Túrabeszámolók


túra éve: 2016
30 éves a hazai teljesítménytúrázás / 25/20 éves a TTTTúra éve: 20162016.09.05 22:10:16

Összefoglaló, köszönetnyilvánítás


 


Az alapvetően nyárias, meleg és meglehetősen párás időben 167 fő indult el 7 és 9 óra között az óbudai rajtból. A célba 165 fő érkezett meg és teljesítette sikeresen. 


 


Akik az ellenőrzőpontokon vártak rájuk:



  • R. Óbudai Kulturális Központ: Fehérvári Máté, Mészáros Gabriella + a söprűk: Kiss András, Nagy Dávid, Sujtó Laura

  • 1. ep. Mókusfészek: Hartmann Mihály

  • 2. ep. Raktár utca 6.: Sztancsik György, Varró Lídia

  • 3. ep. Hármashatárhegyi út: Toplak József

  • 4. ep. Kecske-hegyi mozgópont: Rakk Gyula

  • 5. ep. Nagy-Hárs-hegy: Horváth Csaba

  • 6. ep. Szépjuhászné: Gethe Gréta Veronika, Gethe László, Gethe Pál Kornél, Jakab Annamária

  • 7. ep. Kis-Hárs-hegy: Petróné Felleg Annamária, Petró Zoltán Tamás

  • 8. ep. Virányosi Közösségi Ház: Cifka Borbála, Győri Péter

  • C. Tabán, kondipark: Fehérvári Máté, Mészáros Gabriella


 


Köszönet illeti továbbá:

- Sztancsik Györgyöt, aki a végső díjazást megtervezte és kivitelezte, valamint Varró Lidivel a szülinapi tortákat beszerezték és elhozták a célba

- Mészáros Jánost és a Téry Ödön TBT-t, aki a Turista Kékszalag Maxi céljában megmaradt ételeket (zsíros kenyér, leves, savanyúság) számunkra felajánlotta, így a későn célbaérők és a rendezőség jelenlévő tagjai is jól lakhattak a finom falatokkal.

 
 
Krakonošova 100-vkaTúra éve: 20162016.06.21 19:54:03
50. ÓRIÁSHEGYSÉGI SZÁZAS

 

Erről a túráról 20 éve hallottam először, amikor Czékli Béla sporttárs írt egy cikket, az akkor 30. alkalommal megrendezett túrán tett látogatásáról. Akkoriban számomra még a Mátrabérc jelentette a felső plafont, így pontosan 10 évvel később látogattunk el – egy igen népes magyar delegáció – tagjaként a teljesítménytúrázás őshazájának tekinthető Csehország ma is létező, legnagyobb múlttal rendelkező hosszútávú túrájára.

 

2006-ban tett látogatásunkkor még nem volt létszámkorlát, sem kötelező előnevezés. Börcsök András autójában – kissé szűkösen, de nagy várakozással – jutottunk el Vrchlabíba: a sofőrön kívül Siményi Miki, Toplak Józsi és Maminka társaságában. Akik még ott voltak (és emlékszem rájuk): Földi Roliék és Jakab Gyuri az 55 km-es távon, Gálfi Csaba és Hegedűs Róbert szintén a 100 km-en. A túra abban az évben este 22 órakor indult, a hajnali órákban pedig egy heves zivatarlánc érte el a térséget. Két órán át szakadt az eső, a 24 órás szintidőbe nem fért bele, hogy kivárjuk a végét, így mire felértünk a főgerincre, teljesen eláztunk. Később kitisztult az idő, de a ferde, vizes kövek felületén sokszor meg-megcsúsztak a cipőink, illetve az átázott zokniban sem volt kellemes további 70 km-t gyalogolni.

 

A túra – történetében – idén ismét jeles évfordulóhoz érkezett, így ideje volt már ismét ellátogatni ebbe a csodálatos hegységbe. Az Óriáshegységi Nemzeti Park (KRNAP) bekeményített és az elmúlt években nem is engedte fel a túrát a hegység, illetve Csehország legmagasabb pontját jelentő, 1602 méter magas Sněžka csúcsára. (Ez ahhoz hasonlítható, mint ha majd a Mátrabérc túrát kb. 47 év után nem engednék fel a Kékesre.) Idén, valamilyen úton – módon a rendezők mégis elérték, hogy az eredeti, klasszikus útvonalon, vagyis a főcsúcs érintésével mehessen a félcentenáriumi túra.

 

A felkészülés már az idei év elején megkezdődött, ugyanis január 15-én reggel 9 órakor nyílt meg a nevezési felület, s az 500 fős keret már aznap 14 órára be is telt. Szalay Zsolttal ketten kerültünk be a szerencsés „kiválasztottak” névsorába – azonban egy héten belül át is kellett utalni a 600 koronás nevezési díjat, hogy a regisztrációnk érvényes maradjon. Ebben Olaf Čihák jött segítségünkre, akinek éppen január végén következett az aktuális téli, 100 km-es túrája az Elba homokkővidékén, így ott ki is fizettem neki készpénzben az átutalt nevezési díjat.

 

Mivel mindössze ketten mentünk Magyarországról, vasúti szabadjegyemet az érintett vasutakra kiváltottam és egyébként is kényelmesebb ekkora távolságon vonattal utazni, mint autóval, így ez utóbbi mellett döntöttünk. Wudu sporttárs számára kiváltottam a négy napos prágai kirándulójegyet és pénteken reggel 9 óra 25 perckor megkezdtük (vas)utazásunkat a Danubius EuroCity vonattal. Az eredeti forgatókönyv szerint 3 átszállással, de lényegében 18:07-re érkeztünk volna meg Vrchlabíba, elegendő időtartalékkal egy vacsorára és a túrára való ráhangolódásra, a nyitóünnepség megtekintésére. A cseh vasutak viszont ezen a napon nem hozta szokásos formáját, ugyanis az első cseh, határállomáson villanymozdonyunk szolgálatképtelenné vált, a vonat késése pedig 10 percről 30 percre nőtt. Egy bő háromnegyed órás vonatozást, és Brno-t követően értük el az erdők által övezett mély völgyben Adamov város kies állomását, ahol normál esetben a távolsági vonatok csak áthaladnak. Ám ezúttal szép, idős bükkfa másképp gondolta és a vasúti pályára dőlt, leszaggatva a felsővezetéket is. Az elhárítás idejét a csehek elég jól megjósolták, ugyanis további 70 perc késésre utaló tájékoztatás jelent meg a vasúti kocsiban olvasható kijelzőkön, cseh és angol nyelven. Így innen már stílusosan 100 perc késéssel közelítettünk a százas rajthelye felé. A további út sem bizonyult zökkenőmentesnek, mivel egy szakaszon vonatpótló buszra kellett szállnunk, mely a délutáni csúcsforgalomban, Hrádec Králové környékén dugóba került. Végül a rajtidő kellős közepén, vagyis fél órával a rajt zárása előtt szálltunk le a cseh Bz-motorvonatról, mintegy 2 km-re a rajthelytől. A nyitóünnepségről lemaradtunk, már csak néhányan lézengtek a színpad körül, amikor a rajthely felé csörtettünk. A laminált igazolólap és az alkalomra készült póló átvétele, valamint a szintén alkalmi fakorong megvétele után még egy gyors vacsora következett a rajtbüfében, így mintegy negyed órás késéssel eredtünk a többiek után.

 

Az első hegyre és ellenőrzőpontra 3 perccel zárás előtt értünk fel, innen azonban még feszített tempót kellett diktálni a második ellenőrzőpontig, amely 0:15-kor zárt. 11 km-t kellett megtennünk 1 óra 45 percen belül – de szerencsére könnyű terepen, zömében aszfaltos, vagy murvás kerékpárutakon. Mindkét ponton teával, a második helyen többfélével vártak a szervezők. A térképvázlat szerint innen a zöld jelzést kellett volna követni, de az csak mintegy kilométerrel később, a síközpont túlsó végén vette kezdetét. A sűrű ködben nem volt könnyű megtalálni a helyes utat, a cseh turisták kóvályogtak, nekünk a turistatérkép segített.

 

A tátrai magisztrálához hasonló, gránitkövekből kirakott úton, majd egy hosszú aszfaltúton értük el Harrachov üdülővároskát, ahol egy lampionos büfében már némi harapnivaló is várt bennünket. Fél 4 körül indultunk innen tovább, így sajnos még sötétben haladtunk el a Mumlava-vízesések mellett, és a bővízű hegyi patak mentén kapaszkodtunk egyre feljebb. Kivilágosodott, de közben begyalogoltunk a felhőbe. 1300 méter körüli magasságban egy zárva lévő turistaház külső hőmérője csupán 8 fokot mutatott, miközben süvített a déli szél. A határgerincre felérve a melegítő is felkerült.

 

Ahogy haladtunk kelet felé, egyszer csak szétfoszlott a felhő és örömtúrázás vette kezdetét. Félúton kaptunk levest, a lengyel turistaházban teasüteményeket. A lengyel részen, főleg a főcsúcs előtt már-már zavaró volt a népsűrűség, főleg a csúcsra felvezető, nagyjából kétsávos turistaúton. Ezen a részen veszítettünk is némi időt, így aztán a végén ismét bele kellett húzni, hogy este 21 óráig beérjünk – bár, mint utóbb kiderült, a tényleges indulási időhöz képest mérték a menetidőnket, így végül 23 óra 22 perc alatt sikerült végigjárni az útvonalat.

 

Az ellenőrzőpontokon már nem használtak bélyegzőt, hanem a laminált igazolólapba beépített chip segítségével (vagy ahol nem volt ilyen, ott a rajtszámot felírva) rögzítették áthaladásunkat. A főcsúcson önkiszolgáló ellenőrzőpont várt bennünket, egy kihelyezett lyukasztókészülék formájában. Bár 500 főnél is többen indultak a túrán, mi elsősorban szombat délelőtt az 55 km-es táv futóival, a nagyobb ellenőrzőpontokon a mezőny végével találkoztunk, így alapvetően nem érzékeltük a tömeget. Kivéve a főcsúcs környékét, de az meg olyan volt, mint egy napos hétvégén, a Normafa környékén.

 

A túra után kevesen aludtak a tornateremben, így még matrac is jutott, nem kellett a polifoamot kitekerni. Másnap egy kis prágai kerülővel, de zökkenőmentesen vonatoztunk haza. Wudunak már nem volt kedve gyalogolni, így amíg én elmentem egy ottani csiga-bigás túrára, addig ő a főpályaudvar környékén relaxált.
 
 
túra éve: 2013
Fóti-Somlyó 30 / Hát, ez csúcs...!Túra éve: 20132013.12.29 22:22:47

 Fóti-Somlyó 30 rendezõi összefoglaló - 2013.12.29.



  • elõnevezõk száma: 114 fõ, ebbõl nem jött el a túrára 18 fõ

  • helyszíni nevezõk száma: 204 fõ

  • tényleges indulók száma: 300 fõ + 4 fõ rendezõi bejárással

  • teljesítõk száma: 292 fõ (ebbõl 4 fõ bejárással)

  • feladók száma: 12 fõ


A túra kezdetén sûrû köd nehezítette a tájékozódást, mely késõbb feloszlott és napsütéses, tavaszias körülmények között teljesíthették a túrázók az elõírt útvonalat. A rendezésben közremûködtek:



  • indításnál: Cifka Borbála, Csornai Edina, Gyõri Péter, Hevér Éva, Maróti Boglárka, Nagy Dávid, Szórád András, Turi Zsolt

  • Fáy présház ellenõrzõponton: Szöllõsi Rita és Lolka

  • Mogyoród, Arany Pálma cukrászdában: Gász Kata és társai

  • célban: Hevér Éva, Jakab Annamária, Nagy Dávid

  • seprû: Csornai Edina (már 17:04-kor beért, vagyis a hivatalos zárás elõtt 26 perccel)

 
 
Tanuhegyek másnapi túra - UKK kisjubileumi/Haláp/Bauxit/Régi TemplomokTúra éve: 20132013.12.01 23:44:31

 Talált tárgyak a rajt-célban, keresi gazdáját:


- 1 pár szürke kesztyû


-1 db Hegedûs Róbert emléktúra kitûzõ


 


Érd: nálam


 


RENDEZÕI ÖSSZEGZÉS 2013


 


Indulók száma: 131 + 2 fõ seprû + 5 fõ bejárással = 138 fõ


Teljesítõk száma: mindenki.


 


Ideális idõjárási és terepviszonyok. 123 db díjazás készült, így néhány embernek nem jutott. Tõlük elnézést kérünk, rövidesen megkapják a jól megérdemelt kitûzõt és oklevelet.

 
 
Szurdok / ÚtvonalkövetőTúra éve: 20132013.07.16 23:58:45

Útvonalkövetõ 100 / 100 extra & 9. SZURDOK 40 / 30 rendezõi értékelés


2013. július 13-án délután 17:00 és 18:30 között indultak útjukra a 2003-ban alapított Útvonalkövetõk Klubja 10 éves jubileuma alkalmából megrendezett 100 km-es teljesítménytúra résztvevõi. A túra útvonalának kialakításakor fontos szempont volt, hogy minél több helyszínt érintsen az UKK által korábban rendezett túrák részleteibõl.


Ennek megfelelõen a túra Isaszegrõl indult, akárcsak a legelsõ UKK által rendezett ttúra, az Isaszegi csata emléktúra - 2004. április 4-én. A túra elsõ 3,6 km-e Szobor-hegy érintésével a Honvédsírokig megegyezett a legelsõ Isaszegi csata emléktúra útvonalának kezdetével. Tovább a jelenlegi résztávok által lefedett útvonalon (de ez közös szakasz egyben a szintén egyszeri alkalommal rendezett Éjszakai Hadjárat útvonalával). A következõ, hosszú egyenes pedig az 55 km-es táv végével azonos - a Bolnokai-erdõig, igaz, ellentétes irányban.


A Bolnokai-erdõtõl Fótig tartó útszakasz az évente változó útvonalú Fóti-Somlyó 30 ttúra jellegzetes helyszíneit fûzte fel: Kerepes, Szár-hegy, Szilasliget, Gyertyános, Mogyoród HÉV állomás, Homok-hegy, Öreg-hegy, Fóti-Somlyó. 


Fót után következett az exkluzív útszakasz, Káposztásmegyer és a Megyeri híd érintésével Budakalászig, amerre eddig még nem vezetett más (gyalogos) teljesítménytúra. Közben az Alagi templomrom és az ott kihelyezett bélyegzõ a "Régi templomok nyomában" túra hangulatát idézte.


Káposztásmegyeren meleg kaját kaptak a résztvevõk és igény szerint kávét, az álmosság elûzésére.


Rövid pilisi szintgyûjtés (Nagy-Kevély, Mackó-barlang, Csúcs-hegy, Oszoly-tetõ) a Szurdok teljesítménytúra útvonalát  a Janda Vilmos kulcsosháznál érték el és innen együtt haladtak tovább a SZURDOK teljesítménytúra mezõnyével. Eredetileg a kulcsosházban pihenhettek volna azok, akik túl korán érnek ide. Egyrészt ilyen nem volt, másrészt a kulcsosház bejáratánál lévõ fába agresszív lódarazsak költöztek, akik a figyelmeztetõ táblák ellenére is megtámadták a Szurdok túra mezõnyének elejét. Így itt a kiszáradt Hajós Ferenc-forrástól kerülõutat kellett kijelölni, az ellenõrzõpont pedig a kulcsosház mögötti tisztáson várta a túrázókat. Innen hivatalosan 4:40 után lehetett továbbindulni a Nagy-Csikóváron át Lajosforrás felé.


A betétkör Lajos-forrás érintésével a Bölcsõ-hegyre ennek a túrának már eleve a részét képezte. Azonban a Vaskapu-szikla és a Rám-hegy látogatásának hatósági tiltása miatt a Szurdok ttúra útvonalába is beépítettük, fõleg a Vaskapuhoz vezetõ emelkedõ pótlására. A Salabasina-árok felkeresése ezúttal sem volt kötelezõ, viszont a lehetõséggel élõk az ott szerzett élményeken kívül a célban a szokásos képeslappal is gazdagodhattak.


Szurdok alján az autóspihenõnél a szokásos piknik várta a résztvevõket. Pilisszentkereszt elõtt a patakparton pedig a szokásos lapuleveles-csalános (igaz, a Gödöllõi-dombságban voltak ennél rosszabb szakaszok is). 


A túra napján ideális idõjárási feltételek fogadták a résztvevõket és most nem voltak más, jelentõs konkurens rendezvények sem (hosszabb, 100 km-es túra nem volt a környéken, vasárnap pedig semmi más ttúra). Ennek megfelelõen a 9. alkalommal rendezett Szurdok teljesítménytúrára 308 fõ nevezett. Az UKK 100 túra ennél jóval családiasabbra sikerült: 51 fõ nevezte elõzetesen szándékát, ebbõl nem jött el a túrára 7 fõ. 44 fõ indult a 100 km-es túrára, ebbõl 2 fõ még május 25-26-án, bejárással. 


TÚRASTATISZTIKA - ÚTVONALKÖVETÕ 100


Elõzetesen nevezett: 50 fõ + 1 fõ a helyszínen.

Nem jött el: 7 fõ.

Indult: a túra napján 42 fõ (+ 2 fõ májusban, bejárással).

Útközben feladta: 6 fõ (2 fõ a Megyeri hídnál, 3 fõ Csobánkán, illetve 1 fõ Dobogókõn).

100 km-es "normál" távot teljesítette: 25 fõ + 1 fõ a Salabasina-árkon át,

110 km-es extra változatot 9 fõ + 3 fõ a Salabasina-árkon át.


Összesen 38 fõ teljesített legalább 100 km-t (ebbõl 2 fõ májusban, bejárással).


TÚRASTATISZTIKA - SZURDOK 40 / 30



  • SZURDOK 40-re nevezett: 144 fõ (142 fõ a túra napján + 2 fõ, szalagozás + ... fõ, bejárás)

  • SZURDOK 30-ra nevezett: 167 fõ (166 fõ a túra napján + 1 fõ, szalagozás + ... fõ, bejárás)

  • SZURDOK 40-et teljesítette: 87 fõ + Salabasina-árkon át 30 fõ = 117 fõ (ebbõl 2 fõ szalagozással, Salabasina-árkon át + ... fõ bejárással)

  • SZURDOK 30-at teljesítette: 161 fõ + Salabasina-árkon át 21 fõ= 182 fõ (ebbõl 1 fõ szalagozással, ... fõ bejárással)

  • SZURDOK 40-et feladta: 4 fõ + 29 fõ átnevezett a 30 km-es távra = 33 fõ

  • SZURDOK 30-at feladta: 8 fõ + 6 fõ átnevezett a 40 km-es távra = 14 fõ

  • SALABASINA-ÁRKOT FELKERESTE: 30 fõ (40 km) + 21 fõ (30 km) = 51 fõ.

  • SZURDOK túrára nevezett 2013-ban összesen: 144 + 167 = 311 fõ, teljesítette valamelyik távot: 117 + 182 = 299 fõ.


 A teljesítõknek gratulálunk, a résztvevõknek köszönjük, hogy (újra ?) eljöttek, pontõreinknek és seprûinknek pedig köszönöm a rendezésben való közremûködést.


Hevér Gábor, fõrendezõ


 

 
 
túra éve: 2012
Tanuhegyek másnapi túra - UKK kisjubileumi/Haláp/Bauxit/Régi TemplomokTúra éve: 20122013.01.25 03:12:39

 RENDEZÕI ÉRTÉKELÉS - 2012.


2012-ben már második alkalommal rendeztük "Régi templomok nyomában" elnevezéssel a klasszikus "Tanúhegyek nyomában" teljesítménytúrához kapcsolódó környékbeli, vasárnapi túránkat. Az útvonal pontosítása során kiderült, hogy az eredetileg meghirdetett 30 km-rel szemben 35 km-re sikerült, ezért ismét meghirdettünk egy rövidebb változatot azok számára, akiknek ez sok, de mégis szeretnének részt venni a túrán. A térképre nézve adta magát a rövidítési lehetõség a Kerekikáli templomromnál dél felé leágazva, az Idõ Ösvényén Kõvágóörs felé. Az ellenõrzõpontok többségét most sem õrizték pontõrök, hanem kérdésekre kellett válaszolni, illetve a templomromok többségéhez egyedi bélyegzõket készítettünk, amelyeket az elõzõ napi bejárás során helyeztünk ki a megfelelõ romokhoz. A tapasztalatok alapján ez a fajta megoldás sikert aratott, akárcsak a túra útvonalán fekvõ 9, illetve 7 templomrom látványa, vagy a túranaptárban tévesen megjelent "szendvics" piktogrammot, illetve az elõzõ évi pizzát helyettesítendõ, Kõvágóörs melletti Kisörsi templomromnál osztott péksütemények. Innivalót is ígértünk, amelyrõl sajnos megfeledkeztünk, de a hûvös idõjárásnak, valamint az útvonal által érintett falvaknak, vendéglátóipari egységeknek köszönhetõen viszonylag kevesen tették szóvá a beígért szolgáltatás hiányát.


Túrastatisztika:


Nevezõk száma:



  • 35 km-es távra: 77 fõ (ebbõl 5 fõ bejárással, illetve elõzõ napi szalagozás)

  • 25 km-es távra: 68 fõ (ebbõl elõzetes terepbejárás során 2 fõ)


Teljesítõk száma:



  • 35 km-es távon: 75 fõ,

  • 25 km-es távon: 70 fõ (2 fõ 35 km-t jelölt meg a nevezési lapján, végül 25-öt teljesített)

  • a túra napján összesen 70+68=138 fõ teljesítette, további 5+2=7 fõ bejárás, szalagozás alkalmával.


Az eredeti tervekkel ellentétben 2013-ban is lesz RÉGI TEMPLOMOK NYOMÁBAN túra, Zánka - Monoszló - Szentantalfa - Dörgicse - Zánka környékén. A teljesítõknek gratulálunk, köszönjük, hogy eljöttetek, várunk Benneteket 2013.12.01-én a zánkai vasútállomáson!


 

 
 
Monoton Maraton, FélmaratonTúra éve: 20122013.01.25 02:51:44

 Monoton Maraton 2012. rendezõi összefoglaló


 2012-ben egy négynapos hosszú hétvége elsõ (csütörtöki) napjára esett november 1-e, és így a Monoton Maraton teljesítménytúra is. Mivel a korábbi útvonal egy rövidebb szakaszon jelzetlen és a túrán várható létszám 500 fõ fölötti, így az eredeti útvonalra érvényes hatósági engedélyért közel 100.000 Ft-ot kellett volna fizetni, ezért az útvonal módosítása mellett döntöttünk és végig jelzett turistaútra helyeztük át a túrát. Az új útvonal abból a szempontból sokkal monotonabbnak tekinthetõ a réginél, hogy útvonalának jelentõs része lényegesen több túrával van átfedésben, így véleményem szerint sokkal nagyobb kihívás ismételgetni a Nagy-Hárs-hegyre vezetõ sárga jelzésû utat, mint korábban keringeni a hegy körül. Az idõjárás is az évszaknak megfelelõ volt: bár az intenzív esõ nem hiányzott, de a hegyre és környékére telepedõ szürkeség, felhõ és masszív köd fokozta a túra hangulatát. A kedvezõtlen körülmények ellenére is közel 400 fõ látogatott el rendezvényünkre, amelynek rajt-cél helyszínét is sikerült egy kultúráltabb, az idõjárás viszontagságainak kevésbé kitett helyre költöztetni: a Szépjuhászné vasútállomáson üzemelõ büfé helyiségébe.


 Túrastatisztika:


Nevezõk száma:



  • Maratonra: 37 fõ

  • Félmaratonra: 100 fõ

  • Minimaratonra: 293 fõ

  • Összesen: 430 fõ


 Az alábbi rajtszámok nem lettek kiadva, vagy legalábbis nem találtam hozzá nevezési lapot (ha valaki mégis a magáénak érzi valamelyiket, az jelezze felém, és akkor javítom): 1, 3, 97.


 Teljesítõk száma, távonként:



  • Maraton: 23 fõ

  • Félmaraton: 89 fõ

  • Minimaraton: 318 fõ

  • Összesen: 430 fõ


 Átnevezések távok között:



  • Maraton > Félmaraton: 14 fõ

  • Maraton > Minimaraton: 1 fõ

  • Félmaraton > Maraton: 1 fõ

  • Félmaraton > Minimaraton: 24 fõ

  • Összesen: 40 fõ


 Teljesített körök száma (egy rajtszámon belül):



  • 14 kör: 23 fõ

  • 13 kör: 2 fõ

  • 11 kör: 3 fõ

  • 10 kör: 1 fõ

  • 7 kör: 83 fõ

  • 6 kör: 2 fõ

  • 5 kör: 1 fõ

  • 4 kör: 2 fõ

  • 3 kör: 10 fõ

  • 2 kör: 8 fõ

  • 1 kör: 295 fõ


Összesen: 1338 kört teljesített a túra 430 résztvevõje!


 Gratulálunk a teljesítéshez, köszönjük, hogy eljöttetek és várunk benneteket szeretettel jövõre is, ugyanakkor, ugyanott!

 
 
Szurdok / ÚtvonalkövetőTúra éve: 20122013.01.25 01:58:48

Szurdok teljesítménytúra 2012 rendezõi értékelés


2012. július 1-én ismét Pomáz – Dobogókõ irányban rendeztük a túrát. A tavalyihoz hasonlóan ismét rendkívüli forróság jellemezte a túra idõjárását, azonban a rendezvényt megelõzõen, a bejáráskor még viszonylag kellemes hõmérsékleti viszonyok mellett járhattuk (és szalagozhattuk) végig a túra eredeti útvonalát. Másnap telefon az erdészettõl: mit keresnek a szalagok a Vaskapu-szikla környékén, amerre – az eddigi évekkel ellentétben – nem mehet a túra, akárcsak a Rám-hegyre, mert állítólag veszélyes (?). Én inkább azt kérdezném meg, hogy mit keresnek a terepmotoros nyomok a Vaskapu-szikla környékén? Vagy a motorosok talán nem zavarják a fészkelõ madarak és ilyen-olyan védett növények nyugalmát, csak a kijelölt (és amúgy is kitaposott) ösvényen zihálva felérkezõ (teljesítmény)túrázók…?


 Továbbá, ugyanezen a napon rendeztek a térségben egy hegyi kerékpáros verseny is, amelynek útvonala szerencsére csak egy rövid szakaszon (Tölgyikrek – Morgó-hegy között) egyezett a mi túránk útvonalával. Viszont ez azzal járt, hogy kivezényelték az összes hadra fogható természetvédelmi õrt és figyelmeztettek, hogy a mi rendezvényünket is fokozottan fogják ellenõrizni.


 A túrázók így végül is egy lényegesen könnyebb, erõsen lebutított túrát járhattak végig, extrémitást a terepi nehézségek helyett így már inkább csak fentebb említett hõmérsékleti viszonyok jelentettek.


 Ennek fényében a túra statisztikája - 2012:



  • SZURDOK 40-re nevezett: 133 fõ (129 fõ a túra napján + 3 fõ, szalagozás + 1 fõ, bejárás)

  • SZURDOK 30-ra nevezett: 117 fõ (110 fõ a túra napján + 7 fõ, bejárás)

  • SZURDOK 40-et teljesítette: 64 fõ + Salabasina-árkon át 28 fõ = 92 fõ (ebbõl 3 fõ szalagozással, Salabasina-árkon át + 1 fõ bejárással)

  • SZURDOK 30-at teljesítette: 136 fõ + Salabasina-árkon át 9 fõ= 145 fõ (ebbõl 7 fõ bejárással)

  • SZURDOK 40-et feladta: 3 fõ + 39 fõ (!) átnevezett a 30 km-es távra = 42 fõ

  • SZURDOK 30-at feladta: 10 fõ + 1 fõ átnevezett a 40 km-es távra = 11 fõ

  • SALABASINA-ÁRKOT FELKERESTE: 28 fõ (40 km) + 9 fõ (30 km) + 1 fõ (utána feladta a 30 km-t) = 38 fõ.

  • SZURDOK túrára nevezett 2012-ben összesen: 239 + 11 = 250 fõ, teljesítette valamelyik távot: 226 + 11 = 237 fõ.


A teljesítõknek gratulálunk, a résztvevõknek köszönjük, hogy a nagy forróság ellenére is eljöttek, pontõreinknek és seprûinknek pedig köszönöm a rendezésben való közremûködést.


                                                                                               Hevér Gábor, fõrendezõ

 
 
Isaszegi csata emléktúraTúra éve: 20122013.01.25 01:02:28

 IX. Isaszegi csata emléktúra - 2012. április 1., vasárnap


 


Túrastatisztika:


45 km: 57 induló / 51 teljesítõ (ebbõl 5 fõ nem ért célba, 1 fõ átnevezett 30 km-re)


30 km: 127 induló / 116 teljesítõ (ebbõl 4 fõ nem ért célba, 8 fõ átnevezett 15 km-re)


15 km: 193 induló / 200 teljesítõ (ebbõl 1 fõ nem ért célba)


 


A túra lényegében az elõzõ évi forgatókönyv szerint zajlott. A napsütéses, ám meglehetõsen szeles idõben a 15 km-es távról a nagyobb iskolás csoportok elmaradtak, a 30 km-es távon szintén kevesen indultak, a 45 km-en viszont a korábbi évekhez képest meglepõen sokan.


 


2013-ban kerül sor a X., jubileumi rendezésre, így (a 45 km-es helyett) ismét teljesíthetõ lesz 5 évnyi szünet után a klasszikus 55-ös táv - amennyire csak lehetséges, az eredeti útvonalán. A 30-as távban nem tervezünk jelentõs változtatást (az eredeti útvonal kevesebb látnivalót érintett és így megvan a 30 km), a 15 km-es távból viszont teljesíthetõ lesz egy retró változat, az elsõ évben rendezett útvonalon (Isaszeg - Pécel viszonylatban).


 


Résztvevõinknek köszönjük, hogy az Isaszegi csata emléktúrát választották ezen a napon, teljesítõinknek pedig gratulálunk.


 


Hevér Gábor, rendezõ

 
 
Javorníkmi/Javornícka 100kmTúra éve: 20122012.08.14 19:42:24

Rendezõi beszámoló Google fordítóval:


A rendezvény ideje alatt:



Az SNP emlékmû Považská Bystrica délelõtt 11 Augusztus hozott össze a 38 résztvevõk, a hiányzó 14 bejegyzés valószínûleg köze van a kedvezõtlen idõjárás-elõrejelzés, amely szintén tele, és a gazdag intézkedés.



Bemutatása után egy rövid beszédet a 100 és a pálya megjelent 34 férfi és 4 nõ. Még a kezdõ és a sûrû esõ pop?chalo fokozatosan. Javorníky felett vezet gördülõ körül a felhõk, a hõmérséklet 10 fok körül volt - igazi nyári ...



Mint elõbb érkezett (vagy inkább futott), hogy az elsõ ellenõrzés a nyeregben Chrcholinec Máté Kurek, amelynek eredményeként jelentõs elõnye van a többi terület maradt a végére. Még mielõtt a K1 vagy hat férfi befejezte a felvonulás. Az idõjárás unalmas volt - váltogatva heves esõzés és még sûrûbb. A résztvevõk várhatóan folytatódó kimenetet egy orgone Ký?era (959 m), majd az ereszkedést a felsõ Maríková.



A második ellenõrzés nem volt abban a kocsmában Felsõ Maríková mivel voltak olyanok, akik hittek, de a bíróság és a meghirdetett helyen Felsõ portálok Mariková - Modlatín a félreértések elkerülése végett. Matthew Kurek érkezett ide körülbelül 11:19 (3 ??óra 49 perc kezdete után - lenyûgözõ ütemben), majd Thomas és Ivan Kovac Martynkom. Mivel az elsõ a nõk jöttek K2 Martin N?me?ková után egy háromtagú magyar kis csoportja a résztvevõk. A K2 adta egy másik férfi, így a résztvevõk száma a pályán esett 31



A K2, majd egy részt, ahol volt két választás - kék jelzés traverzujúca lejtõk (és keresztezõ benõtt tisztásokon), vagy párhuzamosan aszfaltozott út vezet a skót a Lásd. Mivel a feltételek mindannyian tanácsos használni a második változata, a legtöbb jól sikerült (mint tudjuk, csak Gábor magyar trió - Edina - David fejezte ki ellenszenvét az aszfalt).



A Stole?ný tesszük jelek szlogen a K3. Ezen a ponton chcme melegen megköszönni az idõsebb helyi telepesek, aki megmutatta egy nagy étvágya, hogy vegyenek részt a szervezet az események, és nem csak, hogy dia?koplazom tanácsolta, de a jel átkerült egy másik helyszíni szemle ha kiderülne, hogy (ezért nem volt jelszó K3 sspredu Szentszék és Chad volt útvonalak közül azok, akik lehetõséget választotta Az útvonal a Felsõ Maríková), amit azért jöttek, hogy vajon mikor mentünk keresni irányítók Portas ... Igazán köszönöm az ilyen segítséget!



Vártuk, feszülten, vagy az elõre jelzett esõ után 14:00 ustávaní tölteni. Esõ között a második és a harmadik nagyon lassan, és megállt egy rövid idõre sem jelenik csökkenõ V Fésû Javorníky zaha?ovala hanem köd és az alacsony felhõk. Járdák kényelmetlen volt, miután egy hosszú esõ, csúszós és sáros.



Portok (K4) érkezett Matthew Kurek 1. újra (kb. 13:14), és nincs többé késedelem tovább a gerincen. Ivan Martynek félóra egymástól, és a többi résztvevõ már használta a helyi vendéglátás Portas, és átadta a leves, amit készített nekik. P. Méz és a szálloda személyzete Portas köszönöm a kedvességét. Pole felek kimaradnak a többi ember, a fennmaradó 30 bõvültek, több mint štvorhodinvým pályán. Ahogy az utolsó ment a portál Dalibor Gregus Janechová és Kate, akik vagyunk "mobil" odkontrolovali már az úton lefelé. Majd a legnagyobb rész az útvonal legmagasabb pontja - egy nagy Javorník (1077 m). Ezek a helyek az igazán jó idõt biztosít, széles kitekintésû, de ezek rejtve maradnak ezúttal sajnos ...



Mintegy 12 km Bútorkách várhatóan tovább dia?koplazov Juro Luke a barátnõjével. Bár Juro eredetileg tervezte, hogy jöjjön csak, hogy néhány képet kezdeni, végül egy barátja hajlandó csatlakozni a szervezet, amelyhez nagyon köszönöm nekik. Az ötödik állomáson 52,5 mérföldet átment az összes fennmaradó 30 dia?koplazov menetgyakorlat. Az utolsó két csoportba (Gábor - Edina - Dávid és Katka - Dalibor) nem csak vártak a központ jelszóval és snackek, mint a távolság az elsõ és az utolsó volt valójában egy nagyon nagy (több mint 5 óra). (Itt nem vártak meg a pontõrök, de kint hagytak egy szatyorban csokit és a csomagolópapírját bemutatva tudtuk bizonyítani, hogy ott jártunk.)



Közben egyre inkább eltávolodtunk PORTASOL keresztül Zsolna, ahol elbúcsúztunk Martin Drozd a ZUZKA (köszönjük mind segít irányítani nem. 3. és 4.) este ?adca, visszaállt a rally stílus Ký?era (lean SWIS), néhány dolgot dokúpili cél és a "költözött" át a szabadidõs területet Kuku?ínova utcán. Ms. Vl?ková szeretném megköszönni, hogy hajlandó maradni CVC az éjszaka folyamán, valamint biztosít helyet egy nagy terem felszereltek hálózsákot és párna és egyéb létesítmények lehetõvé teszik számunkra, hogy hozzon létre kényelmes célpont háttérben.



Miután Bútorkách egymást követõ keresztmetszeti tetején és lusta ?emerka Melocikovi (legalábbis egy részét a résztvevõk megállapították, a helyi éttermek is nyitott) és a K6 a nyeregben Semeteš a 70 kilométeres útvonalon. További Cipár készült ételek (beleértve a meleg étel) - köszönöm p. Frolkovej. A K6 volt egy másik "veszteség" - mezõk marad öt férfi, ami leesett a zeneszám sorszámát dia?koplazov csak a 25. .. A Semeteš a földön keresztül esõben és tevékenységek niektoých egyének traktorok és motorkerékpárok változott iszappakolás, amelyek romlott már elég nehéz körülmények között (köd, pára, sötétség ...). Különösen a szakasz nyereg Grapo Jacobean és környékén a csúcsra, de más, az erdei utak voltak, ismét "preorané" jelenik meg itt figyelembe veszi a turisták, persze ...



A K7 (kilátóhelyén Petránkami) sûrû ködben a látási viszonyok, hogy néhány tíz méterre a résztvevõk érkezését várják a Roman Minarovi? Marian barátja. Különösen szeretném kifejezni hálámat a római segíteni védjegy és fényvisszaverõ csíkok a Semeteš útvonal, készülj a K7 és a frissítõket is segített a Marian eltávolításával a csomagtér ?adca. Ellenõrizze, hogy a megmaradt Petránkach eltelt 25 fõ, az elsõ Máté 21:16, ezt követi Johnny kirakodás és Roman Vlad Švancara Babulicom 1,5 óra teljen el. A többi mezõ általában ide éjfél után, egészen az utolsó fény.



Final 13 km-es útja volt jelölve egy hasonló szellemben - köd, sár és az esõ reggel, és fokozatosan zápor. A Ký?era még vár egy táblázatot, amely jelszót, majd követte a leszármazás csak ?adca - befejezni.



Ahogy az egyik jött ide szombaton Matthew Kurek teljes idõ 16 óra 13 perc, gratulálok, szép teljesítmény. Mátyás után jött a cél csoporthoz Johnny - kormány - Roman mellett egy óra és háromnegyed. Martina N?me?ková az elsõ a nõk (akik mind levette, és jött a célba) lépett ?adca 03:00 után reggel. Közötti távolságok csoportok voltak, többnyire kb 30-60 perc. Része a résztvevõk szabtak ki egy rövid alvás, részben ül a tea vagy a sör, majd a vonaton gyûjtött. Az utolsó két csoport jött egy tisztességes esõ (látszólag elváltak Javorníky), miután a 10. és a 11. órában, de még a 28 órás korlátozás.



A nehéz körülmények között mind nyertesek, aki eljutott a célba, és az elismerést megérdemelnek, és az összes többi versenyzõ, aki bement az esõ és a rossz idõjárás. Reméljük, hogy a jövõ évi március Javorníky tervezni (reklámozott a weben J100) forgatni az ellenkezõ irányban kerül sor, mint az idõjárás, hogy mindenki teljes mértékben élvezze a gyönyörû táj hegyek határán Szlovákia és Csehország.



Még egyszer köszönöm az összes egészségügyi és



Rado



Szervezõk 2012: Roman és a Marian Petránkach, Juro Bútorkách és barátnõje, Martin és Zuzana a Portas, miso és Martin egy Chrcholinci Semeteš, Juro és Rado všelikde :)


Eredeti szöveg és eredmények: http://javorniky100.wbl.sk/2012.html

 
 
túra éve: 2011
Monoton Maraton, FélmaratonTúra éve: 20112011.12.22 23:59:25

Monoton Maraton 2011. rendezõi összefoglaló


 


2011-ben egy négynapos hosszú hétvége utolsó (keddi) napjára esett november 1-e, és így a Monoton Maraton teljesítménytúra is. A kellemes idõjárás, az egyre népszerûbb Budapest Kupa, valamint a teljesítménytúrázás rekord létszámú tömeget vonzott a Nagy-Hárs-hegyet megkerülõ 3 km-es körpályára. Utólag is elnézést kérünk az esetleges kisebb tumultusokért, sorbanállásért, illetve az oklevélre való várakozásért. A túrára a korábbi évek tapasztalatai alapján mintegy 650 db oklevéllel készültünk, amely nem volt elegendõ - akinek nem jutott a célban, azok most utólag, postai úton, a Fóti-Somlyó túra céljában, illetve a Budapest Kupával együtt vehették / vehetik át.


 


Nevezõk száma:



  • Maratonra: 71 fõ

  • Félmaratonra: 165 fõ

  • Minimaratonra: 558 fõ

  • Összesen: 794 fõ


Az alábbi rajtszámok nem lettek kiadva, vagy legalábbis nem találtam hozzá nevezési lapot (ha valaki mégis a magáénak érzi valamelyiket, az jelezze felém, és akkor javítom): 173, 528, 530, 548, 594.


 


Teljesítõk száma, távonként:



  • Maraton: 67 fõ

  • Félmaraton: 163 fõ

  • Minimaraton: 563 fõ

  • Összesen: 793 fõ


 


Átnevezések távok között:



  • Maraton > Félmaraton: 6 fõ

  • Félmaraton > Maraton: 2 fõ

  • Félmaraton > Minimaraton: 5 fõ

  • Félmaraton > feladta: 1 fõ

  • Összesen: 14 fõ


 


Teljesített körök száma (egy rajtszámon belül):



  • 14 kör: 67 fõ

  • 11 kör: 1 fõ

  • 9 kör: 1 fõ

  • 8 kör: 8 fõ

  • 7 kör: 153 fõ

  • 6 kör: 1 fõ

  • 5 kör: 3 fõ

  • 4 kör: 5 fõ

  • 3 kör: 3 fõ

  • 2 kör: 2 fõ

  • 1 kör: 549 fõ

  • Összesen: 3696 kört teljesített a túra 794 résztvevõje!


 


Gratulálunk a teljesítéshez, köszönjük, hogy eljöttetek és várunk benneteket szeretettel jövõre is, ugyanakkor, ugyanott!


 


 

 
 
Szurdok / ÚtvonalkövetőTúra éve: 20112011.07.15 19:44:36

Szurdok teljesítménytúra 2011 rendezõi értékelés


2011. július 10-én száraz idõ, ideális terepviszonyok, ámde rendkívüli forróság fogadta a túrára vállalkozókat. A szokatlan hõség meglátszik a statisztikán is. Szerencsére az útbaesõ források megfelelõ vízhozammal üzemeltek, így ez valamelyest segítette a teljesítõk dolgát.


Statisztika 2011:



  • SZURDOK 40-re nevezett: 102 fõ (+3 fõ szalagozásra pénteken)

  • SZURDOK 30-ra nevezett: 63 fõ (+3 fõ szalagozásra pénteken)

  • SZURDOK 25-re nevezett: 51 fõ

  • SZURDOK 40-et teljesítette: 63 fõ + Salabasina-árkon át 20 fõ = 83 fõ (+3 fõ szalagozás során, pénteken, Salabasina-árkon át)

  • SZURDOK 30-at teljesítette: 52 fõ + Salabasina-árkon át 13 fõ= 65 fõ (+3 fõ szalagozás során, pénteken)

  • SZURDOK 25-öt teljesítette: 39 fõ + 40-rõl átnevezett 12 fõ = 51 fõ

  • SZURDOK 40-et feladta: 7 fõ (1 fõ Dobogókõ, 1 fõ Klastrom-kút, 2 fõ Pilisszentkereszt, 2 fõ Pankostetõ, 1 fõ Holdvilág-árok) + 12 fõ átnevezett a 25 km-es távra = 19 fõ

  • SZURDOK 30-on kihagyott 2 ellenõrzõpontot: 1 fõ (Vaskapu-szikla, Klastrom-kút maradt ki)

  • SZURDOK 25-öt feladta: 11 fõ (1 fõ Dobogókõ, 2 fõ Vaskapu-sziklánál, 8 fõ ismeretlen helyen) + 1 fõ kihagyott 2 ellenõrzõpontot (Vaskapu-szikla, Klastrom-kút)

  • SALABASINA-ÁRKOT FELKERESTE: 20 fõ (40 km) + 13 fõ (30 km) + 2 fõ (utána eltévedt, 25-re átnevezett) + 3 fõ (40 km, szalagozás) = 38 fõ.

  • SZURDOK túrára nevezett 2011-ben összesen: 216 + 6 = 222 fõ, teljesítette valamelyik távot: 199 + 6 = 205 fõ.


A teljesítõknek gratulálunk, a résztvevõknek köszönjük, hogy a nagy forróság ellenére is eljöttek, pontõreinknek, seprûinknek (3 fõ) pedig köszönöm a rendezésben való közremûködést.


Talált tárgyak: gjekler kesztyûje, valamint egy sárga törölközõ


Budapest, 2011. július 15.                                                      Hevér Gábor, fõrendezõ

 
 
Isaszegi csata emléktúraTúra éve: 20112011.04.15 19:11:06

VIII. Isaszegi csata emléktúra - 2011. április 3., vasárnap


 Túrastatisztika:


45 km: 44 induló / 43 teljesítõ (ebbõl 1 fõ Pécelen feladta a túrát, 1 fõ 2011.03.13-án rendezõi bejárás keretében teljesítette a távot)


30 km: 180 induló / 172 teljesítõ (ebbõl 9 fõ nem ért célba, 1 fõ pedig 15 km-re nevezett, végül a 30 km-t járta végig)


15 km: 332 induló / 327 teljesítõ (4 fõ feladta, 1 fõ átnevezett 30 km-re)


 A túra rendezésében idén nagyobbrészt az Isaszegi Természetbarát Klub vett részt, az alapító Útvonalkövetõk Klubjából csak az utolsó ellenõrzõpontot, valamint a 15 és 45 km-es távokon a seprûket biztosítottuk. Túránkra meglepõen sokan jöttek el annak ellenére, hogy ezen a napon (részben a környéken) más konkurens túrákat is rendeztek. Ez néha-néha fõleg a rajtban és a célban kisebb fennakadásokhoz is vezetett, amiért utólag is elnézést kérünk. A túrák útvonalán a turistajelzések felfestését, illetve felújítását az Isaszegi Természetbarát Klub lelkes tagjai végezték. Erre helyenként szükség is volt, mivel az elõzõ évhez képest az útvonalakon újítottunk.


A 45 km-es távon a korábbi két (15+30 km) kör helyett egy nagy körtúrává alakítottuk az útvonalat. Kimaradt Gethe úrék háza, Szentgyörgypuszta és a Sápi út, bekerült helyette Sülysáp környékén a Forró-forrás és a Hrabina-hegy. A 30 km-es távon bekerült az Öregtemplom és az isaszegi kálvária, továbbá a két hosszabb távon kisebb változást iktattunk be Pécel elõtt a Pap-hegy környékén (ezúttal a P+ helyett a S sávon), valamint Pécel és Isaszeg között sikerült egy új útvonalat találni és kijelölni, így a forgalmas nagytarcsai mûúton a korábbi 800 helyett csak 130 métert kellett menetelni túrázóinknak. A 15 km-es távon csak a kálvária jelentkezett újdonságként a Z sáv jelzés kisebb módosításával. A korábban alkalmi fehér pötty jelzéssel ellátott Isaszeg - Szentgyörgypuszta - Sápi út - Honvédsírok útvonal pedig új Z+ jelzést kapott, ZL jelzésû leágazással Szentgyörgypusztán a Honvédkereszthez.


Résztvevõinknek köszönjük, hogy az Isaszegi csata emléktúrát választották ezen a napon, teljesítõinknek pedig gratulálunk.


Hevér Gábor, rendezõ


 

 
 
túra éve: 2010
Prazská stovka (prágai százas)Túra éve: 20102010.12.09 00:23:16

2010. évi Prágai 100-as (+20% ajándék) [120 km / 3100 m / 31:05]


 


A túrára végülis négyen utaztunk vonattal: OT István, OT Erzsike, OT Éva és én. Vonatunk fél tízkor indult a Keleti pályaudvarról és +20’ késéssel, 16:40 körül ért Prágába. Szinte az egész út során folyamatosan havazott és a másik vágányon az ellenkezõ irányban elhaladó vonatok által felkavart hó ráfagyott a kocsi menetirány szerinti bal oldalára, így csak jobbra nyílt kilátás. A körülményeket figyelembe véve útitársaim csak a szombati 27 km-es táv teljesítésére vállalkoztak, így a 100 km-es túra (ami a kiírás szerint 116 km) elég õrült vállalkozásnak tûnt. De hát egy augusztusi 100 km-es cseh teljesítménytúra (Sziklavárak az Elba homokkõvidékén) második felét javarészt a mostani túra fõszervezõje, Olaf társaságában teljesítettem és akkor megígértem neki, hogy idén ismét ellátogatok a túrájára, a Prágai Százasra. 



OT Istvánék tervezték az esti 10 km-es túrán való részvételt, de miután késett a vonat és a pályaudvartól a rajtig még 8 megállónyit kellett (volna) utazni a C metróval, így lemondtak róla. Helyette megváltottuk a pénztárnál városi „vonaljegyeinket”, amely nem csak egy-egy jármûre érvényes, hanem 75 percig lehet vele utazni és tetszõleges számban átszállni. Ez a jegy 26 K?-ba kerül, ami nagyjából 300 Ft-nak felel meg. 7 megállót utaztunk a metróval Ka?erov állomásig, majd onnan az erõsen gázolajszagú, ámde GPS alapú vizuális utastájékoztató berendezéssel felszerelt csuklós busszal Labe megállóig. A buszról leszállva megtapasztalhattuk, hogy jó döntésnek bizonyult a meglehetõsen hosszú táv ellenére is a túrabakancs.



Az iskola egy külön termében túratársaim elfoglalták szálláshelyüket, nekem nem volt szükségem eme szolgáltatásra. Bevásárlást követõen megkerestük a 253-as busz megállóját, amivel Prága „Kelenföldi pályaudvarára”, a Smíchovské nádražíra lehet eljutni. Onnan indult ugyanis a vonat a 100-as és a másnap reggel induló rövidebb (59 és 28 km-es távok) rajtjába is.



A buszra felszállva elbúcsúztam túratársaimtól, az ajtó bezáródott és elindultam egyedül a hideg és sötét ismeretlenbe. Elõzetes megállapodásunknak megfelelõen ezután SMS-ben tartottuk a kapcsolatot. A buszon utazva még úgy tûnt, lehet, hogy egyedül fogok indulni a 100 km-en, aztán a pályaudvaron már feltûnt néhány terepfutó. Kis késéssel begördült a három kocsiból álló gyorsvonat, amire felszálltunk. Az egyik futóval beszélgetve kiderült, hogy bár csehek, még annyira sincsenek felkészülve a túrával kapcsolatban, mint én. Megkérdezték pl. hogy át kell-e szállni errõl a vonatról? Nos, át kellett, Zdice állomáson egy személyvonatra. Itt már egész sok túrázóval találkoztam, köztük Animanóval és barátjával, OT Miklóssal, akik 4500 Ft-ért busszal érkeztek Prágába.



A vonattal mintegy félóra késéssel érkeztünk a rajthelyet jelentõ Mytoba, ahol a túrázók serege sikeresen elfoglalta a kocsmát. Még volt idõnk a felkészülésre, ugyanis csak 23 órára volt meghirdetve a tömegrajt. A szervezõk kb. fél órával elõtte érkeztek, de a nevezési procedúra kissé elhúzódott. Nekünk sikerült még 23 óra elõtt benevezni, de Olaf közölte, hogy még kb. 20 percet várnunk kell. Az itinert csak a túra elsõ felére kaptuk meg, de itt már az elsõ fele 58 km helyett 60 km volt a papír szerint (és a második fele is majdnem). Miután már mindenki sikeresen benevezett, a kocsma elõtt 23:30-kor Olaf elõkapta a rajtbélyegzõt és gyakorlatilag elindította a túrát.



A terepfutók elkocogtak mellettünk, ami az elsõ 2 km-en nem okozott gondot, ugyanis az elsõ ellenõrzõpontig letaposott úton, majd keréknyomban haladhattunk. Itt egy fa törzsén egy zacskóba volt kitéve filctoll, de valaki kihozta onnan és egymásnak adtuk tovább az igazolóeszközt. Ezután már hótaposás következett, de a futók nyomában könnyû volt haladni. Annyira hideg volt, hogy a lehullott hó nem olvadt és nem fagyott meg, nem csúszott és a cipõnkre sem olvadt/fagyott rá. Animanóékkal az elsõ 10 km-en tudtam tartani a tempót, aztán a kamáslimat igazgatva lemaradtam tõlük. De mindig voltak elõttem vagy utánam látótávolságban más túrázók.


Az ellenõrzõpontokról annyit, hogy a legtöbb ponton filctoll volt kihelyezve és azzal kellett jelölni az itineren. Voltak viszont az itinerben elõre nem jelzett frissítõ- és ellenõrzõpontok, ahol regisztrálták a rajtszámot, pecsételtek és kaptunk meleg teát, Horalky nápolyit vagy szalámis szendvicset (sajnos mind vajas volt), kb. 17, 25 és 47 km-nél. Ez bizony jól is esett, fõleg a meleg tea, mert a hõmérséklet bizony jellemzõen -10 fok alatt, egyes mélyebben fekvõ részeken –20 fok alatt lehetett (menet közben is fáztam ezeken a részeken, a hátizsákom és a szakállam pedig erõsen zúzmarás lett).



Az útvonal technikailag könnyû volt, nem túlzottan sok szinttel és kevés mûúttal – ami volt, azt is hó borította, így nem nagyon zavart. 38 km-nél tettem el a lámpát és kezdõdött a nappali szakasz. 48 km-nél találkoztam Animanóval, aki szembe haladt az útvonalon és túratársát kereste. 2 km múlva utolértük õt, mint kiderült elõrement, amíg Animanó technikai szünetet tartott. Ezután egy keményebb hegymászás következett a Plesivec-hegy nyergébe, ahol már jártam 2006-ban – szintén Prágai Százason, igaz este, sötétben, hómentes terepen, még OT Ibolya társaságában. Nagyjából délben értem a féltávot jelentõ Hostomicébe, ahol a vendéglõben kaptunk egy-egy tál levest. Túratársaim innen indultak el fél 10-kor, így nem volt valószínû, hogy utolérem õket.


Bár sikerült 12 és fél óra alatt letudni az elsõ 60 km-t, amivel igen elégedett voltam, azért sejtettem, hogy a második fele nem fog ilyen könnyen menni. Fõleg a menet közbeni bealvásoktól tartottam, jogosan.



Végül sikerült mintegy 40 perces pihenõt követõen továbbindulnom, nem sokkal Animanóék után. Itt már ritkult a mezõny, így a túra második felét lényegében egyedül haladva abszolváltam. Elsõként egy kilátóhoz kellett felmászni, kb. 300 méter szintet. Utána hosszú, egyenes szakaszok következtek enyhe emelkedõkkel és lejtõkkel, melyeken szintén jól lehetett haladni. 77 km-nél került elõ a lámpa és kezdõdött a második éjszaka. Halouny faluba kellett leereszkedni, ahol a kiírással ellentétben nem várt a falu szélén filctoll, hanem a vendéglõben pontõrök pecsételtek. Nem is idõztem sokáig, egybõl továbbindultam, mert SMS-en leegyeztettük, hogy 8 km-re innen lesz egy vendéglõ, egyben a 28 km-es táv célja, ahol OT Éva megvár. Igen ám, de addig egy, a túrára egyébként nem jellemzõ szakaszt kellett leküzdeni. Az már a térképrõl is látszódott, hogy itt bizony lesz szintemelkedés is, az viszont csak a helyszínen derült ki, hogy a turistajelzések errefelé meglehetõsen kopottak, nehezen követhetõek még a hóban taposott nyomok ellenére is. Kisebb kóválygást követõen egy esõházikó takarásában megtaláltam a csúcsra induló kék jelzés kezdetét. A hegytetõn egy útelágazás várt, ahol nappal favágók dolgoztak és a földön mindenfelé kisebb fenyõágak hevertek és összevissza volt taposva. Hosszasan kerestem a 13. pont filctollát, de nem leltem. Készítettem néhány fényképet, majd elindultam tovább az EKG görbeszerûen tekergõ jelzésen. A következõ csúcsra kitérõt kellett tenni a kék háromszög jelzésen, de a filctollat itt sem találtam. A hegyrõl lefelé a turistatérkép szerinti jelzett úton jöttem, a valóságban valamerre másfelé vezetett le a kék jelzés, de azt nem találtam. Itt kezdõdtek az elsõ komolyabb bealvások, hallucinációk. Nagy nehezen sikerült lekeverednem Revnice községbe, ahol az U Rysu étteremben vártak a pontõrök, a meleg leves és kifli (mint szolgáltatás) és OT Éva a vacsorával.



Eredetileg úgy volt, hogy innen OT Éva elkísér a célig, teljesítve az 58 km-es távot, de az utolsó 8 km-en nappali világosság mellett õk is többször elkavartak és a két filctollas pontot sem találták. Így közölte, hogy nem kísér el és próbált rábeszélni a túra feladására, amirõl természetesen szó sem lehetett. Legyalogoltam már 88 km-t és fizikailag egyáltalán nem voltam fáradt, kidörzsölõdés és hólyagok sem okoztak kellemetlenséget, egyedül az álmosság gyötört, de az nagyon.



A vacsora után megittam egy tripla koffeintartalmú, extra erõs kávét, amelyet még elõzõ este a lakótelepi áruházban vásároltunk és elindultam tovább. Erõsebb emelkedõt kellett leküzdeni, ahol egy idõ után ismét elõjöttek a látomások. Fent a gerincen aztán sikerült összekapnom magam és aránylag tempósan indultam tovább. A hõmérséklet ismét erõsen -10 fok alá süllyedt (mondjuk nappal sem volt fagypont felett) és az utolsó 31 km-en már pontõrökkel sem találkoztam, csak a filctollakkal. Volt útközben néhány érdekes szikla, szép kilátással az éjszakai Prágára, majd egy erdõ benne meredek oldalú mély árkokkal és „Északi Zöld” típusú útvonalvezetéssel. 103 km-nél volt egy autós vendéglõ, de már az is zárva volt hajnali 2-kor, így itt is csak egy kihelyezett filctoll várt. Kortyoltam néhányat meglehetõsen hideg, de szerencsére még nem fagyott teámból (ruhák közé tettem be a hátizsák belsejébe az oldalzseb helyett). Nagyjából fél 4-kor elértem Prágát, ahonnan már csak jórészt bicikliutakon kellett haladni a célig, azonban ezek megtalálása nem mindig volt egyszerû. Ismét újra és újra bealudtam menet közben, álmodtam rövideket, majd felébredtem arra, hogy állok egy helyben, újra elindultam, újra bealudtam. Az álmosság a Vltava mentén vezetõ kerékpárúton is kitartott, ahol hideget tovább fokozta a folyó hûs lehellete. Csak 3 km-es volt ez a szakasz, így mégis nagyon hosszúnak tûnt. Aztán a folyót elhagyva házak között, villamossínek mentén vezetett az út, majd vissza a természetbe. A Modranyi-szurdokvölgyben várt az utolsó filctoll, ahol a bicikliutat elhagyva egy „Nyomó-hegy” meredekségû és jellegû ösvényen kellett a völgybõl kimászni. Az erdõbõl kibukkanva egy lakótelepszéli villamosmegállóban találtam magam. Innen a papír szerint már csak 900 méterre volt a cél, mégis fél óráig tartott, mire odaértem, pedig ezen a részen már elhagyott az álmosság. A lakótelepen egy félrevezetõ és egy hiányzó útjelzõ papírnak köszönhetõen sikerült kicsit eltévednem, ezzel együtt is jóval hosszabb volt szerintem ez a szakasz. A célba végül 6:35-kor sikerült megérkeznem. Bár sajnáltam, de mégis felébresztettem legmélyebb álmából a fõrendezõ urat (a széken ülve még horkolt is). A túra meglett szintidõn (33 órán) belül, 31 óra és 5 perc alatt.



OT Éva már összepakolta csomagjainkat, így gyors díjazás-átvétel (szép jelvény és oklevél, amelyen már 120 km szerepel), két pohár tea és már trappoltunk is a buszhoz, hogy még elérjük a fõpályaudvarról 7:39-kor induló Jaroslav Hašek EuroCity vonatot. Sikerült! Igaz, a havas (és kb. 70 km-tõl már belül is nedves) bakancstól már a vonaton vettem átmenetileg érzékeny búcsút.


 

 
 
Nyírvidék 20 / A Nyírségi Kisvasút nyomában K.Túra éve: 20102010.09.14 20:37:31

Nyírvidék 20


 Errõl a túráról úgy gondolom, hogy illendõ egy rövid összefoglalót írnom, mert más úgysem teheti meg.


 A túra inkább országos, mint regionális jellegû, mivel a mezõny 100%-a fõvárosból érkezett, mintegy 2 x 300 km-t utazva (vonattal és busszal). 


10:30-ra sikerült megérkeznem a rajtnak helyet adó Nagyhalász községbe, mintegy 5 órás utazást követõen (otthonról számítva). A rajthely megtalálása és a kiírásban megadott rajtintervallum (8:00-10:00) lejárta után, 10:50-kor indultam 1-es rajtszámmal és "tömegrajttal". 


A térkép alapján viszonylag könnyen azonosítottam az útvonalat. Ibrány széléig eleinte ösvény, majd kerékpárút a kisvasút pályája mentén. A Ságvári Endre utcát elsõre nem volt könnyû azonosítani névtábla hiányában, mivel akadt egy párhuzamos másik utca is. Késõbb hangulatos csatornapart, távolban a Tokai-hegy, valamint a Zempléni-hegység vonulatával. Ibrányt elhagyva széles földút meglehetõsen felázva, hatalmas pocsolyák, helyenként tapadós sár, de szerencsére nem túl mély. A 8. és a 13. km között aszfaltozott gáttúra, egy-két helyen szép kilátással a Tiszára. A 13. km-nél, a második (és egyben utolsó) ellenõrzõponton egy halászcsárdában kellett volna pecsétet kérnem, azonban a jelzett helyen csak egy elhagyott juhhodályt találtam. A legközelebbi lakott helyet és épületeket pedig vagy legalább 2 km-re és a további útirányomhoz képest pont ellentétesen. Így telefonon bejelentkeztem a fõrendezõnél, majd továbbindultam az itiner szerinti útvonalon. Érhát község után rátértem a kisvasút nyomvonalára, ahol a fûben pucoltam le a cipõmre útközben feltapadt sarat. Egy erdei szakaszon kb. 2...3 méterenként voltak keresztbe a pókhálók - látszik, hogy már lassan egy éve nem járt a kisvonat errefelé. A célba végül éppen célzárásra, 15 órakor sikerült beérnem. Mégis, egyúttal a leggyorsabb teljesítõként! :) 


A rendezõséget egy zsömléért, egy almáért és két mini kakaóscsigáért cserébe megkíméltem a zsírosbödön felbontásától... Hazafelé 16:42-kor indult a buszom, majd Nyíregyházától InterCity vonattal, végül BKV jármûvekkel 21 órára sikerült is hazaérnem. A túrára szánt 15 óra 30 percbõl végülis 4 óra 10 percet töltöttem aktív túrázással.

 
  vissza az túrákhoz
<<== túranaptár