Túrabeszámolók


Kincsesbánya

krajoramaTúra éve: 20092009.02.01 09:31:59
Kincsesbánya 30

Gondos tervezés és fél hatos kelés után beértünk autóval Kincsesbányára, ahol rádöbbentünk, hogy csak a rajt helyét felejtettük el megnézni. Hirtelen ötlettõl vezérelve a fõútról lekanyarodtunk balra a nagyobb házak felé. A megérzés helyes volt, az egyik keresztezõdésben már állt egy szervezõ és a mûvelõdési ház parkolójába irányított. Fél nyolc volt, és bent már javában zajlott a nevezés. Gyorsan be is neveztünk a 30-as távra. Barátnémmel megegyeztünk, hogy már be tudja vállalni ezt a távot is. Fõleg, hogy kevesebb mint 30 km volt és a 7 órás szintidõ bõven elegendõnek látszott. Persze ekkor még nem ismertük az útviszonyokat.

Nagyon jó itinert kaptunk, amin volt színes térkép (rajta a túra útvonala külön jelölve), és a trükkösebb részek külön le voltak írva. A túra Kincsesbányától északra tett egy nagy kört, elõbb egy kis kunkort téve délre. Furcsállottam, hogy az itiner szerint nem a legdélibb pontban van az elsõ ep, mert egyértelmû volt, hogy a kispistázók ezt levágnák. A rendezõk is gondolhattak erre, mert az elsõ pont végülis tényleg ott volt, ahova én elképzeltem, és nem a kunkor végénél. Kiváncsi lennék volt-e aki benézte :)

Idáig hómentes, fagyos földutakon jártunk, de ahogy mentünk északnak, egyre több lett a jég. A csúcspont az volt, ahol a földút teljes szélességében másfél centis jég alatt volt. Nem is haladtunk valami gyorsan. Éppen csak megvolt a négyes átlag. Kívülrõl mokás volt nézni a futókat, ahogy próbáltak küzdeni az elemekkel. Csodával határos módon csak egy nagy zakót láttunk és mi megúsztuk csúszkálással.

A fehérvárcsurgói tó északi partját elérve kezdõdött a legszebb része a túrának. A Gaja patak völgyében haladtunk, illetve inkább Gaja folyó, mert éppen csak a medrében maradt. Csak bámultuk a nagy sodrását, a felénk növõ szurdok sziklás havas oldalát és fehérbe öltözött fákat. Közben pedig szép nagy pelyhekben hullott a hó. Alig haladtunk, hogy legyen idõ fényképezni, és mert minden lépésnél küzdöttünk a fagyos hóval. Néhol beszakadt a talpunk alatt, néhol viszont megtartott, de mindenhol csúszott, úgyhogy minden lépés másmilyen volt.

A szurdok északi végében aztán kicsit elkavartunk, hirtelen nem találtuk a kék jelzést. Pár száz méter vissza, és meglett a szurdok fala és egy ház kerítése között a feljárat a völgy oldalába. Az eddigi lapos túra hirtelen átment függõlegesbe és emelkedtünk vagy 150 métert. Kifulladtunk, de megérte, mert gyönyörû volt a kilátás és hógolyózáshoz ideális havat találtunk. Mire elértük a bodajki sípályát, már majdnem félidõnél tartottunk, úgyhogy a sima lejtõt kihasználva lerobogtunk a faluba. A sietség azonnal megbosszulta magát, a zsebemhez nyúlva nem találtam az elemlámpámat. Kiesett valahol úgyhogy lélekszakadva rohantam visszafelé. Mázlim volt, mert a sípálya aljában az elsõ túrázók mondták, hogy megtalálták. Mondtam is, hogy sportszelet készletembõl adok a becsületes megtalálónak. Persze azt elfelejtettem, hogy a csokit a barátnõm táskájába raktuk, úgyhogy megigértem, hogy a következõ ponton megvárom. Utólag is köszönöm, hogy megtalálta a lámpát!

Kis késéssel indultunk tovább, és megmásztuk Bodajk kálvária dombját. Barátném itt léphetett rosszul, mert megrándult a bokája és ettõl kezdve minden egyenetlenséget megérzett. Kicsit lassítottunk, hogy ne legyen komolyabb baj, én pedig lemondtam arról, hogy szintidõn belül beérünk. Újra felmásztunk a Gaja völgy oldalára és megcsodáltuk a havas tájat. Ezután a tó keleti oldalán haladtunk vissza Kincsesbányára, most már a 20-as táv indulóival együtt. Eddig nem volt nagy a forgalom, de innét folyamatosan túrázók vettek körül. Kivéve amikor a kék jelzés érintette a mûutat és legtöbben a mûúton mentek tovább, miközben a térkép és leírás szerint a kék jelzést követve a hétvégi házak közt vezetett az út. Mindegy, nekik lesz tõle vízhólyagjuk.

A tó gátját elérve már csak két kilométer volt hátra és másfél óra tartalékunk volt. Lassan mentünk mert barátném bokája egyre jobban fájt, de így le tudtam fényképezni minden érdekeset. A tó partján horgászó embert, a jégfolt szélén pihenõ madarakat, a vízmû tárgyait. Barátném átment hard core túrázóba és összeszorított fogakkal begyorsított. Végül 6 óra alatt megvolt a cél. Jó nagy tömeg volt, de gyorsan ment a sor, így pár perc alatt megkaptuk a kitûzõt, oklevelet.

Jó volt a szervezés, szép az útvonal, szerintem max 1-2 km betonnal. Csak ajánlani tudjuk!

bye, krajo