Túrabeszámolók


Cuha 25/35/50/ Bakonyalja 25/45 / (Erdőalja 25) / Bakonyerdő

kekdroidTúra éve: 20102010.07.23 06:36:03

Cuha 50


Reggel. Hajnal. Meleg van, fölöslegesnek tûnik a kabát a táskában, de a meteorológia „Mi úgyis megmondtuk” jelleggel bõkezûen kiszórt riasztásai mellett mégsem tudok elmenni. Bubu megáll a mobillal a buszmegállóban, irány a transzvértesi mûút, majd a Bakony kanyargós, keskeny országútjai, közben a sofõr és Jávor Zoli eszmecseréje szórakoztat (szórakoztatásra kerülünk). Bakonyszentlászlón elõgyelgünk a rajtban, a hõség és a közlekedési nehézségek ellenére egész sokan jöttek el túrázni ma. Lassan letelik a rajtidõ, elindulnak a saját idõ terhére érkezõk, többségük a reggeli vonattal érkezik Gyõr felõl. A vonat továbbközlekedik Zircen át Veszprémbe, a 11-es vonalat pedig a mai nap során párszor még keresztezni fogjuk.


Fél kilenc környékén önrajtoltatást hajtunk végre, az akkurátus Bubu a polgári nevünk mellé felvési (felvésésre kerül) az itinerre a fórumos nevet is, majd, mivel már elég nagy a hõség ahhoz, hogy ne kelljen külön bemelegítõ gyakorlatokat végeznünk, elporoszkálunk a sárga kereszt jelzésen. A fehér jelzésalapon halványsárga festés telibe kapja a napsütést, amikor ránézek, csaknem kisül a szemem. Letérünk (letérésre kerülünk) a fõútról, parkban kanyargunk egyet, kiszáradt forrás és óriásira nõtt tölgy mellett, majd betérünk Bakonyszentlászló központjába. Kerek templom, iskola, hõsi emlékmû, községháza a sorrend, utána hamarosan véget ér (végetérésre kerül) a település, kilépünk a poros, homokos útra, amelyen vadonatúj festésû piros sáv jelek kalauzolnak Pápateszér felé. Hiába, hogy alig sétáltunk még pár kilométert, azt is fõleg síkon, szakad rólam a víz a hõségben, nem gyõzöm veregetni a saját vállamat, hogy elegendõ vizet töltöttünk még hajnalban, indulás elõtt. Homok váltja a port, módjával rugdosom, ne menjen sok a cipõbe. A térkép szerint errefelé ágazik ki utunkból a barátságos nevû „Szemkiverõ út”, kár, hogy ezt már csak a számítógép elõtt ülve, a térképre néha rásandítva veszem észre, különben jobban odafigyelek a terepen. Egyébként Repkény szerint az erre szálldosó böglyök verik ki az ember szemét. Egyébként, lassan lesétálunk a térképrõl, elvileg az atlaszon még szerepel ez a terület is, no meg a precízen összeállított itineren is megtalálunk mindent, ami az alapvetõ tájékozódáshoz szükséges. Tehát irány Pápateszér, kukoricáson vág át az útvonal, bár a jelzés elõrelátóan kerül egyet az erdõ felé, hátha egyszer ezt a csoffadt kis ösvényt is beszántják. (Beszántásra kerül.) Mi elõször bedõlünk a jártnak tûnõ útnak, de az itiner megfelelõ kezelése visszatérít a helyes irányra, a Kõris-hegy óriásinak tûnõ tömbje zárja a láthatárt. A párás levegõ miatt úgy tûnik, mintha több tíz kilométerre lenne a hegy, holott alig két-három óra gyalog. Fenyves váltja az akácost, Kerek repkény elhúz kissé, amikor már nem gyõzi strandpapucsával csapkodni a szüntelenül támadó böglyöket.


Rövidesen megérkezünk Pápateszér szélére, Pintér Józsiék pontját bezárni, innentõl egy ideig együtt kirándulgatunk, amíg a Hódos-ér völgyében kicsit nagyobb tempóra nem váltva el nem lépnek elõlünk. Ha idáig sokalltuk volna a kanyarok számát az útvonalban, most megnyugodhatnánk, mert Fenyõfõig talán összesen két derékszögû törés került az útvonalba. Viszont legalább fenyõfa van rengeteg, ez itt a híres-neves fenyõfõi õsfenyves, szépen trappolunk az árnyékban a falu eléréséig. Itt elsõként – jó túrázóként – a kocsmát keressük fel, igazi kultúrhelyiségbe csöppenünk, de a dohányzás legalábbis tilos odabent. Hõkomfort szempontjából érdekes megfigyelést teszünk, miszerint a kocsmában a hõmérõ szerint uralkodó 29°C is egészen hûvös lehet a kinti 36°C-val szemben, igaz, az érzékelõ direkt kapja (kapásra kerül a napsütés) a napsütést. Nem mintha nem lenne teljesen mindegy, hogy 34 vagy 36°C a hõmérséklet. Amikor már elég idõ eltelik ahhoz, hogy regenerálódjunk a nagy meleg után, újra kimegyünk, folytatjuk az utat, amelynek a következõ állomásán bezárjuk a következõ ellenõrzõpontot, ahol laci069 vár minket müzlivel és szódával, sõt, efemmel is összefutunk, aki elszállítja a maradék müzlit és szódát.


Innentõl a söpréshez csatlakozik laci069 is, így a túra elsõ igazi emelkedõjét már öten mászhatjuk meg. A Pápalátó-kõ megközelítése elõtt egy helyen még kelet felé is nyílik némi kilátás, talán a Vértes nyugati pereme bukkan fel a távolban, adótornyokkal, meredeken letörõ hegyekkel. A mi utunk meredeken fölfelé folytatódik, szép, bár vélhetõen ritkán járt mély völgyben kaptatunk fölfelé, a földbõl kibukkanó (kibukkanásra kerülõ) mészkõalakzatok között. Kerek repkénnyel érkezünk fel elsõként, ragasztunk magunknak matricát a kihelyezett készletbõl, a földön találok egy színeset is, amely ugyan már nem ragad, de ezen otthon még segíthetek, elteszem a fotógép tokjába. (Azóta is ott pislog.) Nézegetjük a kilátást, Pápa most speciel nem mutatkozik a távolban, ahhoz túl magas a páratartalom, viszont a pannonhalmi apátság – amelyet elõször eléggé bénán a Ság-hegynek vélek – körvonalai nagyjából kivehetõek. A pont hivatalos zárásakor elindulunk, szépen, kényelmesen.


Alig néhány kilométert teszünk meg a zöld jelzésen, amikor szalagokat követve (leszedve) letérünk Alízháza felé, egyre sûrûbb bükkösben, ahol egyre kellemesebb a klíma, mûködik a természetes légkondi. Maga Alízháza egy egészen kellemes környezetben lévõ házikó az erdõ közepén, olyan, mintha a világ végén járnánk, csak a térkép és az itiner tájékoztat arról, hogy a civilizáció igenis közel van. A Pápalátó-kõre felvezetõ árok inverzén sétálunk a lejtõn, keresztbedõlt fákon átmászva, vízmosást kerülgetve: ez az ösvény vezet a Hódos-ér völgyébe, már magasról látszik (látásra kerül) a megduzzadt patak kanyargó vonala. Laci069 a tavalyi söprés emlékeirõl beszél, lelkesedése õszinte, nem csak a szívünket fájdítja azzal, hogy mindenféle jeget és szakadó esõt juttat eszünkbe. Ismeretlen szalagok tûnnek fel az egyik fán, efemm határozott kérésére békén hagyjuk õket, tájfutók fognak ezek alapján valami olyat csinálni, amit a tájfutók általában szoktak.


A patak völgyében újra összefutunk egy kis családdal, akiket nagyjából a Pápalátó-kõ óta nem elõzünk meg, mert egy seprûnek ez a cselekedet meglehetõsen sportszerûtlen viselkedésre utalna. Nem mintha félteni kellene õket, meglehetõsen gyorsan haladnak. Pintér Józsiék valahol itt lépnek el, maradunk még négyen, nézelõdünk a patak állandóan alakuló völgyében, majd hirtelen jelzés kanyarodik balra, még egy tábla is megerõsíti: mûködik a büfé Porva-Csesznek vasútállomásán. Ez önmagában nagyon jó hír, egyetlen árnyoldala, hogy odáig egyrészt sok az emelkedõ, másrészt az is nyílt terepen vezet. Embermagas páfrányok szegélyezik az utat, majd széles rétre érkezünk, Bubu vaddisznós emlékeirõl mesél, laci069 pedig a tavalyi esõrõl. Vaddisznóval nem lenne jó találkozni (találkozásra kerülni), viszont egy futó zápornak még én is tudnék örülni, holott általában nem szeretek csapadékos idõben túrázni. Meredeken mászunk fel, majd még feljebb, erdõbe térünk be, ott újra emelkedõ fogad, de már csak egy kicsi, a klímaberendezést valaki visszakapcsolta.


Amikor épp kezdeném feszegetni annak a kérdését, hogy milyen messzire is kell még menni az ígért büféig, laci069 rámutat egy igen ígéretes sárga foltra az erdõben: a turistaház körvonalai látszódnak a lombokon túl. Nem délibáb, valóban ott az ország egyik legszebb környezetû vasútállomása, mûködik a turistaház is és a büfé is. Lesietünk, Bubuval zárjuk a sort, odalent pedig elfoglaljuk a kiállítóterem elõcsarnokát. Nem ámítás: valóban kiállítóterem, festett gõzössel és Bzmot motorvonattal, rengeteg újságcikkel, helyszínrajzzal és mindenféle kiállítanivalóval, amely felett az átlag vasútbarátok órákig képesek merengeni. Megnézzük a kis kiállítást, majd megcélozzuk a büfét, üdítõ, jégkrém a menü, ez kiegészül a hátizsákból elõkerülõ ellátmánnyal, laci069 még a rendezõségi májkrémes kenyerét is megosztja velünk. Elücsörgünk egy ideig, közben cserkészek érkeznek és más kirándulók is, néhányan – mivel a derék büfésnek pár pillanatra térerõt kellett keresnie – minket néznek büfésnek, ahogy a kövön ülve eszegetjük a kis ellátmányunkat, kortyolgatom a mûanyag pohárból a kávét, Repkény pedig közben a „Mentsük meg a vasutat” mozgalom keretében mûanyag strandpapuccsal próbálja szétverni a böglyöket az állomás falán.. Ezek fényében legalábbis érdekes dolog egyszerre négyõnket büfésnek nézni. Lassan elindulunk, Kerek repkény papucsra, Bubúr szandálra váltja a túracipõt és nekivágunk a sokgázlójú Cuha-völgynek. Eleinte próbálok száraz lábbal átkelni, arra gondolva, hogy késõbb a vizes zokni okozhat némi bonyodalmat, de a harmadik gázlón már egykedvûen áttrappolok, a fene fog köveken ugrálni. Menet közben – ám szerencsére még éppen fotózható helyszínen – elcsörög mellettünk az M41 2143 pályaszámú, hagyományos festésû dízelgép, némi késéssel cibálva vonatát, amelyre Porva-Csesznek állomáson már annyian vártak.


Az áradás alaposan átrendezte a szurdokot, néhány támfalat eltüntetett, néhol pedig egyszerûen összevissza kavicsos-sziklás medret hasított, öröm erre túrázni. Megérkezünk két perc késéssel Mészáros András ellenõrzõpontjára, amikor megtudtam, hogy lesz ep. a Cuha-völgyben, szinte sejtettem, hogy neki is lesz köze hozzá. Kapunk néhány szórólapot a július végi éjszakai túráról, továbbá megmérhetnénk a patak hõmérsékletét is, ha nem lenne friss mérési adat. Kellemes strandbéli hõmérsékletû a Cuha. Lassan elindulunk, a Kõpince-forrás elõtti hídnál találkozunk a jó rendezõként mindenütt elõforduló efemmel, majd a forrásnál újítjuk meg víztartalékainkat. Szükség van rá: a nálunk lévõ készlet már fürdõvíznek is elmenne, a forrás viszont jó hideg vizet ad. A Zörög-tetõre felmenni viszont több, mint kellemetlen: errefelé még csak télen jártunk, amikor még direkt kellemes is, most viszont egyáltalán nem az: Bubu elõremegy, Kerek repkénnyel követjük, majd valahol laci069 is jön mögöttünk. Odafent megállapítjuk, hogy bizony jó háromnegyed órás késésben vagyunk (sérelmünkre), megpróbálunk távbeszélõn keresztül kapcsolatba lépni a következõ ponton õrködõ Gethével. A tetõn lévõ embertelen – nem gonosz, hanem nincs ott pontõr – pont bezárása után megpróbálunk kissé kilépni, sikerül is behozni valamennyit a hátrányunkból. Addig viszont van kilátás Csesznek várára, köves-csúszós lejtõ, aluljáró a 82-es fõút alatt és néhány kissé fáradt túrázó, akiket végül nem söprünk be. Megérkezünk Csesznekre, meglátogatjuk Gethét és Zsolit a Kõmosó-szurdokban. Igen szép környezetben pontõrködhettek, kár, hogy rengeteg a hangya a környéken.


Csesznek vára felõl kürt és trombita hangja harsan, lovagi találkozót tartanak, mi viszont ahelyett, hogy valami ökörsütés vagy középkori lakoma felé indulnánk, újra az aluljárót és azon túl az erdõt célozzuk meg. Bubu betér bélyegezni egy kocsmába a nála lévõ kétszáznegyvenhét igazolófüzettel, mi valamivel odébb ülünk le, Gethe itt dönt úgy, hogy számára ennyi elég is lesz és autós mentést kér Mrs. Gethétõl. Bandukolunk tovább: széles, sötét mélyúton kapaszkodunk vissza a Bakony felé. Bükkösben sétálunk a kora esti fényekben, majd kiérünk az erdõbõl, szalagozást követünk és szedünk le a fákról, közben a kilátást bámuljuk észak felé, a lemenõfélben lévõ Nap narancsszínûre festi a távoli lankákat és a közeli erdõfoltokat.


Újra turistajelzésre érkezünk, ez itt a Pakuts-pihenõ, újra a túra névadója mellett sétálunk, még akkor is, ha a patak között és köztünk két méter magas csalános terül el. Tábla és jelzés együtt irányít a helyes út felé, megérkezünk a híres Alsó-Cuha-szurdokba. Vadregényesebb, trükkösebb és valóban nehezebben járható, mint a felsõ szurdok, viszont csodaszép. Néhány helyütt igencsak kapaszkodni kell, sziklába, földbe, ami éppen megtart. Néhol elbizonytalanodom, megpróbálom emlékeztetni magam arra, hogy épp ma reggel kaptam meg a múlt heti bejárásról az oklevelet, hogy mekkora tereprutinom van. Repkénynek persze nincsenek ilyen problémái, a táskájára visszatagozott strandpapuccsal is könnyebben közlekedik (kerül közlekedésre) a hasonló terepviszonyok között. Majd, amilyen hirtelen leereszkedtünk a szurdokba, olyan gyorsan véget is ér, a Cuha békésebb mederben folydogál tovább a Duna felé. Mi pedig az Ördög-rétre érkezünk, itt az utolsó ellenõrzõpont, kapunk némi apró sósperecet is a bélyegzés mellé.


Irány Bakonyszentlászló, az esti utolsó személyvonat mozdonyát halljuk, amint keresztüldübörög a Cuha völgyén és a mellettünk lévõ erdõn, majd elhal a hang, ahogy a vonat Gyõr felé elrobog. Széles utunkat kevésbé jártra cseréljük, újra fenyvesben sétálunk, újra érkeznek a böglyök. Keresztezzük a 11-es vasútvonalat, a mai nap már nem elõszörre, megjegyzem magamnak a helyet, jó lehet még ide visszajönni. Repkény elõresiet az ízeltlábúak egyre növekvõ koncentrációja miatt, annyira, hogy a sárga romjelzéstõl felhív, hogy merre is menjen tovább, holott kábé két perccel vagyunk mögötte. Széles, kiváló minõségû aszfaltutat keresztezünk, a falutól délre fekvõ bauxitbánya felé vezet, majd végül megérkezünk újra Bakonyszentlászlóra. A cél szerencsére már nagyon közel található, megvan az Õsfenyves turistaház, kereken szintidõ leteltére érünk be. Megkapjuk a díjazást, az utolsó kitûzõt Kerek repkény kapja, mint a seprûk egyetlen lánytagja. Eszegetünk, pihengetünk, végül újra beszállunk a Bubumobilba, ahol sikerül egészen Bakonycsernyéig ébren maradnom. Vidám kis túrán sikerült részt vennünk ebben a kellemes kis július közepi hõségben, köszönöm padlernek és efemmnek a rendezést, Bubúrnak a megmentõ fuvart, majd végül, de nem utolsósorban a társaságot Kerek repkénynek, Bubúrnak, Laci069-nek, Gethének és Pintér Józsiéknak!


-Kékdroid-


Képek