07:45-re érkeztünk meg Vácra a Piarista Gimnáziumhoz,ahol még javában tartott a szervezõ által a segítõkezek oktatása,hogy mit és hogyan kell csinálni,de 08:15-kor útra tudtunk kelni.A városból kifelé vezetõ mintegy 4 km-en jó kis aszfalt menetben volt részünk,de nem ez volt a túra legkellemetlenebb része.Amint kiértünk a városból rögtön belebotlottunk az 1.ep-be,de a lányok éppen csak kiszálltak a kocsiból,igazából még be sem tudtak "rendezkedni".No, de sebaj megkaptuk a pecsétet és már nyomultunk is tovább a Naszály-csúcs felé.A Naszály-csúcsra felkapaszkodni nem volt egyszerû dolog.Még a felfelé mászásunk elsõ szakaszán utolértük a 2.ep-re igyekvõ pontõrt,akitõl útközben megkaptuk a pecsétet.Pár lépés múlva megkaptuk a 3.ep-re igyekvõ pontörtõl is a pecsétet.Innen kezdett igazán meredekké válni a hegy.Rendesen bele lehetett izzadni.No, meg fáradni.Ezen a szakaszon le is szakadtam a többiektõl,és egyedül folytattam az utam.Miután felkapaszkodtam a csúcsra,megjutalmaztam magam egy pohár teával.Még egyszer visszapillantottam Vác városára,és elindultam lefelé a Török-rét felé,ahol a 3.ep-nek kellett volna lennie.Az erdõbõl kiérve egy hosszú mezõ következett a Gyadai-rét.Itt elég kellemetlen,csípõs,hideg széllel szemben gyalogoltam a Gyadai-tanösvényen keresztül,az Oriások pihenõjén át,a Rockenbauer-kopjafáig.Itt megpihentem egy picit,amíg elolvastam az emléktáblára írott megemlékezést Rockenbauer Pálról,és a Kék túráról.Innen leereszkedve Katalinpusztára a kocsmában kötöttem ki,ahol a 4.ep volt és itt a lányok is a helyükön voltak.Kaptam teát,zsíros kenyeret és már indultam is tovább.Tudtam sokat nem ehetek mert innen megkezdõdik a lassú emelkedés az 5.ep-re.A Bik-kútig és utána kb. 1,5 km-ig viszonylag elég kényelmesen el lehetett sétálni.Ezután jöttek a megpróbáltatások.A meredek hegyoldalon gyalogolva,éppen le nem csúszva haladtam elõre.Mikor azt hittem,hogy már a csúcsra érek,ismét lefelé vitt az út.Majd fel és megint le,aztán hirtelen fel a csúcsig.Ide már négykézláb kapaszkodtam fel.Eszembe is jutottak a rajtnál a Testnevelés Fõiskolai melegítõbe öltözött lányok.Na -gondoltam- a talajgyakorlat sem maradhat el.De meg lett,fel értem a csúcsra 5.ep.Innen lefelé a jó meredek hegyoldalon fától-fáig haladva -már ha éppen megtartott a fa- leereszkedtem a hegy lábáig.Egy kis jobbra-balra cikk-cakkban haladás után rátértem arra az útra,amin reggel haladtam egészen a város határáig ahol a 6.ep-n vártak a lányok egy pecsétre.Innen a reggeli 4 km-et megismételve visszatértem a Piarista Gimnáziumhoz a célba.A célban miután leadtam a pecsétes lapot,a lányok kedvesen megvendégeltek teára és zsíroskenyérre.Amíg eszegettem és iszogattam megkaptam az oklevelet,a kitûzõt és egy ajit.
Összegzés:
A túra és útvonal jó,a hegymenetek nehezek,erõtpróbálóak
Az itiner jó,részletes, a térkép fénymásolt nem igazán lehet kivenni,hogy melyik úton haladok.Aki tudja nyomtassa ki színesben.
Az ellátás - tea és zsíroskenyér útközbenKatalinpusztán és a célban
Szerdai napon csengett a telcsi, Peti volt az, egykori osztálytársam, barátom és túratársam. Megbeszéltük, ha Szombaton valami oknál fogva nem tudjuk megoldani a disznónak a vashiányát, akkor tudok menni Mátrafüredre. Nem jött össze a disznólkodás, így hát Szombaton elmentünk Mátrafüredre, a sertés meg kapott egy hét életet.
910 méteres szintkülönbség, érintjük Magyarország legmagasabb pontját, elégnek találtuk a 20-as távot. 08:00-kor útnak indultunk, kifelé a nyugodt kisvárosból, a helyiek éppen csak ébredeztek, mi meg azon tanakodtunk milyen jó lehet itt lakni, nyugalomban távol a város zajától.
Rögtön felkapaszkodtunk a Muzsla-tetõre, nem is volt vészes. Igazából most így visszagondolva nem is emlékszem rá, hogy erõlködtem volna. Nem is idõztünk, sokat indultunk tovább a Rákóczi-forrást, majd a Bérc Hotel keresztezõdését érintve, ahol „összefutottunk” újdonsült túratársunkkal, Adrival szépen „lassan„ megérkeztünk Mátraháza parkolóba, ahol a tûzoltók már ették a frissensült lángost, pár perc múlva megérkezett a helyi szerv (rendõrök) is, és csatlakoztak a lánglovagokhoz. A parkolóban beért minket Adri kolléganõje, Ilona is, és már négyen folytattuk utunkat, egy darabig. Már vártam, hogy a Pisztrángos-tóhoz érkezzünk. Mivel még sosem jártam itt egy olyasmit képzeltem el mint Koszovóban. Nem olyan.
http://docler.hu/gallery/image/181843
A Kékesre felkapaszkodva, az étteremben megettem egy almát és ittam két pohár teát. Isteni finom volt mind a kettõ. Innen lefelé laza futásba kezdtem. A fagyott hó megtartotta csekély 85kg-mat ,de miután már a sziklás rész jött éreztem meg kéne állni, mert baj lehet, így hát megöleltem egy fát mint Micimackó a mézes csuprot. A Vályús-kúti ellenõrzõpontot majdnem sikerült kihagynom, de azért megjelentem. Innentõl már csak lefelé vezetett az út ami a hegyi patakocska mentén be is vezetett a kisvárosba. A patakocska mentén gyalogolva túlélési gyakorlat feelingem volt. Erõs késztetést éreztem, hogy megkóstoljam a hegyrõl lefelé csordogáló patakocskát, és ittam kettõ "marékkal". Pont ahogy emlékeztem az ilyen hegyi patakok ízére, a hó és a sziklák íze keveredett. Eszembe jutott a 2007-es "Négyszögletes kerekerdõ" túra, amikor a nagy nyári melegben elfogyott a vizem és kitérõt kellett tennem egy faluba vízért. Elõször mindig csak egy-két kortyot szabad inni, majd miután megtettünk a patak mentén több száz métert, és meggyõzõdtünk róla, hogy minden rendben van, akkor lehet belõle bõvebben is szürcsölni.
A célban terülj-terülj asztalkám és meleg tea fogadott.
Összegzés:
A nevezés pörgõs volt, a nevezési díj nem volt vészes, sõt.
Itiner, térkép, részletes busz és vonat menet rendel jó.
Út közbeni ellátmány szintén jó.
Ez egy igazán jó túra volt.
Az általam készített képekbõl a videóm itt látható:
(Ez a túrabeszámolóm a képeimbõl való videószerkesztés miatt egy kicsit elhúzódott.)
Miután megérkeztünk Csókakõre,és megtaláltuk a Bogi-pincét,egy gyors nevezés,és a kisüsti után nekivágtunk a távnak. Megtámadtuk Csókakõ-várát,de hármunk közül csak egyedül vettem be.A jutalmam egy müzli szelet,és a havas táj látványa.A vár túlsó oldalán,kissé csúszós lépcsõn,óvatosan leereszkedve a völgyben folytatódott utunkat,majd a Buhin-völgy emelkedõjén eljutottunk a Cser-vágás ep.-ig.Cser-vágástól Csákberényig egy hosszú,unalmas rész következett.Csákberényben a Vértes-Gyöngye vendéglátó-ipari egységben volt a 2 ep.Itt megpihentünk egy kicsit és pótoltuk az elhasznált kalóriákat.Csákberénybõl kivezetõ úton egy ház ablakából kiszóló néni terelt minket a helyes útra.Ekkor láttuk meg,hogy valakik már visszafelé jönnek, akik sikeresen túlmentek a keresztezõdésen.A faluból kiérve az erdõben egy kissé hosszú,húzós emelkedõn a Gémförtés-völgyön mentünk felfelé egészen a hegytetõig ahol összefutott a 15 km,és a 25 km-es táv.Innentõl egy kicsit lejtõs úton haladtunk egészen a Szép kilátás hegygerincig ahol már sokan gyönyörködtek a kilátásban.Itt szinte minden irányból lehetett hallani a „áááá,de szép”,és a „aszta de gyönyörû” mondatokat.Majd ezután következett a „fekete leves”.A szikláról lefelé vezetõ keskeny,csúszós úton a gyönyörködés,és csodálkozást kifejezõ mondatokat felváltotta a „q…a életbe minek jöttem erre” és a „q…a a…t a szervezõknek” kicsit ingerült túrázók mondatai.Miután szépen leereszkedtünk a hegygerincrõl és a Piroska-emlékmûnél jobbra fordulva rátértünk az Ezerjó borútra.Ezen az úton elértük a Sáfrán-pincét.Itt volt a 3 ep. ahol forró teát,és a házigazda borát lehetett iszogatni,és egy kicsit megpihenni.Itt az emberek elfelejtették a hegygerinc megpróbáltatásait.
A Sáfrán-pincébõl tovább haladva kevés gyaloglás után szintén egy „búfelejtõ” helyig,a Kis-pincéig vezetett az út.Itt is meg lehetett kóstolni a gazda borát,és a mustot.Innen már csak pár száz méter volt a célig,ahol hogy-hogy nem szintén forró tea,bor,és zsíros kenyér fogadta a túrázókat.
Ismét eljött a Mikulás ideje.Volt osztálytársam és egyben barátom már napokkal elõre jelezte,hogy el kéne megint menni,és találkozni a bakonyi mikulással.
Így hát megérkeztünk Zirc településre,és már mentünk is nevezni.
Tavalyról emlékeztünk a jó sáros útvonalra,de hát kit érdekelt.A lényeg,végre kint a szabadban ezen a kora téli,kellemes,enyhén hûvös napon.
Már az elsõ lépésektõl a cseszneki várkert sörözõt,és a mikulást vártam azaz,hogy odaérjünk.
A várkert sörözõnél a kötelezõ szendvics és tea mellé természetesen a helyi borból is kellett egy keveset hörpinteni.
A mikulásnál a fáradt emberek kicsit felvidultak,persze a férfi társaim inkább a krampuszlánytól.Innentõl fogva elég unalmassá vált a túra,fõleg az utolsó 5 km-es szakasz a Cuha-völgytõl.Mikor a vasúttól beljebb a mezõn folytatódott az út,és láttam az elõttem haladókat,eszembe jutott egy részlet egy általam régebben olvasott könyvbõl:
Eric Lambert:Zöld Árnyak szigete
"Ha a dzsungel tetejét le lehetett volna emelni,aki repülõgéprõl tekint le,fantasztikus képet látott volna.Láthatott volna bennünket,amint ezren meg ezren,kígyózó vonalba oszlunk.........."
Nos ez jutott eszembe amint elõrenéztem és láttam az elõttem haladókat 15-20 méteres távolságra egymás mögött,és hátam mögött úgy szintén,amint haladtunk Zirc település felé.
A "célban" a szokásos elismerések,és egy vagy kettõ pohár forró tea.
A nevezésnél lehetett volna 3-4 fizetõ hely,így elkerülhetõ lett volna az ajtóban a kisebb ütközések.
A térkép + itiner jó,jól lehetett vele tájékozódni.
Az útvonal jó,kellemesen megerõltetõ.
A hangulat,ahogy az arcokat néztem,és a szófoszlányokat elkaptam a Cuha-völgyig kitûnõ.
Én jól éreztem magam,ez bizonyítja az általam készített képekbõl egy kis videó ami itt megnézhetõ:
http://vimeo.com/8052972
Amikor megnéztem a túranptárt, hogy milyen túrák lesznek a hétvégén, a múlt heti Tátralátón szerzett enyhe lábsérülések, és kisebb fájdalmak után a Csabdi 30 mellett döntöttem.
Gondoltam ez egy könnyûcske túra lesz, persze kellemeset csalódtam. Nem volt könnyû, de nem is volt olyan egetrengetõen nehéz.
07: 10-re értem a sörszalonhoz. 07: 15-ös indulást írattam a lapomra, de 07: 30 lett belõle. Mikor elindultam a piros jelzésû úton rövidesen egy kaptatón felmentünk a hegyoldalra ahonnan szép látvány tárult elénk amint a völgyben megpillantottuk Csabdi települését.
Mikor az elsõ 2km-es szakasz tetõpontját elértük (200m), innentõl enyhe lejtõs szakasz következett kisebb emelkedõvel, mígnem elértük az 1ep-t (Tükröspuszta). Ezt követõen szinte észre sem vehetõen, hosszan elnyúló (3km-es), emelkedõs szakasz következett, majd ezután jött a Somlyó-hegy megmászása, amit már azért combban meglehetett érezni, de a tetején a 2 ep-n (Somlyó-kulcsosháznál) „jutalmul” kaptunk csokit és vizet. Itt már csatlakoztam egy ifjú hölgyhöz, és egy „idõs bácsihoz" (mint késõbb megtudtam 50 életévét, töltötte be). A nevüket sajnos nem tudom, hiszen a bemutatkozás úgy elmaradt, csak túráztunk.
Innen egy kicsit még másztunk felfelé, majd leereszkedtünk mintegy 450m magasságból, 200m-ig, és így haladtunk kisebb emelkedõkkel 6km-et, mígnem elértük a 3ep-t (Nagyegyháza). Itt pótoltuk folyadék veszteségeinket és indultunk tovább.
Innen ismét lefelé ereszkedtünk, balról a mészkõ-hegység sziklái magasodnak, mi a tövében haladtunk, mindaddig, míg egy elég meredek kapaszkodóhoz nem értünk amit megmászva elértük a 4ep-t (Óbarok-sziklát).
Innen számomra egy elég gáz szakasz következett. Végig enyhe emelkedõn (300m-ig), tûzõ napon haladtunk, mígnem (kissé leszakadtam a túratársaimtól), Csabdi feletti hegyrõl leereszkedtünk Csabdi településbe. Itt volt egy rosszul benézett fordulóm, míg mindenki jobbra fordult én balra fordultam és innen közelítettem meg a falut nem nagy sikerrel, sõt semmilyen sikerrel, mert a kertek végétõl sehogy sem tudtam bemenni a faluba.
Így hát visszamásztam a hegyre és megkerestem a helyes irányt. Miután sikeresen megtaláltam leereszkedtem a templomromhoz, itt megpillantottam a kis kék kutat, és leküldtem 1 liter jó hideg vizet, és a piros jelzésen bementem a célba, (13:00-ra), ahol megkaptam az emléklapot, kitûzõt, és képeslapot. Egy rövid étkezés, pihenés, és indultam haza.
Az útvonal jó, kellemesen megerõltetõ.
A térkép, és itiner elég jó, lehetett vele tájékozódni. Igaz volt egy-két pont ahol pontosabban is le lehetett volna írni, hogy mi, merre, hány méter.
Az ellátás: kaphattunk volna egy kicsit több vizet. Talán a 4ep-hez lehetett volna egy „feltankoló” pontot létesíteni, mert ezután tûzõ napon mentünk, és eléggé fogyott a víz
Túrabeszámoló helyett csak véleményt mondok az egészrõl.
Az elõttem író geribával ellentétben én nem vagyok egészen megelégedve, fõleg a szervezéssel, a frissítõ és étkezõ pont volt rossz helyen.
Az útvonal jó, megerõltetõ, embert próbáló.
Térkép saját készítésû, de legalább van. Tájékozódni úgy-ahogy de lehet vele.
Itiner nincs.
Legalább egy-két necces helynél némi megjegyzés elkelt volna.
Itt gondolok a bányapusztai „erdészház” utáni keresztezõdésnél, mikor is a hegyoldalon a fák törzsén jól láthatóan piros szalaggal át van tekerve, miközben a kék jelzést az alacsony fa koronája eltakarta. Az elsõ ízben erre járó túrázó nagyon könnyen túl mehet rajt, mert a kék jelzés távolabb egyenesen jobban látszik. A kis házikót nem ártana egy táblával ellátni, hogy „Bányapuszta” hiszen ez is egy tájékozódási pont, és az ember már tudja, hogy ezt a pontot elérte, és rövidesen itt jobbra fel kell menni a hegyre. A következõ eltájékozódási pont, Bányapuszta után a hegy tetején a keresztezõdés. Itt ismételten jó lett volna itinerben megjelölni, hogy ezt a pontot elérve jobbra kell haladni, vagy (és ez jobb lett volna) egy pecsételõ vízpótló hely. Igazából a továbbiakban nem lehetett elvéteni az irányt, ámbár a sárga jelzéseket (legalábbis ami a túrára érvényes) át lehetett volna festeni, vagy legalább sárga szigetelõ szalagot kiragasztani, fõleg a Tolmács-hegy utáni részen.
Továbbá az útvonal mentén a természetes kutakat, forrásokat nem ártott volna megjelölni vízvételezési szempontból.
És itt rátérnék a folyadékpótlásra.
A viszonylag magas (1200 Ft) nevezési díjért elég szûken kaptunk vizet. Összehasonlítva más túrákkal, ahol a 30 km-es távra 600-800 Ft a nevezési díj, legalább a vízzel nem „fukarkodnak”.
Az elsõ ep. Magyar-völgy 2,1 km, itt még nem volt gond a folyadékveszteséggel.
A második ep. Magos-hegy 14,1 km-nél. Itt volt az elsõ és egyben utolsó vízosztási hely.
Már én éreztem magam kellemetlenül, amikor 14 km, némi emelkedõk és a Magos-hegy megmászása után mertem kérni a második pohár vizet.
Ahogy észre vettem a két pontõr mindössze 4 karton vizet vitt fel a hegytetõre. Biztos nem volt könnyû dolog felcipelni, és éppen ezért nem értem miért nem lehetett volna
Bányapusztán egy frissítõ pontot felállítani.
A következõ hely ahol vízhez lehetett jutni Nagy-Hideg-hegyi panzióban borsos áron,
1,5 liter ásványvíz 350 Ft. De, ugye amikor szomjas az ember akkor még 1000 Ft-ért is megveszi.A további km-eken jobban éreztem magam, mert tudtam pótolni a folyadékveszteségem, és fel tudtam tankolni 1,5 liter vizet, és lecsúszott egy korsó sör.
A kisirtáspusztai kulcsosháznál nagyon szívesen adtak TEÁT, és zsíros kenyeret hagymával.
Mi a baj a teával, és a zsíros kenyeres hagymával? Önmagában semmi, isteni jó reggeli. A teát citrommal ízesítik, mint ahogy itt is történt jól kiérzõdött. Jópár pohárral meg lehetett inni belõle nem sajnálták, sõt még vihetett is magával a sporttárs. Csakhogy a citromsavra, és a tea alkaloidjára hamar megszomjazik az ember, ezért szoktak a sportolók vizet inni sportolás közben.A hagyma szintén kívánja a vizet, fõleg ha még a vicces szervezõk új útvonalát is vesszük, egy 188 méteres szintemelkedést.
Hát valljuk be ilyenkor már egy kicsit húzós volt.
Tehát miután felértünk a Tolmács-hegyre ismét lehetett nyelni a vizet, már ha volt tartalék.
Azért a túrának van pozitívuma is, a célban egy tál gulyás.
A tanulság!!
Erre a túrára, aki elmegy, jobban jár és beszerez egy hivatalos Börzsöny turista térképet, ha esetleg eltévedne melyik úton, talál vissza, és hol vannak a vízlelõ helyek.
Az útra minimum 3 liter vizet vigyen magával.
Elõször is szeretném tiszteletemet kifejezni annak a két lánynak akikkel a túra során többször találkoztam,segítettem a helyes utat megtalálni,nagy hátizsákkal,a kijelölt úton,becsülettel mentek.Továbbá a Magyar Gárda gyõri szervezetének 6 tagjának is akikkel Vértestolnától masíroztam,és mindenkinek aki becsülettel végigment a távon.
Ismételten elérkezett a nagy nap.Immár hagyománnyá váló,minden év Júniusában megrendezésre kerülõ Szent László menet napja.Szép számban álltak katonák,és civilek a tatai Kossuth téren,a templom elõtt az indulásra várva.09:00-kor elhangzott a nyitóbeszéd,majd 09:15-tõl utnak indultunk,ki csapatban,ki egyéniben.
Tata városából kivezetõ úton elég sokan elkeztek rongyolni(sietni),gondoltam magamban majd a Turulnál megnézem õket.
Bajig sík terepen,tûzõ napon meneteltünk,majd eljött az elsõ emelkedõ(hegy),amely egy igen jó kis erõpróba volt mindenkinek.Innentõl fent a hegyen mentünk Tatabánya felé,majd a Turul elõtt völgybe le,és,vagy a piros úton,vagy a piros háromszögön fel kellett kapaszkodni a nagy sashoz.No itt az elején sietõ lányok,és fiúk már eléggé le voltak strapállódva.És itt jelentek meg az elsõ "csalók",mint tavaly,a piros jelzésû úton levágták az utat Vértestolna településig,holott a kék jelûn kellett volna menni.Majd Vértestolnától mûúton Tardosig,holott szintén a kék jelûn kellett volna menni.Ezt nagy számban katonák hajtották végre,tisztesek,tisztek.Tardosnál a Malom-völgyben egy "röpke" pihenõ,aztán irány Dunaszentmiklós.Mikor ide értem már kezdett alkonyodni majd valahol a Kõpite-hegy felé rám sötétedett,és az éj leple alatt beérkeztem Tatára a célba 00:40 percre.
Itt egy kis pihenõ,átöltözés,majd irány haza,fürdés,alvás,és Vasárnap egész napos pihenõ.
2007.06.30 Szombat reggel 07:45-re érkeztem Pápára a Reaktorhoz.Itt kitöltöttem a jelentkezési lapot,megkaptam az igazolófüzetet,térképeket,részletes útleírást,felvettem a szokásos 12kg-os zsákomat(azon dolgokat tartalmazza ami egy túra során szükséges lehet),és 08:00-kor elindultam.A részletes útleírásnak köszönhetõen elég könnyen lehetett tájékozódni,és haladni még nekem is aki sosem járt ezen a környéken.Pápáról kiérve elhaladtam a lovarda mellett,majd tovább egyenesen,a lókorház mellett,tovább sávolypuszta,majd egy földút keresztezõdésben balra Ugod irányába,itt volt az 1.ep.Innen be Ugodra,itt már találkoztam túrázókkal.Ugodról kiérve elmentem a Boldizsár tanya mellett,itt balra fel egy jó kis emelkedõ kezdõdött,és az erdõben folytattam utam,amíg elérkeztem a Húbertlakhoz(2.ep).Itt egy röpke evés,ivás és tovább.Innen szintén egy emelkedõn vezetett az út(nem volt vészes).Pár lépés(km) után megérkeztem a Gerence-patak melletti Odvaskõi pihenõhöz(3.ep).Innen egy jó gazos,helyenként a dzsungel kategóriát érintõ területen mentem tovább egész a Suttonyi-tóig,ami víz hiányában csak mocsaras,náddal benõtt terület.Innen tovább bandukolva eljutottam a régi kisvasút hídpilléreihez.Egy-két fénykép és tovább a Királykapuig,itt felírtam az ellenõrzõszámot,és mentem tovább a Kovácstanya túristaházig.Folytattam utamat a Hermán-kúthoz,a 4.ep.-hoz.Innen egy jó kis erõtpróbáló út következett,dombra fel,kivágott fákon bukdácsolva,le a völgybe,majd a túloldali domboldalon vezetett tovább az út.A dombos ,erdõs részrõl kiérve egy sík területen keresztül eljutottam az alsó Teveli-tó partjára.A parton haladva eljutottam a felsõ nagyobb tóhoz(5.ep).Itt jól esett a lekváros kenyér és az ásványvíz.Innen tovább haladva egy kisebb dombot megmászva egy sík területen termõföldek között folytattam utam egészen Adásztevel határáig ahol felírtam a második ellenõrzõ számot.A papírforma szerint már csak 8 km volt hátra,ez egy kis erõt adott.Öreghegyet megmászva,Pápa belterületen bojongva eljutottam a kiindulási pontig,ami egyben a cél.
Az idén részt vettem a Szent László menet katonai teljesítmény túrán ami valóban egy elég kemény fizikai megterhelés volt minden résztvevõ számára.Reggel 09:00-ig lehetett regisztrálni,ahol kaptunk járõrlapot és térkép másolatot.A túra 09:15-kor a Kossuth tér-rõl indult.Az elsõ ellenõrzõ pont a tatai laktanya sarkánál a harckocsi átjárónál volt.A második Szent Péter Templom romjainál.A harmadik a Turul emlékmûnél,itt minden egyes résztvevõ kapott 1 üveg ásványvizet,1 csokit,1 banánt,és 1 narancsot,itt mérlegelték a katonák zsákjának súlyát.A következõ a negyedik Vértestolna útkeresztezõdésnél volt,itt már egy-két ember feladni kényszerült.Az ötödik a Malom-völgyi büfénél volt,itt megint kapott mindenki vizet,csokit,banánt,narancsot,itt adták fel a legtöbben.A hatodik Dunaszentmiklós Fõ terén volt,itt már eléggé nyúzottak voltak az emberek.A hetedik a Les-hegy lábánál a Dunaalmásra vezetõ út mellett volt,innen már csak egyenesen el kellett jutni a célig,a tatai laktanyáig.Sikeresen otthon felejtettem a Gerecse túristatérképet,így kénytelen voltam a honvédség által adott fénymásolt térképpel útnak indulni.A túra folyamán több csoporthoz is "oda csapódtam",(a Nemzetvédelmi Egyetemistákhoz,a szolnoki könnyû vegyes zászlóalj katonáihoz,a tatai lövészekhez,és civil csoportokhoz).A Malomvõlgyi büfétõl két tatai katonával folytattam az utam,és velük értem a célba éjszaka 02 órakor.Amit sajnálok,hogy 24-e 10:00-ra nem tudtam vissza menni Tatára az emléklap átadásra.
Üdv mindenkinek Csaba