Téry Ödön Emléktúra 50 km - 1360 m szinttel - 8 óra 03 perc alatt

Egyből a rajtidő elején szerettem volna indulni, mert tudtam hogy van egy frissítőpont, ahol annyi minden finomság leledzik hogy bizonytalan időt fogok ott eltölteni tuti.

7:00-kor el is indultam a túrán. Összefutottam Fullmann Janival, együtt gyaloglunk, és sztorizgatunk. Rég mentünk együtt, meg Jani is ritkábban túrázott mostanság. A túra nincs túlságosan túlbonyolítva, Piliscsabáig, jó 22 km-en át az országos K- jelzést kell követni. Hűvösvölgy után a hosszú Zsíroshegyi úton tempózunk erős gyalogtempóban. Kabátot nem hoztam, a pulóverben még elég hideg van, de persze ez később változott. Természetesen becsülettel (!) felmegyünk a Máriaremetei bazilikához, mert a jelzés arra visz, nem pedig a Ko-ön. A szurdok előtt megleljük első pontőrünket. Kiderült hogy pár perce jöhetett csak, mert az előttünk levőknek még nem volt itt senki. Mi megkapjuk pecsétünket, és immár a Remete-szurdokban haladunk tovább. Jön az igen intenzív mászás a szurdokból ki a K-en, Jani elbúcsúzik, óvatosabbra veszi a figurát. A Zsíros-hegyig már jóval kellemesebb az út dőlésszöge. Igen sokszor jártam erre, de szeretem ezt a részt.

Felérvén a Muflon-itatóhoz pontőrök igazolnak, majd Széll Laci állít meg, ugyanis nincs kivel koccintania. Kapok tőle egy jó kis DAB sört, majd sztorizgatunk picit, köszi Laci! Jani addig utolér majd le is lép, én ráérek ma igazán :)

Ez után továbbmenve, inkább egy darabig túrázós tempóba haladok. A Nagy-Szénást becsülettel (!) megmászva haladok tovább, de előtte a csúcson meg kellett állnom, ugyanis gyönyörű kilátás adódott, és a szél (na nem a Laci) miatt igen messzire el lehetett látni. Ez után hosszabb unalmasabb rész jött Piliscsabáig. Lefele bele-belekocogok, és utolérem Janit, aztán együtt is túrázunk ismét tovább. Piliscsabára érve becsülettel (!) elmegyünk a vasútállomásig, majd letérünk K- jelzésünkről, és a K3-ön megyünk egy picikét, hogy utána az itiner szerinti Szent István úton érkezzünk meg a Kiskopár bisztróhoz, ahol maga a főszervező úr, és jó pár ismerős pontőr leledzett.

Jutalmunk: vajas-paprikás zsemle, és egy dobos sör. Tovább állunk Janival, majd a P+-en kikapaszkodva érkezünk bele az igen sokszor járt P-S- jelzésekbe. Nekünk most a P- a mérvadó. Hosszasan haladunk a Csévi-nyeregig, közben mesés a panoráma a Pilis-hegyre, és hátra sandítva a Budaira is. Leválik a P- jelzés, és innentől a festése is igen silány minőségbe csap át. Tudtuk hogy lesz egy nagyon trükkös balkanyar, de így is tovább mentünk picit, nekem lett gyanús a terep. Az elágazásban persze egy darab jelzés sem volt. Pilisszántó előtt kicsit belekocogok, Jani lemarad, ő gyalogol továbbra is. Felkapaszkodván a Magas-hegyi nyeregbe a Z- jelzésen jobbra, majd a Z4-en balra következik a túra kánaánja, a Som-hegyi kulcsosház.

A főszervező úr teleportált, mert itt is itt volt már. Na szóval, mivel sokakat ismerek a pontőrökből, egyenesen a konyhába irányítanak, ahol a menü a következő: paradicsomlevessel kezdem, aztán zöldséglevessel folytatom. Meginvitálnak finom "házival", miért is ne? Megköszönöm a szívélyes vendéglátást, aztán visszaülvén az előtérbe még három nutellás kenyeret azért betolok :) 35 perc után indulok tovább, azt hiszem minden perce megérte itt! Pilisszentkeresztre érkezvén kezdődik a P intenzív mászása föl Dobogókőre. Meglepően jól haladok, azt hittem a sok kaja belassít majd. A 16:14-es buszt lőttem be Dömösről, meg kell hogy legyen, egy lazább gyaloglással is. Egyszuszra feltolom magam Dobogókőre, ahol a felhők nagyon ijesztgetnek, de végül nem lett szerencsére semmi zuhé.

A turistamúzeumban ismerős hölgy a pontőr, ő is megismer engem a sok Kékszalag Maxi 110-ről. Szolgáltatásra nem számoltam, de bizony még itt is volt vajas-paprikás zsemle. El is veszek egyet, és lefele el is nyammogom. A Rezső-kilátóhoz természetesen kimegyek, és jó 5 percet csak nézelődök, varázslatos a kilátás, a Csóványos kilátóját is kiszűröm a messzeségben. Ez után óvatos kocogással haladok, és nocsak, Janit érem utol ismét. A Som-hegyi kh.-nál kerültük el egymást, ő azt hitte tovább mentem, amíg a konyhában ücsörögtem a szervezőkkel :) Pár szót váltunk, aztán maradok a kocogásnál. A Szakó-nyeregbe érve viszont meglátok egy táblát ami azt mutatta hogy Dömös 3,8 km. Ránézek az órára. 8-as átlaggal pont elmegy a 15:14-es busz ha leérek. Pillanatok alatt kell döntést hoznom. Tudom hogy a terep innentől jól futható végig. Próbáljuk meg, de akkor viszont nagyon tolni kell.. Magamat is meglepve kb 13 km/h-val repesztek hátizsákban lefele innentől végig. Hínnye, szinte repülök.. A tábla újra informál, 2 km. Meglehet. A tempó marad ugyanígy, és végül 15:03-kor szó szerint besprintelek a célba. Átveszem díjazásomat, nagy sóhajtás, megvan a busz is. Gyurival utazunk hazafele jókat sztorizgatva, aki már egy hot-dogon is túl volt közben a célban. Minden jó ha a vége jó :)

 szia emberek,a Téry…

Úgy kezdődött,hogy vasárnap reggel,eső után,mosolyogva elindultunk hármasban Gyömrő városából,Rákoson ketten átszálltunk,Pilisvörösváron újra hármasban,autóbuszon,Piliscsabán szintén,hát,gyalogosnak nem kell ekkora logisztika..A kisKopár árva,Moiwa és egy rutinos pontőr barátom nézelődik,egyikük végzett,másik kezd.Moiwával közösen birtokolunk egy magyar gyárat – na jó,nem kizárólagosan – erről és az emvétéről váltunk szavakat,ezek elszállnak,mint a pára Boldog Özséb fölül,hárman kétfelé,és persze érkezik a két keresztnevű,130 kilivel a lábában..odahagyjuk,piros kereszt és piros sáv a jel,remek az idő,az elektronika nem fog jelet,a Nasa cserbenhagyott.Bevesszük a sebaj tablettát és gyalogolunk fejből,kerékpáros arcok ébredeznek,a terepes fajta.Dombok és fák,a kánikulás nyár ellenére haragoszöldben,szóval szép,ha fogékony vagy rá.Alföldi kék járt a lábunk alatt legutóbb,kis szépJuhásznés-unokás történettel fűszereztük,most jó látni a buckákat.Piros sáv,akár jelzésértékű,de mégse,itt-ott erősen megfakult és alig látható a jel,ráfér a tatarozás a kék után persze..A keresztnevekben bővelkedő ér utól,darabig töri a csendet,tegnap óta menekül különféle távokon különféle darazsak elől.Regéli,hogy előző nap a váci dereglyés letette az evezőt,ezúttal végleg.Nehezen törődünk bele,hiszen egy egyéniség volt,a rövídítések mestere,volt túra,ahol ötször előztem,csak szerényen mosolygott rajtunk..két pont között legrövidebb az egyenes,kivéve,ha Sándorunk is ott van,akkor még ennél is lehet hamaribb..most a mentőhelikopter sem ébresztette föl,szívattak,mondja Dani..irigykedek,a legszebb vég,magamnak és sok barátomnak is ilyet képzelek.és nyakunkon a Som hegyi,forgalom és pohárcsörgés,hamar bélyegzünk és tova,alkotó lélek és fáradó test,új cipő és új – régi túratársnő,asszony kategória..unicum,kávé kiesik a Felső kocsma,csak gyerünk a piros sávon,tömegek áramlanak szembe,Dobogókőnél a két keresztneves táplálkozik,mi oklevelet kapunk,mert Dömös nem fogad..Felajánlom egykori túratársnőm nevében az új lehetőséget,remélem,megbocsát..meg szokott..telefont adok,jövőre jó lehet..és nyargalunk étlen-szomjan,csak az agy kattog,a cipő nyom,a tengerész néz föntről meg még páran,akik mind itt találtak meg valamit,a fák és hegyek között,kiskocsmák felső polcain,távol az otthontól és mégis otthon..

És nyargalunk,Ilona pihenője,aztán Dömös,a busz csak hét perccel ment el korábban..azért így más várni egy órát…

Nagyon kedveljük ezt a túrát,remek a társaság,szervezett a szervező,ismerős a táj,főleg közel van és mégis izomlázító..gyere,ha eddig nem,és gyere ezután is..

[2018] [3/1.] [Téry Ödön Emlék-Teljesítménytúra] [50] [20180311]

Képek: www.facebook.com/laszlo.forrai.16/media_set

Rajt: 7:45 Beérkezés: 14:03

Rajtszám: 080 ... a terep sáros, havas, csúszos, Dömösig a P Sávon folyik a patak a lábunk alatt. Találkozások: Kollár Ilona, Dienes Áron, Nánási Ottó. 

Csapat: 20120701 óta eredeti, ( 1. TTúra: Szurdok 30 ( Tamás Csaba )) U 96 színeiben.

Szerkesztés alatt, 2018. 12. 31. BÚÉK2019! Ui.: Remélem lesz Mátra 60! Lájkoljatok, iratkozzatok fel!

MINDIG KEDVENC TÚRÁIM KÖZÉ TARTOZOTT a Téri Ödön emléktúra 50. Ma reggel is abban reménykedek a Gyermekvasút hűvösvölgyi végállomásának bejárata előtt toporogva, hogy egy kellemes tavaszi túrával fogom elűzni a hosszúra nyúló tél ólomszürke hangulatát. A következő villamossal már érkeznek a "törzsvendégek", majd a rendezőség autója recsegteti a murvát. Töltjük a töltenivalót, fizetünk. Még 5 perc hiányzik 7 óráig, a hivatalos rajtig, de elindulunk mert nem írtak indulási időt, és ha a célban pótoljuk ezt, akkor az érkezési idő birtokában majd megkapjuk a valós menetidőt. Lajossal megyünk át a vasúti híd alatt, majd tovább a volt Munkásmozgalmi sétányon. A Hűvösvölgy neve most megfelel a valóságnak, de az ég kékjéből tudjuk, hogy szép idő lesz ma. A Nagyrétet elhagyva hosszasan flaszterezünk. A Zsíroshegyi út [K-] jelzéséből kiágazik a [K+], ami levágja a máriaremetei bazilikát. Előveszem az új típusú, színes itinert, de ez Piliscsabáig [K-] jelzést mutat. Első tetemes kispistázási lehetőség. Új téma a notórius kispistázók. A duma közben egy utcával később kanyarodunk. Lajosnak lelkiismeret furdalása támad, de megnyugtatjuk magunkat, hogy a táv meglesz, mert mindegy, hogy egy háztömböt az átellenes sarka felé tartva melyik oldalán kezdünk el kerülni. A templom előtti egyik padnál egy réteget a hátiba teszek, mert már kezd melegedni a levegő. Visszakanyarodunk a kitérő U betűjének másik szárán, és lassan megérkezünk a Remete-szurdok bejárata előtti

1. ellenőrzőponthoz. Éppen akkor ér oda két hölgytúrázó is, de a kispistás [K+] felől. Én megállom, hogy ne tegyek megjegyzést, nem úgy Lajos. A szurdok letaposott havas útján csúszkálva megállapítjuk, hogy sokkal jobb helyen lenne az ellenőrzőpont a templomkörnyéki valamelyik padon, mert akkor fennakadnának a szűrőn a rövidítők, és a pontőr helyzete is kényelmesebb lenne. Akadályhoz érkezünk. Át kell kelni a megáradt patakon. Keresünk egy "gázlót", mert ahova levisz az út, ott túl széles a folyam. Megoldjuk ezt is. Újabb réteget veszek le, következik a meredek mászás, fel a Remete-hegyre. Ez napos oldal, nincs hó, ami nehezítené a haladást, elég az emelkedő. Odafönt ragyogó a kilátás, de egy szusszanásnál tovább nem maradunk, hosszú útra indulunk Nagykovácsi felső csücske felé. Letaposott hó van errefelé is az úton, bár ritkán hómentes szakaszokkal is találkozunk. A Muflon itató felé tartva sarakat kerülgetünk. A volt Zsíros-hegyi turistaházhoz várom az ellenőrzőpontot, de nincs itt senki. Amikor a sorompón túl sem áll autó, benne pontőrrel, beleolvasok az itinerbe, és látom, hogy csak a Nagy-szénás tövében lesz ellenőrzőpont. Addig még van egy jó kis táv emberes kaptatóval. Ezt is bejárjuk, és megérkezünk a

2. ellenőrzőpontra, a Nagy-szénási turistaház emlékfala előtti pihenőbe. Csúszik a felmenet a Szénásra, de fent már csak foltokban van hó. A csúcson minden alkalommal elnézek a Nagy-Gete felé, most nem tudom kivenni a kontúrját a homályos háttérből. Lemegyünk a dombról, és megindulunk a Kutya-hegy irányába. Ide nem vártam havat, azt gondoltam, hogy hasonló lesz a terep a Szénáshoz, de csalódnom kell. Lassan elérünk a fához, amelyre a [K+] és a [K-] jelzés van felfestve. Nem megyünk fel a Kutya-hegyre, hanem továbbra is a [K-] jelet követve lefelé tartunk. A keréknyomok alakította bakhátas útról minduntalan lecsúszik a lábunk, egyet zakózok is, de szerencsére hóra esek, és így még sáros sem lesz a ruhám. Lejjebb, az útmentén egy fekvő túratársnőt látunk. Ott áll mellette a társa, nincs baj, mosolyog, de ha már elesett, akkor pihen egy kicsit. Úgy tűnik soha nem érünk le. Az egyik kanyar után a havat latyak váltja fel, azt kerülgetjük. Később motoros fűrész hangját halljuk. Szegény favágóknak még vasárnap is dolgozniuk kell. Más vélemény szerint éppen lopják a fát. Ki tudja? Na innen aztán a szétgyúrt úton hó helyett sárral kell küszködni. Alig várjuk, hogy a sorompóhoz érjünk, ami nem messze van Piliscsaba-külső egyik aszfaltozott utcájától. A következő kanyar utánra várom, de nem lesz igazam, mert még hosszan kell kutyagolni egy kerítés mellett. A kellemes az, hogy tárva-nyitva van a kapu, a mászókázás elmarad. Műúton megyünk egyre beljebb Piliscsaba belvár felé. A megszokott kereszteződésben jobbra fordulunk, de a villanyoszlopon áthúzott [K-] jelzést látunk, ezért visszamegyünk a sarokig. Hát, igen ez az új [K-], jókora kerülővel elmegy a templomig, ott fordul vissza, mert ott van zebra, amin a forgalmas 10-es úton lehet átkelni. Már nem a temető melletti sikátorban kanyarogunk, mint régebben. A sportpálya mellé lukadunk, ahol a PILIS TRAIL bázisa van, a rövid távosok már nyitogatják autóik ajtajait. A vasútállomás utcájában is át van húzva a [K-] jelzés, oké, menjünk tovább az új jelzésen, bár így egyre távolodunk az állomástól. Egy vasút alatti aluljárón megyünk át. Itt megint elő kell venni az itinert, mert valami kavarodást sejtek. Azt írja, hogy: »»Piliscsaba vasútállomáson átkelünk a síneken és elhagyjuk a Kék sáv jelzést (!). Néhány métert jobbra tartva elérjük a Széchenyi utcát, amelyen a Kék háromszög jelzést követjük (!) a Szent István utcáig. Itt jobbra fordulunk (!) és jelzések nélkül érjük el a Klotildliget vasúti megállóhely mellett található Liget sörözőt.«« De hát a vasút alatt már átvezetett a [K-], és az állomást nem is érintettük. ROSSZ A LEÍRÁS VAZZE! Én már hajlandó lennék tovább menni egyenesen, mert ez az utca is felvisz a Szent István király útra, de aztán mégis visszamegyünk az állomással egy vonalba, és a Téry régi útvonalán, a fenyőfasorban, a [K3] jelzés mentén emelkedünk a Szent Istvánig, ahol végre jobbra fordulunk, és elgyalogolunk a kocsmáig.

3. ellenőrzőpont, Klotildliget söröző. Megisszuk az ellátmány teát, és rövid szerelvényigazítás után továbbállunk a [P+] jelzésen. Egy izzasztó emelkedő után lendületes lejtőnek örülhetnénk, ha nem lenne csurom sár és latyak a járművek által szétbarmolt út. A peremen haladva, vagy ahol tüskés cserjék miatt ezt nem tehetjük, az úton bukdácsolva megyünk lefelé. Belefutunk a [P-] / [S-] jelekbe, ahol talán egy fokkal jobb a helyzet. Egyre sűrűbben jönnek szembe a trailesek, nem látszanak valami boldognak. Elérünk egy prérit, ahol a [P-] / [S-] élesen balra fordul, a trailnek van itt frissítőpontja. A régi Téry útvonala itt egy kis jobbos töréssel egyenesen haladt tovább Pilisszántó irányába. Még a rajtban megnéztem az itinert; most már a jelpárral kell balra fordulnunk a Csévi-nyereg felé. Lajos szól egy túrázónak, aki a régi úton megy bőszen Szántónak. A túrázó füle botját sem mozgatja, Lajos lefényképezi, aztán megyünk tovább az előírt úton. A gázpásztán viszonylag jól járható az út, az erdőbe térve sincs latyak, csak puha sár. A szembe futó trailesek elől illedelmesen félrehúzódunk, de magunk között megjegyezzük, hogy nem kellett volna a két rendezvényt ilyen hosszú szakaszon egymással szembe szervezni, de hát ezt is egy pillanat alatt meg tudnák magyarázni az illetékesek. A Csévi-nyeregre csak azért ismerek rá, mert itt válik le tőlünk a [S-] jelzés. Utolsó (novemberi) ittjártam óta hopp, kikaptak innen egy erdőrészletet. Dagonyázunk tovább fölfelé a [P-]-on. Jönnek szembe folyvást a trailesek. Némelyek elég ügyesen futják a sarat, mások gyaloglásra váltanak. Murvás útra mászunk fel, egy időre megszabadulunk a sártól. Szembe jön egy futó lány és mosolyogva kérdi, hogy a Téry 50-en vagyunk-e, majd azt mondja, hogy bár ő is arra jött volna. Nem tudom, hogy melyik volt a jobb választás, majd a túra végén megüzenjük. A kerekes kút mögött Lajos tud egy bélyegzőt, amivel itinereink hátuljára pecsételünk, bizonyítandó, hogy nem a kispista úton jöttünk. Leérünk a Pilisszántó-Pilisszentkereszt műútra, ahol balra fölfelé irányba fordulunk. Jobbról, Szántó felől érkezik egy hölgytúrázó. Lajos közli vele, hogy nem a helyes úton jött. A műútról betér a [P-] jelzés az erdőbe, hatalmas fűrészfog kitérőt téve a Magas-hegyi-nyereg felé. Aki marad a műúton, megint csak nagyot vág le a távból, és még szintet is spórol, ellenőrzés meg semmi. Mi természetesen az erodált erdei úton kapaszkodunk felfelé. Odafönt, a Magas-hegyi-nyeregben átváltunk a [Z-] jelzésre és élesen jobbra kanyarodunk. Sáros, dagonyás úton baktatunk le a Szántói-nyeregbe. Itt keresztezzük a műutat, amit a helyes útvonal kedvéért elhagytunk, majd murváson folytatjuk egy balos letérőig, ami a következő pontra vezet. [Z4]. Sokáig megyünk lefelé, ami azért kellemetlen, mert a pontról majd vissza is kell kapaszkodni.

4. ellenőrzőpont, Som-hegyi kulcsos ház. A ház megtelt vendégekkel, mindenki esz. Jól telemerek egy tányért forró paradicsomlevessel. Bor és tea van az asztalon, de hűtésnek teát nem önthetek a levesbe, mert az is forró, a boros paradicsomlevest pedig nem merem megkockáztatni, így marad a léghűtés, ami igen fárasztó, és soká tart. Kifelé menet tárazok egy doboz sört, jó lesz a hosszú, unalmas buszútra hazafelé. A ház előtt megkérdezem a pontőrségtől, hogy egyesek miért mennek le hátul, direktbe Pilisszentkeresztre, mikor az itiner előírja, hogy vissza kell kapaszkodni a Magas-hegyi-nyeregbe, és onnan leereszkedni. Az egyik rendező azt válaszolja, hogy ez szabadon választott gyakorlat, mindenki megy arra, amerre tetszik. Hoppá! Akkor ez mitől is teljesítménytúra?! - gondolom magamban. A véleményemet megtartom, de a jövőt illetően azért majd átgondolom a rajtba állásomat ezen a túrán. Visszaindulunk a Magas-hegyi-nyereg felé. Még csak egy óra múlva zár a Som-hegy, sok ismerős jön szembe. Örülök, amikor már lefelé megyünk a Vörös-földeken Pilisszentkereszt felé, innentől végig a [P-] jelzésen. A temető mellett érünk le a műútra, és megyünk Szentkereszt központja felé. A cukrászdából egy nagyon kövér nő jön ki egy tálca süteménnyel a kezében. Egy biciklis a pedálja felé kapkodó kutya orra felé rugdos két hajtás között. A Dobogókő-Pomáz műút kereszteződében elnézünk a buszmegálló felé, mert gyanítjuk, hogy ezek után van, aki busszal megy fel, mert nincs közbeeső ellenőrzőpont. Nem látunk senkit a megállóban. A Felső kocsma mellett elkezdünk csűrni fölfelé. Az aszfaltos utca után már mindenhol sárosak, latyakosak az utak, nehezen jutunk előre. A Fagyos katona előtt az átfolyásra dobált ágakon egyensúlyozunk át. Az erdészeti műút keresztezése után se sokkal jobb a helyzet, de lassan csak felérünk a murvás sétányra, amin a bezárt Matyi büféig megyünk. A buszvégállomáson nem látunk túrázót buszról leszállni.

5. ellenőrzőpont, Dobogókő, Turistamúzeum. A nagyon kedves hölgy a múzeumban pecsétel, és közli, hogy volt kaja, pia, de már minden elfogyott, nem tud semmivel megkínálni, én meg nem tudom, hogy akkor meg minek említi, amiről nem tudok az nem hiányzik. A csalók felzabáltak mindent az útvonalkövetők elől. Lajos felveti, hogy nincs ez másképpen az életben sem, és nekem se különbözik a véleményem az övétől. Nem baj, úgy sem vagyok éhes, tűnjünk el innen, jó lenne sötétedés előtt leérni. Persze számítottam rá, hogy itt hó lesz, és nem is csalódtam. A lefagyott hótól a latyakig minden van. A meredekebb helyeken át kell menni óvatosba. Valahogy csak elvergődünk a következő pontra.

6. ellenőrzőpont, Tost-szikla. A pontőr Duna kaviccsal kínál, és megajándékoz egy extra Eötvös Loránd emlékéves kitűzővel. Most légy okos domonkos! Arra nem számítottam, hogy az innen meredeken levezető falépcső ennyire le lesz fagyva. Szerencsére nem kell senkitől zavartatnom magam, nyugodtan, minden lépést megfontolva araszolok lefelé. Nagy megnyugvás, amikor már kisimul a lejtő. A Szakó-nyeregtől lefelé, mintha vaddisznók túrták volna fel az utat, elképedve lépkedünk. Az igazán elképesztő jelenség az erdei műút első keresztezése után fogad. A hegyoldalbeli irtáson patak folyik az ösvényünkben. Kikerülni nem mindenhol lehet, mert a szegélyező cserjék ezt nem teszik lehetővé, ráadásként több helyen felfagyások vannak. Most Lajoson van a sor a hanyatt esés terén. Azok a túratársak is itt szenvednek, akiket már harmadszor érünk utol. Az erdei műút második keresztezése után már nem annyira veszélyesen lejtős a terep, de Kristófcsik Ottó kopjafája után a bokáig érő latyakos sarat szinte sehol sem lehet kikerülni, és már erősen sötétedik. A Körtvélyesnél utolér Bubu és Isti. Fantasztikus sebességgel vezeti Bubu Istit az iszonyú terepen. Egy bot két végét fogják. Megpróbálunk lépést tartani velük. Muszáj lámpát elővenni, nem akarok elsüllyedni valahol. Az árkokon, amelyeken valamikor két fahíd ívelt át, most átevickélünk. Innentől kezdve puha sárban megyünk hosszasan lefelé. Sarokkal a sárba lépve, csúsztatottan elég jól lehet gangolni lefelé, de mintha soha nem érnénk el a várva várt sorompót. Később azonban meglátjuk Dömös és a túlpart fényeit, és elérjük az erdőszéli sorompót is. A temetőnél átmászunk a létrán, aminek - hála az ácsnak - korlátja is van. A temető melletti sikátorban már van közvilágítás, a fejlámpák súlyba mehetnek. Örülök a szilárd talajnak a lábam alatt, eleget bukdácsoltunk ma már. A kocsmába majdnem bezuhanok, mert az utcáról egy darab lépcsőfokon lehet lemenni a helyiségbe. Még csak az hiányzik, hogy a mai terepviszonyok után a célban törjem ki a nyakam. Hat percet hagytunk bent a szintidőből.

Ottorino 2018.03.11.

Fókaügetésben a Téry Ödön-emléktúrán

http://www.turistamagazin.hu/tery-odon-emlektura.html

Azt hiszem az időjárásfelelőssel az idén félreértettük egymást, amikor azt mondtam, hogy akor megyek végig, ha jól esik. Mindezek ellenére én élveztem. Mondom ezt így utólag, de menet közben, Som-hegynél erősen elgondolkodtam azon, hogy most kéne abbahagyni, de ott a túlélő leves meggyőzött, hogy ez a tiezenöt kilométer már lényegében semmiség... Bővebben a blogban.

Nézegettem én ezt már tavaly is, csak akkor még valahogy túlzásnak tartottam azt, hogy  nemhogy felszaladjak Dobogókőre, henem még kicsit túl is szaladjak rajta. Az idén viszont bátran belevágtam. ...és bár a böjti szelek kicsit megtréfáltak, bizony mondom, nem bántam meg. Az útvonal (mondták) változott... én nem tudom, hogy a régi jobb volt-e. Én ezt élveztem, és ha minden jól megy jövőre is élvezni fogom... Bővebben a blogban.

 ------TéRY ÖdÖN 50 km 2016-2017 Emlékév Sorozat SZOMBAT 20160319------

------------

  Rajt: 7:45 ( HŰVÖSVÖLGY ) Cél: 17:56 ( DÖMÖS - "Országúti" Kocsma ) :D

                Rajtszám: 99                 

  Csapat: U96

  Találkozások: Norbert Alexander.; Jekler Z. G.; Ruttkay Dia; Gál Edit; Nánási Ottó; VARNYU GYURI ( Sárga TTúrák 70/18 2015 );

  Jó időjárás, jó talaj, jó levegő, víz és tűz nem. ------

  ------

  Videók.

  ------

  ------

  V1.0319.20160323.

2015 március Téry Ödön Emléktúra 50

Elõnyök:

- nagyon szép útvonal, sok látnivaló

- nagyon jó ellátás a Som-hegyi kulcsosháznál

Hátrányok:

- több hosszabb aszfaltos, átkötõ szakasz az útvonalban

- hiányos és pontatlan itiner

- a célban nem volt ellátás

Túrabeszámoló és képek a Téry Ödön 50 km-es emléktúráról a turazo.ininet.hu oldalon!

Téry 50



Kinizsi-re készülve kellemes, Budapest kupás felhozó túrának ígérkezett a Téry 50-es távja, ami végül be is igazolódott.

Sokat rójuk a Budai-hegység és a Pilis útjat, viszonylag kis számú túra érinti mindkét hegységet, emiatt különösen érdekes az útvonal.

A szervezéssel kapcsolatos néhány észrevétel:

Elsõ teljesítménytúrázóknak a túra egészen biztosan csalódást fog jelenteni. Hogy miért?

- Hiányos, rossz itinert kaptunk, arra hagyatkozva, terepismeret nélkül egészen biztosan elkevertünk volna, több helyen is, a szintadatok a túra távjának feléig voltak csak ábrázolva.

A túra útvonalán sajnos a jelzések nem mindig megfelelõek, és ez nem csak a jégkár okozta fakidõléseknek köszönhetõ, hanem egy több éves probléma, különös tekintettel a Piliscsaba (Piliscsaba vasútállomástól) a Pilisszentkeresztig terjedõ, nem rövid szakaszon. Olykor ugyan volt 1-1 Téry túrás eligazító tábla, ami nélkül tényleg gondok lettek volna, pl. Pilisszántón csak emlékezetbõl mentünk át, valamint az itinerben a kék sávot váltva végig a piros sávot és jelzetlen utat kellett volna követni, ami valójában a Zöld sáv és a Zöld négyzet jelzéseken haladva jutott el a Som-hegyi turistaházig (ez, mint említettem éppen ki volt táblázva).

És a szervezést illetõen gyakorlatilag a túrának ez volt az egyetlen pozitívuma. Edzett felkészült túrázóként nem jelentett komolyabb kihívást a 33km-es távolság abszolválása, de eddig mi semmilyen frissítõt nem kaptunk (mint megtudtuk, Klotildligeten, 25km-nél igényelhettünk volna egy pohár üdítõt), ami egy kezdõ számára már biztosan problémákot okozhatott. - A kulcsosházban felszolgált étel és ital mennyisége és minõsége (több féle leves és saláta, zsíroskenyér, sör, bor, pálinka, üdítõ) számunkra ellensúlyozta az egyéb hiányosságokat, ezt külön köszönjük, viszont a hidratálás és energiabevitel folyamatossága hosszú távon kulcskérdés, amely utánpótlásának biztosítását sajnos a szervezés nem tudta teljesíteni (a célban sem kaptunk semmi ellátmányt). Vízvételi lehetõség az útvonal mentén Piliscsabán (20km - közkút), Klotildligeten (23km - EP), Som-Hegyen (33km - EP), Pilisszentkereszten (34km - bolt) és Dobogókõn (38,5km - Büfé) volt.

-Amirõl nem feltétlen a szervezés tehet: Más társaság is rászervezett a rendezvényre egy hasonló távú túrát a Pilisben, ráadásul két terepfutóverseny is zajlott a területen ill. közelében, ami szembeforgalmat és számos elvesztett potenciális túrázót jelentett.

- Az idõjárás sajnos Szántónál járva egyre rosszabb lett, esett az esõ, a sár egyre nagyobbá vált, Dobogókõrõl lefelé pedig már elként a kamásli is.

Tájékozódási túraként ajánlom, felkészült, türelmesebb sporttársaimnak. A táv egyébként nem volt 48,8km, maximum 47km, a szintemelkedés viszont jóval több volt a feltüntetett 1360 méternél (ez mondjuk minket pont nem zavart). Lazán bandukolva 8:20 perc alatt hoztuk a távot (5,6km/h-s átlaggal).



Mindezek ellenére köszönöm a szervezést, de bízom abban, hogy legalább részben megfogadják a tancsaimat. - egy MTSZ túravezetõ

 Téry 20

Kellemes túra volt, szép útvonalon. 

A célban nagyon kedves szervezõkkel. 

Máskor is fogunk jönni! 

Téry 50, 2015

Ami nem a szervezõkön múlt

-elég szutyok idõ, öt órán át esõ, Dobogókõn havas esõ

-nagy sár, ami Dobogókõrõl lefelé elég veszélyes volt

Ami a szervezõkön múlt

-csak a 33. és 39. kilométernél volt frissítõ

-több helyen jelzés hiánya, volt olyan elágazás is, ahol csak GPS alapján lehetett eligazodni

-hiányos itiner: a szintábrának csak a felét kaptuk meg (inkább lett volna 10 ft-tal magasabb nevezési díj)

 http://bullw.blogspot.hu/2014/04/tery-odon-emlektura-50.html

Téry Ödön emléktúra 50

Tuhun mérve a táv: 47,2 km, szint: 1430 m (Pilisszántót a P jelzésen kikerülve, majd a mûúton menve Szántói-nyeregig, Dobogókõrõl a P jelzésen lemenve Dömösre)

Pozitívumok (, avagy amik tetszettek):

• Alternatív útvonal lehetõségek: Pilisszántónál és Dobogókõrõl lefelé menet


• Jó útvonal leírás


• Szép oklevél


• Turista múzeum ingyenes megtekinthetõsége Dobogókõn


• Fõszervezõ kocsival levitt volna a turistaháztól Pilisszentkeresztre

Negatívumok ( ,avagy amik nekem nem tetszettek):

• A  Som-hegyi kulcsos háznál a vízhez, üdítõhöz eldobható mûanyag poharat adtak, nem eléggé figyelve a környezetvédelemre.


• Amatõr szervezés (a rajtban 20-25-en lehettünk, de teljes káosz volt, Klotildligeten elõttem ketten értek be 20-ason távon, ami az ellenõrzõpontot teljesen megbénította... )


• Klotildligeten külön kellett szólnom az ital bonért, ami minden résztvevõnek járt....


• Kritikus részeken, ahol rosszak vagy hiányosak voltak a jelzések a szalagozás hiányzott. (Pilisszántó elõtt, ahol a P élesen balra fordult)


• Tavalyi itinert kaptam, amiben le se volt írva, Somhegyi kulcsos házban lesz ellenõrzõpont, sõt hogy az útvonal része... Klotildligeten kaptam eligazítást, miután rákérdeztem... Dobogókõn a pontõr segítségével ideire cserélhettem az itinert... Azonban ezen az útvonal más volt Klotildliget és Som-hegy között, mint amilyen tájékoztatást kaptam korábban...


• Itinerben összevissza szintadatok voltak (volt olyan két pont között ahol több szintadat is szerepelt), az összegzés teljesen hiányzott, valamint még egy fekete-fehér térkép se volt benne, ellenben belül teljesen üres lap volt...


• Rossz ár/érték arány. (Reális ár 1100-1200 Ft)


• Alulmért szintadatok, felülmért távadatok


• Kitûzõt majd postázzák


• Som-hegyi turistaháznál ittas pontõr

Javaslatok a jobb szervezéshez:

• Elõnevezést be kéne vezetni a gyorsabb rajtoltatás miatt


• A rajtban/rövidtáv céljában több szervezõ legyen a sorban állás és a káosz elkerülésére


• Amíg a résztvevõ kint van a terepen, a háttérben egy borítékban legyen összekészítve az oklevél és kitûzõ, a célban már csak rajtszám alapján át kelljen adni.


• Szerintem a túra árának, a szolgáltatás figyelembe vételével 1200 Ft-nak kéne lenni, kedvezménnyel meg 1100 Ft-nak, Kedvezményt szervezett túrázóknak és elõnevezõknek lehetne adni


• Itinerben jó volna legalább egy fekete-fehér térkép.


• Ahol a jelzések hiányoznak ott szalagozásra volna szükség


• Táv és szint adatokat táblázat is jó lenne rendbe tenni. Rész és az összesített adatoknak is kéne benne szerepelni, valamint két pont között egy érték szerepeljen ne több.


• Túra elõtt jó volna GPS-szel lemérni a távot és szintet, vagy legalább a tuhu-n


• Környezetvédelmi okokból kötelezni kéne, hogy mindenki hozzon magával poharat (vagy bármit, amibe lehet italt tölteni.) és a rajtban/célban vásárolható legyen tartós mûanyag pohár. Ahogy a BTHE és az MVTE túráin is szokott lenni. Vagy pedig, ahogy a Tápiószelei túrákon szokott lenni, az eldobható poharakat hasznosítsák újra, és errõl a túrázókat is tájékoztassák.


• Az itinert jó volna kiegészíteni a nevezetesebb helyekrõl rövid ismertetõvel

Összesített értékelés: Az volt az érzésem a 90-es években kitalálták a túrát, ami az akkori igényeknek megfelelt. Azóta viszont változtak az elvárások, de a túra fejlesztése elmaradt... Ezért a 10-es skálámon 5 pontot kap.

Jegyzõkönyv (itiner alapján):

Táv: 48,8 km, Szint: 1360 m, Ellenõrzõ pontok:

1. Remete-szurdok bejárata (4,9 km)


2. Nagy-szénás (13,2 km)


3. Klotildliget, Liget bisztró (23,8 km): ital bon, amit 3 dl gyümölcslére lehetett beváltani


4. Som-hegyi turistaház (33 km): káposztaleves, kávé, üdítõk, víz, csoki, pálinka


5. Dobogókõ, Turista múzeum (39,3 km)


6. Ilona-pihenõ (43,1 km)


7. Dömös, templom (48,8 km)

Kicsit megkésve, a szokásostól eltérõ módon számolunk be Kortommal az NB II-s túrabajnokság második futamáról, a Téry Ödön Emléktúra 50 kilométeres távjáról. Dupla beszámoló következik elõbb Totesz, majd Kortom által. 

A beszámoló ITT érhetõ el. HD videóval. 

Téry 20

Jó volt, szép helyeken ment ez a 20 22 23 24 km, kiváló idõben. Csak az itiner lehetne pontosabb/frissebb.

beszámoló

hegyikalandorok.blogspot.hu/2014/04/tery-odon-50-teljesitmenytura.html

 TÉRY ÖDÖN EMLÉKTÚRA 50 km.

Ugyanazt tudom elmondani amit Nagypapa, Dunaújvárosból utazok fel 4:33-kor Délibe...

61-essel Hûvösvölgybe...

232-es rajtszámmal elindulok, megyünk sokan egymást megelõzzük...

Képek is készülnek nemsoká...

Óvári László új Túratárssal eltévedünk az Országos Kéken... :O

Nagy-Szénásnál...

Holtpontozunk Pilisszántón...

Gyönyörû lett a 75 MFt-s Somhegyi TH.!

Leveske...

Sör; 2. Liter.

Jön a Felsõ Kocsma ( Pilisi Trapp 40 km 2013. ) után egy nagy emelkedõ, emiatt gyakorlatlanoknak nem ajánlottam, és az 1000-res tömegû DobogoKõ, Töltõdési Hely, Csakra, meg AbrakaDabrA! :))))))))))

Lerongyolunk pecsét után a DUNÁHOZ, Dömösre, Mezeiné D. Klári és kedvese :) már bent, Hartmann Misi Bá is! Fotóját talán soha nem látom meg magamról... 

A 880-AS busz egy katasztrófA, küldik is a pótbuszt, Leányfaluban utolért!

Szentendre, Hév, Vérmezõ, Déli, Dunaújváros...

Másnapra igaz Nagyapó írása!

2014. #3. TérY 50. Forrai U96. 1992-2014.

Téry 50

2014

A túrázásban nem a teljesités a nehéz, hanem az elkezdés. Elmúlik egy strapás hét, azt követi egy rövid éjszaka, alvásról inkább ne beszéljünk. Megállithatatlanul csörög a vekker és nem tudom, hol kellene elzárni. Megszólal a mobil is, mert fõ a biztonság és most már két eszközt kellene elhallgattatni. A mobillal hamar végeztem, de a másik csak nem szünt meg zörögni. Szerencsére még este bezártam a szoba ajtaját, igy a hangok terjedésének gátat vetettem. Már nem emlékszem, hogy milyen módszerrel teremtettem csendet, de meglett. Ekkor kimerülten kiültem a fekvõhely szélére és tépelõdni kezdtem. Menjek? Ne menjek? Jól nézek ki - gondoltam, ha már igy kezdõdik az egész. Újra kell értékelni a tegnap elhatározásomat? Dehát mikor menjek, ha most nem? Minden feltétel adott egy jó mászkáláshoz! Felegyenesedtem és az ablakhoz mentem. Minek? Még négy óra sincs, a városi közvilágitás mellett semmire nem lehet következtetni. Csak az emlékezetre és a korábbi konok döntésre lehet támaszkodni. Jó annak, aki még fektében megissza a reggeli kávéját, annak éles az agya és tudja, mit kell tennie. Én ilyenkor nem iszom kávét, csakis gyengécske lelki erõm segithet. Eltelt viszont öt perc, valamelyes keringés is kialakult. Nem elsõ az eset, máskor is volt már igy. A megkezdett intézkedést be kell fejezni : ez a rendészeti szervek álláspontja. Mozogjunk.

  Jó, mi?

  A mozgás elkezdõdik, a közlekedési útvonal a szokásos, a rajtban feltáruló látvány úgyszintén. Török Imre és Ákos adminisztrál, Molnár Gábor erdélyi túrára invitáló lapokat oszt. Igy szokott ez lenni.  Átvágunk a Nagyrét szélén, megállapitjuk, hogy a kutyák még mindig nem örülnek, ha idegenek mozognak a keritések mellett. A remetei templom elõtt és után ismerõsökre gondolok, majd vidáman üdvözöljük egymást a szurdok bejárata elõtt õrködõ sporttárssal, aki az õszi BEAC Maxi megbizható ellenõre a nógrádi csurgónál. A szurdokban a mindenkori odvas keltikék várnak, hogy késõbb, a sziklákra feljutva örülhessünk a szerény apró nõszirom példányainak. Átlagos növénytani ismeretek bõven elegendõek ahhoz, hogy felfedezzük a tavaszi hérics szépen virágzó foltjait, és ki nem mondva megdicsérjük azokat, akik megõrizték a nem messze lévõ leánykökörcsin tövét. Tavaly is ott volt és a jó emberek erre az évre is megõrizték ezt a bájos virágot. Kankalin, ibolya - és be is fejezem botanikai elmélkedésemet. Ismert dolgok ezek, de a barátságtalan világban ezektõl felejtjük el a gondjainkat és ezek miatt, illetve velük van kedvünk a tavaszi újrakezdéshez. Elõre veszem még azt, hogy a fürtös gyöngyikék hatalmas mennyiségben kékitették utunkat - fõleg a Nagy-Szénás után - átvéve a Kutya-hegy és Kõris völgy táján a feladatukat betöltõ hóvirágok szerepét.

  Mindez roppant szentimentális, de jó észnél lenni, hogy a gyorsvonati sebességgel száguldó kerékpárosok életben hagyjanak. Csengõ ismeretlen fogalom és fiatal barátaink még nem eléggé tudatositották azt, hogy - különféle okok folytán - társadalmunk gyorsuló mértékben válik süketté. Talán hasznos belenézni a szaporodó újsághirdetésekbe és tudatositani, hogy a kereskedõk felmérték a különféle hallókészülékek eladásában rejlõ üzletet. Valamikor, a személyi kultusz idején óvták az embereket a hirtelen mozdulatoktól, ma csak azt tudom mondani, hogy arasznyi irányváltoztatás elõtt is nézzünk hátra. Ezzel az aggodalmaskodó prédikációval haladok el a Muflon mellett, szemlélem meg az Édenbõl kizárt hegyi biciklisek csoportját a Zsiros-hegyi turistaház romjainál. Már lenn vagyok Köris-völgyben, sõt már ki is bújtam belõle és meglehetõs unalommal várom, hogy elérjem Piliscsabát. Azért felnézek a baloldali dombhátra azon gondolkodva, hogy elég jól állják-e a nyilászáró szerkezetek a tetõn fujdogáló szelet. Õseink gondosan megnézték, hogy hová épitkeznek, a technika fejlõdésével azonban túllépünk a nehézségeken. Mára ennyi elegendõ.

 A piliscsabai temetõnél drótkeritést húztak ki, mintha bõvitették volna a boltokat, vendéglõt nem láttam, nem is nagyon figyeltem. Azt vettem tudomásul, hogy esõtõl védõ falakat épitettek a vágányok melletti szigeten. Elég cúgos megoldás télre, dehát ott van a jó öreg állomásépület is. Nem tudom, hogy a második nekifutás után, mikor fognak végre vonatok közlekedni itt. Bejáró ismerõseim sok részlettel bõvitették vasútépitési ismereteimet, az viszont biztos, hogy alépitmény nélkül a piros motorvonatok csak a jövõ reklámai.

  Nincs szükség felüljáróra, már megyek is fel a szép fenyõsoron, aztán jobbra át, és a Szent István utcán kiérek a klotildligeti állomáshoz, azaz, jelenleg a Liget büféhez. A rendezõség - Amál is ott van - , kezeli a papiromat. Egyesek szerint adtak italutalványt, én nem láttam semmit, ácsorgás helyett a pulthoz eveztem és saját magam "finansziroztam" két pohár folyadékot. Üldögélés közben az érdekes alakú söralátét keltette fel a figyelmemet. Megkérdeztem a csapostól, hogy mennyibe kerül ez a karton. Ingyen van - mondta a dinamikus fiatalember. Megköszöntem a nagylelkûségét és közöltem, hogy az adóbevallásomat szeretném rajta kitölteni. Az emberek rokonszenve kisérte az akciómat.

  A P+ következik, majd a ballagás a vadkerités mellett. A dombról leérve (a sorompón túl) alternativ haladási lehetõség nyilik, amit az idei itiner végre fel is tüntetett. Igy könnyebben elhitték az ott álldogáló sporttársak, hogy nem kispistázásra akarom rávenni õket azzal, hogy vázoltam az egyszerûbb haladási irányt. A kõcsiszolóig nem is törõdtem semmivel, ott elõvettem a tájékoztató papirt, hogy mitévõ legyek: az országúton menjek, vagy a piros jelzésen? A P volt beirva, aztán jobbra a Z, amelyet a Kinizsi túráról ismer az ember. Török Ákos már korábban megnyugtatott, hogy észre fogom venni, hol kell balra letérni a Som-hegy felé. Évekkel ezelõtt jól kóboroltunk a magánerdõben erre-arra, amig feltünt a kulcsosház teteje a fák között. Most lila szalagok jelentek meg. Ebbõl tudni lehetett, hogy ezeket nekünk kötötték fel a szervezõk. Aztán leesett az ember álla, amikor látta, hogy eligazitó tábla után "miniszteri út" kezdõdik. Ezt a fogalmat azok ismerik, akik valamikor katonák voltak. A miniszteri utat a katonák minden nap gondosan megigazitják, gereblyézik és simogatják, de járni nem illik rajta. A rajta közlekedés magas rangú embereknek van fenntartva. Ez nagyon helyes idegenforgalmi szempontból is azok miatt, akik nem szeretnek göröngyös talajon járni, például azért mert lábbelijük elsõsorban gépkocsival közlekedésre alkalmas. Ezeket a gondolatokat elhessegettem magamtól és élveztem a Szentkeresztre nyiló panorámát, amire korábban nem volt alkalmam. Mintha az erdõ egykori kezelõje tarvágással nyitott volna ablakot a falura. Távlatot kaptam a nagy ivben a turistaház felé forduló úton. A látvány újdonság volt nekem, de az idõ eltörli az egykori emlékeket, ha egyáltalán voltak és jók voltak.

  Kellemes meglepetést jelentett két szembejövõ gépkocsi. A második fékezett és megállt és Mészáros János hajolt ki belõle. Gratuláltam az új létesitményhez és elõre megköszöntem ajánlatát, miszerint négy tányér leves elfogyasztására lesz alkalmam a házban. A lehetõséggel nem kivántam teljes mértékben élni, egyrészt elõnytelenül befolyásolta volna alakformálási programomat, másrészt "plenus venter non studet libenter". Esetünkben, teli hassal nem jó nekivágni a dobogókõi emelkedõnek. Egyébként Beatrix káposztalevese, a mellékelt vidéki kenyérrel, nagy kisértést jelentett az aszkézis feladására. Ha még azt is hozzáveszem, hogy a fõrendezõ saját borával rukkolt elõ, akkor bizony gondot jelenthetett volna az egyenesvonalú haladás. Vigyázni kell és észben tartani Kovalik András aranymondását, miszerint a teljesitménytúrázás nem az evésrõl szól.

  Puritán módon arra gondolva, hogy az OKT vonalára szerényebb kunyhók is megfelelnének - ha lennének - leereszkedtem Mlynkibe, aztán felmentem Dobogókõre. A részletek mellõzhetõk. Glück igazgató úr a verandán fogadott. Mondtam neki, hogy most sem anyagi sem szellemi küldeményt nem hoztam alulról a tiszteletemen kivül. Bélyegzés és rövid eszmecsere után a büfében kezdtem táplálkozni, õt pedig arra kértem, hogy ha Feidiga Károly megjelenne az Ilona-pihenõhöz tartozó bélyegzõvel, akkor szóljon, nehogy elveszitsem az értékes dokumentumot. Félelmem alaptalan volt, mert már a obeliszk táján jártam, amikor megjelent Cili és Károly. Ezután csak arra kellett ügyelni, hogy hasra ne essek a Szakó-nyereg utáni tarvágás némely alattomos gyökerén.

  A korábbi megállások folytán elment az idõ és azt méregettem, hogy benn leszek-e idõre Dömösön. A rutin és az ösztön azonban azt mondta, hogy a sötétedés ellenére sincs veszély, hiszen alakra ismerem a kanyarokat, fákat, bokrokat, köveket. A sétálás folytán az utolsó busz jött számitásba. Kétségtelen, hogy a másfél órás várakozás nem kedvez a nyugtalan embereknek, illetve azoknak, akik nem tudnak mit kezdeni az idõvel. Én azonban tudtam, mit tegyek. Az egyik programpont során félbarna sörrel ismerkedtem. Újdonság volt, mert gyatra ismeretem folytán csak barna sörrõl tudtam. A fontos azonban a bõséges idõ által ajándékozott társadalmi élet volt. Még soha nem volt alkalmam arra, hogy ilyen alapos beszélgetést folytassak Mészáros Gyuri bácsival. Vele általában a kisinóci háznál találkoztam, esetleg a Nagyvillámon, de ezeken a helyeken menni kellett, nem anekdotázni. Most azonban mód adódott, hogy térben és idõben nagyobb területet tekintsünk át, na meg vidám témákat elevenitsünk fel. A beszélgetés Pest közepéig tartott, amikor õ a Deák-térrõl felkanyarodott Buda felé. Ritka jó alkalom volt.

  Ezzel végére értem a Téry 50-rõl szóló beszámolómnak. Negyed órával hamarabb végigmentem az úton, a klotildligeti, somhegyi és dobogókõi megállásokat beszámitva. Jó idõ volt, jó hangulatú beszélgetésekkel, amikrõl még sok mindent lehetne mesélni.

 Folyt. köv.

Téry Ödön emléktúra 50 túrabeszámoló és képek a turazo.ininet.hu oldalon!

Téry Ödön emléktúra 20 túrabeszámoló és képek a turazo.ininet.hu oldalon!

Téry 50

2012

In medias res! Vágjunk a dolgok közepébe, hogy élénkebb legyen a stilusunk, vallotta az ókori iró. Kezdjük a végén, hogy igazán jó legyen a beszámoló irálya, döntöm el én. Középen kezdeni középszerûség, a végén kezdeni nagyvonalúság, elegancia. Jó, de hol van a vég?

Egyelõre gutaütés környékez, mert ez a szövegszerkesztõ minden vacakra érzékeny: szép fogalmazványom egy rossz billentéstõl teljesen elszállt. Nem elõször történik ez. Savanyú képpel újrakezdem az irást és nyilván nem ugyanúgy, mint elsõre. Figyelmeztetésnek azonban jó. Itt nem szabad kapdosni és minél elõbb menteni kell mindent.

Szóval, hol van a vég? A válasz: a fizikai végnél valamivel elõrébb, a Körtvélyesnél. Ott nézek az órámra és ott állapitom meg, hogy kocogni kellene ahhoz, hogy elérjem a negyed hatos autóbuszt. Morfondirozok, hogy mit csináljak. Siethetnék is, megtehetem, dehát az sem baj, ha kényelmeskedem, hiszen akkor jó sok idõ marad a célban beszélgetésre. A társasági élet nem megvetendõ dolog. Nem változtatok a tempón, igy azt látom, hogy amikor a Martsa István szobrász háza utáni fordulóba érek a sárga csuklós éppen befut a fõutcára. (17:15) Jó, nem rohanok. Aztán leérek én is a fõútra, megyek a templom felé és az történik, ami elõre látható volt: jó sok túrázó áll sorban a megállóban. Érdeklõdve kezdem figyelni a sor mozgását. Az bizony elég lassú. Még mindig nem sietek, mert nem tudom, hol a cél. Végül odaérek a várakozókhoz és megtudom, hogy a korcsmába kell menni. Ekkor lerázom magamról a közömbösséget és egy idõs macska ugrásaival rontok be a vendéglõbe, ahol, szokás szerint, Mészáros Gyuri bácsi kezeli az embereket. Kifejezem sajnálatomat, hogy nem tudunk hoszabban eszmét cserélni, dehát azt is érzékeltettem, hogy nem lenne szerencsés dolog egy egész órát veszni hagyni. Megkapom a papirokat, a kitûzõt és megigérem, hogy a nevemet saját kezüleg ráirom az oklevélre. Örülök, hogy láttam Gyuri bácsit és remélem, hogy legkésõbb õsszel több idõnk lesz helyzetértékelésre.

A tömegközlekedés szervezõinek vagy megvilágosodott hosszas tevékenységük céltalan jellege (ezt kevésbé szépen is tudnám mondani), vagy pedig elfogyott a pénze a nyuggerek (én is az vagyok) utazási szokásainak vizsgálatára. A regisztráció bevezetése kezdetben úgy történt, hogy a vasúti kalauz rámnézett és húzott egy strigulát a papirjára. Arra a kérdésemre, hogy akkor most megszámolt-e engem, bólintással válaszolt és ezzel minden rendben is volt. Meggyõzõdésem, hogy ez a statisztika aszimptotikusan ugyanolyan jó eredményt hozott ki, mint a pénztári sorbanállás és a regisztrációs jegy kombinációjával készitett kimutatás és semmibe sem került. Hogy senki se vádoljon képmutatással közlöm, hogy számomra ez azért jó, mert nem kell várni, hanem valamelyik középsõ ajtón felszállva még helyet találhatok fáradt testemnek. Persze, aki idõben odaér a megállóba, annak nincs gondja. Jó volt látni, hogy a társasgépkocsi tele volt ismerõsökkel. A teljesség igénye nélkül legyen szabad emlitenem Rezsuta Ibolyát, Samu Piroskát, Mindnyájunk Béla bácsiját és Szegedrõl Szabó Jánost. "Hol van Molnár Gábor?" - kérdeztem. "Valahol hátul" - mindták. Kis gondolkodás után én is hátrafelé mentem, hogy ablakhoz jussak. "Úgy látszik, itt mindenki hátrafelé megy"- jegyezte meg egy hang.

A busz elindult és a Dunakanyart kitisztitva begördült Ujpest-Városkapuba. A tisztelt olvasó érdeklõdése ilymódon lecsillapodhat. Zárja tehát el a számológépét és "ez is megvolt" sóhajjal fogjon hozzá egyéb dolgához. Nekem viszont még idõ kell, amig a történtek tiszteletben tartásával végigaraszolok az idei túra vonalán.

Hét órakor jelentem meg a rajtnál. Örömmel  észleltem, hogy mûködik a Solymár Éva - Benedek Pista duó, az asztal mögött áll Török Imre, na meg kisfia, Ákos. Nem hiányzott a Nagy Közönségszervezõ, Molnár Gábor sem. Éva szerint nem lesz szerencsém, mert Béla bácsi szokásosan már elment. Ez teljesen hidegen hagyott, az viszont már nem, hogy Béla valahonnan felbukkant. A nagy találkozás sodrában elfelejtettem megkérdezni, hogy miért és honnan jött vissza, megelégedtem annak megállapitásával, hogy nem leszek egyedül. 7:08-kor el is indultunk és mérsékelt sebességgel haladtunk Remete irányába. Az elsõ ellenõrzõ pontnál (7:58) sikerült megállapitanom emlékezetem hiányos voltát, mivel kedves ellenõrünk arra a megjegyzésemre, hogy két éve családi rendezvényre volt hivatalos, azt válaszolta, hogy az bizony három éve volt. Kezdek olyan fáziseltolódással gondolkodni, mint Major Tamás bácsi. Ilyen az élet. A keltikék nyiltak, a patakmeder azonban teljesen száraz volt.

Felkapaszkodva a platóra, szépen mendegéltünk az ösvényeken. Közben egy kicsit kocoghatnékom támadt, ami miatt Béla birálatban részesitett. Elõkerült Molnár Gábor is, de mint az összes lehetséges erdei út ismerõje rövid idõ múlva benyomult egy fiatalosba és maga után csalta Bélát is. Az elmúlt évtizedek tapasztalata alapján nem volt kétségem Gábor útválasztása felõl, amiatt azonban nyugtalan lettem, hogy Béla képes lesz-e követni õt. Oldalt pislogva figyeltem a páros mozgását mindaddig, amig a két sötét árnyék be nem olvadt a vékony fatörzsek közé. Elmélkedésre nem volt sok lehetõség, mert dinamikus kerékpárosok suhantak kettesével-hármasával és rám bizták önmagam testi épségének biztositását. Ilyen körülmények között öt centis irányváltást sem szabad tenni anélkül, hogy elõzõleg hátra ne néznénk. Elõre azonban nézhettem, s igy egy földön fekvõ amatõr fényképészt vehettem észre, aki fejét szinte a fûbe fúrva készitett felvételt valamiféle növényrõl. Két túratársa érdeklõdve figyelte, én azonban csak akkor kezdtem sejteni, hogy mirõl van szó, amikor húsz méter után egy gyönyörû, szépen fejlett kökörcsin telepet vettem észre nem messze az úttól. Visszamentem szólni nekik, dehát õk is éppen ezzel foglalkoztak. A kora tavaszi ritkább virágok közül hérics példányokat érdemes emliteni.

Nem emlékszem, hogy a Muflon be volt-e zárva vagy sem, egyébként nem terveztem a felkeresését. A sok kerékpáros a zsiroshegyi romok mellett gyülekezett. Meg kellett volna kérdeznem, hogy onnan külön úton, karavánként folytatják-e az utat, hiszen a Nagy-Szénás természetvédelmi területén tilos a kerékpározás, de ez is elmaradt. Majd elolvasok egy olyan beszámolót, ahol szó van errõl. Lehet, hogy a meglepetés akadályozta meg a kérdezõsködésemet, ugyanis egyszer csak ott állt a Béla-Gábor páros. Hm, gondoltam, de nem mondtam, úgy látszik a fantáziátlan nyomkövetés is ér valamit. A munkásmozgalmi falnál (9:40) utólért Borosnyai Pali, eltûntek viszont Gáborék. Nem sokat gondolkodtam azonban, elég volt szorongatni a fejemen a kötött sapkámat, amit enélkül szépen elfújt volna a tetõn nyargalászó szél.

A Kõris-völgy kivételesen száraz volt és könnyen járható. Ezúttal egy újabb Borosnyai, mégpedig Balázs, húzott el mellettem. Tõle megtudtam, hogy egy harmadik Borosnyai is itt van, Pali fia, de õt még nem ismertem. Derék dolog, kirándul a család. Más újdonság nem is volt Piliscsaba határáig. Ott viszont egy népes csapat jött szembe. Nem tudom, hogy mi célból gyalogoltak, máshonnan jöttek, odavalósiak voltak? Tavaszünnepet tartottak, természetvédelmi túrát rendeztek?  Nem kérdezõsködtem, tulajdonképpen az zavart, hogy némelyeknél sörösüveg volt. Ez a túrákon, menetközben, nem szokásos jelenség. Egyesek világoszöld trikóján szembõl a Jövök, hátulról a Megyek felirat közölte az eléggé nyilvánvaló tényt. Nem viselt viszont semmilyen feliratot az az engem elõzõ, harmincnál nem fiatalabb sporttárs, aki ebben a cúgos idõben egy szál vékony ingben dacolt a zimankóval. Megszaporáztam a lépéseimet és igy átkalauzolhattam Piliscsaba labirintusán, a vasúti sineken túlra, ahonnan látszott a Szent István-út eleje. Jó szerencsét kivánva és abban reménykedve, hogy nem fog megfázni, felvettem a hozzám illõ tempót, õ pedig jó négyszáz méterrel elõttem fordult be a Liget büfébe. Dömösre igyekezett õ is. Részeredményként megjegyzem, hogy több feketerigót láttam az utcán. Pest több kerületébõl a szarkák, sajnos, elüldözték az énekesmadarakat. Lehet, hogy korábban már emlitettem, hogy a megégett székelykaput 1998-as évszámmal újrafaragták. (11:38)

Az ellenõrzõ pontban a rajtból ismerõs arcok fogadtak. Az újbóli találkozás örömét csupán egy hirtelen kerekedett szélroham zavarta meg, elfújva az asztalon lévõ papirok egy részét. Szót sem érdemel az ilyen kis esemény akkor, amikor az oszlopos szervezõk közül most Amállal találkozhattunk. Mivel a déli harangszó elõtt érkeztem, megérdemeltem egy kis kikapcsolódást. Kiflit ettem parizerrel és hozzá a rendezõség által adományozott teát. A saját költségvetésembõl rendelt kávénál azonban jobbat is ittam már. Kávét autóbuszpályaudvarokon érdemes venni, ahol a vezetõk elvárják a jó minõséget.

Nagyjából negyedóra múlva továbbindultam a P+, majd P-- jelzésen és nem is történt volna semmi érdemleges, ha Pilisszántó elõtt, jobbkézre, egy nagyobb szántóföldön észre nem veszek egy fiatalembert, aki kaszáló mozdulatokkal járkált ide-oda. Nem tudtam, mit csinál, ezért közelebb érve megkérdeztem tõle, hogy fel nem robbant aknákat keres-e. Annál értelmesebbet - válaszolta. Talán vetõmagot gereblyéz a barázdákba? Hiszen Végh Antaltól tudjuk, hogy a kukoricát akkor kell elvetni, amikor a kökény virágzik. Kökénybõl pedig volt bõségben és ez nem annyira a helyes vetési idõt jelenti, mint azt, hogy sok az elvadult, gondozatlan föld. Válaszát süket fülemmel nem értettem, de arra következtettem, hogy az utóbbi évek õsmagyar történeti érdeklõdése szerint régi fémmaradványok után kutat a földben. Sok szerencsét kivánva mentem tovább a falu felé. Benn, az autóbuszforduló táján, két túrázó hölgyet igazitottam útba, akik szintén a Téry-utat rótták. Ennyi a történet a szántói Emma vendéglõig. (13:45)

Folyton változó világunkban néhány évre otthont találtunk az Emmában. Korábban többször volt ellenõrzõ pont a Som-hegyi kulcsosházban, aminek kulcsa ugyan volt, de vize nem. Mindent fel kellett cipelni, a fõzés sem volt kényelmes a viszonylag szûk helyen. Idõnkint állva kanalaztuk a levest. Ehhez képest most polgári életünk van, az ebéd jóizû és bõséges. Ennyi az alapellátásról, de mivel vendéglõben vagyunk és ráadásul barátok között, a fogyasztás megnövekszik mindenféle földi - elsõsorban folyékony halmazállapotú - jóval. Meg is kértem valakit a jelenlévõk közül, hogy távozáskor figyelje a mozgásomat, eléggé egyenesvonalú egyenletes-e? Mészáros János szivesen vállalkozik stabilitásom gyengitésére, Oláh Bea viszont gondoskodik méltóságom megõrzésérõl. Kellenek ezek a vidám baráti percek, mielõtt nekivágnánk a Fagyos katonához vezetõ emelkedõnek. A remek haboskávé jó üzemanyag, meg is mozgatja az embert. A pénztárcáját is.

Dobogókõn már várt minket Feidiga Károly és neje, Cili, akik ezúttal egészen idáig elõrejöttek a Szent Bernátnál esedékes bélyegzõvel. Cúgos idõben nem is kellemes álldogálni a Jász-hegyen, annál jobb a Múzeum szélmentes terme. Károly - szokásosan - vidám volt, mobil fényképet is készitett az örökkévalóság számára. Mészáros Jánosnak az Igazgató Úr számára küldött üzenetét eltitkoltam. Ha rámbizott volna valami palackos csomagot - volt már ilyen - akkor más lett volna a társalgás menete, üres kézzel azonban ne szellemeskedjen az ember. Károly viszont elmulasztotta a szokásos propagandát, amivel a Pilis 50-re invitálja az embereket. Jókedvûen mentem át a büfébe. Szilárd ételre nem volt szükségem, abból túl sok is volt a hátizsákban, viszont a forró tea nagyon jólesett.

A Szakó-nyeregig gondtalan az élet, a Z-tõl elválva azonban érdemes megfontoltan haladni. Az egykori bükkerdõ gyökerei még megvannak, az erõsebb lejtõn célszerû kiszámitani hova lépünk. Dehát ez nagyon szerény igénybevétel. Arra kell csak vigyázni, hogy az erdõirtás miatt megnyilt kilátás ne vonja el a figyelmünket a talajban lévõ ravasz buktatóktól. Végülis az erdei út másodszori keresztezése után már Körtvélyesen vagyunk. Egy pillantás a kopjafa felé, egy ugrás az árkon át és a két nagyobb bevágás után elõvehetjük az órát, hogy megnézzük: van-e 20 percünk Dömösig. Egy non-profi alaknak jó ha van ennyi idõtartaléka. Amint a bevezetésbõl kiderült ez bõven elegendõ.

Utólagosan merengve a történteken örültem, hogy jól szocializálódtam, magyarul, jó társaságba kerültem. Útközben is, a végén is. Régi ismerõsökkel futhattam össze, egykori élményeket idézhettem fel hazafelé tartva és a túra képei napokig elõttem voltak. De hát ezt mindenki tudja, le sem kellene irni. Hogy azonban egy kis haszna is legyen a beszámolónak, megjegyzem, hogy az útmutató szövegét az Iluska-forrás térségétõl kezdve meg kellene változtatni. Valahogy igy: "A P--t elérve, azzal együtt haladva, majd a vadaskert sarkánál elhagyva, egyenesen megyünk Pilisszántó fõutcájáig. Ott balra fordulunk és a fõutcán felmegyünk a kõcsiszolókig." A következõ két mondat után törlendõ a "Fenyõerdõn áthaladva a patak partján érkezünk be Pilisszentkeresztre" mondat, ami csak akkor volt igaz, amikor több évvel ezelõtt a kulcsosházból ereszkedtünk le a községbe. Azóta nem megyünk a kulcsosházhoz, a körülötte lévõ erdõt magánositották, a községhez vivõ domboldalt jól beépitették. A Klastromkutat sem kellene emliteni. Ez azonban nem nehéz javitás, szinte csak kézügyesség kérdése, de megéri azok kedvéért, akik elõször járnak erre.

A túra szép is, jó is, nem is nehéz. Mindenkinek emlékezetes marad, aki végigjárta. Téry Ödön útja a magyar túrázás emléke. Õrizzük tovább. Köszönöm a rendezést.

 Jó túra a Téry 50, még a szeszélyes idõjárás ellenére is. A képek és a beszámoló IDE kattintva tekinthetõ meg. 

Téry Ödön emléktúra 25

Túrabeszámoló és képek az alábbi linken:

http://teljesitmenyturaim.blogspot.hu/2011/03/tery-odon-emlektura-25.html

Téry 20, avagy egy rövid délelõtti séta

Negyed nyolc körül szállok le a villamosról a hûvösvölgyi végállomáson, jónéhány ismerõs túratárssal együtt. A nevezés gyorsan megy - két A6 méretû cetli összetûzve: az egyik a nevezési lap, a másik egy "õs Kinizsis stílusú"  pecsételõlap - az elõbbit leadva megkapom az "itinert" - végülis a K- majd némi piliscsabai séta Klotildligetig a túra elsõ fele, úgyhogy tényleg fölösleges lett volna kettõ mondatnál többet írni errõl a szakaszról :-)

Indulási idõnek fél nyolcat írok a lapra, van pár percem, ismerõsökkel váltok pár szót, aztán nekilódulok, keresztül a vasút alatt, majd a sétányt követõen hooooosszan aszfalton. Laci indulás elõtt invitált, hogy tartsak vele - itt egy darabig együtt megyünk. A templomnál most nincs esküvõ - na ja, kora reggel van :-)) Van viszont nagyon kellemes idõ - remélem, az idei évre ez lesz a jellemzõ....

A Remete-szurdok elõtt a pont pont ott van, ahol két évvel ezelõtt is volt, úgyhogy már rutinosan szólok egy futó után, hogy ha bélyegzést szeretne, akkor ne menjen tovább :-)

A szurdokban érezhetõen hûvösebb van, mint úgy általában mindig, a patak pedig ha nem is nagyon erõteljesen, de azért illendõen szép vízhozammal folyik - persze a tavalyi Meteorhoz képest sehol sincs, úgyhogy száraz lábbal át lehet rajta kelni... A bicajosok persze nehezebb helyzetben vannak, de úgy nézett ki, hogy õk is sikeresen veszik ezt az akadályt. Elindulok tempósab fölfelé, Lacitól is elköszönve, hiszen õ egy órával késõbbi vonatot célzott meg.

Felérek, szuszogós, persze, de azért simán megy egyben a kikapaszkodás, meg után a "levezetõ" normál emelkedés :-)

Nagykovácsi elõtt a természet hívó szavának engedve teszek egy rövid kitérõt, úgyhogy mire visszaérek a jelzésre, Laci utól is ér. Rövidesen érkezik a S- jelzés jobbról, majd jön a két, jól ismert sáros-kerülgetõs rész, ahol teljesen korrekt doronghidacskák készültek, úgyhogy "menetbõl" simán vehettük ezeket az akadályokat is.

A Muflon zárva, Laci azért megáll faltozni - én másodszor is elköszönök tõle, és szaporázom a lépéseimet - jó lenne 4 órán belül beérni, hogy a vonat elõtt legyen pár percnyi idõm.

A szénásokra fölfelé jó dolog gyalogolni, pláne, ha nincs tikkasztó hõség - szerencsére még nincs, úgyhogy igen rendes tempóban haladok. Itt-ott ibolya nyílik, majd a sorompó után nem sokkal szólok az erre tévedt bicajosoknak, hogy nem biztos, hogy jó helyen járnak... Megköszönik, és elindulnak visszafelé - így is lehet kerékpárral túrázni...

A levegõ friss, a táj még így, tavaszelõn is lenyûgözõ, a pont a szokott helyen, bélyegzés, aztán a majdnem utolsó emelkedõn csúcstámadás :-)

Mennyire más körülmények fogadtak itt Budai trapp idején, vagy akár a Piros-on... A szél picit fújdogál, de ez már az a tavaszi verzió :-)

A Kõris-völgy is egészen más arcát mutatja -szerencsére- mint bõ egy hónapja - bõven van már hóvirág, az út mentén pedig a szorgos favágók munkája nyomán nem túl régen darabolt rönkök pihennek, és árasztanak nagyszerû illatot.

Már majdnem elkezdtem magamban a favágókat is dicsérni, hogy az utat szabadon hagyták, amikor a K+ csatlakozásánál balra tartó utunkat bizony-bizony a földön fekvõ rönkök keresztezték - mindegy, óvatosan átlépkedek rajtuk, aztán a meredekebbé váló lejtõs részen picit kocogósra fogom. Egy érdekesen nõtt fa azért megállásra késztet - jó lenne tudni, hogy a természet hogyan alkot ilyeneket? Piliscsabáig kocogósan haladok, aztán aszfalt, fõút... Az itinert meg az órát nézve esélyes a 4 órán belüli teljesítés és ezzel a korábbi vonat elérése - a felüljárón megállok egy picit, lentrõl túratársak érdeklõdnek, hogy van-e itt pont - tudtommal nincs, mondom, aztán tovább indulok lefelé a lépcsõn, aminek az aljánál egy nagyományos vödör van felakasztva szemetes gyanánt - nem hagyom ki a "lehetõséget", és az út közben itt-ott felszedett, vélhetõen túratársak által véletlenül elveszített csokipapíroktól megszabadulok.

Innen egy szép fasorral szegélyezett utca következik, picit emelkedik, és nem, nem az elsõ, hanem a második utcán fordulok jobbra, ott, ahol kell, majd kocogósra fogom... Aztán a távolban feltûnik a vasút - jól állok, bõven lesz idõm az elvileg 11:48-as vonatig.

A célban a díjazás mellé egy üdítõre vagy teára beváltható bón jár a kitûzõ és oklevél mellé - tea helyett inkább buborékos üdítõt választok, majd kényelmesen kisétálok a vonathoz.

(Bõvebben, fotókkal: Túrablog)

TÉRY ÖDÖN EMLÉKTÚRA 50 -  túrabeszámoló 2010.03.20.

(Kicsit másképp.)

Most áll össze a nevezési iroda, de már sokan zsezsegünk a hûvösvölgyi vasútállomás aljában. Elsõk között jutok az itinerhez és a kis különálló igazolólaphoz. Meglátom a sorban Vilmost és Ildikót. Van még idõm hétig, ezért megvárom õket. Együtt baktatunk át a vasúti híd alatt, majd a "Munkásmozgalmi sétány" [K-] jelzését követjük. Nevetgélünk a múlt túráinak eseményein, jövõbeli túrákon való részvételt tervezgetünk és kidumáljuk a távol levõ közös ismerõsöket. A Nagyrétet a Náncsi néni irányába hagyjuk el. Hosszú aszfaltkoptatásba kezdünk a remetei kegytemplom felé. Egy, a rajtban lejátszódott intermezzót idézek fel: Ketten nézegették az itinert, az egyik nevetve azt mondta, hogy [K+], a másik helyeselve pedig azt, hogy naná. Fordítom: A templomot a [K+] jelzést követve erõsen le lehet kispistázni, mert nincs ott ellenõrzõpont. Mi persze böcsületesen átmegyünk jobbra a kis vashídon, továbbra is a [K-] jelen. A templomnál erõs harangozásba kezdenek. Jó ez a nyugodt, csendes kertvárosi élet. Balra hagyjuk el a templomkertet, majd ismét az utcákat járjuk, figyelve a jelzést. Ahol a [K+] visszaköt, hátranézek: Egyetlen árva kispistázó jön abból az irányból. Ez elég jó arány. Mielõtt bekanyarodnánk a Remete-szurdok felé vezetõ utcába, meglátjuk a pontõrt, aki egy vasajtóval lezárt, beton építményt használ asztalként.

1. ellenõrzõpont, Remete-szurdok.

A szurdokot elérve levetem a kiskabátomat, mert nemsokára brutál emelkedõ lesz. Elõbb azonban végigsétálunk a patakocska mellett, aztán sikkesen átlibbenünk fölötte a másik oldalra. Még azért van annyi sár, hogy kissé nehéz kikászálódni a másik oldalon. A lakótelek melletti emelkedõ a bemelegítés, aztán jobbra felvágunk az igazira. Idén is jönnek biciklivel szépszámmal. Szimpla hátizsákkal is nehéz felvergõdni, hát még  drótszamárral a válladon. A fennsíkon lélegzethez lehet jutni. Hátranézek; Vilmosék még sehol. Hát, én most tovább lépek. Õk a 20-ra jöttek a holnapi Bia 25 miatt, de nekem még ott kezdõdik a tánc, ahol õk befejezik, no meg Dömösrõl is haza kell majd keveredni valahogy. Hosszan nyomom, monotonon. Néha félrehúzódok egy cangás elöl, csak ez változtat lépéseim ütemén. Kellemes idõ van, élvezem a gyaloglást a szabad levegõn. Némelyik fán a fehér muflon jelzés van, errõl a BUDAI 50 jut eszembe. Egy régi irtást kerül az út, aztán ismét be az erdõbe. A levéltelen fák közt már látni a házakat. Nagykovácsi egészen felhúzódott az erdõ széléig. Néhol átfolyások vannak, elég körülményes kikerülni a szegélyezõ aljnövényzet miatt. Két biciklis jön; az egyik két keréken, a másik két lábon ragad bele a sárba. Elhagyom a Muflon itatót. Kihaltnak látszik, senki nem fogyaszt a kerthelyiségben. A Zsíros-hegyi turistaház maradványai elõtt érek ki a fényözönre, aztán tovább megyek Nagykovácsi irányába. Persze nem megyek le, hanem jobbra kanyarodok a [K-] jelzéssel. Rövid séta egy árnyasban, aztán emelkedõ egy fenyõfákkal övezett, vakító murváson. Amint enyhül az emelkedõ, balra indított S kanyarba kezdek, aminek a végén egy biciklis pecsétel.

2. ellenõrzõpont, Nagyszénás, emlékfal, pihenõ

A jelzett ösvényre  fa dõlt, sokan az emlékfal utáni emelkedõn sorjáznak fölfelé, én inkább megküzdök az akadállyal. A Szénáson mindig fúj a szél; most is. Sõt, most metszõ, hideg a szél. Azért gyorsan körbe tekintek; nyugtázom, hogy a Pilis és a Gete még megvannak. Sietve leindulok, remélve, hogy hamarosan szélárnyékba kerülök. Gyorsan eljutok a turistajelzésekkel ékített, magányos fához, amelytõl jobbra meredeken visz le az út Piliscsabára. A sudár szálfák, a völgykatlanok, a sziklák nyújtotta látvány szép, de már elegem van ebbõl a lejtõbõl. Egy vadkerítés felsõ felfüggesztésû ajtaján bújok ki. Jó nehéz. Ha nem vigyáz az ember, néhány ujjperce bánhatja az óvatlanságát. Még egy nagy menet szintben, aztán kiérek egy szilárd burkolatú útra. Erõs kipufogó hang hallatszik. Pár pillanat múlva ott terem két cross motoros. Egy túrázó nem elég fürgén húzódik félre, és az egyik motoros kioktatja az etikettre, miközben a gázkart rángatja rendületlenül. Amikor végre odébbállnak, csend és irdatlan benzinbûz marad mögöttük. Elõször egy ipartelep mellett, majd csabai utcákon vezet keresztül a [K-]. Egy temetõt mellõzök, aztán egy fõutat keresztezek. A vasútállomáshoz érve látom, hogy a túrázók egy csoportja a felüljáró igénybevételével kel át a síneken. Egy pillanatig én is úgy gondolom, hogy felmegyek, de nem visz rá a lélek. Vonatnak se híre, se hamva. Azért jó indiánként a sínek mindkét irányába távhallgatok, mielõtt átpucolnék a túloldalra. A szemben lévõ fasort veszem célba, azon kaptatok föl, hogy aztán jobbra fordulva, hosszú, elnyújtott lejtõn sétáljak le a következõ ponthoz.

3. ellenõrzõpont, Klotildliget, Liget bisztró.

Meglepõen sokan fejezik itt be; mindenki zsíros kenyerekkel szaladgál. A büfébe nem lehet bejutni, annyian vannak. Én nem is akarok bemenni. Elõveszek egy szelet csokit, majd a hozott málnaszörppel fogom leöblíteni. Ahogy kimegyek a kapun, balra fordulok a [P+] jelzésen. Egy sarokkerítésnél jobbra, aztán nemsokára balra fordulok. Innen már erdõbe vezet az emelkedõs mélyút. Az elsõ adandó alkalommal átváltok a [P-] jelzésre; késõbb a [S-] is becsatlakozik. Kiérek az erdõbõl. Az itiner szerint innen le kell menni a régi [P-] jelzésen Pilisszántóra, hogy aztán a fõútján fel kelljen kapaszkodni a Kõfaragókhoz, és innen balra be az erdõbe. Én úgy döntök, hogy az új [P-] jelzésen megyek, mintha visszafelé mennék a PIROS 85-ön. Erre utaltam a beszámoló elején a "Kicsit másképp" megjegyzéssel. Arra vagyok kíváncsi, hogy visszafele is kiismerem é magam a sokszor félrevezetõ [P-] jelzések kavalkádjában. Ennek szellemében elindulok a nagy sárga táblákkal jelölt gázpásztán. A kerítés melletti dzsindzsásban, ahol a tulajdonképpeni [P-; S-] ösvény vezet, ott nem tudnék menni, mert már kb. egy éve visszahódította a természet. Jó hosszan megyek a pásztán, amíg visszatalálok az  erdõbõl kijövõ [P-; S-] jelekre. Itt jobbra felvágok egy erõs emelkedõn, aztán elnyújtott bal kanyarba kezdek. Amikor kiegyenesedik az út, elkezdem fogyasztani azt a Csévi-nyereg felé. Szembe jön velem egy fiatal pár. Kérdezik, hogy merre van Pilisszentkereszt. - Pont ellenkezõleg - válaszolom. Arra, amerre én megyek. Kiderül, hogy a túra Klotildliget-Dömös résztávját csinálják, és, hogy már másfél órája kóvályognak a [P-] jelzések útvesztõjében. A bibi ott van, hogy Pilisszántó felvégén három út fut össze; ebbõl kettõ az új [P-] két iránya, a harmadik a régi [P-]. Õk a régi [P-] jelzésen mentek fel és fordultak balra az új [P-] jelen, ahelyett, hogy tovább mentek volna még vagy 150-200 m-t a Pilisszentkereszt felé vezetõ mûúton, és az út bal oldalán, az erdõbe bevezetõ utat keresték volna, ami szintén [P-] jelzéssel van ellátva. Ha egészen véletlenül nem találkoznak velem, azon vették volna észre magukat, hogy oda lukadnak ki, a semmi jelzésre, a gázpásztára. Most visszafelé jönnek velem a Csévi-nyereg irányába, amerrõl jöttek. Már esélytelen, hogy szintidõn belül maradjanak, ezért el is engedik a témát. Amint vizuális kontaktusba kerülünk Szántóval, köszönik a kalauzolást és lemennek egy jelzetlen úton. Én küzdök tovább a hullámvasút vonalvezetésû [P-] mentén. Még itt is van úgy, hogy kétfelé ágazik a [P-]. Néha meg is kell állnom morfondírozni egy pár másodpercre. Egy nagyobb emelkedõ után végre felérek a jól ismert murvás útra és lefelé tartok a szántói felvég felé. Amikor kiérek az országútra, balra fordulok és az út szélén megyek fölfelé. Egy kicsit feljebb van a balos beugró az erdõbe annál, mint ahogy az emlékeimben élt. A [P-] helyett csak fehér négyzetek vannak a fán. Biztos most újítják fel a jeleket, de errõl sehol nem lehetett hallani egy mukkot sem; aki most van elõször ezen a túrán az többszörös szívási lehetõséggel szembesül. Besuttyanok az erdõbe és tovább gyûröm a mélyút emelkedõjén. Igyekszek túl lenni rajta, mert tudom, hogy mindjárt itt a Szántói-nyereg és azon átbukva már lefelé siethetek a Vörös-földeken Szentkereszt felé. Mielõtt kiérnék a mûútra komoly sárral kell megküzdenem a temetõ mellett. Egy nagy hókupacba lábnyomnyi ösvényt tapostak a bakancsok. A kerítésen túl éppen temetés folyik. Rezes banda búcsúztatja az elhunytat. Szépen fújják; a kontrát önkéntelenül magam elé brummogom. A zenébõl ítélve szlovák nemzetiségû lehet az eltávozott. Ezek után még jobban örülök annak, hogy egy ilyen gyönyörû tavaszi napon a szabadban haraphatom a levegõt. Lecsattogok majdnem a pomázi mûút keresztezõdéséig, hogy a kis fahídon átmenjek a vendéglõbe.

4. ellenõrzõpont, Pilisszentkereszt, Emma vendéglõ.

Természetesen most is a húslevest választom ellátmányként  a sör vagy az üdítõ helyett. A szerény levesbetét miatt semmi perc alatt végzek a lével. Pólóra vetkõzök és kézbe veszek egy energiaitalt. Eléggé elcsigázott a Csévi-nyereg felé tett nagypistázás. Keresztezem a mûutat, és az erõsen emelkedõ, szilárd burkolatú utcán folytatom utam továbbra is a [P-] jelzésen. Az erdõben, fõleg a kitettebb helyeken, már elég jól megszikkadt a sár; a Fagyos katonához közelítve azonban avarral takart, süppedõs dagonyán kell átkelni. Arra számítok, hogy fentebb, az út meredeksége miatt jobban el tudott folyni a víz és nem lesz akkora sár. Hát, már megint nagyot tévedek. Az árokszerû út legnagyobb részén csak a peremen lehet araszolni, de ott meg visszafog az aljnövényzet. Alaposan kifáradok, mire már látszanak az üdülõk. Idefönt se könnyû haladni, letaposott havon csúszkálok. A kerítés mellett, ahol nem taposták le, még tartja magát a húsz centis hó. Mellõzöm a réteses bódét, és átvágok a túloldalra.

5. ellenõrzõpont, Dobogókõ, Turistamúzeum.

Lenézek a tornác padlójára, de most nem látok ásványvizes palackokat. Nem baj, innen már kibírom a pár korty saját itókámmal. Továbbsietek, mert most már fázom. Idefent jegelve több fokkal hidegebb van, mint lent. Nem akarok megint öltözködni, így pólóban vágok neki a Téry útnak, most már végig a [P-] jelzésen. Állig felöltözött emberek nézelõdnek az egyik kilátó-teraszon. Hol letaposott havon, hol sáron csúszkálok lefelé majdnem a Tost-szikláig. Az oda vezetõ egyenes szakaszon szembe jönnek velem a Júlia-pihenõ pontõrei. Röptében pecsételnek. Most nincs se nyalóka, se cukorka, se almagerezd, csak á Dieu van. A sziklától lefelé már elég extrém a lefelé haladás.

6. ellenõrzõpont, Júlia-pihenõ.

A kis falépcsõ fokai majdnem teljesen el vannak tömõdve sárral, alig tudok lebotorkálni rajta. A Szakó-nyereg után se sokkal jobb a helyzet sár tekintetében. A mûút elõtt hirtelen meredek lesz az ösvény, megcsúszok, elkapok egy karót és jól hanyatt rántom magam. Na, bravó! Jó sáros lett a nadrágom ülepe. Remélem így is fel fognak engedni Dömösön a buszra, mert visszafelé már nem bírnám ki gyalog. A következõ lankánál megdöbbenek; teljesen tarra vágták a hegyoldalt, esetleg egy-két jellegfát hagytak meg. Mehetsz, amerre látsz, mert a fákkal együtt a jelzéseket is kivágták. Megint keresztezek egy mûutat; jobbra nézek, az erdész kopjafája még megvan. A fenyvesbõl kiérek egy tisztásra, balra le kell menni az útra. Balról még egy tisztás, aztán be az erdõbe, hogy a nem létezõ hídon átmenjek a magas szürke fák közé. Lefelé kanyargok az avarszõnyegen, számítva az alul megbúvó kövekre. Már a túra végén járok, kibukkanok az erdõbõl, a temetõ átmászójához sietek. A létráról kiszúrok egy kék kutat. Oda megyek, hogy lemossam a kezemre száradt sarat és, hogy igyak egy kicsit. Hát persze, ha folyna belõle a víz. A sikátorból kiérek a fõútra. Most már nem fecsérlem az idõt kútkeresésre, rástartolok a templom mögötti kocsmára, ahol a cél van. Az oklevél és kitûzõ átvétele után még elérném a buszt, de nem állok sorba az egymillió ember után, inkább feljebb megyek egy megállóval, ami egy kilométerre van a céltól. Leülök a megállóhoz közeli padra, eszegetek, majd rendezgetem a papírokat. Ekkor észreveszem, hogy a kib...ott Budapest kupás füzetet elfelejtettem lepecsételtetni. Hogy az a ... Futás vissza a célba, pecsételtetés. Közben a célhoz közeli megállóban kétszer annyi ember gyûlt össze, mint egy órája. Kénytelen vagyok ismét feljebb menni egy megállóval, mert állva nem bírnám ki a másfél órás busz utat. Ahogy visszaérek, tíz percen belül jön is a busz. Összesen hárman szállunk fel rá, válogatni lehet az ülõhelyek közül. A következõ megállónál - ki tudja miért - húsz percen keresztül szállnak föl a buszra az emberek...

Ottorino.

Ez már a negyedik Téry, amin részt vettem. Elõször 2006-ban csak féltávig jutottunk másodmagammal. 2007-ben kimaradt. Aztán 2008-ban és 2009-ben már az 50-es távot teljesítettük, kerékpárral.

Idén is bringával vágtunk neki, de ebben az évben kissé rendhagyóra sikerült a Téry, mivel a Zsíros-hegy után egy DINPI-s parkõr várt ránk a Nagy-szénás elõtt. Hosszas eszmecsere - és tekintélyes összegû bírság kilátásba helyezése - után úgy döntöttünk, hogy a szénási EP-t kihagyjuk és a Zsíros-hegyrõl keresünk egy utat lefelé. Ezen Pilisszentivánra leérve a piros jelzésen tekertünk el a Kopár Csárdáig, majd onnan legurultunk Piliscsabára és itt becsekkoltunk a 4. EP-n.

Piliscsabától Dömösig már végig a kijelölt útvonalon tudtunk haladni, nagyjából a korábbi túrákon megszokott terepviszonyok mellett (kis hó, sok sár). 

(Dömösrõl vissza Budapestre a Királykúti-nyeregbe visszamászva, majd Dömörkapu és Szentendre felé legurulva jöttünk vissza.)

A jövõre nézve a rendezõségnek négy alternatívája maradt a Téry 50 MTB tekintetében: 

1. Nem tesz semmit és változatla formában írja ki a jövõben is a túrát, a DINPI-vel történõ elõzetes egyeztetés nélkül - ez véleményem szerint nem lehet opció, már csak azért sem, mert tudtommal a szervezõk felelõssége a túra megrendezéséhez kapcsolódó engedélyek megszerzése. (Épp ezért az indulókra esetlegesen kirótt bírságokat joggal postázhatja bárki tovább a szervezõk felé.)

2. Ideiglenes áthaladási engedélyt kér a DNPI-tõl a túra napjára, kizárólag az érvényes nevezéssel rendelkezõ kerékpárosok számára - ideális eset ez lenne, de erre az esély igencsak korlátozott. De az is igaz, hogy a kerékpáros indulók létszáma is igen korlátozott és ellenõrizni is nagyon egyszerû lenne.

3. Az MTB-s útvonalat megváltoztatja oly módon, hogy az elkerülje a szigorúan védett nagy-szénási területet - ez elfogadható kompromisszum lehet

4. Nem írja ki a jövõben a kerékpáros távot - nyilvánvalóan a szervezõk oldaláról a legkényelmesebb megoldás, remélhetõleg nem ez fog történni

   Téry 50

   2010

   Konzervativ Tipus (a továbbiakban és az egyszerûség kedvéért KT) komoran nézett maga elé. Péntek reggel volt, KT vidéki rezidenciájára készült utazni.  Kinn a réteken már harsogott a tavasz és KT idejében óhajtott hozzáfogni a nélkülözhetetlen idénymunkákhoz. Könnyedén felemelte a heverõ betétjét, majd a kis fejpárnát fogta meg, hogy befejezze a rendcsinálást. A 25 dekás párna azonban váratlanul nehéznek bizonyult. KT azt a kinos érzést tapasztalta, amit a  szaknyelv derékzsábának, a köznyelv pedig hexensussznak (der Hexenschuss) nevez. KT majdnem elsirta magát, mert tudta, hogy összeomlott gondosan felépitett programja. Ilyen derékkal nem lehet fát vágni, talicskázni és ami még szomorúbb, veszélybe látszott kerülni a következõ hétre esedékes Téry 50. KT, mint neve mutatja, módszeres ember volt. A megszokott helyeken itta a kávéját, vásárolta újságait, a könyveket, térképeket. Bejáratott útjai, közlekedési eszközei, szakboltjai voltak. Ismerte a postásokat, a pénztárosokat, kapusokat, alkalmazottakat. Az átkosban pult alól kapta a tiltott irodalmat, Irénke, Misi, Janika megvitatta vele az aktuális eseményeket. Erzsike odáig ment, hogy egy napra kölcsönadta a Der Spiegel legfrissebb számát "csak holnapra hozza vissza" - tette hozzá. Egyszerûen elképzelni sem lehet azt a rengeteg szabályozott dolgot, ami folyamatosan szegélyezte KT életét. Sajnos, a szép új világban minden tönkrement, nem lehet a megszokott boltokban inget, nyakkendõt, kalapot, szárazelemet vásárolni. Most pedig, frissen, itt van ez a nevetséges szerencsétlenség. A fekete elsõ negyedévben eddig is kimaradt három hagyományos túra, teljesen felborult KT megszokott, bejáratott élete. Mi várható vagy mi nem várható még?

   Három nap telt el. KT óvatosan járkált és hajlongott. Igyekezett úgy mozogni, mint ahogy a gyakorlott zongoraszállitók szokták. Este óvatos sétákat tett a parkban és érezte, hogy a gyaloglás jótékonyan masszirozza a keresztcsontját. Lakásában ülve mentõöv után nézett és a telefonzsinór alakjában fel is fedezte a segitséget. Ezután tárcsázta az ismert sportember (egykori maratoni futó, kajakozó, súlyemelõ, nem egyszer az év teljesitménytúrázója cim birtokosa, stb.) számát és ezt kérdezte: "Mondd, Béla, lehet ilyen derékkal Téryre menni?" "Abszolut! Természetesen, pont ezt kell tenni" - hangzott, a nem mellékesen természetgyógyászattal is foglalkozó szakember válasza. Igy történt, hogy amikor KT megjelent a Hûvösvölgyben, a Téry rajtjánál és megpillantotta Molnár Gábor toronyszerû alakját, tudta, hogy minden rendbe jött, élete visszafutott a konzervativ sinekre és a dolgok a megszokott módon fognak történni. Ez a dolgozat ennek elõnyeirõl és esetleges hátrányairól fog szólni, az itéletet az olvasóra bizza.

   Valamivel tovább egyszerûsödik a beszámoló, ha bevallom, hogy én bújtam bele KT jelmezébe. Igy nem kell magyaráznom, hogy miért örültem a rajtnál a Solymár-Benedek duónak, Török Ákosnak, A&B rendezõ hölgyeknek és last but not least a háttérben álló Mészáros fõrendezõnek. Ezek az emberek ismernek engem, tudják a nyavalyáimat, pontos kérdéseket tesznek fel. Lehet, hogy ingyen kapok drága nevezési lapot (most nem kaptam) és valahol - gratis - egy pohár vörösbort vagy sört (most nem kaptam). Mindez azonban belefér az állandóság kereteibe és nagy nyugalommal tölt el. Az is belefér, hogy Molnár Gábor nem emlékszik arra, hogy mirõl faggatott itt és ugyanekkor, csak éppen egy évvel korábban. Elég, ha én emlékszem és utalok a Columbotol tanult kifejezésre, miszerint amit egyszer mond, azt felhasználhatom ellene. Családias a levegõ, otthon vagyok.

   Béla bácsi, természetesen, jó félórája elment. Ez sem lep meg, vannak örök jelenségek, akár egy órával korábban is elhúzhatta volna a csikot. Az adminisztráció végeztével én is elindulok. (7:15) Viszonylag korán kezdtem, mert nem tudtam, hogyan fogok haladni és nem akartam az alkonyra maradni. Az atmoszféra kiváló és a talajra sem lehet kifogás, kevés a süppedõsebb rész, sár csak néha-néha fordul elõ. Városi környezetben kanyargunk a szokott módon, annyi csak az újdonság, hogy az elsõ ellenõrzõ pontnál tavaly még ott lévõ autóroncsot elvitték. Konzervativ pontõrünk tudatja, hogy családi okok miatt ma már nem találkozunk többé. Jó, majd egy év múlva. (8:05)

   A szurdokban hóvirágfoltokat látunk, keltike az idén még nincs. Átkelek a patakon, ügyetlenségem miatt két lépést a sekély vizben tettem meg, minden következmény nélkül. Az idõnkint lágyabb, de nem mély talajon, különösebb esemény nélkül megyek a következõ ellenõrzõ pontig.  (9:45) Ott megakadunk, vagy nyolcan lehetünk és az elsõ ember nem mozdul. Vajon mirõl folyik a tárgyalás? Esetleg egy köteg füzetet bélyegeznek? Aztán kikanyarodik a túratársunk és kerékpárjával visszafelé indul. Örültem, hogy vége az ácsorgásnak és nem fogtam fel, hogy a kerékpárosok kitiltásáról van szó a Nagy-Szénás védett területérõl. Mások mondták, akik mögöttem jöttek, hogy negyven kerékpáros is összejött az akadályoztatás miatt, dehát nem én vagyok az illetékes a történet elmesélésére, meg arra, hogy mihez kezdtek ezután.

   Nehéz jósolgatni. Otthon még azt hittem, hogy a Kõris-völgyben nagy sár lesz. Ehhez képest nem panaszkodhattam, volt már sokkal rosszabb is. Most még talán a rossz szót sem használnám, inkább azt mondanám, hogy az évszaknak megfelelõ volt a talaj állapota. Tavaly viszont szebb volt a hóvirágmezõ. A figyelmemet egy diákméretû fiatalember kötötte le, aki a bükkös rész közepe táján, a hosszabb egyenest követõ S-kanyarban szenzációsan futott lefelé. Repült, azt lehetett mondani. Egy perc sem telt el, már messze járt. Ez az, aminek élemedett korunkban búcsút kell mondani. A hosszú, egyenes völgyet a nehéz lengõ kapu zárja le. Igaza van Ottorinonak, nem kell kapdosni, mert becsipheti a karunkat. Kikanyargunk a betonútra és belebotlunk a magyar településeket jelzõ szemétkupacokba. Egy pillantás következik balra, felfelé a régóta beharangozott lakótelep irányába. Néhány év után most mintha pár házzal többet látnánk a dombtetõn. Érdekes lenne tudni, hogy a - nyilván - szépnevû lakótelep, pardon park, lakói ki tudják-e védeni a tetõn fújó szelet. Évszázaddal korábban még tudták, hogy nem lehet mindenhová épitkezni. Az Isten- és Svábhegy beépülése mutatja a helyzet romlását. Kifûthetetlen lakások elkeseredett lakói tudnak mondani errõl egyet s mást.

   Piliscsaba. Az ügyesek hamar elhúznak jobbfelé, én maradok a K-n, majd átmegyek a vasúti felüljáron és irány a csodálatos fenyõfasor, fel, a Szent István-útig. A székelykapu alja még most is kormos. Megnézem a református templom házszámát (55), hogy találós kérdést gyártsak belõle kollégáim számára. A Ligethez szinte egyszerre érek a piros luxusvonattal. Az új kocsik forgalomba állitásánál hatalmas tisztasági kampány alakult ki, jelenleg az egyik kocsiban zárva van a WC. Át lehet szállni a másik kocsiba, ott pedig a tartály borult rá az ülõkére, szóval egy átlagos anya, egy átlagos gyerekkel, átlagos életfunkciók mellett problémákkal szembesül. Unokám adja a témát.

   Itt a Liget. (11:52) Nem sok öröm van benne. Az ismerõsöknek ugyan lehet örülni, de a büfé kiszolgálási sebességének egyáltalán nem. Magányos fiatalember birkózik a túl nagy feladattal. Korábbi évekkel ellentétben el is döntöm, hogy nem állok sorba, húsz kilométer után még nem szabad elpusztulni. Mások is gondolkoztak igy. Leültem a sarokba, elmajszoltam egy banánt egy kiflivel, s a folyadékfelvételt Pilisszántóra ütemeztem. Hamar fel is keltem és indultam a magánerdõ mellett. A szaporodó telkek elég szépen felhúzódtak már a P+ - hez. A végsõ balforduló bizonytalan jelzése némelyeket megtévesztett, de ezután nincs tájékozódási gond.

   A P+ hamarosan végetér. Nem is volt sár, pedig vártam. Iluska-forrás után bejõn a PS, azon megyünk tovább. A bal oldali kerités megött a vadgazdálkodás jelei látszanak. Ezután jön a mostanában felhúzott sorompó és a megszokott pocsolya. Konzervativ örömök. Kiérünk a nyilt területre és a PS  derékszögben elmegy balfelé. Mivel a tavalyi P85 túrán láttuk, hogy a kerités mellett kialakult éktelen gaz miatt az ösvényt párhuzamosan odébb vitték, csak futó pillantást vetek arrafelé. Nem látom a jelzés folytatását, de nem érdekel, mert ugyebár nem a Piros, hanem a Téry túrán vagyunk. Ezt a túrát azért hivják igy, mert az egykori Téry-utat követi. Annak vonala pedig nem balra fordul, hanem jobbra, majd hamarosan derékszögben balra, egyenesen Pilisszántó felé. Nagy bölcsességemet megosztom az utánam jövõ három sporttárssal, õk azonban felkészültek az itinerbõl, ezért elutasitják a haladás irányára vonatkozó javaslatomat. Nem erõsködöm, ha figyelnek, úgyis eljutnak a kõcsiszolóhoz, legfeljebb jó negyedórával késõbb és persze nem a hagyományos Téry úton. Rendbe kellene már hozni a szöveget, mondja konzervativ, Téry-tisztelõ lelkem. Mindig bolyong itt néhány útvonalkövetõ, de tájékozatlan sporttárs, és a bizonytalankodás idõt emészt fel. Én intek a törvénytisztelõ embereknek, és megyek a sokszor bejárt úton. Annyi zavar csupán, hogy a szöveghez ragaszkodó társaim joggal néznek vén gazembernek, aki nemhogy kispistázik, de másokat is rossz útra akar csábitani. Bizony igaz a mostani szólás-mondás: Nemcsak becsületesnek kell lenni, annak is kell látszani. Én nem látszom annak. Marton4 kedvéért megjegyzem, hogy már Szókratészt is azzal vádolták, hogy megrontja az ifjúságot. Bizony, bizony. A falu felé vivõ hosszú egyenesen visszanézve üres a világ, az emberek a Táloki-erdõ irányába mennek. Mondhatnám, hogy érvényes a paralelogramma szabály, csakhogy ez nem igazi téglalap, görbült a tér és ezt idõvel fizetjük meg.

   Hosszadalmas lelkizés helyett igyekszem a várható örömökre gondolni. Egy régi, téli túrán fedeztem fel a falu fõutcájára forduláskor, a sarkon lévõ vendéglátóipari üzemegységet, amelynek különféle neve volt. Nevezzük sörözõnek. Nyitva van, bemegyek, csapolt sör után érdeklõdöm. Van. Jó sör van. Leülök néhány törzsvendég mellé és szerény szilárd táplálékomat eme folyadékkal kisérem. Tiz perc múlva kilépek és felfelé megyek a fõutcán, amint irva van a konzervativ itinerben és amit kereshetnek a "tisztességes" túrázók. Ahogy átnézek a másik oldalra azt látom, hogy Rácz Frigyes igyekszik másodmagával felfelé. Aha, Frici sem a 6:20-assal jött, tudja a járást. Korábbi, virtuális depresszióm oldódik. Megszaporázom a lépéseimet, utolérem õket és a kölcsönös üdvözlés és örvendezés után meghallgatom szegény Frici panaszát arról, hogy itt nem lehet sört kapni. Hát éppen lehet - mondom - csak tudni kell hol keressük. Ne keseredjetek el - mondom -, az emelkedõn van a "lépcsõs" kocsma, ott majd lesz. Friciék bemennek, én tovább lépkedek felfelé. Jó ötven méter után visszanézek, egyikük kinn van az utcán, majd ismét eltûnik. Mi van? A megfejtés késõbbre marad: csak málnaszörp volt kapható. Elég lehangoló tény annak a számára, aki másról álmodott.

   Elõtte azonban még felfelé tartok. Itt az autóbuszforduló, meg a sebtében kijelölt autóparkoló az emlékhely látogatói számára. Most éppen 22 autó parkol benne. Annyival tartozom gazemberségemnek, hogy megállapitsam: ott áll a Pilisszántó végét jelzõ tábla. Aki az itiner szerint érkezik, az a táblától feljebb éri el az utat, tehát az eligazitás szövegével ellentétben, nem fog átmenni a falun. Hogy mit fog tenni, az a képzeletére van bizva.  Ahogy más beszámolókat olvasok, kis fejtörésre van szükség. Nem világosak a jobbra-balra fordulások utasitásai. Tragédia, persze, nem történik, ha valaki vár egy kicsit, majd jön egy tájékozott egyén. A nyergen túl ott a rét. Eszembe jut, hogy illene hazaszólni, hogy élek és hol élek. A térerõ itt kiváló, a ragyogó napsütésben azonban nem látom jól a telefon kijelzõjét. Egy fiatal hölgy segit ki a nyomoromból. A rétrõl egy maradék hófolt mellett megyünk le a temetõhöz. Ha télen hófúvás van, akkor szinte derékig tud érni a hó a sarokban. Végül itt vagyunk Mlynkiben, az Emmánál. (14:18)

   Üdvözletek, bélyegzés, étkezési jegy átvétele. János a terem közepén viszi a szót és dirigálja a személyzetet. Jól teszi, mert az engem közben megelõzõ Ráczék jó ideje várják a kiváló levest. Mészáros maga "kézbesiti" a tányérokat, kezdõdik a táplálkozás. Nem sok idõt töltök itt, szemem elõtt a dobogókõi almás sütemények lebegnek. Mondanom sem kell, hogy Frici is szóbahozza ezt a készitményt. (Bõvebben a tavalyi Pilis 50-nél.) Küldemény most nincs, a múzeumigazgató úr nem kap (tõlünk) ajándékot. Irány a Fagyos katona.

   Mint várható volt, visszamegyünk a télbe. Növekszik a nedvesség, megjelenik a sár, majd a S-t elérve vegyesen jelenik meg a hó, jég, viz és sár. Lépkedünk, taposunk, caplatunk, ugrálunk, az eredmény a dobogókõi tetõ. Ádám úr éppen nincs a múzeumnál, ezért elõször a büfét keresem fel. A tea, forralt bor szokásosan kiváló, a zsiros kenyeret nem lehet elrontani. Pompás az élet itt, a hegytetõn. Vili jókedvû és megállapitom, hogy az ifjú hölgy ráncolni is tudja a homlokát. Hát igen, mire felnövünk már gondjaink is lehetnek. Az élet negyedórás élvezése után átmegyek a múzeumba bélyegezni. (15:45) Emberek vagyunk - mondja az Igazgató Úr. Igaza van, már reggel óta dolgozik.

   Igazi télben megyünk tovább. A gerincen és az észak felé nézõ oldalon biztosan van tiz centis hó mindenféle - érintetlen, letaposott, eljegesedett állapotban, na meg tiszta jég is szép padokban. Egyszer csak vége lesz ennek is - gondolom - s a Jász-hegy hátán nagyjából igazam is van. Rutinosan kerülgetem a sarat, jobbra-balra kilépve. Ebben az állapotban az ember még "vigyáz" a lábbelijére, hogy ne legyen sáros. A túlhajtott finomkodástól azonban megõriz minket a jóságos természet. Mindjárt elmondom hol és hogyan, elõbb azonban, az obeliszk táján szembejönnek kedves mozgó ellenõreink, Cili és Károly, hogy konzervativ lelkünk örülhessen a megszokott, kiszámitható állandóságnak. Fél öt körül járhat az idõ, mozgó a pont, nem irtam fel.

   A Tost-pihenõnél a természet ölbe akar venni minket. Van, aki engedelmesen belezuhan a vastag, folyékony sárba, a konok, lelketlen emberek, mint én, mindenfajta ravaszkodással igyekeznek elkerülni a közeli kapcsolatot. Helyzetünk komplex. Én már lemondtam lábbelim õrizgetésérõl, de nem kivántam úgy kinézni, mint az a két, kedves gyermek, akik anyukájukkal szelték át a sártengert. Õk, szerencséjükre, terepszinû öltözéket viseltek, igy a felszedett újabb foltok csak gazdagithatták a textiltervezõ képzeletvilágát. Arra sem vállalkoztam, hogy vagányul lerobogjak a meredek lejtõn, mert nem tudtam, hogy mi rejlik a levélszõnyeg alatt. Emiatt összes érzékszervemet a talpamba ültettem és úgy lépegettem le, a sejtett lépcsõket is felhasználva. Ilyenkor aranyat ér a türelem, hiszen nem fog sokáig tartani az araszolás. Nagy baj, ha ez a kis toporgás veszélyezteti a szintidõt. Azt még nem tudtam, hogy egy kémlelõ szempár figyeli felülrõl a lépéseimet.

   A Szakó-nyeregbõl induló PZ majd P a vártnál kevesebb gondot okoz. Nem mondhatjuk, hogy porzik az út, de úszómedencévé sem válik. Az erdészeti útra ereszkedés sem kellemetlen, mehetünk tovább. Itt következik az újdonság: tarra vágták a bükkerdõt. Aki nem járt még erre, annak gondot jelent, hogy jelzések tûntek el, bár ha jól kinyitja a szemét, észreveheti az elõtte járt emberek nyomait. A környéken ismerõs túrázónak viszont egyenesen új távlatok nyilnak, hiszen élvezheti a tájéknak eddig - az erdõ által eltakart - topográfiáját. Meg is álltam és nézelõdtem a Lukács-árok és a Rám-szakadék irányába. A lejtõ felénél visszafordultam, hogy lássam: miként néz ki a terep az alulról érkezõ számára. Nem tudom megmondani, hogyan néz ki, mert amit láttam, az Részegh Anna sporttársnõ volt, húsz méterrel mögöttem. Õ figyelt engem már a Tost-pihenõtõl és most utólért. Megjelenése rendkivül felvillanyozott, egyáltalán nem számitottam rá. Mint elmondta, Klotildligetnél vett üldözõbe és - természetesen - nem volt kétséges, hogy ledolgozza az útkülönbséget. Ezután a szokásos harmonikázással, egymástól látótávolságban folytattuk az ereszkedést Dömösig, ahová percre pontosan uganúgy értem le, mint tavaly. Jani bácsi nem volt ott, viszont Gyuri bácsi teljes egészségben üldögélt a cukrászdában. (17:45) Örültünk a szerencsének, de csak fékezett mértékben, mert elég sokan érkeztek egymás után a célba.

   A presszóbeli mulatozás után ráébredtem, hogy vége a szép idõknek: most már nem szállhatok fel a buszra a kinyiló középsõ ajtónál. Regisztrálni kell. Odaszögeztem hát magamat a megálló oszlopához, hogy jó rajtkockából induljak neki a jegyváltásnak. Helyezkedésem nem volt száz százalékosnak tekinthetõ, mert néhány dinamikus, öregeket nem tisztelõ egyén elémbe vágott, de nem panaszkodom, igy is sikerült kettõs ülést találni és Anna abban is válogathatott, hogy a társasgépkocsi jobb vagy bal oldalán kiván-e elhelyezkedni. A 880-as busz vezetõje, a tömeg láttán, mentesitõ kocsiért telefonált, ami Leányfalu táján megszabaditott minket a döcögéstõl.

   Szokásosan kellemes, az itiner lezsersége miatt egyeseket megélénkitõ túra volt. Köszönöm a rendezést! Ja, a lezserség is a konzervativ jelleg része. Majdnem elfelejtkeztem, hogy honnan is indultam el. Gyorsan visszabújok KT ruhájába és senki sem fog rámismerni a szürke, unalmas pesti aszfalton.

Téry 50

Hûvösvölgy, nevezésnél néhány ismerõs arc majd még egy kis szöszölés és indulok 7:15kor.Az idõt magam írtam rá, nem foglalkoztak ezzel -sem- különösebben. No mindegy, nyomjuk neki s jónapot:) Az ismerõssé vált kéken sétálgatok,az elsõ rész tiszta nosztalgia:) A templomot körbesétálom, közben megállapítom hogy a plébánián van harapós kutyás tábla. Fura, a papoknak nem szokott kutyája lenni.. na mindegy vissza le, az erdõ elõtt pecsételnek. Vannak akik persze a régi K+/KO-on "tévedtek el"  ide..A szurdokban rengeteg hóvirág virít, talán tényleg itt a tavasz! A hajléktalanos barlangnál kutyaól után jön a húdefelfelé -végû Remete-hegy. Nem tom én ezen mindig örülök ha felérek pedig nem is magas:) Késõbb kapok némi útbaigazítást a  jelzetlen részekre vonatkozóan, remélem nem fogom majd tolnát- tróját- baranyát bejárni:) A Muflon itató zárva van, Zsíros - hegy nyitva tart. Megközelítjük Nagykovácsit, majd a Nagy- Szénást. Odafelé elég a póló, a nap süt ezerrel, a fakó fenyõs talajos rész is jó és végre  szupi idõ van! A pihenõnél vagyis a P/K elágnál itt pecsét sorba, a pontõrök az ismerõsöknek pálinkát is szolgáltatnak..Innen tovább a K-en, néhányan fakultatív megoldásokat választanak.A Nagy- Szénáson vissza a felsõ, a szél elég ahhoz h fázni kezdjek. A jobbos kanyart sikerül benézni, helyette egy gyönyörû kanyargós ösvényt kezdünk el taposni. Frankón lefelé akkor nosza nyomjuk neki!:)  Mikor meglátom a másik oldalról Nagykovácsi házait leesik a tantusz. Vissza, szint, kanyar jobbra. Úgyis azt mondják nincs ez annyi km, hát kicsit hozzápótoltunk:) Egyébként vagy 3 hete voltam erre.. na mindegy. A rendes kerékvágásba visszatérve jobban igyekszek, már amennyire hagyja a bokám..a zokni miatt kidörzsölte a cipõ és elég kellemetlen fájós. Itt -ott szaladgálva elérem P.csabát ahova beérve még látok pár "jobbkéz-szabályt" alkalmazó turistát akik tudnak egy jobb utat Klotildligetig. Sebaj, a K-en útbaejtek egyéni pontot, majd nagyon leragasztgatom a lábam és mint akit kicseréltek:) A pontõrök kint pecsételgetnek a Liget bisztró elõtt, mi bent a ki- ki saját ízlésének megfelelõ -  ínyérevaló frissítést végzi részemrõl citromos sör, talán ez jelzi , hogy itt a tavasz már jobban esik mint a melegítõ tömények: ) Még töltök vizet is és egy rutinosabbal célbavesszük Pilisszántót. A P+  mentén még van néhány õsi sávjelzés is. Ez a szakasz mérsékelten saras de még rendesen léphetõ. A falu elõtt rengeteg kiránduló, hiába a jó idõ sokakat kicsalt a "zöldbe". Pilisszántón a templom melletti cukrászdában újabb egyéni frissítõpont: az év elsõ (2) fagyija. Kényelmesen üldögélve elnyalogatom amíg túratársam elpusztítja a franciakrémesét. Tiszta gasztro- túra lesz a végére:) Vicces, hogy papíron 30nál vagyunk és megvan a 6os átlag . De hagyjuk a papírformát.. elhagyva a helységtáblát hamarosan újra bebújunk az erdõbe és kis nézelõdésre okot adó csak lealapozott jelzések után a néhány megmaradt pirost követjük. Azt, hogy felfelé tartunk nem bánom most jól esik, a lábam se fáj már, nincs semmi nyûgöm:) P.szt. keresztre beérve kapásból egy teljes gyászmenetbe botlunk, pont ekkor mennek a temetõbe papostul- hangszerestül. A sok elegáns fekete nép között a fél lábszárig saras öltözékünkben elég feltünõek vagyunk:) Az Emma vendéglõben újabb pecsételõs pont és lehet választani húsleves- sör között. Több érv is szól utóbbi mellett:) Sokan vagyunk, a bringások is vannak, õket eddig 1 kivétellel nem is láttam. Elkortyolgatva a korsót továbbállunk. Irány Dobogókõ. Az út kezd rosszabbá válni sár- ügyileg. Feljebb van még némi hó, majdnem kapok is belõle egy golyónyit a nyakamba. Szerencsére  rossz célpont vagyok:) Egy pólóban - a  hóban tök jó érzés: )  S mikor feltünnek a kis házikók csak lesek, hogy már itt vagyunk?? Mondhatni alig vettem észre, hogy feljöttem. A büfénél a többség sorbaáll, én inkább megyek pecsétért. Egy kis víz és már csak Dömösre kell legurulni. A  csúcs közelében még javában csúszós hóréteg van ezen inkább óvatoskodok.Az Ilona - pihenõnél a fa- lépcsõfokokat se lehet látni akkora a sár.. hiába ez a meredeken le nem az én mûfajom:) Az utolsó pecsétet begyûjtve immár papíron maradt bõ 5 km. Az itiner szerint- amit megállapítottam , hogy kb. velem egyidõs lehet, esetleg régebbi.. - a Szakó nyeregtõl választhatunk h merre menjen a jónép: a Lukács - árok, a Rám- szakadék vagy a Téry úton.. nem semmi ez a nagy választási szabadság.. Maradok a piroson elvégre Téry túra ez, s kisvártatva csodálkozok a sok ki- be döntött fán. Késõbb pedig azon , hogy gyakorlatilag egy jókora darabon eltüntették az erdõt. Egy fa se maradt  sehol hatalmas foltban. Áh, lassan le is fogják betonozni.. :( Visszatérve a fákhoz, a kellemesen lejtõ úton elõzök, kérdezik mennyi van még hátra, mondom s rálépek egy  kõ szélére, a bokám oldalt a szokásos csontnál sajog. Uhh, no mindegy néhány lépés múlva már jobb. A temetõ elõtti létramászás így kevésbé élvezetes.  A templom ott van már nem messze, kis séta, a buszmegben örvendezek mert pont van még kis idõm a 15:15ösig. A kocsmában (Kisfröccs volt a neve ha jól emlékszek:D ) elérem a célom 14:55kor így 7:40 lett az xx km. Kellemes társalgós, kicsit evõs- ivós, ráérõsebb  túra lett. A szervezést köszönjük Emese..de azon nem múlt én bizony jól éreztem magam: )

Téry Ödön 50 emléktúra              2010.03.20.

táv: 48,8 km ,szint: 1360 méter (itiner szerint)

rajt: 7,50       cél: 14,22                     menetidõ: 6 óra 32 perc (7,47 km/h)

Erre a hétvégére ezt a klasszikus túrát néztem ki ,ami logisztikailag nem tûnt könnyûnek ,de vonalvezetése határozottan tetszett .A múlt hétvégi hó és sár- dagonya után a talajviszonyok is némiképp jobbnak igérkeztek ,ezért tempós átlagot terveztem elsõ indulásom ellenére. A Beax Maxis tapasztalatokból okulva ,elõzõleg telefonon érdeklõdtem T.Ákosnál ,útvonal jelzések ,csomagszállítás stb. után ,hogy ne érjen meglepetés ! Nem is ért ....,csomagszállítás nem lesz , a túra féltávig az Országos kék sávon megy (ezt nagyrészt ismertem is ,egy rövid szakasz kivételével ) ,ezt a 23 km -t el is intézték az itinerben egy mondattal ,majd rövid jelzetlen szakasz következik , "természetesen" szalagozás nélkül ,utána piros kereszt és lényegében piros sáv a célig  ! Ezen információk tudatában átnéztem a térképet ,elõzetesen tényleg nem tûnt túl bonyolultnak az útvonal , látván a sok depozási helyet ,kocsma ,ivókút van útközben ,így  nagy csomagot sem terveztem,csak a legszükségesebbeket.Egy liter izotóniás gyümölcslé ,fél liter víz ,banán ,magnézium tabletta ,kenõcs ,váltózokni-váltó póló.

242-es rajtszámmal indultam ,nem sokkal a bringások elõtt ,akikkel még találkoztam az út során.A létszámon kicsit meglepõdtem ,és ez még csak az elsõ 50 perc rajtja volt ,nem hittem volna hogy ennyien választják ezt a rendezvényt ezen a szép tavaszi napon ! ?

Laza kocogás a Nagy-rétig ,majd fel az aszfaltos szakaszon a Máriaremetei templomhoz ,onnan tovább a Remete szurdok bejáratáig ,ahol az elsõ ellenõrzõ pont volt (25 perc részidõ)

Itt ért utol egy nagyobb kerékpáros csapat ,és hagyott el ,miközben én is elõzgettem az elõttem lévõ szépszámú túrázót.A Remete szurdokban nem volt nagy sár ,ami meg is lepett ,így aránylag jól lehett haladni .Egészen a végéig ,ahol a patakon átkelve szûk ösvény kezdõdött fel a Remete-hegyre ,itt tanácskozott az összes bringás, akik elõttem mentek ,erõt gyûjtve a patak átkeléshez ,és a meredek hegy megmászásához.  Gyorsan átugrottam a patakon, megelõzve az egész csapatot ,mert tudtam ha elém kerülnek sokáig nem tudok haladni ,a bringát hátukon  cipelõ sporttársaktól.Tempósan felgyalogoltam a Remete-hegyre ,de megizzasztott mint mindig (legutóbb ha jól emlékszem a Hegedûs túrán jártam erre) Ezt követõen igen jól futható ,kellemes erdei szakaszok következtek ,minimális sárral ,csak a Muflon itató környékén akadt egy nagyobb saras rész ,abban meg is merültem bokáig ,viszont utána már nem kellett foglalkoznom cipõm esztétikai állapotával ! Szépen felvitt a kék sáv a Nagyszénásra ,ahol kivételesen nem volt viharos szél ,csak erõs...., viszont gyönyörû panoráma fogadott ,és a 2.-ik ellenõrzõpont: Nagyszénás csúcsa (1 óra 8 perc részidõ)

Tovább a kéken lefelé Piliscsaba irányába ....,kicsit furcsa volt a  környék ! Nemrég jártam erre ,csak fordított irányból a Budai Trappon ,akkor összefüggõ jégkása és hó  nehezítette haladásunkat ,most ahhoz képest nagyon jó körülmények közt túrázhattunk ! Na itt beindultak a kispistázók ,mivel  helyenként szerpentin szerûen megy az ösvény ,levágtak toronyiránt ,nyerve párszáz métereket ....Késõbb az út jellegénél fogva megszûnt a "tájékozódási futás" ,egyhangú egyenes szakasz vezetett Piliscsaba aszfaltos külterületére.Itt már átváltottam gyaloglásra ,csatlakozva néhány kedves túratárshoz ,egyrészt jól esett már gyalogolni a sok futás után ,másrészt lövésem nem volt merre kell menni ,hol az átjáró a jelzetlen szakaszon. Közben találkoztam Biborral is ,akivel röviden megbeszéltük a Beac Maxis rendezés sajátosságait ,majd elment vásárolni valamit ,én folytattam tempósan gyalogló  útitársaimmal a túra elsõ felének utolsó párszáz méterét a Klotildligeti "Liget" bisztróhoz ,ahol a 3.-ik ellenõrzõpont ,és a 25 -ös táv rajtja található.(1óra 24 perc részidõ) Elsõ fele a túrának 2 óra 57 perc lett (8,07 km/h)

Vettem egy sört ,és egy zsíroskenyeret ,kicsit beszélgettem ismerõsökkel ,közben befutott Bibor is ,kb. 10 percet depoztam az egyre nagyobb számban rajtoló rövidtávosok között. Majd elindultam a piros kereszten Pilisszántó irányába ,elõzgetve a  25 km-es túrán induló tömegeket.  Érdekes társaságok ballagtak ,egyre többek kezében láttam üveges sört ,meg-meghúzva a jóféle nedüt ,ami persze nem lenne baj (én is sörrel frissítek ha tehetem) ,kérdés hogy ennyire megszomjaztak 6-800 méterrel a rajt után.....,remélhetõleg a göngyölegek nem az útszéli erdõben végzik szétdobálva ! ?  A piros sávot elérve még kocogtam egy darabig ,de beérve pár ismerõs túrázót, inkább gyalogolva-beszélgetve tettük meg a hátralévõ részt Pilisszántóig. Betértünk egy cukrászdába ,hagyományos frissítõpontként ajánlották (sokadik teljesítésük a sporttársaknak) ,ismerik a környéket ....,süteményt nem akartam enni a beigért leves elõtt ,így elmajszoltam idén elõsször egy fagyit. Következett a nagy ,hosszú aszfaltút a falu közepén ,erõs emelkedõvel ,kezdett megviselni a meleg ,itt már végig gyalogoltam. Késõbb ismerõs útvonal a Piros85 és más túrák útvonala ,csak fordítva.Pilisszentkereszt határában  a temetõ melletti ösvényen már nagy volt a sár ,és némi hó is akadt ! Végig a falu fõutcáján el egészen az úgynevezett Felsõ kocsmáig ( Pilis Trapp rajt-célja) ,találgattam hol lehet  a EMMA vendéglõ ( 4.-ik ellenõrzõpont) ....,aztán sréhen balra a sarkon találtatott ,egy igen kultúrált vendéglátóipari egység ,ahol ellátmányként kaptunk csirkehúslevest ,vagy sört -üditõt. Én a levest választottam ,vettem még egy sört hozzá ,gyorsan benyomtam ,mert éreztem nem lesz jó nagyon megülni ,van még némi szint és táv hátra.Egészen magamhoz tértem az evés-ivástól ,az út menti csapnál még megmosakodtam,kortyoltam egy kis jéghideg vizet,majd felgyalogoltam Dobogókõre .A Fagyoskatonától már szinte összefüggõ hó-latyak borítású út volt ,és a hõmérséklet is legnagyobb örömömre kissé visszaesett ,már nagyon melegem volt lejjebb !  Dobogókõ - Turista Múzeum- (5.-ik ellenõrzõpont) 2 óra 28 perc (2 utóbbi táv részideje )

Elég sokan mozogtak fenn ,kirándulók ,zarándokok ,népszerû hely lett Dobogókõ újra..., kerülgetni kellett rendesen ,ráadásul tiszta sár-latyak-hó borítású volt  az ösvény,de itt már futottam újra . Rövid pillantás a panorámára ,majd kocogás az Ilona pihenõig ,ahola túra 6.-ik ellenõrzõpontja volt ,egy igen csúszós hegyoldali rész után.(30 perc)

Elviekben a túra és a rendezõ egyesület névadóján ,a Téry úton lett volna kézenfekvõ tovább menni a dömösi célig ,mégis az itinerben 3 féle választási lehetõséget kínálnak fel a Szakó-nyeregtõl: Téry út (piros sáv) , Lukács árok (sárga sáv) , Rám -szakadék (zöld sáv) ? ?Én maradtam a piroson ,szerintem a nagy többség is ,habár itt már elégé  szellõsen voltunk ,a mezõny nagy részét elhagyva. Igazából nem tudom ki az ,aki kockáztat egy Rám-szakadékot ,botorkálással ,láncokkal ,szembe jövõ- kutyát ölbe hozó ,mûkedvelõ-turisták hadával.....? !Arra azért kiváncsi voltam (mivel olvastam télen a Pilis Parkerdõ honlapján lévõ útvonal korlátozást ,ami pont erre a piros szakaszra vonatkozott Dömösig a Szakó-nyeregtõl ,és amit most oldottak fel március közepén) milyen állapotban adták vissza az "erdõgazdálkodás" után ezt a gyönyörû részt ,nos egy helyen a fél hegyoldalt kivágták ,gallyak -ágak össze vissza ,jelzés sem volt értelemszerûen ,csak találomra zúdultam lefelé !

Valamivel több mint fél óra múlva már bent voltam a célban Dömös( 37 perc részidõ) ,3 óra 35 perc a túra második fele (7 km/h) ,írták oklevelem(tetszetõs a kitûzõvel együtt) ,és pecsételték Bp. kupa füzetem. A buszt persze pont lekéstem (negyedkor ment el ,én 22-re érkeztem),így közel 1 órát várhattam a következõre ,de nem volt baj ,addig is zokni és póló csere,egy megérdemelt korsó sör ,beszélgetés a beérkezõ túratársakkal ,hamar elment a várakozási idõ!

Jó kis túra volt ,hangulatos ,kellemes túratársakkal ,kár lett volna kihagyni !  

Klasszikus jó túra volt gyönyörûszép idõben. Indításnál nehézséget okozott a nagyobb pénzekbõl való visszaadás. Jó lett volna egy nyugodt, politikamentes pihenés Klotildligeten... Minden kispistásnak ajánljuk a sima kék sávon való beérkezést a kék + helyett. Jó lenne, ha a 25 km-es távra nem csak 10 órától lehetne nevezni. A lap két oldalán egyeztetni kellene a km-t és a szintemelkedést, mert egymást ütik. Örülnénk némi kis módosításnak az oklevelen és a kitûzõn, mert annyi egyforma van már belõlük! De különben gratulálunk a nagyszerû rendezésért!

Köszönet a természetnek a gyönyörû hóvirágmezõkért!

A Budapest-kupa akkor ragyog nagyon szépen, ha a megtett út egyezik a kiírt kilométerrel!

Gratulálunk mindenkinek, aki végigjárta az utat!

                                                                                                               K2

Téry Ödön 50

Egy bitang nehéz, de nem kevésbé emlékezetes túra.

Harmadik ötvenesem lett belõle végül, bár út közben többször megkérdeztem magamtól, mit keresek én itt pontosan. A túrára fõleg az összeszokott társaságunkkal mentünk (Attila, Máté öcsém, Apám), viszatérõként Kata, Peti, Szandra, János bá' és Csabi érkezett. A Budai Trappon velünk tartó sziklamászó Laci is eljött újra.

Hûvösvölgybõl indult a túra, ha jól emlékszem, helyenként még hófoltok voltak a terepen. A vidéken komoly vihar volt az elõtte való napokban, így az elsõ szakaszon, még a Budai-hegységben fákat átlépve tudtunk csak haladni - ez elég sokat kivett a gárdából. Az elsõ komolyabb erõpróba a Remete-szurdok fölött következett, ahol apámnak elment a látása, mivel kihagyta a reggelit. Peti szõlõcukra aztán rendbetette a kedélyeket, újult erõkkel nyomultunk be az erdõbe újra. Klotildliget után aztán Attila, Máté és Laci külön utat választottak, mint késõbb kiderült, nem szerencsésen. Végül Pilisvörösváron kötöttek ki, ahonnan vonattal jöttek vissza, majd egy autós segítségével végül eljutottak Dobogókõre.

Mi mit sem sejtve emelkedtünk föl újra, Somhegyen életem legjobb káposztalevesét ettük, majd újabb szivatós szakaszokon felértünk Dobogókõre - Laciék szinte ugyanakkor értek föl. Innentõl többet nézegettük az óránkat, mint a tájat - apám számításai szerint az utolsó buszhoz ugyancsak iparkodnunk kellett, így is lett.

Sietõsen ereszkedtünk egy nagyon szép völgyben lefele (a végén már futva), majd valamennyien rossz irányba fordultunk - Csabi megtalált egy elhagyott kertkaput, amin keresztül kellett menni. A célban nagyobb pihenõ, majd a busz várt. Vili elõtte megcsillogtatta vállalkozói vénáját, amikor a vendéglõben megkérdezte a pultost, van-e csoportos jegy a wc-hez. A hölgy elképedésében azt felelte: van.

Nagyszerû túra volt, és ugyan azóta nem jártam erre, még egyszer meg fogom tenni. Legalább.