Túrabeszámolók
| Corvin János Emléktúra |
új túrabeszámoló rögzítése |
Kiírások:2005 2006 2007 2008 2009 |
|
kocka | Túra éve: 2008 | 2008.07.13 10:09:48 |
|
megnéz kocka összes beszámolója |
Corvin János Emléktúra 2.0, 50 Km
Csapat: Tibi, rosszmagam. (Radikális túrázók)
Extra kihívások, hogy nehezítsük: Tibi élete elsõ túráján (szép kezdés). Én meg autóbaleset után térek vissza lassan a szokott dolgaimhoz. Ja és betöretlen cipõ, csütörtökön vettem.
Eltérések a régi útvonaltól:
- A geodéziao pont elött amikor elkanyarodnánk, na akkor helyette egyenesen. Persze hogy elvétettem :)
- Utánna kicsit nehéz megtalálni a helyes útat. Kicsit át kell vágni ipari dzsindzsáson.
- Csõvári várban csak kód várja a tisztelt nagyérdemût, meg a rohadt meleg persze, elötte viszont frissítõpont ásványvizzel és sárgabarackkal és valami csokis izével.
- És Csõvár után, a faluban is frissítõpont, jégkrémmel, ásványvizzel. Fogadd el az ásványvizet, szükséged lesz rá! Van hozzá közel kék kút is.
- Csõvárról kifelé alaposan megizzad az ember a kaptatón.
- Püspökhatvanban nincs víz. Nem mûködik a falu egyetlen kék kútja ilyen melegben. Ekkorra már úgy 8-10 kilómétert jöttünk Csõvártól, és igazán jól esne egy zuhany.
- Püspökhatvan után az egész völgy egy hatalmas parlagfû ültetvény. Mellesleg ez az a növény, ami miatt egész gyerekkoromban fuldokoltam. Most szerencsére nem jött elõ. Ez a legnehezebb része a túrának.
- Ellenõrzõ pont 3 kilóméterrel a Rózsa-forrás elött.
- A Rózsa forrás sokkal nagyobb eufória volt mint az elõzõ túrákon. Igaz a régin itt már 50 kilóméternél jártunk, viszont akkor csak 3-4 kilóméter volt mögöttünk Acsától, ami híres kékkútas strandjáról :) A Rózsa forrás hozta a szokott formáját, karnyi vastag hideg és tiszta vizsugár.
- Innen már csak 10 kilóméter a cél, a megszokottt Corvin-80 útvonalon, A táv egy részén erdõs hûvös, bár helyenként kaptatós, másik részén búzatáblás nagyon forró, végül pedig aszfaltos.
Ami változatlan:
- A talpam nem szereti az aszfaltot.
- Nagyon sok szolgáltatás, jégkrém, gyümölcs, ilyesmi...
- Továbbra is lelkes szervezõk.
|
| | |
|
Eni /CATS/ | Túra éve: 2007 | 2007.07.20 18:38:30 |
|
megnéz Eni /CATS/ összes beszámolója |
Egy kicsit megkésve... Corvin János 20 tt
Ó, hogy örültem én egy szabad szombatnak! Már a hét elején elterveztem, hogy megyek erre a túrára. Na nem is bántam meg.
A tervezett vonattal nem sikerült elmennem Erdõkertesre, mert elszámoltam én a szállóról a Nyugatiba történõ érkezésemet (hiába vettem meg a vonatjegyet már elõtte nap). Sebaj, óránként megy oda vonat.
Addig elvillamosoztam egy térképboltig, de az még zárva volt (elõtte sehol nem tláltam Gödöllõi-dombságos térképet). Utána irány újra a Nyugati. Ott még tettem néhány elkeseredett próbálkozást naptej vásárlására, de azt nem találtam. Hát persze, hogy a sajátom otthon hagytam.
És nem is baj, hogy a 8.48-as késõbbi vonattal mentem! Az erdõkertesi megálló elõtt ugyanis volt szerencsém belefutni egy filmes stábba, és a vonatból láthattam Kern Andrást is. Darabig állt is ott a vonatunk, mert a forgatott jelenethez kellett egy vonat is :-) Így hát közvetve is - statiszta lett belõlem. Kiváncsi vagyok, vajon milyen filmet forgathattak. Kár, hogy a fényképezõgépem a tengerentúlon lesz még vagy öt hónapig...
Nem okozott különösebb nehézséget a rajt megtalálása. Éppen beértem 10 órakor a rajtba, így én voltam az utolsó húszas nevezõ. Na pont ezért nem indultam a negyvenesen, mert arról már lekéstem a nevezési idõt. Mondjuk sebaj, mert a dög melegben 20 km is lefárasztott.
Egyedül vágtam neki a távnak (egyedül nem az igazi), de a jó leírásnak köszönhetõen nem is tévedtem el, nem kellett térkép. Na jó, ahol bizonytalan lettem volna, ott is segített volna a sok-sok lábnyom. Tényleg, feltûnt, hogy mennyi ott a homok. Az útvonal majd' 90%-án.
3,6 km után értem az elsõ ell. pontra, a Nagyerdõbe. Addig nagyon hangulatos diófás mellett haladtam. A dombok tetejérõl klassz kilátás nyílt a környezõ vidékre. És örültem a csendnek: csak a távoli mezõgazdasági gépek tompa hangját észleltem. (Van is néha elõnye az utolsóként való rajtolásnak).
Innen "árnyas erdei úton" haladtam piros jelzésen. Elõször Vácegres falu határában, az erdõbõl kiérve a szántóföld szélénél haladva találkoztam más túrázókkal, akik hosszabb távon voltak. A falun áthaladva ráleltem egy utcai "klasszik" csapra, aminek persze, hogy nem tudtam ellenállni :-)
itt egy nagyon kis út menti séta következett, de már tértem is le róla, az Egres-patakhoz közeledve. itt már egész sok embert találtam a ponton. Itt álltam meg egy hosszabb pihenõre szendvicset majszolni. Szolgáltatás gyanánt croasson és fél literes narancslé (vagy víz) járt. A pontõrök találtak egy elhagyott kismacskát. A kis jószágnak nem lesz rossz dolga, mert a pontõrök elvitték a túra után. (Csak lesz gazdája...)
Innen továbbindulva már sajnos egyre több kiszórt szeméttel találkoztam. Szóval ha negatívomot kéne felsorolni, csak ezt tudnám. de hát ez nem a túra és a rendezõk hibája. Hanem már megint Magyarországon vagyunk (tiszta Balkán, komolyan mondom). Á, de a primitív "emberi" gondolkodásmód elemzésébe most inkább nem megyek bele.
A patakon átkelve erdõkertes-Háromházig gyalogoltam, ami után egy erdõ következett, majd a Kis-Margita. A Boncsok-völgy után piros sávra rátérve 15, 8 km után a harmadik ponton ismerõs pontõrökbe botlottam, aminek nagyon örültem. Választani is lehetett: sima víz, vagy citromleves víz. A citromleves az igazi! :-)
Kielemeztük a napallergia tényét is, mert idõközben ilyen nyavaják is kijöttek rajtam, pedig eddig soha nem volt... Elõször azt hittem, valami bogarak csíptek meg, vagy mi. de kaptam rá naptejet, és így már nyugodtabban indultam tovább. (Kellett nekem otthonhagyni a naptejet, és ujjatlan pólóban túráznom???)
A lovardát a hátam mögött hagyva a Mrgita következett, ami a térség egyik legnagyobb hegye. Tetején egy földmérõ állomás - régi torony típusú kilátó: sajnos rossz állapota miatt nem látogatható. Itt a domboldalban tettem egy kis kitérõt a kilátó apropójaként telepített geoládához - hogy azért kincskeresésé nélkül se teljen el ez a túra :-)
Innen már csak 4-5 km volt a célig. Jól kitikkadva negyed ötkor beértem a célba. Hát igen, akkor mondjunk egy hátrányt is az utolsóként rajtoláshoz: a táv javát a nap legforróbb részében teljesítettem. Na igen, a nyolcvanasokat sem irigylem: õk ezt az állapotot ki sem tudják kerülni :-)
A célban megkaptam a jól megérdemelet kitûzõt, és két kajabónt, amit utána rögtön be is válthattam: virsli, és jégkrém! Nyamm! Három szendvicset vittem a túrára, abból csak kettõ fogyott (abból is egy reggel a vonaton). Szóval ha nem vittem volna semmi ételt, akkor is jóllaktam volna!
Színvonalas rendezés, remek itiner (a térképen kicsit nehéz lett volna eligazodni, nagyon összefolyt nekem minden - de elég volt a leírás is), szép vidék, atom meleg, klassz élmény, bõséges ellátás, lelkes rendezõk. mi kell még?
A napallergiás foltok is eltûntek - és szerencsére azóta sem láttam õket. Remélem nem sûrûn jön ki újra.
Örülök, hogy eljöhettem erre a túrára. Van némi elõnye, hogy most már Pesten dolgozom. Jobban megközelíthetõek olyan túrák, amiken eddig még nem voltam. Otthonról ez már nagyobb szervezést igényelt volna (autóval egyedül nem mentem volna fel), tömegközlekedéssel csak ottalvásos módszerrel jöhetett volna össze a történet (még utolsóként való rajtolás esetén is).
Remélem ebbõl a néha élhetetlen nagyvárosból minél több teljesítménytúrára eljutok!
|
| | |
Zete | Túra éve: 2007 | 2007.07.18 14:39:39 |
|
megnéz Zete összes beszámolója |
Tour de Corvin, 80 km-es etap
A túra fotóalbuma 56 képpel, megtekinthetõ itt:
http://zete.uw.hu/album/thumbnails.php?album=48
Utolsó, vagy nem utolsó rendezés, nekem ez a túra gyakorlatilag kötelezõ volt. Szerencsére össze tudtam hozni, hogy elmenjek, mivel egy hétre rá a Szondi következik majd, így nekem ez már duplázásnak felel meg. (Idén februárban volt elõször, hogy két egymást követõ hétvégén teljesítménytúrán vettem részt.) Eddig egyszer, 2002-ben tudtam csak elindulni a Corvin 80-on. Az a túra azóta is a felejthetetlen kategóriába tartozik nálam. Aki ott volt és kapott a felhõszakadás/jégesõ kombinációból, annak nem kell részletezni, mi történt. Azután minden évben közbejött valami, de csak kiböjtöltem a Corvin-mentes éveket és most újra nekivágtam.
Újpestrõl indultam az 5:40-es (csigalassú) busszal, fél hét körül értem a rajthelyre, ahol már gõzerõvel zajlott a készülõdés, illetve sokan már el is indultak. Egyedül kezdtem neki a távnak, de egy véletlen malõrnek köszönhetõen ennek hamarosan vége lett. Mindjárt az elsõ pont után, ahol szétválik a hosszú és a rövid táv, sikerült elmenni jobbra, a rövid táv útvonalán. Mire észbe kaptam és megfordultam, visszatérve az elágazáshoz, már vagy 15 percet is rátettem. Viszont így összefutottam Sétálóssal, illetve elfutottam mellette, de õ utánam szólt. Innentõl kezdve kisebb kihagyásokkal vele illetve még jópár kollégával mentem együtt. Püspökszilágy felé megismerkedtem Rushboy kollégával. Vele és két társával is együtt mentünk, nem voltunk híján a szónak. A falunál az itatóponttól aztán ismét magányosan haladtam, egészen Pencig. A meleg persze csak egyrekomlyabb lett, de elégedett voltam, mivel nagyon jól bírtam. A penci torony elõtt gyönyörû volt a rálátás a Naszályra és a Börzsönyre, egybõl be is ugrottak a Szondi túra várható örömei. A toronynál a Repkény és Gethe páros leírhatatlanul szívélyesen fogadott, még le is fotóztak. Hálából én is õket. Itt nem akartam idõzni, ezért pár mondat után el is búcsúztam tõlük és irány tovább le a faluba. Mindenhol belefutottam a lejtõkbe, ahol lehetett. Nagyon hamar elértem a falut. ahol több mint kellemes meglepetésben volt részem/részünk: az fõutca mentén találtunk egy vadiúj falatozó/italozó együttest, ahol mindentúrázóálma árnyas székek adtak pihenõhelyet a vándoroknak. Ide ugye érkeztem be, de a nem is olyan rövid megálló alatt csak nem jöttek a többiek. Így hát nekiindultam egyedül, végül BHG és a kíséretében lévõ JZ sporival mentem együtt egy darabon. Mónika-pihenõnél nagyon biztattak, hogy üljek le, de ezt kihagytam, hogy aztán a Csõvár csúcsán ez már ne legyen kérdés. Nem is a kaptató volt húzós, hanem elõtte a bozótban, szántóföldek mentén az egyre fokozódó meleg. De miután megszoktam, amennyire persze használható ez a kifejezés, már jobb volt. Bármilyen szép is a csõvári várrom és a kilátás, az idevezet út sajna elég silány, így a hely összképe nem annyira elõnyös. Mindenesetre a kilátás mellett talán még jobb arra koncentrálni, hogy Nézsa már egészen közel van. A Vas-hegy után a hosszú ereszkedõt végigfutottam, majd a falu utcáin kilépve hamar elértem a pontot. Villámgyors bélyegzés után máris a (sajnos nem jegyeztem meg milyen nevû) egységbe tértem be. Itt aztán minden mi fáradt, szomjas túrázóknak kell, de leginkább sör. Közben szépen befutott mindenki, akivel eddig együtt mentem és senkinek nem akaródzott egybõl tovább sietni. Ez nagyon is tetszett nekem, nagyon élveztem a hangulatot. Nézsán egyébként motoros találkozót tartottak ezen a napon, az esti buli még messze volt ugyan, de a jelenlét már erõs volt és a szokásos felvonulásra is készülõdtek.
Nógrádsápra hamar átrongyoltunk, magunkhoz vettünk pár kenyeret és lecsaptunk az utolsó három, befûtött sörre. Ezért külön is hálás köszönet a rendezõknek! A szívélyes fogadtatásért pedig nemkülönben! Itt kezdõdött a Corvin 80 legellenségesebb és legsivárabb szakasza: át a semmin, a pusztán, a kietlenségen, ahogy tetszik. Vadul tûzõ napsugarak a fejre, kemény talaj a talpaknak, itt nem lehet mást tenni, mint mindent beleadva áthúzni olyan gyorsan, ahogy csak lehet. Acsaújlaknál egy fotóra azért futotta, de ennyi. Acsán a pont az elsõ útba esõ kocsmánál volt, itt csak az igazolás erejéig álltunk meg s utána a másodiknál táboroztunk le.
Kiadós pihenés után ugrottunk neki újra a túrának, a Rózsa-forrásig óriási iramban toltuk, hogy aztán ott ismét hosszabb megálló keretében vágjuk vissza a teljesítési idõt. Galgamácsáig már csak kettesben, Sétálóssal mentem, akárcsak utána tovább egészen a célig. Az egykori 60-as táv céljában ismét komolyabb megálló jött, itt szépen összeverõdött újra egy nagy csapat. Vándor Csillag is feltûnt, de arra nem is gondoltam, hogy csak kísérõként van itt jelen. Ez csak a célban derült ki. Minden szépen rendben is volt, hangulat teljesen rendben, lábak ugyan rendesen elnyúzva, de hát ezt bírni kell. Csak a kicsivel odébb lévõ (egykori) kocsma... Hát igen, az keményen kibabrált velünk azzal, hogy zárva volt, más útba esõ intézményt pedig nem láttunk, így két sörrel szegényebben kellett folytatni. Talán részben emiatt is, de innentõl elég sietõsen kapkodtuk a lábunkat, bár a patakparti pontra már frankón besötétedett, mire odaértünk. Itt a finom péksüti mellé még egy kölyökmacsekot is meg lehetett simogatni.
Ezután jött a Margita-vonulat, amelyet már nagyon vártam. Tudom, hogy sokan átkozzák ezt a részt a túrán, de az a puha finom homok, amely máskor biztos idegesíti az embert, most nagyon is jól jött a meggyötört talpamnak. Megállás nélkül toltuk magunkat az utolsó pont felé. Kimondottan jólestek az enyhe emelkedõk. Az utolsó ponton is csak pár szót váltottunk VM-ékkel, és már indultunk is a Margitára. Innentõl pedig már csak egy egészen kicsi volt vissza és már be is nyomultunk a célba. Kicsivel gyengébb idõ lett, mint amire számítottam, ennek három okát sikerült azonosítani: elsõrangú vendéglátó helyek, sok fotózás, illetve a szuper társaság.
A célban megejtettem az átöltözést, a kései vacsorát, majd kis híján bealudtam a széken, míg BHG sporiék befejezték az étkezést és hazaindultunk. Meglepõ volt, hogy még 2 óra után is jöttek páran. Ja, még egy érdekesség: megcsodáltam a teljes Corvin jelvénykollekciót, úgy tûnt, még mindegyikbõl maradt a rendezõknél. Különösen a fekete színû kerek tetszett, de a nyolcszögletûek is vagányak. Remélem, lesz még alkalom begyûjteni ezeket is. A rendezéssel az égvilágon semmi problémám nem volt, nekem minden teljesen megfelelt úgy, ahogy csinálták. Ha már valami kívánságot említeni kell, akkor azt, hogy a célban is lehetne sört árulni, akár kemény üzleti alapon is.
Gratula minden teljesítõnek és ismételt köszönet a rendezõség felé a túráért!
|
| | |
moiwa | Túra éve: 2007 | 2007.07.17 18:11:11 |
|
megnéz moiwa összes beszámolója |
Corvin 80
Annak idején csupán csak a 0. rendezésen (rendezõi bejáráson) vettem részt, az 1.-9. rendezésbõl "igazoltan maradtam távol". Tehát itt volt a nagy lehetõség - mint kiderült, az utolsó is egyben - hogy rendezvényen is megméressem magam.
A túra elsõsorban nem a komoly szintek és a tájékozódás, hanem a nyári napsütés és nyílt terep miatt jelentett kihívást. Erre a múlt heti Dél-Balaton 2x30 nagyszerû felkészülést jelentett.
C. Béla fuvarozott le Erdõkertesre, ahol rögtön rajtmegtalálási problémával kellett megbírkozzunk, tudniillik a Rákóczi utcán 2 óvoda is található. Természetesen mi pont a másikban kerestük a rajtot... A mostani hétvégén gyakorlatilag nem volt konkurrens rendezvény, így sok-sok ismerõssel lehetett összefutni.
Azt beszéltük Bélával, hogy mindenképpen olyan hamar indulunk el, amennyire csak lehet, hogy minél többet élvezhessük a hûvösebb órákat a terepen. Az elsõ órákban tehát igyekeztünk azt is kihasználni, hogy a hûvösben kevésbé megerõltetõ egy nagyobb átlagtempó.
Izgalmas volt a 9 évvel ezelõtti emlékeket elõvenni, és bizony csak foszlányok kerültek elõ belõle, kritikus elágazásoknál az igazolófüzetre kellett inkább hagyatkozni. A reggeli hûvösben nem is vettük észre, hogy a kellemes tempó egy átlagos hatos... Jött is gyorsan Váckisújfalu, majd a horgásztó után Püspökszilágy. Mondanom sem kell, hogy az útbaesõ nyári rétek klassz fotótémául szolgáltak. Úgy emlékeztem, hogy innét viszonylag egyenesen kellett felkapaszkodni a geodéziai toronyhoz, ehhez képest egy visszakanyarodó kurfli vezetett fel a gerincre. A látszólagos elbizonytalanodást az egyértelmûen elhelyezett szalagok helyre tették.
Kerek 3 óra alatt értünk el a toronyhoz, ahol gethe és Kerek repkény pecsételtek, és elmondták, hogy igencsak erõltetett menetben kellett kiérjenek a pontjukra, mert idõzavarba kerültek. Még a torony elõtt korábbról nem rémlõ de igencsak megkapó látvány fogadott: az erdõirtásról a Naszály és a Börzsöny reggeli kontúrjai megint fotózásra késztettek.
Folytattuk a sétagalopp-tempót Pencig, ahol Béla férfiasan bevallotta, hogy az én tempóm ma neki túl gyors, ezért útjaink különváltak. Számomra egyelõre még nagyon kellemesen esett ez a komolyabb tempó. Pencen még semmi folyadékigényem nem volt, végigmasírozva a falun, majd azon túl jött a mûutas emelkedõ, amelyrõl nem nagyon akart jönni a letérés a Mónika-pihenõ felé.
A letérés után egyszerre lehetett élvezni az úttörést a rét magas füvében, illetve a látványt! Csodás volt ez a színgazdag rét! Mónika-pihenõnél ásványvíz volt a szolgáltatás. Habár nem voltam még annyira szomjas, minden gond nélkül legargalizáltam a fél litert. A mûút keresztezése után jött egy újabb "úttörõ" lassító szakasz, amíg el nem értem a szélesebb szekérutat. Az enyhén lejtõ úton megint lehetett rendesen haladni.
Elérve a szántóföld szélét, muszáj volt elõvenni az útleírást, mert erre a részre totál nem emlékeztem. Szerencsére nagyon is egyértelmû volt, hogy balra kell térni, habár a csõvári várrom gyakorlatilag az orrunk elõtt "hevert", és csodás látványt nyújtott! A térkép is jelentõsebb cikk-cakkot jelöl erre a terepszakaszra, ennek megfelelõen becsületesen lestem a szalagokat. A patakvölgyet elérve hirtelen elõjöttek a régi emlékek: itt bizony egy durva és törmelékes emelkedõ fog következni! És lõn...
Itt éreztem, hogy a reggel felvett tempó hosszan már nem tartható, vissza is vettem néhány fokozattal. Idõnként az egyensúlyozásra is szükség volt a rézsútos keskeny ösvényen. Elérve a piros romjelzés kiágazását, már csak egy utolsó hórukk volt vissza a pontig. Pecsételés után kimentem a várfalakhoz és nem hagyhattam ki a szemem elé táruló panoráma megörökítését.
Rövidesen következett Vas-hegy, ami megint tisztán élt az emlékeimben, leginkább a leereszkedés. Magas ember lévén, "gyökkettõvel" cammogtam lefelé, elkerülve a zakózást. A Nézsa felé vezetõ ösvényen elkezdtem bealudni, úgy néz ki, a meleg itt kezdett el hatni. A túra "sivatagi szakasza" pedig csak most kezdõdött... Nézsán a kastélyhoz direkt bementem, gondolván, a pontõr oda beköltözött. Ehhez képest Cs. Toni a mûúton parkoló kocsijából kiabált utánam.
A "szaharai szakasz" elsõ etapja a nógrádsápi mûút végigmasírozása volt: nem lett volna baj, de - talán a melegtõl - annyira bealudtam, hogy folyton az út közepén gyalogoltam az út széle helyett... Nógrádsápon a temetõnél M. Péter és családja várt étellel-itallal. A savanyúság talán jobban kellett, mint a kenyér. És hát a folyékony kenyeret sem tudtam visszautasítani, bár utólag ez talán hiba volt. De mit tegyen az ember, ha a kedvenc sörét látja, ráadásul behûtve?
Kalóriával feltankolva irány a "2. szaharai etap", át a pusztaságon Acsára. A Nap a sapkán keresztül is csiklandozta a fejem búbját rendesen. Ez inkább lekötötte a figyelmet, mint az útvonalkövetés, ráadásul néhány sporttárs haladt elõttem belátható távolságon belül, elég volt az õ kontúrjukra figyelni... A mókás, hogy a kezdõdõ tikkadás ellenére még mindig megvolt a reggel felvett tempó...
Acsán gyors pecsételés után keresztülmasírozás a falun, majd a régi Ecskend túrákról ismerõs úton jutottunk ki, természetesen sok-sok nyílt szakaszon. Elkezdtem veszettül szomjazni. Pedig Acsán még abszolút minden rendben volt. Na persze, a sör... Kezd hatni... Újabb nyílt szakasz, emelkedõk, aztán végre elértem az ecskendi erdõség szélét, nincs több emelkedõ!
Nem is kellett már annyira sokat menni, és megérkeztem a Rózsa-kúthoz. Nem tudom, volt-e olyan ember, aki kihagyta... Muszáj volt itt 5 percet pihenni, keményen kitikkadtam. Ráadásul az itt piknikezõ társaság söröket és dinnyéket hûtött a forrásvízben. Elgondoltam, hogy én inkább ezt a bandát kéne erõsítsem. Mit keresek én ezen a rendezvényen? Pár perc elég volt az erõgyûjtésre, és irány a "mókás emelkedõ" a zöld kör jelzésen. Ez nem tréfadolog, kemény lihegés a vége. Ezután szintezés, lejtõk, széles kocsiúton.
A letérés a zöld körrõl egyértelmûen jelzett, az árnyas erdõt pedig kifejezetten élveztem. A sorompót elérve gyanús volt, hogy megint nyílt terep fogad majd. Így is lett: folyamatos véget nem érõ emelkedõ a szántóföld szélén, miközben teljes erõvel tûz szembõl a Nap... Nem volt kellemes érzés. Ennek ellenére toltam rendesen, és így érkeztem meg a Csonkás-nyereghez. Újabb itóka, nem tudni hanyadik már. El is tüntetem azonnal.
Itt futottam össze Szabózé-vel, aki iszonyatosan meg van halva. Talán ez a túra egy futó számára futva sokkal durvább, mint gyalogosnak gyalogolva. Változatosság kedvéért továbbra is nyílt terepen, szántóföldek mellett, de szerencsére alapvetõen lejtõ úton le a mûútig, ahol a forgalomra is figyelni kell, nem tanácsos bealudni túl gyakran...
A falu szélén a jobbos betérés egy másik mûútra Galgamácsára, ami látszólag megint végeláthatatlan. Magtár, majd Galga-híd, legvégül a vasúti átjáró. Innét még egy utolsó kellemes emelkedõ a templomkertig, ahol T. Gabi és családja az állandó pontõrök fogadnak. A terülj-terülj asztalkám mellett a csábító 60-as táv díjazása, valamint jópár "elhalálozott" futó látványa kísért. Még mindig csak 10 órája vagyok úton, apróbb megzakkanások ellenére fel nem merül a kiszállás gondolata. Egy negyedórás energiagyûjtés után egy futó sráccal indulunk tovább.
Galgamácsai városnézés után megint emlékképek törnek fel: itt egy nagyon velõs emelkedõnek kell következnie. És lõn! Még a Panoráma lakótelepnél komoly szinteket tudunk le, majd egy végeláthatatlan egyenes, szerencsére árnyas fákkal szegélyezve. Nemsokára eljött a letérés jobbra, ahol szerencsére a szántó teljesen jól járható volt, megint a tûzõ Nap jelentette a komolyabb gondot. Itt már kezdtem csillagokat látni, és azt számolgatni, hogy mennyire szabad lelassuljak, hogy még lámpa nélkül sikerüljön beérni.
Balra folyamatosan Vácegrest lehetett látni, csak mindig egy picit más szögbõl. Aztán a szalagozás bevitt a kritikusnak hitt szakaszra. Habár meglehetõsen szép, megkapó volt a keskeny út, helyenként oldalazós jelleggel, komolyabb "orangutános" terepszakasszal nem találkoztam. A PZ jelzéselágazóban a kódot felvéstem, majd irány megint felfelé, elõbb ki az erdõbõl, majd tovább a "kerüld meg Vácegrest" útvonalon.
A falu szélét elérve betonra váltottam és becsorogtam az elágazáshoz, ahol jobbra tértem. A szinttáblázat az Egres-patakig 1 km-re írt 100 m szintet, amitõl igencsak megijedtem, elvégre ehhez fel kéne mászni egy púpra, majd onnét le a patakhoz. Vagy nagyon gyorsan túl lettem a szinteken, vagy valami nem stimmelt, mindenesetre a mûútról való letérés után gyakorlatilag végig lejtett az út.
Galgamácsától már messze nem 6-os átlaggal cammogtam. Ráadásul az Egres-patakhoz is csak kód felírására készültem. Ehhez képest igazi megváltás volt Gy. Petiék fullextrás pontja, croissant-nal, Fanta/Cola/ásványvíz lehetõségekkel. Megint muszáj volt megpihenni negyed órára. Petiék is megerõsítették, hogy elég sokan meg vannak zakkanva az eddig elhaladt résztvevõk közül.
Egres-patak idilli hangultatától könnyes búcsút véve irány a Háromházig tartó "napfürdõzés". Habár már majdnem este 6 óra volt, a napsugarak továbbra is izzasztottak rendesen. Háromháznál megint szükség volt a térképre és a leírásra, amelyek egyértelmûen mutatták a követendõ utat. Tartottam nagyon a Margitára való felmászástól, ehhez képest abszolút nem viselt meg a korábbi szakaszok okozta elcsigázottság ellenére.
Régi túrák emlékei törtek fel, és nagyjából sejtettem, milyen is lesz az a mászás fel a S sáv szintútjáig (elég kemény...). Szépen kényelmesen felbatyogtam. A P+-ra rátérve már biztos voltam, hogy komolyabb szint nincs vissza a Margita alja pontjáig. Itt Tibet és Vadmalac pontõrködtek a lovardánál. Még mindig csak 3/4 7 volt, tehát a fejszámolgatást a világosban való beéréssel kapcsolatosan el lehetett tenni "nyugdíjba".
A pontõrök bíztató szavai és a velük való kellemes beszélgetés megint erõt adtak a hátralévõ pár kilóméterre. Menetközben befutott kékdroid és Pötyi kettõse, akik a gyors bélyegzés után már indultak is tovább. Velük tartva nyomtam le innét a célig a túrát. Régi "Gödöllõi dombság természetjáró hétvége" rendezvények emlékeiben kutattam, és tudtam, hogy a szadai elágazást nem szabad elnézni, ill. hogy pár sunyi emelkedõ még van vissza.
A szadai leágazó után jött egy enyhe és viszonylag rövid emelkedõ, majd a gerincen suhantunk. Mielõtt azonban megindultunk volna Erdõkertes felé, jött az a bizonyos sunyi emelkedõ a susnyásban. Nem lett túl népszerû ez a hely nálam... Amilyen meredeken felvezetett a gerincre, olyan meredeken le is csúsztunk róla a túloldalon. Ahogy kezdett ellaposodni a lejtõ, érezni lehetett hogy lassan itt vannak Erdõkertes házai. Elõbb csak széles földúton, majd betonúton haladtunk.
A betonútról folyamatosan néztük a jobbra nyíló utcákat. Eleinte csak híresebb írókról elnevezett utcákat láttunk, aztán elérkeztünk a Bocskai utcához. "Na ez már legalább hadvezér" - volt a reakciónk. És igen, a következõ már a mi Rákóczi utcánk! Az utolsó emelkedõt leküzdve masíroztunk a célba 3/4 8-kor. Díjazás jelvény és oklevél, majd a nagyszerû célbeli szolgáltatás: virsli valamint JÉGKRÉM! Meg a sok kedves szó, a remek hangulat, amit a rendezõk valamint a többi túrázó is szolgáltatott.
Mivel C. Bélát mindenképpen meg akartam várni, pár órát még eltöltöttem a célban, újabb beérkezõket (ill. feladókat) látva. Jópáran észrevették, hogy komoly mennyiségû só ült ki az arcomon. Nem is csoda, ezen a maga nemében extrém túrán nem is lehet ezt megúszni.
Nagyon családias volt a túra hangulata, és ott volt víz ahol kellett. Mivel csomó falun keresztülmentünk, ki-ki a maga igényei szerint nyomóskútból / kocsmában kiegészíthette a folyadékhiányát. A másik ami biztos: a sok nyílt terep nyáron vesz ki annyit az emberbõl, mint a komoly szintek egy árnyas erdõben!
Még egyszer köszönöm a rendezõknek ezt a napot, és kíváncsian várom, mi lesz a 80-as táv sorsa a késõbbiekben!
Képek: http://fotoalbum.hungarotel.hu/moiwa/1243#2 |
| | |
Rush2006 | Túra éve: 2007 | 2007.07.16 16:09:45 |
|
megnéz Rush2006 összes beszámolója |
Corvin 80
Pénteken estefele utaztam le Erdõkertesre, kis telefonegyeztetéssel megérkezett pár órával utánam Prince, és barátnõje Marika, akikkel együtt terveztük ezt a túrát. Az éjszaka nem telt valami kellemesen, se hálózsák se semmi nem volt nálam, így a puszta padlón aludtam, de szerencsére nem voltak sokan, így pár órát sikerült aludnom de reggel mégis kómásan keltem..
6:15-kor indultunk a fentebb említettekkel, és K.Jani csapódott még hozzánk az elején. Máris kiszûrtünk egy kocsmát, de még nyitás elõtt volt. Prince és Jani gyorsan be is húzta a reggeli adagját, én meg föltankoltam üdítõkkel. Így is sikerült vagy kapásból vagy 20 percet pihenni. Innen Váckisújfaluig jól haladtunk, Jani lemaradt, így a túrát 3-an folytattuk. Beérve Váckisújfalura Prince és én egybõl az enyhén lerobbant kocsma mellékhelyiségébe igyekeztünk, mivel mindkettõnknek nagy dolga akadt, így itt is vagy negyed órát voltunk, de ez muszály volt :-) Kiérve a faluból sétálós-sal, és az itt megismert Zete topiktárssal találkoztunk, és mentünk velük egy jó darabig. A horgásztó mellett futók hagynak el, sok az ismerõs köztük. Püspökszilágyra beérve hamarosan jött a frissítõpont, ami nagyon jól jött, mert már dögmeleg volt pedig csak kb. 9 óra lehetett. Zete indul hamarosan, Bálint marad velünk, így 4-en folytatjuk utunkat tovább az aszfalton. K.Janin nevetünk, aki a búzamezõkön vág át, de hiába, mert így is utólérjük a helyes úton. Közbe hülyéskedünk sokat, a "kötélmászást" próbáljuk egy hosszú faágon gyakorolni, de mindig elesünk. Éreztem hogy jó lesz a napom ma. A Geodéziai Toronyhoz emelkedik az út, de most jólesik, mivel erdõben visz. Itt gethe és Kerep_repkény topiktársak pecsételnek. Sajnos a toronyba nem lehet fölmenni, pedig készültem rá. Kiérünk az erdõbõl, és aszfaltúton közelítjük meg Penc házait. Megleljük a P-jelet, és bemegyünk az élelmiszerboltba. Botond sört, Marika kaját, én 1 L+0,5L üdítõ+csoki, Bálint meg 1L-es üdítõt vesz. Benyomjuk egymás fejét a kék kút alá, mivel már dögmeleg volt, és ez felér egy org.....sal :-DD Megpihenünk negyed órát, de menni kell nincs mese.. Hosszú és meredek mûút után egy felesleges dzsungelháború fel a Mónika pihenõhöz, de az ásványvíz kárpótol, aminek a felét a fejemre öntöm, azaz a kendõmre amit Botond adott (sorry, otthon jöttem rá hogy elhoztam, Rokin visszaadom, majd lefixáljuk még). Csõvárra jó kis erdõs-bokros-meredek visz fel, a várból visszafele találkozunk bubu csoportjával. Még egy kis emelkedõ, és utána nagyon meredeken lefele visz az út. Lejutunk Nézsára, itt megint kocsmázunk egyet, sokan pihennek itt. Jól esik a pihenés, és hogy nem kell most rohanni. 20 perc után kb. indulunk tovább, Bálint most Zetével halad elõl, mi meg innentõl a célig 3-asban.
Hosszú meredek unalmas aszfalt jön vagy 4 km-en át.. Valahogy túléljük, és beérünk Nógrádsápra, ahol többen pihennek a frissítõpontot kihasználva. Mi is így tettünk, és degeszre ettük (ettem) magunkat. Acsáig iszonyú volt, lehajtott fejjel, szenvedve sétáltam a puszta kellõs közepén 40 fokban. Nagy nehezen eljött a falu, és természetesen itt is megpihentünk, hiszen ez a rész nagyon kemény volt.
Most muszály volt inni egy sört nekem is. Nem sok kedvünk volt továbbmenni, de muszály volt! A Rózsa-kúthoz mi nem mentünk le (lehet mi voltunk az egyedüliek?), itt hagytuk el bubuékat meg Bálintékat. A Zo jelzés erdõben és eleinte meredeken fölfele, majd lefele vitt, de valahogy olyan hosszúnak tûnt, hogy itt elkezdtem megzuhanni fejben, és szótlanul gyalogoltam tovább. Az Ecskend ellenörzõpontra már elég zombi üzemmódba érkeztem. Kicsit pihenni szerettem volna, de Botondék menni akartak, és így én is útra keltem. Galgamácsáig annyi történt hogy "kukoricamezõ, aszfalt-aszfalt-aszfalt brrrrrrr!!" Itt már a talpam is fájt, szenvedve mentem. Végre elértünk a ponthoz, de nem volt kedvem enni, így csak egy szem kenyeret gyûrtem magamba. Ezután szalagozáson jutottunk el a kódhoz, majd kis kanyargós ösvényeken mentünk tovább. Az Egres-patakhoz kicsit szaporáztuk a léptünket, de még világosban értünk ide (66,4). Erdõkertes-Háromházra érve bementünk ismét a kocsmába, és felkészültünk az esti szakaszra. Innen már lámpával mentünk tovább. Ideiág ki voltam eléggé nyúlva, viszont az éjszakai szakasz úgylátszik helyretett, és gyors tempóban repesztettünk föl a Margitára. Elõtte még Vadmalacék pontja, csodálkoznak hogy kerülök ide ilyenkor. Elmondtam hogy ilyen gyaloglás is kell, és kifejezetten jólesik (kivéve amikor be voltam halva).
Felérünk a Margitára, majd le Erdõkertesre, és még a hosszú mûúton is csak hülyéskedtünk Marikával. (cigányzene yeahhh :-)) Alig várom a jobbkanyart, és megjön. Igen, megjön! Megcsináltam! 23:30-kor beérünk a célba. 17 óra 30 perc teljesítési idõ, de jólesett! Kicsit szenvedek, majd nagy nehezen legyûröm a virslit és a jégkrémet. Szerencsére bubunál még volt hely, így elvitt hazáig, nagy köszönet érte!
Rájöttem hogy gyalog is nagyon meg tud halni az ember, nem kell ehhez rohanni..
:-)). Kemény menet volt, de jó társaságban repül az idõ. Köszi Prince-éknek a túrát!
|
| | |
kekdroid | Túra éve: 2007 | 2007.07.16 12:11:34 |
|
megnéz kekdroid összes beszámolója |
Corvin János Emléktúra 80
Hajnal van, a busz neve még éjszakai járat, a hétköznap reggeli csúcsforgalom méreteit meghaladja a tömeg. Az elsõ Veresegyházon át Vácra induló motorvonat ajtajai többségükben nem nyílnak, mégis sikerül beszállni, belülrõl oldja valaki a zárat. Veresegyház nevezetes vasútállomásán nosztalgiázhatunk majd' negyedórát, ugyanis nem engednek továbbmenni, Erdõkertesre erõs késéssel érkezünk. Helyismerettel rendelkezõ sporttársak nyomában baktatok a rajt felé, elhaladva egy kissé gondozatlan benyomást keltõ kis díszkert mellett. A rajtnál ismerõsök, van, aki már indul, van, aki még nevez, vár. Jómagam nevezés után nem akarok várni, minél többet szeretnék a reggeli, hûvösebb idõben gyalogolni. Belenézek gyorsan az itinerbe, megszemlélem rajta a térképet, utóbbit használom majd többet. Az ajtóban pecsételnek, nagy levegõt veszek és nekivágok életem elsõ Corvinjának. Sokszor, sokat olvastam a beszámolókat, így nagyjából sejtem, mire kell számítani.
Kiérve az elsõ burkolat nélküli útra, eszembe jut, mi is volt az egyik fenntartásom: a várható sok homokos útszakasz - végül nem okoztak különösebb problémát. Elõzgetek, köszönök mindenkinek és már el is érem az elsõ pontot, ahonnan gyors bélyegzés után már indulok is tovább. Kellemes erdõben haladok itt, nagyon barátságos, reggeli idõben. Az imént megelõzött sporttárs pedig elkocog mellettem, õt nemsokára beérem, egy idõ után pedig együtt haladunk, beszélgetünk. Váckisújfalu elõtt gyönyörû völgybe ereszkedik le az út, van szerencsénk észrevenni az erre ritkán járó vonatok egyikét (V43+Bhv+BDt összeállítás, akinek ez mond valamit). Útitársam taktikája a következõ: emelkedõn meghalni, lejtõn futni, jó terv, magam is szoktam követni mindkét felét, a másodikat némi fenntartással. A falu után elhaladunk a horgásztó mellett és a Gödöllõi-dombságban már megismert 400 kV-os távvezeték alatt, közben balra a Visegrádi-hegység és a Börzsöny vonulata látszik, kiegészülve a Naszállyal, amelyet ebbõl a szögbõl sem láttam még. Ahogy beszélgetünk és közben haladunk Püspökszilágy felé, útitársam történeteibõl arra következtetek, hogy Spottal haladok együtt, rákérdezek, valóban így van.
A faluban csodálatos szép templom mellett gyaloglunk el, érkezünk az elsõ frissítõpontra, kedvesen adnak még repetát is az italból, érzem, szükség van a folyadékra. Innen több az emelkedõ, komolyabbak is egy kicsivel. Egykoron a honvédség használta ezt a területet, a lõtérbõl egész sok maradt meg, arra gondolok, hogy még mindig járhatnak ide gyakorlatozni. Az egyik emelkedõ hangulatos gerincútra visz fel, itt elválnak útjaink, kicsit gyorsabb tempót diktálok hegynek fel, így jó utat kívánunk, én pedig ellépek. Nemsokára gyönyörû kilátás nyílik elõször a Börzsöny déli részére és a Naszályra, majd kibontakozik a teljes börzsönyi panoráma, hihetetlenül szép. Erdõbe érek, emelkedik az út, én pedig lassan várni kezdem a geodéziai tornyot, amelyet mindenáron valamilyen magaslat csúcsán képzelek el, ez így is van, csak nem ott, ahol én sejtettem. Ezen a szakaszon szalagok tájékoztatnak az útról, nincs túl sok, de egyszer sem bizonytalanodok el, ahol kell szalag, ott van, ennyi pont elég. Végre a geotoronynál vagyok, ahol Kerek Repkény és Gethe sporttársak pontõrködnek akiknek nincs sapkájuk, viszont adnak pecsétet és mindenfelé fényképeznek :). A toronynak a létrái viszont drasztikus mértékben megcsappantak, így lemondok a mászásról.
Innen többnyire lejtõs úton haladok, néha tényleg belekocogok a távba, így hamar elérem Penc szép faluját, ahol is kihagyom a Gethe úr által ajánlott kocsmát, viszont megvizsgálom a vegyesbolt hûtött kóláját, valóban kóla és valóban hûtött. Elõtte még egy nyomóskútnál megmosakszom, egy futó sporttárs példáját követve, a helybéli nénik csak néznek. Pencrõl kifelé betonút visz, többek között egy kis kápolna mellett, amelyet éppen festenek, jó munkát kívánok, õk pedig nekem jó utat. Kedves vidék a Cserhát. A mûútról a letérést prímán észre lehet venni, a csapás is majdnem eléggé lejárt, láttam már nagyobb susnyást is. Felérve a Mónika-pihenõhöz azért nem bánom a földutat. Itt szénsavas és mentes ásványvizet kínálnak, az elõbbit választom, majd legurulok a dombról és feldöcögök a másikra. Egy ideig itt is eléggé benõtt jellegû az ösvény, de jól követhetõ és szép kilátás nyílik jobbra. Csõvárra viszont még nem ez visz fel, le kell menni egészen egy patakvölgyig, onnan pedig felkaptatni meredeken a várba. Ezt meg is teszem, sokszor látott sporttárs mondja már a nyeregben, hogy ide 150 méter már csak. Ez az emelkedõ már könnyebben megy, felkaptatok, köszönök egy családnak, akik kissé meglepetten nézik az érkezõ futókat, gyalogosokat. A ponton gyors bélyegzés, a kilátás szemrevételezéssel történõ ellenõrzése, búcsúzás, majd rövid kocogás a nyeregig vissza. A Vas-hegyrõl talán még szebb panoráma nyílik, de a rákövetkezõ lejtõn ugyancsak oda kell figyelni. A lejtõ legvégén pedig Nézsa vár, szép fák között kastély, átellenben, a nyomóskútnál pedig ellenõrzõpont. Pecsételés után mindenféle vízvételezést és póló-, sapka-, fejmosást tartok.
Hosszú országúti szakasz következik, sok dícsérõ szót olvastam már róla, most mégsem olyan veszélyes, néha leng egy kis szellõ és egész sok az árnyék. Arányaiban, persze. Nógrádsápon majdnem besétálok a faluba, úgy kiabálnak utánam, köszönöm itt is. A ponton zsíroskenyér készül, van hozzá uborka, savanyúság és só. Valamint víz, ebbõl is kérek. Kisgyermek tölt a poharamba, nagyon kedves tõle :). A pont után csatlakozom Zsolt nevû sporttárshoz, akivel együtt tesszük meg a túra hátralevõ szakaszát. A Patay-kastély gyönyörûen felújított épülete mellett elhaladva érkezünk Acsára, ahol a ponton szilvát, a kocsmában kólát, a nyomóskútnál mosakodást kapunk. A pontõr elmondása szerint is ez a Rózsa-kút elõtti utolsó hely, ahol vizet lehet venni. Továbbmegyünk, közben kitárgyaljuk a BME gépészkart, majd mindenféle túrákat. Nagysokára elérjük a fent nevezett forrást, nagyon finom, hideg vize van, de a piknikezõ társaság által ott hûtött dinnyék megkóstolását inkább mégsem ejtjük meg. Futó/kocogó sporttársnõvel leõzgetjük egymást az Ecskend dûlõin, az ellenõrzõpontra érve nagyon örülünk az ott kínált víznek. Az itiner innen nem ír emelkedõt Galgamácsáig, amit látunk, az optikai csalódás. Szántók között, majd mûúton érünk be a faluba, keresztezzük a vasutat, majd felkaptatunk a templomhoz, ahol megint zsíroskenyér vár és pezsgõtabletta a vízhez. Itt utolér megint a sporttársnõ, de már késõ a figyelmeztetés, miszerint nekünk nem jár semmi :). Kis pihenõ után a faluban egy plusz kanyart beletéve a távba eljutunk a cukrászdáig, ahol életmentõ fagyizást tartunk.
Új erõre kapva folytatjuk az utat, eleinte megint sok mûúton, majd mindennemû földek peremén, a szalagozást erõsen követve, mivel jelzésbõl nincs túl sok. Az Öreg-hegy kerülõjén felírjuk a kódot, lerajzolva az alatta levõ jelzések képeit is, még jó, hogy van egy tollam, mert zsírkrétát nem találunk. (Bár a kód bonyolultsága nem is indokolja, elég lenne megjegyezni.) Vácegresen a helybéliek igazítanak el meglepõen pontosan, a játszótérnél kis kitérõt teszünk a nyomóskúthoz, majd nem túl hosszú gyaloglás után már meg is érkezünk a Egres-pataknál levõ "meglepetés-ponthoz". Itt az elõzetesen írt és általunk számított kód helyett rendes ep. üzemel, mindenféle innivalóval, üdítõvel és péksüteménnyel vendégelnek meg. Itt én zakkanok meg fejben egy kissé, utunk folytatásában egy motokrossz-pályán kell átkelni, majd a szalagokat követni... hová is? Benézzük az elágazást, késõbb korrigálunk, visszajutunk a piros sávra. Ezen nagyon sokáig fölfelé megyünk, majd a P+ jelet követhetjük - lefelé. Ez még több kapaszkodást jelent majd az ellenkezõ irányban, de a pont - szerencsére elég közel van, limonádéval kínálnak, nagyon jólesik.
Itt Moiwa sporttárssal kiegészülve, hármasban baktatunk fel a Margitára, már talán sosem jutok fel a toronyba, gondolom én, mondják, sokat azért nem veszítek vele. Még egy susnyás, kellemetlen emelkedõ van hátra, ez hasonlóan benõtt, kellemetlen lejtõvel folytatódik, majd hirtelen megjelenünk Erdõkertesen. Sok-sok utcanévtáblát nézünk reménykedõn, csupa író és költõ mind. Nemsokára változik a helyzet és végre befordulunk a Rákóczi utcába, a célban jó társaság (pár kedves ismerõs), kedves célszemélyzet, finom virsli és jégkrém (!) vár ránk. A jelvény nagyon szép, az oklevél kicsit egyszerûbb, de sebaj. Kicsit elidõzöm a célban, majd elköszönök útitársaimtól és mindenki mástól, végül, némi szervezés után autóval jutok haza, Egerbe. Szeretném megköszönni a túrát a szervezõknek, a társaságot útitársaimnak, a biztató szavakat a pontõröknek. Gratulálok minden táv minden teljesítõjének!
|
| | |
ZE | Túra éve: 2007 | 2007.07.15 21:09:01 |
|
megnéz ZE összes beszámolója |
A sok 80-as meg 40-es teljesítõ után nem is tudom, merjek-e a 20-as távról írni :) "Kissé" megkésve érkeztem az erdõkertesi ovihoz -- pontosabban a _másik_ óvodához, két túratárssal -- 30km-en sikerült bõ egy óráig autózni odáig... Telefonos segítség után kiderült, hogy a _másik_ ovit kell megcélozni. Bementünk, rögtön jött a kérdés, hogy mi most jövünk, vagy mennénk (A huszason az elsõ ember akkorra már be is ért...)? Mondtuk, hogy mi még indulni szeretnénk: két 40-es, meg egy 20-as távról lenne szó... Saját idõ terhére, szólt a figyelmeztetés, plusz a 40km-en induló párosnak az, hogy a 2. ep. bizonyosan be fog zárni, mielõtt odaérnek, de elfogadják a teljesítésüket anélkül is. Miután 100. indulóként megkaptam az igazólófüzetet a 20-as távra, konstatáltam, hogy 25 perc van az elsõ ep. zárásáig, úgyhogy kocogósra fogtam imitt-amott (az aszfaltot egyébként is szerettem volna mielõbb magam mögött hagyni), és némi késéssel ugyan, de szerencsére még ottértem a pontõrt a Nagy erdõnél. Itt ért utól a velem egyszerre nevezõ páros (a nevezés után még szedelõzködtek egy kicsit); õk itt elköszöntek, és kocogtak tovább, én pedig mentem tovább a piros jelzésen a kellemes erdõben. (Ahol a két táv elágazott egymástól, a fára kirakott tábla jelezte, hogy kinek, merre kell mennie.)
A Piros keresztre fordulást majdnem eltoltam, de a kirakott szalag segített (a rajtnál azt mondták, hogy 500 szalag lett kirakva a teljes (20-40-80) útvonalra) a helyes irányba tartani.
A következõ eltéveszthetõ hely a zöld sávon az útról balra letérés -- lett volna, ha a leírás, meg egy jó helyre rakott szalag nem figyelmeztetett volna rá, így itt (is) minimálisra csökkent az elkavarás esélye. Innen némileg valóban gazos/bozótos szakasz jött, majd nyílt terep, ahonnan nagyon szép kilátás nyílt a túra hátralévõ részére (is). Sokat nem nézelõdtem, mert iszonyatosan tûzött a nap, bár némi szellõ segített elviselhetõvé tenni a hõséget.
Vácegresen pici vízvételezés, majd némi aszfaltút után balra letérés a feszület után. Itt picit hiányzott a szalag, de az útvonal "adta magát", úgyhogy itt sem volt gond.
Az Egres-pataknál lévõ ep-n félliteres palackos vizet, illetve croissan volt az ellátmány, vizet nem kértem, a péksütemény fincsi volt, jól is jött némi energiapótlásként.
A patakon átkelve ismét lehetett barátkozni a homokkal, némi szalag, néhány jelzés, egy elhagyott gyakorlótér, majd Háromháznál ismét egy rövidke aszfalt. A házakat (meg egy igen hangos zenével "csábító" kocsmát elhagyva a balre letérõ jelzést követve ismét erdõ, nomeg némi emelkedõ következett. Itt utólért egy 40-es távon induló szûkszavú túratárs, aztán le is hagyott.
A Lovarda ep-on citromos és sima víz várta az inkább nagyobb, mint kisebb mértékben tikkadozó túrázókat. Itt vettem hasznát a Szurdok túrán kapott bögrémnek -- nem kellett plusz hulladékot -- amibõl sajnos az útvonal mentén sokhelyen lehetett kisebb-nagyobb kupacokat látni -- termelni. Némi beszélgetést követõen nekivágtam az utolsó szakasznak. A geotoronynál néhány fotó erejéig megálltam, aztán egy-két elkeverés-gyanús elágazást sikerrel véve egy irtás szélén kapszkodás felfelé: na, ez a szakasz sem lesz a kedvencem :-( A túloldalon menetelés lefelé, majd jött a "hõn szeretett" aszfalt, szerencsére nem hosszan, bár pont elég volt belõle :)
A célba nagyjából 5 óra alatt sikerült beérni, ez nagyjából 4-es átlag, bár ebben az idõben a 3. ep-n töltött húsz perc is benne van. A célban virsli mustárral és/vagy ketchup-pal és kenyérrel, illetve egy kellemes jégnyalóka volt a jutalom, illetve lehetett választani kétféle kitûzõ közül.
A túra után rám még várt mintegy 180km autózás, úgyhogy gyorsan elköszöntem, és indultam -- Galgamácsán áthaladva láttam néhány, a 80-as távval birkózó túratársat az autóból: csak gratulálni tudok nekik, meg mindenkinek, aki azon a távon indult a kitartásukhoz.
A rendezés, már amennyit én láttam belõle nagyon jó volt. A szalagozás sehol sem tolakodó "kézenfogós", mindenütt annyi, amennyi ahoz kellett, hogy az esetleges bizonytalanságokat helyrerakja. A túraleírás hasonlóképp: nem szájbarágósan, a lényeges pontokat kiemelve segítette a túrát.
Összefoglalva: a túra nehézsége a döglesztõ melegben keresendõ, az útvonal kijelölésén, a rendezésen látszott, hogy nem "elsõbálozók" szárnypróbálgatásáról van szó, hanem egy profin megszervezett élményt adó túráról, egy talán kevésbé járt területen. Remélem, sokáig élvezhetjük még ezeket a túrákat!
|
| | |
kocka | Túra éve: 2007 | 2007.07.15 15:34:50 |
|
megnéz kocka összes beszámolója |
Írtam egy jó hosszút.
Sajnálom nagyon hogy nem lesz többet ez a túra, mert az egyik kedvencem volt, még ha nehéz is. Nagyon jó hangulat volt végig, hatalmas poénok voltak. Bár majdnem végig egy medencényi hideg vízrõl álmodoztam, tényleg, egy strandon töltött hétvégére pár nappal késõbb már nem emlékszik az ember, erre pedig sokáig emlékezni fogunk. |
| | |
wainnalahulahafizun | Túra éve: 2007 | 2007.07.15 12:29:58 |
|
megnéz wainnalahulahafizun összes beszámolója |
Corvin 40
Teljesítettem én már a Corvin 4-et, csak nem ebben a verzióban. Történt ugyanis, hogy még 2004-ben Acsán kiszálltam, miután kb. 35 km-et bokakimenés után tettem meg.
Szóval ez a 40 nem az a 4. Meleg volt, mint mindig. A Váckisújfalu-Püspökszilágy murvás út feltörte a lábam, mint mindig. Püspökszilágyon málnanap volt, mint még eddig sosem. Mármint én még még nem láttam. A fõ utca le volt zárva, s minden autós azt hitte, hogy a teljesítménytúra miatt. Innen fehér IVV-jel a Malató-hegyen át Galgagyörkre. A Malató-hegyen egy túratársnõnk napraforgókat fényképez. Megkérdem miért. A válasz: "olyan jó, hogy csak napraforgó van rajta." A lejtmenet érdekes: az itiner szerint (sunyi) vízmosások tarkítják az ösvényt, szerintem viszont valami üreg kell, hogy legyen az út alatt. Út? kb. 30-re el is tûnik, guggolva is alig fér el az ember. Késõbb az Öreg-hegyen hasonló ösvényeket úgy visszavett a természet, hogy el is kellett terelni a túrát. Galgamácsán egy fiatal pár jön vissza a pontra méltatlankodva, hogy õk már leértek egy patakhoz, de számukra nem mond semmit a leírás. A pontõr megnyugtatja õket, hogy csak a jelzést kéne követni. Számomra új az Egres-patak nevû pont. Kicsit nosztalgiázom is, hogy milyen is volt rég, mikor még a mûúton kispistáztunk. Most viszont a pont után kispistázik a nép. Én nem. Ugyan sem jelet, sem szalagot nem látok, de eljutok Háromházra. Ott valami régi jeleket vehettem észre, melyek a cigánytelepre tartottak. kiderült, hogy azóta már, ki tudja miért, de nem ott megy a piros. Sebaj csak kb. 300 méter plusz. A margitai ponton a pontõrök a pizzafutárt várják. Mesélik, hogy az "erdõszél" helymegjelölésre nem igazán akartak kijönni, de az Erdõ utca 1-re, ami gyakorlatilag ugyanaz, igen. Innen már csak egy megfontolt 1 óra 5 perc kellett a célig, ahol még jégkrémet is adtak.
|
| | |
|
suvidani | Túra éve: 2006 | 2006.07.10 18:05:30 |
|
megnéz suvidani összes beszámolója |
Vannak jelek, melyekbõl következetni lehet a túra kimenetelére, ilyen volt például, hogy a cipõmet 12 órával a rajt elõtt vásároltam... nem kell avatott túrázónak lenni, hogy úgy érezzük, ez bizony rossz ómen.
Ilyen elõzmények után vágtunk neki a Corvin János emléktúra 80km-es távjának. A rendezés, mint mingig, remek volt, és, hogy ne kelljen a túra iránt érdeklõdõnek végigolvasni az egész beszámolót a szervezésrõl szólnék néhány szót:
Összeségében a szervezés 5*
pozitívumok:
Püspökszilány - limonádé
Mónika pihenõ - kóla vagy narancslé szerûség
Nézsa - Fagyi
Nógrádsáp - zsíroskenyér csalamádéval, innivaló
Csonkás nyereg - szódavíz
Galgamácsa - zsíroskenyér, vajas-lekváros kenyér, innivaló
Egres patak - süti
Cél - virsli, fagyi
REmek itiner, szép emléklap/jelvény
Csomó kékkút, ahol lezuhanyozhatott az ember
és tényleg mindenrõl süt a profizmus!
Negatívumok:
a szervezõknek idén sem sikerült elintézni a 20°C-os hõmérsékletet! :-)
sok aszfalt... olvadós-süppedõs
Indulásnál nem volt semmi gond, teljes erõvel vágtunk neki a (kimondani is sok) 80km-es távnak. két túratársam élete eddigi leghosszabb teljesítésére a készült, úgyhogy nem lehetett elhülyéskedni a dolgot. Minden remekül ment úgy kb 9 óráig, amíg a hõmérséklet a kritikus 30°C fölé nem emelkedett. Pöspökszilágy (11,2km) után gyönyörû gabona táblák mellett haladtunk el, az utat roskadozó szederfák és meggyfák szegélyezték. Szerencsére nem volt éleslövészet, úgyhogy folytathatuk utunkat. A penci geodéziai toronyhoz (18,4km) vezetõ út nagyon szép volt: ligetes tölgyes, egy csomó szarvasbogár, a kabócák ciripelésének hangereje már-már az egészségügyi határértéket súrolta. (szerencsére találtunk pár döglött példányt, úgyhogy megtudtuk, hogy kik is ezek az állatkák) Innen aztán leszáguldottunk Pencre, ahol vettünk egy nagyobb adag sárgabarackot meg egy kiadósabb zuhanyt az egyik kék kútnál. Idén már nem kavartunk be a Mónika pihenõnél (24,7km), ahol válaszhattunk, hogy Trendi (tm) :-D kólát, vagy narancslét kérünk. Innen átkavartunk a Csõvári várhoz (29,8km). Az út rettenetes volt: mindehol a gyapjaslepke pusztítását láttuk, az erdõ természetellenesen világos volt a lombjukvesztett fáktól... komolyan szörnyû volt. A várba vezetõ emelkedõ sokat kivett a csapatból... az elõttünk álló 50km-re némi aggodalommal gondoltunk. Sebaj, a csapat frissebb tagjaiban volt még annyi erõ, hogy felszaladjanak megnézni a kilátást a várból. A Nézsára (34,2km) vezetõ úton teljesen kipihenhettük volna magunkat, de nem tudtuk ellenálni a csábításnak, és a pontnál kapott fagyi elfogyasztásáig az árnyékban hüssöltük. Indulás elõtt még vettünk egy gyors hideg zuhanyt a helyi kék kútnál, és illéri, elõre!
Emlékeimben az ezután következõ 5km a legnehezebb szakaszként maradt meg, köszönhetõen a teljes erõvel tûzõ napnak, az olvadozó aszfaltnak, és annak, hogy egy szikrányi árnyék nem vetült ránk az út során. Ennek a ténynek az ismertetése némi ellenérzést váltott ki túratársaimból... "Ne demoralizálj!!" Persze helyettem demoralizált minket a nap, és az aszfalt. A Nógrádsápi (38,3 km) ellenõrzõponton, ettünk egy jót, majd viszonylag rövid pihenõ után nekivágtunk a másik legnehezebb, Acsáig tartó etapnak. Az út során ismét gabonatáblák között mentünk, és néhol elhaladtunk egy-egy málna ültetvény mellett, de ez is csak arra volt jó, hogy még embertelenebbek legyenek a körülmények, mert dézsmálni nem lehetett a szüretelõk miatt. A Patay kastély elég furcsa látványt nyújtott a nemrég felújított homlakzatával, a gazos kertjével, valamint a kapu elõtt kapirgáló tyúkokkal.
Acsán (43,2km) vettünk egy nagyobb lélegzetvételnyi pihenõt, amibe befért egy pohár kóla, zoknicsere, meg egy, már-már hagyományosnak mondható zuhany a kékkútnál. Bõ negyed óra elteltével indultunk tovább. Az út során küzdöttünk bögjökkel, láttunk agyaggalamb lövészetet, ittunk forrásvizet, éreztük a nap erejének csökkenését, és figyeltük, ahogy körülöttünk egyre gyûlnek a viharfelhõk... talán még egy elázás is belefér? Csak néhány percnyi pihenõt jelentett a Csonkás-nyeregi frissítõponton (45,2km) elfogyasztott szódavíz, közben váltottunk pár szót a pontõrökkel, majd uzsgyi.
Talán kissé fáradtan, de mindenképpen lelkesen értrünk Galgamácsára (59,3km), ahol a túra legkritikusabb pontján fejedelmi ellátással kedveskedtek a rendezõk. Választhattunk 3féle lekvárból, vajas zsíroskenyérbõl, és inni is kaptunk. Egy hosszabb pihenõ után, harangjátékkal búcsúztatva, nekivágtunk a hátralévõ kevesebb, mint 20kmnek. Az úton ránksötétedett. Kiérve Vácegresrõl a Margita felõl igen intenzív villámlásban gyönyörködhettünk. Viszonylag simán értünk az Egres pataki elenõrzõ ponthoz (66,4km), ahol sütivel várták a fáradt túrázókat. Itt nem nagyon volt lehetõség pihenésre a vérünkre kiéhezett szúnyogok hada miatt.
Lélektanilag fordulópont volt az Erdõkertesre visszaérkezés... itt el is néztük egyszer a jelzést, és belegondolva, hogy milyen egyszerõen rövidre lehetne zárni a túrát.... hát nehéz ügy. mindenesetre Bálinttal eltökéltek voltunk, de Kocka barátunk úgy döntött, nem jön tovább velünk. Abban maradtunk, hogy mindenképpen pihen egy kicsit, és, hogy merre tovább, azt majd meglátja. Mivel kezdtem kicsit unni a dolgot igencsak odaléptünk a Margita alján lévõ ellenõrzõ pontig (72,km). Itt ittunk egyet, pihentünk. Sajnos kénytelen voltam leadni a táskámat a pontõröknek, mert az út során egyszerûen véresre dörzsölte a hátam. Mégegyszer köszönet érte! pokoli kínoktól mentettek meg! Innen csak egy ugrás a sugár! El sem lehet téveszteni! Habár viszonyleg jó tempóban haladtunk meglepõen gyorsan beértünk a faluba, és követve a sárga+ jelzést hamarosan elértük a fõutat... kb 2km kóválygás után sikerült rájönni, hogy Erdõkertes helyett Szadára értünk, és hogy innen kb 10-12km lenne Erdõkertes. Rövid fejszámolás szerint még épp idõben lennénk a szintidõhöz... Bálintot ez a hír lelkileg igencsak megviselte, és inkább a stoppolást választottuk. Földöntúli szerencse kell ahhoz, hogy éjjel fél egy táján két (ekkor már) meglehetõsen lepusztult alak kapjon egy fuvart, de nekünk bejött, hiszen gyorsan akadt egy srác, aki felvett minket, és habár nem arra ment, elvitt Erdõkertesre hallván történetünket! Mégegyszer köszönet neki is!!
A célban (77,3km) gratulációval, virslivel, fagyival vártak minket. Egy felületes tisztálkodás után beszélgettünk még egy kicsit, majd befutott Kocka, aki végülis a teljesítés mellett döntött. Hamarosan indult a buszunk...
Remek volt! köszönjük a szervezést!
Bálint képei: http://kep.tar.hu/suvidani/50322042
Bálint videói: http://suvidani.uw.hu/ |
| | |
kocka | Túra éve: 2006 | 2006.07.10 08:03:36 |
|
megnéz kocka összes beszámolója |
Nagy rákészülés ide vagy oda, akkor is elszúrtam pár dolgot. Elösször is azt, hogy nem vittem magammal naptejet, csak otthon kentem be magam centi vastagon vele, kommunikációs hibák miatt azt hittem hogy Daniéknak is van. Ebbõl következüleg Bálint szénné égett a túra során. Meg váltócuccot se vittem magammal a célba, de az már hogyján, végülis annyi csöves van Pesten is :)
Reggel 5-kor találkozó a Kálvin téren Danival és Bálinttal, Újpestrõl busszal Erdõkertesig, 6:40-kor startoltunk el a célból. Nem szoktunk sokat vacakolni a starttal. Elég lapos terület már az eleje is, csak a meleg volt nagy ellenségünk, szerencsére az elején, ahol nem mûködnek a kutak, még nem volt annyira meleg, utánna pedig elég sok falun vezetett keresztül az útvonalunk, igy volt alkalmunk befeküdni jónéhány csap alá úgy másfél óránként. Egyébként biztosan apró darabokra hullottunk volna szét már a felénél.
60 kimóméterig csak poénkodtunk, és úgy voltunk vele hogy ha 60-tól továbbindulunk, akkor az már csak egy 20-as, azt meg bárki le tudja nyomni aki akarja. (Induktiv bizonyitás: ha el tudok jutni N kilóméterig, és igaz az hogy bármikor tudok még egy kilómétert megtenni, akkor végtelen távolságot meg tudok tenni. És hogy ne tudnék még egy kilómétert megtenni? :)) A 60 kilóméternél lévõ pihenõnél egyszerûen zseniális volt a narancslekvár. Nyeltem is belõle pár szelet kenyérrel. 20 perc pihenõ után nyoma se volt a fáradtságnak, nekivágtunk.
Na és ekkor következett az amire én nem számitottam: elfáradtam. Úgy 70 kilóméter körül legszivesebben befeküdtem volna az árokba. Mondtam is Daninak hogy "Menjetek nélkülem nektek élni kell tovább", beültem egy kocsmába, ahol nagyon büntetõ zene szólt, egymás után guritottam lefele a narancsléket, még a célmotivációs sütit is betöltöttem. A kocsmáros srác viszont jó arc volt, mesélte hogy õ nyomtatta a túrához a lapokat mert eredetileg nyomdász. Innen 3 kilóméterre volt légvonalban a cél, komolyan gondolkodtam az elején hogy megspórolom azt a másik 7-et és levágom, a franc egye meg a kitûzõt meg a nagymellényt, de egy óra pihenés után a lábaim újra hajlandónak mutatkoztak némi munkára. Két kõkemény túrázó arccal indultam tovább, kényelmes tempóban körzõztünk a Margita felé. Na és itt volt az, hogy az ellenõrzõponton két futó arc volt autóval, az autó pedig éppen akkor szart be, mi pedig nekiláttunk autót tolni 75 kilóméter gyaloglás után. Szerintem hatalmas móka. Nekivágtunk utánna Erdõkertes felé, nyomtuk ahogy lehetett, viszont beérve Erdõkertesre teljesen elvesztettük a jelet egy útépjtésnél, elkavartunk a faluban. Aztán elváltam Csanádtól is mert meg voltam gyõzõdve róla hogy én sejtem hogy merre kell menni, de aztán vagy Csanád tudta jól, vagy túl gyakran áltam le pihenni, de õ ért oda hamarabb. Mondjuk én már egészen kész voltam és mindenhol elzuhantam, a piactéren befeküdtem az asztalokra, ilyesmi. Csak nem találtam azt az elkúrt ovit, vajon ki találta ki hogy egy faluban több ilyen is legyen, aztán az EP-s csajok találtak meg engem és mondték meg hogy merre kell menni.
Hát igazából pár perccel kicsúsztam az idõbõl, de a Margita ellenörzõpont futóarcai elõretelefonáltak hogy mi toltuk a kocsijukat, úgyhogy megadták a teljesitést. Nekem az is mindegy lett volna ha nem adják meg :) Életmentõ virsli után Dani és Bálint is harcra kész volt újra, cucc fel, kimentünk a buszhoz, közben Dani elmesélte hogy õk még nálam is jobban elkavartak, a falut tévesztették el. A hazafelé út legnagyobb része kiesett, aludtam mint egy dög.
Vasárnap meg csak aludtam és öntöttem mgamaba a gyümölcslét.
Azért ilyen melegben nem egyszerû eset ez :)
Képek: http://kep.tar.hu/kolibripitbull/50323254 |
| | |
gethe | Túra éve: 2006 | 2006.07.09 19:48:48 |
|
megnéz gethe összes beszámolója |
Corvin János emléktúra 80 km
"Jó, persze, ezek is szálak és össze-vissza elvezetnek
egy könnyebb úthoz, és a végén délibábos célkeresztek
egy percig sem fogod élvezni és a semmiért majdnem meghalsz
és késõbb tényleg, de úgy, hogy magadban feldöntöd az összes asztalt
és ott munkál az iszonyú kétség, hogy nem voltál a helyes úton,
soha egyetlen percig sem, és most itt az idõ, hogy múljon
minden mindenestõl, puszi, ez irgalmatlan bénaság,
nagy levegõ, napfény, víz, csönd és összecsukható fák"
(Kispál és a Borz: Gyógyüdülõ)
Péntek hajnalban összeomlik benned egy légvár. Aztán pár órával késõbb még egy másik fél. Úgy tûnik, semmi nem sikerül, amit elterveztél. De tudod, hogy most csak délutánig kell kitartani, és az erdõ majd megvigasztal. Július nincs Corvin nélkül, mint ahogy a májushoz a Kinizsi hozzátartozik, vagy decemberhez a karácsony. Szóval elindulsz délután, reméled, hogy semmi nem mard otthon, mert 20 perc alatt pakoltál össze. Irány Erdõkertes, ami igaz, hogy csak 20 kilométerre van tõled, de nem triviális az eljutás. Nagy nehezen mégis találsz buszjáratot, nem is kell sokat várni. Gödöllõn a délutáni hõségben jól esik a görögdinnyés fagyi, fõleg, hogy még sosem kóstoltad.
Még egy átszállás, és ott is vagy az ismerõs helyszínen, irány az óvoda, megkapod a pontõr-felszerelést, rövid taktikai megbeszélés, és irány a szállás, egy jóbarát lát vendégül. Pizza a vacsora, aztán képnézegetés a bejárásról, amúgy elrettentésképpen, de csak meghozza a kedvet. Aztán alvás, nem sok, mert fél ötkor kelni kell. Öltözés, séta ki a templomhoz. Közben úgy alakul, hogy útitársad is akad, így ketten vágtok neki az útnak. Van egy óra elõnyötök a mezõnyhöz képest, 18 kilométerre 3,5 óra. Erdõkertest elhagyva a Diós melletti dombon állva magadba szívod a reggeli párát, az illatot, amit a rengeteg vadvirág küld útravalónak. Háttérnek a giccses napkelte, gyönyörû látvány. Bujkálás a buja növényzet között, a rengeteg csapadéknak látszik a hatása. Kiérés a rétre, párafelhõ a fû fölött, mint a díjnyertes természetfotókon. A nadrág térdig vizes lesz, de nem baj, mert már most meleged van, pedig még hat óra sincs. Váckisújfalun megnézheted a napi 10 vonat egyikét, a helybéliek meg titeket néznek meg, nem tudnak benneteket mire vélni. Mint ahogy a tó mellett a horgászok sem. Persze ti meg horgászni nem tudnátok soha.
Püspökszilágy, a falu széli vízcsappal, a pont még nincs persze kinn, még szerencse. Vízkészlet pótlása, hajnali mosdás, már most érezni hogy ma pokoli meleg lesz. Ballagtok felfelé a mûúton, legutóbb itt napraforgóföld volt, most búza, de pár veterán sárga virág még hirdeti a tavalyi nyarat. Bólya (!) leeresztve, éleslövészet nincs, még szerencse. Mélységet nyertek a régi katonai földúton, majd irány a Szór-hegy. Kezd elviselhetetlenné válni a mindenféle szálló-repülõ állatok haza, fülbe, szembe, karra, nyakra szállnak, ki akarnak zsigerelni. A kabócazenekar fülsiketítõen nyomja nótáját. Váratlan kilátás váratlan szögbõl a Naszályra, háttérben a Börzsöny, és igen, már ott a torony is a távolban. Átvágás a tarvágáson, majd érkezés a szolgálati helyre. Még van tíz percetek, felmásztok a toronyba, az utolsó szint linóleumos, ez meglep mindig. Körpanoráma, tiszta levegõ, piszok rovarok, még ide is utánatok jönnek.
Pont kinyit, majd jönnek is az elsõ túrázók. Ki futva, ki sétálva. A toronyba kevesen mennek fel, sokan csak isznak egy kortyot, aztán robognak tovább. A legtöbben veteránok, a merre s hogyan tovább kérdés csak ritkán hangzik el. Néhányan reklamálnak, csokit meg vizet, de azért a legtöbben jókedvûek, s minden második embert ismersz, s õk neveden köszöntenek. Az elsõ órában elmegy a tömeg fele, utána már csak szállingóznak. Marad idõd reggelizni, beszélgetni, s rovarokat ûzni. Aztán eljön lassan a dél, még ketten vannak kinn, akik késõn indultak, hagysz nekik üzenetet, s útra keltek ti is a többiek után, immár hármasban.
Forró a levegõ, Pencre érve irány az elsõ kocsma, s fél liter hideg körtelé úgy legurul, mintha sosem lett volna – néhány percig még érzed a hideget a nyelõcsövedben. A sarki vízcsapot lerohanjátok, fürdõzés és ivás percekig. Vizes sapka a fejre, s irány a gõzölgõ aszfalt. Jópár kilométer után letérés a Mónika-pihenõ felé, emelkedõ a bozótos – füves rekkenõ hõségben. Pont kicsit lejjebb a jelöltnél, de sebaj. Pontõröknek magyarázkodás, környezeti hõmérsékletû lónyál, de végül is folyadék, s ez a lényeg. Újra emelkedõ, még nagyobb bozót, még meredekebb, még melegebb. De tudod, hogy csak az erdõt kell elérned, s enyhülés lesz jutalmad, minden tekintetben. Séta az erdõben, most nincs lezabálva úgy mint szokott, hernyómentes év van, úgy tûnik. Ereszkedés a Sinkár-patak völgyébe (sosem szokott benne ennyi víz lenni!), majd az egyetlen nagyon meredek mászás a Csõvár nyergébe. Kis várakozás, majd fel a várhoz, tûz a nap, egy percet sem maradtok.
Irány a Vas-hegy, a túrának talán a legszebb pontja. Meredeken lefelé, szerencsére nem estek el. Nézsa széle, végre, de nagyon hosszú a falu, viszont a közepén vízcsap meg jégkrém a jutalom. Utolértek néhány barátot, együtt könnyebb lesz az út. Sajnos egyikük a feladás mellett dönt, sok neki a meleg. A pont után pár méterrel még egy üdítõ a cukrászdában, minden csepp folyadékra szükség van, nem lesznek vizelettartási problémáitok a végére. Irány a legendás Nézsa-Nógrádsáp mûút, az olvadó aszfalton, az elõttetek járók lábnyomaival, immár négyesben, az ötödik ember lemarad kicsit, sajnos neki is vége lett… A kis kápolna mögött némi frissítõ vár, az autó árnyékában meg is lehet pihenni kicsit. Újabb két feladó pihen a fûben. Tíz kicsi indián?
Lesétáltok a faluba, kifelé menet az eldugott vízcsap, a szokásos fürdés, majd irány a szántóföld. Az acsaújlaki víztorony meg az acsai templom jó irányzék, csak ki kell addig tartani. A kocsmában felfrissülés, közben hátulról diszkréten halkan morajló viharfelhõk közelednek. Következik az ecskendi erdõ, a leghosszabb összefüggõ erdõs rész. Ismersz minden kanyart, sokszor jártál már erre is. Egy óra után az enyhülést adó Rózsa-kútnál víztöltés és pihenõ – ez a forrás egy csoda itt a Keleti-Cserhát szélén. Morgás egyre hangosabban, az, hogy honnan, rejtve marad, mert felettetek kék az ég, a fák meg takarják a kilátást. És lõnek is, szerencsére csak a lõtéren, agyaggalambra. Felértek a szántás szélére, nincs messze a Csonkás-nyereg, kedves ismerõsök, pléd a fûben, szóda a kézben, vihar Aszód felett. Lesétáltok a mûútra, majd egy szenvedõs mûutas rész Galgamácsáig, ahol a templomkertben minden finomsággal vár a túra orvosa és családja.
Ahogy ültök egy homokozóban lekváros kenyérrel a kezetekben (jó kis szombat esti program, nem?) belegondoltok a folytatásba, és nagyon nincs hozzá kedvetek, fõleg, mert a Margita felett villámlik, Gödöllõn meg leszakadt az ég. És nincs is nálad esõkabát. De aztán csak belemásznak az elemek a lámpába, elõkerül az éjszakai felszerelés, és elindultok a mûúton az emelkedõnek, a Vácegres feletti patkóig, legalább már meleg nincs. Téged választanak vezetõnek, te jártál erre legtöbbször, meg talán te aludtál a legtöbbet így te vagy a legéberebb. Ez felelõsséggel jár, de jól esik és ébren tart. Innen a napraforgók között a sötétben nehéz megtalálni a csapást, de mindig elõkerül egy-egy szalag. A Kéri-hegy elõtti ösvényen úgy érzed, mintha körbe-körbe járnál órákon keresztül, pedig tán egy kilométer lehet az egész. Megvan a zsírkréta, kód feljegyezve. Van aki leül egy percre, de mondod a csapatnak, hogy nincs messzi az ellenõrzõpont, így idáig még elmentek, érintve Vácegrest. A patakparton engedélyezel 20 perc pihenõt, fõleg, mert neked sem esik rosszul, mint ahogy a szóda meg a csokis süti sem.
Még tizenegy kilométer, annyit meg már mentetek, innen már biztosan meglesz. Átvágtok a katonai gyakorlótéren, úgy tûnik, a vihar elvonult Gödöllõ felé. Háromház kínzás, kinn van az Erdõkertes tábla, de rátok vár még egy hegy. Innen megint nagyon kell figyelned, nem szabad a csapatot rossz felé vinned, de szerencsére rengeteg a szalag, énekelsz, tudod, hogy zavar mindenkit, de muszáj, ébren kell tartanod magad is meg õket is. A Kis-Margitára elõbb értek, mint várod, innen már nincs messze a lovarda, ahol az utolsó pecsétet is megkapjátok. A földön fekvésbõl (már aki) egy utolsó nekigyürkõzés, a torony nincs messze, innen Erdõkertes viszont annál inkább. Egy új tarvágáson a farönkökön egy utolsó utáni pihenõ, majd meglátjátok a falu fényeit, leértek nagy nehezen. A szélsõ utcában az egyik kidõlt harcos vár, biztatásképp elétek jött, nagyon kedves tõle. A focipálya, az utolsó utca, az utolsó emelkedõ.
Boldog mindenki, kemény menet volt, virsli, sör, jégkrém, kis félálom a padon. Majd elvisznek Gödöllõre, onnan csak egy rövid buszozás (nem elaludni!) és hazaséta (na inkább bicegés). Kimostad az agyad, amirõl azt hitted fontos, már nem is érdekel, és nagyon sokat kaptál az erdõtõl, a domboktól és a barátaidtól. Jövõre ugyanitt és jövõ héten ugyanezt.
|
| | |
|
Geldar | Túra éve: 2005 | 2013.08.28 23:14:40 |
|
megnéz Geldar összes beszámolója |
Corvin János Emléktúra 40
Dalmával vágtunk neki elsõ Gödöllõi-dombságbeli túránknak. Az odaút nem volt kifejezetten egyszerû, ekkor vált világossá számunkra, hogy Vác fele Pestrõl kétféle módon lehet eljutni vonattal, és mi a rosszabbik félét választottuk, ami Erdõkertest egyáltalán nem érinti. Jöhetett a vonat visszafele a faluba, aztán még egy kilométer a vasúti megállótól a rajtig. A falu kifejezetten takaros (bizonyos részein), a határban sûrû dzsindzsán törtünk keresztül Váckisújfalu fele. Sikerrel, bár a jelzések sem itt, sem késõbb nem voltak elég egyértelmûek, s mivel nem ismertük a vidéket, gyakran kérdeztük a falukban, merre kellene éppen menni. Galgamácsa és Galgagyörk között annak örültünk, hogy a püspökszilágyi mûút egyrészt immár a múlté, másrészt hogy a Galga partján megyünk elõre, Gutától nem messze (elõzõ túránk az Andezit 30 volt). A Margitáig jó néhány bálás szántóföldön haladtunk át, idõnként tudva, idõnként sejtve az irányt, a hõség nem volt kifejezetten kellemes. A Margita megmászása nem volt nehéz, a tetején rövidet pihentünk, aztán begyalogoltunk a célba.
Hazafelé természetesen a rossz vonatra szálltunk, s Vácon keresztül értünk vissza Pestre. |
| | |
larzen | Túra éve: 2005 | 2005.07.12 21:01:46 |
|
megnéz larzen összes beszámolója |
Corvin 80 - az ötödik teljesítés
Úgy gondoltam, most itt a lehetõség, hogy kilenc órán belülre szorítsam a legjobb idõmet. Erre egyrészt az idõjárás, másrészt a tavaszi edzésmunkám alapján mertem gondolni. Azt azonban jól tudtam, hogy igencsak véletlenszerû, hogy a teljesítmény kijön-e belõlem. Mostanában nem nagyon sikerülnek a fontos versenyek, inkább fejben vagyok rosszul összerakva, mintsem fizikailag. Ezért nem mertem mást jósolni, mint hogy vagy nagyon jó idõt megyek, vagy fél távnál befekszem az árokba.
A terepfutó bajnokságnak köszönhetõen erõs mezõny gyûlt össze a rajtban, mindannyian 7:45-kor indultunk el. Én - a többiektõl eltérõen - nem kértem a rajtban járó jégkrémet, és viccesen megemlítettem a többieknek, hogy remélem, elrontják vele a gyomrukat.
Amikor balra, a fõút felé kellett volna kanyarodni, megláttuk, hogy az utca teljes szélességében fóliával van letakarva, épp egy ház tetõszerkezetét cserélték, emiatt egy másik utcán mentünk le a fõútra. Toperczer Andris nem fordult vissza, én reményemnek adtam hangot, hogy miután rálép, belecsomagolják. :) Ez nem történt meg, mert a fõúton találkoztunk.
Elöl Andris és két másik futó, aztán én, mögöttem Kerékgyártó Peti és talán Szegner Laci. Az elsõ pontra 20 perc alatt értünk, amíg pecsételtünk, beértek a többiek. Innen a vezetõ hármastól méterrõl méterre lemaradtam, mert éreztem, hogy ez nagyon erõs tempó ahhoz, hogy jól jöjjek ki belõle. Petivel és Lacival futottunk Váckisújfalu és Püspökszilágy között, amikor ellépett mellettünk egy mezõberényi srác, oldalán szimatszatyorral. Huhh, ez kemény...
A második pontot 62 perc után hagytuk el, a Nagy-Szór gerincére felfele Szegner Laci is ellépett tõlünk, mi mentünk Petivel saját tempónkban. A torony elõtt megcsodáltam a Naszályt, aminek csak a csúcsa látszott ki egy felhõbõl. A terep amúgy elég jó volt, itt-ott voltak kisebb sáros szakaszok, de sárdagasztás sehol sem volt. Talán még az elsõ pontig tartó részen volt a legrosszabb.
A penci toronyhoz 1:50 alatt értünk, azt hiszem, ez tíz perccel van belül a korábbi legjobb idõmön, innen le a faluba már kissé visszafogottabb tempó esett jól. Sajnos nagyon rosszul öltöztem fel. Esõben indultunk, ezért hosszú nadrágot húztam, a technikai pólóra még a Futóbolond mezt is felvettem, sõt a kendõmet is elvittem. A FB póló és a kendõ perceken belül az övemre került, viszont végig akadályozott a mozgásban és a kulacsom elérésében. A hosszú nadrág miatt meg végig szenvedtem, fõleg miután a nap is kisütött. A faluban kulacsot töltöttünk, majd felkocogtunk a Mónika pihenõhöz, bár a földúton már nem nagyon futottunk. A pontot nem találtunk, valószínûsítettük, hogy a laza talaj miatt nem jött fel és a mûútnál megtaláljuk. Így is lett.
Az útról letérve igazi bozótharc következett. Az elmúlt hetek csapadékos idõjárása miatt több helyen olyan aljnövényzet volt, amit még nem láttam ezen a túrán. Nagy nehezen felértünk az erdõbe, innen már kényelmesebb volt az út. A vár alatt a patakmederben - évek óta elõször - ismét volt víz, szerencsére szúnyogokkal nem találkoztunk. A vár emelkedõje engem eléggé kikészített. Hiába: edzettem én sokat, de szinte kizárólag sík terepen, mostanában valahogy jobban vonz az aszfalt. A Téli Mátrán és a Rákóczin kívül nem is futottam szintes túrát idén. Pedig januárban még teljesítettem egy BUÉK 20 kört 1:52 alatt. Hol van az már??
Azért 3:15 alatt így is felértünk a várhoz (30km / 900m szint), ez azért jó idõ. Lefelé viszont egy csapásra elszállt belõlem a maradék üldözési kedv is. Nem tudom, hogy miért, de a kedvenc túrámon sem éreztem jól magam. Ennek megfelelõen mindenféle testi nyavalyákat is véltem felfedezni, szúrt a jobb forgóm, fájt a bal bokám. Ráadásul megint beázott a cipõm, és a Rákóczin szerzett, felerészt begyógyult vízhólyagjaim kezdek megint felázni. A faluban Petit gyorsan el is küldtem, hogy menjen csak, én majd még kitalálom, hogy mit tegyek.
Gyalog indultam tovább Nógrádsápra, bele-belekocogva. A ponton megettem két nagy kenyeret, fantasztikus csalamádé kíséretében. Innen megint csak gyalogolva indultam Acsára. A málnasorok között megfigyeltem a tájat, ami a korábbi évek futásai alatt úgy maradt meg bennem, mint a túra egyik legsivárabb része. Ha kissé balra tekintettem volna, akkor egy szép gerincet is láthattam volna. Most volt idõ ennek a tanulmányozására is. Ekkor már úgy voltam, hogy ha lett volna lehetõség a feladásra, megtettem volna. De épp a legmesszebb voltam a céltól, pénzt nem vittem magammal, a pontok meg csak nagyon sokára zártak, így pl. Matécz Peti autójába sem akartam bekéredzkedni. Amint a futást gyaloglásra cseréltem, az elõttem álló útszakasz idõtartama öt óráról nyolc órára nõtt, és ez lelkileg eléggé megviselt. Ráadásul gyaloglás közben jobban fájtak a vízhólyagok, mint kocogva. Gondolkodtam, hogy jövök-e legközelebb.
Ekkor ért utol Illés Bálint. Nagyon visszafogott tempóban jött, köszönhetõen annak, hogy öt napja vett részt egy ironman távú triatlon versenyen, amit kiváló idõvel teljesített. Becsatlakoztam hozzá, beszélgetünk. Elmesélte a versenyt, én elmeséltem Ákibácsi dupla ironman-jét. Telt-múlt az idõ, elértük Acsát, majd a Rózsa-kutat, ahol Tóth Gyuriékkal találkoztunk, innen nagyrészt együtt mentünk a Margita aljáig. Mire észbe kaptam, már a Csonkás emelkedõjét másztuk. Az elõbb még azon gondolkodtam, hogy juthatnék vissza a célba, most meg mindjárt beérünk saját lábon. Ha nem találkoztam volna velük, nagyon rosszul jártam volna.
Galgamácsán ettünk-ittunk, innen egy darabon Sanyijanival mentem tovább, aki a pontnál ért utol. Sajnos az ide kidepózott mp3 lejátszó nem adott sem erõt, sem nyugalmat, egy idõ után el is pakoltam. A Kéri-hegy elõtti zsírkrétás ponton a krétát megtaláltam, mivel a rajtban cserlaci figyelmeztetett rá, hogy itt lesz ellenõrzõ hely, de azt nem tudtam, hogy kódot kell felírni (nem vittem a füzetet, csak a hátsó lapot a bélyegzõknek), így csak egy idõpontot írtam fel. Szerencsére ebbõl nem lett gond. :)
Az Egres-pataknál nagyon jólesett a croissant, pedig nem is szeretem a csokis dolgokat. Háromház után tudtam, hogy nagyon sokat kell menni a pontig. Meglepõdtem, amikor Sanyijani fújtatva utolért, pedig a Kéri-hegynél lemaradtam tõle. Háromháznál elment balra egy mellékutcába. Tibet és Vadmalac pontján nagyot pihentem, nem volt kedvem sietni, nem is volt miért. Ettem-ittam, üldögéltem, beszélgettünk. Figyelmeztettem Sanyijanit, hogy ne menjen le Szadára.
A legvégén azért én is majdnem pórul jártam: mentem párszáz métert a sárga négyzet jelzésen, amikor a követendõ sárga sáv trükkösen letért egy ösvényre. Két ismerõs bringás nyomát követtem, akik egyszer csak szembejöttek. Azért nekem még szerencsém volt, Kiss Andris és Rozita meg is nézték, hogy mi van az út végén. Veresegyház. :)
A faluban azért kimozgattam magam egy erõs véghajrával, csak a tisztesség kedvéért, de így is csak 11 óra 4 perces idõvel értem be a célba. Nemsokára megérkezett JB, talán 11:20-as idõvel. Még egy órát ejtõztem a célban, ettem-ittam, elkértem a rajtban nem kért jégkrémet, amit kisebb alkudozás után kaptam csak meg. :)
Bár nem úgy sikerült a túra, ahogy elterveztem, azért nem is lepõdtem meg, hogy ez lett belõle, ezért nem is vagyok elkeseredve. Valahogy úgy gondolkodom, mint Miki: türelmesen várom a nagy áttörést, elõbb-utóbb muszáj, hogy összejöjjenek a dolgok. Leginkább fejben kéne összeszednem magam.
Most azon gondolkodom, hogy menjek-e Sámsonra. A célban a Szabó Józsival beszélgetve még ott voltam, hogy nem megyek, most inkább az igenre hajtok. Csak az a probléma, hogy négy hét múlva lesz egy sík 100km-es futóverseny, most inkább ott tudnék - magamhoz képest - jól teljesíteni. Ennek a Sámson biztosan keresztbe tenne...
Jövõre valószínûleg megint ott leszek Erdõkertesen, remélem ismét meleg lesz. Úgy látszik, nekem a hõgutás Corvin jobban fekszik, mint az esõs-sáros. :) Köszönet még egyszer a rendezõknek! |
| | |
efemm | Túra éve: 2005 | 2005.07.11 00:16:35 |
|
megnéz efemm összes beszámolója |
Corvin 40
41.88km/900m
Mottó: A teljesítménytúra sikeres teljesítése általában csak azon múlik, hogy van-e bátorságunk elindulni rajta.
A riasztó idõjárás és az elõzõ egész éjszakás esõk ellenére sikerült erõt vennem magamon és szombat reggel nem mondtam le Bandikaa-nál a fuvart. Végül is reggel hétkor éppen nem esett. Útközben és a rajtban már igen. A megelõzõ hétvégén ugyanilyen körülmények fogadtak Zalában, a táv is megegyezett, úgyhogy tudtam mi vár rám.
Csak Sir Dan-nal indultunk ketten, ugyanis Bandikaa aznap a telkükön 1000nm-es fûnyírás szakágban versenyzett.
Gyors nevezés Franken-nél, majd az itinert a hátizsákom mélyére süllyesztettem, harmadik indulásnál már nem volt szükség rá. Az idõbélyegzésnél átvettem az elsõ szolgáltatást, a jégkrémet, ami Erdõkertes dombtetõig el is fogyott.
Az esõ elállt az elsõ ellenõrzõpontig, csak sajnos addigra a sportcipõm teljesen átázott a vizes fûben. A pont után nem túl nagy sár, de annál csúszósabb ösvény várt ránk. Itt kicsit futottunk is lefelé -szerintem így biztonságosabb a csúszós részeken átjutni-, meg aztán utol akartam érni a Szegedi Boszorkányokat. Az elsõ faluban -Váckisújfalun- ez 20m híjján majdnem sikerült is, azonban a Bisztró állta útunkat, így természetesen Sir Dannal benéztünk egy-egy sörre. A helyi erõkkel kedélyesen elbeszélgettünk a távról, sõt invitáltam is õket túrázni. A pohár sör elfogyasztását tényleg hamar intéztem. (Mer' egyrészt csak felmelegedne a pohárban, másrészt annyi idõ alatt akár ihatnák még egyet.)
A horgásztónál végre beértük Berzso-t és Vixyke-t. Kölcsönös fotózás után a túra további részén velük tartottam.
Püspökszilágyig a máskor unalmas, poros és meleg, nyílt szakasz kivételesen kellemes volt. Sir Dan megvárt a kocsmánál, úgyhogy rövid pihenõ keretében a napi második pohár hideg csapolt sörömet is megittam. (Sõt, itt a kedvenc borsodimat mérték.)
Az ellenõrzõpont elõtt beértek minket Galad Ereb és HG sporttársak, a 80-as táv seprûi. A ponton fényképezés, pecsételés után -becsületbõl- azért az ájsztea frissítõbõl is ittam még egy pohárral.
Ez milyen növény?
A következõ szakaszon a kissé benõtt ösvényen sikerült kikerülni az itiner által is jelzett vízmosásokat. A falu elõtti kaszálón ez elõttünk haladó sporttárs éppen fejest ugrott egy szalmabálába, mi inkább mentünk tovább. Valahol itt léphetett meg csapatunktól Sir Dan, mert Galgagyörkön az elõrehozott -szódás- frissítõponton már nem láttuk. Csonkás-hegyen csak az "ellenõrzõpont" helyét jelzõ papírral találkoztunk. Az elõzõ években itt mindig éppen arattak, most még állt a szépen aranyló gabona.
Kisütött a nap, volt kilátás a környékre és csodás felhõket tudtam fotózni.
Galgamácsáig a megszokott aszfalt, a vasúti átjáróhoz pont idõben érkeztünk, így nem kellett várakoznunk, és pár perc múlva az templom melletti etetõpont csalamádés vajaskenyerét élvezhettem. Itt értük be Güsziológust.
Güszi, gratulálok a 8000km-es Ezrednyitó jelvényedhez!
Gyors sörözés a buszfordulónál lévõ kocsmában, aszfaltos emelkedõmászás, majd kitérõ a Kéri-hegy ep. helyetti zsírkrétás pont felé. Vácegres elõtt ismét szép kilátás nyílott. Láttuk a Pilist, -szerintem- a Budai-hegységet is, valamint a célt -Erdõkertest- és a Margitát.
A feszület mellett békésen rejtvényt fejtõ nyugdíjasokat mi nem szólítottuk meg. Mivel észre sem vettek bennünket, feltételeztük, hogy nem õk a következõ pont.
Egress-pataknál jégkrém, a kókuszost választottam, ez annyiból volt probléma, hogy az elsõ harapás után szétesett és szétolvadt, végül a tenyerembõl kellett elfogyasztanom. Berzso jobban járt a másik fajtával. (És ez látszik is rajta a fotómon. :)
Erdõkertes-Háromház elõtt kiálltam pár percre, így legalább volt motivációm a túra leginkább "nemszeretem" szakaszán -a mély homokban- futni, hogy ismét beérjem a lányokat.
Felfelé a Margitának értek utol a 80-as táv futói. Ha jól láttam Vixyke egyiküknek fel is vezette a sprintet a pont elõtt, olyan jó tempóban távolodott tõlünk.
Tibet és Vadmalac pontját a Lovardánál találtuk. Köszönöm a két pohár frissítõt! (Tényleg, nem itt szokott további meglepetés lenni a topikosoknak? :) Átvehettem a Peremtúra díjazást is.
Hamar jött a Margita, de már nem ment olyan vidáman az emelkedõ. Berzso és Vixyke felmásztak a geodéziai toronyba is, én csak a fényképezõmet delegáltam magam helyett.
A hegyrõl lefelé sem volt kellemes. Fent eléggé lemerevedtek a lábaim, valamint itt már szenvedtem attól, hogy felpuhult a talpam a reggeli vizes terep miatt. Gyaloglás helyett jobban esett a futás és a helybenfutás. Nehezem tudtam tartani Vixyke tempóját gyalog.
Az óvodába 9:09-es idõvel értem be. Rendezõi kézfogás után átvehettem a 3. Corvin 40 kitûzõmet és hozzá az oklevelet.
A gulyásleves is finom volt! A szolgáltatások, a szalagozás, az itiner mind tökéletesre sikerült.
Kellemes túra volt, köszönöm Berzso és Vixyke társaságát! :)
Corvin 40 fotóim.
efemm. |
| | |
|
Cam Mogó | Túra éve: 2003 | 2006.07.04 11:17:25 |
|
megnéz Cam Mogó összes beszámolója |
Corvin80 - egy túra, amibe a rendezõk beladták szívüket, lelküket.
Elõszõr indultam Corvinon. Annyit olvastam már róla, kíváncsi voltam, mit esznek a tt-népek rajta? Hogy lehet jó egy túra, ami nem is hegyek közt vezet?
Elõzõ este nagyon koncentráltam a vonaton, hogy jó helyen szálljak le Erdõkertesnél. Már sötét volt (1/2 10-re ért oda a vonat), és kellemes meglepetés volt, hogy egész nagy csapat hátizsákos-sátras-hálózsákos ember szállt le a másik kocsiból. Akkor már biztosan tudtam, hogy jó helyen vagyok. Együtt caplattunk az óvodáig, ahol Járosi Laciék csapata fogadott bennünket. Az ebédlõben nagy társasági élet folyt. Nevezés után kíváncsian forgattam az itinert, láttam, hogy nagyon részletes útleírás és térképek is vannak benne. Kellemes meglepetés: dobozos sört is lehetett venni, önköltségi áron (140 Ft), amit persze kihasználtam. A rendezõk sorra fogadták az érkezõket, és mindenkihez volt néhány kedves szavuk. Én nem ismertem senkit, és egyedül majszoltam a kenyereimet - nem mintha éhes lettem volna, de tudtam, hogy enni kell, mert a túra napján én nem nagyon bírok enni. Járosi Laci odaült mellém beszélgetni, pedig még nem találkoztunk elõzõleg sohasem. Megmutattam neki Güsziológus túraelõzeteseit, meg Gethe Laci legutolsó írását a bejárásról, ezeket a netrõl nyomtattam ki. Azután fölállítottam a sátramat kinn az udvaron, ahol így összesen 7 sátrat számoltam össze, de volt, aki a babaházban aludt :-)
Reggel idõben keltem és még két szendvicset magamba erõltettem (a többit mind hazahoztam...) Aztán fölhívtam Nagyondinnyét, mert úgy beszéltük meg, hogy õ postázza a Tibet által vásárolt térképet. Kérdezte, hol vagyok, mondtam, hogy itt ülök az óvoda folyosóján a padon. Mondta, hogy itt van õ is, és akkor láttam, hogy 4-5 méterre áll tõlem. Jót nevettünk, és õ átadta a térképet, de akkor már ott volt Mirage is, neki is hozott egyet. Bemutatkoztunk, és kiderült, hogy Mirage a mellettem levõ sátorban aludt. Kérdezték, hogyan megyek, mondtam hogy saját tempómban. (Nem mertem rájuk akaszkodni...) 6 óra volt, nagy nyüzsgés, de én megvártam, hogy az eleje elinduljon, aztán én is útra keltem. Nagyon szép rajt pecsétet nyomtak az itinerre (útközben végig arra vigyáztam, hogy össze ne maszatoljam a kezemmel). Elhatároztam, hogy most végre saját kedvem szerint megyek. Úgy terveztem, hogy kb. ötös átlaggal este 10-re, nem sokkal sötétedés után beérek.
A Diós-erdõ tényleg diófa ültetvény volt, ilyet még nem láttam.
Kora reggel sok-sok madárfütty, harkály. Késõbb zizegõs rétek...
A Váckisújfalu utáni hosszú, egyenes szakaszon többen megelõztek. Jöttek a futók (mindig csodáltam õket, hogy bírják?) Püspökszilágyon, a falu végén az ep-n narancslét kaptam. Itt válik szét a C40 és C80 útvonala. Túristajelzés nélküli út következett, amit a rendezõk olyan jól szalagoztak és fehér pöttyöztek, hogy a térképet elõ sem kellett vennem. Átkeltem a völgyön, és Penc felé kapaszkodva utolért Mirage és Nagyondinnye egy harmadik topic-os, Ryan társaságában. Bemutatkoztunk egymásnak. Ryan a hosszú lábaival feszes, de még járható tempót diktált, és én megpróbáltam lépést tartani velük. Annál is inkább, mert Nagyondinnye mellett nem unatkozik az ember... Nemsokára utolértük Güsziológus-t, akit szintén csak írásaiból ismertem még. Bár rekkenõ hõség volt, õ téliesnek tûnõ ruházatban ment. Bemutatkoztunk. A penci geodézia toronynál, pecsételést követõen, a topicos trió továbbment, én viszont kíváncsi voltam a kilátásra, ezért fölmásztam a csúnyácska toronyba. Érdemes volt.
Egyedül folytattam az utat Pencre, ahol egy nyomós kútból jóizût ittam, majd tovább a Mónika-pihenõ felé. Útközben egymást elõzgettük Güszi-vel. A Mónika-pihenõrõl azt képzeltem, hogy árnyas fák között, esetleg hûs forrás vagy patak partján kényelmes padok várják az embert, a pázsiton napozó lányok... Ehhez képest egy kopár hegyoldalon a tûzõ napon állt egy kocsi, ez volt az ep. Az elképzelésbõl egyedül a lány vált be (meg kell, hogy mondjam, az egész túrán szebbnél szebb lányok vártak minket az ellenõrzõpontokon, hogy hogyan csinálja ezt Járosi Laci?)
A rendezõk igen alaposan festették fel a CJ jelzéseket aszfaltra, fára, oszlopra. Különösen tetszettek azok a kettõs nyilak, ahol az egyik nyíl át volt húzva (pl. az országútról Csõvár felé leágazáskor, ahol több földút is indult egyszerre), és egyértelmûen mutatták, melyiket kell választani. Egy darabig Güszivel mentem együtt. Sok-sok kanyargás után átkeltem a Csõvár elõtti mély völgyön, és amikor a mászós részhez értem, utolért az elsõ kerékpáros, majd nem sokkal utána még két topic-os: Múzsla, akivel most találkoztam elõször, valamint Tibet. Úgy tudom, hármójukon kívül nem is volt több kerékpáros résztvevõje a C80-nak. Nehéz szakasz következett: a Csõvár megmászása, de nekik még nehezebb volt, mert a kerékpárjukat is föl kellett nyomni... Fönt a várban a pontõr lány csokival várta a fölkapaszkodókat.
Ezután következett a Vashegy, ami kicsivel följebb van Csõvárnál, és az egész túrán a legszebb kilátással hálálta meg a fáradságot. Elkalandoztam kicsit a sziklafal fölé, hogy többet lássak a tájból. Innen az út meredeken ereszkedett le Nézsa felé, ahol úgy gondoltam, megérdemlek majd egy sört. Ehelyett a kastély elõtti ep-n kakaóval és nápolyival vártak, dehát sose legyen rosszabb... nagyon jól esett. Itt topic-találkozó volt, Tibet, Múzsla, Mirage, Nagyondinnye, Ryan és Güsziológus egy kupacban (jó, hogy nem dobtak ránk bombát...)
A kerékpárosok elhúztak, Güszi NEM A KAKAÓT választotta :-)) én pedig a Ryan-Mirage-Nagyondinnye trióhoz csapódtam, és innen végig együtt mentünk. Acsán az ep-n PALACSINTA várt (SK, sajnálhatod...) Nógrádsápon a gyönyörû kis gótikus templom mellett várt a pont, ahol zsíroskenyér savanyúkáposztával és sör (önköltségi áron...) volt a menü - egész úton nem fenyegetett az éhenhalás veszélye... Málnaszedésbõl jövõ nénivel beszélgettünk, mondta kóstoljuk meg a málnát. Eleredt az esõ, de szerencsére nem nagyon, csak egy rövid szakaszon szitált, és az még jól is esett. Késõbb Nagyondinnye egyre jobban fájlalta a két bokáját és befáslizta. A Csonkás-hegyi ep. után óvatosan sétáltunk át a méheken. Galgamácsára a templomhoz éppen az esti 6 órás harangszóra értünk. Itt megismerkedtem Pygmeá-val, aki már régebben odaért (pedig csak pár perccel rajtolhatott hamarabb). Szóval nem is Zselé Pygmea, hanem Táltos Pygmea az igazi neve. Zsíroskenyeret majszolva gyõzködtük Nagyondinnyét, aki nem akart tovább jönni a bokája miatt. Mireánk nem, de Pygmeára hallgatott :-) Megérkezett Güszi is, és megállapodtak, hogy õk hárman kisebb tempóban, de végigjönnek Nagyondinnyével.
Én Mirage-zsal és Ryannal útra keltem az utolsó, SZAHARA-kóstoló szakasz megtételére. Kéri-hegyen õszibarackkal vártak, aztán kemény homoktaposás következett. Végre megláttuk az Erdõkertes táblát az országúton, aminek nagyon megörültünk. Korai volt az öröm, mert az itiner szerint rögtön el kell fordulni ellenkezõ irányba! Ez a röpke kis Margita-mászós kerülõ nekem már eléggé rosszul esett: homokban mászni, fölfelé, 70 km-rel a lábamban... Gondoltam Tibet-ékre, nekik sem lehetett könnyû a biciklivel. Az éltetett, hogy a Margitán újabb két topic-os vár, akiket még csak hírbõl ismertem. Már besötétedett, amikor élõben is találkoztam Vadmalaccal és Gethe Lacival, õk voltak a pontõrök. Vadmalac elkápráztatott a beszédével, és mindhárman vehettünk a dobozából topic-meglepetés csokit.
Egy kis emelkedõ következett még a Margitára. Közben annyira besötétedett, hogy elõvettük a zseblámpákat. Sikerült megtalálni az elágazásokat és nem kevertünk el (de ez nem az én érdemem). Messzi diszkózene jelezte a falu közelségét. Beértünk a hosszú erdõkertesi útra, majd 22:11-re az óvodába. Itt Járosi Laci személyesen gratulált mindenkinek a teljesítésért, és a lánykoszorú valamint a meleg leves kárpótolt az egésznapos fáradságért. Szép Corvinos célpecsétet is nyomtak az itinerre. Kb. egy óra múlva beért Pygmea, Güszi és Nagyondinnye is, aki persze Nagyonboldog volt :-)
A leves mellett hallgattam Ryan és Mirage beszélgetését Larzennel, akit ekkor ismertem meg (a beszélgetésbõl nem volt nehéz kitalálni, hogy õ az, de aztán be is mutatkoztunk). Még két topic-ost mutattak a többiek: Sétálós-t és Saliko-t, de velük nem beszéltem. Aztán... SK! Megtörtént a pólócsere! (És ne higgyél Güszinek, rendes tanuk vannak, nem hamisak.)
Néhány szubjektív leg-leg:
Legszebb útszakasz: Vashegy.
Legszebb pontõr: Nógrádsáp, gótikus templomnál a kocsiban.
Legkedvesebb meglepetés: Acsán palacsinta.
Legnagyobb homok: Kéri-hegyrõl lefele, Háromház elõtt.
Legszebb pecsét: Mónika-pihenõnél, a virágos pecsét (de a többi is, tényleg, gyönyörû)
Külön köszönet:
- Mirage-nak, Ryan-nak és Nagyondinnyének a társaságért,
- Az összes pontõrnek a kitartásért és jókedvért,
- Acsán külön köszönet a palacsintáért, amit a pontõr saját maga sütött,
- Vadmalacnak a topic meglepetés csokiért,
- Tibetnek a térképért (egyszer sem kellett ugyan elõvenni, mert olyan jó volt az itiner és a jelzések, de azért biztonságérzetet adott!) valamint a jó idõjárásért, amit õ rendelt...
- Az ellátásért: minden ep-n volt ásványvíz, citromos víz, egyéb innivaló és még valami: barack, csoki, kakaó, egyéb.
- A rendezõknek: az elõzetes bejárás, a jelzések felfestése, az ellátás, a szállás, az itiner mind elsõrangú volt. Járosi Laci az elejétõl a végéig ott volt, még vasárnap reggel a hazainduláskor is személyesen búcsúztatott.
(Cam Mogó)
|
| | |
efemm | Túra éve: 2003 | 2005.04.10 19:20:48 |
|
megnéz efemm összes beszámolója |
Corvin 40
41.88km, 900m
Az idõjárás tökéletes volt, leszámítva a délutáni esõt. Nem tudom, hogy a hosszú távon indulóknak mennyi jutott belõle, a 40-en nekem kb. húsz perc, utána elállt. Tavalyhoz képest nem volt olyan meleg és a folyamatos felhõsödés miatt nem tûzött a nap.
Másodszor indultam a középsõ távon, így az útvonalra sem kellett figyelni és az egész túra valahogy sokkal jobban ment. Az elõzõ idõmhöz képest két percet javítottam, -most 08:03 alatt teljesítettem- igaz, hogy tavaly ilyenkor még csak readonly offtopikos voltam és nem álltam meg Gethe + Vadmalac pontjánál a Margita alján bõ 10 percre. :) Köszönöm a topikosoknak járó ajándékot.
Szolgáltatások a megszokott magas szintûek voltak: Galgamácsán zsíroskenyér sóval és savanyú káposztával, citromos víz, három ellenõrzõ ponton többféle szörp, ásványvíz, Kéri-hegyen a megszokott õszibarack, Margita alján sárgabarack, célban leves. Még felsorolni is sok.. Útközben elegendõ kút is volt.
Pontos útvonalleírást kaptunk -szöveges, résztávok vázlatosan, fénymásolt térkép-, szép rajt- és cél bélyegzés, túrapecsétek, szép kitûzõ.
40-esek akikkel találkoztam: SK jó idõt ment, majd beírja. Optikát nevezni láttam, utána nem -és nem ért be elõttem-, talán Gödöllöi-dombság úttalan útjait járta? Saliko jó tempóban futott el mellettem félúton. (budai-)H.G. teljesítette, majd ment tovább a Sajgóra.
80-as bicajosok: Tibet és Múzsla. Teljesítették.
Rendezõk: Fent már említettek + nevezni Frankennél lehetett.
Tetszett a túra. (Egyetlen negatívumként a Margita elõtti mély, homokos talajt tudnám felhozni. :)
Gratulálok a 80-asoknak (is)!
efemm. |
| | |
larzen | Túra éve: 2003 | 2005.03.02 16:23:27 |
|
megnéz larzen összes beszámolója |
Corvin80.2003
Idén már negyedszer próbálkoztam.
Bár a Pro Patria elsõ két napja lerongyolta a lábam annyira, hogy vasárnap nem indultam el, éreztem, erõvel bírnám. Kedden már határozottan erõsnek és kipihentnek éreztem magam, csak a térdem miatt aggódtam (a mátrai szakasz végén ráestem). Bíztam benne, hogy tudok jót menni a Corvinon.
Tavaly 10 óra 29 perccel ért be az elsõ (Farkas Zoli, PP 3. helyezett). Reméltem, hogy idén a nálam jobb futótársak mind kifárasztották magukat a PP-n, így a tíz óra elég lehet a pályacsúcshoz. Készítettem egy idõtervet 9:40-re (8km/h-s tempó, ezzel könnyû számolni).
Nem vagyok babonás, de azért nem hívom ki magam ellen a sorsot, így szombaton hajnali 4:30-kor megborotválkoztam. :) Idén is Ryan vitt, nagyondinnyét vettük még fel, hármasban érkeztünk Erdõkertesre. Üdvözöltem az ismerõsöket, és jó utat kívántam a korán indulóknak. Güszivel megbeszéltük, hogy az idei idõjárás-elõrejelzés alapján akár ugyanolyan idõ is lehet, mint tavaly. Amikor láttam, hogy esõköpenytõl pótbakancsig mindennel felszerelkezett, tudtam, hogy nagyon elszánt. Ha valami váratlan nem jön közbe, õ biztosan teljesít.
Hét órás indulást terveztem, így az idõterv alapján minden pontot nyitva találtam volna - beleszámolva azt, hogy 10-15 perccel a nyitás elõtt biztosan ott vannak a pontõrök. Fél hétkor a szigethalmiak is elindultak. Megtudtam, hogy Szarvas Matyi hatkor indult: Hajnival fut, úgyhogy talán még utol is érhetem õket. Erre nagyon törekedtem is, mert a rajtban elkerültük egymást. Nagyon nehéz volt ezután még fél órát ülni egy helyben - tudva, hogy nagyon jó futóknak adok idõelõnyt. Azért bíztam a Pro Patria hatásában. :) Az asztalnál ülve 80 felett volt az áltagpulzusom.
6.50 körül már nem bírtam, kimentem az ajtó elé gimnasztikázni. Elõre ráírattam a hét órát a lapomra, hogy amikor az óra vált, indulhassak. Végre eljött az idõ, így nagy megkönnyebbülésemre elstartoltam. Hiába próbáltam fékezni a tempót, mintha két tudat vezérelt volna: az egyik az órát nézte, s aggódott a pulzus miatt és próbálta lassítani a tempót, a másik viszont a fogát vicsorgatta és nekiugrott az összes emelkedõnek.
Az elsõ ellenõrzõpontnál utolértem egy kocogó túratársat (õ volt az a pécsi srác, aki késõbb Csonkáson olyan nagyon kivolt). Váckisújfaluig együtt mentünk, közben rájöttünk, hogy két éve Kocsis Pistával hármasban mentünk Rokin, amíg ki nem hullottunk.
A falutól már egyedül folytattam az utam, valahogy a Vásáros út sem volt olyan unalmas: legalább volt mezõny, sok ismerõssel találkoztam, nem úgy, mint elõzõ évben. A faluban aztán frissítettem a pont elõtti kanyarban levõ kútnál. Ryanék integettek a pecsételõhelyrõl, a falu határában utol is értem õket. Pár szó után indultam tovább az emelkedõn, lassan kocogtam, de nem akartam gyaloglásra váltani. A letérésnél pár másodpercre azért hátratekintettem, de aztán ismét nekiugrottam az emelkedõnek. Az erdõbe fordulva a lejtõn Güszit értem utol, a lõtértõl felfele pedig Prince-t. A geodéziai toronyig elég sok emelkedõ van, két éve Hámori Pista hívta fel a figyelmemet arra, hogy itt egy gerincre kanyarodunk fel. Persze minél gyorsabban megy az ember, annál jobban érzi ezeket a mérsékelt szinteket is. Nagyon szép itt az erdõs szakasz, próbáltam élvezni a természetet. Már csak azért is, mert a térdemet kezdtem érezni. Tudtam, hogy izom van begyulladva, nem is fájt nagyon, de azért aggasztott. Az orvos mondta, hogy a féloldalas terhelés miatt gyullad be idõrõl idõre az izom, és éreztem is, hogy ha oldalazva lejtõ talajon futok, akkor szinte nem is fáj.
Kiérve az irtásra megcsodáltam a kilátást. Elámultam, hogy mennyire északon vagyunk, szinte ’hátulról’ látható a Naszály. Az is meglepett, hogy jóval a geodéziai torony szintje felett vagyunk. Hihetetlen jó szögben lejtett az út, simán négy perces ezrekkel zúdultam lefelé, nagyon jól esett! Két órán belül megérkeztem az ellenõrzõponthoz, ez bizakodással töltött el. Még pecsételés elõtt megláttam, hogy egy futó csapat indul tovább. Nem is töltöttem sok idõt a ponton, indultam utánuk. Nem akartam a penci kútnál sorban állni. :) Szerencsére a futók a lejtõt sem nyomták meg nagyon, így könnyen utolértem õket. Kicsivel késõbb, Kõrösi Tibit, a kiváló békéscsabai futót elõztem le, aki a cipõjét kötötte. Vele már Lemaradáson futottunk, tudom, hogy hasonló a tempónk, és jól bírja a hosszú távot egyenletes tempóban. Legalábbis nálam jobban. :) A faluban idén elõször nem tértem be a kúttal szemközti kis kocsmába, csak a csapnál pancsoltam egyet. Készítettem egy Isostart és örömmel konstatáltam, hogy még mindig nincs mögöttem senki a futók közül.
Indultam kifele a faluból, a Mónika-pihenõ meghódítására. Felfele nyomtam a meredek betont, fõleg amikor újabb csoport tûnt fel elõttem. Gyorsan felismertem, hogy a szigethalmiak azok. 25 km alatt behoztam a fél óra hátrányt. Ez nagyon jó. Pár szót váltottunk, gratuláltam Andrásnak a kitûnõ hétvégi eredményéhez. Gyors pecsételés után indultam tovább, mert még az emelkedõn láttam, hogy látótávolságban további futók vannak elõttem. Lezúdulva az úthoz az táv-idõ-sebesség szentháromságot elemezgettem és meg voltam elégedve. Már majdnem harmadtáv és alig több, mint két és fél óra. Persze tudtam, hogy ezt nem fogom végig bírni, de azért örültem. A következõ emelkedõ a szõlõk közt kissé kellemetlenebb volt, állandóan gyaloglásra csábított, még a tetejére érve is. Aztán csak megérkezett az erdõ és a szintút. Itt már utolértem a futót, akit a pihenõnél láttam, de a kukoricás után megálltam gõzt cserélni, visszaelõzött. Õ kicsit bizonytalankodott egy kanyarban, így újra én álltam elõre. Tavaly szándékosan visszafogtam magam a kiszáradt patak után kezdõdõ emelkedõkön, most persze szó nem lehetett errõl. A nyereg után, a vár felé menet több csoport futó jött szembe, ez adott lendületet az emelkedõ végére.
A várhoz 3:15 alatt értem, 830-nak ugyan nem éreztem a szintet, és a 30 km is meglepett. Hiszen még csak most indultam el, alig jöttem valamit. A 9km/h feletti tempó itt már veszélyesen gyorsnak tûnt. Éreztem, hogy meglesz a böjtje, de azt nem gondoltam, hogy ilyen hamar. A Vas-hegyrõl lefele ugyanis egy szúrást éreztem a bal combomban. Megijedtem, hogy egy kisebb szakadás, annyira éles volt a fájdalom. Szerencsére rövid idõ alatt elmúlt, és be sem vérzett. Talán azért is ijedtem meg, mert egy futó barátom hasonló sérülésérõl szóló beszámolót olvastam nemrég. Itt már meleg is volt erõsen. Hiába volt felhõsebb az ég, enyhébb a forróság, azért nem volt olyan könnyû. A falu szélén Tóth Gyuriékat értem utol (sajnos a társa nevét nem tudom, de mindkettõjük ott volt Pro Patrián is). Õk is Ákibácsit hiányolták, mint sokan mások is. Sokadszorra mondtam el, hogy ezúttal õ triatlonozik és különben sem vagyunk összenõve :). A faluban még egy futótriót értem be. Sokáig tartott, mire teljesen leszakadtam tõlük :). Elõször próbálkoztak, természetesen bajnokságban indultak, ha jól tudom Mezõberényrõl jöttek. A pont még nem volt ott, csak egy Wartburgos rendezõ, aki nem nagyon akaródzott még aláírást sem adni, mondván õ itt senki, csak egy segítõ, nem pontõr. Igazolás nélkül indultam a nemzeti bajnokságos csapattal. Alig hagytuk el a falut, amikor Tóniék megérkeztek a furgonnal. Részemrõl minden szolgáltatást kihagytam, a kakaóra gondolni sem bírtam, inkább koncentráltam a betonút alattomos emelkedõjére. Néha jobbra nézegettem, Csõvárt és a Vas-hegyet. Nagyon szép volt. Miki módszerét alkalmazva 100 méter kocogást váltogattam 50 méter gyaloglással. Felértem a tetejére, onnan megint lehetett lefele utazni. Múlt hétvégérõl még maradt egy kulacsra való sóoldatom, azt meg is ittam itt a két falu közt. Nógrádsápon épp a pontot állították fel, én már elõre szentül megfogadtam, hogy tíz perc lazítást fogok beiktatni, mert vészesen kezdenek beállni a lábaim.
Sajnos ebbõl csak öt perc lett, mert Szarvas Matyit és Hajnit is a ponton találtam, õk pedig öt perc után indultak is. 100 méter távolságból követtem õket. Féltáv, 4 óra 30, de az erõm egyre fogyott. Nagyon nehezen ment az Acsáig tartó szakasz, Matyiék folyamatosan távolodtak tõlem, én meg nagyon sokat sétáltam bele, erõltetni kellett a kocogást. Az acsai ponttól Matyiék épp indultak tovább, amikor én megérkeztem. Úgy éreztem, muszáj újítanom, mert különben nagy bajok lesznek, így bevetettem mindent: elõször is ittam egy kávét, utána egy kis Heinekent. Alaposabban nyújtottam, és tíz percig nem is mentem tovább, illetve a falu végi kútnál rendesen meg is mosakodtam. Tudtam, hogy újabb elnyújtott emelkedõ következik, amit nehéz megfutni. Emlékeztem rá, hogy tavaly itt volt az egyik holtpont. Nagyrészt erõteljes gyaloglással érkeztem el a szántásig. Tudtam azt is, hogy az erdõben már jobb lesz, egyrészt nem emelkedik folyamatosan, inkább hullámzik, ami nekem nagyon bejön, illetve a csodálatos erdõ és a sokkal hûsebb levegõ felfrissít. Így is lett, az erdõbe érve pár perc futás után már ott is voltam a Rózsa-kútnál, ami a túra csúcspontja volt! Még nem volt ott a többiek által említett társaság, egyedül frissítettem az ízletes és bõvizû forrásból. A kerítés mellett érkezõ piros jelzés után értem utol egy újabb békéscsabait srácot, aki Matyiéktól szakadt le, én pedig küzdöttem, hogy ledolgozzam a Nézsán beszerzett tíz percet.
A lövészet egy kicsit engem is bestresszelt, de legalább jobban ment a Csonkás emelkedõje. A méheknél ott szorgoskodott a gazda, kérte, hogy térjek ki, én meg kértem, hogy menjen el a ponthoz és szóljon a rendezõknek, hogy figyelmeztethessék a többieket. Úgy tudom, ez nem történt meg. A lucernáson kerülve ismét megláttam Matyiékat, és még a beton elõtt utolértem õket. Már csak egyvalaki volt elõttem, akirõl viszont nem tudtam, hogy mikor indult, és hogy kicsoda. Innen majdnem a célig együtt mentem Matyiékkal, egyszerûen már nem bírtam azt a tempót, amit eddig diktáltam magamnak. Galgamácsán tavaly a 8 óra menetidõt buktam el pár perccel, most a 7 órát. Az esõ szemerkélt, kissé enyhített a délután két órai, meleg aszfalton. Részemrõl nem bántam volna, ha egy picit jobban rákezdett volna. A ponton nem igazán idõztem, Matyiékat hátrahagyva indultam tovább. Kegyetlen volt a kivezetõ út emelkedõje, de nyomni kellett, hát kocogtam a Miki módszerrel. Nagyon-nagyon rossz lelkiállapotban voltam. Mennem kellett, nyomni, teljes erõvel, de nem tudtam semmit arról, hogy lesz-e eredménye. Nem tudtam, hogy ki van elõttem, nem tudtam mennyi a menetidõ-különbségünk. Minden ponton kérdeztem a különbséget, de össze-vissza válaszoltak, pedig itt az öt perceknek is nagy szerepe volt. Galgamácsán öt percet mondtak, Kéri-hegyen tízet. Közben kérdeztem ismerõs negyeveneseket, õk egyáltalán nem is látták... A pontnál újra utolértem Matyiékat. Nem tudom, hogy kerültek elém. Az biztos, hogy én a szántás szélén mentem, ahol írva vagyon. Itt megtudtam, hogy az elõttem járó srác 6.10 körül indult, azaz 50 perccel elõttem. Ez jó, csak tartani kéne. A pontõrök leírása alapján beazonosítottam az egyetlen embert, akit láttam elrajtolni, de nem értem még utol.
Matyi állandóan bíztatott. Beszélgettünk a terveirõl. Nagy ember, nincs mese. Kéri-hegytõl a Margita aljáig együtt mentünk. A negyveneseknek van egy ellenõrzõpontja Vácegres után, a pataknál. Ott bizonygatták, hogy mi vagyunk az elsõ nyolcvanasok. Akkor még nem tudtam, hogy itt lehet az országúton rövidíteni. Mi küzdöttünk a homokban. Hajninak nagyon fájt a térde, kapott tõlem egy rettenetesen poros térdgumit, ami sokat segített. Nekem sajnos nem használt, mert a zúzódást csak nyomta, úgyhogy már az elején lehúztam a bokámra. Mostanra szinte fekete lett. Háromháznál egy locsoló házaspártól mosdási lehetõséget kértünk, nagyon jól esett! Az igazi homokharc csak a betonról letérve kezdõdött. Örömmel nyugtáztam, hogy tavaly itt fordult a stopperem (csak tíz órát tud mérni), most 8:30-at mutat. Meglesz a tíz óra, az elsõség meg már nem tud érdekelni. Vagy sikerül, vagy nem. Kicsit lemaradtam Matyiéktól, mert rettenetesen szúrt a mellkasom. Meg is ijedtem kicsit, de azért nyomtam gyalog, ahogy bírtam.
A ’topikponton’ már nagyon kivoltam, nem hiszem, hogy sok értelmes dolgot mondhattam. Optikának talán már köszönni is elfelejtettem, nem emlékszem. Itt még hét perccel a 9:40-es idõterven belül voltam. Vadmalac közölte, hogy ketten vannak elõttem, negyven perccel ezelõtt mentek el. Az egyikük Kõrösi Tibi. Nem tudtam elképzelni, hogy nõhetett meg így a különbség, és azt sem, hogy Tibi hogy került elém. Persze akkor még nem tudtam az betonútról. Reális célnak csak a tíz órán belüli menetidõ maradt, arra meg elég bõven maradt idõ. Motiváció híján nagyon nehéz volt ez a szakasz. Sokkal rosszabbat mentem itt, mint tavaly. Többször megálltam nyújtani, de nem sokat segített. Matyiék Margitán utolértek, lassan elhagytak, méterrõl-méterre nõt a különbség, majd eltûntek. Lefele sem tudtam kocogni. Ez volt a büntetés azért, mert rosszul osztottam be az erõmet. Emlékeztem, hogy hosszan kell ereszkedni Erdõkertes utcáin, úgyhogy már kissé aggódva néztem az órám. Már csak 15 perc volt hátra, mikor kiértem a betonútra. Szerencsére kicsit elszámítottam magam, azt hittem, sokkal többet kell lefele menni, úgyhogy meglepetésemre hirtelen feltûnt a S+ jelzés jobbra. Innen már bekocogtam a célba. 9:53 lett a vége.
Tibi tíz perccel kevesebb menetidõvel ért be, a másik srácot nem találtam sehol, nem is tudom, hogy mennyit ment. Megnéztem a túrabajnokság jegyzõkönyvét, de abba se írta be magát. Matyi gratulált, mondta, hogy az õ legjobb ideje 10:15. Na persze, azt azért ne felejtsük el, hogy Lemaradás 100-on tíz óra alatti idõvel õ tartja a pályacsúcsot. :) Tibi odaült hozzám, megbeszéltük, ki merre ment. Sportszerû volt, nincs bennem rossz érzés. Nem azért ment másfele, hogy elém kerüljön. Azt az egyet sajnálom, hogy így nem tudjuk összemérni a teljesítményünket. Mindent beleszámolva, úgy gondolom, jövõre reális célként kitûzhetem a 9:15 – 9:30 közötti menetidõt. A túra elsõ felét 4:30, a második felét 5:20 alatt teljesítettem, itt tehát van még mit javítani. Sokat kell még tanulnom az erõbeosztásról. :) És egy kicsit rendszeresebb edzésmunka sem ártana.
Akárhogy is fogadkoztam útközben, hogy a célban legalább húsz percet lazítással, nyújtással töltök, alig lett ebbõl valami. A célban pihenve be is állt a jobb térdhajlatom, nem tudtam kiegyenesíteni, napokig tartott, mire újra tudtam rendesen járni. A zúzódott térdem is eléggé fájdogál, szerencsére más bajom nincsen.
Fürdés után lemértem magam: négy kilóval voltam könnyebb, mint rendesen. Futás közben nem ettem semmi szilárdat, így nagyon éhes voltam a célban, ezen a két tányér leves sem nagyon segített. Sajnos elfelejtettem ’célszendvicseket’ készíteni. Viszont megittam három sört, mert egy általam nagyon nagyra becsült futó azt mondta, hogy ennyi az adag. :)
Végignéztem az ismerõsök beérkezését, úgyhogy viszonylag mozgalmasan telt el az idõ. Egyszer kicsit lefeküdtem aludni, de azt álmodtam, hogy túrázom, erre felriadtam. :)
Mindenkinek köszönöm a bíztatást és a gratulációkat, nagyon jól esett! |
| | |
|
larzen | Túra éve: 2002 | 2005.03.02 17:12:31 |
|
megnéz larzen összes beszámolója |
Corvin 80
Ez a túra volt életem elsõ hosszútávú teljesítménytúrája. 2000-ben a lelkesedés átvitt minden nehézségen, s utolsó beérkezõként, de magabiztosan teljesítettük. Fél kettõ körül értünk be, emlékszem a Margita ep.-t mi küldtük be a célba, mondván nem jön utánunk senki. A szép emlékek még jobban megszépültek az idõk folyamán, így történt, hogy 2001-ben kicsit félvállról, "úgyis meglesz" hozzáállással indultam neki a túrának. Akkor elõször nem bakancsban indultam neki egy túrának, s ez elég fájdalmas tapasztalatokkal szolgált, ugyanis a Merrel cipõben annyi vízhólyagot szereztem, hogy Galgamácsán (tíz óra menetidõvel) kiszálltam. Emlékezzünk: abban az évben a hõmérséklet 36 vagy 38 fok volt, s a nagyszámú indexes csapatból egyedül Ryannek sikerült mind a 80 kilométer.
Kinizsi óta nem voltam gyalogos teljesítménytúrán (most nagyvonalúan elsiklom a Balaton ttúra 5-7 kilométere felett), így sikerült alaposan feltöltõdnöm, mind fizikailag, mind szellemileg. A futóedzések (inkább úgy mondanám: alkalmi futások) azért nem maradtak el, úgyhogy hirtelen felindulságomban meg is céloztam a tíz órás menetidõt. (Akkor még nem tudtam, hogy az aktuális pályarekord inkább a tizenegy órához van közel.) Valaki azt mondta, hogy Szarvas Matyi ezen a túrán is tartja a 10 km/h-s átlagát, úgyhogy olyan 7-8 órás menetidõre lehet nála számítani. Azért a realitásérzékem teljesen nem hagyott cserben: a valós cél a 12 órán belüli teljesítés volt, de ezt már nem is reklámoztam. A túra elõtti héten a tõlem telhetõ alapossággal készültem: hétfõn és szerdán futás a szigeten, utána szigorúan pihenés, sok ásványvíz, sportital és szinhidrátdús ételek. Egyetlen dolog hibádzott: a túra elõtti éjszakán mindössze 4-5 óra alvást tudtam produkálni.
Ryan negyed hatkor vett fel, majd miután P-istát is begyûjtöttük, indultunk Erdõkertesre. Pont hatkor értünk oda, pár percig nem is tudtunk bemenni az iskolába, mert a hatos rajtot vevõk teljes szélességében eltorlaszolták az ajtót. Az ismerõsök üdvözlése után gyorsan neveztünk, de mégsem lehettem elég gyors, mert mire észbe kaptam, Ryan már el is tûnt.
6.13-kor indulok el, minimál felszereléssel: full Saucony futómûburkolat (cipõ+zokni), Elastic futónadrág, egy vékony TTT-s póló (ezek a cuccok piszok jól beváltak melegben), övtáska (3 tubus Vitalade, 3 óriás Cerbona, 0.5l kulacs, papírok). Teljes 50 méter után már meg is állok, hogy Güszit üdvözöljem, aki pavarotti társaságában indult el. Következõnek Ryant érem utol, majd nem sokkal késõbb, az elsõ ep-nél jmte-t, Ebolát és nagyondinnyét. Itt egy kicsit társasági életet élek, s legalább tíz percet eme üdítõ társaságban töltök, de Váckisújfalu elõtt elköszönök tõlük, s innen egy nagyon hosszú magányos szakasz következik. Bár a horgásztó utáni szakasz talán unalmasnak tûnhet, én azzal szórakoztom magam, hogy összehasonlítom erõnlétemet az Ecskend túrával, ami szintén útba ejtette ezt a részt, de ott már kb. a 35. kilométer környékén lehettem. Hja, az ember ne legyen túl válogatós, ha egy ilyen hosszú túrán le akarja kötni a gondolatait. :) Külön izgalmakat tartogat az idõjárási körülmények különbözõ aspektusból történõ összehasonlítása. S ha belegondolok, hogy még csak fél nyolc van, a nap még fel sem kelt rendesen, akkor hirtelen úgy érzem, hogy nekem igazán jó dolgom van. Püspökszilágyon az ellenõrzõponton a szíves ajánlásnak engedve két pohár szörpöt is megiszom, mondván ez egész biztosan nem fog a hátrányomra válni. A lapra pillantva kicsit szomorkásan állapítom meg, hogy igencsak sok szám van már kiikszelve. Indulok tovább a lõtér felé. Kb. itt állapodok meg magammal, hogy a 100-160-as pulzustartományban kívánok ténykedni a nap folyamán, s ellen fogok állni mindenféle lihegtetõ kísértésnek. Meg is kérem az órámat, hogy ezt a tartományt legyen szíves figyelemmel kísérni. Innen már tényleg nincs más dolgom, mint futni és gyönyörködni a tájban. Mielõtt rákanyarodok a lõtérhez vezetõ földútra, kicsit nézelõdök: itt érdemes a hátunk mögé is nézni, a falu szép kis völgyben helyezkedik el. Betérve az erdõbe immáron harmadszor röhögöm szénné magam az erdõ közepén elhelyezett csúszós úttestre figyelmeztetõ táblák miatt. El tudom képzelni a vonatkozó párbeszédet, a tankkal gyakorlatozó katonák között:
- Figyejjé' má', csúszós úttest! Lassíts!
- Hú, de jó hogy szólsz. Majdnem nekicsúsztunk ennek a fának. Még lejött volna a festék.
Nem baj, ha gyakorlótérnek nem is, erdei vidámparknak még használható. Kiérve a lõtér mellé eszembe jut, hogy Hámori sporttárs tavaly itt csatlakozott hozzánk, s egészen a végig kísért minket. Csendesen megemlékezek ennek az eseménynek az évfordulójáról, s megújult erõvel indulok rosszfele, de azért mégiscsak felemelem a tekintetem a fehér pöttyökig, és megvilágosodik a helyzet: itt inkább jobbra kellene menni. Kis emelkedõ után szép erdei úton, még mindig elég tûrhetõ hõmérséklet mellett érek be egy újabb csapatot, többek közt Kerékgyártó Pétert és Hartmann Misit.
Penc elõtt a szép cserháti kilátást élvezem, majdnem a toronyig. Innen gyorsan le a faluba, s víztöltés után be a kanyarban levõ presszóba, mint eddig mindig, igaz ezúttal csak egy 5 perces üdítõre. A faluból kivezetõ emelkedõn egy kicsit talán fiatalka, ám egész formás combú kislány küzd camping kerékpárral felfele. Sajnos én még gyalog is gyorsabb vagyok, igazán szívesen lassítanék egy kicsit a látványért, de ez már nagyon nem fér bele, így nagy magányomban érek a Mónika-pihenõhöz, aminek kissé elhanyagolt felvezetõ szakaszán elõször szólal meg az órám, lassabb tempóra figyelmeztetve. Nagyon idegesít, hogy épp akkor kezd el csipogni, amikor az pontõr látóterébe érek. Hogy adja ki magát, hogy itt a végén leállok gyalogolni? De a cél fontosabb, mint e földí hívságok, mégis gyaloglásra váltok az utolsó métereken.
- Régen elment már az elsõ futó csapat? - kérdezem a pontõrt.
- Milyen futók? Messze te vagy az elsõ!
- Én? Hiszen Pencnél még négy-öt számot láttam kiikszelve.
- Ja, õket már nem éred utol: tegnap járták be a távot. Én még hivatalosan ki sem nyitottam.
Na, ez feldob, s elkezdem a stratégiát tervezni, hiszen a következõ pontig 5 kilométer van hátra, de csak 70 perc múlva nyit. Elköszönök, s tényleg nagyon jó kedvvel mászok fel a szõlõk között a másik oldalra. A nyílt terepre érve már messzirõl gyönyörködök a várrom látványában, s véremben érzem, hogy közeledik a túra egyetlen számottevõ emelkedõje. Be az erdõbe, lefele az úton, át a patakon, susnyás és az emelkedõ - idézem fel az elõttem álló részt. Ebbõl annyi hibádzott, hogy a patak teljesen kiszáradt, ennek köszönhetõen talán viselhetõbb az utána következõ susnyás rész is. Az emelkedõn aztán persze megint csipog ez az átkozott szerkezet. Itt igen nagy kísértést érzek arra, hogy kikapcsoljam, de végül ismét az ész gyõz: néha majdnem megállva gyalogolok fel. Elsüllyednék, ha meglátna valaki felfele araszolni. Azért így is sikerül jó fél órával a pont nyitása elõtt odaérnem. Nincs is ott senki, én meg úgy döntöttem, hogy a jó idõeredmény ezúttal fontosabb, mint a pecsétek. Ha esetleg ezért nem fogadnák el a teljesítést, ám legyen, vállalom. De azért bízok abban, hogy a rendezõk ismernek annyira, hogy tudják, nem rövidítés miatt nincs pecsétem. A várfal alól pont rá lehet látni a korábbi kukoricásra és látom is, hogy jön valaki utánam - igaz gyalogosan. Reménykedek, hátha lefele szembejönnek a pontõrök, de ez nem történt meg. A faluig a keskeny ösvényt alaposan pókhálótlanítom, eddig bele sem gondoltam, hogy az elsõknek ez mennyi bosszúságot jelent. Nézsán én is elnézem a balkanyart, én is fordítva érkezem meg ... a hova is? Pont még sehol. Nyitás háromnegyed óra múlva. A csapot viszont a helyén találom, s itt már elég meleg van ahhoz, hogy egy alapos fürdést iktassak be. Fél tizenegyre jár, megszokott cukrászdám nincs még nyitva. Pedig milyen jókat fagyiztunk itt mindig! Pecsétet kérek a boltban, s indulok Nógrádsáp felé. Fura hangot hallok: mint amikor a légy beszorul a függöny alá, de nem találom a forrását. Egy villanásra beugrik, s hihetetlen sebességgel oldom ki az övtáska csatját, a másik kezemmel már húzom is le a pólóm. Egy méh keveredett be a nyakán, szerencsére még idõben kiszabadítom. A kivezetõ úton már felöltöm a hõguta védõruhát: póló a csap alá, az egészet fejpántként felkötöm, s a tarkómra, hátamra lógatom. Irány az aszfalt, ez legalább gyors szakasz lesz. A kilométerek többé-kevésbé ki vannak táblázva, úgyhogy az idõ múlásával szórakoztatom magam. Csudajó buli, gondoljatok csak bele. Már közel vagyok a faluhoz és a temetõhöz, amikor a néptelen országúton egy kutya kocog szembe. Amikor meglát, változatlan tempóban jön tovább, mindössze az irányt korrigálja úgy, hogy egyenesen felém tartson. Nem félek a kutyáktól, én nem olyan családból származom, de amikor feltûnik, hogy a kutyának a szájából masszív fehér hab csöpög, akkor azért kicsit átértékelem a dolgokat. Középtermetû, németjuhász alapú árokszéli fajtagyõztes jószág, eléggé ápoltatlan, amolyan homeless típusú bundával, amirõl elsõre az jut eszembe, hogy vedlik. Másodikra meg az, hogy ez hülyeség: a kutyák nem a nyár közepén vedlenek. Mivel eddig még nem volt szerencsém bizonyítottan veszett kutyával találkozni, ezért nem is tudok pontos diagnózist felállítani, de erõsen élek a gyanúperrel. Emlékeimbõl mindössze a habzó szájat tudom elõvenni, illetve azt a régi tézist, miszerint az egészséges róka elfut az ember elõl, míg a veszett barátkozik és harap. Nyakán még az örv nyomát sem vélem felfedezni, nemhogy oltási bilétát. Hess a picsába - próbálom magamtól távolra édesgetni, de ez olyan bárgyún és ártatlanul néz vissza, hogy kicsit megzavarodtam. Neki valószínûleg kevés barátja lehet, mert ennek ellenére is igaz barátjává fogad, s követ mindenhova. Továbbindulok, de a pólómat kézbe fogva kétrét hajtom, s ezt próbálom mindig kettõnk között tartani. Persze ez a kerge kutya mindig lemarad egy kicsit és mögém kerül, ami kicsit tovább frusztrál. Elhagyjuk a temetõt, s megyünk a falu fele. Azt tervezem, hogy majd a csapnál nyomok neki vizet: lehet, hogy egyszerûen csak szomjas. Beérve a házak közé, hû társam kisebb szóváltásba keveredik más kutyákkal, s ezt a helyzetet én kicsit inkorrekten kihasználva az elsõ adandó tereptárgy takarásában próbálok minél távolabb kerülni. Kutyus itt hibázik, mert jobbra megy, míg én balra elõre, a napóra alatt. A falu vége elõtti kútból újabb frissítést eszközlök. Emlékszem, tavaly Hámora Pista jóvoltából itt hallottam elõször a Vitalade-ról. Acsáig rém izgalmas szakasz következik. Az aratók rámköszöntek, s kérdezik, hogy minek futok ha nem üldöznek. Megvilágítom, hogy ez így pont nem igaz, merthogy üldöznek, csak még van elõnyöm.
Itt kicsit álljunk meg. Azaz álljunk meg a történetben, s míg én tovább kocogok Acsáig a forróságban, tekintsük át a helyzetemet. A Corvin nb futam, azaz igencsak komoly futók is indulni fognak. Ebola biztos forrásból tudta, hogy Szarvas Matyiék is jönnek. Miután Penc után megtudtam, hogy én vagyok az elsõ, csak az foglalkoztatott, hogy ez minél tovább így is maradjon. Acsáig semmiképp nem akartam, hogy utolérjenek, hiszen Acsa kb. a maratoni résztáv, ezzel már elégedett lettem volna. Elég nehéz és stresszes úgy futni, hogy semmiféle információm nincs arról, hogy mennyivel vannak mögöttem. De vissza a terepre.
Épp beérek a kastélyhoz. Ahelyett, hogy harmadszor is megnézném kívülrõl, inkább számba veszem az állapotomat. Cipõ, talp rendben, térd alatt semmi gond. A térdeim már érzik a terhelést, de még bírják. A combom minden lépéskor szúr, s kb. annyira ruganyos, mint a drótkötél, de szintém bírja. Helyzet hasonló gerinctájon is. A bicepszem és a combom csúnyán leégett, ez zavar a leginkább. Ennek azért örülök. Napszúrás esélytelen, jól szolgált a vizes póló. Gyomrom bírja, vizet folyamatosan öntöm magamba, egy Vitalade már Pencen elfogyott, pulzus normális. Egész tûrhetõ a helyzet. Beérek Acsára, a pont rámköszön. 11 óra valamikor (nem tudom elolvasni) érek oda, 12.30-kor kellene nyitniuk. Kellemes meglepetés, már húsz kilométer óta nem láttam sem túrázót, sem személyzetet. Itt egy hosszabb pihenõ következik, fél liter üdítõre nevezek a híresen koszos, félhomályos kocsmában. Az egyik asztalnál két ürge az asztalra dõlve alszik (még dél sincs!). Folyik rólam a víz, a hûvösben álldogálva sem megy 130 alá a pulzusom. 15 perc után indulok tovább. Itt már egyre gyakrabban érzem, hogy a melegben sokkal magasabb pulzuson üzemelek, szerencsére én nem érzem a hatást, nem zavar a meleg. Az óra segít a terhelés megválasztásában, sokszor visszafogom magam, pedig nem érzem erõsnek a tempót. Innen már nem nagyon akaródzik futni: a falutól a szántáson átvezetõ részig tartó szakaszt gyakorlatilag gyalog teszem meg, vagy a nyitott terepre hivatkozom magamban, vagy az emelkedõre. De utána már csak ráveszem magam, hogy a Rózsa-kútig kocogjak. Egy faággal integetek magam elõtt, ez lett a pókhálótlanító vakarfám (kiválóan lehet vele lábat vakarni futás közben), aminek nagy hasznát veszem. Kicsit beálltak az izmok, nehezen lazulnak. Távból idõt számolok: 15 perc alatt oda kellene érnem a forráshoz. 10 perc alatt ott vagyok. Újabb pihenõ, mosdás, nyújtás. Ez nagyon jót tesz, innen újra megy a kocogás. Elérem a Csonkást. Nem tudom, a papírra hogy jön az Ecskend, az jóval mögöttünk van: a Csonkásra felmenet érdemes visszanézni, a katonai torony nem mindennapi látvány. Keresem a szokott helyen a pontot. Elõször egy gyanúsan dinnyetolvaj külsejû autó jön szembe (mit csinál egy rendszám nélküli platós furgon a dinnyeföld mellett?), de aztán észreveszem a kegyetlenül tûzõ nap elõl a satnya bokrok alá húzódott személyzetet. Õk még a 40-es seprût várják, innen együtt megy a két táv. Ennek nagyon megörülök, már kezdtem unni az egyedüllétet. Gyakran hátratekintve kocogok Galgamácsáig, az újabb célom az, hogy a 60-as résztávot megnyerjem. Ez sikerül is, bár a másik tervet, hogy 8 óra alatt érkezzem, pár perccel elbukom. Kedélyes negyvenes hullajelölteket kerülgetek a falu felé. Néhányukat érdekes volt órákkal késõbb a célba beérni látni.
A pont a szokott helyén a templom elõtt. A zsíros kennyérrel nem is próbálkozom, legyûrök egy kenetlen darabot, és kis nyújtás után indulok is tovább. Még mindig senki nem ért utol. A kivezetõ betonúton végig gyalog megyek. Jön a méhes rész. Kerülöm jobbra, olyan szûk tíz méter távolságból. Balról jól hallhatóan a fülembe zúgnak a kaptárak. A méheket nem szeretem. Akkor inkább kutyák. Egyszer csak a hajamban érzem, hogy egy beleszorult. Kicsit elhagy a hidegvérem. Próbálom kisodorni a hajamból, de attól is félek, hogy közben megszúrja a kezem, vagy még inkább a fejem. Kiszabadul, de máris egy másik keveredik a hajamba. Itt már érzem, hogy pánikolok: ha ezek szólnak a haveroknak, akkor csúnya vége lesz a dolognak. Kirázás után gyors futás, hadd csipogjon az óra. Szerencsére megúszom a támadást, lerázom a dögöket. Legközelebb hallótávolságon kívül kerülök. Innen a Kéri-hegyig nagyrészt gyalogolva bírom csak. Legutóbb itt sötétedett ránk. Most három óra múlt. Két éve itt kerültünk a mezõny végére. Most még tartom az elsõ helyet. Õszibarack, bíztatás, mögöttem senki, le a faluba, frissítés a csapnál. Kicsit leülök pihenni, megint nyújtom magam. Ismét hat: a patakig ismét sikerül kicsit kocognom, bár egyre furcsább koreográfiával. Még mindig nagy a forróság. Amikor egy felhõ véletlenül bekúszik a nap elé, szinte automatikusan egy nagy puszit küldök felé. Háromház környékét érdekes nappal látni, jó sok jelzés van, csak mi nem találtuk meg õket a sötétben, ennek ellenére mindig jó irányban mentünk. Újabb negyveneseket hagyok le. Az órám itt nullázódik: a stopper csak tíz óráig mér. Szerencsére csak a max. pulzusértéket vesztem el, a többit a köridõs stopper méri. A homokban annyira rossz gyalogolni, hogy újra kocogásra váltok, ez bejön, de a legkisebb emelkedõket sem bírom már. Nézem az itinert, el van rontva: az ep-nél a résztáv 2.0km, de az össztáv csak 1.1km-mel több, mint az elõzõ sorban. Aztán rájövök, hogy mégis jó ez így: az ep. a szakasz közepén van. Feltûnik a három A4-es papír. Ez már a pont lesz. Új erõvel megyek tovább. Tudom, hogy régi adósságot tudok le: tavaly Vadmalac és ifj. Esti Kornél hiába várt minket az ep.-nél, most jövök - elsõnek. Vadmalac hihetetlen lelkesen fogad. Tényként kezeli, hogy elsõ beérkezõ leszek. Én még próbálom helyén kezelni a dolgokat, de azért átragad rám is a lelkesedés. Itt eldöntöm, hogy most már nem engedem, hogy megelõzzenek. Eddig megvolt a lehetõsége minden kiváló futónak, hogy utolérjen, most már az enyém lesz az elsõség. Újra tudok felfele futni, igaz keveset és lassan, de a lejtõk nagyon mennek. Az óra folyamatosan csipog, de most már nem érdekel. Kukucs sporttársat ifj. Esti Kornél útmutatása alapján épp a Margita tornya alatt érem utol. Csak egy rövid bemutatkozás és hajtom tovább magam. Szerencsére itt már elég sok emberrel találkozom, sok helyrõl kapok bíztató szót. Nagyon jól esik - õk talán nem is tudják mennyire. A fákat házak váltják, köves földút. Nézek hátra, még senki mögöttem. Próbálok kocogni, de nagyon nehéz, csak nem akar nõni a távolság a mögöttem jövõktõl. Fél hat fele jár az idõ, a nap már megy lefele. Azt szokták mondani, ilyenkor már nem tûz olyan erõsen. Nem a frászt nem. Ha valaki kimegy a napra öt percre két órakor és öt percre hatkor, akkor persze igaz az elõbbi tétel, de ha már reggel óta égeti magát az ember, akkor a fél hat lemenõ sugarai is kegyetlenül tûznek. Próbálok árnyékában maradni, de ez sokszor nem sikerül. Nagyon sûrûn nézegetek a hátam mögé, de szerencsére semmi. Magamban a "Csíkos napernyõt" éneklem, jobbkanyar, óvoda utca, Kispál jön ("ha az életben nincs már több móka/meghalunk mintha nem volna/több dolgunk a világban/s édes lenne a halál"), bejárat ("mindent megtettem, s én lettem az elsõ").
Kész, megvan! 11 óra 17 perc. Jólesik a gratuláció. Beírják az eredményemet, kérdezik a lakhelyemet. Amikor Gyõrt említem, egy feltûnõen csinos hölgy kapja fel a fejét. Õk is Gyõrbõl jöttek. Pár percet beszélgetünk. Mondja, hogy õ a negyvenest teljesítette, párja a nyolcvanast futja. Elmegyek mosakodni, közben megvilágosodom. Vizesen jövök ki a mosdóból. Kérdezem, hogy a párját nem B. Mikinek hívják? Igen - jön a válasz. Hát, persze! Miki34 feleségével beszélgettem. Megyek tusolni, átöltözöm, befalom a gulyást, utánaküldök egy Borsodit, az este folyamán még két továbbit. Nagyon jól esik! :) Lassan érkeznek a nyolcvanasok. Látásból mindenkit ismerek, új pályacsúcs születik: 10 óra 29 perc. Nem is maradtam el sokkal! Érkeznek a szigethalmiak, Nád Bélán látszik, hogy nagyon kifárasztota magát, odahúz egy széket, míg elkészül az oklevele. Elkezd az esõ zuhogni, de ez még csak egy futó zápor. Nem sokkal késõbb beérnek Szarvas Matyiék is, majd miki34 is. Elég megviseltnek látszik, nem is beszélünk sokat, elmegy egy kicsit aludni. Nincs hírem a többiekrõl, lassan telik az idõ. Kezd sötétedni, bent fülledt meleg van, kimegyek a bejárat elé, a még kicsit nedves fûre heveredek le, és üdvözlöm a beérkezõket, elköszönök a távozóktól. Már erõsen sötétedik, amikor egy sporttárs bringával elindul. Rövid beszélgetés után kiderül, hogy õ marek. Csak pár szót váltunk, de nem akarom nagyon feltartani, mielõtt teljesen rásötétedik. Abban megegyezünk, hogy nem a legjobb ötlet ide bringával jönni, és hazamenni. Elég fárasztó. Szép teljesítmény! Aztán egyszer csak megjelenik P-ista és pavarotti, gyanúsan a másik irányból, mint a beérkezõk. Sört bontunk, s beszélgetünk. Nemsokára ránk köszön valaki, akiben csak hosszú másodpercek után ismerem fel csokitakarót. Õ a negyvenesen a seprûvel ér be, 13 óra alatt. :) Lassan gyûlik a csapat, de ekkor csúnyán elered az esõ - tiszta Kinizsi érzés. Mi inkorrektül röhögni kezdünk. Megszületik a tézis: ha pavi feladja, akkor zuhé lesz. Sorra jönnek a rendezõi autók az átázott túrázókkal. Befut Güszi, Ryan, Ebola, jmte, dinnye. Hallom a híreket a jégesõbõl. Befut a többi túrázó is: Hámori belépõje a szokásos, megjönnek Jávor Zoliék is, mi pedig lassan indulunk. Az utolsó percekben megismerjük Zetét is. Szerencsére elég autó áll rendelkezésre, így mindenki haza tud jönni. Éjfél után érünk haza.
Veszteséglista: mindkét zoknim szétszakadt, a bokámat körben kidörzsölte a belekerült szemét. Szerencsére már kidörzsölõdéstõl megmenekültem. Vízhólyag: egy sincs! Ez a Saucony cipõ ipari méreteben termeli a vízhólyagokat gyaloglás közben, de futás közben nem! Az igazsághoz hozzátartozik, hogy valószínûleg fél számmal nagyobb a kelleténél. Csúnyán leégtem: a pulzusmérõ és a leragasztott mellem fura mintát rajzolt rám. :) A Vitalade-ek pótolták az ásnyányianyag veszteséget, nem lettem sóhiányos. Elfogyott mind a három tubus. Megettem két óriás Cerbonát, a két PEZt, egy kis csokit meg egy szelet kenyeret. Bihidrogén monoxidból meg számolatlanul fogyott, de 8 liter fölé saccolom.
Szakasz | táv | idõ | pulzus | seb. | Erdõkertes – Nagyerdõ | 3,63 | 26:07 | 149 | 8,34 | Nagyerdõ – Püspökszilágy | 7,65 | 60:15 | 133 | 7,62 | Püspökszilágy - Geodéziai torony | 7,21 | 50:41 | 144 | 8,54 | Geodéziai torony - Mónika pihenõ | 6,25 | 48:30 | 140 | 7,73 | Mónika pihenõ - Csõvári vár | 5,12 | 41:39 | 144 | 7,38 | Csõvári vár – Nézsa | 4,39 | 38:49 | 137 | 6,79 | Nézsa – Nógrádsáp | 4,11 | 29:40 | 152 | 8,31 | Nógrádsáp – Acsa | 5,00 | 47:11 | 146 | 6,36 | Acsa - Rózsa-kút | 5,16 | 61:33 | 133 | 5,03 | Rózsa-kút – Csonkás | 5,75 | 44:36 | 147 | 7,74 | Csonkás – Galgamácsa | 5,04 | 48:36 | 146 | 6,22 | Galgamácsa - Kéri-hegy | 4,85 | 54:53 | 133 | 5,30 | Kéri-hegy – Margita | 8,44 | 84:39 | 134 | 5,98 | Margita – Erdõkertes | 4,70 | 40:28 | 150 | 6,97 | | 77,30 | 11:17:37 | 141 | 6,84 |
|
| | |
|
|