár gondolatot írnom.. :-) | |||
| |||
7:45-kor engedték el a szervezõk az indulókat, bár jópáran már a 6:53-as vonattal ott voltunk. Ez még így is jó döntés volt, mert jó fél órát nyertünk a következõ vonattal érkezõkkel szemben. 1** indulót hallottam (száz valamennyi) de hogy ebben benne voltak-e a bringások vagy sem, azt nem tudom. Mindenesetre rengeteg bringás volt most. Én gyalogoltam, de viszonylag elõl haladtam végig szerencsére. Ugyanis ismét történt lódarázs támadás.. Ahogy hallottam, a Saj-kút bérc környékén. Lajos-forrásnál a pontõr mesélt. Õt 6 megcsípte, de szerencsére komolyabb baj nem látszott rajta. Viszont egy nõi bringás pórul járt, mert vissza kellett menniük valahogy Nógrádba, és mentõt hívni :( Én ennyit tudok, de ki tudja hogy hányan jártak még pórul :-( Én szerencsére megúsztam, de láttam jópár dögöt, és éjszaka is ezt a hangot hallottam a fülemben. Lassan már fél az ember elmenni túrára :(
Na de egy kis pozitívum: 6. BEAC-omat is sikerült megcsinálnom, 22 óra 15 perc alatt. 50-ig eléggé sietõs volt, a 4 órás kompot sikerült is elérnem. Túloldalon jó negyed óra pihi, majd Szentlászlóig kicsit haladás. Világosban megcsíptem a Kis Rigót. Innentõl már annyira nem akaródzott mûködni a futómû, így kényelmes battyogással, de biztos célbaéréssel abszolváltam ezt a részt. A célban gulyás, és milánói makaróni(!!) közül lehetett választani. A makaróninak borzasztóan megörültem, ez egy nagyon jó pont volt a célszemélyzettõl. Így telt el számomra az idei BEAC Maxi 110. | |||
| |||
Beskydská Sedmicka 87 km - 5302 m szint Vaddinoval utaztunk el erre a nem mindannapi cseh túrára. Kellemes utazásunk volt odafele a Student Agencyvel, majd jópár óra vonatozás után megérkezünk Frenstatba. Még másfél óra volt a rajtig, de már most rengeteg ember készen állt a megmérettetésre. Kisebb bonyodalom lett úrra rajtunk, mikor kiderült hogy kérik a regisztrációs számot, amit mi nem tudtunk, de a szervezõk nem hagytak cserbe minket. Külön sor állt a nevezéshez, és külön a chipért. Ugyanis mivel ez csapatverseny volt, ezért nem hagyhattuk el egymást, és minden ponton együtt kellett csekkolni. Nem nagyon haladunk, és mindjárt itt az indulás ideje. Viszont kiderült hogy a start pár száz méterrel odébb lesz. Na rohanás. Odaérvén 2400 ember rajtra készen. A nagy kivetítõn megy a visszaszámlálás. 5 perc.. Pont elég egy hamburgerre, amit gyorsan megveszünk az út széli árusoktól :) Eufórikus hangulat kerekedik, erre az érzésre vágytam már egyszer. Sikerült :)
Mivel késõn érkeztünk, ezért rengeteg ember van elõttünk. Viszont szerencse hogy az útvonal elsõ 6 km-e aszfalt, de így is legalább 3 km kocogás kellett hogy a gyalogosok elejét befogjuk. Az emberek állnak az út mellett, este fél 10-kor, és bíztatnak, szurkolnak nekünk. Hirtelen hatalmas durranás. Na nem én voltam, hanem tüzijáték kerekedett a tiszteletünkre. Kicsit aggódtam, ugyanis 6 km aszfaltozás után még egy deka métert sem emelkedtünk :) Álmosító aszfaltút szerpentinezik immár egyre magasabbra. Én viszont nem vagyok fáradt, hanem figyelem a körülöttem levõket. Ha hiszitek, ha nem, az emberek 90%-a Salomon cipõt, és hátizsákot viselt, illetve szinte mindenkinek volt túrabotja. Én kilógtam a Quechua, Asics bot nélkül kombóval. Mondjuk az ottani fizetések lehetõvé teszik a 40 ezres Salomon rucikat. Egy srác "hello"-val köszön. Mögöttünk állt a sorban a regisztrációnál. Ja, nem is írtam hogy csak mi voltunk magyarok. A cseh-szlovák frontvonalon kívül más nemzet rajtunk kívül nem képviseltette magát. Pedig ha tudnák mit hagynak ki... Szóval haladunk a szerpentinen. Egy nyíl, kegyelmet nem ismerõ módon balra mutat, és megkezdjük az elsõ kapaszkodásunkat a Velky Javornik 918 m-es csúcsára. Visszanézvén milliónak tûnõ lámpafény mögöttünk. A túrázók, mint a szentjánosbogarak követik egymást. Felérünk a csúcsra, majd kis kocogásra váltunk, de mindenhol embertömeg körülöttünk. Persze ebben ez a szép. Megkapjuk a bokaforgató lejtõt is természetesen, majd leérvén 550 m-re úgy döntünk hogy elnassolunk egy magnéziumot. Jó döntésnek bizonyul. Meglátjuk a Radhost tornyát, hú de magasan van.. Kemény emelkedõ következik a K- jelzésen. Csippantós pont következik. Vaddino nincs mögöttem. Félreállok, és addig pihenek kicsit. 1 perc alatt, legalább 200 ember lehagy. Persze nem ez a lényeg, csak érzékeltetem hogy itt sosem maradsz magadra. Kissé aggódok, mert nem akar jönni vaddino, így elkezdek lefele visszamenni. Nagyon figyeltem az arcokat, remélem nem ment tovább úgy hogy nem vettem észre. Úgy döntök végül hogy tovább megyek felfele, és a csúcson majd kiderül mi lesz. Elég erõs tempóban toltuk a felfeléket, szinte senki nem elõzött meg a túra során. Felérek a Radhost 1129 m-es csúcsára. Kissé tanácstalan vagyok, de nagy kõ esik le a szívemrõl mikor pár perc múlva jött vaddino. Szuper! Legalább annyira mint a kilátás éjszaka. 500 m sík szakasz a tetõn. Hurrá.. :) Utána ismét irány le a szakadékba. A kocogást már csak hébe-hóba erõltetjük, nem kéne tropára menni még az elején. Leérünk a Hotel Ráztokához, (580 m) ahol frissítõpont üzemel. Van itt minden. Izo ital, nápolyi, sós mogyoró, banán, dinnye. Rengetegen vagyunk, alig férünk hozzá egy-két finomsághoz. Mint a külföldi futóversenyeken, amiket szoktam nézni a videókon. Végülis a táv kicsivel több mint az UTMB fele. Lehûlt az idõ rendesen, jó negyed óra után tovább indulunk az "Ördög Malom" fele. A K- kissé eltér a térképünktõl a valóságban, de az útra festett nyilak megerõsítenek minket a jelzést illetõleg. A csúcsmászás megkezdõdik. Nagyrészt szerpentinen megyünk föl, amit a mezõny toronyiránt abszolvált. Mi jó magyar útvonalkövetõk vagyunk persze, és szépen körbemegyünk a K-n. Felérünk egy étteremhez, ahol a cseh lakosok már kellõen besöröztek. Viszont nagyon buzdítottak minket, sõt, nyújtották a korsó sört, hogy igyunk belõle. Lehet erre nemet mondani? :) P- jelzésre váltunk, kellemesen elnyúló rész következne, ahol lehetne haladni ha a sporik kicsit tempósabban mennének elõttünk. Mire észbe kapunk hogy elõzni kéne ott tátong elõttünk az emelkedõ, ami fölvisz a Certuv Mlyn 1205 m-es csúcsára. Nehezen akar vége lenni ennek az emelkedõnek, de végre sárga ruhás embereket látok, akik a pontõrök. Kis pihenés a tetõn, majd irány le Celadnára, egészen 510 m-re . A turistajelzõ táblák nagyon profik mindenhol, így van rálátásunk a következõ jópár km-re. Kis botladozás után végre aszfaltot ér a lábunk. Eleinte gyalogolunk, majd kocogásra váltok át, szerencsére vaddino is szépen jön utánam. Itt már azért ritkul a mezõny. Úgy érzem elég jó helyen állunk sacc/kb. Leérünk Celadnára, ahol ismét frissítõpont. Ismét ugyanazon finomságok mint az elõzõn, konyakos meggyel, és meleg levessel kiegészítve. De jól esik, nyámm. Sajnos muszáj továbbállni. Metszõ hideg van, a sasos pulóver akcióba lép, de nemsokára be is melegedünk, így ismét a derekamon utazik tovább. Megint aszfaltgyilkolás jön, jó hosszan. Vaddino kicsit kidörzsölõdik, van nálam krém szerencsére. Pár km után terepen haladunk tovább. Hajnal fél 5 körül vagyunk. Hosszú monoton egyenes jön vagy 4 km-en át. Ásítozok jobbra-balra, de legalább itt lehet haladni. Jó fél óra bekómázás után kivilágosodik belül is, meg kívül is :) Jó magasra mászunk most, vártam a kemény emelkedõt, de számomra meglepõen könnyen feljutottam a Smrk 1276 m-es csúcsára. Megcsodáljuk egymást a többi túrázóval immár világosban. Éhes vagyok.. Vaddino fölajánl egy párizsis-füstölt sajtos kiflit. Nagyon fincsi. Még mindig teli vagyunk erõvel, és bár egy jó darabig nagyon rossz út visz lefele, de késõbb kiszélesedik, és ismét kocogásra váltunk. Sorra gyûjtjük be a sporikat, itt már tényleg kevés csapat van körülöttünk. Meg sem állunk Ostraváig, 410 m-re leereszkedünk. Itt ismét meleg levest kapunk. Erõt gyûjtünk utunk legmagasabb hegyéhez. Jó fél óra pihi után tovaszállunk. Persze a zoknicsere ilyenkor jut eszembe amikor már úton vagyunk. Nem baj, majd a csúcson. Egyenletesen emelkedõ aszfaltúton haladunk egy darabig, majd jön egy rövid, de meredekebb rész, és végül hosszú szerpentinezés után pazar kilátás kápráztatja szemünket. Egy hatalmas adótorony elõttünk. Még néhány lépés, meg még néhány, és fent vagyunk a Lysa Hora 1326 m-es csúcsán. Kissé morcos vagyok, mert a büfé nincs nyitva, és nem állunk valami fényesen a folyadékkal. A panoráma viszont minden bánatot felejt. Leülünk, és eszünk-iszunk. Zoknicsere megtörtént. Folytatás következik. Nagyon meredek lefele jön, annyira nem hosszú, utána már csak elnyúlik a lejtmenet. Ismét óvatos kocogás jó darabig. Leérünk egy aszfaltúthoz, ami elvisz minket a következõ frissítõpontra ami 500 m-en fekszik. Nassolunk ezerrel, folyadékpótlás, konyakos meggy pusztítás, majd irány tovább. A következõ etap tényleg kemény lesz. Még meg sem emésztettük a kaját, a S- jelzést ez nem érdekli, kõkemény emelkedõ veszi kezdetét. Felérünk a K-re, egy nagy levegõ, majd tovább fölfele. Vaddino megáll pihenni, én megyek tovább. Soha nem akar eljönni ez a csúcs, mindig csak fölfele. A végén a Marson lyukadunk ki?? Mikor már kezdtem filózni az élet értelmérõl, akkor a semmibõl kikandikált a Travny 1203 m-es csúcsa. Huhh, ez nehéz szülés volt. Le is pattanok gyorsan a földre, és elõveszem az elemózsiámat. Hamarosan megjött vaddino is. Õ sem vigyorogva ért fel :) Az idõjárás kezd melegebbé fordulni, így el is indulunk Moravka felé. Jópár sporinak már nem túl acélos a mozgása, de mi kitartóan haladunk. Megállunk egy turistaháznál, azt hittem itt a pont, de nem. Akkor ha már itt vagyunk vegyünk valamit üdítõt. Nem volt túl sok értelme, mert alig 1 km múlva leértünk a tényleges frissítõponthoz 475 m-re le. Meleg levest, és megannyi finomságot tömünk magunkba. A következõ részen megint ellépek, így egyedül csoffadok fölfele a monoton rémhosszúnak tûnõ úton. Végre elérem a gerincet, innen látom a térképen hogy már nem sok emelkedõ lesz a tetõig. Felérvén a Ropice 1082 m-es csúcsára a szigorú pontõr a "párom" felõl érdeklõdik. Addig nincs lyukasztás amíg meg nem jön vaddino. Persze amúgy sem mentem volna tovább. Megeszem addig a rajtban kapott powerbart. Érdekes ízvilág.. Tovább haladunk a két táv elválásáig. A "rövid" táv 83 km, a hosszú 87. Az utolsó rémálom (kinek mi.. nekem pl nem volt az) kimarad a rövideseknek. Automatikusan fordulunk balra a hosszú táv fele. Két idõsebb hölgy van elõttünk. Egy jó ideje már kerülgettük egymást velük, csak õk nem pihennek annyit mint mi. Nagyon jól nyomják! Megelõzzük õket, és innentõl már szinte senkit sem látunk. Kellemes úton haladunk, és kíváncsian várjuk hogy mit kapunk így a végére. Libor Uher úr nem kímélt minket. Elérünk egy sípályához, és toronyiránt, kövek között le a frissítõponthoz. A kékesi sípálya elbújhat jó mélyre ez mellett.. :) Ejj de nem esik már jól. Egy srác utólér, úgy sprintel lefele, mintha az élete múlna ezen a lejtõn. Majdnem igazat is írtam, ugyanis akkorát esett lejjebb, hogy tényleg az életéért kezdtem aggódni. Egy cseh szót hallottam, valószínû egy káromkodás lehetett :) És eljött a frissítõ! Ismét dõzsölünk, majd fejben rákészülünk a legutolsó hegyünkre, ami az összes közül talán a legalattomosabb volt. Nézem a térképet, itt hogy megyünk föl? Nincs is út.. Nem tévedtem hatalmasat, torony iránt nekimegyünk a hegynek. A Salomonos szalagokat kell követnünk most a csúcsig. Fától-fáig megyünk, szó szerint torony iránt másszuk a hegyet. Nehéz volt már ennyi km-el a lábban még itt is fölmenni. Végül felértünk egy nyeregbe, amirõl azt hittem hogy a csúcs. A fenéket. Még tovább fölfele. Remélem a fõszervezõ néhányszor csuklott ezen a szakaszon :) Mindennek egyszer végeszakad, és mi is fölérünk a Velky Javorovy 1031 m-es csúcsára. Innen már csak le kell gurulni a nem nagyon fölfestett K- jelzésen a turistaházhoz. Leérünk a buszmegállóhoz, szól a taps nekünk, és átlépjük a célkaput. A lány egybõl nyújtja a célsört, majd az elektronikus kijelzõn megjelenik a "Boys don't cry" csapat 19 óra 57 perces menetideje, vagyis a miénk. Kíváncsiságból megkérdeztük hogy hanyadikként értünk be. 169. csapat lettünk az 1200-ból, úgy hogy nem is erre hajtottunk :) Királyság, éreztem hogy azért elõl vagyunk eléggé.
Kellemesen elfáradva értünk vissza a kisbusszal a rajtba, ahol egybõl betámadtam egy hamburgerest. A szállásra visszaérvén elemezgettem a sporik mozgását. Elég sokáig fent voltunk, így a késõbbi érkezõket is láthattuk. Nagyon csúnya mozgáskultúrák születtek. Nekünk különösebben semmi bajunk, a körülményekhez képest nagyon jól mentünk.
Zárásként: Nagyon kemény kihívás volt ez a túra, néhol már extrém jellege volt. Viszont nagyon tetszett a szervezés, meg úgy minden. Boldog vagyok hogy itt lehettem, és köszönöm vaddinonak hogy rám gondolt mint útitárs, remélem nem bánta meg :) | |||
| |||
4x56 pár szóval: Elsõ nap, Zemplén: Túra elõtt jó hangulatú este. Fülledt meleg, majd jó nagy vihar. Kellemes társaság, kalandos utak. Ilyen szuper vacsorát még sosem ettem, pedig voltam már néhány túrán. Kukoricaleves, és makaróni volt a vacsink. Imádom a Zemplént! Elsõ nap 9 óra 30 alatt. (57.7 km - 2255 m szint) Második nap, Bükk-Mátra: Meglepõen könnyû kelés, viszont hosszú buszozás Bélapátfalvára. Az idõjárás ma a szebbik oldalát mutatta. Jelzéskeresés a túra elején-végén. Ismét a lehetõ legkellemesebb társaságom volt :-) Sirokon finom fagyi, majd Mátrabérc bejárás a Markazi-kapuig. Szenvedõs lejtmenet a faluba, de milyen jól esett célba érni! A célban finom lecsó várt minket. Kis pedikûr, majd alvás. Második nap 10 óra 52 alatt. (58 km - 2000 m szint) Harmadik nap, Mátra: Egyre nehezebb kelés.. Viszont jó erõben érzem magam hál'Isten. Úgy döntök most nincs kegyelem, magas hõfokon égek. Rudi, Tinca, NeverFeri és Barta Laci társaságában találom magam. És még rám mondják hogy gyorslábú hmm... Akkor õk villámléptékben haladnak. Kenjük vágjuk a hegyeket, jól esik tempózni. Ez a nap, pár mátrai túrából tevõdik össze, szerencsére otthonosan mozgok. Hamar célba érünk, ezáltal több idõnk lesz regenerálódni, mivel holnap reggel 6:00-kor már indulhatunk. Paprikás krumpli volt a vacsoránk ezen az estén. Harmadik nap 8 óra 47 perc alatt. (55 km - 2200 m szint) Negyedik nap, Mátra: Álmos vagyok. Ja nem, õ csak lenézett lóval elõzõ este és kellemes hangulatot teremtett a megfáradt vándoroknak. Szóval Dani vagyok aki álmos volt ezen a reggel.. Értitek.. :) 6:00-kor már indulásra készen állunk. Ma szinte majdnem egy Via Dolorosa bejárással állunk szemben, ugyanis az útvonal sok ideig a Viáét követi. Jó tempóban haladok ma is, de azért már érzem a talpam. Az útvonalat szinte betépve tudom, így nincs gond. Persze erõsen koncentrálok. Kékesrõl kellemes meglepetés a P- erre még nem jártam. Kis-kõ szintén. A vége kalandos volt, csak van még olyan rész ahol nem voltam a Mátrában. Az utsó 10-en a vádlim hátsó része eléggé bekrepált. Belül szenvedtem, kívül mosolyogtam. A célban pacsizás a beérkezõkkel, és boldog voltam nagyon, hogy sikerült ezt is megcsinálnom. A napot még egy kis babfõzelékkel zártuk a célban. Negyedik nap 9 óra 51 perc alatt. (56 km - 2300 m szint) Köszönöm ezt a családias 4 napot mindenkinek, aki csak egy kicsit is tett hozzá hogy jól érezzem/érezzük magunkat. | |||
| |||
Börzsöny Terep Ultra 45 Mostanában egész tûrhetõen megy a terepfutás, így ismét ki szerettem volna próbálni magam. A rajtba elég késõn értem, így kapkodósra sikerült az öltözködés. Ha jól emlékszem 9 harcos várta hogy megmérettessék a 45 km-en. 8 óra 10 perckor elindultunk. Verõcéig az aszfalt mellett kerékpárúton haladtunk, így a bemelegítés garantált volt. Elõttünk egy kerékpáros kísérõsrác. A vasútállomásnál szólunk neki hogy ne menj tovább, megérkeztünk az elsõ ponthoz, vagyis a kerékpáros sráchoz :-) Hárman maradunk, a P- jelzésre a katasztrófa talán a legenyhébb kifejezés. Egy helyi ismerõs futó navigál ki a jól ismert Verõcei templomhoz. (Wass Albert túrák) Innen úgy ahogy lehet már követni a jelzést, és beindítom kicsit a motort. Egyedül maradok elõl. Magyarkútra érkezvén ismét eltûnik a P- jelzés, itt kavartak is jó sokan mint kiderült. Végül azért elérek Szokolya vá.-ra, ahol frissítõpont mûködik. Maradok a saját termésnél, és indulok is tovább még mindig a P-n. A Lokomotív túráról ismerõs ez a rész, bár az visszafele jött, de jól memorizáltam úgy látszik. Erõs a tempó eléggé, csak nehogy visszaüssön.. Királyrétre érek, a büfénél vannak Ujj Zoliék, és készségesen kiszolgálnak. (14,7 km - 220 m - 1:17) Most jön a kaptató. Vissza a K-négyzet elágazásig, majd azon tovább fölfele a horgásztó mellett. Kocogok, nem állok meg, és egy idõ után már a Ko jelzésen is vagyok. Ez még keményebb mint a négyzet, de kitartó vagyok. Végül a "Páfrány út"-ra kiérve kellemesnek mondhatóbb emelkedõvel felérek a Rakodóhoz. Innen a K-P-on fel a Nagy-hideg hegyre. A végén az emelkedõn már nem futok végig, belegyalogolok, mert az már túl meredek jelenleg számomra. NHH-ra érkezek. (22,6 km - 810 m - 2:11) A pontõrök nagyon kedvesek. Mondják hogy csak 5 perce érkeztek, így a legjobbkor jöttem. 2 percet frissítek, majd a P-n indulok tovább a Taxi-nyiladék irányába. Ismerõs szakasz a Vulkántúráról. A nyiladékba érve már tûz a meleg, árnyék az nem sok van, viszont egy nagyon hosszú egyenes rész az annál inkább. Fáradok már azért. Ismét Királyrétre érkezek. (29,6 km - 820 m - 2:50) Egy pohár vizet öntök a fejemre, ami kicsit balul sül el, és lefröcsköli a pontõröket is :-) Innentõl a Z- jelzésen nyomulás a Kisinóci th.-ig Sok a nyílt rész, és a futás sem megy már úgy mint eddig. Bízom benne hogy azért valamennyi elõnyre tettem szert a többiek elõtt. A Kisinóci th.-hoz érve EP, de mondják hogy a faluközpontban lesz egy nagyobb, így tovább is indulok. A régi kéken kell (UZ a rajtban is kiemelte) haladni tovább az aszfalton. Na, ez betette eléggé a kaput. Tovább erõsödött a hitem hogy nem nagyon leszek én aszfalatfutó.. Görcsölgetett a vádlim, és a combom is, ráadásul tûz a nap is. Hiába dobtam be eddig 2 MagneB6-ot :( Kóspallagnál vmi görcselleni szerhez fohászkodom, de semmi nincs a pontõrnél, így kortyolok egy kicsit, és indulok is tovább. A Mátrabércen észrevettem hogy egy idõ után összeszûkül a gyomrom, és alig bírok enni-inni. Most is ez jött elõ. Ez mitõl lehet, és mivel tudnám megelõzni? Pedig próbáltam frissíteni rendesen. Sós mogyoró, Mars csoki, és két Vitalade volt a saját termésem. Innen a P-S-n tovább a hosszú nyílt réten. Pislantani kellett, a vizeletem nagyon erõsen sárga volt. Ez dehidratáció? Tény, hogy idén még ilyen melegben nem futottam.. Még 200 m szint volt hátra, azt szinte egyben kaptuk. A futás már nem ment, gyalogoltam fölfele, lefele pedig kocogás, közben húzódtak az izomzatok jobbra-balra. Nem éreztem már olyan fényesen magam, de a cél mindjárt itt lesz már, bírni kell! A végén még egy 1,5 km aszfalt, ami felért vagy 5-el. Az egyenesben azért kicsit rákapcsolok hogy azért vmi látszat mégis legyen. Végül elsõ helyen futok át a célkapun. (45,1 km - 980 m - 4:30) Nem vagyok elégedetlen, de ha az utolsó 10-15-ön nem görcsölgetek, akkor akár egy 4:10 környéke is elérhetõ lehetett volna. Mindegy. A második srác 35 perc után érkezik utánam. Elfáradak a népek, a nagy meleg eléggé leamortizálta a futókat. A végén a dobogós eredményhirdetés éremmel, rövid + hosszútáv. Maradok bizakodó :) | |||
| |||
Tojás 40
Eljött a Húsvét, és immár hagyományosan nem a lányok után futkorászok, hanem a Budai-hegység utait szelem ezen a napon. Fél 9-re értem a Városmajori rajthoz, ami most nem a suliban volt, hanem mellette a lépcsõnél. Pap Gabi-val találkozok immár sokadszorra a túra rajtjában, és megint egy kérdés. -Futunk együtt? -Terv? -"4 óra körül lazán" felelte Gabi. Lazán? Hmm.. Na mindegy, relatív a laza szó persze. A lényeg hogy kereken 9 órakor bevetjük magunkat a Budai-hg legtöbb lépcsõjét számláló szakaszába. Pörögnek a lábak fölfele, hamar megizzadunk. Az idõ borongós, de nem esik. Hamar a Martinovics-hegyen vagyunk, majd zúzás tovább. Ismerõsöket köszöntök, majd a Széchenyi-emléknél járunk. (4,5 km - 305 m - 0:28) Felérünk a Széchenyi-hegyre, és innen kellemesen visz az út a Disznófõ-forrásig. Nem is tétlenkedünk, kihasználjuk. A Tündér-szikla mellett haladunk, Gabi nosztalgiázik a régi idõkrõl :) A régi Hárs-hegyi campingnél a megszokott csokitojást kapjuk. Tényleg, itt az ideje már megenni :) Gabi útközben felfalja, én nem mertem, a gyomrom nem tudom hogy érezte volna magát tõle. Okosan frissítek, nagyon oda próbálok erre figyelni mostanság, és bár a tempó erõs, de jól érzem magam (még). Feltételes pont következik. A hely jó! Utána jön a meredek aszfalt majd a lépcsõsor fel az Apáthy-sziklához. Kocogjuk végig :) Ma 95 %-ban mindent futottam. Az Árpád-kilátóhoz érve már szakad rólam a víz, de bõszen toltam neki ami kifért. Innen kellemesen futható terep ismét a Guckler-szikla érintésével nemsokára a Virágos-nyeregben is vagyunk. Ez az a pont ahol tavaly hagytam Gabit ellépni, mert görcsölgettem. Most is feszült a combom, kicsit megpróbáltam visszavenni a tempót. (19,5 km - 810 m - 1:50) Gabi is mondta hogy kicsit visszaveszünk, mert neki ez amúgyis csak edzés a hétvégi MB Trailre. Elõre álltam, de azon kaptam magam hogy nagyon pörögnek a lábak továbbra is. Na mindegy, ebbõl így vagy megborulás lesz, vagy akár kisülhet egy jó idõ is. Õrült módra repesztünk lefele a Csúcs-hegyrõl. A Szarkavárig tartó rész bár gyönyörû erdõben visz, nekem mégis olyan lassan jön el. Idén sem volt ez másként. Hirtelen filózok hogy a várban van-e pont? Ja, ez nem a Zöld 45. Akkor nyomás tovább. Átfutunk a réten, és Solymáron találjuk magunkat. Kis aszfaltos emelkedõ, majd máris a ponton kopogtatunk. (26,7 km - 940 m - 2:25) ebola csodálkozik hogy milyen jól állunk. Csak maradjon ez így. Kicsit kapkodva frissítek, gyorsan haladni akarok tovább, nehogy lemerevedjek. Egy MagneB6-ot is elrejtek a gyomromban közben. A következõ szakasz mérvadó lehet, ugyanis ha a Zsíros-hegyre jól megy a kocogás, akkor talán már nem lehet akkora gond a végére. Egyre meredekebb az aszfalt, Gabi ilyenkor mindig meglép kicsit, én a magam komótos tempójában kocogok. De kocogok! Elkezd esni az esõ, de még csak ijesztget. Érdekes ordibálós társaság jön az erdõ szélén, de nincs idõm most semmivel sem foglalkozni, csak magammal (mekkora egoizmus) :) Beérünk immár az erdõbe, és az erõs meredek folytatódik. És megy, szinte végig futok, korán kelõ ismerõsöket elõzgetve. A pont elõtt az utolsó 100 m-en belegyaloglok, nehogy itt görcsöljek nekem be a végén. Zsíros-hegy kipipálva, bár a combom már majd szétrobban :) Gyors frissítés, majd Nagykovácsiba érünk a kellemesen futható aszfalton. Természetesen a hurkot nem hagyjuk ki, szépen körbemegyünk. Átrobogunk a városon, majd egy hosszabb szakasz jön számomra. A réten kicsit belassulok, olyan unalmas ez a rész most.. Fejben koncentrálok nagyon, és ez segít, túljutok a hosszú réten. ismét erdõbe érek, egy pici gyaloglás, egy kiabálás Gabinak hogy innom kell két kortyot, mert nem érzem annyira a toppon magam jelenleg. Óvatosan megfutom az utolsó emelkedõt, nehogy már ez fogjon ki rajtam. Gabi addig bevárás címszóval technikai szünetet tart. Nagy levegõ, megvan a tetõ. Innen már lejt az út, de nem nagyon akaródzik haladni. Most eljött kicsit a kaszás értem. Megpróbálom elzavarni, addig megkérdem Gabit hogy most kb. hányas átlaggal futunk. Kb. 10-es. Akkor annyira nincs nagy probléma talán. Az Anna-vadászház után Hajduska Balázs fut szemben, õ is futott ma a túrán, de csak átmozgató jelleggel, és a célból hazafutott valószínûleg Nagykovácsiba még. A ház után ismét kilazulnak az izmok, és szaggatás következik, megérezzük a cél szagát. (vagy a sajátunkat) :) Ám hiába az õrült tempó, a végén kiérünk a rétre, és mire megszólalnék hogy mennyire borús az ég, abban a pillanatban elkezd ömleni az esõ. Elázunk a végére mint a kutya, a végén azt az aszfaltos emelkedõt még legyalulhatnák igazán.. Beérünk a célba szétázva, az órámra nézek, hûû.. Nem gondoltam volna hogy ennyi idõ alatt meglesz. A célidõ a 3-as számokat erõsítette, 3 óra 33 perc alatt tettük meg a távot, és átadtuk Gabi tavalyi pályacsúcsát a múltnak. Most már duplán osztozunk rajta :) Hogy jövõre mi lesz? Nem szeretnék jelenleg feltételezésekbe bocsátkozni, de Gabi tudna még sztem faragni rajta. De hát neki ez már csak ilyen edzés :) :)
Azért elõkaptam a tavalyi beszámolóját, és megakadt a szemem egy mondaton: "Biztos, hogy tudnék ennél jobb idõt is, vicsorogva, de az nem én vagyok"
Sokat vicsorogtunk ma? :)) | |||
| |||
Mátrabérc 2011
Talán sosem keltem még ilyen korán túrák elõtt. Hajnal 2:00-kor szól a vekker, irány Óbuda. 4 óra után pár perccel be is fut Kerekes Csabi a kocsival. Érdekes, ámde zseniális logisztikával érkezünk Sirokra pár perccel 6 óra elõtt. Innen eléggé kapkodósra veszem a figurát, mert szeretnék pontban 6-kor elindulni, és a tömeget magam mögött tudni. Siker! 6 órakor bevetem magam a Mátra erdejébe, és elindul a Mátrabérc. Az a túra ahol eddig szinte mindig közbejött valami. Lázas voltam, hasmenésem volt, gyomorproblémák. Persze ettõl még mindig teljesítettem. Az idõnkre nem volt panasz, úgyhogy adott volt a lehetõség egy jó kis futásra.
Ákibácsi mögé állok be, a tempónk megfelel egy jó darabig. Elõttem jó darabig látom JB-t, Lúdtalpot és Jakus Bélát, persze egyre messzebbrõl. De nem gondoltam volna hogy én is a mezõny elején tanyázok éppen. Pár km után kielõzöm Ákibácsit, és mögöttem jön egy srác, akivel szinte végig kerülgettük egymást, illetve sokszor együtt haladtunk. Az eredménylista alapján vsz Dorner Laci lehetett. Utólérem Koppányt, és Kerekes Csabit. Csabi velem tart, és kicsit dumcsizunk. Felcaplatunk az Oroszlánvár tetejére, majd én megálljt parancsolok. Muszáj frissítenem, nekem ez nagyon fontos. Csabi vérszemet kap, és innentõl már bottal üthetem a nyomát. A Nagy-Szár hegyrõl gyönyörû panoráma bontakozik ki a környékre. Ejj, de messzinek tûnik még ez a Kékes.. Egy lejtõn utólérem Sápi Endrét, és ismerõsét. Endre beszélgetésre fog, ami nekem is jól esik, kicsit kizökkent a magányból. Aztán D.Laci ismét megjelenik mögöttünk, és én is kicsit feljebb kapcsolok, így búcsút veszek Endrétõl, de jól esett dumcsizni kicsit. A Domoszlói kaputól végig futunk a Sötét-lápa nyeregig. 2 sporit be is gyûjtünk. Innen gyaloglás, ezt az emelkedõt sosem sikerül megfutni, de most nem is ez a cél, még nagyon az elején vagyunk. Kitûnik a torony, medvegyu fotóz, akkor hát nyomás. Az ellenõrzõpontig meg sem állunk. (20 km - 1445 m - 2:30) Bent nem |