Túrabeszámolók
|
|
Reménykedtünk, hogy kibírja az idõjárás. Igazán kegyes volt hozzánk az idõ ura, tökéletes túraidõ volt.
7 órakor még nem volt olyan összeszedett a rendezõség, mindannyian összevissza tanácstalankodtunk, mit hol kapunk meg (átfutott az agyunkon, hogy megéri ez nekünk? -csináltatunk inkább magunknak jelvényt, aztán megyünk, amikor és ahogy kedvünk tartja), és bár az itineren már rég rajta volt, hogy 7-kor indultunk, 7.10-kor még mindig ott toporogtunk, hogy kifizethessük végre a nevezési díjat. De már a rajtnál kaptunk ajándékot: egy iránytûs tollat (igaz, úgy mentünk vissza érte, mikor az egyik túratársnõ megmutatta, mije van)!
Normafától a rengeteg színtévesztõ túratárs rutinosan a legrövidebb úton vágott neki a János-hegynek (kiderült: kiválóan alkalmas az egész út a kispistázóknak), nem bajlódtak a hosszabb, lankás kék körön, mint ahogy kényelmesebbnek tartották a futószõnyegen való felbaktatást az Erzsébet-kilátóhoz, mint a meredekebb lépcsõzést. De késõbb kiderült, volt, aki csak megtévesztés áldozata lett, hitt társainak és követte a többit, de elhatározta, hogy vezeklésül helyben fog járni a célban a levesosztásnál (ekkor még azt hittük, leveske vár minket, de a tésztát is mindenki nagy élvezettel falta).
A kilátótól többen keresztül-kasul közlekedtek Szépjuhászné felé, nem törõdve azzal, hogy így hamarosan tönkre lesz vágva az út. A Hárs-hegy kaptatóján is "eltévesztették-elnézték" néhányan az utolsó szakaszt, mégis vidáman csilingelve futottunk le már a kilátóból, mikor egyik-másik bárányka odaérkezett.
A Kis-Hárshegyhez igyekezve találkoztunk Csapó Gábor vízilabdázóval, aki inkognitóban, azaz napszemüvegbe rejtõzve köszönt ránk jellegzetes mély hangján kutyasétáltatás közben. Nem hagytuk ki a kilátó panorámáját sem, bár az egyik túratárs megnyugtatta társait: oda csak az extra-extrásoknak kell felmenniük.
Innen a Fekete-fejre tartottunk. Nem volt ott ellenõrzõpont. ezért lefényképeztük. Mások is követni akarták példánkat, s ha már becsületesen megmászták (amit nem tett meg mindenki, volt, aki csak a papírját küldte fel), bizonyítani is akarták. Na de ilyen állapotban fényképeztesse magát? - kérdezte egyikük. Válasz: Elugorhatsz elõtte a fodrászhoz... Lefele indulva azonban megjelent a mozgó pontõr, így aki megijedt, hogy nem hisznek neki, s mivel nem volt gépe, nekiállt silabizálni és felírni valamiféle adatot a csúcsoszlopról, az is megnyugodhatott. Ilyen mozgó õrbõl kellene több, s aki a kijelölt úton megy, az biztosan találkozna vele.
Lent csoki, s a kimaradhatatlan pacizás után irány a Vörös-pocsolyás! A piros jelet néhányan "rosszul értelmezték", a kerítésnél kitett hatalmas és egyértelmû piros nyíl ellenére... Pedig talán ez volt a legszebb része az útnak: leírhatatlanul gyönyörû színpompa.
A Tarnai-pihenõhöz vezetett innen utunk, páran itt sem "látták jól" az utakat. Nagyon szép hely, de még mindig erõs szél támadt itt ránk. Innen csak egy ugrás a Csergezán-kilátó, igaz, kissé már fáradt ezen a részen a becsületes turista. Útközben a legváratlanabb helyen, a semmibõl bukkan elõ egy hangos kis kompánia, úgy látszik, sokan egyéni tájolással érkeznek mindenhova, nemcsak a Vadasparkba és a katonasírokhoz... A Nagy-Kopaszon a pontõrök hálózsákba bugyolálva, melegrõl és átmelengetõ ételrõl, lélekmelegítõrõl fantáziálnak, míg mi egy szál csuromvizes pólóban kimelegedve érkezünk meg. Kicsit ködös a kilátás, de nem lehet kihagyni a kilátó megmászását.
Rettenetesen magányosnak érezzük magunkat a gyönyörû zöld háromszögön, úgy látszik, mindenki másfele megy, nem a csodaszép völgyben. Segítünk egy kanyarban egy futólányon, valljuk be: az utolsó szakasza rosszult jelölt ennek a jelzésnek. Kiérünk a széles poros útra, meg sem lep, hogy hirtelen elõttünk is, mögöttünk is elõkerülnek a többiek... Lovasok jönnek, szívélyesen integetünk egymásnak, többször láttuk pacik nyomát már itt-ott az úton.
Kiérünk az országútra, már a Csergezán elõtt tudtuk: belátogatunk a közértbe, pedig szinte már ott vagyunk a célban. De kiszáradtunk, szomjúzunk... Kulturált vendéglátás, botcímke/jelvény/bögre (a legklafább színûek az extrásoknak), könyvek, térképek, 20%-os bón térképre, információk, hírek, szíves beszélgetésre kapható rendezõk! Még forralt borhoz is hozzá lehetett jutni! Jó ötlet volt!
|
| | | | |
|
20-as táv
A tavalyi beszámolók után megkívántuk ezt a túrát. Minden köszönetünk és tiszteletünk a rendezõknek, eltévedni semmiképp sem lehetett, hiszen rendesen bejárták az útvonalat, és rengeteg sárga szalagot helyeztek el. Volt útközben müzli, kekszfinomság, alma, kávé; a célban 150 Ft-os bónt is kaptunk, teára (citromkarikával), kenyérre (hagymával vagy uborkával)válthattuk, vagy az ivóban beszámították.
Nagyon tetszett az út, 7.15-kor rajtoltunk, kerek 4 óra alatt tettük meg a távot, megismerkedtünk két kedves hölggyel és Rékával, együtt trappoltunk Klastrompusztáig eszeveszett tempóban ezen a párával telített szakaszon. Mi nem pihentünk ott meg, hisz ilyesmire nincs idõ, de Réka késõbb utolért, így a lódarázskalandban már együtt vettünk részt.
Két ismerõs túratársnõben (kikkel azelõtt egy csapatban túráztunk), akik már túlestek a darazsakkal való találkozáson, nem volt annyi becsület, hogy kiabáljanak és figyelmeztessenek a veszélyre, csak miután a párom három csípést szenvedve ledöbbenten próbálta kitépni magából ezeket a vámpírokat, akkor szóltak neki, hogy vigyázzon. Akkor már mire? Mikor figyelmeztetett minket, elkezdtünk rohanni, nemsokára a sûrû, nagyhangú lódarázsfelhõn át, mert kikerülni se lehetett, meg azt se tudtuk-láttuk, hol vannak, csak amikor már köztük voltunk. Réka hosszú haját szétszedve két ellenséget tépett-rázott ki, de megúszta csípés nélkül, én meg csodás módon érintetlenül túléltem Réka fedezetében. Bár páromnál volt Antivakarin, s úgy tûnt, talán nem lesz baj, a csípéseknek súlyos következményei lettek (az orvosi ügyeleten vasárnap egy hatalmas - és fájdalmas - kalcium+varázsszer mix injekció az izomba, miután a méreg szétterjedt és egyre jobban dagadt-feszült-viszketett kedvesem karjában, a fülét ért csípés meg a torka-nyaka felé terjedve félelmetes látványt nyújtott, s rendkívül forró és pirosan izzó volt minden birtokba vett rész), de jobban fájt neki, hogy nem figyelmeztették õt, pedig módjukban állt volna. Láttuk-hallottuk, hogy mások szóltak egymásnak ismerve-ismeretlenül, volt, aki mobilozott is. Amikor beérkeztek a célba a Klastrompusztán levált kedves hölgyek, azonnal önzetlenül felajánlotta egyikük a kalciumtablettát, pedig aznap láttuk õket elõször. Köszönjük nekik! Sokan nem tudták megúszni ezeket a fenevadakat, ki a comját, ki a fejét borogatta, vállát-lapockáját fájlalta. Jó, hogy a 6 km-es családi táv sok-sok gyerekkel nem ment át ezen a szakaszon! Reméljük, egyedi és soha többet nem ismétlõdõ találkozás volt ez.
A túra a szörnyek ellenére nagyon jó volt, jövõre beiktatunk 1-2 barlangos kitérõt is.
Kata+Dezsõ |
| | | | |
|
| HASE 20 | Túra éve: 2009 | 2009.09.13 08:04:12 |
|
Nagyon szépen köszönjük a rendezést, köszönjük a juttatásokat (szép a színes itiner-igaz, lehetne pontosabb, az oklevél, a jelvény!), a barátságos fogadtatást-bár valóban voltak zökkenõk, nagyon jó kis túra volt!
Bár be kell vallanunk, néha elég magányosnak éreztük magunkat, mert nagyon sokan alternatív útvonalakat választottak. A két legszembetûnõbb eset: az Újlaki-hegy nem sok mindenkit izzasztott meg, mert a hegyrõl jól lehetett látni, amint a kemény és gyors harcosok fürgén szedik tappancsaikat lent a réten a Virágos-nyereg felé; a másik, mikor valaki utánunk jön, nem hagy le minket, mégis szembejön velünk a Virágos-nyereg utáni katonasírtól (igaz, elfordítja a fejét)... Reméljük, nem vette el mástól a kupát vagy az érmet érdemtelenül.
Becsületbeli ügy a túrázás, a természet sok-sok ajándéka, gyönyörûsége, a szép idõ a kitüntetés, az érem. Gratulálunk minden tisztességes teljesítõnek, akármennyi idõ alatt is járta végig a kiírt útvonalat!
K2-A hegyek vándorai |
| | | | |
|
