Túrabeszámolók


Bakonyi Barangolás

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2004 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2017
dnvzoliTúra éve: 20172017.10.11 15:10:57
megnéz dnvzoli összes beszámolója

 Bakonyi Barangolás 70



2017.10.07.


Kipihenten,motiváltan,elszántan autózom le Bakonybélbe,kedvem van ma 70-et menni.Szeretem a Bakonyt,ismerős a terep,várható több kedves túratárs megjelenése is a rajtban,úgyhogy minden adott egy remek túranaphoz.Az utóbbi 3 évem nem éppen a hosszú távokról szólt úgyhogy a rajtban meg is egyezünk Tamással(Heyjoe),hogy a mai cél a lehetőleg szintidőn belüli beérkezés.


Nincsenek valami sokan ami köszönhető talán annak is,hogy a mai napra vagy 20 lehetőség közül választhatott az,aki teljesítménytúrázni kívánt.Ennek megfelelően a rajtprocedúra pillanatok alatt lezajlik és a hivatalos legkorábbi indulási idővel,ami 6:30-at jelent neki is vágunk a mára elrendelt távnak.


A Szentkút felé vesszük az irányt,talán 8-10 fok lehet a hőmérséklet,egy nyári technikai póló és egy még a kocogásaimhoz vásárolt hidegebb időkre való hosszú ujjú felső megfelelő öltözetnek tűnik mára.Napközben max 15-16 fok várható erős széllel,úgyhogy a biztonság kedvéért bekerül a zsákba egy pillekönnyű,vékony polár mellény és ennek a mellénynek a pulóver változata is.


Szentkútnál egy fénykép és elkezdünk bemelegíteni a P+ emelkedőjén.A szélnek hála semmi nedvesség nincs a növényzeten így elkerüljük a hajnali bakancs és gatyaszár vizesedést.Ma a kamásli is felesleges viselet.A Csúcs-hegyen Z sávra váltunk és leereszkedünk a Szömörke-völgybe,majd hamarosan meg is érkezünk a Kerteskői-szurdokba.Próbálozom néhány fényképpel,de látom,hogy reménytelen,nagyon kevés a fény.Az már csak hab a tortán,hogy valahol a túra vége felé(mikor újra kellene a villanófény)veszem észre,hogy nem automatára van állítva a vaku,így a gyengébb fényviszonyok között készült képeim(a ma készültek 70%-a)mehet a kukába.


A Kerteskői-szurdok ma nem jelent kihívást,kevés a víz,minden probléma nélkül érkezünk meg a sziklavölgy túlsó végénél székelő ellenőrzőpontra.Két féle édesség közül választhatunk,én be is dobok egy Sport szeletet.Itt még szinte együtt a korán indult mezőny,Andrisék Karcsival robognak el mellettünk,Norbiék épp a szívüket erősítik amott.


Nem időzünk sokat,gyerünk tovább,követendő a Z3szög.Néhány helyen nem ismerős a nyomvonal,ez a dózerút is mintha új lenne,legalábbis azóta,mióta utoljára itt jártam.Könnyen elképzelhető,mert az már vagy 4 éve volt.


Átkelünk a műúton és ráállunk a Nagy-Som-hegy aljában futó P+ jelzésre,ami eleinte jól járható,aztán egyre több a kivágott,bedőlt fa,főleg a sűrű,földön fekvő vékonyabb ágakból álló akadályon át kellemetlen a haladás.Úgyhogy ki is váltunk az erdő szélén-a jelzéssel párhuzamosan futó-földútra,innen a kilátás is szebb amúgy.Tamásnak viszont gondjai vannak,új a bakancsa amit ráadásul a műanyag fűző állandó kilazulása miatt nem is tud rendesen bekötni,baj lesz a sarka környékén,mondja.Mivel én is jártam már így azonnali sarok leragasztást javasolok.Tamás vonakodik kicsit,de rááll a dologra,mikor leveszi a zoknit én(lehet,hogy titkon ő is)a sarkán levő termetes felpuhulás láttán már látom,ebből nem lesz ma 70.Azért ragaszt és megyünk tovább.


Visszatérünk közben a fák közé,egy helyen aztán olyan szintet ér el a földön fekvő fa törmelék,hulladék ágak tömege,hogy kénytelenek vagyunk a gps-re hagyatkozni és egy mezőre kitúrázva kikerülni a kérdéses szakaszt.A tisztás túlsó sarkánál,újra a fák közé érve aztán ismét ráállunk a jelzésre.


Itt a Zoltay-forrás,lefényképezem(nem sikerüt),alig csörgedezik,szomjas nem vagyok úgyhogy most nem iszunk.Keresztezzük a Pálihálás felé vezető utat,szép időnk van,szépen süt a Nap,az erdő is kezd ősziesre színeződni,de azért az igazi színkavalkád még várat magára.A cseles letérőt a murváról nem vétjük el,mondjuk van vagy 6 mindenféle technikával fákra,bokrokra applikált letérést jelző Z sáv,aki csak minimálisan figyel annak nem jelenthet gondot.Átkelünk a bozótoson,megcélozzuk a szemközti erdőt,egy fán hatalmas nyilazott Z sáv jövetelünk irányába mutatva.Mi meg be az erdőbe,ha már itt ez az ösvény.Aztán gyanúsan nincs jel.Szóval mégis az erdő mellett kell menni.Vissza tehát a betérőig,igen,ott a következő jel,nem messze,jól láthatóan egy fán.


Zircig többen megelőznek,főleg futók,aztán a város feletti erdősáv vonalában,kint a tisztáson kis csapat vágtat mellettünk,amit egy Kiss Pistire feltűnően hasonlító fürge lábú túrázó vezet.A hasonlóság oly mértékű,hogy tulajdonképpen ő az,pár méteren át lelassul a tempónkra így tudunk váltani pár szót.Itt van ám Robi is,mondja,csak kicsit lemaradtak Balázzsal.Vajon hogy történhetett?,nem is értem!:)


Zircre érve balra kell tartani a szélső utcán,meg is van a jel újra.Átaszfaltozunk a városon,közben a központban K sávra cseréljük az eddig követett jelet.Egy lottózónak is álcázott kis helyen némi koffeint veszünk magunkhoz,majd elgyalogolunk(felgyalogolunk)a Parkerdő szélénél található frissítőpontra.


Itt ejtjük meg a tízórait,az előző helyen mindketten úgy éreztük,hogy nem lenne illendő,főleg,ha ott is kapható volt étel-ez nem látszott egyértelműnek,ezért nem kockáztattunk.Finom,barna buciból készültek a mai szendvicseim,van szalámis meg roppanós virslis is,most egy szalámisat kívánok,desszertnek meg fogyasztok a pont kínálta készletből.Most még a sósat nem tesztelem,több féle édes keksz viszont a bendőmbe kerül a teám mellé.Megjönnek közben Robiék is Balázzsal,sőt a női szakasz is befut Vera és Réka képében,kiegészülve Kiscsibésszel.


Falatozás után nekivágunk a Pintér-hegynek,jókat beszélgetve emelkedünk a nem túl megerőltető magaslatra,majd azon átbukva elénk tárul Borzavár.Borzavárra Minyon-nak,Shrek-nek öltözött körbálák mentén gyalogolunk be,néhányan almát csennek,mondjuk van elég,talán nem hiányzik a helyieknek az a pár szem.Őrült tempóban száguld el mellettünk egy traktorista,valami versenyen érzi magát,vagy csak élvezi,hogy húz a vadiúj gép teli vontatmánnyal is,Norbi fényképein aztán látszik,hogy valami nem jött össze neki,talán leszakadt a pótkocsi,mert a krumpli egy része bizony az útra került.


Termplom mellett kis ösvényen emelkedünk ki a faluból,egy ideig a csak a térképeken létező jelzést követjük.Kedves macska áll utunkba,elképesztő módon hízeleg,szinte lefényképezni se tudom,annyira bújik.


Leérünk a Szépalmára vezető műútra,itt már jelzés is van.Gyönyörű a táj,a messzeségben ott a Papod,tetején az általam közelről még nem látott kilátóval,előttünk a fák mögött már ott bújik a ma szállodaként működő egykori nemesi birtok Kisszépalmapuszta.


Már potyog a gesztenye ehető fajtája a birtok előtt,begyalogolunk az arborétumba,ott szembe az a fa melynek fele levele zöld,fele meg citromsárga különösen jól mutat.Előttünk a hotel épülete,mi jobbra tartunk a tó mellett,fel a dombra,ott találjuk ugyanis a következő ellenőrzőpontot,ahol a pecsét mellé hatalmas (szép)almát is kapunk.Előttünk a Kőris-hegy tömbje,mi viszont még nem egyenesen oda tartunk,a S sávon megcélozzuk a Tekeres-kút árok alját,ahol bizony egy kód feljegyzésével kell igazolnunk ott jártunkat.Itt köszön el tőlünk Tamás,sajnos,ahogy ez várható volt a sérülése nem teszi lehetővé a teljes táv megtételét,begyalogol hát Bakonybélbe a Száraz-Gerence-völgyön át.


Tekeres-kút-árok majd a Z sávon irány az egykori Kisszépalmapuszta.A hegy lábánál az esőháznál vár ránk az újabb frissítő állomás.Különböző szörpökkel,zsíros,lekváros kenyerekkel kínálnak a pont őrei,és bár előzőleg azon a véleményen voltam,hogy közvetlenül a legdurvább emelkedés előtt nem a legmegfelelőbb helyen van az etetőpont,most jóízűen harapdálom be egymás után a baracklekváros kenyereket.JMegvárjuk míg mindenki jóllakik,megnézzük az itinerben mi is vár ránk(minha nem tudnánkJ),majd Vera vezetésével megindulunk közelebbről megnézni azt a túlméretezett golflabdát.


Köszönhetően a kiváló túraidőnek,hőmérsékletnek,a kipihentségnek,a lekváros kenyereknek,meg még ki tudja minek,megállás nélkül egyenletes tempóban kúszunk fel a hegyre Verával,a többiek egy idő után már a hátunkat se látják,hiába nagyok vagyunk,na!:)Az utolsó legmeredekebb pár méteren azért úgy rémlik becsúszik némi megállás,ha máshol nem,az egyik Nemzeti Irányító Táblánál,ami,hasonlóan a Szent György-hegyen két hete látotthoz megint csak át akar verni minket,a hegytetőt ugyanis 90 méterre és két percre jelzi,szemben a valós kb. 8-12 méterrel és 10 másodperccel.Hiába,ilyenek ezek a nemzeti szót lejárató dolgok,aki nem figyel eléggé,úgy átverik mint a pinty.


Na,de mi nem ma jöttünk le a falvédőről,nem hiszünk el minden maszlagot,így nem gyalogolunk két percig,se 90 métert mert akkor bizony túlfutnánk a kilátón,túlfutnánk az ellenőrzőponton,és nem tudom,kinek és főleg miért lenne érdeke ez,de mint mondtam nem hagyjuk magunkat és beszerezzük a pecsétet a kilátó alatt egy padnál tanyát vert pontőrségtől.Vízzel kínálnak,ez,mármint a vízvételi lehetőség egy kivétellel a túra összes ellenőrzőpontján adott volt amúgy.


Itt nem időzünk sokat,most a kilátózást is kihagyjuk,nekiindulunk a meredek lejtőnek,irány a kék barlang jelzés.Mint említettem már,ma minden összejön,kiváló a talaj lefelé menet,se nem ragad,se nem csúszik,épp ideális a nedvességtartalma ahhoz,hogy különösebb megcsúszások,balett mozdulatok,cigánykerekezések nélkül lejussunk az amúgy meglehetősen meredek hegyoldalban.Az alján még átmászunk,átbújunk néhány fa alatt,mellett és már ki is értünk a műútra.


Műúton balra,majd irány a kelta halomsírmezőn átvezető Barátok útja.Kurtábbnál kurtább,kisebbnél kisebb völgyek mellett haladunk el(Kis,-Nagy,-Középső-kurta-völgy,Kis-völgy,Mély-völgy),majd a tisztásra érve annak végénél jobbra tartunk,nem egyenesen le a Száraz-Gerence-völgybe,mint ahogy én tettem hosszú évekkel ezelőtt a Rómer Flóris emlékúton,amikor elvesztettem a jelet és leérve az aszfaltra nem igazán azt láttam magam előtt,amit Annamariék a kis füzetükben a mozgalom teljesítőinek segítségképp leírtak.Akkor annyira összekeveredtem,hogy a végén már azt sem tudtam,honnan jöttem,az irányérzékem teljesen felmondta a szolgálatot,és ahelyett,hogy a várt Bakonybélben kötöttem volna ki,visszajutottam Kisszépalmapusztára-ahonnan pár órával a kavargás előtt elindultam.Na,de mindenki elhiheti,egy életre megtanultam ezt a szakaszt!:)


No,a kis off-ért elnézést kérek,tehát tisztás,tisztásnál,fakupacok mellett követjük a jelzést.Mielőtt beérek az erdőbe újra,hátranézek,hát az ég elég haragos kék,de a felhőzet szakadozott,nem is ígértek mára,úgyhogy reményeim szerint nem is kapunk esőt a nyakunkba.Annyira nem hiányozna most!:)


Újabb ellenőrzőpontra érünk,a Barátok útja nevűre,itt vagyunk durván féltávnál,problémám egy szál se,ennek örülök.Ide amúgy jövünk még ma,mikor másodszor ereszkedünk alá a Kőris-hegyről.


Innen rövid kis szakaszon szalagozás segít átjutni a Bakonybéli-Szarvad-árok aljába,az ott futó Z+ jelzésre.Lejutunk a Száraz-Gerence-völgybe,annak aszfaltján gyalogolunk el Bakonybél északi végébe a buszfordulóhoz.Itt Balázs zoknicserét vezényel,miért is ne,ha már külön erre a túrára megleptem a lábamat két vadiúj F900-as zoknival a Decathlonból.Pihengetünk,lábat napoztatunk,eszegetünk,közben elugrok a pár tíz méterre a főúton található kisboltba is némi koffeinért,szénsavért,cukorért.


A Bomba le is gurul mindjárt,a kólát a Kőris-hegy tetejére gondoltam elfogyasztani.Az energiaital biztosította lökettel a gyomromban indulunk neki a túra második részének.


Megkerüljük a Gerence fogadót meg a Hotel Bakonyt mellettünk a domboldalban épp valami tökgurító rendezvény zajlik.Átkelünk a Gerencén és elkezdünk gyalogolni a sunyi módon emelkedő aszfaltúton a Hideg-völgy irányába.Elhaladunk az egykori mészégető mellett,közben csodás kilátásokat rögzíthetünk a hegyek ölelte Bakonybélről.


Hideg-völgy aljában újabb ellenőrzőpont,sajtos pogácsával,mézes puszedlivel,hát kell az embernek az édes,a sós meg főleg ilyenkor,úgyhogy mindegyikből fogyasztunk.Mint megtudjuk úgy 50 körüli indulóval fut ma a 70-es táv és mi a középmezőnyben vagyunk valahol.


Nekivágunk a Hideg-völgy hosszan elnyúló emelkedőjének,de ma ez sem tud kifogni rajtam,igaz nem is olyan a talaj,mint az egyik korábbi BB70-en,mikor egyet léptél előre,kettőt meg csúsztál vissza.Balázs és Robi meg még azt is állítja,hogy az út is kiszélesedett valamiképpen,emlékeik szerint a völgy alsó szakasza csak egy szűk sáros ösvény volt egykoron.


Egyenletes tempót tartva,sehova se rohanva érünk fel a Királykapuhoz,közben elhaladunk a felhagyott nyíltszíni bánya mellett is,amit már lassan kezd visszahódítani a természet magának.Királykapunál töltött piskóta szelet a jutalom,választani két féle ízűből lehet.


Irány az egykori kisvasút nyomvonala,tehát a P sáv!Pihentatő szakasz ez,politizálunk kicsit,majd a Hídpillérnél befordulunk az Öreg-Kecskeakol-árokba.Úgy 1 km után erős visszafordító után veszi kezdetét az emelkedés a Witt-kilátóhelyhez,itt kezdem érezni,hogy odafent ideje lesz egy újabb szendvics elfogyasztásának,mert ma az édességeken kívül csak egy ilyet ettem eddig.Meglesz amúgy a tető még naplemente előtt,aminek külön örülök,legutóbb Zsuzskával már sötétben érkeztünk ide,ami a kilátás szempontjából nem a legideálisabb körülmény.Úgy is van,felérünk,kódot írunk majd a padokon elnyúlva szendvicset majszolva gyönyörködünk a szemben napfényben fürdő hegyvonulatban-ahova egyébként épp mi is tartunk.


Pihenő után irány lefelé először az erdőgazdasági murvás úton,majd szalagozás térít le erről,hamarosan újra a P sávon haladunk,amit csak ezért a kitérőért hagytunk el egy időre.


A Suttonyi-tó után örömködünk,hogy ide nem tök sötétben érkeztünk,ugyanis itt is dolgoztak a favágók rendesen,a hulladék meg itt maradt még,az ösvényt sok helyen beterítve.Még épp fejlámpa nélkül is tudunk haladni,azért a félhomályban néha keresni kell az újabb jelzett fát,mint említettem,az ösvény néhol rejtve marad.Aztán jön az az embermagasságú gazzal benőtt szakasz,az irány szerencsére egyértelmű,ha meg valaki itt végképp bajba kerül felmegy a murvás útra,az is elviszi a pihenőhöz.


Mivel jártunk itt már párszor a tájékozódással nincs probléma meg is érkezünk a Gerence-pihenőbe,ahol az újabb pecsét mellé újabb frissítőpont is vár ránk.Itt már bővebben fogyasztok a sós mogyoróból,az édeset már nem is kívánom.Kapunk viszont finom főtt birsalmát,ami mindenkinek nagyon ízlik.Jólesik a tűz melege is bár fázni még nem fázom.


Vágjunk neki az utolsó feladatnak,500 méter szintemelkedés mintegy 7 kilométerre elosztva,irány másodszor is a Kőris-hegy!Az Odvaskő-barlanghoz vezető lépcsősort akkor lássuk,mikor a hátunk közepét,mivel se szintet,se távot nem rövidítünk ezzel vesszük a bátorságot ahhoz,hogy kikerülve ezt a kellemetlen szakaszt végig a P sávon maradva közelítsük a hegytetőt.Az elején így is jut a tereplépcsőből egy rövidebb szakasz,majd jön pár húzósabb kaptató,aztán a barlangtól befutó ösvény után normalizálódik a helyzet,gyalogolhatóvá válik az emelkedő.


A jelzés néha elhagyja az utat,néha visszatér rá,hárman vagyunk,valaki azért mindig figyel,így nincs gond a sötétben sem.Nem mondom,hogy nem fáradok,fáradunk,azért másfél óra alatt így is felérünk,szerintem frissen se lenne lényegesen kevesebb.A radar előtti autóban üzemelő ellenőrzőpont pontőre viccel,hogy a pecsét csak a kilátó tetjén jár,Robival és Balázzsal emberére akad,hát akkor menjünk,mondják.Én leülök enni.


Fúj a szél idefent,na meg nincs is túl meleg,főleg izzadt háttal kellemetlen a klíma.Eszem mindenfélét amit a zsákomban találok,előkerül a kóla is,aztán sorra a polár mellény,majd a pulóver is,majd megvesz az isten hidege,marhára elkezdek fázni.Robiék meg sehol,remélem nem rám várnak.Vacogok,jöhetnének már,végre befutnak,mondom mehetnénk mert itt van vagy 7-8 fok.Ja,annyi volt napközben közli a pontőr,már a kezem is fázik,mennyi lehet akkor most 4-5 fok?Több biztos nincs.


Elindulunk végre,a botokat is csak úgy fogom,hogy a pulóver ujját ráhúzom a kézfejemre,nem véletlen úgy látom,hogy az előbb szembe jövő kolléga épp kesztyűt és télies sapkát húzott.


Beérve a fák közé,lejjebb aztán már sokkal jobb a közérzetem,vissza is kerül két réteg a zsákba.


Figyelünk nagyon,nehogy letérjünk a kékről,tudjuk,hogy ez is el fogja hagyni az utat,majd visszatér rá később,maradjunk a jelen,az a biztos.Itt van már az elágazó,ahol egyszer már jártunk ma,most viszont már nem üzemel itt ellenőrzőpont.Tovább a kéken,sőt itt már becsatlakozik a Barátok útja felől érkező zöld sáv is.Leérünk a völgybe.


Pár méter aszfalt majd az utolsó,de tényleg a legutolsó pár méteres szintemelkedés,átkelünk egy dombon,itt is van Bakonybél,Viktor utcája-zöld négyzet,Robi mondja,hogy tovább egyenesen a temető felé,most látom,hogy nem az volt a kijelölt út,sebaj,a végére úgy nézem így becsúszik egy kis kispista.


Célba értünk,sehol se jegyzik,de az időm 15:40,a szintidő mínusz 1 másodperc bőven túlteljesítve.


BB70 2010,11,12,után nem kis szünettel,negyedszer is kipipálva.


Köszönöm a lehetőséget!


dnvzoli



Fotók itt:


https://photos.app.goo.gl/sUkVdtVCCt3tSD303


 



 
 
goomTúra éve: 20172017.10.09 22:23:44
megnéz goom összes beszámolója

 Bakonyi barangolás 70 TT - ahogy én láttam... (fényképes beszámoló a blogomon).                                                                                                      .

 
 
 Túra éve: 2016
goomTúra éve: 20162016.10.13 14:38:15
megnéz goom összes beszámolója

Bakonyi Barangolás 70 TT - Ahogy én láttam... (Turista Magazin)


A Bakony – úgy is, mint a Dunántúl legnagyobb hegysége – rendkívül vonzó a túrázók számára. A maga vadregényes, változatos és sokszor érintetlen tájaival, hangulatával könnyen elvarázsolja az ide érkezőt. Természetesen ősszel is lenyűgöző: nem véletlen, hogy immár tizenöt éve rendezik meg a „Bakonyi barangolás” túrasorozatot.


Be kell, hogy valljam: szerény természetjáró múlttal rendelkezem. Mindössze három éve kezdtem el ezt a fantasztikus mozgásformát, kikapcsolódást, egészség-megőrzést. Így hát nyilván mérföldkő, amikor egy eseményen sorozatban már negyedszer vehetek részt. Kétszeri negyvenes (és a tavalyi hetvenes) teljesítés után öcsémmel természetesen idén is a király-kategória volt a cél.


Bakonybél község elhelyezkedésével, környezetével kevés település versenyezhet. Itt rajtol a Bakonyi barangolás teljesítménytúra, öt nehézségi fokozattal (10, 20, 30, 40 és 70 km). A két hosszabb táv résztvevői közül sokan már reggel fél hétkor el is indulnak. A nappalok már rövidebbek, és ha nem is tervezzük kihasználni a 18 órás szintidőt, az éjszakai beérkezést igyekszünk minél előbbre hozni. Így hát meglehetősen sötétben vágunk neki a távnak, az utcai lámpák fénye még sokat segít, amíg elhagyjuk az utolsó házakat is déli irányba. Hamar felbukkan a homályból a Borostyán-kút (vagy Szent-kút) kápolnája – a kis tavacskát inkább csak sejtjük, mint látjuk. Itt aztán balra – de még inkább felfelé vezet az út. Első emelkedőnk a Csúcs-hegy tetejéig vezet: jó kis bemelegítés! Máris kevésbé hiányzik a vastagabb ruha, amit kis kockáztatással, de nem hoztunk magunkkal – dacára a deres réteknek. Aztán máris veszítjük az összeszedett szinteket, kocogás lefelé, társakat hagyunk el, felemlegetjük a pár éve még sáros utakat, amik most remekül járhatók. Kiváló, friss jelzések, ébredező erdő, egyre jobb látási viszonyok. Így érkezünk le a Rómer Flóris nevét viselő úton a Kertes-kői szurdokhoz (más nevén: gugyorhoz).


Nah, ez ám az ízig-vérig vadregény, 100%-ban! Sötét völgy, hatalmas fák és sziklák mindkét oldalon, mellettünk – sőt, többször alattunk – a csobogó-zubogó Gerence-patak; kidőlt fatörzseken és nyirkos köveken egyensúlyozunk. Még a futó srác is lassan megy ki a képből, aki az imént lazán előzött bennünket; hát igen, itt ez van. Sajnálkozva teszem vissza a fényképezőgépet, esélye sincs itt ennek a kis vacaknak (komoly gép meg szerintem nem teljesítménytúrára való). Aztán pecsét és piskóta-szelet, első ellenőrző pont, köszi, folytatjuk tovább, emelkedünk. Hopp, egy ismerős: szia, Réka! Tavaly hosszú szakaszon együtt mentünk ezen a túrán, most azonban egy idő után kiderül, hogy ezúttal tempósabb lesz nálunk: hajrá, jó utat! Ekkor már elhagytuk a Nagy-Som-hegy oldalát, ahol varázslatos fényekkel örvendeztetett meg a felkelő nap. Nézzük csak: hét kilométer, tíz százalék! Mosolygunk, nyilván csak poén: most hetvenre programoztuk be magunkat; tudjuk, mi vár ránk. Máris itt a Zoltay-forrás: ittam már finomabbat is, de jóleső, és nem fogy a készlet addig se. Közben azért a jelzést is figyeljük, vannak erre trükkösebb részek is, de nem lesz gond. Aztán a vizes rétek-erdőszélek: hát, ilyenkor azért könnyebben vannak a bakancsosok, belátom. Futáskor azonban nem – és most is pont az következik: közelítjük Zircet, kellemes lejtők csábítanak egy kis változatosságra, idő-spórolásra, és a terep is remek. Élünk is a lehetőséggel, és így érkezünk be a első családi házak közé.


Zirc hazánk legmagasabban fekvő városa, sőt: „a Bakony fővárosa”, ahol ciszterci apátság és monostor, arborétum és természettudományi múzeum egyaránt megtekinthető. A város észak-nyugati oldalán Parkerdő és tanösvény is várja a kirándulókat. Arrafelé tartunk mi is, ahol a 2. EP is fogad bennünket: marék ropi, a kulacsba szörp, és hajrá, tovább! Ez itt már az OKT, de a pecsételést tavaly megoldottuk, megyünk tehát fel a Pintér-hegyre. Itt sokszor muszáj elővenni a fényképezőgépet: az őszi erdő színei ezt megkövetelik. Aztán ereszkedés: íme, a horizonton Borzavár! Végig emelkedős falu, kéktúrásokat üdvözlünk, de nekünk itt sem kell pecsételnünk. Elhagyjuk a templomot, kis szuszogás, jobbról becsatlakozik a sárga is Porva felől; jó meleg volt itt hat hete, emlékszel? Fázni azonban most sem kell, bár a dzseki azért szükséges a póló fölé. Minden borús előrejelzés ellenére pompás őszi időnek, tiszta kék égnek örülhetünk egész nap. Aztán az erdős szakasz, majd újra egy kis aszfalt, de csak Szépalmapusztáig.


Nem tudok ide úgy jönni, hogy ne feledkezzek rá újra meg újra a tájra, az épületekre, a pompás arborétumra, a lovakra és a panorámára. A rendezők adnak magukra: minden évben csakugyan szép almát kapunk az itteni EP-n… Aztán át a réten, de közben jobbra tekintgetünk. Ezúttal azonban – dacára a remek látási viszonyoknak – éppen a Kőris teteje (és az ottani radarállomás, vagyis a „golflabda”) nem kivehető. Reméljük, mire felérkezünk, az a kis pára-pamacs eltűnik majd a legtetejéről! Mert hát oda vezet utunk, de előtte még azért kanyargunk erre-arra... Gyönyörű erdők között, völgyben haladunk előre, majd elérjük a Tekeres-kúti árok letérőjét, felírjuk a kódot, és indulunk felfelé. Itt még szerény a szintkülönbség; nem is ettől tartunk, hanem a korábban többször is megtapasztalt dagonyától. Szerencsére ezúttal ennek nyoma sincs, hamar elérjük a valamikori Kisszépalmapusztát, ahol most padok, pihenő – és ellátás fogad. Meg két barátságos pontőr, akik jó szívvel kínálják a vajas-zsíros-lekváros kenyeret, de mi mégis óvatosan veszünk belőle. Tudjuk jól ugyanis, mi következik: a Bakony legmagasabb pontja, és az oda felvezető út – méghozzá gyakorlatilag azonnal. Tömött gyomorral még az álmoskönyvek szerint sem könnyű felfelé, így hát egy rövid ebéd után folytatjuk is utunkat. Halljuk, hogy nyolcan vannak előttünk, tehát „üres a pálya”. Az optimista forgatókönyv szerint kellett volna délre ideérnünk, van egy erős fél óra előnyünk még ahhoz képest is; szuper!


Ehhez mérten megfogadjuk, hogy most egy épeszű, megfontolt tempót választunk, nem maxigázon (amire hajlamosak vagyunk). Sikerül, gyönyörködünk közben a pompás bükkösben és a panorámában; nézd csak, milyen messze van már Szépalma! Végül az utolsó meredek méterek és szusszanás: EP, víz, kilátó. A pára-pamacs elszállt, elő a géppel – hát, volt már jobb kilátás is, de ne legyünk telhetetlenek! És jöhet a szigorú ereszkedés a kék barlang-jelzésen, a márványbánya és az Ördög-lik. Alig vannak előttünk, de mégis kijárt, csúszós, veszélyes. Kidőlt fatörzsek és sok szikla, fogózkodó alig. Felfelé tartó fiatal pár, farmerban: messze van még a kilátó? A srác hangja aggodalmas, a lány mosolya sem őszinte… Megpróbálunk meggyőzően hazudni, hogy ó, hát már semmiség, ami hátravan, aztán zúgunk is tovább, lefelé. Megússzuk esés nélkül, rövid aszfalt, szalagok, letérés. Továbbra is pazar bükkösök, elhagyjuk a kelta halomsírok környékét is, Barátok útja, féltáv! Ellenőrző pont, Gyula már messziről üdvözöl, váltunk pár szót, megbeszéljük a jövő évi Őrség 75-öt. Szalagozott szakasz jön, majd a Bakonybéli Szarvad-árok, és újra OKT, a Száraz-Gerence… csodaszép részek, sok-sok kirándulóval. Mert hát aztán itt is a falu, ezúttal az északi része, de nincs pont, nincs megállás. Azért a nyomós kúthoz odamegyünk, és a padoknál zoknit is cserélünk – több időt mi sem vesztegetünk.


Elhagyjuk Bakonybélt, ezúttal dél-nyugati irányba: a Gerence fogadó és a Hotel Bakony után még egy kis kék, és újabb EP, a Hideg-völgynél. Itt is egy túra-rendező, Imre a pontőr; pogácsával kínál, jó utat kíván, már csak harminc!, mondja. Indulunk felfelé: Hideg-hegy, Vörös-föld, a felhagyott bauxit-bánya látványa fogad. Elhagyjuk a Vaskapu-sziklákat és a kőfülkét, jobbra igen szép kilátások – és máris megérkezünk a Király-kapuhoz. A régi vasút indóházának romjainál megint EP: gyümölcsszörpöt és kétféle nápolyit kapunk. Visszafordulunk kelet felé, a táj változatos, és folyamatosan szép, nagyon szép. Aztán volt vasúti hídpillérnél felkanyarodunk az Öreg Kecskeakol-árkon keresztül a Witt Lajos kilátópont felé.


Felírjuk itt is a kódot, gyönyörködünk a panorámában: úgy érezzük, alattunk az egész Bakony. Nézd csak: messze a távolban, a horizonton, ott a golflabda! Az a Kőris, milyen sokat jöttünk azóta! Aha… csak úgy szólok, hogy oda megyünk, megint, vissza! Uhhh, az ám, és ráadásul nem is légvonalban – gyerünk, induljunk is! Mintaszerűen kiszalagozott ösvényen jutunk vissza újra a pirosra. Követjük-kerülgetjük a Vörös János-séd (azaz patak) vonalát, futós szakaszok is akadnak. Talán ezért is, de egyszer csak kirándulók, megint: hoppá, máris itt a Gerence-pihenő?! Ezúttal nyugatról közelítjük meg Bakonybélt, de be most nem megyünk. Helyette feltankolunk testet-lelket melengető finom teával (köszönjük!) – és jöhet az Odvas-kő!


Jön is, de nem adja olcsón magát: sok-sok lépcső vezet fel oda. Alattomos, föld-fa lépcsők, jól kijárva, szabálytalan leosztásban, kanyargósan. Néhol gyökerek, néhol sziklák „helyettesítik” a lépcsőt. Ezen a szakaszon még sohasem fáztam. Persze aztán egyszer csak felbukkan a jellegzetes háromszög-forma lyuk; megvagy, megint! Szusszanás, fotók, mehetünk át a Közép-Dunántúli Pirosra. Az aztán fel is visz a Boroszlán-tanösvényen és a Rézbükki úton keresztül egészen a Kőrisig. Tökéletes utak, sok helyütt felsejlő panoráma: tavaly itt már lámpa kellett, de most simán kihúzzuk a kilátóig, meglátod! Aranyló napsütésben van ugyanis részünk, még mindig – alacsony szögben kúszik be, a fák között; leírhatatlan látvány. Aztán sziklák, szerpentin, és íme, a golflabda tövében vagyunk. Kis sziklás szakasz, és újra a kilátónál találjuk magunkat, a Bakony tetején. Utolsó pecsét, szőlőcukor, köszi, sziasztok! Irány lefelé, irány a cél!



Szerpentin megint, aztán egy sziklás-technikás szakasz, és az Elevenförtés. Néhol trükkös az OKT, ügyelni kell, de nincs gond. Távoli szarvasbőgés, őzek hangja egészen közel, éjjelre készülő madarak… Aztán a Lipka-útnál előkerülnek a fejlámpák is, hamar megint itt a Barátok útja, ereszkedés, figyelek a lábam elé. A Száraz-Gerencénél végleg elköszönünk a kéktől, jöhet a végső emelkedő, a falu előtti domb. Futás le, utolsó kilométer, még fél nyolc sincs! Egy órát hoztunk a tavalyi eredményhez képest, és több, mint öt órát „bent hagytunk”. És érkezés a célba: mosoly, kézfogás és gratuláció. Míves jelvény, teljesítési évenként más-más színben, hozzá illő oklevéllel. És meglepetés: plusz kitűző, a tizenöt éves rendezés emlékére; ez igen! Büszke vagyok a rendezőkre: a saját egyesületemre. :) Gratulálunk Rékának, kicsit lenyújtunk, eszünk-iszunk. Elköszönéskor pedig még egyszer rásandítok a harmadik teljesítésért járó jelvényre… 

 
 
nafeTúra éve: 20162016.10.12 21:53:35
megnéz nafe összes beszámolója
Bakonyi Barangolás 30
GPS-el mért távolság: 31,7 km, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintemelkedés: 990 m. Ez ismét csak az általam megtett útvonal adatait jelenti, hiszen ötször is „eltévedtem”. Kettő már az indulásnál biztos volt, hármat pedig attól tettem függővé, milyen lesz az idő és hogyan viselkedik a térdem.

Túra előtt este, nehéz döntést kellett meghoznom. Ajkára, vagy Bakonybélbe menjek túrázni. A térképvázlat alapján, az ajkai is sokkal jobb, mint a zöld túra, eddig, általam is teljesített változata. Végül pénzfeldobással döntöttem.

Hét óra után pár perccel értem Bakonybélbe. Később, mint terveztem, de az idei őszi túraszezonban ez volt az első nap, amikor jeget kellett kapirgálni a szélvédőről, ráadásul két helyen is szarvasok keresztezték az utamat, óvatosságra és lassúbb haladásra intve. Még tavalyhoz képest is könnyebben, a rajttól alig 300 m-re találtam parkolóhelyet. Délutánra aztán már megtelt a falu autókkal. Gyors készülődés, és irány nevezni. Nem tolongtak a rajtban. Beszélgettünk Viktorral egy kicsit. Két új murvás útszakasz készült el a falu közelében az elmúlt két hétben, ami azt jelenti, azokon a részeken is erdőirtás várható, ami egy túrázó számára minden, csak nem öröm. A montisoknak viszont új útvonal lehetőséget jelent.
Beneveztem, megnéztem a térképet, s hajrá!
Kényelmesen ballagtam ki a faluból. Nem kellett sokat menni, hogy kezdetét vegye a bemelegítő kaptató. A Hajmás-sarokig folyamatosan emelkedik az út. Itt kezdődik az első frissen elkészült murvás út. Jobbra kell rátérni, s levisz a Suttonyhoz. A középső szakasza készült el most. A két vége már évek óta murvás. Ballagtam tovább. Egy kis szusszanásnyi lejtő, majd újabb rövid emelkedő, és elértem a Vörös-földet. Mivel az erős páraréteg fölemelkedett, ezért megkezdtem az első feltételes „eltévedést”. Irány jobbra. Maradtam a murván, majd fölmentem a meddőhányó tetejére. Eddig 276 m szintet szedtem össze. A montisok nagy része ismeri ezt a pontot, a gyalogosok közül viszont csak kevesen. Tavaly is leírtam, ez a Bakony egyik legjobb kilátópontja. Kedvező légköri viszonyok között, mint például a túra előtti hét péntekén, amikor montival jártam erre, a Csatár-hegytől – Pannonhalmáig (Csatár-hegy, Hajagok, Papod, Som-hegy, Kőris-hegy, Pannonhalma, a kisebb hegyeket nem említve) terjed. Most sokkal kevesebbet látni. A látvány mégis érdekes, mert a páraréteg alá besüt a nap, és egy szinte világító sávot képez a hegyek fölött.

Lementem a hegyről és ballagtam tovább. Kellemes séta következett a Király-kapuig, ahol Effemm-től kaptam a pecsétet. Frissítést követően folytattam a túrát. Amikor a piros jelzés elhagyja a volt vasút nyomvonalát, megkezdtem a következő „eltévedést”. Maradtam a vasút nyomvonalán. Már a túra előtt eldöntöttem, megnézem, milyen állapotban van ez-az út. Valamikor jártam rajta montival. Ha le van kaszálva a fű, most is jó és hangulatos, bár majd másfél kilométerrel hosszabb, mint a jelzésen vivő. Naná! Azon a 15 - 20% körüli lejtőn gőzmozdony se le, se föl nem tud menni. Két helyen láttam szarvast. Először két szarvastehén szedegette az úton a bükk makkot, később egy termetes, de fiatal szarvasbika sétált le az útról. Csakhamar becsatlakozott a piros jelzés is. A hídpillérekig mentem rajta, majd következett a kaptató a Witt-emlék felé. Újra kimelegedtem. Ahogy nőnek a fák, úgy lesz egyre kevésbé látványos ez a rész. A kilátóból sokkal gyengébb a panoráma, mint a Vörös-földről. Még a Kőris-hegy teteje sem látszik. Mentem tovább. Egy elég gazos ösvény vitt vissza a piros jelzésre, amit a Suttonynál elhagytam, s a murvás úton mentem Gerence-pusztáig (harmadik „eltévedés”). Egyszerűen nem szeretem a piros jelzés ezen szakaszát. Őszintén szólva, máshol sem értem, ha nincs semmi különleges látnivaló, miért kell egy murvás-, vagy földúttól 50-100 m-re, azzal párhuzamosan vinni jelzést. Lényeg, kényelmes gyaloglással értem el a következő ellenőrző pontot.
Pecsételés után, irány az Odvas-kő. Egy pár, akiket láttam is a murvás útról, amint lent a piroson baktattak, megkérdezték, jó felé mennek-e a 30-as távon, mivel abból, hogy én a murván mentem, az általuk se nagyon díjazott szakasz helyett, úgy gondolják, elég jól ismerem ezt a részt. A kaptató lábához érve fölírtam a megtett utat és a magasságot. Azután megtettem ugyanezt a barlangnál, s fönt a tetőre fölérve, a meredek rész végén. A barlangig 280 m alatt 81 m szintet szedtem össze, majd a tetőig 70 m-en újabb 21 m-t. Az első rész átlagmeredeksége 28,9%, a másodiké 30. Összesen pedig a 350 m-en 102 m, 29,1%-al. Persze ez, csak az átlag, szóval vannak 40% körüli részek is. Ha belegondolunk, hogy a 30%, nem egészen 15 fokos meredekséget jelent (szögmérőn elég jelentéktelennek tűnik), s mégis majd kiköpjük a tüdőnket, mire fölérünk! Kicsit előreszaladva, a kék barlangjelzés meredek része, „csak” 23,4%-os, mégis igen örülök, ha esés nélkül sikerül leérnem a Kőris-hegyről.

A Kőris-hegyre vezető kaptató többi része hangulatos, de erőt szívó, elvégre több mint 400 m szintet szedünk össze. Az aszfalt elérése után, amikor a kék jelzés levág egy kanyart, úgy döntöttem, nem megyek vissza az aszfaltra, hanem levágom a következő kanyart is (negyedik „eltévedés”). Itt a távolságot meredekségre váltottam. (Tervezem, hogy megnézem, mi a legrövidebb út, Bakonybélből a Kőris-hegyre. Eddigi túráim és a térkép szerint, valahol 6 km körül lehet. Ezzel az eltévedéssel, már minden szakaszán jártam, immár csak egyben kellene megtennem.) A radar előtti parkolóhoz lyukadtam ki.
A kilátónál újabb pecsét. Hosszabbra vettem a túrabotom, s irány lefelé. Mindig tartok ettől a lejtőtől. Kíváncsiságból, itt is fölírtam a meredek rész kezdetének és végének adatait: 350m-en 82 m-t ereszkedünk, ami átlagban 23,4%-ot jelent. Persze itt is van cirka 40% körüli rész. A legmeredekebb szakaszt megúsztam, viszont a könnyebb részén (benne van a 350 m-ben), megcsúsztam egy avar alatti hosszanti faágon és estem egyet. Végül csak leértem. Rövid aszfaltos szakasz, majd a szokásos igen rossz földút, ami frissen ásott méretes gödörben végződik. A Tekeres-kút-ároktól egy szakaszon rendbe tették a földutat, tehát itt is erdőirtás lesz. Javarészt bükkös területen vezet az út, akár csak a két új murvás útszakasznál. A bükkös erdők tarvágásánál szerintem csak erdőirtásról beszélhetünk, ugyanis a bükkösök önmagukban megújulni képes erdők, ezért ez a letermelési mód nem szükségszerű (ezzel erdőmérnökök is egyetértenek). Sokkal inkább nevezhető környezetvédelmi bűncselekménynek. A Nyugat-Magyarországi Egyetemen többféle tarvágás nélküli felújítási módot is kidolgoztak.

A kék és zöld jelzések találkozásánál megkaptam az utolsó ellenőrző pecsétet. Kisvártatva ismét letértem a jelzésről (ötödik „eltévedés”), és jelzetlen ösvényen elmentem a Pörgöl-barlanghoz. Ma már kissé nehezebben követhető az ösvény, mint pár éve. Nő az újulat. A favágók is trehányak. A kidőlt fák esetében csak a törzseket és a nagyon vastag ágakat vitték el, a többit otthagyták az ösvényen. Legközelebb metszőollót is kéne vinnem. A barlang és környezete szép. A denevérek lakta hátsó része le van zárva. Ismét csak jelöletlen, de a sárga ómega jelzésnél könnyebb ösvényen leereszkedtem az aszfaltútra és visszatértem a kiírás szerinti útvonalra, amelyen besétáltam a célba. Átvettem a kitűzőket és az emléklapot, ettem egy kis zsíros kenyeret, majd hazafelé vettem az irányt.

Nem a legkönnyebb túra, de elég látványos, legalább is szerintem látványosabb a 40-esnél. Az időjárás változó. Hol borult, hol napos, de a szél mindenütt csípős volt.

A túra ár/szolgáltatás aránya megfelelő. 1600/1400 Ft-ért szürke árnyalatos térképes itineres igazoló lapot, emléklapot és 2 db kitűzőt, kaptunk. Saját térkép szükségtelen. A Király-kapunál kétféle nápolyi, víz és többféle szörp, a Kőris-hegyen víz, a célban zsíros-, margarinos- és lekváros kenyér, vegyes vágott savanyúság, lila hagyma, víz és többféle szörp volt az ellátmány. Változatlanul problémának látom, hogy a Királykapu és a cél között nincs semmi kalóriapótlás. Célszerűbbnek látnám a frissítőpont áthelyezését a Királykaputól (6,8 km), vagy a Witt-emléktáblához (11,6 km), vagy Gerence-pusztához (15,7 km).
 
 
 Túra éve: 2015
nafeTúra éve: 20152015.10.15 23:35:16
megnéz nafe összes beszámolója

 Bakonyi barangolás 30


GPS-el mért távolság: 30,1 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 905 m.

Az Ajkai lihegõ után, péntek volt az elsõ nap, amikor nem fájtak a vízhólyagok, ezért biztos, ami biztos alapon, csak a 30-as távot vállaltam be. Szerencsére megúsztam baj nélkül. A 30-as táv rajtideje eagy órával a 40-es és 70-es után kezdõdik, így nem is erõlködtem a rajt közelében parkolóhelyet találni, bár odaérkeztemkor meglepõen kevés autót láttam. Egy kisebb kör után, kényelmesen leparkoltam az iskolánál. Ha nagyon akartam volna, közelebb is sikerül. Ez oda-vissza valamivel több, mint 1400 m-t tett a túra távjához. Gyorsan beneveztem. Utána viszont, a két betûs kitérõ, több, mint negyedórát elvett a szintidõmbõl.

Végre úton! Ennek örömére, megszokásból, azonnal elindultam a negyvenes táv útvonalán. Elvégre, eddig, mindig arra mentem! A falu végén jöttem rá, ezt bizony el… Nem kicsit, nagyon. Fordulhattam meg. A keresztezõdésig azért nem mentem vissza. Elõtte átvágtam a sportpálya felé. Rátértem a helyes jelzésre, s ezzel együtt megkezdtem egy jócskán több, mint 200 m szintet tartalmazó emelkedõt. Legalább kimelegedtem. Jobban is, mint szerettem volna. Régen jártam erre, mivel az elsõ alkalommal, a Hideg-völgyi szakasz elég dzsindzsás volt. Úgy készültem, ha most is az lenne, ilyen nyirkos idõben, akkor inkább teszek egy kis kitérõt a Gyökér-kúti-árok felé, amerre montival szoktam menni. Nem volt rá szükség. Az emelkedõ vége felé egy családot értem utol. A Vörös-föld elérésekor próbáltam õket rábeszélni, térjenek le egy kicsit a P+ jelzésrõl, mivel a meddõhányóról, szép a kilátás. Maradtak inkább a jelzésen. Én viszont maradtam a murvás úton, majd egy alkalmas helyen, irány a meddõhányó, nem túl nagy, talán 5-6 m magas dombja. Lentrõl is van egy kis kilátás, de ég és föld különbségét jelenti ez az 5-6 m. Általában is jó a kilátás róla. Kb. háromnegyed körben lehet látni. Most viszont, az idõjárásnak köszönhetõen elképesztõen szép volt. Kisütött a nap. A völgyeket még megülte a felemelkedõ pára, ami néhol, már a hegyek elõtt úszott, s szabályszerûen ragyogott a napsütésben. A következõ csoportot, akik szintén a murván maradtak a P+ helyett, sikerült fölhívnom a kis dombtetõre. Szerintük is nagyon megérte a kitérõ. A Witt emléktábla közeléig, jót beszélgetve együtt mentünk.

A Királykapuig vezetõ szakasz, nagyrészt lejtett. Ott megkaptuk az elsõ ellenõrzõ pecsétet. Ettünk egy kicsit, majd gyerünk tovább. Eleinte a volt vasút nyomvonalán mentünk. Helyenként még látszanak a talpfák nyomai. Késõbb, számomra érthetetlen okból, a jelzés letér a vasúti nyomvonalról, s tesz egy kis kerülõt. Montival mentem már le is és fel is a vasút helyén, s elég jól járhatónak bizonyult. Végül csak visszatértünk rá. Jó darabon nagyon kellemes lejtõs úton ballagtunk, majd a vasúti hídpilléreknél rátértünk a piros háromszögjelzésre, s azon fújtattunk fölfelé, a murvás út eléréséig. Egy rövid sétával elértük a Witt-kilátóhelyet. Fölmentem, fölírtam a kódot, s gyerünk tovább. Itt, és most nem volt olyan jó a kilátás, mint szokott. Nem lehetett ellátni a Pannonhalmi apátságig. Egy kis murvás út után, szalagozást követve, eléggé dzsindzsás ösvényen leereszkedtünk a piros jelzésre, s azon mentünk Gerencepusztáig, beleértve az általam nagyon nem szeretett Suttony utáni szakaszt is. Miután, az orromat is megcsípte a csalán, megint csak nem lopta be magát a szívembe. Általában, inkább a murván megyek.

Gerencepusztánál újabb pecsét, majd megszokásból irány a piros jelzés. Szerencsére, alig 20-30 m után szóltak, hogy a harmincas táv nem arra megy, hanem elmegy az Odvaskõhöz. Akkor gyerünk arra. A Bakonybéli-Szarvad-árokból 75 m szintû, jó meredek kaptató visz föl a barlangig, majd újabb 20 m a barlang fölötti sziklák szintjéig. A barlang elõtt, kb. 30 m szinttel, fiatal pár jött szembe, majd újra velünk egy irányba. Õket senki sem fordította vissza a pirosról, viszont a helyesbítésnél, simán eljöttek a barlang mellett. Nem voltak túl boldogok, a tévedésük miatt. Ilyen meredek emelkedõnél, nem is csodálom! Mivel még nem voltak a barlangnál, rábeszéltem õket, ugyan nézzék már meg, ha már eddig eljöttek.

Ballagtam tovább. Az út ezen részén, elég sokszor jártam, Az Öreg-Szarvad-árok környékét leszámítva nem túl látványos. Az átlagos meredekség, valahol 8-10 % között lehet. A Rézbükki-úté 6,8%, s ez levágja annak néhány kanyarját. Alaposan megizzadva értem föl a Kõris-hegyre, ahol megkaptam a következõ ellenõrzõ pecsétet. Következett, a számomra eléggé rinyás kék ómega jelzés, lefelé. Szerencsére elég vizes a föld. Egy árnyalatnyival vizesebb, mint ami az optimális tapadáshoz kell. Több helyen is az eredetinél meredekebb nyomvonalra tereltek bennünket a kidõlt fák. Többekkel ellentétben, ezúttal is megúsztam esés nélkül. Azért föllélegeztem, amikor a lankásabb részére értem. Nem sokat mentem az aszfalton, a jobbra történõ letérésig. Eddig kiváló volt a szalagozás, itt viszont se turista jel, se szalag sem segítette a tájékozódást. Többen, nagyon nézegették a térképet. Elsõ alkalommal, amikor erre jártam, én is nézegettem, igen ebben a kanyarban kell letérni. A zöld jelzésre is úgy kellett rátérni, hogy semmi jelzés. Miután azon megtettünk vagy 200 m-t utána láttam az aszfalt óta az elsõ turistajelet. Ettõl kezdve, viszont a célig semmi gond a jelzésekkel. Mivel nagyon megéheztem, megettem egy energiaszeletet. Kényelmes tempóban értem el a K-Z elágazást, ahol megkaptam az utolsó ellenõrzõ pecsétet. Lementem a Barátok-útján, amiért szintén nem rajongok, de itt a fák növekedtével, egyre jobb a helyzet. Rövid idõre rátértem az aszfaltra, majd a zöld négyszögjelzésen értem el Bakonybélt. Immár csak egy kis séta volt hátra, s beértem a célba. Megkaptam a kitûzõt és az oklevelet, ettem egy kis zsíros kenyeret, bár eddigre már nem voltam igazán éhes, s hazafelé vettem az irányt.

Az idõjárás megkegyelmezett nekünk. Megúsztuk esõ, és nagy szél nélkül. Az útvonal egy része elég kellemes, több helyen látványos. Szerintem, látványosabb (persze ehhez kell a Vörös-földnél az a kis letérés) és egyben nehezebb is, mint a 40-es táv.

A túra ár/szolgáltatás aránya kissé drága. 1400/1300 Ft-ért szürkeárnyalatos térképes, itineres igazolólapot, oklevelet és kitûzõt kaptunk. Saját térkép nem árt. A Királykapunál nápolyi szelet, ropi, sós mogyoró, és kétféle szörp, Gerencepusztánál és a Kõris-hegyen víz, a célban pedig zsíros-, margarinos- és lekváros kenyér, hagyma, savanyúság és víz volt az ellátmány. A Királykapunál korai az energiapótlás, utána viszont 23 km-en semmi. A Királykapunál kapott energiapótlás, jobb lett volna Gerencepusztánál. Ez nem zsíros kenyér, ami gondot jelenthetne az odvaskõi emelkedõn, mint a 40-es távon Kisszépalmapusztánál.

 
 
 
 Túra éve: 2014
nafeTúra éve: 20142014.10.22 19:24:25
megnéz nafe összes beszámolója


Bakonyi Barangolás 40


GPS-el mért távolság: 40,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1040 m.


Reggel, mivel munkatársammal megbeszéltük, hogy együtt indulunk a 40-es távon, már fél hét elõtt a rajtban voltam. Nem szeretem, ha rám kell várni. Befizettem a nevezési díjat, kitöltöttem a papírt és vártam. Nem túl türelmesen. Ilyenkor már nagyon mehetnékem van. Nem is bírtam hat-harminchétnél tovább, s rácsörögtem Latyira, merre jár. Amint meghallottam a hangját, rájöttem, én ébresztettem. Jelezte, ezt a túrát kihagyja. Gyorsan irány az indítás, s hat-negyvenháromkor gyerünk. Közben szépen kivilágosodott.


A várható meleg miatt, gyapjú póló helyett, egy biciklis aláöltözet pólót vettem föl. Pulóver a hátizsákban. Eléggé fáztam. Alig vártam a Szent-kút kápolnánál kezdõdõ húzós kaptatót, hogy kimelegedjek egy kicsit. Sajnos a Halomány-hegy elõtt úszó páragomolyokat már nem tudtam lefotózni, mert túlzottan is elvékonyodtak, mire megfelelõ helyzetbe kerültem. Sebaj. A Csúcs-hegyre vezetõ emelkedõben viszont nem csalatkoztam, tényleg sikerült jól kimelegednem. A túra további részén, már sehol sem fáztam. Az Öreg-Kerülõ-hegyen kerülgethettem a pocsolyákat. Valaha igen jó volt ez az út, de amit nem használnak, és nem tartanak karban, pár év alatt visszaveszi a természet. Több olyan „út” van cartographia-s Bakony térképen, amelyet személygépkocsival is járhatóként jelölt, de már út sincs, csak épp látható, merre ment valaha. Leereszkedtem a Szömörke-völgybe, majd rögvest irány a szurdok. Sokkal könnyebben járható, mint a szeptemberi egyesületi túrán. Kevesebb a víz a Gerencében. A csúszós kövek miatt így sem ártott az óvatosság. Ilyen helyen, ha nézelõdni akar az ember, akkor álljon meg. Menet közben egészségtelen. A szurdok, most is gyönyörû, csak még túl sok a levél a fákon. Egy kidõlt fát fölülrõl megkerülve, a jelzõ bóját alaposan meghimbálva a fával, amire kötözték, megérkeztem az elsõ ellenõrzõ pontra. A pecséthez egy Sport szeletet választottam, s mentem is tovább.


A zöld háromszögjelzés mellett alaposan kiritkították, illetve kiirtották az erdõt. Nem éppen szívmelengetõ látvány. A korai napfényben fürdõ Csúcs-hegy annál inkább. A Nagy-Som-hegy oldalában vezetõ ösvény egyre jobban járható. Szokásom szerint, most is, amint csak lehetett kimentem az erdõszéli útra, hiszen onnan sokkal szebb a kilátás. Hamar megérkeztem a Zoltay-forráshoz. Bõven adta a vizet. Jártam itt már úgy, hogy teljesen kiszáradt. Talpaltam tovább. Az idõjárás egyre kellemesebb. Most nem néztem be a zöld jelzés letértét a jó kis murvás útról. Nagyon messze elõttem, láttam, volt aki igen. A zöld jelzésen most is megcsodáltam és lefotóztam, a belül kikorhadt törzsû fát. Itt is sikerült a jelzésen maradni. A lucskos, magas fû nem annyira tetszett. Gondolkodtam is, nem kéne-e idén is eltévedni. Zirc közelében újabb szép kilátású szakasz következett. Beértem a városba. Kezdtem megéhezni. Ez alkalommal is betértem a Horváth pékségbe. Idén egy tarjás, tormás papucsot vettem, amit az ellenõrzõ pontig megettem. Finom. Máskorra is betervezem ezt a pékséget, ha erre járok. A Park-erdõnél megkaptam a következõ pecsétet, ittam egy kis szörpöt, s megkezdtem a Pintér-hegyi kaptatót.


Itt ért utol Zoltán, akivel együtt tettük meg a hátralévõ szakaszt. Jókat beszélgettünk. Megjegyezte, milyen jó a láthatósági mellénybõl készült négyszög a hátizsákomon. Megegyeztünk, az utóbbi pár évben sokat javult, mind a biciklisek nagy részének közlekedési morálja, mind pedig az autósok jelentõs hányadának biciklisekhez való hozzáállása. A bringások esetében nagyon nagy a területi szórás. Van ahol az egyik faluban, vagy városban a biciklisek túlnyomó részének van világítása, a szomszédos helységben meg pont fordítva. A Borzavártól Szépalmapusztáig vezetõ szakasz nem túl izgalmas, bár a kilátás szép. Az ellenõrzõ ponton a pecséthez alma járt, amit szokásom szerint menet közben ettem meg. Az EP-rõl a panoráma gyönyörû. Továbbmenve kiértünk az erdészeti aszfaltútra, amelyrõl a Tekeres-kút-ároknál tértünk le. A Százhalom-halomsírmezõbõl, most is csak az ismertetõ tábla látszik (az erdõirtás elõtt nagyon látványos volt ez a temetõ). Szerintem ez így is marad, még 20-30 évig. Meglepõ, de a zöld jelzésen semmivel sem kell több pocsolyát kerülgetni, mint sokkal szárazabb években. Egy helyen gyanús lesz, mintha elfelejtettünk volna letérni a zöld forrásjelzésre. A szalagozás szerint nem kell. No de akkor hol a pont? A pontot áttelepítették Kisszépalmapusztára. Kellemetlen meglepetés. Eddig volt párszáz méter a frissítés után, most viszont közvetlenül a Kõris-hegyre vezetõ emelkedõ kezdeténél van a pont. Ennek megfelelõen kihagytam a zsíros deszkát, csak egy kis bodzaszörpöt ittam. Ezt a pontot jobb lenne a hegy után érinteni.


A kaptató nem hazudtolta meg magát. Jó meredek. A Kõris-hegyen kisebb sokadalom a ponton. Megkaptuk a következõ pecsétet, s irány a kék barlangi jelzés. Szerencsénkre elég nedves a talaj, így „jól” járható. Tettünk egy kitérõt a Márvány-bányához, és megálltunk az Ördög-lik barlangnál is. Itt gyerekcsoport húzott el mellettünk. Sokkal ügyesebbek nálunk. A szüleik már nem annyira. Beszélgetés közben kiderült, nem a teljesítménytúrán vannak, csak Szépalmapusztáról tesznek egy kört. Ennél nehezebbet aligha választhattak volna. Próbáltuk õket a rendszeres túrázás felé terelni. Ha az elsõ izomláz után nem adja föl az ember, õk még abban a korban vannak, amikor villámgyorsan nõ a túrázási teljesítmény. Mivel teljesítménytúrán voltunk, elbúcsúztunk, s növeltük a tempót. Lehagyni persze csak a felnõtteket tudtuk, a 10-12 éves gyerekek teljesítménye rövidtávon jobb a mienknél. Újra elértük a zöld jelzést, s most a másik irányba tértünk rá.


Eseménytelen, de kellemes út vezetett a Barátok-útjáig. Annak elágazásánál újabb pecsét, s mentünk tovább. Utóbbi években sokat javult a nemszeretem Barátok-útja. Nõnek a fák. Végre lent vagyunk az aszfalton. Nem sokáig maradtunk rajta, hanem rátértünk a zöld négyszögjelzésre, ahol leküzdöttük a túra utolsó kaptatóját, s immár a faluban gyalogolva értünk be a célba. Zoltán másnapra újabb gyalogtúrát, míg én egy Déli-Bakonybeli montis túrát terveztem. Ezt meg is valósítottam. 73 km montizással dolgoztam rá a 40 km gyaloglásra. Jól esett, ráadásul elég látványosra is sikeredett az útvonal, nagyrészt murvás utakon haladva (Halimba-Szõc-Romváros-Sáska, vissza föl a Szõc-Hegyesdi murvás útra, Hegyesd-Taliándörögd-Négyszögletes-kerekerdõ-Halimba). Nem különben ez a teljesítménytúra is. Haladok a lúdtalpbetéttel is. A szûk 40 km alatt nem fájt a talpam. Jöhetne most már egy 50 km körüli túra.


A célban megkaptuk az oklevelet és a kitûzõt. Ettem egy kis zsíros kenyeret, s hazaindultam.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1300/1200 Ft-ért jó minõségû cartographia-s, szürkeárnyalatos, térképes, itineres igazolólapot (saját térkép szükségtelen), oklevelet és kitûzõt kaptunk. A Kertes-kõi-szurdokban Sport-, vagy kétféle Balaton szelet, Zircen kétféle szörp és ropi, Szépalmán alma és víz, Kisszépalmapusztán, zsíros-, margarinos- és lekváros kenyér, vöröshagyma, kétféle szörp, a Kõris-hegyen víz (de lehet, hogy szörp is, csak én nem figyeltem), a célban pedig ugyanaz volt az ellátmány, mint Kisszépalmapusztán.

 
 
tétova hegyi-teveTúra éve: 20142014.10.13 19:31:56
megnéz tétova hegyi-teve összes beszámolója

 Danika tevegel


Jól rápihenve indultunk reménykedve, h Danika délelôtti alvása a kocsiban abszolválódik. Csak részben sikerült a dolog, a remélt órának csak töredéke. Az új rajthelyen épp 1 parkoló várta, hogy beteljesítse célját. Így hát beálltunk. Danika némi yoghurtot evett, szerelvènyt igazítottunk majd szikrázó jó idôben nekivágtunk 3macskán. Picit kerestük a sárgát, de hamar meglett. A szent kút közel volt, onnan a mászás máris megizzasztott bennünket. Azért meglett. Danika a levelekkel ismerkedett közben. Bambán elmellôztük a zöldet s romboltunk tovább a piros kereszten. Némi fényképezkedés s Danika máris éhes. Csak kevés fôzit eszik, hiába vigyázni kell a gyomorral, ki tudja mi jön még. A pulzus rendben, nem engedjük elszállni a lovakat. Vadregényesen szép a táj, helyenként némi sár. Borsó kút elôtt biztos, ami biztos benyomunk anyucival egy csokit. Dániel már nyûglôdik. A kútnál felírjuk a kódot s a padon újabb kísérlet a fôzivel. Csak kevés megy le, érdekesebbek a levelek az asztalon. De sokat nem idôzünk, hiába a szintidô szorít (5 óra). Átballagunk a réten, ahol épp egy traktor tolja. Elôkerül a cumi is, mert nagy a nyügi. Hiába hiányzik vagy 3/4 óra alvás. A zöld 3szögön megnyugszunk, a szurdok különösen szép. Csoki biztosítja az energiapótlást az ellenôrzô ponton. Még nem esszük meg, tartalékolunk. Anyucit majdnem elveszítjük az egyik sziklás-vizes átmászónál. Némi sérülések árán, de túljutunk azért ezen a szakaszon is. Utána picit eldôlünk. Részben kipihenjük az átkelés riadalmait. Danika is csücsül, botokkal-füvekkel ismerkedik. Közben tacsisok jönnek, picit szocializálódunk. Felfelé a zöldön újabb izzadás, pici pihenô. Dancit forgatom, röhögünk egymás arcába. Kiérve a tisztásra csillapodunk s a faluban Jozefékkal folytatjuk tovább. Innen már félig nyakban-kézben is megvan. Közös zsíros kenyér majszi, s már búcsúzunk is. Visszaindulás elôtt még egy pellus csere is belefér. Az autóban aztán eldôl Dániel s alszik hazáig. A sok élmény elég álmot ad. Ez volt az elsô túrája s épp 11 hónaposan.


Köszönjük a lehetôséget, igazán szép nap volt ez kis családunknak.

 
 
Pap GáborTúra éve: 20142014.10.13 01:25:49
megnéz Pap Gábor összes beszámolója

 Beszámoló a 70-es távról futólag.

 
 
 Túra éve: 2013
nafeTúra éve: 20132013.10.19 19:52:49
megnéz nafe összes beszámolója



Bakonyi Barangolás 40

GPS-el mért távolság: 40,9 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1085 m.


Enyhe esõben értem Bakonybélbe. Üdvözöltem az ismerõsöket, morgolódtam az idõjáráson, szedelõzködtem, s irány nevezni. Hamar túlestem a procedúrán, s már úton is voltam a reggeli félhomályban. Mire elértem a Szent-kúthoz, szemerkéléssé szelídült az esõ. Lemelegedett rólam a pulóver, meg különben is jött a P+ jó kis kaptatója. Kiérve az erdõbõl gyönyörû volt a kilátás. A Kõris-hegy felé ritkaságszámba menõ kora reggeli szivárványt láttunk. Tempóztam tovább. Pápaiakat értem utol. Beszélgetve jobban telt az idõ. A Kerteskõi-szurdokban nagyon csúsztak a vizes kövek, így óvatosan kellett menni. Még nem az igazi a szurdok. Túl sok a levél a fákon.


A zöld háromszögjelzés kezdeténél megkaptuk az elsõ pecsétet. Utána mindjárt az elsõ elágazást elnéztem. Tettem 50 méternyi kitérõt. Az erdõbõl kiérve megint szép a kilátás az éles reggeli fényben.


Lecseréltem a széldzsekimet, s ez az öltözet maradt a túra végéig. Egy-egy szakaszon gondolkoztam a széldzseki levetésén, de utána mindig olyan hideg szelet kaptam, hogy inkább magamon hagytam. A Som-hegy keleti részén, a jelzés helyett inkább az úton mentem, kint az erdõ szélén, a csodálatos kilátásért. Egyre szebbek az õszi színek. Gyakran megálltam fotózni. A Zoltay-forrást követõen kényelmesen gyalogoltam a széles fõúton, amikor túrázók jöttek szembe. Kiderült megint elnéztem egy elágazást. De megint mákom volt, alig futottam túl a leágazáson. Jött egy kis bozótharc. Egy elágazást ismét benéztem többekkel együtt. Egy csodálatos, alighanem kétszáz évnél is öregebb fát jártam körbe alaposan. A törzs belseje teljesen kikorhadt, de körbe, még nagyon is él. Ritka életképesek lehetnek a gyökerei. Pár évvel ezelõtthöz képest sokat nõtt a fa koronája.


Rátértem az erdei útra. Kicsit késõbb, gyanús lett, sehol egy jelzés. GPS elõ. Letértünk a jelzésrõl, de az is látszott az út nagyjából párhuzamos a jelzéssel, így eldöntöttem, azon megyek, amíg nem fordul jobbra. A Zsellérek legelõjénél ment el jobbra az út. Mi pedig balra átvágtunk az erdõn, a jelzésig. Szerencsénkre kevés volt az aljnövényzet. Hamarosan feltûnt elõttünk Zirc. Kezdtem megéhezni. A városban beugrottam egy pékségbe tartalék innivalót venni, s ha már ott voltam vettem egy virslis papucsot, amit a város széléig meg is ettem. Ott megkaptam a következõ pecsétet. Ittam egy kis szörpöt. Irány a Pintér-hegy és Borzavár. Eseménytelen gyaloglással értem el Szépalmapusztánál az ellenõrzõ pontot. Finom, teljesen éretten leszedett almát kaptunk. Kiváló a kilátás a Kõris-hegy térségére. A hegy egyre közelebb került. Arra bizony még fel kell menni, ráadásul az OKT-n, aminél csak a kék barlangi jelzés meredekebb, de azon majd lefelé megyünk. Ballagtam tovább. Jött egy kis aszfalt, ahol Zoliék és Zsuzskáék csoportja jött szembe, majd rátértem a sárga forrásjelzésre. A Százhalom-sírmezõbõl, csak a tájékoztató táblát lehet látni. Az erdõirtásnak köszönhetõen benõtte a bozót. Következett a zöld jelzés, amit kissé vizenyõsnek írtak le. Én a kissét idézõjelbe tenném, mert nagyon is pocsolyás volt. Kisvártatva odaértem a Bödön-kúthoz. Pecsételés után ettem egy szelet zsíros kenyeret, ittam két bögre szörpöt, s indultam tovább. Igen óvatosan ettem, mivel túl közel volt a Kõris-hegy kaptatója, aminek nem ajánlott teli gyomorral nekivágni. Legalább is nekem.


Kíváncsiságból följegyeztem a Kisszépalmai magasságot, hogy majd ki tudjam számolni az átlagos meredekséget. Az aszfalttól, a Kõris-hegy tetejéig 14,5 %-ra adódott. Csalóka a dolog, mivel az elsõ 2-300 m-en alig emelkedik. Bezzeg utána! Egész jó tempóban tudtam fölmenni, egy fotós megállóval. Remek a kilátás Szépalmapuszta irányába. A hegyen ittam egy bögre vizet. Viktorék már ott söröztek. Évek óta újra összefutottam Lacival, aki a 30-as távon indult. Lefelé menet tettem egy kitérõt a Márvány-bányához, utána leóvakodtam a lejtõn. A hegytetõ kivételével alig látszott az éjszakai kiadós esõ nyoma. Csak annyira volt nedves a talaj, hogy optimális legyen a tapadása.


Leérve egy kis aszfalt után a zöld jelzésen talpaltam, (ami magába foglalja az általam nem túlzottan kedvelt „Barátok útját”) bevitt Bakonybélbe. Nem igazán rajongok ezért az útvonalért. A faluban a zöld négyszögjelzésen mentem a település központba. Betértem az egyik ittasellátó helyre, ittam egy kapucsínót, utána besétáltam a célba. Átvettem az oklevelet, az emléklapot, ittam egy kis szörpöt, s hazaindultam.


Ez a rajthely és útvonal is tetszik. Reggel az idõjárás ránk ijesztett, utána viszont csodálatos õszi idõben és kilátásban lehetett részünk.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1200 Ft-ért, szürkeárnyalatos Cartograpia-s térképes itineres igazolólap, emléklap és kitûzõ járt. A Kerteskõi-szurdokban Balatonszelet, Zircen szörp, és szõlõcukor, Szépalmapusztán alma, a Bödön-kútnál zsíros kenyér hagyma, és szörp, a Kõris-hegyen víz, a célban pedig zsíros kenyér, hagyma és szörp volt az ellátmány.


 
 
Pap GáborTúra éve: 20132013.10.14 16:42:47
megnéz Pap Gábor összes beszámolója

 Beszámoló a 70-es távról:

http://kerektura.blogspot.hu/2013/10/bakonyi-barangolas-70-2013.html

 
 
 Túra éve: 2012
bhenn80Túra éve: 20122012.10.22 16:42:48
megnéz bhenn80 összes beszámolója

Ezt a túrát is kinéztem már korábban, csak a táv hossza volt a kérdés, melyiken is induljak. Végülis cimborával egyeztetve a 30-as, könnyûnek tûnõ távot céloztuk meg.


Érkezés Bakonybél településre 8 óra körül, az út mentén rengeteg autó parkol, a start-cél helynél még annál is több ember.


Regisztrálás után szerelvényigazítás, és start.


Az már a kapott térképen is látszott, hogy szintemelkedések várnak majd ránk, de hogy mindez már a kezdés után nem sokkal ...


A túra során olyan érzésem volt, mintha végig felfelé mentem volna, a lefele utak valahogy rövidnek tûntek. Az elsõ pont elõtt láthattunk egy felhagyott bányát, amihez minimális kitérõ árán le is mentünk, hogy jobban megnézzük. Megérte. A ponton nápolyi, és kedves szavak vártak minket, majd tovahaladtunk. Ismét felfelé...


A Witt kilátónál a kódot kellett feljegyezni, és emellett természetesen gyönyörködni a tájban. Ez nem volt muszáj, de kihagyni bûn lett volna. Innen már látszott a késõbbi pontok egyike, a Kõris-hegy teteje is. Jó látható volt az odavezetõ út vonala a sûrû zöld, dombos rengetegben, meg az is, hogy magasabba van, mint ahol mi állunk. Mondjuk ez nem meglepõ, lévén a Kõris-hegy a Bakony csúcsa.


Na mindegy. Kis pihenõ után nekivágtunk az erdõnek. Kellemes uton jutottunk el a Gerenc pihenõig, ahol szörp várt minket. Jól esett, különösen a ránk váró "kis" emelkedõ elõtt. A kis emelkedõ az Odvaskõ barlanghoz vezetõ lépcsõs út, ahol nagyon gyorsan emelkedett az út és ért fel a barlang szájához. A barlangot a könnyed levegõkapkodás után megnéztük, majd bíztató szavakat váltottunk az utánunk érkezõ túratársakért, akik valahogy szintén légszomjjal küzdöttek.


Ezután nekivágtunk, hogy meghódítsuk a Kõris-hegyet. Mivel a nyár folyamán megmásztuk éjszakai túra keretében, így kiváncsi voltam, hogy csak akkor tûnt magasnak, vagy nappal is. A válasz: nappal is magas.


A hegytetõn az ellenõrzõpontban becsekkoltunk, majd mivel még nem voltunk elég magasan, megmászutk a fa kilátót is. A látvány fantasztikus, (mert bár a levegõ párás volt, a Somló kitûnõen látszott) a kilátó szerkezete enyhén labilis. Lehet, hogy ráférne egy felújítás, bár így élménydúsabb a mászás. Azt hozzátenném, hogy amikor megérkeztünk a tetõre, bár sokan voltak fent, senki nem volt a kilátón. Miután felmerészkedtünk elég sokan követték a példánkat.


A Kõris-hegy megmászásánál egy izgalmasabb dolog van. A lefelé menet. Az ördög-lik után a Márvány-völgy lefelé nagyon gyorsan süllyed, épp ezért csúszik is rendesen. Az utat néhány kidõlt fa is tarkítja, mely még plusz elem az amúgy sem gyenge látványhoz.


Innen már könnyû út vitt a cél felé. A Barátok útján az utolsó ellenõrzõpont, egy-két esõcsepp, majd a pont után sûrû növényzet, kacskaringós, keskeny út után érkezés Bakonybélbe. A célban gratuláció, az elsõ teljesítés után járó kitûzõ, és finom zsírosdeszka a jutalom.


A túra jól szervezett, nagyon látványos helyeken halad, és kellemesen el lehet rajta fáradni.


Jövõre ismét itt a helyünk.

 
 
 Túra éve: 2011
dnvzoliTúra éve: 20112011.10.20 20:14:37
megnéz dnvzoli összes beszámolója

Bakonyi Barangolás 70.


2011.10.08.


Nagyszerû,Ösvénytaposóéktól megszokott minõségben rendezett túrán vagyunk túl,huszia64 minden részletre kiterjedõ beszámolóval örvendeztetett meg minket,úgyhogy én már nem is ragoznám tovább a dolgot.Pedig szerettem volna,a túra is nagyon megérdemelné,csak valahogy most nem jön az ihlet:)Lényegében a mi kis csapatunk is hasonló élményekkel gazdagodott,az eltérés max annyi volt,hogy ránk máshol csapott le az esõ:)Jó tempóban,jó kedvvel haladtunk végig,csapatunk magját Zsuzska és jómagam képeztük,út közben aztán számos túratárs haladt velünk(számos túratárssal haladtunk együtt),ki(vel) hosszabb,ki(vel) rövidebb ideig.Bár egyáltalán nem volt cél,a tavalyi idõeredményen is sikerült javítani,14:35-ös menetidõvel teljesítettük a 70 kilométert.Idén valahogy Pálihálás is elõbb eljött:)Kicsit talán OFF itt,de:nagyon hülye dolog,mikor az embernek két kedvencébõl az egyiket ki kell hagynia,csatlakozom egy mondat erejéig nafe kollégához,az Írottkõ rendezõi kicsit körültekintõbben is választhattak volna új idõpontot!


Köszönet tehát a Rendezõség minden tagjának a tartalmas napért,a túra képekben,legalábbis sötétedésig: https://picasaweb.google.com/108946185154098013811/BakonyiBarangolas702011?authuser=0&feat=directlink


dnvzoli


 

 
 
huszia64Túra éve: 20112011.10.18 22:31:25
megnéz huszia64 összes beszámolója


Bakonyi Barangolás 70.


    


     Október 8-án reggel, még a sötétség leple alatt robogtunk Zirc felé a Keleti-Bakonyon át, hogy részt vegyünk immáron negyedik alkalommal a Bakonyi Barangolás teljesítmény túrán. Korábban megismerkedtünk a 20 és az 55 kilométeres távval, a múlt évben aztán rámerészkedtünk a hetvenre is, és minden nehézség nélkül teljesítettük. Így idénre már egyértelmûen a kötelezõ táv a 70 kilométer maradt. Háromnegyed hatkor értünk a rajt-cél helyszínére a Reguly Antal Általános Iskolához. A levegõ hûs volt, az égen millió csillag. Elégedetten állapítottuk meg, hogy a múlt évinél sokkal tisztább és melegebb az idõ. Az aulában, már jó néhány túratárs készülõdött. Folyt a nevezés, a felszerelés igazítása és elcsattantak az elsõ poénok is. Egyelõre csak hetvenesek gyülekeztek, s tavalyról szinte mindenkit ismertünk, legalább is arcról. A hangulat egyre családiasabb lett, lévén a rendezõk jubileumot ünnepeltek, ez volt a tízedik rendezésük. Letudtuk a kötelezõ adminisztrációt, és ellenõrzõ füzetink átvétele után, már mi is az indulás lázában égtünk. Az Ösvény Taposók nagyon következetes, ha a rajt 6-ra van kiírva, egy perccel elõbb sem engednek el senkit. Ahogy közeledett az idõpont hirtelen kisebb vita támadt az indítás és a túrázók között, mivel két perc eltérés volt az órák között. Aztán közfelkiáltással megszavaztuk a 6 órát és kitódultunk az ajtón. A még mindig korom sötétben a harminc, harmincöt ember úgy indult, mint ha az élete függene attól, milyen gyorsan hagyja el Zircet. Aztán a belvárosban rádöbbentünk, sok-sok kilométer áll még elõttünk, és mindenki egyszerre vett vissza az örült tempóból. Következett az elsõ emelkedõ, és a mentõállomást elhagyva közeledtünk a városhatárhoz.


Az elsõ húsz


     Még mindig sötét volt, mikor magunk mögött hagytuk az utolsó házat. A távolban még láttuk az apátság két kivilágított tornyát, aztán lassan elnyelt bennünket a Bakony végtelen rengetegje. Az elsõ szakasz nekem minden alkalommal kicsit monoton.  A  Zoltay-forrás 7 kilométerre van.  A táj nem sok változatosságot mutat, a szintemelkedés sem valami nagy. Az egyetlen változatosságot az jelentette, hogy idõközben felkelt a Nap. Kicsivel több, mint egy órányi gyaloglás után, már be is került az elsõ pecsét  az ellenõrzõ füzetekbe. Még ránéztünk a forrásra, szinte alig volt benne víz, és indultunk tovább. A következõ öt kilométer a Kerteskõi szurdokhoz már érdekesebb. A terep még mindig könnyû, azonban az útvonal jórészt az erdõ mellett halad és Pénzesgyõr felé közelítve kinyílik a táj. Egyre feljebb kúszott a Nap, az ég felhõtlen és azúr kék volt. Már azt terveztük, hol vetkõzünk pólóra.  Megszavaztuk Bakonybélt, a harmadik ellenõrzõ pontot. De addig még jócskán menni kellett. A távolban a Bakony vonulatai szinte füstöltek a párától a ragyogó, arany napsütésben. Az iramon cseppet sem lassítva, pillanatok alatt feltûnt Pénzesgyõr. Egy kis séta az aszfalton, és ráfordultunk a szurdokhoz vezetõ útra. A harmattól minden vastagon vizes volt, és itt már bántuk, hogy az autóban hagytuk a kamáslikat.  Az ellenõrzõ ponton csokival várt a pontõr, és míg adminisztrált, kis történettel szórakoztatott egy bizonyos fakorong rendszerrõl. A szurdok szikláin átmászva haladtunk tovább. Miután az út újra kiszélesedett, megpróbáltuk a fakorongok történetét összerakni. Nem jutottunk sokkal többre. Akkor azt hittük, hogy már sosem fogunk korong ügyileg megvilágosodni. A szurdokban néhányan beértek bennünket, így együtt folytattuk az utat beszélgetve. Kevéssel késõbb, egy benézhetõ elágazásnál néhány túratársat visszakiabáltunk a helyes irányba, így újabb tagokkal bõvült a csapat. Az Öreg-Kerülõ-hegy emelkedõje kissé megszórta a csapatot. Féltünk az elõttünk álló erdei úttól, de az erdészet idénre betemette a tavalyi fakivágásból származó óriási kátyúkat, de azért sár így is akadt, ám korán sem annyi, mint egy éve. Az erdõ sûrû és párás volt a Gerencétõl, észre sem vettük, hogy megváltozott az idõ. Csak mikor Bakonybél elõtt, Szent-kútnál kibukkantunk a fák közül, szembesültünk azzal, hogy teljesen befelhõsödött.


            Bakonybélben az állandó helyen, a Hársfa vendéglõben volt az ellenõrzõ pont. Itt a megszokott tömeg fogadott, mivel ez a rövidebb távok indító pontja is. Megkaptuk a harmadik pecsétet és a szokásos italbont is. Mi fröccsre váltottuk. A kis kerthelységben élénk beszélgetés folyt. Egy nagy edényben forró tea gõzölgött, és mindenki kedvére teázhatott. Elõkerültek az elsõ szendvicsek is. A túrázók folyamatosan érkeztek, hatalmas volt a forgalom. Azonban a ruhák állapotáról simán meg lehetett mondani ki jön már Zirc óta, és ki az aki csak most kezdi koptatni a kilométereket. Elvileg itt akartunk pólóra vetkõzni, ám épp indulni készültünk, mikor eleredt az esõ. Így maradtak a polárok, sõt elõkerültek a dzsekik is. Még ki sem értünk a faluból, mire elállt a zápor és újra napos lett az idõ. Újabb 5 kilométer következett a Gerence-völgyben szintemelkedés nélkül és utunk huszonkettedik kilométerén elértük a negyedik pontot, Gerence pihenõt. Ez a túra egy különleges pontja, mivel a hetvenesek innen tesznek egy kicsivel több, mint 15 kilométeres kört, és a kitérõ végeztével visszatérnek ugyanide. Ennek okán többen a ponton hagyják hátizsákjukat, és könnyített felszereléssel teszik meg a távot. Így terveztük mi is, de aztán csak Enikõ használta ezt a variációt. Neki viszont cipõt kellett cserélni, mert a bokáját kikezdte a bakancsa. Szerencséjére nem túl messze lakik, így autóval utána hozták a váltást.


A kitérõ


     A pihenõtõl kemény emelkedõ kezdõdött a Tábor-hegyre, egészen a Széchenyi Emlékkõig. Az az igazság, hogy nem egészen értem miért kell gránit emlékkövet állítani annak, hogy Széchenyi Zsigmond – akit egyébként tisztelek és nagyra tartok – 1944-ben azon a helyen kilenc vaddisznót és egy rókát lõtt egy vadászaton. Mindegy. Megnéztük a követ és mentünk tovább. Ha már a felfelé menet is erõs volt, miért lett volna más a lejutás a hegyrõl. Vad lejtõn haladva újra elértük Bakonybél határát. Itt a mûúton jobbra tartva haladtunk az ötödik pontunk, Hidegvölgy felé. A pontõrtõl megtudtuk, hogy hatvanketten választották az nap a hetvenes távot és mi tartjuk helyünket a közép mezõnyben. Nem mintha lett volna jelentõsége, de jól esett. Aztán az elkövetkezõ két kilométer a volt bauxit bányáig maga volt a rémálom. Az emelkedõ eleje normál körülmények között is lihegõs, de most még pluszban agyagos, csúszós sár is borította. Kerülni nem tudtuk, kénytelenek voltunk botjaink maximális segítségét kihasználva araszolni felfele. Ez a rész, a Bakonybélbõl indult húsz kilométeresekével közös, s valószínûleg elég sokan voltak, hogy járhatatlan jégpályává tapossák az emelkedõt. E  kis táv szinte jobban megviselte az izmokat és izületeket, mint a mögöttünk hagyott 38 kilométer összesen. De fenn voltunk. Az idõveszteség kompenzálására egy lejtõs szakaszon futni kezdtünk. Az idõ még mindig napos volt, a kedvünk pedig töretlenül jó. Akiket lehagytunk futás közben, csendesen elmélkedtek elmeháborodottságunkat illetõen, de úgy gondolhatták, biztonságosabb, ha ennek nem adnak hangot.


      A hatodik pontnál, Királykapunál már újra a tervezett idõnket hoztuk.  32 kilométernél voltunk, jó erõben és idõben. Így nyugodtan fogyaszthattuk el az ellátmányul kapott nagyon finom és nem kicsi pogácsát, és a szinte korlátlan bodza szörpöt. Megpihenve és feltöltõdve folytattuk az utat immáron újra Gerence pihenõhöz.  A Vörös János-séd völgyében, egy régi vasút egykori nyomvonalát követve halad az út tovább. Szintemelkedés szinte nincs ezen a szakaszon. A Suttonyi-kútnál egy kis tavat elhagyva, tovább követtük a régi nyomvonalat. Ember magasságú gazon kellett átgázolni, s lassacskán a fejünk felett megjelent a kerékpár út, ami szintén a pihenõhöz vezet. Talpaltunk, nehogy a „lefutottak” utolérjenek, és újra a pihenõnél voltunk. Immáron ismerõsként köszöntöttük egymást a pontõrökkel. Miután begyûjtöttük a hetedik pecsétet, valamint Enikõ hátizsákját és dzsekijét, amit az egyik padon felejtett, de ugyan ott volt ahol elõzõleg hagyta, nekivágtunk a túra legnehezebb szakaszának.


Kõris-hegy


     Ez a 7 kilométer a maga csaknem 500 méteres szintemelkedésével a túra legnehezebb része.  Már az eleje komplett kardio edzés. Néhány száz méter gyaloglás után az ember egy földbõl kialakított lépcsõsorhoz ér. Ez vezet fel az Odvaskõ-barlanghoz. Ezen a lépcsõsoron aztán 100 méter szintet emelkedünk. A pihenõ és a barlang csupán 1 kilométerre van egymástól, azonban igen üdítõ érzés felérni. A barlang egyébként érdekes. A magyar barlangok közül ezt említik legkorábban írásban, az 1300-s években. Dolomit sziklába, 7 méter magas, szádával nyílik. 20 méter hosszú és 8-10 méter széles, 3-4 méter magas. Az egyik sarokból egy kürtõ nyílik a hegytetõre. Egy másik sziklahasadékon át egy 7 méteres folyosóba lehet jutni, s ezen keresztül szintén elérhetõ a külszín. A z ásatások során barlangi medve csontokat is találtak itt.


     A barlang után még néhány lépcsõ következett és rátértünk a Boroszlán-tanösvényre. Ismertetõ táblák mellett haladtunk egyre feljebb a míg mindig tiszta idõben.  Elhagytunk néhány hétvégi turistát, akik szintén a hegytetõre tartottak. Miután megtudták mi járatban vagyunk nagyobb tisztelettel néztek ránk. A társasággal tartó Mackó kutya úgy döntött érdekesebbek vagyunk a gazdáinál, és határozottan eltökélte, velünk tart. Alig tudták a gazdái lebeszélni tervérõl. Folytattuk az emelkedést, miközben lassacskán tompult az idõ. Majdnem két kilométerrel a csúcs elõtt elértük a felfelé vezetõ mûutat. Ezt a szakaszt már rég vártuk. A szerpentinen fák között kanyarog felfelé. Az idõ egyre borongósabb és hidegebb lett, a szél is feltámadt kissé. Aztán egy nyiladéknál megláttuk azt, amitõl leginkább tartottunk. A szépség az volt, hogy szó szerint a felhõkben jártunk, az ijesztõ a felhõk sötétszürke és mélykék színe , és vastagsága volt. Semmi jót nem ígért. Megszaporáztuk lépéseinket. Már látni lehetett a radar állomás fehér „golflabdáját”, mikor elkezdett szemerkélni az esõ. A fák takarását kihasználva, utolsó hajrát nyitottunk fel a kilátó toronyhoz. Az ellenõrzõ pont beköltözött a kilátó alá, s a nagy fa szerkezet védelmében szorongott teljesítménytúrázó, és egyszerû kiránduló egyaránt. Viszont a hangulat jó volt, élénk beszélgetés folyt, egyesek eszegettek, mások iszogattak, ruhát, zoknit cseréltek, csak a két pontõr meredt átfagyva maga elé, a mindent átható szélben. Idõközben megérkezett Mackó kutya kíséretével, és immáron jó ismerõsként köszöntött bennünket. Mi is ettünk pár falatot, és éppen induláshoz készülõdtünk, amikor leszakadt az ég. Nem volt mit tenni, menni kellet, hiszen ez csak a nyolcadik ellenõrzõ pont volt, s alig jártunk 45 kilométernél.


Az utolsó negyedszáz  


     709 méter magasan voltunk, a Bakony legmagasabb pontján és újra durva lejtõ következett. Elõször le kellett ereszkedni a szakadó esõben az Ördög-likhoz. Hol a botokkal fékeztük magunkat, hol fától fáig közlekedtünk. Aztán folytattuk az araszolást a csúszós, alig járható lejtõn tovább. Az esõ nem kegyelmezett, rendületlenül szakad. Aztán, hogy még tetõzõdjön a megpróbáltatás, kidõlt fák keresztezték az utat.” Lélekemelõ”volt a csurom vizes, már sáros, derékmagasságú törzseken átmászni. Aztán túljutottunk e lejtõn és újra betonon haladtunk egy keveset. Szakadt továbbra is, a hõmérséklet 4,2 fokra esett vissza. Jó szolgálatot tettek a kesztyûk. A Márvány-völgyön haladtunk lefelé a halomsírok felé. A halomsírmezõt az északi oldalról kerültük meg – a sírokról késõbb még szó lesz - .  Az esõ kicsit alább hagyott, s a távolban újra napsütés derengett. Nemsokára Kõris-hegy felõl becsatlakozott az országos kék, és az összeszûkülõ ösvényen, újra rönkmászás kezdõdött. De legalább az esõ elállt. A Barátok-útján értük el a kilencedik pontot, az Öreg-sédet. Itt már újra sütött a Nap. Ez volt a bûvös 50-es kilométerkõ. Betonozott úton haladtunk tovább, újra a halom sírok felé.


     Háromnegyed órányi gyaloglás után elhagytuk a mûutat, és a sírmezõ mellett haladtunk tovább. Ez a halomsírmezõ Közép-Európa legnagyobb ismert sírmezeje, a maga 226 halmával. Idõszámításunk elõtt 1200 körül keletkezett. Az itt élõ népek használták temetkezési helyül. Más néven Százhalomnak is nevezik.  A legnagyobb sírok 20-30 méter, a kisebbek 5-16 méter átmérõjûek, magasságuk 1-3 méter. Lassan kezdett ránk esteledni, és az út inkább emlékeztetetett ingoványra, mint erdei útra. Végeláthatatlan vízfelületek csillogtak a szürkületben mindenütt, de abban sem lehetett senki biztos, hogy ha egy fûcsomóra lép nem merül bokáig a vízbe. Így értük el a már teljesen besötétedett erdõben Bödön-kutat, a tízedik pontot és egyben központi frissítõ állomást.


     A tábortûz fénye már messzirõl látható volt, s ahogy közelebb értünk feltûntek a már ismerõs kivilágított kerti sátrak, a sörpadokkal. Idén sem kellett csalódni. Lekváros és zsíros kenyér, csalamádé, hagyma, erõs paprika, forró tea és szörp volt a menü, és persze korlátlan fogyasztás. Jól esett egy kicsit megpihenni, különösen a forró tea volt nagy áldás. Megtöltöttük vele bátran kulacsainkat is. Kihasználtuk a nyugodt alkalmat és kicsit frissítettünk felszerelésünkön is. Jól jöttek az új zoknik. De itt sem lehetett végtelenségig idõzni. Fejlámpákat elõ és indulás. Egy kisebb csapat élén folytattuk utunkat. A lámpák 4-5 métert engedélyeztek látni, de az erdõben amúgy sem lett volna lehetõség nézelõdni. Mindenki a lába elé figyelt, igyekezett a gyökereket, gödröket és tócsákat elkerülni.  Kis idõ elteltével újra mûúton haladtunk. A távolban látszottak a kõris-hegyi radar piros irányfényei. Távol volt már térben és idõben egyaránt. Feltûntek Szépalmapuszta fényei.  Az arborétum mellett léptünk be a hotel és lovas klub területére. Gyönyörû hely érdemes világosban is megnézni. Egy dombocska tetején, a lovarda területén aztán megláttuk a tizenegyedik pont, Szépalma pihenõ lámpáit.  Elértük a hatvanadik kilométert, már csak egy jó tízes volt hátra.  Itt megtudtuk, hogy a régi útvonalban egy kis változás történt, egy kerítés megépítése miatt. Az új szakaszt, fényvisszaverõkkel hibátlanul jelezték.


     Aztán a régi túra útvonal és megint erdõ következett. Az erdei út mérsékelten volt csak sáros, kezdtük a legjobbakat remélni. Csatlakozott hozzánk egy fiatalokból álló társaság, akik itt „elsõ bálosok” voltak.  Minden a legnagyobb rendben volt, egészen a Hajmás-hegy, Halomány-tetõ alatti részig. Újabb durva lejtõ, a már jól ismert agyagos sárral. Sehol fa, semmi kapaszkodó, nyíl egyenes sípálya 200-300 méter hosszan. Mindenki a maga technikájával küzdött, én személy szerint bevágtam a kezdõ síelõk hóekéjét, és nemes egyszerûséggel lecsúsztam. A bakancsok talpán a recék nem jelentettek semmit, azok már rég tele tömõdtek a vendégmarasztaló sárral.  De mint minden, ez is véget ért egyszer, s nemsokára az áhított aszfaltozott erdészeti úton voltunk. Így értünk el Páliháláspusztára. Már csak másfél kilométer volt az utolsó, tizenkettedik pontig a Kõ-kúti erdõig. A fiatalok korábban megelõztek bennünket, de mindvégig látótávolságban maradtak, és lámpáik fénye árulkodott, hogy idõnként hátrafordultak és megnézték jövünk-e mögöttük. Aztán Pálihálásnál ellõtték a puskaport, s mi újra megelõztük õket. Szinte egyszerre értünk a pontra, itt kiderült egy fiú és egy lány teljesen elkészült közülük az erejével, illetve a lábával. Megvigasztaltuk õket, hogy már csak 4 kilométer a cél. Mi már indultunk volna tovább, mikor a pontõrök tájékoztatták a ponton lévõket, hogy az út hátralévõ szakaszában változás van, mivel az egyik túratársunkat napközben kutya támadás érte Tündérmajornál. Hozzá nem is kicsi, rendõrt és mentõt kellett hívni, így mindenkit arra kértek, hogy a mûúton menjünk tovább és kerüljük ki a települést. Távban nem lesz változás, csak megússzuk az utolsó dagonyát és emelkedõt. Így tettünk.  A major határában aztán visszatértünk az eredeti útvonalra. Átvágtunk egy kis erdõn, és alattunk a völgyben feltûnt az újra kivilágított Zirc.  


A célban


     Az utolsó két kilométert aztán végig aszfalton tettük meg, ugyan azon az útvonalon, mint amin reggel elhagytuk a várost.  A tavalyi és idénre is tervezett tizenöt óra negyven helyett, a sár miatt tizenhat tizenöt alatt értünk célba, de bõven hoztuk így is a tizenkilenc órás szint idõt. Az aula aztán a nap folyamán megváltozott, a szülinapra való tekintettel lufitenger fogadta a visszaérkezõket, megy egy szülinapi torta „romja”. Az emléklapok és jelvények átadása után – igen, itt még nagyon szép nagyméretû fém jelvényeket osztanak, s hozzá minden teljesítésért mást – a szokásos zsíros, lekváros, margarinos kenyérrel és teával, üdítõvel kínáltak minden beérkezettet. A svédasztalnál aztán a Kerteskõi-szurdok pontõrétõl végre megtudtuk, mik is azok a fakorongok. Ezek nem mások, mint fából készült dísztárgyak, amelyeket egy-egy helyen mát itthon is lehet kapni, de igazi kultúrája külföldön van, s az egész elmefuttatás az én préselt kékesi botdíszembõl indult ki. Így aztán a nap végére Enikõ, Laci és jómagam is felvilágosultunk a témában.


Összegezve, a rendezõ Ösvénytaposó Baráti Társaság jó szokásához híven kitett magáért a rendezés, szervezés, lebonyolítás minden területén. Kis hiányosság, hogy az idõjárást még nem tudják kellõen befolyásolni, de reméljük ebbe is belejönnek. Mindenesetre ajánlom bárkinek a Bakonyi Barangolás bármely távját, és köszönet a jó túráért.  


         


 A túráról készült képek az alábbi honlapon elérhetõek : http://eeonline.gportal.hu

 
 
HeyjoeTúra éve: 20112011.10.13 13:47:58
megnéz Heyjoe összes beszámolója

 
 
nafeTúra éve: 20112011.10.12 21:22:54
megnéz nafe összes beszámolója

 



 



Bakonyi Barangolás 45-ös táv



GPS-el mért távolság: 44,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1145 m.


A 45-ös táv indítási ideje elõtt érkeztem Zircre. A 70-es táv sok lenne, az 55-ös táv plusz 10 km-e részben a nagyon nem szeretem Barátok útján visz, a 45-ös is fölmegy a Kõris-hegyre, így ezt választottam. Az sem mellékes, hogy tavasz óta nem gyalogoltam 25 km-nél többet, s azt is kevésszer (a nyár a biciklizésé), valamint a nehéz bakancsom javításon esett át, ami miatt tartottam is mindenféle kidörzsöléstõl, illetve vízhólyagtól (a kidörzsölés sajnos bejött). Gondolkoztam az Írottkõ 35-ben is, de ez közelebb, van, változatosabb, s Észak-Dunántúl Kupa túra, bár azzal koppra már megvagyok.


A megszokottnál kevesebben voltunk, hiszen a hosszabb távok rajtideje egy órával korábban kezdõdött. A rajtban ismerõsökkel futottam össze. Volt, aki hangosan méltatlankodott az Írottkõ túrák elõrehozása miatt. Maximálisan egyetértek vele. Ha már nem lehetett az eredeti idõpontban megtartani, miért nem tették 29-ére, amikor a térségben nincs jelentõs konkurense. Sokan jártunk úgy, hogy választani kellett a két színvonalas rendezésû, kiváló ár/szolgáltatású túra közül. Szerintem ez nagyon is barátságtalan lépés a Bakonyi barangolás szervezõivel szemben. Ha igaz az ok, miszerint a Velemen történõ áthaladáshoz minden túrázónak belépõjegyet kellett volna váltania a gesztenye ünnepre, mert a falu vezetõi nem hajlandók a túrázókat átengedni a falun, akkor Velemet törölni kellene az ország túrázó célpontjai közül, s a gyõr-moson-soproniak és a vasiak dolga, a turistajelzésekkel kikerültetni a falut.


Ennyi morgolódás után vissza a túrához. Gyors nevezés, megnézem a térképvázlatot. Nem nagy ügy. Harmadszor indulok, s mindig másik távon, de az útvonal nagy része egyébként is ismerõs. Ágiék csapata érkezik. A 40-es távra neveztek. Megvárom õket, s Bakonybélig együtt talpalunk. Meglehetõsen csípõs idõben indultunk. Szerencsére az érkezésemhez képest enyhült annyit az idõ, ne legyen szükségem kesztyûre, amit el sem hoztam. Szépen tempósan ballagtunk. A zöld letérése, a jelzésen kívül szalagokkal is megerõsített, nehéz lenne eltéveszteni. Ez jellemezte az egész túrát. Extra minõségû útvonal kijelölés. Ahol kellett tábla, ahol kellett szalag, azokon a részeken, ahová feltételezhetõen sötétben érnek a túrázók, méretes, láthatósági mellénybõl készült fényvisszaverõs szalagok vezették a túrázókat. Ezen kívül, ahol hiányos volt a P+ jelzés, azt is felújították. Ezért külön köszönet.


Végre erdõben gyalogolhattunk, kellemes ösvényen. Egy mezõ sarkán vettem elõ elõször a fényképezõgépet, mivel gyönyörû a kilátás. A hideg front utáni tiszta idõben élesek a fények. Megyünk tovább. Bakonybélig összeállt egy tízen fõs csoport, mivel Ágiék, Viktorék, s egy 70-es csoport is nagyon egyforma tempóban haladt. Az igazán csodálatos látvány a Zoltay-forrást követõen várta csoportunkat. Fantasztikus a kilátás Pénzesgyõr, a Hajagok és Bakonybél felé. A völgyekben párafoltok, a hegyek elõtt kis fehér felhõpamacsok úsznak, s mindezt tetézi a ragyogó napfény, a nagyon éles kontúrokkal. Nem túl gyakori az ilyen látvány. Fotóztunk is gyakorta. Ágiékkal a P+ jelzésen mentünk a Nagy-Som-hegy oldalában, a többiek az aszfalton. Kicsit ránk ijesztett az esõ is egy kis szemerkéléssel, de csak a fû vizessé tételére bizonyult elegendõnek. Kellemes a zöld háromszögjelzés, amin leereszkedtünk a Kerteskõi-szurdokba. Megkaptuk a második pecsétet, egy csoki kíséretében, amely alig élte túl a szurdokot.


Gyönyörûek a szikla alakzatok, a csobogó patakkal. Egyesületi túrákon jobban be szoktuk járni, mint most, de azért jócskán lelassultunk. Ilyen helyeken, teljesítménytúrán sem vagyok hajlandó sietni. A fotók sajnos nem sikerültek. A Szömörke-völgy további részén gyérítették a fákat, aminek zömmel fenyõk estek áldozatul. A völgybõl történõ kikapaszkodásnál is jól haladtunk. Csodálatos látványt jelentett Bakonybél a Csúcs-hegyrõl. Szinte világítottak a fehér házfalak a napsütésben. A faluban elõ kellett vennem az itinert, hol is lesz az ellenõrzõ pont. A vendéglõ számomra egy kis oda-vissza kitérõt jelentett. A kapott italjegyet egy kis tonikra váltottam, majd ittam még egy kis meleg teát.


Elbúcsúztam Ágiéktól, s irány a Gerence-pihenõ. Mivel úgy éreztem, igencsak dörzsöli a sarkam a bakancs, ezért egy buszmegállóban bakancs le, s tettem rá tapaszt. A továbbiakban semmi problémát nem volt, azt leszámítva, hogy egy istennek sem sikerült megfelelõ szorosságúra kötni az egyiket. Vagy hatszor álltam meg emiatt az Odvas-kõig, mire, úgy ahogy jó lett. Irány a kék keresztjelzésen a Gerence-pihenõ. A falu szélén, jól feltúrták az utat. Utána két nehezebben járható, mondhatni kissé veszélyes részt leszámítva kellemes az ösvény. A Hotel Odvaskõnél, kis híján kihagytam az ellenõrzõ pontot. Idõben megnéztem az itinert, s kiderült, a pihenõnél van az EP, nem az Odvas-kõnél. Az EP-n két 70-es távon induló túrázó érkezett meg a plusz 25 km-rõl. Nem semmi. Pecsételést követõen irány az Odvas-kõ. A barlang fölöttig, a kb. 90 m-es szint nem semmi. Szuszogtam rendesen mire fölértem. Ettõl kezdve is hol jobban, hol kevésbé, de egészen a Kõris-hegyig emelkedett az út. Ha a Rézbükki-úton megy az ember biciklivel, akkor egy kicsit több a szint, a táv viszont jócskán hosszabb. Ott 6,8% az átlag meredekség. Itt szerintem meghaladja a 8%-t. Egy kicsit lankásabb részen megettem az egyik szendvicset, a másik megmaradt a másnapi gyõrújbaráti túrára. Az út szép bükkerdõben vezet, amihez kõrisek is keverednek a csúcs közelében. A pont elõtt újabb 70-esek érnek utol. Most nincs kedvük futni, pedig inkább azt szoktak.


Végre fölértem. Pecsételés, s gyerünk tovább, lefelé a kéken. Jó meredek. Nem is esik jól a térdeimnek. Kisszépalmapuszta fölött az erdõirtásnak köszönhetõen remek a kilátás. Látható Porva is és a Hotel Szépalma is. Végre leérek az aszfaltúthoz, amirõl pár métert követõen le is térek. Nem kell sokat menni, s meglátom az ellenõrzõ pontot. Egy kivágott fa töve és a Bödön-kút mellett átvágva megérkezek. Pecsételés, kalóriapótlás beszélgetés. Kiderült, hogy az egyik ifjú és csinos pontõr hölgy a Nemzetvédelmi Egyetem egy teljesen piacképtelen civil szakát végezte el, most pedig a BME-n igyekszik, valami használható végzettséget szerezni. Volt tehát mirõl beszélni. Mire elindultam, megérkeztek Viktorék is. Közeledtét már messzirõl lehetett hallani.


Kellemes, de eseménytelen gyaloglás következett a Hotel Szépalmáig. Újabb pecsét, tovább indulás. Legutóbbi erre jártam óta megváltozott a sárga jelzés. Elõnyére. A jó kis erdei séta után elértem a murvás utat. Csodálatos három ciprus látható az elágazásban. Az aszfaltút mellett pedig a Bakonyban ritkán látható méretû fenyõk állnak õrt. Néhányszor megálltam fotózni. Ennek is, meg a sok kihagyásnak köszönhetõ belassulás eredményeként utolértek Viktorék. Jó darabig együtt mentünk. Mesélt egy két érdekes dolgot, például az egykori fiatal szépalmai gróf halála emlékére ültetett mamutfenyõket, illetve megmutatta a pálihálási vadászati térképet, amelyen évtizedekkel ezelõtt felszámolt vasútállomások és a hozzájuk tartozó vasút is szerepel.


Sajnos alig hagytuk el a helységet, elkezdett szemerkélni az esõ. A felhõk látványa sem biztatott sok jóval. Szaporáztuk hát lépteinket az aszfalton, az utolsó EP eléréséig. Itt fölvettem a szélmellényemet, ami elég jól állja az esõt is. Ha nagyobb az esõ, azért a hátán lévõ hálós részen befolyik a víz, de úgy véltem elég lesz. Tündérmajor után 2-300 m-ig elégnek is bizonyult. Ott azonban már elkezdett a mellényrõl, illetve a hátizsákról lefolyni a víz, ezért elõ kellett bányásznom az esõdzsekit. Mire fölértem, Viktorék behozhatatlan elõnyre tettek szert. Talpaltam tovább. Zirc szélén elõztek meg a 70-esek akikkel a Gerence-pihenõnél találkoztam. Ez idõ alatt plusz 10 km-t tettek meg. Rövidesen a házak között mentem. Az esõ is csendesedett. Tulajdonképpen csak arra várt, hogy fölvegyem az esõdzsekit. Mire beértem a célba, már épp csak szemerkélt, mire hazaindultam, meg el is állt. Mikor a kocsinál levetettem a bakancsom és a zoknit, kiderült, arról a sarkamról, ahol nem éreztem semmi problémát, ledörzsölte a felhámot, tehát a félelmeim sajnos nem bizonyultak alaptalanoknak.


A célban megkaptam a tényleg szép emléklapot és a kitûzõt. Szokásomtól eltérõen egy kis lekváros kenyeret ettem, beszélgettünk még egy kicsit, s hazafelé vettem az irányt.


A túra kellemes, ahol erdõben visz, ott szép erdõket láthatunk, s több helyrõl is gyönyörû a kilátás. Az ígértekkel, illetve az elõzõ nappal szemben, az idõjárás is elég jó volt.

 




 


A  túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1100/1000 Ft-ért  térképvázlat itinerrel (saját térkép most szükségtelen volt), szintmetszettel, emléklap, kitûzõ, extra minõségû útvonal jelölés járt. A Kerteskõi-szurdokban Sport szelet, Bakonybélben italjegy, A Kõris-hegyen víz, illetve kétféle szörp, A Bödön-kútnál zsíros-, margarinos-, vagy lekváros kenyér, hagymával, illetve savanyúsággal, tea, a célban pedig zsíros-, margarinos-, vagy lekváros kenyér, kétféle szörppel volt az ellátmány.  

 
 
 Túra éve: 2010
stalkerTúra éve: 20102010.10.14 21:44:07
megnéz stalker összes beszámolója

Bakonyi barangolás 70


2010.10.09.


 


 


Nem sok kiegészíteni valóm van az elõttem szólók beszámolóihoz, dnvzoli barátunk mindent részletesen leírt a közös utunkról. A tavalyi 45 kilométer után Bazsival az idén a leghosszabb távot választottuk, így volt szerencsénk Zolival együtt talpalni. Szeretnénk megköszönni a szervezõknek, hogy az idén is rengeteg munkát fektettek a rendezésbe, ezáltal ismét egy jól szervezett túrán vehettünk részt. Zolinak szeretnénk megköszönni, hogy egész nap velünk rótta a kilométereket, így utólag visszagondolva, a nap nem is tûnt olyan hosszúnak. Köszönöm a biztató szavait, amelyek átsegítettek egy-két holtponton akkor, amikor a lábfájdalmam miatt idõnként már nappal is csillagokat láttam. A Bödön-kútnál hozzánk csapódó két budapesti fiú nevét sajnos mi sem tudjuk, de a túra utolsó szakaszán fényt vittek az éjszakába, sokszor az általuk mondott poénok miatti nevetéstõl gyengült el a lábunk, ezáltal feledtették velünk a valós fizikai fáradtságot. Köszönjük a túrát a szervezõknek, Zolinak, a budapesti fiúknak és a többi túrázónak, akivel rövidebb-hosszabb ideig együtt meneteltünk.

 
 
biborTúra éve: 20102010.10.14 20:35:53
megnéz bibor összes beszámolója


Bakonyi barangolás 70


 


Hideg van! – ezzel a gondolattal indulok az iskolából. A Rákóczi téren  -1 fok szerénykedik a kijelzõn.. Pékség fénye és illata csábít feljebb: még fél km-t se tettem meg máris privát  kajapont. Erre bármelyik gasztroturista büszke lehetne: )


Követem a zöld sávot Zirc utcáin a diós patkóval, mire elfogy az aszfaltnak is vége: füves- bokros dombra térítenek a szalagok. A füvet fehérre festette a harmat: örülök neki, mert nem áztatja el a cipõt kapásból a túra elején. A reggeli ködben ahol kell egyértelmû szalagozás és táblák mutatják az irányt. Hamarabb indulókat érek utol; a két Peti vidám társaságában telnek a méterek s éppen a P+ elágnál ér utol minket a vágtatólábúak csapata: ) A Zoltay – forrás innen csak néhány lépés. Ez az elsõ pont, egy óra 10 perc alatt kényelmesen ideértem. Kellemes földutakon haladunk, a köd lassan feloszlik, a dér is eltûnik, csak a pókhálókon csillogó vízcseppek maradnak meg. S persze a keresztbedõlt fák, az átkozottak;  mert fel kell hozzá emelni a lábam h átlépjek felettük. No nem lettem ennyire lusta, csak bal lábam néhány izma tiltakozik a mozdulat ellen bõ 2 hete. Sûrû bokrokon törtetünk át, majd az erdészeti úton ránk találnak a pocsolyák. Beérjük Istvánék kettõsét, õk nem aludtak a rajtban ezért hamarabb tudtak indulni; ) A szurdok bejáratánál újabb e.p. és csoki várt minket. Innen következett az egyik legszebb rész: szeretem a víz&kõ ellentétét , a nézelõdésre és gondolkodásra késztetõ patak menti ösvényeket. Azonban hamar vége ennek és egy réten át megkezdhetjük a szintgyûjtést. Nem túl meredek és nem tart sokáig: a Bakony kíméletesen emelkedik: )


 Irány le a tóhoz, majd Bakonybélbe. Azonban a kezeim még mindig fáznak, ezen a kocsmapont forró teája segít. Rögtön nem tudom meginni olyan meleg, szerencsére Bakonybél se rövid falu, van idõ elkortyolgatni a faluszéli szemetesig. A K+en patak mellett megyünk, kivételesen nem kell rajta átkelni.  Pedig lett volna jó átkelõhely- hiába a megszokás , hogy már minden víz mellett azt nézem hol lehet átmenni rajta: ) A pihenõtõl ismét emelkedni kezdünk, felérve a gerincen megállunk pár kép erejéig a Széchényi- emlékkõnél. Érdekes a felirat nélkül álló kõ az erdõ közepén.. A mûút elõtt meredek lejtõ olyan éles kanyarral, hogy ha valaki fut  bedõlne mint a motorosok: )


Koptatjuk az aszfaltot hátunk mögött pedig bekeményít a napsütés: a Hideg- völgyi ponton lekerül rólunk a felsõ. Pólóban nincs nagy meleg a völgyben az emelkedõ ellenére sem. Elhagyott bányát kerülünk, csinálunk pár fotót  aztán tovább élvezzük a szokatlanul szép, napfényes õszi tájat. Királykapunál rengeteg ember idõz. Beállunk a gyorsan fogyó sorba bélyegzésért, közben a hideg pogácsát magunkhoz vételezzük. Repetázni  lehet, a két pogival majdnem a következõ pontig elfoglalom magam: ) A Gerence pihenõ elõtt a táskámban pakolászva meglepetten látom, hogy a reggel hanyagul beledobott péksüti  fokhagymás- sajtos – tejfölös krémje mindent beborított. Ennyi töltelék máskor háromban sincs.. nagytakarítás után sietõsre fogom, hogy beérjem a többieket. Az esõbeállónál újabb pecsét, s megjelenik a bakonybéli Viktor is akit a fél ország ismer :D


Elindulunk a Kõris- hegy meghódítására,  elõször a P lépcsõin. Rájövünk, hogy „egy lyukkal arrébb” kellene és lemegyünk vissza a mûúthoz. Rátalálunk a P barlangjelzésre és némi sárkerülgetés után jóféle partocska visz az Odvas-kõ - barlanghoz. Szétnézünk, iszunk s a jócskán kellemesebb P-on folytatjuk. A Boroszlán tanösvény tábláinál gyerekcsoporttal, feljebb idõsebb talán szlovák-?- csoporttal találkozunk. Kiérünk a mûútra ahol elcsendesedik a zsivaly s türelmesen felszerpentinezünk a labdás lokátorhoz. Mivel ma nem sietõs, kirándulós napot tartunk, felmegyünk a kilátóba is. A lépcsõkön való fel- le  a selejtes lábam miatt majdnem nehezebb volt mint felmenni a Kõris-hegyre. Lent megmarkolunk még pár nápolyit aztán a „legyünk  túl  rajta” szakaszt kezdjük meg: piszok meredek ereszkedés az Ördög – lyuk barlang mellett. Télen , tükörjégen lenne az igazi.. : ) Kb. itt csatlakozik hozzánk negyediknek Róbert akinek ez az elsõ 70 km-es túrája. A Z kidõlt fás terepre visz, valódi öröm- mikor kiérek onnan: ) Öreg- séd fedõnevû e.p.-hoz érkezünk 15:12-kor. Szûk 4 km aszfaltszaggatás, szerencsére nem uncsi ez sem mert sok látnivaló akad az út mentén: sziklaalakzatok, hatalmas kidõlt fák, leszakított szalagkorlátok..A Z sávon  visszatérünk a vizivilághoz: pocsolyának csúfolt kacsaúsztatókat kerülgetünk. A Bödön – kútnál frissítõpont, még sört is lehetett venni: ) Lekváros kenyér  mellé egyik kedves túratárstól vörösbort kapunk: )   Jóllakottan  pár kanyar a fák közt és rálátunk a következõ pontra: Szépalmapusztára. A leírásban úgy szerepel, hogy a kiskapun megyünk be a területére. Ott mentünk, hiába volt  mellette a 2 méteres nagy kapu tárva- nyitva: ) Néhány szürkemarha legelészik és pihen, a hotelnél fekete marha nagy autók pihennek- tulajjal együtt. "Nomen est omen": az  ellenõrzõponton hatalmasra nõtt almákból választhatunk. Szalagozáson visszatérünk a sárgára, majd egy rétre, ahol szabályos ösvényt lett már kitaposva. Elrágcsáljuk az almát, majd a vadetetõhöz felfelé utolérünk egy apa- fia párost. A srác jól bírja pedig közelebb áll a 10-hez mint a 15-höz ránézésre. Pálihálás elõtt egy furcsa módon fordítva alátámasztott utánfutón akad meg a szemünk : ) Páliháláson gyorsan átérünk, néhány házból áll csupán. Egy kunkor a mûúton és az utolsó e.p.-n vagyunk: Kõ – kútnál este 6kor. Chips, innivaló és nekirugaszkodunk az utolsó emelkedõnek. A móka kedvéért van pár ellenségemmé lett fatörzs itt is. Tündérmajornál hólapát van a ház mellett, ezek már tudnak valamit..: ) A víztoronynál még elhagyunk pár túrázót, sietõsebben megyünk mint eddig. Lámpázni, visszaöltözni  nem akarunk.. Zirc elõtt kifejezetten libabõrcsináló idõ fogad. A reggelrõl ismerõs utcákon megugat pár kutya. A helyieken kabát, rajtunk póló: )  A hõmérõ 12 fokot hazudik.. nem hiszem, hogy olyan meleg lenne.. a térrõl néhány lépés és betoppanunk az iskolába 12 és fél óra után. Igazán kellemes, esõmentes kirándulás volt az õszi, színes Bakonyban. A szervezésrõl csak jót tudnék mondani, valamilyen ellátás szinte minden ponton volt, a leírás, szalagozás is a helyén volt, az útvonal is szép. A társaságért köszönet R. és K. Istvánnak. Robinak pedig grat az elsõ 70-eséhez!

 
 
PlecsTúra éve: 20102010.10.14 12:40:00
megnéz Plecs összes beszámolója
Bakonyi barangolás 70

Az elõttem hozzászóló dnvzoli túratárs olyan részletesen és olyan jól leírt mindent errõl a nagyszerû túráról (ezúton is gratula és elismerés neki a beszámolóért is, a teljesítésért is), hogy nekem már nem is maradt sok tisztem…

Hogy ennek ellenére mégis keyboardat ragadtam, ennek csakis az az oka, hogy szerettem volna elismerésémet kifejezni a túra szervezõinek: ez a teljesítménytúra egészen biztosan ott van kis hazánk tíz legjobb teljesítménytúrája között! Gyönyörû a táj, szinte tökéletes a szervezés, egyszerûen minden klappol! Alapban ugyan én jobban szeretem azokat a túrákat, amelyek nem így összevissza kanyarognak, hanem egy valós útvonalat írnak le, de ezen a túrán még a sok girbegurba is úgy van „kitalálva”, hogy ez sem igazán zavaró, szinte csak akkor veszi észre az ember, hogy összevissza kanyarog, ha a térképre néz.

Szóval ez a túra igen ott van, örülök, hogy a tavalyi 45 kilométeres próbálkozás után idén a toptávval is megküzdhettem – élveztem minden pillanatát!

Ha még nem jártatok erre, de most lenne kedvetek - az gáz, mert már lemaradtatok… :-) Némi gyógyír, hogy a túrán készült képeimet megnézhetitek a honlapomon: www.plecs.hu
 
 
dnvzoliTúra éve: 20102010.10.13 13:10:54
megnéz dnvzoli összes beszámolója
Bakonyi Barangolás 70

2010.10.09.

 

Jó egy hónapja,Kõszegen voltam utoljára teljesítménytúrán.Életem elsõ 70-ese elõtt viszont nem akartam túlzottan leereszteni,így a kondi megtartása érdekében a két túra elõtt félúton-igaz két részletben-lejártam a Rómer Flóris Jelvényszerzõ Túramozgalom útvonalát a maga kicsit több mint 72 kilométerével.Amellett,hogy szép élményekkel gazdagodtam az õsziesre fordult erdõben,(szarvasbõgés,egyebek)bejártam olyan számomra eddig ismeretlen szakaszokat is,melyeknek tapasztalatait kamatoztatni tudtam ezen a teljesítménytúrán.

 

Szép ködös délelõttrõl szóltak az idõjósok hírei,tartva ennek közlekedésre gyakorolt hatásaitól kicsit bõvebb lére eresztettem a Zircre jutáshoz eltervezett idõt.Szerencsére azonban csak kisebb ködfoltokkal kellett megküzdenem,így 6 után pár perccel le is parkoltam az iskola közelében.Épp akkor vágódott ki a kapun a túrázók elsõ nagyobb csoportja.Nem siettem túlzottan,M.”Túrázz a vonatért”András veszprémi lakossal volt egy találkozóm 6:20 körül,így kényelmesen átvedlettem „túrázóvá”,neveztem és elballagtam egy ismerõs pékség boltjához ahol a Rómer Flórison nagyon finom lekváros-pudingos lepényt vásároltam.Csak az épp aktuális gazdasági helyzet megörökítése miatt írom:a két hete 170 forintos pékáru mára már nem aprózta el a dolgot és kerek 200-ért kínálta magát a kedves vevõnek.Reggeli közben a találkozó sikeresen le is zajlott,ezután durván 6:25-ös rajtidõvel kezdtem meg életem eddigi leghosszabb menetét.

 

Még a városon belül összefutottam Cs.Sanyival,vele indultunk meg a Bakony újabb meghódítására.Kíváncsi voltam merre fut ki a zöld sáv Zircrõl,ill. hogy ez az útvonal mennyire kijelzett,ugyanis a Rómer Flóris ellenkezõ irányba való teljesítése alatt kilépve a várost határoló erdõbõl a mezõre bizony elvesztettem a jelzést és szabályosan,toronyiránt,tökön-babon átvágva értem el Zirc szélsõ utcáját.Most letisztázhattam magamban ezt a szakaszt is,amit a rendezõk egyébként ahol kellett ideiglenesen kihelyezett jelzésekkel,szalagozással is megerõsítettek.Várakozásaimmal ellentétben a domboldal füve nem áztatta el mindjárt a túra elején a bakancsomat,ugyanis szép fehér bevonatos és kellemesen ropogós volt.Még bent a városban a szemem láttára billent át a hõmérõ kijelzõje nulláról mínusz egyre,úgyhogy nem volt min csodálkozni.Ha csak nem a ködben úszó zirci laposon ami valóban szemet gyönyörködtetõ látvány volt.

 

Haladtunk tehát a Rómer Flóris Emlékút zöldjén,idõnként meg-megállva egy-egy fénykép erejéig,tényleg egyik ámulatból a másikba estünk annyira szép volt a ködös reggel.Lassan a hátunk mögött aztán felkelt a Nap is,(meg is jegyeztük,hogy figyelmes túraszervezõ ilyenkor nem indít túrát keletnek)így ezután jó darabon a fények különös játékát is élvezhettük.Különleges látvány ilyenkor a harmatcseppekkel vastagon végigfuttatott pókhálók tömege,melyek gyöngysorként feszülnek a bokrok-fák ágai között.Látni kell.

 

A Köves-hegy magasságában aztán átváltottunk a piros keresztre,majd rövidesen meg is érkeztünk az elsõ ell.pontra a Zoltay-forráshoz.Eddig megúsztam az átázást,ivás közben aztán az egyik bakancsom belecsúszott a forrás kis medencéjébe aminek módfelett örültem.Ivás után folytattuk utunkat tovább a piros kereszten,hamarosan már a fokozottan védett és épp ezért nem is látogatható Nagy-Som-hegy oldalában talpaltunk.Még egy utolsót gyönyörködhettünk a ködös pénzesgyõri medencében is.Itt az volt különösen szép,hogy a köd már nem töltötte be teljesen a látóhatárt,hanem szépen megült a laposabb részeken miközben a magasabb pontok,a fák koronája már kikandikáltak belõle.

 

Aztán beváltottunk az erdõbe ahol nagy örömömre Pistit(stalker)és fiát Bazsit értük utol,akik szintén a 70 kilométer legyûrését tûzték ki mára feladatul.Négy fõsre duzzadt tehát a csapat.

 

A Pénzesgyõr-Bakonybél mûutat keresztezve aztán lecseréltük az eddig használt jelzésünket a zöld 3szögre,mivel a Kertes-kõi szurdokot szerettük volna útbaejteni.A szurdokvölgy bejáratánál megkaptuk második pecsétünket egy szelet csoki társaságában majd bevetettük magunkat a Bakony egyik legszebb sziklaalakzatokkal övezett völgyébe.Hatalmas kõfalak között köveken egyensúlyozva,lassan haladtunk,igazából itt nincs is értelme sietni,érdemes jókat nézelõdni.Ahogy az Alsó-Cuha szurdokánál,szerintem itt is felírhatnák a térképre,hogy magas vízállásnál nehezen-vagy egyáltalán nem–járható.Ha csak 30 cm-rel lett volna magasabb a patak szintje,bizony lett volna olyan rész ahol törhettük volna a fejünket a hogyan továbbon:)

 

Amilyen szép olyan rövid ez a szurdok,pár perc alatt ki is jutottunk belõle és a Szömörke-völgy bejáratától pár méterre felkanyarodtunk jobbra az Öreg-kerülõ-hegyre (Ez az a kanyar amit a Sumin tavaly nem vettem észre,pedig-igaz elég takarásban-ott van a nyilazott jelzés egy öreg-talán-vadkörtefán)Meredek de elég rövid kaptató után balra fordultunk a szép bükkösben és áthullámvasutaztunk a Csúcs-hegyre a fakitermelõk által helyenként elképesztõen szétgyúrt utakon.Itt,mivel néha nem úsztuk meg ezen „utak”keresztezését mindkét bakancsom bokáig merült a híg sárba.Az afrikai szavannákon a vadak külön örülnek az ilyen bevonatnak,hiszen távoltartja tõlük az élõsködõket,én már nem tudtam neki határtalanul lelkesedni,mert a bakancsom szellõzése gyakorlatilag megszûnt általa.Csúcs-hegyen aztán visszatértünk a hûtlenül elhagyott piros keresztre,majd ezen a jelzésen egy szép árok peremén leereszkedtünk a Szent-kúthoz.Kissé körbenéztünk,sajnos foglalt forrást nem találtunk,így begyalogoltunk Bakonybélbe,ott is a Pikoló nevû vendéglátó egységbe.Itt a pecsét mellé egy 150 ft-os bónt is kaptunk,amit ki-ki ízlése és igénye szerint beváltott,ettünk pár falatot,majd az útra töltöttünk még az épp elkészült teából is a poharunkba.Visszagyalogoltunk a Szent-kutas leágazóig,majd a falut a sárga sávon hagytuk el.Közben a teánk is kihûlt annyira,hogy szép apránként meg tudtuk inni.

 

Mivel mindannyiunk lábbelije át volt nedvesedve azt a döntést hoztuk,hogy a Gerence-völgyben inkább az amúgy gyûlölt aszfaltot használjuk,hogy az idõközben szép napsütésessé vált idõben száradjanak kicsit a bakancsok,cipõk.Persze ránéztem azért a térképre,mivel kispistázni semmiképp nem szerettem volna,de a két út között nem fedeztem fel különösebb eltérést már ami a hosszukat illeti.Így mi hárman nekivágtunk az aszfaltnak,Sanyi akinek amúgy is volt némi lábfájdalma-és „csak”a 45-ön volt,letért a kiírás szerinti kék keresztre.

 

Túlélve néhány eszement autóst(igaz,most mi voltunk rossz helyen)megérkeztünk a Gerence-pihenõbe,majd pecsételés után a zöld kereszten elkezdtünk kapaszkodni a Táborhely-hegyre.Pistiben erõsen motoszkált a kiszállás gondolata elhúzódó sarokfájdalma miatt,de a döntést mindig késõbbre halasztotta.Küzdött hõsiesen.Nekem is volt azon a tájékon már sérülésem,tudom milyen a minden lépésnél benyilaló fájdalom.

Átkeltünk tehát a szép hegyen,majd egy erõs szintvesztéssel leértünk egy erdészeti mûútra amin jobbra fordultunk a kék sávon.Egy mészégetõ után hamarosan a Hideg-völgy bejáratánál találtuk magunkat ahol a következõ pontõr már várt ránk.Mivel elég komoly szintemelkedés elõtt álltunk újra csak dobtunk pár falatot a lovaknak,majd nekiindultunk.Hamar leesett,hogy én már jártam itt,épp tavaly a BB20-on.Az emelkedõ tavaly óta mit sem enyhült,fújtattam rendesen,mire felértem.Bazsiék szereztek is nem kis elõnyt,de rendesek voltak és bavártak a tetõn.A völgy egyébként nem véletlenül kaphatta a nevét,fiatal kollégánk ingujjra vetkõzve kezdte a meghódítását,aztán kapaszkodó ide vagy oda,vissza kellett öltöznie.

Megkerültünk egy elhagyott kõbányát,majd a Nádajtó-árok peremén haladva értük el a következõ ell.pontunkat a Királykaput.Úgy emlékeztem hogy szebb ez az árok,szép nagy azzal nincs is semmi baj,csak eléggé kaotikus a kinézete.Hogy ez a favágók,vagy a tavalyi viharok mûve azt nem tudom.

 

Királykapunál pogácsát kaptunk szörppel az átfagyott pontõröktõl.Voltak akik elmentek felderíteni a közeli Király-kutat is,mi a falatozás után rögtön el is indultunk a piros sáv irányába.Kiérve tehát a mûútra jobbra fordultunk,majd pár lépés után betértünk az erdõbe és a régi kisvasút töltésén igyekeztünk vissza a Gerence-pihenõhöz.(Pár perce haladhattunk csak a piros sávon,mikor 4-5 fõs csapat ereszkedett le jobbról a hegyoldalból,keresve az említett jelzést-lényegében a pihenõhöz tartó utat.Elmondásuk szerint az ell.pont(Királykapu)után elnéztek egy kanyart,hát én akárhogy nézem a térképet,nem tudom kitalálni,hogy lehetett ennyire elkeverni,és fõleg,hogy hol:)

Pistiéknek ezen a szakaszon idõnként komoly gondjaik akadtak a nagy szemû kövekkel felszórt úttal,ez ellen engem a vibram-talp kiválóan megvédett,akinek érzékeny a talpa az ilyenre a vibramot csak ajánlani tudom.Igaz egy hátránya mindenképp van:a vizes köveken iszonyúan csúszik,de hát valamit valamiért.

 

Eseménytelen gyaloglást követõen újra csak a Gerence-pihenõnél növeltük az igazolólapunkon található pecsétek számát,majd kisebb erõgyûjtõ pihenést és falatozást követõen elindultunk túránk legmagasabb pontja felé.Félve néztem a következõ kilométer elé,ugyanis Ösvénytaposóék beiktatták az útvonalba az Odvas-kõ barlangot is.Ami persze nem baj,hiszen ez egy elég jelentõs képzõdmény a Bakony rengetegében,csak az a lépcsõsor,ami oda felvisz,az ne lenne!:)Nagyon utálom a lépcsõsorokat.Nyilván oda építenek lépcsõsort ahol sok turista fordul meg.Ezzel még nem is lenne semmi probléma.A másik ok a sok turista mellett,hogy valószínûleg jó meredek az az út,hogy ha muszáj lépcsõsort kialakítani.Na ez a nagyobb gond:)És nem elég,hogy meredek,de még emellett olyan hosszú is,hogy csak na:)

Bazsi meg csak szökell felfelé,tudomást sem véve a gravitációról,rólam meg folyik a víz,iszonyúra szenvedek.Hiába,gyík vagyok,nincs mit szépíteni.Aztán felérek a barlang szintjére,elõre nézek,még mindig lépcsõ….

Megváltás volt kijutni a piros sávra…..

 

Komolyan mondom,inkább 5 km plusz,mint egy ilyen kapaszkodás.Volt is aki kihagyta és végig a piros sávon jött fel idáig.

 

A nagyteveli túrán jártam itt utoljára,és még én nyugtatgattam Pistiéket,hogy nem olyan vészes a következõ szakasz a Kõris-hegyig.Igaz,hogy 7 kilométeren durván 500 méter szint,(Gerence pihenõ-Kõris-hegy viszonylatban)de az nem vészes.Egyet nem számoltam:hogy mindezt 38 kilométerrel a hátunk mögött kell megtennünk.Meg én olyanra emlékeztem,hogy hullámvasút-szerû a szakasz,tehát vannak benne néha vízszintes,neadjisten lejtõs részek is.Aztán nincsenek:)Egy centi lejtõ nincs egészen a csúcsig:)El is halkultunk rendesen,a csendet csak Pisti törte meg néha mikor rászólt a fiára,hogy lassítson picit.Az aszfalton már nagyon elcsoffadtam,erõm utolsó szikráival jutottam fel a csúcsra.

 

Nagy szerencsénkre kiváló idõ volt a kilátó lábánál,túrázók heverésztek mindenfelé a fûben,mi is követtük a jó példát.Bõ tíz percet töltöttünk regenerálódással,ettünk,ittunk,heverésztünk.(A ponton nápolyi plusz ásványvíz esetleg szörp volt a szolgáltatás)Meg is lett a hatása,szinte kicserélõdve indultunk neki a számomra még ismeretlen kék barlang jelzésnek.Elképesztõen szép és elképsztõen meredek úton halad az említett jelzés,tényleg nagyon óvatosan lehetett csak haladni,figyelve minden egyes lépésre.Sajnos minden óvatosság ellenére Pisti egy helyen elcsúszott,így a már hozott sarok-és a lépcsõsoron beszerzett térdsérülése mellé még a combja is meghúzódott. Megijedtem mikor láttam,hogy mi történt,egybõl az járt a fejemben,hogy hogy visszük ki innen,ha komoly a baj.Szerencsére tovább tudott jönni.Itt található egyébként az Ördög-Lyuk(térképen Ördög-lik) barlang,és az itiner megemlít egy elhagyott márványbányát is ami pár perces kitérõvel elérhetõ.

 

Az izgalmakkal teli ereszkedést követõen leértünk a hegy körül kanyargó mûútra amin balra fordulva folytattuk a túrát a Márvány-völgyben.Jobbra letértünk az útról,majd párszáz méter után ráfordultunk a Barátok útjára,vagyis a zöld sávval jelzett turistaútra.Bal oldalunkon a halomsírmezõkkel haladtunk,majd számos völgy mellõzésével hatalmas bükkfák árnyékában   már a közös kék-zöld sáv jelzésen ereszkedtünk le a Száraz-Gerence-völgybe.Megkaptuk aktuális pecsétünket és balra fordulva elindultunk aszfaltot koptani az Öreg-Séd kiszáradt medre mellett mintegy 3,5 kilométeren át a sárga sávon.(Közben úgy félúton egy kisebb technikai kiállásunk alatt egy idõsebb túratárs,vállán hanyagul átvetett táskájával valami olyan sebességgel gyalogol el mellettünk,hogy a menetszele szinte belelök a patakmederbe:) Kb ¾ óra múlva balra befordultunk a Tekers-kút árokba a sárga karika jelzésen,majd elérve a zöld sávot jobbra tértünk le egy eléggé vizenyõs erdei útra.A csapásokban szerintem egész évben ott a víz,egész szép növényvilág alakult már ki bennük,komolyan mondom én már a halakat kerestem-hiába:)

 

Durván egy kilométer után aztán a Kuruc-rét túloldalán dobtunk egy jobbost a zöld karika jelzésen,és a fák között hirtelen beállt szürkületben begyalogoltunk a Bödön-kúthoz,ahol a túra legkomolyabb frissítõpontját állították fel a rendezõk.A szabadtûzön fõtt tea mellé,ki-ki ízlése szerint választhatott magának kenyeret különbözõ feltétekkel,én maradtam a lekvárosnál,a többiek ha jól láttam a hagymás-zsírosat választották.Kellemes meleg volt a tûzrakás mellett,nehezünkre is esett az indulás(lehet persze hogy ebben nem kis szerepe volt a ponton tevékenykedõ felettébb csinos lánykának is:),de erõt vettünk magunkon,és fejlámpáinkat üzembe helyezve búcsút intettünk a kedves társaságnak.Sokkoló volt a pár méter alatt bekövetkezett mintegy 15 fokos hõmérséklet esés,kellett pár méter míg újra bemelegedtek a futómûvek.Mellénk szegõdött itt két budapesti srác,akik rövid ideig robotszerû járásukkal szórakoztattak minket,váltig állították,hogy csak a vicc kedvéért teszik mindezt:)Jópofa emberkék voltak amúgy tényleg,ezután végig együtt haladtunk,színt vittek a csapatba,ami nem is jött rosszul az utolsó 15 kilométerre:)

 

Kiérve Bödön-kúttól az aszfaltra tehát balra fordultunk(a régi Szépalma irányába)majd néhány méter után jobbos következett-ráálltunk a kék sávra.Ezen a jelzésen-már sötétben-jutottunk el Szépalmapusztára.Említettem a többieknek-és most látom,ezt az itinerünk is megteszi-hogy milyen szép ez az arborétum ami mellett épp haladunk,õk ezt nagyon köszönték,és mondták,hogy igen,tényleg szép,látják õk is:)Haladtunk tehát Szépalma sárga sávján,majd a hotel épülete elõtt elfordultunk jobbra és a tó mellett felballagtunk a dombra ahol egy autóban ülve már vártak a pontõrök.

(Érdekes hely ez a Hotel Szépalma.Nem hiszem,hogy általános gyakorlat,hogy egy négy csillagos szálloda átengedi a területén az egyszerû bakancsosokat,fõleg éjjelek éjjelén.Kellõen sznob társaságban menõzhetünk is:"Ja,Szépalma,évente párszor megfordulok ott",aztán ha nem kérdeznek tovább,nem kell az orrukra kötni,hogy csak "átutazóban":)

A dombtetõn kisebb riadalmat keltett egyesekben a nagy sötétségbõl egyszer csak felbukkanó néhány ló,persze aki nem számít rá meg is lepõdhet,én elismerem.Pecsét mellé itt hatalmas almák közül választhattunk,majd folytattuk utunkat a sárga sávon.Durván egy kilométer után aztán rátértünk a piros keresztre,amit egy trükkös kanyart nem észrevéve mindjárt el is vesztettünk volna,ha Bazsi nem kiált bele a nagy magyar éjszakába,hogy R.Pisti gyenesdiási lakos-akitõl a GPS-en levõ útvonal valószínûleg származott-itt bizony letért jobbra.És valóban,visszatértünk az elkerült leágazóhoz,majd jobbra fordulva megkezdtünk egy hosszú emelkedést egy térképen meg nem nevezett dombra.(a zavart az okozta,hogy egyrészt nem „nyilazott”volt a letérésnél a jelzés,másrészt a keresztezõdés UTÁN volt felfestve a fára)

 

Felérve a dombra tartottunk egy kis szünetet,megkértem a többieket,hogy kapcsoljuk le a fejlámpákat egy két másodpercre,így gyönyörködjünk az ezer csillaggal borított égboltban.Miután ezt megtettük indultunk tovább.Az eddig itt beszerzett szintemelkedést intenzív ereszkedéssel vesztettük el,a hegyoldalból világító szempárok tûntek fel idõnként.Amúgy hihetetlen csend ült a tájon,csak lépteink zaja zavarta meg a nyugalmat.

 

És Pálihálás nincs sehol:)

 

Már-már azt kezdtük hinni,hogy Pálihálás nem is létezik-és akkor nyilván a valaki által megemlített pálihálási vad kutyák is csak a képzelet szüleményei.Csak nem akartunk ugyanis odaérni.Pisti és Bazsi a tavalyi BB 45 okán már ugyan jártak ott,de emlékeik kicsit megtréfálták õket,mindenféle kanyarokat említettek,a kanyarok után várható mindenféle eseményekkel,de Pálihálás csak nem jött el:)

 

Aztán persze eljött:)

 

Egy messzirõl észrevehetõ kivilágított munkagép és egy balról befutó ember által épített kerítés jelezte,hogy valamiféle lakott terület felé közeledünk,ami a településnév-tábla tanúsága szerint nem volt más mint Pálihálás:)

Nagy volt viszont a csend.Hol vannak a kutyák,amikkel majd meg kell küzdenünk?Épp ennek említésére aztán beindult az ugató kórus,mi megmarkoltuk botjainkat és…..

És nem történt semmi,szépen kiballagtunk az egyutcás „falucskából”,különbözõ történetekkel szórakoztatva magunkat az itt már valóban „nemszeretem”aszfalton.

 

A Kõ-Kuti-erdõ szélénél még meglátogattuk azért az utolsó pontõrt is,már csak azért is mert volt neki jópár tasak Chio ropogtatnivalója.Kis noszogatásra aztán nekiindultunk az utolsó emelkedõnek,ami most kimondottan hasznosnak bizonyult,ugyanis a ponton töltött pár perc is elég volt hozzá,hogy kicsit kihûljünk annak ellenére,hogy ez a pontõr is rakott magának tüzet.Az elsõ métereken még a kezem is fázott kicsit,de aztán a bemelegedés után már nem volt gond.Átkeltünk tehát a Kõ-kuti-erdõn,majd Tündérmajoron(itt néhány szalag azért könnyített volna az útvonal követésén,bár nem volt megoldhatatlan a feladat)(fõleg nekünk GPS-szel:),és a domb tetejére érve már feltûntek Zirc fényei.

 

A város határát elérve,a már reggel megismert úton értünk célba.

 

A célidõm 21:40 lett,ha azt számoljuk,hogy a lapon szereplõ 06:15 ellenére úgy 06:25-30 körül indultam neki ténylegesen a távnak akkor 15 óra 10-15 perces menetidõ jön ki a végére.Azt hiszem ez jónak mondható 70 kilométeren 1845 méter szintemelkedés mellett.

 

Kicsit az ismeretlentõl(az eddigi leghosszabb túrától)való apró félelemmel készültem erre a túrára,valójában a legnagyobb veszélyt abban láttam,hogy 50 kilométer környékén már általában se enni,se inni nem tudok,és akkor mi lesz az utolsó 20 kilométerrel.Ez a gond szerencsére nem jött elõ,a túrán sokszor ettem keveset,sokszor ittam,és az evések végén általában mindig bekaptam egy marék sós mogyorót is.Amikor meg úgy éreztük,hogy pihenni kell,leültünk-hisz ez nem verseny,még ha titkon azért mindenikiben ott  motoszkál a minél jobb idõeredmény elérése is.Megúsztam mindenféle fájdalom nélkül,egyedül az utolsó 5 kilométeren éreztem úgy,hogy méretes vízhólyag van a lábamon,de csak kiázott a bõröm,lehet,hogy egy jó idõben elkövetett zoknicserével ezt az apróságot is ki tudtam volna küszöbölni.Ez a pár sor talán OFF-nak tûnhet,igazából azért vetettem papírra,hogy a magamfajta kis rutinnal rendelkezõ „hosszútávosoknak”esetleg segíthetek néhány tapasztalattal.

 

Ez a túra tûnt a lehetõ legjobb választásnak az elsõ 70-es menetre,és az eredmény minden várakozásomat felülmúlta.A túra nagyon magas színvonalon szervezett,kitûnõ az ellátás,eltévedni szinte lehetetlen-a jelzések szinte az egész útvonalon ropogósan frissek,szükség szerint szalagozással megerõsítettek.A többlapos A3-as igazolófüzet tartalmaz szöveges leírást,útvonalvázlatot,távés szintadatokat(szakaszonként is),szintmetszetet,bakonyi ismeretanyagokat.Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a túrát,akármelyik távot is szeretné megcsinálni.A sikeres teljesítésért egyébként egy szép színes Oklevél,valamint nekünk 70-eseknek egy nagyon szép színes fémjelvény járt.Életem elsõ teljesítménytúrás fémjelvénye!

 

Köszönöm a társaságot Sanyinak,Bazsinak,Pistinek és a két fõvárosi srácnak(neveket sajnos nem tudok,egyikõjük talán Peti?)

 

A rendezõknek pedig:

 

Köszönöm a lehetõséget

 

dnvzoli
 
 
út+keresõTúra éve: 20102010.02.06 22:53:29
megnéz út+keresõ összes beszámolója
Szeretném a segítségeteket kérni!

Összegyûjtenénk az Ösvénytaposó Baráti Társaság által szervezett túrákon és túramozgalmakon készült, neten megtalálható képek hivatkozásait! Melyeket feltennénk a weboldalunkra! Aki tud ilyenrõl, kérem jelezze az osvenytaposo@citromail.hu címen.

Túramozgalmak:
Öreg-Bakony Bakancsosa, Dornyay Béla Emlékút, Rómer Flóris Emlékút

Túrák:
Kevély Körüli Kevergés, Kevély Alatti Bolyongás, Kõris Körül, Bakonyi Barangolás, Reguly Antal Emléktúra

Köszönettel: Annamari
 
 
 Túra éve: 2009
caty85Túra éve: 20092009.10.18 11:28:41
megnéz caty85 összes beszámolója
Sziasztok!

A Bakonyi Barangolásról szeretnék írni.A csapatunk a 20km-es távot választotta ami Bakonybélrõl indult.A rajtolás után sikeresen eltévedtünk, annyira beszélgettünk,hogy nem is nagyon figyeltünk a jelekre inkább követtük az elõttünk haladókat a P+ jel helyett egyenesen mentünk.A legnagyobb kárunkra mert már tuti,hogy mentünk két kilomért is mindenféle szántóföldön és sisnyáson át,mire körbenéztünk,hogy sehol semmi jelzés és senki nincs körülöttünk.Úgyhogy visszafordultunk egészen a falu határáig és végre mehettünk a rendes úton.Az elsõ ellenõrzõpontig simán eljutottunk mindenféle fennakadás nélkül.Mivel a tévedés végett jó késõn értünk oda inkább eltekintettünk az idõ felírásától :D Innen kövétkezett a legnehezebb része a túrának a Bányáig.Én legalábbis ( mivel a csapattársaim jóval edzettebbek nálam) kissé lihegve és elfáradva értem fel a régi kõfejtõig.Ott kicsit megpihentünk, készült pár fotó is aztán megkönnyebbülve,hogy most már jó ideig lefelé megyünk nekiindultunk.Elég hamar mivel már szinte rohantunk elértük a Királykapunkál lévõ ellenõrzõpontot.Ott ettünk,ittunk kissé megpihentünk és folytattunk utunkat.Az út egész jó volt csak úgy szaladtunk rajta.Komolyabb emelkedõ itt nem volt.Közben csatlakoztunk egy túravezetõkbõl álló fiatal,jókedvû társasággal.Velük haladtunk egy idegig és jókedvük ránk is ragadt,úgyhogy nevetve mentünk tovább.Aztán jött egy jó kis murvás út is ami nem tett túl jót a lábunknak.Mikor beértünk a Gerence pihenõhöz szépen kisütött a nap is,bár kissé hideg volt az erdõ nagyon szép így az õszi napsütésben.Elhagyva a pihenõt rögtön felfelé vettük az irányt ami engem kissé megvisel de aztán jött az elõbb említett társaság és így én is könnyedén vettem az akadályt.Az emelkedõ tetején volt a Széchenyi Zsigmond emlékmûve miszerint az ott álló magaslesen lõtt le 16 vaddisznót és 1 rókát.Itt is fotóztunk és Nóra szerint úgy állok a képen mindha én lõttem volna a 16 vaddisznót :D Mivel már kicsit szorított minken a szintidõ ismét felvettük a tempót és haladtunk immár a cél felé.Elértük az erdészeti mûutat .Ezt is legyûrve jó meredek lejtõ következett a mûútig amit itt-ott a hátsó felemen tettem meg :D Aztán az instabil kis hídon átérve bementünk Bakonybélre.Innen már a mûúton ballagtunk a célig.Ott nagyon szép oklevelet kaptunk és a kitûzõt.A kapott italjegyen jól bekóláztunk és mivel lehetett kapni be is lángosoztunk :D Mindent összevetve egy nagyon jó túra volt ,jó szervezés, jó szallagozás (amin így is sikerült eltévedni :D) a szervezõknek további jó munkát kívánunk és várjuk a következõ remek túrákat.
 
 
stalkerTúra éve: 20092009.10.12 23:06:59
megnéz stalker összes beszámolója
Bakonyi Barangolás 45 (hivatalosan 45,9 km)
2009.10.10.

Az idõjárással kapcsolatban csatlakozom az elõttem szólókhoz, mi is arra számítottunk, hogy a nap folyamán többször bõrig ázunk, de Bakonybéltõl már egy szál polóban mentünk... De kezdjük az elején!
Reggel 7 óra 20 perckor rajtoltunk Bazsival a Reguly Antal Általános Iskolából. A rajt zavartalanul zajlott le, nem volt nagy tumultus. Az ébredezõ kisvárost gyorsan magunk mögött hagytuk, réteken, erdõkben vezetett minket a Z jelzés.

(Zirc: 1060 decemberében I. András király a zirci udavarházába menekült testvére, I. Béla elõl. András király itt is halt meg a szerzett sebesülésében, holttestét innen vitték a tihanyi apátságba. III. Béla király 1182-ben alapított itt monostort a ciszterciek részére. A török hódoltság idején mind a falu, mind a monostor lakatlanná vált 150 évre. 1659-ben, nyolcezer forint zálogösszeg lefizetése fejében a lilienfeldi apátság kezére kerül. 1678-ban a törökök megölik az elsõ apátot. 1699-ben a sziléziai Heinrichau harmincegyezer forintot fizet a birtoklásáért. 1704-ben a kurucok felégetik. Az 1720-as években német telepesek népesítik be. 1984-ben kap városi rangot. Lakosság: 7157 fõ.)

Hamarosan megérkeztünk a Zoltay-forráshoz, az elsõ ellenõrzõponthoz. Gyors igazoltatás és egy túratárs által felajánlott korty zalai almapálinka után a P+ meneteltünk továbbra is erdõkben, réteken, szántóföldek szélén. Amikor éppen nem erdõben jártunk és a látóhatár megnyílt elõttünk, nagyon szép táj rajzolódott ki a szemeink elõtt, bár nem teljesen tisztán, mert elég párás volt az idõ. A P+-t a Zháromszögre váltottuk és hamarosan a Kerteskõi-szurdokvölgy bejáratánál találtuk magunkat, ahol a második ep. volt. A szurdokvölgybe belépve megcsodálhattuk a mesebeli sziklaalakzatokat és elképzeltük azt az idõt, mikor Sobri Jóska poroszkált fakó lován a kövek között. A völgyben nem tartózkodtunk sokáig, mert az újra felvett Z jelzés hamarosan kivezetett minket a szurdokból. A Csúcs-hegy tetején átváltottunk P+-re, melyen leereszkedtünk a Szent-kúthoz. A túra egyik legszebb pontján találtuk magunkat, megfogott minket a hely misztikuma. Nézelõdés után hamarosan Bakonybélbe értünk, ahol az Odvas Kõrisrõl már ismert Pikoló vendéglõben volt a harmadik ep.

(Bakonybél: lsd. általam írt Odvas Kõris 45)

A vendéglõtõl az elõbb említett Odvas Kõris 45-rõl ismert úton haladtunk a Gerence-pihenõ érintésével (itt szintén ep.) az Odvaskõi barlangig. A barlang feletti sziklára kiállva teljesen más képét mutatta most a természet, mint mikor utoljára innen szétnéztem. A fák levelei most sárga, barna, néhol vörös árnyalatban játszottak a zöld színnel, festõi kavalkádot okozva a természet kedvelõinek. A páraviszonyok miatt a kilátás is jobb volt mint ezelõtt, bár most sem volt teljesen tiszta az idõ. A szikláról lefelé mászva arra gondoltam, hogy a fák levelének színei mennyit változtak egy hét alatt. A barlangtól aztán következett egy szép csendes, hosszú és alattomos, fárasztó emelkedõ egészen a Kõris-hegyen lévõ "golflabdáig". Közben az volt a szerencse, hogy a szálerdõben, az egyenes, szinte égig érõ fák között a nap sugarai mindig más és más fényjátékkal szórakoztatták az egyre zihálóbb turistát. A Kõris-hegyre felérve itatás és pecsételés következett, én közben felmentem a kilátóra, hogy onnan nézzek szerteszét. Nagyon messzire nem láthattam a pára miatt, de a látványt megpróbáltam magam elé képzelni, nagyjából sikerült is. A hegyrõl az országos kéken surrantunk lefelé, melyrõl a Bödön-kút elõtt váltottunk zöldre. Bödön-kútnál frissítõ pont volt, a fiatal hölgyek és az ifjú férfi lelkiismeretesen gondoskodtak a fáradt vándorokról. Egyikõjük még a pont akkor odaérõ túratárs kutyáját is szerette volna legalább megitatni. Mikor a cukorszintünket és a pH értékünket rendbe tettük, újult erõvel talpaltunk újra a kéken, majd a sárgán Szépalmapusztáig. Itt szép almát adtak és mellé egy-két kedves szót kaptunk a pontõr hölgytõl. Szépalmapuszta után következett még egy alattomos emelkedõ, amely, amikor már igazán hosszúnak tûnt volna, véget ért. A sárga jelet itt már a P+ váltotta fel és ezen jutottunk be Pálihálásra is. Pálihálás egy érdekes hely, van vagy tíz ház összesen, szerintem azok is inkább nyaralóházak. Mindenfelõl a nyugalom árad, ide tényleg még a madár is hideg élelemmel repül be. Irigylem azokat az embereket, akik itt lakhatnak... Lehet, hogy õk nem így gondolják? Mindenesetre pihenni az õrült hétköznapi zakatolás után biztosan jól lehet itt. Pálihálás elõtt és után is egy jó darabig aszfalton vezetett az út, de a Kõ-kúti erdõhõz érve nem kis örömmel léphettünk le róla . Az utolsó ep. itt volt telepítve, pecsételés után egyszerre indultunk is tovább. Jelzésünk továbbra is a P+ volt, mely egész Zircig kísért már minket. Tündérmajort és a víztoronyt elhagyva feltûnt Zirc látképe, és azon az úton, amelyen reggel elhagytuk a várost, értünk be a célba. Célba érkezésünk idejének 16 óra 45 percet regisztráltak.

Összegzésül: Nagyon jól szervezett túra volt, minden ep.-n kedvességgel, segítõkészséggel és jóindulattal találkoztunk. A kapott itiner nagyon részletes, jó az útvonalleírás, jól követhetõ, eltévedni véleményem szerint nem lehet vele. Útközben a festett jelzések is nagyszerûek, nagyon sok frissnek tûnõ jelzést is láttunk. Azokra a helyekre, ahol valamilyen oknál fogva nem volt egyértelmû a továbbhaladás iránya, a szervezõk egy-két útbaigazító szalagot helyeztek el. Nagyon szép helyeken jártunk, jól éreztük magunkat, köszönjük a sok munkát és az élményeket.
 
 
dnvzoliTúra éve: 20092009.10.12 13:27:37
megnéz dnvzoli összes beszámolója
Bakonyi Barangolás 20. 2009.10.10.

Pár hónapja még merész terveket szövögettem erre a napra.Arra gondoltam,hogy ha elõtte tudok menni néhány 50 körülit,és azok után úgy érzem,hogy belefér már egy plusz húsz,akkor a Bakonyi Barangolás 70-nél nem is kell jobb lehetõség.Aztán úgy döntöttem sok lenne az még nekem,valamint a Sumi50-en elkövettem egy amatõr hibát is:zoknicsere után túl szorosra húztam a bakancsot ami rendesen megnyomta a lábfejemet,amit persze csak másnap észleltem,akkor nem tûnt fel.Azóta eltelt jó két hét,túl vagyok egy közel negyvenes meneten,és a lábfejem még mindíg nagyon érzékeny.A Bakony túrázója cím eléréséhez viszont elengedhetetlen vagy ez vagy a Reguly túra teljesítése,így a jövõre nézve kompromisszumot kellett kötnöm.Így jött képbe a Bakonybélbõl rajtoló és oda is érkezõ 20-as táv.

Az idõjósok mindenféle lehûlést és záporokat jósoltak erre a napra így én meg mindenféle csereruhákkal,esõkabáttal telepakolt zsákkal készültem megküzdeni az elemekkel.Még a kamáslit is felvettem,ismerem magam már annyira,hogy útközben már nem babrálnék vele,még ha kellene akkor sem.Biztosra mentem,András a múltkor a Cuha 25-ön is percre megmondta mikor jön a vihar,és most 10 órára ígérte az esõt,akkor meg még a terepen leszünk.Na meg idefelé Zircig masszívan esett úgyhogy semmi jóra nem lehetett számítani.

Ilyen elõzmények után vágtunk neki tehát Janival és Andrással a mára elrendelt távnak.A faluból símán kitaláltunk eligazítva közben néhány bizonytalankodót."Nézd már,van útvonalvázlat is"-nyugodott meg egy 30-as csapat akik a Béli-panziónál jöttek velünk szemben(!)mert már mindjárt az elsõ P+,S-keresztezõdést benézték.Persze ahogy hallom,voltak akik Szent-kúttal is megismerkedtek,mert a rossz ágon hagyták el a falut a P+-et követve:)Úgy látszik Szent-kút már csak ilyen,vonzza az eltévedetteket,én is így jártam vele a Sumin:)

Az útvonalvázlat-szöveges leírás azonban itt egyértelmûen mutatta merre kell menni,így az eltévedésre az egyedüli magyarázat a figyelmetlenség lehetett.A faluból kiérve mindjárt emelkedõvel indít a túra,no nem a vészesebb fajtából.Az elsõ ellenõrzõpont ripsz ropsz meg is lett,csodálkoztunk is hogy már 2.2 km-t mentünk.Ez után érkeztünk meg a Hideg-völgybe ami azért már jobban széthúzza a mezõnyt.András szerencsére számtalan ismerõsei közül itt mindjárt össze is futott néhánnyal,így Janival tudtunk szerezni némi elõnyt vele szemben,a gyorsabbiik cipõjét húzta fel reggel ugyanis,ment eddig mint a gép.Nem nélkülöztük persze sokáig a társaságát,hamar utolért bennünket.

Az emelkedõ tetejénél egy kisebbfajta felhagyott bauxitbányába botlottunk,amit balról a jelzések által vezetve megkerültünk.Ezután folytattuk utunkat Királykapu felé jó tempóban,az Égés-hegy oldalában.Jobbra alattunk szép völgy,a Nádajtó-árok terült el.Durván két km után el is értük Királykapu ell.pontot,ahol a pontõrök pogácsával,szörppel vártak ránk.Megreggeliztünk,majd elindultunk a Gerence-pihenõ felé.Na,gondoltam legalább ezt a szakaszt letisztázhatom magamban,ugyanis a Sumi50-en erre jöttünk csak ellentétes irányban.

Elindultunk tehát a mûúton jobbra a P sávon ahogy kell.Mentünk mendegéltünk jópár perce,mígnem valami gyanús lett.Nem jött az általam elõre emlegetett frissen murvázott út,na meg ha jól belegondolunk jelek sem voltak már egy ideje:)Szégyen ide vagy oda,visszafordultunk:)Ekkor már többen kiabáltak felettünk,hogy ott megy a jel.

Aztán néztünk nagyot a letérésnél ahol tisztán látszik a jelzés,na meg a kitett 4-5 piros-fehér szalag."Ezek az elõbb is itt voltak vajon?"-nevettünk.Jól eldumáltuk magunkat...(azt már végképp szégyenkezve írom le,hogy a szöveges leírás is egyértelmûen írja a letérést:))

Emlékeim mint kiderült megcsaltak egy kicsit,hiszen a murváig azért még van egy szakasz erdei út is szerencsére.Viszont,így hogy tudom,a kisvasút töltése is könnyebben beazonosítható.Na meg meglett az akkor nem észrevett Hídpillér is.

Haladtunk tehát a Vörös-János séd völgyben,illetve annak peremén,mígnem a Móricházi-tavaknál letértünk a murváról balra,átkeltünk a patakon,hogy azután jobbra fordulva kövessük a jelzést az erdõben.Kb.két km után értünk be a Gerence-pihenõbe.Itt több táv találkozik,össze is futottunk néhány ismerõs arccal a hosszabb verziókról.Én itt szerelvényt könnyítettem,szerencsére hoztam rövid nadrágot,valamint éreztem hogy jobb lesz megint cipõre váltani.Jó lenne már egy túra mindenféle fájdalmak nélkül:)
A sok lekerült ruhával-bakanccsal viszont legalább be tudtam mutatni Andrásnak miért hoztam ekkora zsákot:))

Gerence-pihenõt a Z+jelzésen hagytuk el,ami mindjárt keményen el is kezdett emelkedni,nem véletlenül,hiszen általa a Táborhely-hegyre jut a vándor.Felérve aztán van egy szelídebb szakasz,a Bakonybélbe való leereszkedés viszont jó meredek,nedves idõben nagyon élvezetes lehet.A falut az északi végénél értük el,majd lényegében átgyalogolva rajta jutottunk be a célba.

Átvettük az oklevelet és a kitûzõt,majd lekóláztuk a kapott italbónt.Átautóztunk Zircre,mindenki boldog lehetett,András elérte a buszát Veszprém felé,mi meg már hagyományosnak mondhatóan visszapótoltunk Janival némi kalóriát egy helyi hamburgeresnél.

Újabb általam még nem ismert szép részét járhattam be a Bakonynak ezen a túrán,amit köszönök.A 70-es terv után Janival a 40-re készültünk ami végül a 20-asra zsugorodott,viszont szerintem egyikünk sem bánta,mert legalább jókat tudtunk dumálni,nem volt rajtunk semmi nyomás,"kellemesen száguldva"3óra 50 perc alatt lenyomtuk a túrát.Így ezzel a babatávval kímélve a lábamat vélhetõen több eséllyel nézek a jövõbe ami még szép túrákat hoz reményeim szerint idén a Kõszegi-és a Soproni-hegységben,valamint itt a Bakonyban.

Köszönöm a lehetõséget.

dnvzoli

 
 
mz/xTúra éve: 20092009.10.12 09:36:27
megnéz mz/x összes beszámolója
Bakonyi barangolás 45
(A kiírásban szereplõ pontos táv: 45,9 km / 1215 m)

Az idõjósok mindenféle csúfságokat jósoltak erre a napra, s biztos volt olyan is, akit ez elriasztott a túrázástól, de szerencsére én nem voltam köztük! Mondom mindezt azért, mert csodaszép idõjárásban volt részünk! S bár hallottam, hogy szinte mindenfelé esett, mi a Bakonyban az utolsó csepp esõt akkor láttuk, amikor kocsival még kora reggel áthajtottunk Eplényen, azt követõen már semmi… Szóval az idõjárás tökéletes volt – akárcsak ez a túra!

Olyan sok leírhatatlanul gyönyörû helyet, amit ez a túra érint, egy nap ritkán jár be az ember, s ugyan nem szeretném elragadtatni magam, de azt hiszem nem túlzok azzal sem, ha azt mondom: az összes teljesítménytúra közül, amin valaha részt vettem, talán ez az egyik legszebb! Ha el kezdek gondolkodni, hogy mi az, ami talán még ehhez mérhetõ, igazából most hirtelen legfeljebb az Õrség jut eszembe…
Szóval ez egy csodaszép túra, olyan tájakon vezet, hogy az ember csak kapkodja a fejét!

A szervezés is nagyon rendben van, egy rossz szót nem tudok mondani… Ha egy indurka-pindurka kritikát mégis megengedhetek magamnak egy ilyen túra után, akkor annyit mondanék, hogy nagyon klassz dolog, hogy az EP-ken több helyütt is kaptunk szörpöt a sima víz helyett, de azért sokkal jobb lenne, ha a víz-szörp arány beállításánál nem csak a színt vennék alapul, hanem az ízt is… Mert a színe mindenütt nagyon szép volt a szörpbõl készült italnak, az íze viszont ugyanolyan volt, mintha a színezõanyag benne sem lenne...ez így inkább szines víz volt :-), egy kicsikével több szörp kéne bele!
De ez csak egy apró megjegyzés.

Amiért még külön szeretném megbecsülésemet kifejezni a rendezõk felé, az a szuper honlap, amelynek a dizájnja ugyan nem az én ízlésemnek való, de a tartalma abszolút minden igényt kielégítõ, térképekkel, útvonal leírásokkal, táv- és szintadatokkal, sõt még a kitûzõk képei is fent vannak – nagyon klassz! A honlapról mindent megtudtam errõl a túráról, amit elõzetesen akartam, sõt, még a rajtnak otthont adó iskola megtalálását is külön térkép segítette! Igen klassz - köszönet érte annak, aki csinálta!

Kár ezt ragoznom, ez egy minden szempontból nagyon jó túra volt, ha tehetem, jövõre is jövök! Csodálatos táj, korrekt szervezés - szerintem e kettõnek köszönhetõen ez nálam be is került az „it’s a must” túrák közé…

Táj/útvonal/feeling (szerintem): 5
(Ez egy gyönyörû túra, talán az összes teljesítménytúra közül, amin valaha részt vettem, az egyik legszebb!)

Szervezés (szerintem): 5
(nagyon rendben volt…)

Itiner/útleírás (szerintem): 5
(fekete-fehér A5-ös összefûzött kivitel, jó leírással, használható térképvázlattal, minden szükséges adat benne van, abszolút okés)

Ellátás/szolgáltatás(szerintem): 5
(Bödönkúton és a célban a szokásos minden, közben csoki, szörp, tea, italbon Bakonybélen, chips…nagyon okés, csak a szörp lehetett volna kicsit ízesebb :-))

 
 
Pap GáborTúra éve: 20092009.10.11 19:24:08
megnéz Pap Gábor összes beszámolója
Bakonyi Barangolás 70

Egy hónap Csehországi tanulmányút után vágytam egy jófajta visszaszoktató túrára. Ez idõ tájt minden terepfutó a Less Nándoron nyomul (az nekem most túl messze van), így a leégés veszélye minimális a Bakonyban. Reggel 6-kor fölveszem Bálintot kolesz elõtt, és már robogunk is Zirc felé, kissé bosszantó a szemerkélõ esõ, de Kardosréten már eláll. Nevezés, Bálint tiplizik, én még várok 8-ig, közben beszélgetek Ascimoval, aki ma söprû lesz.
A zöld jó állapotban van, Zoltay-forrásig, bár Zirc határában kissé tévesztettem, megtekintve közelrõl néhány lovat. Komótosan baktatok, az ismerõs rétek és erdõk között. Nincs nagy szintemelkedés az igazság pillanata majd csak a Tábor-hegynél, vagy a Kõris-hegynél jön el, addig lehet élvezni az õszi hangulatot. Piros kereszten, a vízmosás utáni réten már lényegesen kisebb a susnya, mint egy hónappal ezelõtt, amikor az Öreg Bakony Bakancsosa okán jártam errefelé. Jön az egyik kedvenc részem, a Som-hegy oldala, bár most nem süt át a nap a sárguló lombok között, de így is hangulatos. Indulás után szûk egy órával a Gugyor ellenõrzõpontnál nyújtom át lapomat, és érem utol Bálintot. Rövid ideig beszélgetünk, majd tovaközlekedem. Jön a csúcshegy, ahol 3 éve sikeresen kavartam egyet. Sajnos szinte az egész Bakonyra jellemzõ, hogy a jelzések nincsenek a legjobb állapotban, fõleg a keresztezõdések téveszthetõek el. Kiérve az erdõbõl elém tárul Bakonybél és a Gerence-völgy, de nekünk még le kell ereszkedni a Szent-kúthoz. A kápolnánál éppen Tinca fényképez. A falubeli pont számomra új helyen van, az italjegy fejében elrejtek arcom mögé 3 deci õszilevet, aztán nem is zavarok tovább. A Tábor-hegy meredek oldalában a patak közelében vezet keskeny kis ösvényünk. Az egyik letörésnél szembetalálkozok egy osztálynyi gyerekkel és kísérõikkel. Ahhoz képest, hogy ilyen borongós az idõ egész sok kiránduló van. Gerence-pihenõ elõtt röviddel találkozom Daniékkal és Maciékkal. A tábor hegy tetejéig sétálva beszélgetünk, régen találkoztunk már. Amint az emelkedõ megszelídül, újra nekiindulok, nem lenne jó megizzadva újabb megfázást begyûjteni. Hamar átközlekedem a fennsíkszerû tetõn és lezuhanok a meredek lejtõn, az erdészeti mûútig. Nagyon jó a cipõm, még csak meg sem csúsztam benne. A Hideg-völgy bejáratánál épp elõttem ér oda egy csapat rövidebb távos. Kivárom amíg pecsételnek, nem kerget a tatár. Meredekebb emelkedõre emlékeztem a Hideg-völgyben, különösebb gond nélkül megyek föl, bár nem túl gyorsan. Túratársak jólesõen bíztatnak. Hamarosan föltûnik a volt bauxitbánya sebe, és már robogok lefelé egészen a Gerence-pihenõig, egy pecsétnyi és 2 pohár piros víznyi megállóval Királykapunál. Szeretem ezt a völgyet is, és még a nap is kicsit kisüt a vége felé, igazán szerencsések vagyunk az idõjárással.
Igazolás után jöhet a Kõris-hegy. Igazából az Odvas-kõhöz vezetõ lépcsõsor a meredek, ezt gyaloglom. Találkozom két súlyából fakadóan kihívással küszködõ serdülõvel, akik nagyokat fújtatnak, két lépés között hosszú szüneteket tartva. Arra azért van kapacitás még, hogy kifejtsék: ez nem nekik való, és ezt nem lehet kibírni. Fent az apuka bíztatja õket „barátságosan”, hogy látod, nem kellene annyit dohányozni, és akkor nem lenne gond. Gyorsan lelépek, mielõtt családi drámába torkolnának az események, utat engedve egy csapat barlang felé ereszkedõ kirándulónak. Jöhet újra a kocogás.
Már régóta a levegõben lógott, hogy nekiállnak megritkítani az öreg bükköst, ennek most jött el az ideje.
Hosszú a szerpentin, és jól esik a frissítõ bodzaszörp a tetején, ráadásul nem bubis vízbõl, ami nekem külön öröm. Betermelek két pohárral. Kissé kellemetlen a lejtõ, az Ördög-lik és a Márvány-bánya között, de cipõmben most sem kell csalódnom.
Eddig minden alkalommal elvétettem a zöld sáv trükközését lent a réten, elsõ alkalommal egészen a mûútig kolbászoltam ki. Jól megjegyeztem magamnak akkori hibámat, bár egy szalag elférne ide. A barátok útján rövidesen elérem a kéket, és már lent is vagyok a Száraz-Gerence völgyben. Újabb kellemetlennek hitt szakasz jön, folyamatos emelkedõ zömmel aszfalton Bödön-kútig. Egyre többet kell innom, nem veszem észre, hogy fonnyadt kis testemnek táplálék kellene, közelít egy mélypont. A kútnál étellel kínálnak, de én balga módon még zsíron akarok menni (azt is adnának :) ), és ismét csak iszom. A lejtõ átmeneti megkönnyebbülést hoz Szépalmáig. A padoknál stílszerûen almát kapunk. A sárga eleinte kellemesen lejt, de aztán jön az erdõ széli bozótharc. Késõn vettem észre a kerülõ szalagot, de már nem megyek vissza. Letérés a piros keresztre, majd jön az emelkedõ a vadlessel. Sem nem hosszú, sem nem meredek, de nálam betette a kiskaput. Mellém szegõdik a holtpont. Sétára váltok és elmorzsolok egy müzlit, majd pár perc múlva technikai szünetet tartok. Így már egészen más, folyamatosan javuló közérzettel és tempóval megyek Páliháláson át a Kõ-kúti-erdõig. Pötyi, 2 pohár lé, némi chips aztán neki a maradéknak. Itt már nincs mit tartalékolni, 7:09-el érek célba röviddel három óra után. Sajnos a piros kereszten történt bénázásom miatt nem lett meg fillérre a 10-es átlag, de visszaszoktató futásnak szódával elmegy. Átveszem a szép díjazást, majd átöltözök, és nekiállok fetrengeni. Bálint valamikor 19:30 tájt ér be, addig a többiekkel beszélgetve ütöm el az idõt.
 
 
cztamasTúra éve: 20092009.10.11 18:43:27
megnéz cztamas összes beszámolója
A reggeli stabil esõ (ami útközben is esett) miatt nem Zircet és vele együtt a 40km-es távot, hanem Bakonybélt és vele a 20-ast céloztam. (még beszari vagyok kicsit) :) Bakonybélben viszont nyoma sem volt az esõnek, így kicsit morcosan egyedül vágtam neki a távnak. Már az elején elmentem (mint mindig) a Szent-kút felé a piros kereszten holott a másik irányba kellett volna rá csatlakozni. Sebaj ezt is láttuk és több túratársnak jeleztük is hogy õk se mennek jó fele. A normális útvonalra csatlakozva már gond nélkül lehetett haladni. A múltkori 50-es túra útvonalán is haladtam, úgyhogy ismerõs volt a terep. 3óra50perces idõvel érkeztem vissza a Pikolóba. Jó volt, tetszett és mivel még nem voltam megfáradva ezért a másnapi Reguly-ra is szándékoztam elmenni, de nem úgy alakultak a dolgok sajnos.
 
 
 Túra éve: 2008
janneszTúra éve: 20082008.10.13 12:02:30
megnéz jannesz összes beszámolója
Bakonyi barangolás 20 (2008. október 11.)

Fényképes beszámoló a túráról

2006-ban teljesítettük ennek a túrának a 30-as távját, ami nagyon tetszett, bár a végére alaposan elfáradtunk. Tavaly sajnos nem sikerült részt vennünk, de idén semmi akadálya nem mutatkozott indulásunknak. Eredetileg a 30-as távot terveztük, de végül különbözo okok alapján a 20-as mellett döntöttünk. Ezen kívül emellett döntött az is, hogy egy általunk kevésbé ismert (sot helyenként egyáltalán nem) útvonalon vezetett.

Szombaton reggel Budapestrol indultunk, helyenkén nagyon látványos ködfoltokon mentünk keresztül, idonként a talajmenti köd felett láthattuk a felkelo nap korongját is. Negyed tíz körül értünk Bakonybélbe, ahol meglepve tapasztaltuk, hogy a rajt nem ott van, ahol két évvel ezelott. Szerencsére a faluban nagy számban mozgó túrázókat követve könnyen megtaláltuk a rajthelyet. Ekkor még köd volt, de már láthatóan oszlott fel, úgyhogy nem aggódtunk a huvös levego miatt.

A rajtban teát lehetett inni (ezzel mi most nem éltünk, mivel nem voltunk szomjasak), mi pedig 9:35-kor rajtoltunk el. Keresztülgyalogoltunk Bakonybélen, elmentünk a templom elott, majd egy árkon felfelé menve elhagytuk a települést. Az árokból kiérve kereszteztünk egy aszfaltozott utat, ahol megtaláltuk az elso ellenorzo pontot (Hideg-völgy, 2,2km). Itt már szépen látszódott, ahogy múlik a köd.

Innen továbbmenve kezdett igazából emelkedni az út. Következett egy elágazás, ahol egy pár állt éppen, itt mi a jobb oldali ágban mentünk tovább, mert nem láttunk jelzést és az tunt szimpatikusabbnak, valamint akikkel találkoztunk, ok sem figyelmeztettek. Egy ido után (kb. 100m) gyanús lett a dolog, ezért elovettük az útvonalleírást. Szerencsére szépen meg volt benne adva, hogy az Y-elágazásnál balra kell fordulni, így kénytelenek voltunk visszamenni.

Visszatérve a jó útra, a húzós emelkedo végén eloször egy laposabb részre értünk, majd a hegy tetejénél egy régi, látványos bányához. Itt én elntem körülnézni, a bánya tetejérol már lehetett látni a koris-hegyi radarállomást. A bányától már lefelé vezetett az út, jobbra idonként szép kilátás nyílt az oszi erdo harsány színekben pompázó fáira. Elmentünk a Vaskapu-barlang mellett, de azt nem tudjuk mikor, mert nem tunt fel. Végül leértünk a Királykapu ellenorzo ponthoz (7 km). Itt sárga ital és egy pogácsa volt a szolgáltatás. Amíg MacGyver küzdött a pogácsával, addig én leszaladtam a Király-kúthoz, ahol óvatlanságomnak köszönhetoen bokáig süllyedtem a sárban, de azért begyujtöttem az Öreg Bakony Bakancsosa túramozgalom azonosító számát.

Visszatértem a ponthoz, majd folytattuk túránkat a Gerence-völgy felé, mégpedig a P sávon, amelyik többnyire a régi kisvasút nyomvonalán, vagy mellette vezetett, helyenként még a talpfák maradványai is látszottak, illetve egy híd. Ezen a részen (Vörös János-séd) még sosem jártunk, nagy szép szakasz volt ez is. A patak néhol mélyen alattunk kanyargott, a végefelé pedig egy hangulatos kis tavat is láthattunk. A völgy végénél értünk a Gerence-piheno ellenorzo pontjához.

Itt a pontorök éppen csirke alkatrészeket (talán csirkemelleket) grilleztek, ami erosen beindította a nyáltermelésünket, pedig sajnos még 6,2 km és egy jó meredek emelkedo (majd még meredekebb lejto) volt hátra. Azért nagy nehezen felküzdöttük magunkat a hegytetore, eközben az út mellett néhol látványos mohatelepeket és magányos gombákat vehettünk szemügyre.

Néhány km, közel szintbeli gyaloglás után jött a már elobb említett meredek lejto, amelynek alján rátértünk az elso ellenorzo pontnál már szóba hozott aszfaltozott útra, amelyrol némi séta után jobbra letérve visszajutottunk Bakonybélbe. Ismét keresztülsétáltunk a falun, most másik irányból, elmentünk a templom mellett, majd pár perc múlva, 5:15-ös idovel beértünk a célba. Megkaptuk az oklevelet és a kituzot, valamint kaptunk egy 100 Ft-os bónt, amit 3 dl szénsavas üdítore válthattunk a rajt/cél-ként szolgáló vendégloben (Coca-Cola, Fanta narancs és Tonic közül lehetett választani).

Összességében nagyszeru volt a túra, jó volt az ido, kiváló az útvonalvezetés, gyönyöru az oszi erdo. A szolgáltatások boségesek voltak ilyen távra, bár az is igaz, hogy a nevezési díj sem olcsó (700 Ft, és -50 Ft kedvezmény). Jövore megpróbálunk megint a 30-as távon indulni.


 
 
kekdroidTúra éve: 20082008.10.12 17:06:38
megnéz kekdroid összes beszámolója
Bakonyi Barangolás 70

5:50, buszindulás. Még sehol egy kósza napsugár, sötétben teszi meg a busz az amúgy nagyon szép utat Veszprémbõl Zircre. Az iskolában már feltûnik néhány ismerõs: Laci069, Tinca, DJ_Rushboy, rögtön utánunk érkezik Vándorköszörûs, Gethe úr, Krysta, Tzh, sétáLós bácsi is. A mezõny jelentõs része már rég elrajtolt, mi meglehetõsen késõi indulóknak számítunk. Gyors nevezés, rákukkantok az itinerre (nagyon szépen megszerkesztett füzet, benne minden lényeges adattal), aztán elpakolom jó mélyre.

Zircrõl kifelé menet utolér sétáLós bácsi, megosztja jellemzõen vasúti tartalmú híreit, aztán a város határában ellép, szeretne sietni, mivel nem mûködik a lámpája. :) Én leállok fotózni a Zirc feletti égboltot a felkelõ nap párás korongjával, a várost az apátsági templom két, felhõk fölé magasodó tornyával. Az idõközben érkezõ Kerek repkény, Gethe, Tinca és Laci069 ugyanezt teszi, ezt még eljátsszuk néhányszor az útvonalon lévõ összes ködös, párás mezõ mellett, ahogy erdõbõl ki, erdõbe be haladunk a zöld sávon. Amely néha piros, néha pedig egyszerre mindkettõ. :) Valahol egy újonnan lekerített erdõrésznél érzésre próbáljuk követni az utat, szerencsére helyesen, a kerítés után 30 méterre újra elõkerül a jel.

Jópár ködös réttel arrébb elérjük a Zoltay-forrást, mint elsõ ellenõrzõpontot, itt ér utol Vándorköszörûs, OT Zita és -Rafter- triója. Felírjuk az aktuális mozgalom kódját is, aztán indulás tovább, Vándorköszörûs lelassít egy rövid ideig a tempónkra. A következõ pontot a Nagy-Som-hegy oldalában kell megközelíteni, de senki nem tudja a társaságból megmondani, miért nem látogatható a hegy. Mellettünk szántás zajlik, békésen szántogat vagy négy traktor a ködben. Eloldalgunk az erdõ aljában, átkelünk egy mûúton, lassan bejutunk a Kertes-kõi szurdokba. A ponton két fiatal sporttárs pecsétel, kapunk ostyaszeletet is. Kicsit félve írom le, hogy itt négyen (Repkény, Gethe, Tinca, Droid, a többiek mennek tovább) elhagyjuk a túra útvonalát az Oltár-kõ kedvéért, ahol kódot és kilátást nézünk, majd a zöld háromszögnek ugyanazon ágán visszatérünk a pontra. (Remélem, ezért még nem kövez meg a teljesítménytúrázó társadalom.)

Irány a szurdok, jó csúszós sziklákon egyensúlyozva kell átkelni, sikerül csak egyszer elesni, azt is a kioldódott cipõfûzõnek köszönhetem. A szurdokot viszont érdemes felkeresni, nagyon hangulatos hely. Talpalunk tovább az õszben, kisüt a nap - ezzel megszûnik a ködös rétek fényképezésének a további lehetõsége. Feltalpalunk a Csúcs-hegyhez, innen pár perc alatt már a bakonybéli Szent-kút kápolnájánál tarthatunk egy rövid pihenõt, a faluban pedig egy hosszabbat. A pontként mûködõ Pikoló presszóban (ez a fõútra kiérve jobbra van, az itiner balt ír, de jobbat rajzol) korlátlan tea, valamint 100 Ft értékû (=3 dl üdítõ) fogyasztás jár a bélyegzés után. Gethe úr a Túra TV különkiadásával jelentkezik, Bakonybélben elõször. A rövid megálló után elindulunk Gerencepuszta felé, jellemzõen a Gerence völgyében, a bõvizû patak mellett néha csúszós, keskeny ösvényen. Gyönyörû hely, csak nagyon figyelni kell, ha elbambulnék, belecsúsznék a patakba és már kevésbé lennék vidám. Gerencénél nem állunk meg, megyünk a Tábor-helyen át felfelé, a 70-es táv plusz kerülõjére. Találunk egy emlékkövet, amely nagyon szép, de nem értem, miért kell emlékmûvet állítani annak, hogy gróf Széchenyi Zsigmond itt lõtt ki x szarvast és még nem tudom, mit. Mindegy.

Elérünk egy csúnyán meredek kaptatót, amely csúnyán be van nõve susnyával, de ami igazán zavar, az a megrekedt, fülledt levegõ. Odafent Tinca már vár ránk egy farakásnál, szerencsére innen már alig kell fentebb mászni, viszont nagyon jó kilátással rendelkezõ úton sétálunk le Királykapura. Itt jól rácsodálkozom a néhai Városlõd - Franciavágás kisvasút néhai épületének a maradványaira, ettõl kicsit odébb ülnek a pontõrök, pogácsát és narancsszörpöt adnak. Repkénnyel és Tincával meglátogatjuk a Király-kutat, benõtt, susnyás ösvény vezet a benõtt, ivásra momentán nem alkalmas vizû forráshoz. Tinca így lemond az utántöltésrõl, mi viszont felírjuk az itteni kódot is. Gethét összeszedjük a pontra visszatérve, majd a kisvasút pályáján nekivágunk a Gerence pihenõnek. Az õszi erdõ, az avaros út, a sárguló lombú fák hangulatát úgysem lehet leírni, ott kell lenni, saját szemünkkel megnézni. Kicsit lemaradunk útközben, Repkény megmutatja, hol kavartak le az útról két évvel ezelõtt és azt is, hogy hol kavartak vissza. :)

Gerencénél kicsit leülünk, eszünk némi csokis kekszet Gethe úr jóvoltából, a pontõr elmeséli, hogy a legelsõ nagyon hamar ideért már. Hitetlenkedve megemlíti, hogy azért sietett a srác, mert nem volt lámpája. Szerintem sejtem, ki lehetett. :) Indulunk tovább, újra együtt Rafterékkel. Odvas-kõ barlangjánál megmásszuk a végtelen lépcsõsort, teszünk egy tiszteletkört a barlangban, majd elszörnyedünk a rettentõ sok fentrõl érkezõ láttán. Irány a Kõris-hegy hosszú, kanyargós emelkedõje. A Boroszlán tanösvény tábláiról érdekes következtetéseket kezdünk levonni, amikor a vegetáriánus ragadozómadarakhoz érünk, az már kezd nagyon meredek lenni. :) El is kell ütni az idõt, mert a lokátor megpillantásától a lokátor eléréséig sok kanyart kell megtenni. A sokadik ilyen kanyarnál Repkény mérgében felüvölt, derültséget váltva ki a társaság ott tartózkodó tagjaiból. :) Azért szép lassan felérünk a kilátóhoz, kapunk inni, korlátlanul, a kilátóból pedig nézegethetjük a naplementét a Bakony felett.

Elbúcsúzunk a kedves pontõröktõl (Sztancsik úrék), lerongyolunk a kék barlang jelzésen, lepillantva a mély Ördög-lik barlangba. Leérve a lejtõ meredek szakaszán megcélozzuk az Öreg-Séd-völgyet, a térképen követve az útvonalat, itt látszik, micsoda oda-vissza cakkozást mûvelünk a Bakony belsejében. :) A völgyben leülünk még néhány percre, aztán igyekszünk tovább a sötétedõ erdõben, egyre nagyobb szükség lenne a lámpára, de addig húzzuk a világítás bekapcsolását, amíg csak lehet. Amikor elérjük az elágazást Bödön-kút felé, már roppant lement a Nap. Tinca jól ránkijeszt a sötétben üldögélve, pedig csak mutatni akarta a letérõt, nehogy túlmenjünk rajta. Egy cseles kanyarnál majdnem eltûnünk a susnyásban, de Tinca és Gethe sporttársak jól megtalálják a helyes utat. Az etetõpont elõtt még néhány lápos szakaszon át kell verekedünk magunkat, ezt kicsit kevésbé élvezem, az ellenõrzõpont viszont bõségesen kárpótol minden fáradságunkért. Lilahagyma, zsíroskenyér, lekváros kenyér és rengeteg tea a menü, a pontõrök fáradhatatlanul hozzák a friss ellátmányt.

Bõségesen feltöltekezve indulunk tovább, sokkal lelkesebben. Szépalmapuszta felé a Kék jelzés útját járjuk, nyílt terepen, mezõkön át, nagyon szép, tiszta, holdvilágos ég alatt. Lámpáinkat lekapcsoljuk, csak a Hold egyáltalán nem halvány fényénél igyekszünk a következõ pontra. Szépalmapusztán megismerkedem a pontõrködõ Asciimoval, de nem idõzünk sokáig, jó lenne minél hamarabb beérni. Ezt elõsegítendõ egészen jól sietünk, utolérjük megint Rafteréket, innen végig nagyjából együtt haladunk, kiegészülve két katonaruhás sporttárssal, akik nagyjából szintén együtt haladnak velünk. Gethe úrral elénekeljük a társaság felvidítására a "Van egy pontõr a fák alatt..." kezdetû örökbecsû szerzeményt, valamint ennek egy másik verzióját. :) Leérünk Pálihálásra, sok a kutya, de nem tudnak kijönni, úgyis elhagyjuk a kis települést és megérkezünk az utolsó pontra.

Kínálnak innivalóval és almával is, utóbbira nincs nagy szükségem, a narancsszörpöt viszont elfogadom. Innen már nagyon sietünk, irány végre Zirc, kicsit kavargunk a város határában, majd jól lesietünk. Sõt, lerohanunk, kocogva érünk már a Rákóczi térre is, onnan pedig az iskola kapujáig sprintben érkezünk, amelyen Tinca nyer, utána szorosan Gethe úr és nagy lemaradásban a Repkény és a Droid. :) Besétálunk, találkozunk a célban beszélgetõ Moiwával és sétáLós bácsival, átvesszük a díjazást. Nagyon tetszik, fõleg a jelvény. :) Gethe úr pedig felajánl egy fuvart Veszprémig, Krysta és Tzh társaságában, köszönet érte!

Vidám, szép túra volt a Bakonyi Barangolás, köszönöm minden útitársamnak és a rendezõknek. :)

-Kékdroid-
 
 
 Túra éve: 2007
Hunormagyar1Túra éve: 20072007.10.30 10:32:13
megnéz Hunormagyar1 összes beszámolója
Bakonyi Barangolás 70

2006 szeptembere óta kezdtem túrázni, így életem leghoszabb túráján vettem részt negyedmagammal. Adri, Viki, és Gudzsi alkotta a négyesfogatot. Mivel mindannyiunk leghoszabb túrája volt egy kicsit tartottunk a távtól.

Maga az útvonal az Északi Bakony legszebb részeit öleli fel. Egy hiányérzetem van....én kihagynám a Gerence Pihenõ- Királykapu-Gerence Pihenõ 15 km-es távját, és helyette inkább a Hajagra vinném át ezt a szakaszt.... Nem jó az amikor túra közben ugyanoda tér vissza ember......
Sztem még érdekesebb lenne így a túra. Egy kicsit drága volt a nevezés is.

Ezenkívûl csak pozitív dolgokat lehet elmondani. Sikeresen megtettük a 70 km-et, az ellátás sem volt rossz, sõt még az elveszett sapkámat is elküldték postán a rendezõk..............:-) A rendezõk lelkesek és rendesek voltak.
Jövõre ugyanitt ha az égiek is úgy akarják.

Balázs
 
 
gaudothTúra éve: 20072007.10.23 21:39:23
megnéz gaudoth összes beszámolója
Bakonyi Barangolás 30

Ismét a szokott csapattal Gyõrbõl vágtunk neki az útnak, kicsit ijedten, ugyanis elõzõ nap jöttem már egyszer a Bakonyon keresztül és szépen esett az esõ. Sajnos nem tudtunk, jobban mondva nem tudtam hosszabb távot bevállalni, mert nem sok alvás jutott az elmúlt napokban, a többiek pedig szolidarítottak velem. A kocsit Bakonybélben hagytuk a Bakonyi Erdõk Háza elõtt, aztán kilenc óra után nem sokkal el is indultunk. Leadtuk a Dornyay Béla emlékút jelvényszerzõ túra kitöltött (pecsételt) igazolófüzeteit a rajtban, hogy a célban át is vehessük majd a kitûzõket. Jó nagy volt a tömeg, ekkor érkeztek a hosszabb távok versenyzõi is. Az elsõ ellenõrzõ pontnál erõsítettünk Bogesz pálinkájával, tekintettel arra, hogy elég hideg volt. Persze a következõ szakaszokon amúgy is eléggé kimelegedtünk... A barlangot elhagyva megmásztuk a Kõrist, kis pihenõ, kilátónézés, stb. stb., aztán indultunk is lefelé, hogy a következõ ellenõrzõ pontnál feltétlenül jusson nekünk is enni és innivaló. :) Egybõl meg is jegyezném, hogy a viszonylag borsos nevezési díj és a kevésbé igényes térkép ellenére végig kitûnõ szolgáltatásokban volt részünk, minden pontnál tudtunk inni, volt ahol almát kaptunk (természetesen Szépalmapusztán), volt ahol chipset, meleg teát. Lekváros, vajas és zsíros kenyér közül választhattunk, illetve ehettünk akár mindbõl is (lilahagymás zsíros kenyér után nagyon jó desszertnek a lekváros kenyér). Persze ezt még megspékeltük egy kis csemege uborkával és csalamádéval is, mert olyan finom volt. Páliháláspuszta után nagyon rákívántunk a pontõrök pácolt sült csirkecombjaira is, de sajnos mennünk kellett, így nem tudtuk magunkat meghívatni a paprikás krumplira sem. :) Az egyedüli problémát az erõs szél okozta, sajnos nem vittem magammal sem sapkát, sem sálat, ezek nagyon hiányoztak, de legközelebb már okosabb leszek. A célba érve kicsit átfagyva ismét nekiláttunk az evés-ivásnak, ismét kellemes felhozatalból választhattunk, plusz még pár pogácsát is sikerült begyûjtenünk. Ekkor vettem észre, hogy az induló készletembõl egy kevés gyümölcsön kívül semmi nem hiányzik, se szendvics, se víz nem fogyott, na nem azért, mert nem volt étvágyam. A kitûzõket, okleveleket, Dornyay-kitûzõket átvettük és az egyik kedves szervezõ felajánlotta, hogy átvisz egyikünket Bakonybélbe a kocsiért. Túratársunk érkezéséig pedig letoltunk egy-két sütit és forró csokit a közeli cukrászdában. Azt hiszem, ha sportteljesítményben nem is arattunk most nagyot, mindenesetre egy nagyon jó hangulatú túrán vehettünk részt. Már tervezgetjük, hogy jövõre kigyúrjuk magunkat a 70-eshez. :) Köszönöm a szervezõk munkáját és gratulálok minden teljesítõnek.
 
 
nafeTúra éve: 20072007.10.17 21:35:26
megnéz nafe összes beszámolója
Bakonyi Barangolás 55
GPS-el mért távolság: 56,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 1335 m.
Reggel nem kapkodtam el a pápai indulást, így a gyors nevezés után is csak hét óra tízkor kezdhettem meg a táv teljesítését. A nap folyamán az idõjárás gyakran még az elõzõ heti Kozmán tapasztaltnál is rosszabbnak bizonyult, így a csípõs hideg szélben alaposan kiléptem az elején. Okulva a tavalyi tapasztalatomból, most nagyon figyeltem, hol tér le a murváról a zöld jelzés a falu határában, s nem is tévesztettem el. A Csengõ-hegy aljában, az útkeresztezõdésben, mielõtt jobbra átvágtunk volna a mezõn, egy hatalmas bükkfa korhadt törzsével találkoztam, ahol a jó két méter átmérõjû törzsbõl, a kerületének háromnegyed részén, olyan 30-40 centiméter vastagságú külsõ rész maradt meg, ami azonban képes volt új koronát nevelni. Szép bükkerdõben gyalogolva értem el a Zoltay-forráshoz, ahol András, a Cuha-völgyi vasútvonalért rendezett túrák egyik szervezõje pontõrködött. Amíg beszélgettünk, két csoport is elkerült, majd beértek Margóék Balatonfüredrõl, akikkel tavaly együtt tettük meg a 40-es távot, a Zöld jelzésrõl való kis elkeveréstõl kezdve. Õk most is ezt a távot célozták meg. Bakonybélig együtt talpaltunk.
A csodálatos Kerteskõi-szurdok után, egy elágazásban, Mariannt és Zoltánt értük utol, akik kissé tanácstalanok voltak, melyik utat válasszák. Térkép nélkül indultak el. Hiába jó az itiner és a térképvázlat, legtöbbször azért igencsak kell a térkép is. Bakonybélig még egy helyen akartak rossz irányba menni, majd a Hársfa bisztró után is ellenkezõ irányba indultak. A bisztróban, a pecsételés után komolyabb frissítést tartottam, megettem egy szendvicset, majd jól kilépve, kellemes, inkább lejtõs ösvényen, irány a Gerence pihenõ. Az ellenõrzõ pontnál itiner tanulmányozás, mivel az elején két útvonalat is választhat az ember. Az egyik „könnyebb”, mint a másik. A szervezõk, az Odvaskõi-barlang felé vezetõt választották. A leírás szerinti tájékozódást, a helyet nem ismerõk számára nehezítette, hogy tavasz óta eltûnt a buszmegálló tábla. Nekem viszont a Bakonynak ez a része „hazai pályának” számít. Itt megint csak utolértük Mariannt, aki szintén 55 km-re vállalkozott, s megint csak elbizonytalanodott a tájékozódásban. Úgy döntött a továbbiakban nem fut, hanem csatlakozik az addig kialakult csoporthoz. A táv hátralévõ részét együtt tettük meg. Gyakorlatilag végig beszélgettük az utat, ami így idõben sokkal rövidebbnek tûnt.
Hosszú, több mint 400 m szintet tartalmazó, mindazonáltal szép kaptató következett a Kõris-hegyig. Az emelkedõ harmada körül, a csoport nagy része lemaradt. A fentebbi részekrõl helyenként szép kilátás nyílt a Kis-Alföldre, néhol pedig a Bakonyra. A hideg szél miatt nem mentünk fel a kilátóba. Némi pihenés után, elindultunk lefelé a kék barlangi jelzésen. Megnéztük a márványbányát, majd az Ördög-lik víznyelõ barlangot. A meredek hegyoldalon igen óvatosan haladtunk. A tempónk néha még akár a 2 km/h-t is elérte. Itt 900 m-en majd 200 m szintet veszítettünk, aminek nagyobbik része egy kb. 400 m-es szakaszra esett. Utána viszont egy könnyû séta következett az Öreg-sédi EP-ig. Ettõl kezdve, az útvonalunk megegyezett a 40-esekével. A túra leghosszabb aszfaltos szakasza után, másodszor mentünk el a Százhalom halomsírmezõ mellett. Rátértünk a zöld jelzésre, ahol alig gyõztük kerülgetni a pocsolyákat.
Rövidesen elértük a Bödön-kutat, ahol számunkra az egyetlen igazi frissítõ pont volt. Sajnos az utolsó km-en elkezdett fájni a talpam. Sikerült rá két vízhólyagot összeszednem, így a pihenõ közben „generálozni” kellett azt. Az EP-n ugyanaz a fiatal (talán középiskolás) csapat volt, akik tavaly. Lekváros-, vajas- és zsíros kenyérrel pótolhattuk az elégett kalóriákat, amit jó forró teával öblítettünk le. A továbbiakban már csak alig néhány képet készítettem.
Továbbindultunk, s figyelmetlenségemnek köszönhetõen rögtön tettünk egy pár száz méteres kitérõt, amit gyorsan korrigáltam. A kék jelzés elsõ szakasza meglehetõsen rossz állapotban van, de szerencsére az utána hátralévõ kilométereket már egész jól járható utakon és ösvényeken tettük meg. Hamarosan Szépalmapusztára értünk, ahol a pecsét mellé egy-egy almát is kaptunk, ami igen jól esett. Szép látványt nyújtott a Kõris-hegy a késõ délutáni napfényben. Egy mezõn átvágva újra bevettük magunkat az erdõbe, majd néhány halomsírt magunk mögött hagyva rátértünk a piros keresztjelzésre, amely már egészen a célig vezetett, bennünket. Kisvártatva utolértünk egy pápai petõfis srácot, aki a Bödön-kútnál hagyott le bennünket, s megígértem neki, hogy hazaviszem Pápára. Ennek megfelelõen egy kicsit visszavettünk a sebességbõl, hogy ne maradjon le, mert akkor a célban sokkal több idõt veszítettünk volna, mint így a lassítással, hiszen azért az õ sebessége nõtt azzal összehasonlítva, mint ha egyedül teszi meg a hátralévõ tíz kilcsit. Rövidesen egy újabb sport társ ért be bennünket, s úgy döntött, inkább nem elõz, hanem jön velünk. Egyre jobban éreztem a talpam, s mivel az újra elindulások voltak a legrosszabbak, ezért inkább mellõztem a fotózást.
Mire elértük az utolsó EP-t már a sötétszürkület idõszakában jártunk. Az erdõben Mariann már elõvette a lámpáját, a Tündérmajornál pedig utolsó megállásként, mindenki a lámpahasználat mellett döntött. A Csengõi-tetõ után végre feltûnt elõttünk Zirc városa, s egy félórás gyaloglással immár négyfõs csapatunk beért a célba.
Megkaptuk az oklevelet és a kitûzõt, majd jó étvággyal nekiestünk a zsíros- és vajas kenyér hegynek. Mire elvertük az éhünket, kiderült, hogy Mariann társa, még éppen hogy csak elérte a Bödön-kutat, tehát valószínûleg megint csak sikerült elkevernie.
Jól szervezett, kellemes gyalogtúrán vehettem részt. Véleményem szerint az 55-ös távnak igen jól jött volna még egy etetõpont a Kõris-hegyen. Bakonybél és a Kõris-hegy között ugyan csak, 12 km a távolság, de nagyon energiaigényes. Az újabb 11 km-en a Bödönkútig, igencsak megéheztünk, sõt közel kerültünk az eléhezéshez.
Az indulásnál 11 órás teljesítési idõt céloztam meg, amibõl 12 óra tíz perc lett, pedig ahol lehetett igencsak tempóztunk, s a megszokotthoz képest, csak fele mennyiségû fényképet készítettem. Szóval a 14 órás szintidõ egy cseppet sem túlzott.
Most a saját káromon tapasztalhattam meg, hogy ilyen hosszú túrának csak bevált felszereléssel vágjunk neki. A bakancsban még nem mentem harmincegy-két kilométeresnél hosszabb távot, abból is csak kettõt, ráadásul még sohasem használtam benne sport lúdtalpbetétet, sõt ha már lúd(talp), legyen kövér, a zokni is vadonatúj típusú volt. Méretes vízhólyagokat tört a talpamra és a sarkamra.
A Balatonfüredi TE honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2007-es événél megtalálható lesz néhány, a túrán készült fénykép, amint palabe felteszi azokat.
 
 
 Túra éve: 2006
janneszTúra éve: 20062006.12.28 18:11:23
megnéz jannesz összes beszámolója
Bakonyi Barangolás 30, 2006.10.07.

Eredetileg 55km-es távot terveztem, de végül 30-as lett belõle. A túrának MacGyverrel és kutyájával, Morzsával vágtunk neki Bakonybélbõl 10:25-kor. A rajtnál Nagyondinnyével találkoztunk, akivel még késõbb a Gerence-pihenõnél és a célban is összefutottunk (meg gondolom másokkal is csak õket nem ismerem név szerint).

Rögtön egy könnyû szakasszal indultunk, következett a Gerence pihenõ, majd az Odvaskõ-barlang felé vezetõ földút. A barlang elõtt jött a túra legnehezebb része, mászás fel a barlanghoz, amit a rövid barlangtúra után elhagytunk.
Innen a Kõris-hegyre vezetõ emelkedõ az ijesztõnek tûnõ szintadatok ellenére nem bizonyult nehézhek, útközben az egyik fa törzsén megcsodáltunk egy eddig még nem látott, hernyónak kinézõ állatot. Kõris-hegyre menet elhaladtunk a radarállomás mellett, majd felértünk a második ellenõrzõ ponthoz. Pecsételés után pedig igénybe vettük az ottani kilátót. Ott az volt kiírva, hogy a kilátó fokozott körültekintést igényel, ennek megfelelõen a felsõ szinten fokozottan tekintettünk körül, ennek eredményeként egybõl szembetûnt a már elõbb említett radarállomás épülete, majd mellette a távolban a Somló-hegy tömbje (amit elsõre a Szent-György-hegynek véltem, de azóta átgondoltam a dolgot). Valamint a másik irányban látszottak a szápári szélerõmûvek.

Innen legyalogoltunk a kék jelzésen a kisszépalmapusztai csomóponthoz, útközben többekkel találkoztunk, akik az ellenkezõ irányba felfelé mentek (mint késõbb kiderült rossz irányba indultak a kéken, a bödön-kúti E.P. után). Ezután a Z-n, majd a ZO-n elértük a BK-i EP-t, ahol zsíros és lekváros kenyérrel, és itallal fogadtak.
Táplálkozás és némi pihenés után folytattuk utunkat, az aszfaltozott úton balra fordulás következett, majd a kék jelzés jobbra tért le, amit nem vettünk észre és mentünk tovább Kisszépalmapuszta felé (az adott leírás és a térkép szerint Kisszépalmapusztáig kellett volna menni, és ott kanyarodni jobbra a kéken, de arra épp egy nagyobb erdõrész elkerítésén fáradoztak, ezért a kék jelzés már hamarabb letért, valószínûleg emiatt tévesztettek sokan). Ahogy haladtunk tovább az azsfaltúton, jöttek velünk szembe és figyelmeztettek, hogy már túljöttünk a kéken, így mi is visszafordultunk, és folytattuk utunkat az új útvonal szerint. Majd hamarosan a szépalmapusztai EP-hez értünk.

Itt már a sárga jelzésen mentünk (ami számomra idõnként narancssárgának tûnt), majd balra fordulva a P+-on ismét egy emelkedõ következett. Az emelkedõ végén magasles, utána balra kanyar, ahol sikerült ismét eltéveszteni a jelet, és egyenesen mentünk tovább. Néhány száz méter megtétele után észrevettük, hogy valami nem stimmel. Némi tanakodás után rájöttünk, hogy nem jó az irány, és visszamentünk ahhoz a ponthoz, ahol a P+ jobbra letért a völgybe a vadetetõ felé. További hosszas gyaloglás, és a pálihálási kutyák felizgatása után értünk az utolsó ellenõrzõ ponthoz, ahol hosszabb pihenõt tartottunk, majd indultunk a cél felé.

A zirci célba 7:52-es idõvel értünk, ahol ismét mindenféle étel-ital fogadott, rövid evés-ivás-egyéb után siettünk a 18:44-es veszprémi buszhoz.

Összefoglalva, egy nagyon jó túra volt, gyönyörû idõvel. Rendezõk, pontõrök, túratársak segítõkészek, kedvesek, barátságosak voltak, a szolgáltatások kiválóak, túrafüzet(leírás) szintén. Úgyhogy valószínû megyek majd megint erre a túrára, remélhetõleg már hosszabb távra.

Képek:
http://magyar-tajak.freeweb.hu/egyeb/turak/bakbar30_2006/Bakbar30_2006.html
 
 
Eni /CATS/Túra éve: 20062006.10.29 22:43:10
megnéz Eni /CATS/ összes beszámolója
Bakonyi Barangolás 20

Október legvégén regisztráltam ide, de a Bakonyi Barangolás után nem volt lehetõségem tt-re menni. Úgyhogy kicsit utólag, de gondoltam írok errõl a túráról. Ez egyébként az elsõ hozzászólásom.
Korrában már voltam ezen a túrán, igaz a 17-esen, de azon kétszer is. Tavaly kihagytam. Idén a 20-asra mentünk, mert páromnak osztálytalálkozója volt aznap este. Úgyhogy azért oda is kellett érni, szóval hosszabbat idén sem sikerült bevállalni.
Úgy esett, hogy "egyedül" kellett elindulnom. Párom lelkileg felkészített, miszerint õ majd futni fog a 20-ason, edzésként a következõ heti Plus Budapest Nemzetközi Maratonra. Azóta már ezen is túl van, kiccivem lefutotta a maratont. Nem szokott soha tt-n futni, de ezt mindenképp le akarta futni. Lelombozva hát, de megadtam magam. Útjára eresztettem hát Bakonybélben.
Utálok egyedül túrázni. Nosza nem sokáig maradtam egyedül: még a faluban csatlakoztam egy kedves, igen "pozitív" családhoz. Nekik minden kereszt jelzés pozitív jelzés volt. :-) Plusz jelzésrõl már hallottam, de a pozitívon nagyot mosolyogtam velük. Azóta én is így hívom a kereszt jelzéseket :-)
Mindazonáltal remek idõben volt részünk. A rendezõk egyébként kedvesek voltak. A szolgáltatásokkal sem volt gondom. Sõt, duplán jól jártam: kifizetõdõ volt, hogy Miki futott. Elsõ volt minden pontnál alighanem, és mondta a pontõröknek, hogy az õ szörpjét, nagy pogácsáját, és müzli szeletét is adják majd nekem. De errõl nem is tudtam eleinte, hanem a sorszám alapján az elsõ ponton mondta a rendezõ, hogy nekem kettõ jár... Ezek után már csak a sorszámomat kellett bemondanom a pontokon.
A túra egy része számomra ismert terep volt. Bakonybélbõl a Piros pozitív jelzésen most jártam harmadszor, tovább a Nádajtó-árok irányában is voltam. De nem baj, ez egy jó útvonal. Legutóbb épp geoládázás során jártam arra.
A tájékozódással nem voltak nagyobb gondok. A jelzések itt-ott már igencsak elkopottak voltak, de azért némi utánajárás után megleltük a jó utat pozitív társaságommal. :-)
A célban barátom már régóta várt, ugye aki fut, az így jár :-DDD
Összességében egy kellemes túrán vettem részt, remek szikrázó napsütésben, és jó társaságban.
 
 
Szamoca27Túra éve: 20062006.10.09 10:14:55
megnéz Szamoca27 összes beszámolója
Bakonyi Barangolás 30

Elõször is, tavasz óta vagyok "nagy" túrázó, köszönhetõen az öcsémnek, és ez volt az elsõ hosszabb túrám. Eddig 20 km-en tettünk próbát, sikeresen, és úgy döntöttünk a barátnõmmel, hogy tekintettel a táj szépségére megpróbálkozunk a 30 km-es távval. Nem volt rossz döntés, de nagyon elfáradtunk. Így két nappal a túra után viszont csak a szép, és a jó maradt meg bennem.
Háromnegyed 9-kor indultunk Bakonybélbõl. A táj gyönyörû, a túratársak kedvesek, a szervezés kitûnõ. A legmeglepõbb számomra a plusz szolgáltatás volt. Értem ez alatt, hogy mindegyik ellenõrzõ ponton kaptunk valamit. Ez a figyelmesség sok erõt adott a folytatáshoz. Nem elhanyagolható a túratársak kedves bíztatása sem, ami sokszor a holtpontokon jött. Szombat este még úgy voltam, hogy egy méter se megyek többet gyalog, de ma már alig várom a következõ megmérettetést.
Az egész túra hangulata szuper volt. Köszönet érte mindenkinek! Gratula a teljesítõknek! Jövõre Veletek, uganitt!
 
 
getheTúra éve: 20062006.10.08 20:28:54
megnéz gethe összes beszámolója
Bakonyi Barangolás 70

„Régen még csak a testnevelés szakos hallgatók
tudtak szépen élni, de ma már mindenki, ha jót
akar magának, megyen mint állat éjjel bizonyságot tenni
hogy közel a vég, de elõtte még jó lenne szeretni.

Tesis a világ,
valami imát
motyogj el a vécében, aztán csináljad tovább”

(Kispál és a Borz: Tesis a világ)


Szombat reggel 3 órás kelés volt elõirányozva, ám a móka kedvéért, mivel még sosem keltem kettõ óra valahánykor, 2:56-ra állítottam be az elsõdleges, 2:58-ra meg a másodlagos ébresztést, kivételesen ez utóbbira nem volt szükség. Elõzõ este nagyon szenvedõsen ment a bepakolás, sehogy se bírtam kitalálni, hogy mit is kell vajon vinni egy túrára Mintha még sosem lettem volna. Aztán hajnalban ezt kiegészítettem, leballagtam az elsõ vonathoz, amirõl a Keletiben a jegyvizsgálókkal együtt nyolcan szálltunk le, majd az állomáson és környékén kikerülve a hajnali bornírt, buliból hazatérõ részeg arcokat, beültem Tibet autójába, csatlakozva az õ és VadMalac úti társaságához. Hamarabb Zircre értünk, mint számítottam, így negyed fél hét körül már kezemben is volt az itiner. VadMalacék futóléptekkel elrajtoltak, én meg beszélgetéssel ütöttem el az idõt, amíg meg nem érkezett a veszprémi különítmény, Galadh Ereb és Kerek repkény, és ekkor futott be speti2, sancimanó, lutak meg Vlaszij is (remélem, nem rontottam el a kis-és nagybetûket).

Mire mindenki elkészült és nekiindultunk, 6.55 lett. A városból kifelé menet sajnáltam, hogy nem vagyok profi természetfotós, annyira szép játék volt a fénnyel a gyönyörû tiszta idõben felkelõ nap õszi lombokon átszûrõdõ sugarai. (Huh. Ez kicsit nyálas lett.) Minden lépésnél éreztem az õsz illatát, ami a félrerúgott avar alól szállt ki, és csak bámultam, bámultam a gyönyörû színeket. Speti és sancimanó nemsokára elléptek, mi kicsit lassabb, de nem éppen lassú tempóban értük el az elsõ pontot, a Zoltay-forrást. Nem sokat idõzve haladtunk tovább, nagyjából eseménytelenül csorogtunk le Bakonybél szélére, ahol van egy kék tó a fák alatt, ha beleteszed, lehûti a lábadat. Mi persze ilyet nem tettünk, hanem gyors körülnézést követõen besétáltunk a faluba, ahol most a kocsmában volt a pont (az itinerben fedvénnyel javítva volt a szöveg). Bélyegzéshez kaptunk egy italjegyet, csevegtünk kicsit a kinn ácsorgó pygmeával, megszámoltam, hogy a faluközpontban kb. 100 méteres sugarú körben 6 db kocsma van, és ballagtunk is tovább. A mûútról letérést majdnem nem hittük el magunknak, de végül mégiscsak jó hídon mentünk át és leltük meg a patakparton kanyargó ösvényt. Sokan mentek kinn a mûúton is, amit nem igazán értettem, hiszen rövidebb nem volt. Õk tudják… Valahol itt ért utol minket gudluking is, aki csatlakozott a Gerence-pihenõig kis csapatunkhoz, ahol viszont szétvált a társaság távok szerint – a 70-esen hárman maradtunk Galadh-dal meg Repkénnyel.

Az emelkedõn elindulva betoltam a ponton kapott tofeefees vagy milyen müzlit, és csöndesebben haladtunk tovább – ezen a környéken nem nagyon találkoztunk senkivel. Egy kerítésnél valószínûleg arra mentünk, amerre nem kellett volna, de nemsokára újra megtaláltuk a jelzést. Lesétáltunk a mûútra, ahol az OKT-n értük el a következõ pontot. Mondtam a pontõr hölgynek, hogy elég idegesítõ lehet 4-5 percen keresztül nézni a mûúton közeledõ embereket. Mivel itt egy szóviccel felbõszítettem Galadhot, kutyafuttában kellett távoznom az ellenõrzõpontról, szerencsére jó felé kanyarodtam. A Hideg-völgy füves-gazos-mocorkás emelkedõjén további lejárt szavatosságú szóviccekkel szórakoztattuk magunkat és egymást, majd a kõbányához felérve megtudhattuk az illetékes környezetkutatótól, hogy a vörös színû földre, amiben van zöld árnyalat is, nem érdemes leülni, mert radioaktív. Nemsokára megérkeztünk a Királykapuhoz, ahol beértünk egy osztályt, akik a huszas távon voltak. Leültünk kicsit, kaptunk pogácsát meg jaffát, Repkény zoknit cserélt, szusszantunk kicsit, miközben az egyik tanárnõ „messzi van ám még a messzi” felkiáltással bíztatta indulásra tanítványait.

Nemsokára mi is elindultunk, pár méter mûút után egy trükkös kanyarral – ami jól ki volt szalagozva – rá kellett térni az egykori kisvasút nyomvonalára. A gyerekek egy része a mûúton maradt – nem tudom, hol kötöttek ki végül. Viszont mi sem vettük csont nélkül a szakaszt, mert a piros négyzet elágazás után furcsa kanyart vett az út. Meg is jegyeztem, hogy milyen váratlan fordulat, de ebben maradtunk. Aztán egy negyedóra múlva már feltûnt, hogy nincs jelzés, az itinert elõvéve kiderült, hogy nyolc méter szintnek kellene lenni az elágazás és a pont között, mi pedig mentünk már vagy nyolcvanat, a tájolót elõvéve meg kiderült, hogy tényleg rossz az irány. Egy kis csapat összeverõdött, valakinél volt egy térkép, azon megállapítottuk, hol vagyunk, majd levettem az irányt és iránymenettel sikerült visszanavigálni a jelzésre. Erre az elemre büszke vagyok :-) . Közben csak a pókháló okozott némi riadalmat, ami rátekeredett az arcomra. Miután megleltük a jelzést, már nem okozott nagyobb kihívást visszatalálni a Gerence-pihenõhöz, ahol megint ellenõrzõpont volt, de müzlit már nem kaptunk.

Amíg pihentünk, a pontõrök roppant ifjú (2-3 éves) gyermeke elragadta Galadh túrabotját és próbálgatta, alig tudtuk tõle induláskor visszaszerezni. De végül sikerült, így nekivághattunk a lépcsõnek az Odvaskõi-barlang felé. Egy szembejövõ fickó közölte, hogy még 165 lépcsõ van hátra fölfelé. Annyira köszi. Nemsokára meg egy szintén szembeljövõ 8-9 éves kissrác mondta, hogy még 1000 lépcsõ van hátra. Erre mondtam neki, hogy õ járt rosszabbul, mert lefele meg 2300. Erre nézett egy nagyot, és azt mondta, hogy inkább dob egy hasast, de annyit nem megy lefelé. Aztán csak fölértünk, és egy kisebb szusszanás után vágtunk neki az alattomosan emelkedõ és tekergõ Rézbükki útnak a könyék egyik leggyönyörûbb hatalmas bükkösében. Galadh nagyon rákapcsolt, mert jó formában volt, de nekem és Repkénynek is most gyors volt ez a tempó, így le-lemaradoztunk kicsit. De csak egyre közelebb jött a lokátor scifi-kupolája és megérkeztünk a Kõris-hegyre, ahol nagy meglepetésünkre spetit és sancimanót láttuk meg. Utóbbi „Miért vagyok kötsög? Miért tévedek el mindig?” felkiáltással üdvözölt, majd megvárták, míg megmásszuk a kilátót, és iszunk a korlátlanul rendelkezésre álló ásványvízbõl és ájszteából, majd immáron együtt indultunk tovább. Kis intermezzot jelentett, hogy a meredek lejtõn ereszkedvén meghallottuk a hátunk mögül kiabáló pontõrt, aki Kerek Repkény után hozta a pontról az itinerét. Baleset nélkül lejutottunk a mûútra, ahol kicsit elbizonytalankodtunk, de végül megleltük a leágazó ösvényt. Itt lefelé valami álomkór jöhetett rám, nagyon belassultam, lemaradva a többiektõl, Repkényt kivéve, aki szintén nem bírt rohangálni. Azt gondoltuk, hogy már rég elmentek a pontról a többiek, de szerencsére megvártak, és mondták, hogy kicsit õk is visszavisznek. Újfiút felismerve a pontõri székben kaptunk némi mambót, köszönjük, majd jó hangulatban vágtunk neki a Száraz-gerence völgyében vezetõ mûútnak. Csak azt nem értem, hogy miért van az, hogy minden egyes túrán kb 4 kilométerrel a kajapont elõtt az evésrõl támad valakinek kedve beszélni. Amikor már nagyon éhes vagyok :-) De nem kellett sokat várnom, hogy csillapíthassam éhségemet, mert némi bozótharc után megérkeztünk a Bödön-kúthoz, ahol a kedves és sürgõ-forgó ifjú pontõrök lesték minden kívánságunkat és alláttak minden földi jóval (értsd: zsíros, vajas és lekváros kenyér, csalamádé, hagyma, uborka, piros és sárga szörp, ami mondjuk inkább volt piros és sárga, mint valamilyen ízû). Evés után magamra vettem a polárt, mert kezdett hûlni a levegõ. Idáig megvolt az ötös átlag, de a pontról indulva már nehézkesen sikerült elérni az izmok üzemi hõmérsékletét.

Kisszépalmapusztán némi zavart okozott az átterelt kék jelzés, amit mint késõbb megtudtunk, a rendezõk egy héttel korábban festettek fel, és pár napra rá már valaki le is szürkézett, mert megvett egy darab erdõt. No comment. Innen nem volt messze már Szépalmapuszta, közben kelt föl a hold, elég kísérteties fénnyel árasztva el a vidéket, közben megállapítottuk sancival, hogy a mai túrán sem sikerült semmi maradandót alkotni. Mindig tetszik, hogy a turistaút átmegy a kedves szálloda parkján, most a sötétben nem mentünk be az arborétumba. Rövidesen megérkeztünk az ellenõrzõpontra, ahol asciimo rendezett be hangulatos pihenõt pavilonnal és fáklyákkal, és tõle is kaptunk topikos meglepit, finom bonbont. Itt már muszáj volt elõszedni a lámpákat, és csatlakozott hozzánk egy „Illa berek nádak erek, a motorosok jó emberek” feliratú pólót viselõ úr is az 55-ösrõl, mert nagyon eltévedt és nem volt lámpája. A mocorkáson áttörve elértük a piros keresztet, ami valahogy soha véget nem érõen emelkedett, majd végre elértük a lokális maximumot, megvolt a trükkös kanyar is, végre leértünk a vadetetõhöz, ahol régen ellenõrzõpont is volt, majd a mûutat, ahol lámpa nem is nagyon kellett. Itt valahogy senki sem értékelte a szövegemet, egy idõ után inkább le is maradtam kicsit, hogy ne zavarjam a bandát, a mûút gondolom mindenkit próbára tett. Páliháláspuszta most is olyan csöndes volt, mint mindig, a faluból kifelé lopakodó üzemmódban ment el mellettünk egy autó. Nagyvártatva elértük végre az utolsó ellenõrzõpontot, ahol fáklyákból leszállópályát is készítettek nekünk a roppant kedves pontõrök. Kaptunk egy rakás csipszet, itt mindig jól jön a sóutánpótlás. A tûz mellett pihenve kicsit oldódott a hangulat, ismét szóba álltak velem a többiek, majd döcögõsen indulunk az utolsó négy kilométerre. Kõ-kúti erdõ, Tündérmajor, víztorony, az utolsó erdõsáv, majd vissza is értünk Zirc szélére. Nem tudom, a szembejövõ kikent-kifent bulizni induló fiatalok mit gondolhattak az öt emberrõl, aki trehány ruhában, fejlápával megjelenik este kilenckor az erdõ felõl. Az utolsó métereken az iskola elõtt még kellett lámpázni, majd beértünk a célba – 14 óra 40 perc alatt.

Kis pihenõ, kaja (újra kedves kiszolgálás) és csevegés (sétálós bácsi is kijött a tornaterembõl) után speti elfuvarozott minket Veszprémig, ahol Galadh Ereb vendéglátását élvezhettem a reggeli buszig, mellyel hazatértem.

Köszönetnyilvánítás:

- minden túratársamnak, aki ennyire vidámmá tette ezt a napot
- annak, aki a jó idõt készítette, bárki legyen is
- a rendezõknek, akik gyakorlatilag hiba nélkül levezényelték ezt a remek túrát, tökéletes itinerrel (még arra is figyeltek, hogy mindenki szépen nyomja rá a bélyegzõt!) és jelekkel, kedves rendezõkkel, nagyon jó ellátással, gyönyörû jelvénnyel.

Jövõre is itt a helyünk!
 
 
Rush2006Túra éve: 20062006.10.08 09:23:21
megnéz Rush2006 összes beszámolója
Bakonyi Barangolás 70



Negyed 6-kor indultunk, a teljes kocsiszemélyzet: lutak, Vlaszij, Vándorköszörûs barátnõje, és én. Kicsit döcögõsen, de szerencsére lejutottunk Zircre, a túra helyszínére:) Találkozás ismerõsökkel, majd lutak és Vlaszij elindulnak hamar, õk az 55-ösre mennek, mi OT Emõkével a 70-re. 7:05-kor indultunk neki a távnak, kb 5km-nél értük utól a topikos különítményt: lutak, Vlaszij, gethe, Kerek repkény, sancimanó, és speti(?) Bocs ha kihagytam vkit:) A Zolnay Forrás elõtt egy futó megelõzött minket, és nem vettük észre a Z- P+ elágazást, mentünk nagy naivan a futó után, majd pár méter után egy kis bozótharc után már a pontnál voltunk, a helyes úton. Eddig simán csak gyalogoltam, néha belekocogva, viszont innen kocogtam, futottam, mert a terv az volt hogy még sötétedés elõtt beérjek a célba. A Szurdok ellenörzõpont (2.) után a zöld egy sunyi jobbkanyart vett a rét szélén, egy sporttárs sajnos ment tovább, de túl messze volt hogy figyelmeztessem :( Sanci, és speti(?) szuperül bírta eddig a tempónkat, de innentõl lemaradtak, és OT Emõke is, így egyedül maradtam az erdõben. Bakonybél elõtt megcsodáltam a kálváriát, majd egy szerencsén (bal)szerencsén múlott hogy ne kavarjak el. A sárgán tökéletesen eljutottam Bakonybélig, a fõútnál betankoltam üdítõvel, de balszerencsémre már az út elején leesett a 3. EP-hez vezetõ új út, és hirtelen nem kapcsoltam, majdnem elkezdtem lefele futni, mikor hirtelen láttam kiírva hogy Bakonyi Barangolás.. Hmm.. Rákérdeztem két sporttárstól, hogy mi ez itt, hiszen az iskolában kéne a pontnak lenni, de mivel az én kezemben a régi leírás volt, így itt volt az új pont. Kész szerencse hogy észrevettem. No mindegy, a 4. pontig a ritkás K+-on kellett menni (táv 21,18, idõm: 3 óra 02) A 4. pont elõtt húzott el csanya különítménye (3an voltak)õk elõztek meg, meg az a futó, aki még az elsõ pont elõtt hagyott el, de õt most a pontnál utólértem. A futó kb. 5 perccel hamarabb indult mint én, de gyorsan szedelõzködtem, és a nyomába eredtem. A Z+ meredek volt, nem sokat tudtam hozni a hátrányon, majd egy érdekes szitu volt, hiszen 2 fele is ment a jelzés, én a baloldalit választottam, a futó a jobboldalit, ami mint kiderült hosszabb volt, de érintette a Széchenyi Emlékmûvet. Itt mögém került az illetõ, és már csak a csanya brigád volt elõttem, akiket képtelenség behozni:)

Az OKT-n elértem az 5. pontot (Hideg-Völgy). majd jobbra a meredek P+on vitt az út a bányáig, én állat, itt is kocogtam, a kis gyerekek csodálkozására:) A bánya elõtt értem utól VadMalacot, és Tibet-et, majd egy jó ideig együttmentünk, kocogtunk, sétáltunk, beszélgettünk. Így jutottunk el a 6. pontig, a Frissítõpontig. Õk elmentek egy forrást megnézni, de én mondtam hogy megvárom õket, és kb 20 perc után indultunk tovább, addig jól belakmároztam a pogácsából:) A Frissítõpont után elhagytam õket, mert találkoztak egy ismerõsükkel, így egyedül futottam tovább, majd egy idõ tán gyanús lett hogy nincs jel, és másnak is, akik a résztávokon mentek, és mindnyájan visszafordultunk, kb. 30 ember, úgy néztünk ki mint a tehéncsorda, persze mindenki utánunk jött, de a jelzés lent vitt a régi kisvasút nyomvonalán, nyíl sehol. Ez egy nagy eltévedési lehetõség lett volna, mindenki bedõlt ennek. A jó úton kocogtam tovább, itt utólért a futó, aki elment a Z+-on hosszabbítani, és utolért Vándorköszörûs is, egyik barátnõjével. No szép, jól belassultam.. A pontnál be kellett kenni a lábam, nehogy görcsbe menjek, addig Vándorköszörûsék elmentek vizet venni a panzióból. Én vagy 20 km-en át azt hittem jóval elõttem járnak már, de mint kiderült tévedtem. A Kõris hegyig felmenni kínszenvedés volt, alig vártam már hogy megérkezzek, majd itt is üdítõ, és ismét itt volt a futó, aki megelõzött, és ismét hamarabb indult mint én :) Az Öreg-Séd elõtt majdnem eltévedt, szerencséje hogy visszafordult, és látott engem elmenni a jó úton, és visszafutott. Innentõl kb. 10 kilcsin át együtt kocogtunk, beszélgettünk, és tanácsokat adott, ami még hasznos lehet nekem. Majd egy érdekes dolog még mindig a pont elõtt, találkoztunk csanyáékkal, akik visszafele jöttek, valamit nagyon csúnyán elcseszhettek..:( A Bödön kút EP-ig sokat kellett mûúton menni, ami nem nagyon tetszett, de hát nem tehettem mást.. A kútnál (ismét egy frissítõpont) találkoztam sétálós bácsival, és barátjával, akit már több túrán is láttam. Itt jártunk a futóval 55 kilcsinél. 58 km-nél volt a next pont, Szépalma pihenõ, a futó kolléga elment a panzióba legurítani egy sört, és innen egyedül maradtam, bár eléggé kifáradtam, és azt hittem hogy majd úgyis utólér, de mégse ért...:) A pont elõtt épp láttam csanyáékat elfutni. megismertem a pontõrt asciimot, kicsit elbeszélgettünk, majd irány tovább csanyáék után. kb. 60km-nél értem utól egyik társukat b_ferit, aki eléggé ki volt készülve. 65 km-ig (utolsó EP) együtt mentünk, beszélgettünk, majd mivel láttam hogy már csak 4 kilcsi van, elfutottam tõle, és nagy tempóra váltottam. 4,5 km-t megtettem 32 perc alatt :) Az emelkedõket is futottam már, még maradt bennem egy pici erõ úgylátszik. Közben a résztávosok drukkoltak, ami jólesett. A cél elõtt kb. 500-mrel értem utól Vlaszijt, lutakot, és gudlukingot, de futottam tovább, hiszen az idõm itt már számít. Beérve a célba az óra 17:44-et mutatott.

Sikerült 10 óra 39 perc alatt leküzdeni a 70 kilcsit, simán, egy órával sötétedés elõtt már a célban voltam, csak csanyáék voltak elõttem. Nagyon jó érzés volt érezni, hogy ezt is megtudtam így csinálni ahogy elterveztem, boldog voltam a célban nagyon, mégha nem is látszott:) Kaja-pia, majd szépen szállingóztak be a többiek, akiknek szintén nagy gratula! Vlaszijékkal mentem ismét haza, majd a megérdemelt naaagy pihenés jött :))