Túrabeszámolók


Túravilágbajnokság

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2009 2010 2011 2012 2013 2014
 Túra éve: 2012
EduShowTúra éve: 20122012.11.10 00:48:54
megnéz EduShow összes beszámolója

Túravilágbajnokság - Grossarltal


Amikor tavaly tudomást szereztem róla, hol lesz a túravilágbajnokság, már tudtam, hogy én ott leszek, annak ellenére, hogy elképzelni se tudtam mi fán terem egy ilyen program. Lelkesedésem legfõbb oka az, hogy nagyjából ez az egyetlen számomra ismerõs hely Ausztriában. Ahogy közeledett a szeptember a kis csapat is összeállt, Hevér Éva, Árvai Pista, Bubu és én... és már zakatolt is velünk Salzburg felé a Kálmán Imre nemzetközi gyorsvonat. Átszállás Sankt Johann felé, taxiút Grossarlba, séta a szállásra hajnalban, majd irány a faluközpont, a rendezvény alkalmából felállított sátor.


BACHALM RUNDE

Regisztráltunk, beneveztünk és nekiindultunk az elsõ napi túrának. A hosszútáv útvonala a Bachalmig vezett fel, majd onnan ugyanazon az úton vissza...mi ezt kihagytuk és a Bachalm után a Frauenkogel 2424 méter magas csúcsa felé vettük az irányt. 2000 méter környékén már jó tíz centi hóban lépkedtünk, a Frauenkogel nyergéig jutottunk, de a csúcsra vezetõ oda-vissza szakaszra végül nem tértünk ki, hanem jobbra indultunk tovább a havas hegygerincen a középtáv fordítópontja, az Aigenalm felé. A középtáv útvonalán kellemes meglepetés ért minket, mert itt egy szakaszon egy szépséges szurdokvölgyben vitt az út.


GESTREITALM RUNDE

A második nap már nem egy nagy oda-vissza szakasz volt ugyan, de továbbra se szerepelt az útvonalban egyetlen hegycsúcs  se. Ezt mi a Heugathalm után némi kitérõvel, a Saukarkopf meglátogatásával orvosoltuk. A csúcs után érkeztünk meg az aznapi túra névadójához, a Gestreitalmhoz, nem kicsit éhesen, de túl ott nagy tömeg tolongott, így elhalasztottuk az evést és a Lammwirt felé vettük az irányt. Az útvonal ezúttal is tartogatott kellemes meglepetéseket. A túra végén, Grossarl felé közeledve érintettük az Europatisch nevû, igazán különleges hangulatú helyet is.


GEFÜHRTE ORTSTUNDE

Estére jutott még egy túra, egy öt kilométeres vezetett faluséta keretein belül hömpölygött végig Grossarl utcáin a túrázók tömege, igazán hangulatos program volt ez is, érintettük a falu játszóterét, ahol mini hegycsúcs (csúcskereszttel), bánya, kötélhíd, falmászópálya és minden egyéb megtalálható, ami ahhoz kell, hogy az aprótalpak megismerjék és megszeressék a túrázást. A tourinform irodában pedig egy kis meglepetés, jófajta pálesz volt a szolgáltatás. 


KAPELLEN WANDERWEG MARATHON

A harmadik nap a völgy egyik legismertebb túraútvonalán, a völgyben vezetõ Kapellen Wanderweg-en indult, de szerencsére már itt sem "oda-vissza" volt a program. A kijelölt utunk még Hüttschlag elõtt elvált a Kapellen Wanderweg útvonalától. Hüttschlagba érve volt azért egy minimális oda-vissza szakasz, mert az ellenõrzõpont a községháza elõtt volt, de így legalább kitérõ nélkül útba ejthettük a boltot. Jó érzés volt visszatérni ide, nagyon szeretem ezt a falut. Télen-nyáron csodaszép. Hüttschlagot elhagyva a Hubalm volt a következõ cél. A ponton tejet és fánkot ebédeltünk és (talán) az almot körülvevõ varázslatosan szép hegyek hatására, úgy döntöttünk, hogy az elõzõ két  kilométert nem tesszük meg visszafelé, inkább a hegyen át, a Spielkogel nyergén keresztül közelítjük meg a következõ pontot, a Hirschgrubenalmot. Útközben érintettük a Hühnerkaralmot, majd az Aschlreitalmot is. A Hirschgrubenalm-nál visszatértünk a maraton hivatalos útvonalára, majd sebességbe kapcsoltunk Talschluss, azaz a völgyzárlat, egyszersmid a túra fordítópontja felé, nehogy kicsússzunk a célzárásból. Visszafelé már többnyire a völgyben haladtunk, újra a Kapellen Wanderweg útvonalán, érintettünk még négy kápolnát, (utolértük Nagy Lajosékat) és végül idõben beértünk a célba.


Szuper program volt, csodálatos helyen, bár tény, hogy a túrák útvonalait fantáziadúsabban is kijelölhették volna.

 
 
adidasTúra éve: 20122012.11.03 22:56:54
megnéz adidas összes beszámolója


 



  Szeretném megosztani nem mindennapi élményemet, errõl a három napos eseményrõl, mely gyönyörû alpesi hegyek között zajlott! Már a szállásunk elfoglalása közben alig bírtuk levenne szemünket a környezõ havas hegycsúcsokról. Grossarltal lélegzetellálító helyen fekszik, mindenkinek ajánlom,aki igazi kikapcsolódásra vágyik a természetben.   A világbajnokság legszuperebb helyszínének tartom, és itt is nagyon profi szervezés volt a túra mindhárom napján egyaránt.Minden egyes nap színes térkép vázlat szintemelkedéssel, és személyre nyomtatott startkártyák, az ellenörzõ pontokkal. Az útvonalak pazar hegyi terepen voltak szalagozva ,szinte mindenfelé havas hegycsúcsok látványában volt részünk, ehhez társult a szikrázó napsütéses idõ. Az alpesi  kristálytiszta hegyi patakok, égbõl nyúló zuhatagok  ,a virágos rétek,a mezõk végeláthatatlan horizontja, mind mind élmények sokaságát zúdította ránk nap mint nap! Volt amikor felhõk fölé kerültünk alattunk tejfelben úszott minden kisfalu, de milka bocik társaságában is róttuk a hegyre felfele vezetõ utakat.Szívembe zártam az Alpok e kis szegszetét is, melyet nem fogok sohasem elfelejteni.


 


   Mindenezen élmények nagyszerû szervezéssel és baráti vendégszeretettel társultak, mely Auszrtia nagy nagy vonz ereje!



 



 



 


 


 


 






 



  •  

 
 
 Túra éve: 2010
adidasTúra éve: 20102010.10.18 22:22:39
megnéz adidas összes beszámolója

  1. Abtenauban , ebben a csodálatos hegyek által ölelt kisfalucskában én is részt vettem a 8.Túravilágbajnokságon.Itt a természet élvezete és gyakorlása volt a mottó.Sok különbözõ túra közül lehetett választani, minden résztvevõ kapott a regisztráció során  színes útvonaltervet, amelyet különbözõ pontokon bélyegezni kellet. A túrákra elõzõ nap lehetett regisztrálni, így sokkal kevesebb euróba került. Az útvonalakon eltévedni szinte lehtetlen volt, pedig én még sosem jártam ezen a részén az Alpoknak. Lenyûgözõ , szavakban szinte kifejezhetelen látvány tárult elénk, egy-egy hegycsúcs meghódítása lévén. Nekem legjobban a Wolfgang see pazar égszínkék vize tetszett. De a távolból látszó Dachsteni vonulat havas részei is lenyûgöztek.Az egész Túravilágbajnokság megnyitó ünnepsége és ceremóniája nagyon hangulatos és látványos élõzenés felvonulássalkezdõdött az adott nemzetek résztvevõinek köszöntésével. Az IVV zászló felvonása és a köszöntõ beszédek elhangzása után igaziössznépi ünneplés és zenés mulatság vette kezdetét. Az egész esemény szervezése nagyon profi módon zajlott, igazán segítõkész emberekkel találkoztam és felejthetelen élmények sokaságát élhettem át ebben a varázslatos meseszerû világban, Ausztria kis szegletében.Remélem jövõre több magyar teljesítménytúrázó képviseli hazánkat e nemmindennapi eseményen.Az emlékplakett  és az oklevél nagyon egyedi , az esemény rangját dícséri!