Túrabeszámolók


Kincsesbánya

santaozTúra éve: 20102010.02.01 09:47:11
Kincsesbánya 20

A lajosmizsei Járóföld TE kilenc fõs csapattal képviseltette magát a kelet-bakonyi túrán. Sokáig úgy nézett ki el sem tudunk indulni, a sok hó miatt, de a végén sikerült két téligumis autót szerezni, így hát nekivágtunk.
A faluba kilenc óra elõtt nem sokkal értünk, ahol megtalálván a rajtot, regisztráltunk, reggeli illemhely, ilyesmi, aztán az erõsen nekiinduló hóesésben mi is erõsen nekiindultunk. A kis kanyart, ami a falut délkeletrõl kerülte meg, hamar letudtuk, átkelve a mûúton, nem sokára az 1. ellenõrzõ pontnál voltunk. Itt készséges útbaigazítás volt a szolgáltatás, de mi beértük ennyivel is.
Az elsõ ponttól a Mácsonyás üdülõtelepen át a víztározót megkerülõ aszfaltútra mentünk. Az üdülõtelep téli álmát aludta, életnek - a túrázókon kívül - semmi nyoma sem volt, és a mûút sem volt felismerhetõ, mert még azt is hó borította.
A vadaspark elõtt csoportképet készítettünk néhány méter távolságból, de az eddigre már szakadó hó miatt az arcok alig látszanak. Ellenõrzõ matrica benyalása után még egy csokit is magunkévá tettünk, majd folytattuk tovább.
A legszebb rész következett. A Gaja-patak, a Pisztrángos-tó megkerülése, gyönyörû, fehér fák és ösvények, mesebeli tájjá változtatták a helyet. Mint a Holle anyó- mesében, Valaki nagyon rázta fölöttünk a dunnáját. A piros háromszög pedig úgy kanyargott fel a dombra, kidõlt fákon és éles irányváltásokon át, mintha magához Holle anyóhoz kapaszkodtunk volna, csigalépcsõn a tornyába.
Elérve az országos kék jelzést, a víztározó fölötti, ugyancsak alvó pincefalu présházai között ereszkedtünk lefelé, elveszítve a csekély magasságot, amit az elõbb megszereztünk. Mire ideértünk, már kifogyhatott a dunnából az anyag, mert szinte a Nap is kisütött. Felhõtlen jókedvünk volt, mosolyogtunk a szép táj láttán, mint a vadalma.
A Becsali-büféhez kis Varga-betûvel értünk, de a lényeg, hogy ott voltunk. A kis kocsmaépületbe csak azért mentünk be, mert ep. volt, meg szomjasak is voltunk, amúgy elég zsúfolt volt, hegyvidéki menedékház-szaggal (füst, alkohol, izzadtság).
A büfétõl már nem sok tennivalónk akadt, háromnegyed óra alatt begyalogolni Kincsesbányára. Ezt kényelmesen meg is tettük, aztán átvettük jutalmunkat. A kitûzõt és emléklapot egy kb. 10 éves kisfiú adta át, de korát meghazudtoló profizmussal és hivatalossággal intézte az ügyet, szeretettel gratulálunk Neki ehhez a munkához!
Végül még átmentünk a szomszéd épületbe, ahol zsíroskenyér, savanyú(!) hagymával és lekváros kenyér, meleg tea volt a kényeztetés falusi módra. Az ellátmánnyal nem is lett volna gond, de az a hagymaszaggal keveredett disznóvágásszag, ami bent fojtogatott minket, nem bizonyult vendégmarasztalónak, úgyhogy elindultunk haza.
Összefoglalva: nagyon jól éreztük magunkat, a táj és a hóesés felejthetetlen élmény marad, az biztos. A rendezés is megér egy dicséretet, bár biztosan akadnak fikamatyik, akiknek ez sem jó, de nem is nekik kell megfelelni...

Minden rokonom!
Sántaõz