Túrabeszámolók


Kincsesbánya

Conan40Túra éve: 20122012.02.15 09:50:58

 Kincsesbánya 30


 


Sokat dilemmáztam, hogy elmenjek-e a túrára, mivel elõször gyakorlatilag a teljes csapat mondta vissza a részvételt (érthetõ okok miatt), másrészt nem éppen kellemes túraidõt jósoltak. Azonban a mehetnék gyõzött és szerencsémre sikerült fuvart is találni, innen is köszönet Tibinek a szállításért.

Amikor elindultam hajnalban, az autó hõmérõje -13 fokot mutatott és ez nem nagyon változott akkor sem, amikor megérkeztünk Kincsesbányára. Vacogva tettük meg az elsõ pár métert az autó és az iskola között, ahol már javában folyt a nevezés és a rajtoltatás. Meglepetésemre a tavaly tapasztalt tömegnek nyoma sem volt. Most sem voltak kevesen, de vagy flottabbul ment a dolog, vagy elriasztott sokakat a hideg. Minden esetre viszonylag gyorsan megtörtént a nevezés, az itinerre, mely színes térképet és útvonal leírást is tartalmazott a 8:30-as indulási idõ került.

Kis felkészülés után kis csapatunk hamarosan már az iskola elõtti havas utat taposta.


Nem sokáig haladtunk a hóval belepett aszfalton, hiszen nem sokára jobbra fordultunk, hogy megkezdjük emelkedésünket a Szeg-hegy felé. Az út csodálatosan be volt havazva, élmény volt lépkedni. Könnyedén elértük a hegygerincet és kiérve az erdõbõl immár nyíltabb terepen folytattuk utunkat, ahol azonban már éreztük a fák hiányát, hiszen itt már komolyabban fújt a szél. A mûutat keresztezve ismét erdõsebb terepre értünk, majd kisebb hullámvasutazás után elértük a fehérvárcsurgói víztározó melletti üdülõ területet, ahol elsõ ellenõrzõ pontunk volt. A ponton már egy jelentõsebb mennyiségû túratárs fogyasztotta az ott kapott almát, többen pedig a reggelijükbe is belekezdtek. A pecsételés után mi is egy kis harapnivalót vettünk magunkhoz, majd visszafordultunk és a tó felé vettük az irányt.


Viszonylag sokáig haladtunk a tó mellett, mely a hideg miatt vastagon befagyott, legalábbis így gondoltuk, mivel több korcsolyázót is láttunk a tavon siklani. A tavat követve értünk el a Gányás nevû üdülõ területhez, melyen keresztül haladtunk. Több helyen is eladó táblát láttunk kirakva az egyes kerítésekre, biztosan már fényét vesztette a körzet, de egyes helyeken még láthatóan laktak is. Az egyiknél például hatalmas kutyákat láttunk igencsak kis helyre bezárva, amit nem is igazán értek, hogy hogyan lehet megengedni. Remélem nem ez az általános állapotuk. 

Ezen morfondírozva jutottunk el a mûútig, mely elkísért bennünket egészen a Vadasparkig, melyen a Gaja-patak folyt keresztül. A park bejáratát elhagyva hamar elértünk a Pisztrángos-tóig, mely utunk második ellenõrzõ pontja volt. Itt elõször kicsit megtorpantunk, mivel magát a pontot nem találtuk, de aztán hamar kiderült, hogy ez csak egy kóddal rendelkezõ ellenõrzõ pont. Mivel nem volt nálam toll, ezért a fényképezõgéppel készített fényképpel bizonyítottam ottjártamat és továbbindultunk az immár teljesen helyreállított Gaja-patakon átívelõ híd felé.


Ezt a hidat mosta el tavaly az ár és változtatták meg akkor az útvonalat, így ahhoz képest számomra teljesen új szakaszon haladt a túra, ami kellemes meglepetés volt. Kanyarogva haladtunk a vastagon befagyott patak mentén a nem kicsi hóban, mely nehezítette a járást, de lévén, hogy tél van, hozzátartozik a túrához és számomra ez külön plusz pontot jelentett, hiszen tavaly teljesen szárazon keltünk végig ezen a szakaszon. Megtekintettük útközben az Ádám-Éva fát is, majd átkelve a kerítésen jutottunk el a völgy végében található  Varjú-várig. Itt egy sporttársat útba kellett igazítani, mert a völgy végében teljesen visszaforduló ösvényt a hó miatt nem volt könnyû meglátni annak, aki elõször haladt az útvonalon. 

Egy komolyabb emelkedõ következett sziklás-havas terepen, ahol persze a kellõs közepén mondta be az unalmast a túrabotom és úgy döntött, hogy túl hosszú volt eddig, ezért összecsúszik, így bot nélkül kellett felérnem a hegytetõre, ahol nem kis veszõdséggel tudtam csak megzabolázni a rakoncátlan túrafelszerelést. A botjavítás után egy pillanatra megálltunk, hogy bevárjuk lemaradt társainkat és gyönyörködjünk a tájban és pár fényképet is készítsünk, majd tovább indultunk Bodajk felé.

Átkeltünk mégegy kerítésen és hamarosan a Bodajki sípályán találtuk magunkat, ahol megjegyeztem társaimnak, hogy popsitepsit kellett volna a felszereléshez kapcsolni, mert az ilyen szakaszokon sokkal egyszerûbb lett volna csak azzal lecsúszni. Lehet, hogy legközelebb rendszeresítem is a felszereléshez.

Elindultunk lefelé a kihasználatlan sípályán, melyet nem is értek, hiszen rengeteg hó volt és tökéletesen alkalmas lett volna sportolásra. Egy másik dombot a helyi gyerekek ki is használtak szánkózásra és vidáman siklottak a domb alja felé, míg mi folytattunk utunkat immár Bodajk utcáin. Hamar elértük a Fenyõ presszót, mely valamikor kék túra pecsételõ hely volt, de immár zárva és nem úgy néz ki, mint ami mostanában kinyitna, azonban a mi uticélunk nem ez a presszó volt, hanem a Gaja vendéglõ, utunk harmadik ellenõrzõ pontja, ahol kellemesen meleg helységben lehetett kicsit pihenni a hideg után. 


Megkaptuk itt is a pecsétet (matricát?), azaz megkaptuk volna, ha nem "fogyott volna el" a pontõrõknek, így csak aláírtak, majd folytattuk utunkat a Kálvária felé. Ez egy csodaszép domb, mely Bodajk fölé emelkedik, mind a kálvária a stációival, mind a kilátás remek hely fotózásra, melyet nem is hagytunk ki. Tovább haladva a kálváriáról ismét emelkedtünk, elhagytuk a települést és hamarosan ismét a Vadaspark területére értünk. Míg mi a létrával veszõdtünk, addig egyik túratársunk egyszerûen átsétált a kapunk tátongó jókora résen, majd megkezdük ereszkedésünket az Alba Regia forrás felé. A forrás már a negyedik ellenõrzõ pont volt, mely szintén nem rendelkezett emberi õrökkel, hanem a már látott kódos megoldás fogadott bennünket. 


Gyors fotózás után követtük az ösvényt és hamar elértük a Vasutas pihenõnek nevezett domb alját, amire megkezdük a felkapaszkodást, mely nem is tûnt egyszerû feladatnak, tekintve, hogy komoly hóval kellett megküzdenünk, de ez sem foghatott már kirajtunk. A tetõn ismét elõkerültek a fényképezõgépek és immár újabb fotókkal a zsebünkben ismét ereszkedni kezdtünk. Ismét átmásztuk a kerítést, majd kisebb kacskaringó után elértük a fehérvárcsurgói pincesort. Ezt követve hamarosan feltûnt a már egyszer látott tó, de immár a másik oldaláról. Egy kevés aszfalt után nemsokára a tavat övezõ töltésen haladtunk. Elhagytuk a Becsali büfét, tavalyi utolsó ellenõrzõ pontunkat, majd dacolva a tó mellett erõsen fújó széllel, megkerültük a tavat és megérkeztünk túránk utolsó (és egyben elsõ) ellenõrzõ pontjához, ahol megkaptuk itinerünk utolsó pecsétjét, valamint egy finom csokit és elindultunk a cél felé.


Kis szakaszon visszafelé indultunk, majd egy hosszú aszfaltos, majd erdõs hullámvasutazás után 14:15-kor értünk be a célba. Megkaptuk a szép emléklapot és a kitûzõt és egy forró teára és zsíros kenyérre invitáltak bennünket, melyet örömmel és köszönettel elfogadtunk és el is fogyasztottunk.


Összegzésül a túra nekem nagyon tetszett, annak ellenére, hogy a hóban még a letaposás ellenére is nehéz volt haladni, remek téli túra, bár Bodajkon jól esett volna egy kis meleg tea, de ne akarjunk mindent. A szervezés és a szalagozás teljesen rendben volt, nagyon nehéz lett volna eltévedni. A végén a tea nagyon finom volt, a zsíros kenyér jól esett. Gratula és köszönet a szervezõknek, remélem jövõre is eljutok ide.


Túra trackje