Túrabeszámolók


Cuha 25/35/50/ Bakonyalja 25/45 / (Erdőalja 25) / Bakonyerdő

út+keresõTúra éve: 20092009.07.23 13:10:23
Az élmény megfizethetetlen...
avagy Cuha 25 teljesítménytúra

Túra elõtti nap írtam a barátnõmnek, hogy a hátam közepére sem kívánom most ezt a túrát, rosszúl bírom a nagy meleget és félek a Cuha-patakon való átkelésektõl.
A túra napján reggel is húztam az idõt, de végül csak elindultunk. Késve érkeztünk a rajtba, már elmúlt 10 óra, de még elindulhattunk a túrán, cserébe leszedtük az elsõ pontig a szalagokat. Útközben folyott rólunk a víz, nem gyõztük törölgetni és idõnként szúnyogokkal is találkoztunk, ezért be is fújtuk magunkat offal.
Az elsõ ponton Pinkert Laci és efemm várt minket, mi voltunk az utolsók, már pakoltak is össze és plusz kekszet is kaptunk. A Pápalátó-kõig eseménytelenül telt az út, csupán azt állapítottuk meg, hogy még mindig nagyon szép a Bodzás-árok, biztosan ezért nem direktben a zöld háromszög jelzésen vezetett az útvonal a Pápalátó-kõre. Felérve páran összeverõdtünk és megállapítottuk, hogy a Kisalföldön már esik. Utolért minket a söprû, Pinkert Laci. Ragasztottunk igazoló matricát, ellenõriztük az Öreg-Bakony Bakancsosa igazolószámot és gyors léptekkel útnak indultunk, hogy ne a söprûvel menjünk, illetve hogy minél késõbb érjen el minket az esõ. Sikerült úgy ellépni a csapattól, hogy az Alizházához már kettesben érkeztünk. Egy gyönyörû völgyben ereszkedtünk, miközben egyre közelebbrõl hallottuk a dörgést és egyre sötétebb lett. Mire leértünk a Hódos-ér-völgyébe már esti sötétség és rengeteg autó fogadott minket, utóbbi azért volt furcsa, mert efemmék nem kaptak behajtási engedélyt erre az útra! A mellettünk elhaladó emberek öltözetébõl rájöttünk, hogy tájfutók. Elhaladtunk a rendezõi sátor mellett és már esett is az esõ, pár percen belül pedig elõször cseresznye, majd dió nagyságú jégdarabok potyogtak ránk. Miután egy kézen, majd egy fejen talált, nem sokat gondolkoztunk, fejünkre tettük a hátizsákot, azzal védtük, majd egy közelben parkoló autóba kéredzkedtünk be a jég elõl. Szerencsére a második kocsiban egyedül ült egy középkorú úr és beengedett minket a kocsiba, ahová hamarosan megérkezett a társa is, aki nem sokat gondolkozott és alsó nadrágra vetközõtt. :) Várakoztunk, próbáltunk társalogni, de nem voltak rá igazán vevõk, aztán mikor megláttuk a hátrahagyott túratársakat, elköszöntünk megmentõinktõl és a csapat után eredtünk, ekkor már "csak" az esõ esett. Pechünkre egy esõkabátot hoztunk, amit végül én vettem fel, Zolinak pedig egy szemeteszsák jutott, amit igyekezett a fején tartani. Fentrõl és lentrõl is áztunk, ennek ellenére futásnak eredtünk, hogy utolérjük a többieket, majd az Üveghutánál másik ösvényen igyekeztünk a többiek elé vágni. Nem volt jó ötlet, mert majdnem végig bokáig érõ vízben gázoltunk, de legalább beértük a csapatot és innen Porva-Csesznek vá.-ig együtt mentünk. Minden dörgésnél összerezzentem, és még sokáig nem tudtam elfelejteni a jégesõ okozta traumát. Az állomáson egy nagyobb csapat várakozott a vonatra, ahogy láttam õk még szárazon megúszták a vihart. Kis tanakodás után végül úgy döntöttünk, hogy tovább megyünk, nem várjuk meg az 1 óra múlva érkezõ vonatot. Végtére is már teljesen elázott a ruhánk, cipõnk, nem lesz gond a patakátkelés és egy kicsit alább hagyott az esõ is, reménykedtünk is, hogy ennyi volt. Az elsõ átkelésnél még részben megvoltak a cölöpök, de pont a középsõ hiányzott, ezért már itt sem cécóztunk, átgázoltunk a vizen, a következõ patakátkelésnél térdig ért nekem a víz, ami nagy élmény volt, fõleg mivel elég hideg volt. A további átkeléseknél mindig nevettünk, mikor átértünk, tényleg nagy élmény volt. :)) Megint eleredt az esõ, pisilnem kellett, hát félre vonultam, s közben megcsúsztam de sáros kézzel megúsztam az esést. Megvártak Zoliék, közben beért minket két lány is. Helyenként az út is patakká változott, néhol erõs sodrással, veszélyes volt a rajtuk való átkelés. Végre elértük az ellenõrzõpontot, ahol újabb csapat várakozott (bár itt nem jár a vonat :)). Kaptunk csokit kétszer is, matricát és egy esõkabátot, így Zoli végre megvállhatott a kukás zsáktól. Pintér Józsi javaslatára páran úgy döntöttünk, hogy nem megyünk le az Alsó-Cuha-szurdokba. Felcsaptunk önkéntes túravezetõnek, egy idõsebb és egy középkorú házaspárt vezettünk a célig. A söprû és két lány lementek az Alsó-Cuha-szurdokba, mi inkább a mûúton gyalogoltunk be a célba, de elõtte még párszor átkeltünk a patakon. Helyenként olyan erõs sodrása volt, hogy vitte a lábunkat lépésnél. A mûúton jött szembe két tûzoltóautó, gondolom a Hódos-éri úthoz mentek, ahol a sok tájfutó kocsija állt, biztosan elakadtak a nagy esõzés miatt. Utitársaink többször is rákérdeztek, hogy messze vagyunk-e még, az utolsó kérdésnél megnyugodtak, már csak 700 m volt a célig és már láttuk is a falut és az autónkat. A célban megkaptuk a díjazást, átöltöztünk, frissitettünk és közben azon mérgelõdtünk, hogy egy képet sem készítettünk a Cuha-patakban. :((

Ilyen élményben még sosem volt részünk, de igazából nem is vágyok mégegy ilyen túrára.

Gratulálok mindenkinek, aki a természeti elemekkel megkûzdve teljesítette ezt a túrát!