Túrabeszámolók


Téry Ödön emléktúra 50/25/20

nagypapaTúra éve: 20142014.04.01 12:30:53

 


Téry 50


2014


A túrázásban nem a teljesités a nehéz, hanem az elkezdés. Elmúlik egy strapás hét, azt követi egy rövid éjszaka, alvásról inkább ne beszéljünk. Megállithatatlanul csörög a vekker és nem tudom, hol kellene elzárni. Megszólal a mobil is, mert fõ a biztonság és most már két eszközt kellene elhallgattatni. A mobillal hamar végeztem, de a másik csak nem szünt meg zörögni. Szerencsére még este bezártam a szoba ajtaját, igy a hangok terjedésének gátat vetettem. Már nem emlékszem, hogy milyen módszerrel teremtettem csendet, de meglett. Ekkor kimerülten kiültem a fekvõhely szélére és tépelõdni kezdtem. Menjek? Ne menjek? Jól nézek ki - gondoltam, ha már igy kezdõdik az egész. Újra kell értékelni a tegnap elhatározásomat? Dehát mikor menjek, ha most nem? Minden feltétel adott egy jó mászkáláshoz! Felegyenesedtem és az ablakhoz mentem. Minek? Még négy óra sincs, a városi közvilágitás mellett semmire nem lehet következtetni. Csak az emlékezetre és a korábbi konok döntésre lehet támaszkodni. Jó annak, aki még fektében megissza a reggeli kávéját, annak éles az agya és tudja, mit kell tennie. Én ilyenkor nem iszom kávét, csakis gyengécske lelki erõm segithet. Eltelt viszont öt perc, valamelyes keringés is kialakult. Nem elsõ az eset, máskor is volt már igy. A megkezdett intézkedést be kell fejezni : ez a rendészeti szervek álláspontja. Mozogjunk.


  Jó, mi?


  A mozgás elkezdõdik, a közlekedési útvonal a szokásos, a rajtban feltáruló látvány úgyszintén. Török Imre és Ákos adminisztrál, Molnár Gábor erdélyi túrára invitáló lapokat oszt. Igy szokott ez lenni.  Átvágunk a Nagyrét szélén, megállapitjuk, hogy a kutyák még mindig nem örülnek, ha idegenek mozognak a keritések mellett. A remetei templom elõtt és után ismerõsökre gondolok, majd vidáman üdvözöljük egymást a szurdok bejárata elõtt õrködõ sporttárssal, aki az õszi BEAC Maxi megbizható ellenõre a nógrádi csurgónál. A szurdokban a mindenkori odvas keltikék várnak, hogy késõbb, a sziklákra feljutva örülhessünk a szerény apró nõszirom példányainak. Átlagos növénytani ismeretek bõven elegendõek ahhoz, hogy felfedezzük a tavaszi hérics szépen virágzó foltjait, és ki nem mondva megdicsérjük azokat, akik megõrizték a nem messze lévõ leánykökörcsin tövét. Tavaly is ott volt és a jó emberek erre az évre is megõrizték ezt a bájos virágot. Kankalin, ibolya - és be is fejezem botanikai elmélkedésemet. Ismert dolgok ezek, de a barátságtalan világban ezektõl felejtjük el a gondjainkat és ezek miatt, illetve velük van kedvünk a tavaszi újrakezdéshez. Elõre veszem még azt, hogy a fürtös gyöngyikék hatalmas mennyiségben kékitették utunkat - fõleg a Nagy-Szénás után - átvéve a Kutya-hegy és Kõris völgy táján a feladatukat betöltõ hóvirágok szerepét.


  Mindez roppant szentimentális, de jó észnél lenni, hogy a gyorsvonati sebességgel száguldó kerékpárosok életben hagyjanak. Csengõ ismeretlen fogalom és fiatal barátaink még nem eléggé tudatositották azt, hogy - különféle okok folytán - társadalmunk gyorsuló mértékben válik süketté. Talán hasznos belenézni a szaporodó újsághirdetésekbe és tudatositani, hogy a kereskedõk felmérték a különféle hallókészülékek eladásában rejlõ üzletet. Valamikor, a személyi kultusz idején óvták az embereket a hirtelen mozdulatoktól, ma csak azt tudom mondani, hogy arasznyi irányváltoztatás elõtt is nézzünk hátra. Ezzel az aggodalmaskodó prédikációval haladok el a Muflon mellett, szemlélem meg az Édenbõl kizárt hegyi biciklisek csoportját a Zsiros-hegyi turistaház romjainál. Már lenn vagyok Köris-völgyben, sõt már ki is bújtam belõle és meglehetõs unalommal várom, hogy elérjem Piliscsabát. Azért felnézek a baloldali dombhátra azon gondolkodva, hogy elég jól állják-e a nyilászáró szerkezetek a tetõn fujdogáló szelet. Õseink gondosan megnézték, hogy hová épitkeznek, a technika fejlõdésével azonban túllépünk a nehézségeken. Mára ennyi elegendõ.


 A piliscsabai temetõnél drótkeritést húztak ki, mintha bõvitették volna a boltokat, vendéglõt nem láttam, nem is nagyon figyeltem. Azt vettem tudomásul, hogy esõtõl védõ falakat épitettek a vágányok melletti szigeten. Elég cúgos megoldás télre, dehát ott van a jó öreg állomásépület is. Nem tudom, hogy a második nekifutás után, mikor fognak végre vonatok közlekedni itt. Bejáró ismerõseim sok részlettel bõvitették vasútépitési ismereteimet, az viszont biztos, hogy alépitmény nélkül a piros motorvonatok csak a jövõ reklámai.


  Nincs szükség felüljáróra, már megyek is fel a szép fenyõsoron, aztán jobbra át, és a Szent István utcán kiérek a klotildligeti állomáshoz, azaz, jelenleg a Liget büféhez. A rendezõség - Amál is ott van - , kezeli a papiromat. Egyesek szerint adtak italutalványt, én nem láttam semmit, ácsorgás helyett a pulthoz eveztem és saját magam "finansziroztam" két pohár folyadékot. Üldögélés közben az érdekes alakú söralátét keltette fel a figyelmemet. Megkérdeztem a csapostól, hogy mennyibe kerül ez a karton. Ingyen van - mondta a dinamikus fiatalember. Megköszöntem a nagylelkûségét és közöltem, hogy az adóbevallásomat szeretném rajta kitölteni. Az emberek rokonszenve kisérte az akciómat.


  A P+ következik, majd a ballagás a vadkerités mellett. A dombról leérve (a sorompón túl) alternativ haladási lehetõség nyilik, amit az idei itiner végre fel is tüntetett. Igy könnyebben elhitték az ott álldogáló sporttársak, hogy nem kispistázásra akarom rávenni õket azzal, hogy vázoltam az egyszerûbb haladási irányt. A kõcsiszolóig nem is törõdtem semmivel, ott elõvettem a tájékoztató papirt, hogy mitévõ legyek: az országúton menjek, vagy a piros jelzésen? A P volt beirva, aztán jobbra a Z, amelyet a Kinizsi túráról ismer az ember. Török Ákos már korábban megnyugtatott, hogy észre fogom venni, hol kell balra letérni a Som-hegy felé. Évekkel ezelõtt jól kóboroltunk a magánerdõben erre-arra, amig feltünt a kulcsosház teteje a fák között. Most lila szalagok jelentek meg. Ebbõl tudni lehetett, hogy ezeket nekünk kötötték fel a szervezõk. Aztán leesett az ember álla, amikor látta, hogy eligazitó tábla után "miniszteri út" kezdõdik. Ezt a fogalmat azok ismerik, akik valamikor katonák voltak. A miniszteri utat a katonák minden nap gondosan megigazitják, gereblyézik és simogatják, de járni nem illik rajta. A rajta közlekedés magas rangú embereknek van fenntartva. Ez nagyon helyes idegenforgalmi szempontból is azok miatt, akik nem szeretnek göröngyös talajon járni, például azért mert lábbelijük elsõsorban gépkocsival közlekedésre alkalmas. Ezeket a gondolatokat elhessegettem magamtól és élveztem a Szentkeresztre nyiló panorámát, amire korábban nem volt alkalmam. Mintha az erdõ egykori kezelõje tarvágással nyitott volna ablakot a falura. Távlatot kaptam a nagy ivben a turistaház felé forduló úton. A látvány újdonság volt nekem, de az idõ eltörli az egykori emlékeket, ha egyáltalán voltak és jók voltak.


  Kellemes meglepetést jelentett két szembejövõ gépkocsi. A második fékezett és megállt és Mészáros János hajolt ki belõle. Gratuláltam az új létesitményhez és elõre megköszöntem ajánlatát, miszerint négy tányér leves elfogyasztására lesz alkalmam a házban. A lehetõséggel nem kivántam teljes mértékben élni, egyrészt elõnytelenül befolyásolta volna alakformálási programomat, másrészt "plenus venter non studet libenter". Esetünkben, teli hassal nem jó nekivágni a dobogókõi emelkedõnek. Egyébként Beatrix káposztalevese, a mellékelt vidéki kenyérrel, nagy kisértést jelentett az aszkézis feladására. Ha még azt is hozzáveszem, hogy a fõrendezõ saját borával rukkolt elõ, akkor bizony gondot jelenthetett volna az egyenesvonalú haladás. Vigyázni kell és észben tartani Kovalik András aranymondását, miszerint a teljesitménytúrázás nem az evésrõl szól.


  Puritán módon arra gondolva, hogy az OKT vonalára szerényebb kunyhók is megfelelnének - ha lennének - leereszkedtem Mlynkibe, aztán felmentem Dobogókõre. A részletek mellõzhetõk. Glück igazgató úr a verandán fogadott. Mondtam neki, hogy most sem anyagi sem szellemi küldeményt nem hoztam alulról a tiszteletemen kivül. Bélyegzés és rövid eszmecsere után a büfében kezdtem táplálkozni, õt pedig arra kértem, hogy ha Feidiga Károly megjelenne az Ilona-pihenõhöz tartozó bélyegzõvel, akkor szóljon, nehogy elveszitsem az értékes dokumentumot. Félelmem alaptalan volt, mert már a obeliszk táján jártam, amikor megjelent Cili és Károly. Ezután csak arra kellett ügyelni, hogy hasra ne essek a Szakó-nyereg utáni tarvágás némely alattomos gyökerén.


  A korábbi megállások folytán elment az idõ és azt méregettem, hogy benn leszek-e idõre Dömösön. A rutin és az ösztön azonban azt mondta, hogy a sötétedés ellenére sincs veszély, hiszen alakra ismerem a kanyarokat, fákat, bokrokat, köveket. A sétálás folytán az utolsó busz jött számitásba. Kétségtelen, hogy a másfél órás várakozás nem kedvez a nyugtalan embereknek, illetve azoknak, akik nem tudnak mit kezdeni az idõvel. Én azonban tudtam, mit tegyek. Az egyik programpont során félbarna sörrel ismerkedtem. Újdonság volt, mert gyatra ismeretem folytán csak barna sörrõl tudtam. A fontos azonban a bõséges idõ által ajándékozott társadalmi élet volt. Még soha nem volt alkalmam arra, hogy ilyen alapos beszélgetést folytassak Mészáros Gyuri bácsival. Vele általában a kisinóci háznál találkoztam, esetleg a Nagyvillámon, de ezeken a helyeken menni kellett, nem anekdotázni. Most azonban mód adódott, hogy térben és idõben nagyobb területet tekintsünk át, na meg vidám témákat elevenitsünk fel. A beszélgetés Pest közepéig tartott, amikor õ a Deák-térrõl felkanyarodott Buda felé. Ritka jó alkalom volt.


  Ezzel végére értem a Téry 50-rõl szóló beszámolómnak. Negyed órával hamarabb végigmentem az úton, a klotildligeti, somhegyi és dobogókõi megállásokat beszámitva. Jó idõ volt, jó hangulatú beszélgetésekkel, amikrõl még sok mindent lehetne mesélni.


 Folyt. köv.