Nagybörzsönyi Négylevelû
Ezt a túrát már igazán vártam. Egyrészt azért mert tetszett a kiírása, másrészt pedig azért, mert a "nyári szünet" után ezzel a túrával indul az évvégéig tartó újabb túrázós szezon.  Ugyanakkor egy kis kiváncsisággal vegyes félelem is volt bennem, hiszen az utoljára június 27-én a Buda határán 50-es túrán voltam. Azóta csak punnyadtam és semmi edzés jellegût nem csináltam. Két héttel ezelõtt a Budai Tájakon 30-as távjai is alaposan megdolgoztatott, de annyi még pont jól esett.
A hét vége felé közeledve elkezdtem fejben összerakni a túra logisztikáját, de nem nagyon tetszett. Ahhoz hogy a 4 levél teljesítése esetén elérjem az utolsó 19:00-ás buszt reggel 7 körül illet volna elindulni. Ez hajnali fél négyes kelést jelentene. Nem igazán tetszett a dolog. Egy ötlettõl vezérelve elkezdtem nézelõdni a netes fórumok között, és az egyik topikban meg is találtam amit kerestem....
ZE kolléga sietett a megmentésemre azzal, hogy meghirdette a kocsis fuvar lehetõségét nagybörzsönybe, reggeli 7-es érkezéssel. Egy gyors mail, és telefonváltás után már le is szerveztük az utat. Szombat reggel 5:30 után pár perccel találkoztunk a 173-as busz végállomásának és nekivágtunk a bõ 1 órás útnak. Az út kellemes beszélgetéssel telt, és megfigyeltük a közeli dombokat, hegyeket várható idõjárási és terepviszonyi szempontból. Sajnos kb tszf. 300 méter magasságban minden eltûnt a felhõben.
Végül megérkeztünk Nagybörzsönybe a Plébánia épületéhez. A rendezõk már ott voltak és néhány szintén korán ébredõ túratárs is. A gyors nevezést követõen egy kis szöszmötölés után 7:10-kor vágtam neki az elsõ levélnek 4-es rajtszámmal. Egyszerû stratégiát követtem vagyis a négy levelet szépen sorban fogom bejárni, mert ahogy fárad az ember úgy jönnek majd egyre könyebb körök. Az elsõ levél úgy sikerült hogy a magyar hegy felõl vágtam neki. Útközben egy 2 túratárssal egészültem ki, egy fiatalos hölgy és egy gyorsléptû srác személyében. Hárman vágtunk neki a komoly emelkedõnek. Én vezettem a kis menetoszlopunkat, aminek köszönhetõen az összes pókhálót összeszedtem, és 10 méter alatt eláztam a levelekrõl rám pergõ, csapódó víztõl, illetve attól, hogy a felhõben ami körülvett minkett 30-40 méter volt a látótávolság és a pára rajtunk alakult át vízcsepekké. Gyors tempóban fogyasztottuk a hegyet, remélve, hogy ami ilyen szép meredek az nem lehet túl hosszú. Nem lett igazam, mert a hegy elég hosszúnak bizonyult. Útközben sajnos szét is szakadt ki társaságunk. A srác ellépett elõre én egy kicsit lemaradtam míg csoportunk nõi tagja egy kis pihenõt rendelt el magának, mert túl gyorsnak itélte meg a mi tempónkat. Így sajnos szétváltunk és ki-ki a saját belsõ ütemérzékére hallgatva ment tovább. Kicsit hiányérzetem volt az idõjárás miatt, mert eddig a Börzsöny nekem a mesésen szép tájairól volt ismert, és most hiányoltam a kilátást, mindenhol csak a tejföl szerû szürkés fehér felhõbe veszett az ember tekintete. Cserébe viszont látam egy vaddisznót, ami amikor észrevett elszelelt embermentes övezetekbe. A terep a hegy tetejéig egészen tûrhetõ volt. 2 patakátkelésen túl a vizes fû és avar áztatta a túrabakancsot. Sár az egyenlõre csak elvétve volt, és nem is az a cuppogós féle hanem inkább a csúszkálós féle. Ez a vártól lefelé zavart leginkább, mert itt egy 300 méteres szakaszon elég meredeken kell leereszkedni a várnyeregbe, ahol az elsõ pont volt és megkaptuk az elsõ pecsétet. Itt találkoztam szembe az elsõ emberekkel akik a völgy felõl támadták a hegyet. Továbbindulva a P+ jelzésen ereszkedtem lefelé. Ezen a szakaszon a jelzések melett szalagozás is segített, bár elég egyértelmû volt az útvonal, de cserébe a sár mennyisége is megnõtt. A K- leágazása elõtt még felírtam egy kódot a megfelelõ helyre és ereszkedtem tovább. Közben magam átkoztam, mert errõl az oldalról a hegy kimondottan baráti arcát mutatta és sokkal jobb lett volna itt feljönni. Legalábbis nekem biztos. De már mindegy. Inkább engedtem a gravitációnak, és nyújtottam a lépteimet, és a kék majd a becsatlakozó piros jelzésen visszasétáltam a rajt/cél helyszínére. Útközben persze újra elkaptam 2 patakátkelést. 3 óra alatt teljesítettem a leghoszabb és legnehezebb levelet. Picivel 5-ös átlag felett. Mire visszaértem a plébániához, addigra már terülj terülj asztalkám fogadott.
Az ellátás megérdemel egy külön bekezdést :) Volt vajas és zsíros kenyér, hagyma, kovászos uborka, a vajas kenyérhez pedig a helyi LEKVÁR-LAKból beszerzett lekvárokat lehetett fogyasztani. Italként pedig szintén a LEKVÁR-LAKból szerzett szörpöket ihattunk. A fogyasztás korlátlan mennyisége mellett meg kell említeni azt is, hogy így minden levél végén tudott az ember frissíteni, vagyis egy 54 km-es túrán volt 4 etetõ / itatópont. Illetve a ásodik levél közepén még dunakavicsot is kaptunk bónuszként. Amit viszont mindenképpen ki lehet és ki kell emelni, az a lekvárok minõsége és ízvilága volt. Valódi gyümölcsökbõl, igazi házi lekvár. Karamellás körte, pálinkás barack, rumos dió és sok egyéb íz közül lehetett választani. A szolgáltatás tényleg megérdemli az *****-os kategóriát.
A második levél útvonalleírását már elõre tanulmányoztam, és most direkt döntöttem úgy, hogy a meredekebb oldalt választom. 1300 méter alatt bõ 300 méter szintemelkedés volt, másnéven hegyes orom. A S-jelzésen hagytuk el a falut és elõbb aszfalton, majd egy köves mederben emelkedtünk a S- és Sháromszög keresztezõdéséig. Én itt nekivágtam a hegyes oromnak. Komótosan lépkedtem és fogysztottam a távot és a szintet is. A pulzusom a képzeletbeli skálán amúgy is a piros kategóriában volt, de erre még rátett egy lapáttal amikor mellettem lévõ fáról a fejem melletti ágról elkezdett felszállni egy sas. Még jó hogy a kis és nagy dolgaimat is elintéztem a plébánián, mert különben tutira elönt a barna :))) aztán a madárral együtt jót nevettünk azon, hogy így megijesztettük egymást. Innentõl már-már eseménytelen utam volt a kulcsosházig, ahol megkaptam a pecsétemet, elfogyasztottam két marék dunakavicsot... hiába ez az egyik kedvencem. Majd egy saras rész követõen elhullámvasutaztam Rustok hegyig, ahol felírtam az újabb kódot. Innentõl megint már csak lefelé kellett menni, és újfent csak enyhe lejtõk voltak amin tudtam nyújtani a lépteimet, amire szükségem is volt, hiszen a hegyes orom megmászása eléggé lassan ment és a 6-os átlagot hozni kéne. A siatésnek meg is lett az eredménye. Visszaérve a P-jelzés aljába sikerült majdnem elesnem, de egy kis akrobatikus balett után csak a kezem merült el a sárban. 10 perccel késõbb ezt is lemostam a plébániánál, és újra megdézsmáltam a finom kajákat.
A harmadik levél már egészen könnyûnek tûnt, de ez is volt a terv, hiszen 28-29 kilóméterrel már én is fáradtabb voltam. Most az eredeti irányt választottam, és nem a "visszafelét". Ez azt jelentette, hogy hosszan elnyújtottan teljesítettem a szintemelkedés nagyrészét. Újra a S- jelzésen indultam el, de most nem tértem le a háromszögnél, hanem egészen Kisirtáspusztáig követtem. Itt felírtam a 3. kódot is, majd S+ jelzésen folytattam utamat. Kicsit tovább is mint kellett volna. Az út itt már nagyobbrészt sárból állt, vagy annak kerülgetésébõl. Ennek az volt a jó oldala, hogy pár szát méter után észrevettem, hogy teljesen eltûntek a lábnyomok elõlem... Egy gyors pillantás a papírra, és rájöttem a hibámra. A S+-rõl át kellett volna térni a P+-re. Hátra arc, és utána már a helyes jelzésen kapaszkodtam fel Nagyirtáspusztára. Itt megkaptam a szokásos pecsétet, és indultam tovább. Két kisebb emelkeõ volt hátra, amiket gyorsan megmásztam, igaz mind a kettõn csúszkáltam rendesen. Mostanra már elég sokan elmentek elõttem egyik vagy másik irányba, így alaposan feldagasztották a terepet. Azért sikeresen leereszkedtem egészen nagybörzsöny határáig. Itt az utolsó kihívás az volt, hogy a S+-rõl visszatérjünk a S-ra. A talaj itt is fel volt már dagasztva, és egy kb 20 méteres meredek segreülõs lejtõ állta a turázók útját. A nyomok arról árulkodtak, hogy elõttem valaki páros lábbal lecsúszott 5-6 métert.... én erre nem akartam vállalkozni, ezért kicsit kerültem, kicsit megtépkedtem a fák alsó ágait, és sikerült segreülés nélkül lejutnom, majd besétálni a plébániára. Újra kaja pia, egy kis pihenés, majd gondolkodás, hogy ilyen idõben, ilyen terepviszonyok mellett kell e nekem a 4. levél. Ugyanis kezdett kétségessé vállni hogy elérem e az utolsó buszt....
Pihenés közben egy kis kérdezõsködés, egy kis gyõzködés, és úgy döntöttem, hogy nekivágok a 4. levélnek is. Ez volt a legkönnyebb, már ami a szintemelkedést illeti. Most a kéken indultunk neki de nem jobbra mint eddig, hanem balra. Egy kis aszfaltos rész emelkedõkkel a faluban, majd egy földutas átkötõrész után újra aszfalt út következett immár egy völgy mentén. Lefelé már egész szép kilátás nyílt a völgyre, igaz nem voltam túl magasan. Felfelé még mindig a felhõ volt az úr. Az aszfaltot hosszú kilómétereken keresztül követtük. Útközben szembe találkoztam pár emberrel, akikkel kölcsönösen bíztattuk egymást, majd egy újabb vaddisznóba botlottam. Ez sokkal megtermettebnek tûnt mint a regggeli, és sokkal közelebb is volt. De ez is eliszkolt lefelé a völgybe. Újabb eseménytelen szakasz következet, amit csak az rázott fel egy kicsit, amikor elértem a letéréshez, és fel kellett mászni a K+ csatlakozásáig. Pár száz méter után elértem a ponthoz, ahol megkaptam az utolsó pecsétemet. Egy kis hullámvasutazás után megint csak lefelé kellett menni. hol sárban, hol köves úton. Aztán a horgásztóhoz közeledve egy mezõt is útba ejtettünk. A táj harmóniája feltöltötte az embert is energiával, így a tó utáni kis emelkedõt már meg sem éreztem. A piros jelzésrõs még egy kicsit le kellett térni egy XIII. századi templomhoz, ahol egy kérdés megválaszolása volt az ellenörzõ pont, majd hátra arc és az aszfaltúton lecsattogtam a plébániára. 18:45-kor értem negyedszer és utoljára célba. Gratulációk és relikviák átvétele után ha rohanok még elértem volna az utolsó buszt, de már nem volt kedvem rohanni. És két segítséget is kaptam, az egyik egy szobig tartó fuvar, a másik egy pestig tartó fuvar formájában. Utóbbit választottam, és befoglaltam egy szimpatikus széket, amin kipihenhettem a hosszú nap fáradalmait.
Egy igazán kellemes túrával, lettem gazdagabb, és az idõjárás ellenére is jól éreztem magam. Köszönet a rendezõknek a kiváló rendezésért, az odaadó munkájukért, és a lehetõségért. Remélem, hogy még sok ilyen remek túrát fognak rendezni.
És végül de nem utolsó sorban sok sok sok sok sok köszönet illeti ZE kollégát a reggli fuvarért, és Juhász Andrást az esti fuvarért. Mind a kettõjüknek hálás vagyok a segítségükért, és remélem, hogy egyszer majd méltó módon meg tudom hálálni.
Mindenkinek további jó túrázást kívánok. |
