Túrabeszámolók
|
|
Este 6-ra volt egy találkozó megbeszélve Adrival a Lágymányosi hídnál, amit az érkezõ vihar miatt elsõ körben eltoltunk kérdõjelesre. Ezután Krisztivel a kertben futottunk egy-két kört a kezdõdõ szélviharban, megpróbáltuk gyorsan összeszedni a szél által mozdítható dolgokat. A vihar iszonyatos széllel és nagy mennyiségû esõvel összességében kb. 1 óra alatt elvonult. A vihar és a sok rémisztõ hír miatt inkább kicsit toltunk az induláson és otthonról csak 18:40-kor indultunk.
A rajtban voltak még rajtunk kívül jó néhányan, többek között kesser ismerõsök – Zem, Brezkó, Csuhás, Zferke – akiket nem zavart, hogy milyen idõjárás volt nemrég. Az itinerre 19:35 került rajtidõnek, bár valójában csak 19:45-kor indultunk el. Az elsõ pontot gyorsan elérjük a néha csepegõ esõben. A ponton azt az infót kapjuk, hogy állítólag a felhõ szélén vagyunk, 1 óra múlva már nem lesz semmi. Az égre pillantva ebben nem nagyon hiszünk, de legyen így. Szõlõk között haladunk elég sokat, majd valahol keresztezni kellene egy patakot, amit nem veszünk észre, pedig tudtunkkal nem tértünk le az útról. A csepegõ esõt a szél az arcunkba fújja, de nem vészes, örüljünk, hogy a nagy vihar már elment. A lányok még az elején felvették az esõkabátot, én mindvégig kitartottam nélküle. Viszonylag sokáig menetelünk bokros részeken, erdõszéleken. Nadapra érve egy útkeresztezõdésben kicsit gondolkoztunk merre tovább, majd sikeresen jó irányba kanyarodtunk és felfelé haladtunk aszfalton. Az alappontnál a csokit gyorsan megettük, már éppen kezdtem éhes lenni, így nagyon jól jött. A Bence-hegy elõtt nem sokkal értük be a 10 perccel hamarabb indult 4 tagú kessercsapatot, együtt kaptatunk felfelé a meredek, de szerencsére rövid emelkedõn. Fent a pecsét után kicsit gyönyörködünk az éjszakai tó panorámájában, majd indulunk tovább hosszasan a szerpentin úton. Nemsoká visszafordulunk Nadap irányába, ahol tõlünk nem messze jobbra, a késõbb indulók még felfelé gyalogolnak a Bence-hegyre. A focipályánál kis jelzéskeresés után elindulunk a kijelölt úton, enyhe emelkedõn. Gyapjaszsáknál finom zsíros kenyér vár minket lilahagymával, amit a hideg szél miatt menet közben fogyasztunk el, mert nem esik jól megállni. Sukoró szélén haladunk el nemsokára, majd indulunk Meleg-hegy irányába. Nem meredeken, de hosszan emelkedik az út, nem fázunk, hiába a júliusi tizenegynéhány fokos éjszaka. Elérjük a P sáv jelzést, melyen jobbra fordulunk és párszáz méter után tanakodunk. A térkép szerint élesen balra a S sávra térünk, majd nemsokár letérünk enyhén jobbra és még egy enyhe jobb kanyarral érjük el a hegy tetejét. Itt a GPS segítségét kérve így is tettünk, mint ahogy a térképen is volt. A pontõrök csodálkoztak is, hogy honnan érkezünk. Pecsét és egy geoláda levadászása után indultunk lefelé a már helyes úton. A kapott térképen hiába van a S majd jelöletlen út berajzolva, nyílegyenesen kellett volna felmenni a csúcsra. Ha még a pont elõtt nem nézzük a térképet, csak követjük a P jelzést, egy fehér tábla figyelmeztetett volna, mint már több helyen is a túra során. Csak azt nem értjük a térképen miért volt más út jelölve, mint amin menni kell. Mindegy, túlvoltunk rajta, ismét célba vettük Nadapot, egy nagyon rövid szakaszon érintettük az elsõ két pont közötti útvonalat is. Kifelé haladtunk már mikor egy úr kérdezte: „Hova mentek gyerekek?”, a válasz: „Túrázunk egyet.”. Erre nem tudott mit mondani, csak nézett egy nagyot, mi pedig mentünk a Csúcsot-hegyi elágazásig, ahol elõször aszfalton enyhén, majd egyszemélyes õsvényen meredekebben közelítettük a hegyet. Fent a kedves pontõr pecsét után almával kínált minket, amit köszönettel vettünk. Nem lehetett egyszerû neki ide felcipelni ennyi almát. Visszafele közeledve már az elõbb említett elágazáshoz találkoztunk ismét a kessercsapattal, de mi már túl voltunk a pecséten, õk még felfelé tartottak. Sokáig gyalogoltunk még az aszfalton, meg is állapítottuk, hogy ezen a hideg szeles júliusi éjszakán már elég lett volna az a 20 km, amin itt már túl voltunk, de menni kell, messze még a vége. Sok kanyar után végre elértük a letérést az aszfaltról, és szekérúton haladtunk az erdõ szélén. Egy visszafordító kanyar következett a patak feletti hídon, ami elég sáros volt, így a híd szélén a gazban keltünk át rajta, majd néhány méter múlva jobbra fel a Cseplek-hegyre. Sötétben nem nagyon lehetett látni a tetejét, de valahogy olyan érzésünk volt, hogy csak nem akarunk felérni, de azért sikerült. A túra során itt találkoztunk a legviharosabb széllel. Szegény pontõr két bokor közé próbált befeküdni, hogy egy kicsit legyen komfortérzete. Visszatérve a P jelzésre folytattuk utunkat, aztán a szõlõk után az útvonal elhagyja rövid idõre a jelzést, egy kanyarlevágás erejéig. Néhányszáz méter után kellene rá visszatérni, de egy kicsit túlmegyünk rajta, pedig néhányan tanakodnak is, hogy vajon merre tovább. Aztán meglesz a helyes út és felmegyünk az egyszemélyes ösvényen. A túra során megszoktuk a sok kis fehér útjelzõ táblát, itt nem volt, tovább is haladtunk elõször a leágazáson. Pecsét után a lefelé út nehezen megtalálható után pedig az éjszakában veszélyesen meredek. Bár egy helye kötéllel biztosított rész volt – ezt köszönjük –, de utána a sziklák között nem volt könnyû megtalálni a helyes utat, több szalag segített volna. Végül, ha lassan is, de leértünk a fõútra és már csak egy pont volt hátra. Itt pecsét után gyorsan indultunk tovább – a 170 méterre lévõ geoládát is kihagyva –, nemsokára ráfordultunk a célegyenesre és 2:43-kor, valójában 6:58 perc alatt teljesítettük ezt az éjszakai túrát.
A célban a megérdemelt kitûzõ és emléklap átvétele után nagyon finom gulyást kaptunk. Valamivel 3 után indultunk haza, az ismerõs kessercsapat addig még nem ért be, de mint utólag megtudtuk 3:20 körül célba értek õk is. Gratulálunk Nekik is és minden teljesítõnek. Összességében tetszett a túra, örülünk, hogy a vihar nem vette el a kedvünk és elindultunk.
Karcsi - www.k-k.hu |
| | | | |
|
Karcsi 1 hétig gyõzködött, hogy menjünk el a Ságváron megrendezett Löszölõ túrára. Nehezen vettem magam rá, mivel mostanában sûrûn járunk túrázni, aztán péntekre eldöntöttem, mégis túrabakancsot veszek és indulhatunk is. A túrák elõtt a korai felkeléssel vannak némi problémáim, így is történt. Szombaton reggel fél 5 körül ébresztett Karcsi, morgással indítottam, mire bejelentette, hogy legkésõbb 5:40-kor elindul itthonról. Ekkor 5 perces magamhoz térés után lebattyogtam a konyhába és magamba zúdítottam egy jó adag, frissítõ kávét. Ekkor már elkészültek a szendvicsek, csak csomagolásra vártak. Összekaptuk magunkat és sikerült is 5:40-kor elhagyni a családi fészket. Pestrõl Budára haladva át a városon megállapítottuk, hogy van azért forgalom. Az autópályára érkeztünk, ahol szintén sok autót láttunk, ezek a korán kelõk és a Horvátországba tartó utasok.
Kb. 6:50-re megérkeztünk Ságvárra, a rajthelyen gyorsan kitöltöttük a papírokat és pár perces cihelõdés után 7:00-kor indultunk útnak. Elõször a P+ jelzést követve haladtunk a ságvári házak között, majd kanyarogtunk a szõlõtõkék között. Ezeket elhagyva 3 km-t megtéve érkeztünk az elsõ ponthoz, ahol gyors matricaragasztás után tovább igyekeztünk. Ekkor már szalagot követtünk. Egy betonos úton haladtunk sokáig, kicsit emelkedõsen, mire elértük a 65-ös utat, amin áthaladva szekérútra érkeztünk. Hosszasan gyalogoltunk, balra tekintve falut tekinthettünk meg, templomtornyot láttunk. Majd egy szántóföldre érkeztünk. Egy hosszabb emelkedõs rész következett, melynek jobb oldalán végig kukoricás mellett haladtunk. Felértünk, majd búzamezõ mellé kerültünk. Ezen haladtunk jó darabig, hirtelen balra kellett vennünk az irányt. Mentünk, mögöttünk is jöttek, egyszer csak egy tóhoz érkeztünk. Itt gyanússá vált, hogy nem látunk szalagot és az eddig mögöttünk haladó túrázókat. Ekkor beleolvastunk az itinerbe, melybõl kiderült, hogy nem erre kellett volna jönnünk. Gyorsan pár perces kitérés után visszataláltunk a helyes útra. Két oldalt búzatáblák mellett haladtunk, az úton pedig napraforgó állta utunkat. Nagyon érdekes rész volt, messzire lehetett követni az út vonalát. Ezen battyogtunk, mire elértük a 2. pontot. Itt gyors matrica, körbenézés és indultunk tovább. Ahogy haladtunk és jobbra tekintettünk egy szép halastavat pillantottunk meg. Ezt csak a hosszabb távos túrázók élvezhették, a látvány önmagáért beszélt. Ismét szántóföld mellett mentünk, elértük Ságvárt. Ugyanis ez a túra 2 részbõl állt, egy rövid körbõl és egy hosszabb körbõl. Sikeresen körbe jártuk a kis kört, az autónkhoz érkeztünk, ott ittunk pár korty vizet, otthagytam a melegítõ felsõm és loholtunk tovább. A sárga jelzést követve enyhe emelkedéssel felmásztunk a Bújó likhoz. Ott Karcsi becserkészte az ottani geoládát, gyors matrica után a likon átbújva haladtunk tovább a sárgán. Egy szekérúton haladtunk, amikor hátulról kedves ismerõs ujjongására figyeltünk fel. Gyors köszönés után elrohant Maci ismerõsünk a haverjával. Egy rét szélén haladtunk át, elõzgetve túratársainkat. Majd egy lánynak is köszöntünk, akivel szóba elegyedtünk. Ekkor már 3-an haladtunk, õ is jó tempót diktált. Kiderült róla, hogy Siófokon lakik, most a 2. egyedüli túráján vesz részt és Zsuzsinak hívják. Ekkor már 3-an haladva elhagytuk a sárga jelzést és a S+-ra tértünk rá. Itt egy gémes kutat is láttunk. Szép réten haladtunk tovább, enyhe emelkedéssel. Egy gerincre érkeztünk, ezen haladva értünk a 4. ponthoz. Itt frissítõ várt minket. Itt is gyorsan végeztünk és haladtunk tovább. Majd egy patak felett átkeltünk és betonos út következett. Innen balra tartva a rövid táv elhagyta az utat. Ám mi ezen maradva legalább 1 km-t haladtunk, amikor balra vettük az irányt és egy igen durva emelkedés következett. S rom jelzésen felkapaszkodtunk, én a végén már négykézláb mentem. Felértünk a Böre várhoz, persze ez csak egy földvár jellegû. Itt az 5. ponton csatlakozott hozzánk 4. tagnak egy középkorú férfi, már ekkor 4-en haladtunk tovább. Ugyebár felmentünk, innen le is kellett másznunk. Meredeken haladtunk lefelé, a végén kiértünk egy aszfalt útra, melyen szerencsére nem kellett sokat haladnunk. Errõl bal irányba letértünk és hosszan emelkedõs útszakaszra értünk, mely a Flóra-hegyhez kísért minket. Itt egy geodéziai torony állt, melyet most kihagytunk. Itt a 6. ponton házi pogácsa várt minket és szõlõcukor, valamint frissítõ. Pár perces pihi után már indultunk tovább, hiszen még bõ 15 km volt hátra. Kicsit rét szélen haladtunk, majd visszatértünk az erdõbe. Itt annyira beszélgettünk, hogy azt hittük eltévedtünk. Majd jöttek túrázók mögöttünk, akkor láttuk jó irányba haladunk. Itt is néhol kissé emelkedett, szalagozás után a P jelzést kellett követnünk. Ez irányba ismét levadászott Karcsi egy ládát, 5 perces várakozás után haladtunk tovább, majd a P-rõl S-re tértünk át. Ezen is hosszasan gyalogoltunk, errõl rátértünk a P+-ra, amely a 7. pontig vitt minket. Itt is némi frissítõ, utána igyekeztünk tovább. Itt volt egy út, innen tértek be a rövid távosok az útra és innen már a 2 táv együtt haladt a célig. A P+ jelzésrõl hirtelen alig észrevehetõen szalagozás mutatott, hogy tartsunk balra. Egy kijárt úton haladtunk enyhe emelkedéssel egy csúcs kõig. Itt is volt egy láda, Karcsi elõre sietett, mi pedig 3-an egy meredeken lefelé tartó úton a Betyár barlangig (12-es szoba) lecsurogtunk. A középkorú férfi egy zseblámpával bejárta a barlangot, mi csajok addig kint vártunk. Amikor kiért, akkor Karcsi is visszaérkezett és már mentünk is tovább. Innen folytatódott a még durvább lejtõ, ahonnan leérve hamarosan kiértünk a Jaba völgybe, ahol reggel már jártunk egyszer. Ezen áthaladva visszagyalogoltunk az erdõbe. Itt még várt egy emelkedés, nem túl meredeken ívelt, de hosszasan. Ekkor már kezdtünk fáradni. Innen még 4 km volt hátra a célig. Legyûrtük az emelkedést, végre vízszintesen haladt az út, amikor rátértünk a P+-ra. Aztán nyílegyenesen ezen haladtunk a célig. Ám a végén egy jobb földútról le kellett volna térnünk, ugyanis arra vezetett volna a jelzés, de mi nem vettük észre. Némi módosítás mellett innen is bejutottunk a célba, ahol fáradtan átvettük a kitûzõket, megettük a finom helyi specialitású levest.
Elköszöntünk a Zsuzsitól, és a középkorú férfit pedig elvittük Székesfehérvárig, egészen otthonáig, mivel szinte útba esett nekünk (utólag jutott eszünkbe, hogy be sem mutatkoztunk egymásnak). Majd Fehérváron gyors tankolás után fáradtan hazautaztunk. Amennyire nem akartam részt venni e túrán, nem bántam meg. Magával ragadott a ságvári dombocskák szépsége, és rádöbbentünk, hogy mennyi hely van még Magyarországon melyet nem is ismerünk.
Kriszti - www.k-k.hu |
| | | | |
|
