Túrabeszámolók


túra éve: 2020
RákócziTúra éve: 20202020.10.14 11:25:37

 Palipista 100, avagy a Rákóczi emléktúra emléktúrája


„Alive in the age of worry

Smile in the age of worry

Go wild in the age of worry

And sing Worry, why should I care?”

(John Mayer)


Bár ritkábban járok már százas túrákra, mint „aktív” éveimben, az utóbbi időben azonban rájöttem, hogy úgy negyedévente jólesik egy-egy ilyen a lelkemnek. Nyár elején két részletben végigjártunk minden kéket a Balaton-felvidéken, aztán augusztusban végre eljutottam a hőn áhított Kohász Kék túrára is.


A régen és amúgy ritkán látott Zemplén pedig úgy kínálta magát a visszatérésre, hogy azt vétek lett volna kihagyni, tehát pénteken kora délután vonatra pattantam Veszprémben, hogy cirka hat óra és két átszállás múlva leszállhassak Sátoraljaújhelyen.


Erősen sötétedett már, mire ideértem, már Sárospatakon megcsodálhattam a naplementét, így mire a közeli áruházból kiléptem, teljesen be is sötétedett. Felsétáltam a Májuskút utcába, ahol szinte észrevétlenül osontam fel a padlásra. Szerencsémre még több szabad szivacs is volt, így tudtam válogatni is. Nagyon kényelmes kis fekvőhelyet barkácsoltam magamnak.


A padláson azért már végre többekkel is találkoztam, majd a pakolászás befejeztével lementem kicsit szétnézni, beszélgetni, végül kilenc óra magasságában hálózsákba dugtam magam. Jót aludtam, kipihenten ébredtem, gyorsan összekészülődtem és Géza kiváló bemelegítő pálinkájának minőségellenőrzése után már hét órakor úton is voltam.


A Májuskút utca enyhe lejtője után rögtön egy izmosabb, sziklás emelkedőn melegítettem be a Várhegyre menet. Fent pecsét és szép kilátás fogadott, innen szalagozott ösvényeken kavarodtam le a már ismerős kék kereszt jelzéshez, majd azon tovább a Nagy-Nyugodó nyeregbe. Pecsételtem egyet, ha már itt vagyok és úgyis a kéken megy tovább a túra. A Rákóczi fánál Csutora és Marci őrizték a pontot, majd továbbhaladva hirtelen  ismét egy kutyussal találkoztam: Hopp, ez máris a Cirkáló tanya! Ismét pecsét és még mindig a kék, Makkoshotykáig, ami szintén pecsét- és reggeli pont. Vígh-Tarsonyi Laci őrizte a pontot és a pontőr lányokat. J


Innen a kék tanösvény borzolta az idegeket egy hajmeresztő patakátkeléssel, pontosabban az lett volna, ha a gyorsabb megoldást választom és átszaladok a félig leszakadt hídon. Nos, nem sajnáltam az időt és hamar meg is lett az alternatív átkelési lehetőség.


Hercegkúton ismét pecsétpont és fincsi ananász, majd tovább a szőlők mentén felfelé, ahol javában folyt a szüret. Hamarosan elértem a Rákóczi pirosat, amin – kisebb megszakításokkal – Telkibányáig mentem. Na, innen jött a Rákóczi nosztalgia dömping, ha már túratársam nem akadt az úton, mert senkinek a tempójához nem sikerült csatlakozni, legalább a hatéves emlékekkel jól elszórakoztattam magam. Szóval V. Józsi, üzenem, köszönöm a társaságot – ismét, még ha csak így virtuálisan is.


Az első kitérő a piros sávról a Komlóska fölé magasodó Pusztavár volt, csodás kilátással. A pontot Palipista—izé, Paraipista őrizte, lent Erdőhorvátiban pedig frissítőpont várt. A Stájsz kocsma ismét zárva, ezt már sose tudom meg milyen belül. L


Tovább Regéc felé Julival beszélgetve egy ponton benéztük az amúgy kiváló jelzést, mert egyszercsak azon kaptam magam, hogy nem a tracken vagyunk. Hopp. Gyorsan sikerült korrigálni, csak párszáz méter a plusz táv, viszont nagyon szép kis sziklás hegyi út vitt minket vissza a pirosra.


A Regéci várhoz érve csak ámultam, hogy mekkora változások történtek, még ha közel se láttam mindent, hisz igazából csak a büféig jutottunk, ahol Julival lecsaptunk az utolsó két Steffl sörre. Nagyon jól esett, így 40 km táján és tudtam venni egy hűtőmágnest is, amint azt a kislányomnak megígértem. J Itt leültem jó tíz percre, hogy meg tudjam inni a sörit.


A várhoz vezető röpke oda-vissza szakasz itt is jó lehetőség volt találkozni kedves ismerősökkel és tudni, hogy közel vannak.


Regécre leérve javítottam a korábban szétázva benyomott OKT pecsétemet, majd a faluból kikanyarodva ismét Rákóczis emlékek rohamoztak meg: szinte most is éreztem és láttam, amint az úton patak folyik velünk szembe, a lábunk alatt. Gyorsan eltelt a Fehérkúti erdészházig hátralévő táv, ami a Rákóczi túráról a mai napig az egyik legkedvesebb emlékem az erdészek test- és lélekmelegítő kedvessége (tea és pálesz) kapcsán. Most frissítőpont volt itt, így szörpit töltöttem és ananászt majszoltam, majd tovább lódultam, hogy a nap utolsó világos perceit elcsíphessem a Sólyom-kőnél és talán még az Amadé várnál is.


Mindkettő sikerült, bár az Amadé várhoz kihívás volt kibotorkálni a sötét erdőből, de megérte. Kassa fényei a távolban, a szomszédos bércek a közelben és egy vadkempingező srác a kereszt tövében. Irigyeltem picit, hogy ilyen csodás helyen éri majd a reggel.


Innen már vaksötétben egy lejtős hullámvasút vezetett Telkibányára, amit patakátkelések és itt-ott világító szempárok tettek izgalmassá.


Telkibányára érve a túra névadója, a Palipista ház volt a frissítő- és depóspont. Utóbbival kezdtem, azaz rögtön felkaptam az ide küldött csomagomat, pólót és zoknit cseréltem, felvettem a hosszúujjú aláöltözőmet és tettem egy tartaléklámpát a hátizsákomba, mert bár szuper az akkus lámpám és a telefon is tud világítani, azért jó ha van tartalék.


Szerelvényigazítás után ettem egy tál paprikáskrumplit, forralt bort és teát is ittam mellé, ami mind olyan jól esett, hogy észre se vettem, el is szaladt egy óra. Hoppá! Kilenc órakor indultam tovább némi zenei támogatással, hogy még véletlen se álmosodjak el, mert akkor sose érek be a célba.


Jól sikerült, mert szinte repültem a Pengő-kőig, majd tovább a Nagy Péter-mennykőhöz, ahol sajnos nem volt semmi esély a kilátásra, éjféltájban. Viszont meglett az egy napon belül legyalogolt 100.000 lépés. Ez a jópofa funkció nekem újdonság, amivel a két hónapja vásárolt telefonom szórakoztat nap, mint nap.


Az Istvánkúti mézeskalácsházikó is egész más volt a sötét éjszaka valóságában, mint a képeken, de szuper, hogy volt itt is egy frissítőpont. Lepecsételtem a kékemet, mert itt is hosszan menetelek majd rajta, bár tudom, hogy jövök még, de itt még volt kedvem hozzá. Innen a szintén sötét és kilátástalan Kerek-kői kitérőt leszámítva eseménytelenül, de legalább (nekem) gyorsan peregtek a kilométerek Eszkála réten és Nagyhután át Vágáshutáig. Pláne, hogy már nem volt kedvem megállni OKT-t pecsételgetni. A vágáshutai ponton újra Vígh-Tarsonyi Laci volt a pontőr, de immár egymagában, térerőtől és világtól elzárva, ami viszont fontosabb, volt a ponton pecsét, sör és paradicsom, más meg nem is kell. J Újfent megvolt a szükséges plusz, ami tovarepít. Ültem itt is egy tíz percet, reméltem, hogy ha többet várok, mire Smaragdvölgybe érek, kivilágosodik. Kellemes emelkedő, majd egy hosszan elnyújtott lejtő és végül egy kellemetlen oldalazós ösvény vezetett Rudabányácska felé, a Smaragd-völgyi pontra. Mégiscsak sötétben értem ide, így a tóból sajnos nem sokat láttam, viszont itt kaptam vérszemet, hogy ha egy órán belül „letolom” a maradék 5 kilométert, akkor 24 órán belül érek célba. No, uccu neki! Próbáljuk meg. Az emelkedő természetesen rendesen belassított, de szerecsémre elnéztem valamit a térképen, és sokkal kevesebb volt, mint amire számítottam, így amikor a házak közé érve még mindig volt egy utolsó púp, már csak nevettem... az a köves lépcső viszont nekem is fájt, de legalább ez volt az első kellemetlen érzés az indulás óta és a cél előtt 200 méterrel ennyi simán belefér. J


A Kovács Villába befutva az első szavam a rajtszámom volt, és válaszul már mondták is, hogy 23:53. Yippee! Vannak még csodák! Felkaptam a csomagom és bevágódtam az első nyitva talált mosdóba. Gyors tusolás, átöltözés és mire kész lettem, a díjazást is átvehettem, a pólóstul, amit persze rögtön magamra is kaptam.


Még bőven volt idő a 7:50-es vonatig, de gyalog talán így is necces lett volna elérni, ezért Wehner Kornél vitt le Julit és engem az állomásra, ahol újabb hat óra vonatozás, két átszállással és egy kis metrózással, de végül délután kettőkor sikerült hazaérnem a zempléni nagy kalandból. Ismét hatalmas sikerélmény volt, köszönet a rendezésért!

 
 
túra éve: 2017
Csúcs ez a hely!Túra éve: 20172017.10.17 10:22:18
[A Rendező küldte.]

 

-Beszámoló a III. Tanösvény találkozóról:


III. Tanösvény Találkozó beszámoló. Csúcs ez a hely!


Október 22-én ragyogó őszi időben sikerült megrendeznünk a III. Tanösvény Találkozót. Bánd határából  10-15-30-40km távon indultak a túrázók felfedezni az arany színekben pompázó Bakonyt Bánd-Csatár-Márkó-Hárskút-Herend érintésével. Az ország több távoli pontjáról is érkeztek teljesíteni a túrát: Miskolc, Székesfehérvár, Tapolca, Zsámbék, Balatonföldvár, Budapest, Pápa, Nagykanizsa, Ajka, Mór, Szombathely településekről. A sok szép látnivaló alapos megtekintése miatt gyorsan múlt az idő, így a 40km-es táv résztvevőinél a végére előkerültek a zseblámpák. A legaktívabb család Felsőörsről érkezett három gyermekkel (3-5-7évesek) és a nagymama (74 éves) is velük tartott a 10km-es körön az apuka vezetésével. A fáradságot a látvány kárpótolta, mivel tényleg csúcs ez a hely! Érintett kilátók: Majer Antal kilátó-Miklós Pál-hegy(Bánd), Cholnoky kilátó-Csatár-hegy(Veszprém), Fekete István kilátó-Kis Bükk(Márkó), Vitéz Bertalan kilátó-Papod(Hárskút).


Bánd önkormányzata nevében alpolgármester asszony mondott köszöntőt és Bánd története c. könyveket sorsoltunk ki a résztvevők között. A túrázóknak tetszett a környék, igénybevették a vendéglátóhelyek engedményeit és szállást is foglaltak. 80 fő regisztrált a túrára, melyből 21-en keresték fel mind a négy kilátót a 40km-es távon. Kilátós bélyegzőket készítettünk és helyeztünk ki ideiglenesen a kilátókba a teljesítés igazolására. Új zászló lengett az Essegvár tornyán. A kirándulók is szeretnék ha a későbbiekben kibővíthetnénk a pecsételőhelyek számát egységes egyeztetett formában egy pontgyűjtő akció keretében, mely tovább népszerűsíthetné a VERGA Zrt. közjóléti programját.


Köszönjük a jó időt és a csodás panorámát!


 
 
túra éve: 2016
@Éves túraösszesítőTúra éve: 20162017.02.24 14:07:18
 "But just remember on the way home

That you were never meant to feel alone

It takes a little while, but you'd be fine

Another good time coming down the line."

(John Mayer - On the way home)

 

2016 LEGEK:

A legjobb pecsétek: Mozdulj a síneken! 13 km

A legtöbbször bejárt útvonal: Sárkány-völgy maraton (3x)

A legjobb éjszakai útvonal: Óbudavár 15É

A leghosszabb: VérKör 77 km

A legjobb sörözések: Bia 25 / Tési 50 / Szalánc 50

A legtöbb ismeretlen szakasz: Komárom IVV (nekem 100% új)

A legünnepélyesebb rajt: Szent Orbán 20

A legcsaládiasabb: Mount Everest Alsóörs

A legmeredekebb: Kazinczy - Szalánc 50

A legnagyobb meleg: Kuglófkereső 25

A legimádnivalóbb kis falu: Óbánya - Kuglófkereső 25

A legjobb bakonyi túra: Bakonybél 48

A legtöbb eső: Kék Balaton rendezés

A legjobb seprés: Péti Pizsi Parti 10

A legnagyobb elcsoffadás: Tihanyi Barangolás

A legjobb városi séta: Városliget 5

A legjobb rajthely: Lábatlan 15

A legjobb Budai-hegység túra: Buda határán (25A) / Meteor (21B)

A legkellemesebb rendezés: BB Piros Maraton

A legjobb pontőrködés: Régi templomok nyomában - Vászoly

A legszebb kilátás: Téli Kab-hegy 20

A legstresszesebb szervezés: Örsi-Somlyó

A legnépszerűbb túramozgalmam: Csiga-biga Liga

 

Az abszolút kedvenc: Buda határán

 

Rendezésben való résztvétel:

- Veszprém Városismereti Gyalogtúra (saját)

- Sárkány-völgy teljesítménytúra (saját)

- Balaton-felvidéki Kék (itiner szerkesztés, mozgó EP)

- Kazinczy-túrák (pontőrködés Mikóházán és egy picit a Tengerszemnél)

- Buda határán 25A (söprés)

- Péti Pizsi Parti (saját)

- Kék Balaton (saját)

- Balaton IVV (söprés)

- BB Piros Maraton (saját)

- Tanúhegyek nyomában 15 (szalagozás)

- Régi templomok nyomában (útvonal, pontőrködés - Vászoly)

- Örsi-Somlyó (saját)

 

Számokban:

1090 km / 25862 m+ / 54 túra / 12 tájegység

 

Tervek jövőre:

- minél több csiga-biga túra Dórival

- saját TT: Tekeres-völgy, Kék Balaton, BB Piros Maraton és a Vámosi Csiga-biga túrák, Örsi-Somlyó

- KDP (tvábbra is), meg mindenféle tematikus "egy szín" túramozgalmak ;-)

 

Köszönet mindenkinek, akivel együtt túráztam, akik eljöttek az én túráimra, akiknek segíthettem a szervezésben. Jövőre ugyanitt, ugyan-veletek!

Edu
 
 
Sárkány-völgyTúra éve: 20162016.03.16 16:31:24

Talált tárgyak a (rajt)célban:



 

 
 
túra éve: 2015
@Éves túraösszesítőTúra éve: 20152016.02.04 11:03:31

 


"I still have dreams, they're not the same,

They don't fly as high as they used to.

I saw my friend, he's in my head,

And he said, "You don't remember me, do you?"

(John Mayer - Born and Raised)

 

Kedvenc túrák - 2015:

 

1. Balaton 10 + Buda határán 10

2. Göcseji Galopp 55

3. Fázós TOPorgós

 

Saját rendezések:

 

Veszprém Városismereti Gyalogtúra 20/10

Tekeres Maraton és résztávjai

Kék Balaton 100 és résztávjai

Örsi-Somlyó 33/17

 

Rendezésekben való részt vétel:

 

Balatoni Kék Tél - söprés Ferivel

Balatoni Kék Tavasz - söprés Norbival és Áronnal

Sárga 70 - Huszonnégyökrös-hegy EP Bogival

Balatoni Kék Nyár - Zádorvár EP anyuval

Mátra 115 - Fajzatpuszta EP Edittel, Tibivel és Molnár Tamással

Veszprém Maraton - Nemesvámosi EP Ferivel és Dórival

Régi templomok nyomában V. - bejárások, intézkedés, szalagozás, söprés

 

Legemlékezetesebbek:

 

A legszebb kitűző... Téli Bakony 50

A legsarasabb... Kauker Márton emléktúra

A legvidámabb... Fázós Toporgós

A legnehezebb elindulás a célból... A Híd túl messze van... 90 km

A leghosszabb... 24 Stunden Burgenland Extrem Tour

A legizgalmasabb... Pilis barlangjai 50

A legjobb célkaja... Göcseji Galopp 55

Egy régi adósság törlesztése... Lepke 25

A leglassabb... Somlói BORangolás 15 km

Őrült pocakos duplázás I.: Jutasi hagyománytisztelő vándor 30 km + Dr. Hegyi Imre emléktúra 30 km

A legemlékezetesebb... Palóc hétvége, avagy Karancs-Medves 20 és egyéb kirándulások

Kilátóavatós... Mandulavirág 20

A legjobb sörözés... Tési-fennsík 25 Extra (Tés)

A legszebb pipacsmező... Tanúhegyek - Gulács 20

A legnedvesebb... Káli teljesítménytúra - Székely Károly Emléktúra 15

A legkellemesebb nyári séta... Négyszögletes Kerekerdő 25

A legtöbb szúnyog, bogár... Jáde 15

Őrült pocakos duplázás II.: Balaton 10 + Buda határán 10

A legnehezebb elindulás a rajtból... Balaton 10 :-)

Amikor a hazaséta hosszabb, mint a túra maga... Balaton 10

A legaranyosabb kitűző... Buda határán 10

A legtöbb nevetés... Magyarországi Forrástúrák a Balaton-felvidéken

A legjobb "ellátás"... Kinizsi Pál emléktúra 30 km

A legjobb útvonal... Ajkai Lihegő 30

A legszebb őszi túra... Barangolás a Tihanyi-félszigeten

Dóri legelső teljesítménytúrája... Őszi Kab-hegy (Észak) 12

A legfinomabb borok... Somló ÉDK túra

 



Tervek 2016-ra:

 

1. Óbudavár 0,1 ... Dórival

2. VérKör 77 ... Timivel

3. Jelzésfestés ... Dórival és Ferivel

4. A saját túrák: Veszprém Városismereti Gyalogtúra (3.14.), Sárkány-völgy túrák (3.15.), Kék Balaton-túrák (7.16-18.), BB Piros Maraton (8.13.), Régi templomok nyomában - Aszófőről (11.27.), Örsi-Somlyó - Csopakról (12.30.)

5. Less Nándor Emléktúra a Bükkben ... az öt éve kihagyott táv teljesítése ;-)

+ minél több KDP és KB kirándulás

 

Ezúton is köszönöm minden túratársnak az élményeket,

találkozunk - remélem minél többször - 2016-ban!
 
 
túra éve: 2014
@Éves túraösszesítőTúra éve: 20142015.01.21 19:35:33

"Köszönöm, hogy mikor királynak hittem magam

Nem szóltál és hagytál egy ideig az udvarodba' kóborolni

Hogy az alattvalóid is beavattad és õk is hódoltak nekem

Jó móka lehetett, de én is megtaláltam a számításom...

Csak még egyszer... MÉG EGYSZER!!!"

(Kispál és a Borz)


Rendezések:

SÁRKÁNY-VÖLGY TÚRÁK

PÉTI PIZSI PARTI

KÉK BALATON 100

RÉGI TEMPLOMOK NYOMÁBAN



Egyéb rendezésekben való részvétel:

Bakony Minimaraton - söprögetés

Buda határán - rajt

Piros 85 - Fekete-fej



Lenevezések:

Kiss Péter emléktúra a Mátrában (57 > 37) ...hogy még világosban célba érjek

Oroszlány (60 > 50) ...hogy elérjük a buszt



Legek...

A legjobb útvonal: BHTCS ;-)

A legcsaládiasabb: Kauker Márton emléktúra

A leggyorsabb százas: 20 óra alatt (24 óra Burgenland Extrem Tour)

A legnehezebb aftertúra: Téli Tihany 20

A legsarasabb: Kitörés / Palóc Expedíció 100

A legkellemesebb meglepetés: Göcseji Galopp 55

A legszebb százas: Kysucká Stovka

A legnagyobb sikerélmény: Sárkány-völgy túrák

A kedvenc duplázás: Iszkiri a Papodra!

A legszebb jelvény: (természetesen) Magyarországi Forrástúrák a Bükkben 70

A legszebb tavaszi túra: Mûvészetek Völgye - Nagy Kör / Magyarországi Forrástúrák a Bükkben 70

A legjobb célkaja: medvehagyma-krémleves (Papod 50) / lángos (Göcseji Galopp 55)

A legfinomabb szolgáltatások: tejfölös-medvehagymás lángos (Medvehagymás Hajag 20)

  forró tea és pálinka a Fehér-kúti erdészháznál, az erdészektõl ;-) (Rákóczi 110)

  almás forralt bor (Kis-Hanta-patak völgye - NaHáT 95)

  házitésztás leves (Nyitrai Százas)

  hagymás-zsíros kenyér (Tanúhegyek nyomában 42)

  tea (Zirc 30 túrák)

A legrosszabb célkaja: KINIZSI SZÁZAS (kb. mosogatólé) / Óbudavár 20 (értékelhetetlen)

A legjobb Olaf-százas: Jarním Sluknovskem 117

A legjobb cél: Kocour sörgyár (Jarním Sluknovskem 17 km)

A legtávolabbi túra: 3 nap - 3 ország - 3 túra / Lengyelország vagy Németország    

A legnehezebb: Rákóczi 110

15 perc hírnév: KINIZSI DUPLA

A legjobb túratárs: Pólya Sanyi (Kazinczy 200)


A legszebb kitûzõ: Turul 200

A legkülönlegesebb szolgáltatás: zacskós víz (Szent László-menet 70)

A kedvenc százas: Szondi György emléktúra 100

A legjobb Budai-hg. túra: Buda határán (ezúttal) 25A

A legtöbb sörözés (km arányban): Pest irányába 30

A legjobb pálinkák: Palóc Expedíció elõestéje / Szomor 56

A legcikibb eltévedés: Turista Kékszalag Maxi (már megint, de most máshol)

Az örök kedvenc "hétvége": PÁLOS 70 és Vasas Maraton

A legnagyobb elkavarás: Kazinczy 200 - "Tengerszem (és a Király-hegy) turistája" :-P

A legszebb õszi túra: Barangolás a Tihanyi-félszigeten / Fehér-Vár-Palota

A legjobb ár/érték arány: Kazinczy 200 (nyeremény) / Zirc 30 túrák (ingyenes)

A legszebb oklevél/emléklap: Buda határán / BHTCS / Szomor 56


A legszebb póló: Szomor 56


+1 Meg nem kapott díjazás: Kazinczy 200 teljesítõi póló (khmmm... és szigorított ejnye-bejnye)




Kedvenc tájegység 2014-ben: Vértes

"Új" felfedezés 2014-ben: Göcsej

Kedvenc elsõ rendezés: Pest Irányába 30



Amit nagyon akartam:

Kysucká Stovka

Kinizsi Dupla

Turul 200

és a saját rendezések :-)



Ami kimaradt és nagyon hiányzik:

Élõ Táj Tanösvény Túra

Karancs-Medves (úgy általában, hüpp)





TOP 5



1. Kysucká Stovka

2. Göcseji Galopp 55

3. Magas-Bakony 50

4. Szondi György emléktúra 100

5. Palóc Expedíció 100






[Számokban: 4123 km és 122.783 szintemelkedéssel 71 túrán.]



Tervek 2015-re:

Karancs-Medves, bármilyen formában,

a KDP befejezése és kicsit több OKT

és a saját rendezések ;-)



Egyszóval folyt. köv...

 
 
Kinizsi Pál Emléktúra (Nagyvázsony)Túra éve: 20142014.10.01 20:11:13

Kinizsi Pál emléktúra 30 km


 


Az igazi Kinizsi, avagy Kinizsi Pál nyomában Nagyvázsony környékén...


 


Enyhén felhõs, kellemes túraidõben indult útnak már összeszokott kis túracsapatunk a nagyvázsonyi vár parkolójából az Országos Kék jelzésen Írottkõ, azaz konkrétan a Nagyvázsony környéki templomromok irányába. A legnagyobb, a Szent Mihály pálos kolostorrom volt az elsõ, itt található Kinizsi Pál sírja is. Második a Szent Ilona kápolna romja volt, itt pálinkával koccintottunk egyik társunk nemrég született kisbabájának egészségére. Tovább a kéken, a Kinizsi-forráshoz, ahol a Tálodi kolostorrom található. Innen, még mindig a kéken a szépséges Viszont-völgyön mentünk tovább, majd egy mûútra, kábé kétszáz méter után pedig murvás dózerre váltottunk a Csicsói egykoron erdészház, ma erdei iskola felé. Lebélyegeztünk az itinereinket és a kéktúrás füzeteket, megreggeliztünk, majd továbbindultunk még mindig a kéken, de ezt hamarosan egy derékszögû balossal zöld jelzésre cseréltük. Kereszteztük az Óbudavár 20 túrákról ismerõs piros jelzést és lecsorogtunk a csicsói mûúthoz. Itt volt a túra egyetlen emberes ellenõrzõpontja, azaz a fõszervezõ személyesen pecséttel igazolta ottjártunkat.


Továbbálltunk a zöldön Szentantalfa felé, szemben a Balatonnal. Csodás innen a kilátás a tóra. A faluba érve végigkóstoltuk az almafák terméseit, ezt a falu után a szõlõhegyen is folytattuk. Nagyon finom almákat ettünk, a szõlõ azonban szinte mindenhol gyalázatosan rossz állapotú, nem irigylem idén a gazdákat.


A zöld jelzésen értünk el a Szent Balázs templomromhoz, ahol az itiner kérdezett, mi válaszoltunk, majd sütit és kekszet majszoltunk. Egy darabig még a zöldön, majd a piros romjelzésre váltva ereszkedtünk le Dörgicsére, át a falun, felmásztunk a Boldogasszony-dörgicsei templomromhoz. Itt ismét sütiztünk és meggybort ittunk hozzá. Piros jelre váltottunk. A következõ ellenõrzõpont a falu közepén álló Kisfalud-dörgicsei templomrom volt. A rom mellett álló, pontosabban ülõ szoborra vonatkozott a kérdés. A piros jelzést sárgára cseréltük és végigsétáltunk a csodás sziklafallal szegélyezett Kû-völgyön. A Barokk kõhídnál a sárga jelzés élesen jobbra tért, mi egyenesen mentünk tovább a sárga kereszten a Halom-hegy irányába. A kilátóhoz érve kellemes meglepetésként találkoztunk a "Bakonyosokkal", akik egyesületi kirándulás keretein belül jártak itt (Hidegkútról indultak reggel és Mencshelyig mentek).


A tetõn nápolyit és szezámos pálcikát nassoltunk, majd a nagyon régi kéken araszoltunk le Mencshelyre vezetõ piros jelzésig. Mencshely központjában, az evangélikus templom kertjében volt az utolsó ellenõrzõpontunk. A kocsma elõtt végigfotóztam a csapatot a betonfalra kent biciklivel, megettünk minden maradék kaját, majd a vadiúj (pont tavaly ilyenkor újították fel) aszfalton visszasétáltunk Nagyvázsonyba... a várnál pedig a fõrendezõtõl megkaptuk a teljesítésért járó emléklapot és kitûzõt.


Jó kis túra volt, nagyon jót mulattunk az ellátás pedig egyenesen kiváló volt, mert mi magunk gondoskodtunk róla! :-)

 
 
KINIZSI SZÁZAS és Terep Százas (2006-2008)Túra éve: 20142014.05.28 17:51:49

KINIZSI DUPLA

Hogy miért is? Miért ne?


"És te azt hiszed, engem csak lábak hoztak ide,

Az autómban galamb a gázpedál,

Ki olyan szerelmes, hogy mindegy, hogy kibe,

És egy kicsit feldob és alám áll."

(Kispál és a Borz)


Igazából nem tudok rá igazán racionális magyarázatot adni, miért is vágtam bele ebbe a kalandba, egyetlen mentségem talán a Turul 200-ra való felkészülés. De hát õszintén, van is bármi értelem abban, hogy száz kilométeren át szívatjuk magunkat a határainkat keresve évrõl évre (hétrõl hétre ) újra meg újra. Három éve, amikor elkezdtem túrázni a netes túranaptárat böngészve döbbenten láttam, hogy száz kilométer hosszú túra is létezik. Alig három hónap elteltével pedig magamat is meglepve ott álltam a rajtjában. Az ismeretõfüzetet olvasgatva láttam, hogy a túrának fordított változata is van ráadásul némely futónak ez már nem is kihívás, ezért oda-vissza teljesíti. Nekem akkor sikerült 24 órán belül teljesíteni a száz kilit és rettentõen boldog voltam tõle. Más százasról nem is nagyon tudtam még, de azért láttam a neten, hogy létezik egy bizonyos Turul 192 is, de az akkor még irdatlannak tûnt. Már az is furcsa volt, hogy egy héttel az elsõ százas után alig vártam, hogy elteljen egy év és újra mehessek. Másodszorra még jobban ment. Az akkor már a harmadik százas túrám volt, mert két héttel a második Kinizsi elõtt teljesítettem egy cseh stovkát is. Nagyon megszerettem ezt a száz kilométert gyaloglós bulit és egyre több és több kiszemelt túrát sikerült behúzni. A tavalyi évben pedig már magam is rendeztem egyet.


A sok teljesített százas eredménye 2012-ben egy Giga Túra Liga harmadik helyezés, azaz ingyenes Kazinczy-túra indulás lett, ami eszement paraméterei (200 km) ellenére azért elkezdett foglalkoztatni, fõképp amikor kiderült, hogy ismét lesz „hosszú Turul-túra”. 2013-ban elhalasztottam egy évvel a nyeremény beváltását, de úgy tervezem, hogy idén elindulok rajta lesz, ami lesz alapon. A fejben való rákészülés közben jutott újra eszembe a Kinizsi duplázásának gondolata.


A viszonylag ismerõs terep felbátorított, így május 23-án fogtam magam, buszra, majd vonatra pattantam Tata – Tóvároskert felé és reggel fél kilenckor elindultam Dorogon át Békásmegyer felé. Reggel hatig mindenképp be akartam érni, hogy ne az utolsó percben kelljen indulnom a hivatalos túrán és ne találkozzak még szembe Kinizsisekkel.


A túra elsõ fele, a „Magányos Privát isziniK” végülis egy kellemes kirándulásnak bizonyult. Az idõjárás is kegyes volt hozzám, bár bõven izzasztó volt a hõség, még korántsem volt olyan fullasztóan párás, mint visszafelé.


Felhõtlenül napos idõben sétáltam végig a majdani finálénak számító kerékpárúton a baji szõlõk felé. A kálvária felfelé az évnek, illetve a napnak ebben a szakában csodálatos arcát mutatta. Alig egy óra alatt felértem a templomromhoz, ott megreggeliztem, majd továbbsétáltam a sárgán Koldusszállás felé. Pár léps kitérõvel lebélyegeztem a külön erre az alkalomra barkácsolt itineremet, majd újabb egy óra alatt legyûrtem a Kinizsi legutálatosabb szakaszát, a vértestolnai mûútig tartó szakaszt. A kék kis ösvényérõl a szántóra kiérve a Nagy-Gerecsével találtam szemben magam, neki is indultam, hogy szépen megkerüljem. Életemben elõször jártam ragyogó világosban a Bányahegyen, pláne ennyire egyedül. Pusztamarótra érve kezdett egyre fokozódni a meleg, itt ittam meg az otthonról hozott másfél liter vizem maradékát. A szomjúság jó hajtóerõnek bizonyult egészen Péliföldszentkeresztig, fõképpen mert azt a bizonyos gazos nyiladékot is nagyon tudom utálni. Péliföldszentkereszten kínosan ügyelve a kék jelzésre jutottam el a forrásig, ami valóságos kis oázis a Katlan szélén. Egy liter vizet megittam, másfelet a táskámba spájzoltam. Megmásztam az Öreg-kõt, ahol egy csapat táborozott le épp. Utam során itt tûnt fel másoknak elõször, hogy a Kinizsi csak holnap lesz, mit is keresek én itt. Elmagyaráztam hát. Sok sikert kívántak, majd továbbálltam Mogyorósbányára. A Kakukk Sörözõben szintén rákérdeztek érkezésem korai voltára, itt is döbbenten hallgatták az okot és jelezték, hogy mindenképpen várnak vissza. Egy jégkrémmel és egy sörrel frissültem, majd továbbálltam a Katlan felé. Melegnek épp jó meleg volt, de a legfõbb problémát mégsem ez okozta, hanem a K+ meg nem találása . Erre nagyjából akkor jöttem rá, amikor észrevettem, hogy a Nagy-Gete déli oldalán haladok, a heggyel párhuzamosan, de a tetejétõl úgy jó pár száz méter távolságban. Ekkor uccu neki, hátra arc, irány egyenest északnak, amennyire csak adódó ösvények engedik. Végül sikerült is merõlegesen belefutni az OKT kaptatójába, nagyjából pont a dögmeredek, sziklás rész elején. Életemben elõször mászta a Nagy-Getét errõl az oldalról. Úgy három-négy szívroham után fel is értem a csúcsra a kereszthez, ahol csodás alkonyati fények és kellemes hûvös szellõ fogadott. Ez le is kísért egészen Dorogig, ahol beültem a Molnár Sörözõbe kivárni a teljes sötétséget. Itt is feltûnt a pultos hölgynek, hogy a vártnál kicsit korábban érkeztem. Egy sört rendeltem frissítésképp, ami nagyon-nagyon jól esett. A sörözõben volt wifi, így ország-világ elõtt lelepleztem hollétemet, hadd szörnyülködjön mindenki az elmeállapotomon. Lámpával a fejemen indultam tovább Kesztölc felé. Kissé tartottam attól hogyan fogok feltalálni a Kétágú-hegyre, de szerencsére rengeteg fényvisszaverõ félcédula segített a tájékozódásban. Ezen a szakaszon elõbb egy vaddisznócsalád röhö… ööö… röfögött körbe, majd egy viháncoló iskoláscsapat néhány tagjával találkoztam. A Pilis-nyereg után jött a 200 km egyetlen igazi mélypontja, a zöld sáv szintútján háromszor is le kellett ülnöm, mert olyan gyengének éreztem magam . Eddigre épp elfogyott a még Péliföldszentkereszten tankolt vizem. Két részletben elrágcsáltam egy magnéziumos pezsgõtablettát, lebotorkáltam a szerpentinen és kitértem a Trézsi-kúthoz vízért. Itt megittam két pohár magnéziumot, némi tiszta vizet, töltöttem és újult erõvel álltam tovább a Hosszú-hegy felé. Csobánka fölé kiérve már látszódtak a Kevélyek körvonalai a hajnali derengésben. Rendszeres fogadalmamat, miszerint „most már egyszer feltalálok a kéken a Kevély-nyeregbe” végre sikerült is betartanom, hála az itt is felbukkanó fényvisszaverõ cetliknek. Féltáv elõtt a utolsó nagy erõpróba a Nagy-Kevély megmászása volt, de ez végül könnyebben ment mint vártam. Pont napfelkeltére értem fel, meseszép látvány fogadott a kilátópontról. Lefelé menet néhol túrázók jöttek szembe, két órával a Kinizsi rajtja elõtt. Az utolsó magamhoz intézett kérdés is megválaszolódott, amikor sikerült egyetlen felesleges kanyar beiktatása nélkül eltalálnom Békásmegyeren az iskolához. A Víziorgona utcában már csak a rajtra vártak a szerencsésebb, elõre benevezettek (idén sajnos nekem ez nem sikerült), így mehettem sorba állni az iskola elé. Bejutás után pikk-pakk megkaptam a füzetemet, leültem picit szusszanni és zoknit cserélni, majd postafordultával megcímeztem magam a Víziorgona utcán és Dorogon át vissza Tatára.


Tudtam már az elejétõl fogva, de itt végképp megbizonyosodtam benne, hogy jó ötlet volt, hogy a duplázás második felének magát a Kinizsi Százas teljesítést választottam. Szerencsére nem voltam fáradt és álmos se, de különösen jól esett ezernyi lelkes túrázó közt továbbindulni egy újabb száz kilométeres etapra. Közben sorra jöttek az ismerõs arcok, akik közül sokan már tudták, hogy mire vetemedtem. Néhányan már elõre gratuláltak is, pedig hol volt ekkor még a kaland vége!


Szombat délelõtt már érzõdött, hogy ez a nap sokkal melegebb lesz, mint az elõzõ volt. A párás, fullasztó levegõ miatt az emelkedõk is nehezebben mentek. A 24 órás teljesítést tûztem ki magam elé, hiszen a jelvény akkor is jár, a 200 km pedig így is bõven 48 órán belül lesz. Nem siettem hát, a Hosszú-hegy után újfent kitértem a Trézsi-kúthoz. Most is egyedül voltam, mint néhány órával korábban az éjszaka közepén. Töltöttem, majd feltipegtem a Pilis szerpentinjén. A nyeregben nagy tömeg volt, a büfénél is, így az eddigi két Kinizsi-teljesítésem hagyományát (paradicsomlé) idén megszakítottam. A Trézsi-kút vizébõl ittam, bekrémeztem a talpaimat és indultam tovább az akupresszúrás szakaszon. Kesztölc fölött, az erdõbõl kiérve arcul csapott a forróság. Lebotorkáltunk a faluba és mintha a mennyországba értünk volna, olyan jól esett, hogy néhány háznál ismét volt kihelyezett életmentõ slag. Ittam, arcot mostam, a fejkendõmet pedig csurom vizesen kötöttem vissza a fejemre. Így egész tûrhetõ volt a Dorogig hátralévõ szakasz. Dorogon betértem az elsõ adódó élelmiszerboltba sós csipszért, majd visszatértem a Molnár Sörözõbe és egy almafröccs mellett magamba tömtem a zacskó teljes tartalmát. Így már neki mertem ugrani a Nagy-Getének. Persze így sem volt könnyû, mert még mindig pokoli meleg volt, árnyék pedig alig. A tetõn alig egy percre ültem csak le szusszanni, majd Darabos Zoliék szélárnyékban tovább is álltam a tokodi pincék felé. A pincéknél elrágcsáltam két uborkás zsíroskenyeret, ittam rá egy kis vizet, magnéziumot, majd némi ücsörgés után áttettem a székhelyemet Mogyorósbányára. A tegnapról ismerõs kedves pultos hölgy ma is felismert, még egy fotó is készült rólam. Kaptam egy almafröccsöt, amivel kiültem a kisvendéglõ melletti patakocskához. Cipõt, zoknit le, lábáztatás a jegesen hideg vízben. Nagyon jól esett. Szárazra töröltem, majd bekrémeztem és egy másik zoknival visszavettem a cipõmet. Mintha kicserélték volna a lábaimat. Felhörpintettem az almafröccs másik felét és továbbálltam az Öreg-kõ felé. Fent ugyan nem volt pont, de lent Péliföldszentkereszten, a forrásnál igen. Most nem töltöttem, mert még volt vizem a mogyorósbányai nyomóskútból és nem volt kedvem cserélni se. Újfent szabályosan közlekedve, a kék sávon sétáltam végig Péliföldszentkereszten, fel a mûúton, balra be arra a szörnyû köves útra, tovább emelkedtünk, majd belejtettünk jobbra le a Bika-völgyi mûúthoz. Hotdog helyett csak a lámpámat elõvenni álltam meg, mert igen-igen vaksi vagyok félhomályban és nem akartam az erdõ közepén sötétben kotorászni, ezért mielõbb a nyakamba lógattam. A Pusztamarót elõtti átok-nyiladékon felfelé, az embermagas csalánban már a fénye is elkélt. Az emlékhelyhez már sötétben értem, picit leültem a pihenõnél, ittam még egy magnéziumot, majd továbbsétáltam a Bányahegy felé. A sziklák környékén egy pillanatra megint jól esett leülni, az üdülõ közelségét már messzirõl jelezte egy hangos gyerekcsapat. A pontra felérve begyûjtöttem az igazolásokat, ittam két bögre teát és leültem picit a fûbe összeszedni magam az utálatos Koldusszállásig tartó szakasz elõtt. Közben Ottorino is megérkezett. Számomra sötétben egészen Bányahegytõl Koldusszállásig kellemetlen az út, máskülönben csak a vértestolnai mûúttól kezdõdõ szakaszt nem szívlelem. Évek teltek el, mire megérkeztem Koldusszállásra, alkalmi túratársaimmal már azt elemezgettük, miféle jellegzetes „tereptárgy” jelzi végre csalhatatlanul a tényt, hogy megérkeztünk. Egy mélyút? Egy vadrács? Nos, ezek megvoltak, mégis nagyon sokára értünk csak le. Úgy éjjel kettõ óra körül. Két bögre tea után már jobb érzéssel indultam neki az utolsó emelkedõnek. Emlékeztem rá, hogy az Aranylyuki elágazás után sárfoltok is lesznek, de a gyenge lámpám miatt sajnos nem sikerült mindet elkerülnöm. A körtemplomrom elõtt nem sokkal ért utol Kosztka Peti, aki már szintén tudott nem mindennapi vállalkozásomról. Jól esett az utolsó kilométereket társaságban megtenni. A kálvária után el is tehettem a lámpát és a baji szõlõhegytõl már világosban sétáltunk át Bajra, majd Tatára. A tóvároskerti vasúti megálló mellett elhaladva eszembe jutott, hogy még 48 órája sincs, hogy elindultam innen, azóta pedig már jártam Békásmegyeren is.


 


Egy igazi Kinizsi-teljesítéshez méltón, sajgó talpakkal, de levakarhatatlan mosollyal döcögtem be végül a világot jelentõ Ifjúsági Táborba, ahol megkaptam a harmadik sikeres teljesítésemért járó jelvényt és az oklevelet. SMS-ben tudattam anyummal a jó hírt, majd átbicegtem gulyásra váltani a kajajegyemet. Az étkezõben jó pár ismerõs arc is volt. Valószínûleg sikerült kellemesen elfáradnom, mert a levest kanalazva nem mindig sikerült eltalálnom a számat. A fél hetes vonatra rohanás helyett inkább az asztalra borulós alvást válaszottam. Bõ egy órát sikerült így relaxálnom. Közben beértek Marcsiék is, majd Ottorinóék és sokan mások. Nyolc óra körül elcsoszogtam a mosdóig, ahol megszabadítottam magam néhány réteg sótól, izzadtságtól és portól, majd félig-meddig frissülten visszasétáltam a tóvároskerti vasúti megállóba, hogy ott várjam meg 200 kilométeres nagy kalandom 48. órájának leteltét.




 
 
Papod teljesítménytúrákTúra éve: 20142014.03.25 00:10:15

Papod 50


Hol is kezdjem, hol is kezdjem?


Már régóta terveztem, hogy egyszer ki kéne próbálni egy ötvenes túra teljesítését közvetlenül egy százas után. A túranaptárt böngészve tökéletesnek tûnt az "Iszkiri a Papodra!" spontán túramozgalom, az élet azonban nem is olyan egyszerû, a Bp - Szhely/Zeg vonat közel háromnegyed órás késése kis híján meghiúsította a nagy tervet. Veszprémbe érve azonban elhûlve láttam, hogy a gyõri Bz bizony bevárta jócskán késõ szerelvényünket, így nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy fel ne pattanjak rá, hátha még elengednek legalább a résztávon. Zircen leszállás után futottam össze Õrsi Annával és Kovács Karcsival, akik említették, hogy telefonon szóltak már a rendezõnek a közlekedési problémákról, de rajtidõ után is elindulhatunk. Ettõl nagyon fellelkesültem és azon kaptam magam, hogy se fáradtságot, se álmosságot nem érzek, így hát beneveztem az 50 km-es távra.

Kissé azért merész ötletnek tûnt az Iszkiri Százas után saját idõ terhére elindulni, de olyan jól éreztem magam, hogy semmi akadályát nem láttam annak, hogy miért is ne érnék vissza legközelebb este 9-ig. Kábé 9:45-kor vágódtunk ki Annával a Bagolyvár kapuján és lendületes gyalogtempóban megindultunk Olaszfalu irányába. A lakóházakat elhagyva egy szántófölden vezetõ széles, néhol kellemetlen kövekkel javított földúton haladunk egyenesen, majd egy balkanyarral befordultunk Olaszfalu fõutcájára. Végigsétáltunk a falun és felmásztunk õskarszt felé. Meseszép erdõben, sziklák közt kanyarogtunk a tanösvények labirintusában. Itt már heveny fotózhatnékom támadt, így Anna adott kölcsön két elemet az Iszkirin lemerült fotómasinámba. Eplénybe átérve utolértük a mezõny végét jelentõ fiatal párt. A Mókus Fogadóban nagyon finom teát és almás rétest kaptunk ellátmányul. A következõ cél maga a Papod megmászása volt, de nem a Közép-Dunántúli Piros útvonalán, hanem jelzetlen utakon, szalagozás mentén, csodaszép völgyekben. A Kis-Papodnál értük el a piros jelzést, a kilátóig már azt követtük. A felhõs idõ ellenére is szép kilátás nyílt a minden irányba és a Balatonra is. Ekkorra már erõsen lógott az esõ lába, el is kezdett cseperegni, mialatt a piroson lecsorogtunk Hárskútra. A faluba érve erõsebben rázendített az esõ, de hamarosan megérkeztünk a Hársfa Kocsmába, ahol medvehagymás zsíroskenyér és tea volt az ellátmányunk. Bekrémeztem a talpaimat, ettünk-ittunk és mire továbbálltunk az esõ is elállt. Továbbra is a piros jelzést követtük a Hajagba fel, majd valamivel Ráktanya elõtt letértünk róla. Ráktanyán újabb ellenõrzõpontunk volt teával és medvehagymás pogácsával. Innen a sárga jelzésre tértünk rá. Nagyrészt egy széles dózerúton lejtettünk Bakonybél szélére a Szentkúthoz. Újabb ellenõrzõpont almával és csokival, valamint az itt utolért fiúktól egy korty pálinkával - ez tényleg nagyon jól jött, tekintve, hogy masszív megfázással küzdöttem a hétvégén. Innen elõbb a piros kereszt, majd a zöld jelzés mentén haladunk tovább a csodaszép Kerteskõi-szurdokon és kapcsolt részein át egészen Pénzesgyõrig, ahol érkezésünkkor hatalmas szivárvány fogadott minket. Az ellenõrzõpont a falu végén található nemes egyszerûséggel "Büfé" névre keresztelt egységben volt, ahol ismét tea és pogácsa volt az ellátmány. Egy újabb negyedórás pihenõ után indultunk neki az utolsó hét kilométernek, remélve, hogy még lámpa nélkül beérhetünk. Innen már végig a zöld jelzésen mentünk és terveinknek megfelelõen az égiek valóban csak a közvilágítás elérése után kapcsolták le a lámpát. A városba beérve pedig már más dolgunk nem is volt, mint egy aszfaltozott utcán nyílegyenesen lecsorogni a Rákóczi utcáig, amit pontosan a célnak is helyt adó Bagolyvárnál értünk el úgy 5-10 perccel este 7 elõtt. A célban oklevelet, kitûzõt és nagyon finom medvehagyma-krémlevest kaptunk és még fuvart is találtunk hazafelé, amit ezúton is nagyon köszönök a fiúknak, akikkel még Szentkútnál találkoztunk.


Szuperjó túra volt, zseniális útvonalon, remek szalagozással és kiváló ellátással!


 
 
túra éve: 2013
@Éves túraösszesítőTúra éve: 20132014.02.05 21:08:05

 
 
@Éves túraösszesítőTúra éve: 20132014.01.07 17:42:11

"Now and then I pace my place

I can't retrace how I got here

I cheat the light to check my face

It's slightly harder than last year."


(JM)


2013 LEGEK:



A legszebb oklevél:                       BHTCS

A legszebb kilátás:                       Wass Albert emléktúra a Börzsönyben 44 – kitérés a Kopasz-hegyre

A leghavasabb:                             Börzsönyi-kék 60 – „riszamaraton” (aki ott volt, érti ;-) )

A legfinomabb célkaja:                 Kuruc-emléktúra 22km teljesítménytúra – toroskáposzta

A legkellemesebb meglepetés:      Marjai Tamás emléktúra 20

A legnehezebb:                             Ledopadova Stovka – a túra után kiskanállal kellett engem összekaparni

A legszebb jelvény:                       Palóc LeFaGySz 49 – Karancs = örök szerelem

A legkülönlegesebb élmény:           Pilis barlangjai 90 – barlanglátogatások

A legjegesebb:                              Jarním Sluknovskem 63

A legjobb társaság:                      Tenkes Retró Maraton

A legjobb „aftertúra”:                  Kevély Körüli Kevergés – a Mátrabérc után

A legszebb útvonal:                      „Élõ Táj” Tanösvény Túra 35

A legmeredekebb alföldi túra:      Tápió-Hajta 40 

Még mindig kedvenc:                     Sárga 70

A legkalandosabb:                         Ozrenski Planinarski Maraton – patakátkelés, aknaveszély

A legmelegebb:                             Bakonyi Nemszázas 107

A legszúnyogosabb:                       Buda Határán 50

A legmókásabb társaság:               Szondi György Emléktúra 100 – óra és bajnai

Az elsõ feladás:                             Malofatranska Stovka – 65 km / 4500 m+ után

A legszebb kitûzõ:                         Útvonalkövetõ 100

A legmagasabb csúcs:                    Retyezát teljesítménytúra – Vf. Peleaga (2509 m)

A legnagyobb szarráázás:              Kriván – a túra után Tátra-Lomnicon a vonattól a hotelig

A legszebb útszakasz:                   Király-kõ 40 – a Király-kõ gerincútja

A legjobb ellenõrzõpont:                Nagykõ-Havas – dinnye és áfonya

A legcikibb eltévedés:                   Turista Kékszalag Maxi – Pilisszentkereszt és Csobánka-Szentkút közt

A legjobb húzóerõ:                        „Sanyika” és „Csabika” – Turista Kékszalag Maxi

A legjobb ellátás:                          Ponitrianska Stovka

A legjobb itiner:                            Pálos 70 teljesítménytúra és zarándoklat

A legjobb turistaház:                    Kõ-hegy – Élõ Táj 35 és Vasas Maraton

A leghosszabb:                              Lou?ení s turistickym rokem 57+113 / Prazská stovka 145


A leghangulatosabb pont:               (természetesen) Karácsonyi Dolina - Nagykarácsony 33 – teás és sütögetõs pont


 


Az abszolút kedvenc még mindig:     Pálos 70 teljesítménytúra és zarándoklat


 


„TOP 5” 2013


1.   PILIS BARLANGJAI 90

2.   SZARVASKÕI ÖKO-PARK 70

3.   PALÓC LeFaGySz 49

4.   SZONDI 100

5.   „ÉLÕ TÁJ” TANÖSVÉNY TÚRA 35

+1. TENKES RETRÓ MARATON


Az elsõ rendezés: Kék Balaton 100


Rendezésben való részvétel:

-            Óbudavár 10 5 1 0,1: söprés

-            Buda határán 50: rajtoltatás

-            Útvonalkövetõ 100: pontõrködés – Fáy Présház

-            Szurdok 40: rajtoltatás

-            Monoton Maraton: rajt/cél adminisztráció

-            Régi templomok nyomában: rajt/cél adminisztráció

-            Fóti-Somlyó: rajtoltatás, söprés


Kihagyott túranapok (pihenõs, kirándulós, kéktúrázós, túlórázós): 15


Számokban: 4300 km / 150.000 m+         95 rendezvényen 100 db túra, 22 tájegységben.


 
 
Mátra 115 (+résztávok)Túra éve: 20132013.06.21 00:28:47

MÁTRA 115



"Don't be scared to walk alone

Don't be scared to like it

There's no time that you must be home

So sleep where darkness falls

 ...

Dream your dreams but don't pretend

Make friends with what you are."


(JM)


 Bõ két évvel ezelõtt, amikor elõször olvastam errõl a túráról, reakcióm mindössze egy hangos kacaj és egy "Na, neee!" felkiáltás volt. Ezzel le is tudtam magamban az ügyet.


Aztán az elmúlt hónapokban teltek-gyûltek a százasok és ez a túra is mocorogni kezdett a tudatalattimban. A nevezési határidõ lejárta elõtt alig néhány nappal telefonált Bubu és felvetette az ötletet, hogy mi lenne, ha megpróbálkoznánk vele, hiszen jó gyakorlás lehet a július eleji Malofatranská Stovkára. No, itt sikeresen megleptem magam, mert szinte azonnal rávágtam, hogy "Igen, igen, igennn!" és már éreztem is a Mátrát a lábaimban.


Az elkövetkezõ két hétben pedig pedáns módon bebifláztam a térképet, jelzésváltásokat, szintmetszetet, útvonalleírást, meg minden elérhetõ (egyébként példaértékûen kiváló) dokumentációt a túra honlapjáról.


Így jött el a nyár elsõ napja, amelynek reggelén végül ott álltunk egy éve elhunyt nagymamám szülõfalujában, Kisnánán (az õ emlékének "ajánlottam" ezt a túrát), a vár tövében a tömegrajtra várva. Cseppet se kételkedtem a sikeres teljesítésben, de azért aggódtam azért, vajon mennyire visel majd meg a Mátra.


A faluból kiérve már a SÁRga jelzésen rögtön megízlelhettük a hegység zamatát, a cipellõm majdnem a maradás mellett döntött, miután a cuppogós agyag egy az egyben lekapta a lábamról. Jót kacagtam és is és mások is, akik látták. Miután erõnek erejével kiszabadítottam, visszavettem, még szorosabbra kötöttem és meglódultam...


A S+-et elérve kezdtük meg úgy istenigazából a 6374 méternyi szint elfogyasztását. Szépen komótosan - egy lejtõt azért megszaladva - emelkedtünk a Jagus felé. A magam részérõl egészen Kékesig bemelegítést terveztem. Elértük a Ko, majd a K jelzéseket, utóbbin magától értetõdõen rendeztük magunkat irányba: felfelé. A Jaguson EP és sütemények vártak, persze csak a bélyegzés idejére álltam meg. Nagy csata állt elõttem, az Oroszlánvár, mint leküzdendõ mumus, mert márpedig én felmegyek oda egy szuszra!


Ezúttal sikerült! Fent újabb EP és víz. No, innen már lényegében végképp csak a Kékes volt hátra, Bubu elhúzott, én még mindig a bemelegítõ-tempómban róttam a kilométereket a kék sávon. Felérve a sok-sok finomság közül a rostos almalére és a paradicsomra cuppantam rá, s miután teleettem magam, megindultam lefelé a S jelzésen. A második mumus. Ráadásul nem kicsit sáros állapotában. Ezúttal nem sikerült oly elegánsan lenavigálni magam, mint a 'bércen, de azért különösebb gond nélkül lejutottam. Elõbb S4-re, majd a P jelzésre váltottunk és Parádsasvár felé vettük az irányt. Magunkhoz képest nagyon jól haladtunk, ötös átlag felett, de még mindig úgy éreztem, hogy nem vagyok teljesen bemelegedve.


A sasvári EP-nál újfent a paradicsom-rostos lé kombóval frissítettem magam és azonnal tovább is álltam a P+ jelzésen Galyatetõ felé. A szintmetszet (és mások elmondása alapján) húzós emelkedõre készültem és fejben talán kissé túldimenzionáltam a nehézséget, mert sitty-sutty, már fent is voltam a Mátrabérc-túráról ismerõs esõháznál... innen pedig már csak néhány lépés a tetõ.


Pygmea pontján még épp jutott egy tányér leves (utánam már többeknek nem), benyomtam egy magnéziumtablettát is és Péter-hegyese kimászása után elkezdtem gurulni Mátraalmás felé. Közben utolért a túra etalonjának tartott vinatti és elkezdtem aggódni, hogy tán rosszul állok az idõvel, de megnyugatásomra közölte, hogy csoffadása és etalon-mivolta nagyjából Szorospataknál kezdõdik (mint utóbb kiderült ezúttal még ott se nagyon, mert élete legjobb eredményét produkálta idén).


Leértünk Mátraalmásra és míg az itineremet leadtam bélyegzésre, újfent rácuppantam a tányér paradicsomra. Visszakaptam a papirost és felnéztem a Galyavár felé. Nagy levegõ, gatyát felkötni, a Galya vár! Hát jó meredek volt, néhol még a mancsaimat is bevetettem a siker érdekében. A mászás közben egy ponton benéztem a jelzést és kissé jobbra kezdtem tendálni, de a felfele irányt tartva végül feljutottam a csúcsra. A sánc után értünk SZLA pontjára, aki mesélte, hogy volt már olyan is, aki kétszer megtette ezt a betétkört. (Tán úgy megszédült februárban, hogy még mindig itt köröz?)


Mire másodszor Galyatetõre értem, leves helyett már kénytelen voltam én is "csak" sütikkel beérni. Be is nyomtam jó néhányat, nyugodt szívvel, hisz a következõ szakasz nem túl meredeken, lejtõvel indul: K + Z4 = Mátraháza. Ez az állítólagos könnyed, pihentetõ szakasz (lejtmenet a kéken, majd kellemetlen hullámvasút a Z4-en) nehezebbnek bizonyult a Kis-Lipót megmászásánál. Mátraházára érve újfent rázoomoltam egy tál paradicsomra. A pontról elõbb a S3, majd a S4 jelzésekkel ereszkedtünk Lajosháza felé. A Mátrai csillagos élményeimet megfejelve, a S4 lejtõjének aljához közeledve ismét sikerült produkálnom egy sárban seggreülést. Lajosházán Parádi Laciék pontõrködtek. A ponton kólával és mi mással, mint paradicsommal tömtem magam. Az innen következõ szakasz bebiflázott emlékeim szerint laza emelkedõ Mátraszentimréig. Jól emlékeztem. Sikerült igen jó átlaggal abszolválnom, ezáltal visszakapaszkodtam ötös átlagra (ami Mátra/Lajosházán elveszni látszott).


Nagyon jól esett a tányér leves, annál is jobban a tény, hogy beértem Kláriékat és Popeyéket. Közeleg az éjszaka, Bubu most épp valahol mögöttem, megbeszéltük, hogy a szoros szintidõ miatt ezúttal nem várhatunk egymásra, de ki tudja mikor ér utol és jobb volna nem egyedül menni.


A pontról Kláriékkal indultam tovább. Lejtmenetben õk, felfelé én mentem elöl. Még bõven világosban értünk Szorospatakra, de már beüzemeltük a lámpáinkat, mivel Ágasvárra kapaszkodás közben az erdõben már sötét lehet. Mire felértünk pont be is sötétedett teljesen. Pecsét a turistaházban, rákacsintottam az asztalon látható finomságokra, ittam egy jó pohár füves limonádét, letettem az övtáskámat, zsebre vágtam az itinert és megindultam a K3 oda-vissza szakaszán Ágasvár csúcsa felé. Fent a ponton a pecsét mellé megkaptam az utolsó magnéziumtablettát és már indultam is visszafelé. Már jöttek is szembe elõbb Kláriék, majd Popeyék. Az "addig örülj, amíg fölfelé mész" kezdetû örökzölddel borzoltam az idegeiket, majd tovább botorkáltam lefelé. A turistaházba érve benyomtam egy jó adag rántottát, desszertnek még egy kocka rizskoch is lecsúszott és vedeltem tovább azt az isteni finom füves limonádét.


Ez megadta a szükséges pluszt, mondhatom.


Kláriékkal, Popeyékkel együtt indultunk tovább az éjszakában, Fallóskút felé. Rettenet unalmas szakasz lett volna egyedül. Ugyan egyáltalán nem voltam éhes, a sajt, az olívabogyó és a gumimacik láttán felcsillant a szemem. Csipegettem hát picikét.


A S+ vezetett tovább Mátrakeresztesig, onnan az azonos színû sáv jelzésre váltottunk és azon emelkedtünk Hidegkút felé. A ponton leves, sütik és a depós cuccom, azaz a cserezoknim várt. Bár nagy szükségét nem éreztem és a saras cipõ le-s-fel vétele se esett túl jól, mégis megléptem ezt a cserét. Bekenegettem a lábikókat frissítõ-kenõccsel és így, kicserélõdve láttam hozzá a levesemnek. Gyorsan bekanalaztam és már indult is tovább a társaság. Ezúttal Popeyékhez csatlakozva haladtam, majd Nagyparlagnál ismét beértük Kláriékat. A különféle zöld jelek kombinációjával (Z4, Z, Z3) a túra legnehezebb szakaszát tudtuk le, így mire P P3-ön felértem a Muzslára, fellélegeztem. Korainak tûnhet, fõleg azért, mert rendkívüli módon utálok innen lemenni, de mégis, tudtam, hogy a neheze megvan. (Igazam volt.)


Még vaksötét volt a Muzslán, de már enyhén pirkadni kezdett, mire leértünk. A Nagy-Koncsúr tisztásáról nagyjából semmit se láttunk Pásztó fényein kívül. A Diós-pataknál elidõztünk picikét, megittam egy adag kávét (mert Klári sokallta, amit kapott). Eltettük a lámpáinkat és még együtt indultunk tovább, bár egyre jobban elszakadtam túratársaimtól (mondhatni „kilõttem” elõre), innen lényegében egyedül folytattam tovább a Z jelzésen, amit S+-re cseréltem, hogy megmászhassam János várát (jó kis négykézlábas emelkedõ). A Havas szinte fenyegetõen meredt fölém, aljában, a Kénes-forrás közelében újabb EP volt, ezúttal valóban csak a pecsétért álltam meg. Újabb jó kis négykézlábas kapaszkodás követte, majd a Havas tényleges emelkedõje. Egyáltalán nem is volt vészes. Felfelé két embert elõztem. A csúcson lévõ pontra érve meg is jegyezték, milyen friss vagyok. Igazuk volt. Csúcsformában voltam. Ettem-ittam és továbblódultam, még mindig a S+-en, kihasználva a lendületet. Fajzatpusztán a újfent rostos lével frissültem, valami sósat is ropogtattam. A Káva majd a Tót-Hegyes következett. Emelkedõ, nyami!!


A Z4 kicsit soká váratott magára, de a csúcsra vezetõ oda-vissza hamar meglett. Az itiner ide palacsintát ígért, de szerintem az olyan, mint a Loch Ness-i szörny... átlagember még nem látta. Kicsit se bánkódom, vizet iszok, jó sokat és postafordultával megcímzem magam az utolsó emelkedõ felé.


Visszaérek a Z3 elágazójába, továbbindulok a szalagozással erõsített Z+ jelzésen a Z4 felé. Nagyon jól jöttek a szalagok, de még így is sikerült 2-3 percet jobbra-balra nézelõdve tiprolódással tölteni... de végül csak meglett az a bizonyos utolsó kiemelkedés, a Világos-hegy.


A pontõrök már jóval a felérkezésem elõtt észrevettek ugyan, de nekem még némi fotózhatnékom akadt az utolsó pár méteren. Mármint tényleg, ezúttal nem alibibõl: nagyon szép virágok bújtak elõ a sziklák közül. A csúcson megkaptam az utolsó igazoló bélyegzést az itinerre és egy felülmúlhatatlanul jólesõ arcmosással frissülhettem. A szöveges leírás szerint "innen már le kell gurulni Gyöngyöstarjánba", ám ez senkit ne tévesszen meg: ez a túra legnehezebb része. Elõbb meredek és sziklás, utána meg végtelen hosszú és kõkemény. A faluba érve azonban levakarhatatlan mosoly kezdett az arcomra rakódni: nemhogy 30, de 28 órán belül megcsináltam, mindezt úgy, hogy csak annyit adtam ki magamból, amennyit feltétlen szükséges volt. Besétáltam a célba, kiválasztottam a kövem, megkerestem a csomagom és némi cica-mosdás után átöltöztem. Ettem egy tál levest és egy csomó sütit és örömmel konstatáltam, hogy a rettegett Mátra 115 nem is volt olyan nehéz, mint hittem.


Mindenkinek csak ajánlani tudom:


„A Mátrát végigjárni nem kell félnetek jó lesz ha mindnyájan elindultok én nem ellenzem". ;-)


 


U.I.: Jövõre muszáj lesz visszajönnöm, mert az nem létezik, hogy ez ennyire könnyû legyen!

(De igen, létezik. Mindez a vérprofi szervezésnek köszönhetõ. Nekünk túrázóknak gyakorlatilag csak annyi a dolgunk, hogy gyalogoljunk keresztül-kasul a csodaszép Mátrán.

ÉS EZT NEM LEHET ELÉGSZER MEGKÖSZÖNNI!)

 
 
SárgaTúra éve: 20132013.05.06 18:39:38

SÁRGA 70


A tavalyi év egyik legnagyobb személyes sikerélménye volt számomra, hogy a Karancs-Medves jubileumi ötvenes távja után (néhány órával) elindultam, majd szintidõn belül célba is értem a Sárga 70 túrán, úgy, hogy igazából nem is terveztem azt.

Csupa-csupa élménnyel és egy levakarhatatlan mosollyal tértem haza. Oly mértékben megtetszett ez a túra, hogy idén már fel se merülhetett kérdésként, hogy mi legyen a program május elsejére.

Vonat helyett ezúttal pótlóbusszal sikerült megközelíteni a rajtnak helyt adó esztergomi vasútállomást. A buszon az átlagosnál több turista kinézetû egyén utazott ezúttal is, kivétel nélkül a végállomásig.

Mivel csak 23:00-tól lehetett indulni, belefért még egy sörözés is a szokásos készülõdésbe. Sok-sok ismerõs arc tolongott a rajtban, örültem, hogy nem kell majd egyedül mennem, azonban rajt után valahogy mégis másképp alakultak a dolgok. Meglódultam.

Az elsõ szakaszon nem volt számottevõ emelkedõ se, ami megállított volna, így az elsõ 30 km-en sikerült végig 6 km/órás átlaggal sétálni.

Az elsõ bélyegzés a Vörös Keresztnél volt, ezután következett az éjszaka legszebb része: kilátás a város fényeire és itt csapta meg az orromat elõször az orgonaillat, ami aztán hellyel-közzel végigkísért a túra teljes távján.

Az erdõbe érve Pilisszentlélekig aztán semmi érdemleges nem történt, figyeltem a jelzésekre, a tavalyi emlékeimet kotorásztam fejben (egész szépen fedte egymást a kettõ), majd megérkeztem a kutyaugatástól hangos Pilisszentélekre. Már a falu elõtt halványan látszódott a Pilis-nyereg kontúrja, ahová a falu végén meg is kezdtük a felkapaszkodást. Itt értem utol Kláriékat, majd Popeyéket. Átbukva a nyergen leszaladtunk Klastrompusztára, lebélyegeztettem az itinerem és 10 perccel a hivatalos nyitás elõtt továbbindultam a túra legunalmasabb szakaszán, Pilisvörösvár felé. Nagyjából az Iluska-forrásig untam magam, de az nagyon jó volt, hogy egész gyorsan sikerült haladni. Ezen a szakaszon hellyel-közzel néhány futóval (Anita, Atros, Don Razzino, stb.) haladtam együtt. Én örültem a gyorsaságomnak, õk meg szenvedtek a lassúságtól, de a pontnyitások miatt kénytelenek voltak fékezni a tempón.

Az Iluska-forrás után, a Fehér-hegy (szokásos mumusom) ezúttal végre nem kényszerített megállásra, sikerült egy szuszra legyûrni és még mindig tartva 10 perces elõnyünket a pontnyitásokhoz képest, megérkeztünk a Vörös-hegyi pontra. Itt sem kellett várni a bélyegzésre, azonnal lódultunk is tovább. A gázvezeték homokos lejtõjén ért utol a Rudi-vezette négy fõs gyorsvonat. Szóvá tették a gyors tempómat, miközben elsuhantak mellettem. Muhaha. Bagoly mondja...


...csoszogtam tovább.


Még vaksötétben értem a vörösvári kálváriára, nem volt feltételes pont, de vártunk picit, hátha nyitásra megjelennek a pontõrök. De nem. Továbbálltunk a Sramli felé. A ponton még elég kezdetleges készültségi állapotok uralkodtak, így miután kentünk magunknak egy-egy lekváros kenyeret, elõkerült a bélyegzõ is. Pecsét, kaja, és picit le is ültem. Innen úgy döntöttem leszakadok az élbolyról, jõ lesz nekem a magam fényképezõs tempójában, különösen úgy, hogy hamarosan kivilágosodik...


...az Antónia-árokban jártam, amikor kezdett elõbukkanni a Nap és pontban 5:00-kor felértem a Zsíros-hegyre. A Muflon elõtt állt egy autó, amit pontnak néztem, de valójában csak Anitáék depósa volt. Megkínáltak palacsintával, mondjuk éhes épp nem voltam, viszont a víz, amit adott nagyon jól jött.


Pecsét a kocsma elõtt, mert az még sajnos zárva volt, majd irány tovább Solymár felé. Az Alsó-Jegenye-völgy elõtt elmajszolgattam néhány Dunakavicsot és szörppel töltekeztem a szokásos frissítõponton, a Rózsika-forrás elõtti tisztáson pedig begyûjtöttem az igazoló bélyegzõt. Következett a végtelen hosszú oldalazás a Virágos-nyereg felé, ami ezúttal rövidebbnek tûnt a szokásosnál. Annyira kerestem a feltételes pontot a Kötõk padján, hogy annak híján egyszer csak a Virágos-nyergi büfé elõtt/alatt találtam magam. Nyomtam egy kéktúra bélyegzõt a Kötõk padja üresen maradt pecséthelyére és felszaladtam az Újlaki-hegyre. Újabb pecsét és szép kilátás. A lefelé menet már kevésbé esett jól, mivel egy balos kanyarnál túlszaladtam a sárgán és egy régi kék kereszten lefutottam a kékig. Hoppsz. Kispistázás helyett szépen visszasétáltam az elágazóig, de szerencsétlenségemre pontosan szembe indultam el a sárgán, vissza Esztergomba. Tévedésemre akkor jöttem rá, amikor egyszercsak Bell Sanyi jött szembe. Ó, « Hogy az a Mari néni kirojtozott, ráncos szélû, lötyögõsre tágított, lilabojtos búcsújáró papucsa! » [ (c)Ottorino ]. :-) Jót röhögök magamon, és futóléptekben megindulok meg visszafelé, most már tényleg Hûvösvölgy irányába. Végül sikerült megtalálni. Félórát vesztettem, így 8:30-kor értem a pontra. Zsíroskenyér és szörp reggelire, majd irány tovább a Nagy-Hárs-hegyre. Ez is jobb volt felfelé, mint lefelé, de szerencsére itt már nagyon nehezemre esne nem megtalálni a sárgát. :-)

Szépjuhásznénál újabb kulacstöltögetés, majd még egy nagy lendület a Csacsi rét felé, mert az valahogy mindig nagyon messzinek tûnik... ééés tovább. A következõ cél, amit belõttem magam elé az már a nagyszénásszugi frissítõpont volt, ami tavalyi emlékeim alapján az egész túra egyik legjobb része.

Finom hûs bodzaszörpöt ittam és a kulacsba is töltöttem, ez már egészen a célig elégnek bizonyult. Sorrentónál újabb ellenõrzõpont, innen pedig már valóban nincs más hátra, mint Budaörs. Elõször csak a város felé kiérve figyelhettük hossssssszan oldalazva a hegyen, majd a várva-várt Huszonnégyökrös-hegy nyergében lévõ pontot elérve megindultunk lefelé. Már csak egy "Törökugrató" névre keresztelt apró kis bucka várt megmászásra, de ezt az akadályt is könnyedén vettem, mivel emlékeztem a nyomóskútra az aljában. A legszebb jutalom! Kár, hogy a cél még picit odébb van.

A Törökugrató csúcsán Petami készült éppen ropogósra sülni, magamban jót mosolyogtam rajta, hisz még egy hete se volt annak, hogy a Káli 60-on kifejtette, hogy ember nincs a világon, aki nála jobban gyûlölné a kánikulát. Muhaha.

A nyomóskútnál frissülés után a túra során elõször olvastam bele az itiner szöveges leírásába, hogy ne tévedjek el Budaörs utcáin a cél felé menet. Jó volt a leírás, de ki is volt szalagozva, így gond nélkül szambázhattam be végül a célnak helyt adó kocsmába.


Szuperjó túra volt idén is, köszönöm. Imádom ezt a színt! ;-)

 
 
Pilis barlangjaiTúra éve: 20132013.03.05 19:40:16
Pilis barlangjai 90

Már tavaly is szemeztem ezzel a túrával, de akkor, február utolsó elõtti hétvégéjén a csodaszép havas táj és a jó társaság inkább a Budai trappra csábított, amit nem bántam meg. Jó döntésnek bizonyult, mivel ott és akkor tökéletes volt a "trapp", idén pedig még izgalmasabb útvonalon és jóval barátságosabb idõjárási viszonyok közepette kutathattuk a Pilis barlangjait.

A kaland valahol a III. kerületben indult. Már a buszról leszállva a zöld barlangjelzést követtük, de az elsõ barlang elérése elõtt még beneveztünk a túrára a Királylaki utcában.

Aztán kapásból nekiindultunk a hegynek fel egy bemelegítésnek kiváló emelkedõn az eredetileg meghirdetett rajthely, a Táborhegyi-barlang felé, ahol ellenõrzõpont nem, de csodaszép kilátás az volt.

A Z+, majd a Z sávon kanyarogtunk az OKT eléréséig, ahonnan jól ismert utakon, az Árpád-kilátó érintésével értünk el az elsõ ellenõrzõpontra, az Oroszlán-sziklához. A kék sávot egészen Hûvösvölgyig követtük, majd ott sárgára cseréltük és megindultunk a Hárs-hegyek felé. A második ellenõrzõpont a Bátori-barlangnál volt, ahová ezúttal be is lehetett menni. Ezt fájó szívvel, de kihagytam, mert hosszú sor állt elõtte és épp nagyon korgott-morgott a gyomrom, muszáj volt megetetnem valamivel. A Hárs-hegy túloldalán kitértünk Szépjuhásznéhoz meglátogatni ismerõseinket Normafa-túrák rajtjában, majd miután leküzdöttük a Normafa 10 után érzett ellenállhatatlan vágyainkat (tempónkat ismerve jól tettük ;-), továbbindultunk a P jelzésen a Fekete fej felé.

A csúcson agyon-fotóztam a tavasz (számomra) elsõ hóvirágait, a látvány fülig érõ mosolyra húzta a számat. Ezzel a lendülettel sokkal könnyebb volt lebukdácsolni a köves lejtõn. Máriaremete felé vettük az irányt, a PO szokásos kerítés menti szûk ösvénye után újra elértük az OKT vonalát és a Remete-szurdokon keresztül megindultunk a Remete-hegy felé. Meglepõdve, de azért örömmel tapasztaltuk, hogy a patakban van víz. Ez az átjutást ugyan némileg megnehezítette, de nagyon tetszett a csörgedezõ patak látványa, mert én eddig itt csak kiszáradt mederrel találkoztam.

Felmásztunk a Remete-hegyre, a Hétlyuk-zsombolyhoz sajnos nem térhettünk ki, így egészen Zsíros-hegyig kéktúráztunk, majd a két héttel korábbról ismerõs Z sávon ereszkedni kezdtünk solymár felé, de elõbb még tettünk egy kis kitérõt a Solymári ördöglyukhoz, ahol a bélyegzõt a barlang mélyén találtuk. A barlangszájtól csodás kilátás nyílt a Kevélyekre és Solymárra. Tovább a Z sávon, a városba leérve beugrottunk egy boltba némi élelem-utánpótlásért, mivel tudtuk, hogy ezennel nemcsak Solymárt, de úgy általában a civilizációt is elhagyjuk jó néhány órára.

A 10-es úton való szokásosan veszedelmes átkelés után a Házi réti-víztározónál újabb ellenõrzõpont és ezúttal egyben frissítõpont volt. Zsíros kenyér, korty víz és egy csoki a hátizsákomból és irány a Kevély körüli hullámvasutazás, ami ezúttal egészen a Kevély-nyeregig tartott. A nyeregbe érve csalódva láttam, hogy bár itt is találkozik a "négy szín", mégse festették fel egy fára mindet. Hüpp. :-(

Elõbb egy jobbos kitérõvel a Z jelzésen meglátogattuk a Kevély-nyergi zsombolyt, majd ugyanott visszatértünk a nyeregbe. Ekkor ért minket másodszor utol Oberon, aki Szépjuhásznénál tett egy "Normafa 10" elnevezésû betétkört a túrába.

A S jelzésen továbbhaladva értünk el a Mackó-barlangot, onnan lecsúszkáltunk a Csobánka feletti elágazóba és újra a K sávon folytattuk a túrát. A mûút keresztezése után nem sokkal balos kitérõre csábított a K barlangjelzés, egy nagyjából 1 km hosszú oda-vissza szakaszra a Macska-barlanghoz.

Visszatérés után nem sokkal a K sáv jobbra kanyarodott Szentkút felé, a Z jelzésen folytattuk utunkat a hihetetlenül Hosszú-hegyen, ahol a monotóniát egy újabb ellenõrzõpont (Hosszú-hegyi zsomboly) és a csodaszép kilátás törte meg.

A Z jelzéstõl a Trézsi-kút kedvéért váltunk meg, onnan pedig szalagozás vezetett a Szántói kõfülkéhez. Egy újabb oda-vissza szakasz igen meredek emelkedõvel.

Visszaereszkedés után a szalagozáson továbbhaladva hamarosan ismerõs helyen találtuk magunkat, a S+, majd a SÁR-ga jelzéseket majdnem Klastrompusztáig követtük, de még elõtte jobbra tértünk a P, majd P barlang jelzésen a Legény-barlang felé. Szerencsére az ellenõrzõpont fiúknak/lányoknak egyaránt a Legény-barlangnál volt. :-)

Ehhez a barlanghoz is meredeken kellett felmászni, szerencsére ezt az utolsó pár méteren egy kötél kihelyezésével könnyítették.

Itt már teljes sötétségben haladtunk a Pilis-nyerget megcélozva. A tájékozódásban kiváló fényvisszaverõs cetlik segítettek minket. A Pilis-nyergi víznyelõnél sajnos nem tudtunk pecsételni, mert a kihelyezett bélyegzõ valószínûsíthetõen leesett, talán pont a barlangba. :-( A nyeregbe felérve a Z, majd a Z4 jelzéseket követve érkeztünk a Sasfészek-kulcsosházhoz (ide vissza kell térnem világosban), majd a S4 meredek lejtõjén indultunk tovább a pusztában. A Sátorkõpusztai-barlangoz vezetõ útról leginkább a néhány fel-felbukkanó piros, fényvisszaverõ cetlire emlékszem...

...maga a barlang azonban a túra abszolút csúcspontja volt. Épp turnusváltáskor érkeztünk. Mi jöttünk, Kláriék, Popeyék, Lestat, satöbbiek épp távoztak. Talán egy órát töltöttünk a barlangban. Izgalmas lemászás, érdekes, szakavatott és lelkes "tárlatvezetés" és finom, meleg tea után indultunk tovább térképet elõkészítve, mert állítólag az Esztergom-Dobogókõ mûút környékérõl eltûntek a szalagok. Szerencsénk volt, mert mire mi odaértünk, a szalagok újra kikerültek, így különösebb gond nélkül sikerült ránavigálnunk magunkat arra a bizonyos S jelzésre. Be is álltunk irányban Budaörs felé, de ezzel még májusig várnom kell, mert ezúttal még Pilisszentlélek elõtt balra letértünk róla az Ecset-hegy irányába. A túra leginkább embert próbáló szakasza következett. Álmos épp nem voltam, de sajnos ez egy borzalmasan hosszú és unalmas szakasz volt - de nincs alternatívája. Ez van, aki Dobogókõre akar jutni ezen át kell esni. :-P

Némi felüdülést jelentett, amikor elértük elõbb az Ecset-hegy, majd a Saolin-falunál lévõ ellenõrzõpontot, de utóbbinál mi sajnos már nem kaphattuk meg az itinerben ígért teát, mert minden zárva volt addigra.

Nem volt más hátra, mint elõre. Meredek mászás fel Dobogókõre (ilyenhez még korábban úgyse volt szerencsém). A négykézlábas kúszás-mászást egy kis mûutas szakasz, majd egy újabb ellenõrzõpont, a Disznós-árki barlang szakította meg, hogy aztán folytathassuk tovább toronyiránt a torony irányába. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ezt látványosságot nem tudtam kellõképp értékelni, mert a hosszas Ecset-hegyi menetelésben igencsak elcsoffadtam szellemileg. A tetõre felérve nem tértünk ki a kilátóhoz sem, bár ezúttal sok valószínûleg mindent nem láthattunk volna ki, hanem rögtön lódultunk is tovább a másik oldalon lefelé a K jelzésen elõbb a Hideg-lyukak, majd a Szopláki ördöglyuk irányába. Utóbbinál már a lámpát is eltehettük, a világos beköszöntével az átmeneti zsibbadtságérzet után már életkedvem is visszatért, fõképp mert innen már tényleg nem volt más hátra, mint a Z jelzést követve lecsorogni Pilisszentkeresztre, majd fel a Som-hegyi kulcsosházhoz. A célban oklevelet, szép kitûzõt, sajtos makaróni-szerû kaját és teát kaptunk és némi tányér fölött punnyadós relaxáció után elindultunk a hazafelé vezetõ úton. Ezúton is köszönöm Andrásnak a fuvat, aki egészen Pomázig vitt minket, ahonnan HÉVvel, majd HÉVpótlóval végül villamossal értünk vissza a belvárosba.

Szenzációsan jó túra volt, valami igazán különleges élmény részese lehettem. Köszönöm!
 
 
LeFaGySzTúra éve: 20132013.02.26 00:08:15

Palóc LeFaGySz 2013


Táv: 49 km Szint: 2442 m


Hol is kezdjem? Talán ott, hogy szeretek minden évben újabb és újabb kihívásokat állítani magam elé. A kihívás tárgya lehet a táv hossza vagy épp a szintemelkedés mértéke is, de ezúttal az extrém téli körülmények kerültek a fókuszba. Tény: télen valahogy nehezebben megy. A tavaly április végi Karancs-látogatáson tudtam meg, hogy bizony jövõre, februárban itt téli túra lesz, nem is akármilyen. Ahogy közeledett a dátum, úgy változott a hangulatom is. Leginkább az idõjárás viszontagságaitól féltem. Mi lesz, ha minden tiszta jég/sár/hó lesz? Bölcsen tettem, hogy már a túra elõtt egy héttel tudtam, a "babatávra" (muhaha) fogok nevezni. :-D

Bíztam a Karancs-Medvesben. Mindig jó volt hozzám. Azt hiszem simán megszavazhatom kis hazánk legbarátságosabb és legimádnivalóbb vidékének...

...és nem tévedtem.


Somoskõújfaluból rajtoltunk és mindjárt az elején indulhattunk is neki fel hegyre, a hírhedt sárga jelzésen. Ez volt a túra legnehezebb része. Csúszós, keskeny ösvény a hegyoldalban, hol többé-hol kevésbé meredeken. Szinte megváltás volt felérni a Karancs-nyereg közelébe, ahol a P3 csúcs felé vezetõ ágán folytattam utam. Átestem a holtponton. A rádiótorony kerítéséhez érve ezúttal azonban nem jobbra fordult az útvonal, hanem balra. Pár lépés után ellenõrzõpontra bukkantam és rögtön utána meg is indultam lefelé.

Hoppá! A kilátóért még egy kicsit küzdeni kell. Jól szalagozott úton kellemes lendület vitt egészen a következõ ellenõrzõpontig, le a Málnás-völgybe, ahol azonban kedvenc gyümölcsöm helyett be kellett érnem egy szúróbélyegzõvel.

Itt értem utol Kékdroidékat és a szélárnyékukban haladva, emelkedni kezdtünk, a cél a Málnás-tetõ volt. Felértünk, málna helyett ismét csak szúróbélyegzõt találtam. Sovány vígaszként elõkaptam egy csokit a hátizsákból, majd lefelé elmajszolgattam...

...pár embert, köztük végül Droidékat is magam mögött hagyva folytattam a hullámvasutazást. Az Északi Zöldet elérve egy igen látványos emelkedõ került az utamba, amit két-három szusszanásnyi megállás után sikerült elfogyasztanom. Fent újabb szúróbélyegzõt találtam. Bár épp szomjas voltam, a metszõ, jeges szélben nem sokat tököltem az igazolással, gyorsan továbbálltam a bokáig érõ határkövek mentén.

A Karancs-kilátónál sikerült kattintanom egyet-kettõt, ittam is egy-két kortyot, de fel már nem mentem, mert a köd miatt nem sok értelmét láttam.

Itt ért utol Anna, így egy szakaszon, nagyjából a Ceberna-völgyig együtt haladtunk. A mai napra ütemezett utolsó Karancs mászásom volt ez, a kápolna meglátogatása.

Csodálatos ez a hely. A legszebb fekvésû kápolna a világon. Ide mindig olyan jó megérkezni. Pár percet töltöttem itt, fotózgattam picit, még egy röpke imára is volt idõm...

...és lendületbõl tovább lefelé. Elõbb vinatti és Soós Ádám, majd Brigi és Vagdalthús jöttek szembe. Utóbbi kissé elcsoffadva. Kisegítettem két magnéziumos pezsgõtabival.

A P3 város felé lejtõ ága következett, útbaejtve az Elemér-forrást. Két korty kólám volt már csak, így ez a lehetõ legjobbkor jött. Feltöltekezve gurultam tovább a Tóstrand felé.

Átkeltem a 21-es úton, majd balos kanyarral a Z4-et követve befordultam arccal a Salgóvár felé. A Z4-et szalagozás rövidítette, majd átvezetett a P sáv jelzésre. Még a PL elérése elõtt újabb szúróbélyegzõre bukkantam. Pedig ez még közel-s-távol nem a Boszorkány-kõ, ahová a következõ pontot vártam. Valóban. A pont neve "Bárhol, bármikor". Ezúttal a titkos EP-nek fenntartott macsek fejét kellett átszúrni. Pár lépéssel késõbb elértük a PL jelzést és egyre intenzívebb emelkedésbe kezdtünk fel a Boszorkány-kõre. Itt értek utol újból Brigiék. Vagdalthús szemmel láthatóan jobb állapotban volt. A szúróbélyegzõnél utolért még vinatti is, nem átallott megkérdezni tõlünk lányoktól, hogy melyikünk érzi itt otthon magát. Én nem kapcsoltam elsõre és kapásból rávágtam, hogy én igen, tekintve, hogy a Karancs-Medves vidéke igencsak a szívem csücske. No de sebaj, akkor boszi vagyok, na és? :-P

Egy pillanat erejéig megindultam a csúcs felé is, aztán láttam, hogy sok kilátásra itt sincs esélyem, pedig milyen szép is innen a két vár meg a Magas-Tátra! Szóval irány tovább! A Salgóvár tövében lesifotós üzemmódban vártak ránk a szervezõk, mosolyogtunk szépen, oszt jobbra el, a Medves felé vettük az irányt, hogy a S+ és S sáv kombinációval újra elérhessük az Északi Zöldet, mert a Macsó Lámpa...öööö... Matyó Lápa immár csak rám vár.

Hosszas menetelés után, egy többnyire viszonylag kényelmesen széles keréknyomban végül egy jobbos, majd egy éles balos kanyarral ráfordultunk az országhatárra és megpillantottuk az elõttünk álló hullámvasutat.

Elkerekedtek a szemeim, fülig húzódott a szám és szinte fejest ugorva vetettem bele magam ebbe a soha véget nem érõ játékba. Meredeken fel, majd újra le. Néhol seggen csúszva, néhol négykézláb mászva. Volt, hogy elõreengedtem a mögöttem haladót, volt, hogy visszaelõztem. A szakaszt többé-kevésbé pesza és vinatti társaságában teljesítettem. A szúróbélyegzõs ponttól, illetve az azt követõ emelkedõtõl kezdve azonban pesza kilõtt, vinatti lemaradt, így újra magányosan róttam a kilométereket.

A(z állítólag) Tolvaj-hegy meredekségû falon másztunk vissza a Medvesre, itt is többször igénybe vettem a mancsaimat, de lefelé sikerült könnyedén elgurulni a Kõ-park elnevezésû szúróbélyegzõig. Itt még egyszer utolértem peszát, engem pedig gjekler-ék (akikkel a túra teljes hossza alatt kerülgettük egymást). Táskából a fejemre aplikáltam a lámpámat, felkészülvén az esetleges villanyoltásra, zsebembe csúsztattam az utolsó csokimat irány a Salgóvár!

De elõbb még Somoskõ. Még jól látszott a vár, bár nem nagyon tudtam gyönyörködni benne, mert kissé beijedtem a falu szélén hangosan ugató és egyre csak közeledõ kutyától. Somoskõre már szürkületben értem, de mégsem kellett felkapcsolnom a lámpát, amikor elhagytam a falut, mert a hóban még mindig jól lehetett látni. Csak nem sokkal Eresztvény elõtt éreztem szükségét pár pillanat erejéig, de a Dornyai-turistaházhoz vezetõ úton megint nem kellett. A PL jelzésen annál inkább. Felbotladoztam a várba, meglepve tapasztaltam, hogy a szúróbélyegzõ az elsõ lépcsõnél lett kirakva, így fel se kellett mászni a toronyig.

Ekkor már sötét volt, így "hobbiból" sem tettem meg a kitérõt. Ittam egy kortyot az Elemér-forrás vizébõl, amibõl még mindig volt, az órámra pillantottam és örömmel láttam, hogy sietnem se kell, kényelmes sétával is beérek a célba 8 órára.

A jól ismert PL, S+ és S- kombináció, ezúttal szembõl, kellemesen gurulva lefelé, vissza Somoskõújfalura. Jobbos kanyar a boltnál, majd a fõút mellett egyenest vissza a Somosi Panzióba.

19:40 körül értem célba, fülig érõ mosollyal életem egyik legnagyszerûbb túrája után. Azt hiszem ez az élmény egyedül a 2011-es Szurdokhoz mérhetõ.

Szuper túra ez a LeFaGySz. Szenzációsan jól éreztem magam
és az elsõ egy kilométer kivételével a túra minden percét élveztem. KÖSZÖNÖM!


U.i.: Hogy jövök-e a Pilisbe? Kapásból rávágnám, hogy igen, persze, ugyanakkor azért felmerül a kérdés: lehetséges a Karancs-Medves-t felülmúlni? Ugyan, kérem... :-P

 
 
BRTNICKE LEDOPADYTúra éve: 20132013.02.12 00:26:30

BRTNICKÉ LEDOPÁDY 25+100


"You know a dream is like a river

Ever changing as it flows

And the dreamer's just the vessel

That must follow where it goes

Trying to learn from what's behind you

And never knowing what's in store

Makes each day a constant battle

Just to stay between the shores...


Félelemmel vegyes izgatottsággal vártam ezt a túrát. Ugyan nem voltam tavaly, de mégis belegondoltam abba, milyen lehet jeges, mínusz huszonöt fokos körülmények közt száz kilométert menni (esni-kelni). Szerencsére félelmeim alaptalannak bizonyultak, az idõjárás többé kevésbé kegyes volt hozzánk. Ugyanakkor a tavalyi túra képeit tátott szájjal bámulva igazán izgatottan vártam, hogy idén én is láthassam ezeket a jégeséseket.


Csütörtök délután öt óra tájt csatlakoztam Popeyékhez, majd úgy ...ööö... jó néhány órányi autókázás után késõ éjjel (kora hajnalban?) megérkeztünk a cseh-német határ közelében fekvõ Valdekbe. A szervezõk, meg úgy általában már mindenki, aludt eddigre, egy gyors telefon segítségével kiderítettük hol alszanak a  többiek (Lestat, Józsi, Reszelõ) és mi is bevackoltunk hozzájuk az éjszaka fennmaradó részére.


Másnap reggel összekapartuk magunkat, megreggeliztünk és feszálltunk a különbuszra Sloup, azaz a hétvége elsõ programjának a 25 km-es, 1100 méter szintemelkedéssel megbolondított "Lužickými horami od Sloupu ke Svoru" fantázianevet viselõ túra rajthelyére. Már a buszból kiszállva gyönyörû látványban volt részünk, egy sziklatömb magasodott fölénk, napórával az oldalában, házzal a tetején. Ide nem mentünk fel, hanem inkább a Na Stráží kilátó felé vettük az irányt, bár még mielõtt odaértük volna,valami még sokkal szebbet találtunk: egy igazán mesebeli szabadtéri színpadot... sajnos a program szerint csak átsuhantunk mellette, de azért tettem egy kis kitért a világot jelent deszkákra. a következõ látványosság Svojkov vára volt, elõtte a fõszervezõ, Egon várt minket egy frissítõ/ellenõrzõ ponttal. A vár megmászása és szinte minden lehetséges szögbõl körbefotózása után a "cseh Petra", azaz a Modlivý Dúl nevû sziklába vájt kápolna kápráztatott el.


Láttuk a cseh tanúhegyeket is, az egyiket (Ortel) meg is másztuk, Údolí Samoty elképesztõ homokkõ alakzataiban gyönyörködtünk, a cseh Holló-kõ, azaz Havraní skály tetejére is felmásztunk. Leereszkedtünk Nový Bor városkába,a tourinformban beszereztük a környék fõbb látnivalóinak matricáit és egy nagy  levegõvel neiindultunk a Klíc 759 méter magas csúcsa meghódításának. Fent vastag hótakaró, csúcskönyv és egy meglepetés várt minket: itt értek minket utol (!) Reszelõ, Lestat, Józsi és Popeyék... egy jókora elkavarás után. Innen már csak alig másfél kilométer volt hátra a célig, Svor vasútállomásáig, ahol a restiben átvettük a díjazást és 10-20 perc várakozás után befutott a vonatunk is.


Irány vissza Valdekbe a szállásra, ahol hivatalosan is elfoglaltuk a szállásunkat, lefürdtünk, átöltöztünk, megvacsoráztunk, beneveztünk a százasra és eldõltünk egy fél órára aludni.


"Ledopadova Stovka"


A rajtba, Bad Schandau / Prossen városkába ezúttal is különbusszal utaztunk, este 9-kor indult. Másfél órán át tartott az út, jót aludtunk, majd arra ébredtünk, hogy már induhatunk is.


Pár pillanatnyi téblábolás után Olaf a tõle megszokottan színpadias :-), bár ezúttal talán kicsit visszafogottabb stílusban, hivatalosan is elrajtoltatta a mezõnyt. Ismét szerencsés húzás volt az elsõ kilométereket a széles, aszfaltos bicikliúton megtenni, mert lehetõséget adott a valahová nagyon sietõknek, hogy könnyedén élre törhessenek, amíg mi a folyóparton elhúzó vonatokban és a városban gyönyörködünk.


Az elsõ ellenõrzõpontnál tértünk le a bicikliútról, miután Olaf személyesen dedikálta az itinereinket és a szabályos tanúhegy formájú Lilienstein "csúcsa" felé vettük az irányt - igaz ebbõl az éjszakában semmi se látszott. A még mindig igen népes mezõnyben leszakadtam kis csapatunktól és túlmentem a hegyre felfelé vezetõ elágazón, így némi tétova oda-vissza szaladgálás után végül szembõl másztam fel a platóra, ahol a többiek szerencsére kivárták azt az 1-2 perc pluszt, amivel késõbb értem fel. Kiderült, hogy nem csak én jöttem szembõl fel, hanem a fele banda szintén benézte az eredeti elágazót.


A túra jó része Németország területén, a "szász Svájc" homokkõvidékén kanyargott lépcsõkkel, létrákkal, keskeny sziklaszorosokkal, ahol nem ártott odafigyelni, mert néhol igencsak jeges, csúszós volt az út. Az idõjárással viszont szerencsénk volt, mert bár a túra elején ugyan kitartóan csöpögött az esõ, mégsem volt olyan elborzasztóan hideg, mint amiket a tavalyi túráról meséltek.


Rathen városában egy csodaszép esti, Elba-parti szakasz után másztunk fel a hochsteini várba, aminek parkolójában újabb ellenõrzõpont és egyben az elsõ frissítõpont várt minket. Volt szendvics, gyümölcs, innivaló, kóla... ez utóbbi nekem nagyon jól jött, ahogy a negyedbe vágott narancsok is. Befaltam vagy húszat.


Újra a homokkõ sziklák felé vettük az irányt. Lépcsõk, emelkedõk, köves lejtõk, bevallom õszintén nem sok mindenre emlékszem már abból, amit a vaksötétben ott és akkor látni véltem, de arra határozottan, hogy nagyjából ekkortájt tûnt elõ az elsõ "ledopády", azaz jégesés. Majd leértünk a fõszervezõ, Egon Wiesner pontjára, ahol leves és kávé volt az ellátmány. Ez utóbbi fõképp a fiúknak volt fontos, én lemondtam róla. A hangulatos csomagtartóban kávézás után még mindig "szász Svájc" területén valami irgalmatlan sok fel-s-le vezetõ lépcsõ várt ránk, így a szokásosnál is nagyobb megkönnyebbüléssel hatott a buszmegállónál lévõ ellenõrzõ- és frissítõpont, ahol nagyjából elértük a nemzeti park szélét.


Többek közt finom, forró tea volt az ellátmány. Más is volt persze, de én ezúttal erre fókuszáltam.


Közeledett a hajnal, lassan kezdett kivilágosodni mire Waitzdorfnál végleg elhagytuk a homokkõvidéket, ezt azért picit sajnáltuk, mert világosban talán láttunk is volna belõle valamit. A településen Popeyéken úrrá lett az álmosság, így kitértek a közeli vasútállomásra aludni egy pöttyet, mi pedig rendületlenül meneteltünk tovább a sínek mentén.


Sebnitztal viszonylag hosszú és unalmas szakasz volt, maga Sebnitz városka azonban valami tüneményesen bûbájos. Valahol a központban elcsíptük a cseh "Négy színt", ahol a piros-kék-zöld-sárga turistautak együtt vannak felfestve, majd kifelé a városból lendületes emelkedésbe kezdtünk Tanecnice turistaháza, azaz Csehország felé. Még a ház elõtt átléptük a határt, majd újfent óriási megkönnyebbüléssel rogytunk le egy-egy székre odafent. Dél volt. Megebédeltünk. A káposztaleves szolgáltatás volt, ezt megfejeltük egy-egy adag rántott sajt/sült krumpli kombóval. A levest kanalazva megtudtuk, hogy Lestat nem szereti a fokhagymát -- csak azt tudnám, miért lepõdtünk meg ezen? :-P


A következõ szakasz többnyire hosszas aszfaltkoptatást volt Mikulásovicéig és picit még azon is túl, majd Hrazeny-nál elérkeztünk egy emlékkeresztnél lévõ újabb ellenõrzõponthoz, ahol végre már elérhetõ távolságba került Brtníky...


...innen, több, mint 60 km után indultunk egy kis éji maratonra, azaz még 42 km volt hátra a célig.


Életem legnehezebb maratonja volt. A talpam a hóban meneteléstõl egyre jobban kezdett felpuhulni, én meg elpuhulni. Tátott szájjal bámultam a "Varhany", azaz "Orgona" névre keresztelt jégesést, közben ránksötétedett. Következõ pontunk Jeskyne Víl, egy csodás, ámde viszonylag magasan fekvõ barlang volt. Kyjov sziklavára környékén igazán klassz, kalandos szakaszon vezetett utunk, lépcsõk, sziklás mászókák satöbbi, a kilátásból azonban nekünk már nem maradt semmi. Némileg bezavart a képbe az, hogy nálam voltam régóta nem használt túrabotjaim, amik akadályoztak a sziklákon való könnyedebb mozgásban.

Doubice elõtt nagyon belassultam, elgyengültem. Erõsen fontolgattam a feladást, azonban mégse voltam hozzá elég erõs - lelkileg. Egy pohár kofola és egy palacsinta öntött
belém némi erõt és szerencsére az ezt követõ szakasz a sárga sávon újfent kellõen izgalmas és kalandos volt ahhoz, hogy jól érezzem magam. Különösen a hosszú-hosszú létra. 


Na Tokání turistaháznál azonban kék sávra váltottunk, ami egy unalmas, enyhén emelkedõ és rettenet hosszú szakasz volt, vissza Brtníky-be. A legnagyobb baj azonban a csontkeményre fagyott latyak/sár barázdákkal volt, ami elõl nem volt menekvés. Kegyetlenül megviselte ez a talpamat, aminek köszönhetõen a túra utolsó 30 km-ét 2 km/órás (!!!) átlaggal sikerült csak abszolválnom. Bubu még félálomban is gyorsabban haladt, mint én.


A betétkör utolsó ellenõrzõpontjánál várt meg és próbált lelki erõt önteni belém a hátralevõ kb. 10 km-re. Nem volt könnyû dolga. Brtnický-ben sikerült belém diktálnia egy fél pohár magnéziumot, aminek a másik felét egy bealvás miatt sikerült magamra borítanom. Újabb nagy levegõ, még 7 km  a célig. Elõkotortam a Doubicében elcsomagolt túrabotjaimat és ilyen módon támogatva magamat konstans pár száz méteres lemaradással követtem Bubut (és a hóba fagyott lábnyomokat) a célig. Bubu közvetlenül a valdeki kemping bejárata elõtt várt meg engem szélárnyékban, hogy a világot jelentõ küszöböt immár együtt léphessük át.


Azt hiszem, még soha nem esett le ekkora  kõ a szívemrõl, aki ott volt és látta a talpaimat miután félholtan az ágyra zuhantam, az tudja mirõl beszélek... remélem azóta sikerült feldolgozniuk a látványt, egyúttal jelentem: immár mindketten jól vannak, kiváló egészségnek örvendenek és alig várják a következõ nagy kihívást. ;-)


...And I will sail my vessel

'Til the river runs dry

Like a bird upon the wind

These waters are my sky

I'll never reach my destination

If I never try

So I will sail my vessel

'Til the river runs dry."


(Garth Brooks - The River)

 
 
túra éve: 2012
Prazská stovka (prágai százas)Túra éve: 20122012.12.14 20:30:06
PRAŽSKÁ STOVKA 122 OKM

"I can feel a change a comin'

and I know we're gonna make it last

From now on

We'll be goin' somewhere slowly

Instead of going nowhere fast...


Azt hiszem nem véletlen, hogy ezt a túrát az év végén rendezik... kvázi az utolsó százas az évben s egyszersmind abszolút betetõzése az eddigieknek. Tudom, van akinek ez "csak" az aktuális hétvégére esõ stovka, számomra azonban egy újabb LEG, egy újabb nagy kihívás.

Hetek, sõt igazából hónapok óta gyúrtam már rá fejben és mikor eljött 2012.12.07. 22:00, félelemmel vegyes izgalomtól fûtve álltam be a tömegrajtba. Ötfõs csapatunk tagjai: Vándor Csillag, Verõcei Józsi, Lestat, Bubu és én.

Prága - Mod?any
vasútállomásról egy bicikliúton indultunk elhosszasan menetelve kifelé a városból. Nem kellemes ugyan, mégis szerencsés húzásnak tartom, mert így a futóbolondok gond nélkül utat törhettek maguknak elõre (bár szerencsére a többség már eleve elõttünk volt).

Az elsõ ellenõrzõpontot már a természetben, az elsõ szuszlatós emelkedõ leküzdése után nem sokkal találtuk. "Hradišt? - Akropole" olvasom a lapomon, de mivel vaksötét éjszaka van, semmit se látni az állítólagos fellegvárból, bár azt már pár pillanattal korábban valóban érzékelhettük, hogy a város felett járunk, mert a kaptató végén az éjszakai város csodás panorámájában gyönyörködhettünk.


Jöttek-mentek az ellenõrzõpontok, írogattuk is serényen az idõadatokat a kihelyezett filctollakkal, a terep néhol egészen kalandos, sõt veszélyes volt. Skohovicénél a változatosság kedvéért a kontrola ezúttal tajná volt, emberes, ráadásul frissítõpont is egyben. Tea már nem nagyon volt, én beértem egy kis kólával, nasiztunk, majd továbbálltunk. Nem sokkal késõbb egy jókora emelkedõ tornyosult elénk. Szó szerint "gekkó-üzemmódba" kapcsoltam magam, így sikerült feljutni. Felérve az elõresietõ Józsit érem utól, majd Lestat és Bubu elõznek meg. Lestat egészen szótlan, Bubu pedig közli, hogy Vándor Csillag számára eddig tartott a túra, mert visszahõkölt az emelkedõtõl és a hidegtõl.


Leérünk egy Davle nevû helyre, ahol egy padnál rögtön kiderül miért is tûnt Lestat olyan morcosnak... megéhezett. Összedob magának egy szendvicset és indulunk tovább hosszasan a folyóparton, nem kicsit álmosító szakaszon. A lehetõ legjobbkor érünk Pikovicébe, ahol a hídnál újabb frissítõpont jelleggel üzemelõ tajná kontrolát találunk. Ezúttal jut tea is... és már lódulunk is tovább, hogy egy 35 km-es betétkört megtéve immár világosban térhessünk ide vissza. Zölt, sárga, zölt jelzések váltakoznak, meglátogatjuk a teljesen kihalt Jílové u Prahy vasútállomást, egy csodálatos, meseszerû fenyvesben végleg ránkvirrad, Teptínben betérünk egy boltba, hogy ihassunk valamit, ami nincs megfagyva és egyszercsak azon kapjuk magunkat, hogy a Panská Skála nevû kilátópont lenyûgözõ panorámáját fotózgatjuk serényen. Én csak sajnos csak a telefonommal próbálkozom, mert a fényképezõm nagyon fázik - bár én már szinte egyáltalán nem.


Kamenný P?ivoz hídjánál újabb frissítõpont, még 9 km van hátra féltávig, ahol leves és az itiner másik fele vár. Az út egy gyönyörûséges folyóvölgyben vezet, vasúti kilátópontot érintve, menetrend van, de idõ nincs, hogy megvárjuk a fotótéma érkezését... így a telefonom a folyó(völgy) puszta, vonatmentes látványát örökíti meg.

Pikovicében, az ellenõrzõpontnak helyt adó étteremben újra találkozunk Vándor Csillaggal, aki átállt a rendezõgárdába. Megesszük a levest, ami jár és kiegészítjuk némi knédlivel körített gulyásnak nevezett furcsasággal és kólával. Picit pihenünk, leveszem a cipõm, zoknit cserélek, nagy levegõ: közelít  a második éjszaka.


A második szakaszt Pikovice uán rögtön egy lendületes emelkedõvel kezdjük a Medník-nyergéig fel. T?ebsínbe érve megcsodálom a kápolnát, szerencsére a fényképezõm is észhez tér kissé, így meg is örökíthetem... pont a legjobbkor mûködik, hiszen a "Máj" nevû kilátóponthoz közelítünk. Odaérve a folyókanyarulat látványa úgy lenyûgöz, hogy szinte fel se tûnik milyen veszélyes és csúszós út vezet a filctollhoz. Kattognak a gépek. Továbbindulva teszünk egy tiszteletkört a hegy körül, érintjük Teletín szélét, majd egy Bükkös-árok jellegû völgyben kezdjük meg az ereszkedést Nová Rabyn? felé. Már lámpával érünk le. Átkelünk a Vltava gátján és pár lépés múlva elérkeztünk T?ebenicébe, ahol egy élelmiszerboltban találjuk a pontot. Ismét kólával frissítem magam, picit idõzünk, van kaja is (virsli, bár pénzért), de nem vagyok éhes. Azért elmajszolgatok egy kis csokit.


Innen kezdõdik a túra egyik legszebb szakasza, a Vltava mellett, a hegyoldalban vezetõ keskeny ösvény... mi azonban ebbõl csak a potenciális veszélyeket érzékeltük, mert már sötét volt ahhoz, hogy a látványt élvezhessük. Mintegy 8 km hosszan kanyarogtunk a néhol csúszós ösvényen, a végén kellemetlen meglepetésként Št?chovice elõtt még fel kellett mászni egy újabb emelkedõn, majd a városba ereszkedve egy újabb frissítõpont volt a vigasz.


Na, itt kezdtem úgy érezni, hogy az új bakancstól lábam nagyon kikészült. Kb. 88 km-nél jártunk, még 34 km volt hátra.


A legnagyobb bealvás következett, a Bojov vasútállomásig vezetõ szakasz végtelennek tûnt. Megittunk egy kólát a kocsmában, majd a bicikliúton indultunk tovább Klinec felé. Egy étteremben volt a pont. Egy újabb leves volt a jutalom, amiért megtettünk immár 100 km-t. A "cseh specialitás"nak nevezett levesrõl kiderült, hogy pacalleves, de legnagyobb meglepetésemre ízlett... no, pedig ez talán annyira nem is meglepõ, elvégre a Kinizsi végén járó gulyásról se fog már sose kideülni, hogy valójában finom-e. ;-)


Engedélyeztünk magunknak egy óra alvást, így kollektíven az asztalra borultunk, majd innen is bicikliúton indultunk tovább, ami egyszercsak elfogyott a lábunk alól. Némi tanácstalan téblábolás után sikerült megtalálnunk a zöld helyi jelzést, ami egy patakátkelésekkel sûrûn tarkított szurdokvölgybe vezetett minket. A végén, a 18. filctoll után egy újabb "gekkó-stílusú" meredek kimászás következett, ami kihozta belõlem az állatot, mert ott és akkor a pokolba kívántam mindenkit, akinek köze van ahhoz, hogy én éppen itt vergõdöm...


...felérve csodás éjszakai kilátás nyílt a városra, ami némileg enyhítette panaszaimat, de a fájdalmaimat aligha. Pod Cukrákem után újból hosszas, unalmas szakasz vezetett Prága - Ban? buszmegállóig. Innen városnézõ séta következett, végleg kivilágosodott, de nagyon elálmosodtam, el is aludtam, ami miatt már megint begyorsultam, hátulról nekiütközem Józsinak. A karambol következményeképp felébredtem, viszont eleve törött szemüvegem szára végleg levált... de legalább a maradék része fejemen maradt.


A városnézõ séta végén visszaértünk a hídhoz, ahol a túra elején elhagytuk a bicikliutat, újra az erdõbe térünk, bár nem még egy körre, hanem ezúttal más irányba. Egy utolsó frissítõpontot is találunk itt, de már semmi étvágyam, inkább továbbállok a következõ filctoll felé, amit egy mûút keresztezése után egy újabb meredek mászás követ a Šancéra, de az igazán, lélekölõen fájdalmas rész csak ott fent kezdõdik. 3 olafkilométernyi végtelen tekergés. Innen már legszívesebben mezítláb futottam volna a célig, de ahhoz rettenet hideg volt. Elértük a házakat, majd a Mod?any-árkot. Az utolsó meredek kimászás, az utolsó filctoll után pedig mégre valahára megpillantottuk a paneldzsungelt, ami a célnak otthont adó iskolát rejtette magában. A cél felé tartva Oberon jött velünk szembe. (Minden bizonnyal) már kipihenten. Bubu kérésére dokumentálta csoffadtságunkat... én ekkor már csak a hátralevõ lépéseket számoltam, majd Jupiter-méretû szikla zuhant a szívemrõl, amikor végre átléptem az iskola bejáratát.


Megcsináltam! :-)


U.i.: túra közben többször felötlött bennem, hogy soha többé... hazaérve már hétfõn tudtam, remélem jövõre újra. ;-)


...when everything has come and gone

We'll look back on this road we're on

And see how far we've come (ya we've come a long way)."

(Bryan Adams - Nowhere Fast)

 
 
TúravilágbajnokságTúra éve: 20122012.11.10 00:48:54

Túravilágbajnokság - Grossarltal


Amikor tavaly tudomást szereztem róla, hol lesz a túravilágbajnokság, már tudtam, hogy én ott leszek, annak ellenére, hogy elképzelni se tudtam mi fán terem egy ilyen program. Lelkesedésem legfõbb oka az, hogy nagyjából ez az egyetlen számomra ismerõs hely Ausztriában. Ahogy közeledett a szeptember a kis csapat is összeállt, Hevér Éva, Árvai Pista, Bubu és én... és már zakatolt is velünk Salzburg felé a Kálmán Imre nemzetközi gyorsvonat. Átszállás Sankt Johann felé, taxiút Grossarlba, séta a szállásra hajnalban, majd irány a faluközpont, a rendezvény alkalmából felállított sátor.


BACHALM RUNDE

Regisztráltunk, beneveztünk és nekiindultunk az elsõ napi túrának. A hosszútáv útvonala a Bachalmig vezett fel, majd onnan ugyanazon az úton vissza...mi ezt kihagytuk és a Bachalm után a Frauenkogel 2424 méter magas csúcsa felé vettük az irányt. 2000 méter környékén már jó tíz centi hóban lépkedtünk, a Frauenkogel nyergéig jutottunk, de a csúcsra vezetõ oda-vissza szakaszra végül nem tértünk ki, hanem jobbra indultunk tovább a havas hegygerincen a középtáv fordítópontja, az Aigenalm felé. A középtáv útvonalán kellemes meglepetés ért minket, mert itt egy szakaszon egy szépséges szurdokvölgyben vitt az út.


GESTREITALM RUNDE

A második nap már nem egy nagy oda-vissza szakasz volt ugyan, de továbbra se szerepelt az útvonalban egyetlen hegycsúcs  se. Ezt mi a Heugathalm után némi kitérõvel, a Saukarkopf meglátogatásával orvosoltuk. A csúcs után érkeztünk meg az aznapi túra névadójához, a Gestreitalmhoz, nem kicsit éhesen, de túl ott nagy tömeg tolongott, így elhalasztottuk az evést és a Lammwirt felé vettük az irányt. Az útvonal ezúttal is tartogatott kellemes meglepetéseket. A túra végén, Grossarl felé közeledve érintettük az Europatisch nevû, igazán különleges hangulatú helyet is.


GEFÜHRTE ORTSTUNDE

Estére jutott még egy túra, egy öt kilométeres vezetett faluséta keretein belül hömpölygött végig Grossarl utcáin a túrázók tömege, igazán hangulatos program volt ez is, érintettük a falu játszóterét, ahol mini hegycsúcs (csúcskereszttel), bánya, kötélhíd, falmászópálya és minden egyéb megtalálható, ami ahhoz kell, hogy az aprótalpak megismerjék és megszeressék a túrázást. A tourinform irodában pedig egy kis meglepetés, jófajta pálesz volt a szolgáltatás. 


KAPELLEN WANDERWEG MARATHON

A harmadik nap a völgy egyik legismertebb túraútvonalán, a völgyben vezetõ Kapellen Wanderweg-en indult, de szerencsére már itt sem "oda-vissza" volt a program. A kijelölt utunk még Hüttschlag elõtt elvált a Kapellen Wanderweg útvonalától. Hüttschlagba érve volt azért egy minimális oda-vissza szakasz, mert az ellenõrzõpont a községháza elõtt volt, de így legalább kitérõ nélkül útba ejthettük a boltot. Jó érzés volt visszatérni ide, nagyon szeretem ezt a falut. Télen-nyáron csodaszép. Hüttschlagot elhagyva a Hubalm volt a következõ cél. A ponton tejet és fánkot ebédeltünk és (talán) az almot körülvevõ varázslatosan szép hegyek hatására, úgy döntöttünk, hogy az elõzõ két  kilométert nem tesszük meg visszafelé, inkább a hegyen át, a Spielkogel nyergén keresztül közelítjük meg a következõ pontot, a Hirschgrubenalmot. Útközben érintettük a Hühnerkaralmot, majd az Aschlreitalmot is. A Hirschgrubenalm-nál visszatértünk a maraton hivatalos útvonalára, majd sebességbe kapcsoltunk Talschluss, azaz a völgyzárlat, egyszersmid a túra fordítópontja felé, nehogy kicsússzunk a célzárásból. Visszafelé már többnyire a völgyben haladtunk, újra a Kapellen Wanderweg útvonalán, érintettünk még négy kápolnát, (utolértük Nagy Lajosékat) és végül idõben beértünk a célba.


Szuper program volt, csodálatos helyen, bár tény, hogy a túrák útvonalait fantáziadúsabban is kijelölhették volna.

 
 
BEAC Maxi / Turista KékszalagTúra éve: 20122012.09.12 11:02:24

BEAC maxi 110, avagy százas a javából!


Este háromnegyed tízkor indultam otthonról, hogy öt átszállás, három órányi pályaudvaron alvás és egyéb kalandok után reggel hét után megérkezhessek Magyarkútra. Már a Bz-n igen látványos volt a - sejtésem szerint - átlagtól eltérõ tömeg, igen nagy volt a vonat túrázó-tartalma, de aki eleget jár túrázni, az már megszokhatta ezt a látványt. :-)


A rajtnak helyt adó Magyarkút Fogadó elõtt nõttön-nõtt a tömeg, egészen nyolc óráig, amikor fõrendezõ úr ünnepélyesen elrajtoltatta a mezõnyt... elõbb a bringásokat, majd minket egyszerû gyalogosokat is. Egészen addig örültem a bicajosok korábbi rajtjának, amíg rá nem jöttem, fogjuk mi még látni õket...


Bubuval reggel nyolckor végül sikerült is elrajtolnunk. Kimondottan örültem annak, hogy egészen Dobogókõig az Országos Kéktúra vonalán haladunk majd, mert e szakasz bélyegzõi pont hiányoztak még a füzetembõl. Még tavaly határoztam el azt az õrültséget, hogy a Börzsönyt egy nap alatt fogom bejárni, persze akkor még nem sejtettem, hogy ez gyorsabb lesz, mint gondolnám, mivel a BEAC maxi elsõ 50 kilométerét jelenti majd.


Rajt után kevés aszfalt után rögtön megkezdtük az emelkedést a Nagy Kõ-hegyre vezetõ úton, egészen szokatlan volt, hogy ezúttal nem bokáig sárban cuppogva, mint legutóbb, januárban a Wass Albert Emléktúrán. A Lokó-pihenõ után hosszú, lendületet adó lejtõ következett egészen Nógrádig, ahol elõbb a vasútnál kéktúrát pecsételtünk, majd a falu végén az itinert is lebélyegeztettük. Elõttünk már a Magas-Börzsöny hegyei hívogattak-s-riogattak, de azért vissza-visszapillantgattünk a nógrádi várra és az elõtte épp elhaladó Bz szerelvényre.


Közben újabb és újabb "gyorsvonatok" robogtak el mellettünk, a lassan csordogáló Saj-kútnál jól esett a frissítõ víz, a hírhedten lódarazsas Saj-kút-bércen akadály nélkül haladtunk át, a Foltán-keresztnél szusszantam egyet, Három Hársnál lefotóztuk a "60 éves az Országos Kéktúra" mozgalom igazolófüzetének címlapsztárját és immár nem volt kifogás, a következõ cél maga a Csóványos volt. Feljutottam. életemben elõször. Fájó, de a kilátóba nem másztam fel, mert túlságosan az elején voltunk még. A Nagy-Hideg-hegy hiába alacsonyabb, mégis nehezebben ment, mint a Csóványos. Kéktúrát bélyegeztünk, feltöltöttük vízkészleteinket és - mert túl hosszú sor állt a büfénél - indultuk is tovább, szigorúan a kéken, a kanyarokat is bevéve. :-) A frissítést a következõ kéktúrás és egyben BEACos ponton, a kisinóci turistaháznál egy-egy korsó almafröccs jelentette. Kóspallagra beérve újra megszomjaztunk, így betértünk a Börzsöny szívébe egy-egy fagyira és kólára. A falu határában nagy buli volt, de idõszûkében kénytelenek volunk simán elmenni mellette. Meg se áltunk Törökmezõig, ahol a következõ ellenõrzõpont és kéktúrás bélyegzõ, valamint egy tányér gyümölcsleves várt ránk. Innen már "csak" Hegyes-tetõ volt hátra a Börzsönybõl. Rendesen meg is izzasztott, de a legszebb kilátás volt a jutalom és egy halom dinnye, amibõl mi valóban annyit ehettünk, amennyi jólesett, mert okosan osztottuk be az idõnket és bõven volt még a hetes kompig.


Nagymarosra leérve még a vasútimegállóhoz is nyogodtan kitérhettünk bélyegzésért. miután révbe értünk, még mindig volt bõ húsz percünk szusszanni, közben befutott Lestat és Gellért is. A kompon is ücsörögtünk pár percet, majd a visegrádi oldalon a pénztárban is lebélyegeztük a kéktúrát és megindultunk felfelé, még mindig a kék sáv jelzésen. Közben ránksötétedett, így valóban csak ponttól-pontig vándoroltunk, ragaszkodva a kékhez, eszünkbe se jutott az Apát-kúti völgyön átlevágni a kanyart. Nagy-Villám, Pap-réti eh., majd Pilisszentlászló. A kocsma zárva volt, így a kéktúrásfüzetbe is a BEACos pecsét került. A Kis Rigóban leves, torta és buli is volt, egy-egy kólát is bedöntöttünk, hátha ébren tart a sötétség hátralevõ óráiban... hosszan elidõztünk, de cseppet se bántuk. Megünnepeltük Merza Józsi bácsi közelgõ nyolcvanadik és a túra huszonötödik születésnapját, fõszervezõ úr pedig felfedte, miben lesz más az idei díjazás, mint az eddigi 24 évben.


Ébren maradni Dobogókõig végül nem is volt olyan nehéz, levegõt venni annál inkább. Egy gyökérben sikerült is megbotlanom, de szerencsére felfelé, így különösebb bajom nem lett belõle. Az emelkedõ alábbhagyott, de még mindig messze volt a Turista Múzeum, így sikerült újból elálmosodni... erre a ponton kapott kóla volt a gyógyír.


Innen jelzést váltottunk és a kellemetlenül köves sárga sávon ereszkedtünk le Dobogókõrõl, félálomban, alig láttam ki a fejembõl és egy ponton benéztem a jelzést. Gellért szintúgy. Bubu utánunk kiabált, hogy a sárga nem arra van, de a mi utunk is a Lajos-forráshoz vezet, így mentünk tovább. Az út úgy nyolcszáz méter után már nagyon nem tetszett, így inkább visszafordultunk. Egyszer csak észrevettük a sárga sávot jobbra ágazni, megfordultunk és magunkat irányba rendezve megindultunk rajta balra. Borzalmasan hosszúnak tûnt ez a szakasz, már-már elveszve éreztem magam, mire végre-valahára megérkeztünk a Lajos-forráshoz. Itt is volt süti, enni-s-innivaló, de én beértem egy székkel és egy bögre teával is. Jól esett, átlendített a mélyponton.


Innen (az eddigiekhez képest aztán végképp) sûrû jelzésváltásokkal [P4 P+ Z+ Z4] kanyarogtunk a Csikóváraljai turistaház felé, ahol apontõrök elmondása szerint, hivatalosan már negyed órája bezárt a pont. Ehhez képest a Kevély-nyeregig hátralevõ öt kilométerre két óránk volt még. Aszfaltúton sétáltunk át Csobánkára, majd a P- jelzésen másztuk meg a Kevély-nyerget. Ekkor már túl voltam a holtponton, így meglepõen hamar felértem. Bevártam a többieket, majd Bubuval szinte rögtön tovább is álltunk a Budai-hegység felé. Fájdalmasan köves, így nehezen futható lejtõ és erõs napsütés nehezítette dolgunkat... szintén nem volt szerencsés lentrõl a Virágos-nyereg szintjéig felpillantani. A Rozália-téglagyártól végre újra erdõben haladhattunk, az árnyékért cserébe viszont emelkednünk kellett, nem is keveset. De nem volt elég felérni, még egy végtelen hosszú kanyar is várt ránk az ellenõrzõpontig. Itt egy kedves, ámde látványosan csapágyas túratárstól kaptam egy pohár vizet (köszönöm), a pontõröktõl pedig egy újabb pecsétet... a cél elõtti utolsót. Innen szalagozás, avagy a Gyöngyök útja :-) vezetett minket a Határ-nyergen át egészen a macis játszótéri nyomóskútig... onnan már tényleg csak a szalagra hagyatkozhattunk a hûvösvölgyi Gesztenyéskert Óvodáig.


A célegyenesben kedves krétás felirat bíztatott az utolsó pár lépés megtételére, végül a kapun befordulva végre fellélegezhettünk: MEGÉRKEZTÜNK!


És így a végén megmagyaráznám nyitómondatomat is: a BEAC maxi valóban százas a javából -- az égig emel, aztán a földbe döngöl, csodákat mutat, mosolyt csal az arcodra, a mélyponton átértékeled az egész életed, azt se tudod hol vagy, ki vagy, mit csinálsz... vagy úgy egyáltalán, fiú vagy-e vagy lány... és amikor a végén célba érsz... el se hiszed.


Képek:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.4278720458828.2165320.1610772663&type=3

 
 
ÓbudavárTúra éve: 20122012.06.07 12:34:51

Óbudavár 20 10 5 1 0,1


Az ötévente megrendezésre kerülõ Õrség-Vendvidék 75 teljesítménytúra másnapi levezetõ túrája, számomra pedig kvázi kötelezõ és kihagyhatatlan "Zöld Bakancsos" program.


Az idõjósok nem voltak túl kegyesek a hétvégén túrázni vágyókhoz, mindkét napra esõs-borongós idõt jósoltak, ami igazából alig-alig jött be. Igaz, mi jó alaposan megáztunk a hetvenötös táv söprésekor az õrségi éjszakában, napközben viszont csodás napsütésben fulladoztunk.


A szép idõ vasárnap teljesedett ki Óbudaváron, ahová a kedvezõtlen elõrejelzések miatt szintén viszonylag kevés ember érkezett.


Popeye-el reggel 8-ra értünk át Õriszentpéterrõl Óbudavárra, egy szatyornyi kitûzõvel, így Imi is fellélegezhetett... én pedig azon nyomban, a szokásos indítófeles után, neki is lódultam a huszas távnak. A mûúton hagytam el Óbudavárat, majd a katonasírnál a vele párhuzamos földútra térve érkeztem Szentantalfára, ahol pecsételés után a Balatoni Kék útvonalán folytattam utam Hegyes-tû felé csodálatos balatoni panorámában gyönyörködve. Hegyestûnél Attila pontõrködött az etetõponton, bár én ezúttal csak szomjas voltam, de az nagyon. Felfutottam a kilátópontig, no nem a szikla tetejére, csak a "tanúhegylátó" tájékoztató kõtábláig. Miután sikeresen beazonosítottam az összes puklit indultam is tovább. A ponton Anettékkel találkoztam, a rövid oda-vissza szakaszon Popeye jött szembe, szólt hogy Zsúék, anyukámmal kiegészülve már a nyomomban vannak. Örülök, de ezúttal nem várok, mert én a 36,1-es távra jöttem. Szóval irány Monoszló, elhagyom a Balatoni Kéket, sárgára váltok, Monoszlón benézem az útvonalat és egy derékig érõ mezõn vágok át, de piszkosul élveztem, szóval no problem... onnan kiérve elhaladok egy leendõ templomrom mellett, majd a sárgán tovább, továbbra is szántóföldes-mezõs szakaszon Balatonhenye felé tartok. Elérem az Országos Kék útvonalát, egy újabb rövidke oda-vissza szakasz jön, nagyon szép templom jön szembe, jobbra fordulok, OKT pecsét és fogyasztás féláron (fél liter almafröccs 65 Ft-ért) a henyei kocsmában, majd tovább a kéken, az utolsó pár kilométer következik. A csicsói erdõben jelzést váltok és a piroson érkezem az Óbudavárra vezetõ mûútra, ahonnan már csak pár lépés a cél...


...ahonnan beérkezve rögtön indulok is tovább a tizes távra. Ezúttal a mûút helyett a falu végén letérek a Mosóház felé, ahonnan egy szépséges tanösvényen (Kábosztáskerti út) vitt az utam, így jóval rövidebb szakaszt kellett a mûúton kutyagolnom a katonasír felé, ahonnan ezúttal nem Szentantalfa, hanem balra, a Balatoni Kék felé tartottam, amirõl hamarosan le is tértem és a Z+ oda-vissza vonalán, egy pincesoron haladtam a Szent Balázs-tempomrom felé. Pecsét, zsíroskenyér, csodás kilátás és tovább, vissza a kékre a herendi templomrom felé. Aprócska letérés volt pusztán a kékrõl, egy irtás közepén áll néhány fa közt, mégis simán elmentem mellette, így már az erdõ után a tisztásra kiérve fordultam vissza a pecsétért. Pótoltam az önpecsételést és egy vadlesig továbbra is a kéken haladtam, majd letérés, az itiner böngészése, földút keresztez, mezõn át, kanyar ide-oda, míg végül újra pincék közt találtam magam. A Bádi-hegy oldalából lenyûgözõ kilátás nyílt a Nivegy-völgyre, majd az erdõbe visszaérve egy lankás szakasz aljában újra az óbudavári Mosóháznál találtam magam.


A Vilmos-házhoz visszaérve azonnal neveztem is az ötös távra, ami mindössze a herendi templomrom felkeresését jelentette. A Mosóház után az aszfaltra kiérve ezúttal nem mentem el a katonasírig, rögtön a kékre tértem a rom felé, bár ezúttal a kelleténél tovább maradtam rajta, mert a vadlesnél vettem észre, hogy túlmentem a letérésen. Futás vissza, szembe a kéken, pecsét az irtás közepén álló romnál, majd tovább a tizes távról már jól ismert úton. A pincék közt vezetõ úton többen szembe jönnek. (Hogy nekem miért nem jutott eszembe megfordítani az útvonalat?) ... pedig nem is rossz ötlet. :-) Újra a Mosóháznál vagyok, majd a Vilmos-háznál...


...az 1 km-es táv rajtjában itiner helyett már elõre megkapom az emléklapot ezért és a százméteres távért is, de természetesen lejárom mindkettõt. Az egy kilométeressel megkerülöm a falut, újra a Mosóház felé indulok, a szintidõ kockáztatásával picit elidõzöm a játszótéren (hihi), majd megcsodálom a falu végi kis kápolnát és újra megérkeztem. Na, még száz méter a templomig és vissza és hivatalosan is végigjártam a programot.


Az összes táv teljesítõjeként nagyon finom babgulyás volt a végén a jutalom.


Csodálatos nap volt, igazi túraünnep, tökéletes idõvel és kellõ mennyiségû napsütéssel!


Köszönöm!

 
 
SPACÍRTúra éve: 20122012.06.04 12:42:09

SPACÍR 100 km/24 h


Az elsõ cseh százasom, egyszersmind az elsõ külföldi teljesítménytúrám története.


A lehetõség a jubileumi Karancs-Medves 50-en adta magát, én pedig gondolkodás nélkül csaptam le Bubu ajánlatára. Az elõnevezés idõintervalluma miatt épp kétségessé vált, hogy tudok-e menni a Kinizsire, így kimondottan örültem neki, hogy legalább erre a százasra eljuthatok.


Rajt 1., Veszprém: 10:45

Rajt 2., Budapest: 15:00 körül


Érkezés Vsetínbe úgy este nyolc körül. A rajt/cél utcájába érve elgondolkodtunk vajon jó helyen járunk-e, amikor magyar rendszámú autót pillantottunkmeg magunk elõtt... bíztató. Pár másodperccel késõbb Rudit és Danit láttuk kiszállni belõle... ezennel hivatalos: megérkeztünk.

Beneveztünk: itiner gyanánt szintmetszettel ellátott "sajtpapírt" és mellé két-két, a túra logójával ellátott sebtapaszt kaptunk. Cuccainkat lepakoltuk aszálláson, aludtunk is úgy másfél-két órát az este 22:30-as eligazítás elõtt --- ebbõl ugyan sokat nem értettünk, de szemmel láthatóan jó volt a hangulat. Idõ közben elõre rajzolt minta alapján színes filcekkel egy-egy fekete-fehér térképvázlatra színeztük a túra útvonalát és tanulmányoz(gat)ni kezdtük. Késõbb külön kiemelték a hat fõ magyar indulót, na ezt azért megértettük. :-)


Rajt 3., Vsetín: 00:00

Éjfélkor a rajtnak helyet adó iskola elé gyûlt a tömeg, majd a szervezõk vezetésével elindultunk kifelé a városból. Valami gátra kiérve szabadon eresztették a kétszázas tömeget, innentõl mindenki mehetett a maga tempójában. Az elsõ elõttünk álló kihívás a hegygerinc megmászása volt, mert a túra útvonala végig ott vezetett, ebbõl az elsõ fele a cseh-szlovák határkövek mentén. Némileg nehezítette a feljutást a bokáig érõ sár és ekkor még a mezõny is eléggé egyben volt.

Mire hajnalodni kezdett már a tömeg is oszladozni látszott, az elsõ nagyobb csúcsra, a Makytára érve már csak tíz-húsz fõ volt körülöttünk.

Továbbindulva a lehetõ legszebb hajnali fényviszonyokban és égi tüneményekben gyönyörködhettünk, majd a Kohútkára felérve a felhõk felett érezhettük magunkat.

Az ottani turistaház ugyan zárva volt, itt csak pecsételni tudtunk, de 800 méterrel arrébb, a Portás turistaháza tárt kapukkal várta a betérõket. Igaz, még csak reggel 8 óra fele jártunk, de jólesett egy-egy tányér leves, mellé egy-egy jókora adag kofola.

A Stratenec csúcsa felé kisebb kitérõt tettünk egy forráshoz, hogy vízkészleteinket pótoljuk/kiegészítsük. Foltokban hóval és még egy májusi mini hóemberrel is találkoztunk, majd fent a csúcson újabb csodás panoráma tárult a szemünk elé, a kilátóra nem is volt szükség. Kedves idegeneknek köszönhetõen csapatfotó készült kettõnkrõl és indultunk is tovább a Velky Javorník felé, ahol újabb meglepetésben volt részünk: ezúttal május végi hóvirágokban gyönyörködhettünk.

Innen többnyire lefelé vezetett az út Makovksy priesmyk felé, ahol a szervezõk egy amolyan büfé-szerûséggel vártak minket. Ettünk-ittunk, szusszantunk és indultunk tovább újból felfelé ezúttal a cseh-szlovák határt elhagyva a további csúcsok meghódítása felé. Mellesleg a száz kilométeres túra során ez volt az egyetlen alkalom, ahol találkoztunk a rendezõkkel, mert nem volt egy árva ellenõrzõpont se -- jobb híján a turistaházak pecsétjeit használtuk bizonyítékként. Úgy féltáv közelében járhattunk, de a szint nagyját már letudtuk. Egyedül Vysoká 1024 méteres csúcsa jelentett komolyabb kihívást, nomeg a keresztbedõlt fenyõfákkal nehezített szakasz.

Különös örömömre szolgált, hogy érintettük Solán síparadicsomát, ahol annak idején, úgy közel tíz éve, síelni voltam. Ezúttal nem sikerült a bravúr, mert nem volt nálam léc és a pályák is mind zöld színben pompáztak.

Mire Cáb turistaházát elértük, ránksötétedett, az eddig követett piros jelzést is elhagytuk, mondhatni innen jött a neheze. Szint már alig volt, de az idõnk is fogytán és még vissza kellett találnunk Vsetínbe többszöri jelzésváltással. Némi bosszankodás után ez azért sikerült is. 23 óra 37 perces idõvel beértünk. A célban levest kaptunk, vettünk egy-egy pólót és aludtunk néhány órát a másnapi Halmi-dûlõ elõtt.


Szuper volt, köszönöm! ;-)

 
 
SárgaTúra éve: 20122012.05.22 12:40:51

SÁRGA 70


Ez volt az a túra, amit egyáltalán nem terveztem. A négynapos hosszúhétvégére a Gerecse 50, a Káli 15 (mint pihenõ) és a Karancs-Medves 50 volt betervezve, remélve, hogy nem fog túlzottan elgyötörni egy hétvégén két ötvenes. Nos, legnagyobb meglepetésemre, a KM50-et letudva a nagy hõség ellenére -- valószínûleg a szuper társaságnak hála -- jobban éreztem magam, mint valaha. Felmerült hát bennem, hogy bevállalok egy résztávot a Sárgán. Sálgótárjónból a Bubumobil egyenest rákosrendezõi (ööö... asszem) pályaudvarig repítette kis csapatunkat, ahol Lestat kiszállt, hogy átszálljon az esztergomi vonatra. Fél perc, talán annyi se... ennyit gondolkodtam, majd meghoztam a nagy döntést: irány Esztergom! Egyszer élünk, irány a hetvenes... nos, így utólag is csak annyit mondhatok, jó ötlet volt, nagyon jó!


Esztergom felé zakatolva kicsit rendeztem soraimat, már ami a táskám tartalmát illeti, aludtam is egy szemhunyásnyit és már meg is érkeztünk. Nevezés elõtt némi átötözés és lábápolás egy virágláda szélén ülve, majd fizettünk/neveztünk, feladtam a hátizsákomat Budaörsre és innentõl már nem is volt más hátra, mint elmenni érte.


Sötétben botorkáltunk kifelé Esztergomból és kicsit sajnáltam, hogy pont azokon a szakaszokon kóválygunk az éjszakában, amelyeket korábban még nem láttam világosban. A Buják és Karancs-Medves rekkenõ napsütésétõl elcsoffadt Lestat kissé lemaradozott az éjszakában, így Pilisszentlélekre, majd Klastrompusztára már egyedül érkeztem. Kellemes volt az éjszaka, igyekeztem minél messzebb jutni, hogy a nappali kánikulában több idõ jusson a nyomóskutaknál frissülésre.


Pilisvörösvárra érve csodálatos panoráma kíséretében rámvilágosodott, így innen legalább a fejlámpától megszabadulhattam. Ekkor épp nagyon álmos voltam, pecsét, semmi több a Sramli sörözõben, majd irány tovább Antónia felé... ami sikeresen fel is ébresztett. A Zsíros-hegyen lepecsételtem a kéktúrámat és persze a S70 igazolólapot is, majd loholtam tovább. Pár pillanat erejéig utolértem Ottorinót, váltottunk néhány szót, majd rosszul vettünk egy kanyart, de gyorsan korrigáltunk...


Épp lendületben voltam, ki is használtam. Az Alsó-Jegenye völgyön átsuhantam, a Kötõk padja felé már fújtattam kissé, az Újlaki-hegy újból próbára tett, de azért kibírtam megállás nélkül.


Hûvösvölgy már nagyon kellett, bár jobban örültem volna, ha tényleg hûvös lett volna. Elõbb nyomóskútnál, majd egy büfében almafröccsel frissültem. Irány a Nagy Hárs-hegy, majd Szépjuhászné... újabb nyomóskút. Innen már csak víztõl-vízig éltünk. Csacsi rét, szusszanásnyi szünet, majd frissítés a Nagyszénászugnál. Budaörs egyre közelebb, de még mindig irtó messze.


Már elõre félünk a Törökugratótól, de még a Huszonnégyökrös-hegy is elõttünk van. Odaérünk, újból lepihenünk, majd megindulunk domboldalnak lefelé, irány a rettegett Törökugrató. Megmásszuk és kellemes meglepetés ér az aljában: nyomóskút, mint jutalom! :-) Vízzel töltöm meg vászonkalapomat és a fejembe húzom... kétszer is. Óriási! Van még idõ bõven, iszunk, dagonyázunk és veszünk egy nagy levegõt az utolsó kilóméter elõtt...


...és végül célba érünk, pecsételünk, eszünk-iszunk, örömködünk. Több ismerõs már rég bent, nem sokkal késõbb befut Lestat is.


Szenzációs élmény volt, köszönjük!

 
 
Karancs-MedvesTúra éve: 20122012.05.18 08:54:14

Karancs-Medves 50


A tavalyi harmincötös számomra az év legjobb túrája volt, így egy pillanatig se lehetett kérdéses, hogy idén újra jövök-e. Mindössze annyit változtattam, hogy ezúttal már az ötvenes táv teljesítése volt a cél. Kiváló idõzítés, hiszen a táv húszéves jubileumát ünnepli, így a megszokott kitûzõ helyett ebben az évben egy szép, szalaggal átfûzött sportérem volt a díjazás, akárcsak a huszas távon (a harmincötösök idén is a tavalyi zöld keretes, egyébként szintén szép kitûzõt kapták).


Csodás emlékek fûztek tehát tavalyról Salgótarjánhoz egy nagyon klassz társaságban legyalogolt nagyon klassz útvonalon. Ez idén se volt másképp, sõt, ha lehet csak fokozódott az élmény. A nagyon klassz társaságot ezúttal Vándor Csillag, Bubu, Lestat és Wudu jelentette, a nagyon klassz útvonalat pedig az ötvenes táv többé-kevésbé eredeti vonalvezetése, amely ezúttal jóval hamarabb, már a Ceberna-völgyben elvált a harmincötösök távjától.

Persze nem is én volnék, ha nem iktattam volna be ebbe is némi szépséghibát, mert közvetlenül a rajt után, a Kálváriára menet vettem észre, hogy a rajtban felejtettem az itineremet. Gyorsan telefonáltam a nagyon elfoglalt fõrendezõ úrnak, a visszamenetel lehetõségét kizártam és szerencsémre nem is volt rá szükség, mert Vincze Gábor és lánya épp akkor indultak, õk hozták utánam a papirost.


Így megnyugodva, lépteimet szaporázva indultam tovább, hogy túratársaimat beérjem, ez egész hamar sikerült is. A karancsaljai pontra már együtt érkeztünk. A levegõ kellemes volt, de már sejteni lehetett, hogy lesz ez még jóval melegebb is. A Kápolnához, majd a Karancs-kilátóhoz felérve rendesen ki is melegedtünk, az ezt követõ lefelé loholásban szintén, így a somoskõújfalui Határ Büfében feltételes ellenõrzõpontot iktattunk be.


Salgóvár felé mászva útközben találkoztam Klaudiáékkal, akik ezúttal csak a huszas távon sétálgattak. A várba felérve kellemes meglepetés ért, ezúttal végre tényleg fent a vár teraszán volt az ellenõrzõpont. Pont ott, amedddig legutóbb felmásztam, hogy minden látogatáskor legyen még egy szint, amivel feljebb mehetek. Bubuval felmentünk a toronyba is, így legközelebb bajban leszek, mert több szint nincs. A szokásos frissítõpont a Dornyai turistaháznál volt, ahol pechünkre elfogyott a klasszikus sült szalonnazsíros, csepegtetõs kenyér, de azért így is jót ettünk, ittunk, megkaptuk a szükséges pluszt somoskõi várig vezetõ úthoz. A várnál a Petõfi kunyhóban kaptunk pecsétet, de akkor és ott nagyobb jelentõsséggel bírt a nyomoskút (mert eddigre már nagyon meleg volt), ahol frissítettük magunkat és ivóvíz készleteinket a szaharai forróságot sejtetõ Medves-fennsík elõtt.


Hosszas kutyagolás és kevés árnyék volt Rónabányáig, majd tovább, tovább, Szõröspusztán újra ismerõsök fogadtak az ellenõrzõponton, valamint ez volt az utolsó vízvételi lehetõség is, pedig innen még bõven volt táv és szint is hátra. A Kota, majd a Somlya, végül a Pécs-kõ, ahol Kaszáséktól isteni finom, full extrás szalonnazsíros kenyeret kaptunk és ez minden szükséges energiát meg is adott a továbbiakhoz, azaz a Salgótarjánba leszaladáshoz, aholis a rajt-célnak helyet adó Galcsik fogadó teraszán átvettük jól megérdemelt érmeinket és az emléklapot, aminek igazat kell adjak: a túrát valóban jókedvûen teljesítettem. Ezért pedig köszönettel tartozom túratársaimnak és fõrendezõ úrnak (s kedves családjának) az elõzõ esti szíveslátásért.


Ismét csodálatos élményben volt részem! (képek -egyenlõre csak- fb-on :-)

 
 
Mátrabérc / Hanák Kolos / MúzslaTúra éve: 20122012.04.17 19:09:01

MÁTRABÉRC 2012


Avagy az ötvenedik teljesítménytúrám és egyben az elsõ mátrai túrám. :-)


Mindenekelõtt hadd foglaljam alant elterülõ írásomat köszönetek által keretbe. Elsõsorban Klaudiának mondanék köszönetet, akitõl elõször hallottam errõl a nagyszerû túráról, ezáltal a bogarat is õ ültette a fülembe, valamint Polónyiéknak is jó nagy adag hálával tartozom, hisz nélkülük nem (vagy legalábbis csak nehézkesen) sikerült volna oda-s-hazajutni...


...de sikerült, így április 14-én reggel 6 elõtt mi is ott nyüzsögtünk a siroki vasúti meg-nem-állóhelyen a tömegrajtra várva. 6:00-kor taps, morajlás és lendületes indulás az aszfalton, majd jobbra bekanyarodtunk az erdõbe és azon nyomban neki is láttunk a 2742 méternyi szint, azaz a Mátra bércei jóízû elfogyasztásának.

Az idõjárás nem volt túl kegyes, végig borús volt az égbolt, de szerencsére nem esett annyi esõ, hogy nekem különösebben feltûnt volna, dzsekim a túra alatt végig a táskám alján maradt.

A Szederjes-tetõ volt az elsõ nagyobb kihívás, ami elõtt egy fél tigrisbukfenccel hódoltam -- bár esésem ezúttal korántsem sikerült olyan "tízbõl tízpontosan" elegánsra, mint a hóban seggreülésem a Budai Trappon, de azért kellõképp látványos volt, pár perc múlva meg is érkezett az elismerés, egy túratárstól, amikor egy pillanatra megálltam inni (és levegõt venni), majd a Jagus megmászása után Oroszlánvár tövében egy pecsétmentes frissítõpontnál vizet, fent pedig a frissítésmentes ellenõrzõpontnál pecsétet kaptam.

Még mindig távolinak tûnt a Kékes, de tudtam, hogy már mindjárt ott leszek.

A Kékes megmászása elõtti pillanatokban felbukkan mellettem kis hazánk "number one" túracelebje, akirõl már életében túrát neveztek el, még ha csak egyszerit is (sajnos én a fránya munkanap miatt lemaradok róla, no, de majd talán tíz év múlva :-). Szinte kényszert érzek rá, hogy ráköszönjek, mialatt elsuhan mellettem, bár tudom, neki fogalma sincs róla ki vagyok én. Udvariasan visszaköszön, nekem pedig fülig ér a szám egészen a csúcsig. Szóval köszönöm. :-)

A tetõn pár percet várni kell a pecsétre, kissé feltorlódott a sor, de cserébe kérésre vízzel és/vagy teával frissülhetünk. Az épületbõl kilépve bolyongok még pár percet a hegyen, fõként mert 1995-ben jártam itt utoljára és 17 év távlatából már dunsztom sincs róla, hogy hol van a csúcskõ, márpedig a fotóhoz ragaszkodom... szerencsém van: egy korábbról (többek közt az elõzõ estérõl) ismerõs túratárs útbaigazít, majd egy másik, a csúcskõ közelében pedig kérésemre lefotóz. Tökéletesen olajozott a gépezet... és már lódulok is tovább, le a hírhedt sárgán, arccal egyenest a Galya felé.

Igyekeztem lelkiekben felkészülni arra, ami rám várt ezen a viszonylag rövid szakaszon, mégis kezem-lábam remegett mire leértem. Valamit sejthettem, mert nem ettem meg a Kékesen az oda tartogatott csúcs-csokimat. Tudat alatt sejthettem, hogy a java még hátravan. Ezek után már csak az lepett meg jobban, hogy a Csór-hegyet elhagyva milyen simán sikerült bevenni Galyatetõt, ahonnan szintén pihenésnek tûnt átsuhanni egészen Ágasvárig, ahol újabb  szívdöglesztõ, tüdõtpróbáló kaptató következett fel a számomra a nyári OKT 50 vándorlásról ismerõs csúcsig. Majd legurultam a turistaházhoz, pecsételtem egy kéktúrásat (mert nyáron még nem volt füzetem), befizettem magam egy kólára és továbbálltam a túra egyetlen olyan szakaszán, amit korábbról ismertem. A Csörgõ-patak völgyén nyáron több idõm volt végigandalogni, de most is kellemes volt.

Mátrakeresztesen egy utolsó nagy levegõvétellel pár perc pihenõ után majdnem rossz irányba [P+] indultam tovább, de szerencsére idõben kapcsoltam, de másoknak is feltûnt, mert utánam szóltak, hogy a piros sáv kicsit arrébb vezet.

A Muzslára vezetõ hullámvasutazásra is megpróbáltam magam már elõzetesen felkészíteni, de ezzel is úgy jártam, mint a Kékes sárga sávjával. Akkor pillantottam meg a csúcskövet, amikor már végképp lemondtam róla. Ott viszont új erõre kaptam és "mindent a kitûzõért" jelszóval önmagamat meghazudtolóan futásnak eredtem, hogy még szintidõn belül érhessek Szurdokpüspökibe... ami a terepviszonyokat (köves lejtõ) tekintve nem is volt olyan egyszerû. Felrémlett bennem a kép, milyen ciki volna egy kilométerrel a cél elõtt elvágódni, így igencsak megfontoltam minden lépést.

A pincesorra érve egész sokan lettünk, többen - hozzám hasonlóan - a reggeli 6 órás indulás miatt szintén ezt a lejtõt használták gyorsításra, hogy még szintidõn belül célba érhessenek.

Közvetlen az iskola elõtt láttam meg Polónyiékat, akik akkor már egy órája beértek. Néhány bíztató szó kíséretében az iskola felé tereltek, ahol az udvaron meg is kaptam a világot jelentõ érkezési dátumot az itineremre, majd bent oklevél és kitûzõ, hátul az udvarban pedig töltött káposzta volt a jutalom.

Bõ egy év teljesítménytúrázással a hátam mögött egy újabb nagy kihívást teljesítettem.

Arcomon széles vigyor, ezt most jó darabig nem fogom tudni letörölni, de nem is akarom.

Agyamban pedig már a következõ nagy túrák tervei zsibonganak. Százasok! Nomeg a Nemszázas! A Piros 85 és valami külföldi: Erdély, Csehország, Szlovákia, Horvátország... lelkesedésem határtalan, csak a túrázásnak élek. Minden ötletre nyitott vagyok, szóval, aki tud valami jófélét, nekem valót, az szóljon.


...és végül, hogy a fent említett módon köszönetek által keretbe zárjam írásomat, így zárszóként természetesen a szervezõknek is szeretnék köszönetet mondani ezért a remek túráért, valamint minden "alkalmi" túratársamnak, akikkel hellyel-közzel együtt mentem és néhány mondat erejéig beszédbe elegyedtem.


Felejthetetlen élmény volt! Remélem jövõre is itt lehetek! :-)


https://picasaweb.google.com/105325823451470420959/MATRABERC2012#

 
 
Művészetek VölgyeTúra éve: 20122012.03.06 18:47:35

Mûvészetek Völgye - Nagy Kör


Kérdés sem lehetett, hogy a tavalyi után idén is megismétlem-e ezt a túrát. Nagyon megszerettem és az sem elhanyagolható tény, hogy közel van, így szinte hazai pályának mondhatom a terepet. Barátaim és túratársaim közül tavaly csak Zsú, nagynéném és Ádám unokatesóm tartott velem, igaz, õk csak a kis körön, így mindössze 10 kilométert tettünk meg együtt és akkor a Szputnyiktól egyedül mentem tovább.


Idén azonban fordult a kocka, mivel barátaim a huszas távra szavaztak és én kitartottam a nagy kör mellett, így most az elsõ szakaszon mentem egyedül. Meglepetésemre mindössze két és fél órámba telt az elsõ 18 km Puláig, számottevõ szint nélkül, de kellemes környezetben. Taliándörögd felett, a messzi távolból is jól látszott a  "Négyszögletes kerekerdõ" az Atibor-hegyen, ahol tavaly sár volt, ott idén nem, egy mélyútban még hó is volt, Öcs felé menet, a szántó közepén vezetõ földútról pedig már látszott a pulai templom. Sár meglepõen kevés volt, de azért akadt, így hûen a "mûvészetek völgye" szellemiségéhez, agyagozhattunk is egy kicsit lábbal, bár a mûveinket otthagytuk a terepen. Az ellenõrzõpont a huszas táv rajtja is egyben, így itt vártam meg a többieket... egy órába telt.


Pulán csatlakozott hozzám anyukám is, a táv hátralevõ részét leginkább az õ társaságában kutyagoltam le a többiekre várakozás helyett. Pula után a Kinizsi-forrás következett és örömmel láttam, hogy telis-tele van az erdõ hóvirággal. Tehát végérvényesen megérkezett a tavasz. Egy nagyon kellemes, erdei szakasz után megérkeztük a vígántpetendi iskolába, ahol zsíros/lekváros kenyér és tea várta a túratársakat, hogy erejünk teljében mászhassunk fel a Király-kõre. Idén is a meredek oldalt választottuk, idén is fülig érõ szájjal csodáltuk meg a kilátást Kapocsra.


Majd lecsorogtunk a faluba, a központban ismét megkíséreltük bevárni a többieket -- miután láttuk, hogy a háromnegyed négyes veszprémi buszt már úgyse érjük el -- de amikor Anett és Zsolti felbukkantak, mi is továbbálltunk velük a Bondoró-hegy alja felé, ahol az utolsó ellenõrzõpontunk (számot felírós) volt. Az erdõbõl a szõlõk közé kiérve újfent megcsodálhattam az egyik legszebb panorámát, amit életemben láttam: Hegyesd és az ezüstként csillogó monostorapáti víztározó/halastó, a Csobánc és a Szent György-hegy. Lélegzetelállító. Nem a nagy szintek vagy hegyek miatt, sokkal inkább az ilyen csodás látványokért érdemes ide évrõl-évre visszatérni.


https://picasaweb.google.com/105325823451470420959/MuveszetekVolgyeNagyKor20120303#

 
 
Vándorbottal a VasparipáértTúra éve: 20122012.02.25 18:19:16

Ismét vándoroltunk egy jólesõt a vasparipáért!


A rajt színhelye ezúttal a veszprémvarsányi vasútállomás volt, barátaimmal a középtávot választottuk, mert elõre sejtettük, hogy a sárral megküzdeni 21-km-en át is bõven elég lesz, nyugodtan kihagyhatjuk Cseszneket a programunkból.


Múlt héten jártam errefelé legutóbb a Csesznektõl Bakonyújvárig vártúra keretében, akkor bokáig, sõt helyenként térdig hóban taposva. Azóta viszont sokat enyhült az idõ, a hónak immár nyoma sincs, hacsak nem a sár formájában, amit az olvadása okozott. Az viszont igen jelentõs. Rögtön az elsõ szakaszon kaptunk is belõle ízelítõt Bakonygyirót felé, ahol az elsõ ellenõrzõponton egy-egy pohárka bor öntött belénk bátorságot a továbbiakhoz.


A második ponton két traktoros fiatalember õrizte a rájuk bízott pontokat, mellette pecsétet és müzliszeletet osztogattak. A harmadik pont a vinye.hu büfé volt, még idáig is viszonylag simán eljutottunk, és mivel dél volt, meg is ebédeltünk és arccal nekiindultunk a Cuhának... pontosabban a Zörög-tetõ megmászása volt a cél és ha bár a sár nagyon igyekezett, végül mégsem tudott kifogni rajtunk.


Fent a tetõn megnyugvás helyett egy Sikoly-maszkos pontõr várt minket, de a kedves bélyegzõ (és az épp ott tanyázó igen-igen jókedvû túratársak) -- ha ez egyáltalán lehetséges -- még jobb kedvre derítettek bennünket.


Innen már csak annyi volt a feladatunk, hogy a sár miatt kicsit módosított [S3] útvonalon (köszönet érte a szervezõknek), messzirõl megcsodálva a cseszneki várat, leguruljunk a porva-cseszneki vasútállomásra, túránk céljába átvenni a jól megérdemelt emléklapot, kitûzõt és zsíroskenyeret, majd vasparipára pattanjunk hazafelé.


https://picasaweb.google.com/105325823451470420959/HaVasParipa20120225#

 
 
Téli TihanyTúra éve: 20122012.02.05 20:20:18

Téli Tihany 20


A tavalyi volt életem elsõ teljesítménytúrája és oly mértékben nagy hatással volt rám, hogy azóta se bírok leállni. Magától értetõdõ volt hát, hogy idén újra benevezek, ezúttal nagynénémen túl barátaimat is magammal rántva, akiknek valószínûleg már a könyökén jött ki a sok óda, amiket a tavalyi év során a Téli Tihanyról zengtem. Legendák a csodás kilátásról, a zajló jég morajáról, a forraltboros EP-rõl, az elképesztõ tömegrõl és arról, hogy tényleg mindenki ott volt, aki számít. ;-)


Ha már a hó tavaly elmaradt, idén -- ahogy én azt már jó elõre tudtam ;-) -- bepótolta magát rendesen és ezzel el is ijesztette a tavalyi tömeg jó részét. A kilátás is szolidabb volt, hisz végig összefüggõ, hófehér felhõtakaró borította az eget, de sebaj... mint tudjuk Tihany télen-nyáron, minden körülmények közt csodaszép.


Elõnevezéssel meg BTHE kártyával (satöbbi) a rajt még a vártnál is könnyebben és gyorsabban ment, így némi szerelvényigazítás után már úton is voltunk, hogy megismételjük a tavalyit.


Egészen meglepõ módon sikerült 865 méter szintemelkedést összeszedni a túrába, ennek megfelelõen fel és le hullámzott az útvonal végig. A Külsõ-tó recsegõs jegén való csúszkálást ezúttal megúsztuk, a várva-várt "forraltboros EP" újfent hosszabb pihenõre csábított minket és a Csúcs-hegytõl a Hálóáteresztõig tartó relatíve hosszú szakaszt pedig idõben tovább nyújtotta, hogy felhõzet ide vagy oda, idén is alig bírtunk betelni a befagyott Balaton látványával.


A hajóállomásnál elkortyolgattunk egy újabb dózis forralt bort és azzal a lendülettel, a lépcsõk megmászása után hip-hopp a célban találtuk magunkat, ahol a szokásos emléklap-kitûzõ kombó mellett egy adag mákos tészta volt a jutalom, hogy ne csak õszinte, de egyszersmind vicces is legyen a mosolyunk.


Köszönjük a kiváló szevezést BTHE! Remélem jövõre is találkozunk Tihanyban!


Képek a túráról itt: https://picasaweb.google.com/105325823451470420959/TeliTihany2020120204#

 
 
túra éve: 2011
Tavaszi/Téli/Őszi Kab-hegyTúra éve: 20112011.12.11 09:52:57

Téli Kab-hegy


Reggel nyolcra érkezünk meg Nagyvázsonyba anyuval és nagynénémmel a Kinizsi (mi más?) kocsma elé. Gabi és Zsú már bent vártak minket, így a gyors nevezés és a szokásos "zöldbakancsos" indítófeles után neki is lódultunk a távnak. Szép idõ volt, igaz, a havat hiányoltam, hisz úgy az igazi minden "téli"elnevezésû túra, de tavaszi emlékeim (K2) kapcsán most megelégedtem azzal is, hogy azt a bolond szelet megússzuk.


Az ellenõrzõpont fent várt minket a Kab-hegyen, ezt kihasználva, igazán elvetemült túrázó híremhez méltón,úgy döntöttem a többiektõl és a szalagozástól [K+] eltérõen az OKT útvonalán közelítem meg a csúcsot. Ez ugyan némi kitérõnek számít, de így is könnyedén beértem õket még az emelkedõ elõtt. A csúcs elõtti kaptatónál újfent megállapítást nyert a régi bölcsesség, ne kapkodjuk el a "hegymászást", élvezzük ki  minden percét. :-)


Fent a hegyen finom, forró tea, fõtt virsli és igazán jó hangulat fogadott minket. Innen már csak vissza kell gurulni a célba. Én persze ismét különcködtem, mert meglátogattam a Kab-hegyi erdészháznál lévõ OKT bélyegzõt is, aminek köszönhetõen túratársaim újfent némi elõnyre tettek szert, de ezt is könnyedén ledolgoztam, kihasználva a lejtõ adta lehetõséget.


A faluba visszaérve, még a cél elõtt a várnál is megálltunk, fotózkodtunk és került még egy OKT pecsét a füzetembe, és ezek után már csak annyi volt a feladat, hogy besétáljunk a célba, ahol emléklapot, kitûzõt és szaloncukrot kaptunk a mai nap emlékére.


https://picasaweb.google.com/105325823451470420959/TeliKabHegy20111210#

 
 
Tanuhegyek másnapi túra - UKK kisjubileumi/Haláp/Bauxit/Régi TemplomokTúra éve: 20112011.11.28 19:45:34

Régi templomok nyomában


Szokás szerint korán reggel indultunk Zsúval Veszprémbõl, hogy 27 kilométert gyalogoljuk 27-én. Eleinte kicsit aggódtunk a sümegi átszállás miatt, hogy idõben odaérünk-e Csabrendekre, de mivel buszunk pontos volt, így fél nyolckor már Csabrendeken bolyongtunk a pizzériát keresve  -- ebben az épp akkor érkezõ szervezõk voltak segítségünkre.


A korai nevezésnek köszönhetõen sikerült elérni, hogy kedvenc számainkat kapjuk rajtszámul, az ötöst és a hetest, így ebben az örömben egy bögre teával elõmelegítve lódultunk neki a távnak.


Az elsõ néhány kilométer monoton aszfaltos kutyagolás volt Gyepûkajánig, ami elõtt egy évszám felírása volt az elsõ ellenõrzõpontunk. A faluba érve a buszmegálló volt a második pont, szerencsére a pontõrök észrevettek minket, mert kis híján elsuhantunk mellettük. A faluból kivezetõ utat túl hamar találtuk meg, így némi térképnézegetés kellett hozzá, hogy visszataláljunk a szalagozásra. Következõ pontunk a nagykeszi templomrom volt, talán ebbõl a régi templomból maradt meg a legtöbb. Pecsét, fotók és már indultunk is tovább a téli pusztaságban a szentistváncsabi templomromhoz, ami igazán szép környezeben, egy szántóföld közepén álló kiserdõben bújt meg. A romokból sokat nem láttunk, matricáztunk és továbbálltunk. Az alcsabi templomból már valamivel több látszódott, ennél a matricás pontnál még frissítés is volt néhány palack üdítõvel. A következõ hét kilométeren Sümeg felé a táj egyre szebb és szebb lett, egy csodaszép völgyön át és egy kisebb domb megmászása után végre megpillantottuk a sümegi várat. Pont olyan szép, mint ahogy emlékeztem rá, sajnos jó pár éve nem jártam már erre. A pecsétet a vár kapujában, a pénztárnál kaptuk és miután kigyönyörködtük magunkat, a Fehér kövek felé vettük az irányt, nem is sejtve mily gyönyörûség vár ránk. Felfelé menet már igen. Igazi téli túra hangulat volt a vastag, szinte hónak tetszõ zúzmaratakarónak köszönhetõen. A köd egyre sûrûbb lett, így mire a kilátóponthoz értünk onnan már semmit nem lehetett látni. A hatalmas nemzeti színû lobogónál álló pontõrtõl pecsétet és fagyos müzliszeletet kaptunk. Jó hangulatban vágtunk neki az utolsó kilométereknek, kétszer-háromszor még egy kis futásra is volt szusz. :-)


Csabrendekre visszaérve újfent bolyongtunk az utcákon, de miután megláttuk a templomtornyot, tudtuk, hogy célba értünk. A pizzériában emléklapot, kitûzõt, pizzát és finom, forró teát kaptunk a teljesítésért.


Nagyon jól éreztük magunkat, köszönet érte!


https://picasaweb.google.com/105325823451470420959/RegiTemplomokNyomaban20111127#

 
  vissza az túrákhoz
<<== túranaptár