Túrabeszámolók
|
|
| Pedig azt hittem, hogy idén sikerül rekordot döntenünk, és végre valahára háromnál több fõnek is sikerül eljutnia együtt kicsi egyesületembõl egy teljesítménytúrára! Tivadar négy fõre esküdött, jött volna rajtunk kívül Szamosi Csabi is, aztán õ, valamint Pecsenye Peti otthon maradt. Igaz így is 4-en találkoztunk a vasútállomáson, Miskolcon. Gizi elhozta egy túratársát, Kuty Lacit, azaz ismét 3 VTBE-s lett a vége. Kellemes vonatozás után Egerben átsétálunk a buszpályaudvarra, ahol finom, erõs kávét ihattunk, majd rövid buszozás után és hála az elõnevezésnek 7:45-kor neki is vághattunk a 43 km-es távnak. Megmondom õszintén, elõször jártam a Bácsó-völgyben, korábban névrõl sem ismertem, így fagyosan, zúzmarásan viszont elsõre nagyon tetszett. Nagy segítségemre volt a túrabotom, amit sikerült nagyjából kiegyenesíteni, ugyanis hét elején nagyot estem vele a Szuszogón, pontosan a bot legvékonyabb részére, persze hogy elhajlott… Egybõl fel Kelemen székéhez (704m), hátra tekintve gyönyörû kilátás nyílik északra és tiszta idõ révén a távolban felsejlik a Tátra körvonala. Szép látvány, meg kell hagyni! Sajnos itt, Tivi és a többiek már lemaradtak. Fent zsírkrétával bevések egy ikszet, pár perc alatt leérek a Katona-sírokhoz, majd fel Õr-kõre, itt most magunknak kell pecsételni. A csúcsról délre nyílik csodálatos kilátás, több túrázó gyûlik itt össze, mindenki pihen pár percet a tájat vizslatva. A rét felé tartva, összefutok Giziékkel, kapok egy finom cukrot. Tivadarról érdeklõdök, mondják, nem kell várni rá, pár perccel van csak mögöttünk, nyugodtan menjek csak, majd utolérnek. 9,2 kilométernél jön az elsõ igazi ellenõrzõpont, Cserepes-kõ, ahol almát kapunk. A pontõr mindenkit megkér, hogy ha találkozunk az elkóborolt kis vizslájukkal, akkor vigyük a legközelebbi pontra. Tar-kõig rengeteg hóvirágot látni a turistaút mellett. Kivételesen nem haladok keresztül az Õserdõn, és milyen jól teszem, hiszen nagyon helyesen a rendezõk az elkerülõ útra tették a következõ pontot. Nem is figyeltem a leírásban, így meglepõdök, mikor felbukkan elõttem a bója. Kemény emelkedõ következik Tar-kõre, felérve ki is terülök pár perce, frissítek, nehezemre esik felállni. Túl vagyunk kevéssel több mint ezer méter szintemelkedésen, de még sok van hátra, körülbelül 29km, no de legalább nem szintben ;) Lefelé, végre lejtmenet! Nem esik jól az aszfaltozás, Nagy-mezõ csodás, mint mindig, a síházban forró tea és vajas-zsíros kenyér, ki mit kíván. Az elveszett kölyök vizslát már valaki lehozta ide, aranyos jószág, mindenkitõl kap egy kis simit :) Visszafelé haladva, ugyanis a mezõ közepérõl vált ki a zöld sávjelzés, összefutok a csapatommal, mindenki jó tempóban halad. Kezd beborulni, egyre jobban fúj a szél, reméltem sikerül még pár km-t kihúzni esõ nélkül. Szerencsére még a Pazsagi erdészházig eljutottam, aztán itt elkezdett esni. Közben Keskeny-bükknél szúróbélyegzõvel igazolok, majd ugyanezt teszem az erdészháznál, kapucni fel, mazsola be :) Egy kis ideig a kék sávjelzést, majd errõl letérve a kék keresztjelzést követem egészen a Hosszú-völgyi erdészházig. Hát mit mondjak, nem ez a kedvenc szakaszom, nagyon bokatörõ és bármilyen furcsa, nyáron még nehezebb erre a lejutás, hiszen fejfölé érõ csalán szokott ezen a részen lenni. Most se volt könnyû, a kitartóan csepergõ esõ mellett a talaj már nagyon felázott, így oda kellett figyelni minden lépésre. A Hór-völgyben párás levegõ fogad, no meg az a tudat, hogy innen még fel kell kapaszkodnom Ódorvár csúcsára, ahol újabb igazolópont található. Na igen, ez a szakasz igazi zsírégetõ szakasz, egyszerûen nem visz a lábam felfelé, 5-6 alkalommal is meg állok mire felérek a ponthoz, útközben még frissítek a névtelen forrásnál. Igazából már több éve gondolkodom, hogy miért nem foglalja és nevesíti ezt a forrást valamelyik egyesület, hiszen minden évszakban bõséges vizet ad. Egészen a fent van a bélyegzõ, csúsznak a kövek, nehezemre esik egyensúlyozni, de fentrõl borzasztóan szép kilátás fogad, párafelhõben az egész völgy és a környezõ csúcsok, már nincs sok hátra! Völgyfõ-házhoz alig 20 perc alatt érek, pecsételek, kapok banánt és kekszet, valamint két pohár forró teát! Nagyon jólesik, kezd hûvösödni. Pár laza kilométer és a célban is vagyok, gondoltam ekkor még, de óvatosságra intett a Török-út, hiszen majdnem járhatatlan lett az esõzés által, persze az erre járó autók is kitetettek magukért. Jó mély a talaj, csak úgy cuppog a cipõ, nehezen lehet haladni. Kövesdi-kilátó környékén szerencsére normalizálódik a helyzet és 16:40-kor sikerül célba érnem, a Várkúti turistaházba. Átveszem a díjazást, dicséret amiért ilyen jó állapotban van az igazolólapom. Egy kis élcelõdés, hogy biztos a gatyámban vittem végig. :) Teázom, melegszem, akár egy korábbi buszt is elérhetnék, de várok a társaimra, mivel fél óra után sem bukkannak fel, elindulok a buszhoz, itt a buszra várva az utolsó pillanatban hozza le a rendezõ Gizit és Lacit. Tivadar alias Bikki Gergõ ekkor ért a célba. Hazafelé jó hangulatban telik az utazás, nekem elsõ teljesítésem volt. Hosszú idõ után az elsõ hó nélküli BükkiKi amint hallottam, nekem így sem tûnik könnyû túrának. Tetszik a rendezés, viszlát jövõre, remélhetõleg hóban ;) |
| | | | |
|
| Szeretem az ünnepnapra szervezett túrákat, fõleg ha az a közelben van, és nem kell korán ébrednem. Reggel 7 óra mikor csörög a vekker, kész megváltás ahhoz képest, ha az ember a 03:33-as pesti vonatot akarja elérni, mert akkor negyed háromkor már biza ébredezni kellene. Szóval késõn érek ki a rajtba, kilenc elõtt pár perccel sikerül elrajtolnom, útban a rajt felé még látom Tivadart a diákjaival, gondolom nem volt egyszerû kijutniuk Garadnára, a közel ezer embert megmozgató túra rövidebbik távjának rajtjához. Ismerõs az útvonal, hiszen erre gyakran jártam diákkoromban, gyakran suli helyett kisvasúttal kimentünk Lillafüredre majd Fehérkõlápa és Gulicska érintésével visszafelé gyalog vagy fordítva. Vannak emlékek errõl a szakaszról, hozzá teszem azért Miskolc felöl elég kemény emelkedõ vár az emberre. Négy és fél kilométerre jut 409 méter. Meleg van nagyon, szép idõt fogtak ki a rendezõk, hamar lekerül rólam a polár és szépen sorban elõzgetem a korábban rajtolókat, jó nézni, hogy többen családdal együtt vágnak neki. Tûzköves és Gulicska között virágban az erdõ, van itt minden: hóvirág, szkilla, tüdõfû, pirosló hunyor és még sorolhatnám, ha ismerném a többit :) Mivel nem voltam még ezen a távon korábban, így kicsit meglep az elsõ pont. Abban a hiszemben voltam, hogy ki kell menni majd a kilátóhoz, de még a Hajnalka-forrás elõtti réten vártak rám a pecséttel. Itt találkozok Anitával, akivel tavaly nyáron együtt mentünk végig a Bükk 900-on. Jaj, itthon nézem a pecsétet, rajta Szamosi Csaba neve, Tivi sokat emlegetett haverja és kollégája. Innen együtt haladok a tiszaújvárosi bandával egészen Vesszõs-forrásig, ahol jobbnak látom ha ellépek mert ez nem az én tempóm. Remélem nincs harag Anita, de ha menni kell? Igaz Tivi? Te már csak tudod... :D A forrás után felérve a nyeregbe a piros + jelére térünk át, ahol még korábban sosem jártam, kellemesen hûvös erdõk, fenyvesek jellemzik ezt a szakaszt. Igazán kedvére való az embernek ebben a kora tavaszi idõjárásban. Kicsit bizonytalanul haladok, nem akarom elvéteni a piros sávról letérõ szalagozást. De mint kiderül, ez csak az ellenõrzõ pont után következik. Pecsételek a Sebesvíz feletti ponton, aztán lemegyek a panzióhoz majd jön egy nagy kedvenc a Huba-forrás, nagyon meredek és csúszik az avar, nehéz a lejutás Garadnára. Eddig a túrán nem kaptam semmilyen ellátást, hát itt volt az alkalom pótolni, a rendezõk alaposan felkészültek az etetésre és itatásra. Van vajas és zsíros, talán lekváros is ha jól láttam de bográcsban is fõtt valami. Iszom egy pohár teát, nem vagyok még éhes. Érdekesség képpen meg kell jegyezzem, hogy ezen a túrán mindig nagyon sok áldozat kész nyugdíjas turista segíti a rendezést, csak azért írom le, mert jó nézni, ahogy kenik a kenyeret rendületlenül és mindig van egy kedves szavuk hozzánk. Dínomdánom után jöhet a nyögés egészen Örvény-kõig, mert hogy ezt a szakaszt sosem kedveltem igazán. Meredek és sosincs már vége hangulatot áraszt, aggasztóan fárasztó :) Felérve veszem elõ az igazolólapot mikor megszólítanak, Miklós Zoli a bátor legény. Régen találkoztunk már, szó szót követ és máris elnyertem egy pontõr titulust a 2. Bükki Források Teljesítménytúrára. Nah, hiszem már úgyis jelentkezni akartam a csapatnál, aztán kapom tõle az információ áradatot, hogy mennyi minden lesz nyáron, Erdély is szóba jön, ott a helyem! Pacsizunk aztán õk tovább, Zoli a most a görömbölyi társakkal jött, egy hölgy ismerõs is a Szlovákparadicsomi túráról, de nem szólítom le, nehogy melléfogjak :) Innen már végig lejtmenet, egyedül haladok meglehetõsen jó tempóban. Anita azt ígérte úgyis utolérnek, hááát nem így lett :) Lilla-barlang elõtt találkozok egy párral, akiket még a Sebesvíznél megelõztem, túra végéig azon gondolkozom, hogyan kerülhettek elém... mindegy, lehet csak én vagyok útvonalkövetõ. Hársas-bércen még egy kötelezõ megjelenés aztán irány a cél, ahol rengetegen vannak, többnyire iskolások. Nagy nehezen kapok egy célidõt, aztán gratuláció és egy kitûzõ. Kár, hogy oklevél nincs azaz ezen a túrán sosincs. Érdekes érzéseim vannak ezzel a túrával kapcsolatban, mindig azt érzem, hogy nincs hangulata és hogy valami nagyon hiányzik... évekkel majd ez is kiderül. |
| | | | |
| |
|
Hm! Nem gondoltam volna, hogy ez lesz az eddigi legextrémebb teljesítménytúrám... Idén immáron harmadik alkalommal rendezik meg a MCSÉT-et, legyen itt az idei képletük asszem megérdemlik: Pünkösd + Mátra + Éjszaka + Csillagok = MCSÉT Picit nehezen álltam rá, hogy elinduljak az idei túrán, mert a Pünkösdöt megelõzõ hétén végig szakadt az esõ és a túra napján is borús volt az ég. Sebaj gondoltam, hiszen eljött az ideje hogy teszteljem az új GTX-XCR-es cipõmet. Hogy kicsit érthetõbb legyek ez egy vízálló-lélegzõ cipellõ. Kora délután indultam el Miskolcról és egy kötelezõ átszállás után hamar megérkeztem Gyöngyösre. Kellemesen hûvös idõjárás fogadott, felhõs égbolttal. Elsétáltam a rajtnak helyet adó iskolába, ahol rákérdeztem, hogy idén is lehet-e korábban indulni a hosszabb 40-es távon, mire kérdõn néztek rám és jött a válasz, hogy tavaly sem lehetett :) amire csak mosolyogni tudtam... mindegy úgyis éhes vagyok gondoltam. Rendezõi javallatra egy közeli vendéglõben tanyáztam a rajtig, ahol sikerült egy bõséges vacsit elfogyasztanom. Hajaj csak bírjam majd a hegyeket telihassal :) körülbelül ekkor kezdett esni az esõ újfent s megfordult a fejemben, hogy késõbbi rajtolással egy rövidebb távra kellene menni. Majd jön az infó hogy módosítani kellett az útvonalat patak áradás miatt... jesszus mi lehet ott fent a hegyekben? Nekem sem kellett több, mondom akkor legyen 40 km idén is... indulás elõtt szponzorok révén még kapunk egy kis energiaitalt. Aztán leadom megõrzésre a felesleges cuccaimat és pontosan 20:00-kor nekivágok Mátrának. Ki a városból, be a szõlõk közé és fel Sár-hegyre. Nem, nem viccelõdöm tényleg így hívják a drágaságot; az már a szõlõk melletti úton látszik, hogy nem lesz egyszerû a terep, hatalmas pocsolyák nehezítik az utunkat, kapucnimat felhúzom mert esik az esõ, a hegy teljesen ködbe borul mintegy misztikussá téve a tájat. Próbálom keresni szememmel a tetõn lévõ torony lámpáit, de semmit sem látok, közben emelkedünk, turistaút sehol, szembe helyette ismeretlen nevû patak zúdul...köves, sáros és csúszós...magas a páratartalom, izzadom... ó bazz dehát ki az a hülye, aki ilyenkor nem otthon punnyad? 200-an vagyunk mint utólag kiderül ebbõl csak 40 õrült aki a leghosszabb távot választotta... Vannak még agyamentek és ez megnyugtat. Igazából nem is vesszük észre, hogy felérünk a tetõre csak mikor jön a kanyar és onnan lefelé tartunk a Szent Anna kápolnához, lassan kezd sötétedni. A kápolnánál kisebb tömeg jön össze, tanakodnak, hogy mi legyen. Én gyorsan pecsételek, majd tovább indulok, elõttem a Vadmalac-Tibet páros halad, elõveszem a fejlámpám és nyomukban haladok valóban óriási tócsákat kerülgetve. Ha egyáltalán tócsának lehet nevezni a földutat gyakorlatilag teljesen ellepõ mély, bokafelé érõ egybefüggõen állóvizet.... jó 2,5 km ilyen szakaszból áll, míg el nem érjük Mátrafüred házait. Az esõ picit visszavesz majd Benevár után lassan eláll, itt futok össze egy 3 tagú csapattal. Akikkel összeverõdve haladunk tovább Kékes irányába. 2 srác aztán szépen lassan lelép és egyedül maradok egy sráccal akit Viktornak hívnak, gyors eszmecsere után arra jutunk legjobb ha együtt haladunk a továbbiakban. Kékesig semmit nem javul az utak állapota, szembe folyik a sártenger, minden lépésre oda kell figyelni, ha nem akarsz egy szaltót dobni, néhol bokafelett ér a víz, szépen lassan kezd beázni a cipõ dehát nincs mit tenni, max egy gore baki segítene akkor boka felett se lenne gond :) túratársam már rég beázott közölte az én beázásom bakfitty lehetett az övéhez képest... Kékestetõn már néhány csillagot is láthattunk, a pontõrtõl kaptunk energiaitalt és csokoládét, néhány ember összeverõdik megint és morfondíroznak, hogy kihagyják a sípályát ami tavaly rémálom volt, mi is gondolkozunk aztán a javaslatomra megpróbáljuk a sípályát és láss csodát az egész túrán itt volt a legjobb minõségû a turistaút :) no de komolyan sehol egy csukára ragadó sárgombóc. Simán leballagunk Mátraházára ahol frissítünk, hajnal fél egy van... nem haladunk gyorsan de szintidõn belül még mindig. Viktor már érzi a vízhólyagokat a lábán, van cserezoknija de nem cseréli, igazából nincs is értelme, 5 perc múlva ugyanolyan vizes lenne... fáradok én is, szerencsére innen a pihenésé a szerep, hiszen most végig lefelé haladunk a Hanák Kolos-kilátó és Muzsla-tetõ érintésével egészen Mátrafüredig. A Kozmáry-kilátónál aztán pihenünk egy keveset, eszünk nápolyit és erõt gyûjtünk majd 02:20 körül továbbindulunk, szembe is jönnek túrázók, nem sok jóval bíztatnak az utak járhatóságát illetõen... Sástónál a tó kiöntött, no comment ezen már megsem lepõdök... a ponton forró a tea, most sokat jelent, mert nincs túl hideg de mégis. Eszünk pár szelet kenyeret, aztán tovább elõre. Farkas-kút környéke rémálom, gyakorlatilag tök mindegy hova lépsz, úgyis ellep a víz, kikerülni nem lehet, csúszik lefelé és a cipõbõl bugyborékoló hangok szöknek ki mintegy ordítva azt, hogy hahó öcsi én megteltem, menj haza... Hajnalodik, jó érzés most ami máskor bosszant egy-egy túrán, sûrûn vannak pontõrök, kicsit már kezdett idegileg megterhelõ lenni, hogy mindenhol víz és víz. Nem irigyeltem az ideiglenes pontõröket, akik Dezsõvár helyett dekkoltak egy sátorral a hegyoldalban, gondosan elmagyarázzák, hogy lesz egy nehéz patakátkelés, próbáljuk megtalálni a szalagokat azok egy könnyû átjutást nyújtó helyre vezetnek. Ekkor már alig halljuk egymás szavát a hömpölygõ pataktól Viktorral, akivel amúgy tök jól eldumáltunk tartva ezzel egymásban a lelket. Megtaláljuk a helyes utat, meg van az átkelés irány Haluskás, ahol cseresznyével várnak. Picit komikus, sz@rrá ázva a Mátrában hajnalban cseresznyézni, fáradtan és letörten. Vissza fel a Kozmáry-hoz ami után megváltás lesz a bicikliút, gondoltam én naivan, közben virrad és a madarak rákezdenek :) diadalfütty?! Aha, hát persze csak még messze a cél, és most már szorít az idõ is, Viktor mondja, hogy húzzak bele menjek, mert én még beérek idõben, de neki már nagyon fáj a lába a sok vízhólyagtól és a kimerültségtõl. Elhagyta a hite, de nem lett volna szép egyedül hagyni, miután eddig segítettük egymást. Felvettem a tempót és behúztam a célba, 8 percünk maradt is :D
Majd közölték hogy +1 órát hozzáadtak a szintidõhöz, hát köszi! De ezt menetközben mondjátok legközelebb, másrészt ez sem szemrehányás mert asszem remek túrát hoztak össze a rendezõk az idõjárás ellenére, az ellátás is tökéletes volt... a célban grátisz ellátással és menetrend infóval! Viktor gyorsan ki is vitt az állomásra, mert csak percek voltak a vonatomig. Ezer kösz a fuvarért, ha olvasod!!! Felszállok a vonatra, tudatosul bennem, hogy a leadott cuccaim ottmaradtak... le a vonatról majd vissza a suliba... ez nem hiányzott a végére! Jövõre visszavár a Mátra!
|
| | | | |
|
