Túrabeszámolók


Corvin János Emléktúra

getheTúra éve: 20062006.07.09 19:48:48
Corvin János emléktúra 80 km

"Jó, persze, ezek is szálak és össze-vissza elvezetnek
egy könnyebb úthoz, és a végén délibábos célkeresztek
egy percig sem fogod élvezni és a semmiért majdnem meghalsz
és késõbb tényleg, de úgy, hogy magadban feldöntöd az összes asztalt

és ott munkál az iszonyú kétség, hogy nem voltál a helyes úton,
soha egyetlen percig sem, és most itt az idõ, hogy múljon
minden mindenestõl, puszi, ez irgalmatlan bénaság,
nagy levegõ, napfény, víz, csönd és összecsukható fák"

(Kispál és a Borz: Gyógyüdülõ)



Péntek hajnalban összeomlik benned egy légvár. Aztán pár órával késõbb még egy másik fél. Úgy tûnik, semmi nem sikerül, amit elterveztél. De tudod, hogy most csak délutánig kell kitartani, és az erdõ majd megvigasztal. Július nincs Corvin nélkül, mint ahogy a májushoz a Kinizsi hozzátartozik, vagy decemberhez a karácsony. Szóval elindulsz délután, reméled, hogy semmi nem mard otthon, mert 20 perc alatt pakoltál össze. Irány Erdõkertes, ami igaz, hogy csak 20 kilométerre van tõled, de nem triviális az eljutás. Nagy nehezen mégis találsz buszjáratot, nem is kell sokat várni. Gödöllõn a délutáni hõségben jól esik a görögdinnyés fagyi, fõleg, hogy még sosem kóstoltad.

Még egy átszállás, és ott is vagy az ismerõs helyszínen, irány az óvoda, megkapod a pontõr-felszerelést, rövid taktikai megbeszélés, és irány a szállás, egy jóbarát lát vendégül. Pizza a vacsora, aztán képnézegetés a bejárásról, amúgy elrettentésképpen, de csak meghozza a kedvet. Aztán alvás, nem sok, mert fél ötkor kelni kell. Öltözés, séta ki a templomhoz. Közben úgy alakul, hogy útitársad is akad, így ketten vágtok neki az útnak. Van egy óra elõnyötök a mezõnyhöz képest, 18 kilométerre 3,5 óra. Erdõkertest elhagyva a Diós melletti dombon állva magadba szívod a reggeli párát, az illatot, amit a rengeteg vadvirág küld útravalónak. Háttérnek a giccses napkelte, gyönyörû látvány. Bujkálás a buja növényzet között, a rengeteg csapadéknak látszik a hatása. Kiérés a rétre, párafelhõ a fû fölött, mint a díjnyertes természetfotókon. A nadrág térdig vizes lesz, de nem baj, mert már most meleged van, pedig még hat óra sincs. Váckisújfalun megnézheted a napi 10 vonat egyikét, a helybéliek meg titeket néznek meg, nem tudnak benneteket mire vélni. Mint ahogy a tó mellett a horgászok sem. Persze ti meg horgászni nem tudnátok soha.

Püspökszilágy, a falu széli vízcsappal, a pont még nincs persze kinn, még szerencse. Vízkészlet pótlása, hajnali mosdás, már most érezni hogy ma pokoli meleg lesz. Ballagtok felfelé a mûúton, legutóbb itt napraforgóföld volt, most búza, de pár veterán sárga virág még hirdeti a tavalyi nyarat. Bólya (!) leeresztve, éleslövészet nincs, még szerencse. Mélységet nyertek a régi katonai földúton, majd irány a Szór-hegy. Kezd elviselhetetlenné válni a mindenféle szálló-repülõ állatok haza, fülbe, szembe, karra, nyakra szállnak, ki akarnak zsigerelni. A kabócazenekar fülsiketítõen nyomja nótáját. Váratlan kilátás váratlan szögbõl a Naszályra, háttérben a Börzsöny, és igen, már ott a torony is a távolban. Átvágás a tarvágáson, majd érkezés a szolgálati helyre. Még van tíz percetek, felmásztok a toronyba, az utolsó szint linóleumos, ez meglep mindig. Körpanoráma, tiszta levegõ, piszok rovarok, még ide is utánatok jönnek.

Pont kinyit, majd jönnek is az elsõ túrázók. Ki futva, ki sétálva. A toronyba kevesen mennek fel, sokan csak isznak egy kortyot, aztán robognak tovább. A legtöbben veteránok, a merre s hogyan tovább kérdés csak ritkán hangzik el. Néhányan reklamálnak, csokit meg vizet, de azért a legtöbben jókedvûek, s minden második embert ismersz, s õk neveden köszöntenek. Az elsõ órában elmegy a tömeg fele, utána már csak szállingóznak. Marad idõd reggelizni, beszélgetni, s rovarokat ûzni. Aztán eljön lassan a dél, még ketten vannak kinn, akik késõn indultak, hagysz nekik üzenetet, s útra keltek ti is a többiek után, immár hármasban.

Forró a levegõ, Pencre érve irány az elsõ kocsma, s fél liter hideg körtelé úgy legurul, mintha sosem lett volna – néhány percig még érzed a hideget a nyelõcsövedben. A sarki vízcsapot lerohanjátok, fürdõzés és ivás percekig. Vizes sapka a fejre, s irány a gõzölgõ aszfalt. Jópár kilométer után letérés a Mónika-pihenõ felé, emelkedõ a bozótos – füves rekkenõ hõségben. Pont kicsit lejjebb a jelöltnél, de sebaj. Pontõröknek magyarázkodás, környezeti hõmérsékletû lónyál, de végül is folyadék, s ez a lényeg. Újra emelkedõ, még nagyobb bozót, még meredekebb, még melegebb. De tudod, hogy csak az erdõt kell elérned, s enyhülés lesz jutalmad, minden tekintetben. Séta az erdõben, most nincs lezabálva úgy mint szokott, hernyómentes év van, úgy tûnik. Ereszkedés a Sinkár-patak völgyébe (sosem szokott benne ennyi víz lenni!), majd az egyetlen nagyon meredek mászás a Csõvár nyergébe. Kis várakozás, majd fel a várhoz, tûz a nap, egy percet sem maradtok.

Irány a Vas-hegy, a túrának talán a legszebb pontja. Meredeken lefelé, szerencsére nem estek el. Nézsa széle, végre, de nagyon hosszú a falu, viszont a közepén vízcsap meg jégkrém a jutalom. Utolértek néhány barátot, együtt könnyebb lesz az út. Sajnos egyikük a feladás mellett dönt, sok neki a meleg. A pont után pár méterrel még egy üdítõ a cukrászdában, minden csepp folyadékra szükség van, nem lesznek vizelettartási problémáitok a végére. Irány a legendás Nézsa-Nógrádsáp mûút, az olvadó aszfalton, az elõttetek járók lábnyomaival, immár négyesben, az ötödik ember lemarad kicsit, sajnos neki is vége lett… A kis kápolna mögött némi frissítõ vár, az autó árnyékában meg is lehet pihenni kicsit. Újabb két feladó pihen a fûben. Tíz kicsi indián?

Lesétáltok a faluba, kifelé menet az eldugott vízcsap, a szokásos fürdés, majd irány a szántóföld. Az acsaújlaki víztorony meg az acsai templom jó irányzék, csak ki kell addig tartani. A kocsmában felfrissülés, közben hátulról diszkréten halkan morajló viharfelhõk közelednek. Következik az ecskendi erdõ, a leghosszabb összefüggõ erdõs rész. Ismersz minden kanyart, sokszor jártál már erre is. Egy óra után az enyhülést adó Rózsa-kútnál víztöltés és pihenõ – ez a forrás egy csoda itt a Keleti-Cserhát szélén. Morgás egyre hangosabban, az, hogy honnan, rejtve marad, mert felettetek kék az ég, a fák meg takarják a kilátást. És lõnek is, szerencsére csak a lõtéren, agyaggalambra. Felértek a szántás szélére, nincs messze a Csonkás-nyereg, kedves ismerõsök, pléd a fûben, szóda a kézben, vihar Aszód felett. Lesétáltok a mûútra, majd egy szenvedõs mûutas rész Galgamácsáig, ahol a templomkertben minden finomsággal vár a túra orvosa és családja.

Ahogy ültök egy homokozóban lekváros kenyérrel a kezetekben (jó kis szombat esti program, nem?) belegondoltok a folytatásba, és nagyon nincs hozzá kedvetek, fõleg, mert a Margita felett villámlik, Gödöllõn meg leszakadt az ég. És nincs is nálad esõkabát. De aztán csak belemásznak az elemek a lámpába, elõkerül az éjszakai felszerelés, és elindultok a mûúton az emelkedõnek, a Vácegres feletti patkóig, legalább már meleg nincs. Téged választanak vezetõnek, te jártál erre legtöbbször, meg talán te aludtál a legtöbbet így te vagy a legéberebb. Ez felelõsséggel jár, de jól esik és ébren tart. Innen a napraforgók között a sötétben nehéz megtalálni a csapást, de mindig elõkerül egy-egy szalag. A Kéri-hegy elõtti ösvényen úgy érzed, mintha körbe-körbe járnál órákon keresztül, pedig tán egy kilométer lehet az egész. Megvan a zsírkréta, kód feljegyezve. Van aki leül egy percre, de mondod a csapatnak, hogy nincs messzi az ellenõrzõpont, így idáig még elmentek, érintve Vácegrest. A patakparton engedélyezel 20 perc pihenõt, fõleg, mert neked sem esik rosszul, mint ahogy a szóda meg a csokis süti sem.

Még tizenegy kilométer, annyit meg már mentetek, innen már biztosan meglesz. Átvágtok a katonai gyakorlótéren, úgy tûnik, a vihar elvonult Gödöllõ felé. Háromház kínzás, kinn van az Erdõkertes tábla, de rátok vár még egy hegy. Innen megint nagyon kell figyelned, nem szabad a csapatot rossz felé vinned, de szerencsére rengeteg a szalag, énekelsz, tudod, hogy zavar mindenkit, de muszáj, ébren kell tartanod magad is meg õket is. A Kis-Margitára elõbb értek, mint várod, innen már nincs messze a lovarda, ahol az utolsó pecsétet is megkapjátok. A földön fekvésbõl (már aki) egy utolsó nekigyürkõzés, a torony nincs messze, innen Erdõkertes viszont annál inkább. Egy új tarvágáson a farönkökön egy utolsó utáni pihenõ, majd meglátjátok a falu fényeit, leértek nagy nehezen. A szélsõ utcában az egyik kidõlt harcos vár, biztatásképp elétek jött, nagyon kedves tõle. A focipálya, az utolsó utca, az utolsó emelkedõ.

Boldog mindenki, kemény menet volt, virsli, sör, jégkrém, kis félálom a padon. Majd elvisznek Gödöllõre, onnan csak egy rövid buszozás (nem elaludni!) és hazaséta (na inkább bicegés). Kimostad az agyad, amirõl azt hitted fontos, már nem is érdekel, és nagyon sokat kaptál az erdõtõl, a domboktól és a barátaidtól. Jövõre ugyanitt és jövõ héten ugyanezt.