Túrabeszámolók


Kincsesbánya

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2018
olsenTúra éve: 20182018.01.28 06:13:54
megnéz olsen összes beszámolója

 szia emberek,a kincsesbányai kartográfiás…


A túrát éjszakaiból indítom,autózom egy kellemes túratársnővel,a rajthelyen polgárőrök fogadnak és irányítanak parkolásilag,vagyunk néhányan az iskolaudvaron..és persze odabent is,az orzásról elnevezett barátom és a kisüstiről szóló,utóbbi csinos asszonykával,összetartanak,a huszas távon,mi a harmincast választjuk,fizetünk,még kezelek a kartográfiással,kávé az arcba és gyerünk,ki a farkasok közé,a mínusz kétfokba.Pisti,Marcsi,Évi és a krónikás kezd,az itiner és a szalagok vezetik lépteinket,a fehérvári szervezők kitettek eleget,és polgárőr tartja,tereli el a forgolódó járműveket,a sorompóig,ahol erdő veszi kezdetét..igen,ebből otthon van a természetjáró,kellemesebb a Nagykörútnál és a Keletinél,jobb mint Pécsett és Debrecenben a polgármesteri hivatal előtt,csak egy hajópadlós vidéki kocsma versenyezhet vele,az is csak az ötvenedik kilométer után.Jelet fogunk be szemünkkel,fára van festve,több is,követjük,többek előttünk,ifjak és régebb óta ifjak,sok embert mozgat a Mátépista,vagy a fehérváriak,esetleg együtt.Fagy a láb alatt,remek az idő,kél a nap,egyelőre csak valahol,itt mindössze sejlik..sőt nem itt,odább,túl a fellegeken,és nem is kél,hanem a Föld fordít rá arcot,a miénket is..Ketten maradunk,mert fölfelé van,aztán elfelé,kékre vált a jel,első pont,banános-pecsétes,aztán aszfalt,hosszasan,a víztároló mellett,ami fehérvárcsurgói,remekül mutat,persze,hogy a másik rendszerben épült,ideje lenne átkeresztelni,valami hősről,aki mutogatott az ellenségre valaha..mert van még,aki nem kapott lovasszobrot és érdemet a mostaniaktól,pedig rendesen szájalt és hősködött a nagymedvével.Megjegyzem,a medvét eddig csak Winetou és Shatterhand győzte meg bugylibicskával,egyik esetben sem mutattak ki magyar eredetet..eleddig..Hátat is adunk víztározónak és fölfelé caplatunk,előzgetünk,aztán hirtelen a Zseri parkolójában vagyunk,pecsét és el,még alig fogyott a táv,de innen lefelé,túratársnőm régi eséseket idéz föl,és el is marad,mert fáj neki..a Gaja pisztrángosa azonban helyreránt,eltévednék,de egy arc korrigál,mert ide nem jutott szalag,az itiner pedig nem elég világos..csak szólok..A Sobri rés és a Varjúvár azonban helyreteszi a dolgokat,a Károlyi pedig új történet,legalábbis nekem..innen pedig menni kell a kéken,a sípályánál nehézbeszédű társak,de eltáncoljuk nekik a tutit,és megnézem a kékbélyegzőt,csak úgy futtában,rendben levőnek látom..és a vendéglőben sör és bélyegző,kuponos az előbbi.Innen Kálvária,piros kereszt és sáv,sárban,mert közben megenyhült a lég,vídul a  határ,szólta el a költő,aki Tompa volt..de nem tompa,a miskaféléktől származó.Alba Regia forrás,alig vízzel,és háromszög a piroson,tanácstalan túratársak,eltévedve és idejutva,de korrigálhatónak látjuk az útvonalukat,jól eltanácsoljuk őket Bodajkra..mert az kell.Öreg hegy,szőlők és hétvégi házikók,kutyákok ugatásilag,aztán sár és sár,a töltésen a műembert fogjuk be,másik fehér emberrel gyalogol és csak melír van a bajszában,nem fehérszik,pedig tudom róla,hogy kellene..közmondásilag az igaz ember megőszül..mesél,és gyalogol,a Károlyinál azonban leszakad,mert itt a pecsét mellé müzli van.És a becsalinál is megnézem a bélyegezőt,ez is rendben van..de a kocsma bezzeg zárva,pedig odabenn egy nagy disznóbőr lógott még öt éve,vagy régebben..?persze sör is volt..Julcsit és Janót érjük be,a tavalyi hősöket,mármint kupailag..és Ilonka,meg a sógor,meg a cél..ahol kitűző,jó hangulat és a fővédnök,még cipőt váltok és megyek aludni..


Remek hangulat,remek túra,kissé sáros,de soha rosszabbat..itt a helyed Neked is..

 
 
 Túra éve: 2016
UngiTúra éve: 20162016.01.30 11:42:45
megnéz Ungi összes beszámolója

A túra képes beszámolója itt:


https://picasaweb.google.com/100193275750053515638/KINCSES3004?authkey=Gv1sRgCJSx_-Wdp-320QE
 
 
panareaTúra éve: 20162016.01.23 20:58:46
megnéz panarea összes beszámolója

 Kincsesbánya 30


Telekocsival érkezés a rajtba, nem túl korán, 1/2 9 körül indulás... A fagy tartja magát, a Fehérvárcsurgói víztározó felé menet minden kis ágacska, fűszál jégkristállyal borított, és mivel szerencsére süt a nap, csillognak is, mint mini hegyikristályok... A terep remekül járható, nem csúszik és sár sincs, jól lehet haladni. Első EP a víztározó melletti üdülőnél, kis sorállás, mert itt még mindhárom táv indulói együtt haladtak, pecsét és egy banán, ami jólesik a hidegben. Tovább a piroson, majd remekül kiszalagozott úton, üdülőházak között, szép kilátásokkal a befagyott víztározóra, majd elég hosszú aszfaltos szakasz a kovetkező EP-ig, ahol egy müzliszelet az ellátmány a pecsét mellé. 


Innen volt a túra legszebb szakasza, a Gaja-szurdok, még sose jártam erre, de teljesen lenyűgözött. A patak jéggel szegélyezett mederben folyik, a víz színe gyönyörű zöldestürkiz, és a meder szeszélyesen kanyarog a völgyben, csodás látvány, az út a kék sávon kellemes, pihentető. A szurdokból jó meredek kimászás, szintén jól esik ebben a  hidegben egy kicsit kimelegedni, fentről még visszanézek a völgybe, majd irány tovább, Bodajk felé. A sípálya mellett lejönni nem volt a legkellemesebb a fájós térdem miatt, de szerencsére az előttem lévő szép kilátás a kisvárosra (mert Bodajk város ám) feledteti a kényelmetlenséget.


Leérve kis séta Bodajkon, majd a 3. EP a Gajavölgy vendéglőben, ahol a pultnál hosszú sor áll, amit nincs türelmem kivárni, így a rajtban kapott 100 Ft-os teakupont nem használom fel, iszom a sajátomat. Bodajkot a Kálvária felé hagyjuk el, jó kis kaptató, de nem bánom, felfelé jobban szeretek menni, mint lefelé. Fentről szintén szép kilátás, csak kicsit hideg van, ezért nem időzök fent sokat, irány a következő EP, az Alba Regia forrásnál, ahol kódot kellett felírni. Innen kis hullámvasutazás, majd az utolsó "nagyobb" emelkedő a Vasutas pihenőhöz, ahonnan lenézek búcsúzóul a csodálatos Gaja-völgyre, majd indulok tovább lefelé. Visszafelé az út a Fehérvárcsurgói víztározó másik oldalán vezetett, szintén üdülőházak között, akadt egy-két nagyon hangulatos régi házikó, az egyiknek a falán vasvillák felszegelve, a ház előtt nagyon régi, ki-tudja-hány-éves mérleg álldogál, a ház mellett baromfiudvar, hangosan kotkodáló tyúkokkal. Keresztezzük a műutat, majd fent a víztározó töltésén, majd a gátjánál haladunk az utolsó EP felé, ami helyileg ugyanaz, mint az első, az Üdülő. Pecsételés után vissza a gáthoz, és megint aszfalt, de szerencsére nem túl hosszú szakaszon, még kicsit be az erdőbe, de csakhamar itt a cél, a kincsesbányai iskola. 


Szép oklevelet és a kitűzőt átvesszem, majd irány a kajásasztal, ahol vajas/zsíros kenyér a választék, természetesen a vajasat választom, teával öblítem le. 


Remek túra volt, még sose jártam a Keleti-Bakonyban, de biztosan visszajövök még! Az útvonal remekül ki volt szalagozva, az itiner leírása + a színes térkép alapján eltévedni szinte lehetetlen, köszönöm a rendezőknek a szuper túrát!


A túrán készült fotóim:


goo.gl/photos/T1yWKZj21jNCfAvi7

 
 
 Túra éve: 2015
UngiTúra éve: 20152015.11.28 20:40:16
megnéz Ungi összes beszámolója

A Kincsesbánya 30 képes beszámolója:


https://picasaweb.google.com/100193275750053515638/KINCSES30?authkey=Gv1sRgCIHhn_vHpoKyaw
 
 
Viktor BakonybélbőlTúra éve: 20152015.01.27 20:17:28
megnéz Viktor Bakonybélből összes beszámolója

Kincsesbánya 20


 


Tv, rádió riogat mindennel, de menni kell. Menni, mert menni jó. Bakonybél-Kincsesbánya kb. 65 km,  autóval 1 óra, busszal közel 3. Mégis a kezdõdõ havazás - ami nálunk késõbb vasárnap estig tart és az ígért  13 helyett 47 cm havat hoz - a buszra terel. Így a 30 km is ugrott, hála  a menetrendeknek. Marad a 20 km. Tavaly ez családostul 4 óra 6 perc volt, most 4 óra 12perc lett.


Meglepõen kevés sporttárs mocorog a kincsesbányai iskolában, sorba sem igen kell állni. Az út eleje kicsit sáros, mert szegény sárnak nem volt ideje és lehetõsége megfagyni, mivel az esõ váltott át hóba. Ennél is jobb hír, hogy akármerre fordul az út iránya, a szél mindig szembe hozza a havat, ez így lesz szinte végig. Az út nem nehéz és ismerem is, a szembejövõ hó ellenére is jól lehet haladni. Az üdülõnél már itt is az elsõ pecsét, páran összeverõdünk, örülünk egymásnak. A következõ szakaszon jobbára épített környezetben haladunk, néhány helyi lakos döbbenten figyeli az "ilyen idõben"erre vonulókat. Nem értem a csodálkozást, végtére is január van. Vége az aszfaltos szakasznak, betérünk a Gaja-völgy elejébe, hamarosan újra ellenõrzõ pont köszönt ránk. Elválunk  a 30-asoktól, innen sok túrázóval már nem nagyon találkozom, a 2003-as rajtszám azt jelenti,a  20-asok elején indultam el. Egy csapat futó riadtan kérdezi, hogy jó irányba haladnak-e, de éppen ott lóg egy szalag, ami meg is nyugtatja õket. A víztározónál a szokásos szeles idõ fogad, erre is fel voltam készülve. Újra az üdülõ következik, ismerõsök megint vannak, olyanok is, akiknek most még ez csak az 1-es pontot jelenti. Innen már szinte séta a célig, ahol megint csak nem kell hosszú sort kivárni, nincsenek sokan. Megveszem az egész családnak a kupalapokat, együtt fogunk ismét túrázni, amint csak lehet. Még 4,5 km aszfalt Fehérvárcsurgóig, onnan már busz is van...


Jó kis túra volt, igaz a riogatásoknak "köszönhetõen" sokkal kevesebb résztvevõvel a megszokottnál. A szervezés a megszokott, magas színvonalú, barátságos Vízivárosi volt. Aki ezt most kihagyta,azoknak 31-én  új esélyt kínál a téli Bakony.  Aki meg itt volt, azokat a Sporttársakat is szeretettel várom Zircre, a Bagyolvár túrákra: www.bakonyibakancsos.hu


 

 
 
nafeTúra éve: 20152015.01.27 19:20:07
megnéz nafe összes beszámolója


Kincsesbánya 30


GPS-el mért távolság: kb. 26,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 560 m, én legalább is ennyit mentem, de most is volt egy figyelmetlenségbõl adódó apró eltérésem (elkeverés).


Mióta járok a Kincsesbánya teljesítménytúrákra, most tudtam a leglassabban eljutni rá, pedig kivételesen nem is keltett világvége hangulatot az OMSZ és a média. Amikor igen, akkor sokkal gyorsabban tudtam vezetni. A megszokottnál, bõ félórával hosszabbnak bizonyult a száz km-es út. Parkolni viszont, még háromnegyed nyolckor is könnyen tudtam. Látszott, hogy az idõjárás azért sokakat távol tartott. Bánhatják! Gyors készülõdés, s irány nevezni. Pár perc sorban állással sikerült is. A kupára még nem tudtam nevezni, megbeszéltük, majd a túra végén.


Szépen esett a hó, a szél viszont gyenge. Volt a túrának olyan szakasza is ahol nagyon fújt, de többnyire megúsztuk. Nem felejtettem el elhozni az esõkalapomat, így föltettem a sapkámra, hátha használható marad a szemüvegem. Elég hülyén nézhettem ki, de a funkcióját teljesítette: csak kevés vizet kapott a szemüvegem, nem ázott el a sapkám és nem potyogott a nyakamba a fákról a hó. Kb. 10 cm-es hóban vágtam neki a nem túl hosszú távnak. Elég könnyen lehetett haladni. A letaposott hó alatt sáros a talaj, de nem túl zavaró, s alig nehezítette a járást. A szokásos Szeg-hegyi emelkedõvel kezdtük, csak úgy mihez tartás végett. Igaz, hogy ez a túra csak a Bakony peremén halad, de azért az is a hegység része. Hamar rájöttem, túlöltöztem, de a hóesésben semmi kedvem vetkõzni, inkább a tempóból vettem vissza az emelkedõkön. Gyönyörû a téli erdõ. 3-4 cm-es hó volt a fák ágain.


Néhol méretes pocsolyákat kellett kerülgetni, de nem vészes. Hamarosan elértem az elsõ ellenõrzõ pontot, ahol banánt kaptunk a pecsét mellé. Kutyás túrázó érkezett egy megtermett magyar vizslával. Hiábavaló kísérletet tett rá, hogy kicsukja. Bejött, s meg sem állt a pontõrök asztaláig, amire föltámaszkodva üdvözölte a pontõröket. Túl gyors és határozott volt ahhoz, hogy bárki is megakadályozza. Megszabadultam egy réteg ruhától és mentem tovább.


Most igyekeztem egy kicsit tempósabban haladni, hogy újra kimelegedjek. Néhol rá lehetett látni a víztározóra, de a hóesés miatt nem mentem le a partra. Nem volt kedvem a telefonomat kockáztatni a fotózással. A Bakonyi Mikulás után, órákra meghülyült a kijelzõje. Ráadásul most a látás is elég korlátozott. Csakhamar elértem a Gaja-szurdok bejáratához. Itt szokás szerint fölerõsödött a szél. A második ellenõrzõ ponton, Gábortól kaptam a pecsétet, s mellé egy müzli szeletet. Megkérdeztem, készen van-e a híd az Ádám-Éva fánál. Az igenlõ válasz alapján eldöntöttem, csak ott váltok majd partot. Kipróbálom az új hidat. Így is tettem. Legalább közelebbrõl is megnézhettem a jobb parti sziklákat. Az elõzõ napi esõnek köszönhetõen, jócskán megemelkedett a patak vízszintje. Mederteltség mellett, zajosan rohant a sárgás zavaros víz. Kellemes meglepetés, a kerítéseken nem kell létrákon átmászni, mivel kapuk készültek rajtuk, végig, az egész útvonalon. Ezek szerint ez már nem része a vadasparknak. Következett a Varjúvári meredek kaptató. Elég jól csúszott. Fölérve remek a kilátás. Az ösvényen bujkálhattam a hó súlyától lehajló ágak alatt. A Bodajki sípályát lassan, de biztosan benövi a bozót. Bodajkon utolért két túrázó, akikkel megbeszéltük, jól jártunk a havazással. Az elõzõ napi esõ után kegyetlen sár lenne. Sokkal jobb és, szebb a havas túra. Kitárgyaltuk azt is, mennyire megfürgülnénk, ha a kerítések mögül acsargó kutyák kiszabadulnának.


Elértük a következõ pontot. Eleinte itt sem sokat láttam a szemüvegemen keresztül. A szintén szemüveges pontõr hölgy ezt meg is jegyezte. Õ is lépten-nyomon szembe kell nézzen ezzel a kellemetlenséggel. Pecsételés után, ittam egy kólát, bár ingadoztam egy kicsit, mivel a kínálatban meleg tea is szerepelt. A vendéglõ felkészült a túrára.


Továbbmenve, jött a következõ kaptató a kálváriára. A kilátás most nem a legjobb. A szoborparkot inkább kihagytam. Eleinte meredek, majd nagyon kellemes út vitt az Alba-Regia-forráshoz. Ez az elsõ, hogy itt automata pont található, pontõr helyett. Fölírtam a kódot, mentem tovább lefelé, csak azért, hogy közel a szurdok aljának szintjérõl kezdhessem a Vasutas-pihenõhöz vezetõ meredek emelkedõt. Nem láttam ajánlatosnak kimenni a szurdok fölötti sziklára, így kihagytam. Továbbmenve, hamarosan becsatlakozott a húszas táv. A következõ kaptató hosszabb lett, mint gondoltam. Arra számítottam, hogy itt is kapu lesz a kerítésen, a létra helyett. Ez így is lett, csak párszáz méteres kaptatót követõen értem el. Itt teljesen megváltoztatták az OKT nyomvonalát. Már tavaly sem lehetett az úton menni, mert a paraszt lezárta a közutat. Az erdõgazdaság rugalmasabb. Az új nyomvonal bõ 300 m-el hosszabb, a réginél. A kapun kilépve, menten be is néztem az irányt, s elmentem balra. Pár métert jobbra kellett volna menni, de hát figyelmetlen voltam. Amikor rájöttem mi van, úgy döntöttem, nem megyek vissza, hanem a párhuzamos utcán megyek, s majd egy keresztutcán térek vissza a kék jelzésre. Így is történt. A víztározó felé menet látszott, jobbra világosabbak a felhõk, viszont Kincsesbánya felé szinte feketék. A gáton szokás szerint élénk szél fújt. A túra legsárosabb szakaszának, a víztározó fölött, a hegyoldalban vezetõ ösvény bizonyult. Az igazi feketeleves, viszont az Õs-Gaja oldali gát. Viharos, jeges szél akarta földönteni a túrázókat. Északnyugati szél esetén, mindig ez a legrosszabb rész. Láttam, a többi túrázó is igencsak behúzta a nyakát. Végre szélárnyékban gyalogolhattam, s elértem az utolsó ellenõrzõ pontot, ami az elsõ is volt. A pecséthez újabb banánt kaptam (alighanem annak köszönhetõen, hogy az elõzõ napi rossz idõ miatt az alkalmi túrázók zöme távol maradt), amit gyorsan megettem, s mentem tovább. Mielõtt letérhettem volna az aszfaltról, lemerült az akkumulátor a GPS-emben, de erre a rövid távra, már nem volt kedvem kicserélni. Egy régebbi túrámból adtam hozzá ennek a szakasznak a hosszát. Mielõtt beértem a célba, a kocsinál átöltöztem, elraktam a túrabotokat. Az iskolában megkaptam a kitûzõt és emléklapot, átvehettem a 9. Észak-Dunántúl Kupámat, beneveztem a 10-re, beszélgettem egy kicsit, ettem egy-két szelet zsíros kenyeret, ittam két bögre jó forró (még nekem, „szõrös torkúnak” is idõbe tellett mire meg tudtam inni, de én így szeretem igazán), és szerencsére nem túlcukrozott teát, s hazafelé vettem az irányt.


Igazi, gyönyörû téli túra volt. Szinte végig esett a hó, ami még hangulatosabbá tette. Mivel eléggé tapadt a hó, ezért mindenütt havasak voltak a fák és bokrok ágai. A táj egyébként is szép, különösen a Gaja-szurdokban, de sokat tett hozzá a hó.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1000/900 Ft-ért itineres, színes térképes igazoló lapot, emléklapot és kitûzõt, kaptunk. A víztározónál mindkét pecsételésnél banán, a Pisztrángos tónál müzli szelet, Bodajkon szõlõcukor, a célban zsíros, margarinos és lekváros kenyér, bár ez utóbbi a végére elfogyott, az itt szokásos fûszerezett hagyma, erõs paprika krém és a legfontosabb: forró tea volt az ellátmány. Valamint már reggel is lehetséges volt kávét venni.

 
 
 Túra éve: 2014
M.Sz.Túra éve: 20142014.02.07 20:11:05
megnéz M.Sz. összes beszámolója
Nem voltunk még a Bakony keleti részén, így kései kelés után kellemes autózással leugrottunk Kincsesbányára. -3 fok, viharos szél várt a sportpályán, bent pedig csúcsrajáratott neveztetés-rajtoltatás. Kevéssé életrevalóan mi kivártuk a sorunkat itt is, ott is. Remek, szines térképpel ellátott itinerrel a kézben indultunk el az elején kicsit jellegtelen tölgyerdõben. A terep nem volt túl nehéz, dehát 27 km-re jutott 380 m szintemelkedés a kiírás szerint. Az Üdülõk ponttól izgalmasabb lett a táj: tó (duzzasztott), tajtékos hullámok az erõs szélben, izgalmas jégformák a parti fák törzsén a felcsapódó vízpermetbõl. A nyílt terepen az erõre kapó szél szegül szembe velünk, de a bitumenes úton hamarosan elérjük a Gajavölgyi vadasparkot. Az út a szurdokban vezet, fölénk érõ, de azért még nem nyomasztó sziklafalak között. Fényképezgettük a patakot, a medret, a sziklákat, a fákat. Állatokat sajnos nem láttunk, de mi nem az elsõk voltunk már aznap :-). Nagyon szép volt ez a rész! A "központban", a pisztrángos tónál volt a második pont - és egy-egy müzliszelet.

A szurdokbõl egy éles jobbkanyarral ugrunk neki a legmeredekebb szakasznak: jó 100 m szint alig 1 km-ben. Közben csodás fényekkel övezi a nap a szurdokat, a sziklákat és a patakot. A másik oldalon már Bodajkra ereszkedtünk a sípályán (ugyan használatban van-e még) és szembõl, a távolból a Vértes nézett vissza. Örömmel fedeztem fel az ismerõs sziluettet: a csókakõi várat. Bodajk kellemesen rendezett benyomást keltett, de így sem idõztünk sokat a Fenyõ bisztróban, inkább kint ettük meg a tízórait. Az alma és a müzliszelet után a harmadik ponton csokit kaptunk.

A Kálvária lépcsõin megjegyeztük, hogy azért a salgótarjáni húzósabb! :-) A negyedik pontig (Alba Régia forrás) sok izgalmas nem történik, majd megint jött egy kis kapaszkodás: de már föl-le a szurdok falának tetején! A GPS most már túl volt a 400 m szinten. Úgy tûnik, a szervezõk alulbecsülték az emelkedõket! Utolsó pillantás a sziklákra és kiértünk a hétvégi házak közé. A tóhoz közeledve végül a töltésen jutottunk be egy vadregényes sziklás részhez. A gátõrháznál eszméletlen szél fogadott, szinte rá lehetett feküdni, megtartott. Megcsodáltuk a szélcsendes öblökben tanyázó vadkacsákat és hattyúkat (hogy nem fagy le a lábuk). Besétáltunk az Üdölõkhöz az utolsó pontra (ugyanaz, mint az elsõ volt - csak a másik oldalról :-) ), majd a mûúton visszaindultunk Kincsesbánya felé. A végén az erdõn átvágva újból az Iskola utcánál voltunk. Célpecsét, kitûzõ, oklevél, zsíroskenyér, tea után bevágódtunk a kocsiba és zúztunk haza. Napsütésben indultunk vissza, de fölöttünk balra kristálytiszta kék ég volt, míg jobbra egybefüggõ, vastag felhõ. Végig a határon autóztunk!

 

A track szerint a túra csak 25,3 km volt és inkább 500 m, mint 386 m szinttel.

Nagyon jól éreztük magunkat, köszönet a szervezésért.

Otthon azon gondolkodtam, hogy egy igazi 30-35 km-t is össze lehetne-e gyûjteni arrafelé? Jövõre remélem kiderül.
 
 
AcacioTúra éve: 20142014.02.05 00:56:54
megnéz Acacio összes beszámolója



KINCSESBÁNYA 20


A tavalyi év úgy telt el, hogy egyszer sem jutottam el egyedül teljesítménytúrára, pedig ezt a "kategóriát" is nagyon kedvelem. Így aztán idõszerûnek éreztem, hogy kinézzek magamnak egy testhezálló, 20 km körüli laza kis téli túrát. A Kincsesbánya 20 szimpatikusnak tûnt: egy ismeretlen, új hely elérhetõ távolságban a fõvárostól. Ráadásul az idõjárás-elõrejelzés gyenge fagyot jósolt havazással, ami külön is érdekessé tette elõttem a túrát. Végigolvastam a 20-as távról szóló korábbi beszámolókat, amelyektõl egyre lelkesebb lettem. Sajnos azonban több tekintetben csalódnom kellett. No de lássuk a részleteket!


A 10 óráig kitolt rajtidõ lehetségessé tette számomra a 8 órai indulást. Érdekes volt, hogy gyakorlatilag a megyehatárt átlépve vékonyka hólepel kezdte borítani a tájat, ami egészen Kincsesbányáig ki is tartott. Ezek szerint az a halovány havacska, ami elõzõ nap a városban is szállingózott, errefelé ennyire azért meg is maradt. (Persze hol van ez a délnyugati megyék hóhelyzetérõl, amirõl a híradások szóltak?...) A hõmérséklet pedig -6 C fok körül járt az autó hõmérõje szerint.


A korábbi évek beszámolóival ellentétben a rajtoltatás gyorsan ment. Megkaptam a pecsételõlapot, ami egyúttal itiner és térkép is volt. Az igényesnek mondható, színes kivitelen nem lepõdtem meg, hisz ezt elõttem többen is megemlítették, azon azonban inkább, hogy a formátum tulajdonképpen egy A3-as lap harmadokba hajtva. A nagy méret nem bizonyult praktikusnak a túra során, kénytelen voltam még félbehajtani az egészet, hogy beférjen a zsebembe – és még jó, hogy ilyen nagy a kabátzsebem! Az viszont dicséretes, hogy a papír félkemény, tehát strapabíró, szélálló! Alaposabban szemügyre véve a nyomtatványt, további két dolog szúrt szemet: az elsõ, hogy az egyes túrák leírása meglehetõsen tömörre sikeredett, a 20-as túra pl. elfért 14 sorban(!), amelyben ugyanakkor olyan magvas mondatok is helyt kaptak, mint pl. a nyitómondat: "Az iskola épületébõl kijövet a lépcsõn feljutunk a betonútra." Hohó! Hát ez fantasztikus! Ki gondolta volna? Kedves túratársak! Nektek is sikerült feljutni a betonútra 10 méterre a rajttól? A másik, amit még jobban fájlaltam, hogy az ide másolt térképvázlat valójában egy régi megyetérkép részlete, amire "bumszli", vastag filccel behúzták a túra útvonalát, de ami semmi tájékoztatást nem ad pl. az érintett turistajelzésekrõl! Én eredetileg abban bíztam, hogy a ttt-honlapon ajánlott, Fejér és Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség által kiadott Keleti-Bakony térképrõl lesznek kimásolva az érintett részletek. (Legalább utólag, a célban be tudtam szerezni az áhított térképet, aminek örültem!) Mit ér a színes nyomtatás, ha a térkép információértéke alig több egy vonalrajznál?


Lapomra 9 óra 40 perces rajtidõt írtak, ami azt jelentette, hogy 5-6 perc ajándékot kaptam a szervezõktõl. Annyiból nem bántam, hogy valóban volt még hátra egy kis igazítanivaló a szerelvényemen. Így aztán ténylegesen 9 óra 40 perc lett, mire megindultam, ámde igyekeztem mindvégig úgy tervezni, hogy nekem a 9.35-höz képest kell tartanom az 5 órás, elõírt szintidõt.


A régi strandot elhagyva, az erdõbe befordulva, enyhén felfelé emelkedve azon gondolkodtam: vajon a 2167-es rajtszámom mire utalhat? Azért a sok parkoló autó ellenére (amit egy szembejövõ helyi néni lelkendezve mutatott a kisunokájának) nehezen hittem, hogy ezres nagyságrendben lennének a túrázók. Aztán az a megoldás látszott valószínûnek, hogy a 20-as távon lehetek a 167. induló. Azért ez is szép szám! 12 perc alatt értem el a Közép-dunántúli piros jelzést, amelyrõl persze ott és akkor nem tudtam, hogy ez a becsületes neve, a leírás nem informált, csak utólag, újonnan beszerzett térképemnek köszönhetem eme tudást! Az itinernek megfelelõen jobbra fordultam, de nem értettem, miért említi a szöveg a szalagozást? Minek oda szalagozás, ahol egyszerûen a turistautat kell követni? A jelzések állapota ráadásul nem rosszabb az országos átlagnál... Elhaladtam a régi bánya mellett. Furcsa volt, hogy az úton sehol senki. A nagy tömeg nyilván már jócskán elõttem járt. Rövidesen nyíltabb terepre ért a piros jelzés, ahol erõs szembeszél fogadott. Ez kellemetlenül érintett. Megállapítottam, hogy a ruhadarabok közül ma a legnagyobb szolgálatot a kesztyû teszi, de a sapkát is jó mélyre húztam a homlokomon. Ugyanakkor a felhõk oszladoztak, és hátulról, délkelet felõl ki-kikacsintott a napocska a felhõk mögül, ami a kedélyállapotnak kifejezetten jót tett: jó döntés volt kiszakadni a büdös városból!


10:05. Itt a felsõkincsesi országút a kiinduló P+-jelzéssel. (Az utólag vásárolt térképen nézem, milyen döbbenetes a funkciója! Hányan lakhatnak, vagy nyaralhatnak Felsõkincsesen, akiket egy mûúton vezetett, fél km hosszúságú jelzéssel kell ráirányítani a közép-dunántúli "Magistrálé"-ra?:)) Egy kisebb, tollászkodó csoportot magam mögött hagytam. A táj továbbra is szép, alapvetõen nyílt terep, elenyészõ szintkülönbségekkel. Lábam alatt minimális, döngölt hó. Bosszant, hogy semmi utalás nincs arra az itinerben, hogy az 1. ellenõrzõpont vajon hány km után van! Ilyennel még nem is találkoztam! Bármilyen más túrára ha elmegy az ember, egy km-táblázatot biztosan kézbe kap, hogy tervezni tudja a részidõket! Csak tippelgetni tudtam, meg a kapott térképvázlat alapján szemmel becsülgetni, hogy a 3 ellenõrzõpont nagyjából egyenlõ negyedekre osztja föl a 18 km-es távot, tehát jó lenne 1 óránál nem sokkal hosszabb idõn belül elérni az üdülõt, ha nem akarok mindjárt az elején elcsúszni az idõvel. Az országúttól mintegy negyedórába telt, hogy "jelzésünk találkozzék a kékel" (az itiner szövegében hiányzik egy k-betû!). Továbbolvasom: "innen a KP jelzésen haladunk tovább". Nahát! Ilyen is van, hogy "KP jelzés"? Nem inkább a K és a P jelzés közös szakaszáról van szó? Mennyivel szebb lett volna úgy fogalmazni, hogy "továbbra is a P jelzésen haladunk, ám balról, a Magas-Bakony irányából mellénk szegõdik az országos kék". Mindenki érti, informatív és ráadásul nem is lapos. Persze tudom, bele kellett férni 14 sorba... de hogy miért? Rejtély!


Egy derékszög balra, egy jobbra, közben kis lejtõ, és 3/4 11-kor felbukkant a Fehérvárcsurgói-víztároló kékje. Ismét egy kis gubanc a pontos útvonalat illetõen. Az, hogy dilemmámra a kapott térképrõl kapjak választ, teljes illúzió... (A Keleti-Bakony térkép utólag viszont szépen mutatja a helyet - de kár, hogy nem ennek részletét kaptuk kézbe!) A jobbra nyíló aszfaltúton túratársak érkeznek, állítólag arra van az ellenõrzõpont. A szöveg azonban egyértelmûen írja: "Mi a K jelzésen folytatjuk utunkat, az Üdülõig, az 1. ellenõrzési pontig." Elvbõl ragaszkodtam a leíráshoz – vesztemre, mert a kék jelzés a Ferencvárosi Gyermeküdülõ alatt, a parthoz közelebb halad, és így csak kvázi hátulról, egy kis kunkorral kerültem föl az épülethez. Ennél a lépcsõs feljárónál szalagozás fogadott, így elsõre úgy gondoltam, a többiekkel ellentétben mégis én haladok az elképzelt útvonalon. Utólag persze megvilágosodtam, hogy ez már a visszafelé jövõknek szóló jelzés! Újabb zavaró hiba tehát az itinerben: a piros és kék szétválásánál NEM a kéken célszerû menni, hanem az attól jobbra nyíló aszfaltos bekötõúton! (Kiváncsiságból beleolvastam a 10-es táv leírásába is. Egész idáig szóról-szóra megegyezik a két szöveg, beleértve az "1. ellenõrzési pont" megnevezést, ami annak fényében különösen is mosolyfakasztó, hogy a rövid távon ezt az egy ellenõrzõpontot tartották fontosnak beiktatni a szervezõk. A 10-esek tehát az elsõ, és egyben az utolsó ellenõrzõpontot érik itt el!) Elõször az épület alsó-hátsó részében található melegedõbe nyitottam be, ahol pillanatok alatt bepárásodott a szemüvegem az emberszagtól. Egyesek kellemesen beszélgettek, csocsóztak. Jó nekik! Engem hajtott az idõ. De hol vannak itt egyáltalán a pecsételõk? Kimentem, és az egyébként szép fekvésû, barátságos épület elõtt meg is találtam a pecsételõ asztalkát. Hát persze, ha nem a leírást követve jöttem volna, naná, hogy beléjük botlottam volna! 10 óra 50 perc volt, amit rávezettek a saját papírjukra (én ilyenkor nem bánnám, ha az enyémre is rákerülne, de csak egy 7-es számú(!?) pecsétet kaptam. Alma egy mûanyag ládában a nagy asztal melletti kis asztalon, de hogy "tessék parancsolni egy kis almát" – hát ezt nem hallottam. Lehet, hogy sejtették is, hogy ilyen idõben nem biztos, hogy a legkedvesebb ajándék egy kis fagyott alma? Így aztán a pont szolgáltatása a hátizsákomból került elõ egy kis hazai péksütemény formájában. 11 óra lett, mire továbbindultam.


Visszamentem a két jelzés találkozópontjához, és kiváncsian vágtam neki a következõ szakasznak, mellyel kapcsolatban ezt olvashattuk: "a P jelzésen kb. 300 m haladunk". Eltekintve attól az apróságtól, hogy a "300 m" után a tárgyjel lemaradt (merthogy mennyit haladunk? 300 métert!), ez a szakasz fõleg azért izgatott, mert végre, az egész itinerben már-már kivételes módon, egy egzakt távolságadatot kaphatott a túrázó! 300 métert kell még haladnunk a piroson, hogy aztán végleg elbúcsúzzunk tõle! Csodálatos! Természetesen nem tudtam megállni, hogy elõ ne vegyem a tájfutók õsi távolságmérõ módszerét, és leléptem a szóbanforgó szakaszt. Mondanom sem kell, hogy a távolság 300 helyett inkább 400 méter lehet. Végre egy távolságadat, az is pontatlan! Jobb kéz felé egyébként végig szép látványt nyújtott a tó erõsen hullámzó, haragoskék színe. Elértem azt a pontot, ahol a piros jelzés Gúttamási felé, balra vette az irányt. (A ’97-es Észak-Bakony Cartographia-térképemen egyébként még az látható, hogy a piros jelzés Gúttamási elkerülésével, egy, a mainál sokkal érdekesebbnek tûnõ vonalvezetéssel halad Isztimér felé, ugyanakkor az országos kék sokkal rövidebben vág át ezen a területen, mint ma!) Innen valóban volt némi értelme a szalagozásnak, más kérdés, hogy ez a megfogalmazás: "a szalagozást követve elérünk a Gaja-szurdok bejáratáig", azt a képzetet keltette, mintha az említett bejárat olyan közel lenne, hogy addig az út szinte eseménytelenül fog eltelni. Ezzel szemben elõször is keresztülcsörtettünk a hangzatos Gányás nevû üdülõtelepen (egy-két elképesztõ építménnyel tarkítva, de többnyire kellemesnek tûnõ hétvégi házacskákkal), bár a kifüggesztett helyrajzi számok alapján úgy tûnt, hogy csak a tó felé esõ oldal neve Gányás, a bal oldali telep viszont Mácsonyás! Bõ negyedórával azután, hogy eljöttem az üdülõtõl, kiértem a gúttamási országútra, ahol az aprócska útjelzõ-tábla szerint is "Mácsonyás üdülõövezet" az, ahová itt be lehet fordulni. Jó 20 perc aszfaltdöngölés következett (1600 méter a googlemaps szerint) árnyékban, északnyugati irányban, következésképp kemény, fagyos szembeszélben. Igyekeztem nyújtani lépéseimet, de olykor bizony jól esett kesztyûs kezemmel egy külsõ réteget képezni a fejem körül – egy vastagabb sapka elkellett volna!


Végre egy kisebb csoporttal elértük a parkolót az említett bejárattal. Olyan apróságokon már fönn sem akadtam, hogy ez itt nem magának a szurdoknak, hisz az jó 1 km-rel följebb kezdõdik, hanem csak a Gaja-völgyi Tájcentrumnak a bejárata. (Illetve itt van még a Fehérvárcsurgói Vadaskertnek is a kapuja, bár az hirtelenjében nem derült ki a számomra hogy a másik kapun át emez is megközelíthetõ-e. Remélem, egyszer nyugodtabb körülmények közt is visszajutok ide!) 11.50-kor értem el a festõi Pisztrángos-tó (az itiner által használt földrajzi név, melyet egyik térkép sem erõsít meg!) partján fagyoskodó pontõröket. Ellátásnak sajnos híre-hamva nem volt, pedig hogy el tudtam volna képzelni egy kis csokit, müzliszeletet, szõlõcukrot – hogy csak a diszkrétebb ötleteimet említsem! Sõt, aranyos volt, ahogy az egyik pontõr szinte utánam szólt, hogy "nem is néztem, ez hányas táv?", mert akkor annak megfelelõen mondja el a hogyan tovább-ot.


A patakon való átkelésre két híd közül is választhattunk: egy keskenyebb és kevésbé masszív híd, valamint egy, valószínûleg az áradás óta épített komoly, nagy híd közül feltehetõen mindenki az utóbbit választotta. Ezen a helyen sikerült néhány csodálatos fotót készítenem a ragyogó napsütésnek, érdekes fényviszonyoknak köszönhetõen. Az itiner mindössze azt hangsúlyozta, hogy a tavat meg kell kerülni, ami jelen esetben nem okozott félrértést. Bár talán nem ártott volna megjegyezni azt is, hogy az országos kéktõl most egy rövid idõre búcsút veszünk, és ismét egy piros jelzés lesz a kísérõnk, amely azonban nem azonos az utunk elején már megismert Közép-dunántúli pirossal. Egy szélvédett, napos ponton megálltam, hogy egy ebédnek elkeresztelt 10 perces étkezéssel gyûjtsek erõt a továbbiakhoz. Pontosan dél volt, az 5 órás szintidõ fele telt el. Most is milyen jó lett volna tudni, hogy a 18 km-bõl pontosan mennyi van hátra! Úgy számoltam, hogy egy du. 2 órai célbaérkezés reális és sportszerû lehet. Ehhez 1 körül jó lenne visszaérni az üdülõhöz. Mennem kellett hát.


Az itiner pontatlan megfogalmazása ezek után okozta a legnagyobb galibát. "A tavat megkerülve, a P?-et követve haladunk a kerítésen át egészen a K-ig." A tó megkerülése megtörtént, na már most mi a szövegbõl kiolvasható következõ konkrétum? Hát nem az, hogy a felbukkanó P? jelzésre térjünk? Ebédelõhelyem után pár perc elmúltával a P? becsatlakozásához értem, amely ugyan viszonylag éles szögben indult balra hátrafelé, de a kézbe kapott térkép egymásba folyó filctollcsíkjai alapján is várható volt egy ehhez hasonló, hurokszerû balra fordulás. Itt micsoda szolgálatot tett volna egy olyan térkép, amely feltünteti a jelzett utakat! Ráadásul a keresztezõdésben egy diákcsoportba futottam, akik szintén a P?-ön igyekeztek felfelé. Eleinte még túratársaknak gondoltam õket, de késõbb megtudtam, hogy errõl szó sincs, õk egyszerûen egy érdi iskola kirándulói. (Milyen jó, hogy hozzák õket kirándulni!) A Vasutas pihenõtõl nyíló panorámát megcsodáltam, lefényképeztem, ennyi haszna mindenképpen volt a kis kitérõnek. Itt azonban még mindig reménykedtem, hogy jó úton járok. Leereszkedtem a kis szerpentinen is, ám ekkor felbukkant a K+-jelzés a Mária-út lila szimbólumával. Ez már nagyon nem tetszett! Két szembejövõ, igazolólapot lengetõ hölgytõl megtudtam, hogy a 30-as táv útvonalára keveredtem szembõl! Nekik egy sokkal jobb térképük volt (a 30-asoknak úgy látszik, olyan járt?), amirõl ki is derült a tévedés. Gyorsan vissza a pirosra! Összességében majdnem fél órát vesztettem ezzel a malõrrel! Érthetetlen, hogy az itiner írója miért nem fogalmazott alaposabban! Se egy jó térkép, se egy jó, alapos útleírás! Méghogy 5-öst érdemel a túra! Ezt az útszakaszt pl. így illett volna szavakba önteni: "Balról becsatlakozik a P?-jelzés, amelyen a 30-as túra résztvevõi érkeznek Bodajk felõl." (Ez is egy igen fontos infó tud lenni egy teljesítménytúrán!) "Innen mintegy 300 méteren keresztül a P és a P? közös szakaszán haladunk, majd egy szalagozással is megerõsített ponton jobbra térünk a P?-jelzésen, közvetlenül a vadvédelmi kerítés létrája elõtt."


A kerítés után egy meglehetõsen kanyargós ösvény következett, kusza erdõrészben. Belegondoltam, milyen lehet ez a szakasz nyáron? Tömény dzsindzsa. Kisvártatva elértem a kék jelzést. A szöveg itt megemlíti, hogy balra kell fordulni: ez hát az a pont, ahol a túra vonalvezetése oly élesen visszakanyarodik, hogy a térképre behúzott filctollcsíkból csak egy nagy paca keletkezett... Az itiner egyébként ettõl a ponttól kezdve ismét nagyvonalúan elõreugrik egészen odáig, hogy "elérjük a 3. ellenõrzési pontot, ami megegyezik az 1. ellenõrzési ponttal", azt a fordulatot pedig, hogy "ezt a jelzést és a szalagozást követve", nem igazán tudtam mire vélni. Most akkor jelzés? Szalag? Hol ez, hol az? Esetleg eleinte jelzés, késõbb majd valamikortól szalag? Felmerülõ kérdéseimre a terep adott választ: lényegében az országos kéken kellett haladni végig, amit itt-ott, ahol a nyomvonal nem volt egyértelmû, szalagozással erõsítettek meg.


Az elsõ ilyen szalagozással mindjárt az imént említett keresztezõdés után 100 méterrel találkoztam, ahol meg kell hagyni: volt értelme a szervezõk munkájának, hisz a szélsõ telek mellett vezetõ országos kék jelzésre nagy halom fatörmeléket döntöttek ismeretlenek. Meg kellett kerülni a kiterjedt dzsumbujt. Párszáz méteren keresztül gyenge emelkedõ következett, majd az út jobbra tért, immár ismét a víztároló és mögötte Kincsesbánya irányába. Hangulatos hétvégi házak (hébe-hóba a hagyományos, gyönyörû nádtetõvel), pincék, inkább alkalmi, mint professzionális vendéglátásra berendezkedett borozók közt baktattam. A telep téli álmát alussza, egyetlen egy házhoz láttam betérni nem sokkal elõttem három embert egy kutyával. Nehéz volt elképzelni, milyen lehet a szõlõhegy nyáron, vagy egy szüreti hétvégén. Vajon akkor is ilyen nyugalmas, mint ezen a januári szombaton? Aligha.


Mintegy negyedóra után a kék jelzés váratlanul balra tért, amin kicsit csodálkoztam. De ezt az irányt csak igen rövid ideig tartotta, rövidesen ismét az eddigi irányban haladtam. A Fehérvárcsurgó-Gúttamási országút egyre közelebb került jobb kéz felé – ezt az idõnként elhaladó autók zaja tette egyértelmûvé. Pár perc múlva felbukkant a víztároló tó méretû viztükre. (Az újonnan vásárolt Keleti-Bakony térképen egyébként jól láthatóan nagyobb a víztároló kékje északnyugati irányban, mint a ki tudja, hány éves, itinerre másolt térképen. És nyilvánvalóan az új térkép hûbb a valósághoz!) Röviddel ez után pedig a jelzés lefutott az országútra. A kézbe kapott térkép lehetetlenségén ismét bosszankodtam egy sort, azt látván, hogy a vastagon behúzott vonal elõbb érinti az országutat, majd egyértelmûen eltávolodik tõle, hogy aztán, párszáz méter múlva mintegy derékszögben keresztezze azt. A terepen ezzel szemben két szalag díszelgett: egyik az út menti szeméttelep kerítésén, a másik pár méterre tõle, egy betonpóznára erõsítve. Elsõ gondolatom az volt, hogy a szervezõk azt szeretnék, ha inkább az árok mentén haladnánk, és nem mennénk föl magára az aszfaltcsíkra. A koncepció mûködött is vagy húsz méteren keresztül, itt azonban már az út menti fák oly mértékben ránõttek az árokra, hogy lehetetlenség volt az árok ezen oldalán maradni, átmásztam hát az útra. A mögöttem érkezõ sporttárs nyilván csodálkozott is, hogy mit nem értek én a túra útvonalán, hát itt kell menni az aszfalton, és kész. Három perc aszfaltkoptatás után jobb kéz felé földút indult, két oldalt szalaggal megjelölve, és... ismét itt volt a kék jelzés is! Új térképemen most már látom, hogy ezt a 300 métert megtehettem volna az országúttal párhuzamosan haladó kéken is. Nekünk túrázóknak is jobb lett volna a turistaút, a szervezõknek is, mert nem kellett volna feleslegesen szalagozni, és az itiner irója is rövidre zárhatta volna a dolgot azzal, hogy "a kék jelzést követjük egészen addig, míg vissza nem érünk az üdülõhöz". (Erre a helyre egyébként, tehát ahol az országutat keresztezi az országos kék jelzés, szerencsés lett volna egy plusz ellenõrzõpontot telepíteni! A szervezõk így gyõzõdhettek volna meg a legegyszerûbben arról, hogy a túrázók valóban az elõírt útvonalon haladnak, és esetleg nem próbálnak azzal idõt nyerni, hogy visszafelé is Gányásnak veszik az irányt... Egyszerûen leállhatott volna az út szélére egy autó, megközelítés nem gond, az autóba behúzódva még fázni sem kell... Jövõre vállalom a szerepkört, ha a szervezõk gondolják!)


Továbbhaladtam délkelet felé. Balra továbbra is víkendházak (immáron feltehetõen szõlészet- helyett inkább horgászat-jelleggel), jobbra kissé távolabb a tó. A víztükrön játszó napfény, a háttérben a Bakony komolyabb halmai ismét kivételesen jó fotótémát jelentettek. A víkendházakon túljutva balra, egy kis bucka mögött Fehérvárcsurgó tornyai bukkantak föl, egészen békebeli hangulatot árasztva. Az idillikus érzések egyedül csak a fagyos szél miatt nem tudtak rajtam elhatalmasodni, amely viharos erejûvé duzzadt azon a részen, ahol utunk fölvezetett a víztároló magas gátjára. Jó tíz percen át tartott a küszködõs haladás. Kesztyûs kezeimet a fülemhez tapasztottam, ezzel próbálva plusz védõréteget képezni fejem körül. Lépteimet igyekeztem nyújtani, érjünk már vissza az üdülõhöz! 1-re ott akartam lenni, és már fél 2! Nagyon hiányzott a P?-gel elvesztegetett fél óra!


Nagy nehezen (és kissé váratlanul) felbukkant a Kincsesbánya-tábla. Elhaladtam a bezárt híresség: a Becsali csárda elõtt – itt egy kicsit szélvédettebb részen jártam. Ám a paradicsomi állapotok egyáltalán nem tartottak sokáig. Kiérve közvetlenül a tópartra, ismét orkánerejû szél keserítette a helyzetet. A zárógátnál éktelenkedõ õrtorony inkább kísértetiesnek, mint festõinek tûnt a szélviharban, mégis úgy éreztem, muszáj lencsevégre kapnom a betonkolosszust. Annyira ronda, hogy már szép! – valami effélét éreztem e látványra. (Hogy pont ez a beállítás került az idei kitûzõre: minimum megdöbbentõ!)


Innen szerencsére már közel volt a Ferencvárosi Üdülõ. Ismét azon a lépcsõsoron mentem föl, ahol elsõ ízben, ám valószínûleg most használtam azt valóban "jogosan". A pecsételés most már a melegedõben történt. A megfelelõ mezõbe megkaptam a 6-os (vagy 9-es?) számú pecsétet, minek a logikájára most sem jöttem rá. Kínálva most sem lettem semmivel (amin lassanként nem is csodálkoztam), így hát sarkon fordultam, és irány a kincsesbányai iskola. Nagyjából háromnegyed órám maradt az utolsó etapra: nem sok! Fõleg így, hogy azt sem tudtam, pontosan hány km is van még a célig. Idefelé egy bõ óra volt, visszafelé szemmel láthatóan rövidebb az út, de vajon mennyivel? Meg azért csak fáradtabb is vagyok egy csöppet.


Gyorsan vissza a gáthoz, majd jobbra a kockaköves ipari úton. Való igaz, hogy nem a legszebb táj. Még egy "nagyváradi jellegû" csõ is társult mellénk. A háttérben feltûnt egy borzadály-monstrum. Az itiner második, s egyben utolsó távolságadata szerint: "kb. 2 km után jobbra fordulunk az erdõbe." Tekintve, hogy viszonylag kényelmesen haladva kevesebb, mint 20 perc alatt elértem a mondott pontot, élek a gyanúperrel, hogy a "kb. 2 km" ez esetben nem jelenthet többet 1600 méternél. Végülis az itiner szövegezõjének igaza van: 1600 méter az kerekítve már valóban "kb. 2 km", de azért ilyen nagyvonalúság egy komolynak mondott teljesítménytúrán... nos, ez inkább megmosolyogtató! Mint ahogy megmosolyogtató az is, hogy a kezünkbe kapott régi térkép szerint ezen a szakaszon tópartra kellett volna érnünk! Persze tény, hogy a túra legutolsó etapján az ember már nem nézelõdik oly intenzíven, és a bal oldal helyett inkább jobb kéz felé tekintget, mikor jön már az a bizonyos szalaggal jelzett földút be, az erdõbe. Ettõl még botrányosnak tartom, hogy a menetlevél térképe olyan régi, hogy azóta egy komplett vízfelület is eltûnt a terepen! (Az új térképem valóban nem is jelzi!)


 A jobbra nyíló földúton már nem volt sok hátra, és elértem a falu szélét, az aszfaltos utat. Az itiner slusszpoénként még blöfföl egy nagyot: "az aszfaltos utat elérve már látjuk az iskola épületét". Az állítás egész egyszerûen nem igaz! Itt még csak takaros házakat láttam, majd 2 perc múlva elértem azt az útkeresztezõdést, ahol bal kéz felé, gondozott parkban egy szép kopjafa áll 1966 – 2001 évszámokkal. Talán a falu alapításának 35. évfordulójára állíttatott? Ez nem derült ki semmibõl. Innen tulajdonképp még mindig nem látszik az iskola, csak az óvoda a sarkon, amelynek épülete takarja az iskoláét. Miért van az, hogy még egy teljesítménytúra itinerébe is csúsztatás kerül?


14.25: itt a vége! Az iskola aulájába belépve megcsapott a tömény emberszag. Párás szemüveggel léptem a 20-as asztalkához, ahol rávezették lapomra a célidõt – a menetidõ-rubrikát udvariasan meghagyták nekem, hogy én matekozzam ki: a hivatalos idõm végül tehát 4 óra 45 perc lett, ami persze az elején ajándékba kapott 5 perc miatt a valóságban 4.50. Kezembe kaptam az amúgy szép havas szekérutat ábrázoló emléklapot, és a már említett kitûzõt, és... és ennyi! Persze! Nyilván nem téved el az ember egy kis falusi iskola folyosóinak labirintusában, mégis olyan jó és olyan emberi lett volna, ha rámutatnak, hogy „ott, azon a folyosón lehet egy kicsit enni-inni, pihenni!” Így aztán önerõbõl vágtam neki az oldalfolyosónak, és botlottam bele az elárusító asztalkába, ahol a nap valódi fénypontjaként, igen jutányos áron hozzájutottam az oly áhított, kiváló minõségû, leírásomban többször említett Keleti-Bakony turistatérképhez! Bárcsak a túra elõtt vettem volna meg! Sebaj, a térkép megmarad, a Bakony pedig nem megy arrébb! Megtaláltam a büféasztalt is. Kissé megtépázottan, hisz nyilván többszáz túrázót kiszolgált ma már elõttem, de kitartóan kínálta az ilyenkor sztenderd zsíroskenyeret. Jól esett! Csak úgy, mint a meleg tea. Lekváros kenyér is lett volna, de az annyira nem hiányzott. Nagyon hiányzott viszont a kínálatból egy kis meleg étel! Mennyit tudna dobni az ember komfortérzetén ilyenkor a mínusz 5 fok és fagyos szél után egy jóféle bográcsgulyás, paprikás krumpli, vagy Uram bocsá’, legalább egy feljavított instant leves! Így aztán egy kis madárlátta péksütivel, naranccsal egészítettem ki a felhozatalt.


Félreértés ne essék, nem sajnálom a fehérvári turistáktól a 900 forintomat, biztos jó helyre kerül, de összességében mégis azt éreztem, hogy a pénzemért többet várhattam volna ezen a túrán. Még hogy jó az ár/szolgáltatás arány! Ugye csak viccelt a néhány évvel elõttem szóló? Ha osztályoznom kéne, akkor nagy jó indulattal 3-as, de az is csak azért, mert a Gaja-völgy gyönyörûségeibe legalább bepillanthattam.


 
 
nafeTúra éve: 20142014.01.28 18:59:58
megnéz nafe összes beszámolója


Kincsesbánya 30


GPS-el mért távolság: 26,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 560 m.


Több okból (többek közt jégkapirgálás a szélvédõrõl), késve tudtam elindulni szolgálatból. A buszállomáson fölvettem Ágit, s alig 5 perces késéssel érkeztünk Kincsesbányára. Rózsa meg is jegyezte, megérkeztek a késõn jövõk is, de azért 09.07-kor még benevezhettünk a harmincas távra. A készülõdés, nevezés utánra maradt. Kupa nevezés elhalasztva délutánra. Az idõ napos, de nagyon hideg szél fújt. Ennek megfelelõen változtattam az öltözéken, s a pamut póló helyett, egy régi gyakorló fölsõt vettem föl, legyen ami fölveszi az izzadtságot, illetve egy meleg pulóvert is belegyûrtem a hátizsákba, biztos ami biztos alapon. Végül úgy alakult, hogy csak a derekamon kellett valamennyi izzadságot fölvennie, másutt száraz maradt, pedig pont a hideg miatt nagyobb tempót mentem, mint szoktam.


Hóból, csak egy nagyon vékony szakadozott lepel volt, pedig reméltem több lesz. Itt is és a Vértesben is találkoztam már olyan esettel, amikor a hegység szélén szinte semmi, bent pedig 20 – 30 centis hóban talpalhattam. Hiú ábránd. Épp csak annyi esett, hogy csúszóssá tudja tenni az utakat, de még azt se nagyon. A Szeg-hegyre vezetõ emelkedõ épp csak annyira tudott bemelegíteni, hogy ne fázzak. Utána némi hullámvasutazással leértem a Fehérvárcsurgói-víztározó partjára. Innentõl kezdõdik a túra szebbik része. Az üdülõben leigazoltam, s már folytattam is. A víztározó partján többször is megálltam fotózni. Rendesen hullámzott a víz. Ennek köszönhetõen nagyon szép jégcsapok alakultak ki a fák a tövén, és a bokrok ágain. Tegyük ehhez hozzá a ragyogó napsütést. Csodálatos látvány, viszont gyorsan kellett fotózni, mert nagyon hûtött a szél. A Gányásig nagyon összegányolták az utat a traktorok és teherautók, viszont a hidegnek köszönhetõen nincs sár, a jégre lépni azonban nem ajánlott, mert még vékony.


A tározó fölsõ végében, itt telelõ hattyúkat fényképezhettem. Az aszfaltos részt gyorsan letudtam. Alig értem el a Gaja-szurdok bejáratát, nagyon fölerõsödött és dermesztõvé vált a szél. Észak-nyugatról jött, s így a szurdokot végig fújta, az pedig fölgyorsította. Laciéknál újabb pecsét. Nem irigyeltem õket. Övék volt a leghidegebb ellenõrzõ pont. Próbáltak elbújni a szél elõl, de nem nagyon sikerült. Mentem tovább. Szél ide, vagy oda, elég gyakran álltam meg fényképezni. Az Ádám-Éva fánál, az Ádámot kifordították a mederbõl, s gyalogos hidat építenek helyette. A száraz sziklákon „könnyû” kikapaszkodni a völgybõl a Varjú-várnál. Vártam már ezt az emelkedõt, mert fáztam. Azért fönt is megálltam fotózni. Viszont a sípálya tetején kihagytam ezt, mondván, majd a Kálváriáról. Az ellenõrzõ pontig megelõztem 10-15 túrázót, s ezzel meg is nyugodtam, nem én leszek az utolsó harmincas a célban. A vendéglõben megettem egy szendvicset, illetve ittam egy kólát. A Kálváriáról remek a kilátás, viszont szokás szerint nagyon hideg szél fúj, így rövidre vettem a fotózást, s menekültem le a dombról. A következõ ponton Pintér Józsitól kaptam a pecsétet, leballagtam csaknem a Gajáig, majd jött a jó kis kaptató, a Vasutas-pihenõig. Most valahogy jobban örültem az emelkedõknek, mint más alkalmakkor. Egy vékony fölsõ még nem ártott volna (no ilyen nem volt nálam), a meleg pulóver viszont még a lejtõkön is megizzasztana.


Csurgón, az üdülõtelkek szélét elérve némi kerülõ, mivel az útra döntötték a fákat. Késõbb rá kellett jönnöm, a tulajdonos lezárta az utat, s vele a kék jelzést is. A fölsõ végén ugyanis volt egy papírlap, miszerint magánterület, és lebunkózta azt, aki szerinte jogszerûtlenül használta az utat, ehhez megrongálta a kerítését. Tudomásom szerint az ilyen részeken, a telekbe mindenütt beletartozik az út is, de attól függetlenül senki sem zárhatja le, mert akkor megközelíthetetlenek lennének. Ez van. Ez Magyarország, és ilyen sötétek az újgazdagjaink.


Leérve az aszfaltútra, most a kék jelzés helyett, a szalagozás arra terelte a túrázókat. Ez meg mi? Én azért mentem a jelzésen. Hamarosan kiderült, az út egy része leszakadt. Az aszályos év ellenére elvitte a víz, meg a túl meredekre alakított partoldal. Az aszfaltút Keresztezésekor le is buktam a söprûnél, hogy nem a kijelölt útvonalon mentem. A vadkerítéstõl eddig, nem ért a szél, így igencsak melegem lett. Levettem a szélálló sapkát, illetve lehúztam a cipzárt. Ballagtam tovább. Gyönyörû volt a víztározó, a napsütésben. Többször is megálltam fényképezni. Az egyik védett öbölben vadkacsák, a másikban hattyúk húzták meg magukat. A Becsali büfé most is zárva. Az Õs-Gaja gátnál kegyetlenül fújt a metszõen hideg szél. Taszigált rendesen. Majd lefagyott az arcom. A kezem is megdermedt a vékony kesztyûben. Kapkodtam is a lábaimat, mihamarabb elérjem az ellenõrzõ pontot. Az utolsó pecsét is megvolt. A ponton, harsány csatakiáltások közepette, kisgyerekek csocsóztak bõszen,, pedig épp csak hogy fölérték az asztalt. A célban egyébként utol is értek. Ettõl a ponttól kezdve, már csak egy kis menetgyakorlat a célba érkezés.


Átvettem az emléklapot és a kitûzõt, beneveztem az Észak-Dunántúl Kupára, elmentem a kocsihoz a váltó ruháért, átöltöztem, ettem egy kis zsíros kenyeret erõs paprikával, ittam egy kis teát, s mivel megérkezett Ági, hazafelé vettük az irányt.


A téli szezon elsõ igazi téli túrája. A hideg szél ellenére remek kis túra, egy része nagyon látványos. A napsütés különösen széppé tette. Olyan részleteket is meglát ilyenkor az ember, ami mellett borult idõben simán elmenne.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1000/900 Ft-ért színes térképes igazolólapot (saját térkép nem kell), emléklapot és nagyméretû kitûzõt kaptunk. A víztározónál alma, a Pisztrángos-tónál müzliszelet (már akinek jutott), Bodajkon müzliszelet, a célban pedig zsíros- és margarinos kenyér, vöröshagyma és forró tea volt az ellátmány.

 
 
MirPTúra éve: 20142014.01.27 18:38:43
megnéz MirP összes beszámolója

Kincsesbánya 30 túrabeszámoló és képek a turazo.ininet.hu oldalon!

 
 
 Túra éve: 2013
nafeTúra éve: 20132013.01.28 20:29:54
megnéz nafe összes beszámolója

Kincsesbánya 30


GPS-el mért távolság: 25,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 535 m.


Reggel a rövidebb útvonalon közelítettem meg Kincsesbányát, igaz, az elõzõ napi hóátfúvások miatt, kissé lassabban haladtam, ugyanis alig értem ki Pápáról, az elsõ havas részen, 55-60-nál negyedikben kipörgött a kerék (második szezonját futó téli gumival), ami óvatosságra intett. Így csak negyed nyolc körül érkeztem. Bõven volt még parkolóhely. A nevezés gyorsan ment. Az Észak-Dunántúl Kupára viszont nem tudtam nevezni, mert a Pistiék megcsúsztak egy kicsit (szerencsére csak idõben). Majd ha beérek, nevezek. Gyors készülõdés, s neki is kezdek a táv teljesítésének. Az útvonal semmit sem változott az elõzõ évihez képest, így arról nem írok.


Az elmúlt hétvégéhez képest a hó olvadt, majd kemény kérgesre fagyott, s voltak olyan szakaszok is, ahol a keréknyomok feketék lettek. A járás nem könnyû. Én is, és látom, az elõttem járók is folyamatosan keresgélték, hol könnyebb menni. Az összetört kérgû részeken az egyenetlenségek és a tartás nélküli porhó nehezítette a járást, illetve vette igénybe az ízületeket. Ha a hókérgen próbáltam menni, akkor vagy megtartott a hó, vagy beszakadtam, teljesen kiszámíthatatlanul. A Vontató-hegyen olyan szakasszal is találkoztunk, ahol letolták a havat, és kiválóan járható sima felületen mehettünk. Ilyen egész jó úton ballagtunk le a víztározóhoz. Az útvonalról kicsit letérve értem el az elsõ pontot, ahol Helga és Eszter pecsételtek. A kapott almát elsüllyesztem a hátizsákba és mentem tovább.


A víztározó partján vettem elõ elõször a fényképezõ gépet, ami ezután gyakran elõkerült. A tározó menti út, egy kissé göröngyös, de jól járható. Az üdülõtelkek között elég síkos az út. Ezt már máskor is és máshol is megfigyeltem, hogy szinte mindig a lakott területeken csúszik a legjobban az út, pedig ott van kötelezettség a síkosságmentesítésre. Az aszfaltút viszont száraz. Ennek örömére, no meg azért, mert kezdek éhes lenni megettem egy Balaton-szeletet. Végre beértem a Gaja-szurdokba. A „Pisztrángos-tó” mellett Laciék pontõrködtek. Robi gázégõvel melengetett egy jeges fatörzset, hátha meg tudja gyújtani. Ez ez a helyzet, amikor az erdõbe fát kellene vinni otthonról a tûzrakáshoz. Pecsételés után beszélgettünk egy kicsit, elteszem a müzliszeletet, s kezdõdik a túra legszebb része. Csodálatos a havas szurdok. Ráadásul egészen könnyen járható. A patak még nem fagyott be, csak itt-ott, a lassú részeken bõrösödik a felülete. Az Ádám-Éva-fánál újjáépítették a gátat, így csaknem átbukik a fán a víz. Ballagok tovább. Hiányérzetem van. Eltûnt egy kerítés, ahol létrán kellett átmászni. A varjúvári viszont megmaradt. A létra ellenben jó, igaz a jég miatt óvatosabbnak kell lenni. A túra legmeredekebb kaptatója viszont kifejezetten könnyen járható, akár azt is írhatnám, hogy könnyebben, mint nyáron. Fönt, gyakran megállok fotózni és nézelõdni. A következõ kerítéseknél is könnyû az átjutás, jók a létrák. A másodiknál azért van egy laza fok, csak azért, hogy ráhozza az emberre a szívbajt, ha lefelé abba talál kapaszkodni. Hamarosan a sípályán ereszkedem lefelé, zömmel a kitaposott ösvény mellett. Ilyen lejtõn nem gond a beszakadozó hókéreg. A szél viszont újra ér. Érdekes, végig az egész szurdokban fújt, s csak a varjúvári kaptatón s fönt szûnt meg. A fordítottja a megszokott. A sípályáról leérve kezdem érezni, hideg a bakancs. A francba! Megint elfelejtettem impregnálni. Bezzeg a fõként munkába járásra használtat leimpregnáltam, pedig az csak egyszer ázott be eddig. Akkor, amikor a Bakonyi Mikulás túrán félcombig merültem az Ördögárki-pataba és belefojt a víz.


Alig vártam a városba érkezést, mert korgott a gyomrom. Amint száraz útra értem, elõbányásztam egy szendvicset, s megettem. Az ellenõrzõ pontig jórészt az úttesten gyalogoltam, mert az a járdákkal ellentétben hómentes. Megkaptam a pecsétet, beszélgettünk egy kicsit Gáborékkal. Megérkeztek az egyesületünkbõl Andrásék. Ittam egy kólát, s mentem tovább. A kálváriára vezetõ lépcsõn, méretes hóember állta utunkat. Föntrõl viszont a jeges szél ûzött le bennünket, lerövidítve a nézelõdésre szánt idõt. Hamarosan elértem az Alba Regia-forrást, ahol Pintér Józsitól kaptam meg az igazoló pecsétet. Jó sokan voltak a pontnál. Lefelé menet mellõztem a kitaposott ösvényt. Mellette biztonságosabb a járás. Újabb kaptató a Vasutas-pihenõig, ahol letértem fotózni. Jól nézett ki a Gaja sötét sávja, a hó háttéren. Fehérvárcsurgó széléig jót beszélgettünk néhány túrázóval. Az Aranyhegyi-dûlõben ismét óvatosan kellett menni. Az aszfalt elérésekor csaknem benéztem a kék jelzés fölsõ útra történõ kanyarodását. A többség maradt az aszfalton. A befagyott víztározó igen szép. A gáton a járás is könnyû. A zsilipnél leóvakodom fényképezni. Nagyon jól néz ki a hullámosra fagyott jég. A Becsali büféig egy kis sima menetgyakorlat. Sajnos a büfé zárva, pedig itt is szerettem volna meginni valamit. Ballagok hát tovább. A tározó szélén vezetõ ösvény is jól járható, így hamar elértem az utolsó ellenõrzõ pontot, ahol Helgától és Esztertõl megkapom az utolsó pecsétet. Ettõl kezdve a célba érés, már csak egy sima menetgyakorlat.


A célban megkapom az emléklapot és a kitûzõt. Mivel Ági még nem ért be, kimentem a kocsihoz, átöltöztem, s visszaballagtam. Beneveztem a kupára, ettem egy kicsit, beszélgettem az ismerõsökkel. Beértek Andrásék is, majd kisvártatva Imi is, aki utánam másfél órával indult. Ha nyitva a Becsali, lehet, még a túra közben utolér.


A túra hosszú távja jó pár helyen látványos. A szervezés jó, mint mindig. Igazi téli túra. Sok helyen rosszabb volt menni, mint a Vincézés-Pincézésen, viszont kevesebb energiát emésztett föl. Most nyoma sincs az izomláznak, pedig a táv ugyanolyan hosszú, a szint viszont 130 méterrel kevesebb.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 800/700 Ft-ért színes, térképes (ez jóval gyengébb színvonalú, mint tavaly), itineres igazolólapot, kitûzõt, emléklapot, és korrekt szalagozást kaptunk. Az elsõ ellenõrzõ ponton alma, a másodikon és a harmadikon nápolyi szelet, vagy müzliszelet, a célban pedig zsíros- és margarinos kenyér, és tea volt az ellátmány.


 

 
 
huszia64Túra éve: 20132013.01.27 19:50:39
megnéz huszia64 összes beszámolója



Kincsesbánya 20.,


TOPorgók a téli Bakonyban


 


Minden a régi


     Ha január vége, akkor Kincsesbánya teljesítmény túra. Az elõzõ heti Fázós TOPorgás után, a január 26-ai hétvégén kis csapatunk a Pázmándi TOPorgók legelszántabbjai  Judit, Heni, Imi, Torma és Sipos Csabik, valamint jó magam a Keleti-Bakonyba tartottunk. Az idõjárás szinte lemásolta az elõzõ hétvégit, talán azzal a különbséggel, hogy néhány fokkal még hidegebb reggelre ébredtünk. Ez azonban nem gátolhatott meg bennünket, s nem sokkal nyolc után, már parkolóhelyet kerestünk az általános iskola melletti utcában. A sorakozó autók és a buszmegállóból gyaloglók száma nem hagyott kétséget afelõl, hogy nem kell majd az erdõben magányra panaszkodnunk. Az iskola elõcsarnokában a már évek óta szokásos „szervezett káosz” fogadott minket. A hely nem lett az elmúlt év alatt nagyobb, s úgy nézett ki, az indulásra várók száma sem kevesebb. Itt csatlakozott hozzánk Enikõ, kislányával Grétával. Több asztalnál folyt az adminisztráció, talán kicsit túlbonyolítva. Külön kellett sorba állni a nevezési lapokért. Aztán a részvételi díj, majd az itinerek felvétele és az indítás. Bár minden asztalra kiírták, mire szolgál, de a feliratokat szerencsésebb lett volna fejmagasságba feltenni, és nem az asztalok elejére ragasztani, így megkönnyítve a három különbözõ távon nevezni és indulni szándékozók dolgát.  De ahogy az elõzõ években is, ismét áthámoztuk magunkat a tömegen és a jeges, havas szûk utcán, elhagyva a már régen nem mûködõ strandot a szalagozás mentén haladtunk az erdõ felé. Egy fém sorompónál aztán jobbra fordulva elkezdtük az elsõ lankás emelkedõ megmászását.


Úton a víztározóhoz


     A terep száraz idõben nem különösebben nehéz, de most az egyre emelkedõ hóban nehézkes volt a járás. Az sem jelentett könnyebbséget, hogy egy gépkocsi néhány nappal korábban megjárta a szekérutat, mert a keskeny keréknyom jeges és töredezett is volt. A reggeli fagy erõsen szorította a tájat, de legalább pocsolyákra nem volt gondunk. Így értük el a Szeg-hegy megkerülésével a felsõkincsesi mûutat. Ezen átkelve jobbra folytattuk utunkat a szalagozással megerõsített piros jelzésen. A Vontató-hegy tövében haladtunk szép, hamisítatlan téli idõben. Folyamatos volt a vándorok sora, kisebb-nagyobb csoportokban egyenletesen haladtak. Csak néha tûnt fel egy-egy terepfutó, akik udvariasan megköszönték ha kitértünk elõlük. A tömeget az indokolta, hogy ez a szakasz közös volt mindhárom távon. Így a „profi” túrázók mellett, lelkes családi csapatok is bõségesen akadtak, akik a 10 km-es távot célozták meg. Gyerekeik nagy elszántsággal törték az utat, alkottak hó angyalokat. Volt, aki már itt a nyakában cipelte a legkisebbeket, de akadtak akik szánkóval küzdöttek a hepe-hupás terepen. Hiába jártak már elõttünk is sok tucatnyian az ösvényen, a porhó kristályos szemcsékké fagyott, s nem lehetett bele utat taposni. Mindenütt lábnyomok voltak, de mint ha a sivatag futóhomokjában lábaltunk volna. Igen csak igénybe vette az izmokat. Egy irtásnál becsatlakozott az országos kék is, s immáron dupla jelzésen róttuk a lomha kilométereket a Fehérvárcsurgói víztározóig. Itt a piros és a kék jelzés elágazott, s mi a kéken elértük a két percre lévõ elsõ ellenõrzõ pontunkat, a gyerek üdülõt. Ekkorra Gréta belefáradt a folytonos hótaposásba és nagyszülõi segítséggel búcsút vett tõlünk.   Itt a szervezõk almával és melegedõvel várták a résztvevõket. Pecsételés után a tíz kilométeresek a Vontató-hegy túloldalán visszaindultak Kincsesbányára.  A két hosszabb táv visszatért a kék, piros elágazásához, s immáron a tározó partvonalát követve haladtunk Gányás felé.


 


Pisztrángos-tó


     A szebb napokat is megért kis üdülõ területen áthaladva elértük a guttamási mûutat. A forgalom nem volt túl nagy, de az a kevés autó szinte kivétel nélkül tudomást sem vett az út szélén folyamatosan kígyozó talpasokról. Az aszfalt és az autósok miatt is felüdülés volt elérni a Gaja-szurdok bejáratát. A Tájvédelmi Centrum kis székely kapuján belépve újra a természet békéjébe merítkezhettünk. Vastag hó borított mindent, s a nyugalom tapintható volt. Elérve a Pisztrángos-tó melletti pihenõ helyet megérkeztünk a második ellenõrzõ ponthoz. Kissé csalódtunk, hogy a büfé zárva volt, de legalább a wc-t használni lehetett. A pontõröket viszont jól ismertük, fehérvári barátaink Laci és Robi egy segítséggel osztotta a pecséteket és a csokit. Az igazolás megszerzése után folytattuk utunkat, s elértük a nemrég felújított Gaja-hidat. Néhány évvel ezelõtt a patak áradása teljességgel tönkre tette az átkelõt. Az ár eltûntette a kis Pisztrángos-tavat és az egész völgyet egyetlen nagy tóvá változtatta pihenõstõl, esõházastól. A nem messze lévõ víztározó szintén a tûréshatárig megtelt, s a keleti végén lévõ völgyzáró gát is veszélybe került. Napokig a közelébe sem engedtek senkit, és aggódva figyelték a szakemberek, hogy képes-e az építmény Székesfehérvárt megvédeni. A gát akkor kibírta. Most sincs sokkal kevesebb hó, de talán nem hirtelen következik be az olvadás.


     A kõbõl és fából épült hídon átkeltünk a Gaja túl oldalára. Itt elvált a két hosszabb táv, a harmincasok a kék és piros jelzésen haladtak tovább Bodajk felé, mi a piros háromszögön elindultunk vissza a tározó irányába. Lassú emelkedõvel egy darabig a tó partját követtük. Nemsokára balról vissza csatlakozott a kék jelzés, immáron Bodajkról jövet, s a jelzést követve mint egy tíz kilométeres kitérõ után újra egyesültünk a harmincasokkal. Mi az elválás óta, alig pár száz métert tettünk meg. Átkelve egy vadkerítésen újabb emelkedõ következett, a sûrûn nõtt fák között csak libasorban lehetett kanyarogni. A hó itt sem kegyelmezett, bár valamivel alacsonyabb volt.


… és újra az üdülõ       


     Az erõbõl kiérve ismét szalagozással erõsítették meg a kék jelzést. A kövecses-hegyi szõlõk kis házai között a keskeny földút tükörjéggé volt döngölve, ami néhányunknak nehézséget is okozott. Õk közvetlen közelrõl tapasztalták meg a jég hidegét. Szerencsére azonban baleset nem történt. Újra elértük a guttamási mûutat, melyen most csak pár száz métert kellett megtenni, és az autósok is eltûntek. Lehet, hogy ez csak az ebéd közeli idõpontnak volt köszönhetõ. Pár perc után, már a víztározó ártere mellett haladtunk, s lassan elértük a nyugati gátat. A töltés tetején vitt az út. A hatalmas jégfelületen vadkacsák csoportjai próbáltak szabad vízfelületet keresni, de hasztalanul. A fagy lezárta az egész tározót. A töltés elhagyása után, újra üdülõ övezet következett. Közeledtünk a már évek óta jól ismert és bejáratott Be-Csali büféhez, ahol kis frissítést és pihenõt terveztünk. Azonban legnagyobb meglepetésünkre, az eddig mindig nyüzsgõ hely zárva volt. Tanácstalanul álltunk társainkkal a kapunál, de segítség nem lévén tovább kellett indulni. Újra közvetlenül a vízparton haladtunk, egészen a völgyzáró gátig. Itt a gát tetején vitt az út, s nem sokára vissza értünk az elsõ, de immár harmadik ellenõrzõ pontunkhoz, a gyermeküdülõhöz. Reggel óta csak annyi változott, hogy a pont személyzete átfázott, így beköltöztek a melegedõbe. Szó mi szó, komfortosabb volt a pecsételés. Újra almával kínáltak mindenkit, s látható kellemetlenséggel hallgatták a zárt büfével kapcsolatos megjegyzéseket, melyek természetesen nem a rendezõségnek szóltak.  A pecsételés után, aztán visszatértünk a völgyzáróhoz, és egy széles úton ráfordultunk a képzeletbeli célegyenesre. Eseménytelen, és nem túl szép 2 kilométer után, a szalagozás elhagyta az utat és az erdõbe tért. Az ipari út után kimondottan jól esett az addig nem szeretett por hó is.


A célban


     A szalagozás segítségével elértük Kincsesbánya elsõ házait, majd egy betonutat keresztezve ismét a rajt-célnak helyet adó általános iskolánál voltunk.  Az érkeztetés flottul ment, megkaptuk a túra emléklapját és kitûzõjét.  Ezután következhetett a szokásos zsíros kenyér parti, ahol gondolván mindenkire, margarinos és lekváros kenyeret is kínáltak. Az átfázott csontokat pedig forró citromos teával lehetett átmelegíteni. Mindent egybe véve a túra hozta a már évek óta megszokott jó színvonalat.  Látható volt, hogy a székesfehérvári Vízivárosi LSE rendezõi  igyekeztek mindent a lehetõségek szerint legjobban megszervezni. Köszönet érte, s remélhetõleg találkozunk e túrán 2014-ben is.  


 


 


 
 
 Túra éve: 2012
nafeTúra éve: 20122012.02.15 16:20:38
megnéz nafe összes beszámolója

Kincsesbánya 30


GPS-el mért távolság: 25,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 540 m.


A megszokottnál késõbb értem Kincsesbányára, mivel az a keskeny út, amin rövidíteni szoktam a 8-asról Iszkaszentgyörgyre, le volt zárva, fordulhattam vissza. Érdekes, a mostaninál nagyobb hóban is mentem már rajta. A rajtban, elõször is a fõrendezõt kellett megtalálnom. Jön e Patrik túrázni? Hát nem. Már elõzõ este „megszökött” a nagyihoz Fehérvárcsurgóra. Dominika esetében szóba sem jöhetett az indulás, mivel Folti kutya nélkül nem jön túrázni, s hogy nézett volna ki, hogy pont a fõszervezõ lánya indul kutyával, amikor az a kiírás szerint tilos. (Azért így is volt olyan aki a hosszútávon kutyákkal vett részt.) Ennek megfelelõen a hosszú távra nevezhettem. Meglehetõsen gyorsan sikeredett. Nyoma sincs a tavalyi zsúfoltságnak. Kb. fele annyian indultak, mint elõzõ évben (akárcsak a Téli Tihanyon), köszönhetõen a hidegnek, az újabb hóeséssel, hófúvással fenyegetõzésnek és a gazdasági válságnak. Nevezés után, irány a kocsi, meleg vizet töltöttem az ivózacskóba, kiraktam egy termosz teát, elõvettem a túrabotokat, s nekivágtam a távnak. Mivel azonban pár órás napsütést is ígértek a békák, biciklis szemüveget vettem. Nem kellett volna.


Úgy éreztem, hidegebb van, mint a Téli Tihanyon. Most egy másik térdmelegítõvel kísérleteztem. Ez pláne nem jött be. Úgy látszik elfelejthetem. Kicsit szorítja a térdemet, ami fáj miatta, ráadásul ez is lecsúszik. Hagyom a francba. Az elsõ emelkedõn bemelegítek. Alig csúszik a hó. Fagyott földre esett, és azóta sem volt semmi olvadás, így nem tudott jegesedni, még ott sem, ahol gépjármûvek taposták le. Sokkal könnyebb és biztonságosabb járni benne, mint gondolná az ember. A száraz útnál azért természetesen több energiát igényel. Majd ha egy kicsit megolvad, s úgy tapossák le, akkor lesznek bajok.


Hm... Az elhagyott bányát, hamarabb érjük el, mint emlékszem. Nem mentünk ki az erdõsarokra, ahonnan van egy kis kilátás. Ballagok tovább. Jó hideg van, de szerencsére az ígért erõs szél nem érkezett meg. Idõnként kipróbálom, használható-e a kis sapi, amit az ivózacskó szelepére varrtam. Elmegy. Megérkeztem az üdülõbe, ahol Gáborék pecsételnek. Kapunk egy almát is. Elsüllyesztem a hátizsákba. Beszélgetünk egy kicsit, s megyek tovább.


Természetesen lemegyek a víztároló partjára egy-két fotó erejéig. Elég sok fát vágtak ki az erdõben. Rátértem a víztároló partján vezetõ aszfaltútra. Itt szinte a teljes erdõt tarra vágták. Mikor jut el végre a magyar parlament oda, hogy a fejlett országokhoz hasonlóan kategorikusan megtiltsa a tarvágást? Bezzeg a HACCP-t, ami az EU-ban csak ajánlás, nálunk kötelezõ, tönkretéve a vendéglátást. Mészáros Andrásék érnek utol, s azon mód le is hagynak. Készítek néhány fényképet, s megyek tovább.


Végre letérhettem az aszfaltról. Utolérem Ágiékat, majd a fotós megállóknál lemaradok. Így megy ez az egész Gaja-szurdokban. Van mit fotózni. Újjáépítették a hidat, amit elvitt a víz. Látom, alapos partvédelmet is építettek neki. A patak befagyott, de följebb azért találtam olyan helyet, ahol 1-2 négyzetméteren beszakadt a jég, s nem tudott újra fagyni. Az Ádám-Éva-fánál hallani, ahogy a jég alatt zúg a víz. Szemmel láthatóan dolgozott a szél is, elhordva a havat a fák tövétõl, másutt összehordva azt. Meglepetés, az elsõ kapu nyitva, nem kell a létrán átmászni. Az útvonal összes létrája felújításra, illetve megjavításra került, elég könnyen járhatók. Az Öreg-hegyi az egyetlen, amely jegesen veszélyes, a kifelé dõlõ három fölsõ lépcsõfok miatt.


A Varjúvárnál megelõzõm Ágiékat, s megkezdtem a kikapaszkodást a völgybõl. A meredek emelkedõn, visszacsúsztam egy havas kövön, de semmi komoly. Újra nekiveselkedem, most már jobban megnézve, hova lépek. Fölérve fotós megállók következtek. Utolérnek Anették az egyesületünkbõl, s amikor a piros háromszögjelzésen kimegyek a peremre fotózni, el is hagynak. Csak a Gajavölgy vendéglõben érem õket utol. A sípályánál, ahogy ballagok lefelé egyre többen szánkóznak. Bodajkra beérve, elõbányászom a szendvicsemet, s az ellenõrzõ pontig megeszem. A vendéglõben pecsételés, folyadékpótlás, s már megyek is tovább. A Kálváriáról hamar elûz a hideg szél, még ha nem is erõs.


A következõ kerítésnél, a kapu dróthálóján, méretes lyuk. Létrázás helyett ezt választom. Leveszem a hátizsákot, s átlépek rajta. Az Alba Regia-forrásnál fölírom a kódot. Leballagok a völgybe, hogy minél alacsonyabbról kezdhessem a Vasutas-pihenõhõz vezetõ kaptatót. Egész könnyen följutok. Gyakorlatilag nem csúszik. A pihenõt, mint kilátó pontot sajnos egyre inkább elfelejthetjük ahogy nõnek a fák. Kellemes lejtõ következik, majd egy kis emelkedõ, ahol végre kisüt a nap. Ennek eredményeként, a létra után megállás, s levetek egy pulóvert, illetve lecserélem a kesztût. Ez is mutatja, mennyivel hidegebb az idõ, mint egy héttel korábban Tihanyban. Akkor még egy kilométert sem tettem meg a pulóver levételéig, most 17-t.


Kellemes sétával érem el újra a víztárolót. Van korcsolyázó bõven. A hangokból ítélve, jégkorong meccs is lehet. A gáton megint csak jó hideg van (mint mindig). Bár nem ellenõrzõ pont a Becsali-büfé, azért betérek egy kis folyadékpótlásra. A domboldalban vezetõ út is könnyen járható. Újra elérem az üdülõnél lévõ ellenõrzõ pontot, ahol most csokit kapok a pecsét mellé. Ezek után, már csak be kellett gyalogolni a célba, ahol megkaptam az emléklapot és kitûzõt, megvásároltam két kerékpárral is teljesíthetõ fejér megyei túramozgalom igazolófüzetét. Domiék, mint segéderõk csak ekkor érkeztek. Ettem egy kis zsíros kenyeret, s hazafelé vettem az irányt némi kitérõvel Csókakõre, vásárolni egy kis bort, a Vicézés Pincézésnél megismert Bogi pincében.


A túra ár/szolgáltatás aránya . 800/700 Ft-ért színes, térképes, itineres igazolólapot, kitûzõt és emléklapot, korrekt szalagozást kaptunk. Az elsõ ellenõrzõ ponton alma, az utolsón csoki, a célban pedig zsíros- és margarinos kenyér, hagyma, Piros arany, erõs paprika krém és tea volt az ellátmány.


Tettem föl néhány képet az egyesület honlapjára: http://furediturazok.lapunk.hu; a fotók közé, Kincsesbánya 30 tt. 2012. címen.




 


 

 
 
huszia64Túra éve: 20122012.02.15 13:17:22
megnéz huszia64 összes beszámolója


Kincsesbánya 20


 


Prológ


     Kemény mínuszok egész héten. Hajnalonta közel -20 fok. Így készültünk  mint már három éve mindig a kincsesbányai téli teljesítménytúrára. Idén tán az idõnek is köszönhetõen, no meg az elfoglaltságoknak kis, pusztán három fõs csapattal vágtunk a hajnali mûútnak a Keleti-Bakony felé. A kocsi külsõ hõmérõje -17 fokot mutatott, s az internet is megerõsítette a mérést. Mi viszont, a két Erzsi meg én, vidáman néztük az elsuhanó fákat. Mentünk mert jól esett, és mint Rejtõ Jenõ is megírta egykoron örök becsû Tizennégy karátos autójában :          „ …normális emberre nem bazíroznak világfürdõhelyet.”  Nem mintha Kincses az lenne, de egyesek szerint mi sem voltunk komplettek.  Nyolc körül járt az idõ, amikor leparkoltunk a túra bázisául szolgáló általános iskola parkolójában. Már meg sem lepõdtünk, hogy a hõmérõ fikarcnyit sem változott. Ennek ellenére szép számmal sorakoztak autók mindenütt.


Hegyre fel !


     Az aulában kisebb tömeg, és a szokásos jól szervezett adminisztráció várta az indulni szándékozókat. Ismerõs arcok, vidám köszöntések és már a kézben is voltak a szintén szokásosan jó minõségû és kiállítású itinerek.  Ahogy a strand kihalt medencéje mellett haladtunk az erdõ felé, lehagyott minket az elsõ terepfutó. A vastag hóban olyan természetességgel szökelt, mint ha csak a tengerparti sétányon járna. – No, vannak nálunk nagyobb megszállottak is – állapítottuk meg. Aztán feltûnt néhány kutyás túrázó, pedig a vadaspark miatt a 20 és 30 kilométeres  táv kutyával nem volt teljesíthetõ. Viszont bíztunk benne, hogy a kutyások csak a tízesen mennek. Alig hagytuk el az erdei út lezárására szolgáló sorompót, megkezdõdött az elsõ emelkedõ a Szeg-hegy „bércére”.  Néhol a magas hó, máshol a csúszkálás tette színesebbé a kapaszkodást, és röpke percek múlva, már híre-hamva sem volt a mínuszoknak. A hegy megtette hatását, megindultak lefelé a cipzárak.  De minden emelkedõ egyszer véget ér, és elértük a jól ismert kincsesi mûutat, ahol korábban az elsõ ellenõrzõ pont szokott lenni. Most viszont csak a hó, és a piros jelzés várt. A pont még messze volt. Könnyen járható terep következett, beszélgetésre kitûnõ. A hangulatot csak néha törte meg egy-egy újabb futó. Már meg sem lepõdtünk, nem is számoltuk õket. – Biztos megy a buszuk ! – hallatszott néha egy megjegyzés.  A „ráérõsebbek” elszórtan, vagy kisebb csoportokban haladtak a viszonylag egyenes erdei szekérutakon. Elhaladtunk a felhagyott bauxit fejtések  mellett, és a Vontató-hegy oldalában egy kerítés bejárójánál kisebb csoportosulásba futottunk. Ellenõrzõ pontnak hittük, de néhányan csak reggeliztek. Így tettünk mi is.  Miután felfrissültünk, folytattuk az utat a Fehérvárcsurgói-víztározó felé. A parton, egy üdülõnél elértük végre az ellenõrzõ pontot. A parkban felállított idõjárás állomás, még mindig -10 fokot mutatott. A pecsétek begyûjtése után, a szervezõk almával és nagyon kulturált melegedõvel, mellékhelységgel kedveskedtek. Kis technikai szünet után már a tározó partján bandukoltunk Gányás felé.  A kis üdülõ területen áthaladva elértük a Guttamási, Fehérvárcsurgó közötti mûutat, és ezen haladtunk, még mindig a  tározó mellett a Gaja-szurdok bejáratáig. Itt kezdõdött a Gaja-völgyi Tájcentrum. További néhány száz méter megtétele után, a Pisztrángos-tónál lévõ kiépített pihenõ helyen volt a második pont. Illetve, egy fára erõsített kódszám.  Lejegyeztük, és a kis tavat megkerülve az újonnan épített fahídon átkeltünk a Gaján.  Nehéz volt elképzelni a határtalan békében a két évvel ezelõtti hatalmas áradás pusztítását, ami tengerré változtatta az egész völgyet. Most viszont csend és béke honolt. Bár a vastag, végtelen hó elég fenyegetõnek tûnt. Ez a hely volt a húszas túra legtávolabbi pontja. Elindultunk visszafelé a Gaja partján, újra a víztározó irányába. A harmincasok viszont egy bal kanyarral végig haladtak a szurdokon, hogy aztán a Varjúvár emelkedõjét megmászva, elérjék Bodajkot, és onnan vegyék „hazafelé” az irányt.  


Minden út Kincsesre vezet


     Pár perc menetelés után, feltûntek felettünk a hegyen, a már Bodajkról visszafelé tartó  elsõ harmincasok és nemsokára be is csatlakoztak, így immáron újra együtt folytattuk az utat. A piros háromszög felvezetett az Öreg-hegy lankájára. Itt egy fa létrán át kellett mászni a vadvédelmi kerítésen, ami nem is volt egyszerû feladat, lévén a lépcsõfokok lefelé lejtettek, és jegesek voltak. Jancsi és Juliska szerû erdõ következett, ösvény sehol, csak a sûrû fákon néhány kopott jelzés.  A hegyoldalon mindenfelé nyomok, jó, hogy ismertük a terepet. Elértük az országos kéket. Itt kisebb vita alakult ki a továbbiakkal kapcsolatban. Jobbra, vagy balra. Mindkét út levisz a tározóhoz. Mi a szebb, bár kicsit bonyolultabb ösvényt választottuk. Egy kiszögelésnél megcsodáltuk a befagyott tározót, és az üdülõtõl megtett útvonalunkat. Szemben a messzeségben ott sárgállott az épület, ahova ismét igyekeztünk. Szép volt ez a rész. Leereszkedtünk az Öreg-hegy meredélyén, néhány vállalkozó szellemûvel, és nemsokára újra a tározó partján voltunk. Mûúton haladtunk. Akik balra fordultak a kéken elkezdtek szálingózni az üdülõkön keresztül az útra. Miután elértük a „balosok” utolsó csatlakozási lehetõségét, letértünk az aszfaltról, és a víztározó gátján folytattuk az utat.


     Mint színes csigák a túrázók a gáton, lent korcsolyázók, jégkorongozók a jégen. Így értük el Fehérvárcsurgót, és a régi ellenõrzõ pontot, a Becsali büfét. A rutinosok megszokásból, az újoncok pedig ismerkedési szándékkal, de szinte kivétel nélkül betértek  egy-egy „frissítõre”. Mi sem tettünk másként, megtartottuk az elmaradhatatlan „agancsos kóla” szertartást. A tulajdonosnõ közben mesélt régi horgász kalandokról, kapitális harcsákról, csukákról, pontyokról, amelyekrõl a bizonyságok fényképeken lógnak a falakon. Nehezen indultunk tovább, de menni kellett. Két perc és újra az üdülõ sárga épületénél voltunk, s gyûjtöttük be az immáron harmadik igazolást.  Újra ajándék, ezúttal csoki. Szerelvény igazítás a melegedõben, aztán már csak az utolsó pár kilométer Kincsesig. Egy darabig aszfalt, aztán a szalagozás bevitt az erdõbe. Ismerõs, megszokott szakasz következett, melynek végén feltûnt az iskola épülete. Megérkeztünk.  Következett a szokásos rutin. Bélyegzés, a kitûzõk és emléklapok átvétele.  A rendezõk a hagyományos menüvel várták a beérkezõket, meleg tea, zsíros, margarinos, lekváros kenyér és az elmaradhatatlan savanyúság és hagyma.  Jó hangulatban folytak a beszélgetések, és a reggeli zimankó már történelmi múlt volt. Bár odakint még mindig kemény mínuszok voltak. Ennek ellenére 113-an megtették a harmincas távot. 96-an voltunk a húszason, és ne feledkezzünk meg a 85 fõrõl, akik fõként gyerekekkel legyalogolták a tíz kilométer.  Nem tudom a rendezõk, hogy értékelik a túrát, de a közel háromszáz résztvevõ biztos jól érezte magát, amiért is köszönet a székesfehérvári Viziváros Turisztikai Egyesületnek és minden rendezõnek a szép napért.


A túrán készült képek, az alábbi címen, a galériában megtekinthetõek :


http://eeonline.gportal.hu

 
 
Conan40Túra éve: 20122012.02.15 09:50:58
megnéz Conan40 összes beszámolója

 Kincsesbánya 30


 


Sokat dilemmáztam, hogy elmenjek-e a túrára, mivel elõször gyakorlatilag a teljes csapat mondta vissza a részvételt (érthetõ okok miatt), másrészt nem éppen kellemes túraidõt jósoltak. Azonban a mehetnék gyõzött és szerencsémre sikerült fuvart is találni, innen is köszönet Tibinek a szállításért.

Amikor elindultam hajnalban, az autó hõmérõje -13 fokot mutatott és ez nem nagyon változott akkor sem, amikor megérkeztünk Kincsesbányára. Vacogva tettük meg az elsõ pár métert az autó és az iskola között, ahol már javában folyt a nevezés és a rajtoltatás. Meglepetésemre a tavaly tapasztalt tömegnek nyoma sem volt. Most sem voltak kevesen, de vagy flottabbul ment a dolog, vagy elriasztott sokakat a hideg. Minden esetre viszonylag gyorsan megtörtént a nevezés, az itinerre, mely színes térképet és útvonal leírást is tartalmazott a 8:30-as indulási idõ került.

Kis felkészülés után kis csapatunk hamarosan már az iskola elõtti havas utat taposta.


Nem sokáig haladtunk a hóval belepett aszfalton, hiszen nem sokára jobbra fordultunk, hogy megkezdjük emelkedésünket a Szeg-hegy felé. Az út csodálatosan be volt havazva, élmény volt lépkedni. Könnyedén elértük a hegygerincet és kiérve az erdõbõl immár nyíltabb terepen folytattuk utunkat, ahol azonban már éreztük a fák hiányát, hiszen itt már komolyabban fújt a szél. A mûutat keresztezve ismét erdõsebb terepre értünk, majd kisebb hullámvasutazás után elértük a fehérvárcsurgói víztározó melletti üdülõ területet, ahol elsõ ellenõrzõ pontunk volt. A ponton már egy jelentõsebb mennyiségû túratárs fogyasztotta az ott kapott almát, többen pedig a reggelijükbe is belekezdtek. A pecsételés után mi is egy kis harapnivalót vettünk magunkhoz, majd visszafordultunk és a tó felé vettük az irányt.


Viszonylag sokáig haladtunk a tó mellett, mely a hideg miatt vastagon befagyott, legalábbis így gondoltuk, mivel több korcsolyázót is láttunk a tavon siklani. A tavat követve értünk el a Gányás nevû üdülõ területhez, melyen keresztül haladtunk. Több helyen is eladó táblát láttunk kirakva az egyes kerítésekre, biztosan már fényét vesztette a körzet, de egyes helyeken még láthatóan laktak is. Az egyiknél például hatalmas kutyákat láttunk igencsak kis helyre bezárva, amit nem is igazán értek, hogy hogyan lehet megengedni. Remélem nem ez az általános állapotuk. 

Ezen morfondírozva jutottunk el a mûútig, mely elkísért bennünket egészen a Vadasparkig, melyen a Gaja-patak folyt keresztül. A park bejáratát elhagyva hamar elértünk a Pisztrángos-tóig, mely utunk második ellenõrzõ pontja volt. Itt elõször kicsit megtorpantunk, mivel magát a pontot nem találtuk, de aztán hamar kiderült, hogy ez csak egy kóddal rendelkezõ ellenõrzõ pont. Mivel nem volt nálam toll, ezért a fényképezõgéppel készített fényképpel bizonyítottam ottjártamat és továbbindultunk az immár teljesen helyreállított Gaja-patakon átívelõ híd felé.


Ezt a hidat mosta el tavaly az ár és változtatták meg akkor az útvonalat, így ahhoz képest számomra teljesen új szakaszon haladt a túra, ami kellemes meglepetés volt. Kanyarogva haladtunk a vastagon befagyott patak mentén a nem kicsi hóban, mely nehezítette a járást, de lévén, hogy tél van, hozzátartozik a túrához és számomra ez külön plusz pontot jelentett, hiszen tavaly teljesen szárazon keltünk végig ezen a szakaszon. Megtekintettük útközben az Ádám-Éva fát is, majd átkelve a kerítésen jutottunk el a völgy végében található  Varjú-várig. Itt egy sporttársat útba kellett igazítani, mert a völgy végében teljesen visszaforduló ösvényt a hó miatt nem volt könnyû meglátni annak, aki elõször haladt az útvonalon. 

Egy komolyabb emelkedõ következett sziklás-havas terepen, ahol persze a kellõs közepén mondta be az unalmast a túrabotom és úgy döntött, hogy túl hosszú volt eddig, ezért összecsúszik, így bot nélkül kellett felérnem a hegytetõre, ahol nem kis veszõdséggel tudtam csak megzabolázni a rakoncátlan túrafelszerelést. A botjavítás után egy pillanatra megálltunk, hogy bevárjuk lemaradt társainkat és gyönyörködjünk a tájban és pár fényképet is készítsünk, majd tovább indultunk Bodajk felé.

Átkeltünk mégegy kerítésen és hamarosan a Bodajki sípályán találtuk magunkat, ahol megjegyeztem társaimnak, hogy popsitepsit kellett volna a felszereléshez kapcsolni, mert az ilyen szakaszokon sokkal egyszerûbb lett volna csak azzal lecsúszni. Lehet, hogy legközelebb rendszeresítem is a felszereléshez.

Elindultunk lefelé a kihasználatlan sípályán, melyet nem is értek, hiszen rengeteg hó volt és tökéletesen alkalmas lett volna sportolásra. Egy másik dombot a helyi gyerekek ki is használtak szánkózásra és vidáman siklottak a domb alja felé, míg mi folytattunk utunkat immár Bodajk utcáin. Hamar elértük a Fenyõ presszót, mely valamikor kék túra pecsételõ hely volt, de immár zárva és nem úgy néz ki, mint ami mostanában kinyitna, azonban a mi uticélunk nem ez a presszó volt, hanem a Gaja vendéglõ, utunk harmadik ellenõrzõ pontja, ahol kellemesen meleg helységben lehetett kicsit pihenni a hideg után. 


Megkaptuk itt is a pecsétet (matricát?), azaz megkaptuk volna, ha nem "fogyott volna el" a pontõrõknek, így csak aláírtak, majd folytattuk utunkat a Kálvária felé. Ez egy csodaszép domb, mely Bodajk fölé emelkedik, mind a kálvária a stációival, mind a kilátás remek hely fotózásra, melyet nem is hagytunk ki. Tovább haladva a kálváriáról ismét emelkedtünk, elhagytuk a települést és hamarosan ismét a Vadaspark területére értünk. Míg mi a létrával veszõdtünk, addig egyik túratársunk egyszerûen átsétált a kapunk tátongó jókora résen, majd megkezdük ereszkedésünket az Alba Regia forrás felé. A forrás már a negyedik ellenõrzõ pont volt, mely szintén nem rendelkezett emberi õrökkel, hanem a már látott kódos megoldás fogadott bennünket. 


Gyors fotózás után követtük az ösvényt és hamar elértük a Vasutas pihenõnek nevezett domb alját, amire megkezdük a felkapaszkodást, mely nem is tûnt egyszerû feladatnak, tekintve, hogy komoly hóval kellett megküzdenünk, de ez sem foghatott már kirajtunk. A tetõn ismét elõkerültek a fényképezõgépek és immár újabb fotókkal a zsebünkben ismét ereszkedni kezdtünk. Ismét átmásztuk a kerítést, majd kisebb kacskaringó után elértük a fehérvárcsurgói pincesort. Ezt követve hamarosan feltûnt a már egyszer látott tó, de immár a másik oldaláról. Egy kevés aszfalt után nemsokára a tavat övezõ töltésen haladtunk. Elhagytuk a Becsali büfét, tavalyi utolsó ellenõrzõ pontunkat, majd dacolva a tó mellett erõsen fújó széllel, megkerültük a tavat és megérkeztünk túránk utolsó (és egyben elsõ) ellenõrzõ pontjához, ahol megkaptuk itinerünk utolsó pecsétjét, valamint egy finom csokit és elindultunk a cél felé.


Kis szakaszon visszafelé indultunk, majd egy hosszú aszfaltos, majd erdõs hullámvasutazás után 14:15-kor értünk be a célba. Megkaptuk a szép emléklapot és a kitûzõt és egy forró teára és zsíros kenyérre invitáltak bennünket, melyet örömmel és köszönettel elfogadtunk és el is fogyasztottunk.


Összegzésül a túra nekem nagyon tetszett, annak ellenére, hogy a hóban még a letaposás ellenére is nehéz volt haladni, remek téli túra, bár Bodajkon jól esett volna egy kis meleg tea, de ne akarjunk mindent. A szervezés és a szalagozás teljesen rendben volt, nagyon nehéz lett volna eltévedni. A végén a tea nagyon finom volt, a zsíros kenyér jól esett. Gratula és köszönet a szervezõknek, remélem jövõre is eljutok ide.


Túra trackje

 
 
JakabTúra éve: 20122012.02.14 15:17:31
megnéz Jakab összes beszámolója

Hétvégi egyik programom a Kincsesbányai túra volt. Kincsesbánya egy kicsi bányászfalu Székesfehérvárhoz közel, dombokkal erdõkkel övezett, és a közelében a Fehérvárcsurgói Víztározóval, szép fekvésû falu.


1941-tõl folyt itt bauxitbányászat 1999-ig, a bánya bezárásáig nagyon sok anyagot termeltek ki. Errõl bõvebben a falu honlapján olvashattok: http://www.kincsesbanya.hu/index.php?pg=sub_7


A túra az iskolából indult, a tavalyihoz képest egészen kevesen voltak, de betudható szerintem ez a nagy hidegnek. Reggel mínusz 14 fokban indultunk el. Én, gyávaságból (hogy nagyon hideg van) csak a rövid 10 km-es távon indultam, bár volt 20 és 30 km-es táv is. Mivel már mindkettõn voltam, talán nem nagy szégyen.  Maci a hosszú távot választotta.


A hideg ellenére az elsõ dombon már ki kellett zipzáraznom a kabátomat, mert azért ha mozog az ember nem fázik, vagy legalábbis nem olyan nagyon.


Az emelkedõn szép havas erdõben értünk fel a tetõre, a téli táj ritka kincs manapság.



Örüljünk a hónak, mert évek óta nem volt, ki kell használni a tél örömeit. Szóval a hegytetõ után a már ismerõs úton haladtam tovább, szóba elegyedve egy Bakonybéli túratárssal. Közben elhaladtunk egyik bezárt nyíltszíni bányrész mellett, ezt le is fotóztam.




 



Most persze hó lepte a vörös földet. A dombtetõ után természetesen lejtõ következett, majd hamarosan a tóhoz értünk, ahol egy turistaházban volt az ellenõrzõpont. Innen váltak szét a hosszabb és rövidebb távok. Eddig piros-kék jelzésen jöttem, ezután a kéken folytattam. A ház elõtt pecsételtek a pontõrök, egyenlõre jól bírták a hideget. A ponton almát kaptunk, amit ezúttal én nem kértem. Még ráfagyott volna a számra. :-)


Percek múlva már a befagyott tavat csodáltam, nem is láttam még ilyen zordnak és szépnek.



Néhány száz méter után felértem a víztározó tetejéhez, innen rövid ideig aszfalton majd ismét erdõben folytattam az utat. Sajnos nagyon rövidke volt ez a túra, sajnálom nagyon hogy nem mentem hosszabbra. El sem lehetett fáradni, és nagyon jól ki volt szalagozva, a jelzések is nagyszerûek voltak, meg az egész szervezés. A célban oklevelet, nagyon szép kitûzõt vehettem át, majd zsíros, és vajas, valamint lekváros kenyeret lehetett enni, és meleg tea is volt. Az 500 Ft-os nevezési díjért megfelelõ ellátást és jutalmat kaptunk.


Itt találkoztam Zsuzsával és Zsoltival, aztán órákat vártam Maci pajtásra, aki azért nagyon jó idõ alatt teljesítette a 30 km-t. Csak Teve elõzte meg, akinek Macival együtt ezúton is gratulálok!






 


 

 
 
tetova hegyi teveTúra éve: 20122012.02.12 22:03:10
megnéz tetova hegyi teve összes beszámolója

 Teve a sipalyan


Bogargyilkos piszok hideg, pedig csak kesobb indultunk el. Az elso emelkedon elfagytak a pataim. A szokasos kelet bakonyi terep jellemezte az elejet. Nehany kibelezett resz es sok-sok vagas. Az 1. ponton ajanlott almat meghagytam az utanam erkezoknek. Elhagyva a Ganyast jott a lehangolo betonut. Ezutan azonban a tura legszebb resze, a Galya volgye. Kisebb-nagyobb hoporzas pataim nyoman. A Varjuvarra felfele egyre kevesebb a beduin, s egyszercsak felbukkan Bodajk nevezetes sipalyaja is. Csak nehanyan szankoznak, s melan bamuljak hogy csuszik le tevesegem. Meglett a vendeglo is, ahol kedves turatarsam, maci fogad. Dormog picit, hogy maris beertem. A kalvaria domb enyhen fingatos, de nem veszes. Mintha javitottak volna a jelzettsegen is. A kodot kezben olvasom le s mar fenn is vagyok a vasutas pihenonel. Nemi tekergozes fel-le, jobbra-balra s ujra a to melletti uduloknel talalom magam. De jon a to is, ami most kemenyre fagyott. Szerencsere a toltest lepucolta a szel. Csalodva haladok tovabb a Becsali mellett, de a kovetkezo resz vigasztal. Ujra az 1. pont, ami most az otodik. A becsetelok mar dermedtek, amit sebessegukbol latni. Egy csokit azert ramtukmalnak. A hosszu beton a vegen felejtos, raadasul megint nem vettem eszre a levagast jobbra. Az idom viszont bajnoki, marmint az eddigi magamehoz kepest. A vegen jol feltoltom pupjaimat a finom teabol s majszolas kozben azon morfondirozok, miert csak ennyien vannak ezen a jol megszervezett turan. 

 
 
krajoramaTúra éve: 20122012.02.11 20:00:44
megnéz krajorama összes beszámolója

Kincsesbánya 30


Párom kérésére, rögtön azzal kezdem, hogy : nagyon hideg volt! Próbáltunk jól beöltözni, de a konstans -11 a szakállamra fagyasztotta a lehelletem. Eszter pedig inkább átváltott a 20-as távra. Szerencsére a tájban most sem csalódtunk, kellemes erdõs, bokros rész az elsõ pontig, mindent hólepel fed. Kicsit monotonabb rész jött a Gaja patak szurdokig, de onnét Bodajkig vadregényes az út a befagyott patakkal, sziklákkal. Nem mintha sokat idõznék itt, próbálok kilépni, hogy Esztert beérjem a cél elõtt.  Ami, mint kiderült, reménytelen volt, mert a hideg szárnyakat adott neki, és jóval elõbb a célban iszogatja a forró teát. Mindenesetre veszek egy pohár forralt bort Bodajkon, azzal az apróval is könnyebb :) A vendéglõ helyi ügyfeleire is átragadt a túra hangulata: "Pecsételj nekem egyet!" mondják, értsd: "Hozz egy pohár bort!".


Fel, aztán le a bodajki kálváriáról és aztán megállj. Mindenki megy balra, a jelzés meg egyenesen. Nem értem miért, a jelzést követve szerintem rövidebb, megelõztem vagy öt embert. Mindegy, kis küzdelem a piros háromszögön, az avaros porhó, mint a futóhomok marasztalja az embert. A kékre érve már simán (na jó csak kicsit lejtve) megy minden, és elérem az utolsó pontot. A cél felé menet még láttam, hogy páran korcsolyáznak is.


Tetszett a túra, csak ajánlani tudom, remélem most nem három év fog eltelni a következõ alkalomig.


bye, krajo

 
 
 Túra éve: 2011
nafeTúra éve: 20112011.02.01 19:11:46
megnéz nafe összes beszámolója

Kincsesbánya teljesítménytúra, 20-as táv.


GPS-el mért távolság: 19,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 425 m.


Reggel felvettem a három gyereket Fészkesfehérváron és már húztunk is Kincsesbánya felé. Dominika nincs odáig a túrázásért, így marad segíteni a nevezésnél. A kocsiban rögtön megkezdõdött az alkudozás: melyik távra nevezzünk. Én a hosszút terveztem, a két kicsi a rövid távot részesítette elõnyben, végül kiegyeztünk a középtávban. Panaszkodtak a vírusos hasmenéses, hányásos betegségre, de azért az elsõ pizzaszeletet azonnalra kérték. Kiszállás után megkapták, s mire beálltam a sorba, már biztonságba is helyezték. A nevezés kicsit vontatottra sikerült (15-20 perc). Óriási a tömeg, s pici a hely. Üdvözöltem az ismerõsöket. Közben befutott az egyesületi csapatunk is. 23-an vettek részt a túrán. A két „kicsi” miatt külön indultunk, de még kisírtak egy villámlátogatást a nagyinál. 15 percben egyeztünk meg, 25 lett belõle. Persze, most sem hoztak sapkát és kesztyût, sõt még túrabotot sem. Számomra ez egy újabb túrabot nélküli túrát jelentett.


Végre elindulhattunk. A Szeg-hegy lejtõjén Patrikék úgy döntöttek, kihasználják a mûszaki megállómat, s alaposan elhúztak. Az idõ igen hideg, de szélcsendes, s süt a nap. Jólesik a gyaloglás. Végre kimelegedhettem egy kicsit. Igazán jól haladtunk. Az elsõ ellenõrzõ pontot áthelyezték a Kincsesbánya és Guttamási közti aszfaltút keresztezéséhez, ahol a bélyeghez mandarint kaptunk. Lévén ismerõsök a pontõrök, Patrikék megpróbáltak még egy adag mandarint szerezni, de lebuktak. Tartottunk egy kis teaszünetet, majd gyerünk tovább.


Miután levált a rövid táv útvonala, erdõirtásba futottunk bele. 2-300 méter hosszan feküdtek keresztbe a fák az úton, akadálypályává változtatva azt. Az elsõ tíz-húsz fa után, mivel fák koronáján kellett volna átvergõdnünk, inkább lementünk a kerítéshez, hogy könnyebben haladjunk. A lejtõn már könnyebben jutottunk elõre. Megbeszéltük, hogy a következõ teaszünetet a víztározónál tartjuk, amit hamar el is értünk. A két kölyök azonnal irány a jégre, csúszkálni. Patrik egy méretes eséssel kezdett. Kis csúszkálást és teázást követõen mentünk tovább. Patrik nyûgössé vált, minden baja volt. Úgy néz ki, sajnos egyetlen túrát sem úszunk meg nyûgösködés nélkül. A dolog megoldódott, elõrementek Mercivel. Ettõl kezdve semmi gond nem volt a sebességgel. Igen jó tempóban talpaltak. Az aszfalton, a kényelmesnél kicsit nagyobb tempót kellett mennem, hogy ne tûnjenek el szem elõl.


A Gaja-szurdok bejárati ellenõrzõ pontot is áthelyezték, mivel a víz elvitte a Gaja-hidat, s így megváltozott az útvonal. Zsoltiéktól kaptunk egy aláírást és egy csokit, amit helyben megettünk. Mentünk tovább a kék jelzésen, az aszfalton, majd a meredek és nagyon csúszós falú árkon átevickélve megkezdtük az Öreg-hegyre vezetõ kaptatót. A KP elágazásban sorban állás, mivel kegyetlenül csúszik a meredek lejtõ. Hát! Voltak perecek. Meglepõ módon én egy emelkedõ kezdetén estem. A kerítésig vezetõ teljes szakasz síkosnak bizonyult. Elõzni sem lehetett, ráadásul szembe forgalom is volt az egynyomsávos ösvényen. A kerítésnél újabb sorban állás, hogy átjussunk a jeges létrán.


Egy könnyebb szakasz jött (emelkedett, de nem csúszott) a Vasutas-pihenõig, amit ebéd megállónak szántam. Merci viszont mást gondolt, s míg én a kaptató kezdetén megszabadultam egy pulóvertõl, jól elhúzott. Nem állt meg, csak a következõ ellenõrzõ pontnál, s reklamált, hogy 20 percet kellett ránk várnia, ami azért túlzás. Nem lehetett az több 5-10 percnél. Így Patrik bánatára az ebéd is késett. Gyönyörû a kilátás a pihenõtõl. Lefelé indulás elõtt eszembe jutott, hiszen nekem van szöges rátét is a bakancsomra! Esõ után paraplé. Mielõtt estem, elõtte kellett volna eszembe jutnia. Fölvettem, s egész könnyen leértem a jeges lépcsõkön. A két gyereket elõzõleg megkíséreltem rávenni, menjünk el megnézni az Ádám-Éva fát. Meghagyta-e a víz? Kapásból leszavaztak.


Az Alba-Regia-forrásnál újabb bélyeg, s egy kidõlt vadcseresznyefa törzsén elhelyezkedve ebéd. Közben a veszprémi csapatból Ágiék érkeztek a 30-as távon. Beszélgettünk pár percet, s már mentek is tovább. Az ebéd vége felé megérkezett az egyesületi csoportunk is. Még egy kis beszélgetés, de ezt már a két gyerek nem nézhette, tovább. Nehogy már megelõzzenek bennünket! Gyerünk tovább. Megegyeztünk, a kerítésnél megvárnak. Rendesen otthagytak. Szaporáztam utánuk a lépteimet, de még itt-ott belefutva sem értem utol õket a létráig. (A tájékozódást nagyban segítették a szalagok, mert a piros jelzés eléggé hiányos.) Még át sem kecmeregtem a létrán, máris mondták, fönt az emelkedõ tetején megvárnak, s már el is tûntek. Most fölvettem a szöges rátéteket, s nem is volt gondom a jéggel. A murva elõtti utolsó meredeken lazán fölfutottam. A gyerekeket, csak jóval késõbb értem utol. Ballagtunk tovább, keresve, hol csúszik kevésbé az út. Mentünk egyik oldalról a másikra. Ezen a szakaszon Merci perecelt egy rendeset. Aggódott, nem lett e sáros a hátizsákja. Az elég jól megúszta, ami kicsi volt rajta azt egy papír zsepivel letöröltem. Hamarosan a tározó gátjához értünk. Idõtakarékosság céljából elkérték, a Becsali büféhez szánt csokit és a teát, hogy mire odaérek, igazolok, addigra õk túl lesznek a frissítésen. Az aszfaltút kezdeténél végül is megvártak, mivel a túrabotok tappancsai a zsebemben maradtak. Ekkor vettem észre, hogy a hátizsák nem, de Merci kabátjának az ujja annál sárosabb lett az esésnél. Majd lefagyott a kezem, mire hóval ledörzsöltem.


Az ellenõrzõ pontnál Attiláék ragasztották a bélyegeket. Beszélgetni nem igazán tudtunk, mert folyamatosan érkeztek a túrázók, de Attila szólt, lehet, hogy valószínûleg változni fog a Vértesi Kerekezés idõpontja. Frissítés közben a gyerekek alkudoztak, merre menjünk, mondván, ismernek egy rövidebb utat a célig. Rábeszéltem õket a kiírás szerinti útvonalra, s irány tovább.


A tározó oldalában vezetõ ösvény a vártnál könnyebben járható. A víztározó nagy része befagyott. Ugyanott volt szabad vízfelület, mint egy éve, tehát ez törvényszerû, hogy ott fagy be utoljára. Kiérve az aszfaltra, a két kölyök megint elhúzott, csak már fáradtak, s nem tettek szert túl nagy elõnyre. Meg is lepõdtek, amikor rájuk szóltam. Mit keresek én ilyen közel? Az utolsó földutas szakaszon aztán, a cél elõtt 300 m-el újabb pihenõt kellett tartanunk, mert Patrik besokallt. Amikor ráismertek, milyen közel vagyunk, gyorsan ott is hagytak, s a célban vártak meg. Merci kíváncsi volt a teljesítményünkre. 5 óra 18 percre adódott. Patrik hiszti lassításai nélkül, simán belül lettünk volna a szintidõn, hiszen ötös fölötti tempót gyalogoltak, s amikor normálisan mentek, szinte folyamatosan elõztünk. Mi lett volna, ha nincs a vírusos hasmenéses, hányásos betegség?


A célban fáradtság elfelejtve. Átvettük az emléklapot és a kitûzõt, s a két kölyök, már el is vágtatott a nagyihoz. Ettem egy kis margarinos kenyeret, amit finom, forró teával öblítettem le, megvettem a TTT-s túranaptárt, beszélgettünk egy kicsit Pintér Józsival, miszerint változást tervez a Fehér-Vár-Palota útvonalán. Befutott az egyesületi csapatunk is. A parkolóban beszélgettünk egy kicsit Bazsiékkal, s hazafelé vettem az irányt.


A túra útvonala kellemes, de nem túl látványos, bár szebb, mint az eredeti. A 30-as táv sokkal szebb. Szerintem az utak most voltak a legkönnyebben járhatók, az eddigi Kincsesbánya túrák közül.


A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 700/600 Ft-ért színes térképes igazolólapot, külön lapon az útvonalváltozást, emléklapot, kitûzõt kaptunk. Az elsõ ellenõrzõ ponton mandarin, a másodikon csoki, a célban pedig margarinos-, lekváros kenyér és tea volt az ellátmány. A margarinos kenyérhez hagymát, fûszerpaprikát és darált erõs paprikát kaptunk.


 

 
 
huszia64Túra éve: 20112011.02.01 14:19:14
megnéz huszia64 összes beszámolója


Kincsesbánya 30.


 


  Eltelt egy év, és újra a Keleti-Bakonyba  készülõdtünk.  Január utolsó  napjait írtuk, tehát itt volt az ideje a szokásos évindító kincsesbányai túráknak. Ezúttal a 20 és 30 km-es távra készültünk, a 10-es mindenkinek már túl rövidnek tûnt. Tavaly ilyenkor igazi tél volt, szakadt a hó és mindent vastag fehér lepel borított.  Idén a telet a keményen hideg reggel, és a csütörtöki szállingózásból megmaradt hófoltok jelezték. 


  Ragyogó napsütés  és üres utcák fogadtak Kincsesbányán bennünket.  Már azt hittem elmarad a túra, mikor az iskola környékén megláttuk a sárga kabátos polgárõröket, akik a forgalom irányításában segédkeztek.  Udvariasan tudakolták, hova tartunk, majd betereltek az iskola sportudvarára. Itt már láttuk, hogy a tavalyi utcai káosz megelõzésére a számtalan autó, szépen egymás mellett sorakozik az ideiglenes parkolóban.  Tetszett az újítás. Vidáman felszerelkeztünk és elindultunk nevezni. Ahogy a belsõ udvarra fordultunk, lefagyott arcunkról a mosoly.  A nevezésre váró sor vége az udvaron volt. Nem volt mit tenni beálltunk mi is. Néhány perc múlva már mögöttünk is jócskán álltak, de ez valahogy nem boldogított senkit. Az aulába érve aztán tetõfokára hágott a rumli. A nevezési pulthoz, többször visszaforduló sor kanyargott, elzárva az indító helyekre, vagy a mellékhelységbe igyekvõk útját. Botok, zsákok, indulatok akadtak össze.  Kár volt, hogy nem voltak a szervezõk kicsit kreatívabbak. Ha csak a nevezést kihozták volna a teraszra, lehet, hogy kicsit jobban fáznak és több teát isznak, de jobb hangulatot teremtettek volna több száz túratársuknak.  A három perces adminisztrációt el is intéztük így fél óra alatt és már kint álltunk a teraszon, hogy a tülekedésben félrecsúszott szerelvényt  megigazítsuk és végre elindulhassunk.  Innen már ment minden mint a karika csapás.


  Elhagytuk az iskolát és az erdõ felé vettük az irányt. Tavalyról már ismertük a járást, az itinerre még nem volt szükség. Elhagytuk a használaton kívüli strandot,  a szalagozást követve megkezdtük az elsõ emelkedést a Szeg-hegyre.  A keskeny ösvényt az elõttünk járók jól kitaposták, így az elsõ bálozók is biztonsággal közlekedhettek a bokrok között. Itt  kettévált a csapat, mi „harmincasok” magasabb fordulatra kapcsoltunk. Félóra alatt el is értük az elsõ ellenõrzési pontot, ahol a csekkolás flottul ment, és még finom mandarint is kaptunk útravalónak. Széles és jelzett úton egy újabb félóra múlva már a Fehérvárcsurgói-víztároló déli oldalán haladtunk Gányás felé.  Már kezdett kialakulni egy kisebb csapat, akik aztán nagyjából látó távolságon belül haladva, a pozíciókat váltogatva folyamatosan együtt haladtunk.  Gányás egy kis üdülõ település a tározó mellett, néhány perc alatt magunk mögött is hagytuk és már országúton tartottunk a második ellenõrzõ pont felé. Ez a Gaja-völgyi Tájcentrum bejáratánál volt. Itt már oszlott a sokaság, gyorsan ment a pecsételés. Újabb útravalónak egy kis csoki. Hol volt ekkor már az indulás idegeskedése. A napsütés , a friss levegõ és kilométerek már megtettek jótékony hatásukat. Normál körülmények között a túra innen a Gaja völgyében folytatódik, de a tavaly nyári áradás elmosta a pisztrángos tavi fahidat. Így a szervezõk kénytelenek voltak új útvonalat kijelölni, ami egy kis plusz kitérõt és emelkedést jelentett. Ha emelkedett az út, akkor azt tisztességesen tette és ha lejtésre adta a fejét, akkor sem teketóriázott. Néhány jegesebb szakaszon egyesek igen szép akciókat mutattak be, de valaki mindig ott volt, hogy segítséget nyújtson a feltápászkodásban. Áthágtunk néhány létrával ellátott vadkerítésen és egy újabb emelkedés után már fenn is voltunk a Vasutas pihenõnél, ahonnan pazar kilátás nyílt a Gaja-szurdokra. Következett egy durva lejtõ, és lent voltunk  a völgyben, az eredeti útvonalon. Döbbenetes látvány fogadott mindenkit. Az egykori fahídnak se híre se hamva nem volt. Mindenütt kidõlt, elhordott fák sokasága. Mindenki,aki leért, megállt egy rövid idõre. Az emberek csendben fényképeztek, suttogva beszéltek.  Nyáron az áradás elõtt egy másik túrán erre jártunk. Az Ádám-Éva fánál poénból a meder nagy szikláin keltünk át a túlpartra, nem akarván használni a lejjebb lévõ hidat. Most ezek a több mázsás sziklák 20 – 30 méterrel lejjebb szerte szét hevertek, morajló vízesést képezve. Döbbenetes volt. De menni kellett várt Bodajk. Alig haladtunk néhány száz métert a kanyargós völgyben újra a csend lett az úr. A kisebb folyóvá duzzadt patak felszíne tükör simává vált, és nem látszott rajta a mozgás. Pedig tudtuk, hogy folyik, nem is akárhogyan. A szurdok végénél egy újabb kerítésmászás után elértük a Varjúvárat. Innen indult a túra legnehezebb szakasza , egy keskeny és igen meredek sziklaösvény, a hegy tetejére. Szárazon sem könnyû az útszakasz, ha le van fagyva akkor már igen combossá válik. Horror mesék keletkeznek itt minden túrán. Sokan meg sem próbálták a feljutást, inkább vállalták a több kilométeres kerülõt az országúton. Azonban szerencsénk volt, néhány kisebb hófolt ugyan színesebbé tette az utat, de a napsütés és a méterrõl-méterre szebbé váló panoráma mindenkit kárpótolt az izzadtságért. Megérte a bátorság. Kis könnyed séta következett, és már Bodajkot néztük a sípálya tetejérõl. Alattunk , mint iránytû a katolikus templom tornya mutatta az irányt, lévén a következõ ellenõrzõ pont a vele szembeni Gajavölgy vendéglõben volt. Negyed óra múltán, már a pecsételésnél álltunk sorba. Itt engedélyeztünk egy kis pihenõt, mivel már túl voltunk a táv felén és a szintidõbõl jócskán volt tartalékunk.  Jól esett a kávé és a friss sör.


   Következett Bodajk legszebb része a kálvária. Kevesen tudják a Bodajkról, hogy Magyarország jelentõs Mária kegyhelyeinek egyike. Már István király rendszeresen felkereste Imre herceggel az egykori szent kutat, amely már sajnos elapadt,”hála” a környékbeli szénbányászatnak .    Újabb három kényelmes kilométer és a negyedik pont az Alba Régia-forrás következett. Már csak kilenc kilométerünk volt hátra. Szûk óra elteltével újra a víztároló felé tartottunk, csak most az északi oldalon. A gáton haladva mindkettõnknek ugyanaz járt a fejében: hol lehetnek a többiek, elõttünk, vagy mögöttünk vannak-e, mivel itt már újra egy útvonalon haladt a húszas és harmincas táv. Mekkora poén lenne, ha összefutnánk velük az utolsó ponton a Be-Csali büfében. De ekkor még ezt nem mondtuk ki. Elértük a büfét, és a kapujában elkészítettük egymásról a már szokásosnak mondható „na  újra itt vagyunk” képeket. Az udvaron jó néhány túrázó sörözött és beszélgetett. Beléptünk a söntésbe, és láss csodát, a pecsételõ asztalnál kis csapatunk másik fele békésen beszélget a szervezõkkel. Mivel még mindig bõven volt idõtartalékunk mi is csatlakoztunk az ücsörgõkhöz és „frissítettünk” magunkon kissé. Innen már együtt folytattuk az utat vissza Kincsesre, ahová a kora délután érünk vissza.


  A kezdeti dolgok ellenére, végül mindenki maradéktalanul jól érezte magát. Megtettük azt, amiért jöttünk, színt idõn belül lazán teljesítettük a távot és ezzel jó alapot biztosítottunk magunknak az elõttünk álló 2011-es évre.


   Végezetül, összességében köszönjük ezt a szép túrát a székesfehérvári  Víziváros S.E. tagjainak, mint rendezõknek. Remélem jövõre az indítás is simább lesz, s akkor mint egy tökéletes túráról számolhatok be. Félretéve a kis negatívumot, mindenkinek ajánlom az elkövetkezendõkben a Keleti-Bakony e szép és érdekes túráját.                                    


                   

 
 
f.joco66Túra éve: 20112011.01.30 15:57:05
megnéz f.joco66 összes beszámolója

Kincsesbánya 20 TT


2011.01.29.


20 km 270 m


 


            Már kéthéttel a túra elõtt elkezdtem figyelni az idõjárás elõrejelzéseket, a tavalyi évbõl kiindulva. Ahogy közeledett a nap, úgy javultak a kilátások is!


            Reggel 7-kor indultunk a lellei MOL kútról különjáratú buszunkkal. Útközben összegyûjtöttük a tagtársakat, Kilenckor érkeztünk. Kissé vontatott regisztrálás és indítás után, fél 10-kor indultunk.(Utólag gondolkodtam rajta, hogy a rengeteg jelentkezõ miatt, a keveredést elkerülendõ, nem is mehetett gyorsabban.) Az iskolát elhagyva a mûútról szalagozott út vezetett be az erdõbe. Erõs emelkedõn kapaszkodtunk fel a P jelzésig. Itt szép kilátás nyílik a környezõ tájra. Egy éles kanyarral rátértünk a P jelzésre, ami egészen a tározó partjáig kísért minket. Kissé a jelzettnél elõbb, ahol a jelzés keresztezi a mûutat , értük el az elsõ ellenõrzõ pontot. Bélyegzõ helyett mindenkinek matricát ragasztottak, mandarint osztottak. Ica hátizsákjából elõkerült a ,,fagyálló” is! Az út hamar ereszkedõbe váltott a Vontató-hegy oldalában, majd így érkeztünk meg a tározó partjára. Itt letértünk az útról, és kis szünetet tartva kimentünk a tározó partjára. Elpusztítottuk Panni néni diós-mákos kiflijeit, könnyítendõ a hátizsákokon! A Gányást elhagyva, a Mácsonyás üdülõtelepen át a víztározót megkerülõ aszfaltútra mentünk. Az üdülõtelep téli álmát aludta, életnek - a túrázókon és két rotveileren kívül - semmi nyoma sem volt. A vadaspark bejárata elõtt, a 2. ponton elmaradt a matrica csak beírás, csoki és már indultunk is. - Sajnos az idei túrából a legszebb rész, a Gaja szurdok és a Pisztrángos-tó megkerülése kimaradt. Az áradó Gaja egyszerûen elmosta a hidat melyen az útvonal áthaladt volna. – Egy alternatív útvonalon a szervezõk elvezényeltek bennünket odáig, ahol a visszatérõ eredeti útvonal eléri a K jelzést. Innen a P háromszög jelzésen –átmászva a vadkerítésen- visszafelé jutottunk el a forráshoz. Felmásztunk a vautas pihenõhöz. (Egy vasutasnak miért kell ilyen magasan pihengetni? J ) Innen szép kilátás nyílik a Gaja völgyre. Leereszkedtünk a forráshoz. A pontot elhagyva a P jelzésen, hogy ne legyen unalmas , tértünk vissza a vadkerítéshez. Elérve az országos K jelzést, a víztározó fölötti, ugyancsak alvó pincefalu présházai között ereszkedtünk lefelé, elveszítve a csekély magasságot, amit az elõbb megszereztünk. Elértük a gátat, a Becsali-büféhez kis Varga-betûvel értünk, de a lényeg, hogy ott voltunk. A kis kocsmaépületbe csak azért mentünk be, mert ep. volt. A büfétõl már nem sok tennivalónk akadt, háromnegyed óra alatt begyalogolni Kincsesbányára. Rövid séta a víztározó partján vezetõ ösvényen, aztán a Vaskapu-hegy és a Vontató-hegy másik oldalán egy hosszú betonúton.. Rövid erdei szakasz után feltûntek Kincsesbánya szélsõ családi házai, majd pár méter megtétele után az iskolával álltunk szemben. Megkaptuk a jól megérdemelt oklevelet és kitûzõt (hisz keményen megharcoltunk érte). Sõt még a frissen megjelent 2011-es "túra-biblia" is kapható volt. Szinte folyamatosan érkeztek a túrázók. Kalóriapótlás, beszélgetés és teázás után hazafelé vettük az irányt.


            Összefoglalva egy nagyon szép téli túrán vehettünk részt. Jó volt a szervezés, szép az útvonal, szerintem max 1-2 km betonnal. Csak ajánlani tudom mindenkinek!


 


Köszönöm, hogy velem tartottatok!


 


Farkas József túravezetõ

 
 
 Túra éve: 2010
dnvzoliTúra éve: 20102010.02.03 15:24:44
megnéz dnvzoli összes beszámolója
Kincsesbánya 30(27,vagy csak gyenge 25?) 2010.01.30.

Egy 20-25-ös túráért bevallom nem szívesen autózom el 80 kilométerre,de ha mégis olyankor mindíg valami távfelturbózáson töröm a fejem.(Kincsesbánya persze eleve más kategória:két hónap kihagyás után az elsõ tt.,kihagyhatatlan:)Most egy 10+30-on gondolkodtam,az indítási ablak elvileg elég hosszú volt ehhez.Viszont közbeszólt a jelentõs mennyiségû hó,nem voltam biztos benne,hogy idõben sikerül elrajtolnom,na meg abban sem,hogy tudom tartani a ki tudja milyen terepen a szükséges sebességet a 10-esen annyira hogy legkésõbb 9-kor elrajtolhassak a 30-asra.Nem mellékesen pedig nem akartam egyedül túrázni,ha van lehetõség társaságra,így Janival és Lacival beszéltem meg a találkozót Kisbéren,ahol átültem hozzájuk majd 8 óra után pár perccel meg is érkeztünk a rajtba.Az odaúton épp hogy csak szállingózott a hó,letérve a 81-esrõl aztán Bodajkon már hókásás út fogadott bennünket,felkanyarodva Kincsesbánya irányába pedig már rendes havas úton kapaszkodott a Fiat.

A nevezés viszonylag gyorsan haladt,megkaptuk a tavalyról már ismerõs igényes igazolófüzetet(nekem jutott mûanyag védõtasak is)majd a papírunkon 8:20-as rajtidõvel fél kilenckor nekivágtunk a távnak.A tíz perces különbséget Jani és Laci produkálta mindenféle védõitalbevitellel és egyebekkel,miközben én már szinte helyben jártam annyira mehetnékem volt,nevettek is rajtam az iszákosok:)

Na,de aztán csak nekilódultunk,pár méter után aztán nekem kellett kikérni az elsõ idõmet,a hó ugyanis eszeveszettül elkezdett zuhogni,gondoltam jobb ha felveszem a széldzsekimet.A polár pulcsi+polár mellény a hõmérséklet szempontjából bõven elég lett volna,de annyira esett,hogy látszott,ha így maradok fél órán belül sz@rrá fogok ázni.

Pár méter hóval borított aszfalt után aztán felkanyarodtunk a Szeg-hegy oldalában futó ösvényre amin a haladás nem volt épp egyszerû,mivel az elõttünk elhaladt szépszámú túrázó már rendesen legyúrta a havat.Próbálgattam,hogy hol könnyebb a kapaszkodás,a szûz hóban,vagy a csúszós ösvényen,de még mindíg inkább a járt út tûnt egyszerûbbnek.Mire felértünk rendesen bemelegedtem,de a ruházaton könnyíteni nem lehetett,mint már említettem szakadt a hó.A pirosra való rátérésnél idén nem volt ellenõrzõ pont,így egy Sport szelettel szegényebben folytattuk utunkat.Sebaj,indulás elõtt benyomattunk egy giga-túrórudolfot,így a csoki elmaradása nem okozott különösebb fennakadást.

Haladtunk tehát tovább,ha jól emlékszem többnyire szintben,szépen lassan jöttek elõ a tavalyi túra képei,azok a szakaszok amikre nem emlékeztem kristálytisztán.(ilyenek persze még most is maradtak:)Hamarosan túljutottunk az elsõ ell.ponton is,ahol egy régen látott középiskolai osztálytársnõmmel is összefutottam.A Vontató-hegyet kerülve közeledtünk a Fehérvárcsurgói-víztároló felé,majd elérve azt az erdõbõl másik irányból épp kiérõ vadászokba botlottunk akik az általunk esetleg látott vaddisznók után érdeklõdtek.Nemleges válaszunk után továbbhajtottak,késõbb szerencséjük lehetett,úgy fél óra múlva lehetett hallani néhány lövést.A vaddisznók valószínû erre az eseményre nem a szerencse szót használnák elsõsorban.

Nem gyõzöm eléggé hangsúlyozni,hogy a hó mindeközben rendíthetetlenül szakadt,a mérték szemléltetésére talán azt írhatnám,hogy a víztározó mellett haladva nem látszott annak túlpartja,ami talán 5-600 méterre lehetett.

Áthaladva a Gányás nevû 7végi házas övezeten hamarosan rákanyarodtunk a tavat nyugatról kerülõ mûútra,amin az utat borító jelentõs hó ellenére is a relatív gyorshajtás tényállását prodokálva száguldottak el mellettünk az autósok.Valahogy nem mérték fel,hogy elég egy bármi okból történõ megcsúszás,és mi a tekebábu nem éppen kellemes szerepébe csöppenünk azonnyomban,a teke egy olyan változatában ahol a golyó egy 1-1,5 tonnás vasdarab.Na,de ezt megúsztuk,és hamarosan már a 2. ell.ponton kapott müzliszeletet majszolgattuk az erdõ biztonságában.Következett az útvonal legszebb része!

Igen,a Gaja-szurdok...

A mederben most közel sem volt annyi víz mint múltkor,viszont a tavalyi hómennyiség többszörösét kaptuk a nyakunkba folyamatosan.Néha letértem a járt útról itt is,de megint csak meg kellett állapítanom,hogy a legyúrt rész igaz hogy csúszik,de nagyságrendekkel könnyebb még ezzel együtt is ott haladni,mint a helyenkényt 20-30 cm-es hóban.Akik az elején indultak,és nem volt kigyúrva még az út szenvedhettek rendesen.A szurdok nagyon szép,aki nem csak a lába elé figyelt,hanem néha felfelé is tekintgetett gazdagodhatott néhány emlékképpel.Varjúvárnál a kapaszkodás elõtt tartottunk némi technikai szünetet,én ezzel együtt pólóig vetkõztem,le kellett már ráznom a rám rakódott hómennyiséget,mert már kezdte hûteni a nyakamat a kapucni tartalma.A kapucnit azért nem használtam mert akkor már nagyon melegem lett volna.Így jobbára hógyûjtõként funkcionált:)

Hát,a kikapaszkodás a szurdokból nem volt épp leányálom,botok nélkül nem is tom mi lett volna(jó,persze tudom,akkor is felértem volna valahogy:)Rendesen csúszott a keményre taposott hó.És valahogy hosszabb is volt ez a szakasz,mint amire emlékeztem...
A tetõn a szép kilátás most kimerült abban hogy láthattuk milyen szépen ömlik a hó.....Azért szép volt ez is.
Két kerítésmászást követõen aztán már a bodajki sípályán szakítottunk lefelé a városba(marha furcsa ezt leírni,nekem Bodajk inkább falu mint város).A sípályán nem volt az a zsúfoltság,a szánkózó részen is csak pár ember lézengett.Igaz a felvonó-gondolom anyagi okokból-nem mûködik.Viszont Jani elmesélte,hogy még pár éve is mikor ennyi hó esett a környezõ utcákban nem lehetett leparkolni annyian voltak.Hiába,korcsosodik az ember,a számítógép,a tv,lényegében a technikai fejlõdés ezt eredményezi.Még ha nem is kellene egyértelmûen ezt eredményeznie,nem lehet letagadni hogy bizony ezt teszi.Ettõl a konkrét esettõl elvonatkoztatva gondoljunk csak bele pl.régen a "matávos"idõben az összes haverunk telefonszámát vágtuk fejbõl!És hogy is állunk ma ezekkel a számokkal?....a mobil tudása bizony sorvasztja a mi tudásunkat.

E kicsitt off gondolatmenet után visszatérve a túrába Bodajk utcáit koptatva hamarosan a 3. ep.-n találjuk magunkat,ami egy vendéglátóipari egységben ütött tanyát.Nem szeretem ezeket a füstös kocsma-ep.-ket,de megértem hogy télen nagy könnyebbség a pontõröknek(persze ha bírják a füstöt)Így amilyen gyorsan csak tudom elhagyom ezeket,így itt pl. nem vettem észre hogy volt tea.Így jártam.A frissítést,kalóriapótlást tehát kint a friss levegõn oldottuk meg,így viszont a beizzadást is elkerültük.

Bodajkot a Kálvária dombon át hagytuk el,ekkor kezdett kissé alábbhagyni a hóesés intenzitása.Viszont a haladás nehézségén ez semmit se csökkentett,a forrás felé vezetõ emelkedõn eléggé morcosan egyensúlyoztam a letaposott ösvényen.Szinte minden lépésnél visszacsúsztam valamennyit,és ez nem tetszett túlzottan.Valamint itt vettem észre,hogy a sapkám gyakorlatilag egy merõ víz,és mivel cserével nem készültem,az eddig mellõzött kapucnit használtam idõnként.
A felfelé tartó bukdácsolás után aztán egy intenzív ereszkedéssel "leestünk"az Alba-Regia-forráshoz,ahol a következõ ep.-t találtuk.Leereszkedni persze csak azért kellett,hogy minél lejjebbrõl kezdhessük meg az emelkedést a Vasutas-pihenõ nevû hely felé,ami persze egy jó magas domb tetején található.És ilyen körülmények között nagyságrendekkel nehezebb a haladás mint normál esetben.A domb tetején Janiék ismét frissítést vezényeltek,na meg Laci fényképezett is párat,így én elindultam,nem akartam megfázni,szomjas-éhes nem voltam,fél órája sincs hogy eljöttünk Bodajkról.Tudtam úgyis utolérnek,jó tempót diktáltak eddig is.Az utolérés elõbb megtörtént mint gondoltam,leérve a dombról ugyanis két gondban levõ 20-as kollégával próbáltuk kitalálni,hogy õk most jó helyen vannak-e.Azt hiszem ez volt az a pont ahol összeér a két táv,bár én ezt késõbbre vizionáltam,de mondtam nekik,jöjjenek velünk abból baj nem lehet.

Az utolsó kerítésmászásnál jól feltorlódott a sor,ezt láttuk már messzirõl így lassítottunk kicsit,felesleges volt sietni.Aztán az is kiderült mi a torlódás legnagyobb oka.Átmászva a létrákon az ember egy durván 45fokos métereken át tartó csont jeges részre volt kénytelen lemászni,ahol bizony nem volt egyszerû talpon maradni.Lényegében az elsõ útjába kerülõ fa fogta meg az embert.Aztán ami utána jött az is elég vidám volt.Ugyanezekkel a jellemzõkkel bíró lejtõ csak jóval hosszabban.Haladni csak fától fáig lehetett,a botok maximális kihasználtság mellett mûködtek.És hogy a megpróbáltatások ne merüljenek ki ennyiben Jani(nyilván viccbõl:) egy óvatlan pillanatban megpróbálta kirúgni alólam a lábaimat egy eséssel,de gonosz terve nem ért célba:)Páros lábas hátulról történõ becsúszását a focipályán piros lappal,és minimum egy éves eltiltással díjazták volna:)

Ha kalandosan is,de csak leértünk a 7végi házak közé,ahol elõször követve a többieket jobbra indultunk,de jó sokan jöttek szembõl,így Janinak leesett,hogy itt bizony balra kell kanyarodni,majd egy jobbos kunkorral ráállni a fenti útra a házak között.Tavaly is itt jöttek sokan jobbról,azért gondoltam én hogy itt csatlakoznak be a húszasok.De csak sok iránytévesztõ lehetett akkor és most is.

A kék jelzést követve elhagyva az üdülõõvezetet hamarosan a víztároló gátján haladhattunk,itt kezdtem úgy érezni hogy kiürültem kajailag,és bár nem volt messze már a cél ettem pár falatot.A kedvem mindjárt jobb lett.Becsali büfénél letudtuk az utolsó ellenõrzést is,Kincsesbánya határában még át-és túléltünk(lényegében hõsiesen visszavertünk:) egy helyi gyereksereg által ránk zúdított hógolyótámadást majd hamarosan célba értünk.Babatáv ide vagy oda elfáradtam rendesen,nehézségileg szerintem símán megfelelt ez a túra egy száraz idõben teljesített 35-ösnek.Az idõnk,ami itt amúgy picit mellékes 5:30 lett.

Beérve átvettük a díjazást,ami egy oklevélbõl és egy teljesítés számától függõ kitûzõbõl állt.Idén a rajt/cél és az etetõállomás más-más helységben kapott elhelyezést,így átsiettem a zsíroskenyerekhez,hátha ott találom még valamelyik ismerõsömet.Nafe kollégát még ott értem így tudtunk váltani pár szót.

Errõl a túráról tényleg csak jót lehet írni.A rendezés kifogástalan szerintem.Kezdõdik az egész ott,hogy már a faluban polgárõr-mellényes kollégák irányítanak a parkolókhoz.Igényes az igazolólap,ráadásul figyelnek a visszajelzésekre,így a fényes papíron elmosódó bélyegzést felváltották matricákkal.Az igazolólaphoz védõtasaskot adnak,bár úgy láttam ez nem mindenkinek jutott,lehetett látni néhány saláta kinézetût a túra során.Bár aki akarta az a tasak nélkül is meg tudta óvni a lapot,már ha tényleg akarta.Az ellátás a babatávnak megfelelõ,szerintem elég.Egy müzliszelet útközben,tea annak aki észrevette,a végén meg korlátlan zsíros-vajas-lekváros kenyér fogyasztás teával,ami ráadásul még finom is volt.A konyhásnénik sürögtek-forogtak én úgy láttam mindent megtettek az ellátás folyamatosságáért.A hely valóban elég szûkös,de hát véleményem szerint egy faluban ennek is nagyon örülhetünk.Az idõjárási körülményeket is nagyon körültekintõen intézték,emlékezetessé téve számunkra ezt a napot:)Úgyhogy jövõre ugyanitt,ha minden és mindenki úgy akarja.

Köszönöm a lehetõséget!

dnvzoli
 
 
stalkerTúra éve: 20102010.02.02 22:41:23
megnéz stalker összes beszámolója
Kincsesbánya 30 (hivatalosan 27 km), avagy túra felemás bakancsban
2010.01.30.


Hajnalban indultunk Anyával és Bazsival Kincsesbánya felé, különösen nagy örömmel, mivel Anya el tudott jönni velünk erre a túrára. Induláskor, még félálomban, benyúltam a cipõs szekrénybe és az egyik polcról levettem a bakancsokat, melyeket szokásommal ellentétben elõzõ este nem készítettem elõ. A vezetéshez edzõ cipõt viseltem, a bakancsokat a legnagyobb nyugalommal tettem az autó csomagtartójába. Hajnalban felénk csillagos volt az ég, de nem volt az a nagy hideg, ami egy-két nappal korábban is volt. Veszprém környékén már borús volt az idõ és a hó is elkezdett szállingózni. Kincsesbányára érve, az út már teljesen fehér volt, és nagy pelyhekben esett a hó. Megálltunk az iskola melletti úton, kivettem a bakancsokat a csomagtartóból, és cipõt szerettem volna cserélni. Ekkor vettem észre, hogy két különbözõ bakancsot hoztam el magammal. Az egyik Bazsi két számmal kisebb bakancsa, a másik az én bakancsom volt. Hát, nem voltam ideges! Szerencse a szerencsétlenségben az volt, hogy az egyik balos, a másik jobbos volt. Két választási lehetõségem maradt: vagy megyek az edzõcipõbe, vagy a felemás bakancsokat választom. A hóesésre való tekintettel inkább a felemás verziót választottam, így a bal lábamra Bazsi egyik két számmal kisebb bakancsa került. Törte nagyon a lábamat, de nem volt mit tenni. Aznap többször megfogadtam, hogy a bakancsok is készenlétbe lesznek téve már az indulás elõtti este, ami mint már említettem, korábban is így szokott történni. Bementünk az iskolába, ahol már nagyon sokan voltak, de aránylag gyorsan túljutottunk a formalitásokon és kis idõ múlva már a kezünkben volt a tavaly már jól megszokott, szép, színes itiner. Rajtidõnek 8 óra 30 percet regisztráltak.

(Kincsesbánya: Õstelepülései közül Kincses és Bittó a XIX. század elején népesültek be, ez idõtõl az iszkaszentgyörgyi uradalom szõlõhegyeiként említik õket írott források. Kincsesbánya nevének utótagja a bauxitbányászatra utal. A Kincses név a község déli határában fekvõ Kincses heggyel és a hasonló hangzású õstelepüléssel kapcsolatos. A hegy lapos köveitõl nyerte a nevét. A pénzérme alakú különbözõ nagyságú lapos kövek (nummulites) az eocén kori tengerek egysejtû meszes házú élõlényeinek megkövesedett maradványai, melyek tömegével találhatók Felsõ-Kincses település szántóföldjein. A kis köveket Szent László pénzének hitte és nevezte a nép egykor. A hagyomány történetet is fûz ezekhez. Egyik szerint a környék ura a tatárok (vagy törökök) elõl menekülve elszórta pénzét, és ez a rabló tatár kezében kõvé vált. Lakosság: 1506 fõ.)

Az iskolából kijõve balra fordultunk, és szalagozott emelkedõn indultunk felfelé. Az emelkedõ tetejére érve hirtelen irányt váltottunk és az eddigi déli irányt észak-nyugatira váltottuk fel. Tavaly álltak itt pontõrök, az idén hiába kerestük õket. A szalagozás hamarosan rátért a P jelzésre, majd rövid idõ múlva a KP találkozásánál lévõ elsõ ep.-hez értünk. A szervezõk az idén a ragasztós-matricás változatot választották a pecsételés helyett. Ragasztás után a Vontató- és a Vaskapu-hegy nyugati oldala mellett haladtunk el és hamarosan megpillantottuk a Fehérvárcsurgói-víztároló köd takarta, befagyott vízét. A tó melletti nyaralók téli álmukat aludták, talán ha egynek füstölt a kéménye. A nyaralókat elhagyva rátértünk a víztározót félig megkerülõ aszfaltútra, mely jeges-havas volt, azonban ez a tény egy felénk száguldó autós-Terminátort a legkevésbé sem érdekelt. Miután szerencsésen elhúzott mellettünk, hosszan néztük a távolodó vese-donort és megállapítottuk, hogy nagy az Isten állatkertje. Hamarosan a Gaja-szurdok bejáratánál álltunk, ahol újabb ragasztás következett és kaptunk egy müzli szeletet. A hó itt olyan nagy pelyhekben esett, hogy szinte vattacsomóknak tûnt a szemlélõ számára. Sokat azonban nem nézelõdtünk, bevettük magunkat a szurdokba. Az ep.-nél nagyon sok ember gyûlt össze, de a szurdokban magunkra maradtunk és mindhármunknak nagyon jól esett a csend. A friss hó egyre vastagabb lepellel borította be a régit, és a táj gyönyörû fehérben pompázott. A hópelyhek lágy tánca karácsonyi hangulatot árasztott a völgyben és nyugalom szállta meg a tájat és a sziklák tövét. A jég alól kibúvó patak vize, mint megdermedt lehelet, halkan tûnt újra el a fagyos kövek között, hogy a varázslatot hangos csobbanásával meg ne zavarja. Át kellett élni a pillanatot és azt hiszem, nekünk ez sikerült, a túra legszebb élménye volt. Varjúvárnál elhagytuk a szurdokot és következett a túra túlélõ szakasza. Tavaly is nagyon nehéz volt felmenni a csúszós hegyoldalon, most a letaposott, friss hó még nehezebbé tette a feljutást. Üggyel-bajjal, idõnként négykézlábra ereszkedve feljutottunk a tetõre, ahonnan gyönyörû kilátás nyílt a szurdokra. Hamarosan a bodajki sípálya üzemen kívüli felvonóinak integettünk és leszaladtunk a domb aljára. A domb közepénél egy-két kisgyerek, egészséges, kipirult arcocskával próbált szánkózni, ami a friss hóban nem nagyon akart nekik sikerülni. Bodajk fõutcáját elérve jobbra fordultunk és hamarosan a Gajavölgy vendéglõben ragasztattunk. Szerelvényigazítás és frissítés után a Kálvária következett. A kõfülkék fehér köntöst viseltek és hó borította a kereszteket is.

(Bodajk: Már évszázadokkal a honfoglalás elõtt az avaroknak, majd a rómaiaknak is állandó településük volt ezen a területen. 1543-ban Fehérvár elestével Bodajk is török kézre került és nagyrészt elpusztult, de a kedvezõ adottságainak köszönhetõen hamarosan újra benépesült. A török elûzése után, 1691-ben a Hochburg család kapta a csókakõi-móri uradalom részeként birtokul a falut. 1774-ben mezõvárosi rangot kapott. Lakosság: 4142 fõ.)

A Kálváriát elhagyva, a P jelen dél, dél-nyugatnak vettük az irányt. A következõ ragasztó hely az Alba Regia forrásnál volt, majd hamarosan a Pháromszögön kapaszkodtunk felfelé. A tetõrõl innen is gyönyörû volt a kilátás, a havas fenyõágak adták a kép keretét. Az utolsó kerítésmászást letudva közeledtünk a Fehérvárcsurgói-víztározó keleti partjához. A víztározó közepén volt egy be nem fagyott vízcsík, ahova összegyûltek a vadkacsák, megannyi fekete pontot alkotva a nagy fehérség közepén. A Becsali-büfé volt az utolsó az ellenõrzõ pontok között, ahol semmit nem késtünk a helyszûke miatt. A víztározó gátõrháza mellett elhaladva következett a cél felé vezetõ, utolsó aszfaltos egyenes, majd mikor a házak már feltûntek a szemeink elõtt jobbra lefordultunk az aszfaltról, be egy kis erdõbe. Rövid erdei szakasz után feltûntek Kincsesbánya szélsõ családi házai, majd pár méter megtétele után az iskolával álltunk szemben. Célba érkezésnek 14 órát regisztráltak.

Összegzésül: A túra szép helyeken vezet, nekünk a kedvencünk a Gaja-szurdok. Az ellátás a tavalyihoz hasonló volt, a pontõrök mindenhol kedvesen tették a dolgukat. Ami Bazsinak egy kicsit csalódás volt a tavalyihoz képest, hogy a 30 kilométeresek emléklapjának lecsökkentették a méretét:). Köszönjük a szervezõknek az élményeket és a szervezést, a hóesés még különlegesebbé tette ezt az amúgy is szép túrát.
 
 
nafeTúra éve: 20102010.02.02 21:59:05
megnéz nafe összes beszámolója
Kincsesbánya 30 teljesítménytúra.
GPS-el mért távolság: 24,65 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 500 m (két GPS-el mérve, két programmal megnézve a track hosszat, tehát 4 adat átlaga).

Ahhoz képest, milyen havazással riogattak a meteorológusok, a pápai indulásnál sehol semmi (még ma, vasárnap sincs semmi), viszont a harmadik emelet magasságában +2 fok, a múlt szombati -7-el szemben. Aztán persze Veszprémnél megjött a havazás is, s attól kezdve havas utakon vezetve értem el a rajt helyét. „Rövid” térdvédõ készülõdés, nevezés, az ismerõsök üdvözlése. A rendezõk között speciel csak ismerõsök voltak. Befutott a gyõri Integrál DAC-os népes csoport is, s az üdvözlés után, Zsuzsitól rögtön kaptam is egy szórólapot, egy új, Pannonhalma térségében március 20-ára, az egyesületük által szervezett teljesítménytúráról. A 30-as táv egész jónak tûnik. Kérdés, mennyire lesz nehéz a tájékozódás, mivel a Sokoró turistajelzései alig jobbak, mint a Zalai-dombságé.

Háromnegyed nyolckor azért végre csak elindultam. Mindjárt fújtathattam a bemelegítõ emelkedõn. Az elmúlt 5 hónap alaposan leamortizálta az állóképességemet és szerencsére még egy ilyen öt hónapos idõszak fog következni. Ekkorra még csak 5-6 cm friss hó volt. Ez az emelkedõn nehezítette egy kicsit a haladást, viszont a lejtõkön könnyebben haladtam, mint tavaly a jeges talajon. Ahol meredekebbnek láttam, ott irány a friss, le nem taposott hó, s jól kiléptem. A havazás közben hol erõsödött, hol csökkent, de alapvetõen sûrû, nagy pelyhekben hullott. Szerencsére a térdeim nem jeleztek. Egyedül voltam, így gyakrabban megálltam fényképezni, a fény- és kontrasztszegény viszonyok ellenére. Jókedvûen ballagtam. Jólesett a mozgás és a hóesés. Igazi, nagyon kellemes téli túra. Hóesés, nulla fok fölötti hõmérséklet és szinte szélcsend.

Hamar elértem az elsõ ellenõrzõ pontot, s utána a befagyott Fehérvárcsurgói-víztározót is. Hmm. A havas aszfaltút jobban csúszott, mint a földutak. A Gaja-szurdok bejáratánál müzliszeletet kaptam a bélyeg mellé, amit gyorsan megettem, egy Sport szelettel együtt. Nem csak a víztározó, hanem jórészt a Gaja is befagyott. Az Ádám-Éva fa is belefagyott a patakba. Szépek a szurdok havas sziklái. Érdekes volt hallgatni a hóesés zizegését, a tavalyról fákon maradt, elszáradt leveleken (szélcsend volt). Az elsõ kerítést gyorsan letudtam, s következett a túra legnehezebb emelkedõje. Kicsit nehezebben vettem az akadályt, mint tavaly, mivel itt kevesebb volt a hó, s ráadásul sokkal többen mentek el elõttem. Szép a völgy fölülrõl is.

Jött három újabb létra. Az elsõbõl, már annyi fok hiányzik, hogy csaknem hasznavehetetlen. A sípályán gyorsan ledöngettem, a puha hóban. Bodajkon sokszor inkább az úttesten mentem, nem pedig a járdán, mert ott könnyebbnek bizonyult a haladás. Ahol letakarították a járdáról a havat, ott bizony kegyetlenül csúszott a bakancs talpa. Lényeg, megérkeztem a Gajavölgy vendéglõbe, ahol Ervin fogadott, mint tapasztalt pontõr, egy nálánál jóval idõsebb segéderõvel. Már múlt hétvégén elmondta, hogy most nem a KP elágazásnál lesz, hanem Bodajkon, mivel új pontõrök is lesznek, s õt aki 13 életéve ellenére sokadjára pontõrködik, jelölték ki, az egyik új ember betanítására. Õ tervezte az igazoló bélyegeket is. Igencsak jól esett az itt kapott forró tea (szerintem ilyenkor többet ér mint a csoki). Sajnos egy kicsit akadozott az ellátás. Veráék, a beérkezésemkor indultak tovább, mondván, úgyis utolérem õket. Ez nem jött össze, ami szintén mutatja, mennyire legyengültem. Alig pár perc múlva befutott Zsuzsi is Csuka Sanyiékkal, annak ellenére, hogy reggel azt mondták, lassúak lesznek, mivel nagy a gyõri csoport. Azonban Sanyit ismerve gyanítottam, nem fogják sokáig bírni a gyök kettõvel való haladást, s ellépnek a csoporttól. És lõn! Hamarosan megérkezett István is, aki a túra addigi részét, három geoláda megkeresésével színesítette, s jó másfélszer akkora átlagsebességgel gyalogol, mint én (GPS szerint 4,45 km/h-s átlagot mentem, 40 körüli fotós megállással!). Igyekeztem is tovább, de már a kálváriánál utolért, viszont el is „ballagott” egy újabb geoládát megkeresni.

Szaporáztam lépteimet az Alba Regia forrás felé. A lépcsõn szépen leóvakodtam. Sajnos itt kissé már eláztak a pontõröknél lévõ igazoló bélyegek. Kimászás a vízmosásból, leereszkedés a völgybe, majd az Ádám-Éva fa elõtt vagy 100 m-el húzós kaptató következett a Vasutas-pihenõhöz. Fentrõl megint csak szép látványban volt részünk. A kilátást, mintegy keretbe foglalták a havas fenyõágak. Kellemes lejtõs úton mentem lefelé. Az útviszonyok hirtelen leromlottak, amikor a 20-as táv becsatlakozott. Nem kicsit vált csúszóssá. A következõ létrán való átmászás sem volt az a kifejezett leányálom, de ez már az utolsó volt. Az egynyomos ösvényen elég lassan tudtunk menni, de szerencsére elengedtek, s nagyobb sebességgel csúszkálhattam elõre.

Fehérvárcsurgó külterületén éreztem, mintha fázna a bal combom. Bizony kissé átnedvesedett a nadrágom szára, a szélálló térdmelegítõ, meg kissé lejjebb csúszott. Emiatt igyekeztem még egy kicsit növelni a tempót, hogy minél hamarabb megszabadulhassak tõle a célban. Szerencsére a térdem nem fázott, azt megvédte a szélálló térdmelegítõ, de azért féltem, nehogy újra begyulladjon, mint azt kétszer tette az elmúlt évben, akkor is a vizes borogatásként mûködõ nadrágtól (megúsztam). A víztározó gátján azért megpróbáltam fotózni, nem sok sikerrel. Érdekes módon, a Gaja medrére merõlegesen volt hosszú, keskeny, szabad vízfelület, amit madarak sokasága lepett meg. Gyorsan odaértem az utolsó ellenõrzõ pontra, ahol megkaptam, a következõ bélyeget, s nyomás tovább.

A víztározó oldalában vezetõ egynyomsávos ösvényén ért utol István, s rövidesen már csak a kondenzcsíkot láttam belõle. A gátról levezetõ szakaszon jókorát csúsztam, a hó alatt megbúvó jégen, de megúsztam esés nélkül. Mos a hónak köszönhetõen, ez a nemszeretem aszfaltos szakasz is hangulatosabbá vált. Rövidesen elértem a célt, s lévén még bõ egy és egynegyed órám a szintidõbõl, elõbb átöltöztem, s csak utána ballagtam be igazolni, átvenni az emléklapot, kitûzõt, valamint a Észak-Dunántúl kupát. Már most több mint valószínûnek tartom, hogy az ez évi kupát sem a kupaátadón fogom megkapni, hanem csak utólag, mivel idén is a Mezõföldi Mikuláson adják át, ami túl messze van, nem körtúra, nagyon sok idõbe telik a célból a rajtba utazni, vagy fordítva, s a hírek alapján a 30-as távot teljesítõknek tavaly sem szerveztek szállítást (talán a futók el tudták volna kapni az utolsó buszt).

Eddigre sajnos kiderült, nem számoltam megfelelõen a hó áztató hatásával. Reggel úgy voltam, nem használom a hátizsák esõvédõjét, a hótól úgy sem ázik be. Hát, igenis beázott! Az idei kupalap rögtön felvette a megfelelõ ázott kutya kinézetet. A zsebemben lévõtérképek és igazolólapok simán megúszták az elázást. Átsétáltam a másik helyre. Ettem egy kis zsíros kenyeret. Végszóra egy kis tea is érkezett. Megjött Zoli is, beszélgettünk egy kicsit, s hazafelé vettem az irányt. Nagyon kellemes, szép, igazi téli túra volt, köszönet a rendezésért.

A túra ár/érték aránya jó. 800/700 Ft-ért színes nyomtatott térképet, emléklapot, a teljesítés számától függõ kitûzõt, a Gaja-szurdok bejáratánál müzliszeletet, Bodajkon jó kis forró teát (nagy piros pont), a célban pedig pedig zsíros-, és lekváros kenyeret, valamint teát kaptunk. A szalagozás korrekt, akár csak tavaly. A rajt/cél helyszínén eszközölt változások sajnos felemásan sikerültek. Az idén két részre szétválasztott rajt/cél hely területe összesen annyi volt, mint tavaly az egy hely, tehát a tömegnyomor nem csökkent, viszont határozottan nehezebben lehetett a zsíros deszkákhoz hozzáférni, s a teaellátás is erõsen akadozott. A rajtoltatás és a célba érkezõk fogadása viszont kisebb tumultussal járt. Jó ötlet volt a pecsételés helyett a bélyeg, hiszen sokan, köztük én is reklamáltuk, a fényes papírra rászáradni nem akaró, elmázolódó pecséteket. Most viszont a havazás tett be az Alba-Regia-forrásnál, eláztatva a bélyegeket, bár õszintén megmondva, nekem úgy tûnt, a pontõrök sem tettek sokat, azért hogy megvédjék a bélyegeket. Hiába, nincs tökéletes megoldás.
Még egy kérés a szervezõkhöz: nem lehetne jövõre a túra adatait pontosítani a kiírásban? Három évi GPS-es mérés alapján nekem a táv bizony csak nem egész 25 km, a szint viszont bõ 100 m-el több, mint a kiírásban szereplõ. A hónak köszönhetõen, viszont többet vett ki belõlem, mint egy száraz utas 30-as.
A túráról képeket fogok föltenni az egyesületünk honlapjára, a www.furediturazok.lapunk.hu oldalra, a Fotóink menüpontba, de csak a hét második felében lesz rá lehetõségem, s az elkövetkezõ fél évre valószínûleg ez az elsõ és az utolsó.
 
 
squirelTúra éve: 20102010.02.01 16:53:46
megnéz squirel összes beszámolója
Kincsesbánya - 20

Reggel van. Édesanyám éppen most hozta meg a szendvicsnek való zsemlét a boltból. Meg is jegyzi, hogy nincs túl jó idõ... nem mondja (már nem mondja), de látom az arcán a ''Te bolond vagy, hogy elmész ilyen idõben túrázni'' kifejezést.
A reggelivel, meg a sok szüttyögéssel elment az idõ, és 8 órát beszéltünk meg a barátaimmal indulásnak. Gyors öltözködés, pakolás és irány a megbeszélt parkoló. Némi késéssel sikerült útnak indulni Kincsesbánya felé.
Az útakat mindenhol vastag hó lepte, és csak havazott és havazott.
Biztonságosan megérkeztünk az általános iskolához, ahol a rajt/cél volt. A helyet látva, felelevenedtek az egy évvel ezelõtti tt. emlékei, ahol hasonlóan szeszélyes volt az idõjárás.
Számomra ez az újév elsõ teljesítménytúrája, ahol sok ismerõssel is összefutottam. A 30-as távon szerettem volna indulni, de a barátaimnak most sok lett volna, így a 20-as távot választottuk. A nevezés profin megoldott volt, az itinert gyorsan megkaptuk, bár a szervezõk mindent elkövettek azért, hogy az útvonal jól követhetõ legyen, így nem volt nagy szükség rá.
Indulás elõtt, még utoljára igazítottunk a szerelékünkön, és 9-kor neki vágtunk a hóval borított tájnak. Az iskolát elhagyva a mûútról szalagozott út vezetett be az erdõbe. Erõs emelkedõn kapaszkodtunk fel a P jelzésig. Itt szép kilátás nyílik a környezõ tájra, de a havazástól most nem láttunk messzire.
Egy éles kanyarral rátértünk a P jelzésre, ami egészen a tározó partjáig kísért minket. A tempónk dicséretes volt az adott útviszonyok mellett, így nem egész egy óra alatt elértük az 1. ep-ét, ami a K és P jelzések találkozása után volt. Itt tartottuk elsõ rövid pihenõnket, ittam egy pohár meleg teát és már mentünk is tovább.
Az út hamar ereszkedõbe váltott a Vontató-hegy oldalában, majd így érkeztünk meg a tározó partjára. Itt letértünk az útról, és kis szünetet tartva kimentünk a tározó partjára. A hó olyan nagy pelyhekben és olyan sûrûn esett, hogy nem láttuk a part másik oldalát. A hólepte parton nem láttuk meddig tart a part, csak amikor a havat elkotortuk, akkor vettük észre, hogy már a jégen taposunk. Vicces megjegyzésként elhangzott, hogy rövidíthetnénk a jégen át...
Visszatértünk az útra és a gányási kertek között haladva értük el a Guttamásiba vezetõ mûutat. Minden lépésünk kétszer annyi energiánkba került, ahogy a hó kifordult a lábunk alól és kicsit megcsúszott hátrafelé. Közeledve a Galya-szurdok bejáratához már éreztük, nem lesz ez így jó...
A parkerdõ bejáratánál a sorban állók tömege jelezte, elértük a 2. ep-ét. A matrica mellé egy müzliszelet is járt. Itt megálltunk és tartottunk egy hosszabb pihenõt. A legnagyobb ellenségünk a sûrû havazás volt, mely mindenünket belepte, sok helyen beáztunk, eláztunk. A hõmérséklet sem kedvezett, mivel fagypont fölött volt a hõmérséklet, így a hó latyakos volt és a bakancsom nem bírta ezt a tortúrát. A táv másik felét már cuppogva tettem meg.
Némi energia pótlás után útnak indultunk, és a Pisztrángos-tavat megkerülve a piros háromszögön hagytuk el a parkerdõ területét. A létránál összetorlódott a tömeg. A létra fokain a jegesre taposott hó különös elõvigyázatosságot igényelt, ennek ellenére sikerült egy esést produkálnom a létráról leszállva.
Az újév elsõ tanyálása meg is volt, gondoltam magamban...
Egy keskeny ösvényen kapaszkodtunk felfelé, mely sok helyen csúszós volt, így gyakran kellett kapaszkodó után nézni, de hamar felértünk a K jelzésre. Innen jól járható úton haladtunk a szõlõskertek között. A hóban nehéz volt haladni, és ezt egyre inkább éreztük. Fáradtunk, melyet az is jelzett, hogy kevesebbet beszéltünk, mint a túra elején.
Kiérve a mûútra, a K jelzés a mûút mellett, fent megy a szõlõskertek elõtt. Ezt mutattam a társaimnak is, de fáradtabbak voltak annál, hogy most ilyeneken lelkizzenek, így maradtunk a mûúton... de csak rövid ideig, mert aztán a jelzés a tározó partja felé vezetett minket.
A gátat elérve a havazás alább hagyott, így beláttuk a teljes tározót, mely szép látványt nyújtott. Ez a látvány aztán sokáig elkísért minket.
A barátom egyre többször kérdezte meg, hogy még mennyi van hátra... egyre többször mondtam neki, hogy már nem sok.
A Becsali büfét elérve megörültem, hogy a nyomóskút mûködik, nagyon jól esett a hideg víz, nagyon ki voltam melegedve. Összeszedtük az itinereket és bementem a matricákért, itt volt a 3. ep.
Innen a K jelzést követtük tovább, mely szorosan a tározó partján haladt, egészen a gátig. Itt egy utolsó pillantást vetettünk a tározóra, majd a K jelzést elhagyva a szalagozást követtük tovább. Ez már a levezetõ szakasz volt, így ütemesen lépkedtünk, szerettünk volna már beérni. A mûútról egy ösvényen keresztül értük el Kincsesbányát és a célt.
Beérve, a kézfogás mellé megkaptuk a jól megérdemelt emléklapot és a kitûzõt.

A túra ár/érték aránya 5, szervezés 5.
 
 
santaozTúra éve: 20102010.02.01 09:47:11
megnéz santaoz összes beszámolója
Kincsesbánya 20

A lajosmizsei Járóföld TE kilenc fõs csapattal képviseltette magát a kelet-bakonyi túrán. Sokáig úgy nézett ki el sem tudunk indulni, a sok hó miatt, de a végén sikerült két téligumis autót szerezni, így hát nekivágtunk.
A faluba kilenc óra elõtt nem sokkal értünk, ahol megtalálván a rajtot, regisztráltunk, reggeli illemhely, ilyesmi, aztán az erõsen nekiinduló hóesésben mi is erõsen nekiindultunk. A kis kanyart, ami a falut délkeletrõl kerülte meg, hamar letudtuk, átkelve a mûúton, nem sokára az 1. ellenõrzõ pontnál voltunk. Itt készséges útbaigazítás volt a szolgáltatás, de mi beértük ennyivel is.
Az elsõ ponttól a Mácsonyás üdülõtelepen át a víztározót megkerülõ aszfaltútra mentünk. Az üdülõtelep téli álmát aludta, életnek - a túrázókon kívül - semmi nyoma sem volt, és a mûút sem volt felismerhetõ, mert még azt is hó borította.
A vadaspark elõtt csoportképet készítettünk néhány méter távolságból, de az eddigre már szakadó hó miatt az arcok alig látszanak. Ellenõrzõ matrica benyalása után még egy csokit is magunkévá tettünk, majd folytattuk tovább.
A legszebb rész következett. A Gaja-patak, a Pisztrángos-tó megkerülése, gyönyörû, fehér fák és ösvények, mesebeli tájjá változtatták a helyet. Mint a Holle anyó- mesében, Valaki nagyon rázta fölöttünk a dunnáját. A piros háromszög pedig úgy kanyargott fel a dombra, kidõlt fákon és éles irányváltásokon át, mintha magához Holle anyóhoz kapaszkodtunk volna, csigalépcsõn a tornyába.
Elérve az országos kék jelzést, a víztározó fölötti, ugyancsak alvó pincefalu présházai között ereszkedtünk lefelé, elveszítve a csekély magasságot, amit az elõbb megszereztünk. Mire ideértünk, már kifogyhatott a dunnából az anyag, mert szinte a Nap is kisütött. Felhõtlen jókedvünk volt, mosolyogtunk a szép táj láttán, mint a vadalma.
A Becsali-büféhez kis Varga-betûvel értünk, de a lényeg, hogy ott voltunk. A kis kocsmaépületbe csak azért mentünk be, mert ep. volt, meg szomjasak is voltunk, amúgy elég zsúfolt volt, hegyvidéki menedékház-szaggal (füst, alkohol, izzadtság).
A büfétõl már nem sok tennivalónk akadt, háromnegyed óra alatt begyalogolni Kincsesbányára. Ezt kényelmesen meg is tettük, aztán átvettük jutalmunkat. A kitûzõt és emléklapot egy kb. 10 éves kisfiú adta át, de korát meghazudtoló profizmussal és hivatalossággal intézte az ügyet, szeretettel gratulálunk Neki ehhez a munkához!
Végül még átmentünk a szomszéd épületbe, ahol zsíroskenyér, savanyú(!) hagymával és lekváros kenyér, meleg tea volt a kényeztetés falusi módra. Az ellátmánnyal nem is lett volna gond, de az a hagymaszaggal keveredett disznóvágásszag, ami bent fojtogatott minket, nem bizonyult vendégmarasztalónak, úgyhogy elindultunk haza.
Összefoglalva: nagyon jól éreztük magunkat, a táj és a hóesés felejthetetlen élmény marad, az biztos. A rendezés is megér egy dicséretet, bár biztosan akadnak fikamatyik, akiknek ez sem jó, de nem is nekik kell megfelelni...

Minden rokonom!
Sántaõz
 
 
bence2000Túra éve: 20102010.01.31 18:29:13
megnéz bence2000 összes beszámolója
Idei elsõ teljesítménytúránknak egy eddig még ismeretlen túrát választottunk, és magunkkal hoztunk egy friss teljesítménytúrázót is.
A szervezõknek csak gratulálni tudunk, kiválóan elõ volt minden készítve. A Pisztrángos-tó után kicsit bizonytalankodtunk, és mint utóbb kiderült, rossz irányba indultunk. Némi bozótharc és kaptató után, mégis sikerült visszatalálnunk a helyes útra. Ez talán megbocsátható, mert mi voltunk az elsõk a hótaposásban.
Végül is havasan, de boldogan értünk be acélba.
 
 
tétova hegyi-teveTúra éve: 20102010.01.31 11:38:14
megnéz tétova hegyi-teve összes beszámolója
Tevegelés a Keleti-Bakony hóbuckái között avagy harc a feltörõ kisdobos élményekkel

8-ra beszéltük meg Gyuri barátommal a találkozót, de rossz szokásom szerint megint nem értem oda idõben. Igaz ezt most a kezdõdõ hóesésre is foghattam. Gyors nevezést és átöltözést követõen vágtunk neki az akkor már kövér hópelyhektõl kövérre hízott hótakaróban. Ámultunk és bámultunk a hirtelen erõsen havasra váltó tájon s ez egyre csak fokozódott, hiszen a hóesés késõbb sem maradt abba, sõt folyamatosan erõsödött. A Szeg- és Vontatóhegyek mellett elhaladva s közben begyûjtve az elsõ ragacsot értük el a Fehérvárcsurgói víztározót, melynek hullámzó kék vizét most mellõzni kényszerültünk. Ekkor még sûrû elõzgetések és eszmecsere között nyomtuk. Egyrészt mert itt együtt haladt a 10, 20 és 30 Km-es táv, másrészt mert még volt erõnk dumálni is. Átérve a Gányás kis házai között jött a betonút, melyen felbaktatva következett a Gaja-szurdok bejárata. Újabb ragacsolás a szép színes, de egyre nedvesebb itinerre, egy müzliszelet elpusztítása s jöhet a túra méltán legszebb része. Itt csak azt sajnáltam, hogy túl rövid ez a szakasz. A Varjúvárnál az elõttünk haladó s ekkor már csak 1 párra fogyó nyom mutatta a helyes jobbra fel irányt. Némi kisdobos korombeli emlékezés és nosztalgia az egykori gyerektábor mellet mi megcsapott. Még mindig jobb, mint ha a mozdony füstje lett volna, bár hasonló a korhátterük. De sok emléktemetésre nem volt idõ, hiszen a gerincen felfelé várt bennünket a jeges szél, arcba fújt hópelyhek, de páratlan kilátás a szurdokra. Kijózanító volt, akár a jelenkor. Ez van s volt hamarosan a bodajki sífelvonó, mely árván s látogatók nélkül szendergett. Bodajkon némi csalinkázás után értük el a Gaja vendéglõt, ahol finom citromos tea s egy újabb ragacs várt bennünket. Tovább elõre majd hamarosan fel jobbra a kálvária felé. Szerencsére Gyuri barátom ismerõs volt erre (túrázott már itt) s így nem néztük be annyira a benézhetõket. Némi tétovázgatásokat követõen leltük meg egy völgy felsõ részén az Alba-Régia forrást, s az ott ázó-fázó két pontõrt. Vidámak voltak, bár a hó szakadt. Viszont volt vétel s így tudtak zenét csiholni a rádiójukon. Aztán újra a Gaja szurdok Ádám-Éva fája mellett botorkáltunk s kerestük a piros háromszöget. Kicsit visszafelé találtuk meg s kezdtünk mászni egy rövidke gerincre. Az Öreg-hegy helyenként sûrû erdején átvágva, majd a víztározó másik oldalát övezõ üdülõk s szépen rendezett házacskái, kertecskéi mellett elfutva értük el a gátat, ahol már igen csak vastag hóban s szembõl érkezõ hózáporban nyomtuk. S jött a Becsali büfé az utolsó ragacspont, ahol némi colát lecsorgatva torkunkon frissítettünk. Aztán a Vaskapu-hegy másik oldala egy hosszú, hóval borította betonút s megérkezés Kincsesbányára, amit ekkorra teljesen elváltoztatott a hóesés. Azért meglett a start-cél, ahol megkaptuk a jól megérdemelt oklevelet és kitûzõt (hisz keményen megharcoltunk érte). Sõt még a frissen megjelent 2010-es "túra-biblia" is kapható volt.
Kifejezetten jól esett ez a túra, hiszen kb. 2 hónapja nem voltam alkalmam résztvenni ilyenen. A hóesés pedig olyan plusszt adott, ami sokáig emlékezetes lesz. Igazi mesebeli táj a Gaja-szurdok s mindez a hóval megspékelve nagyszerû inyencfalat a túrázások gazdagon rakott asztalán. A hó ugyan nehezítette a túrát de a 30 Km-en (ami igazából 27) ez nem volt gáz. Kellemesen elfáradva indultunk tehát haza miután megtapasztaltuk, hogy szûkebb hazánk közvetlen környezetében is micsoda nagyszerû látnivalók akadnak. Csak ajánlani tudom mindenkinek ezt a jól szervezett s látnivalókban bõvelkedõ, változatos helyeken haladó túrát.
 
 
 Túra éve: 2009
nafeTúra éve: 20092009.02.04 20:33:18
megnéz nafe összes beszámolója
Kincsesbánya 30
GPS-el mért távolság: 24,5 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 565 m.
A túra hetének idõjárása nem sok jóval kecsegtetett. Kétnapos esõ, dagonya minden mennyisségben. Telefonon egyeztettünk Zolival, korán indulunk, amikor még nem vágják össze elõttünk a sarat. Szerencsére ebbõl csak a korai indulás lett igaz, s valódi téli túrán vehettünk részt. Már odafelé autózva is hószállingózásban vezettem, így visszavettem a tempóból. Ennek ellenére háromnegyed hétkor már a rajt helyén voltunk. Gyors készülõdés. Irány nevezni. Zoliék eddigre megérkeztek Gyõrbõl, sõt be is neveztek. Hét óra elõtt néhány perccel, már sorba kellett állni a nevezéshez, pedig haladt gyorsan. Beneveztem az Észak-Dunántúli "Kupára" is, ahol sikerült elcsípnem a 001-es sorszámú igazolólapot. Az idei évben jóval kedvezõbbek a teljesítés feltételei, mint tavaly. Némi beszélgetés után, a Zoliból (dnvzoli), Anitából, Andrásból és jómagamból álló kis csapatunk nekivágott a táv teljesítésének. Kényelmes tempóban, kezdtünk, bemelegítésnek mindjárt egy kis emelkedõvel, aminek végén máris elértük az elsõ ellenõrzõpontot, ahol a pecséthez Sportszeletet kaptunk. Rátértünk a piros jelzésre, ahol egy idõ után, méretes befagyott pocsolyákat kerülgettünk. Túrabottal megkopogtatva õket, a többségüknél biztosak voltunk benne nem tartana meg, ha rálépnénk. A fagyott kéreg alatt itt még sáros volt a talaj. A Fehérvárcsurgói-víztározó felé ereszkedve igen csak keresni kellett, hol nem csúszik annyira az út. Gyakran inkább mellette mentünk. A tározó mellett a fagyott sár, hónak adta át a helyét, egyre sûrûbb, s nagyobb pelyhekben hullott a hó, mi pedig egyre jobban örültünk, milyen szép télire változott a túra. Rövid aszfaltos szakasz után, végre beértünk a Gaja-szurdokba, ahol rögtön ellenõrzõ ponttal kezdtünk. Az elõzõ sáros jeges szakaszokhoz képest, ez már nem rontott a haladási sebességünkön, viszont határozottan jobban éreztük magunkat. Eddigre utolért bennünket a Sanyi vezette gyõri csapat, akikkel hol elõzgettük egymást, hol pedig együtt mentünk, de inkább ez utóbbi történt majdnem a célig, ahogy ez már lenni szokott a csaknem egyforma tempóban talpalók között.
Hóba öltözötten még nem láttam a szurdokot. Gyönyörû. A borult, fény- és kontrasztszegény idõ miatt viszont igencsak hanyagoltam a fényképezést, mivel ultrakompakt géppel nem sok sikerrel kecsegtetett. A Gajában jócskán volt víz, de az is látszott, hogy a heti legmagasabb vízszinthez képest, már vagy húsz centit apadt. A híd után, az elsõ sziklánál örültünk, hogy az elején érkeztünk ide, mert még nem taposták össze a havat, s jól kapaszkodtak a bakancsok. Az Ádám-Éva fánál aztán nem bírtam tovább, elõvettem a fényképezõgépet. Továbbmenve következtek a kerítések, majd a Varjú-vártól a jó meredek sziklás emelkedõ, amitõl már elõre féltem, mennyire csúszós lesz. Lehet majd négykézláb mászni. Néhol a simára koptatott kövek, még szárazon is csúsznak, nemhogy hóban. A valóság alaposan rácáfolt erre. A friss mély hóban, könnyebben jutottunk föl, mint száraz talajon. Az utolsóként ide érkezõket viszont nem irigylem. Ha sokan indultak a 30-as távon, akkor ez a szakasz jegessé válhatott. Az antennánál megálltunk egy kicsit nézelõdni, fotózni, készült csoportkép is, ami egész jól sikerült. Ezen a szakaszon úgy 15-20 centi hó borította a földet. Ami jó volt az emelkedõn, miszerint nem taposták össze nagyon elõttünk a havat, itt már nehezítette a járást, de azért jólesett. A puha mély hóban, leszaladtunk a bodajki sípályán, mint a gyerekek, közben megemlítettük, vajon mit gondolnának a csemeték, ha látnák, hogy a "komoly" felnõttek mit mûvelnek. Következett egy aszfaltos szakasz a következõ ellenõrzõpontig. Érdekes volt, milyen gyorsan változott a hó vastagsága. A sípályán 15-20 centi, 200 méterrel arrább már csak 4-5 centi.
Az ellenõrzõponton megkaptuk a következõ pecsétet. Kis egészségügyi szünet, ami alatt az elõzõ pontokon kapott Sport- és Balatonszelettel, valamint egy kólával emeltem a vércukorszintemet. Továbbindulva megmásztuk a kálváriadombot. Itt derült ki, hogy Zoli, s a gyõri csapat egyik hölgytagja ugyanolyan bakancsot viselnek. Rögtön elkészültek a megfelelõ kompromittáló fotók is. Jelentem, sikerültek!
Leballagtunk a dombról, elmentünk a Szoborpark mellett, s mezei úton értük el újra a kerítést. Szokásos mini sorállás a létránál. Elértük a következõ pontot, ahol az õrök, jó kis tûznél melegedtek. Itt kellett elõször tájékozódás miatt elõvennem az igazolólapot, mivel Sanyiék a piros keresztjelzésen indultak tovább, én viszont az Ádám-Éva fához vezetõ jelzésre emlékeztem, mint kiderült helyesen. Némi kiabálás után õk is visszajöttek. A szokásos hiba. Beszélgetés közben elnézték a jelzést. Irány lefelé, majd a piros háromszög jó meredek emelkedõjén fölkaptattunk a Vasutas-pihenõhöz. A kilátás szép, s most fölhallatszott a patak morajlása is. Továbbmenve elértük az utolsó kerítést, becsatlakozott a 20-as táv, s egy darabig keskeny ösvényen kanyarogtunk. A házakhoz érve Andrásék beragadtak egy közel húszfõs csapatba. Elég nehezen tudták õket megelõzni. Amint leértünk az aszfaltúthoz eltûnt a hó. Néhányan lent maradtak a kék jelzéssel párhuzamos aszfalton. Megemlítettük nekik, hogy némi mogyorós csokiért nem áruljuk el a rendezõknek, hogy eltértek az útvonaltól. Az úton átvágva, a víztározó gátjáig következett a sár. Vége a szép tiszta bakancsoknak. Ezen a szakaszon a rövidebb távkorábbi becsatlakozása miatt már jó sokan voltak. A Becsali büfénél is sorba kellett állni az utolsó pecsétért, amelyet a második ponthoz hasonlóan Ervintõl kaptunk.
Rövid séta a víztározó partján vezetõ ösvényen, egy kis aszfalt, egy kis sár, s már meg is érkeztünk a célba. Szinte folyamatosan érkeztek a túrázók. Kalóriapótlás, beszélgetés és teázás után hazafelé vettük az irányt.
Szép, Magyarországon ritka, igazi téli túra volt, amit igen vidáman teljesítettünk.
A túra ár/érték aránya igen jó. 700/650 Ft-ért színes térkép, itiner és ahol kell jó szalagozás, az elsõ ponton Sportszelet, a szurdok bejáratánál Balatonszelet, a célban oklevél, kitûzõ, zsíros- margarinos- és lekváros kenyér valamint tea.
Egyesületünknél rendezõdtek a sorok honlap ügyben, így néhány kép megtalálható a www.furediturazok.lapunk.hu oldalon, a Fotóink menüpontban.
 
 
dnvzoliTúra éve: 20092009.02.03 12:37:35
megnéz dnvzoli összes beszámolója
Kincsesbánya 30. 2009.01.31.

Vegyes érzelmekkel készültem erre a túrára.Egyrészt nagyon vártam,hogy elkezdõdjön végre a tt-idény számomra is.Másrészt volt nem kevés félelem bennem-mi maradt vissza a Bakonyi Mikuláson kiteljesedõ térdproblémámból.

A túrát lényegében már elõzõ nap elkezdtem-igaz csak az aszfaltos részét:-).Felkerekedtem ugyanis hogy beszerezzem az ajánlott Keleti-Bakony térképet.Nem sikerült,pedig jártam néhány könyvesboltban Gyõrben,az utolsóban már egyenesen hülyének néztek,miszerint ilyen térkép nem létezik.Telefon nafe túratársnak,õ aztán felvilágosított,hogy nem is fogok én Gyõrben olyat venni,max. majd a rajtban.Igaza lett.

Mindig szeretek minél elõbb elindulni,a fórumot olvasgatva az indexen meg csak megerõsítette ebbéli szándékomat(index-fórum-természetjáró klub-teljesítménytúra).Ott ugyanis azt írta vki,hogy Fehérváron nulla hó,2 napja esik,jégre-hóra ne számítsunk,annál nagyobb dagonyára.

Szerencsére nem lett igaza.Ennél szebb-jobb idõt azt hiszem ki sem foghattunk volna.

Akkor a túra:7óra elõtt már ott voltunk a rajtban Anitával,öltözködés,kétbetûs kitérõ meg ami ilyenkor szokott lenni.Közben befutott nafe is ha jól emlékszem Andrással,így már teljes volt a tervezett csapat,gyorsan neveztünk és 07:15-kor nekivágtunk a távnak.
Én a tatabányai Zoli túratárstól átvett módon öltöztem ami megfelelõ számú pulóvert+polármellényt takar.Tökéletesnek bizonyult most is.Anita a kabát,szélálló nadrág összeállítást tartotta jónak.Az elsõ emelkedõ tetejéig:-).Aztán a túra során többé soha:-).Természetesen velem tartott állandó két társam túrabot képében,megint csak nagy megelégedésemre.

Tehát mûvházból ki,némi sík terep,aztán elindulunk felfelé a Szeg-hegy oldalában.Nem vészes még így hajnalok-hajnalán sem.Talán egy,másfél km.után mindjárt ep.,és vele egy Sport szelet.Meg is állapítjuk,hogy annak idején ezt a csokit nagyon eltalálták a "szovjet" tudósok,és hálisten az új gyáraknak sem sikerült elrontaniuk modern receptjeikkel.A beígért sár szerencsére elmaradt,van helyette viszont csupa jég út,szerencsére mindkét "partja" járható.Szintemelkedés nulla körüli,de hát az egész túra alatt is szinte elenyészõ.Hamarosan már hétvégi házak közt gyalogolunk jó tempóban 5km/óra környékén.Elérjük a víztározót félig meddig körülölelõ aszfaltutat és azon gyalogolva érkezünk meg a Gaja-völgy bejáratához.Ep.-nél a jutalom egy Balaton szelet,dicsõ múltunk újabb darabkája.

A szurdok leírhatatlanul gyönyörû.Fotókon,túrabeszámolókkal meg lehet próbálni bemutatni,de aki nem volt ott sajnos nem tudja meg mirõl maradt le.Itt már volt hó rendesen,igaz a teteje már egyszer felolvadt,majd visszafagyott megnehezítve minden lépést.Ahogy írta már valaki,a patak medrét csordultig megtöltve hömpölygött.És akkor elkezdett óriási pelyhekben hullani a hó.Nem szokásom nagy szavakat használni,de ez meseszép volt.Kár hogy csak úgy 3 km-t haladtunk a völgyben,de ami ezután jött az sem volt épp csúnya.A Varjú-várnál kikapaszkodtunk a szurdokból megkezdve a túra legnagyobb emelkedését,ami ebben a környezetben egyáltalán nem volt megerõltetõ,sõt határozottan jól esett.Fenn a hegyen csodálatos kilátás fogadott bennünket,szép havas tájjal.Itt a hó állaga is más volt,nem volt az a felsõ pár centis jégburkolata,így haladni is könnyebb volt benne.Átbukva a hegyen a bodajki sípályán ereszkedtünk le a faluba nagy vidáman,itt már kiegészülve egy gyõri különítménnyel,mindjárt megháromszorozva csapatunk nõnemû szekcióját:-)

Bodajk város(!)utcáin haladtunk aztán tovább,ep. után aztán letudtuk a túra tarsolyában még megbújó szintet is egy Kálvária-domb formájában.Itt a hely szelleme által megérintve sor került két bakancs házasságára is,de ennek minden részlete maradjon a két pár hû lábbeli titka:-)

Bodajkot elhagyva aztán megint bevetettük magunkat az erdõbe,leereszkedtünk az Alba-Regia forrás ep-hez,és az elõbb rosszul írtam,mert most jut eszembe,ezután is emelkedtünk még egy kicsit a Vasutas pihenõ felé,meredeken de csak pár perc erejéig.Hamarosan megsokasodtunk,becsatlakoztak ugyanis a 20-asok.Újra hétvégi házak következtek,jelezve hogy közeledünk a víztározóhoz,csak most a másik oldalon.Meg is érkezett ahogy kell,Becsali büfénél még egy utolsó ep.,és durván fél óra múlva már a célban voltunk.

Akkor láttuk,nagyon sokan lehettünk,sok busz és még több autó állt mindenfelé.(reggel mikor mi megérkeztünk,talán 10 autó volt csak)

Mûvházban aztán megkaptuk a jutalmunkat,mindenki belakhatott hagymás-zsíros vagy vajas-lekváros kenyérbõl(persze aki a hagymás-lekvárosat szereti az is megtalálta a számítását).A saját pohár akciót sajnos nem vették sokan komolyan,a teaöntögetõ hölgy szerint én voltan a 9. aki nyújtotta a bögréjét.(jóféle citromsárga menza-feelinges ivóeszköz még a Tanúhegyekrõl).Mivel a térdem jól vizsgázott,még beneveztem a Bakony túrázója mozgalomba is.Aztán hazafelé nem akartuk de érintettük Székesfehérvár szélét is,mivel még K.bányán azon a hülye gyártelep szerû valamin rosszul vettünk egy kanyart és Iszkaszentgyörgyön kötöttünk ki Fehérvárcsurgó helyett,de még ott is el tudtuk téveszteni a 81.-es felé vezetõ rövidebb utat,így kb.20 km-es ismerd meg hazádat mozgalom szerû kerülõvel indultunk neki Gyõrnek:-).

Összefoglalva egy nagyon szép téli túrán vehettünk részt,az idõjárás jobb nem is lehetett volna,az ellátás pont megfelelõ-több nem is kell ilyen babatávon(ezt a kifejezést egy futótól hallottam még Bodajkon:-).5 és fél órás idõnkkel meg vagyok elégedve,kb.erre készültem.
Köszönet a szervezõknek a rendezvényért,jövõre ugyanitt,remélem!

dnvzoli

 
 
JakabTúra éve: 20092009.02.02 09:25:33
megnéz Jakab összes beszámolója
Ezt a túrát a Margita-terepmaratonhoz felkészülésnek szántuk.

Tamás és Maci értem jött reggel, és amíg a reggelimet majszoltam, le is beszéltek azonnal a rövidebb távról. Mondván a felkészülés az nekem is az, tehát menjek velük, utánuk, ahogy sikerül.

A rajtban félórás sorbanállás után könnyû ruházatban, (ami nálam egy alsó trikót és egy polar pulcsit jelent) sapkában kesztyûben indultunk el. Sok-sok ismerõst üdvözöltünk (fõként Maci) és örültünk a hóesésnek. Mert ugye az sokkal jobb, mint az esõesés. :-)

A srácok ígéretükhöz híven egészen a Szeg-hegy tetején lévõ elsõ pontig gyalogoltak, ahol elõrementem és elkezdtem a futást. Még lendületben voltam, mondták is a srácok, hogy alig értek utol. Aztán elértük az aszfaltút keresztezést, utána egy picit fagyos talajon kerülgettük a túrázókat, majd a lejtõnek ismét jó tempóban tudtam futni.

Azért itt már elhagytak a srácok, (mert ugye sokkal sokkal ügyesebbek, ami ugye nyilvánvaló volt eddig is) de próbáltam õket nem elveszíteni. A második ellenõrzési pontnál a csokimat is elvitték, amit azóta sem kaptam meg.

Kis idõ múlva elértük a Csurgói tavat, aztán a nyaralókhoz felfele vezetõ úton már csak topogtam, mert nagyon jeges volt az út.

Picit bele kellett gyalogolnom, emelkedõ is volt, nehezbbé vált a terep. De aztán az aszfaltúton ismét kocogásba kezdtem. Maci és Tamás türelmesen vártak, de itt fel lett szólítva, hogy nosza futás van a következõ pontig. (A felszólítás nem Tamástól származott!)

A fiúknak nagyon jól ment végig, ezt többet nem is mondom, nem õket akarom dícsérni, hanem inkább magamat. :-)

A következõ pont a Gaja-völgy bejáratánál volt, ahonnan jeges-havas nehezen futható terep következett. Bele is szakadtam egy pocsolyába, a cipõm beázott, de nem adtam fel, próbáltam lassabb tempóban, de kocogva haladni.

A szurdok nagyon szép volt. Csupa hó minden, a víz megáradva, vadregényes környezet tényleg. Nehezen tudtam haladni, (egy beszámolót olvasva más túrázó szemében nevetségesnek is tûnt ez, de én nem bánom) és arra gondoltam, azért is megyek, mert meg tudom csinálni. Végül is most kezdtem bemelegedni, és ha le is maradtam, azért a kocogást csak hébe-hóba hagytam abba egy picit, hogy pár lépést pihenjek.

A Varjúvárig még jeges kerítésen is át kellett mászni, ami aztán megismétlõdött még párszor.

Itt bevártak a fiúk, felcaptattam utánuk a hegyre, és gyönyörködtünk a kilátásban. Nagyon szép havas volt minden, a fákon vastag friss hólepel. Egészen a sípályáig gyalogoltunk, mivel emelkedett a terep. Itt értük utol Atist, aki aztán csinált néhány fotót rólunk.

Sajnáltuk hogy nem hoztunk gépet, mert annyira szép volt, és megörökítésre várt a tél. Dehát a futófelszerelést csak nehezítette volna. Meg különben is, tudtuk hogy Atis itt lesz. Tavaly is itt volt.

A sípályán lefutottunk, nem volt nehéz, sõt. Alig bírtam megállni a végén a lendülettõl. A faluban is kocogtunk az úton, bár én itt jócskán lemaradtam, gyalogoltam egy sort, hogy pihenjek.

A Gaja vendéglõ pecsétje után felgyalogoltunk a Kálváriára, ahonnét még egy darabig gyaloglás következett, mivel emelkedett, és én nem bírtam futni.

Aztán a lejtõ, ismét kocogva, és a következõ pontnál az Alba-Regia forrásnál beértük Juditék társaságát.

Ezután olyan nehéz talaj következett számomra, egy szántáson keresztül vezetõ mély árkos földút, aminek jeges volt a teteje, de ha beleléptem beszakadt és víz volt benne. Itt már teljesen el volt ázva a cipõm, bár ez különösebben nem zavart. Nagyon nehezen tudtam lépkedni, és ez volt a legfárasztóbb szakasz számomra.

Nem is volt ismerõs a hely, aztán kiderült, el is kavarodtunk picit. De nemsokára rátaláltunk a helyes útra, és beértünk a Csurgói házikókhoz a falu szélére. Megkönnyebbültem hogy túl vagyok ezen a szakaszon, és kicsit pihenve beszélgettünk Judittal.

A srácok eltûntek a szemem elõl, de már kezdett fájni a lábam, és nem tudtam õket követni. Az út viszont már ismerõs volt tavalyról. A töltés következett, ami most egész jó terep volt, lassú kocogással próbálkoztam. Tavaly itt hatalmas sártenger fogadott.

A Becsali-büféhez már úgy érkeztem, hogy fájtak a térdem melletti izmok, nem ment a futás. Pihentetõ gyaloglásra váltottam, megittam a srácok által szponzorált kólát, és útjukra engedtem õket. Gyalogosan vágtam neki a tópartnak, aztán az aszfalton adta magát egy kis lassú kocogás mégis. Így értem be most már a célig, picit még szóba elegyedve efemm-ékkel, aztán mivel négy órán belül volt az idõm, nagyon meg voltam elégedve magammal.

A fiúk már kipihenten vártak, én meg átvettem az oklevelet, kitûzõt, és ittam egy fincsi teát.

Másnap szokás szerint úgy ébredtem, mint akit kerékbe törtek. De aztán ahogy felkeltem, járni kezdtem, és elmúlt...

 
 
krajoramaTúra éve: 20092009.02.01 09:31:59
megnéz krajorama összes beszámolója
Kincsesbánya 30

Gondos tervezés és fél hatos kelés után beértünk autóval Kincsesbányára, ahol rádöbbentünk, hogy csak a rajt helyét felejtettük el megnézni. Hirtelen ötlettõl vezérelve a fõútról lekanyarodtunk balra a nagyobb házak felé. A megérzés helyes volt, az egyik keresztezõdésben már állt egy szervezõ és a mûvelõdési ház parkolójába irányított. Fél nyolc volt, és bent már javában zajlott a nevezés. Gyorsan be is neveztünk a 30-as távra. Barátnémmel megegyeztünk, hogy már be tudja vállalni ezt a távot is. Fõleg, hogy kevesebb mint 30 km volt és a 7 órás szintidõ bõven elegendõnek látszott. Persze ekkor még nem ismertük az útviszonyokat.

Nagyon jó itinert kaptunk, amin volt színes térkép (rajta a túra útvonala külön jelölve), és a trükkösebb részek külön le voltak írva. A túra Kincsesbányától északra tett egy nagy kört, elõbb egy kis kunkort téve délre. Furcsállottam, hogy az itiner szerint nem a legdélibb pontban van az elsõ ep, mert egyértelmû volt, hogy a kispistázók ezt levágnák. A rendezõk is gondolhattak erre, mert az elsõ pont végülis tényleg ott volt, ahova én elképzeltem, és nem a kunkor végénél. Kiváncsi lennék volt-e aki benézte :)

Idáig hómentes, fagyos földutakon jártunk, de ahogy mentünk északnak, egyre több lett a jég. A csúcspont az volt, ahol a földút teljes szélességében másfél centis jég alatt volt. Nem is haladtunk valami gyorsan. Éppen csak megvolt a négyes átlag. Kívülrõl mokás volt nézni a futókat, ahogy próbáltak küzdeni az elemekkel. Csodával határos módon csak egy nagy zakót láttunk és mi megúsztuk csúszkálással.

A fehérvárcsurgói tó északi partját elérve kezdõdött a legszebb része a túrának. A Gaja patak völgyében haladtunk, illetve inkább Gaja folyó, mert éppen csak a medrében maradt. Csak bámultuk a nagy sodrását, a felénk növõ szurdok sziklás havas oldalát és fehérbe öltözött fákat. Közben pedig szép nagy pelyhekben hullott a hó. Alig haladtunk, hogy legyen idõ fényképezni, és mert minden lépésnél küzdöttünk a fagyos hóval. Néhol beszakadt a talpunk alatt, néhol viszont megtartott, de mindenhol csúszott, úgyhogy minden lépés másmilyen volt.

A szurdok északi végében aztán kicsit elkavartunk, hirtelen nem találtuk a kék jelzést. Pár száz méter vissza, és meglett a szurdok fala és egy ház kerítése között a feljárat a völgy oldalába. Az eddigi lapos túra hirtelen átment függõlegesbe és emelkedtünk vagy 150 métert. Kifulladtunk, de megérte, mert gyönyörû volt a kilátás és hógolyózáshoz ideális havat találtunk. Mire elértük a bodajki sípályát, már majdnem félidõnél tartottunk, úgyhogy a sima lejtõt kihasználva lerobogtunk a faluba. A sietség azonnal megbosszulta magát, a zsebemhez nyúlva nem találtam az elemlámpámat. Kiesett valahol úgyhogy lélekszakadva rohantam visszafelé. Mázlim volt, mert a sípálya aljában az elsõ túrázók mondták, hogy megtalálták. Mondtam is, hogy sportszelet készletembõl adok a becsületes megtalálónak. Persze azt elfelejtettem, hogy a csokit a barátnõm táskájába raktuk, úgyhogy megigértem, hogy a következõ ponton megvárom. Utólag is köszönöm, hogy megtalálta a lámpát!

Kis késéssel indultunk tovább, és megmásztuk Bodajk kálvária dombját. Barátném itt léphetett rosszul, mert megrándult a bokája és ettõl kezdve minden egyenetlenséget megérzett. Kicsit lassítottunk, hogy ne legyen komolyabb baj, én pedig lemondtam arról, hogy szintidõn belül beérünk. Újra felmásztunk a Gaja völgy oldalára és megcsodáltuk a havas tájat. Ezután a tó keleti oldalán haladtunk vissza Kincsesbányára, most már a 20-as táv indulóival együtt. Eddig nem volt nagy a forgalom, de innét folyamatosan túrázók vettek körül. Kivéve amikor a kék jelzés érintette a mûutat és legtöbben a mûúton mentek tovább, miközben a térkép és leírás szerint a kék jelzést követve a hétvégi házak közt vezetett az út. Mindegy, nekik lesz tõle vízhólyagjuk.

A tó gátját elérve már csak két kilométer volt hátra és másfél óra tartalékunk volt. Lassan mentünk mert barátném bokája egyre jobban fájt, de így le tudtam fényképezni minden érdekeset. A tó partján horgászó embert, a jégfolt szélén pihenõ madarakat, a vízmû tárgyait. Barátném átment hard core túrázóba és összeszorított fogakkal begyorsított. Végül 6 óra alatt megvolt a cél. Jó nagy tömeg volt, de gyorsan ment a sor, így pár perc alatt megkaptuk a kitûzõt, oklevelet.

Jó volt a szervezés, szép az útvonal, szerintem max 1-2 km betonnal. Csak ajánlani tudjuk!

bye, krajo
 
 
 Túra éve: 2008
nafeTúra éve: 20082008.02.04 20:36:26
megnéz nafe összes beszámolója
Kincsesbánya 30 teljesítménytúra
GPS-el mért távolság: 25,05 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 460 m.
Reggel igyekeztem, minél korábban indulni, mivel a meteorológusunk szerint 10 órától esõ várható, s elõtte szerettem volna minél hosszabb távot megtenni. A nevezés gördülékenyen történt. Nem is csoda, hiszen bár elsõ rendezésû túra, de azért a rendezõk közül többel is találkozhattunk már az elõzõ években szervezõként. Pintér József például nem kifejezetten elsõ bálozó túrarendezõként. Beneveztem még az Észak-Dunántúl Kupára is, majd pár perc beszélgetés után, neki vágtam. Ekkor jöttem rá, hogy a beszélgetés közben, már ketyegett a szintidõ, mert az indulási idõt, még a nevezésnél ráírták.
Végre számomra, is megkezdõdött az idei teljesítménytúra szezon!
A Szeg-hegyet, kellemes egynyomsávos ösvényen másztam meg. Ahogy értem egyre feljebb, úgy vált egyre hangosabbá a szél zúgása az ágak között. Az erdõbõl kiérve, a felhõkön átsütõ napot is megláttam. Most már turistajelzésen mehettem tovább. Nem sokára utolért egy pannonhalmi sporttárs, s együtt folytattuk. Nem is jött rosszul, mivel így egy kicsit nagyobb sebességre kapcsoltam, és kevesebbszer álltam meg fényképezni. Azért vagy 80-90 fényképezési megállóm így is volt. Az elsõ ellenõrzõ pontnál bélyegeztettünk, s már indultunk is tovább. Amikor elértük a víztározót, akkor jöttem rá, hogy az EP-tõl kezdve, a Keleti-Bakony teljesítménytúra útvonalán jöttünk. Már a kiírásból is gondoltam, hogy a túra egy része meg fog egyezni azzal. Otthoni utólagos térképi mérés alapján, valamivel több, mint a táv fele bizonyult azonosnak, bár nagy részén, fordított irányban haladtunk. Egészen más képet mutatott a Gaja-szurdok is így. A víztározó partján egy kis aszfaltos szakasz vezetett bennünket a szurdok bejáratához. Az ellenõrzõ pontnál megkaptuk a következõ pecsétet. Itt a kialakított pihenõhely tetejérõl levitte a szél a cserepek jó részét. Elég csúnya látvány. Egyébként gyakran találkozhattunk az elmúlt hétvégi vihar nyomaival az erdõkben. Gyönyörû a szurdok. Az Ádám-Éva fa után, hamarosan megkezdtük a kerítésmászásokat is. A Varjúvárnál jött a túra leghúzósabb emelkedõje. Fentrõl is készítettem néhány képet. Szerintem délelõtt kivételesen jók voltak a látási viszonyok. A szél alaposan kitakarított minden port-koszt a levegõbõl. A sípályáról, gyönyörûen látszott Mór is és a Csókakõi-vár is. Hamarosan Bodajk utcáit tapostuk. Sajnos volt néhány túrázó, aki majdnem az út közepén gyalogolt, így lehetõséget teremtett egy-két autósnak némi vészfékezésre. Nem kellene ezt tenni.
A faluban a leírás nem, de a térkép segített megtalálni az EP-t. Itt ismerõs túrázókkal futottam össze. Pecsételés után, irány a kálvária. A Keleti-Bakony túrán ide már sötétedéskor értem, így most kihasználtam a lehetõséget egy kis fényképezésre. Nem sokra, mivel csípõs hideg szél fújt. A Szopborparkban viszont jóval több idõt töltöttem el.
A következõ kerítésnél ért utol András. Mondta, hogy most siet, mivel ajkai csapattal jött, akik a 20-as távra neveztek, s nem szeretné, ha a célban sokat várnának rá. Valószínûsítettem, miszerint õ fog hamarabb célba érni. Ez a jóslatom olyan jól sikerült, hogy már a Becsali büfénél utolérte õket.
Az Alba Regia-forrásnál volt a következõ EP. Utána a piros háromszögjelzésen kikapaszkodtunk a szurdokból. Ahogy kiértünk egy sziklára, rögtön letértem egy kis fényképezésre. A pannonhalmi sporttárs itt elhúzott, s többet utol sem értem. Errõl a szikláról leláttam a szurdokba az Ádám-Éva fához, s jól látszott, milyen sok túrázó van még úton. Szemközt lehetett látni a Vaskeresztet is, bár háromszoros optikai zoommal nem lehetett róla igazán jó képet készíteni.
Az utolsó kerítésátkelés után, egy keskeny ösvényen értem el a kék jelzést, amin egészen az utolsó ellenõrzõ pontig haladtam. Ezen a szakaszon jó sok 20-as távon indulót elõztem meg. Az Õs-Gaja zsilipjénél egész szépen összetorlódott a jég. Másutt már kiolvadt a tározó. Ennek ellenére alig két-három horgász vallatta csak a vizet, õk is az Észak-keleti oldalon, a szélnek háttal. Az Õs-Gaja-zsiliptõl, egy darabig aszfalton mentem, s már le is töröltem a sarat a túrabotjaimról, amikor újra földútra vezetett a szalagozás, amin hamarosan beértem a célba.
Igazolás után, megkaptam az oklevelet és a kitûzõt, majd kimentem a kocsihoz, megszabadulni a vizes borogatásként mûködõ ruháimtól. Ekkor kezdett el esni az esõ, tehát jól kalkuláltam, hogy korán kell indulni, s tempósan kell menni. Szerencsém is volt, mivel az esõ két órát késett, az elõrejelzéshez képest.
Jól szervezett, kellemes túra volt, nem túl sok szinttel. Sár azért volt bõven, de hát ilyenkor vagy fagy és jég van, vagy sár. Az útvonalválasztás jó, sehol sem válik unalmassá. Tartottam a hideg széltõl (elvégre a Móri-árok elég huzatos hely), s ennek megfelelõen öltöztem, ami viszont felesleges óvatosságnak bizonyult. Csak a Fehérvárcsurgói-víztározónál volt hosszabb szélnek kitett szakasz, máshol az erdõk, hatékonyan fogták meg a szelet. Két szendvicset vittem magammal, s ez pontosan kettõvel bizonyult többnek a szükségesnél. Számomra pont jó helyen kaptuk a csokikat. Az elsõ és az utolsó elõtti EP-nél. A célban zsíros-, lekváros- és margarinos kenyér, valamint vöröshagyma hegyek vártak bennünket, finom teával. A túra közben három EP-n is lehetett enni-, innivalót vásárolni.
A túra ár-érték aránya a kiemelkedõen jó. A 600(550) forintos nevezési díjért kiváló, nyomdában készült, színes térképes igazolólapot, két csokit, s a célban a már említett enni és innivalót kaptuk. A keveset túrázók dolgát megkönnyítette, hogy minden távhoz külön térkép tartozott, így nem kellett keresgélni, most melyik vonalat is kell követni. Saját Bakony-túristatérképemet elõ sem kellett venni.
Néhány kép megtalálható a balatonfürediek honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2008-as événél.
 
 
KÁGÉTúra éve: 20082008.02.04 20:35:34
megnéz KÁGÉ összes beszámolója
2008.02.02. Kincsesbánya 30

Zuhogó esõ, amit a kavargó szél az arcunkba vág, mintha jeges tûvel szurkálnának...
Az orrunkig se látunk, nemhogy a tájban gyönyörködnénk...
Bokáig érõ cuppogó sár, amiben minden lépés küzdelem, a talpon maradás csoda...
A lehetetlen körülmények miatt betarthatatlan szintidõ, az elsõ feladott túránk...

Körülbelül a fentiek voltak a túrával kapcsolatos várakozások az idõjárás elõrejelzés alapján, a kevésbé szalonképes véleményeket nem is említve...

Miért mentünk el ennek ellenére?

Azt hiszem azért, mert az elképzelt szörnyûségeket is ki lehetett volna bírni valahogy, de hogy egy betervezett túra helyett otthon csücsüljünk, azt már nem!

Mi is szokott történni egy olyan mesében, ahol a legkisebb fiú bátran nekivág egy viszontagságos útnak valami nemes cél érdekében?

Segítenek neki a tündérek!

Az éjszaka tündére fagyos leheletével keményre dermeszti az erdõ talaját, hogy kényelmesen járhatók legyenek az ösvények...
A nappal tündére a túra idejére lecsendesíti a hideg szeleket, elzárja a felhõk csapjait, csak mutatóba engedve ki néhány cseppet belõlük...

Minden elismerésünk a túra rendezõségének, hogy a tündérekkel is szót tudtak érteni, nem beszélve az egyebekrõl, mint az útvonal és az ellenõrzõpontok kiválasztása, a mutatós térkép és útleírás, és a gondoskodás azokról, akiknek nem került butykos és hamuba sült pogácsa a tarisznyájába.

Sajnáljuk az otthon maradottakat, de egy kicsit a rövidebb távokat választókat is, mert a túra legszebb része a Gaja völgyben és a völgy peremén vezetett, és ez csak a 30-as táv része volt.
 
 
AtiTúra éve: 20082008.02.02 18:29:29
megnéz Ati összes beszámolója
Kincsesbányának van lakótelepe is. :) Érdekes ezeket látni, mert gyakorlatilag 2-3 darab 4-emeletes ház a település szélén, és ennyi, mindenhol máshol rendes házak vannak.

No de nézzük a túrát. :) Ma alapvetõen morgós kedvem van, úgyhogy elõreveszem azokat a dolgokat, amik nem tetszettek. Mivel elsõ rendezés volt, talán ez segít is, hogy jövõre mégjobb legyen a szervezés.

Elõször is ami nem tetszett, az az, hogy semmi utalás nem volt arra, hogy a túrára nem lehet kutyával jönni. Rengeteg vadkerítésen kellett átmenni, ahol egy nagyobb testû kutyát átcipelni bizony nem egyszerû feladat. Ráadásul a túra olyan védett területen vezet keresztül, ahova kerek-perec ki van írva, hogy kutyát bevinni tilos. Ha ezzel túra közben szembesül az ember, az elég ciki.

Aztán a másik, ami miatt jópárszáz métert rétettem a túrára, az az "Innen a K jelzést követjük Bodajkra a sípályán át a Galyavölgyi vendéglõig." Merthogy a K jelzés nem oda visz.... :) A vasútállomásnál gyanús kezdett lenni a dolog, és valóban, egy jelzetlen utcán kell bemenni a vendéglõig, és jó sokat menni, jelzett útról nem is látszik. A térképen is szerintem csak akkor látszik, hogy hol kell bekanyarodni, ha már túlment az ember.

Végül ez már csak luxus-kérés, de én örültem volna, ha nemcsak a végén van tea, hanem valahol útközben is.

És akkor jöjjenek a jó részek, mert abból több van ám. :)

Kincsesbánya fõútján polgárõrök álltak, és segítettek a rajtot megtalálni minden autósnak. Tetszett. :) Parkolóhely is volt elég, vagyis szerintem elég, a késõbb érkezõknek nem tudom jutott-e még hely, mert láttam pár autót az utcában is állni, amikor a célba beértem, de szerintem egy szép nagy hely volt biztosítva, úgyhogy kényelmesen el lehetett férni.

Csokit is kaptunk több ponton, a célban zsíros/lekvároskenyér és tea. Saját szendvics a reggelin kívül nem is fogyott.

A Gaja-szurdok továbbra is nagyon tetszik, a páratartalom most közelített a 99%-hoz, de a látvány mindenért kárpótol.

A térkép szép, a leírásban az az egy félrevezetõ mondat volt, amit fent említettem.

Ami még furcsa volt, az az Emléklap. A4-es Ami nem lenne baj, de az összes többi A5-ös, és így nemigen fér el a gyûjteményemben. :(

Nem volt olyan túl sok szintemelkedés, lehetett szaladni jól. Azt hiszem talán csak ketten elõztek meg ("Vigyázz, futók!" :)), illetve az eltévedésnél talán elémkerültek még néhányan, bár szerintem ott mindenkit sikerült végül behozni. ;)

4 óra 25 perces idõvel azt hiszem jól sikerült a túra. :)

Köszönjük a szervezést! :)

A hazaút... no hát továbbra se szeretem Székesfehérvár közlekedését... :) Az oké, hogy ki van írva, hogy itt kell lemenni 7-es útra, DE EZ MELYIK IRÁNY?! :) Aztán egyszercsak jön az irányjelzés is: erre van Úrhida... Jajj de jó, ennél nevezetesebb tájékozódási pontot nem találtak... :D

Képek, térkép, 3d térkép, és túraútvonal Google Earth formátumban letölthetõ innen: http://forum.hodito.hu/showthread.php?t=2724