Mivel délután 4-ig lehetett indulni, a Horthy után adta magát még egy levezetõ kirándulás. Nagybörzsönybe hárman érkezünk, a nosztrai sporttársat nem tudjuk még egy körre rábeszélni, ami kicsit érthetõ, hiszen õ már éjfél óta talpalt, gyalog ment Nosztráról Hontra nevezni, majd a túra és utána N.börzsöny-Nosztra. Önszorgalomból jeles!
A 2. számú karikát választjuk, ami a Hegyes-hegy orom és Rustok-hegy meghódítását tartalmazza.Mindkét irányból teljesíteni lehet, mi azt választjuk, hogy egybõl nekimegyünk a Hegyes-hegynek. A kisvasút végállomása felé indulnuk, ahol megörülünk a kinti, nomád, de használható WC lehetõségének. Igen ám, de egy sikló tekeregve fonta körbe az ülõkét..néztünk egyet : ))
Innen a Kereszt-völgy elejéig megyünk, ahonnan a S3-ön kell felmenni a Hegyes-hegy orom csúcsára. Ezen a jelzésen még nem jártam, az 1,3 km/302 malapján rosszabbnak gondoltam, de egy kellemes szögû, szûk ösvényen kanyarogva vezetett fel. A csúcson a kód mellé megjegyeztük a választ a Börzsöny csúcsaira is. Vagdalthúsnak ez az egy csúcs hiányzott 3 éve, most végre meglett neki.Leereszkedünk a Vasedényhez, ahol „élõ” pont van. Töltök a hideg forrásvízbõl, úgyis megmelegedett már a délelõtti, ami ráadásul szénsavas is volt. Szerintem a meleg szénsavas lötyinél csak a meleg sör lehet rosszabb.
Csendben haladtunk tovább a K4-en, így volt szerencsénk látni egészen közelrõl egy hollót. Ez is mutatta, majd az õzek késõbb, hogy rég járt elõttünk ember errefelé. A Rustok-hegy tetején újabb felírandó kód mellett a Börzsöny várai egy pontját és egy geoládát is találunk. A kilátás pedig pazar!
Innen végig lejt a Bogár kertig, aholpróbáljuk észrevenni az itinerben jelzett 1 méter emelkedõt. Nagybörzsönybe a KP-on érünk be. A patak nagyon kiszáradt, alig ismerünk rá. A csipkefaragó bácsi invitál még útközben a kiállítására, de tavaly nyáron már megnéztük, nagyon szépek az áttört mintás faragásai! A Lek-Vár-Lak elõtt célbaérünk, a sárgabarackos lekvárral megkent kenyerek mellett.. Szötske látva a lelkesedésünket a savanyúkáposztás kenyér iránt, még egy kiló kenyeret és egy doboz káposztát is ad nekünk. Köszönjük még egyszer, igen jó volt a kemencei estén a bikavér mellé..=)
4 börzsönyi túra is volt szombaton, mégis meglepõdtünk, mikor 66-67.-ként indulhattunk, sajnáljuk, hogy csak ennyi résztvevõ volt. Pedig ilyen ötletes, szabad táv /irány választékú túra több indulót érdemelne! A Lek-Vár-Lak aprócska cicája pedig hatalmasat nõtt, de még mindig simizhetõ :)
Csak 2 levelet terveztünk, így kényelmesen, 11-kor rajtoltunk. A 3. és a 4. levelet tûztük ki célul, azaz a két könnyebbet - nem lévén helyismeretünk, és mivel most már korán sötétedik, nem szerettünk volna elkavarodni. Nekivágtunk tehát a 3. levélnek, Kis-irtás-puszta felé indultunk, mert errõl jobb a szinteloszlás: a másik irányból menve rögtön az elején egyben letudnánk az összes szintet, errõl több kisebb kaptató formájában kellett megbirkóznunk vele. Kényelmes 4-es tempóban haladva 2-re értünk célba, fél óra ebédszünet után nekivágtunk a 4. levélnek. Ezt a Kis-Koppány felõl kezdtük, mert a szervezõk felhívták a figyelmünket arra, hogy így a túra vége - amelyet már bizonyára sötétben kell majd megtennünk - egy betonúton fog érni minket. Erre mentünk tehát; inkább világosban kavarogjunk a susnyásban, sötétben meg jobb a beton, ahol már nemigen lehet eltévedni.
Ahogy mi azt elképzeltük!
Elindultunk szépen fél 3 körül a mûemléktemplom felé, leírtuk a kódot (nem jöttünk rá egybõl, melyik információs tábla 2. szavát kérdezik, sõt elõször a másik templomhoz mentünk, így a falu összes temploma összes ismertetõ táblájának a 2. szavát begyûjtöttük), majd a halastó mellett elhaladva felkaptattunk a piroson a Kis-Koppányra. Örültünk magunknak, hogy ilyen jól jövünk, olyannyira, hogy egyszer csak egy útvillába értünk, ahol eltûnt a piros. Hárman háromfelé váltunk, megkeresendõ. Egyikünk meg is találta a kék keresztet, én meg egy áthúzott pirosat, amirõl azt hittük, hogy az a régi piros, de jobb híján végül erre folytattuk utunkat, mondván, hogy ez is a Koppány-nyereghez visz, legfeljebb némi kerülõvel. Ez utóbb jó döntésnek bizonyult, egy idõ után ugyanis a pirosak már nem voltak áthúzva (valaki biztos csak szórakozott... jó tréfa), így kiderült, hogy az új piroson vagyunk. Rövidesen el is értük a Koppány-nyerget.
A kihelyezett útjelzõ táblát követve folytattuk utunkat a kéken, amelyen a célig kellett (volna) haladnunk. Már erõsen szürkült, az út azonban széles volt és jól járható, nyargaltunk hát rajta lelkesen. Mindaddig, amígy gyanút nem fogtunk, hogy elég régóta nem láttunk már kéket. Ekkorra már teljesen ránk sötétedett; nem volt más hátra, mint visszamenni a legutóbbi kékig.
Ez jó messze volt...
Sokat eljöttünk a helyes úttól, idõ közben töksötét lett, és egyik útitársunknál nem volt lámpa. Helyzetünk kezdett válságosra fordulni, amikor is összefutottunk két szembe jövõ túratárssal, mint utóbb kiderült, pontosan ott, ahol benéztünk egy letérést balra, vagyis ahol elmentünk rossz felé. Hatalmas kõ esett le a szívünkrõl, miközben a legjobbkor a legjobb helyen felbukkant túratársak nyomában becsörtettünk a bozótban meredeken lejtõ ösvényre.
Innentõl már sínen voltunk, bár mi még csak reménykedni mertünk ebben... egy idõ után kibukkantunk a csalitosból a beígért mûútra, amelyen lelkesen folytattuk utunkat balra. Mentünk, mendegéltünk, a mûút egy idõ után földúttá avanzsált, amely széles és eltéveszthetetlen volt ugyan, viszont a talaj hepehupás és lámpánk fényének halovány voltából eredõen minden harmadik lépésnél a nyakunkat törtük rajta. Már alig volt ép csontunk, mire elértük végre Nagybörzsönyt. Az elkavarásokkal jó sok idõt vesztettünk, hiába a jó tempó, bõ 10 percünk maradt a célba érésre a busz indulásáig. A busz pedig óránként jár, úgyhogy igen jó lenne elérni...
Õrült rohanás a célig, nyeremények szélsebes átvétele, pont el is értük volna a buszt, a célban viszont közölték, hogy a menetrend rossz, és a busz épp ebben a percben indul (a menetrend szerint óra 22-kor, így pont elértük volna, most az derült ki, hogy valójában 15-kor). Õrülten kirohantunk a megállóba, hátha késik - persze most az egyszer nem késett. Rövid hezitálás után nem csonkítottuk meg a szervezõbizottság azon tagját, aki elírta a menetrendet, inkább konstatáltuk, hogy így egy szûk óránk van a következõ buszig.
Addig legalább ettünk. Volt többféle finom házilekvár a helyi lekvármanufaktúrából, és ugyaninnét szörpök is. Bár az utóbbiak nekem picit túl édesek voltak.
Az oklevél szép és igényes, a kitûzõ nem rossz, az útleírás követhetõ, a szervezõk a buszmenetrend elírását leszámítva jó fejek. A táj szép, az utak jól járhatóak, bár dér volt, csak egy pár helyen csúszott a talaj, és ott sem vészesen. Kellemes kis túra volt, megérte eljönni.
Megszokott hármas csapatunk 8 környékén rajtolt Nagybörzsönyben. Csabi 2 levelet akart futni (volt neki a héten már egy komoly futása), Juci még bizonytalan volt (a lába nem volt teljesen százas), én a kondimmal való elégedetlenség okán nem terveztem semmit.
Csabival az elsõ 2 levelet abszolváltam végül, majd egyedül még nekivágtam a negyediknek, Jucus is kettõt futott. Csabi személyében kemény hajcsárra tettem szert, kis lazsálás és máris hallgathattam a szigorú vezényszavakat. Igaza volt, erõfeszítés nélkül nincs fejlõdés. Végül is meglett a hatása, ha nyögve is, de az emelkedõk kb 90%-át megkocogtam, erre még nem volt eddig példa.
Változatos és izgalmas túra volt, hiszen az elõzõ napi esõ okán a patakban többször is cipõt mostunk, volt fincsi locsi-pocsi, kicsit saras és teljesen kellemes állagú földút is, többnyire azért jól járható szakaszokon haladtunk. A köd belepte a hegyeket, távolról titokzatos és szép látvány volt, ahogy felhõbe burkolóztak a csúcsok. Az erdõs részek meseszépek voltak, hiába, a Börzsönyben nem lehet csalódni. Csalán, na jó, az is akadt itt-ott, de azt besoroljuk az ingyenes prevenciós egészségügyi szolgáltatások közé.
Azt kell mondjam, hogy teljesen hibátlan szervezésû túra volt, s bár elsõ rendezés, minden tökéletesen klappolt. A választás lehetõsége nagyon jó ötlet, azt az itinert kaptuk meg, amelyik levelet futottuk, a leírás teljesen követhetõ volt és az elsõ apró baki után, ami a mi hibánk volt, nem is tévesztettünk irányt. Az útvonal tetszetõs, az ellátásról csak superlativusokban lehet nyilatkozni. Azok a nem mindennapi házi lekvárok (pl. karamellás körte) és szörpök…. Felejthetetlen!
Csak köszönet és dicséret illeti a rendezõket, pontõröket, nagyszerû túrát hoztak össze és remélhetõleg jövõre még többen elmennek majd rá, szívbõl ajánlom mindenkinek.
Ezt a túrát már igazán vártam. Egyrészt azért mert tetszett a kiírása, másrészt pedig azért, mert a "nyári szünet" után ezzel a túrával indul az évvégéig tartó újabb túrázós szezon. Ugyanakkor egy kis kiváncsisággal vegyes félelem is volt bennem, hiszen az utoljára június 27-én a Buda határán 50-es túrán voltam. Azóta csak punnyadtam és semmi edzés jellegût nem csináltam. Két héttel ezelõtt a Budai Tájakon 30-as távjai is alaposan megdolgoztatott, de annyi még pont jól esett.
A hét vége felé közeledve elkezdtem fejben összerakni a túra logisztikáját, de nem nagyon tetszett. Ahhoz hogy a 4 levél teljesítése esetén elérjem az utolsó 19:00-ás buszt reggel 7 körül illet volna elindulni. Ez hajnali fél négyes kelést jelentene. Nem igazán tetszett a dolog. Egy ötlettõl vezérelve elkezdtem nézelõdni a netes fórumok között, és az egyik topikban meg is találtam amit kerestem....
ZE kolléga sietett a megmentésemre azzal, hogy meghirdette a kocsis fuvar lehetõségét nagybörzsönybe, reggeli 7-es érkezéssel. Egy gyors mail, és telefonváltás után már le is szerveztük az utat. Szombat reggel 5:30 után pár perccel találkoztunk a 173-as busz végállomásának és nekivágtunk a bõ 1 órás útnak. Az út kellemes beszélgetéssel telt, és megfigyeltük a közeli dombokat, hegyeket várható idõjárási és terepviszonyi szempontból. Sajnos kb tszf. 300 méter magasságban minden eltûnt a felhõben.
Végül megérkeztünk Nagybörzsönybe a Plébánia épületéhez. A rendezõk már ott voltak és néhány szintén korán ébredõ túratárs is. A gyors nevezést követõen egy kis szöszmötölés után 7:10-kor vágtam neki az elsõ levélnek 4-es rajtszámmal. Egyszerû stratégiát követtem vagyis a négy levelet szépen sorban fogom bejárni, mert ahogy fárad az ember úgy jönnek majd egyre könyebb körök. Az elsõ levél úgy sikerült hogy a magyar hegy felõl vágtam neki. Útközben egy 2 túratárssal egészültem ki, egy fiatalos hölgy és egy gyorsléptû srác személyében. Hárman vágtunk neki a komoly emelkedõnek. Én vezettem a kis menetoszlopunkat, aminek köszönhetõen az összes pókhálót összeszedtem, és 10 méter alatt eláztam a levelekrõl rám pergõ, csapódó víztõl, illetve attól, hogy a felhõben ami körülvett minkett 30-40 méter volt a látótávolság és a pára rajtunk alakult át vízcsepekké. Gyors tempóban fogyasztottuk a hegyet, remélve, hogy ami ilyen szép meredek az nem lehet túl hosszú. Nem lett igazam, mert a hegy elég hosszúnak bizonyult. Útközben sajnos szét is szakadt ki társaságunk. A srác ellépett elõre én egy kicsit lemaradtam míg csoportunk nõi tagja egy kis pihenõt rendelt el magának, mert túl gyorsnak itélte meg a mi tempónkat. Így sajnos szétváltunk és ki-ki a saját belsõ ütemérzékére hallgatva ment tovább. Kicsit hiányérzetem volt az idõjárás miatt, mert eddig a Börzsöny nekem a mesésen szép tájairól volt ismert, és most hiányoltam a kilátást, mindenhol csak a tejföl szerû szürkés fehér felhõbe veszett az ember tekintete. Cserébe viszont látam egy vaddisznót, ami amikor észrevett elszelelt embermentes övezetekbe. A terep a hegy tetejéig egészen tûrhetõ volt. 2 patakátkelésen túl a vizes fû és avar áztatta a túrabakancsot. Sár az egyenlõre csak elvétve volt, és nem is az a cuppogós féle hanem inkább a csúszkálós féle. Ez a vártól lefelé zavart leginkább, mert itt egy 300 méteres szakaszon elég meredeken kell leereszkedni a várnyeregbe, ahol az elsõ pont volt és megkaptuk az elsõ pecsétet. Itt találkoztam szembe az elsõ emberekkel akik a völgy felõl támadták a hegyet. Továbbindulva a P+ jelzésen ereszkedtem lefelé. Ezen a szakaszon a jelzések melett szalagozás is segített, bár elég egyértelmû volt az útvonal, de cserébe a sár mennyisége is megnõtt. A K- leágazása elõtt még felírtam egy kódot a megfelelõ helyre és ereszkedtem tovább. Közben magam átkoztam, mert errõl az oldalról a hegy kimondottan baráti arcát mutatta és sokkal jobb lett volna itt feljönni. Legalábbis nekem biztos. De már mindegy. Inkább engedtem a gravitációnak, és nyújtottam a lépteimet, és a kék majd a becsatlakozó piros jelzésen visszasétáltam a rajt/cél helyszínére. Útközben persze újra elkaptam 2 patakátkelést. 3 óra alatt teljesítettem a leghoszabb és legnehezebb levelet. Picivel 5-ös átlag felett. Mire visszaértem a plébániához, addigra már terülj terülj asztalkám fogadott.
Az ellátás megérdemel egy külön bekezdést :) Volt vajas és zsíros kenyér, hagyma, kovászos uborka, a vajas kenyérhez pedig a helyi LEKVÁR-LAKból beszerzett lekvárokat lehetett fogyasztani. Italként pedig szintén a LEKVÁR-LAKból szerzett szörpöket ihattunk. A fogyasztás korlátlan mennyisége mellett meg kell említeni azt is, hogy így minden levél végén tudott az ember frissíteni, vagyis egy 54 km-es túrán volt 4 etetõ / itatópont. Illetve a ásodik levél közepén még dunakavicsot is kaptunk bónuszként. Amit viszont mindenképpen ki lehet és ki kell emelni, az a lekvárok minõsége és ízvilága volt. Valódi gyümölcsökbõl, igazi házi lekvár. Karamellás körte, pálinkás barack, rumos dió és sok egyéb íz közül lehetett választani. A szolgáltatás tényleg megérdemli az *****-os kategóriát.
A második levél útvonalleírását már elõre tanulmányoztam, és most direkt döntöttem úgy, hogy a meredekebb oldalt választom. 1300 méter alatt bõ 300 méter szintemelkedés volt, másnéven hegyes orom. A S-jelzésen hagytuk el a falut és elõbb aszfalton, majd egy köves mederben emelkedtünk a S- és Sháromszög keresztezõdéséig. Én itt nekivágtam a hegyes oromnak. Komótosan lépkedtem és fogysztottam a távot és a szintet is. A pulzusom a képzeletbeli skálán amúgy is a piros kategóriában volt, de erre még rátett egy lapáttal amikor mellettem lévõ fáról a fejem melletti ágról elkezdett felszállni egy sas. Még jó hogy a kis és nagy dolgaimat is elintéztem a plébánián, mert különben tutira elönt a barna :))) aztán a madárral együtt jót nevettünk azon, hogy így megijesztettük egymást. Innentõl már-már eseménytelen utam volt a kulcsosházig, ahol megkaptam a pecsétemet, elfogyasztottam két marék dunakavicsot... hiába ez az egyik kedvencem. Majd egy saras rész követõen elhullámvasutaztam Rustok hegyig, ahol felírtam az újabb kódot. Innentõl megint már csak lefelé kellett menni, és újfent csak enyhe lejtõk voltak amin tudtam nyújtani a lépteimet, amire szükségem is volt, hiszen a hegyes orom megmászása eléggé lassan ment és a 6-os átlagot hozni kéne. A siatésnek meg is lett az eredménye. Visszaérve a P-jelzés aljába sikerült majdnem elesnem, de egy kis akrobatikus balett után csak a kezem merült el a sárban. 10 perccel késõbb ezt is lemostam a plébániánál, és újra megdézsmáltam a finom kajákat.
A harmadik levél már egészen könnyûnek tûnt, de ez is volt a terv, hiszen 28-29 kilóméterrel már én is fáradtabb voltam. Most az eredeti irányt választottam, és nem a "visszafelét". Ez azt jelentette, hogy hosszan elnyújtottan teljesítettem a szintemelkedés nagyrészét. Újra a S- jelzésen indultam el, de most nem tértem le a háromszögnél, hanem egészen Kisirtáspusztáig követtem. Itt felírtam a 3. kódot is, majd S+ jelzésen folytattam utamat. Kicsit tovább is mint kellett volna. Az út itt már nagyobbrészt sárból állt, vagy annak kerülgetésébõl. Ennek az volt a jó oldala, hogy pár szát méter után észrevettem, hogy teljesen eltûntek a lábnyomok elõlem... Egy gyors pillantás a papírra, és rájöttem a hibámra. A S+-rõl át kellett volna térni a P+-re. Hátra arc, és utána már a helyes jelzésen kapaszkodtam fel Nagyirtáspusztára. Itt megkaptam a szokásos pecsétet, és indultam tovább. Két kisebb emelkeõ volt hátra, amiket gyorsan megmásztam, igaz mind a kettõn csúszkáltam rendesen. Mostanra már elég sokan elmentek elõttem egyik vagy másik irányba, így alaposan feldagasztották a terepet. Azért sikeresen leereszkedtem egészen nagybörzsöny határáig. Itt az utolsó kihívás az volt, hogy a S+-rõl visszatérjünk a S-ra. A talaj itt is fel volt már dagasztva, és egy kb 20 méteres meredek segreülõs lejtõ állta a turázók útját. A nyomok arról árulkodtak, hogy elõttem valaki páros lábbal lecsúszott 5-6 métert.... én erre nem akartam vállalkozni, ezért kicsit kerültem, kicsit megtépkedtem a fák alsó ágait, és sikerült segreülés nélkül lejutnom, majd besétálni a plébániára. Újra kaja pia, egy kis pihenés, majd gondolkodás, hogy ilyen idõben, ilyen terepviszonyok mellett kell e nekem a 4. levél. Ugyanis kezdett kétségessé vállni hogy elérem e az utolsó buszt....
Pihenés közben egy kis kérdezõsködés, egy kis gyõzködés, és úgy döntöttem, hogy nekivágok a 4. levélnek is. Ez volt a legkönnyebb, már ami a szintemelkedést illeti. Most a kéken indultunk neki de nem jobbra mint eddig, hanem balra. Egy kis aszfaltos rész emelkedõkkel a faluban, majd egy földutas átkötõrész után újra aszfalt út következett immár egy völgy mentén. Lefelé már egész szép kilátás nyílt a völgyre, igaz nem voltam túl magasan. Felfelé még mindig a felhõ volt az úr. Az aszfaltot hosszú kilómétereken keresztül követtük. Útközben szembe találkoztam pár emberrel, akikkel kölcsönösen bíztattuk egymást, majd egy újabb vaddisznóba botlottam. Ez sokkal megtermettebnek tûnt mint a regggeli, és sokkal közelebb is volt. De ez is eliszkolt lefelé a völgybe. Újabb eseménytelen szakasz következet, amit csak az rázott fel egy kicsit, amikor elértem a letéréshez, és fel kellett mászni a K+ csatlakozásáig. Pár száz méter után elértem a ponthoz, ahol megkaptam az utolsó pecsétemet. Egy kis hullámvasutazás után megint csak lefelé kellett menni. hol sárban, hol köves úton. Aztán a horgásztóhoz közeledve egy mezõt is útba ejtettünk. A táj harmóniája feltöltötte az embert is energiával, így a tó utáni kis emelkedõt már meg sem éreztem. A piros jelzésrõs még egy kicsit le kellett térni egy XIII. századi templomhoz, ahol egy kérdés megválaszolása volt az ellenörzõ pont, majd hátra arc és az aszfaltúton lecsattogtam a plébániára. 18:45-kor értem negyedszer és utoljára célba. Gratulációk és relikviák átvétele után ha rohanok még elértem volna az utolsó buszt, de már nem volt kedvem rohanni. És két segítséget is kaptam, az egyik egy szobig tartó fuvar, a másik egy pestig tartó fuvar formájában. Utóbbit választottam, és befoglaltam egy szimpatikus széket, amin kipihenhettem a hosszú nap fáradalmait.
Egy igazán kellemes túrával, lettem gazdagabb, és az idõjárás ellenére is jól éreztem magam. Köszönet a rendezõknek a kiváló rendezésért, az odaadó munkájukért, és a lehetõségért. Remélem, hogy még sok ilyen remek túrát fognak rendezni.
És végül de nem utolsó sorban sok sok sok sok sok köszönet illeti ZE kollégát a reggli fuvarért, és Juhász Andrást az esti fuvarért. Mind a kettõjüknek hálás vagyok a segítségükért, és remélem, hogy egyszer majd méltó módon meg tudom hálálni.
A Börzsöny tényleg nem viccel, avagy kb. 55km, jó sok és hosszú emelkedõvel...
Hajnalban nem túl jól ébredek, érzem, hogy a tegnapi kajákból valamit nem lett volna szabad megenni... No mindegy, reméljük a legjobbakat. Ötre mégiscsak összeszedtem magam, és elindultam... Szötske, ahogy megbeszéltük, 5:10-kor hív, hogy merre járok, mondom neki, hogy most ülök be a kocsiba, bocs a késésért...
Újpest központnál veszem fel Lupinnal õket, aztán irány Nagybörzsöny. Az M2-n picit tovább megyünk, mint kéne, de aztán 7 körül így is a célnál vagyunk.
Négy levél, azaz négy kör, oda-vissza be kell járni, úgyhogy kétfelé válik a csapat, GPS-t izzítunk, aztán nekivágunk. Elsõként a Nagybörzsöny - Koppány-nyereg - Róth-erdõ - Nagybörzsöny "levelet" (kiírás szerinti 4. levél) tudjuk le: Lupin indul visszafelé, Szötskével ketten a kiírás szerinti irányt választjuk. Sár az van, nem is kevés, de azért lehet haladni. A jelzések jól követhetõk, egy bedõlt fa lombját kell alaposan megritkítani az egyébként kellemesen laza, bemelegítõ jellegû útvonalon.
A horgásztó elõtt az áteresz tetején folyik át a patak, de egészen sekély, a kiálló köveken simán átjárható. Visszaérve a faluba a trafót tartó betonoszlopon lévõ P- jelzéstõl eltérve balra, a régi jelzésen megyünk a Szent István templomig - nem csak a pont miatt érdemes ezt a kunkort beletenni a túrába, a templom nagyon szép.
Második körre Lupinnal megyek: Nagybörzsöny - Magyar-hegy - Salgóvár - Vár-nyereg - Bányapuszta - Magyar-völgy - Nagybörzsöny az útvonal, azaz a kiírás szerinti 1. levél visszafelé.
Azért, hogy ne legyen sok az ismétlés, a falu szélétõl a fonódó K-P- helyett az aszfalton vezet az útvonal, aztán egy gázló után balra fölfelé. Magyar hegy. A szintmetszeten is látszott, hogy nem vicc ez a szakasz, de a valóság még erre is rátesz egy lapáttal: hosszú, egyenletes emelkedõn kaptatunk fölfelé... Aztán még tovább... Szerencsére a térdem jól bírja - lefelé biztos, hogy nem vállalnám. Elérjük a Salgóvárat, innentõl (szinte) csak lefelé kell menni... Azért a P+ megérdemel egy pici szalagozást - idáig még nem jutottak el a felújítással. A szalagozni való szakaszt jegyezzük, aztán megyünk lefelé. A K- sem várat sokat magára - hol van már az akkori kerítés, meg Bányapusztánál a dzsindzsás, aminél a Tátralátón nem találtam a K- letérését... Az útvonal lefelé kényelmes, egy gázló, néhány patakátkelés, balra tartunk, picit emelkedve, majd jobbra a fák közt meglátjuk a P- balos betérése elõtti gázlót is - szóval közeledünk :-)
Balról érkezik a K4 - itt még fogunk ma járni- aztán jön a Tátralátón ellenkezõ irányban benézett letérés - most sokkal jobb a helyzet, de azért ide is elõjegyzünk egy-két szalagot... A Lek-vár-lak elõtti kínálatot megszemléljük, de nem állunk meg vásárolni, hiszen két levél még hátra van, bár a nehezén már túl vagyunk.
A harmadik elõtt kajálok egy keveset, mert a reggeli "problémák" miatt a reggeli úgy mindenestõl kimaradt, és nagyon kezd lemerülni a duracel...
Harmadiknak a Nagybörzsöny - Hegyes-hegy-orom - Vasedény kulcsosház - Rustok-hegy - Nagybörzsöny kör következik (kiírás szerinti 2. kör visszafelé)
A Magyar-hegy emelkedõje hosszú volt, a Hegyes-hegy orom emelkedõje is hosszú, ráadásul meredek is - aztán lefelé sem sokkal kényelmesebb :-) A Vasedény kulcsosházhoz balra lefelé vezetõ jelzést egy hosszú farakás zárja el, úgyhogy picit kerülni kell. Lent megállunk, Szötske palackot tölt (és nem zárja el a csapot :-)) majd jön a K4, sár itt is van, de nagyjából megúszható komolyabb sároskodás nélkül. A Rustok-hegyre fölkapaszkodunk az új K3 jelzést követve, majd egy erdei úton haladva érünk vissza a K4-re, amin némi ereszkedést követõen elérjük a ma már látott fonódó K-P- utat, amin balra, a falu felé fordulva érkezünk vissza.
A végére a kiírásban 3.-ként szereplõ levél, azaz a Nagybörzsöny - Kisirtáspuszta - Nagyirtáspuszta - Hosszú-bérc - Nagybörzsöny kör maradt, mintegy levezetésként :)
Szötskével, kiírás szerinti irányba indulunk, a korábban már látott S- jelzésen. Kisirtáspuszta, majd elkezdünk fölfelé gyalogolni... Csak hogy ne felejtsük el, milyen az igazi börzsönyi emelkedõ :-)) Nagyirtáspuszta után S+, majd amikor ismét találkozunk az aszfaltúttal, ismerõsnek tûnik a túloldalon a hosszú asztal - no igen, a Tátralátón erre mentünk vissza Nagybörzsönybe... Még két bucka, majd lejtõ, némi irtással, aminek áldozatul esett a jelzés is itt-ott :-( A falu szélén az ösvény utolsó méterei meredeken levágva érnek be egy kis utcába, ahonnan már csak párszáz métert sétálunk az autóig.
A Börzsöny ma sem viccelt, kemény emelkedõkkel, szép tájakkal, erdõkkel örvendeztetett meg minket, remélem, hogy augusztus 7-én, a túra napján minél többen neki fognak vágni legalább két levél teljesítésének.