Túrabeszámolók

Fél nyolckor kerékpárra pattanok Rétságon, másfél óra múlva már Szobon is vagyok. A 40 km-es bemelegítés kicsit soknak tûnik, de kerékpározni jöttünk, nem? Mosolygunk egymásra a gyalogtúrás ismerõsökkel, õk most (kupa)kényszerbõl kerékpárra szálltak, én annak idején fordítva léptem, ráadásul a biciklizést sem hagytam abba. Szóval a vasútnál látjuk egymást utoljára, megyek a nagy mellényemmel elõre. Folyamatos motivációban égek, új és új sporttársak tûnnek fel a látóhatáron, akiket utol kell érnem. Ez idõvel egyre nehezebb feladattá válik. Letkésen érem be Béla bátyámat, de aztán a tésai úton leszakad. Majd Tésa felé (végre) egy õsz úr mellett is elmegyek, együtt állunk a pontnál. Aztán az éppen a ponthoz való megérkezésemkor induló után vetem magam, ugyanebben a fázisban érkezem a következõ pontra is, az ipolysági kanyarhoz. Itt még nem mentem át a határon (igazából nem is veszi észre az ember, hogy itt határ van, de ez a normális), nagyon jó volt. Mivel kamillás ajakírral kenegettem a számat, elszalasztottam a pillanatot az elõttem haladóra való felzárkózásról, az egyre jobban érezhetõ szembeszél miatt  ezt jól bebuktam. Viszont útközben átmentem az Ipolyon, éppen akkor, amikor gondolkozni kezdtem, hogy hol is lehet a folyó. Idõvel már máson gondolkoztam, például azon, hogy a következõ ponton megvárok valakit, mondjuk az õsz urat és vele megyek együtt, esetleg segítünk egymásnak. Százdon hosszan be lehetett látni a kanyart, többeket is láttam magam elõtt. Szetén végre volt egy igazi emelkedõ, ez nagyon tetszett, de Ipolyszakálloson megszületett fejemben az eretnek gondolat, vonattal megyek haza (illetve Vácra), mert erõsen fogytán volt az erõm. A Dunakanyarban felrakni a biciklit a vonatra, hát, borzasztó perspektíva. Ipolybélen leültem a padra, ettem két uborkát, nem lettem sokkal jobban, pihegtem, az elõttem lévõ elhúzott, már egyáltalán nem törõdtem az utolérésével, megérkezett az õsz úr, egy kicsit õ is kimerültnek tûnt, illetve egy fiatal pár országútival, végül arra jutottam, hogy elindulok, majd utolérnek és rájuk tapadok. Szalka elõtt fogtak be, egészen Letkésig tartottam velük a tempót. Utána csak erõlködtem, ahelyett, hogy rájöttem volna, ez nem fog menni. Rájöttem. De akkor már a végét jártam, úgy elfogyott az erõm, mint ahogy kiöntik a pohárból a vizet. Azon csodálkozom, hogy a célban még képes voltam kommunikálni, pedig a biciklinek a letámasztása is fizikai fájdalmat okozott. Valahogy átvettem a kitûzõt, a kerámiát, de akkor már kezdett szürkülni a világ, befordultam a kocsmába, hogy átveszem a palacsinát, bár egészen pontosan nem tudom, hogy mit akartam, leültem egy székre, de nem hallottam, nem láttam, zúgott a fejem, le kellett feküdnöm (utólag is bocsánatot kérek mindenkitõl, akit megbotránkoztattam felvetett lábakkal az izzadságomban heverészve). Néha kísérletet tettem a székre való felülésre, de újra jött a homály, a harmadik után már kezdtem komolyan aggódni, aztán valahogy rendezõdtek a dolgaim, csak a fáradtság maradt. Nagy nehezen összeszedtem magam, megettem a palacsintát, eltekertem az állomásig, ott is hevertem egy fél órát... Kezembe akadt az itinerem, négy órán belül sikerült teljesítenem a távot. Nem tudtam felhõtlenül örülni.

Egyértelmû volt az útvonal (köszönjük, István, a festést és a szervezést, kitartás). Az Ipoly túlpartján alig jártam, nagyon jó volt erre jönni, de Tésán és még Vámosmikolán is rég jártam. Sok tanulság, szép a Börzsöny innen is.

 szia emberek,az Ipolymente 95 kerékpárral..

Korán ott vagyunk a rajtnál a mûemberrel,Malomvölgyi éjszakai sátrazás az elõzõ nap után,érkezik a nép autóval és vonattal,rendesen vannak. Mindenki a kormánypárt színeiben pompázik,citromsárgában,ami a magyar narancs megfelelõje. Savanyú kép azonban,a Tanú címû filmben foglaltakkal ellentétben,nincs. Miért is lenne,Magyarország jól teljesít,várhatóan mi is azt fogjuk tenni. A feladat mindössze kilencvenvalahány kilométer,két nyelvi közösségben,víz mellett,folyóparton. Az út kerékpárút jellege csak nyomokban lelhetõ fel,de legalább autós forgalom van bõven,ezzel a négykerekû találmánnyal egymás kedvencei vagyunk..ugye? Hatalmas arcok az indulók között,komoly országúti építmények,ezekkel bizony nem gond teljesíteni. Kis túramárkámmal beszégyenkezek én is,elõzõ nap görkoris lány alázott Nagymarosig,de oda se neki,kenem és olajozom,hálótársam is odatartja a magáét,arra is nyomok. Megvesszük a papírt és rajt. Befut a színházas nõ,aki Istvánon örömködött,amíg mi a Malom-völgyön. Kávé az arcba,török megszállás hozadéka,mint a paprika és a paradicsom,ettõl nagymagyarok leszünk és indul az eleje. Letkés,álmos tinilányok hozzák futva a pecsétet,szépek és fiatalok,ezért otthagyjuk õket,és tovalejtünk,majd tovaemelkedünk. Visitor feliratú mesterségesen épített túratársunk kevesli a tempót,lelép elõre .Az út kerékpárútjelzést is tartalmaz,ennek megfelelõ a minõsége és a forgalma,tehát nem tanácsos erre kerekezni,ez magyar hagyomány,félig-harmadig tervezni és alig kivitelezni,a befektetés a tábla lehetett,vélhetõen unijós pénzbõl..vagy mégis? A keresztnél tini lányok barackot osztanak,igen tetszetõs küllemûek és mosolygósak valamennyien,a barackot kóstolom csak..ismerkedek a sótablettával,még nem volt szerencsénk. Popeye köszön,utánpótlást kerekeztet,hogy szokja az árva ezt is,nemcsak a gyalogot. És érkezik a veterán,aki késõbb indult,de a szöszmötölõs,fényképezkedõs társaság neki nem ellenfél. Azért a magyar oldalon együtt tépünk,és Parassapuszta után is soká,fúj a szél,olykor szembe is. A másik oldal kétnyelvû feliratai emlékeztetnek Hont vármegyére,olykor-olykor a nagy magyar térkép is látható..hát itt is?Elhagyom Szetét,a szilva cefrésedik az árokparton,vélhetõen itt nincs kultusza gyümölcspárlatnak. Szakálloson jobbra fordulok,a nyíl irányába,várom a balra fordítót,mert arra lenne dél,de nincs. Lontón a futballcsapat hazai pályán játszik,kerekezek tova,Sikenicáig. Nem ismerõs név és egynyelvû. Térkép elõ és hátraarc. Szakálloson újra felveszem a fonalat. Ipolybél elõtt fiatal pár szenved,defektnek tûnõ baleset,kerékpárbelsõvel segítek,remélem,sikerült beérniük. Az italboltnál stempli és frissítõ is,és az út remek,gyér a forgalom,lehet nyomni. Szalkánál visszatérek,Letkésen megint lenyomnak,és beesek a célba,négyünk közül utolsónak,de láttam Lontót és Sikenicát,õk nem.. Még kioktatást kapok a kerékpárbelsõ elherdálásáért öreg teljesítménytúrástól,de hiába,rajtam nem fog,én már segítek,amíg itt leszek,annyira ugyanis nem fontos az idõeredmény,hogy elnézzem a másikat szenvedni. Az okítás kapcsán gondolom,hogy a rendszerváltás hozadéka az önzésnek ez a foka,hogy csak a teljesítmény,és csak az enyém a fontos,ez oszt bennünket rendesen..de ha elmegyünk egymás mellett,segítségnyújtás nélkül,a francos életbe sem lesz itt egység még külföldön sem. Aludjunk erre,teljesítménytúrázó barátaim,már feküdtem én is a porban,és a segítõ ember csak negyven kilométerrõl érkezett. Tudom,hogy saját felelõsség,és mindenki egy ember,de vannak itt is Terézanyuk és kisebb,egymást segítõ közösségek,és ott a szervezõ is,de léphetek olykor én is,ha van erre belsõ késztetés.Ha nincs,hát nincs,de legyen,ezt szeretném rátok erõltetni.

Ja,remek a túra,gyönyörûek a lányok,minden tuti volt..a százhuszas jelvény ugyan hiányzik..

Ipolymente 95

-Vasfûrészed van? –Nincs, de flexem van! Imbuszkulcs helyett az is megteszi; megszervizeljük vele a letámasztót. Ezzel és némi pillanatragasztóval fel is készültünk a másnapi tt-re.  Reggel a kétkerekûeket négykerekûbe tesszük és a szobi rajthelyszínig lényegében autós rész-bejárást  csinálunk, figyelve hol lesz jó lejtõ, emelkedõ. Nevezéskor megcsodáljuk az országúti szuperbringákat, enyhén szólva kilógnak a sorból a montik. Kicsit aggódva nézem, hogy fogják bírni? De ha a börzsönyi sarat és Drégelyvárt bírták nehogymá’ az aszfaltos sztráda kifogjon rajtuk! Rendezvénykártyának hála nem kell nevlapot töltögetni, vonalkódos címkét nyomnak.

Kellõ virtussal és itinerrel felszerelkezve nekivágok az elsõ kerékpáros ttúrámnak fél tízkor. Szob gyorsan elmarad,tíz perc és Ipolydamásdon vagyunk. A falu után balra az Ipoly és a horgászok, jobbra a Börzsöny amibõl a közeli Nagy- Galla tûnik ki. Letkésig hullámzunk, de inkább az elnyújtott emelkedõk jellemzõek. Letkésen a Stop Sörözõ elõtt tényleg stop. Fél óra alatt elérjük az elsõ pontot.Itt és még jó darabig örülünk a 20 feletti átlagnak: )

Nem is húzzuk az idõt, irány Tésa!Ipolytölgyes és Vámosmikola után a tésai elágnál kezdõdik a sokatmondó nevû  Nyúzó-völgy. Szerencsére nem ez az útvonal, hanem balra be Tésa felé. Az útviszonyok itt inkább minket igazolnak: nyomvályús, kátyús, pocsolyás,kavicsos a bekötõút. Magyarul élvezhetõ : )

Az Ipoly túlpartjáról Ipolyszakállos temploma látszik, oda is megyünk még!A vízmûnél újabb pont, pontban 11-kor. A táv- szint nagyjából egyharmada megvan. Nagyra nõtt, finom õszibarack az ellátmány.

Keményebb felfelé következik az ipolyviski határátlépõ pontig, ahol a 75-ös táv útvonala elválik. Továbbra is felfelé és feltámad a szél, magától értetõdõen szembe. Beérünk Bernecebarátiba, jól körbekerültük a házunk táját!( Kemencét)  Továbbra is fúj a szél és támad a meleg. Nógrád megyében köszönt a tábla, már látszanak Ipolyság házai. Parassapusztánál átgurulunk az üresen álló határbódék közt. Ipolyságon gyorsan elérjük a pontot, vizet töltök. Ez a visszafordító kanyar, a túra legtávolibb pontja.

Tûz a nap, s a szél Murphy törvénye szerint ismét oldalról-szembe fúj. Pereszlény környékén tökéletes minõségû aszfalton hosszabb egyenesen tekerünk, ezt a környéket mintha bringázásra teremtették volna. Százd és Szete környéke hullámzó föl-le, itt próbálkozunk az 50 km/h-s álomhatár elérésével, de csak 45,5-ig lódulunk meg. Szetén aztán vége a jó életnek, kiadós kaptató jön. Bár a szél fúj, nem javít a hõérzeten csak hátráltat. Megállunk, megiszom az összes vizem, majd felcammogunk a domb tetejére ahol Mária-szobros, virágos kegyhely áll. Ipolyszakállosra érünk, a pont a következõ faluban, Ipolybélen van. Az italbolt vasráccsal zárva, ilyen szomorú látványt! Ezen az oldalon nem láttunk egy közkutat sem, a pontõröknél a vízszolgáltatás már elfogyott, a sajátjukból adnak. Hallunk a kerékpározás szesz-tartalmáról is a zárt kocsma elõtt: Szél, Esõ, Szint : )

Ipolypásztó a következõ település, majd okres-t váltunk: lévaiból érsekújváriba. Aztán kiskeszi jön, ahol rokonaim is meglátogatnám, ha volna rá idõm és tudnám melyik házban laknak: ) Sorszámozott gyümölcsfák, újabb megálló alattuk, a nyeregben ülés már elég kényelmetlen. Ipolyszalkára érünk, a kitáblázott Magyar Köztársaság felé fordulunk. A gyönyörûen festett tájház elõtt lassítunk, a túra után ide visszatértünk megnézni. Kreicsi Gábor elõz minket, õ más dimenzióban utazik: ) Áthaladunk az Ipoly hídján és Letkésen vagyunk ahol a reggelrõl ismerõs pontõröktõl ismét megkapjuk a pecsétet.

Tíz és fél km maradt, az útvonal Szobig ugyanaz. Ebbõl az irányból jóval lankásabb, idõnk is van, kényelmesen gurulunk át Ipolydamásdon majd elérjük a nosztrai elágazást ahonnan pár perc és pár méter felfelé a vasútállomásokig és a célban vagyunk. Macikupacék érkeztetnek, az oklevél és MKSZ jelvény mellé választani lehet kitûzõ és hûtõmágnes közül. Kellemesen elfáradva, ki tudja ma már hanyadszor indulunk vissza Letkés felé.Köszönjük a színvonalas rendezést!

Ipoly-mente 90

Mivel a Börzsöny az egyik kedvencem, ezért különösen szívesen mentem el erre a tt-re. A vonat nem sokkal 9 után futott be Szobra, jópár túratárs jött ezzel a járattal. Sikerült az elsõk között nevezni és elindulni a körre. Ekkor még kicsit szemerkélt az esõ és elég hûvös is volt, de tudtam, hogy ez késõbb csak javulni fog. Szobot elhagyva az elágazásnál balra lefordulva gyönyörû látványt nyújtott, ahogy a köd körbevette  a dombokat, amik között vezetett az út. Ipolydamásdon csak áthaladtam, majd Letkésen már következett is az 1. ep. kedves fogadtatással. Vámosmikoláig egy hosszabb egyenes rész vezet, a falut elhagyva pedig balra kellett letérni a fõútról egy izgalmas mellékútra. A túrán egyébként egész végig nagyon rendben volt az irányjelzés és az ep-ken még kis táblák is voltak kirakva további információkkal. Mindemellett, ha valakinek mégis segítségre volt szüksége (vagy csak késõbb fel szeretné idézni az élményeket), akkor a kis pecsétgyûjtõ füzetecskében részletes leírást is talált az útvonalról. Le a kalappal a szervezõk elõtt! Szóval a kis vadregényes mellékúton ér el az ember a 2. ep-hez, ami Tésa mögött található, de a faluba nem megy be az útvonal. Az út minõség itt sajnos amúgy is elég rossz, de mivel esõ után voltunk telehordta kövekkel és sárral az utat az esõ. Ennek ellenére természetesen megéri erre jönni, nagyon emlékezetes útvonal. Bernecebarátit hátulról közelítettük meg. A faluba beérve balra fordul az ember és nemsokára Parassapuszta következik a határátkelõvel. A 3. ep Ipolyságban várt, itt egy picit hosszabb pihenõt tartottam. Lehet, hogy nem kellett volna, mert valahogy nehezen jöttem bele újra a tekerésbe. A túrán egyébként nincsenek túlzottan hosszú vagy meredek emelkedõk, ennek ellenére nagyon hangulatos az útvonal. Szlovákiában még egy ep volt, Ipolybélen. Csendes vidék ez errefelé, autóval is alig találkozik az ember. Amire nem sikerült rájönnöm, hogy errefelé miért van minden villanyoszlopon hangszóró? Az útunk végig az Ipoly mellett halad, de a folyót magát nem nagyon látja az ember Szlovákiában, inkább a magyar oldalon vannak közelebb hozzá az utak. Ipolyszalkán egy nagy tábla jelzi, hogy hol kell befordulni a letkési határátkelõhöz. Itt még egy gyors pecsételés az 5. ep-n és a reggel megtett útón tér vissza az ember Szobra, a kiindulópontra. Itt még egy kellemes meglepetés ért, ugyanis szert tettem egy kisebb ajándékra a zsákbamacska keretében.