Tanúhegyek 50 – első benyomások
Vannak túrák, amiket azért csinálunk, mert bizonyítani akarunk önmagunknak, másoknak, feszegetve határainkat és vannak, ahol a táj szépsége, az útvonal vezetése mozgatja meg igazán fantáziánkat. Bevallom e túra kapcsán én sem tudtam elfogulatlanul összegezni gondolataim, mivel ha az ember egyszer felfedezi magának ezt a tájat, garantáltan rabul ejti. Annak ellenére, hogy Badacsonytördemictől nem messze található családunk nyaralója, még soha nem állt módomban próbára tenni magamat a BTHE szervezte TT túrán. Idén minden összejött, Marci és Ákos is ráértek és mivel adott volt a szállás, hogy ne kelljen Győrből hajnali indulással tervezni, már péntek este a Balaton partján találtuk magunkat kedvenc révfülöpi büfésemnél a móló mellett, ahol gondoskodva a túra előtti kellő kalóriabevitelről, rendesen „behurkáztunk”, lefolytva némi kolbásszal, és az elmaradhatatlan kovászos uborkával, mustárral friss kenyérrel. A teraszon még egy kicsit elmélkedtünk némi sör magunkhoz vétele mellett az élet nagy rejtelmeiről, de a másnap korai indulásra tekintettel időben eltettük magunkat.
Szokásomhoz hűen a reggeli készülődést elszüttyögve 06:00-ás start helyett végül 06:22-kor indultunk útnak a badacsonytördemicei faluház kapujából és máris azon kaptuk magunkat, hogy meredeken emelkedik a kertek, szőlősök között kanyargó aszfaltút, megcélozva első célpontunkat a Badacsony -hegyet. Ha az aszfalt nem lett volna elegendő, a Bujdosók lépcsője garantáltan gondoskodott a láb és farizmok kellő bemelegedéséről. Az idő gyönyörű volt, a nap hét ágra sütött és érintve a bazaltorgonák felett elhaladó kilátópontokat (Tördemici kilátóhely, Egry József kilátóhely) a fiúk kezdték kapizsgálni, miért is akartam ezt a tájat annyira megmutatni nekik. A 180 fokos panoráma leírhatatlan, a látvány szinte beleég az emberbe és egyszer csak azon kapja magát, hogy bizony nehezére esik tovább menni és elengedni a látványt, dehát mégiscsak egy teljesítménytúrán veszünk részt, vagy mi a szösz.
A Ranolder keresztnél első pecsétünk gyors begyűjtését követően hamar elérkezünk a Badacsony csúcsán található Kisfaludy kilátóhoz, amely bár nem része a hivatalos útvonalnak, azért csak javaslom a fiúknak, hogy megéri az a kis kitérő, ha már itt vagyunk. Nem bánják meg és már robogunk is tovább. Átbukva a hegy másik oldalán bazaltomladékok övezte szűk kis ösvényeken érkezik el a Klastrom Kút, ahol két kedves idős hölgytől második pecsétünk kíséretében a fiúk pálinkát kapnak bónuszként búcsúzóul.
A badacsonytomaji sarki kocsmában (EP) sörrel, kávéval kínálják a lelkes túrázót. Bár most rajtam volt a sor vezetésben, itt már én sem tudok ellenállni és elfogadom a hideg sört, lesz még a nap folyamán alkalmam kiizzadni bőven.
Rövid balatoni bringautat követően Varga Pincészetnél pecsét és (nem hiszem el) jéghideg fröccsel kínálnak. A srácok most is élnek a lehetőséggel, én annál szomorúbban, de ezt mér kihagyom. Máris emelkedünk a Folly arborétum bejárata felé, ami az északi oldal egyik rejtett kis gyöngyszeme. Különleges fa és gombafajok, pihe-puha mulccsal felszórt tanösvények, finom bor és persze az arborétum tetején mi más, mint egy kilátó várt minket. Bár ez a kilátó sem esett bele az útvonalvezetésbe, az a kis kitérő itt is minden pénzt megért.
Lombos, árnyas ösvények övezte úton érkezünk a salföldi kolostorromhoz, gyors pecsét, majd a kőtengert hátrahagyva mesebeli kis faluba toppanunk Salföld személyében. Álomszépen felújított 150 éves parsztházak dobogtatják meg városi nyüzsgéshez szokott szívünket, miközben a salföldi major szélét érintve békésen legelésző és meglepően barátságos ménes mellett vezet utunk. Még alig indultunk el, de lépten-nyomon valami csodába botlunk. Irány a Tóti-hegy, itt sem lehet panasz az árnyékra, a rövid kaptatót követően egy „zsebkendőnyi” csúcson toporgunk, ahol az ember megérti, miért is nevezik e tájat a magyar Toszkánának. 360 fokos panoráma mellett legeltetjük szemünket, nehéz betelni a látvánnyal.
Persze nem kell sokat várni a következő „élményre” mivel hamarosan egy békésen legelésző szürkemarha csorda mellett elhaladva, bekanyarodunk az Istvándy pincészet birtokára, ahol a változatosság kedvéért hideg frösscs, ásványvíz, mangalicazsíros és még ki tudja milyen kenyér a jutalma minden résztvevőnek. Szerintem ez az a pont, ahol, ha véget is érne a túra mindenki elégedetten menne haza, függetlenül a megtet kilométerek számától, annyi élményben volt már része. No de azért csak körbe nézünk a Csobáncról is nem igaz? Elköszönünk a kedves pontellenőröktől és irányba állva megcélozzuk Káptalantótit. Bár most nincs vasárnap, és a szintidő se engedné, azért vázolom a srácoknak milyen finomságokat is lehet a Liliomkert piacon beszerezni, ha az ember időben érkezik.
A meleg ellenére, komoly szél gondoskodik testünk kellő hűtéséről, amit nem is bánunk. A Csobáncra vezető emelkedő kifejezetten szelíd, kényelmes tempóban érünk fel a várromhoz. Na ott már a pontellenőrők is behúzódtak a szél elől egy védett fal mellé. Vízzel, aszalt gyümölccsel kínálnak, amit hálásan meg is köszönünk, majd irány a Szent György hegy. A két hegyet összekötő szakasz kissé jellegtelen, de inspirál a hegy tetejéről elénk táruló panoráma, amely megint más perspektívából enged betekintést a környező tájba.
A bazaltorgonáknál kis házikóban tovább fokozódik az egyébként is pazar ellátás. Friss zöldségek, gyümölcsök közül válogathatunk kedvünkre, kólával kínálnak a kedves pontellenőrők.
Miután a csúcson kigyönyörködtük magunkat a kilátásban, átbukunk a hegyen és érintve a Lengyel kápolnát és Hegymagast, hosszan ereszkedünk aszfaltúton Szigligetig. Sajnos a terep mindenhol lápos, nádas, a magas talajvíz miatt, így feltételezem megoldhatatlan a szervezés részéről a túrát valami földutas, „surranósávon” tartani, nincs mese ki kell menni az aszfaltra. Mivel a hétvégén ultrabalaton zajlik, ráadásul nagyon nagy a forgalom, óvatosnak kell lenni az út szélén is. Végre Szigliget, keretek alatti ösvényekkel, vadul benőtt szakaszokkal, majd elérkezik a Kámon Kőhöz vezető ösvény bejárata, ahol ismét pazar erdei környezetben falhatjuk a kilométereket, bár abból már nem sok maradt a túrából. Lerobogunk az erdei ösvényen, még egy kis aszfalt a végére, ízelítőt kapva a Badacsonytördemicei váltópontnál teljes gőzerővel zajló UltraBalaton életérzésből, majd érkezés a célba 16:20-kor.
Hát igen...09:58, nem túl fényes idő, ugyanakkor megállapítjuk, hogy erről valójában nem is mi, hanem a táj szépsége, a vidék hangulata és a profi, átlagon felüli ellátás és szervezés tehet. Ahogy már az elején is írtam, ha egyszer valaki belekóstol a magyar toszkánába, örökre rabul ejti.
Ami tetszett:
- - Előnevezési lehetőség, zökkenőmentes rajtoltatás
- - Semmihez sem fogható látványvilágú és hangulatú táj
- - Profi szervezés, átlagon felüli ellátás
Ami nem tetszett:
- - Igazán feldobhatnának a honlapra minden távról egy GPS tracket
- - A hegyeket összekötő aszfal autótutak (ami gyakorlatilag elkerülhetetlen ezen a vidéken) |
