Túrabeszámolók


Tanúhegyek (BTHE)

frinyoTúra éve: 20122012.05.31 00:25:43

Legutóbbi túrabeszámolóm utójátékának folyományaként úgy döntöttem, hogy egy jó darabig nem írok újabbat. Soha nem volt célom megbántani senkit,ám a véleményemet szeretem elmondani, legyen az akár pozitív, akát negatív töltetû. Utóbbi esetben azért tartom fontosnak egy általam észlelt hiba megemlítését, hogy az legközelebb ne fordulhasson elõ. Eddig nem is volt gond, de legutóbb sértõdöttség lett a bírálatból, ezért ment el a kedvem az egésztõl.


Most mégis kénytelen vagyok írni, mert egy csodálatos teljesítménytúra után történt valami, ami visszaadta hitemet, hogy a jobbítás szándéka nem hiábavaló.


Elõször a túráról írok, amire minden évben el akartam jönni, de hol egy már befizetett , szakosztályi háromnapos, buszos túra, hol a Kinizsi Százas ideje esett egybe a Tanúhegyek túrával, hol pedig sérülés akadályozott meg az indulásban. Idén se volt egyszerû dolgom, mert családi okokból nem tudtam lent aludni, ezért vállalnom kellett az éjszakai 1/4 3-as kelést, hogy saját idõ terhére elindulhassak az 50-es távon. A 27 km.-re lévõ Csobáncig kellett behozni a 24 perces hátrányt, ami nem tûnt nehéz feladatnak.


Példásan gyors adminisztráció után elindultam a Badacsony tömbje felé, és kisvártatva már a Bujdosók lépcsõjén igyekeztem felfelé. Több, ismert történelmi személyiségrõl elnevezett pihenõ volt közben, ám pihenésrõl szó sem lehetett, meg se álltam az egykori veszprémi püspökrõl elnevezett, szépen felújított Ranolder-keresztig. Itt azért egy percet rászántam a csodálatos kilátásra, majd a pecsételés után folytattam utamat. (Késõbb tudtam meg, hogy az egyik pontõr B.tördemic polgármestere volt, ebbõl is látszik, hogy szívén viseli a túra sorsát.) A 2. e.p-nál egy Dianás cukorka késztetett emlékezésre, a Dél-Börzsönyi Kilátások túrán a Kittenberger-kunyhónál szoktuk ezt kapni .Becsületesen megtettem a kitérõt a Kisfaludy-kilátóhoz, de a méreteit megpillantva, lemondtam a meghódításáról, túl sok idõt vett volna el.


Lesiettem B.tomaj vasútállomásáig, és az itiner utasítását követve, lábpárral mentem a kerékpárúton B.õrs megállóig, onnan pedig a hatalmas Varga-pincészet udvaráig, ahol a harmadik pecséten kívül--talán gyöngyözõ homlokomra való tekintettel--Csabagyöngyébõl készült bort is kaptam. Az udvarról kijõve, némi bizonytalankodás után mentem tovább, miután az út elején lévõ szalagot volt szíves valaki leszaggatni. A Klastrom-kutat elhagyva a badacsonytomaji Sörpatikához értem, ahol recept nélkül kaptam egy pohár sört a rendezõk vendégeként.( Természetesen nem csak én, mindenki választhatott egy kedvére való italt.) 


Igen jól álltam idõvel, aztán nem várt dolog következett. Mentem a piroson, az itiner leírása szerint ezt addig kellett tennem, amíg becsatlakozik a kék jelzés, ott aztán élesen jobbra kell fordulnom. Sajnos, ezt úgy értelmeztem, hogy a kéken kell majd mennem, és mivel valóban éles jobb kanyarral csatlakozott be, elindultam rajta. Zavart viszont, hogy a leírás szerinti lejtõ nem akart megjelenni, ezért egy idõ után, azt gondolva, hogy a kék másik ágán kellett volna mennem, átlósan rámentem, és az ott már valóban lejtett. Leérve, egy kertben ácsorgó embertõl megkérdeztem, merre van a salföldi kolostorrom. Sajnos, téves információt adott, így aztán visszatérve a gerincre, ismét elindultam a kék azon ágán, amelyiken elõször, és igaz elég soká, de ez is kezdett lejteni. Az alján egy szõlõjét kapáló ember , végre, jó irányba küldött, de mondta, hogy igen messze van még. Salföldre értem, itt elõbb érintettem a 6. e.p.-ot, majd mentem az 5.-et jelentõ kolostorromhoz. Igen furcsa volt szembe menni a rám csodálkozó mezõnnyel. A pontõrök javasolták, hogy ne menjek vissza Salföldre, menjek ismét a gerincre, és úgy a kéken, majd a zöldön a Tóti-hegyre. Így aztán megláthattam, hol kellett volna a szépen kiszalagozott útra rátérnem, néhány méterre volt csak attól a kéktõl, amire rákanyarodtam.


A Tóti-hegyen hamar rájöttem, hogy képtelenség lenne idõben a Csobáncra érnem, ezért szóltam a pontõröknek, hogy átnyergelek a 30-asra. Otthon lemértem, kb. 10 km-t tettem rá az eredeti távra, nem beszélve a szintekrõl. Eszembe jutott egy barátom, akinek a fia csak ötösöket hozott az iskolából, és egyszer sírva ment haza, mert kapott egy egyest. Legnagyobb megrökönyödésére az apja fülig érõ szájjal fogadta a hírt, mondta, hogy jaj, de jó, végre egy egyes! Majd elmondta a gyereknek, hogy kell néha a kudarc is, azt is fel kell tudni dolgozni. Nos, én hamar feldolgoztam, megettem a szendvicsemet, közben gyönyörködtem a Balaton és a salföldi tavak látványában, majd lesétáltam a nem kimondottan térdbarát, meredek lejtõn, és rövidesen az Istvándy-pincészetben találtam magam. Itt--szokásomhoz híven--kiválasztottam a legkisebb zsíros kenyeret, és púpozva megraktam lila hagymával és csalamádéval. A kudarc feldolgozását megkönnyítendõ, olaszrizlinggel kínált az egyik szimpatikus rendezõ, akivel jól el is beszélgettünk, ez némi repetázást is vont maga után. Végül ajánlotta, ha legközelebb erre járok, feltétlenül kóstoljam meg a száraz borok közül a "Laza" névre hallgatót, a desszertborokból meg a "Golgotát".Így lesz!


Már csak a Gulácsi-hegy volt hátra, majd a szõlõk között kanyarogva besétáltam a célba, ahol újabb meglepetés fogadott, a lekváros, mákos tészta. Utána még örülhettem az adott távon nevezõ legidõsebb résztvevõnek járó bornak is, de a legnagyobb öröm az volt számomra, amikor a fõrendezõnek, Csiba Toninak elmeséltem, hogy jártam .Meghallgatott, megnézte az itinert, és nem azt mondta, hogy miért nem vettem elõ a térképet, vagy látnom kellett volna a szalagozást, hiszen õk rendesen kitették (valóban így volt), hanem szólt a többieknek, hogy jövõre ezen a ponton ki kell javítani a leírást, mert valóban félreérthetõ. Ez a tökéletességre való törekvés ragadott meg a legjobban, és késztetett ennek a káprázatosan megrendezett túrának a leírására. Köszönet érte, és jövõre feltétlenül meg akarom csinálni az 50-es távot!