Túrabeszámolók


Thury György emléktúra

nafeTúra éve: 20082008.04.09 19:54:34
Thury 30
GPS-el mért távolság: 32,8 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 605 m.
Jó korán keltem reggel, a korai rajt érdekében. Este születésnapi bulira voltam hivatalos. A rajt helyén jó pár ismerõssel találkoztam, köztük Andrással, akivel egyeztettük, én a 30-as távot, õ pedig a 20-as távot választotta, mivel útitársai is a 20-asra neveztek. A két táv a Gesztenyeházig ugyanaz, így együtt vágtunk neki a túrának. A falu szélén rögtön, gyönyörû mocsári gólyahír mezõt láttunk, majd egy szép víztározó partján találtuk az elsõ ellenõrzõ pontot. Utána végre lekanyarodhattunk az aszfaltról, s megindultunk Zalaújlak irányába. Az idõjárás kellemes, bár az ízlésemhez képest kicsit hûvösebb szél fújt. Igazi dombvidéki tájon haladtunk. Rövid, idõnként meredek emelkedõk, s lejtõk váltakoztak. A vízszintes út, itt is csak matematika példákban létezõ fogalom, mint a kék szakállú Wágner úr számára a 100 angol font, Rejtõ Jenõ regényében. A második ellenõrzõ pont után, kezdett gyanús lenni a dolog, már jártam erre valamikor. Késõbb rájöttem, az útvonal jelentõs része megegyezik, a tavalyi Szent Orbán túráéval, de most fordított irányban teljesítettük. A Gesztenyeháznál, azzal búcsúztunk Andrástól, ha jön másnap Sukoróra, akkor este felhív. Úgy egy kilométert mehettem egyedül, míg egy fotós megálló után ismerõs alakot láttam közeledni. Vártam egy kicsit. Kiderült, jól gondoltam, Vera az. A túra többi részét, már együtt teljesítettük.
Ezen a túrán is, mint már hetek óta mindig, jó néhány új tavaszi virágot láttam. A Hervaszkút-forrásnál látható kis tavacskát, alaposan benõtték a fonalas moszatok és algák. Kezdtem megéhezni. Szerencsére a Thury kopjafánál, zsíros és margarinos kenyérrel, fánkkal és innivalóval vártak a rendezõk bennünket. Kalóriapótlás, beszélgetés és fényképezés után elindultunk visszafelé. A piros háromszögjelzés kaptatója alaposan megizzasztott, így a kulcsosháznál megittam egy kólát.
Egy jó kis lejtõ aljában madársóskát találtam, így volt saláta is a zsíros kenyér után. Ehhez az emelkedõn meg-megálltam, szedni pár szálat.
Kellemes gyaloglást követõen értünk Nagybakónakra, ahol ismét lehetett kalóriát pótolni. A következõkben kellemes, tájon haladtunk, mígnem a zöld jelzés ráfordult, a Csapiba vezetõ aszfaltútra. Igazán látványos kis útszakasz, a homokköves leomlott lejtõivel, erdõivel.
A faluban megkaptuk az utolsó igazoló pecsétet, majd immár végig aszfalton besétáltunk a célba, ahol megkaptuk az oklevelet és a kitûzõt. Aki éhes volt kaphatott még zsíros kenyeret, tehát igazán jó ellátású túra volt, fõként, ha a Bakony 25-el hasonlítom össze, mivel azonos volt a nevezési díj.
Néhány kép megtalálható a balatonfürediek honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2008-as événél, amikor a webmesterünk rá ér feltenni. Már nem merek várható idõpontot írni.