Túrabeszámolók
|
|
LEPKE 40
Sokat nem kellett gondolkodni, hogy hova megyünk a hétvégén túrázni, mert ezen a szombati napon csak a Lepke teljesítménytúrát rendezték az országban. A szokásos péntek esti szervezkedés során lebeszélt forgatókönyv (plusz egy kis csúszás) szerint indultunk szombat reggel Vonyarcvashegyre. A viszonylag késõi indulás miatt nem rajtoltunk korán. 9 körül értünk fel és 9:15-ös rajtidõvel vágtunk neki a 40-es távnak 3-an; Évi, Csabi meg én. Két másik utastársunk, Ágota és Imre a 25-ös távot választották. Hogy ne kelljen sokat várniuk ránk a végén, megbeszéltük, hogy haladósra vesszük a figurát. Ez sikerült is J de erre késõbb visszatérek.
Szóval 9:15, rajt. Az elsõ pontig egy kisebb emelkedõt kellett leküzdeni a Berzsenyi-kilátóig. A 4,8 km-t le is tekertük egy 6,4-es átlaggal. Évire vártunk 2 percet, addig én kiláttam. Pecsételés után indultunk is tovább. A 2. pontra hamar odaértünk. Meg is lepõdtünk hogy már elment 11 kilométer. Itt kicsit rontottunk az átlagon, mert kajapont volt. Jól belaktunk zsíros kenyérbõl, meg isteni finom, meleg teából. A térképrõl látszott, hogy jövünk még ide vissza. A következõ pontra leereszkedve, nem húztuk az idõt, siettünk tovább. Ez a szakasz meglepõen száraz volt, ahhoz képest milyen lehetett volna. Reggel sokat töprengtem, hogy cipõt húzzak, vagy bakancsot. Végül cipõre esett a választás, érthetetlen módon, mert otthon szakadt az esõ. Viszont utólag, a túrán nagyon nem bántam meg, hogy cipõben jöttem, mert szinte egyáltalán nem volt sár. A pálya haladhatósága miatt kicsit le is szakítottam Csabiékat. Gondoltam a következõ ponton megvárom õket, de ott meg pécsi ismerõsöket értem utol, akik pont indultak tovább, így velük tartottam. A következõ, 6 ep. nem volt messze, de ez is egy kilátó volt. Ebbõl sejtettük, hogy lesz egy kis szint. Nem is volt hosszú, viszont elég meredek. Itt lemaradtak a Szilárdék is. Gondoltam, fent tényleg megvárom már a Csabiékat, de ez most sem sikerült, mert most engem értek utol. A szomszédból egy helyi ismerõs érkezett a pontra, R. István. Mivel már régen találkoztunk, úgy döntöttem, hogy velük megyek. Egy zalaegerszegi sráccal ment együtt. Kérdeztem, hogy-hogy ilyen késõn indultak. Erre õk: Reggel elõször lefutottuk a 25-ös távot! Hát ehhez csak gratulálni tudok! Rudit ismerve, sejtettem, hogy nem fogunk lassan menni. Egy picit bele is futottunk a lejtõkbe, de alapból is szedtük a lábunkat! Mivel Rudi helyi gyerek, nem is kellett néznem a térképet, ezért nem is maradt annyira meg az útvonal. Egyszer csak azon kaptam fel a fejem, hogy visszaértünk a reggeli kajapontra. Itt ugyanaz a finom tea és a zsíros deszka várt. Ez jó volt! Mivel eléggé fújt a szél nem ücsörögtünk sokat. Már csak 10 km és bent vagyunk. A táv valamivel rövidebb lett a kiírtnál, mert a végén levágtak egy szakaszt fakidõlések miatt. Volt még egy-két pont, az utolsó a Kitaibel-kilátónál volt. Itt kicsit gyönyörködtünk a ködös, de így is szép kilátásban. Innét már csak le kellett ereszkedni a célba.
Reggel Csabival beszéltük, hogy ha 5-re beérünk az egész jó, mert akkor mentünk egy 5-ös átlagot és akkor még idõben el tudunk indulni haza. Hát nekünk sikerült 3:20-ra beérni. Ezt akárhogy is számolom 6 feletti átlag. Hát nem csalódtam Rudiban! Évire és Csabira sem kellett többet várni 20 percnél. Így 4-kor már indítottuk is az autót. Néha kell egy haladósabb túra is.
Az ellátás kifogástalan volt. A hozott kajából a célban ettem elõször. A pálya meglepõen jó volt. Az idõ lehetett volna picit jobb is, de ez nem húzta le a túra hangulatát.
Az egyetlen dolog, amibe talán bele lehetett volna kötni, az a rajtoltatás volt. Lehetett volna külön sorban indítani két távot, mert rengetegen voltak és viszonylag sokat kellett várni. De ez eltörpült az egész túra rendezése mellett.
Köszönet mindenért a rendezõknek.
Dpeti |
| | |
|
Téli Berek 60
A január nem teljesen úgy jött össze túrázás szempontjából, ahogy szerettem volna, de a február ígéretesnek látszik. Kezdve ezzel a 60-as balatonlellei túrával. A már szokásosnak mondható társaság két autóval jelent meg a rendezvényen. Az egyik autóban, Sásd képviselete: Réka, Dani és én, a másikban, Évi, Csabi, Andris, Sanyika és Rudi. Már péntek este lementünk, mert volt szállás biztosítva a túrázóknak és mi is jobbnak láttuk, ha ott alszunk, és nem kell szombaton hajnalban kelni. Mondjuk sokat így sem aludtunk, mert nem sikerült olyan korán lefeküdni.
Másnap reggel 7-tõl lehetett indulni. Mi is ezt terveztük, de egy 20 perces csúszást azért sikerült összehozni. Eredetileg nyolcfõs csapatunk hamar lecsökkent 7 fõre, mert Csabi egy gyorsabban haladó ismerõs társasággal megszökött tõlünk. Az idõ még elég hûvös volt, de a jelekbõl olvasva szép idõre számítottunk; az ég derült volt és a nap is lassan kisütött. Mire az elsõ pontra értünk Már nem kellett fázni. A pontot elhagyva egy kis emelkedõvel néztünk szembe. A gerincre felérve, egy picit benéztük az utat, de nem volt vészes. Hamar megtaláltuk a ballra lekanyarodó utat, ami Látrányba vitt. Az út kellemesen lejtett, de ami igazán jól esett az a napsütés volt. Le is került a kabát! A látrányi pont egy poharazóban volt. Itt csillapítottuk szomjunkat és egy kis pihenõ után mentünk is tovább. Látrányból kiérve egy szántóföldekkel körülvett úton haladtunk, amíg ki nem értünk a 67-es útra. Itt az út mellett haladtunk egy széles szekérúton, majd aszfalton Rádpusztáig, ahol a 3. e.p. volt. Itt volt megtekinthetõ a kitûzõnek ihletet adó templomrom. Itt lehetett energiát pótolni szénsavas üdítõ és csoki formájában. Én a vip ellátásban részesültem, mert az ismerõs pontõrök, Misi, Szilárd és Kálmán egy doboz sörrel kedveskedtek, amit Sanyikával befeleztünk. Búcsút véve Misiéktõl, eleinte szõlõtõkék társaságában, majd beérve az erdõbe megkezdtük második emelkedésünket. Felérve a dombtetõre, ismét szántó mellett haladtunk. A nap gyönyörûen süt, a talaj porzik. Kell ennél több egy kellemes túrához? Rékával kicsit lemaradva belemélyedtük az angol szavak labirintusábaJ. Leérve Telekibe Zsófi és Attila pecsételt nekünk.
Tovább indulva felkészülünk a 3. és egyben az utolsó nagyobb kaptatóra a Csillagó-hegyre. Aki a hegyekben „nõ” fel annak ez sem jelent problémát, de azért elég messzinek tûnt a teteje. Itt szétszakadt a 7 fõs csapatunk. Felérve egy kis kitérõvel értük el a pontnak helyet adó geodéziai mérõtornyot, ahol Torma T. Tamás várt minket. A rá jellemzõ precizitással kirakott dianás cukorral kínált. A betongyûrûbe is felmentünk, ami nem volt hiábavaló, mert szép kilátás tárult elénk. Nem sokat idõzve megettük a cukrot, és már csak négyen vágtunk neki a 6. szakasznak. Egy kis hullámvasút jellegû úton haladtunk kb négy kilométert. Egy kis lejtmenet után meg is érkeztünk a következõ pontra, ahol Józsi osztogatott kekszet. Az ezt követõ szakasz eleje, egy számomra nem kellemes betoncsíkokból kirakott úton vezetett. A nap lassan lebukott a horizont mögött és az idõ kezdett lehûlni. A még reggel levetett kabátokat Sanyika cipelte. Mivel õ elõrébb volt megegyeztünk vele, hogy a kabátjainkat a következõ ponton, Szóládon hagyja. Így is lett. Pont idõben, mert a levegõ hõmérséklete ekkorra már igen lecsökkent. Czigó osztotta nyalókával a szánkban folytattuk utunkat. Lassan elõkerültek a fejlámpák is. A következõ ponton ma már jártunk, visszaértünk Rádpusztára. Ez a szakasz elég hosszú volt, majdnem 9 kilométer. A ponton nem idõztünk sokat, mert ilyenkor hamar kihûl az ember. Kellett is jó másfél kilométert mennem, amíg visszamelegedtem. Egy patak töltésén haladtunk egészen Látrány határában lévõ hídig, ahol már reggel is átkeltünk. Itt a hídon átérve a patak másik oldalán mentünk a visszafelé. Ezután beértünk egy horgásztavakkal tarkított területre. Itt volt egy-két bizonytalan helyzet a sötét miatt, de egész jól abszolváltuk a dolgot. A legjobban az tetszett, amikor kiértünk egy T elágazásba, és az elõttünk haladó két csapat egyike jobbra a másik meg ballra ment. Mi helyesen döntöttünk és jobbra mentünk. Az utolsó pontot is elértük, ami Irmapusztára vezetõ úton volt. Már csak 4 kilométerünk maradt hátra. Csapatunkban már szállóigévé vált bölcsességgel motiváltuk egymást; „innét már csak gyaloglás kérdése az egész!”. Az M7 felett áthaladva rátértünk a reggeli útra, csak az ellenkezõ irányba haladtunk Lelle felé. A faluba beérve, már csak egy kis egyenes aszfaltot kellett legyûrni. És megjöttünk. Már az ajtó elõtt gratuláltam Rékának az elsõ 60-as túrájához. A díjazás átvétele után nekiláttunk a babgulyásnak. Isteni fonom volt. Kicsit rendbe szedtük magunkat és elindultunk haza.
Összegezve egy nagyon kellemes és jól szervezett túrán vehettünk részt. Az idõ gyönyörû volt, bár a Téli Berek kifejezés nem illett teljesen a túráhozJ A pálya kifogástalan, bakancsot nem kell pucolni! Köszönet a rendezõknek mindenért!
Dpeti |
| | |
| |
Kitörés | Túra éve: 2010 | 2010.02.08 14:42:14 |
|
Kitörés 60 – Dicsõség a hõsöknek!
Vonattal mentünk fel Budapestre. Háromnegyed 5 körül értünk a déli pu.-ra. Egybõl mentünk a Magdolna-toronyhoz. Azt hittem, hogy még korán is érkezünk és hogy mi leszünk az elsõ nevezõk. Én kis naiv:) Elvileg 17:30-tól lehetett nevezni, de mire felértünk a rajthelyre tele volt a tér. A túra mondandója és alkalma miatt elég sok egyenruhás, piros-fehér csíkos jelképekkel ellátott egyént lehetett látni. Még a rendõrök is jelen voltak, nem kevés számmal! Gondolom, õk nem túrázni jöttek. Gyorsan szereztünk nevezési lapot és beálltunk a 20-30 méteres sor végére. A sor gyorsan haladt, mert 5 ember rajtoltatott egy II. világháborús jármûbõl! Szóval neveztünk, leadtuk a cuccokat, amik Szomorra, a célba mentek, és megkezdtük a kitörést. Utólag tudtam meg, hogy a 60-as távra több mint 200-an neveztek. Ez nem kis szám egy ekkora túrán, fõleg éjszaka.
Még Pesten eltévedtünk egy párszor:). Alig vártam, hogy kiérjünk a városból! Egy jó kis emelkedõvel indult a túra, fel a Széchenyi-hegyre. Ekkora hóban még nem túráztam, szerencsére volt elõttünk „pár” ember, aki letaposta, de így sem volt könnyû haladni. Az idõ nem volt rossz. Végig szakadt a hó, csak hajnalban állt el. A hegyeken a ködtõl és a hóeséstõl nem látunk sok mindent. Ezért nem is mentünk fel a különbözõ kilátókra. Az erdõben is többször benéztük az utat, de nem mentünk olyan sokat feleslegesen. Az összes eltévedéssel együtt kb. 1 km-rel hosszabbítottuk meg a távot. A pontokon jó hangulatban telt a pecsételés. Néhol orosz, néhol német, máshol meg magyar korhû katonai egyenruhába öltözött pontõrök várták a túrázókat. Minket az a bizonyos hóval takart fehér álcaruhás egyén egy-egy baltával a kezeiben próbált ijesztgetni:) Egy másik ponton az egyik pontõr harmonikán játszott a másik meg énekelt. Fantasztikus volt látni ezeket az egyenruhákat, meg a fegyvereket. Az útvonal nem volt könnyû, de azért 13óra 50 alatt megcsináltuk. Hát elfáradtam, de jól esett. Le a kalappal az élesben kitörõ katonák elõtt! Egy megdöbbentõ adat az itinerbõl: „A kb. 40-45.000 fõs kitörõ védõseregbõl mindössze 600-700-an jutottak át az ostromgyûrûn.” Hát nem semmi. Ahhoz képest ez a túra egy kis kirándulás volt!
A szolgáltatást kicsit keveselltem, de amit kaptunk azt nagyon jó helyen, és idõben kaptuk és nagyon jól esett. A szervezés szerintem jó volt. A díjazás is tetszett. Az oklevél gyönyörû, meg a felvarró is ötletes!
Köszönet a rendezõknek mindenért!
Dpeti
|
| | |
|