Tanúhegyek kerékpáros 70
Távolság: 70,2 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 455 m. Nagyon kíváncsi voltam, mennyi szintet fogok összeszedni, mivel három helyen, három különbözõ szint szerepelt 420 m-tõl 1690 m-ig, bár ez utolsó szerintem egyszerû nyomdahiba.
Nyolc után nem sokkal értem a rajthelyre. Az utolsó kilométeren már elég jól esett az esõ, így még vagy tíz percet vártam a megszûntére, mire kikászálódtam a kocsiból, s kényelmesen készülõdtem. Nem tolongtak a rajtnál, ezért gyorsan túlestem a nevezésen. Biciklis túrákon ehhez eddig csak a Gázlón és a Kozmán kellett sokat sorba állni.
Meglepetésként, a kiírással ellentétes irány szerepelt az itinerben. Nem szeretem, csöpörgõs idõben vágtam neki a távnak. Elõször egy kis hullámvasutazással melegítettem be a Badacsony szoknyáján. Ezután viszont jött a feketeleves! Le kellett menni a Balatoni bicikli útnak nevezett szörnyedvényre. Roppantul utálom. Jelen formájában emberiség elleni bûncselekménnyel ér fel. Útminõség katasztrofális, néhány szakaszát 5-10 éven belül teljesen benövi a fû, feltörve a silány aszfaltot. Javaslom megfontolásra az MTSZ-nek, hogy a minõsítésnél a kerékpárutak terepnek számítsanak. Útbaigazító tábla elvétve. Szerencsésnek mondhatja magát az ember, ha rálát a 71-es útra, mert akkor látja annak útjelzõ tábláit. Enélkül és az itiner nélkül Ábrahámhegynél simán elmentem volna a salföldi elágazó mellett. A lényeg, hogy végre letérhettem róla.
Egészen elfogadható úton tekertem. Salföld elõtt figyelmetlen voltam, így késõn vettem észre egy az úttól kissé odébb lévõ cseresznyefát, aminek következtében elmaradt a maszek frissítés. Jó tempóban haladtam. Hamarosan kisütött a nap. Megállás, vetkõzés. Kékkúton a templomnál satufék. Egy mókus iramodott fel a fenyõre. A fa derekánál megállt. Fényképezõgép elõ, de minek. Már el is tûnt, pedig reménykedtem hátha hajlandó lesz modellt állni. Én pedig odébbálltam. Rövid tekerés után elértem a forrásnál lévõ ellenõrzõpontot, ahol zsíros kenyér és ásványvíz a menü. Kellemes meglepetés ért. Mióta utoljára erre jártam, a forrást jelképezõ kutat kihozták a kerítésen kívülre! Eddig csak rácson keresztül fotózhattam. Kicsit korai lett volna még enni, így a pecsételést követõen gyerünk tovább.
Csodálatos a hegyekkel övezett Káli-medence! Elég gyakran megálltam fényképezni, de azért haladtam is. Sajnos a túra nem ment be a Szentbékállai kõtengerhez. Kõvágóörs után utolértem egy párost. Azt hittem az lesz mint a gyalogos teljesítménytúráimon, hogy megelõzöm õket, majd egy-egy fotós megállónál õk kerülnek ki engem. Párszor így is történt a káptalantóti ellenõrzõpontig, onnan kezdve viszont nem láttam õket pedig a fotós megállóim száma nem ritkult meg nagyon.
Pecsételés és frissítés után következett a kiírásban beígért talajút, ami a valóságban egy murvával feljavított, töredezett aszfalt, csak egy egészen rövid szakasza bizonyult ténylegesen bazalt zúzalék útnak. Semmi gáz, trekingel, öt és fél atmoszférára felfújt aszfaltgumikkal is nyugodtan mehettem bõ húszas tempót. A Csobáncon most is láttam néhány siklóernyõst. A nyergen átbukva döngetés Díszel széléig, ahonnan a Veszprém – Tapolca fõút felé kanyarodtam. Ekkor már jól látszott a Hegyesd. Rátértem a fõútra, mentem rajta egy kicsit, majd balra le is tértem Hegyesd felé. A faluban a várhegyre vezetõ útelágazásnál találtam a pontõröket. Pecsételés és fotózás után, egy szintén gyengébb minõségû úton tekertem Zalahaláp irányába. Ezen az úton sem korlátozott különösebben az út állapota, nem úgy mint egy tavaszi Mûvészetek Völgye tt. megközelítésekor. Akkor megfogadtam, autóval nem megyek rajta, mert igen lassú.
Amint kiértem a faluból, fel is bukkant a Haláp csonka tömbje. Kellemes tekeréssel értem be Tapolcára. Egy kis idõmbe beletelt az ellenõrzõpont megtalálása. Bélyegzés után megettem a kapott Balatonszeletet és nézegettem az aranyhalakat meg a koi-kat a tiszta vizû tóban. Láttam néhány igazán szépet is. Továbbindulva kis termetû fekete kutya vett üldözõbe. Jó kis agresszív állat. Még az sem vette el a kedvét az üldözéstõl és ugatásból, hogy sikerült sarokkal kissé rendre utasítanom. Balra elõttem feltûnt a Szent György-hegy, jobbról pedig a Keszthelyi hegység tömbje kísért. Magasabbra érve, a távolban a Zalai-dombság is látszott egy kicsit. Hegymagason néhány útszéli meggyfa késztetett megállásra. Ettem néhány szem finom meteor meggyet, s gurultam tovább. Hamarosan kereszteztem a 71-es utat, s következett egy újabb, kivételesen használható kerékpárút szakasz. A szigligeti elágazástól kis mászóka következett, ahol a rendezõ egyesület pólóját viselõ túratárstól megkérdeztem, merre kell menni, ne kelljen elõvenni az útvonal leírást. Minden emelkedõnek vége szakad egyszer, s jöhet a döngetés. Az utolsó ellenõrzõ ponton is megkaptam a pecsétet, ettem egy kis chipset, s nekirugaszkodtam az utolsó szakasznak. Ezt már tényleg gyorsan sikerült letudni (csak kétszer álltam meg fényképezni).
A célban megkaptam az oklevelet, kitûzõt. Nagyon ebédidõt korgott a gyomrom, így vettem egy gulyást is. Míg hûlt, megnéztem a kiállított szõlõprésgyûjteményt. Igazán látványos. Egy alaptípus hiányzik a fából készültek közül, egy olyan, ahol beütött faékekkel dolgoztak a menetes szár helyett, csak hát ilyen 100 évesnél öregebb prést nehéz már találni.
Jó idõben ez egy igen kellemes, nem túl fárasztó (pedig alig bicikliztem még ez évben), viszont nagyon látványos túra, ha valaki szereti a Balaton-felvidék ezen részét. A tanúhegyeket mindenféle irányból láthattuk. Az utak forgalma nem bizonyult nagynak. Az öt óra szintidõbõl 19 percem maradt a célba éréskor. A tiszta biciklizett idõ alig három óra volt. Bõ másfél óra kellett a tájékozódásra, nézgelõdésre, fényképezésre, s az EP-ken történõ beszélgetésekre. A Gázló 130-on nyolc óra tiszta biciklizett idõ mellett használok fel másfél-két órát, pedig ott Bakonybélben hosszabb idõt töltök frissítéssel.
A túra elsõ rendezésnek, kevés kerékpáros túrarendezési tapasztalattal, kiváló. A 70-es körbõl, látvány szempontjából többet is ki lehetne hozni, minimális útvonal változtatással. 1: az EP-t Köveskálból át kellene telepíteni Szentbékállára, sõt én legszívesebben az Ingó-kõ tövébe tenném, a Kõtenger közepén. Tapasztalataim szerint, murvás úton és ösvényen, trekinggel simán megközelíthetõ. Persze a vége kistányéros mászás a számomra. Trekinggel nem kell visszamenni a faluba, hanem murván át lehet tekerni Mindszentkállára. 2: Föl kéne vinni a túrát a Szigligeti várba. Az is igaz, hogy erre a két látványosságra kellene még egy óra szintidõ azoknak akik nem csak kipipálandó dologként akarják letudni a túrát, hanem nézelõdni is szeretnének. Két helyen szükség lenne folyadékpótlási lehetõségre, mivel a biciklizés több folyadékot igényel mint a gyaloglás: Hegyesden, vagy Tapolcán, valamint Szigligeten. Nem kell nagy dologra gondolni. A sima ivóvíz nagyon is megfelel, sõt talán az a legjobb.
A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 600 Ft-ért térképvázlatos, színes, itineres igazolófüzet emléklap, kitûzõ, az 1. EP-n zsíros kenyér és natúr kékkúti ásványvíz, helyben csapolva (lehetõségként volt persze palackozott ásványvíz is), a 3. EP-n két csomag ropi és üdítõ, az 5. EP-n csoki, a 6. EP-n chips, vagy ropi várta a túrázókat. A célban pedig 200 Ft-ért lehetett egész jó és kiadós gulyást vásárolni. Ez akkor nagyon feltûnõ, ha összehasonlítom, mit adtak elõzõ nap a Szent Orbánon az ott már kedvezményes 600 Ft-ért.
A túráról, csak a jövõ héten tudok képeket feltölteni az egyesületünk honlapjára, a www.furediturazok.lapunk.hu oldalra. |
