Reggel 8 óra után picivel már Cseszneken a rajthelyen voltunk Tamással, hogy elindulhassunk a No Motor Rally "sportos" 25 km-es körén. A nevezés gyorsan zajlott, befizettük a nevezési díjat, megkaptuk a pecsételendõ papírokat a pecsételõ helyek listájával, és egy pecsétes fabatkát is kaptunk. (A fabatka egyik felén a cseszneki vár képe, másik oldalán pedig a No Motor felirat.) Néhány szót váltottam a fõszervezõ Polgármester Asszonnyal, kaptunk egy rövid leírást a lehetséges útvonalról. Ez a túra pecsétgyûjtõ túra, a papírunkon szereplõ részletes térképen található pecsételõ helyeket kell felkeresni, tetszõleges irányban, akár több részletben a megadott idõkereten belül. Mi az ajánlott körtúrát terveztük megtenni egyben. A térkép - helybéli születésû lévén - fejben volt, és mondhatom a 25 km-es körre a legszebb helyeket fûzték fel a szervezõk.
Már reggel nagy volt a faluban a nyüzsi, biciklisek érkeztek mindenünnen, ugyanis a túrát gyalog, biciklivel, lóval, szamáron, bárhogy meg lehetett tenni, csak ne motoros erõvel. Sok bicajossal találkoztunk az út során, keményen küzdöttek a tereppel, ami nem volt könnyû. Családok is voltak bõven, többekkel szembõl találkoztunk, fordítva, vagy szakaszonként teljesítették a távjukat. A fõtéren már állt a sátor, ahova a délutáni programokat szervezték. Készült a bogrács, sült a rétes, a padok, asztalok már ki voltak pakolva, az árusok is éppen portékájukat rakosgatták. Kellemes volt az idõ, emelkedett a hõmérséklet.
Az elsõ pecsétet a szemben lévõ Tájházban szereztük meg, Itt kiállítás látható falusi tárgyakból, mi most nem néztük meg, elindultunk. A második pecsét is hamar meglett a Faluházban. Itt tárlatot láthattunk helyi festõk kiállításából. Megnéztük a képeket, beszélgettünk a kedves hölgyekkel, aztán a Vasút utcán elindultunk a zöld jelzésen Vinye irányába. A Kõmosónál kis kitérõt tettünk a harmadik pecsét megszerzéséért. A szurdok gyönyörû, mivel már sokszor láttam, nem mentünk be, de mindenképpen érdemes. Több túra is itt halad el mellette (pl. Cuha, Bakonyi Mikulás) de egyik sem megy be, mert tömegesen azért veszélyesebb az ösvény bejárása. Egyenként viszont semmi veszélyt nem rejt, könnyedén végig lehet menni a pár száz méteres vadregényes szurdokon.
Vissza az útra, és a szép gondozott házak, kertek mellett elhaladva kiértünk a faluból, emelkedni kezdtünk a Zörög tetõ felé. A nap persze kisütött, a homokunkon izzadságcseppek görgedeztek, mire felértünk. A tetõn páfrányok, nefelejcsek kísérték a túraösvényt, nagyon szép látvány volt. Az erdõt nem verték fel zajos turisták, úgy látszik erre még senki nem jött. A bicikliseknek pedig más volt az útvonala.
Hamarosan a hegy másik oldalán kezdtünk ereszkedni még mindig a zöldön. Kicsit elvétettük a kanyarnál a jelzést, de nem bántuk meg, egy óriási szakadékot láthattunk, ami a víz és a löszfal találkozásából erózióként keletkezett. Körbe volt szalagozva, a fotó kedvéért óvatosan megközelítettem. Egyszerûen eltûnt a föld, kiszakadt egy darab, és elmosta a víz. Mély gödör volt, még belegondolni is félelmetes, micsoda esõzés volt itt a környéken tavaly nyáron. Nemsokára visszatértünk a zöld jelzésre, aztán pár perc múlva már a Kõpince forrásnál ittuk a friss hideg vizet.
Beértünk Vinyére, a Vinye.hu büfében megkaptuk a pecsétet is. Itt is lehetett a túrára nevezni, nagyon sokan érkeztek, a parkoló dugig volt. Elindultunk a vadregényes Cuha völgybe. Az elsõ patakátkelés még hídon történt, aztán a szurdokban még sokszor átkeltünk a Cuha patakon, de mindenütt sikerült száraz lábbal megúszni az átkelést. Sok kirándulóval találkoztunk, a kialakított tûzrakóhelyeknél szinte mindenütt csapatok iszogattak, fõzõcskéztek, vidám fiatalok kiabáltak ránk több helyrõl is. A szurdok szépsége sokadszor is magával ragadott bennünket, nagyon szép a patak a fölötte magasodó sziklákkal, és a vasúttal. Porváig még sokszor átkeltünk a patakon, és végig a sárga jelzésen gyalogoltunk. Az utat is elmosta tavaly az esõ, most frissen feltöltött kavicsos volt, nem szerette a talpunk.
Ugyan nem kellett volna bemenni Porva Csesznek állomásra, de mi tettünk egy kitérõt a büfé kedvéért. Volt jégkrém, hideg sör, a váróteremben vasúti kiállítás. A kiállítás ingyen, a sör nem. :-) Elbeszélgettünk picit a tulajdonossal, örömmel hallottuk, hogy ismét megnyílt a turistaszálló.
Még felnéztünk az egykor szebb napokat ért emlékmûre, ahova kiépített meredek lépcsõ vezet fel. A betonoszlop áll, a vörös csillag már eltûnt a tetejérõl. Én kicsit sajnálom ezeket a szocialista emlékeket, hogy hagyják elpusztulni, semmivé válni. Mindenféle politikai érzelemtõl mentesen mondom, ez is a történelmünk része, amit meg kéne õrizni az utókornak. Kár érte, sok szép iskolai kirándulás emléke fûz ide.
Visszatértünk a kavicsos útra, aztán a piros kereszt jelzésen ismét emelkedõnek mentünk egészen Károlyházáig. Itt kaptuk meg az újabb pecsétünket. A pecsételõk már jó hangulatban voltak, égett a tûz, tepsiben sülõ hús illata érkezett felénk, sajnos ellátást nem kaptunk, ezért meg kellett elégednünk a büfénél elfogyasztott szendvicsünkkel. Néhány biciklis érkezett, a tovább emelkedõ terepen szuszogva tekertek fölfele. Szembõl is érkeztek túrázók, kisebb nagyobb csapatokban, de mindenki fáradt volt, egyre többen kérdezgették, messze van -e a pont. (Késõbb rájöttünk, õk az Ördög-árkon keresztül érkeztek ide, ami nagyon kifárasztott minden amatõr túrázót)
Felértünk Gézaházára, az út minden métere teljesen ismerõs volt a Bakonyi Mikulásról. Élvezetes volt a téli havas táj emléke után a friss zöld tavaszi természet. Gézaházát kikerülve a vízháznál volt a pecsételõ hely, pont mint a Mikulásnál. Itt szoktak állni a krampuszok. :-)
Jó sok ember gyûlt itt is össze, falatoztak, nevetgéltek, ma, valahogy mindenkinek jó kedve volt. Megint zöld jelzésen mentünk, egy darabig emelkedve, aztán lefele, és hamarosan elértük az Ördög árok bejáratát. Innen már egészen hazáig a piros jelzést kellett követnünk. A szurdok lassan zárult be, egyre kisebb lett a hely a patak mentén, a sziklák pedig egyre közelebb magasodtak mellettünk. Mászás és patakátkelés következett minden mennyiségben, minden körülmények között. :-)
Lassan tudtunk haladni, a számunkra egyszerû átkelések és mászások másoknak elég nagy problémát okoztak. Sokat kellett várnunk egy-egy nagyobb sziklatömbön való áthaladáshoz. Szerintem nem túl bonyolult terep, de lehet hogy ezt csak a közel 150 megtett túrámon szerzett rutin mondatja velem. Szerintem egy a lényeg: nem kell félni, legfeljebb vizes lesz a cipõnk. :-) Találkoztunk székesfehérvári ismerõsökkel is, no persze kicsi a világ, és találkozáshoz kifejezetten jó hely ez.
Az Ördög árok nagyon szép szurdok, hatalmas sziklafalakkal, csordogáló patakkal, mohás kövekkel, igazi látványosság. Itt található a Bakony leghosszabb barlangja is. Miután leértünk az árok aljára, természetesen ismét emelkedõ kezdõdött, és a lábunk azért érezte a mászást. Az utolsó kilométerek bükkös erdõn át vezettek a falu széléig. És végre megláttuk a cseszneki várat....
Jólesett megérkezni a faluba, fárasztó túra volt, bár nagyon szép. A faluban a Dévényi vendégháznál lévõ tekepályánál kaptunk újabb pecsétet, aztán beértünk a célba. Leadtuk a papírokat, és reménykedünk valami nyereményben. A díj ugyanis nyereménysorsolás, utazásokat, ajándékokat lehet nyerni. A szerencsésebbek így jól járnak, a többiek viszont a falut támogatják.
Ehhez a túrához nem jár sem kitûzõ, sem oklevél, sem ellátmány, ezért teljesítménytúrázók ritkán látogatják. A fabatkákért fél áron lehet rétest és gulyást vásárolni, nekünk ugyanezt a mama fõzte, sütötte, ezért igyekeztünk haza, mert a gyomrunk már jelezte az ellátmány hiányát.
Jót kirándultunk, volt szint rendesen, a kitérõkkel együtt 28 km-t mentünk kb., és a fotózással mászással együtt 7 óra alatt jártuk be az útvonalat. A célban már remek volt a hangulat, szólt a zene, ropták a táncosok. Programnak kikapcsolódásnak mindenképpen ajánlom.
|
