Túrabeszámolók


túra éve: 2011
Lepke (Vasas nagy 8-as)Túra éve: 20112011.03.27 10:35:48


LEPKE 40


 


Sokat nem kellett gondolkodni, hogy hova megyünk a hétvégén túrázni, mert ezen a szombati napon csak a Lepke teljesítménytúrát rendezték az országban. A szokásos péntek esti szervezkedés során lebeszélt forgatókönyv (plusz egy kis csúszás) szerint indultunk szombat reggel Vonyarcvashegyre. A viszonylag késõi indulás miatt nem rajtoltunk korán. 9 körül értünk fel és 9:15-ös rajtidõvel vágtunk neki a 40-es távnak 3-an; Évi, Csabi meg én. Két másik utastársunk, Ágota és Imre a 25-ös távot választották. Hogy ne kelljen sokat várniuk ránk a végén, megbeszéltük, hogy haladósra vesszük a figurát. Ez sikerült is J de erre késõbb visszatérek.


Szóval 9:15, rajt. Az elsõ pontig egy kisebb emelkedõt kellett leküzdeni a Berzsenyi-kilátóig. A 4,8 km-t le is tekertük egy 6,4-es átlaggal. Évire vártunk 2 percet, addig én kiláttam. Pecsételés után indultunk is tovább. A 2. pontra hamar odaértünk. Meg is lepõdtünk hogy már elment 11 kilométer. Itt kicsit rontottunk az átlagon, mert kajapont volt. Jól belaktunk zsíros kenyérbõl, meg isteni finom, meleg teából. A térképrõl látszott, hogy jövünk még ide vissza. A következõ pontra leereszkedve, nem húztuk az idõt, siettünk tovább. Ez a szakasz meglepõen száraz volt, ahhoz képest milyen lehetett volna. Reggel sokat töprengtem, hogy cipõt húzzak, vagy bakancsot. Végül cipõre esett a választás, érthetetlen módon, mert otthon szakadt az esõ. Viszont utólag, a túrán nagyon nem bántam meg, hogy cipõben jöttem, mert szinte egyáltalán nem volt sár. A pálya haladhatósága miatt kicsit le is szakítottam Csabiékat. Gondoltam a következõ ponton megvárom õket, de ott meg pécsi ismerõsöket értem utol, akik pont indultak tovább, így velük tartottam. A következõ, 6 ep. nem volt messze, de ez is egy kilátó volt. Ebbõl sejtettük, hogy lesz egy kis szint. Nem is volt hosszú, viszont elég meredek. Itt lemaradtak a Szilárdék is. Gondoltam, fent tényleg megvárom már a Csabiékat, de ez most sem sikerült, mert most engem értek utol. A szomszédból egy helyi ismerõs érkezett a pontra, R. István. Mivel már régen találkoztunk, úgy döntöttem, hogy velük megyek. Egy zalaegerszegi sráccal ment együtt. Kérdeztem, hogy-hogy ilyen késõn indultak. Erre õk: Reggel elõször lefutottuk a 25-ös távot! Hát ehhez csak gratulálni tudok! Rudit ismerve, sejtettem, hogy nem fogunk lassan menni. Egy picit bele is futottunk a lejtõkbe, de alapból is szedtük a lábunkat! Mivel Rudi helyi gyerek, nem is kellett néznem a térképet, ezért nem is maradt annyira meg az útvonal. Egyszer csak azon kaptam fel a fejem, hogy visszaértünk a reggeli kajapontra. Itt ugyanaz a finom tea és a zsíros deszka várt. Ez jó volt! Mivel eléggé fújt a szél nem ücsörögtünk sokat. Már csak 10 km és bent vagyunk. A táv valamivel rövidebb lett a kiírtnál, mert a végén levágtak egy szakaszt fakidõlések miatt. Volt még egy-két pont, az utolsó a Kitaibel-kilátónál volt. Itt kicsit gyönyörködtünk a ködös, de így is szép kilátásban. Innét már csak le kellett ereszkedni a célba.


Reggel Csabival beszéltük, hogy ha 5-re beérünk az egész jó, mert akkor mentünk egy 5-ös átlagot és akkor még idõben el tudunk indulni haza. Hát nekünk sikerült 3:20-ra beérni. Ezt akárhogy is számolom 6 feletti átlag. Hát nem csalódtam Rudiban! Évire és Csabira sem kellett többet várni 20 percnél. Így 4-kor már indítottuk is az autót. Néha kell egy haladósabb túra is.


Az ellátás kifogástalan volt. A hozott kajából a célban ettem elõször. A pálya meglepõen jó volt. Az idõ lehetett volna picit jobb is, de ez nem húzta le a túra hangulatát.


Az egyetlen dolog, amibe talán bele lehetett volna kötni, az a rajtoltatás volt. Lehetett volna külön sorban indítani két távot, mert rengetegen voltak és viszonylag sokat kellett várni.  De ez eltörpült az egész túra rendezése mellett.


Köszönet mindenért a rendezõknek.


 


Dpeti

 
 
Téli BerekTúra éve: 20112011.02.07 18:56:41

Téli Berek 60


 


A január nem teljesen úgy jött össze túrázás szempontjából, ahogy szerettem volna, de a február ígéretesnek látszik. Kezdve ezzel a 60-as balatonlellei túrával. A már szokásosnak mondható társaság két autóval jelent meg a rendezvényen. Az egyik autóban, Sásd képviselete: Réka, Dani és én, a másikban, Évi, Csabi, Andris, Sanyika és Rudi.  Már péntek este lementünk, mert volt szállás biztosítva a túrázóknak és mi is jobbnak láttuk, ha ott alszunk, és nem kell szombaton hajnalban kelni. Mondjuk sokat így sem aludtunk, mert nem sikerült olyan korán lefeküdni.


Másnap reggel 7-tõl lehetett indulni. Mi is ezt terveztük, de egy 20 perces csúszást azért sikerült összehozni. Eredetileg nyolcfõs csapatunk hamar lecsökkent 7 fõre, mert Csabi egy gyorsabban haladó ismerõs társasággal megszökött tõlünk. Az idõ még elég hûvös volt, de a jelekbõl olvasva szép idõre számítottunk; az ég derült volt és a nap is lassan kisütött. Mire az elsõ pontra értünk Már nem kellett fázni. A pontot elhagyva egy kis emelkedõvel néztünk szembe.  A gerincre felérve, egy picit benéztük az utat, de nem volt vészes. Hamar megtaláltuk a ballra lekanyarodó utat, ami Látrányba vitt. Az út kellemesen lejtett, de ami igazán jól esett az a napsütés volt. Le is került a kabát! A látrányi pont egy poharazóban volt. Itt csillapítottuk szomjunkat és egy kis pihenõ után mentünk is tovább. Látrányból kiérve egy szántóföldekkel körülvett úton haladtunk, amíg ki nem értünk a 67-es útra. Itt az út mellett haladtunk egy széles szekérúton, majd aszfalton Rádpusztáig, ahol a 3. e.p. volt. Itt volt megtekinthetõ a kitûzõnek ihletet adó templomrom. Itt lehetett energiát pótolni szénsavas üdítõ és csoki formájában. Én a vip ellátásban részesültem, mert az ismerõs pontõrök, Misi, Szilárd és Kálmán egy doboz sörrel kedveskedtek, amit Sanyikával befeleztünk. Búcsút véve Misiéktõl, eleinte szõlõtõkék társaságában, majd beérve az erdõbe megkezdtük második emelkedésünket. Felérve a dombtetõre, ismét szántó mellett haladtunk. A nap gyönyörûen süt, a talaj porzik. Kell ennél több egy kellemes túrához? Rékával kicsit lemaradva belemélyedtük az angol szavak labirintusábaJ. Leérve Telekibe Zsófi és Attila pecsételt nekünk.


Tovább indulva felkészülünk a 3. és egyben az utolsó nagyobb kaptatóra a Csillagó-hegyre. Aki a hegyekben „nõ” fel annak ez sem jelent problémát, de azért elég messzinek tûnt a teteje. Itt szétszakadt a 7 fõs csapatunk. Felérve egy kis kitérõvel értük el a pontnak helyet adó geodéziai mérõtornyot, ahol Torma T. Tamás várt minket. A rá jellemzõ precizitással kirakott dianás cukorral kínált. A betongyûrûbe is felmentünk, ami nem volt hiábavaló, mert szép kilátás tárult elénk. Nem sokat idõzve megettük a cukrot, és már csak négyen vágtunk neki a 6. szakasznak. Egy kis hullámvasút jellegû úton haladtunk kb négy kilométert. Egy kis lejtmenet után meg is érkeztünk a következõ pontra, ahol Józsi osztogatott kekszet. Az ezt követõ szakasz eleje, egy számomra nem kellemes betoncsíkokból kirakott úton vezetett. A nap lassan lebukott a horizont mögött és az idõ kezdett lehûlni. A még reggel levetett kabátokat Sanyika cipelte. Mivel õ elõrébb volt megegyeztünk vele, hogy a kabátjainkat a következõ ponton, Szóládon hagyja. Így is lett. Pont idõben, mert a levegõ hõmérséklete ekkorra már igen lecsökkent. Czigó osztotta nyalókával a szánkban folytattuk utunkat. Lassan elõkerültek a fejlámpák is. A következõ ponton ma már jártunk, visszaértünk Rádpusztára. Ez a szakasz elég hosszú volt, majdnem 9 kilométer. A ponton nem idõztünk sokat, mert ilyenkor hamar kihûl az ember. Kellett is jó másfél kilométert mennem, amíg visszamelegedtem. Egy patak töltésén haladtunk egészen Látrány határában lévõ hídig, ahol már reggel is átkeltünk. Itt a hídon átérve a patak másik oldalán mentünk a visszafelé. Ezután beértünk egy horgásztavakkal tarkított területre. Itt volt egy-két bizonytalan helyzet a sötét miatt, de egész jól abszolváltuk a dolgot. A legjobban az tetszett, amikor kiértünk egy T elágazásba, és az elõttünk haladó két csapat egyike jobbra a másik meg ballra ment. Mi helyesen döntöttünk és jobbra mentünk. Az utolsó pontot is elértük, ami Irmapusztára vezetõ úton volt. Már csak 4 kilométerünk maradt hátra. Csapatunkban már szállóigévé vált bölcsességgel motiváltuk egymást; „innét már csak gyaloglás kérdése az egész!”. Az M7 felett áthaladva rátértünk a reggeli útra, csak az ellenkezõ irányba haladtunk Lelle felé. A faluba beérve, már csak egy kis egyenes aszfaltot kellett legyûrni. És megjöttünk. Már az ajtó elõtt gratuláltam Rékának az elsõ 60-as túrájához. A díjazás átvétele után nekiláttunk a babgulyásnak. Isteni fonom volt. Kicsit rendbe szedtük magunkat és elindultunk haza.


 


Összegezve egy nagyon kellemes és jól szervezett túrán vehettünk részt. Az idõ gyönyörû volt, bár a Téli Berek kifejezés nem illett teljesen a túráhozJ A pálya kifogástalan, bakancsot nem kell pucolni! Köszönet a rendezõknek mindenért!


 


Dpeti

 
 
túra éve: 2010
KitörésTúra éve: 20102010.02.08 14:42:14
Kitörés 60 – Dicsõség a hõsöknek!

Vonattal mentünk fel Budapestre. Háromnegyed 5 körül értünk a déli pu.-ra. Egybõl mentünk a Magdolna-toronyhoz. Azt hittem, hogy még korán is érkezünk és hogy mi leszünk az elsõ nevezõk. Én kis naiv:) Elvileg 17:30-tól lehetett nevezni, de mire felértünk a rajthelyre tele volt a tér. A túra mondandója és alkalma miatt elég sok egyenruhás, piros-fehér csíkos jelképekkel ellátott egyént lehetett látni. Még a rendõrök is jelen voltak, nem kevés számmal! Gondolom, õk nem túrázni jöttek. Gyorsan szereztünk nevezési lapot és beálltunk a 20-30 méteres sor végére. A sor gyorsan haladt, mert 5 ember rajtoltatott egy II. világháborús jármûbõl! Szóval neveztünk, leadtuk a cuccokat, amik Szomorra, a célba mentek, és megkezdtük a kitörést. Utólag tudtam meg, hogy a 60-as távra több mint 200-an neveztek. Ez nem kis szám egy ekkora túrán, fõleg éjszaka.
Még Pesten eltévedtünk egy párszor:). Alig vártam, hogy kiérjünk a városból! Egy jó kis emelkedõvel indult a túra, fel a Széchenyi-hegyre. Ekkora hóban még nem túráztam, szerencsére volt elõttünk „pár” ember, aki letaposta, de így sem volt könnyû haladni. Az idõ nem volt rossz. Végig szakadt a hó, csak hajnalban állt el. A hegyeken a ködtõl és a hóeséstõl nem látunk sok mindent. Ezért nem is mentünk fel a különbözõ kilátókra. Az erdõben is többször benéztük az utat, de nem mentünk olyan sokat feleslegesen. Az összes eltévedéssel együtt kb. 1 km-rel hosszabbítottuk meg a távot. A pontokon jó hangulatban telt a pecsételés. Néhol orosz, néhol német, máshol meg magyar korhû katonai egyenruhába öltözött pontõrök várták a túrázókat. Minket az a bizonyos hóval takart fehér álcaruhás egyén egy-egy baltával a kezeiben próbált ijesztgetni:) Egy másik ponton az egyik pontõr harmonikán játszott a másik meg énekelt. Fantasztikus volt látni ezeket az egyenruhákat, meg a fegyvereket. Az útvonal nem volt könnyû, de azért 13óra 50 alatt megcsináltuk. Hát elfáradtam, de jól esett. Le a kalappal az élesben kitörõ katonák elõtt! Egy megdöbbentõ adat az itinerbõl: „A kb. 40-45.000 fõs kitörõ védõseregbõl mindössze 600-700-an jutottak át az ostromgyûrûn.” Hát nem semmi. Ahhoz képest ez a túra egy kis kirándulás volt!
A szolgáltatást kicsit keveselltem, de amit kaptunk azt nagyon jó helyen, és idõben kaptuk és nagyon jól esett. A szervezés szerintem jó volt. A díjazás is tetszett. Az oklevél gyönyörû, meg a felvarró is ötletes!
Köszönet a rendezõknek mindenért!

Dpeti
 
 
BartinaTúra éve: 20102010.01.18 15:03:01
Bartina Maraton

Már nagyon vártam a túrát (szokás szerint). Egyrészt, mert már kétszer voltam, egyszer a 15-ön egyszer a 30-on és nagyon tetszett. Másrészt, mert tavaly nem tudtam eljönni. Az külön öröm volt számomra, hogy indítanak egy maratoni távot!
Szóval megszerveztük az utat és elindultunk Szekszárdra. Kicsit korán érkeztünk, mert még nem volt berendezve a rajt a nevezésre. Igaz elõneveztünk, de azért ki kellett tölteni egy nevezési lapot. Ez gyorsan ment. Jó volt újra látni a folyamatosan érkezõ ismerõsöket. Egész nagy csapat gyûlt össze. A maratonra nevezõket egy busszal vitték ki a rajthelyre, ezért az indulás egy idõpontban történt. Igaz kicsit késve, a rendezõk terveihez képest, mert elég sokan voltunk. A busz meg is telt, indulhatunk. A rajt, Szekszárdtól kb. negyedórányi buszozásra volt, Várdombon. Itt leszálltunk, és nekivágtunk az útnak. Mindjárt az elején sikerült benézni az utat:) Gondolom, mindenki ismeri az úgynevezett „csorda-effektust”, amikor egy egész nagy csapat megy együtt, és az eleje a rossz irányban megy, a hátulja, pedig halál nyugodtan megy utána. Na ez most sem történt máshogy! Végül is rájöttünk, hogy nem ez a nekünk kellõ út, „újratervezés”! Megvan az eredeti, de most meg kétfelé ágazik, és sehol egy jel. A legbiztosabb, hogy a csapat egyik fele jobbra, a másik ballra. Mi ballra mentünk, természetesen a rossz irányba: ). De egész jól megúsztuk, alig hosszabbítottunk egy km-t és már meg is lett az a bizonyos zöld jelzés. Na már sínen vagyunk! A pálya kiváló, keményre fagyott. Csak néhol volt egy pici sár, de ezt ki lehetett kerülni. Lassan meg is érkezünk a elsõ ellenõrzõ pontra. A pontõr személyében egy bóját találunk, két kis harapóval. Gyors „pecsét” és megyünk tovább. A tömegrajtnak köszönhetõen viszonylag végig együtt ment az egész társaság, kb. 2 kilométeren elnyújtva. Nem sokkal késõbb elértük a második pontot, ahol szintén harapni kellett az igazoló lapot. Innen csak le kellett csurogni Szálkára, a harmadik ponthoz, ami egyben a 30-as és azt hiszem a 15-ös táv rajtja is volt. Itt láttunk igazi pontõröket is:) és kaptunk teát, ami nagyon jól esett. Kicsit nagy volt a tömeg mert pont elõttünk érkezett egy csuklós busznyi rövidtávos! Pecsételés és a tea, meg egy kis kaja elfogyasztása után továbbindultunk a 4. pontnak helyet adó Grábócra. Útközben találkoztunk vadászokkal, akik egy sikeres vadászt után mentek hazafelé a terepjárójukkal, égy gyönyörû szarvasbikával a vadrácson. Szegény állat… A pontra érve kicsit megijedtünk, mert vagy 30 méter sor állt a pecsételõ hely elõtt. Szerencsére nem kellett kivárnunk, mert a maratonisták elõny élveztek:). Kaptunk egy csokit és jött az örömhír, hogy a következõ check-ponton forraltbor vár:). Az a jó ilyen hidegben. Hamar oda is értünk! Jól is esett. A következõ pont Kakasdon volt. Itt megint csak a jó hír: a következõ ponton, Sötét-völgyben forraltbor:). Azaz a következõ utáni, mert közben megint kellett egyet harapni a tónál. Aztán jött a sötét-völgyi pont. Itt szintén összefutunk ismerõsökkel. Kapunk egy kis pálinkát is:) Már nincs messze a cél, kb. 12 km. Megint egy bójás pont, aztán a jól ismert Bükkös-erdõ ep. Itt a pontõröket egy igen jó hangulatban lévõ csapat boldogította. Innen már nem volt messze a Szekszárdi szõlõhegy. Kb. félúton még egy harapás az itinrebe és tovább a város irányába. Már szinte csak beton, meg aszfalt. Meg is húztuk egy kicsit, hogy minél elõbb beérjünk. És végül be is értünk. Kb. 8 és fél óra volt az út, ami nem is olyan rossz. Meg kaptuk a jelvényt (az utolsók között). Még egy kis forraltbor, meg kaja. Várunk még kb. egy órát. Megvárjuk a még kint lévõ társakat, akikkel most sem mentünk sokat együtt (ugye Eszter?:)) Búcsúzunk és indulunk haza.
Nagyon jó volt újra teljesíteni a Bartina túrát. Remélem a maratoni táv is megköti a gyökereit ezen rendezvény keretében! A pálya kifogástalan volt, a rendezéssel meg vagyok elégedve. Mondjuk kicsit sokalltam az ember nélküli pontokat, de ez sem egy hatalmas negatívum. A szolgáltatás jó volt, elég volt! A jelvény is gyönyörû. Egyszóval idén sem csalódtam a Bartina túrában. Remélem jövõre, ugyanekkor, ugyanennyien, ugyanitt!

Dpeti
 
 
Télies Mecsek/Hó-PITE/Téli MecsekTúra éve: 20102010.01.10 21:13:01
Téli Mecsek 30, avagy havas-, jegesdagonya a Mecsekben némi esõvel fûszerezve!

Már nagyon vártam a túrát, a karácsonyi „csomót kajálós, semmi mozgásos” hetek után!
Kicsivel 7 után érkeztünk meg (a számomra) az év elsõ tt-jének a rajtjába, ami a pécsi Teca Mama Kisvendéglõjében volt. Találkoztunk ismerõsökkel, és magunkhoz csaptunk egy bejáratott túratársat, akivel már egy jó ideje nem találkoztam. Gyors nevezés után neki is vágtunk a Jakab-hegynek. Itt még viszonylag tûrhetõ volt a pálya. A jó bemelegítõ emelkedõ után a csúcson vártak a pontõrök érdekes, Krisna hangulatban:). Jókedv volt bõven, még a pecsételést is nekem kellett elintézni:). Kis pihi, és már ereszkedünk is Orfû felé. Itt már néhol mutatkozott egy kis sár. Érdekes arcot mutatott a havas északi és a hómentes déli lejtõk váltakozása. Viszonylag hamar leértünk Orfûre. Itt feltankolhattunk zsíros kenyérbõl meg nápolyiból. Egy pár szó a pontõrrel és megyünk tovább Büdös-kút irányába. Na itt már lehetett gyúrni a sarat. A kulcsosházhoz érve kellemes fahéj illat csapta meg az orrunkat. „Forralt bor, hmm de jól fog esni…” aztán gyorsan rá kellett jönni, hogy az nem számunkra volt készítve, hanem egy privát csoport is tartózkodott bent és õk kényeztették magukat eme nedûvel! Nekünk be kellett érni két darab cukorkával. Ami persze nagyon finomvolt. A következõ szakasz volt az igazán, hát hogy is fogalmazzak, talán vicces pálya:). Jó nagy sár latyakos hóval elegyedve. A következõ pontig, ami a csodálatos Melegmányi-völgyben volt, folyamatosan esett az esõ. A Nagy-Mély-völgybe érve megcsodálhattuk a Kánya-forrás irtózatos vízhozamát. A három, 8-10 cm átmérõjû csövön csak úgy dõlt a víz. Gyors átvergõdtünk a Melegmányi-völgybe, ahol az ázó, fagyoskodó pontõr várt a pecséttel és csokival. A mésztufa lépcsõk gyönyörûen vezették a lezúduló vizet. Mindig is csodáltam a természet ilyesféle munkáját. A vízesést elhagyva egy kis kaptató következett, amit már jól felszántottak az elõttünk haladó sorstársak. Kellett ám kapaszkodni a lábbakkal rendesen! Utána még egy-két domb, völgy és el is értük az utolsó pontot, Dömörkaput. Itt korlátlan fogyasztással kínálták a nápolyit. Jól be is laktam. Itt utolért két kaposvári „kolléga (kollegina)”. A Tubesig együtt is mentünk csak mi felmentünk a kilátóba és otthagytak minket:). Látni nem lehetett sok mindent, de a ködnek is megvan a maga szépsége! A maradék pár kilométert már ereszkedve tettünk meg. A végén egy kis aszfalt a városban és már be is értünk a célba. Átvesszük a kitûzõt meg az emléklapot. Én még megkapom a BTT díjamat. Nevezek is rögtön az ideire. Egy kis szervezkedés a hazajutáshoz, amit NAGYON-NAGYON köszönök az érintetteknek!!! Kis buszozás hazáig, ahol jöhet a várva-várt forró zuhany!
Összegezve: Nem is olyan könnyû 30 km-t „tekerni” ilyen pályán. De egy nagyon szép túra és ez kárpótol mindenért! És azért néha illik is egy kicsit elfáradni! Köszönet a rendezõknek és elismerés a pontõröknek!

Dpeti
 
 
túra éve: 2009
Dombay-tóTúra éve: 20092009.12.17 17:22:51
Dombay-tó Maraton, avagy egy évzáró hétvége a Kelet-Mecsekben!

A túra december 13.-án, vasárnap került megrendezésre. A rendezõi csapat meghívott engem és pár túrapajtást szombat esti kis beszélgetõs, iszogatós mulattságra. A meghívást nem utasítottuk vissza, ezért szombaton délután elindultunk a Dombay-tóhoz. Kb. hat óra körül értünk oda. Már voltak, de a rendezõség egy része Pécsen volt vásárolni még egy-két dolgot, ami kell a túrához. Mi addig elfoglaltuk a szállást, aztán megnéztük, hogy mibõl élünk! Volt egy pár üveg bor, meg pálinka. Hát szomjasak nem maradtunk:). Jól sikerült az este. Csomót beszélgettünk, pingpongoztunk. Már amennyire lehetett burkolatlan ütõkkel. Mivel másnap feladatom volt két társammal, ezért „már” fél kettõkor eltettük magunkat másnapra, akarom mondani aznapra:).
Sokat nem aludtam. Aztán 5:15-kor kelés, mert várt ránk a pontõrködés a Zengõn. Kicsit korán volt, de összekaptuk magunkat. 6 elõtt egy picivel el is indultunk. Jól esett a kissé másnapos fejnek a friss hajnali levegõ. Kb egy óra alatt fel is értünk a csúcsra. Itt elfoglaltuk a helyünket, és vártuk az elsõ érkezõket. Lassan érkeztek is. Szép sorban. Találkoztunk sok-sok ismerõssel. Az idõ nem volt a legjobb, mert iszonyat hideg volt. Próbálkoztunk tüzet gyújtani, de füstön és max 10 cm-es lángokon kívül nem jutottunk többre. Levontuk a tapasztalatot, hogy a vastagon zúzmarás, jeges ágak nehezen égnek:).
Elõre meg volt beszélve, hogy barátok söprik a hosszú távot, ezért mi a Zengõn csatlakoztunk hozzájuk, és mi is segítettünk söpörni. Igaz nem volt ki (szerencsére). A végén már nagyon vártuk õket, mert fáztunk, mint a kutya. Végül megérkeztek! Összepakoltunk és nekivágtunk a még vissza lévõ kb. 37 kilométernek. A túrát, mindig is szerettem, mert szép helyeken halad. Zengõ, Réka-völgy, Kisújbánya, Cigány-hegy, Dobogó, Püspökszentlászló, Hármas-hegy és persze a Dombay-tó. Furcsa és egyben szép volt a hóhatár számtalan átlépése. Néhol akár 5 cm hó, máshol zöld fû. Ahhoz képest, hogy kb. 10 órakor indultunk a Zengõrõl, egész sokáig eljutottunk világosban. Püspökszentlászlón sötétedett ránk. Fejlámpák elõ, és fel a Hármas-hegyre. Az utolsó izzasztó „dombocska” a túrán. Utána már csak be kellet sétálni a rajtba. Ott kiürítettük a leszedett szalagokkal teli zsebeinket és nekiláttunk a maradék paprikás krumplinak. Végre meleg kaja! Jól esett!
Búcsú a rendezõktõl, aztán gyorsan haza, mert másnap zh:)

Jó kis túra. Jó kis csapat. Jó idõ! Kell még más egy JÓ túrához…

Köszönet a rendezõknek és örülök, hogy segíthettem!
 
 
Szarvas túrák - Döbröntei családi sétaTúra éve: 20092009.11.01 20:34:45
Egy tökéletes tt; Kíváló idõ (ragyogó napsütés, kellemes hõmérséklet), megfelelõ terepviszonyok (csak helyenként volt minimális mennyiségû sár), gyönyörû színek, és végül, de nem utolsó sorban tökéletes rendezés!

Ez várt a hétvégi Szarvas 27 teljesítménytúrán. A táv sem volt valami megerõltetõ ezért egy nagyon kellemes program volt. Döbröntérõl indultunk. 4-en vágtunk neki az útnak. Kicsit túllépve az indulási idõt, mert a csapat nagy része Pécsrõl - jómagam Sásdról – érkeztünk és kicsit elszámoltuk az érkezést, de semmi probléma nem adódott ez miatt. A fõrendezõnek csak annyi kérése volt, hogy az elsõ ep.-hez azért próbáljunk meg odaérni zárás elõtt. Ez Bakonyjákón volt, ami 5 km-re volt a rajttól. A késést beleszámítva volt egy óránk odaérni. Ez azért teljesíthetõ!:)
Szóval nekivágtunk. Utunk elõször a Szarvaskõ várhoz vezettet. Mesés látvány a kis kopasz dombon álló várrom! Gyönyörû látvány fogadott minket az erdõbe érve. A fák csodálatos ruhát öltöttek. Sosem láttam még ennyi árnyalatát a pirosnak és a sárgának! Az elsõ ellenõrzõ ponthoz épp idõben értünk, de még utánunk sem zárt be, mert egy pár túratárs mögénk került! Pecsét, egy pár szó a pontõrökkel aztán gyerünk tovább. A következõ ep. Csurgó-kút-nál volt. Itt egy hatalmas nápolyi szelet járt a pecsét mellé. A csapat nagy része szó szerint küzdött vele, akkora volt. Mikor sikerült legyûrni továbbindultunk.
A következõ szakasz eleje egy patak mellet (egyszer-kétszer a patakon át) ment. Ez némi kihívást okozott, de megoldottuk. Innen viszonylag hamar Magyarpolányba értünk, ahol a 3. pont volt. Itt kaptunk teát, almát, meg cukrot. Fogyasztás korlátlan! Már csak egy 8 kilométernyi út van vissza. Ami kicsit több mint egy órába telt. És már vissza is értünk Döbröntére. Itt átvettük a megérdemelt oklevelet és kitûzõt, ami szintén hatalmas volt! És járt mindenkinek egy tombola. Zárásként sajnos szem és fültanúi lehettünk egy hölgy kitörésének, aki egy eltévedés miatt picit kiborulva a rendezõknek esett és sajnos nem tudták megbeszélni a dolgot, mert a hölgy elrohant. Ezt leszámítva pozitívan zárult a túra. Ezek után elfogyasztottuk a nekünk járó zsíros, és vajas kenyeret. Alkalmam nyílt megkóstolni a rebarbarából készült lekvárt. Még nem ettem ilyet, de nagyon finom volt!

Összegezve a túrát, szerintem beleköthetetlen volt. Az útvonalon volt némi hiányosság a jelekben, de ezeket ellensúlyozta a rendezõk által kihelyezett, majd 80 cm-es szalagok. Az ellátás szerintem hiánytalan volt, a rendezõk, pontõrök jófejek. Az útvonal meg egyszerûen káprázatos. Imádom az õszi színeket. Egyszóval én nagyon élveztem ezt a túrát, remélem jövõre is el tudok jönni.
Köszönet a rendezõknek!
 
  vissza az túrákhoz
<<== túranaptár