Túrabeszámolók


Attila-védvonal emlék- és teljesítménytúra

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2013 2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2016
OttorinoTúra éve: 20162016.09.27 10:02:43
megnéz Ottorino összes beszámolója

Hé, teljesítménytúrázók! A 16.09.24-ei szép napos szombaton a Kakukk-hegyet jártátok szénné, vagy talán a Pilist gyalultátok szorgosan a Negyednyolcas túrán? Netán a közeli Őrvidéket szerencséltettétek?

Egy kezemen meg tudom számolni hány teljesítménytúrázóval találkoztam az Attila-védvonal emlék- és teljesítménytúra 44-en (, ami minimum 46 km azoknak, akik vonattal érkeztek a Dunakeszi rajtba). Elsöprő többségben voltak az ifjú- és régebben fiatal harcosok, a megemlékezni vágyók és érdeklődők.

A Fóti-Somlyóról lejőve, Mogyoródon, a cukiban találkoztam Gombival, aki éppen az ellátmány franciakrémesével végzett. Én is hamar benyeltem az enyémet, majd együtt indultunk a lepukkant Szent László kilátó felé. A tövében, a ponton egy pohár ásványvíz glutty, az almát már útközben rágcsáltuk el. Szokásommal ellentétben siettem, mert nem akartam sokat késni a késő délutánra szervezett gimnáziumi osztálytalálkozómról. Gombi a másnapi túrája miatt akart minél előbb célba érni, ezért jól jött, hogy (számomra) erőltetett tempót diktál. Sajnos egy nagyon forgalmas műút keresztezésénél megláttunk egy gyakorlóruhás csoportot, és hosszan követtük őket a műút szélén. Hiba volt. Amikor észrevettük, hogy a szalagkorlátot átlépve, egy áthatolhatatlan dzsindzsásba akarnak bemenni, inkább visszamentünk a keresztezési pontunkhoz. (Mínusz 20 perc) Addigra már rendőrök, vagy polgárőrök segítették a túrázók átkelését. - Az lenne a szép, ha még meg is büntetnének a műút menti kalandunkért - mondtam Gombinak. Innen egy kifejezetten szopatós dzsungelharc következett kék szalagok útmutatása mellett. Amikor ismét járható útra bukkantunk ki, megkezdtük a mezőny visszaelőzését. Nem kellett ezzel sokat bíbelődni, a következő pontról már egyedül indultunk tovább, mert mindenki inkább a fűben való ejtőzést választotta. A nyúlós úton Isaszeg felé csak arra ügyeltem, hogy lépést tudjak tartani. A kajasátornál csak két nagy pohár teát döntöttem magamba, a zsíros deszkát nem kívántam. Jó tempóban küzdöttük fel magunkat a katonasírokhoz, ahol az előzőleg elfogyasztott tea mellet kitűnően elfért egy nagy pohár ásványvíz és egy alma. Az Öreg-hegy utáni ellenőrzőponton ezúttal nem szemléltük meg a korabeli fegyvereket, hanem kimentettük magunkat az árokból, hogy továbbsiethessünk.

A Bajtemetés véget érni nem akaró, aszfaltos, alattomos emelkedője majdnem megfogott. Előzőleg többek mellett elmentünk és blamázs lett volna, ha pihenés közben visszaelőznek. Némelyek megálltak, és botjukba kapaszkodva derékszögben előredőltek. Na most már akkor sem állok meg, ha itt döglök meg - gondoltam magamban.

Ennyire rakétasilónak még nem örültem, mert nem sokkal távolabb volt az utolsó EP. Ásványvíz, és irány lefelé. A távolban már látszott Maglód. Ez volt a baj, mert még vagy 25 erdőrészletecskébe, lugasba mentünk be, de még mindig nem értük el a város szélét. Egy kis gödör átlépése után kezdett igazán csípni a vízhólyagom, de sebaj, ez semmiség ebben a műfajban. A hosszadalmas utcai szakaszt már hétrét görnyedve, szapora lépésekkel tettem meg, Gombi után loholva. Hiányzott az eltévedésre fecsérelt idő. A díjazás átvétele után maradt még szűk 10 percünk a <<le a kalappal>> gulyás elfogyasztására, hogy még időben jegyet tudjunk váltani a hamarosan érkező vonatra.

Minden nagyon szép volt, minden nagyon jó volt, mindennel meg voltunk elégedve.

Ottorino

 
 
 Túra éve: 2015
Vik76Túra éve: 20152015.09.27 18:32:51
megnéz Vik76 összes beszámolója

Szeptember végi kalandunk... Attila Védvonal emléktúra, 44 km (2015.09.26.) A tavalyi túra nagyon tetszett. Érdekes és szép helyeken vezetett útvonal, remek ellátás, s szép díjazás. Akkor még az idõjárás is kegyes volt hozzánk. Egy ideje tervezttük, hogy idén is megyünk. A pár napja tartó esõzés miatt tartottunk tõle, hogy az idei túra sem lesz egyszerû. Mentünk már esõben, sárban, így tudtuk, mire számíthatunk. Azért itt-ott sikerült felülmúlni a terepnek a képzeletünket.


Hajnalban keltünk- mert mi mást tegyen az ember lánya meg fia szabadnapokon pihenés gyanánt... Kinézek az ablakon, esik. Remek. Sebaj, pár hete beneveztünk, tegnap összepakoltunk, hát akkor menni kell... Kávé, öltözés, indulás. Kibuszoztunk a Városkapuhoz, átszálltunk a távolságira, ami kivitt Dunakeszire. Becsekkoltunk a rajtban, majd vártuk az indítást. Tavaly többen voltak. Gondolom az idõ sokakat elrettentett. Megkaptuk a fõszervezõtõl az instrukciókat, s elindult a "mezõny". Azt mondták, nem érdemes sietni, mert a pontõr velünk indul, tehát ha beelõzzük, várhatunk a pecsétre. Ehhh... és olyan lassan megyünk, mintha valami zarándoklaton lennénk...De hát ez egy teljesítmény túra, nem? Na mindegy, megyünk... Elsõ pont: Fóti rakétabázis. Picit más útvonalon közelítjük meg, mint tavaly, s nem is megyünk be a Bázisra, alulról kerüljük. Gyors pecsétgyûjtés, mert nagyon esik az esõ. Kapunk sütit. Menet közben majszoljuk. Finom. Megyünk a Fóti-Somlyó felé. Itt egy picit elkavarunk pár túratárssal, s nagypistázunk egy jó kilométert. Sebaj, volt már ilyen... Visszataláltunk a helyes útra. A mezõny egy része így elénk került. Kaptató következik. Lassan haladnak elõttünk, nem tudunk elõzni. Ez idegesít. Aztán valahogy még is sikerül kikerülni néhány embert. Ahol tudunk bele-bele kocogunk. Most itt is más úton megyünk. Mint tavaly. Nemsokára elérünk a második pontra. Fóti-Somlyó. Nagy a köd, nem lehet lelátni Fótra. Pedig tiszta idõben csodálatos látványt nyújt. Itt találkozunk Angival és Istivel. Gyorsan pecsételünk, majd haladunk is tovább. Iszonyú nagy a sár. Ezzel már a gtx sem bír. Fõleg, hogy felülrõl folyik be, s minden lépésnél gluggyog a cipõmben a víz. Mindegy, haladunk. Vagyis itt-ott csak haladnánk, mert a vékonyabb ösvényeken várni kell az elõttünk haladók, vagyis az elõttünk nem haladók miatt. Néha még az én terepcipõm sem bírja a sarat. Nem tudom, hogy tudnak azokban a sima talpú sportcipõkben végig menni. Ahol tudunk elõzünk megint. Hamar leérünk Mogyoródra, ahol most nincs süti-pont. A fahíd túlsó végén megállunk egy pillanatra a tetõ alatt. Elteszem a fényképezõt, ami addig a nyakamban lógott az esõponcsó alatt. Félek, hogy annyira bepárásodik, hogy tönkre megy... Idáig sem fotóztam sokat. Ha már állunk, könnyítünk a lapos-üvegen. Belülrõl átjár a meleg. Ez most jól jött... De most már induljunk tovább, mert kezdek fázni. Gyakorlatilag egy négyzetcentiméternyi száraz felület sincs már a ruhámon. Hamar visszamelegszünk, mert emelkedõ jön. Irány a Szent László kilátó. Csodás terepen megyünk. A kaptató a kilátó alatt igazi kihívás. Szembe folyik a víz, s úgy csúszik, hogy igen csak kell a bot. Elõttünk pár túratárs esernyõvel (!!!)... wtf... Az meg minek? Mindegy is, kicsit mosolygok magamban, s persze bosszankodok is, mert megint nem tudunk haladni. Jó kis sor torlódik így fel mögöttünk. Aztán csak felérünk. Újabb pont, a harmadik. Pecsétet, csokit és vizet kapunk. Majd sietünk tovább, hogy megelõzzük a lassabbakat. Nehéz terep jön, nem akarok megint valaki mögött totyogni, amikor haladnék. Ami itt következett, az azért felülmúlta minden képzeletünket. Intenzív lejtõ, lefelé folyó sártenger. Itt is elkélt a túrabot. Nehezen, de levergõdünk. Ezután kényelmes terep következik, már ami a szintet illeti. Kis hullámvasutazás a Szár-hegyen, ami most sár-hegy.... Ennek ellenére elég gyorsan érünk a következõ ponthoz a Bolnoka aljára. Itt a katonáktól nagyon finom forró teát kapunk. Nagyon jól esik... Mármint a tea... Mert az esõ, szintén nagyon esik, de azt már megszoktuk. Az egyik kiskatona elhagyta a díszgombját, amit megtaláltam az avarban. Nagyon hálás volt, mert azt az ukázt kapta, hogy a gombokra vigyázzanak! Ennek örömére tovább indulunk. Rövid dagonya után érünk a 3-as úthoz, ahol idén is rendõri biztosítás mellett tudunk biztonságban átkelni. Megköszönjük a kedvességüket, majd haladunk tovább. Itt kisebb szeméthegyen kell átverekednünk magunkat, s a jégkár nyomai is nehezítik utunkat. Újabb hullámvasutazás következik. S persze sár, sár és a teljes út szélességében elterülõ pocsolyák. A Bolnoka erdõt is leküzdjük, s nemsokára az M31-es feletti felüljárón haladunk már. És aszfalt van a talpunk alatt! Máskor szidjuk a városi vagy betonos szakaszokat. Most azért picit jól esik rajta menni. Persze nem tart sokáig az örömünk, mert el is értünk a Pest megyei piros jelzés azon szakaszához, ami majd levezet bennünket Isaszegre. Közben azért van egy EP a Bolnoka gerincen. Itt a Betyársereg ifjai pálinkával kínálnak bennünket, amit szívesen el is fogadunk. Hideg van, nna. Aztán irány tovább az áteresz felé. Ha nem lenne sár, elég haladós lenne ez a szakasz. Így csak komótosan vánszorgunk. Lecsúszunk egy nagyon meredek lejtõn, s hamarosan megérkezünk az Átereszhez. A hatodik EP. A kis pavilon alatt sokan szorongunk. Zsírkoskenyér parti! Meg tea. Végül is ebéd idõ van. Ideje reggelizni. Leülök a padra. Hiba volt... Nehéz a felkelés, de menni kell. Az esõ meg rendületlenül esik. Ez van. Irány a Kálvária. Hamar feltoljuk magunkat. A Keresztnél találkozunk Andrissal és a csudaédes drótszõrû vizslalánnyal Angie-vel. Sajnos nincs idõnk sokat beszélgetni, haladunk tovább. Megküzdünk egy csúszós ereszkedõvel. Emlegetjük is ,hogy a január eleji Buék túra kötélpályája itt is jól jönne. Persze megoldjuk annak híján is, majd kapaszkodunk fel az Öreg hegy felé. Az erdei katonasíroknál újabb EP. Pecsét, tea, szõlõcukor, alma. Van választék, hát együnk, igyunk :) Persze szigorúan menet közben, mer nem szabad megállni. Csurom vizes minden rajtunk, nem kellene megfázni. A Kálvária-tetõn átvágva ereszkedünk le a Katona-pallagon át a Tusák-árokba. Itt egy újabb EP, immáron a nyolcadik. A srácok, akik pontõrködnek, "parkettás" fogadóépületbe invitálnak. Fakéreg darabokat raktak le a sátor alá, hogy ne süllyedjünk el a sárban. Bent ég a tûz. Mellette elég kellemes, de nem csábulunk el. A pecsét mellé müzliszeletet kapunk, s indulunk tovább. Felküzdjük magunkat az árokból, na még egy kis hullámvasutazás következik egy gyönyörû vörösfenyõ erdõn keresztül. Sajnáljuk is, hogy kiérünk belõle, mert egy nyílt terepen vezet végig a szekérút, amin a Hársas aljára ereszkedünk. Itt picit kellemetlen a szél. Sietünk. Hamar lent is vagyunk. Elhaladunk a Lovarda mellett, majd megkezdjük túránk utolsó nagy kaptatóját. Fel egy aszfaltúton a Szelek tetejére, az egykori szovjet bázis, a Bajtemetés felé. A rakétasiló tövében újabb EP, az utolsó. Müzliszelet, forró tea, pecsét begyûjtése, s irány lefelé. Sár, sár és sár. Immáron sokadjára kellene kifütyülni amit mondok, ha hangos beszámoló lenne. Némi ereszkedés után kényelmesebbre vált a terep. Aztán lassan elérjük Maglód határát. Elhaladunk a temetõ mellett, átvágunk a körforgalmon, majd végig sétálunk a Kossuth Lajos utcán a cél felé. Becsekkolunk. Szomorúan vesszük tudomásul, hogy idén csak emléklap a díjazás. A tavalyról megmaradt húsz (!!!) darab felvarrót odaadták az elsõ húsz beérkezõnek. Kitûzõ idén nem készült. Pedig a kiírásban szerepelt... A célellátmány elég szerény. Egy fél adag babgulyást kapunk. Víz, tea, nincs. Semmilyen más folyadék sem. A leves nem esik jól. Már majdnem hideg, s az íze sem az igazi. Odaadom Balunak. Kicsit csalódott vagyok. Mert a szervezõváltás ( más lett a fõszervezõ ) csökkentett a színvonalon. Már ami a célba érést illeti. A pontokon a tavalyihoz hasonlóan minden rendben volt. A pontõrök kedvesek, mindenütt volt ellátmány, több helyen meleg tea, ami ebben a cudar idõben segített túlélni. Átöltözünk. Végre száraz ruha. Aztán elindulunk. Hamarosan jön a vonat. Közben betérünk a sarki krimóba egy jégerre és forralt borra. Aztán búcsút veszünk Maglódtól. Vegyes érzelmekkel szállunk a vonatra... Mindentõl függetlenül jó kis túra volt. Ha megrendezik, jövõre is megyünk...




 

 
 
 Túra éve: 2014
olsenTúra éve: 20142014.09.29 11:07:39
megnéz olsen összes beszámolója

 szia emberek,az Attiláról..


Az Etele magyarított Dunakeszirõl indul,a vonat meg a Nyugatiból..már itt sok az ismert arc,van a hölgy kékmackóalsóban,a torinói barna-szürke színekben,Isti fehérben,Zsolt zöldben,Angyalka és Csaba fekete felsõben,szóval színes egyéniségek vagytunk ottan,és volt a másik közönség kevésbé színesben,inkább a terepszín és a varjújelleg dominál,de a jókedv és a magyarság együtt volt. Zászló is kerül,a színösszeállítása nem fog meg,és érkezik a szervezõ,rugalmasan kezeli az elmaradt elõnevezõi névsort és a tömegrajt is kiscsoportosra változik,hamar legombolnak rólunk egy összeget és cserébe egy színes itiner sok mindent tudat velünk,az útvonalat illetõen viszont szó – vagy betûfukarnak bizonyul,sebaj,ez Magyarország,végig jó helyen leszünk,és szalagok is vannak ígérve..hát akkor gyerünkbe állunk hárman,egy nõi tag és két nem nõ,kis bizonytalankodás után csapódunk a népek után,majd a szalagok láttán elõzgetni is kezdünk. Kél a nap,harmatos a fû,remek a hangulat,elsõ pontban hamar pecsét és húzunk,melegszünk,vetkõzõdés is van egyeseknél-ketteseknél,máris a Somlyó buckáján csámpázunk,pontõr itat-etet,nem még,de azért köszike..le Fótra,a gombai cuki teraszán ismerõs arcok,a két keresztnevû barátnõjével,Zsoltival,késõbb megtudjuk,cukrászkupont esznek le,amit mi a hirtelen indulásnál nem húztunk be..sebaj,dió van,ez is valami,föl a Laci kilátójába,ezúttal nyitva,naná,hogy fellépcsõzünk,az életveszélyt a Nagykörúton gyakoroljuk kerékpáron,ez ahhoz bizony nokkedli..fotózunk vadul,és pecsételõs pont,remek vörösbor,akár toborzani is elmenne,ettõl csaptak fel anno a béresgyerekek huszárnak. És kiállítás, ruha és fegyver,de menni kell,gyorsan,mert örexik a túráló menetközben is..lemaradok átöltözni, rövidnadrágos figurát veszek elõ a jelmeztárból,közben a kevéshajú,két keresztnevû ér utol barátnõjével,bizonyosan örexik Õ is,hiszen néhány száz méteren át együtt toljuk a távot,közben beszélget,ilyesmi csak a célban szokott elõfordulni vele..és velem..persze unják a slatyit és fotó után távoznak,még látjuk,ahogyan a nõ leborul a nagykopasz mögött és csókolja a lábanyomát..vagy csak esett egyet?de közben a Bolnokán vagyunk,pecsét és alma,gerinc,hosszan,de levág belõle az autós út,így kerülõvel tartunk a Hollósra,itt is örömködés,nyakunkon Isaszeg,nagy trakta,kenyér és hagyma és zsír,víz minden mennyiségben,és nemcsak a Rákos patakban..kis fölfelé,kereszt mellett a zöld jel,itt is segítõk igazgatják lábunk alatt az avart,meg csokis parány,télleg odafigyelnek a részletekre. Fent a síroknál is alma vízzel és teával,nna,és nem is rossz..gyerünk le az Öreghegyrõl,a yetit érjük utól,aki kistávozik,útbaigazítjuk és állva hagyjuk,tíz év a javunkra..a hegy alatt tábortûz és fegyverbemutató, hidegen hagy,haladunk elfelé..és sok betonos fölfelé után a péceli siló..itt is remek hangulat,remek tea,a kilátások több mint jók..nyomás a kukoricás mellett,és szembe is jönnek,egyéb kategóriás túrálók,gombás kosarak és különbözõ ivarúak,csak úgy..fáradt játékost futunk le,biztatjuk,de vannak segítõi..és Maglód,szedem a diót a fa alól,mert a benszülött még kora délutánig sem söpörte össze,módos község lehet..itt a cél,kitûzõ helyett hûtõmágnes meg golyósíró,de remek a gulyás és bor és a kávé is (bár tejszínhab nem volt),aranyos menyecskékkel,a vonat elment,még benézem a menetrendet,ami szeptember huszonhatig egészen jó volt,de ma már huszonhét van,és az a vonat pedig nincs..összedõl bennem a MÁV felsõbbrendûségébe vetett hitem,és közben mindenki befut,akit nagyon elhagytunk útközben,a másfél óra várakozás a település helyi szokásainak tanulmányozásával telik,elsõsorban a szexuális vonalat gyanúsítjuk,aztán a gombázást,mint népszokást..ami meggátolta a mai naptól érvényes menetrend kilógatását,vagy legalább a másik begyûjtését,vezetnek minket az írott betûk eleget amúgy is..


szóval jó kis túra volt,nem nyomott a politika és én sem nyomtam senkit..így is lehet egymás mellett élni két jégkorszak között,még a Kárpát medencében is,köszönjük..

 
 
 Túra éve: 2013
MirPTúra éve: 20132013.10.20 16:14:34
megnéz MirP összes beszámolója

Túrabeszámoló és képek a turazo.ininet.hu oldalon!