Dombay-tó Maraton

"Rendhagyó módon ezen év utolsó hétvégéjén vasárnap gyûlt össze a Mecseket szeretõ teljesítménytúrázók népes társasága, hogy a mindig remek hangulatú "Dombay-tó Maraton"-nal búcsúztassuk a hátunk mögött hagyott 2014-es évet...."

A teljes túrabeszámoló képekkel, az alábbi linken érhetõ el: itin3r.blogspot.hu/2014/12/dombay-to-maraton.html

 Elsõ ízben jártunk ezen a túrán Levente fiammal. Úgy gondoltuk, nekünk a 15 km-es táv éppen megfelel. Jó tempóban neki is veselkedtünk. a sárga jelzésig haladtunk is rendesen, aztán onnan a csúcsig bizony megviselt az emelkedõ. Hiába, ha az ember nincs hozzászokva és egy bõ hónapig kis sem mozdul a természetbe, az megbosszúlja magát. A GPS-t persze késõn kapcsoltuk be, éppen az emelkedõ elején, úgyhogy az átlagsebbességünk vészesen alacsonynak mutatkozott. A lefelé úton persze simán behoztuk a vélt lemaradást és végül lazán 4 órán belül teljesítettük a távot. A Zengõ ki sem látszott a ködbõl. Útközben azonban kisütött a nap és pompás színek váltakoztak. A sár is elkerült bennünket, úgyhogy a talaj sem volt nehéz. A rendezés pedig kiválónak minõsíthetõ. A leírás és a térkép egyaránt jól kidolgozott, de voltaképpen a szalagozásnak köszönhetõen azok nélkül is simán elboldogulhatott az ember. Köszönjük a szervezõknek a nagyszerû túrát. Áldott, békés új esztendõt!

https://picasaweb.google.com/M.Koszeghxy/TT12DombayTo1520131228

teve mecseki hegyeken

Hú ez különlegesen szép vonalvezetésû túra. Kiváló idô tette még szebbé a tevegelést. A Zengô-vel nyitottunk s a Réka kunyhóval folytattuk. Végig szép erdô, helyenként csúszós, de nagyon jó érzület. Kellemes mászás a Somos-ra, aztán kis falu-túra és a Cigány-hegy. És vidám gerinceken nyargalás, tábortüzes sportszelet evés. Lezúzás a hegyrôl és fel 1 másikra. Kiváló szalagozás a cikk-cakkos pályán és hosszan egy szépséges völgyben fel Puszta-bányáig. Vidám pontôr melengette tollal ír alá s tölt teát s vizet. Vízvételi helyeket mellôzve érek a Bazsarózsa házba s húzom le ismét a teát. A 3as hegyre fel kemény mászàsok. Kicsit sajnálom, hogy nem elég hosszan. Szerelvényigazítás után gyorsulva Hhetényre, elmellôzve Maciékat, bedarálva 1 futót. A vendéglô ponton géllel izmosítok s kezdem a mély-dagonya szakaszt. Nap- meleg szántók, vadkerítések és már jön is újra a tó.

Emberek, ez a túra erôsen javallott a természetszeretô embereknek, azaz nekünk. Én semmit nem tudok mondani, amin javítani kellene. Ez így volt jó, ahogy volt. Méltó befejezése az évnek. Sok köszönet a lehetôségért.

A részletes beszámolóm megtalálható a www.bebielefantok.hu  honlapon. Ide csak pár megjegyzést szeretnék tenni a szervezõknek: 1. A Gruber Misi mamájának káposztás sütije fantasztikus!! Köszönet érte. 2. A Somos hegy tetején fagyoskodó pontõröknek minden elismerésem! És persze a többieknek is, akik ilyen hidegben is rendületlenül a túrázók érdekében helytálltak és részt vettek a szervezésben. Jól szervezett szép túra volt. A Grúber Misi Dél Dunántúl Kupája pedig nagyon szép. Köszönjük. És köszönet a "Felsõ vezetésnek" a remek fehér túráért. Sokkal jobb volt, mint sárban.

Dombay-tó 30, táv: 29,2 km, szint: 1220 m

Fiammal 6:45-kor léptünk ki a rendezvény bázisául szolgáló ifjúsági tábor kapuján. Már éppen kezdett virradni, meg aztán a hó is világított, úgyhogy lámpára nem volt szükség. Fel lehetett ismerni a felfestett Z+ jelzéseket. Lábunk alatt minden lépésnél ropogott a hó, de mit is tehetett volna -13 fokos hõmérsékleten? Azt, hogy milyen hideg volt a Zengõ csúcsán, ahova túratársainkkal együtt igyekeztünk, a tisztelt olvasó képzeletére bízom. Az elõzõ napi intenzív havazás hatására hófehérbe öltözött a táj. Nagyon megbecsültem az elsõ egy km-t, ahol az önkormányzat jóvoltából le volt tolva a hó. Azt azért sejtettem, hogy ez nem lesz végig így. Amint áttértünk a Zengõre vezetõ P+-re, már csak néhány nyom ment elõttünk. Átlagosan 15-20 cm hó lehetett, de ahol a szél összefújta térdig is gázolhattunk a friss hóban. Mindjárt az elején egy rózsabokor visszacsapódó ága zavart fel gondolataimból, de nem is vettem észre a sérülést. Túratársaim figyelmeztettek, hogy folytonossági hiány keletkezett a véredényhálózatomon. Már bántam, hogy kikezdtem az erõsebbel.

Egyenletesen emelkedett egészen az S- útig, melyen balra fordulva már nem volt messze az elsõ állomás. Nem volt könnyû galopp. Elsõ löketre több mint 400 m szint. Hatan heten torlódtunk össze, de senki nem erõltette az elõzést. Az élen haladónak volt a legkeményebb, a többi már léphetett az õ nyomába.

A gerincre érve elénk táruló látvány (amit nem sokan láthattak e gyönyörû hazában), minden megpróbáltatásért kárpótolt. A felkelõ nap vörös korongja lassan emelkedett a horizont fölé. Sugarai beragyogták az eget és a földet. A kristálytiszta levegõben nagyon messze el lehetett látni. Miután kigyönyörködtük magunkat, még egy utolsó kaptató várt ránk. Közvetlen a csúcs alatt értük utol a pontõröket, akik menet közben igazolták az itinerünket, s szaloncukorral kényeztettek. A csúcson többen behúzódtak a szél elõl a geodéziai torony elõterébe, amíg isznak egy-egy kortyot, s pótolják az elégetett kalóriát. Mivel éreztem, hogy a hideg ellenére a hátam már kezd nyirkosodni, fiammal nem is lassítottunk.

A Zengõ északi oldalán meredeken lejtett a S- út. Sokkal nehezebbnek gondoltam a lemenetelt, de kellemesen csalódtam. Minden lépésnél legalább még annyit csúszott elõre a lábam, így megfelelõ egyensúlyozással gyorsan lehetett haladni. Jó szolgálatot tett a túrabot, így aztán megúsztam esés nélkül. A meredeken leérve derékszögû balkanyar. Innen már csak lankásan lejtett a Mecseket átszelõ köves útig. Az úthoz érve egy fán ellenõrzõ kód volt, melyet a kihelyezett zsírkrétával rámásoltunk az itinerünkre. A kövesúton jobbra kanyarodtunk a K4-re. Enyhén emelkedve értük el az út melletti tisztást, melyen egy kõbõl épült esõbeálló is van. (Ezen a szakaszon van valahol a térkép szerint a Zengõkõ, amit soha nem sikerült megtalálnom, pedig többször is kerestem. Ha valaki tudja, hogy hol van pontosan, elküldené a koordinátáit?) Itt a K4 balra elhagyja a kövesutat, s egészen a Réka kunyhóig vezet. Nagyon jó ízû forrás fakad a Réka kunyhónál, érdemes megkóstolni. Ezután következett az egyetlen patakátkelés, de a Cuha-patakhoz szokott túrázóknak ez nem volt probléma. A megfelelõ hely kiválasztása, egy nagy lendítés és (szerencsés esetben) már a túlsó parton is vagy. A kevésbé bátrak 60 méternyi kerülõvel hidacskán kelhettek át. Ezután ismételten emelkedni kezdett az út, szerencsére nem túl meredeken. Az itiner jelzi, hogy hamarosan letérünk a turistaútról és szalagozás mentén meg kell másszuk a Somos-hegyet, csak úgy az esésvonal mentén. Mit ne mondjak, nem volt könnyû.

Nagy megkönnyebbülés volt mire felértünk. Itt volt a második ellenõrzõpont, ahol jól esett kicsit szusszanni. Egy csöppet sem irigyeltem a pontõrt, akinek itt volt egy legalább 4 órás posztja. Szegényt majd megette az isten hidege. Megvártam a kaptatón kissé lemaradt fiamat, s a szalagozás mentén lecsorogtunk a Z- jelzésre. Itt éles balkanyart követõen enyhe emelkedõn értünk a Szamár-pihenõhöz, ahol a hely nevéhez hûenmi is szusszantunk egy percet. Itt ágazott el a hosszabb távon indulók és a közepesek útja. Mivel mára mi csak a 30-as távot vállaltuk, a Z- jelzésen haladtunk tovább. Itt többször is keresztezte utunkat egy 25-30 szarvastehénbõl és borjúból álló rudli. A Z- és S- keresztezõdésénél kis tanakodás a térkép felett. Áttértünk a S- útra, mely folyamatos lejtéssel ér el a Püspökszentlászlóra. A Bazsarózsa-kulcsosháznál volt a következõ ellenõrzõpont. A sparhertben lobogott a tûz, ontotta a meleget. A kis elõtér hamar megtelt az átfázott turistákkal. A forró tea mellé házi sütit is kaptunk. Nekem a Gruber Misi édesanyjának káposztás sütije különösen ízlett. A tésztája ugyan más volt, de az íze nagyon hasonlított, a mifelénk kapusznyíknak nevezett ételhez.

Innem a Z4, K4 közös jelzésen haladtunk tovább. Ahogy a házak elmaradoztak nemsokára jobbra lekanyarodott a K4. Itt vált el a 25 és a 30 km-es táv egymástól, s itt kezdõdött el az utolsó kálváriánk. Két túratársat rábeszéltünk, hogy jöjjenek velünk a hosszabb távon, ha már ilyen szép az idõ (remélem nem bánták meg). Itt már csak mi négyen voltunk, s újra törtük a havat. Egy nyom ugyan volt már elõttünk, de az - mint késõbb kiderült- nem teljesítménytúrázó volt, mert egy idõ után lekanyarodott a kitûzött útról. Nemsokára egy futó megelõzött, de nem volt nagy segítség, mert a lépéshossza nagyobb volt, mint az enyém, s fárasztóbb volt a nyomába lépni, mint új utat törni. A K4, ehhez aztán csatlakozott a Z+ is, majd a Z+ utat a S+ kedvéért hagytuk el. Itt felfelé éreztem egy erõs holtpontot. A fáradtságtól szinte egy helyben jártam, de tudtam elõbb-utóbb úgyis felérek a Hármas-hegyre. Itt várt ránk a fõszervezõ Gruber Misi, meglepetés szolgáltatásokkal. Ötféle lélekmelegítõ közül választhatott, akinek délután nem kellett volán mögé ülnie. Nekem sajnos csak a szám szélének nyalogatása maradt. Egy kocka boci csokival vígasztalt meg a 30-as távra elcsalt túratárs. Az önkéntes megtartóztatásomból eredõ mélységes szomorúságomat csak az enyhítette, hogy kiderült innen már nem lesz lényeges emelkedõ. Szalagozás mentén egy elég durva lejtõ jött, melyet a Zengõrõl való ereszkedésen kitapasztalt technikával, meglehetõsen könnyen sikerült megoldani. A fiam többször is bekapcsolta a négy kerék meghajtást, de nem ütötte meg magát.

A lejtõ után visszacsatlakoztunk a Z+-re. A mûúton való átkelés után sokáig vércseppek voltak láthatóak a hóban. Azon tanakodtunk Zsomborral vajon valamilyen vad vagy egy túratárs sebesülhetett-e meg. Sokáig nem követhettük a Z+ utat, mert a szalagozás balra letérített róla. Az erdõbõl kiérve kisebb dombot még megmásztunk a cserjés, majd nyílt terepen. A domb tetejérõl már látszódtak Hosszúhetény füstölgõ kéményû házai. Itt várt ránk a Tavasz vendéglõben az utolsó ellenõrzõpont. Itt már elõttünk jártak a 15 és a 25 km-en induló túratársak, akik jól letaposták a havat. Megittunk egy-egy forró teát, s ha megtaláltuk volna a zsákban a csokinkat, azt is megettük volna. (A huncut egy olyan zsebben bújt meg, melyet nem vettünk észre csak otthon. Sorsát így sem kerülhette el. Beteljesedett minden csoki sorsa, este rendeltetésszerûen elfogyasztottuk.)

Elõbb a S3-on, majd szalagozás mentén haladtunk a cél felé. Mivel már nem volt sok hátra, nem kellett erõt tartalékoljunk, kissé begyorsítottunk és sorra elõzgettük le a rövidebb távokon indulókat.

A célban már nagy volt az élet. Az udvaron üstházban rotyogott a paprikás krumpli. Illatától remegett az orrcimpánk és az emésztõnedvek termelõdése turbó fokozatba kapcsolódott. Elõtte azonban még lerendeztük a dokumentációt. Megkaptuk oklevelünket, kitûzõnket, mely becsben lesz tartva, nagyon megdolgoztunk érte. Száraz ruhába öltöztünk, megmostuk kezünket, arcunkat és immár emberformát öltve járultunk tányérunkkal az asztalhoz. Mit ne mondjak. Ritkán esett még ilyen jól paprikás krumpli, mint most.

Táplálkozás után elköszöntünk a túratársaktól, s irány Csemõ. Igen elfáradtunk, de nagyon megérte. Remélem jövõre is eljutunk a Dombay-tó túrára.

Hálás köszönetünket fejezzük ki az Erdõk Népe Természetjáró Egyesületnek eme színvonalas túra megrendezéséért. Külön köszönet a pontõröknek, akik hosszú órákat töltöttek egy helyben álldogálva, a túrázókat várva ebben a nagy hidegben.