OKT

Koldusszállás - Bánya-hegyi erdészház

Mogyorósbánya - Péliföldszentkereszt

 2020.06.13-14.: Szárliget - Mogyorósbánya

1. nap: Szárliget - Bányahegyi eh.

Túralogisztikai szempontból szerencsésebbnek találtuk, ha Szárligetről indulunk. Somlyóvárig a jelzések szuperek, a Nagyegyháza utáni nagyobb rétnél (ottjártunkkor pipaccsal borított) kellett csak egy erdei behívóra figyelni. Ahol viszont érdemes figyelni: murvás út vezet a tornyópusztai elhagyatott épületek mellett, ami egy aszfaltos útba torkollik, itt balra a tornyópusztai lakóházak vannak, nekünk vissza jobbra kell indulnunk! Nagyjából 200 méteren át nincs felfestés, ami amiatt lehet, hogy a villanyoszlopokat kicserélték. Nem sokkal a jelzések újra megjelenése után az aszfaltútról balra betérünk az erdőbe, ami egy forgalmas főútig vezet minket. Ezen átkelve a kerítések mellett kapaszkadounk fel az autópálya felé. A szakasz ezt követő részein kiválóak a jelzések. Mi a Bányahegyi eh. után 2,8 km-t letérve a kékről, a rendkívül rendezett és szimpatikus településen, Tardoson szálltunk meg a Kemencés Fogadóban. 

2. nap: Bányahegyi eh. - Mogyorósbánya

Pusztamarótig az útvonal remekül jelzett. Talán egyedül a történelmi emlékhelynél kell figyelni, hogy nem kell elmenni az ifijúsági táborhelyig, ha nem még előtte balra kell térni a kaptatóra. Viszont ezt követően több helyen is érdemes ébernek lenni. 1) kb. másfél km-rel Péliföldszentkereszt előtt kiérünk az erdőből egy dimbes-dombos tisztásra, ahol a köves utunk egy aszfaltútba torkollik, itt balra egy település tűnik fel, ez azonban Bajót, nekünk viszont jobbra kell tartanunk Példiföldszentkereszt felé. Az aszfaltúton kanyarogva érünk be az igencsak prosperáló településre, ahol a templom mögött tudnk két helyen is pecsételni. A kávézó zárva volt, azt mondták a helyiek, hogy már nem üzemel. Innen továbbhaladva a egy a Szent kút és a tágas mező után a kerítés mellett egy kis eldugottabb ösvényen kell átmennünk, ahonnan jól járható úton haladunk tovább a Jankovich-barlangi elégazásnál található pihenőhelyig. Innen kb. 8 irányba indulnak ösvények, így érdemes jól körülnézni, hogy a jó úton induljunk tovább. A mogyorósbányai tágas fő térre érve balra le kell térni a kék jelzésről, hogy a Kakukk Sörözőnél pecsételjünk. 

 Szárliget felől indulva Koldusszállásig mentünk tegnap. Onnan a felfestések jól kivehetők voltak egy rész kivételével, ez pedig a Tornyó utáni kivezető szakasz vége az erdőn át a Tatabánya-Esztergom (1119-es) útra. Régen az út mellett kellett kacskaringózni a szerpentinen, és úgy felmenni a rétre az autópálya mellé, az úvonal megváltozása óta pedig nagyjából teljesen egyenesen át kell vágni, de az út másik oldalán nincs jól kivehető jelzés, pedig most még nem volt lomb a fákon, ezt később egyenesen lehetetlen lesz meglátni. Ráadásul az OKT honlapja is azt írja, hogy az útra kiérve az autópálya felé indulva közelítjük meg Koldusszállást, de ez így kicsit becsapós, nekünk is csak egy eltévedés után sikerült a helyes utat megtalálni.

2020. 02. 01.: Mogyorósbánya–Dorog

Az elmúlt napok felmelegedése a legtöbb havat eltüntette, jelentősebb sár is csak a Gete lábának közelében, a Doroghoz közelebbi részen volt, ott mondjuk tapadt és csúszott is. Fent a Gete közelében volt még egy-egy kásás hófolt, de szerintem annak is vége. A jelzések néhol elbújnak,de idővel meglesz mindenhol. Például ahol a tokodi pincesorra visz le az út, ott a 2016-os térképen, sőt a Kéktúra-applikációban is egyenesen visz le az út, de a Heyjoe.hu-n már látszk, hogy itt, ahol egy kerítéssel bekerített részhez érünk, jobbra kell fordulni, de nem lehet elsőre észrevenni, hogy a kerítés egyik oszlopára van felfestve a jel. Aztán egy csomó barkács-turistajelzés segít, hogy ne tévedjünk el ott, ahol másfelé már úgysem mehetnénk. Előtte tényleg érdemes a Kő-hegyhez közel kimennünk balra a kereszthez meg a kilátóponthoz, mert gyönyörű a kilátás, főleg napos időben, amihez volt szerencsénk. Ott mintha tényleg  később jönne meg a jelzés, de meglesz :-) Érdemes GPS-t, térképet vagy valamilyen telefonos applikációt nézni. A pincéknél megvan az oszlopra szerelt pecsét, és a házi is, ahhoz viszont jobbra fel kell menni a Kavics-lakhoz. Ott a kapura erősítve a három lukú dobozka középső nyílásából lehet a bőrtokba bújtatott, láncra és kavicsnyélre "vert" régebbi MTSZ-gumipecsétet megszerezni. Minél többször "szabadítsátok ki" (ne Willy-t, a pecsétet:-) ) A műútra átérve csak egy-egy jelzés látható, a buszmegálló innenső sarkán látszik egy régi jel, de a térkép is mutatja, hogy az útkanyarulat vége előtt kell élesen jobbra fölfelé kanyarodni. Ha helyes oldalán közlekedünk az útnak (menetiránnyal szemben), akkor a kanyar egyértelműen van jelezve azon az oldalon. Érdemes felkapaszkodni a Hegyes-kőre is, mert bár nem része a kék útnak, de gyönyörű onnan a kilátás, és nagyon szépek a sziklapadok is. Innen Tokodig minden egyértelmű, de az Aladár-kocsma, bár szombat volt, zárva van. A pecsét ott van a külső falon a dobozban, de olyan, mintha a kocsma hosszabb ideje zárva lenne. Nm tudom, csak megérzés. A kocsmához a templom utcájában kell továbbmenni kb. 150 métert. Ahol beérünk a templom ki terére, nyitva van a kék mellett egy dohánybolt, bent például üdítőt is lehet venni. Biztos sok mást is, de azt most nem figyeltük. (De a hűtőben, azt hiszem sör például volt.) A Gete, ezt eddig is tudta mindenki, innen a húzósabb, de szerintem ez lefelé sokkal térdet nyúzóbb. Általában is azt mondják, hogy bármilyen furcsa, a meredekeken lefelé mindig nehezebb, szóval jó irányt választottunk. Egy régi-régi itteni bejegyzésem szerint is szétszedi a Gete meredek útja a lábakat Tokod felé ereszkedve. Innen figyelni már csak a Gete csúcsán kell igazán, mert ott a keresztnél rögtön balra lefelé visz az út, de ott nem találtuk meg az ehhez szükséges jelzést, csak később, 30-40 méter múlva. Lent Doroghoz közel az "erdőművelés" (értsd: fakivágás) szétcseszte az erdei utat, innen kell vissza-visszatérően sárra és hepehupára számítani. És persze az állomáson, a feljáró külső falán is megvan a pecsét jó minőségben.

Ellenkező, vagyis nyugat-keleti irányban bejárva a szakaszt, pont ellentétes a tapasztalatom az előttem szólóval, sehol máshol nem láttam még ilyen jól felfestett útvonalat (kivéve a tokodi pincéktől a Getéig vezető botrányos részt). Az elágazások jelölését külön kiemelném, mindig egyértelmű. Tehát valószínűleg igaza van, hogy a felfestést végzők Szárligetről indultak, és az ellentétes irány ezért sikerült szerencsétlenül.

Így lassan az OKT teljesítésének féltávjánál megkockáztatom, hogy a legbotrányosabban felfestett útvonal címét megérdemli ez a szakasz. Azon belül is a Tardos - Szárliget. Van egy olyan sejtésem, hogy a jelfestők Szárliget irányából végezték a munkát, és ami egyik irányból logikus, az Tardos/Koldusszállás felől már kevésbé.

Az alábbiakban kimondottan a Tardos (Bánya-hegy) - Szárliget részről beszélek:

A jelzések elkövetik a tipikus hibákat. Pl. amikor két irányú nyíl van, a fára olyan szögben van felfestve, hogy az úton jövet egy tökéletesen egyértelmű kanyarodó nyílnak tűnik. Csak akkor derül ki, hogy kétirányú nyíl, ha direkt kicsit továbbhaladsz, és úgy nézel a fára. Magyarán kicsit elcsúszott a jel.

Aztán klasszikus példa, mikor mindenhol van felfestés, kivéve az útelágazódásoknál. Vagy az egyik kedvencem volt még Koldusszállás előtt kiérsz egy nagy négyszögletű tisztásra az egyik sarokponton. Balra vagy jobbra? Az útikönvy is hibás, annyit ír, egy emelkedő vár ránk. Nézem-nézem, az egyik kicsit jobban emelkedik, akkor elindulok arra. Nincs jel, de csak bokrok vannak, mondom itt biztos nem volt hova festeni. Még egy kanyar, helyzet ugyanaz. Aztán az ember még sétál néhány lépést, és voalá, ott az új jel, át vág egy kis köves ösvényen, ez is új, szuper, jó helyen vagyunk. Az szűk, kanyargós, bújkálós ösvény miatt nem nagyon érzed, merre is mész tulajdonképpen. Majd kiérsz a sűrűből, elindulnál a jelzésen, mire előbb-utóbb realizálod, hogy sikeresen visszaértél a kiindulópontra. (Arról már nem is beszélve, hogy pár méteren megint visszavinne a sűrűbe, ahol gyakorlatilag már járhatatlanul beomlott az út.) Szóval ha rosszul tippelsz, elég trükkös, mert csak sokára derül ki, hogy az új jel az tényleg új, csak másik irányból kellene rajta menni...



Ezen felül gyakorlatilag érthetetlen az egész szakasz léte. Konkrétan nincsen semmi, de szó szerint semmi az egész útvonalon, ami indokolná, hogy egyáltalán elmenjen errefelé az út, ami egyébként is összevissza kanyarog, a Szárligeti vasútállomást már már keselyű módjára keringi körbe-körbe. Remélem nem a somlyóvári kulcsosházat szánták látványosságnak, mert annál még a pesti ligetekben felállított hajléktalan bódék is jobb állapotban vannak. Nagy csalódás a szakasz, teljesen fölösleges, rosszul felfestett, és még egy kút sincs 30 km alatt, de padból és 1-1 darab volt összesen, melyből csak az egyik volt igazán használható.

Ezen a szakaszon egyértelműen a gyönyörű kilátás volt az, ami számomra emlékezetessé tette a sétát. Persze ahhoz, hogy szemünk elé táruljon a káprázatos panoráma (Gerecse, Budai-hegység, Esztergom, stb.), meg kellett mászni három hegyet is. De megérte! A jelzések általában követhetőek voltak, helyenként pedig maga a kitaposott ösvény segített a helyes haladási irány megtalálásában. Volt néhány hely, ahol jobban oda kellett (volna) figyelni, de ezek nélkül kevesebb lenne a mesélnivaló. 

Mogyorósbánya-Tokod-Dorog szakaszon mentünk a hétvégén. A jelölések egészen jól követhetőek, egy helyen kell csak nagyon figyelni, mégpedig a Kő-hegy előtt, ott szinte nincs semmi jelölés. Próbáltuk követni a legerősebb nyomvonalat, de így is lementünk kicsit. Egy-két karó vagy kőoszlop nem ártana, mert értem én, hogy egy kopár hegyen nincs mire felfesteni a jelet, de azért ma már vannak alternatív megoldások...

Mogyorósbánya után az emelkedő tetején érdemes egy kis kitérőt tenni balra (nincs jelölése, de egyértelműen ki van taposva az út), ott, ahol egy kereszt áll a peremen. Csodálatos onnan a kilátás. A Getére a kapaszkodó igen meredek, jó alaposan meg is szenvedtük, a túloldalon kellemes volt a lejövetel. Vigyázzatok, elég sok cross-motoros van Tokod környékén.

A Szárliget-Tonyópusztai elágazást jártuk be, mentünk volna Koldusszállásig, de sajnos vadászat miatt le volt már zárva az a rész. Alapvetően mindenhol szépen és jól jelölt, eső után voltunk, kellemesen járható volt nagyobb részben. A Somlyóvári kulcsosház előtti rész viszont botrányosan rossz volt, egy erdészeti útra terelték a kéket, nyakig jártunk a sárban. Ez a három km igencsak rosszul esett.

 Sziasztok!

Gyerekekkel jártuk be az OKT-117-es szakaszát. Beszámoló: gyerekkelakeken.blogspot.hu/2016/11/seta-az-oszben-mogyorosbanya-amit.html

A Koldusszállás és Péliföldszentkereszt közötti szakasz hiányzott még a 11. túrából és előrehozott tapasztalatként mondom: nagy baklövést követtem el, hogy Koldusszállás felől indultam el, mert mire Péliföldszentkeresztre értem, nem volt buszom. Lett volna egy, 22.35-kor vagy 45-kor, de azt nem vártam meg. Másik irányban 19.35-kor lett volna busz, de az sem visz el igazán forgalmas helyig. Így maradt a stopp, tehát túra végpontjának Péliföldszentkeresztet nem érdemes választani...

A túra tényleg jól jelölt, néhol érzem csak, hogy hiányzik egy-két behívójel, de mindenütt megjön 50-100 méteren belül a következő. Néhol fiatal fákon van jel, ezeket nem lehet könnyen észrevenni. Aszfaltúton menve sokszor zöld, felfestett nyilak is jelzik az utat. A pecsétek rendben vannak; érdekesség, hogy Koldusszálláson egy fa törzsébe ágyazva meg lehet találni a régi fémpecsétet is, akinek az tetszene inkább. :-) Bár nekem nagyon tetszenek ezek az újak, ezek voltak az elsők a füzetemben. (Azért én a régit is használtam, ha már ott volt.) Én betértem Vértestolnára, és nagyon örültem, hogy így döntöttem. Nagyon kedves volt a szívemnek ez a szép kis falu, fotóztam is egy csomót. Mellesleg a régi falurész temploma után kb. 200-300 méterrel van egy nagyon jól felszerelt bolt, itt vettem például elemet a fényképezőgépembe a lemerültek helyett. És normálisak az árak. Akinek arra van igénye, mellette kocsma is van :-) A bolttól fölfelé továbbmenve ismét kb. 200 métert, van egy pihenőpark, ahol lehet enni és szusszanni. Plusz van ott egy nagy térkép a környék túraútvonalairól is. Valaki írta, hogy nem sok látnivaló van a túra során. Én nem így érzem, a legtöbb helyen nagyon szép az erdő, a Nagy-Gerecse oldalában pedig, főleg, hogy valamilyen vihar rengeteg fát kidöntött, nagyon szép a kilátás, de olyan erdei ösvényen is mehettem, ahol ugyan kicsit hajolni kellett, de cserébe "ki volt kövezve" az ösvény, természetesen mészkővel. Nekem nagyon tetszett. (Nem mellesleg őzeket is láttam, és tele van a szakasz érett szederrel :-) )

Viszont a Vaskapu előtti rész tényleg nehezen járható, gazos, de az igazi küzdelem a Vaskapu után kezdődött, ott, ahol az út a távvezeték alá kanyarodik. Az a rész az elején rendben van, utána elkezd sokasodni a gaz, szeder, egyéb "emberfogó" növényzet, úgy, hogy a végén én már nem tudtam követni  jelzést. Át kellett menjek jobbra, be az erdőbe, ahol egy ideig tényleg nincs aljnövényzet. Ahol elkezd sűrűsödni, ott szerencsére egy út keresztezi a völgyet, azon vissza lehet térni a távvezeték alá. Itt szerintem nagyon ráférne egy alapos tisztítás az útra, mert ilyenkor járhatatlanná válik. (Arra is gondoltam, hogy esetleg én néztem el valamit, és a gazos rész előtt elvétettem egy balra kihívó jelet, de nem hiszem...)

Hát ennyi.

 Egy napot szántam a még hiányzó Dorog-Koldusszállás közti pecséteim beszerzésére, így ebből egy szép kis 50 km-es Dorog-Tatabánya túra kerekedett ki, melyből Vértestolnáig haladtam a kéken, utána a gyakran váltakozó kék kereszt, kék kőr, sárga kör, sárga, piros kereszt, piros jelzéseken jutottam le a tatabányai vasútállomáshoz. Büszke vagyok magamra, mert a saját "Gerecse 50"-emet a 12 órás szintidőn belül sikerült teljesítenem azzal együtt, hogy sokat fotóztam, barllangot néztem, kocsmáztam, kávéztam, meg beszélgettem más turistákkal, ha már egyedül túráztam. Mondjuk nem is csodálom, hogy nem nagyon akadt jelentkező erre a maratoni távra, az eredeti túratársam meg az utolsó pillanatban mondta le.

A "szép kis túrát" szó szerint értem: ilyenkor májusban gyönyörű az erdő, minden harsogó zöld, ezt a szemnek üdítő színt különböző árnyalatokban pompázó virágok tarkítják: sárga tavaszi héricsek, rózsaszín, fehér és lila árvacsalánok, fehér olocsán csillaghúrok, halványlilás holdviolák, égszínkék lenvirágok, sárga kutyatejek - és ez nem a teljes paletta természetesen.

A jelzéssel nagyjából minden rendben az egész útvonalon: A térképet szinte elő se kellett vennem, a jelzések példásan egyértelműek és frissek kivéve két helyet. Az egyik az Artemix által is említett Dorog utáni elágazás. Mikor elhagyjuk a települést egy fataelep és kőpárkány közti jobb oldali alsó út és egy emelkedő bal oldali felső út között választhatunk. Jelzés sehol, így csak kb. száz méter után vettem észre, hogy a jelzések az alsó úton vannak, nem az általam választott felsőn. Így hátraarc és futás vissza, mivel a párkányról leugrani nem igen lehetett. Ugyan később kiderült, hogy az út végi magánterületen keresztül át lehetett volna oldalazni a valódi kékre, de ezt nem tartottam tanácsosnak, mivel nem szerettem volna ebek martalékává válni. Utólag persze az is kiderült, hogy az ebek meg voltak kötve...

A másik kritikus pont ebből az irányból Péliföldszentkereszt és Pusztamarót között található egy éles balkanyarnál még a P jelzés csatlakozása előtt (ami a térképen viszont egyértelműen követhető lett volna - ha néztem volna a térképet). Így viszont mentem több száz méteren egyenesen és vígan tovább, mígnem egy elágazásnál sehol se volt jelzés. És mint konstatáltam, előtte se már egy jó darabon. Így megint futás vissza az utolsó jelzéshez, ami ellenkező irányból egyértelmű volt (csak a másikból nem). Helyes döntésem jutalmaképpen átszaladt előttem egy róka is. :-)

A túra ragyogó napsütéssel indult, de a Gete után már kezdett beborulni az ég. Közvetlenül Pusztamarót előtt szemerkélni kezdett az eső, majd hamarosan átváltott masszív záporrá. Leginkább a Nagy-Gerecse sziklás ösvényén szembejövő bringásokat sajnáltam. Ugyan tolták a járgányukat, de így se lehetett könnyű dolguk. Később már nekem se volt: futócipőm talpát nem kimondottan esős időre tervezték, így ide-oda korcsolyáztam a sárban és próbáltam talpon maradni. Szó se volt már a tervezett 4-5 km/h-ás átlag tartásáról. A medvehagyma intenzív illatával hiába csalogatott, inkább a túlélésen volt a hangsúly ezekben az órákban. Mert kérdés nem volt, hogy a hátralévő 2 pecsétet ha törik-ha szakad beszerzem, ha fel is adom az eredeti tervemet és nem Tatabányán végzek. Sajnos az üdülős pecsétem teljesen rommá ázott, így azt pótolhatom majd, a többi szerencsére olvasható lett. Az eső hol alábbhagyott, hol újra rákezdett. Közben útba igazítottam egy eltévedt nyugdíjas túracsapatot Tardos felé, majd a hátam ápolása következett, amit a nedves nadrágom csúnyán feldörzsölt. Ekkor már a Bányahegyen jártam, meglett a mára tervezett utolsó pecsétem is. Közben konzultáltam pár szembejövő kéktúrázóval: nekik ez a 32-ik kilométerük volt, nekem a 36-37-ik. Nekik Tardos volt a végcél és itt nekem is döntenem kellett: belőjek-e egy héregi buszt vagy menjek tovább a kéken Vértestolnáig, ahol meglátom, lesz-e csatlakozás. Vagy esetleg kibírom Tatabányáig is?

Héreget, mint célt gyorsan kilőttem: emlékeimben elevenen kísértett a Gerecse 50 sáros és csúszós kaptatója a zöldön, ami lejtőként se tűnt túl vonzónak. Tehát marad a kék és majd döntök Vértestolna előtt. Ezzel el is ódáztam a kérdést. Lassan az eső is alábbhagyott és szép sziklás hegyhát mellett vitt az utam és bele-belefutottam a lejtőbe. Majd egy tisztásról jól látszott ahogy az eső után a Nagy-Gerecse a felszálló párába burkolódzik. Hamarosan elértem a kék és a kék kereszt elágazását és itt úgy döntöttem, hogy elválnak az útjaim a kéktől, hátha sikerül felszállnom valamilyen buszra a faluban. Ekkorra már eléggé éreztem az eddig megtett jócskán maratoni távot a lábaimban. De mivel a busz a menetrend szerint csak kb. egy óra múlva vitt volna Tatára, arra jutottam, hogy kibírom azt a 8 km-t még a civilizációig. Egyébként a faluközpont megállójában ultramodern digitális menetrendkijelzők üzemelnek. (Legutóbb Várgesztesen találkoztam ilyennel.)

Mire jött volna a busz már a Bundschuh-forrásnál (más néven Bundschu-kút) jártam. Elgondolkoztam, hogy a forrás névadója a helyi németek egy tipikus cipőfajtája volt-e vagy netán egy személynév. Mindenestre a forrás víze üdítőleg hatott rám, jól fel is tankoltam a palackjaimat. Így sikerült is aTatabányáig kitartanom, sőt néha olyannyira erőre kaptam, hogy a lejtőket meg is futottam. Még világosban sikerült végeznem, búcsút intettem a turulnak és szerencsére a vonatra se kellett sokat várnom.

Eredetileg két kétnapos túrára osztottuk a távot. A mogyorósbányai Leonardo Panziót csak ajánlani tudjuk. Ritka kincs, ráadásul egy család üzemelteti.

A második távval, a Tardos-Szárligettel viszont meggyűlt a bajunk. A legésszerűbb szállás Koldusszálláson lett volna, de az üzemeltető közölte, hogy ne is álmodjunk róla. Nincs olyan időpont, ami alkalmas lenne nekik, mert ez egy kicsi szállás és "vadászati szezon van". Ezen kicsit meglepődtem, de azt mondta, hogy sok a vaddisznó.

Így hát Kolduszállásról tovább sétáltunk, kiegészítve a napi 15 kmt és nem bántuk meg: sárga sáv - piros kereszt - piros sáv a Turul szoborig és onnan a piroson le a vasúthoz.

Azért is említem ezt meg, mert ironikus, hogy a 1,5 millió lépés sorozatban is pont a Gerecsének ezen a részén teszi szóvá Rockenbauer, hogy indokolatlan a vadászok kedvéért a legszebb őszi időszakról lemondani :)

 Nov.24.én teljesítettük a Gerecse Bányahegyi Eh-Tokod közti távot.

A jelzések végig kitünőek,példa értéküek.A táv térkép nélkül is könnyedén bejárható.

Részletek:

boglariturazok.blogspot.hu/2014_11_27_archive.html

 Nov. 3.-án jártuk be a Gerecse Nagybányai Eh.-Szárliget  túrautvonalát. Sajnos egész nap ködös idő

volt,csak Nagyegyháza előtt szállt fel. Szerintünk egy átlagos,kevés látnivalót nyújtó szakasz.

Viszont a jelzések példa értéküek,frissek,ezért a táv térkép,GPS nélkül is könnyen teljesíthető!

Frissíteni csak a táv elején és végén lehet,ezért sok hazaival készüljetek.

Részletek:

boglariturazok.blogspot.hu/2014/11/19.html

Mogyorósbánya > Pusztamarót > Szárliget

Első nap végig esett az eső, így kissé nehezített pálya volt, a lejtőkön szépen lehet csúszkálni. Pusztamarót előtt a távvezetékek alatt borzalmasan benőtte az utat a szeder, egy élmény volt lépésben végigkúszni a méretes tüskék között az esőben :D Pusztamaróton a szállásadók nagyon kedvesek, de az ágyakat már cserélni kellene. A 183 centimmel nem tudtam kinyújtozni, és majd mindegyik ágy nyikorog, recseg, nyöszörög, kattog, billeg.

A Somlyóvár > Szárliget szakaszon akad egy-két kereszteződés, ahol fel kellene festeni a jelet, egyébként végig jól lehet követni.

 2014.05.10-11. Dorog-Koldusszállás

Első nap: Kánikula, szép tájak, kemény katatók mindenfelé....

Dorogról kiérve elég nagy írtás folt, ami jó darabon jel nélküli rész.... ez kicsit zavaró, de végül is megoldható....

Tokodon a sörözőben a dekoratív barna hölgy "Niki"...csinos volt :-)

Pusztamaróton volt a szállásunk, ami kissé puritán, de a célnak megfelelt.

Második nap: Az előző ellentétje, erős szél, és kiadós esők, csúszós út.... nehezített pálya volt...

A Bányahegyi eh. után Kolduszállás felé kb. fél úton található egy nagy rét, ott keresztbe át kell vágni a túl oldalra a vadászleshez, illetve kiérve a rétre zavaró jel is van, mert evidens módon egyenesen az addig vezető úton megy ki mindenki  a rétre, de a réten rögtön balra fordulva van egy jel, ami mentén az ember visszafordul! Szóval az ott csak egy Varga betű és az vezetne ki a rétre, amit keresztezni kell vágni...

A bélyegzők mindenhol rendben voltak, egyébként jól jelzett szakasz...

http://www.bakancsesfakanal.blogspot.hu/

 Dorogtól Tokodig mentünk, Dorog határában van egy szakasz, ahol - talán favágás miatt - ritkák a jelek. Egyébként könnyen követhető, jól jelzett szakasz.

 Tornyópusztai elágazástól Gerecse üdülőig mentünk a kéken. Jelzésekkel semmi problémánk nem akadt. Szép volt az őszi erdő, kellemes az útvonal.

Pusztamarót - Mogyorósbánya:

Mi Héregről indultunk, és a Közép-dunántúli piroson mentünk fel a kékre a Vízválasztónál. Innentől a jelzések frissen vannak felfestve végig, így eltéveszthetetlen az út. Akár térkép nélkül is simán végig lehet menni. :) Ajánlom megtekintésre a Jankovics barlangot, illetve tovább haladva a Bajóti Öreg kő tetejére a felmenetelt. Nagyon szép panoráma van a Getére, Esztergomra és a Börzsöny felé. :)

Ja, és Pusztamarót és a Bajóti országút között rengeteg szeder van. :)

Dorog-Tokod

Végig jól jelzett, egyértelmű út. Egyetlen helyen nem egyértelmű: Amikor kiérsz Dorogról és elfogy az aszfalt, akkor alul a kocsiúton kell továbbmenni.

A mindössze 9 kilométer ellenére nehéz szakasz, a lejtő is fárasztó a 30% feletti meredekslg miatt.

Dorog - Mogyorósbánya

http://sothyblog.blogspot.hu/2014/04/20130414-orszagos-kektura-okt-118-119.html

Mi most Szárliget Bányhegy között túráztunk, (Dorog-Bányahegyet már áprilisba megcsináltuk). Rengeteg szerdret ettünk utközben. Ajámnlom ezt az időszakot mindnenkinek aki csemegézni szertene...

Péliföldszentkereszt és Mogyorósbánya között az Öreg-kőnél mindenképp megérnek egy kitérőt a barlangok!

Pusztamaróttól Gerecse üdülő felé.

Ahol a piros és a kék elválik van egy megtévesztő nagy kék nyíl. A nyíl alapján úgy tűnik, hogy a szekérúton kell továbbmenni, pedig valójában a fa jobb oldalán induló ösvényen kell felmenni.

11. sz. túra: Gerecse-Gete-h.

(Szárliget vá.-Dorog vá.)



Rövid összefoglalómban leginkább az egyes szakaszok kisebb-nagyobb problémáiról fogok írni szubjektív módon. A hibákért, pontatlanságokért elnézést kérek!



Szárliget => Somlyóvár



Szárligeten a vasútállomáson a pecsételés rendben volt. Mikor kértem a pecsétet, hátra küldtek az ablakhoz, hogy ott van kitéve. Odamentem, de nem volt a helyén. Erre kijött a vasutas és kirakta nekem. A mozgolódásra egy rendkívül hízelgő fekete macsek megtalált és végig, miközben pecsételtem a lábamnak dörgölőzött, nyávogott és lökdösött, simult hozzám. Próbáltam eltaszajtani, de nem lehetett. A bélyegző Szárligeten jó minőségű, figyeljünk, mert két helyre kell bélyegezni!

Az útmenti kisboltban vásároltam, majd továbbmenve rögtön az útelágazásnál elbambultam és utat tévesztettem. :-) Persze hamar kijavítottam magam. Odafent nem kell sokat gyalogolni, hogy meghallja az ember a sztráda zaját és elég pókhálós is volt az ösvény. Ez a zaj egyébként sokáig hallatszik még errefelé járva, elég hervasztó, mert amúgy a táj kellemes. Átérve a sztráda alatt egy nagy, birkaszaros legelőn keresztül visz az út, itt kicsit kevésnek találtam a jelzést, de nem okozott gondot, csak kicsit keresgélni kellett itt-ott. A tavakig tartó terület csodálatos! Hangulatos, barátságos, tele madárkákkal, gyönyörű lankás, nyílt domboldalakkal, majd jön a lápok, mocsarak és kis tavak rendszere kilométereken keresztül. Kisegyháza pusztánál egy dombtetőn forgattak valami történelmi filmet. A dombtetőn sátortábor volt látható és teherautók. Az egész táj vadregényes és nagyon változatos, szintkülönbség minimális, emelkedő. Egy kisebb erdei csatangolás után kiérünk egy kerítéssel elzárt fiatal fás területhez, melynek a közepén szénatároló van. Ott a Kék vesz egy 90 fokos jobbkanyart és kemény emelkedőbe kezd. Ez folyamatos marad, amíg el nem érjük a 350 m körüli szintet, majd tovább, de már nincs erős kaptató sehol. Somlyóvárnál jött a meglepetés. A kulcsosház földszintjén találkoztam a gondnok úrral, aki visszamondta a szállásomat. A keze eltörve, felkötve gipszben, de még így is feljött a kulcsosházhoz, hogy néhány dolgot rendberakjon. Az idős úriemberrel jól elbeszélgettem és mivel indulófélben volt együtt sétáltunk le Tornyópusztáig. Sokat mesélt a kulcsosházat szétromboló társaságokról, részegekről, kábszeresekről, randalírozókról. Ő tartja egymaga rendben a kis faházat, ami erejéből kitelik (72 éves idős emberről beszélünk) mindent megjavít, szedi a szemetet mások után, hoz (vagy hozat) föl vizet, ágyneműt, fogadja éjjelre az itt megszállni vágyókat. Az, hogy egyáltalán még létezik ez a kis házikó csak neki köszönhető, semmiféle anyagi támogatást ezért nem kap, csak azt a minimális pénzt, amit a szállásdíjként kér. Nem sok ilyen lehetőség van még az országban, ami teljesen nyílt, bárki igénybe veheti. Elnézve az erdők mélyén a sok lepukkant erdészházat, kulcsosházat felettébb dicsérendőnek tartom a példáját és támogatandónak. Ha már ő sem fogja rendben tartani ezt a kis házikót pillanatok alatt szét fogják verni a vandálok, mert más nem fogja a saját pénzén, a saját idejéből fenntartani jórészt másoknak. Kérem, hogy becsüljük meg Meszner úr munkáját!



A Somlyóvári kulcsosháznál a nyalókák nagyon furák. Tényleg alig lehet elolvasni mi van rájuk írva, olyan rossz a bélyegző, amivel csinálták, de a gondnok úr hozott jópár darabot a házhoz, így akkor éppen volt sok és válogathattam a rosszabbnál rosszabbak között. Persze elhagytam a kis vackot, valahol kiszóródott a füzetből.



Somlyóvár th => Koldusszállás



Tornyópusztától bebuszoztam Tatabányára és keresgéltem szállást és utazási információt, ugyanis már azt kellett terveznem, hogy honnan és mikor jutok haza. (A lebegtetett terveim szerint Vértestolnáról akartam, attól függően, hogy mennyire bírom, milyen sebességgel tudok haladni) Szombat délután a város teljesen kihalt volt, az utcákon alig valaki. A vasútállomás olyan gusztustalan, undorító, hogy még Budapesten is keresgélni kell hozzá hasonlót, de nehéz lenne találni – talán a Köki a felújítás előtti állapotában volt ilyen. Reméltem lesz Turinform iroda a busz- és vasútállomás közelében, de semmi ilyesmit nem találtam, csak hajléktalanokat, meg plakátragasztó fiatalokat. Rendbe szedtem magam és végigjártam a Vértes Centert (a buszpályaudvar felett emelkedő pláza), hátha találok valami információt, szálláslehetőséget, de nem volt. Jobb ötletem nem lévén a Győri úton a legközelebbi eszpresszót (kocsmát) céloztam meg információszerzés céljából. Egy narancslé elfogyasztása után előadtam kérésemet és a helyi erők mindent bedobtak a segítségemre. Közmegegyezésre jutva elmondták, hogy a legjobb egy kispénzű, gyalogszerrel közlekedőnek Tatabányán a Sport Hotel. Elmagyarázták, hogy jutok el oda, a busz végállomástól olyan 5 km-re van érdemes helyi járattal megközelíteni. Egyáltalán nem olcsó hely, egy éjszakára reggeli nélkül 6500 Ft-ot kértek el, de nem volt sok választásom. Igaz, hogy légkondis szobában még sohasem aludtam, minibár a szobában, nagy erkély, kiváló fürdőszoba. A padlószőnyeg tisztasága ugyan hagyott némi kívánnivalót maga után, de azon kívül minden tiszta és szép volt, jól éreztem magam. Ami ennyi pénzért hiányzott az egy internetelérési lehetőség – csak ingyen WiFi volt. Egy buszmegállónyira van egy L kezdőbetűs szupermarket.

Tatabánya számomra csalódás volt. Az egész város jóformán semmi más, mint lakótelepek egymás után hatalmas területen és raktárak, ipari területek sora.



Vasárnap még szürkület volt, amikor megérkeztem busszal Tornyópusztához, majd bevetettem magam az erdőbe. Szépen haladtam, amikor a Bodza-völgyhöz értem. Őszi túrámon most találtam úgy először, hogy kicsit hiányzottak a jelzések. A völgyoldalt beszántották, ahogy az erdőből kiértem a szántóföld felé mutatott a nyíl. Jobbra gyomos, gazos terület, beljebb kerítés, de sehol egy bátorító megerősítés, hogy a mezőre lépve jó az irányom. Távolabb mindkét oldalt sűrű erdő. Kicsit keresgéltem a mező szélén is az utat, majd a legvalószínűbb irányban elindultam és jóval arrébb az egyik kerítésoszlopon meg is találtam a Kék jelzést.

A Kék tehát a szántás jobb oldalán vezet és az erdő és a szántóföld szélén vezet felfelé. Egyébként fenséges látvány ez a völgy és a szarvasok bőgtek az erdőben elég rendesen. Kicsit tartottam is tőle, hogy a hormonoktól begőzölt vadak esetlen nekem rontanak, de mint nemsokára kiderült nem tőlük kellett volna tartanom. Éppen a Tarjáni-malompatak hídján sétáltam át, amikor észrevettem, hogy a túlparton a mélyútban két alak áll. Mit keresnek ezek itt ilyenkor? Rossz érzésem támadt, úgy leselkedtek a patak felé, mint valami útonállók. Lassabra vettem a tempót és úgy közelítettem meg őket. Mikor közelebb értem, akkor láttam rajtuk, hogy vadászok és nálamnál nagyobb állatokra várnak, hogy lepuffantsák azokat. Köszöntem nekik, viszonozták és áthaladtam köztük. Ekkor az egyikük mosolyogva utánamszólt: „Jól elhallgattak” Akkor kapcsoltam, hogy megzavartam a jelenlétemmel az urak szórakozását és amerről jöttem vad már nem jön ma hajnalban. Elismertem gyalázatos tettemet, de ők most bosszúsak voltak és meg akaratak leckéztetni. Elkezdtek faggatózni, hogy „Mit keresek én ilyenkor az erdőben?” „Mit császkálok itt?” „Itt vadászat folyik” „Tudom-e hogy ez balesetveszélyes?” Megfeleltem nekik mondván Kéktúrázom, sok kilométert kell még megtennem, azért indulok korán, de az egyikük szívóskodott, hogy ha nem tudom úgy beosztani az időmet, hogy elég legyen, akkor „Nem kell kijönni az erdőbe” és már úgy nézett ki, hogy ki akarnak vezetni. Kicsit elfutott a méreg a pökhendisége miatt, de valamelyest ismerem a szabályokat és a mai magyar közállapotokat, úgyhogy mondtam neki, hogy nyugodjon meg én nem megyek le a OKT útvonaláról, azzal otthagytam őket. Innen nincs messze a Koldusszállási erdészház, mint kiderült onnan szalasztották az izgága úriembert, aki úgy nézett rám, mint a véres rongyra.



Innen gyorsan kiértem az erdészházhoz (bal oldalon van egy gyönyörű, hatalmas tölgyfa és a vadászháznál egy kis mesterséges tó), ahol elintéztem a pecsételést a villanyoszlopon lévő pecséttel, majd leültem a szemetes konténer közelébe a földre és reggelizni kezdtem. A földúton érkeztek az SUV-k a vadászurakkal és hölgyekkel, az egyikből újabb figyelmeztetést/kioktatást kaptam, hogy a „Túrázgatást 08:00 utánra kellene tervezni, mert itt vadászat folyik” és hogy balesetveszélyes, amit művelek. Ezután az ólak mögül megérkeztek azok a vadászok, akik gyalog mentek ki a patakig (akikkel először találkoztam) és az egyikük mosolyogva megjegyezte, hogy:

– Milyen hangulatos helyet választottam a reggelizéshez!

– Igen, jó lenne itt egy pad!

– Van pad – felelete és ezután mutatta az irányt.

Azt hittem hogy a vadászháznál lesz a pad így fogtam magam és odamentem. Pár perc múlva ő is odajött, amikor látta, hogy tanácstalanul keresgélek az úrinép közelében és segített. Mint kiderült a jó kétszáz méterre lévő erdőszéli padra gondolt ott, ahol a másik pecsételőhely van. Nem bántam a dolgot, jobban is éreztem magamat tőlük távol és így két pecséttel több került az igazolófüzetbe. A villanyoszlopon lévő pecsét erős közepes minőségű, a fémbélyegző a legjobbak közül való, kiváló, míg a fa törzsén található pecsét rossz lenyomatot ad, cseréje javasolt.



Koldusszállás => Bányahegyi eh.



Innentől Vértestolnáig semmi különös, kár, hogy a Pes-kő csúcsát és a sziklákat nem lehet látni a túraútvonalról. Eléggé kiléptem ezen a szakaszon így hamar eljutottam a tervezett végcélomhoz. Annyi idő volt még a délutáni hazafelé vivő busz indulásáig, hogy bevállaltam a következő pecsételőhelyet is a Bányahegyi erdészháznál. A Fábián-kő és a Fekete-kő vidékén rengeteg a kőszikla az úton és az út mellett és többször kell kerítést mászni. Valahogy itt éreztem igazán, hogy más hegységbe értem, mint a Vértes. Megváltozott a táj és a látkép, de nagyon kellemes és élvezetes gyalogtúra ez, sok a fiatal erdő, hosszasan megyünk fákkal ritkán benőtt cserjés, növendékfás domboldalban. Az egyik kerítés átmászó akciónál van ugyan jobbra mutató Kék nyíl, de utána semmi kb. 300-400 méterig. Itt elkelne egy-két jelzés a következőig, ami a domb alján van egy másik lezárt terület bejáratánál. Ezután nagyon hosszasan egy kerítés mellett halad a Kék egy lezárt területen fiatal tölgyesben. Sok a szép sziklaalakzat mindkét oldalon. A Halyagos teteje felé közelítve utolért két kerékpáros fiatalember és jót beszélgettünk, amíg a meredek emelkedő tartott, ahol ők is tolták. Ott döntöttem el, hogy Tatára fogok menni Tardosról, mert közelebb van, mint Tatabánya. Ráadásul a buszvégállomásról is csak 200 méter a vasútállomás, így könnyen és gyorsan hazajutok.

A Bányahegyi erdészházat így értem el, de már nagyon lepusztult állapotban van. A gumibélyegző jó minőségű, a fémpecséttel nem sikerült olvasható lenyomatot készítenem. A lódarazsak engem is körülszaglásztak, döngicséltek a fejem körül, de a Leben und leben lassen (Élni és élni hagyni) elv értelmében békén hagytuk egymást. Ezután legyalogoltam Tardosra és a faluszéli kocsmában bedobtam két gyenge, de annál finomabb fröccsöt. A mosdóban megmosakodtam, ruhát cseréltem és bebuszoztam Tatára. Ekkor derült ki, hogy a buszvégállomás kilométerekre van a vasútállomástól nem 200 méterre. A legközelebbi busz pedig 17:40-kor ment Budapestre. Elbuszoztam tehát a vasútállomásra és egy éppen akkor induló gyorsvonattal hazajöttem. Ende. 

Péliföldszentkereszt - Pusztamarót - Gerecse üdülő - Bányahegyi eh. - Vértestolna, újtelep bejárati út

Péliföldszentkeresztre busszal érkeztünk (napi 3 járat van, ütemes menetrend szerint: 8 óránként egy járat :). Itt kiváló vízvételi lehetőség van, a templomtól kb. 5 percet kell sétálni az OKT útvonalán Mogyorósbánya felé. A pecsét a templom bal hátsó sarkánál, egy fán található.

Pusztamarót felé kb. 1 kilométert az országúton kell megtenni, majd egy mezőn át vezet emelkedő utunk. A mezőről szép kilátás tárul a környező hegyekre: a Getére és a Pilisre is. Ezen a részen rendben voltak a jelzések és az út is jól járható volt. A bajóti műút viszonylag forgalmas, de ezen csak pár métert kell menni, utána irány a hegy! Sokáig egy távvezeték nyiladékában vezet az utunk, melegünk volt eléggé. De a java a Vaskapu alatti szakaszon jött: egy jó kilométeres szakaszon szekérút balra el, a kék sáv jelzés pedig könyörtelenül mutat jobbra, a bozótba. Emelkedő, napsütés, susnya, lódarazsak, volt ott minden... Kifejezetten e szakasz miatt ajánlatos a hosszú nadrág viselete (ez mellesleg nem csak a vágások, szúrások, csípések ellen jó, de a kullancsoktól is véd), illetve a harciasabbak akár bozótvágó késsel is végezhetnek némi útkarbantartást - a később érkező sporttársak bizonyára hálásak lennének érte.

Pusztamaróton hideg sör és kerti csap várja a szomjas vándort, bár a büfé nyitva tartásáról konkrét információim nincsenek. És bőségesen van szálláshely is, kőépületben, faházban, de lehet sátrazni is. A pecsét pedig a csata emlékműve mellett található temető bejáratánál, egy fán található.

A Gerecse üdülő felé egy jó darabon a murvás utat kell követni, majd ahol aszfaltra vált a burkolat, el kell kanyarodni balra. Ez is jól jelzett rész, és jól is járható. Az üdülőnél a pecsét a kerítés sarkánál található, nem lehet eltéveszteni.

A Bányahegyi erdészház felé továbbhaladva az út a Gerecse oldalában halad szintezve. A fák között olykor szép panoráma tárul elénk. Az erdészházig rendben vannak a jelzések, utána jönnek a gondok... A pecsét az erdészház mellett egy fán található, lódarazsak őrzik.

Vértestolna felé továbbhaladva következik a tornaóra. Sok kerítésen kell átmászni létrák segítségével. (A túra eddigi szakaszán ha volt is létra, azt nem használtuk, hiszen a kapu könnyen nyitható és csukható volt.) A jelzések sajnos hiányosak, igaz, ennek elsődleges oka az, hogy sok a tisztás, ahol nemigen van hová felfesteni a jeleket. Van például egy olyan pont, ahol a kerítésen átmászva rögtön egy tisztáson találjuk magunkat, amelyen több irányban is vezet át út. Nos, itt alapvetően a kerítés mellett van jelölve a turistaút, de be van nőve, így célszerű "toronyiránt" menni a villám sújtotta fa felé. A fától nem messze létra is található, majd ezután ismét jóféle bozótban visz az út - szerencsére csak röviden. A vértestolnai országúthoz nem sikerült pontosan a kék jelzésen eljutni, bár ez mindössze néhány plusz métert jelentett. Mindenesetre ezen a szakaszon szükség lehet térképre (bár mi csak egyszer használtuk).

Túránkat a vértestolnai elágazásnál fejeztük be. Itt elvileg van buszmegálló, gyakorlatilag azonban nincsen jelölve a helye, így mi egy kicsit feljebb a falu felé intettük le - nagyjából ott, ahol a kék jelzés betér balra az erdészeti útra Koldusszállás felé.

A bejárt szakaszon volt bőven napos, kitett rész és emelkedő is, úgyhogy fontos volt a víz bőséges készletezése. Vízvételi lehetőség, mint azt már említettem, Péliföldszentkereszten és Pusztamaróton van - igaz, utóbbi valószínűleg télen nem működik, kerti csapról lévén szó. A turistajelzések a Bányahegyi erdészházig rendben voltak, onnantól kezdve már voltak tévesztési lehetőségek, még ha nem is súlyosak. Az utak jól járhatóak voltak, kivéve a Vaskapu előtti susnyást, ami viszont borzasztó volt. Mindenesetre az időről időre elénk (vagy épp mögénk) táruló panoráma miatt mindenképpen megérte ezt a szakaszt is megtenni.

Koldusszállás - Szárliget



sothyblog.blogspot.com/2011/10/20110812-orszagos-kektura-okt-111-112.html

Bocsánat sajnos az előző bejegyzés rossza helyre ment! Ha valaki tudja törölje ki innen a két üzenetem!

Köszönöm!

Kőhányáspuszta - Gánt szakasz bejárása:

http://sothyblog.blogspot.com/2011/06/20110521-orszagos-kektura-okt.html

Vértestolna, újtelep bejárati út - Koldusszállás - Somlyóvár th. - Szárliget vá.

Vértestolnára Tata vagy Tarján felől lehet eljutni busszal, a Vértestolna, újtelep bejárati út nevű (táblával nem jelölt) megálló ott található, ahol az OKT útvonala letér a vértestolnai műútról a Pes-kő / Koldusszállás felé. Legalábbis minket itt tett le a buszvezető. A menetrendről érdemes előre tájékozódni.

A Pes-kő oldalában vezető szakaszt az erdészeti járművek alaposan szétjárták, úgyhogy cuppogtunk rendesen a sárban. A bejárt szakasz egyik kevésbé érdekes része volt ez, bár a barlang feletti sziklafal és a nyugat felé nyíló kilátás is látványos. Koldusszállásnál a vadászház előtti trafó oszlopán található a pecséet, illetve kicsit délebbre is lakik egy bélyegző, ot, ahol az OKT balra letér a műútról.

Koldusszállástól jó darabon el lehet felejteni az erdő csendjét, az autópálya zaja mindent visz, ráadásul a Bodza-völgyig egyre közelebb kerülünk az M1-eshez. A Bodza-völgyig jól járhatóak voltak az utak, magában a völgyben pedig a művelt terület szélén kell haladni, majd a végén egy ösvényen visz tovább az utunk. A Tatabánya-Tarján út viszonylag forgalmas, szerencsére nem sokáig kell rajta baktatni és a padka is elég széles. Ezen az úton relatíve gyakran menetrend szerinti buszok is járnak, legközelebbi megállójuk a tornyópusztai elágazásnál van. A Tornyó oldala nem különösebben izgalmas, ahogyan a tornyópusztai bekötőút sem. Tornyópusztán a korábbi bejegyzések alapján bolt és kocsma működik, ezt sajnos előre nem tudtuk, így elsétáltunk az oázis mellett. Az aktív állattenyésztő tevékenység miatt Tornyópuszta környékén zavarosak a légköri viszonyok. Egy helyen vissza lehet tekinteni a Pes-kő oldalában már bejárt szakaszra. Itt egyébként lassan, de folyamatosan emelkedik az út, de csak a Somlyó oldalában lesz meredekebb az emelkedő - és itt sem hal bele az ember. Igazából a szintet tekintve az egész most bejárt szakasz barátságos. A Somlyó előtt rengeteg otthagyott olajos hordó rohad, mesés látvány, kíváncsi vagyok, hogyan kerültek oda egyáltalán...kis magyar Texas.

A Somlyó csúcsára nem visz fel az OKT, érdemes öt perces kitérőt tenni a rövid és szintén nem életveszélyesen meredek kék háromszög jelzésen. A körpanoráma pazar, egészen a Börzsönyig ellátni. A Somlyóvári kulcsosháznál fedett és nyitott pihenő, tűzrakóhely, budi található. Bélyegző helyett itt nyalókák vannak a kulcsosház bejáratánál elhelyezett dobozban.

A Somlyóról kellemes lejtő visz lefelé, egy murvás erdészeti útig (ez a tornyópusztai bekötőút folytatása). Az erdészeti útról letérve több ízben is vasrácsos vadvédelmi kerítés állta utunkat, ezeket óvatosan ki kell akasztani, szemre vigyázva, majd pedig illendő visszazárni (már amennyire sikerül...) Szeretnék ezekre a helyekre egyébként normális, léckeretes kapukat előirányozni, az országban számos helyen sikerült már megoldani ennél normálisabban is a turistautak átvezetését a vadvédelmi kerítéseken... Kisegyházapuszta felé továbbhaladva több helyen saras az út, valamint több szakaszon masszív susnyával is meg kell birkózni. Ez kora tavasszal még nem volt nagy gond, de néhány hónap múlva már kihívás lesz. Kisegyházapuszta környékén több horgásztó is található, változatosságot hozva a tájba. Az egyik patakon csak egy betoncsövekkel felturbózott gázló vezet át, csak óvatosan...

A régebbi térképeket használók figyelmét felhívnám arra, hogy az OKT útvonala nem vezet át Nagyegyházán. Ahol korábban a Kettes-tó után balra kellett fordulni Nagyegyháza felé, most egyenesen kell továbbmenni. Ugyanakkor az újabb térképeket használók figyelmét is szeretném felhívni arra, hogy nemrégiben új tavat létesítettek Kisegyházapusztától nyugatra, így itt módosult az OKT útvonala. A helyszínen ez ha ritkásan is, de jelezve van és - legalábbis Szárliget felé haladva - a logika is azt az útvonalat diktálja. Az új tó környékén a vadak szétjárták az utat, rengeteg a nyom és hatalmas a sár. Egy csapatnyi vígan ugrándozó őz mellett láttunk egy pórul járt bárányt is, pontosabban a csontvázát. Valamilyen ragadozó jól bevacsorázhatott belőle, fene az ízlését.

Az autópálya alatt a legrégebbi bécsi országúton vezet az OKT, ezen az úton nem volt nagy forgalom és az aszfaltos szakasz nem túl hosszú. A Kőrösi Csoma Sándor-forrás nem működik. A Halyagoson átvezető ösvény trükkös vonalvezetésű, de egészen jól jelzett és nem különösebben meredek.

Szárligetre beérve a főúton jobbra tekintve rögtön megpillantjuk a kocsmát, ahol vasárnap igen nagy élet volt és rengeteg bölcsességre tehettünk szert, különös tekintettel a matematika, a történelem és a biológia diszciplínáira. :) A kocsmával szemben vasárnap is nyitva tartó bolt található, aznap 17 óráig volt nyitva. A túraszakasz teljesítését a vasútállomás forgalmi irodájának párkányán található pecséttel lehet igazoln.

A most bejárt szakaszon jól és kevésbé jól jelzett szakaszok váltogatták egymást. Sok helyen hiányoznak a megerősítő jelzések, bár ezeken a helyeken többnyire adta magát az útvonal. Ennek ellenére nem javaslom, hogy e szakaszt bárki térkép nélkül próbálja meg teljesíteni.

Vízvételi lehetőség nem túl sok van ezen a szakaszon. Bár több patakot is keresztez a turistaút, ezek feljebb többnyire lakott terület mellett vezetnek, így lehet, hogy szennyezettek. Koldusszálláson van csap a vadászház előtt, bár erre slaug van ráerősítve és az állatok itatására használják. A Kőrösi Csoma Sándor-forrás elapadt.

Összességében egy közepesen látványos, a sár miatt némi nehézséggel tarkított szakasz volt ez, amit mindazonáltal élmény volt bejárni.

Vétestolna, újtelep bejárati út - Koldusszállás - Somlyóvár th. - Szárliget vá.

Vértestolnára Tata vagy Tarján felől lehet eljutni busszal, a Vértestolna, újtelep bejárati út nevű (táblával nem jelölt) megálló ott található, ahol az OKT útvonala letér a vértestolnai műútról a Pes-kő felé, legalábbis minket itt rakott le a vezér.

A Pes-kő oldalában vezető erdészeti út saras, a nehézségekért kárpótol az irtásfoltokról nyíló kilátás. Koldusszállásnál pecsét a vadászház melletti trafó oszlopán vagy kicsit délebbre ott, ahol az OKT balra letér a bekötőútról.

Koldusszállás után az autópálya zaja elnyomja az erdő csendjét. Bodza-völgyig rendben voltak az utak, a völgyben a szántás szélén kell haladni, majd egy ösvényre térünk rá. A völgyig leginkább lejtett az út, innentől többnyire emelkedik, de legmeredekebb kaptató sem durva, mert rövid (a Somlyó előtt). A Tatabánya-Tarján út egészen forgalmas, de széles a padka. A tornyópusztai elágazásnál (ezt az OKT nem érinti) van buszmegálló. A Tornyó oldala nem túl izgalmas, ahogyan a tornyópusztai beköőút sem, bár utóbbiról helyenként kilátás nyílik a környékre. Korábbi bejegyzések alapján Tornyópusztán van bolt és kocsma, mi sajnos elsétáltunk az oázis mellett.

A Somlyóra felvezető út elején rengeteg rozsdásodó olajoshordó van, kis magyar Texas. A felfelé vezető út, mint említettem, kicsit meredek, de nem hosszú. A Somlyó csúcsát nem érinti az OKT, a kék háromszögön érdemes rövidke kitérőt tenni, a kilátás pazar. Lent, a kulcsosháznál igazolópont van, nyalókák vannak kitéve a bejárat melletti dobozba. Van fedett és nyitott pihenőhely, tűzrakóhely,sportpálya és budi is.

A Somlyóról kellemes lejtő visz le (ha jól tévedek, erdészeti utakon), majd elérjük a tornyópusztai út folytatását, itt már aszfalt helyett murva borítja. Innen is jó visszatekinteni a mögöttünk hagyott kilométerekre. A murvás útról letérve hamarosan több ízben is vadvédelmi rácskerítésbe ütköztünk, ezek könnyen nyithatók, de a szemetekre azért nagyon vigyázzatok... Nem ártana normális, léckeretes kapukat aplikálni ezekre a helyekre, valahogy az ország számos más részén ezt sikerült megoldani kulturáltan. Kisegyházapuszta felé továbbhaladva több helyen saras az út és már kora tavasszal látszik, hogy a sűrű növényzet késő tavasztól kihívást fog jelenteni helyenként. Az egyik patakon gázló vezet át, csak óvatosan!

A régebbi térképeket használók figyeljenek arra, hogy az OKT útvonala nem vezet át Nagyegyházán, a Kettes-tónál továbbvisz egyenesen. Ám az újabb térképeket használókat is érheti meglepetés a vadiúj tó miatt, amelyet Kisegyházapusztától nyugatra létesítettek. Emiatt az OKT útvonala kis kerülőt tesz, ez egyrészt adja magát, másrészt, ha ritkán is, de jelezve van. Ellenben kegyetlen saras az új tótól nyugat-északnyugatra eső szakasz.

Az autópálya alatt országúton vezet át az OKT, nincs nagy fogalom. A Kőrösi-forrás nem működik. A Halyagoson átvezető ösvény kacifántos vonalvezetésű, de viszonylag jól jelzett. Szárligetre beérve a főúton jobbra tekintve rögtön megpillantjuk a kocsmát, vele szemben vasárnap is nyitva tartó vegyesboltot találtunk. Pecsét az állomás forgalmi irodájának párkányán.

A most bejárt szakaszon voltak jól és kevésbé jól jelzett szakaszok egyaránt, sok helyen hiányoznak a megerősítő jelzések. Én nem javaslom, hogy térkép nélkül induljatok neki ennek a szakasznak. Vízvételi lehetőség nemigen volt ezen a részen. Bár több patakot is kereszteztünk, ezek feljebb vagy lakott, vagy művelt terület mellett vezetnek el, így szennyezettek lehetnek. Koldusszálláson van csap a vadászház előtt, bár ezt láthatóan az állatok itatására használják.

Összességében egy kellemes, közepesen látványos szakasz ez, jó volt bejárni.

Jelzések léteznek, de többnyire nagyon silány minőségűek (3 csík, alapozó hiánya), mindenképpen szükség van térképre és megérzésre is. Számos helyen a jelzés rossz helyre van festve, vagy csak a végéről hagytak le egy nyilat, vagy az adott kereszteződésben nincs is, csak jóval beljebb ... Néha segít egy egy kék színű nyíl, amely kalózkodás, de jól jön. Tokodon a Hegyes-kő fele a letérés egyátalán nem jelzett, mert az adott utcában kicserélték a villanyoszlopokat, amelyeken eddig voltak a jelzések (találtunk egy régi oszlopmaradványt rajta a kékkel)

És persze sok kerítés és jelzésügyileg nehéz szakasz van, viszont ezeket könnyebben meg lehet oldani, nem ezek okozzák a problémát. A festőket meg elküldeném egy BTHE-s továbbképzésre, hogyan, mit és milyen minőségben festünk címmel.

Az út helyenként nagyon sáros. Különösen Koldusszállás környékén, de Kisegyházapuszta fele is. Ellenséges krosszmotoros tevékenység az Öreg-kő környékén volt tapasztalható

Szárliget --> Tornyópuszta 18,5km



A vasútállomásról indulva a kék jelzés először átmegy a falu főutcáján majd nemsokára az egyik utca kanyarulatánál balra betér az erdőbe. Itt a több ösvény közül a bal oldalit (kevésbe jártat) kell választani.  Az autópálya hídig az út gyengén jelzett, de jól követhető. Az autópálya híd előtt van egy hosszabb aszfaltos szakasz is, de szerencsére az országút nem forgalmas.



Az autópálya híd és a kettes tó közötti nehezen járható kék szakaszt a forumos hozzászólások miatt elkerültem, "csjoe" javaslata alapján. Nagyegyháza főutcáján vezető piroson, majd pedig a BAVIMPEX bánya felé menő úton haladtam. Így értem ki a kettes tóhoz. Ez az út jól járható és néhány helyen kósza kék jelzéseket is találtam. Talán erre haladt régebben is?



A kettes tótól a somlyó kulcsosházig tartó szakaszon két hely problémás: a Váli vízen való átkelés előtt méteres gaz van. Az átkelés uán pedig van egy nagyobb irtásos terület. Itt a vadeteő előtt a dombra (jobbra) felvezető úton kell haladni. A Váli víz ottjártamkor kis patakocska volt.



A kulcsosház mögötti területről észak felé szép a kilátás, talán szebb is mint a Somlyóról.



Tornyópuszta előtt rátér a kék a gyenge minőségű aszfaltútra és én ezen haladtam egészen az országútig. Itt szálltam buszra.



A menetrendek.hu szerint egyébként munkanap van olyan busz, ami bemegy Tornyópusztára is (Tornyópuszta iroda). Én nem ezt választottam, mert nem igazán esett a megálló útba és kicsit bizonytalannak éreztem.

Mindent összevetve a középső, Somlyó körüli szakasz szép, a tornyópusztai és a nagyegyházi rész nekem kevésbe jött be a sok aszfalt és bzonytalan tulajdonviszonyok miatt. Magánterület táblák, kapuk, stb...

Péliföldsentkereszt -Mogyorósbánya:

Sajnos elég rosszul jelzett az út ,térkép feltétlenül szükséges.

Legfonosabb pontok.

1. A forrásnál az oltár jobb oldalán kell továbbindulni, majd a kapun bemenni.

2. A mező végén a kerítés sarkánál jobbra kell fordulni és utána menni át a kapun. A kapu után egyenesen kell menni és csak sokára lesz jelzés.

3. A pihenő után hosszű lejtő, a lejtő végén balra kanyarodsz egy szekérútra.  A szekérútról egy erdő szélén jobbra kell fordulni, ez nagyon rosszul van jelezve.

Szárliget - Koldusszállás

Esti túrának indultam neki ezen a szombati napon, mert páromat kísértem éjszaka a KINIZSI 100 céljáig, így előtte célszerűnek látszott Koldusszállásig a kéken eljutni. 16.52-kor indultam el Szárligetről és irány Somlyóvár. A jelzéseket nagyon kell figyelni, mert elég sok a kopott és a rengeteg esőnek "hála" igen dús a vegetáció (magyarán sok helyen méteres a növényzet a völgyekben). Egyébként a sár és a kidőlt fák ellenére elég jól járható az út csak az autópálya híd és Nagyegyháza közötti patak átkelést nem lehet száraz lábban megúszni. A legkisebb vízmélység fél méter volt (itt valamilyen zsákok vannak a mederben), úgyhogy "nadrágszár felhajt-zokni le-patakon át-zokni vissza-nadrágszár le" módon lehet csak rajta átjutni. Ez májusban még kivitelezhető, de hóolvadás után nagy élmény lehet. Kerestem ugyan jobb átkelést, mint a jelzett úton lévő, de felfelé nagyon sűrű a dzsindzsa, lefelé meg rendesen kiszélesedik a patak, mert az alatta levő tó felduzzasztotta. A somlyóvári tisztás most is nagyon szép, meg a panoráma is lenyűgöző. Innen Tornyópusztán át már jól követhető az út Koldusszállásig. 20.02-kor értem ide és még volt egy jó fél órám párom odaérkezéséig, így a KINIZSIs túrázókkal együtt fogyaszthattam el vacsorámat.

Péliföldszentkereszt - Mogyorósbánya - Tokodi pincék - Tokod - Dorog vasútállomás

Péliföldszentkeresztre dorogi és nagysápi átszállással, busszal érkeztünk, eléggé későn, fél 2-re. Nagysápon buszvárásra alkalmas műintézmény nem volt nyitva a központban, így helyi segédlettel a Temető utcában találtunk egy kedves, vendégszerető kocsmát. (Ugyanis volt majdnem egy egész óránk, amit el kellett ütni.)

Péliföldszentkereszten a pecsét a templom bal hátsó sarkánál egy fán lakik. Onnan rövid séta vezet a bővízű Szent-kút és a Mária-kút tisztásához. Ezután egy vadvédelmi kerítés kapuján átkelve rövidesen egy mező (vagy szántóföld? nem emlékszem pontosan) szélére érkeztünk, itt nagyon melegünk volt, nyáron tikkasztó szakasz lehet ez. Utána egy újabb kapun át ösvényen, majd erdészeti úton haladva hódítottuk meg az Öreg-kő-hegyet. Pontosabban annak sziklafal alatti részét. A pihenőből a kék omega jelzés visz a sziklafalban megbúvó barlangokhoz, többnyire lépcsősoron haladva. A sziklafalon kitűnő kilátópontok vannak, mi az egyiken lepihentünk ebédelni. Közben szóltunk a sziklákon felfelé mászó embereknek, hogy van lépcső is, azon kényelmesebben fel lehet jutni :))

A félórás kitérő után leereszkedtünk a hegyről a Gyertyános oldalába. Az ösvény egy részen eléggé be van nőve, most nem volt még gond, de még egy-két kiadós eső és elburjánzik a növényzet. A Gyertyános oldalában haladva egyszer csak a távolból érkező pattogó-recsegő hangra lettünk figyelmesek, először kőomlásra gyanakodtunk, aztán megállapítottuk, hogy valószínűleg "csak" egy nagyobbacska fa dőlhetett ki valahol. Rövidesen elértük a Mogyorósbányára vezető mélyutat, utána pedig az első házakat.

Mogyorósbányán friss vizet töltöttünk az ivókútból, bélyegeztünk a Kakukk sörözőben, majd nekivágtunk a Kőszikla oldalának. Ahhoz képest, hogy csak 297 méter magasra kellett felmennünk, jó 20 percig csak másztunk... Ellenben érdemes a sziklákra kiülve megpihenni és gyönyörködni a pazar kilátásban. Tiszta időben Esztergomon túl a Börzsönyig el lehet látni. Tokodi pincékhez gyorsan le lehet szaladni a kertek végén át. A Kavics-lakban élő kavicsművész borral fogadott minket.

A tokodi pincékig nem volt gond a jelzésekkel, ahol kellett, ott volt. De a Hegyes-kő környékén és a Nagy-Gete előtti szakaszon sok a bokros terület, ahol térkép nélkül könnyen eltévedhet az ember. És még térképpel is olykor a megérzéseinkre kellett hagyatkoznunk. A teljes bejárt szakaszra igaz, hogy a jelzések már kopottasak, bár helyenként voltak újabbak is. (Különösen kreatív a Kavics-lak környékén elhelyezett, az irányt mutató ujj alakú jelzés :) )

A tokodi pincesor után rövid aszfaltos szakasz következik, majd az Únyi-patak hídja és néhány kanyar után ismét emelkedő következik. A Hegyes-kőre nem megy fel a kék jelzés, mi sem mentünk fel, mert elboroztuk az időt és félő volt, hogy még Dorog előtt ránkesteledik. A Hegyes-kő tájékán a bokrok között érzésre navigáltunk, de sikeresen. A bokroknak köszönhetően végig szép panoráma kísérte utunkat ezen a szakaszon. Ami feltűnt, hogy estére már elmaradoztak a turisták és kirándulók (tokodi pincékig sokszor köszöthettük a szemből érkezőket), ellenben előkerültek a szúnyogok - igaz, utóbbiak inkább a Getén képviseltették magukat a feltétlenül szükségesnél nagyobb létszámban. Tokodra a település egyik kevésbé jómódúak lakta utcáján érkeztünk le. Ezen az utcán közkút található, vize jó és főleg hideg.

Tokodon pecsételni az Aladár kocsmában lehet, bár ha már pecsételtünk a Tokodi pincéknél, akkor ez kihagyható. Mi azért begyűjtöttük ezt a pecsétet is. Utána nekivágtunk a túra legnehezebb szakaszának, a Nagy-Getére vezető végeláthatatlan emelkedőnek. Bő egy óránkba telt felérni. Vasárnap estére előkerültek a quadok és terepmotorok is, utóbbiak szépen fel is törték a gyepet. Felháborító. Végül meg-megpihenve, vánszorogva, de feljutottunk a Nagy-Getére, ahonnan pazar kilátásban gyönyörködhettünk. És kipihenhettük az idevezető emelkedő fáradalmait. Nem állítanám, hogy egy könnyű szakasz ez, ha valaki most kezd kéktúrázni, ne ezt a szakaszt vegye előre (bár vannak azért durvábbak). Lefelé Csolnok magasságáig kellemes ösvényen visz az út (a Nagy-Getéről a kereszt mögött, a padoktól balra indul az út), majd jellegtelen tájon, kellően jelzett  erdészeti utakon visz a kék. Dorog előtt, a bányatelepnél két házőrző kutya ijesztett ránk, a kisebbik nem, a nagyobbik alig volt kikötve, nem árt az óvatosság. Végül rendben beértünk Dorogra, pont lámpagyújtásra. Dorogon ritkásak a jelzések, nem árt a térképre hagyatkozni, bár persze eltévedni nem nagyon lehet: a központ felé kell menni. Dorog központjában, a városházánál (körforgalom) számos etető és itató található, valamint élelmiszerbolt. Pecsét az állomáson a jegypénztárban vagy a forgalmi irodában.

(Héreg - ) Gerecse üdülő - Dorog

Hideg reggel után remek tavaszi napon jó kis túra lett ebből a kék szakaszból. Már 5.40-kor Dorogon vártam az Esztergom-Székesfehérvár buszjáratot, amiről Héregen leszállva a Kis-Gerecse tövébe felkapaszkodva értem el az üdülőt és innen már a kéken haladtam Dorog felé. A bélyegzők nagyon rendben vannak ezen a szakaszon, köszönet érte Vencelnek! Ami az utóbbi pár évben többször is előfordult velem (tudniillik, hogy vadászni kellett a bezárt kocsmaajtók mögött rekedt bélyegzők helyett valami másra, ami igazolja ott jártamat), nos annak itt nyoma nincs, mindenhol kint vannak a bélyegzők - van, ahol több is - , amik jó minőségűek és végre a tokodi bánya ugatós kutyái helyett is egy nagyon szimpatikus kézműves mester ügyel a Tokodi-pincék feliratú bélyegzőre a Kavics-lakban. Egyébként be is invitált kis kiállítására (ajánlom mindenkinek !), egy pohár borral is megkínált, ráadásul annyira megtetszett amiket készít, hogy két méretesebb kavics gombával a hátamon kellett megmásznom a Getét és társait, míg visszaértem a kocsimhoz, Dorogra. A tavaly őszi Nagy-Villámon tett látogatásom során találkoztam eddig csak ilyen lelkes Kéktúra-párti emberrel az étterem pincére személyében, mint itt a Kavics-lakban Linn Tamással, aki így már a második olyan ember számomra, aki a túrázók igen lelkes támogatójának mondhatja magát a bélyegzők őrei közül. Már előre készül a pár hét múlva előtte áthaladó Kinizsi százas túrázóira is. A jelzés egyébként általában jól követhető, kivéve talán a Tokodi-bánya és az Öreg-kő közötti szakaszt, ahol nagy mértékben kellett hagyatkoznom előző kéktúráim emlékeire, mert elég nehéz volt meglelni sok helyen a jelzést. A Kecske-kői-bánya így pénteken elég zajos volt, majdnem elért a hangja Péliföldszentkeresztig. Ez korábban fel sem tűnt. Az idő aztán annyira meleg lett délre, mire a Getére felértem, hogy rendesem meg is izzasztott, de a virágszőnyeg és illata gyorsan feledtette a fáradalmakat.

Vencellel összefutva már többször kérdezte, hogy miért is csinálom meg sokadszorra is ugyanazt a szakaszt. Hát a fenti élmények miatt, amelyek miatt minden túra más, mint az előző, még akkor is, ha az ember már nyolcadik alkalommal vág neki ugyanannak a tájnak a kéken. Ha egyre több ilyen lelkes támogatója lesz a túrának, mint a Kavics-lak gazdája, akkor szép jövőt jósolok még a kéktúrázóknak és a kéktúrának.