Túrabeszámolók


Káli

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2017
goomTúra éve: 20172017.05.03 09:27:13
megnéz goom összes beszámolója

Káli tényleg! 60 TT (Turista Magazin)


Káli-medence… valódi tavaszi, mediterrán hangulat, lenyűgöző panorámák és felejthetetlen táj. Remek útvonal-vezetésű teljesítménytúra, ahol a még jobb eredményt maga a természet nehezíti… Pusztán azzal, hogy folyton megállásra, nézelődésre, fényképezésre ösztönöz.

Vannak olyan tájak hazánkban, amik még a legszebbek között is kitűnnek sajátos, egyedi hangulatukkal. Ahová még erősebb a vonzás, a visszavágyás érzése… ahol a szokásosnál is jobban érzem, hogy de jó megint itt lenni! Számomra a Balaton-felvidék és a Káli-medence ez az a táj. Így hát nem is volt kérdéses, hogy a tavalyi pazar túra után ismételni fogok. Ezúttal Zoli öcsémet is magammal tudtam invitálni, Laci pedig a harmincas távot célozta meg. Hogy a családi kör teljes legyen, 15 kilométeren pedig feleségem és pici lányom indult, két másik gyerekes csapattal együtt. Így hát szépen kiderült, hogy itt bizony mindenki megtalálja a maga helyét…

A hosszú táv résztvevői héttől indulhatnak: élünk is a lehetőséggel, és gyors leparkolás és szerelvény-igazítás után neki is vágunk Ábrahámhegy utcáinak. Szerencsére nem sokáig koptatjuk az aszfaltot, gyorsan kiérkezünk a még csak ébredező házak, nyaralók után a kellemes erdei ösvényekre. Kissé friss az idő, de megreszkíroztam egy papírvékony mellényt a póló fölé. Ez meg is felelt a szokásos ajánlatnak: akkor öltözöl jól, ha az első pár kilométeren fázol! Tényleg így lett: az első ellenőrző pontnál, a salföldi pálos kolostor romjainál már teljesen elegendő volt ez a holmi – ekkor jártunk 2,7 km-nél. Kedves hölgyek, egy finom Trudi, és jöhet az emelkedő! Az Örsi-hegy kissé trükkös: nem szokták a „klasszikus” tanúhegyek között emlegetni, könnyű megfeledkezni róla – pedig meglehetősen magas ez is (304 méter, míg pl. a Hegyestű 334 m). A tetején aztán megint csalóka, mert itt találkozik a piros sáv (amin feljutottunk mi is) és a Balatoni Kék – amire átváltottunk. A kettő kereszteződése sarkosan történik: könnyű eltéveszteni.

Aztán az ereszkedés persze már flottul megy – jó nagyot lehet itt szaladni! Figyelni persze kell, mert technikás a terep: gyökerek, kisebb-nagyobb kövek teszik érdekesebbé az utat. Aztán szőlők közé érkezünk, némiképp homokos a talaj: az előző napok esői megáztatták ugyan, de inkább javítottak az állagán. Kiválóan lehet tehát haladni, előzünk is. Zsákokon libegő kabátok, pulóverek erősítenek meg már itt az öltözködési döntésem helyességében… Aztán zöld sáv, amiről hamar zöld háromszögre váltunk, de már előbb láthatók a csúcs tetején a kis hangyák. Igen, megyünk mi is, fel a Tóti-hegyre! Meredek kaptató – de minél többször felmegyek rajta, annál rövidebbnek tűnik. A tetőn a kilátás azonban nem tud unalmas lenni. Igen, ez pontosan 360°, mindenféle kilátó nélkül. Talán ha szobányi hely fogad odafent – és a hátborzongató panoráma. Észak? – akkor Haláp, Hegyesd, Csobánc és Káptalantóti. Kelet? – Káli-medence, Fekete-hegy… Dél? – naná, hogy a Balaton, meg az Örsi-hegy. Nyugat? – szemben a Gulács, jobbra a Szt. György, balra a Badacsony hatalmas tömbje, messzebb Szigliget és a Keszthelyi-hegység. Térkép e táj, de mégsem… Minél többször bejárom, annál ismerősebb, kedvesebb. Hej, de nehéz innen lemenni! Úgy értem, lelkileg: a technikai része nem vészes, bár van az a tempó, ahol nagyon figyelni kell. Mint most is, hát persze…

És itt a zöld, újra, hamarosan az Aligvári major közelében kanyargunk, Tamással üdvözöljük egymást. Pompás erdők, gyönyörű zöldek, remek szűk erdei ösvények. Aztán kavicsos út jelzi a falu közeledtét, és már érezzük is a Természetvédelmi Major állatainak a… közelségét. Salföld, a bájos falu, amit most inkább csak súrolunk: az ellenőrző pont után északnak kanyarodunk, a már említett major mentén. Előbb azonban frissítünk a pecsételés után: friss pogácsák és míves szörpök között válogathat a túrázó. Mellény is le, hajrá, tovább, bégető bárányok mellett, át az úton, ahol két órája érkeztünk kocsival. Igen, idáig kb. két órát terveztem, jól állunk, tesó, tíz perccel beljebb is vagyunk!

Kékkút első házainál üdvözöl a tábla – bár a település nevét csak később árulják el. A szépen felújított házak között ballagunk, de hamarosan ki is kanyarodunk közülük. Mélyút, majd szőlők. Kari bácsié (a túra névadójáé) is, igen, befordulunk jobbra. Lekaszált gyümölcsös, hajladozunk a meggyfák között, a padok most (még) üresek, zenész sincs. Hiába, koraiak vagyunk. A kézzel épített kilátó alatt szívélyes kínálás: almalé, bor vagy fröccs? Liba- vagy disznózsíros kenyér? Esetleg sajtkrém, snidlinggel? Én ez utóbbira voksolok, és hűs fröccsel öblítem le. Aztán tovább, északról, jobbos íven kerüljük a Kékkúti-hegyet, de közben balra is ki kell tekintgetni. Meg előre, meg jobbra… Repceföldek alattunk, a dűlőúton bicikliseket vehetünk ki, mi is oda tartunk. Idén ugyanis nem a műútig vezet le az útvonal, méhek telepítése miatt. A Theodora ásványvíz-üzem melletti forrás tehát kimarad, megyünk pár métert a zánkai úton, és letérés, balra.

Az aszfaltfestések itt is segítenek, mint sok más helyütt a túra során – azonban a Kerekikáli templomrom miatti letérést nem szalagozták ki. Vagy „jótét” kezek leszedték talán? Tavalyi emlékeim alapján megyek jobbra a kis fahíd előtt, öcsém bizonytalankodik, de mutatom neki a track-et a készülékemen, és az már meggyőzi. Át a vetésen, a kis dombra – ahol a rom található. Meg szalagok is: itt már megvannak, megnyugodhatunk. Hajrá, fel! Kis domb?! Lihegtető emelkedő, de segítenek a gyökerek, sár sincs, fent is vagyunk, itt az önellenőrző pont, bélyegzővel. Meg a kilátás, ha már megdolgoztunk érte, hát persze! Aztán vissza a fahídhoz, közelítjük Mindszentkállát. Lányok jönnek szemből: rájöttek, hogy Kerekikáli kimaradt nekik… És a falu, itt is ízlésesen felújított házikók, porták, szép a szemnek. A föléjük magasodó hegy pedig megkoronázza őket – vonzása szinte mágneses. Ki nem hagynám, ha EP se lenne rajta (de van, persze). Előbb azonban meggyőzöm Zolit, és megnézzük a Kisfaludi romot is: tényleg kis kitérő, és tavaly elmulasztottam.

Aztán jöhetnek a lépcsők! Én nem számoltam meg, de leírások szerint 277 bazaltlépcső visz fel, meg még 24 falépcső. Hát, én elhiszem, de akár ötszázat és elhinnék… Aztán még egy kis laza kanyar, itt a kereszt – és a pontőr. Húsz kilométer, harmad-táv! Fotók, letekintés a falura, a templomtorony kis makett csupán, a Fekete-hegy meg jó messzire van – hogy a Hegyestűt ne is említsük. Vagy mégis? Végig fogjuk járni ma még azokat is! Na és a hátunk mögött? Hát persze, meg ne feledkezzünk a Tanúhegyek méltóságteljes vonulatáról se! Fantasztikus sor, a sok ismerős tető látványa megkapó. Nincs itt kilátó, de szükség sincs rá – a Kopasz-hegy (nevének megfelelően) teljes panorámát kínál. Nehéz megválni tőle, de visz le a kanyarodó út, visszaérkezünk a kezdőponthoz, aztán el a falu mögött, majd a temetőnél el is hagyjuk. Ez már az Országos Kéktúra vonala, ez visz el a következő látványossághoz, a szentbékkállai Kőtengerhez.

A parkolónál már tudjuk, hogy itt nagyüzem lesz, és valóban: sok-sok turista, kiránduló sétálgat itt, mi meg gondosan ügyelünk, hogy az OKT vonalát tartsuk, és ne térjünk át a tanösvényre. Sikerül, és ezzel csendesebb, nyugodtabb szakasz jut számunkra. Igaz, így az Ingókő kimarad, de ekkora tömegben nem is bánjuk. Megcsodáljuk a természet eme különös alkotásait, és leereszkedünk, be a faluba. Itt vizet kell vételeznünk, figyelmeztetem öcsémet: 15 kilométernyi szakasz jön, forrás és ellátópont nélkül! Nem látunk közkutat, majdnem fordulnánk is vissza, be a faluba, de egy hazaérkező hölgyet megszólítok, aki igen kedvesen ellát bennünket friss, hűs vízzel – köszönet érte! Így jóval nyugodtabban folytathatjuk utunkat, elérjük a Velétei palotaromot, ereszkedünk. Fiatal páros, szemből, szépen kisminkelt leány a párjával: jó irányba megyünk a Fekete-hegyre? Meglepett csend után mondom: hát, mi is oda megyünk… Ó! Akkor mi rossz irányba tartunk? Hááát, szerintünk: igen! Mutatom a térképet a telefonomon, meggyőzöm, megfordulnak.

Az OKT után sárga sáv és sárga háromszög hivatott felvezetni a Keleményes-kőig. Túlzás lenne sűrűnek nevezni a jelzéseket, de aztán csakugyan odajutunk. Szép erdős részek váltják fel az addigi aszfaltot, és a hűvös is jól esik. Mert ekkor már nyári melegben túrázunk, és ennek megfelelően osztogatjuk be vizünket is. Körkapcsolás: a lányok köszönik, jól vannak, Salföldet is elhagyták már, Laci is szépen tolja a harmincast, szóval, mindenhol fogynak a kilométerek. Nálunk is: egy szalagozott jobbos után megkezdjük a meredek kaptatót, és megérkezünk a fent említett Keleményes-kő oldalába. Lélegzetelállító! Elsősorban a panoráma… de azért egyet szusszanni is jól esik, mondjuk így. Aztán tovább, fel, de már kevésbé húzós szakasz, és meglátjuk az Eötvös Károly-kilátót. Vékony gyerekhangok: a Káli-túrán tetszenek lenni? Maguk a negyedikek! Mosolygok, megismerem őket tavalyról – és igen, idén is a finom, roppanó alma jut osztályrészül tőlük. Annyira kedvesek! Jöhet a kilátó, a panoráma, és tovább, le a Kéken megint.

Rétek és legelők, ligetes-fás részek, bokrok és néhol lápos környék. Dalolnak a madarak, némelyik ismerős – többsége sajnos nem. Hallgatni persze szívderítő így is. Két kisebb tavat is mellőzünk (Monostori- és Kálomisz-tó), de inkább csak sás és nád, amit látunk, meg a közepén egy kis vízfelület. A vízről most a beosztás jut eszünkbe, és egyre óvatosabban bánunk vele. Pedig kell, meleg van, komoly meleg. Birkanyáj és pásztoruk bukkan fel, szerencsére a kutya is békés: elmegyünk közöttük, jó napot! Közeledünk Kapolcs felé, de el nem fogjuk érni: az Alsó-erdő hegyes visszafordítójánál bélyegezünk magunknak, és jobbra le: irány Balatonhenye! A sárga kereszt, háromszög, majd sáv után szalagozás „térít le” balra. Felmegyünk a Magyal-tetőre, lábunk alatt teljesen kopár a föld: kijárták-lelegelték a birkák. A fákon sűrű szalagozás, alacsonyak, néhol mélyen lehajolva kell menni. Betonút jön, jobbról egy kő-feldolgozó üzem, és máris bekanyarodunk Henyére: 40 km, kétharmad táv. Református templom, jobb kanyar, kocsma. Itt OKT-bélyegző is van, de pontőr is – csokit ad, és pecsétet. Ami még nem sikerült eddig: meggyőzöm öcsémet a hűs fröccs erejéig. A kellemesen frissítő balatoncsicsói nedű még őt is meggyőzi…

Aztán nyomás! Mármint a kék közkútnál: végre friss víz, tankolunk a kulacsba, víztasakba egyaránt. És indulhatunk réteken, mezők mellett tovább, Monoszló jön, igen hamar kijutunk belőle, emelkedünk, hosszan. Húz fel a hegy! Sárga, majd megjön a kék is – de ez a kék már nem az OKT, hanem a Balatoni Kék. Műút, autók, motorosok, nyüzsgés: igen, újabb populáris célpont: megérkeztünk a Hegyestűre. Itinerünk egyben belépő is, mehetünk tovább a kapuban, aztán fel a lépcsőkön. Meg újabb lépcsőkön… és újabb lépcsőkön. És – tádámm! – a csúcs csúcsa, két vidám pontőrrel: a Hegyestű hegyén állunk; hagyjuk, hogy a panoráma elvarázsoljon, részegítő a látvány. Sport szelet, meg almalé, pár barátságos szó, és lehet is zúgni lefelé. A lépcsőkön még óvatosan, de az aszfaltot elhagyva gyorsabb tempót is engedhetünk. Órát nézek: hát, úgy sejtem-számolom, nem lesz meg a tavalyi 12:09-es idő – de nem baj!

Szólók és gyümölcsösök között ereszkedünk, zajos gyerekcsapatot előzünk, kicsit betársulnak ők is a futásba, nevetve. Aszfalt jön, nemszeretem fajta – főleg hogy forgalmas is. Ehhez mérten zajos és büdös is, alig várjuk a letérést. Ami megint a kéken történik, és ez visz elég sokáig – konkrétan majd Kővágóőrsig. Erdők között járunk, telefonok megint. Pici lányom és feleségem a célban, szintidőn belül, ez igen! Gratulálok nekik, Laci is már a fülöpi kilátónál, rendben van ő is. Jövünk mi is! Lovasudvarnál jobbra, gépek között a réten a Sóstókáli romig. Itt is saját bélyegzés, vissza ugyanoda, és be a faluba. Kővágóőrsön (ma már sokadszorra) igen szépen felújított-karbantartott házikókat láthatunk, meg a kővágók kezeinek munkáit is… Kiérkezünk a faluból, piros sávra váltunk közben, ezen haladunk dél felé, néhol egészen szűk ösvényeken. Aztán szalagozás visz le róla egy időre, kis emelkedő, és itt megint egy kilátó! Hányadik is lehet ma már…? Ráadásul a mívesebb fajtából: igen szép vörös kövekből építették 2001-ben, Millenniumi kilátó néven. Úgy tudom, innen lehet a legnagyobb víztükröt látni a Balatonból. Mindemelett pompás rálátást kínál a Tanúhegyekre és a Káli-medencére is, és természetesen az úticélunkra is: alattunk Révfülöp.

Oda lépcsőkön ereszkedünk le, és a végén – nyilván – aszfalt. A befutó változott tavaly óta, átkelünk az út és a vasút felett, és üdvözlő családtagjaim mellett beérkezünk a célba, a Hotel Révfülöp udvarára. Oklevél, kitűző, gratuláció – hát ez igazán szép volt! Lenyújtunk, és csak most nézek órát: hoppá! Hát tévedtem; nem is kicsit. A vége 11:22 lett, vagyis 47 perccel jobb a tavalyinál. Nagy az öröm! Mindenki elégedett, kislányom sokáig meséli élményeit, és már tudom, hogy a jövő évi naptáramban megint van egy fix pont.

 
 
Petya83Túra éve: 20172017.05.01 20:01:44
megnéz Petya83 összes beszámolója

 Káli 30


2017.04.30.




Mivel egy hónap a Kinizsi, felkészülés gyanánt a 60-as távot terveztem futás-gyors gyaloglás kombóban. Szombaton két hölgy túrázótársam jelezte, jönnek, de csak a 30-ra. Így módosítottam, hogy a közös rész elválásáig (17 km) együtt megyünk és utána futok.


7.20-kor indultunk el az ábrahámhegyi vasútállomásról. Már a salföldi kolostorromig volt pár jó emelkedő, így hamar le is vetettem az egyik alápólómat. A templomrpm és a Tóti-hegy között párszor rossz utat választottunk, de csak rátaláltunk a szőlők közti helyes útra. Kemény menet volt ezután felfelé a Tóti-hegy. 


Nemsokára a salföldi majornál voltunk, ahol finom szörp és pogácsa várt minket. Kékkút után Kari bácsinál zsíros kenyér, fröccs volt a kínált hegedűszóval kísérve. Itt is muszáj volt megpihenni és fogyasztani, ami miatt eldőlt, hogy ma kihagyom a 60 km-t és megyek a 30-on. Túl sok időt vesztettem el az ellenőrzőpontokon, de így volt mire fogni... :)


Lefelé figyelmetlenségből a 60-asok útvonalán indultunk el, de szerencsére nem mentünk sokat a rossz úton. Rátérve a helyes útra, a Kornyi-tó körüli tanösvényen értünk utol több embert, innen a célig sokan voltak. A Sóstókáli templomrom utáni rész a tavalyi Kék-Balatonról ismerős volt, majd Kővágóörsön ráfordultunk a Révfülöpre vezető útra. A kilátónál és lefelé remek kilátás nyílt a Balatonra, jó befejezése volt a túrának. 


Remek idő volt, sokan is jöttek el a túrára. Az ellátás jó volt, de talán jobban el elhetne osztani, mert az elején dőzsölés van, 15 km után azonban egy ellenőrzőpont van csak. Mindezek ellenére jó túra, de jövőre megpróbálok nem engedni a csábításnak és a 60-on végigmenni.

 
 
 Túra éve: 2012
dnvzoliTúra éve: 20122012.05.07 21:00:45
megnéz dnvzoli összes beszámolója

Káli 60(55)


Itt a dátum szokott következni,de a dátum ennél a túránál mindegy,a lényeg az,hogy mindíg a koranyár legmelegebb napja:)


A tegnapi Nyerges 40 után leautóztam a Balaton partjára is,így elsõ komolyabb duplázásom eredményeképp a hétvégén közel 100 kilométer gyaloglást vittem véghez.Szombaton a Nyergesen sem volt épp hideg,de ez a Káli még erre is rátett egy lapáttal:)Gyanítom,errõl a Káli 60-ról is minden résztvevõnek az fog elõször eszébe jutni a gyönyörû tájon kívül,hogy baromi meleg volt:)


55 kilométer vándorlás a Káli-medence körül,aki ott volt nosztalgiázzon kicsit a képek nézegetése közben,aki nem az megnézheti nagyjából mirõl maradt le.


 


Íme a képek:


https://picasaweb.google.com/108946185154098013811/Kali60552012?authuser=0&feat=directlink


Köszönöm a lehetõséget,a rendezést,a túratársaknak a társaságot,a fuvart az autómhoz!


dnvzoli

 
 
 Túra éve: 2011
kekdroidTúra éve: 20112011.05.13 01:08:26
megnéz kekdroid összes beszámolója

Káli 60


Buszpályaudvar, indulás, késésünk Balatonarácson már sietés, átballagunk az éttermesített vasúti megállóhelyre. A reggeli Bézére öten vagyunk kíváncsiak, a jegyvizsgáló gépe csilingel, zúg a jegykiadás nagy igyekezetében. Aludnék, de Kerek repkény nem hagy, jelige: szép a táj, nézzed. Láttam már, morgom, de azért kisandítok a szemhéjak alól. Fel is ébredek, mert tényleg szép. Révfülöpön elõrelátó túrázók – azért elõrelátóak, mert a célban hagyták a kocsit – rohanják meg a szerelvényt, köztük számtalan ismerõs. Szorgalmas jegyvizsgálónk Ábrahámhegy elérésére a második mellékkocsi végéig jut el, itt leszáll az utazóközönség jelentõs százaléka. Megkönnyebbülten távozik a motorvonat Tapolca felé. A rajthelyen rendezett káosz alakul ki, sorállás közben összebeszélünk laci069-cel, ha már ilyen jól találkoztunk, akár együtt is túrázhatnánk. Itt még több a megjelenõ ismerõs. A nevezõk fogytával egyre rendezettebbé váló káoszban eljutunk a nevezésig: fizetünk, itinert és nevezési lapot kapunk, utóbbit kitöltve visszaadjuk. A hét órakor esedékes rajtig a szolgáltatásként kapott túrókrém elfogyasztásával ütjük el az idõt. Finom. Hat ötvennyolckor átpályázunk az állomás mögötti boltba innivalóért, ezúttal nem várjuk meg, amíg a komótos kávégép kiszolgálja az elõttünk állókat. Repülõrajtot veszünk, elbúcsúzunk a 30-as távon induló Szabó Zsuzsától. Mellõzzük a szilveszteri túrán kielemzett ábrahámhegyi buszállomást, nemrég kötözött szõlõsorok között kaptatunk ki a faluból, a Nap élesen tûz le a tájra.


Hármas szalagozással – a három távnak eltérõ színnel – megerõsített piros sáv jelzés kanyarog a kizöldellt tölgyesben, majd szélesebb, homokos út irányít az ódon salföldi kolostorrom felé. Az ünnepélyes hangulatú romnál már most nagy élet zajlik, megtörténik az elsõ ellenõrzõponthoz köthetõ eseménysor: lebélyegzett itinert, egy-egy szelet Trudit veszünk át a pont õreitõl. (Utána Kékkútig szedegetjük a Trudis csomagolásokat...) A Káli túrák jellegzetessége az Agyerõ névre elkeresztelt szintidõcsökkentõ program, melynek során szemét ravasz kis feladványokat kell megoldani. Az elsõ feladványt itt memorizálhatjuk, a Tóti-hegyig van idõnk gondolkodni a megfejtésen. Elsétálunk a rom mellett, kaptató izzaszt meg rögtön a túra elején, elérjük a Balaton-felvidéki Kéktúra útvonalát, jobbra térünk a hirtelen kellemesen hûvössé vált erdõben. Szép-szép ez a táj, de egyre csak a feladványon jár az agyunk. Valami kötelek elégetésével kell lemérni tizenöt percet. Aha. Tök egyszerû lenne a megoldás, ha lenne például egy óránk a képzeletbeli szituációban. Késõbb laci069 jön rá a megfejtésre, így ha valakinek van egy egy órás elégésre hitelesített kötéldarabja, annak már csak néhány szál gyufa kell, és hipp-hopp lemérheti a negyedórát. Közben átsétálunk egy kisebb réten, majd hosszan emelkedõ szõlõtábla mellett rugdosódik a por. A tábla végén jobbra kanyarítanak a jelzések, susnyás, egynyomos csapáson vergõdünk egy kanyart. Élelmesek – és a figyelmetlenek – levágják a susnyás, egynyomos csapásnak ezen fejezetét a szõlõ mellett maradva. A zöld sávra térve folytatódik a susnya és az egy nyom is, közben szépen emelkedünk. A Tóti-hegyi odavissza aljában elsõ ránézésre gazdátlan táska várja az õt idedepózó, a lejtõ végénél nézelõdõ Petamit. Felkapaszkodunk a tetõre, letüdõzve pár kiló felverõdött port. Még sosem jártam ezen a helyen nappal, ideje megvizsgálnom a panorámát úgy, hogy látok is valamit. A szokásos Tanúhegyeken túl látszik a Fonyódi-hegy a tó túlpartjáról, északon az elbányászott Haláp, azon túl pedig a Cseket-hegy kúpja villan fel a messzeségben, átfut rajtam egy kis borzongás, ha rágondolok. A pontõrök bólogatva hallgatják végig a feladvány megfejtését. Én is bólogatással álcázom a fejemben megjelenõ kérdõjeleket, miközben a következõ fejtörõt olvasom.


Lehuppanunk a hegyrõl, a kék sávra való visszatérésig folyamatosan állunk ki egymás elõl a nagyszámú szembejövõvel. Az újabb feladat egy aranyásóval hozható összefüggésbe, ezt is laci069 fejti meg, a klasszikus kétkulcsos titkosítás módszerével. Nyitott, nyílegyenes út vezet Salföldre, mellettünk lovak ügetnek a mezõn. Odébb sitthalom mellett legel egy pár szamár, õket nem zavarja az építési törmelék, vagy ha igen, nem adják ennek tanújelét. Salföldön a buszforduló ad otthont az ellenõrzõpontnak, ahová kitelepült egy macska is, hízelegve kunyerál ételt, körülbelül mindenkitõl. Nekünk nem kell kunyerálni: egy darab pogácsa, egy szelet csoki és egy pohár szörp + tetszõleges mennyiségû szóda a fejadag. A feladvánnyal hiába zaklatjuk a pontõröket, a következõ kérdésre a következõ ponton derül fény. Addig elvisszük az aranyásó titkát. Széles szekérút vezet át Salföldrõl Kékkútra, nagyjából párhuzamosan az országúttal, oldalt a Káli-medence látképe, a Balatont a Rendesi-hegy tömbje takarja. Odalában bánya, laci069 teszi fel a beugratós kérdést, hogy mit bányászhatnak itt? A megfejtés kvarchomok, hiába tippelek bazaltra és hiába sugallja Salföld neve a sóbánya jelenlétét. Amúgy a térképen rajta van. Elõttünk a mai nap emblematikus kiemelkedésének, a Hegyes-tûnek a körvonalai vibrálnak a távolban, számtalan szögbõl megfigyelhetjük ezt a tetõt. Villanypásztor õriz néhány lovat Kékkút határában, szép állapotú házak között sétálunk be a falu központjába. Újabb kitérõ következik, ezúttal Kari bácsi (nyugodjék békében) szõlõjéhez, rajta a hatóságilag betiltott kilátóval. Épp szalagozzák a lekaszált csapást a szõlõhöz, így mi már ebbõl az irányból közelítjük meg a helyszínt. Itt is elõadjuk az elõzõ kérdésre a választ, a következõ penzum csöbrökrõl és vödrökrõl szól. Magunkhoz veszünk némi kenyeret, a pontõr leány lendületbõl majdnem teletölti a fémbögrét borral. Még a bor elfogyasztása elõtt támad némi nézeteltérésem a kilátó alatti fakapu zárását megkönnyítõ szeg tompa végével, amikor combbal lendületbõl nekigyalogolok. Õ bizonyul erõsebbnek, így késõbb a lejtõkön csak módjával terhelem a bal lábamat. A nagy riadalomra enni és inni kell, közben két idõsebb úr érkezik, régi hangszereken kezdenek játszani. Elhallgatnám õket szívesen, bort kortyolgatva, lerontva a teljesítõi statisztikát, de aztán belegondolok, hogy mennyivel jobb is lesz nekem a tûzõ nap alatt gyalogolni még negyvenvalahány kilométert. Lendületbõl továbbindulunk, az erõs fehér bor és a napsütés persze megteszik a maguk hatását.


Visszadülöngélünk Kékkútra, ahol mai duplázásának már a második részét járó Rudi István érkezik szembõl. Végigsétálunk a falun, a végében ásványvízüzem bújik el néhány fa mögött, a kerítésen kívül fehérre meszelt falú, oszlopos, kamerával figyelt forrásház óvja a nyomógombbal üzemelõ ásványvízforrást. Potyázom belõle egy-két decit, nem kéne kiszáradni a bortól. Két emelkedõt hosszú lapos köt össze, elhagyjuk az aszfaltot, szántás szélén, tanösvény táblái mellett baktatunk. Érdekes, madárfejû fakarók jelzik az irányt, odébb az Idõ Ösvényének a két és fél méteres szögsorozata szegélyezi az utat. A tájékoztató tábla csupa felfoghatatlanul nagy számot sorol fel, például bolygónk tömegét, amely jelen állás szerint 5.970.000.000.000.000.000.000 tonna, de ha grammban írták volna, még ennél is hosszabb szám lenne. Miután kellõképpen sokkolnak azzal a hírrel, hogy a következõ bõ kilométeren minden lépésünkkel kb. kétmillió év felett lépünk át, igyekszünk gyorsan végigérni a Föld históriáján. Köveskál felé vezet az országút, amelyet keresztezünk, két szántás között indulunk el a hajdani kerekikáli templom romjai felé. A tanösvény táblájáról megtanuljuk, mitõl Káli-medence a Káli-medence és azt is, hogy ki volt a horka. A templom romjai még kilátszanak a gaztengerbõl, a túlnani falon emléktábla áll. Repkény rám aggatja a fotógépet, vágja inkább az én nyakamat a táska szíja. Az önellenõrzõ pontot a dombtetõn találjuk, körpanorámás helyen. Utolér Átol Csabáék Rudi Istvánnal kiegészült társasága. Visszaporoszkálunk a szántáshoz, elsétálunk Mindszentkállára. Laci069 sört vételez, valamint meghívást nyerünk el egy-egy kávéra, ezúton is köszönöm! Odabent családi dráma zajlik, a szülõi házból kiszakadni vágyó ifjúság örök konfliktusa a szülõi házzal. A törzsközönség megosztott a témában, az idõszakos vendégsereg tartózkodik a véleménynyilvánítástól. Sportszakmai leülés következik, ismét utolér a Pécs-Gyenesdiás gyorsvonat, hûsölünk az ernyõ árnyában.


A legnagyobb hõségben indulunk tovább, a meredek, poros, részben nyitott emelkedõ után felüdülés a meredek, ám portalan és árnyas bazaltlépcsõ, amely csaknem a Kopasz-hegy tetejéig vezet. A hegytetõn zászlót tûztek ki egy póznára, a pózna tövében pad, a padon pontõr családfõ igazgatja gyermekeit. A körpanoráma itt is része a felhozatalnak, táblák tájékoztatnak, hogy melyik kiemelkedést mely névvel illetnek. Meglepõdök egy pillanatra, hiszen már a Csobánccal vagyunk egy vonalban. Megfejtésünk a feladványról elsõ körben nem nyeri el a pontõrség tetszését, de aztán saját erõbõl sikerül rájönni a titok nyitjára. A következõ talányos kérdés egy szántóföldön meghaló emberrõl szól, lélekemelõ téma. Kerülõvel, de legalább csekély meredekségû úton trappolunk lefelé a hegyrõl, a falu szélén térünk rá az OKT nyomvonalára. Néhány pilledten legelészõ ló mellett lófrálunk el a Kõtenger felé. Itt teszünk egy kitérõt a Krokodil névre hallgató ingókõhöz. A lapos sziklán napozó pár kérdezõsködik a potenciális szép kilátóhelyek felõl, laci069 lelkesen igazítja el õket. Demonstráljuk a kõ ingását is. Repkény közben leheveredik pár percre az árnyékban, várakozó állásponton. A rövidke pihenõ után kisétálunk a sziklák közül, érintjük Szentbékkálla szélét. Szép házak darvadoznak használatlan, a kertben méteres gazzal. Kis emelkedõ visz a Velétei palotaromhoz, legutóbbi ittjártam óta teljesen susnyamentessé vált a helyszín, a magas kõfal régi korok tanújaként tornyosul magasan a túrázó fölé. Szentbékkállát újra érintjük, de sem kút, sem kocsma nem kecsegtet hûsítéssel, tehát gyorsan tovább is állunk.


Keskeny aszfaltcsík indít útra a Keleményes-kõ felé, hirtelen tör rám a fejfájás (minek iszik, aki nem bírja... :)) és a combomon lévõ seb is figyelmeztet ottlétére. Letérünk az aszfaltról, erdõben, földúton ballagunk az elnyújtott emelkedõn. Tábla mutatja a kõ felé követendõ irányt, meredekebb, hegyvidéki ösvény vezet a Keleményes-kõre. Itt úgy érezzük, ismét kijár pár perc szusszanás, körülnézünk, a távolban a Balaton kék tükre villan ide, jó lenne csobbanni egyet. Vadvirág borította réten vág keresztül ösvényünk az Eötvös-kilátó felé, gyönyörû szakasza ez a túrának. Jobbra kilátás, körülöttünk rengeteg virág, ligetes erdõfoltok, emberi tevékenységnek csak annyi a nyoma, hogy van elõttünk egy csapás és szalagozás. A kilátónál önbélyegzünk, közöljük a pontõrrel a szerintünk helyes megfejtést, ami tetszik neki, tehát megadja rá a bónusz pontot, elárulja, hogy a hivatalos megfejtés, bornírt vagy sem, de egészen más. Felkapaszkodunk a felújított építmény legfelsõ szintjére, piknikezünk. Körülöttünk szinte az egész Káli-medence látható, jobbra újabb szögbõl látni a Tanúhegyeket, balra pedig a Hegyestût. Leoldalgunk a szõlõk közé, nosztalgiázom, pár éve vidám percek sokaságát töltöttem el a környéken az „itt a kék, hol a kék?” címû, azóta aktualitását vesztett turisztikai játékkal. Ellavírozunk Balatonhenyére, a kocsma hátsó udvarán találjuk az ellenõrzõpontot, csapunk egy diplomáciai kólázást is. Rápillantok az órára, a szintidõn belüli teljesítést az elõbbi szakaszon tartott magasabb sebesség nagyban segítheti. Észak felé hagyjuk el Balatonhenyét, kiszáradtnak tûnõ forrás ül betonházban, mellette pihenõhely. Az egyre mélyülõ völgybõl birkaösvény vezet ki, éles kanyarral, késõbb felhagyott gazdasági épületegyüttes mellé érkezünk. A kapu még áll, a szögesdrót kerítés néhány helyen könnyedén átléphetõ, az épületek állapotát nézve valószínûleg az átlépés alkalmanként meg is történik. Elkanyarodunk Monoszló felé, zsenge búza kíséri utunkat a faluig, a Hegyestû egyre markánsabb tájelemmé válik. A templomnál kék kút csábít újabb megállóra, mosakszunk, palackot töltünk. Megmászunk egy dombot, a Káli túra hatvanas távjának a kék szalagjai elsõ körben ismeretlen eredetû, fehéres szalagokkal egészülnek ki. Késõbb derül ki, hogy ez már a másnapi Óbudavár túrák szalagozása, amelynek Balatonhenye a nyugati visszafordítója, míg a Kálinak a Hegyestû a keleti visszafordítója, így a két Balaton-felvidéki túra minimális átfedéssel üzemel. Parkerdõbe vezet utunk, a jelzés tesz egy értelmetlen kanyart, amelyet értelmetlenül, de követünk, egyre emelkedve. Aszfalt, kanyarok, parkoló, jõ a sorrend, a pénztáros néni felírja a rajtszámokat és bemutat az elõttünk álló akadálynak. Túrázók – Hegyestû, Hegyestû – túrázók. Viszonylag könnyen vesszük a lépcsõsort a félig elbányászott hegy tetejére, itt csokit és szódát kínál a pont ébren levõ õre. Kerek repkény lyukat beszél a pontõr hasába, végül a feltételes valószínûség tétele környékén a srác feladja a küzdelmet és elismeri a megfejtést helyesnek. Körbefotózom a kilátást, ezúttal a Káli-medencét kelet felõl szemlélhetjük meg, nyugatra már a Tihanyi-félsziget zárja a láthatárt.


A lépcsõsoron lefelé a combom ismét figyelmeztet a lassabb haladás elõnyeire, a pénztárnál ismét leülünk egy kicsit, hûsölni. Borókás felé vezetne az út, ha a kék pétfürdõi irányát követnénk tovább, de mi nem is arra megyünk, hanem a zánkai országutat célozzuk meg, elõttünk a tó víztükre csillog, vitorlások kószálnak a távolban. Az aszfalton tartunk némi emelkedõt, újra rátérünk az imént elhagyott Balatoni Kékre, ezúttal azonban a Badacsony felé vezetõ irányt választjuk. Hosszú egyenes törik derékba, valamiféle vezeték nyiladékában, magas erdõben sétálunk csöndben, egyre hosszabbra nyúló árnyékaink lankadatlanul követnek. Repkény áll meg az egyik fánál, szabályos kör alakú odúból élénk csivitelés hallatszik, hallgatózunk pár percig. Továbbmegyünk, fény jelenik meg a zöld alagút végén, villanypásztor õrzi az üres legelõt, tábla figyelmeztet veszélyes állatokra. Vállaljuk a kockázatot, a rét túlvégén derül ki, hogy a veszélyes állatok másutt várják a nyarat. Odébb, amikor már Teodorról, a kõvágóörsi tirannoszauruszról, mint veszélyes állatról beszélgetünk, egy másik lekerített területen látunk egy potenciális veszélyforrást, egyelõre békésen kérõdzik. Nem T-rex, hanem egy bivaly. A tágas legelõn túl apró alakok látszanak, õk az elõttünk járó túrázók, akik a sóstókáli rom és az ott lévõ ellenõrzõpont felé teszik meg éppen a kitérõt. Mi is hasonlóképp cselekszünk, a réten birka- és kecskenyáj legel nagy egyetértésben. Laci069 javaslatára sietõsre fogjuk lépteinket, mielõtt megérkezne a juhász és ráeresztené nyájait a környék egyetlen hídjára, amelyet nekünk is igénybe kell vennünk. A mûtárgy mellett van egy gázló is, de a vízállásra való tekintettel kihagynám a kipróbálását. Elsétálunk a romhoz, tartunk egy rövid bélyegzéses megállót. Közben jõ a juhász, se botja, se subája, de ezek nélkül is hozzálát esti teendõihez. Nem maradunk végignézni az állomány hazahajtását, visszatérünk a kékkel jelzett fõútvonalra. Az út borítása homokról aszfaltra változik, bal-jobb sikánnal érkezünk meg Kõvágóörsre, egyik ház palotább, mint a másik. Nyugaton a Tanúhegyek felett épp lefelé iparkodik a Nap, narancssárgára, rózsaszínre festi az ég alját. Képeslapra illõ giccsparádé. Kõvágóörsbõl nem látunk túl sokat, a piros sáv hamarosan megcéloztatja velünk Révfülöpöt. Elhosszantolunk egy nagyobb rét mellett, a végében akácos liget, alatta sírkövek teteje villan ki a magas fûbõl.


Emelkedõ aljához érkezünk, Kerek repkény kissé elõrehúz, megfelelõ kitérõt keres magának, késõbb azért megvár egy alkalmas helyen. Az emelkedõ végén visszanézek, a lemenõ Nap utolsó sugaraival búcsúzik el a Káli-medence, innen betérünk az erdõbe, némi kanyargás után érjük el a mai utolsó ellenõrzõpontot, a Fülöp-hegyi kilátót. Az építmény bõven a lombkorona szintje fölé emelkedik, a tetõrõl gyönyörû a kilátás a Balatonra, az északi part falvainak és a déli part hosszan elnyúló, összeérõ városainak a fényei sárgán pettyezik körbe a tavat. Pontõr már nincs, csak a felszerelése, a kilátó tövében találjuk az eszköztárat, összehozunk egy bélyegzést. Repkény elõhalássza a lámpát, de végül talán csak száz méteren használja, a talaj egyenetlenségeinek a feltárására. Lebotorkálunk a poros lépcsõsoron, Révfülöpön még a cél elõtt laci069 betér a szálláshelyükre, elbúcsúzunk tõle, azzal az indokkal, hogy sietni kell a vonatra, pénzt kell felvenni, sõt, ha találunk boltot, akkor valami élelemre is szükség lesz az útra. Kilenc perccel a szintidõ lejárta elõtt zuhanunk be a célba, összefutva a rendezõi minõségben megjelenõ pygmeával és a messzirõl hazatért nagyondinnyével. Az adminisztrációt a rendezõk gyorsan elintézik, a sokféle kitûzõ közül a régebbieket részesítem elõnyben, kapunk még szép emléklapot és Agymenõs bélyegzõt az itinerre – utóbbi a többé-kevésbé helyes megoldásokért kapott igazolások jutalma. Köszönöm a túrát a rendezõségnek, a társaságot Kerek repkénynek és laci069-nek, öröm volt itt túrázni! Elbúcsúzunk hamar a jelenlévõktõl, mertugyebár van az a vonat. Ami elmegy. Huszonötkor. Aha. Lesietünk az állomásra, ahol szembesülünk a szomorú ténnyel, hogy a „huszonötkor” közlekedõ vonat 19:25-öt jelentett, ami nekünk jó, az 21:51-kor indul innen Balatonfüredre. Ennyit a sietésrõl. Jutalmul fél órát pisloghatunk a révfülöpi váróban, majd begördül a bézé, halkszavú jegyvizsgáló kezeli a jegyet rajta. A motorkocsiban egyedül vagyunk, a mellék azonban tele van bulizni vágyó néppel, akik Szepezdfürdõn válnak meg a szerelvénytõl, lelkesen integetve nekünk is, meg a mozdonyvezetõnek is. Ilyenkor mindenki haver. Füreden átszállás, sötét völgyekben döcög a busz, a Hold keskeny sarlója gyengén világítja be a tájat. Felérve a Bakony peremére visszanézek, hátha látnám valamelyik mai hegyet, de csak a Kab-hegyi adótornyok fényei vöröslenek ide a messzeségbõl.


-Kékdroid-


Képek

 
 
krajoramaTúra éve: 20112011.05.09 08:26:11
megnéz krajorama összes beszámolója

Káli 60


Ideális körülmények közt zajlott a túra, egész nap nem látszott egyetlen felhõ sem, de mégsem volt túl meleg. Páran talán napszúrást kaphattak, de nálam szerencsére volt túrázós sapka. A Káli medencét ismerem, és már régóta terveztem, hogy indulok ezen a hatvanason - nem is bántam meg. A hegytetõkre meglepõen nehéz kapaszkodók visznek fel, de a kilátás csodálatos. Minden csúcson kisebb tömeggel lehetett találkozni. A résztvevõk nézelõdtek, kajáltak, vagy csak pihentek, ki-ki erõnléte szerint. Rögtön az elsõ hegyen egy ismerõssel futottam össze, féltávig vele, pontosabban csapatával tartottam. Eközben a szervezõk és szponzorok minden jóval elláttak minket. A Cserpes féle túrónak különösen megörültem, mert itthon Gyõrben is szoktam venni, imádom.


Féltávnál sikerült belelendülni, úgyhogy a henyei presszóban elköltött sör után elköszöntem a társaságtól, és kicsit belehúztam. Már hét és fél óra eltelt, szerettem volna még világosban beérni. Nagyon vaksi vagyok már félhomályban is, olyankor nekem már minden jelzés sötétkék. Hiába volt világos, Hegyestûrõl lefelé sikerült a másnapi Óbudavár útvonalára rákeveredni, még szerencse, hogy megcsináltam azt a túrát, mert egy kilométer után feltûnt, hogy túl ismerõs az út, és talán nem is kelet felé kéne menni. Nem akartam felfelé visszamenni, úgyhogy beálltam nyugati irányba, és árkon-bokron keresztül visszatértem a jó útra. Közben jól megijesztettük egymást egy rókával. Egy kis család mögé álltam be, de nem tudtam megelõzni õket, nagyon jó tempót mentek, mint késõbb kiderült elég profik, Pécsrõl jöttek és a másnapi Óbudavár túrát és tervezték (remélem nem áztak meg). A sóskáli templomromnál meg is álltam pihenni, meg beszélgetni a juhásszal, aki éppen a birkákért jött ki, hogy beterelje õket. Nemrég született fajtiszta mudit ajánlott, amikor a kutyákra terelõdött a szó, lehet, hogy szaván fogom, kéne tarsaság a mi Csutakunknak. Tenyésztõtöl 30-40 ezer lenne, ezek meg tuti pásztorkutya leszármazott, okos kutyusok.


Itt talált egy másik túrázó, akivel még reggel a busznál ismerkedtünk meg, és azóta is elõzgettük egymást. Most végül is beálltunk egy tempóra és jót beszélgetve értünk be a célba. Jó sûrû babgulyás után még ejtõztünk egy órát, míg hírt nem hallottam az ismerõsrõl, hogy nemsokára beér. Bocs Dani, hogy nem vártalak meg, de nekem még haza kellett jutni, gratulálok a teljesítéshez neked és mindenkinek aki végigment! A szervezõknek köszönet a színvonalas túráért!


bye, krajo

 
 
 Túra éve: 2010
stalkerTúra éve: 20102010.05.05 23:59:15
megnéz stalker összes beszámolója







Káli 60 (itineren 61,8 km)


2010.05.01.


 


Kora hajnali indulás után érkeztünk Bazsival 6 óra után pár perccel a révfülöpi vasútállomáshoz. Velünk együtt több túratárs is azt a variációt választotta, hogy inkább a célban hagyja a kocsiját, mert délután, fáradtan mégis csak jobb, ha az autó a közelben van (persze, ez csak azokat érinti, akik autóval mentek a túrára). Az állomáson találkoztunk Istvánnal, akivel az állomás épülete elõl induló autóbusz indulásáig beszélgettünk, ugyanis õ inkább a buszt választotta. A busz távozása után hamarosan befutott a mi vonatunk is, és átdöcögtünk Ábrahámhegyre. A vonatról aránylag sok túrázó szállt le, ezért kezdetben némi zûrzavart okoztunk a rajtoltatásnál. Itt újra találkoztunk Istvánnal, aki semmivel nem jutott elõbbre a rajtoltatásnál mint mi, ezért aztán 7 órakor hárman indultunk el. Ismertem István ritmusát, ezért mondtam neki, hogy nyugodtan hagyjon magunkra, de az elsõ ellenõrzõpontig kitartott mellettünk, így utólag is köszönet érte. Legközelebb már csak akkor láttuk, amikor mi felfelé kapaszkodtunk a Tóti-hegyre, õ már javában jött lefelé. Az ep. a salföldi kolostorromnál volt, szegény hölgyek az erdõ árnyékában álltak és közben a szúnyogok ostromolták õket. A pálos kolostor romja misztikusnak tûnt a reggeli fényben, a gótikus ablakkereten áttörõ napsugár lágyan ölelte át a boltíveket. Bazsi megkereste az elsõ geoládát, ezekbõl a túra során talált még egypárat. A kolostor után eleinte erdõben, majd réteken és szõlõk között vezetett utunk, majd feltûnt a Tóti-hegy látképe. A Balatoni Kék jelzésrõl a Z jelzésre váltottunk. A Z jelzésen haladva egyszer csak zavarba jöttünk, mert balról embereket láttunk közeledni. Azt hittük, hogy eltévedtünk valahol, de hamarosan kiderült, hogy jó pár túrázó levágta ezt a szakaszt és jöttek toronyiránt, egyenesen a Tóti-hegy felé. A hegyhez érve Bazsi elmesélte, hogy novemberben, a Tanúhegyek nyomában túrán itt szó szerint fenéken csúszott-mászott õ is megannyi túrázó társával. A hegyi szakasz meredekségébõl adódóan ezen nem is csodálkoztam, még így szárazon is embert próbáló szakasz. A tetõrõl csodálatos látvány tárult a nézelõdõk szeme elé, pecsételtettünk, s közben meglett a második geoláda is. A K jelzésig már az ismert útvonalon mentünk vissza, s hamarosan Salföldön találtuk magunkat a Természetvédelmi major elõtt. Itt frissítõ pont is volt egyben, óriás pogácsa, Balaton szelet, üdítõ és ásványvíz volt a menü. Frissítés után, a major kerítése mentén, egy iázó szamár üvöltése mellett hagytuk el Salföldet.


 


(Salföld: Ezen a területen már 900 körül megjelentek a honfoglaló magyarok. Kál horka nemzetségének szálláshelye volt. Az Árpád-házi királyok idején a községet Salkõkútnak nevezték. A falu élete a török hódításig virágzott; állattartás, szõlõmûvelés jellemezte.

Salföld sorsa 1543 után megpecsételõdött a török pusztítás miatt, csak 1711 után éledt újra a falu. Egy 1720-ból fennmaradt dokumentum alapján a betelepülõk magyar jobbágyok voltak. 1973-ban megkezdõdött az elvándorlás. Jelenlegi népesség: 49 fõ.)


 


Hamarosan feltûntek Kékkút házai és rövid idõ múlva már a templom mellett követtük az aszfaltra festett túrajelzést. A faluból Kari bácsi pincéjéig mentünk (az itineren az ep. találóan Check-point Charlie névre van keresztelve). A pincénél Kari bácsi és segítõje nagy lelkesedéssel kínálták a hegy levét, mely kisfröccsként fogyasztva nekem kifejezetten jól esett. Kari bácsinál újra enni kellett, termetes zsíros kenyerek kínálták fel magukat egy jókora éjszakai pillangó társaságában. (Senki ne gondoljon rosszra, valóban éjszakai pillangó volt, mely azt asztal lábába kapaszkodva aludta ki az éjszaka fáradalmait. Még most is kétértelmû, ebbõl már nem jövök ki jól:).


 


A már megismert hegyi úton tértünk vissza a falu központjába, majd a központból kelet felé vettük az irányt a K jelzésen.


 


(Kékkút: A honfoglalás idején a Kál-horka nemzettség birtoka volt Kál völgye. A település neve elõször 1333-1334-ben jelenik meg egy tizedlajstromban, de oklevélben elõször 1338-ban szerepel. A Káli-medence falvai a XIV. század közepéig királyi kézben voltak, majd Károly Róbert 1341-ben átadta a települést a veszprémi püspökségnek, innentõl 1913-ig egyházi fennhatóság alá tartozott. A török portyázások idején a település elnéptelenedett, de a portyázások megszûnésével a visszaköltözõk lassan újjáépítették. Népesség: 88 fõ.)


 


A Theodora-forrásnál megkóstoltuk a császárnõ kedvenc vízét, egy-két fotót készítettünk a palackozó üzemrõl, majd az aszfaltról letérve egy gyönyörû réten át, „Az idõ ösvényén” haladtunk észak felé. Pár száz méter alatt millió éveket utaztunk az idõben és a kábulatból csak a Kerekikáli templomrom csendes magánya ébresztett fel minket. Felszaladtunk a dombra, kiszolgáltuk magunkat a pecséttel, majd az omladozó kõfalakra búcsúpillantást vetve Mindszentkálla felé vettük az irányt. A falu központjába érve, a templom melletti kocsma elõtt ült néhány kerékpáros, akik az út porát locsolták már rendesen és majdnem elhittük nekik, hogy az ep. a kocsmában van. Végül, amikor a bazaltlépcsõket leküzdve, levegõért kapkodva felértünk a Kopasz-hegy tetejére, nem bántuk volna, ha már a kocsmában elintézhettük volna a formaságokat. A látvány azonban kárpótolt minket minden gyötrelemért és olyan nagy lelkesedés lett úrrá rajtunk, hogy lefelé is a lépcsõket választottuk. A hegy tetején a harmadik láda is megkerült. A hegyrõl leérve a falu nyugati szélén bandukoltunk, majd az OKT-n jutottunk el a Kõtengeren át, a Velétei palotaromot érintve Szentbékkálára.


 


(Mindszentkálla: Elsõ írásos említése 1277-bõl ismert. A Káli-medence községei  – köztük Mindszentkálla is -  Kál horka szállásbirtoka volt. Mint ilyen, l341-ben került a veszprémi püspök birtokába,  cserébe Tátika váráért. Eredetileg három község állt a mai Mindszentkálla helyén: Mindszent, Kálla és Kisfalud. Ezek összeépülésébõl, egyesülésébõl keletkezett a mai település. Kisfaludot 1548-ban felégették a törökök, majd a visszaköltözött lakosságot a XVI. század végén újra elkergették.  Kisfalud 1696-ban a veszprémi káptalan birtoka lett, ahol 11 jobbágy- és zsellércsalád élt. 1700-ban már Mindszentkállával együtt írták össze. Népesség: 311 fõ).


 


A falu központjában dnvzoli túratárshoz hasonlóan mi is tanácstalanul álldogáltunk, és hol a térképet, hol a felfestett jelzéseket böngésztük, de az itineren szereplõ  Pnégyzetet és az S jelzést sehol nem találtuk, így mi is azt gondoltuk, hogy a S3szög jó lesz nekünk, ami végül is nem bizonyult rossz döntésnek.


 


(Szentbékkálla: A falu nevének elsõ fele attól a Szent Benedektõl származik, akinek szerzetes fiai a legtöbbet tettek a Kál és Vérbulcsú ivadékok megmentéséért, s amelynek elsõ templomát Szent Benedek tiszteletére emelték. Lakosság: 207 fõ)


 


A Fekete-hegy kaptatóját leküzdve, virágokkal teli réten találtuk magunkat a hegy tetején, ahonnan már feltûnt a fák között megbúvó Eötvös Károly-kilátó. A pontõr volt annyira rutinos, hogy a kilátó legfelsõ szintjén helyezte kényelembe magát, de így legalább láthattuk a környezõ világot. Rövid pihenés után, továbbra is a Balatoni K jelzésen indultunk Balatonhenye felé. A falu központjába nem mentünk be, a presszó elõtt várt minket a pontõr hölgy, amin meg is lepõdtünk, mert az itiner önpecsételõ pontként tüntette fel a helyet. Pecsételés után bevettük magunkat a presszóba (mennyivel szebben hangzik, mint a kocsma) és jó hideg üdítõt ittunk. Bazsit egy jeges tea hûtötte le, engem pedig egy citromos Gösser, amit nem szoktam inni, de a nagy melegben most kifejezetten jól esett a kellemes, savanyú íze és a fejem se lökte meg, köszönhetem ezt a 2 fokos alkoholtartalmának. Kellõ felüdülés után a falut egy patakon átkelve hagytuk el a nyugati oldalon, majd egy kört leírva, gyakorlatilag a település keleti oldala mellett elhaladva tartottunk innen már majdnem végig dél felé.


 


(Balatonhenye: Elsõ említése 1181-bõl származik, ekkor Henney a település neve. Az itt feltárt régészeti leletekbõl kitûnik, hogy már a rómaiak idejében lakott hely volt. Az oklevelek tanúsága szerint 1262-ben a veszprémi vár nemes jobbágyai lakták. A falu északi végétõl mintegy 250 méterre kõfalak nyomait láthatjuk. Az Árpád-korban épült, Szent Margit tiszteletére avatott pálos kolostort 1365-bõl említik az írások. A törökök két ízben is feldúlták, ennek ellenére a település és lakossága túlélte a támadásokat. Az 1548-i rovásadó összeírás szerint a törökök felégették a falut, majd 1572-ben újabb törökdúlás pusztította el. Ezt követõen is állandó pusztításnak volt kitéve. Még 1610-ben és 1611-ben is puszta községként írták össze. Elõnevét megkülönböztetésül kapta, mivel Zala megyében - amelyhez 1950-ig tartozott - Ördöghenye és Pethõhenye községek is léteztek. Lakosság: 125 fõ).


 


Szántóföldek között, legelõk mellett haladtunk, így az árnyékot csak akkor élvezhettük, mikor a Nap idõnként elbújt egy-egy felhõ mögé. Hamarosan feltûnt a monoszlói templom tornya, melyrõl messzirõl még nem látszott, hogy milyen lepusztult állapotban van. A templom elõtt található egy artézi kút és a többi, arra járó túrázóhoz hasonlóan, mi is felfrissítettük magunkat, a kellemes, hûvös vízzel, kívül-belül egyaránt. Monoszlón, ha jól emlékszem egyetlen helyi lakost sem láttunk az utcán, de az udvarokban sem volt az a nagy nyûzsgés.


 


(Monoszló: A község nevezetes szülötte Monoszlói Ladomér, esztergomi érsek, aki a XIII. században, IV. László királyunk idején viselte ezt a súlyos szolgálatot. A keresztény királyhoz nem méltó életmódjáért többször megfedte a királyt. Elsõ okleveles említése 1252-bõl való. A település határában Árpád-kori földvár is állott: a Hegyestû-hegyen lévõ vár az alatta vezetõ utakat vigyázta. Lakosság: 136 fõ.)


 


Monoszló után a Hegyestûre kapaszkodtunk fel. A pontõrök itt is a legmagasabb ponton telepedtek le, akik közül az egyik éppen az igazak álmát aludta, a társa szerint éppen hogy csak kóstolgattak valami jóféle borocskát. A fiatalember párnának egy másfél literes ásványvizes palackot használt, szegénynek, hogy ki nem tört a nyaka. A Hegyestûrõl lejõve, a hegyet megkerülve nyugati irányba tartottunk Kõvágóörs felé, de még mielõtt a faluba értünk volna, egy legelõ közepén érintettük a Sóstókáli-templomromot. Az ódon köveken játszó, kora esti, narancsszínû fények és a közelben legelészõ birkanyáj középkori hangulatot árasztott a rét fölé. Az érzelmi ellágyulásból a Kõvágóörsre bevezetõ aszfaltos út talpat kínzó realitása riasztott fel, ez a szakasz valahogy nem jól esett. A falu szélsõ házaihoz érve, hirtelen bal kanyarral váltottunk át a P jelzésre, mely ezután már elkísért minket a célig.


 


(Kõvágóörs: Kõvágóörs elsõ okleveles említése 1263-ból való, ekkor még Szent-László-Örs nevezték. Elsõsorban a XVIII. századtól, de már korábban is a Káli-medence egyik legfontosabb településének számított. A honfoglaláskor ez a vidék az Örs nemzetség szállásterülete volt, innen a település nevének második része. Népesség: 862 fõ.)


 


Az utolsó emelkedõ következett és azon imádkoztunk, hogy a pontõr a következõ ellenõrzõ pontnál ne folytassa a mai nap hagyományait és ne kelljen felmenni a Milleniumi-kilátó tetejébe. Mikor a kilátóhoz értünk örömmel vettük tudomásul, hogy nem szereti a magaslati levegõt, ezért a torony aljánál várta a megfáradt túrázókat. Erõgyûjtés után, lépcsõket és aszfaltot leküzdve hamarosan Révfülöpre értünk, ahol a Vakáció Vendégházban már népes csoportok élvezték a jól megérdemelt pihenésüket. A célba 19 órakor értünk be, a gratulációk, az emléklap és a kitûzõ begyûjtése után szó szerint úgy vánszorogtunk el az állomás mellett parkoló autóig.


 


(Révfülöp: A túlsó part közelsége miatt õsi révhely, melynek elsõ írásos említése 1211-bõl származik. A virágzó középkori települést a törökök 1548 körül elpusztították, s Révfülöp ezt követõen lakatlan terület, majd Kõvágóörs szõlõhegyeként gyéren lakott puszta lett. A révközlekedés 1752-ben indult újra, s 1779-ben révházról is tudósít a korabeli forrás. Ettõl kezdve egy máig ívelõ, dinamikus fejlõdés jellemzi. Népesség: 1127 fõ)


 


Összegzésül: A túra a Káli-medence legszebb pontjait érinti, a táj szemet gyönyörködtetõ. A kapott itiner jól használható, melyet segített még az aszfaltra festés és a szalagozással is. Bizonytalanságot csak Szentbékkálán éreztünk, de végül is a jó irányba indultunk el. A kitûzõ és az emléklap nekem tetszik. A pontõrök mindenhol kedvesek voltak. A túrán egy negatívumot éreztünk csak: a 60 kilométert teljesítõk a 30 kilométeres táv különválásától fogva gyakorlatilag mostohagyermeknek érezhették magukat az ellátás szempontjából, pedig legalább 45 kilométer volt még hátra a túrából. Köszönjük a szervezést!






 
 
dnvzoliTúra éve: 20102010.05.04 23:04:35
megnéz dnvzoli összes beszámolója

Káli 60


2010.05.01.


Emlékszem,mikor elõször megláttam valahol ezt a túrát,elképzelhetetlennek tartottam,hogy 60 kilométert képesek egyesek egyhuzamban legyalogolni.(100-130km-esekrõl meg még fogalmam sem volt:)Még tavaly is inamba szállt a bátorság a leghosszabb Káli hallatán.Aztán idén úgy éreztem,hogy már eléggé felkészült vagyok egy ilyen hosszúságú menethez.A hét a ráhangolódás jegyében telt:térképeket nézegettem,bejelöltem-elméletben számtalanszor végigjártam az útvonalat,próbáltam fejben minél jobban "ott lenni a szeren".


Ilyen elõzmények után 5 órai indulást követõen folyamatos 10-20%-os gyorshajtással 3/4 7 körül érkeztünk Sanyi,Laci és Feri társaságában az ábrahámhegyi vasútállomás parkolójába.Épp,mikor Révfülöp irányából befutott a Bz-motorvonat 25-30 túrázóval kisebb tumultust okozva ezzel az indításnál.Magam is meglepõdtem ezután,hogy mire kitöltöttem a nevezési lapomat a "tömeg"eltûnt,1 perc nem telt el,és már indulhattunk is utunkra.Mivel a többiek csak a 30-ast-és ezzel együtt azt,hogy órákig várnak rám a célban- vállalták különbözõ okokból,már az elején búcsút vettünk és nagyobb sebességre kapcsoltam.A falut a piros sávon hagytuk el,végig emelkedve.Az elsõ ell.pont a Salföldi kolostorrom mindössze 3 km-re van a rajttól,így hamar odaértem,körüljártam az építményt majd indultam is tovább,nem számítva a következõ erõs kaptatóra ami rendesen beindította a szívverésemet így korán reggel.A kék sávra való rákanyarodást követõen vissza is vetkõztem egy pólóra ami a túra során végig elégnek bizonyult,néha még soknak is.A kék sávon hullámvasutaztunk ezután vegyes fenyõ-tölgy erdõben majd szõlõsök mellett az aligvárimajori "csücsökig"ahol egy hajtûkanyarral balra ráálltunk a zöld sávra.Már aki,mert bizony hiába a sok tábla ami direkt felhívja a túrázók figyelmét arra,hogy különösen védett területen jár(hat)unk,és az ösvényekrõl ne térjünk le,sokakat ez nem érdekel,és arra mennek amerre rövidebb.Az ilyen "túrázók"miatt leszünk majd egyszer kitiltva végleg ezekrõl a területekrõl.....


Szóval a zöld sávon kanyarogtunk az egynyomos ösvényen,mindaddig míg el nem értük a zöld3szöget,ami nem jelentett mást,minthogy fel kell kapaszkodni a Tóti-hegyre.Nem tart sokáig ez a kaptató,de nagyon durva.Felérve aztán a panoráma mindenért kárpótol:Körbe,mindenfelé amerre a szem ellát kisebb-nagyobb hegyek,a Balaton víztükre.....csodálatos,még így is,hogy a levegõ elég párás volt.Nézelõdés közben bedobtam egy szendvicset amit egy energiaitallal öblítettem le,majd a már ismert úton új útitársaimmal Szabival és Petivel visszarobogtunk az aligvárimajori elágazóig ahonnan a kék sávon folytatódott a menet egészen a salföldi ell.pontig.Itt finom almalével,Balaton szelettel,és egy érdekesen édeskés tésztájú sajtos-vagy tepertõs pogácsával vártak ránk a pontõrök.Mivel nincs fél órája,hogy megreggeliztem,a pogácsát eltettem késõbbre és egy almalé-repeta után meg is indultunk Kékkútra.Erre a szakaszra sem pazaroltunk fél óránál több idõt,így eléggé értetlenül álltam a helyzet elõtt,miszerint itt meg zsíros kenyeret kapunk,viszont ezzel a túrán kapott ellátást gyakorlatilag befejezettnek tekinthetjük.Kari bácsinál(itt voltunk épp,ha még nem említettem volna)tehát nem tettem nagy kárt az ellátmányban-éhes abszolut nem voltam,a bort meg nem szeretem.......


A vendéglátásra amúgy nem lehetett panasz Károly bá'-nál,nagyon szívesen töltögette a borocskát akár tisztán,akár fröccsnek,és aki ivott belõle általában jó véleménnyel volt az itókáról.Társaimat itt elhagyva egyedül indultam vissza a dombról Kékkút központjába,ahova vittem egy szalagot is,mert a fõutcán nem,csak beljebb találtam odafelé menet.Igaz a szöveges leírásból egyértelmûen megtudható a bal kanyar helye.Kékkútat elhagyva kortyoltam párat a Theodora-forrásból,majd a nagy jobbos kanyar elõtt balra letérve az aszfaltról megindultam az "Idõ ösvényén"Mindszentkálla felé egy árok mellett jól kiszalagozott úton.A következõ ell.pont a Kerekikáli-domb tetején lett elhelyezve,ahol magunknak kellett bélyegezni.Ezután értünk be Mindszentkállára amin átrobogva megkezdhettük a túra szerintem leggyilkosabb kapaszkodását a falu felett található Kopasz-hegyre.Kb.fele szintet egy elég meredek ösvényen lehet összeszedni,majd a gericre 277 lépcsõfok megmászásával juthatunk fel.Többszöri megállással,de sikerült feljutnom,nem mondanám,hogy jólesett,az ilyen kapaszkodásokat már nem szeretem.Viszont a kilátás innen is pazar volt,sõt még ismeretterjesztõ táblák is ki voltak helyezve amelyekrõl megtudhattuk,hogy mit látunk ha elnézünk a távolba.


A falu szintjére való lejutást hálisten már egy hegyoldalban végigfutó szerpentinúton ejtettük meg,majd folytattuk utunkat Szentbékkálla felé a kék sávon.A következõ faluba a környék leghíresebb Kõtengerén át vezetett a jelzés,ami elõtt elhaladtunk egy lovaspóló pálya mellett is(ilyet sem láttam még).A Velétei-palotarom érintése után néhány percre érintettük csak Szentbékkállát,majd el is hagytuk a sárga3szögön.Itt volt számomra a túra egyetlen bizonytalankodása,az itinerben ugyanis csak símán "sárga"jelzés van említve,na meg a helyszínen a S3szög mellett ugyanarra az útra zöld sáv is fel volt festve ami végképp zavaró volt,fõleg,hogy ez a szín még a túristatérképen sem szerepel itt.Mégis úgy döntöttünk immár újra hármasban Petivel és Szabival,hogy jó lesz nekünk ez a sárga3szög,és szerencsére nem is tévedtünk.E jelzés,és ahol kell korrekt szalagozás,na meg a végénél komoly kapaszkodás igénybevételével jutottunk fel a Fekete-hegyre,ott  is a Keleményes-kõhöz,ahonnan nagyon szép volt a kilátás,majd az Eötvös Károly-kilátó legfelsõ szintjére ahol a következõ pontõr már várt ránk.A hegy gerincén futó ösvényen elõször csodálkoztam az ott napozó siklón,majd elhaladtunk egy elmocsarasodott "tengerszem"mellett,ami mindjárt magyarázatot adott arra,hogy mit keres itt ez a csúszómászó.Az infós tábláról azt is megtudhattuk,hogy ezeket a kis tavakat csak a csapadékvíz táplálja,és a víz elszivárgását vízzáró talajréteg akadályozza meg.Viszont csapadékszegény idõkben ezáltal néha ki is száradnak.A kilátóból egyébként megint csak szemet gyönyörködtetõ volt a panoráma,kis nézelõdés,szõlõcukrozás után aztán tovább is indultunk,itt már néha ötfõs csoportban,csatlakozott hozzánk ugyanis(vagy mi hozzájuk)Niki és barátnõje Réka.


Balatonhenyére szintén a kék sáv vitt el bennünket ahol egy presszóban kisebb szünetet tartottunk.Fél liter üdítõ egy húzásra tûnt el bennem,meleg volt rendesen.Vettem is még egyet,legalább pár kilométeren át legyen valami hideg innivalóm.Mivel elég zárt a bakancsom és ezáltal nem szellõzik olyan jól beiktattam egy zoknicserét is,amit nem bántam meg utólag.Most arra is ügyeltem,hogy ne húzzam túl a fûzõket,már megjártam egyszer emiatt.Henyérõl a két leányzóval indultam útnak,a fiúk még ejtõztek kicsit.A falut a sárga sávon hagytuk magunk mögött,majd szalagozott út vitt fel bennünket a falu fölé a dombra.Itt a lányok kicsit lemaradtak,egyedül talpaltam a korrekt szalagozás mentén.A domb tetejérõl a már szinte megszokott szép kilátásban lehetett részünk.Leérve a dombról sík terepen haladtam,a legrosszabbkor értünk erre a szakaszra,iszonyúan égetett a Nap.Május elseje volt,de nagyon tudtam örülni a néha be-beúszó felhõknek!Monoszlón le is támadtam a templom melletti közkifolyót,a fürdés alatt aztán beértek a többiek is,akik szintén nagy örömmel fogadták a vízvételi lehetõséget(volt ilyen az ez elõtti településeken is,csak akkor még nem volt ennyire meleg)


Innen aztán már stabillá érett az ötösfogat,sõt néha hatosra is felduzzadt,de az ötös volt a mag.A Hegyestûtõl mindegyikünk tartott ,olvasva a régebbi beszámolókat,aztán egyetértettünk abban,hogy pl.a Kopasz-hegy megmászása mellett ez eltörpül.Fent begyûjtöttük az újabb pecsétet,kaptunk egy Balaton szeletet is,körülnéztünk majd visszalépcsõztünk a már bejárt ösvényen.Az infós táblák elolvasására,a kiállítás megtekintésére most nem volt idõnk,így a túra kultúr-betétjét most ki kellett hagynunk.Robogtunk tehát tovább.Niki navigálása mellett szõlõsdombokon ereszkedtünk le a Zánka-Köveskál mûútra(bátor tett volt tõle,négy fáradt túrázó bízott benne-gondolom titkon õ is:)-hogy a megfelelõ úton jövünk lefelé,és nem kell visszakapaszkodnunk oda fel,de végül jól jött ki a dologból:),majd jobbra fordulva aszfaltoztunk kicsit az itt mellénk szegõdött kutya társaságában.Szerencsétlen állat mindenhol ment,csak az út szélén nem,az arra jövõ autósok,motorosok részérõl érkezett irányunkba néhány megvetõ pillantás.Mindenki azt hitte,hogy miénk a kutya,és a hülye gazdi még arra sem veszi a fáradságot,hogy odafigyeljen rá:)Azért amennyire lehet megpróbáltuk terelni,minket elhagyni ugyanis nem volt kedve.Lihegett rendesen szegény állat,a többieknek úgy látszik jobb volt a szemük az ilyenhez,õk ugyanis a végkimerülés jeleit vélték felfedezni szerencsétlenen.Az erdõbe való betérés után aztán az elsõ vízzel telt csapás fölé érve a szutyinak kicsúsztak a lábai,és onnan nem volt hajandó tovább jönni.(késõbb láttuk másokkal,tehát túlélte:)


(Kaptam közben egy e-mailt a kutya gazdájától:a szerencsétlen eb Balatonhenyérõl szökött ki egy udvarból,a túrába csak belecsöppent,olyannyira,hogy Révfülöpig lement:)A gazdit érdekelne minden részlet,ugyanis valaki jószándékú ember visszajuttatta Henyére,így csodával határos módon újra otthon lehet.Ha valakinek van valami infója,(kivel-hogy ment el,ki vitte vissza?)kérem írja meg nekem,én vállalom,hogy továbbítom.)


Jó 20 perces aszfaltozás után tehát bevetettük magunkat az erdõbe a Kõvágóõrs felé vezetõ egyenes szakaszra a kék sávon.Már azt hittük,hogy elkerültük a Sóstókáli-templomromhoz vezetõ letérést,de a szöveges leírás segített a felhagyott homokbánya és a lovasudvar említésével,majd egy villamos kapcsolószekrény oldalán feltûnt a méretes felirat is a kék rom jelzéssel és az útiránnyal.Meglett tehát ez a rom is,itt eszegettünk egy utolsót,jó pajtások lévén mindenki beleadta a közösbe amije még volt,így jutottam pl. én is egy finom almához:)Kõvágóõrsön egy újabb közkifolyónál(kék kút,ha úgy tetszik,amúgy ejektoros közkifolyó a becses neve:)ismét felfrissítettük magunkat kicsit,majd a túra utolsó kisebb emelkedésével felbaktattunk a Fülöp-hegyre.A kilátó megmászását a többiek közfelkiáltással már elvetették,én meg már voltam itt régebben,és nem akartam elszakadni a csapattól.Némi lépcsõzés következett lefelé,ami a legrosszabb ami jöhet túl a 60km-en,itt is lehetett látni érdekes járásokat:)Aztán az egykori Top Panoráma(Ugye,Niki!:)nevû vendéglátó egység mellett is elhaladva rövidesen be is értünk a célba.Az idõnk nagyon jó lett,61,8km(2011-es bejegyzés:a túra távja kevesebb mint 55 km....) megtételéhez kevesebb mint 12 órára volt szükségünk!Gratuláltunk is nagyokat egymásnak,úgy érzem megérdemelten.(valaki megírhatná a beérkezési idõnket,az én lapomról lemaradt,és érdekelne,elõre is kösz! schmeidl.zoltan@freemail.hu)  Az infó megérkezett közben Szabolcstól:18:45,kösz!


Bár nem úgy terveztem,én is beneveztem aztán egy gulyáslevesre(a szakács rég lehetett szerelmes,mert el éppen nem sózta az ételt:),majd ennek elköltése után el is indultunk Gyõrbe,a kocsit ugyanis Sanyi már áthozta eddigre a rajtból.


Jól szervezett embert próbáló túra ez a Káli 60.Nehézségét véleményem szerint a nem kis táv mellett az jelenti,hogy viszonylag sokat megy az ember szintben,aztán már-már elkényelmesedve egyszer csak a "semmibõl"rátör egy jó kis kapaszkodó.A kicsit több mint ezer méter szint 80%-a lényegében 2-3 km-en belül jön össze,a maradékra meg van 58-60 km.Nekem ez jelentette a nehézséget,egy Tóti-hegyes,egy Kopasz-hegyes mászás belõlem sokat kivesz..A kilátás miatt azonban megéri mászni!


A túra érint több kedves kis balaton-felvidéki falut,amelyek érdekes képet mutatnak.A házak 80%-anagyon igényesen felújított,néha akár több 10milliót érõ birtok.Na ezekben általában nem a helyiek élnek,egytõl egyig nyaraló mind.Aztán ott van a maradék 20%,amelyek általában lerobbant,düledezõ falú építmények-na ezeket lakják a jobbára idõs õslakosok.A folyamat vége azt hiszem kitalálható.....


A túráról még:a kapott igazolófüzet tartalmaz szöveges leírást,szint és távadatokat,útvonalvázlatot,falvanként kis térképvázlatot,több ismeretterjesztõ oldalt,menetrendi adatokat.Végülis a kapott információkat összeadva lényegében esély sincs az eltévedésre,mert ezek mellett nagyon korrekt volt a szalagozás,sõt sok helyen az úttestre festett irányító nyilak is nagyon hasznosnak bizonyultak.Igaz elõfordul a füzetben,hogy a szöveges leírás nincs összhangban a rajzzal,de ez a néhány apró hiba érdemben nem befolyásolja a sikeres teljesítést.Egyedül talán a szolgáltatások idõbeni elosztásán javítanék,a zsíroskenyeres pont jobban ki lenne használva szerintem mondjuk pl. a balatonhenyei presszó ell.ponton.Közel a 40. km-hez már jobban esne mint a 15.-en,ráadásul fél órával a kapott csoki-pogácsa duó után.Az idõjárás szerencsére ideálisra sikeredett,sõt még melegünk is volt néha.A talaj a szárazság miatt végig betonkemény volt,a köztudottan kemény Vibram-talp ellenére is megéreztem a túrát a sarkaimon,puhább talppal szerelt cipõjû túratársairól nem is beszélve.Na,de végigcsináltuk vidáman,mind az ötünk teljesítette ezzel eddigi leghosszabb menetét!Találkozunk még szerintem.


Köszönöm a lehetõséget


dnvzoli

 
 
CseriTúra éve: 20102010.05.02 17:15:41
megnéz Cseri összes beszámolója

Káli 60


Az elsõ hatvanas túrám volt. Elötte 20-50 km-s túrákon vettem részt, idén viszont elterveztem, hogy a Kinizsi 100-n elindulok. A felkészülés egyik állomása volt ez a túra.

Négyen vágtunk neki a távnak 8:00-s indulással. A táj gyönyõrû, Salföldet már régóta ismertük, rendszeresen itt edzõtáborozunk 1 hetet. A reggeli bemelegítõ futásaink célja a kolostorrom. Nagyon tetszett a sok kis falu, amiken keresztülmentünk. A második ellenõrzõ pont, a Tóti-hegy jól megizzasztott bennünket, de a panoráma csodálatos volt. Kékkúton megkóstoltuk Kari bácsi borát, ami mindannyiunknak jól esett. A Kopasz-hegyre vezetõ lépcsõsoron felmenni igen jó volt   A túra vége okozott egy kis adrenalinfröccsöt. Villanypásztorral elkerített karámokon keresztül vitt az útunk, ahol néha farkasszemet néztünk a szürkemarhákkal    A Sóstókáli templomrom egy kicsit feladta a leckét, igaz épp sötétedett mire odaértünk. Végül a Fülöp-hegyi kilátót elhagyva, egy jót lépcsõztünk még le egészen Révfülöpig.

Összeségében egy jó túra volt, gyönyörû tájakon. Az itinerként kapott füzet jól használható, bár szerintem egy kicsit csalóka a léptéke. Egy bosszantó negatívumot meg kell hogy említsek: a 60-s táv szervezése nem volt eléggé alapos. Nagyon sok helyen, ahol egyértelmû volt a jelzés ott ki volt szalagozva az út, ellenben ahol nagyon kellett volna ott ez elmaradt (pl: Fekete-hegyen, Révfülöpön). Az okát nem tudom, csak javaslat a késõbbiekre nézve, hogy jó lenne erre odafigyelni. Részben saját magunk figyelmetlensége és a fent említett okok miatt sokszor kellett keresni a helyes útirányt, emiatt pedig legalább 10 km-rel többet is mentünk. A szintidõt így is tartottuk, de mi elõzetesen egymás között 12 órában maximáltuk azt. A célban kapott babgulyás némileg feledtette velünk a bosszús perceket.


     


 

 
 
 Túra éve: 2009
krajoramaTúra éve: 20092009.05.03 10:26:54
megnéz krajorama összes beszámolója
Káli 15

Rövid túráról csak röviden: erõs kaptatóval kezdtünk Ábrahámhegyen, majd hamar a salföldi kolostorromnál voltunk. A hat órás szintidõbe bõven belefért itt is a nézelõdés, fényképezés. Salföld megdöbbentõen szép falu, hirtelen skanzenben érezte magát az ember, úgy fel van újítva minden régi ház. A falu határában a majorság meg tele állattal, szürkemarhától birkákig. Még egy pár napos csikót is láttunk, mire rájöttünk, hogy a 60-asok távjára tévedtünk. Kõvágóörsig tart a leghosszabb szakasz, egy régi kõbánya érintésével, ahol oriási kõtömbökkel zártak le erdei utakat az illetéktelenek elõl. Hatásosabb mint a sorompó az tuti. Egy helyen eltért a szalagozás a leírástól, de hamarosan megint együtt haladt a kettõ.

Kõvágóörs elõtt egy kõházban (mosóház) van forrás és tiszta vízü medence, olyan amit még sehol máshol nem láttam Magyarországon. A falut elhagyva az erdõ szélén a szalagozás balra vezetett, ellentétben a leírással, de mert ez már egyszer megtörtént, hittünk neki. Egy kilométeres kitérõ után visszatértünk és kiderült, hogy valami agyatlan barom letörte a szalagot tartó ágat és a rossz irányba odarakta, mintha eredetileg ott lett volna. Kicsit szidtam a felmenõit, a szalagozást meg a jó útra visszaraktam, remélem késõbb nem történt ilyen. Innét már simán feljutottunk a Fülöp-hegyi kilátóhoz, majd térdszaggató lejtõn és lépcsõkön le a célba, Révfülöpbe.

Nagyon élveztük a tájat, jövõre tuti megnézünk hosszabb távot is. Kicsit bizonytalankodtunk az útvonal követésével, de végül mindenhol volt egy-egy mentõ felfestés vagy szalag. Köszönjük a szervezést.

bye, krajo
 
 
 Túra éve: 2008
janneszTúra éve: 20082008.05.08 07:59:49
megnéz jannesz összes beszámolója
Káli 30, 2008. május 2.

Fényképes beszámoló

Balatonakarattyáról indultunk az eseményre, hasonlóan a többi Balaton környéki teljesítménytúrákhoz, amiken részt veszünk. Autóval indultunk a révfülöpi vasútállomásra, majd onnan vonattal az ábrahámhegyi rajtba. Tavaly a 9-10 közötti vonattal mentünk, de az nekem túl késõ, ezért rábeszéltem MacGyvert a korai kelésre és a Révfülöprõl 7:29-kor induló vonatot választottuk. A korai idõpont ellenére jó páran voltak már a rajtnál, és a vonatról is sok túratárs érkezett velünk egyidõben. 7:45-kor sikerült elrajtolnunk.

Az útvonal már ismerõs volt számomra az elmúlt két évbõl, de azért mindjárt az elsõ kilométereken sikerült elnézni egy elágazást. Szerencsére a rossz irány nem távolodott el túlságosan az eredetitõl, így nemsokára korrigálhattunk, amikor láttuk a többieket egy velünk párhuzamos úton haladni. Elérkeztünk a pálos kolostor romjaihoz.

Ezt minden évben megcsodálom az impozáns méretei és a vadregényes környezet miatt. A kolostor után letértünk az útról, és némi nehézségek árán megkerestük a GCKOLO geoládát. A szünetet követõen folytattuk a túrát egy meredek, saras, csúszós emelkedõ következett, ahol felküzdöttük magunkat, majd jobbra a K jelzésre érve egy kellemes, kényelmes, hangulatos szakasz jött. Ennek végén egy lejtõ, majd kiértünk egy nyílt terepre, ahol már látszott a túra "csúcspontja", a Tóti-hegy. Ezután szõlõültetvények között haladtunk. Ez a hely az útvonalrövidítõk mekkája, idén is láttunk túrázót (többet is) aki egybõl a magasles felé vette az irányt, a szõlõ bal oldalán. A nyílt tereprõl jobbra fordulva visszatértünk az erdõbe és hamarosan egy éles bal kanyarral vettük az irányt a Tóti-hegy felé. Ezt a részt szeretjük is, meg nem is, szeretjük mert szép és változatos, nem szeretjük mert oda-vissza meg kell tenni, és emiatt folyamatos a szembeforgalom a szûk ösvényen.

Eljött a nagy pillanat…
Megérkeztünk a Tóti-hegy aljába. Ez a hely arról is emlékezetes, hogy ízelítõt kapunk a fentrható szép kilátásból, innen már láthatjuk a Csobáncot is. Szerintünk a hegyre vezetõ emelkedõ a messze legnehezebb része a túrának, ugyan nem túl hosszú, de nagyon meredek, ráadásul több helyen csúszik is. Azért leküzdöttük, pecsételtünk a ponton. Majd pihenésképp megkerestük a GCTOTI ládát.

Következett a lefelé menet, ez talán valamivel könnyebb volt, bár a csúszásveszély miatt óvatosnak kellett lennünk. Aztán ismét jött a kevésbé meredek, szûk ösvény vissza a K jelzéshez, továbbra is szembeforgalom mellett, de most legalább lefelé. A K jelzésen aztán nemsokára kiértünk az erdõbõl, ahonnan már látszott Salföld települése, ahol a következõ E.P. várt ránk. A faluba érve megszaporodtak a túrázók, jobbról becsatlakozott a 15-ösök távja. Az EP-nél szerencsére még kaptunk pogácsát is, nem úgy, mint tavaly, így elégedetten mehettem tovább. Én a tepertõs pogácsát választottam, friss volt, csak kissé összeragadt az ember szájában. A ponton ezen kívül 1 kis pohárnyi ásványvíz és egy kis méretû „balatonszelet” másolat járt. A pont után ismét végigsétáltunk a településen, majd a magyar állatfajtákat bemutató tanya mellett mentünk a következõ célpont, Kékkút felé.

Ez a rész rövid, de unalmas, szerencsére hamar túltettük magunkat rajta. Kékkúton az út mellett sûrûn sorakozó kék kutakból próbáltuk feltölteni vízkészleteinket, de sajnos majdnem mindegyik kútból koszos víz jött.
A falu közepén balra kellett fordulni, felmentünk a következõ ponthoz, Kari bácsi kilátójához. Itt lehetett enni zsíroskenyeret lilahagymával és „pirosarannyal”, lehetett bort inni, illetve kérésre adtak forrásvizet. Gondolom a fogyó bor hatására itt már "éneklõs" volt a hangulat.

A táplálkozás befejeztével elindultunk lefelé, aztán a faluba érve, végre találtunk egy olyan kutat, ami tisztának látszó vizet szolgáltatott. Elhagytuk Kékkutat, elmentünk a Theodora üzem mellett (itt tavaly megkóstoltuk a forrást vizét, de mivel nagyon fémes íze volt, idén már nem próbálkoztunk vele), és befordultunk a Theodora tanösvényre. Innen egy olyan szakasz következett, amit szerettünk is, meg nem is. Szerettük, mert körbe szép a kilátás a Káli-medencét övezõ hegyekre, meg olyan alföldi hangulata van a tájnak, nem szerettük viszont azért, mert az alföldi hangulat helyenként unalmas gyaloglást jelent.

És ez a nyílt szakasz eléggé hosszú volt... Lassan azért elértük elõbb a Pusztapalota maradványait, majd a Sóstókáli templomromnál kihelyezett pecsételõpontot.
Az itteni pont után van vége a túra „puszta” részének, a lovarda mellett az útvonal kivezet az aszfaltra, ami elvisz minket Kõvágóörs településre. A templomrom és az aszfalt közötti rész idén már nem a jelzés mentén volt szalagozva, így nem kellett átmásznunk a villanypásztorokon. Kõvágóörs elõtt elmentünk a kõtenger mellett, majd beértünk a faluba, amibõl nem sokat láthattunk, mivel a P jelzés még az elsõ utcák egyikén indult balra. Innen kezdõdött az utolsó emelkedõ, ami szerencsére már enyhébb volt az eddigieknél, szép kényelmesen fel lehetett gyalogolni a Fülöp-hegyre, a kilátóhoz. Itt volt az utolsó EP, a tavalyitól eltérõen önpecsételõ pontként üzemelt. A kilátó után még egy rövid kitérés erejéig gyorsan megkerestük a GC23A7 geoládát, majd a hátralévõ táv rövidsége és szintsüllyedésse által motiválva befutottunk a célba. A célban a készülõ gulyás illata mellett pihentünk egyet, majd hazamentünk.

Összesítve, az elõzõ heti tihanyi túrához hasonló élmény volt ez is, gyönyörû szakaszokkal, kilátásokkal, jó ellátással, kedves pontõrökkel. Részletes útvonalleírást kaptunk térképpel, ami ugyan nem teljesen felelt meg a szalagozásnak, de végül ezt követve gond nélkül célba lehetett érni. A megadott táv jóval hosszabb a valósnál (kb. 10%), a megadott szintadatok is furcsa módon kevesebbek lettek tavalyhoz képest (ugyanazon az útvonalon), ráadásul az összegzése sem stimmel, de ezen kívül jól szervezett a túra.
 
 
 Túra éve: 2007
nafeTúra éve: 20072007.05.02 21:34:31
megnéz nafe összes beszámolója
Káli 30.
Barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 645 m.
Még az ébresztõóra megszólalásakor is azon hezitáltam, neki merjek e vágni fájó talpaimmal a túrának, vagy menjek el horgászni. Végül is nem éreztem olyan vészesnek a dolgot ezért a 30-as túra mellett döntöttem. (Másnap kiderült kiváló pontyfogási lehetõségrõl maradtam le. A túra utáni éjszaka betört hideg front viszont nagyon elvette a halak étvágyát, amint azt sajnos észre is vettem.)
Révfülöpön jó sokan vártuk a vonatot, hogy Ábrahámhegyre vigyen bennünket. Mivel egyszerre estünk be a rajthelyre, így jó tíz percbe telt, mire nekivághattam a távnak. Jó néhány ismerõssel találkoztam az indulásnál. A kapott igazoló füzetet átnéztem, összevetettem a térképpel, s irány a piros sávjelzés. Melegebb volt, mint elõzõ nap, így egy réteggel kevesebb ruhát vettem föl, de alig vártam az elsõ ellenõrzõ pontot, ahol megszabadultam a hosszú ujjú pólótól. A kolostorromot szokásom szerint alaposan körbejártam. Már az elsõ emelkedõn volt részünk jó kis süppedõs homokból. Az elsõ pontig, meg utána még egy kicsit erdõben vezetett az utunk. Ahogy elértük az erdõ szélét föltûnt a következõ ellenõrzõ pont a Tóti-hegy. Láttuk, vannak a tetején. Homok úton értük el az erdõ szélét, majd jó párszáz méteres dzsungelharc következett. Miután leküzdöttük elértük a hegy derekát, ahol kis ideig kellemes úton mehettünk, majd következett a túra legnehezebb emelkedõje. Ezen az emelkedõn megelõztem néhány embert. Könnyû nekem, lehet mondani, hiszen már emlékezetbõl mentem, mivel két héttel elõtte az egyesületünkkel is túráztunk erre. Ennek megfelelõen nem idõztem túl sokat fent, hanem tovább indultam. Ez a tovább indulás, persze azt jelentette, hogy lefelé ismét végig kellett menni a bozóton, ugyanazon az úton, amin feljöttünk. Ezen a szakaszon felötlött bennem, miszerint egész jól bírja a talpam, s lehet, hogy mégis csak bevállalhattam volna a 60-as távot? A túra utolsó 10 kilométerére azért kiderült, ennyi is éppen elég, sõt sok is. A kék jelzésen tovább mentünk Salföldre, ahol pogácsával, nápolyi szelettel pótolhattuk a hegynek felfelé elégetett kalóriákat
Ettõl kezdve tényleg bent voltunk a Káli-medencében, ami a terepre rányomta a bélyegét. Egészen a Fülöp-hegy lábáig csak, mint távoli tájképi elem jelent meg az erdõ. Többé-kevésbé hullámos murvás-, vagy aszfalt utakon, nyílt terepen értük el Kari bácsi kilátóját Kékkúton, ahol borral, és vöröshagymával alaposan megpúpozott, csípõs piros arany pöttyökkel díszített zsíros kenyérrel vártak a rendezõk. A kilátóból beláthattuk az egész Káli-medencét
A faluból kiérve, a Theodora-forrásnál feltöltöttem az ivótasakomat ásványvízzel, s irány a tanösvény. Az elején könnyû volt követni a szalagozást. A távok szétválása sem jelentett gondot. Ettõl kezdve megritkultak a túrázók, de sajnos a szalagok is. Azon a helyen, ahol el kellett hagynunk a patak partját, ezt csak egy az úttól négy-öt méterre lévõ szalag jelezte. Látótávolságon belül semmi jelzés. Két idõsebb túratárs, az igazoló füzetben lévõ térképvázlatra bízva magát tovább ment a patak mellett. Nekem ez gyanús volt. Megnéztem a térképet is, ami szerint a patak jócskán el fog kanyarodni a szükséges iránytól, elindultam jobbra, fel a dombra, hátha onnan többet látok. Fent egy itatótól és a helyes útvonaltól, vagy 30-40 méterre megláttam a következõ szalagot, de aztán a többi is feltûnt a jó irányban. Vissza a domb tetejére, integetni a két patak mentén egyenesen tovább menõ túrázónak. Hiábavalónak bizonyult, nem vették észre. A hallótávolságon jócskán túl voltak már.
Megnéztem a Sóstókáli-templomromot, pecsételtem, s gyerünk tovább. Minél hamarabb szerettem volna magam mögött tudni ezt a monoton szakaszt. Közben az aszfalton gyalogolva a talpam ismét egyre jobban fájt, alig vártam, hogy ismét erdei úton mehessek. Rövid, nem túl meredek kaptatón értem föl a Fülöp-hegyre. Miután letértünk a jelzett turistaútról, egy szakaszon nem lett volna rossz, ha kicsit több a szalag, és némelyike egyértelmûben van elhelyezve. A Milleniumi kilátónál, a kiírás szerint megint csak magunknak kellett volna pecsételni, de még mielõtt a pecsétet kezdtem volna keresni, szóltak a pontõrök, menjek hozzájuk pecsétért. Felmentem a kilátóba, nézelõdtem egy kicsit 150 forintért, majd elindultam lefelé. A kilátóból már lehetett látni a célt. Ahogy a lépcsõkön lefelé beértünk, kezdõdött a túra tájékozódás szempontjából legnehezebb szakasza, a lakott terület, ahol csak elvétve található jelzés. Végül azért csak beértem a célba.
A Káli-medence szép, de biciklivel jobb bejárni, mivel gyalogosan elég monoton. A frissítõ pontok jók voltak a túrán, s azon felül is több helyen lehetett vízhez jutni.
 
 
 Túra éve: 2006
Rush2006Túra éve: 20062006.07.17 15:05:27
megnéz Rush2006 összes beszámolója
Káli 30



Péntek délután le is utaztam a csapattal (mivel ez kötelezõ turista kategória) Révfülöpre, ahol a szállásunk volt. Egy tornateremben szálltunk meg, aludni nem sokat aludtam, mivel elég kényelmetlen volt a szivacságy.



Másnap reggel indultunk Ábrahámhegyre, ahonnan a rajt indult. Beneveztünk, megkaptuk a leírást, és elindultunk. Még 1 km-t se mentünk, de muszály volt betérni egy boltba, mivel én okos otthonhagytam a kulcsomat, és szinte semmit nem hoztam magammal a pénzen kívül. Hamarosan az út elkezdett emelkedni, és gyönyörû kilátásba volt részünk, láttuk a környezõ hegyeket és a Balatont. A Salföldi Kolostorrom mellett elhaladva hamarosan következett egy nagyon kemény rész, a Tóti-hegy. Elég sár volt eddig is a túrán, de ez mindenen túltett. Itt értünk be nagyon sok túrázót. A túrázók szinte egymásba kapaszkodtak, úgy húztuk egymást a sárból ki. Hamarosan mindenki megkönnyebbülve ért fel a hegyre, ahol, ellenõrzõpont következett. Innen szinte semmit se láttunk, olyan volt mintha a világvégén lettünk volna, de nagyon szuper érzés volt itt lenni. Aztán megtudtuk a rossz hírt is, ugyanerre kell lefelé is menni.. Hát senki nem nevetgélt a hír hallatán.. Pár perc múlva örültem hogy végre már lent vagyok a hegy lábánál ismét. Kis futás után beértünk egy Salföld nevû helyiségbe, ahol ismét ellenõrzõpont fogadott. Itt kaptam vizet és egy óriás pogácsát, amivel jól is laktam.

Kari Bácsi kilátója elõtt szalagozva volt az út, de a rendezés perfekt volt, és minden szalag jó helyen volt (sárga K30, kék K60). Fenn a kilátóba borkóstolás következett, maga Kari Bácsi invitálta a fáradt túrázókat egy kis hörpintésre. Behúztuk a bort, megettem az itt kínált zsíroskenyeret, és indultunk is kis pihenõ után tovább. Innen mûúton vezetett az út vagy 2 km-en keresztül, majd innen a mûútról ágazott le a K60 illetve a K30 kis idõ múlva. Mi mentünk a sárga szalagok után, és késõbb a miénk is leágazott egy rétre, ahol már elég kemény tempót diktáltunk, mégha a szél fújt is. Szinte észre se vettük, olyan gyorsan haladtunk el a Kornyi-Tó mellett, és kemény tempót diktálva hamarosan már a Sóstókáli templomrom-nál találtuk magunkat, ahol önpecsételõ pont volt. Itt megpihentünk vagy negyed órát, kaja, pia, majd nyomás tovább.

Itt kezdõdött egy érdekes rész, ahol lovak között vezetett a túra, illetve az õket elzáró drótok között vezetett az út, kicsit be is tojtunk a lovaktól, de Anita, a csapattársam szerencsére sokszor lovagol, és õ megértette a "lovak nyelvét" és nyugira bíztatott minket. Innen jött a rossz rész, ugyanis át kellett bújni két drótkerítés miatt is, amelyikben áram(?) volt.. Nekem sikerült, a többiek kicsit kaptak a rázásból, és eléggé fájt is nekik.. Azon morfondíroztam hogy miért vezetik a túrát ilyen helyekre, vagy miért nem zárják el jobban a lovakat.. No mindegy, mentünk tovább, következett volna(!!) a Fülöp Hegy, de mivel még a Kilátónál ki volt írva hogy arra nagy sár miatt nem lehet menni ezért a próbáltunk rájönni a helyes útra (jelölve persze nem volt) Mikor kicsit elkavartunk, és kb 300-m t tettünk a P- jelzésen a sárba, visszafordultunk, mert a társaknak eszébe jutott hogy ez volt az a rész ahol nem lehet menni sár miatt. 300-m visszagyaloglása közbe rengetegen jöttek volna arra amerre mi mentünk volna, a K15ösök, de mi helyreigazítottuk õket, hogy erre hiába mennek ugyse lesz ellenõrzõ pont, mégha ki is van írva.. Aztán azon nevetgéltünk útközbe hogy ki tudja mennyien kavartak el itt ezen a részen.

Mi pár embert megkérdeztünk, és egyértelmû választ kaptunk, irány Révfülöp a mûúton át. Kb. 6 km. múlva megérkeztünk a várva várt célhoz a Révfülöpi Iskoláig.

Simánszintidõ alatt voltunk, megkaptuk a kitûzõt, és az oklevelet, majd még aznap délután hazautaztunk vonattal.



Kellemes túra volt, a talaj sok helyen latyakos, sáros volt, ami nem csoda, hiszen pénteken rengeteg esõ esett. Nagyobb fennakadások nélkül sikerült teljesítenem ezt a túrát is, jól éreztem magam, máskor is szívesen jövök ide :-) Köszönöm társaimnak (Szél Anita, ifj. Papp Antal, és Krisztinek) a túrát.
 
 
 Túra éve: 2005
bandikaaTúra éve: 20052005.05.22 14:50:41
megnéz bandikaa összes beszámolója
Káli 60

Igen, még mindig a házi feladat kategória, mindig az is lesz :)

Miután hosszas(?) vívódás után a Káli legyõzte bennem az Õrséget, szervezkedni kezdtem a leutazás módját. Háááát, ez igen érdekesen alakult, végül is csokitakarokkal összesen 5en (Õ, 4 OT, meg jómagam) péntek este negyed 11kor sikerült elindulni :)

Negyed egykor szunya, 3man nálunk, csokitakarok és Gábor visszament Révfülöpre "társadalmi életet élni".
Reggel 3/4 hétkor ébresztõ, olyan 7:50 körül nevezés, persze hogy kutyával. Kócos megint osztatlan sikert aratott, ahogy ezt tõle már megszoktam. :) Kicsit megsértõdött (igen, egy puli tök egyértelmûen kifejezésre tudja juttatni, hogy most morc!) amikor hazavittem, és otthon hagytam... Tudom, tudom, nyugodtan vihetném túrázni, de egy puli még mindig nincs 60kmre kalibrálva.
A többiek 30ra és 15re neveztek (csokitakaroknál "megtört a jég", ahogy lejjebb írta is), de aztán kb 30ra jöttek. A salföldi kocsmahivatalnál elváltunk, innen jó darabon egyedül mentem. Szemberként többször is Galadh Ereb és gethe kartárssal találkoztam. Kari bácsinál szvsz nagyon rossz volt a bor, legalábbis a fehér... Egy pohár se gurult le, annyira nem esett jól. A kopasz hegy aljában másodszor jött szembe a fent említett két topiktag, azzal, hogy nincs szalag lefelé a hegyrõl... Hát, én tavaly alapján asszem letalálok, vagy valami ilyesmit találtam mondani, de nem lett igazam.... A pont után volt szalag, de aztán egyszer csak nem. :( Hoppá. A végén azt a megoldást választottam, hogy nem keresgélek, hanem toronyiránt lezúzok a hegyrõl. Lépcsõzni lefelé nem volt kedvem, az idõért meg kicsit aggódtam, salföldig eléggé kirándulós tempóban és stílben nyomtuk.
A fekete hegy aljában utolértem Galadh-ot és Gethét, innentõl gyakorlatilag együtt mentünk végig.
A henyei kocsmában kis pihenõ, aztán rövidítés és a tavalyihoz hasonló elkavarások nélkül értünk be Monoszlóra, onnan pedig könnyû menetben a Hegyestûi geológiai bemutatóhely volt a részcél. Most bizony föl kellett menni a csúcsra a pecsétért, de a kilátás bõségesen kárpótolt mindenkit a meredek mászásért.
Innen már csak séta a cél, csak közben nagy megdöbbenések fõleg Galadh részérõl, hogy micsoda tájon vagyunk... Gethe megkövetett, hogy na most már teljesen megérti a környék iránt táplált érzéseimet :)
A Millenniumi kilátóból még egyszer végigtekinthettünk a "világ egyik legszebb táján", egészen Balatonkeneséig szabadon szárnyalt a pillantás...

A célba olyan 20:00 körül, büszke, határozott léptekkel (jó színészek vagyunk :) ) sétáltunk be. Az idõ olyan 12:00, ami épp ötös átlagot jelent.
Épp elértem a 20:18as vonatot hazafelé, de mégsem álltam be rögtön a forró víz alá, mert nem volt szívem csalódást okozni a kutyának, így hát elvittem sétálni :)
 
 
 Túra éve: 2004
bandikaaTúra éve: 20042005.04.10 12:34:10
megnéz bandikaa összes beszámolója
Káli 60

- avagy a kötelezõ túra - avagy a mór megtette kötelességét... :)

Hogy miért "kötelezõ"? Mert ez az egyetlen túra az évben, amely házhoz jön, onnan indul ahol lakom. :) Az elõzõ két rendezés is kötelezõ lett volna, de nem jöttek össze, betegség aztán pedig állam(álom?)vizsga készülés miatt. Most megvolt. :)

Hivatalosan 7:45-kor indultam, bevásárlókosárral a kezemben neveztem fél órával korábban, kicsit furcsa pillantások kereszttüzében. Valójában 8:05 lett az indulási idõ. Az elején alaposan kiléptem, hogy utólérjem saját magamat, 9:25-kor már a Tóti-hegy tetején (8,53 km) fújta a hajamat az élénk, bár nem túl csípõs szél.
Salföldön a kocsmában a kutyánk tenésztõjének fia pecsételt, csodálkozott, hogy Kócos nem motoszkál a nyomomban. :)) 60 km szvsz túl sok lenne egy pulinak.
Itt kezdett csöpörögni az esõ, mire beértem Kékkútra, esernyõt kellett nyitni (ne nézzetek hülyének, csak épp utálom az esõkabátot!), Kari bácsi magaslesénél (10:38, 15,26km), már tisztességgel esett. Itt volt az eslõ nagyobb frissítõpont, zsíros kenyérrel, finom borokkal, korlátlan mennyiségben. A pont után csatlakoztam három sráchoz, nem volt kedvem egyedül caplatni az esõben. Egyikük bírta a tempót (hivatásos gyalogsági kiképzõ tiszt, úgy könnyû! :) ), de a barátaira állandóan várni kellett, pl a Kerekáli romnál (18,56km). A következõ pont a Kopasz hegy tetején volt (22.29km), finom lépcsõzés után elérhetõ. A pontõrök igen emelkedett hangulatban várták a túrázókat, gyanúm szerint meglátogatták õk is a salföldi kocsmahivatalt, Kari bácsit egyaránt. Itt lekapcsolódtam eddigi társaimtól, hogy kicsit kocogva bár, de utolérjek 3 másik gyalogbékát, egy hölgyet, és két urat. Innentõl majdnem végig együtt mentünk, bár a vége kicsit érdekes volt. Az elõzõ csapattal állandóan elõzgettük egymást, valahogy mindig elénk kerültek.
A Kopasz hegy után nagy örömünkre elállt az esõ, viszont a szél is felerõsödött, hogy gyorsan megszárítson. A bakancsom a vaxolás ellenére átázott, cuppogott benne a víz. A lábam felázott, de a víz kb 10-12 km után eltûnt a bakancsból... Ennyit nem szívhatott fel a lábam, a baki talpa nem lyukas, de akkor hova lett??? :D Lehet, hogy a bõr ilyen komolyan szellõzik?
A Fekete-hegyre már kicsit érzékeny lábbal érkeztem, bár a hangyák nemét még nem tudtam egyértelmûen meghatározni :). A balatonhenyei kocsmahivatalban pihenõt tartottunk, lábkrémezés, evésivás. A Hegyes-tûi pontnál reménykedtünk, hogy nem kell felmenni a csúcsra a pecsétért, és bár a pontõr elindult arrafelé, szerencsére betért az egyik bemutató épületbe, ahol a pecsét várta kissé saláta itinerünket. Ránk is ijesztett, hogy a Fülöp hegy meghódítása kemény dolog lesz, mondván meredek mászásra számítsunk. A Hegyes-tûrõl leérve alaposan elkavartunk, elnéztünk a térképen egy kanyart, azt hittük, már a következõnél vagyunk, beletettünk az útvonalba legalább 3 km pulszt. Az aszfaltról letérve tisztességes dagonya, vizenyõs rétekkel megtûzdelve. Társaim a Sóstókáli romhoz nem volat hajlandóak bejönni, kb 2 km odavissza, így feladták, 51 kmnél!!! Máig sem értem...
Innentõl egyedül. A Fülöp hegyi ijesztgetés nagyon nem jött be, bár Kõvágóõrsön kavartam egy kicsit mire rájöttem, hogy hol kell kimenni a faluból a hegy felé, a hegy "megmászása" sétagaloppnak bizonyult... A célba 20:30-kor estem be, a hivatalos idõm 12:45, a valós 12:20, ez alapján 4.87 az átlag, a hivatalos úthosszal számolva. :)
Az egyik szervezõ visszavitt egy tányér meghívásos babgulyás után Ábrahámhegyre, valakit vitt az autójáért, engem pedig hazafuvarozott :) KÖSZI!
 
 
 Túra éve: 2003
Frei BergerTúra éve: 20032006.01.15 12:12:21
megnéz Frei Berger összes beszámolója
http://web.axelero.hu/gaborkoos/terep_jaro/mashol/kali-30.htm (képek is)

2003.május 2, péntek. Indulás: 6.45, érkezés 13.45. Gyalogos táv: 29,8 km, szintidõ 9 óra, tiszta menetidõ 6 óra 15 perc.

Az elõzõ napi somogyi túrám fáradalmait részben feledtetõ egészséges alvás után hajnali kettõkor indultam Kaposmérõrõl Révfülöpre. A Balaton környéke éjszaka is nagyon látványos, a parti települések fényfüzéreit több tíz kilométerig követheti a szemünk. Tankolás, némi ellátmány beszerzése után négy órakor találtam meg a révfülöpi iskolát, ahol 500 Ft ellenében szállást és tisztálkodási lehetõséget ajánlottak. Ilyen korai órán nem illik felzavarni a hagyományosan a tornateremben tömörülve alvó túrázókat, ezért az iskola nyitva hagyott bejáratán keresztül, az igen hiányos világítás mellett próbáltam felfedezni a vécét, mosdót, zuhanyozót. Végül egy hajnali könnyítésre igyekvõ sorstáram igazított útba, a fiú zuhanyozóban semmi világítás, a lányokéban egyetlen szál körte, amelynek fénye azonban nem ért el a zuhanyállásig, de ezt választottam. Mindegy, a jéghideg víz amúgy is gyorsabb szappanozásra serkentett, de jól esett lemosni magamról a Somogyi dombság porát.

Reggel a 6.30-as vonattal a két megállóra lévõ Ábrahámhegyre megyünk, a túra indulási pontjára. Már ezzel a vonattal is vagy százan jöttünk, persze mindenki lerohanja a szegény szervezõket a túralapokért, akik viszont nem tudnak visszaadni aprót a nevezési díjból. A „Kinek van százasa?” felkiáltásra egyedül én jelentkezem, és négy darab fémpénz ellenében elsõként indulhatok az útnak, a 3002-es túralappal. Már látom, hogy megint elszámítottam magam: a hajnali zápor és felhõk miatt magammal hozott esõköpeny teljesen felesleges, gyönyörû napunk lesz (az is lett, egész nap cipeltem az esõköpenyt és a hosszú ujjú pulóvert). A résztvevõk számát nem tudtam meg pontosan, a hármas ellenõrzõponton már ötszázat jelentettek.

A túra, nagyon ötletes útvonal kijelöléssel, 15, 30 és 60 kilométeren teljesíthetõ. A hosszabbak inkább a Káli-medence peremén, a rövidebbek a belsejében, de mindegyik teljes képet ad e varázslatos világról. Amellett, hogy a terepviszonyok miatt nem könnyû (a szintkülönbség a 60km-en 1250 m, a 30-on 450 m), végig rendkívül élvezetes, látványos, és mindez feledteti a megpróbáltatásokat.

Hát, volt mit. Kezdtem azzal, hogy az elején elnéztem a térképet, hamarabb fordultam le a piros jelzésrõl, így az ellenõrzõpont helyett Salföldön lyukadtam ki, ami a túra késõbbi szakasza volt. Nosza, vissza az ellenõrzõpont felé, itt kb. 1,5 km-t kellett rátennem. Az elsõ pont a Tóti-hegy teteje, 346 m, tipikus Balaton-felvidéki vulkáni kúp, olyan meredek oldallal, hogy ötször kellett megállnom. A pecsételõ fiúk elõttem nem sokkal értek fel, együtt élveztük az elképesztõ kilátást délre Badacsony, Gulács, északra Tapolca, Csobánc felé. Visszafelé már semmiség, mondtam, és úgy elnéztem az egyik útkanyart, hogy csak akkor kaptam észbe, amikor visszajutottam arra az útra, amelyet elõtte kihagytam a korábbi eltévedésem miatt - ismét jó másfél kilométer feleslegesen. Már kissé bosszús kezdtem lenni, azonban Salföld, ez a békés, meseszép kis falu látványa felvidított, hogy azután az ABC (amely egyben kocsma is, mint Akliban vagy Porván) elõtti ellenõrzõponton kiderüljön: elhagytam a túralapomat az addigi bélyegzésekkel együtt. Ennél fogva a késõbbi összes pecsétet a salföldi boltos néni által adott Prímagáz-gázpalack használati útmutató hátuljára szereztem be (estére persze meglett a túralapom, leadták a célban). A legrosszabb azonban az volt, hogy a túralapon leírt részletes útvonalmagyarázat hiányzott, így mindig az utitársaimat kellett megkérdeznem, hogyan jutok el a következõ pontra.

A Káli-medence már a rómaiak óta lakott terület. A szorgalmas helybélieknek gyûjteményük van a földbõl kiásott érmékbõl. A kékkúti ásványvíz Theodóra bizánci császárné nevét viseli. A honfoglalás után a Kál nemzetség birtoka, a török hódoltság során elpusztult települések helyét ma templomromok õrzik (Kerekikál, Sóstókál). A „kõtenger”-ek a vastag homokrétek felett a felszínen nyugvó, hatalmas kövek, mintha egy óriás szórta volna szét (Salföld mellett kiváló öntödei homokot bányásznak évtizedek óta). A vulkáni hegyoldalakon kiváló bor terem, Székely Károly, „Kari bácsi”, szívélyesen kínálgatja a kékkúti ellenõrzõponton (a túralap szerint „Check-point Charlie”, ami az õ pincéjét jelenti) fehér és vörös borát a melegben megfáradt túrázóknak, és közben érdekes helyi történetekkel szórakoztatja hallgatóságát. A tényleg nagyon finom bor jól csúszik a zsíroskenyérre, alig van kedvünk tovább menni.

Kékkút után már a medence „fenekén” járunk, elmegyünk az ásványvízpalackozó mellett (bemenni nem szabad, de a külsõ kifolyón mindenki szabadon töltheti a palackját a boltban, étteremben egyáltalán nem olcsó vízbõl), megkerüljük a Kornyi-tavat (lefolyástalan belsõ tó), és az önpecsételõ Sóstókáli romok felé haladunk. Rendkívül tetszik nekem, hogy minden apró látványosság mellett, gyakran a földutak mentén is! ott találjuk a magyarázó táblát: hol egy növényt, hol egy állatot, hol egy építészeti emléket, földrajzi formációt magyaráz el, egységes stílusban, gondosan karbantartva, olvashatóan. Nem is gondolnánk, hogy egy külsõre nem feltûnõ dolog mennyi érdekességet rejt magában! Hogy a régebbi házakat, pincéket gyakran alapozás és kötõanyag nélkül, szárazon rakták a Balaton-felvidéken oly jellemzõ vörös kõbõl, vagy hogy miért került a kõvágóörsi templomdombon a két templom érintésközelségbe egymáshoz.

Kõvágóörstõl az utolsó elõtti nekirugaszkodás, a Révfülöp feletti Fülöp-hegyre. A szervezõk az ellenõrzõpontot ravaszul az újonnan épült kilátó tetejébe rakták, fel kell baktatni a pecsétért, de nagyon megéri: a kilátás innen is csodálatos. A túrázókon érzõdik, hogy a 30 kilométeres táv szintideje nagyon bõségesen van mérve: a 9 órába belefér egy hosszasabb piknik is a kilátó tövében felállított asztaloknál, padoknál.

Révfülöpre jutni mondhatnánk gyerekjáték, végig lefelé visz az út, a lábat azonban ez sokkal jobban igénybe veszi, mint gondolnánk: a többség úgy néz ki, mintha tojásokon lépkedne. Az általános iskolában, a célban hosszú sor, kapjuk az emléklapot és a kitûzõt, én az elveszett túralapom helyett egy kitöltetlent, emlékként, és 350 forintért egy jó adag gulyást is (finom volt, de másnap ment tõle a hasam). Zuhanyozás az iskolai, továbbra is kivilágítatlan (most már fiú-)zuhanyozóban, jéghideg vízben, majd le a Balaton partra, ahol jót aludtam a zirci barátaim körében évekkel ezelõtt ott töltött napokra emlékeztetõ vízparton. Este nyolckor gyors lángosevés a szezonra készülõ vízparti étteremben (vendégforgalom már van, a szolgáltatási színvonal változatlan: a darabonként 300 Ft-ba kerülõ tejfölös lángost talán napokkal korábban sütötték, íze, állaga mint az alig használt mosogatórongyé, mikróban melegítve és némi tejföllel nyakon öntve – itthon otthon vagyunk!). Utána egészséges alvás ismét az autóban, másnap hajnalban haza Zircre.

Eddigi tapasztalatom az, hogy a Balaton-menti vendéglátás színvonala nem igazán változott, rövid szezon, nagy árbevétel-kényszer, kérdõjeles minõség. A Balatontól távolabb már emberbarátibb a szolgáltatási világ. A gyalogtúrák pedig a hétköznapjaink olyan szeletét láttatják, amelyeket máshogy nincs idõnk, - talán akaratunk sem? – megtapasztalni.