Túrabeszámolók

Vérteskozma 20

GPS-el mért távolság: 33,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 755 m. Ennyit mentem, de Várgesztesnél rendesen letértem a kiírás szerinti útvonalról, s nem véletlenül.

Ismét beterveztem a montis indulást, s megint nem lett belõle semmi. Közbejött egy köröm benövés, ami miatt a biciklis cipõben maximum két lépést tudtam megtenni. Sebaj, megyek túracipõben! Szombaton, ballagás, s utána „ballagási ebéd” baráti körben. Azt hiszem elég, ha csak annyit írok, hogy fél egytõl, negyed nyolcig tartott. A lúgosítás is jól sikerült. Hazamenve elõkészítettem a cuccaimat. Este tízre kiderült defektes az elsõ kerék. Valahogy nagyon nem akaródzott gumit javítani. Ráadásul a mûhold kép szerint, a felhõk is gyorsabban közeledtek, mint reméltem. Ezzel el is dõlt: gyalogos távon indulok, de csak a húszason, ne szúrjak ki a rendezõkkel, hogy engem kelljen keresniük, hol kések. Beterveztem ugyanis, egy kis útkeresést, az OKT kiváltására montival, Várgesztes és Kõhányáspuszta között.

Reggel borult idõben érkeztem a rajt helyére, gyorsan beneveztem, s már úton is voltam. Egy rövid aszfaltos lejtõn tudtam egy kicsit melegíteni, s máris jött a meszes-völgyi emelkedõ. No! Ezen sikerült rendesen fölébredni, s bemelegedni, de azért jól ment. A Mária-képnél megkaptam az elsõ pecsétet, s máris mentem tovább. Hangulatos erdei úton folytattam a túrát, egy darabon lefelé. Eddigre a montisok zöme megelõzött. Idén a sárga letérését az útról alaposan kiszalagozták, s már botladozhattunk, az ösvény nélküli jelzésen. Szerencsére gyorsan elértük a mûutat, s azt keresztezve elég jó úton folytathattuk. Nemsokára szép kilátás nyílt Vérteskozma irányába. Egy-két ház is látható. Egy magasles rádõlt az útra, leszállásra kényszerítve a montisokat. Hangulatos, gyalog kellemes út következett a Német-völgyig. A virágzás kezdeti szakaszában van a zöld hunyor és a jó csípõs csalán. Gyakran érezhetõ intenzív virágillat, hogy milyen virágé, nem tudtam rájönni. A lejtõn néhány futó robogott el mellettem, hogy aztán a következõ elágazásban elbizonytalanodva nézegesse a térképet. Hamarosan elértem Pintér Józsiék ellenõrzõ pontját. Beszélgetünk egy kicsit, zsebre teszem a kapott csokit, s megyek tovább.

Egy hegyes szögû elágazásban, jobbra rátértem az OKT-ra, s ezzel kezdetét vette egy újabb kaptató. Néhány keresztbedõlt fa akadályozott bennünket a haladásban. Szuszogtam rendesen. Elkezdett szemerkélni az esõ. Nem hiányzott. Fölérve, az út jó. Úgy tûnik, nem túl régen gléderezhették. Itt nem jelentett gondot, azonban meredek lejtõ követte, ahol viszont igen. Az elõzõ napi esõknek köszönhetõen, nagyon csúszott. Láttam, a biciklisek, faltól-falig csúszkáltak. Nekem is összejött egy méteres csúszás, 180 fokos elfordulással. Talpon maradtam, így megúsztam az eldobós libellét. A jelzés levezetett egy köves, bedõlt fás vízmosásba. Már utoljára is néztem, hogy az úton kikerülhetõ. Most inkább kerültem egy kicsit, s összeszedtem még egy kis szintet.

A vár parkolóban megkaptam a következõ pecsétet. A faluban mentem tovább. Szépek a virágoskertek. A falu szélén, a víztározónál, eltértem az útvonaltól, s megkezdtem a felderítést. A térképen kinézett utat azonnal megtaláltam, viszont horror minõségû. A traktorok, 40-50 centi mély nyomokkal szabdalták össze. Ballagok rajta, minden keresztezõdésbe benézek, hátha látok valami jobbat. Egy kilométert követõen balról, kiváló minõségû földút érkezik. Elindulok rajta balra, a falu felé, hol ér el mûutat. A várba vezetõ útról ágazik el, az utolsó ház mellett. Látok is egy-két túrázót jönni az ellenõrzõ pont felõl. Egy darabig murvás út is vezet az erdõ szélén, vele párhuzamosan, úgy 10 m-re. Visszamentem az elágazásig, s mentem tovább. Szerencsére, a továbbiakban, ez a jó út megegyezett az általam kinézettel. Ballagok rajta. Egész jó, a bevágásig. Ettõl kezdve is sima, de sajnos megjelenik a Vértes átka, a homok. Elõször csak laza foltok jelenthetnek gondot a bringásoknak, majd a sárga jelzés keresztezése elõtt, egy laposban van egy ~ 100 m-es echte homokút rész. Az Oroszlány-Csákkvár közti útig megint elfogadható, homokfoltokkal. Bringás szemmel nézve, a gléderezés nem tett jót neki, mivel sok helyen leszedte a tömörebb humusz réteget, a homokról. A szintemelkedés sokkal kisebb, min az OKT-n. A homok foltok ellenére is sokkal jobb, mint a Kilencfa-homok útjai, a Vértesi Kerekezés montis távján. Azokat pedig kivettem az ez évi útvonalból. Remélem, az idõ múlásával javulni fog az út. Visszafelé menet lekalandoztam az útról, hátha találok jobbat, de nem sikerült. Vagy visszavitt volna az OKT-ra, vagy homokúttá vált, vagy pedig egyszerûen megszûnt. Ezzel gyakorlatilag megvan az OKT-val együtt, vagy annak a közelében vezetõ montis nyomvonal, a teljes Vértesre.

Kezdtem aggódni az eltelt idõ miatt. Lehet, már én vagyok az utolsó túrázó? Szaporáztam a lépteimet. Várgesztesen, egy fa alatt megálltam, töltõre kapcsolni a telefonomat. Ekkor ért oda egy apuka a fiával és annak barátjával, a 30-as távon. Megnyugodtam, nem olyan vészes még az idõ. A Mátyás-kútig együtt mentünk. A Zsigmond-kõre vezetõ meredek kaptató, kezdett csúszóssá válni az esõtõl. Magát a követ kihagytam, ugyanis az esõ miatt a kilátás nem túl jó. Mentünk tovább. A csoportból az apa bizonyult a leggyengébb láncszemnek. Le-lemaradozott a kaptatókon. Jót beszélgettünk. Az emelkedõ leküzdését követõen, kényelmes, kellemes utakon ballagtunk.

Nem irigyeltem a montisokat ezért a kaptatóért, meg az épp csak embernyi széles ösvényért. Ez év elején, már kerestem, és találtam két alternatív útvonalat, ami végig tekerhetõ, fölfelé is, ha van az embernek megfelelõ állóképessége. A kapott térképen szerepel is az út egy része. A Várgesztes és Vértessomló közt ábrázolt „murvás” úton kell haladni, s a Robinson-kunyhó traverze után kell jobbra elmenni, s lehet visszajönni a kék négyzet felé. Végig emelkedik az út. A Robinson-kunyhóhoz érdemes letérni, mivel gyönyörû a kilátás. A Mátyás-kútnál újabb csoki és pecsét. A pontõrök kislánya az esõre fittyet hányva, ippeg megfüstölte a csapatot. Anyukája rászólt, ne fújja ránk a füstöt. Mondtam neki, hogy nem hülye az a gyerek. Esze ágában sincs saját magát kifüstölni.

Ettõl kezdve megint egyedül baktattam. Az esõ hol jobban, hol kevésbé esett. Töredezett aszfaltúton mentem a zöld keresztjelzésig. Az Új-osztásnál átcsúszkáltam a zöld sávig, s majdnem a célig azon maradtam. Jó vizes füves úton mentem egy darabig. A zöld jelzés is levág egy sarkot, s most maradtam is rajta. A Sárkánylyuk-völgyhöz vezetõ út igen jó. Megkezdtem az ereszkedést a völgyben. Montis szemszögbõl, most nem is olyan rossz az út. Volt már sokkal rosszabb is. A völgy szép. Ballagok, nézelõdök, fogynak a kilométerek. Elkezd fájni a jobb lábam. Mi lehet ez? Baj lesz. Lenyúlok, a kamásli fölsõ pereménél fáj. Hoppá! Meglazítom, s már nem is fáj. Mi lehetett a baj, nem tudom, hiszen már vagy tíz túrával ezelõtt állítottam be ilyen szorosra. Ez van. Mentem tovább. Térkép és GPS segítségével próbáltam rájönni, merre lehet a Sárkány-lyuk. Egy fiatalosban van, tehát nehéz lesz megtalálni. Most mentem tovább.

Rövidesen odaértem a Hirczy-emlékhez. Utolsó ellenõrzõ pecsét, kis beszélgetés, s irány az utolsó szakasz, ami csaknem végig undorító aszfalt, de legalább nem csúszott, meg nem ragadt. Szép sziklák szegélyezik az utat. Érdemes lenne, lombmentes idõben is eljönni erre, mert a látvány akkor lenne az igazi. Fõként balra figyelek, mert Vérteskozma közelében kellene lenni egy útnak a Tábor-hegy és a Nagy-Somló között. Láttam is, de ránézésre elhanyagolt, biciklivel nem járható. Nem is tértem le rá. Hamarosan a szalagozás és a zöld négyzetjelzés levezetett az aszfaltról, s rövid, de annál meredekebb ösvényen vitt be a faluba, ahol néhány méter után beértem a célba.

Átvettem az emléklapot és a kitûzõt, ettem egy kis zsíros kenyeret, beszélgettem egy kicsit, leballagtam a kocsihoz, átöltöztem, s hazafelé vettem az irányt.

Az idõjárást leszámítva nagyon kellemes, jól szervezett túrán vehettem részt, ráadásul a saját plussz tervemet is meg tudtam valósítani, s „csak” 50 perccel csúsztam ki a hat órás szintidõbõl úgy, hogy bõ 11 km-el többet mentem, a kiírásban szereplõnél.

A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 600/500 Ft-ért színes, nyomdában készült térképes igazoló lapot, itinert, emléklapot és kitûzõt kaptunk. A Német-völgynél csoki, Várgesztesen cukorka, illetve szõlõcukor, a Mátyás-kútnál csoki és ásványvíz, a Hirczy emléknél ásványvíz, a célban pedig zsíros- és lekváros kenyér, hagyma, erõs paprika krém, kétféle szörp és tea volt az ellátmány.