Túrabeszámolók
| Szuadó 40/17 |
új túrabeszámoló rögzítése |
Kiírások:2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 |
|
VadMalac | Túra éve: 2016 | 2016.04.05 14:33:43 |
|
megnéz VadMalac összes beszámolója |
„…egy képben csak talán, s csupán a lényeget.”
További remek túrák, melyek megérdemlik az emlékezést. Hangulatos, küzdelmes, szép túrák, melyek rengeteg – olykor igen nehéz - rendezői munkáról árulkodtak. Köszönet illeti érte a megálmodókat és kivitelezőket.
XIV. Szuadó
Felébredt a völgy. Csillagvirág, kankalin, tüdőfű és májvirág nyílt, megkésett hóvirágok bólogattak rá, az ibolya a létező legszélesebb színarzenált vonultatta fel az üdvözlésre. Blue on blue, lehetett együtt örülni a széllel, vinni, szórni szét az illatot, bódulatba kergetni korai bogarak tömegét.
Egy patakparti telken az autóroncs körül virított az a kék virág, az a bolondos kis futó, mely az élettől eltávolodott lelkekben is tüzet szít vagy jobb megoldás híján elfedi a szégyenszemre előkerült rozsdát. Gyerekhangok, kalapács és kapák, gereblyék munkája, a tavalyi avar sercegése a Szentkút csöndjével együtt kísért. Az összedőlt szerszámos bódé és a hiányos kerítés sem szúrt szemet, élő árnyalatokba költözött az Új.
Belélegeztük az édes étert és legott álomba szenderültünk. Odajött a virágillat, odajött a köveken lesikló vízről a fény, a dűlőutak közönséges bája. Ültünk egy mohos padon az óriás kertben, a kisrádión csupa régi zene szólt, gondosan eltekertük a híreket. |
| | |
|
Marker | Túra éve: 2014 | 2014.03.23 20:33:24 |
|
megnéz Marker összes beszámolója |
Szuadó 40
"Idén is, mint minden évben izgatottan vártuk már a "Szuadó 40" teljesítménytúrát, mely kétség kívül a tavasz egyik legszebb túrája a Mecsekben. A Nyugat-Mecsek leggyönyörûbb pontjait érintõ, változatos és lebilincselõ szépségû szakaszokon át kanyargó útvonal garancia rá, hogy a túra végeztével minden résztvevõ feledhetetlen élményekkel gazdagodva hagyja maga mögött szeretett hegyünket......"
Képes túrabeszámoló az alábbi linken érhetõ el: http://itin3r.blogspot.hu/2014/03/szuado-40.html |
| | |
|
bambi | Túra éve: 2011 | 2011.03.15 06:52:39 |
|
megnéz bambi összes beszámolója |
Szuadó – Túra a medvehagymák országába
Örömmel tölt el, hogy ismét túrabeszámolót írhatok. Ez évben elõször voltam túrázni a hétvégén.
Lélekben belülrõl nagyon is vártam, készültem, hogy ismét a hegyek közt legyek. Érezzem a szellõt az arcomon. Az erõt a lábamban miközben a hegynek fel és lemegyek.
Tavaly már voltam a Szuadón. Így ismerõs volt a rajt és talán az útvonal is.
Sikerült az idén korán elindulni. A táv kezdõ túrának kiváló, mert csak 44 km. Nem is mertem gondolni rá, hogy nem tanácsos megfázva minden alapozás nélkül neki vágnom. Így már az elsõ lépéseknél mikor a jobb térdembe nyilallt a fájdalom csak arra tudtam gondolni, nem szabad, hogy fájjon.
Még kopár erdõ fogadott. A halas tavat egyre vékonyodó jég burok feddte. Kissé hûvös volt még a reggel, de ahogy jöttek az emelkedõk és a kilométerek úgy vettem lefelé széldzsekit, a pulóvereket.
A Mohosi-kis kútnál volt az elsõ EP. Már vártam következõ szakaszt. Szeretem ezt a részt. A Panoráma úton haladt az út. Balról szép rálátás van Cserkútra és Kõvágószõlõsre. Hol napsütötte hegyoldalban ment az út hol árnyék fedte az oldalt. Hol kis fenyõerdõn keresztül hol cser-tölgyes erdõn kanyargott. Van, hogy fenyõ tûlevelein vagy moha zöld pázsitján lépkedtünk. Ahogy közeledtünk a Babás szerkövekhez egyre jobban lehetett érezni a szelet. A pontnál már legszívesebben sapkát vettem volna. Nem lehetett ellenállni az óriás szikláknak hogy ne másszak fel rájuk. Azért nem vagyok még oly bátor, hogy kiálljak a szélére, de kezdetnek ez is jó volt.
Sasfészek felé vettük az irányt. Úgy emlékeztem, hogy egy kemény hegymenet, de most kellemesen csalódtam. Most is lenyûgözött a szinte függõleges a 20-23 méteres homok sziklafal látványa. Igen, itt is volt egy kis sziklamászás csak nem nekem.
Az EP a Zsongor-kõ elején volt. Még csak távolról csodáltam a szép panorámát. De most megéreztem milyen kiállni a vaskorláthoz. Nem is tudom mitõl tartottam eddig. Csodás érzés volt és nem is volt veszélyes.
A megfázásom ellenére éreztem a levegõbe a medvehagyma illatát. Nem is számítottam rá hogy már tudok szedni is. Hiszen most egy kicsit tovább is húzódott a tél. Óvatosan szedtem, hogy ne sérüljön a kis tavaszi méregtelenítõ.
Még hó foltok voltak az ösvények mentén. De a tavasz elsõ hírnöke még virágzott. Egyre több rövidszárú kankalin bújt elõ a levelek közül. Igen szép hosszú út vezetett a forrásig Egyre több medvehagyma volt szinte szabályosan elrendezve. Az EP után kissé meredek oldalban haladtunk így meg-megcsúszott a csapat a sáros úton. Arra jó volt, hogy nem lehetett elmenni észrevétlenül az illatos hunyor mellett. Gyorsan leértünk az Orfüi tóhoz.
Sok embert kicsalt a szép napos idõ. A malomnál még fából készült lábbal hajtott esztergagépet is láttam. Talán nem kellett volna annyit idõzgetni, mert így nem volt idõ a korábban betervezett Pécsi-tó körbe kocogásához. No, majd egy másik alkalommal.
A Lóri kulcsosháznál volt a 30-as és 40-es táv szétválasztója. Zsíros kenyér és tea után most már számomra ismeretlen utakon haladtam tovább. Egyre nagyobb lett a sár. Pedig késõbb még több lett.
Egészen szép a sikondai rész. Nagyon szépen ki van építve. Hangulatos a kis tó. A felfelé vezetõ sáros meredek meg egy kis kihívás volt. Igen, oda kellett figyelni hová lépünk, mert a nap ereje nem tudta még felszárítani az utakat.
Korábban már voltam egyéni akcióban a Melegmány-völgyben a mésztufa lépcsõknél mely hasonlóan szép, mint a Szalajka-völgyi vízesés, de a Mánfai kõlyuknál még nem jártam.
Így a Zsidó völgy bejáratánál, a barlangnál ismét elidõztünk egy kicsit. Az itiner úgy írja impozáns látvány. Tényleg jó kifejezés rá. Már érezni lehetett a barlang hûvösségét távolról. A természet egy folyosót alakított ki a bejárathoz. Egy kicsit felfedeztük a „talált kincset”.
Jó volt egy kis töltõdés élményekben, így könnyebb volt a saras dagonyázós úttal megküzdeni.
Lápistõl már ismerõs volt az út. Így kellemesen néha kocogva érintettük az utolsó pár EP-t. Még szintidõn belül beértünk a célba. Kellemes hangulat volt a Teca mama vendéglõjében.
Nagyon örülök, hogy ismét túrázhattam. Egy érdekes érzést vált ki ez a fáradság. Másnap egy kicsit szaggatottan jártam. A csípõm megérezte. De mégis az jár a fejembe a következõ túrára már készülni, kell. Nemcsak lélekben. No, megyek kocogok egyet ebben a jó idõben.
|
| | |
|
Lilla | Túra éve: 2009 | 2009.04.01 10:45:58 |
|
megnéz Lilla összes beszámolója |
Szuadó-35_2009.03.21.(szombat)
Kicsit megkésve írok errõl a túráról, ugyanis múlt héten nem sok idõm volt a sok munka miatt.
A túra elõtt 2 héttel szerencsére sikerült Ausztriába kijutnom egy hótalpas túrára, így kicsit edzésben voltam.
Szuadó-túrán még sosem voltam, így ez volt az elsõ. Idén három táv volt megadva, s a 35 km-t választottam. Sajnos ma sem tudott velem jönni senki, mert volt aki dolgozott, volt, aki beteg volt, Évi (újdonsült mászótársam) pedig Pesten tartózkodott. Így csak Vacak kutya jött velem. Szerencsére az idõjárás kegyes volt, sütött a nap, nem esett. Elõtte nap viszont hózáporok voltak, így a túrán egy-két helyen porcukorszerû kis havacska volt a mohákon, ezt a szép látványt le is fényképeztem.
A túra elsõ szakasza gördülékenyen ment, a Babás-szerkövek, Sasfészek helyeket már jól ismerem. Itt is készítettem sok szép fotót, hisz a természet minden évszakban más és más arculatát mutatja, így ugyanolyan fotót szinte lehetetlen készíteni. A 3. ellenõrzõpont után sajnos sikerült eltévednem, véleltenül elkevertem a Vörös-hegyre, ami a 17 km-es táv indulóinak ellenõrzõpontja volt, így ezzel idõt veszítettem. Utána viszont visszamentem a helyes irányba, majd folytattam az utat. A Szuadó-völgyben korábban még nem jártam, ez is egy szép része a Mecseknek. Az utolsó pont véletlenül kimaradt, mivel az utolsó elõtti pont után is rossz irányba mentem. Kilométerben nem volt rövidebb, mint a helyes út. A célba még épphogy szintidõn belül értem be, de visszaküldtek, hogy pótoljam az utolsó pont pecsétjét. Pedig már készítették a virslit, kitûzõt, emléklapot, de a túrámnak még nem volt vége. Visszamentem, így ez még plusz kilométereket jelentett. Majd meglett a pecsét, s így már teljes volt a túra. Nem tagadom, eléggé elfáradtam, olyannyira, hogy örülhettem, hogy leülhettem. Megkaptam a szép emléklapot (örültem, hogy színes), s kitûzõt, majd megettem a virslit. Étvágyam érdekes nemigen volt, talán a nagy fizikai fáradság miatt. Ennyit nem szoktam menni, kb. 40 km összejött az eltévedésekkel, visszamenéssel együtt. Jobban elfáradtam, mint a múltkori hótalpas túrán, pedig az magashegy volt. Szegény kutya is eléggé kitikkadt, fáradtnak most láttam életemben elõször. Másfél napig alig evett. Már kezdtem érte aggódni, de szerencsére hétfõre már megjött az étvágya.
A sok-sok gyaloglás fizikailag kicsit leépített, de a lelkemnek viszont igen jót tett, mert a közelmúltban sajnos vége lett 6 éves párkapcsolatomnak. Úgyhogy ez a túra most nagyon jól jött, jól esett, jó volt elfáradni, jó volt kint lenni a friss levegõn, jó volt kikapcsolódni. Örülök, hogy sikerült teljesíteni. Másnap, vagyis vasárnap (22.-én) Vacakkal sétáltam egy könnyed 5 km-t lakóhelyünk közelében, így az izomláz is könnyebben elmúlt.
|
| | |
Jázmin | Túra éve: 2009 | 2009.03.22 10:48:25 |
|
megnéz Jázmin összes beszámolója |
Szóval azt hiszem, az elsõ 30 km-rõl nem érdemes szót ejtenünk. : )
Ahhoz képest, hogy kb. féléve nem voltam tt-n, meglehetõsen könnyû volt ez a szakasz - leszámítva talán a Sasfészekhez vezetõ "kis lejtõt", de az sem volt igazán hosszú út -, és már-már azon gondolkodtam, hogy miért mondja mindenki erre a túrára, hogy "durva"?
... Óóó, a válaszon igazán nem kellett sokáig gondolkodnom! : )
Neem, nem a frissen kivágott szálfás területre gondolok, ami olyan volt, mint lyukastésztagyárban terítéskor, sokkal inkább a Zsidó-völgyre. Na, ott éreztem elõször, hogy ez így nem kóser. Innen hamar bekövetkezett az "eszméletvesztés", és ha nem sajgott volna minden lépésnél a testem azon része, amelyik a bakancsomba szorult, akkor akár agyilag már lebegtem volna és most nem tudnám felidézni azt az utolsó 10-13 km-t. De éppen ezért nagyon is ott voltam...ehh. A Téli Mecsekrõl már ismerõs záró szakasz adott némi reményt..."oh, ide már kisgyerekkel is eljöttek, akkor már igazán nem lehetünk messze"...és hasonló ön-bíztatások után kb. beestem Teca mamához.
Soha nem gondoltam volna, hogy tud a talpam is fájni. : ) (Pedig nincs rajta vízhólyag, horzsolás, dörzsölés, kék folt, semmi.)
A szervezés kitûnõ volt! Az ellátás is: minden földi jóval fogadtak minket a pontoknál. Az is szimpatikus volt, hogy annyi EP volt (12+3 mozgó (?), ha jól számolom... de a 12 az biztos :) ), így folyamatosan olyan érzésem volt, hogy jóóóó, nagyon jó, haladok!
Az idõjárás szerintem ahhoz képest klassz volt, hogy még péntek délben sûrûn hullott a hó. Nem volt éppen meleg, de hát ez kivédhetõ. Sár? Ja, az volt. Néha már szinte hallottam a szervezõk kuncogását a fülemben, ugyanis a kijelölt - mondjuk ki: tré - útvonallal párhuzamosan - szinte - mindig volt egy simán járható. : ) Ahol nem süllyedek el bokáig vagy ahol nem törnek a tüskék stigmaként utat a tenyeremben.
Viszont tökéletesen ki volt szalagozva az út, klassz kis térképet is kaptunk, pontos útleírást, mindennek köszönhetõen nem tévedtünk el sehol...na jó, ez talán nagymértékben köszönhetõ a már rutinos túratársaknak, akiknek ezúton is vielen Dank! : )
Az útleírás is mókás volt azért: hosszú táv lévén nem nagyon volt alkalmunk ücsörögni, így az olvasást is menet közben oldottuk meg. Kb. háromszor olvastuk el a történelmi és túrista infót, mire az egyéb jelzésekhez hozzájutottunk. Fiúk, legközelebb, lszi, üssetek néhány entert, hogy a sorokat pásztázó szem ki tudja szûrni a számára 3 mp alatt befogadható instrukciókat! : )
Szóval megvan ez is, 44.4 km. Tiszta büszke vagyok! : )
By the way: MEGLETT A KUTYA? :)) |
| | |
|
tontony | Túra éve: 2008 | 2008.03.27 13:32:14 |
|
megnéz tontony összes beszámolója |
Szuadó 40
Ez volt életem második szervezett túrája, az elsõ még 2002-ben volt a Zselicben, egy 42 km-es éjszakai túra. Ez a mostani hvatalosan 44,4 km 1450m szintkülönbséggel, 11 órás szintidõvel a Mecsekben.
Hogy ne menjek egyedül, elkezdtem fûzni Dávidot az unokatesómat, hogy tartson velem. Õ nem akart kötélnek állni, mikor beszámoltam neki arról, hogy 2 héttel elõtte tartottam egy 18 km-es felkészítõ sétát a Zselicben, megelõlegezendõ a rá egy hétre tervezett 32 km-es szervezett túrát, amit sajnos az idõjárás miatt kihagytam. Szóval ott tartottam, hogy elmeséltem neki, ezen 18km-t 3 órán belül teljesítettem, 6,4-es átlagsebességgel, ami nem kevés, ha már valaki próbált ilyet. Õ még nem próbált ilyet, de nem hülye, s tisztában volt vele, hogy ez eszement tempó még akkor is, ha nem 44,4 km, hanem csak 18. Tehát az lett az egyezség, hogy velem tart, de a tempót õ diktálja, s 4-es átlaggal megyünk, így meglesz a szintidõ, s a jelvény is, mindemellett még életben is marad.
Ok, mondtam, ez így nekem is megfelel.
Az egyezség utáni napokban többször is aljas módon próbált kifarolni a dologból, s mint utólag bevallotta, esténként esõért imádkozott, hogy ne kelljen menni.
Eljött a nagy nap, s nem esett! Sõt a hét legszebb napja virradt ránk!
Az elõzõ este elkészített szendvicsekkel és 3l vízzel hátizsákjainkban elinduntunk a rajthelyre, amely Teca mama kisvendéglõje volt. 7.15-ös indulási idõ került az igazoló lapunkra.
Az idõ reggel még kissé hûvös volt, de amint hegymenetbe kapcsoltunk, tudtuk, nem fogunk fázni. Meglepõen jó tempóban és kedélyesen indult a túra, Dávid tisztes tempót tartott, gondoltam ez a beszéd, nem kell ide 11 óra, meglesz így 10 alatt is.
Gyorsan elértünk az elsõ pontig, a Mohosi-kis-kútig, 1,8km.
A Babás-szerkövekig, majd a Zsongor-kõig folytattuk utunkat, néhány futó elõzött csak le, közben mi elhagytunk néhány túrázót, szóval elégedettek voltunk teljesítményünkkel.
9.09-kor hagytuk el a 3.pontot, 8,2 km.
A horror viszont ezután következett. Volt egy mozgó ellenõrzõ pont a Patacsi mezõnél, a Blokkháznál. Itt pecsételtettünk, ittunk egy pohár ásványvizet, s kedélyesen továbbmentünk a kék jelzésen, ami a rövidtáv útvonala volt. Kb 1 km kaptató után furcsa lett a dolog, s elolvasva az útvonal leírást, rájöttünk, hogy nem lesz ez így jó és visszatértünk az elágazóig. Itt meg is találtuk a kék+ jelzést, amin el kellett volna fordulnunk. 2 km kitérõ nem a világ, de nem esett jól. Innen folytattuk lefelé a völgybe, lehetett haladni, jó volt a terep, kicsit meg is húztuk a lépést. Elértük az ellenõrzõ pontot, ahol a 2 srác elõször nagyon értetlenül nézett ránk, azután közölték, hogy valamit nagyon elszúrtunk, mert ez a 12-es ellenõrzõ pont, majd valamikor a nap végén, nekünk a 4-es kellene. Le voltunk taglózva. Fõleg azért, mert fogalmunk sem volt, hol vétettük el az utat. Egy valami biztos volt: iszonyatos idõhátrányban vagyunk, vissza kellene menni a Patacsi-mezõig, s ott megtalálni az utat a Laci-forrás felé. Ekkor nagyon ott motoszkált a kisördög bennünk, hogy 1,5 km-re megközelítettük a Teca-mamát, ne menjünk-e vissza és sörözzünk a nap hátralévõ részében. Ekkora kerülõ elég depresszíven hatott mindkettõnkre. De nem, mi azért jöttünk, hogy megcsináljuk, elindultunk vissza ismét az elágazóig. Abban biztosak voltunk, hogy ezúttal nem szúrhatjuk el, mert egy x elágazásnál 3 felé lehet menni, s mi már kettõt kipipáltunk. Kizárásos alapon csak jó irányba kell mennünk.
Visszaértünk az elágazáshoz, és lõn, ott volt a kék+, csak mikor jöttünk lefele, ez a jel takarásban volt, na mindegy jól elszúrtuk. Kerek 1 óra kitérõt tettünk, ami ennél a tempónál kb 5,5 km lehetett. Ekkor szembesültünk azzal is, hogy a 4. pont lehet bezár, mire odaérünk, nem lesz pecsét, nem lesz kitûzõ, ejjejj. Szóval meghúztuk inenn, ahol lehetett futottunk. 10 perc késéssel értük el a Laci-forrást, már "név" szerint vártak minket. 45-46-os? Na szép gondoltam, 80 indulóból sikerült visszacsúszni utolsónak.
A lényeg, hogy lett bélyegzõ, az iram hasonló maradt, hogy idõn belül elérjük az 5. pontt a Nagy-kõ oldalt, Orfû után.
A futásnak meg lett az eredménye, több embert utolértünk Orfûig, még többet az 5. pontig, s bõven szintidõn belül voltunk. Innen kissé könnyedebben folytattuk utunkat, nem volt miért sietni. Innentõl kisebb csoportok alakultak, és alkalmi társulások-beszélgetések kezdõdtek Sikondáig, ami az elsõ nagyobb pihenõnk volt szendvicsekkel, fûben heverészéssel. (28,1 km)
Dávidom itt a kimerültség jeleit kezdte mutatni, már nem volt annyira lelkes, s a sikondai szolgáltatások igénybevétele fogalmazódott meg benne, mint fürdõzés, masszázs, szauna, henyélés. Én ettõl elzárkóztam, ami neki nem tetszett.
Indultunk tovább, de ez elég nehezen ment. Izmaink lemerevedtek a pihenõ alatt, s csak lassan melegedtek be újra. Szegény Dávid tagjai egyáltalán nem jöttek rendbe, kb innen datálódik, hogy elkezdett az életéért küzdeni, minden lépés kínszenvedés volt számára, a sebességünk 3-4 km/h közé esett vissza. A zsidó-völgyi EP-ig sokan utolértek, s lehagytak, pedig sikondáig kb 20 embert befogtunk az utolsó helyrõl felkapaszkodva. Több mint 2 óra elteltével azért elértük a 9. EP-t. Itt azt olvastam a lapon, hogy a túra legnehezebb része következik, 3 km folyamatos emelkedéssel, 230 méterrel. A hírnek Dávid nem örült, s ez a legenyhébb szó amit erre használni lehet. Az elgyötörtség és a menj egyedül tovább én itt akarok meghalni egyértelmû kifejezõdése volt olvasható a tekintetén, s mondta is, hogy ha akarok jelvényt, én menjek elõre, mert vele nem fog menni. Ez így is volt, nagyon kevés idõnk volt a 11 órás szintidõig, kb 6-os átlag kellett volna, de mi jó ha 3 km/h-val tudtunk haladni. Mondtam nem, megyünk együtt amíg bírod, a jelvény nem érdekes. Még leül egy farönkre, ráesteledik és megeszik a medvék. Szóval poroszkáltunk, ki a lapisi mûútig. Ekkor elkezdett telefonálni, s mondta nincs mese, hívja a depo-t, de haza is viteti magát, neki itt vége. Még 8 km volt hátra, mondta, nem hogy 8 km, 8 lépés is sok. Ok, nem akartam vitatkozni, akkor otthon találkozunk.
Ránéztem az órámra, 8 km van hátra, s csaknem 1,5 óra van a szintidõig, hozható.
Innen futás jött elõször a Sós-hegyi kilátóig, itt kaptam 2 narancsot, ami jól esett otthon este, majd futás a Rózsa-forrásig. Eddig sok embert utolértem, akik kezdtek elfáradni mostanra. Gyors pecsét, majd tovább futás az Éger-völgy felé. Nem mondom hogy én nem voltam fáradt, a repeta-út miatt itt már 47-48 km-nél jártam, de 18.00-ig be akartam érni. Hogy miért addig? Mert szép kerek szám, s mégse mondhatja senki hogy épp csak meglett a szintidõ, 15 perccel jobb is.
Elértem ekkor a 12-es EP-t, ahol már ugye jártunk egyszer délelõtt, jó sok kilométerrel és órával ezelõtt, s futás vissza újabb kisebb kerülõvel a tavat rossz oldalról megkerülve Teca mama kisvendéglõjébe lihegõs pecsét, majd az érkezési idõ feljegyzése, 18.00:)
Az utolsó szakaszon már sokan bicegtek, küzdöttek a kilométerekkel, ez a nagyon elmebeteg meg rohan mint egy õrült. Fogalmuk sem lehetett miért, s igazán én sem tudtam volna megmagyarázni.
Az oklevél, s a kitûzõ mellé kapott virsli elfogyasztása után keservesen vonszoltam el magam az autóig. Sok plusz kilométer nem maradt bennem.
Kereken számításaim szerint 50 km lett a vége.
Jó szervezés, jó idõjárás, jó hangulat, egy kis kaland..minden, ami egy jó túrázáshoz kell.
Ha minden jól megy jövõre ugyanitt! |
| | |
|
Jandi | Túra éve: 2007 | 2007.03.27 00:55:17 |
|
megnéz Jandi összes beszámolója |
Szuadó 40 (extended version)
...és Apám ekkor hirtelen belefeküdt a sárba. Gondolom nem direkt volt, mert viszonylag gyorsan felpattant. Én persze megpróbáltam elkapni még esés közben, de túl gyors és elszánt volt, én pedig a meglepetésemben kicsit határozatlan. Utólag persze õ is tudott röhögni rajta, és innentõl kezdve annyira megtetszett neki az így elõállított "design", hogy nem is volt hajlandó a túra végéig lemosni az arcáról a sarat.
Mint gondolom mindenki aki a hétvégére túrát tervezett mi is érdeklõdve figyeltük az idõjárás alakulását, és bíztunk a jobb idõben. Hát a túra elõtti éjszaka Zircen még esett, de hát nem baj, majd eláll. Meg ugye menni kell, mert muszáj, nincs kifogás. És különben is: Lance Armstrong is edzett esõben. (Igaz õ aszfalton biciklizett, így nem kellett közeli isemeretségbe kerülnie a sárral.)
Egyszóval elszántak voltunk. Ennek megfelelõen 4:30 körül keltünk, 5:30 körül indultunk Zircrõl és 7:30 környékén már a pécsi éger völgyben voltunk. Apám amúgy már messzirõl megmondta: "A Jakab hegy ködben van." Igen impozáns látvány volt messzirõl a ködfelhõ borította hegycsúcs.
Sajnos ezúttal kicsit nehezen találtuk meg Teca Mama Kisvendéglõjét, és hivatalos 7:30-as rajt-zárást lekéstük. 7:50 körül sikerült elindulnunk, de a rajtoltató néni szigorú volt, mert 7:30-as rajtidõt kaptunk mi is. Sebaj, gondoltuk, majd behozzuk.
Indulás után nemsokkal azonban aggodalomra okot adó tényt fedeztem fel: az elsõ pont hivatalosan 8:00-kor zár. Ehh. 1,8km-t hegynek fölfelé valószínûleg nem fogunk tudni 10 perc alatt megtenni, erre hamar rájöttünk. Szerencsére a 17-esek is arra mentek, akik késõbb indultak, így a pontnak muszály volt ott lennie.
Apám a vízszintes szakaszokon érdekes talajgyakorlatokat mutatott be a csúszós részeken, én pedeig érdeklõdve figyeltem, mert nem sejtettem, hogy mindez csupán elõkészítése a késõbbi fõ-attrakciónak. Amúgy elég szép helyen van ez az EP, mindent moha fed errefelé. Nem véletlen hát a név: Mohosi kiskút.
Pecsét, majd robogtunk tovább, és ezúttal a gyors kezdés sem viselt meg annyira, mint korábban szokott. A Bika-dombig a Mecsek-éjszakairól ismert útvonal, ott megint pecsét, majd nekiugrottunk a Jakab-hegynek. Ekkor kezdtük el megtapasztalni, hogy milyen az amikor a Jakab hegy ködben van. A ködöt kb vágni lehetett, és valamilyen jeges-vizes egyveleg csöpögött a fákról. Helyenként kicsi hófoltokat (!) is felfedeztünk. Felérve a csúcsra melepetten vettük észre, hogy valaki egy a szakadék szélén álló fa tetejére kicsi kuckót barkácsolt. Merész.
A jakab-hegyi esõháztól még le kellett ugrani a Zsongor-kõig, ami egy kiugró szikla, és tiszta idõben gondolom igen látványos kilátópont. Sajnos az idõ most megtréfált minekt, és a nagy "tejfölös" szürkeségen kívül semmit se láttunk. Ennél az EP-nél többen is voltak, de sajnos egy kb 10 perces telefonálás miatt, innen is utolsóként idnultunk tovább.
Nem baj. Jakab hegy megvolt, a lemaradásunk is kezdett csökkenni, és különben is: innen csak le kell "gurulni" Orfûig. Laza.
Az esõházig visszafelé viszont már a "seprû" jött szembe velünk, ami semmiképpen sem volt jó jel.
Elértük a K, K+ elágazást a Patacsi mezõnél, és ekkor jött a majdnem végzetes hiba. Elmentünk tovább a K-en. Megmásztuk a Vörös hegyet, még a zöld háromszög jelzést is elhagytuk, és már ereszkedni is elkezdtünk a túloldalon, amikor végérvényesen rájöttünk: baj van. Sajnos kiderült, hogy nem mindig jó nyomok, és más túrázók után menni, mi ugyanis 2km mélyen betévedtünk a 17-es kör útvonalára. Emiatt a hiba miatt a kezdeti hátrányunk jelentõsen megnõtt, és tudtuk: a "seprû" is elment mellettünk, tehát egyértelmûvé vát, hogy a következõ pár pontot csak szerencsével csíphetjük meg.
A lemaradást visszafelé a lejtõn futással próbáltuk csökkenteni, ezek az utak szerencsére még nem voltak annyira sárosak, hogy ne lehetett volna rajtuk futni. Majdnem egészen a Laci forrásig így haladtunk, ahol szerencsére még ott leltük Lacit, a pontõrt.
18 perces késésünk volt a pont zárásához képest ekkor. Megállni nem volt idõ, menet közben kellet "tápolnom" (a kb 5 órai reggeli messze volt már, és azóta sok volt a hegymenet, plussz futottunk is, szóval rámfért már egy kis energiabevitel.) Persze sikerült még egy marhaságot csinálni: az út egy patak mentén halad itt a névadó Szuadó-völgyben, és egy elágazásnál, úgy döntöttünk, hogy nem megyünk most fölfelé, hanem rövidítünk szintesen. Rossz döntés volt: hamarason az út elfogyott, mi meg a patakmederben talátluk magunkat. Itt persze nem sokat voltunk, inkább kimásztunk belõle, de a mûvelet semmiképpen nem segítette a felzárkózásunkat.
Átrobogtunk Orfûn, és reméltük, hogy még elcsípjük a Nagy-kõ oldali pontõröket. Szerencsére ekkorra már tudtak rólunk, és ezt a pecsétet is sikerült begyûjtenünk.
Ekkor következett a Nagy-kõ oldal aljában található völgy, az aljában az idõleges patakkal. Hát most folyt. A völgyön még sikerült problémamentesen keresztülmenni, persze azt leszámítva, hogy lefejeltem egy az út fölött keresztbelógó faágat, mert a szemembe húzott baseball-sapkától nem láttam túl sokat. A völgy végénél, az irtás elõtt már kezdtem örülni, hogy mindjárt elérjük a Lóri kh-t, amikor elértünk egy kisebb kaptatóra, mély traktornyomokkal, és nem kicsi sárral, és Apám ekkor hirtelen úgy döntött, hogy belefekszik a sárba...
A Lóri-nál már vártak minket a pontõrök, így egy nagyon kicsit fújtunk is a tûz mellett. Mondjuk a tûz sem tudta kompenzálni az ekkor már folyamatos esõ hatásait, szóval csuromvizesek voltunk mindketten.
Vágotpusztánál tértünk le újra a Mecsek-éjszakai útvonaláról, és Sikonda felé vettük az irányt. Ezeken az utakon már olyan sár volt, hogy lefelé is szenvedés volt menni. Csak nagyon óvatosan, és lassan tudtunk haladni a csúszós lejtõkön.
A mûúton átkleve, észrevettük hogy a szemközti ponton két túrázó álldogál. Mint kiderült: utolértük a "seprût", a másik túrázó pedig, a mozóg pont volt. :) A sikondai EP-n kicsit nagyobb tápolás is belefért, majd folytattuk utunkat, immár a "söprû" táraságában.
Szenvedéseim kb itt kezdõdtek, mert a kolléga nem diktált éppen visszafogott tempót (így utólag visszagondolva fogalmam sincs, hogy érhettük utol), és munkagépek által széttúrt sártengerben már a Kõlyukig is nehéz volt "elcsónakázni".
Ekkor jött a várva-várt Zsidó-völgy, amit az éjszakain kifejzetten szerettem. Na most nem. Csigatempóban vergõdtük magunkat keresztül a keresztbe dõlt fák tömkelegén. A holtpontom ekkorra kicsúcsosodott, és éreztem, hogy ha nem lenne ez az akadálypálya, akkor sem tudnék sokkal gyorsabban haladni. A völgy végén a cserjés-bozótos most nappal, és levelek nélkül nem okozott problémát. A völgy utáni EP megváltásként jött.
Egyébként az igazoló-lapom eddigre már teljesen átázott, meg egy pocsolyába is belejetettem :), így a túra elején kapott pecsétek elkezdtek leoldódni róla (nem maradt például rajtpecsétem), és kihajtogatni is "életveszélyes" volt.
Valamennyire sikerült összekapnom magam, és nekivágtunk a hosszú emelkedõnek Lapis-ig. A sor elején a "seprû" kolléga, és Apám nem az én tempóban ment, így tisztes távolból figyeltem az eseményeket. Szerencsére az emelkedõ végéhez közelítve kicsit visszavettek a sebességbõl, így adtak esélyt a felzárkózásomra.
A kicsi lejtõk visszaadták az erõmet, és a Sós-hegyi kilátóhoz érve már nem volt semmi bajom. Itt pedig csoda történt: utolértünk, sõt meg is elõztünk két túratársat.
A folyamatos lejtõn egyre jobban feléledtem, és ezen a Rózsa forrás elõtti rövid emelkedõ se tudott sokat változtatni. Itt már elkezdtük nézni az idõnket, hogy beférünk-e még. Reális esély volt rá, úgyhogy gyorsítottunk: a lejtõk megfutásval elhagytuk a "seprû" kollégát, és több túratársat is megelõztünk.
Az Éger-völgyben az EP-nél, már igencsak szûkösnek éreztük a helyzetet, úgyhogy a hátralévõ kb 1 kilométert futva tettük meg.
17:20-kor érkeztünk vissza Teca Mamához, nyakig sárosan, vizesen, fáradtan a nagy rohanástól. 9:50-es idõt sikerült produkálnunk, és boldogak voltunk, hogy 10 perccel megelõztük a szintidõt, a súlyos rontás, és jelentõs késés ellenére.
Valójában a teljesített táv 46km volt, a teljesítési idõ pedig 9:30. (41,7km + eltévedés 2km oda + 2 vissza, valamint 20 percet kaptunk a rajtnál.)
A vendéglõben kb 10 percig tartott amíg sikerült magamat olyan állapotba hozni, hogy hozzá tudjak kezdeni a jutalom-virsli elfogyasztásának. Õrült egy rohanás volt, eléggé nehéz körülmények között. A sár jelentõsen megnehezítette a kb 30 bátor induló dolgát.
Este pedig jött a slusszpoén: megnéztem az "itinert" és ekkor vettem észre: a szintidõ 10 óra 30 perc volt, nem pedig 10 óra, szóval nem kellett volna 45km legyaloglása után a végén futnunk. :)
Kemény túra volt, ami jó idõben igazén szép lehetett volna. Mecsek éjszakaira biztosan visszajövök ide, de a Szuadóból lehet hogy 1 is elég volt. Már csak azért is, mert a sikondai kitérõ nem igazán nyerte el a tetszésem. Azt viszont megfogadom, hogy ha harmadszorra is arra járok, akkor felmegyek a Sós-hegyi kilátóra, mert eddig ez mindig kimaradt.
Jahh, igen, egy térképvázlat jól jött volna az igazoló-lapra.
Jandi |
| | |
kiakcat | Túra éve: 2007 | 2007.03.26 15:24:59 |
|
megnéz kiakcat összes beszámolója |
Úgy kezdõdött az egész, hogy már megint nagy túrázhatnékunk volt, ezért egész héten aggódva figyeltük az idõjárás jelentést. A sok esõs nap után szombatra változékony idõt jósoltak (nap és felhõ szerepelt az ábrán). Így hát belevágtunk. Változékony idõ lett: hol kicsit esett, hol jobban:-)), sõt még hószállingózásban részünk lett.
Ismereteink jelentõsen bõvültek a SÁR-ral kapcsolatban, megtapasztalhattuk, hogy menniyféle sár létezik:-) van a ránázásre csúszós és tényleg csúszós, az alattomos csúszos, a tapadós, a tapadós és utána csúszos...stb.
Valószínûleg mások a valósághoz jobban közelebb álló elõrejelzész olvashattak, mert alig 30-an indultak az egyébként mindig népszerû túrán. Nem is találkoztunk emberekkel az erdõben a pontõrökon és néhány hasonlóan fanatikus túratárson kívül.
A Zsongorkõnél már akkora köd volt, h a panorámából semmi sem látszott, így viszont bármit képzelhettünk:-)). Átható medvehagyma illat kísért szinte végig minket. Patacsi mezõ után kezdõdött a dagonyázás. Egy darabig még figyeltem hová lépek, aztán már mindegy volt. Dagonyázás, dagonyázás, és dagonyázás jellemezte a továbbiakat. Fellélegezni csak a Sóshegyi "kilátó" körül tudunk.
Nagy küzdés volt, küzdés ömnamagammal és az elemekkel.
De már tervezzük a következõ túrát. Remélem az idõjárás kegyesebb lesz:-))
A szervezéssel most sem volt gond. Egy térképvázlatot viszont hiányoltunk (annál is inkább, h reggel nem találtuk meg a saját Mecsek térképet). Voltunk már 2-szer ezena túrán, úgyhogy szerencsére csak egyszer bizonytalanodtunk el.
|
| | |
|
|