Bakonyi Barangolás 70
2010.10.09.
Jó egy hónapja,Kõszegen voltam utoljára teljesítménytúrán.Életem elsõ 70-ese elõtt viszont nem akartam túlzottan leereszteni,így a kondi megtartása érdekében a két túra elõtt félúton-igaz két részletben-lejártam a Rómer Flóris Jelvényszerzõ Túramozgalom útvonalát a maga kicsit több mint 72 kilométerével.Amellett,hogy szép élményekkel gazdagodtam az õsziesre fordult erdõben,(szarvasbõgés,egyebek)bejártam olyan számomra eddig ismeretlen szakaszokat is,melyeknek tapasztalatait kamatoztatni tudtam ezen a teljesítménytúrán.
Szép ködös délelõttrõl szóltak az idõjósok hírei,tartva ennek közlekedésre gyakorolt hatásaitól kicsit bõvebb lére eresztettem a Zircre jutáshoz eltervezett idõt.Szerencsére azonban csak kisebb ködfoltokkal kellett megküzdenem,így 6 után pár perccel le is parkoltam az iskola közelében.Épp akkor vágódott ki a kapun a túrázók elsõ nagyobb csoportja.Nem siettem túlzottan,M.”Túrázz a vonatért”András veszprémi lakossal volt egy találkozóm 6:20 körül,így kényelmesen átvedlettem „túrázóvá”,neveztem és elballagtam egy ismerõs pékség boltjához ahol a Rómer Flórison nagyon finom lekváros-pudingos lepényt vásároltam.Csak az épp aktuális gazdasági helyzet megörökítése miatt írom:a két hete 170 forintos pékáru mára már nem aprózta el a dolgot és kerek 200-ért kínálta magát a kedves vevõnek.Reggeli közben a találkozó sikeresen le is zajlott,ezután durván 6:25-ös rajtidõvel kezdtem meg életem eddigi leghosszabb menetét.
Még a városon belül összefutottam Cs.Sanyival,vele indultunk meg a Bakony újabb meghódítására.Kíváncsi voltam merre fut ki a zöld sáv Zircrõl,ill. hogy ez az útvonal mennyire kijelzett,ugyanis a Rómer Flóris ellenkezõ irányba való teljesítése alatt kilépve a várost határoló erdõbõl a mezõre bizony elvesztettem a jelzést és szabályosan,toronyiránt,tökön-babon átvágva értem el Zirc szélsõ utcáját.Most letisztázhattam magamban ezt a szakaszt is,amit a rendezõk egyébként ahol kellett ideiglenesen kihelyezett jelzésekkel,szalagozással is megerõsítettek.Várakozásaimmal ellentétben a domboldal füve nem áztatta el mindjárt a túra elején a bakancsomat,ugyanis szép fehér bevonatos és kellemesen ropogós volt.Még bent a városban a szemem láttára billent át a hõmérõ kijelzõje nulláról mínusz egyre,úgyhogy nem volt min csodálkozni.Ha csak nem a ködben úszó zirci laposon ami valóban szemet gyönyörködtetõ látvány volt.
Haladtunk tehát a Rómer Flóris Emlékút zöldjén,idõnként meg-megállva egy-egy fénykép erejéig,tényleg egyik ámulatból a másikba estünk annyira szép volt a ködös reggel.Lassan a hátunk mögött aztán felkelt a Nap is,(meg is jegyeztük,hogy figyelmes túraszervezõ ilyenkor nem indít túrát keletnek)így ezután jó darabon a fények különös játékát is élvezhettük.Különleges látvány ilyenkor a harmatcseppekkel vastagon végigfuttatott pókhálók tömege,melyek gyöngysorként feszülnek a bokrok-fák ágai között.Látni kell.
A Köves-hegy magasságában aztán átváltottunk a piros keresztre,majd rövidesen meg is érkeztünk az elsõ ell.pontra a Zoltay-forráshoz.Eddig megúsztam az átázást,ivás közben aztán az egyik bakancsom belecsúszott a forrás kis medencéjébe aminek módfelett örültem.Ivás után folytattuk utunkat tovább a piros kereszten,hamarosan már a fokozottan védett és épp ezért nem is látogatható Nagy-Som-hegy oldalában talpaltunk.Még egy utolsót gyönyörködhettünk a ködös pénzesgyõri medencében is.Itt az volt különösen szép,hogy a köd már nem töltötte be teljesen a látóhatárt,hanem szépen megült a laposabb részeken miközben a magasabb pontok,a fák koronája már kikandikáltak belõle.
Aztán beváltottunk az erdõbe ahol nagy örömömre Pistit(stalker)és fiát Bazsit értük utol,akik szintén a 70 kilométer legyûrését tûzték ki mára feladatul.Négy fõsre duzzadt tehát a csapat.
A Pénzesgyõr-Bakonybél mûutat keresztezve aztán lecseréltük az eddig használt jelzésünket a zöld 3szögre,mivel a Kertes-kõi szurdokot szerettük volna útbaejteni.A szurdokvölgy bejáratánál megkaptuk második pecsétünket egy szelet csoki társaságában majd bevetettük magunkat a Bakony egyik legszebb sziklaalakzatokkal övezett völgyébe.Hatalmas kõfalak között köveken egyensúlyozva,lassan haladtunk,igazából itt nincs is értelme sietni,érdemes jókat nézelõdni.Ahogy az Alsó-Cuha szurdokánál,szerintem itt is felírhatnák a térképre,hogy magas vízállásnál nehezen-vagy egyáltalán nem–járható.Ha csak 30 cm-rel lett volna magasabb a patak szintje,bizony lett volna olyan rész ahol törhettük volna a fejünket a hogyan továbbon:)
Amilyen szép olyan rövid ez a szurdok,pár perc alatt ki is jutottunk belõle és a Szömörke-völgy bejáratától pár méterre felkanyarodtunk jobbra az Öreg-kerülõ-hegyre (Ez az a kanyar amit a Sumin tavaly nem vettem észre,pedig-igaz elég takarásban-ott van a nyilazott jelzés egy öreg-talán-vadkörtefán)Meredek de elég rövid kaptató után balra fordultunk a szép bükkösben és áthullámvasutaztunk a Csúcs-hegyre a fakitermelõk által helyenként elképesztõen szétgyúrt utakon.Itt,mivel néha nem úsztuk meg ezen „utak”keresztezését mindkét bakancsom bokáig merült a híg sárba.Az afrikai szavannákon a vadak külön örülnek az ilyen bevonatnak,hiszen távoltartja tõlük az élõsködõket,én már nem tudtam neki határtalanul lelkesedni,mert a bakancsom szellõzése gyakorlatilag megszûnt általa.Csúcs-hegyen aztán visszatértünk a hûtlenül elhagyott piros keresztre,majd ezen a jelzésen egy szép árok peremén leereszkedtünk a Szent-kúthoz.Kissé körbenéztünk,sajnos foglalt forrást nem találtunk,így begyalogoltunk Bakonybélbe,ott is a Pikoló nevû vendéglátó egységbe.Itt a pecsét mellé egy 150 ft-os bónt is kaptunk,amit ki-ki ízlése és igénye szerint beváltott,ettünk pár falatot,majd az útra töltöttünk még az épp elkészült teából is a poharunkba.Visszagyalogoltunk a Szent-kutas leágazóig,majd a falut a sárga sávon hagytuk el.Közben a teánk is kihûlt annyira,hogy szép apránként meg tudtuk inni.
Mivel mindannyiunk lábbelije át volt nedvesedve azt a döntést hoztuk,hogy a Gerence-völgyben inkább az amúgy gyûlölt aszfaltot használjuk,hogy az idõközben szép napsütésessé vált idõben száradjanak kicsit a bakancsok,cipõk.Persze ránéztem azért a térképre,mivel kispistázni semmiképp nem szerettem volna,de a két út között nem fedeztem fel különösebb eltérést már ami a hosszukat illeti.Így mi hárman nekivágtunk az aszfaltnak,Sanyi akinek amúgy is volt némi lábfájdalma-és „csak”a 45-ön volt,letért a kiírás szerinti kék keresztre.
Túlélve néhány eszement autóst(igaz,most mi voltunk rossz helyen)megérkeztünk a Gerence-pihenõbe,majd pecsételés után a zöld kereszten elkezdtünk kapaszkodni a Táborhely-hegyre.Pistiben erõsen motoszkált a kiszállás gondolata elhúzódó sarokfájdalma miatt,de a döntést mindig késõbbre halasztotta.Küzdött hõsiesen.Nekem is volt azon a tájékon már sérülésem,tudom milyen a minden lépésnél benyilaló fájdalom.
Átkeltünk tehát a szép hegyen,majd egy erõs szintvesztéssel leértünk egy erdészeti mûútra amin jobbra fordultunk a kék sávon.Egy mészégetõ után hamarosan a Hideg-völgy bejáratánál találtuk magunkat ahol a következõ pontõr már várt ránk.Mivel elég komoly szintemelkedés elõtt álltunk újra csak dobtunk pár falatot a lovaknak,majd nekiindultunk.Hamar leesett,hogy én már jártam itt,épp tavaly a BB20-on.Az emelkedõ tavaly óta mit sem enyhült,fújtattam rendesen,mire felértem.Bazsiék szereztek is nem kis elõnyt,de rendesek voltak és bavártak a tetõn.A völgy egyébként nem véletlenül kaphatta a nevét,fiatal kollégánk ingujjra vetkõzve kezdte a meghódítását,aztán kapaszkodó ide vagy oda,vissza kellett öltöznie.
Megkerültünk egy elhagyott kõbányát,majd a Nádajtó-árok peremén haladva értük el a következõ ell.pontunkat a Királykaput.Úgy emlékeztem hogy szebb ez az árok,szép nagy azzal nincs is semmi baj,csak eléggé kaotikus a kinézete.Hogy ez a favágók,vagy a tavalyi viharok mûve azt nem tudom.
Királykapunál pogácsát kaptunk szörppel az átfagyott pontõröktõl.Voltak akik elmentek felderíteni a közeli Király-kutat is,mi a falatozás után rögtön el is indultunk a piros sáv irányába.Kiérve tehát a mûútra jobbra fordultunk,majd pár lépés után betértünk az erdõbe és a régi kisvasút töltésén igyekeztünk vissza a Gerence-pihenõhöz.(Pár perce haladhattunk csak a piros sávon,mikor 4-5 fõs csapat ereszkedett le jobbról a hegyoldalból,keresve az említett jelzést-lényegében a pihenõhöz tartó utat.Elmondásuk szerint az ell.pont(Királykapu)után elnéztek egy kanyart,hát én akárhogy nézem a térképet,nem tudom kitalálni,hogy lehetett ennyire elkeverni,és fõleg,hogy hol:)
Pistiéknek ezen a szakaszon idõnként komoly gondjaik akadtak a nagy szemû kövekkel felszórt úttal,ez ellen engem a vibram-talp kiválóan megvédett,akinek érzékeny a talpa az ilyenre a vibramot csak ajánlani tudom.Igaz egy hátránya mindenképp van:a vizes köveken iszonyúan csúszik,de hát valamit valamiért.
Eseménytelen gyaloglást követõen újra csak a Gerence-pihenõnél növeltük az igazolólapunkon található pecsétek számát,majd kisebb erõgyûjtõ pihenést és falatozást követõen elindultunk túránk legmagasabb pontja felé.Félve néztem a következõ kilométer elé,ugyanis Ösvénytaposóék beiktatták az útvonalba az Odvas-kõ barlangot is.Ami persze nem baj,hiszen ez egy elég jelentõs képzõdmény a Bakony rengetegében,csak az a lépcsõsor,ami oda felvisz,az ne lenne!:)Nagyon utálom a lépcsõsorokat.Nyilván oda építenek lépcsõsort ahol sok turista fordul meg.Ezzel még nem is lenne semmi probléma.A másik ok a sok turista mellett,hogy valószínûleg jó meredek az az út,hogy ha muszáj lépcsõsort kialakítani.Na ez a nagyobb gond:)És nem elég,hogy meredek,de még emellett olyan hosszú is,hogy csak na:)
Bazsi meg csak szökell felfelé,tudomást sem véve a gravitációról,rólam meg folyik a víz,iszonyúra szenvedek.Hiába,gyík vagyok,nincs mit szépíteni.Aztán felérek a barlang szintjére,elõre nézek,még mindig lépcsõ….
Megváltás volt kijutni a piros sávra…..
Komolyan mondom,inkább 5 km plusz,mint egy ilyen kapaszkodás.Volt is aki kihagyta és végig a piros sávon jött fel idáig.
A nagyteveli túrán jártam itt utoljára,és még én nyugtatgattam Pistiéket,hogy nem olyan vészes a következõ szakasz a Kõris-hegyig.Igaz,hogy 7 kilométeren durván 500 méter szint,(Gerence pihenõ-Kõris-hegy viszonylatban)de az nem vészes.Egyet nem számoltam:hogy mindezt 38 kilométerrel a hátunk mögött kell megtennünk.Meg én olyanra emlékeztem,hogy hullámvasút-szerû a szakasz,tehát vannak benne néha vízszintes,neadjisten lejtõs részek is.Aztán nincsenek:)Egy centi lejtõ nincs egészen a csúcsig:)El is halkultunk rendesen,a csendet csak Pisti törte meg néha mikor rászólt a fiára,hogy lassítson picit.Az aszfalton már nagyon elcsoffadtam,erõm utolsó szikráival jutottam fel a csúcsra.
Nagy szerencsénkre kiváló idõ volt a kilátó lábánál,túrázók heverésztek mindenfelé a fûben,mi is követtük a jó példát.Bõ tíz percet töltöttünk regenerálódással,ettünk,ittunk,heverésztünk.(A ponton nápolyi plusz ásványvíz esetleg szörp volt a szolgáltatás)Meg is lett a hatása,szinte kicserélõdve indultunk neki a számomra még ismeretlen kék barlang jelzésnek.Elképesztõen szép és elképsztõen meredek úton halad az említett jelzés,tényleg nagyon óvatosan lehetett csak haladni,figyelve minden egyes lépésre.Sajnos minden óvatosság ellenére Pisti egy helyen elcsúszott,így a már hozott sarok-és a lépcsõsoron beszerzett térdsérülése mellé még a combja is meghúzódott. Megijedtem mikor láttam,hogy mi történt,egybõl az járt a fejemben,hogy hogy visszük ki innen,ha komoly a baj.Szerencsére tovább tudott jönni.Itt található egyébként az Ördög-Lyuk(térképen Ördög-lik) barlang,és az itiner megemlít egy elhagyott márványbányát is ami pár perces kitérõvel elérhetõ.
Az izgalmakkal teli ereszkedést követõen leértünk a hegy körül kanyargó mûútra amin balra fordulva folytattuk a túrát a Márvány-völgyben.Jobbra letértünk az útról,majd párszáz méter után ráfordultunk a Barátok útjára,vagyis a zöld sávval jelzett turistaútra.Bal oldalunkon a halomsírmezõkkel haladtunk,majd számos völgy mellõzésével hatalmas bükkfák árnyékában már a közös kék-zöld sáv jelzésen ereszkedtünk le a Száraz-Gerence-völgybe.Megkaptuk aktuális pecsétünket és balra fordulva elindultunk aszfaltot koptani az Öreg-Séd kiszáradt medre mellett mintegy 3,5 kilométeren át a sárga sávon.(Közben úgy félúton egy kisebb technikai kiállásunk alatt egy idõsebb túratárs,vállán hanyagul átvetett táskájával valami olyan sebességgel gyalogol el mellettünk,hogy a menetszele szinte belelök a patakmederbe:) Kb ¾ óra múlva balra befordultunk a Tekers-kút árokba a sárga karika jelzésen,majd elérve a zöld sávot jobbra tértünk le egy eléggé vizenyõs erdei útra.A csapásokban szerintem egész évben ott a víz,egész szép növényvilág alakult már ki bennük,komolyan mondom én már a halakat kerestem-hiába:)
Durván egy kilométer után aztán a Kuruc-rét túloldalán dobtunk egy jobbost a zöld karika jelzésen,és a fák között hirtelen beállt szürkületben begyalogoltunk a Bödön-kúthoz,ahol a túra legkomolyabb frissítõpontját állították fel a rendezõk.A szabadtûzön fõtt tea mellé,ki-ki ízlése szerint választhatott magának kenyeret különbözõ feltétekkel,én maradtam a lekvárosnál,a többiek ha jól láttam a hagymás-zsírosat választották.Kellemes meleg volt a tûzrakás mellett,nehezünkre is esett az indulás(lehet persze hogy ebben nem kis szerepe volt a ponton tevékenykedõ felettébb csinos lánykának is:),de erõt vettünk magunkon,és fejlámpáinkat üzembe helyezve búcsút intettünk a kedves társaságnak.Sokkoló volt a pár méter alatt bekövetkezett mintegy 15 fokos hõmérséklet esés,kellett pár méter míg újra bemelegedtek a futómûvek.Mellénk szegõdött itt két budapesti srác,akik rövid ideig robotszerû járásukkal szórakoztattak minket,váltig állították,hogy csak a vicc kedvéért teszik mindezt:)Jópofa emberkék voltak amúgy tényleg,ezután végig együtt haladtunk,színt vittek a csapatba,ami nem is jött rosszul az utolsó 15 kilométerre:)
Kiérve Bödön-kúttól az aszfaltra tehát balra fordultunk(a régi Szépalma irányába)majd néhány méter után jobbos következett-ráálltunk a kék sávra.Ezen a jelzésen-már sötétben-jutottunk el Szépalmapusztára.Említettem a többieknek-és most látom,ezt az itinerünk is megteszi-hogy milyen szép ez az arborétum ami mellett épp haladunk,õk ezt nagyon köszönték,és mondták,hogy igen,tényleg szép,látják õk is:)Haladtunk tehát Szépalma sárga sávján,majd a hotel épülete elõtt elfordultunk jobbra és a tó mellett felballagtunk a dombra ahol egy autóban ülve már vártak a pontõrök.
(Érdekes hely ez a Hotel Szépalma.Nem hiszem,hogy általános gyakorlat,hogy egy négy csillagos szálloda átengedi a területén az egyszerû bakancsosokat,fõleg éjjelek éjjelén.Kellõen sznob társaságban menõzhetünk is:"Ja,Szépalma,évente párszor megfordulok ott",aztán ha nem kérdeznek tovább,nem kell az orrukra kötni,hogy csak "átutazóban":)
A dombtetõn kisebb riadalmat keltett egyesekben a nagy sötétségbõl egyszer csak felbukkanó néhány ló,persze aki nem számít rá meg is lepõdhet,én elismerem.Pecsét mellé itt hatalmas almák közül választhattunk,majd folytattuk utunkat a sárga sávon.Durván egy kilométer után aztán rátértünk a piros keresztre,amit egy trükkös kanyart nem észrevéve mindjárt el is vesztettünk volna,ha Bazsi nem kiált bele a nagy magyar éjszakába,hogy R.Pisti gyenesdiási lakos-akitõl a GPS-en levõ útvonal valószínûleg származott-itt bizony letért jobbra.És valóban,visszatértünk az elkerült leágazóhoz,majd jobbra fordulva megkezdtünk egy hosszú emelkedést egy térképen meg nem nevezett dombra.(a zavart az okozta,hogy egyrészt nem „nyilazott”volt a letérésnél a jelzés,másrészt a keresztezõdés UTÁN volt felfestve a fára)
Felérve a dombra tartottunk egy kis szünetet,megkértem a többieket,hogy kapcsoljuk le a fejlámpákat egy két másodpercre,így gyönyörködjünk az ezer csillaggal borított égboltban.Miután ezt megtettük indultunk tovább.Az eddig itt beszerzett szintemelkedést intenzív ereszkedéssel vesztettük el,a hegyoldalból világító szempárok tûntek fel idõnként.Amúgy hihetetlen csend ült a tájon,csak lépteink zaja zavarta meg a nyugalmat.
És Pálihálás nincs sehol:)
Már-már azt kezdtük hinni,hogy Pálihálás nem is létezik-és akkor nyilván a valaki által megemlített pálihálási vad kutyák is csak a képzelet szüleményei.Csak nem akartunk ugyanis odaérni.Pisti és Bazsi a tavalyi BB 45 okán már ugyan jártak ott,de emlékeik kicsit megtréfálták õket,mindenféle kanyarokat említettek,a kanyarok után várható mindenféle eseményekkel,de Pálihálás csak nem jött el:)
Aztán persze eljött:)
Egy messzirõl észrevehetõ kivilágított munkagép és egy balról befutó ember által épített kerítés jelezte,hogy valamiféle lakott terület felé közeledünk,ami a településnév-tábla tanúsága szerint nem volt más mint Pálihálás:)
Nagy volt viszont a csend.Hol vannak a kutyák,amikkel majd meg kell küzdenünk?Épp ennek említésére aztán beindult az ugató kórus,mi megmarkoltuk botjainkat és…..
És nem történt semmi,szépen kiballagtunk az egyutcás „falucskából”,különbözõ történetekkel szórakoztatva magunkat az itt már valóban „nemszeretem”aszfalton.
A Kõ-Kuti-erdõ szélénél még meglátogattuk azért az utolsó pontõrt is,már csak azért is mert volt neki jópár tasak Chio ropogtatnivalója.Kis noszogatásra aztán nekiindultunk az utolsó emelkedõnek,ami most kimondottan hasznosnak bizonyult,ugyanis a ponton töltött pár perc is elég volt hozzá,hogy kicsit kihûljünk annak ellenére,hogy ez a pontõr is rakott magának tüzet.Az elsõ métereken még a kezem is fázott kicsit,de aztán a bemelegedés után már nem volt gond.Átkeltünk tehát a Kõ-kuti-erdõn,majd Tündérmajoron(itt néhány szalag azért könnyített volna az útvonal követésén,bár nem volt megoldhatatlan a feladat)(fõleg nekünk GPS-szel:),és a domb tetejére érve már feltûntek Zirc fényei.
A város határát elérve,a már reggel megismert úton értünk célba.
A célidõm 21:40 lett,ha azt számoljuk,hogy a lapon szereplõ 06:15 ellenére úgy 06:25-30 körül indultam neki ténylegesen a távnak akkor 15 óra 10-15 perces menetidõ jön ki a végére.Azt hiszem ez jónak mondható 70 kilométeren 1845 méter szintemelkedés mellett.
Kicsit az ismeretlentõl(az eddigi leghosszabb túrától)való apró félelemmel készültem erre a túrára,valójában a legnagyobb veszélyt abban láttam,hogy 50 kilométer környékén már általában se enni,se inni nem tudok,és akkor mi lesz az utolsó 20 kilométerrel.Ez a gond szerencsére nem jött elõ,a túrán sokszor ettem keveset,sokszor ittam,és az evések végén általában mindig bekaptam egy marék sós mogyorót is.Amikor meg úgy éreztük,hogy pihenni kell,leültünk-hisz ez nem verseny,még ha titkon azért mindenikiben ott motoszkál a minél jobb idõeredmény elérése is.Megúsztam mindenféle fájdalom nélkül,egyedül az utolsó 5 kilométeren éreztem úgy,hogy méretes vízhólyag van a lábamon,de csak kiázott a bõröm,lehet,hogy egy jó idõben elkövetett zoknicserével ezt az apróságot is ki tudtam volna küszöbölni.Ez a pár sor talán OFF-nak tûnhet,igazából azért vetettem papírra,hogy a magamfajta kis rutinnal rendelkezõ „hosszútávosoknak”esetleg segíthetek néhány tapasztalattal.
Ez a túra tûnt a lehetõ legjobb választásnak az elsõ 70-es menetre,és az eredmény minden várakozásomat felülmúlta.A túra nagyon magas színvonalon szervezett,kitûnõ az ellátás,eltévedni szinte lehetetlen-a jelzések szinte az egész útvonalon ropogósan frissek,szükség szerint szalagozással megerõsítettek.A többlapos A3-as igazolófüzet tartalmaz szöveges leírást,útvonalvázlatot,távés szintadatokat(szakaszonként is),szintmetszetet,bakonyi ismeretanyagokat.Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a túrát,akármelyik távot is szeretné megcsinálni.A sikeres teljesítésért egyébként egy szép színes Oklevél,valamint nekünk 70-eseknek egy nagyon szép színes fémjelvény járt.Életem elsõ teljesítménytúrás fémjelvénye!
Köszönöm a társaságot Sanyinak,Bazsinak,Pistinek és a két fõvárosi srácnak(neveket sajnos nem tudok,egyikõjük talán Peti?)
A rendezõknek pedig:
Köszönöm a lehetõséget
dnvzoli |
