Túrabeszámolók


Kincsesbánya

nafeTúra éve: 20132013.01.28 20:29:54

Kincsesbánya 30


GPS-el mért távolság: 25,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 535 m.


Reggel a rövidebb útvonalon közelítettem meg Kincsesbányát, igaz, az elõzõ napi hóátfúvások miatt, kissé lassabban haladtam, ugyanis alig értem ki Pápáról, az elsõ havas részen, 55-60-nál negyedikben kipörgött a kerék (második szezonját futó téli gumival), ami óvatosságra intett. Így csak negyed nyolc körül érkeztem. Bõven volt még parkolóhely. A nevezés gyorsan ment. Az Észak-Dunántúl Kupára viszont nem tudtam nevezni, mert a Pistiék megcsúsztak egy kicsit (szerencsére csak idõben). Majd ha beérek, nevezek. Gyors készülõdés, s neki is kezdek a táv teljesítésének. Az útvonal semmit sem változott az elõzõ évihez képest, így arról nem írok.


Az elmúlt hétvégéhez képest a hó olvadt, majd kemény kérgesre fagyott, s voltak olyan szakaszok is, ahol a keréknyomok feketék lettek. A járás nem könnyû. Én is, és látom, az elõttem járók is folyamatosan keresgélték, hol könnyebb menni. Az összetört kérgû részeken az egyenetlenségek és a tartás nélküli porhó nehezítette a járást, illetve vette igénybe az ízületeket. Ha a hókérgen próbáltam menni, akkor vagy megtartott a hó, vagy beszakadtam, teljesen kiszámíthatatlanul. A Vontató-hegyen olyan szakasszal is találkoztunk, ahol letolták a havat, és kiválóan járható sima felületen mehettünk. Ilyen egész jó úton ballagtunk le a víztározóhoz. Az útvonalról kicsit letérve értem el az elsõ pontot, ahol Helga és Eszter pecsételtek. A kapott almát elsüllyesztem a hátizsákba és mentem tovább.


A víztározó partján vettem elõ elõször a fényképezõ gépet, ami ezután gyakran elõkerült. A tározó menti út, egy kissé göröngyös, de jól járható. Az üdülõtelkek között elég síkos az út. Ezt már máskor is és máshol is megfigyeltem, hogy szinte mindig a lakott területeken csúszik a legjobban az út, pedig ott van kötelezettség a síkosságmentesítésre. Az aszfaltút viszont száraz. Ennek örömére, no meg azért, mert kezdek éhes lenni megettem egy Balaton-szeletet. Végre beértem a Gaja-szurdokba. A „Pisztrángos-tó” mellett Laciék pontõrködtek. Robi gázégõvel melengetett egy jeges fatörzset, hátha meg tudja gyújtani. Ez ez a helyzet, amikor az erdõbe fát kellene vinni otthonról a tûzrakáshoz. Pecsételés után beszélgettünk egy kicsit, elteszem a müzliszeletet, s kezdõdik a túra legszebb része. Csodálatos a havas szurdok. Ráadásul egészen könnyen járható. A patak még nem fagyott be, csak itt-ott, a lassú részeken bõrösödik a felülete. Az Ádám-Éva-fánál újjáépítették a gátat, így csaknem átbukik a fán a víz. Ballagok tovább. Hiányérzetem van. Eltûnt egy kerítés, ahol létrán kellett átmászni. A varjúvári viszont megmaradt. A létra ellenben jó, igaz a jég miatt óvatosabbnak kell lenni. A túra legmeredekebb kaptatója viszont kifejezetten könnyen járható, akár azt is írhatnám, hogy könnyebben, mint nyáron. Fönt, gyakran megállok fotózni és nézelõdni. A következõ kerítéseknél is könnyû az átjutás, jók a létrák. A másodiknál azért van egy laza fok, csak azért, hogy ráhozza az emberre a szívbajt, ha lefelé abba talál kapaszkodni. Hamarosan a sípályán ereszkedem lefelé, zömmel a kitaposott ösvény mellett. Ilyen lejtõn nem gond a beszakadozó hókéreg. A szél viszont újra ér. Érdekes, végig az egész szurdokban fújt, s csak a varjúvári kaptatón s fönt szûnt meg. A fordítottja a megszokott. A sípályáról leérve kezdem érezni, hideg a bakancs. A francba! Megint elfelejtettem impregnálni. Bezzeg a fõként munkába járásra használtat leimpregnáltam, pedig az csak egyszer ázott be eddig. Akkor, amikor a Bakonyi Mikulás túrán félcombig merültem az Ördögárki-pataba és belefojt a víz.


Alig vártam a városba érkezést, mert korgott a gyomrom. Amint száraz útra értem, elõbányásztam egy szendvicset, s megettem. Az ellenõrzõ pontig jórészt az úttesten gyalogoltam, mert az a járdákkal ellentétben hómentes. Megkaptam a pecsétet, beszélgettünk egy kicsit Gáborékkal. Megérkeztek az egyesületünkbõl Andrásék. Ittam egy kólát, s mentem tovább. A kálváriára vezetõ lépcsõn, méretes hóember állta utunkat. Föntrõl viszont a jeges szél ûzött le bennünket, lerövidítve a nézelõdésre szánt idõt. Hamarosan elértem az Alba Regia-forrást, ahol Pintér Józsitól kaptam meg az igazoló pecsétet. Jó sokan voltak a pontnál. Lefelé menet mellõztem a kitaposott ösvényt. Mellette biztonságosabb a járás. Újabb kaptató a Vasutas-pihenõig, ahol letértem fotózni. Jól nézett ki a Gaja sötét sávja, a hó háttéren. Fehérvárcsurgó széléig jót beszélgettünk néhány túrázóval. Az Aranyhegyi-dûlõben ismét óvatosan kellett menni. Az aszfalt elérésekor csaknem benéztem a kék jelzés fölsõ útra történõ kanyarodását. A többség maradt az aszfalton. A befagyott víztározó igen szép. A gáton a járás is könnyû. A zsilipnél leóvakodom fényképezni. Nagyon jól néz ki a hullámosra fagyott jég. A Becsali büféig egy kis sima menetgyakorlat. Sajnos a büfé zárva, pedig itt is szerettem volna meginni valamit. Ballagok hát tovább. A tározó szélén vezetõ ösvény is jól járható, így hamar elértem az utolsó ellenõrzõ pontot, ahol Helgától és Esztertõl megkapom az utolsó pecsétet. Ettõl kezdve a célba érés, már csak egy sima menetgyakorlat.


A célban megkapom az emléklapot és a kitûzõt. Mivel Ági még nem ért be, kimentem a kocsihoz, átöltöztem, s visszaballagtam. Beneveztem a kupára, ettem egy kicsit, beszélgettem az ismerõsökkel. Beértek Andrásék is, majd kisvártatva Imi is, aki utánam másfél órával indult. Ha nyitva a Becsali, lehet, még a túra közben utolér.


A túra hosszú távja jó pár helyen látványos. A szervezés jó, mint mindig. Igazi téli túra. Sok helyen rosszabb volt menni, mint a Vincézés-Pincézésen, viszont kevesebb energiát emésztett föl. Most nyoma sincs az izomláznak, pedig a táv ugyanolyan hosszú, a szint viszont 130 méterrel kevesebb.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 800/700 Ft-ért színes, térképes (ez jóval gyengébb színvonalú, mint tavaly), itineres igazolólapot, kitûzõt, emléklapot, és korrekt szalagozást kaptunk. Az elsõ ellenõrzõ ponton alma, a másodikon és a harmadikon nápolyi szelet, vagy müzliszelet, a célban pedig zsíros- és margarinos kenyér, és tea volt az ellátmány.