Elõzõ nap, a Szent Orbán túrán még azt beszéltük meg Istvánnal, hogy ma az 50-es távra nevezünk, de Bazsi náthája egy kicsit felborította a terveinket, így a 30-as távot választottuk. 7 óra 52 perckor rajtoltunk a badacsonytördemici faluház udvaráról, jó nagy nyüzsgés közepette. Nagyon sok túratárs készülõdött a rajthoz és sokan már Badacsony felé vették az irányt.
(Badacsonytördemic: Elsõ okleveles említése 1219-bõl való, Turdemiz néven. A középkorban egytelkes nemesek lakták, erre utalt korábbi neve, a Nemestördemic is. Nemesi falu jellege 1848-ban szûnt meg. A 20. század elején a Badacsonyban nyitott bazaltbánya hatására a településen megindult a fejlõdés, de máig megõrizte falusias jellegét. Mai nevét 1950 óta viseli. Lakosság: 850 fõ.)
Hamarosan a Bujdosók-lépcsõjén kapkodtunk levegõ után és OKT-s emlékek villantak be két légvétel között. A Ranolder-keresztnél megkaptuk a túra legnagyobb bélyegzõlenyomatát is, majd továbbra is a hegyen maradva, begyûjtöttünk még két pecsétet. A Klastrom kút után fákra helyezett papírlapok tudatták velünk, hogy Badacsonytomaj egyik vendéglátóhelyén bor, sör, kávé és üdítõ közül lehet majd választani. A bazalttemplom átellenes oldalán, a sarkon valóban ott várt ránk az említett vendéglátó egység, benne már több túratárssal. Mi is csatlakoztunk a bentiek társaságához és két jéghideg Pepsivel frissítettünk.
(Badacsonytomaj: Névadója állítólag egy besenyõ vitéz, Urkund fia Tomaj volt, aki Szent István korában birtokolta a területet. Elsõ okleveles említése 1313-ból származik, Thomay formában. 1263-ban már pálos rendház állt itt. A török hódoltság idején lakossága megfogyatkozott, 1550-ben plébániája elhagyatva állt, de a források szerint a település folyamatosan lakott volt. A 18. század során kedvelt pihenõhellyé vált, bora kedvelt lett és sorra épültek a pincék és a borházak. Fejlõdése a bazaltbánya 1903-as megnyitásával új irányt vett, a lakosság száma megkétszerezõdött. A bazalttermelés 1965-ben befejezõdött, de a hegy látványa és élõvilága nagyon megsínylette a félévszázados bányászatot. A település 2004. július 1-jén kapott városi rangot. Lakosság: 2220 fõ).
Frissítés után a 71-es fõúttal párhuzamos kerékpárúton talpaltunk Badacsonyörs széléig, majd innen szalaggal jelzett utcákon keresztül jutottunk be a Varga pincészet udvarára, ahol a pincészet borából kaptunk kóstolót a pogácsa és a bélyegzõ mellé.
A Varga pincészettõl egy hosszú emelkedõvel búcsúztunk, majd hamarosan erdõbe értünk. Az erdõ közepén megcsodáltuk az út mellett álló, elhagyatottnak tûnõ házat, mely lakatlannak tûnt az õt körbenövõ fák és bokrokból ítélve. Az erdõben a P hirtelen egy erõteljes jobb kanyarral fordult, a helyes utat korrekt szalagozás jelölte, ennek ellenére többen benézték az irányt, mert a K jelzésrõl jöttek velünk szembe. Hamarosan, a zöld fátyol mögött, felsejlettek a salföldi kolostorrom évszázados falai. A kolostor ódon építménye elõtt pontõrök tanyáztak, gyors pecsételés után egy darabig követtük még a P jelzést, majd hamarosan szalagozott útra váltottunk, mely Salföldre vezetett be minket. Salföldön a Természetvédelmi major elõtt volt a telepített pont, egy kis zacskó chipset és szörpöt kaptunk erõnk pótlásához.
(Salföld: lsd. általam írt Káli 60).
Közeledtünk a túra második és harmadik legmagasabb pontja felé.Eleinte a KZ jelzésen, majd a magára maradt Z jelzésen baktattunk tovább és hirtelen, az erdõbõl kilépve szembe találtuk magunkat a Tóti-heggyel. Elhaladtunk két pince elõtt, melyek közül az egyiken már messzirõl olvasható volt az „Eladó” felírat, és a második pince kerítése után hirtelen jobbra váltottunk a hegy csúcsa felé. A meredek szakaszon egy kicsit besûrûsödtünk, ennek egyik oka az oxigén erõteljes keresése közben az volt, hogy a lefelé tartók békésen bevárták a felfelé kapaszkodókat, így idõnként szinte talpalatnyi helyekért küzdöttünk a szûk ösvényen. Végül is felértünk a csúcsra, bélyegeztettünk és csodálkoztunk, hogy fél literes, palackos ásványvizet kaptunk. Gondolom szegény pontõröknek a hátukon kellett felhordaniuk, minden elismerésem az övüké és szolidaritásból ittunk is egy-egy palackkal, hogy lefelé minél kevesebbet kelljen vinniük. A panoráma most is csodálatos volt, bár a pára miatt nem volt teljesen éles a kép. Többen megegyeztünk a túratársak közül, hogy az innét látható panoráma az egyik legszebb a Balaton-felvidéken. Nézelõdés után, az itiner utasításait pontosan betartva, vigyáztunk a felfelé tartókra és rájöttünk, hogy valószínûleg ezért vigyáztak ránk is az elõbb a lefelé jövõk. A Tóti-hegy lábánál meglátogattuk az Istvándy pincészetet és itt bántam igazán, hogy hamarosan vezetnem kell, mert a pincészet borából adtak kóstolót a szendvicsek mellé. Energiapótlás után megtámadtuk a Gulácsot és számomra meglepõ módón, aránylag gyorsan és különösebb fáradtság nélkül hamarosan be is vettük. A hegy teteje szó szerint meg volt telve túrázóval, ezért gyors pecsételtetés után szinte menekülésszerûen hagytuk el a hegy ormát. Csendesebb vidék következett és lépésrõl-lépésre közelebb került hozzánk a Badacsony északi oldala. A jó öreg K jelzést elhagyva, pincék és szõlõk között, nagyon jól szalagozott úton értünk be Badacsonytördemicre. Elhaladtunk a helyi bányászok emlékmûve mellett, majd hamarosan a reggel már megjárt Rodostó utcára értünk, ahol jobbra fordultunk és egy-két másodperc múlva, 14 óra 15 perckor értünk be a célba.
Összegzésül: Nagyon jól szervezett túra, jól festett túrajelzésekkel és pontos, jól látható szalagozással. Az igazolófüzet minden igényt kielégít, benne rengeteg információval, keresztmetszeti térképpel, útvonal adatokkal, résztávokkal, rész szintmagasságokkal, útvonalleírással. Ez mellett minden ep.-n színes papírokon jelölték a már megtett és a még hátralévõ kilométert és a szintemelkedést. A kitûzõ és az emléklap egyaránt tetszik. A pontõrök mindenhol nagyon kedvesek és segítõkészek voltak, köszönet nekik. Az ellátás extra volt, szinte minden ep.-n kaptunk valamit, ráadásul Badacsonytomajon ráadásként kaptuk a presszóban az ellátást, így az általunk hozott készletek érintetlenül maradtak. A Varga pincészet bora ízlett, Bazsi megkóstolta az Istvándy pincészet borát is, melyet szintén nagyra értékelt, sajnos én errõl lemaradtam, köszönet a pincészetek tulajdonosainak. A szervezõknek szeretnénk megköszönni, hogy ennyi mindennel kedveskedtek nekünk, érezhetõ volt, hogy nagyon sok munka volt a szervezésben. Köszönjük, nagyon jól éreztük magunkat!
