Túrabeszámolók

Jarním Šluknovskem 105 km - 4900 m szinttel, sikeresen teljesítve 28 óra 37 perc alatt.

Alig vártam már végre ezt a túrát! Valamiért ezt szeretem a legjobban, lenyűgözhetetlen ez a környék! Tavaly sajnos nem ment át Németországba még a Covid miatt, így az útvonal sem volt annyira izgi, de idén viszont újra a Szász-Svájc mesevilágát élvezhetem!

Mivel pont a szülinapomon indult reggel a túra, így ennél szebb ajándékkal nem is lephettem volna meg magam. Persze ehhez teljesíteni is kellett, ami már Kelenföldön a vasútállomáson veszélybe került, mert 5 perccel a vonat indulása előtt hasított belém az éles felismerés hogy a futócipőmet otthon hagytam... Ami rajtam volt az egy átlag, jó nehéz sportcipő, amiben a munkán kívül sehova sem mentem még. Nagyon elkeseredtem, idő már nincs visszamenni, Ferivel 10 órát beszéltünk meg Tatabányán, akkor vesz föl majd kocsival. Zolival együtt vonatozunk Tatabányára, kicsit visszatér a kedvem, valahogy meg kell csinálni a túrát, de így borzasztó nehéz lesz.. 

10 órakor útnak is indulunk, Feri, Mariann, Zoli, és én. Hosszú autózás következik, de végül 19:30-ra sikeresen odaérünk Mikulásovicébe, ami a cél, és a ma esti tornatermi szállás helyszíne lesz, kora reggel majd innen vonatozunk el a tényleges rajtba. Hamar lepakolunk, és Zolival irányba vesszük az U Vladaru éttermet, ahol szerencsénkre még pont volt két hely. Vannak már cseh túraismerőseim is itt, köszöntöm őket, majd egy jó adag nagy rántott húst némi sörrel pusztítunk el. Közben megjön Áron és Márk, akkor még maradunk egy kicsit, jókat dumcsizva. Végül este 22 óra körül térünk nyugovóra.

Este már nem volt kedvem semmit összepakolni, így hajnal 4-kor kelek, és mindent háromszor átnézek biztos benne van-e a hátizsákban, nehogy ismét pórul járjak. Reggel 5-kor Feriékkel kiegészülve megkezdjük 3,5 km-es gyaloglásunkat a vasúthoz. A vonat elvisz minket Decín hl.-n-ba, ahol a parkolóban már sok ismerős köszön nekem, örömmel üdvözlöm rég nem látott cseh-szlovák ismerőseimet. Végül 7:55-kor indulunk el. Ebben a cipőben ha én ezt megcsinálom... De meg kell, erős vagyok! Egyből szerpentines emelkedővel indulunk fel a csodás Pastyrská stena kilátóhoz, ahol egész Decín a szemünk elé tárul. Zolival megyünk ketten, a többiek lemaradva mögöttünk. Leereszkedünk a város széléhez, de csak azért hogy ismét felmászhassunk a Z-tanösvényen egy csodás kilátóponthoz, ahol az első filces EP fogad. Az oda-visszán futókkal találkozunk, na őket sem látjuk már többet, mivel nekem ez most nem erről szól. Szar cipő, nagykabát, két pulóver, melegítő naci :) Hosszasan haladunk a S- jelzésen, a völgyben csodás sziklaalakzatok bontakoznak ki, közben meg a patak csobogása teszi élménydússá az etapot. Óvatosan lekocogunk a Z- jelzésen Decín-Certova voda széléhez, ahol 11,4 km-nél vár minket az első frissítőpont. Nem akarok hinni a szememnek annyi minden van itt. Virsli mustárral, leves, banán, háromfajta sütemény, kenyerek, mentás víz és tea. Ez csodás, le is ülünk és tömjük rendesen magunkat. Jó 20 perc után haladunk tovább, és egy bakit vélek felfedezni az itinerben, Z- jelzés van írva, és S-n kell haladni. Kicsit stresszelek hol a Z-, aztán Zolival nehezen, de rájövünk hogy sehol.. Hamarosan balra mutatnak a saját jelzések, és elkezdődik a combos emelkedő, szerencsére szerpentinezik végig. Utolérem a 40-es távon induló Nagy Lajost. Amíg Zoli megjön, addig jókat beszélgetek Lajossal. Köszönöm utólag is a meglepi gyönyörű cseh naptárat! A Jeptiska sziklához felérve gyönyörű panoráma fogad. A csodás Elba völgye, és a szemben lévő gyönyörű homokkő sziklák látványa csábít fotózásra. Egy útnak nem nevezhető bokatörős valamin ereszkedünk lefele Dolní Zleb településre, de előtte meg kell mászni még egy homokkő sziklát, ami a Skalní masiv Bleší trh nevet viseli. Innen még szebb volt a kilátás mint az előzőről, meseviláááág! Pici oda-vissza, majd ténylegesen leérünk Dolní Zleb-re. Rájöttem hogy a cipőt nem szabad erősen meghúzni, mert akkor elkezdi őrült módjára nyomni a csontjaimat. Így marad laza, cserébe szinte minden lépésnél majdnem leesik a lábamról, de legalább nem fáj így sehol. Egy szupi forrásból oltjuk szomjunkat, még bögre is volt ide készítve. 23 km-nél megérkezünk a cseh-német határhoz, előtte egy gyönyörű vízesés, és egy kis tavacska. Zolival mondjuk hogy nyáron 40 fokban itt milyen jó lenne strandolni az erdő közepén. Bekészíteném a német térképet, mert tapasztalatból tudom hogy itt a jelzések hagynak kívánnivalót maguk után, és sokszor több irányban is elágaznak. Jön a második pofára esés.. Nincs letöltve a német térkép.. Hogy a viharban fogunk így főleg éjjel menni? Az itiner valamennyi támpontot ad, de hogy jobbra vagy balra az nem derül ki. Megpróbálom letölteni, nem érdekel az adatforgalom, de hibába ütközöm. Nagyon bízom benne hogy csak azért mert nincs térerő.. Közben utolér minket Patrik Mikus ismerősöm, elmondom neki milyen "okos" voltam.. Közben haladunk tovább a Z- jelzésen, az itiner szerint ez után a Forsteig Elbsandstein-t kell követni. Gőzöm sincs mi ez, közben mint később kiderült már rég el kellett volna jobbra fordulni. Zirkelstein volt a következő pontunk neve, amit a táblák szépen jeleztek is, csak mi közben tettünk egy legalább 2 km-es kerülőt. Közben Milán Mikulásek ismerősöm is befut, ő még jobban eltévedt. Közben megindul a letöltésem, tényleg a térerőn múlt csak. Visszaérünk a helyes útra, az átlagunk rendesen leredukálódott, de idő az van bőven. A Zirkelstein egy mindössze 384 m-es hegy, de egy rét kellős közepén türemkedik ki, így a látványa is csodás, felmenvén meg csak tátott szájjal gyönyörködik az ember. Ez után lemegyünk Schöna településre. Nyugodtabb vagyok már így térképpel, mert persze itt megint lehetne tévelyegni a rossz jelölések miatt. A Kaiserkrone 350 m-es csúcsa jön, amiről szuperül lehet látni az előzőt ahol jártunk, közel vannak egymáshoz. A Roter Punkt piros pontján érünk végül vissza az Elba folyóhoz, ahol át kell kompozni a túloldalra. Szerencsére 10 percenként jár a komp, a jegy 1 euró 80 cent volt. Jól esik egy kicsit ücsörögni rajta, de sajnos hamar átér, és irány a frissítőpont, ami itt üzemel. Schmilka településen vagyunk. Ez az egyik kedvenc túra településem a világon. Még a régi Jarním 100-asokon is voltam itt, már akkor lenyűgözött, most sincs másképp. A frissítőponton ismét van kolbász, sajt, sütemények, édes-sós, sör, kofola, vagyis minden!! 31 km-nél járunk ekkor. Tovább haladunk a településen át, teli vagyok energiával, hálát adok hogy újra itt lehetek, remélem még sokszor adatik meg. Ez után a jókora emelkedő sem veszi el a kedvem, bár a nagykabátban szakad rólam a víz. Közben meg is előzök sok cseh ismerőst, akikkel már egy ideje kerülgettük egymást. Végre felérek a Großer Winterberg 556 m-es csúcsára, ahol a büfénél gyorsan le is huppanok a padra. Megjönnek a csehek is, ők is megpihennek, és rendelnek a büféből minden finomságot, én most ezt kihagyom, és várom Zolit. Közben megkérdezem a büfést hogy fel lehet-e menni a kilátóba, sajnos zárva :( Zoli nem kapkodja el a dolgokat, de végül felér. Kicsit kifújja magát, majd még a csehek előtt indulunk tovább lefele a K-en, majd trükkös jobbra a Z- tanösvényen. Ekkor betérünk a Sächsische Schweiz gyönyörű sziklái közé, amik rabul ejtenek minket, és sokáig nem is engednek ki. Ennek én nagyon örülök, nem is akarok innen kijutni! Elképesztő nagy kiterjedésű tűzvész pusztításait fedezzük fel, teljesen leégett az erdő, szó szerint katasztrófa történt itt tavaly nyáron. https://www.youtube.com/watch?v=4eTbQOkOQMw Szomorú ez, de azért kezd sok helyen ismét kizöldellni a természet, talán pár év és nem lesz már nagyon nyoma. Végül elérünk a Goldsteig útra, ahol a túra leges-legszebb 5 km-e következett. Sziklák között lavírozunk végig kis ösvényen, közben panoráma jobbra-balra, ezt nem lehet leírni, át kell élni.. A legvégén egy kis oda-vissza a Goldsteinaussicht kilátópontjára, ami annyira gyönyörű, hogy csinálunk is fotót Zolival egymásról. Ez után leérünk a Zeughaus kis erdei étteremhez, ahol most nincs élet, majd egy patak keresztezése után ismét mászunk meredeken föl a Großes Pohlshorn 379 m-es csúcsára, ahol szintén filces EP van. Érdekes hogy a Kleines (kisebb) Pohlshorn magasabb mint a nagytestvére. Az itiner informatív most, helyesen két felkiáltójellel figyelmeztet hogy háromfele megy a jelzés, de a fényvisszaverő nyilak miatt esélyünk nincs tévedni. A fő út előtti táblát viszont nem értjük, a táblán jobbra mutatja a Z-et, de a fényvisszaverők meg balra invitálnak. A fényvisszaverőknek hiszünk, és jól tesszük, mert hamarosan frissítőpont 45 km-nél. Itt is van minden jó, a pontőr lesi a kívánságainkat, igazán rendes. Fel is hívja a figyelmünket, hogy 50 km előtt a Z- jelzésen maradjunk a fényvisszaverő nyilak helyett, mert az utolsó 3 km teljesen megsemmisült. Zolit előre küldöm, neki az emelkedők küzdősebbek, cserébe én még rájárok a sajtkrémes-kolbászos kenyerekre, meg a sós dolgokra. Saupsdorf előtt utolérem, és innen ismét együtt mászunk fel a Wachberg 496 m-es csúcsára. Itt már látszik ami tavaly is volt, hogy teljesen tönkrement ezen a környéken az erdő, a szú megette a fenyveseket teljesen. Lajos mondta még hogy ezáltal lett a szú, nagy**szú :D Végül az országhatárt elérve 25 km német menet után ismét a cseheknél vagyunk. Még 3 km és Mikulásovicén vagyunk, 50 km-nél. Szerencsére épphogy lámpa nélkül leérünk a faluba, és könnyen megtaláljuk a művelődési házat, ahol lehet rákészülni az éjszakára. A csehek akik 33 km-től mögöttünk voltak, már itt eszik a levest. Nincs harag, a fényvisszaverős út megsemmisülése után ők találtak egy rövidebb utat mint mi a Z-ön, igazából egyik sem volt hivatalos, így elnézem :) 

Kapunk mi is finom levest, és kényelmesen rákészülünk a túra második felére. Nem mondom hogy nem jut eszembe hogy csak pár száz métert kellene gyalogolni a hálózsákomig, és egy hatalmasat aludni reggelig, de ezt gyorsan el kell hessegetni! Indulás előtt még megkérdezem Olafot merre tovább, és jól tettem, mert ez után egy deka fényvisszaverő sem volt, magamtól simán a főúton haladtam volna tovább, de így sikerült megtalálni a helyes utat. A K- jelzésen indulunk vissza a cseh-német határhoz koromsötétben, ahol a Nadlerstein sziklánál volt egy filc, igazoláshoz. Innen jó 3 km szívás következett. Közvetlen a határkövek mentén kellett haladni. Út az nem volt, de a patak folyt ezerrel, és a sziklákon kellett jobbra-balra ugrálni. Tipikus Olaf szivatás volt ez, mert a K- jelzés, vagy az aszfalt szépen le vitt volna minket Vilémov településig. Szegény Zoli pont a végén be is áztatta az amúgy is totál szakadt cipőjét, amit nem volt rest a külvilág felé "kommunikálni". Szerencsére rajtam kívül ezt már senki sem hallotta :) A falu szélén egy padnál meg is állunk, ahogy látom tényleg elég ramaty állapotban volt a cipellő. Az enyém viszont nem, és örülök mert csak kicsit fájnak benne a csontjaim, más gond nincs az utcai alig viselt cipőben a talpamnak :) Amíg Zoli ezzel küzd, egy iszonyú régi gyárépületen akad meg a szemem, vajon mi lehetett régebben..? Fényvisszaverőkkel kihelyezett úton másszuk meg a Spáleny vrch csúcsát, majd innen sajnos pillanatok alatt elromlik az idő egész éjszakára.. 61 km-nél járunk, mire felérünk a Jecny vrch adótoronnyal megspékelt csúcsára. Óriási köd keletkezik, és az eső is folyamatosan szemerkél. Mindkettőnknek a tavalyi túra jut eszünkbe, teljesen ugyanez volt, csak az eső intenzívebb volt kicsivel. Hosszasan haladunk az esőben, alig vártuk hogy végre elérjünk a Restaurace U Pytláka nevű étterembe ahol káposztaleves várt minket, és Egon a főszervező. Utolérjük a cseh négyest, akik 20 perccel hamarabb értek ide mint mi, de hamarabb el is indultak végül. 00:06 perc van, a szülinapi utazásnak vége, ez már egy másik nap. Természetesen folytatjuk a túrát, és hamarosan egy stációkkal körbevett kápolnához érünk, de az óriási köd miatt semmit sem látunk belőle, de legalább a filces pont meg van. Ez után eltűnnek a fényvisszaverők, na meg a K- jelzésen is csak a szerencsénknek köszönhető hogy megleltük a balkanyart. Innen ismét jó darabon Németország következik. Nem akaroooom! Rosszak a jelek, többfele mennek, esik az eső, köd van, minden rossz.. A határban haladunk a S- jelzésen szó szerint a patakmederben ismét. Zolinak látom most már nagyon elege van, nem csodálom. 75 km-nél odaérünk egy fából készült zárt kis erdei pihenőhöz, aminek a belsejében virágok, és tájékoztatók vannak. Csodaszép, na nálunk ezek nem sokáig lennének így.. Hajnal 4 óra van, úgy döntök hogy itt lepihenünk fél órára, úgy látom Zolinak ez nagyon kell most, de én sem vagyok teljesen ok. A lámpát égve hagyom, és pillanatok alatt elalszunk a kényelmes pihenőben. Fél óra múlva kelés, jobb is lett mindkettőnknek. Alig hogy indulnánk, három fejlámpa érkezik. Nocsak.. Feri, Mariann, és Márk. Teljesen meglepődnek mit keresünk még itt. Engem nem izgat, ráérünk, a szintidő jó tág. Ők nem akarnak pihenni, így gyorsan összekészülődünk, és immár együtt haladunk tovább. Most jól esik hogy többen vagyunk, a fél óra pihenő is jót tett. Az időjárás semmit sem változott.. Egy piszok meredek emelkedőn mászunk fel a sípályán a Valtenberg 586 m-es csúcsára. Szerencsére kicsit pihenten most nem volt gond. Fent elvileg van valami kilátó, de a köd miatt semmit sem láttunk, a folytatást is nehezen találtuk. Leérünk egy elágazásba, Feri mutatja hogy balra. Na de ott semmi nincs. Ne foglalkozzak vele, arra megy a track. Kíváncsi lettem volna hogy ezt valahogy megtaláltuk-e volna Zolival, de mérges voltam hogy egy rohadt fényvisszaverő nincs kihelyezve a legkritikusabb helyeken. Ez az út végül elvitt a 81 km-es legutolsó frissítőponthoz, ami egy főút előtt volt. A pontőr türelmes volt, pedig már több mint 1 órája elmentek előttünk. De mi sem vagyunk utolsók, mert Blanka a barátnőjével még mögöttünk van valahol. Látom hogy van még egy kis leves. Azonnal rávetem magamat, még van hátra 25 km, és nem lesz élő pont. Szerencsére az eddigi jó ellátás miatt a saját dolgaimból bőven lesz mit csemegéznem. Feltöltöm üdítős készleteimet is a pontnál, majd irány tovább, immár együtt mindnyájan. Lelkiekben felkészítek mindenkit hogy az itiner szerint 13 km következik, amit végig közvetlen a határ mentén kell megtenni. Ha ez olyan lesz mint 50 km után az a rettenet patakmedres, akkor eret vágok... Szerencsénkre már a fejlámpát el lehetett épphogy tenni. Az eleje bizony még nem sok jóval kecsegtet, beletörődünk sanyarú sorsunkba, de ez után végül szerencsére egész végig viszonylag járható volt. Persze ez enyhe túlzás. 3 filces pont van ezen a részen, mindegyiknek szinte gyermeki örömmel örülök. Csendesen haladunk, mindenki láthatóan küzd, főleg szegény Márk, aki aztán le is marad tőlünk kicsit. Végre megérkezünk Sebnitzbe, (97 km-nél járunk), ami egy meseszép város, a régebbi Jarnímokon is lenyűgözött, most sincs ez másképpen. Átmegyünk a központon, örömködök hogy ismét itt, majd egy nagy feladat van még hátra, felmászni a Tanecnice kilátóig. Ebben a sárga pötty jelzés a partnerünk, majd az utolsó filces pontot is megtalálva, visszatérünk a határhoz, és immár a cseh S- jelzésen érünk fel a csodaszép kilátóhoz. Kicsit gyorsabb voltam mint a többiek, így volt időm gyönyörködni. Sajnos belépődíjas, és nem lehetett fölmenni :( Kis idő után megérkeznek a többiek, és a túra utolsó 3 km-e vár ránk. A saját jelzés ugye megsemmisült, így a Tomásovi elágazásba leérve balra megyünk végig az aszfalton a felélénkülő szélben egészen Mikulásovicébe, ahol az iskolában várnak minket a szervezők. 28 óra 37 percen keresztül nyomattuk. Kemény volt, főleg Mariannak és Ferinek hatalmas elismerés!!! Zolinak pedig örülök hogy ismét eljött, és végig együtt mehettünk sok idő után. Negyed óra után megjön Márk is, ő is teljesítő, szuper! Megeszek vagy 4 tányér levest, fogadom a szervezők gratulációját, majd hamar eldőlök a teremben. Pár óra alvás után indulunk haza. Kicsit féltem Ferit, de nagyon ügyesen, mindössze egy megállással elhozott minket Tatabányára, ahol várakozás nélkül elértük az első vonatot Pest fele, Zolival. 

Nagyon örültem hogy ismét a kedvenc részeimen lehettem, legszívesebben ide születnék, ez egy csodavilág! Annak meg főleg hogy ebben a cipőben is sikerült végig menni, máskor ilyet nem szabad!

Jarním Sluknovskem 112 km - 4155 m szinttel

Nagyon vártam már ezt a megmérettetést! Nekem ez volt a kedvenc túrám, mesés erdőkben, csodás kilátásokban gyönyörködhet az ide ellátogató (gondoltam én, mivel már jó párszor voltam ezen a csodás vidéken).

Előszó: Borzasztóan sajnálom.. Nagyon rossz volt látni hogy az egykor mesés fenyveseiről híres régiónak egyszerűen nyoma veszett. Vagy viharkár, vagy fakitermelés, nem tudom, de a túrának nem volt olyan pillanata hogy ne lássam a teljesen tönkrement erdőket. Szívszorító látvány volt, az egykori kedvenc túrámnak, a mesés erdeiről híres vidéknek a totális pusztulását látni. Ráadásul rengeteg jelzett turistaúton is ott hevernek a teljesen kidőlt fák, és a hatalmas gépjárművek örök életre ott maradó nyomai. Egyszerűen fájt.. Nagyon..

Na de induljunk neki.. Csütörtök reggel vonatoztunk Zolival a rajtba. Kolínban 2 óra várakozás várt ránk, majd autóbuszos pótlással megspékelt vonatozás következett. Jó 10 óra utazás után megfáradva érkezünk Novy Bor-ba, ahol a rajtnak nyoma sincs, ugyanis még jó 3 óránk volt a kezdésig. A vasútállomáson található kis vendéglátó egységbe helyezzük magunkat, ahol szerencsénk volt, mert az utolsó 2 helyre pont lecsaptunk. Sokan vannak, ugyanis hamarosan egy reggae buli készülődik fellépőkkel. Megvacsorázok, majd kezdetét veszi a buli. Kifejezetten jó együttest hívtak, élvezzük mi is a zenét. 23:15-kor van tömegrajt, 22 órakor mi is kikászálódunk, de még élveztem volna a muzsikát. 1 óránk van még, kényelmesen összepakolunk, depós cuccot célba küldetjük, és bízunk benne hogy sikeres teljesítőként viszont is láthatjuk. Jönnek sorban az ismerőseim, Jaro megölel minket, és az elmaradhatatlan pálinkájával kínál :) Beszélgetek kicsit Milan Mikulásek-kel, egész jól megy az angol. Az eső sajnos elég markánsan esik, de szerencsére mire eldördül a rajt, már abbahagyja. Nincs hideg, de az ég végig felhős marad.

23:15-kor Olaf beszéde után megindulunk. Szép óvatosan kocogunk, majd a település végén gyaloglásra váltunk, ugyanis az első megmászandó hegy a Klíc 759 m-es magaslata következik. Szerencsére kellemes szerpentinben visz föl az út. Az oda-visszán találkozunk a már lefele futókkal is. Fent csodás panoráma fogad, kicsit kifújom magam amíg Zolira várok. Lefele jól lehetne haladni, de Zoli óvatoskodik, végülis még a túra elején vagyunk. A Havraní Skaly sziklája következik. A sziklába vájt lépcsősoron jutunk fel utunk következő ellenőrző és kilátópontjára. Különböző színű filcekkel X-elgetünk a papírra, amit a főszervező kőkeményen át is néz a célban. Az Ortel 554 m-es csúcsa jön, itt is van egy kis oda-vissza, köszöntöm a már visszafele jövőket. A kilátás innen is csodás, bízom benne hogy nem csak éjszaka lesznek ilyen szép pontok. Lefele indulva meglepetésemre szinte a mezőnyzárók jönnek. Tény és való hogy elég lassan haladunk, Zolinak az első éjszaka szinte végig holtpontja volt, nagyon nehezen jött ki belőle. 20 km-nél Svojkov település szélén volt az első frissítőpont, ahol a 4-es átlagot épphogy súroltuk, de sebaj, idő van bőven. Itt finom meleg leves várt minket, amiből még repetáztam is, illetve banán, cola, sajt, sütemények is áldozatul estek. Egon a főszervező sörrel kínál. Mivel nekem nincsen holtpontom nyugodtan megiszom, és szerencsére nem is lett ez után sem gond. Itt egy hosszabb oda-visszán kellett megmásznunk azt, ahol már egyszer lejöttünk. Szép kis kivilágított erdei kápolna mellett haladunk, majd a sziklába vájt lépcsőkön mászunk vissza. Ez szép rész volt. Felérek a Slavícek kilátó és egyben X-elős kontrollpontjára, ahol csodálom a panorámát amíg Zolit várom. Lefele menet lassan kivilágosodik, de még sötétben csodáljuk meg a Na Strázi gyönyörűen kivilágított kilátóját, amibe sajnos nem tudtunk fölmenni, de azért körbejárjuk, mert így is akad panoráma. Elhaladunk egy erdei színház mellett is, ahol látszik hogy szoktak fellépni előadók. A Sloup-i kastélyt elhagyva megszabadulunk fejlámpáinktól, és komótosan haladunk tovább. Utolér Jan Seda, akivel kicsit beszélgetünk, majd Ivana Cahojova is, akivel tök jót dumálgatunk amíg szegény Zoli hátul kómázik. Saját jelzésű úton, immár világosban másszuk meg a Chotovicky vrch 498 m-es csúcsát. Eléggé nem szeretem hegy volt, sziklás kőgörgetegen kellett egyensúlyozni jó darabon át. Zolinak kifejezetten nem tetszett ez a hegy, amit nyomatékosított is :) A Skalicky vrch mászása jött a S- jelzésen. Nem volt túl vészes, szerpentines emelkedő volt, csak elég hosszúnak tűnt. Kilátás sajnos nem nagyon akadt róla. Zolival megeszünk egy banánt, majd a felfrissülés után visszafele Ivanaék csapata jön szembe. Megkérdezem tőle hogy a "vpravo" jobbra vagy balra, mert ezt a kettőt (vlevo, vpravo) mindig keverem. Egy hosszú aszfalton haladunk, Jaro cimborám halad előttem, majd megáll folyadékot vételezni, és én megyek elől. Végre vége az aszfaltnak és a K- jelzésen mászunk egyre jobban fölfelé. Az erdő itt is romokban, nem győzzük átlépkedni a kidőlt fákat. Megérkezett a köd is, ami sajnos sokáig nem is tágít. A K3szög jelzésen térünk ki a Ceská skála kilátópontjára ahol Olaf megviccel bennünket és jó magasra rakja a filctollas kontrollát :) Az oda-vissza részen még pont a végén találkozunk Ivanaékkal a túra során utoljára. A Panská skála gyönyörű andezittufái mellett haladunk el, majd hamarosan ismét frissítőpont következik kb 45 km-nél. Ez mennyei volt, tojásos sajtos szendvicseket pusztítok el ipari mennyiségbe, majd mindenféle egyéb dologra is rávetem magamat nem sajnálva az időt. Zoli is kellemesen megreggelizett és szerencsére úgy látszik ez életet is lehelt bele, mert viszonylag jól haladtunk innentől. Meglátogatjuk a Senovsky vrch csúcsát, majd a rózsaszín filctoll után már Kamenicky Senov településen haladunk keresztül. A következő megmászandó csúcs a Zámecky vrch volt, aminek egy mesés vár állt a tetején. Érdekesség hogy a váron belül építettek egy kilátót, amit megmászva a tetején volt a következő filctollas pont. A kilátás csodás minden irányban, és informatív tábla jelzi hogy merre és mit is látunk éppen. Óvatos kocogással érünk le Ceská Kamenice szélére ahol egy darabig a helyi kis patak mellett visz P- jelzésünk. Egy kis dombon van a kövi pont, meglepetésre ez nem is volt meredek. Megelőzzük a többször kerülgetett házaspárt, akik ügyesen haladtak. Sajnos végül az eredménylistán láttam hogy nem fejezték be. A Pisková vyhlidka kilátópontjáról látszott egy érdekes sziklás hegy. Sejtettük Zolival hogy meg fogjuk mászni, csak a mikor volt a kérdéses. 54 km-nél Horní Prysk településre érve egy szép halastó mellett volt az élő pont egy kis erdei büfében. Egon a főszervező várt minket egy hölgy társaságában. Itt is nagyon finom levest kaptunk, és mivel kint elég hűvös volt, minden korty vérré vált bennünk. Megérkezik a házaspár is, akiket végül itt látunk utoljára a túra során. A vendéglátós látja hogy jókedélyű magyarok vagyunk, és távozáskor ingyen ad nekünk egy nagy big corny müzliszeletet, amit nem vagyunk restek megköszönni. Tovább indulva fázunk rendesen, de még a faluban egy érdekes kis helyre, a Samo-bouda bódéjára leszünk figyelmesek. Bemenvén látjuk hogy ez egy becsületkasszás kis büfé. Lehet itt kávét-teát főzni, mindenféle kis csece-becsét venni/cserélni. Tök jó hogy van ilyen még, de nekünk van most mindenünk. A S- jelzésen kaptatunk fölfele, ahol a Tetreví vrch a következő csúcs. Meglepetésre nem kellett rá felmenni, közvetlen az út szélén volt a kontroll. Na de Olaf, nem ezt szoktuk meg tőled :) A K- jelzésen továbbhaladva a Strední vrch mászása következett, aminek a vége kifejezetten mászós volt. Ez volt az a hegy amit még hamarabb sejtettünk hogy meg fogunk mászni. Hát persze! Egy jelzetlen úton megyünk le a mélybe, ahol messziről hallani a patak erős zubogását. Félünk.. Ugyanis Olaf kitett egy képet hogy a híd leomlott, a P- jelzés járhatatlan lett, és még a térképeken is lezárt út szerepel itt, ugyanis a széles patakon lehetetlen átkelni száraz lábbal. Gyanúnk beigazolódott, megérkeztünk.. Viszont hatalmas szerencsére a vasúti hídon teljesen jól át lehetett menni a túlpartra. Tudta ezt Olaf is, csak beparáztatott minket :) Megkönnyebbülve másszuk meg a Pusty zámek kilátópontját. Zoknit cserélek, mert valamiért a jobb lábam egyik lábujja kifejezetten fáj. Így felemás zoknival haladok tovább, fehér-fekete :) Végül egy szép vízhólyag keletezett rajta, de szerencsére nem nagyon zavart még menet közben. Egy Z-tanösvény jelzésen kellett hamarosan haladni, de nekem valamiért nincsenek jó emlékeim ezekkel a tanösvényekkel errefele, így megnézem a térképen hol is kell letérni a P-ról. Pont jókor lestem meg, ugyanis pár méterrel tovább is haladtunk. Na de ott semmi sem volt.. Azaz ebből a visszairányból egy 1 millió évvel ezelőtti jelzésnek alig kivehető valami volt az. Köszi.. Szegény Milan Mikulásek jön szembe, ő benézte, és elég hosszan tovább ment. Kíváncsi vagyok hányan nézték ezt be.. Amúgy az egész túrán gyönyörűen voltak fényvisszaverők és saját nyilak még a jelzett utakon is sokszor, de hogy pont itt nem.. Érthetetlen. Kiérvén egy kifejezetten forgalmas széles útra az út mellett kell haladnunk jó 500 m-t. Jelzés sehol, de a térkép itt jelzi. Hát ezen a tanösvényen sok mindent nem lehet tanulni, max átértelmezni az élet fontos dolgait amíg nem csap el egy kocsi. Nem csapott el, és leérvén a műútról megint egy elágazás ahol semmi jelzés. Végül jófele megyünk, és jutalmunk a Zlaty vrch gyönyörű andezittufás hegye, ami mellett kivételesen elmegyünk csak. A P- jelzésen utolérjük Milant, és meglepetésünkre a Krizovy buk nevű kis pihenőnél Tajna kontrollába bukkanunk, ami a titkos ellenőrzőpont magyar megfelelője. Ez egyben frissítőpontként is funkcionál, és degeszre eszem magam pl a kolbászból, de mindenféle finomság is található itt. Megtöltöm kulacsom kofolával, majd jókedvűen haladunk tovább. A viharkár/erdőirtás miatt egy elágazásban tanakodunk, de végül a térkép kisegít. A Chribsky vrch 621 m-es csúcsa után már Chribská településen haladunk keresztül, és nem sokkal ezután a Chribské vodopady (vízesés)-nál kell filccel igazolnunk. Szép kis rész ez, nem egy nagy vízesés, de tetszetős. A Plesivec hegy aljára érve Zoli örömködik hogy nem tűnik magasnak, könnyű lesz ez. De amikor az aljáról nézve meglátjuk az Olaf nyilakat egyből visszatérünk a valóságba. Szó szerint toronyiránt kell megmászni a hegyet, út egy szál sem. A tetején megvárom Zolit, és mondom neki hogy máskor ne tegyen ilyen felelőtlen kijelentéseket :) Innentől elkezdett esni az eső, és gyakorlatilag a túra leges-legvégéig ez így is maradt, hol erősebb hol gyengébb kivitelben. Lekoccanunk Rybniste faluba ahol egy kisboltban van a pont. Két kínai figura kérdezi hogy mi legyen a menü. Kolbászt kérünk, és csalamádét kenyérrel. Elsőre nem tűnik tartalmasnak, de egész tűrhetően lehetett a végén vele lakni. Ez egyben élő EP is volt. Kiérvén megint nagyon fázunk, ráadásul az eső is elég intenzíven esik. A köd is ráül a tájra, csak hogy még jobban fázzunk. Itt még a köd nem volt vészes. A Karlová vysina kilátópontjától sajnos már nem nagyon volt kilátás :( Megint tanösvény jelzés következik, már idő előtt térképészkedek. Megint jól döntök, mert a leírás szerint nem egyértelmű melyik ága a helyes, de végül sikeresen döntünk. Ezekkel a tanösvényekkel csak a baj van.. Kezd besötétedni, a második éjszaka elé nézünk lassan. Zolit kicsit meghajtom, mert a Kinského vyhlidka kilátópontját még lámpa nélkül szeretném elérni. Ez sikerül is, sőt a meredek ámde mesés létrán is még lebukdácsolunk a völgybe. Párszáz méter aszfalt, majd jó 2,5 km-en át S- jelzés. Ez volt a cél hogy idáig érjünk el lámpa nélkül, sikerült. Az eső nem kímél minket továbbra sem :( A S- jelzésen elég hosszan haladunk, majd egy meredek kimászást követően a Marie Snezné egykori templománál X-elgetünk. Hamarosan két fejlámpás alak érkezik rossz irányból, de végül meglelték az utat. Ez nekünk pont jól jött. Az egyik Milan volt, a másik pedig Josef Smola aki 1951 (!!)-es születésű és elképesztő teljesítményekre képes a mai napig. Úgy távolodtak tőlünk hogy rossz volt nézni. A Vlcí Hora volt a következő hegyünk, aminek tudtam hogy egy szép kilátó is áll a tetején. Talán már jártam is itt más 100-ason. Kellemetlen emelkedőn érünk föl a hegy tetejére. Na innentől lett igazán hard a túra. Hogy miért? A hegyen átbukva óriási köd keletkezett egy másodperc alatt, gyakorlatilag szó szerint semmit sem lehetett látni. Ezt tetézte az eső és a metsző szél. Most kell nagyon fejben ott lenni, szerencsére fizikailag jól vagyunk. Kiérvén egy rét szélére cseles jobbkanyar a P-on, majd egy stációsor érintése után gyorsan lerongyolunk Brtníky-be, ahol az itiner alapján tudtuk hogy élő pont lesz, bíztunk benne hogy zárt helyen. Szerencsére így is lett, és a sajtkrémes kenyereket gyorsan magamévá tettem. A pontőr nem győzte kenni az újakat. Mindenféle sós és édes dolgokat is magamhoz veszek. Nehezen megy a továbbindulás. Kimenvén csontig hatol a hideg és az eső. A P-jelzést kell követni. Elhagyva a falut nagyon hosszan szántóföldön kell haladni. Jópár elágazás van, a ködtől semmit sem látni, és ha nem lenne a térképes alkalmazásom, akkor soha nem találtunk volna innen ki. Végestelen hosszan haladunk a Hrazeny kilátópontja felé. Aminek örülök hogy Zoli sem kómázik most, tartja az iramot. A kilátópontot végre elérve meredek bokatörős részen óvatoskodunk lefele. Elérjük a S- jelzést, ami végig szintben halad, bele is kocogunk hogy haladjunk. A monotónia miatt rendesen be lehetne fordulni, de szerencsére szépen haladunk. A Z- jelzésen Staré Hrabecí szélét érintve küzdünk tovább. És következik a K30-as pont. A híres K30-as pont... Méteres traktornyomban haladunk fölfele, a sár iszonyat mértékű. Az erdő totálisan megsemmisült, jelzéstől jelzésig megyünk. Itt saját nyilak vannak, de szerencsére nem tévedünk el. Esküszöm teljesen úgy éreztem magam mint ha most Ukrajnában lennék egy totál lebombázott faluban. A katasztrófa szó talán kevés is ide, a többi meg már nem papírra vethető.. Végestelen folyamatos út, a haladási sebesség a minimálisra redukálódott. Nagyon nehezen jön el ez a pont, pedig a cél már csak kb 10 km. A lefelében sincs túl sok kegyelem, alig várom hogy elhagyjuk ezt a borzalmat. Végül a célfaluba érkezünk, Mikulásovice alsó végébe, de a helyett hogy csak besétálnánk aszfalton a célba, még vár ránk a Tanecnice 598 m-es csúcsa. Itt már sokszor jártam más 100-ason, de ez most totál más volt. A K- jelzést megint csak térképpel lehetett megtalálni, majd a lámpám jelzett hogy szinte teljesen lemerült. Zolié is már szar állapotban volt. Megpróbáltam még kihúzni a kilátóig, sikerült. De ez a K- jelzés felfele szintén katasztrófa volt. Emlékszem milyen csodás rész volt ez anno. Most a totális erdőpusztulás lett itt úrrá. Teljesen megsemmisült minden, az utat alig lehetett követni, és egy megváltás volt végre felérni az utolsó pontra ahol a filc teljesen elázott, így fotóval igazoltam, amit Olaf el is kért a célban. Muszáj volt elemet cserélnem, de az eső-szél-köd kombóban nem esett jól, viszont valahogy le kell innen jutni a célba. A K-jelzés másik ága is katasztrófa volt, majd végül saját jelzésen értünk le a megváltó aszfaltra. Hatalmas megkönnyebbülés, innen még egy 1,5 km-t kellett sétálni a célba, ahol 27 óra 36 perc egyhuzamban való menet után átvettük a tényleg megérdemelt oklevelet, és egy csodás érmet. 

Kb 3 óra alvás után hazafele vettük az utat, egy jó 3 km-t kellett lesétálni a vasúthoz, majd indult a vonatozás. Mikulásovice - Decín. Átszállás. Decín - Prága. Átszállás. Prága - Budapest. Minden várakozással együtt 8:00-tól 20:20-ig tartott az út. Otthon már nem kellett altatni. 

Vegyes érzelmekkel értem haza. A szervezés elsőosztályú volt, egy pár helyen hiányzott azért a fényvisszaverő, vagy jelzés, de kompenzálta a mennyei ellátás. Viszont a tájkép sajnos ezekkel a teljesen megsemmisült erdővel eléggé rontott az összképen. Javított viszont hogy szuper kilátópontokat érintett a túra, gyakorlatilag ami hegy volt mindet megmásztuk :) Függetlenül a kinyírt erdőtől lehetett gyönyörködni, rengeteg pazar kilátással ajándékozott meg a természet, és örömmel vennék részt ismét a rendezvényen. Csak most már nem tudok annyit elvárni a tájtól mint anno :(