Túrabeszámolók

InvesztiTúra 50 (54 km - 2464 m szinttel) - 9:32 alatt

 

Immár harmadjára veszek részt ezen a paraméterek alapján nem könnyű megmérettetésen. Három fajta díjazás van, arany jelvény, ezüst, és bronz. Én fordítva működök, mert elsőre aranyat kértem, másodikra ezüstöt, na akkor irány előre a bronzért!

Viszonylag nem kellett hajnalban kelni hogy elrepítsen a mindenhol is megálló busz Visegrád királyi palotáig, ahonnan a rajt volt. Orsival lesz ma a menet, reggel 7:58-kor bele is vetjük magunkat a Pilis-visegrádi hegység bugyraiba. Egyből a Salamon-toronyba kapunk betekintést a K+ jelzésen. Átszelve a tornyot a K-rom jelzésen izzadunk igen intenzíven fölfele a Fellegvárhoz. Előtte utolérjük Kuti Gábort, akivel látásból ismertük egymást, de sokat még nem beszélgettünk. Tudtam hogy elég gyors, és a Kazinczy 200-ra is készül idén. Gábor csatlakozik hozzánk, és gyakorlatilag innentől a túrát hármasban csináljuk végig. Felérvén a Fellegvárhoz, a Cserey család pontőrködik, és kapunk máris csokit és gumicukrot. Nekem máris meg kellett állni, mert az új cipőt túl gyengén kötöttem meg. Mondtam a többieknek hogy egyszer kell bekötnöm, eltalálnom hogy jó, és onnantól soha többet nem kötöm ki :)

Az útvonal minimálisat változott előző két teljesítésemhez képest, de az a rész még odébb volt. A K-en a Kálvárián keresztül érünk le Visegrádra, ahonnan a Z- jelzésen folytatjuk utunkat hosszasan a Spartacus-ösvényen. Igen benőtte az utat a természet. Szerencsénkre még korán van, kirándulók sincsenek, így gond nélkül haladunk, persze a pazar kilátásoknál megállva, visszanézve a Börzsönyre. Pilisszentlászlóra érkezvén a pontőrünk nápolyival és almával kínál minket. Meglepetésre utolérjük Fridrich Laci, Rausz Peti, és Henézi Gabi hármasát, de úgy tűnik ők most kicsit lazára veszik a témát. A mi hármasunk tovarobog, de azért a Kis Rigó vendéglő előtt a közkutat eszméletlen módon megcsapoljuk. Jó hosszasan haladunk a P+-en, majd a P3-ön egészen Prédikálószéken. Erről az oldalról igen kényelmes a feljutás. Ezt támasztja alá hogy egyszer csak egy Pilisi Parkerdős gépjármű előz ki minket, rajta turisták(!!), akik szó szerint a kilátó lábához cipeltetik magukat, aztán még engem kértek meg hogy nyomjak róluk egy fotót... Hát no komment..  Amíg a kilátóban hancúroznak a gyerekek, a többiek meg igen büszkén pózolnak, addig a sofőr nagyban sörözik odalent. Ezen is lehűltünk. Megleljük szúróbélyegzőnket, majd ha már itt vagyunk természetesen fölmegyünk a kilátóba, ahonnan csodás panoráma mutatkozik. Jó negyed órát eszünk-iszunk-nézelődünk, majd tovább állunk.

Orsinak most jön a mumus, ő nagyon nem szereti a meredek lefeléket, Gábor viszont igen jó tempóval halad, próbálok a nyomában maradni, persze az első dolog a biztonság, mert igen durva ez a lefele. Jól meg is izzadok mire leérek a Szentfa-kápolnához, ahonnan pár száz méter után ismét frissítőpontot lelünk. A futó hármas már itt van, ők most nem kilátóztak. Nápolyit, és gumicukrot vehetünk, amennyit csak akarunk. A futó hármas érdekes irányban folytatja útját, mi a S- jelzésen haladunk tovább, ugyanis a Rám-szakadékot lezárták amerre régen vitt a túra, és most a jó 1,5 km-rel hosszabb Lukács-árkon kell felkapaszkodnunk amíg a Z- jelzés újra vissza nem ér a szakadék tetején. Ez után tovább kapaszkodunk fölfele immár a Z-ön a Szakó-hegy tetejére. Előtte viszont a Júlia-forrásnál olthatjuk szomjunkat, és egy jókora mosdást is rendezünk, mert nagyon felkúszott a hőmérő higanyszála már. A Szakó-hegyre felérvén megkönnyebbülök, innen végre jöhet egy hosszabb pihentetős rész egészen Pilismarót széléig. Kocogósra is vesszük a figurát. Aggodalomra mindössze az igen silány Z- jelzések adnak okot, de szerencsére ismertem ezt a részt, és megleltem a titkos beugrókat is, ahol bizony jelzések csak igen ritkán leledzettek.

Pilismarótra érve már tényleg nagyon forróság van. Kicsit több mint féltávnál vagyunk, de itt van a túra nagy frissítőpontja. A főszervező Roland, és családja tüsténkedik, nekünk egy feladatunk van, a székben ülve enni-inni. Van itt minden finomság. Lekváros, vajas kenyér, paradicsom, paprika, uborka, szőlőcukor, kétfajta szörp. Nem is sietünk mi sehova, töménytelenül eszünk-iszunk, van bőven, ugyanis a hosszú távon csak 17-en vettek részt, a Mátrai 50-es valószínű sok embert elvitt. Ki tudja mennyi idő után tovább indulunk, és hosszasan haladunk a Miklós-deák völgy aszfaltútján a P- jelzésen. Végre balkanyar, és ismét terep a lábunk alatt. A következő hegymászás lassan megkezdődik, és a Hirsch-orom 414 m-es csúcsát ostromoljuk. Az utolsó rész már szó szerint állva legelős, igen megörülünk a csúcsnak. Egyből le is vetjük magunkat a pihenőpadra kicsit feltöltődni. A Felső-Ecset-hegyi elágazás után nem sokkal megleljük a szúróbélyegzőt, és majdnem a célig immár a Z- jelzést követjük. Jó hosszú ez a rész az Enyedi-halála kereszten át. Nem restellünk belekocogni is ahol lehet. A P+ elágazásánál meredek lefele következik. Most Orsi áll előre, és jó tempóban kocogunk a Fári-kúti elágazásig. A többiek már nagyon várják a kutat, nekem még van innivalóm. Sajnos a Fári-kúthoz érvén csak pötyög a víz belőle, így kicsit csalódottan tovább állunk, de pár percre leülünk a padra felkészítvén magunkat az utolsó mászásra a Vaskapu-hegyre, föl a menedékházhoz. Meredeken szerpentinezik az út, a többiek igen jó tempóban gyalogolnak fölfele előttem. Végre felérünk, most nekem is nagy kő esik le a szívemről. A ház mögött Gethe Laci, és gyermeke pontőrködik. Snickers, illetve egy Mars csokit is kapunk ellátásként a végére. Innen kitett rész jön, a kocogást is csak igen óvatosban csináljuk már. Beérvén Esztergomba a Kis Duna sétányig kivisz jelzésünk, majd a lila mária út a követendő, de inkább a leírást olvasgatom. A végén a térképet is nézem, és egy jókora ívben kerülünk egyet, nem értem miért erre mutatta, máskor pikk-pakk a célban voltam, most pedig még mászhatunk föl egy csomó lépcsőn, és hátulról érkezünk be a célba. Sebaj, szintkülönbségből nem volt hiány a mai napra.

A cél a csodás Bazilika lábánál volt a parkban, ahol a másik főszervező Tamás várt minket kislányaival. Átveszem bronzjelvényemet, így már teljes a repertoár.

Vár ránk még jó 3 km gyaloglás a vasútig, de ez már lényegtelen. Köszönöm a szuper szervezést, az igen szuszogtató útvonalat, és a társaságot Orsinak és Gábornak!

InvesztiTúra 30

Nagy választék volt túrákból, a hétvége szombatjára. Persze lehetne saját terv szerint is menni, de ennek a túrának az útvonalválasztása, szintemelkedése csábít, bár a szintidő szűkösnek tűnik. Levélváltás a rendezőkkel, és kiderül, hogy véletlenek márpedig nincsenek, ez azért a keményebb fajta mulatság lesz, és mint utólag kiderült, a sarasabb fajtából. 

Borús, bár száraz időben telik az ácsorgás Esztergomban, a Visegrád felé tartó buszra való várakozás közben. Mire beér a hosszú sárga, több ezer kilométer megtett táv, és szintemelkedés gyűlik össze, a buszra felszálló túrázók személyében. Ismerős is akad, hamar elrepül az idő. Szerelvényigazítás, majd a gyors nevezés után lendületes, beszélgetős indulás. A Fellegvár felé tartó út felénél, már pólóban köszöntöm az első, sárban dús szakaszt. Hamar megvan az első Ep., aztán zuhanás lefelé, hogy legyen böjtje ennek később. A városka egy darabig még nem enged, de a zöld kíméletlen, hamar emelkedünk, és végre erdő. Aki járt már erre, annak nem kell mondanom. Aki még nem, annak igen. Szó szerint letompítja az embert az erdő, a Jenő-kunyhóig tartó szakasz. Párás meleg, kezelhető a talaj. A Spartacus ösvény már önmagában megérné a délelőttöt, de persze nem adja olcsón magát, a figyelmetlenséget nem honorálja. Csúszik, néhol nincs mese, kapaszkodni kell, egyszóval ha erre jársz, ne számíts arra, hogy pont itt fogsz behozni valamennyit, az eddig elvesztegett idődből. A látvány lélegzetelállító néhol, percekre megállok. Lassan múlik a varázs, a közelgő civilizáció egyre hangosabban adja a tudtomra, Szentlászló már nincs messze. Nagyobb csapatok jönnek szembe, ki láthatóan felkészülve, sokan talán barátai unszolására elindulva, nem a legmegfelelőbb lábbeliben. Egy cabrio áll szinte keresztben a földúton, láthatóan nem zavarja a fiatal tulajt, hogy kerülgetjük. A meleg érezhető már, de a kocsma után szusszanás, Ep. Gyümölcs választék, az alma telitalálat. Irány a piros kereszt. Az étterem most nem opció, majd legközelebb, ezért a lehető leggyorsabban tovább. Szép lassan, az eddig tűrhető szilárd talaj, sárrá változik, monoton menet, és a tempó tartása lesz a cél. Korrekt szalagozás segít nem elnézni az irányt, majd irány a Prédikálószék felé vezető háromszög. A Kilátó lábánál szúróbélyegző, aztán majd lesz valami alapon, szintleadás. Terepfutó túratárs előz, majd esik. Kicsit beszélgetünk, nem szokása, de ezt most veszélyesnek ítéli, megfontoltan kezd ereszkedni. Magam sem teszek másként, leérek, irány a Rám-szakadék előtti pont. Pár perc szusszanás, a bokám már jelez, de még annyira nem vészes. Sokan nincsenek éppen, ami nem is csoda, a körülmények nem a legideálisabbak. Kisebb-nagyobb nehézségekkel, és a szakadékban található forrásvízzel feltöltve felérek. Régről ismert forrást most csak messziről látom, a zöldnek lesz még egy kihívása, legyünk túl rajta. A Szakó-hegy felé előzgetjük egymást a túratársakkal, senki sincs futkosós kedvében. Végre a csúcs, pecsét, megállás nélkül tovább. Írhatnám, hogy eseménytelen menet lefelé, de a sár felejthetetlenné teszi, megváltás az aszfalt... Pár száz méter a cél, itt a vége.

Egyedi díjazás, kiváló itiner, igényes rendezés, és ellátás.

Bár nem vagyok nagy híve a nagyon szintes túráknak, a végén szinte meg sem éreztem a bő 1600 métert. Jól szalagozott, jól megválasztott, gyönyörű útvonal. Könnyen megközelíthető rajt, és a céltól is rövid távolságra a parkoló, vagy éppen a tömegközlekedés.

Köszönet a szombati túráért a szervezőknek:

Sattel

 A túra beszámolója itt olvasható.