XI. Dobogókői hegyi futóverseny (és teljesítménytúra) 2006 (Új!)
Túrabeszámolók (12 db) | vissza a listához | Jelmagyarázat |
Dobogókő ![]() ![]() ![]() ![]() ![]()
XI. DOBOGÓKŐI HEGYI FUTÓVERSENY 2006 KIÍRÁS Rendező: Tabáni Spartacus Sport és Környezetvédő Egyesület (hegyifutó kategóriák) és az MTE Dobogókői Osztálya (teljesítménytúra) A verseny célja: lehetőséget biztosítani tájfutóknak, atlétáknak, triatlonistáknak, teljesítménytúrázóknak, hegymászóknak, sífutóknak, kerékpárosoknak, öttusázóknak és mindenkinek, aki ki akarja próbálni erejét, kitartását az 1960-as évek körülményei között, a Pilis hegység három legmagasabb hegyének érintésével. Feléleszteni Kővári Endrének (Pedagógus SK) - az első magyar javított tájfutó térkép elkészítőjének - remek kezdeményezését, a hegyi futóversenyt. Egyúttal szeretnénk emléket állítani Skerletz Ivánnak, az MTFSZ első főtitkárának, valamint dr. Somogyvári Károlynak, a magyar tájfutók első sportorvosának. Az eredményhirdetés előtt megemlékezünk a tíz éve elhunyt Skerletz Ivánról és a két éve elhunyt dr. Somogyvári Károlyról. A verseny fővédnöke: Kismóni János, ezüstérmes kötöttfogású birkózó világbajnok, Esztergom Város Önkormányzata A verseny védnökei: Harcsa Gábor Kővári Endre Monspart Sarolta Schulek János Zentai László Eöry Dénes, a Visegrádi Ásványvíz Kft. ügyvezető igazgatója Nestlé Hungária Kft. A verseny házigazdája: Peták István A verseny bíróság tagjai: Elnök: Kovács Zoltán Titkár: Komlósi Ágnes Pályakitűző: Schőnviszky György Rajt-cél: Schőnviszky László Időpont: 2006. november 25. (szombat) Helyszín: Pilis és Visegrádi-hegység, Dobogókő Résztvevők: nyílt verseny, amelyen bárki részt vehet, aki egészségileg alkalmas. Versenyközpont: Dobogókői báró Eötvös Loránd Menedékház. Rajt és cél: a Menedékház előtt. Nevezés: a helyszínen 8:00-9:30 óra között, teljesítmény túra 10:30-ig. Nevezési díj: Hegyi maratoni (férfi és női): 1000 Ft, Hegyi nyílt: 700 Ft, Teljesítménytúra: 500 Ft. Díjazás: a hegyi maratoni győztese megkapja a Skerletz Iván örökös Vándordíj kicsinyített mását, a kategóriák első három helyezettje tárgyjutalmat kap. Kategóriák: Skerletz Iván férfi hegyi maratoni Táv: 32,0 km, szint: 1350 m, tömegrajt: 10:00 órakor, szintidő: 5 óra. Útvonal: Dobogókő - Fagyoskatona (1) - László-kúp (2) - Pilis-nyereg (3) - Körtvélyespuszta (rom) (4) - Prédikálószék (5) - Sikárosi útelágazás (6) - Szilágyi Bernát-forrás (7) - Dobogókő. Női hegyi maratoni Táv: 20,0 km, szint: 830 m, tömegrajt: 10:00 órakor, szintidő: 4 óra. Útvonal: Dobogókő - Körtvélyespuszta (rom) (4) - Prédikálószék (5) - Sikárosi útelágazás (6) - Szilágyi Bernát-forrás (7) - Dobogókő. Dr. Somogyvári Károly hegyi nyílt Táv: 13,0 km, szint: 350 m, tömegrajt: 10:30 órakor, szintidő: 3,5 óra. Útvonal: Dobogókő - Fagyoskatona (1) - Szilágyi Bernát-forrás (7) - Sikárosi útelágazás (6) - Király-kúti-nyereg (8) - Dobogókő. Teljesítménytúra Megegyezik a hegyi nyílttal, rajt: 9:30 és 11:00 között, szintidő:4 óra Ellenőrzés: valamennyi kategóriában minden ponton van. Az ellenőrző pontok koordinátái: EOV WGS84 Rajt-Cél: Dobogókő 638835 263950 47º43,155' 18º53,918' 1. Műút, Fagyoskatona 639328 262262 47º42,245' 18º54,314' 2. Útkönyök, László kúp 637315 259650 47º40,833' 18º52,710' 3. Pilisnyereg 635095 263525 47º42,921' 18º50,928' 4. Körtvélyes psz. (rom) 637895 267325 47º44,975' 18º53,161' 5. Prédikálószék, kereszt 640480 266180 47º44,359' 18º55,231' 6. Sikárosi útelágazás 643575 262400 47º42,322' 18º57,710' 7. Szilágyi Bernát forrás 643135 262105 47º42,162' 18º57,359' 8. Király-kúti-nyereg 640985 264176 47º43,279' 18º55,636' A versenyen GPS használható. !! Térkép a verseny ellenőrző pontjaival !! Egyéb: * A verseny útvonala nem lesz kiszalagozva, viszont a Rendezőség a kritikus elágazásokhoz irányító táblákat helyez ki. * A verseny útvonala előzetesen bejárható és mindenki egyéni jelzéseket helyezhet el kizárólag papírból, ami idővel elbomlik. * A Skerletz Iván hegyi maratoni versenyen csak férfiak indulhatnak! * Mindenki a saját felelősségére vesz részt a versenyen! * Minden induló a Pilis Visegrádi-hegység idén kiadott turista térkép színes másolatát kapja a pontok koordinátáival. * A rajtszám viselése minden futó kategóriában kötelező. * A 6-os számú ellenőrző ponton frissítőt, a célban teát adunk. * A verseny kerékpárral nem teljesíthető! * A versenyt rossz idő esetén is megtartjuk. Szállás: igényelhető a dobogókői menedékházban, 1500 Ft/fő/éjszaka, előzetes telefonon bejelentésre: 06-26-347-534 Megközelítés: a HÉV Pomáz állomástól 6:20; 7:20 és 8:20-kor Dobogókőre induló autóbusszal. Információ: Schőnviszky László 06-70-319-4812, 18 óra után: 06-1-200-3319 A 2005. évi Dobogókői Hegyi Futóverseny eredményei: Skerletz Iván férfi hegyi maratoni (32 km / 1350 m, 36 induló) 1. Józsa Gábor Ostmarka 171,22 2. Koprivanacz Imre Kalocsai SE 180,31 3. Zsebeházy István Ostmarka 181,77 4. Repka István Egri Triatlon K. 195,41 Női hegyi maratoni (20 km / 830m, 6 induló) 1. Füzy Anna OSC 124,02 2. Nagy Borbála EK 166,91 3. Fekete Zsuzsa KTK 168,20 Dr. Somogyvári Károly hegyi nyílt (13 km / 350 m, 61 induló) 1. Sipiczki Csaba Péter Postás SE 59,05 2. Marton János HSP 60,48 3. Tóth Ádám GYO 63,21 4. Lenkei Zsolt TIPO 64,13 5. Szőcs László HSP 67,20 6. Budai Lajos Váci Forma SE 67,21 Mindenkit szeretettel vár - a Rendezőség Új útvonal információ! Sikáros és Dobogókő között a kék jelzésű turistaút 800 m-es szakaszát a Szentendrei Erdészet hivatalosan lezárta, de kérésünkre november 25-én a hegyifutó versenyen résztvevők számára az áthaladást engedélyezi. November 19-én személyesen ellenőriztük, gond nélkül át lehet haladni. Részlet az Erdészet levéléből: "Tekintettel az Önök által szervezett futóverseny tradicionális voltára, a kék jelzés érintett szakaszán 2006. november 25-én biztosítjuk a versenyzők számára az átjutást, ám azzal sajnos számolniuk kell, hogy a fenti időpontban a tervezett elektromos vadkárelhárító kerítés már nagy valószínűséggel működni fog. A kérdéses turistaút-szakasz kb. 800 m mindössze. A Sikárosi műút felőli belépő ponton nem terveztünk akasztós kaput építeni, itt létra biztosítja majd az átjutást, a kilépő ponton akasztós kapu létesül, ezt erre az időszakra nyitva hagyjuk - bár azt biztosítani nem tudjuk, hogy véletlenül betévedő lelkiismeretes turista azt esetleg nem csukja be - mindenesetre ez könnyen kezelhető. Mivel a közelmúltban ill. jelenleg az erdőrészben fakitermelés folyik, ezért elképzelhető, minden igyekezet ellenére, hogy esetlegesen az úton is található még éppen fel nem készített faanyag." (A kiírás a rendezői honlapnak megfelelően került a túranaptárba. 2006.10.30)
Letöltések száma: 4240. Módosítva: 2006.11.21 |