Túrabeszámolók
|
|
Turul 192 - 2010
Bár eszemben sem volt indulni ezen a túrán, a Mátra 115 sikeres teljesítése - valamint az, hogy pár napon belül tejesen regenerálódtam - olyan hatalmas önbizalmat adott, hogy elhatároztam, megmérettetem magam a leghosszabb távon. Bár még sosem mentem ilyen hosszon, meg sem fordult a fejemben, hogy ne sikerülne.
Szombaton 7-tõl lehetett nevezni, 8-kor indultunk "tömegrajttal", így nem kellett túl korán kelnem. Mégis sikerült már 7 elõtt pár perccel odaérnem, hiszen 2 metróval gyorsan eljutottam a Délibe, onnan pedig kb. 5 perc séta volt a Turul szobor, a rajt színhelye.
Még alig voltak, így gyorsan letudtam a nevezést, beszélgettem pár már ott lévõ ismerõssel.
Kivételesen nagyon elõrelátó voltam, egy táskába összekészítettem magamnak váltóruhát és tisztálkodó felszerelést. Ezt a csomagot "feladtam", egy kocsi elvitte Visegrádra, a célba. Legalábbis bíztam benne...de valóban ott volt, mire megérkeztem. :)
(Más kérdés, hogy menet közben teljesen elbizonytalanodtam, hogy nem Esztergomba kértem-e a szállítást. :(:) Ezért Esztergomba érve megnéztem minden depózott csomagot, de az enyém szerencsére nem volt köztük. :) )
Mivel volt még idõm indulásig, visszamentem a Délibe, van ott egy CBA, akartam venni az útra 2 félliteres kólát. A Mátrában nagyon hiányzott, és nagyon jólesett, amikor az egyik ponton végül szolgáltattak kólát. Gondoltam, most viszek magammal az izotóniás italom mellé. Abból is volt 3 liter a hátizsákomban. Azonban a boltban láttam, hogy a literes kóla csak 40 Ft-tal drágább a félliteresnél, így inkább 2 db 1 literest vettem, ez még éppen befért az övtáskám/italtartóm rekeszébe.
Ennek persze ára lett, húzta rendesen az oldalamat, szinte az egész úton a bal kezemmel tartottam, hogy ne verje az oldalamat. Erre még majd ki kell találnom valami jó megoldást. Mert én csak rengeteg vízzel merek elindulni. :)
A lényeg, hogy ennyi folyadékkal (5 liter) akár a Góbi sivatagot is átszelhettem volna, és még a szél sem fújt el. :)
Közvetlenül a rajt elõtt a hosszútávosokat félrehívták, és közölték velünk, hogy a Gerecsében nagy a sár, de senki ne adja fel, mindenkit megvárnak, esetleg szintidõt is hosszabbítanak. Nekem ez egy kicsit furcsa volt...miért gondolna bárki is feladásra egy kis sár miatt? :)
Itt rögtön meg is kaptuk a szép Turul jelvényünket, és indulhattunk is, nekünk nem kellett a rajtban pecsételtetnünk. A rövidebb távon indulóknak igen, ki is alakult szép sor belõlük.
Elindultunk hát az elsõ szakaszon a Széchenyi emlékmûhöz. Az odavezetõ úton le is tudtuk az erre az etapra kirótt szintbõl közel 300 métert, a maradék 1100 m szinte észrevétlenül fogyott el a közel 70 km-en.
A Normafa majd Makkosmária következett, ahol már kaptunk is egy csokit útravalóra. :) Az egész túrára jellemzõ volt egyébként a rendkívül bõséges ellátás, a nagyon jól idõzített frissítõpontok. Ásványvizet szinte mindenhol szolgáltattak.
Újabb 8 km múlva a Petneházy tanyánál nagyon finom pogácsa várt ránk, én a sajtosat választottam, nagyon jól is esett. Már ekkor kezdtem sejteni, hogy megint feleslegesen készítettem be magamnak 2 szendvicset. :)
Innen pillanatok alatt beértünk Nagykovácsiba, ahol nagyon finom rétessel fogadtak. :) Nem is nagyon akaródzott továbbmenni. :) Gondoltam kérek még egyet...mondjuk most egy túrósat a már megevett mákos mellé, de aztán legyõztem pofátlanságomat (bár biztos vagyok benne, hogy szívesen adtak volna), és elindultam a következõ pont felé. Itt csatlakoztam egy 3 fõs társasághoz akik igen jó tempót mentek, ezúton is köszönöm, hogy befogadtak. :)
Perbál-Malomföldeknél többek között paradicsomot kaptunk, ami szintén nagyon jólesett. Perbálon a társaságom benézett egy vendéglátóipari helyre felfrissülés végett, így én egyedül haladtam tovább. Jól ment a séta, jólesett és jól is haladtam.
Anyácsapusztán közölték a pontõrök, hogy kiöntött a tó, így az alternatív útvonalon, az aszfalton kellett mennem. A Kakukk hegyre felkapaszkodtam...meg is lepõdtem, olyan régen kellett már szintet mászni. :)
Innen "legurultam" Szomorra, ahol finom gulyáslevessel vártak minket. Miután elfogyasztottam, kiültem a napra egy kicsit sziesztázni. Közben levettem a bakancsomat, megnéztem a zoknimat, de még nem volt nedves, nem cseréltem, gondoltam kitart Tatabányáig. Így is tett. :)
Idõközben utolértek elhagyott útitársaim, egyikük sajnos nagyon nézegette a sarkát, elmondása szerint erõsen feltörte a bakancsa. :( Mivel volt minden eszköze hozzá, gyors de alapos elsõsegélyt nyújtott magának, és közölte, hogy mindenképpen meg akarja csinálni a hosszútávot. Minden tiszteletem az elszántságáé, de ilyen állapotban én nem nagyon tartottam valószínûnek a megvalósíthatóságát. Ennek ellenére még láttam Esztergomban a pont felé sántikálni, de ekkor már nagyon maga alatt volt, nagyon fájhatott neki. :( Végül csak gondolom, hogy onnan már nem ment tovább.
Jóllakottan indultam tovább, fájdalom- és fáradtság mentesen értem el a Tarjáni halastóig, ahol közölték, hogy nincs tovább szalagozás, vagy megyek a mûúton, vagy az itiner leírása alapján az eredeti útvonalon. Gondoltam, maradjunk az eredeti verziónál, így az utóbbit választottam. Valószínûleg kicsit hosszabb lehetett ez az út, vagy csak lassabban lehetett haladni a patakparton, mert mire a templomnál lévõ ponthoz értem, többen akik mögöttem voltak megelõztek. De persze nem volt jelentõsége, addig sem az aszfaltot koptattam. :)
Innen már pillanatok alatt eljött Koldusszállás, ami után rögtön bénáztam is egyet, nem tértem le a K négyszögön balra. :( Mire gyanús lett a dolog, már találkoztam is szembejövõ túratársakkal. Mindegyikük mondta, hogy merre kellett volna mennem, de már nem volt lelkierõm visszafordulni, így végül azon az úton mentem fel a Turulhoz, amelyen le kellett volna jönni.
Mivel nagyon jó idõben voltam - még 21 óra sem volt -, engedélyeztem magamnak 1 óra pihenõt. Zoknit cseréltem, megettem egy szendvicsemet...nem mintha éhes lettem volna, de had fogyjon. :) Közben pihentem, és néztem a beérkezõ túratársakat. Kinek a célt jelentette, kinek csak - mint nekem - egy résztávot.
Pontban 22 órakor továbbindultam én is, most már lámpával. Hogy szó ne érje a ház elejét, azon az úton mentem le, ahol jönnöm kellett volna. Hamar visszaértem Koldusszállásra, majd mentem tovább. Innentõl már könnyû dolgunk volt, egészen sokáig az Országos Kéket kellett csak követni. Persze rögtön az elején benéztem egy patak menti letérést. :( Szerencsém volt, mert nem sokat mentem a rossz úton, amikor jött szembõl két túratárs. :(:)
Õk is benézték ezt a részt, de õk tovább mentek. :( Ha már így összefutottunk, csatlakoztam hozzájuk...az õ társaságukat is köszönöm. :) Nagy segítségemre voltak, mert nagyon jól ismerték az utat, nekem csak mennem kellett utánuk. :) Esztergomig együtt haladtunk. Kerek-Berek-nél ugyan félrementünk egy kicsit, de ezen nem lehet csodálkozni, annyira nehezen látható volt az útvonal. Bár bosszantó volt, ennyi belefért. :)
15 óra 30 körül értünk Esztergomba, itt búcsút vettem alkalmi útitársaimtól, megköszönve segítségüket. Õk mentek tovább étkezés után, én úgy éreztem, szükségem van pár óra pihenõre. A talpam már nagyon égett és nagyon rám tört az álmosság is. Így hát a paprikás krumpli elfogyasztása után megszabadultam a bakancsomtól, zoknimtól és csupasz talpamat felkínálva a mindenhol jelenlévõ szúnyogoknak, leheveredtem egy kanapéra és valószínûleg rögtön el is aludtam.
17 óra 45 perckor ébredtem fel, és kellett egy kis idõ, mire rájöttem, hol is vagyok tulajdonképpen. :) Azt pedig szinte el sem akartam hinni, hogy még tovább kell mennem. :) De aztán meggyõztem magam, hogy bizony ez a valóság. Rendbe szedtem magam és elindultam. Meglepõen frissnek éreztem magam, pedig csak 2 órát aludtam. De a talpam sem égett már, egészen jókedvûen keltem útra. De úgy látszik, nem nézték ezt jó szemmel az égiek, mert még ki sem értem a városból, elkezdett esni....egyre jobban. Így hát elõvettem a poncsómat, amiben persze nem túl kényelmes haladni, de még mindig jobb, mint elázni. És nem utolsó sorban védelmet nyújt a szúnyogok ellen is....legalább hátulról.
Én még ennyi szúnyoggal sosem találkoztam. :( Idáig azt hittem, csak este/éjszaka kell tartani tõlük. De ezek a vérszívó dögök támadtak nappal a legnagyobb napsütésben, még kisebb esõben is....az estérõl, éjszakáról nem is beszélve. És szerintem még olvasni is tudnak. :(:) Vittem magammal szúnyogriasztó spray-t, ami állítólag 6 órán át hatásos. Direkt figyeltem az órát....6 órán keresztül tényleg csak körülöttem repkedtek, aztán 6 óra 1 másodperc elteltével leszállt az elsõ kamikáze....utána pedig a többi. :(
A Fári-kútig ismerõs voltam, jártam erre korábban ládázás ürügyén. :) Némelyik kapaszkodó most erõsen csúszott, nehezen haladtam. A lejtmenet sem volt gyorsabb. Minden tiszteletem az itt pontõrködõké, nem is értem, hogy bírták elviselni ezt a rengeteg szúnyogot. :(
Innen felkaptattam a gerincre, és hûen követtem az itiner leírását. Mentem kilométereken át a zöld sávon....és csak nem jutottam sehová. :( Már az volt az érzésem, hogy körbe-körbe járok. Itt nagyon elvesztettem a fonalat, már azon voltam, hogy bekapcsolom a PDA-mat, és annak iránymutatása alapján megyek a következõ ponthoz, amikor megláttam egy túratárs fejlámpájának fényét közeledni...szembõl! Állítólag õ is végig a zöldön jött. Azt hiszem, már sosem fogom megtudni, hol tértem le a helyes útvonalról...ha letértem egyáltalán. Szerencsére a srác ismerte a környéket és nem hagyta elbizonytalanítani magát általam, így csatlakoztam hozzá - az õ társaságát is köszönöm :) -, és hamarosan eljutottunk a következõ ponthoz.
Eszem-iszom után irány Dobogókõ. Haladtunk rendesen a kitartó esõben, ami úgy fél órával a célunk elõtt istenesen rákezdett. Valósággal beestünk a Turistamúzeum ajtaján. Egybõl megcsapott a hõség, le mertem volna fogadni, hogy fûtenek. Pedig mint kiderült, nem. :)
Nagyon jólesett a meleg, megszabadultunk a vizes göncöktõl, a bakancstól, zoknitól. Ezt a sok esõt már az egyébként valóban sokszor bizonyított vízálló bakancsom sem bírta. Nem cseréltem még zoknit, hagytam száradni a lábamat is, mert eléggé felázott már a talpamon a bõr. Szereztem két kisebb vízhólyagot is, ezeket helyben megmûtöttem. Itt ugyanis csatlakozott hozzánk 3 újabb sporttárs, a velem beérkezõ srác ismerõsei, akik innen kezdték túrájukat, a 25 km-es távot bevállalva. Az egyiküknél volt sniccer, ezt kölcsönkértem és felvágtam a két vízhólyagomat. Az én módszerem az, hogy kis lyukat vágok rajtuk, éppen csak akkorát, hogy a víz ki tudjon folyni belõlük, de ne tudjon újra összeforrni. Így a fájó nyomás megszûnik, ugyanakkor az érzékeny hús fedve marad a bõr alatt. Ez a módszer most is bevált, a további utamon nem okozott fájdalmat egyik hólyag sem. A talpam viszont a felázás miatt - és persze a már benne lévõ kilométerek miatt :) - ismét nagyon égett, jó volt egy kicsit szabadon hagyni. Ez a kicsi végül 1,5 órán át tartott, addig vártunk, amíg az esõ csendesedett.
Elindultunk végül az utolsó két szakaszra ....illetve háromra, de az utolsó már csak a célba ereszkedés volt.
Ez az utolsó két szakasz viszont hosszú volt - a következõ Hegy-tetõ pl. 12 km-re - és határozottam Mátra-"fílingje" volt a dagonya miatt. :) Itt már nagyon zombi üzemmódban mentem, az aszfaltos szakaszon alig bírtam ébren maradni. Végre azért megérkeztünk az ellenõrzõ pontra, ahol ismét nagyon kedvesen és bõséges kajával vártak minket. Megint csak ettünk, ittunk...ettõl az álmosságom is elmúlt. Kis pihenés után elindultunk a Tabánra. Mivel a társaim lassabb tempóban haladtak, és én már nagyon meg szerettem volna szabadulni a bakancsomtól, elõrementem. Ebben a szúnyogok is közrejátszottak, mert amint lassítottam egy kicsit, azonnal elleptek. :(
A Tabánon gyorsan áthaladtam, innen már csak le kellett ereszkednem a célba. Azért az itiner szerinti "talpmasszírozós" szakaszt szívesen kihagytam volna. :(:) Ez a köves árok nagyon hosszúnak tûnt égõ talpakkal.
Végül 10 óra körül értem be a célba, ahol a már ott lévõ sporttársak tapssal fogadtak. Nagyon kedves gesztus volt. :)
Megkaptam az oklevelemet, kitûzõmet és a pólómat, valamint ígéretet az aranyéremre. :) Ezek után elsõ dolgom volt megkeresni az elõre küldött táskámat és megfürödni, tiszta ruhát magamra venni. Ugyan csak hideg víz volt, de legalább felfrissültem tõle. :)
Tisztálkodás után ettem egy kis lecsót, nassoltam a nápolyikból, majd a 12 óra 5 perces busszal visszatértem Pestre, majd metróval haza. Otthon lefeküdtem és aludtam másnap reggel 8-ig, csak fogat mosni keltem fel. :)
Még életemben nem aludtam ennyit egyfolytában. Lehet, hogy fáradt voltam? :)
Összességében nagyon jól sikerült túrán vehettem részt. :) A szervezés profi munka volt, el sem tudom képzelni, mekkora munka lehetett egy ilyen hosszú túra megszervezése. Köszönöm minden érdekeltnek, hogy lehetõvé tették számunkra ezt a nagyszerû élményt. :)
Két helyen éreztem úgy, hogy elkelt volna egy kicsivel több segítség a jelzéseket illetõen, de ekkora távon ez bõven belefért. Az ellátásról, a pontõrök, segítõk hozzáállásáról csak felsõfokban lehet beszélni.
Végezetül gratulálok minden bármely távon indulónak, akár végigmentek, akár nem. :)
|
| | | | |
|
Börzsöny Éjszakai
Alig 3 éve teljesítmény-túrázom, így talán megbocsátható, hogy még nem hallottam errõl a túráról. De amikor meghallottam a becenevét, rögtön tudtam, hogy ezt nekem ki kell próbálnom. :) (Az igazsághoz tartozik, hogy én csak "Dögölj meg!"-nek hallottam, és teljesen magamra vettem :), nem tudtam, hogy eredetileg a Börzsönynek kívánják ezt. Nos, én még a túra után sem kívánom neki. :) )
Mivel nem akartam kocsival menni, és betársulni sem sikerült senkihez, így vonatoztam/buszoztam Budapestrõl. Szobon a buszmegállóban már láttam, hogy nem leszek egyedül. :) Kapóra jött a társaság, mert nem ismertem Kemencén a rajt helyét, így csak utánuk kellett mennem. Eközben megettem a Nyugatinál vett 2 péksüteményt. Mint késõbb kiderült, ezzel szinte teljes egészében "le is tudtam" a túrán a táplálkozásomat. :(
A rajthelyig a leírás szerint kellett volna úgy 3 km-t sétálni, szerintem 1-1,5-nél nem volt több. Ott már többen a rajtra vártak, de kevesebben voltak, mit a korábbi túrákon - legalábbis ezt mondták a bennfentesek.
Végül 130 indulóról hallottam, de majd a statisztikából pontosan kiderül, gondolom.
A Magosfa volt az elsõ ellenõrzõ pont....hát tényleg kutya magosan van! Az út eleje egészen jó volt, már éppen azon gondolkodtam, hogy mi volt ez a nagy ijesztgetés, nem nagyobb a hó, mint a Margitán volt. :) De csak pár kilométeren volt így, aztán eldurvult a helyzet. :) Az egész túrán jellemzõ volt a térdig/derékig (csak magasság kérdése :) ) érõ hó. A legtöbb helyen 1 nyomsáv volt, szó szerint 1 lábnyomot hagyott maga után a mezõny. :) Persze nem mindenhol, de nagyon sok szakaszon. Nagyon nehezen lehetett haladni, sok helyen már a 2-es tempónak is örültem. Rengeteget csúszkáltam, sokszor térdre estem, illetve csak azért nem dõltem el, mert a hófal megtámasztotta a combomat. :) Egyszer megpróbáltam porrá zúzni a térdemmel egy hóbucka alatt megbúvó sziklatömböt, de ezen az estén még ez sem sikerült. :) Nagyon fárasztó volt ez így, de persze meg is volt a maga szépsége. :)
Az elsõ ellenõrzõ pont elõtt elhaladtunk a Geomikulás láda mellett. Tettem egy 20 m-es kitérõt és megkerestem. Egy nagy szikla alatt volt, így a hó nem tudta betemetni, könnyen megtaláltam. De a jelszót elírhattam, mert nem fogadja el. :(
Mivel nem jártam még erre, nagyon megörültem az elsõ ellenõrzõ pontnak...gondoltam, nem is rossz az átlagsebességem. :) Aztán kiderült a turpisság, volt még jó pár méter a csúcsig. :)
A Rakottyás-völgybe érdekes volt a leereszkedés...maga az út/járás szinte minden lefelé menetre elmondható: nagyon nehezen lehetett az egyensúlyt megtartani, "szakmabeliek" biztosan ivócimborának néztek volna. :) Sokszor kényszeríteni kellett magamat, hogy lassabban menjek, így kevesebbet dülöngéltem.
A völgyben meg akartam enni az egyik szendvicsemet, de nem tudtam...és késõbb sem. :( Csak forgott a számban, nem volt nyálam, nem bírtam lenyelni. A felét leküzdöttem, aztán feladtam. Elõvettem a kõvé keményedett csokit, de azzal is így jártam. :( Azért azt idõnként elõvettem és pár falatonként magamba diktáltam, hogy legyen bennem valami. De az egész túrán éreztem, hogy hiányzik a szilárd táplálék. :(
Viszont rengeteget ittam. Amikor elõször felmentünk a Csóványosra, már el is fogyott a 1,5 l vizem, pedig még csak 18 km-nél jártunk. :( Ekkor már nagyon nem volt erõm, szerintem vércukrom sem. Felvergõdtem az ellenõrzõ pontig, ahol nem várt frissítés várt. :) De a nápolyi szeletek sem akartak lemenni. :( Azért kettõvel megtömtem magam...kb. úgy, mint a libákat szokták.
Ez a zombi üzemmódom egészen a Spartacus kulcsosházig tartott, de éltetett a remény, hogy itt lesz tea, és bíztam benne, hogy fel tudom tölteni a kiürült palackjaimat. (Ami egyébként így is történt. :) )
Nagyon rossz volt úgy lejönni a Csóványosról, hogy közben tudtam, mindjárt vissza is kell jönnöm. :(:) De a Spartacus háznál jól teleittam magam teával, ettem mazsolát, mert ezt le tudtam nyelni. És volt ott alma, amit nagyon megkívántam és nagyon jól is esett. Rengeteget ettem, gerezdekre volt vágva. Ott le is ültem, volt pár horgász szék, pihentem úgy 20 percet, közben tömtem magamba az almát és feltöltöttem teával a palackjaimat. :)
Itt nagyon sokan kiszálltak - nem volt (lelki)erejük visszamászni a Csóványosra. Én megtettem. :) Más úton mentünk, ez sokkal barátságosabb volt, mint elsõ alkalommal. Kezdett az erõm is visszajönni, a pihenés, a mazsola, a tea és az alma csodát tett. Vagy bármi más, most nem nyomozok utána. :)
Innen már csak Nagy-Hideg-hegy volt az utolsó emelkedõ, de közben útba ejtettük a Hamuházat...ami azt hittem, sosem következik be. :( Nagyon hosszú ereszkedés volt. Még Csóványoson csatlakoztam egy túratárshoz, aki nekem pont megfelelõ tempót ment...és közben kiokosodtam térképészeti ismeretekbõl is. :) Nem néztem az itinert, azt hittem, ez a szakasz is 5 km körül van, ezért tûnt olyan soknak a 6. Viszont idõben talán 2 óra sem kellett, igazán jól haladtunk...persze a mostani viszonyok között. Pontban 6 órakor vágtam neki a hegynek. A legutálatosabb oldalán kellett felmenni, a szálló hátoldaláról. Ismerõs volt a tavalyi Vulkán túráról...
Itt már erõs hascsikarásom volt, többször meg kellett állnom, hogy leküzdjem a kijönni kívánkozó nem tudom mit...hiszen szinte semmit nem ettem. Többször elképzeltem, amint két szimpatikus és kedves angyalka leszáll az égbõl, megragadnak a hónaljamnál fogva és szép kényelmesen fellifteznek velem a csúcsra...de aztán gyorsan elhessegettem ezeket a sportszerûtlen gondolatokat az angyalkákkal együtt. :)
Persze angyalkák nélkül sokkal nehezebben, de felértem, és itt is eltöltöttem úgy 20 percet. Rendbe raktam a ruházatomat, közben meglátogattam a WC-t is. Ittam egy forralt bort és vettem egy kólát is, mert éppen elfogyott a 1,5 l tea is.
Innen már könnyû volt az út, a piroson lerobogtam Királyrétre a Turista Szállóban lévõ célig. (Egy kis segítséggel, mert minden szálló jellegû épületbe benéztem, csak éppen oda nem. :) )
Végül olyan 15,5 óra alatt végeztem, nem sikerült az eredeti szintidõn (15 óra) belül beérnem. De egyáltalán nem bánom, nehéz terep volt. A módosított 18 órán pedig bõven belül voltam. :) Nagyon szép oklevelet adtak, a kitûzõn viszont alig lehet kivenni ugyanezt az éjszakai képet. :(:)
A túra után a büfében kaptunk virslit meleg étel gyanánt. Itt találkoztam a már a túrán is megismert egyik túratárssal. Éppen indult vissza kocsival Pestre, volt még helye, engem is elhozott. Ezúton is köszönöm neki. :)
Nehéz, de szép túra volt. :)) És nagy köszönet a rendezõknek/szervezõknek, akiknek talán még nehezebb volt ebben az idõben kiszolgálni minket, mint nekünk lejárni a távot. :)
|
| | | | |
| |
|
NaHáT 48 2009.09.27.
Eredetileg a leghosszabb távon szerettem volna indulni, de mivel a múlt héten nem tudtam kirándulni a kutyákkal, így nem volt szívem megint itthon hagyni õket ebben a szép idõben. Márpedig 50 km-es túránál hosszabbra nem viszem õket.
Szombaton 5 órakor keltem, hogy kezdéskor elindulhassak a rajtból. Ennek ellenére elment az idõ, "hála" annak, hogy este nem készítettem össze a cuccomat. :( Így csak fél 7-kor tudtam indulni a kutyákkal, de 1 óra alatt odaértem Nagymarosra, és 7 óra 40-kor rajtolhattam is. Tekintettel a koromra, csak 500 Ft nevezési díjat kellett fizetnem 800 Ft helyett. :)
(Vittem magamnak 3 liter vizet, a kutyáknak szintén 3 litert...és mint menet közben kiderült, még ez is kevés volt! Szerencsére útközben volt mûködõ nyomóskút, így tudtam inni, itatni illetve feltölteni a kiürült palackokat.)
Rögtön jó kis emelkedõvel kezdtünk, a Szt. Mihály-hegy nyerge volt az elsõ ellenõrzõ pont. 3,1 km-en 348 m volt a szintkülönbség.
Innen Zebegénybe mentünk, a Trianon emlékmûhöz. Gondolkodtam geoláda ügyben, de aztán letettem róla, úgyis multi van itt, nem tudtam volna minden pontját összeszedni.
A következõ állomás Törökmezõ (halastó) volt, itt elõtte elkavartam egy kicsit, mentem az elõttem menõ után. :( Oda-vissza plusz 1 km volt. De nem baj, nagyon szép idõ volt. :) A pont elõtt összeszedtem a ládát, a pontban pedig terülj asztalkám várt: forró tea, zsíros hagymás kenyér amennyit csak akartál. Akartam...:))
A Kis-Hanta patak (itt kaptunk egy Balaton szeletet), majd Kóspallag következett. Itt megint elkavartam, mentem a 35 km-esek útvonalán ki a faluból, holott nekünk másik irányban kellett volna menni. Ez nekem plusz 3 km-be került...de nem baj, nagyon szép idõ volt. :))
Ráadásul megint nem figyeltem az evésemre. Sosem tanulom meg? :((( Hiába ettem Török mezõn, már kezdtem éhes lenni, de nem akartam megállni...pedig éreztem, hogy megy el az erõm. Aztán Érsek tisztás elõtt az erdõben mégis megálltam, én is ettem, a kutyákat is megetettem, aztán mentünk a ponthoz. De kellett egy óra, amíg ismét helyrejöttem. :(
Érsek tisztáson a múlt heti túravezetõnk volt a pontõr. :)) Megismertük egymást, váltottunk pár szót aztán mentem Sós-hegyen keresztül a Kopasz-hegyre. Jó kis emelkedõk voltak ezek is. :) Itt megkerestem a ládát, de jó negyed órát biztosan kerestem. :( Írták mások is, hogy nagyon pontatlan a koordináta, én is egészen máshol találtam meg a ládát. De végül meglett, és mentem tovább Márianosztrára. Itt a pont után tettem egy kis kitérõt a kápolnához, és leolvastam a virtuálissá vált láda jelszavát...aznapi 3., egyben utolsó ládámat szerezve meg ezzel. :)
Innen Kóspallagot érintve visszamentünk Törökmezõre, ahol ismét dõzsölhettünk volna....de már csak a kutyákat etettem meg. :) Innen pedig vissza a célba, ahol ismét teljes ellátásban volt részünk. :))
Éppen 11 óra alatt értem célba, ami - ha figyelembe veszem a kavarásaimat és a ládázást is - nem is rossz idõ.
A célban szabadkoztak a rendezõk, hogy elkavarták a kitûzõket, majd postán megküldik. Elõfordul...sose érjen nagyobb baj. :)
Valami lehetett ebben a túrában, ekkora távon ilyen szintkülönbséggel nem szoktam ennyire elfáradni. Még a bal térdemben is éreztem egy pontszerû fájást...szerencsére másnap már nem. Nagyon köves utakon jártunk, sokat....én erre gyanakszom.
Összességében egy nagyon jól szervezett, bõséges ellátású túra volt, kedves és készséges pontõrökkel. Az idõjárás sem hagyott semmi kívánnivalót maga után, úgyhogy igazán kellemes napot tudhattam magam mögött. Köszönet érte a szervezõknek! :))
Csak ajánlani tudom ezt a túrát mindenkinek. :) |
| | | | |
|
